Új utakon az erdélyi magyarság?
Az idei év két nagy rendezvénye, a március 10-i marosvásárhelyi Székely Szabadság Napja és az október 27-i Székelyek Nagy Menetelése a közéletből való általános kiábrándultság és közöny ellenére látványos, népes tömegmegmozdulással mutatta fel a közakaratot.
Úgy vélem, hogy 2013-ban megfordult valami: az erdélyi magyarság politikai küzdelmét az RMDSZ-en keresztül ellenőrzése alatt tartó és – valljuk be – eredményesen irányító, manipuláló román hatalom elvesztette döntő befolyását.
A román politikumot és a közvéleményt szinte sokkolta, amikor negyedszázad után először szembesült azzal, hogy megdőlt az eddigi RMDSZ-es közreműködéssel kialakult sztereotípia, miszerint Székelyföld területi autonómiáját csak a magyarság kis hányada és azok sokszor szélsőségesnek nevezett alakulatai kérik. Ne feledjük: márciusban az RMDSZ tiltó és eljelentékteleníteni akaró igyekezete ellenére mutatta meg erejét a magyarság (talán kissé a szervezőket is meglepve), most pedig az RMDSZ konzervatív (értsd: román politikumhoz kötődő) szárnyának csendes bojkottja ellenére sikerült egy ilyen látványos rendezvény.
Az EU-szkeptikusabb és radikalizálódó erdélyi magyarság egyre határozottabb fellépést vár el, s ezért hihetetlenül megnőtt az autonómiaharc elkötelezett híveinek a felelőssége! Az RMDSZ roppant nehéz helyzetbe manőverezte saját magát, s most előre menekül: ha nem tud tettekkel válaszolni választópolgárai elvárásaira (autonómiatervezet elkészítése és parlamenti benyújtása, újabb rendezvények (társ)szervezése és ezekben való aktív reszvétel), mindinkább hitelét veszíti. Ha mindezeket megteszi, a román hatalom és közvélemény haragját váltja ki, ki tudja milyen politikai és személyi következményekkel. Ugyanakkor az erdélyi magyarság radikálisabb követeléseit esetleg felvállaló RMDSZ koalíciós kormányalakítási potenciálja a nullához közelítene.
Az autonómiapárti, Kárpát-medencei összmagyar együttműködés híveinek összefogására, együttműködésére nagyobb szükség van, mint valaha. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sikeressége vitathatatlan, a 10 éves munka gyümölcse mostanára beérett, a közélet peremére szorított, sokszor lekezelt civil szervezetből a közélet elfogadott és – ami a legfontosabb – az autonómiaharc leghitelesebb szereplőjévé nőtte ki magát, melyre még nagy feladatok várnak. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) még nem tudott teljesen felnőni a neki szánt, „az erdélyi magyar ügyek zászlóvivője” szerephez, keresi önmagát, a 2014-es romániai és magyarországi választásokkal kapcsolatos szerepvállalása meghatározó lehet jövőjét illetően.
Az egyre nagyobb identitásválsággal küszködő, eljelentéktelenedő Magyar Polgári Párt (MPP) már árnyéka sem valamikori önmagának, nehéz helyzetéért elsősorban önmagát okolhatja. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar belharc megszüntetése és mielőbbi eredményes lezárása korparancs, mely nem csak a választok egyhangú kérése, hanem az eredményes erdélyi magyar nemzetpolitikai építkezés egyik alapvető kulcskérdése és feltétele.
A jelenleg kétharmados többséggel irányító román kormánykoalíció (USL) gyenge teljesítménye általános elégedetlenséget eredményezett, miközben szinte állandósult a koalíción belüli feszültség, egymásra mutogatás. Az USL-t még egyben tartja a hatalom birtoklása, de a tavaszi EP-választáson már külön indulnak, az őszi államelnök-választáson pedig nagy valószínűséggel a szociáldemokraták önálló elnökjelöltet indítanak, így nyáron bomolhat a koalíció. Victor Ponta jelölésével a PSD megszabadulhat egy harmatgyenge kormányfőtől és egy új kormány alakítása még bizonyos ideig csillapíthatja a mind nagyobb elégedetlenséget. Ugyanakkor az RMDSZ 2012-es kormányra lépését megakadályozó liberálisok (PNL) ejtésével a román hatalom újra kormányba emelheti a szövetséget, ezáltal ellenőrzése alá vonva a legfentősebb erdélyi magyar politikai szereplőt, s így ismét évekre jegelheti az autonómiatörekvéseket; másrészt az RMDSZ hatalmi pozícióban, pénzközelbe jutva javíthat imidzsén.
A hogyan továbbra tulajdonképpen a Nagy Menetelés adta meg a választ. Még inkább be kell vonni az embereket a cselekvésbe, a nagy politikusi beszédek, majd az ezt követő tapsok ideje lejáróban, a helyzetteremtő politika ideje jött el. Az elkövetkező rendezvényeknek, megmozdulásoknak egy jól megtervezett, szakszerűen megszervezett és kivitelezett, a Székelyföld autonómiájáért folytatott harc folyamatának részeként lépcsőzetesen kell egymásba illeszkedniük, összehangolva az önkormányzati (Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés), törvényhozási, külpolitikai fellépésekkel. A székelyföldi románság és az ország közvéleményének a megszólítása, követeléseink, törekvéseink, üzeneteink közérthető, pontos célba juttatása ugyancsak fontos és lényeges. Az 1989 óta eltelt 24 év politikai küzdelmei, különösen a 2007-es EU-csatlakozás óta eltelt időszak arra utalnak, hogy az autonómiaküzdelem sikere elsősorban rajtunk, székely-magyarokon múlik.
Politikai elitünknek persze könnyebb viszonylagos eredménytelenségét, tehetetlenségét, a bátorság és elhivatottság hiányát palástolva mentegetőzni, a többségi románság értetlenségére, a balkáni módszerek használatára, a külpolitikai helyzet alkalmatlanságára hivatkozni. De látnunk kell: csak a határozott, hiteles fellépés, politikai helyzetteremtés vezetett eredményre Európában, és az erdélyi magyarság is ezt értékeli és várja el mindazoktól, akik e közösség szolgálatára vállalkoztak.
Farkas Csaba
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

„A mi igazságunk: a mi erőnk” – Az EMNT nyilatkozata
Alig fél esztendővel a Magyarországot szétdaraboló trianoni békeszerződés aláírása után jelent meg a kor polihisztor prófétájának, Kós Károlynak iránymutató szózata nemzetéhez „Kiáltó szó” címmel, melyben máig ható érvénnyel szögezte közösségének józan, felelős és mértéktartó programját imígyen: „Alkudozni nem fogunk. Elég erősnek érezzük magunkat, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk, és kijelentett alapon szilárdan megálljunk. (…) kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”.
Az autonómia volt a cél, mely az erdélyi magyar közéletben, ha több év késéssel is, de politikai egységet teremtett: az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, majd az elsöprő többséggel megszavazott 1993-as brassói program megteremtette a közös cselekvés elvi alapját.
A nemzeti önkormányzat építése nem tartott sokáig. Egy belső válságokkal tarkított három éves periódus után megtörtént az egységbontás: a kormányzati szerepvállalással egyidőben az autonómia kikerült az erdélyi magyar érdekképviselet vezetőinek retorikájából, az önálló külpolitika helyét pedig a politikai engedményekért, jogmorzsákért való alkudozás vette át.
A közös elvi program hívei a következő hét esztendőben arra törekedtek, hogy rászorítsák a hivatalos vezetést az egységet biztosító autonómia-program képviseletére.
2003-ban az Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus nemcsak magyar–román posztkommunista csúcstalálkozó megtartására adott alkalmat, hanem arra is, hogy a szervezet feladja a belső választások célkitűzését és az erdélyi magyar parlament gondolatát, a nemzeti önkormányzati struktúrát pártszerkezetté alakítsa, Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetésével pedig leszámoljon a kommunizmussal való nyílt szembeszállás szellemi-politikai örökségével. Az autonómia-program hívei ekkor döntöttek új szervezeti keretek létrehozása mellett. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tíz esztendeje, 2003. december 13-án alakult Kolozsváron azzal a céllal, hogy a politikai érdekképviselet által de facto feladott autonómia célkitűzését minden alkotmányos eszközzel képviselje belföldön és külföldön. Az EMNT már létrejöttének pillanatában a közbeszéd kiemelt témájává emelte az autonómiát, s azt is elérte, hogy a soron következő, 2004-es választásokon az RMDSZ is beépítse azt szólamai közé.
Az EMNT elmúlt tíz évben a román felet is megszólító tudományos konferenciákon, nemzetközi fórumokon, a médiában, tüntetéseken és civil rendezvényeken képviselte közösségünk első számú célkitűzését. A 2010-es magyarországi választásokat követően stratégiai partnerséget kötött az újonnan megalakult nemzeti kormánnyal a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében. Mivel a civil eszközök nem bizonyultak elégségesnek, a Nemzeti Tanács pártot is létrehozott, mely a 2012-es választásokon politikai tényezővé nőtte ki magát.
2013-ban az EMNT meghirdette az Autonómia Évét és ennek jegyében hathatósan támogatta többek között március idusán a Székely Szabadság Napjának emlékezetes marosvásárhelyi demonstrációját és októberben pedig a Székelyek Nagy Menetelését. Ezutóbbi, az RMDSZ-t is integráló össznemzeti akaratkinyilvánítás esélyt ad arra, hogy folytatódjon a 2009-ben felemásra sikeredett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen megkezdett közösségi építkezés. A megválasztott polgármesterek és tanácsosok mögött demokratikus felhatalmazottság áll, az ő hárompárti közösségük lefedi, képviseli egész Székelyföldet. E testület lehet a székely parlament előképe addig is, míg területi autonómiánkat ki nem vívjuk és saját törvényhozó testületünket meg nem választjuk. Felkérjük a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy álljon e kezdeményezés élére, a három erdélyi magyar politikai pártot pedig arra, hogy a Székelyek Nagy Menetelésén tapasztalt egységben támogassák e testület létrehozását. Ezzel párhuzamosan elengedhetetlennek tartjuk az erdélyi magyar politikai erők autonómiatörekvéseinek integrálását egy közös nemzeti stratégiába, amit az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum utódaként létrehozandó, minden közképviseleti szervezetet magában foglaló erdélyi magyar kerekasztal keretében látunk megfogalmazhatónak.
Szervezetünk választmánya ezúton köszöni meg az EMNT Kezdeményező Testülete tagjainak, valamint minden korábbi Állandó Bizottsági, illetve elnökségi tagnak eddigi munkáját.
„A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.” – írta Kós Károly. Az EMNT a Róla elnevezett díjjal, melyet idén oszt ki először, azokat tünteti ki, akik jeles elődünk szellemében küzdöttek az elmúlt közel negyed évszázadban közös célunkért, az autonómiáért. Az ő példájuk álljon előttünk és minden szülőföldjéhez, valamint nemzeti szabadságához ragaszkodó erdélyi magyar előtt.
Kolozsvár, 2013. december 14.
Az EMNT Választmánya
Erdély.ma

A nemzetpolitikai napirend
A kérdés jelentőségéhez képest aránylag kevés szó esik a közbeszédben a politikai napirendről, azaz a politikai élet témáinak, alapvető megoldandó kérdéseinek listájáról, és az azon belüli fontossági sorrendről. Holott ahhoz, hogy egy gondolat valósággá váljon, a legtöbb esetben több értelemben is a politikai napirendre kell kerülnie: részévé kell válnia a pártok programjának és szólamainak, a politikai közérdeklődésnek és a médiakommunikációnak. A politikai napirend e három dimenziója értelemszerűen összefügg, és ha egy adott problémát kellő erővel képvisel, tulajdonképpen e három fontos tényező bármelyike előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik a másik kettő számára is.
Kettős játszmák
A rendszerváltás után a „nemzetpolitikai napirend” két legfontosabb témája a magyar állampolgárság „kettős állampolgárságként” elhíresült kiterjesztése és az autonómia volt. A „kettős állampolgárság” azonban nem precíz meghatározás, hiszen akár hármas állampolgárságról is beszélhetünk egy olyan, a kommunista időszakban valamely nyugati államban állampolgárságot szerzett nemzettársunk esetében, aki román állampolgárságáról nem mondott le, visszatelepült például Erdélybe, majd itt megszerezte a magyart. Illetve azok esetében is aligha lehet kettős állampolgárságról beszélni, akiktől a magyarellenességgel beoltott szlovák állam megvonta a szlovák állampolgárságot. A kérdés lényege, hogy a magyar állam alanyi jogon biztosítsa valamennyi magyarnak az anyaország állampolgárságát.
E kettőt próbálták egymás ellen kijátszani azok, akik a kákán is csomót keresnek, ha keresztbe kell tenni a magyar nemzeti törekvéseknek, akik a kilencvenes években a kollektív jogok elméleti alapját próbálták megkérdőjelezni, akik minden fontos nemzeti törekvés esetében azt próbálják magyarázni, hogy mit miért nem lehet megvalósítani. Az autonómia célja ugyanis nemzetpolitikai szempontból nemcsak és nem elsősorban az, hogy az érintett nemzeti kollektívát közösségként integrálja az adott állam jogi kereteibe. Ez csak a forma. A cél a magyarként való megmaradás, aminek elengedhetetlen része az anyaállammal való minél szervesebb viszony. Az összmagyar politikai szemléletmódtól elszakadt, kettős identitású, az elnyomókkal azonosuló, Stockholm-szindrómás egyének számára ez mellékes dimenzió, a gondolkodni képes és hajlandó többség számára azonban ez a lényeg.
A politikai napirend fontosságát mutatja a felvidéki magyar politikai pártok jelen helyzete – miként arra Bakk Miklós politológus is rámutatott a Kós Károly-díj átvételekor az EMNT tíz éves évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen. Az 1994-es, a másfél évtizeddel későbbi Székely Önkormányzati Nagygyűléssel azonos logika mentén megszervezett révkomáromi nagygyűlés biztató kezdete után 1997-ben a Meciar-ellenes koalíció kialakításakor a magyar politikai pártok aláírták, hogy a „demokratikus erők” győzelme esetén nem igényelnek területi alapon autonómiát. (Lásd a három magyar és öt szlovák párt által aláírt, A hosszú távú együttműködés alapja című, 1997. december 2-án szignált dokumentumot, In: Bárdi Nándor–Éger György: Útkeresés és integráció, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2000.) A felvidéki magyarság által leginkább támogatott Magyar Koalíció Pártja évek óta hasztalan küzd az autonómia kérdésének újrafelvételével a politikai napirendre.
Túl a metaforákon
Erdélyben az autonómia 1996-ban az RMDSZ kormánykoalíciós szerepvállalásának idején kikerült ugyan a csúcsvezetés kommunikációjából, de nyilvános, „ünnepélyes” megtagadására nem került sor. Az autonomista erők az SZKT-kon, a sajtóban, a Fórum-mozgalom keretében, valamint az 1997-es és 1999-es kongresszusokon napirenden tartották a kérdést, 2003-ban pedig az 1993-as brassói autonómiaprogramhoz hű saját szervezeteket alapítottak és a továbbiakban ezeken keresztül gondoskodtak arról, hogy az autonómia állandó téma legyen. Olyannyira, hogy 2004-ben már az RMDSZ is a kettős állampolgárság és az autonómia jelszavával kampányolt, fontosnak tartotta a kisebbségi törvénybe beemelni a kulturális autonómia címszavát – kár, hogy lényegében csak ennyit. A szervezet retorikájának azóta is részét képezi e követelés, 2009-ben a Székely Önkormányzati Nagygyűlésen, 2013-ban a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával pedig az RMDSZ hangsúlyosan kiállt a területi autonómia mellett is. Úgy hírlik, hogy bár közel húsz év késéssel, de jelentkezni fognak egy területi autonómia-statútummal is.
A politikai napirend relevanciáját illetően hasonló a helyzet a magyar állampolgárság kiterjesztésével is, amelyet a Magyarok Világszövetsége vállalt fel elsőnek, 1996-ban alapszabályzat és program szintjén kodifikálva e nemzetpolitikai követelést. Miután a politikai pártok nem mutattak hajlandóságot a kérdés megoldására, s még annak gyengített formáját, a szavazati joggal nem járó külhoni állampolgárság gondolatát is elutasították, sor került az emlékezetes, 2004-es népszavazásra, amelyen a közhiedelemmel ellentétben győztek az igenek, csak nem kellő többséggel ahhoz, hogy a vonatkozó törvény megalkotására kötelezzék a parlamentet. Aligha tagadhatja bárki, hogy a 2004-es népszavazás meghatározó szerepet játszott a 2010-es parlamenti döntés elkészítésében. A népszavazást megelőző hónapokban a második világháború óta első ízben végre kellő súllyal tematizálta a média a Kárpát-medencei magyar szétszakítottság kérdését, így vált egy civil kezdeményezés eredményeképpen a kettős állampolgárság megkerülhetetlen kérdéssé mind a médiabeli, mind pedig a pártok által megjelenített politikai napirend számára.
E problémakör határozott és egyértelmű jogi rendezését nem túlzás hát a második Orbán-kormány legfontosabb nemzetpolitikai lépésének nevezni, különös tekintettel arra, hogy egy össznemzeti, Kárpát-medencei legitimitású magyar parlamentet választunk, s a közös magyar sorsalakítás már nemcsak szívdobogtató metafora lesz, hanem megélt valóság.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföld jogállása: nincs összhang a polgármesterek között
Megosztotta a székelyföldi települések polgármestereit a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi autonómiát célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az SZNT egy korábbi, közösen kidolgozott forgatókönyv alapján fogalmazta meg felhívását az autonómiaigény ilyen formájú kinyilvánítása érdekében arra az esetre, ha a régiós népszavazásról szóló tanácshatározatokat a prefektusok „elkaszálják”. Meglátása szerint azonban jogilag nem helytálló, hogy az önkormányzatok „tanácshatározatban felszólítják valamire a kormányt”. A sepsiszentgyörgyi polgármester úgy véli, a tanácsi nyilatkozat lenne formailag elfogadható, a székelyföldi önkormányzatok nyilatkozatban kötelezhetnék el magukat az autonómia mellett.
A Krónika által megkérdezett háromszéki polgármesterek támogatják az autonómiaharcot, ám meglátásuk szerint egységesen kell lépni és olyan formában, ami kivitelezhető, és utólag nem támadható meg.
Berde József, Gidófalva polgármestere lapunknak elmondta, a következő megyei polgármester-találkozón kell napirendre tűzni a kérdést, majd abban a formában, ahogyan ott eldöntik, egyszerre kell lépni, hogy valóban hatásos legyen a megmozdulás.
Bács Benke László, Maksa néppártos polgármester leszögezte: székely magyarként minden autonómiaharcot támogat, de olyan határozatot kell kidolgozni, amelyet nem tud azonnal megtámadni a prefektúra.
Ráduly István, Uzon község polgármestere emlékezetett, az uzoni önkormányzat az SZNT minden felhívására pozitívan válaszolt, az autonómiaküzdelem minden formáját felvállalta. „Nem mondhatom meg előre, ez alkalommal miként fog dönteni a testület, de a határozatot napirendre tűzzük” – nyilatkozta lapunknak Ráduly István.
„Az önrendelkezés kérdését napirenden kell tartani”
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, korábban, három-négy évvel ezelőtt, már fogadtak el hasonló témában határozatot, de akkor a prefektúra elgáncsolta a tanács kezdeményezését. „Az autonómia kérdésével foglalkozni kell, támogatom az ilyen jellegű akciókat” – hangsúlyozta a polgármester, de szerinte előbb a románságot kell meggyőzni, mert másképp nehéz lesz eredményeket felmutatni.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere az SZNT felhívásának kapcsán elmondta, még nem kapták meg Izsák Balázs levelét. „Ha hivatalok levelezőlistájára küldenék a felhívást, akkor minden önkormányzat biztosan megkapná. Annak ellenére, hogy hozzánk nem jutott el a nyílt levél, elindítottuk a tervezet előkészítését, de még várunk az előterjesztésével” – mondta Becze.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere leszögezte: egyetért Izsák Balázs SZNT-elnök önkormányzatokhoz címzett nyílt levelének tartalmával, az általa képviselt kezdeményezéssel az önkormányzat és támogatja az akciót. Mezei szerint a tervezet elfogadása közelebb viheti ezt a térséget ahhoz, hogy az itt élő székelység érdekeit hatékonyabban lehessen képviselni, hogy konkrét lépések is szülessenek a többéves elképzelés megvalósítása irányába.
A kezdeményezés azonban Mezei János szerint nem jelent azonnali megoldást. „A határozattervezet napirendre tűzése előtt egyeztetnünk kell a polgármesterekkel, hiszen helyi testület csak és kizárólag olyan döntéseket hozhat, amelyek a saját adminisztratív területére érvényesek. Meg kell találnunk azt a formát, amely az országos törvényes előírások értelmében testületi döntés tárgyát képezheti. Amint ez megtörténik, azonnal napirendre tűzzük a kezdeményezést” – mondta Mezei.
Tartanak a prefektúra beavatkozásától
Maros megyében a polgármesterek nagyon jól tudják, hogy egy ilyen tanácsi határozatot a prefektúra azonnal megtámadna, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy jelenleg fel kell-e vállalni a harcot, vagy sem.
A megye egyetlen polgári párti polgármestere, a Makfalva élén álló Márton Zoltán szerint ez egy olyan lépcsőfok, amit nem szabad átugorni. „Nem hogy tartok a prefektus ellenlépésétől, biztos vagyok benne, hogy megtámadja a tanácshatározatot. Ettől függetlenül mi még ebben a hónapban meghozzuk a döntést” – szögezte le az MPP-s polgármester. Szerinte nemcsak a többségben lévő polgári tanácsosok, hanem az RMDSZ képviselői is meg fogják szavazni a kezdeményezést. „Nagyot csalódnék az RMDSZ-es kollégákban, ha valamiféle felsőbb utasításra szívük és eszük ellen döntenének” – tette hozzá.
Erdőszentgyörgyön szinte biztos, hogy az RMDSZ képviselői igent mondanak az SZNT felhívására. A kisváros polgármestere, Csibi Attila elmondta, még nem egyeztetett a frakcióval, de biztosra veszi, hogy tagjai kiállnak az önrendelkezés gondolata mellett. „A prefektus, ha akarja, megtámadja, de nekünk az a dolgunk, hogy tegyünk meg mindent a Székelyföld autonómiájáért” – fejtette ki a 2012-ben választott polgármester.
„Pótcselekvés, látszatmegoldás”
Sokkal óvatosabb álláspontra helyezkedett Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere, aki leszögezte: még kivár a határozattervezet napirendre tűzésével, hisz egyelőre nem egyeztetett senkivel. Szerinte előbb a magyar pártok és szervezetek kellene egyezségre jussanak, és csak utána lenne érdemes lépni. Meglátása szerint így a prefektusi gáncsoskodások ellenére is gördülékenyebben haladna az ügy.
Simon István kerelőszentpáli RMDSZ-es polgármester nem ismeri Izsák levelét, de különösképpen nem is érdekli. „Ha Izsák Balázs küld valamiféle papírt, megköszönöm, és ennyi. De nekem ő ne diktáljon, van egy elnököm, azt Brassai Zsombornak hívják, én vele tárgyalok” – nyilatkozta lapunknak Simon, hozzáfűzve, hogy a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő Kerelőszentpál a múltban Kisküküllő vármegyéhez tartozott, ezért sok köze nincs Marosszékhez.
Az elöljáró szerint egyetlen település sem ér el semmit egy ilyen önkormányzati határozattal, amit a bíróság amúgy is érvénytelenít. Simon István emlékeztetni kívánt arra a több évvel ezelőtt hozott döntésre, amikor a térség vezetői elhatározták, hogy megalakítják a székelyföldi önkormányzatok társulását, de a hatalom csírájában elfojtotta a kezdeményezést. A szentpáli polgármester szerint a „fölöslegesen hozott tanácshatározatok” helyett az RMDSZ vezetőinek a fellépésére volna szükség. „Ők kellene valami olyasmit kitaláljanak, ami át is megy a törvénykezésen” – vélekedett Simon István.
Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere egyenesen látszattevékenységnek nevezte a tervezett akciót. „Szerintem ez a kezdeményezés biztos, de fölösleges út a közigazgatási bíróságra annak, aki elfogadja. Ebben a formában nem lesz sikeres, ez csupán látszattevékenység” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva. Ugyanakkor elmondta: február 27-én, csütörtökön tartják a következő tanácsülést, azt megelőzően szakbizottság keretében is megbeszélik a képviselő-testület tagjaival a témát. Az itt hozott döntés értelmében döntenek a tervezet sorsáról.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súlylyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani.
Az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. „Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – állapította meg Kelemen Hunor.
Összeállításunk szerzői: Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Nagypénteki felhívás a székely önkormányzatokhoz és a székely emberekhez a székely zászló védelmében
Románia parlamentje zászlótörvényt készül megalkotni, amelynek egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása. A mondvacsinált ok, hogy a községek, városok saját lobogót fogadhassanak el. Tekintettel arra, hogy ez a lehetőség jelenleg is adott, az indok hamis.
A törvény lényege, hogy megtiltja, hogy egy önkormányzat homlokzatára az állami zászló, az unió zászlaja és a központilag jóváhagyott helyi zászlón kívül mást ki lehessen tűzni. Az elmúlt évek során a prefektusok támadásai a székely zászló ellen azért voltak eredménytelenek, mert nem volt tiltó törvény, amely ezeket a támadásokat eredményessé tették volna. A román hatóságok ezen akarnak változtatni. Ezek figyelembevételével fordulunk a székely önkormányzatokhoz és minden székely emberhez:
1. Egyetlen székely önkormányzat se fogadja el azt a megalázást, hogy közösségi/nemzeti jelképeinket Bukaresttel hagyassa jóvá. A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt.
2. Ha elfogadja a központi hatalom a törvényt, akkor Székelyföldön bojkottálni kell azt: egyetlen önkormányzat se fogadjon el saját zászlót. De elfogadhatatlan az a gondolat is, hogy bárki a székely zászlóra feliratot illesszen, bármit hozzátegyen vagy elvegyen róla. A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is.
3. Ne higgye egyetlen székelyföldi polgármester sem, hogy ha engedelmeskedik, akkor az üldözői megnyugszanak. Ha beveszik a magyar feliratot, vagy a székely zászlót akkor a hatalom bent fogja keresni azokat. Mert az állampolitikai rangra emelt nemzeti/nemzetiségi gyűlölet természetrajzához tartozik, hogy az üldözők követik a hátrálókat, ellenségnek ugyanis nem a feliratot, vagy jelképeket tekintik elsősorban, hanem magát az üldözöttet.
4. Válaszként mozgalmat kell indítani a székely jelképek védelmében. Hordja ki-ki a székely címert ruháján, mobiltelefonján, autóján, a zászlót pedig tűzzék ki közintézményekre, magánházakra, vonják fel az udvarokon.
Legyen a székely zászló mától a székely nemzeti ellenállás, a székely feltámadás jelképe is!
Áldott Húsvéti Ünnepeket!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Az SZNT korlátozó jellegűnek tartja a készülő zászlótörvényt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a készülő zászlótörvény veszélyeire hívta fel a székelyföldi önkormányzatok és a székely emberek figyelmét, és mozgalmat hirdetett a székely jelképek védelméért.
Felhívásában az SZNT a készülő zászlótörvény székelyföldi bojkottjára szólította fel az önkormányzatokat, mert úgy tartja, a jogszabály „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása„.
„A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett felhívásban.
Az SZNT arra kéri a székelyföldi önkormányzatokat, ne fogadjanak el saját zászlót a jogszabály alapján. Azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a székely zászlóra feliratot illesszenek, ahhoz bármit hozzátegyenek, vagy bármit elvegyenek belőle.
„A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is” – magyarázta az SZNT elnöke. Magyarázatként hozzátette, hogy „az üldözők” „nem elsősorban a jelképet tekintik ellenségnek, hanem magát az üldözöttet”.
Az SZNT a székely jelképeket védő mozgalom indítására szólított fel. „Hordja ki-ki a székely címert ruháján, mobiltelefonján, autóján, a zászlót pedig tűzzék ki közintézményekre, magánházakra, vonják fel az udvarokon. Legyen a székely zászló mától a székely nemzeti ellenállás, a székely feltámadás jelképe is!” – áll a felhívásban.
A vezető romániai kormánypárt 42 képviselője terjesztett be hétfőn törvénytervezetet a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: semmi nem gátolja a székelyföldi közigazgatási egységeket, hogy a székely zászlóra tegyék fel saját címerüket, és a településük nevét. Székelyhon.ro

Biró: nem statútum az RMDSZ autonómiaterve
Az RMDSZ által eddig bemutatott autonómiatervezetet a Magyar Polgári Párt (MPP) nem fogja közösként fenntartani – szögezte le csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Biró Zsolt.
A polgári párt elnöke azt megelőzően nyilatkozott a sajtónak, hogy a délutáni órákban összeült a két alakulat képviselőiből álló autonómiabizottság.
A találkozó előtt Biró ismertette elvárásaikat, javaslataikat. Elmondta, kíváncsian várják, hogy kerülnek-e elő újabb autonómiatervezetek az RMDSZ fiókjából. Megtudtuk, az MPP-elnök június végén találkozott Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel, s a beszélgetés során úgy érezte, a szövetség azt a változatot látja fenntarthatónak, amit az MPP-nek is átadott, és amely a sajtó birtokába jutott, mert az alkotmánymódosítás nélkül is kivitelezhető.
„Ez a tervezet nem autonómiastatútum, ez egy felvizezett változat, ami a három megye összefogásáról szól. Az alapkoncepcióval nincs baj, ezt szorgalmazta a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés is. A három megye összefogása megteremtheti Székelyföld előképét” – fogalmazott Biró.
Hozzátette: a polgáriak arra biztatják az RMDSZ-t, hogy bármelyik változat mellett döntenek is, azt nyújtsák be mielőbb a parlamentbe, hogy érje el a román kormány ingerküszöbét, tartsák „melegen” a témát.
A polgári párt elnöke szerint azt is tisztázni kell, hogy az RMDSZ a hárommegyés változathoz vagy a történelmi Székelyföldhöz ragaszkodik, és a tervezete miként viszonyul az alkotmányhoz. „Az eddig nyilvánosságra került tervezet kapcsán az RMDSZ-nek nyilvánvalóvá kell tennie, hogy nem rendezi a székely közösség helyzetét, csak egy állomás az autonómia felé, és el kell készülnie az autonómiastatútumnak, amelyet valamennyi magyar szervezet felvállal” – fejtette ki Biró, aki szerint a román alaptörvény módosítását nem lehet megkerülni, nemzetközi nyomásra meg kell történnie.
Bíró Blanka, Székelyhon.ro

Erdélyi magyar útkeresés (Könyv érdekképviseletünk huszonöt évéről)
Személyes vallomásokkal tarkított politikai, történelmi utazás részesei lehettek mindazok, akik pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban jelen voltak Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatóján. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyedszázada című kötet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai eseményeket veszi számba és elemzi, átfogó képet igyekszik nyújtani az elmúlt huszonöt év közéleti történéseiről, a honnan indultunk és hová jutottunk kérdéskört boncolgatja, kitérve okokra, hibákra és következményekre.
Borbély Zsolt Attila az RMDSZ első hivatalos nyilatkozatának 1989. december 25-i megjelenését tekinti a jelenkori önálló erdélyi magyar politizálás kiindulópontjának – derült ki a házigazda Csinta Samu kérdésére adott válaszából, innen kezdi könyve kronológiáját is, és amint megjegyezte, ez a Domokos Géza és a bukaresti magyar értelmiségiek által megfogalmazott szöveg messze elmarad a Kós Károly 1922-ben kiadott Kiáltó szójától, „több passzus szól arról, mennyire odavagyunk a Nemzeti Megmentési Frontért, mint ahány az erdélyi magyarság jogköveteléseiről”. Véleménye szerint másképp alakultak volna a dolgok, ha nem Domokos Géza az első arc, aki nyilatkozik az erdélyi magyarság nevében. Utal Király Károly vallomására, aki egy Ion Iliescuval folytatott tárgyalást elevenít fel, amikor az elnök kérdésére, hogy mi kell az erdélyi magyarságnak, ő autonómiával válaszol, de Domokos Géza tagadta ezt. „Óriási hiba volt ez akkor, amikor cseppfolyós volt még a helyzet, amikor a legnagyobb esélyünk volt saját létérdekeink szerint alakítani helyzetünket” – fejtette ki a szerző. Meglátása szerint akkor kialakítható lett volna egy Maros Magyar Autonóm Tartomány-szerű struktúra, mely, valószínű, látszatautonómiát biztosított volna, de később feltölthették volna tartalommal.
Borbély Zsolt Attila felidézte a 90-es évek történéseit, az első nagy hibákat, úgy véli, akkor a maximumot kellett volna követelni, erőt felmutatni, „tüskének kellett volna lennünk a román hatalom körme alatt, amelyet csak akkor tud eltávolítani, ha bizonyos kompetenciákat átad az erdélyi magyarságnak” – fogalmazott, és kitért arra is, hogy nagyon fontos lett volna nemzetköziesíteni ügyünket. Csinta Samu arról is faggatta a szerzőt, melyek voltak az elmúlt 25 évben azok a történelmi pillanatok, „melyekben akár jó irányba is fordíthatták volna a szekeret”. Borbély Zsolt Attila szerint az első ilyen pillanat Domokos Géza–Szőcs Géza 1991-es marosvásárhelyi párharca volt az elnöki székért, amikor igen kétes újraszavazással lett elnök az előbbi. A második ilyen elszalasztott lehetőség 1993-ban adódott, amikor Tőkés László visszalépett, és az RMDSZ Markó Bélára bízta az erdélyi magyar kataszter elkészítését és autonómiaprogramja megvalósítását, a következő pedig, amikor két év múlva újraválasztották, annak dacára, hogy semmit sem teljesített ezekből a vállalásokból. Az igazi nagy törés azonban 1996. november 8-án történt, a kormányra lépéskor. „Ez volt a legnagyobb hiba, itt rontottuk el a dolgokat, hiszen ez a kormányzati szerepvállalás pont a fordítottja volt annak, amit tennünk kellett volna. Ahelyett, hogy külpolitikai nyomást helyezzünk a román hatalomra, azt üzentük a kormányzati szerepvállalással, hogy itt minden rendben van” – idézte fel. Korrekcióra jó alkalom adódott 1998 szeptemberében, amikor az RMDSZ koalíciós partnerei egységfrontot alkottak az ellenzékkel, és megszavazták, hogy semmilyen államilag finanszírozott magyar egyetem nem lehet Romániában. Ekkor ultimátumot adott az RMDSZ, de nem tartotta magát hozzá, belement a Petőfi–Schiller Egyetem létrehozásába. Ez egy újabb elszalasztott lehetőség volt, pedig 2005. szeptember 26-ig (Románia EU-csatlakozásának kimondásáig) az önfeladó, román nemzetstratégiát kiszolgáló politizálás helyett önálló külpolitikát kellett volna gyakorolniuk, autonómiapolitikát kellett volna folytatniuk, addig, amíg erős alkupozícióban voltak. Most se lenne késő, ám jelentősen kisebbek az esélyek – vélte a politológus.
Borbély Zsolt Attila beszélt az „autonomista erők” ’90 óta folyamatos törekvéseiről is, az időleges sikerekről (1993-ban a kolozsvári nyilatkozat elfogadása), majd a vízválasztó 2003-as szatmárnémeti kongresszusról, amely döntései miatt kiváltak az RMDSZ-ből, megalakították az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot, illetve a választási megmérettetés miatt szükséges Magyar Polgári Szövetséget, melynek bejegyzését elgáncsolták, így létrehozták a Magyar Polgári Pártot, a belső harcok pedig később elvezettek az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításához is. Ezek a szervezetek nem tudtak eléggé megerősödni, inkább elszenvedői voltak az eseményeknek, de bizonyos esetekben formatív szerepet játszottak, rá tudták venni az RMDSZ-t autonómiapárti gesztusokra, példaként a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozatalát és a székelyek nagy menetelését említette.
A teremből érkezett kérdésekre válaszolva a hogyan továbbról is beszélt: az autonómista erők megerősödése szükséges lenne, ám ennek módját egyelőre nem tudják, próbálkoznak, amivel tudnak. „Bízunk abban, ha sokszor elmondjuk az igazságot, annak hatása lesz.” Addig is azonban együtt kell működniük az RMDSZ-szel, „nem szabad minden hidat felégetni”, olyan akciókra van szükség, mint amilyen a székelyek nagy menetelése volt, amely felmutatta az autonómiára irányuló magyar közakaratot. „Ha Tamás Sándor kezdeményez egy ilyen megmozdulást, akkor mellé kell állni” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múlt újratervezése
A minden bizonnyal trendinek szánt „újratervezés” jelszó volt az RMDSZ-kongresszus fő PR-üzenete. Hangsúlyozom, PR-üzenete, amit a szervezők és résztvevők sulykolással próbáltak minél mélyebben elültetni a köztudatban, miközben valójában mindössze politikai szemfényvesztésről, egy sikertelen, hiteltelen, lejárt politika újracsomagolásáról volt szó. Végigolvasva Kelemen Hunor szövetségi elnök, valamint a különböző hozzászólók beszédeit, átnézve az elfogadott dokumentumokat, nem leljük a nóvumot, a taktikai, stratégiai változásokat.
 A látszat tovább él
A helyzet erősen emlékeztet a 2003-as, Szatmárnémetiben rendezett kongresszusra, amikor végre szabályozást nyert az 1995-re (!) ígért „belső választás”. Azzal a szépséghibával, hogy az általános és közvetlen belső választást, amelyen az eredeti elképzelések szerint minden magyar részt vehetett volna, s ennek megfelelően létrejött volna a kétségbevonhatatlan legitimitású, erdélyi magyar parlament, kiváltották egy részleges tisztújítással. Ráadásul olyannal, amelyben csak a párttagok szavazhattak, semmiféle szerepet nem kaptak a platformok, s amely megengedte az elektoros játékokat, így a helyi elit önújraválasztását. Ennek következményeként nem egy parlament, hanem egy pártszerv jött létre.
Most meg újratervezésről beszélnek úgy, hogy lényegében semmi nem változik: sem az elnök, sem a káderállomány, sem a politika mögöttesei, sem maga a politikai vonalvezetés. Pedig az RMDSZ-re ráfért volna az újratervezés, annál is inkább, mivel látszatellenzékként a politika senkiföldjén mozog a szervezet. Amíg kormányon volt, addig a Neptun-paradigmának megfelelően bizonyos klikkelőnyök és a közösségnek szánt engedménymorzsák fejében legitimálta a román hatalmat. Ellenzékben is konfliktuskerülésre törekszik, engedménymorzsák nélkül. A kormányból való hirtelen kiválás oka ugyebár az volt, hogy miként arra az RMDSZ-es tisztségviselők is rámutattak, a tavalyi elnökválasztás második fordulójában 600 ezer magyar szavazott Klaus Johannisra. Ettől az RMDSZ vezetői megrettentek, és a vélelmezett közakarat szerint kiléptek a kormányból. Ami önmagában nem rossz lépés, sőt ezt követhette volna az autonómiapolitikához való visszatérés is.
Valami változott?
Ehelyett mi történik? Folytatódik az 1996 óta művelt látszatpolitizálás. Ehhez sikerült megnyerni két, korábban nem remélt hitelesítőt. Az egyik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki felszólalásában örömét fejezte ki, hogy végre befejezték a „testvérharcot”, a másik Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki a kongresszushoz intézett beszédében kissé elragadtatta magát. Mert az még követhető üzenet, hogy „az egyetemes magyarság szempontjából létfontosságú az erős magyar képviselet, ezért a magyar összefogás a történelem erkölcsi, politikai parancsa.” A valóban, s nemcsak nevében magyar összefogás ténylegesen nemzetpolitikai imperativus. De nem az összefogás önmagában, hanem a magyar érdekek, az autonómia kivívása mentén való összefogás. A román politika imázsápolásának jegyében történő magyar összefogás is lehet létparancs, de legfeljebb román nemzetstratégiai érdekek által diktált létparancs. Ennek jegyében zajlott az erdélyi magyar politika 1996 és 2003 között, amíg az autonomisták esélyt láttak arra, hogy a szervezetet visszaterelhetik a brassói útra, az autonómia útjára.
Az a kijelentés viszont, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti”, elhamarkodott és újrafogalmazást kíván. „Nem fogadható el semmi, ami az önálló magyar érdekek mentén megfogalmazott autonómiapolitikát gyengíti” – ez lehetett volna az Orbán-kormány, illetve a Fidesz értékrendjének és eddigi politikájának megfelelő kijelentés. Még szerencsétlenebb volt Semjén másik, azóta sokat idézett fordulata, miszerint „az RMDSZ-ben mint szövetségben megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit lehet.” Ez is az RMDSZ-propaganda egyik kedvenc fordulata, a különbség az előzőhöz képest, hogy míg az egy politikai nyilatkozat, amivel lehet vitatkozni, utóbbi egyszerűen valótlanság.
Az RMDSZ 1996-tól kezdődően fokozatosan elvesztette integrálóképességét, sőt nem integrálta, hanem kiszorította a nemzet ügyét komolyan vevő, megvásárolhatatlan, következetes, bátorságukat már bizonyított politikusokat Borbély Ernőtől Kincses Elődön át Tőkés Lászlóig. Az RMDSZ éppenséggel alkalmatlan arra, hogy elvszerű, a neptuni logikát, a román etnokrácia hitelesítését, a magyar önfeladást elutasító hiteles politikusokat integráljon. Bármennyire tiszteljük a magyar kormány nemzetpolitikai szándékait, s elfogadjuk, hogy az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének 85 százaléka által támogatott RMDSZ-szel az Orbán-kabinet nem fagyaszthatja be a diplomáciai viszonyt, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormányfő helyettese átveszi és forgalmazza az RMDSZ-es propaganda bő évtizede lejárt szavatosságú retorikai konzervjeit.
Kipipálva
Biró Zsoltra visszatérve: az MPP korábbi vezetője, Szász Jenő interjúinak, kongresszusi beszédeinek egyik fő üzenete az volt: a párt eszmei legitimációját az EMNT-vel és az EMNP-vel szemben az adta, hogy ők a konok ellenzékiek, akik semmi szín alatt nem fognak össze az RMDSZ-szel. Ellentétben ugye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely 2009-ben megkötötte a maga egyezségét a szövetséggel.
Itt az ideje mérleget vonni: Tőkés László a 2009-es egyezség értelmében került be az Európai Parlamentbe, s lett annak alelnöke, illetve ennek jegyében rendezték meg az első Székely Önkormányzati Nagygyűlést, amelyen az RMDSZ első ízben tette le egyértelműen és félreérthetetlenül a garast a Székelyföld területi autonómiája mellett. Hogy később megszegte saját szavát, és kihátrált a projektből, az itt és most mellékes. Érdemes ezt összevetni a Kelemen Hunor és Biró Zsolt által tavaly kötött MPP–RMDSZ-egyezséggel. Annak „gyümölcse” a Székelyföld autonómiastatútuma, amit Izsák Balázs joggal nevezett közvitára alkalmatlannak, mivel nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik. Sokkal inkább egy törékeny, magyar többségű, esetleges területre, amely terület fölé rendelt román tisztségviselő, azaz a kormányprefektus akár a fegyveres erők bevetésének jogával is rendelkezne.
Tíz esztendeje azért zártak ki két nagyváradi MPSZ-vezetőt az MPP elődszervezetéből – egyébként alapszabályzat-ellenesen –, mert a vád szerint RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPSZ-ből. Tíz év után maga a szervezet elnöke csinál de facto RMDSZ „polgári szárnyat”, platformot az MPP-ből, amely választásról választásra arra biztatja a szavazókat, hogy adják voksukat az RMDSZ-re, amelynek ellenében jött létre anno maga a polgári párt. Az „újratervezés kongresszusa” semmilyen tekintetben nem hozott meglepetést. Kelemen Hunor egyedüli jelöltként begyűjtötte a voksok elsöprő többségét, magas szintű, párton belüli, formális legitimációval láthat neki második mandátumának. Ez szép hatalomtechnikai teljesítmény, mindenképpen arra utal, hogy Markó Béla utódjaként Kelemennek sikerült stabilizálni a belső erőviszonyokat, érdekeltté tenni akulcsszerepelőket a status quo támogatásában. Érdemleges változás nem lesz sem a meghirdetett, sem a ténylegesen követett célokban, megmarad az eseti jellegű, szükség szerinti, autonomista és nemzeti szólamokra építő retorika, valódi tartalom nélkül.
Az RMDSZ kipipálta az „Újratervezés” című erődemonstráció kötelező gyakorlatát. És minden marad a régiben.
Borbély Zsolt Attila 
Erdélyi Napló (Kolozsvár), 

Elfogadták a zászlótörvényt
Rábólintott szerdán a képviselőház a települések és megyék saját zászlajának elfogadására és használatára vonatkozó, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által beterjesztett jogszabályra.
A törvénytervezet még tavaly átment a szenátuson, az alsóház most döntő kamaraként szavazott róla, tehát a Hivatalos Közlönyben való megjelentetését követően hatályba lép. A jogszabályt óriási többséggel, 275 igen vokssal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással fogadták el a képviselők.
Ennek értelmében a helyi önkormányzatok helyi jelképként saját zászlót fogadhatnak el, amelyet azonban kötelesek jóváhagyás végett a kormány elé terjeszteni. A zászlókat kormányhatározat hagyja jóvá, szín- és jelképhasználatuk nem sértheti a román nemzeti jelképeket, és nem szerepelhetnek rajtuk más államok jelképei.
A lobogókon szerepelhet az illető település hivatalosan elfogadott címere, valamint megnevezése. Azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya eléri a húsz százalékot, a település neve az adott kisebbség nyelvén is feltüntethető. A kisebbségi megnevezés méretben és betűtípusban ugyanakkora lehet, mint a román, de az alatt kell feltüntetni.
A zászló tervezetét az önkormányzatnak elfogadás előtt nyilvános vitára kell bocsátania, majd elfogadás után a régiófejlesztési és közigazgatási minisztériumhoz kell továbbítania. Ez továbbküldi a tervet az akadémia heraldikai bizottságának, majd annak álláspontját mellékelve a közigazgatási tárca kormányhatározat formájában a kabinet elé terjeszti a zászlóról szóló tervezetet.
A jogszabály értelmében a települések lobogóit az önkormányzat székhelyére, valamint az önkormányzati intézményekre lehet kitűzni, de csakis Románia és az Európai Unió zászlajával együtt. A helyi zászlót protokolleseményeken és ünnepeken is lehet használni. A törvényben foglaltak be nem tartása 5000 és 10 000 lej közötti bírságot von maga után.
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának elmondta: ez a tervezet elfogadható a magyar közösség számára. „Előrelépést jelent az eddigi patthelyzetből, és remélem, a jövőben elkerülhető lesz, hogy a hatóságok bírságokat szabjanak ki a zászló kitűzéséért” – fogalmazott.
Kérdésünkre, miszerint ez azt jelenti: a jövőben a székelyföldi megyei önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy a székely zászlót fogadják el megyezászlóként, hivatalossá téve ezáltal a jelképet, elmondta: ez minden bizonnyal így lesz, a székelyföldi illetékesek szerint a jogszabály ebben a formában elfogadható.
Mint ismeretes, az elmúlt években számos konfliktust okozott, hogy a román hatóságok megbírságolták azokat az intézményeket, illetve szervezeteket, amelyek kitűzték a székely zászlót, és több ízben is jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a jelképet le kell venni.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azonban már korábban bírálta a készülő jogszabályt. Az SZNT annak bojkottjára szólította fel az önkormányzatokat, mert úgy tartja, a jogszabály „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”.
„A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt” – áll egy, Izsák Balázs SZNT-elnök által tavaly jegyzett felhívásban.
Az SZNT abban arra kérte a székelyföldi önkormányzatokat, ne fogadjanak el saját zászlót a jogszabály alapján. Azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy a székely zászlóra feliratot illesszenek, ahhoz bármit hozzátegyenek, vagy bármit elvegyenek belőle.
„A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is” – magyarázta az SZNT elnöke. Hozzátette, hogy „az üldözők nem elsősorban a jelképet tekintik ellenségnek, hanem magát az üldözöttet”.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

„Elsózott” DNA-vizsgálat Szovátán
Különösebben nem zavarta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétvégi rajtaütésszerű vizsgálódása Péter Ferenc szovátai polgármestert, inkább annak módozatát kifogásolja. Az elöljáró, aki egyben az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács elnöke, összefüggést lát az eljárás és a jövő évi választások között.
Péter Ferenc úgy érzi, a korrupcióellenes ügyosztály munkatársai korrektül jártak el a pénteki ellenőrzés során, viszont nem érti, mi értelme volt a „körítésnek". A fürdőváros polgármesteri hivatalát ugyanis fegyveres álarcosok vették körül, egyféle ostromállapot képét festve a járókelők előtt.
„Egy ilyen kisvárosban, mint a miénk, a hírek és álhírek hamar terjednek. Egyesek már örömmel nyugtázták, hogy megkötötték a polgármestert. Holott tőlem és munkatársaimtól mindössze anynyit kértek, hogy mutassuk be a Só útja projekthez kötődő aktáinkat – a versenyeztetéstől a kivitelezésig. Viszont a maszkosok jelenléte jól ráijesztett a kolléganőkre" – idézte fel a pénteki DNA-látogatást lapunknak Péter Ferenc.
Miután az elöljáró megérttette az ügyészekkel, hogy senki nem akar elszökni a hivatalból, azok mikrobuszba ültették a kint őrködő feketeruhás, álarcos legényeket. Kérdésünkre, hogy a feljelentésre kiszálló hatóságiakat ki küldhette a szovátai városvezetők nyakára, Péter Ferenc elmondta: ő is ugyanezt a kérdést tette fel az ügyészeknek és magának.
„Keresem, de nem találom a választ, pedig nagyon szeretném tudni, honnan kapom a pofonokat. Szovátán él és ténykedik egy-két szolgálatos feljelentő, de fújhat a szél a városházáról is. Tény, hogy közelednek a választások, és a polgármesternek munkát kell adni. De hát ilyen világban élünk..." – jegyezte meg Péter Ferenc. Úgy vélte, a történtek után alaposabban el kell gondolkodnia azon, hogy 2016-ban vállalna-e újabb polgármesteri mandátumot.
Amint arról beszámoltunk, a DNA a természeti rezervátum infrastrukturális bővítését és rehabilitációját célzó projekt iránt érdeklődött. Az ellenőrzés során az ügyészek több tízezer oldal dokumentumot foglaltak le.
A Só útja országos viszonylatban a legnagyobb turisztikai fejlesztési és bővítési projekt, amelyet a Regionális Operációs Program (POR) alapjaiból a természeti kincsek értékesítése, a turisztikai szolgáltatások minőségi javítása érdekében végeznek. A program azonban késésben van, mióta határozat született a megfigyelő kilátótorony elköltöztetésére a talaj nem megfelelő minősége miatt. Ezért az épületre vonatkozó versenytárgyalást meg kell ismételni. Ugyanakkor még hátra van az ismertető táblák elkészítése is.
A Só útja projektet összességében 90 százalékban valósították meg, azonban a munkálatok nemrégiben leálltak, miután a Regionális Fejlesztési Ügynökség központi részlege egy sor szakértői vizsgálatot kezdeményezett a felhasznált anyagokat illetően egy bejelentés miatt. Péter Ferenc osztja azon polgármesterek véleményét, akik szerint a versenytárgyalások vesztesei valósággal sportot űznek az óvásokból és feljelentésekből.
„Amióta polgármester vagyok, a szakhatóság, illetve a bíróság az óvások kevesebb mint tíz százalékát találta indokoltnak. Csak hát a vesztesnek soha nem tetszik, hogy miért nem ő nyerte meg a kiírást" – fejtette ki Péter Ferenc. Egyébként a hétvégi ellenőrzés nem az első, amit a DNA emberei végeztek a szovátai városházán. Az elmúlt években már vizsgálták az aszfaltozási munkálatokat, valamint a sípályára vezető erdei út korszerűsítési munkálatainak törvényességét is. Mindkét esetben kiderült, hogy az önkormányzat szabályszerűen járt el.
A Só útja rendezési és fejlesztési terv a szovátai Medve-tó nyúlványának területét és a sótalajon kifejlődött növényzet élőhelyét – egy sóhegyet – foglalja magában, mindkettő világszintű egyedi ritkaságnak számít. A Só útja egy nyolcvanhektáros terület, magában foglalva a rendezett Medve- és Mogyorósi-tavat, valamint másik négy rendezetlen tavat (Vörös, Zöld, Piroska, Rigó).
Ezt a területet fapadozatú sétányokkal, kilátókkal, pontonokkal látták el, hogy a turisták zavartalanul gyönyörködhessenek a táj élővilágában, a vad környezetben lévő tavakban anélkül, hogy a legkisebb mértékben is rongálnák vagy zavarnák a környezetet.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika. 
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát. 
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést,  benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát. 
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra. 
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben. 
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni. 
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor. 
Vélhetően nem is kerül. 
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás. 
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Mikor a tolvaj kiált fogdmegért – Markó Béla az RMDSZ–EMNT-összefogásról
Az ember előbb-utóbb mentálhigiénés okokból leszokik arról a szellemi perverzióról, hogy állandó jelleggel figyelemmel kövesse a nemzetellenes, kozmopolita, balliberális sajtót. Amit ugyebár abból a megfontolásból kiindulva olvasott ideig-óráig, hogy tudni kell, mit mond az ellenség. Ezzel együtt nem árt, ha mégis elolvassuk azt, ami szembejön a világhálón és elég fontosnak tűnik.
Mint például a nyomtatott sajtóként csődört mondott, majd a netre költözött, jobb időket is megélt Romániai Magyar Szó portáljának egy szövegét, mely Markó Bélának a Heti Válaszban megjelent interjúját tálalja „kellően” méltatva, történeti kontextusba ágyazva. (Bálint Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (2016. december 7-13.))
Nem kívánok az egész szöveggel foglalkozni részletesen, még azzal sem, hogy Markó ismét helyteleníti Magyarország nemzetállami működtetésének gondolatát (miközben magyar embernek inkább az lenne a dolga, hogy hallgasson erről a kérdésről, vagy dicsérje a személyelvű autonómiára épülő magyarországi kisebbségpolitikát), de egy passzust nem tudok érdemi reflexió nélkül hagyni. 
Azt mondja Markó, reflektálva arra, hogy az RMDSZ felengedte a listáira a minap lezajlott választáson az MPP két vezető politikusát: „Mi néhányszor felismertük már az összefogás szükségességét, legutóbb például a 2009-es európai parlamenti választások alkalmával. Őszintén szólva nem övezte nagy lelkesedés az RMDSZ-szen belül, de a választások eredménye a döntés helyességét igazolta: nyolc százalék fölé kúszott a támogatásunk. Az összefogás azonban a továbbiakban nem működött, Tőkés László azonnal szabadulni kívánt az összefogás minden nyűgétől, ott ütött-vágott bennünket, ahol ért.”
Mondja ezt Markó Béla, aki előbb kiszorította módszeresen az RMDSZ-ből azokat, akik ragaszkodtak a hivatalos program legfontosabb célkitűzéséhez, az autonómiához, majd 2004-ben elnöke volt annak a pártnak, mely sikerrel akadályozta meg az ellenfél, a Magyar Polgári Szövetség választásokon való indulását. 
2008-ban pedig olyan megalázó feltételeket támasztottak az MPP-vel való összefogás megkötésének ügyében, hogy azt csak visszautasítani lehetett. 
Ezek után jött a 2009-es ajánlat arra nézve, hogy Tőkés László vezesse az RMDSZ Európai Parlamenti listáját, egy szélesebb, részletesebb autonómiaelvű egyezség keretében. Ez pedig abból fakadt, hogy két évvel korábban, 2007-ben Tőkés László függetlenként bejutott az Európai Parlamentbe, és Székelyföldön egymaga több szavazatot szerzett, mint az RMDSZ listája. Ettől rettent meg az RMDSZ vezetése és ezért ajánlotta fel Markó Tőkés Lászlónak az RMDSZ listájának első helyét. Eddig rendben is voltánk; mondjuk azt, hogy Markóék az erőből értettek, annak hatására jött a „felismerés”. A politikában az erőt nem kis mértékben a szavazatok jelentik, Tőkés Lászlónak pedig 2009-ben elég szavazata volt ahhoz, hogy ha be nem is jut ismét függetlenként, de az RMDSZ kibukjon az Európai Parlamentből. (Ahol ugyebár nincs kiskapu, nincs 6:3-as szabály, vagy mint legújabban, négy megyés szabály – ha nincs meg az 5%, a szervezet kiesett. Hogy a küszöb, mint intézmény oligarchisztikus és antidemokratikus, az más kérdés, tény, hogy Brüsszelben nem tekintik nemzetbiztonsági kérdésnek az RMDSZ parlamenti jelenlétét, mint ahogy Romániában teszi azt a bukaresti hatalom.)
A probléma ezek után következik. 
Mert amit Markó állít, az egyszerűen valótlanság. Nem csúsztatás, torzítás, hanem rágalmazás, fekete propaganda. S nem is elsősorban arról beszélek, hogy az elvszerű és jogos bírálatot nevezi Markó „ütésnek-vágásnak”. Ez belefér.
Hanem arról, hogy Tőkés László egyáltalán nem akart „szabadulni az összefogás nyűgétől”. Sőt, szorosabbra kívánta azt fonni, éppenséggel az RMDSZ-program, az autonómiáért való közös cselekvés mentén. Partner volt a Székely Önkormányzati Nagygyűlés közös megszervezésében, és partner lett volna az előremutató kezdeményezés folytatásában is. Mert ebben állt a gyakorlati politika síkján „az összefogás nyűge”, meg persze a folyamatos egyeztetésben. Az RMDSZ úgy indította az elnökválasztáson Kelemen Hunort, hogy nem egyeztetett ebben a kérdésben állítólagos szövetségesével, az EMNT-vel. Mindezeken túl, mihelyt felhangzottak a szirénhangok Bukarestből, az RMDSZ sietett kormányra 2010-ben, és el volt felejtve mind az önkormányzati nagygyűlés, mind a nagygyűlés nyilatkozatának aláíratása az RMDSZ polgármestereivel és tanácsosaival.
Az RMDSZ volt tehát az, mely lerázta magáról az összefogás nyűgét. 
Markó tehát nemcsak valótlanságot állít, hanem a valóság fordítottját. 
Ez az ideáltipikus esete annak, amikor a tolvaj kiált fogdmegért.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/szerintunk

„Megvédjük embereinket!”
Megünneplik a székely szabadság napját 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kivétel nélkül az összes olyan perét megnyerte, amit a hatóságok indítottak a székely szabadság napján szervezett megemlékezések miatt, ami azt bizonyítja, hogy törvényes úton járunk – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Izsák Balázs, és hozzátette: a megemlékezés idén március 10-én is megtartják.
Az SZNT elnöke azt mondja: 2016-ban rekordszámú bírságot kiróttak a marosvásárhelyi megemlékezés résztvevőire, rendbontás, csendháborítás, engedélyezetlen felvonuláson való részvétel és egyéb okokkal, és ezek közül, ami perre került, mindeniket megnyerték.
– Továbbra is számítunk embereink munkájára, és ha kell, megvédjük őket a hatóságokkal szemben – hangsúlyozta Izsák Balázs. 
Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki irodavezetője jelezte: március 10-én (pénteken), a forgatókönyv a tavalyihoz hasonló: a Turul-madárnál tartott sepsiszentgyörgyi ünnepség után indulnak a buszok Marosvásárhelyre.
Az SZNT elnöke elmondta: a szervezet a 2009. szeptember 5-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának megfelelően erősíteni szeretné a széki identitást. 
– A történelmi székely autonómia a székek autonómiájára épül. Ebben tér el az SZNT autonómia- statútuma a román kormányétól, és az ehhez nagyon hasonlító RMDSZ–Magyar Polgári Párt tervezettől. Mi ugyanis azt a történelmi tényt erősítjük, hogy az autonóm Székelyföld alapvető közigazgatási egységei nem a megyék, hanem a székely székek, amelyek a székely önkormányzatok társulásával jönnek létre – magyarázta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke tájékoztatást tartott a szervezetnek az Európai Bizottság ellen folyó pere alakulásáról is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)