Blaga: az az egységes román nemzetállamban a román a hivatalos nyelv
„A román a hivatalos nyelv az egységes román nemzetállamban!” - fejtegette pénteken Nagyváradon Vasile Blaga. A belügyminiszter a Székely Önkormányzati Nagygyűlés múlt heti ülésére reagált, ahol a jelenlevők a magyar nyelv hivatalossá tételét kérték.
Nem vagyok híve annak, hogy szájkosarat tegyünk állampolgáraink szájára, amikor véleményt akarnak nyilvánítani. Azonban a véleménynyilvánítás szabadságától az Alkotmány áthágásáig hosszú az út” - mondta a tárcavezető. „Biztosítok mindenkit, hogy a belügyminisztérium teszi a dolgát” - nyomatékosította Blaga.
A belügyminiszter kijelentette: az Alkotmány első szakasza – amelyik szerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam – nem képezheti alku tárgyát. Forrás: Krónika

Szász Jenő válasza Tőkés Lászlónak
Tisztelt Képviselő Úr!
Miután Ön nyílt levélben fordult az MPP tisztségviselőihez, illendőnek érzem, mint az MPP egyik országos tisztségviselője, hogy nyílt választ adjak a levelében foglaltakra.
Örülök, hogy elismeri a választás szabadságának a szükségességét és lehetőségét az erdélyi magyar politikiai közéletben. Ön személy szerint egy esztendővel ezelőtt élt is a választás szabadságával és különalkut kötött Markó Bélával, így annak az RMDSZ-nek lett az europarlamenti képviselője, amelyet amúgy a politikai képviselettel való visszaéléssel vádol. Ön egy esztendővel ezelőtt becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket. Ön erkölcsi önfelmentésként egy esztendővel ezelőtt már bukottnak minősítette a Magyar Polgári Pártot, amire az alkutársa, Markó Béla, azzal erősített rá, hogy Önnel együtt úgymond majd lefedik az „MPP kis szegmensét”. Az Ön politikai hűtlensége után, az Ön jogilag nem létező szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, egy esztendeje politikai ellenségének tekinti a Magyar Polgári Pártot, és ott árt neki, ahol tud. Önnek, egy esztendeje, nem a Magyar Polgári Párttal kellene leszámolnia, hanem saját lelkiismeretével kellene elszámolnia.
Legutóbb, Markó Bélával, alkutársával együtt, távolmaradtak a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is, és az EMNT azt üzente nekünk, a nagygyűlés résztvevőinek, hogy a „nemzeti nagyfene dülleszti a mellünket”.
Ezek után, Önnek nincs lehetősége, nekünk pedig nincs szükségünk arra, Tisztelt Képviselő úr, hogy erkölcsileg kioktassa a választás szabadságának a védelmezőit. Titulálhat engem „ámokfutónak”, a Magyar Polgári Párt velem egyetértő demokratikus többségét nevezheti „kritikátlan követőknek”, ám mindez nem a valóságról, hanem csupán az Ön indulatairól állít ki látleletet.
A Magyar Polgári Párt legfőbb döntéshozó testülete, az Országos Tanács soron következő ülésén a demokratikus többség szabad meggyőződéséből fakadó szavazatával meghozza azokat a politikai és személyi döntéseket, amelyek a Magyar Polgári Párt szervezeti önállóságát szolgálják.
A demokratikus szabályok tiszteletben tartása érdekében, felkérem Képviselő urat, hogy ahelyett, hogy kívülről üzengetne nekünk és távolmaradásra bújtogatna, inkább szembesüljön azzal a valósággal, amelyet egy esztendeje nem hajlandó tudomásul venni.
Továbbra is bízva az erdélyi magyar politikán belül a „nemzeti pólus” szükségességében, maradok a párbeszéd híve,
Szász Jenő,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Székelyudvarhely, 2010. április 8.
Erdély.ma

Szász: nincs szükségünk Tőkés erkölcsi kioktatására
Tőkés László egy esztendővel ezelőtt becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket, különalkut kötött Markó Bélával, ott árt az MPP-nek, ahol tud, ehelyett a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia – írja az EP-képviselőnek írt nyílt válaszlevelében Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke.
A nyílt válaszlevélben Szász Jenő azt írja: örül, hogy Tőkés László „elismeri a választás szabadságának a szükségességét és lehetőségét az erdélyi magyar politikai közéletben”, azt viszont sérelmezi, hogy Tőkés „egy esztendővel ezelőtt élt is a választás szabadságával és különalkut kötött Markó Bélával, így annak az RMDSZ-nek lett az europarlamenti képviselője, amelyet amúgy a politikai képviselettel való visszaéléssel vádol”, ezzel pedig „becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket”.
„Az Ön politikai hűtlensége (kiemelés az eredetiben – szerk. megj.) után, az Ön jogilag nem létező szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, egy esztendeje politikai ellenségének tekinti a Magyar Polgári Pártot, és ott árt neki, ahol tud. Önnek, egy esztendeje, nem a Magyar Polgári Párttal kellene leszámolnia, hanem saját lelkiismeretével kellene elszámolnia” – írja Szász Jenő.
Az MPP elnöke azt is felrója Tőkésnek, hogy „alkutársával”, Markó Bélával együtt „távolmaradtak a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is, és az EMNT azt üzente nekünk, a nagygyűlés résztvevőinek, hogy a »nemzeti nagyfene dülleszti a mellünket«”.
„Ezek után, Önnek nincs lehetősége, nekünk pedig nincs szükségünk arra, Tisztelt Képviselő úr, hogy erkölcsileg kioktassa a választás szabadságának a védelmezőit. Titulálhat engem »ámokfutónak«, a Magyar Polgári Párt velem egyetértő demokratikus többségét nevezheti »kritikátlan követőknek«, ám mindez nem a valóságról, hanem csupán az Ön indulatairól állít ki látleletet” – olvasható Szász Jenő válaszlevelében.
Szász szerint az MPP legfőbb döntéshozó testülete, az Országos Tanács „soron következő ülésén a demokratikus többség szabad meggyőződéséből fakadó szavazatával meghozza azokat a politikai és személyi döntéseket, amelyek a Magyar Polgári Párt szervezeti önállóságát szolgálják”.
Szász Jenő felkéri Tőkést, hogy „ahelyett, hogy kívülről üzengetne nekünk és távolmaradásra bújtogatna, inkább szembesüljön azzal a valósággal, amelyet egy esztendeje nem hajlandó tudomásul venni”.
Krónika (Kolozsvár)

Érvényt szerezni a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés döntéseinek
A márciusban megtartott, második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) által elfogadott határozatok érvényesítéséről tárgyalt tegnap Sepsiszentgyörgyön a fórum ugyanakkor megválasztott vezetőtestülete, a Házbizottság.
Farkas Csaba elnök elmondta, döntöttek, az önkormányzatokhoz fordulnak, és kérik, fogadjanak el határozatot arról, melyek azok a tisztségek, melyek esetében kötelező a magyar nyelv ismerete. Az ősz folyamán szórólapokon, plakátokon népszerűsítik a SZÖN által elfogadott kezdeményezést a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tételéről. Szintén a helyi tanácsoknak kellene határozatot elfogadniuk március 15. hivatalos helyi ünneppé nyilvánításáról, ehhez joguk van, és a település saját ünnepével közös határozatba foglalhatják a márciusa 15-i szabadnapot — véli a Házbizottság. Elképzelésük szerint minden székelyföldi önkormányzatnak csatlakoznia kellene a kezdeményezéshez, és szeptember folyamán el kellene fogadniuk az erről szóló határozatokat. Az autonómiastatútum beterjesztésének támogatására aláírásgyűjtést kezdeményeznek, a több mint kétezer székelyföldi választott tisztségviselőnek kellene kézjegyével megerősítenie azt a dokumentumot, amellyel alátámasztva kérik a székelyföldi területi autonómia alapdokumentumának parlamenti jóváhagyását.
A Házbizottság csak remélni tudja, hogy a székelyföldi önkormányzatok nemzetiségi és politikai hovatartozástól függetlenül támogatják kezdeményezéseiket, belátják, hogy csatlakozniuk kell minden olyan elképzeléshez, amely a régió javát szolgálja.
Erdély.ma

Székelyföld egységes és oszthatatlan
A három székelyföldi megyei tanácsnak határozatot kellene elfogadnia, amely — az alkotmányhoz hasonlóan, mely szerint Románia területe egységes és sérthetetlen — leszögezné, hogy Székelyföld területe sem felosztható — állítja a Magyar Polgári Párt.
Fazakas Tibor alelnök kifejtette, erről már a székelyudvarhelyi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen is elfogadtak határozatot, és most ismét időszerűvé vált a kérdés, minden jel szerint az RMDSZ összes eddigi fogadkozása ellenére sem tudja elérni koalíciós partnerénél, hogy egyetlen fejlesztési régióba sorolják Maros, Hargita és Kovászna megyét. Az MPP szerint szükség lenne az összes politikai alakulat, a civil szervezetek összefogására, nyomatékosítani kellene, ,,ragaszkodunk ahhoz, hogy Székelyföld területe egységes és oszthatatlan".
Fazakas szerint akár népszavazást is ki lehetne írni ez ügyben, az itt élőknek kellene véleményt nyilvánítaniuk arról, hogy a székelyföldi megyéket egységes régióba sorolják.
Székelyföld egysége és oszthatatlansága mellett foglalt állást legutóbbi közleményében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is. A székelyföldi helyi és megyei önkormányzatokhoz intézett felhívásukban az SZNT vezetői arra kérik a választott vezetőket, közösen lépjenek fel Székelyföld feldarabolása ellen, ítéljék el a kezdeményezést, helyezzék kilátásba az együttműködés megtagadását a kormánnyal, és készítsék fel a lakosságot tömeges tiltakozásokra. Emlékeztetnek arra, hogy az SZNT 2009 januárjában éppen a közigazgatási átalakítás nemkívánatos fejleményeinek kivédésére hívta össze a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést, amelynek fontosságát sokan nem értették meg, most azonban még csatlakozhatnak a tavaly szeptemberben elfogadott nyilatkozathoz, tehetnek valamit a beolvasztást célzó kezdeményezések ellen.
Egy héttel ezelőtt Emil Boc miniszterelnök egy konferencián fejtette ki, új fejlesztési régiókat kell kialakítani, de elfogadhatatlannak nevezte az etnikai alapon létrehozott régiókat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösztönzés az SZNT-nek
Először történt meg, hogy a magyar kormány nyíltan partnerének nevezte a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) a székelyföldi autonómia megteremtésében – nyilatkozta a magyarországi látogatásának eredményeit összegző sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az SZNT háromtagú küldöttségét – az elnököt, valamint Tulit Attila és Árus Zsolt vezetőségi tagokat – a múlt héten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadta Budapesten.
Izsák beszámolója szerint a vendéglátó megerősítette, hogy az új magyar kormány támogatja Székelyföld önállósulási törekvéseit, ebben a kérdésben partnerének tekinti az SZNT-t, ugyanakkor fontos intézménynek nevezte a szervezet által létrehozott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést. Izsák szerint a magyar kormányfő-helyettesnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó kijelentése beilleszthető a magyar–román alapszerződés kereteibe. Abban ugyanis – emlékeztetett – szerepel a kisebbségi jogok védelme, ami egyúttal a nemzetközi együttműködés tárgya lehet, hiszen a magyar kormány a kisebbségeket védi, amikor az autonómiát támogatja. Semjén nyilatkozata előrelépést jelent a székelyföldi területi autonómia ügyében, hiszen az elmúlt hét év során, amióta az SZNT megalakult és működik, a magyar kormány soha nem vállalta fel ezt a témát – fogalmazott Izsák Balázs.
Izsák Balázs elmondta: a szervezet támogatja a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) feltámasztását, és részt is kíván venni annak munkájában. Az SZNT elnöke közölte: Sepsiszentgyörgy polgármesterével, az RMDSZ színeit képviselő Antal Árpáddal elvi egyezségre jutott azt illetően, hogy az autonómiaharcban az önkormányzatokkal közös stratégiát kell kialakítani. Népújság (Marosvásárhely)

„Árnyékra vetődtek” a nacionalisták: az ENSZ előtt a romániai kisebbségek helyzetéről szóló jelentés
Heves kirohanást intézett tegnap az RMDSZ és több magyar politikai szervezet, illetve politikus ellen a nacionalista Konzervatív Párt (PC) alelnöke és a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben politizáló egyik képviselő annak kapcsán, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló kormányjelentés mellett egy úgynevezett „árnyékjelentést” is ismertetnek, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület állított össze.
A svájci városban augusztus 2. és 27. között zajlik az ENSZ rasszizmusellenes testületének 77. ülése, amelyen 11 ország, közöttük Románia nemzeti kisebbségeinek helyzetét ismertetik. A romániai nemzeti közösségek helyzetéről szóló jelentést két napon át vitatja a fórum, a tárgyalás tegnap kezdődött, a tervek szerint ma lezárul.
Az ülésen a román kormány által összeállított hivatalos jelentés mellett a magyar szervezetek által összeállított árnyékjelentés is a résztvevők asztalára kerül. A romániai magyarok elleni diszkrimináció című árnyékjelentés elkészítői között ott van az EMNT, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület is.
A dokumentum megállapítja, hogy az európai jogszabályokkal összhangban elképzelhető a különleges státus biztosítása a Székelyföld számára. Az árnyékjelentés szerint ennek egyelőre az is akadályát képezi, hogy a magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik Romániában, a Székelyföld infrastrukturális fejlesztése pedig vagy nagyon lassú, vagy teljesen meg is feledkeznek róla.
„Ezzel szemben más, eldugottabb romániai régiók, főként Moldovában és az ország déli részében gyorsabban fejlődnek” – mutat rá a jelentés. A dokumentum kitér a kommunizmus idején elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása körüli anomáliákra is. Leszögezi: az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása az egész országban lassú, de a Székelyföldön még kirívóbb a helyzet. A jelentés törvényes megoldásként területi autonómia biztosítását javasolja a Székelyföld számára. Ennek keretében hivatalos regionális nyelvvé nyilváníttatná a magyart, illetve engedélyezné a magyar és székely nemzeti jelképek használatát. A jelentés szerint a Székelyföldnek egységes közigazgatási egységgé kell válnia, amely saját törvényhozó és végrehajtó testülettel rendelkezik, amelyek demokratikus választás útján jönnek létre.
Szintetizáló jelentés
A most ismertetett hivatalos román országjelentés amúgy négy korábbi – a 2001-es, a 2003-as, a 2005-ös és a 2007-es – összegzése, amelyeket 2008. július 29-én foglaltak össze, és amelyeket 2009. június 22-én juttattak el az ENSZ illetékes szaktestületéhez. A román delegációt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezeti. A hivatalos jelentés kapcsán a Realitatea Tv szerint kifejtette, hogy az fejlődést állapít meg a vizsgált területeken, míg az árnyékjelentést úgy kommentálta: felvet bizonyos kérdéseket, de nem olyanokat, amelyeket ne lehetne megválaszolni. A jelentés ismertetése után az ENSZ-testület saját jelentést fogalmaz meg, amelyben ajánlásait is rögzíti.
Nacionalista kirohanások
Az árnyékjelentés szerzői ellen tegnap éles hangú nyilatkozatban rohant ki a Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen jelenleg ellenzéki pártszövetséget alkotó, a közvélemény-kutatások által rendre 1-2 százalékos népszerűségűnek mért alakulat vezetője azzal vádolta meg az RMDSZ-t és a nagyobbik kormánypártot, a Demokrata-Liberális Pártot (PDL), hogy besározzák Romániát a világ előtt „a teljes mértékben hazug jelentés” támogatásával. Diaconu név szerint is megemlíti a jelentés szerzői között Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, aki 2004 és 2008 között parlamenti képviselő is volt, valamint Szilágyi Zsoltot, az EMNT alelnökét, akit „a szélsőséges Tőkés Lászlóhoz” vezető kapcsolatként jellemez.
Diaconu úgy véli, a jelentést aláíró román állampolgárok „hihetetlen hazugságokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatosan, milyen bánásmódban részesülnek a romániai magyarok”. Diaconu szerint nem a magyarokat, hanem a Hargita és Kovászna megyei románokat diszkriminálják, amikor a feliratokon először a magyar megnevezés szerepel, nem pedig a román, illetve a román szöveg néha teljesen hiányzik. Bírálta az árnyékjelentés szerzőit Petru Călian, a PDL parlamenti képviselője is.
Szerinte a jelentésből „vélhetően csupán Tőkés László elfúló hangja cseng ki, nem pedig a romániai magyaroké”, és a román állam elleni sértésnek minősítette a dokumentumot. Călian szerint Tőkés azzal, hogy az árnyékjelentés megírására buzdította a magyar szervezeteket, a magyar–román kapcsolatok megrontására törekszik. A román delegációnak egyébként Asztalos mellett tagja Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Szőcs Domokos, az oktatási tárca főosztályvezetője.
Szilágyi: a nyomásgyakorlás eszköze
A Krónikának tegnap Szilágyi Zsolt, az árnyékjelentés egyik szerzője elmondta, a dokumentum összeállítását az indokolja, hogy a szerzők szerint a külpolitikát hangsúlyosan és következetesen kell használni a jogainkért vívott küzdelemben, az akció a figyelemfelkeltés és a nyomásgyakorlás eszköze is egyben.
„A Konzervatív Párt támadása a ceauşescui időkre emlékeztet, ő vádolta azzal a politikáját bíráló emberi jogi aktivistákat, hogy nemzetellenesek” – kommentálta a többek között vele szemben is megfogalmazott bírálatokat Szilágyi. Mint kifejtette, a jelentés a Székely Önkormányzati nagygyűlés dokumentumán alapszik. „Az a szomorú, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még föl kell vetnünk ilyen kérdéseket, hiszen ezek megoldása már Románia 1993-as európa tanácsi csatlakozása előtt az ország házi feladata volt, nem is beszélve a NATO- és az EU-tagságról” – hangoztatta. Egyben reményét fejezte ki, hogy a romániai delegáció magyar tagjai fontosabbnak tartják majd saját közösségük képviseletét, mint a román külügy álláspontjának védelmezését.
Gondok és igények listája
A jelentés alapjául szolgáló dokumentum előterjesztésében az Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere által alapított Pro Regio Siculorum egyesület is részt vett, ebben elsősorban a székelyföldi önkormányzati vezetők által felleltározott gondokat összegezték. Felsorolták ugyanakkor azokat a törvénytervezeteket is, amelyeket az RMDSZ azzal a céllal terjesztett az elmúlt húsz év során Románia parlamentje elé, hogy megoldást nyújtson a hazai magyarság helyzetére. A dokumentumot összevonták a romániai magyar oktatásról szóló jelentéssel, amely feltárja, hogy az országban nincs önálló magyar állami egyetem, a két magyar nyelvű magánegyetem pedig kizárólag a magyar állam támogatásának köszönheti működését.
Antal Árpád a Krónikának elmondta, a jelentéssel az volt a céljuk, hogy a különböző nemzetközi fórumok árnyaltabb képet alkothassanak a romániai magyarság helyzetéről. Bár az RMDSZ kormányon van, ez sajnos nem garancia arra, hogy a romániai magyar kisebbség gondjai automatikusan megoldódnának. Antal hangsúlyozta, türelmetlenül várják az ENSZ-bizottság döntését. Már azt is előrelépésként értékelnék, ha az elemzés után készülő jelentésben megfogalmazzák, hogy Romániában a magyar közösség jogai még nincsenek az egyes előremutató európai uniós államok joggyakorlatának szintjén biztosítva. „Az RMDSZ mindent megtesz a magyar közösség jogaiért, de nyilvánvaló, hogy nincs 51 százalékos többsége a törvényhozásban, tehát mindent nem tudunk megoldani, ezért szükség van a nemzetközi fórumok segítségére, és jót tesz, ha az érdekünkben közvetítenek” – magyarázta Antal Árpád.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

EMNT: az erdélyi magyar kérdés nem lehet a román állam belügye
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyra értékeli az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottságának genfi ülésén ismertetett árnyékjelentés elkészítésében részt vevő partnerszervezetek vezetőinek munkáját, de nehezményezi, hogy a román kormányküldöttség RMDSZ-szes tagjai bagatellizálni próbálták a felvetett kérdéseket.
A Toró T. Tibor ügyvezető elnök, valamint Szilágyi Zsolt külpolitikai alelnök által aláírt, csütörtökön kiadott közlemény szerint az EMNT „megelégedéssel nyugtázza”, hogy az ENSZ-bizottság „érdemben foglalkozott” a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal (BKB) és a sepsiszentgyörgyi székhelyű Pro Regio Siculorum (PRS) Egyesülettel közösen benyújtott árnyékjelentéssel is.
„Az EMNT nagyra értékeli azt a szakmai hozzáállást és elkötelezettséget, amelyet partnerszervezeteinek vezetői, dr. Hantz Péter és Cunnold-Benkő Erika tanúsított a dokumentum összeállítása és a bizottság előtti képviselete során”, a Romániára vonatkozó országjelentés vitája keretében.
A Tőkés László európai parlamenti képviselő által vezetett szervezet ugyanakkor „ nehezményezi és elítéli azt az igyekezetet, ahogyan a hivatalos román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – különösen Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – próbálták elbagatellizálni az árnyékjelentésben felvetett kérdéseket”.
Az EMNT szerint Asztalos és Markó a kormányzati hűség kedvéért felrúgtak egy már korábban elfogadott, megalapozott magyar közösségi álláspontot. „A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés résztvevői, Székelyföld választott magyar önkormányzati tisztségviselői által az elmúlt év szeptemberében elfogadott Memorandum – erre alapoz az árnyékjelentésünk is – ugyanis egyértelműen megfogalmazza: az erdélyi magyarokat hátrányosan érinti, és kimeríti az etnikai diszkrimináció fogalmát a jelenlegi kisebbségi közösségekre vonatkozó törvényi keret és hatósági gyakorlat.”
Az EMNT elítéli, hogy Asztalos Csaba szerint „a magyar kisebbséget illető problémák belföldi szinten kezelhetőek, nem jelentenek olyan gondokat, melyekhez nemzetközi segítségre lenne szükség”, valamint Markó Attilának azt az álláspontját is, hogy az ENSZ nem akarja megoldani a magyar kérdést. „Vajon az RMDSZ csúcsvezetői – akik az erdélyi magyar választópolgár akaratából a fentnevezett tisztségviselők kinevezéséről dönthettek – akarják-e?” – olvasható a közleményben.
„Megalapozottnak tűnik a feltételezés, hogy nem. A többségi hatalom elvárásainak eleget tenni és annak morzsáiból részesedni viszont igen, hiszen már 15 éve rendelik alá az önálló erdélyi magyar külpolitikát az egységes nemzetállami érdeket megjelenítő román nemzetpolitikának és jobb esetben elbagatellizálják, de inkább ellehetetlenítik azok munkáját, akik – helyettük – próbálják megragadni a nemzetközi intézmények kínálta lehetőségeket értékeink védelmében és érdekeink érvényesítésében” – áll a közleményben.
Az EMNT szerint a konszenzus kialakítása az erdélyi magyar ügy külpolitikai képviseletében tovább már nem odázható, ennek érdekében pedig kezdeményezik a kérdés megvitatását az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum soron következő ülésén. Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar kérdés nem lehet a román állam belügye
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége megelégedéssel nyugtázza, hogy az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága (CERD – Committee on the Elimination of Racial Discrimination) legutóbbi, Genfben zajló ülésén, a Romániára vonatkozó országjelentés vitája során érdemben foglalkozott azzal az árnyékjelentéssel is, amelyet szervezetünk a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal (BKB) és a sepsiszentgyörgyi székhelyű Pro Regio Siculorum (PRS) Egyesülettel közösen nyújtott be.
Az EMNT nagyra értékeli azt a szakmai hozzáállást és elkötelezettséget, amelyet partnerszervezeteinek vezetői, dr. Hantz Péter és Cunnold-Benkő Erika tanúsított a dokumentum összeállítása és a bizottság előtti képviselete során.
Ugyanakkor nehezményezi és elítéli azt az igyekezetet, ahogyan a hivatalos román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – különösen Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – próbálták elbagatellizálni az árnyékjelentésben felvetett kérdéseket.
Tettük súlyosságát növeli, hogy egy már korábban elfogadott, megalapozott magyar közösségi álláspontot rúgtak fel a kormányzati hűség kedvéért. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés résztvevői, Székelyföld választott magyar önkormányzati tisztségviselői által az elmúlt év szeptemberében elfogadott Memorandum – erre alapoz az árnyékjelentésünk is – ugyanis egyértelműen megfogalmazza: az erdélyi magyarokat hátrányosan érinti, és kimeríti az etnikai diszkrimináció fogalmát a jelenlegi kisebbségi közösségekre vonatkozó törvényi keret és hatósági gyakorlat.
Az EMNT egyértelmű álláspontja, hogy ennek igazi ellenszere a közösségi – kulturális és területi – autonómiák közjogi keretének megteremtése, az autonómiák intézményes rendszerének létrehozása és működtetése. Ezt pedig nem tudja kiváltani semmilyen konjunkturálisan kormányzati szerepet vállaló és ezáltal a nemzetállami gyakorlat foglyává váló pártpolitikai képviselet – ahogyan azt a román kormánydelegációban helyet foglaló magyar tisztségviselők a minap Genfben állították.
„A magyar kisebbséget illető problémák belföldi szinten kezelhetőek, nem jelentenek olyan gondokat, melyekhez nemzetközi segítségre lenne szükség” – fogalmazza meg ismételten és egyértelműen a „neptuni” doktrínát a delegációvezető, ismételten – ki tudja, hányadszor – visszaigazolva a modellértékű romániai kisebbségvédelmi rendszer hamis mítoszát.
„Az ENSZ nem akarja megoldani a magyar kérdést” – teszi hozzá hasonló logika mentén a kisebbségi ügyekkel megbízott államtitkár.
Vajon az RMDSZ csúcsvezetői – akik az erdélyi magyar választópolgár akaratából a fentnevezett tisztségviselők kinevezéséről dönthettek – akarják-e?
Megalapozottnak tűnik a feltételezés, hogy nem. A többségi hatalom elvárásainak eleget tenni és annak morzsáiból részesedni viszont igen, hiszenmár 15 éve rendelik alá az önálló erdélyi magyar külpolitikát az egységes nemzetállami érdeket megjelenítő román nemzetpolitikának és jobb esetben elbagatellizálják, de inkább ellehetetlenítik azok munkáját, akik – helyettük – próbálják megragadni a nemzetközi intézmények kínálta lehetőségeket értékeink védelmében és érdekeink érvényesítésében.
Kezdeményezésünk sorsa ismételten rávilágít arra, hogya konszenzus kialakítása az erdélyi magyar ügy külpolitikai képviseletében tovább már nem odázható. Ennek érdekében kezdeményezzük a kérdés megvitatását az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum soron következő ülésén.
Közösségünk jogosan várja el elöljárói egyértelmű kiállását és az egyenes beszédet: inkább a „hazaárulást” a szolgálatos többségi nemzetféltők minősítésében, mint a nemzetárulást.
Az EMNT Elnöksége nevében
Toró T. Tibor, ügyvezető elnök
Szilágyi Zsolt, külpolitikai alelnök. Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: „Az RMDSZ az egységes, homogén nemzetállam doktrínájára alapozott politika foglya”
Tőkés László EMNT-elnök bírálja az RMDSZ-t, amiért nem támogatta az ENSZ faji megkülönböztetést és diszkriminációt vizsgáló bizottságának genfi konferenciája elé terjesztett árnyékjelentést, és úgy véli, a képviselői „az egységes, homogén nemzetállam doktrínájára alapozott politika rabjai”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László kedden, nagyváradi sajtótájékoztatóján ismertetett egy dokumentumot Az erdélyi magyar kérdés nem lehet a román állam belügye címmel, amelyet Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, a külpolitikáért felelős alelnök írt alá.
A dokumentum szerint az EMNT „nehezményezi és elítéli azt az igyekezetet, ahogyan a hivatalos román kormányküldöttség RMDSZ-es tagjai – különösen Asztalos Csaba delegációvezető, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke és Markó Attila etnikumközi ügyekért felelős államtitkár – próbálták elbagatellizálni az árnyékjelentésben felvetett kérdéseket”.
A dokumentum aláírói elítélik az RMDSZ képviselőinek „lojalitását” a kormánypárttal szemben, melynek köszönhetően semmibe vették az erdélyi magyarság érdekeit.
„Tettük súlyosságát növeli, hogy egy már korábban elfogadott, megalapozott magyar közösségi álláspontot rúgtak fel a kormányzati hűség kedvéért. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés résztvevői, Székelyföld választott magyar önkormányzati tisztségviselői által az elmúlt év szeptemberében elfogadott Memorandum – erre alapoz az árnyékjelentésünk is – ugyanis egyértelműen megfogalmazza: az erdélyi magyarokat hátrányosan érinti, és kimeríti az etnikai diszkrimináció fogalmát a jelenlegi kisebbségi közösségekre vonatkozó törvényi keret és hatósági gyakorlat“ – derül ki a Tőkés által ismertetett dokumentumból.
A szövegből kitűnik az RMDSZ egyértelmű álláspontja, ennek igazi ellenszere a közösségi – kulturális és területi – autonómiák közjogi keretének megteremtése, az autonómiák intézményes rendszerének létrehozása és működtetése.
A dokumentum szerint az RMDSZ képviselői a nemzetállami gyakorlat foglyaivá váltak, csak így magyarázható a román kormánydelegációban helyet foglaló magyar tisztségviselők szereplése.
„Az RMDSZ most is, akárcsak az elmúlt 15 évben az önálló erdélyi magyar külpolitikát az egységes nemzetállami érdeket megjelenítő román nemzetpolitikának rendeli alá, és jobb esetben elbagatellizálják, de inkább ellehetetlenítik azok munkáját, akik – helyettük – próbálják megragadni a nemzetközi intézmények kínálta lehetőségeket értékeink védelmében és érdekeink érvényesítésében” – áll a dokumentum végén.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Himnusz
Egy meghatározás szerint a himnusz vallásos jellegű, Istent dicsőítő, hozzá segítségért fohászkodó, imaszerű ének. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja. Később már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki.
Egy másik definíció pedig így szól: a nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek, amelyeket egy állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el, illetve amelyeket egy nemzet vagy nép öntudatának zenei kifejezésére elfogad. A XIX. és XX. század folyamán a nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott magának nemzeti himnuszt.
A diktatúrákban az volt jellemző, hogy a párt himnusza egyben az állam hivatalos himnusza is. Például a Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.
A Himnusz Kölcsey Ferenc verse, 1823-ban írta. Ez ma Magyarország nemzeti himnusza. Zenéjét Erkel Ferenc szerezte, és 1844-ben a budapesti Nemzeti Színház mutatta be, ám csak 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza. Előtte az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, tehát az osztrák császári himnusz volt. A magyar nép ezt sosem tekintette sajátjának. Valójában a katolikus magyarság himnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, a református magyarságé pedig a Tebenned bíztunk elejétől fogva zsoltár volt. Egykori történet szerint Rákosi Mátyás sem tudta rávenni Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy „szocialista" himnusz szerzésére. Kodály csak ennyit mondott: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz."
A Székely himnusz szövegét Csanády György írta 1921-ben, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők tulajdonképpen nem himnuszt akartak alkotni a székelyeknek, de az évtizedeken át betiltott dal óriási népszerűségre tett szert Erdélyben, Magyarországon s szerte a világon, ahol magyarok élnek, a rendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar himnusszal meg a Szózattal. Erdélyben egészen Ceauşescu bukásáig tiltott volt, büntették éneklését, de baráti körben, titokban mégis elhangzott az elnyomás elleni tiltakozásként. Elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek és a hozzájuk közel állók is segítették. A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen fogadták el Székelyföld hivatalos himnuszának.
A tévesen régi székely himnusznak nevezett dal (Ó, én édes jó Istenem...) Bartók Béla Este a székelyeknél című művéből származik. Feltehetőleg 1920 körül írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő. Mivel a nem katolikus székelyek himnuszként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a Csanády által szerzett ének.
A Csángó himnusz szövege egy XIX. századi költemény, amelyet Petrás Ince János jegyzett fel. A Ceauşescu-rezsim bukása után megnyílt a lehetőség a csángó öntudat összefogottabb formában való ápolására. Ekkor merült fel a saját himnusz iránti igény. Előkerült a Petrás által lejegyzett mű, amit egy régi csángó keserves dallamával párosítottak, s világra jött emígyen a Csángó himnusz.
Mindezek tükrében tehát valamely ország, nemzet himnusza olyan mű, amelyet utolsó betűig kívülről fújni illik, mégpedig vigyázzállásban, nemzeti imaként, és nem illő sem telefon-csengőhangként használni, sem rádióból dalként lekérni az Akácos út mellett a vasárnapi ebédhez. Jó, hogy egyre közismertebb, népszerűbb minden magyarsághoz kötődő ereklyénk, hisz hetven évig jóformán tabuk voltak mindezek, de adjuk meg nekik az illő tiszteletet.
Pálmai Tamás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti ünnepet és hivatalos nyelvet Székelyföldnek
November elsejéig az MPP-s tanácstagok minden háromszéki helyi tanácsban beterjesztik azt a határozattervezetet, amely elfogadása esetén helyi hivatalos ünneppé válik március 15-e és a város, falu saját ünnepe – jelentette be Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke.
Így kívánnak érvényt szerezni az idén március 14-én megszervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) elfogadott határozatainak, és szeretnék, ha a helyi testületek nemcsak Háromszéken, de a Székelyföldön mindenütt megtennék ezt a lépést. Arról is döntöttek, hogy kérik, az Európa Tanács (ET) küldjön jelentéstevőt, aki felméri a székelyföldi helyzetet, értékeli, mennyire jogos az itt élő magyarság autonómiakövetelése. Érvényt kívánnak szerezni a SZÖN harmadik határozatának, amely a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tételére vonatkozik, ehhez azonban parlamenti döntésre lenne szükség. Az RMDSZ-es képviselőket kérik meg, terjesszék be az erre vonatkozó törvénytervezetet, ha elutasítják, akkor szintén az ET-hez fordulnak, a testület ugyanis egymillió aláírás összegyűjtése esetén hajlandó határozatot elfogadni egy-egy üggyel kapcsolatosan.
Az MPP addig is kéri a székelyföldi polgármestereket, önkormányzatokat, használják a magyar nyelvet, a határozatokat, nyomtatványokat anyanyelvükön is készítsék el, hisz erre a törvény is lehetőséget biztosít, amivel, sajnos, nagyon sokan nem élnek – mondta Kulcsár Terza József.
Háromszék, Erdély.ma

Egymillió aláírást gyűjtene az MPP a magyar nyelv hivatalossá tételéért
Hajlandó akár egymillió aláírást is összegyűjteni a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy a Székelyföldön hivatalos nyelv lehessen a magyar – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Kulcsár Terza József, a szervezet Kovászna megyei elnöke.
Kulcsár Terza József szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, a Székely Önkormányzati Nagygyűlésen már határozatba foglalták az arra irányuló törekvést, hogy a régióban legyen hivatalos nyelv a magyar. A polgári párt úgy döntött, első lépésben megkeresik a székelyföldi RMDSZ-es képviselőket, hogy vállalják a tervezetnek a parlament elé terjesztését. Viszont ha a szövetség politikusai ezt nem teszik meg, aláírásgyűjtést kezdeményeznek, hiszen egymillió aláírással az Európa Tanács napirendre tűzheti a kérdést, majd pozitív véleményezés esetén ajánlást fogalmazhat meg Románia kormánya felé. Addig is felszólítják a székelyföldi polgármestereket, hogy a közigazgatási törvény adta jogukkal élve használják a magyar nyelvet a tanács munkaanyagaiban, a nyomtatványokon, az üléseken, hiszen ezt a többség jelenleg nem teszi meg – mondta az MPP Kovászna megyei elnöke.
Közölte továbbá, a szervezet kidolgozott két határozattervezetet, amelyet az MPP tanácsosai november elsejéig minden Kovászna megyei önkormányzathoz beterjesztenek. Az egyik tervezet szerint a helyi önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által két évvel ezelőtt az Európa Tanács elé terjesztett memorandumot, és kérik, hogy az Európa Tanács nevezzen ki egy raportőrt, aki a székelyföldi helyzetet és a területi autonómia megvalósításának lehetőségeit a helyszínen tanulmányozza, majd a jelentés alapján fogalmazzon meg ajánlást a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozóan.
Kulcsár Terza szerint a nemzetközi támogatást illetően nem sikerült áttörést elérni, ezért a székelyföldi önkormányzatoknak kérniük kell az Európa Tanács támogatását. A másik határozattervezetben megfogalmazzák, hogy március 15-e valamint a település, község vagy a város napja legyen helyi jellegű hivatalos ünnep, vagyis munkaszüneti nap. Ezt a két tervezetet beterjesztik a háromszéki önkormányzatokhoz, hogy a novemberi rendes tanácsüléseken lehessen napirendre tűzni a megvitatásukat. Az MPP Kovászna megyei elnöke reméli, ugyanezt a Hargita és Maros megyei polgári párti tanácstagok is megteszik.
Magyar lehetne Csíkszereda hivatalos neve
Magyarrá változtatná Csíkszereda hivatalos román nyelvű közigazgatási megnevezését Csibi Barna. A Székely Gárda vezetője ebben a hónapban kérte a csíkszeredai polgármesteri hivataltól a hivatalos aláírásgyűjtő íveket. Csibi ugyanakkor benyújtott a polgármesteri hivatalhoz egy dokumentumot, Határozattervezet a népszavazás kiírásáról Miercurea Ciuc közigazgatási egység hivatalos nevének Csíkszereda névre való megváltoztatása ügyében címmel. A civil kezdeményezésű határozattervezetet abban az esetben lehet az önkormányzat elé terjeszteni, ha a város polgárainak legalább 5 százaléka azt aláírásával támogatja. Csíkszeredában valamivel kevesebb mint kétezer polgárnak kell aláírnia a tervezetet támogató íveket, hogy az önkormányzat azt napirendre tűzze. A következő lépés, hogy Csíkszereda tanácsa elfogadja a tervezetet, népszavazás kiírása, amelyen a város lakói döntik el, hogy Csíkszereda vagy Miercurea Ciuc legyen a város hivatalos közigazgatási megnevezése.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

A székely viasz
A magasztalt turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki.
Két nagyobb szabású tanácskozás is foglalkozott az elmúlt hét végén a Székelyfölddel. Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács, Csíksomlyón pedig újabb megbeszélést szerveztek a Székelyföld gazdasági fejlesztéséről.
Míg az első rendezvényt akár az RMDSZ belügyének is lehetne tekinteni, hiszen a szervezet legutóbbi, nagyváradi kongresszusa tette lehetővé a regionális önkormányzati testületek megalakítását, addig a gazdasági eszmecserén nem csupán az RMDSZ, hanem az MPP és az EMNT holdudvarához tartozó szakértők, valamint magyarországi gazdasági szakemberek és a magyar kormány nemzeti gazdasági szemléletének a kidolgozásával megbízott tisztségviselők is körvonalazták a maguk nézeteit.
A RÖK természetesen nem lehetett politikamentes és sok szó esett a jövő esztendei önkormányzati választásokról is. Kelemen Hunor RMDSZ elnök nem véletlenül hívta fel a jelenlevő tanácsosok figyelmét arra, hogy itt nagyon jól kell teljesíteni és be kell bizonyítani, hogy az önkormányzati vezetők az elmúlt négy évben eredményesek voltak, jobbá tették a közösségek életét, minden eszközt felhasználtak, amit a bukaresti kormányzat RMDSZ-es tagjai biztosítani tudtak a válság időszakában.
Az igazság az, hogy Székelyföld számos településen az önkormányzati vezetők az elmúlt négy vagy éppen nyolc esztendőben is bizonyítottak, hiszen aki nyitott szemmel figyeli a községeket, falvakat, az rájön arra, hogy különösképpen az infrastruktúra terén jelentősek a változások, nagyon sok helyen van már ivóvíz- és földgázhálózat, imitt-amott a csatornázás is megjelent, a sokfelé mostanig ismeretlen szemételhordás legnagyobbrészt most már falvakon is szerződésekkel biztosított, aminek megvan a maga környezetkímélő hatása.
Történtek előrelépések az útjavítások, -felújítások tekintetében is, noha nem éppen a kívánt ütemben és mértékben. A legtöbb helyen a községi-, falusi középületek, iskolák megújultak, a tornaterem-program is számos községközpontba eljutott, a székelyföldi városok pedig szinte kivétel nélkül rendezettebbé váltak, és ez a megállapítás még akkor is igaz, ha leginkább a városközpontokat érinti.
Ezeknek az átalakulásoknak a hátterében azonban legnagyobb részt központi költségvetési pénzek állnak. Azok a közcélokra felhasználható jövedelmek, amelyeket a székelyföldi gazdasági élet termel, még mindig igen szerények, és ez bizony érződik a térség lakosainak mindennapjaiban. Annak a ténynek, hogy Romániában továbbra is az úgynevezett tömbmagyar megyékben a legalacsonyabb a nettó átlagjövedelem, hatása van az életszínvonalra, különösképpen ha figyelembe vesszük azt is, hogy még ezeket az értékeket is csupán néhány jobban kereső, de meglehetősen szűk foglalkoztatási csoport segítségével sikerül elérni.
Ilyen összefüggésben jogos minden olyan tanácskozás, amely a Székelyföld gazdasági életének élénkítését célozza, egyetlen megjegyzéssel: ne találtasson fel újra a székely viasz! Az elmúlt két évtizedben ugyanis számos – vagy számtalan – olyan tanácskozást tartottak, amelyen megállapították, hogy a székelyföldi kitörési pontok csakis a turisztika és ezen belül a fürdőgyógyászat, az erdőgazdálkodás és a faipar, a mezőgazdasági biotermelés, a házi- és kézműves ipar lehet, mivel az infrastruktúra hiánya miatt a külföldi tőkebefektetés elkerüli ezt a térséget.
Csakhogy a tavalyi mutatók szerint az olyannyira magasztalt és meglehetősen látványos médiavisszhangnak örvendő turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki. A gazdasági élet alapmutatói pedig az egyik vállalkozásszervező szakember szerint nem lépik túl egy közepes németországi cég hasonló adatait.
A csíksomlyói tanácskozáson néhányan a megoldást valamiféle magyar nemzeti hitelrendszer kialakításában és ennek alapján a vállalkozói kedv ösztönzésében látják, mások az európai pályázati pénzeket szeretnék nagyobb arányban idevonzani. Annyi bizonyos: a székelyföldi természeti környezet továbbra is csodálatos, de a modernizáció az ország más, magyarok is lakta térségeiben jóval gyorsabb.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)

Régiósítási háború
Magyarország az egységes magyarságot támogatja
A magyar kormány támogatja a romániai magyarság egységes álláspontját az erdélyi régiók felosztásáról – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár-helyettes tegnap Budapesten. Véleménye szerint a DLP nyolcrégiós javaslatát a 16 régiós javaslatot megfogalamzó RMDSZ és a többi magyar szereplő egyértelműen elutasítja, mert az eddig hagyományosan magyar többségű területek elvesztését és politikai visszalépést jelentene. A magyar kormány odaáll az egységes fellépés mögé, a magyar szereplők számíthatnak támogatására – szögezte le.
Székelyföld nem három megyéből áll
Az SZNT nem fogadja el az RMDSZ régióátszervezésről szóló tervezetét, mert az három megyéről, Kovászna, Hargita és Maros megyéről beszél, miközben Székelyföld két és fél megyéből áll, és egységesnek kell maradnia – nyilatkozta tegnap Ferencz Csaba SZNT-alelnök. Izsák Balázs, az SZNT elnöke emlékeztetett: a román többségű Mezőséget a Ceauşescu-korszakban csatolták Maros megyéhez, a Székelyföld valós határait az SZNT által kidolgozott autonómia-statútum rögzíti. Izsák úgy véli, a kormány olyan közigazgatási felosztást tervez, “amely magyarellenes jellegében túltesz Ceauşescu 1968-as közigazgatási reformján”, és arra szólította fel a székelyföldieket, hogy “készüljenek fel akár a polgári engedetlenségre is”. Az SZNT tegnap közleményben tiltakozott Románia közigazgatási átszervezése ellen, az ország nemzetközi vállalásaival és a 2009-ben összehívott – ám az RMDSZ és az EMNT “ellenrendezvényei” miatt nem eléggé sikeres – Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen kinyilvánított népakarattal érvelve. “Egy régiót nem kijelölnek, hanem elismernek, Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható” – áll az SZNT által említett határozatban. A tiltakozást elküldték az államelnöknek, a miniszterelnöknek, a bel- és külügyminisztereknek, és tájékoztatásként az EU-s, az orosz és az amerikai nagyköveteknek is.
A tüntetés nem megoldás
”Nem megoldás az utcára vonulás, és éppen ezért a politikum felelőssége olyan döntéseket hozni, amelyek nem váltanak ki ilyen megnyilvánulásokat” – válaszolt az SZNT sajtóközleményére Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, aki szerint természetes, hogy elégedetlenek az emberek. 1968-ban, a kommunista diktatúra idején is voltak tiltakozások, amikor az államhatalom fel akarta számolni a magyar többségű rajonokat – mondotta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldnek autonóm parlament és regionális kormány kell
Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
– Elnök úr! Beszélgetésünk nyitányaként kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: hogyan alakult meg a Székely Nemzeti Tanács?
– A SZNT létrejöttének előzményei a kilencvenes évek derekára nyúlnak vissza: 1995-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők részvételével. Dr. Csapó I. József volt a terv elindítója, aki elsőként fogalmazta meg markánsan Székelyföld autonómiájának a megjelenítését. A rendszerváltás utáni években eufóriában éltünk, hogy végre van magyar közképviselet, de hamar szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy köreinkben is vannak előítéletek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel szemben. A Maros megyei RMDSZ-ben szembesültem ezzel: amikor felvetettük a Magyar Autonóm Tartomány visszaállításának szükségszerűségét, általános elszörnyedés, elképedés volt a válasz. Volt, aki nem restellte kijelenteni, hogy nekünk ez a három megye is elégséges, amit Ceauşescu idejében alakítottak. Akkor kerültem összetűzésbe a székelyföldi autonómiát elutasító mentalitással. Rákérdeztem, persze, hogy mi volt a baj a Magyar Autonóm Tartománnyal? Azon túl, hogy a kommunista rendszerben az ország többi tartományához hasonlóan működött, közigazgatási megoldásként nem volt rendszerfüggő. A rendszerváltás után húsz évvel még mindig az 1968-as kommunista megyerendszer működik az országban. Ha a rendszerváltást úgy érjük meg, hogy nem került volna elfogadásra a megyésítést kimondó 1968/2-es törvény, ma sokkal könnyebb dolgunk lenne: a Magyar Autonóm Tartomány hatásköreit kellene kiegészíteni, és nem újrarajzolni egy közigazgatási térképet, amely a mai megyerendszernél is több veszélyt tartogat Székelyföld számára. Az autonómia gondolata tehát a rendszerváltással egy időben merült fel, de markánsan 1995-ben jelent meg, majd 2003-ban, az RMDSZ szatmári kongresszusa után, amikor létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Ezen belül, a székelyföldi képviselőkből megalakult a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Végigjártuk Székelyföld városait és falvait, és 2003 októberében, Sepsiszentgyörgyön, a Gábor Áron teremben Székelyföld autonómiájának közképviseleteként megalakult a Székely Nemzeti Tanács. Nem párt, és nem bejegyzett szervezet: a mai viszonyok között nem bír román jogi személyiséggel. Ez ellentétes lenne magával az autonómiatörekvéssel.
– Az RMDSZ a kétezres évek elején egyeduralkodó volt a romániai magyar közéletben. Miként fogadta az SZNT megalakulását?
– Az RMDSZ vezetése az SZNT megalakulásában politikai riválist látott, emiatt értetlenül fogadtak. Később megértettem, hogy a két szervezet között koncepcionális különbségek vannak. 2008-ban, amikor az RMDSZ kissé korrigálta a hozzánk és az autonómiához való viszonyát, és a szervezet elnökét, Csapó I. Józsefet, illetve jómagamat alelnökként fogadott, Markó Béla, Kelemen Hunor társaságában kifejtette: az SZNT Székelyföldben, mint autonóm entitásban gondolkodik, és székely népről beszél, az RMDSZ számára viszont egységes erdélyi magyarság létezik. Az a differenciált jövőkép, amelyet az RMDSZ programja is tartalmaz – az erdélyi magyarság különböző élethelyzetekben él, emiatt más-más megoldás tudja biztosítani Székelyföld vagy Közép-Erdély teljes egyenjogúságát –, ez az RMDSZ számára néhány évvel ezelőtt még elfogadhatatlan volt. Közben nálunk is változnak az idők, hiszen az RMDSZ-en belül ma már székelyföldi pártstruktúrát hoztak létre, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Kezdetben tehát ellenségesen, félve viszonyultak a Székely Nemzeti Tanácshoz, viszont megalakulásunk után egy évvel az SZNT-nek köszönhetően már módosították programjukat, és választási kampány-jelmondatukat. 2004-ben az RMDSZ Jó úton, Európába szlogennel ment bele a választási kampányba, és amikor észrevették, hogy az SZNT népszavazási kiírást kezdeményez – a sajtó és a közvélemény elsősorban ezzel foglalkozott –, félidőben, a kampány közepén visszavonták eredeti választási jelszavukat, plakátjaikat begyűjtötték, és egyik napról a másikra teljesen új jelszó és plakáterdő borította be Erdélyt Együtt az autonómiáért! címmel. Kevés emberben maradt meg ennek emléke.
– Hogyan alakult az SZNT kapcsolata a román közéleti és politikai elittel, és a sajtóval? Sikerült-e valamilyen párbeszédet kialakítani az évek során? – Utoljára egy román újságíró tette fel nekem ezt a kérdést egy marosvásárhelyi román televíziós műsorban. Akkor elmondtam: mindig pozitívan válaszoltunk a román média megkeresésére. Igazán jó együttműködést nem tudtunk kialakítani román pártokkal. Megkerestek román értelmiségiek, volt, aki nyitottságot is tanúsított, de a román politikai erők részéről semmiféle támogatást nem kaptunk autonómia-küzdelmünkhöz. A román közvéleményt azonban élénken foglalkoztatja mindaz, amit a Székely Nemzeti Tanács tesz. Mi természetesen a jó kommunikációra törekszünk, hiszen határozatainkat, közleményeinket eljuttattuk román fordításban a román sajtónak, a román közhatalom intézményeinek. Budapesti gyűlésünk határozatait megkapta a román államfő, a kormányfő, és a külügyminisztérium is. Ez utóbbitól érdemi választ is kaptunk, amire viszontválasszal éltünk. Pozitívumként lehet elmondani, hogy 2003-hoz képest jó irányú elmozdulás történt.
– Kronológiai sorrendben miként tudná összefoglalni az SZNT autonómia ügyben tett eddigi fontosabb lépéseit? – Elsőként említem a 2004 januárjában elfogadott törvénytervezetet, Székelyföld Autonómiatatútumát, amely a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentuma, és az egyetlen létező törvénytervezet, amely Székelyföld autonómiájának intézményeit írja le. Ezt 2004 után 2005-ben másodszor terjesztettük be a román parla ment elé. A Szenátusnál akadt el, ahol immár hat éve nem tárgyalják. Ez a törvénytervezet azért is alapmű, mert Székelyföld autonómiájával kapcsolatban mindent tartalmaz: körülírja Székelyföld határait, az autonómia intézményeit és részletesen meghatározza azok működését.
– Melyik európai autonómia ihlette leginkább az SZNT székelyföldi autonómia-statútumát? – Az autonómia-statútum alapjául szolgáló törvénytervezet az Európai Unióban működő autonómiákra épül, azokat tekinti mintának. A dél-tiroli, a baszk, a katalán vagy a skót autonómia közös vonása, hogy regionális parlamentben, és regionális kormányban gondolkodik: ez az a közös elem, amely a székelyföldi autonómia-statútumban is fellelhető. Természetesen más közös elemek is vannak, hiszen Katalónia, Baszkföld vagy Dél-Tirol autonómiájához hasonóan a régió nyelvét – a Székelyföldön a magyar nyelvet –, hivatalos nyelvnek tekinti: a magyar nyelv Székelyföldön azonos jogállású lenne az állam hivatalos nyelvével, a román nyelvvel.
– A nyelvi jogok terén azért történt némi előrelépés Erdélyben, a létező törvényes kereteket azonban nem használjuk ki...
– A nyelvi jogokért folyó jelenlegi küzdelem arról szól, hogy a magyar anyanyelvű román állampolgároknak egyénenként biztosítsák az anyanyelv szabad használatának jogát. E logika alapján nem a magyar nyelvnek biztosítanak területhez köthető jogállást, hanem a magyar anyanyelvű román állampolgárok egyéni jogaira helyezik a hangsúlyt. A megközelítés eleve diszkriminatív: már a megfogalmazásba valótlan, hamis állítást építenek be, ami kétféle mércét takar, hiszen szabadon használhatjuk ugyan anyanyelvünket, a magyar nyelvnek még sincs hivatalos jogállása a Székelyföldön.
– Az autonómia-statútum volt tehát az alap. Mi következett ezután?
– Az autonómia-statútummal egy időben fogadtuk el a Székely Nemzeti Tanács jelképeit, amelyek az elmúlt nyolc évben Székelyföld jelképeivé váltak. Fontosnak tartom a jelképek és szimbólumok terén történő kommunikációt. Amikor egy önkormányzat vagy pártszékház épületén megjelenik a székely zászló, ennek politikai, közéleti üzenete van. Két évvel ezelőtt Marosszéken – ahol a székelység egyharmada él – egyetlen önkormányzat épületén sem volt székely zászló. Azóta nyolc önkormányzatra sikerült kitűzni. Maros megye prefektusa minden alkalommal nagy segítségünkre van a mediatizálásban, mert ő azonnal le szeretné vetetni, be akarja tiltatni, folyamatosan fenyeget, így fölkelti a közfigyelmet. Pascan prefektus akarata ellenére partnerünkké vált a székely jelképek terjesztésében. Az ő ellenkezése nélkül nehéz lett volna kitűzetni nyolc önkormányzatra zászlónkat. Nemrég törvényt javasolt a székely szimbólumok betiltására. Meggyőződésem, hogy ez újabb lendületet fog adni a székely zászló minél több helyen történő kitűzéséhez. Ma már nem csak a Magyar Polgári Párt székházain lehet látni, hanem több RMDSZ székházra is felkerült. Ez jelzi, hogy pártoktól független jelképről van szó. A székely zászló ma már minden, Székelyfölddel kapcsolatos eseménynek része. Legutóbb a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásán került közelképbe. Az évek során mindenhol ott szerepelt, ahol Székelyföldről szó esett. Tőkés László székelyföldi kampánya, székelyföldi plakátjai elképzelhetetlenek voltak a székelyföldi zászló nélkül. A kronológiai felsorolást a székelyudvarhelyi nagygyűléssel folytatnám, ahol tömegrendezvényen sikerült fölmutatni közösségünk akaratát, és ennek igen jelentős médiavisszhangja volt. Az ott elfogadott határozatok ma is időtállóak. A soron következő gyergyóditrói nemzetgyűlés a népszavazás-kezdeményezés elindítója és legitimálója lett.
– A székelyföldi népszavazást sokan az SZNT legfontosabb kezdeményezésének tartják. Mekkora volt ennek a hatása?
– Az akció 2006 és 2008 februárja között zajlott, és 250 ezer székelyföldi polgárt sikerült megszólítani: a megkérdezettek több mint 90 százaléka mondott igen Székelyföld területi autonómiájára! Ez ma és a jövőben is igen fontos hivatkozási alap a nemzetközi fórumok előtt. A népszavazás jegyzőkönyveit beköttettük, ezek bekerültek az SZNT archívumába. Ennek egy másolatát átadtuk a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalának, személyesen Sólyom Lászlónak, és felkértük, hogy a legmagasabb állami magyar közméltóságként erkölcsi és politikai védnökséget vállaljon fölötte. A köztársasági elnök úr, Sólyom László nagy empátiával fogadta munkánk eredményét. A Sándor-palota volt a legfontosabb hely, ahova jegyzőkönyveink másolatát eljuttattuk. A népszavazás végeredményéről részletesen tájékoztattuk az Európa Tanácsot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, de eljuttattuk a román állami hatóságokhoz is. Úgy gondolom, hogy az SZNT kezdeményezése a Trianon utáni nemzettörténet egyik kiemelkedően fontos eseménye: a trianoni határokon túl, magyar közösségek még soha nem szerveztek önrendelkezési kérdésről népszavazást. A nemzetközi figyelemfelkeltés másik fontos példájaként említhetem az SZNT tavalyi, budapesti gyűlését, amely elsősorban a magyarországi közvélemény figyelmét hívta fel a székelyföldi autonómia-törekvésre. Sikerként könyvelem el, hogy a magyar pártokkal sikerült megértetni: ez pártpolitika fölött álló törekvés. Elmagyaráztuk, hogy Székelyföld autonómiája közjogi megoldást, és nem ideológiát jelent. Az ellenzéki pártok is elfogadták törekvésünket. A Magyar Szocialista Párt ígéretet tett, hogy ha a magyar kormány a székely autonómia irányába bármilyen lépést tesz, törekvésében támogatni fogják. A Lehet Más a Politika (LMP) szintén támogatásáról biztosított. Nagy előrelépésnek tartom, hogy magyarországi önkormányzatokkal gyümölcsöző együttműködést tudtunk kialakítani, elsősorban olyan önkormányzatokkal, melyek területén székelyek élnek. A Kerepesi Székely Köröknek például 500 tagja van, de sok más települést is felsorolhatnék, amelyekkel jó kapcsolatot építettünk ki. Bízom benne, hogy amennyiben megteremtjük Székelyföld autonóm intézményeit, nagy számban fognak hazatérni a szülőföldjüket elhagyott székelyek.
– Az anyaországból és általában a Kárpát-medencéből többször fogalmaztak meg olyan véleményt az erdélyi magyar közélet felé, hogy alakítsunk ki egységes álláspontot az autonómia-statútumok ügyében, így azokat nem csak az anyaországban, hanem az európai intézményekben lobbizó magyar diplomácia könnyebben támogathatná. Kialakítható-e konszenzus ebben az ügyben? – 2004-ben, amikor az SZNT megszavazta saját törvénytervezetét, és azt Románia parlamentje elé terjesztette, RMDSZ-politikusok szájából ígéretként hangzott el, hogy az RMDSZ is ki fogja dolgozni saját, Székelyföldre vonatkozó autonómia-tervezetét. Ez azóta sem történt meg. Sokáig vártam rá, mert kíváncsi voltam arra, hogy az autonómia általánosan elfogadott intézményei az RMDSZ koncepciójában helyettesíthetők-e mással? Nem tudtam eldönteni, hogy mit takarhat az RMDSZ más fajta autonómia-koncepciója? Nos, hét esztendővel az elhangzott ígéret óta, sem az RMDSZ-nek, sem más politikai alakulatnak nincs az SZNT-től eltérő koncepciója. A Bakk Miklós-féle törvénytervezetről szokás még alternatívaként beszélni, de aki ezt elolvassa és összeveti a Csapó-féle tervezettel, rájön, hogy a Csapó-féle tervezetből indult ki, arra építette a sajátját, és ezt a szerző is elismeri. Lényeges, elvi különbség tehát nincs a két törvénytervezet között! Egy másik törvénytervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács személyi elvű autonómia-statútuma az egész erdélyi magyarságra kiterjedő autonómia-statútum részként magába foglalja a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának lehetőségét, illetve a tömbben élő magyarság, Székelyföld területi autonómiáját is. A törvénytervezet a romániai magyar nemzeti közösséget egységes jogalanynak tekinti, és kiragadja a kisebbségi kérdéskörből. Az EMNT két törvénytervezete azokat a jogköröket fogalmazza meg, amellyel minden erdélyi magyar rendelkezhet, azonban a sajátságos helyzetekre nem tér ki, amellyel például egy magyar többségű önkormányzatnak lehetősége és joga lenne élni. Megfogalmazása szerint a személyi elvű autonómia-statútum által szavatolt jogok gyakorlója, képviselője, megjelenítője a magyar többségű önkormányzat területén maga a választott önkormányzat. Az EMNT törvénytervezetei az RMDSZ programjában is megtalálható háromszintű autonómia-koncepcióra épülnek. Az általános szint kiterjed egész Erdélyre: ez a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája. Ebben a megfogalmazásban lehetőség van a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájára, és Székelyföld területi autonómiájára is. Minden olyan jogkört, amit a személyi elvű autonómia intézményei biztosítanak, Székelyföld esetében a regionális parlamentre és a regionális kormányra ruház. A Székelyföldön kívül lévő, magyar többségű települések esetében ez a feladatkör a helyi önkormányzatokra tartozik.
– Ehhez képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete messze áll mind az SZNT, mind az EMNT elképzeléseitől... – Az RMDSZ törvénytervezetével az a legnagyobb baj, hogy megtéveszti az embereket: sokan azt gondolják, hogyha itt-ott javítanának rajta, akkor talán elfogadható lenne a romániai magyarság számára. Ez nem igaz! Rossz maga az alapkoncepció: az erdélyi magyar nemzeti közösség és a többi romániai kisebbség egy szinten van kezelve. Az erdélyi magyar nemzeti közösség nem tartozik a romániai kisebbségek közé! Érdekességként mondom el, hogy 1988-ban jelent meg a magyar és román értelmiségiek közös nyilatkozata, a Budapesti Nyilatkozat, amely egy jövőképet vetített elénk. Lényege az volt, hogy Erdély a komplementaritás tere, az egymást kiegészítő kultúráké. Ezen belül a román és a magyar kultúra egyenrangú. Ehhez a felfogáshoz képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete hátrébb lép, és azt mondja, hogy van román többség és 18 kisebbség, amelynek egyike mi lennénk. Ez nem igaz! Katalónia kormánya, Katalónia parlamentje nagyon korrekt kisebbségügyi politikát folytat. Védi például az aráni nyelvet, és hivatalos rangra emeli azon a tíz katalóniai településen, ahol jelentős számban élnek. Vagyis a katalánok a maguk területén nem alanyai a kisebbség-politikának, hanem ők alkotják a kisebbség-politikát. Székelyföldön mi nem vagyunk kisebbség, 75 százalékos többséget alkotunk. A skótok nem tekintik magukat kisebbségnek, hiszen Skócia az ő hazájuk, ahol ők többségben vannak. Mi székelyek saját hazánkban, a Székelyföldön többségben vagyunk. Jobb kisebbségpolitikát folytatnánk, mint amit a román kormány jelenleg folytat. Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét nem lehet javítani, mert az eleve rossz. Erről közleményt adtunk ki több erdélyi magyar szervezettel közösen. Amennyiben a román kormány elfogadná a törvénytervezetet, többet ártana a magyar nemzeti közösségnek, mint amennyit használna.
– A rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized. Traian Băsescu román államfő magyar- és autonómia-ellenes vehemenciája a kilencvenes évek elejére emlékeztet. Úgy tűnik, az autonómia területén tapodtat sem haladtunk előre, hiszen az SZNT és az EMNT autonómiatervezeteit, a több évig tartó műhelymunkát az egymást követő román törvényhozások olvasatlanul seperték le az asztalról. Még az RMDSZ által benyújtott, vérszegény kisebbségi törvénytervezet minimális jogköreit is kiiktatná a román többség. Miben látja az autonómia teljeskörű elutasításának okait? – Romániában a központosítás gondolata sokkal erőteljesebben, markánsabban élte túl a rendszerváltást, mint bármelyik más kelet-európai országban. A központi hatalom decentralizációjával a román hatalom képtelen megbirkózni. Amikor 1989 decembere után az Iliescu-rendszer a megyei elsőtitkárok funkcióját átalakította, és bevezette a prefektusok intézményét, az ellenzéki pártok, a későbbi Demokratikus Konvenció pártjai igen keményen kritizálták. Rámutattak arra, hogy az Iliescu-rendszer fenntartja a Román Kommunista Párt egykori struktúráját. Az indítvány motivációja az volt, hogy ahol Iliescu pártja nem nyerte meg a helyhatósági választásokat, ott a kihelyezett kormánybiztos érvényesítse a helyi népakarattal szemben a központi kormányzat akaratát. Az 1996-os váltással hatalomra került a Demokratikus Konvencióba tömörült ellenzék, de a prefektusi intézményt ők sem törölték el, hanem megerősítették saját klientúrájuk számára. Az 1968-as Ceauşescu-féle alkotmányba bekerült a nemzetállam gondolata, amit a háború előtti régi román alkotmányból élesztettek újjá, és ezzel folytonossá vált az egységes román nemzetállam szintagmája. Ez voltaképpen a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésével egyidejűleg következett be, és nem véletlenül. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam doktrínája Európában egyedülálló partikularitás: nem tudok még egy olyan alkotmányt, amelyben ez a doktrína így szerepelne. Ez a román politikai osztály fejében mindennél fontosabb! Ma Romániában az egy főre eső nemzeti össztermék kisebb, mint a gaboni. Ez már nem annyira fontos a románok számára. A románság el tudja fogadni azt, hogy az életszínvonal még alacsonyabb legyen, csak az egységes román nemzetállam doktrínája érvényesüljön továbbra is. Az autonómia-elképzelések útjában ez a legfontosabb akadály.
– Ha a romániai magyarság közképviselete az utóbbi másfél évtizedben nem alkudott volna meg a román állami vezetéssel, vajon előbbre állnánk autonómiaügyben?
– A román hatalom mindenkori érdeke az volt, hogy az RMDSZ-szel valamiféle szövetséget alkosson. Romániában nincs vertikális, csak horizontális hatalommegosztás, így nyilván román érdek volt az RMDSZ-t szervesen beépíteni a rendszerbe. A két-három RMDSZ-es miniszter hatásköre az egységes román nemzetállam jegyében terjed ki az ország egész területére. Miközben lemondunk arról, hogy saját ügyeinkről döntsük, cserébe néhány magyar politikusnak megadják azt a lehetőséget, hogy országos ügyekben legyen befolyása. Az RMDSZ részéről ez teljesen elhibázott felfogás volt. Ma már az autonómiát nem csak a románok ellenzik, hanem nincs markáns magyar képviselet sem, amely az autonómiáért és a vertikális hatalommegosztásért fellépne. Az autonómiához kell egy központi hatalom, amely átad, és kell egy regionális akarat, regionális képződmény, amely hatalmi központtá válva a központi hatalomtól jogosítványokat kap. Nálunk hiányzik ez a regionális képződmény, amely követelni tudná a közösségi jogok képviseletét a Székelyföldön. A két fél nélkül nincs hatalomátadás, és hatalomátvétel.
– Ön szerint milyen szerepe volt az utóbbi két évtizedben az anyaország gyenge, vagy hosszú évekig hiányzó autonómia-támogatásának?
– Az SZNT budapesti gyűlésén, egyik határozatában azt kérte az anyaországtól, hogy a székelyföldi autonómia-törekvést, az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit tegye az államközi megbeszélések tárgyává, hiszen a román-magyar alapszerződés értelmében ezt megteheti. Az alapszerződés szerint jogaink védelme az államközi együttműködés tárgya, összhangban a nemzetközi joggal. Az autonómia nem más, mint ezeknek a jogoknak az intézményi garanciája. Mi elmondtuk, hogy nem a nyomásgyakorlás eszközét látjuk ebben, hanem éppenséggel a bizalomépítését. A dél-tiroli autonómia példája nem csak arról szól, hogy Ausztria lobbizott és nyomást gyakorolt, hanem hármas együttműködéssel jött létre: a dél-tiroli helyi közösség, Olaszország és Ausztria egyezett ki. Ebből Ausztria nem maradhatott ki: kimaradása gyengíti a bizalmat, hiszen nem világos, hogyan viszonyul az autonómia ügyéhez. Magyarországnak világos álláspontot kell kialakítania a székelyföldi autonómiáról, kormányközi együttműködés tárgyává kell tennie. Ebben a kérdésben a magyar politikát átláthatóvá kell tenni.
– Úgy tűnik, Brüsszelben is megtört a jég, hiszen a székelyföldi iroda megnyitása elmozdulás a holtpontról… – Bármennyire is sikeresnek tartom és üdvözlöm, néhány dolgot hiányolok belőle. Először is hiányzik a tartalom: önmagában a Székelyföldet jeleníti meg, de a nyilatkozók szerint Romániának akarnak pénzt szerezni. Ez Székelyföldnek kevés, de a román politikumnak túl soknak tűnt. Hiányzott az előzetes egyeztetés is. Az lett volna a természetes, hogy az iroda megnyitására a román külügyminisztérium is meghívást kapjon. Utána neki kellett volna megmagyaráznia, hogy miért nem ment el. Az autonómiatörekvés arról szól, hogy ezeket a törvényeket Bukarestben akarjuk elfogadtatni. Az SZNT budapesti nagygyűlésére Románia budapesti nagykövete is kapott meghívót. Ha nem jött el, az már nem a mi felelősségünk. Mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre: rendezvényeinkre meghívjuk a román hivatalosságokat is. Ha nem reagálnak, minket felelősség nem terhel.
– A jövő évi választások fő témája ismét az erdélyi magyar autonómia-törekvés lesz. Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárt a közbeszéd tárgyává tenné a témát, ugyanakkor a választások előtt valószínűleg létrejövő erdélyi magyar politikai öszszefogás akár fordulópontot is jelenthet az autonómiaküzdelemben. Lát-e reményt az áttörésre?
– Az a kérdés, hogy egységesek tudunk-e lenni az autonómia kérdésében? Az összefogás lényege az volna, hogy egy világos autonómia-elképzelés mögé sorakozzunk fel mindannyian. A múlt keserű tapasztalatait csak így tudjuk megváltoztatni. Mondanék erre egy példát: 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést az SZNT azért kezdeményezte, mert a román politikum diplomatikusan teszteli az erdélyi magyar közösséget, a magyar kormányt, hogyan fogadna egy maihoz hasonló közigazgatási reformot. Akkor is felvetődött Székelyföld beolvasztása, felszámolása. Elképzelésünk az volt, hogy az önkormányzatokat vigyük szembe ezzel az akarattal. Ha ők tesztelnek, akkor legyen világos üzenet, hogy ez nem fog menni. Az önkormányzati nagygyűlésre előkészített dokumentumokban az első és legfontosabb határozat címe ez volt: Állásfoglalás a romániai közigazgatási reformról. A szöveg kulcsmondata így szól: Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható. Székelyföldnek egyben, önálló fejlesztési régióvá is kell válnia. Az egységes fellépés lett volna kívánatos. Ezzel szemben az történt, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács összehívott egy ellen rendezvényt Csíkszeredában, ahol úgynevezett Autonómia-memorandumot fogadtak el. Ebben a közigazgatási reformról nem vettek tudomást, ráadásul egy rendkívüli balsikerű mondattal spékelték meg a szöveget: Romániában jelenleg nincs olyan központi politikai akarat, amely a nemzetiségi arányok megváltoztatását célozná ott, ahol magyarok élnek. Ez döbbenetes kijelentés volt! Ha teszteltek Bukarestből, azt láthatták, hogy a székelyföldi önkormányzatoknak mindössze az egyharmada mondja ki, hogy szembe kell menni a veszéllyel, miközben a kétharmada ország-világ előtt arról beszél, hogy ilyen veszély nincs! Ez nagyon súlyos tévedés volt! Beszélhetünk egységről, de az egységnek az a feltétele, hogy amikor ilyen veszélyek vannak, senki ne szervezzen ellen rendezvényt a közös akarat gyengítésére. Természetesen elképzelhető az egységes fellépés, de csakis az autonómiának elkötelezett, koherens és világos álláspont körül. Ha ez az egység nem valósul meg, a közvéleménynek, sajtónak meg kell értenie, hogy e mögött nem személyi hiúságokat kell keresni.
– Ezt az egységet meg lehet-e teremteni immár három erdélyi magyar párt összefogásával?
– Én szkeptikus vagyok abban, hogy politikai versenypártokkal teremthető-e egység…A Székely Nemzeti Tanács azért nem alakul párttá, és nem határozta meg magát soha pártként, hogy az autonómiáért való együttműködésnek kerete, háttere lehessen. Ha a székelyföldi választásokon három versenypárt indul, azok mindent meg fognak tenni, hogy a létező helyeket megszerezzék. A választásokig nincs esélye az egységnek: a következő egy év a kampányról fog szólni, sőt a közéletben már be is indult a kampány. Persze van ennek pozitív hozadéka is, hiszen annyian beszélnek székelyföldi autonómiáról, mint az előző években még soha. Igaz, e mögött rendszerint az a szándék áll, hogy mindenki tőkét kovácsoljon magának az autonómiával. Mégis jó dolog, mert ez befolyásolja a közgondolkodást. Hogy a választások után sikerül-e egységet kialakítani, nem tudom megjósolni.
Magyarországon ma a nemzetpolitikában erős egység alakult ki, de ez nem úgy működik, hogy a választások előtti pártok valamiben megegyeztek volna, hanem a politikai palettáról egy párt eltűnt, és egy liliputivá zsugorodott. A nemzet egysége egy kétharmados többség égisze alatt valósul meg. Nálunk például az lenne a természetes, hogy a magyar politikai közszereplők a székelyföldi megyei tanácsok tagjaiként közös határozatokkal hozzák létre Székelyföld autonóm regionális parlamentjét, ahol lehetne vitatkozni közös dolgainkról.
– A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés utoljára tavaly márciusban ülésezett. Lesz-e folytatás? – Ez az önkormányzati résztvevőkön és a házbizottság akaratán múlik. Most, hogy Székelyföld fölött lebeg az országos közigazgatási reform veszélye, szükség lenne a nagygyűlés újbóli összehívására. A Székelyföldön 150 községi és városi önkormányzat működik. Ha a 150 polgármester, és helyi tanács a központi hatalomtól markánsan követelné hatáskörök átadását, eleve előrelépnénk. Akkor nem csak az SZNT követelné mindezt, hanem egység alakulna ki az önkormányzatok részéről is. Ezért van nagy szükség a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés újbóli összehívására.
– Önök is tiltakoztak az új román régió-elképzelések ellen. Úgy tűnik, végül is nem lesz belőle semmi, hiszen a kormánykoalíció tagja, az RMDSZ ezt nem szavazza meg. Vajon elkerülhető az ilyenszerű régiós átszervezés jövőbeli veszélye?
– Ha a románságban tudatosodik, hogy ez egy magyarellenes lépés, és a román pártok a következő választási kampányt is a magyarellenességre akarják építeni, akkor keveset számít, hogy az RMDSZ mit akar. Az RMDSZ által támogatott három megyés Székelyföld szintén elfogadhatatlan: Kovászna, Maros és Hargita megye nem Székelyföld! Ebbe a régióba a két megye mellett csak Marosszék tartozik. Maros megye megalakításakor 290 ezer románt csatoltak Marosszékhez. Maros megyét a Ceauşescu-rendszer kényszerítette ránk. Az a súlyos, hogy immár mi magunk kérjük a három megyét, holott tudvalevő, hogy azok nem képezik le a történelmi Székelyföldet. Azt akarjuk szentesíteni, amit Ceauşescu 1968-ban ellenünk megtett. Miközben mindenki azt mondja, hogy rossz a Ceauşescu-féle megyerendszer, úgy tűnik, az RMDSZ mégis erre építené a fejlesztési régiókat. Kérdés az is, hogy a mezőségi románság akarja-e ezt a régiót? Őket megkérdezték? A cseléd-mentalitás érhető tetten az RMDSZ viselkedésében: ők eleve a kompromisszumból indulnak ki. Azt mondják, a románság számára elfogadhatatlan a Székelyföldet kérni, akkor meg ne is kérjük. Az eleve kompromisszumos magyar kérést a többség nem érzékeli, nem látja az RMDSZ szolgai mentalitását. Nem tudja, hogy ez nem a helyi magyar közösség kérése, hanem a párté. Ezt a megfelelési kényszert senki nem kérte az RMDSZ-től. A három megye iránti igényhez a többség éppen úgy viszonyul, mintha az RMDSZ eleve a történelmi Székelyföldet igényelné vissza.
Makkay József
Erdélyi Napló
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Európai aláírásgyűjtés az autonómiáért (Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács)
Európa nemzeti, nyelvi, vallási és kulturális sajátosságokat őrző régiói számára szeretne különleges jogállást elérni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), szombati sepsiszentgyörgyi ülésén a testület megbízta az Állandó Bizottságot, hogy dolgozza ki azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a kérdésben az európai aláírásgyűjtés kezdeményezést.
Az EP által nemrég jóváhagyott polgári kezdeményezés eszközével kívánnak élni, és az érvényesítéshez szükséges egymillió aláírás összegyűjtésével elérni: uniós szintű jogi aktus ismerje el az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogát, biztosítson sajátos jogállást az általuk lakott régióknak. Az SZNT szombati ülése Kádár Gyula történész visszatekintőjével kezdődött, majd Czirják Károly emlékezett az 1918 novemberében létrehozott Székely Nemzeti Tanácsra. Izsák Balázs elnök az elmúlt öt hónap történéseit ismertette, Gaudi Nagy Tamás és Kalmár Ferenc magyarországi parlamenti képviselők nemzetközi lobbijukról, az Európa Tanácsban elért eredményükről számoltak be, arról, hogy sikerült a 2011/213-as határozatba bevinniük az autonómia kérdését. Az SZNT-testület egy-két tartózkodással, majdnem egyhangú igennel fogadott el több határozatot, a már említett mellett megszavazták a polgári engedetlenség céljait és alapelveit, azt, hogy akár ezt az eszközt is használják, ha a román kormány nem mond le a Székelyföld egységét sértő regionális átszervezésről. Felkérték a Hargita és Maros megyei önkormányzatokat, hogy Kovászna megye példáját követve írjanak ki népszavazást a közigazgatási átszervezésről, és felszólították a székelyföldi polgárokat, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon csak olyan jelöltre szavazzanak, aki kötelezőnek tartja és programjába foglalja a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait. Az SZNT ülésének befejező részében kisebb vitát váltott ki a gyergyószékiek állásfoglalása, melynek felolvasását elutasította a testület, amint a szóbeszédekből kiderült, az SZNT feloszlatását akarták kérni azért, mert a népszámláláskor Izsák Balázs elnök arra buzdított mindenkit, ne székelynek, hanem magyarnak vallja magát.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Székely Nemzeti Tanács levélben követte meg az Országgyűlés elnökét Székelyudvarhely polgármestere vádjai miatt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az MTI-hez is eljuttatott levélben követte meg Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét azokért a vádakért, amelyeket Nyirő József író tervezett székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere fogalmazott meg egy korábbi nyílt levélben.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői nyílt levelükben azt írják, felháborítónak tartják és messzemenően elutasítják Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester Kövér László házelnökhöz intézett nyílt levelének üzenetét. "Az abban megfogalmazottak miatt Bunta Levente helyett is megkövetjük Önt, és elnézést kérünk Öntől" - áll az SZNT valamennyi vezetője által aláírt nyílt levelében.
Az SZNT vezetői úgy vélik, Bunta Levente méltatlan arra, hogy a székelyek képviselőjeként szóljon; Székelyudvarhely elöljáróként ugyanis egyetlen gesztust sem tett Székelyföld autonómiája, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatainak végrehajtása érdekében. Az SZNT Bunta Leventének a "Székelyföld a székelyeké" üzenetét is kifogásolja. "Ez gyakorlatilag azon gyurcsányi retorika felelevenítése, mely a december 5-i népszavazás tragikus sikertelenségéhez vezetett. Az ilyen megnyilvánulásoktól kötelességünk elhatárolódni, kiemelve, hogy a székelységet éppen a magyar nemzet egységéért, a magyar haza védelmében vállalt áldozatok tették a nemzet legmagyarabb törzsévé" - áll a nyílt levélben.
Az SZNT egyben köszönetet mondott az Országgyűlés elnökének a nemzeti összetartozás jegyében született törvényekért és azokért az erőfeszítésekért is, amelyeket Nyirő József hamvainak hazahozataláért tett. "A székelyudvarhelyi szertartás újabb mérföldkő a nemzeti egység megteremtése érdekében tett eddigi lépések után" - értékelték az SZNT vezetői.
Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Hivatala közölte, a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyirő József újratemetésének a helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
Bunta Levente úgy vélte, az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".
A június 10-i önkormányzati választásokon Bunta Levente a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként próbál újabb polgármesteri mandátumot szerezni. Nyirő József újratemetésének a szervezésével Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje foglalkozik, aki korábban három cikluson át töltötte be a polgármesteri tisztséget. MTI

Honnan ered az RMDSZ „baloldalisága”?
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tizenöt év után, választások előtt
Másfél évtized telt el az RMDSZ 1997. októberének legelején tartott kongresszusa óta. E gyűlés lehetőséget kínált a szervezetnek a pályakorrekcióra, amellyel a fórum küldöttei nem kívántak élni, annak dacára, hogy közel egy évvel a kormányzati szerepvállalás után már tudni lehetett néhány dolgot. Senki számára sem lehetett kétséges, hogy az erdélyi magyar elit egy részének a hatalomba való integrálása nem azt eredményezi, hogy a román hatalom a közösség számára delegálna saját sorsát illető döntési kompetenciát, azaz aligha fogunk ezen az úton a közösségi autonómiát illetően célhoz érni. Sőt.
A vezetők pozíciókkal való „kifizetése”, a közösség számára pedig némi engedmények a nyelvi jogok terén inkább autonómiapótló funkcióval bír.
Kádár Béla volt magyar miniszter egyik, a kilencvenes évek derekán tartott előadásában kifejtette, hogy kétféle külpolitika van: adaptív és formatív, azaz alkalmazkodó és helyzetteremtő, márpedig Magyarországnak már csak mérete miatt is az előbbit kell követnie. Maga a megkülönböztetés fontos és szemléletformáló, akárcsak Szőcs Gézának a Magyar Kisebbség hasábjain megjelent, az RMDSZ kirakatközpontú önépítkezéséről szóló tanulmányának egyik gondolata, amely szerint az RMDSZ egy belülről vezérelt politikai személyiségből fokozatosan egy kívülről vezérelt politikai személyiséggé lett. Szőcs Géza szerint „az RMDSZ óriási lélektani tőkével érkezett a koalícióba. Mint tudjuk, közel nyolcvan éve az erdélyi magyarság a román politikai élet mumusa: a félelmetes, egy emberként szavazó, egy akaratú »idegen test a román nemzetállam szívében.« (…) A román politikai elit bravúros fegyvertényt hajtott végre: semlegesítette a magyar mumust, karámba terelte, mosolygó arcképét kirakatba tette, s miközben – pórias nyelven szólva – hülyét csinált belőle, bekaszálta a dolog teljes szimbolikus, történelmi, erkölcsi, politikai és gyakorlati hasznát.” Mindezt 1997 őszén már látni lehetett. De amikor a kongresszuson, illetve az SZKT nyilvánossága előtt figyelmeztették erre a vezetést, Markó Béla magából kikelve, indulatosan kiabálva vonta kérdőre a bírálókat, hogy lesz-e attól magyar egyetem, ha az RMDSZ kilép a koalícióból? Nos, nem tudjuk, kitartó nyomásgyakorlással sikerült volna-e elérni bár az önálló állami magyar egyetem létrehozását, vagy jobb esetben a három szintű autonómiát, azt viszont tudjuk, hogy a markói-kelemeni módszerrel nem sikerült. Sőt, ma már azt a töredéket is elvehetik egy tollvonással, amit nagy kegyesen az elrabolt javainkból visszaadtak nekünk, miközben lélekszámunk húsz esztendő alatt egy ötödével csökkent.
Mindeközben parlamenti választások előtt állunk. Az egymással farkasszemet néző pártok jelenlegi megszorítottságunkban sem érdekeltek a kiegyezésben. Az RMDSZ nem érdekelt, mivel vezetői úgy vélik, hogy erőből is megoldanak mindent, nyilatkozataik szerint nincs is szükség az alternatív pártokra. Az EMNP és az MPP a megegyezéssel létértelemét kérdőjelezheti meg, hacsak nem sikerül, amire az EMNP vezetői mindig is törekedtek: bevonni az RMDSZ-t és az MPP-t az autonómia témájában egy magasabb szintű egységbe, s ennek keretén belül osztanák le a lapokat a magyar politikai erők. Ennek a forgatókönyvnek két buktatója van. Az egyik, hogy az RMDSZ nem mond le az erdélyi magyar közösségnek címzett, de általa felügyelt állami források töredékéről sem, a másik, hogy az RMDSZ az autonómiához mindig is haszonelvű klikkszemlélettel viszonyult. Vagyis ha a vezető klikk úgy ítélte, hogy saját céljai szempontjából hasznos az autonómiaigény hangoztatása (mint például a kisebbségi törvény vagy a Székely Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával), előszedte eme programelemet a sufniból, ha meg úgy látta, hogy számításaikat keresztülhúzza, akkor hallgatott, mint a csuka. Nemzetközi fronton pedig ott ártott az autonomista szervezeteknek, ahol tudott s ott védte a román mundér becsületét, ahol kellett. Más szóval az RMDSZ-re, mint következetes, megbízható partnerre az autonómiáért folytatott harcban nem lehet számítani. Mit várhatunk a következő hónapokban? Kommunikációs harcot az RMDSZ és a két autonomista párt között, amely nagyjából leképezi a helyhatósági választáson tapasztaltakat. Az MPP és az EMNP viszonyrendszerében még vannak nyitott kérdések, de egyértelműnek látszik, hogy az EMNP az MPP-vel nem köt szövetséget, amíg annak elnökét le nem váltják. Az elnök viszont úgy építette fel pártját, hogy leválthatatlan legyen. Az pedig végképp valószínűtlen, hogy önként visszalépjen, inkább a testvérharcot választja, akárcsak az önkormányzati választásokon. Marad tehát valamennyi párt számára a kétfrontos küzdelem a magyar szavazatokért. Ami azért nem zárja ki a pontszerű ügyekben való közös fellépést az Igazság Napja mintájára.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tizenöt év után, választások előtt
Másfél évtized telt el az RMDSZ 1997. októberének legelején tartott kongresszusa óta. E gyűlés lehetőséget kínált a szervezetnek a pályakorrekcióra, amellyel a fórum küldöttei nem kívántak élni, annak dacára, hogy közel egy évvel a kormányzati szerepvállalás után már tudni lehetett néhány dolgot. Senki számára sem lehetett kétséges, hogy az erdélyi magyar elit egy részének a hatalomba való integrálása nem azt eredményezi, hogy a román hatalom a közösség számára delegálna saját sorsát illető döntési kompetenciát, azaz aligha fogunk ezen az úton a közösségi autonómiát illetően célhoz érni. Sőt.
A vezetők pozíciókkal való „kifizetése”, a közösség számára pedig némi engedmények a nyelvi jogok terén inkább autonómiapótló funkcióval bír. Kádár Béla volt magyar miniszter egyik, a kilencvenes évek derekán tartott előadásában kifejtette, hogy kétféle külpolitika van: adaptív és formatív, azaz alkalmazkodó és helyzetteremtő, márpedig Magyarországnak már csak mérete miatt is az előbbit kell követnie. Maga a megkülönböztetés fontos és szemléletformáló, akárcsak Szőcs Gézának a Magyar Kisebbség hasábjain megjelent, az RMDSZ kirakatközpontú önépítkezéséről szóló tanulmányának egyik gondolata, amely szerint az RMDSZ egy belülről vezérelt politikai személyiségből fokozatosan egy kívülről vezérelt politikai személyiséggé lett. Szőcs Géza szerint „az RMDSZ óriási lélektani tőkével érkezett a koalícióba. Mint tudjuk, közel nyolcvan éve az erdélyi magyarság a román politikai élet mumusa: a félelmetes, egy emberként szavazó, egy akaratú »idegen test a román nemzetállam szívében.« (…) A román politikai elit bravúros fegyvertényt hajtott végre: semlegesítette a magyar mumust, karámba terelte, mosolygó arcképét kirakatba tette, s miközben – pórias nyelven szólva – hülyét csinált belőle, bekaszálta a dolog teljes szimbolikus, történelmi, erkölcsi, politikai és gyakorlati hasznát.” Mindezt 1997 őszén már látni lehetett. De amikor a kongresszuson, illetve az SZKT nyilvánossága előtt figyelmeztették erre a vezetést, Markó Béla magából kikelve, indulatosan kiabálva vonta kérdőre a bírálókat, hogy lesz-e attól magyar egyetem, ha az RMDSZ kilép a koalícióból? Nos, nem tudjuk, kitartó nyomásgyakorlással sikerült volna-e elérni bár az önálló állami magyar egyetem létrehozását, vagy jobb esetben a három szintű autonómiát, azt viszont tudjuk, hogy a markói-kelemeni módszerrel nem sikerült. Sőt, ma már azt a töredéket is elvehetik egy tollvonással, amit nagy kegyesen az elrabolt javainkból visszaadtak nekünk, miközben lélekszámunk húsz esztendő alatt egy ötödével csökkent. Mindeközben parlamenti választások előtt állunk. Az egymással farkasszemet néző pártok jelenlegi megszorítottságunkban sem érdekeltek a kiegyezésben. Az RMDSZ nem érdekelt, mivel vezetői úgy vélik, hogy erőből is megoldanak mindent, nyilatkozataik szerint nincs is szükség az alternatív pártokra. Az EMNP és az MPP a megegyezéssel létértelemét kérdőjelezheti meg, hacsak nem sikerül, amire az EMNP vezetői mindigis törekedtek: bevonni az RMDSZ-t és az MPP-t az autonómia témájában egy magasabb szintű egységbe, s ennek keretén belül osztanák le a lapokat a magyar politikai erők. Ennek a forgatókönyvnek két buktatója van. Az egyik, hogy az RMDSZ nem mond le az erdélyi magyar közösségnek címzett, de általa felügyelt állami források töredékéről sem, a másik, hogy az RMDSZ az autonómiához mindig is haszonelvű klikkszemlélettel viszonyult. Vagyis ha a vezető klikk úgy ítélte, hogy saját céljai szempontjából hasznos az autonómiaigény hangoztatása (mint például a kisebbségi törvény vagy a Székely Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával), előszedte eme programelemet a sufniból, ha meg úgy látta, hogy számításaikat keresztülhúzza, akkor hallgatott, mint a csuka. Nemzetközi fronton pedig ott ártott az autonomista szervezeteknek, ahol tudott s ott védte a román mundér becsületét, ahol kellett. Más szóval az RMDSZ-re, mint következetes, megbízható partnerre az autonómiáért folytatott harcban nem lehet számítani. Mit várhatunk a következő hónapokban? Kommunikációs harcot az RMDSZ és a két autonomista párt között, amely nagyjából leképezi a helyhatósági választáson tapasztaltakat. Az MPP és az EMNP viszonyrendszerében még vannak nyitott kérdések, de egyértelműnek látszik, hogy az EMNP az MPP-vel nem köt szövetséget, amíg annak elnökét le nem váltják. Az elnök viszont úgy építette fel pártját, hogy leválthatatlan legyen. Az pedig végképp valószínűtlen, hogy önként visszalépjen, inkább a testvérharcot választja, akárcsak az önkormányzati választásokon. Marad tehát valamennyi párt számára a kétfrontos küzdelem a magyar szavazatokért. Ami azért nem zárja ki a pontszerű ügyekben való közös fellépést az Igazság Napja mintájára.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)
A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t.
Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen.
Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson.
Az igaz emberek
Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el.
Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
Politika és erkölcs
Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet.
Sajátos belső demokrácia
A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette.
A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs nyílt levele Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
Lezajlottak a parlamenti választások, és az RMDSZ ismét képviselethez jutott Románia parlamentjében, mi több kormányzati részvételre készül Bukarestben. Ez nagyon jó lehetőséget kínál Önöknek, hogy a választási kampányban tett ígéreteket valóra váltsák. Az Önök részvétele a kormányzásban a kétharmados többségű törvények elfogadásához szükséges. Engedje meg, hogy emlékeztessem, Székelyföld autonómia statútumának elfogadása egy ilyen kétharmados többséget igényel. Üdvözölve az RMDSZ választási eredményeit, a Székely Nemzeti Tanács nevében arra kérem Önöket, hogy tegyék kormányzati részvételük feltételévé Székelyföld területi autonómiáját.
Ennek az autonómiának egyik eleme a magyar nyelv hivatalossá tétele Székelyföldön, úgy ahogy azt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2010. március 12-én Sepsiszentgyörgyön elfogadott határozata is kimondja:
„1. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. 2. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet.”
Elégedetten állapítottuk meg, hogy Ön a választási kampányban hasonló nyilatkozatot tett: „a magyar nyelvet hivatalossá akarjuk tenni ott, ahol a magyarok tömbben élnek.” Ezek után természetes, logikus és jogos elvárás, hogy az RMDSZ csak olyan kormánykoalícióban vegyen részt, amely programjába foglalja a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön. Románia regionális újrafelosztása Ön szerint, de szerintünk is, „kitörési pontot jelenthet az autonómiatörekvéseinknek”. Ez a közös nézőpont tölt el bizakodással, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai készek Románia parlamentje elé terjeszteni a nyolc székely székből – semmiképp sem három megyéből – álló Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezetet.
Befejezésül a lehetséges együttműködésről szólnék az európai polgári kezdeményezés ügyében. Bízom abban, hogy az RMDSZ támogatni fogja a sajátos hagyományokat, nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságot őrző európai régiók érdekében elindított polgári kezdeményezésünket, amint mi is készek vagyunk támogatni az RMDSZ tervezetét, amint az elkészül, és esetleges bejegyzése a romániai magyarság érdekeit fogja szolgálni.
Bízom abban, hogy a fentiekről kétoldalú, személyes megbeszélést is tudunk folytatni, amelyet nagyon régóta szorgalmazok, és amely elől, a választások végeztével, remélhetőleg minden akadály/aggály elhárult.
Áldott ünnepeket és sikeres újesztendőt kívánok Önnek és az RMDSZ minden képviselőjének és szenátorának. Marosvásárhely 2012. december 11.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

MPP: Toróék mondjanak le
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezérkarának le kellene mondania, mert nem tudták hitelesen képviselni az autonómiát, jelentette ki csürtörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint Toró T. Tibor alkalmas az autonómia képviseletére, hiszen míg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) népszavazásán több mint 220 ezren mondtak igent az önrendelkezésre, az EMNP autonómiaprogramját kevesebb mint 60 ezren támogatták. A polgári párt háromszéki politikusa mindkét politikai riválisát bírálta, szerinte a másik két alakulat felelőtlenül politizált. Az RMDSZ rosszul mérte fel a helyzetet, amikor nem támogatta az MPP által szorgalmazott nemzeti válogatott létrehozását, így alig szerezte meg a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Kulcsár Terza József a néppárt vezetőinek azt rója fel, hogy megosztották a magyarságot.
Ha az önkormányzati választások előtt összefog a nemzeti oldal, közösen az RMDSZ-t is tárgyalásra bírhatták volna, véli az MPP háromszéki elnöke. Az MPP támogatja az SZNT kezdeményezését, hogy hívják össze a Székely Önkormányzati Nagygyűlést. Szerintük márciusig a három magyar párt, valamint civilek és egyházak szervezésében újabb autonómiatüntetést kell tartani. Kulcsár ugyanakkor elmondta: januárban a három magyar párt meg kell hogy találja a jogi formát, hogy az EP-választásokon közösen induljon. Az RMDSZ kormányra kerülése kapcsán leszögezte, reméli nem bársonyszék, hanem az autonómia és a magyar nyelv hivatalossá tétele lesz az ára.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak

Nacionalista provokáció kontra kiemelkedő nemzetépítő gesztus?
Közvetlenül a rendszerváltás után a nemzetben gondolkodó magyarok többsége még komolyan vette azok érvelését, akik arra intettek, hogy „meggyőzéssel” kell próbálkozni az erdélyi magyar érdekek érvényesítésében, nem tüntetéssel. Hogy előbb demokráciát kell teremteni Romániában, s majd utána jöhetünk elő mi, magyarok sajátos nemzeti követeléseinkkel. Ha viszont megnézzük, hogy kik voltak ők, azt látjuk: kevés kivétellel épp azok, akik képesek voltak az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat ellen támadni, s annak visszavonását követelni 1992 novemberében. De ők léptek fel 1997 elején a Bolyai egyetem megteremtésének ugyancsak konszenzusos nemzetstratégiai követelése ellen. Szerintük Wass Albert „immorális”, „gyűlölködő” és „ízléstelen” írásai „ellenségképző sztereotípiákat teremtenek újra”, akiknek Nyirő fasiszta, akik számára giccs a csíksomlyói búcsú és az István, a király – leszámítva, gondolom, az Alföldi-féle verziót.
Anyaországi elvbarátaik léptek fel a kollektív jogok ellen a kilencvenes években, máig őrzök egy fénymásolatot, amelynek eredetijét az SZDSZ terjesztette be a Liberális Internacionálé 1995 végi gyűlésén, amelyben a kollektív jogok helyett az egyéni jogok hangsúlyozását szorgalmazzák – e tényt egyébként simán letagadták az ügyből kiinduló sajtópolémiában. Megpróbálták elméletileg megmagyarázni, hogy nem kell foglalkozni a kollektív jogokkal, mert azok „alanya” meghatározhatatlan, ők forgalmazták a „republikánus”, az anyaországtól elszakított magyar nemzeti közösségektől elszakított magyarokat a nemzeti közösségből „kidefiniáló” nemzetfogalmat az „etnicista” kultúrnemzet fogalmával szemben.
Ellenpontos „elvhűség”
A Székelyek Nagy Menetelése kapcsán ismét hallatták hangjukat a szellemi métely e magyar nyelven kommunikáló képviselői. Ara-Kovács Attila – aki a nyolcvanas években még életét kockáztatva szerkesztette a nemzeti gondolatkörben megmaradt, azóta is hiánypótló lényeglátó tanulmányokat író Tóth Károly Antallal és a nemzeti polgári oldal későbbi politikus költőjével, Szőcs Gézával közösen az Ellenpontok című szamizdatot – a kilencvenes években az autonomista politika harsány ellenfelévé vált, s a minap immár sokadjára támadt annak képviselőire. Ezúttal elhatárolta magát az Együtt 2014 nevű, Bajnai Gordon neve által fémjelzett szerveződéstől is, miután az támogatta a Székelyek Nagy Menetelésével szolidarizáló, a Hősök terétől a román nagykövetségig tartó menetet. „Kaptam egy sajtómeghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higyje, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm” – áll Ara-Kovács Facebook-bejegyzésében.
Érthető, ugye? Aki támogatja a székely autonómia melletti nyílt kiállást, „nacionalista”. Kell nekünk Ceauşescu, Iliescu, Năstase, Ponta, hogy középkorinak, szélsőségesnek vagy nacionalista provokációnak bélyegezze jogos törekvéseinket? Ugyan! Itt van a hajdani ellenálló Ara-Kovács, aki ezt megteszi helyettük ingyen és bérmentve, s bizonyára még büszke is „elvhű” kiállására. A Jobbik pedig rasszista, ugye, annak dacára, hogy nem közösségek ellen támad, hanem bizonyos közösségeken belül tapasztalható társadalmi jelenségek ellen.
De Ara-Kovács rávetíteti a rasszizmus rágalmát a Fideszre is, s attól sem riad vissza, hogy a Facebook-bejegyzése alatt kialakult polémia keretében „kompromittált” szervezetnek nevezze a Székely Nemzeti Tanácsot. Mert ezt ma meg lehet tenni a saját táborbeli presztízsveszteség nélkül. A magyar nemzeti oldal bármely képviselője alaptalan rágalmakkal illethető, mert ez megengedett az ellenféllel szemben. Bele lehet beszélni tartalom nélkül a levegőbe, hangulatot lehet kelteni, rágalmazni, hitelt rontani. Már a tárgyszerűség látszatára sem kell ügyelni. Rouchefoucaud szerint „a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt.” Mára már a nemzetellenes baloldalnak erre sincs belső késztetése. Kálmán C. György még tömörebben fogalmazott az Együtt lépése kapcsán. „Kiaf.szt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Persze azok után, hogy Ara-Kovács és Kálmán C. György elvbarátai kitüntették a 2006-os rendőrterror, szemkilövetések és rituális kínzások fő felelősét, Gergényi Pétert, nincs mit csodálkozzunk.
Érdekes viszont az Együtt 2014 kiállása a szolidaritási menet mellett, mint ahogy az MSZP erkölcsi-politikai támogatása is. Csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció határolódott el az akciótól. Világos üzenet: akinek a nemzeti elkötelezettségnek legalább a halvány látszata egy parányi mértékben is számít, az melléállt az ügynek.
Lelepleződés garantálva
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése azért is zseniális, mert lelepleződés nélkül magyar ember aligha szólhatott ellene bármit. Az sajnálatos módon bebizonyosodott az utóbbi évtizedekben, hogy sok kis engedményből nem lesz az erdélyi magyar szuverenitást körülbástyázó közjog, hogy autonómiát nem lehet titkon elérni, hogy a követelés elrejtése a program egyik zugában nem segíti elő a megvalósítást. Ahhoz minden fórumon a leghatározottabban fel kell lépni, minél több kényelmetlenséget okozni a többségi hatalomnak. A tüntetések alkotmányban biztosított jogával még az RMDSZ is élt, nem egyszer, legutóbb a Magyar Igazság napján, amikor – akárcsak most – a teljes magyar konszenzus épült ki a tüntetés célja körül.
A székely meneteléstől azok határolódtak el, akik zsigerileg ellenszenveznek a magyar büszkeség, a magyar méltóság megnyilvánulásaival és ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy hangot adjanak e zsigeri ellenszenvnek – akár politikai érdekeikkel szemben is. A nemzeti oldalon is vannak, akik azt mondják, hogy minél rosszabb, annál jobb, hogy a Fidesz nemzeti álcába bújtatott globalista erő, s mint ilyen, veszélyesebb az MSZP-nél. Éppen ezért minél előbb és minél inkább lejáratódik, annál hamarabb emelkedik fel egy igazi nemzeti erő. Érdekes, hogy e gondolatmenet mentén halad a Jobbikot jobbról előző, s párttá alakulást is bejelentő Magyar Hajnal, amely mindent megtesz a Jobbik hiteltelenítése érdekében, azzal a jelszóval, hogy majd ők győzelemre viszik az igazi radikalizmust. A kérlelhetetlen valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Hajnal még a Jobbikot ellenségnek tekintő jobb- és baloldali média hátszelével együtt is legfeljebb egy-két százalékot kap, és kizárt, hogy parlamenti erő legyen. A Jobbik pedig, amelynek országgyűlési szerepe több okból is igen jelentős nemzetpolitikailag – egyrészt bizonyos mértékben mentesíti a Fideszt attól, hogy a globalista sajtó szemében ő jelenítse meg a paletta jobbszélét, másrészt egyfajta nemzeti kontrollt jelent a kormány politikája felett, harmadrészt a Jobbik és Fidesz együtt jóval nagyobb szeletet tud kivágni magának a választói tortából, mint a Fidesz egyedül –, belátható időn belül aligha kerül kormányra.
Úgyhogy marad a Fideszen belüli nemzeti szárny, mint a nemzetépítésben gondolkodó magyarok fő reménysége. Ők pedig mindig autonómiapártiak voltak, s ezúttal is a budapesti tízezres székely menet fő erejét képezték. Bár néhány nappal korábban, október 23-án már tartottak egy nagy erődemonstrációt nemzeti ünnepünk alkalmából, 27-én ismét sikerült jelentős tömeget az utcára vinniük. Egyelőre minden jel arra vall, hogy nekik áll a zászló. Jó érzés arról olvasni a balliberális sajtóban Tamás Gáspár Miklóstól, hogy miért fog győzni Orbán. Már előre magyarázzák a bizonyítványukat. Hát csak magyarázzák!
Folytatása következzen
Ami pedig a Székelyek Nagy Menetelését illeti, a címbeli költői kérdésre a válasz egyértelmű. A fontos azonban, hogy az akciónak legyen folytatása, nemcsak a szó szoros értelmében demonstratív együttműködésnek, hanem a politikai stratégia kivitelezésének is. A menetelés nemzetpolitikai haszna akkor lenne igazán kiaknázva, ha visszatérnénk a Székely Önkormányzati Nagygyűlés székely előparlamentkénti működtetésének gondolatához, amelybe az RMDSZ-t vagy annak egy részét is bele kell vonni. Mert az ellendrukkerek állításával szemben, miszerint ez csak egy választási akció volt, a cél a székely önigazgatás, önszerveződés, önkormányzat. Az autonómia. A lényeg, hogy a mi sorsunkról ne Bukarestben döntsenek magyargyűlölő román politikusok, hanem mi magunk. Ehhez pedig a székely politikai akaratképzés intézményesítésére van szükség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Valódi egységbontás
Túl szép lett volna, ha a Székelyek Nagy Menetelésének egységes és impozáns, erőt mutató kiállása után nem rondít bele a magyar egységbe egy ünneprontó hang.
Mindig így volt ez. A különbség az, hogy korábban a pálya széléről kiabáltak a balliberális nemzetellenes figurák, akiknek a nemzetszeretet „új kollektivizmus”, a magyar emlékhelyek létesítése üres fesztivizmus, aminek célja a románok bosszantása, akik felháborodnak azon, hogy a háromszéki magyarok találkozóját a románok nélkül szervezik meg. Így volt ez az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat idején, s így volt 1997 elején is, amikor épp a Babeș-Bolyai Tudományegyetem balliberális, SZDSZ-es kötődésű oktatói beszéltek az önálló állami magyar egyetem össznemzeti kívánalma ellen. De ezen eszmekör képviselői voltak azok, akik a román-magyar alapszerződést megkötötték a Kárpát-medencei össznemzeti tiltakozás dacára, akik a státustörvény ellen szavaztak, s akik a határon kívül élő magyarok ellen uszítottak a 2004-es népszavazás előtt.
Most ugyanezen ideológia képviselőinek hecclapjában, az Élet és Irodalom című hetilapban az RMDSZ legtekintélyesebb politikusa, Markó Béla beszél a székelység önrendelkezési igényét nagy erővel kinyilvánító, példátlanul sikeres kezdeményezés ellen. Vádol, hangulatot kelt, félremagyaráz. Felveti annak lehetőségét, hogy ezzel az akcióval „visszamenőleg lenullázzuk, amit eddig elértünk”, hogy akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött.
Radikális úthenger
Kibicként? Vagyis aki az RMDSZ önfeladó, távlati érdekekre tekintettel nem levő, jellemzően klikkérdek-vezérelt paktumpolitikáját ellenzi, határozottabb, egyértelműbb kiállást kíván állítólag közös célunk, az autonómia ügyében, az kibic? Mert nem a bukaresti kuncsorgásban látja a jövőt? Másrészt ki akarna „politikai ellenőrzést” az erdélyi magyarság felett? A nemzeti autonomisták számtalanszor kinyilvánították: nem céljuk a hajdan közös politikai érdekképviselet feltétlen vezetése, hanem az, hogy a politikai érdekképviselet töltse be a maga funkcióját. A távlatokban gondolkozó, nemzeti önrendelkezés-párti oldalnak meglett volna a lehetősége átvenni az RMDSZ irányítását 1993-ban. Tőkés László akkor visszalépett Markó Béla javára, hiszen azt senki nem gondolta komolyan, hogy a küldöttek Markó helyett Mina Lászlót fogják megválasztani. A visszalépés célja épp az egységes cselekvés volt, hogy az autonómia kinyilvánítását három éven keresztül szabotáló oldal híveit megnyerjük a közös célnak, hogy a pozícióorientált karrieristák ne tartsanak egy „radikális” úthengertől.
Koreai párhuzamok
Miután 1994 decemberében Nagy Benedek Tőkés László elleni puccs-kísérletének idején Markó Béla rácáfolt az autonomista oldal igen jelentős bizalmi tőkekihelyezésére, illetve azzal is, hogy a kétéves határidővel elfogadott brassói programból (nemzeti kataszter, belső választások, autonómiastatútumok) Markó és csapata határidőre semmit meg nem valósított, akkor (1995-ben, majd 1999-ben) próbálta meg a helyzetteremtésben gondolkodó, autonomista tábor átvenni a vezetést. Később, 2003-ban már nem, mivel akkor előre tudni lehetett, hogy az RMDSZ leszámol szinte mindennel, amit Brassóban elhatároztunk: a nemzeti önmegszámlálással, belső választásokkal, erdélyi magyar parlamenttel, ráadásnak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállás szellemi-politikai örökségével. Hogy azt ne is említsük, hogy a nemzeti önkormányzat mentén felépített belső szervezeti struktúrákat ekkor „áramvonalasították” a pártlogika szerint. Az autonomisták derékhadának soha nem a pozíció volt fontos, hanem a közös ügy közös képviselete, amit az tett lehetetlenné, hogy az 1996-os kormányzati szerepvállalás átépítette a szervezetet a Neptun-logikára. Ennek lényege, hogy a szervezet feladja az önálló külpolitika eszközét apró-cseprő, az autonómiát és az erdélyi magyarság Románián belüli közjogi státusát nem érintő engedményekért.
De van ez tovább is. Azt írja Markó: „Fényképen láttam egy plakátot a nagy menetelésről, motívumrendszere kísértetiesen hasonlít az ötvenes évekre.” A lelkesítő plakátok között mindig volt és lesz hasonlatosság a felszínes szemlélő számára. A diktatúrák célja épp az volt, hogy mímelje az emberek őszinte lelkesedését, s ebből nyerjen legitimációt, amint ez történt térségünkben is az ötvenes évek idején. Nagyon szomorú, hogy Markó Béla azt a korszakot hozza fel, amikor erőszakkal és/vagy egzisztenciális fenyegetéssel kényszerítették az embereket az utcára a kommunista országokban, akár Korea kapcsán, amit Markó említ, akár a „munka ünnepén”, akár más alkalmakkor. A Székelyek Nagy Menetelése épp attól volt felemelő és figyelmeztető, hogy a százezres tömeget megmozgató akció részvevői önként áldoztak egy vasárnapot a szabadidejükből a székelység autonómiaigényével való szolidarizálás kifejezésére.
Markó ismét szembeállítja a parlamenti politizálást a tüntetéssel, amit ügyesen áttol az erőszakos eszközök térfelére: „... ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, mert sok politikai vezető ezt sugallja, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett.”
Amivel teljesen egyet lehet érteni a Markói eszmefuttatásból az a passzus, miszerint „Erdélyben ma az a magyar politikus igazán bátor, aki józanul mérlegel, és az a megalkuvó, aki lépten-nyomon saját közvéleményének a tetszését keresi, még rá is játszik arra, és amire észrevenné, forog a mókuskerék.” Ez bizony így van. Az autonomisták józanul mérlegeltek, mielőtt kinyilvánították az erdélyi magyar jövőt illető elképzeléseiket: a célhoz kell eszközöket rendelni, nem fordítva, a cél pedig csakis a távlati fennmaradást biztosító létkeret, az autonómia megteremtése lehet. Ennek alternatívája a középtávú felmorzsoltatás.
Az autonómiát pedig csak úgy lehet elérni, ha kényelmetlenné válunk a hatalom számára, azzal aligha, hogy kiszolgáljuk a román külpolitikai törekvéseket, asszisztálunk a kisebbségbarát hazug országimázs terjesztéséhez. Az RMDSZ ezzel szemben saját közvéleményének tetszését keresi. Tehát áll a markói diagnózis, csak éppen fordítva, mint ahogy azt megfogalmazója értette.
Markó Béla képes felhozni az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét, a kétezres évek legnagyobb politikai szemfényvesztését, ismét azt állítva, hogy a jogszabálytervezet elfogadása esetén biztosította volna az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a tervezet a beláthatatlan jövőbe helyezte ki a lényeget, a Kulturális Autonómiatanács közjogi kompetenciájának meghatározását, miközben bebetonozza az RMDSZ politikai monopóliumát az erdélyi magyarság körében.
Csetlők-botlók
A legszomorúbb, hogy Markó Béla azokon gúnyolódik, akik saját pártjából támogatták a Székely Nemzeti Tanács előremutató kezdeményezését. Szerinte az RMDSZ „pragmatikus politikusai csak csetlenek-botlanak a székely zászlók erdejében. Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen „meneteljenek”, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy »itt és most«. Nem ment. Nem fog menni.” A pártlogika mentén az RMDSZ önmagát szeleteli, hogy Markó Béla átveszi az autonomisták szerepét azzal, hogy ő mutat rá, mennyire hiteltelen mondjuk Borbély László egy ilyen akció keretében. Csakhogy nem az RMDSZ legyőzése, hanem meggyőzése a cél. Még pontosabban az RMDSZ bevonása az autonómia kivívásáért folytatott közös harcba. A markói szöveggel az a fő probléma, hogy nem valószínűsíti a további közös autonómiaelvű akciókat, az erdélyi magyar nemzeti kerekasztal létrehozását, újabb Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívását. Sőt, tulajdonképpen úgy fogható fel, mint a párt számára adott útmutatás: tessék csak szépen visszatérni a neptuni útra.
Az elmúlt negyed évszázadban az RMDSZ fősodra az egységet politikai bunkóként használta a platformok, majd az RMDSZ-en kívüli szervezetek ellen. Kampányban és kampányon kívül, de mindig kiszámítottan és manipulatívan, a hiteltelenítés szándékával. Miközben nem az az egységbontó, aki ragaszkodik a húsz esztendeje konszenzuálisan elfogadott programhoz, az autonómiához, hanem az, aki ellene beszél. Amit Markó Béla művel, az egységes magyar akaratot szimbolizáló székely menetelés kapcsán, az tényleg az egység megrongálása. A közös magyar siker, a közös öröm, a közös cselekvés lefitymálása, a nemzeti katarzis örömének félremagyarázása, a neptuni politika apoteózisa – ez a valódi egységbontás.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erőből politizálva
A politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett.
De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki.
Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak.
Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól.
Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett.
De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erőből politizálva
A politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett.
De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki.
Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak.
Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól.
Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett.
De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)