Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 20.
Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 20.
Mozaikok 500 év protestáns történelméből
Az oktatás kötelesség
Pénteken délután a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház közösségi termében, a reformáció 500. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat keretében iskolatörténeti kiállítás nyílt a híres protestáns felekezeti tanintézményeket, neves tanáraikat ábrázoló pannókból, korabeli szemléltetőeszközökből. A látogatók felpróbálhatják a régi diákok viseletét, a tógát, valamint digitális oktatófilmek is kiegészítik a látottakat.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Incze Zsolt esperes, Győri József, a magyarországi Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, valamint számos tanár, érdeklődő.
Egyed Júlia, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium iskolalelkészének bevezetője után Kató Béla mondott köszöntőt, melynek alapgondolata az, hogy a protestáns egyház a kezdetektől fogva elválaszthatatlan az oktatástól, a talentumok gyarapítása volt és marad elsőrendű feladata, e nélkül nincs jövője sem, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi évtizedben visszatérő gyakorlat a magyar történelmi egyházak akadályoztatása abban, hogy a saját hitük szerint neveljék a gyermekeket. Ezt az aggodalmat Incze Zsolt esperes is osztotta, ezért különösen értékelte azon pedagógusok munkáját, akik a mindennapokban végzik a nehezét: „Legyetek erősek, hűségesek!” kérte tőlük.
Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja, a Debreceni Kollégium igazgatója vázolta a tárlat létrehozásának előzményeit. Lépésről lépésre alakult ki az az elgondolás, hogy a bemutatott anyag vándorkiállításként összekösse azokat a városokat, neves intézményeket, amelyek szerepelnek benne, hozzájárultak létrejöttéhez. Ugyanakkor azokhoz is szól, akik ismeretek nélkül, vagy éppen előítéletekkel közelednek a múlt századok protestáns felekezeti oktatásához. Ma is kísért az iskola- és kultúrtörténet meghamisításának veszélye – hívta fel a figyelmet.
Nagy Éva kabinetigazgató a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság nevében szólalt fel, majd Czimbalmos Csaba városmenedzser tolmácsolta Antal Árpád polgármester üdvözletét, és mondott köszönetet a kiállítás lelki befogadását megkönnyítőknek. Magyarósi Imola, a Református Kollégium történelem szakos tanárának az elmúlt 500 évet átfogó iskolatörténeti összefoglalója után a Református Kollégium diákjai mutattak be rövid összeállítást Ady Endre istenes verseiből, őket Mágori Ágnes magyartanárnő készítette fel. A kiállítás, amely idén 15 helyszínen mutatja be a magyar protestáns iskolák értékteremtő munkáját, Sepsiszentgyörgyön vasárnapig tekinthető meg az unitárius egyház közösségi termében, 9–17 óra között.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az oktatás kötelesség
Pénteken délután a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház közösségi termében, a reformáció 500. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat keretében iskolatörténeti kiállítás nyílt a híres protestáns felekezeti tanintézményeket, neves tanáraikat ábrázoló pannókból, korabeli szemléltetőeszközökből. A látogatók felpróbálhatják a régi diákok viseletét, a tógát, valamint digitális oktatófilmek is kiegészítik a látottakat.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Incze Zsolt esperes, Győri József, a magyarországi Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, valamint számos tanár, érdeklődő.
Egyed Júlia, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium iskolalelkészének bevezetője után Kató Béla mondott köszöntőt, melynek alapgondolata az, hogy a protestáns egyház a kezdetektől fogva elválaszthatatlan az oktatástól, a talentumok gyarapítása volt és marad elsőrendű feladata, e nélkül nincs jövője sem, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi évtizedben visszatérő gyakorlat a magyar történelmi egyházak akadályoztatása abban, hogy a saját hitük szerint neveljék a gyermekeket. Ezt az aggodalmat Incze Zsolt esperes is osztotta, ezért különösen értékelte azon pedagógusok munkáját, akik a mindennapokban végzik a nehezét: „Legyetek erősek, hűségesek!” kérte tőlük.
Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja, a Debreceni Kollégium igazgatója vázolta a tárlat létrehozásának előzményeit. Lépésről lépésre alakult ki az az elgondolás, hogy a bemutatott anyag vándorkiállításként összekösse azokat a városokat, neves intézményeket, amelyek szerepelnek benne, hozzájárultak létrejöttéhez. Ugyanakkor azokhoz is szól, akik ismeretek nélkül, vagy éppen előítéletekkel közelednek a múlt századok protestáns felekezeti oktatásához. Ma is kísért az iskola- és kultúrtörténet meghamisításának veszélye – hívta fel a figyelmet.
Nagy Éva kabinetigazgató a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság nevében szólalt fel, majd Czimbalmos Csaba városmenedzser tolmácsolta Antal Árpád polgármester üdvözletét, és mondott köszönetet a kiállítás lelki befogadását megkönnyítőknek. Magyarósi Imola, a Református Kollégium történelem szakos tanárának az elmúlt 500 évet átfogó iskolatörténeti összefoglalója után a Református Kollégium diákjai mutattak be rövid összeállítást Ady Endre istenes verseiből, őket Mágori Ágnes magyartanárnő készítette fel. A kiállítás, amely idén 15 helyszínen mutatja be a magyar protestáns iskolák értékteremtő munkáját, Sepsiszentgyörgyön vasárnapig tekinthető meg az unitárius egyház közösségi termében, 9–17 óra között.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 21.
Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 27.
A magyarellenes megnyilvánulások lajstroma
Külön lapszámban jelent meg a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) hasábjain az összes olyan eset, amit dokumentálni tudtak a magyarellenesnek mondott megnyilvánulások témakörében. Erről is szólt hétfői sajtótájékoztatóján Tőkés László.
Számos visszaélés történik a mai napig a romániai magyarság kárára – állapította meg tegnapi nagyváradi tájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Ő, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Nagy Attila referens mutatta be a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) legújabb számát, amely teljes egészében erről szól. A 2014–2016-os, valamint az előbbi időszakokban lezajlott magyarellenes megnyilatkozásokat számbavéve nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarságunkkal szemben folytatott, érszázados hagyományokra visszatekintő román állampolitika céltudatos és következetes módon törekszik kisebbségi közösségünk asszimilációjára és kiküszöbölésére – emelték ki. Ezen magyarellenes stratégiai terv véghezvitelében egyaránt szerepet vállalnak mind az állami szervek, mind az államhatalom központi és területi intézményei, mind a politikai pártok és számos civil szervezet, továbbá a hírközlő szervek széles skálája, valamint a román közélet nacionalista „bajnokai”. Az alkalmazott stratégia egyszerű, de igen hatásos: a romániai sajtóban – melyet egyébként nagyrészt politikai pártokhoz kötődő személyek tulajdonolnak – heves támadások indulnak a magyar intézmények és szervezetek, a közösség vezetői ellen, hamis és megalapozatlan elméletekkel és vádakkal mérgezve a közvéleményt, ily módon pedig magyarellenes hangulatot keltve a román állampolgárok sorában, később pedig, éppen a maguk által gerjesztett általános közhangulatra hivatkozva, a törvényhozás, a politikusok és az állami intézmények „a választók elvárásai” mentén a magyar közösség jogait sértő döntéseket hoznak. Ily módon a kör bezárul s kezdődhet minden elölről…
Összegzés
A Transylvanian Monitor 312 esetet mutat be, ezeket a sajtóból gyűjtötték össze. Az EMNT vezetése úgy véli, az utóbbi három esztendő történései sorában különösképpen gondolkodóba ejtő az igazságszolgáltatás egyre nyilvánvalóbb bekapcsolódása a magyarellenes politikai gyakorlatba, konkrét formában pedig a Belügyminisztériumnak a 2015–2020-ra szóló közvédelmi és közbiztonsági stratégiája, amely – egyebek mellett – az autonómia igénylésének bárminemű formáját is a közrend ellen irányuló veszélyforrásnak nyilvánítja. Ebben az összefüggésben válik fenyegetővé a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetőjének az a nyilatkozata, mely a területi autonómiára irányuló magyar–székely törekvések megakadályozását helyezi kilátásba.
A magyar nyelvhasználat és a nemzeti szimbólumok ellenében folytatott, összehangolt támadások mellett, a hivatkozott időszakban kimondottan újdonságnak számít a magyar egyházi oktatási intézmények ellehetetlenítésére vagy éppen megszüntetésére irányuló hatósági támadássorozat, nevezetesen az újraállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium, valamint a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium esete. Ugyanide illik a kormány alárendeltségébe tartozó Országos Restitúciós Bizottság azon döntése, mely visszautasítja a világhírű gyulafehérvári Batthyáneum Könyvtár jog szerinti visszaszolgáltatását az Erdélyi Római Katolikus Egyház részére. Tőkésék úgy vélik, az adott akciók fő célja a romániai magyar közösség megfélemlítése. „ A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekinti. Szilágyi Zsolt szólt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja részvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlóval ünneplő néppárti politikusok ellen. „Kérjük a csendőrségtől, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-i felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a balliberális koalíció csendőrsége vagy az ünneplő tömeg oldalán áll” – fogalmazott, be is mutatva, mely zászlóról van szó.
Önrendelkezés
A sajtótájékoztatón szó esett még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti üléséről, amelyen mindkét politikus részt vett, és fel is szólalt. Tőkés László egyebek mellett a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. „Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához” – jelentette ki, javasolva az RMDSZ-nek, hogy mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyarok önrendelkezési igényeiről.
erdon.ro
Külön lapszámban jelent meg a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) hasábjain az összes olyan eset, amit dokumentálni tudtak a magyarellenesnek mondott megnyilvánulások témakörében. Erről is szólt hétfői sajtótájékoztatóján Tőkés László.
Számos visszaélés történik a mai napig a romániai magyarság kárára – állapította meg tegnapi nagyváradi tájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Ő, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Nagy Attila referens mutatta be a Transylvanian Monitor (Erdélyi Figyelő) legújabb számát, amely teljes egészében erről szól. A 2014–2016-os, valamint az előbbi időszakokban lezajlott magyarellenes megnyilatkozásokat számbavéve nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarságunkkal szemben folytatott, érszázados hagyományokra visszatekintő román állampolitika céltudatos és következetes módon törekszik kisebbségi közösségünk asszimilációjára és kiküszöbölésére – emelték ki. Ezen magyarellenes stratégiai terv véghezvitelében egyaránt szerepet vállalnak mind az állami szervek, mind az államhatalom központi és területi intézményei, mind a politikai pártok és számos civil szervezet, továbbá a hírközlő szervek széles skálája, valamint a román közélet nacionalista „bajnokai”. Az alkalmazott stratégia egyszerű, de igen hatásos: a romániai sajtóban – melyet egyébként nagyrészt politikai pártokhoz kötődő személyek tulajdonolnak – heves támadások indulnak a magyar intézmények és szervezetek, a közösség vezetői ellen, hamis és megalapozatlan elméletekkel és vádakkal mérgezve a közvéleményt, ily módon pedig magyarellenes hangulatot keltve a román állampolgárok sorában, később pedig, éppen a maguk által gerjesztett általános közhangulatra hivatkozva, a törvényhozás, a politikusok és az állami intézmények „a választók elvárásai” mentén a magyar közösség jogait sértő döntéseket hoznak. Ily módon a kör bezárul s kezdődhet minden elölről…
Összegzés
A Transylvanian Monitor 312 esetet mutat be, ezeket a sajtóból gyűjtötték össze. Az EMNT vezetése úgy véli, az utóbbi három esztendő történései sorában különösképpen gondolkodóba ejtő az igazságszolgáltatás egyre nyilvánvalóbb bekapcsolódása a magyarellenes politikai gyakorlatba, konkrét formában pedig a Belügyminisztériumnak a 2015–2020-ra szóló közvédelmi és közbiztonsági stratégiája, amely – egyebek mellett – az autonómia igénylésének bárminemű formáját is a közrend ellen irányuló veszélyforrásnak nyilvánítja. Ebben az összefüggésben válik fenyegetővé a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetőjének az a nyilatkozata, mely a területi autonómiára irányuló magyar–székely törekvések megakadályozását helyezi kilátásba.
A magyar nyelvhasználat és a nemzeti szimbólumok ellenében folytatott, összehangolt támadások mellett, a hivatkozott időszakban kimondottan újdonságnak számít a magyar egyházi oktatási intézmények ellehetetlenítésére vagy éppen megszüntetésére irányuló hatósági támadássorozat, nevezetesen az újraállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium, valamint a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium esete. Ugyanide illik a kormány alárendeltségébe tartozó Országos Restitúciós Bizottság azon döntése, mely visszautasítja a világhírű gyulafehérvári Batthyáneum Könyvtár jog szerinti visszaszolgáltatását az Erdélyi Római Katolikus Egyház részére. Tőkésék úgy vélik, az adott akciók fő célja a romániai magyar közösség megfélemlítése. „ A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekinti. Szilágyi Zsolt szólt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja részvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlóval ünneplő néppárti politikusok ellen. „Kérjük a csendőrségtől, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-i felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a balliberális koalíció csendőrsége vagy az ünneplő tömeg oldalán áll” – fogalmazott, be is mutatva, mely zászlóról van szó.
Önrendelkezés
A sajtótájékoztatón szó esett még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti üléséről, amelyen mindkét politikus részt vett, és fel is szólalt. Tőkés László egyebek mellett a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. „Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához” – jelentette ki, javasolva az RMDSZ-nek, hogy mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyarok önrendelkezési igényeiről.
erdon.ro
2017. március 31.
Háromszéki EKE 125., 25.
Háromszék legrégebbi turistaszervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya április 3-án ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját.
Nagy megtiszteltetés, hogy szervezetünk megalapítása az akkori Háromszék vármegye főispánjához, Potsa Józsefhez fűződik. Az erre való megbízatást az EKE központi választmányi elnökétől, gróf Bethlen Bálinttól kapta. Ennek alapján 1892. március 22-én megírja meghívólevelét az alakuló közgyűlésre: „Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület 1891. máj 12-én tartott közgyülése engem bizván meg a háromszékmegyei osztály megalakitásával, ennek következtében van szerencsém az 1892. április 3-án, Sepsiszentgyörgyön, a vármegyeház nagytermében tartandó osztályalakuló gyülésre azzal a kéréssel meghivni, hogy az ide mellékelt gyüjtőiven a közgyülésig tagnak jelentkezni, illetve a közjótékonysági, közgazdasági és kulturális egyesület részére minél több tagot megnyerni sziveskedjék. Vármegyénkre nézve az osztály megalakitása rendkivül fontos, mert ismeretlen gyönyörü vidékeinkre a látogatókat, fürdőinkre az üdülőket és vendégeket ez osztály feladata leend a központ segitségével ide irányitania s vonzania és a turistasági helyeket utak nyitása, ösvények vágása által azok részére hozzáférhetőkké tenni. A tagok többféle kedvezményben részesülnek (fürdőkben % engedmény, csoportos utazásoknál esetleg olcsóbb viteldij, stb.) és ingyen kapják az egyesület hivatalós lapját, az illusztrált turistasági, fürdőügyi és néprajzi Erdélyt-t. Mindezek következtében bizalommal remélvén, hogy a taggyüjtés érdekében a lehetőket megtenni méltóztatik, közlöm, hogy a gyüjtőivek a közgyülés napjáig hozzám visszaküldendők…” A megalakuló közgyűlést Potsa József főispán vezeti le, lelkes szavakban ecsetelve az egyesület fontos közgazdasági és jótékonysági céljait. Miután megállapítják, hogy az alapszabályoknak megfelelően megvan az előírt létszám az osztály megalakulásához (30 tagnál jóval több), nagy tetszésnyilvánítás mellett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület Háromszék megyei osztályát 110 taggal megalakultnak nyilvánítják. Berecz Gyula indítványozta, hogy addigi sikeres fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak meg Potsa Józsefnek, egyben felkérte, hogy fogadja el az elnöki tisztet, ami a jelenlévők lelkes éljenzése közepette meg is történt. A továbbiakban a többi vezetőt is megválasztották. Alelnökök: Tompa Miklós alispán, Seethal Ferenc nagybirtokos, Csipkay János erdőmester, Greguss János köpeci bányaigazgató, Hollaky Attila főszolgabíró, Dobay János rendőrkapitány. Titkár: Berecz Gyula állami iskolaigazgató. Jegyzők: Mihály János, Jóos Imre, Keresztes Ede, Vántsa György, Incze Gyula, Ebergényi Gyula. Pénztárnok: Bogdán Arthur.
Az elnöknek köszönhetően Sepsiszentgyörgy közönsége és Háromszék megye törvényhatósága 200–200 koronával az EKE alapítója volt. Megválasztása után az elnök előterjesztette az első kirándulás tervét május 15-ére Kovásznára, melyre a központot (Kolozsvárt), a társegyesületeket és a nagyközönséget is meghívják, majd a választmány tagjait, továbbá a jegyzőket hat csoportra osztják, akik a hat alelnök vezetése alatt a vármegye két városának és négy járásának megfelelően hat albizottságot képeznek. Már az első évben öt kirándulásról tudunk. Erdély című folyóiratunk 1895 februárjában elnökünket mint az EKE központi alelnökét mutatja be (IV. évf. 1–2. szám), aki nagyon sokat tesz a megye felvirágoztatására: „Előpatak, Málnás, Kovászna az ő buzdítására tették meg azokat a fontos lépéseket, melynek következtében fokozatos fejlődésnek indultak, és amikor a helyi eszközök kimerültek, megalakította az EKE Háromszék vármegyei Osztályát, melynek feladata a megye természeti kincseit megismertetni és ezáltal a székelységnek közgazdasági fejlődését előmozdítani. Az osztály akkora tevékenységgel kezdte meg működését, hogy kirándulásai iránt országos érdeklődés volt, 300-nál több idegen elvivén hirét.”
1896-ban a Budapesten rendezett Országos Kongresszuson részt vesz az egész háromszéki osztály, Benedek János előadást tart.
1901-ben, amikor Kolozsváron megkezdik az EKE-múzeum szervezését, a már meglévő 1600 tárgyból 300 özvegy Cserey Jánosné adománya, akinek legnagyobb szerepe van a Székely Nemzeti Múzeum létrehozásában.
1902-ben – K. Fodor János írásából tudjuk – megyénkben már léteznek jelzett turistautak. Így a Sepsiszentgyörgyöt Sugásfürdővel összekötő, 10 km hosszú turistaút jelzése piros színű volt. A Sugásfürdőt Előpatakkal összekötő kétórás turistautat kék színnel jelezték a Szármány-pusztán keresztül, ahol a 920 m magas ponton levő kilátóból gyönyörködnek a Csukás, a Nagykőhavas, a Bucsecs, a Keresztényhavas és a a Királykő látványában. 1902. július 20-án az EKE tízéves fennállására szervezett ünnepi közgyűlésnek Sepsiszentgyörgy adott helyet. Kolozsvárról húszan vettek részt. A vendégeket ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere mint a háromszéki EKE titkára fogadta. Az általa elkészített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy jelen volt Potsa József is, akit az EKE tiszteletbeli tagjának választanak. Az országos kiállítás alkalmából Háromszék kitüntetést kap. Pénzzel segítik az Erdély Kalauza kiadvány és a Hankó-könyvek megjelenését. 1902. október 12-én Potsa József részt vesz a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésén, a Mátyás király szülőházában berendezett EKE-múzeum megnyitóján és Erzsébet lobogójának felavatásán. 1906. augusztus 19-én ifj. Herrmann Antal részt vesz a szovátai közgyűlésen, ahol jegyzőkönyvbe vették a Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálára való emlékezést. 1908. január 17-én Potsa József halálával lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza, amely az EKE szintjén mintaosztályként volt nyilvántartva mint a közművelődési rendezvények szervezője, az idegenforgalom irányítója, tanulmányi kirándulások rendezője a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Az utolsó újjáalapítást 25 évvel ezelőtt, 1992 áprilisában jegyeztük, olyan nevekkel, mint Gocz József, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Kakas Zoltán, valamint Dukrét Lajos és Jártó Gábor, akik ma is tagjai egyesületünknek. Erre emlékezünk április 3-án 18 órától ugyanott (a Gábor Áron Teremben), ahol 125 évvel ezelőtt létrejött a HEKE.
Dukrét Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék legrégebbi turistaszervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya április 3-án ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját.
Nagy megtiszteltetés, hogy szervezetünk megalapítása az akkori Háromszék vármegye főispánjához, Potsa Józsefhez fűződik. Az erre való megbízatást az EKE központi választmányi elnökétől, gróf Bethlen Bálinttól kapta. Ennek alapján 1892. március 22-én megírja meghívólevelét az alakuló közgyűlésre: „Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület 1891. máj 12-én tartott közgyülése engem bizván meg a háromszékmegyei osztály megalakitásával, ennek következtében van szerencsém az 1892. április 3-án, Sepsiszentgyörgyön, a vármegyeház nagytermében tartandó osztályalakuló gyülésre azzal a kéréssel meghivni, hogy az ide mellékelt gyüjtőiven a közgyülésig tagnak jelentkezni, illetve a közjótékonysági, közgazdasági és kulturális egyesület részére minél több tagot megnyerni sziveskedjék. Vármegyénkre nézve az osztály megalakitása rendkivül fontos, mert ismeretlen gyönyörü vidékeinkre a látogatókat, fürdőinkre az üdülőket és vendégeket ez osztály feladata leend a központ segitségével ide irányitania s vonzania és a turistasági helyeket utak nyitása, ösvények vágása által azok részére hozzáférhetőkké tenni. A tagok többféle kedvezményben részesülnek (fürdőkben % engedmény, csoportos utazásoknál esetleg olcsóbb viteldij, stb.) és ingyen kapják az egyesület hivatalós lapját, az illusztrált turistasági, fürdőügyi és néprajzi Erdélyt-t. Mindezek következtében bizalommal remélvén, hogy a taggyüjtés érdekében a lehetőket megtenni méltóztatik, közlöm, hogy a gyüjtőivek a közgyülés napjáig hozzám visszaküldendők…” A megalakuló közgyűlést Potsa József főispán vezeti le, lelkes szavakban ecsetelve az egyesület fontos közgazdasági és jótékonysági céljait. Miután megállapítják, hogy az alapszabályoknak megfelelően megvan az előírt létszám az osztály megalakulásához (30 tagnál jóval több), nagy tetszésnyilvánítás mellett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület Háromszék megyei osztályát 110 taggal megalakultnak nyilvánítják. Berecz Gyula indítványozta, hogy addigi sikeres fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak meg Potsa Józsefnek, egyben felkérte, hogy fogadja el az elnöki tisztet, ami a jelenlévők lelkes éljenzése közepette meg is történt. A továbbiakban a többi vezetőt is megválasztották. Alelnökök: Tompa Miklós alispán, Seethal Ferenc nagybirtokos, Csipkay János erdőmester, Greguss János köpeci bányaigazgató, Hollaky Attila főszolgabíró, Dobay János rendőrkapitány. Titkár: Berecz Gyula állami iskolaigazgató. Jegyzők: Mihály János, Jóos Imre, Keresztes Ede, Vántsa György, Incze Gyula, Ebergényi Gyula. Pénztárnok: Bogdán Arthur.
Az elnöknek köszönhetően Sepsiszentgyörgy közönsége és Háromszék megye törvényhatósága 200–200 koronával az EKE alapítója volt. Megválasztása után az elnök előterjesztette az első kirándulás tervét május 15-ére Kovásznára, melyre a központot (Kolozsvárt), a társegyesületeket és a nagyközönséget is meghívják, majd a választmány tagjait, továbbá a jegyzőket hat csoportra osztják, akik a hat alelnök vezetése alatt a vármegye két városának és négy járásának megfelelően hat albizottságot képeznek. Már az első évben öt kirándulásról tudunk. Erdély című folyóiratunk 1895 februárjában elnökünket mint az EKE központi alelnökét mutatja be (IV. évf. 1–2. szám), aki nagyon sokat tesz a megye felvirágoztatására: „Előpatak, Málnás, Kovászna az ő buzdítására tették meg azokat a fontos lépéseket, melynek következtében fokozatos fejlődésnek indultak, és amikor a helyi eszközök kimerültek, megalakította az EKE Háromszék vármegyei Osztályát, melynek feladata a megye természeti kincseit megismertetni és ezáltal a székelységnek közgazdasági fejlődését előmozdítani. Az osztály akkora tevékenységgel kezdte meg működését, hogy kirándulásai iránt országos érdeklődés volt, 300-nál több idegen elvivén hirét.”
1896-ban a Budapesten rendezett Országos Kongresszuson részt vesz az egész háromszéki osztály, Benedek János előadást tart.
1901-ben, amikor Kolozsváron megkezdik az EKE-múzeum szervezését, a már meglévő 1600 tárgyból 300 özvegy Cserey Jánosné adománya, akinek legnagyobb szerepe van a Székely Nemzeti Múzeum létrehozásában.
1902-ben – K. Fodor János írásából tudjuk – megyénkben már léteznek jelzett turistautak. Így a Sepsiszentgyörgyöt Sugásfürdővel összekötő, 10 km hosszú turistaút jelzése piros színű volt. A Sugásfürdőt Előpatakkal összekötő kétórás turistautat kék színnel jelezték a Szármány-pusztán keresztül, ahol a 920 m magas ponton levő kilátóból gyönyörködnek a Csukás, a Nagykőhavas, a Bucsecs, a Keresztényhavas és a a Királykő látványában. 1902. július 20-án az EKE tízéves fennállására szervezett ünnepi közgyűlésnek Sepsiszentgyörgy adott helyet. Kolozsvárról húszan vettek részt. A vendégeket ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere mint a háromszéki EKE titkára fogadta. Az általa elkészített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy jelen volt Potsa József is, akit az EKE tiszteletbeli tagjának választanak. Az országos kiállítás alkalmából Háromszék kitüntetést kap. Pénzzel segítik az Erdély Kalauza kiadvány és a Hankó-könyvek megjelenését. 1902. október 12-én Potsa József részt vesz a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésén, a Mátyás király szülőházában berendezett EKE-múzeum megnyitóján és Erzsébet lobogójának felavatásán. 1906. augusztus 19-én ifj. Herrmann Antal részt vesz a szovátai közgyűlésen, ahol jegyzőkönyvbe vették a Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálára való emlékezést. 1908. január 17-én Potsa József halálával lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza, amely az EKE szintjén mintaosztályként volt nyilvántartva mint a közművelődési rendezvények szervezője, az idegenforgalom irányítója, tanulmányi kirándulások rendezője a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Az utolsó újjáalapítást 25 évvel ezelőtt, 1992 áprilisában jegyeztük, olyan nevekkel, mint Gocz József, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Kakas Zoltán, valamint Dukrét Lajos és Jártó Gábor, akik ma is tagjai egyesületünknek. Erre emlékezünk április 3-án 18 órától ugyanott (a Gábor Áron Teremben), ahol 125 évvel ezelőtt létrejött a HEKE.
Dukrét Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 1.
Aksakal nyelvének szűkülő terei
Beszélgetés Beder Tibor csíkszeredai tanárral
Gyakorlásképpen még elgyalogolt Zágontól Nagyváradig, az első adandó alkalommal pedig máris indult a macarköy-i magyarok felfedezésére. Beder Tibor magyarságkutatóval az iskolák szétválasztásának hőskoráról is beszélgettünk.
– Honnan ered ez a gyaloglás iránti, egészen kivételes késztetés?
– Háromszékinek számítok, édesapám tanító ember volt Uzonban, szeretett vadászni, én meg szívesen elkísértem a Lisznyó, Uzon környéki portyázásaira. Mindig érdekelt, mi van a hegyen túl, a gyaloglás nem jelentett gondot, kolozsvári egyetemista koromban például bejártam a város negyven kilométeres körzetét. Később, amikor a megyei pionírtanács keretében a turisztikáért feleltem, bejártam a teljes Hargita megyét, jobban ismertem a hegyeket, mint a településeket. Tavalyig még az újságot sem rendeltem meg, hogy mindennap el kelljen mennem érte a legtávolabbi lapárusig. A világot pedig csak gyalog lehet igazán megismerni. – Kőrösi Csoma Sándor volt a példakép? Vagy önmagában volt kihívás a gyaloglás? – Együtt a kettő. A legerősebb a kíváncsiság, a földrajzi felfedezés izgalma volt. Bárhová indultam, előtte soha nem kötöttem magam senkihez, reggel azt mondtam magamnak, na, fiú, ma ebbe az irányba mész negyven kilométert. Földrajztanárként Nagyajtára helyeztek, ott rögtön meg is alakítottam a Benkő József Kört, felújítottuk a néhai lelkész-füvész sírját. Be is hívtak a Securitatéra, hogy miért foglalkozom reakciós papokkal. Ettől még lerajzoltam egy emlékünnep alkalmával a Kriza János házát is, ekkor megfenyegettek a pártbizottságnál. – Ezek a zaklatások kergették a szomszédba, Hargita megyébe?
– Részben, nem sok esélyt láttam arra, hogy Sepsiszentgyörgyre kerüljek. A magyartanárnőként Szentkeresztbányán dolgozó feleségem meggyőzött, hogy menjünk Székelyudvarhely környékére, így lettem aztán három éven át iskolaigazgató Korondon, akkoriban építettük a líceumot. Természetesen ott is szerveztem turisztikai kört, a gyermekekkel nagyon szép sikereket értünk el az eredménytúrázásban, annak következtében aztán a pionírtanácshoz helyeztek. A kollégák többsége pedig értékelte, hogy azt csinálom, amit mások nem. Például igyekeztem történelmet bevinni a mozgalomba. Lejátszottuk az 1642-es tatár betörést, de nem úgy, ahogy a hatalom előírta. Szervezzem a vasárnapi mise idejére, javasolták, hogy az emberek ne menjenek templomba. Én azonban megbeszéltem a pappal, hogy aznap korábban misézzen. Nagyon jól sikerült, Csíkszeredából több ezer ember jött ki a rendezvényre, nem is engedélyeztek nekünk több tatár betörést.
– Az 1989-es fordulat után szinte egyöntetűen választották megyei tanfelügyelővé. Senki nem kifogásolta, hogy túraimádata miatt sokat lesz majd távol a hivatalától?
– Nem, mert mások számára is szorgalmaztam a kimozdulást. Kilencvenben még szinte bármit lehetett csinálni, én meg azt mondtam a tanároknak: menjetek Magyarországra, nézzetek körül, tapasztaljatok, hozzátok haza a szerzett tudást. Rengetegen megfogadták tanácsomat, sok mindent meg is tanultak a kollégák, miközben menetrendszerűen érkeztek a kritikák is, miszerint turizmust csinálok a tanügyből. Aztán ott volt az iskolák szétválasztása, amit Hargita megyében szinte maradéktalanul végrehajtottunk. Egyetlen helyen nem sikerült, Gyergyószentmiklóson, ott a dolog Dézsi Zoltán polgármester ellenállásán bukott meg. Azért maradt kezdetben két tannyelvű a Salamon Ernő Líceum. Nem voltam hajlandó olyan kompromisszumokra, mint a hajdani sepsiszentgyörgyi tanítóképző épületének feladása volt, és amiről igyekeztem is lebeszélni a háromszéki kollégákat. Sajnos, sikertelenül. Négy év után az oktatási minisztérium le is akart váltani, mert nem hajtottam végre maradéktalanul az új tanügyi törvény előírásait, fél éven át például Hargita megyében magyarul tanították a földrajzot és történelmet. Ötezer fős szimpátiatüntetésen álltak ki akkor mellettem a kollégák, a város- és megyevezetés is támogatott, így végül tizenkét éven át töltöttem be ezt a pozíciót. – Az igazi nagy gyalogtúrázás, a törökországi utak csak ekkor kezdődtek. Mióta csírázott önben a szándék?
– Valamikor 1981-ben találkoztam egy írással az Élet és Tudomány című lapban egy törökországi magyar faluról, és én rögtön elhatároztam, hogy elmegyek Macarköybe, meg kell néznem, hogyan voltak képesek évszázadokon át megőrizni az ott élők magyar identitásukat. A kommunista világban kibocsátott útlevéllel persze csak a bolgár–török határig jutottam, nem baj, gondoltam, hazajöttem, és elgyalogoltam Zágontól Nagyváradig, Szatmárnémetiig. Felkészülés gyanánt, tapasztalatszerzés céljából. Ahogy azonban lehetőség nyílt rá, azaz 1990-ben már indultam is Törökországba. A bolgár határtól indultam, mivel egyszer már eljutottam odáig, Törökország északi részén, Trákián és Anatólián kellett átjutnom. Kiszámoltam, hogy három hét alatt megteszem az utat, a tanév kezdetére már itthon is voltam. Annak idején megfogadtam: ha elmehetek Törökországba, szakállat növelek. Azóta viselek szakállt, a török barátaim Aksakalnak, Fehér Szakállnak neveznek. A régi időkben a falu bölcseit is így nevezték. – Soha nem érezte, hogy kész, egyetlen további lépést sem tud tenni?
– Egyetlen alkalommal, az első törökországi utam idején valahol Anatóliában éreztem, hogy képtelen vagyok tovább menni. Egy vendégfogadó tornácán aludtam, reggel pedig úgy keltem fel, hogy folytatom, ha a fene fenét eszik is. Két napig tartott ez a válság, a kamionsofőrök mindegyre fel akarták venni az út szélén vánszorgó rövidnadrágost, de egy 35 kilométeres szakasszal átestem a holtponton, és aztán újra minden a régi volt. Ami hatalmas lelki segítség volt: Törökországban soha nem kértek tőlem útlevelet, elég volt annyit mondanom, hogy magyar vagyok.
– Olvasmányai, álmai Törökországával találkozott?
– Nem is hasonlított arra, amit eredetileg elképzeltem magamnak. Már 1990-ben olyan benzinkutakat, szolgáltatásokat találtam például, amilyet itthon akkor el sem lehetett képzelni. Az emberek kedvesek, az itthoniaknál sokkal barátságosabbak, szolgálatkészek voltak. Rodostóhoz közeledve egy este megérkeztem egy település iskolájához, magyar vagyok, tanár vagyok, mondtam, szállást kérek. Az igazgató az irodába terelt, a hűtőszekrényben étel-ital volt, ott aludhattam egy fotelben, senki nem kételkedett a tisztességemben. De aludtam polgármesteri irodában is, elég volt annyit mondanom, hogy magyar vagyok. Amikor Isztambulban székely kaput avattunk, a kerület polgármestere úgy fogalmazott a beszédében, hogy ez a hely innentől kezdve a székelyeké. Amikor híre ment, hogy Bilecikben – ahol olyasfajta nemzeti emlékhelyet alakítottak ki a törökök, mint az ópusztaszeri – megkoszorúztuk Attila szobrát, a tartományi kormányzó vendégül látott, díszvacsorát adott a 45 fős küldöttségnek. Mi, rokonok, tartsunk össze, hangoztatták.
– A főtanfelügyelői székből rögtön a nyugdíjasok táborába lépett. Változatlanul vonzotta az út, Törökország? – Igazából tavalyig, amikor fájni kezdett a derekam, nem is éreztem, hogy nyugdíjas vagyok. A Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöki tisztsége, a Julianus Alapítvány, a Mikes-zarándoklatok, a Lármafa-találkozók, a székely kapuk, kopjafák állítása közben gyakorlatilag semmire sem maradt időm. Egyetlen dolog zavar, de az nagyon: a nyelvi harc. Azt tartom, csak ott érezhetjük otthon magunkat, ahol a nyelvünk is otthon érzi magát. És ez a terület egyre szűkül. A magyarságomért csak Törökországban részesültem feltétlen szeretetben és elismerésben. Olyan esettel is találkoztam, hogy egy kislány megtapogatott, én voltam az első hús-vér magyar, akivel találkozott, miután korábban csupa jót hallott felőlünk. Büszke vagyok, hogy Macarköyben háromezer ember magyarságtudatát állíthattam vissza.
– Nem sok közös témája lehet a finnugor elmélet képviselőivel…
– Egyszer Böjte Csaba atya keresett fel egy hölggyel, a gyergyószárhegyi tatárjárást szerették volna rekonstruálni, szakmai-szervezői segítséget kértek tőlem. Hogyne segítenék, mondtam, hiszen a tatárok a rokonaink voltak. Parázs vita kerekedett belőle, ne beszéljek hülyeségeket, mondta a hölgy, ő a finnugor elméletből doktorált. Hölgyem, több embert is ismerek, aki a dák elméletből doktorált, válaszoltam neki. De attól az még nem lett igaz.
BEDER TIBOR
Csíkszeredában élő tanár, magyarságkutató, 1938. március 6-án született a Beszterce-Naszód megyei Kisrebrán. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott földrajz-geológia szakon. Tizenöt éven át volt a Hargita megyei pionírtanács turisztikai vezetője, 1990-től pedig több mint egy évtizeden át megyei főtanfelügyelő. 1990-ben gyalog tette meg a törökországi Macarköy-ig tartó 2800 kilométeres utat, amelyről Gyalogosan Törökországban címen könyvet is írt. A témában eddig hét kötetet jelentetett meg. Törökországi útjairól több előadást tartott a hajdani Magyarország egész területén. Tevékenységi további fontos területe a Magyarok Székelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány égisze alatt szervezett Lármafa-találkozósorozat, amely a Szent László-kultusz ápolását tűzte ki célul. A Magyarok Székelyföldi Társasága, a Julianus Alapítvány és a Johannita Segítő Szolgálat erdélyi kirendeltségének elnöke. Huszonhat különféle kitüntetés – köztük Rodostó város díszpolgári cím és az Orbán Balázs-díj – birtokosa.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés Beder Tibor csíkszeredai tanárral
Gyakorlásképpen még elgyalogolt Zágontól Nagyváradig, az első adandó alkalommal pedig máris indult a macarköy-i magyarok felfedezésére. Beder Tibor magyarságkutatóval az iskolák szétválasztásának hőskoráról is beszélgettünk.
– Honnan ered ez a gyaloglás iránti, egészen kivételes késztetés?
– Háromszékinek számítok, édesapám tanító ember volt Uzonban, szeretett vadászni, én meg szívesen elkísértem a Lisznyó, Uzon környéki portyázásaira. Mindig érdekelt, mi van a hegyen túl, a gyaloglás nem jelentett gondot, kolozsvári egyetemista koromban például bejártam a város negyven kilométeres körzetét. Később, amikor a megyei pionírtanács keretében a turisztikáért feleltem, bejártam a teljes Hargita megyét, jobban ismertem a hegyeket, mint a településeket. Tavalyig még az újságot sem rendeltem meg, hogy mindennap el kelljen mennem érte a legtávolabbi lapárusig. A világot pedig csak gyalog lehet igazán megismerni. – Kőrösi Csoma Sándor volt a példakép? Vagy önmagában volt kihívás a gyaloglás? – Együtt a kettő. A legerősebb a kíváncsiság, a földrajzi felfedezés izgalma volt. Bárhová indultam, előtte soha nem kötöttem magam senkihez, reggel azt mondtam magamnak, na, fiú, ma ebbe az irányba mész negyven kilométert. Földrajztanárként Nagyajtára helyeztek, ott rögtön meg is alakítottam a Benkő József Kört, felújítottuk a néhai lelkész-füvész sírját. Be is hívtak a Securitatéra, hogy miért foglalkozom reakciós papokkal. Ettől még lerajzoltam egy emlékünnep alkalmával a Kriza János házát is, ekkor megfenyegettek a pártbizottságnál. – Ezek a zaklatások kergették a szomszédba, Hargita megyébe?
– Részben, nem sok esélyt láttam arra, hogy Sepsiszentgyörgyre kerüljek. A magyartanárnőként Szentkeresztbányán dolgozó feleségem meggyőzött, hogy menjünk Székelyudvarhely környékére, így lettem aztán három éven át iskolaigazgató Korondon, akkoriban építettük a líceumot. Természetesen ott is szerveztem turisztikai kört, a gyermekekkel nagyon szép sikereket értünk el az eredménytúrázásban, annak következtében aztán a pionírtanácshoz helyeztek. A kollégák többsége pedig értékelte, hogy azt csinálom, amit mások nem. Például igyekeztem történelmet bevinni a mozgalomba. Lejátszottuk az 1642-es tatár betörést, de nem úgy, ahogy a hatalom előírta. Szervezzem a vasárnapi mise idejére, javasolták, hogy az emberek ne menjenek templomba. Én azonban megbeszéltem a pappal, hogy aznap korábban misézzen. Nagyon jól sikerült, Csíkszeredából több ezer ember jött ki a rendezvényre, nem is engedélyeztek nekünk több tatár betörést.
– Az 1989-es fordulat után szinte egyöntetűen választották megyei tanfelügyelővé. Senki nem kifogásolta, hogy túraimádata miatt sokat lesz majd távol a hivatalától?
– Nem, mert mások számára is szorgalmaztam a kimozdulást. Kilencvenben még szinte bármit lehetett csinálni, én meg azt mondtam a tanároknak: menjetek Magyarországra, nézzetek körül, tapasztaljatok, hozzátok haza a szerzett tudást. Rengetegen megfogadták tanácsomat, sok mindent meg is tanultak a kollégák, miközben menetrendszerűen érkeztek a kritikák is, miszerint turizmust csinálok a tanügyből. Aztán ott volt az iskolák szétválasztása, amit Hargita megyében szinte maradéktalanul végrehajtottunk. Egyetlen helyen nem sikerült, Gyergyószentmiklóson, ott a dolog Dézsi Zoltán polgármester ellenállásán bukott meg. Azért maradt kezdetben két tannyelvű a Salamon Ernő Líceum. Nem voltam hajlandó olyan kompromisszumokra, mint a hajdani sepsiszentgyörgyi tanítóképző épületének feladása volt, és amiről igyekeztem is lebeszélni a háromszéki kollégákat. Sajnos, sikertelenül. Négy év után az oktatási minisztérium le is akart váltani, mert nem hajtottam végre maradéktalanul az új tanügyi törvény előírásait, fél éven át például Hargita megyében magyarul tanították a földrajzot és történelmet. Ötezer fős szimpátiatüntetésen álltak ki akkor mellettem a kollégák, a város- és megyevezetés is támogatott, így végül tizenkét éven át töltöttem be ezt a pozíciót. – Az igazi nagy gyalogtúrázás, a törökországi utak csak ekkor kezdődtek. Mióta csírázott önben a szándék?
– Valamikor 1981-ben találkoztam egy írással az Élet és Tudomány című lapban egy törökországi magyar faluról, és én rögtön elhatároztam, hogy elmegyek Macarköybe, meg kell néznem, hogyan voltak képesek évszázadokon át megőrizni az ott élők magyar identitásukat. A kommunista világban kibocsátott útlevéllel persze csak a bolgár–török határig jutottam, nem baj, gondoltam, hazajöttem, és elgyalogoltam Zágontól Nagyváradig, Szatmárnémetiig. Felkészülés gyanánt, tapasztalatszerzés céljából. Ahogy azonban lehetőség nyílt rá, azaz 1990-ben már indultam is Törökországba. A bolgár határtól indultam, mivel egyszer már eljutottam odáig, Törökország északi részén, Trákián és Anatólián kellett átjutnom. Kiszámoltam, hogy három hét alatt megteszem az utat, a tanév kezdetére már itthon is voltam. Annak idején megfogadtam: ha elmehetek Törökországba, szakállat növelek. Azóta viselek szakállt, a török barátaim Aksakalnak, Fehér Szakállnak neveznek. A régi időkben a falu bölcseit is így nevezték. – Soha nem érezte, hogy kész, egyetlen további lépést sem tud tenni?
– Egyetlen alkalommal, az első törökországi utam idején valahol Anatóliában éreztem, hogy képtelen vagyok tovább menni. Egy vendégfogadó tornácán aludtam, reggel pedig úgy keltem fel, hogy folytatom, ha a fene fenét eszik is. Két napig tartott ez a válság, a kamionsofőrök mindegyre fel akarták venni az út szélén vánszorgó rövidnadrágost, de egy 35 kilométeres szakasszal átestem a holtponton, és aztán újra minden a régi volt. Ami hatalmas lelki segítség volt: Törökországban soha nem kértek tőlem útlevelet, elég volt annyit mondanom, hogy magyar vagyok.
– Olvasmányai, álmai Törökországával találkozott?
– Nem is hasonlított arra, amit eredetileg elképzeltem magamnak. Már 1990-ben olyan benzinkutakat, szolgáltatásokat találtam például, amilyet itthon akkor el sem lehetett képzelni. Az emberek kedvesek, az itthoniaknál sokkal barátságosabbak, szolgálatkészek voltak. Rodostóhoz közeledve egy este megérkeztem egy település iskolájához, magyar vagyok, tanár vagyok, mondtam, szállást kérek. Az igazgató az irodába terelt, a hűtőszekrényben étel-ital volt, ott aludhattam egy fotelben, senki nem kételkedett a tisztességemben. De aludtam polgármesteri irodában is, elég volt annyit mondanom, hogy magyar vagyok. Amikor Isztambulban székely kaput avattunk, a kerület polgármestere úgy fogalmazott a beszédében, hogy ez a hely innentől kezdve a székelyeké. Amikor híre ment, hogy Bilecikben – ahol olyasfajta nemzeti emlékhelyet alakítottak ki a törökök, mint az ópusztaszeri – megkoszorúztuk Attila szobrát, a tartományi kormányzó vendégül látott, díszvacsorát adott a 45 fős küldöttségnek. Mi, rokonok, tartsunk össze, hangoztatták.
– A főtanfelügyelői székből rögtön a nyugdíjasok táborába lépett. Változatlanul vonzotta az út, Törökország? – Igazából tavalyig, amikor fájni kezdett a derekam, nem is éreztem, hogy nyugdíjas vagyok. A Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöki tisztsége, a Julianus Alapítvány, a Mikes-zarándoklatok, a Lármafa-találkozók, a székely kapuk, kopjafák állítása közben gyakorlatilag semmire sem maradt időm. Egyetlen dolog zavar, de az nagyon: a nyelvi harc. Azt tartom, csak ott érezhetjük otthon magunkat, ahol a nyelvünk is otthon érzi magát. És ez a terület egyre szűkül. A magyarságomért csak Törökországban részesültem feltétlen szeretetben és elismerésben. Olyan esettel is találkoztam, hogy egy kislány megtapogatott, én voltam az első hús-vér magyar, akivel találkozott, miután korábban csupa jót hallott felőlünk. Büszke vagyok, hogy Macarköyben háromezer ember magyarságtudatát állíthattam vissza.
– Nem sok közös témája lehet a finnugor elmélet képviselőivel…
– Egyszer Böjte Csaba atya keresett fel egy hölggyel, a gyergyószárhegyi tatárjárást szerették volna rekonstruálni, szakmai-szervezői segítséget kértek tőlem. Hogyne segítenék, mondtam, hiszen a tatárok a rokonaink voltak. Parázs vita kerekedett belőle, ne beszéljek hülyeségeket, mondta a hölgy, ő a finnugor elméletből doktorált. Hölgyem, több embert is ismerek, aki a dák elméletből doktorált, válaszoltam neki. De attól az még nem lett igaz.
BEDER TIBOR
Csíkszeredában élő tanár, magyarságkutató, 1938. március 6-án született a Beszterce-Naszód megyei Kisrebrán. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott földrajz-geológia szakon. Tizenöt éven át volt a Hargita megyei pionírtanács turisztikai vezetője, 1990-től pedig több mint egy évtizeden át megyei főtanfelügyelő. 1990-ben gyalog tette meg a törökországi Macarköy-ig tartó 2800 kilométeres utat, amelyről Gyalogosan Törökországban címen könyvet is írt. A témában eddig hét kötetet jelentetett meg. Törökországi útjairól több előadást tartott a hajdani Magyarország egész területén. Tevékenységi további fontos területe a Magyarok Székelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány égisze alatt szervezett Lármafa-találkozósorozat, amely a Szent László-kultusz ápolását tűzte ki célul. A Magyarok Székelyföldi Társasága, a Julianus Alapítvány és a Johannita Segítő Szolgálat erdélyi kirendeltségének elnöke. Huszonhat különféle kitüntetés – köztük Rodostó város díszpolgári cím és az Orbán Balázs-díj – birtokosa.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 1.
„Meguntam és elfáradtam” – Markó Attila reagált az újabb DNA-vádemelésre
„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”.
Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért.
Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket.
Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.
„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő.
Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt.
Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. maszol.ro
„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”.
Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért.
Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket.
Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.
„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő.
Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt.
Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. maszol.ro
2017. április 4.
Diákkórusok napjai
Díjakkal tértek haza a sepsiszentgyörgyi diákkórusok a múlt héten Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről, hétfőn este pedig hatodik alkalommal szervezték meg a megyeközponti Krisztus Király-templomban a Diákkórusok fesztiválját. Mindkét esemény bizonyította: a közös éneklésnek olyan ereje van, amire a művészetekben alig van példa, a gyermekek, ifjak hangján felcsendülő dal lelki örömet nyújt előadónak, hallgatónak egyaránt.
A kórusolimpia körzeti szakaszán Beszterce-Naszód, Hargita, Maros, Szeben, Brassó és Kovászna megye tartozik egy csoportba, külön kategóriában versenyeznek az elméleti, a művészeti és az egyházi iskolák kórusai. A 12–15 perces repertoár: egy népdalfeldolgozás, egy román dal és különböző korok kórusművei.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa a saját kategóriájában második helyezést ért el 96 ponttal, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum (karvezető Szőts Dániel) és a Székely Mikó Kollégium (karvezető Dombora Anna) énekkara 96, illetve 95 ponttal szintén második díjat kapott. Nem először fordul elő, hogy a díjazás különböző okokból elégedetlenséget szül a résztvevők körében, emiatt vannak megyék, amelyek nem küldenek kórust erre a versenyre, idén is rossz szájízzel tértek haza a versenyzők. Többen kifogásolták, hogy az elméleti iskolák győztesének a brassói Andrei Şaguna Középiskola leánykarát hirdették ki, bár előadásuk valóban megérdemelte a száz pontot, egy egynemű kórus nem mérhető össze a vegyes karral – érveltek a karvezetők. Karácsonyi Gabriella, a zsűri Kovászna megyei képviselője érdeklődésünkre elmondta, a versenyszabályzat nem pontosít ilyen tekintetben, így tulajdonképpen nem történt szabálysértés, de valóban mást jelent egy vegyes kar és egy egynemű kórus. A jelen lévő öt művészeti iskola közül a száz pontot és az országos versenyre jutás jogát a besztercei kórus nyerte, de a zsűri a kisebb pontszámú marosvásárhelyi és a brassói énekkarnak is első díjat ítélt, ami szintén szokatlan a kórusolimpián.
A tegnap esti sepsiszentgyörgyi dalos találkozón az említett három diákkaron kívül a Krisztus Király-templomban fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella gyermekkórusa, az iskolák önálló produkciói után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
Díjakkal tértek haza a sepsiszentgyörgyi diákkórusok a múlt héten Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről, hétfőn este pedig hatodik alkalommal szervezték meg a megyeközponti Krisztus Király-templomban a Diákkórusok fesztiválját. Mindkét esemény bizonyította: a közös éneklésnek olyan ereje van, amire a művészetekben alig van példa, a gyermekek, ifjak hangján felcsendülő dal lelki örömet nyújt előadónak, hallgatónak egyaránt.
A kórusolimpia körzeti szakaszán Beszterce-Naszód, Hargita, Maros, Szeben, Brassó és Kovászna megye tartozik egy csoportba, külön kategóriában versenyeznek az elméleti, a művészeti és az egyházi iskolák kórusai. A 12–15 perces repertoár: egy népdalfeldolgozás, egy román dal és különböző korok kórusművei.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa a saját kategóriájában második helyezést ért el 96 ponttal, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum (karvezető Szőts Dániel) és a Székely Mikó Kollégium (karvezető Dombora Anna) énekkara 96, illetve 95 ponttal szintén második díjat kapott. Nem először fordul elő, hogy a díjazás különböző okokból elégedetlenséget szül a résztvevők körében, emiatt vannak megyék, amelyek nem küldenek kórust erre a versenyre, idén is rossz szájízzel tértek haza a versenyzők. Többen kifogásolták, hogy az elméleti iskolák győztesének a brassói Andrei Şaguna Középiskola leánykarát hirdették ki, bár előadásuk valóban megérdemelte a száz pontot, egy egynemű kórus nem mérhető össze a vegyes karral – érveltek a karvezetők. Karácsonyi Gabriella, a zsűri Kovászna megyei képviselője érdeklődésünkre elmondta, a versenyszabályzat nem pontosít ilyen tekintetben, így tulajdonképpen nem történt szabálysértés, de valóban mást jelent egy vegyes kar és egy egynemű kórus. A jelen lévő öt művészeti iskola közül a száz pontot és az országos versenyre jutás jogát a besztercei kórus nyerte, de a zsűri a kisebb pontszámú marosvásárhelyi és a brassói énekkarnak is első díjat ítélt, ami szintén szokatlan a kórusolimpián.
A tegnap esti sepsiszentgyörgyi dalos találkozón az említett három diákkaron kívül a Krisztus Király-templomban fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella gyermekkórusa, az iskolák önálló produkciói után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. április 7.
A román restitúciós jogsértések és a pápa
Nehéz nem egyetérteni a gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalásával, amely szerint nem igazán állnak fenn a feltételei annak, hogy Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogasson.
Hiszen igencsak visszás, szinte már cinikus gesztus, hogy Klaus Johannis államfő legutóbbi vatikáni látogatásakor szívélyesen romániai látogatásra invitálta a katolikus egyház fejét, miközben a román állam minden eszközzel akadályozza a katolikus egyház kommunisták által államosított (ahogy eufemisztikusan az ordas lopást nevezték a haladó körök), és mai napig vissza nem szolgáltatott javainak restitúcióját. Sőt most éppen az igazságszolgáltatást felhasználva, a korrupcióellenes ügyészség közreműködésével látott hozzá a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vegzálásához a létrehozása körüli állítólagos rendellenességek miatt.
Mára már kijelenthető, hogy Romániában visszarendeződés indult be az ellopott ingatlanvagyon visszaszolgáltatásának terén. Miközben a restitúciós folyamat gyakorlatilag leállt, obskúrus hátterű feljelentések nyomán indultak bírósági eljárások már visszaszolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében. A bíróságok pedig a történelmi tények, és ami még súlyosabb, a tulajdonjogot igazoló dokumentumok ellenére is a visszaállamosítás mellett döntöttek – lásd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vagy a katolikusok által épített nagyváradi pénzügyi palota ügyét.
Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy hatósági segédlettel próbálják megakadályozni, hogy a magyar intézmények visszakaphassák tulajdonukat, illetve tesznek kísérletet a már meghódítottnak vélt, de – román szempontból – újból elvesztett „várak" ismételt megszállására. A cél egyértelmű, hiszen minél nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik valamely kisebbségi intézmény, annál hatékonyabban léphet fel az illető kisebbség beolvadásának megakadályozása érdekében – miközben az Erdély és a Partium fölött 1920 óta hatalmat gyakorló román állam célja épp a nemzeti kisebbségek asszimilációja, eltüntetése.
Ilyen körülmények között örömteli fejlemény, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia is kiállt a marosvásárhelyi gimnázium ügye mellett. Azzal ugyanis, hogy a román nemzetiségű katolikusok, illetve a görögkatolikusok vezetői is kiálltak az ügy mellett, kiemelték azt a nemzetiségi konfliktus dimenziójából, és rávilágítottak arra, hogy az állami szervek durva fellépése nyomán ellehetetlenülhet egy egyházi tulajdonban álló ingatlanban működő iskola. Ezáltal a nemzetiségi konfliktusokkal való foglalkozástól ódzkodó európai szervek számára is egyértelműbben felfogható az ügy.
(Mindezek fényében ezúton küldenénk forró, elvtársi üdvözletünket a Freedom House nevű, komoly jogvédő szervezet alaposan tájékozott illetékeseinek, akik legfrissebb jelentésükben azt állítják: Románia még mindezek mellett is követendő példa, már ami a demokratikus intézményrendszer fejlődését illeti.)
Külön jó hír, hogy a Vatikán is fellépett az ügyben, és a bukaresti nuncius a román külügyminiszternek is felvetette a katolikusokat ért jogsérelmek témáját. Bukarest számára ugyanis létfontosságú, hogy miközben a román állami szervek a lehető legváltozatosabb eszközökkel lépnek fel a magyar jogkövetelésekkel, anyanyelv- és jelképhasználattal szemben, a külvilág benyelje azt a hazugságot, hogy Románia mintaország a kisebbségi jogok biztosítása szempontjából. Ha Ferenc pápa a közeljövőben annak ellenére is ellátogatna Romániába, hogy a román hatóságok továbbra is akadályozzák a jogos tulajdon visszaszolgáltatását, és kisebbségi egyházi intézményeket vegzálnak, azzal ismét csak a bukaresti gyakorlatot legitimálná.
Vélhetően ezt jól tudják a Vatikánban is. A kérdés az, hogy az egyszer a pápai uralom alá – minden bizonnyal hiába – visszaterelni remélt ortodoxok felé tett diplomáciai gesztus, vagy a kétszeres, nemzeti és vallási kisebbségben élő romániai magyar katolikusok érdekeinek védelme nyom többet a latban. A katolikus püspökök és a nuncius fellépése minden esetre kis bizakodásra adhat okot.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
Nehéz nem egyetérteni a gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalásával, amely szerint nem igazán állnak fenn a feltételei annak, hogy Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogasson.
Hiszen igencsak visszás, szinte már cinikus gesztus, hogy Klaus Johannis államfő legutóbbi vatikáni látogatásakor szívélyesen romániai látogatásra invitálta a katolikus egyház fejét, miközben a román állam minden eszközzel akadályozza a katolikus egyház kommunisták által államosított (ahogy eufemisztikusan az ordas lopást nevezték a haladó körök), és mai napig vissza nem szolgáltatott javainak restitúcióját. Sőt most éppen az igazságszolgáltatást felhasználva, a korrupcióellenes ügyészség közreműködésével látott hozzá a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vegzálásához a létrehozása körüli állítólagos rendellenességek miatt.
Mára már kijelenthető, hogy Romániában visszarendeződés indult be az ellopott ingatlanvagyon visszaszolgáltatásának terén. Miközben a restitúciós folyamat gyakorlatilag leállt, obskúrus hátterű feljelentések nyomán indultak bírósági eljárások már visszaszolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében. A bíróságok pedig a történelmi tények, és ami még súlyosabb, a tulajdonjogot igazoló dokumentumok ellenére is a visszaállamosítás mellett döntöttek – lásd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vagy a katolikusok által épített nagyváradi pénzügyi palota ügyét.
Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy hatósági segédlettel próbálják megakadályozni, hogy a magyar intézmények visszakaphassák tulajdonukat, illetve tesznek kísérletet a már meghódítottnak vélt, de – román szempontból – újból elvesztett „várak" ismételt megszállására. A cél egyértelmű, hiszen minél nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik valamely kisebbségi intézmény, annál hatékonyabban léphet fel az illető kisebbség beolvadásának megakadályozása érdekében – miközben az Erdély és a Partium fölött 1920 óta hatalmat gyakorló román állam célja épp a nemzeti kisebbségek asszimilációja, eltüntetése.
Ilyen körülmények között örömteli fejlemény, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia is kiállt a marosvásárhelyi gimnázium ügye mellett. Azzal ugyanis, hogy a román nemzetiségű katolikusok, illetve a görögkatolikusok vezetői is kiálltak az ügy mellett, kiemelték azt a nemzetiségi konfliktus dimenziójából, és rávilágítottak arra, hogy az állami szervek durva fellépése nyomán ellehetetlenülhet egy egyházi tulajdonban álló ingatlanban működő iskola. Ezáltal a nemzetiségi konfliktusokkal való foglalkozástól ódzkodó európai szervek számára is egyértelműbben felfogható az ügy.
(Mindezek fényében ezúton küldenénk forró, elvtársi üdvözletünket a Freedom House nevű, komoly jogvédő szervezet alaposan tájékozott illetékeseinek, akik legfrissebb jelentésükben azt állítják: Románia még mindezek mellett is követendő példa, már ami a demokratikus intézményrendszer fejlődését illeti.)
Külön jó hír, hogy a Vatikán is fellépett az ügyben, és a bukaresti nuncius a román külügyminiszternek is felvetette a katolikusokat ért jogsérelmek témáját. Bukarest számára ugyanis létfontosságú, hogy miközben a román állami szervek a lehető legváltozatosabb eszközökkel lépnek fel a magyar jogkövetelésekkel, anyanyelv- és jelképhasználattal szemben, a külvilág benyelje azt a hazugságot, hogy Románia mintaország a kisebbségi jogok biztosítása szempontjából. Ha Ferenc pápa a közeljövőben annak ellenére is ellátogatna Romániába, hogy a román hatóságok továbbra is akadályozzák a jogos tulajdon visszaszolgáltatását, és kisebbségi egyházi intézményeket vegzálnak, azzal ismét csak a bukaresti gyakorlatot legitimálná.
Vélhetően ezt jól tudják a Vatikánban is. A kérdés az, hogy az egyszer a pápai uralom alá – minden bizonnyal hiába – visszaterelni remélt ortodoxok felé tett diplomáciai gesztus, vagy a kétszeres, nemzeti és vallási kisebbségben élő romániai magyar katolikusok érdekeinek védelme nyom többet a latban. A katolikus püspökök és a nuncius fellépése minden esetre kis bizakodásra adhat okot.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 7.
Vidám Versek Versmondó Versenye
Díjak a háromszéki diákoknak
Szatmárnémeti adott otthont a Vidám Versek Versmondó Versenye országos szakaszának. A rangos megmérettetésen több mint száz elemista és gimnazista vett részt. A háromszéki tanulók egy első, két második díjjal, három dicsérettel és három különdíjjal tértek haza.
Idén 17. alkalommal szervezte meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjét, ahol 15 megyéből 134 tanuló vett részt. Kovászna megyét 15 diák képviselte, 8 alsó tagozatos és 7 felső tagozatos tanuló. A gyerekek kitűnően szerepeltek, sok díjat szereztek: első helyezett Rancz-Gyárfás Hanna (VII. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely). A Napsugár gyermekfolyóirat különdíját kapta Dancs Máté (I. osztály, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség különdíjában részesült Szöllősi Kriszta (I. osztály, Trefán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt) és Rancz-Gyárfás Gergő (III. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely) – számolt be Füleki Katalin tanítónő, a verseny megyei szervezője.
A legfiatalabb versenyző, Fülöp Eszter kifejező előadásmódjával, tiszta, szép beszédével érdemelte ki a zsűri elismerését.
– Eszter nagyon tehetséges kislány, érzi a verset. Szépen, artikuláltan, hangsúlyosan szaval. Már a tanévnyitón is felfigyeltem rá, hogy milyen természetesen mondja a verset – mesélte Kisgyörgy Katalin tanítónő. Az előkészítő osztályos kisdiák a mesemondó-verseny körzeti szakaszán is részt vett, ahol dicséretben részesült, egy kicsit csalódott volt, jobb eredményre számított, de a szatmárnémeti vetélkedőn elért második helyezéssel elégedett.
– Nagyon örvendett, boldog volt. Nehéz verset mondott, Kovács András Ferenctől a Futokoda Cukijó, a japán csodaegér címűt, de nagyon ügyesen megoldotta a feladatot – mondta tanítója.
Kolcza Nikolett nagyon szereti a verseket, több alakommal vett részt a Kányádi Sándor Versmondó Verseny országos szakaszán, és mindig a díjazottak között szerepelt. A Vidám Versek Versmondó Versenyén első alkalommal képviselte megyénket.
– Nagyon ügyes, szorgalmas, tehetséges lány. A felkészülés sarkalatos pontja a vers kiválasztása. Nemes Nagy Ágnes Kéményről kéményre című, szolidan vidám versére esett a választásunk. Örülünk a lehetőségnek és az eredménynek. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen tehetséges gyerek került hozzám, nincs más dolgom, mint féltve ápolni, gondozni a tehetségét, és segíteni őt a kibontakozásban – mondta Egyed Ildikó tanítónő.
Rancz-Gyárfás Hanna rutinos versenyzőnek számít, több megyei és országos versenyen nyert díjakat, elismeréseket. Szatmáron Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek prózájából egy részletet mondott el.
– Hanna előadónak született. Tehetséges, szorgalmas, szépen, érthetően beszél, jó az arcmimikája. Édesanyja magyar szakos, így két tanártól kap hasznos tanácsokat. Én versenyek előtt mindig elmondom neki, ha díjazzák az nagyon jó, de már a részvétellel is nyer, hiszen tapasztalatot szerez – fogalmazott tanára, Peti Botond.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Díjak a háromszéki diákoknak
Szatmárnémeti adott otthont a Vidám Versek Versmondó Versenye országos szakaszának. A rangos megmérettetésen több mint száz elemista és gimnazista vett részt. A háromszéki tanulók egy első, két második díjjal, három dicsérettel és három különdíjjal tértek haza.
Idén 17. alkalommal szervezte meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjét, ahol 15 megyéből 134 tanuló vett részt. Kovászna megyét 15 diák képviselte, 8 alsó tagozatos és 7 felső tagozatos tanuló. A gyerekek kitűnően szerepeltek, sok díjat szereztek: első helyezett Rancz-Gyárfás Hanna (VII. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely). A Napsugár gyermekfolyóirat különdíját kapta Dancs Máté (I. osztály, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség különdíjában részesült Szöllősi Kriszta (I. osztály, Trefán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt) és Rancz-Gyárfás Gergő (III. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely) – számolt be Füleki Katalin tanítónő, a verseny megyei szervezője.
A legfiatalabb versenyző, Fülöp Eszter kifejező előadásmódjával, tiszta, szép beszédével érdemelte ki a zsűri elismerését.
– Eszter nagyon tehetséges kislány, érzi a verset. Szépen, artikuláltan, hangsúlyosan szaval. Már a tanévnyitón is felfigyeltem rá, hogy milyen természetesen mondja a verset – mesélte Kisgyörgy Katalin tanítónő. Az előkészítő osztályos kisdiák a mesemondó-verseny körzeti szakaszán is részt vett, ahol dicséretben részesült, egy kicsit csalódott volt, jobb eredményre számított, de a szatmárnémeti vetélkedőn elért második helyezéssel elégedett.
– Nagyon örvendett, boldog volt. Nehéz verset mondott, Kovács András Ferenctől a Futokoda Cukijó, a japán csodaegér címűt, de nagyon ügyesen megoldotta a feladatot – mondta tanítója.
Kolcza Nikolett nagyon szereti a verseket, több alakommal vett részt a Kányádi Sándor Versmondó Verseny országos szakaszán, és mindig a díjazottak között szerepelt. A Vidám Versek Versmondó Versenyén első alkalommal képviselte megyénket.
– Nagyon ügyes, szorgalmas, tehetséges lány. A felkészülés sarkalatos pontja a vers kiválasztása. Nemes Nagy Ágnes Kéményről kéményre című, szolidan vidám versére esett a választásunk. Örülünk a lehetőségnek és az eredménynek. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen tehetséges gyerek került hozzám, nincs más dolgom, mint féltve ápolni, gondozni a tehetségét, és segíteni őt a kibontakozásban – mondta Egyed Ildikó tanítónő.
Rancz-Gyárfás Hanna rutinos versenyzőnek számít, több megyei és országos versenyen nyert díjakat, elismeréseket. Szatmáron Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek prózájából egy részletet mondott el.
– Hanna előadónak született. Tehetséges, szorgalmas, szépen, érthetően beszél, jó az arcmimikája. Édesanyja magyar szakos, így két tanártól kap hasznos tanácsokat. Én versenyek előtt mindig elmondom neki, ha díjazzák az nagyon jó, de már a részvétellel is nyer, hiszen tapasztalatot szerez – fogalmazott tanára, Peti Botond.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 7.
Diákkórusok a templomban
Az együtténeklés ereje
A megyeszékhelyi Krisztus király római katolikus templom adott otthont a diákkórus-fesztiválnak. A hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén három sepsiszentgyörgyi középiskola négy kórusa lépett fel.
A fellépőket és a közönséget Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára, a diákkórus-fesztivál megálmodója és lelkes szervezője köszöntötte. Kiemelte, az elmúlt héten, Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium (karvezető: Dombora Anna) és Mikes Kelemen Líceum (karvezető: Szőts Dániel) énekkarai, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia ifjúsági vegyeskara (karvezető: Sipos Zoltán) második díjjal tért haza.
A diákkórus-fesztiválon a díjazott énekkarok mellett fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara is Lőfi Gellért vezényletével. Az önálló produkciók után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
A rendezvény célja az ifjúság kóruskultúrájának a fejlesztése, művelése, az erdélyi zenei élet népszerűsítése, de nem elhanyagolható az együtténeklés közösségformáló ereje sem. „Azért szervezzük a seregszemlét is, hogy együtt legyünk, közösen énekeljünk, felmérjük hol tartunk, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk” – hangsúlyozta Lőfi.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az együtténeklés ereje
A megyeszékhelyi Krisztus király római katolikus templom adott otthont a diákkórus-fesztiválnak. A hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén három sepsiszentgyörgyi középiskola négy kórusa lépett fel.
A fellépőket és a közönséget Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára, a diákkórus-fesztivál megálmodója és lelkes szervezője köszöntötte. Kiemelte, az elmúlt héten, Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium (karvezető: Dombora Anna) és Mikes Kelemen Líceum (karvezető: Szőts Dániel) énekkarai, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia ifjúsági vegyeskara (karvezető: Sipos Zoltán) második díjjal tért haza.
A diákkórus-fesztiválon a díjazott énekkarok mellett fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara is Lőfi Gellért vezényletével. Az önálló produkciók után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
A rendezvény célja az ifjúság kóruskultúrájának a fejlesztése, művelése, az erdélyi zenei élet népszerűsítése, de nem elhanyagolható az együtténeklés közösségformáló ereje sem. „Azért szervezzük a seregszemlét is, hogy együtt legyünk, közösen énekeljünk, felmérjük hol tartunk, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk” – hangsúlyozta Lőfi.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 10.
Levél-féle a 65 éves Tőkés Lászlóhoz
Az örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót.
A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is.
Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben.
Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt.
Nagy elődök mércéje
Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából!
A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése).
Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven.
„Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében.
Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén.
Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak.
Amit ma sem tudnak megemészteni
Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt!
A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget.
Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen.
Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon?
Csak egyetemes magyarság van
Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított.
A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat.
Tófalvi Zoltán
A szerző történész
(Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár)
Az örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót.
A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is.
Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben.
Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt.
Nagy elődök mércéje
Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából!
A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése).
Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven.
„Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében.
Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén.
Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak.
Amit ma sem tudnak megemészteni
Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt!
A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget.
Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen.
Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon?
Csak egyetemes magyarság van
Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított.
A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat.
Tófalvi Zoltán
A szerző történész
(Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár)
2017. április 10.
A magyar irodalom a nemzet önismeretének megjelenítője – beszélgetés Kozma Dezső irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral
– Úgy tudom, már a kezdet kezdetén irodalmi tájakon lakozott…
– Az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén születtem. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utak vonzásköre érezhető lehetett egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, és ahol ritkán tűnt fel annak idején egy-egy autó, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó havasi szekér.
Ama bizonyos első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek és a református zsoltárok jelentették. A továbbtanulás vágya szunnyadt ugyan bennem, de közvetlenül a világháború után egy ideig magántanulóként – egy szál tanítóval – nyílt erre lehetőség. Ő volt a „tantestület”, én voltam az „osztály”. Bánffyhunyadon szállásomra illett a „magán” minősítés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt – úgymond – magánbentlakást berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Folytatásként nekem is az akkor rangosnak számító kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem hunyadi magyartanárom, Morvay Pál óráinak hangulatát.
Korábban bivalyszekéren döcögtünk át a hunyadi hegyen, most kolozsvári (hóstáti) fiáker vágtatott velünk új szállásom, a Kereskedelmi Fiú-Középiskola bentlakása felé. S hogy az akkor még 118 000 lakosú „kőbe vésett város” főterével, patinás épületeivel, Farkas utcai református templomával (itt konfirmáltam) nyitott könyv lett számomra, abban igen nagy része volt a magyar irodalmat és német nyelvet igényes szigorúsággal tanító Kovács Endrének és az elmúlt korokat elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A két tantárgy (kereskedelmi szakiskolában!) annyira ikerpárrá vált bennem, hogy a kolozsvári középiskolák versenyén egyik alkalommal díjaztak. (Az elismerő diploma a középlaki árvíznek esett áldozatául.)
Érettségi után a közgazdasági szakra, illetve a jogra felvételi nélkül bejuthattam volna, mégis a felvételi vizsgát igénylő bölcsészettudományokat választottam, így lett szellemi otthonom a Bolyai Tudományegyetem. S bár a történelem szakra igen jó eredménnyel jutottam be, néhány hét után a felvételin elért eredményem alapján átiratkozhattam a magyar szakra. Hogy mi késztetett erre? Nem nehéz elképzelni, milyenek lehettek az elméleti bevezetők az 50-es évek elején…
– Mit kínált akkor az ötéves alapképzés ezen a szakon?
– Meg sem próbálkozom valamiféle utólagos „értékskála” keresésével, hisz az ilyesmi gyakran fakadhat elfogultságból, későbbi élményekből, meg aztán a jórészt már ismert körülményekről is lehetne beszélni, mesélni. Megmaradok tehát a szűk szakmai emlékeknél.
Tanáraim (későbbi kollégáim) között volt, aki több-kevesebb oktatói tapasztalattal rendelkezett, és volt, aki akkor lépett katedrára. Miként lenni szokott, volt tanár, aki az irodalmi alkotások történeti megközelítését, és volt, aki az „időszerűséget” részesítette előnyben. A régi magyar irodalmat a művek gondolatiságára, az összefüggésekre figyelő Szigeti József, a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit Jancsó Elemér oknyomozó részletességgel keltette életre, a XIX. századba Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő tájékozottsággal és átéléssel, a magyar irodalmi stílus történetének Szabédi László érzékeny elemzései avattak részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte, a XX. század irodalmának főbb vonulataiban a kezdőnek mondható Pataki Bálint, a külön tantárgyként szereplő erdélyi magyar irodalomban az írói és szerkesztőségi tapasztalatait magával hozó Sőni Pál igazítottak el, világirodalmi ismereteinket Szabó György és Székely Erzsébet eleven órái gazdagították, Szabó T. Attila régi szavaink, Márton Gyula a nyelvjárási kifejezések felett őrködött, Gálffy Mózes a szabatos fogalmazásra mérnöki pontossággal figyelt, a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma, a magyarság történetével a szintén ismert Csetri Elek, nyelvrokonainkkal a német nyelvet is tanító Vámszer Márta óráin ismerkedtünk; a szemináriumokat fiatal tanársegédek, doktoranduszok vezették, köztük Dávid Gyula, Szabó Zoltán, Varró János.
Ezzel a szakmai „poggyásszal” kezdtem el oktatói működésemet Erdély egyik nagy múltú középiskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Patetikusan úgy is fogalmazhatnék, a pályakezdők világot megváltani akaró lelkesedésével, hivatástudatával. Lehet, hogy mára már elavultnak tűnő módszerrel is, például olyan módon, hogy – le sem merem írni – az óra szerves részévé vált egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
– Diákként érte a magyar forradalom kitörése. Hogyan emlékszik 1956-ra?
– Miként váltunk részeseivé akkor a történelmi változásokat ígérő – egykori szóhasználattal élve – eseményeknek? Több mint hat évtized távlatából is emlékszem, milyen bizakodóan, kételyeket legyűrő szorongással hallgattuk a híreket, magyaráztuk a történéseket, lelkesedtünk, változást vártunk. Tanársegédünk, Dávid Gyula azért vitte el hallgatóit, bennünket november 1-én a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, hogy megemlékezzünk az itt nyugvó egykori magyar írókról, művészekről, személyiségekről. Tisztelgésünket (én a jövendőbeli feleségemmel kanyarogtam a sírok között) mi is többnek éreztük a szokásos megemlékezésnél. Csakhamar kiderült, nem ok nélkül. Temetői vonulásunk jelképes értelmet kapott, vezetőnk börtönbüntetést szenvedett, kollégánkat, a már versekkel jelentkező Páskándi Gézát azért zárták be, mert javasolta az egyetemi oktatás átszervezését. (Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy a kolozsvári egyetemek, főiskolák 56-os momentumairól sok visszaemlékezés, dokumentum látott napvilágot azóta.)
– A sepsiszentgyörgyi tanárság csak rövid kitérőnek bizonyult, hamarosan visszatért Kolozsvárra.
– Alig egy félévnyi középiskolai tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra: a Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszéke által meghirdetett versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékén jó ideig – mint minden kezdő – afféle „mindenesek” voltunk. Az első években főleg a két háború közötti erdélyi magyar irodalom és verstan szerepelt az óráim között, a 70-es évektől az Aranytól Ady-ig terjedő időszak (1849–1905) magyar irodalmát adtam elő egy ideig adjunktusként, majd docensként, 1994-től pedig mint professzor. Közben elkészült és megjelent két, az előadásaimat összefoglaló egyetemi jegyzetem (Magyar irodalom a századfordulón, 1978; Magyar irodalom a XIX. század második felében, 1980). S ha már az oktatói működésemről van szó: igen tanulságosak voltak számomra a különböző tanári továbbképzésekhez kapcsolódó előadások, vizsgák, a magyar irodalmi „olimpiai” versenyek megyeközi elnökeként megélt tapasztalatok, akárcsak a középiskolások számára készült tankönyveim megírása.
Oktatásszervezői megbízatásaimról szintén szűkszavúan: 1996-tól a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesének választottak, 1997-től doktorátusi szakirányítónak neveztek ki, 2003-ban konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezután még tíz évig – meghívott professzorként – a frissen induló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen magyar kultúrát és magyar irodalmat adtam elő, közben dékán is voltam.
– Tudományos, kutatói érdeklődése igencsak szerteágazó. Melyek a főbb kutatási területei?
– Nem akarok témákat, írókat felsorolni, nehéz is lenne pontosan körülhatárolni több évtizedes kutatómunkámat, ezért inkább jelzésszerűen válaszolnék a kérdésre. A XIX. század végének és a századelőnek magyar irodalma, illetve a klasszikusok erdélyi utóélete a fő kutatási területem. Az 1970-ben elkészült Irodalmunk a kolozsvári századvégen című doktori (kandidátusi) értekezésemben irodalmunknak addig nemigen kutatott vagy csak részben feltárt teljesítményeit kíséreltem meg feltérképezni, a több mint 20 gyűjteményes, illetve monografikus kötetem közül megemlíteném a Petelei Istvánról, az egykori kolozsvári szerkesztőségek világáról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, Petőfi erdélyi kultuszáról megjelent könyveimet és a magyarországi Madách Irodalmi Társaság kiadásában 2015-ben napvilágot látot válogatott írásaim (Irodalmunk útjain – Erdélyben) is jórészt ennek a korszaknak magyar irodalmából nyújtanak ízelítőt, mint ahogy az általam irányított doktori dolgozatok szintén ezekhez a témakörökhöz fűződnek.
– Milyen kihívásokkal járt a magyar irodalom egyik nagy korszaka előadójának lenni?
– A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Vajda, Mikszáth – a „bőség zavara” okán jelentettek számomra próbatételt, a századfordulón jelentkező írók, költők – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – örökségének bemutatása nem egyszer az újrafelfedezés gondjaival járt együtt. És akkor még nem említettem a korszak meghatározó irodalmi áramlatait vagy a vitákat gerjesztő életműveket (például Gyulai Pált).
Önkéntelenül fogalmazódhat meg bárkiben a kérdés, megszabott óraszámban hogyan jut erre idő? Ezzel egyik örök vitatémánkhoz érkeztünk: milyen legyen az arány az irodalomtörténeti és az elméleti órák között, hogyan lehet olyanképpen teljesebbé tenni a korszerű elméleti megalapozást, hogy jelentős alkotókról, művekről ne kelljen lemondani? Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti irodalom – nyelve okán is – a nemzet történelmi, szellemi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének művészi megjelenítője. Természetesen az egyetemes irodalommal, kultúrával kölcsönhatásban alakul, egyetemes értékek hordozója.
– Tudomásom szerint ma is aktívan követi a magyar folyóiratkultúrát. Milyen kortárs lapokat, folyóiratokat olvas?
– Sokat, sokfélét, igen hosszas lenne csak egy részét is felsorolni. Láthatod, könyvespolcomon időszaki szakmai kiadványok mellett sorakoznak itteni és magyarországi irodalmi, művelődési folyóiratok, lapok. Böngészésük – akárcsak a reggeli kávé – hozzátartozik a napi szertartásomhoz. És azt talán felesleges mondanom, hogy nem könnyű válogatni a vegyes értékű kínálatokból, valamiféle általános következtetést, értékítéletet levonni. Legfeljebb szakmai elfogultságból fakadó hiányérzetemet „panaszolnám” el. Például szívesen olvasnék több, a szó eredeti értelmének megfelelő irodalomkritikát, élő irodalmunk teljesítményeit tágabb összefüggésekben vizsgáló írást, értékelést.
– A szakmára való odafigyelés közepette milyen új tervek foglalkoztatják?
– Terveim vannak bőven. Meg szeretném jelentetni a Madách Irodalmi Társaságban tartott, csak részben megjelent előadásaimat, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából kötetet tervezek eddigi Arany-méltatásaimból, és remélem, sikerül egyik rég dédelgetett elképzelésemet megvalósítani, az Ady által is nagyra becsült (méltatlanul elfeledett) prózaírónk, Török Gyula örökségét számba venni. Szeretném, ha időm lenne erre.
Kozma Dezső
Középlakon született 1935-ben. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, 1994-től professzor. 1970-ben szerzett doktori címet, 1997-től szakirányító a doktori iskolában, nyugdíjazása után konzulens professzor, 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora és a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Középiskolai tankönyvek szerzője, tagja több hazai és külföldi szakmai testületnek, társaságnak (köztük: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Közművelődési Egyesület, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, MTA Köztestülete, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Madách Irodalmi Társaság, Mikszáth Kálmán Társaság). Számos rangos kitüntetésben részesült, többek közt: Madách Imre Díj, Magyar Professzorok Világtanácsának díja, Mikszáth-óra Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.
MIKLÓS KRISZTINA / Helikon (Kolozsvár)
– Úgy tudom, már a kezdet kezdetén irodalmi tájakon lakozott…
– Az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén születtem. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utak vonzásköre érezhető lehetett egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, és ahol ritkán tűnt fel annak idején egy-egy autó, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó havasi szekér.
Ama bizonyos első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek és a református zsoltárok jelentették. A továbbtanulás vágya szunnyadt ugyan bennem, de közvetlenül a világháború után egy ideig magántanulóként – egy szál tanítóval – nyílt erre lehetőség. Ő volt a „tantestület”, én voltam az „osztály”. Bánffyhunyadon szállásomra illett a „magán” minősítés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt – úgymond – magánbentlakást berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Folytatásként nekem is az akkor rangosnak számító kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem hunyadi magyartanárom, Morvay Pál óráinak hangulatát.
Korábban bivalyszekéren döcögtünk át a hunyadi hegyen, most kolozsvári (hóstáti) fiáker vágtatott velünk új szállásom, a Kereskedelmi Fiú-Középiskola bentlakása felé. S hogy az akkor még 118 000 lakosú „kőbe vésett város” főterével, patinás épületeivel, Farkas utcai református templomával (itt konfirmáltam) nyitott könyv lett számomra, abban igen nagy része volt a magyar irodalmat és német nyelvet igényes szigorúsággal tanító Kovács Endrének és az elmúlt korokat elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A két tantárgy (kereskedelmi szakiskolában!) annyira ikerpárrá vált bennem, hogy a kolozsvári középiskolák versenyén egyik alkalommal díjaztak. (Az elismerő diploma a középlaki árvíznek esett áldozatául.)
Érettségi után a közgazdasági szakra, illetve a jogra felvételi nélkül bejuthattam volna, mégis a felvételi vizsgát igénylő bölcsészettudományokat választottam, így lett szellemi otthonom a Bolyai Tudományegyetem. S bár a történelem szakra igen jó eredménnyel jutottam be, néhány hét után a felvételin elért eredményem alapján átiratkozhattam a magyar szakra. Hogy mi késztetett erre? Nem nehéz elképzelni, milyenek lehettek az elméleti bevezetők az 50-es évek elején…
– Mit kínált akkor az ötéves alapképzés ezen a szakon?
– Meg sem próbálkozom valamiféle utólagos „értékskála” keresésével, hisz az ilyesmi gyakran fakadhat elfogultságból, későbbi élményekből, meg aztán a jórészt már ismert körülményekről is lehetne beszélni, mesélni. Megmaradok tehát a szűk szakmai emlékeknél.
Tanáraim (későbbi kollégáim) között volt, aki több-kevesebb oktatói tapasztalattal rendelkezett, és volt, aki akkor lépett katedrára. Miként lenni szokott, volt tanár, aki az irodalmi alkotások történeti megközelítését, és volt, aki az „időszerűséget” részesítette előnyben. A régi magyar irodalmat a művek gondolatiságára, az összefüggésekre figyelő Szigeti József, a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit Jancsó Elemér oknyomozó részletességgel keltette életre, a XIX. századba Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő tájékozottsággal és átéléssel, a magyar irodalmi stílus történetének Szabédi László érzékeny elemzései avattak részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte, a XX. század irodalmának főbb vonulataiban a kezdőnek mondható Pataki Bálint, a külön tantárgyként szereplő erdélyi magyar irodalomban az írói és szerkesztőségi tapasztalatait magával hozó Sőni Pál igazítottak el, világirodalmi ismereteinket Szabó György és Székely Erzsébet eleven órái gazdagították, Szabó T. Attila régi szavaink, Márton Gyula a nyelvjárási kifejezések felett őrködött, Gálffy Mózes a szabatos fogalmazásra mérnöki pontossággal figyelt, a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma, a magyarság történetével a szintén ismert Csetri Elek, nyelvrokonainkkal a német nyelvet is tanító Vámszer Márta óráin ismerkedtünk; a szemináriumokat fiatal tanársegédek, doktoranduszok vezették, köztük Dávid Gyula, Szabó Zoltán, Varró János.
Ezzel a szakmai „poggyásszal” kezdtem el oktatói működésemet Erdély egyik nagy múltú középiskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Patetikusan úgy is fogalmazhatnék, a pályakezdők világot megváltani akaró lelkesedésével, hivatástudatával. Lehet, hogy mára már elavultnak tűnő módszerrel is, például olyan módon, hogy – le sem merem írni – az óra szerves részévé vált egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
– Diákként érte a magyar forradalom kitörése. Hogyan emlékszik 1956-ra?
– Miként váltunk részeseivé akkor a történelmi változásokat ígérő – egykori szóhasználattal élve – eseményeknek? Több mint hat évtized távlatából is emlékszem, milyen bizakodóan, kételyeket legyűrő szorongással hallgattuk a híreket, magyaráztuk a történéseket, lelkesedtünk, változást vártunk. Tanársegédünk, Dávid Gyula azért vitte el hallgatóit, bennünket november 1-én a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, hogy megemlékezzünk az itt nyugvó egykori magyar írókról, művészekről, személyiségekről. Tisztelgésünket (én a jövendőbeli feleségemmel kanyarogtam a sírok között) mi is többnek éreztük a szokásos megemlékezésnél. Csakhamar kiderült, nem ok nélkül. Temetői vonulásunk jelképes értelmet kapott, vezetőnk börtönbüntetést szenvedett, kollégánkat, a már versekkel jelentkező Páskándi Gézát azért zárták be, mert javasolta az egyetemi oktatás átszervezését. (Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy a kolozsvári egyetemek, főiskolák 56-os momentumairól sok visszaemlékezés, dokumentum látott napvilágot azóta.)
– A sepsiszentgyörgyi tanárság csak rövid kitérőnek bizonyult, hamarosan visszatért Kolozsvárra.
– Alig egy félévnyi középiskolai tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra: a Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszéke által meghirdetett versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékén jó ideig – mint minden kezdő – afféle „mindenesek” voltunk. Az első években főleg a két háború közötti erdélyi magyar irodalom és verstan szerepelt az óráim között, a 70-es évektől az Aranytól Ady-ig terjedő időszak (1849–1905) magyar irodalmát adtam elő egy ideig adjunktusként, majd docensként, 1994-től pedig mint professzor. Közben elkészült és megjelent két, az előadásaimat összefoglaló egyetemi jegyzetem (Magyar irodalom a századfordulón, 1978; Magyar irodalom a XIX. század második felében, 1980). S ha már az oktatói működésemről van szó: igen tanulságosak voltak számomra a különböző tanári továbbképzésekhez kapcsolódó előadások, vizsgák, a magyar irodalmi „olimpiai” versenyek megyeközi elnökeként megélt tapasztalatok, akárcsak a középiskolások számára készült tankönyveim megírása.
Oktatásszervezői megbízatásaimról szintén szűkszavúan: 1996-tól a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesének választottak, 1997-től doktorátusi szakirányítónak neveztek ki, 2003-ban konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezután még tíz évig – meghívott professzorként – a frissen induló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen magyar kultúrát és magyar irodalmat adtam elő, közben dékán is voltam.
– Tudományos, kutatói érdeklődése igencsak szerteágazó. Melyek a főbb kutatási területei?
– Nem akarok témákat, írókat felsorolni, nehéz is lenne pontosan körülhatárolni több évtizedes kutatómunkámat, ezért inkább jelzésszerűen válaszolnék a kérdésre. A XIX. század végének és a századelőnek magyar irodalma, illetve a klasszikusok erdélyi utóélete a fő kutatási területem. Az 1970-ben elkészült Irodalmunk a kolozsvári századvégen című doktori (kandidátusi) értekezésemben irodalmunknak addig nemigen kutatott vagy csak részben feltárt teljesítményeit kíséreltem meg feltérképezni, a több mint 20 gyűjteményes, illetve monografikus kötetem közül megemlíteném a Petelei Istvánról, az egykori kolozsvári szerkesztőségek világáról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, Petőfi erdélyi kultuszáról megjelent könyveimet és a magyarországi Madách Irodalmi Társaság kiadásában 2015-ben napvilágot látot válogatott írásaim (Irodalmunk útjain – Erdélyben) is jórészt ennek a korszaknak magyar irodalmából nyújtanak ízelítőt, mint ahogy az általam irányított doktori dolgozatok szintén ezekhez a témakörökhöz fűződnek.
– Milyen kihívásokkal járt a magyar irodalom egyik nagy korszaka előadójának lenni?
– A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Vajda, Mikszáth – a „bőség zavara” okán jelentettek számomra próbatételt, a századfordulón jelentkező írók, költők – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – örökségének bemutatása nem egyszer az újrafelfedezés gondjaival járt együtt. És akkor még nem említettem a korszak meghatározó irodalmi áramlatait vagy a vitákat gerjesztő életműveket (például Gyulai Pált).
Önkéntelenül fogalmazódhat meg bárkiben a kérdés, megszabott óraszámban hogyan jut erre idő? Ezzel egyik örök vitatémánkhoz érkeztünk: milyen legyen az arány az irodalomtörténeti és az elméleti órák között, hogyan lehet olyanképpen teljesebbé tenni a korszerű elméleti megalapozást, hogy jelentős alkotókról, művekről ne kelljen lemondani? Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti irodalom – nyelve okán is – a nemzet történelmi, szellemi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének művészi megjelenítője. Természetesen az egyetemes irodalommal, kultúrával kölcsönhatásban alakul, egyetemes értékek hordozója.
– Tudomásom szerint ma is aktívan követi a magyar folyóiratkultúrát. Milyen kortárs lapokat, folyóiratokat olvas?
– Sokat, sokfélét, igen hosszas lenne csak egy részét is felsorolni. Láthatod, könyvespolcomon időszaki szakmai kiadványok mellett sorakoznak itteni és magyarországi irodalmi, művelődési folyóiratok, lapok. Böngészésük – akárcsak a reggeli kávé – hozzátartozik a napi szertartásomhoz. És azt talán felesleges mondanom, hogy nem könnyű válogatni a vegyes értékű kínálatokból, valamiféle általános következtetést, értékítéletet levonni. Legfeljebb szakmai elfogultságból fakadó hiányérzetemet „panaszolnám” el. Például szívesen olvasnék több, a szó eredeti értelmének megfelelő irodalomkritikát, élő irodalmunk teljesítményeit tágabb összefüggésekben vizsgáló írást, értékelést.
– A szakmára való odafigyelés közepette milyen új tervek foglalkoztatják?
– Terveim vannak bőven. Meg szeretném jelentetni a Madách Irodalmi Társaságban tartott, csak részben megjelent előadásaimat, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából kötetet tervezek eddigi Arany-méltatásaimból, és remélem, sikerül egyik rég dédelgetett elképzelésemet megvalósítani, az Ady által is nagyra becsült (méltatlanul elfeledett) prózaírónk, Török Gyula örökségét számba venni. Szeretném, ha időm lenne erre.
Kozma Dezső
Középlakon született 1935-ben. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, 1994-től professzor. 1970-ben szerzett doktori címet, 1997-től szakirányító a doktori iskolában, nyugdíjazása után konzulens professzor, 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora és a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Középiskolai tankönyvek szerzője, tagja több hazai és külföldi szakmai testületnek, társaságnak (köztük: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Közművelődési Egyesület, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, MTA Köztestülete, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Madách Irodalmi Társaság, Mikszáth Kálmán Társaság). Számos rangos kitüntetésben részesült, többek közt: Madách Imre Díj, Magyar Professzorok Világtanácsának díja, Mikszáth-óra Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.
MIKLÓS KRISZTINA / Helikon (Kolozsvár)
2017. április 11.
Meghirdették a székely történelmi vetélkedőt
Idén is megszervezi A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MÁÉRT Egyesülettel közösen. Ez már a harmadik alkalom. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket – fogalmazott Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője.
A tegnap meghirdetett vetélkedő, melyre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhetnek be, két fordulóból áll. Az első témája a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, a második forduló kérdései a centenáriumi év kapcsán a székelység az első világháborúban témához kapcsolódnak. A csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk. A második fordulóra az első 10 legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük.
Jelentkezési lap a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, s oda várjuk a visszajelzést május 6-ig. Ezen az úton küldik ki a feladatlapokat is. A vetélkedőre a Székelység története című, VI. és VII. osztályosok számára a 2012-ben kiadott tankönyv III., IV. és VI. fejezetéből kell készülni.
A kitöltött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére várják. A második fordulót október végén tartják a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A döntőbe jutó tíz csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek, honismereti kiránduláson vagy hagyományőrző táborban vehetnek részt.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Idén is megszervezi A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MÁÉRT Egyesülettel közösen. Ez már a harmadik alkalom. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket – fogalmazott Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője.
A tegnap meghirdetett vetélkedő, melyre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhetnek be, két fordulóból áll. Az első témája a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, a második forduló kérdései a centenáriumi év kapcsán a székelység az első világháborúban témához kapcsolódnak. A csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk. A második fordulóra az első 10 legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük.
Jelentkezési lap a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, s oda várjuk a visszajelzést május 6-ig. Ezen az úton küldik ki a feladatlapokat is. A vetélkedőre a Székelység története című, VI. és VII. osztályosok számára a 2012-ben kiadott tankönyv III., IV. és VI. fejezetéből kell készülni.
A kitöltött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére várják. A második fordulót október végén tartják a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A döntőbe jutó tíz csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek, honismereti kiránduláson vagy hagyományőrző táborban vehetnek részt.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 14.
Húsvéti pásztorlevél – A keresztény egység jegyében
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor15,16.19-20) Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Istenembert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője. Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5) A hiteles Mária-jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője-emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!
Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László-emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérőfüzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal).
Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes mintacsaládapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország védőszentjét kérjük
A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”. A változások után (1990) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásának jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyen a magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll! Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György római katolikus érsek / Hargita Népe (Csíkszereda)
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor15,16.19-20) Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Istenembert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője. Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5) A hiteles Mária-jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője-emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!
Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László-emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérőfüzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal).
Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes mintacsaládapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország védőszentjét kérjük
A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”. A változások után (1990) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásának jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyen a magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll! Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György római katolikus érsek / Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. május 1.
Református kollégium az egykori munkásszálló helyén
Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és szállót avattak Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény egyik felében egyetemi bentlakás, a másik felében az azt fenntartó szálló működik.
Az egykori munkásszállót a helyiek „leányblokként” ismerik, az Olt textilgyár tulajdonában volt, kétszáz szövőnőt tudtak ott elszállásolni. A magánosítás után az új belga tulajdonos a leányotthont kiürítette, több mint tíz évig állt üresen, míg a református egyház felújíttatta. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkájának segítésére építették a kollégiumot, mondta a megnyitón Kató Béla püspök. Sepsiszentgyörgyöt és egyben a református egyházunkat súlyos veszteség érte, amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk – jelentette ki a püspök. A kollégiumok megtanítják a diákoknak, milyen egy összetartó közösséghez tartozni és értékelni azt, fejtette ki Dávid László, a Sapientia rektora. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk. A szocialista realizmus stílusjegyeit viselő épület az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni és tovább erősíteni, mondta Török Áron építész az épület egyik tervezője. Az új intézmény Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és szállót avattak Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény egyik felében egyetemi bentlakás, a másik felében az azt fenntartó szálló működik.
Az egykori munkásszállót a helyiek „leányblokként” ismerik, az Olt textilgyár tulajdonában volt, kétszáz szövőnőt tudtak ott elszállásolni. A magánosítás után az új belga tulajdonos a leányotthont kiürítette, több mint tíz évig állt üresen, míg a református egyház felújíttatta. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkájának segítésére építették a kollégiumot, mondta a megnyitón Kató Béla püspök. Sepsiszentgyörgyöt és egyben a református egyházunkat súlyos veszteség érte, amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk – jelentette ki a püspök. A kollégiumok megtanítják a diákoknak, milyen egy összetartó közösséghez tartozni és értékelni azt, fejtette ki Dávid László, a Sapientia rektora. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk. A szocialista realizmus stílusjegyeit viselő épület az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni és tovább erősíteni, mondta Török Áron építész az épület egyik tervezője. Az új intézmény Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
2017. május 2.
Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 2.
Dalos díjátadás
Zenetanárnak másként nem is lehet kitüntetést átadni, csakis dalkísérettel: Dancs Árpádot volt iskolája jelenlegi és egykori diákjai is zenével köszöntötték az idei Pro Urbe díj átadási ünnepségén, amely oldott hangulatban zajlott vasárnap délben a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A rendezvényen az eddigi Pro Urbe díjasok, Sepsiszentgyörgy teljes vezetősége, a helyi tanács tagjai, kilenc testvértelepülés küldöttsége és a fellépők mellett sok civil érdeklődő is megjelent. Nyitányként a Székely Mikó Kollégium ötödikes diákjai reneszánsz dalokat furulyáztak, majd az első osztályos Dancs Máté szavalta el Kovács András Ferenc Molyocska című versét (amivel országos első díjat is nyert), majd a Mikó középiskolás kórusa és Steckbauer Hanzi Réka énekelt köszöntőt.
A Pro Urbe díjat – a díszoklevelet és az emlékérmét – Antal Árpád András polgármester adta át, megjegyezve, hogy ellenőrizték a tanár úr korát, mivel sem megjelenése, sem gondolkodásmódja nem mutatja a hetven esztendőt... Dancs Árpád laudációját egykori diákja és a Székely Mikó Kollégium jelenlegi igazgatója, Kondor Ágota olvasta fel. Meghatódottan köszönte meg az elismerést maga a kitüntetett. Dancs Árpád elmondta: a díj azoknak jár, akik „pénz és taps nélkül” szolgálták közösségüket, de ő elég sok tapsot kapott diákjaival, noha semmi különöset nem tett, csak hivatását és kedvtelését gyakorolta: a tanítást és a zenét; kicsit zavarban is van, hiszen előtte igen neves személyiségek kapták meg a város legnagyobb elismerését. Ő csak olyan tanár akart lenni, akinek az óráit nem unják, és nagy örömére szolgál, hogy az általa megzenésített mikós himnuszt szívesen, lelkesen fújják azóta is. A maga részéről szüleinek adna kitüntetést, volt igazgatóinak és munkatársainak – kiemelten Péter Albertnek, aki megszerettette vele a népi muzsikát –, egykori diákjainak, hiszen nélkülük nem állna itt: pályafutása alatt több mint 65 szólóénekes, 200 zenekari és 1200 kórustagot nevelt, és mintegy 500–600 előadást vezényelt le. Mindezt családjának is köszönheti: feleségének, gyermekeinek és unokáinak. „Mindenkire büszke vagyok, ahogy a városra is, ahol születtem, ezért köszönettel és alázattal fogadom az elismerést, és remélem, tovább is tudok haladni utamon” – zárta beszédét.
A nagy meglepetés az ünnepség végére maradt: a mikós véndiákok ez alkalomra alig pár napja összeverődött kórusa néhány olyan éneket adott elő, amelyeket még iskolás korukban tanultak meg; utoljára a mikós himnuszt kezdték el, amelyhez már az egész terem felállt, sokan együtt is énekeltek. „Ez jobb volt, mint az eredeti” – jelentette ki Dancs Árpád, amire még egy kollégista dalt kapott ráadásul.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Zenetanárnak másként nem is lehet kitüntetést átadni, csakis dalkísérettel: Dancs Árpádot volt iskolája jelenlegi és egykori diákjai is zenével köszöntötték az idei Pro Urbe díj átadási ünnepségén, amely oldott hangulatban zajlott vasárnap délben a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A rendezvényen az eddigi Pro Urbe díjasok, Sepsiszentgyörgy teljes vezetősége, a helyi tanács tagjai, kilenc testvértelepülés küldöttsége és a fellépők mellett sok civil érdeklődő is megjelent. Nyitányként a Székely Mikó Kollégium ötödikes diákjai reneszánsz dalokat furulyáztak, majd az első osztályos Dancs Máté szavalta el Kovács András Ferenc Molyocska című versét (amivel országos első díjat is nyert), majd a Mikó középiskolás kórusa és Steckbauer Hanzi Réka énekelt köszöntőt.
A Pro Urbe díjat – a díszoklevelet és az emlékérmét – Antal Árpád András polgármester adta át, megjegyezve, hogy ellenőrizték a tanár úr korát, mivel sem megjelenése, sem gondolkodásmódja nem mutatja a hetven esztendőt... Dancs Árpád laudációját egykori diákja és a Székely Mikó Kollégium jelenlegi igazgatója, Kondor Ágota olvasta fel. Meghatódottan köszönte meg az elismerést maga a kitüntetett. Dancs Árpád elmondta: a díj azoknak jár, akik „pénz és taps nélkül” szolgálták közösségüket, de ő elég sok tapsot kapott diákjaival, noha semmi különöset nem tett, csak hivatását és kedvtelését gyakorolta: a tanítást és a zenét; kicsit zavarban is van, hiszen előtte igen neves személyiségek kapták meg a város legnagyobb elismerését. Ő csak olyan tanár akart lenni, akinek az óráit nem unják, és nagy örömére szolgál, hogy az általa megzenésített mikós himnuszt szívesen, lelkesen fújják azóta is. A maga részéről szüleinek adna kitüntetést, volt igazgatóinak és munkatársainak – kiemelten Péter Albertnek, aki megszerettette vele a népi muzsikát –, egykori diákjainak, hiszen nélkülük nem állna itt: pályafutása alatt több mint 65 szólóénekes, 200 zenekari és 1200 kórustagot nevelt, és mintegy 500–600 előadást vezényelt le. Mindezt családjának is köszönheti: feleségének, gyermekeinek és unokáinak. „Mindenkire büszke vagyok, ahogy a városra is, ahol születtem, ezért köszönettel és alázattal fogadom az elismerést, és remélem, tovább is tudok haladni utamon” – zárta beszédét.
A nagy meglepetés az ünnepség végére maradt: a mikós véndiákok ez alkalomra alig pár napja összeverődött kórusa néhány olyan éneket adott elő, amelyeket még iskolás korukban tanultak meg; utoljára a mikós himnuszt kezdték el, amelyhez már az egész terem felállt, sokan együtt is énekeltek. „Ez jobb volt, mint az eredeti” – jelentette ki Dancs Árpád, amire még egy kollégista dalt kapott ráadásul.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 2.
Bentlakás és hotel egyben a szentgyörgyi Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló
A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tevékenységének támogatása céljából jött létre a hétvégén felavatott egyetemi kollégium, amelynek egy része szállóként üzemel.
Egyetemi bentlakásként és hotelként is üzemel a Sepsiszentgyörgyön hétvégén felavatott Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló elnevezésű létesítmény. Az épületben egykor munkásszálló működött, akkor még az Olt textilgyár tulajdonában volt, és mintegy kétszáz szövőnőt tudtak elszállásolni az ingatlanban. A magánosítás után az új belga tulajdonos kiüríttette a helyiek által leányotthonként ismert épületet, amely több mint egy évtizedig üresen állt, majd a református egyház újíttatta fel.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a hétvégi megnyitón elmondta: a kollégiumot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tevékenységének támogatására hozták létre.
Kató hangsúlyozta: Sepsiszentgyörgyöt, de a református egyházat is súlyos veszteség érte, „amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették”. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy „nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk”.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora úgy értékelt: egy kollégium elsősorban azt tanítja meg a diákoknak, hogy milyen egy összetartó közösséghez tartozni, és értékelni azt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk”.
Török Áron építész, a megújult ingatlan egyik tervezője arról beszélt, hogy a szocialista realizmus stílusjegyeit magán viselő épület az ipari léptékű előregyártás és az igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves ingatlanok egyike volt Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni, és továbberősíteni. Az új intézmény Magyarország kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tevékenységének támogatása céljából jött létre a hétvégén felavatott egyetemi kollégium, amelynek egy része szállóként üzemel.
Egyetemi bentlakásként és hotelként is üzemel a Sepsiszentgyörgyön hétvégén felavatott Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló elnevezésű létesítmény. Az épületben egykor munkásszálló működött, akkor még az Olt textilgyár tulajdonában volt, és mintegy kétszáz szövőnőt tudtak elszállásolni az ingatlanban. A magánosítás után az új belga tulajdonos kiüríttette a helyiek által leányotthonként ismert épületet, amely több mint egy évtizedig üresen állt, majd a református egyház újíttatta fel.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a hétvégi megnyitón elmondta: a kollégiumot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tevékenységének támogatására hozták létre.
Kató hangsúlyozta: Sepsiszentgyörgyöt, de a református egyházat is súlyos veszteség érte, „amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették”. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy „nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk”.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora úgy értékelt: egy kollégium elsősorban azt tanítja meg a diákoknak, hogy milyen egy összetartó közösséghez tartozni, és értékelni azt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk”.
Török Áron építész, a megújult ingatlan egyik tervezője arról beszélt, hogy a szocialista realizmus stílusjegyeit magán viselő épület az ipari léptékű előregyártás és az igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves ingatlanok egyike volt Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni, és továbberősíteni. Az új intézmény Magyarország kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 4.
Harminc év munkáját értékelték
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 5.
A kisebbségek védelméért (Közmeghallgatás az európai parlamentben)
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) közmeghallgatást tartott tegnap Brüsszelben Harc az Európai Unió polgárainak az uniós tagországokban történő diszkriminációja ellen és a kisebbségek védelme címmel, amelyen Tőkés László EP-képviselő és Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista az erdélyi magyarok jogaiért szólalt fel.
A program bevezetőjében Cecilia Wikström PETI-elnök elmondta, hogy számos új állampolgári petíció érkezett be a bizottsághoz a legváltozatosabb témakörökben, amelyek azt mutatják, hogy a polgárok bizonyos csoportjainak – mind egyéni, mind kollektív – hátrányos megkülönböztetése történelmi gyökerekkel rendelkezik a kontinens számos országában. Ugyanakkor az uniónak épp a nemzeti kisebbségek ügyében van a legkisebb hatásköre, holott a petíciók nagy része ebből a szférából érkezik.
Az előterjesztések, hozzászólások és kérdések rendjén több magyar vonatkozású ügy is napirendre került, például az oktatás terén gyakorolt közvetett vagy közvetlen diszkrimináció tárgyában felvetett esetek kapcsán Tőkés László EP-képviselő, a PETI póttagja hozzászólásában a romániai magyar közösség sérelmeire hívta fel a figyelmet, konkrét esetekként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítását és a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tervezett megszüntetését említve, amelyek nemcsak az etnikai és vallási kisebbségek jogait sértik, hanem a tulajdon, a szabad vallásgyakorlás és az anyanyelven való tanulás jogát is. A képviselő a romániai csángó magyarok, a szerbiai vlachok, a litvániai lengyelek és más kisebbségek anyanyelvű oktatásáért-neveléséért-hitéletéért is síkra szállt.
Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista saját petíciójának indoklása során elmondta, hogy másfél évtizede folyik eredménytelen civil küzdelem Erdély fővárosában a jelentős számú magyar kisebbség nyelvi jogainak érvényesítéséért, de sem a közigazgatásban, sem a nyilvánosság különböző terein nem történt áttörés, ami egyébként jellemző egész Romániára, ahol az állam saját törvényeit is képtelen betartani és betartatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) közmeghallgatást tartott tegnap Brüsszelben Harc az Európai Unió polgárainak az uniós tagországokban történő diszkriminációja ellen és a kisebbségek védelme címmel, amelyen Tőkés László EP-képviselő és Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista az erdélyi magyarok jogaiért szólalt fel.
A program bevezetőjében Cecilia Wikström PETI-elnök elmondta, hogy számos új állampolgári petíció érkezett be a bizottsághoz a legváltozatosabb témakörökben, amelyek azt mutatják, hogy a polgárok bizonyos csoportjainak – mind egyéni, mind kollektív – hátrányos megkülönböztetése történelmi gyökerekkel rendelkezik a kontinens számos országában. Ugyanakkor az uniónak épp a nemzeti kisebbségek ügyében van a legkisebb hatásköre, holott a petíciók nagy része ebből a szférából érkezik.
Az előterjesztések, hozzászólások és kérdések rendjén több magyar vonatkozású ügy is napirendre került, például az oktatás terén gyakorolt közvetett vagy közvetlen diszkrimináció tárgyában felvetett esetek kapcsán Tőkés László EP-képviselő, a PETI póttagja hozzászólásában a romániai magyar közösség sérelmeire hívta fel a figyelmet, konkrét esetekként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítását és a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tervezett megszüntetését említve, amelyek nemcsak az etnikai és vallási kisebbségek jogait sértik, hanem a tulajdon, a szabad vallásgyakorlás és az anyanyelven való tanulás jogát is. A képviselő a romániai csángó magyarok, a szerbiai vlachok, a litvániai lengyelek és más kisebbségek anyanyelvű oktatásáért-neveléséért-hitéletéért is síkra szállt.
Fancsali Ernő kolozsvári polgárjogi aktivista saját petíciójának indoklása során elmondta, hogy másfél évtizede folyik eredménytelen civil küzdelem Erdély fővárosában a jelentős számú magyar kisebbség nyelvi jogainak érvényesítéséért, de sem a közigazgatásban, sem a nyilvánosság különböző terein nem történt áttörés, ami egyébként jellemző egész Romániára, ahol az állam saját törvényeit is képtelen betartani és betartatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
Európa és a kisebbségek
Kevésbé hangzatos, mégis fontos: csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben két fronton is az őshonos kisebbségek jogairól, pontosabban jogsérelmeiről esett szó. Egyrészt a FUEN konferenciáján az öt éve útjára indított Minority SafePack nevű aláírásgyűjtő, polgári kezdeményezés kapcsán, másrészt egy közmeghallgatáson, amelyen az EU tagországaiban észlelhető, nemzeti közösségeket érintő diszkrimináció került terítékre.
Nem gyakori, hogy az erdélyi magyarság politikai és civil képviselői ugyanazon a napon szóljanak kisebbségi jogsérelmeinkről, a közösségi szimbólumok használatának tiltásáról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról és a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumról. S bár igen bürokratikus az európai intézményrendszer, mégis érdemes alapelvként rögzíteni, hogy minden nehézség, akadályozás ellenére az erdélyi, székelyföldi magyarság Európához tartozva és Európa segítségével kíván megoldást találni régi és jól ismert problémáira. Hiszen, ha valaki figyeli a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek irányából érkező jelzéseket, s van füle a hallásra, tisztában lehet azokkal a nemzetiségi gondokkal, ha úgy tetszik, közösségi megalázásokkal, amelyek évek, évtizedek óta szinte változatlanok. Bár semmi konkrétumot nem ígér, figyelemre méltó Antonio Tajani EP-elnök üzenete, amelyet a FUEN konferenciája alkalmából tanácsadója révén tolmácsolt – erőteljesebb és jobban hangzó lett volna, ha ő maga mondja el –: támogatja a polgári kezdeményezés intézményét. „Európa elsősorban az európai polgárokról és nem a tagállamokról szól – hangsúlyozta a néppárti politikus; Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok.” Ez persze egy szép körmondatnak is tekinthető, de idézhető és számon kérhető. Az uniós politikusok egy tekintélyes részét ugyanis a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek iránti érzéketlenség jellemzi, s hogy ez valamelyest változzék, a végtelenségig kell ismételni gondjainkat. Néppárti körökben jobb vagy alakíthatóbb a helyzet, s egyszer talán a szocialista, a zöld és a liberális képviselőkben is tudatosul majd: az őshonos és a betelepülő közösség nem azonos. És igen, az erdélyi magyarok szemszögéből előbbiek fontosabbak, mint utóbbiak. De az is elég lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az erdélyi magyarokat saját országukban még mindig másodrangúnak tekintik, s ha ez a nézet elfogadottá válna, talán a brüsszeli bársonyszékekben üldögélők is értőbben, emberibben viszonyulnának a romániai nyelvi jogok, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának kérdéséhez. És ha már az egyetemek sorsa iránt is érdeklődnek, akkor – miként Sógor Csaba EP-képviselő minapi tömör felszólalásában is emlékeztetett – a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának tudatos elsorvasztásának ügye miatt is háboroghatnának. S mert Brüsszelben és Strasbourgban mindez hosszú, embert igénylő és fárasztó, majdhogynem reménytelennek tűnő küzdelem, szükséges minden halkan és hangosan kimondott szó.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kevésbé hangzatos, mégis fontos: csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben két fronton is az őshonos kisebbségek jogairól, pontosabban jogsérelmeiről esett szó. Egyrészt a FUEN konferenciáján az öt éve útjára indított Minority SafePack nevű aláírásgyűjtő, polgári kezdeményezés kapcsán, másrészt egy közmeghallgatáson, amelyen az EU tagországaiban észlelhető, nemzeti közösségeket érintő diszkrimináció került terítékre.
Nem gyakori, hogy az erdélyi magyarság politikai és civil képviselői ugyanazon a napon szóljanak kisebbségi jogsérelmeinkről, a közösségi szimbólumok használatának tiltásáról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról és a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumról. S bár igen bürokratikus az európai intézményrendszer, mégis érdemes alapelvként rögzíteni, hogy minden nehézség, akadályozás ellenére az erdélyi, székelyföldi magyarság Európához tartozva és Európa segítségével kíván megoldást találni régi és jól ismert problémáira. Hiszen, ha valaki figyeli a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek irányából érkező jelzéseket, s van füle a hallásra, tisztában lehet azokkal a nemzetiségi gondokkal, ha úgy tetszik, közösségi megalázásokkal, amelyek évek, évtizedek óta szinte változatlanok. Bár semmi konkrétumot nem ígér, figyelemre méltó Antonio Tajani EP-elnök üzenete, amelyet a FUEN konferenciája alkalmából tanácsadója révén tolmácsolt – erőteljesebb és jobban hangzó lett volna, ha ő maga mondja el –: támogatja a polgári kezdeményezés intézményét. „Európa elsősorban az európai polgárokról és nem a tagállamokról szól – hangsúlyozta a néppárti politikus; Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok.” Ez persze egy szép körmondatnak is tekinthető, de idézhető és számon kérhető. Az uniós politikusok egy tekintélyes részét ugyanis a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek iránti érzéketlenség jellemzi, s hogy ez valamelyest változzék, a végtelenségig kell ismételni gondjainkat. Néppárti körökben jobb vagy alakíthatóbb a helyzet, s egyszer talán a szocialista, a zöld és a liberális képviselőkben is tudatosul majd: az őshonos és a betelepülő közösség nem azonos. És igen, az erdélyi magyarok szemszögéből előbbiek fontosabbak, mint utóbbiak. De az is elég lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az erdélyi magyarokat saját országukban még mindig másodrangúnak tekintik, s ha ez a nézet elfogadottá válna, talán a brüsszeli bársonyszékekben üldögélők is értőbben, emberibben viszonyulnának a romániai nyelvi jogok, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának kérdéséhez. És ha már az egyetemek sorsa iránt is érdeklődnek, akkor – miként Sógor Csaba EP-képviselő minapi tömör felszólalásában is emlékeztetett – a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának tudatos elsorvasztásának ügye miatt is háboroghatnának. S mert Brüsszelben és Strasbourgban mindez hosszú, embert igénylő és fárasztó, majdhogynem reménytelennek tűnő küzdelem, szükséges minden halkan és hangosan kimondott szó.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 9.
Díjak – egyetemi belépők
Tantárgyversenyek Bolyai szellemében
Tizenkettedik alkalommal mérték össze tudásukat a reál és humán tudományok területén jeleskedő magyar középiskolások a szombaton zajlott Bolyai Farkas multidiszciplináris országos tantárgy- versenyen.
A hét tantárgyból – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia, fizika – összesen 11 szekcióban megrendezett versenyre az ország hét megyéjéből 220, anyanyelvén tanuló diák jelentkezett.
Az elméleti és gyakorlati próbákból, bemutatókból álló vetélkedők eredményét középiskolai és egyetemi tanárokból álló versenybizottság értékelte.
A szombat délelőtti megnyitó után el is kezdődtek a vetélkedők, majd amíg az értékelő tanárok a feladatlapokat javították, a versenyzők és kísérő pedagógusaik városnéző sétára indultak. A nap legizgalmasabb mozzanata természetesen az esti díjazás volt, amikor zsúfolásig telt a tantárgyversenynek otthont adó Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme.
A versenybizottság közel 40 díjat, hét különdíjat és több mint húsz dicséretet ítélt oda a diákoknak. A legjobban minden bizonnyal a Bolyai líceum teljesített, tanulói ugyanis a Bolyai Farkas fizika tantárgyversenyen (Ferencz Dániel), a Societas Humana társadalomtudomány tantárgyversenyen (Horváth Tímea és Szőcs Boróka) és a Kalkulusz informatika tantárgyverseny keretében zajlott alkalmazói vetélkedőn (Ghiarfas Norbert Attila) is első díjat szereztek. A bolyais diákok további három második és két harmadik díjat, hét dicséretet és egy különdíjat vihettek haza. Szintén három első díjjal gazdagodott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium: diákjai a Nyárády Erazmus Gyula biológia tantárgyverseny mindkét szekciójában, a növény- és állatbiológia vetélkedőn és az anatómia és élettan vetélkedőn is a legjobbak lettek. A Szatmárnémetiből érkezett versenyzők további vetélkedőkön három dicséretet is kiérdemeltek. Két első és két második, illetve egy harmadik díjat és három dicséretet vihettek haza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból érkezett fiatalok, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve három dicséretet és egy különdíjat érdemeltek ki. Sepsiszentgyörgyről két tanintézet is képviseltetett a versenyeken. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai két különdíjat és egy dicséretet, a Székely Mikó Kollégiumból érkezők pedig egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve egy különdíjat szereztek.
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata egy második és két harmadik díjat, illetve két dicséretet vihetett haza, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói pedig egy második díjjal és egy dicsérettel gazdagodtak. Kolozsvárt Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan két tanintézet képviselte. A Báthory István Elméleti Líceum egyik diákja egy különdíjat érdemelt ki, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulói egy első és egy harmadik díjjal, egy dicsérettel és egy különdíjjal térhettek haza. Egy nagyváradi versenyző harmadik díjban, egy nagykárolyi dicséretben részesült, a margittai Horváth János Elméleti Líceum tanulója pedig különdíjat érdemelt ki.
Maros megyét a Bolyai líceum mellett a Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Szaklíceum és az Elektromaros is eredményesen képviselte. A Római Katolikus Teológiai Líceum a fizikavetélkedőn szerzett harmadik díjjal, a Művészeti Szaklíceum egy humánföldrajz szekcióban kiérdemelt dicsérettel gazdagodott, míg az Elektromaros két csapata a társadalomtudomány vetélkedő második és harmadik díját nyerte el.
A díjazás perceiben a versenybizottságok illetékesei méltatták a diákok teljesítményét. Dr. Borbély Sándor egyetemi adjunktus, a fizika tantárgyverseny bizottságának elnöke elárulta, hogy a diákok kísérletei az értékelőket is meglepték. A Fabinyi Rudolf kémia tantárgyverseny bizottságának elnöke, dr. Donáth Nagy Gabriella egyetemi előadótanár a diákok és felkészítő tanáraik mellett a szülőknek is gratulált az elért eredményekhez, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a verseny tárgyi nyereményeit a korábbi évekhez hasonlóan a marosvásárhelyi Richter Gedeon Rt. ajánlotta fel.
Az együttlét utolsó perceiben dr. Dávid László, a Sapientia rektora, az országos multidiszciplináris tantárgyverseny elnöke arról tájékoztatta a diákokat, hogy a tanügyminisztérium aláírásával ellátott oklevelek a törvény előírásai szerint biztos bejutást jelentenek nemcsak a Sapientia, hanem más egyetemek tandíjmentes, ösztöndíjas helyeire akkor is, ha egyelőre csak kilencedikes vagy tizedikes a díj tulajdonosa. Ez természetesen abban az esetben teljesülhet, ha a diák az egyetemi felvételi tantárggyal azonos területen részesült elismerésben.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Tantárgyversenyek Bolyai szellemében
Tizenkettedik alkalommal mérték össze tudásukat a reál és humán tudományok területén jeleskedő magyar középiskolások a szombaton zajlott Bolyai Farkas multidiszciplináris országos tantárgy- versenyen.
A hét tantárgyból – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia, fizika – összesen 11 szekcióban megrendezett versenyre az ország hét megyéjéből 220, anyanyelvén tanuló diák jelentkezett.
Az elméleti és gyakorlati próbákból, bemutatókból álló vetélkedők eredményét középiskolai és egyetemi tanárokból álló versenybizottság értékelte.
A szombat délelőtti megnyitó után el is kezdődtek a vetélkedők, majd amíg az értékelő tanárok a feladatlapokat javították, a versenyzők és kísérő pedagógusaik városnéző sétára indultak. A nap legizgalmasabb mozzanata természetesen az esti díjazás volt, amikor zsúfolásig telt a tantárgyversenynek otthont adó Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme.
A versenybizottság közel 40 díjat, hét különdíjat és több mint húsz dicséretet ítélt oda a diákoknak. A legjobban minden bizonnyal a Bolyai líceum teljesített, tanulói ugyanis a Bolyai Farkas fizika tantárgyversenyen (Ferencz Dániel), a Societas Humana társadalomtudomány tantárgyversenyen (Horváth Tímea és Szőcs Boróka) és a Kalkulusz informatika tantárgyverseny keretében zajlott alkalmazói vetélkedőn (Ghiarfas Norbert Attila) is első díjat szereztek. A bolyais diákok további három második és két harmadik díjat, hét dicséretet és egy különdíjat vihettek haza. Szintén három első díjjal gazdagodott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium: diákjai a Nyárády Erazmus Gyula biológia tantárgyverseny mindkét szekciójában, a növény- és állatbiológia vetélkedőn és az anatómia és élettan vetélkedőn is a legjobbak lettek. A Szatmárnémetiből érkezett versenyzők további vetélkedőkön három dicséretet is kiérdemeltek. Két első és két második, illetve egy harmadik díjat és három dicséretet vihettek haza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból érkezett fiatalok, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve három dicséretet és egy különdíjat érdemeltek ki. Sepsiszentgyörgyről két tanintézet is képviseltetett a versenyeken. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai két különdíjat és egy dicséretet, a Székely Mikó Kollégiumból érkezők pedig egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve egy különdíjat szereztek.
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata egy második és két harmadik díjat, illetve két dicséretet vihetett haza, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói pedig egy második díjjal és egy dicsérettel gazdagodtak. Kolozsvárt Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan két tanintézet képviselte. A Báthory István Elméleti Líceum egyik diákja egy különdíjat érdemelt ki, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulói egy első és egy harmadik díjjal, egy dicsérettel és egy különdíjjal térhettek haza. Egy nagyváradi versenyző harmadik díjban, egy nagykárolyi dicséretben részesült, a margittai Horváth János Elméleti Líceum tanulója pedig különdíjat érdemelt ki.
Maros megyét a Bolyai líceum mellett a Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Szaklíceum és az Elektromaros is eredményesen képviselte. A Római Katolikus Teológiai Líceum a fizikavetélkedőn szerzett harmadik díjjal, a Művészeti Szaklíceum egy humánföldrajz szekcióban kiérdemelt dicsérettel gazdagodott, míg az Elektromaros két csapata a társadalomtudomány vetélkedő második és harmadik díját nyerte el.
A díjazás perceiben a versenybizottságok illetékesei méltatták a diákok teljesítményét. Dr. Borbély Sándor egyetemi adjunktus, a fizika tantárgyverseny bizottságának elnöke elárulta, hogy a diákok kísérletei az értékelőket is meglepték. A Fabinyi Rudolf kémia tantárgyverseny bizottságának elnöke, dr. Donáth Nagy Gabriella egyetemi előadótanár a diákok és felkészítő tanáraik mellett a szülőknek is gratulált az elért eredményekhez, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a verseny tárgyi nyereményeit a korábbi évekhez hasonlóan a marosvásárhelyi Richter Gedeon Rt. ajánlotta fel.
Az együttlét utolsó perceiben dr. Dávid László, a Sapientia rektora, az országos multidiszciplináris tantárgyverseny elnöke arról tájékoztatta a diákokat, hogy a tanügyminisztérium aláírásával ellátott oklevelek a törvény előírásai szerint biztos bejutást jelentenek nemcsak a Sapientia, hanem más egyetemek tandíjmentes, ösztöndíjas helyeire akkor is, ha egyelőre csak kilencedikes vagy tizedikes a díj tulajdonosa. Ez természetesen abban az esetben teljesülhet, ha a diák az egyetemi felvételi tantárggyal azonos területen részesült elismerésben.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 12.
Távvezérelt robotok és a jövő tudománya
Negyedik kiadásához érkezett a Háromszéki TÉT-estek (Tudás–Élmény–Tapasztalat) előadás-sorozat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai Pető Mária fizikatanár irányításával szerda délután tartották legutóbbi, A lepkeszárnytól az égig érő paszulyig című, tudományos műhelybemutatóval egybekötött előadásukat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
„Nem váltottuk meg a világot egy év alatt, de ahhoz képest, amit a tavaly bemutattunk, újra van előrelépés, újra van valami, amit sikerült megtanulni, és ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Pető Mária tanárnő rövid bevezetőjében, majd átadta a szót a diákoknak, akik sorban ismertették legújabb találmányaikat. Vörös Ábel, a tudósklub legifjabb tagja mutatta be először sok extra képességgel rendelkező, légkörfizikai szenzorokkal felszerelt távvezérlésű legó-autóját, majd a tizenegyedikes diákok következtek, akik egy 3D-s tanknyomtatót ismertettek, melynek legóból készített tank része bluetooth-on keresztül adatokat küld egy saját fejlesztésű nyomtatónak, hogy az megrajzolhassa a tank leírt pályáját. Végül a tizenkettedikes diákok következtek, akik egy szumórobotot, egy különböző eszközökkel távvezérelt másik robotot, valamint egy kézmozgásra működő ledes tetrisz játékot mutattak be. A tervezők és kivitelezők Bakó Bence, Bálint Hunor, Harkó Csanád, Máté Zsolt, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos, Veres-Vitályos Áron és Dobai Balázs.
A műhelybemutatót követően a Tudósklub irányítója, Pető Mária tanárnő a nanotechnológiákról tartott igen érdekes előadást, melyből megtudhattuk, hogy minden bizonnyal ez lesz a jövő tudománya. 1959-ben indult a nanotechnológia kifejezésnek a köztudatba való becsempészése Richard P. Feynman Nobel-díjas amerikai fizikusnak azzal a kijelentésével, hogy a tudomány segítségével képesek leszünk felírni egy tű hegyére egy enciklopédiányi anyagot. Ma már ez teljesen természetes, de ez a technológia számtalan eddig még kiaknázatlan új lehetőséget rejt magában, hisz a nanovilág úgy aránylik a mi tapasztalati világunkhoz, akár egy focilabda mérete a Föld nagyságához. Miután felfedezték a fizikusok, hogy a lepkék szárnyának fémes csillogása mögött nanoszerkezetek titka rejlik, elkezdték kutatni ezt a szín és szerkezet közötti összefüggést, és valójában ez a folyamat vezetett el a mikroelektronika forradalmasításához, majd a nanotechnológia megjelenéséhez. Mint megtudhattuk, 2025 körül végképp kiaknázzák a számítógépek digitális rendszereinek világát, az új „ipari forradalom” pedig a nanotechnológia lesz, melynek lecsengési idejét a 2080-as évekre vetítik elő a szakemberek. Hogy milyen nagyszerű eredményei lesznek ennek az új technológiának, az még a jövő titka, de már most világosan látszik, hogy az orvostudománytól az űrkutatásig minden megváltozik majd hatására.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Negyedik kiadásához érkezett a Háromszéki TÉT-estek (Tudás–Élmény–Tapasztalat) előadás-sorozat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai Pető Mária fizikatanár irányításával szerda délután tartották legutóbbi, A lepkeszárnytól az égig érő paszulyig című, tudományos műhelybemutatóval egybekötött előadásukat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
„Nem váltottuk meg a világot egy év alatt, de ahhoz képest, amit a tavaly bemutattunk, újra van előrelépés, újra van valami, amit sikerült megtanulni, és ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Pető Mária tanárnő rövid bevezetőjében, majd átadta a szót a diákoknak, akik sorban ismertették legújabb találmányaikat. Vörös Ábel, a tudósklub legifjabb tagja mutatta be először sok extra képességgel rendelkező, légkörfizikai szenzorokkal felszerelt távvezérlésű legó-autóját, majd a tizenegyedikes diákok következtek, akik egy 3D-s tanknyomtatót ismertettek, melynek legóból készített tank része bluetooth-on keresztül adatokat küld egy saját fejlesztésű nyomtatónak, hogy az megrajzolhassa a tank leírt pályáját. Végül a tizenkettedikes diákok következtek, akik egy szumórobotot, egy különböző eszközökkel távvezérelt másik robotot, valamint egy kézmozgásra működő ledes tetrisz játékot mutattak be. A tervezők és kivitelezők Bakó Bence, Bálint Hunor, Harkó Csanád, Máté Zsolt, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos, Veres-Vitályos Áron és Dobai Balázs.
A műhelybemutatót követően a Tudósklub irányítója, Pető Mária tanárnő a nanotechnológiákról tartott igen érdekes előadást, melyből megtudhattuk, hogy minden bizonnyal ez lesz a jövő tudománya. 1959-ben indult a nanotechnológia kifejezésnek a köztudatba való becsempészése Richard P. Feynman Nobel-díjas amerikai fizikusnak azzal a kijelentésével, hogy a tudomány segítségével képesek leszünk felírni egy tű hegyére egy enciklopédiányi anyagot. Ma már ez teljesen természetes, de ez a technológia számtalan eddig még kiaknázatlan új lehetőséget rejt magában, hisz a nanovilág úgy aránylik a mi tapasztalati világunkhoz, akár egy focilabda mérete a Föld nagyságához. Miután felfedezték a fizikusok, hogy a lepkék szárnyának fémes csillogása mögött nanoszerkezetek titka rejlik, elkezdték kutatni ezt a szín és szerkezet közötti összefüggést, és valójában ez a folyamat vezetett el a mikroelektronika forradalmasításához, majd a nanotechnológia megjelenéséhez. Mint megtudhattuk, 2025 körül végképp kiaknázzák a számítógépek digitális rendszereinek világát, az új „ipari forradalom” pedig a nanotechnológia lesz, melynek lecsengési idejét a 2080-as évekre vetítik elő a szakemberek. Hogy milyen nagyszerű eredményei lesznek ennek az új technológiának, az még a jövő titka, de már most világosan látszik, hogy az orvostudománytól az űrkutatásig minden megváltozik majd hatására.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 13.
Kitüntették Albert Ernőt (A Magyar Nyelv Napjai Kézdivásárhelyen)
Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében kezdődött el és ma ugyanott folytatódik az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) hagyományos rendezvénye, A magyar nyelv napjai, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő, amelyet a szövetség évről évre változó helyszínen, szórványban vagy tömbmagyarságban szervez meg. A Sütő András Nyelvőrzés Díjjal idén Albert Ernőt tüntették ki.
A rendezvényt Péntek János nyelvészprofesszor, akadémikus, az AESZ elnöke nyitotta meg, majd a köszöntőbeszédek következtek, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Magyar Nyelv Stratégiai Intézete, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége részéről. A magyar nyelv napjai rendezvény egyik ünnepi mozzanatát a Nyelvőrzés Díja átadása jelenti. Ezt a kitüntetést 2000-ben alapította a szövetség, és évente egyszer az AESZ elnöksége ítéli oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, pedagógusoknak, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelvhasználati jogaiért munkálkodtak. 2007-től a nagy erdélyi író halála után a rangos elismerés elnevezése Sütő András Nyelvőrzés Díjra változott. Ezt idén a marosvásárhelyi Hunyadi László szobrász által készített bronz domborművel együtt Albert Ernő tanár, néprajzkutató, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott igazgatója kapta meg az erdélyi magyar nyelv védelmében, anyanyelvünk ápolásában, terjesztésében és használatának bátorításában végzett áldozatos munkájáért. A napokban jelent meg Édesanyám sok szép szava című könyvének második, bővített kiadása, amelynek újraközlését az tette indokolttá, hogy az első, 1989 tavaszán megjelent változatban az akkori politikai megszorítások miatt a székelyföldi helységnevek csak románul szerepelhettek. Laudációt mondott Erdély Judit magyartanár, a szövetség alelnöke, aki Albert Ernő életét és gazdag néprajzkutatói és közéleti munkásságát ismertette. Elmondta, a kitüntetett barátja és munkatársa a szövetségnek, szakmai tanácsaival huszonöt éve folyamatosan segíti az AESZ munkáját. A díjat Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke adta át, Albert Ernő pedig meghatottan mondott köszönetet a kitüntetésért, és anyanyelvünk ápolására szólította a jelenlevőket. Az ünnepélyes megnyitó a 2016-os Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen első helyezett Szöllősi Katalin marosvásárhelyi diák fellépésével ért véget, aki A nagy hegyi tolvaj című balladát adta elő. A rendezvény délután kiállításmegnyitóval, szakmai konferenciával és a diákok számára szervezett csernátoni kirándulással folytatódott.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében kezdődött el és ma ugyanott folytatódik az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) hagyományos rendezvénye, A magyar nyelv napjai, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő, amelyet a szövetség évről évre változó helyszínen, szórványban vagy tömbmagyarságban szervez meg. A Sütő András Nyelvőrzés Díjjal idén Albert Ernőt tüntették ki.
A rendezvényt Péntek János nyelvészprofesszor, akadémikus, az AESZ elnöke nyitotta meg, majd a köszöntőbeszédek következtek, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Magyar Nyelv Stratégiai Intézete, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége részéről. A magyar nyelv napjai rendezvény egyik ünnepi mozzanatát a Nyelvőrzés Díja átadása jelenti. Ezt a kitüntetést 2000-ben alapította a szövetség, és évente egyszer az AESZ elnöksége ítéli oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, pedagógusoknak, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelvhasználati jogaiért munkálkodtak. 2007-től a nagy erdélyi író halála után a rangos elismerés elnevezése Sütő András Nyelvőrzés Díjra változott. Ezt idén a marosvásárhelyi Hunyadi László szobrász által készített bronz domborművel együtt Albert Ernő tanár, néprajzkutató, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott igazgatója kapta meg az erdélyi magyar nyelv védelmében, anyanyelvünk ápolásában, terjesztésében és használatának bátorításában végzett áldozatos munkájáért. A napokban jelent meg Édesanyám sok szép szava című könyvének második, bővített kiadása, amelynek újraközlését az tette indokolttá, hogy az első, 1989 tavaszán megjelent változatban az akkori politikai megszorítások miatt a székelyföldi helységnevek csak románul szerepelhettek. Laudációt mondott Erdély Judit magyartanár, a szövetség alelnöke, aki Albert Ernő életét és gazdag néprajzkutatói és közéleti munkásságát ismertette. Elmondta, a kitüntetett barátja és munkatársa a szövetségnek, szakmai tanácsaival huszonöt éve folyamatosan segíti az AESZ munkáját. A díjat Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke adta át, Albert Ernő pedig meghatottan mondott köszönetet a kitüntetésért, és anyanyelvünk ápolására szólította a jelenlevőket. Az ünnepélyes megnyitó a 2016-os Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen első helyezett Szöllősi Katalin marosvásárhelyi diák fellépésével ért véget, aki A nagy hegyi tolvaj című balladát adta elő. A rendezvény délután kiállításmegnyitóval, szakmai konferenciával és a diákok számára szervezett csernátoni kirándulással folytatódott.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 13.
"Áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk"
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro
2017. május 15.
Huszonöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
„Magyarul álmodom”
Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.
Pénteken 10 órától a Vigadó Művelődési Házban tartott, Deák Magdolna tanárnő által levezetett megnyitóünnepséggel rajtolt az eseménysorozat, számos neves meghívott, az AESZ erdélyi és magyarországi partnerei, támogatói szólaltak fel és mondták el köszöntőbeszédüket, rengeteg szép gondolat hangzott el.
A külsőségek nem számítanak, mondhatnánk, de a muskátlikkal szépen feldíszített színpad már jelezte: különleges alkalom zajlik, majd a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztályos tanulóinak műsora vezette fel az ünnepséget. A lányok iskolájuk névadója, Bod Péter Szent Hilarius című művéből adtak elő részleteket énekkel, gitárkísérettel.
A teljesség igénye nélkül, néhányan azok közül, akik méltatták az AESZ kitartó értékmentő munkáját: Kiss Imre főtanfelügyelő, Péntek János nyelvész, Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megbízott igazgatója, dr. Eőry Vilma, az említett intézet szaktanácsadója, Kovács Zsuzsanna a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége képviseletében, dr. Nagy L. János egyetemi tanár, A. Molnár Ferenc professzor, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség országos elnöke, Zsigmond Győző, az AESZ alapító elnöke, Zsigmond Emese, a társszervező, 60 éves Napsugár gyermeklap főszerkesztője.
Kiss Imre a házigazdák nevében köszöntötte a résztvevőket, elmondta: „a költők versben, a tudósok értekezésekben fogalmazták meg a magyar nyelv különlegességét, idegen ajkúak is többször rácsodálkoztak elképesztő gazdagságára, eleganciájára, zenéjére. Nyelvünk közösségi és személyes létünk alapja, önazonosságtudatunk meghatározója, szellemi létünk közege. A magyar nyelvet örököltük, és kötelességünk továbbadni, ilyen körülmények között is, hogy jogainkat folyamatosan korlátozzák”.
Péntek János akadémikus, a BBTE nyugalmazott tanára, az AESZ elnöke az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, dr. Nagy L. János Illyés Gyulát idézte: „Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”
Zsigmond Győző alapítótag, egykori elnök régi fotók, kiadványok kivetítésének kíséretében idézte fel az AESZ indulását, a kezdeti körülményeket, az első nyelvhelyességi versenyek hangulatát, és javaslatokat is tett a további működésre, egyben felajánlva szakmai segítségét is.
Helyszűke miatt nem tolmácsolhatjuk a beszédek sorát, a számtalan megszívlelendő gondolat meghallgatása után is fontos pillanat következett, átadták a Nyelvőrzés Sütő András-díját, amelyet ebben az évben Albert Ernő nyugalmazott magyartanár, néprajzkutató vehetett át. Laudációt Erdély Judit, az AESZ alelnöke mondott, akit egykori diákként az Albert tanár úr órái, hozzáállása győzött meg arról, hogy neki is a magyartanári pályát kell választania. A bronzplakettet (Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását) Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke nyújtotta át.
Albert Ernő Csíkdánfalván született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója volt. Számos publikáció, könyv, gyűjtés fűződik nevéhez, érdemeit Sepsiszentgyörgy városa 2006-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.
A saját megfogalmazása szerint a 80. életév után ráadásba kapott 86.-at taposó Albert Ernő úgy véli, ha valamikor, most igazán szükség van az anyanyelv ápolására. „Csak a fiatalok látnak minket öregnek, hiszen rengeteg még a munka, a tennivaló, amit csak mi végezhetünk el” – fogalmazott. Hozzátette: nagy fájdalom számára, hogy szép magyar nyelvünket sokan úgy használják, hogy egymást érik – szóban és írásban, köznyelvben és médiában – a trágár kifejezések.
Szöllősi Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának A nagy hegyi tolvaj című ballada szívhez szóló előadása után Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója tolmácsolta üdvözlő szavait, majd az idén első alkalommal átadott Tüzes Bálint-díj kiérdemlőjét ismerhettük meg. Izsák Arnold Róbert (akinek verseit korábban a Székely Hírmondó hasábjain is olvashatták) prof. Péntek Jánostól vehette át az anyagi támogatással is járó elismerést, a Tüzes Bálint öccse, a Svájcban élő Péter által alapított díj ugyanis az anyanyelvápolás terén kiemelkedően teljesítő diákokat hivatott segíteni.
A három órán át zajló megnyitó ünnepséget a sepsiszentgyörgyi Harai zenekar és Szöllősi Katalin fellépése zárta. Délután a diákok kiránduláson vettek részt, felkeresték az Ika várát, majd kézműves tevékenységekre fogadta őket a csernátoni Haszmann Pál Múzeum.
Ugyancsak aznap 16 órától az Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyílt meg A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás. Gesztusértékű, hogy a pannókon olvasható tudnivalókból összeállított rövid összefoglalót román nyelven is kifüggesztették.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta: megtiszteltetés az intézménynek, hogy fogadhatják a Budapesti Városvédő Egyesület egyház- és bibliatörténeti kiállítását, amelyet eddig már több mint félszáz helyszínen mutattak be. Különlegesség, hogy itt az alapkiállítás helyi polgárok által rendelkezésre bocsátott darabokkal is kiegészült, mint például a Budapesten 1868-ban kiadott Biblia és egy 1903-as kiadású Újtestamentum, illetve egy 20. század eleji református Biblia.
Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese méltatta a kiállított anyag jelentőségét, végül a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészcsaládjainak kórusa adott elő két kórusművet, Ruszka Sándor karnagy irányításával.
A kiállításmegnyitót szakmai konferencia követte a múzeumban A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témával, a következő előadásokkal: Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja; A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében; Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában; Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton délelőtt kirándulásra mentek a meghívottak és a konferencia résztvevői, ezzel párhuzamosan kezdődött a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban. Városnézés és múzeumlátogatás után, délután a Cimborák Bábszínház szórakoztatta a 4. osztályosokat, illetve Mint a szép híves patakra című koncertjét mutatta be a Codex Régizene-együttes a Vigadóban, este pedig a Harai zenekar húzta a talpalávalót a táncházban, a Gábor Áron Szakképző Líceumban.
Vasárnap délelőtt a Vigadó Művelődési Házban az eredményhirdetéssel és díjazással egybekötött záróünnepséget a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadása színesítette.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„Magyarul álmodom”
Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.
Pénteken 10 órától a Vigadó Művelődési Házban tartott, Deák Magdolna tanárnő által levezetett megnyitóünnepséggel rajtolt az eseménysorozat, számos neves meghívott, az AESZ erdélyi és magyarországi partnerei, támogatói szólaltak fel és mondták el köszöntőbeszédüket, rengeteg szép gondolat hangzott el.
A külsőségek nem számítanak, mondhatnánk, de a muskátlikkal szépen feldíszített színpad már jelezte: különleges alkalom zajlik, majd a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztályos tanulóinak műsora vezette fel az ünnepséget. A lányok iskolájuk névadója, Bod Péter Szent Hilarius című művéből adtak elő részleteket énekkel, gitárkísérettel.
A teljesség igénye nélkül, néhányan azok közül, akik méltatták az AESZ kitartó értékmentő munkáját: Kiss Imre főtanfelügyelő, Péntek János nyelvész, Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megbízott igazgatója, dr. Eőry Vilma, az említett intézet szaktanácsadója, Kovács Zsuzsanna a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége képviseletében, dr. Nagy L. János egyetemi tanár, A. Molnár Ferenc professzor, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség országos elnöke, Zsigmond Győző, az AESZ alapító elnöke, Zsigmond Emese, a társszervező, 60 éves Napsugár gyermeklap főszerkesztője.
Kiss Imre a házigazdák nevében köszöntötte a résztvevőket, elmondta: „a költők versben, a tudósok értekezésekben fogalmazták meg a magyar nyelv különlegességét, idegen ajkúak is többször rácsodálkoztak elképesztő gazdagságára, eleganciájára, zenéjére. Nyelvünk közösségi és személyes létünk alapja, önazonosságtudatunk meghatározója, szellemi létünk közege. A magyar nyelvet örököltük, és kötelességünk továbbadni, ilyen körülmények között is, hogy jogainkat folyamatosan korlátozzák”.
Péntek János akadémikus, a BBTE nyugalmazott tanára, az AESZ elnöke az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, dr. Nagy L. János Illyés Gyulát idézte: „Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”
Zsigmond Győző alapítótag, egykori elnök régi fotók, kiadványok kivetítésének kíséretében idézte fel az AESZ indulását, a kezdeti körülményeket, az első nyelvhelyességi versenyek hangulatát, és javaslatokat is tett a további működésre, egyben felajánlva szakmai segítségét is.
Helyszűke miatt nem tolmácsolhatjuk a beszédek sorát, a számtalan megszívlelendő gondolat meghallgatása után is fontos pillanat következett, átadták a Nyelvőrzés Sütő András-díját, amelyet ebben az évben Albert Ernő nyugalmazott magyartanár, néprajzkutató vehetett át. Laudációt Erdély Judit, az AESZ alelnöke mondott, akit egykori diákként az Albert tanár úr órái, hozzáállása győzött meg arról, hogy neki is a magyartanári pályát kell választania. A bronzplakettet (Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását) Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke nyújtotta át.
Albert Ernő Csíkdánfalván született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója volt. Számos publikáció, könyv, gyűjtés fűződik nevéhez, érdemeit Sepsiszentgyörgy városa 2006-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.
A saját megfogalmazása szerint a 80. életév után ráadásba kapott 86.-at taposó Albert Ernő úgy véli, ha valamikor, most igazán szükség van az anyanyelv ápolására. „Csak a fiatalok látnak minket öregnek, hiszen rengeteg még a munka, a tennivaló, amit csak mi végezhetünk el” – fogalmazott. Hozzátette: nagy fájdalom számára, hogy szép magyar nyelvünket sokan úgy használják, hogy egymást érik – szóban és írásban, köznyelvben és médiában – a trágár kifejezések.
Szöllősi Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának A nagy hegyi tolvaj című ballada szívhez szóló előadása után Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója tolmácsolta üdvözlő szavait, majd az idén első alkalommal átadott Tüzes Bálint-díj kiérdemlőjét ismerhettük meg. Izsák Arnold Róbert (akinek verseit korábban a Székely Hírmondó hasábjain is olvashatták) prof. Péntek Jánostól vehette át az anyagi támogatással is járó elismerést, a Tüzes Bálint öccse, a Svájcban élő Péter által alapított díj ugyanis az anyanyelvápolás terén kiemelkedően teljesítő diákokat hivatott segíteni.
A három órán át zajló megnyitó ünnepséget a sepsiszentgyörgyi Harai zenekar és Szöllősi Katalin fellépése zárta. Délután a diákok kiránduláson vettek részt, felkeresték az Ika várát, majd kézműves tevékenységekre fogadta őket a csernátoni Haszmann Pál Múzeum.
Ugyancsak aznap 16 órától az Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyílt meg A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás. Gesztusértékű, hogy a pannókon olvasható tudnivalókból összeállított rövid összefoglalót román nyelven is kifüggesztették.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta: megtiszteltetés az intézménynek, hogy fogadhatják a Budapesti Városvédő Egyesület egyház- és bibliatörténeti kiállítását, amelyet eddig már több mint félszáz helyszínen mutattak be. Különlegesség, hogy itt az alapkiállítás helyi polgárok által rendelkezésre bocsátott darabokkal is kiegészült, mint például a Budapesten 1868-ban kiadott Biblia és egy 1903-as kiadású Újtestamentum, illetve egy 20. század eleji református Biblia.
Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese méltatta a kiállított anyag jelentőségét, végül a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészcsaládjainak kórusa adott elő két kórusművet, Ruszka Sándor karnagy irányításával.
A kiállításmegnyitót szakmai konferencia követte a múzeumban A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témával, a következő előadásokkal: Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja; A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében; Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában; Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton délelőtt kirándulásra mentek a meghívottak és a konferencia résztvevői, ezzel párhuzamosan kezdődött a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban. Városnézés és múzeumlátogatás után, délután a Cimborák Bábszínház szórakoztatta a 4. osztályosokat, illetve Mint a szép híves patakra című koncertjét mutatta be a Codex Régizene-együttes a Vigadóban, este pedig a Harai zenekar húzta a talpalávalót a táncházban, a Gábor Áron Szakképző Líceumban.
Vasárnap délelőtt a Vigadó Művelődési Házban az eredményhirdetéssel és díjazással egybekötött záróünnepséget a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadása színesítette.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 15.
26. Erdélyi Magyar Tudományos Napok
A víz maga az élet
Érdekes, jó hangulatú, számos új ismeretet is tartalmazó előadásokat hallgathatott, aki részt vett a 26. EMT-napokon. Nagy kár, hogy az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) által idén az éltető víz köré szerveződő előadássorozatra alig kéttucat ember volt kíváncsi.
Szakács Zoltán megyei EMT-elnök felvezetőjében említést is tett arról, hogy sikertelenül próbálnak kapcsolatot teremteni az ifjúsággal, mi több, a felnőtt műszaki értelmiség is erősen „kopik”. Makfalvi Zsuzsa, a Székely Mikó Kollégium tanára a Föld vízkészletéről szólva rámutatott arra, hogy – arányait tekintve – nem biztos, helyes az, ha arról beszélünk, hogy mennyi víz van a Földön, sokkal jobban megfelelne a valóságnak, ha azt mondanánk, van néhány (kontinensnek nevezett) sziget a vízben.
– Ha a Földön lévő összvízmennyiséget 100 vedernek vesszük, akkor ebből 99,5 veder a világ-óceánban, a kőzetekben, a jégtakaróban és más, ember által nem elérhető helyen van. Amiből mi élünk, az egy fél veder víz, s ennek is nagy része a felszín alatt van, valójában hozzáférni egy-két decihez tudunk – mutatott rá az előadó az arányokra. A gyógyvizek hasznosítása ivókúra formájában című előadásában dr. Albert István a Benkő-borvíznek a gyomorműködésre kifejtett felette hasznos hatásáról beszélt, és azt mondta: epe-, vese-, hasnyálmirigy-megbetegedésekben önálló orvosságként, vagy gyógyszer kiegészítőként használható.
Ugron Noémi, a sepsiszentgyörgyi vízművek mérnöke azt az utat vázolta, amit a víz a kutaktól a csapig megtesz, és úgy fogalmazott: Háromszéken jó minőségű, ivásra mindenkor alkalmas víz folyik a csapokon. Kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen alapja nincs annak, hogy Sepsiszentgyörgy alacsonyabban fekvő részein gyengébb minőségű víz folyna, mint máshol. Sándor László, a vízművek főmérnöke az árvizekről, azok okairól és a védekezés módozatairól beszélt. Külön kitért a hódokra, akik ugyan „okleveles hidrotechnikai mérnökök” lehetnének, de megkeserítik az árvízvédelmi szakemberek munkáját.
– Szép dolog a környezetvédelem, csak erről nem lesz egyszerű meggyőzni annak a falunak a lakosságát, amelyet – mondjuk – egy hódgaléria mentén bekövetkező gátszakadásban elönt a víz – vélekedett a szakember.
A főmérnök érvekkel cáfolta azt a felvetést, hogy a folyószabályozásra költött eurómilliókból inkább kárpótlást kellene adni az esetleges árvizek károsultjainak.
A mezőgazdasági kultúrák öntözéséről Bartha János mérnök beszélt. Kiderült: ahhoz, hogy a legjobb termőföldnek számító Szépmezőn versenyképes módon lehessen krumplit termeszteni, nagyjából ugyanakkora vízmennyiséggel kell még öntözni a növényt, mint amennyi átlagosan, csapadék formájában, természetes módon lehull. Már, ha lehull, mert az országos meteorológia szolgálat statisztikája szerint az elmúlt 100 évben mindössze 10, csapadék szempontjából normális esztendő volt – fejtegette a szakember.
Puskás Melinda kertészmérnök a szobanövények vízháztartásáról mondott érdekes adatokat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A víz maga az élet
Érdekes, jó hangulatú, számos új ismeretet is tartalmazó előadásokat hallgathatott, aki részt vett a 26. EMT-napokon. Nagy kár, hogy az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) által idén az éltető víz köré szerveződő előadássorozatra alig kéttucat ember volt kíváncsi.
Szakács Zoltán megyei EMT-elnök felvezetőjében említést is tett arról, hogy sikertelenül próbálnak kapcsolatot teremteni az ifjúsággal, mi több, a felnőtt műszaki értelmiség is erősen „kopik”. Makfalvi Zsuzsa, a Székely Mikó Kollégium tanára a Föld vízkészletéről szólva rámutatott arra, hogy – arányait tekintve – nem biztos, helyes az, ha arról beszélünk, hogy mennyi víz van a Földön, sokkal jobban megfelelne a valóságnak, ha azt mondanánk, van néhány (kontinensnek nevezett) sziget a vízben.
– Ha a Földön lévő összvízmennyiséget 100 vedernek vesszük, akkor ebből 99,5 veder a világ-óceánban, a kőzetekben, a jégtakaróban és más, ember által nem elérhető helyen van. Amiből mi élünk, az egy fél veder víz, s ennek is nagy része a felszín alatt van, valójában hozzáférni egy-két decihez tudunk – mutatott rá az előadó az arányokra. A gyógyvizek hasznosítása ivókúra formájában című előadásában dr. Albert István a Benkő-borvíznek a gyomorműködésre kifejtett felette hasznos hatásáról beszélt, és azt mondta: epe-, vese-, hasnyálmirigy-megbetegedésekben önálló orvosságként, vagy gyógyszer kiegészítőként használható.
Ugron Noémi, a sepsiszentgyörgyi vízművek mérnöke azt az utat vázolta, amit a víz a kutaktól a csapig megtesz, és úgy fogalmazott: Háromszéken jó minőségű, ivásra mindenkor alkalmas víz folyik a csapokon. Kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen alapja nincs annak, hogy Sepsiszentgyörgy alacsonyabban fekvő részein gyengébb minőségű víz folyna, mint máshol. Sándor László, a vízművek főmérnöke az árvizekről, azok okairól és a védekezés módozatairól beszélt. Külön kitért a hódokra, akik ugyan „okleveles hidrotechnikai mérnökök” lehetnének, de megkeserítik az árvízvédelmi szakemberek munkáját.
– Szép dolog a környezetvédelem, csak erről nem lesz egyszerű meggyőzni annak a falunak a lakosságát, amelyet – mondjuk – egy hódgaléria mentén bekövetkező gátszakadásban elönt a víz – vélekedett a szakember.
A főmérnök érvekkel cáfolta azt a felvetést, hogy a folyószabályozásra költött eurómilliókból inkább kárpótlást kellene adni az esetleges árvizek károsultjainak.
A mezőgazdasági kultúrák öntözéséről Bartha János mérnök beszélt. Kiderült: ahhoz, hogy a legjobb termőföldnek számító Szépmezőn versenyképes módon lehessen krumplit termeszteni, nagyjából ugyanakkora vízmennyiséggel kell még öntözni a növényt, mint amennyi átlagosan, csapadék formájában, természetes módon lehull. Már, ha lehull, mert az országos meteorológia szolgálat statisztikája szerint az elmúlt 100 évben mindössze 10, csapadék szempontjából normális esztendő volt – fejtegette a szakember.
Puskás Melinda kertészmérnök a szobanövények vízháztartásáról mondott érdekes adatokat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 17.
Székely történelmi vetélkedő
Tizennyolc csapat jelentkezett A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny vetélkedőre, amelyet a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a Magyar Erdélyért Egyesülettel (MERT) közösen szervez már harmadjára.
A vetélkedőre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhettek be. A jelentkezők zöme háromszéki, nemcsak városi, hanem nagyborosnyói, barátosi, zágoni, illyefalvi és uzoni iskolából is jelentkeztek, de akad egy Hargita megyei csapat Csíkszentmihályról, és visszatérőként jelentkezett a vajdasági Ada község iskolájának csapata. Az elektronikus úton elküldött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére kell eljuttatni. A kérdések a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában témakörből származnak. Az októberben tartandó második fordulóba az első tíz, legtöbb pontszámot szerzett csapatot hívják meg, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket. Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője elmondta, 2015-ben 25-en, tavaly 30-an jelentkeztek. Az idei visszaesést azzal magyarázza, hogy ebben az évben magyarságtörténeti tantárgyversenyt hirdetett az oktatási minisztérium szintén a hatodikos és hetedikes diákoknak a Romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai tantárgyból.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizennyolc csapat jelentkezett A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny vetélkedőre, amelyet a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a Magyar Erdélyért Egyesülettel (MERT) közösen szervez már harmadjára.
A vetélkedőre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhettek be. A jelentkezők zöme háromszéki, nemcsak városi, hanem nagyborosnyói, barátosi, zágoni, illyefalvi és uzoni iskolából is jelentkeztek, de akad egy Hargita megyei csapat Csíkszentmihályról, és visszatérőként jelentkezett a vajdasági Ada község iskolájának csapata. Az elektronikus úton elküldött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére kell eljuttatni. A kérdések a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában témakörből származnak. Az októberben tartandó második fordulóba az első tíz, legtöbb pontszámot szerzett csapatot hívják meg, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket. Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője elmondta, 2015-ben 25-en, tavaly 30-an jelentkeztek. Az idei visszaesést azzal magyarázza, hogy ebben az évben magyarságtörténeti tantárgyversenyt hirdetett az oktatási minisztérium szintén a hatodikos és hetedikes diákoknak a Romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai tantárgyból.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 18.
Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)