Egyházi vezetők felfogása az állam és egyház kapcsolatáról
A nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a szegedi METEM – Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség előadás-sorozatot szervez november 14-15. között Nagyváradon, a Posticum Kulturális és Ifjúsági Központban (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului utca 26.).
Az egyház hatalma – a hatalom egyháza. A közép-kelet-európai egyházi vezetők felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1945 és 1989 között című előadás-sorozat programja a következő:
November 14., csütörtök: 14 óra –14.20 – Megnyitó. I. szekció: „Behálózva” – hírszerzés és egyházi diplomácia. Moderátor: Varga Szabolcs. 14.20–14.50 – Jánosi Csongor (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Román–magyar belügyi és állambiztonsági együttműködés református egyházi ügyekben az 1950-es évek végén és a ’60-as évek elején. 14.50–15.20 – Bandi István (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest): A magyar hírszerzés kísérletei a katolikus egyház vezetőinek befolyásolására a ’60-as, ’70-es évek fordulóján. 15.20–15.50 – Zombori István (történész, szakértő, METEM, Szeged): A hatalom egyháza: Magyarország és a Szentszék az 1960-as években. II. szekció: „Rendszer-minták” – antropológiai és teológiai megközelítés. Moderátor: Zombori István. 16.10 –16.30 – Bánkuti Gábor (egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem): Egyház és hatalom Romániában és Magyarországon az ’50-es években. Rendszer-antropológiai összehasonlítási kísérlet. 16.30–16.50 – Gárdonyi Máté (főiskolai tanár, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Egyház a szocialista társadalomban – mint teológiai probléma. 16.50–17.20 – szünet. 17.20–18.20 – Vita. Moderátor: Balogh Margit.
November 15., péntek: III. szekció: Személyek és személyes döntések – katolikus helyzetkép. Moderátor: Kovács Sándor. 9–9.30 – Janka György (tanszékvezető, főiskolai tanár, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza): A magyar görögkatolikus egyházi vezetők és az államhatalom (1945–1989). 9.30–10: – Balogh Margit (történész, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Budapest): Hűség és felelősség a túlélés tükrében. Mindszenty József az együttműködés határairól. 10–10.30: Vörös Géza (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): „Elment az öregember” – Mindszenty emigrációs évei a hírszerzés tükrében. 10.30-11: Nagy Mihály Zoltán (történész, Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, Nagyvárad): Együtt létezés vagy kollaborálás? Márton Áron püspök felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1948 és 1960 között. 11–11.20: szünet. 11.20–13.50 – Vita. Moderátor: Gárdonyi Máté. IV. szekció: Személyek és személyes döntések – protestáns helyzetkép. Moderátor: Janka György. 14.30–15: Csendes László (Ph.D, a CNSAS volt elnöke): Próbatétel. Argay György püspök 33 esztendőnyi szolgálata az Romániai Evangélikus Egyház élén. 15–15.30: Kovács Sándor (egyetemi tanár, Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár): Párhuzamos életrajzok? Kovács Lajos és Erdő János életpályája 1956 után.
16.30–17: Pál János (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Az unitárius egyház és az állam viszonya 1945–1965 között. Az egyház szerepe az államszocializmus első két évtizedében. 17–17.20: szünet.
17.20–18.20: Kiértékelés, vita. Moderátor: Gyarmati György
Reggeli Újság (Nagyvárad)

1956 gócpont volt a kisebbségpolitikában
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal Stefano Bottoni történész, az MTA Történettudományi Intézetének tagja tartott expozét.
A megjelenteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Előadásában Stefano Bottoni történész arról beszélt: hogyan fejlődött Románia 1944-1964 között, miért jelentett gócpontot az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc a hazai kisebbségpolitikában. Arra hívta fel a figyelmet: más kelet-közép-európai országoktól eltérően nálunk csak két kommunista vezető volt: Gheorghiu-Dej és Ceauşescu, akik mindketten valamivel több mint 20 évig voltak pozícióban, egészen a halálukig. A kommunista diktatúra, illetve a sztálinista korszak kiépülése szempontjából az első törésvonalat 1944. augusztus 23-a jelentette, mely abból a szempontból volt jelentős politikai fordulat, hogy Románia esélyt kapott rá, hogy a területi veszteségeit Erdély megtartásával kompenzálja. Éppen ezért még napjainkban is vita zajlik a szakemberek közt arról: hogyan kezeljék e napot, mi az üzenete? Másik fontos időpont 1946 novembere, amikor választásokat tartottak. A több mint félmillió taggal rendelkező Román Kommunista Párt (PCR) ekkora már kellőképpen megerősödött, a baloldal pedig megszerezte a parlamenti helyek 80 százalékát. Nyilvánvaló, hogy csalással, de azért az sem igaz, hogy a baloldalnak akkortájt ne lett volna jelentős támogatottsága- hangsúlyozta a történész. A kommunisták aztán 1947-ben fokozatosan egyeduralomra tettek szert, ahonnan már csak egy lépés volt Mihály király elmozdítása, a népi demokrácia kikiáltása, az új alkotmány elfogadása, 1948-ban pedig egy 95 százalékban a kommunisták uralta parlament megalakulása. Bár politikatörténeti szempontból ez egy egyszerű folyamatnak tűnik, azért a társadalmi átalakulás érdekes volt. Például a környező államokban hamarabb zajlott a kollektivizálás és az iparosítás. Románia háborús teljesítménye, kiugrása ugyan meghatározta a hadsereg fontos szerepét, de még kezdeni kellett valamit az ortodox egyház súlyával, a román polgársággal, a királyi udvarral és a szélsőségesen differenciát kisebbségekkel.
Autonóm Tartomány
Erdély, mint területi kérdés nem létezett, de Bukarest tudta, hogy valamit adnia kell a magyaroknak, a magyar ügy tehát politikai kérdéssé vált. A magyarokat asszimilálódni nem képes, ellenséges populációnak tartották, barátságtalan forgatókönyvek is napvilágot láttak a jobboldal részéről (kitelepítések, a jogegyenlőség és az autonómia megtagadása). Ezzel indokolható, hogy a magyarok nagy arányban léptek be a PCR-be, hiszen a kommunisták ajánlata számukra vonzó volt: jogegyenlőség, saját oktatási hálózat, anyanyelvhasználat. Különböző okok miatt a többi kisebbség nem bizonyult relevánsnak a román hatalom számára, a magyarokat viszont Bukarest többrétű partnerhálózattal szólította meg. Nem volt lebecsülendő, hogy 1947-ben a magyar kommunisták száma 100-150 ezerre volt tehető, és az 1944-1953 között működő, 500 ezer fős Magyar Népi Szövetség számos funkciót töltött be. Ugyanakkor figyelemre méltó volt Groza Péter szerepe, személyes varázsa, aki a magyarok körében rendkívül népszerűnek bizonyult, elbűvölte őket, mert annak ellenére, hogy román hazafi volt, személyes közbenjárásával rengeteg magyar embernek segített. Furcsa mód a magyarok ezen számukra kedvező állapotot az orosz stratégiai gondolkodásnak, Sztálinnak köszönhették, a Szovjetunió befolyásának hatására jött létre 1952-ben a Marosvásárhely központú Magyar Autonóm Tartomány, mely teljesen új dimenzióba helyezte a székely kérdést. A központi tudat érzését adta az ott élőknek, mert megjelentek a politikai térképen. Mivel a tartomány hatalmi vertikumát nagyrészt a székelyek alkották, a struktúra például szolgált arra nézve, hogy a kommunista rendszert magyarul is lehet építeni. Szinte minden magyarul zajlott, ezért a székelyek kevésbé élték meg az ismét Romániához való tartozás traumáját, pacifikálódtak. Ugyanakkor lassan belenyugodtak abba, hogy vége, nincs visszaút, hozzá kell szokjanak ahhoz a gondolathoz, hogy Erdély már soha többé nem lesz Magyarország része.
Megbízhatatlanok
Az ’56-os forradalmat egy érdekes pillanat előzte meg: az év nyarán a két kormány megállapodott abban, hogy megkönnyítik a határátlépést. Ebből adódóan több ezer ember Magyarországra utazhatott, ahol „energiabombával” töltekeztek fel, mert Budapesten azt tapasztalták, hogy lehet szó politikai változásokról. Sokan bekapcsolódtak az ottani eseményekbe, majd hazatértek, és elmesélték az ott történteket. A román hatalom ebből azt a következtetést szűrte le, hogy a magyarok megbízhatatlanok, nem tudnak integrálódni, visszautasítják azt a lehetőséget, amit felkínáltak nekik. A kisebbségpolitika átalakulásában emellett az is döntő szerepet játszott, hogy a román hatalom tévesen meg volt győződve arról, hogy Budapesten nacionalista puccs zajlik, Erdély is a követelések közt van. Noha Temesvárt kivéve Romániában nem voltak megmozdulások, Bukarest úgy vélte: túl sok engedményt tett a magyaroknak, szigorúbb ellenőrzésekre van szükség. 1956 után tehát új szakasz kezdődött, megváltozott a nemzetiségpolitika és az államigazgatási technika, fokozódott a bizonytalanság és lelki terror. A megtorlások 1964-ig tartottak, amikor amnesztiát kaptak a politikai foglyok. A rendszer egyik nagy tragédiája azonban, hogy közben az állambiztonsági hálózat megerősödött, és ebben kiemelt szerep jutott a volt politikai foglyoknak, sokuk számára a szabadulásuk után úgymond egy második élet kezdődött.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Két részre tagolódott a Ceauşescu-korszak
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében Novák Csaba Zoltán történésznek, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomkutató Intézet munkatársának az előadásával zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia idei történelmi modulja.
Az egybegyűlteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. A Ceauşescu-korszakról, ennek magyarságpolitikai vonulatáról tartott előadásának kezdetén Novák Csaba Zoltántörténész arra hívta fel a figyelmet: noha sokan erre úgy emlékeznek vissza, mint a sötét nyolcvanas évekre, azért ha alaposabban megpiszkáljuk a korabeli dokumentumokat, azt tapasztalhatjuk, hogy a hatvanas években más, a magyarság szempontjából előnyös dolgok is történtek. Amúgy a korszak két részre tagolható: az 1965-1974 közötti éveket a liberalizálódás, a viszonylagos szabadság jellemezte, 1975-1989 között pedig kiteljesedett a nemzeti kommunizmus. Ceauşescu uralkodásának csúcspontját 1968-ban érte el, amikor Nyugaton is sikereket könyvelt el, és az erdélyi magyarság döntő többsége is felsorakozott mögötte. Ekkor már működött a diktatúra és a személyi kultusz, és a kondukátor nagyszerű érzékkel használta ezt ki. Gheorghiu-Dej halálakor Románia már különutas politikát folytatott a szocialista táboron belül, melyet a nemzeti érzés mobilizálásra használtak fel. Ugyanakkor ekkor már minden ötvenes évekbeli áldás felszámolódott magyar szempontból, a magyar káderek elveszítették politikai súlyukat.
Az 1965-ben hatalomhoz jutó Ceauşescu részben új politikába kezdett, részben felvállalta Gheorghiu-Dej örökségét. Taktikai okokból békejobbot nyújtott az erdélyi magyaroknak, vagyis a kisebbségi kérdés ismét a politikai közbeszéd részévé vált-, és az hirdette: győzött a szocializmus, megszűnt a kizsákmányolás, új történelmi perspektíva tűnt fel, ami miatt át kell szervezni az országot. Hatalmi konszolidációjának jeleként bevezette a szocialista nemzet fogalmát- ami tulajdonképpen a fokozatos asszimilációt jelentette-, illetve folytatódott a szocialista típusú átnevelés és az egyházellenesség.
Három esemény
1968-ban három fontos esemény történt. Ekkor került sor a megyésítésre, ami magyar szempontból tulajdonképpen leredukálódott a Székelyföldre, és végül kompromisszumos megoldás született a liberálisabb hangulatnak köszönhetően. Ennek az évnek a másik fontos történése az volt, hogy a román pártvezetés úgy gondolta, találkoznia kell a magyar értelmiségi elittel. Erre június 23-án került sor, és a felvetett problémák megvitatása részleges sikereket eredményezett, például ekkor döntöttek a Kriterion Könyvkiadó megalapításáról, a TVR magyar adásának és A hét című kulturális folyóiratnak az elindításáról. A harmadik jelentős mozzanat a Szocialista Egységfront életre hívása volt, mint új mobilizációs eszköz, és ennek részét képezte a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa, melynek ára a magyar értelmiség lojalitása volt. Közben zajlott a szocialista modernizáció és az iparosítás, ennek minden pozitív és negatív hozadékával együtt.
Fordulat 1971-ben következett be, amikor elkezdődött az „aranykor”, vagyis grandiózus társadalom- és gazdaságalakítási program indult be, kulturális miniforradalom és úgynevezett szisztematizálás zajlott, mely a nyolcvanas évek második felében a falurombolásban és a városkép-átalakításokban csúcsosodott ki. Az általános gazdasági helyzet romlott, közellátási zavarok jelentkeztek, és Ceauşescu nemzetközileg elszigetelődött. Erősödött a nacionalista diskurzus, a nemzetiségi intézmények beszűkülése, illetve megszűnése következett be.
A történész a magyar értelmiségiek szerepére is kitért. Kiemelte, hogy az általa hatvannyolcasoknak nevezett intellektuelek kihasználva az eleinte kínálkozó lehetőségeket, különböző pozíciókat töltöttek be a politikai vagy a kulturális életben. A nyolcvanas évek második felében azonban a legtöbben elveszítették a tisztségeiket, de olyanok is akadtak, akik éppen ellenkezőleg, ekkor futottak be sikeres karriert, minden egyéni sorsok, személyes ambíciók függvénye volt.
Eközben Kádár
Eközben Magyarországon Kádár az 1956-ot követő megtorlásoktól eljutott a reformokig, kiépült a klasszikus magyar modell, a gulyáskommunizmus. Kádár Ceauşescuval ellentétben az antinacionalista legitimációs diskurzus híve volt, a szomszédságpolitikában eleinte kerülte a konfrontációt. Ahogyan teltek az évek, a magyar-román külpolitikai viszony három szintet ütött meg: terepfelmérő barátkozás, mérsékelt számonkérés és a jószomszédi stratégia bukása.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Etnogenézis, romanizáció és kontinuitás
Nagyváradon szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei modulja. Tóth Endre történész, egyetemi tanár, az MTA doktora tartott előadást a dákoromán kontinuitásról.
Az egybegyűlteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bevezetőjében dr. Tóth Endre történész, egyetemi tanár leszögezte: az anyaországi kutatás nem foglalkozott különösképpen a dákoromán kontinuitással, csak a nyolcvanas években következett be némi fordulat. Megállapították, hogy már azok az itáliai humanisták, akik Magyarországon jártak- például Bonfini - észlelték azt, hogy ezen a vidéken élnek olyan egyszerű emberek, pásztorok, parasztok, akik olyan nyelven beszélnek, amit ők is megértenek valamilyen szinten.
Ezért automatikusan elkezdődött a téma úgymond tudományos kutatása, a francia utazókat is érdekelte a téma. Természetes volt számukra, hogy ezek a lakosok a rómaiak leszármazottjai, és napjainkban a szakemberek is tényként kezelik, hogy a román valóban egy neolatin nyelv.
Eközben Daciában
Arra hívta fel a figyelmet: ezt megelőzően tájainkon Iulius Caesar uralkodásának vége fele az egyik dák vezető, Burebistas életre hívott egy katonailag erős királyságot, de meggyilkolták, Utána viszonylag békés időszak következett, mígnem az I. század második felében Decebal ismét egyesítette a törzseket, és megszervezte a Daciát, melynek a Kárpátokon belül volt a központja.
A K. u. 70-80-as években a dákok állandóan betörtek a balkáni római tartományokba, fosztogattak, raboltak, és ellenszegültek annak, hogy szövetségesi viszonyt alakítsanak ki a birodalommal. Megelégelve a történteket, Róma a II. század elején úgy döntött, hogy végleg leszámol a dák veszéllyel. Első feladatának azt tekintette, hogy felszámolja a katonailag erős dák királyságot. Támadásokat indított, a két háború eseményeinek a történelemkönyveken kívül Traianus oszlopa állít emléket, filmszerűen.
Miután legyőzték a dákokat, és Decebalt megölték, volt egy köztes időszak, amikor a rómaiak hezitáltak, hogy mi legyen Daciával - provincia legyen vagy sem- magyarázta a történész. Hozzátette: végül a szenátus „héjáinak” az érvelése meggyőzte a császárt arról, hogy Dacia provinciává váljon. Mivel a dákok és a rómaiak egymás gyűlölt ellenségeinek számítottak, ezért az őslakosok közül sokan elmenekültek (például az Észak-Balkánra, ahol megalapították Dacia Novát), másokat pedig a rómaiak megöltek vagy rabszolgává tettek.
Az előadó úgy fogalmazott: a dák lakosság jó része eltűnt, a megtalált feliratok is azt támasztják alá, hogy a lakosság körülbelül 75 százaléka római (latin), görög, szír és kelta származású volt, a trák-dák népesség csupán 2 százalékot tett ki. Megítélésében ez annak is a bizonyítéka, hogy a római hódítás alatt, illetve a provinciává alakítás után a dák őslakosok elhagyták a területet, tehát nem romanizálódhattak. Összegzésképpen dr. Tóth Endre azon meggyőződésének adott hangot: ahhoz, hogy a dákoromán kontinuitásról beszélhessünk, arra lett volna szükség, hogy a dák lakosság tetemes része helyben maradjon, és átvegye a rómaiak anyagi és szellemi kultúráját, viseletét, viszont egyelőre erre utaló semmilyen fajta bizonyíték nincs.
Véleménye szerint a román etnogenézis helyszíne ezért az észak-balkáni terület, ahonnan a kora középkorban a románság egy része Erdélybe, másik hányada pedig Görögország, az Al-Duna és Dalmácia irányába vándorolt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Székelyhon.ro,

Máig vitatott kérdés a székelyek eredete
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja. Hermann Gusztáv Mihály, a BBTE oktatója tartott előadást a székelyek eredetéről és jogállásáról.
Az érdeklődőket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport kiadásában megjelent a Nem tündérkert vagy nagyon is az. Erdély a magyar történelemben című hiánypótló kötet, ami azokat a mélyinterjúkat tartalmazza, melyeket Szilágyi Aladár készített a Szacsvay Akadémia tavalyi évadjának meghívottjaival. Ezt követően a közíró, újságíró ismertette röviden a könyv megszületésének körülményeit.
A folytatásban Hermann Gusztáv Mihály, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója tartott vetített képes előadást a székelyek eredetéről és jogállásáról. Hangsúlyozta: egy vitatott kérdésről van szó, akadémiai körökben, tehát a legmagasabb szinten sincs lezárva, négy fontosabb elmélet létezik: a hun-székely eredetmítosz, a kettős honfoglalás, a türk (bolgár-török) eredet, valamint a magyar származás. Aki a Székelyföldön utazik, általában azt tapasztalja, hogy a helyiek köztudatában az él, hogy ők Attila király és Csaba királyfi utódai. Ennek a meggyőződésnek az elterjedésében, általánossá válásában nagy szerepe van Orbán Balázs A Székelyföld leírása című hatkötetes munkája 1868-ban megjelent első kötetének. Ugyanakkor ezen elmélet gyökerei a krónikás hagyományokra is visszavezethetőek: Anonymus (1210 körül), Kézai Simon (1282-1283 körül megjelenik a Csaba-monda), a Képes Krónika (1358) és Thuróczy János Chronica Hungaroruma (1486-1487). A hun-szkíta-székely eredet szilárd alappillére aztán Werbőczy Tripartituma (1514) lett, mely törvényerőre emelte ezt az elméletet.
Egy másik forrás a Csíki Székely Krónika, ennek hitelességében azonban sokan kételkednek. Legrégebbi ismert példányát Csíksomlyón keltezték 1796-ban, záradéka szerint egy 1695-ben kelt írás másolata, melynek eredetije 1533-ban készült. Szádeczky Lajos a krónika felbukkanása korában élt csíki ifjú, jogtudó nemesember Sándor Zsigmond hamisítványának tartja, mások szerint viszont Sándor Zsigmond 1796-ban túl fiatal volt ehhez. 18. századi keletkezése mellett szólnak a szöveg anakronizmusai, és formailag sem illik a 16. századi krónikák sorába. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 18. század végén a történelmi dokumentumok hamisítása anyagi érdekeket szolgált és valóságos úri divat volt Európa-szerte- magyarázta a történész.
A többi elmélet
1974-ben László Gyula a kettős honfoglalás elméletét dolgozta ki, szerinte a kései avarok voltaképpen a honfoglalás első hullámát jelentették. A nagyjából 670 után beáramló nép jelvénye a griff volt, meg az inda, a griffes-indás nép temetőit pedig jól ismerjük: sok száz síros, nagy temetők, és ezek elterjedése pontosan fedi a 11. századi magyar nyelvhatárt. Ennek alapján arra gyanakodhatunk, hogy az első magyar honfoglalás, amely nemcsak törzstöredékeket, nemzetségeket és hadakat sodort a Kárpát-medencébe, hanem a nép is áttelepült, az avar korban 670 táján játszódott le. Őket találták itt Árpád magyarjai, ők mennek székelyek néven eléjük, és csatlakoznak hozzájuk.
Ezzel ellentétben a türk eredetet hangoztatják Györffy György, Kristó Gyula, Makkai László és Fodor István. Utóbbi régész-történész 1992-ben azon meggyőződésének adott hangot, hogy a székelység magva a volgai bolgárok egyik törzséből szakadt ki. Feltehetően már a honfoglalás idején magyar nyelvűek voltak, de egészen biztosan ezt a nyelvet beszélték, amikor Erdély földjére léptek. Határőri szervezetük elősegítette ősi csoporttudatuk megőrződését, amely a kunokhoz és jászokhoz hasonlóan meggyökeresedett a később hozzájuk csatlakozott vagy közéjük sorolt egyéb magyar népcsoportoknál is.
A magyar eredet hívei Benkő Lóránd, Bóna István és Benkő Elek. Benkő Lóránd nyelvész szerint nyelvjárási alapon tisztán megállapíthatóan a magyarság különböző rétegeiből megszervezett határőr csoportok voltak a székelyek, míg Benkő Elek régész nézete értelmében régészeti módszerekkel a székelység idegen etnikai eredete akkor volna igazolható, ha az Árpád-kori székelyek anyagi kultúrája, viselete, temetkezése eltérne a korabeli magyar, nem utolsósorban az erdélyi magyar leletektől, amiként például a középkori kunok és jászok esetében ez kiderült. A magyartól eltérő etnikumra utaló régészeti következtetések azonban az Árpád-kori székelység tárgyi hagyatékából nem vonhatóak le, a feltárt leletek nem különböznek a történeti Magyarország más pontján kiásott tárgyaktól.
Székely autonómia
Előadása utolsó részében Hermann Gusztáv Mihály arról beszélt, hogy a székelyek letelepedése többlépcsős folyamat volt, végül pedig az egyesítések után öt szék alakult ki: Udvarhely főszék, Marosszék, Csíkszék, Háromszék és Aranyosszék. A székely szék vezető szerve a közgyűlés volt, választott tisztségviselők voltak a kapitány, a székbíró és az esküdtek, akiket a királyi hatalom olyan ellenőrző hivatalnokai kontrolláltak, mint a székely ispán és a királybíró. Ugyanakkor a székely önkormányzat (autonómia) három alappillére volt a közigazgatási autonómia, a társadalmi kiváltságok és az adómentesség, ezeket azonban előbb az erdélyi fejedelmek, majd a Habsburg-uralkodók elkezdtek nyesegetni, míg végül az 1848. október 17-i agyagfalvi nyilatkozattal a székelység formálisan is betagozódott a polgári magyar nemzet kötelékébe.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Az űrlap alja
Biharország kora középkoráról
Neves magyarországi történészek tartottak előadást a Festum Varadinum csütörtöki napján. A szervezők szándéka szerint ezentúl mindig lesz történészkonferencia a bihari megyeszékhely legnagyobb magyar kulturális ünnepén.
A megyei RMDSZ-szervezet által létre hívott Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezte meg a Varadinum „történésznapját”. A nagyváradi városháza nagytermében magyarországi történelemtudósok ismertették a bihari térség kora középkori világának jelentős momentumait. Amint bevezetőjében Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Szacsvay Akadémia „ötletgazdája” emlékeztetett rá, a konferenciával visszatérnek a Varadinum hagyományához, hiszen az első rendezvényeken is volt ilyen. Zsoldos Attila és Oborni Teréz történészek vállalkoztak a továbbiak megszervezésére. Szabó azt is bejelentette, hogy a rendezvényen elhangzó értekezéseket kötetbe foglalták, a jelenlévők kaptak is belőle. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A magyar nyelv térnyerése – siker vagy kudarc?
DR. PAP JÓZSEF egyetemi docens, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára a reformkori nemzetiségi mozgalmak tárgykörében tartott előadást a Szacsvay Akadémián. Szilágyi Aladár a népek öntudatra ébredésének fáziseltolódásairól, illetve a magyar nemzeti törekvésekkel való konfrontáció okairól kérdezte.
Az etnikai arányok már a 18. században megváltoztak Magyarországon. Gondolom releváns Fényes Eleknek a felmérése, miszerint a 19. század elején már a történelmi Magyarországon sem haladta meg a magyarság aránya a 40 százalékot, Erdélyben a 30-at is alig…
Jobb statisztikáink nincsenek a Fényes Elek munkájánál erről a korszakról. A probléma érdekessége, hogy a 18. század végének, a 19. elejének emberét, sem hivatalos közegét még nem igazán érdekli az a kérdés, amit ma nemzetiségi problémaként fogunk föl. II. József uralkodását követően nincsenek népszámlálások, csupán népességi összeírások, s ezekben a nyelvi kérdések nem jelentenek fontos szempontot. Adózókat írnak össze, a nemzetiségi kérdés még nem formálódott problémává. Fényes Elek lesz az, aki összegyűjti a Magyarország népességére vonatkozó legfontosabb adatokat.
Ahogy a 18. század vége fel kezdtek megerősödni a nemzetiségi mozgalmak, ezzel párhuzamosan az úgynevezett hungarus tudatnak a kihalása is bekövetkezett?
A két folyamat párhuzamosan zajlott egymással, a hungarus tudat valamikor a 19. század első felében fog eltűnni a nemzetiségi értelmiség köréből. A magyar politikai elit hosszú időn keresztül úgy tesz, mintha létezne. Valahogy ennek az átformálódása, modern változata lett a politikai nemzet koncepció. Ez már a nemzetiségi vezetőket, mozgalmakat nem elégítette ki.
Vegyük sorra a nemzetiségeket. Ami a horvátokat illeti, nekik évszázadok óta különleges státuszuk volt, létezett egyfajta horvát államiság is. Viszont a 18. század végi abszolutizmus, a németesítési törekvés őket is érintette…
Az abszolutizmus kihívásaira mind a két rendi nemzet ugyanúgy reagált. Az első időszakban közös fellépések is voltak. A konfrontáció a 19. század első felében indul el. Valóban volt egy olyan periódus, amikor a horvát rendek és a magyar rendek együtt tudtak fellépni az udvari abszolutizmussal szemben. A horvát nemzeti mozgalom viszont kialakított egy olyan koncepciót, amit illírizmusnak nevezünk, ami metszette a magyar politikai elitnek az elképzeléseit. A magyar királyság déli területeiből egy úgymond illír koronatartományt akartak kialakítani.
Ez előképe lehetett a későbbi Jugoszláviának?
A 19. századi délszláv egységgondolatok valóban a későbbi jugoszláv gondolatnak az előképei, csak abban nem tudtak megegyezni a szerbek és a horvátok, hogy kié legyen a vezető szerep.
Ha jól tudom, már 1790-ben lépéseket tettek a horvát nemesség kiváltságainak a megőrzése érdekében. Ez szinkronban volt a magyar törekvésekkel?
Igen, hiszen 1790-ben a szűkebben vett Magyarországon is ugyanez történik: II. József rendszere után az 1790-91-es országgyűlésen a rendek mindent elkövetnek azért, hogy megerősítsék a nemesi kiváltságokat, amelyek veszélybe kerültek az előző évek felvilágosult abszolutizmusa alatt. Mindkét részről e törekvések szinkronban mozognak, de ez a kiváltságőrzés nem nemzeti aspirációkból, hanem a rendiség jellegéből adódik.
A horvátok nemzettudatra ébredése szinte egyidejű volt a magyarokéval, viszont rögtön feszültségek támadtak a magyarok törekvései körül, hiszen ők ütötték a vasat, hogy a magyar nyelvvel helyettesítsék a latint. Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
1842-ben Széchenyi az akadémiai beszédében azt vázolta föl, hogy a magyar fellépés hatására indul el ellenhatásként a nemzetiségi nyelvi harc és a nemzetiségi identitás kialakulása. Azért látnunk kell, hogy az egy régióban együtt élő nemzetek, népek értelmisége hasonló kihívásokkal találja magát szembe egy adott időszakban. Inkább a párhuzamosság a helyes kifejezés. Nem a hatás-ellenhatás, hanem a hatás, úgy, hogy egyszerre érik a kihívások Európa részéről, az abszolutizmus, II. József irányából, s erre volt a közös – nem egyeztetett – reakció. Onnantól kezdve, hogy ezek a népek elkezdik építeni a saját nemzeti kultúrájukat, közöttük is kialakul egyfajta konfrontáció.
Ami a szerbeket illeti, ők nem voltak ugyanolyan helyzetben, mint a horvátok, a szerb társadalom az úgynevezett csonka társadalmak kategóriájába sorolható. Viszont más ortodox felekezetű nemezetekkel szemben bizonyos előnyt élveztek, ami az egyházuk helyzetét illeti. 1790-ben tartották meg Temesváron a fordulópontnak szánt népgyűlésüket. Mi is történt ott?
A szerbeknek már megvolt egy működő rendszerük, ez az egyházi autonómia. Azon belül jelentős volt a világiaknak a befolyása. Egy olyan nemzeti-vallási gyűlést tudtak összehívni, ahol jelen volt az egyházi elit, képviseltették magukat a polgári rétegek, a kereskedők, az iparosok és megjelentek a szerb katonaparasztoknak a képviselői is. Ennek a temesvári gyűlésnek a fő kérése, amit II. Lipóthoz intéztek: egyfajta területi alapú autonómiának, az úgynevezett vajdaságnak a megszervezése a szerbek által lakottnak tekintett területeken.
Ez valósult volna meg ideiglenesen a magyar szabadságharc leverése után?
Ez valósult volna meg, ha nem egy abszolutista időszakban szervezik azt a Szerb vajdaságnak és Temesi Bánságnak nevezett koronatartományt, ami nem egy önigazgató területe a birodalomnak, csupán egy adminisztratív kerület. De a „vajdaság” nekik egy hagyományos elképzelésük, és már ekkor elkezdődik a horvátokkal is a konfrontáció, hisz Szlavóniára ők is igényt tartanak.
A szlovákok még nagyobb fáziskésésben voltak a déli szlávokkal szemben, az övék tényleg csonka társadalomnak volt nevezhető. Nem csoda, hogy ott a nemzeti mozgalom később indult meg. Nemzeti egyházuk nem volt, az evangélikusok inkább arra hajlottak, hogy irodalmi nyelvként ne valamelyik szlovák nyelvjárást, hanem a csehet használják…
A szlovákok több szempontból különböznek az előző két nemzetiségtől. Az egyik legfontosabb az, hogy vallásilag megosztottak voltak. Kétharmaduk római katolikus, egyharmaduk evangélikus. A nemzeti mozgalomban viszont az evangélikusok viszik a prímet, hiszen náluk a világi értelmiség befolyása nagyobb. A szlovákok esetében a fő probléma valóban az, hogy nincs egységes nyelvük. Három fő, egymástól sokban eltérő nyelvjárás létezik. Az első időszaknak a belső nyelvharc arról szól, hogy melyik nyelvjárás legyen a három közül az irodalmi nyelv. A század elején őket még nem foglalkoztatják az autonómia-törekvések. 1848-ra jutnak el erre a szintre, liptószentmiklósi gyűlésükön már ők is autonómiát követelnek, de még erősen keresik az identitásukat kelet és nyugat, az oroszok és a csehek között.
Külön kérdéskör az erdélyi szászoké. A Szász Universitásnak hála ők voltak a történelem folyamán a legkiváltságosabb helyzetben, a legfejlettebbek voltak társadalmilag, gazdaságilag, kulturálisan. Gondolom, azok a szász fiatalok, akik német földön jártak egyetemre, bőven hozták magukkal a nemzeti eszméket.
Az erdélyi szászok érdekes mozgalmat alkottak. Egyrészt az Erdély autonómiájának, a magyar királyságon belüli függetlenségének, a nagyfejedelemség fönnmaradásának az egyik fontos támaszai ők. Ellenzik az egyesülést, érzik, hogy az előbb-utóbb az ő autonómiájukat veszélybe sodorná. A magyar nemzetállamon belül nehezebb helyzetben lesznek, kisebb lesz a szerepük, mint az Erdélyi Nagyfejedelemség keretén belül, ahol a három nemzet közül az egyiket alkotják. Az elhatárolódásuk többszörös, hiszen számos bajuk van a betelepülő románokkal is.
Gondolom, mindezt fokozta a magyar nyelv térnyerése is?
A nemzetiségi konfrontáció kialakulásának az egyik fő pontja a latint fölváltó magyar nyelv Magyarország esetében és ennek az igénye Erdély esetében is. Hiszen egy közvetítő nyelv, a latin helyére az egyik nációnak a nyelve, a magyar került. Főleg akkor vált konfliktusok forrásává, amikor az állam kizárólagos nyelvévé, államnyelvvé lépett elő. Sőt a magyarországi törvények nem csak az állam, hanem az oktatás és az egyházi belső adminisztráció nyelvévé teszik a magyart. Ezek mind olyan konfrontatív pontok voltak, amikkel szemben a nemzetiségi értelmiségi rétegeknek fel kellett lépnie a pozíciójuk megtartása érdekében.
A 18. század végére a románság körében is elkezdődött a nemzeti ébredési folyamat, aminek az első intézményesített megnyilvánulása a Supplex Libellus Valachorum volt 1791-ben. Gondolom, az egyházi-világi értelmiségük – főleg a görög-katolikus papok már tudatában voltak annak, hogy Erdélyben abszolút többségbe kerültek. Ami a Supplexet illeti, azon kívül, hogy benyújtották, volt-e valami hatása?
A császári kormány úgy tett, ahogy szokta, visszautalta az erdélyi országgyűlésnek, hogy tárgyalják ott a kérdést. A románok nem érik el, hogy negyedikként bevegyék őket az erdélyi rendek közé, hogy a nagyfejedelemség egyféle reformon menjen keresztül, de az egyházaik elismerésével komoly lépések történtek. A fő cél, hogy a három nemzet uniója négy nemzet uniójává bővüljön, nem valósul meg. A nemzeti mozgalmuk viszont kétosztatú, az erdélyiekkel szemben a magyarországi, a partiumi és bánsági románoknak egészen ellentétesek az érdekeik. Míg az erdélyiek a függetlenség, az autonómia fenntartásában látják a jövő útját, addig a magyarországi románok saját pozícióik erősítése érdekében jobban igénylik az uniót, Erdély egyesülését Magyarországgal. Nekik inkább a szerbekkel, a szerb egyházzal van viszályuk, hiszen a karlócai érsekséghez tartoznak. S ezzel szemben inkább a magyarokra óhajtanak támaszkodni. Az erdélyi magyar elit viszont tudatosan játszik arra, hogy a népképviseleti átalakulás előtt, még rendi körülmények között folytassák le az uniós tárgyalásokat. Mert ha az unió előtt vezetnék be a népképviseletet, az más összetételű országgyűlést eredményezne.
A különböző országgyűléseken 1790-től 1844-ig állandóan napirenden volt a magyar nyelv használatának kérdése, a latinnak a magyarral való helyettesítése. Gondolom, ez reakció volt arra is, hogy a 18. század végén Bécs a latin helyett német adminisztrációt igyekezett bevezetni. Ami a magyar törekvéseket illeti, azokat a nemzetiségek egyértelműen elvetették, vagy volt, aki látott benne arra is lehetőséget, hogy az osztrák abszolutizmus lazuljon?
A probléma akkor jelenik meg, amikor a nyelv alkalmazásának a köre átlép bizonyos határokat. Az 1839-40-es országgyűlés törvénycikke a döntő motívum, amikor előírják az egyházaknak, hogy három éven belül térjenek át a magyar nyelvű anyakönyvezésre. A horvátokkal meg az a probléma, hogy a diétán magyarul kellene beszélni. Nem az a kérdés, hogy az államnak a nyelve most a latin vagy a magyar. A németet sem azért akarta bevezetni II. József adminisztrációja, mert németté akart tenni mindenkit. Egyszerűen a modernizáció megkívánja, hogy egy élő nyelv legyen az államnyelv. Ez lehet a magyar is, miért ne lehetne, csak az a kérdés, hogy meddig visszük le a nyelv alkalmazásának a szintjét. Egyedüli és kizárólagos nyelvvé tesszük-e a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, vagy másoknak is adunk lehetőséget az anyanyelv használatára. Az 1840-es évek nyelvtörvényei ezt teszik kérdésessé. A kor publicisztikájában arról olvashatunk, hogy az anyanyelv magánügy, hogy senki nem akarja a szlovákot stb. magyarosítani. De hát éppen azt tapasztalják, hogy magyarul kell őket három éven belül anyakönyvezni, ami azt jelenti, hogy a neveket magyarul kell kiírni. Ez a 20. vagy a 21. század embere számára is egy fontos kérdés. Az 1790-es években hirtelen akarnak váltani a magyarra, kiderül, hogy ez akkor nem megy, s onnantól kezdve eltelik vagy ötven év, amíg egyik pillanatról a másikra vezetik be a közigazgatásba. Először az elsődleges nyelv a latin, másodlagos nyelv a magyar. Hasábos verzióban megindulhat a levelezés magyar nyelven is, majd utána magyar nyelvűvé válik. Ezek a lépések elegendőek ahhoz, hogy életbe lehessen léptetni a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban a magyar nyelvnek a használatát. Amikor áttérnek arra, hogy ezt az oktatásban is alkalmazzák, az már nem sikerül. Hiába hoznak 1845-ben olyan törvényt, hogy innentől kezdve minden iskolában magyarul kell tanítani, a tanító, a pap nem beszél magyarul, tehát ő soha nem fog magyarul tanítani, akármit mond a törvény. Ez egy tipikus „rossz” törvény.
Zárjuk a témát a szabadságharc korszakával. Tudjuk, kezdetben a nemzetiségek általában rokonszenveztek a forradalommal. Igen ám, de már az áprilisi országgyűlés olyan törvényeket hozott, amelyekben meg sem említik a nemzetiségi kérdést.
Valóban, nincs nemzetiségi törvény 1848 áprilisában Magyarországon, ennek a megfogalmazása elmaradt. Ekkor nem tartották szükségesnek a magyar politikusok.
Végeredményben európai precedens sem volt igazán erre…
Olyasmit nehéz számon kérni egy politikai eliten, amire valóban nincsen európai precedens. Ami nekik a mintapélda alkotmányosság szempontjából, az Belgium. A belga alkotmány sem ismeri még ebben a korban a kollektív nemzetiségi jogoknak az intézményét. Bár vannak a holland nyelvű flamandok, de az államnyelv a francia. A nemzetiségek kollektív entitásként való elismerése, mondjuk, Svájcban figyelhető meg, a kantonok rendszerében. Az európai fejlődés viszont nem ebbe az irányba mutat.
Mire rákényszerült, vagy felismerte a magyar kormányzat, hogy lépni kellene, már késő volt. Szegeden megegyeztek Bălcescuval, majd 1849. július 28-án megkísérelték az engedményeket kiterjeszteni minden nemzetiségre, de már alig két és fél hét volt Világosig. De ugye szinte meghökkentő, mi mindent adtak volna, majdnem minden szinten?
Ez a folyamat már korábban megindult. Wesselényi már 1848 szeptemberében készített egy tervezetet, ami a román-magyar viszonylatban elindította volna a nemzetiségi kérdés rendezését, csak jött a háború. Bár úgy tűnik, 1849 júliusában már szükségtelenek voltak ezek a tárgyalások, mégsem voltak azok, hiszen előre mutató lépések lettek volna. Egy dologra felhívnám a figyelmet: autonómiát, kollektív jogokat a nemzetiségeknek ez a törvénytervezet sem biztosított. Nyelvhasználatot, ahol többségben vannak, azt igen. De olyat, hogy a több megyéből összeálló tartományok, amelyek élén – horvát mintára – egy tartománygyűlés, egy tartományi kormányzat álljon, hogy esetleg Erdély vagy Délvidék, a Vajdaság autonómiáját megadják, arról szó sem volt. A magyar politikai elit itt is addig ment el, ami az ő egy politikai nemzet koncepciójába belefért: a nyelvhasználat lehetőségét engedni fölfelé, a vármegyei szintig.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szilágyi Aladár, könyveivel, Aradon
Erdély és más izgalmas témák
„Nyögvenyelősen” (ahogy az egyik interjú címében olvastam) ültem le e beszámoló megírásához: tegnap reggel nekifogtam a Nem tündérkert, vagy nagyon is az című, Erdély a magyar történelemben alcímű könyv lapozgatásának – és egyszer csak döbbenten láttam, hogy elfutott az idő. Sürgősen írni kellene, de éppen egy interjú közepén voltam, na még ezt…
Érdekes és izgalmas olvasmány Szilágyi Aladárnak a Várad Riport Kiadónál idén megjelent könyve. Annak is, aki többé-kevésbé ismeri Erdély történetét, de annak is, aki éppencsakhogy, és ebből a kötetből szerez majd hiteles (bár sok román történész által vitatott), vagy annak vélt információkat. A történelem ugyanis, régen se volt, manapság sem egzakt tudomány, ahol az egy meg egy az kettő. Az évszámok, mondjuk, talán nem vitathatók és interpretálhatók, ami azonban mögöttük áll, az nagyon.
De hogyan került a nagyváradi Szilágyi Aladár Aradra?
Egyrészt azért, mert legutóbbi, (említett) könyve bárhol a történelmi Erdélyben és Partiumban, tehát Aradon is érdekes. Másrészt mert a szerző aradi gyökerű: Pankotán született, Aradon járt középiskolába, és nem olyan koros (szeptember 22-én töltötte 71. évét), hogy ne lennének még itt egykori osztály- és iskolatársak, sőt tanárok is.
Murvai Miklós, az est házigazdája indításként a szerző életpályájáról beszélt. A pankotai lelkész fiáról, akinek édesapját, Szilágyi Sándort 1958-ban tartóztatták le, „rendszerellenes összeesküvés” címén húszévi kényszermunkára ítéltek, 15 éves korában a Szekuritáté vallatta, aki „rossz dossziéja” miatt négyszer is sikertelenül felvételizett egyetemre. Végül technikumot végzett, és a rendszerváltásig a Bihari Áramszolgáltató Vállalatnál dolgozott, bár közben, a ’70-es évek elején a kolozsvári egyetem filozófia szakán is diplomát szerzett.
Újságírói és riporteri karrierje tulajdonképpen ezután kezdődött: a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese, a kiadóvállalat igazgatója, a Várad című folyóirat, az Erdélyi Riport szerkesztője, „mellesleg” az Ady Endre Sajtókollégium tanára, a Királyhágómelléki Egyházkerület főgondnoka, 2008-ban a Spactator-díj kitüntetettje…
Talán ezek is megérnének egy olyan (kitűnő) riportot, amilyeneket Szilágyi Aladár tud és szokott írni.
Ő azonban nem magával, hanem szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldje (talán) egyéni sornál is fontosabb kérdéseivel foglalkozik: tíz esztendő alatt kilenc (9!) önálló kötetet adott közre.
Réhon József, a szerző egyik méltatója az aradi Jelen Házban kedd este az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett (igen sikeresnek mondható, telt ház előtt zajlott) találkozón Szilágyi Aladár három könyvéről beszélt. Az egyik az 1964-es váradi „templomvédést” eleveníti fel (a Ceauşescu-korszakban, még annak kezdeti, viszonylag enyhébb időszakában is, egy ilyesmi szinte egyedülálló), a másik Várad-hegyalja legújabb kori történetét mutatja be, a Nem tündérkert… c., idén megjelent kötet pedig interjú-gyűjtemény. Szűcs Lászlónak (a Várad és Erdélyi Riport és a kiadó főszerkesztője, Szilágyi könyveinek szerkesztője) a szerzővel folytatott párbeszéd során a műhelymunka sok – egyébként a nagyközönség számára rejtve maradó – vonatkozására tért ki. Arra, például, hogyan készültek az Erdély történetéről szóló interjúk (a szervezők egy 2010-ben az RMDSZ és a Szacsvay Akadémia által kezdeményezett rendezvény keretében hívtak meg neves magyarországi történészeket, akik 2013-ban egy Erdély-súlypontú előadássorozat keretében taglalták a témákat), de szó esett a dobrudzsai és egyéb riportutakról, köztük a Várad-hegyaljaiakról is. Szilágyi országos riportútjain – amelyekből izgalmas írások születtek az „egységes román nemzetállamban élő” 24 nemzetiségről – mintegy 170 helységet keresett fel, hogy az ott élő szlovákok, szerbek, arománok, svábok, csehek, csángók, bolgárok, muzulmán cigányok és persze magyarok stb. jelenlegi állapotáról, mindennapjairól, életérzéseiről beszámoljon. Kár, hogy a vonatkozó kötetek egy részéből, mivel kifogytak, az aradiak már nem vásárolhattak. Szűcs László ígérete szerint azonban megpróbálják ezeket az interneten hozzáférhetővé tenni.
Szép, tanulságos est volt, megszervezéséért az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületét illeti köszönet.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)

Népveszteség és népvándorlás
A 20. század elején a trianoni határok létrejöttén kívül a belső migrációk is nagyban befolyásolták a társadalom átalakulását Magyarországon – mondte el szerda-esti előadásában Romsics Ignác professzor, aki az RMDSZ által létrehozott Szacsvay Akadémia keretében a két világháborúhoz kötődő területváltozások nyomán kialakult népvándorlásokról értekezett.
Mint elmondta, a békediktátumot követően az ország rengeteg lakost vesztett, de ugyanakkor sokan be is vándoroltak. Első ízben 400 ezer magyar érkezett a trianoni Magyarországra, s közülük a legtöbben (mintegy 200 ezren) Erdély különböző részeiről vándoroltak be. Évekbe telt, amíg az ország be tudta fogadni ezt a hatalmas tömeget, és ez idő alatt sokan vagonokban éltek családjukkal a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Nemcsak a lakhatásukat, de még az étkeztetésüket is alig tudta biztosítani a kormány, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt szült. A menekülttáborok ennek következtében szélsőséges jobboldali és nacionalista mozgalmak melegágyaivá váltak.
A trianoni határokkal Magyarország lakossága azelőtt sosem látott mértékben homogenizálódott (a mintegy 9 milliós lakosság 92,1%-a magyar nemzetiségű volt) és vallásilag is egyszerűsödött – magyarázta az előadó. Mint hozzátette, ez a fajta átalakulás kifejezetten a vesztes államokra volt jellemző. Romsics Ignác beszélt még a két világháború között megalkotott revíziós tervezetekről, valamint azokról a nagyhatalmi feltételekről, amelyek végül lehetővé tették a határmódosítást.
Az előadó ugyanakkor számba vette azt a veszteséget, amelyet a II. világháborús részvétel okozott Magyarországon. A hatalmas tőkeveszteségen felül több mint kilencszázezer áldozatot követeltek a harcok – ebből 500 ezer civil halott és 360 ezer a meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett honvédek száma. Ezen felül további mintegy félmillió magyar illetőségű zsidó esett a gázkamrák, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés áldozatául.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt
Nagyvárad- A 2004-es decemberi népszavazás nem rólunk szólt, hanem egy magyarországi belpolitikai vita volt- jelentette ki szerda esti, az Ady líceumban tartott előadásában Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője.
Szerda este egy aktuális témájú előadással zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei elnevezésű idei történelmi modulja. Az egybegyűlteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte, majd Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője beszélt arról, hogyan alakult az erdélyi magyarság sorstörténete az elmúlt 90 esztendőben. Arra hívta fel a figyelmet: egy több szereplős játszmáról van szó, az úgynevezett erdélyi kérdést pedig érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként alakult Erdély sorsa államigazgatási szempontból, egy adott országon belül milyen pozíciója volt, léteztek-e külön entitások a szakpolitikákon belül, és milyenek voltak az etnikai viszonyok?
Expozéjában onnan indult ki, hogy Erdély ügyének rendezésére a 20. században különböző tervezetek készültek, a határok megváltoztatását feltételezőek, illetve módosítás nélküliek is. Utóbbi kategóriába sorolhatóak a lakosságcserére és kivándoroltatásra vonatkozó ötletek, a homogenizációs, asszimilációs programok, az etnikailag (sem) semleges modernizációs programok, a nemzetiségi/kisebbségjogi törvénytervezetek, politikai határozatok, szerződések, valamint a nemzeti autonómia (személyi, kulturális, területi, székely) tervek. Napjaink fő célja a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül egy magyar dominanciájú régió létrehozása, illetve a kettős hatalmi képleteken belül a magyar etnokulturális túlsúlyú önkormányzat(ok) létrejötte, és ezek intézményesülése, belső demokráciája.
Töréspontok
Mindezt a 20. század folyamán különféle töréspontok előzték meg a magyar kisebbségtörténetben- magyarázta. A 1918-1920 közötti időszakra jellemző a kényszerközösségek létrejötte, a szétfejlődés kényszere és a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 közt, majd a szocializmusban megtörtént a magántulajdon és a jogállamiság megszűnte, homogenizációs kényszerek hatására a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból csonka társadalom lett, a kisebbségi politizálás helyett pedig az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia gondolata, mint jövőkép és elvárás, valamint a regionális integráció és a magyar-magyar kapcsolatok rendezése az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában. Ugyanakkor a rendszerváltás után mások lettek a kulcskérdések több okból kifolyólag. A magyar kisebbség kimaradt az alkotmányozási folyamatból, ami oda vezetett, hogy politikailag is kénytelen elkülönülni, mint önálló politikai közösség, és párhuzamos társadalomban képzeli el önmagát és a jövőjét; megváltozott a geopolitikai helyzet az euroatlanti integráció következtében; új kisebbségpolitikai elitek (gazdasági regionális érdekcsoportok) és legitimációs minták jelentek meg, melyek a forrásszerzési hatékonyságuk alapján ítéltetnek meg, miközben a magyar- magyar viszony és a nemzetfogalomért folytatott harc egymásba csúszása figyelhető meg. A magyar kisebbségi eliteken belül a kilencvenes évek közepétől az addigi tapasztalatok alapján elkezdődött a magyarországi pártpolitikához való differenciált kapcsolatok kialakítása, és az érdekvédelmi szervezet vezetői felismerték, hogy a saját társadalmi-politikai legitimációjukhoz fontos a lehetőség szerinti mindenkori szerepvállalás, melynek nyomán az addigi kulturális érdekeket képviselő kisebbségpolitikusi szerep helyett a regionális gazdasági érdekcsoportokban gondolkodó, saját választói legitimitását forrásszerzéssel és kijárással biztosító politikus modellje került előtérbe.
Kettős állampolgárság
Bárdi Nándor meglátásában a külhoni magyar állampolgárság megadásának kormányzati „kényszere” öt elemre vezethető vissza: az autonómia törekvések kudarcára, a 2004-es népszavazás utáni Fidesz-kommunikációra, a kisebbségi magyar közösségek megszólíttatás igényére és elvárására, valamint arra, hogy a kisebbségi helyzet hatalmi aszinkronitásával szemben egyfajta azonossági, illetve önszemléleti szerepváltozás kezdődik el, és a magyarországi nemzetesítés és szuverenitás igény új megfogalmazásának része lett a kettős állampolgárság. A Nemzeti Együttműködési Rendszere a belső és külső nemzetegyesítésről szól, így a határon túli magyarok integrációja a magyarországi politikai közösség deficit-kompenzálását is szolgálja. Ugyanakkor a kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége számos következménnyel, veszéllyel is járt. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, elsősorban szerbiai és ukrajnai magyarság számára a nemzetközi munkaerőpiacra való kilépést jelenti a magyar útlevél; a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg, ezzel utat nyitva egy új, a kisebbségi azonosságtudattal együtt élő magyar állampolgársági-azonosság előtt; a kisebbségi közösségeken belül az egyéni társadalmi mobilitási pályák sokkal könnyebben kerülnek át Magyarországra, így a kétnyelvűség, és egyéb kisebbségi kompetenciák elsajátításának háttérbe szorulása felerősödik; a kisebbségi elitek legitimizációs válsága elmélyül; a párhuzamos kisebbségi társadalom építésének programja, mint összefoglaló közpolitikai program megreked, és fokozódik a diaszporizáció, amit jól mutat, hogy a legutóbbi államelnök választás második fordulójában mennyivel kevesebb székely ment el szavazni.
Szakértői dilemmák
Bárdi Nándor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy több szakértői dilemma is felmerült a budapesti kormányzat nemzetpolitikájával kapcsolatban. Például a külhoni magyar állampolgárság intézménye mennyiben írja felül a kisebbségi társadalomépítést, a szülőföldön való maradást, az önálló kisebbségi magyar politikai közösségek létezését? Miközben az Orbán-kormány Magyarországon államosításra törekszik, hogyan lesz képes a hét országban élő, külön érdekkel bíró kisebbségi magyar közösségekkel kooperálni? A magyarországi nemzetesítés és állami központosítás hátterével hogyan léphet fel decentralizációs, illetve autonómia igényekkel a szomszédos országokban? Lehetséges-e a kisebbségi intézményi alrendszerek szakszerű megerősítése, pártpolitika alóli kivonása a mai magyarországi belpolitikai folyamatokkal partneri módon összehangolva?
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

László királyt az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom
Kutatási területe a középkori Magyarország politika-, társadalom- és intézménytörténete. DR. ZSOLDOS ATTILA, a MTA levelező tagja a Szacsvay Akadémián a Szent István utáni Árpád-házi királyok külkapcsolatairól tartott előadást. Szilágyi Aladár Szent László koráról kérdezte a címzetes egyetemi tanárt.
Elődei: I. Béla, Salamon, majd Géza három-három éves uralkodását trónviszályok, testvérharcok jellemezték, végül László volt az, aki stabilizálta az országot…
László idejében van egy rendkívül látványos, szimbolikus jele is annak, hogy az előző évtizedek zűrzavara lezárult: az 1090-es évek elején László meghódítja, birtokba veszi az addig önálló Horvátországot.
Ez az első sikeres expanziós törekvése az Árpád-háziaknak?
Igen, nevezhetjük az első expanziónak, de nevezhetjük a Magyar Királyság stabilizálásának is. Ez olyan jó sikerült, hogy ettől kezdve a Magyar Királysággal Közép-Európa keleti felén – modern kifejezéssel élve – regionális nagyhatalomként kell számolni, amely egyfelől nem vetekedhet a két szomszédos birodalommal, a Német-római Császársággal és Bizánccal, de mind a kettőnek lehet kellemetlen és komoly ellenfele, másfelől pedig a kisebb szomszédok félve tekinthetnek rá, és érdekük a jó kapcsolat ápolása Magyarországgal. Innentől kezdve a magyar királyok rendre beavatkoznak a lengyel trónküzdelmekbe, halicsi és más orosz fejedelmek trónviszályaiba, a délszláv világ küzdelmeibe. Tehát ahogy az előző évtizedekben a Német-római Birodalom avatkozott bele a magyar trónviszályokba, most már Magyarország is képes arra, hogy a környező kisebb vagy kevésbé szervezett, politikailag gyengébb szomszédok belviszályaiba afféle „igazságosztóként” az egyik vagy a másik fél mellett elkötelezett résztvevőként vegyen részt a konfliktusokban.
Gondolom, az sem elhanyagolható dimenzió, hogy már Gézának is, de főleg Lászlónak sikerült VII. Gergely pápa támogatását elnyernie.
Ennek nagy jelentősége volt. Elsősorban azért, mert a középkor világában a vallás és az egyház jelentősebb szerepet játszott, mint manapság, mert a középkori ember nem megszokásból, vélt vagy valós politikai elvárásoknak engedve volt vallásos, hanem őszintén.
Egy tudós kollégám mondta egyszer, azóta is sajnálom, hogy nem én találtam ki: a középkori ember számára a keresztény „túlvilág” olyan volt, mint mondjuk, a mi számunkra Kína. Nagyon távoli, semmit se tudunk róla, de a reális világunk része.
Ilyen körülmények között „Krisztus földi hatalmának az örököse”, Szent Péter utóda, a római pápa nem egy volt a kor kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező uralkodói közül, hanem egy olyan erős tekintély, akivel a kapcsolatok rendezettsége kívánatos volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy VII. Gergely pedig nem egyike volt a középkor számos pápájának, hanem egy kifejezetten reformeri lelkülettel megvert vagy megáldott személyiség, akinek a nevéből képzett „gregoriánus” reform éppen arra irányult, hogy az egyház korábbi időszakban betöltött szerepét alapvetően átformálja. A korábbi időszakban, a „Karoling királyeszmének” megfelelően az uralkodót egyfajta főpapi hatalommal felruházott személynek tekintették. Szent István is ebben a szellemben rendezte be a királyságát. István volt az, aki egyházakat alapított, kijelölte a püspökségeket, püspököket ültet a főpapi székekbe. – Ez még mind a Karoling eszmének az alkalmazása. Gergely oly módon kívánt ezzel szakítani, hogy az egyházat meg akarta tisztítani a világi befolyástól. Ragaszkodott ahhoz, hogy abban az eljárásban, melyben az új püspök elnyeri méltóságát, kizárólag az egyháziak jussanak szerephez. A pápasághoz fűződő kapcsolatoknak azonban volt egy másik vetülete is ebben a korban. Salamon ugyanis, trónja elvesztése után annak érdekében, hogy visszaszerezze országát Géza hercegtől, felajánlkozott a német-római császárnak hűbéresként. Ez az első olyan pillanat – de nem az utolsó –, amikor tetten érhetjük a Pápai Kúriában azt a felfogást, mely szerint annak idején Szent István voltaképpen Szent Péternek ajánlotta fel az országát, tehát Magyarország így a mindenkori pápa egyfajta hűbérese lenne, mivel a koronát a pápa, II. Szilveszter küldte annak idején Istvánnak. Még az Árpád-kor végén, a 13. század utolsó évtizedeiben is megjelenik ez az érvelés a pápai hatalom részéről. A magyar hagyomány viszont úgy tudja, hogy Szent István Máriának ajánlotta föl az országot. Ez lett volna az a megoldás, ami biztosítja, hogy a pápai hatalom nem követelhet magának különösebb befolyást a Magyar Királyságra. Azt nem tudjuk, hogy István felajánlása megtörtént-e, vagy ez az epizód Szent István középkori életírásaiban az 1070-es években feltűnő pápai jogigény ellenében megkonstruált magyar „hivatalos” álláspont-e valójában. Mind az egyik, mind a másik megoldás mellett hozhatók fel érvek és ellenérvek, de sajnos, a teljes bizonyosságig nem tudunk eljutni a választ illetően.
Sajátos dinamikája volt ennek a kornak, hogy magyar királyok a német császár ellenében a pápával szövetkeztek. Ugyanakkor Lászlónak – de már Gézának is – komoly fenntartásai voltak: jó, jó, támogat bennünket a pápa, de ne szóljon bele a dolgainkba. Főleg László nem volt elragadtatva Gergely pápa reformjaitól, annyira nem, hogy – tudtommal – a váradi püspökséget is „pápai áldás” nélkül hozta létre…
Magát a püspökséget nem László hozta létre, hiszen az már I. András korában létezett, László az, akiről úgy tudjuk, Biharból Váradra helyezte át a püspökség székhelyét, de pápai engedély nélkül, saját elhatározásából.
Sőt, még abban is bizonyosak vagyunk, hogy az első magyar szentté avatások 1083-ban, amikor Istvánt, Imrét, a vértanú Gellértet, valamint a két nyitrai remetét szentté avatják, azok is pápai beavatkozás nélkül zajlódtak le, a magyar király elhatározásából, a magyar egyház égisze alatt.
Van ugyan olyan forrás, mely szerint VII. Gergely adott volna felhatalmazást ennek a végrehajtására, ez azonban valószínűleg téves információ, a korabeli politikai játszmák része. Megjegyzendő azonban, hogy a 11. század végén, a pápaság még nem is igényelte magának a szentté avatási eljárás ellenőrzési jogát.
Tehát a kanonizácó még nem vette fel az úgynevezett szentté avatási per formáját?
Ekkor még nem volt szokásban. Európa bármely országában a helyi egyház ügye volt a szentté avatás kérdése. Lászlónál inkább az figyelemre méltó, hogy szemlátomást nem pápabarát politikát folyatott, hanem a Magyar Királyság mindenkori érdekeit tartotta szem előtt. Kezdetben, mint már említettük, Géza, majd László valóban igénybe vették a pápa támogatását a német-római császárral szemben, később azonban – az említett Horvátország miatt – elhidegülnek a magyar-pápai kapcsolatok, aminek megint volt oka, mert a horvát királyok egyikének szintén az akkori pápa küldött koronát, és emiatt igényt tartottak Horvátország hűbérére. Ebbe Lászlónak a horvátországi bevonulása – hogy úgy mondjam – alaposan „belerondított”.
A viszony tovább romolhatott, hiszen adott pillanatban László a német császárhoz pártolt át.
Az elhidegülés olyannyira erősödött, hogy abban a bizonyos invesztitúra-háborúban – amelyik a pápaság és a német-római császárság között zajlott, ami azonban állásfoglalásra késztette a latin Nyugatnak minden királyságát – László egy idő után átállt a császár oldalára, mert érdekei úgy kívánták. Egyébként a gregoriánus reformok, az egyház megtisztítása a világi befolyástól, nem csak ezt a legfelső szintet érintette, hanem az alsó szinteket is. Ennek a reformnak a részeként kezdik szigorúbban megkövetelni a papi nőtlenséget, ami korábban Nyugaton sem volt általános.
László külpolitikájának – Rómához kötődő keresztény királyként – az is a része lehetett, hogy a balkáni irányú expanziós törekvései mellett, az ortodoxiát (mivel két évtizede bekövetkezett a nagy egyházszakadás) megpróbálja kiszorítani a térségből, nem?
Számára ez egy sokadrangú szempont lehetett. Az Árpád-kori Magyarország a latin Nyugat része volt: ez Szent István, sőt már Géza döntésével egyértelművé vált. A 10. század közepén azonban a latin Nyugat és a görög Kelet határa éppen a Kárpát-medencén keresztül húzódott, míg István az egész Kárpát-medencét a maga uralma alá nem hajtotta. Előbb Gyulát győzte le, e néven immár a harmadikat, aztán Ajtonyt, s győzelme a Nyugat és Kelet közötti határvonalat a Magyar Királyság déli, illetve keleti határaira tolta. Innentől kezdve majdnem ezer éven keresztül az ortodoxia és a latin rítusú kereszténység határa itt húzódott. De maradtak ortodox zárványok a magyar határ innenső oldalán is. Mert igaz ugyan, hogy az Ajtony által alapított monostorból kiűzték a görög szerzeteseket, de nem kergették el őket, hanem egy másik monostorba költöztek. Szávaszentdemeteren pedig, a déli határnál, a Száva partján, egy rendkívül erős görög szerzetesi közösség élt. A 11-12. században a magyar királyok oly gyakori orosz házasságai is újabb lehetőséget teremtettek az ortodoxia magyarországi továbbélése számára. A 12. században az egyik esztergomi érsek például elég jártas volt ahhoz a bizánci kultúrában, hogy görög nyelven hitvitát folytasson a konstantinápolyi görög pátriárkával. Tehát nem szakadtak meg az érintkezések, de az egyértelmű volt, hogy a Magyar Királyság a latinitás szerves része. Ugyanúgy, ahogy Lengyelország esetében is ez a helyzet. Nagy kedvencem a lublini várkápolna: csodálatos gótikus építmény, amelynek a belső terét orosz mesterek festették ki. Elképesztő keveredése ez a világoknak.
Mint ahogy Olaszország is bővelkedik efféle bizánci értékekben…
Ott is volt egy határvonal a két kultúra között, hiszen Dél-Itáliában és Szicíliában is erőteljes görög közösségek éltek. Tény, hogy 1054-ben megtörtént az egyházszakadás, de rögtön utána elkezdődtek a próbálkozások, amelyek időnként konkrét diplomáciai akciókba torkolltak annak érdekében, hogy miként lehetne meg nem történtté tenni a szakítást a kereszténység két ága között. Nem hiszem, hogy akár Szent Lászlónak, akár bármely másik Árpád-házi királynak tartania kellett volna attól, hogy az ortodoxia hatalmukat veszélyeztető befolyásra tesz szert. Egyrészt számos jele van annak, hogy a magyar királyoktól idegen volt az efféle modern „doktrinerség”. Őket az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom, persze az is, hogy ők gyakorolják az uralmat, de az, hogy a népesség egy része esetleg más módon keresztény, mint a többség, épp úgy nem érdekelte őket, mint ahogy a pogány kunokat is befogadták a 13. században az országba, s akkor sem firtatták, hogy a jövevények őszintén vették-e fel a kereszténységet vagy csak színleg, mit csinálnak a kun pusztákon, milyen istennek áldoznak.
Hadd említsünk egy alig ismert kuriózumot: a balkáni helyzet bonyolultságát jelzi, hogy Szent László dél irányú expanziós törekvései során megpróbálta az „új angolok” földjét is megszerezni. Kik lehettek ezek az „új angolok”. Mit kerestek a Balkánon?
Ez egy érdekes és valóban kevésbé ismert epizódja a Balkán históriájának. 1066-ban Normandia hercege, Hódító Vilmos, aki igényt tartott az akkor már egységes Anglia trónjára, partra szállt Britanniában, legyőzte az utolsó angol uralkodót, és meghódította a brit sziget nagyobbik felét, Skócia és Wales kivételével. Az akkori angolszász elit részben elesett a harcokban, részben elmenekült. Egy részük – meglehet, bizánci kerülővel – idekeveredett a Balkán-félszigetre. Európa ugyanis, hiába tagolódott egy nyugati meg egy keleti félre, mégis egy földrajzi egységet alkotott. Az angolszászok ellenségei is, a vikingek, Skandináviából indulva hol Angliát rabolták végig, hol a bizánci császár szolgálatába álltak testőrként, az útvonal ismert volt tehát. A „keleti angolok” is ilyenformán jutottak el a Balkánra, ahol letelepedtek azon a területen, amit „Új Angliá”-nak neveztek el. A latin kereszténység hívei lévén felvették a kapcsolatot a legközelebbi latin keresztény országgal, Magyarországgal, és papokat kértek. Egy ideig emlegetik őket a forrásaink, aztán eltűnnek. A „keleti angolok” példája mutatja, hogy az ortodox világban is voltak latin szórványok, ahogy a Magyar Királyság területén is voltak ortodox szórványok.
Legenda vagy igazolt, hogy már Lászlót is foglalkoztatta a keresztes háborúban való részvétel?
Van ilyen forrásunk, a magyar krónikáshagyomány írja, hogy Szent Lászlót megkeresték a nyugatiak, hogy ő lenne, mint „distincta athleta patriae”, a lovagok mintaképe, a legalkalmasabb személy arra, hogy Krisztus földi életének színterét visszafoglalja a muszlimoktól. László hajlott is volna erre, csak a halála akadályozta meg abban, hogy az egyesült keresztény seregek élére álljon. Ez egy szép történet, de sajnos semmi sem igaz belőle, inkább csak egy utólagos konstrukció.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Bakasors: “Hazavágytak ők mindannyian”
Egy sorozat első állomásaként Érmihályfalván nyílt meg csütörtökön a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.
Mintegy két év időtartalmúra tervezik a szervezők azt hadtörténeti vándorkiállítást, melyet terveik szerint több, mint 30 Bihar megyei helyszínen láthat majd a közönség. A sorozat első állomásaként az érmihályfalvi Dr.Andrássy Ernő Múzeumban nyílt ez meg, ahol Szilágyi Andrea muzeológus köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy helyi jelleggel már szerveztek hasonlót, majd Szabó Ödönnek adta át a szót. A történész-politikus köszönetet mondott a kiállítás anyagának egybegyűjtéséért a Tanoda Egyesületnek, a nagyváradi Kecse családnak, illetve a Bihari Naplónak, mely a Szacsvay Akadémiával együttműködve vállalta az első világháborúhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését, illetve közzétételét. Sokaknak bátorítás volt az értékes tárgyi hagyatékok leporolásához, hogy látták: a BN hasábjain közzéteszik a fotókat, az azokhoz kapcsolódó történeteket, fejtette ki a politikus. Hozzátette: az I. világháború új helyzetet hagyott hátra, melyhez alkalmazkodni kellett, ugyanakkor az eltelt 100 év is folyamatos küzdelem volt, de tájainkon az utóbbi generációk már olyan kivételes helyzetben vannak – ritkaság számba menően a magyar történelmet tekintve -, hogy nem kellett harcba induljanak.
Beszédes tárgyak
Az RMDSZ megyei ügyvezetője közölte, hogy a kiállítást minden magyarok (is) lakta városba, községbe elviszik. Nyakó József helyi polgármester reményei szerint nagy érdeklődés fogja övezni a kiállítást, melyet örömmel fogadtak a városban. Sárközy Zoltán, a Pro Liberta Partium Egyesület elnöke pár szóban felelevenítette a Doberdó vidékére 10 éve kezdődött emléktúrák történetét, majd az azokról készült kutatási naplóból adott példányokat a múzeumnak és a helyi könyvtárnak. A továbbiakban a háborús relikviákat gyűjtő és a jelen kiállítást adminisztráló Kecse család (kiknek pár éve már volt egy hasonló jellegű tárlata Érmihályfalván) került az figyelem fókuszába. Dalma az egész eseményt fényképezőgéppel a kézben dokumentálta, a beszédek között Ákos mondta el Héjjas István: Hozzuk haza című versét (ebből való a címnek választott idézet, s melynek üzenete egy felhívás az áldozatok emlékének őrzésére). Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke pedagógusként fogalmazta meg a történelmi emlékezés fontosságát: gyökereket kell adni a gyerekeknek, hogy tudjanak szárnyalni. Hozzátette, hogy 100 év távlatából mát természetesen nincsenek élő adatközlők, de a hagyatékokból mintegy 200 nagyon “beszédes” tárgy került elő. Ezeket attól függetlenül dolgozták fel, hogy a harcvonal melyik oldalán állt egykori tulajdonosuk, hiszen “a halott katona már nem ellenség”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyűjtés tovább folytatódik.
A gyűjtés folytatódik
A továbbiakban Kecse Attila látta el az alkalmi tárlatvezetői feladatot, a nézelődők pedig egyebek mellett fotókat, kitüntetéseket, érdemrendeket, dokumentumokat, rohamsisakokat, töltényhüvelyeket láthattak, egy sarokban “lövészárkot” kerítettek el homokzsákokkal és szögesdróttal. Igen érdekesek a néhai katonák személyes használati tárgyai, különösen például a töltényhüvelyekből készült emléktárgyak. Látható több úgynevezett hadimozsár, melyet a beöntésre szánt rézmozsarak helyett kaptak egykoron a háziasszonyok. A kiállítás április 24-ig látható az érmihályfalvi múzeumba, majd a sorozat folytatásaként először a környező községekbe – Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes – kerül, melyeknek képviselői jelen is voltak a minapi megnyitón.
Rencz Csaba
erdon.ro

Programkavalkád a Festum Varadinumon
Új helyszínek, új intézmények, új szemléletek egészítik ki a Festum Varadinum idei kínálatát – fogalmazta meg Szabó Ödön programkurátor. Értékes előadók, művészek kapcsolódnak be.
A teljesség igénye nélkül, íme néhány program a Festum Varadinum idei kínálatából: vasárnap, május 3-án ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik a Festum Varadinum, melynek keretében Böcskei László nagyváradi megyés püspök celebrál misét. Ezt követően többek között fuvószenekarok lépnek fel, lesz képzőművészeti kiállítás, két zenés irodalmi est, majd a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című előadását tekintheti meg a közönség a Szigligeti Színházban. Móricz Zsigmond műve szerelmi idill három felvonásban, melynek során „a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű lesz a verbális szövettel, miközben megszólal benne a lírai motívum, a szerelem” – fogalmazza Horváth Csaba rendező.
Rendhagyó órák
Hétfőn hagyományőrző mesterek találkozója zajlik majd, este Karádi Katalin emlékműsor lesz a Posticumban, 19 órától pedig az Apácák musical-komédiát adja majd elő többek között Voith Ági és Zakariás Éva, Kökényessy Ági rendezésében.
Kedden egyebek mellett rendhagyó testnevelés óra lesz diákoknak, Kovács Koko István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ökölvívóval, egy órától pedig Bálint András színművész, a budapesti Radnóti-színház igazgatója tart rendhagyó irodalomórát, melyen belül Radnóti Miklós versösszeállítás hangzik majd el. Délután Makk Károly filmrendezővel találkozhat majd a közönség a Posticum központban, ezzel párhuzamosan közönségtalálkozó zajlik majd Kovács Koko Istvánnal a Queen’s étteremben. 18 órától Radnóti est lesz a Posticumban, Leváltári kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, fél órával később pedig a Nagyváradi Unitárius Egyházközség szervezésében a Daltutajok zenekar előadásában szakrális zenei estre várják a hallgatóságot.
Emlékműsor, operett
Szerdán Kristófi János festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében, délután pedig, Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő és előadó tiszteletére szervez emlékműsort a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. Ugyancsak szerdán Szilágyi Aladárnak a Szacsvay Akadémia 2014-es előadóival folytatott beszélgetéseit mutatja be Gebei Sándor egyetemi tanár az Ady Endre líceum dísztermében. 19 órától, Operett Express címmel Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek világhírű operett melódiákat adnak elő, a rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lesz.
Csütörtökön délelőtt történelmi konferencia zajlik majd Várad, Erdély kapuja címmel, ezzel párhuzamosan pedig egy olyan rendezvény, melynek során Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal. Este Koncz Gábor budapesti színművész Gyorsvonat címmel tart önálló estet a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében.
Majális
Pénteken délután Varadinum történelmi verseny lesz az Ady Endre líceumban, este fél nyolctól pedig, a Lotus bevásárlóközpontban a Honey Beast együttes koncertezik. Ugyanaznap fél kilenctől Metropol koncertre várják az érdeklődőket a Nagyváradi Állami Filharmóniába. Szombaton 9 órától majális lesz a vársáncban, sportrendezvényekkel, gulyásfőző versennyel, közönségtalálkozókkal és sok előadással fűszerezve. Fellép többek között Mohácsi Brigitta, Baricz Gergő, az LL Junior, 21 órától a Neoton együttes tart élő koncertet, 22.50-től pedig tűzijátékkal zárul a majális. Aznap 17 órától zajlik majd Székely Csaba drámaíró szerzői estje is, a Szigligeti Színház stúdiótermében. A rendezvénysorozat utolsó napja református istentisztelettel veszi kezdetét, Csűry István püspök hirdet igét a Nagyvárad-olaszi református templomban.
Ingyenesek
18 órától a nyíregyházi Mandala Dalszínház tart előadást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében, Musical varázs címmel. A programajánló szerint „a Mandala Dalszínház társulatának vezető színészei a közönséggel együtt lubickolnak a világ, valamint a magyar musical és filmdal-készlet tengerében. A zenei válogatás széles teret ad a jókedvnek, az elgondolkodásnak és bizony a pityergésnek egyaránt. A rendezvénysorozat a Varadinum Díjkiosztó Ünnepséggel zárul, ezt követően a Szigligeti Színház Nagyvárad táncegyüttese bemutatja a Betyárvilág – tánc a mindenkori Rózsa Sándorról című előadást. Amint Szabó Ödön elmondta, a két vasárnapi előadás kivételével a rendezvények ingyenesek. „Szeretnénk, hogy a pénz ne legyen akadálya annak, hogy a kultúra az emberekhez jusson” – tette hozzá. A rendezvénysorozat fővédnöke Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a támogatók pedig a Comunitas alapítvány, a Bethlen Gábor alap, a Megyei Tanács, a Nagyváradi Önkormányzat, valamint a Lotus Center.
Neumann Andrea
erdon.ro

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

Várad Erdélynek volt a kapuja
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIV. Festum Varadinum keretében a Tanoda Egyesület és a megyei RMDSZ alapította Szacsvay Akadémia egész napos történelmi konferenciát szervezett a városháza dísztermében.
„Várad, Erdély kapuja…” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában volt a címe annak a rangos történelmi konferenciának, melyet az RMDSZ és a Tanoda Egyesület szervezett közösen a városházán. A rendezvény tulajdonképpen egy tavaly indított sorozat részét képezte, melynek célja, hogy az érdeklődőkkel jobban megismertesse Biharország történelmét, az elhangzott tanulmányokról pedig minden évben egy-egy kiadvány jelenik meg az Europrint jóvoltából, melyhez ingyen juthatnak hozzá a résztvevők.
Az egybegyűlteket köszöntő Huszár István váradi alpolgármester örömének adott hangot, hogy egy ilyen rangos magyar szimpóziumnak lehet helyszíne a Polgármesteri Hivatal díszterme. Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester felidézte, hogy a történelem folyamán szomszéd vármegyeközpontként a két város kapcsolatát úgymond egészségesen rivalizálás jellemezte. Úgy fogalmazott: a közös hagyomány összetart bennünket, és fontos ismernünk a gyökereinket, mert aki nincs tisztában a múltjával, az azt se tudhatja, hogy a jelenből hova tart.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciasorozat szakmai komolyságát emelte ki. Bejelentette: készülnek a tanulmánykötetek román nyelvű fordításai, jövőre pedig egy olyan 700 oldalas könyvet szeretnének megjelentetni Várad krónikájáról, melyen nyolc éve dolgozik Kormányos László történelemtanár.
Kiemelkedő szerep
Az idei találkozó másik főszervezője, Oborni Teréz, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa- aki szintén tartott prezentációt Szapolyai János és a váradi béke címmel-, hangsúlyozta: Nagyvárad az évszázadok során örökre beírta nevét a magyarság történetébe, tehát már a középkorban kiemelkedett a térség települései közül, és mint egyházkormányzati, kulturális központ is jelentős szerepet töltött be. A Mohácsot követő zavaros esztendőkben, majd az Erdélyi Fejedelemség korában mindenekelőtt az a nagy horderejű békekötés juthat eszünkbe róla, melynek aláírására 1538. március 24-én itt került sor. A város egyúttal az 1570-re kialakult Erdélyi Fejedelemséghez tartozó magyarországi vármegyék, a Partiumnak nevezett részek fővárosa, az óriási kiterjedésű Bihar vármegye központja, és a térség legnagyobb végvára, az Erdély felé vezető utak védőbástyája és állomása volt évszázadokon át. Ahogy a korabeli többször nevezték: Erdély kapuja…
Az előadók
Gálfi Emőke, a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad, Bogdándi Zsolt, szintén az EME tudományos kutatója A váradi hiteleshelyek a 16. század második felében, Mátyás-Rausch Petra, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között, Jeney-Tóth Annamária, a Debreceni Egyetem docense Ifjabb Rákóczy György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs, az MTA BTK tudományos főmunkatársa pedig A váradi török tartomány első évei (1660-1665) címmel tartott előadást.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Több mint egy emlékkönyv…
Nagyvárad- Vasárnap a Festum Varadinum keretében bemutatták a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 reprint kiadását.
Az Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután zajlott esemény programfelelőse a házigazda intézmény mellett- melynek vezetője, Imre Zoltán röviden köszöntötte az érdeklődőket-, a Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia volt. A rendezvény első felében Szűcs László főszerkesztő és Szilágyi Aladár közíró díjazta azokat a szerzőket, akik helyezéseket értek el a Várad folyóirat utóbbi által kezdeményezett, A tudományok kertje címmel meghirdetett pályázatán.
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: korábban ő maga egy antikváriumban bukkant rá a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 című vaskos kötetre, a most megjelentett reprint kiadvány pedig a Varga Gábor és Tavaszi Hajnal tulajdonában levő eredeti példány alapján készült. Egy olyan korszak – a két világháború közötti, harmincas évekbeli Várad- hangulatát, társadalmi, kulturális, gazdasági stb. életét tükrözi vissza, amikor kezdett véget érni a hivatalos cenzúra, de erre ráerősített az öncenzúra. A pontos és hiteles adatok hasznosságán túl a sorok közt is lehet olvasni, azok számára pedig, akik Váradon élnek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz, kötelező olvasmány kellene legyen, ott kéne legyen a könyvtárukban, beleértve a kutatóműhelyek román nemzetiségű történészeit is.
Magyarok és zsidók
A tárgyalt korszakról a reprint kiadás előszavát jegyző Kormányos László történelemtanár beszélt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a kötetben Fehér Dezső által leírtak tulajdonképpen tükörképei annak, hogy milyen változásokat hozott Trianon a váradi magyarság és zsidóság életében, hogyan viszonyultak és alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez. A kép nem volt annyira negatív a monarchiabeli állapotokhoz képest, mint ahogy azt hangoztatni szokás. Természetesen megváltoztak az etnikai arányok, de a román állam szerepe, illetve a románság pozíciója az intézményi átszervezéseknek betudhatóan általában csak a közszférában erősödött meg, illetve kialakult az addig nem létező román középosztály, és egy sikeres értelmiségi réteg erőteljesen hallatta a hangját. Ennél több azonban nem történt, a gazdasági és egyházi életben, a mecenatúrában, illetve a hagyományos struktúrákban továbbra is meghatározó maradt a magyarság befolyása, így végül is mindkét oldalon torzult társadalmak működtek. Nem szabad megfeledkezni az identitásuk szempontjából válaszúthoz érkezett, jelentős szereppel bíró zsidókról sem, hiszen Erdély területén akkoriban a legnagyobb volt a váradi neológ zsidó közösség, melynek szimpatikus és kiemelkedő közéleti alakja volt Kecskeméti Lipót főrabbi. Jellemző, hogy a zsidók a magyar közösség részének tekintették magukat, a magyarokat támogatták tőkéjükkel és szavazataikkal, erős volt köztük a szimbiózis. Bár a könyvben erről már nem esik szó, tragikus vonása a város 20. századi történelmének, hogy ennek ellenére az említett zsidó származású személyiségek több mint 60 százaléka Auschwitzban halt meg 1944-ben. A könyvbemutató végén az Europrint kiadó és nyomda vezetője, Derzsi Ákos beszélt a nyomtatás érdekes kihívásairól.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Értékteremtő Festum Varadinum volt
Nagyvárad- Pénteken sajtótájékoztató volt az RMDSZ székházában, amelyen Szabó Ödön programkurátor és Koncsek Zita kuratóriumi elnök értékelte a május 3-10. közt zajlott XXIV. Festum Varadinumot.
Koncsek Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke azon meggyőződésének adott hangot: úgy a programokat, mint a felépítést tekintve rendkívül sikeresnek mondható az idei Festum Varadinum, és ezt támasztják alá az események iránt tanúsított élénk érdeklődés, valamint a kifejtett vélemények is, és ez szép reményekre jogosít fel a jövő jubileumi, vagyis huszonötödik seregszemlét illetően. Külön köszönetet mondott a társszervező magyar történelmi egyházak képviselőinek, valamint a tanügyi intézmények vezetőinek, pedagógusainak, akik szintén jeleskedtek. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet: a nyitónapi körmenet a kilencvenes éveket idéző zarándoktömegeket mozgatott meg, és azt ígérte: javasolni fogja, hogy az oktatók ezentúl kapjanak valamilyen pontértékkel bíró oklevelet vagy diplomát a példás helytállásért.
Megújulás
Szabó Ödön programkurátor úgy fogalmazott: végig szép idő volt, mintha a Jóistennek is tetszettek volna a történtek. Hangsúlyozta: folytatódott a tavaly elkezdett megújulási folyamat, letisztult az arculat és a szimbólumháttér. A műsorfüzet kiadása is jó ötletnek bizonyult, hasznos volt, sokan böngészték. Az újítás részeként a Facebook segítségével azok is nyomon követhették a programokat, akik esetleg nem olvasnak nyomtatott sajtóterméket, vagy innen származtak el, itt tanultak valamikor, s ennek köszönhetően ez a kötelék megerősödött. Szintén nóvumnak számított, hogy minden nap volt egy záróesemény, melyeken neves magyarországi vendégművészek léptek fel. A Festum Varadinum értékteremtő jellegét igazolja emellett a négy bemutatott könyv is: Fehér Dezsőnek forrásanyagként használható emlékkönyvének csodálatos kivitelezésű reprint kiadása, Dukrét Gézának a Síterről szóló monográfiája, a május 7-i történészkonferencia előadásait összefoglaló tanulmánykötet, valamint a Szacsvay Akadémia tavalyi meghívottjaival Szilágyi Aladár által készített interjúkat tartalmazó kiadvány. Emellett a kultúra vonalat erősítette még többek közt Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházigazgató Radnóti-estje, valamint a Makk Károly világhírű filmrendezővel való közönségtalálkozó is. Ritka sok embert vonzott a vársáncba a majális, a Neoton együttes élő koncertjén több generáció szórakozott együtt. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke ugyanakkor bejelentette: jövőre három díjat szeretnének kiosztani: egyről a kuratórium, kettőről pedig a közönség döntene. A XXIV. Festum Varadinumot támogatta a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a megyei és a váradi önkormányzat, valamint a Lotus Center.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyar segítséggel rendeződött át Európa
Nagyvárad- Izgalmas kérdéseket feszegetett szerda este Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Nagyváradon, a Szacsvay Akadémia keretében tartott előadásában. Az érdeklődőket Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Nagyhatalmi politika és Közép-Kelet-Európa újjászervezésének alternatívái, 1848–1867 címmel tartott előadást szerda este az Ady Endre Líceum dísztermében Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Arra hívta fel a figyelmet: a jelzett időszak fontos szakasza Európa, illetve Magyarország történelmének, mert lényeges problémák oldódtak meg bizonyos irányba, és olyan mozgalmak indultak el, melyek hatásait a mai napig érzékeljük. Jellemző, hogy a világ vezető nagyhatalma Anglia volt, mely a „fényes elszigeteltség” (splendid isolation) elvét alkalmazva arra törekedett, hogy a kontinens szárazföldi részének négy nagyhatalma, vagyis Franciaország, Poroszország, Ausztria és Oroszország egyensúlyban legyen egymással. A törökök ekkor már nem számítottak, Itália megosztott volt, és a gyenge Spanyolország sem rúgott labdába. Viktória királynő egy egész korszak, illetve világbirodalom névadója lett, Lord Palmerston brit államférfi pedig kiállt a szabadság és emberi jogok tisztelete mellett, és büszke volt arra, hogy hazája alkotmányos monarchia működő parlamenttel. Ezzel párhuzamosan Franciaországba ismét visszatért a prosperitás, lendületes fejlődésnek indult, III. Napóleon gyarapítani kívánta a gyarmatokat. Felemelkedőben volt a Bismarck vezette Poroszország is, különböző befolyásolási övezetekkel. A Habsburg Birodalom élén álló Ferenc József 1848-ban megtanulta, hogy Magyarország nélkül nincs császárság, és rettegett különös államalakulatának felbomlásától. Miklós cár Oroszországa elképesztő potenciállal rendelkezett, de nem ért el megfelelő fejlettségi szintet. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a kelet-európai népek helyzete a világpolitikai fordulatok függvénye, vagyis sorsukat nem ők döntik el. Aki akkoriban nem volt tisztában ezzel, az „ostoba volt”.
A Koszta-affér
A magyar szabadságharcot és forradalmat a kor két legerősebb hadserege leverte, világpolitikai nagyságú gondolkodóként azonban Kossuth úgy vélte, ha a feltörekvő fiatal óriás, vagyis az Egyesült Államok aktívabb szerepet vállalna Európában úgy, hogy anélkül segítene, hogy csapatokat küldene ide, az kedvező fejlemény lenne a magyar függetlenség kivívása szempontjából. Amerikai propagandakörútja ugyan még Lincolnra is nagy hatással volt, aki idézte őt 1863-ban gettysburgi csúcsbeszédében, sőt egy évszázaddal később még Kennedy is hivatkozott rá, azonban mint ismert, csupán szellemi muníciónak bizonyult mindez, mert az USA nem tett semmit, és egészen 1916-ig, az első világháborúba való belépéséig nem vállalt fontos világpolitikai szerepet- magyarázta a történész. Eközben persze más jelentősebb események is zajlottak magyar szempontból Magyarországon kívül, olyanok is, melyek már egy modernebb kor eljövetelét vetítették előre, amikor a diplomáciában jó esetben odafigyelnek arra, hogy hol kezdődik az egyéni emberi jog közösségi akceptálása, illetve miként kell rendezni az állampolgárságok egymáshoz való viszonyát. Ilyen volt a nemzetközi jog egyik állatorvosi lovának számító Koszta-affér, melynek névadója, Koszta Márton egy olyan egykori magyar honvédszázados volt, aki emigrált, és állampolgárságot kért az Egyesült Államoktól. Kapott is erről egy papírt, azonban mikor a törökországi Izmir kikötőjében kávézott a barátaival, befutott egy osztrák hajó, melynek egyik utasa felismerte őt, és az anekdota szerint az osztrákok ezért elfogták, hogy hadbíróság elé állítsák. Szerencséjére azonban egy amerikai hadihajó is kikötött éppen, és kétségbeesésükben Koszta ismerősei ennek kapitányához fordultak segítségért. A történet végül happy enddel zárult, ugyanis a kapitány közbeavatkozásának és Koszta amerikai állampolgárságának köszönhetően a volt honvédszázados megmenekült, az ügyét pedig napjainkig a nemzetközi jogtörténet egyik alapeseteként tanítják.
Magyarok Itáliában
Eközben Európa keleti részén 1853-ban kitört a krimi háború, melynek eredményeképpen Oroszország látványosan meggyengült- és ez egy átrendeződési folyamat kezdetét jelentette-, Franciaország pedig megerősödött, és igyekezett ezért háláját kifejezni a Sartre-Piemonte királyság iránt. Közben ugyanis érdekes folyamatok kezdtek el zajlani az itáliai félszigeten, melyek aztán az egységes olasz állam kialakulásához vezettek. Kossuth és más jelentős korabeli magyar személyiségek jó lehetőséget láttak ebben, úgy gondolva, hogy ennek megfelelő árának megkövetelésével segítik az olaszoknak az osztrákok szembeni függetlenedési törekvését azzal a céllal, hogy ezáltal talán a magyar szabadságot is sikerül kiharcolni. Garibaldi, Giuseppe Mazzini és Cavour gróf, piemontei miniszterelnök mellett így olyan jelentős magyar politikusok álltak ki, mint Kossuth Lajos, Klapka György, Teleki László, Türr István, Tüköry Lajos, Dunyov István vagy Frigyesy Gusztáv, az olasz egyesítési küzdelmeknek tehát számos magyar szálai vannak- nyomatékosította Csorba László.
Közben 1859-ben francia segítséggel egyesült Moldova és Havasalföld, 1863-ban Lengyelországnak volt önállósodási próbálkozása, de a cár nem hagyta, és a német egység is megvalósult. Magyarországon Kossuth és Deák Ferenc álláspontjai ütköztek az ország jövőjét illetően, mígnem elérkezett 1867, vagyis a kiegyezés éve, és néhány évtizeden belül a klasszikus egyensúlypolitikának búcsút inthetett Európa.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Arany nyelvét ünneplik Erdély-szerte
Idén több erdélyi és partiumi helyszínen is megünneplik a magyar nyelv napját. Miután október 13-án a képviselőház is rábólintott az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabályra, idéntől Romániában is a magyar nyelv hivatalos napja november 13.
A törvényt szerdán hirdette ki Klaus Johannis államfő. Magyarországon egyébként 2011 óta ünneplik hivatalosan november 13-án a magyar nyelv napját, 1844-ben ezen a napon fogadták el ugyanis a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
Új havilap Váradon
Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ a Szacsvay Akadémiával közösen kétnapos rendezvénysorozattal készül. Csütörtökön a magyar nyelv használatáról tart előadást a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István, rávilágítva, hogy a közéletben és a közigazgatásban miképpen állunk az anyanyelvhasználattal, milyen lehetőségeink és kötelességeink vannak azt illetően, hogy anyanyelvünkön kommunikálhassunk.
Az előadó beszél majd néhány jól ismert kezdeményezésről is – például a kolozsvári Igen, tessék! egyesületről –, amelyeknek az a céljuk, hogy a többnyelvűséget, de kiváltképp a hivatalos román mellett a magyar nyelv használatát segítsék elő az üzleti szférában.
Pénteken, a magyar nyelv napján a Tessék kérem, Nagyvárad! című kulturális-közéleti havilap próbaszámát ismertetik, amely a kolozsvári Igen, tessék! mozgalomhoz hasonló célokat tűzött maga elé. A készítők Nagyvárad épített öröksége, kulturális élete mellett érdekes és fontos személyiségeket is bemutatnak majd a lapban, amelyben teret kapnak azok a váradi vállalkozások is, amelyek kétnyelvű, román és magyar ügyfélszolgálatot működtetnek, vagy szolgáltatásaik elérhetők magyarul is.
Ugyancsak pénteken este Benkő Péter, Mikó István és Rusz Milán magyarországi színművész előadásában tekinthető meg az a különleges előadás, amellyel a magyar filmvilág egyik csillagának, Jávor Pálnak állít emléket. A debreceni Mandala Dalszínház előadásának címe: Jávor Pali utolsó mulatása.
Diákok az anyanyelvről
Kolozsváron a Georgius Aranka Társaság szervezésében ünneplik a magyar nyelv napját. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek, majd anyanyelvi játék kezdődik (kor)határok nélkül.
Marosvásárhelyen csütörtökön 13 órától a helyi RMDSZ Nőszervezete és a Római Katolikus Gimnázium diákjai ünnepi előadásra hívják az érdeklődőket. „A magyar nyelv napját velünk együtt ünneplők a magyar nyelv eredetéről, anyanyelvünk szépségéről, nyelvünk költőiségéről hallhatnak, valamint egy rövid filmösszeállítást is megtekinthetnek arról, hogy mit olvasnak szívesen a mai fiatalok, milyen számukra a jó könyv. Előadóink gyerekszemmel, diákésszel közelítik meg mindazt, amit a felnőttek többnyire másként látnak. Az előadást versek és táncok is színesítik” – áll a meghívóban.
Nagybányán, a veresvizi Krisztus Király-plébánia Don Bosco Termében pénteken 17 órától fellép a Németh László Elméleti Gimnázium kórusa, majd szabad beszélgetésre kerül sor az iskola igazgatójával, Váradi Izabellával a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelyén pénteken 18 órától kerül sor a Képről szóra – szóról képre, avagy a művészetek nyelve című eseményre, melynek alkalmával a szárhegyi művészeti központ gyűjteménye által ihletett írások kiállítására és felolvasására kerül sor, rálátást nyújtva az irodalom és képzőművészet találkozására. Az eseményen a gyergyószentmiklósi Dr. Kercsó Attila Irodalmi Kör működik közre.
Ünnep Tamási szülőfalujában
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Farkaslakán ünnepel, lehetőséget teremtve a helyi és környékbeli fiatalok és iskoláskorú gyermekek számára, hogy ezen a napon meglátogassák Tamási Áron szülőházát, az író testvére, Ágnes néni udvarán felújított kultúrcsűrt, illetve a Tamási Áron Művelődési Házat.
A résztvevők pénteken délben megkoszorúzzák az író sírját, majd meglátogatják a szülőházat Tamási Erzsébet fia, Sipos Mátyás kalauzolásával. Ezt követően Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője kalauzolja végig az érdeklődőket a Tamási Áron Alkotóházon, majd felolvasást tartanak irodalmi művekből a helyi művelődési házban.
Krónika (Kolozsvár)

Szacsvay Akadémia évadzáró ülése
A RMDSZ Bihar megyei szervezete által létrehozott Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának idei évadzáró előadását tartják meg november 19-én, ma 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében. A Kárpát-medence népei című történelmi modul idei utolsó értekezését Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője tartja meg Többség és kisebbség a 21. század elején címmel.
Az évadzáró előadás végén a szervezők kiosztják a rendszeres részvevőknek járó, Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész által ellenjegyzett okleveleket is. Ugyanakkor ismertetik a Szacsvay Akadémia jövő évi történelmi sorozatának témáját és programját.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szacsvay Akadémia: A magyar történelem nagy csatái
A Szacsvay Akadémia magyarságtörténeti előadássorozatának újabb fejezete kezdődik el január 22-én, pénteken 18 órakor a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében. A neves és a szakmai élvonalhoz tartozó szakemberek az idei esztendőben a magyarság nagy ütközeteit veszik sorra.
A magyar történelem nagy csatái nevet viselő sorozat első meghívottja dr. Veszprémy László, a budapesti Hadtörténelmi Intézet és Múzeum igazgatója, előadásának címe: A honfoglaló magyarság „kalandozó” hadjáratai.
A Szacsvay Akadémia történelmi előadásait a korábban megszokottaktól eltérően mostantól pénteki napokon, havonta egy alkalommal tartják majd meg Nagyváradon. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagyvárad és Bihar az Árpád-kor végén
Csütörtökön a XXV. Festum Varadinum keretében Nagyvárad és Bihar az Árpád-korban címmel szerveztek történelmi konferenciát és könyvbemutatót a városháza dísztermében. Érdekes előadások voltak.
Az érdeklőket a két szervező entitás vezetői köszöntötték: a Szacsvay Akadémiaötletgazdája, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke.
Zsoldos Attila történész, középkorkutató, a program szakmai felelőse arra hívta fel a figyelmet: az idei szimpózium témái, illetve tanulmányai az Árpád-kor utolsó évszázada köré csoportosulnak. Két írás az 1241-1242. évi tatárjárás katasztrófájával foglalkozott: az egyik magukat az eseményeket mutatta be új kutatási eredmények segítségével, a másik pedig a korszak krónikása, Rogerius egykori váradi kanonok életéről foglalta össze mindazt, ami tudható egyáltalán. A jelenlevők megismerkedhettek a 13. század minden bizonnyal legjelentősebb magyar főpapja, a váradi püspökből Esztergom érsekévé lett Lodomér életútjának korai szakaszával, valamint egy Váradon eltemetett magyar királyné, Luxemburgi Beatrix történetével. Amúgy is az életrajz műfaja adta az összejövetel gerincét, ami érthető, hiszen a történelem valójában az egyes emberek történeteiből szövődik egységes elbeszéléssé. Némi nagyvonalúsággal ezen vonulathoz volt sorolható az az expozé is, mely a Bihar történetében a mongoljárást követő közel négy évtizedben kulcsszerepet játszó Geregye nemzetség felemelkedését és bukását követte nyomon. A palettát ugyanakkor egy gazdaság- és egy demográfiatörténeti dolgozat színesítette. Az előbbi a bihari vámok sorsán keresztül engedett betekintést a királyi gazdaságpolitika középkori történetébe, az utóbbi pedig a Barcaság népességtörténetét vizsgálta a Német Lovagrend uralma idején. Ezen tanulmány révén a sorozat tulajdonképpen megtette az első lépést abba az irányba, hogy látókörét az egész Kárpát- medencére kiterjessze. Ezt a törekvést Várad története alapozza meg: a város mindig is a kapcsolódási pontot jelentette Erdély és a Duna völgye közt.
Hét előadás
Pósán László A Barcaság népessége a Német Lovagrend uralma idején (1211-1225), B. Szabó János Az 1241. évi ” tatárjárás” és Várad pusztulása az újabb kutatási eredmények tükrében, Almási Tibor Forrásadatok és felvetések Rogerius életrajzi vázlatához, Körmendi Tamás Lodomér pályafutása váradi püspöksége idején, Zsoldos Attila A Berettyó urai, Weisz Boglárka Vámvizsgálatok Bihar megyében a 13-14. századfordulóján, Skorka Renáta Luxemburgtól Váradig, Beatrix magyar királyné története címmel tartott előadást.
A tanácskozás amúgy egy sorozat harmadik állomása volt. A szervezők szándékai szerint ősszel román nyelven is megjelenik az eddig kiadott három kötet, ha a többi nem is, az első mindenképpen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Egyháztörténeti konferencia a Posticumban
Történelmi változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciának ad helyet október 27–29. között a nagyváradi Posticum Ifjúsági és Kulturális Központ (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului u. 26. sz.).
Az öt éve megszakítás nélkül megrendezésre kerülő konferencia több mint tudományos ülésszak, mivel hátterében folyamatosan működő kutatói csoport és műhelymunka áll. Az idei rendezvény a történetiség, a változások és az egyházak nagy történelmi fordulópontok alkalmával ezekre adott válaszának kérdéskörét járja végig. A rendezvény ez évben két újdonsággal is szolgál. A neves hazai és magyarországi kutatók a történetiség és változás kérdését interdiszciplinárisan közelítik meg, bemutatva az egyháztörténet, történettudomány, vallás-szociológia és a teológia e kérdéskörben elért legfontosabb vonatkozó eredményeit. A konferencia vizsgálódásainak időbeli kerete is tágabbra szabott a korábbiaknál. Az eddig hagyományosan 20. századra összpontosító műhelymunka most nagyobb időintervallumot ölel fel, hogy a nagy horderejű történelmi változások okai és hatásai megfelelően tetten érhetők lehessenek.
A konferencia a nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet és a szintén nagyváradi Szacsvay Akadémia szervezésében valósul meg. A részletes program az alábbiakban olvasható.
Október 27., csütörtök:  a konferenciát megnyitja Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke; könyvbemutató következik: Bánkuti Gábor A romániai jezsuiták a 20. században, Csibi Norbert és Vértesi Lázár „A világháború kálváriáját járva…” A Pécsi Egyházmegye és az első világháború. A köteteket bemutatja: Nagy Mihály Zoltán és Bánkuti Gábor.
Október 28., péntek:  Bánkuti Gábor (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék): A keresztény egyházak és a történeti változás problémája – előhang és kérdésfelvetés; Görföl Tibor (teológus, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola): A kereszténység intézményes, doktrinális és vallásgyakorlási változásai a történelemben; Rosta Gergely (vallásszociológus, Westfälische Wilhelms-Universität Exzellenzcluster „Religion und Politik”, PPKE Szociológiai Intézet): Vallási változás Kelet- és Közép-Európában a vallásszociológus szemével; Kiss Dénes (szociológus, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): Vallási változás Romániában. Felekezeti struktúra, vallási mozgalmak és a vallásosság változásai: Bögre Zsuzsanna; Izsák Anikó-Borbála (doktorandusz, ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola): A katolikus egyház helye az 1930-as évek erdélyi magyar szellemi életében; Kicsi Noémi (doktorandusz, BBTE Hungarológia Doktori Iskola; könyvtáros, előadótanár, Kántor-Tanítóképző Főiskola, Marosvásárhely): Konfliktusforrások és útkeresések a pap–kántortanító viszonyában két „Református Szemle”-beli cikk/tanulmány alapján; Lőrincz D. József (politológus, BBTE Politológia Tanszék, Kolozsvár): A népszolgálat társadalom- és emberképe; Nagy Károly Zsolt antropológus, református teológus, MTA BTK Néprajztudományi Intézet, Sárospataki Református Teológia): Vakok és látók. A valóság (át)értelmezése a református egyház belső nyelvhasználatában az 1950-es években; Horváth Gergely Krisztián (történész, MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Témacsoport főmunkatárs): Vallásszabadság a végeken. „Tapasztalati tér” és „várakozási horizont” egy falusi plébános életében (1950–60-as évek); Gárdonyi Máté (történész, teológus, Siófok-Kiliti plébános, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Kontinuitás és változás a plébániai életben.
Október 29., szombat:  Szabó Csaba (történész, levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár): „…rejtett papi életemben végeztem a legtöbb lelkipásztori munkát…”: Egy premontrei szerzetes a 20. század második felében; Gőzsy Zoltán (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Újkortörténeti Tanszék): A katolikus klérus pozíciója és funkciója a 18–19. században – a változások értelmezése; Bögre Zsuzsanna (szociológus, PPKE Szociológiai Intézet): Az interdiszciplinaritás előnye és hátránya – módszertani megfontolások a szociológus szemével; Gyarmati György (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék; főigazgató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Hit, ráció és a történelmi igazság szentháromsága. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könyvbemutató: a romániai jezsuiták a 20. században
A történeti változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciát szerveztek Nagyváradon október 27–29. közt.
A szervezők a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet, a Szacsvay Akadémia és az RMDSZ voltak.
A Posticumban csütörtök este tartott nyitóünnepségen a házigazda intézet nevében dr. Nemes István programfelelős köszöntötte az érdeklődőket. Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia ötletgazdája elégedettségének adott hangot, hogy immár ötödik éve, jeles szakértők jönnek Váradra megvitatva különböző témákat, kialakítva egy olyan műhelyt, mely aztán mindig letesz valamit a kutatás asztalára, kitermelve érdekes dolgokat.
Életrajzok
Az érdeklődőket ezután Nagy Mihály Zoltán, a bukaresti Román Kulturális Intézet alelnök is üdvözölte, bemutatva egyúttal a meghívottakat, majd ismertette Bánkuti Gábor történész, pécsi egyetemi adjunktus A romániai jezsuiták a 20. században című kötetét. A jezsuiták 1924-ben alapított romániai szerveződése a Szentszék geopolitikai és missziós szándékainak horizontján jött létre, távlatilag a görögkeleti románok áttérését célozva meg. (Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, a katolikus Báthory István fejedelem támogatásával). Mint elhangzott, a téma abból a szempontból is érdekes, hogy egy latin szertartású rend úgy döntött, felvesz a soraiba keleti rítusú személyeket Romániában, s ezáltal egy kicsit úgymond román renddé is vált. Felvetődik tehát az etnikai falakon való áttörés kérdése, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a görög katolikusoknak a Rómához fűződő kapcsolata nemzeti identitásmeghatározó tényezőnek is bizonyult (közös latin nyelveredet), illetve a nyugati kultúrkörhöz való kapcsolódás a társadalmi felemelkedés lehetőségét is biztosította. Emellett a görög katolikusok a kommunista rendszer előtt a román identitás megőrzésének egyik záloga voltak Erdélyben, s a 20. század közepén hirtelen azzal kellett szembesülniük, hogy a román ortodoxia első számú ellenségei lettek, s ezáltal még a nemzeti identitásuk is megkérdőjeleződött, melyre mindig oly büszkék voltak.
Az életrajzokat is tartalmazó kiadványban a szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint például: hogyan viszonyultak a római elképzelésekhez a helyi szereplők? Az elvárások és az adottságok miként alakították a jezsuiták romániai közösségét? Az etnikai és felekezeti ellentétek tűzvonalában milyen válaszokat adtak az impériumváltások és politikai fordulatok okozta kihívásokra?
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

A számon tartott országtól a Székely Hadosztályig
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent Szilágy Aladár: A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is. erdelyiriport.ro

A számon tartott országtól a Székely Hadosztályig
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is.
erdelyiriport.ro

Konferencia Várad történelméről
Immár negyedik alkalommal zajlott a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezésében konferencia Biharország történetéről a Varadinum keretében. Hat előadás hangzott el.
Szabó Ödön parlamenti képviselő nyitotta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében zajló csütörtök délelőtti rendezvényt – mint mondta, az elkövetkezendőkben is minden évben meg fogják szervezni a konferenciát. Mint elhangzott, az idén a tanulmányokat tartalmazó „Őrizzük Váradot…” – Nagyvárad és Bihar vármegye története a kora újkorban című kötet szerkesztője és a rendezvény szervezője Oborni Teréz magyarországi történész.
Stratégiai szerep
A későbbiekben Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa szólat fel. Bevezető beszéde során elhangzott, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban, Rhédey Ferencnek írott levelében Várad jelentőségéről szólva így fogalmazott: „Ha Várad nem lészen, Szentjobb és a többi sem lészen, uram, őrizzük Váradot, mert úgy maradhat kegyelmed is szép javaiban, s mi is Erdélyben.” A fejedelem e szavai, amelyek Papp Klára jelen kötetében közreadott tanulmányában is szerepelnek, méltóképpen jelzik Nagyvárad fejedelemség-kori stratégiai fontosságát. A nagy fejedelem ezzel a kijelentéssel nem új keletű felismerést vetett papírra, hiszen Várad kulcspozíciója és rangos helye a fejedelemség nyugati határvidékén már évek óta közismert volt.
A kötet tanulmányai között néhány írás épp Várad stratégiai helyzetéből fakadó történéseket vizsgálja, más tanulmányok az egyházi viszonyokat, vagy a történeti Bihar vármegye két központi városa, Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatot vizsgálja. A későbbiekben szó esett Bethlen Gábor és II. Mátyás király tárgyalásairól Nagyvárad sorsát illetően.
Felélénkítette
Amint a magyarországi történésznek a konferencia előadásait tartalmazó kötetben szereplő bevezető gondolataiban olvasható, a Bihar megyei RMDSZ és Szabó Ödön parlamenti képviselő célja az volt, hogy a város és Bihar vármegye középkori és kora újkori történetét újra a kutatás homlokterébe helyezze és e régi idők történetét mélyebben megismertesse az érdeklődő nagyközönséggel. „Az egészen bizonyos, hogy a Festum Varadinum keretében rendezett konferenciák és tanulmányok megjelentetésének lehetősége lassan, de biztosan felélénkítette a korszak kutatóinak érdeklődését a térség történetének egyes kérdései iránt.”
A továbbiakban öt magyarországi és egy nagyváradi építész előadásai hangzottak el: Papp Klára – Debrecen és Várad kapcsolata a kora újkorban, Bagi Zoltán Péter – Várad 1598 évi ostroma – más nézőpontokból, Szabadi István – A református egyház a hódolt Biharban, Mészáros Kálmán – A Váradi járás katonaállítása a Rákócszi-Szabadságharcban, Török Péter – Hajdúk fehérben. A szabolcsi Hajdúvárosok, Emődi Tamás – A Nagyváradi Várban végzett ásatások.
Neumann Andrea / erdon.ro

A tudomány lehetőség a párbeszédre
Péntek délelőtt a Nagyváradi Egyetem könyvtárában mutatták be azt a nemrég megjelent három kötetet, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének kutatóival együttműködve Nagyvárad és Bihar megye középkori és kora ókori történetét vizsgáló munkák anyagát a romániai kutatók számára is elérhetővé teszi, román nyelven.
A XXVI. Festum Varadinum keretében immár negyedik éve szervez történelmi konferenciákat a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület, amelynek központi témái Nagyvárad és Bihar megye a középkorban és a kora újkorban. A konferenciákon elhangzó tudományos előadások írott anyagait kötetekbe rendezik, amelyekhez ezentúl a magyarországi kutatók, elsősorban Zsoldos Attila akadémikus, Oborni Teréz történész és Szabó Ödön parlamenti képviselő koordinálásával, illetve a Weisz Boglárka történész által vezetett kutatócsoport révén egy rendkívül jelentőségteljes gesztus révén román nyelven is hozzá lehet férni.
A Mayer Elga fordításában megjelent három, friss tanulmányokat tartalmazó kötet bemutatóján Gabriel Moisa, a Nagyváradi Egyetem Történelem, Nemzetközi Kapcsolatok, Politikatudomány és Kommunikáció Kara Történelmi Szakának vezetője köszöntötte a vendégeket és az érdeklődőket, természetesnek nevezve a párbeszédet román és magyar történészek között, amelynek elengedhetetlen feltétele a kétnyelvűség, hiszen a feldolgozott témák megismerése mindkét fél számára fontos, hozzátéve, hogy a tudomány mindig lehetőséget ad a párbeszédre.
A köteteket Sorin Şipoş, az egyetem Történelem, Nemzetközi Kapcsolatok, Politikatudomány és Kommunikáció Karának dékánhelyettese mutatta be, aki a maga és kollégái nevében (kilenc történész, akik közül kettő magyar nemzetiségű) mindenekelőtt gratulált az MTA két munkatársának nagylelkűségéért, amellyel a román nyelvű tudományos élet felé fordultak.
Zsoldos Attila a sorozat megjelenésével kapcsolatban elmondta, hogy a két nemzet egymás mellett élése egy adottság, és hogy a múltbeli konfliktusok a jelenben és a jövőben nem szükségszerűek, sőt ezek félreállításával egymás megismerésére kell koncentrálni. Az MTA Történettudományi Intézetének képviselőjeként mondta, hogy a nemzetköziség számukra elsősorban a Kárpát-medence országainak megszólítását jelenti a párbeszéd, a vita, egymás munkamódszereinek és álláspontjának megismerése által, természetesen az adott ország nyelvén valósítva meg az információcserét. Ennek érdekében történészeik, akiknek csapatát Weisz Boglárka vezeti, nyílt megbeszéléseket kezdeményeznek, illetve további együttműködést szorgalmaznak a Nagyváradi Egyetem történészeivel.
Weisz Boglárka beszédében azt emelte ki, hogy csapata szélesebb körben vizsgálja a többnyire elhanyagolt gazdaságtörténeti vonatkozásokat, és ezeket a későbbiekben, a további kötetekben tervezik kiegészíteni művészettörténészek, régészek és numizmatikusok bevonásával.
Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A gyaloglástól a lovaskocsiig
Péntek este az Ady Endre Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Mindennapi történelem elnevezésű modulja. A közlekedés volt a téma.
Az érdeklődőket Tőtős Áron történész köszöntötte, majd a modul idei évadja második felének nyitányaként Paládi-Kovács Attila Széchenyi-díjas etnográfus, a Néprajzi Intézet nyugalmazott főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást Közlekedés címmel, mely expozé az ókortól a kapitalizmus beköszöntéig tartó történelmi időszakot ölelte fel.
Arra hívta fel a figyelmet: a személyi közlekedés legősibb formája a gyaloglás, mely a kezdetekben gyalogosan valósult meg, majd megjelentek az olyan lábbelik, melyek napjainkban is ismertek, vagy éppen használatosak, mint például a saruk, fapapucsok, facipők, csizmák, bakancsok. A járást ugyanakkor olyan segédeszközök segítették, mint a bunkós-, kampós-, lápi- vagy ugróbotok, a különféle lábtalpalávalók, a gólyalábak, vagy a télen nélkülözhetetlen jégpatkók, sílécek, korcsolyák, szánok- magyarázta az előadó.
Ironga és kereplye
Érdekes módon, hosszú ideig a magyarok többsége nem tudott úszni, még a 19. században is életveszély jelentett, ha valaki beleesett a Balatonba, ezért ladikon közlekedtek a vízen, vagy a ló farkába, nyakába kapaszkodva. Komolyabb eszköz volt a tutaj és a hajó.
A tömegközlekedés első formái a taligák, szekerek voltak, később a lőcsös szekerek. A lovaskocsi és a hintó pedig magyar találmányok, hungarikumok. A közlekedési eszközök felsorolásán túl Paládi-Kovács Attila etnográfus a végzettségéhez hűen az egyes szavak eredetére is kitért, mint például a pacsker, az ironga, vagy a kereplye.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro