Adománygyűjtés a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központért
Adománygyűjtést szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központ kialakításáért. Az EMKE az adományokból a 2006-ban Marosvásárhelyen elhunyt Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író pusztakamarási szülőházát szeretné megvásárolni, amely mintegy 7 ezer euróba kerül. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke lapunk megkeresésére elmondta: az első és legfontosabb célkitűzésük az egyre rosszabb állapotban lévő egyszerű parasztház megmentése, amelyben emlékszobát is berendeznének az író tiszteletére, de mivel a házhoz tágas kert is tartozik, fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet.
Ha a gyűjtés sikeres lesz, és a házat sikerül megvásárolni, az ott létrehozott művelődési központot a szamosújvári Téka Alapítvány működtetné, de Dáné szerint a ház felújítására is sor kerülne idővel.
Félig elintézve
Az EMKE elnöke lapunknak elmondta: Kötő József, a művelődési egyesület főtanácsosa egyelőre az író Magyarországon élő gyermekeivel tárgyalt. A ház a hozzá tartozó kerttel és ingóságokkal együtt egyébként a becslések szerint mintegy 8 ezer eurót ér, Sütő András lánya és fia azonban kész lemondani az EMKE javára az őket illető 4 ezer euróról. Az összeg másik fele Sütő András testvére, Sütő Gergely özvegyét és fiát illeti, velük az EMKE még nem folytatott tárgyalásokat. Az egyesület elnöke szerint még mintegy 3 ezer euróra lesz szükség az ingatlan átírásához, így jön ki a 7 ezer eurós végösszeg, amelyet adományokból gyűjtenének össze, hiszen Pusztakamarás a szórványban van, így önkormányzati támogatásra nem számíthatnak.
Lapunk megkereste Sütő Gergely fiát, Sütő Gergely Zsoltot, aki kifejtette ugyan a véleményét az üggyel kapcsolatban, végül mégis visszavonta a nyilatkozatát. Az viszont kétségtelen, hogy az örökös korábban hirdetést adott fel, amelyben saját és édesanyja részének tulajdonjogát kínálja eladásra, igaz azzal a feltétellel, ha a leendő tulajdonos elfogadja az ingatlan emlékházként való működését.
Sütő Gergely Zsolt a Népszabadságnak nyilatkozva február elején elmondta: terhére van az örökség, szeretne megszabadulni tőle, de azt kéri a leendő vásárlótól, működjön együtt az író gyermekeivel és a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Társasággal. A tulajdonjoga eladása mellett döntő örökös szerint a baráti társaság az utóbbi időben már csak az író születésnapján szervezett megemlékezéseket a pusztakamarási házban, annak romló állapotával azonban nem törődik.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, a baráti társaság vezetőségi tagja ekkor ugyancsak a Népszabadságnak beszélt arról, hogy tavaly már született egy megállapodás az örökösökkel, amely szerint a házat a társaságnak ajándékozzák – így a karbantartásért és a működtetésért is ők felelnének – az író testvérének fia azonban visszakozott. Sütő Gergely Zsolt egyébként a Transindexen megjelent írásában „bulvárjegyzetnek” nevezte a Népszabadságban megjelent cikket, kifejtve, hogy az író „még életében a saját emlékházát menedzselte”, a harmadik testvér pedig jelenleg Magyarországon él – ő azonban a jelek szerint lemondott a ház őt illető harmadáról.
A Téka lesz az „elsőhegedűs”
Az EMKE elnöke egyébként már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével, Balázs-Bécsi Attilával arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez.
Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet Kolozsváron: a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont. Dáné szerint azonban a pusztakamarási ház felügyeletében már csak azért is a Téka Alapítványnak kell vállalni az „elsőhegedűs” szerepet, mert ők ismerik a régió turisztikai lehetőségeit és kulturális értékeit, ráadásul tapasztalatuk is van ilyen téren, hiszen több táborozási lehetőséget is biztosítanak fiatalok számára a környéken.
A ház megvásárlására felajánlott adományokat elfogadnak a helyi EMKE-fiókoknál, illetve az alábbi bankszámla-számokon: (Banca Transilvania): RON: RO39 BTRL RONC RT02 1099 5101; HUF: RO02 BTRL HUFC RT02 1099 5101; EUR: RO86 BTRL EURC RT02 1099 5101. A támogatási összeget a következő megjegyzéssel utalhatják a felajánlók: „Donaţie pentru Casa Memorială Sütő András”.
Az adományok rendeltetésszerű, elszámoltatható felhasználásáról külön bizottság gondoskodik – írta korábbi közleményében az EMKE.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).

Sütő-szoborállítás újramelegítve Marosvásárhelyen
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázására hivatkozva kéri Sütő András életnagyságú szobrának a felállítását Marosvásárhelyen.
A szövetség elképzelése szerint a szobornak a színház közelében kellene állnia, és a padon ülő Sütő Andrást kellene megörökítenie, lehetővé téve, hogy a járókelők leülhessenek az író mellé.
Az RMDSZ-szervezet hétfői közleménye idézte Peti Andrást, a szervezet elnökét, aki szerint Sütő András egyetemes jelentőségű alkotó, így a tervezett szoborállítás természetszerűen illeszkedhetne az Európai Kulturális Főváros-2021 programba.
Korábban Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is támogatta, hogy Sepsiszentgyörgy az egész Székelyföld nevében pályázza meg a kulturális fővárosi címet, melyet 2021-ben ismét romániai város viselhet. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke az elköteleződéséből fakadó teendőkre vonatkozó javaslatcsomagot nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz.
Sütő András marosvásárhelyi szobrának a felállításáról 2009-ben határozott a városi önkormányzati testület. Az akkori döntést az RMDSZ úgy tudta elfogadtatni, hogy a magyar képviselők is megszavazták Ştefan Guşă néhai tábornok köztéri szobrának a felállítását. Az utóbbi határozatot Tőkés László keresete nyomán érvénytelenítette a Maros Megyei Törvényszék. Tőkés arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a tábornok felelős volt az 1989-es forradalom idején elkövetett temesvári vérengzésért.
A 2009-es határozat más helyszínt jelölt ki a szobornak, amelynek a kompozíciója is eltért a most javasolt változattól. Az emlékállítást kezdeményező Sütő András Baráti Társaság azonban a meghirdetett szoborpályázatra beérkezett egyik munkát sem fogadta el. A helyszínváltoztatásra és az új kompozícióra Peti András tett javaslatot a tanács március végi ülésén. Akkor azonban a testület elnapolta a döntést.
Sütő Andrásnak a helyi román közösség általi megítélését befolyásolja az a tény, hogy a Kossuth- és Herder-díjas drámaíró a Ceauşescu-diktatúra bukása után a marosvásárhelyi közéletben is szerepet vállalt. Az 1990 márciusi marosvásárhelyi román-magyar összecsapásban az RMDSZ székházat feldúló román tüntetők az írót súlyosan megsebesítették, fél szemére megvakították.
Krónika (Kolozsvár)

Június végén avatják fel Sütő András szobrát
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, illetve a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjainak kezdeményezésére tavaly márciusban született az ötlet, hogy Sütő András tiszteletére szobrot emeljenek Székelyudvarhelyen. A talapzat építéséhez már hozzá is fogtak a Művelődési Ház melletti parkolóban, az ünnepélyes felavatás az író születésének évfordulója utáni vasárnapon, június 23-án lesz.
A kezdeményezők 2012 végén adománygyűjtő akciót rendeztek, melynek során hazai és külföldi irodalompártolókat ösztönöztek a szoborállítás támogatására. Az udvarhelyi bronzszobor elkészítésére eredetileg Hunyadi László szobrászművészt kérte fel a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Egyesület, de mivel a képzőművész a Marosvásárhelyre tervezett Sütő-szobor megalkotását korábban elvállalta, a székelyudvarhelyi Zawaczky Waltert kérték fel a helyi kezdeményezők.
„A vásárhelyi szoborállítást elutasította a helyi önkormányzat képviselő-testülete, így az országban az első Sütő András-szobrot Székelyudvarhelyen állítjuk majd” – magyarázta Lőrincz György, az EMIA elnöke. A szervező hozzátette: az alkotást már több ízben megtekintették a szerző hozzátartozói és barátai, a kész munkával pedig maradéktalanul meg vannak elégedve. A szoborállítás ügyének legfőbb pártolója Ferenczy Ferenc, Udvarhely valamikori polgármestere, aki mellesleg néhány éve utcanévadást is javasolt.
A Művelődési Ház Szejkefürdő felőli oldalán már hozzáfogtak a szobortalapzat építéséhez, az ünnepélyes felavatás június 23-án 18 órától lesz. A nagyszabású rendezvény délután 4 órakor a Művelődési Házban kezdődik, ahol az alkalomra kiadott emlékkönyvet a szerkesztők, Ferenczy Ferenc és Lőrincz György mutatják be, majd Székely Ferenc Sápadt fényben gyertya ég – Naplójegyzetek Sütő András utolsó éveiről című kötetének bemutatására is sor kerül. Az ünnepségen közreműködik a Székely Dalegylet Férfikórusa, jelen lesznek a történelmi egyházak képviselői, illetve beszédet mondanak a kezdeményezők és Székelyudvarhely elöljárói, meghívott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

Nem mondtak le a Sütő-szoborról Marosvásárhelyen
Az RMDSZ városi frakciója visszavonta az önkormányzat csütörtök délutáni ülésének napirendi pontjai közül a Sütő András szoborállításra vonatkozó határozattervezetet, de nem mond le róla – hangzott az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi elnöke, Brassai Zsombor és Peti András is jelen volt, illetve a megyei tanács RMDSZ-frakció vezetője, Kelemen Márton sajtótájékoztatóján.
Az újságírók érdeklődésére elmondták, hogy létezik már egy korábbi határozat a szoborállításra, amit még 2009. szeptember 17-én fogadott el a tanács. Most azt a kezdeményezést kellett volna elfogadtatni, hogy ne a Mărăști térre állítsák a szobrot, ahogy az a korábbi, 377-es számú határozatban szerepel, hanem Sütő Andráshoz méltó helyre, a Színház térre.
Az RMDSZ-sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy egy magát megnevezni nem akaró tanácsos a Marosvásárhelyen megjelenő Központ című hetilapnak azt nyilatkozta a csütörtöki tanácsülés szünetében: azért vették le napirendről a határozattervezetet, mert a Bolyai Klubban értelmiségi körökben elhangzott, hogy Sütő nem érdemel szobrot, hiszen megosztotta a marosvásárhelyi magyar közösséget.
Brassai Zsombor és Peti András is értetlenül fogadta az újságcikket, ami szerintük nem reális hírt közöl. „RMDSZ-es tanácsos ilyet nem mondhatott” – erősítették meg többször is meggyőződésüket, hozzátéve: ami egyik-másik klubban elhangzik véleményként, még nem jelent semmit, nem lehet mérvadó egy közösség, vagy éppen az önkormányzat számára.
Az újságcikket Székely Emese, a Sütő András Baráti Egyesület titkára is olvasta és a maszol.ro-nak elmondta, mélyen felháborította a hír, és azt sem érti, hogy az újságcikknek miért nincs megjelölve a szerzője. „Felháborított, hogy ilyeneket mondanak, hogy megkérdőjelezik Sütő András értékét, egyáltalán azt, hogy érdemel vagy sem szobrot Marosvásárhelyen” – fogalmazott Székely Emese.
Érdeklődésünkre elmondta, korábban örültek, hogy 2009-ben a tanács megszavazta a Sütő-szobor helyszíneként a Mărăști-teret, de időközben rájöttek arra, hogy ez mégsem méltó helyszín. „A Mărăști és a Kinizsi Pál utcák kereszteződésében, tulajdonképpen egy terelőúton lett volna ez a hely. Amikor a külföldi adományozók megnézték a helyet, nem tetszett nekik, ahogy sok más marosvásárhelyinek sem. Így aztán más helyet kértünk” – magyarázta a maszol.ro-nak.
Peti András alpolgármester korábban egy egész alakos, a Színház-téren egy padon ülő Sütő Andrást ábrázoló határozattervezetet nyújtott be az önkormányzathoz. A csütörtöki tanácsülésen nem került napirendre, ami nem jelenti azt, hogy végleg eltekintenének a szoborállításról. Ahogy fogalmaztak a sajtótájékoztatón, „könnyebb egy napirendről levett határozatot elővenni, mint egy leszavazottat újból napirendre tűzni”.
Maszol.ro

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!
Az RMDSZ nem fogja támogatni a régi városháza és a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezését
A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
Érthetetlen hisztéria
Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült "pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról" beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.
Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.
"A szándék kifogásolhatatlan"
Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a "Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Pascan szenátor" feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.
Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.
– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.
Az összefogás pozitív példája
Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.
A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.
A magyar közösség álláspontja egyértelmű
Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.
– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen "kis" módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.
A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.
Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.
Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal- beszélgetés során "véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?
Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.
Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

86. születésnapján emlékeztek Sütő Andrásra
Napra pontosan a Kossuth- és Herder-díjas író születésének napján, június 17-én emlékeztek Sütő Andrásra a marosvásárhelyi reformástus temetőben.
A Sütő András Baráti Egyesület tagjai felhívást tettek közzé, amelyben jelezték, hogy hétfőn 18 órakor koszorút helyeznek el a költő sírjánál a kopjafa előtt. Amint az várható volt, közel száz ember tette tiszteletét az író sírjánál a meghirdetett időpontban. Ott voltak írótársak, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, az író tisztelői, marosvásárhelyi és környékbeli olvasói. A megemlékezésen nemes egyszerűséggel mellőzték a méltató beszédeket, a jelenlévő lelkész imát mondott az íróért, majd közösen elénekelték a Te benned bíztunk, eleitől fogva... kezdetű zsoltárt. Ezután a kopjafa tövében Gálfalvi Zsolt író elhelyezte az egyesület koszorúját, a jelenlévők közül többen virágcsokrokat tettek a sírra.
Ezt követően az egyesület bejelentette, hogy a hét végi székelyudarhelyi Sütő-szobor avatására autóbuszt indítanak a Teleki Téka elől, akik tehát részt kívánnak venni az ünnepélyes szoboravatáson, jelentkezhetnek az egyesületnél.
Méltatások helyett
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, 1954-től élt Marosvásárhelyen, 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-díj (1978), Herder-díj (1979), Alföld-díj (1986, 1987), SZOT-díj (1989), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Erzsébet-díj (1993), Kisebbségekért díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), A Magyarság Hírnevéért díj (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), Hazám díj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005), Magyar Kultúra Lovagja(2006).
Több mint húsz jelentős kötete (regények, drámák, cikkgyűjtemények, naplójegyzetek), megszámlálhatatlan novella, közéleti írások százai fémjelzik pályáját.
Bakó Zoltán
szekelyhon.ro

Sütő Andrásnak állítottak emlékművet Székelyudvarhelyen
Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó – mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke.
„Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatatlan magyar művészet – a beszéd, a zene, a formák és színek – követének tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori bíztatásokkal válaszolhasson" – jelentette ki beszédében Fekete György.
Sütő András bronzból készült mellszobra – Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása – az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában.
„Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik" – magyarázta az MTI-nek Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székelyudvarhelyhez.
Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA tavaly gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállítás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapítvány támogatásából gyűlt össze.
A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, magyarságról és megmaradásról írt lírai vallomással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállásra, emberi tartásra tanító drámái – a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Hargitán – vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceausescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak. Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román nacionalizmus célpontjává vált: az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakították. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőrzés díját. MTI
Erdély.ma

„Sütő András szobra áll mindenütt, ahol magyarul beszélnek”
A Sütő András Baráti Társaság székelyudvarhelyi tagjainak és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kezdeményezésére, illetve számos irodalombarát támogatásával vasárnap délután, az országban elsőként Székelyudvarhelyen avatták fel Sütő András szobrát.
Vasárnap délután kettős könyvbemutatóval vette kezdetét a székelyudvarhelyi Sütő András-szobor avatóünnepsége, majd a Nyáresti medvenézőben című Sütő-mű alapján készített film vetítése után a népes tömeg a Művelődési Ház mellett már álló, ám még lepelbe borított szoborhoz vonult.
A magyar himnusz eléneklése után Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente mondta el köszöntőbeszédét. „Szobrot emeltünk annak az embernek, aki nem csupán szóval, gondolattal, hanem akár élete árán is hajlandó volt védelmezni, oltalmazni jogainkat. Műveiben bizonyította, számára az igazmondás erkölcsi kötelesség minden időben” – hangsúlyozta az elöljáró. Folytatásként Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész osztotta meg ünnepi gondolatait, mondván: habár az udvarhelyi Sütő András első szobra Erdélyben, de ha az irodalom világában gondolkodunk, akkor mindnyájan tudjuk azt, hogy Sütő András szobra már rég áll Erdélyben és mindenütt, ahol magyarul beszélnek és olvasnak. „Ez a szobor nem fémből, bronzból, gipszből készült, hanem szavakból, gondolatokból és nem utolsó sorban abból a magatartásból épült ki, amelyet Sütő András alakított ki olvasóinak, nézőinek százezreiben” – fejtette ki.
A továbbiakban az íróról és a barátról emlékezett meg Nagy Pál, a Sütő András Baráti Társaság marosvásárhelyi elnöke, illetve felszólat Lőrincz György, a szoboravatás egyik megszervezője. Folytatásként Zetelaka község polgármestere, Nagy Attila mondta el ünnepi beszédét, kiemelvén: Sütő András a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében volt Zetelaka egyetlen díszpolgára, valamint kifejezte abbéli reményét is, hogy a közeljövőben a község is méltó emléket állíthat majd az írófejedelemnek. Az ünnepségen felszólalt még Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Ferenczy Ferenc, a Sütő András Baráti Társaság székelyudvarhelyi tagja, a szoboravatás kezdeményezője. A történelmi egyházak képviselőinek áldása után a leleplezett mellszobrot megkoszorúzták a jelenlévők, a Székely Dalegylet Férfikórusának a közreműködésével az ünnepség a székely himnusz és a Szózat eléneklésével zárult.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Székelyudvarhelyen áll Sütő András első erdélyi szobra
Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó - mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke.
"Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatatlan magyar művészet - a beszéd, a zene, a formák és színek - követének tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori bíztatásokkal válaszolhasson" - jelentette ki beszédében Fekete György.
Sütő András bronzból készült mellszobra - Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása - az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában.
"Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik" - magyarázta az MTI-nek Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székelyudvarhelyhez.
Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA tavaly gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállítás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapítvány támogatásából gyűlt össze.
A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, magyarságról és megmaradásról írt lírai vallomással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállásra, emberi tartásra tanító drámái - a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Hargitán - vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceausescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak.
Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román nacionalizmus célpontjává vált: az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakították. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőrzés díját.
maszol/MTI

Gondolatokból épült szobor
Valóra vált a Sütő András Baráti Egyesület és az író tisztelőinek vágya: vasárnap délután felavatták az első hazai Sütő-szobrot.
Sütő András bronzból készült mellszobra a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtti téren, Tomcsa Sándor és Széchenyi István emlékművének társaságában kapott helyet. A szoborállítással nem csak a kezdeményezők és támogatók álma valósult meg, hanem mindazoké is, akik számára Sütő András élete és munkássága példaértékű – hangzott el a vasárnap délutáni ünnepélyes avatón.
A Zawaczky Walter-Levente székelyudvarhelyi szobrászművész által megtervezett, a Lázár Imre udvarhelyi műhelyében bronzba öntött mellszobor hivatalos leleplezése a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd közéleti, irodalmi személyiségek, a történelmi egyházak képviselői méltatták az erdélyi írófejedelem életművét, emberi és alkotói nagyságát.
Bunta Levente polgármester köszönetet mondott a szoborállítóknak, felidézve a néhai íróhoz kötődő emlékeit. Szerinte a gazdag Sütő-életmű a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az író számára „erkölcsi kötelesség volt az igazszólás minden időkben", helytállása megtartó erő volt a sötét időkben, és példája ma is „máglyaként világít" közösségünknek.
„A mai napon sokszor elhangzott: ma avatjuk fel Sütő András első szobrát Erdélyben. Ez tényként így van, de ha az irodalom fogalmában és világában gondolkodunk, akkor mindnyájan tudjuk azt, hogy Sütő András szobra már rég áll Erdélyben és mindenütt, ahol magyarul beszélnek és olvasnak.
Ez a szobor nem fémből, bronzból, gipszből készült, ez a szobor szavakból, gondolatokból, és nem utolsó sorban abból a magatartásból épült ki, amelyet Sütő András alakított ki olvasóinak, nézőinek százezreiben" – fogalmazott beszédében Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész.
Mint mondta, a Sütő-életmű egyik legnagyobb érdeme, hogy a legnehezebb időkben is arra tanított lehet félelem nélkül is élni, „szobra ezért él mindenfelé, ezért épül a mi lelkünkben, tudatunkban".
„Ez a szobor kivétel (...), mert alapzatát egy írói életmű támasztja alá, biztosít arról, hogy ez a mű sugárzik mindannyiunk felé" – mondta Gálfalvi, aki befejezésül az író ravatalánál elmondott gondolatait idézte: „Ezért gondolom úgy, hogy ezzel a nyelvvel és ebben a nyelvben kell úgy élnünk, hogy ne vessünk egymásra árnyékot, hanem fényt. Úgy vélem, hogy ez a szobor csak egy percre is, de hozzájárul ahhoz, hogy a cselekvő remény fényben fürösszük meg arcunkat" – tette hozzá.
Az íróra és a jó barátra emlékezett az emlékét „hittel és szeretettel" őrző Nagy Pál, a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Egyesület elnöke, aki örömmel üdvözölte a szoborállíttást és baráti szavakkal köszönte meg a kezdemnyezők, megvalósítók munkáját.
„Számomra Sütő András nem csillag a máglyán, el-elhalványuló fénnyel, hanem álló csillag, az Esthajnal, vagy a Dél Keresztje " – mondta Lőrincz György író, az adománygyűjtést szorgalmazó Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnöke.
Az író úgy emlékezett Sütőre, mint aki „a felemelt fejű sorsvallató emberek fajtájából volt, s aki felemelt fejű hősöket teremtett", olyanokat, akik „majd' egy évtizeden át reményt adtak az erdélyi magyarságnak". Szavait, gondolatait ma már szállóigeként idézzünk, és most már jelenthetjük: szobra „áll az emlékezés örök jogán".
„Szerette a tájat és az embereket, s a táj és az emberek viszontszerették őt" – idézte fel büszkeséggel az író harmadik otthonában, Sikaszóban, a Bakó-patak partján levő házban töltött időket Zetelaka polgármestere, Nagy Attila, aki reményét fejezte ki, hogy a község, amelynek Sütő András az egyetlen díszpolgára, a jövőben szintén méltó emléket fog állítani neki.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint az udvarhelyiek büszkék lehetnek rá, hogy az írónak itt ígérhetett könnyű álmot édesanyja, jó, hogy itt virágozhatott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő, csodálatos magyar szó.
Az elnök szerint "a szobrok csak látszatra vannak kőből, vagy bronzból, az igazi szobrokat "vérből, szívből és álmokból, megpróbáltatásokból, emlékezésekből és hitbéli igékből formálja az ítélkező idő szobrászi segítséggel".
„Egy álomból valóság lett" – summázta a szoborállítást kezdeményező Ferenczy Ferenc, gykori udvarhelyi polgármester, az esemény jelentőségét. Ferenczcy felelevenítette a szoborállítás történetét, név szerint mondott köszönetet mindazoknak, akik az ügyet segítették, adományaikkal támogatták, köszöntötte az avatót személyes jelenlétével megtisztelő Szabó Sándort, Kalifornia állam református püspökét és a Sütő András sírján levő kopjafa faragóját, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antalt.
Emlékeztetett, hogy Sütő András a polgármestersége idején, 1992-ben kapta meg a város díszpolgára címet, emlékének ápolását ezért is érezte személyes kötelességének.
Beszédét követően Lőrincz György íróval közösen leleplezték a közel 320 kiló bronzból megöntött a mellszobrot, amelyre a történelmi egyházak képviselői adták áldásukat.
A koszorúzás után a közel 300 fős tömeg a Székely Dalegylet Férfikórusával együtt elénekelte a Szózatot és a Székely Himnuszt, majd Bunta Levente átvette Ferenczytől azt az adománylevelet, amellyel a szobrot állíttatók hivatalosan Székelyudvarhelynek adományozták az alkotást.
Lázár Emese
Uh.ro/itthon/közélet

Leleplezték Sütő András szobrát Székelyudvarhelyen
A Sütő András Baráti Társaság székelyudvarhelyi tagjainak és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) kezdeményezésére, számos irodalombarát támogatásával vasárnap késő délután leplezték le Udvarhelyen Sütő András hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrát.
A Székelyhon beszámolója szerint az avatóünnepség kettős könyvbemutatóval vette kezdetét, majd a Nyáresti medvenézőben című Sütő-mű alapján készített film levetítése után a népes tömeg a Művelődési Ház mellé, a leleplezésre váró szoborhoz, Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotásához vonult.
A magyar himnusz eléneklése után Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente mondta el köszöntőbeszédét. „Szobrot emeltünk annak az embernek, aki nem csupán szóval, gondolattal, hanem akár élete árán is hajlandó volt védelmezni, oltalmazni jogainkat. Műveiben bizonyította, számára az igazmondás erkölcsi kötelesség minden időben” – hangsúlyozta az elöljáró.
Folytatásként Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész osztotta meg ünnepi gondolatait, mondván: habár az udvarhelyi Sütő András első szobra Erdélyben, „de ha az irodalom világában gondolkodunk, akkor mindnyájan tudjuk azt, hogy Sütő András szobra már rég áll Erdélyben és mindenütt, ahol magyarul beszélnek és olvasnak”. „Ez a szobor nem fémből, bronzból, gipszből készült, hanem szavakból, gondolatokból és nem utolsó sorban abból a magatartásból épült, amelyet Sütő András alakított ki olvasóinak százezreiben” – fejtette ki. A közeli Zetelaka község polgármestere, Nagy Attila kiemelte: Sütő András a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében volt Zetelaka egyetlen díszpolgára, valamint kifejezte abbéli reményét is, hogy a közeljövőben a község is méltó emléket állíthat majd az írónak.
„Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik" - magyarázta az MTI-nek Lőrincz György, az EMIA elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székelyudvarhelyhez. „Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó” – mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.
A történelmi egyházak képviselőinek áldása után a leleplezett mellszobrot megkoszorúzták a jelenlévők, a Székely Dalegylet Férfikórusának közreműködésével az ünnepség a székely himnusz és a Szózat eléneklésével zárult.
Krónika (Kolozsvár)

Sütő Andrásnak állítottak szobrot Székelyudvarhelyen
Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó – mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth- díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke.
"Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatatlan magyar művészet – a beszéd, a zene, a formák és színek – követének tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori biztatásokkal válaszolhasson" – jelentette ki beszédében Fekete György.
Sütő András bronzból készült mellszobra – Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása – az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában.
"Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik" – mondta Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székely-udvarhelyhez.
Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA tavaly gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállítás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapítvány támogatásából gyűlt össze.
A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, magyarságról és megmaradásról írt lírai vallomással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállásra, emberi tartásra tanító drámái – a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Hargitán – vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceausescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak.
Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román nacionalizmus célpontjává vált: az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakították. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőrzés díját.
(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Szaporodnak irodalmi zarándokhelyeink
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt "szavaink Nagyfejedelmét" illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: "Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi- közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni". És tovább: "…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé".
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Sütő sírjánál koszorúztak
Sütő Andrásnak a marosvásárhelyi református temetőben található sírjánál koszorúzott hétfőn az író, drámaíró halálának hetedik évfordulóján a nevét viselő baráti egyesület.
„Sütő András emlékének ápolását tekintjük fő feladatunknak, mert úgy véljük, gazdag életműve elévülhetetlen az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom számára. Itt, Marosvásárhelyen születtek azok az írásai, amelyek ismertté tették, ezért nagyon bízunk abban, hogy hamarosan szobra is lesz a városban. Akkor majd ott is koszorúzhatunk, és az emlékezés virágai sem fognak hiányozni, időtlen időkig”– fogalmazott a 2007-ben alapított Sütő András Baráti Egyesület elnöke, Nagy Pál.
Az író szobrának „ügye” jelenleg ott tart, hogy az önkormányzat a Mărăști teret ajánlotta fel lehetséges helyszínként, ezt pedig az egyesület elutasította, hiszen szerintük Sütő Andrásnak a város központi helyén illene emléket állítani – azóta nincs folytatás. Nagy Pál úgy véli, a színház közelében lenne megfelelő helyen a szobor.
„Eredetileg Sütő András egykori házának közelében képzeltük el, s volt szó arról is, hogy az utcát is elneveznék róla, ez pedig igazán méltó lenne hozzá. Ebben számítunk a polgármesteri hivatal aktív támogatására” – mondta az elnök az eső ellenére összegyűlt mintegy húsz-huszonöt emlékezőnek. Az egyesület mellett koszorút helyeztek el az író egykori munkatársa, a jelenleg Izraelben élő Róna Éva nevében is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Koszorúk Sütő András sírjánál
Hét éve hunyt el Sütő András. A marosvásárhelyi református temetőben lévő, kopjafa által jelzett sírjánál minden esztendőben tiszteleg a Sütő András Baráti Egyesület. E hét hétfőjének délutánján, a koszorúk elhelyezését követően Nagy Pál, az egyesület elnöke szólt a szemerkélő eső ellenére is szép számban összegyűlt emlékezőkhöz.
Mint mondta, az egyesület Sütő András emlékének ápolását tartja fő céljának, hiszen az író gazdag életműve elévülhetetlen az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom szempontjából. – Itt születtek azon írásai, amelyek ismertté tették és nagyon bízunk abban, hogy hamarosan szobra is áll majd Marosvásárhelyen.
Nagy Pál elárulta, az önkormányzat a Marasti teret ajánlotta fel a Sütő-szobor helyszínéül (a térhez igen közel álló házban lakott az író), de az egyesület ezt nem fogadta el. Úgy gondolják, Sütő Andrásnak a városközpont, a színház közelében avagy annak környékén kellene szobrot állítani. – Utcát is szeretnénk elnevezni róla, ebben is számítunk az önkormányzat aktív támogatására, hiszen az igencsak méltó lenne hozzá. És akkor a szobrot is ott avatnánk fel – mondta Nagy Pál az emlékezés koszorúi mellett.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
A helyzet fokozódik, jut eszembe Nagy Pál szóban, írásban is közzétett anekdotájának a csattanója, amely mindig nagy derültséget keltett a teremben, bárhol is adta elő. A mulatságos eset, amelyet a kritikus egyik visszaemlékező kötetében megörökített, évtizedekkel ezelőtt ilyentájt, februárban, a falusi könyvhónap idején esett meg, még az osztályharcos korszakban, amikor az elvtársaknak minden pillanatban ébernek kellett lenniük. A helyzet ma is folyton-folyvást fokozódik, az abszurditás, a műveletlenség és az ostobaság a mai társadalomban is gátlástalanul pöffeszkedik. De az irodalomtörténész közíró korjellemző humoros sztorija nem elsősorban aktualitása miatt bukkant elő közönségtalálkozós emlékeimből, hanem azért, mert a minap röppent fel a hír: Nagy Pál betöltötte a 90. esztendejét. Isten éltesse erőben, egészségben! Régi idők tanúja, sok-sok rendkívüli ember volt barátja, ismerőse, gazdag az élettapasztalata, bőven lehet még olyan mondandója, amit érdemes papírra vetnie, nyomtatásban is rögzítenie. Immár több mint hét évtizede, hogy a marosvásárhelyi református kollégium diákjaként ott lehetett a díszteremben, amikor Móricz Zsigmond szólt az iskola tanulóifjúságához, és azóta számtalan más ilyen esemény résztvevője, aktív részese volt itthon, városában, szűkebb pátriájában, a Mezőségen, Erdély és az anyaország távolabbi tájain. Krónikásként tudósított róluk, vitázott, véleményt mondott, amikor úgy gondolta, hogy fontos lehet a közölnivalója, hitt a tollforgatók felelősségében, és ennek szellemében próbált is cselekedni. A Sütő András Baráti Társaság elnökeként a legutóbbi hónapokig is ezt bizonyította. És ezt tükrözte hosszú ideig rendszeresen jelentkező Notesz című rovata is lapunkban. Harminc éve vonult nyugdíjba, de nem nyugalomba. Az Igaz Szó, A Hét, az Új Élet korábbi szerkesztője nem csupán szólamként vallotta, hogy nincs ideje semmittenni. A saját kötetei mellett számos értékes könyvet szerkesztett, gondozott, készített sajtó alá, Wass Albert műveiből egy egész hosszú sorozatot. Amíg ereje, energiái lehetővé tették, Vásárhely örökmozgó, cselekvő jeleseként mindig valamilyen jelentős kulturális, szellemi cél érdekében ügyködött.
Amikor Nagy Pállal találkozom, a mezőségi hűségesek egy másik tisztelt egyénisége, Kabós Éva is mindig eszembe jut. Gyakran szaladtunk össze Pali bácsival a sok megpróbáltatást méltósággal viselő, példás emberi tartású költőnő főtéri lakásán, akinek élete utolsó szakaszában adatott meg az elégtétel, hogy újra elismerték lírikusi, prózaírói tehetségét. Az erkölcsi jóvátétel folyamatát Nagy Pál is kitartóan szorgalmazta. Kabós Éva is februárban született. Most lenne 99 éves. Kétezerben hunyt el. Nyolcvanadik születésnapjára írt versében kissé megfáradva, megkeseredetten, lemondóan mondja: "A fények ott játszanak / még a hegytetőn, / de elérni a / csúcsokat már nincs erőm – / nem jutok fel a / rímeket-rejtő hegytetőre, / vonszol magával / erdélyi sorsom nyolcvan éve". Nagy Pál kilencven esztendeje munkálkodik következetesen erdélyi sorsa kiteljesítésén. És teszi ezt reményeink szerint a továbbiakban is. Eddig is sok mindent megvalósított. Miért ne hinnők, hogy kedvéből, alkotóerejéből futja még újabb visszanéző kiadványra, és lesz kiadó, könyves ember, aki segíti ennek is a megjelentetését?!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

"Sütőnek van ideje, nekünk nincs"
Kedden a marosvásárhelyi református temetőben a Herder- és Kossuth-díjas író, drámaíró születésnapján a Sütő András Baráti Egyesület tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést. A Baráti Egyesület alapvető célkitűzése az erdélyi magyar író emlékének ébrentartása, ápolása. Az egyesület, mely elsőrendű feladatának tekinti Sütő András írói hagyatékának a megőrzését és gondozását, születésnapján, június 17-én minden esztendőben megemlékezést tart.
Gálfalvi Zsolt az Udvarhelyen felavatott Sütő-szobor kapcsán emlékezett az íróra. Mint mondta, nem elmarasztalni szeretné azt a várost, ahol az író élt és alkotott, csupán a történelmi igazságtételre figyelmeztetne. Az egyre szaporodó szobrok láttán úgy érzi, talán szerencsések is azok, akiknek nem állítottak szobrot. A Sütő András-szobor felállítását tudatosan és szándékosan akadályozóknak azonban nem sikerül emberi és írói nagyságát csorbítani. Mint elhangzott, várhatunk rá. Sütőnek van ideje, nekünk van kevesebb, de annyi időnk kell legyen, hogy észrevegyük, hogy azokkal az eszközökkel és olyan módszerekkel akadályozzák a helyi illetékes szervek ennek a szobornak a felállítását, amelyek ellen az író életében minden eszközzel harcolt. Sütő nemzetközi tekintélye sokkal nagyobb annál, minthogy cseretárgyként lehessen felhasználni. Más dimenziókról van szó, ezért nem lehet politikai alku tárgya. A magyar nyelv mestere volt és marad, ezért mindannyiunk kötelessége nyelvünk értékeinek védelme – mondta.
Lázok János bejelentette a Művészeti Egyetemen tartandó Sütő András Műhelykonferenciát, melynek címe (M)ilyen gazdagok vagyunk?
A megemlékezés koszorúit Székely Emese, Kilyén Ilka, Szalkay József helyezte el az író és felesége kopjafás síremlékén.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
I. rész
Október 29-én reggel vette kezdetét az a háromnapos rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, melynek központi témája Sütő András életműve volt. Két napon keresztül, négy szekcióban adtak elő az erre felkért irodalomtörténészek, kutatók; utolsó nap pedig az író személye került fókuszba: szülőházát és sírhelyét is meglátogatták az emlékezők.
A konferencia a szervezők szándéka szerint „olyan közös beszédtér kialakítását tűzte ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos, teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Pontok és ellenpontok – utólag úgy tűnik – meglehetősen kiegyensúlyozottan ütköztek, alakultak az előadások, viták során.
Főszervezőként először Lázok János köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánjának, Kós Annának, majd Sorin Crişan-nak, az intézmény rektorának. Mindkét vezető fontosnak tartotta a sütői életműről folytatott diskurzust. Kós Anna kiemelte azt a szempontot is, hogy gyakran úgy esik szó különböző szerzők műveiről, hogy igazán nem is ismerik azokat a róluk beszélők.
Sorin Crişan nagyon átgondolt, elemző igényű előadással is készült az alkalomra, melyből érződött Sütő életművének alapos ismerete. Összegző jellegű előadásában elmondta: egy ilyen konferencia csak első lépés lehet a teljes rehabilitáció útján. Sütő azok közé az alkotók közé tartozik, akik az elmúlt korszaknak egy jellegzetes úját járták végig, amely során a hatalommal való együttélést kezdetben hittel, később iróniával próbálták megvalósítani. Román szemszögből nézve mintha méltatlanul árnyékba került alakja lenne a magyar irodalomnak, pedig azokat az alkotókat, akik a magyar kultúra értékeinek számítanak, nem szabadna engedni, hogy feledésbe merüljenek, s az életműnek is meg kellene kapnia a megfelelő kritikai megvilágítást. Crişan szerint a román közösség számára az Anyám könnyű álmot ígér a legnépszerűbb műve Sütőnek – mely sem túl lírai, sem túl drámai; mégis, a legváltozatosabb stíluseszközökkel eljut a poézis határáig. A drámai és lírai elemek összekapcsolódnak itt, hogy az emberi természet valóságát megjelenítsék – egy nagyon összetett és állandóan változó lényeget. Szóba hozta az író más műveit is (például a Káin és Ábelt, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat), különböző aspektusokból vizsgálva azokat. Fontosnak tartotta, hogy Sütő állandóan a szavak elsődleges, legtisztább értelmeit keresi, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavaknak mély, megkereshető, valódi értelme van.
Soltész Márton, az MTA fiatal főkönyvtárosa indította a magyar irodalomtörténészek dialógusát a témában, Magunkat írjuk tehát című előadásával. Saját Sütő-kutatásait ismertette, melyek azért is különösen frissek és előítélet-mentesek, mert Soltész kívülről ismerkedett meg a Sütő-jelenséggel: anyaországiként az egyetemen tanult róla először. Főként Sütő irodalomszemléletére volt kíváncsi; Veres Péterrel való levelezését elemezte hosszan, felidézte az idősebb pályatárs már 1954-ben megelőlegezett bizalmát, s azt a pillanatot is, mikor Sütő tudatta Veressel: eddig írt, most már dolgozik – munkának kell tekintenie az írást. (Egyébként Tamási Áron is útjának egyengetőihez tartozott.) Sütő egy nagyenyedi előadásáról is értekezett, melyben Kőrösi Csoma és Misztótfalusi példáit idézte, s melyben jelentős, újraértelmezésre is érdemes gondolatokat fogalmazott meg az író. Zárásként Soltész hangsúlyozta, hogy továbbra sem szabadna ideológiai alapon olvasnunk Sütő Andrást.
Cseke Péter a vérbeli szociográfia feltámadásának nevezte az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet, mely egyben az író alkotói fénykorának első lépése is. Egy önmagát túlélt korszak emblematikus alkotásának tartja, mely úgy tölti be a szociográfia törvényét, hogy egyben meg is újítja azt. Mozaikszerű szerkesztésmódjára hívta fel a figyelmet, az újszerű írói látásmódra – s hogy nem a statisztika érdekli, hanem a szórványlét igazságai, és a romlás külső és belső okaira is választ keres. Csoórit idézte, aki Tamási Szülőföldem, illetve Illyés Gyula Puszták népe című műveivel tartja egyenrangúnak, s nem hallgatta el azt, a témájához nagyon is kapcsolódó tényt, hogy Sütőnek azt is meg kellett érnie, hogy nem csak Pusztakamarás szórványosodott tovább, hanem egész tömbök is (neki magának legalább 30 olyan rokona volt, aki nem beszélt magyarul).
Elek Tibor az Anyám könnyű álmot ígért mint életműbeli korszakhatárt értékelte. A személyesség, a személyes érdekeltség irányából kereste a mű termékeny újraolvasásának lehetőségeit. A Sütőt ért vádakra reflektálva arról beszélt, hogy Sütő András nem az egyetlen a korban, különösen az alsóbb néprétegekből induló művészek, írók közül, aki a népboldogító baloldali eszmék bűvkörébe esett, s aki sokáig maga sem vette észre, hogy „a bölcsőhely parancsai” valójában mit is diktálnak. Írói és közéleti kijózanodása, önmagára találása viszonylag korán kezdődött, de objektív akadályok következtében is megtorpanásokkal, kitérőkkel tarkítottan, hosszú évekig elhúzódott. Ezen önvizsgálati folyamat nagy hatású szépirodalmi kifejezéseként, s egyúttal tetőpontjaként, összegezéseként emelte ki az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet. Ugyanakkor az író szembesülése Pusztakamarás igazságával s benne önmagával, saját múltjával, olyan alkotói energiákat szabadított fel, amelyek az azt követő évtizedben a jól ismert további remekművek, drámák, esszék sorozatához vezetett. Előadása során Elek többször vitázott Parászka Boróka egy, a budapesti Holmi című folyóiratban megjelent Sütő-tanulmányának kitételeivel, azzal például, hogy a 60-as évek végén „nyoma sincs annak, hogy Sütő nagyobb volumenű munkában le kívánná reagálni ezt a folyamatot, élni kívánna a nyitás lehetőségével, vagy önálló ellenzéki pozíciót akarna építeni.” Megkérdőjelezte György Péter legutóbbi könyvének az Anyám könnyű álmot ígérrel kapcsolatosan tett állításait is. Mivel Parászka Boróka jelen volt a tanácskozáson, lehetőség adódott arra, hogy az előadások vitái során valódi véleményütköztetés, párbeszéd is kialakuljon ezekről a témákról.
Filep Tamás Gusztáv a Sütő-témát a kortárs Szabó Gyulával állította párhuzamba, s nem csupán az életműveket vizsgálta egymás összefüggéseiben, hanem életrajzi adalékokkal is szolgált. Felvetette a kérdést: vajon Szabó Gyula hátrébb sorolása összefüggésben volt-e Sütő Andrással? Majd tulajdonképpen meg is válaszolta: Szabó Gyulát valóban leértékelték, de nem biztos, hogy ez csak Sütőnek „köszönhető”, hiszen amikor lehetőség adódott, egyszerűen nem volt, aki a Kossuth-díjra jelölését támogatni tudta volna. Az összehasonlító elemzés nagyon sok új szempontot is felvetett; egy megkerülhetetlen tanulsága pedig: a Szabó Gyula-életmű is megérdemelné az újraolvasást, a termékeny vitát.
Novák Csaba Zoltán politikatörténeti előadásában Sütő közéleti szerepvállalását tárgyalta, a szekuritátés jelentések tükrében. Előzőleg áttekintette a párt magyarságpolitikájának fontosabb mozzanatait is, így még egyértelműbbé vált Sütő András helyzetének kényessége. 1965-től Sütőnél egy erőteljesebb politikai reaktiválódást észlel: közvetítő szerepet felvállaló magyar értelmiségivé válik, aki számos bizottságban tölt be fontos szerepet. Ez kétségtelenül egy másik típusú karrier: központi bizottsági póttag, az Írószövetség alelnöke – nemrégiben elő is került néhány dosszié, ami Sütő megfigyelését tartalmazza. Az iratokból kapcsolathálózata is kiderül, de elemző írásokat is találni köztük különböző tevékenységeiről. Az is onnan derül ki, hogy 1984-ben részleges önvizsgálatot tartott, több magánbeszélgetésben elismerte, hogy tévedett (lehallgatások alapján). A hivatalos keretet, pozícióit használva gondolta, hogy lehet változtatni, kettős beszédmóddal (ezt viszont a Securitate is érzékelte, a dokumentumok alapján). A megfigyelő szerv módszerei is nyomon követhetőek, Novák fel is vázolta ezeket: megfigyelés, elemzés, értelmező értelmiség használata, pozitív befolyásolás, zsarolás (magánügyekkel), cenzúra, tiltás…
Vincze Gábor nem tudott jelen lenni a konferencián, tanulmányát sem küldhette el, Kántor Lajos előadását viszont felolvasta Soltész Márton. Kántor írásában személyes kapcsolatát, levelezését is feldolgozta, értékes adalékokat szolgáltatva Sütő irodalomtörténeti képéhez és a korabeli irodalmi vitákhoz.
A Szász László összegzése utáni vitába többen is bekapcsolódtak; felvetődött az is, hogy nagy szükség lenne a kritikai kiadásra, valamint a hagyaték megnyugtató rendezésére. Az Elek Tibor által felvetett problémákra ekkor reagált Parászka Boróka: elmondta, hogy számára az a kihívás, hogy ezt az életművet ne csak a magyar irodalom kontextusában nézzük, hanem a román irodalom és az akkori sajtó közegében is. Valamint, hogy a korabeli román ellenzéki irodalom sokkal aktívabb volt, azokkal vetette össze Sütőt – ez olyan referencia, amit nem lehet megkerülni. Elek Tibor ezt helyben is hagyta, viszont megjegyezte, hogy véleménye szerint Parászka Boróka ideologikusan olvassa Sütőt, és ha a művekről alkotunk véleményt, ezt meg kell tudni különböztetni a szerző életétől.
A délutáni szekciót Filep Tamás Gusztáv elnökölte – az öt előadásnak négy szerzője volt jelen a tanácskozáson.
Kovács Dezső Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója címmel színház és a politika 70-es, 80-as évekbeli viszonyáról is beszélt az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán kaposvári és az Álomkommandó gyulai előadásai kapcsán. Abban az időszakban, amikor a színházat furcsa Janus-arcúság jellemezte. Végül méltatta Az álomkommandó Szász János rendezte, elmúlt évadbeli vígszínházi előadását.
Szász László Sütő András Kálvin-portréja kapcsán megállapította, hogy Kálvin alakja régóta foglalkoztatta Sütőt és a Kálvin–Szervét ellentét egy önmagából kivetített vitaként is értelmezhető. Sokat beszélt előadásában a Csillag a máglyán egyházi recepciójáról, s megállapította, hogy miként a román kommunista hatalom a maga tükörképét ismerhette fel a darabban, úgy a református egyház Kálvin személyiségének markánsan torzult rajza miatt ugyanazt. Sütő megítélése egyházi vonalon nem volt problémamentes, de végül megkapta az elismerést teológiai tekintetben is.
Jákfalvi Magdolna A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje című előadása szintén a 80-as évek színházi világával foglalkozott, azzal, hogy a színpad és a nézőközönség világa hogyan találkozott össze a kettős beszédben akkoriban. Mivel a szerző nem volt jelen, sajnos csak a szöveg egyes részleteit hallhattuk. Sütő magyarországi bemutatóit a kulturális nemzeti identitás létrejöttének alkalmaiként tárgyalta, s még a Csárdáskirálynő 1954-es előadásával is párhuzamba állította.
A délutáni szekció nagy véleménykülönbségeket felszínre hozó előadása volt a Vida Gáboré, Én és ők, perzsák címmel. Vida Sütőhöz való személyes viszonyulását elemezte, nem titkolva véleményét, hogy generációja nem tudott mit kezdeni Sütő András írói világával: az olvashatatlan magyar irodalom kategóriájába sorolták, és nem akartak megadott kulcsok szerint olvasni (utalt itt főképp a Perzsák című esszé virágnyelvére). Hogy mit tekintettek értékesnek a korabeli erdélyi irodalomból? Szilágyi Domokost, Hervay Gizellát, Székely Jánost. Ő maga élete egy fontos momentumában igen közel került mégis a témához: az egyetemi felvételi tétele volt ez a cím 1988 júliusában: Az újrakezdés hősei Sütő András drámáiban. Magas érdemjegyet kapott a dolgozatára, de továbbra is fenntartotta idegenkedő véleményét az íróval kapcsolatosan. Rendkívüli nyelvi képességekkel megáldott írónak tartja ma is Sütőt, aki azonban „sokkal többet mondott, mint amiért intellektusként helyt tudott állni”.
Lázok János A „kerek félalmák” dramaturgiája című előadását a Sütő-drámák elemzésére szánta. Ismertette azt a sajátságos helyzetet – Bíró Béla egy 2003-as tanulmányát is megidézve –, melyben ezek a drámák születtek, egy olyan korban, amikor „a kisebbségnek úgy kellett tennie, mintha harcot vívna a hatalommal”. A romániai magyar dráma ebben a kontextusban a főhős igazságáról akarja meggyőzni a nézőt – ideológiailag tehát egyoldalú. Az író pedig olyan drámát ír, amit az adott problémakészlet lehetővé tesz. Sütő drámái is a hatalom elleni lázadás mintái lettek – a kritika csak ritkán vette észre az abszurd végleteket, amelyek pedig éppen jelentős üzenettel bírtak. A Káin és Ábel végjátékában kiemelte azt a szükségszerű ambivalenciát, ami a hatalommal szemben létrejöhet: engedelmes azonosulás a hatalommal, amíg mindez a fennmaradást szolgálja, s ez egyúttal állandó készséget jelent az ellenállásra, lázadásra. De általánosabb értelemben, ez a darab az első bűn mítoszának átértelmezése is.
A hozzászólások sorában hallgathattuk meg Ötvös József református lelkészt, aki Sütő egyházhoz való viszonyáról beszélt, és arról, hogy a Sütő-drámák milyen hatással voltak a maguk korában a teológiai intézeten belül (még unitáriusokat és reformátusokat is egymásnak ugrasztott egyik-másik dráma). Sütőnek a rendszerváltás után is csak formális kapcsolata volt az egyházzal – mikor felajánlották, hogy vállaljon aktív szerepet az egyházban, visszautasította.
Ugyancsak hozzászólóként Tófalvy Zoltán intézett Vida Gáborhoz választ, hangsúlyozva, hogy Sütő András nem csupán mélységeiben ismerte a magyar nyelvet (is), hanem rendkívül művelt ember volt, és ez ki is derül, ha olvassuk az életművét.
Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portréi címmel nyílt kiállítás Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen ezen az estén. A fényképek készítőjének – mint szerkesztőségi munkatársnak – lehetősége volt hosszú időn keresztül megfigyelni alanyát, és rögzíteni életének pillanatait a legváltozatosabb helyzetekben és helyszíneken. Vannak a fotók között a fiatal, sármos szerkesztőről készült kockák, megjelenik a Pusztakamarásra hazalátogató író, családi körben látjuk, vagy az Új Élet szerkesztőségében, egy figyelmeztető betörés romjait szemlélve tehetetlenül. A legutolsó felvétel – noha nem is utolsó éveiben készült – egy sokat tapasztalt, talán némiképp megkeseredett ember megkeményedett vonásaival képezett ellentétet a kora ifjúságából származó felvételekkel.
(folytatjuk)
Farkas Wellmann Éva
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
II. rész
Az október 30-ai délelőtti szekción Mester Béla elnökölt.
Elsőként Cristian Réka Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban című előadását halhattuk. Az író helyét az angol nyelven megjelent, különböző típusú írásokban megkeresni különösen fontos, hiszen ezek az említések visszajelzést jelentenek számunkra arról, hogy milyen helyet/szerepet tölt be jelenleg a nagyvilágban az életmű. A kutatást elsősorban hírforrások keresésével kezdte Cristian Réka; ezek között legtöbb Sütő gyászhírével, illetve a róla szóló konferenciával foglalkozott. Igaz, ezekkel olyan orgánumok is, mint a The Times, The Independent vagy a Washington Post. Nagyon sok angol találat a különböző magyar weboldalak angol fordításaiban volt fellelhető. Ami a repozitóriumokat, intézeteket, alapítványokat illeti, egy biográfiai összefoglaló található a Balassi Intézet és a Magyar Könyv Alapítvány honlapján, és a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, Sütő András digitalizált művei mellett megtalálhatjuk Simon Endre Sütő András portréját. Hat-hét fontosabb, angol nyelvű enciklopédiában szerepel Sütő András neve külön címszó vagy magyar irodalom címszó alatt, többek közt a The Oxford Encyclopedia of Theatre and Performance-ben. A sütői életmű angol nyelvű kritikai visszhangja siralmasnak tekinthető: mindössze egy, Bertha Csillától származó szöveg foglalkozik az író munkásságával. Körülbelül öt drámagyűjteményben viszont találunk Sütő-fordításokat, és drámáinak három bemutatójáról is lehet tudni, melyeket New Yorkban tartottak. Ennek a helyzetnek a javítására néhány lehetőséget vázolt is az előadó: összehasonlító elemzésekkel visszahozni a nemzetközi párbeszédbe a Sütő-témát, más műveit is lefordítani, a lefordított darabokat népszerűsíteni, bemutatni, hungarológiai tanulmányokon beépíteni egy-két Sütő-művet, kurzusokat létrehozni, a Sütő-monográfiát lefordítani, átdolgozni, és egyáltalán: kihasználni a digitális világ előnyeit.
Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban címmel tartott előadást Mester Béla. A Sütő-művek magyarországi recepciójáról szólva azt hangsúlyozta, hogy segítenie kellene az erdélyi művek népszerűsítését. A Sütő-drámák világát elemezve, a helyszínek esetében kitért például az egyre távolabbi vidékekre, az egyre inkább meghatározatlan helyekre – mely tendencia Székely Jánosnál is előfordult például. Összevetette Szilágyi István munkamódszerével is a Sütőét, akinek írói világa nagyon sokáig közel volt olvasói világához, majd történelmi jellegű művek írásába kezdett. Felvetette az esszék fontosságának kérdését is, s kiemelte, hogy a drámatrilógiájában a látszólagos távolodás a mától az absztrakció szintjének emelkedésével jár, valamint azt is, hogy a példázatok mindig a hatalmi viszonyokról szólnak.
Aradi Schreiner József szintén a nagyvilágbeli versenyképesség szempontja felől közelítette meg a témát, Günther Grass elhíresült hagymahántás-példázatán keresztül. Az informatika szemszögéből láttatta az írásos megjelenések sorsát, egy olyan korban, amikor a világ nyelveinek csak 5 %-át használják online, s ugyanakkor mi már a digitális olvasás nemzedékét képviseljük. A magyar nyelv éppen a veszélyeztetettség határán van a fent jelzett értelemben, de ezen belül is sok szerző a digitális halál szélén áll. Értékelte Szőcs Géza egykori fellépését (mikor a digitalizáció biztosa volt), aki azt vallotta: minden kánonnak helyet kell biztosítani. Ennek ellenére is – ismételte meg a Cristian Réka által már említett tényt – Sütő András műveivel a DIA-n kívül nem lehet találkozni az interneten. Márpedig az a helyzet, hogy az író ma úgy él tovább, hogy facebookolják; létezik egy hatalmas idézetfolyam, amelyben megjelenik egy adott író vagy sem... Ha sarkítani akarunk, akár úgy is feltehetjük a kérdést: lehet-e Sütő Andrást slam-elni vagy sem? Mert emlékeink, írásaink nagyon könnyen elszállnak, befoghatatlanul, mint Sütő András méhraj-képe az Anyám könnyű álmot ígérben.
Kuszálik Péter mint biográfus kívánt hozzászólni a Sütőről szóló párbeszédhez. Joggal, hiszen ő készítette el (3 és fél év alatt) Sütő bibliográfiáját. Ismertette, hogy nagy aránytalanságok vannak Sütő életművének feldolgozottságában: míg Erdélyt a Mentor kiadó és Lázok János képviseli ebben a folyamatban, addig Magyarországon tíz komoly munka jelent már meg vele kapcsolatosan. Az, hogy angol nyelvterületen nem ismerik, azzal is összefüggésben lehet, hogy számtalan olyan részlete van a Sütő-életműnek, ami lefordítva a nagyvilágnak nem sokat jelent. A kritikai kiadást sürgette ő is, annál is inkább, hogy sokan élnek még azok közül, akik segíthetnének ennek munkálataiban. A hagyaték kérdése is a mihamarabb rendezendő problémák közé tartozik.
Dávid Gyula a Sütő-pályaívet a Kriterion kiadó felől nézve idézte meg. Nem véletlenül, hiszen a kiadó névjegye lett Sütő – az új hangot az ő nevével ütötte le a Kriterion. Dávid Gyula 22 évig dolgozott az intézménynél, így rálátása nyílt az egyes írói pályákra (például az első Forrás-nemzedékére), a példányszámokra, és a fokozatosan visszaszoruló megjelenési lehetőségekre is. Hiába volt olyan Sütő-kötet, amely 92.100 példányban jelent meg, egy idő után teljesen lezárult a tőle közölhető művek sora, s a rendszer bukásáig nem is jelenhetett meg semmilyen írás Sütőtől. Ezt sérelmezte is Sütő akkoriban, de végül mégsem emiatt szűnt meg a munkakapcsolat író és kiadó között: később már nem volt olyan helyzetben a Kriterion, hogy versenyre tudott volna kelni a Sütő-életművet megjelentető magyarországi kiadókkal.
Dávid Gyula elnökölte a koradélutáni szekciót, amely Markó Béla lendületes előadásával kezdődött. Markó jónéhány kérdést felvetett Sütő kapcsán: hogy beszélni kellene a skatulyákról, hogy vajon jót tett-e a bármikori besorolása Sütőnek, hogy szót érdemel Sütő mint kisebbségpolitikus vagy éppen mint kultuszoknak esetleges tárgya. Személyes emlékek felidézésével folytatta, olyanokkal, amelyek immár történelmi jelentőséggel bírnak. 1989. december 22-ikének Marosvásárhelye a helyszín, a szereplők pedig – Gálfalvi György és Markó Béla –, miután dél körül kiderült, hogy biztosan összeomlik a rendszer, azon tanakodnak, hogy nekik most mi is a teendőjük. Az első ötletet elvetve, miszerint a sajtót kellene átvenni, az érvényes megoldás az: menjenek Sütő Andráshoz, hogy figyelmeztessék: hamarosan szerepet kell vállalnia. De délután, tőlük függetlenül, fiatalok tömege is levonul Sütő lakásához, és kérik, hogy menjen velük, és ő megy is, és beszédet is mond abban a rendkívül zaklatott helyzetben (halottak, sebesültek a háttérben), melynek lényege: tartsunk ki egymás mellett, őrizzük meg a testvéri egységet – hisz a forradalmat nem huligánok csinálták. Sokak számára egyértelmű volt tehát, hogy Sütő az a közéleti személyiség, akinek szerepet kell kapnia a változásban – hiteles személyiség volt mindannyiuk számára.
Markó szerint összetartoznak az élet(mű) különböző aspektusai, mert az író hozott anyagból dolgozik. Az ő generációja sem feltétlenül a Sütő-féle irodalmi vonalra támaszkodott, sőt, egyesek számára irritáló lehetett, de: ő még a korai novellisztikáját sem söpörné le olyan könnyen az asztalról. Sütőt peremre nyomni valami olyasmi lenne, mintha Tamásival próbálnánk meg ugyanezt. Külön kitért arra, a Ion Lăncrănjan által indított propagandaháborúra, amely 1982-ben/-től borzolta a romániai magyarság és románság kedélyeit. A magyarellenes kampány indítószövegére Sütő azonnal reagált, s éppen Markóék voltak azok, akik enyhítettek kicsit a szövegén. S noha sokan nem álltak egy platformon vele, Sütő kezdeményezése maga mellé tudott állítani embereket – így előzménytelen szolidaritást sikerült kialakítani a román írószövetségi társakkal. Összesen 36-an írták alá a beadványt, amelyet Nicolae Ceauşescu-nak címeztek. Összességében – zárta Markó Sütővel a közéleti, politizáló emberrel kapcsolatos gondolatait – céljaiban radikális volt („normális radikális”), de megpróbálta az átjárást a megosztott táborok között – s most ennek köszönhetően senki sem vállalja, miközben a kisebbségpolitikusi magatartása minta kellene hogy legyen.
Molnár Gusztáv Értelmiségi állásfoglalások  az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban című előadásában különböző kategóriákat állított fel a korszakkal való együttélés stratégiáiból. Szóba kerültek itt azok, akik kivetkőztek magukból (pl. Majtényi Erik), a taktikát stratégiaként használók (főpapjuk: Balogh Edgár), az inkvizítorok (pl. Méliusz József) vagy a nemzetféltők: Szabédi és Kacsó. Összefoglalta azt a kálváriát is, amely egy, az 1956-os erdélyi állásfoglalásokról írott cikke miatt alakult ki, még a rendszerváltás előtt, s amelyet – noha több folyóiratban is majdhogynem megjelent – végül mégsem sikerült a megfelelő időben a nyilvánosság elé tárni. Sütő maga visszautasította, rágalmazásnak vette a benne foglaltakat (azazhogy: lett volna mivel elszámolni 56-tal kapcsolatban).
Azon előadók dolgozataiból, akik nem voltak jelen (Demény Péter, Lőrincz D. József), is hangzottak el részfelolvasások, összefoglalók, de mivel ezek nem közvetítették a teljesség igényével azok tartalmát, itt sem térünk ki rájuk részletesebben – majd elolvashatóak lesznek a tavasszal megjelenő konferencia-kötetben.
A napot – és a konferenciát – a Bernády házban zárták a műhely tagjai, közönség előtt is összefoglalva az előadások, viták eredményeit, Lázok János házigazdával és a négy szekcióvezetővel.
A harmadik nap az ünnepé és az emlékezésé volt. A konferencia résztvevői és a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író szülőfalujába, Pusztakamarásra látogattak, ahol részt vettek a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. A boldogságokról szóló prédikációt Demeter József lelkész mondta – és helyet talált benne Sütő András boldogsága kérdésének is. Oroszhegyi Attila-Zsolt, Pusztakamarás szórványközösségének lelkészi beszéde fokozott felelősséggel szólt az egyre fogyatkozó helyi magyar közösséghez, s e két szép szónoklat után új értelmet nyert a közösen elénekelt zsoltár, a Tebenned bíztunk.
Az emlékezők meglátogatták Sütő András emlékházát is, melynek még mindig folynak a helyreállítási munkálatai. A háznál Széman Péter, Horváth Arany, Szász Ferenc nyugalmazott lelkész is felszólaltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-  és harmadéves színészhallgatókból álló lánykórusa  felolvasott az Anyám könnyű álmot ígér kezdő fejezetéből.
Este Marosvásárhelyen, az író sírjánál még összegyűltek egyszer Sütő tisztelői fejet hajtani, gyertyát gyújtani az emlékére.
Farkas Wellmann Éva
barkaonline.hu/helyszini-tudositasok

Emlékesten a fekete márciusról
Emlékestet szerveztek a fekete március 25. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd ügyvéd szervezésében lezajlott eseményen visszaemlékeztek a negyed évszázada történt marosvásárhelyi összecsapásokra. Ezt megelőzően Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál koszorúztak az emlékest szervezői, valamint Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Sütő András Baráti Társaság.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az emlékest kezdetén elmondta: a román államhatalom által 25 évvel ezelőtt gyakorolt megosztó politika sajnos elérte célját, és a háttérben tevékenykedő kommunisták és titkosszolgálatiak egymás ellen hangolták a marosvásárhelyieket. Tőkés külön köszöntötte az esten megjelent Smaranda Enache asszonyt, és felhívta a figyelmet: idén Florian Mihalcea kapta meg az Európa Polgára díjat, korábban pedig Smaranda Enachét is kitüntették. Temesvár és Marosvásárhely román személyiségeinek kitüntetése a két nép megbékéléséhez is jó utat mutat – hangsúlyozta az EMNT elnöke. Tőkés felidézte a fekete márciust megelőző eseményeket majd rámutatott: a közélet egyes szereplői már azt hangoztatják, hogy magyar szempontból Marosvásárhely elveszett. E kétségtelenül hamis állítás – Tőkés szerint – igazságtételt kíván, hisz e nélkül elképzelhetetlen a sikeres érdekérvényesítés.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete leszögezte: a 90-ben történt marosvásárhelyi eseményekhez – a híresztelésekkel ellentétben – Magyarországnak nem volt köze. A nagykövet üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben elindult a tényfeltárási folyamat a bukaresti bányászjárással kapcsolatban, mely azt ígéri, hogy a rendszerváltás utáni romániai történelem és közélet tisztább és átláthatóbb lesz. Már 1990-ben is nagy szerepe volt a nyilvánosságnak, és érdemes külön odafigyeli, arra, hogy az akkori magyar felszólalók milyen felelősségteljesen és egyértelműen fogalmaztak – mondta Zákonyi.
A felszólalásokat követően levetítésre került a Fehér januártól a fekete márciusig című film, valamint Boros Zoltán összeállítása a Román Televízió magyar nyelvű adásának felvételeiből.
A vetítések után Boris Kálnoky író, újságíró mutatta be Kincses Előd Fekete március című – román és magyar nyelven is megjelent – könyvét. A Németországban élő gróf méltatta Kincses rendszerváltás utáni tetteit és helytállását, valamint megköszönte, hogy a történelmi jelentőségű pillanatokban Kincses képes volt helyesen dönteni.
A telt házzal lezajlott emlékest végén az egykori tüntetések résztvevői is felszólaltak, visszaemlékezve a fekete márciusra. Az elbeszélésekből kiderült, milyen magyarellenes szövegeket skandált a Hodákról érkezett tömeg, miként reagáltak a magyar feliratokra, de olyan esetek is felelevenítésre kerültek, amikor románok és magyarok segítették egymást és közösen igyekezték túlélni a Marosvásárhely központjában zajló eseményeket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Sütő Andrásra emlékeznek
A Sütő András Baráti Egyesület kétnapos megemlékezést szervez június 20-21-én Marosvásárhelyen, illetve az író szülőfalujában, Pusztakamaráson.
A marosvásárhelyi református temetőben, Sütő András sírjánál helyezik el az emlékezés koszorúit június 20-án, szombat délután öt órakor. Ezt követően este hattól a Bernády Házban emlékestre kerül sor.
Részleteket vetítenek a Sütő András politikai beszédeit rögzítő filmfelvételekből, amelyeket Kincses Előd értékel, majd Markó Béla tart előadást Sütő Andrásról, a politikus íróról. Az esten közreműködik Zágoni Előd és Szélyes Ferenc.
Június 21-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel ünnepi istentiszteletre kerül sor Pusztakamaráson. Igét hirdet nt. Ferenczy Miklós Kolozsvárról. Közreműködik a Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusa.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Sütő Andrásra emlékeztek Marosvásárhelyen
Sütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt.
Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak.
A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. .
A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet.
Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe.
„Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott.
A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Eltűnő Sütő
Ma már csak néhány idős ember emlékezett Sütő Andrásra Marosvásárhelyen a hétvégén, arra az íróra-politikusra, aki nélkül elképzelhetetlenek a rendszerváltás előtti és utáni évek. Miért, és hogyan nem megy az emlékezés? Meddig tart a tisztelet és hol kezdődik a tiszteletlenség? Parászka Boróka a Sütő-ünnep benyomásairól.
Kilenc éve halott, 88 éves lenne idén, két évtizede ő volt a frontember, a legismertebb erdélyi magyar értelmiségi. Most mégis arról szól a megemlékezés, ha a hétvégi beszédek üzenetét, hangulatát szeretnénk összefoglalni: miért hiányzik Sütő András a köz- és kulturális életből. A Sütő András Baráti Társaság kétnapos rendezvénysorozattal idézte fel alakját, munkásságát a hétvégén Marosvásárhelyen, valamint szülőfalujában, Pusztakamaráson. Hasonló üzenettel tavaly ősszel tudományos konferenciát szervezett a Művészeti Egyetem szintén Marosvásárhelyen. A Sütő-életmű különös sorsára bizonyos értelemben magyarázatot ad az, ahogyan a legutóbbi megemlékezés is zajlott.
A Sütő András Baráti Társaság által a Bernády-házban rendezett emlékesten az író pályafutásának két fontos tanúja szólalt fel: Kincses Előd és Markó Béla. A két (egykori, jelenlegi?) politikus munkássága annyira eltért egymástól, hogy mára már hírértéke van annak, hogy közösen lépnek fel, és tudnak közösen emlékezni, emlékeztetni. Mindketten a marosvásárhelyi jelen és közelmúlt legfontosabb pontjához, 1990-hez nyúltak vissza ahhoz, hogy Sütő András hagyatékát érthetővé és követhetővé tegyék.
A beszédek nem alakultak át beszélgetéssé, vitává, pár mondatos eszmecsere volt csak arról, kell-e Sütő „kultuszt” ápolni, vagy más módja van a megemlékezésnek. Markó Béla felszólalása kitágította ennek a fogalomnak az értelmét: Sütő András életműve kontextust kapott, modellként jelent meg, amely „kultiválható”, követhető. Ugyanúgy, mint Király Károlyé, Domokos Gézáé, vagy a korábbi nemzedékekből Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Ők a különböző módon, körülmények közül induló emblematikus erdélyi magyar közéleti és kulturális figurák, akik mind ugyanahhoz a szerephez értek el: a közéletet alakító, aktív értelmiségiekként írtak, alkottak.
Sütő – fogalmazott Markó Béla – „radikalizmust” képviselt, ám ehhez a radikalizmushoz (amely a mai magyar közéletben sajátos konnotációt, értelmet nyert) „mérsékelt” eszközöket keresett és talált. Markó áttekintette az irodalmi életmű legfontosabb tételeit, címeit, ezekhez is aktuálpolitikai üzenetet keresett-talált. A sütői felismerés az, hangsúlyozta, hogy a demokratikus jogrend” és a kisebbségi jogigények nem állhatnak szembe egymással.
A kimért érvelő-értelmező emlékezés nem volt zavartalan. Három idősebb úr a felszólalás közepén felállt és hallható magyarázat nélkül elhagyta a termet: jeleként annak, hogy a még emlékezni akaró idősebb nemzedék sem tud, akar immár konszenzust találni
(csak belőlük állt az ötven fő körüli ünneplő közönség) , köztük is vannak olyanok, akiket elragadnak a nehezen követhető indulatok. A kis intermezzo ellenére az aktuális fogódzókat kereső felszólalás rendben véget ért.
A marosvásárhelyi színházi életet egyetlen ember, Szélyes Ferenc képviselte, aki viszont szatmári emlékeit elevenítette fel a Sütő-előadásokkal kapcsolatban. Hol vannak azok a dramaturgok, akik ma is színpadra tudnák alkalmazni ezeket a drámákat? – tette fel a kérdést Szélyes Ferenc, amelyre ezen a vita és beszélgetésmentes napon nem született válasz. Talán születhet, ha megjelenik a tavalyi konferencia gyűjteményes kötete: ennek szerkesztőjét, Lázok Jánost a Sütő András Baráti Társaság emlékplakettel jutalmazta a hétvégén.
Most azonban csak azt firtatták a rendezők, és a műsort moderáló Demeter József egyesületi elnök, hogy mikor állítható fel a sokszor megígért Sütő-szobor Marosvásárhelyen. Ez a kérdés is nyitott, mint ahogy az is: ha lesz Sütő András emlékmű, elevenebbé válik-e általa a mára halványuló, egyre kevéssé és egyre nehezebben értelmezett életmű?
Sajátos választ a rendezvény után e sorok írója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött kapott arra járó kamaszoktól, akiket arról faggatott, tudják-e a helyi elit gimnázium tanulói, kicsoda Aranka György, akinek szobra ott bújik meg a városi parkoló és a tömbházak között. „Igen, tudjuk – felelték a fiatalok – a színházbérletünk hátán írja, ki Aranka György”.
Tán mégis kell a szobor, és pláne a színházbérlet – ez lehet hát a következtetés, távolodva a Sütő-rendezvénytől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Emléknappá tennék Sütő András születésnapját
Sütő Andrásra emlékeztek vasárnap szülőfalujában, Pusztakamaráson, ahol az író nevét viselő baráti társaság szervezésében ünnepi istentiszteletet tartottak, amit egy rövid emlékműsor követett a szülői háznál, majd egy temetői séta a szülők síremlékéhez.
Sütő András születésnapjához, a június 21-éhez legközelebb eső vasárnap legyen emlékvasárnap – hangzott el a kezdeményezés Demeter József, a Sütő András Baráti Társaság elnökének részéről, aki a társaság nevében, református lelkipásztori minőségében is javasolni fogja az erdélyi református egyházkerületnél, hogy hozzanak egy határozatot erről.
A javaslat a pusztakamarási református templomban tartott ünnepi megemlékezésen hangzott el, ahol ebből az alkalomból Ferenczy Miklós hirdetett igét, aki több mint negyven évvel ezelőtt, kilenc éven át volt papja a közösségnek. A templomi megemlékezés a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusának előadásával kezdődött, amit Szathmári Ildikó vezényelt. A Jordán vizén való átkelésről, és a kövekből állított emlékműről beszélt prédikációjában Ferenczy Miklós, a jelképpel a pusztakamarási kövekre utalva, arra az emlékműre, amely az egykori, a tatárok által a 17. században lerombolt templom helyén áll. A lelkipásztor a falu felett ma már romokban álló Kemény-kastély köveire is figyelmeztetett, a szétszórt helyzetre, illetve arra, hogy amíg nem a kövek kiáltanak helyettünk, amíg van, aki összegyűljön az istentiszteletekre a templomban imádkozni, vagy ilyen ünnepi alkalmakkor vendégszeretetet gyakorolni, addig nincs veszve a remény.
Demeter József a műemlék értékű szószékre hívta fel a figyelmet, az azon látható kilenc fára, amelyről nem tudható, hogy építője miért fát és miért éppen kilencet faragott, milyen metaforával ruházta fel e fákat. Nem kövek, hanem fák, de ugyanúgy emléket hordoznak, értékük a műemlék kövekkel egyenértékűek. Majd elmondta, talán egyszer születik egy presbiteri határozat, amely kimondja, hogy a június 21-éhez legközelebbi vasárnap legyen emlékvasárnap, amikor nem csak az elhunytakért imádkozik a közösség, de az elszármazottakért is. Nem csak a nagyjairól emlékezik az itthon maradott gyülekezet, de a becsületes „köveket cipelőkről” is, és nem csak Pusztakamaráson, hanem mindenhol jó lenne ezt bevezetni – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy mennyire kötődik e faluhoz, hiszen édesanyja után pusztakamarási. A templomban verset mondott és énekelt Székely Árpád, fia annak a Gyümölcsoltó Gergelynek, aki Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvének egyik szereplője.
Sütő András szülői házánál Ritziu Ilka Krisztina mezőségi dalokat énekelt, majd Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy hamarosan megújul az emlékház, amely az író gyermekkorának volt a helyszíne. Az EMKE az RMDSZ segítségével megvásárolta az örökösöktől a házat, amely akkor épült, amikor Sütő András három éves volt, egy előző, a születésének is helyet adó ház helyén. A tetőzetet, a tornácot sikerült megjavítani, de még sok a tennivaló – mondta Széman Péter. Hozzátette, hogy lelkes támogatóknak köszönhetően végre sikerült előteremteni a pénzösszeget, amelyből az idén felújítják a teljes házat. „Reményeink szerint idén októberben megnyitjuk az emlékházat” – mondta. Azt követi a nyári konyha, a kút, az udvar rendbetétele, illetve az illemhelyek megépítése. A kútról a baráti társaság szeretne gondoskodni, annak megjavításához az anyagi forrást biztosítani – tette hozzá Demeter.
Az esemény résztvevői a szülői ház megtekintését követően a temetőbe vonultak Sütő András szülei sírjához, illetve ahhoz az emlékoszlophoz, amely az egykori templom helyén áll, amit a tatárok romboltak le a 17. század végén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Idén lenne 88 éves…
Megemlékezés Sütő Andrásról
Idén 88 éves lenne Sütő András: az író, akit Marosvásárhelyen, de más, magyarlakta, kultúra- és irodalomszerető vidéken is bemutatni szükségtelen. Halálát követően alakult meg a városban – ahol élt és tevékenykedett – a Sütő András Baráti Egyesület, amely azóta ápolja a néhai író, politikus és közszereplő emlékét. Ennek része az évenkénti megemlékezés is, illetve az ennek – immár hagyományosan – részévé vált rendezvény.
Az idei eseménysorozatra múlt hét szombat- vasárnapján került sor Marosvásárhelyen és az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. Szombaton, a vásárhelyi református temetőben Sütő András síremlékének megkoszorúzásával vette kezdetét a programsorozat, amelynek második felvonásaként a Bernády Házban szerveztek – az író emléke előtti tisztelgésképpen – életének és életművének részleteit felelevenítő estet. A programsorozaton felszólalt a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és elnöke, Demeter József szászrégeni református lelkipásztor, a délutáni megemlékezés filmvetítéssel kezdődött: Sütő 1990 februárjában elhangzott beszédének felvételét, majd a gyertyás tüntetés képsorait, illetve a fekete március eseményeiről készített felvételeket láthatták a jelenlévők. Az 1989-es fordulatot megelőző, illetve az azt követő eseményeket Kincses Előd elevenítette fel.
Markó Béla Sütő András politikai szerepvállalásáról, közéleti elkötelezettségéről szólt: mint mondta, az író esetében e kettő szét nem választható. Utalt az író Anyám könnyű álmot ígér című regényére, amely több nemzedéknek, ugyanakkor az egész romániai magyar irodalomnak és értelmiségnek a mérföldkövévé vált, illetve Székely János, Kós Károly és Bánffy Miklós nevét is megemlítette: a költő írásaiban szólt az igazságért, a polihisztor építész Trianont követően hazatért, az ugyancsak polihisztor főnemes szintén hazajött. Példájukat nekünk is követnünk kellene.
Szélyes Ferenc színművész az íróval kapcsolatos élményeiről szólt, majd Lázok János, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színháztörténetet oktató tanára, a Sütő András-monográfia összeállítója és számos, Sütővel, illetve drámáival kapcsolatos tudományos munka szerzője vehette át az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a Sütő András Baráti Egyesület díját, Hunyadi László szobrászművész alkotását. Az est záróakkordjaként pedig Zágoni Előd gordonkaművész lépett fel a Bernády Házban.
A hétvégi programsorozat második napján, vasárnap délelőtt Pusztakamarásra látogattak el az érdeklődők: a megemlékezés keretében a résztvevők ünnepi istentiszteleten vehettek részt (fotó), meglátogathatták Sütő András szülői házát és elsétálhattak az író szüleinek sírjához.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Szobor a "hősnek"
Miközben a marosvásárhelyi tanács újabb szoborállítást hagyott jóvá múlt csütörtökön, ezúttal Constantin Romanu Vivunak (akinek már utca is viseli a nevét a megyeszékhelyen), aki "hős forradalmárként", a 12. légió parancsnokaként 1848-ban a magyarok ellen harcolt Maros megyében, a megyeszékhely környéki településeken (legalábbis Románia enciklopédiája szerint), Sütő Andrásnak még ma sem láthatjuk a szobrát, emlékművét egyetlen köztéren sem. Bár 2009-ben tanácsi határozat született arról, hogy Marosvásárhelyen a Vörösmarty téren állítsanak szobrot az írónak, a Sütő András Baráti Társaság kezdeményezésére, Peti András alpolgármester szorgalmazására módosult a helyszín, és a testület tavaly májusban jóváhagyta, hogy a Színház térre helyezzék az alkotást.
Azóta is folyamatban van a Sütő-szobor-állítás. Meg kellett állapítani ugyanis, hogy a Színház téren pontosan hova kerüljön az emlékmű, tervet kellett készíteni, versenytárgyalást kiírni a kivitelezésre. A tapasztalatokból ítélve időigényes feladat, főként a folyamat utolsó mozzanata: a versenytárgyalás. Már minden készen áll: helytanulmány, terv, feladatfüzet. Csak árajánlat kell, enélkül ugyanis nem kezdődhet el a kivitelezés, márpedig a Színház tér felújítási tervének kizárólagos szellemi tulajdonosa eddig még nem méltóztatott számolni, így a versenytárgyalással várni kell...
A "hős forradalmár" szobrának megszavazása előtt Soós Zoltán javasolta, hogy Bethlen Gábornak, Erdély egykori fejedelmének is állítson emlékművet a város, méltó módon tisztelegve a nagy államférfi előtt, aki 1616-ban szabad királyi város címet adományozott Marosvásárhelynek. Javaslatának elhangzása alatt a tanácsterem egy részében nem lehetett nem észrevenni, hogy egyesek igencsak jót "derültek". (Valószínűleg ők azok, akik nem szavazták meg az önkormányzat és a római katolikus egyház közötti ingatlancserét, aminek következtében a Művészeti Líceum főépülete mögötti háromszintes épület átkerült volna az egyház tulajdonába, ellenében a polgármesteri hivatal megkapta volna az Európa általános iskola mögötti épületet.)
A mindenkori szoborállítások kapcsán talán nem ártana jobban odafigyelni arra, hogy kinek is állít a város emléketszoborral, plakettel, domborművel stb. Esetünkben – ami a "harmónia" jegyében egyáltalán nem tekinthető szerencsésnek – egy, a magyarok, székelyek ellen harcoló "forradalmár" kap szobrot, akit talán hősnek tekint a lakosság fele, a másik fele viszont elnyomónak. Mintha nem lenne elegendő köztiszteletnek örvendő, egymás érzékenységét nem sértő, szoborállításra méltó személyiség, aki Marosvásárhely különböző nemzetiségű lakosait egymáshoz közelebb hozza, nem pedig eltávolítja. Másrészt a politikai "egyeztetések" részeként nem ártana számon kérni a már meghozott határozatok végrehajtását, ellenkező esetben valóban igazzá válik a mondás, miszerint a kutya ugat, a karaván halad...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Szoborvita Marosvásárhelyen
Újabb szoborvita körvonalazódik Marosvásárhelyen: az önkormányzat legutóbbi, csütörtöki ülésén arról döntött, hogy emlékművet állít a magyarellenes tevékenységéről híres Constantin Romanu Vivu 1848-as forradalmárnak. A Dorin Florea polgármester által előterjesztett határozattervezetet az RMDSZ-frakció is megszavazta.
A tervezetből egyébként nem derül ki, hogy milyen műalkotásról van szó, az azonban igen, hogy az alkotást a Constantin Romanu Vivu Kulturális Egyesület adományozná a városnak. Kérésükre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem főépületével szemben lévő parkban állítanák fel az emlékművet, amely közel van a román forradalmárról elnevezett utcához és ahhoz a helyhez is, ahol Vivut meggyilkolták. A tervezet szerint Vivunak már volt egy emlékhelye Marosszentgyörgy és Marosvásárhely határában, azt azonban 1940-ben tönkretették.
Bethlen-szobrot kértek „cserébe”
Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Maros Megyei Múzeum igazgatója munkatársunk érdeklődésére elmondta, a csütörtöki ülésen azt kérte, hogy Bethlen Gábornak is állítsanak szobrot, hiszen jövőre lesz a 400. évfordulója annak, hogy a fejedelem szabad királyi város rangot adományozott Marosvásárhelynek. Soós Zoltán úgy tudja, az ülésen nem szavazták meg, hanem elhalasztották a Constantin Romanu Vivu-szoborállításról szóló tervezetet. Peti András alpolgármester viszont arról számolt be, hogy elvi döntés született a szoborállításról, s remélhetőleg vissza fognak térni rá. „Szavaztunk a tervezetről, és elviekben elfogadtuk. Ez azt jelenti, hogy kiegészítéseket kértünk az emlékmű kinézetéről és felállításának pontos helyszínéről. Végleges döntés akkor születik, amikor ezekre a kérdésekre választ kapunk, legalábbis ha a törvényt betartják” – mondta Peti.
Az alpolgármester egyébként a költségvetési bizottság tagjaként azt kérte, hogy mindaddig ne állítsanak fel újabb szobrokat a városban, míg azok az emlékművek nem kerülnek a helyükre, melyekről korábban döntés született. Példaként a Sütő András-szobrot említette. „Tudjuk, hogy nélkülünk is meg tudták volna szavazni ennek a szobornak a felállítását, így próbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a voksolásból. Vagyis kértünk kiegészítéseket, kértük a már megszavazott szobrok felállítását és azt, hogy cserébe Bethlen Gábor fejedelemnek is állítsanak emlékművet” – mondta az alpolgármester. Emlékeztetett ugyanakkor, az elmúlt években sikerült egy óriási Decebal-szobor felállítását megakadályozniuk, s a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház elé ideiglenesen felállított moldvai írók-költők mellszobrai sem kerültek ki köztérre. Furcsa egybeesés egyébként, hogy pár nappal a tanácsülés előtt Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök egy Vivuról szóló tanulmánykötetet mutatott be, amelynek ő a társszerzője. A román lapok beszámolója szerint már akkor, július elején beharangozta, hogy szobrot vagy emlékművet fognak állítani, „méltó módon tisztelegve a nagy román forradalmár emléke előtt”.
Egyiknek gyilkos, másiknak hős
Barabás Miklós történelemtanár érdeklődésünkre elmondta, Constantin Romanu Vivu – csakúgy, mint Axente Sever, Avram Iancu és mások – az erdélyi román negyvennyolcas forradalmárok közé tartozik. A magyar és román történetírás különböző módon ítéli meg tevékenységüket. Míg a román történetírás szerint az erdélyi románok jogos követelései érdekében harcoltak, 1848 szellemében, addig a magyar történetírás szerint legjobb esetben ellenforradalmárok voltak, hiszen a Habsburgok oldalán léptek fel. A magyar történetírás már a 19. században részletesen feltárta és bemutatta ezen személyiségek részvételét és aktív szerepét az erdélyi polgárháborúban 1848 őszétől 1849 kora tavaszáig. Mint minden etnikai alapú polgárháborúban, sajnos ebben az időszakban is volt népirtás. Erdély történetében ez az időszak az, amikor a magyar lakosság szinte teljesen eltűnt egyes falvakból, városokból, vidékekről, például Magyarigenből, Fehér megyében, amelyik azóta is csak nevében magyar.
A legismertebb azonban Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarságának a pusztulása. „Úgy tűnik, hogy a népirtás gondolata nemcsak Dél-Erdélyben fogalmazódott meg, hanem ezzel a Székelyföld perifériáján is próbálkoztak, értelemszerűen Marosvásárhely környékén. Ennek a történetnek a kulcsszereplője Constantin Romanu Vivu, aki 1848. december 15. után több környékbeli településen – Mezőpanitban, Nyárádselyében, Székelykövesden – lefegyvereztette a székely, magyar milíciákat. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a lefegyverzésnek mennyi áldozata volt, de a párhuzam alapján sejthetjük, hogy ez is a pusztításról, népirtásról szólt – mondta Barabás Miklós –. Vivut 1849 januárjának végén a magyar hatóságok elfogták, majd nem sokkal később Marosszentgyörgy határában magyarok meglincselték, miközben a marosvásárhelyi hadbíróság döntése értelmében a foglyot Debrecen irányába szállították”. Barabás Miklós szerint mélyen felháborító, hogy Marosvásárhelyen Vivunak emlékművet, szobrot akarnak állítani, egy „karnyújtásnyira” a Székely vértanúk emlékművétől.
Mint ismeretes, Sütő András marosvásárhelyi szobrának a felállításáról 2009-ben határozott a városi tanács. Az akkori döntést az RMDSZ úgy tudta elfogadtatni, hogy a magyar képviselők is megszavazták Ştefan Guşă néhai tábornok köztéri szobrának a felállítását. Az utóbbi határozatot Tőkés László keresete nyomán érvénytelenítette a Maros megyei törvényszék. Tőkés arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a tábornok felelős volt az 1989-es forradalom idején elkövetett temesvári vérengzésért. A 2009-es határozat más helyszínt jelölt ki a szobornak, amelynek a kompozíciója is eltért a most javasolt változattól. Az emlékállítást kezdeményező Sütő András Baráti Társaság azonban a meghirdetett szoborpályázatra beérkezett egyik munkát sem fogadta el.
Gyergyai Csaba, Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Nagy Pál halálára
Elmentél hát te is, Pali bátyánk. Hosszú, küzdelmes életed végén a Rád jellemző módon, szinte észrevétlenül hagytad el az élők sorát. Vagy, és egyszerre csak nem vagy? Vagy, Pali bátyánk, Te vagy! Vagy nekünk, barátaidnak, tisztelőidnek és újra vagy legjobb barátodnak, Sütő Andrásnak. Halk szavadra mindig figyelt, véleményedre mindig adott, legyen szó irodalomról, színházról, forradalomról, fekete márciusról.
Szerkesztőségi gyűléseken, színházak sötét nézőterén vagy épp fehér asztal mellett hallgatta megértő, bölcs, halk szavaidat.
Mi, barátaid nagyon elszomorodtunk, mivel távozásoddal Marosvásárhely, Erdély magyar szellemi életében újabb sötét, betölthetetlen űr keletkezett. Hiányozni fognak esszéid, tanulmányaid, amelyekben megfogalmazott ítéleteid, gondolataid ma is érvényesek.
De valahol fent a végtelenben András már vár. Fehér felhő lesz az abrosz. Balázs Imre hozza már a butéliát, a félszáraz fehérbort és a borvizet, ahogy illik. S az első koccintás után beszélgetni kezdtek, hallgatjátok egymás szavait, csendjeit – az idők végezetéig immár.
Tiszteletbeli elnöke emlékét megőrzi a Sütő András Baráti Egyesület
Népújság (Marosvásárhely)

Kézfogások
Élet, irodalom, egyéb apróságok – ezt az alcímet adta Nagy Pál a nyolcadik évtizedén túl megjelent reprezentatív kötetének. Az ironikus- önironikus fogalmazás, mondandójával és jellegével egyaránt, találóan jellemzi a tartalmasan sokszínű, összetett életutat és művet. Ez az életút egy évtized híján egy évszázadot ível át – most ne minősítsük, hogy milyent. Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az "élet, az irodalom és egyéb apróságok." Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz. Nagy Pál hosszú pályafutása során a szellemi, művészeti, művelődési közélet (a szó legjobb értelmében vett) mindeneseként működött. A széles ölelésű figyelem, a sokoldalúság a mi változatos alakzatú vidékünkön nélkülözhetetlen hagyományait folytatta hatékonyan és termékenyítően. Ezt a kötelező gyakorlatot éltette tovább azzal is, hogy tevékeny részese volt a zord időket élő város mindennapjainak, szellemi légkörének, különböző törekvéseinek és áramlatainak, ismerte és ösztönözte azokat, akik tollforgatóként, művészként, a művelődés pártolóiként, a kultúra és az értelem híveiként igyekeznek cselekedeni.
A sokoldalú és sokgondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó gondja: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk. Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban. Magától értetődik, hogy Nagy Pált anyanyelvünk kimagasló védelmezőjeként és ápolójaként a nyelvi egyenjogúság vitázó, hozzáértő és következetes képviselőjeként is tisztelhetjük.
Nagy Pál ahhoz az írástudó nemzedékhez tartozik, amelynek alkotói közös gondokkal küszködve, gyakran munkatársi közelségből ismerték az erdélyi magyar írás és irodalmi élet megalapozóit, úttörőit, köztük mindenekelőtt az Erdélyi Helikon, majd a Korunk és a Termés szerzőit. Sokan közülük találkozhattak a múlt század magyar irodalmának több klasszikusával is. A különböző nemzedékeket egymáshoz közelítő szálak a magyar írás folyamatosságát indázzák körül, és az összetartozás letéteményesei. A kézfogások tényleges és virtuális csillagláncolata irodalmunk létének és szellemi teremtő erejének, megmaradásunknak termékenyítő forrása.
Gyásztisztességtevő Gyülekezet!
Engedjék meg, hogy megbízatásomnak eleget téve a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében meghajtsam a fejem Nagy Pál ravatala előtt.
Búcsúzóul szeretném elmondani, hogy a küzdelmes életű Nagy Pált én láttam vidámnak, talán boldognak is. Akkor például, amikor a szürke felhős hatvanas években egyszer estétől reggelig együtt múlattuk az időt a hazalátogató Tamási Áronnal. Egyebek között a kézfogásokról beszélgettünk – abban reménykedve, hogy minden vészterhes fenyegetés ellenére megmaradhatunk és megőrizhetjük szavainkat, ha az értelmes és felelős szóértés, gondolkodás nem lesz hiánycikk szűkebb és tágabb világunkban.
Gálfalvi Zsolt
Népújság (Marosvásárhely)

Megkoszorúzták Sütő András síremlékét
Halálának évfordulóján, szeptember 30-án megkoszorúzta Sütő András síremlékét az író nevét viselő baráti társaság.
A marosvásárhelyi református temetőben összegyűlt mintegy húsz személyhez Kincses Előd ügyvéd, Sütő András tisztelője szólt elsőként, aki hangsúlyozta: nem feledkezhetünk meg a 25 évvel ezelőtti fekete márciusról, amikor Sütő András elveszítette a fél szemét, olyan támadás során, amelyet Bukarestből szerveztek, és a Görgény-völgyében az ortodox pópák mozgósítottak. Arról sem feledkezhetünk meg – figyelmeztetett az ügyvéd, hogy a tettesek büntetlenül megúszták. Annál is inkább elkeserítő, hogy éppen Sütő András lett az egyik áldozat, mivel a román kultúra nagy tisztelője volt, és a ’89-es decemberi események után hitt a román–magyar egymásra találásban, a jó viszonyban. Akik nem ezt az utat, a megbékélés útját választották, azoknak sikerült kisiklatniuk a demokráciát.
Demeter József szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke rövid imát mondott, majd áldást, végül a 90. zsoltár eléneklésével zárta a kegyeleti áhítatot.
Sütő András síremlékénél koszorút helyezett el a Sütő András Baráti Egyesület nevében Demeter József és Gálfalvi Zsolt, az RMDSZ nevében Brassai Zsombor, a Székely Színház Egyesület nevében Kilyén Ilka és végül Róna Éva újságíró részéről Székely Emese koszorúzott.
Vasárnap délelőtt Pusztakamaráson felavatják a felújított Sütő András-emlékházat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) jóvoltából. Délelőtt 11 órától ünnepi istentisztelet lesz a pusztakamarási református templomban, azt követi az emlékházavató ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro