Vida Gábor íróasztala mellett
Már az alföldön felismerte, Erdélyben akar élni, gyermekkorának nyarait Baróton töltötte, és örökre elkötelezte magát a hegyek s az erdők mellett – hangoztatta Sepsiszentgyörgyön életéről, írásairól mesélve Vida Gábor. A marosvásárhelyi prózaíróval vasárnap délután a Tein Teaházban találkozhattak az érdeklődők – igen kevesen voltak –, ahol Hubbes László, a Sapientia EMTE tanára beszélgetett vele.
Vida Gábor 1994 óta a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, hagyományos prózát ír, több regény és novelláskötet szerzője. Hubbes László megjegyezte az Arany János- és Artisjus-díjas szerzőről: kritikusai „mágikus realizmust” emlegetnek prózája kapcsán. Indulásáról szólva a kisjenői születésű Vida elmondta, Aradon egy hetedikes kori vers után meglehetősen rossz bentlakásba kerülve kezdte írni emlékiratait, s miután emlékei elfogytak, következő tanévben egy regénnyel folytatta, így a kezdet koncepció nélküli volt. Elsőként Az utolsó mohikán című regényt olvasta el, s hogy az indiánkönyveket később végigolvasta, az a Baróton (édesanyja ugyanis Barótról „emigrált” Arad környékére) töltött nyári szünidőket is meghatározta: indiáncsapatba kerülve megszerette az erdőt, bolyongva a Kakukkhegyen, a Murgón, a Szárazajta környéki rengetegeket, egy életre a cserkészés, cserkelés, horgászat, vadles, a hegy lett a szenvedélye, „medvét először nem az állatkertben és nem a tévében láttam”.
– Anyám tudta, hogy a Székelyföld az igazi, ezt én is megtanultam, s azt gondoltam, az alföldön nincs semmi, a valami Erdélyben van – magyarázta Vida Gábor. Eldöntötte, kolozsvári diákévei (magyar–francia szakra járt 1990–1994 között) után Erdélyben akar élni, „nekem ezt meg sem kellene magyaráznom, ez így természetes”. Kolozsvárt kicsit össze is tévesztette a szabadsággal, mert úgy látja, kolozsvári egyetemistának lenni a világ legjobb, legideálisabb állapota. Aztán Marosvásárhelyre költözött, 1994 óta a Látó szerkesztője. Noha gyermekkorában falun élt, erdőhöz, tanyához köti a lelke, szíve és a múltja, de nagyon foglalkoztatja az erdélyi urbánusság kérdése, a városi emberek sorsa az elmúlt évszázadban, mert „egy önreflexív, városi kultúrából próbáljuk megérteni a falut”, s az erdélyi városok legalább annyira fontosak, mint a falu. Marosvásárhely Erdélyben az egyetlen nagyobb szabásúvá fejlesztett magyar város, amiből lett is valami, de miután kitört az első világháború, ez a fejlődés megállt – vélekedett.
Ahol az ő lelke című „terápiás” regénye kapcsán megjegyezte, ismer egy afrikai törzstől származó bölcsességet, miszerint ne siessünk túlságosan, mert elmarad a lélek mögöttünk. Regényhőse Afrikába kerül, ám nem halhat meg úgy, hogy nincs ott a lelke, mely Kolozsváron maradt... Egyébként regénye írásakor egy évtizednél hosszabb ideig tanulmányozta szenvedélyesen az első világháborút, annak dokumentumait, eközben az az alapdilemma foglalkoztatta: miközben Trianonban átvertek, kisemmiztek bennünket, mi mit tettünk? Vida Gábor válasza: semmit. Bár a történetek foglalkoztatják, narratológiájáról nem szívesen beszél. Legsikeresebb, Kelj fel és járj című novellájának írása előtt egy nappal kirándult a Kelemen-havasokban, mínusz harminc fokban, amikor még a hagyma is megfagyott, s leérkezve egy faluban látott egy embert. Következő nap is túrázni indult volna, de elaludt, így aztán papírt fűzött az írógépbe, és együltében megírta novelláját. Ez jött rám egy hajnalban, mondta, megjegyezve, ha van az írásnak mágikus dimenziója, akkor ezek a nagy pillanatok, amikor ír, és valami történik vele belül... Vida Gábor nézete szerint transzilván terünkben magyar erdélyi prózában csak magyar Erdélyről tudunk mesélni, noha románok mellett élnek itt cigányok, örmények, zsidók már alig, németek, ruszinok, ezért úgy véli, nagyon nehéz elmesélni azt, hogy rajtunk kívül is vannak értelmes emberek ezen az „Erdély-kontinensen”. Narratív képessége akkor éri el a határát, amikor egy valódi román figurát kell megformálnia – magyarázta. Most családtörténeten dolgozik, s mint fogalmazott, bármit ír, „belelóg a nagyapja és azok, akik letagadhatatlanok.”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A harmadik székely kongresszus megszervezésére készül a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra készül, hogy 2016-ban megszervezi a harmadik székely kongresszust – jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke pénteken.
Az elnök hozzátette, a rendezvénnyel a tudományos elitet kívánják megszólítani, és arra kérte a Székelyfölddel foglalkozó kutatókat, hogy már most kezdjenek készülni a seregszemlére.
"Meg tudna-e élni a saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld? Mi most a régió valós gazdasági helyzete? Székelyföld értékei milyen arányban vannak helyi tulajdonban? (…) Mit kell tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát?" – sorolta azokat a kérdéseket, amelyekre a kongresszusnak kellene tudományos választ adnia.
Izsák Balázs elmondta, az első székely kongresszust 1902-ben tartották, és ennek a centenáriumán, 2002-ben tartottak hasonló célú Székelyföld-konferenciát. Úgy vélte, a harmadik kongresszust a 2016-os év végén kellene megtartani, és annak a Sapientia Tudományegyetem adhatna otthont. Hozzátette, a székelységgel foglalkozó szakma nemcsak Székelyföldön él, ezért számítanak az Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban élő kutatókra is.
Az SZNT elnöke 2016-ot a székely székek évének nyilvánította. Hozzátette, az SZNT azt szorgalmazza, hogy önkormányzati társulásokként hozzák létre a székely székeket, és ezáltal elindul az a folyamat, amelyiknek a széki autonómia helyreállítása a célja. Hozzátette, a székelyföldi önkormányzatoktól azt várja az SZNT, hogy erősítsék a széki öntudatot. Az MTI kérdésére elmondta, az SZNT továbbra is célokat, elveket és értékeket támogat, nem pedig jelölteket. Hozzátette, a jelölteknek lehetőségük lesz csatlakozni az SZNT által megfogalmazott célokhoz.
Népújság (Marosvásárhely)

Angyalfia vásár a Téli fesztiválon
A Sapientia EMTE Tordai úti épületében tegnap délelőtt nyitotta meg kapuit az Adventi Könyvvásár, amely erdélyi és magyarországi kiadású könyvek széles választékát kínálja a karácsonyra ajándék után bóklászóknak.
Magyar szépirodalmi és világirodalmi kötetek, ifjúsági- és gyerekkönyvek, naptárak, határidőnaplók, társasjátékok széles választéka várja a könyvbarátokat és nem csak. Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja elmondta: nem tudja, hogy három éves régiség esetében beszélhetünk-e hagyományteremtésről, azt viszont biztosan állíthatja, hogy a következő évek decemberében is helyet kap a könyvvásár az épületben. Hozzátette: az idei rendezvény különös jelentőséggel bír, hiszen a Téli fesztivál égisze alá került. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) főszervezője vásáros, angyalfia-beszerző fórumnak nevezte az adventi könyvvásárt.
Szabadság (Kolozsvár)

Visszaemlékezések Hajdú Dezső szemszögén keresztül
Visszaemlékezések címmel Hajdú Dezső nyugalmazott ügyvéd életművéről szóló kötetet mutatnak be ma délután 17 órától a Sapientia egyetem nagy aulájában.
A könyvet Balog László, az egyetem könyvtárigazgatója szerkesztette. A bíró és ügyvéd Hajdú Dezső gazdag életének mindennapjaiba, ünnepeibe kapnak betekintést mindazok, akik az életösszegző jelleggel íródott kötetet forgatják. A három fő fejezetre tagolt könyvet elő- és utószó, valamint egy interjú és egy bensőséges vallomás teszi teljessé.
„Az első főfejezetben az ügyvéd úr által írt szakírások, cikkek, tanulmányok, forrásközlések, hozzászólások és vélemények gazdag tárházából válogattunk. Mindegyik egyedi a maga nemében, hihetetlenül meglepő a korábbi írások aktualitása, frissessége is. A második főfejezet Hajdú Dezső önéletírását mutatja be, míg a harmadikban bő merítéssel adjuk közre a vele készített mélyinterjú kérdéseinek, feleleteinek folyamát” – ismertette a kötet szerkezetét Balog László. Elmondta, amikor elvállalta, Hajdú Dezső életéről szóló könyv szerkesztését, elsőként az ötlött fel benne, hogy egy ilyen gazdag életművet mindenképp fel kell mutatni, örökül kell hagyni Csíkszereda és a környék mostani, de főként majdani lakosai számára.
„Aztán az is eszembe jutott, hogy hány és hány nagyformátumú csíkszeredai értelmiségi hunyt el úgy, hogy alig pár év után már feledni látszik emlékük, életükre és munkásságukra finom por száll, hagyatékuk nincs felleltározva s talán nem is lesz soha, nem készült velük életút-interjú, nem készült summa, nem hagyhattak szinte semmit az utókornak, közösségüknek, melyben életük javát leélték, csak arcmásuk, mosolyuk, hangjuk zárhattuk magunkba (…) Viszonylag kevés kötet látott napvilágot városunk jelesebb személyiségeinek életművét összegzendő, s még kevesebb az olyan könyv, amely még földi életében fel tudja mutatni azt a gazdag és értékes életművet, amelyet az illető személy megélt, és akinek intelmeiből, életbölcsességeiből, hagyatékából gazdagon meríthetünk az olykor letargikus, szürke hétköznapok közepette” – véli a szerkesztő.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Stratégia kastélyhasznosításra
Interneten és telefonos applikációk segítségével mintegy 300 erdélyi kastélyról és kúriáról böngészhetők információk, fotók, aktualitások a kolozsvári PONT Csoport Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek című projektje részeként.
A projekt új weboldalán már elérhetők a folyamatosan bővülő kastélyprofilok, emellett elkészült iOS és Android operációs rendszerekre is egy telefonos applikáció a virtuális barangolás, informálódás elősegítésére. A 300 kastélyprofil az épületek történetét mutatják be, illetve jelenlegi helyzetüket is elemzi, amely információk alapján a kastélyok és kúriák hasznosítására vonatkozó terveket is ki lehet dolgozni.
Az ehhez kötődő stratégiát – amit a projekt szakértőivel közösen készít el a PONT Csoport – január 15-én, a második kastélykonferencián mutatják be az érdeklődőknek a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Tordai út 4 szám alatti épületében, ahol a szervezők és szakértők további észrevételeket és megjegyzéseket szeretnének gyűjteni a keretdokumentum véglegesítése céljából. A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatja, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Programon keretében.
A PONT Csoport ugyanakkor felhívást intéz azokhoz a kastélyszakértőkhöz, akik csatlakozni szeretnének a projekthez. A szervezők közleménye szerint a projekt fontos célkitűzése, hogy egy naprakész online szakértői adatbázis készüljön el, hogy a kastélytulajdonosok, kastélyügyintézők és mindazok, akik pályázni szeretnének kastélyok restaurálására, hasznosítására, könnyen elérje azokat az erdélyi szakértőket, akik segíthetnek ebben. A szakértők jelentkezését szintén a kastelyerdelyben.ro oldalon várják.
Krónika (Kolozsvár)

Évértékelő - Erősödött tavaly az erdélyi magyarok bizalmatlansága a román állammal szemben
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Erősödött 2015-ben az erdélyi magyarok bizalmatlansága a román állammal szemben. Az év során a közösség képviselőinek a meglévő jogok biztosítására, védelmére kellett összpontosítaniuk. A román hatóságoknak nem sikerült meggyőzniük az erdélyi magyar közvéleményt arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) okkal csapott le egyes székelyföldi önkormányzati vezetőkre, és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tényleges merényletkísérletet hiúsított meg Kézdivásárhelyen.
A DIICOT által bejelentett állítólagos terrorista merényletkísérlet miatt december 1-jén Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, december 30-án pedig Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség állítása szerint a gyanúsítottak házi készítésű szerkezetet akartak felrobbantani a december 1-jei román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen. A házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.
A magyar közösség képviselői eddig gyakran hangoztatták, hogy az erdélyi magyarok mindig békésen, parlamenti úton kérték jogaikat, és sérelmezték, hogy a román belügyminisztérium a márciusban közvitára bocsátott 2015-2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete ennek ellenére az etnikai alapú autonómia követelését is a veszélyforrások közé sorolta. A kitétel a magyar pártok és a román civil szervezetek tiltakozása nyomán kikerült a stratégia elfogadott változatából.
A székelyföldi terrorvád miatt heteken át estéről estére tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki a meghurcoltakkal. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is tartottak.
Kétkedve fogadta a magyarság azt is, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) január végén Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester ellen, áprilisban pedig Ráduly Róbert és Szőke Domokos csíkszeredai polgármester és alpolgármester ellen indított eljárást hivatali visszaélés vádjával. Mindhárom elöljárót felfüggesztették tisztségéből, Ráduly le is mondott a mandátumáról. Az keltett visszatetszést, hogy a székelyföldi vezetők olyan apró ügyek miatt kerültek a vádlottak padjára, amelyek minden bizonnyal bármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak. Mezeinek azt rótta fel a DNA, hogy szabálytalanul képviselte a város érdekeit egy céggel szemben, amelyben a város kisebbségi tulajdonos. Ráduly - az ügyészség állítása szerint - azzal követett el visszaélést, hogy a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával adott építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének hőszigetelésére, továbbá egy alkalommal magáncélra használta a hivatali személygépkocsit.
2015-ben tapodtat sem haladt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata a számára törvényben biztosított önállóság felé, és a közösségi szimbólumok használata sem oldódott meg. Noha májusban a helyi zászlók használatáról fogadott el törvényt a parlament, a jogszabály nem biztosít jogi alapot a székely zászló használatához. A szimbólumot ugyan Hargita megye önkormányzata a megye jelképévé nevezte ki, de a törvény kimondja, hogy több közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Újabb jelkép is született 2015-ben. Májusban a Partiumi Autonómiatanács (PAT) elfogadta a Partium zászlaját.
Az év során számtalan esetben keresték a bíróságokon az igazukat a közösség képviselői. A Magyar Polgári Párt (MPP) keresetére a Kovászna megyei törvényszék szeptemberben jogerős ítéletben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a megye prefektusa a magyar himnusz nyilvános elénekléséért rótt ki. A marosvásárhelyi bíróság azokat a bírságokat érvénytelenítette, amelyeket a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) két önkéntesére rótt ki a helyi rendőrség. A Cemo - megelégelvén, hogy a város román polgármestere 15 éve akadályozza a kétnyelvű utcanévtáblák kitűzését, maga látott neki a táblák elkészíttetésének és kihelyezésének. A művelet a helyi rendőrség ellenlépéseinek egész sorát váltotta ki.
Kolozsváron is egy civil szervezet kezdett pereskedni a város határaiba kihelyezendő magyar és német nyelvű helységnévtáblákért. A Minority Rights egyesületet létrehozó jogászok tavaly egy hollandiai alapítvány képviselőiként már pert nyertek az önkormányzat ellen a helységnévtáblák ügyében, de az ítéletet másodfokon érvénytelenítette a törvényszék, úgy vélvén, hogy a holland alapítványnak nincs jogosultsága a kolozsvári magyarok nevében pereskedni. Az újabb pert indító egyesület mellett 403 kolozsvári polgár is beszállt a perbe.
A magyar politikai pártok a 2016 nyarán tartandó önkormányzati és a 2016. őszi parlamenti választásokra készültek. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) februárban vezetőcserével próbálta feledtetni azt a presztízsveszteséget, amelyet a 2014. végi államfőválasztás versenyében szenvedett el. Toró T. Tibort Szilágyi Zsolt váltotta az elnöki tisztségben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) áprilisban tartott kolozsvári kongresszusán újraválasztották az elnöki tisztségbe Kelemen Hunort, aki az "újratervezés" programját hirdette meg a szövetségben. A Magyar Polgári Párt (MPP) decemberben az RMDSZ-szel együttműködési megállapodást írt alá, mely a 2016-os választásokra is kitér. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) októberben őrtüzekkel világította ki Székelyföld határait. Az akcióval azt a területet jelölte meg, amely számára területi autonómiát kér.
A pártok Marosvásárhelyen gyakorolták az együttműködést. Közösen szervezett előválasztáson döntötték el, hogy Soós Zoltán önkormányzati képviselő, az RMDSZ politikusa lesz a magyarság közös polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon. MTI

Csíkszék 2015-ös krónikája - júliustól december végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Második rész.
Július – Kollégium eurómilliókból, áthelyezett csíkszentmiklósi plébános
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap maradása érdekében gyűjtött aláírásokat, amelyeket el is juttattak Tamás József püspökhöz.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában többek között arról beszélt, hogy a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.
Július végén jelentették be, hogy több millió euróból építik meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát, amelynek egy része lelátóként fog működni.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni a burgonya. Így nem volt meglepő, hogy már augusztus első felében láthattunk pityókaszedőket a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben, hiszen azokon a parcellákon, ahol a nap leégette a növény szárát, a gumók már csak károsodhattak a talajban.
Elkezdődött a kutyákat széttépő medve ámokfutása: néhány héten belül kerítéseket tett tönkre, és több kutyát megölt Csíkszentmihályon, Ajnádon, Zsögödben, Fitódon és Csíkszentléleken. A helyi lakosokat megdöbbentették a történtek, a helyi vadásztársulás kilövési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.
De amire sikerült volna kilőni a medvét, azt egy teherautó elütötte Csíkszereda szentkirályi bejáratánál. Bizonyos körökben vita alakult ki arról, hogy valóban a „kutyás medvét” gázolta-e el az autó, azt a tényt viszont nem szabad elhallgatni, hogy a gázolás után nem érkeztek panaszok medvetámadásról.
Augusztusban az is kiderült, hogy a Hargita megyei tanügyi rendszerben a következő tanévtől az eddiginél 161-gyel kevesebb oktatói, kisegítő személyzeti állás lehet. A megyében a diáklétszámhoz viszonyítva az országos átlagnál nagyobb ezeknek az állásoknak a száma – ezzel indokolták a leépítéseket a tanügyi minisztériumban.
A megyeszerte érintett 89 tanintézet közül augusztus végéig közel hatvan közölte a tanfelügyelőséggel, hogy hogyan oldja meg az elrendelt leépítéseket. Többnyire teljes állásokat csökkentettek részmunkaidősre az óvodákban, iskolákban, amelyek vezetői figyelmeztettek ugyanakkor, hogy jelentősen megnehezedik így az oktatási egységek működtetése.
Szeptember – „Migránsválság” Hargita megyében, behívóparancsot kapott tartalékosok
Az egész évben tartó migránsválság Székelyföldet elkerülte ugyan, szeptemberre viszont egy összesítés erejéig Hargita megye is képbe került. Gyorsfelmérést végzett ugyanis az oktatási minisztérium, és tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségektől arról, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak szükség esetén helyet biztosítani.
Mint kiderült, 320 menekült elszállásolására lenne hely: a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást. Csíkszereda és Hargitafürdő is képbe került.
Szeptember 13-án érseki misével zárult a Mária-év: a 11 órakor kezdődött szentmisével lezárták a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet.
Az „Oltalmad alá futunk” mottójú jubileumi Mária-év pontosan egy éve, tavaly szeptember közepén kezdődött, ennek minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a szokott feltételekkel.
Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott szeptemberben behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlott a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrizték.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívták, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására került sor.
Október – „Árvák” sorsától az elsöprő sikerű Ezüst Akadémiáig
Habár októberben még nem állt rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák bíztak abban, hogy nemsokára meglesz a szükséges pénz.
Ősszel már zajlottak az előkészületek: a stáb feltérképezte a helyszíneket, hogy jövő februárban folytathassák a jelenetek felvételét. Közben adománygyűjtő koncerteket tartottak több településen, a befolyó összeget a filmre fordítják.
Októberben közöltünk egy kimutatást arról, hogy folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát: már olyan iskolák is vannak, amelyekben legalább száz „árván” maradt diák tanul. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik.
2014 végén még 1619 volt ezeknek az eseteknek a száma. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel.
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia egyetem ötven éven felülieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját október végén tartották. Azóta kéthetente tartanak előadásokat.
November – Az első ítélethirdetések a Borboly-perben, eltávolított községháza felirat
Lemondott november 4-én miniszterelnöki tisztségről Victor Ponta, egyben kormánya lemondását is bejelentve. Ponta a Hargita megyei Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta ügyvivő miniszterelnöknek, ebből viszont nem lett semmi, ugyanis az államfő Dacian Cioloșra bízta a kormányfői teendőket.
Ponta és kormánya belebukott a bukaresti Colectiv klubban október 30-án este pusztított, 32 ember életét kioltó tűzvész kiváltotta elégedetlenségi hullámba. Időközben 63-ra növekedett az áldozatok száma.
Kihirdették november 12-én az első ítéleteket a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. Három vádlott, aki korábban beismerő vallomást tett, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A per legutóbbi tárgyalásán a tizenháromból három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását esetükben, egyúttal beismerő nyilatkozatot tettek, elismerve a vádiratban foglaltakat. Akkor az ítélethirdetés elmaradt, de ez a kijelölt, egy héttel későbbi időpontban sem történt meg. Végül november 12-én kihirdették az ítéleteket, a tárgyalóteremben sem a vádlottak, sem ügyvédjeik, csak a sajtó képviselői voltak jelen.
Terjedelmes írásban számoltunk be arról, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a Községháza feliratok. Csíkkozmáson ez meg is történt.
Időközben kiderült, hogy nem csak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a törvény erejével a Községháza feliratokat: a feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett. Mi több, már a városháza gyűléstermében lévő magyar zászló és a Szabadság téren álló székely zászló is szemet szúrt Dan Tănasănak.
December – Magyarázat nélkül eltüntetett székely zászló, robbanó lámpatestek a hokimeccsen
Miután egyik napról a másikra eltűnt a székely zászló a megyei tanács homlokzatáról, a Csíki Hírlap újságírója rákérdezett ennek okára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indirekt módon megígérte, hogy magyarázatot ad a székely zászló megyeházáról való eltávolítására, erre végül nem került sor.
Helyette a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként fogadta el a székely lobogót. Borboly Csaba tehát azóta is adós a válaszadással.
Nagyon közel volt a kupagyőzelemhez december 20-án este a Csíkszeredai Sportklub Gyergyószentmiklóson rendezett jégkorong Románia-kupán, de a Steaua elleni döntőt nem sikerült befejezni, mert a jégpálya világítóberendezése meghibásodott.
A mérkőzést 7–2-es csíki vezetésnél lefújták, már csak a hátralevő játékidőt kellene lejátszani, de nem lehet tudni, mikor. Továbbra sem egyértelmű, hogy folytatni kell a meccset, vagy újrajátszani.
Szerkesztőségünk kiderítette: megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinnadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
A jogszabályhoz képest nemcsak a betűméret problémás, hanem a táblák száma is, mert egy táblán kellene legyen mind a román, mind a magyar felirat. A téma kapcsán e-mailen kerestük Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét, aki a magyar helységnévtáblák átadásán hangsúlyozta, a teljes megyei tanács érdeme az útszakasz felújítása. A tanácselnöktől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mikor tervezik lecserélni a kihelyezett táblákat? Székelyhon.ro

Pezseg a kulturális élet Csíkszeredában
Több mint 50 kiállítás és 170 színházi és táncos előadás, közel 40 könyvbemutató, és mintegy 100 különböző zenei stílusú koncert, számos fesztivál, konferencia, beszélgetés – ez volt Csíkszereda kulturális élete 2015-ben.
Az alábbiakban megpróbáltuk összegezni az elmúlt év csíkszeredai kulturális rendezvényeinek felhozatalát, abban a tudatban, hogy az események száma valamivel több az alább bemutatottaknál, hiszen számos civil szervezet, iskola, magánszemély szervezett eseményeket még ezeken kívül. Ezúttal főként a felnőtteket megszólító rendezvényeket tartottuk szem előtt.
Esemény eseményt ért a Kájoni János Megye Könyvtárban, tavaly összesen 180 különböző rendezvényt, programot szervezetek az intézmény munkatársai, ezeken mintegy 7250 személy vett részt. Ebből 30 könyvbemutató, író-olvasó találkozó, 7 képzőművészeti és egyéb kiállítás, 3 ismeretterjesztő és tudományos előadássorozat volt. Vendégük volt többek között Tóth Krisztina író, Fábián Janka és Jose Hradil szlovéniai író. Szeptemberben a Sebő együttes, Jordán Tamás színész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész zenés esttel nyújtott élményt a közönségnek, de fellépett a Role zenekar és Németh Viktor is. Ferenczes István költőt 70 éves születésnapján köszöntötték, bemutatták Mirk László versantológiáit, meghívottjuk volt Fekete Vince, Ady András, Czegő Zoltán, valamint Kozma Mária írónő is több alkalommal. A rendezvények közül kiemelkedő volt februárban a Kányádi Sándor felolvasómaraton.
24 ezer látogató a múzeumban
A Csíki Székely Múzeum történetébe az elmúlt év a nyugodt haladás, a megtervezett szakmai építkezés éveként fog bekerülni – jellemezte a 2015-ös évet Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A Mikó-várban 9 időszakos kiállítást nyitottak, a Kossuth utcai galériában hetet. A jelentősebb kiállítások között volt a Szárhegy 40, a Mária-tisztelet Erdélyben és a Márton Áron 75 jubileumi tárlat. Volt Múzeumi Esték előadássorozat és három filmfesztivált is szerveztek, ugyanakkor ismét nagy volt az érdeklődés a Múzeumok Éjszakája iránt. A Csíki Székely Múzeumnak tavaly összesen 24 ezer látogatója volt.
Rendezvények a főkonzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében a Lázár-házban is több kiállításmegnyitót és könyvbemutatót tartottak. Az év elején Ugron Zsolnával találkozhatott a közönség, februárban Becze Zoltán Márton Ferenc festőművészről készített dokumentumfilmjét mutatták be. Áprilisban Fodor István fotókiállításának megnyitóját tartották, majd Molnár Imre történész könyvével emlékeztek Gróf Esterházy Jánosra. Májusban Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve bemutatójának adott otthont a főkonzulátus. Szintén májusban Horváth Péter Kornél budapesti belsőépítész munkáiból, majd Bodosi Dániel néhai baróti festőművész munkáiból nyílt kiállítás. Októberben Hunyadi Mária textilművész és Hunyadi László szobrászművész kiállítása, majd Albert Flórián magyar aranylabdás válogatott-labdarúgó személyes tárgyai, pályafutásának relikviái voltak láthatók, decemberben Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kiállítását fogadták. Az év végén Becze Zoltán csíkszeredai újságírónak az első székely olimpiai bajnokról, Keresztes Lajos birkózóról készült dokumentumfilmjét mutatták be.
Több területen volt jelen a kulturális központ
A megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezője, vagy társszervezője volt számos kulturális rendezvénynek, dokumentumfilm bemutatóknak adott otthont, konferenciát szervezett, fotósulit, a Hargitai Megye Napokat, a Székelyföld Napokat, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált és Régizenei Nyári Egyetemet, a magyar tudomány napját, Csángó napot, különböző képzéseket, könyvbemutatókat, kiállításokat, hangversenyeket, előadásokat kínált az érdeklődőknek.
Előadássorozat a városházán
Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által elindított, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadás-sorozat szellemi örökségünk feltárását hivatott előmozdítani. Az elmúlt évben is majdnem minden pénteken tartottak előadást vagy könyvbemutatót a városháza dísztermében. Az előadásokat Veress Dávid szervezte.
Kiállítások galériákban
A Megyeháza Galériában 2015-ben tizenhat kiállítást nyitottak meg. Ez a galéria a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában látogatható. Itt volt látható többek között a Prisma fotóklubb kiállítása és a CreArt program keretében nyitott tárlat is. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében Iochom Zsolt fotókiállítása is itt kapott helyet, de  a Bukaresti Országos Képzőművészeti Szalon anyagából hozott hatvan alkotás is. Augusztus végén a Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotóműhelyben készült munkákat mutatták be. szeptemberben a Hargitai Szalont nyitották meg, októberben a CreArt-alkotásokból nyílt kiállítás. Az év végén a Pulzus Nemzetközi Művésztelep elmúlt négy évéből válogatott alkotásokból nyílt kiállítás, ez január 13-ig látogatható.
A csíkszeredai Pál Aukciós Ház és Galériában január folyamán még látható volt Fazakas-Koszta Tibor Elrejtés-Felfedés című kiállítása, februárban és márciusban Székely Géza Létterek című tárlata, márciustól májusig Csillag István Eső című kiállítása. Június-augusztus időszakban Plugor Sándor Ex Libris című emlékkiállítása volt látogatható, majd az október-december közötti periódusban Incze Mózes kiállítása. Az év folyamán több alkalommal is tartottak művészeti beszélgetést, tárlatvezetést.
Az elmúlt évben Sándor Krisztián, Mircea Roman, Szauder Dávid, Ion Grigorescu, Popa Laurian és Cosmin Moldovan képzőművészeti kiállításait lehetett megtekinteni a Petőfi utcai Új Kriterion Galériában. Itt adták át ugyanakkor augusztusban Kányádi Sándornak a Kriterion-koszorút.
Közel 140 színházi előadás
138 színházi előadást tekinthettek meg a csíkszeredaiak a Csíki Játékszínben 2015-ben. Ebből közel 50 gyerekeknek szóló előadás volt – a Lurkó Fesztiválon 21 előadást láthattak – a többi előadást felnőtteknek kínálták.  A színházba járók a Mária főhadnagy, Édes Anna, Dirty Dancing, Özönvíz előtt, Rendes feltámadás, A Lourcine utcai gyilkosság, Rumcájsz, a rabló, Éjjeli menedékhely, Angyalfütty, A Napsugár fiúk, Tizenegy,  „...függök ezen a zord élet párkányon”, Három arany hajszál, Egy őrült naplója, Kakuk Marci, Top Dogs, Galaxis útikalauz stopposoknak, évadzáró gálaműsor, Isteni színjáték avagy, Szemenszedett igazság,  A nők iskolája,  Hamupipőke, Hippolyt, a lakáj című előadásokat nézhették meg.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek 18 előadása volt az elmúlt év folyamán Csíkszeredában. A közönség láthatta A sóvidéki kalapács, a Magyaroké, a János vitéz és a Táncoljatok című előadásokat, ezen kívül különböző rendezvényeken folklórműsorokkal léptek fel, megtartották tavaly is két alkalommal a Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozót, az Ezer Székely Leány napját, az Erdélyi Prímások 18. Találkozóját. Divat a népviselet címmel pedig autentikus viseleteket és feldolgozásokat mutattak be.
Komolyzenei koncertek
A Csíki Kamarazenekar 2015-ben 8 zenekari koncertet tartott Csíkszeredában. Volt koncertjük a Márton Áron Gimnáziumban februárban, ünnepi hangversenyük márciusban közösen a Georgius Kamarazenekarral, és ugyancsak közös hangversenyük májusban a felújított Csíki Moziban. Hagyományosan a városnapi nyitóhangversenyt is megtartották. A Virtuózok Székelyföldön keretében is fellépett a zenekar, majd Filmzene élőben címmel koncerteztek. Tartottak gyerekhangversenyt – nem csak gyerekeknek, és a Novák Gálán is lehetett őket hallani, látni.  A zenekari koncertek mellett 9 kamarakoncertet tartottak.
A Székelyföld kulturális folyóirat havonta megjelenő számának bemutatói alkalmából író-olvasó találkozóra, beszélgetésre hívta az érdeklődőket. A Gutenberg könyvesboltban is könyvbemutatókon, foglalkozásokon lehetett részt venni. Ugyanígy a Sapientia egyetem is számos kulturális eseményt szervezett a városlakók számára. Ugyanakkor az intézmények mellett különböző kávézók, kultúrkocsmák is várták kulturális rendezvényekkel a közönséget. Az Ólommadár kávézóban például közel 40 koncertet, több kiállítást, felolvasóestet szerveztek az év során.
A Csíkszeredai Városnapok, a csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a Dob-ban Ritmusfesztivál is kínálta a jobbnál jobb kulturális programokat. Múlt év folyamán volt olyan, hogy egy átlagos csütörtök délután két kiállításmegnyitó, egy könyvbemutató és egy színházi előadás között válogathatott a közönség. Éppen ezért több szervező is említette, jó lenne, ha létrehoznának egy olyan felületet, ahol egymás programjait nyomon tudnák követni, azért, hogy ne szervezzék egymásra az eseményeket.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Antal Árpád: sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az erdélyi magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt.
Az RMDSZ politikusa a Székely Hírmondó című napilap hétfői számában közölt nyilatkozatában értékelte az erdélyi, székelyföldi magyarság helyzetét.
Antal Árpád elmondta: az elmúlt 25 évben a román politikusok megtanulták, hogy így vagy úgy, de viszonyulni kell a magyar kérdéshez, és ha nem is az elvárásoknak megfelelően, de azért a politika szintjén lehetett eredményeket elérni. Az elmúlt években viszont nemcsak a politikai diskurzus változott meg, hanem a hatóságok hozzáállása is a magyarokhoz, a magyar intézményekhez.
A polgármester szerint az állami intézmények azóta viszonyulnak másképp a székelyföldi önkormányzatokhoz, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
„Pontosan látszik, hogy a Számvevőszéket különösen mi foglalkoztatja az ellenőrzések során: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Mikó Kollégium, a Székely Vágta, a Sepsi-SIC Sportklub, de lehet látni azt is, hogy mondvacsinált okokkal távolították el Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterét, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert aktívan támogatták Székelyföld autonómiáját” - fejtette ki abSzékely Hírmondónak adott nyilatkozatában Antal Árpád.
Hozzátette, hogy az elmúlt két évben azok az intézmények erősödtek meg, amelyekre a magyar érdekképviseletnek semmilyen ráhatása nincsen. Ezek sorában a titkosszolgálatokat, valamint a terrorizmus- és korrupcióellenes ügyészséget említette. „A kisebbségvédelem lehetőségei nagyon behatároltak lettek, tehát új módozatokat kell keresni a közösségi jogok szélesítésére, például égetően szükség lenne egy új román-magyar paktumra” - vélte Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere. Krónika (Kolozsvár)

Új román–magyar paktum kell
Az önkormányzatok „szétverésén” fáradoznak 
Idén befejezik a Sepsi Sportaréna építését, az ipari parknál elkezdődik a cégek betelepítése, tehát 2016 is a fejlesztés éve lesz Sepsiszentgyörgyön, ellenben a magyar közösség és a székelyföldi önkormányzatok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint néhány évvel ezelőtt – így összegezte érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester, az RMDSZ helyi elnöke az új esztendő kihívásait.
Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy érzi, Romániában az elmúlt években megpróbálták gyengíteni, Székelyföldön pedig egyenesen szétverni az önkormányzatokat.
– Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két évben azok az intézmények erősödtek meg, amelyekre a magyar politikumnak gyakorlatilag nincs semmilyen ráhatása; gondolok elsősorban a titkosszolgálatokra, a különböző terrorizmus- és korrupcióellenes ügyészségekre – magyarázta a városvezető. – Ennélfogva a kisebbségvédelem lehetőségei nagyon behatároltak lettek, tehát új módozatokat kell keresni a közösségi jogok szélesítésére, például égetően szükség lenne egy új román–magyar paktumra.
Ha az elmúlt 25 évben a román politikusok megtanulták, hogy így vagy úgy, de viszonyulni kell a magyar kérdéshez, és még ha messze nem is az elvárásoknak megfelelően, de azért a politika szintjén lehetett eredményeket elérni, addig az elmúlt években nemcsak a politikai diskurzus, hanem a „nem politikai cselekvés” is megváltozott a magyarokkal és a magyar intézményekkel szemben. A hatóságok, az állami intézmények teljesen másképp viszonyulnak a székelyföldi önkormányzatokhoz, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Például pontosan látszik, hogy a számvevőszéket különösen mi foglalkoztatja az ellenőrzések során: a Sapientia EMTE, a Székely Mikó Kollégium, a Székely Vágta, a Sepsi–SIC Sportklub, de lehet látni azt is, hogy „mondvacsinált okokkal” távolították el Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterét, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert aktívan támogatták Székelyföld autonómiáját, fejtette ki Antal. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt, mert más kihívásokkal kell szembenéznie, szögezte le. 
Ami pedig Sepsiszentgyörgyöt illeti, Antal úgy érzi, 2016 is jó évnek mutatkozik a fejlesztések szempontjából.
– Idén nem lesznek olyan népszerűtlen és kellemetlenséget okozó beruházások, melyeket kénytelenek voltunk elviselni az elmúlt években, és melyek kapcsán szeretném megköszönni a lakosság türelmét – mondta. – Ami a nagyobb beruházásokat illeti, idén befejezik a Sepsi Sportarénát, az ipari parknál heteken belül lezárul a fejlesztési rész, és elkezdődhet a cégek betelepítése. Karnyújtásnyira vagyunk a mozi befejezésétől, de az idei tervek között szerepel több utca felújítása is. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a következő hónapokban előkészítsük azokat a pályázatokat, amelyek a következő európai uniós ciklusra szólnak, azért, hogy a város fejlődése uniós alapokból a továbbiakban is biztosítva legyen – fejtette ki a polgármester. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyi kastélyok sorsa a PONT Csoport fókuszában
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt második konferenciáját 2016. január 15-én szervezi meg a PONT Csoport a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (Tordai út, 4.).
A konferencia reggel 10 órakor kezdődik. A PONT Csoport munkatársai kastélyszakértőkkel közösen hat különböző szemszögből vizsgálják az erdélyi kastélyok sorsát (műemlék-helyreállítás, konzerválás, restaurálás, a kastélyok modern kultusza, kastélykertek revitalizációja, kastély és turizmus, vidékfejlesztés, a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdései), és bemutatják a 2015 márciusában elkezdődött projekt előrehaladtát.
Dr. Makay Dorottya az erdélyi kastélyok helyreállításáról tart előadást, Boda Szabolcs a XII. századi kastélyélményről, dr. Kentelky Endre a kastélykertek revitalizációjáról, Ilyés Szabolcs a kastélyok és műemlékek restaurálásának forrásbevonási lehetőségeiről, dr. Veress Emőd a kastélyok hasznosításának jogi alapjérdéseiről, dr. Weisz Attila és dr. Bordás Bea művészettörténészek pedig az erdélyi kastélyok diszkrét bájáról beszélnek.
A konferencia második felében zajló kerekasztal-beszélgetésen Hegedüs Csilla (bonchidai Bánffy-kastély), Szőts Papp Zsuzsa (oltszemi Mikó-kastély), Rácz Lilla (olaszteleki Daniel-kastély), Kovács Jenő (nagykárolyi Károlyi-kastély), Bánffy Farkas (fugadi Bánffy-kastély) és Gergely Balázs (gyalui Barcsay-Bánffy-kastély) mesélnek a kastélyok fenntarthatóságáról és működtetési elképzelésekről a gyakorlatban.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt az erdélyi kastélyok helyzetét történelmi-kulturális, gazdasági, turisztikai, társadalmi kérdésnek egyaránt tekinti, és célja, hogy az ágazatokon átnyúló megközelítés révén elő tudja segíteni azt, hogy az igen változatos problémakört jelentő kastélyok jövőjére fenntartható megoldások szülessenek – olvasható a szervezők közleményében.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatja, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Programon keretében. maszol.ro

Kastély Erdélyben – konferencia a Sapientián
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projekt második konferenciáját ma szervezi meg a PONT Csoport a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai út 4. szám alatti épületében.
A konferencia reggel 10 órakor hivatalos megnyitóval kezdődik; a rendezvényen a PONT Csoport munkatársai kastélyszakértőkkel közösen hat különböző szemszögből vizsgálják az erdélyi kastélyok sorsát (műemlék-helyreállítás, konzerválás, restaurálás, a kastélyok modern kultusza, kastélykertek revitalizációja, kastély és turizmus, vidékfejlesztés, a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdései), továbbá bemutatják a 2015. márciusában elkezdődött projekt előrehaladtát. Makay Dorottya az erdélyi kastélyok helyreállításáról tart előadást, Boda Szabolcs a 12. századi kastélyélményről, Kentelky Endre a kastélykertek revitalizációjáról, Ilyés Szabolcs a kastélyok és műemlékek restaurálásának forrásbevonási lehetőségeiről, Veress Emőd a kastélyok hasznosításának jogi alapkérdéseiről, Weisz Attila és Bordás Bea művészettörténészek pedig az erdélyi kastélyok diszkrét bájáról beszélnek. Szabadság (Kolozsvár)

Konferencia Kolozsváron: több száz kastély megmentése a téma
Megkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári székhelyén a Meeting Kastély Erdélyben címet viselő, egész napos konferencia pénteken. A találkozón építészeti, gazdasági, kulturális, jogi, idegenforgalmi és társadalmi szempontok figyelembevételével próbálnak átfogó stratégiákat kidolgozni a több száz, történelmi kastély jövőbeli fenntartható működésére. A konferencia kezdeményezője a PONT Csoport, finanszírozója a Norvég Alap és a Kulturális Minisztérium.  
Nagyon dicséretes a péntek reggel kezdődött konferencia megközelítési módja – jelentette ki köszöntő beszédében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja –, és nemcsak azért, mert divatos a holisztikus szemlélet, hanem azért is, mert az épített örökség problematikájához csak átfogó módon lehet közelíteni. Távlatilag is fenntartható, hasznosítható elképzelésekre van szükség, ezért minden érintettnek a véleményét tekintetbe kell venni, tette hozzá a főkonzul.
Mile Lajos elmondta, rövidesen megnyílik a Magyar Nemzeti Kereskedőház kolozsvári irodája, februárban magyarországi gazdasági attasé is érkezik a kincses városba, és a Főkonzulátusnak szándékában áll a Magyar Fejlesztési Központ kolozsvári irodáját is megnyitni. Mindezzel a kastélyok fenntarthatóvá tételéhez szükséges hálózatrendszer kiépítésében és a pályázásoknál, a forrásokhoz való hozzáférésnél fog tudni segítséget nyújtani a magyar külképviselet.
A főkonzul szerint elengedhetetlen az a gyakorlatias észjárás, amellyel a konferencia szervezői megközelítik a kastélyok kérdését. Így valósulhat meg csak az értékmentés, amely szerencsés esetben közösségi élménnyé is válhat. A múlt egyes elemeit csak úgy lehet megtartani, ha azok a jelenünkbe is beépülnek – jelentette ki Mile Lajos.
Farkas András, a PONT csoport vezetője elsősorban a konferencia román ajkú résztvevőihez szólva jegyezte meg: a kastélyok kérdése nem egyetlen nemzeti közösség problémája, „hisz érzelmileg mindannyiunkat összeköt Erdély és az Erdélyhez való ragaszkodásunk”. A több mint száz éve működő brit modellt véve alapul arra kell törekedni, hogy már gyermekkortól a közösség tagjainak mentális térképén kitörölhetetlenül rögzüljenek az épített örökségnek ezen fontos elemei – ez a tudatosság jelentheti a fenntarthatósági projektek közösségi alapját.
„Túlélő nemzet vagyunk” – jelentette ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke, aki volt kulturális államtitkárként és a romániai kastélyok helyzetét belülről is jól ismerő szakemberként ismertette a jelenlegi helyzetet: a többszáz kastély jó részét visszakapták a tulajdonosok, de – lévén, hogy műemlékekről van szó – akkor se kezdhetnék saját fejük után felújítani, ha volna rá pénzük. Támogatást viszont nem kapnak az állagmegőrzésre, sőt, már az adókedvezményről se központilag döntenek, hanem minden önkormányzat maga hozza meg a határozatot, hogy adómentességet élvezhet-e vagy sem a műemlék épület tulajdonosa.
„Nagyon tisztelem azokat, akik a visszakapott kastélyuk miatt hazaköltöztek, és megpróbálnak egy hasznosítási stratégiát kidolgozni” – jelentette ki Hegedüs, leszögezve, hogy ebben a kérdésben a kulcsszó az önfenntarthatóság.
Hozzátette, a kastély az illető település gazdasági motorja lehetne, ahogy ezelőtt 100 évvel is például a bonchidai kastély udvara hemzsegett az emberektől, több tucat családnak biztosítva munkát és megélhetést. „Fontos, hogy az emberek szeretik a kastélyokat, szívesen látogatják őket, és most már nemcsak a magyar közösség tagjai jönnek ki például a bonchidai Kastély Napokra, hanem sok román és más nemzetiségű is. Nagyon fontos ez. Nem élhetünk úgy, hogy csak magunkra hagyatkozunk” – vélekedett az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke.
Farkas András, a PONT csoport vezetője többek közt arról beszélt: minden területre érvényes igazság, hogy a határvonalakon történik a legtöbb előrelépés, a legtöbb változás. Ilyen határvonal például a történelmi, kulturális örökséget hordozó bonchidai Bánffy-kastély és egy fiatal közösség valamint egy 21. századi zenei műfaj – ezek határvonalán pedig megszületett az Electric Castle fesztivál, ami igazi sikertörténet. 
Ilyés Szabolcs közgazdász a lehívható pályázati összegekről, Veress Emőd jogász a restitúció állásáról és az visszaszolgáltatás utáni jogi kérdésekről, Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök „Kőműves Kelemen dédunokája” címmel az erdélyi kastélyok helyreállítási folyamatairól tartott előadást.
A konferencia konkrét projektek bemutatásaival folytatódik, többek közt az oltszemi Mikó-kastély, a nagykárolyi kastély, a gyalui Barcsay-Bánffy kastély stb. helyzetét ismerhetik meg az érdeklődők.  
T. Koós Imola. maszol.ro

Életcél, öröm és kihívás: így keltik életre az erdélyi kastélyokat
Ütődött csapat kellett legyen, aki húsz éve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kastélyt. Nem véletlen, hogy akik akkor részt vettek ebben, neves műemékes szakemberek is lettek – összegezte a bonchidai kastély felújítása alatt szerzett tapasztalatait Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke mellett a Sapientia EMTE kolozsvári székhelyén pénteken zajló Kastély Erdélyben konferencián több szakember, tulajdonos elmesélte, milyen állapotban vannak hasonló értékes ingatlanok.
Hegedüs Csilla kiemelte: már csak a tulajdonos miatt is érdemes volt belevágni a felújításba, de a rom állapota, és végül az élmény miatt is, amit a filmfesztivál, a Kastély Napok nyújtanak, vagy éppen az Electric Castle.
„Számunkra Bonchida egy életcél, de ugyanakkor egy hihetetlen öröm és kihívás is”, fogalmazott Hegedüs kiemelve, a kastélyt fenntartható módon akarják felújítani, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt hozzon. Ez komoly kihívás, Erdély legnagyobb kastélyából beszélnek, ugyanakkor ötvöződnie kell a kereskedelmi és kulturális funkciónak.
elenleg a volt konyhaépületben vannak az oktatási program szálláshelyei, hosszú távon vendéglőt szeretnének működtetni, ahol esküvőket is lehet szervezni. A volt Miklós kasélyban konferenciaterem áll, a szálláshelyek ide kerülnének. A patkóudvar felújításán dolgoznak jelenleg, egy kortárs művészeti központ kialakítására készülnek.
A főépület nehéz kérdés, itt egy civil szervezet mellett partnerekre van szükség, hangzott el. A Bánffy-családtól ötven évre koncesszionálták a kastélyt, de az öt évtized leteltével is folytathatják itt a munkát.
Hegedüs elmondta, a projekt különböző támogatói különböző okokból segítenek a munkában: mindenkinek mást jelent Bonchida. Az Európai Uniótól egymillió eurót kaptak a különböző programok szervezésére, a Norvég Alap felújítást támogatott, a magyar állam külön beszállt a programszervezésbe és felújításba, de amerikai pénzeket is kaptak, egyebek mellett.
„A kastélyt megmentettük, az épületek le vannak fedve” – szögezte le Hegedüs hozzátéve, ők már eleve a rom kellős közepén szerveztek rendezvényeket, mert ez elhozta a társadalmi támogatottságot, amire szükségük volt. Elmondta, még sok pénzre van szükség, pályáznak a strukturális alapokhoz, Brüsszelnél, és mindenhol, ahol ez lehetséges.
Élmények, történetek
2007 karácsonyán találkozott az olaszteleki Daniel-kastéllyal, amelynek leírásában az állt, az épület „várja méltó rendeltetését”, mondta el Rácz Lilla. A kastély jelenlegi gazdája arról beszélt, 2009-ben jutottak hozzá az ingatlanhoz, 2011-ben EU-s vidékfejlesztési alapokból újították fel, 2014 óta szállóként működtetik. Előadásában Rácz különböző, a szállóról leírt véleményekből csemegézett, amelyek élményekről, történetekről, régi korok ízének átéréséről szólnak.
Közép-Európában egyedi úri lakhely
2014-ben került a Kovászna megyei önkormányzat tulajdonába az oltszemi Mikó-kastély a hozzá tartozó tízhektáros területtel együtt, számolt be Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa. A kastély az 1910-es évekig a Mikó család tulajdonában állt az 1300-as évektől, hatszáz évre visszatekintő levéltári anyag áll a rendelkezésünkre erről. Az épületet angol park övezte, ennek nagyrésze már nem áll, a melléképületek 18. századiak, mondta el a szakember. A leltárok alapján rekonstruálható a kastély berendezése, arról azonban nincs dokumentáció, hogy ki építette az épületet, hangzott el.
A legutolsó kutatások szerint Közép-Európában egyedivé teszik az épületet az olajtechnikával készült falképeknek köszönhetően. Ezeknek az előképeit beazonosították, francia, bécsi, lipcsei és más európai gyűjteményekben találhatók. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen rendeltetést kap, de minden bizonnyal a lovas kultúrával lesz kapcsolatban - mondta el Szőts Papp Zsuzsa.
Sikertörténet Nagykárolyban
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Károlyi-kastély helyzetét mutatta be. Több mint ötmillió európai uniós pályázatot hívtak le, amelynek nagyrészét a kastély felújítására használták fel. Utolsó bővítése és felújítása az 1800-as évek végén történt, az első világháború után nem laktak ott a Károlyiak. Miután Romániában csak román állampolgár igényelhet vissza, a család pedig nem volt az, nem kaphatta vissza tulajdonát. Az önkormányzat felújíttatta és a megyei múzeummal működteti együtt, kiállítások, koncertek, színházi előadások zajlanak.
Kiemelte, a moratórium lejár hamarosan, és minden költség az önkormányzatot terhel, mert öt évig nem szabad bevételt szedniük a szolgáltatások után. „Körülbelül százezer euróba kerül ez nekünk évente az előadásokkal együtt, amik ott működnek” – fogalmazott a polgármester.
Egy ember, több kastély
Az épület valószínűleg az 1760-as években már állhatott, mesélte el a nyolc éve Magyarországról visszaköltöző leszármazott, Bánffy Farkas a fugadi Bánffy-kastélyról. Az ingatlan a 18. században került a család tulajdonába, amelyet később elvettek, és csak 2004-ben került vissza a tulajdonukba. Az épületet konzerválták azóta.
Számos épület felújításában segít, így beszélt a vajdaszentiványi Zichy-kastélyról is, amely egy marosvásárhelyi vállalkozó család kezében van, és ahol valószínűleg „panziós-múzeumos-kávézós” szolgáltatást építenek ki. A vargyasi Daniel-kastély Esztergom városának tulajdonában áll, a felújításában Bánffy Farkas is részt vesz, itt szállások, közösségi terek kialakítása a cél, hangzott el.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Kastélymentés Erdélyben: álmokkal, innovációval és hálózatépítéssel
Összegzik a kastélyok fenntarthatóságát biztosító modelleket
Második kiadását szervezte meg január 15-én a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektnek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti új épületében.
A program elsődleges célja, hogy az elmúlt évtizedek során leromlott állagú, esetenként omladozó erdélyi kastélyok visszakerüljenek a gazdasági és társadalmi körforgásba. Összetett, határvonalakon mozgó jellege folytán a problémakört ágazatokon átnyúló formában érdemes megközelíteni – emelte ki Farkas András, a PONT Csoport társalapítója. Erős és kiterjedt partneri hálózatok, európai fejlesztési projektek szükségesek ahhoz, hogy megfelelő támogatási formákat lehessen a kastélyok megmentésére szerezni – fejtette ki. A PONT csoport arra törekszik, hogy hálózatba szervezze mindazokat, akik hozzá tudnak járulni az épített örökség ezen szeletének megőrzéséhez. Rövidesen véglegesítik a stratégiai dokumentumot is, amely összegezné a projekt eredményeit, a kastélyok fenntarthatóságát biztosító modelleket. Szabadság (Kolozsvár)

Riadót fújt az egykézés ellen a Negyvenegyetlen-Nem
Riportfilm-pályázatot írtak ki a nézet végzetességének tudatosítására
Az Áldás Népesség Egyesület, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem partnerségével, hétfőn este Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán indította útjára a Negyvenegyetlen–Nem elnevezésű riportfilmpályázatot, amelyet erdélyi magyar felsőfokú oktatásban részt vevő diákok számára írtak ki, és célja, hogy az elkészült alkotásokkal felvegye a harcot egy nemzetpolitikai és társadalmi szempontból egyaránt aggasztó jelenséggel, az egykézéssel. Régi, kalotaszegi gyökerekkel rendelkező jelenségről van szó, amely azonban napjainkra jóval szélesebb körben elterjedt, és nem túl messzi távlatokban nemcsak az erdélyi magyarság, hanem egész nemzetünk fennmaradását sodorta veszélybe. A pályázat címe utal a Kalotaszeget alkotó negyven településre, amelyekre szinte kivétel nélkül érvényes az egy gyermekes vagy gyermektelen, de jómódú családi modell, amelyet Csép Sándor nagy visszhangot kiváltott riportfilmje is rögzített egykor.
A házigazda szerepét betöltő Albertné Simon Edina konzul köszöntője után Simon Csaba, az Áldás Népesség Egyesület elnöke elmondta, hogy a pályázattal egyben a 2013-ban elhunyt Csép Sándorra is emlékeznek, aki a mozgalom megálmodója és az egyesület megalapítója volt. A pályázat 18–30 év közötti erdélyi magyar fiatalokat mozgósítana egyéni vagy négyfős csapatokban, akik maximum félórás filmben mutathatnak rá a kalotaszegi gyermekvállalási kedv hanyatlásának veszélyeire, illetve a pozitív ellenpéldákra. A beküldési határidő 2016. április 8., az elbírálást öttagú szakmai zsűri végzi el, a díjakat a nyertesek ösztöndíj formájában kapják meg (1. hely – 1000 euró, 2. hely – 600 euró, 3. hely – 400 euró). A részletes tudnivalókat és a jelentkezési feltételeket (ez online történik, február 1. és 29. között) a következő forrás szolgáltatja:www.aldasnepesseg.ro/negyvenegyetlenem. Az egyesület fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályaműveket közösségi oldalán közzétegye, illetve azokat bemutató-oktató jelleggel bármikor felhasználhassa. A rendezvény fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, referenciafilmként pedig Csép Sándor 1975-ben készült Egyetlenem című alkotása szolgál.
Ö. I. B. Népújság (Marosvásárhely)

Zárójelbe tett kivándorlósorsok (Kávéházi beszélgetés a székelyföldi munkamigrációról)
Ismét sokakat érdeklő témáról esett szó a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Dr. Bodó Julianna, a csíkszeredai Sapientia egyetem professzora előadása elején leszögezte: nem a ma oly gyakran emlegetett migránsokkal foglalkozik, hanem azokkal a székelyföldiekkel, akik külföldön vállalnak munkát.  Tudjuk, a székely ember gyakran elhagyta szülőföldjét, elment dolgozni akár más kontinensre is, esetleg csak ide, a Regátba vagy Budapestre. Az el kell menni egyfajta kulturális gyakorlattá vált, tehát nem valamiféle modern átokról, hanem előzménnyel bíró társadalmi jelenségről beszélhetünk. A csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában a 90-es években indultak az első kutatások a székelyföldi munkamigráció ’89 utáni helyzetéről, ezt később több elemzés követte, amelyek a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, illetve a KAM-nál folytatódtak csoportos és egyéni szakmai program részeként. Ilyenformán kirajzolódik egy kép az elmúlt huszonöt év migrációs tendenciáiról. Az előadás ezt a folyamatot vázolta a hallgatóságnak. Különböző, sajátos ismérvekkel rendelkező szakaszok különíthetőek el a munkamigrációs folyamatban, elsősorban a motiváció, a kommunikációs eszközök és lehetőségek, valamint a munkavállalás formája mentén.
A 90-es évek tipikus munkavállalója a kutatási eredmények alapján negyvenes férfi, akinek az első számú célországa Magyarország, motivációja a pénzkeresés, amellyel itthon beszerezhet bizonyos javakat, „hisz mindenkinek van a faluban színes tévéje, csak nekem nincs”. A kilencvenes évek vendégmunkása nagyrészt feketén dolgozott. Tere nagyon behatárolt, szabad ideje nem volt, csak a munkatársaival tartott fenn kapcsolatot, itthonról kiszakadt, időlegesen felfüggesztette kapcsolatait, mert kommunikálni drága volt. A határok nem voltak annyira átjárhatóak, mint ma, az illegális munkavállalás, a kiutasítás miatt állandó rettegésben élt. Életének ezt az időszakát szívesen zárójelbe tenné. A kétezres években változni látszott a folyamat. A határok átjárhatóságával megjelent a kétlakiság, ugyanis elfogadottá vált az „itt is vagyok és ott is”. Ezt a vonatkozó szakirodalom transznacionális migrációnak nevezi. A feketemunka lassan kifehéredett, az internet segítségével a vendégmunkás értesülhetett a legújabb itthoni hírekről. Egyre több fiatal nő indult neki „a nagy kalandnak”, és ez egyre természetesebbé vált.
Ma az figyelhető meg, hogy a kint tartózkodás időtartama egyre inkább megnő, kialakult a projektszemlélet: „Kimegyek egy évet, aztán még egyet, aztán nem tudni…” Ma már nem a pénz a kizárólagos motiváló erő, hanem az, hogy „kiszámítható, nyugodt életem legyen”, és „lássak világot”. Hogy mi lesz ebből? Mi lesz ennek a folyamatnak a vége? Ez már más kutatásoknak lehetne a tárgya. Ami biztos, hogy az itt élők és az innen elszármazottak ragaszkodnak ehhez a földhöz. És ez biztató.
Matekovics János Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kész a tervlajstrom a Sapientián
Hangtechnikusképzést indít február 12-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara, ugyanakkor az egyetem elkészítette a 2016/2017-es tanévre szóló felvételi tájékoztatóját, és a tervek szerint mintegy ötezer diáknak mutatják be a felsőoktatási intézmény kínálatát – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a kolozsvári kar vezetői.
Tonk Márton dékán elmondta: a következő tanévben négy helyszínen – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön –, összesen ezer helyet hirdetnek meg alapképzésre és további háromszázat mesterképzőre jelentkezők számára.
Ami az oktatási kínálatot illeti, a felhozatal nem sokat változik: ugyanazok a szakok indulnak a következő tanévben is, az újdonságot a környezetvédelem és monitoring mesterképző jelenti. A dékán ugyanakkor elmondta, megemelik az ösztöndíjak összegét, ezt a lépést az infláció indokolja. Az érdemösztöndíj havi 230 lejről 300-ra, a tanulmányi ösztöndíj 170-ről 220-ra, míg a szociális ösztöndíj 140-ről 180 lejre emelkedik. A tandíjak mértéke ugyanakkor változatlan marad. A részletekről az egyetem honlapján is lehet tájékozódni. A dékán bejelentette: az egyetem részt vesz a hétvégi budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol oktatási kínálatát népszerűsítik. 
Tonk Márton hozzáfűzte, a hangtechnikusképzés régi terve az egyetemnek, hiszen ezt a területet eddig nem fedte le a romániai oktatási kínálat. Mint mondta, a felnőttképzést annak köszönhetően tudják elindítani, hogy pályázati úton támogatást nyertek el erre a célra a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványa (PADOC) révén.
Az egyetem médiakarát képviselő Fazekas Áron elmondta: a két féléves képzésre összesen 12 főt várnak, a tandíj 580 euróba kerül. Mint részletezte, szeretnének minőségi oktatást biztosítani, ezért meghívták Takács Lászlót, a Hobo Blues Band, illetve Dézsi László a Beatrice zenekar hangmérnökét és Varga Tibort az MTVA-tól, aki két nyári olimpia helyszíniközvetítő-stúdióját tervezte.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

"Furcsa kimondani, hogy színésznő vagyok"
Interjú Márton Katinka színésznővel
Csak nemrég csatlakozott a Spectrum Színházhoz a 27 éves Márton Emőke Katinka, de máris főszerepben tetszeleg. Ő játssza a Csehov által megálmodott, majd Matei Visniec által továbbgondolt Nyina szerepét. Honnan meríti azt az érzelmi sokszínűséget, amit a színpadon megjelenít, és egyáltalán mi vezette a színpadra? Erről beszélgettünk az ifjú színésznővel.
– Hosszú út vezetett Erdőszentgyörgyről a marosvásárhelyi színpadra?
– Tizedik osztályban bekerültem az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színjátszó csoportba, valahogy így kezdődött az egész. Elsősorban a tanáraim, főként a magyartanárnőm ösztönzésére felvételiztem a színművészetire, de csak évekkel később. Mert az érettségi után, bár gondoltam arra, hogy még abban az évben színire megyek, mégis letettem róla, és elmentem a Sapientiára, elvégeztem a szociálpedagógia szakot. Aztán egy évet kimaradtam. Szinte nem csináltam semmit, csak agyaltam azon, hogy mi legyen a színi pályával, egyáltalán próbálkozzam-e. Végül 2010- ben jelentkeztem az előkészítőkre, majd sikeresen felvételiztem.
– Érdekes párosítás a szociálpe-dagógia s a színészet.
– Valóban érdekes, de ez úgy maradt meg bennem, hogy párhuzamosan a szociálpedagógia szakkal, otthon még tevékenykedtem a színjátszó csoportban, s közben azért valahol a kisagyamban ott bujkált, hogy nekem még dolgom van a színházzal. Amúgy jót tett önismereti szempontból a szociálpedagógia, hátrány volt azonban, hogy amikor bekerültem a színire, négy évvel idősebb voltam a többieknél.
– Négy év sokat számít?
– Nagyon. Színészkörben főként. De amúgy is mindig koraérett voltam, gyerekkoromban is túlságosan komoly, nem volt túl sok barátom, s ha volt is, csak haverok, semmi mély kapcsolat.
– Ez a komolyság, visszahúzódottság összefér-e a színpaddal?
– Ez nagyon érdekes, mert elvileg nem. Gyakorlatilag meg úgy gondolom, hogy nagyon sok minden kamatoztatható ebből, ha kellően tudod kezelni. Ha nem, akkor bizony nagy bukta is lehet, mert valóban kell egy egészséges exhibicionizmus a színpadra, ami, gondolom, bennem is munkál valahol, mert másként nem lennék itt. Úgy érzem, hogy tényleg létezik, csak tudnom kell bánni vele. Nálam nagyon fontos a mértéktartás és az, hogy egyensúlyban tudjam tartani a dolgokat. Sokszor kicsit irigykedem is azokra, akik amolyan "magamutogatóbbak".
– Gondolod, hogy nekik egyszerűbb?
– Külsőségekben igen, de nem biztos, hogy ugyanolyan mély alapokra le tudnak menni. Ezt a visszafogottságot, és azt, ami bennem felgyülemlett az évek során, az életemben, a tapasztalataim révén, igyekszem a színpadon érvényesíteni, vagyis átültetni a szerepbe, az előadásokba. Nyilván ez már más, nem olyan, mint amikor osztályteremben, tanárok előtt játszunk a főiskolán.
– Az milyen volt?
– Az egy más közeg. A színjátszó csoportban még hobbiszinten űzöd, lazán ízlelgeted a színpad világát, tényleg kedveled, amit csináltok, s a nagy színházakat csodálattal nézed, hogy istenem, milyen lenne, ha majd egyszer én is nagyszínpadon játszhatnék, egyáltalán színész lennék. Aztán az egyetemen már komoly munka folyik, önismereti folyamatok, egymás megismerése, a szakmába való belekóstolás, a technikák tanulmányozása, s már testközelben van a színészet és maga a színház.
– A te esetedben a Spectrum Színház.
– Igen. Utolsó évem végén még nem tudtam, mi lesz velem. Nyilván mindenki elgondolkodik, hogy vajon hová kerül, célokat tűz ki magának, hogy itt próbál kopogtatni meg amott. Én azonban megfogadtam magamnak, hogy utolsó éven nem fogom ezzel tölteni az időmet. Megpróbálok koncentrálni a feladataimra, és majd időközben kialakul. Így is lett. A művészeti vezetővel, Török Violával beszélgettünk arról, hogy a Spectrum Színház is hasonló, önmeghatározó folyamatban van még, és jó lesz nekem itt.
– A párod is magánszínházat vezet, igaz, mozgásszínházat, de sosem jutott eszedbe, hogy hozzájuk csatlakozz?
– Nem, bár elég kecsegtető volt számomra is azt a színházi formát megkóstolni, kipróbálni. Bár az egyetemen mi is tanultunk egy kevés mozgásszínházat, nem akarom, hogy a szakmám a magánélettel összefonódjon. Emellett eléggé más forma is, fizikailag nagyon edzett kell legyél, nem beszélve arról, hogy lépést kell tartanod a nálad képzettebb táncosokkal. Persze nem állítom, hogy ha valaha felkérnének egy mozgásszínházi előadásra, startból visszautasítanám, de inkább szeretem őket távolról tisztelni. Volt alkalmam kipróbálni ezt a színházi formát is, a Trisztán és Izoldában én voltam a dajka. Szép és jó volt, de azt hiszem, egyelőre ennyi elég volt.
– Nem a te világod.
– Nem feltétlenül, de ki tudja? Ha jobban belemélyednék, lehet, hogy mégis. De egyelőre maradok most annál, amit tanítottak, s igyekszem még jobban megtanulni, mert ez továbbra is egy tanulási folyamat.
– Mit játszottál eddig a Spectrumnál?
– A gondnokban kezdtem, amelyben azt a nőt játszottam, aki a szöveg szerint fizikai valóságban nem jelenik meg, csak az egyik szereplő fejében, s amikor beszél róla, akkor megjelenek néhányszor. Most pedig itt a Nyina. Ez attól merőben eltér, nagyságában is, milyenségében is más. És nem mellékesen ez főszerep – az egyetemen is inkább mellékszerepeim voltak, ezért jóval nagyobb kihívás.
– Te mint Nyina, miből táplálkozol? Mindazt az érzelmi sokszínűséget, amit megjelenítesz a színpadon, honnan meríted?
– Most mondhatnám, hogy a magánéletemből, de ez nem teljes mértékben igaz. Nyilván én is megéltem dolgokat, az életem során voltak majdnem a Nyináéhoz hasonló tapasztalataim, válságos helyzeteim mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Úgy, ahogy ő tizenöt év után sem tudja azt állítani magáról, hogy nagystílű színésznő, én sem tudom azt mondani, hogy befejezett vagyok, hiszen elvégeztem a színművészeti egyetemet, és színésznő lettem. Ez nem így van.
– Furcsa kimondani, hogy színésznő vagy?
– Igen, nagyon furcsa. Én nem érzem ezt. Nehéz ezzel mit kezdeni. Továbbra is úgy érzem, hogy tanuló vagyok, hogy a tanulási folyamat még mindig tart.
– Mennyi ideig?
– Életem végéig. Ha ezt akarom csinálni, akkor életem végéig. Én aztán főképp. Azt gondolom magamról, hogy maximalista vagyok, de szerintem egy színész sosem elégszik meg a munkájával. Nem úgy van, hogy lejár a bemutató, s akkor felszusszanunk, belenyugszunk, hogy ez is megvolt. Mert minden szerepet folyamatosan kell fejleszteni, újítani, gazdagítani, jelenvalóságában mindig hitelesen kell életben tartani. Hallottam valahol, hogy talán Tompa Miklós mester azt mondogatta: gyerekek, az előadásnak soha sincs vége. Igaza volt…
(A Spectrum Színház sajtóosztálya) Népújság (Marosvásárhely)

Szerveződő gazdák
Kárpát-medencei összefogást szorgalmaznak
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete nemcsak megyénkben, hanem a hajdani Marosszékhez tartozó településeken, gazdakörökben is azon fáradozik, hogy összefogja a gazdálkodókat, s segítse őket abban, hogy az 1989 utániradikális mezőgazdasági átalakulás útvesztőiben fenn tudjanak maradni, élet- és versenyképes vállalkozásokat indítsanak be, amelyek jövőt biztosíthatnak az itthon maradáshoz. Az RMGE Maros tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az idén sikerült megalakítani az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét, ami új lendületet adhat a gazdaegyesületeknek. Az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről Csomoss Attila mérnökkel, az RMGE Maros elnökével beszélgettünk.
– Milyen évet zárt az RMGE Maros?
– A 2015-ös év nehezen indult. Az első hónapokban a költségvetésünk aggodalomra adott okot. Kevés tagsági díjat tudtunk begyűjteni a gazdáktól, így még a működési költségeket sem tudtuk lefedni. Ez egyre jobban megerősítette az egyesület azon szándékát, hogy az érdekvédelmi tevékenység biztosításához szükség lenne olyan gazdasági szolgáltatást is végezni, amiből jövedelem származik. Szerencsénkre a tavaly is sikerült – immár hagyományosan – mind a romániai, mind a magyarországi pályázati lehetőségeket kihasználni, így az év közepére valahogy kiegyenlítettük a költségvetési mérlegünket, de ezek a pályázatok bizonytalanok, nem minden esetben számíthatunk rájuk. Mindezek ellenére már március végén meg tudtuk szervezni az egyesület megalakulásának 25. évfordulós ünnepségét is, amely tisztújító közgyűlés is volt. Ezen több mint 150 gazda vett részt tagszervezeteink képviseletében, és nagy számban eljöttek azok a határon belüli és túli vendégek is, akikkel immár negyedszázada rendszeres kapcsolatunk van.
– Milyen jövedelemkiegészítő gazdasági tevékenységre gondoltak?
– Egyesületünk több éve szervez tanfolyamokat, ugyanakkor az új vezetőség egyetértett azzal, hogy a bérbe vett 41 hektár kaszálót úgy kezeljük, hogy ezért megkapjuk az APIA-n keresztül mind a földalapú, mind az ökogazdálkodásért járó támogatást. Ezekkel egészítenénk ki a jövedelmünket.
– Milyen jelentősebb rendezvényen vett részt tavaly az RMGE Maros?
– Mint ismeretes, rendszeres kapcsolataink vannak az anyaországi gazdaszervezetekkel, ugyanakkor a mezőgazdasági minisztériummal is. A szaktárca szándéka, hogy összefogja a Kárpát-medencei gazdákat, ezért is a szeptember végén Budapesten megszervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) külön csarnokot biztosítottak a Kárpát-medencei gazdaszervezeteknek. Ezek között 20 négyzetméteren, 20 őstermelővel és kézművessel jelen volt az RMGE Maros is. Kiállítottunk zöldségeket, bort, pálinkát. Majdnem egymillióan látogatták meg a standunkat, a tárcavezető az öt nap alatt háromszor fordult meg nálunk, és igen nagyra értékelte termékeinket. Ezenkívül mi is azon igyekszünk, hogy ne csak a magyarországi, hanem a Kárpát-medence más magyar gazdaegyesületeivel is vegyük fel és alakítsunk ki működőképes kapcsolatot. Küldötteink jártak különböző szaktanácskozásokon, találkozókon, kerekasztal-beszélgetéseken, voltak a Vajdaságban, Szlovéniában, Horvátországban, sőt ez utóbbiak eljöttek hozzánk a Haller-kastélyban rendezett pálinkalovagrend megalakulási ünnepségére. A magyar mezőgazdasági minisztérium Kárpát-medencei magyar gazdatalálkozót szervezett december 4-én és 5- én Gödöllőn, amelyen egyesületünk küldöttsége is jelen volt. Ezenkívül a 15. alkalommal látogattunk el Szatymazra. Tavaly sikerült megoldani, hogy egy nagyobb számú csoport látogasson el a hódmezővásárhelyi állat- és termékkiállításra, és a szegedi gabonatermesztő kísérleti állomáson is jártak tagjaink.
– Van-e visszajelzés a külföldre látogató tagoktól arról, hogy felhasználják az ottani tapasztalatokat, látottakat a saját gazdaságaikban?
– Van, s hogy csak az utóbbi helyszínt említsem, a gabonatermesztő kísérleti állomástól kaptunk egy bizonyos mennyiségű búza vetőmagot, amelyet átadtunk a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának, ahol először egy kísérleti, majd nagytermelésben háromhektáros parcellán is elvetették. Hat kukoricaféléből álló, sokkal kisebb mennyiségű vetőmagot átadtunk a marosszentgyörgyi kísérleti állomáson dolgozó, hozzánk tartozó mérnöknőnek, aki a magok kikelésétől a begyűjtésig követte a fajták meghonosításának lehetőségét, technológiáját. Más példa: Fazakas Miklós karácsonfalvi gazda Magyarországról hozott paradicsompalántákat, ott leste el a termesztési technológiát, amelyet a majdnem egyhektáros fóliasátrában alkalmaz, és így télen is folyamatosan árut tud juttatni a piacra.
– Tudomásunk szerint a magyarországi mezőgazdasági minisztérium korábban lehetőséget biztosított arra, hogy az ebben a szakmában tanuló erdélyi magyar diákok betekintést nyerjenek az intézmény működésébe, és ezáltal kapcsolatot teremtsenek mind a civil szférában, mind az állami mezőgazdasági intézményeknél dolgozó szakemberekkel. Megvan-e még ez a lehetőség?
– Tavaly vettünk részt a magyarországi mezőgazdasági minisztérium oktatási csereprogramjában, ennek a szervezését átadtuk a Sapientia EMTE-nek. Ez azt jelenti, hogy a szaktárca 10 hónapon át 40-40 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjat biztosít három hallgatónak. Az erre jogosultakat az egyetem ajánlja, az RMGE Maros kézbesíti az ösztöndíjat azzal a feltétellel, hogy a diák egyetemi tanulmányait követően – vagy akár közben is – gazdálkodik és bekapcsolódik a gazdaszervezet életébe. Ez nagyon jól működik. Tavaly a három ösztöndíjas hallgató közül kettő segített abban, hogy Mikházán a Csűrszínházban megszervezzük a gazdanapot és abban is, hogy az OMÉK-on megfelelő kínálattal tudjunk szerepelni. Ha már a minisztériumi támogatásnál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy tavaly a miniszter saját költségvetéséből 400.000 forint célirányos támogatást kaptunk, amelyet kipótoltunk, és sikerült lecserélni 33 éves VW gépkocsinkat egy fiatalabbal (ugyanis a gépkocsi a tevékenységünkhöz nélkülözhetetlen).
– Úgy tudom, hogy nemcsak a magyarországi szaktárcával, hanem a romániai minisztériummal, szakhatóságokkal is jók a kapcsolataik.
– Az RMGE Maros tagja a romániai mezőgazdasági termelők szövetségei, egyesületei által alkotott ligának, a LAPAR-nak. Ez a szervezet rendszeresen tájékoztat, amikor valamilyen mezőgazdasággal kapcsolatos jogszabálytervezet születik, akár a parlamentben, akár a minisztériumban dolgoznak valamilyen rendeleten. Mindegyre megkapjuk a tervezeteket, amelyeket tanulmányozunk és visszaküldhetjük a módosító kiegészítő javaslatainkat, amelyeket nem egy esetben figyelembe vesznek. Ez a rendszer jól működik.
– Milyen konkrét segítséget nyújtanak még a tagoknak?
– A mezőgazdasági terménypiacot szabályzó 145/2014-es törvény alapján 27 községben felvállaltuk, hogy segítünk a termelői könyvecskék kiváltásában, láttamozásában. Csak Nyárádkarácsonban több mint 200 gazda kérését bíráltuk felül és láttamoztuk a könyvecskéiket. Segítünk abban is, hogy felbecsüljük a termést, és minél pontosabban határozzuk meg azt a felesleget, amelyet piacon lehet majd értékesíteni. Megjegyzem, nem csak tagjainknak, hanem bármely gazdának segítünk ebben a munkában.
– Beszéljünk a 2016-os tervekről.
– Azzal kezdeném, hogy január 8-án kibocsátott törvényszéki végzés alapján kolozsvári székhellyel megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége, amelyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület hozott létre. A megalakulást követően, a január 19-i közgyűlésen az EMGESZ vezetői további öt egyesület csatlakozási kérelmét fogadták el, így a szövetség 21 tagúra bővül. Az EMGESZ elnöke Jakab Ernő lett, Csomortányi István a Partiumért, Hupka Félix Közép-Erdélyért, Tiboldi László Hargita és Kovászna megyéért, magam Maros megyéért felelős alelnöki beosztást vállaltunk. A szövetség fő célja, hogy a kistérségekben eredményesen működő gazdaegyesületeket egy szervezetbe tömörítse, s így átfogó érdekérvényesítő munkát végezhessenek. Szeretnénk tovább bővíteni a már említett magyarországi kapcsolatokat, akár a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumában is. Nagyon fontos, hogy az elkövetkezendő időszakban tájékoztassuk tagságunkat a pályázati lehetőségekről, napirenden adjunk át szakmai információkat, továbbképzési lehetőségeket biztosítsunk. Tárgyaltunk arról is, hogy termelési és értékesítési szövetkezetek alapítását szorgalmazzuk. Arról is beszéltünk, hogy a hajdani Hangya szövetkezet mintájára alacsony kamatú hitelszövetkezetet hozunk létre, amellyel a gazdákat segítenénk abban, hogy például a pályázatokhoz szükséges önrészt fedezhessék.
– Az RMGE-nek van egy országos szervezete. Miért volt szükség az EMGESZ megalakítására?
– Azért, mert az RMGE országos szervezete nem úgy működik, ahogy kellene. Több gazdaszervezet korábban javasolta, hogy minden egyes megyében legyen egy jogi személyiséggel rendelkező magyar gazdaegyesület, és az így megalakult, létező megyei szervezetek hozzák létre az országos szövetséget. Az RMGE országos vezetősége ezt nem akarta, vagy nem értette meg ennek az elvét. A kolozsvári egyesület kinevezte magát országos szervezetnek, és elvárták, hogy mindenki csatlakozzon hozzájuk. Nem alulról kezdeményezett, demokratikusan megszervezett ernyőszervezetet képzeltek el. Az EMGESZ viszont pont ilyen elveken alapszik.
– Említette, hogy az EMGESZ egyik célkitűzése a mezőgazdasági terménybegyűjtő és értékesítő központok, szövetkezetek létrejöttének a támogatása. Ez valóban több Maros megyei kistérségben is felmerült, de a gazdák közül sokakat az 1989 előtti mezőgazdasági termelőszövetkezetekre emlékezteti, s ezért idegenkednek az ilyen jellegű társulásoktól. Így hát bár a szándék létezik, valós akarat még nincs az említett központok létrehozására. Miként próbálja meggyőzni az RMGE Maros tagságát arról, hogy ez a jövő?
– Március 30-ig a gazdakörökben megtartjuk a tavalyi tevékenységet értékelő beszámolót, és felvázoljuk az idei terveket, ugyanakkor újra szeretnénk indítani azokat a szakköröket, amelyek különböző okok miatt beszüntették a tevékenységüket. Ezeken a találkozókon mondjuk majd el, hogy szükség van a szövetkezetek megalakítására, amelyeket nem a régi, hanem az új gazdasági követelményeknek megfelelően, más alapokon működtetünk. Az OMÉK-on való részvételünk igazolta, hogy vannak olyan helyi termelőink, akik kiváló, piacképes terméket állítanak elő. Gödöllőn, a decemberi találkozón arról is beszéltünk, hogy valószínűleg lehetőség nyílik arra, hogy a Kárpát-medencei termelők termékeit rendszeresen egy bizonyos budapesti áruházba szállítsuk. A magyarországi mezőgazdasági minisztérium szorgalmazná, hogy a nagyobb Kárpát-medencei állattenyésztő és húsfeldolgozó vállalatok alakítsanak ki egy közös termékpiacot. Most már bátran beszélhetünk arról is, hogy vannak olyan mezőgazdasági termékeink, amelyeket saját védjeggyel ellátva exportálhatunk. De ehhez megfelelő minőségű kínálatot kell biztosítanunk, amit nem lehet külön-külön, csak összefogással, közös begyűjtő- értékesítő központok közvetítésével elérni. Ez a jövő. Nem állunk messze tőle, csak lépnünk kell, mert van esély arra, hogy mindezt működőképessé tegyük. Ezen fogunk dolgozni az idén, nemcsak az RMGE Maroshoz tartozó, hanem az EMGESZ-be lépő szervezetekkel közösen is.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Angol, francia olasz nyelvű oktatás igen, magyar nem?
Az aggasztó demográfiai mutatókkal is alátámasztott diáklétszám-csökkenés ellenére sem szándékozik újjáalakítani a magyar tagozatot a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem. A rektori tisztségért harcba szálló professzorok inkább az angol, francia, olasz és spanyol nyelvű oktatás beindítását tervezik.
A magát a régiót legjobban lefedő felsőfokú tanintézményeként meghatározó Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen a közeljövőben szó sem lehet a magyar nyelvű oktatás visszavezetéséről – fejtette ki megkeresésünkre a rektori tisztségért versengő Călin Enăchescu és Daniel Ştefan. A két jelölt ugyan nem veti el teljesen a magyar csoportok létrehozását, azonban jelenleg két okból is megvalósíthatatlannak tartja: egyrészt nem rendelkezik elegendő oktatóval, másrészt képtelen felvenni a harcot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel.
„A Sapientia marosvásárhelyi karán szinte minden olyan szak működik, amit mi létre tudnánk hozni. Ráadásul nagyon nehéz egy olyan egyetemmel felvenni a versenyt, amelyet a magyar állam finanszíroz” – érvelt a második rektori mandátumra pályázó Enăchescu. Fiatalabb kihívója, Daniel Ştefan a magyar nyelvű oktatás akkreditációjában látja a legfőbb nehézséget. Ennek dacára a két tanár angol, francia, olasz és spanyol nyelvű csoportok beindítását tervezi. Kérdésünkre, hogy szerintük a térségben valóban több fiatal beszéli ezt a négy világnyelvet, mint a magyart, a jelenlegi intézményvezető pontosítani kívánt, mondván, hogy ajánlatukkal kimondottan a külföldi diákokat céloznák meg. Erre azért is mutatkozik igény, mivel a hazai demográfiai mutatók szerint vészesen csökken a középiskolások, azaz a potenciális egyetemi hallgatók száma. „Éppen ezért ki kell mennünk a nemzetközi porondra. Az ötvenhat esztendős múlt kötelez” – vélekedett Călin Enăchescu.
A múlt másról szól
Az ötvenhat éves múlt, melyre a rektor hivatkozik, éppen arról szól, hogy a mai egyetem jogelődjét, a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolát 1961-ben, a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Oktatási-Művelődésügyi Osztályának közleménye szerint magyar és román tagozattal kell működtetni. Kezdetben két fakultást létesítettek: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamint fizika, kémia és ipari ismeretek. A főiskola hároméves képzést nyújtott, és az általános iskola felső tagozatán oktató pedagógusokat képezett. Idővel a Ceauşescu-rendszer felszámolta a marosvásárhelyi pedagógusképzést és 1981-ben almérnöki főiskolává alakította át az intézményt. A teljes elrománosítási folyamat az 1990-es évek elején indult be, amikor politikai okokból több értékes magyar oktatót is eltávolítottak vezetési beosztásából. Az etnikai tisztogatás volt az egyik szikrája annak a lángnak, mely begyújtotta a Sapientia létrehozásának tervét. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem későbbi alapítója, Hollanda Dénes professzor is kénytelen volt búcsút venni a mérnöki egyetemtől, ahol azelőtt négyszer is dékánnak választották.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Egy hadjárat vége
Az Elektromaros iskolaközpont éveken át a középszintű magyar oktatás figyelemre méltó helyszíne volt Marosvásárhelyen. Az elektronikai szakirányú osztályok mellett a magyar nyelvű intenzív matematika-fizika osztályban a legmagasabb tanügyi fokozattal rendelkező tanárok oktattak az informatika tanításához szükséges felszerelés birtokában. Jó volt az együttműködésük a szakközépiskolai automatizálás, számítástechnika és elektromechanika szakos osztályokkal, amelyek diákjait nemzetközi elektrotechnikai versenyeken díjazták. A matematika-fizika osztály diákjai pedig a tantárgyversenyek országos szakaszára jutottak el. Ebből az iskolából került ki a Sapientia egyetem műszak karára felvételiző hallgatók egy része is. Az intézmény elismert pedagógusa, Pethő László mérnök piros laboratóriuma a diákok kreatív gyakorlati képzésének a helyszíne. Felkészültségükkel az évek során a mérnök-tanár által kiépített, jól működő nemzetközi kapcsolatrendszerben iskitűntek. Pethő László a saját iskolájánál mindig messzebbre látott. Aggodalommal nézte, ahogy a szakoktatás rendszerétszétverik, majd a sikertelenség láttán megpróbálják újra összerakni. Városszintű rendezvények egész sorát kezdeményezte: a szülők tájékoztatása a középiskolai kínálatról, a figyelem felhívása az anyanyelvi szakoktatás fontosságára… Tanítványai közül sokan gondolnak hálával egykor szigorúnak tartott tanárukra. Mivel nem adta könnyen az átmenő jegyet, ellenségei is voltak. Véleményét az iskola jellegének a megváltoztatása érdekében indított hadjárat során nem rejtette véka alá, ezért a tanfelügyelőség számára is egyre kényelmetlenebb személlyé vált. Felemelte a szavát, amikor eladták az iskola tanműhelyét, amikor megszüntették a magyar tannyelvű matematika-informatika osztályt, egy olyan ajánlásra hivatkozva, amit a megye többi városában működő iskolákban nem alkalmaztak. A műszaki szakosztályok felszámolása az idén csúcsosodott ki abban, hogy a tanulók körében végzett felmérés eredménye ellenére (65-en jelölték be az automatizálás osztályt és 31-en a könyvelő szakot), a tanfelügyelőség az utóbbin két osztály, a többség által kért automatizálás szakon csak egy osztály indítását engedélyezte. Közben egyre zsugorodott Pethő László katedrája is, akiről kiderítették, hogy gépészmérnöki képesítésével nem taníthatja azokat a tantárgyakat, amelyek oktatásában korábban nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Azt is kiderítették róla, hogy románul végezte az egyetemet, és nincsen magyar nyelvvizsgája. (Azt bezzeg nem firtatják, hogy a szakközépiskolák többségében románul vagy pocsék magyarsággal tanítják a szaktárgyakat a magyar tagozaton.) Pethő László már csak azt kérte, amit egyébként a szülők is megfogalmaztak, hogy a rábízott osztályt vigye el az érettségiig, de az iskola vezetőtanácsa többségi szavazattal a nyugdíjazása mellett döntött. Ez ellen a szakszervezet és a szülők is óvást nyújtanak be. Ha Pethő László számára kedvező eredmény születik, az már csak az utóvédharc egy mozzanata lesz. Az iskolát sikerült lefokozni, jellegét átrajzolni, a diákok és a szülők elvárásai ellenében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Kampánykörútra indul a Sapientia egyetem
Erdély több mint száz középiskoláját látogatja meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 18 önkéntes hallgatója február 15–26. között. A kampánykörút során az intézmény három – csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári – helyszínét népszerűsítik.
„Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy a középiskolák nyitottak, sőt igénylik ezt a típusú felvételi tájékoztatást” – fogalmazott Kósa István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánhelyettese a felsőoktatási intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.
Csíki Adél, az egyetem PR-felelőse kihangsúlyozta: a kampánykörút egyik célja, hogy a Sapientia három helyszínének egyikére csábítsák a végzős középiskolásokat, a másik pedig, hogy a tájékoztatást követően a diákok komolyabban vegyék az érettségit, fontos legyen számukra a továbbtanulás lehetősége.
A Sapientia három helyszínéről összesen 18 hallgató vesz részt a kampánykörúton. Három diák alkot majd egy csapatot, akik bemutatót tartanak a középiskolákban. Az egyetemről szóló bemutatót képi anyagokkal és videókkal is színesítik majd, például egy filmsorozat révén virtuális egyetemi sétán is részt vehetnek az érettségi előtt állók. 
A kampánykörúton részt vevő hallgatók közül Csiszár Levente is felszólalt a sajtótájékoztatón: „A kampánykörúton azt fogom elmondani a végzősöknek, hogy megéri sapientiásnak lenni, mivel egyrészt saját anyanyelvükön tanulhatnak, illetve egy olyan közösség tagjai lehetnek, amelyben barátságos, családi hangulat uralkodik.” A felvételi körút helyszíneiről és időpontjairól az egyetem honlapján részletesen tájékozódhatnak.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Az 1918-as román ígéretek nemzetközi számonkérését kezdeményezték egy kolozsvári fórumon
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az erdélyi románok 1918-as ígéreteinek a nemzetközi szinten történő számonkérését kezdeményezték egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetéről szerveztek Kolozsváron.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kulturális Autonómia Tanácsa által szervezett nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen Fábián Gyula egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogász oktatója vetette fel, hogy a nemzetközi szokásjogban száz év az elévülési idő, és 2018-ig lehet eséllyel számon kérni azokat a kisebbségekre vonatkozó ígéreteket, amelyeket az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői a Romániával történő egyesülést kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban fogalmaztak meg.
Fábián Gyula elmondta, a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért a romániai magyar kisebbség az elkövetkező két évben még eredményesen hivatkozhat a számára tett ígéretre.
A kisebbségnek azonban nincsen nemzetközi jogalanyisága, ezért nem fordulhat közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). "Magyarország kezdeményezésére viszont az ENSZ Közgyűlése megkérdezhetné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy tanácsadóként hogyan vélekedik a gyulafehérvári ígéretekről" - jelentette ki a jogász. Hozzátette, ehhez hasonlóan, az ENSZ Közgyűlése által kérdezték meg a szerbek a Nemzetközi Bíróságtól, hogy jogosnak tartja-e Koszovó kiválását Szerbiából.
Fábián Gyula azt is elmondta: a hágai bíróság véleménynyilvánításának döntő szerepe lehetne, hiszen Románia is fordult már ehhez a fórumhoz, és elfogadta a román-ukrán tengeri határ kérdésében hozott döntést.
Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918 december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.
A kerekasztal-beszélgetés többi résztvevője - Horváth István, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológus oktatója, Kántor Zoltán, a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének munkatársa - egyetértettek abban, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet nem kedvez a kisebbségi jogérvényesítésnek.
Kántor Zoltán úgy vélte azonban, hogy a katalán és a skót önállósodási törekvések, és a migránsválság is rávilágíthat arra, hogy az identitás kérdései Nyugat-Európában is fontosabbak, mint korábban voltak, és ez segítheti a magyar nemzeti közösségek törekvéseit. MTI

Lehetőség még van, de „helyzet nincs” a kisebbségvédelemben?
Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete”
Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt.
 NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság problémáival szemben érzéketlen a nemzetközi közösség
A kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek?
Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán. 
A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak. 
Cél a külhoni magyarok megerősödése 
Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora.
Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben. 
Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak. 
Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség. 
Nincsen pontos nemzetközi jogi keret 
Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik. 
Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést. 
Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth. 
A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését. 
Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni 
Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra. 
Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet. 
A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt 
Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus. 
Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt. 
A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben 
A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari.  Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak. 
Stratégiaváltás szükséges 
Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek. 
Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá. 
Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket? 
A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek. 
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!"
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. 
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. 
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára. 
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.  Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben? 
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség. 
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. 
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt. 
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához? 
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon. 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban. 
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni. 
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el? 
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre. 
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert? 
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek. 
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket. 
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között. 
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba. 
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek? 
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt. 
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól? 
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában. 
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el. 
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben. 
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett. 
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket? 
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett. 
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”. 
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként. 
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni. 
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt. 
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

Szavak nélkül beszélnek
Ezeréves történelemről a szimbólumok által 
A Tein Kávéházi előadások sorozatában, amelyben a csíkszeredai Sapientia-egyetem előadói boncolgatnak érdekes témákat, kedd este Balázs Lajos néprajzkutató beszélt a székely-magyar szokáskultúrában fellelhető rituális szimbólumokról a téma gazdagságát épp csak felvillantó egy órában.
Csíkszentdomokos karakteres falu, különleges kollektív memóriája van a honfoglalás előtti korból hozott mitikus elemekkel. Annak a tanácsnak a szellemében, hogy „ha valamit komolyan meg akarsz tudni, ásót fogj, ne gereblyét”, Balázs Lajos néprajzkutató sok-sok évet szánt arra, hogy szokásvilágát mélységében megismerje. Elmondta, a gyertya egyik olyan jelkép, amely a keresztelőn, a lakodalmon és a temetésen is hangsúlyosan jelen van. Jelentheti az elválást a korábbi állapottól, de felemelkedést, beteljesedést is, ám az oltáron remegő lángja baljós jel egy fiatal pár egybekelésén. A haldoklót ezzel „kerítik” háromszor, de profán szövegekben is megjelenik: „addig innen, babám, el nem mégy, míg három szál gyertya el nem ég”. 
A fenyő a vitalitás, az életerő jele, ezért tűzik házasulandók kapujába, ha fiatal halottat temetnek, a fenyő csúcsát visszatörik a megtört élet szimbólumaként, de lakodalmon az erotikus egyesülést is jelenti, előtte pedig még a leány sorsának nagy fordulatát – a fenyő ágát fogva – siratja el a menyasszony korábbi életét. S mert a mi kultúránkban a szimbólumok az emlékezet garanciáját is jelentik, érthető, miért is üldözik zászlóinkat, miért igyekszik megsemmisíteni a hatalom történelmi jelképeinket. Kellene egy Odüsszeüsz, aki szétcsap a házát bitorlók között, és aki személyazonosságát szintén egy csak általa és felesége, Pénelopé által ismert szimbólumra mutatva bizonyította be – üzente Balázs Lajos.
(bt) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!” (2)
Még mindig tabu, mi történt 1944–45-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. Oroszország álláspontját egy, az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és a magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944–45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16-a és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944 októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet szállítanak a Szovjetunióba kényszermunkára. Sokáig nem beszéltünk a történtekről, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
– Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni, miként bagoly mondja verébnek, nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ezzel a témával nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Hetven évvel a történtek után oda jutottunk, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal ujjal lehet mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.
– Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben?
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni, és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Ezért hamarabb léptek, mint Magyarország, így 1944. augusztus 23-tól Románia már nem ellensége volt a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben, miközben Magyarország még ellenség maradt.  Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Úz völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére. 
Itt szembesülnek tehát először konkrét ellenállással úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Az idegen területen a lakosság fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. Ezt a félelmet játssza ki a román fél, amely a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, s az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amelyet nagyon gyorsan meg kellett oldani. Már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdik a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyarok elhurcolása rögtön a frontátvonulás után zajlik, sőt, vannak olyan esetek is, ahogy átment a front a falun, már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomra vezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul, valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, figyelve az észak-erdélyi magyarság azon értelmiségi rétegére, amely az 1940–44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt. Így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángókutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségiek is, akik meghatározóak lehettek a következő  generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével, elősegítve azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon és a szétbomlás felé haladjon. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, persze sokkal több volt ennél. 
– Hogyan viszonyult a román hatóság, illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához?
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy „casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudta volna ezt megtenni, mint a magyarságon? 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli román sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe ott a magyarok ellen.
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy gondolta, eljött a bosszú ideje. Sajnos, nagyon kevés toleráns ember volt, aki arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. „ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó románság élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondván, a magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Többen úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, s 1944-ben, amikor ismét fordult a kocka, akkor a románok viszonozták ugyanazt. 
– Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el?  – A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt élt a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el. A város összlakossága a frontátvonulás után 73 000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondanunk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak: szovjet tekintetben az egyik ilyen a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal ért a háborús győzelemhez, így a nyugati területei holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kézre volt szükség. Tehát munkaerőként is számítottak erre a több ezer emberre.
SIMON MÁRIA TÍMEA
(Transindex) (folytatjuk)
Előző: Transindex.ro, 2016. február 16.
"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!" Háromszék (Sepsiszentgyörgy)