Idén is értékes díjakkal vonzza a diákokat a Pénzmágnes
Ötödik alkalommal rendezi meg Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) és a Magyar Mágnás Egyesület (MME) magyar középiskolások számára a Pénzmágnes – kulcs a gyarapodáshoz című kétfordulós, egyéni gazdasági versenyt.
A vetélkedőt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Mile Lajos főkonzul arra emlékeztetett, hogy a vetélkedő célkitűzése 2013-as beindulása óta változatlan: népszerűsíteni a pénzügyi-gazdasági ismereteket, mert azokra a fiataloknak nagy szükségük van mind családi, mind egyéni boldogulásukhoz.
Az ilyen tapasztalatszerzés mindenképpen az erdélyi magyarság helyben maradását szolgálja – tette hozzá a fő-konzul.
A versenyre, amelyben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalt partnerséget, október 25-ig lehet beiratkozni a penzmagnes.ro honlapon, ahol a tananyaghoz is hozzá lehet jutni. Az első fordulót október 26-án bonyolítják le online, a döntőt pedig november 27-én rendezik meg Kolozsváron. A vetélkedő lassan Kárpát-medenceivé nőtte ki magát, tavaly a döntőbe már felvidéki és délvidéki diákok is bejutottak. Az első helyért 500 euró, a másodikért 300 euró, a harmadik helyért 200 euró jutalom jár, de várhatóan más díjak is lesznek.
Csatlós Pál RMKT-elnök azt javasolta a résztvevőknek, hogy a megoldandó feladatokat ne kössék se helyhez, se időhöz, mert a takarékossági és vagyonbiztonsági elvek általánosak, örökérvényűek. A verseny ötletgazdája, Bitai László MME-elnök szerint a megmérettetés egyaránt szól szegény, gazdag vagy középosztályú 9-12. osztályos tanulókhoz, és nem szakmai, hanem egyéni verseny. Érdemes rá áldozni néhány óra felkészülést, nem árt a megadott anyagot többször áttanulmányozni, de szükség esetén telefonon is lehet eligazítást kapni – tette hozzá. A részvétel szempontjából sok függ a tanároktól, akik eredményesen ösztönözhetik diákjaikat a részvételre, a verseny népszerűsítését pedig minden osztályfőnöknek a figyelmébe ajánlják.
Tavaly sokan beiratkoztak, viszont egyesek vissza is léptek, így a versenyen „csak” 183 fiatal vett részt, akiknek kilencvenöt százaléka erdélyi volt. „A fiatalok számára hasznos vetélkedőről van szó, mert az alapelvek a pénzügyek kezelésben változatlanoknak maradnak” – összegzett Bitay László.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

MIÉRT Akadémia: az oktatás jövője – a jövő oktatása
Szombat délután egy kerekasztal-beszélgetés során intézményvezetők több témát érintettek az erdélyi felsőoktatást tekintve a XVI. Miért Akadémián Püspökfürdőn.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Dr. Soós Anna a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense, a Magyar Tagozat vezetője, rektorhelyettes, Dr. Kós Anna Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja, Nagy Előd a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánja, Dr. Balog Adalbert, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Dr. Flóra Gábor a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese és dr. Pető Csilla a Nagyváradi Egyetem egyetemi tanárja. A beszélgetésen a Protestáns Teológia Intézeten kívül minden romániai magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény képviseltette magát. A beszélgetés elején mindegyik egyetem képviselője 1 percben bemutatta az egyetemet.
Bolognai rendszer
A beszélgetés egyik témája a bolognai rendszer bevezetése volt, Dr. Soós Anna elmondta, hogy önmagában nem rossz, csakis azon múlik, hogy jó vagy rossz, hogy mit kezdünk vele. Dr. Kós Anna ellentmondott ennek, szerinte nem hasznos, művészképzésben pedig főként, dr. Nagy Előd pedig kiemelte a rendszer által megengedett elhalasztott vizsgák hátrányait. Dr. Flóra Gábor annyit tett hozzá, hogy a bolognai rendszer miatt vezették be a mesterképzéseket, Dr. Pető Csilla pedig visszaállítaná a négy éves tanárképzést.
Kutatások, képzések
A továbbiakban a kutatásról is szó esett, hiszen ezt a doktori képzés megköveteli, de sajnos sokszor nincs keret erre, így más egyetemekkel, intézményekkel kell együttműködni. Kós Anna elmondta, hogy ők a művészeti tevékenységekre sokszor nem kapnak támogatást.
Gyakran problémát okoz az egyetem elvégzése után a szülőföldön maradás, azért is, mert nem biztos, hogy az adott szakmában sok munkalehetőség van, és azért is, mert sokan nem megfelelő szakmát választanak maguknak. Éppen ezért Dr. Pető Csilla szerint már jó lenne a középiskolában megkérdezni a diákokat, hogy mihez szeretnének kezdeni az életükben. Dr. Flóra Gábor szerint pedig azon kell dolgozni, hogy az egyetem döntőfontosságú az ittmaradást tekintve, hiszen ha van szak, akkor ide fognak járni a hallgatók, így kisebb az esély az elvándorlásra. Kós Anna szerint érdemes lenne alapképzéseket összevonni és mesterképzéseket szétszálazni. erdon.ro

ÚJ ÉPÜLETET AVATTAK A PARTIUMI KERESZTÉNY EGYETEMEN
Tőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”.
Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus.
Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia.
Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”.
Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”.
Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.
Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították – tette hozzá.
Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök.
Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor.
A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Magyar Idők

Jól jár, aki együttműködik a magyarokkal
Jól fog járni, sőt, már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tegnapi tanévnyitóján mondott beszédében. A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Tőkés László azt üzente a „migránsbarát Brüsszelnek”, a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie az EU-nak, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”, Kelemen Hunor pedig arról beszélt a tanévnyitón, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell.
„Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt, már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy a szülőföldön megmaradhassanak és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”. A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”. „Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát, és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. „A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi és nagyra törés, hogy hozzá illő és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként felszólaló Tőkés László európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, és ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a PKE új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szülőföldön maradás fontosságát hangsúlyozták a váradi PKE tanévnyitó ünnepségén
Tőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”.
Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást.
Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus.
Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. Az RMDSZ elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és a Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”.
Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a PKE létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”.
Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.
Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították – tette hozzá.
Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök.
Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval.
Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor.
A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Krónika (Kolozsvár)

Az egyetem napja a Sapientián
Tizenhat év távlatából
A marosvásárhelyi karon ünnepelte kedden az egyetem napját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az ünnepségen átadták az egyetemi díjakat és tiszteletbeli címeket, illetve felavatták a diákotthon új épületszárnyát, és felszentelték az ehhez tartozó kápolnát. A délután folyamán kötetlen programokon ünnepeltek együtt a diákok és a tanárok.
2001. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az intézményi akkreditációt követően, 2012-ben az egyetem szenátusa elhatározta, hogy az első tanévnyitó évfordulóját az egyetem napjává nyilvánítja. A tegnapi ünnepi rendezvényen jelen voltak a baráti és társegyetemek vezetői, egyházi méltóságok, valamint a hazai, illetve anyaországi politikum képviselői.
– 16 év telt el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítása óta, és ez arra ad alkalmat, hogy meggyőzzük magunkat, jó úton járunk – mutatott rá beszédében dr. Dávid László, az intézmény rektora. – Romániában a Sapientia EMTE még mindig nem érdemelte ki az állami támogatást… és ott lebegne Damoklész kardja az intézmény felett, ha nem létezne a magyar állami támogatás – tette hozzá. Mint mondta, bár manapság az egyetemi kínálat terén a bőség zavara érvényesül, a Sapientián meghirdetett helyek általában mindig gyorsan betelnek. Miközben manapság igen divatos a részképzés, illetve a távoktatás, az egyetemen nappali tagozaton zajlik a képzés, a Sapientia több mint kétezer hallgatója és közel ötezer végzettje mind nappali tagozaton szereztek oklevelet. A tanár-diák, mester-tanítvány személyes kapcsolata teszi ugyanis meghatározóvá az oktatás milyenségét, és ezt nem tudja pótolni sem az internet, sem pedig a könyvek sokasága.
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, immár 16 éve annak, hogy megszületett és létezik a Sapientia EMTE, és sokszor feltevődik a kérdés, hogyan volt lehetséges, hogy létrejöhetett ez az erdélyi magyarság számára oly jelentős intézmény.
– A mi sorsunkra a következő jellemző: több mint hetven esztendővel ezelőtt szüleink elváltak, és mi apánknál maradtunk. Telt az idő, és azt láttuk, hogy apánk valamiért nagyon utál minket, és bármit kérünk tőle, mindig visszautasít, és egyre inkább úgy érezzük magunkat, mint a mostohagyerekek. Viszont felügyelet alá helyeztek, így döntött a bíróság, nem lehetett azt egyik napról a másikra megváltoztatni. Aztán láttuk, ahogyan a mi életünk lassan-lassan fogyatkozik, és ebből igen sok hátrányunk származik, a növekedésünk lelassul, teljesítményünk is csökken. Aztán ’89 után, bár tudtuk addig is, de akkor éreztük azt, hogy anyánk is él még, oda mehetünk hozzá és kérhetünk tőle. De azt is meg kellett tanulnunk, hogy ő sincs abban a helyzetben, hogy megadja, amit kérünk. Aztán 17 esztendővel ezelőtt új helyzet állt elő, odafordultunk, és meghallgatta, amit kérünk, és lehetősége is nyílt arra, hogy támogasson. És amit apánktól nem kaptunk meg, azt anyánktól kértük. Mert az anya nem feledkezhet el a gyerekéről soha. Így alakult a mi történetünk. 16 év alatt több mint 37 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet. Valószínű, hogy ha valaki ezt a számot hallja, borzalmasan sok pénznek tűnhet, és erre vannak is utalások: minek kell ez, van nekünk közünk más országban élő embercsoporthoz, aki nem nálunk adózik? És így nagyon gyorsan egymás ellen lehet fordítani a testvéreket – mutatott rá a püspök, utalván arra, hogy jól befektetett összeg ez, hiszen az egyetemről kikerült diákok bárhol a világon felelős értelmiségiként állnak helyt és értéket teremtenek.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese beszédében kifejtette, 17 évvel ezelőtt az erdélyi történelmi egyházak akkori vezetői pontosan tudták, hogy mit szeretnének.
– Pontosan tudták, hogy a körülöttünk folyamatosan változó világban, ahol az állam hallani sem akar az egykori magyar nyelvű Bolyai Egyetem visszaállításáról, igencsak szükség van arra, hogy a magyar közösség erejét, versenyképességét egy intézmény segítségével emelje a legmagasabb szintre. Az erdélyi egyházak vezetői pontosan tudták, hiába várunk ott segítséget, ahol idegennek tekintenek, ahol tudatosan megtagadják jogainkat. A segítség a magyar kormány részéről érkezett. De túl minden anyagi támogatáson, a legfőbb dolog mégis az, hogy évről évre legyen e falak között elég tudásra szomjas fiatal. Az alapítók, fenntartók és az oktatók közös célja az anyanyelven elsajátított minőségi tudás által erősíteni az erdélyi magyar közösséget. Mindnyájan tudjuk, hogy egy közösséget legjobban anyanyelvi oktatása elsorvasztásával lehet megtörni. De nekünk ennél többet kell tennünk, túlélni és megerősödni – emelte ki a főosztályvezető-helyettes.
Az ünnepi beszédeket követően az egyetemi díjak és tiszteletbeli címek átadására került sor, olyan személyeknek, akik az évek során kiemelt szerepet vállaltak az egyetem építésében, illetve az ott zajló minőségi oktatás biztosításában.
A 2012-ben alapított Bocskai István-díjat az egyetem szenátusának a döntése alapján idén Jávor András professzornak, a debreceni egyetem volt rektorhelyettesének, dr. Mezey Barna professzornak, az anyaországi Eötvös Loránd Tudományegyetem leköszönő rektornának ítélték oda.
Szintén a szenátus döntése alapján dr. Filep Emődnek, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi kara nyugalmazott adjunktusának és Gáspár Bencéné dr. Vér Katalinnak, a csíkszeredai kar oktatójának tiszteletbeli professzor címet adományoztak. A Sapientia EMTE kiváló oktatója címet dr. Csapó János, a csíkszeredai kar oktatója, a professor emeritus címet pedig nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Székely Gyula professzor, a marosvásárhelyi kar volt dékánja kapta meg.
Az ünnepség részeként tegnap felavatták az egyetemi bentlakás új épületszárnyát, és felszentelték az ehhez tartozó kápolnát. Délután kötetlen programok sora várta a diákokat és tanárokat egyaránt, diákmérkőzések zajlottak, bográcsgulyás készült, terménybemutatót tartottak és a kolozsvári kar filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatóinak díjnyertes filmjeiből is meg lehetett tekinteni egy válogatást, valamint Marosán Csaba színművész Luther asztalánál című előadására is sor került a reformáció 500 éves jubileumának a tiszteletére. Az egyetem napját a Koszika & The HotShots koncertje és buli zárta. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Ötödjére is Pénzmágnes – középiskolai gazdasági vetélkedőt hirdet az RMKT
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Mágnás Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem partnerségében kétfordulós, egyéni tanulmányi versenyt hirdet magyar középiskolások számára – tudtuk meg a szeptember 29-én a sajtótájékoztatón- „Pénzmágnes – kulcs a gyarapodáshoz” címmel.
A sajtótájékoztatón részt vett Mile Lajos főkonzul, Csatlós Pál, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöke, valamint Bitai László, a verseny ötletgazdája, a Magyar Mágnás Egyesület elnöke.
A főkonzul úr kiemelte, mennyire fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, ami már 2013 óta töretlen sikert arat a diákok körében, hiszen a megtanult ismeretek a mindennapi boldogulást segítik elő, így a Pénzmágnes egy folytatásra érdemes gyakorlat. Előnyei közé sorolta még azt is, hogy a verseny egy potenciális gyakorlati esély arra, hogy az elvándorlás csökkenjen, hiszen szakképzett, talpraesett fiatalok kerülnek így ki, akik folyamatosan tapasztalják a tanulásba fektetett idő pozitív eredményét.
Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő versenyhez tavaly óta még csatlakoztak intézmények Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről is, ezáltal a kezdeményezés egy Kárpát-medencei megmozdulásra, megmérettetésre ad lehetőséget. A tavalyi, negyedik kiadás online fordulója így több mint 180 versenyzővel zajlott le.
Bitai László elmondta, hogy bár a versenynek van egy témája, mégis nem csak bizonyos profilú diákoknak szól, hanem ugyanúgy gólyának, mint végzősnek, szegénynek vagy gazdagnak, human profilú osztálynak és reálnak egyaránt. Ezt azzal indokolta, hogy ez nem egy szakmai, hanem egy egyéniségfejlesztő verseny, ahol a nagyobb értéket a mindennapokban felismert helyzeti megoldások nyújtják, mintsem a pénzbeli díj és az oklevél.
A regisztráció elkezdődött, a tananyag is fent van már az oldalon, indulhat a felkészülés – tájékoztatott Csatlós Pál. A vetélkedő kétfordulós, az első fordulóra október 26-án kerül sor 14-17 óra között. Az 50 kérdésből álló online tesztre a diákok egyénileg kell válaszoljanak. Ez után a döntőben az a 20 diák vesz részt, aki az online fordulón a legjobb eredményt érte el, így meghívást kap Kolozsvárra, hogy november 29-én helyszínen is megmérettessen. A feladatok között esettanulmányok, tananyaghoz kapcsolódó kérdések várhatóak, amelyek megoldásához nemcsak elméleti tudásra, de kreativitásra is szükség lesz. A díjak elbírálásáról egy szakmai zsűri dönt. A verseny fődíja 500 euró, második díja 300 euró, harmadik díja 200 euró készpénz, de a pénzjutalmak mellett egyéb különdíjakkal is készülünk.
A versenyen való részvételhez 2017. október 25-ig mindenkinek egyénileg kell regisztrálnia a www.penzmagnes.ro oldalon. Ezen az oldalon megtalálhatóak a fontos tudnivalók, a versenyszabályok és már a felkészüléshez szükséges anyagok is. A Kolozsvári Főkonzulátus sajtóközleménye; erdon.ro

MAGYAR ÉS ROMÁN DIÁKOK TÖLTÖTTÉK EGYÜTT A HÉTVÉGÉT HOMORÓDFÜRDŐN
Magyar és román anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt az elmúlt hétvégén a Hargita Megyéért Egyesület – melynek egyik alapítótagja Hargita Megye Tanácsa – által szervezett háromnapos programon a homoródfürdői hatos villában.
A rendezvény témája az etnikumközi kapcsolatok volt a fiatalok szemével, ezzel kapcsolatosan hallgattak meg előadásokat, megtekintették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadását, amely a román-magyar együttélés témáját dolgozza fel.
A szeptember 29-től október 1-ig tartó rendezvényen előadást tartott Cristian Cristinoi ortodox lelkész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, valamint Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE tanára, majd műhelymunkán vettek részt a tanulók. A rendezvényre ellátogatott Ion Proca megyei tanácsos is.
A programot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja, a hétvégi rendezvényre tíz román anyanyelvű tanuló érkezett a csíkszeredai Octavian Goga Elméleti Líceumból, a magyar anyanyelvű diákok pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Líceumból.
A pénteki érkezés után az egyesület igazgatója, Bálint-Miklóssy Enikő irányításával bemutatkoztak a diákok, majd Cristian Cristinoi, Ferencz Angéla és Tomonicska Ingrid előadását hallgatták meg.
A más anyanyelv és a más kultúra mellett közös platform a barátság, mondta az ortodox lelkész, illetve Ferencz Angéla is arról a közegről beszélt, amelyben mi, erdélyi magyarok és románok együtt élünk. Tomonicska Ingrid az irodalmi vonatkozásokról beszélt, többek között Octavian Goga és Ady Endre barátságáról.
Az Osonó Színházműhely előadása és csapatépítő műhelymunkája után Lőrincz Csaba, az egyesület munkatársa emberi kapcsolatok és konfliktuskezelés témában tartott foglalkozást a diákoknak, akik a következő alkalomra konkrét tervekkel érkeznek közös programok szervezésére.
A tanulók elmondásuk szerint jól érezték magukat és hasznosnak tartották az előadásokat. A program folytatásaként októberben ifjúsági vezetőknek és önkormányzati képviselőknek szerveznek találkozót, illetve ismét találkoznak egy hétvégére a diákok is, ahol hasonló előadások és foglalkozások zajlanak majd. Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma

Reformációs jubileumi konferencia
A Partiumi Keresztény Egyetem és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a reformáció 500. évfordulója alkalmából háromnapos konferenciát szervezett.
Október 6-án reggel tartotta meg köszöntőbeszédét Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke. Hafenscher egyebek mellett kifejtette: a reformáció mindig is jelentette a lelki, szellemi megújulást is. Ezért 2017-ben is megújulásra kell törekedni. „Legyünk tudatában gazdag örökségünknek és gazdagísuk is azt” – biztatta az egybegyűlt hallgatókat.
Vissza- és előre tekintve
Tőkés László elmondta: a Reformáció Emlékbizottság jóvoltából Brüsszelben is meg fognak szervezni egy reformációi konferenciát, kiegészítéseképpen a hazai eseményeknek. Az Emlékbizottság a mostani konferenciához is témogatást nyújtott, valamint egy olyan emléktábla felállításához, amelynek felmutatta a látványtervét: a féldomborműves emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművésznek az alkotását a PKE belső udvarában kialakított „partiumi panteonban” helyezik el november folyamán. Támogatást kaptak még egy könyvnek a kiadásához. Méliusz Juhász Péternek a Jelenések könyvéből való prédikációs kötetét fogják kiadni – hasonmás kiadásban –, ezt is majd november folyamán mutatják be. Tőkés hozzátette: „Hafenscher Károlyt első ízben az egyházi rendszerváltozásról szóló konferencián láttuk vendégül 2015 nyarán, és ennek kapcsán tekintek vissza arra a szilágycsehi felhívásra, amely közvetlenül a Ceauşescu-diktatúra bukása után fogalmazódott meg a szilágysági kisvárosban 1989. december 28-án, ahol spontán módon összegyülekeztek egyházunk lelkészi és világi képviselői. Ekkor egy kezdeményezést tettünk közzé a megújulásért, a reformáció örökérvényű elvének értelmében, mely szerint ecclesia semper reformari debet, vagyis az egyháznak mindig meg kell újulnia. Ebben az 1989-es felhívásban egyebek mellett azt hangsúlyoztuk, hogy az egyetemes egyház szenteljen különleges figyelmet egyes problémaköröknek és szakterületeknek, melyek elsorvadtak, háttérbe szorultak a kommunista-ateista diktatúra idején. És ezen szakterületek között természetesen kiemelt helyen említettük meg az iskolai vallásoktatást, a felekezeti oktatást, a teológiai oktatást. A református, evangélikus, unitárius, azaz a protestáns oktatás egyidős a reformációval, ilyen értelemben a reformáció szellemét és örökségét követtük és hirdettük tovább, arra gondolva, hogy a tanító egyháznak helyre kell állítania a katekézist, a vallásoktatást, és be kell töltenie tanítói hivatalát. Ugyanakkor az iskolafenntartó egyház szerepét hangsúlyoztuk: a reformáció egyháza, majd a katolikus reformáció egyháza elsőrendű feladatának tartotta a felekezeti oktatásnak az ügyét. Azt mondhatjuk, hogy a reformáció forradalmasította az oktatást, és ennek az örökösei a felekezeti protestáns iskolái, melyek szerte a Kárpát-medencében – Sárospataktól Gyulafehérvárig, Nagyenyedig, Sepsiszentgyörgyig, nem utolsó sorban Nagyváradig – megtalálhatók voltak abban az időben. Nagyváradon jött létre a reformáció idején a Schola Illustris, egyik legrangosabb korabeli iskolája egyházunknak. Hétfői egyetemi tanévnyitó beszédemben hasonlóképpen említettem a gyulafehérvári Collegium Academicumot, amely már a felsőoktatás irányába kereste az utat.
Amikor a Sulyok István Református Főiskolát – a Partiumi Keresztény Egyetem elődjét – létrehoztuk, akkor egyházkerületünk engedelmeskedett a hitvallási parancsnak, amelyik így szól (a Heidelbergi Kátéban olvasható), hogy az iskolák pedig fenntartassanak. Ezt a részt a kommunizmus idején kicenzúrázták a református egyház alapvető hittételeit tartalmazó katekizmusból… Ez a parancs jutott eszünkbe, amikor megalapítottuk iskoláinkat, gimnáziumainkat helyreállítottuk, és létrehoztuk a Sulyok István Református Főiskolát.
Hosszú ideje nem volt itt Nagyváradon református felsőoktatás, tehát nagyon merész lépés volt ezt a főiskolát létrehozni”. Tőkés szerint ez az egyetemalapítás, a magyar felsőoktatásért folytatott küzdelem egyszerre sikertörténet és kálvária. Jelezte: „A semmiből indultunk, nagyon sok küzdelem, csalódás, megaláztatás és eredmény áll mögötte. Az iskolarendszer helyreállításáról hadd ne szóljak részletesebben, vagy arról, hogy mennyit kellett harcolnunk épületeinkért. Tüntetéseket is rendeztünk például itt, Nagyváradon a Lorántffy-gimnáziumért. Ezt az épületet,a református püspöki palotát, ülősztrájkkal védelmeztük meg. Be akarták telepíteni a városi hatóságok a román ortodox teológiát, illetve a román állami egyetemet. Ezekkel a kísérletekkel szembeszálltunk, és íme használatunkban van egyházkerületünk volt székháza, amely mostantól az egyetem tulajdonába került. Erdélyi magyar történelmi egyházaink állandó értekezlete létrehozta 2000-ben a Sapientia Alapítványt, amely a maga során a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A négy katolikus és négy protestáns – református, evangélikus, unitárius – püspökség által létrehozott alapítvány a fenntartója a mi egyetemünknek is. Mindez nagyon szépen hangzik, viszont ne felejtsük: távol álluk attól, hogy helyre tudtuk volna állítani magyar nyelvű oktatásunkat. Ötszáz körül volt a református középiskolák száma az államosítás, 1948 előtt. Körülbelül ugyanannyi katolikus tanintézetről beszélhetünk. Ezeknek csak a töredéke állt vissza. Mintegy húsz középiskolával rendelkeznek a történelmi egyházaink szerte Erdélyben, de ami különleges többlet, hogy létrejött a partiumi és az erdélyi magyar egyetem.” Kiemelte azt is: „Egy mellbevágó statisztikát olvastam a napokban. Eszerint 2016-ban magyarországi egyetemeken tanult: 2054 romániai állampolgár, 1907 szerbiai állampolgár, 1885 szlovákiai állampolgár és 1193 ukrajnai állampolgár. Ez mindösszesen 7039. Ennyi határon túli magyar ifjú testvérünk tanul Magyarországon – ami önmagában nem lenne rossz, de hogyha arra gondolunk, hogy ezeknek az ifjaknak a nagy része nem fog visszatérni szülőföldjére, és nem érjük el azt a célt, hogy saját nemzetüket odahaza, hazájukban, szülőföldjükön szolgálják, itt teljesedjen ki életük és jövőjük, akkor bizony ezt veszteségként kell elkönyvelnünk. A statisztikát tartalmazó írás címe: Elszívják a magyarországi egyetemek a határon túliakat. Nagy veszteségként könyvelhetjük el mindezt, még akkor is, ha szemben ezen adatokkal elmondhatjuk, hogy jelen pillanatban 766 ifjú tanul a partiumi egyetemen, 2318 ifjú tanul a Sapientia-egyetemen, Kárpátalján pedig, a beregszászi főiskolán a diákok száma 1224. Nem rendelkezem adatokkal arra nézve, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai egyetemen hány magyar fiatal tanul, de gondolom, hogy jó lenne, ha legalább annyi magyar ifjú tanulna odahaza, mint amennyien elmentek e célból Magyarországra.
Látnivaló, hogy nem rózsás a helyzet, tehát ezen ismeretek, körülmények összefüggésében igyekszünk szolgálni nemzetünk ügyét itt, Erdélyben és a Partiumban.” A konferencia résztvevői előadásokat hallgathattak meg a következő témakörökben: a reformáció nyelvi hatásai, református diákok Heidelbergben, a felekezeti identitás megjelenése a protestáns iskolai színjátszásban, a genfi zsoltárok magyar nyelve (kántori szolgálattal bemutatott előadás), A művészetfilozófus Fülep Lajos elfeledett írásai a református templomról, Fülep Lajos művészetfilozófiája, Berde Amália és Berde Mária, a Helikon jeles nőalakjai. erdon.ro

A kolozsvári jogászképzés története
Kolozsváron az első (jezsuita) egyetemet 1581-ben Báthory István erdélyi fejedelem alapította. Sokáig úgy tartották, hogy jogászképzés is folyt az egyetemen, de az oklevelek tanusága szerint a rövid ideig fennálló, jogutód nélkül megszűnt intézményben nem volt lehetőség a jogászképzés tényleges elindítására.
A jogászképzés bizonyíthatóan 1774-ben, a Mária Terézia által alapított egyetemen (jogakadémián) indult el. A jogakadémiát nagyon hamar felsőoktatási intézményből joglíceummá fokozták vissza, csak 1863-tól működött tovább újra jogakadémiai ranggal, magyar nyelvű képzéssel. 1866-tól a képzés időtartama négy évre nőtt.
1872-ben alakult meg a Ferencz József Tudományegyetem, Jog- és Államtudományi Karral. Az I. világháború után, mivel Erdély Románia részévé vált, az egyetem rövid ideig Budapesten, majd Szegeden működött tovább.
Kolozsváron 1919-ben jött létre az I. Ferdinánd király nevét felvevő román tannyelvű egyetem, amelynek keretében a jogászképzés is román nyelven folyt.
1940-ben a második bécsi döntés következében Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz és a Ferencz József Tudományegyetem is visszatért Szegedről Kolozsvárra, a román tannyelvű egyetem és annak jogtudományi kara pedig Nagyszebenbe, Dél-Erdélybe költözött.
A második világháború után Észak-Erdély újra Románia részévé lett. Nagyszebenből a román egyetem visszakerült Kolozsvárra. Viszont 1945-ben Románia, hogy bizonyítsa az erdélyi magyarsággal a történelmi megegyezés szándékát, Bolyai Egyetem név alatt új, magyar tannyelvű tudományegyetemet létesített. Ennek lett része a Jog- és Közgazdaságtudományi Kar, amelynek keretében teljesen magyar nyelvű jogászképzés működött.
1959-ben viszont már nem állt fenn ez a bizonyítási kényszer, és a kommunista diktatúra vezetői úgy döntöttek, hogy a kolozsvári román és magyar tannyelvű egyetemeket összevonják. Ezzel a magyar jogászképzés teljesen megszűnt, annak ellenére, hogy a Bolyai Egyetem végzettjei a legkomolyabb jogi szakmákban nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. A megszüntetés indokai azonban nem szakmai jellegűek voltak, hanem a kommunista diktatúrában fokozatosan erősödő nacionalista irány előretörését jelezték.
Az 1989-es rendszerváltás után, a legitim várakozás ellenére sem kerül sor a Bolyai Egyetem újralakítására. Így a jogászképzés helyzete sem oldódott meg. Ezért 2010-ben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében elindult a kétnyelvű, román-magyar jogász alapképzés.
Kolozsvár 1774 óta a jogászképzés legmeghatározóbb erdélyi központja, ezért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a kolozsvári jogakadémia közvetlen eszmei örököseként, a tolerancia, a nemzetiségek közötti megértés és együttműködés jegyében, a legmagasabb szakmai színvonalon kívánja ellátni a jogászképzés területén vállalt feladatait. jog.sapientia.ro

Nem tette felelőssé a városvezetőket a meghallgatott tanú Rádulyék perében
Törvényeket említett, de nem mondott semmi terhelőt a vádlottakra nézve a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester perének szerdai tárgyalásán meghallgatott tanú.
A Maros Megyei Törvényszéken szerdán a kitűzött időponthoz képest másfél órás késéssel kezdődött Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester korrupciógyanús ügyének tárgyalása, amelyen – immáron „negyedik nekifutásra” – meghallgatták az első tanút.
Korábban ugyanis, annak ellenére, hogy a két vádlott és a tanú is mindig jelen volt, különböző okok miatt többször rendeltek el halasztást.
A szerdai tárgyaláson megjelent immár a perben érintett félként beidézett csíkszeredai önkormányzat jogi képviselője is, a beidézett tanú pedig fenntartotta korábban írásban rögzített nyilatkozatát, amelyben az ügyre vonatkozó kérdésekre válaszolva semmi terhelőt nem mondott személyesen Rádulyra és Szőkére.
Törvényekre hivatkozott
Magyarán: kijelentésében nem tette felelőssé Rádulyt és Szőkét azokért a cselekményekért, amelyek miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) elrendelte a kivizsgálást, és vádat emelt az elöljárók ellen. A tanú különböző törvényekre hivatkozott – amelyek közül többet a szóban forgó eset óta módosítottak, kiegészítettek –, amelyek szerinte gátolták bizonyos köztéri korszerűsítési munkálatok átvételét. A tárgyalóteremben vita nem volt, a tanúnak viszont a vádlottak és jogi képviselőik kérdéseket tettek fel, amelyek az elhangzottak pontosítására vonatkoztak.
A 2016. március 30-án elkezdődött ügy következő tárgyalását november 13-ára tűzték ki, amikor újabb tanúkat – ők a napokban kapják kézhez a bírósági idézéseket – hallgatnak meg.
Több vádpont
A két elöljárót a 2015 április végén végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia Egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat. Gáspár Botond / Székelyhon.ro

A romániai magyar politizálás mózesi kőtáblája (Beszélgetés Bodó Barna politológus-egyetemi tanárral)
A kolozsvári Szent Mihály-templomban negyedszázaddal ezelőtt esküdtek fel a romániai magyar politikai képviselet tagjai a hazai magyarság autonómiaigényét első ízben megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatra. Emlékidézés a ma már történelminek számító esemény egyik fontos szereplőjével, Bodó Barna politológussal.
– Bár huszonöt év nem túl hosszú idő, az emlékezés okozhat néha meglepetéseket. A Kolozsvári Nyilatkozatra valamennyi szereplő egyformán emlékezik? – Amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett emlékkonferencia rendezői emlékezésre kértek fel, tudtam, hogy egymagamban aligha leszek képes a feladat teljesítésére. Természetesen vannak emlékeim, de korántsem az egészről. Az azóta az örökkévalóságból visszanéző Bárányi Ferenc „bátyánk” valamennyi összesereglésünkre papírral, írószerrel érkezett, szorgalmasan jegyzetelt. Mondogatta is, hogy egyszer feldolgozza sok ezer oldalas jegyzethalmazát, de erre nem került sor. Somai József a határidőnaplójába jegyezte le a legfontosabb események történéseit, sajnos, épp az 1992. októberi feljegyzései között van két üres oldal – ide biztosan be kívánt írni valamit.
– Saját emlékein túl milyen forrásokból igyekezett meríteni?
– Fellapoztam például Domokos Géza Esély című háromkötetes munkáját, különös alapossággal az 1992-es eseményekről szóló harmadik kötetet. Ebben a Teremtő politika című fejezet szól a Képviselők Országos Tanácsa, a KOT nevezetes gyűléséről, ahol a testület elfogadta a Kolozsvári Nyilatkozat szövegét. Az eseménysornak azonban sok más leírása is létezik. Ilyen Tóth Károly Antal Borbély Imrével készített, Harc a nemzet érdekében című életútinterjú-kötete. A Domokos-leírás és a Borbély-interjú viszont mintha nem egyazon eseményről szólna. És akkor itt vagyok jómagam, aki szerepet kaptam a nyilatkozat végső szövegének elkészítésében, az én változatom pedig nem egyezik teljes mértékben a Borbély Imréével sem. Miközben sok egykori kollégával, eszmei harcostárssal hosszan szálaztuk a huszonöt éve történt eseménysor emlékfonalait, az egyik visszatérő válasz így hangzott: negyedszázad hatalmas idő, eltelt, az emlékezet szerencsére töröl, hanem hova jutnánk...
– Milyen folyamatok vezettek e dokumentum megszületéséhez?
– Egy hónapokon át tartó, feszültséget kiváltó politikai vita érkezett el egyfajta végkifejlethez. Az erdélyi magyarság vezetőinek jelentős része már 1991 végére azon az állásponton volt, hogy az RMDSZ-ben véget kell vetni a Domokos Géza-érának. Ő 1992 nyarán fel is kínálta a lehetőséget, hogy visszavonják tőle az elnöki tisztséget, parlamenti szerepet sem készült vállalni az őszi választásokon, visszavonulási szándéka egyértelmű volt. Minden bizonnyal ezért nem váltották le, és maradt az RMDSZ elnöke az 1993. januári, brassói kongresszusig. Kezdjük tehát az ő változatával. Az Esélyben közzétett visszaemlékezései szerint az 1992. október 24–25-i KOT-ülés napirendjének fontos kérdése a kongresszusi helyszín eldöntése volt, de az ötödik napirendi pont, az elnökség munkájának elemzése a két csoport, a „mérsékeltek” és „radikálisok” összecsapását ígérte. Ehelyett, írja Domokos Géza, „az este fénypontját, totális nyilvánosság előtt, a magyar és a román sajtó jelenlétében lezajlott fő eseményt a Kolozsvári Nyilatkozatként ismertté vált dokumentum előterjesztése, vitája, újrafogalmazása, majd egyetlen tartózkodó szavazattal történt elfogadása” jelentette. – Ilyen körülmények között hogyan írná le, mi is történt az akkori Brassai Líceum dísztermében? – Megtisztelő volna, de fontosnak tartom tisztázni, hogy nem vettem részt a nyilatkozat eredeti szövegének előkészítésében – mivel ilyen szöveg nem is volt. A szövegező csapatot Domokos Géza szerint három jogász és két újságíró-szerkesztő alkotta: a „belső önrendelkezés” szintagmát ott először kimondó Eckstein-Kovács Péter, az alkotmányosság kérdését boncolgató Varga Attila és a törvényes keretek közötti politizálás mellett kardoskodó Tokay György, illetve Magyari Lajos és jómagam. Tokay korábban újságíróként is dolgozott, gyakorlott szövegszerkesztőnek számított. A jogászok valóban tárgyaltak külön, közös véleményük el is hangzott a KOT-ülésen, miszerint kezdeményezésünk nem alkotmányellenes. Ez azért fontos részlet, mert a tanácskozás közben – erre mindannyian jól emlékszünk – Tokay a rá jellemző hevességgel a román alkotmány szövegét tartalmazó füzettel a kezében a pulpitust verve állította: provokáció, amire a KOT készül, és vér fog folyni. – A nyilatkozat egyik atyjaként Borbély Imrét emlegetik. Mettől meddig húzódik az ő szerepe? – Borbély Imre úgy fogalmazott az emlékirataiban, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat megfogalmazását és elfogadását is ő javasolta. A gyűlésen kialakult polémiában már nem vett részt különösebben, mert az autonomista álláspontot teljes meggyőző erejével képviselte Tőkés László, aki többször is szót kért, szabályosan porrá zúzta az autonómia ellen szólók érveit. Elmondta, hogy nemcsak etnikai asszimiláció létezik, hanem politikai asszimiláció is, amely az RMDSZ-t is elérte. Ez meggátolja az éleslátást, annak lényeglátását, hogy az erdélyi magyarságnak nincs jövője, ha nem tűzi maga elé politikai célként az autonómiát. Mert ez célként erőket koncentráló módon hat, a cél elérését követően pedig létkeretet biztosít a megmaradáshoz, a békés gyarapodáshoz. Majd Domokos Géza felé fordulva mondta: te vagy a politikai asszimiláció vezetője ebben a szervezetben, a követőid rajtad keresztül asszimilálódnak. Az én emlékeimet, miszerint nem volt szöveges előterjesztés, később Tőkés is megerősítette: nem készített ilyet, s arra sem emlékezik, hogy bárkitől szövegjavaslatot kapott volna. A vita során egy idő után különösebb konkrét cél nélkül jegyzetelni kezdtem, s mivel a hozzászólásokat, javaslatokat, kritikát az ülés azonnal kezelte, kezdett kibomlani, miről is kellene szólnia a nyilatkozatnak. Természetesen szükség volt egy koherens szöveg kialakítására, ami a létező elemek logikus rendbe illesztését, a szöveg elleni esetleges politikai támadások lehetőségeinek csökkentését célozta. A KOT-ülés szavazattal döntött a szövegező csapat létrejöttéről: Tőkés László, Domokos Géza és Szőcs Géza jelöl egy-egy személyt a szövegező csapatba. Domokos Tokayt, Szőcs Géza Borbély Imrét, Tőkés László engem jelölt. Az első ülésnap végén Borbély Imrével ketten elvonultunk egy osztályterembe. Egy ideig vártunk Tokayra is, hiába. Megbeszéltük a szöveg szerkezetét, a mottókat, azt is, hogy egy oldalnál ne legyen hosszabb. Akkor Imre kijelentette, talán nem pontosan ezekkel a szavakkal: „neked írás a kenyered, a szöveget készítsd el te”. Nekiláttam, egy órai munkával elkészült a szöveg. Nem emlékszem, hogy a Tamási Hitvallásából kiválasztott részt kitől kaptam, a Gyulafehérvári Nyilatkozat idézett passzusa pedig közkézen forgott köreinkben. Reggel egyeztettünk Imrével, mert az önrendelkezési résznél volt egy passzus, amelyről feltételeztük, hogy a román oldalon politikai vitát válthat ki. Tőkés Lászlónak és Szőcs Gézának is jeleztük az említett részt, eljuttattuk a szöveget Tokay Györgynek is. A KOT a dilemmatikus passzus kihagyásával szavazta meg a nyilatkozatot. A KOT-ülés folytatása előtt meglepetéssel láttam az egyik sarokban a sajtósokkal beszélgető Tokayt, azt a szöveget mutatta be, amelynek az elkészítésében nem vett részt.
– A kolozsvári Szent Mihály-templomban tett ünnepélyes eskü különleges dimenzióba emelte a dokumentumot. Ennek történetére is különbözőképpen emlékeznek a szereplők?
– Tőkés László indítványozta: a parlamenti frakció esküdjön fel a Szent Mihály-templomban, hogy a megszületett döntést méltóképpen képviseli a román parlamentben. Így került sor a hivatalos esküre a lehető legfelemelőbb környezetben és hangulatban. Isten és ember előtt tett esküjüket szegték meg azok, akik soha egyetlen lépést nem tettek az autonómiáért, és még inkább azok, akik ellene cselekedtek. Ez az esküszegő társaság felelős azért, hogy a mai napig semmi nem lett abból, amit az autonómia vonatkozásában a Kolozsvári Nyilatkozat alapján az 1993-as brassói kongresszus határozatokba is öntött.
– Milyennek ítéli meg a dokumentum utóéletét?
– Domokos Géza idézett könyvében egy 1995-ös Székely Ervin-cikkre való hivatkozással írja le véleményét: „a Nyilatkozat mindmáig holt betű”. Ha 1995-ig, három év alatt nem sikerült az autonómiát megvalósítani, az egész holt betűnek tekinthető? Miközben a brassói kongresszust követően az általam vezetett Politikai Főosztály révén módszeres tevékenység kezdődött, ahol az autonómiához kapcsolódó olyan kérdéseket elemeztünk, mint a nemzeti kataszter, a belső választások és az autonómiamodellek kérdései. A kisebbségi jogokról magyar–román konferenciát szerveztünk 1994-ben Tusnádfürdőn, megjelentettük a Szövetség című kiadványt. Ebben nyugati autonómiamodelleket közöltünk, felidéztük az erdélyi előzményeket, a világháborúk között kidolgozott törvénytervezeteket mutattunk be, és több új modell első leírása is itt jelent meg. Az erdélyi magyar szellemi világban erőre kapott az autonómiával kapcsolatos alkotó munka, néhány év alatt több koncepció született – a téma élt és a gyakorlatot kötelező módon megelőző elméleti munkába mind többen kapcsolódtak be. Ez volna a „holt betű”? A nyilatkozat máig az erdélyi, romániai magyar politizálás zsinórmértéke, az a politikai lakmusz, amely tévedhetetlenül megmutatja, jó-e vagy sem a politikai képviselet, politikusaink által választott irány. Politizálásunk mózesi kőtáblája.
Bodó Barna
Politológus, író, szerkesztő, a Sapientia Tudományegyetem európai tanulmányok tanszékének egyetemi docense, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora. Sepsiszentgyörgyön született 1948. július 29-én, iskoláit a Székely Mikó Kollégiumban végezte. Kutatási területei: kisebbségpolitika, helyi közigazgatás, regionalizmus, identitáspolitika. Főbb munkái: Talpalatnyi régiónk (2003); Politica regională şi dezvoltarea teritoriului (Regionális politika és területfejlesztés, 2003); Az identitás egyetemessége (2004), Szórvány és nyelvhatár (2009), Civil szerepek – civil szereplők (2014). A Romániai Magyar Évkönyv 2000–2009 közötti szerkesztője, 2013 óta az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv szerkesztője. Díjak, kitüntetések: Írószövetségi elsőkötetes-díj a Feleúton–útfélen című kötetért (1984), az Írószövetség Temesvári Társasága díja a Talpalatnyi régiónk című kötetért (2004), Wass Albert-díj (Sepsiszentgyörgy, 2006), Julianus-díj (Csíkszereda, 2006), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2014). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Magyar Tudomány Ünnepe Kolozsváron
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából konferenciát szervez Kolozsváron. A 2017. november 2-4. között tartandó rendezvény előadói olyan erdélyi származású kutatók, szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat.
Az előadók hat országból érkeznek: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára.
Társszervező a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. sapientia.ro

Nem a technika teszi a művészt – interjú Pethő Ágnes filmes szakemberrel
Soha nem akart a „kamera másik felére” állni, mindig is közelebb érezte magához a filmről való gondolkodást, mint a filmkészítést
Pethő Ágnes egyetemi tanár, a Sapientia filmművészeti szakának tanszékvezetője, akit az idei Filmtettfeszten Sárga Csikó díjjal tüntettek ki az erdélyi filmes műhely és a fiatal alkotók pályája alakulásának érdekében végzett munkájáért. A szakember a Krónikának adott interjúban arról is beszélt: az erdélyi filmezés újjáélesztését célzó törekvések sikeréért elsősorban azon kell elgondolkodni, milyen típusú filmgyártást „képzelünk el magunknak”.
– Mikor került „közelebbi kapcsolatba” a filmmel, filmművészettel? – A filmművészet iránti szeretetem már gyerekként, illetve középiskolás koromban elkezdődött, de már akkor sem a film alkotói oldala érdekelt, hanem sokkal közelebb állt hozzám a filmről való gondolkodás. Az egyetemen akkor még nem lehetett filmtudományt tanulni, de a filológián lehetőségem volt arra, hogy kutatási témaként foglalkozzak az irodalom és a filmművészet kapcsolatával.
Szabó Zoltán professzor kezdettől fogva bátorított ebben az érdeklődésemben. Egyetemista koromban is írtam már filmkritikákat, tanulmányokat. Később az ő irányításával doktoráltam, és az ott kezdett kutatási irányt tulajdonképpen azóta is folytatom, szűkebb szakterületem a filmtudományon belül a film és a többi médium viszonyának, az úgynevezett intermedialitás jelenségeinek vizsgálata. Pethő Ágnes filmszakember, egyetemi tanár A középiskolát szülővárosában, Csíkszeredában végezte el, majd 1985-ben magyar–angol szakos diplomát szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ahol 1999-ben a doktori fokozatot is megszerezte. 1988 és 1994 között a csíkszeredai Zene- és Képzőművészeti Líceumban (ma Nagy István Művészeti Líceum) tanított, majd 1994-től 2009-ig a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén dolgozott. Ő kezdeményezte és kivitelezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán 2003-ban hiánypótló programként indult filmművészet, fotóművészet, média szakot, amelynek jelenleg tanszékvezetője.
– Az egyetem elvégzése után mégis tanári pályára lépett.
– Igen, ahogy akkoriban a magyar szakot végzett hallgatóval megtörtént, az idegen nyelv mellékszakkal román nyelvű iskolába, Bákó megyébe helyeztek ki. Az állásról azonban helyszíni látogatásomon kiderült, hogy csak papíron létezik, a valóságban nem, így sok sorstársammal ellentétben én nem mentem Moldvába tanárnak, három évig gyakorlatilag munkanélküli voltam. Magánórákat adtam, angolnyelv-oktatásból tartottam el magam, 1988-ban pedig sikerült helyettes tanári állást szereznem szülővárosomban, Csíkszeredában, majd 90-től kineveztek az ottani művészeti gimnáziumba, ahol aztán még négy évig tanítottam. 1994-ben kerültem ismét Kolozsvárra. Az angol és a magyar nyelvészeti tanszéken is biztattak volt tanáraim, hogy pályázzak meg egy épp meghirdetett állást.
Rövid vacillálás után végül a filmes érdeklődésem miatt döntöttem úgy, hogy a magyar nyelvészeti tanszéket választom, Szabó Zoltán irányításával lehetőségem nyílt folytatni az ezzel kapcsolatos kutatói munkámat.
2009-ig tanítottam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán stilisztikát, választható kurzusként filmpoétikát, illetve az újságírás szakon filmszemiotikát és filmológia címmel filmtörténeti és filmesztétikai alapismereteket. Közben 2003-ban elindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a filmes szak, és egy ideig párhuzamosan tanítottam a két intézményben. A filológusi múlt jó műveltségi alapokat adott, és a kényszerű kitérők ellenére a filmművészet iránti érdeklődés valójában kezdettől fogva meghatározta a pályámat. – Hogyan tudott közel kerülni a filmekhez, amikor fiatalként olyan korszakban élt, amely nem kifejezetten a kultúra terjesztésére helyezte a hangsúlyt?
– Ez igazából tévhit, hiszen abban a – jogosan rettenetesnek kikiáltott – korban sokkal könnyebben lehetett a filmkultúrával találkozni, mint ma, noha ezt a mai fiatalok nehezen tudják megérteni. Az utolsó években valóban napi néhány órára szűkítették a tévéműsort, de azt megelőzően a televízióban kiváló filmeket, a filmkultúrával kapcsolatos ismeretterjesztő műsorokat sugároztak. Abban az időben nem volt választék, az internet és a videó sem létezett még, így az egyetlen tévécsatorna, ami volt, az felértékelődött.
Mindent megnéztünk, ami jó volt benne. És volt mit nézni. Például keddenként nagyon jó színházi előadásokat közvetítettek, a román színházművészet pedig kiváló minőségű volt. Szerdánként sugározták a Telecinemateca című műsort, amely révén meg lehetett ismerni a filmművészet nagy alkotásait. Voltak tematikus, egy-egy rendezőnek, színésznek, műfajnak szentelt sorozatok. A vetítést megelőzően pedig tartottak egy rövid felvezetőt, amelyben egy-egy filmesztéta ismertette az alkotást. Tudor Caranfil filmkritikusnak is volt egy éveken át futó filmtörténeti sorozata, a Vârstele peliculei.
– Ezzel párhuzamosan milyen volt a filmszínház-politika, mit kínált a szélesvászon?
– Azt sem mondhatjuk igazából, hogy akkor kevesebb filmet vetítettek, mint manapság, hiszen a mozik műsora hetente kétszer változott, és a kisvárosokban is működött legalább egy filmszínház. Így akit érdekelt, hetente megnézhetett akár két filmet is, ezek között nemcsak kommersz alkotások voltak, hanem művészfilmek is. Amikor egyetemista voltam, a kolozsvári Művész mozi erre szakosodott, és rendszeresen volt olyan vetítéssorozat a Diákművelődési Házban is, ahová a bukaresti filmarchívumból hoztak el klasszikusokat, és egy filmesztéta vezette fel ezeket. Nagy hatású, fontos alkotásokat lehetett így megnézni, és óriási tömegeket vonzottak a filmek.
A minőségi kultúra egyfajta menekülés volt, a művészet gazdagsága, a gondolat szabadsága szemben állt mindazzal a hazug, nyomasztó világgal, ami körülvett. És mindez nemcsak a nagy, egyetemi városokban volt jellemző, a kisebb településeken is szerveztek klasszikusfilm-vetítéseket. Hol látunk ma már moziban Tarkovszkijt, Godard-t vagy Antonionit? Esetleg fesztiválokon, ha felújítanak egy-egy régi kópiát, vagy retrospektív vetítést tartanak egy-egy híresebb régi rendező tiszteletére, akkor találkozhatunk filmtörténeti alkotásokkal. Vagy megszerezhetjük elektronikusan, és nézhetjük lekicsinyítve, számítógépen.
A Sapientián éppen ezért indítottunk el egy olyan, mindenki számára nyitott filmklubot, a Sapi-Mozi-Tékát, ahol hagyományos mozikörülmények között, széles vásznon lehet megnézni kéthetente a filmművészet nagy alkotásait, beszélgetéssel kísérve. Ezen a héten Fellinitől volt Az édes élet, a következő filmünk éppen Tarkovszkijtól lesz az Andrej Rubljov.
– Manapság jár moziba?
– Persze, egy jó filmet mindig érdemes a moziban megnézni, abban a formában, ahogy az alkotói elképzelték. Az is igaz azonban, hogy a mozik maguk is megváltoztak, a plázák és mobiltelefonok világában nem ugyanaz az élmény, mint régebb, és válogatni is nehezebb. Sokkal több médiumban fogyasztjuk a filmeket (tévében, számítógépen, moziban) és sokkal felületesebben. A YouTube-on azonnal nézhető klipek élménye a meghatározó, ebbe is belenézünk, abba is, nem igazán megy eseményszámba egy film megtekintése. Régen nem lehetett elveszni, nem állt fenn a bőség zavara, a néhány színvonalas filmes szakfolyóirat eligazító szerepe is erősebb volt. Ma sokkal több információs forrásunk van, de előbb meg kell tanulni hatékonyan keresni is.
– Visszatérve a kilencvenes évekre: hogyan fogadták a filológián a filmesztétika tantárgyat?
– A diákok rendkívül nyitottak voltak, hiánypótlónak érezték. Nemcsak azért, mert betekintést nyertek egy másik művészetbe, hanem mert ráéreztek arra, hogy a művészetek vagy a kultúra területén nagyon fontosak a kapcsolatok az egyes szakterületek között.
A kultúra nem úgy működik, hogy az írók vagy irodalmárok nem néznek filmeket, a filmkészítők pedig nem olvasnak irodalmat: a művészetek szimbiózisban léteznek. Az egyes szakterületeket mesterségesen lehet csak igazán szétválasztani. A huszadik századtól kezdődően nem lehet nem tudomást venni arról, amit a mozgóképkultúra jelent.
– A filmes képzés viszont most is csak egyetemi szinttől érhető el.
– A középiskolai oktatás tantárgyrendszeréből valóban teljesen hiányzik. És nemcsak a moziról van szó, hiszen a mozgóképkultúra sokkal több mindent magába foglal. A mozgóképek ma már az ember életének minden területén jelen vannak, ennek pedig csak egy szelete a film mint művészet. Mindannyian már nemcsak százféle képet nézünk nap mint nap, hanem rendszeresen készítünk filmfelvételeket is.
A középiskolai oktatásnak nagy hiányossága nemcsak az, hogy a képzőművészeti vagy művészettörténeti ismeretek oktatásának háttérbe szorulásával egyidőben nincs igazán szervezett formája annak, hogy a diákok felfedezhessék a film művészi lehetőségeit, hanem az is, hogy a mozgóképkultúrának a rendkívül változatos megnyilvánulási formái között sem ad eligazítást.
Minden tiszteletem azoké a lelkes pedagógusoké, akik felvállalják a művészeti oktatás ügyét bármilyen formában. A magyartanár például rávilágíthat a mozgókép és a nyelv különbségeire, a film és irodalom közötti összefüggésekre, ráébresztheti a diákokat, hogy létezik más is a tévésorozatokon túl, a film is lehet művészet.
–A Sapientia kolozsvári karán 2003-ban, az ön kezdeményezésére és munkája révén indulhatott el a filmművészet, fotóművészet és média szak. Miért látták szükségét akkor az új képzés elindításának, milyen cél vezérelte az ötletgazdákat?
– Magyar nyelvű, filmmel kapcsolatos képzés – sem gyakorlati, sem elméleti vonatkozásban – akkor egyáltalán nem volt Erdélyben. Ahhoz képest, hogy mennyire fontos a mozgóképkultúra az életünkben, semmilyen képzés nem volt, ami ehhez kapcsolódott volna. Induláskor nem az volt a cél, hogy ugyanaz legyen, mint a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem, csak magyarul, vagy hasonlítson a budapesti filmművészeti egyetemre, de működjön Kolozsváron. Ehelyett a Sapientia új szakja gyakorlati és elméleti téren is szeretett volna hiánypótló lenni.
Budapesten például a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a szakma gyakorlati részébe lehet belekóstolni, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig elsősorban filmesztétikát oktatnak. Mi a kettőt próbáltuk ötvözni. Addig, amíg nálunk nincsenek ilyen módon elkülönülő, többféle filmes szakkal működő egyetemek, a mi feladatunk lehetőséget nyitni azoknak is, akik filmeket akarnak készíteni, és azok számára is, akik bármilyen más minőségben akarnak ezzel foglalkozni.
– Hogy látja, jellemző a Sapientia filmművészet szakára iratkozó diákokra, hogy inkább filmkészítők szeretnének lenni, vagy nagyjából ugyanakkora hányadukat érdekli az elméleti képzés?
– Erre elsősorban életkori választ lehet adni: kevés olyan diák van, aki érettségi után már tudja, hogy mi akar lenni. Inkább valamiféle kíváncsiság dominál bennük. Mivel kevés diák olyan szerencsés, hogy a magyarórán filmeket is megvitattak, és hozzászokott volna ahhoz, hogy a filmet nemcsak nézni, hanem arról gondolkodni is lehet, általában kevesebb az, akit a filmtudomány érdekel indulásból. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Tudományos napok Kolozsváron
Rangos esemény helyszíne lesz Kolozsvár az elkövetkező napokban: november 2-4 között konferenciát szervez a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, az emberközpontú tudomány idén a központi téma.
A nagyon gazdag és változatos tematikájú, a nem szakember érdeklődését is felkeltő című előadások kimondottan tudománynépszerűsítők, és az előadók között Erdélyből elszármazott neves kutatók is vannak: olyan szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat. Az előadók hat országból érkeznek – olvashatjuk a bizottság weboldalán: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve, hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára. Társszervező a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A Magyar Tudomán Ünnepe Kolozsváron konferenciasorozata már ma elkezdődik, 18,30 órakor, a Reformáció Erdélyben című egyháztörténeti előadással a Farkas utcai templomban. Pénteken az előadások helyszíne a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Aulája, szombaton pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dísztermében hallgathatók az előadások. A részletes program, időpontok a www.kab.ro weboldalon megtalálhatók. Néhány címet említünk az előadásokból: Fizika lepkeszárnyakon. Repülő ékszerek; A genetika menti meg a rákosokat?; Optimális anyagszállítás és az új világok geometriája; Űrtechnologiák alkalmazása katasztrófavédelemben; Történelem a lábunk alatt – új környezettörténeti kutatások Erdélyben; Ősrobbanás, itt és most; Gyorsabb, mint a villám: elektronsugarak fúziós reaktorokban és lézerplazma gyorsítókban.
Előadást tart Biró László Péter fizikus, az MTA levelező tagja, professzor (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Magyarország), Imreh István biológus (Associate professor, Karolinska Institutet, Associate editor, BMC Cancer, Stockholm, Svédország), Vernes András fizikus professzor, főkutató (Austrian Center of Competence for Tribology, Wiener Neustadt, Instititute of Applied Physics, Vienna University of Technology), Balogh Zoltán matematikus professzor (Universität Bern, Mathematisches Institut, Svájc), Némethi András matematikus professzor (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, ELTE, Matematikai Intézet, Geometriai Tanszék, Magyarország), Tóth Bálint az Academia Europea tagja, kutató (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Magyarország, professzor, University of Bristol, Egyesült Királyság), Czárán Lóránt földrajzkutató, Programme Officer, ENSZ, United Nations Office for Outer Space Affairs, UN-SPIDER Programme, Bécs, Ausztria), Benkő Elek történész, igazgató, az MTA levelező tagja (MTA Régészeti Intézet, Budapest, Magyarország), Mócsy Ágnes fizikus professzor (Fellow of the American Physical Society, dokumentumfilm-rendező, Pratt Institute, Brooklyn, Amerikai Egyesült Államok), Tapasztó Levente osztályvezető (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest, Magyarország), Vitos Levente fizikus professzor, laboratóriumi igazgató (KTH, Royal Institute of Technology, Stockholm, Svédország), Fülöp Tünde fizikus professzor (Chalmers University of Technology, Göteborg, Svédország), Gergely Árpád László fizikus professzor (Szegedi Tudományegyetem, Szeged, Magyarország), Nemes-Incze Péter tudományos főkutató (MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest,Magyarország).
A konferencia keretében sor kerül a meghívott előadók és az erdélyi szakemberek közötti szakmai tanácskozásokra. Szabadság (Kolozsvár)

„Nem biztos, hogy nagyon jó, de legalább nem sok”
Írók és olvasóik a képtárban
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.
Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”.
Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat.
Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot.
Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”.
Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.”
Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tanmese a kommunizmusról fiataloknak
Negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni demokráciában végre bíróság elé kerüljön a tömeggyilkos Ion Ficior, a peripravai haláltábor parancsnoka. Tetteit a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című darabban dolgozták fel.
A peripravai hóhér neve úgy került ismét az aktualitás fényébe, hogy egy független színházi társulat év eleje óta járja az országot, részt vesz fesztiválokon a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című előadásával, amelynek központi figurája Ficior. A darabot Kolozsváron, a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadótermében is bemutatták – főleg fiatalokból álló népes közönség előtt. Lehet-e gyűlöletért gyűlölettel fizetni? Egyáltalán honnan ered az embertársaink iránt érzett megvetés? És meddig mehet el az ember egy rendszer, egy ideológia kiszolgálásában? Nagyjából ezeket a kérdéseket boncolgatja az egyszemélyes dokumentumdráma, amelyben Ilinca Manolache fiatal színésznő kiválóan játszik több szerepet is. (Laura Ştefănuţ újságíró oknyomozó riportját Smaranda Nicolau dramatizálta, a rendező Ioana Păun, közreműködött Diana Miron. A magyar báró hangja Halmágyi Péter). Az előadás nem törekszik különösebb művészi tökélyre, de a fiatal alkotógárda aktuális, olykor kényelmetlen tényekkel szembesíti a közönséget.
A címbeli fehér lónak akár kettős szimbolisztikája lehet: egyrészt Ficior hatalmát jelképezi, aki állítólag a foglyokat fehér lovon fogadta, és azzal ugrált keresztül rajtuk. Másrészt köztudott, hogy Horthy is hasonló lovon vonult be Észak-Erdélybe, az ő személye pedig mind a mai napig okot ad a románságnak arra, hogy valamilyen szinten gyűlölje a magyarokat. Ficior fehér lova nem puszta legenda. Egy kolozsvári pszichiáter, Traian Neamţu – aki 1959 és 1963 között volt a tábor foglya – egy interjúban megerősítette: Ficior szadista volt. Félmeztelenül kellett elvonulnunk előtte, amit ő egy fehér lóról nézett. Személyesen ellenőrizte a foglyokat: ha egy kukoricaszemet talált valakinél, azt agyba-főbe verte” – mesélte az orvos. A valós helyzetek közé az alkotók egy kitalált történetet is becsempésztek az előadásba: egy magyar báró levelét olvassák fel, amiből gyakorlatilag az derül ki, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűntettekért elítélt hóhérnak valamilyen oka lehetett arra, hogy haragudjon az emberiségre és megvesse azt. A fikció nem mentséget akar szolgáltatni a későbbi bűnökre, csupán arra akar rávilágítani, hogy a gyűlölet olykor gyűlöletet szül, az ember pedig hajlamos ugyanolyan módon válaszolni, ahogyan őt is kezelték életének egy adott szakaszában.
Baptistából kommunista
A Maros megyei Oláhkocsárdon 1928-ban született Iosif Ion Ficior 1958 szeptemberétől a peripravai munkatábor parancsnokhelyettese, majd négy éven át, 1960 októbere és 1963 szeptembere között parancsnoka volt. A peripravain kívül több munkatábor parancsnoka volt még, ezredesi rangban ment nyugdíjba. Családja baptista volt, maga Ficior is rendszeresen járt templomba addig, amíg be nem lépett a kommunista pártba. Dicsőszentmártonban villanyszerelőnek képezte magát, egy baptista pap lányát vette el feleségül. Pártaktivista, majd állambiztonsági tiszt lett belőle, végül házassága miatt a Büntetésvégrehajtási Főigazgatósághoz helyezték. Periprava a Duna-deltában, az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő település, ahol a kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora működött. 1959 és 1964 között politikai foglyok ezreit hozták ide túlélni vagy meghalni, főleg a rendszer által ellenségesnek tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat. A politikai elítéltek 1963–64-es szabadulása, az általános amnesztia után a tábor politikai jelentősége csökkent, 1977-ben véglegesen felszámolták.
Pusztuljanak a foglyok!
A munkatábor létrehozásának célja az volt, hogy lehetőleg pusztuljanak el mindazok a foglyok, akiket a diktatórikus rendszer ellenségeinek tekintettek. A Ficior által irányított munkatáborban az elítéltek nem részesültek megfelelő élelmezésben, és embertelen körülmények között szállásolták el őket. Ivóvíz nem volt a táborban, a gyógyszerek és az orvosi ellátás is hiányzott, szigorú büntetéseket róttak ki a legapróbb kihágásokért, a foglyoknak emellett különösen nehéz munkakörülményeket kellett elviselniük, és rendszeresen a munka túlteljesítésére kényszerítették őket. A munkatáborban uralkodó embertelen körülmények, a bántalmazások, az éhezés, az elégtelen közegészségügyi viszonyok és az orvosi ellátás hiánya 103 fogoly halálát okozta a parancsnoksága idején. Egyébként a volt foglyok visszaemlékezései alapján ennél bizonyára nagyobb az elpusztultak száma. Amikor már senki sem reménykedett, a legfelsőbb bíróság Ficiort emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt tavaly jogerősen húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. De ne feledjük, fél évszázadig megúszta a felelősségre vonást. A kommunista rendszerben azért, mert a hatalom kiszolgálója volt, 1990 után pedig azért, mert nem volt politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák. Ugyanakkor sok hozzá hasonló gyilkos ma is szabadon jár, vagy úgy távozott a világból, hogy soha senki nem vonta felelősségre az elkövetett bűnök miatt. (Az írásunk elején említett előadás záróakkordjaként elhangzott az is, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet munkatársai kétszáz volt lágerparancsnok és munkatársaik nevét tárta fel, közülük mindössze kettőt ítélt el a bíróság!)
Ki emlékszik?
Dicséretes az alkotók szándéka, hogy az ifjú korosztály nyelvén, modern eszközökkel mutatják be a múlt rémségeit. Hiszen mára felnőtt egy nemzedék, amelynek a rendszerváltás előtt történtek nem jelentenek semmit. Néhány évvel ezelőtt, az 1956-os megemlékezések napján a forradalom egyik résztvevőjét kísérgettem Kolozsváron, amikor egyetemista ismerősöm megkérdezte: ki ő, mit kell tudni róla, és egyáltalán mi olyan fontos e megemlékezésben? Hogy ezek után még jobban letaglózzon, mosolyogva hozzátette: az ő nemzedékének már 1989 is olyan távolinak tűnik, hogy nem igazán érdekli. Pedig a múltat ismerni kell, és a bűneit ugyanúgy fel kell tárni, mint a jelen történéseit. Ficior csak egyike azoknak, akik egy rendszer képviselőjeként és annak nevében embereket öltek. Az izmusokra sok minden ráfogható, ám a Ficiorhoz hasonlók nem kimondottan ideológiai alapon gyilkoltak: pszichopaták, akik a körülmények számukra szerencsés állasa miatt olyan helyre jutottak, ahol ezt nyugodtan és következmények nélkül megtehették. Áldozataik embertelen kínokat éltek át függetlenül attól, hogy a tábor vezetője egy Ficiorhoz hasonló őrült volt vagy egy kisebb kaliberű hóhér. A lényeg az emberek megtörése, méltóságuk megtiprása, egészségük tönkretétele volt. A peripravai lágerparancsnok a jéghegy csúcsát képviseli, de rajta kívül számtalan hozzá hasonló sétál ma is közöttünk, aki annak idején emberségét áldozta fel valamiféle homályos ideológia és ki tudja milyen haszon reményében. Éppen ennek a felnövekvő nemzedéknek fontosak az olyan előadások, mint a Fehér ló, hogy az egykoron történt embertelen tetteket továbbgondolhassák és levonják a megfelelő következtetéseket. Az élet igazságtalan Hogy mennyire igazságtalan az élet, azt nem kell bizonygatni. Ion Ficiorral kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy évek óta háborítatlanul éldegélt négyszobás bukaresti lakásában, nyugdíja az utóbbi években már meghaladta a négyezer lejt. Hamarabb eszméltek a hatóságok egy másik hóhér, a 92 esztendős Alexandru Vişinescu esetében. Ő a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka volt, és ügye szintén fél évszázaddal az elkövetett bűnök után került a bíróság elé. 12 politikai fogoly halálát tudták rábizonyítani, 20 évre ítélték. Jellemző e gyilkosokra, hogy amikor a kommunista börtönökben elpusztultakról kérdezték, mindketten ugyanazt válaszolták: „elvitte őket az öregség”. Ehhez nincs mit hozzáfűzni… Egyelőre ezt a két bűnöst sikerült felelősségre vonni. Kicsit későn, nehézkesen, de legalább ők meglakolnak tetteikért. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az emberközpontú tudományt ünneplik, népszerűsítik a hét végén Kolozsváron
A magyar tudományt ünnepli a hétvégén az erdélyi tudományos élet, amelynek központi rendezvénye plenáris előadásokkal, tudománynépszerűsítő rendezvényekkel és emlékkonferenciával várja pénteken és szombaton az érdeklődőket Kolozsváron.
A Magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia központi rendezvényét a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi rendezvénysorozatához kapcsolódva tartja az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 16 tudományos rendezvényt szervez. Sipos Gábor történész, az EME elnöke a Krónikának elmondta, a több helyszínen zajló seregszemlén minden tudományág képviselteti magát, a rendezvénysorozatba többek közt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia egyetem kutatóintézetei, múzeumok, valamint az EME kutatóintézete is bekapcsolódik. Az ülésszakon többek közt a nyelvészet, irodalom, néprajz, zenetudomány, történelem, természettudományok, műszaki és agrártudomány köréből hangzanak el előadások.
„Arra összpontosítottunk, hogy a fiatal kutatók hangsúlyosan jelen legyenek, hogy a tudomány utánpótlását bizonyítsuk a nagyközönség előtt. A plenáris előadássorozat, amellett, hogy szakmai színvonalú, igyekszik közönségbarát, tudománynépszerűsítő jellegű lenni” – fogalmazott az elnök. Kifejtette, az ünnep tulajdonképpen egész novemberben tart, az Akadémia 18 éve kezdeményezte, hogy november 3-án kezdődjék az egy hónapig tartó rendezvénysorozat, annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ezen a napon ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette az Akadémia létrehozását.
„Az EME 2002-től saját születésnapjához, vagyis november 23-hoz igazítja a tudomány ünnepét, de tulajdonképpen egész hónapban szervezünk rendezvényeket. Az egyesület marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a múlt hétvégén, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai fiókegyesületek pedig már korábban tartottak előadásokat az ünnep apropóján” – mondta el Sipos Gábor.
Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy az MTA kezdeményezésére minden évben más-más, egységes mottót adnak az ünnepnek, hiszen a magyar tudomány is egységes: idén az Akadémia döntéshozói az Emberközpontú tudomány jelszót választották.
Nagyon jó ez a mottó, hiszen minden tudományág emberközpontú. Szomorú lenne, ha bármelyik is elfeledkezne az emberről, az egyénről, hiszen a tudománynak az egész emberi közösséget kell szolgálnia.
A társadalom általában érdeklődik a tudományos eredmények iránt, ha azt érthető módon, de a tudományos igazságokat is megtartva elmondja valaki. Egy táblányi matematikai képletet nem mindenki ért, csak az, aki ezzel foglalkozik, de ha az eredményeket szóban elmagyarázzák, akkor kiderülhet, hogy nagyonis érdekesek a közönség számára” – fogalmazott az EME elnöke. Az erdélyi eseménysorozat fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke, a rendezvények bárki számára nyitottak, a teljes program a www.eme.ro/mtne honlapon található. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Ösztöndíj tehetséges diákoknak (Sapientia EMTE)
Első alkalommal részesülnek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának hallgatói a budapesti Földművelődésügyi Minisztérium egész Kárpát-medencére kiterjedő, a magyar nyelvű egyetemi agrárképzést támogató ösztöndíjában. Pilbát Tímea és Székely Csaba harmadéves hallgatók kiváló tanulmányi eredményeikért kapják az ösztöndíjat, a szerződést szerdán írták alá Nagyváradon.
A Földművelődésügyi Minisztérium sajtóirodájának közleménye szerint a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott ösztöndíjátadó ünnepségen Tóth Katalin, az agrártárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára leszögezte: a Kárpát-medencei anyanyelvi oktatás és képzés a szülőföldön történő érvényesülés záloga. Az általuk létrehozott ösztöndíjak finanszírozását a minisztérium a kapcsolatrendszerébe tartozó agrárszervezeteken keresztül valósítja meg, ezzel is segítve az egyetemek, a diákok és az érdekvédelmi szervezetek közötti kapcsolat kialakulását. Tóth Katalin beszédében hangsúlyozta, a budapesti kormány alapvető célkitűzése a magyarlakta tájak, falvak és kistérségek versenyképességének elősegítése, hogy ezáltal a vidék a nemzet motorja legyen – olvasható a közleményben. Az idei tanévben negyedik alkalommal ítél oda ösztöndíjat a Földművelésügyi Minisztérium a kiváló teljesítményt nyújtó fiataloknak, 2017-ben ennek a lehetőségnek köszönhetően 16 tanuló részesülhetett anyagi támogatásban.
Mindkét említett ösztöndíjas sepsiszentgyörgyi, három évvel ezelőtt végeztek a Székely Mikó Kollégium természettudományi osztályában, úttörőnek számítanak a Sapientián, mivel annak az évfolyamnak a hallgatói, amellyel a megyeközponti agrármérnöki szak indult. Tímea lapunknak azt mondta: fehér lappal indult, családjában senki nem gazdálkodik, nagyszülei is városon élnek, így a falusi élet kimaradt a gyermekkorából, és azért választotta ezt a szakot, mert itthon működik, és kapcsolatban van a természettel. Nagy álma, hogy a városhoz közeli helyen panziót működtessen, egyfajta táborhelyet. Az ösztöndíjnak nagyon örvend, szeretné megszerezni a gépkocsivezetői jogosítványt, az első részleteket erre fogja fordítani. Székely Csaba nagyon elégedett az oktatással, azt mondta, a tanárok elvárása semmivel sem kisebb, mint a nagy egyetemi városokban, ő is komolyan veszi, mert szakmát akar tanulni. Nincs kedvenc tantárgya, addig a tananyag minden vetülete tetszett neki, a gyakorlatot is nagyon hasznosnak tartja. Az ösztöndíj első részleteit ő is sofőriskolára költi. A Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának két legeredményesebb diákja – sok csoporttársukkal együtt – az egyetem Tanárképző Intézetének is hallgatója, mindketten úgy vélik, ha már házhoz jön a tudás, érdemes annak minden lehetőségét kihasználni. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emberközpontúság a mai magyar tudományosság célkeresztjében
Kolozsváron zajlik a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum
A Protestáns Teológiai Intézet felújított dísztermében nyitották meg tegnap délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) szervezésében és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fővédnöksége alatt, a tizenhatodik alkalommal megrendezett A Magyar Tudomány Erdélyben fórumot. A rendezvénysorozatot, konferenciák és tudománynépszerűsítő előadások formájában, Erdély-szerte tizenhat akció előzte meg Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Érmindszenten és Sepsiszentgyörgyön. A résztvevők hazai és anyaországi neves tudósok, kutatók vagy fiatal szakemberek, akik közösen vallják a rendezvény idei mottójául választott emberközpontú tudomány értékei terjesztésének fontosságát, és a kétoldali szakmai kapcsolatok ápolásának nélkülözhetetlenségét. A tegnapi megnyitót plenáris előadások követték, ma pedig több helyszínen szekcióülések zajlanak.
A megnyitón Sipos Gábor EME-elnök a rendezvény mottójával (Emberközpontú tudomány) összhangban álló plenáris előadásokra hívta fel a figyelmet, amelyek nem annyira a szakemberekhez, hanem az érdeklődőkhöz szólnak. Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke hasonló észrevételt fogalmazott meg, arra emlékeztetve, hogy 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és 2003 óta törvényes előírás a magyar tudomány napjaként megünnepelni, amihez az EME 2002-ben csatlakozott.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Simon Edina konzul köszöntötte a fórumot, kiemelve, hogy „a tudomány megismerhető, rólunk szól”, és társadalmi támogatottságát időnként az elért eredmények felmutatásával kell viszonoznia. A közösség felelőssége pedig abban áll, hogy miként hasznosítja a tudományos értékeket. Dávid László a Sapientia EMTE rektora azt hangsúlyozta, hogy intézménye jó tudású, elkötelezett magyar egyetemi közösséget termelt ki, sok fiatal tehetséget volt képes itthon tartani. Markó Bálint a BBTE rektorhelyettese elmondta: a diákok számára fontos munkájuk eredményeinek ismertetése és elismerése. Csoma Botond képviselő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, aki a politikai szempontból zavarosnak ígérkező jövő év kapcsán egy százfős lista kidolgozását és közzétételét említette meg. A lista azok névsorát tartalmazná, akik romániai magyar irodalmárokként, művészekként, sportolókként, társadalom- és az egzakt tudományok művelőiként életművűkkel tagadhatatlanul hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Őrségváltásra is sor került: nyugalomba vonulása miatt Tarnóczi Mariannt, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken át ápolta az erdélyi tudóskapcsolatokat, virággal és emlékalbummal búcsúztatták, és köszöntötték a helyébe lépő Morvai Tündét.
Bitay Enikő EME-főtitkár ismertette a rendezvénysorozat programját, amelyet a szakmaiság és ismeretterjesztés jellemez. Az összesen 406 szerző 304 előadása utólag kiadványokban is elérhetővé válik. Ezután plenáris előadások hangzottak el az alkalmazott biológiai kutatásokról, a beltéri radonkutatásról és aktuális élelmiszer-előállítási kérdésekről.
A fiatal kutatók és oktatók elismerése a hagyományos gr. Mikó Imre-emlékplakettel az idén a következőknek jutott: Gobesz F. Zsongor (építészet), Szacsvai Kinga (fizika), Mezei Tibor László (orvostudományok). A Visszhang kórus minikoncertje színesített az ünnepséget. Tegnap még nyolc plenáris előadás hangzott el, ma pedig szekcióülésekkel zárul A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórum. Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi kutatókat külföldön is elismerik
Az erdélyi tudományos élet kifejezés hallatán számos olvasónak az évszázadokon át egyre több szakképzéssel gazdagodó egyetemek, kutatási intézetek jutnak eszébe, amelyek mélyre visszanyúló történelmet írtak. Az eredmények alapján úgy tűnik, a tudósok pezsgése mára sem lankadt. Az erdélyi magyar kutatók helyzetéről, lehetőségeiről Balog Adalbert professzorral beszélgettünk.
A magyar tudomány ünnepéről a Magyar Tudományos Akadémia már 1997 óta megemlékezik. Hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án. A Kárpát-medence számos magyar közösségében egész novemberben zajlanak a tudományos konferenciák lehetőséget nyújtva a régi eredményekre való emlékezésre és az újak támogatására, bemutatására. Az erdélyi magyar kutatók esélyei napjainkban tudományterületenként változhatnak. A műszaki- és agrártudományokon belül például számos lehetőség van nagy cégeknél munkát találni az egyetem elvégzése után, amelyek közül egyre többen kutatásra is biztosítanak keretet az alkalmazottak számára. Balog Adalbert, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese lapunknak elmondta: az egyetemeken is számos pályázat áll a tudományos munkával foglalkozni szeretők rendelkezésére – már az alapképzés első évétől. A Sapientián minden szakterületen akad hallgató, aki már a képzés alatt betekint a kutatói munkába.
Az ösztöndíjak sem maradnak el, igaz, ezek megpályázására többnyire mester- vagy doktorképzésben részt vevő hallgatóknak van lehetőségük. Ilyen például a Collegium Talentum vagy a Márton Áron Kutatói Program. Az ezekre való pályázási folyamatok éppen most zajlanak” – fűzte hozzá a kertészmérnöki tanszék professzora. Balog Adalbert hangsúlyozta: a tudományos munkában való részvétel nemcsak különleges tapasztalat, de kihívás is a különböző szakterületek pályakezdő tudósai számára. Az eredményeket az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián mutatják be, amelyet idén már huszadik alkalommal szerveztek meg. Balog Adalbert tapasztalatai szerint a Sapientiára számos olyan jó képességű diák jelentkezik, akit őszintén érdekel a kutatói munka, és aki nem riad vissza az ezzel járó többletfeladattól.
A természettudományok, agrár- és műszaki szakterületek erdélyi kutatói rendszerint az Egyesült Államokban és Japánban is jó benyomást keltenek, hiszen számos romániai fiatal tudós ért már el rövid idő alatt kimagasló eredményt neves nemzetközi intézetekben. Ez ugyanakkor azzal is jár, hogy egy-egy erdélyi magyar kutató külföldön szerzett doktori fokozata után sokáig vagy egyáltalán nem jön haza.
Itthon pályázni bonyolultabb
„Ha a családot, a munkalehetőséget most nem vesszük figyelembe, kutatói oldalról nézve sem könnyű itthon maradásra késztetni az igazán felkészült, ambiciózus, fiatal szakértőket” – fogalmazott az egyetemi tanár. A rektorhelyettes kifejtette, amennyiben az egyetem elvégzése után nem találnak gyorsan kutatói állást, a fiatalok nagy része cégeknél próbálkozik tovább. Ha a frissen végzett egyetemen marad, és itthon szeretne kutatási pályázattal tovább lépni, az sok esetben nem váltja be a várt reményeket, mert a nálunk kiírt pályázatok sokszor rendszertelenül jelennek meg, nagyon lassú az elbírálás és bonyolult az adminisztrálásuk. Az itthon pályázók számát rendszerezettebb, átláthatóbb tenderekkel lehetne növelni, főként, hogy sok területen nagyon költséges a kutatás. Pályázatok nélkül pedig a tudós munkáját az egyetemek nem vagy csak korlátolt mértékben tudják finanszírozni.
Kisebb kaliberű pályázatok is a kutatók rendelkezésére állnak, így sokan megpróbálnak abból főzni, ami van, és olyan kutatásokat végezni, amelyekhez már eleve adottak a feltételek a hazai egyetemeken.
Szerencsére ezekből a munkákból is sok értékes eredmény születik” – jegyezte meg az oktató. Ugyanakkor, amíg itthon nehézkes a pályázatok elnyerésének túlbürokratizált útja, addig a külföldi ösztöndíjak és publikációs lehetőségek nyitottak a tudomány hazai szorgoskodói számára is. Balog Adalbert elmondta: számos nemzetközi, rövidebb-hosszabb távú ösztöndíj áll a kutatók rendelkezésére. Ha pedig a külföldi munka ideje alatt sikerül jó kapcsolatokat kiépíteni, azt itthon tovább fejleszteni esetleges közös kutatásokkal, máris nyert ügye van az adott hazai egyetemnek és tudósának. A professzor szerint a sikeres kutató és kutatás egyik alapfeltétele az együttműködés. Számos európai uniós pályázat kifejezetten ezt szorgalmazza. Ugyanakkor nem kell minden esetben hosszú hónapokra nyúló projekteket keresni a sikeres kutatáshoz vezető úton, hiszen sokszor a rövidebb tanulmányutak is megnyitnak egy-egy új ajtót, amely előbb-utóbb hozza magával a friss ötleteket is.
Közösségtörténettől a biogazdálkodás fejlesztéséig
Erdély egyetemein, illetve tudományos egyesületeinél gazdagon működnek különböző szakosztályok: a Sapientián elsősorban reál-, agrár-, valamint műszaki területeken hoztak létre kutatói csoportokat, illetve egy úgynevezett tutori programot is működtetnek humán- és társadalomtudományi témakörben. Balog Adalbert elmagyarázta, ezek a programok eleve már egy, a kutatásban is érdekelt és eredményeket elért oktató köré csoportosulnak. Sikeres pályázás esetén pedig az adott csoport műszereket, fogyóanyagokat vásárolhat, fejlesztheti a laboratóriumok felszerelését. A nemcsak kutatói munkát elősegítő, de az egyetemek felszerelését is korszerűsítő csoportos pályázás lehetőségét ma többnyire minden felsőoktatási, tudományos intézmény igyekszik kihasználni. A rektorhelyettes szerint számos jelentős kutatási eredmény született a közelmúltban Erdélyben.
„Nemzetközi megítélés esetén figyelembe kell vennünk egy adott téma regionális töltetét, hiszen egy magyar nyelvvel, illetve néprajzzal foglalkozó kutatás eredménye elsősorban a Kárpát-medencében lesz fontos, értékelhető, hasonlóan más regionális kutatásokhoz. A Sapientia kolozsvári kara jelentős eredményeket mutatott fel ilyen téren: például az erdélyi magyar közösség múltjáról és jelenéről kaptunk ábrázolást a demográfiai változásoknak, politikai életnek, autonómiának és a nyelvi jogok érvényesítési lehetőségeinek, kultúrának és oktatáspolitikának a kutatásai által” – ismertette a professzor. Mindezek mellett Erdélyben a helytörténeti és örökségkutatás területén születtek érdemes eredmények az erdélyi jogi oktatás történetének feltérképezése mellett.
Természettudományok, illetve biomérnöki tudományok területén ugyancsak kiemelkedik néhány hasznos kutatás, mint a mikrobiális biopreparátumok előállítása az organikus mezőgazdaság számára, amely elősegíti a biogazdálkodást, de az extrém élőhelyek bakteriális biótájának vizsgálatában is, azaz egy meghatározott területen, adott időpontban előforduló élőlényfajok összességének vizsgálata terén is jelentős előrelépések születtek. A műszaki szakértők az anyagtudományok, nem-konvencionális technológiák és a plazmafizika, illetve az intelligens és autonóm robotirányítások területén alkottak maradandót. Balog Adalbert ugyanakkor hozzátette: mindez csak felületes ízelítő egy hosszú listából, amelyen a legelismertebb nemzetközi szaklapokban közölt kutatási eredményeket is találhatunk matematika, fizika, kémia és biológia területén.
Több és kevésbé bürokratikus hazai pályázatra lenne szükség
Balog Adalbert professzor a nemzetközi világ által elnyelt tudóstehetségek ellenére alapvetően optimistán látja az erdélyi magyar tudományos élet helyzetét, hiszen számos ambiciózus fiatal marad itthon.
De a külföldre költözöttek is rendszeresen hazalátogatnak egy-egy munka erejéig – erre adott lehetőséget a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által szervezett konferencia is, amelyen Erdélyből elszármazott magyar kutatók tartottak előadásokat. A számos, nálunk még érintetlenebb természeti környezetnek köszönhetően például Erdély is vonzó a külföldi, ökológia területén kutatóknak: német szakértők például előszeretettel látogatják hazánkat e célból. Ilyenkor heteket, hónapokat is nálunk töltenek. „Alaposan megnyesett bürokratikus kötelezettségek mellett gyakrabban kiírt hazai pályázatokkal sokkal több fiatalt tarthatnánk itthon, hiszen sokan közülük valóban kutatóként szeretnék megkeresni a betevőt. Ehhez azonban pénzügyi folytonosságra van szükség” – hangsúlyozta a rektorhelyettes. Hozzátette, a pályázatok mellett a kutatási körülmények fejlesztésével és méltányosabb kutatói bérezéssel az állam elszármazott, sokat tapasztalt és elért kutatókat csalogathatna haza, akik köré iskolákat lehetne építeni. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hogyan éli mindennapjait ma a marosvásárhelyi magyarság?
Marosvásárhely volt Románia egyetlen olyan városa, ahol a Ceaușescu-diktatúra megdöntése után halottakkal végződő utcai harcokba torkollt a románok és magyarok közötti konfliktus. Arra kerestük a választ, hogyan látják ma a marosvásárhelyiek, miként él egymás mellett a két etnikum. Szociológust, újságírót, román és magyar nemzetiségű fiatalokat kérdeztünk arról, szerintük párhuzamos „társadalmakban” élik-e mindennapjaikat a marosvásárhelyi románok és magyarok.
A huszadik század második felében jelentős tömegek költöztek be a városba, a „szocialista nagyvárossá” vált Marosvásárhelyen a románok és magyarok arányának változásával mindennapi kapcsolataik is megváltoztak. Ma a két etnikum munkahelyeiken, különböző intézményekben és a vegyes házasságok elterjedésével a családokban is egyre erőteljesebben találkozik.
Gagyi József, marosvásárhelyi szociológus, tanár: Több az, ami elválaszt. Az etnicizált város című írásában kifejti, nemcsak a hatalmi szférában, hanem a mindennapi kapcsolatokban is erős az etnikus különbségek mentén alakuló társadalmi tagolódás. Azt is mondhatnám: két város él egymás mellett, igen szoros kapcsolatokat és igen karakteres, jól megragadható elhatárolódásokat építve nap mint nap; két olyan társadalom, amelynek talán legfontosabb meghatározója, hogy a másikhoz viszonyítva építi identitását – írja a szociológus 1999-ben készült tanulmányában, amely 2007-ben jelent meg.
Gagyi József lapunk megkeresésére kifejtette, a mai Marosvásárhelyen nem beszélhetünk teljes párhuzamosságról a két etnikum között olyan formában, ahogy például az Amerikai Egyesült Államokban élő kínaiak, olaszok élnek, akiknek külön intézményeik vannak.
„A kínai, az olasz és ír negyedekben az a közös, hogy mindegyik használja az angolt, és ezzel kapcsolódnak egymáshoz. Vásárhelyen vannak olyan részek, ahol csak az egyik nyelvet vagy csak a másik nyelvet használják, ebből a szempontból tehát Vásárhely a legkevertebb a környéken, a nyelvhasználatban nem lehet ezt elkülöníteni. De a legősibb intézmények egyike a rokonság, és amennyiben vegyes házasságok vannak, és a gyerekek vegyes környezetben nőnek fel, megint nem lehet elkülönülésről beszélni. Arról lehet beszélni, hogy valamikor az én gyerekkoromban volt egy 75–25 százalékos magyar-román arány, és ez nagyon gyorsan megváltozott. 1992-ben még enyhe magyar többség volt, de a korfákból lehetett látni, hogy az idősebbek között több a magyar, a gyereket vállaló fiatalok körében, a produktív korszakban lévőknél viszont a románság volt többségben. Az átbillenés világos volt, politikai, gazdasági intézményekben román többség lett, az átalakulást lehet így dokumentálni. Ha pedig ebben az egyik nem tud megfelelőképpen érvényesülni, akkor megfosztottságként, szegregációként élheti meg az átalakulást” – fejtette ki a Vásárhelyi Hírlapnak Gagyi József.
Hozzátette, figyelembe kell venni, hogy mit mondanak és mit érzékelnek az emberek, mert ezek legalább annyira befolyásolják az ember viselkedését, mint a számok és tények.
„Én még jártam olyan iskolába Marosvásárhelyen, ahol csak magyar osztályok voltak, 1962-ben a tízes iskolában harmadikos voltam, amikor bekerültek román osztályok, az én generációm még erre emlékszik, és tudja, hogy milyen volt a másik. Valószínű léteznek párhuzamosságok, első sorban rokoni szinteken. Egy olyan negyedben nőttem fel Vásárhelyen a Postaréten, ahova hatvanban költöztünk, és 1968-ban kezdték építeni a Tudor negyedet, nyolc éven keresztül a város szélén laktam, olyan környezetben, ami teljesen magyar volt. Jelen pillanatban az én generációm közül egy vagy kettő él abban a negyedben ma. Lehet ezt a kérdést egy adott időpontra bontva nézni, vagy a vándorló időkben a változásokat megnézni, és biztos, hogy a párhuzamosságok aránya és érzékelése, és ebben a megfosztottságoknak, az előnyöknek vagy hátrányoknak az érzékelése is változik” – tette hozzá a szakember.
Imre Zoltán sapientiás diákként éli mindennapjait Marosvásárhelyen, és mint lapunknak megfogalmazta, úgy érzi, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megvan az a magyar közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nagyon kevés román barátom van, de akad. A Sapientián mindenki magyar, itt megvan egy közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nem járok román rendezvényekre, de jelenleg a Maros Megyei Tanácsnál gyakorlatozom az elnöki kabinetben, sajtóközleményekkel, beszédírással foglalkozom, ott viszont nem érzem a különbséget, nincs elszigetelődés – fejtette ki a sapientiás hallgató. Camelia Valentina, marosvásárhelyi román nemzetiségű fiatal lány megkeresésünkre szintén megfogalmazta gondolatait a város etnikai párhuzamosságáról. „Mindkét etnikumnak megvannak a sajátos rendezvényei Marosvásárhelyen, de mindenki részt vesz ezeken. A problémák akkor érzékelhetők, amikor a nyelvi akadályok merülnek fel, de a másik közösség iránti tiszteletből át lehet lépni ezeken az akadályokon. A két közösségnek vannak közös pontjai is, amelyek Maros megyeiként határoznak meg bennünket, ezáltal tud többféle kultúra együtt élni és fejlődni ugyanabban a közösségben” – fejtette ki gondolatait a marosvásárhelyi lány. Marius Libeg, a Punctul hetilap vezetője azonban határozottan állítja, Marosvásárhelyen a román és a magyar közösség párhuzamosan él egymás mellett.
Főként gazdasági szempontok mentén érintkeznek, de ez egy felszínes találkozás – fejtette ki lapunknak az újságíró. „Felsorolhatom azt a három román dalt, amelyik elhangzik egy-egy magyar esküvőn, és fordítva is. Nem ismerik egymás kultúráját, »szervusz, szomszéd«-szintjén isznak, nevetnek együtt, de ez megáll egy felszínes szinten. Így volt a kommunista időkben is, amikor az egyszerű emberek jól egyeztek egymással, de pont amiatt történhettek meg a márciusi események kilencvenben, mert az egyszerű emberek közti kapcsolatok nem voltak kulturálisan is összeforrva. Mások robbantották ki, nem az egyszerű ember, akik ha kulturálisan is ismerték volna a másikat, nem történhettek volna meg a márciusi események” – fejtette ki a marosvásárhelyi újságíró, aki maga is vegyes házasságban született, és felesége is magyar nemzetiségű.
Úgy véli, a transzilvanizumus lenne az a közös kultúra, amelyet mindkét etnikum el tudna fogadni Marosvásárhelyen, és sajátjának tudna érezni.
Ezt határoznák meg első számú identitásként a marosvásárhelyiek, csak ezután a nemzetiséget, majd az európaiságot. A mostani politikum nem tudná azt elérni, hogy ne létezzenek Marosvásárhelyen párhuzamos kultúrák. Egy közös román-magyar erdélyi párt fog kialakulni, amelynek közös pontja az erdélyiség lenne, és a közös célok megtalálása lenne a legfontosabb, főként az, hogy megtalálják ezt az erdélyi identitást – véli Marius Libeg, aki szerint több, jelenleg is létező mozgalom fog beleolvadni ebbe a pártba.
Gagyi József szociológus szerint a népesség alakulásának, vándorlásának folyamatait a történész másként látja, az ember, aki a saját utcájából nézi mindezt, pedig szintén másként látja.
„A Tismăneanu-jelentésben, amit Băsescu rendelt 2006-ban, a statisztikák szerint a nyolcvanas években érte el a falusi-városi lakosság aránya az ötven-ötven százalékot Romániában. A zsidóság az ötvenes évek végéig szinte tejesen elment, a németek ’70-es, ’80-as években, a magyarság is a kilencvenes években vándorolt ki, de már korábban elkezdődött kivándorlásuk. Most csupán néhány székelyföldi kisváros magyar, az utolsó magyar nagyváros Marosvásárhely volt. Úgy lehet az elmúlt száz évet elképzelni, mint ennek a folyamatnak a feltartóztathatatlan előrehaladását. A jelentésben az van benne, hogy a korszakok (Ceușescu-korszak, Dej-korszak vagy a két világháború) között nincs különbség, mert a román nemzetállam szempontjából alapvető, hogy a városok milyen népességgel, milyen dominanciával rendelkeznek” – mondta lapunknak Gagyi József szociológus, aki fennebb említett tanulmányának következtetéseként megfogalmazta, a marosvásárhelyi magyarok közössége határait ma élesebben vonja meg, mint a mélypontot jelentő nyolcvanas években.
„Nincsenek már nagyobb, csak-magyar városrészek, a városban az etnikumok térbelileg nem különülnek el egymástól annyira, mint ötven vagy negyven évvel ezelőtt. A marosvásárhelyi magyarság saját, helyi és központi politikai képviselettel, és jelentős helyi politikai hatalommal rendelkezik. Éppen a politika és jelentős mértékben a kiépülő, fennmaradni és terjeszkedni képes gazdaság révén integrálódik a mai romániai valóságba” – írja a szociológus. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

100 év karácsony. 20. századi kolozsvári kép-történetekből nyílik kiállítás
Októberben privát képeket és hozzájuk kapcsolódó történeteket gyűjtöttek, most 100 év karácsony címmel ezekből nyitnak kiállítás december 12-én, a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Az eseményt az Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezi a Sapientia EMTE-vel, a Korzo Egyesülettel és az Erdélyi Krónikával partnerségben. „A karácsonyfa állítás a 19. század második felében terjedt el szélesebb körben a városlakók körében, akárcsak a fotográfia. A fotográfia azonban csak a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdődően a családi együttlétet mindenki a maga módján képbe zárt fénnyel – tehát fényképen – örökítette meg. Míg a karácsonyi ünneplés koreográfiája erőteljesen a hagyományokra épül, és többé-kevésbé változatlan forgatókönyv szerint ünnepeljük, addig a fotográfia az újítások médiuma, amelyiknek technológiája és a fényképezés szokása számos fordulatot vett a 20. század során. Emellett a családokat, a mindennapi életet sem kímélte az idő: a nagy történelem ott bujkál minden 20. századi élettörténetben, sőt olykor nagy történelmi fordulatokra épp a karácsonyi időszakban került sor” – írják a szervezők a kiállítást beharangozó közleményükben. A privát fotókat egybegyűjtő kiállítás kolozsvári történetekből építi fel a város 20. századi idővonalát, amely ugyan töredékes, de annál személyesebb. A képek adományozói ugyanis a fotó és a család történetét is megosztották a szervezőkkel. A karácsonyi képek sorozatában az ünnep ismétlődő kellékei, díszei a ciklikus időtapasztalatot jelenítik meg, míg a háttérben megfigyelhető tárgyi világ és a képleírásokban bemutatott emberi sorsok, életutak az idő kérlelhetetlen linearitásával szembesítenek. A kiállítás képei és történetei egy utazásra hívnak a város nyilvános és intim tereiben, a személyes emlékeken keresztül a város közös emlékezetében.
Megnyitó: 2017. december 12., 18. 00 óra Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz., B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között. Transindex.ro

MIÚJSÁG.ZIP
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi diákjai Miújság.zip néven diáklapot szerkesztenek. A hatodik évfolyamhoz érkezett kiadvány megjelentetését a Népújság kezdetektől abban a reményben támogatja, hogy a magyar médiának és kommunikációs térnek felkészült és hiteles szereplői lesznek az itt publikáló diákok. A lap főszerkesztőjét, Szász Gyopárt arra kértük, hogy egy újságoldalnyi írással vendégeskedjenek a Népújságban. Reméljük, lesz folytatása, és rendszeresen jelen lesznek lapunkban.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő
Emlék a ködben
Figyeltem, ahogyan a köd beveszi a várost, küzdelem nélkül, lassan mindent beborít, mindent eltakar, minden titkot, minden hazugságot. Figyeltem, ahogyan valaki átmegy az úton, ahogyan valaki az ablakból ülve kémleli a világot, vajon arra gondolt, amire én, vajon ő is érezte már azt, amit én most? Mit láthatott az ablakból, láthatott engem, láthatta az úton átmenő alakot? Egy csendes dallamot susogott a szél, ismeretlen tájakról, hangos emberekről, fáztam, belebújtam a sálamba, úgy éreztem, most senki sem láthat, sem a bácsi az ablakból, sem a szél, sem az úton sétálók. Eltűntem mindenki elől, s most kívül-állóként figyelhetem őket. Néha annyira elfoglal a saját életünk, hogy el is felejthetjük mások jelenlétét, nem gondolunk arra, hogy mások sokkal nagyobb gonddal kell megküzdjenek, haragszunk, ha nem viszonozzák mosolyunk. Nem gondolunk arra, hogy mi is vagyunk morcosak, hogy mi is tévedünk. Néha azt hisszük, hogy mindenki élete kellemesebben telik, mint a sajátunk, hogy nem azt érdemeljük, hogy többre vagyunk hivatottak. Néha elfelejtünk élni, ellustuljuk az egész napot, nem beszélünk senkivel, nem teszünk semmit, mert épp nincs kedvünk rá, ülünk a szobában, régi számokat hallgatunk, elmerülünk emlékeinkben, hagyjuk, hogy a köd a nyitott ablakon becsődüljön a szobába, hagyjuk, hogy a hideg szomorúság lefagyassza szívünk. Nehéz mindig boldognak lenni, nehéz hinni a szépben, amikor annyi rosszat látunk, amikor mindenki azt mondja, végünk, innen nincs kiút, már semmit sem tehetünk, semminek sincs értelme. Hagyjuk, hogy lassan minden elvesszen, mert azt hisszük, már rég elveszett.
Figyeltem, ahogyan a bácsi nagyot sóhajt, nem hallottam, túl messze voltam, az út másik oldalán, a padon, de talán a szél megsúgta nekem, mire gondolhatott. Figyeltem, ahogyan a lámpák lassan felgyúlnak, ahogyan a fény megerősíti a homályt, ahelyett, hogy feloszlatná azt. Éreztem, hogy fázom, éreztem, hogy fel kellene kelnem, hogy el kellene indulnom, haza. De nem tehettem, nem volt rá erőm. Néha jobb más zavarát figyelni, akkor elfelejtjük a sajátunk. Néztem a bácsit, ő az eget kémlelte, nem láthatott semmit, semmi olyat, amit más is láthatott. Felnéztem az égre, szürke volt, fénytelen, akár egy kísértet, egy rémálom, mely elterült a városon, belemarta magát a szívekbe. Figyeltem az eget, látni akartam azt, amit ő lát, érezni azt, amit ő, talán neki jobban fáj. Furcsa, de más fájdalmából erőt merítünk, milyen gyarló.
Láttam a várost magam előtt, a hatalmas tömbházakat, a rengeteg ablakot, a fényt, árnyakat az ablak előtt. Láttam, ahogyan valaki elhúzza a sötétítőt, s hogy valaki a balkonon cigarettázik, ahogyan két ember ölelkezve az úton sétál, láttam, ahogyan valaki ül a padon, majd feláll, felül az autóbuszra, s elmegy. Láttam, ahogyan a köd mindent el próbál takarni, egyre közelebb jön, egyre sűrűbb lesz. Arrébb léptem, leültem a székre, az ablakot nyitva hagytam, hadd jöjjön be a levegő, elővettem egy könyvet, kinyitottam az első oldalra, majd felálltam, megkerestem olvasószemüvegem, s akkor meglátom őt. Mosolyog, egyenesen a szemembe néz, engem bámul, felemelem a képet, s viszonzom tekintetét. Hallom, ahogyan lelkem görcsbe rándul, s emlékek százai futnak át eszemen. Elmosolyodom, lerakom a képet, megsimogatom a kedves arcot, az ablakhoz lépek, beszívom a friss levegőt, s mielőtt becsuknám, észreveszek egy lányt, ahogyan az eget bámulja, a képen lévő személyre emlékeztet, nem látom arcát, de tudom, hogy mosolyog, nem hallom hangját, de tudom, mire gondol, felnézek a szürke burokra, s keresni kezdem azt, amit ő. Majd meglátom, s egy könnycsepp fut le arcomon. Nézem még a tájat, nézem, ahogyan a csillagok megtagadják ragyogásuk, ahogyan a sűrű köd felfedi összes félelmem, nézem, ahogyan egy kislány játszik a labdával, hallom, ahogy nevet, ahogy azt suttogja, „apa”.
Felálltam, beszálltam a most érkező járműbe, leültem, s még utoljára felnéztem a bácsira, láttam, ahogyan mosolyogva felveszi mobiltelefonját, egy kézzel becsukja az ablakot, tudtam, kivel beszél, tudtam, hisz a szél elárulta, kire gondol.
Boldizsár Hanna
Az elnök beszéde
S mit gondol most, Madonna?
Húzzunk hát a vadonba hőn szeretett erdőnkből,
Hogy zsályát csak kenőcsből lássunk, s
Ember által készíttetett maradjon padlásunk?
Az ősi elvándorlás
Az emberi közösségek többségükben egy-egy lételem kötelékéből, egy-egy fontos erőforrás környékéről vándoroltak el, így Ön ezen erőforrások hátrahagyásával lett az az ember, aki ma is fel-feltűnik az utcákon, a hivatalokban, vagy éppen a büfében. Innen a történelem legősibb konfliktusa: stabilitás vagy kaland? A kérdés ma is széles körben vitatott, s bármerre is nézzünk, az egyik vagy másik oldalt támogató, esetleg elvető nézetekkel találkozunk.
…és ami maradt belőle
Egyszer, régen, egy messzi-messzi galaxisban új társadalmi rend volt születőben, és akkor az újat képviselő közeg átvette a hatalmat. Megszületett a liberalizmus, és vele egy időben a konzervatív szemlélet. Pontosabban fogalmazva: lejátszódott a jelenség, melynek hozadéka a két egymással ellentétes nézet megszületése volt. Minden kétségen kívül áll a tény, miszerint a világtörténelem alakulásában ezen nézetek által kiváltott folyamatok működése és egymásra hatása központi szerepet töltött be.
Éppen ezért, mint egy politikai játszma „áldozatai”, szereplői, s közvetve vagy közvetlenül, de támogatói vagy elutasítói vagyunk. Főleg Európában mindenki egy politikai játszma áldozata, elsősorban a személyes érték- és eszmerendszerek szempontjából. A liberális és konzervatív kettősségének igájában éljük mindennapjainkat, olyan végletek között tehát, melyek mindegyike egy ősi döntés hozadéka, még a föntebb fölvázolt döntésé. Kaland vagy „nem kaland”? Maradás az erdőben, az Édenben, vagy a biztonság otthagyása? Megállunk és építkezünk, vagy rohanunk előre, mint az állatok, hogy… Trump uram, Önnek meg van kötve a keze, de az arcáról még mindig ad jelzéseket. Ön forradalmat akar, Mr. Trump? Azt jól teszi. Mert ha csak rohanunk előre, kedves nép, s ó, Madonna, akkor nem lesznek fogódzóink. Mert fölugrunk, mert kiugrunk. Mr. Soros, Ön ezt nagyon jól tudja, de nem tehet mást, igen. Érthető. De próbáljon megállni egy percre. És nézzen körül. Nem-nem, ott. A szobában. Mit lát? Bőrkanapé? Az van? Vagy kandalló? Na igen. Látja, Ön most ott van. Nem kell többet elérnie. Amit keres, az nem fölfelé van, hanem lefelé. Csak merjen lenézni. Tudom, magasan van. És gyerekkorában sem szeretett fára mászni. De higgye el, ami alatta van, az az igazi. Az elismerés. Tőle. Remélem, tett a felhőkarcolójára biztonsági zárat, mert arra most szüksége lesz. Mert a társadalom dobta föl, de ha a társadalomnak futnia kell, hogy Önt elkapja, és aztán még magasabbra dobja, akkor Ön mikor fog megtanulni LEESNI? Úgy igazán. Hogy aztán erős emberként állhasson talpra. A társadalom egyszer elfárad! És akkor Ön felkészületlenül zuhan le, nem lesz, aki elkapja. Tudom, a suliban Ön mindig a sarokban figyelt. Néha meg-megverték. De azonkívül nem néztek Önre. Inkább ez fájt, mint a verés. De semmi baj. Tudja, egy barátom sokszor azt mondja: Az akkor volt.
De az iskolának hamar vége lett. És azon a bizonyos kis szakaszon, mikor fiatalok lehettünk, nem tudtunk megszabadulni a mintáinktól. Ezért úgy maradtunk félig: gyerekként. Még mindig az iskolában. A félelemben. A kételyben. Így vagyunk vele mind, emberek?
Térjünk vissza Mr. Trumphoz! Mr. Trump, Obama elnöknek szüksége volt arra, hogy boldogságot adjon a népnek. Napjainkban ciklikusan változik a boldogság és a lehangoltság, a kiugrás és az építkezés időszaka, ezért Önnek most a sarkára kell állnia. Mert ha nem, az amerikai nép felkészületlenül zuhan le. A csodából, a magasból, a páholyból. És az nagyon fog fájni. Ha a nép még nem engedi, nem baj. Akkor majd az Ön után következő. De gondoskodjon róla, hogy maradjon Ön után következő. Önnek csak ez a dolga. Tegyen hát így. Mint Géza fejedelem. Nézzen utána. Vétel vége.
Látják? Önök máris a barátaim. Viselkedésükkel segítenek megfejteni önnön valóságukat. Úgyhogy, ahogy a nagypapám mondaná: tanuljanak meg viselkedni!
Tisztelettel, Hölgyeim és URAIM,
…ööö…. ki is?
Hát ÉN. Ferencz Alpár / Népújság (Marosvásárhely)

Reneszánszát éli a nyomtatott könyv: száz kiadó termékeit várják a kolozsvári adventi vásárra
Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.
Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.
A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.
Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.
Egyre többen igényelnek olvasnivalót Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.
Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.
Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint
2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.
Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.
„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.
„Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas” – fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Képek és emlékek 100 év karácsonyáról
Az Erdélyi Audiovizuális Archívumnak nem az első kiállítása, de tematikájában mégis első és figyelemfelkeltő, ugyanakkor az ünnepekhez közeledve időszerű is a kedden délután megnyitott fotótárlata a Sapientia Tudományegyetem Tordai úti épületében, 100 év karácsonya – kolozsvári kép-történetek a 20. századból címmel. A Sapientia EMTE, az Erdélyi Audiovizuális Archívum, a Korzo Egyesület valamint az Erdélyi Krónika közös szervezésében, már október elején meghirdették kolozsváriak körében a fényképgyűjtést azzal a céllal, hogy az elmúlt 100 évben készült karácsonyi fotókat digitalizálják, ezáltal megőrizzék, és a róluk mesélt kis történetekkel majd kiállítást szervezzenek. A kedd délutáni megnyitón jelen voltak a kurátorok: Blos-Jáni Melinda, Mira Marincaș fotós, Ferenczi Szilárd történész, Újvári Dorottya művészettörténész.
Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum vezetője a megnyitón úgy fogalmazott: szerették volna az archív képeket felhasználni, a személyes történeteket megismerni, és mindezzel hozzájárulni a vizuális kultúra fejlesztéséhez. A fényképeket azonban nem csak felhalmozni szeretnék, hanem kutatni is. A városlakók körében a karácsonyfa állítás, akárcsak a fotográfia, a 19. század második felében terjedt el inkább, a fényképezés pedig főleg a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdve készült egyre több fénykép a családokban az ünnepekről, a közös együttlétekről, és ezeknek a felvételeknek a segítségével tudhatunk meg több mindent egy adott történelmi korról is.
Hiszen a fotográfiák mesélnek korokról, szokásokról, divatról, meg természetesen az emberekről. Ennek a kiállításnak az ötlete a tavaly fogalmazódott meg az Orbán Lajos kiállítás nyomán, amikor a családi házat rekonstruáló részben rájött, milyen sok fénykép készült karácsonykor – mesélte Blos-Jáni Melinda. Úgy gondolta, ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, hiszen mindenkinek vannak emlékei a karácsonyról: hasonló rituáléval bonyolítjuk le, mégis minden évben kicsit másképp telik, mert változnak a történelmi korszakok, az egyéni életek, vagy akár a fotók készítésének módszerei. Mindezt szerették volna felidézni a tárlattal. Az október elején meghirdetett fényképgyűjtési felhívásukra ugyan nem jelentkeztek tömegesen, de annál különlegesebb és érdekesebb felvételeket, valamint az ezekhez kapcsolódó személyes történeteket osztottak meg a lakosok, amelyek mintegy körüljárják a „kolozsváriságot”.
Ferenczi Szilárd történész az Erdélyi Krónika képviseletében elsősorban a történelmi szempontokról beszélt, amelyeket a felvételek megörökítenek és közvetítenek. Újvári Dorottya művészettörténész a Korzo Egyesület képviseletében felidézte egyik tematikus sétájukat, amely az 1989-es decemberi forradalomról illetve annak kolozsvári helyszíneiről szól, és amelyen tapasztalták, hogy az emberek szeretnek emlékezni, és inkább személyesebb módon osztják meg másokkal történeteiket. A családi fényképalbumok kutatása során pedig arról mesélt egy adatközlő, hogy karácsonykor az albumokat elővették, újranézték, és ezáltal mintegy összegyűlt ismét a nagycsalád az asztalhoz – az élők és az eltávozottak is, az emlékezés révén. A kiállítás is egy ilyen alkalom: az együtt ünnepelésé.
A kiállított fényképeket évszámok szerint csoportosították, mindegyikről rövid történet is olvasható.
Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz.,B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között.) Szabadság (Kolozsvár)