Ráncba szednék a hiperlatívuszokban beszélő sajtót
Egy felmérés szerint hol "túl helyes", hol igénytelen az erdélyi magyar elektronikus média nyelvhasználata. A magyarországi beszédstílus sincs rá túl jó hatással.
Igénytelen fogalmazás, hibás kiejtés, vagy éppen ellenkezőleg: túlkorrigáltság jellemzi a romániai magyar rádió- vagy televíziók híradóiban és beszélgetőműsoraiban elhangzó beszédet – derült ki abból a felmérésből, amelyet november 15. és december 1. között a Sapientia Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói bonyolítottak le az Audiovizuális Tanács (CNA) illetve a Román Akadémia támogatásával. A felmérés során nyolc Kolozsváron és három Marosvásárhelyen tanító egyetemi oktató mintegy 90 órát kitevő hanganyagot másodpercenként elemzett ki, és táblázatba vezette be a hallott rendellenességeket. A projektet ma Kolozsváron Murvai Olga, a Sapientia EMTE munkatársa, Vincze Hanna Orsolya, a BBTE egyetemi adjunktusa és Szász Attila, az Audiovizuális Tanács tagja mutatta be.
Murvai elmondta, első lépésként tájékoztatták az elektronikus sajtó vezetőit a projektről, akik az esetek 98%-ában rábólintottak az együttműködési felkérésre. Néhány esetben a megkeresettek elzárkóztak, noha – mint Murvai hangsúlyozta – a felmérés révén nem bűnbakokat kerestek, nem stigmatizálásra törekedtek, szankciókra pedig senki sem számíthat: a magyar szakos képzettséggel rendelkező szakemberek által levezényelt projekt célja ráébreszteni a médiában dolgozókat a nyelvi tudatosságra. A Communitas Alapítvány oldalára felkerült jelentést minden sajtós saját okulására tanulmányozhatja, hiszen – bár neveket nem tartalmaz a dokumentum – a sajtóorgánumok neve, illetve az adás időpontja szerepel a táblázatban, így a monitorizáltak viszonylag könnyen magukra ismerhetnek.
Vincze Orsolya elmondta, míg a vásárhelyiek a Kolozsvártól keletre és délkeletre eső elektronikus médiaorgánumokat vizsgálták, a 8 fős kolozsvári csapat a városban sugárzott és Kolozsvártól nyugatabbra eső rádió- és tévéadásokra koncentrált. A következtetések szerint inkább a közszolgálati média törekszik a szabatos fogalmazásra, vigyáz a nyelvi higiéniára. Ezért néha túlzásokba esik, hajlamos túlkorrigálni: volt példa arra, hogy a „kincstár” szót „kintstár”-nak ejtette a műsorvezető, mert úgy gondolta, hogy így „helyesebb”. Vincze továbbá azt a kérdést járta körül, hogy milyen viszonyban van az elektronikus médiában használatos nyelvezet a beszélt nyelvvel. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg körkörös a viszony: megtörténhet, hogy a rádió átvesz egy, a köznyelvben megjelenő helytelen kifejezést, és ezzel legitimálja a használatát. Elmondta, megesett, hogy a rádióban „szuperlatívusz” helyett a köznyelvben megjelenő „hiperlatívusz” szót használták, és a téves szó elterjedhet. Vincze a kereskedelmi rádiókról úgy vélekedett, ezek megpróbálnak közel kerülni a hallgatóikhoz, és ezért egy közvetlenebb, utcán beszélt stílust tesznek magukévá. Kiderült, a nyugat-erdélyi kereskedelmi rádiók nyelvezete esetében érzékelhető a magyarországi rádiók nyelvhasználata: elmaradnak egyeztetések, például az „Ezekben az esetekben” helyett „Ez esetekben”-t mondanak a rádiósok. Ezt a beszédstílust nem a sajtós találja ki, hanem csak felerősíti a köznyelvben hallottakat.
Murvai Olga szerint egy generációs probléma is tetten érhető, ugyanis az idősebb, még aktív, nyelvi képzettséggel rendelkező generációk, illetve a kereskedelmi adók fiatal, mobilis, de nyelvhasználat szempontjából igénytelenebb munkatársai munkájának minősége között érezhető a különbség. Gyakori az olyan eset is, amikor a hírügynökség anyagait módosítás nélkül olvassák be a rádióba, bár ezek a tudósítások nem tesznek eleget a rádiós szövegszerkesztés elveinek. A felmérés készítői szerint ez a monitorizálás első lépésként képzelhető el, ami korántsem elég következtetések levonására: ehhez legalább 5-6 ilyen felmérésre lenne szükség. Ezeket az elkövetkező másfél-két évben szándékoznak megvalósítani annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak a romániai magyar sajtó nyelvhasználatáról.
K. M. , Transindex

Az EMNT körvonalazza a Mikó-tervet
Kolozsváron ülésezett március 9-én az EMNT gazdasági szakbizottsága, megkezdődött a független szakértők bevonása a Mikó-terv elkészítésének folyamatába ― olvasható az EMNT közleményében.
Az akadémiai köröket a BBTE közgazdasági, illetve szociológiai kara, a Sapienatia ― EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem szakemberei képviselték. A magyar Nemzetgazdasági Minisztériumot a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetősége képviselte a tanácskozáson, Szakáli Lóránt főosztályvezető ismertette az Új Széchenyi Terv részleteit. A helyi szakértők meghatároztak egy kivitelezési ütemtervet, az első vitairatot a júliusi tusnádi XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mutatják be. Elképzelések szerint a Mikó-terv magyarországi, európai és helyi forrásokat vonna be hosszú távú célzott gazdaságfejlesztési program megvalósításába. László János, az EMNT gazdasági szakbizottságának elnöke Jakabos Jankát, az EMNT sepsiszéki elnökét nevezte ki a projekt koordinátorának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenötödik márczius
Másfél évtizeddel ezelőtt Székelyudvarhely főterén, a Patkóban sokezer embernek dübörögtem a Csatadalt – egy átlagos Petőfi-verset –, és közben azért imádkoztam, hogy egyszer majd legalább ennyi ember előtt a Nemzeti dalt is elszavalhassam... Jó Miklós Feri bátyám, derék magyartanárunk, aki egy ideje szintén Kolozsváron él, a megmondhatója, mennyit nyüszköltem én ekkor! A Nemzeti dal nem az a vers, amit Kányádi Sándor anekdotájával élve „mondani kell”. Ennek megkerülhetetlen pátosza van, így hát szavalom, tizenöt év múltán Kolozsvárott, a Kolozsvári Magyar Diáktanács szervezésében zajló ifjúsági ünnepségen, amolyan beugróként. A szolgálatos Petőfisándort mondvacsinált okokból nem engedték a színpad közelébe. Helyette vagyok én, a szervezők leleménye szerint egy patinás belvárosi polgárháznak a XXI. századhoz igazított emeleti ablakából. Termopán hazafiság. Értem is a derültséget, amint végigmorajlik az ifjúságon, én sem egészen erre vártam. De mégis: balra tőlem a szomszéd szobából gőgicsélt fel egykoron igazságos Mátyás, szemközt pedig nagy nemzeti egységben a Sapientia (Bocskai-ház) és a Röser-antikvárium falai visszhangozzák, hogy „…rabok tovább nem leszünk!” Ilyen még Udvarhelyen sincsen!
Úgy érzem itt magam az ablakban, mint a Kalapos Band próbáin és koncertjein: minden aktív résztvevő legalább 15 évvel fiatalabb nálam. A Mátyás-ház előtt éppen elegen vagyunk ahhoz, hogy a rögtönzött színpadot körülálljuk, de nem annyian, hogy a biztosításunkra kivezényelt karhatalmistáknak oda kellene figyelniük a tömeghangulatra. Vannak legalább harminc-valahányan. Bizonyára sokukban megfordul a gondolat: miért kell nekik a környéken ácsorogni, valahányszor a magyarok a templomba mennek? De teszik a dolgukat a mi pénzünkért: őriznek és védenek, míg a színpadon, a kolozsvári telefonháztól kőhajításnyira most a Kisbogáncs rokolyái kergetőznek.
„Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?” (Kányádi Sándor – Fekete-piros)
Kis csoportokba verődve művelődnek, unatkoznak, beszélgetnek a rend őrei, arra várnak, hogy ezek a gyermekemberek elzúgják ihaj-csuhaj forradalmukat, aztán mindenki mehessen haza szépen. Kossuth-nóta reloaded: „Éljen a magyar szabadság, menjetek haza!”
Otthon kellemetlen impulzusok érnek. Még mindig sok a mosatlan a kagylóban, ráadásul Csíkszeredában egy izomagyú „történelmi, tájékoztató jellegű akció” keretében nyilvános tárgyalást rendezett az utcán és felakasztotta Avram Iancu szalmabábuját. Ki reagáljon rá a televízióban, ha nem éppen egy magyarfaló? Akinek – az most mellékes, mennyire rasszista érvekkel motiválja – történetesen igaza van: ez egy barbár szertartás a XXI. században, amely éppen abba az ázsiai sötétségbe röpít vissza minket, ahová kívánnának sokan. Ez nem holmi „kisze, kisze, orra pisze” farsangi bábuégetés, hanem egy ünneplő közösség méltóságának és egy másik, tolerálni tanuló közösség érzékenységének arculcsapása. Ugyanaz az ármány, amely kijátszotta negyvennyolcban Kossuth és a magyar szabadságharc ellen a nemzetiségeket. A hírek tehát fő műsoridőben, a japán apokalipszis és Monica Columbeanu családi szappanoperája között idén sem egy méltóságteljes ünnepségről szólnak… Oldandó a feszültséget előkerül egy történelmi csemege, miszerint Avram Iancu szeretője, életének megmentője mégiscsak egy abrudbányai magyar lány, bizonyos Farkas Johanna lett volna!
Ezek után már az sem zavar, hogy az anyaországba szakadt hazánkfiainál az eszmebarikád egyik oldalán fülkeforradalmat, a másikon alkotmányos puccsot emlegetnek. Pedig ama nevezetes 12 pont, amelyre még a barikád tetején egyensúlyozók is szívesen hivatkoznak, ezzel a felszólítással – mintegy ünnepélyes preambulummal – kezdődik: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” A mondat végére szelíden csak pontot és nem forradalmi felkiáltójelet tettek a negyvennyolcas szövegezők. De kit érdekel az ilyesmi, ha már a történészek is azon vitatkoznak a köztelevízióban, vajon a kokárda kötésére vonatkoznak-e heraldikai szabályok, vagy sem? Hogy belülről kifelé olvasandó-e a hazafiság vagy kívülről befele. Lehet, hogy az én kokárdám is olaszosan van kötve? Garibaldi csálé, pardon: csárdás kis kalapján ott loboghatott Kossuth nevével a nemzetiszín szalag, nóta bizonyítja! Akkor ki annak a megmondhatója, hogy ne éppen Garibaldit ünnepljem olaszos kokárdámmal?
LACZKÓ VASS RÓBERT , Szabadság (Kolozsvár)

Tudjuk, hogy rossz, mégis követjük
Konferencia református pedagógusok számára
A Romániai Református Pedagógiai Intézet, a budapesti Református Pedagógiai Intézet és a hollandiai OGO Alapítvány támogatásával március 18-18-én Kolozsváron pedagógus-konferenciát szervezett médianevelés témakörben. A résztvevők – református kollégiumaink és óvodáink pedagógusai – a felkért előadók segítségével az új médiatartalmak gyerekekre/diákokra gyakorolt hatásáról és az ezekhez kapcsolható nevelési projektek kérdéseiről tanácskoztak.
Bustya János kolozsvári RPI igazgató köszöntője után előadást tartott Mostis Gergő, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója.
A konferencia zárásaként Tőkés Gyöngyvér, a Sapientia EMTE tanára Az erdélyi középiskolások digitális médiaműveltsége és részvételük az új médiakommunikációban című előadása hangzott el.
Somogyi Győző. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fiatal műszakiak tanácskozása
Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap megnyitották a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát (FMTÜ), amelyet idén 16. alkalommal rendeznek meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) védnöksége alatt. Az esemény célja változatlan: az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A konferencián köszöntő beszédét mondott Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke, aki kiemelte, hogy az idén 145 erdélyi, felvidéki és anyaországi szerző, 14 egyetemről és 5 tudományos intézetből, 88 dolgozatot mutat be, amelyeket az EME Digitális Adattára révén tesznek közzé. Gyenge Csaba, az EME alelnöke, a MTA külső tagja, az évről évre növekvő részvételre és az előadások színvonalának emelkedésére hívta fel a figyelmet. Rövid köszöntőt mondott még Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Máté Márton (Sapientia EMTE), Csibi Vencel (KAB-elnök, MTA-külső tag), Tisza Miklós (Miskolci Egyetem), Szigeti Ferenc (Nyíregyházi Főiskola) és Végvári Ferenc (Kecskeméti Főiskola). A megnyitón jelen volt Dunai Péter kolozsvári magyar konzul is.
Délelőtt két plenáris előadás hangzott el, majd délután hat szekcióban folytatódott a rendezvény az EME központi székházában és a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának toronyépületében.
Az esti fogadáson megjelent Németh Tamás, az MTA főtitkára, és helyettese, Csépe Valéria. Szabadság (Kolozsvár)

Tisztújítás a Pedagógusszövetségnél
"Szolgálatról van szó, nem pénzről és hatalomról..."
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) szombaton Szovátafürdőn tartotta éves közgyűlését. Rendkívüli jellegét az adta, hogy tisztújításra is sor került: az elnöki tisztséget húsz éven át betöltő Lászlófy Pál-István visszavonult, helyette a küldöttgyűlés Burus-Siklódi Botond főtitkárt választotta meg e funkcióra. "Törés nélkül folytatni az elkezdett munkát, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát" – határozta meg a tisztséggel járó fő feladatokat az új elnök.
Az RMPSZ közgyűlésén a szokásos tevékenységi beszámolók (elnöki, pénzügyi, oktatási központok igazgatóinak, az Ábel kiadó) elhangzása után került sor az alapszabályzat módosítására, ugyanakkor elfogadták a következő 5 évre vonatkozó programot is. A szakmai szervezetet 20 éve vezető Lászlófy Pál-István lapunknak elmondta, nagy erkölcsi felelősséggel járó munka hárul az elnökre, és két évtized után, elérve a 72 éves életkort, úgy érezte, ideje átadnia helyét annak, aki ezt a munkát tovább tudja vinni kellő alázattal, becsülettel. Az elmúlt években sikerült megtartani a jó kapcsolatot minden magyarországi párttal, sikerült megtartani az egyensúlyt a szövetségben. "Húsz év alatt minden magyar párttal jó kapcsolatot tartottunk, hiszen a működésünket az anyaország támogatja, enélkül nem tudtuk volna a fejlesztéseinket megvalósítani" – mondta a leköszönt elnök. Aki úgy vélte, az új tanügyi törvény alkalmazásával annyi feladat fog a szövetségre hárulni, akarva-akaratlan, hogy ha ennek megfelel szakmai szinten, nagyon jó lesz. "Eddig soha nem történt meg, hogy a romániai szakminisztérium mint szakmai szövetséget konzultációra hívjon minket, illetve felkérjen, hogy szaktestületekben tevékenykedjünk az alkalmazási normák, módszertanok kidolgozása érdekében. Ami nemcsak azért fontos, hogy nemzetiségi szempontból megvédjük érdekeinket, hanem azért is, hogy az általános tanügyi kérdésekhez is hozzá tudjunk szólni. Ez nagy kihívás. A törvény további sorsával kapcsolatosan nincsenek nagy reményeim, az ellenzék át akarja venni a hatalmat, és fenyegetőzik, hogy ha ez megtörténik, a tanügyi törvénynek vége" – tette hozzá. A tisztújítást megelőzően a közgyűlés módosította az alapszabályzatot, amely tartalmilag nem sokat módosult, de formájában egységesebbé vált. Négyévente kötelezővé tették a tisztújítást, a küldöttek megválasztása demokratikusabb úton történik, a tehetséggondozás az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az ötéves programban. "Céljaink nem változnak, a minőségi oktatás, az érdekvédelem továbbra is megmarad" – mondta Lászlófy Pál-István. A tisztújítást megelőző időszakban pályázati támogatásnak köszönhetően sikerült megszervezni az elnökjelöltnek és az alelnökjelölteknek a bemutatkozását Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, szakmai előadások keretében. Két hét alatt mintegy ötszáz pedagógus részvételével komoly szakmai fórumot tartottak, hogy a szervezet kiválaszthassa és megválaszthassa azt a személyt, aki az elkövetkezőkben betölti az elnöki illetve a három alelnöki tisztséget. A volt elnök hangsúlyozta, szolgálatról van szó, nem hatalmi pozícióról, ezért nem jár sok pénz, de annál nagyobb felelősség. A küldöttgyűlés jelen levő 70 tagja Burus- Siklódi Botondot választotta meg elnöknek, Halász Ferenc történelemtanárt, Virág Erzsébet magyartanárt, és Kiss Imre matematikatanárt alelnöknek, a visszavonult, bizalmat megköszönő, megható búcsúbeszédet mondó Lászlófy Pál-Istvánt pedig örökös tiszteletbeli elnöknek. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével dr. Szantner Viktor, a magyar oktatási államtitkárság kabinetfőnöke, Király András, a román oktatási minisztérium államtitkára, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az RMPSZ új vezetője, Burus-Siklódi Botond hangsúlyozta, a megkezdett munkát törés nélkül szeretné továbbvinni, az előző elnökség által magasra emelt mércét tartani, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát, megfelelni a kihívásoknak, elvárásoknak.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Matonyi: töretlenül támogatjuk a Sapientiát
Néhány perccel ezelőtt ért véget a Martonyi János magyar külügyminiszter és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége közti találkozó, amelyen többek között Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid Lászó rektor, Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti kar dékánja, illetve Szilágyi Pál volt rektor vett részt.
A találkozót követően Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke elmondta: tájékoztatta a magas rangú anyaországi vendéget arról, hogy az elmúlt 10 évben milyen fejlesztéseket eszközöltek az egyetemen. – A miniszter úr biztosított arról, hogy Magyarország töretlenül támogatja a Sapientiát, mert szerinte is fontos, hogy egy ilyen jelentős egyetemen magyar nyelven tanulhat az ifjúság.
Ugyanakkor Dávid László rektor tolmácsolta a miniszter által mondottakat: Martonyi szerint a Sapientia a Kárpát-medence egyik meghatározó felsőfokú oktatási intézménye. Szabadság (Kolozsvár)

Identitásunk a kollektív jogok elismerésétől függ – Elégedett a magyar külügyminiszter a magyar-román kapcsolatokkal
Kedvenc témájáról, Közép-Európa jelenéről és jövőjéről tartott előadást Martonyi János, Magyarország külügyminiszere tegnap, Kolozsváron a Központi EgyetEMI Könyvtárban. Ezt megelőzően ellátogatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karára és a Babeş–Bolyai Tudományegyetemre. Előadásában Martonyi János kifejtette: Közép-Európa országait a közös érdekek hozzák közel egymáshoz. Úgy vélte: egy közösség identitásának megőrzéséhez el kell ismerni az őt megillető kollektív jogokat is. Az előadásban szó esett még Magyarország EU-elnökségi célkitűzéseiről, az EU-bővítés folytatásáról. A konferencia utáni sajtótájékoztatón Martonyi hangot adott azon meggyőződésének, hogy a magyar–román kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók, mint most. A miniszter végül Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és mások kíséretében Sorin Apostu polgármesterrel tárgyalt.
Martonyi János előadása kezdetén egy régebbi írásából idézett, amelynek lényege az volt: a közép-európaiság lelkiállapot, érzés, hangulat. Ez utóbbi mögött ott van az állandó jelen a gazdasági és politikai realitásaival. – Különleges élmény, hogy kolozsvári születésűként itt beszélhetek a kedvenc témámról: Közép-Európa jelenéről és jövőjéről. A valóság nem függ a politikai nyilatkozatoktól, a minket körülvevő realitás az államhatalomtól függetlenül létezik, és folyamatosan változik. Nyolc évvel ezelőtt vetettem papírra ezeket a sorokat. Azóta Magyarország és Románia belépett az EU-tagállamok sorába, ami pedig alapvető átalakulást hozott – kezdte Martonyi. – Közép-Európában szükség van az európai integrációra, mert ez biztosítja a lehetőséget a felemelkedésre. Az európai integrációs folyamatok az összmagyarság előnyére és hasznára válhatnak, ha élünk az adott lehetőségekkel – tette hozzá a külügyminiszter.
Közös érdekeink összekötnek
A tárcavezető úgy vélte: miután évtizedek óta a Közép-Európában élő népek egymás között versengtek azért, hogy melyik nép, milyen nyugati nagyhatalommal építsen ki jó kapcsolatokat, most kezdünk rájönni, közös érdekeink erősebbek, mint azok, amelyek nyugat-európai nagyhatalmakhoz fűznek. – Érdekeink a legtöbb területen azonosak, vagy legalábbis közel állnak egymáshoz. Az unió kohéziós politikája a tagállamok közti gazdasági különbségek tompítását célozza, és ennek a kedvezményezettjei az új tagállamok. Másrészt pedig Magyarország és Románia esetében egyértelmű az, hogy a közös agrárpolitika nélkül nincs integráció! Közelítik a magyar és a román diplomáciát az energiapolitika terén észlelt közös szempontok, érdekek – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Martonyi beszédében kitért arra is, hogy nem létezik sokszínűség identitás nélkül. – Nyelvi, kulturális és nemzeti identitásunk megőrzése céljából el kell ismerni a közösségi, azaz a kollektív jogokat még akkor is, ha ezeket több nyugat-európai ország nem akarja elfogadni. A központosított államapparátus helyett decentralizált közigazgatásra van szükség, amely elismeri egy-egy közösség döntéshozatali jogát saját ügyeiben, tehát nagyobb önállóságot biztosít.
Az EU-elnökséget jelenleg betöltő Magyarország elsődleges célkitűzése az erős Európa megteremtése. – Ha 2011. június végén Európa erősebb lesz, akkor ebben Magyarországnak is része van – nyilatkozta.
S hogy milyennek látja Martonyi Európát? Elsősorban befogadónak mind a 10–12 milliós európai roma közösséggel szemben, mind a jövőbeli EU-bővítések tekintetében. – Európa jövője ott van, ahol a kreativitást, az alkotókészséget útnak indítják. Közép-európai politikánk, Európa-politikánk és nemzetstratégiánk összhangban állnak egymással. A magyar–román kapcsolatok soha nem voltak még ilyen jók! – figyelmeztetett Martonyi, majd a következőképpen zárta beszédét: „azért vagyok itt, mert minden magyar felelős minden magyarért”.
Folytatódik a csatlakozási folyamat
Az előadás után Martonyi válaszolt a jelenlévők kérdéseire. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogyan lehet visszaszorítani a sovinizmust? A külügyminiszter úgy vélekedett: a sovinizmus minden országban jelen van bizonyos mértékben. – Az agresszív nacionalizmus kockázatot jelent, de az európai fiatalok kezdik felismerni, hogy a sovinizmusnál erősebbek azok a közös érdekek, amelyek összekötnek két népet – tette hozzá. A Duna-stratégiáról a miniszter kifejtette: ez olyan szimbólum, amely kifejezi a közép-európaiságot és a népek, népcsoportok befogadását.
Megtudtuk: EU-elnökként Magyarország arra törekszik, hogy Horvátország EU-csatlakozását június végéig lezárják, Törökország integrációja sokkal későbbre várható. Moldova Köztársaság csatlakozásáról pedig bizakodóan annyit nyilatkozott, hogy „végigjárja az utat, amely elvezet az EU-tagsághoz, ám időpontról még nem beszélhetnek”. – Nem mindegy, hogyan hozzuk ki Kelet-Európát a perifériából – tette hozzá Martonyi.
A Sapientia EMTE-n tett Martonyi-látogatás után Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke a sajtónak azt nyilatkozta: – Elmondtuk, milyen fejlesztéseket eszközöltünk az egyetemen az elmúlt tíz év alatt, a miniszter pedig biztosított arról, hogy Magyarország töretlenül támogatja egyetemünket – mondta Kató. Dávid László, a Sapientia rektora úgy fogalmazott: Martonyi a Kárpát-medence meghatározó egyetemének nevezte a felsőoktatási intézményt.
Biztató üzenetű látogatás
A BBTE rektorhelyettese, Magyari Tivadar bemutatta a vendégnek az egyetem magyar tagozatát, kiemelve annak az utóbbi években elért eredményeit, de bírálva a romániai felsőoktatási rendszert, melynek negatívumai sokszorosan sújtják a kisebbségi felsőoktatást. A BBTE magyar tagozatának vezetője rámutatott: az egyetem magyar tagozata szinte az összes magyarországi egyetemmel napi kapcsolatban van, az intézetben évente mintegy százötven-kétszáz magyarországi vendégprofesszor is tanít. Az egyetem diákjai közül többen féléves képzési időt töltenek el magyarországi egyetemeken. – A külügyminiszter látogatása is bíztató üzenet, hogy az új magyar kormány kiemelten figyel a határon túli magyar felsőoktatásra is, ezen belül a Babeş–Bolyai magyar tagozatára. Megtisztelő, hogy a kolozsvári születésű Martonyi professzor, aki ahhoz a szegedi tudományegyetemhez kötődik – volt eminens diákként és jogászprofesszorként – amely a kolozsvári egyetem első számú partnere jelenleg, elfogadta a Sapientia Egyetemmel közös meghívásunkat – tudtuk meg a rektorhelyettes közleményéből. Szabadság (Kolozsvár)

Martonyi: Töretlenül támogatjuk a Sapientiát
Néhány perccel ezelőtt ért véget a Martonyi János magyar külügyminiszter és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége közti találkozó, amelyen többek között Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid Lászó rektor, Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti kar dékánja, illetve Szilágyi Pál volt rektor vett részt.
A találkozót követően Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke elmondta: tájékoztatta a magas rangú anyaországi vendéget arról, hogy az elmúlt 10 évben milyen fejlesztéseket eszközöltek az egyetemen. – A miniszter úr biztosított arról, hogy Magyarország töretlenül támogatja a Sapientiát, mert szerinte is fontos, hogy egy ilyen jelentős egyetemen magyar nyelven tanulhat az ifjúság.
Ugyanakkor Dávid László rektor tolmácsolta a miniszter által mondottakat: Martonyi szerint a Sapientia a Kárpát-medence egyik meghatározó felsőfokú oktatási intézménye. Szabadság (Kolozsvár)

Martonyi egyetemi vezetőkkel találkozott Kolozsváron, tárgyalt az RMDSZ elnökével is
A közösségek önrendelkezéshez, a nyelvi és kulturális identitáshoz való jogának elismerése szükséges ahhoz, hogy a közép-európai neurózisokat eloszlassuk, a létező feszültségeket felszámoljuk – hangsúlyozta tegnap Kolozsváron Martonyi János magyar külügyminiszter.
Az egyetemi könyvtár dísztermében Közép-Európa jelene és jövője című előadása keretében a budapesti politikus úgy fogalmazott, a térség nyelvi és vallási sokszínűsége a kreativitás, de az állandó feszültség forrása is volt egyben. „Közép-Európa tulajdonképpen Európa, csak magasabb fordulatszámmal. Évtizedeken keresztül a közép-európai nemzetek a versenyt úgy képzelték el, hogy ki tudja a lehető legjobb, legerősebb nyugat-európai szövetségest megnyerni magának” – jelentette ki Martonyi.
A magyar külügyi tárca vezetője ugyanakkor elmondta: a közép-európai államok egyre inkább rájönnek arra, hogy a közös érdekeik fontosabbak, mint az, ami egyik-másik nyugati országhoz kapcsolja őket. A külügyminiszter többek közt az Európai Unió kohéziós politikáját, valamint az uniós agrárpolitikát említette, amelynek megmaradása közös érdek, annak ellenére hogy a gazdaságilag fejlettebb Szlovéniának ez kevésbé lényeges, de Magyarországnak, Romániának, Lengyelországnak és Szlovákiának egyformán fontos. Megismételte: Magyarország továbbra is latba veti uniós elnökségéből fakadó minden erejét Románia és Bulgária schengeni csatlakozása érdekében. A miniszter kolozsvári látogatása során egyházi vezetőkkel áttekintette az egyházaknak a nemzetpolitikában betöltött szerepét.
A főpapok felhívták a figyelmet a demográfiai, a tulajdon-visszaszolgáltatási és az oktatási gondokra. A külügyminiszter biztosította az egyházi vezetőket, hogy a magyar kormány tisztában van az egyházak kiemelkedő nemzetpolitikai jelentőségével, és ennek megfelelően támogatja tevékenységüket. Ezután Martonyi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári központjában tett látogatást. Itt kifejtette: az önálló magyar oktatásra szükség van, és ennek értelemszerűen kiemelkedően fontos eleme a magyar kormány által alapított és finanszírozott Sapientia. A magyar diplomácia vezetője találkozott Andrei Margával, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorával, akivel a romániai felsőoktatás általános állapotáról és az egyetemen működő, magyar nyelven magyar diákokat oktató részlegek helyzetéről tájékozódott. Ez utóbbi volt a fő téma azon a külön megbeszélésen is, amelyet a miniszter Magyari Tivadarral, a BBTE magyar rektorhelyettesével folytatott.
Ezen egyebek mellett elhangzott: az úgynevezett magyar oktatási vonal további lehetőségei attól is nagyban függnek, hogy miként alakul az új román oktatási törvénynek a főiskolákra és egyetemekre vonatkozó része. Sorin Apostu kolozsvári polgármester és László Attila, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere a Martonyi Jánossal folytatott megbeszélésen elsősorban a város gazdasági fejlődéséről beszélt. Martonyi János szóba hozta a magyar nyelvű feliratok és általában a kolozsvári magyar jelenlét kérdéseit. A külügyminiszter kolozsvári látogatása munkaebéddel végződött, amelyen Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével találkozott.
A megbeszélésen érintették a magyar–román kapcsolatok és a nemzetpolitika egyéb fontos kérdését. Megállapították: a magyar kisebbség jogainak bővítése érdekében nagyon fontos, hogy a következő romániai népszámláláson minél többen vallják magukat magyarnak, és a magyar választópolgárok minél aktívabban vegyenek részt ahelyhatósági és parlamenti választásokon.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Önálló intézmény és egyenjogúság
Amíg a mai állapotokon nem tudunk gyökeresen változtatni, az erdélyi magyar felsőoktatásról nem lehet eleget beszélni. Amíg a körülbelül 35 000 magyar egyetemistának mindössze egyharmada végzi tanulmányait anyanyelvén, addig a tényfeltárást nem lehet nem a bajok forrásának felkutatásával és orvoslására tett javaslatokkal kiegészíteni.
A Kolozsvárott nemrég bemutatott új kiadvány, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai szerint a magyarul tanulók alacsony számarányát diszkriminatív hatású szűk keresztmetszet okozza. A hazai szakkínálatnak ugyanis mindössze egyharmada hallgatható magyarul. Az állami román felsőoktatási rendszer tehát a magyart mint tannyelvet, a magyar diákot mint potenciális hallgatót eleve hátrányos helyzetbe hozza azzal, hogy az egyetemi felépítmény a román tannyelv hegemóniájára épül, s már eleve aszimmetrikus. Minden három szakból csak egyben kínálkozik lehetőség arra, hogy magyarul is oktassák, illetve válasszák, s ezzel három közül két magyar diákot megfosztanak a választás lehetőségétől. Ilyen körülmények között azt sem tudhatjuk tisztán, a magyar pályázók közül ki az, aki, ha tehetné, önként döntene a román tannyelv mellett, abban viszont biztosak lehetünk, sokan kényszerűségből folyamodnak e megoldáshoz. A diszkrimináció ténye tagadhatatlan, s a helyzetet csak úgy lehetne orvosolni, ha az állam szimmetrikus szakkínálati rendszer felállítására törekedne. Lévén szó egy társnemzeti státust igénylő és érdemlő népközösségről. E státus hasonló nemzetrészeket (számarány, művelődési hagyományok és helyzet) több uniós országban már megillet.
Kiderül a fentiekből, hogy a magyar állam által támogatott Sapientia – EMTE, bár nagyban enyhített a szakkínálat csonka voltán, s ezrek számára tette hozzáférhetővé új régiókban is az anyanyelvű képzést és érvényesülést, az alapvetően hátrányos helyzetet felszámolni nem tudta, nem is tudhatta. Nem vitás, hogy az orvoslás főleg és mindenekelőtt román állami feladat és kötelesség volt és marad. Minden 1990 utáni relatív, kisebb-nagyobb javulás ellenére, ami az állami rendszerből nekünk jutott, egy másik alapvető rákfenében is szenved. A megoldáskeresést és a kibontakozást elgáncsolja a magyar, ún. “vonalak” teljes önállótlansága, úgyszólván betervezett szervezeti bénasága. Egy önálló egyetem, ami nincs, egy valóban önigazgató tagozat, ami szintén nincs, és aminek létrejöttét jobb ügyhöz méltó makacssággal és leleményességgel gáncsolják el húsz éve – az tudná felmérni a magyar diákság reális továbbtanulási igényeit, az lenne képes a szűkös szakkínálatot oly módon bővíteni, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és gondoskodjék a minőségiszint-emelésről. Amíg ezzel nem rendelkezünk, a mai állapotok csak az érettségizettek kiszolgáltatottságát növelik, a beolvasztást erőltetik, a magyar kultúrát pedig súlyosan károsítják.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Replika Tusványosra, az egyetem alapkő letételén elhangzottakra, új tanügyi törvényre
Gesztusok korszakát éljük
A Sapientia egyetem tízéves. Visszatekintésre érdemes múlt, lehet ünnepelni. Ez az egyetemi hálózat a magyarság stratégiai kérdésévé vált, és a magyar tudományos élet jelentős központjait alakította ki, azonban a magyarságérdek szempontjából igen fontos, hogy mekkora most ez az egyetem, és mekkora lehetne? A nagyságrendjével és hatósugarával hogyan illeszkedik az erdélyi magyarság nagyságrendjéhez és elvárásaihoz? Mit tud lefedni ez az intézet az erdélyi magyar felsőoktatási igényből, mert az öröm teljességéhez ez is hozzátartozik. Ennek az intézetnek a diákjai sajnos, a jelenleg felsőoktatásban tanuló magyaroknak alig 8%-a, s még sajnálatosabb, hogy ez az arány jóval kevesebb, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy arányainkhoz mérten s az egyenlő esélyek biztosításához 65 ezer magyar gyereknek kellene tanulnia a felsőoktatásban Romániában.
Örömünkre szolgál, hogy mindebbe a magyar állam évi két milliárd forintot fektet. Szép anyaországi gesztus, s a lelke rajta, hogy ez mindig ilyen nagy maradjon. Várható azonban, hogy míg a világ, ez így legyen? Így is, ebben az egysíkúan strukturált felsőoktatási rendszerben a magyar egyetemistáknak több mint a fele román nyelven tanul. A kérdés, hogy az a közel 8% mennyire oldhatja meg a jövőben a már beszűkített oktatás miatt kialakult alulképzettség nyomorát? Ha van ilyen nyomor, az diszkrimináció. Akkor még inkább igaz az, hogy a magyar állam, a nagyságrendtől eltekintve is szépen teljesíti erkölcsi kötelességét, míg a román állam a kutyakötelezettségét sem. Az egyik fizet, a másik hunyó marad.
Ha megnézzük jobban, hogy kire is tartozik saját polgárai oktatási-nevelési költségeinek a fedezése, másként látjuk román–magyar közéletünket. Kérdés, hogy miért veszi át a magyar állam ezt a kötelességet a román államtól? Nincs helye milliárdjainak akár otthon, akár határokon túl? Igaz, jó helyre került az eddig elköltött kb. 20 milliárd. Átvenni a kötelezettséget a román államtól nem tekinthető ugyan pazarló gesztusnak, de felmerül a kérdés: a magyar adomány a román költségvetés mentesítésére szolgál? Szép gesztus: nemcsak az erdélyi magyarok gondjainak enyhítésére, hanem történelmileg is, nemzetközi téren is „izgalmas” újdonság a román költségvetést kímélő gesztus.
Nemcsak nagy öröm az erdélyi magyarok számára egy önálló magyar egyetem létrehozása, még ha az olyan pici is, mint a Sapientia, hanem megoldást kereső nagy ügy. De kérdezhetjük: miféle egyetem ez? Magánegyetem? Nem, mert állam finanszírozza, még ha „idegen” is. Tulajdonosa van? Ki az? Az egyházak? Ez „világkuriózum”, mert más állam finanszírozza más állam „magánegyetemét”, és az egyháztól költségmentes patronálást élvez. „Milyen egyveleg ez?” – vette ki a szót a kétkedők szájából, a Sapientia alapításakor a kőletétel alkalmából beszélő, erdélyi szívekhez nőtt magyar államtitkár. Ha nem is akadémikus szóhasználat az „egyveleg”, mégis van valami igaz benne. Még jobban hangzik az a fogalom, hogy ez egy sikeres és dicséretes pótmegoldás. Nehéz azonban szemet hunyni a tények felett, mely szerint könnyebb egy államnak elfogadni, hogy más állam költségvetéséből egyetemet hozzanak létre és tartsanak fenn, mint teljesíteni kötelességét saját állampolgáraival szemben. Sőt, a haszonélvezők (az erdélyi magyarok) politikusainak is könnyebb erre hangolódni, mint kiharcolni védenceik jogát egy önálló állami felsőoktatási intézményhez.
Megalapozottan kérdezzük, hogy mindez helyettesítheti az állami magyar egyetemet? Lemondunk eddigi igényeinkről, s beletörődünk magyar egyetemünk megszüntetésének történelmi gyalázatába. abba, hogy nincs esély rehabilitációra?
Igaza van Kató Bélának, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kőletételének az ünnepségen azt mondta: „annyi levert fészek” után most új hajlékot kívánunk építeni. Az a meggyőződése viszont, hogy az elkövetkező néhány hónapban, amikor jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, elmondható lesz, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős lépést tett az egyenjogúság felé – bennem igencsak kételyeket ébreszt. Mindez valójában csak az egyenjogúság hiányának bizonyítása, mert ha adófizetőként egyenlők vagyunk, akkor ráfordítások szempontjából is egyenlőknek kellene lennünk az állam számára, és eszerint – visszaérdemelhetnénk nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeinket.
Az alapkő letételénél jelenlevő, a határon túliak által nagyrabecsült magyar államtitkár szerint, a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Ez is szép és igaz, ha csak ez lenne az egyedüli út. Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét – mondta az államtitkár. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy szakmai akkreditációval rendelkezik, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – összegezte az eddigi eredményeket. Az a meglátása, miszerint: „az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia” – részben igaz, de ugyanakkor kételyeket is ébreszt. Vitathatatlan, hogy mindez magyar külpolitikai siker, azonban túlontúl kis siker ahhoz, hogy kint legyünk az alagútból, hiszen egyetemi alulképzettségünk nem oldódott meg, a román állam pedig semmi lényegeset nem tett az ügyben. Észlelni kellene, hogy ez a „kissé” felnagyított siker elhomályosíthatja a valós jogokat. Külpolitikai sikerről akkor beszélhetünk, ha államközi egyezmény kötelezné Romániát az állami magyar egyetem újraindítására.
Kós Károly hagyakozik így a Kiáltó Szóban: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezt idézi a Sapientia rektora az alapkő-letételkor. Nehéz hinni, hogy az idézet értelmezése alapján egyik ország építsen egyetemet a másik országnak, mert a Kiáltó Szóban az is benne foglaltatik: „Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Ez örök igazság, ha társítjuk a mondáshoz a gondolatot, hogy önálló, saját oktatási rendszer nélkül nincs autonómia sem.
A Sapientia egyetem része az erdélyi önálló magyar oktatási rendszernek. De, ha egy egyetem jövőképe több száz évet ölel fel, arra is kell garancia, hogy soha senki nem zárja el a finanszírozási csapot. Tudott dolog, hogy tíz év alatt vékonyabban is folyt a csap. Tehát a gesztus szép, de ki biztosítja, hogy ez a támogatási forma korszakokat átívelően időtálló lesz?
Tavaly Tusnádon, a nyári szabadegyetemen, „Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal” című panelen az egyik előadáónak, Hantz Péternek nem akadt támogató partnere az állami magyar egyetem visszaállításának ügyében, a három magyar egyetemi képviselővel szemben. Ez a kérdés komolyabb, életbevágóbb ügye a magyarságnak egy tusványosra erőszakolt show-mutatványnál, ahol négy színpadi szereplő „okosakat” mond a bámuló közönségnek. Sajnos, húsz év alatt sem a számtalan, kompetens szakmegnyilvánulás, sem a többszázezres aláírás, sem az államügyekbe keveredett politikai hőzöngőink nem vitték sikerre az állami magyar egyetem ügyét, a tusványosi show-műsor sem volt más, mint kipipálása egy „mégiscsak fontos” ügynek. Hantz állítására, miszerint: „a magyar tagozatoknak nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai önállósága”, hogy „a magyar oktatók mindig csak ilyen-olyan helyettesek, ez örök infantilizmust idéz elő”, illetve, hogy „nem az a gond, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy személyzeti kérdésben nem dönthet önállóan a magyar vonal” – az egyik intézményvezető ellentmondó kérdésfelvetéssel válaszolt: „Hány magyar fiatal maradt le az egyetemi oktatásról, mert nincs magyar állami egyetem?” (sicc!) A másik egyetemvezető szerint: „Lassan lasszóval fogjuk a jelentkezőket az egyetemre, nemigen sikerül betölteni a magyar fiatalok számára rendelkezésre bocsátott helyeket.” (sicc!) A harmadik vezető szerint „a Bolyai Egyetem ma már messze nem azt jelenti, amit 1990-ben annak neveztünk. Nem kivitelezhető az, hogy a régi elképzelés szerint leválasztjuk a hajdani Bolyai Egyetemet a Babeş Egyetemről. Ennek három fő akadálya van: nincs teljes konszenzus a magyar oktatók körében, nincs politikai akarat, illetve az idő elszállt a kilencvenes évek stratégiája fölött.” (sicc!) Ha van egy valóságon alapuló másik igazság, akkor mindez cinizmus volt. Csak arról feledkeznek meg a könnyen nyilatkozók, hogy a szakterületeknek még az egyharmadán sem lehet magyarul tanulni Romániában. A kérdés tehát az: miből válogathat az a magyar gyerek, aki magyarul tanulna?
Az új tanügyi törvény szerint a magyar „vonalnak” nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai döntéshozatali önállósága, a magyar oktatók az egyetemen esetleg helyettesi tisztséget tölthetnek be. S igazából nem az a gond, hogy nincs szakember. Kisebbségi hátrányt valójában az jelent, hogy oktatói kérdésekben nincs döntési hatáskör az egyetem magyar „vonalán”, mert ezekben csak a Szenátus dönthet. Egyoldalú kínálat következtében túlképzés van több társadalomtudományi szakon. A magyarságot érintő egyoldalú struktúrának a következménye, hogy megnő a diplomás munkanélküliek száma, de kevesebb a mérnöki, még kevesebb az agrártudományi (főleg a mezőgazdasági, az erdőmérnöki és állatorvosi), a képzőműveszeti és zeneművészeti képzés. A magyar pedagógusképzés, tanító- és tanárképzés a BBTE-en majdnem monopólium több változatban, de kétes színvonalon.
A tusványosi szegényes vita-panel örvendetes pozitív visszajelzése mégis az, hogy a vitapartner rektor jó ügynek tekintené a Sapientia állami egyetemmé válásának ötletét. Bizonyosan lesznek, akik kiállnak emellett. De ez az ötlet és a tusnádi szerény egyetértés még nem mentesíti magyar társadalmunkat attól, hogy hasonlóan gondolkodó többségi nemzet nélkül, az erdélyi magyarság hosszú távon elhal, szellemi képességének aránytalanságából fakadó „végkimerülésben”.
Kudarcra ítéltségünk fényesen jelesedett egyetemügyben a múlt évi genfi magyar–magyar „boxmeccsen” is, ahol a már itthon is „jól játszó”, Romániát képviselő magyarok – államhatalmat képviselő félként –, mindkét másik magyar csapat játékosai felett kiütéssel győztek. Marad az a sovány vigasz, hogy a mondandónk így is nemzetközi visszhangra talált. Ezt a genfi magyar–magyar vitát nekünk valakik jól kitalálták. Így is gyökeret verhet az agyakba az „árnyékfél” egyetemügye, mivel a másik „felünk” sem seperhette véka alá. A jogosságot nem is seperhetik, mivel az önmagában van, s a genfi találkozó veszteseiből is lehetnek valamikor győztesek.
Ezek után mi, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete képviselőiként, tusványos, genfi találkozó vagy alapkő-letétel előtt és után is valljuk, hantzmódra, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és itthon maradásának megkerülhetetlen útja az önálló állami magyar egyetem visszaállítása. A továbbiakban azt is elmondjuk, hogy miért valljuk ezt.
Császárok, királyok, fejedelmek adtak egyetemet, s egy párt vette el
Az erdélyi magyarság egyetemigénye nem kitaláció, nem a semmiből született ötlet, hanem hosszú történelmi létünkben gyökerezik. Az erdélyi magyarság önálló felsőoktatási intézményrendszerének alapítói a történelem folyamán Báthori István erdélyi fejedelem, Mária Terézia császárné és királynő, Ferenc József császár és király voltak. Az egyetemet 92 éve, román karhatalom foglalta el, s a gyulafehérvári ígéretek ellenére elűzték. A Ferenc József Egyetem Szegedre menekült, majd az 1940. augusztus 30-i Bécsi döntés következményeként visszatér Kolozsvárra. Az egyetemet királyi rendelettel 1945 tavaszán megszüntették, s az intézmény kénytelen volt visszatérni Szegedre. Szovjet javaslatra, s a béketárgyalások kedvező befolyásolása érdekében, I. Mihai román király alapító okirata nyomán 1945. június elsején létrehozták a Bolyai Egyetemet. Azonban nem szántak neki hosszú életet: az 1956-os magyar forradalom hatására, a román párt- és állampolitika nyílt magyarellenes, megfélemlítő és megtorló intézkedéseinek áldozatául esett több száz, többnyire értelmiségi, vagy éppen az egyetem világához tartozó egyetemista és tanár mellett, kiemelt intézményként, az egyetem is. A Bolyai Egyetemet, a Román Munkás Párt Központi Bizottsága Politikai Bürója döntésének alapján, 1959 áprilisában minisztertanácsi rendelettel a Babeş Egyetembe olvasztották. Egyetemügyben inkompetensek politikai döntése volt, amelyben az érintett intézmények képviselőinek nem volt beleszólásuk, s amelynek következménye a magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása lett. A felszámolási intézkedések párhuzamosan érintették az agrártudományi, zene- és képzőművészeti felsőoktatást is. Azok a tanárok, akik ezt nem tudták elfogadni, retorziónak voltak kitéve, s egyesek közülük a végső tiltakozás legkétségbeesettebb módját, az öngyilkosságot választották. (Lásd: Fehér könyv)
A romániai diktatúra 1989-ig tartó korszakában folyamatos és végzetes volt a magyar nyelvű oktatás leépítése. Ennek máig ható következményei fennmaradtak, mivel 1990 után, az ígéretekkel ellentétben sem történt jóvátétel, nem történt meg az önálló állami magyar egyetem restitúciója. Elsősorban ennek tulajdoníthatóan a magyar oktatásnak továbbra sincs olyan intézményi kerete, amely a magyar fiatalok számára valódi esélyegyenlőséget biztosítana a tanulásban s érvényesülésben. Ez nem más, mint a kisebbséggel szembeni diszkrimináció folyamatos fenntartása! Akkor viszont – mondjuk ki félreérthetetlenül – az állami magyar egyetem újraalakításának elhárítása a hatalom részéről Romániában nem más, mint a demokrácia cáfolata. Az viszont, hogy egy antidemokratikus hatalomban miként vesz részt közel tizenöt éve egy magyar politikai alakulat, túl bonyolult, hogy itt és most elemzés tárgyává tegyük. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az önálló állami magyar egyetem hosszú távú talonba helyezése a romániai magyar kisebbségpolitika legsúlyosabb kudarca, és ennek is nyomós szerepe volt és van abban, hogy annyi tehetséges fiatal nem itthon keresi a boldogulást. A politikai vezetésnek elsőrendű feladata és kötelessége, hogy megmaradásunk leglényegesebb kérdésében határozott fellépésekkel, megalkuvás nélkül keresse a megoldást.
A Bolyai Egyetem sorsa nem az egyetemi autonómia keretében oldódhat meg, mert az egyetem ügyében az alapvető döntést politikai szinten, a törvényhozás és a kormány szintjén kell meghozni, az egész közösség érdekeit véve alapul.
Becsapások sorozatából az első a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén megígért teljes oktatási hálózat megtartásának ígérete volt, mert az ígéret ellenére 1919. május 12-én a román hatalom a hadsereg segítségével foglalta el az egyetemet.
Második súlyos becsapás a Bolyai Egyetem egyesítése. Közvetlenül a második világháború befejezése után a román hatóságok ígérgették a kollektív jogokat, s némi pozitív intézkedéseket hoztak, beleértve a magyar kisebbség oktatási intézményeinek működtetését. Megalakult ugyan szovjet hatásra a Bolyai Egyetem, azonban az úgynevezett népi demokrácia, valójában a kommunista diktatúra, az ígéretek ellenére 14 év után felszámolta az önálló magyar felsőoktatást.
A ’89-es reménykeltő fordulatkor az egyetem visszaállításának igénye egyértelműen a magyar kisebbségi kérések egyik igen fontos tételévé lépett elő. Az alakuló demokráciával szembeni általános elvárások, az anyanyelvi közművelődés, a hagyományos művelődési-tudományos intézmények újjászervezése és ezen belül az önálló magyar felsőoktatási rendszer kialakítása sürgőssé vált, s a magyar egyetem újraindításának legitim igénye az érdeklődés középpontjába került. A frissen induló, akkor még reményekkel teli demokrácia, az egyetem ügyében tett ígéreteivel, bíztatóan hatott az erdélyi, különösen a kolozsvári értelmiségre, s gyakorlati lépések megtételére ösztönözte. Ezzel szemben következtek a további sorozatos becsapások.
Történelmi és népességi igényeink jogossága ellenére kezdeményezéseink meghiúsítása mind a becsapások sorába illik. Ma már jól tudjuk, hogy egyetemügyben már a kezdetekkor becsaptak, a rendszerváltás első álnok törvényerejű rendeletével is, amelyet 1989. december 28-án az Országos Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hozott: „A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való teljes jogegyenlőségük megadásának biztosítása”, hamis ígéretnek bizonyult. Mert mi következett?
– A kolozsvári magyar értelmiség 1990. január 8-án tartotta első összejövetelét a Magyar Színház próbatermében, az erdélyi állami magyar egyetem visszaállítási programjának kidolgozása érdekében, azzal a hittel, hogy a demokrácia számunkra is meghozza a várva várt egyenlőséget.
– 1990. január 13-án, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alakuló ülése kimondta: „A Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvintézménye a humán és reáltudományok, az agrártudomány, a pedagógia és a művészeti oktatás terén; létre kell hozni a felsőfokú műszaki, valamint az orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás anyanyelvi intézményeit Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen; magyar egyetemi ösztöndíjban részesíteni hallgatókat hazai, illetve külföldi felsőfokon végzett tanulmányaik idején;” Ezt a kinyilatkozást is csak a kezdeti optimizmus szülte, mert a keserves valóság rácáfolt a szép hiedelmekre.
– Az oktatási szakemberek anyagát, az RMDSZ színekbe öltöztetett első hivatalos dokumentumot felterjesztették Mihai Şora tanügyminiszterhez, ebben kérve a romániai magyar nyelvű felsőoktatás törvényes keretének biztosítását, konkrétan a Kolozsvári Bolyai Egyetem újraindítását. A dokumentumot 1990. január 16-án benyújtották a tanügyi minisztériumhoz abban a hitben, (micsoda naivság), hogy már ősszel indul a magyar UNIVERSITAS.
– A magyar egyetem visszaállításának célkitűzésével időközben megalakult civil szervezet, a Bolyai Társaság szintén petícióban kérte 1990. április 16-án, hogy a román kormány tűzze sürgősen napirendre a Bolyai Tudományegyetem visszaállításának kérdését. Ma már világos, hogy a beadványok a kezdeti ígéretek ellenére sem hatottak.
A román hatalom részéről azóta még három, igen fájó becsapást kellett elszenvednie a magyarságnak egyetem ügyben. Az egyik esetben akkor, amikor Ciorbea kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján vállalta az önálló magyar oktatás visszaállítását óvodától egyetemig, de itthon már kútba esett az ígérete. Újabb becsapás akkor történt, amikor csaléteknek dobta be Radu kormányfő, fél-információk szerint „gyászmagyar javaslatra”, a Petőfi-Schiller egyetemet, amit az RMDSZ is felkarolt, mint a kormányban maradás mentőövét. Kiderült, hogy a Petőfi-Schiller egyetem is csak ámítás (önámítás?) volt. Az önálló állami magyar egyetem megalakításának kérdése továbbra is felkerült az összes magyarságképviseleti választási programokra, de a választások után rögtön az elhallgatás süllyesztőjébe jutott, különösen amikor kormányzási óhajok nyerték el a prioritást. A nagyváradi kongresszus tízedszer foglalta programjába a magyar állami egyetem ügyét. Kérdésünk az, hogy ezután többet tesznek-e ennek érdekében?
Ismét rászedték a magyarságot az új törvénnyel
Az új tanügyi törvény könnyítéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára, amelyeket érdemes üdvözölni, bár ezekben húsz évvel ezelőtt is reménykedett az erdélyi magyarság. A kedvező újdonságok most is csak addig jutottak, különösen a felsőoktatásban, hogy a magyarság másodrendűségét tovább szilárdítsák, mivel az állami magyar egyetem visszaállítását ismét hosszú távra elodázták. Igaz, hogy a felsőoktatásban is, legalábbis látszatra, vannak engedmények, de olyan korlátozó feltételekkel, amelyek akár változatlanul hagyhatják a mostani helyzetet, mert: az önálló állami egyetem újraindítására semmi törvényes esély; az esetleges újdonságok a törvényben névlegesített három, úgynevezett multikulturális egyetemre (Babeş-Bolyai, Marosvásárhelyi Orvosi és Színi) korlátozódnak, s természetszerűleg kizárják a többi intézeteket vonalak vagy départementek létrehozására. Tehát szóba sem jön az erdészet, állatorvosi, agrármérnöki, műszaki, képző- és zeneművészeti anyanyelvű oktatás (amelyekben pedig több évszázados hagyománnyal rendelkezik az erdélyi magyarság), s emiatt számtalan magyar fiatal kénytelen román nyelven tanulni, ha ezeket a szakmákat választaná. Vagy lemond képességéhez kötődő óhajáról.
A magyar szekciók vagy vonalak, départementek érdemi döntéshozásra nem jogosultak, csupán szervezési jogosultsággal ruházza fel őket az új törvény. A jogszabály minden lényegi döntési jogot a három illetékes intézmény szenátusára, és az egyetemi chartára ruház, amelyekben elenyésző a magyarság részvétele, semmi esetre sem döntő képességű.
Lehetséges, hogy a saját területre szűkítet normatív gondolkodásban, a mostani tanügyi törvény nyújtotta kisebb méltányosságok kielégítők. A mostani „kedvezmények” hosszútávra ismét negatívan bebetonozzák lényegi kérdéseinket, mindez pedig bizonyíthatóan tovább táplálja a lemorzsolódás folyamatát.
Az önálló állami egyetem visszaállításának kérdése nemcsak a másodrendűség szimptómájának elviselésével terheli a magyarságot. Mint az értelmiség képzésének kulcsa, máig megoldatlan létkérdés, amely nélkül a magyarság megmaradása tarthatatlan. Számunkra az állami magyar egyetem visszaállítása a romániai demokráciának a sarkköve. E nélkül nincs demokrácia. Húsz év után kérdezhetjük: mit hozott a román, most már az európai demokrácia az erdélyi magyarság számára? Elsősorban elmaradt a megígért restitúció. Másodsorban 20 év alatt sem született olyan lényeges politikai döntés, amely önálló intézményben, állami költségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar felsőoktatásnak. Európai uniós szinten senkit nem zavar egy másfélmilliós nép hosszantartó diszkriminációs állapota? Ez az állapot továbbra sem értelmezhető másként, minthogy a romániai magyar ma is másodrendű állampolgár saját hazájában. Itt és most a másodrendűség fenntartása tudatos, amelyhez az Európai Uniónak nincs különösebb hozzászólása.
Akik beletörődnek ebbe, azok semmibe veszik a történelmi örökséget, vagy a könnyebben érvényesíthető, látszólagos döntéshozatalt rendelik kicsinyes érdekeik alá, szűk látókörükkel elvesztik a távlati lényeglátást, amely szerint felmorzsolódásunk művi útja az alulképzettségünk fenntartása. Jelenleg az erdélyi magyarság legnagyobb katasztrófája (gazdasági állapota mellett) a felsőoktatási deficit. Ezt valakik tudják. Mi nem?
Somai József elnök, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete
Szabadság (Kolozsvár)

A Sapientia Sepsiszentgyörgyön
Készül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztési stratégiája, önálló felsőoktatási intézményünk alighanem történetének új fejezetét kezdheti írni a megnyíló évtizedben. Miután kiböjtölte a “hét szűk esztendőt” (mely nyolc vala), a mai magyar kormányzat támogatásában reménykedve vezetői bejelentették, megépítik a kolozsvári kampuszt, meg a Marosvásárhely melletti koronkai diákszállót, s úgy néz ki, a továbbiakban bővíthető a szakok kínálata és a diáklétszám is.
Sajtóhírekből szemelgettem össze a fentieket, s kiolvasni véltem belőlük azt is, hogy a hálózati egyetemként eddig három helyszínt felölelő intézmény – a fenti kettő mellett fontos pillér még a csíkszeredai – további székelyföldi terjeszkedése sem kizárt. Ezt erősítették meg értesüléseim, s emiatt örvendtem meg a szentgyörgyi polgármester sajtóértekezleten bejelentett ilyen irányú tervének. Mezőgazdasági jellegű szakok indításának tervéről szólt, s úgy véltem, a régió csak üdvözölheti a hírt. Befogadói készségünk kinyilvánításának indokoltsága nem lehet kérdéses, szülők, tovább tanulni kívánó diákok, politikusok, civil szervezetek és mindenki csak nyerhet abból, ha tanügyi hálózatunk tovább gyarapodik, új lehetőségek nyílnak, miként a pár héttel korábbi híradásban áll: állatorvosi, erdő- és vadgazdálkodási, valamint mezőgazdasági szakok jöttek szóba. (Ez így pontosabb meghatározás annál, mint ha pusztán agronómiának neveznénk, mely tényleg részben fedi csupán a fentieket). Igen ám, de a terv alig körvonalazódott, máris felléptek az ellendrukkerek, a kerékkötők, a saját egzisztenciájukat féltők. Lapunk pénteki számában egy kategorikus hang Nem lesz agronómia Sepsiszentgyörgyön cím alatt kéri számon az újságírón, miért nem tájékozódott alaposabban – azaz miért nem őt kérdezte –, merthogy juszt se lesz semmi abból, amiről ír. Az illető szemlátomást a marosvásárhelyi fejlesztés esélyét félti egy esetleges szentgyörgyitől. Korábbi tudósítás szólt arról, hogy nálunk is megszólaltak olyan hangok, melyek szerint a már létező BBTE-s szakok diákutánpótlását apasztaná meg, aki itt új kínálatával merészelne fellépni... A fejlesztés eltervezői nyilván tekintettel lesznek arra, hogy a létező karoknak is jusson hely a nap alatt. Azt hiszem, a városnak érdemes vállalnia a harcot az új szakirányok meghonosításáért. Ezért maradjunk annyiban: a régió csak igényelheti, hogy egy második egyetem is idetelepedjék, s remélhetőleg közelebbről bővebben is beszámolhatunk az ezt szolgáló újabb fejleményekről.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határon átívelő kezdeményezések műhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedő civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési műhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára vezette.
Határtalanul – 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevőit Magyarország kárpátaljai főkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula főtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek előmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlődését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a „térképet” egyazon kultúra alakította. – E műhely keretében próbáltuk összegyűjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlődést generáljunk – mondta a főtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után „felfedezte” az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek „megtörtek”, és bukás következett be a magyar–magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül „átpolitizálták”. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fő cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelő területi együttműködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencéből összesereglett civilek több jól működő szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetőségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élő tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élő emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában „nőjenek” fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
– Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére – mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevői a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

Erdélyi vállalkozók egyesülete a magyar oktatásért és kultúráért
Alapvető fontosságúnak tartja a társadalmi szerepvállalást a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége, amelynek célkitűzései között szerepel az erdélyi magyar oktatás és kultúra támogatása – mondta a szövetség ügyvezető elnöke, Lukács László. 
A magyar oktatás fontosságát kell közvetíteniük a vállalkozóknak az általuk vezetett közösségek, és ezáltal az alkalmazottak családjai felé. A Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke. Lukács László úgy fogalmazott: ha a szülők nem értik meg, hogy már az első osztálytól kezdve magyar iskolába kell járatni a gyerekeket, „nincs miről beszélni”.
Az egyesület további céljai közül kiemelte, hogy a jelenlegi nehéz körülmények közepette stabilizálni kell a vállalkozásokat, amelyek így a társadalmi felelősségvállalásból is ki tudják venni a részüket. Lukács László példaként említette, hogy támogatni tudták a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának felújítását, valamint a székelykeresztúri Orbán Balázs iskola rekonstrukcióját. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly a tusnádfürdői szabadegyetemen közös vállalkozói-diák sátrat állítottak fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. A diákok itt elmondhatták, hol tanulnak és hol szeretnék folytatni munkásságukat, az erről szóló információkat pedig elküldték az egyesület valamennyi tagjának, 450 vállalkozásnak. „Szabad az út, hogy a vállalkozók felvegyék a kapcsolatot a diákokkal” – tette hozzá.
Lukács László beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben az egyesület rendezvényein helyi, erdélyi tehetségek léptek fel, legutóbb például az Erdély hangja verseny nyertesei közül választottak fellépőket, az aukciókon pedig helyi művészek alkotásai kerülnek kalapács alá. A jövőben alapítvány létrehozását is tervezik, amelynek segítségével a tehetségeket díjazhatnák.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Építkezhet a Sapientia, hatezer négyzetméter lesz az új épület alapfelülete
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara kiírta a közbeszerzési eljárást az intézmény új épületének a megépítésére, amit a Tordai út 2–14. szám alatti telken húznak fel, tervek szerint két-három éven belül – jelentette be tegnap Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke és Tonk Márton, az intézmény kolozsvári karának dékánja.
Közölték, az egyetem új ingatlanának alapfelülete mintegy hatezer négyzetméter lesz. A tervek szerint az épület helyet ad egy 240 négyzetméteres föld alatti tv- és filmstúdiónak, amely nemcsak az egyetem, hanem a kolozsvári közösség igényeit is kiszolgálja majd. Az új épületnek két tornya lesz, egy hat- és egy négyemeletes, itt kap helyet a Sapientia 250 férőhelyesre tervezett aulája, amely megfelel majd az uniós szabványoknak, azaz más rendezvényeket is meg lehet benne tartani. Amint kész lesz az új épület, az egyetem felmondja jelenlegi bérleti szerződéseit, a Bocskai-házban csak az egyetem kuratóriuma és a rektori hivatal marad. A közbeszerzési eljárás határideje június 9., a hivatalos eredményhirdetésre várhatóan július 18-án kerül sor. A pályázaton nyertes kivitelezővel várhatóan szeptember 7-éig megkötik a szerződést. A magyar kormány 230 millió forinttal támogatja az építkezést.
Szintén tegnap ünnepélyes keretek közt Bocskai-emléktáblát avattak az egykori erdélyi fejedelem szülőházánál, amely jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának ad otthont. Az emléktábla leleplezését Bocskai István fejedelemmé választásának 406. évfordulójára időzítették a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat keretében működő Bocskai Emlékbizottság kezdeményezésére. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora ünnepi felszólalásában Ady Endrét idézte: Bocskai életének tanulsága, hogy nehéz időkben is lehet építkezni. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere arról beszélt, hogy húsz évvel ezelőtt egy hasonló kezdeményezést még megmosolyogtak volna Kolozsváron, míg most a városi önkormányzatban dolgozó románok is természetesnek vették az emléktábla elhelyezését. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul ugyanakkor arról beszélt, hogy a Bocskai-emléktábla hitelesen jelképezi a magyarok Kárpát-medencei egységét. A diplomata kifejtette: sok háromnyelvű tábla vár még kihelyezésre, köztük a kolozsvári várostábláé is, mely nélkül nem lehet Kolozsváron multikulturalitásról beszélni. Az avatóünnepséget követően Bocskai okleveleiből készült tárlat nyílt a Bocskai-ház előcsarnokában.
Krónika (Kolozsvár)

Bocskai szellemisége, nemcsak emléktáblán
A debreceni Bocskai István Emlékbizottság kezdeményezésére tegnap ünnepélyes keretek között nagy fejedelmünk kolozsvári szülőházának falán háromnyelvű emléktáblát avattak. Miután 1605. február 21-én Nyárádszeredában Erdély fejedelmévé kiáltották ki, a magyarországi rendek Szerencsen 406 éve éppen ezen a napon választották saját fejedelmükké is Bocskait, aki bihari hajdúinak támogatásával sikeresen szállt szembe a török és osztrák katonai erőkkel. Bocskai megteremtette a független Erdélyt, kényszerítette Bécset az alkotmányos különválásra és a protestáns vallások elismerésére. Az avatás után ismertették a Bocskai-házban működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úton megépítendő új épületének a tervét, és megnyitották a Debrecenből származó Bocskai-dokumentumok vándorkiállítását.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke és Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti kar dékánja tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján közölte: április 18-án meghirdették a nyílt pályázatot az új ingatlan megépítésére. A Tordai út 2–14. szám alatti 11 árnyi telken egy-egy hat és kilenc szintes tornyot húznak fel, amelyeket magas folyosó köt össze. A 3689 négyzetméteres új épület négy szaknak, filmstúdiónak, konferenciateremnek, könyvtárnak ad majd otthont. A beruházás hozzávetőlegesen 3 millió euróba kerül, amit egy néhány évvel korábban megvásárolt egyhektáros telek értékesítéséből és a magyar állam támogatásából (idén 230 millió forint) fedeznek. A megvalósítási pályázatok leadási határideje 2011. június 9., a nyertest július 18-án választják ki.
A Bocskai István kolozsvári szülőházának északi oldalán elhelyezett dombormű Györfi Lajos szobrászművész alkotása. A háromnyelvű – magyar, román és angol – emléktábla leleplezésénél Kató Béla a Bocskai életmű legfőbb tanulságára, az ellenállás és az egyensúlyozás mai időszerűségére hívta fel a figyelmet. Dávid László rektor Ady-idézettel érzékeltette, hogy nehéz időkben is lehet sikeresen újat kezdeni. Kolozsvár alpolgármestere, László Attila múltunk iránt megnyilvánuló természetes igényünkről szólt. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul szerint a Kárpát-medencei magyar összefogás jelének vagyunk a tanúi, és a „multikulturális” Kolozsváron még sok hasonló háromnyelvű tábla hiányzik. Halász János (parlamenti államtitkár, Nemzeti Erőforrások Minisztériuma) Bocskai emlékét a jelen és múlt közötti kapocsnak nevezte, akinek szobra a Hősök Terét is díszíti. Bodó Sándor (elnök, Hajdú-Bihar Megyei közgyűlés) az emlékbizottság munkáját dicsérte, Szólláth Tibor (országgyűlési képviselő, Hajdúnánás polgármestere) pedig a nemrég elfogadott új magyar alkotmány szellemében azt sugallta, hogy jó magyarnak lenni Erdélyben. Miske László és Kátai Zoltán korabeli szövegmondó és kobozzenei műsora színezte az ünnepséget. A domborművet Gucsháy Gábor református lelkész áldotta meg.
A Sapientia főépületének előcsarnokában a Hajdú-Bihar Megyei Levéltártól kölcsönzött 14 darab, Bocskaitól származó korabeli latin nyelvű oklevelet állítottak ki. A tárlat néhány hétig látogatható.
Ö. I. B. 
A felirat: Ebben a házban született 1557. január 1-jén Bocskai István Magyarország és Erdély fejedelme.
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgés Bocskai István erdélyi fejedelem és magyar király emléke előtt
A Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzuljaként, a kincses város magyar szellemi-kulturális örökségének őszinte csodálójaként, magyar emberként rendkívüli öröm számomra, hogy a nemes „civitas primaria Transilvaniae”, az egykori fejedelemség első városának lelkes magyar közössége a város egyik legnagyobb szülöttének végre méltó emléket állít. Nagy öröm látni a táblaállítást kezdeményező debreceni Bocskai Emlékbizottság tagjainak lelkesedését, segítő, támogató közreműködését, és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felbecsülhetetlen értékű hagyományápoló, nemzetmegtartó tevékenységét a magyar történelem egyik legnagyobb fejedelme kultuszának megörökítésében. A mai ünnepi alkalom hitelesen jelképezi a Kárpát-medencei magyar nemzeti összefogást, összetartozást.
És nem utolsósorban különlegesen fontos, hogy a gazdag magyar nemzeti múlttal rendelkező, Erdély egyik legnépesebb magyar közösségének 1000 éves otthont adó Kolozsváron, a városhoz méltó módon, háromnyelvű, magyar, román és angol nyelvű tábla hirdeti a törökellenes harcban kiemelkedő, a vallásszabadságért vitézül küzdő, a magyar rendi szabadságot és államiságot sikeresen megvédelmező és fenntartó fejedelem nagyságát. A tábla ráirányítja a város minden lakójának, valamint az ide érkező külföldi vendégeknek a figyelmét egy gazdag történelmi-kulturális örökségre, egyben arra figyelmeztet, hogy Kolozsváron, Cluj-Napocában, Klausenburgban még sok-sok három- vagy többnyelvű tábla vár elhelyezésre, amelyek feladata lesz a valós multikulturalizmus biztosítása, a hiteles történeti és kulturális ismeretek átadása, jelenkornak való hirdetése. Enélkül a város nem lehet, vagy csak papíron lehet többkultúrájú és többnyelvű.
Olyan történelmi nagyságot állít elénk példaképül az emléktábla, aki minden magyar államférfi kortársánál szélesebb társadalmi összefogást tudott teremteni a nemzeti szabadság megóvása, visszaállítása érdekében. Egy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki szabadságharcos szerepét „isteni küldetésként” fogta fel, aki a reformáció harcosaként toleráns állampolitikát alakított ki minden erdélyi, partiumi, magyarországi felekezet, a katolikusok, a reformátusok, a lutheránusok irányában, aki megvédelmezte az akkoriban már kegyetlenül támadott unitáriusokat is a hol katolikus, hol protestáns irányból jövő elnyomástól. Aki a bécsi béke megkötésével megerősítette a Királyi Magyarország és Erdély önálló államiságát, egy olyan széles látókörű államférfi előtt, aki modern külpolitikai elvek mentén, közép-európai együttes, egymásra épülő politikai látásmódban, kontinentális és regionális garanciarendszerek kialakításában, egyfajta korai európai integrációban gondolkodott. Aki érdekegyezést meg együttműködést tudott teremteni és a függetlenségi harc közös érdekeiben kihasználni, más államok mellett a Moldvai és a Havasalföldi Fejedelemségekkel is.
Végül, különösen fontos, hogy tiszteljük és megbecsüljük Bocskai István erdélyi fejedelmet és magyar királyt, nemzetegyesítő tettéért, politikai végrendeletének mottójáért, amelyet szívleljünk meg, Kedves Magyar Honfitársaim, a jelenben és a jövőben egyaránt: „minden magyarnak, bármely határok közé kerül is, kötelessége segítenie egymást!”.
Szilágyi Mátyás főkonzul 
Elhangzott Bocskai István fejedelmünk kolozsvári szülőházának falán tegnap elhelyezett háromnyelvű emléktábla avatásán.
Szabadság (Kolozsvár)

Szórványhelyzet: zsugorodó nemzethatárok
Demográfiailag és gazdaságilag mára a szórvány meggyengült, intézményei fogyatkozóban vannak – mutatott rá a Szórványtanács elnöke a Kettős kisebbségben – előretolt vagy visszamaradt „helyőrségek”? címmel szerdán Budapesten rendezett fórumon.
Bodó Barna politológus szerint ugyanakkor az identitás, a magyarnak megmaradás intézményfüggő. A kolozsvári Sapientia-egyetem tanára kiemelte: vissza kell hozni a nyelv státusát, ne érezzék a kisebbségben élők, hogy nyelvük másodrendű. Ha nem tudatosan viszonyulnak a nyelvhez, nem lehet megőrizni – hangsúlyozta. Kitért arra, hogy ha nemzetpolitikában akarnak gondolkodni, akkor először azt a kérdést kell megfogalmazni, hogy kit tartanak magyarnak, illetve mi az identitástudat és a magyarságtudat – mondta. Értelmezése szerint a szórvány a nemzet határa, és ha nem tekintik annak, és nem támogatják megmaradásában, akkor a nemzet folyamatosan zsugorodik. Mindenkit, aki magát magyarnak vallja, tekintsünk magyarnak – szólított fel. Schöpflin György politológus arról beszélt, hogy akkor ismerjük meg saját magunkat, ha szembenézünk saját sokszínűségünkkel. Úgy véli, sokszor intoleránsak vagyunk a nem budapestiekkel, a határon túliakkal és a külhoniakkal. Ha meg akarjuk érteni, mi a szórvány, ne csak magunkat nézzük, hanem más szórványokat is – fogalmazott. Felidézve a 2004. december 5-i népszavazást, azt mondta, hogy a társadalom jelentős része nem nagyon akarja befogadni a határon túliakat. Udvarhelyi Zsófia, a CDU-CSU parlamenti frakciójának brüsszeli munkatársa arról a lehetőségről beszélt, amely által egy másik kultúra szépségét fel lehet ismerni amellett, hogy valaki megőrzi magyarságát. A magyarok azért, mert kisebb nemzet, mint a német vagy az angol, félnek a másságtól – vélekedett.
Krónika (Kolozsvár)

Hat külhoni magyar tudós vehette át az Arany János-elismeréseket
Hat külhoni magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián a külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-díjakat és -érmeket. Öt tudós a külső tagok fórumán vette át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől az elismeréseket. Az Arany János-életműdíjat Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára az erdélyi magyar tudományos élet, valamint a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés előmozdításában elért kimagasló érdemeiért, az Akadémia közgyűlésén vehette át.
Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjjal ismerték el az erdélyi Bíró Domokost, a fizikai tudományok doktorát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárát, akinek „oktatói, kutatói, eszközfejlesztői munkásságát világviszonylatban jegyzett tudományos eredmények elérése fémjelzi”, valamint Sándor Annát (Szlovákia), a Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének vezetőjét, akinek köszönhetően tanszéke „nagyszerű tudományos, oktatási és emberi közösséggé érett az elmúlt években, meghatározó tényező lett a szlovákiai felsőoktatásban”.
Az Arany János Fiatal Kutatói Díj idei kitüntetettje Pósa Mihály (Szerbia) vegyész, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Gyógyszerészet-tudományi Tanszékének docense, akit oktatói és kutatói munkájáért tüntettek ki. Az Arany János-érem idei díjazottjai Halász Albert (Szlovénia), a lendvai magyar önkormányzat elnöke, aki tudományos, kutatásszervezői, írói, valamint média- és közéleti tevékenységével, valamint Hámos László (Amerikai Egyesült Államok), a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) elnöke, aki „az egyetemes magyarságnak tett szolgálatáért” érdemelte ki az elismerést.
Pálinkás József köszöntőjében a kulturális nemzet összetartozásáról beszélt. „A politikai nemzethez való tartozást egykor a határok szabályozták, azok az érzések viszont, amelyek a kulturális nemzethez való tartozást határozzák meg, sokkal nehezebben megfogalmazhatók, ugyanakkor sokkal fontosabbak” – emelte ki.
Krónika (Kolozsvár)

Állampolgárság: nő a káosz?
A kettős állampolgárság még nagyobb káoszt okozhat az erdélyi magyarok fejében, míg a külhoni magyarok szavazati joga „törésvonalakat” eredményezhet a magyar nemzetben – hangzott el többek között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyílt napján megszervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Kettős állampolgárság és választói jog című vita meghívottja Horváth István szociológus, Székely István politológus és Toró T. Tibor politikus volt, a beszélgetést Bodó Barna, a Természettudományi és Művészeti Kar docense moderálta.
Morális kérdést is felvet a kettős állampolgárság
Bodó Barna vitaindítójában a kettős állampolgárok választójogának jelenleg hatályban levő magyarországi és romániai szabályozását olvasta fel, majd egy sor kérdést tett fel a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek. Kinek járjon a választójog? Csak azoknak, akik az adott állam polgárai, vagy mindenkinek, aki egy adott etnikumhoz, nemzethez tartozik, esetleg bárkinek, aki egy adott országban él, vagy mindazoknak, akikről lényeges döntést hoz az illető ország parlamentje? Lehet-e adófizetéshez kötni a szavazati jogot, illetve szakmai vagy politikai kérdés, hogy ki szavazhat, és ki nem? – hangzottak a kérdések.
Az elsőként megszólaló Horváth István úgy vélte, az állampolgárság egyre inkább kiürülő címke, a legújabb trend szerint csak alap az állam szolgáltatásainak igénybevételéhez, az állampolgárság meglétéből semmi sem következik, a szavazati jog pedig hozzájáruláshoz kötött. Horváth szerint a kettős állampolgárok szavazati joga morális kérdést is felvet: jogod van-e úgy dönteni, hogy nem te viseled a következményeket? A szociológus ugyanakkor azon aggodalmát is kifejezte, hogy a külhoni magyarok szavazati joga „törésvonalakat” eredményezhet a magyar nemzetben, hiszen kérdéses, hogy hogyan fogják értelmezni ezt az anyaországi magyarok. Hozzáfűzte, attól tart, hogy a kettős állampolgárság még nagyobb káoszt okoz az erdélyi magyarok fejében, hiszen az erdélyi magyarok nagy része a romániai eseményeket sem követi, ezért például a magyar anyák kisebb arányban veszik igénybe a román állam azon szolgáltatásait, amelyek egyébként járnak nekik. Székely István politológus leszögezte, szét kell választani az állampolgárságot a szavazati jogtól. Szerinte a külhoni magyarok választójoga azzal is járhat, hogy a magyarországi pártok elkezdik kiépíteni a határon túli politikai intézményeket, és ez akár új munkahelyeket is jelenthet Erdélyben.
Politikai kérdés
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke ellenben leszögezte: a külhoni magyarok választójoga politikai kérdés. Toró Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét idézte: nem az a kérdés, hogy jár-e, hanem hogy milyen formában jár. Arra a felvetésre válaszolva, hogy nem okozhat-e lojalitási problémát a kettős állampolgárság, a politikus kifejtette: a kettő nem mond ellent egymásnak. Úgy vélte, a választójogot nem lehet adófizetéshez kötni, hiszen a parlament nemcsak adóügyekről, gazdasági kérdésekről dönt. Toró szerint az sem érv a külhoni állampolgárok választójogának ellenzésére, hogy ezek nem viselik a döntések következményeit, hiszen mint hangsúlyozta, ez eddig is megtörtént mind a bukaresti, mind a budapesti határozatok esetében.
Kiss-Előd Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Gondolatok és szempontok a kettős állampolgárságról és választói jogról
A kettős állampolgárságról és a szavazati jogról szerveztek panelbeszélgetést kedden délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) az intézmény Természettudományi és Művészeti Karának nyílt napja keretében. Horváth István szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) docense, a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Székely István politológus, a Magyar Kisebbség főszerkesztője és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke folytatott szakmai és politikai érvekkel tűzdelt vitát, amelyet Bodó Barna politológus, a Sapientia EMTE docense moderált. A kerekasztalnak kiemelt aktualitást kínált az értelmezésekkel és szempontokkal terebélyesedő kérdés, amelynek lényege, hogy milyen összefüggés állítható fel az egyszerűsített honosítási eljárás által megszerezhető magyar állampolgárság és a szavazati jog között, milyen típusú választói rendszernek kell kiépülnie ahhoz, hogy a határon túliak is leadhassák szavazataikat, milyen következményekkel jár majd a magyar politikai térben a szavazóbázis kiszélesedése a határokon túlra, és így tovább.
Vitaindítóként Bodó Barna Rainer Bauböcknek az állampolgárság és a választói jog kapcsán négy pontban megfogalmazott megközelítését összegezte: a republikánus elv értelmében ugyanis, szavazati joggal csak az adott ország területén élő állampolgárok rendelkeznek. Az etnikai alapon álló nacionalisták ellenben kiterjesztenék a választói jogot mindazokra, akik magukat az adott nemzetiséghez tartozónak vallják. A harmadik csoportba a liberálisok tartoznak, akik úgy vélik, az állam területén élő valamennyi polgárnak meg kell adni a választójogot, állampolgárságától függetlenül. Az úgynevezett alternatív liberálisok szavazati jogot adnának nemcsak az ország területén, hanem a külföldön élőknek is, olyan esetekben, amikor őket érintő lényeges döntéseket kell voksukkal eldönteni. A panel résztvevői számára megfogalmazott kérdéscsomagban Bodó Barna felvetette: az állampolgárságot szerzett határon túli magyar polgárokra kiterjesztett szavazati jog miképpen befolyásolja az államokkal szembeni lojalitást? Továbbá, mennyire jelenthet dilemmát az egy ember–egy szavazat elvének kibővítése az egy ember–két szavazatra? Hogyan értékelhetők azok a szempontok, amelyek értelmében a választói jog gyakorlása az adófizetéshez kötött, illetve mit jelent általában az, ha állampolgárság és etnikum, államhatárok és kulturális határok nem esnek egybe.
A szavazati jog kiterjesztésével bővül az elvárások rendszere is
Horváth István szociológus kiemelte: az állampolgárság lehetőséget kínál bizonyos rendszerekhez való hozzáféréshez, előfeltételét képezi bizonyos jogkörök gyakorlásának, ezek azonban jellemző módon nem következnek automatikusan az állampolgárság birtoklásából. Hangsúlyos erkölcsi kérdésként felvetette: joga lehet-e polgároknak úgy dönteni, hogy annak hatásait, következményeit nem ők viselik el, példaként említve a legutóbbi romániai államelnöki választásokat, amikor a mérleg nyelvét a külföldön élők szavazatai billentették le. Kérdés, hogy miként csapódik le majd hosszútávon nemzetpolitikai szempontból, milyen törésvonalakat eredményez majd ez az erkölcsi dilemma – vetette fel Horváth István. Mint elmondta, állampolgárság és élethelyzet között sok esetben jelentős eltérések vannak, így kompromisszumos megoldásoknak kell születniük. A szociológus úgy vélte, fennáll a veszélye egyébként annak is, hogy a szavazati joggal járó elvárások rendszere zűrzavart okoz majd a társadalmi, közpolitikai valóság helyes megítélésének tekintetében: példaként említett olyan felméréseket, amelyek kimutatták, hogy a romániai magyar nők eleve kevésbé ismerik az érvényben levő szociális támogatási rendszereket, mint a román hölgyek, tehát kisebb mértékben használják azokat a jogokat, amelyekhez hozzájárulnak, és amelyek hozzáférhetőek lennének számukra.
– A lojalitás kérdése adott esetben az állampolgárság megszerzése, nem a szavazati jog kapcsán merülhet fel – értékelte Székely István politológus. A Horváth István által felvetett morális dilemmát illetően kiemelte: ennek vetületei abban az esetben válnak érdekessé, ha áttételeket teremtenek a politikai rendszerbe, és egy adott politikai magatartást indukálnak. A szavazati jog fogalmát le kell választani az állampolgárságról: noha politikusi nyilatkozatok egyféle magyar állampolgárság létét emelik ki, ebből nem következik magától értetődően a választójog, amellyel mindenki egyformán tudna élni – hangsúlyozta a politológus.
A távszavazás kidolgozása híján csorbulhat a szavazat-maximalizálási törekvés
Az egyes állampolgárságokhoz mérten különböző típusú választójogok és ezek szabályozásai léteznek, a választási törvény megalkotása pedig egyértelműen politikai döntést feltételez – magyarázta. Mint elmondta, több európai ország, így Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Horvátország és Lengyelország egyaránt biztosítják a határaikon kívül élőknek a szavazati jogot, amely nyilván megadható a honosított magyar állampolgároknak is. Az alapvető kérdés ellenben az, hogy milyen formában tudnak majd a polgárok ezzel élni. Hozzátette egyébként, hogy Svédország az egyetlen európai állam, amely adófizetéshez köti a szavazati jog megadását. Gyors számítást követően a politológus összegezte: a jelenleg érvényben levő választási rendszerek eljárásaival a szavazat-maximalizáló megfontolás szempontjából politikai értelemben nem nyereséges a szavazati jog kiterjesztése: számításai szerint egy olyan választási kampányban, ahol az ellenzék morális kérdéseket vet fel, a szavazati jog kiterjesztése által összesített 80–100 000 szavazat mindössze ellensúlyozza majd mindazokat a voksokat, amelyeket azért vesztett el a kormánypárt, mert választójogot adott a honosított polgároknak. Ilyenképpen, a megoldás a távszavazási (elektronikus úton, levélben történő) választási eljárás kidolgozása volna – vélekedett. A politikai képviselet tekintetében alapvető kérdésként merül fel, hogy külön mandátumokat különítenek-e el a határon túli magyarok számára, vagy pedig az országos listák jelöltjeire szavaznak-e majd – emelte ki.
Egy ember–két szavazat a kisebbségi sors hátrányainak ellensúlyozására
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a kérdés immár nem az, hogy ki választhat, hanem az, hogy ki jelöli majd a politikai képviseletre szánt személyeket, illetve hogyan lehet majd a választójoggal gyakorlatilag élni. Mint kiemelte, a kettős állampolgársággal rendelkezőknek lehet kettős állami lojalitása, ha pedig ellentmondás adódna köztük, azt valamilyen módon fel kell oldani. Úgy vélte, a szavazati jog esetében lakcímkártya híján is hűséget tanúsíthatunk a nemzetet megjelenítő állammal szemben, ez a jog pedig nem összeférhetetlen például a román állammal szembeni lojalitással. Ennek mértéke a maga során az identitásunk megőrzéséhez biztosított jogok függvényében változik. A politikus szerint az egy ember – két szavazat eljárás nem dilemma, hanem a kisebbségi sors tényének és az abból eredő hátrányoknak kompenzációja, erkölcsi ellensúlyozása.
Az adófizetés és a választási jog kapcsán Toró T. Tibor kiemelte: a kettő összekapcsolásának abban az esetben volna értelme, ha a választások az adózásról szólnának, és azért küldenénk a képviselőket a parlamentbe, hogy az adótörvényekről döntsenek. A magyar parlamentben pedig, akárcsak Bukarestben, igenis születnek a romániai magyarság életét is befolyásoló döntések – hangsúlyozta a politikus. Elismerte, hogy az új magyar alaptörvény elodázza a szavazati jog rendezését a sarkalatos törvénnyel, megfogalmazásában ugyanis a jogkör lakóhelyhez és egyéb feltételekhez köthető, ellenben hangsúlyozta: a kérdés az, hogy mennyire gondoljuk komolyan Orbán Viktor magyar miniszterelnök határokon átnyúló, nemzetegyesítési programját: ugyanis amennyiben ez mélyértelmű és sokrétű, akkor a nemzet polgárságához rendelt jogosítványok is erőteljesek lesznek – jelentette ki.
A nem kizárólagosan etnikai alapú szavazás fejlesztheti a politikai kultúrát
Az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte: csaknem bizonyos, hogy a jelenlegi vegyes választási rendszer úgy alakul majd át, hogy a kétszáz parlamenti mandátumot birtoklók fele egyéni választókerületek által megválasztott személy, a másik fele pedig a pártok listáiról kerül be. Az eddig létezett megyei listákat valószínűleg megszüntetik, és valamennyi párt számára egy országos listát hoznak majd létre, ahonnan szintén választandó majd egy jelölt. Egy teljeskörű rendszerben a határon túli magyarok az egyéni választókerületek jelöltjére és a pártlistára egyaránt szavazhatnának. Mint mondta, logikusnak tűnik, hogy Magyarországon jogosult, bejegyzett jogi személy jelölhet a politikai képviseletre, tehát magyar pártok, akik vélhetőleg megállapodást köthetnek határon túli magyar szervezetekkel. A politikus úgy vélte, a 2014-es választásokig feltételezhetően mintegy 200–400 ezer határon túli személy igényli majd a magyar állampolgárságot, a népsűrűség mértékének függvényében pedig egyéni választókerületeket kell majd létrehozni Erdélyben, a Vajdaságban, stb. A szervezési kérdéseket pedig a magyar jogalkotónak megfelelően rendeznie kell, így a távszavazási eljárásokat is, amelyeket a technika mai fejlettsége lehetővé tesz, és világszerte léteznek rá előzmények.
Az EMNT ügyvezető elnöke Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara dékánjának kérdésére válaszolva kiemelte: a politikai tér megnyílása az ő meglátásában a nemzetegyesítés folyamatának elmélyülését eredményezi, a határon túli szavazatokért folytatott verseny pedig egymás megismerését, az erdélyiek részéről pedig valószínűleg a magyar politikai élet történéseire való hangsúlyosabb odafigyelést eredményez. Mindemellett, a politikai kultúra fejlődését is befolyásolhatja az a tény, hogy az erdélyi magyar választópolgár etnikai alapokon túlmenően is mérlegelheti döntéseit.
A hozzászólások során megfogalmazódott az a vélemény is, miszerint a szavazati jog a teljeskörű állampolgársághoz kapcsolódik, illetve, hogy a magyar országgyűlésben helybelieknek kellene képviselniük a romániai magyar kisebbséget, mint korábban a történelem folyamán.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Szórványkonferencia Temesvárott
A rendezvény utolsó hozzászólója, a dél-erdélyi Lippán élő Szebán Ferenc szerint nemzeti és nem nemzetközi volt a kétnapos temesvári konferencia. Lássuk be, volt igazság abban, amit mondott, bár ez alkalommal inkább örülhetünk, hogy több országból jöttek előadók.
És annak is, hogy jobb későn, mint soha. Május 13-án ugyanis ennek a jegyében kezdte mondandóját a konferencia első határon túlról érkezett vendége, Répás Zsuzsanna államtitkár, aki szerint: „2010 óta a magyar kormány számára kiemelten fontos a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek.” Ezért alakította meg a közelmúltban a magyar kormány a MÁÉRT két új albizottságát, amelyek egyike a Kárpát-medencei szórványközösségekkel, míg a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik. Az államtitkár asszony azt is elmondta, hogy a Kárpát-medencei szórvány albizottság elnökévé, a mostani rendezvény főszervezőjét, Bodó Barnát nevezték ki, akinek a legfőbb feladata e stratégia kidolgozása.
A Szórvány Alapítvány létrehozójaként ismert Bodó Barna a „Szórvány és nemzetépítés” nevet adta a rendezvénynek, amelyen Répás Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: cél az is, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem képesek legyenek önállóan is működő közösségekké válni.
A konferencia első napján, Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a Miskolci Egyetemen tanító Biczó Gábor kultúrantropológus az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit sorolta, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet együtt úgy, hogy egyik a másikat nem asszimilálja, aminek döntő jelentősége lehet a szórványstratégia kidolgozásakor. A Selye János Egyetem oktatója, Gyurgyík László szociológus a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát demográfiai térképekkel és statisztikai adatokkal tette érzékletessé. Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának szórványszakértője arról beszélt, hogy nemcsak az anyaország, hanem a külhoni magyarság körében is szükséges a szemléletváltás, mivel a szórvány visszaszorulása – az ő tapasztalatai szerint – a gyakorlatban a szomszéd népek terjeszkedését és a szórvány asszimilálását jelenti, ami szerinte „borzasztó”. A délvidéki Csorba Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a Tisza völgyében és a Vajdaság északi részén tömbben élő magyarság – néhány települést leszámítva – napjainkra szórványhelyzetbe került. Sürgősen tenni kellene valamit ennek a folyamatnak a fékezésére – mutatott rá az újvidéki egyetem oktatója.
Bodó Barna előadásában a szórvány fogalom értelmezésére vállalkozott, ugyanis az eltérő és nem eléggé pontos értelmezések szinte lehetetlenné teszik a szórványokról való értő és a helyzetet értelmező nyilvános beszédet. A szórvány a kulturális nemzet határa – a Kárpát-medencében egyetlen nemzet esetében sem esik egybe a kulturális és a politikai nemzet határa – ezért a szórványért vállalandó felelősség a nemzet egészéért való fellépés. A nemzetszemlélet jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az a mód, ahogyan az anyaország viszonyul szórványaihoz, az illető ország nemzetpolitikájának a függvénye: jelentős eltérések mutatkoznak például a német, a román illetve a magyar nemzetpolitika között. A románok ugyanis például a román állam 1859-es létrejötte óta mindig is erőteljesen a területre koncentrálnak, míg a magyarok szemlélete közösségelvű. Hangsúlyozta, hogy a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között, míg a magyarok – igen, akiknek megközelítésmódja eltér az őket körülvevő, többi nemzetétől, így a románokétól is.
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója, Balogh Balázs kalotaszegi munkáját az amerikai asszimiláció-kutatásokkal vetette össze. Az általa vezetett szekció-beszélgetésben az RMDSZ szakértője, az egyébként szórványközösségben felnőtt Székely István a kollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta kulcsjelentőségűnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a nagyvárosi, konkrétan a temesvári szórványban élő Toró T. Tibor szerint a szórványstratégiát konszenzusos alapon lehet kidolgozni, hiszen annak a nemzetstratégia részének is kell lennie, ez pedig csak akkor tud kellő hatékonyságú lenni, ha minden politikai irányzat támogatását bírja, és nem képezi pártpolitikai csatározások tárgyát. Közös feladat a nagyvárosi szórványmagyarság identitásának védelme. Temes megye ötvenezres lakosságának a fele például néhány településen szétszórva él, míg a másik fele Temesváron. Azokról, akik nem Temesváron laknak, pontosan tudják, hogy milyen körülmények között élnek, de „a megyeszékhelyen élő embereknek csupán az egyharmada „látható”, a többiek „rejtőzködő magyarok”. Vannak közöttük olyanok, akik magyarul már nem is beszélnek, viszont a népszámlálások alkalmával – ennek ellenére – mégis magyarnak vallják magukat. Ezek megtalálása és megszólítása komoly feladat” – fogalmazott Toró.
„Miközben a szórványtelepülések identitásuk fenntartásához több forrást igényelnének, a Vajdaságba irányuló támogatások nagyobbik része az utolsó két évtizedben a többségi területekre érkezett.” Legalábbis a délvidéki Zsoldos Ferencnek ilyen tapasztalata volt, amikor a Magyarországról érkező támogatások szerkezetét vizsgálta. „Az egyetlen kivételt talán az Apáczai Közalapítvány támogatásai jelentették” – hangzott el.
A konferencia következő, szombati napján az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója, Csete Örs mutatta be a vendégeket. A Szegedi Egyetemen tanító Barna Gábor antropológus a szomszédos országok római katolikus egyházaiban, illetve azok intézményeiben elfoglalt magyar pozíciókat és az ebből következő tanulságokat ismertette. Romániában – a Bánságban is – a katolikus egyházban a magyar hívek többséget alkotnak, míg Szlovákiában kisebbséget, s ennek megfelelően más és más ezeknek az intézményeknek a politikája és magyar érdekérvényesítő képessége is.
Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a felvidéki Zoboralja szórványosodásáról tartott előadást. Erdei Ildikó temesvári pszichológus különböző szintű kétnyelvűség-vizsgálatainak eredményét ismertette. Előadásából kiderül annak az oka is például, hogy miként lehetséges, hogy Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában a gyerekek egymással a szünetben románul beszélgetnek. „Fel kell hívni a tanárok figyelmét arra, hogy ne bánjanak ilyenkor a magyar diákokkal gorombán akkor sem, ha a gyerekek nem beszélnek tökéletesen magyarul, mert ezzel elriaszthatják őket” – hangzott el. Horváth Zsófia, a Sapientia Marosvásárhelyen lakó pszichológus előadója az erdélyi magyar fiatalok én-képéről tartott előadásában elmondta, hogy a városi és a falusi diákok között fedezhető fel éles határ. A szamosújvári Balázs-Bécsi Attila azt foglalta össze, hogy a Kallós és a Téka Alapítványnak a mezőségi szórványban hogy sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvű oktatást biztosítani. A Téka Alapítvány elnöke azt is elmondta: az is nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki a részét a két intézmény működtetéséből. „Projektekből próbálunk eltartani központokat, pedig a működtetés állandó forrásokat igényelne!” – fogalmazott Balázs-Bécsi. Csűry István református püspök az egyház szórványgondozó munkája során tapasztaltakat ismertette. A székelyföldi származású, de tíz éve immár a moldvai Bákóban tevékenykedő Hegyeli Attila kiemelte, mekkora a jelentősége annak, hogy a divatnak köszönhetően Csángóföld a közérdeklődés tárgyává vált, ami jelentős mértékben könnyíti munkájukat. Szerinte egyébként a szórványra a magyar kormány nem „áldoz”, hanem befektet, hiszen hatványozottan megtérül az erre fordított pénz. Gecse Gézát, a Magyar Rádió szerkesztőjét Bodó Barna az Aspektus vitaestek szervezőjeként mutatta be, aki elmondta, hogy – a siker érdekében – szórványügyben nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak meggyőzésére is szükség van. Ebben teljesen egyetért Csete Örssel, de a téma kommunikációjának a fontosságát nem lehet elég erőteljesen hangsúlyozni. A brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc a szórványstratégiába beépítendő kulcsfogalmakat, a szórvány fogalmának pozitív értelmezéseit keresték.
A kétnapos rendezvény után arra a következtetésre lehetett jutni, hogy nemcsak a politikusoknak, hanem mindenkinek mentalitást (vagy legalábbis aspektust) kellene váltania ahhoz, hogy a szórványt ne úgy tekintsük, mint amit elsősorban támogatni kell, hanem olyan kikerülhetetlen léthelyzetnek, amely a politikai és a kulturális nemzethatár közötti különbségből fakad – és ha eltűnik, az azt jelentené, hogy az anyaország határain túli magyarok felszívódtak, beolvadtak. A nemzet érdeke tehát a szórvány megtartása – és immár alkotmányos tétel a felelősségvállalás.
Toró T. Tibor ennél optimistábban fogalmazott, hiszen ő – a szó jó értelmében vett – offenzívát is elképzelhetőnek tartotta, vagyis azt például, ha a munkába bevonni nem is tudjuk, de legalább tudjunk arról, hogy kik a magyarok nemcsak Temesváron, hanem másutt is a Kárpát-medencében, mert ennek a tudásnak a birtokában lehetőségünk lesz arra, hogy a folyamatokat – ha megfordítani nem is sikerül teljes mértékben, de legalább – megállítsuk.
Erdély.ma

Az erdélyi diákok számára is biztosítana kölcsönt a magyar kormány
Az erdélyi és felvidéki fiatalok is részesülhetnek majd az anyaországi társaiknak biztosított diákhitelben, ha felveszik a magyar állampolgárságot, és továbbra is szülőföldjükön folytatják tanulmányaikat – közölte a Magyar Nemzet a magyarországi Diákhitel Központra hivatkozva. Máthé Szabolcs, a számos erdélyi magyar diákszervezetet tömörítő Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke a Krónika kérdésére úgy vélte, sokan élni fognak majd a lehetőséggel, főleg hogy Romániában nem létezik még hasonló rendszer.
A budapesti napilap szerint a kölcsönt csak a Romániában és Szlovákiában élő határon túli magyar diákok vehetik majd igénybe, a Vajdaságban, illetve Kárpátalján élő társaik egyelőre nem élhetnek a lehetőséggel, ugyanis Ukrajna és Szerbia nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek. A diákhitel igénybevételének feltétele ugyanis, hogy a fiatalnak olyan európai gazdasági térségi tagállam felsőoktatási intézményén kell tanulnia, amely Magyarországon elismerhető végzettséget ad. A lap szerint a határon túli magyar diákoknak kedvez az a magyar Országgyűlés által nemrég elfogadott törvénymódosítás is, amely szerint az egyetemi hallgató külföldi lakóhelyét is bejelentheti a személyi adat- és lakcímnyilvántartásba, vagyis nem kell magyar lakcímmel rendelkeznie a kölcsön felvételéhez.
A lap utal Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes korábbi nyilatkozatára is, miszerint a magyar kormány az egyszerűsített honosítási eljárással a magyarországi diákigazolványhoz való jogosultságot és az öszszes ehhez kapcsolódó kedvezményt is biztosítja a határon túli magyar fiatalok számára, amennyiben ezek továbbra is szülőföldjükön, államilag elismert közoktatási vagy felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Azok a határon túli magyar diákok, akik ugyan nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, de anyaországi közoktatási vagy felsőoktatási intézménnyel állnak jogviszonyban, szintén jogosultak a diákigazolványra. A magyarigazolvánnyal nem rendelkező és az anyaország határain túl tanuló társaik nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, a diákkedvezmény azonban számukra is biztosított, és ezt a magyarigazolványba jegyzik be.
Lakbér, közköltség hitelből
Az erdélyi magyar diákszervezetek hasznosnak tartják a magyar állam ajánlatát, és úgy vélik, ez sokat segíthet az itteni magyar fiataloknak tanulmányaik elvégzésében, illetve az ezt követő családalapításban. Máthé Szabolcs, a számos erdélyi magyar diákszervezetet tömörítő Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke a Krónika kérdésére úgy vélte, nagyon sokan élni fognak majd a lehetőséggel, főleg hogy Romániában nem létezik még hasonló rendszer. Mint elmondta, a magyar és román diákszervezetek régóta szorgalmazzák egy hasonló rendszer kiépítését Romániában is, és bár maga az állami hatóság létrejött, még nem működőképes, már több mint egy éve zajlik a működési szabályzat és a hitelfolyósítási feltételek kidolgozása. Pedig nagy igény lenne a rendszerre, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a romániai egyetemisták jelentős része munkát vállal diákévei során, mondta az OMDSZ-elnök. „Nagyon sokan dolgoznak az egyetem mellett, időt és energiát fordítanak arra, hogy fedezni tudják tanulmányaik költségeit, hiszen sok esetben a szülők nem képesek erre” – mutatott rá Máthé Szabolcs, aki szerint a diákhitelből elsősorban a tandíjat, a lakbért, a közköltséget fedezhetnék az igénylők, illetve a tanulmányaik során nélkülözhetetlen tankönyveket vagy számítógépet vásárolhatnák meg belőle. A diákszövetség vezetője szerint problémák csak a kölcsön visszafizetése körül adódhatnak, erre ki kell dolgozni a megfelelő szabályrendszert, hisz nem azonos a gazdasági környezet, amelyben az erdélyi igénylők felhasználják, illetve törlesztik a hitelt. Olyan ajánlatot kell kidolgozni számukra, amely később nem lesz megterhelő számukra, hangsúlyozta.
Javítaná az itthonmaradási mutatókat
A hitelfolyósítás részleteiben látja a magyarországi kölcsön hazai sikerét Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke is, aki szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a kölcsön számos diák számára jelenthetne segítséget. „Így az egyetem elvégzése után több pénz jutna a családalapításra, a továbbtanulásra is, és nem az lenne az első lépés, hogy a végzősök rohannak külföldre dolgozni. Az itthonmaradási mutatókat is javíthatja a hitel” – mondta lapunknak Talpas Botond. Rámutatott, a gazdasági válság az egyetemi hallgatók helyzetére is kihatott, tudomása szerint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen több ezer diák készült abbahagyni tanulmányait szociális problémák miatt. Erről a felsőoktatási intézmény vezetőségével is egyeztettek, melynek hatására engedményeket tettek a tandíjak kifizetése kapcsán.
A kincses városban, ahol 10–11 ezer magyar egyetemista tanul, egyre népszerűbb a diákmunka, a dolgozó egyetemisták számáról azonban nincs pontos adat, mivel a diákszervezet vezetője szerint többségük a szürkegazdaságban vállal munkát. „Én például mesterképzőre járok, és az évfolyamtársaim több mint felének van munkahelye” – illusztrálta saját példájával a kolozsvári helyzetet Talpas Botond. Hasonlóan munkát vállalt Pápay Kamilla, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) elnöke is, aki maga is elismeri, hogy sokakra ráférne a hitelezési lehetőség. Ennek ellenére úgy véli, az erdélyi diákok nem fognak tömegesen élni ezzel, hiszen jobban ódzkodnak a kölcsönöktől.
A magyar kormány 2001 óta biztosít kedvezményes hitelt a felsőoktatási tanulmányaikat végzők számára a Diákhitel Központon keresztül. A tandíjmentes helyen tanulók félévente maximum 200 ezer forintos (mintegy 3060 lej), a tandíjkötelesek 250 ezer forintos (3800 lej) kölcsönért folyamodhatnak, melyet a hallgatói jogviszony megszűnése után kell törleszteniük.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Magyar jogászképzés Kolozsváron
Beszélgetés az új tanszék vezetőjével, dr. Veress Emőddel
Fontos lépésre szánta el magát az intézményépítésben a Sapientia EMTE, jogi katedrát alapított Kolozsváron. A magyar nyelvű jogászképzés tulajdonképpen 1959 óta szünetel Erdélyben. A fél évszázados kimaradás sajátos helyzet elé állította a tanári kart, mely e feladat megoldásához látott. A 33 éves adjunktus, dr. Veress Emőd tanszékvezető rövid politikai szereplés után lépett tudományos pályára, fiatal kora ellenére több kötet és tanulmány szerzője, szerkesztője egy jogtudományi folyóiratnak, kivette részét a hazai jogásztársadalom megszervezéséből. – Az 1872-ben létrehozott kolozsvári magyar tudományegyetem négy karán a jogászok alkották a hallgatók zömét, az 1906–1907-es tanévben például a 2242 diákból 1647-en jogi tanulmányokat folytattak. 1919-et követően két évtized kimaradt, utána 19 kegyelmi év következett, majd a Babeş és a Bolyai erőszakos egyesítése kedvezőtlen fordulatot hozott. Az ön nemzedéke a rendszerváltás után egészen más helyzetben eszmélt magára. Az RMDSZ-nek annyit sikerült elérnie, hogy egy negyvenes keretszámot különítsenek el magyarok számára az állami felvételin, de többre nem futotta. – Az 1959-es egyesítés után gyakorlatilag semmiféle önállósága, státusa nem volt a magyar jogászképzésnek. Néhány segédtárgy kivételével mindent románul adtak elő.
Egyébként az egykori Bolyai magyar professzorai részt vettek és kiemelkedő szerepet játszottak a román képzésben is. Hozzátenném, hogy az impériumváltás előtt a kolozsvári volt a második egyetemi szintű intézmény, a budapesti egyetem számos professzora innen került át a fővárosba. A kapcsolat hagyományos, s ez abban is megnyilvánul, hogy első egyetemközi megállapodásunkat pont az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával kötöttük meg. Projektünk nem gyökértelen, és a haladó hagyományokat felvállaljuk. A gyökerek egyébként visszanyúlnak a Báthori István-féle 1581-es egyetemalapításig, van tehát egy legalább 430 éves, ha nem is folyamatos múlt, de előzmény.
– Az 1959-es tannyelvváltás után a magyar hallgatók száma fogyott, a nyolcvanas években ideológiainak beállított szűrők tulajdonképpen szinte teljesen kizárták a magyarokat e pályáról. Ezt ellensúlyozta valamelyest az említett 40-es felvételi keretszám. Elérkeztünk az ön indulásához. Magyar joghallgatók tanulnak mind a másik három intézményben? – A jogászi hivatással foglalkozó személyek olyan tudás, információk birtokában vannak, amit sok szinten fel lehet használni, a gazdasági érdekérvényesítéstől a kisebbségi jogvédelemig. A 80-as években nem volt cél, hogy ilyen személyeket jelentős számban neveljen ki az állam. A rendszerváltás után fokozatosan változott a helyzet. Magamra térve: én 1998-ban a Dimitrie Cantemir-magánegyetem kolozsvári jogtudományi karán kezdtem, és a Bukaresti Egyetemen fejeztem be tanulmányaimat. Kolozsváron a Dimitrie Cantemir oktatói gárdáját akkor még a BBTE-ről nyugdíjba ment professzori kör alkotta, akik ma már nem aktívak, de akkor még oktattak. Ennek köszönhetően a színvonalra nem panaszkodhattunk. Úgy vélem, jól tettem, amikor úgy döntöttem, nem megyek külföldre. És miért kezdtem magánegyetemen? Akkor a felvételi jelentős mértékben az érettségire alapozódott, én a középiskolában lazábban kezeltem a tanulást, nálam később lett kedvező a „csillagállás”, ahogy mondani szokás. Az egyetemen viszont már maximális komolysággal viszonyultam a pályához, első perctől annyira megkedveltem. Természetes folytatása volt a kitűnő eredménnyel végzett egyetemnek a mesteri és doktori képzés, a tudományos fokozat megszerzése. Ezt soha nem tekintettem nehézségnek, minden szakmai erőfeszítést szívesen vállaltam és vállalok.
Szűk keret vagy inkább kaloda?
– Oktatói pályáját a BBTE-n kezdte.
– Tanszékünk létrejötte többszereplős történet. Én is benne voltam ama kísérletekben, hogy a Babeş–Bolyain szélesítsük a magyar nyelvű képzés lehetőségeit. Arra törekedtünk, hogy a szaktárgyak egy része átkerüljön a magyar vagy kétnyelvű oktatásba. Ezt több nekifutás ellenére sem sikerült keresztülvinni, noha összegyetemi kísérletként merült fel, és az egyetem magyar vezetői emellett kiálltak, a jogi kari és a legfelső szintű ellenállás azonban több rendben meghiúsította. Áttörés azóta nem történt, és ez rövid, sőt, középtávon sem várható. A negyven hely megvan, de annak is egy része tandíjas. A nemzetközi közjog és az európai közjog kivételével az összes szaktárgy oktatása románul folyik. Annyi változás történt, hogy a pécsi egyetemmel beindult együttműködés révén lehetőség nyílt a magyar nyelvű mesteri képzésre európai magánjog szakon. Mivel az ellenállást leküzdenünk nem sikerült, úgy döntöttünk, ennek kereteit a Sapientia tudná megadni. Elképzelésünk találkozott az intézményével, a feltételek beértek, s ebben a nyolcvanas évek hiátusa is szerepet játszott. Meg kellett várni, amíg felnőnek azok, akik a rendszerváltás után magyarként ismét jogot végezhettek. Össze kellett állnia egy fiatal oktatói csapatnak, mely publikált, nemzetközi konferenciákon vett részt. A tudományos alap, melyre építkezni lehet, mostanra alakult ki. Tíz évvel ezelőtt nem ment volna.
Kétnyelvű képzés
– Nem volt egyszerű, de végül engedélyeztettük a Sapientián a jogászképzést, azzal a specifikummal, hogy ez kétnyelvű lesz. Sok vita folyt, de be tudtuk bizonyítani, hogy precízen megtervezett kétnyelvűségről van szó, melynek a végeredménye az, hogy a hallgató mindkét szaknyelvet egyformán jól birtokolja. Hogyan érhető ez el? Pszichológiai közhely, hogy az oktatásnak akkor legnagyobb a hatékonysága, ha anyanyelven folyik. A romániai munkaerőpiacon elhelyezkedni kívánó jogásznak mindenképpen jól kell beszélnie a román szaknyelvet is. Egyébiránt ez gazdasági és közigazgatási igény is, mert például 2001 óta a törvény elég széles körben biztosítja az anyanyelv-használati jogokat a közigazgatásban – csakhogy nincs aki éljen vele, mert nincs még olyan tisztviselői réteg, mely ezt valóban felvállalja és fel tudja vállalni. Részletesen megvitattuk, minden egyes tárgy esetében külön döntöttünk arról, milyen nyelven célszerű oktatni. Összeállt a tanrend, melyben a tárgyak egy része román nyelven, a másik magyar nyelven hallgatható, mindenikhez kapcsolódik egy román–magyar vagy magyar–román szakterminológiai kiegészítő képzés. Ez sok szempontból pluszmunka, de most, hogy beindult, rájöttünk, nem is annyira egyedi megoldás. Elvileg sem tartottuk célszerűnek, hogy a Bolyai mintájára csak magyar legyen a tannyelvünk, mi több, igyekszünk angol nyelvű tárgyat is bevezetni, a munkaerőpiac ugyanis ma már az egész unió, s aki nemzetközi pályára szeretne lépni akár gazdasági, akár EU-s intézmények vonalán, annak angolul is tudnia kell érvényesülni. Erre a legtöbb egyetemen nincs stratégia, de például a temesvári egyetemen alakítottak ki olyan nyelvtanári csoportokat, melyek jogi végzettséggel is rendelkeznek, le tudják adni a szaknyelvet magas szinten. Tervezzük, hogy angolul hallgatható tárgyaink is lesznek, jövőre az Amerikai Egyesült Államokból várunk vendégprofesszort.
Kikkel és hogyan?
– Kikből áll a tanári kar?
– Dominánsan fiatalokból, bár vannak idősebbek is. A jogászképzés fő akadálya az volt, hogy bizonyos ágazatokban hiányoztak a szakemberek, új gárdát kellett kinevelni. Ez most is folyik, némely kollégákat ráállítottunk egy-egy pályára, hogy pótoljuk a hiányokat. Meghívtunk román kollégákat is, velük is hosszú távon kívánunk együttműködni, hiszen sok román nyelvű tárgyunk van. A BBTE-vel a viszony nem rossz, de alappolitikája az, hogy nem engedi oktatóit másutt tanítani. Ez alól a Sapientia egy ideig kivétel volt, az egyezséget azonban nem hosszabbították meg. Folyóiratunkat, mely 2003 óta megjelenik – réteglapnál komoly teljesítmény –, most az új kar specifikumának megfelelően át fogjuk alakítani, két nyelven fog dolgozatokat közölni, és új formátumban jelenik meg. Hogy az engedélyt megkaphassuk, a teljes négyéves képzési ciklus minden egyes tárgyára meg kellett neveznünk, kik fognak előadni és szemináriumokat vezetni. Az első éven oktatók közül említem: a polgári jogot Lupán Ernő és Sztranyicki Szilárd tanítja, római jogra egy nagyon tehetséges magyarországi fiatal szakembert, Nótári Tamást hívtuk meg, általános jogelméletet és alkotmányjogot Varga Attila, a közigazgatási jog első részét én tanítom, a nemzetközi közjogot magyarországi tanszékvezető egyetemi docens, Pákozdi Csaba adja elő.
– Két ilyen nagy múltú jogászkultúra metszéspontján létezni nagy előnyökkel járhat. – Szeretnénk, ha a mi képzésünk nemcsak nyelvi többletet nyújtana, hanem a nyugat-európai példákat követve sokkal modernebb, gyakorlatorientáltabb és hallgatóközpontúbb is lenne annál, mint ahogy az jelenleg Romániában folyik. Az előny nyilvánvaló. Én, amikor akármilyen külföldi szakirodalmat olvasok, minél többet tudok az illető szakterület német, francia vagy magyar szabályozásáról, annál mélyebben értem a romániai jogszabályokat. Nem beszélve arról, a román és a magyar is hivatalos nyelve az EU-nak, ráadásul az integrációs folyamatoknak köszönhetően a jog egyre jelentősebb része közös, fontos területek összeurópai szabályozásnak vannak alávetve. Külön érv egy ilyen képzés indokoltsága mellett.
– Marad a 15 plusz 25 hely? – Hosszú távra eldöntöttük, nem tömegképzésre törekszünk, és a negyvenfős keretet nem kívánjuk növelni. Magasabb szintű oktatást szeretnénk, komoly tudományos kutatási háttérrel. Egészen más a nagy állami és magánegyetem, ahol több száz a hallgatói létszám egy-egy évfolyamon, és teljesen személytelen oktatás folyik. Nálunk hallgatóközpontú kurzus lesz, ahol a tanár és hallgató kapcsolata órán kívül is szoros, a tanár figyelemmel kíséri a hallgató fejlődését, és támogatja azt. A tandíjas és tandíjmentes helyek aránya persze változhat, előbbiek javára például. Tandíjunk egyébként a lehető legkisebb. Stratégiai célunk, hogy olyan pályák számára készítsünk fel hallgatókat, melyeken a magyarság alulképviselt: alapvetően az ügyészi és bírói pályáról van szó. Külön hangsúlyt helyezünk az említett kettőre, illetve a negyedéveseknek majd speciális felvételi felkészítőt is bevezetünk, mert az ügyészi vagy bírói pályára lépéshez egyetem utáni tanulmányokat is kell folytatni. A tehetséges hallgatók esélyeit javítanunk kell hát. A két pálya megbecsültsége anyagi szempontból is elfogadható, messze kiemelkedik a költségvetési állások közül. Az igazságszolgáltatás reformja jól felkészült, modern gondolkodású bírók és ügyészek nélkül lehetetlen. Miként a közigazgatást sem szabad elhanyagolnunk.
– Nem is beszélve a magyarul is értő jogi szakemberekről. No de a kolozsvári helyzet ismeretében: a négy jogi karon a sok száz román mellett vajon hány magyar hallgató tanul évfolyamonként? – Becslésem szerint olyan 90–100 hallgató egy évfolyamon. Továbblépni az említett pályákra további kétévi képzés után lehet, felvételizni kell a bukaresti külön intézetbe, melynek nem feltétele a mesteri fokozat elvégzése. A verseny nagy, magyarok kevesen jelentkeztek eddig, bár van példa arra, hogy elsőnek jutott be egy magyar honfitársunk. Egyelőre a mélypontról kellene kiemelkednünk, évente legalább négy-öt embert erre a pályára állítanunk. Hallgatóink különben az alapképzés mellett három opcionális tárgyi csomagból választhatnak majd, ezek egyike erőteljes gazdasági szakirányt képvisel, a második közigazgatási, a harmadik pedig emberi jogi, kisebbségjogi, nemzetközi jogi többletképzést nyújt. A hallgató tehát leendő karrierjét előkészítheti már az egyetemen a választható tárgyak segítségével, ha azokat mindenki saját céljai szerint állítja össze. B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú az iskolától
Csíkban pénteken kezdődnek el a ballagási ünnepségek – a térség középiskoláiból és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről több százan ballagnak el a hétvégén, illetve az azt követő héten.
A csíki kicsengetési ünnepségek sorát a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium kezdi el, az iskola végzősei június 4-én, pénteken ballagnak. A rendezvény 10.30 órakor kezdődik a végzősök ballagásával, a kicsengetési ünnepség pedig a tanintézmény sportpályáján 11 órától lesz.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium végzősei egy nappal később, június 5-én vesznek búcsút iskolájuktól. A gimnázium kápolna-dísztermében 9 órától hálaadó szentmisét tartanak, majd 11 órakor folytatódik a ballagási ünnepség az iskola sportpályáján.
Június 4-én és 5-én zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai campusa végzős hallgatóinak a ballagása is. Június 4-én 14.30-kor kezdődik a hagyományosan a ballagás részét képező ökumenikus istentisztelet a csíksomlyói kegytemplomban, amelyre a végzős hallgatók népviseletben, gyalog vonulnak fel. Június 5-én az egyetem előterében reggel 8 órakor plakátot írnak a ballagók, majd részt vesznek az utolsó előadáson. 10.45-kor átvonulnak a Szakszervezetek Művelődési Házába, ahol 11 órakor kezdődik a ballagási ünnepség.
Június 6-án a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium végzős diákjai ballagnak. Reggel 9 órakor kezdődik a hagyományos lovas felvonulás, 11 órától szentmise lesz az iskola udvarán, majd 13 órakor veszi kezdetét a ballagási ünnepség.
Június 8-án két kicsengetés is lesz Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Iskola és a Kós Károly Építészeti Szakközépiskola diákjai búcsúznak e napon az iskolájuktól. A művészeti iskolában 10 órakor az iskola sportpályáján – rossz idő esetén a Szakszervezetek Művelődési Házában – kezdődik az ünnepség. A végzősök az iskola diákjainak sorfala között, zászló mögött, a kórus énekszavára vonulnak be, majd az ünnepi beszédek, a búcsú szavai, illetve a díjátadások következnek. A Kós Károly Szakközépiskolában 11 órakor kezdődik a ballagási ünnepség, a végzősöket az iskola udvarán a levonulás után beszédekkel, díjátadással búcsúztatják.
Június 9-én Csíkszeredában a Venczel József Faipari Iskolaközpontban illetve Csíkszentmártonban a Tivai Nagy Imre Középiskolában búcsúznak a végzősök. A Venczel József Iskolaközpontban 10 órakor kezdődik a ballagási ünnepség a végzősök felvonulásával, majd az iskola mögött folytatódik a beszédekkel, búcsúztatókkal, ünnepi műsorral. A Tivai Nagy Imre Középiskolában is 10 órakor kezdődik a kicsengetési ünnepség, amelyen a ballagók székelyruhában vesznek részt. Június 10-én három kicsengetési ünnepség is lesz Csíkban. A Kájoni János Kereskedelmi Iskolaközpontban 11 órakor kezdődik az ünnepség a végzősök levonulásával. Veress Emőke igazgató elmondta, ha a sztrájk miatt le tudják zárni addig a diákokat, akkor díjazás is lesz, ha nem, akkor ez elmarad, a ballagási ünnepséget azonban mindenképpen megtartják. Aznap 10.30-kor kezdődik a kicsengetési ünnepség a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában is. Az osztályfőnöki órák után a diákok levonulnak az udvarra, ahol a köszöntő és búcsúztató beszédek, a díjazások következnek.
Június 10-én ballagnak a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont diákjai is. A 11 órakor kezdődő ballagási ünnepséget jó idő esetén a tanintézmény udvarán tartják meg. A csíkszeredai városháza idén is megajándékozza a végzősöket. A Sapientia ballagói, továbbá minden, Csíkszeredában magyarul érettségiző végzős Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyvét kapja ajándékba a csíkszeredai önkormányzattól.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Búcsú az egyetemtől
Ballagtak a sapientiások
A hagyományhoz híven idén is többnapos rendezvénysorozat keretében búcsúztatta közel kétszáz végzősét a hét végén a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara.
A ballagási ünnepség első mozzanataként csütörtökön délután az egyes szakok végzősei a négy évig a Sapientia otthonaként szolgáló Deus Providebit Háztól kikocogtak a koronkai campusig, ahol tábortűznél szalonnasütéssel és hajnalig tartó bulival pihenték ki a szaladás fáradalmait.
Tíz év tíz percben
Pénteken már ünneplőbe öltözve jelentek meg a ballagók a Nemzeti Színház nagytermében, ahol ünnepélyes keretek között adták át nekik a díszokleveleket. A gálaesten elsőként dr. Hollanda Dénes szólalt fel, akinek a fáradságos munkája és kitartása eredményezte, hogy a magyar fiatalok Marosvásárhelyen felsőoktatásban anyanyelvükön tanulhatnak. A diákok körében nagy népszerűségnek örvendő professzor már az elején megjegyezte: nem könnyű feladat eleget tenni a felkérésnek, hogy az elmúlt 10 év legjelentősebb mozzanatait 10 percben összefoglalja.
– Végre az álmunk valóra vált, olyan egyetemet hoztunk létre, amelyért Marosvásárhely magyar lakossága 1990-ben könyvvel és gyertyával vonult ki az utcára… A diákokkal együtt alakítottuk ki az egyetem arculatát a kezdetekkor, és lám, ma a diákok szerveznek mindent. Diákjaink mindig is be voltak vonva minden aktivitásba, ezért úgy érzik, hogy az egyetem az övéké. A siker fő titka, hogy Sapientia közössége olyan, mint egy nagy család, a titkárnők is úgy beszélnek a hallgatókkal, mint saját gyerekeikkel – fogalmazott a nyugalmazott dékán, majd atyai jóindulattal szólt a végzősökhöz: – Vigyázzatok arra, hogy mindig egyenesek és becsületesek legyetek bármilyen körülmények között, mert az ember pillanatok alatt semmivé válhat, ha ezekről megfeledkezik.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere az elmúlt 20 év legnagyobb megvalósításának nevezte a Sapientia létrehozását Vásárhelyen. Önmaguk, merész gondolataik felvállalására buzdította a végzősöket, hiszen ha egykor nem vállalták volna fel a merész tervet, az önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen ma is csak álom volna.
A Sapientia felnőtt
A szó szerinti ballagási ünnepségre szombat délelőtt került sor az egyetem ünneplőbe öltöztetett koronkai campusában. A családias hangulatú rendezvényt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke nyitotta meg.
– Nemrég a kommunikáció szakos hallgatókkal beszélgetve megkérdeztem, mi az, ami leginkább foglalkoztatja őket. Válaszaikból kiderült: az, hogy mi lesz velük, amikor elvégzik az egyetemet. 3 év alatt nem lehetett mindent megtanítani. Az alapfogalmakat igen. Nekünk az volt a feladatunk, hogy elindítsunk az élet útján, most ti kell kamatoztassátok az itt kapott alapot – fejtette ki beszédében Kató Béla.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az egyetemi élet legszebb pillanatának nevezte a ballagást, ám beszédében a még fennálló nehézségekről is szólt. – Remélem, ez az utolsó alkalom, amikor ahelyett, hogy helyben államvizsgáznátok, hogy itt vennétek részt mesteri, doktori képzésen, máshová kell menjetek. A rektort Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Pásztor Gabriella államtitkár, majd a “nagytestvér”, a Partiumi Keresztény Egyetem nevében Tolnai István követte a felszólalók sorában. A történelmi egyházak részéről Ötvös József református esperes, Oláh Dénes plébános, Papp Noémi evangélikus lelkész és Csécs Márton Lőrinc unitárius segédlelkész kérték Isten áldását a végzősökre.
A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) nevében Horváth Attila Zsolt szólt ballagó társaihoz. – Érzelmeitek vegyesek. Érzitek, hogy újra vágytok, de azt is, hogy hiányozni fognak a társak, a büfé, a közös bulik. De ne feledjétek, a Sapientia, mint egy nagy család, mindig hazavár – hangzottak a biztató szavak.
Dr. Székely Gyula, a Műszaki és Humántudományok Kar dékánja az eddigi félsikerek és elégtételek mérlegét vonta meg. Elégtételként említette, hogy tavaly beindult a közegészségügyi szak, ami országszinten csak itt működik, valamint a számos szakmai konferenciát, amelyeknek a marosvásárhelyi intézmény adott otthont.
– Mondhatjuk, hogy a Sapientia felnőtt. Az elmúlt tíz év alatt a Sapientián meghonosodott a minőségre való törekvés, az önszerveződés, a hagyományok tisztelete. Kívánom, hogy legyetek aktív véleményalkotó tagjai a társadalomnak – zárta beszédét a dékán, majd a tanszékek vezetői vették át a szót.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres volt a kolozsvári könyvhét, jövőre is megszervezik
„Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Tegnap délután ért véget a 70 év után ismét megszervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely négy napig több helyszínen változatos kulturális programokkal, számos könyvbemutatóval, dedikálással és rengeteg könyvvel várta a látogatókat. A Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standokon 22 erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából lehetett kedvezményesen vásárolni. Az árusok már szombat délelőtt elégedettek voltak, jó forgalomról számoltak be lapunknak. „Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Folytatása következik
„Mind a kiadók, mind a rendezvényre ellátogatók pozitív visszajelzése azt igazolja, hogy Kolozsváron és Erdélyben van igény az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényekre. A programok népszerűsége, valamint a kiadók eladásai – a 22 kiadó négy nap alatt több mint 1000 könyvet adott el – arra bátorítanak, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytassuk” – ismertette a sajtóval Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese. „A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megszervezésével olyan jeles eseményt állt szándékunkban visszahelyezni a kolozsvári kulturális élet eseménynaptárába, mely anyanyelvünkre, hagyományainkra és értékeinkre koncentrál, megteremtve annak lehetőségét, hogy író és olvasó találkozzék, és együtt ünnepelje a magyar könyveket” – tette hozzá.
A kicsi, hangulatos téren felállított színpadon változatos koncertekre, előadásokra került sor, a gyermekdalok apró közönségét pedig bohócok is szórakoztatták. A könyvbemutatókra többek között a Sapientia-egyetemen, a Kolozsvár Társaság székhelyén, illetve több kávéházban került sor, de – ahogy az egy ilyen rendezvényhez illik – néhány szerző dedikálta is könyveit a standoknál. A Bulgakov kávéház teraszán fiatal írók, de a Helikon folyóirat néhány szerzője is felolvasott a közönségnek.
Szintén a Bulgakov teraszán mutatták be csütörtök délután az 1994-ben elhunyt Palocsay Zsigmond verseiből válogatott Írottmuzsika című, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet, amelyhez egy CD is jár, a költő valamennyi verskötetének gyűjteményével. A tordaszentlászlói születésű költő munkásságáról és az Írottmuzsika című kötetről Egyed Péter egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és az előszó szerzője beszélt. Palocsay Zsigmond Bajor Andorhoz fűződő kapcsolatát emelte ki, aki elsőként ismerte fel a fiatal költő tehetségét és kortársaival ellentétben meglátta annak újszerűségét. Mint mondta: a Kolozsváron élő költő legfontosabb témái a természet, a teremtés és az elmúlás.
„Jellemző Palocsayra egyrészt, hogy nem beszél a természetről, hanem hagyja azt beszélni, másrészt a régi magyar nyelvjárások fordulatait alkalmazza a természeti jelenségek hitelesebb érzékeltetéséhez. Palocsay Zsigmond műveiben a zene, a muzikalitás játssza a másik főszerepet. Verseit sokszólamúság és a zenei nyelv szóhasználata, mégis egyszerű zenei tudatosság jellemzi, mely által tökéletesen adja át egy-egy kor életérzését” – fogalmazott Egyed Péter.
Könyvek szórványiskoláknak
Péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban a Kallós Zoltán Alapítvány által támogatott válaszúti iskola tanulóinak részvételével mutatták be Csoóri Sándor Hova megy a hegy? című verseskötetét. A gyermekverseket tartalmazó kötet érdekessége, hogy a Válaszúti Szórványkollégiumban tanuló kisdiákok illusztrálták. Eszenyi Farkas Gábor, az intézmény nevelője elmondta, februárban keresték meg az iskolát, hogy rajzaikkal illusztrálják a kötet verseit, és a kevés idő ellenére vállalták a felkérést. A gyerekek két hét alatt gyors és ügyes munkával érték el, hogy az április közepén tartott budapesti bemutatón a kötetben megjelent mind a 71 vers mellett rajz is szerepeljen. A kolozsvári bemutatón a gyerekek néhány mezőségi népdal eléneklésével színesítették a programot. A szervezők szerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején az RMDSZ Főtitkárságának kezdeményezésére meghirdetett könyvadományozási akció is eredményesnek bizonyult: a látogatóktól több mint 100 könyv gyűlt össze, amelyet szórványiskoláknak juttat el a szervezet.
Krónika (Kolozsvár)

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Emberek a gátra
Tegnap ballagtak megyénkben az általános iskolák végzősei.
Közel hatezer nyolcadikosnak kell pályát választania abból a kínálatból, ami alig módosult az elmúlt évek során. A román tagozat 3839 végzős tanulója 132 osztály, a magyar tagozaton végzett 2112 diák 62 osztály között választhat.
Az arány, amiért 2009 óta per folyik (immár a legfelsőbb fórumon), nem sokat változott, hisz ma sincs annyi hely a középiskolák magyar tagozatos kilencedik osztályában, ahány nyolcadikos diák végez. De azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokan, elsősorban a roma diákok nem folytatják tanulmányaikat, s ma is vannak olyan vidéki családok, ahol lehetetlen az ingázási költségeket előteremteni. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a kínálat a magyar tagozaton elsősorban humán osztályokkal (a tanítóképzőben, az Egyesülés középiskolában) valamint egy sportosztállyal bővült. A népszerű szakokat működtető román tannyelvű középiskolákban továbbra sem gondolnak a nyitásra, ezért a magyar diákok egy része román nyelven tanul tovább.
A marosvásárhelyi magyarság nagy mulasztása, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtized alatt nem sikerült egy korszerű magyar tannyelvű, önálló szakközépiskolát létrehozni, a számunkra szükségesnek tartott szakirányokkal, ahogy az erdélyi falvak megmaradása szempontjából annyira fontos középfokú mezőgazdasági oktatás sem került az őt megillető helyre a végzősök szemében.
Pedig helyiség lenne, hisz sok helyen iskolaépületeket kaptak vissza az egyházak. De képesek vagyunk-e felhasználni azokat? Miközben korszerű magyar tannyelvű óvodára és általános iskolára is szükség lenne Marosvásárhely belvárosában, a szemünk előtt megy tönkre, dől össze az egykori leányiskola épülete, ami nem csak a református egyházközségek, az egész marosvásárhelyi magyarság szégyene is egyben. Ha tervezett felújítása, bővítése megtörtént volna, működhetne már a Göcsi Máté iskola. Az évek során szerkezetében is megroggyant épület azóta sem hoz hasznot, sokkal inkább kárt okoz a tulajdonosoknak.
Átgondoltan, jobban ki kellene használni a katolikusok által visszakapott iskolaépületeket is. A Sapientia egyetem példája igazolja, hogy amit nagyon akarunk, és van, aki felvállalja, az előbb-utóbb megvalósulhat. Ehhez azonban a siránkozás, a nagy szavak s a politikai egymásnak feszülés látványos mutatványai helyett a mindennapi, de a jövő szempontjából fontos dolgaink megoldására kellenének cselekedni tudó és akaró emberek a gátra. Akiket érdemes és kell is támogatni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)