Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2003. május 15.
"Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a szövetség és a kormányzó PSD közötti együttműködési megállapodás betűje érvényre jusson, és ne csökkenjen a felekezeti oktatásban az osztályok száma - jelentette ki Asztalos Ferenc képviselő, az alsóház oktatási szakbizottságának alelnöke, miután máj. 14-én egyeztetett Ecaterina Andronescu oktatási miniszterrel a felekezeti oktatás körül zajló vita ügyében. A múlt hét végén Kolozsváron tárgyaltak a történelmi magyar egyházak püspökei, illetve oktatásért felelős vezetői a tanügyi tárca képviselőivel. A román állam azt akarja, hogy a felekezetek kizárólag teológiai képzést biztosítsanak középiskoláikban. Ezzel szemben a magyar felekezetek évszázados hagyományaiknak megfelelően azt az egyházi oktatási formát igyekeznek visszaállítani, mely által a teológiai képzés mellett reál és humán profilú, úgynevezett világi osztályokban is képeznek ki fiatalokat. Asztalos Ferenc elmondta, a tárgyalás során megerősítették azt az igényüket, hogy a magyar felekezeti iskoláknak ősztől ugyanazokkal a beiskolázási számokkal működjenek, amelyekkel most rendelkeznek. Asztalos elmondása szerint abban állapodtak meg az oktatási miniszterrel, hogy Kolozsváron minden megye esetében külön megvizsgálják, hogy az egyházak beiskolázási igényei mennyire felelnek meg a tanfelügyelőségek által jóváhagyott számoknak. /Benkő Levente: Érvényesül az egyezség? = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./"
2003. május 15.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének célkitűzései között szerepel a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáról szóló jogszabály és a regionális autonómia törvényének kidolgozása, közölte Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő máj. 14-én tartott sajtótájékoztatóján. Toró szerint a két kerettörvény egy éven belül születik meg, tekintettel az EMNT létrehozási folyamatának időtartamára. A kerettörvények és kiegészítő dokumentumaik az EU-alapelvek, az Európai Bizottság ajánlásai, az európai országokban működő modellek és a hatályos törvények alapján szabályozzák a kulturális és regionális autonómiát. A képviselő elmondta: a törvények politikai támogatása érdekében az EMNT párbeszédet kezdeményez a politikai pártokkal, és reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ vezetése is támogatni fogja a kezdeményezést. /Jogszabály a kulturális autonómiáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./"
2003. május 16.
"Máj. 15-én megkezdődött Brassó Pojánán az a kétnapos találkozó, amelyen az RMDSZ, valamint a Szociáldemokrata Párt (SZDP) területi elnökei, illetve az országos monitorizáló bizottság tagjai tárgyalnak a megyei szintű portokollumok megkötéséről. A két politikai alakulat területi elnökein kívül megjelent a kormánypárt részéről Viorel Hrebenciuc, az SZDP alelnöke, Ion Solcanu, az SZDP szenátusi frakciójának elnöke, illetve Cosmin Gusa, az SZDP főtitkára, az RMDSZ vezetőségét Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Frunda György szenátor, Borbély László ügyvezető elnökhelyettes, Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke, illetve Nagy Zsolt területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök képviseli. Borbély László elmondta: a találkozót azért hívták össze, mert letelt az országos protokollumban megszabott kéthónapos határidő, amelyet a megyei szintű megállapodások megkötésére írtak elő. A Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér és Arad megyei szervezetek között ezek az egyezmények már megszülettek. A tanácskozáson minden megye beszámol arról, hogy milyen stádiumban vannak a tárgyalások. /Köllő Katalin: Összemérte erejét az RMDSZ és SZDP csapata. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./ Nyolcpontos panaszlistával utazott Brassóba a háromszéki RMDSZ-delegáció. Albert Álmos és Baka Mátyás alsó-, illetve felső-háromszéki területi elnökök mellett a kétnapos egyeztetésen részt vesz Demeter János megyei tanácselnök is. A háromszékiek panaszlistáján ugyanazok a kérdések szerepelnek, mint egy évvel ezelőtt. Az RMDSZ múlt év végi ajánlata a vezetők legalább 50-50 százalékos arányáról szólt, ám mivel nem találtak tárgyalópartnerre, most ismét ragaszkodnak a nemzetiségi aránynak megfelelő vezetői összetételhez. A hivatalos kormánynak alárendelt intézmények száma 20, ám az RMDSZ számítása szerint 37 hivatal vezető tisztségéről kell tárgyalniuk, és ezeknél az arány jelenleg 77-23 százalék a románság javára. Továbbra is a kérések között szerepelnek a föld és erdő-visszaszolgáltatás máig rendezetlen kérdései, a kézdivásárhelyi burgonyakísérleti állomás, a Horticom, a Zoocomp ügye és a más megyék területeire átnyúló háromszéki erdőterületek visszaadásának kérdése. Kérik az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, és a felekezeti oktatás megcsonkítatlan működésének biztosítását. /Farkas Réka: Háromszéki déja vu. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./ "Mindaddig, amíg az előzőt végre nem hajtották, a Hargita megyei RMDSZ-nek nem kell új protokollumot kötnie a PSD-vel" - jelentette ki Ráduly Róbert megyei RMDSZ-elnök. Az elnök a Hargita megyei PSD-hez fűződő viszonyban több dolgot is furcsáll. Például azt, hogy a középiskolai oktatásban a felszámolásra javasolt nyolc magyar és két román osztály közül végül csupán magyar osztályok szűntek meg Hargita megyében. Ráduly azt sem tartja elfogadhatónak, hogy a különböző intézményvezetők kinevezésénél meg sem kérdezik az RMDSZ véleményét. Az RMDSZ-elnök ugyanakkor meghökkenéssel vette tudomásul a PSD Hargita megyei szervezetének elítélő magatartását a székelyföldi régió megalakításával kapcsolatban, főleg annak tükrében, hogy az RMDSZ és a PSD közötti egyezményt azután kötötték meg, hogy a szövetség februári kongresszusán határozatot fogadtak el a székely régió megalakításának szükségességéről. /Rédai Attila: Ráduly: nem kell új Hargita megyei egyezmény. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./"
2003. május 16.
"Az RMDSZ szavazatainak egy részére is számít a Szövetség Románia Újjáépítésért (URR) néven tavaly bejegyzett párt. Az alakulat vezetői máj. 15-én tartott bukaresti sajtótájékoztatójukon bejelentették, fontos célkitűzésük az etnikumközi feszültségek feloldása. Ezért javasolják "a fejlődés alapjainak közös megteremtését", ennek érdekében pedig a szélsőségességtől való elhatárolódást. Az URR vezetője elsőként a magyar kisebbség gondjaira javasolna megoldásokat, mert ez a népcsoport az etnikai feszültségek egyik fő eszköze és egyben célpontja. Az Út a normalitás felé, avagy A romániai magyarokkal szemben alkalmazott politika újfajta megközelítése című programban első helyen szerepel az önálló magyar egyetem megteremtése a Babes-Bolyai magyar tagozatának létrehozása, vagy a már létező magán felsőoktatási intézmény, a Sapientia-EMTE állami finanszírozása révén. A második programpont az RMDSZ által is sokat hangoztatott szubszidiaritás elvét érinti. Eszerint az adókból begyűlt összegek legkevesebb 50 százalékának a helyi önkormányzatoknál kell maradnia. Sürgetik az etnikai alapú diszkrimináció felszámolását. A program gazdasági prioritásnak tekinti a Nagyvárad-Kolozsvár- Marosvásárhely-Brassó-Bukarest-Kostanca autópálya megépítését, mint az ország fellendülésének, illetve a magyar nemzetrészek közötti kommunikációnak egyik fontos eszközét. A párt gazdasági diszkriminációnak tartja, hogy miközben országszerte felújították az utakat, a Székelyföldön lesújtó a műutak állapota. A program szerint a nemzeti közösségek képviselői számára biztosítani kell az esélyegyenlőséget az állami tisztségek betöltésében a helyi és központi közigazgatásban, a hadseregben és a titkosszolgálatokban egyaránt. A magyar kultúra megőrzésén munkálkodó civil szervezetek állami támogatása szükséges, valamint a közoktatás felülvizsgálata. Át kell térni a francia-német modellű történelemtanításra, amely a kulturális kérdésekre fekteti a hangsúlyt és nem a háborúkra, hogy ki, kit, mikor győzött le. A párt képviselői nem rejtették véka alá, hogy számítanak az RMDSZ szavazóira. Nagy Zoltán, az új párt kolozsvári szervezet elnöke egyébként úgy tartja, hogy az RMDSZ-nek etnikai szövetségként nincs jövője. /Szőcs Levente: Az URR magyarságprogramot állított össze. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./ A Szövetség Románia Újjáépítéséért (URR) nevű új politikai szervezet fiatal, dinamikus vezetői felismerték, hogy az erdélyi magyarok világos és távlatos ajánlatot tevő politikája az ország egészének is hasznos. Az RMDSZ programjából kiemelt célokkal az URR váratlanul kettős próbatétel elé került. Egyrészt meg kell győznie a megcélzott magyar választókat arról, hogy "nyitása" őszinte. Másrészt rá kell döbbennie arra, hogy akkor merített az RMDSZ programjából, amikor az jelentős korrekciókra szorul, amikor a magyar választók nagy része radikálisan új programra vár. A számbelileg rohamosan fogyó és egyre markánsabb regionális és politikai tagoltságot mutató erdélyi magyarságnak olyan reformokra van szüksége, amelyek egyaránt számot vetnek a fogyással, de azzal is, hogy a megmaradás nem jelentheti a modernizációs versenyből való kimaradást. /Bakk Miklós: Egy próbatétel megfejtése. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./"
2003. május 16.
"Tempfli József püspök szerint a hatalom szándékosan odázza a tárgyalást, ugyanis most dec. 3-ára napolta el a Legfelsőbb Bíróság a nagyváradi Barokk Palota ügyében folytatott per tárgyalását. - Romániában még nincs jogállam. Nem vagyunk méltók rá, hogy bekerüljünk az Európai Unióba - szögezte le máj. 15-i sajtótájékoztatóján Tempfli József. 2001-ben a bíróság az egyház javára döntött, azonban az ítélet ellen a Körösvidéki Múzeum nevében fellépő állami intézmények és a püspökség egyaránt fellebbezett, utóbbi az indoklást kifogásolván. A püspök szerint a hatalom tudja, hogy amíg nem születik végleges ítélet, az egyház nem fordulhat a choz. Tempfli József a fejleményekről még a PSD-vel való tárgyalás megkezdése előtt tájékoztatta a Brassóban tartózkodó Lakatos Péter területi RMDSZ-elnököt, aki ígéretet tett rá, hogy Adrian Nastase miniszterelnöknek fogja felvetni a Barokk Palota ügyét. /Pengő Zoltán: Újabb halasztás a Barokk Palota perében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./"
2003. május 17.
"A megyei szintű együttműködési szerződések előkészítésének kérdéseit vitatták meg máj. 15-16-án Brassó Pojánán az RMDSZ és SZDP vezetői, valamint területi szervezeteinek képviselői. A találkozó bevezetőjében mind Markó Béla szövetségi elnök, mind Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke értékelte az eddigi protokollumok sikereit. Megyei szinteken a legtöbb gond az egyházi ingatlanok, a közösségi javak, valamint az erdő és földterületek visszaszolgáltatása, a felekezeti oktatás kérdése, a magyarság képviselőinek a decentralizált intézmények vezető struktúráiban való részvételének hiánya volt. A jelenlévők eldöntötték, hogy két héten belül a területi szervezetek véglegesíteni fogják a helyi protokollumokat. /Két héten belül véglegesítik a helyi protokollumokat. Az RMDSZ és SZPD találkozója Brassó Pojánán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./ Elégedetten nyilatkoztak az RMDSZ és a PSD vezetői a brassópojánai találkozó után. Az RMDSZ-PSD csúcstalálkozót Borbély tárgyszerűnek, hasznosnak értékelte. "Az aradi Szabadság-szobor felállítására megyei szinten megvan a politikai akarat, és ez a legfontosabb. A felállításra kiszemelt aradi köztér előkészítése folyamatban van, és már csak tőlünk függ, hogy a restauráláshoz szükséges összeg rendelkezésre álljon" - jelentette ki Borbély László, az RMDSZ alelnöke. Borbély szerint éppen azokban a megyékben vannak nagyobb problémák a két fél közötti kapcsolatokban, ahol a magyarság nagyobb arányban él. "Elsősorban Háromszékre gondolok, de Hargita megyében is - bár jók a személyes kapcsolatok - vannak problémák. Maros megyében az utóbbi időben ismét viszályt keltettek a magyarellenes emléktáblák, de megzavarta a jó viszonyt az RMDSZ-székház kérdése is" - részletezte a "problémás megyék" helyzetét Borbély. Markó Béla RMDSZ-elnök kiemelte, hogy az RMDSZ és a PSD képviselői a konzultáció során a nacionalista retorika visszaszorításának szükségességét hangoztatták. Markó szerint hangsúlyosan foglalkoztak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó magyar karok és tanszékek kérdésével is. /Salamon Márton László: RMDSZ-PSD csúcs negyedévenként. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./"
2003. május 17.
"Nagyvárad zajlik a Varadinum, igényes előadások követik egymást. Osztatlan siker koronázta és állvatapsolás jutalmazta a budapesti Honvéd Táncegyüttes előadását. Zalder András nagyváradi képzőművésznek Nagyvárad legszebb épületeiről készített fényképeit a Foto Art Galériában és az Ady Középiskolában tekinthetik meg a betérők, Miklós János belényesi képzőművész munkái pedig a Bihar megyei RMDSZ székházában láthatók. /(Balla Tünde): XII. Festum Varadinum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./"
2003. május 17.
"Máj. 16-án a helyi tanítóképzés 150. évfordulójára emlékeznek a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1622-ben alapított és az ő nevét viselő nagyenyedi kollégiumban Az évforduló alkalmából levélben köszöntötte a kollégium vezetőségét, tanári karát és közel ezer diákját Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Ecaterina Andronescu oktatási miniszter. Az évfordulós ünnepségek során leleplezik Barcsay Jenő egykori véndiák emlékművét. Az iskolában 1853-ban indult be a tanítóképzés. 1998 májusában az oktatási minisztérium határozata alapján a középfokú tanítóképzést főiskolával cserélték fel, így vált lehetővé a nagyenyedi kollégiumban működő, de szervezetileg a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemhez (BBTE) tartozó Tanítóképző Főiskola megnyitása, amely tanítói, óvónői és az I-IV. osztályban oktató francia tanári diplomát ad végzetteinek. /150 éves a tanítóképzés Nagyenyeden. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./ Felszólalt többek között Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke és Nagy F. István, az RMDSZ oktatási ügyvezető alelnöke is. A tanítójelöltek mintaórákat, tudományos diákelőadásokat tartottak, felnőttek számára tudományos ülésszakot rendeztek, megnyitották Holányi Julianna kiállítását. /Rostás Szabolcs: Becsülni a tanítóságot. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./"
2003. május 17.
"Olvasói levelet közölt a lap. Az illető Pankotán lakik, nem értesítették egyetlen RMDSZ-gyűlésről és egy magyar összejövetelről sem. A tagdíjat sem tudja, kinek fizesse és hogy hol van az RMDSZ székhelye. Hogyan tud magyar helyesírást tanítani az, aki nem járt magyar iskolába, kérdezte. /Jurcsukné Mayor Julianna: Pankotai magyar oktatás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./"
2003. május 19.
"Máj. 17-én Kolozsváron tett látogatást Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára, aki az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén (ÜE) tartott sajtótájékoztatót, az elnökséggel folytatott egyórás megbeszélést követően. Szabó Vilmos megbeszélést folytatott a történelmi egyházak püspökeivel, majd a megyei RMDSZ képviselőivel találkozott. Az ügyvezető elnökséggel folytatott megbeszélésről Takács Csaba elmondta: áttekintették az elmúlt egy év tapasztalatait, az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció határon túli és nemzetpolitikájának programpontjait, illetve, hogy mindebből mi valósult meg, szó esett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) soron következő ülésének előkészítéséről, valamint az államtitkár által felügyelt Határon Túli Magyarok Hivatalával, illetve a különböző minisztériumokkal kialakuló együttműködésekről is. Az államtitkár fontosnak nevezte a püspökökkel való találkozást, amelyre ezentúl rendszeresen sort fognak keríteni. Az oktatásra, nevelésre fordítandó támogatások, valamint az Illyés Közalapítvány (IKA) számára biztosított összegek növelését kérték a tavaly novemberi MÁÉRT ülésen a résztvevők, ezt pedig megtette a magyar kormány, hangsúlyozta Szabó Vilmos. Minden pályázó meg fogja kapni a megítélt támogatást, jelentette ki. A magyar kormány a Corvinus befektetési alapot tízmilliárd forintra emelte, ennek felhasználásról a közeljövőben döntenek, a partnerségi együttműködés keretében. A magyar kormány hozzájárul az aradi Szabadság-szobor restaurálásához, és biztosítani akarja a magyarságot, hogy az októberi évfordulón azon a téren fog állni a szoborcsoport, amelyen Arad város tanácsa helyet biztosított. /Köllő Katalin: Minden gyermek támogatást kap. Segítik a Szabadság-szobor restaurálását is. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./"
2003. május 19.
"Május 17-én tartotta tisztújító gyűlését az RMDSZ Temes megyei szervezete. A szavazást követő vitában nem egyszer kérdőre vonták Toró T. Tibort az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításában végzett tevékenységéért, belső ellenzéki szerepvállalásáért, és több ízben felszólították: kizárólag a Temes megyei magyarság képviseletével foglalkozzon, de elhangzottak a pártját fogó kijelentések, pro és kontra vélemények az autonómiakérdésről. Újabb hároméves mandátumot kapott az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöki tisztségében Halász Ferenc. Megválasztották a Szövetségi Képviselők Tanácsában a Temesnek fenntartott két helyre Bodó Barna megyei tanácsost és Kaba Gábor zsombolyai polgármestert. A régiót négy hely illeti meg az SZKT-ban, de a megyei elnök és Toró T. Tibor parlamenti képviselő hivatalból tagja az RMDSZ parlamentjének is nevezett testületnek. Halász Ferenc beszámolójában az eredmények közé sorolta, hogy a 2001-2003-as időszakban a megyei RMDSZ a civil szervezetek támogatásával is foglalkozott. Jövőre csökkentik a megyei és helyi tanácsosok létszámát, ennélfogva nehezebb lesz megtartani az RMDSZ-es önkormányzati képviselők számát is. Toró szerint a bánsági magyarság érdekei nem különíthetők el a romániai magyarságétól, hangsúlyozta, hogy az EMNT nem az RMDSZ alternatívája, s ha nevében az erdélyi megnevezés is szerepel, a romániai magyarság egységének megteremtését-megőrzését tűzte ki célul. /P. L. Zs.: Őszintén. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./"
2003. május 19.
"Hetvenötödik éves születésnapján köszöntötték máj. 17-én Csíkszeredában Domokos Géza romániai magyar írót, szerkesztőt, könyvkiadót, az RMDSZ első elnökét. Köszöntőbeszédet mondott Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke és Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete is. Az ünnepelt írói, közéleti, irodalomszervezői munkásságát Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar Pen Club elnöke méltatta. Bálint-Pataki József kiemelte, hogy a Kriterion Könyvkiadó a többségben és kisebbségben élők kulturális javainak elfogadását szorgalmazta. Domokos Géza /sz. Brassó, 1928. máj.18./ tanulmányait a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd Moszkvában fejezte be. Életéből 38 évet töltött Bukarestben, az Előre című napilap szerkesztőjeként, majd a Kriterion Könyvkiadó igazgatójaként. 1989 végén az RMDSZ alapítói között volt, betöltve annak elnöki tisztét. Az RMDSZ első éveiről, a rendszerváltás után kibontakozó romániai közéletről Esély című háromkötetes memoárjában írt, a Kriterion könyvműhelyről az Igevár című visszaemlékezésben, életútja tapasztalatait pedig az Éveim, útjaim, arcaim című önéletírásában foglalta össze. /A 75 éves Domokos Gézát köszöntötték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./"
2003. május 19.
"Maros megye oktatásügyét érintő szinte valamennyi fontos kérdés szóba került azon a tanácskozáson, amelyet máj. 16-án az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezésére tartottak az iskolaigazgatókkal, s amelyen a magyar tannyelvű oktatásért felelős főtanfelügyelő-helyettes is részt vett. Albertini Zoltán ismertette, hogy hány úgynevezett B-típusú magyar tannyelvű szakosztály indul olyan iskolákban is, ahol korábban nem létezett magyar tagozat. Az ülésen felmerült: nagy dolog, hogy ezek az osztályok létrejönnek, csak legyen rá igény, hogy magyarul akarjanak szakmát tanulni a fiatalok. A felszólalók utaltak az elmúlt évek gyakorlatára, amikor papíron meghirdették ugyan a magyar osztályokat, de egyes iskolák titkárságán eltanácsolták a jelentkezőket. Szóba került, hogy Segesváron könyvelői osztályt szerettek volna indítani a líceumban, ezzel szemben a szakiskolában indul textil- és bőrfeldolgozó osztály magyar nyelven. Régenben is 25 gyerekkel több végzi a nyolcadik osztályt, mint amennyi helyet meghirdettek. A B-típusú osztályok háromszintű képzést biztosítanak: a tíz osztály mindenki számára kötelező, aki fokozati vizsgát tesz, az továbbmehet a XI-be, ami kettes fokozatú szakképesítést jelent, majd a korábbi gyakorlattal ellentétben felvételizni lehet XII-XIII. osztályba, amelynek során technikusi és érettségi végzettséget is lehet szerezni. Dáné Károly, a megyei szervezet oktatási alelnöke szerint fel kell hívni a civil szféra, a nyolcadikos diákok, a szülői bizottságok, egyes szervezetek figyelmét, hogy a szóban forgó iskolák vezetőségéhez nyújtsák be kérésüket. A hozzászóló igazgatók nehezményezték: amikor bekérik a diákok igényét arra vonatkozóan, hogy hol szeretnék folytatni tanulmányaikat, a szakmai oktatásnál nem kérik az oktatás nyelvének feltüntetését. Felmerült, hogy továbbra sincs közigazgatási osztály magyar nyelven, s hogy a sáromberki mezőgépészeti iskolában sem indul magyar osztály. A főtanfelügyelő-helyettes tényként jelentette be a marosvásárhelyi 11-es általános iskola felső tagozatának megszüntetését, illetve a két erdőszentgyörgyi iskola összevonását, ami Dáné Károly szerint célzatos döntés volt. A tanácskozáson szó esett a kádermozgásról, az iskolák névadásáról, egyesek két éve várják a választ, másokat folyamatosan zaklatnak az elnevezés miatt, és elhangzott az a kérdés is, hogy mikor olvasható a magyar felirat is a tanintézményeken, ahogy a sportlíceum esetében megvalósult. /(bodolai): Új osztályok, összevont iskolák. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./"
2003. május 19.
"Máj. 18-án befejeződött a nagyváradi Varadinum rendezvénysorozat. Dr. Ternyák Csaba magyarországi címzetes érsek, a vatikáni püspöki kongregáció titkára celebrált szentmisét a zárónapon. A Festum Varadinumot a hagyományoknak megfelelően ünnepi körmenet zárta.Idén is katolikus szentmise és körmenet szerepelt a Varadinum zárónapi programjában. A szentmisén részt vett Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul és Szabó Vilmos határon túli magyarokért felelős államtitkár is. A szertartást körmenet követte, melyen a hívek és a klérus tagjai a Szent László-ereklyét tartalmazó hermát hordozva megkerülték a lovagkirálynak a püspöki palota parkjában álló szobrát. A Varadinumon máj. 16-án vezető magyarországi és határon túli magyar politikusok részvételével politikai fórumot szerveztek Nagyváradon. Az RMDSZ-fórumon részt vett Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Csapody Miklós, az MDF parlamenti képviselője, Markó Béla RMDSZ-elnök, Duka-Zólyomi Árpád, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, valamint Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A fórumon a kedvezménytörvény tervezett módosításával kapcsolatban Szabó Vilmos elmondta, kikerülne a jogszabályból a munkavállalás lehetősége és az ahhoz kapcsolódó egészségügyi, szociális, valamint más gazdasági kérdések. A határon túli szervezetek vezetői hangsúlyozták: alapvetően elfogadható számukra a jelenlegi módosítási tervezet. Markó Béla és Duka-Zólyomi Árpád az oktatási-nevelési támogatás folyósítási módjának pontosítását tartotta szükségesnek, valamint azt, hogy minden magyar nemzetiségű határon túli diák és tanár megkaphassa a diák-, illetve pedagógusigazolványt. Józsa László ehhez hozzátette: nem szabad, hogy a törvény tartalom nélkülivé váljék, és csalódást okozzon a határon túli magyaroknak. /P. Z.: Létezik erdélyi magyar politika. Nagyváradon befejeződött a 12. Festum Varadinum. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./ "
2003. május 20.
"Máj. 17-én a FIDESZ - MPP XVII. Kongresszusán Budapesten részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke is, aki köszöntő beszédében kifejtette, hogy a Fidesz és az RMDSZ ugyanannak az európai pártszövetségnek, a Néppártnak a tagjai, és ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy sok mindenben hasonló vagy azonos a programuk. "Nekünk egy a történelmünk, egy a kultúránk, egy a nyelvünk: úgy kell cselekednünk, hogy a jövőnk is egy legyen, és hogy a nemzeti egység nem csak a kinyilatkoztatások, nemcsak az eszmék szintjén, hanem a mindennapjainkban is egyre inkább érvényesüljön", folytatta. Ma Magyarországon a közélet ideológiailag polarizált, Erdélyben viszont a magyar közösség érdeke, hogy politikailag egységesek legyenek, szögezte le Markó. Kiemelte: "nekünk egyelőre a románokkal kell szembesülnünk, velük kell megütköznünk, akár szövetségesekről, akár ellenfelekről van szó. Tőlük kell földjeinket, erdeinket, ingatlanainkat, egyetemünket visszaszereznünk, velük kell úgy tárgyaljunk, hogy a státustörvény maradéktalanul alkalmazható legyen. Nekünk Erdélyben elsősorban nem egymással kell vitáznunk, és minden módon el kell kerülnünk azt, hogy a többség karba tett kézzel nézze végig, amíg mi tönkretesszük legfőbb közéleti értékünket, a politikai egységet. Nekünk nem egymással kell pereskednünk, mert van még bőven visszaperelni valónk a románoktól". /Markó: Más az erdélyi és más a magyarországi politika, de azonos a nemzeti cél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./"
2003. május 20.
"Nagyváradon politikai fórumon Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő kifejtette véleményét: a határon túli magyarság belefáradt a státustörvény körüli vitába, és már szinte bármilyen módosítást elfogadna. Markó Béla RMDSZ-elnök cáfolta ezt az állítást, és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyeivel megbízott politikai államtitkára szerint sincs szó semmiféle "belefáradásról". Szabó Vilmos a vele készített interjúban hangoztatta: a határon túli magyar szakértőkkel, politikusokkal az elmúlt hetekben tartott tárgyalásain nyitottságot és készséget tapasztalt egy stabil és működőképes törvény megalkotására. Csapody megfogalmazását azért sem fogadhatja el, mert a kedvezménytörvény továbbra is működik. Szabó Vilmosnak az a benyomása, hogy a május 24-i Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyarság képviselői meg tudnak állapodni a még nyitott kérdésekben. Az uniós csatlakozással összefüggésben szerepel a kormány javaslatában az, hogy nem magyar nemzetiségűek is pályázhatnak oktatási kedvezményért, amennyiben gyermekeik magyar iskolában tanulnak. Szabó szerint csaknem minden tárcánál a legnagyobb nyitottsággal, empátiával, szolidaritással viseltetnek a határon túli magyarok iránt. A legtöbb minisztériumban külön osztály, főosztály vagy csoport foglalkozik a témával. Szabó példaként hozta fel, hogy kormányra kerülésük után, a száznapos program keretében kiderült, hogy a magyar igazolványok elkészítése elmaradt, és ennek pénzügyi akadálya van, az új kormány csaknem egymilliárd forintot adott erre a célra a Belügyminisztériumnak. /Salamon Márton László: Szabó Vilmos Máért előtti optimizmusa. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./"
2003. május 20.
"A magyar kormány feladata a lehető legnagyobb mértékű nemzeti egyetértés megteremtése - hangsúlyozta Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára máj. 18-án Nagyváradon, miután találkozott Tőkés László református püspökkel. A találkozót követő sajtóértekezleten mind az államtitkár, mind a püspök a párbeszéd fontosságát emelte ki. Egyetértettek abban, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kezdeményezésére létrejött nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnek továbbra is fejlődnie kell. Szabó Vilmos hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az RMDSZ-t tartja a romániai magyarság hivatalos képviselőjének, de az egyházfőkre is fontos partnerként tekint, ezért kezdeményezte, hogy erdélyi látogatása során találkozzon a történelmi magyar egyházak vezetőivel. A nagyváradi magyar magánegyetem jelenleg a Sapientia erdélyi magyar magánegyetemnek biztosított évi 2 milliárd forintos magyar költségvetési támogatásból 25-30 százalékot kap. Az államtitkár és a psüspök eltérően ítélte meg a nagyváradi Ady- központ ügyét. A magyar kormány a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a nagyváradi katolikus püspökség tervének megvalósítását támogatja, míg Tőkés püspök szerint ez a támogatás az egyházkerülete által Érdmindszenten elképzelt központ létrehozását illetné meg. Szabó Vilmos Nagyváradon megbeszélést folytatott Tempfli József katolikus megyés püspökkel, előzőleg Kolozsváron Pap Géza erdélyi református és Mózes Árpád evangélikus püspökkel találkozott. /Megbeszélés a történelmi magyar egyházak vezetőivel. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./"
2003. május 20.
"A csúcsvezetők meglehetősen triumfalista nyilatakozata jellemezte a brassó-pojánai RMDSZ-SZDP megbeszéléseket. Azonban a ,,csúcs" után kiderült, a megye RMDSZ-vezetői nem elégedettek az eredménnyel. Váll- és lapockaveregetésekkel, kedélyeskedésekkel teltek az órák, lényeges dolgokban egymás mellett elbeszéltek, s bár a Markó- és Hrebenciuc-nyilatkozatok sikerről szóltak, a helyi vezetők elégedetlenkedései - Háromszék mellé felzárkózott Csík, Maros és Kolozs megye is - azt mutatják, sem az országos, sem a megyei egyezmények nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Lehet hajtogatni, hogy hála együttműködésüknek, megszületettek a vagyon-visszaszolgáltatási törvények, de eddig az a bizonyos tárcaközi bizottság egyetlen magyar ingatlant sem adott vissza; az egyetem szétválasztása álom maradt; az erdőtörvény valóban vagyonhoz juttatta a székely embert, most azt akadályozzák, hogy ésszerű kihasználása érdekében társuljon; bíróságokon a magyar nyelv használatának biztosítása valahol elveszett a jogszabályból, a szövetkezeti törvénytervezetet halogatják, s az RMDSZ bármennyire szeretné tisztázni a nyugdíjalapból és az egészségbiztosításból nyomtalanul eltűnt tíz- és százmilliárdok sorsát, a kormánypárt ígérete ellenére nem hoz létre bizottságokat, s a megyei szinten a magyar vezetőket továbbra is mellőzni szeretnék az apparátusban. Felerősödött a magyarellenes retorika, Marosvásárhelyen az elmúlt időszakban három olyan szoborfelirat született, például a felállított holokauszt-emlékművön, ami sérti az ott élő magyar lakosság önérzetét, a Nagyváradon nemrég avatott Bethlen Gábor-szobron is le kellett takarni a magyar fejedelem keresztnevét s közismert jelszavát: Ha Isten velünk, ki ellenünk? Kudarcot jelenteni mégsem lehet, tehát mind az SZDP, mind az RMDSZ csúcsvezetősége sikerekről beszél. /Simó Erzsébet: Máról holnapra: Törvényességre várva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./"
2003. május 20.
"A kormánypárt és az RMDSZ között folytatott egyeztetés során született megállapodás, miszerint a felekezeti iskolákban indított osztályok számát nem csonkítják, Szatmár megyében nem érvényesül. A tanügyminiszter kolozsvári látogatása során azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják a két párt közötti együttműködési egyezményben foglaltakat, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumba és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontba másnap mégis csökkentett beiskolázási terv érkezett meg. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes nem tudja, hogyan tehetne igazságot. Az idei beiskolázási adatok szerint a 2003/2004-es tanévben 630 (tavaly 616 volt) hely biztosított a kilencedikeseknek magyar tagozaton, miután a minisztérium rendelete értelmében két magyar osztályról le kellett mondani. Az intézkedés nem a felekezeti iskolák ellen irányul, de a minisztérium által jóváhagyott kerethez igazodniuk kell. Mivel más iskolákban magyar tagozaton egy-egy osztály működik, azokat nem szüntethetik meg. Miután a tavaly a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és nagykárolyi Római Katolikus Iskolaközpont veszített egy-egy osztályt, idén más iskolákat jelöltek, most a Református Gimnáziumot és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontot jelölték meg. /(anikó): Kónya László a felekezeti iskolákról: "Javaslatunkat nem kell végleges döntésként elfogadni...". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 20./"
2003. május 20.
"A Nyugati Jelen szerkesztőségének néhány tagja máj. 18-án a Gátalján élő olvasókkal találkozott. A megjelentek elmondták: gyakran s érzik úgy, hogy a szórványban élő magyarságot elfelejtik. Szükségük lenne egy magyar közösségi házra, amelyet a magukénak mondhatnak. Van ugyan a római katolikus egyháznak egy szép terme, amelyet "RMDSZ-székházként" használtak párszor, de a pap nem szívesen látja őket. A pap négy nyelven tartja a prédikációit a magyar gyülekezetnek. Hiába keresték fel ez ügyben a temesvári megyés püspököt, Roos Mártont, azóta sem történt változás. Gátalján a magyarok létszáma egyre csökken, a magyar óvodába tizenöt gyermek jár, de közülük csak három magyar. A fakultatív magyar oktatásra viszont több mint harmincan iratkoztak be. /(nagyálmos): A szórványban élő magyarságot gyakran elfelejtik. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./"
2003. május 21.
"Máj. 20-án Miron Mitrea román közlekedésügyi miniszter Csillag István magyar gazdasági és közlekedési miniszter meghívására Budapesten tárgyalt. A hivatalos küldöttség tagjaként a tárgyalássorozaton az RMDSZ részéről jelen volt dr. Verestóy Attila szenátor és Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese. A látogatás során a résztvevők megbeszéléseket folytattak az Észak-Erdélyt átszelő autópályával kapcsolatos kérdésekről, az infrastruktúrát érintő más beruházásokról, valamint a teherszállításra vonatkozó problémákról. /Román-magyar közlekedési tárgyalások Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./ A magyar és a román fél együtt keresi meg az észak-erdélyi autópálya felépítéséhez szükséges pénzforrásokat, ugyanakkor külön-külön is kutatnak finanszírozási lehetőségek után. A két miniszter fontosnak tartotta a két ország miniszterelnöke által április 16-án Athénban Romano Prodinak átnyújtott levelet, amelyben a IV-es korridor megépítése mellett az észak-erdélyi autópálya megépítése is prioritásként szerepel. Csillag István magyar tárcavezető utalt arra, hogy az Észak-Erdélyt érintő autópálya-építés kapcsán remény van a tíz évvel ezelőtt kijelölt nyomvonal Magyarország számára előnyös megváltoztatásáról. A két miniszter megegyezett abban is, hogy a jövőben félévente egyeztetnek; a következő tárgyalást Konstancán tartják. /Salamon Márton László: Ígéretes tárgyalások Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 21.
"Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a belső választásokról úgy vélte, hogy minden egyes platform számára biztosította az esélyegyenlőséget. Kifejtette: az RMDSZ vezetősége a választásokat mindig tisztújításnak, a belső ellenzék pedig a hatalomátvételhez vezető egyik legfontosabb útnak tekintette. Takács Csaba szerint a belső választások kérdése tulajdonképpen álvita volt. Az RMDSZ belső ellenzékének egyik markáns csoportja a belső választásokat a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésein óriási vitává alakította. Az RMDSZ vezetése összesen öt alkalommal terjesztette elő a választások szabályzatáról szóló határozattervezetet. Takács szerint a választás jó ürügy volt arra a belső ellenzéknek, hogy a szövetség iránti bizalmat gyengítsék. Takács Csaba leszögezte, az RMDSZ politikáját leghangosabban bírálók kisebbségben maradtak. /Tibori Szabó Zoltán: Biztosítottuk az esélyegyenlőséget. Beszélgetés Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnökkel a belső választásokról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 21.
"A szenátus jogi bizottsága máj. 20-án úgy döntött, hogy albizottságot hoz létre Dumitru Badea nagy-románia-párti (NRP) szenátor indítványának elemzésére, amelyben a honatya az alkotmányos előírások megszegése miatt szankciókat kér Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor ellen. Badea szerint az RMDSZ-es szenátor "aktívan" részt vett a Székelyudvarhelyi Fórum megrendezésében és lebonyolításában, ahol döntés született az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról. Badea szerint a fórum "veszélyes akció a román nemzetállam léte és egysége ellen", mivel célja "a romániai magyarok kulturális és területi autonómiájának kivívása". A szenátus jogi bizottsága háromtagú albizottságot nevezett ki a kérés elemzésére. Antonie Iorgovan (SZDP), Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) és Viorel Dumitrescu vagy Aron Belascu (NRP) kivizsgálják az ügyet. Eckstein-Kovács Péter jelezte, nem ért egyet az albizottság létrehozásával, de elfogadja részvételét, lévén az RMDSZ egyetlen jogi-bizottsági képviselője. /Elemzik a Sógor elleni szankciót kérő indítványt. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 21.
"Három héttel a PSD-RMDSZ egyezmény által megjelölt határidő lejárta után sem született megoldás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) beiskolázási számaira. Míg a fakultások tekintetében az álláspontok nagyjából megegyeznek, a nővérképző kollégium vita tárgyát képezi. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) gyógyszerészeti és fogorvosi karán a magyar diákok részére a helyek 50 százalékát, az általános orvosin pedig 40 százalékát kellene fenntartani a megállapodás előírásai alapján - nyilatkozta Borbély László, a kormánypárttal való kapcsolatokért felelős RMDSZ-alelnök. Amennyiben az intézmény szenátusa is megszavazza ezt a helyleosztást, lényegében egy évek óta fennálló helyzetet szentesít. A MOGYE magyar nemzetiségű tanárai közül többen nem látnak semmiféle előrelépést az intézkedésben, annál is inkább, mivel az általános orvosi karon a bejutott magyar diákok száma az utóbbi években meghaladta a román nemzetiségűekét. Az egyetemen a magyar nemzetiségű tanárok az egyharmados aránynál vannak. A politikai alkut az egyetem szenátusának kell szentesítenie. Ennél bonyolultabb a helyzet az ősszel induló bábaképző főiskola és a nővérképző kollégium esetében. Az előbbinél a kollégium húsz helyén a román fél nem hajlandó osztozkodni. /Szucher Ervin: Késik a megoldás. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 21.
"Máj. 21-től nyilvánossá válik a romániai parlamenti képviselők és köztisztviselők vagyona Az RMDSZ képviselői és szenátorai készségesen válaszoltak a lap munkatársainak kérdéseire.Eckstein-Kovács Péter szenátor 1987-ben vásárolt kolozsvári házában lakik., személygépkocsija nincs. Borbély László képviselőnek háza van Marosvásárhelyen; telke nincs, kocsija van, tízezer eurót meghaladó bankszámlával rendelkezik. Verestóy Attila szenátor közismerten a száz leggazdagabb román állampolgár listáján szerepel. Három háza van: Székelyudvarhelyen, Snagovon és Bukarestben, sorolta, sok hektárnyi mezőgazdasági területtel, illetve beltelekkel rendelkezik, autója van, bankszámláin a tízezer eurós érték többszöröse szerepel, vagyona pedig mintegy 15 millió dollárt tesz ki. Frunda György szenátornak Marosvásárhelyen van háza és ügyvédi irodája, illetve nyaralója. Autója kettő is van, bankszámláinak összértéke meghaladja a tízezer eurót, és részvényes a marosvásárhelyi GaGa Rádiónál. Puskás Bálint szenátor két ingatlannal rendelkezik: egy családi házzal Sepsiszentgyörgyön és az ehhez tartozó 500 négyzetméteres telekkel, valamint egy 50 négyzetméteres hétvégi házzal Kőröspatakon, amelyhez 1100 négyzetméteres telek tartozik, emellett személygépkocsival rendelkezik. Szilágyi Zsolt képviselőnek egyszobás, 40 négyzetméteres nagyváradi tömbházlakása van, emellett ugyancsak Váradon birtokol 334 négyzetméteres, családja által visszanyert beltelket, 20-30 ezer euró közötti összeg van bankszámláján. Pécsi Ferenc 1983-ban vásárolt négyszobás lakással büszkélkedhet Szatmárnémetiben, míg a megyében 3,48 hektáros, örökölt szántófölddel, kocsija is van. Kelemen Hunor képviselő se autóval, se házzal, se bankszámlával nem rendelkezik. A Medianet cég többségi tulajdonosa, részvényei összértékét nem közölte. Ráduly Róbert képviselőnek Csíkszeredában van két tömbházlakása, 0,5 hektáros beltelket birtokol Csíkcsomortánban és gépkocsival rendelkezik. Bankszámláján 14 ezer euró kamatozik.Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője feleségével közösen két házzal rendelkezik /Marosvásárhelyen és Székelykövesden/, emellett istállója, 17 fajlova, tíz szarvasmarhája és két hektár földje van, személygépkocsival is rendelkezik. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: a vagyonbevallás máj. 21-től válik nyilvánossá. "Holnap szívesen a rendelkezésükre állok" - zárta le a beszélgetést Markó Béla. /Rostás Szabolcs, Salamon Márton László: RMDSZ - szegény ember, gazdag ember. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 21.
"Alig néhány hete, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban megalakult a Magyar Polgári Frakció (MPF), máris politikai támadások kereszttüzébe került, mert a magyar tanácstagok mintegy fele a RMDSZ-frakció helyett ezt választotta. Tulit Attila a márciusi diákszórakozóban történt rendőrségi razzia kapcsán lemondott, s tíz tanácstag kezdeményezésére Magyar Polgári Frakció néven új csoportot hoztak létre. Albert Álmos polgármester elítélte a Magyar Polgári Frakcióba lépőket és lemondásra szólította fel őket. Legutóbb Kovács István unitárius lelkész nyújtotta be lemondását képviselői tisztségéről, mondván, az RMDSZ eltávolodott a magyarságtól. /Csáky D. Tibor: Magyar Polgári Frakció Sepsiszentgyörgyön. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./"
2003. május 21.
"Máramarosszigeten a városi RMDSZ-szervezetnél a máj. 17-ére kitűzött közgyűlés előtt váratlanul újabb elnökjelölt jelent meg Béres István erdészmérnök személyében, majd Gerstmayer József eddigi elnök mondott le a jelöléséről. A tisztújításnál, az elnökjelöltek bemutatkozása után Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő bejelentette, hogy a jelölt, Béres István nem vállalhat politikai tisztséget, mert mint az állami erdőgazdálkodás igazgatója, köztisztviselőnek számít, és a 161. sz. törvény ezt tiltja. A bejelentés vitát váltott ki, majd Gerstmayer tanácsára a szavazók fele elhagyta a termet. Így Markó-hű szárny által támogatott Kósa Árpád simán nyert. Az újonnan bekerült 16 választmányi tag is mind az ő embere. Gerstmayer jelezte, óvást nyújt be az Országos Szabályzat-ellenőrző és Felügyelő Bizottsághoz. /Román János: Máramarossziget. Marakodás, zűrzavar, bojkott. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./"
2003. május 21.
"Hiányolta a csíki Polgári Mozgalom képviselőinek részvételét a Csíki Területi RMDSZ belső választásain a szervezet elnöke, Ráduly Róbert Kálmán parlamenti képviselő. Várakozáson felülinek minősítette a részvételi arányt (54,83 százalék). A Polgári Mozgalom tagjai nemcsak hogy nem vettek részt a választásokon, hanem egyes információk szerint a belső táborukat is arra biztatták, hogy jelenlétükkel ne legitimálják az RMDSZ belső választásait. Bencze Tibor, a csíki Polgári Mozgalom egyik alapítója csak annyit mondott: a "jobboldal" járja a maga útját, s hagyja járni Rádulyékat a sajátjukon, ami a mozgalom szerint nem a jobbik út. /K. E.: Csíkszék. Hol volt a jobboldal? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./"
2003. május 21.
"Az RMDSZ gyergyószentmiklósi küldöttgyűlésen volt, aki hamis támogatói listával indult /Dézsi Zoltán/, előfordult, hogy valaki egy küldött társa felhatalmazásának birtokában kétszer is szavazott, bár erre a választási forgatókönyv nem adott lehetőséget. Az alig pár napja társszervezetté fogadott helyi MIÉRT-fiók tizenkilenc küldötte is felborította kissé a rendet. Kétfordulós lett az elnökválasztás: az első körből Hodgyai Géza vállalkozó távozott, hisz az őt támogató nyolc szavazat kevés volt a vezetővé váláshoz, így másodjára Garda Dezső parlamenti képviselőnek és Dézsi Zoltán alprefektusnak kellett összemérni erejét. Az eredmény: Dézsi lett a Gyergyó területi RMDSZ elnöke, négy szavazattal maradt el mögötte Garda. Utóbbi azonban úgy látja, nem volt becsületes a módszer, melynek ez lett az eredménye: "A felső vezetés éppen 19 szavazatot ajándékozott Dézsinek a fiatalok ideküldésével. Ha az RMDSZ olyan területi elnököket tesz székbe, akik listát hamisítanak, másodsorban pedig a választásokat hatalmukkal és bizonyos körök bevonásával döntik el, akkor ezt ne nevezzék belső választásnak. Mert olyanokat akarnak a területi szervezetek élére tenni, akik eddig is csak hajbókoltak, ám akik ki merték mondani a véleményüket, azok kellemetlen figurák - itt főleg magamra gondolok" - jelentette ki Garda képviselő, és azt is hozzáfűzte, gondolkodik azon, hogy mi legyen a történtek után a következő lépése. /Balázs Katalin: Gyergyóvidék. Belső választások RMDSZ-módra. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./"
2003. május 21.
"A múlt hét elején került sor az Aurel Dionisie Agache és Reiner Antal között zajló vagyonmegosztásért folytatott per újabb tárgyalására. Az ügyet ismét elhalasztották, június 9-ére, mert nem érkezett meg a vagyonfelértékeléssel foglalkozó szakértők névsora. Az 1989 decemberében Kézdivásárhely főterén meglincselt népnyúzó milicista őrnagy legnagyobb fia azért kezdeményezett tárgyalást a másfél évi börtön után februárban szabadult Reiner ellen, hogy be tudja hajtani rajta a - két évvel ezelőtt jogerős bírósági döntéssel megítélt - mintegy 70 millió lejt kitevő erkölcsi és anyagi kártérítést. Reiner egyetlen vagyona esztelneki házrésze, az ingatlanban viszont rajta kívül volt felesége, a Magyarországon élő Bugár Lenke, valamint az esztelneki Vass család tagjai is résztulajdonosok. Az ún. Agache-bűnperben Reiner ellen tanúskodó Várdó Vilmos és neje, Gizella most kijelentették, hogy nem is ismerik Reinert, jóllehet 1991-ben és 1997-ben keltezett nyilatkozatukban azt mondták, hogy Reiner ott volt az 1989. december 22-én Kézdivásárhely főterén meglincselt rendőrtiszt agyonverői között. Reiner ezt hallva a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, a per újratárgyalását kérve. Viorel Voiculescu, a kézdivásárhelyi rendőrség egyik munkatársa a napokban újra kihallgatta Reiner Antalt. Az ügyben történt váratlan fordulat ellenére az RMDSZ folytatja a gyűjtést a kisemmizett, beteg Reiner megsegítésére. Néhány hete a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványa is felhívást intézett az amerikai magyarsághoz a politikai koncepciós perekben meghurcolt, börtönbüntetést szenvedett Reiner Antal és Héjja Dezső megsegítésére. /K. Gy.: Agache még mindig pereli Reinert. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./"