„2018 kapcsán mi érdekes helyzetben vagyunk”
Szerdán az RMDSZ országos ügyvezető elnöki minőségében hivatalos látogatást tett Váradon Porcsalmi Bálint. Szerkesztőségünkbe is ellátogatott, exkluzív interjújában a közelmúlt és az elkövetkező időszak történéseivel kapcsolatban fejtette ki a véleményét.
– Amióta az év elején megválasztották az RMDSZ országos ügyvezető elnökévé, ez-e az első hivatalos látogatása ebbéli minőségében Bihar megyében? Mi a célja?
– Ügyvezető elnöki minőségemben ez a mostani az első hivatalos látogatásom. Tájékoztató és tájékozódó jellegű látogatás ez, amúgy elég sok területi, illetve megyei szervezethez ellátogatok. A vizit több részből áll. Egyrészt a megyei szervezet vezetőjével találkozom. Tájékozódom arról, hogy éppen milyen projektek vagy politikai kérdések vannak napirenden, miben tudok mint ügyvezető elnök segíteni. Ugyanakkor van ennek egy szervezetépítési komponense is. A munkatársainkkal, a kollégákkal találkozom, próbálok első kézből értesülni arról, hogy milyen napi kihívásokkal küszködnek, illetve miben tudunk nekik segíteni abban, ami a szervezetfejlesztést és -építést illeti.
– A közelmúlt eseményeire visszagondolva, számomra legalábbis feltűnő volt az, hogy mintha az elmúlt évekhez képest az RMDSZ vezető politikusai hangsúlyozottabban lettek volna jelen Tusványoson. Vagy tévednék?
– Nem téved, alapvetően az eddiginél jóval hangsúlyozottabb volt az RMDSZ jelenléte. Tizenöt vagy tizenhat vezető RMDSZ-es politikus volt jelen Tusnádon. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – és szerintem ezen nincs mit titkolni –, hogy rendeződött az RMDSZ és a Fidesz viszonya, van egy partneri kapcsolat a magyar kormánnyal. A másik pedig, ami azt hiszem, hogy talán ennél is fontosabb, hogy van jó néhány olyan téma – gazdaság, oktatás, nemzetpolitikai kérdések, mint például a Minority SafePack –, amelyeknek kapcsán az RMDSZ álláspontja megkerülhetetlen és fontos. Ezért is voltunk ott, és mondtuk el a saját véleményünket.
– Ön Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppért ügyvezető elnökével vitázott, vagy folytatott párbeszédet, ha úgy jobban tetszik…
– Ami a Toró T. Tiborral lefolytatott vitát, párbeszédet, vagy beszélgetést illeti, én mindig azt mondtam, hogy nyitott vagyok bárkivel egy asztalhoz ülni hogyha vannak közös témák, vagy éppenséggel vitás pontok. Ez vezérelt akkor is, amikor elfogadtam a szervezőknek a meghívását erre a kerekasztalra. Így utólag értékelve, azt hiszem, hogy ez egy jó beszélgetés volt, jó néhány kérdés előjött, amelyekben nem értünk egyet, és volt néhány olyan kérdés is, melyekben egyetértünk. Én azt mondtam, hogy az egyeztetésen és párbeszéden túl arra kellene többet koncentrálnunk, hogy legyen folyamatos munkával való együttműködés. Akkor ott megkértem Toró T. Tibort, hogy az EMNP szálljon be például abba az aláírásgyűjtésbe, amit mi a múlt héten kezdtünk el.
– És lett ennek valami eredménye?
– Sajnos eddig még nem láttunk egyetlenegy olyan konkrét jelét se annak, hogy esetleg meghirdették volna ők is, de remélem, hogy ez meg fog történni. Jó dolognak értékelem tehát ezt a vitát, de hogy aztán ennek mi lesz a folytatása, vagy eredménye, majd kiderül.
– Milyen parlamenti őszre számít?
– Van ugye a parlamenti együttműködés, ami jelen pillanatban működik a PSD-ALDE kormánykoalícióval. Nyáron lesz egy közös frakcióülésünk, egy munkamegbeszélés, ahol értékeljünk, hogy azokból a kitűzött célokból, melyeket tavasszal, az év elején meghatároztunk, mit sikerült eddig megvalósítani, illetve ezekből mi az, amit meg lehet majd valósítani ősszel. Van jó néhány olyan kérdés, olyan projekt, amiről mi nem mondtunk le. Ezek most előtérbe kerültek a kormányválság alatt kialakult cirkusszal.
– Például?
– Például a 215-ös törvénynek a módosítása, ami az anyanyelvhasználatot illeti. De beszélhetünk a kisebbségi törvényről is, illetve van egy nagyon fontos hozadéka annak is, ami történt. Ez kimondottan a parlamenti ülésszak vége előtt volt, az oktatási törvénynek a módosítása, ami számunkra nagyon fontos új elemeket tartalmaz, és e héten kedden Klaus Iohannis államfő kihirdette ezt a törvényt. Tehát ma már törvény rendelkezik a differenciált képességfelmérő és érettségi vizsgákról. Az említett augusztusi megbeszélésen jelöljük ki az őszi prioritásokat, de még egyszer hangsúlyozom, a nagy projektjeinkről nem mondtunk le.
Centenárium
– Egyre inkább közelítünk 2018-hoz, a román egyesülés 100. évfordulójához. Az RMDSZ hogyan viszonyul ehhez a centenáriumhoz?
– 2018 kapcsán mi egy érdekes helyzetben vagyunk. Többször azt mondtuk, ez veszélyes lehet az egész magyar közösségre nézve abból a szempontból, hogy mivel Romániában nem látható az, hogy egy nagy, országos projekt töltené ki a centenárium megünneplésére vonatkozó kommunikációt, nagy valószínűséggel egy hazafias, de ami ennél félőbb, hogy egy nacionalista, magyarellenes retorika tölti majd be ezt az űrt. Mi viszont ezt az egészet egy lehetőségnek tekintjük. Alapvetően két dolgot tervezünk, és ez nem csak a parlamentre vonatkozik, hanem úgy általában véve. Az egyik az, hogy valamilyen formában megmutassuk azokat az értékeket, melyekkel az erdélyi magyarság az elmúlt száz évben hozzájárult Románia fejlődéséhez, a másik pedig az, hogy egyre többet beszélünk ma már arról, és tervezzünk is azt, hogy miként tudjuk a román közösséget megszólítani, hogyan tudjuk neki elmagyarázni azt, hogy kik vagyunk, és mit akarunk.
– És hogyan tudjuk?
– Lehet, hogy ennek az első lépése nem az kellene legyen, hogy az autonómiát kezdjük el magyarázni, hanem visszamegyünk egy kicsit a kályháig, és inkább alapdolgokat magyarázunk el a románoknak a magyarokról, hiszen lehet, hogy például sokan azt se tudják, hogy vannak magyar iskolák, vagy egyáltalán, mit is jelent magyarnak lenni Romániában. Tehát nem biztos, hogy nekünk azzal kellene most elkezdenünk elmagyarázni a saját dolgainkat, hogy a jogok kodifikációjával indítunk, hanem inkább visszatérve az alapokhoz, egy más típusú kampánnyal, egy más típusú kommunikációval kéne megszólítsuk a román közösséget.
– Önmagában, csupán az emlékezés, gondot jelentene?
– Tényleg nem a megemlékezéssel van a gond, hanem azzal, hogy nincs egy olyan konkrét témájuk, amire a megemlékezésüket építenék. Tegyük fel, nincs egy olyan sikersztori, amiről száz év elteltével meg tudnak emlékezni, marad tehát egy nagyon érzelmi kommunikáció. Éppen ezért ez az érzelmi kommunikáció óhatatlan, és már most látjuk ennek a jeleit, ami egy nagyon erős nacionalista, nemzetféltő, magyarellenes retorikát ölthet. Reméljük, hogy valamelyest meg tudjuk fékezni ezeket a kirohanásokat. Illúzióink azért nincsenek, tudatában vagyunk annak, hogy elég erősek lesznek. Mi fogjuk tenni a dolgunkat, és ehhez megpróbálunk román partnereket is keresni, mert azt hiszem, hogy vannak ilyenek. Nem sokan, de vannak olyan emberek, akik ezt a román–magyar kérdést egy más szemüvegen keresztül látják, normálisan érzékelik. Ugyanakkor Klaus Iohannist is arra kértük a székelyföldi látogatása kapcsán, hogy 2018 távlatában, mentén is próbálja ezeket a nagyon magyarellenes kirohanásokat valamiféleképpen tompítani, éljen a moderátori jogosítványaival. Neki ezt is elmondtuk ott. Másfelől ahhoz, hogy ezt a kérdés megfelelően tudjuk kezelni, illetve 2018-ban tovább tudjunk lépni, egy olyan stratégiai partnerséget kell kidolgoznunk és elfogadnunk a román állam és a magyar kisebbség között, melynek az alapja valahol az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban rejlik.
Aláírásgyűjtés
– Mindeközben úgy tűnik, hogy tágabb kitekintésben, az európai politikai helyzet nem éppen kedvezően alakul abból a szempontból, hogy ettől javulna a közérzetünk, vagy jobban éreznénk magunkat kisebbségi magyarként Romániában…
– Hát igen, én is azt hiszem, hogy az ismert problémák nem segítenek. 2018-ban azonban a mi itteni életünket elsősorban a centenárium fogja meghatározni. Még egyszer mondom: mi megpróbáljuk egy közérzet javító, pozitív kommunikációval temperálni a felénk irányuló negatív kommunikációt. Ami pedig az Európai Uniót illeti, van egy érdekes kezdeményezés, amit 2013-ban indítottunk el, de igazából idén áprilisban ért révbe. Ez a már általam említett uniós kisebbségvédelmi kezdeményezésünk, a Minority SafePack, ami szintén 2018-ban fog kicsúcsosodni. Az a véleményünk ugyanis, hogy az Európai Uniónak az őshonos nemzeti kisebbségek kérdéseit is rendeznie kell. Jelen pillanatban gyűjtjük az aláírásokat, ezúton is szeretném kihasználni az alkalmat, hogy a jogaink.eu honlapra hívjam fel a figyelmét a nagyváradi, illetve bihari magyar közösségnek, hiszen online már alá lehet írni. Az aláírásgyűjtést nagy valószínűséggel idén befejezzük. Egymillió aláírást kell összegyűjteni Európa-szerte. Jövő áprilisban lezárul ez az európai aláírásgyűjtés, és minden bizonnyal majd a nyár után, kora ősszel kezdődhet meg uniós szinten a politikai munka, a jogalkotás, ami a kisebbségek védelmét illeti.
– Az RMDSZ ugye 250 ezer aláírás megszerzését tűzte ki célul?
– Igen, 250 ezer aláírást akarunk összegyűjteni Erdélyben, aminek egy részét, mint ahogyan említettem, online úton. Azt tudni kell, hogy ez első internetes hivatalos aláírásgyűjtés, amit Romániában csinálnak. Más ilyen jellegű, vagy ekkora méretű kezdeményezés még nem volt. Ez egy új forma. Mindenkit arra bátorítok, hogy aki teheti, az online írja alá, mert egyszerűbb a kérdőív, mint a papír alapú. A papír alapú aláírásgyűjtésnek különben is csak majd szeptemberben fogunk neki, és egy kicsit bonyolultabb lesz, mint a szokásos aláírásgyűjtés.
– Jövőre egy számunkra másik fontos eseményre is sor kerül: a magyarországi országgyűlési választásokra.
– Látnunk kell a 2014-es választások, majd a referendum kapcsán, hogy körülbelül a kettős állampolgároknak a fele akar, vagy vesz részt a választásokon. Van egy nagyon fontos kérdés viszont, és én erről szoktam nagyon sokat beszélni, vagyis hogy létezik egy, nem nevezném akadályozó tényezőnek, hanem inkább adminisztratív kapunak, a választás és a választó állampolgár között. Ez a regisztráció. Mi, romániai magyarok ahhoz vagyunk szokva, hogy vasárnap szépen felöltözünk, vesszük a személyi igazolványunkat, a szavazókörben megkapjuk a pecsétet, és öt perc alatt szavazunk. Magyarország esetében azonban ez nem egy öt perces valami, hanem egy hosszabb, és eléggé összetett folyamat, procedúra. Egy bonyolult információkkal teli űrlapot kell kitölteni. A mi szerepünk, és a mi vállalásunk ebben, hogy segítünk azoknak, akik élni akarnak a szavazati jogukkal, tájékoztatjuk őket, segítünk nekik abban, hogyan kell regisztrálni. Szerintem ez a legfontosabb kérdés most, illetve valószínű, hogy januárban és februárban arról is kell beszélnünk majd, hogy hogyan szavazzanak helyesen. Lehet, hogy nem árulok el újdonságot, de 18–20 százaléka a határon túlról leadott szavazatoknak érvénytelen. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek rosszul szavaznak, csak rosszul töltik ki a kísérőpapírokat, a kísérődokumentumokat vagy azt az űrlapot, és éppen emiatt a rendszer ezt sokszor automatikusan visszadobja. Mi azonban bízunk abban, hogy a saját rendszereinken, a saját csatornáinkon és a saját szervezeti erőforrásainkon keresztül el tudunk jutni nagyon sok olyan kettős állampolgárhoz, aki szavazni akar.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Gyászban a konglomerát
A kortárs Erdély egyik legfontosabb alakjától, a napokban elhunyt Kántor Lajostól búcsúzunk, legutóbbi két váradi megjelenését is felidézve Szűcs László írásával.
Annyira sajnálom – s nem az első ilyen gyászos alkalommal teszem ezt, – hogy Kőrössi Jóska barátom tanácsa ellenére nem vezetek kellő rendszerességgel naplót. Különben most nem az lenne a helyzet, hogy kevés megidézni érdemes részletet tudok reprodukálni Kántor Lajos legutóbbi két váradi megjelenéséről. Nem azt, hogy a publikum előtt miről esett szó, amikor – hármasban Markó Bélával – az Ady Múzeumban beszélgettünk a Domokos Géza kockázatai című Kántor-kötet bemutatóján 2014 tavaszán, vagy szűk évvel későbbi Törzsasztal-estjén a Teleki utcai könyvesboltban. Mindkettőről megvannak a tudósítások, utóbbiról a hangfelvétel szerkesztett változata. Az tehát szöveghűen megmarad, miként idézte fel Szabédi László emlékét, de arról már nem találom a szavakat, amiről utána, a vacsoraasztal mellett beszélgettünk. Csak a kedélyességét, szellemes megjegyzéseinek a hangulatát őrzöm. Ez lehet a magyarázata annak, hogy amikor Lajosra gondolok, akkor nem valamelyik könyve ugrik be (na jó, ama legendás Kántor–Láng irodalomtörténet szürke borítója igen), vagy valamelyik publicisztikája a Riport hőskorából (azért a kollekciót fellapoztam a héten). Hanem a humora. Nem olyan röhögésbe fulladó harsány váradi, inkább visszafogottan polgári, csillogó szemű, kolozsvári, kicsit azért a polgárt is pukkasztó, karikírozó, némelykor pikírten szurkáló. (E pikírtségben, de szerepében és szellemiségében is Jakobovits Miklós festőművészre emlékeztet. Kortársak voltak, Miklós harminchatos, két nap híján egy évvel idősebb.)
Igazán MÚRE-elnöki szerepében ismertem meg a Korunk főszerkesztőjét, ereje és stílusa volt, fontos vezetője a magyar újságírók romániai egyesületének, legendás munkabírással. Abban az időben megannyi médium indulásánál volt jelen, mint erős háttérember, ma azt mondják az ilyenre, véleményvezér. Nélküle nem adott volna annyi hasznos, fontos kollégát a hazai szerkesztőségeknek a váradi Sajtókollégium sem. Médiában, kultúrában, egy ideig a politikában is megkerülhetetlen volt a véleménye, utóbbiban aztán mégis megkerülték, hiszen 1994-ben azért lépett vissza a formális politikai szerepből, az RMDSZ „miniparlamentje” (akkoriban KOT) tagságáról, mert leszavazták egy fontos javaslatát. Utólag persze neki volt, lett igaza, de hát mire ment, mire megyünk ezzel.
Folyton kritikusan fogalmazott az értelmiség és a politika kapcsolatairól, szerepéről, s ugyan látszólag a politikum mindvégig fontosnak tartotta a véleményét, valójában inkább a személyét – az RMDSZ alapításának negyedszázados évfordulóján, 2015 januárjában Életmű-díjat vett át –, mostanság nem úgy néz ki az erdélyi magyar politikacsinálás, mintha Kántor Lajos intelmeit kellő gyakorisággal megszívlelnék. Alig pár nappal az elismerés átvétele után a Riportnak adott interjújában árulta el, ő már leszámolt azzal kapcsolatos illúzióival, hogy a politikum ma vevő lenne az értelmiségiek véleményére. Pedig ő, ha bírált, azt úgy tette, hogy a szervezetnek, amelynek egyik alapítója volt, soha nem fordított hátat, és soha nem kívánt a bírálattal muníciót kínálni a politikai ellenfeleknek. Úgy tudott független maradni, hogy nem állt középen. Hisz aki középen áll, az talán sehol sem áll.
Nyugodj békében, kedves barátunk! Arcod, műved és hatásod igyekszünk megőrizni, s bizton megőrzik azok a kolozsvári fiatalok, akik szavaid szerint „sírás és panaszkodás, elvágyódás és elmenés” helyett ma pozitív dolgokat tesznek, s akik eredményei nyomán el lehet hitetni magunkkal, hogy „lehet élni ebben a konglomerátban új körülmények között is, valamit meg lehet találni a jelenben és a jövőben.” erport.ro

Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát
Elutasította az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó tervezetet a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ–PSD–ALDE-koalíciója. A megyei vezetés előbb az épület papíron való birtokbavételére törekszik.
Nem újítja fel egyelőre az egykori nagyváradi pénzügyi palota épületét a Bihar megyei önkormányzat, a testület legutóbbi ülésén elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) erre vonatkozó határozattervezetét. A PNL-frakció azt követően nyújtott be javaslatot a római katolikus egyháztól elperelt ingatlan javítására, illetve adminisztratív székhellyé való alakítására, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester – aki egyben a párt megyei elnöke is – már többször is az impozáns, de leromlott ingatlan rendbetételére szólította fel a megyei vezetést. A Fő utca 35. szám alatti ingatlan a csütörtöki ülésen több határozattervezet témáját is képezte, a Bihoreanul hetilap internetes kiadása szerint a liberálisok említett két javaslatával párhuzamosan a megye vezetése ahhoz kérte az önkormányzati képviselők támogatását, hogy igényelhesse annak telekkönyvi kivonatát.
Mint az ülésen kiderült, elsősorban ennek hiánya akadályozza meg őket abban, hogy bármit is kezdjenek az épülettel. Ahogy az is, hogy az évtizedekig járóbeteg-rendelőként működő ingatlan még mindig az egészségügyi minisztérium nyilvántartásában szerepel, és csak ennek a jóváhagyásával lehet megváltoztatni a rendeltetését. Pásztor Sándor megyei tanácselnök és Ioan Mang PSD-s alelnök ellenben azt ígérte, lobbizni fog a bihari vezetésű szaktárcánál, hogy a megyei önkormányzat hivatalosan is birtokosa lehessen a legfelsőbb bíróság által decemberben nekiítélt épületnek.
Pásztor Sándor korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a júliusi tanácsülésen beterjeszti az épület eladására vonatkozó javaslatát, erre azonban – valószínűleg az említett okok miatt – végül nem került sor.
Az RMDSZ-es politikus szerint a számos nagy projektet futtató megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, és nincs is szüksége ilyen hatalmas ingatlanra.
Éppen ezért a tanácselnök több kisebb épületért cserébe felajánlotta azt a homlokzatfelújítást sürgető Ilie Bolojannak, de a polgármester hallani sem akar a tranzakcióról. A liberális elöljáró elutasító válaszát Pásztor lapunknak úgy értelmezte, hogy Bolojan „látszatmegoldást” akar, valójában nem érdekli a városképet rontó ingatlan sorsának rendezése. Attól tart, a liberálisok nem szavaznák majd meg javaslatát, és elismerte, kicsi az esély, hogy átmenjen a kétharmados többséget igénylő határozattervezet, melyhez a Bihar megyét vezető RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció mellett a PNL-sek támogatására is szükség van. A római katolikus egyház számos kedvező bírósági ítélet után decemberben veszítette el az irgalmas rend által épített, az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának bérbe adott palotát. Ezt ugyan 2012-ben visszaszolgáltatták az egyháznak, de a megyei tanács a bérleti szerződésre hivatkozva megtámadta a restitúciós bizottság határozatát, szerintük ez azt bizonyítja, hogy az épület a magyar állam tulajdona volt, és a trianoni döntéssel a román állam csak átvette. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök korábban a Krónikának elmondta, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezik meg a jogerős bírósági döntést, illetve itthon is új pert indítanak az ügyben.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kulcsár-Terza József ősszel akár egyedül is benyújtja az autonómiatervezetet
Ha más nem is, ő benyújtja szeptemberben az autonómiastatútumot – ígérte az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján bejutott MPP-s parlamenti képviselő, Kulcsár-Terza József. Hozzátette, „nem fogják napirendre tűzni, de ország-világ tudja meg, van akaratunk, mert amelyik gyerek nem sír, nem kap enni”.
Kulcsár-Terza József a félévről beszámolva kijelentette, olyan is történt, hogy amikor felvetette, a magyar frakciónak ki kell állnia azokért, akik a nemzeti ügyekben felszólaltak, és akiket emiatt meghurcoltak, akkor egy Hargita megyei szenátor rászólt. Beszélt arról is, hogy szót emelt a székelyföldi jelképüldözés kapcsán egy napirend előtti felszólalásban, és a legfelsőbb ügyészségre adták azért, mert kifejtette, hogy a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését.
Kulcsár-Terza hiányolja, hogy nincs a háta mögött támogatás, sem az RMDSZ, sem az MPP nem állt ki mellette, pedig szerinte ma igenis szükség lenne rá, amikor bárkit bármikor elvisz a korrupcióellenes hatóság, függetlenül attól, hogy bűnös vagy ártatlan. Ismertette, hogy miként sikerült létrehozni az Emberjogi Bizottság magyar ügyekkel foglalkozó albizottságát, amely egy lehetőség a párbeszédre a többségi társadalommal.
Szólt arról, hogy Sepsiszentgyörgyön sikerült megszervezni a három székely megye önkormányzatainak és az albizottság képviselőinek a találkozóját, Kolozsváron viszont megbuktatták kezdeményezését. Állítja, nem adja fel, lesz ott is találkozó, és Székelyföldet is be fogják mutatni a román parlamentben, mert vannak olyan politikusok, akik nem tudnak róla. Idén kell benyújtani a statútumot Azt is megindokolta, hogy szerinte miért idén kell benyújtani az autonómiastatútumot: jövőben ugyanis a román egyesülés centenáriumának apropóján a többségi társadalom, amellett, hogy az ünnep szervezésével lesz elfoglalva, provokációként értékelheti a kezdeményezést.
A képviselő szerint a dokumentumot már tavasszal elő kellett volna terjeszteni, amikor a Grindeanu-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán kitört a magyarellenes hisztéria. Kulcsár-Terza József közölte, ha nem sikerül megegyezni a frakcióval, ősszel egyedül is benyújtja a tervezetet. Kérdésre válaszolva hozzátette, „mindegy, melyik tervezetet, a Csapó-félét-e vagy az RMDSZ-ét nyújtjuk be, úgysem fogják napirendre tűzni. De legalább tudják meg nyugaton is, van kérésünk.” Úgy véli, a tervezet kapcsán konszenzusra kellene jutni, és egyetlen statútum mögé kellene felsorakoznia az egész erdélyi magyarságnak, mert az „autonómiaigény nem valamelyik párté vagy civil szervezeté, hanem Székelyföldé”. „Az SZNT, a Néppárt, az MPP megy a saját útján, nincs összefogás, pedig elvárom a támogatásukat, összefogva lehetne eredményt elérni” – mondta.
Felvetődött a kérdés, hogy hiba volt-e RMDSZ-frakcióban indulni. „Nem volt téves lépés, hogy az RMDSZ színeiben indultunk, jobb két MPP-s képviselő, mint egy se. Ez volt az egyetlen lehetőségünk.” Hozzátette, „mindenkire szükség van, pártoktól függetlenül, cselekvőképes politikát kell folytatnunk, s ha látják, hogy együtt vagyunk, lesz eredmény”. itthon.ma/erdelyorszag

Nem utazhat Magyarországra Horváth Anna
A román legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt, és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere. A múlt hét végén hozott végzést honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság.
Horváth Anna elmondta, balatoni pihenésre szeretett volna utazni augusztus végén a családjával. Ehhez kérte az engedélyt a bíróságtól. A vádló korrupcióellenes ügyészség (DNA) képviselője nem kifogásolta a kérést, így ezt az alapfokon eljáró kolozsvári táblabíróság jóvá is hagyta. A DNA mégis fellebbezett a végzés ellen, és a legfelsőbb bíróság elfogadta a fellebbezést.
A bíróság arról is döntött, hogy további hatvan nappal meghosszabbítják az RMDSZ korrupcióval vádolt politikusa ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag

Van pálya Bukarestben is (Parlamenti munkájáról számolt be Kulcsár Terza-József)
Parlamenti képviselőként kötelességének érzi, hogy negyedévente rendszeresen beszámoljon a választóknak munkájáról, e célból tartott – megválasztása után immár másodszor – lakossági fórumot Kulcsár-Terza József (fotó) hétfő este a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A találkozón közös gondolkodásra, közös munkára is kérte a jelenlevőket.
Beszámolójában Kulcsár-Terza József kitért az RMDSZ-szel való együttműködésre is: bár sok mindenben nem értenek egyet, az összefogás nélkül most nem lenne képviselője a parlamentben a jobboldalnak – magyarázta. Meggyőződését fejezte ki továbbá, hogy van pálya Bukarestben is, vannak lehetőségek a magyar érdek képviseletére, csak bátorság, elszántság kell hozzá. Felidézte: már az eskütételkor kis székely zászlóval és magyar Bibliával jelent meg a parlamentben, s bár az RMDSZ-frakcióban figyelmeztették, hogy elveszítheti mandátumát, végül nem lett semmi probléma – ez is azt bizonyítja, hogy egy sor dolgot eddig is meg lehetett volna tenni. Székely zászlót ajándékozott az Európai Tanács monitoringbizottsága tagjainak is, ismertetve egyúttal jogfosztásainkat. Az első igazságügyi miniszter, Florin Iordache bizottsági meghallgatásán szóvá tette a magyar himnusz eléneklése, a székely zászló kitűzése miatti büntetések ügyét és a gyulafehérvári nyilatkozat alkotmányba foglalásának lehetőségét, továbbá ígéretet kapott tőle, hogy a tárcavezető fogadja és meghallgatja a panaszokat – végül azonban leváltották, utódjánál pedig hiába jelentkezett, egyelőre nem kapott választ. Ismertette azt is, hogy az emberi jogi bizottságon belül sikerült létrehozni egy magyar ügyekkel foglalkozó albizottságot, és azt kihelyezett ülésre meghívta Sepsiszentgyörgyre – a székelyföldi elöljárókkal való találkozókon elhangzottakról jelentés is készül, amely hivatkozási alap lehet a jövőben. Felelevenítette a március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítására irányuló kezdeményezését, amelyet az RMDSZ is felvállalt, a kormányválság idején a szociáldemokratákkal folytatott tárgyalások során azonban a szabadnapot opcionálissá „enyhítették”, mint mondta, ő ragaszkodik az eredeti változathoz, ősszel visszatérnek a témára. Ugyancsak az őszi teendők közé sorolta az autonómiatörvény parlament elé terjesztését: hangsúlyozta, fenntartja véleményét, hogy már a tavaszi ülésszakban meg kellett volna tenni ezt, a kormányválság idején kirobbant magyarellenes hisztéria után nyilvánvaló volt, hogy nincs veszítenivaló. Ősszel viszont mindenképpen be kell nyújtani a tervezetet, ha másként nem megy, egyedül is kész megtenni ezt, de az üzenet sokkal erőteljesebb lenne, ha a frakció egésze felsorakozna mellette – vélekedett az MPP-s politikus, arra buzdítva egyúttal a jelenlevőket, hogy maguk is vegyenek részt a közös gondolkodásban, munkában, hiszen Bukarestben látniuk kell, van erő és súly a követelés mögött.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kereskényi: Magyarellenes hangulat lesz úrrá a prefektúrán?
Kereskényi Gábor szerint „hangulatkeltők” a közösségi médiában már hangot emeltek az ellen is, hogy a kiírt 15 helyi rendőri posztból négy esetben feltétellé tették a magyar nyelv ismeretét is. „A prefektúra ezt nem tudta megtámadni, de ez nem tanácsi határozaton keresztül ment. Az állomány bővítésére szükség van” - mondja.
A keddi nap folyamán írtunk a Szatmár Megyei Prefektúra húzásáról: megtámadták azt a városi tanácsi határozatot, amelyben a tanács jogtanácsost alkalmazna, a felvételi kritériumok között pedig szerepelt a magyar nyelv középszintű ismerete is. Emiatt etnikai diszkriminációra hivatkozva támadta meg a prefektus a rendeletet – Kereskényi Gábor szerint jogtalanul.
„A Szatmári RMDSZ mindig fontosnak tartotta az anyanyelvhasználatot az önkormányzatban. 2001 óta törvény mondja ki, hogy azok a közhivatalnokok között, akik közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, kötelezően kell legyenek olyanok is, akik ismerik a kisebbség nyelvét. Vita abból adódik, hogy melyek azok az irodák és osztályok, amelyek a lakossággal tartják a kapcsolatot. A prefektúra hajlamos úgy értelmezni, hogy csak a Lakossági Információs Iroda foglalkozik ezzel” - magyarázza a polgármester, aki egy személyben a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Eddig nem volt gond a magyartudással
A megtámadott városi tanácsi határozatban kiírt posztokról is megtudtunk néhány részletet. 2004-ben az akkori törvényi változásoknak köszönhetőn a városi tanács két jogtanácsost alkalmazhatott. Már akkor szerepelt feltételként a magyar nyelv ismerete, ők fordítanak le például normatív jellegű tanácsi határozatokat. „Egyetlen prefektusnak sem volt gondja ezzel 2004 óta, pedig az üresedések miatt többször is ki voltak írva ezek a posztok – a kritériumokat pedig minden esetben egyhangúlag megszavazták a tanácsosok is” - magyarázza Kereskényi.
A tanácsi határozat felfüggesztésével nem folytatható a versenyvizsga, így gyakorlatilag nincs jogtanácsosa a városi tanácsnak.
A prefektúra érvelése az volt, hogy a bíróságon nem magyar nyelven folynak a tárgyalások – ám mint a polgármester elmondta, a jogtanácsosnak nem annyi a dolga, hogy a bíróságon közvetítse a polgármesteri hivatal álláspontját.
A Nagyváradi Táblabíráság döntésére várnak
A polgármester tapasztalatai szerint a Szatmár Megyei Törvényszék negatívan szokott dönteni az ilyen ügyekben, így valószínűleg ebben az ügyben is a prefektúrának adnak majd igazat.
„A prefektúra megtámadta azt a feliratot is néhány hónapja, amelyet a Dinamo pálya területén található Romász János Sportpályánál helyeztünk ki. Ezen ugyanis szerepelt magyarul a Sportpálya szó. Arra hivatkoztak, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény nem teszi kötelezővé ezt a feliratot. Arról viszont megfeledkeztek, hogy ha nem is kötelező, attól még ki lehet tenni. Szatmárnémetiben a bírói döntés a prefektúrának kedvezett, a Nagyváradi Táblabíróság viszont nekünk adott igazat” - magyarázza Kereskényi. szatmar.ro

Történelmi templomok és zsinagógák albuma
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

„A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kisebbség-többség közti paktumot szorgalmaz
2018-as centenáriumára készülésről Kelemen Hunor RMDSZ elnök lapunknak úgy nyilatkozott: hiba lenne, ha beburkolóznánk sündisznóállásba, és egész évben csak siránkoznánk, félnénk, rettegnénk. Ezt el kell kerülni, így ugyanis nem lehet építkezni. Ebből a meggondolásból döntöttek úgy, hogy jövőre az őszinte beszédet választják: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóval arra törekednek, hogy megmutassák, mi, magyarok az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járul Kelemen Hunor: hiba lenne sündisznóállásba burkolózni tunk hozzá Romániához, tehát az értékalkotás és értékalkotók bemutatása lesz az egyik cél. Az RMDSZ szövetségi elnökével készített interjúnkban arra is rákérdeztünk: hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal az eltelt fél év után, Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán arra voltunk kíváncsiak, várnak-e változást az államfővel való kapcsolatban. Kelemen Hunor azt is megemlítette, ismét javasolta a kisebbség-többség paktum megkötését.
- A választásoktól eltelt fél év parlamenti munka után, hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal?
- Alapvetően az volt a szempont, hogy legyen egy folyamatos párbeszéd valakivel a parlamenti csoportok, pártok közül. Mert eredményeket nem lehet elérni 7%-kal, bár erősebb a parlamenti frakciónk, mint volt az előző mandátumban, de mégis messze vagyunk az 50%-tól, amivel törvényeket lehet alkotni. A kormányzó koalíció, a PSD-ALDE ajánlotta fel az együttműködést, sajnos, az első félév bebizonyította, az ellenzéki oldalon nincs, akivel érdemben lehetne együttműködni. Ez nem biztos, hogy így fog maradni, de ma ez látszik. Ezért a kormánypártokkal indítottuk el az együttműködést, és abban állapodtunk meg, hogy minden olyan kérdésben, amelyben egyeztetünk, és közös álláspontot tudunk kialakítani, támogatjuk a kormánynak az előterjesztéseit, illetve a kormánytöbbség megszavazza a mi tervezeteinket.
Természetesen arra is kell számítani, hogy az együttműködésben mindig kódolva van a konfliktus is. Az első ilyen már rögtön az év elején megjelent, amikor a 13-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadták, ugyanis mi nem tartottuk helyesnek az eljárást. A legutóbbi kormányválság idején nem kértünk semmi olyat, amiről az elmúlt években ne lett volna szó, vagy ami nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, Románia nemzetközi vállalásaival és az európai uniós értékekkel. Ők szerintem akkor hibáztak, amikor az erdélyi képviselőiket nem hozták el a tárgyalásokra, és amikor visszaléptek a magyarellenes hangulat miatt. De volt egy csomó olyan kérdés, amelyben sikerült megegyeznünk: a költségvetéstől a bértörvényig, a betegjogoktól a nyelvhasználatig a szociális és egészségügyi intézetekben, az oktatási törvény esetében. Összességében ezt a fél esztendőt elfogadhatónak, jónak tartom, ezért az augusztus végére tervezett együttes frakcióülésen a parlamenti együttműködés folytatását fogom javasolni. A megállapodást négy évre írtuk alá azzal a megjegyzéssel, hogy minden parlamenti ülésszak után mindkét fél kiértékeli azt. Mind Calin Popescu Tariceanu, mind pedig Liviu Dragnea részéről azt a jelzést kaptuk, hogy folytatni szeretnék az együttműködést velünk.
Az elmúlt félévben a kormányba lépés lehetősége valóban felmerült kétszer. Először rögtön a költségvetés elfogadása után februárban. Ekkor azt mondtuk, hogy ez most nem alkalmas, mivel nem teremtődtek meg ennek a feltételei. Majd felmerült a júniusi cirkusz előtt, hogy amikor váltják Sorin Grindeanut, akkor egyben a koalíciót is bővítenék, de ezt sem tartottuk járható útnak. Nekik nélkülünk is megvan a többségük (54%), és ha fegyelmezetten dolgoznak, akkor szinte nincsen olyan kérdés, amelyben nem dönthetnének.
- Az ellenzéki pártok közül az USR-vel milyen a viszonya a szövetségnek? Foglalkoztatja-e annak esélye vagy veszélye, hogy ez az alakulat inkább magához csábítson magyarokat, hiszen nemrég magyar nemzetiségű személyt választottak az élére?
- Ők azt mondják, hogy a 2016-os parlamenti választáson kaptak magyar szavazatokat, ezt el tudom képzelni, de nem azokkal nyertek. Egyébként az elmúlt 27 évben mindig voltak olyan román politikai pártok, amelyre magyarok kisebb vagy nagyobb arányban voksoltak. Jelen pillanatban az USR saját identitásválságát éli, és nem lehet tudni, hogy jön vagy megy. Ebben a pártban szinte mindenféle ideológiát valló személy megtalálható, kérdés tehát, hogy mi marad belőle. Jelenleg a viszonyunk velük nagyon változó, képlékeny. A betegek jogainak tárgyalásánál például az USR-sek és a liberálisok a végszavazáson kimentek, s elmondták, mennyire nagy hiba, hogy az anyanyelven való szolgáltatás, segítségnyújtás egyáltalán szóba került. Aki figyelmesebb, és a mikrofonhoz hamarabb érkezik, annak a hangja hallatszik, tehát nincs összehangolt álláspont az alakulaton belül.
- Klaus Johannis székelyföldi látogatása után milyen mederbe terelődött az államfővel a kapcsolat, egyáltalán mi várható el tőle?
- Jó lett volna, ha erre a látogatásra 2015-ben, és nem 2017-ben kerül sor, így ezt úgy lehet értékelni, hogy az újraválasztása irányába tett első lépések egyike volt, hiszen megválasztása óta nem üzent és nem tett semmit a magyar választók irányába. Az államfőválasztáson a magyar emberek mindenhol Johannist támogatták döntő többségben. Azt állítják, a legtöbb magyar szavazatot a Székelyföldön kapta: igen, mert ott többségében magyarok élnek, de ha megnézzük Kolozsvárt vagy a Partiumot, akkor itt is mindenhol a magyarok 80%-a vagy még több rá voksolt. Azok a magyarok, akik elmennek szavazni, sokkal hamarabb szavaznak egy szászra, mint egy románra, még akkor is, ha kifogásaik vannak vele szemben, és ez azt hiszem 2017-re is érvényes. Johannis a magyar szavazóit biztos nem veszítette el, a kritikusait kevésbé valószínű, hogy meggyőzte, ugyanakkor román szimpatizánsait sem ábrándította ki, mert a román zászlóval eljátszott történetből jól került ki. Utána elment Marasestire, az első világháború csatájának egyik helyszínére, tehát nagyon vigyázott arra, nehogy magyarbarátsággal vádolhassák meg.
A szűk körű megbeszélésen elhangzott, hogy megpróbálja megemészteni, amit tőlünk hallott, de alapvető változást ma még nem mernék megjósolni. Tájékozattuk az elnököt a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, de nem beszéltünk olyasmiről, amelyek ugyan rettenetesen fontosak számunkra, de orvoslásuk nem az államelnök feladata és kompetenciája, mint például az infrastruktúra, a költségvetés és hasonlók. Ugyanakkor kiemelném: ilyen típusú államelnöki látogatásra, hogy a székelyföldi vezetőkkel egyszerre találkozott és tárgyalt, eddig még nem került sor, és ezzel akár azt is üzenheti, hogy Székelyföldet egy entitásként kezeli.
Az államfőtől többek között azt kértük, éljen elnöki jogkörével, és vállalja a mediátor szerepet, amikor magyarellenes hangulat bontakozik ki, hogy legyen, aki a többséget csitítja és visszafogja. Még 2015-ben javasoltuk, hogy a kisebbség és többség közötti paktumnak legyen ő a kezdeményezője, erre nagy szükség lenne 2017-ben is.
- A kisebbség-többség paktumot milyen elvek alapján kellene megfogalmazni?
- Ezt a kérdést 2015-ben javasoltam az elnöknek egy beszélgetésünkön rögtön a megválasztása után. Vittem egy konkrét szövegjavaslatot is kiindulópontnak. Gyakorlatilag egy bevezető után négy pontot indítványoztunk, amelyek arra vonatkoznak, hogy a megszerzett jogokból nem lehet visszavenni sem törvényes, sem adminisztratív intézkedésekkel. Kezdeményeztük, hogy azokban az esetekben, ahol a törvényhozó szándékát egyértelműsíteni kell, módosítsunk közösen, továbbá a meglévő jogok bővítését együtt tervezzük meg, s társadalmi párbeszéd után fogadtassuk el a parlamentben, valamint vegyük ki a belpolitikai küzdelmekből a kisebbségi kérdést, azaz a magyar ügyet. Hiszen amikor valakinek nincs jobb ötlete, akkor általában előveszik a magyar kérdést, hogy viszik Erdélyt, szakítják szét az országot, stb. Tudom, mindez szinte illúzió, enyhén naiv dolognak tűnhet, de ha ezt a pártok felvállalnák, akkor könnyebb lenne.
- Mitől, illetve kitől függ az, hogy a megállapodás ténylegesen is létrejöjjön?
- Azért javasoltam Johannisnak, mert az államelnöktől kell elindulnia egy ilyen kezdeményezésnek, neki kell vállalnia érte a garanciát, alkotmányos feladta és szerepe a társadalomban mediátorként cselekedni. Ha valamelyik párt áll elő ezzel, akkor nyilvánvaló, hogy aki a másik oldalon van, nemet mond. Egyébként 2015-ben a parlamenti pártok elnökeinek is jeleztem a szóban forgó paktum megvalósításának a lehetőségét, de választási év következett, ezért részükről semmilyen reakciót nem kaptam. Minden ilyen paktumnál, legyen szó infrastruktúráról, hadseregről, oktatásról, EU-ról vagy NATO-ról, mindig az államelnök kezdeményezett. Másrészt úgy gondoltam, hogy ennyit bevállalhat egy szász nemzetiségű politikus…
- Hogyan készül az RMDSZ a mai Románia létrejöttének 2018-as centenáriumára?
- Az ügyvezető elnökségen létrejött egy munkacsoport, amely ezzel foglalkozik. Tervezünk az elkövetkező évben néhány akciót, ami szerintem fontos. Köztudottan 1918-nak az értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról és az elmúlt száz évről, mint a románok, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban 2018-ig. Rengeteg oka van annak, hogy miért alakultak így a történések, mindezt nem szeretném elemezni, ez történészek, társadalomtudósok feladata. Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni, nyilvánvaló, hogy újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, illetve a jövőbe torkollnak, és nem látom annak a lehetőségét, hogy lényegesen változtatni tudjunk rajta.
A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba, és egy éven keresztül csak félnénk, rettegnénk és siránkoznánk. Ezt kell valahogy elkerülni, mert siránkozásból, rettegésből, félelemből nem lehet építkezni, inkább a tisztességes, őszinte beszédet kell választani. El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nemzedékek értékelésében azért van jelentős különbség. Az elmúlt száz évben felnőtt nemzedék csak közvetett tudással rendelkezik arról, hogy mi történt 1918 előtt. Még az 1940-44 közötti időszakra is kevesen emlékeznek, közvetlen emlékeik nincsenek, már ők is csak szüleiktől tudják, hogy mi volt akkor. Ezért úgy véljük, hogy olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, ahol ezt a száz évet elemezzük, megbeszéljük, kibeszéljük történészekkel és szakemberekkel, megértjük, újraértelmezzük, újrafogalmazzuk, amit ilyenkor újra lehet fogalmazni. Ugyanakkor kiadványokkal készülünk, amelyekben felmutatjuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járultunk hozzá Erdélyben Romániához – minden területen az értékalkotást és az értékalkotókat mutatnánk fel. Mindennek azt a munkacímet adtuk, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Ugyanakkor a románok felé, főleg a fiatalok, 20-30 évesek irányába próbálnánk egy lazább, érthetőbb kampányt folytatni, főleg az online médiában, de nem csak. Megpróbáljuk elmagyarázni, kik vagyunk mi, a 21. században élő erdélyi magyarok, és mit akarunk. Mert rengeteg olyan tévképzet, előítélet él rólunk, amelyet a román társadalom történelemszemlélete alkotott. A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at. Ez a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek kellene a terepe legyen. Időnként félek attól, hogy mivel Románia nagy megvalósításokat a centenárium évében nem tud felmutatni, ezért rosszízű nacionalista retorikával elkenik a száz évet, amire a BBTE rektora már erős kísérletet tett. Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ / Szabadság (Kolozsvár)

Centenárium elé
Az RMDSZ vezetői nemrég egy háttérbeszélgetésen elismerték, hogy 2019-ig nem merülhet fel az alakulat hatalomra lépésének kérdése.
Bár Liviu Dragnea PSD-elnök a májusi RMDSZ-kongresszuson némileg sejtelmes kijelentésével („Talán érdemes megtennünk a következő lépést is, Hunor”) valóban kormányra hívta a magyar alakulatot, a szövetség kormányzásra általában mindig kapható csúcsvezetősége ezúttal elhárította a felkérést. És nagyon jól tette. Képzeljük csak el, amint a kormánykoalíciós részvétellel járó miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltőjeként a romániai magyar érdekképviseleti szervezet vezetője részt vesz és felszólal a száz évvel ezelőtti nagy román egyesülés történelmi jelentőségét méltató évfordulós ünnepségen.
Amelyen két dolgot tehetne. Megpendíthetné, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésen elfogadott nyilatkozatba foglalt, a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket egy évszázad elteltével sem teljesítette a modern kori román állam, sőt ott tesz keresztbe a legnépesebb etnikai közösség, a magyar identitásőrző törekvéseinek, ahol csak tud. Amiből óriási botrány kerekedne, a magyar politikust helyben kifütyülnék, az RMDSZ-t kivágnák a kormányból, és folyna a magyarellenes hisztéria.
Vagy megtehetné a szövetségi elnök, hogy a békés etnikumközi együttélés fontosságára apellálva meleg szavakkal ecseteli Erdély Romániához csatolásának korszakos jelentőségét, arról biztosítva többségi nemzettársainkat ebben a felemelő ünnepi emlékévben, hogy a magyar ajkú román állampolgárok vállvetve kívánnak részt venni velük a következő évszázadban a modern és gyarapodó Románia kiépítésében.
Ugye, mennyire abszurd? Éppen ezeket a forgatókönyveket elkerülendő döntött bölcsen az RMDSZ, amikor jegelte a kormányra lépés lehetőségét. A jövő évi centenárium alkalmával amúgy is elkerülhetetlenné válik szembesíteni a többségi társadalmat bizonyos alapigazságokkal, amelyekről ma még nem kíván tudomást venni, vagy kapásból megpróbálja elutasítani.
Elsősorban arról van szó, hogy ennek az országnak a magyar nemzetiségű polgárai megértik és tiszteletben tartják a románoknak az 1918-as egyesüléshez fűződő érzelmeit, de nem tudnak osztozni bennük. Nem szabad „ünneprontókként” viselkedni, kihívóan gyászolni, provokálni, de nyíltan és bátran egyértelművé kell tenni, hogy számunkra nem ünnep december 1., és mindamellett, hogy nem látunk alternatívát a román–magyar együttműködésre, nem tudunk azonosulni román polgártársaink örömével. De megértjük, és azt szeretnénk, ha ők is megértenének bennünket.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Háromszáz diák és tanáraik nem tudják, hol kezdik a tanévet
A Maros megyei prefektúra törvénytelennek minősítette a június végén elfogadott iskolahálózatot, amely a marosvásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy háromszáz diák hol kezdi az új tanévet, illetve mi lesz a pedagógusok sorsa – derül ki Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből. Ő még mindig lát megoldást, kérdés, hogy valaki felvállalja-e.
A tizennyolc oldalas levélben többek között az olvasható, hogy pár napja kézbesítette a prefektúra a június végén elfogadott iskolahálózattal kapcsolatos törvényességi aggályait. A Nagy Zsigmond alprefektus által jegyzett levélből kiderül, hogy az iskolahálózatot egyszer már elfogadták, így többek között ezért nem volt joga a városi tanácsnak június végén újat elfogadnia.
Más kifogást is találtak a prefektúra jogászai a szóban forgó határozatban, amely kimondta, hogy a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként fog működni, elveszítve jogi önállóságát. Ez áthidaló megoldásként jó lett volna, ha a prefektúra törvényesnek találja, de nem így történt. Sőt kérték a határozat visszavonását.
Csíky Csengele azért aggódik, hogy ha nem történik semmi előrelépés, visszaállnak az iskolaalapítás előtti állapotok, vagyis az akkor meglévő felekezeti osztályok visszatérnek a Bolyaiba, a többi meg az Unireába. Kétségbeesetten teszi fel a kérdést: „mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a római katolikus iskolában indultak az elmúlt két tanévben?! 0., 1., 5., 6., 3×9., 3×10. osztályok, és az esti tagozat? 11 db. osztály! 11×28 diák! 300 gyerek! Velük mi lesz?!” Majd határozottan kijelenti: „a katolikus iskola szülői közösségéből senki nem hajlandó a gyermekét az Unirea Főgimnáziumba vinni”.
A szülői csoport képviselője nem feledkezik meg arról, hogy az RMDSZ által újonnan beterjesztett, megszavazott és elfogadott tanügyi törvény értelmében a szakminisztérium léphet, ha egy önkormányzat harmincnapos késéssel sem állít össze érvényes iskolahálózatot. De szomorúan megállapítja, a szakminiszter most arra hivatkozik, hogy egyelőre nincs kidolgozott módszertana az új törvénynek, és különben is Marosvásárhelynek van érvényes iskolahálózata.
A levélben Csíky Csengele arra hívja fel a politikusok, az érdekképviselet és a közvélemény figyelmét, hogy negyven nap van iskolakezdésig, az elkeserítő és bizonytalan helyzetre pedig egyetlen megoldás van: „egyazon tanácsülésen el kell határozni vagy dönteni (nem pedig ajánlani, javasolni, elfogadni stb.), hogy az iskolánkat megszüntetik mint önálló jogi személyiség, és besorolják a Bolyai alá. Ugyancsak azon a tanácsülésen megalapítják az új Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, a 2018–2019-es tanévtől. Ehhez megvan immár minden feltétel. Csak a szakemberek le kell üljenek, meg kell fogalmazzák, írják, és a helyi tanács meg kell szavazza. Utána meg végig kell követni és ellenőrizni, hogy minden a megfelelő módon halad-e.”
Ahogy az ügyvezető látja
Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy „az RMDSZ önkormányzati szinten az összes lehetséges lépést megtette. Köztük az oktatási miniszter ajánlását is figyelembe véve hoztunk határozatokat. Ennek ellenére a prefektúra elkaszálta az összes kezdeményezést. Parlamenti eszközeinket, lehetőségeinket felhasználva az iskolahálózatról szóló törvénymódosítást a parlament megszavazta, és az államfő kihirdette. Így figyelembe véve, hogy ez egy speciális helyzet lett, mivel Marosvásárhelynek ma nincs új iskolahálózata, a régit a tanfelügyelőség nem hajlandó érvényesnek tekinteni, az erre vonatkozó tanácsi határozatot meg a prefektus blokkolja, meglátásunk szerint a minisztériumnak kell javaslatokkal jönnie. Helyi szinten a lehetőségek tárháza kimerült. Ami az iskola újraalapítását illeti, az akkor jelenthet megoldást, ha végérvényesen, bírósági ítélet születik az ügyben, ez azonban még várat magára. Addig a gyerekek és a tanárok sorsának megoldása az elsődleges szempont.”
Simon Virág / Székelyhon.ro

Kántor Lajos nyolcvan éve és öröksége
Születésnapi interjút készítettem vele, amikor a hatvanat betöltötte, a hetvenediken pedig Kántor Lajos, a hetvenes című publicisztikában kívántam neki „még sok termékeny, eredményes, örömteli évet”. Az idén pedig, már úgy május végétől kezdtem rágni a szavakat, amelyekkel augusztus 7-én, a nyolcvanéves barátot, számtalan közös örömünk-sikerünk és bajunk-bánatunk résztvevőjét köszöntsem. Meg sem fordult a fejemben az a gondolat, hogy az összállt mondataimat majd nekrológ formájában kell papírra vetnem. A halál kegyetlenül hirtelen ragadta el közülünk, július 22-én, az orvosok, minden igyekezetük ellenére, már semmit nem tudtak tenni megmentéséért. Kidőlt, mint a tölgy, váratlanul, egyből.
Kántor Lajos életre szólóan jegyezte el magát a Korunk folyóirattal 1959-ben, immár ötvennyolc évvel ezelőtt, s ennek a kijelentésnek az igazát az a tény sem kérdőjelezi meg, hogy első kritikáit, 1953-tól kezdődően, az Utunk közölte. Korunkos pályafutását, az élete utolsó hetéig tartó hűségét a folyóirathoz büszkén vállalta, pedig számtalan beszélgetéseink egyikének során bevallotta: sejti, hogy az egyetemi pálya számára simább lett volna. Persze, a maga kockázata, akkoriban, mindkét pályának megvolt. A Korunktól például először 1962-ben akarták eltávolítani, azt követően, hogy megírta a Régi és új a lírában című tanulmányát, amelyben a Forrás-nemzedék költészetét az előző nemzedékekéhez mérte. A korszak potentátjait azzal bosszantotta fel mérhetetlenül, hogy megpróbálta az újat jelezni, szembefordult a hivatalos költészettel.
Akkor született meg ellene első alkalommal a kettős vád: nacionalizmus és kozmopolitizmus. Évekkel később, amikor ez szóba került, jóízűen nevetgélve mondta: ez a fülében annyira jól hangzott, hogy a vádakat később is jó szívvel vállalta. A nemzeti örökséget és a magyarság sorsát tudatosan magáénak tekintette, akárcsak a nemzeti bezárkózással szemben érvényesíteni kívánt európaiságot. És valójába ez volt az, amit a Korunknál is igyekezett megvalósítani, és amit aztán a lap élén, 1990 után, meg is élhetett – a hagyományok tiszteletének és a modernizmusnak, a konzervativizmusnak és a szabadelvűségnek a saját maga meghatározta mértékkel történő ötvözését.
A Korunk számai hónapról hónapra képesek voltak újra meg újra meglepni az olvasót, s ez jelentős mértékben volt köszönhető annak, hogy Kántor Lajos pontosan érzékelte a közélet pulzusát, s egyben azt, hogy a nagyérdeműt éppen milyen témával lehetne ismét levenni a lábáról, meghódítani, kicsalni a napi élet forgatagából, és az elmét nyitó, pallérozó olvasásra, a közös gondolkodásra rávenni. A magyarsághoz való tartozásnak, a magyar nemzet és kultúra egységének, a magyar művelődés gazdagításának, másrészt a világra nyitottságnak egyidejűleg volt a híve. Nem tagadta: volt olyan időszaka, amikor arról álmodozott, hogy ezek, itt nálunk, egy megújuló szocializmusban lehetségesekké válhatnak. De aztán ebből az álomból 1956, és ami azután következett, gyorsan felébresztette, és ezt az ébredési folyamatot 1968 az ő esetében is visszafordíthatatlanná tette.
A sorkatona fegyelmét viszont soha nem tudta vállalni. Ezzel kapcsolatban úgy vélte, hazug és képmutató az a megállapítás, hogy a szocialista társadalomhoz valamennyien egyformán viszonyultunk, mind egyformák voltunk. Nem! Erőteljesen vallotta: attól függetlenül, hogy kinek volt párttagsági könyv a zsebében és kinek nem, óriási különbségek voltak aközött, hogy ki mit vállalt, ki mivel helyezkedett szembe, mikor, milyen pillanatokban. Kevesen voltak a hősök, ismerte el, és természetesen magát sem tartotta annak. De hatalmas volt benne a közösségi elkötelezettség, és ezt talán a családjából hozta magával. Mélységesen felháborította a primitív kommunistázás. Úgy látta, ezt így elintézni nem lehet, mint ahogyan a minőségtől és az értékteremtéstől eltekinteni sem lehetséges. Hogy bár mindenki kötött kompromisszumot abban a rendszerben is, még a kompromisszumaink terén is óriási különbségek voltak, tehát e tekintetben sem voltunk egyformák…
Erről tanúskodik egyebek mellett az 1973-ban általa elindított Korunk Galéria, művek és emberek „cenzúramentes” találkozóhelye, amelyet egészen 1986-os betiltásáig vezetett. Az is egyfajta közönség- és közösségszervezés volt. Ez a műhely – akárcsak 1990 utáni folytatása – a puszta képzőművészeti kiállítás-sorozatnál mérhetetlenül többet jelentett, hiszen 250 kiállítása annak a korszaknak fontos, számottevő fegyverténye volt, nem csupán kolozsvári, de erdélyi viszonylatban is. A Találkozások című, 1982-ben letiltott és csak 1997-ben megjelent Korunk Galéria-album, a 2009-ben kiadott Hazatérő képek: Barcsaytól Vinczeffyig vagy pedig a 2011-ben napvilágot látott Könyv, grafika: könyvművészet Erdélyben című, rendkívül míves kötetek erről sok minden felfedtek.
Kántor Lajos elsősorban írónak tekintette magát, pedig a lexikonok már rég óta irodalom- és művelődéstörténészként, kritikusként, esszéíróként, publicistaként és persze szerkesztőként tartották számon. Valójában mindez volt egy személyben, sokszólamúan, és számára mindig annak volt igazán súlya, ha valaki az irodalomkritikát vagy akár az irodalomtörténetet is az olvashatóságnak és az élményszerűségnek azon a szintjén volt képes művelni, ahogyan azt Babits Mihály vagy Szerb Antal tette.
Sokféle intézményvezetői minősége (Korunk-szerkesztő, majd főszerkesztő, MÚRE-elnök, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozsvár Társaság elnöke, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, az MTA tagja és így tovább) állandó munkalázban tartotta, de mivel a kezdetek kezdetétől elsősorban írni szeretett volna, lehetőleg kötetlenül, közben különböző hetilapokban, folyóiratokban, napilapokban éveken át személyes hangú rovatokat tartott fenn. (Ezek az írásai később kötetekben is napvilágot láttak, ilyen volt például a Szabadságban 2008. július és 2009. december közötti írásainak a Komp-Press és a Minerva közös kiadásában megjelent Kolozsvári néző című kötete is.) Naplószerű publicisztikákban és esszékben osztotta meg tehát gondolatait, tapasztalatait, meglátásait és élményeit olvasóközönségével. Emészthető szövegek írására törekedett mindvégig, és ez nem csupán a sajtóban közölt szövegeire vonatkoztatható, hanem az általa szerkesztett monográfiákban, antológiákban és esszékötetekben is tetten érhető. Legyen szó akár a Szilágyi Domokosról szóló A költő életeiről, a Nagy Albertet idéző Fehér volt a világról, a Domokos Géza kockázatai (és a végösszeg)vagy a Szabédi László írott hegyetékát bemutató A Lázár utcától a Postakert utcáig című kötetekről, a kaputémát körbejáró munkáiról (A kapu; A mennyei kapu, avagy az apokrif kerekasztal, 20-21. század; A Korunk kapui; A Korunk négy kapuja) vagy pedig a múlttal történő szembenézéseiről és tűnődéseiről (Szabálytalan félsziget; Barátom a malomban; Konglomerát (Erdély); Titkosan – nyíltan; Párbeszéd nemzetről, nemzetköziségről; F-elszámolás stb.). Vagy akár egyik legutóbbi könyvéről, a Fehér kakas – vörös borról.
Az irodalom szigorúan vett, már-már öncélúan tudományos megközelítését igazából soha nem művelte. Kivétel talán csak a doktori disszertációja volt, ami aztán később Líra és novella címmel, tanulmánykötetként a Kriterionnál jelent meg, abban ugyanis az elméleti megalapozásra is oda kellett figyelnie. Az esetek többségében azonban inkább másfajta megközelítését kereste az irodalomnak. Igyekezett elmélyedni abban a korban, amelyről írt, mint a történelmi regények írói, s abból építette köteteinek szövetét. Ilyen volt például a második Szilágyi-könyve is, a Ki vagy Te, Szilágyi Domokos?, de több példát is említhetnék, így sokszori tiszteletteljes nekifutásait a Szabédi László-témához, de közülük főképpen a Két világ közt harmadiknak című kötetét.
Őszinte híve volt a megbékélési célú magyar–román párbeszédnek. Kiváló kapcsolatai román írókkal, irodalmárokkal, művészekkel közismertek. Ezeknek a fáradságos, viszonylag kevés eredménnyel kecsegtető hídépítéseknek a pozitív és a negatív tanulságait foglalta össze a Függőhíd című, Pécsett kiadott kötetében. Kilencven után változatlanul úgy érezte, hogy ez szükséges is. Önámításnak tartotta azonban a két nép történelmi kiegyezésének a megvalósultságáról beszélni. Nem lehet azt mondani, állította határozottan, hogy a vitáink nyugvópontra jutottak, hogy a felfogás egymás megítélésében alapvetően megváltozott. Tudta, hogy az bizonyos értelmiségi szinten bizonyos fokig változó félben van, de tisztában volt azzal is, hogy a normalitástól még mindig nagyon messze állunk.
Tisztán látta, hogy ezt nem lehet kampányfeladatként felfogni, mert a másik félnek információval, hiteles szövegekkel és tényekkel történő folyamatos meggyőzése rendkívül fontos. Jól tudta, hogy a menetrendszerűen felmerülő kérdésekhez a hatalmon lévő románok egy része gyanakvással, kétkedéssel, néha felháborodással viszonyul, s hogy az RMDSZ tisztségviselői nap mint nap tapasztalják a hagyományrendszerből és a gondolkodásmódból adódó különbségéket. S hogy ezek a különbségek alsóbb, megyei, városi, községi szinten még hangsúlyosabbak lehetnek. Nem voltak tehát illúziói, az állandó párbeszédre mégis végig nyitott maradt. (Lásd az 5. oldalon közölt néhány sajtóban megjelent gondolatát.)
Kántor másik fő hivatása az alapvető fontosságú, kolozsvári központú erdélyi intézmények megszervezése és működtetése volt. Mert Kolozsvárt feladhatatlan városnak tekintette. Legyen szó a Kolozsvár Társaságról, amelynek elnöke volt, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületéről, amelynek szintén évekig elnöke volt, a Komp-Press Kiadóról, a Korunk Baráti Társaságról, Szabédi-napokról, kalotaszegi Ady-ünnepségekről, kolozsvári Reményik- vagy Cs. Szabó-megemlékezésekről, budapesti Korunk-találkozókról, erdélyi magyar politikai vagy közéleti fórumkról, a magyar–román kölcsönös megismerést és párbeszédet szolgáló Magropressről, Sajtófókuszról, Cumpănáról, a még szélesebb bemutatkozást elősegítő Renderről, de akár az RMDSZ vagy a Szabadság alapításáról is, Kántor Lajos mindegyikben részt vállalt, s így valamennyi magán viseli a kántori jegyeket is.
Nem lesz könnyű dolga annak, aki majd arra vállalkozik, hogy Kántor Lajos művéről-munkásságáról átfogó értékelést írjon. Évekre lesz szüksége már csak arra is, hogy mintegy hetven kötetét elolvassa. Arról nem szólva, amit idehaza és külföldön a sajtóban publikált. Nekünk pedig a Kántor nélküli Kolozsvárt kell majd kitalálnunk – ami egyáltalán nem könnyű feladat. Nyolcvan éve, munkássága nehéz örökséget jelent. Távozását a kolozsvári, az erdélyi és az egyetemes magyarság nagy veszteségének, a keletkezett űrt pedig betölthetetlennek tartom.
Eltűnése előtti napjaiban újabb kötetén dolgozott, amelynek a Kakas és kereszt címet szánta. Kikből, miből lettünk? – erre a kérdésre kereste volna benne a választ, mint mindig, az élet pártján állva, és azt vallva, hogy a magányt úgy lehet a legértelmesebben feloldani, ha az ember visszacsalja „az írók nagyfejedelemségének képzeletbeli asztalához”, beszélgetőtársként, hihetetlenül kiterjedt kapcsolatrendszeréből mindazokat, akikkel találkozott, akikkel korábban vitákat folytatott, és akikről régebben már írt.
Könyvének mottót is választott: „Az ember többnyire önmaga határozza meg az életét (ha tudja).” Íróasztalán ott maradt kéziratának egyik mondata mintha életének utolsó szakaszát összegezné: „Jártam Londonban, Cambridge-ben (nem egyetemre, abból nekem a kolozsvári Bolyai jutott – igaz, még mielőtt a Babeşsel egyesítették volna); Skóciába, a kísértetekkel benépesített várkastályokba viszont nem jutottam el. Most, hogy az én házam, az én váram szobáit veszem számba, egykori lakóit, látogatóit próbálom meg kikérdezni, a falakon függő képeket (néha a bomló vakolatú mennyezetet) nézem, külső szemlélőnek, mai olvasónak úgy tűnhet, hogy szellemeket idézek. Pedig nem. A magányt az évtizedek során begyűjtött életek oldják fel. Nem választás kérdése, hogy itthon velük vagyok.”
Aztán, hirtelen, a begyűjtött életeket is magával vitte. Árván maradtak a szobák, a képek, az íróasztal, az öreg Erika írógép, a könyvek. Köztük közös kedvencünk, oly sok kölcsönös csípkelődésünk tárgya: Nagy Albert Fehér kakasa...
Nyugodjál békében, drága barátom. Isten veled – és talán velünk is egy cseppet. Szabadság (Kolozsvár)

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja
A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban. Úgy véli, a bölcsődei helyek hiánya vagy az infrastruktúra továbbfejlesztése még mindig a legégetőbb probléma Kolozsváron.
– Hogyan értékeli az alpolgármesteri kinevezése óta eltelt időszakot? Milyen személyes célokat tűzött ki az új hivatali tisztségének betöltésekor?
– Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi négy hónapban Kolozsvár alpolgármestereként dolgozhattam a kolozsvári magyarok érdekében, hiszen a magyar közösség érdekérvényesítése a legfontosabb célkitűzésem. Az alpolgármesteri tisztség ilyen szempontból egy olyan eszköz, ami éppen ezt a célt szolgálja.
A teendőket a kolozsvári magyarok szabják meg, a legegyszerűbb módja ennek a közvetlen kapcsolattartás. Nyitva tartom irodám ajtaját, szerdánként fogadóórát tartok, de amennyiben igény van rá, a fogadóórákon kívül is elérhető vagyok. Emellett ősztől újraindul a nyáron szünetelő betelefonálós műsorom is a Paprika Rádióban, és várom a hallgatók észrevételeit, panaszait. A kolozsvári magyaroknak azt is tudniuk kell, hogy az önkormányzatban nemcsak egy ember, hanem a frakció révén egy erős csapat dolgozik azért, hogy jobb legyen számukra ebben a városban élni. Az RMDSZ városi frakciójának tagjaival, illetve a szövetség megyei szervezetével közösen folytatjuk a Horváth Anna által elkezdett projekteket, például az új magyar bölcsődei csoportok létrehozását, de újak mellett is elkötelezzük magunk. – Hogyan fogadták a városháza alkalmazottai? – Ellenérzés nem volt részükről, nyitottan fogadtak, Emil Boc polgármesterrel pontszerűen szoktunk konzultálni, így összességében elmondható, hogy jó az együttműködésem a hivatalban dolgozókkal. Az igazgatóságok vezetőitől kezdve a városmenedzserig, alpolgármester kollégámig, a polgármesterig mindenkivel sikerült eddig hatékonyan együtt dolgozni. – Elődje, Horváth Anna úgy fogalmazott, inkább gazdának nevezné magát, mint politikusnak. Ön hogyan értelmezi az alpolgármesteri tisztséggel járó plusz döntési jogkört, illetve a vele járó felelősséget? – Az alpolgármesteri tisztséggel egyértelműen ügyintézési feladatkörök járnak együtt, ez a napi munkámban is visszatükröződik. Rengeteg az adminisztratív teendő, de ez nem kell hogy látsszon, a lényeg az eredmény: a város fejlődik, és hiszem azt, hogy egyre jobb érzés Kolozsváron élni. – Az alpolgármesteri székből jobb a rálátás arra, hogy melyek a kolozsvári magyar közösség legfontosabb problémái ma. Ki tudna emelni néhányat? – Kolozsvár az erdélyi magyarok szellemi fővárosa. A város erős vonzerővel rendelkezik az egyetemeknek is köszönhetően, és valóságos gyülekezőhelyként szolgál a fiatal, innovatív magyarok számára is. Ennyi aduásszal a zsebünkben magyar közösségként is érdemes a problémákról a lehetőségek felismerésének irányába elmozdulni.
Fel kell adnunk azt a negatív percepciót, hogy a kolozsvári magyarok elnyomottságban, jogfosztottságban élik meg kisebbségi létüket, és úgy kell gondolkodnunk, hogy a közösségben az erőforrást lássuk meg, ami kihatással lehet a többi erdélyi, magyarlakta településre is. Ha lassan is, de egyértelműen normalizálódnak a dolgok Kolozsváron, noha messze állunk még a folyamatosan emlegetett ötcsillagos európai várostól.
A kolozsvári magyaroknak önbizalmukban is meg kell erősödniük, az a tény, hogy immár hagyományosan van magyar alpolgármestere a városnak, azt az érzést kell erősítse, hogy a magyarság egy megkerülhetetlen tényező ebben a városban. Rákérdezett a problémákra. Nézze, én ügyvéd vagyok, a város, a közösség problémáinak feltérképezéséhez, megoldásához is kizárólag pragmatikusan tudok viszonyulni. Azt láthatjuk, hogy a magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikumspecifikusak.
Ugyanúgy rongálják autójukat a gödrös utakon, magyar vagy román gyalogos számára egyaránt zavaró a tönkrement járda, a forgalmi dugók érzékeltetik a terelőút, az új utak hiányát. A metropoliszövezet nem megfelelő kialakítása miatt a város fejlődése akár hosszú évekre is megtorpanhat, vagy legalábbis nem fejlődhet a lehetőségeihez mért ütemben.
Ugyanakkor kiemelném a bölcsődék hiányát, ami miatt a dolgozó kisgyerekes szülők etnikumtól függetlenül szenvednek, de mindenki számára egyformán lelombozó az omladozó homlokzatok látványa. Továbbra sem létezik egy összefüggő bicikliút-hálózat, a közszállítási vállalatnak is van még tennivalója az autóparkja fejlesztése tekintetében. Amíg ezek a problémák nem oldódnak meg, nem is sikerülhet rábírni az embereket arra, hogy legalább részlegesen mondjanak le az autójuk használatáról. Ezeken a gondokon igyekszünk változtatni, csak akkor tehetjük élhetőbbé ezt a várost.
– Egyébként a felmérések azt mutatják, Kolozsvár az egyik legvonzóbb város ma Romániában. Mit gondol, miért érdemes ma Kolozsvárra költöznie egy erdélyi magyarnak?
– Az ideköltöző magyar ember itt megélheti és megőrizheti magyarságát, de az identitásbeli kérdések mellett a gazdasági szempontok is megfontolandók lehetnek.
Az ön által említett elemzésekben az is szerepel, hogy a főváros után következő, úgynevezett másodlagos városok lesznek az ország fejlődésének zászlóvivői, Kolozsvár közöttük is első helyen szerepel. Temesvárt, Brassót, Iaşi-t, Konstancát lekörözi Kolozsvár, amelyet már az innováció bölcsőjeként szokás említeni, ahol magas az életszínvonal, alacsony a munkanélküliségi ráta. Emellett a színes, pezsgő kulturális élet is vonzó lehet a fiatalok számára.
– A lapunk által korábban megszólaltatott szakértők, szociológusok szerint Kolozsvár népszerűsége számos veszélyt is rejt magában. Konkrétan attól kell tartanunk, hogy a drága albérletek miatt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők – akik között jelentős a magyarok aránya – kiszorulnak a kincses városból a környező településekre. A magyar lakosság aránya így érezhetően csökkenhet a kincses városban, ha ez a trend folytatódik. Mit lehet tenni ellene az önkormányzat, illetve a politika eszközeivel?
– A legfontosabb feladatunk az, hogy a fiatalok számára minél több lakás épüljön Kolozsváron, és minél több lakás legyen az önkormányzat tulajdonában.
Folyamatosan gondot jelent, hogy a szociális lakást igénylők csak egy töredékének tudunk lakást biztosítani, mert az önkormányzat nagyon kevés ilyen célra fordítható ingatlannal rendelkezik. Csoma Botond parlamenti képviselő kollégám más Kolozs megyei képviselőkkel együtt egy törvénytervezetet terjesztett be, amely úgy alakítaná át a lakásigénylési kritériumrendszert, hogy a valóban szükségben levő családokon, személyeken lehessen segíteni.
A városi önkormányzat az ANL-program keretében is együttműködik a kormánnyal, viszont már évek óta nem kaptunk erre a projektre fordítható kormányzati pénzeket. A lakáshiány mérséklése azért is nehézkes, mert Kolozsvár örökös problémája, hogy nagyon kevés beépíthető területtel rendelkezik.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Elvennék Kelemen Hunor román állampolgárságát
A román állampolgársága visszavonásával büntetné Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű szövetség, miután Kelemen egy múlt heti, a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a romániai magyarok nem tudják és nem is akarják megünnepelni az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát.
A szakszervezeteket és civil szervezeteket tömörítő koalíció vasárnapi közleménye megdöbbentőnek nevezi Kelemen nyilatkozatát.
„Bár teljesen megértjük és feltétel nélkül támogatjuk a tolerancia és az egyazon államban történő etnikumközi együttélés európai értékeit, felháborítónak és és törvénysértésre buzdítónak tartjuk, ezért elítéljük az RMDSZ elnökének nyilatkozatait” - áll a közleményben.
A koalíció a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz és a parlamenthez fordul a nyilatkozat miatt, amely álláspontja szerint „magas fokú ideológiai penetrációval rendelkezik a magyar közösség soraiban.” „Polgári engedetlenséget jelent, valamint azt, hogy nem ismeri el a román államot, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti önazonosságot” – fogalmaznak a szerzők.
A szervezet azért is súlyosnak tekinti Kelemen nyilatkozatát, mert úgy értékeli: az RMDSZ elnöke azáltal „tagadja, hogy a román néphez és államhoz tartozik.” Ezért felszólítják, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, és sürgősen tisztázza a román államhoz való viszonyát. Ellenkező esetben azt javasolják az állampolgári hatóságnak, hogy vonja vissza Kelemen román állampolgárságát.
A koalíció létrehozói szerint a romániai politikai rendszer elöregedett, a közigazgatás pedig „beteg”, ezért az állami intézmények, az oktatás és a gazdaság megreformálását szorgalmazza.
antena3.ro; itthon.ma/erdelyorszag

„Megbékélés”
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Esőfelhők dacára is sikerre vitték a programot
Háromnapos szórakozás, jókedv Simonyifalván
Péntektől vasárnapig szervezték meg a Simonyifalvi Napok idei rendezvénysorozatát. Pénteken 20 órától a kultúrotthonban szervezett nyugdíjas-találkozó több mint száz résztvevőjét a terített asztaloknál Haász Tibor polgármester és Teodor Parasca alpolgármester köszöntötte, a rendezvényen részt vettek az önkormányzati tisztségviselők, községi tanácsosok is. A nyugdíjasoknak a nagyváradi MM Pódiumszínház három tagja operett-slágerekkel, magyar nótákkal kedveskedett. Vacsora közben a feketegyarmati Gyarmat Band hallgatókat, vacsora után talpalávalót húzott számukra hajnali 2 óráig. A fiataloknak 22 órától szabadtéri diszkót szerveztek az iskolaudvaron.
Táborzáró-értékelő, koncert
A szombati program a kultúrotthonban 15.30 órától a nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor által elmondott fohásszal indult, majd az apatelki gyermektáborban tanult legújabb zeneszámokat játszották el, énekelve a színpadon a gyermekek. Brittich Erzsébet képzőművész értékelte, mutatta be a táborozás idején a maga irányításával készült rajzokat, festményeket és agyagtárgyakat. A kultúrotthon falára akasztott rajzokat és festményeket a két és fél éves óvodásoktól a hetedikes iskolásokig minden táborlakó a saját ötlete szerint készítette. Rajzoltak, csendéleteket, akvarelleket készítettek, sőt néhányan akrill-festéssel, tollrajzzal is próbálkoztak. A képzőművész elismeréssel beszélt a gyermekek igyekezetéről, kiemelve a VI. osztályosok által festetett virág-csendéleteket, de az V. osztályosok gyümölcs-csendéletei is figyelemre méltók. A hetedikesek már portrékat is készítettek, a kiállított három munkában az arcnak a különböző vonásait ábrázolták. Az agyagozáshoz, vagyis a kerámiakészítéshez a gyermekek előbb lerajzolták, mit is akarnak megformázni. Egyébként az agyagozás során sok, igen érdekes munka készült, amelyeknek egy részét kifestették.
Tulajdonképpen minden gyermek dicséretet érdemelne az igyekezetéért, de ösztönzésképpen is dicséretet nyújtott át Borbély Alexandrának. Illyés Mártonnak, Sztanovcsák Rékának, Zalai Mártonnak, Szilágyi Elizának, Gazsó Hortenziának és Csák Péternek. III. díjat kapott Zalai László, II. díjat Bier Viktória, I. díjat vehetett át Sebők Alíz.
Az újabb gitározás és éneklés után nt. Deák Bálint lelkipásztor elismeréssel beszélt a gyermekek munkáiról, de a zenetanulásban érzékelhető fejlődésükről is, hiszen manapság Simonyifalván és környékén 40-50 gyermek gitározik. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a továbbiakban is meg tudják majd szervezni az egyhetes apatelki tábort, ahol a gyermekek a kikapcsolódás mellett képzőművészeti, de zenei képzésben is fejleszthetik tudásukat, tehetségüket. A július utolsó hetében megszervezett apatelki gyermektáborban a program reggelente áhítattal kezdődött délelőtt a 30 gyermek számára kézműves foglalkozás, vagyis rajzolás, festés és agyagozás zajlott Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Délutánonként gitártanulás zajlott a haladók számára Deák Andrea tiszteletes asszony vezetésével, a kezdő gitárosokat jómaga tanította. Megköszönte a tábori munkában közreműködött felnőttek munkáját, a szülők támogatását, a táborzáró rendezvény közös imával zárult.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával, a szülők hozzájárulásával zajlott táborozáson a gyermekeknek a lelkipásztor édesanyja és egy pankotai hívő asszony főzött. Mindnyájuknak köszönetet mondott, a gyermekeknek további áldásokban gazdag vakációt kívánt.
Színes néptáncgála
A szabadtéri színpadról 16.30 órakor az ezúttal is lezserül öltözött, vérbő humoráról ismert Szívós László köszöntötte a gyülekező gomolyfelhők dacára megjelent nézősereget, majd bekonferálta a néptáncgála első fellépőjét, a kisperegi Napraforgót. Annak 5 párja Molnár Csaba koreográfiájára, Pop Regina vezetésével kalocsai táncokat mutatott be vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport Orbán László koreográfiájára, Halál Endre vezetésével tetszetős széki táncokkal örvendeztette meg a közönséget, az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának 8 párja Kiss Csilla vezetésével, Szilágyi András koreográfiájára ígéretesen adta elő a dél-alföldi táncát. A továbbiakban a házigazdák, a Leveles néptáncsoport 5 párja vastaps közepette ropta magyarpalatkai táncát. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes kalocsai táncot adott elő, nagy sikerrel. Hasonló fogadtatást kapott a zimándújfalui Kankalin csoport vajdaszentiványi tánca, amit Ménesi Melinda vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adtak elő. Utánuk a simonyifalvi Leveles 6 párjának a szatmári táncát, majd a Péter Anikó által betanított, ugyancsak helybeli Levelecske 8 párjának a marosszéki táncát ünnepelte a közönség. A majláthfalvi Százszorszép szatmári, illetve az ágyai Tőzike lendületes palóc tánca után következett a néptáncgála csattanója, a helybeli Leveles által eredeti szerelésben előadott, látványos kalotaszegi tánca. Az amúgy is színes néptánc-műsor vidám hangulatához nagyban hozzájárult az ötletes, főként székely-vicceken alapuló tréfás beszólások sorozata Szívós László részéről, aki a szervezők nevében minden fellépő csoportnak részvételi oklevelet is adott.
Köszöntők, sztárvendégek
A néptáncműsor végén, az első sztárvendég fellépése előtt a színpadra kérték Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester üdvözölte a közönséget, köszöntötte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt; Andresz József vingai és majláthfalvi alpolgármestert; Petre Dumbravă tanácsost; Péter Dalmát, az iskola és a kultúrotthon igazgatóját, valamint Csernus Gábor gazdasági szervezőt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nagy hőségben is részt vettek a szervezésben, illetve a falunapok sikeres lebonyolításában. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, átadta a szót Faragó Péter parlamenti képviselőnek, aki nagy szeretettel és tisztelettel üdvözölte az egybegyűlteket, köszönetet mondott a meghívásért, örömének adott hangot, amiért idén is részt vehet a Simonyifalvi Napokon, amely évről évre a megye egyik legjobb magyar rendezvényének számít.
Végszavaiban gratulált a szervezőknek, akik több hetes munkával hozzájárultak az idei Simonyifalvi Napok hagyományos sikeréhez, majd minden jelen lévőnek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
A nap további részében Vastag Csaba angolul, illetve magyarul előadott világslágerekkel szórakoztatta a közönséget egy órán át. Utána a Thomassy Party Band együttes következett, amely közel négyórás, fergeteges táncritmust diktált éjfél utánig, majd kezdődött szabadtéri diszkó hajnali 5 óráig.
Vasárnapi levezető
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, utána Haász Tibor polgármestert és Teodor Parasca alpolgármester megkoszorúzták a Simonyiak Házán lévő emléktáblát, illetve az udvaron lévő Elhurcoltak Emlékművét. Az emlékműnél beszédet mondott a simonyifalvi gyökerű Hévizi Róbert békésszentandrási önkormányzati képviselő.
17 órától 4 csapat részvételével szervezték meg a futball-villámtornát, amit Tőzmiske csapata nyert meg. Az iskolások tervezett délutáni programja a nagy eső miatt elmaradt, 22 órától azonban sor került a 3+2 Együttes élő koncertjére, amely után éjfélkor parádés tűzijátéknak örvendhettek a résztvevők, akik az újra elszabaduló eső miatt hazamentek.
A vasárnapi esők dacára a háromnapos rendezvény igen jó hangulatban zajlott le, sikeréért köszönet a támogatásért az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának, Tőzmiske Község Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Schmiedfild Fereme vállalatnak, a Simonyi Imre Általános Iskolának, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal járultak hozzá a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához, öregbítve a simonyifalvi vendéglátás hírnevét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Pro memoria – idézetek Kántor Lajos sajtónyilatkozataiból
Meggyőződésem, hogy a Korunknak nemcsak tekintélyes múltja, de jövője is van. Itt egy gondolkodásmódról van szó, amely messze túlmutathat az erdélyi problémákon, s amely szerintem a magyarországi szellemi életben és sajtóban is ritka. Ez egyféle túlemelkedni akarás a pártszempontokon és a különböző műhelyek egymás elleni acsarkodásán. S ez a magatartás, amelyet belőlünk a helyzet kényszerít ki, modell értékű lehet, és a világ számára is hasznos. A Korunk nem egyszerűen egy kolozsvári, romániai magyar folyóirat, de olyan folyóirat, amelyet a világon bárhol olvashatnak, és talán érdemes is olvasni.”
(A Hét, 1998. március 19.)
„A mi viszonylatunkban nem szabad elfelejteni: addig, míg nincsenek igazán demokratikus feltételek az országban, mindig megvan az etnikai manipulálásnak és a kijátszásnak a veszélye, addig az egységnek a megőrzése prioritás. Elnökségi tagként is kiálltam ezért, ma is azt vallom, hogy szükség van még erre az egységre. Bármennyire nagy az ellentmondás az érdekszövetség és a politikai képviselet között, még mindig össze kell valahogy egyeztetni az igényeket, egyébként nincs meg a súlyunk. Tény, hogy az érdekvédelem politikai szinten valósítható meg. Ez magyarázza és indokolja, hogy a kettősség mindmáig fennáll. (…) Tehát nem mondanám magam csalódottnak. Az RMDSZ nem tett csodát, de valamit javított a romániai magyarság helyzetén. És a közérzetén. Az, hogy a kezdeti célokból és követelésekből mennyi valósult meg, nem hiszem, hogy pusztán a radikális vagy mérsékelt vezetés kérdése, hanem nagyon nagy mértékben a lehetőségeknek a függvénye. Azok, akik úgynevezett radikális alapon azt mondják, hogy csupán azért nem valósultak meg bizonyos dolgok, mert valakik nem képviselték eléggé következetesen, azok énszerintem erősen tévednek.” (Szabadság, 2000. január 12.)
"Kampány-vállalkozások helyett normalizálásra, normalitásra volna szükség, semmiképpen nem a feszültségek fokozására. Honos-hontalan című, 1997-ben (Miskolcon) megjelent kötetemben idéztem Kós Károlytól ezt a mondatot: „Most azonban leteszem a pennát, mert még keserűséget talál a papírra szántani, és nem akarom megzavarni a nemzet ünnepét.” Igaz, most nem ünnepel a nemzet, hanem belső konfliktusokkal, pártharcokkal teli időket él – mégsem a keserűségek kiöntésének van az ideje. Inkább az újragondolásoké, az építésé. Az EU-ba bekerült Magyarország és az egész magyarság közös érdekei újragondolásának az ideje. A magyar kormány elérte, hogy az európai alkotmányba bekerüljön a kisebbségi jogvédelem; következésképpen gyakorolnia kell ezt a maga politikájában, magyar művelődéspolitikájában is. A hírek szerint szó van a nemzetstratégiai elvek kidolgozásáról. Kérem, eközben ne feledkezzenek meg Kós Károlyról. Hasonlóképpen gondoljanak rá a politikai gyakorlatban is.” (Szabadság, 2004. november 9.)
„Több RMDSZ-kongresszuson is elmondtam, hogy Kolozsvár stratégiai fontosságú kérdés, s ma azt hiszem, még inkább az. Mindent meg kellene tenni azért, hogy Kolozsvár múltját, jelenét és jövőjét átgondoltan szolgáljuk. Sok meglévő intézményünknek jól és lehetőleg összehangoltan kell működnie, s a sajtónak is tudomást kell vennie arról, ami ebből a szempontból fontos, s aminek PR-értéke is van.”
(Szabadság, 2005. január 26.) Szabadság (Kolozsvár)

Nacionalista lavináradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el.
"Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Cluj-Napoca-Kolozsvár-Klausenburg, harmadszor
Immár Kolozsvár erdőfeleki (Feleacu) bejáratához is kikerült háromnyelvű (román, magyar és német) helységnévtábla – olvasható Oláh Emese Facebook-oldalán. Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere emlékeztet: eddig az Apahida és a Szászfenes felőli bejáratnál található ilyen.
Nemrég Emil Boc azt nyilatkozta a WebSzabadságnak: július során valamennyi többnyelvű helységnévtábla kikerül. Szabadság (Kolozsvár)

Kulcsár Terza: aggasztó, hogy növekedni látszik a hivatásos feljelentők száma
leményben reagált Kulcsár Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke arra, hogy Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). Kelemen a Szabadság napilapban közölt interjúban kijelentette: "a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Kulcsár Terza közleményében kijelenti, ha nem is hat már a meglepetés erejével, mégis aggasztónak találja, hogy Romániában a magyarellenesség sorozatos megnyilvánulásai mellett növekedni látszik a "hivatásos feljelentők" száma is. "Azt tapasztalom ugyanis, hogy az utóbbi időben a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevet viselő, nyilvánvalóan politikai és egyéb érdekek mentén irányított álcivil szervezet csatlakozott ezek sorához" - áll a közleményben. "Miután ez év júniusában ismételten is a gyulafehérvári ígéretek be nem tartására emlékeztettem a közvéleményt, illetve kijelentettem, hogy míg a románok a nagy egyesülés centenáriumaként készülnek megünnepelni a 2018. évet, addig számunkra ez a gyász éve lesz, az említett szervezet ellenem fenyegetőzött feljelentéssel. Legutóbb az RMDSZ elnökének nyilatkozata kapcsán szólaltak meg ugyanilyen hangnemben, és a feljelentéssel való fenyegetőzés mellett kilátásba helyezték, hogy kezdeményezni fogják Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását" - áll Kulcsár Terza közleményében. A képviselő kijelenti, egyetért az RMDSZ elnökének nyilatkozatával, visszautasítja a magyarellenesség újabb megnyilvánulását, és szolidaritását fejezi ki Kelemen Hunorral. "Nehéz komolyan venni a CNMR szándékát, hiszen még egy ilyen önmagát civilnek nevező szervezetnek is tudnia kellene, hogy Románia Alkotmányának 5. cikkelye 2. bekezdésének értelmében az állampolgárság nem vonható vissza olyan személytől, aki azt születés révén szerezte meg. De amennyiben valamilyen oknál fogva Romániában mégis megtörténhetne, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeinek következményeként megfogalmazott meggyőződéséért és véleményéért bárkit is az állampolgárság megvonásával sújtanának, akkor én magam is felajánlom, hogy lemondok román állampolgárságomról" - zárul Kulcsár Terza közleménye. (közlemény) Transindex.ro

Kelemen Hunor román állami kitüntetésének a megvonását kezdeményezte a CNMR
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság kedden újabb közleményben bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. Ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját.
"Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását, amiként a CNMR több tagja, mint például Constantin Degeratu és Costin Georgescu Tőkés László kitüntetésének a megvonását is sikerrel kezdeményezte" – áll a keddi közleményben. A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok" birtokolhatják akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt".
A társaság úgy vélte: az RMDSZ elnökének a múlt pénteki nyilatkozata a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szólt, és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából" nyilatkozatával.
A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt.
"Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Jószomszédi iszony
Romániában, ahol oly példásan megoldották az együtt élő nemzetiségek – amint nevezni szeretik: kisebbségek – helyzetét, mindig akad egy jól csengő vagy éppen ismeretlen nevű szervezet, csoportosulás, amely gondoskodik arról, hogy mi, magyarok idegennek, megtűrtnek érezzük magunkat.
Ahogy közeledik a nagy egyesülés százesztendős évfordulója, az ilyesfajta megnyilvánulások szaporodnak, sűrűsödnek. Az elmúlt napokban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állampolgárságtól való megfosztását kezdeményezték, mert azt merészelte mondani: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció – amelyről eddig nem nagyon hallottunk, de saját bevallásuk szerint egy akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság – nem kertel, meglátásuk szerint Kelemen kijelentésével „kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást”. Fulmináns nyilatkozatukban igen keményen megfeddik az RMDSZ elnökét, amiért „elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen”. S miközben arra szólítják fel a magyarságot, „ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit”, azt is leszögezik: a kisebbségek e nagyszerű paradicsomában nincs helye annak, aki többről, jobbról merészel álmodozni.
Pedig Kelemen Hunor nem tett egyebet, csak az RMDSZ jövő évi terveiről beszélt, arról, hogy hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi évében, ehelyett „el kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után”. Kiadványokkal, konferenciákkal készülnek bemutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez, kampányuk munkacíme: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Józan ésszel nehéz felfogni, mi oly sértő kijelentéseiben, hacsak nem a szembesülés, hogy száz év összes igyekezete, erőfeszítése dacára még mindig vagyunk. Hiábavalóak voltak az egyesülés utáni erőteljes románosítási törekvések, sikertelennek bizonyult Ceauşescu vad nacionálkommunizmusa, az elmúlt 27 esztendő összes próbálkozása a magyarlakta régiók gazdasági megnyomorítására, még mindig vagyunk, számban megfogyatkozva ugyan, de erős nemzeti öntudattal, élni, megmaradni akarással. Nem tudjuk, nem akarjuk megünnepelni ezt a száz esztendőt, amelynek legfontosabb ígéretei még mindig beváltatlanok, és elsősorban nem mi, hanem ők tehetnek arról, hogy a jószomszédi viszony helyett csak az iszony erősödik.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: Azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint Egymillió aláírás Európa sokféleségéért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a http://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Nacionalista lavinaáradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el. "Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Senkiföldjén
Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. Ezzel a telitalálat-címmel indítana kampányt jövőre az RMDSZ, hogy a román állam megalakulásának centenáriuma alkalmával ismertesse, mit tettek hozzá a romániai magyarok ahhoz az országhoz, amelyben kisebbségként élnek. A szervezet mértéktartó politikáját tekintve már maga a jelszó meglepően merész. Kanóc, igen rövid kanóc, amely csak addig égett, amíg a megfelelő helyeken a megfelelő emberek lefordították a Kelemen Hunorral készült Szabadság-interjút az ország nyelvére, aztán robbant. Nagyot. Mert mit is mondott pontosabban a szövetségi elnök?
Elsőre azt a nyilvánvaló „rágalmat” engedte meg magának, hogy azt állítsa: a románok által annyira féltett fél-Romániányi Erdély csak száz éve része Romániának. Gyakorlatilag megtagadta tehát Mihály viteázul több mint négyszáz éves egyesítési mítoszát. És ez még nem minden. Hiába volt tiszavirág-életű az akkori állapot, „tágabb értelmezésben” egyenértékű azzal a közvélekedéssel, hogy Románia, a román állam – legalábbis lélekben és eszmeileg – 1600-tól kezdődően létezik. A velős cím márpedig – amit kijelentéseivel Kelemen Hunor egyértelműsített („száz éve létezik az ország”) – azt az üzenetet is magában hordozza, hogy szemben az ezeréves európai államokkal a román állam alig százéves…
A háttérben pedig a román nép sokféle vélt vagy valós sérelme és félelme húzódik. A kisebbrendűségi érzés az egyik legsúlyosabb ezek közül. A köztudatában rögzült kép szerint Erdélyben a magyar urakkal szemben kivétel nélkül a románok voltak a szegény sorsú, elnyomott, kizsákmányolt, korlátozott jogokat élvező kisebbség, akiket lenéztek, kevesebbnek, szolgának tartottak. 1990 után aztán jött az újabb fajta szolgaság, amikor a románok szintén egy jobb élet reményében tömegesen mentek epret szedni Spanyolországba vagy szobalánynak, pincérnek az olaszokhoz. Szorgalmasan dolgoztak, mégis: többnyire olyan munkát végeztek, amit az adott ország állampolgárai nem szívesen vagy annyi pénzért nem szívesen, így aztán társadalmi státusuk ismét csak nem tartozott a rangosabbak közé. Ment aztán az alja nép is Nyugatra, koldushálózat, prostitúció, tolvajlás kötődött/kötődik Románia nevéhez, és mert a hírekben ezek viszik a prímet, a román útlevél – amit soha nem néztek jó szemmel – egyenesen teherré vált.
A balkanizmusnak az itthon maradottakra is érvényes mindenkori stigmája táplálja az Európával szembeni kisebbrendűségi érzést, ezért is örvendett olyan nagy támogatásnak az Európai Unióhoz való csatlakozás, hiszen így létrejöhetett valamiféle egyenlőség, vagy annak a látszata: együvé tartozunk, egyformán értékesek vagyunk, egy román is ér annyit, mint egy dán, francia vagy spanyol.
Az Európai Unió amolyan békaként nyelte le nagy sokára Romániát. A csatlakozási tárgyalások során sokszor kapott Bukarest olyan észrevételeket a tagállamoktól, amelyeket legszívesebben nem tett volna ki az ablakba. A közép- és kelet-európai államok tömeges csatlakozásáról le is maradtunk 2004-ben, csak három évvel később vettek be nagy nehezen, ráadásul Bulgáriával kerültünk egy kalap alá. (Pedig a románság azt hitte, legalább a bolgároknál többet ér, elvégre mindenféle európai tanulmányban és országjelentésben Románia általában valamivel jobb helyezést/minősítést ért el).
Románia tehát 2004-ben kevesebbnek találtatott a brüsszeli hatalmasok szemében. A nyugati munkavállalást pedig még a 2007-es csatlakozás után is évekig korlátozták, és a pontosan kidolgozott menetrend legutolsó türelmi időszakának a végén is csak nyögvenyelősen vált nyitottá a román dolgozók előtt például a brit munkaerőpiac.
A Nyugat felsőbbrendűségével szemben olyan jó lenne hát, ha legalább itthon akadna egy kis elismerés. Vállveregetés, kockacukor, hogy fiú, ezt jól csináltad. Ehhez képest a románok közt is vannak szép számmal immár, akik szóvá teszik a hazai hiányosságokat, a magatehetetlenséget, az egyhelyben (vagy visszafelé) topogást, olyan véleményformálók, akik úgy szeretik a hazájukat, a nemzetüket, hogy jobbítanának helyzetén, ezért leleplezik bosszantó gyengeségeit, végzetes gyarlóságait. Látják és szóvá teszik, hogy pusztulnak az egyébként gazdasági előnyök teremtésére képes műemlékek, hogy fejetlenül és egyéni érdekek mentén dúl az építkezés, hogy szedett-vedetten történnek a településfejlesztések, hogy egy valamirevaló autópálya sem épült, hogy igénytelen és gyenge minőségű tessék-lássék munka zajlik stb. Egyre látványosabb különbség van a történelmi régiók között, és ha Bukarest mérges is ennek kimondásáért, a megállapítás igazságát támasztja alá az a sok tízezer moldvai román, aki Jászvásár helyett inkább Kolozsvárra jön tanulni, hogy aztán többé ne is térjen haza. A szászfenesi tömbháznegyedben parkoló autók tömkelege nem Kolozs megyei rendszámtáblájú, nyáron sem. A bákói, neamţi egyetemisták nem mennek haza, mert mint mondják, itt jobb az életszínvonal, más a mentalitás. Mint ahogy a Nyugaton dolgozó románok (köztük erdélyiek) nem jönnek haza, mert egynéhány határvonallal odébb még jobb az életszínvonal és az életfelfogás.
Hogy mindez így van, nem kétséges. Mégis, hogy ezt sokan el is mondják, borzasztóan frusztráló. Ha pedig mindezt egy magyar teszi szóvá, az megbocsáthatatlan. Ha Kelemen Hunor mondja el, hogy Románia nem tud felmutatni nagy megvalósításokat a centenárium évében, hogy „ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban”, hogy „a király meztelen”, akkor az legalább hazaárulás. Olyan, mintha a Bukarest keblén melengetett kígyó marna oda. Az árva, az üldözött, a hazátlan, akit befogadtak, megtűrtek, felöltöztettek, akinek enni adtak, jogokat adtak (s így minden igyekezet ellenére még rendesen asszimilálni sem bírtak, pedig most ugye nem lenne vele ennyi baj), oly sok év után ahelyett, hogy hálatelten csókolgatná a gondoskodó kezet, bírálni, sértegetni merészel, és még ráadásul nem is ünnepli a napot, amikor édes szüleit elvesztvén örökös gyámság alá került. Soha jobban nem éreztethették, mint e mostani felháborodással, minek tekintenek bennünket, hol is a helye meglátásuk szerint a romániai magyar kisebbségnek.
„– Nincs is ruha a császáron! – rivalgott fel végül a tengernyi tömeg. A császár nagyon megütközött ezen; maga is úgy vélte, hogy igazat mondanak, de azt gondolta »Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre!« És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát – a levegőt.”
Elismerni, hogy valamit rosszul csinálnak, aztán esetleg megkeresni a képességeket, erősségeket, és onnan kezdve jól csinálni, ez nagyon sokba kerül. Hát egyszerűbb látványosan megtagadni-büntetni a hálátlan fattya(ka)t és még buzgóbban vinni tovább – a levegőt.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Tehetetlen a kolozsvári városvezetés, nem szólhat bele a Mátyás-ház hasznosításába
Nincs beleszólása a kolozsvári önkormányzatnak Mátyás király szülőházának hasznosításába, miután a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem évekkel ezelőtt visszautasította az épületcserét.
Tulajdonosként teljes egészében a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) rendelkezik Mátyás király szülőháza felett, így az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy rábírja a felsőoktatási intézményt a kincses város jelképes épületének a megnyitására vagy felújítására, közölte a Krónika kérdéseire Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
Lapunk arra volt kíváncsi, folynak-e még tárgyalások a két intézmény között az A kategóriás műemlék önkormányzati tulajdonba vételéről, a városháza ugyanis 2014-ben épületcserét ajánlott az oktatási intézménynek.
„A Mátyás király szülőházaként számon tartott műemlék épület a kolozsvári Szépművészeti és Formatervezői Egyetem tulajdona. Az önkormányzat 2014-ben valóban megpróbálta megszerezni az ingatlan tulajdonjogát, és több, a tulajdonában levő ingatlant is felajánlott, azonban az egyetem vezetősége nem óhajtott lemondani a városközpontban levő patinás ingatlanjáról. A tárgyalások ekkor megrekedtek” – írta lapunknak küldött válaszában az RMDSZ-es elöljáró sajtóirodája. Mint rámutattak, jelenleg nem zajlik egyeztetés a két intézmény között a témában.
Nincs jogi lehetőség
Sőt a polgármesteri hivatalnak arra sincs jogi lehetősége, hogy a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemlék nagyközönség előtti megnyitására bírja az egyetemet. „Mivel az ingatlan az egyetem tulajdona, az önkormányzat nem vállalhat semmiféle szerepet az ingatlan felújításában, nem nyújthat anyagi támogatást, és nem pályázhat uniós alapokra ennek érdekében, illetve nincs rálátása az egyetemnek a restaurálással kapcsolatos terveire” – állítja az önkormányzat. Ugyanakkor hozzáteszik, elvileg mind a városvezetés, mind az RMDSZ-frakció támogatná azt a korábbi, először az 1940-es években felmerült elképzelést, hogy ebben emlékszobát alakítsanak ki a ház nagy szülöttje, Hunyadi Mátyás számára, ellenben a döntés ez esetben is az egyetemé.
Bukott projekt?
A kolozsvári polgármesteri hivatal 2014-ben a Kolozsvár Európa kulturális fővárosa 2021 projekt előkészítésekor kezdeményezte Mátyás király szülőházának átvételét az egyetemtől azzal a céllal, hogy bevonja a műemléket a turisztikai körforgásba. A felsőoktatási intézmény vezetősége akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a város vezetése kéri, nem tudják, hogyan utasíthatnák vissza, azonban a polgármesteri hivatal által cserébe felkínált ingatlanokat nem találták megfelelőnek.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Az ortodox egyháznak kellett rendre utasítania a Kelemen Hunort szidalmazó pópát
Tovább gyűrűzik a gyűlöletkampány Kelemen Hunor múlt heti kijelentése kapcsán, amely szerint a romániai magyarok nem tudják ünnepelni a centenáriumot. Vasile Antonie Tămaș előpataki ortodox pap tegnap a Facebookon tett közzé egy gyalázkodó szöveget ennek kapcsán, amelyben többek közt egy senkinek nevezte az RMDSZ elnökét, aki "meggyalázza azt az országot, amely pénzt ad neki azért, hogy kigúnyolja szimbólumait és népét". Az RMDSZ az ortodox egyházhoz fordult az ügyben, amely felelősségre vonta a bejegyzést posztoló papot, aki ezt követően beismerte: írása magánvélemény volt, amelyet nem megfelelő hangnemben fogalmazott meg, és amely nem egyezik meg sem az ortodox egyház, sem a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség álláspontjával. Transindex.ro

Mi nem ünnepelhetünk
Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.
A magát civil szervezetként meghatározó Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) pedig úgy döntött, emiatt panaszt tesznek a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél. Sőt, kilátásba helyezték állampolgársága megvonásának és a 2000-ben neki adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonásának a kezdeményezését is. Értelmezésük szerint ugyanis politikusunk kétségbe vonta a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást.
Súlyos vádak ezek, melyek hátteréről tudni kell, hogy egy olyan szervezet részéről hangzottak el, mely szoros kapcsolatban áll a román belügyminisztériummal, mi több, annak anyagi támogatásából tartja fenn magát. Nyilván nem véletlenül.
Állásfoglalásuk tehát egyúttal a belügyminisztériumban velünk kapcsolatban uralgó gondolkodást és hozzánk való viszonyulást tükrözi. Ugyanakkor a benne kódolt üzenet is világos: „hallgassunk és tűrjünk, mert, ha nem…”
Ami pedig Kelemen Hunornak a román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentését illeti, üdvözöljük, hogy végre a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőjéhez méltó módon, pontosan, a valós helyzetnek megfelelően és mindannyiunk nevében fogalmazott.
Hiszen édesanyja halálának az évfordulóján mindenki gyászol és senki sem ünnepel!
Márpedig mi Erdély Magyarországtól történt elcsatolásával szellemi édesanyánkat, vagyis a hazánkat veszítettük el! A mostohaszülő szerepét immár kis híján 100 esztendeje betöltő Románia pedig azóta is ellenségként kezel minket, és a létünkre tör! Így hát nekünk, magyaroknak gyásznap ez az évforduló!
Éppen ezért fel kell sorakoznunk a szövetségi elnök, valamint a témában általa képviselt álláspont mögé, és egységesen szembeszállnunk a létünkre törő sötét erőkkel.
Azon kívül ugyanis, hogy ily módon megvédjük az igazságunk és a méltóságunk, egyúttal azt is a bukaresti hatalom tudomására hozzuk, hogy nem lehet minket megfélemlíteni.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó / Erdély.ma

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) párt el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést.
Erre azután került sor, hogy Kelemen Hunor egy lapinterjúban úgy nyilatkozott: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.”
Az MTI beszámolója szerint a politikus hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar.
Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni – fogalmazott.
Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatni, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak. A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná – mondta. Krónika (Kolozsvár)

A PNL elnöke is nekiment Kelemen Hunornak
A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban szerint sértő a románokra nézve, hogy Kelemen Hunor kimondta: a magyaroknak nincs ünnepelni valójuk 2018-ban.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is beszállt azok sorába, akik durván nekitámadtak Kelemen Hunornak, aki egy múlt heti lapinterjúban leszögezte: a magyaroknak nincs ünnepelni valójuk az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumán, és nem is akarnak ünnepelni. Orban a Realitatea hírtelevízióban szerdán este „sértőnek” nevezte a román nemzetre nézve az RMDSZ elnökének kijelentéseit.
„Sértés a nemzettel szemben. Másrészt ellenzem, hogy konfliktusokat generáljunk Hunor kijelentései nyomán (sic!), aki áldozatként akarja feltüntetni magát, azt szeretné, ha az egész politikum reagálna, és rászállna, hogy áldozatként állíthassa be magát. Szankcionáljuk, nem vitás, hogy szankcionálni fogjuk. Elsősorban azáltal, hogy sohasem fogadjuk el, amit akarnak, a törvénymódosításokat és a kulturális autonómiát.
Állandó játszmáikkal arra számítanak, hogy nyernek majd valamit, és ez általában a sértő magatartásban merül ki" – mondta a PNL elnöke Kelemen kijelentése kapcsán.
A politikus szerint az 1918-as esemény centenáriuma az egész nemzeté, és „nagyon sok magyar származású román állampolgár is meg fogja ünnepelni”, függetlenül attól, mit mond az RMDSZ elnöke. „Kelemen Hunor a zavarosban halászik ezzel a történettel” – vélekedett Orban, aki egyébként félig magyar: a Brassóban született politikus édesapja magyar nemzetiségű – minden bizonnyal ennek tudható be, illetve a magyar ügyekben tanúsított elutasító magatartására válaszul adott fricska, hogy a róla szóló magyar Wikipédia-szócikkben neve Orbán Lajosként szerepel.
Mint arról beszámoltunk, nem Orban az egyetlen, aki durva elutasítással reagált Kelemen kijelentésére: a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) román állampolgársága megvonását, illetve a Románia Csillaga érdemrendje visszavonását követelte, és a román sajtóban is számos támadás érte.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)