A nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum elmaradt bérleti díjáról, a Zárda épületének sorsáról, valamint az egyház támogatására szánt összegekről tárgyalt Schönberger Jenő szatmári püspök a nagykárolyi tanácsosokkal, Kovács Jenő polgármesterrel, dr. Varga Attila parlamenti képviselővel valamint Csehi Árpád megyei tanácselnökkel. A püspök felhívta az elöljárók figyelmét arra, hogy jelentősen elmaradtak a fizetendő összegekkel. Kovács Jenő polgármester elmondta, nem várt költségeik miatt nem sikerült rendezniük adósságukat. Ígéretet tett arra, hogy ez év szeptemberéig mindkét épülettel kapcsolatos elmaradásukat kiegyenlítik. Felmerült a Kalazanci Szent József Iskola sportudvarának kiépítése is. A püspök elmondta, hogy az egykori Zárda épületét idén nyártól átadnák a Nagykárolyban működő piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék „gyermekmentő“ tevékenységüket. A nővérek olyan gyermekotthont működtetnek, amelybe hátrányos anyagi helyzetű és rossz családi háttérrel rendelkező gyerekek kerülnek. A megbeszélésen felvették a különböző felekezetek támogatását. Az elmúlt évben az ortodox egyháznak 142 ezer, a római katolikus egyháznak 80 ezer, a református egyháznak 62 ezer, a görög katolikusoknak pedig 56 ezer lejt ítélt oda a város vezetése. Nagykároly lakosságát 35 százalékban ortodoxok, 36 %-ban római katolikusok, 21 %-ban reformátusok és 7,37 %-ban görög katolikusok alkotják. Ezzel szemben az odaítélt összeg mindössze 6,21 %-át kapta a római katolikus egyház. /Adósaival tárgyalt a püspök. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 17./

A szatmári római katolikus egyházmegye vezetősége a nagykárolyi politikai élet vezetőivel találkozott. A Szent László Közösségi Ház adott otthont Nagykárolyban a találkozónak, amelyre Schönberger Jenő szatmári püspök hívta meg a nagykárolyi politikai élet vezetőit március 13-án. A találkozón olyan témákat beszéltek meg, mint a Kalazanci Szent József Líceum ügye, az egykori zárda épületének rendezése és a plébániák támogatásának kérdése. 2006 óta, amikor az iskola beköltözött az épületbe, a szatmári egyházmegye 1 807 000 lejt fektetett az épület felújításába, modernizálásába. Összehasonlításként: az épület bérleti díja egy évre 115 872 lej, amelynek kiegyenlítésével jelentősen elmaradt a nagykárolyi polgármesteri hivatal. Varga Attila képviselő elmondta: a 2003-as alkotmánymódosítás ellenére sem jött létre a román jogrendben a felekezeti oktatás fogalma. Ezek állami iskolák felekezeti jelleggel, így ugyanolyan támogatásban kell részesülniük, mint bármelyik más iskola. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy már tavaly rendezni akarták a bérleti díjakat, de nem várt költségeik miatt még nem sikerült törleszteniük adósságukat. Ígéretet tett arra, hogy elmaradásukat kiegyenlítik. Az egykori zárda épületéről Schönberger püspök elmondta, nyártól átadnák azt a Nagykárolyban működő piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék gyermekmentő tevékenységüket. Kovács Jenő ígéretet tett, hogy más épületet keres majd az osztályoknak, és nyártól átadják az épületet. Felmerült még a különböző felekezetek támogatása. Az elmúlt évben az ortodox egyháznak 142 000, a római katolikus egyháznak 80 500, a református egyháznak 62 500, a görög katolikusoknak pedig 56 500 lejt ítélt oda a város vezetése. (Nagykároly lakossága 35,17 százalékban ortodox, 35,95 százalékban római katolikus, 20,99 százalékban református és 7,37 százalékban görög katolikus.) /Együtt a közösségért. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 29./

Az esélyegyenlőség évévé nyilvánította a Caritas 2009-et. A római katolikus egyház mellett működő jótékonysági szervezet programjai révén idén nem annyira halat, mint inkább hálót kínál a rászorulóknak – derült ki a Márton András igazgató által vázolt tervekből. Önálló életvitelre akarják ösztönözni a segélyezetteket, mondta el a kilenc erdélyi megyében jelen lévő Caritas gyulafehérvári vezetője. A rászorulókat immár 19 éve szolgáló szervezet tavaly több mint tizenötezer személy problémáján enyhített. A gazdasági válság a Caritast is érinti – állapította meg Ludescher László, a segélyszervezet Maros megyei kirendeltségének vezetője. A térség 81 településén zajló otthoni beteggondozásra idén kevesebb pénz jut, mint egy évvel korábban. /Szucher Ervin: Az esélyegyenlőség éve. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./

Hány áldozata volt Hunyad megyében a kommunista rémuralomnak? Még felbecsülni is nehéz. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének kb. 1500 tagja van, mondta Mihai Bucur, a szervezet elnöke. A szám azonban csak töredéke a meghurcoltaknak: sokan nem tértek vissza élve a kommunista lágerekből, mások az ott elszenvedett atrocitások miatt vesztették életüket szabadulásuk után, mások pedig a rendszerváltás után nem iratkoztak be az egykori politikai foglyok egyesületébe. A letartóztatások már 1947-ben megkezdődtek. A legtöbb letartóztatás és elhurcolás azonban az ötvenes években történt. A kommunista diktatúra számtalan társadalmi kategóriát üldözött: politikai pártok tagjait – mindenekelőtt legionáriusokat, parasztpártiakat és nemzeti liberális pártiakat –, egyházi személyiségeket (mindenekelőtt az 1948-ban betiltott) görög katolikus és a római katolikus egyház tagjait üldözték), arisztokratákat, gazdagokat, értelmiségieket, nyugati kapcsolatokkal rendelkezőket, vagy a másként gondolkodókat. A legtöbb áldozat a kollektivizálást el nem fogadó szabad parasztok sorából került ki. A jelenleg Szászvároson szolgáló 91 éves Antal atyát nem Hunyad megyében, hanem Székelyudvarhelyen tartóztatták le. Ferences szerzetes volt s 1948-ban a kommunista hatalom önkényesen feloszlatta az összes szerzetesrendet. Két évig helyben maradtak, nem oszlottak fel, majd 1950. augusztus 20-án letartóztatták őket, majd Arad megyébe, Máriaradnára vitték a szerzeteseket. 120-an voltak a kolostorban, mely kényszerlakhelyül szolgált. 1951-ben a háromszéki Esztelneket jelölték ki kényszerlakhelyként. Közel hat év múlva engedték, hogy visszatérjen az egyházba. A temesvári egyházmegyébe került, ahol 47 évig szolgált magyar és német falvakban, míg 2003-ban Böjte Csaba atya meghívására Szászvárosra jött plébánosnak, a gyermekotthon mellé. Antal atya elmesélte, hogy már 1956-ban megpróbálták beszervezni. Ő azonban mindig ellentmondott nekik. Fenyegetőztek, zaklatták, zsarolták, mindent megpróbáltak. Mihai Bucurt, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnökét 1957-ben tartóztatták le, s az 1964-es nagy amnesztiáig volt börtönben. Politikai foglyokat védett, majd ő került a vádlottak padjára, mert nemcsak védte ügyfeleit, hanem rokonszenvezett is velük. Legnehezebb a magánzárka volt, amikor fél évig más embert nem látott, mint a börtönőröket. Szamosújváron a börtönben gyakoriak voltak a verések, minden politikai foglyot vertek. A brailai szigeten gátat kellett építeniük. Évekig tartó, nehéz fizikai munka volt. Napi 14-16 órát dolgoztatták őket. Aki nem teljesítette a normát, este 25 gumibot-ütést kapott. Két barakk jutott 2400 politikai fogolyra. Fűtés nem volt, télen iszonyú hideg volt. 1963-ig semmilyen hírt nem kaptak családjukról. Körülbelül a foglyok fele nem tért vissza a brailai szigetről. /Chirmiciu András: A kommunizmus rémtettei II. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

Az Új Magyar Szó február 20-i, a Szabadságban 2008. november 24-i számában tendenciózus írás jelent meg a kolozsvári Grigorescu és Hajnal negyedekbe tervezett templomok építése ügyében. Czirják Árpád egykori kolozsvári plébános személyével kapcsolatban vádak hangzanak el, úgy tüntetik fel, mint aki a Szőcs István által templomépítés céljára megszerzett anyagi alapokat eltüntette. Szőcs István egykori gyulafehérvári teológus 1983-1990-ig börtönben volt, és ott született meg benne „a nagy cél, hogy templomokat fog építeni”. Az Új Magyar Szóban azt nyilatkozta, hogy minden anyagi alapot megszerzett ehhez Kolozsváron. Valójában a kolozsvári római katolikus főesperesi hivatal kérvényére hagyott jóvá 10 millió lejt Petre Roman. Ezt az összeget akarja visszafizettetni az államkasszába Szőcs István. A Hajnal negyedi templom nem épülhetett meg, mert a prefektus által felkínált telket volt gazdája visszaigényelte. Az arra kiutalt pénzt megette az infláció. Hasonlóképpen jártak a templomépítésbe kezdett többi felekezetek, reformátusok, görög katolikusok is. Czirják Árpád viszont sikeresen felépítette Grigorescu negyedbeli templomát 1993-ra, készen áll levakolva, mellette elkészült egy ezer négyzetméternyi hatalmas ház, ahová nyomdát, szerzetes házat terveztek. Miért nem kezdődött el ott a plébániai tevékenység? Elsősorban azért, mert Bálint Lajos érsek, az egyházmegye vezetője abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a Czirják Árpád által kezdeményezett templomépítkezések az új lakónegyedekben veszélyeztetik a közelben levő ősi Kolozsmonostori templom visszaszerzését. A monostori templomot azzal az indoklással igényelte vissza a bitorló ortodox egyháztól a római katolikus egyház, hogy a Hajnal negyedben 1500, a Grigorescu negyedben kb. ugyanannyi katolikus hívő lelki gondozása miatt szüksége van az ősi kolozsmonostori apátsági templomra. Ezért Czirják Árpád leállíttatta a templom építését, a már kész templom felszentelése is elmaradt. A kolozsmonostori templomot 1994. június 20-án kapta vissza a katolikus egyház. Elhárult az akadály, hogy a Grigorescu negyedben a Czirják Árpád által már 1993-ban felépített templom és egyházi központ felszentelhető legyen. 1940-ben Kolozsvár lakosságának 86%-a magyar, zsidó és német. A 14% román többsége görög katolikus volt. A betelepítések és később a városhoz csatolt falvak román lakossága miatt kissebségi helyzetbe került magyarság református és katolikus hívei nem engedhetik meg ezt az öngyilkosságnak mondható belháborút, ami a közösségük további pusztulását jelentené. Pakó Benedek arra kéri Szőcs Istvánt, hogy egyházán ne ejtsen sebet széthúzás szításával. /Pakó Benedek kanonok, plébános: Replika. Ne szítsunk belháborút. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Az 1997-ben alapított Pro Urbe-díjat minden esztendőben olyan személyiségeknek ítéli oda Sepsiszentgyörgy önkormányzata, akik sokat tett a városért. Az idei kitüntetések átadását április 26-án megzavarta, hogy a város három magyar polgára mellett egy olyan román nemzetiségű tanár is megkapta a díjat. Posztumusz Pro Urbe-díjat kapott a tavaly elhunyt Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, továbbá dr. Bogdán Rajcs Zsolt ,,a sepsiszentgyörgyi modern kórházi laboratórium megteremtéséért és a római katolikus egyház keretében kifejtett áldozatos, karitatív munkájáért”, Incze Sándor nyugalmazott református lelkész-esperes ,,a református egyházban kifejtett, sziklára építkező munkájáért”, valamint Tiboldi Zoltán nyugalmazott pedagógus, múzeumkönyvtáros ,,kiemelkedő tanári múltjáért kapta meg a Pro Urbe-díjat. Az önkormányzat négytagú román frakciójának jelöltje, Buda Stela nyugdíjas tanár kitüntetése ellen az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye jelen lévő tagjai tiltakoztak magasba emelt Egy őszinte NEM a sovinizmusra, Egy őszinte NEM a magyargyűlöletre feliratú lapokkal. Gazda Zoltántól, a tanács polgári pártos tagjától megtagadták a témához fűződő felszólalást, amit később megtett Berecki Kinga szintén MPP-s tanácstag, hangsúlyozva, hogy a mai nap közösségünk szégyene, mert az önkormányzat román tagjai nem tudtak olyan személyiséget jelölni, akire felnéznek, a magyarok egy része pedig elfogadta a szóban forgó jelöltet. /Fekete Réka: Botrányos ünnepi ülés (Pro Urbe-díjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 27./

Nincs összefüggés a Kolozsváron jelenleg zajló főtérrendezés és a Szent Mihály-templom főbejárata melletti templomkertben, a Márton Áron-szobor szomszédságában végzett munkálatok között – erősítette meg Kovács Sándor főesperes-plébános. A szobor körüli fákat kicsit meg kellett nyesni, ezáltal a nemrég felavatott Márton Áron-szobor is láthatóbbá vált. A főesperes leszögezte: az egyház nem fogja engedélyezni, hogy a Főtér átrendezése kapcsán a templomkertben bármiféle módosítást eszközöljenek. /(F. Zs.): Lenyesték a fölösleges ágakat a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

A Mária Rádió regionális stúdiója kezdi meg működését augusztus 24-én Székelyudvarhelyen. A székelyudvarhelyi stúdió műsorigazgatója László Attila szombatfalvi római katolikus plébános. A technikai felszerelés Olaszországból érkezett, és egy évig számíthatnak Róma segítségére is. „A Mária Rádió mindenütt a szegény asszony két filléréből létezik, a munkatársak önkéntesek, nem lesz ez másként nálunk sem. Tíz éve szerkesztjük a Príma Rádióban a katolikus műsort, tehát van tapasztalatunk – és sok önkéntes munkatársunk is, ezért bízom benne, hogy nem lesz fennakadás” – mondta László Attila. A székelyudvarhelyi stúdió egyelőre heti öt óra saját műsort készít, de tavaszra el szeretnék érni a napi öt órát. A tervek szerint néhány hónapon belül Csíkszeredában is beindul egy hasonló regionális stúdió, és a céljuk az, hogy a Nagyváradról sugárzott 12 órás magyar műsort kiegészítse a két székelyföldi stúdió, egész napos műsort szolgáltatva. A nagyváradi stúdió két szerkesztőséggel működik: 12 óra román és ugyanennyi magyar nyelvű műsort készítenek. „A Mária Rádió célja, hogy bekapcsolja a világi egyházba az embereket: az élő, a mindennapi életben jelen lévő hitet és az egyetemes katolikus egyház értékeit közvetítse” – mondta László Attila. /Kovács Csaba: Egész napos magyar műsort sugároznának a Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./

Őrkőn a vallásosság valóban mély gyökereket eresztett, és hatása a mai napig erősödik. Évtizedek óta foglalkozik a katolikus egyház az őrkői cigánytelep lakóival Sepsiszentgyörgyön, és különösen az utóbbi húsz évben e munka kimondottan látványos eredményeket szült. Amióta elárasztották Sepsiszentgyörgyöt az árapataki és hidvégi, illetve az Olton túli, Brassó megyei román cigányok, még inkább szembeszökő, amit Baricz István, a Caritas jótékonysági egyesület felelőse így fogalmaz meg: szentgyörgyi cigányt nem látunk koldulni a városban. Aki végignézi, hogyan viselkednek a hívek az apácakolostor melletti templomban mise közben, az mérheti le igazán, mekkora a változás az alig két évtizeddel korábbi állapotokhoz képest, jegyezte meg Márkus András plébános. A Teréz anya alapította kolostorban a főnök asszony elzárkózott a beszélgetéstől. A rend szabályaira hivatkozott, meg arra, munkájuk eredménye önmagában is beszédes. Teréz anya, aki a világ püspökeivel levelező viszonyban állt, a gyulafehérvári Bálint Lajos érsektől is megérdeklődte, hova lenne sürgős bizonyos szociális gondok megoldása végett – a rend a szegények legszegényebbjeit hivatott szolgálni – apácákat telepítenie. Az érsek tudott Sepsiszentgyörgyön élő őrkői cigányokról, úgy vélte, itt érdemes elkezdeni. Teréz anya négy apácát küldött Szentgyörgyre 1991-ben. Az apácák foglalkoznak a cigány családokkal. Jelenleg harminc gyermek készül első áldozásra. /B. Kovács András: Misszió az Őrkőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

Steluta Cataniciu liberális városi tanácsos sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy a „Bob iskola udvarán a római katolikus egyházhoz tartozó személyek autói parkolnak”, s ezzel az oda járó gyerekek testi épségét veszélyeztetik. Kilátásba helyezte, hogy a törvényszékhez fordulnak jogorvoslásért. Kovács Sándor főesperes a következőket nyilatkozta: „A Főtér 16. szám alatti ingatlan, amelyben a Ioan Bob Általános Iskola pár osztálya is működik, mindig is a római katolikus egyház tulajdonát alkotta. Szeretnénk, ha ezt a durva pánikkeltést befejeznék azok, akik ilyesmire adják a fejüket” – közölte a főesperes. /N. -H. D. : Kirohanás a katolikus egyház ellen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./

A közigazgatásilag Szászrégenhez tartozó Radnótfáján múlt vasárnaptól új kápolnában imádkozhatnak a római katolikusok. Tizenhét éves álma valósult meg az elmúlt hét végén az itteni katolikusoknak. A hármas halom alakú, zöldzsindely-borítású épület szokatlan kinézetű. 1989-ben, amikor megérkezett Szászrégenbe, Radnótfáján még létezett magyar iskola. Akkor tapasztalta, hogy kiveszőben a katolikus magyarság, templom nélkül pedig nem tudják megőrizni a közösséget, mondta a most nyugalomba vonult Pakó Benedek kanonok, a kápolna megálmodója. Az egyház gazdasági tanácsa nem adott engedélyt a kápolna felépítésére. Pakó Benedek részéről partizánakció volt a kápolnaépítés. A kápolnaszentelést végül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte. A Szűz Máriának ajánlott kápolna zömében fenyőfából készült. /Máthé Éva: Felavatták az elmúlt hét végén a Szászrégen melletti Radnótfája új istenházát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

Szeptember 18-án egy behajtani tilos jelzésű táblát tettek Kolozsváron a I. Ratiu (Kötő) utca 3. szám alatti kijárathoz, s 50 lejes bírságot szabtak ki az udvaron parkolóknak. Elképzelhető, hogy ez a lépés annak tulajdonítható, hogy Steluta Cataniciu liberális városi tanácsos kijelentette: „tűrhetetlen, hogy a Bob Iskola udvarán – azaz a Főtér 15 szám alatti ingatlan belső udvarán – a gyerekek életét veszélyeztetik az ott parkoló személygépkocsik”. Kovács Sándor főesperes elmondta: „A Ioan Bob Iskolával se bérleti szerződésünk, se hallgatólagos megegyezésünk nincs, tehát az iskola illegálisan működik az egyház tulajdonában lévő épületben. Szomorú és megdöbbentő, hogy a katolikus egyház tulajdonában lévő udvarról a városháza kitiltja az ott dolgozók gépjárműveit, amik nem luxuscikkek, hanem munkaeszközök. ” A városháza azzal indokolta ezt a lépést, hogy ez a területet közterületként van nyilvántartva, de a plébánia szerint ez nem igaz. Érthetetlen, hogy az iskola főépületének kibővítése után sem költöztették el a román osztályokat a Főtér 15 szám alól. /(N. -H. D.): Pénzbírság a plébánia udvarán parkolóknak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

A katolikus egyház és a városháza közötti – a Főtér 15. szám alatti ingatlan belső udvarának használatára vonatkozó – ügyben Sorin Apostu polgármester „salamoni döntést” hozott: a jelzett területet felosztották, s ennek értelmében egyharmad része megmarad a római katolikus egyháznak parkolás céljaira, kétharmad részét pedig a Bob Iskola tanulói rendelkezésére bocsátja. Kovács Sándor római katolikus főesperes elégedetlen a polgármester határozatával kapcsolatban, közölte, hogy az ügy még nem tekinthető lezártnak, mihamarabbi tárgyalásokra van szükség. Boros János volt alpolgármester elmondta: a telekkönyv szerint a jelzett terület mindig is a katolikus egyház tulajdona volt. A megoldás az lenne, ha a Főtér 15. szám alatti ingatlanban működő Bob Iskola osztályai kiköltöznének, a városi tanács pedig elrendelné az udvar kivételét a közvagyon leltárból. A Bob Iskola az 1948-as államosítás után került oda minden jogalap nélkül. Az egyházzal nem kötöttek bérleti szerződést, több mint hat évtizede jogtalanul használják az ingatlant és az udvart. /Nagy-Hintós Diana: „Salamoni” döntés: felosztotta a plébánia udvarát a polgármester. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./

Oláh Dénes főesperes előadása nyitotta meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házában évek óta nagy sikerrel megrendezett Belvárosi Szerdák rendezvénysorozat új évadját. Oláh Dénes augusztustól a marosvásárhelyi, belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom plébánosa. Oláh Dénes Merre tart a római katolikus egyház a harmadik évezredben? című előadásában hangsúlyozta: „a harmadik évezred kihívásaira csakis a Biblia adhat választ. ” Úgy vélte, az új évezredben „befellegzett a népegyházaknak”, nem a született, megkeresztelt, hanem a megtért híveken lesz a hangsúly. Nyitott, felkaroló, óvó kis közösségekben zajlik majd a hitélet. Egyelőre nemcsak a nagy egyházak, de a kis közösségek is felbomlóban vannak. Az előadó óva intette attól a hívő embereket, hogy elítéljék azokat, akik csak a nagy vallási ünnepek idején térnek be a templomba. „Nem szabad ujjal mutatni rájuk, hanem szeretettel kell fogadni őket” – hangsúlyozta. /Máthé Éva: „Befellegzett a népegyházaknak” = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

Október 1-jén Temesváron magas rangú vendégek és több száz meghívott részvételével, ünnepélyes keretek között felavatták a Bartók Béla Elméleti Líceum felújított és kibővített épületét. Virginás Tar Judit iskolaigazgató és Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke ismertették a 80 esztendős iskolaépület három évig tartó felújítási folyamatának történetét. A beruházás nem valósulhatott volna meg a Római Katolikus Egyház hozzájárulása nélkül, akik a visszaszolgáltatott egyházi iskolaépületet 30 évre előnyös feltételek mellett bérbe adták a temesvári Polgármesteri Hivatalnak. Ez volt a feltétele beruházás megvalósulásának, amelynek során a pincétől a padlásig teljesen felújították a régi iskolaépületet, illetve beépítették a tetőteret és megépült a második, új lépcsőház. A bővítésnek köszönhetően minden osztály délelőtt járhat iskolába, ebédlővel, felújított és olvasóteremmel kiegészített könyvtárral, második tornateremmel, öltözővel bővült az épüket. Virginás Tar Judit hangsúlyozta: „szórványosodó közösségünk számára az iskola védőbástya szerepét kell biztosítsa”. Lászlófy Pál RMPSZ elnök a Bartók Líceum Tálentum programjára utalva kiemelte: ahol a tálentumokat megbecsülik, ott a nemzet nem veszhet el! /Pataki Zoltán: Több évtizedes álom valósult meg. Felavatták a Bartók felújított épületét. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

Régen hallottak ilyen hatásos, magvas beszédet Aradon a Vesztőhelyre zarándokoló emlékezők, mint idén. Rácz Sándor, az ‘56-os forradalom legendás alakja, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kifejtette többek között, hogy „160 éve ide zarándokolunk, hogy erőt meríthessünk a tábornokaink magatartásából, hősi életáldozatukból, mert bizony nagy szükségünk van ma is arra, hogy a ránk mért szenvedéseket ember módjára tudjuk elviselni. 160 évvel ezelőtt történt valami ezen a téren, amit a világ úgy viselt el, hogy nem tiltakozott. ” „ Mi, magyarok 160 év múlva is itt vagyunk, meggyötörve, széttépetten, kifosztva, de magyar szívünk szerint itt teszünk hitet magyarságunkból, és figyelmeztetjük a világot örök tanúságként, hogy aki a magyarra kezet emel, miként fog elpusztulni. 1956-ban a szovjet vezetők vezényelték a magyar forradalom ellen a nagy-nagy Vörös Hadsereget, és tessék megvizsgálni, mi lett ennek a nagyhatalomnak, akkori vezetőinek az életével. Mindegyik kirekesztve élt a társadalomból, a politika szemétdombjára került. A világnak tanulni kellene ebből, hogy a magyarra nem szabad kezet emelni, mert a magyar nem emel kezet senkire. És itt az ideje, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság éppen olyan joggal, szabadságigénnyel, testvéri szeretettel és istennel való hitében úgy éljen, ahogy az európai emberhez méltó. Ne kelljen félnünk, idegeskednünk, merjünk egymás szemébe nézni bármilyen nemzetiségűvel találkozunk. Nincs szüksége a magyarnak, hogy lehajtott fővel járjon az Európai Unióban, megtette azt évszázadokon át. ” Ezt követően a római katolikus, lutheránus egyház képviselői közös istentiszteletet tartottak. /Irházi János: Koszorúzás a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./

Október 5-7-e között Szatmárnémetiben tartották az őszi Romániai Katolikus Püspökkari Konferenciát. Dr. Virgil Bercea görög katolikus érsek elmondta, hogy a konferencián egyhangúan elítélték az ortodox egyház azon törekvését, amely a görög katolikus templomok elfoglalására, lerombolására irányul. „Az ortodox egyház szándékosan, kulturálisan és vallásilag kívánja megtisztítani az országot a görög katolikusoktól“ – magyarázta az érsek. A püspöki kar szerint továbbra is tenni kell a családok egységéért, a katolikus egyház elítéli a génmanipulációt, mesterséges megtermékenyítést, valamint a prostitúció és a droghasználat legalizálását. /Bumbulut Krisztina: A konferencia döntései. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 8./

A tervek szerint a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 2010 őszén beköltözhet a zárdaépület mindkét szárnyába, de ahhoz, hogy a római katolikus egyháztól bérelt ingatlant újra oktatási célra használhassák, fel kell újítani, és a két épületrész közötti átjárást is meg kell oldani – derül ki a szatmárnémeti önkormányzat közleményéből. A református és a katolikus egyház is beleegyezését adta az ingatlanok felújításába és az épületcserékbe. A református egyház visszakapta a Béke téri saroképületét, amelyben jelenleg a Kölcsey Gimnázium működik. A különböző városi és megyei intézmények közös egyeztetése nyomán a 2010–2011-es tanévet az iskola már a jelenlegi ingatlanjával szomszédos, egykori zárda épületében kezdheti meg. /Végh Balázs: Jövőre oldódnak meg a Kölcsey gondjai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

A közösség megoldatlan gondjai között van a moldovai csángó-magyarok anyanyelvi miséjének kérdése. Egy-két alkalomszerű esettől eltekintve, a magyar igehirdetés mindmáig nem lett valóság, hiába a sok ígéret, köztük a pápa által is megerősített. A Szatmárnémetiben megtartott katolikus püspöki konferencia sajtóértekezletén, az újságíró erről kérdezte Ioan Robu bukaresti érseket. Robu érsek idegesnek látszott, amiért úgymond már Szatmárnémetiben sem hagyják békén a magyar-csángó üggyel. Kiselőadást rögtönzött a csángók nyelvéről, amit azzal zárt le, hogy nem volna helyénvaló ezt az archaikus nyelvjárást a magyarral megmásítani. Arra a kérdésre viszont már kevésbé tudott válaszolni, hogy a románnal miért volna helyénvaló. Majd azt hozta fel, hogy a mise-ügy, nem az ő, hanem a iasi-i püspök, Petru Gherghel kompetenciája. A lap munkatársa megjegyezte: úgy látszik az államhatalom lojálisabb, mint a helyi katolikus egyház, mert huszonkét moldovai csángó faluban már tanítják az iskolásoknak a magyar nyelvet, miközben rendszeres magyar mise még nincs! „Hogy mondhatja: a hatalom lojálisabb, mint az egyház?! Kérem, vonja vissza!”- szólt erélyesen. Sike Lajos nem vonta vissza. Megismételte. Ekkor az érsek csöndesebb lett és azt mondta: „Néhány (unele) csángó faluban a közeli jövőben lesz magyar mise!” – Volt már ilyen ígéret. /Sike Lajos: Csángós. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

A kolozsvári BBTE RK Teológia Kara keretében működő és dr. Marton József által vezetett doktori iskola ünnepet ült október 3-án, amikor két újabb jelöltnek sikerült megszereznie a doktori címet. Csiszár Klára, a szatmári püspökség pasztorális irodájának vezetője A jezsuiták jelenléte és működése a szatmári egyházmegyében a 19. és 20. században című dolgozatát, Gagyi Katinka székelyszentléleki tanár pedig Az erdélyi római katolikus egyház helyzete a kommunista államvezetés idején a székelyudvarhelyi esperesi kerületben című dolgozatát mutatta be és védte meg, és ennek nyomán nyerték el a teológiai doktor címet. /(bm): Két új doktort avattak Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 18./

Papíron már évek óta visszakapta a római katolikus egyház azt a csíksomlyói ingatlant, amelyben jelenleg a megyei kórház fertőző és tüdőgyógyászati osztálya működik, de a gyakorlati lépésében csak most tudtak megegyezni a felek. Köztes megoldás körvonalazódik: a kórházi osztályok maradnak, az épület egy részét az egyház veszi használatba. Az ingatlanban működő két kórházi osztálynak nem tudnak máshol helyet biztosítani. A megegyezés szerint a két kórházi osztály marad a somlyói épület egy részében, a jelenleginél kisebb ágyszámmal, kisebb területen, a megüresedett épületszárnyat pedig birtokába vehetné az egyház. Az egyház most azt kéri, hogy az épület központi részét szabadítsa fel a kórház, itt egyházi múzeumot, irattárat rendeznének be. /Forró-Erős Gyöngyi: Részben kórház, részben egyházi múzeum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./

Eltemették Szabó Árpád püspököt
Zsúfolásig megtelt a kolozsvári unitárius templom hétfőn délben, amikor a szeptember 30-án, 75 éves korában elhunyt Szabó Árpád nyugalmazott püspököt búcsúztatták. Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa a Homoród menti kis faluból elindult, és élete javarészét – lelkészként, tanárként és egyházi vezetőként – Kolozsváron leélő főpásztorától vett búcsút. Utódja, Bálint-Benczédi Ferenc, aki két éve vette át a stafétabotot a 30. erdélyi unitárius püspöktől, Szabó Árpádnak a vegyészettel szemben tanúsított fiatalkori vonzódására utalva mondta: „az élet lett az ő laboratóriuma, aminek méltósággal viselt betegség vetett véget. Istentől elrugaszkodott világban őrizte a lángot”. A gyászbeszédek sorát Máthé Dénes főgondnok nyitotta meg, aki azt emelte ki, hogy az elhunyt sok figyelmet és energiát szentelt az egyházi oktatásnak.
Máthé Dénes főgondnok hangsúlyozta: a püspök hittel és tisztességgel fogadta a halált, utolsó napjaiban is iskolaügyekről cserélt véleményt az őt meglátogatókkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet rektora az elhunyt szakmai felkészültségét, igényességét, hivatástudatát, elkötelezettségét méltatta. Gyászbeszédet mondott még Popa Márta (igazgató, János Zsigmond Unitárius Kollégium), Varró Margit (igazgató, székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium), Asztalos Klára (elnök, Unitárius Nők Országos Szövetsége), Balázsi László (főjegyző, Magyarországi Unitárius Egyház), Csűri István (püspök, Romániai Református Egyházak), Jakubinyi György (érsek, Római Katolikus Egyház), Adorjáni Dezső (püspök, Evangélikus-Lutheránus Egyház), Hans Frölich (esperes, Szász Evangélikus Egyház) és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.
A gyászszertartáson az unitárius kollégium énekkara szolgált Majó Julianna vezetésével. Jelen volt László Attila alpolgármester, Tőkés László EU-parlamenti képviselő, közéletünk sok ismert személyisége. Szabó Árpádot legkevesebb félezren kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe.
(Ö.I.B.) Szabadság (Kolozsvár)

Böjte Csaba: Ima az egységért
Megkérdezték ma, hogy mit szólok ahhoz, hogy Erdélyben lassan három magyar párt is lesz? Próbáltam jól nevelten kihátrálni a kérdés elől, de mikor sarokba szorítottak, akkor a következőt mondtam:
Kár, hogy nincs Erdélybe egy Sixtusi kápolna... Mert ugye Rómában van egy, és oda szépen bezárja a Római Katolikus egyház a bíborosait, az egyház lidereit, és akárhány frakció, csoportosulás is van köztük, addig nem engedik ki őket, míg szelíden, nyugodtan egyet ki nem választanak maguk közül. Ha nem sikerül dönteni, akkor egy hét után már csak kenyeret és vizet adnak nekik, míg a várva várt fehér füst fel nem száll a kéményből... Az emberek kint csendben imádkoznak, és közben megszületik a döntés, melyen hisszük, hogy rajta van Isten áldása. Szerintem Erdélyben is a politikusokat be kellene szépen falazni és kenyéren, vízen kellene tartani őket, míg a külvilág kizárása nélkül meg nem születik a döntés, és egy zászló alatt nem tudnak útra kelni a választásokra.
Persze tudom, nincs nálunk egy ilyen kápolna, ezért az egység mellett érvelve a következőket mondom: Árva gyerekeket nevelek, többen elmondták, hogy milyen traumát jelentett a váló, acsarkodó szülők között dönteni. A gyermekek ilyen körülmények között elbizonytalanodnak, lefagynak, teljesítményük a sport, a tanulás terén leromlik, és nemhogy bölcsen dönteni, de még a szüleik iránt tiszteletet tanúsítani sem erőst tudnak. Sajnos látom, hogy egy – egy ilyen zajos válás, mindkét szülő tiszteletének „árfolyamát”, a gyermekek szemében minden körülmény között mennyire lerontja. Isten mentsen, hogy az erdélyi magyarokat gyermekeknek tekintsem, de biztos vagyok benne, hogy az egymással acsarkodó, összefogni nem tudó, egymás iránt tiszteletet nem mutató pártok, a magyarságot elbizonytalanítják, félelemmel töltik el. És sajnos mindez, újabb fiatalok külföldre költözését eredményezi, és az itthon maradottak sem fognak bátrabban nekiállni családot alapítani, vállalkozásba kezdeni. És én ennél szörnyűbb dolgot el sem tudok képzelni.
Sokan felkerestek és elmondották, hogy nem értik a széthúzás logikáját. Én sem! Együtt, közösen a vadászok sokkal eredményesebbek, nagyobb zsákmányt tudnak elejteni. Semmi nem indokolja a szakítást, minden de minden az összefogás mellett szól... Szerintem az aki nem tudja ma az egységet Erdélyben képviselni, annak alázattal egy lépéssel hátrább kellene állnia. Keresni kell olyan személyeket, akik integrálni tudják nagycsaládunk minden tagját, a közösségi létünk fennmaradása érdekében.
Boldog emlékű Márton Áron püspök úr, azokban a vérzivataros időkben összeszedte az erdélyi magyar politikusokat a kolozsvári Szent Mihály templomban és megfogadtatta velük, hogy az egység ellen nem tesznek.... Kisebb testvéri szeretettel kérem a népünk elöljáróit, hogy keressék az egységet, és akár kisebb lépésekkel is de egy csapatban vezessenek a szeretet, a béke útján bennünket, a rájuk szavazni akaró polgárokat.
Imádságos szeretettel, Cs.t. Erdély.ma

Visszakapja jogos tulajdonát a katolikus egyház
Érvényt szerez a városháza a restitúciós bizottság döntésének
Az elmúlt években többször is a sajtó terítékére került a kolozsvári Főtér 15–16. szám alatti, a Római Katolikus Egyház tulajdonában levő ingatlan helyzete, amelyben az 1948-as államosítás után a Ioan Bob Általános Iskola néhány osztálya működött. Lapunk is beszámolt arról, hogy pár évvel ezelőtt az önkormányzat – Steluţa Cătăniciu liberális városi tanácsos által kezdeményezett eljárás hatására, – hogyan próbálta ellehetetleníteni azt, hogy az egyház parkolásra használhassa az ingatlan hátsó, a Kötő utcára nyíló udvarát. Most a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is belátta, hogy a tavaly májusban az Országos Restitúciós Bizottság által meghozott, a jelzett osztálytermek visszaszolgáltatására vonatkozó döntést nem támadhatja meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a Ioan Bob Általános Iskolába járó román tanulóknak legtöbb négy éven belül el kell hagyniuk az ingatlant, amely így teljességében visszajut jogos tulajdonosához.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tegnap közleményben ismerte el, hogy a telekkönyvben sehol nem szerepelt: a Főtér 15-16. szám alatti ingatlan a város tulajdonában lenne, az Országos Restitúciós Bizottság pedig a 2000/94-es számú kormányhatározat, illetve a 2002/501-es törvény alapján hozta meg visszaszolgáltatási döntését. – A romániai egyházak egykori tulajdonára vonatkozó visszaszolgáltatási ítéletek megtámadása nem tartozik a városi tanácsok hatáskörébe. A városháza ezért nem mutatta be a tanácsnak a szakbizottság 2331-es számú, 2010. május 5-én kibocsátott, a Főtér 15–16. szám alatti ingatlan visszaszolgáltatására vonatkozó döntést. A restitucióról az ezzel foglalkozó hivatalos fórum döntött – olvasható a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közleményében, mintegy válaszolva Steluţa Cătăniciu liberális tanácsos ama vádjaira, miszerint Sorin Apostu visszaélt hatalmával, amikor a városi tanácsot 2010-ben nem tájékoztatta a restitúciós bizottság döntéséről, hogy az ellen fellebbezést nyújthassanak be.
– Kolozsvár megyei jogú város nem rendelkezik egyetlen olyan irattal sem, amely által bizonyítható lenne az ingatlan feletti tulajdonjoga. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal ezért úgy döntött, hogy nem kívánja megtámadni a szakbizottság döntését, mivel az ítélet megváltoztatására nem lát semmilyen kilátást. Továbbá azért sem támadjuk meg a visszaszolgáltatási döntést, mert a tulajdonjogot garantálja Románia alkotmánya, a helyi önkormányzat pedig tiszteletben tartja az ország alaptörvényének ezen elvét – tudtuk meg a városi önkormányzat által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
Az önkormányzat által kibocsátott dokumentumban az is szerepel, hogy a jelzett ingatlant kiveszik a városi köztulajdonból – ahova azért került be, mert az épületben iskola működik –, és átkerül a városi magántulajdonba. A törvény értelmében a Bob-iskola néhány osztálya a visszaszolgáltatási ítéletet követő öt éven belül a régi helyén marad, és az önkormányzat bért fizet majd az egyháznak.
László Attila alpolgármester megerősítette a polgármesteri hivatal közleményében foglaltakat, és hozzátette: ha a Bob-iskola tanulóit – vélhetően egy másik visszaszolgáltatási ügy kapcsán – pár évvel ezelőtt arra kötelezték, hogy hagyják el a görög katolikus parókia épületét, akkor minden bizonnyal a római katolikusok ingatlanának elhagyása sem okoz majd különösebb gondot. – Ahhoz, hogy a Főtér 15–16. szám alatti ingatlant kivegyük az állami közvagyonból és átírjuk az állami magánvagyonba, ehhez városi tanácsi határozat kell, de szerintem a tanácstagok rábólintanak majd erre – magyarázta az alpolgármester.
Kovács Sándor római katolikus főesperest lapzártáig nem sikerült elérnünk, hogy kifejthesse véleményét az ügy kapcsán.
NAGY-HINTÓS DIANA , Szabadság (Kolozsvár)

Kifogásolják a keresztek elhelyezését Márton Áron Gimnázium tanárai
Kifogásolja a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium vezetősége, hogy a megkérdezése nélkül döntöttek az egyházi jelképek kihelyezéséről az iskolában. A pedagógusok közleményben adtak hangot abbéli nemtetszésüknek, hogy az egyház nem egyeztetett velük a témában.
Mint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt az iskolaépület középső részének műszaki átadásakor felkerült az épület homlokzatára az eredeti Rom. Kath. Főgimnázium felirat, illetve minden osztályterembe – mind a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, mind a Márton Áron Gimnázium osztályaiba – a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia által készíttetett fakeresztek. Az egyházi szimbólumokat volt diákok helyezték el az osztálytermek falára.
A Márton Áron Gimnázium tantestülete utólag kiadott közleményében azt állítja, az egyházi szimbólumok elhelyezése kapcsán „kész helyzet” elé állították a testületet. „A tulajdonos egyház képviselője sem szóban, sem írásban nem kereste meg előzetesen ilyen kéréssel iskolánk vezetőségét, így semmilyen egyeztetés nem folyt erről a témáról” – fogalmaz a nyilatkozatban Varga László, a gimnázium igazgatója.
Szó nélkül hagyott javaslatok
A nyilatkozat szerint a szimbólumok elhelyezéséről júniusban tárgyaltak Antal Attila alpolgármesterrel az iskola felújítását vezető bizottságban, mint elhangzott, „a Márton Áron Gimnázium osztálytermeibe is ugyanazokat a jelképeket kellene feltenni, mint a Segítő Mária Gimnázium termeibe”. Az igazgató szerint ezzel szemben az iskola tantestülete azt kérte, hogy maga dönthessen a tanintézet identitását kifejező jelképekről, és vállalta, hogy javaslatait az alpolgármester által megadott időpontig felterjeszti véleményezésre a polgármesteri hivatalba. A nyilatkozat szerint ez július 7-én megtörtént, az egyik javaslatban Márton Áron püspöki címere és jelmondata, a másikban Csíkszereda címere szerepelt, kereszt nélkül. Ezt a javaslatot azonban – amint kiderült – az alpolgármester indoklás nélkül elutasította, az igazgatóság újabb levelére nem válaszoltak, és szeptember 10-én a felújításon dolgozó munkások Ráduly Róbert polgármester utasítására elhelyezték a kereszteket az osztálytermek falain. Az iskolakezdés után a kereszteket az igazgató levetette, majd – amiről a Krónika is beszámolt – szeptember 18-án ünnepélyes keretek között a polgármester, egyházi képviselők és a sajtó jelenlétében a szimbólumokat ismét visszahelyezték a falakra.
Vallási jelképből hatalmi jelvény?
Varga László igazgató közleményében hangsúlyozza: a tantestület a vallást értéknek, az egyházat pozitív társadalmi tényezőnek tekinti, az egyházi szimbólum eddigi rendezvényeiken, különböző helyszíneken megjelent, azonban nem tudnak egyetérteni a kereszt parancsszóra történő elhelyezésével minden osztályteremben, azzal, hogy „a vallási jelkép politikai-hatalmi jelvénnyé változzék”. „Nem tudunk egyetérteni az eljárás módjával, amely a demokrácia látszatára sem törekszik, eleve figyelmen kívül hagyva, vagy nem is feltételezve, hogy tudatos és felelős, a helyzet elemzésére és választásra képes (és arra illetékes) vezetőségről és tantestületről van szó. Pedagógiai-nevelési felfogásunk nem az erőszakra épül. Meggyőződésünk, hogy a hit nem alakítható ki erőszakkal, a szeretet pedig nem kényszeríthető ki. Az erőszak módszere nem a hithez való kötődést erősíti, hanem éppen ellenkező hatást vált ki: elutasítást vagy képmutatást szül. Éppen ezért gondoljuk: ami történt, visszaélés az egyébként mindannyiunk által tisztelt jelképpel. Ugyanakkor elutasítjuk a hangulatkeltés és a nyomásgyakorlás minden formáját, amely megzavarja a nevelői-oktatói munkához, a minőségi tanításhoz-tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. Végső soron tanári hivatásunk betöltésében akadályoz, amely elhívatottság nélkül intézményünk nem szolgálhatja a térségben vállalt hagyományos szerepét, a szükségszerűen nemzeti értelmiségi utódképzést” – áll a tantestület által írt nyilatkozatban.
Akadozó kommunikáció
Darvas Kozma József esperes plébános a tulajdonos Római Katolikus Egyház képviselőjeként a Krónikának elmondta, szeretne elbeszélgetni a tantestülettel, mert úgy véli, egyoldalú tájékoztatás történt az ügyben. „Mielőtt átadtuk a déli szárnyat, született egy döntés egy bizottsági ülésen, hogy egységes jelt teszünk az egész épületben, minden teremben. Ezt akkor mindenki elfogadta, és ehhez tartottuk magunkat” – magyarázta az egyházi elöljáró, hozzátéve, nem emlékszik, hogy ezen a bizottsági ülésen jelen volt-e Varga László igazgató. Az esperes ugyanakkor az igazgatóval folytatott korábbi beszélgetés kapcsán leszögezte, nincs kikötése azzal kapcsolatban, hogy a kereszt jobb, illetve bal oldalán milyen címert vagy más jelképet helyeznek el, akár Márton Áron püspök címerét is kitehetik. „Amikor a munkások feltették a kereszteket, volt egy szóváltás a polgármester úr és az igazgató úr között, és másnap az igazgató egy iskolai alkalmazottal levetette a kereszteket. Négyszemközt és az alpolgármester jelenlétében is kértem az igazgató urat, hogy helyezze vissza a kereszteket, ő pedig kérte, hogy beszéljünk a tanfelügyelőséggel is erről. Megtettük, a tanfelügyelőségnek nem volt kifogása a kereszt ellen, hiszen nem ütközik törvénybe az elhelyezésük” – részletezte Darvas Kozma József.
Hozzátette, szerinte a kereszt mindenkinek egyformán keresztény szimbólum, nem sérti senki jogait. Mint hangsúlyozta, a keresztek visszahelyezésének gesztusában nincs politika, csupán úgy véli, nem működik jól a kommunikáció a Márton Áron Gimnázium és a polgármesteri hivatal vezetősége között
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Csángó múlt, jelen és jövő
Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus hatalmas tapsot kapott abban a teremben, melyet hónapok alatt megálmodott és kiviteleztetett, ezzel is teremtvén egy olyan infrastruktúrát Kolozsváron a Római Katolikus Egyház számára, mely méltó módon tudja fogadni a XXI. század emberét, aki nem csak hivő, de tisztelni is tud mindent, ami az egymás megértését, elfogadását, tevékenységét segíti elő.
A kolozsvári Corvin Alapítvány, melynek elnöke Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Csángó múlt, jelen és jövő című rendezvényre hívta meg a nagyon szépszámmal megjelenteket, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség konferencia – dísztermében.
Schuller Hajnal, az alapítvány ügyvezető igazgatója felvezető beszédében bemutatta az alapítvány célkitűzéseit: Segíteni a nehéz helyzetben levő embereket, felekezeti és politikai hovatartozásoktól függetlenül. A világ megváltozott körülöttünk. A kisebbségi sorsban, fennmaradásunkért kell küzdeni. Feladatának tartja a Kárpát- medencei magyarság sorsának fellendítését. Tevékenységi területe a kultúra, ifjúsági, szociális tevékenység.
Az ifjúságnak információs tájékoztatásokat adnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a nemzeti és keresztény hagyományok ápolására, valamint a magyarság- tudat erősítésére. A különböző magyar közösségek kapcsolatainak minél jobb kiépítését akarja megvalósítani.
Czirják Árpád beszélt arról a csodálatos múltról, mellyel az itt élő magyarság rendelkezik, amire büszkék lehetünk, melyért érdemes élni, küzdeni. „Van jelenünk és lesz jövőnk. Magyarország olyan ország, melyből, ha kitekintünk magunkat, látjuk. Az elcsatolt területek tükrében önmagunkat látjuk. Ez Erdélyre is vonatkozik. Önmagunkat látjuk a kedves csángó testvérek tükrében”.
A rendezvényen a hallgatóság gyönyörködhetett a gyönyörű népviseletbe felöltözött csángó fiatalok énekében, illetve táncaiban. Az előadók a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium diákjai voltak.
Az iskola igazgatója Ft. Berszán Lajos, tb. kanonok.
Schuller Hajnal Berszán Lajos életutját mutatta be.
1966-ban Márton Áron püspök szentelte pappá. 1990 elején Berszán Lajos fogalmazta meg azt, hogy igény van a gyimesi és csángó gyermekek számára magyar tannyelvű iskolát teremteni.
Nemcsak pap, de sok ezer diák lelki és szellemi atyja. 1992-ben alapítványt hozott létre. 1993-ban letették az iskola alapköveit, ahol a sokszorosan hátrányos helyzetű gyermekei helyben tanulhatnak. 2010-ben óvoda, általános iskola és felső tagozat működik. 400 csángó és székely gyermek részesül katolikus oktatásban a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban. Élete főművét már megalkotta végvári iskolájában, segít megőrizni a nemzeti tudatot és keresztény hitet.
Berszán Lajos előadásában többek között a csángók életét, szokásait mutatta be. Magyarságtudatukról elkötelezettségükről beszélt.
Visszaemlékezett 1967-re, amikor először találkozott csángókkal, amikor Márton Áron püspök kinevezte Csíkszentgyörgyre káplánnak. Számára rendkívüli élményt jelentett a csángókkal való találkozás, amely azért is volt nagyon érdekes, mert ekkor tudatosította bennük népviseletük fontosságát, és azt, hogy ezt a népviseletet meg kell menteni, mert az egyetemes kultúra része. Lényegében négy egyházközség népviselete.
Mint elmondta, a csángók nagyon vallásosak. Felidézte azt, ahogy a csángók megfogalmazták: „A kollektivizáláskor mindent elvettek tőlünk, a hitünket nem tudták elvenni.” Ragaszkodtak a templomukhoz. Hivatkozott Orbán Balázsnak (1830–1890) a csángókkal kapcsolatos leírására, melyben elmondja, a gyímesi csángók egymáshoz, ragaszkodnak, koldus nincs köztük, szerényen élnek. De, ha koldus megy közéjük, azt felcsomagolják. Szabademberré nevelik gyermeküket. 10 gyermeke volt a családnak, de egyik sem ment szolgának. Árnyoldala, kevés köztük az írástudó- írta Orbán Balázs.
Az idők változtak, és a csángók életében is lényeges változások, következtek be. A XX. század utolsó évtizedében először azt akarták, lelkigyakorlatos házat építsenek. De rájöttek, a közösségnek iskolára van szüksége. Így építették fel megfelelő támogatással az iskolát, a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot, amely az óvodától a középiskoláig minden szintű oktatást biztosít. Ma már 400 gyermek jár az iskolába, mely segít megőrizni a töretlen hitet és a nemzeti tudatot. Beszélt a diákok eredményeiről, pályaválasztásáról. A csángó diákokat megtalálhatjuk Erdély felső oktatási intézményeiben, mint például a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen. Az elmondottak alapján lesznek jogászok, gazdasági szakemberek, orvosok és magasan képzett egyének.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulja ezt az életutat felemelőnek tekinti. Lehet beszélni gazdasági stratégiákról, de vannak olyan emberek, akik felismerve a szükségleteket, tevékenyen cselekednek. Ilyen példát mutat Berszán atya is. De Márton Áron személyisége az Erdélyben élő közösség egyik legkiemelkedőbb személyisége.
A XXI. században a magyar közösség felemelése, a katolikus iskola megépítése, lényeges eredmények a csángó közösség életében. Össze kell fogni, az emberi összetartozásra, figyelni. Hatalmas humán erőforrást jelentenek ezek a cselekedetek. A bemutatott út példa értékű.
A Magyar Köztársaság diplomatái, felelős vezetői mindent elkövetnek, hogy ezt a mintaképet bemutassák, segítsük a kibontakozást a külpolitika eszközeivel, támogassák az ilyen megnyilvánulásokat.
A közönség egyedülállóan érdekes betekintést nyerhetett a csángók életéről, melyhez nagyon sokat tett hozzá az a dokumentumfilm, amely a Gyímes-menti csángók életéről, keresztény hagyományairól, népi szokásaikról szólt.
Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Csángó múlt, jelen és jövő című rendezvény záró fejezetében elmondta: „Hinni kell abban, hogy az a nép, amely ünnepelni tud, az a nép, mely összefog, meg tud maradni. Amíg együtt tudunk ünnepelni és a kis közösségekkel is együtt, tudunk összefogni, addig a jövő előttünk áll.”
Berszán Lajost megkérdeztem, a kolozsvári nap számára mit jelentett?
– Egy nagy lelki támaszt, folytassam tovább, amit valamikor megkezdtem. Mert egy ilyen színvonalas közönség, mely Kolozsváron összegyűlt, arra ösztönzi az embert, hogy tovább folytassa a munkát. Emberek vagyunk. Mindenki számára jó, ha sikerélménye is van. Ezek a sikerélmények a közösséget, az ügyet is befolyásolják.
– Ez azt jelenti, hogy a kolozsvári siker a belső erőt is fellendítette. A jövő föltétlenül arra mutat, hogy gondolkodó, a társadalom menetének ismeretével rendelkező egyének véleményét is kikérjék. Mi legyen az a fővonal, mely kellő erővel érvényesülve, az ott élők életét is fellendítse.
A hit, szorgos, tudatos munkával felerősödve, csodákra képes. A csángók is tudtak, tudnak csodákat tenni, amelyeket csak szorgos munkával lehet megteremteni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Újabb román nemzeti felzúdulás: magyar címer látható Csíkszeredában
Magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára – mondta egy szociáldemokrata politikus. Bogdan Diaconu azt követően fogalmazott így, hogy egy romániai iskolára a felújítás után visszahelyezték a magyar címert. Az eset nagy felháborodást váltott ki.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában egy román szociáldemokrata politikus. A képviselő azért háborodott fel, mert a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületén a renoválást követően visszaállították a korábban eltakart magyar címert.
A pápai káplán szerint Erdély földje tele van magyar címerrel, és ezt tudomásul kell venniük a román polgároknak is.
„1920 június negyedike óta tartozik Erdély Romániához, és azt is felvállalták 1918-ban a fehérvári nemzetgyűlésen, hogy tiszteletben tartják az itt lakó polgárok jogait és a magyaroknak az autonómiáját. Ahelyett, hogy Románia fejlődésén, gazdasági rendbetételével foglalkoznának, most ilyen hisztériába kezdtek” – közölte az Echo Televízió stábjával Darvas-Kozma József, pápai káplán, címzetes esperes
Csíkszereda alpolgármestere úgy véli, az a baj, hogy az elmúlt 60 évben nem sikerült megfelelően megjeleníteni azokat a kulturális örökségeket, amelyek az ottani magyar kultúráról tanúskodnak.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta: kevés épület van, köztudott, hogy Csíkszeredának a teljes főterét lebontották a hetvenes években. A gimnázium az a maga büszkeségében megmaradt, és csak fákat és a korábban oda álcának elhelyezett címert vettük le, és máris áll a bál.
A vádakkal kapcsolatban Magyarország bukaresti nagykövete azt mondta, a román politikus néhány héttel ezelőttig a konzervatív pártnak nevezett mini alakulat tagja volt. Egy meggyőződéses és megélhetési magyarellenes politikus, és ezt hozta magával az új pártjába is.
„Ő már nem először tesz hasonló nyilatkozatokat, de ilyen durvát azért már régen tett. Nem is azért tettem szóvá a nyilatkozatát, mert a horogkeresztet emlegette a magyar címerrel, hanem azért mert neofasisztának minősítette a magyar kormányfőt. Mindenféle olyan sok-sok évtizeddel korábbi jelzőket és szavakat használt, amikről már réges-régen meg kellene feledkezni” – nyilatkozta az Echo TV-nek Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete.
A gimnázium homlokzatán levő magyar címert sem a Római Katolikus Egyház, sem pedig a helyi önkormányzat nem hajlandó eltávolítani.
Echo Tv  
Erdély.ma

Román történelem – másként
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek.
Elsősorban le kell szögeznünk: a szerzők nem veszik tekintetbe azt, hogy Erdély általános helyzete teljes mértékben különbözött a Moldváétól és a Havasalföldétől, és túlzott mértékben hangoztatják a társadalomszervezési, valamint fejlődésbeli hasonlóságokat, ugyanakkor állandóan minimalizálják Erdélynek a Magyar Királyságba való beilleszkedését, túlhangsúlyozzák az autonómiáját, eltekintenek az Erdélyben meghonosodott etnikai, vallási és művelődésbeli többféleségtől. Azt állítják: „Mindez arra a következtetésre vezet, hogy a magyar korona által folytatott bekebelezési erőfeszítések ellenére Erdély a középkor egész ideje alatt megőrizte egyéniségét: gazdaságilag és a társadalmi struktúrák terén a középbirtokosság dominált, a hadsereg szervezésében is önálló volt, és nem utolsósorban vallási helyzetét tekintve az ortodoxia jelentette az alapot. Erdély politikai alkotóelemeinek és mindenekelőtt a vajdaságnak a megőrzése révén az önrendelkezés tudata hatotta át az államélet egészét.”
Megállapíthatják tehát, hogy „hangsúlyozottan növekedett a vajda önrendelkezési funkciója a magyar korona ellenében”, sőt kijelentik: „A XIII. és a XIV. század fordulóján Borsa Loránd (1288–1293) és Kun László (1294/1295–1315) valódi uralkodókként cselekednek, a feudális magyar királyságtól teljesen szabadon.”
Valamely középkori állam jellegzetességének megállapításakor lényegében nem a lakosság etnikai többsége a meghatározó tényező. Annak ellenére, hogy feltehetőleg a románság volt a legnagyobb létszámú etnikum, viszont ha a vezető elit etnikai eredetét tekintjük megítélési kritériumnak, akkor Erdély nem volt „román állam”, hanem „magyar”. De az etnikai jellemzők (többség, elit) a modern korra jellemző nemzet és nemzetállam kritériumai, s ezért felfogásként használhatatlanok, hamisak a középkor tárgyalásakor. A középkori világ kritériumai: a vallás és a dinasztia. (Különben gyakran előfordult, hogy Magyarország királyai nem voltak magyar származásúak, miként Moldva és Havasalföld egyes uralkodóiról, bojárjairól sem mondható el, hogy tősgyökeres románok lettek volna.)
Ezért le kell mondani a „nemzeti” – politikai, katonai, gazdasági, kulturális, hitbeli, intézményi, sőt nyelvi vagy népköltészeti – argumentumokról, amelyekkel a román történelemírás minduntalan operál „a középkori románok egységének” bizonyítása végett. (Ez érvényes magyar vonatkozásban is.)
Hasonlóképpen az erdélyi vajdaság, később pedig az erdélyi fejedelemség esetében nem megfelelő a „Román Országok” elnevezés használata (sem tulajdonnévként, sem pedig köznévként), mivel a korabeli forrásokban nincs ilyen megnevezés (viszont megtalálható bennük az „Ungrovlahia”, ami sokatmondó).
Kun László (1294/1295–1315)
Persze ugyanígy hamisnak tűnik számunkra a Magyarország elnevezés használata Erdély esetében, nem is annyira a vajdaság, hanem a fejedelemség időszakában (1541, illetve 1571 után) tekintetbe véve azt, hogy János Zsigmond (1540–1551; 1556–1571), akit kiskorában magyar királlyá választottak, 1565-ben lemondott bizonyos partiumi területekről a Habsburgok javára, és elismerte II. Miksa (1564– 1576) bécsi császár fennhatóságát azután, hogy megszegte a váradi szerződést (1538), amely szerint apja, Zápolya János erdélyi vajda (1510–1526), majd magyar király (1526–1540) halála után Habsburg Ferdinándra szállott volna a korona. Habsburg Ferdinánd 1526-tól kezdve magának követelte a magyar trónt, amelyet azelőtt II. Lajos (1516–1526) Jagelló-házból származó uralkodó, Csehország királya birtokolt.
Mi több, 1541-ben Magyarország központi része török tartománnyá vált, az egykori királyság nyugati része a Habsburgok uralma alá került, és egyedül az utóbbiaknak volt joga arra, hogy 1540-ben, Zápolya János halálát követően a magyar királyi címet használják.
Visszatérve a „középkori román egységhez”, vizsgáljuk meg annak (általunk még nem tárgyalt) fő aspektusait.
A „gazdasági egység”
A tankönyvek „a Román Országok gazdasági egységéről” beszélnek, jóllehet közismert, hogy a három középkori állam között érdekellentétek voltak, annak megfelelően, hogy a két hatalmi szféra közül melyikhez tartoztak: a Magyarországéhoz vagy a Lengyelországéhoz; továbbá főleg Moldva és Havasalföld esetében (a XV. és a XVI. század folyamán) meghatározó jelentőségű volt a Portával kialakult gazdasági kapcsolat. A tankönyvek viszont be akarják bizonyítani, hogy a három középkori állam „gazdaságilag kiegészítette egymást, ami jövendőbeli egyesülésükhöz tartós alapul szolgált”. Bizonyítékként emlegetik az egymásnak kölcsönösen megadott kereskedelmi kiváltságokat, „az erdélyi csereközpontok: Brassó, Szeben, Beszterce és Karánsebes által betöltött lényeges szerepet”, ugyanakkor kevés figyelmet fordítanak a három állam által folytatott „külkereskedelemre”, másodrendűnek tekintik a „tranzitkereskedelmet”, ami annak következtében folyt, hogy a középkorban a nagy európai kereskedelmi utak itt haladtak át.
Indokolt az, hogy különleges figyelmet szentelnek Brassónak, de túlzásba esnek, amikor „a Román Országok igazi »közös piacának« nevezik”. Úgyszintén azt állítják, hogy „mind Brassó, mind pedig Szeben esetében a javak cseréjében jelentős szerepet játszott a román elem, anélkül hogy rámutatnának arra, hogy az erdélyi városok túlnyomó többsége német telepesek műve és birtoka volt. Nem sokat foglalkoznak az erdélyi városok autonómiájával sem, éppen csak megemlítik „a szászok Univerzitását”. Egyáltalán nem tűnik ki az, hogy az erdélyi városi civilizáció és az erdélyi gazdaság magasabbrendű volt, mint a moldvai vagy a havasalföldi.
A közigazgatás
Erdély közigazgatási-területi szervezetének másságát „a román önkormányzatoknak a magyar korona centralizálási törekvéseivel szembeni küzdelmével” leplezik. A vármegyével szembeállítják „a román kerületet”, azt állítván hogy azok „hosszú időn át” párhuzamosan léteztek.
Megemlítik „a szász és a székely székeket” is, amelyeket „a kerületek mintájára” szerveztek, és melyeknek az utóbbiakéhoz „hasonló funkcióik” voltak. A Máramarosban, Bánságban, Hátszegben, Fogarasban stb. lévő román nemesi önkormányzatokat részrehajlóan mutatják be, s mindig a valósággal ellentétes módon, mint a Magyar Királyság (később pedig az Erdélyi Fejedelemség) intézményeivel és törvényeivel szembenálló területi szervezeteket, jóllehet a központi hatalom egedélyével működtek, akárcsak a többi közigazgatási egység.
A hadsereg
Katonai tekintetben sem ismerik el Erdély fölényét, annak ellenére, hogy ez a tankönyvek szerzői által közölt számadatokból is kiderülhet: Vlad Ţepeş 30 ezer katonát tudott hadba állítani, Ştefan cel Mare 40 ezret, Hunyadi János viszont „csupán Erdély déli részeiből” 20 ezer katonát állított hadba. Más beszédes példa a tűzfegyverek gyártása és használata. Az erről szóló történelmi források valamint annak alapján, hogy „Szebenben már 1373-tól volt tűzfegyverkészítő”, azt a következtetést vonják le, hogy „a mi harcosaink az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak”.
A vallás – szellemi (felekezeti) egység
Kizárólagosnak tekintik az etnikum és a vallás közötti kapcsolatot. Azt állítják, hogy „az Ortodox Egyház jelentős szerepet játszott az igazságszolgáltatásban, a művelődésben, szellemi létünk megvédésében, visszaverte mind a muzulmán pogányság, mind pedig a katolicizmus offenzíváját, amik mögött a Török Birodalom, illetve Magyarország és Lengyelország terjeszkedési törekvései állottak”. A törökökről tudvalevő, hogy vallási téren eléggé türelmesek voltak. A katolicizmus viszont kevésbé volt türelmes (lásd a keresztes hadjáratokat). A hitterjesztés pedig alapvető jellemzője volt mind a magyar királyoknak, mind a katolikus papságnak. A középkorban itt járt külföldi utazóktól fennmaradt számos visszaemlékezésből kitűnik az ortodox papság rendkívül hiányos hittani felkészültsége, a hívek részéről tanúsított közöny a román kereszténység latin hagyományaival szemben, valamint a Magyar Királyság apostoli jellege. Mi több, Moldva és Havasalföld első vajdáiról feltételezhetjük, hogy katolikus vallásúak voltak, vagy ideiglenesen azzá váltak, illetve feltételesen. Gondoljunk a Szörényi Bánságnak a johannita lovag-, illetve szerzetesrend általi kolonizálására 1247-ben, a milcovi katolikus püspökségre a XIII. században, az Asăneşti vajdák tárgyalásaira – ugyancsak a XIII. században – a katolikus vallásra való áttérésről; mindez a pápai levéltárban lévő dokumentumokkal igazolható.
Az egyház szervezetére vonatkozóan számos bizonyítékot hoznak fel, amelyekből kiderül, hogy létezett néhány ortodox püspökség, de ez indokolatlan kijelentésekre ösztönzi a szerzőket. Például arra, hogy az Anonymus sokat vitatott krónikájában említett valamennyi politikai formáció területén ortodox püspökség működött, jóllehet erre vonatkozóan nem rendelkezünk egyetlen történelmi bizonyítékkal sem. Ugyanígy állítják azt is, hogy „ezek helyén jött létre később a XI. században a gyulafehérvári, a XII. században pedig a váradi katolikus püspökség”. Világosan látható az a törekvés, hogy a görög (bizánci) szertartású egyháznak a latin nyelvű szertartásúnál korábbi – még az 1054-es nagy egyházszakadás előtti időszakban való – elterjedésével és jelenlétével is a románoknak a magyarokkal szembeni elsőségét kívánják bizonyítani.
Ugyancsak alaptalanul állítják azt, hogy a XV. század végén Erdélyben ortodox érsekség (mitropolia) létezett, amelynek székhelye Feleken volt. Pedig a meglévő kétségtelen információk szerint az erdélyi ortodoxok irányítása a havasalföldi érsek hatáskörébe tartozott, akinek a székhelye Curtea de Argeşen volt. A konstatinápolyi pátriárka elismerte a havasalföldi érseknek ezt a hatáskörét. Viszont számos erdélyi román s feltehetőleg számos Kárpátokon túli román is katolikus hitre tért, ami nem igazolja teljes mértékben „a románok szellemi egységét”. A szerzők nem ejtenek szót erről, miként azzal sem foglalkoznak, hogy bemutassák a Katolikus Egyház szervezetét, valamint intézményeinek és papjainak szerteágazó tevékenységét Magyarország, illetve Erdély területén. Ezzel szemben az ortodox érsek szerepéről beszélnek, valamint „a román nyomtatványok forgalmáról az egész Kárpát–Dunai-térségben”, megfeledkezve arról, hogy részletezzék: ezek az egyházi szertartáshoz végzéséhez nélkülözhetetlen könyvek ószláv nyelvű nyomtatványok voltak, és hogy csupán protestáns hatásra – s miután „a dâmboviţai Coresi letelepedett Brassóban, a Bolgárszegen” – kezdődött el a román nyelvű könyvnyomtatás (amelyhez szintén cirill betűket használtak). A reformációról sem beszélnek, s így lehetetlenné válik az erdélyi művelődési és vallási kontextus megértése a tanulók számára; a tankönyvek gyakorlatilag tagadják az Erdélyben létrejött szellemi pluralizmust, nem létezőnek tekintik, s így nyilván a diákok sem kaphatnak eligazítást róla.
Arról is hallgatnak, hogy milyen kínkeservesen (és későn, csak a XVII. században) vezették be a román nyelvet az ortodox egyházi használatba, nem is beszélve a latin ábécére való áttérésről; ortodox egyházi elöljáróink (akik valójában görög–levantei vagy szláv származásúak voltak) állandóan utálattal kezelték a latin írásmódot, ami negatívan befolyásolta a közvéleményt és a román társadalmat is, egészen a XIX. század végéig.
(Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tamás Sándor: kimutatta foga fehérjét a Ponta-kormány
A Ponta-kormány az ortodox egyházzal partnerségben fontos ingatlantól fosztotta meg a Kovászna Megyei Tanácsot. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke a Román Nemzeti Bank (BNR) volt sepsiszentgyörgyi székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón rámutatott: az új hatalom hamar kimutatta a foga fehérjét, hiszen az Állami Vagyonkezelő Hivatal (RAPPS) felszólította a megyei tanácsot, hogy „önként” adja át az ingatlant, ellenkező esetben június 7-én rendőrséggel és végrehajtóval szereznek érvényt a legfelsőbb bírósági határozatnak.
„A bírósági döntés mindenki számára kötelező, ezért be fogjuk tartani, annak ellenére, hogy rossznak tartjuk, és nem értünk egyet” – mondta Tamás Sándor. Hozzátette: a kulcsokat jószántukból nem tudják átadni, ezért megvárják, míg utánuk jönnek és kiveszik a kezükből. Az ingatlan tulajdonvitájának története 2004-ben kezdődött, amikor kormányhatározattal a háromszéki önkormányzat tulajdonába került. Ezt 2005-ben a választások után még funkcióban lévő ügyvivő Năstase-kormány megsemmisítette, átadta az ingatlant a művelődésügyi tárcának, az ortodox egyház használatába. „Tette ezt annak ellenére, hogy ügyvivő kormány tulajdonjogi kérdésekben nem dönthet” – mutatott rá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint Adrian Năstase ezzel „verte szájba” a magyarokat, amiért az RMDSZ olyan koalíciót kötött, amit a szociáldemokraták nem szerettek. A 2005-ben hivatalba lépett Tăriceanu-kormány ugyan újra az önkormányzatnak adta az ingatlant, de az ortodox egyház pert indított. 2010-ben a legfelsőbb bíróság kimondta: az állam a tulajdonos, és az épület használati joga az ortodox egyházé. Tamás Sándor rámutatott, a Római Katolikus Egyház évek óta perel a sepsiszentgyörgyi katonai sorozóközpont épületének visszaszerzéséért. A sors fintora, hogy a törvény szerint a védelmi minisztériumi egység minden költségét a megyei önkormányzatnak kell finanszíroznia. Antal Árpád polgármester szerint ebből a tulajdonvitából is látszik, hogy a magyarellenes kormányok az ortodox egyházzal próbálják a székelyföldi magyarokat bántani.
Az ortodoxok partnerek ebben, és olyan ingatlant kérnek, amely soha nem volt az övék, miközben a történelmi magyar egyházak sok, tőlük elkobzott ingatlant nem kaptak még vissza. Antal Árpád szerint tegnap Sepsiszentgyörgyön találkoztak Micah Savidge-dzsel, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai tisztviselőjével, akinek bemutatták az ügyet, de minden európai uniós ország nagykövetségével is ismertetik a helyzetet. „Meggyőződésem, Románia számára az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha olyan politikát folytat, ami miatt a magyar közösség és vezetői elveszítik hitüket a demokratikus eszközökben, hogy érdemes a parlamentben, kormányban és önkormányzatokban dolgozni. Ilyen esetben kénytelenek lesznek olyan eszközökhöz nyúlni, amilyenekhez nyúltak más európai közösségek hasonló helyzetekben” – szögezte le Antal Árpád.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

A bűnről és a bűnvallásról, valamint a közösség morális értékrendjéről
Válasz Demény Péternek, továbbra is az ügynök-ügy kapcsán
Nem tudom, hogy leveledet a nyilvánosságnak szántad-e, vagy a közöttünk lévő beszélgetéssorozat egy újabb mozzanatának – minden esetre én egyfelől örvendenék annak, ha hozzászólásod elindítója (vagy folytatója) lenne egy olyan nyilvános kibeszélésnek, amely – be jó lett volna, ha húsz évvel ezelőtt történt volna meg – talán még most sem késő. Másfelől attól félek, hogy az általánosság szintjén egyfajta moralizálásba fullad, miközben épp az nem veszi magára a szentenciákat, akire elsősorban vonatkoznék.
A közügyeinkben való kibeszélés egyébként is kiment a divatból. A nyilvánosság előtt általában másokat szoktak kibeszélni, főképp választások előtt, amikor a „ki kit győz le” a négy évekre szóló tét, míg az igazi közügyek legfeljebb egy-egy feljajdulásig jutnak el. És itt most csak a máramarosi magyar szórvány elmúlt nyári feljajdulására utalnék a vészes megfogyatkozás és a még vészesebb nemzettudat-vesztés láttán, amelyre elsősorban a legilletékesebbektől semmiféle válasz nem érkezett. Ez a köz-viszonyulás pedig nem segíti, sőt súlyosbítja a helyzetet. „Növeli az, ki elfödi a bajt!” – idézhetjük és idézhetnők sokszor sok mindenféle vonatkozásban.
De térjek a minket érdeklő kérdésre.
Szerintem az egész ügynök-problematikának van egy – az érintett személyt illető – belső és egy külső megközelítése.
Talán a „külső”-vel kezdeném:
Az emberi élet elleni cselekményekkel és azok büntetésével a BTK egész fejezete foglalkozik. Árnyalatok sorát veszik számba a nyomozóhatóságok, az ügyészek és a bírák, a gondatlanságból elkövetett emberöléstől az előre megfontolt szándékkal elkövetett sorozatgyilkosságig, s évszázadosnál is hosszabb bírósági gyakorlat tapasztalatai épülnek be egy-egy – minden körülményt mérlegelő – ítéletbe. Az (immár több, mint két évtizede) elmúlt rendszer titkosszolgálatainak ügynökeire pedig az első adat alapján ráüti a társadalom a „besúgó” bélyeget, s esetleg azután kerül csak sor arra, hogy amit elkövetett, annak a mibenlétét a kutatás részleteiben tisztázza. Nagyon leegyszerűsítőnek érzem azt, amit „a vezeklés helyett egy folyamatos hárítás”-ról, illetve a besúgók idő előtti „felmentéséről” írsz. Én nem „felmenteni” akarom őket, hanem a valóban elkövetettek megbízható kiderítését szorgalmazom – milyen jó lenne, ha erre mód volna –, még a bélyegző rájuk sütése előtt, de legalább utána. Szilágyi Domokosra utalsz és Péterfy Irén gesztusára. De ettől a történet még homályban van, s mivel a Szisz teljes hálózati (és emellett teljes megfigyelési) dossziéi mai napig sem kerültek elő, ma is annak a néhány jelentésének az ismeretében ítélik meg sokan, amelynek keletkezési körülményeit és összefüggéseit senki sem tisztázta. Vagy ott van Lászlóffy Aladár esete, akiről ugyancsak a Könczei-dosszié alapján került nyilvánosságra, hogy 1963-1965 között kilenc, „Tamás” néven írott jelentésében Könczei Ádám népmesekutatói munkájáról számolt be a szerveknek, és hogy egy szekushadnagy „ügynökünk” néven említette, de a mai napig sem tudunk többet annál, hogy 1965-ben kizárták a hálózatból, mert „őszintétlen volt” (vö. Szőnyei Tamás: Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956–1990. Noran Könyvesház, Budapest, 2012. II. kötet 690–691.) Ez azonban elég volt ahhoz, hogy haláláig nemegyszer érje nyilvános megaláztatás. A mások fölött nagy előszeretettel ítélkezők számára pedig mindkettőjük költői életműve csak mint súlyosbító körülmény esik a latba. Hol van „az ártatlanság vélelme”, ami a törvénykezési gyakorlatban az apagyilkosnak is kijár, amíg tette elkövetésének minden körülményét alapos vizsgálat nem tisztázza?
De lássuk a dolog „belső” oldalát:
Aki valamely bűnt elkövet, annak számára a vezeklés igenis feladat – éppen ezért, amint írod, „emberfeletti, tehát emberi kötelesség”. A római katolikus egyház ennek tudatában vezette be a gyónás intézményét. Annak befejező aktusaként ott van a feloldozás, amikor elhangzik a bibliai szó: „Eredj el és többé ne vétkezzél!” Hogy a gyónás intézménye létezik, annak lényege, hogy a bűnvallás egy belső, lelki pillanat, amelynek a végén a megváltozott élet tanúskodik a bűnvallás hitelességéről. Mindnyájan ismerünk, s akár néven is nevezhetnénk jó néhány – ügynök-ügyben „érintett” embert, akinek az életében a bűnbánat annak a bibliai lényegében hitelt érdemlően jutott kifejezésre: az „azutáni” cselekedeteiben: a közösség építő szolgálatában.
Mindebből azonban az is következik, hogy a bűnvallás kiindulópontja a belső kényszer. Ehhez pedig megfelelő külső befogadó közeg is szükségeltetik.
Most, lassan negyed századdal az 1989-es események után elismerhetjük talán, hogy ami ama nevezetes december vége után Romániában következett, minden volt, csak épp bűnvallásra alkalmas befogadó közeg nem. Hatalmi harc folyt a burkolt visszarendeződésért, az állítólag megbukott rendszer második garnitúrája háborítatlanul vette birtokába a politikai és a gazdasági hatalmat, s a tisztulásra történt minden kísérlet (lásd a Temesvári Nyilatkozatot, a bukaresti Egyetem téri tüntetés-sorozatot, vagy a Demokratikus Konvenció „tisztultabb” politizálási kísérleteit) hamvába holt. Abból az időből én egyetlen egyházi személyről tudok, akinek volt ereje a nyilvános bűnbánatra: talán érdemes ideírni a nevét is, ahogy múltkori cikkemben is tettem: Nicolae Corneanu, a temesvári ortodox érsek, aki az 1989. decemberi fordulat (Temesvár vonatkozásában nyugodtan írhatnám: forradalom) után rögtön nyilvános vallomást tett. Pedig „menthette volna” magát, mondván: egyházfőként fontosnak ítélte, hogy a Hatalom ne rosszindulatú besúgók információi, hanem az ő hiteles tájékoztatása alapján ítélje meg egyháza problémáit. Viszont jó néhány olyant nevezhetnék meg, aki hiteles bűnbánatot tanúsított azáltal, ahogyan később élt és tevékenykedett, noha nyilvánosan soha nem szórt hamut a fejére.
Meggyőződésem, hogy a bűnvallás belső szükségletét semmiféle külső ösztökélés nem helyettesítheti, legfeljebb elronthatja. Ezért tartom nagyon is kétélű eszköznek e tekintetben az intézményes számon kérő székek felállítását (és eddigi működését), mert helyettesíteni akarják azt, ami a bűnvallás lényege.
Pedig tulajdonképpen ez a kérdés.
A közvélekedés azonban általában megáll a bűnnél (és nyilvánosságra kerülésének tényénél-körülményeinél) és eddig még nem találkoztam olyan „esettel”, amikor azt is megkérdezte volna valaki: na és mit cselekedett az illető személy a bűn nyilvánosságra kerülése után? Pedig jó néhánynál az arénába lököttek közül ezt is érdemes lenne a mérleg serpenyőjébe tenni. És akkor bizonyára az ítélet is másképpen hangzana.
(A tartótiszteket – általában a rendszer fenntartását hivatalként – hivatásként – végzőket most nem keverném ide. Még a bűnvallás vonatkozásában sem, hiszen ennek a rétegnek a számára nem létezik a „bűn”, amit be kell vallania: egy intézmény, hivatali apparátus része volt, aki [jó nagy] havi fixért ledolgozta a maga nyolc óráját, vagy pedig hivatásának tekintette a „társadalomra veszélyes elemek” megfigyelését, üldözését, bíróság elé állítását, s akinek a társadalmi pozíciója sem változott meg az 1989-es események után oly irányban, hogy bármiféle „bűn” megvallására jogos igény lehetett volna. Ellenben igenis ide tartoznék a hivatásos ügynökök hada, akiket már annak idején többnyire ismertünk, akikkel megtanultunk együtt élni, akiket megtanultunk – több-kevesebb sikerrel – elhárítani. Az a „folyamatos hárítás”, amelyről beszélsz, viszont épp azért lehetséges, mert ez utóbbiakat mai napig sem leplezte le senki, a közmegbotránkozás pedig nem nekik, hanem a különböző eszközökkel beszervezetteknek szól.)
Ahány eset van, annyi egyéni helyzet és sors. És nem valamiféle „mentség” céljával, hanem az adott helyzet belső lényegének feltárása és az ítélet hitelessége érdekében tartom szükségesnek azt, hogy ez a sokféleség kellő mértékben tudatosodjék bennünk. Azokban is, akik a bűnvalló helyett a bűnt a nyilvánosság szárnyaira bocsátják, sokszor kellő mérlegelés nélkül, pusztán az áldozat iránti utólagos jóvátétel céljával, de igen sokszor a szenzációhajhászás sodrában, vagy valamely politikai lejáratás részeként. Ebben az esetben én az adott „esetek” nyilvánosságra kerülésének körülményeitől sem tudok eltekinteni, ezek ugyanis a legtöbb esetben töredékismeretek alapján történnek, és a megszellőztető nem tud (vagy esze ágában sincs) továbbmenni annál a részletnél, ami az ő céljának megfelel.
„Összeesküvés-elmélet” – írod. Sajnálom, hogy erre a következtetésre lehetett jutni abból, amit az idézett passzusban írtam. A szándék távol állt tőlem. Én csak arra szerettem volna figyelmeztetni, hogy az, ami ma folyik „az egykori besúgók leleplezése” tárgyában, nem a társadalmunk megtisztulásához, ellenkezőleg, további felbomlásához vezet. „Egységes erdélyi magyarság” (vagy bármi más közösség), abban az értelemben, ahogy a folytatásban mondod, nyilván nem létezik, nem is volt soha. De voltak a – mostaniaknál sokkal inkább voltak – olyan közös alapértékek, amelyeket semmibe venni büntetlenül (a közösség morális elutasítása miatt) nem lehetett. Nyilván minden kornak megvan a maga morális értékrendje, s ebből a szempontból a mai nem jobb vagy rosszabb, hanem más, mint a néhány évtizeddel ezelőtti. De vannak – kell hogy legyenek – olyan alapértékek, amelyeknek megrendülése (hiánya) mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mert ezek az egész társadalom betegségének szimptómái.
Továbbra is lesznek, akiknek Wass Albert, Nyírő József, Thormay Cecil tetszik, esetleg olyan bestseller-írók, mint Tutsek Anna vagy Kosáryné Réz Lola, másoknak meg József Attila. A baj az, amikor a „tetszés”-t már nem valami irodalmi értékrend irányítja, hanem irodalmon kívüli meggondolás. Amikor a félműveltség vagy a műveletlenség, az ízléshiány, a dilettantizmus kerül ítélkezési pozícióba.
Ami pedig a politika szféráját illeti, nyilván elképzelhetetlen, hogy a parlamentekben valaha is csupa böjtecsabák üljenek. De azt elvárni (legalább elvárni!), hogy ne a karriervágy és az anyagi haszon, eszközeiben pedig a szemfényvesztő demagógia, hanem a közösség kis és nagy problémái iránti felelősség legyen a döntő, talán nem tartozik az utópiák birodalmába.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár),