Toró T. Tibor szomorúan olvasta Markó Bélának egy kérdésre adott válaszát a Transindex internetes portálon, melyben őt hazugnak nevezte. Toró úgy érezte, hallgatásával részese lesz a propaganda-gépezetnek, amely a megegyezés kudarcának teljes felelősségét Tőkés Lászlóra és tárgyalócsapatára próbálja hárítani. A tárgyalásról Toró T. Tibor megírta beszámolóját /Krónika, szept. 21./, megjelent a Transindexen is. Eddig senki nem cáfolta meg az általa összefoglaltakat. Tény az, hogy az RMDSZ-vezérkar 2007 tavaszán nem mutatott hajlandóságot pártlista helyett olyan erdélyi magyar jelöltlistát állítani az EP-választásokra, amelyen Tőkés László helyet kapjon, bár erre javaslat született. Tény az, hogy az Operatív Tanács jelöltállítási döntését sem az SZKT, sem a kongresszus nem volt hajlandó felülbírálni, bár többen és több ízben erre felszólították. Tény az, hogy az ezután a Tőkés László jelöltségét támogató politikai és civil-politikai szerveződések néhány hét alatt közel 150 000 választópolgár egyetértő aláírását gyűjtötték össze. Az RMDSZ-vezérkar csak ezután mutatott hajlandóságot az érdemi párbeszédre, a Tőkés Lászlót támogató szervezetek képviselőivel. Tőkés László tárgyalócsapata elsősorban a politikai rendszer gyökeres reformjáról szeretett volna tárgyalni, míg az RMDSZ vezetősége csupán a szemléletváltás szükségességét ismerte el. Toró szeretné remélni, hogy Markó egyik meghatározója lesz a választásokat követő tárgyalásoknak. /Toró T. Tibor: Nyílt válasz Markó Bélának. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./

December 7-én az RMDSZ Arad megyei székházába együttes ülésre hívták az Operatív Tanács, a Helyi Elnökök Konzultatív Tanácsa, az Önkormányzati Tanács, továbbá a civilszervezetek képviselőit. Király András megyei elnök, parlamenti képviselő elemezte az EU-parlamenti választásokat, magyarázatot keresett az eredménytelenségre. A megye szavazati joggal rendelkező, magyar nemzetiségű polgárainak a 22%-a szavazott a szövetségre, míg a független jelöltre 6,2%-uk voksolt. Az elnök szerint hiába történtek komoly megvalósítások, az RMDSZ jóvoltából jelentős beruházások, ha a szükséges információt nem tudták eljuttatni a választópolgárokhoz. Búza Gábor önkormányzati, valamint Bognár Levente választmányi elnök is a sikertelenség magyarázatát kereste. /Balta János: Választáselemző fórum Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 8./

Tamás Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke november 26-án bejelentette lemondási szándékát Baka Mátyás területi elnöknek. Az operatív tanács nem fogadta el Tamás Sándor lemondását a városi szervezet éléről. Azt is eldöntötték, hogy egyelőre Baka Mátyás és Molnár Endre, a kézdiszéki területi szervezet elnöke, illetve ügyvezető elnöke is tisztségben marad. Ami a megyei RMDSZ-be való beleolvadást illeti, az operatív tanács tagjai határozottan kiálltak a tíz éve eredményesen működő területi szervezet fenntartása mellett. /Iochom István: Tamás Sándor marad az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

Ismerem az RMDSZ programját, amivel nagy vonalakban egyetértek, és ismerem az engem támogató Magyar Polgári Párt programját is, amiről szintén jó a véleményem, jelentette ki Kincses Előd független Maros megyei szenátorjelölt. A választási törvény hátrányosan megkülönbözteti a független jelölteket. Az egész országban mindössze harminc független jelölt vállalkozott megméretkezésre. A függetlenek nem állíthatnak megfigyelőket, a médiában is kisebb a lehetőségük. Lokodi Imre, a lap főmunkatársa a magyarság megosztásáról kérdezte Kincsest, hozzátéve: jelentkezése pusztán ambíció? A magyarságot már nagyon régóta megosztották, reagált Kincses, a megosztás az RMDSZ szatmári kongresszusán intézményesült, amikor Tőkés Lászlót kitették a tiszteletbeli elnöki tisztségből. Az újságíró szerint közszájon forgó vélemény, hogy Kincses Elődöt elsősorban a revansvágy hajtja. Ha revansvágyról lenne szó, mondta Kincses, akkor 2000-ben nem állt volna fel helyéről, amikor a helyhatósági választások előtt mintegy harminc nappal leváltotta őt az Operatív Tanács. Az egység a csúcsvezetés szóhasználatában a politikai monopóliumot jelenti, tette hozzá. /Lokodi Imre: Aki nem lép egyszerre… Interjú Kincses Előd független Maros megyei szenátorjelölttel. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

Varga Gábor kutató vegyészmérnök, Nagyvárad másként gondolkodó értelmiségi körének jelentős alakja, több kötetes szerző, drámaíró, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének alapító tagja, majd elnöke, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal volt vezérigazgatója. Tizenegy évi bukaresti „száműzetés” után tért vissza Váradra – az új politikai hatalom leváltotta tisztségéből. Varga Gábor nagyváradi otthonában alakult meg 1989. december 25-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezete. A nagyváradi értelmiség elitje az RMDSZ alapítói között volt. 1990. január 8-án az RMDSZ megkapta az egykori pártkabinet épületét. Varga Gábor később megtudta, hogy lakásán lehallgató készüléket helyeztek el, minden lépését figyelték. Lakása találkozóhelye volt a nagyváradi fiatalságnak, értelmiségieknek. Ami 1989 után következett, Varga Gábor életének legszebb periódusa volt. Közösségi összefogással talpra lehetett állítani az érdekvédelem városi, majd megyei szervezetét. Az alakuló RMDSZ vezetőségébe javasolt személyek: Domokos Géza, Tőkés László, Király Károly, Sütő András, továbbá Varga Gábor és Markó Béla. Váradnak is nagy kihívása volt az önálló magyar iskola megteremtése. Akkor a mostani Ady Gimnáziumban még ott volt a román tagozat. Szerencsére az akkori helyhatóság vezetői a korábbi pártiskolát átadták a román tagozat számára, így megalakulhatott az Ady Endre Középiskola. Országos szinten ez volt az első magyar iskola. Varga Gábor volt az RMDSZ Bihar megyei elnöke 1991 októberétől 1999 áprilisáig. Megalakultak a vidéki körzetek, a községi, helyi szervezetek. A kilencvenes évek közepén kezdődött Tőkés László tiszteletbeli elnök és Markó Béla szövetségi elnök közötti véleménykülönbségek kihangsúlyozódása. Varga Gábornak sokszor sikerült Tőkés László püspökkel mindent tisztáznia. A Varadinum-ünnepségeket közösen szervezte az RMDSZ a történelmi egyházakkal. 1992-ben a Szent László templom emléktábláját Tőkés Lászlóval együtt avatta föl Varga Gábor, s szemben ott állt Paskai László, Magyarország bíborosa. 1998. márciusában Takács Csaba akkori országos ügyvezető elnök felhívta Vargát azzal, hogy RMDSZ megkapta az országos szabadalmi hivatal vezetését, az Operatív Tanács úgy döntött, hogy ennek a hivatalnak a vezetését Varga Gábornak kell elvállalni. Varga heteken, hónapokon át vívódott, végül elvállalta. Megismerte a szellemi tulajdonvédelem világát. Ez az országos intézmény az államot megelőzve csatlakozott az Európai Unióhoz, 2003-ban. A hivatalban ő volt az egyedüli magyar. A kollégák mellé álltak. Most hazajött, várakozó állásponton van. Sajtó alá rendezi korábbi kutakodásainak termékét: a szellemi tulajdonvédelem erdélyi alakulásáról néhány adatot, illetve a szellemi tulajdonvédelem alapfogalmait tartalmazó kötete jelent meg magyarul. Tíz városra vonatkozó útijegyzet-esszékötete fog megjelenni. /Máté Zsófia: Visszatekintés a tornácküszöbről. Exkluzív interjú Varga Gáborral. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 24./

Ismét Székelyföldre látogat Traian Basescu államfő. Június 26-án Csíkszeredában a 61. hegyivadászdandárnak ad át harci zászlót mintegy elismerésként azért, hogy az alakulat felkészültsége és felszereltsége megfelel a NATO követelményeinek, jelezte Eckstein-Kovács Péter, az elnöki hivatal kisebbségügyi tanácsadója. „Traian Basescu emellett meglátogatja a Csíki Székely Múzeumot is, más programjáról azonban nincs tudomásom” – mondta Eckstein. Az államfő látogatásáról még nem értesítette a helyi és megyei elöljárókat az elnöki hivatal, mondta Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Borboly Csabának nem is áll szándékában fogadni Traian Basescut, mert 26-án Kolozsváron az RMDSZ Szövetségi Operatív Tanácsának ülésén vesz részt. „Mindenesetre ha az államfő azért érkezik Csíkszeredába, hogy bejelentse: a miniszterek beváltják a tavasszal tett ígéreteiket, akkor szívesen látjuk” – jegyezte meg Borboly. Nem lelkesíti az államfő újabb székelyföldi látogatása Kelemen Hunor képviselőt, az RMDSZ ügyvezető elnökét sem, sőt az zavarja, hogy Basescu úti célja éppen egy katonai alakulat kitüntetése. „Ezzel az államfő nem azt üzeni, hogy a székelyek barátja, hanem azt, hogy jónak látja a román hadsereg székelyföldi jelenlétének megerősítését” – mondta. „Ha a tervezett katonai parádé a kaszárnya kapuin belül zajlik talán még rendben van, de köztérre kivinni majdhogynem provokáció” – vélekedett Kelemen. /Cseke Péter Tamás: Csíki katonai szemlén Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Az eddigi három – tulajdonképpen két – magyar államfőjelölt nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, eredményesen népszerűsítette az RMDSZ programját. Az RMDSZ első ízben 1996-ban próbálkozott saját elnökjelölt állítással. Frunda György szenátor több mint 141 ezer támogató szavazatot nyújtott be a Központi Választási Irodához. Kampánya igen sokrétű és átfogó volt, választási programját egyaránt bemutatta a magyar szavazóknak, a többi nemzeti kisebbség képviselőinek, de találkozott román értelmiségiekkel is. Az 1996. november 3-i első fordulóban a magyar jelölt 761 007 szavazatot szerzett, ami az összesen leadott voksok 6,02 százaléka volt. Ez a negyedik helyet jelentette számára. Ezt követően az RMDSZ Operatív Tanács felhívta a magyar választókat, hogy a második fordulóban szavazzanak a demokratikus ellenzék közös jelöltjére, Emil Constantinescura, aki a szavazatok 54,41 százalékát szerezte meg Ion Iliescu 45,59 százalékával szemben. A mintegy 10 százalékos előnyhöz nem kis mértékben járultak hozzá a magyar szavazók. Frunda György 2000-ben „ismételt”, ez alkalommal 12 ellenjelölttel kellett megbirkóznia. Frunda a jelölést támogató 321 ezer aláírást benyújtotta a Központi Választási Irodához. A 2000. november 26-i első fordulót Ion Iliescu nyerte meg a voksok 36,35 százalékával, alig több mint 8 százalékkal előzte meg a 28,34 százalékot összesítő Corneliu Vadim Tudort. A voksok 6,22 százalékát jelentő közel 670 ezer szavazattal Frunda az ötödik lett. A második fordulót Iliescu és Vadim Tudor vívta meg egymással: előbbire – a kisebbik rosszra – a szavazók 66,83 százaléka szavazott. 2004-ben maga az RMDSZ elnöke, Markó Béla volt az államfőjelölt, miután Frundát, visszautasította a jelölést. Az RMDSZ jelöltje, Markó 268 ezer támogató aláírást gyűjtött. Markó Béla választási programja az Együtt Európába – integráció, autonómia, jólét címet kapta. Markó 5,1 százalékot összesített, ami 533 446 szavazatot jelentett. Az első fordulóban Nastase a voksok 60,97, Traian Basescu 33,92, Corneliu Vadim Tudor pedig 12,57 százalékát nyerte el. A második fordulót Traian Basescu nyert meg, megszerezve a szavazatok 51,23 százalékát. A magyarlakta területeken, Maros, Kovászna, Hargita, Szilágy, Szatmár megyékben azonban Arian Nastase győzött. Az idei államfőválasztásokon negyedik alkalommal indult magyar jelölt, ezúttal Kelemen Hunor személyében. /B. T. : Magyar jelöltek az elnökválasztásokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

RMDSZ – húsz év dióhéjban
Húszéves születésnapját ünnepli az RMDSZ a hét végén. A kolozsvári rendezvényt Erdély-szerte hasonló megemlékezések előzték meg.
1989–1990
A szerveződés, az intézményépítés évei. Az RMDSZ első országos szintű, tájékoztató jellegű tanácskozását 1990. január 7-én tartotta Kolozsváron 13 erdélyi megye szervezetei küldötteinek részvételével. Január 13-án Marosvásárhelyen az RMDSZ országos küldöttgyűlése rögzítette a szövetség ernyőszerepét, 26-án a bukaresti 1. kerületi bíróság hivatalosan bejegyezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Február végére az RMDSZ-nek már közel 600 ezer tagja volt.
1990. március 15.: a romániai magyarság első ízben emlékezhetett meg szabadon az 1848-as forradalomról.
Március 19: Marosvásárhelyen román nacionalista tömeg fejszékkel, husángokkal ostromolta meg az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították.
Április 21–22.: Egységben az erő jelszóval Nagyváradon megtartották az RMDSZ I. kongresszusát, az Országos Elnökség vezetőjévé Domokos Gézát választották.
Május 20.: Az első szabad parlamenti választásokon az RMDSZ 7,2 százalékkal a Nemzeti Megmentési Front után az ország második politikai ereje lett.
1991
Május 24–26.: Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ II. kongresszusát. Domokos Géza maradt az elnök.
Október: A Hargita és Kovászna megyei románok helyzetét elpanaszoló Har-Kov jelentés borzolta a kedélyeket. A parlamenti vizsgálóbizottság elüldözötteknek minősítette a székelyföldi kényszerkihelyezésük után hazatérő románokat, a magyar kisebbség kollektív bűnösségét megfogalmazva. A továbbiakban az RMDSZ az alkotmány kisebbségellenes kitételei, elsősorban az országot nemzetállamnak meghirdető első cikkelye ellen harcolt. Honatyái emiatt az alaptörvény ellen szavaztak.
1992
Május 5.: Domokos Géza bejelentette, nem jelölteti magát az RMDSZ elnöki tisztségébe, és parlamenti mandátumért sem indul.
Szeptember 27.: A parlamenti választáson az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe.
Október 23–25.: A Küldöttek Országos Tanácsának kolozsvári összejövetelén elfogadták a nemzeti kérdésről szóló kolozsvári nyilatkozatot.
1993
Január 15–17.: az RMDSZ III. kongresszusa Brassóban. Az RMDSZ elnökének elsöprő többséggel Markó Bélát választották meg.
Február 19–20.: Gyergyószentmiklós, megalakul a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
December 20.: Az RMDSZ benyújtotta a parlamentnek a Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről címet viselő tervezetet.
1994
Január 31.: Az RMDSZ, Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök kézjegyével ellátott emlékeztetőt juttatott el az Európa Tanácshoz Romániának a teljes jogú tagság elnyerésekor vállalt kötelezettségei betartásáról.
Szeptember 19.: A szenátusban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségi nyelveken folyó oktatási törvénytervezetet, melyet 492 380 állampolgár támogatott aláírásával.
1995
Április 19.: Először találkoztak a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ legmagasabb szintű küldöttségei. A tanácskozás a kölcsönös tájékoztatás jegyében zajlott, általános politikai problémákról és a magyar kisebbséget érintő kérdésekről.
Május 24–26.: Az RMDSZ IV. kongresszusa Kolozsváron hosszas vita után elfogadta a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését és a belső választások egyes alapelveit, illetve újraválasztotta Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe.
RMDSZ-„korifeusok”: Markó Béla, Domokos Géza és Takács Csaba a 2007-es aradi kongresszuson
1996
Július 13–14.: Kolozsvári ülésén az SZKT többségi döntéssel elhatározta, hogy Frunda György legyen az RMDSZ államfőjelöltje.
Szeptember 16.: Nem képviseltette magát az RMDSZ a legfelsőbb szinten a román–magyar alapszerződés aláírásán, jelezve fenntartásait a dokumentum kisebbségi vonatkozású kitételei kapcsán.
November 3.: A parlamenti választások összesített eredményei alapján az RMDSZ az ország negyedik politikai erejeként került ki a választási küzdelmekből.
December 6.: Az új kormánykoalíciót alkotó erők kormányzati és parlamenti megállapodásának aláírása. Az egyezmény megfogalmazta, hogy mind az új kormányzat politikai támogatottsága, mind az etnikumok közti együttélés új modelljének kifejlesztése végett kívánatos az RMDSZ részvétele a kormányzásban. A kormány programjában helyet kapnak az RMDSZ programjának fő célkitűzései.
1997
Január 25.: A kormány jóváhagyta a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozására és működtetésére vonatkozó határozatot.
Március 15.: Az 1848-a forradalomra emlékező romániai magyar rendezvényeknek különös színt adott, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök előzmény nélküli ünnepi üzenettel köszöntötte a romániai magyarságot.
1998
Június 29.: Az RMDSZ képviselőházi csoportja beterjesztette a Képviselőház Állandó Bizottságához törvénykezdeményezését a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról vonatkozóan.
Október 3.: Marosvásárhelyen rendkívüli ülésen vitatta meg az SZKT a Petőfi–Schiller magyar–német egyetem felállításáról rendelkező 1998. szeptember 30-i kormányhatározatot, és ennek nyomán az RMDSZ további kormánykoalíciós szerepvállalását. Hosszú vita után a testület a kormányon maradás mellett döntött.
1999
Január 26.: Az Operatív Tanács elfogadta Tokay György kisebbségügyi miniszter lemondó levelét. A tisztség betöltésére Eckstein-Kovács Pétert javasolta.
Március 30.: Az RMDSZ egyetért a NATO elhatározásával, hogy közbelépjen a koszovói viszály megoldásáért.
2000 Június 4.: A helyhatósági választások nyomán az RMDSZ lett a legerősebb politikai szervezet Erdélyben.
December 27.: Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök protokollumot írt alá az RMDSZ és a Társadalmi Demokrácia Pártja együttműködéséről a kormány parlamenti támogatásáról.
2001
December 22.: Hosszas egyeztetések után, az RMDSZ erőfeszítéseinek is köszönhetően, Adrian Năstase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a magyar–román egyetértési nyilatkozatot, amely lehetővé tette magyarigazolvány igénylését a romániai magyarok részéről.
2002
Március 7.: Az RMDSZ és a kormánypárt közötti megállapodás értelmében a kormány elfogadta a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó rendeletek módosítását, melynek nyomán a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat és énekelhetik himnuszukat.
Június 6.: A szenátus elfogadta a román állam által 1945 és 1989 közt elsajátított egyházi javak visszaszolgáltatásáról rendelkező törvényt.
2003
Január 31.–február 2.: Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusa elfogadta a szövetség programját és módosított alapszabályzatát, amelyben már nem szerepel a tiszteletbeli elnöki tisztség. A kongresszust köszöntötte Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Február 19.: aláírták az RMDSZ és Szociáldemokrata Párt közti együttműködési megállapodást. A protokollumban nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási, egészségügyi és gazdasági gondok megoldása, a tulajdonjog, a szociális, az infrastrukturális kérdések rendezése.
2004
Március 9.: többszöri előkészítő tárgyalások és egyeztetések után Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök aláírta a két politikai alakulat közötti, 2004-es évre vonatkozó megállapodást.
Április 25.: Aradon, a Tűzoltó téren az RMDSZ, a román és magyar kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel a Román-magyar megbékélési parkot és a nyolcvan év után visszaállított Szabadság-szobrot.
December 27.: Călin Popescu-Tăriceanu megbízott miniszterelnök nyilvánosságra hozta kormánya összetételét, amelyben a három miniszterelnök-helyettesi tisztségből egyre Markó Béla szövetségi elnököt jelölte. Borbély Lászlót a középítkezési és területrendezési minisztérium élére, Nagy Zsoltot a távközlési és az informatikai ügyek miniszterének, Winkler Gyulát pedig megbízott kereskedelmi miniszteri funkcióba jelölték.
2005
Május 19.: a kormány elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét, amely az RMDSZ egyik koalíciós feltételeként a kormányprogram része.
Június 1.: az RMDSZ képviselőházi frakciója benyújtotta a nyugdíjtörvény módosításáról szóló javaslatát, amelynek lényege, hogy az 1963 előtti, a munkakönyvbe be nem jegyzett bérek esetében a nyugdíjak kiszámításánál az országos minimálbér helyett az országos átlagbért vegyék figyelembe.
Október 20.: az első közös magyar-román kormányülés. Az ülés Călin Popescu Tăriceanu román miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese rövid köszöntőbeszédével kezdődött.
2006.
Február 18.: A Janovics Jenő Alapítvány Kuratórium eldöntötte, hogy Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót.
December 28.: Markó Béla szövetségi elnök Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Megegyeztek abban, hogy az RM DSZ és az EMNT közös bizottsága január 12-éig véglegesíti a közös minimál-programot.
2007
Március 2–3.: Az RMDSZ aradi, VIII. kongresszusa ismét Markó Bélát választotta meg az RMDSZ elnökévé. A kongresszus határozatot fogadott el a kulturális és területi autonómiáról, Erdély fejlesztéséről és modernizálásáról, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről.
Április 19.: A parlament megszavazta az államfő felfüggesztését. Az RMDSZ nem adott kötelező mandátumot képviselőinek és szenátorainak, akik lelkiismeretük szerint szavaztak.
2008
Február 19.: A parlament rendkívüli ülésen elutasította Koszovó függetlenségének elismerését. Az RMDSZ honatyái a függetlenség elismerése mellett szavaztak.
Július 19.: Markó Béla szövetségi elnök Bálványosfürdőn megbeszélést folytatott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A találkozón a Szövetség írásban nyújtotta át Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát, amely konkrét formában rögzítette az együttműködés elvi alapjait.
December 14.: Ellenzékbe vonult az RMDSZ, mert számára elfogadhatatlan a Demokrata–Liberális Párt ajánlata, miszerint csak államtitkári szinten legyen képviselve a létrejövő kormányban.
2009
Március 24.: Közzétették a Magyar Összefogás 43 nevet tartalmazó listáját az európai parlamenti választásokra. A korábbi megállapodás szerint a jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevezte meg.
Április 3.: Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodásának értelmében megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik, Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van.
Október 20.: 285 ezer támogatói aláírást (a szükségesnél 85 ezerrel többet) adott át Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje a bukaresti Központi Választási Irodának. Kelemen Hunor a november 22-i államfőválasztáson a szavazatok 3,86 százalékát szerzi meg.
December 23.: Az RMDSZ kormányra lép a Demokrata-Liberális Párt oldalán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Beszélgetés Bognár Levente RMDSZ megyei elnökkel
Aradon az élet megy tovább
Tekintve, hogy már ismeretesek a vasárnap lebonyolított parlamenti választások végeredményei, köztük az is, hogy a rendszerváltás óta Arad megyének első ízben nincs RMDSZ-es parlamenti képviselője, az eredmények elemzése, illetve az új helyzetben való politizálás módjának a megvitatása céljából megkerestük Bognár Leventét, az érdekvédelmi szövetség megyei elnökét.
– Valószínűleg a legtöbb ember ismeri a végeredményeket, de nem árt, ha a megyei elnök kommentálja azokat. Mit tart érdemesnek elmondani róluk?
– Mielőtt bármiről is beszélnénk, még egyszer szeretném megköszönni mindazoknak, akik a szavazataikkal támogatták a jelöltjeinket, a szervezetünket, amely iránt a bizalmat a régióban begyűlt legtöbb szavazat bizonyítja. Megalapozott reményünk, hogy a megye magyarsága megőrzi a parlamenti képviseletet, sajnos, nem teljesült. Mivel számos vidéki településről még nem kaptuk meg a pontos kimutatást a Szövetség jelöltjeire leadott szavazatokról, még nem tudtuk elvégezni a megyei pontos kiértékelést. Ezeket az adatokat fontos összevetni a nyáron megtartott helyhatósági választások eredményeivel. Számításunk szerint ugyanis, ha hoztuk volna a megyei tanácselnök-jelöltünkre akkor leadott 13 025 szavazatos eredményt, mindenképp kaptunk volna parlamenti képviselői mandátumot. Ehhez képest, a képviselőinkre a 7 választókörzetben összesen 8319 szavazatot kaptunk.
– Mivel magyarázzák a sikertelenséget?
– Megyei szervezeti szinten elemeztük az okokat: a választás nem megfelelő időpontban, vagyis télen, zord időjárás közepette történt, ami sok embert, főként az időseket otthon tartotta. Másik kérdés, a kiszámíthatatlanul bonyolult visszaosztási rendszer. Mert ugye a PP DD nem érte el az egyetlen képviselői mandátumhoz szükséges 18 721 szavazatot sem, a visszaosztáskor mégis két mandátumot kapott, miközben mi egyet sem. Tehát a jelenlegi választási rendszer egy sor kiszámíthatatlan helyzetet teremt, minek következtében Temes megye a 6000 szavazatával, örömünkre kapott, miközben mi a több mint 8000 voksunkkal nem. Országos szinten a hozzánk hasonló szórványmegyék közül Máramaros kapott, Brassó viszont nem. Hasonló megyei furcsaság, hogy az USL által szerzett 66 ezer szavazattal 1, míg az ARD a 42 ezer szavazatával 2 szenátori mandátumot szerzett. E rendellenességekkel együtt, elmondhatjuk, hogy az Arad megyei magyar szavazatok nem vesztek el, azok valahol az országos kosárba gyűltek, szövetségi mandátummá váltak. Más számítások szerint, ha mintegy 800 szavazattal többet kaptunk volna, talán meglett volna a mandátum.
– Ezzel arra akar utalni, hogy az EMNP által begyűjtött 857 szavazattal meglett volna a mandátum?
– Az EMNP szenátorjelöltjeire begyűlt szavazatoknak a párja nem jelentkezik az RMDSZ képviselőjelöltjeinél, ami azt jelenti, hogy akik a szenátorjelöltjeikre szavaztak, nem támogatták a mi képviselőjelöltjeinket. Ha viszont a mi jelöltjeink helyett másokat támogattak, az rossz hatással volt az eredményünkre.
– Zárjuk le a választási eredményeknek az elemzését, inkább tekintsünk előre. Hogyan tovább?
– Mielőtt továbblépnénk, le kell szögeznünk: a parlamenti képviselet hiánya nem csak országos, hanem helyi szinten is gyengíti a tárgyalási pozícióinkat. Annak mindenképp örülünk, hogy az RMDSZ a törvényhozásban van, nekünk a megyebeli magyarság érdekeinek a minden szinten történő további képviseleti formáit kell felkutatnunk, biztosítanunk. Tehát parlamenti, megyei, illetve helyi szinten is támogatnunk kell a közösségeket. A tisztségviselőinknek, a polgármestereinknek ugyanis támogatásra van szükségük ahhoz, hogy a közösségeiket ki tudják szolgálni, érvényesíteni tudják az érdekeiket, hogy folytathassák az elkezdett fejlesztéseket. Hasonlóképpen történik Aradon is vagy máshol, ahol csak alpolgármestereink vannak, működtetni kell a magyar érdekeltségű intézményeket, így Aradon is a Csiky Gergely Főgimnáziumot. Továbbra is támogatnunk kell az anyanyelvű kulturális programokat, amelyek garantálják a közösségi életet. A képviselői irodának e közösségépítő munkában komoly szerepe volt, ezért a hiányát nagyon érezni fogjuk, ezért valamilyen formában pótolnunk kell.
– Tehát eddig Bukarestben tartózkodott a mindenkori parlamenti képviselő, akit a kiépített összeköttetései révén meg lehetett kérni bizonyos közösségi érdekű dolgoknak az elintézésére, kijárására. Nélküle van-e valamilyen elképzelés az efféle közbenjárásokra?
– E kérdésről már Kovács Péter főtitkárral, de Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is beszéltem, melynek során jeleztem, hogy a megyei választási iroda jegyzőkönyvét nem írtuk alá, mert nem tartjuk helyesnek a kialakult helyzetet. Az óvásnak viszont nem látjuk értelmét, mert a jogászok szerint, semmi eredményre nem számíthatnánk. Felfelé jeleztem, hogy a képviselő kiesése nekünk komoly gondot jelent, de a holnapi TEKT (Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa) és a szombaton összeülő SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) ülésen is felvetjük. E kérdéseket a sürgősen összeülő Opretív Tanács is megvitatja, mihelyt rendelkezünk a szükséges adatokkal, összehívjuk a megyei szervezet legmagasabb fórumát, a választmányt is. A kiesés pótlásához jobban össze kell fognunk, jobban fel kell használnunk helyi lehetőségeinket, ugyanakkor az országos szervezettől is hathatósabb támogatást kérünk a székház fenntartásához, intézményeink működtetéséhez. Közben támogatást kértem a Temes megyei új képviselőtől, Molnár Zsolttól is, aki szórványmenedzserként eddig is felelt Arad megyéért. Ugyanakkor a régiónkhoz kötődő Winkler Gyula EP-képviselő is támogatást ígért, ahányszor szükséges a helyszínre jön.
– Fenn tudják-e tartani a megyei székházat?
– A fenntartási költségekből is hiányozni fog a képviselői iroda hozzájárulása, ennek ellenére, megpróbáljuk a feltételeket biztosítani az itt folyó tevékenységekhez. Mivel a székház nem az elnöké, hanem a megye magyarságáé, annak működnie kell. Jómagam minden hétfőn 17 órától fogadóórát tartok, de a kollégák is folytatják a szokásos programjukat. Bízom benne, hogy a székház működtetéséhez meg fogjuk találni a szükséges pénzforrásokat. Tekintve, hogy tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezet vagyunk, a tagsági díjak befizetésére is fokozottan odafigyelünk, azok a székház fenntartásának a költségeit fogják szolgálni. Tehát az RMDSZ Arad megyei szervezetében, saját parlamenti képviselő nélkül is az élet megy tovább.
Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),

A Nagy Benedek-ügy
Egyre közelebb került 1994 decemberére az RMDSZ a brassói kongresszus által megszabott kétéves határidőhöz, ameddig meg kellett volna tenni azokat a létfontosságú, az autonómia irányában mutató önépítő lépéseket, amelyek nem ütköztek az etnokratikus román törvényi előírásokba.
Az RMDSZ-t több alkalommal is érte az a jogos vád román részről, hogy nem hajlandó megmondani, mit is ért autonómia alatt, s csak játszik a szavakkal. E vád élét vette volna el, ha a III. kongresszus határozatainak megfelelően elfogadásra kerülnek az úgynevezett autonómiastatútumok, melyek jogszabályi nyelven fogalmazzák meg nemzeti közösségünk emancipációs közakaratát, szuverenitásunk követelt szintjét: a több szintű autonómia formájában megfogalmazódó önszerveződési igényünket.
Az autonómiastatútumok előkészítése és elfogadtatása akár az SZKT-val, akár a következő kongresszussal, akár mindkettővel kizárólag a magyar politikai akarat függvénye volt, azon belül az RMDSZ vezetőségének elhatározottságától és következetességétől függött. Az RMDSZ vezetése viszont valamilyen oknál fogva nem tartotta eléggé fontosnak e dokumentumok véglegesítését, pedig akkor – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – minden együtt volt ehhez. A balliberális ellenzéket „pacifikálták” az RMDSZ struktúráján belül elnyert pozíciók (a Kolozsvári Nyilatkozat ellen annak konszenzusos elfogadás után leghangosabbak ágálók közül Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök lett, Magyari Nándor László pedig önkormányzati alelnök), a sajtó, az egyházak, a civil szféra pedig egyöntetűen támogatta a hatalmas többséggel elfogadott brassói dokumentumokat. Hasonlóan fontos lett volna az erdélyi magyar nemzeti kataszter összeállítása, valamint az erdélyi magyarság saját „parlamentjének” megválasztása belső választásokon a kataszter választói névjegyzékként való működtetésével.
Puccskísérlet
E kulcsfontosságú stratégiai lépésekből semmi nem valósult meg azóta sem. Talán nem független ettől, hogy 1994 decemberében a brassói menetrend betartása mellett a leghangsúlyosabban kiálló, egyben a legmagasabb, tiszteletbeli elnöki pozíciót betöltő Tőkés László ellen példátlan támadást indított egy parlamenti képviselő, Nagy Benedek, akinek akcióját minden jel szerint a Markó-párti fősodor támogatta.
Nagy Benedek 1994. december 20-án rövid röpiratot osztott szét képviselőtársai között, amelyben átvéve a román sajtó abszurd, azóta leleplezett rágalmát, Tőkés Lászlót szekus ügynökként tüntette fel, az „Ördög szolgájának”, „gátlástalan puhánynak”, „az igazságot elhallgatónak”, „hűtlen kezelőnek” nevezte, aki „fülelő lelkiismerettel” szolgálja embertársait. Nagy Benedeknek az adta az apropót a röpirat megírásához, hogy a magyar rádióban elhangzott egy olyan tudósítás, mely szerint Tőkés László elismerte volna együttműködését a Szekuritátéval, „mint mindenki más”. E nyilvánvaló rágalmat, amely mögött minden bizonnyal az MSZP-SZDSZ-es kriptokommunista hatalom titkosszolgálata állt, Nagy Benedek készségesen „elhitte”, s ahelyett, hogy az érintettel – s egyben elöljárójával – tisztázta volna a kérdést, akcióba lendült. A röpirat szövege alatt nem olvasható aláírás szerepelt, annak megfogalmazása pedig arra utalt, hogy szerzője aláírásokat kívánt gyűjteni a képviselőtársai között Tőkés László ellenében. Ezért talán nem indokolatlan Nagy Benedek akcióját puccskísérletnek nevezni.
Kizárás és honorálás
Borbély Imre Hargita megyei képviselő a szóban forgó frakcióülésen javasolta a probléma azonnali megtárgyalását és testületi elhatárolódást Nagy Benedektől. Tokay György frakcióvezető pozíciójával visszaélve azonban megakadályozta a politikai bomba azonnali hatástalanítását. Tőkés László néhány nappal később összehívta tanácsadó testületét, és úgy döntött, a nyilvánossághoz fordul. Markó Bélát 1994. december végén 29 magas rangú RMDSZ-tisztségviselő, zömmel képviselők és szenátorok, levélben szólították fel azonnali állásfoglalásra, Markó viszont kivárt, majd válságstábot – az RMDSZ Operatív Tanácsát – hívott össze az ügy megtárgyalására. Ezzel egyrészt azt sugallta, hogy válság van, másrészt időt adott arra, hogy a kognitív méreg minél mélyebbre hatoljon az erdélyi magyar társadalom tudatába, a tiszteletbeli elnök hitele minél jobban csorbuljon. Az Operatív Tanács az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet.
Az is szabályos összeesküvésre utal, hogy Tőkés az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából összehívott ünnepi gyűlésre az utolsó pillanatban kapott meghívót annak dacára, hogy személyével egyedül képviselte az RMDSZ élén a kontinuitást. A gyűlés szervezői vélhetően arra számítottak, hogy január közepére sikerül a tiszteletbeli elnököt erkölcsileg-politikailag annyira ellehetetleníteni, hogy távol tartása az eseménytől természetesnek hasson.
Az ügy kivizsgálása után az Etikai Bizottság Nagy Benedeknek az RMDSZ-ből való kizárását javasolta az SZKT-nak, amely elfogadta a bizottság álláspontját. Nagy Benedek a kongresszushoz fellebbezett, a kongresszus pedig visszavette akizárt politikust, szankcióképpen megvonva az SZKT-tagságát. Két évvel később, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának idején Nagy Benedeket a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont.
Szertefoszló álmok
A Nagy Benedek-ügy bebizonyította: az autonómia ellenfelei és a román hatalom RMDSZ-en belüli szövetségesei a legdurvább, legetikátlanabb eszközöktől sem riadnak vissza, ha le akarnak számolni valakivel. 1994 végéig még elképzelhető volt, hogy az eladdig a két tábor között látszólag egyensúlyozó Markó Béla elnyerje az autonomista oldal támogatását, de gyászos részvétele a Tőkés-ellenes akcióban lehetetlenné tette ezt. Hogy fél évvel később mégis elnökké választották, az egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy 1995 májusában már nem az elvszerűség, a programhűség, a politikai következetesség jelölt valakit az RMDSZ elnöki tisztségének betöltésére, hanem a nyers hatalomtechnika, a gátlástalan machiavellizmus.
A Nagy Benedek-üggyel és annak a fősodor általi támogatásával a közös autonomista önépítkezés álma szertefoszlani látszott, új korszak kezdődött, amelyet a politikatörténet az „abszurd kuriózumok” rovatban fog feljegyezni.
A folytatást ismerjük: kormányzati szerepvállalás, engedménymorzsák, ismételt becsapatás, ultimátum az önálló állami egyetem ügyében, majd annak visszavonása a mindmáig létre nem hozott Petőfi-Schiller egyetem ürügyén, protokollum-politika, majd 2003-ban az RMDSZ pártosítása és leszámolás a belső választások eszméjével. Ez volt az a pont, amikor az autonomisták saját szervezetek megalakításába fogtak, mert értelmetlennek látszott az RMDSZ-en belül bármiféle autonomista utóvédharc. Ez viszont már egy mába hajló másik történet, amelyet a jelen szereplői írnak.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Akkor és most: MNSZ–RMDSZ-párhuzamok
A történelem ismétli önmagát – szoktuk hallani a kocsmafilozófia szeretett szólamát, amit többnyire felszínes párhuzamok csalogatnak elő. Tény ugyanakkor, hogy hosszú időn át önmagukat újratermelő hasonló történelmi peremfeltételek hasonló helyzeteket, szereposztásokat, állásfoglalásokat hoznak elő.
Az erdélyi magyarság Trianon óta alávetettségben él, amit csak Stockholm-szindrómás, az elnyomóval – az eredeti élethelyzetben a túszejtőkkel – azonosuló lelki-tudati sérültek tagadnak. A román hatalom következetes szándéka a helyzet pacifikálása mellett módszeresen felmorzsolni nemzeti közösségünket. Az eszköztár változatos a telepítési politikától az oktatás- és kultúrpolitikán keresztül a kisebbségi politikusok megfélemlítéséig és/vagy lekenyerezéséig. Domokos Gézát, aki három évig hátráltatta az autonómia programba vételét aligha motiválták az anyagiak, és 1993-as visszavonulása azt valószínűsíti, hogy a hatalmat sem önmagáért akarta. Esetében inkább a nem feltétlenül tudatos megfélemlítettség és a bukaresti szocializáció hozta a labanc politikai vonalvezetést, ellentétben a neptuni trióval és Markó Bélával, akik vonatkozásában sokkal esélyesebb a harminc ezüst csörgésének csábereje, ha politikai cselekvésük mögötteseit elemezzük.
Folyosói ellenzék
Visszatérve a történelmi párhuzamokra: néha hátborzongatók. Lapozgatjuk megrabolt, elnyomott közösségünk lassan százéves történelmének lapjait, a román megszállás után 27, Trianon után 25 esztendővel járunk, amikor a második világháború végeztével 1945. november 15–18 között összeül a Magyar Népi Szövetség százas intéző bizottsága. S mit látunk? Azt, hogy a közel félmilliós tagsággal bíró, magát érdekképviseletinek nevező szervezet – mely egyébként a későbbiekben a román hatalom segítségével akadályozza meg más magyar politikai erők pástra lépését – választmánya kiszolgálva a román nemzetstratégiai érdekeket, a párizsi béketárgyalások előtt olyan nyilatkozatot fogad el, mely Erdély Romániához tartozása mellett foglal állást. A jegyzőkönyv egyetlen ellenszavazatról beszél, de a visszaemlékezők szerint sem volt ennél sokkal több bátor ember, az ellenzők inkább kimentek a folyosóra. A Bányai László által előterjesztett eredeti szöveg a Romániához tartozás gondolatát explicit tartalmazta, de ez érthető okokból a küldöttekben felindulást és ellenállást váltott ki, szükség volt hát egy körmönfontabb fogalmazásra. A nyilatkozat szerint annak megszavazói tudatában vannak, „hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés.(…), nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést [...], amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel [...] Erdélyből újból háborús tűzfészket teremtene.”
Emellett az áttelepítés gondolatát is elutasították. Miközben immár 27 év tapasztalata igazolta, hogy a román féltől semmi jóra nem számíthat a magyarság, s hogy nemzetpolitikai szempontból a nemzetközi jogilag kifogásolhatatlan – egyébiránt a román fél által kért, elfogadott és végrehajtott – második bécsi döntésben meghúzott határok melletti kiállás az egyetlen, erkölcsileg és politikailag is vállalható alternatíva. Mely egyébként az MNSZ által elutasított lakosságcserével hosszú távú stabilitást is hozott volna.
Jóvátehetetlen önkéntesség
Voltak, akik életük kockáztatásával is, de vállalták az igazság kimondását. 1946. május 2-án Márton Áron püspök átadott egy memorandumot Nékám Sándornak, a bukaresti magyar misszió vezetőjének, amelyben az átadón kívül Vásárhelyi János református püspök, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ igazgatója, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetője és Lakatos István szociáldemokrata politikus többek közt leszögezik, hogy „az erdélyi magyarság felfogása szerint sem neki magának, sem pedig a magyar kormánynak nincsen joga Erdély tekintetében, amely a magyarság összességének is létfontosságú kérdése, önkéntes felajánlással területi lemondásba belemenni. Lemondást külső hatalom a magyarságra rákényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idő orvosolni fogja; az önkéntes lemondást azonban többé jóvátenni nem lehet. (…) Az erdélyi magyarság számára a román uralom alatt töltött évek bebizonyították, hogy Romániában alapvető emberi jogai nincsenek biztosítva, annak ellenére, hogy azok tiszteletben tartására Románia ismételten ünnepélyes ígéreteket tett és nemzetközi kötelezettségeket vállalt. A magyarság most már minden román politikai rendszert megismert, de tűrhető életviszonyokat számára egyik sem hozott. (…)”
A liba ára
A párhuzam kézenfekvő az RMDSZ 1996-os kormányra lépésével. Akkor az elsődleges román érdek az volt, hogy az erdélyi magyarság fogadja el Románián belüli státuszát, s azt, hogy sorsa a román jóindulaton és empátián múlik. Az MNSZ szállította is az elvárt nyilatkozatot, amire a román fél hivatkozhatott a béketárgyalásokon.
Egyértelművé vált 1989 után: az erdélyi magyarság egyetlen esélye egy megmaradást és gyarapodást szavatoló létkeret megteremtése, ha sikerül nemzetköziesíteni az erdélyi kérdést, ha sikerül elérni a nemzetközi rendezést. E politika három év késéssel vált konszenzusossá, 1992. október 25-én a Kolozsvári Nyilatkozattal, majd 1993. január közepén a brassói kongresszus alapszabályzat- és programmódosításával. A stratégiát előbb a neptuniak torpedózták meg 1993. júniusában, midőn a román érdekeknek megfelelően hitelesítették az etnosoviniszta román hatalmat a nemzetközi közvélemény előtt, majd ez a politika vált általánossá a kormányzati szerepvállalással.
Az RMDSZ SZKT 1996. november 28-án még létszámában is az MNSZ IB-t idézte, amikor szabad kezet adott a testületet kész helyzet elé állító, puccsszerűen eljáró Operatív Tanácsnak arra, hogy kormányzati megállapodást kössön a román választások győzteseivel. Két tartózkodás mellett csak három ellenszavazat akadt ezúttal is. (Tartózkodott Toró T. Tibor és Sógor Csaba, a döntés ellen szavazott Csapó József, Katona Ádám és e sorok írója.) Sokaknak, akárcsak 1945. november 18-án, a háromnapos gyűlés utolsó napján ismét hirtelen a folyosón akadt dolguk. Pedig miként Márton Áron 1945-46-ban, 1996-ban is volt egy bátorsága révén ismertté vált püspök, Tőkés László, aki rámutatott a tervbe vett kormányzati kaland kockázataira és feltételekhez kívánta kötni az RMDSZ „hitelesítő bélyegének” kiadását. Őt Markó Béla azzal szerelte le, hogy a jó alkusz nem mondja meg előre a liba árát.
Végtelen játék
A folytatás ismert. A kezdeti megengedő Petru Groza-i politikának – amely hibáiról híven tanúskodnak Márton Áron memorandumai – vége szakad, a kommunista Románia a legkeményebb elnyomást hozza a magyarság számára, az MNSZ előbb önálló akarat nélküli kommunista bábszervezetté válik, majd feloszlatják.
1996 után pedig a kormányzati szerepvállalással lehetetlenné válik Románia EU-csatlakozása előtti bizonyítási kényszer kihasználása, a nemzetközi fórumok képviselői pedig örömmel veszik tudomásul, hogy nincs szükség egy koszovóihoz hasonló rendezésre Székelyföld esetében, hiszen a magyarnak mondott s a magyar szavazók által hitelesített érdekképviseleti szervezet kormányon van. A libát pedig, mint tudjuk, ingyen adták oda, még koalíciós szerződés sem született az RMDSZ programjának végrehajtásáról. A magát magyarnak, demokratikusnak és szövetségnek nevező zsákmánypárt azóta sem kéri meg a liba árát, sőt az üzletkötés puszta tényéből hasznot húzva, a portékát minden adódó alkalommal ár alatt tukmálja rá a vevőre. Mindeközben a libatulajdonosnak – a választónak – azt magyarázza, hogy jobb üzletet nem lehetett kötni, s reméli, hogy továbbra is őt bízzák meg a vásározással. Meddig lehet még játszani ezt a játékot?
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szakad az RMDSZ–PSD-érdekházasság?
Négy hónap elteltével szétszakadni látszik a román kommunista utódpárt és az RMDSZ koalíciója. A két szervezet konfliktusának kiváltó oka, hogy Románia az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be az RMDSZ-nek az EB ellen indított perébe. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) keretében létrehozott polgári bizottság – amelynek alelnöke az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor – Minority Safe Pack néven tavaly benyújtott egy javaslatcsomagot, amely egy sor kisebbségvédelmi intézkedést javasol az Európai Unió számára az oktatási, kulturális szférától egészen a médiaszabályozásig. Ennek nyilvántartásba vételét az EB tavaly ősszel elutasította. Az RMDSZ pedig nagyon helyesen perre vitte a dolgot.
A perbe eddig Szlovákia és Magyarország lépett be, mint sejthető, előbbi az EB, utóbbi az RMDSZ oldalán. Kelemen Hunor joggal felháborodott, és tartja abszurdnak a helyzetet, hogy a kormány tagjaként az RMDSZ perben van önmagával. Mivel a román fél aligha lép vissza, Kelemen választhat: vagy kilép az általa vezetett szervezet a kormányból, vagy kínos magyarázkodásba kezdhet az elvtelen kormányon maradást és az újabb következetlenséget indokolandó.
Árulások listája
A helyzet az, hogy midőn az RMDSZ csúcsvezetői 1996 legelején úgy határoztak, hogy kormányra viszik a szervezetet, bárki is légyen az év őszén esedékes választások győztese, nemcsak távlati céljaikat adták fel, nemcsak az autonómia elérését tolták ki a beláthatatlan jövőbe, nemcsak a legfőbb politikai eszközükről, a külpolitikai nyomásgyakorlás lehetőségéről mondtak le, de beléptek egy olyan játékba, ahonnan a jelek szerint nincs kilépés.
Ez már 1997 végén látszott. Akkor történt a kormányzati partnerek első árulása, midőn az előzetes ígéretekkel ellentétben a parlamenti többség úgy határozott, hogy a magyar iskolákban románul kell tanulni a történelmet és a földrajzot. A látványos szószegést követő Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésén többen is azt követelték, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. A vitát Markó Béla felszólalása zárta le, aki szokatlanul magas hangfrekvenciával, indulatosan utasította vissza az ötletet, és érvelés helyett szónoki kérdések sorozatát tette fel. „Attól lesz magyar egyetemünk, hogy kilépünk a kormányból?” – kérdezte, majd ugyanezt a kérdést, ugyanezekkel a szavakkal megismételte még jó néhányszor, további jogos követeléseinkkel kapcsolatban.
Nos, bizonyos, hogy önmagában a kilépéstől – ha azt nem követi radikális változás a politikai vonalvezetésben – nem lehet remélni helyzetünk jobbra fordulását. De a bennmaradástól sem. És e kérdéssorozatot mindig fel lehet tenni, akár arra hivatkozva, hogy jobb a közhangulat, ha az RMDSZ kormányon van. Bár az utóbbi hónapok történéseit – a Wass Albert-könyvek elkobzása, az író magánterületen felállított szobrának karhatalommal történő eltávolítása, a székely zászlók elleni hajsza, a nagyváradi magyar konzulátus felállításának visszautasítása – elnézve, ebben sem lehetünk biztosak. A konzulátusok ügye amúgy is a Ceauşescu-kort idézi, amikor centrális kérdés volt, holott „európai” „demokratikus” országok között a legtermészetesebb lenne, hogy annyi konzulátust nyisson Magyarország a szomszéd államokban, amennyit célszerűnek lát és képes fenntartani. Érhető volt magyar fél megütközése, hiszen a negatív üzenetküldésen kívül semmilyen ésszerű ok nem szólt a döntés mellett.
Markó–Neptun egységfront
Természetesen azoknak lett igazuk, akik előre megmondták, hogy a kormányban maradás nem hozza meg a gyümölcseit: 1998 nyarán nemhogy a Bolyai-egyetemet nem sikerült helyreállítani, de a román törvényhozás olyan határozatot fogadott el, miszerint nem lehet egyáltalában olyan állami egyetemet létesíteni Romániában, melynek ne lenne román tagozata is. Az RMDSZ válaszképpen 1998. szeptember 5-én ultimátumot fogadott el, amelynek értelmében kilép a kormányból, ha szeptember 30-ig nem teremtik meg az önálló állami magyar egyetem létrehozásának jogi feltételeit. Bár a kormány semmilyen érdemi lépést nem tett az ügyben, az RMDSZ nem lépett ki, hanem azzal a korábban maga által is elutasított javaslattal jött, hogy a kormány fogadjon el határozatot a Petőfi–Schiller egyetem létrehozásáról.
Így is lett, majd a magyar–német egyetemre való hivatkozással a csúcsvezetés rávette az SZKT-t arra, hogy október 3-án szavazzon saját, egy hónappal korábbi határozata ellen és vonja vissza az ultimátumot. Egy füst alatt azt is megszavaztatta, hogy a továbbiakban az Operatív Tanács kezében legyen a döntés hasonló helyzetekben. Vagyis az SZKT kezéből feles többséggel kivettek egy olyan döntéskört, amelynek ügyében az SZKT is csak kétharmaddal dönthetett! Ezzel a Markó–Neptun egységfront függetlenítette a kormányzati szerepvállalás, koalíciós egyezkedések, ultimátumok, szövetségkötések kérdéskörét az SZKT-tól. Attól a fórumtól, amelyben még jelen volt a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, vagyis azok az autonomista képviselők, akiknek nagy része 2003-ban, miután az RMDSZ-kongresszusi határozatok szintjén számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter programjával, saját szervezetek alakításába fogott. A Petőfi–Schiller egyetemről pedig azóta sem hallottunk, egyetlen pillanatig sem vette komolyan sem a román kormány, sem az RMDSZ, a kormányhatározat csak az SZKT „beetetéséhez” kellett. Így biztosítva volt a zavartalan közös kormányzás, de az is, hogy az RMDSZ látványos meghátrálása után semmilyen érdemi eredményt nem ért el abban a ciklusban.
Mindent előlről
Nagyrészt a bennmaradásnak volt „köszönhető”, hogy a szövetség azóta is képtelen kiszabadulni a hatalom bűvöletéből. S persze ennek a meghátrálásnak, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök – átvéve a román propaganda akkoron több mint félévtizedes szlogenjét – megfogalmazta emlékezetes mondatát: „Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést.” Amit később többen átvettek, s ma már Európa-szerte elfogadott. Károsabb üzenetet nem lehetett küldeni a külvilág felé. Ahelyett, hogy Koszovóhoz hasonló nemzetközi rendezést kérjünk, mindenkinek azt üzentük, hogy mi „otthon” elintézünk mindent, a kisebbségi kérdés belügy, hogy románok és magyarok építik a bizalmi légkört, ahogy a neptuni tárgyalásról szóló New York Times tudósításának címe is állította.
Érdekes lenne, ha ebbe a külügyminiszteri gesztusba törne bele az RMDSZ bicskája, ez jelentené a koalíció felbomlásának apropóját. Ami lehet akár miniszteri partizánakció is, mint Kelemen állítja. Akárcsak az az impertinencia, amellyel Titus Corlăţean ismét üdvözölte a trianoni döntés évfordulóját, ráadásul olyan szöveggel, hogy e szerződés „Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette”. Sajnálatos, hogy e kérdéssel kapcsolatban egyetlen erdélyi magyar szervezet sem nyilatkozott, pedig ha mi nem igazítjuk ki a román külügyminiszter vaskos történelmi tévedéseit, más aligha teszi meg helyettünk.
Ceterum censeo: fel kell hagyni a neptuni ihletettségű politizálással, a román hatalom kegyeinek keresésével, és magyar érdekeken alapuló, távlatos politizálásba kell fogni. Akkor is, ha 25 év alatt megannyi történelmi esélyt szalasztottunk el, akkor is, ha a modellértékű román kisebbségpolitikának RMDSZ-segítséggel felépített hamis mítoszát kell majd lerombolni elsőként. Akkor is, ha a gyors sikerre sokkal kevesebb esélyünk van, mint Románia EU-csatlakozása előtt.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az egység újabb ideje
Véget ért a Mikó-ügy, legalábbis annak romániai szakasza. Bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: a román igazságszolgáltatás alkalmatlan rá, hogy ellássa a bírói hatalmi ágnak egy demokratikus államban betöltött szerepét. Hogy a jog betűjének jegyében és az igazságosság szellemében kimondja a végső szót vitás kérdésekben. Mert a Mikó-ügyben hozott ítélet, amely elorozza a kollégiumot jogos tulajdonosától, a jog szerint eljáró bizottság tagjait pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéli, nemfelel meg sem a törvény betűjének–akit az ügy jogi részletei érdekelnek, alaposan felkészülhet a témából a www.13020.ro honlap monografikus, alapos tájékoztatásának köszönhetően –, sem az igazságosság szellemének. Azt üzeni, amit az említett honlap fejléce is rögzít: „bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak”. Kelemen Hunor megfogalmazásában: veszélybe került mindaz, amit az RMDSZ húsz év alatt elért.
Alku és jog
Nos, e kitétellel már lehetnek vitáink. Mert nem most került mindez veszélybe. Bírói tévedésnek számító ítéleteket eddig is hoztak. A román állam Erdély megszállása óta az igazságszolgáltatást használja gátlástalanul a magyarság megfélemlítésére, és ebben az 1989-es esztendő sem jelentett változást. Elég csak a zetelaki, oroszhegyi és kézdivásárhelyi elítéltekre utalni, amikor a székelységre nem alkalmazták a forradalmi cselekedetek vonatkozásában meghirdetett általános amnesztiát. A meglincselt milicistákkal nyilvánvalóan nem románságuk miatt végzett a felbőszült tömeg, hanem a Ceauşescu-korszakbeli kegyetlenkedéseik miatt. Erről világosan tanúskodik, hogy másutt is előfordult, hogy a forradalmi erőszak vetett véget a rendfenntartó erők túlkapásokról híres tagjai életének, de a meglincseltek között akadt magyar is, ugyanakkor a tisztességesen viselkedő román rendőröknek nem esett bántódásuk.
Hasonló a vásárhelyi pogrom ügye is. Ott a titkosrendőrség a román ortodox egyházzal közösen uszította a vásárhelyi magyarságra a feltüzelt és félrevezetett görgényvölgyi román parasztokat, majd a román bíróság a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélte el koncepciós perekben, sok esetben lábbal tiporva az eljárásjogot. A Mikó-ügy tehát csak egy ebben a sorban. Nehezebb a szőnyeg alá seperni, mint a korábbiakat, és kényelmetlenebbül érinti az RMDSZ vezetését, hiszen épp a közel húsz esztendeje folytatott politikája értelmét kérdőjelezi meg. Precedens értékű ügyről van szó, amely negatívan befolyásolhatja a visszaszolgáltatásra váró több száz egyházi ingatlan sorsát, hogy a már visszaszolgáltatottak újraállamosításának lehetőségéről ne is szóljunk.
Visszatérve Kelemen Hunor kijelentésére: a „veszélyt” az jelentette, hogy az RMDSZ vezetése feladta a közjogilag körbebástyázott kollektív jogokért folytatott harcot, feladta az önálló magyar érdekű külpolitikát, feladta az autonómiaprogramot, politikáját az engedmények kialkudására korlátozta. Volt politikai elemző és jogász – például Borbély Imre és Tamás Sándor – a kilencvenes évek első felében írt tanulmányaiban rámutat a jogok és engedmények közti különbségre. Az alkotmányjogi szinten kodifikált közjogi státust, amely egyben a perspektivikus fennmaradás reményével kecsegtet, nem lehet egyetlen bírói döntéssel megvonni – ellentétben a bármikor eltörölhető engedményekkel. Ezért kellett volna erre összpontosítania az RMDSZ-nek az utóbbi negyed évszázadban, nem pedig a kisstílű bukaresti alkudozásokra.
Iránykeresés
Nem most, hanem 1996. november 28-án került veszélybe a magyar jövő, amikor az RMDSZ SZKT zöld utat adott az alapszabályzat megtiprásával, puccsszerűen eljáró Operatív Tanácsnak arra, hogy mindenféle feltételrendszer nélkül folytasson koalíciós tárgyalásokat a román választások győzteseivel. Ettől kezdve nem lehetett az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére, a koszovóihoz hasonló nemzetközi rendezés kikényszerítésére összpontosítani. Izsák Balázstól Tőkés Lászlóig valamennyi, Nyugatot megjárt autonomista politikus elmondhatja, mekkora kárt okozott e lépés a külpolitika síkján. Egyik oldalról, ha a székelység területi autonómiaigényével keresték meg a különböző nemzetközi fórumokat, a logikus válasz az volt, hogy az erdélyi magyarság által demokratikus választásokon masszívan támogatott RMDSZ kormányon van, másrészt a kormányzati szerepvállalás teremtette meg a modellértékű román kisebbségpolitika hamis mítoszát. Érdemes leszögezni, hogy Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke is elismerte: a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ lemondott az önálló külpolitika eszközéről.
Álságos most meglepődést színlelni. A helyes útra visszatérni viszont soha nem késő. Vannak, akik ezt meg is hirdették az RMDSZ-en belül. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester radikális hangütése teljesen indokolt, s ha ezt az RMDSZ hivatalos politikává emelné, a nemzeti autonomista tábornak erkölcsi kötelessége lenne azt támogatni. Mint ahogy közösen tüntetett valamennyi erdélyi magyar szervezet az Igazság napján, s mint ahogy közösen léptünk fel a Székelyföld területi autonómiája érdekében a Székelyek Nagy Menetelésén is, amelyet valamennyi, magát magyarnak mondó politikai erő támogatott, leszámítva Markó Bélát és Gyurcsány Ferencéket. S még akkor is ezt kell tenni, ha tudjuk, hogy az RMDSZ egyéni és klikkérdekekben gondolkodó, érték- és ideológiamentes képviselői, akik idén nyáron a kormányból kilépni akaró elnököt, Kelemen Hunort azzal alázták meg, hogy őt mondatták le miniszterelnök-helyettességről, de a szervezetet kormányon tartották, nem fognak belenyugodni a politikai irányváltásba. Már egyáltalán, ha sor kerül politikai irányváltásra.
Valóságkampány
Sajnos az utóbbi 18 évben nemcsak a nemzetközi tényezők pipálták ki az erdélyi kérdést a román nemzetstratégiai integrációs érdekeket kiszolgáló, a román vezetést külpolitikai nyomás alá helyezni nem akaró RMDSZ vezetés politikájának köszönhetően. Az RMDSZ-elit is kontraszelektálódott, klientúra- és patronázselv kezdett működni, a legitimáció nem alulról felfelé épül, hanem a lojalitáselvű kontraszelekció mentén felülről lefelé. A vezetés megkapja ugyan az alternatívanélküliség gondolatát és – a parlamentből való kiesés rémképét ügyesen sulykolva – a választásokon a magyar szavazatok többségét, innen viszont maga sáfárkodhat a román és a magyar állam által az erdélyi magyar közösségnek címzett forrásokkal, szabadon alakíthatja a szervezeten belüli nomenklaturális viszonyokat. Nem azoknak kedvezve, akik közösségszervezésben jól teljesítenek, hanem akik megfelelően kiszolgálják a vezetést.
Felettébb csekély az esélye az alapvető irányváltásnak, a brassói útra való visszatérésnek, de ha mégis sor kerül rá, az erdélyi magyar egység „demagóg” jelszava ismét hatékony fegyverré válhat. Egységbe tömörülve kellene hangunkat hallatni, felhívni a nemzetközi közösség figyelmét a velünk megesett jogtalanságokra.
Természetesen e valóságkampány nem szorítkozhat a Mikó kollégium ügyére. Szólni kell elpusztított műemlékeinkről, beolvasztott, ledöntött szobrainkról, a vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanokról, a csángók anyanyelvi oktatásának és misézésének problémáiról, az erőszakos ortodox terjeszkedésről, a székely zászló elleni harcról, a könyv- és pólóelkobzásokról, Wass Albert-megemlékezések szervezői ellen indított, szólás- és gondolatszabadságot meggyalázó eljárásokról. Egyszóval arról a módszeres román önkényről, amely nemzeti közösségünk életerejének megtörésére és a homogén román nemzetállam megteremtésére irányul. S mindezen törekvések egyetlen ellenszeréről: a többszintű autonómiáról.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Bárányi Ferenctől
Megrendülten fogadtuk a hírt: elhunyt dr. Bárányi Ferenc temesvári aneszteziológus, író, az RMDSZ parlamenti képviselője (1990–2000), a Szövetségi Operatív Tanács tagja (1995–1997), a Szövetség első egészségügyi minisztere. 
Dr. Bárányi Ferenc Nagyszentmiklóson született 1936. május 13-án. 1959-ben végezte el a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, de kommunistaellenes tevékenysége miatt két évig nem államvizsgázhatott. Moldva és a Bánság különböző vidékein dolgozott gyakornokként és szakorvosként, majd Temesváron volt főorvos. Az 1989-es rendszerváltás után az RMDSZ temesvári parlamenti képviselőjeként tevékenykedett, 1996 és 1998 között Románia egészségügyi minisztere is volt. Íróként az 1974-ben megjelent Mindenki háziorvosa több kiadást is megért, legutóbbi kötete, a Boldogság délibábja Aradon jelent meg.
Azzal a reménnyel hajtunk most fejet gazdag életpályája előtt, hogy közösségi elkötelezettségét méltó módon át tudjuk örökíteni az új nemzedékekre.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)