Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
RMDSZ Arad Megyei Szervezet [és különböző testületei]
228 tétel
2015. február 6.
Kényes magyar-kérdések terítéken
Kovács Péter főtitkár értékelője
Ígéretünkhöz híven, külön írásban közöljük az Aradon tartózkodott Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelőjét, amit az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésén tartott pénteken este. Amint előrebocsátotta, néhány múltbeli, jelenlegi, illetve jövőbeli kihívást kíván közelebbről megvilágítani.
Tavaly márciusban, a szövetség igen nehéz döntést hozott, amikor a baloldali párttal lépett kormánykoalícióra. Az SZDP-vel 2000–2004. között volt egy igen tartalmas és eredményes parlamenti együttműködés, akkor viszont az RMDSZ nem volt közvetlenül kormányon, nem voltak miniszterei, államtitkárai. Végül is belevágtak, de a koalíció eléggé fogcsikorgatva működött. Őszintén megítélve, ebben az időszakban volt az EP, illetve az államfő választás kampánya, de nemzetiségi, vagyis magyar ügyekben nem igazán tudtak előre lépni, eredményeket felmutatni. Más finanszírozási ügyekben kisebb lépéseket tudtak tenni. Jól szerepeltek az EP-választáson, ahol megőrizték a magyar képviseletet, majd előzménytelenül belefutottak egy olyan államfőválasztásba, ahol nem csak az RMDSZ jelöltje volt az egyedüli magyar jelölt. Az első fordulóban látható volt a belső magyar eredmények közötti különbség, hiszen azt az RMDSZ 86:14 arányban nyerte meg. Tehát úgy igazolódott vissza, hogy az aktív magyar szavazók körében a voksok 86%-át sikerült megszerezni, ami nagyon fontos, az eredményhez minden megyei, illetve helyi szervezet hozzájárult. A második fordulóban viszont nem az volt a meglepetés, hogy a magyarok hány százaléka szavazott Iohannisra, hiszen érezhető volt, tudták, hogy a magyarság 75-80%-a rá fog szavazni. A meglepő az volt, hogy megjelent egy 25-35 év közötti társadalmi réteg, amelyről a politikai pártok és szervezetek nem is tudták, hogy elektori szempontból léteznek. Ez a társadalmi réteg ugyanis közvetlenül 1989 előtt vagy után született, számukra teljesen természetes, hogy köztéren van a Szabadság-szobor, akkor kel át az országhatáron, amikor akar. Természetes, hogy anyanyelvén tanulhat az óvodától az egyetemig, természetesek a kétnyelvű feliratok. Tehát nem érzik, mit veszíthetnek az által, ha elveszítjük a magyar képviseletet az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Megjelent tehát egy olyan réteg – és itt a magyarokra fókuszálunk –, amivel valamit kezdeni kell. Az elnökválasztás előtt az RMDSZ kilépett a kormányból és annak ellenére, hogy az elnökválasztás második fordulójában nem arról döntöttünk, ki fog kormányozni Romániában, nem az RMDSZ szerepvállalásáról döntöttünk, annak ellenére, hogy a második fordulóban az RMDSZ mindenkinek a belátására bízta, kire szavaz, a magyarság szavazatai által kinyilvánított vélemény alapján a vezetőség eldöntötte: a következő időszakban a szövetség nem marad a kormányban! A rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt először lépett úgy ki a kormányból, hogy azt nem buktatták meg, hanem saját döntésük következtében tették. Hogy jó döntés volt-e vagy nem, azt most nem tudják megmondani, de a 2016-os parlamenti választásokon ki fog derülni. Azzal együtt, hogy az RMDSZ az eltelt 25 évben állandóan a politikai párbeszédre alapozva, vagyis a maguk 6-7%-ához sikerült még szerezni 43-44%-ot az eredményességéhez, decemberben azzal kellett szembesülnie, hogy valakik azt próbálják elhitetni róluk, hogy terrorista szervezet. Bizonyára tudják, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az SZKT-n elmondott üzenete miatt a Terrorizmus Ellenes Ügyészség elkezdett vizsgálódni, hogy a kijelentése nem hozható-e összhangba a terrorizmussal, az erőszakra történő bujtogatással, ami nagyon veszélyes dolog. Felolvasta a mondatot, ami miatt nem csak Antal Árpádot, hanem az RMDSZ-t is kivizsgálják: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa a helytartóját: ne provokálják az erdélyi magyarokat, mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. Ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban.” Tehát ez az a mondat, ami miatt valakinek érdeke volt, hogy az RMDSZ közé betolja a terrorizmus felhőjét.
Koncepciós perek?
Mindenki számára világos, hogy ebből nem lehet egy bárkit is elítélő törvényszéki döntés, de valakinek érdeke, hogy az RMDSZ kapcsán lebegtesse a terrorizmus felhőjét. Nagy Zsolt esetéből kiindulva azonban, semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen Nagy Zsolttal kapcsolatban semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Két ember telefonon, angolul arról beszél, hogy majd megkeresik Nagy Zsoltot, akivel ezt és ezt fogják megbeszélni. Semmiféle bizonyíték nincs, hogy a jelzett beszélgetés Nagy Zsolttal megtörtént volna, vagy az, bármilyen törvénytelenséget tett volna. Ugyanakkor a Román Államot 1 lej kár sem érte, hiszen a Posta privatizációját még nem indították el. Tehát egyetlen lej kár, illetve egyetlen lej csúszópénz átadása sincs bizonyítva, közben a Nagy Zsolt védelmében megszólalni óhajtó tanúkat meg sem hallgatta a román igazságszolgáltatás. A vérlázító per 9 éve folyik, ezalatt Nagy Zsolt minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ártatlan, de lehet, mégis bezárják. A következő 4 évben viszont börtönben fekhet le azzal a tudattal, hogy ártatlan. Ugyanakkor olyan társadalmi kivetítése is van, hogy a romániai közvélemény örül annak, hogy végre, még egy politikust elkaptak, mert ugye, a politikusok csalnak, lopnak, gazemberek, akik a polgárok hátán gazdagodtak meg. Európa tapsol a folyamatnak, hogy végre volt minisztereket is elítélnek, ráadásul nagy számban ítélik el a csúnya, gazember politikusokat. Ha viszont megnézzük Nagy Zsolt és Markó Attila esetét, feltehetjük a kérdést: milyen országban élünk? Valakiknek érdeke, hogy magyar embereket RMDSZ-es politikusokat is elítéljenek. Markó Attilát egy olyan ügyben akarják rácsok mögött kivizsgálni, ahol ott sem volt az ominózus kárpótlás ügyében született döntés meghozatalakor, de be akarják zárni egy bizonyos időre, amíg az ügyet kivizsgálják.
Amikor azt mondjuk, hogy be akarnak feketíteni bennünket, a romániai magyar közszolgálati médiában megjelenik egy olyan hír, miszerint az RMDSZ döntéseit Budapesten hozzák. Gondolkozzunk el, kinek az érdeke ilyen híreknek a terjesztése? Meggyőződésem, hogy ezek nem véletlenek, hanem tudatosan irányított dolgok, csak ne kérdezzék meg, hogy ki áll mögöttük? Nem a kormány vagy a miniszterelnök, mert azok túl gyengék ehhez. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok ilyen tervszerűen, rövid határidő alatt követik egymást.
Újratervezni a politizálást
Tehát ilyen környezetben élünk, de a legnagyobb kihívás talán a választási törvény lesz, mert ha az nem biztosít arányos képviseletet, vehetjük a kapunkat, kivonulhatunk a politikából. Tehát csak olyan választási törvényt tudunk elfogadni, amely arányos képviseletet biztosít. Ha az RMDSZ 6%-ot ér el a választásokon, az 6-os képviselet is legyen. Ennek a biztosítására van elképzelésünk is: a mandátumok 65%-a egyéni választókerületekben, míg 35%-a egy országos kompenzációs listán találna gazdára. Tehát minden szavazó kétszer pecsételne: egyszer az országos listára, egyszer az egyéni választókerület jelöltjeire. Ugyanakkor támogatjuk egy kisebb parlament létrehozását a mostani katasztrofális állapot helyett, amikor a képviselők száma ahelyett, hogy csökkent volna, 120-szal növekedett. Támogatjuk a 300 fő plusz a kisebbségek képviselőiből álló képviselőház, illetve a 100 fős szenátus alakulását. A szenátusba minden megye 2-2, továbbá minden bukaresti kerület is 2-2 szenátort küldhetne. Az önkormányzati választások tekintetében támogatjuk az egyetlen fordulóban megválasztandó polgármesterek változatát, hiszen ezzel a szórványban is van esélyünk polgármestert választani. A megyei tanácsok elnökeinek a megválasztása lehet a jelenlegi módszer szerint, vagyis, hogy névre szavazzanak, vagy a megyei tanács válassza meg a saját tagjai közül.
Kelemen Hunor szövetségi elnök decemberben jelentette be a politika, célok megváltoztatása nélküli újratervezésének a szükségességét, ezért a kongresszusig azt kell kitaláljuk: tartalmilag mit jelent az újratervezés? Ez azért is szükséges, mert megjelent egy olyan politikai réteg, amely képes egy választás eredményét eldönteni. Nem tudjuk, milyen elvárásaik vannak, mennyire fontos számukra az etnikai szempont. Azt az államelnök-választáskor láthattuk: az etnikai szempont nem fontos. Tehát új témákat és tartalmakat kell bevonnunk az RMDSZ politikájába. Ha a fiatalokat nem, hát az újgenerációs értelmiségieket sem tudjuk megszólítani. Ha őket nem sikerül megszólítanunk, komoly gondjaink lehetnek a céljaink elérésében. A kongresszus az a nap lesz, amikor strukturális, de tartalmi változtatásokat is hoznunk kell a munkánkba. Ha sikerrel tesszük, nem csak a soron lévő választásokra, hanem akár a következő 20 évre is kihathat. Ami a költségvetést illeti, Bukarestben született egy döntés, hogy hova, mennyi pénzre van szükség. Mivel mi őszintén gondoljuk a decentralizációt, e gyakorlat elvben ellenkezik a felfogásunkkal, mert egy-egy helyi tanács szintjén sokkal jobban tudják, hol mire van szükség. A Bukarestben hozott döntés szorosan összefügg a PSD-ben tervezett tisztújításokkal. Vagyis. oda adnak pénzt, ahol nekik a legelőnyösebb.
Kovács Péter értékelőjét abban a hitben fejezte be, hogy április 17–18-án meghozzák a megfelelő döntéseket, amelyeket majd közösen, sok munkával végrehajtanak, a romániai magyar közösség érdekében.
A hozzá intézett kérdésekre válaszolva, Kovács Péter a veterán tisztségviselőkkel kapcsolatban kifejtette: Frunda Györgynek nincs tisztsége az RMDSZ-ben, de gyakran a nevében nyilatkozik. Markó Béla és Borbély László bejelentették, hogy tovább nem vállalnak tisztséget, míg egy veterán – akit nem óhajtott megnevezni – nem vonul vissza. Az ártatlanul elítélt magyaroknak a legjobb ügyvédeket kereső igényre elmondta: az ország legjobb, román ügyvédeit fogadták meg, de az ítélet nem rajtuk múlott. Természetesen, fellebbeznek az európai fórumokhoz – hangzott el a Kovács Péter RMDSZ-főtitkár által tartott politikai értékelőn.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 23.
Sajtóértekezlet az újratervezés jegyében
Tegnap az RMDSZ Arad megyei szervezetének a székházában 10 órától megszervezett sajtótájékoztatón Bognár Levente megyei elnök és Faragó Péter ügyvezető elnök köszöntötték az írott és elektronikus média képviselőit.
A megyei elnök előrebocsátotta: az értekezleten a sajtó közvetítésével tájékoztatni kívánják a közvéleményt az RMDSZ XII. Kongresszusának fontosabb eseményeiről, határozatairól, a megyei szervezetnek a legutóbbi értekezlet óta folytatott tevékenységéről, illetve a június 6-ára tervezett megyei tisztújító küldöttgyűlés előkészületeiről.
Az országos kongresszuson Arad megyét 20 tagú küldöttség képviselte, amelynek tagjai közreműködtek a Szövetség Alapszabályzatának és Programjának az elfogadásában. Érdekességnek számít, hogy megszűnt a politikai alelnöki tisztség, illetve a főtitkári tisztség ügyvezető elnöki megbízatásra változott. Miután érintette Kelemen Hunornak a Szövetség elnöki tisztségében történt megerősítését, az újraszervezés jegyében a kongresszus második munkanapján hozott fontos határozatokra tért ki. Ezekben tisztázták: a célok nem változtak, az elérésük módjait azonban a közösség elvárásaihoz kell igazítani. Közöttük fontos a romániai gazdasági és pénzügyi politika módosítása, miszerint a gazdasági fenntarthatósággal párhuzamosan, új munkahelyeket kell létesíteni; az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának a csökkentése; az életszínvonal folyamatos növelése a romániai magyar munkaerő itthon tartása céljából. Ugyancsak fontos a családok támogatása, a társadalmi középosztály megerősítése, a családok az idősek és a fiatalok életminőségének javítása, a hátrányos helyzetű családok és személyek felkarolása, adócsökkentés a nagycsaládokat eltartó szülőknek, a minimálbér 1500 lejre való emelése, a közszolgáltatások forgalmi adójának csökkentése, az alapvető élelmiszerek forgalmi adójához hasonló szintre, az őshonos nemzeti kisebbségek önazonosságának, nemzeti kultúrájának EU-szinten történő szavatolása a törvényes autonómiakeretek biztosításával, amit az RMDSZ 10 pontban foglalt össze; a nők a karrierjének előmozdítása, a döntéshozatalba való nagyobb mértékű bevonásukkal. Lényegesen fontos a Szövetség elképzelései között a fiatalságnak a közéletbe, a politikába való bevonása, a staféta átadása.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök az utóbbi 2-3 hónapban a megyei szervezet tagszervezeteiben lezajlott tisztújító közgyűléseket értékelve kifejtette: Aradon a 9 kerületi szervezetben megtartották, vidéken 26 tagszervezetben ejtették meg, míg 5-6 helyi szervezetben a közeljövőben tartják meg a tisztújító közgyűléseket. Eddig 7 tagszervezetben választottak új elnököt, de több helyen fiatalították az elnökséget. A tisztújítások rendkívül fontosak a jövőre esedékes helyhatósági választásokra való felkészülésben. Biztató jelnek tartja a közgyűléseken megnyilvánult magas részvételt, azokon részt vettek a helybeli pedagógusok, községi elöljárók is. Mindez azt igazolja, hogy az emberek nem untak bele a politikába, bele kívánnak szólni a jövőjük alakításába. Ezzel párhuzamosan előkészítik a június 6-ára tervezett megyei tisztújító küldöttgyűlést, amire az elnök és a vezetőség megválasztása mellett, az országos szervezetben történt alapszabályzat- és programmódosítás miatt, a megyei szervezet hasonló dokumentumaiban is várhatók bizonyos változtatások.
A taglétszámra, a fiatal, illetve a hölgy tagok arányára vonatkozó kérdéseket követően az után is érdeklődtek Bognár Leventénél, hogy megpályáz-e még egy mandátumot? Az elnök kifejtette: a kongresszus is az újratervezést a fiatalságra alapozta, ezért maga két mandátummal a háta mögött úgy érzi, eljött a fiatalítás ideje. Faragó Péterre mutatva annak a reményének adott hangot, hogy kellő felkészültsége birtokában ő is megpályázza a tisztséget. Természetesen, az adott határidőig a tagok közül bárki benyújthatja a pályázatát. Újabb újságírói kérdésre, miszerint a magyarul tanulni óhajtó románoknak biztosítanak-e lehetőséget a nyelv elsajátítására, Bognár Levente kifejtette: ha igénylik, természetesen megszervezik a magyar nyelvtanulás leghatékonyabb módját. Mivel az általában kötekedő újságíró hiányzott, ezúttal elmaradtak a kényelmetlen kérdések.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 11.
Haverok, buli, majális
Általános jókedv jellemezte a szombati napot, legalábbis a magyarság köreiben. A délelőttől éjjelig tartó mulatság oka nem más volt, mint az Aradi Magyar Majális, melyet szokáshoz híven a városligeti gokartpályán rendeztek meg. A rendezvény főszervezője az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, fő támogatói pedig Arad Polgármesteri Hivatala és az Arad Városi Művelődési Központ.
Miután Bognár Levente, Arad alpolgármestere megnyitotta a majálist, a „reggel” (a programban volt egy kis csúszás, mert a reggel mindenkinek máskor van) tornával kezdődött. Zumbával, pontosabban. Kicsiknek, nagyoknak, időseknek. Lényegében bárki csatlakozhatott, aki úgy érezte, hogy mozogna egy kicsit. De ez csak a bemelegítés volt. A színpadot elfoglalta a Meteor együttes, amely a talpalávalót húzta egész délután, majd megkezdődtek a játékok: gyermek- és családi vetélkedők, kötélhúzás, sörivás, bográcsfőzés, táncbemutató stb.
A torna után rögtön a csoportos/családi vetélkedő kezdődött, ahol szükség volt két 10 év alatti és két 10 év feletti gyerekre (egy fiú és egy lány mindkét korosztályban), egy szülőpárra, valamint egy nagyszülőpárra. Ők felváltva vezettek labdát, futottak ugrókötéllel, és csináltak egyéb, a szervezők által kitalált dolgokat, melyek viccesek, kihívóak és érdekesek voltak a nézők számára is. A csapatok nem egymás ellen küzdöttek, de hogy érdekesebb legyen, két csapat játszott egyszerre. Ami számított, az az idő volt. És a leggyorsabbak a gájiak voltak.
A röplabdában Újarad bizonyult a legjobbnak, ezzel egyfajta revanst véve az előző versenyen elért harmadik helyért. A verseny pedig így folyt tovább. Mindeközben már jócskán főttek a bográcsosok is: a pálya megtelt füsttel és illatokkal, közben a látogatók száma is egyre gyarapodott. A gyerekeknek felállítottak egy akadálypályát, volt kerékpárverseny a nagyobbaknak, kézműves foglalkozás a kisebbeknek, a BÁBIKA játszósátránál.
A majálison jelen volt a Máltai Szeretetszolgálat is. Saját erejükből sütöttek palacsintát és fánkot, szilvalekváros, földiepres, feketeribizlis, fahéjas és cukros ízesítésben. Ezzel próbáltak meg anyagi keretet szerezni az önkéntes munka költségeihez. De aki miccsre, gyorskajára, üdítőre vágyott, az is megtalált mindent a helyszínen – a sörről nem is beszélve.
A bográcsok elkészültek. 3 órakor minden versenyző csapatnak egy-egy tállal a zsűri sátrához kellett járulnia, hogy el tudják dönteni, ki főzte a legjobbat. A városnegyedek közül Gájé volt a legfinomabb, második helyen végzett Újarad, és harmadik lett Mosócz. Az arany fakanalakon kívül járt még egy aranybogrács is, mely a benevezett civil szervezetek között talált gazdára, idén a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatánál.
Ezután volt még kötélhúzás nagyoknak, és sörivó verseny, kizárásos alapon nagyoknak. Úgy tűnik, a gájiak voltak a legerősebbek, és az újaradiak isznak a leggyorsabban. Az igazi izgalmakhoz azonban csak akkor értünk el, amikor az összesített eredményeket olvasták fel. Az idei majális harmadik helyezettje Mosócz lett, második helyen végzett Gáj. Első helyen, immár harmadik éve egyhuzamban, Újarad végzett. A szabályok értelmében a sátor meg is tarthatja a kupát.
A versenyek után ismét a Meteor zenélt a közönségnek, amíg az est sztárjai meg nem érkeztek. A Korál Forever kilenc óra körül kezdett, és rögtön elég sokan gyűltek össze a színpad elé. A nap végére volt, aki teljesen kimerült, akadtak örökmozgók, és voltak ravaszok, akik hazamentek délután pihenni. Az idő szép, a nap jó volt. Lehetett szórakozni. Aki mindenáron kritizálni akarja a rendezvényt, az úgyis talál kifogást, de aki szórakozni jött, az tudott szórakozni.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 12.
XXI. Horváth Béla szavalóverseny
„Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”
Szombaton immár 21. alkalommal tartották meg a Fehér-Körös-parti Borosjenőben a város szülöttéről, Horváth Béla színész-rendező-íróról elnevezett szavalóversenyt. Ezúttal a szokásosnál kevesebben jelentkeztek – néhány helységben, ahonnan versmondók szoktak érkezni, szintén valamilyen rendezvényt tartottak –, de aki eljött, ezúttal is jól érezte magát és nem távozott üres kézzel, mert részvételi emléklapot és magyar könyvet valamennyi fellépő kapott.
Miután Bodnár Lajos református tiszteletes megemlékezett az édesanyákról („Isten őket bízta meg a feladattal, hogy életet adjanak”), Szilágyi Ildikó, a régi szavalóversenyek egyik győztese mondott verset, majd dr. Vajda Sándor főorvos, fő szervező, a helyi EMKE-fiók elnöke, műsorvezető köszöntötte a résztvevőket és vendégeket, köztük a város polgármesterét, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, az ezúttal is sok könyvajándékkal érkezett Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető elnökét. Elmondta: a verseny célja nem a tehetségkutatás, hanem az, hogy azokat a gyerekeket is ösztönözze a verstanulásra, a magyar nyelv magasabb szintű elsajátítására, gyakorlására, akik vegyes házasságból születtek, vagy nincs lehetőségük magyar iskolába járni. Több olyan gyermek, aki az évek során itt állt a mikrofon elé, magyar nyelvű egyetemre iratkozott be – és helytállt. A közönség előtti versmondás bátorságot ad a szavalónak, növeli önbizalmát, a rendezvény maga pedig közösségformáló és összetartó erejű a résztvevők, de az őket felkészítő pedagógusok, szülők, egyházi emberek számára is. Megemlítette, hogy az általa nemrég kapott magas magyar állami kitüntetés (Magyar Arany Érdemkereszt) mindenekelőtt a szórványmagyarságnak szól, és azzal zárta, hogy „Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”.
Faragó Péter, az Arad Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszönetet mondott a lelkes szervező csoportnak, és a jövőben is a megyei szervezet támogatásáról biztosította a szavalóversenyt; Kozák Attila, a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezetője többek között a nagy tudóst, Teller Edét idézte, aki azt mondta: szerencséje volt, hogy anyanyelvül a magyart kapta, amelynek logikája, rendszerezése olyan, ami mellé csak az információkat kell odatenni, és kész a tudomány. Az anyanyelvet pedig meg kell és meg lehet tartani még akkor is, ha adott helyzetben esetleg a háttérbe szorul.
Maga a verseny több csoportban zajlott kor és iskolatípus szerint.
A legkisebbek, óvodások vagy előkészítő osztályosok körében, szokás szerint, nem hirdettek győztest, az opcionális magyar oktatásban résztvevők közül elemistáknál I. Pecican Tania (III. o.), II. Mészáros Ingrid (I. o.), III. Dreghici Patrik (IV. o.), különdíjas Jurjiţa Eevelin (II. o.) lett, valamennyien Borosjenőből. A magyar nyelvű oktatás I–IV. osztályos kategóriájában a zsűri (dr. Brauch Magda elnök, Ujj Ágnes tanár, Bodnár Lajos tiszteletes, Czernák Ferenc és e sorok írója) mindkét kisiratosi versenyzőt, Straub Orsolya Évát (II. o.) és Straub Dorottyát (IV. o.) első díjjal jutalmazta. Az opcionális magyar oktatás (V–VIII. o.) részvevőinek körében I. lett Józsa András (VIII. o., Pankota), II. Csillag Erika (VI. o., Borosjenő), III. Kafinek Róbert (VIII. o., Borosjenő) és Nagy Norbert (V. o., Szapáryliget), különdíjas Máté Richard (VII. o.) és Bochiş Roland (VIII. o.) – e két utóbbi Szapáryligetről. A magyar oktatásban résztvevő V–VIII. osztályosok vetélkedőjében két simonyifalvi kislány lett díjazott: I. Köteles Nikolett (VIII. o), II. Zsóri Réka (VI. o.) Végül a legnagyobbak, a középiskolások álltak a színpadra, itt két első díjat (Koczka Mónika és Koczka Larisa, Borosjenő, XII. o.), két másodikat Filip Alexandru (X. o. és Nagy Tímea, XII. o., mindkettő Borosjenő), egy harmadikat (Gál Izaura, X. o., Kisjenő) ítélt oda a zsűri.
A verseny végén a nemrég Magyarországon jelentős versenyt nyert Czernák Ferenc lippai szavaló három verset mondott el.
***
A nap legnagyobb meglepetése a versenyt követő szeretetvendégségen következett be, amikor dr. Vajda Sándor, a szavalóverseny lelke bejelentette: ez volt az utolsó rendezvény, amelyet levezényelt, és átadja a stafétabotot a fiatalabbaknak, a Straub házaspárnak és a helyi tiszteletesnek, Bodnár Lajosnak. Köszönetet mondott mindenkinek, akik az évek során erőfeszítést nem kímélve támogatták anyagilag és munkájukkal (sokan voltak, köztük igen nagy feladatot vállalt felesége, dr. Vajda Kató), továbbra is segítséget ígért a szervezőknek, és reményét fejezte ki, hogy 21 éves rendezvény tovább folytatódik. Reméljük, úgy lesz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 23.
Két jelölt az RMDSZ megyei elnöke, tisztségre
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa megvizsgálta és elfogadta a megyei elnöki tisztségre benyújtott jelentkezéseket.
A két elnökjelölt: Zámbori Magdolna, az RMDSZ Arad megyei Nőszervezetének alelnöke és Faragó Péter,az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A tisztújító Küldöttgyűlés június 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik az aradi színház nagytermében.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 27.
Beszélgetés Faragó Péter elnökjelölttel
Fellendíteni a megyei magyar politikai életet
Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnökével, megyei elnökjelölttel a közelgő tisztújító közgyűléssel kapcsolatos kérdéseket taglaljuk, a megyei elnöki tisztségről kialakított véleménye felől faggatjuk.
– Mikor döntötte el, hogy megpályázza a megyei elnöki tisztséget?
– Őszintén szólva, a tél folyamán fel sem merült bennem az elnöki tisztség megpályázásának az ötlete, hiszen az addigi tevékenységünk, de minden jel is abba az irányba mutatott, hogy a jelenlegi elnök, Bognár Levente újabb mandátumért száll versenybe. Amikor azonban az elnök úr úgy döntött, hogy nem indul újabb mandátum megszerzéséért, attól a pillanattól a megyei szervezetben is megváltoztak a dolgok. Tehát nekem is el kellett gondolkoznom, illetve gyorsan meghoznom a döntést: hogyan tovább a megyei szervezetben, illetve a magam politikai életében. Viszonylag gyorsan eldöntöttem: szeretnék tovább dolgozni az RMDSZ megyei szervezetében, ahol az elnök nem indul újabb mandátumért, ezért úgy éreztem, ez a megfelelő időpont az elnökjelölésem benyújtására. Tekintve, hogy választások előtti évben járunk, e tény komolyan meghatározza a mindennapi teendőinket – felkészülni a jövő május–június folyamán sorra kerülő helyhatósági, valamint a novemberben esedékes parlamenti választásokra. Mert az érdekképviseletet csakis úgy tudjuk a leghatékonyabban biztosítani, ha az RMDSZ Arad megyei szervezete jól szerepel a helyhatósági választásokon, ahol megőrzi a 2012-ben elért eredményeit. A parlamenti választások célja számunkra, visszaszerezni a képviselői mandátumot. Az érdekképviseletet, illetve -érvényesítést csak akkor tudjuk a leghatékonyabban ellátni, ha mind az önkormányzatokban, mind a törvényhozásban ott lesznek a képviselőink. Tehát a következő másfél évben ez a legnagyobb feladat számunkra, hogy a napi érdekképviseleti munka mellett, a jövő évi helyhatósági választásokra készítsük fel a szervezetet, tudatosítsuk a magyar választópolgárokban e megmérettetéseknek a fontosságát.
– Hogy fogadta a család a magasabb tisztséggel járó, valószínűleg több, felelősségteljesebb munka lehetőségét?
– Mivel mindnyájunk életében első helyen a család áll, az ilyen dolgokat otthon mindig megbeszéljük, de utána, a végső döntés meghozatala az én feladatom, felelősségem. Hála Istennek, a lehetséges új tisztség nem okozott otthon különösebb gondot, még akkor sem, ha tudatában vagyunk, hogy az valamilyen szinten a családi élet, az együttlét rovására is megy. Ezzel együtt, nem hiszem, hogy az új tisztség nagyon nagy változást fog jelenteni az eddigi munkámhoz viszonyítva, hiszen a 2007–2008 óta folytatott RMDSZ-munka nagyon sok hétvégi programot, túlórát jelentett, amikor nem lehettem a családommal, hanem RMDSZ-vezetőként különféle eseményeken kellett részt vennem. Ezeket a kérdéseket eddig családon belül sikerült megoldanunk, mert része a politikai karriernek.
– Megválasztása esetében elődjének a nyomdokain kíván-e haladni, vagy változtatásokat lát szükségesnek?
– Szerintem, az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben volt egy nagyon jól nyomon követhető programja, ezért úgy gondolom, egy új megyei elnöknek nem szükséges radikális változtatásokat hoznia a szervezeti munkában. Természetesen, valószínűleg lesznek bizonyos változtatások, hiszen minden elnök külön személyiséget képez, ezért kicsit a saját stílusára is próbálja alakítani a szervezetet. Ez viszont semmiképp nem fog radikális változtatásokkal járni a célok elérésében, de bizonyos dolgokat talán másképp fogunk tenni, ami természetes dolog.
– Zavarja-e, hogy más jelölt, ráadásul egy hölgy is megpályázza az elnöki tisztséget?
– Isten ments! Meggyőződésem, hogy a verseny mindig előrelépés, pezsgés, vagyis jó dolog, amikor egy tisztség elnyeréséről van szó. A hölgy mivolta végképp nem zavar, hiszen az Arad Megyei Nőszervezetet a megalakulásától fogva mindenben támogatni próbáltam. A verseny, a megmérettetés egyáltalán nem zavar, hiszen a vélemények ütköztetéséből hasznos dolgok szoktak származni. Meggyőződésem, hogy e kérdést megfelelő módon tudjuk majd kezelni a választás előtt, de utána is. A két vagy több indulót a demokrácia természetes velejárójának tekintem. Sajnos, a politikában gyakran előfordul, hogy egyjelöltes választásokat tartanak, ritkább a megmérettetés, ami viszont mindig bizonyos pezsgést hoz a politikai életbe. Ez olyan hasznos dolog, ami nagyban hozzájárul a szervezet frissüléséhez, de kihívást is jelent az indulóknak. Mert nem egyedül kell kiállnia, ismertetnie a programját, ami után megkapja a résztvevők szavazatainak a nagy részét. Amikor viszont két vagy több jelölt indul, pezsgővé válik a választás, ami igen jó hatással van a szervezeti életre is.
– Köszönöm a beszélgetést, a megyei magyar politikai élet fellendülését szolgáló megmérettetést kívánok.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindent megteszek az érdekében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 8.
Emlékezetes falunap Szentpálon
Nem akartak a résztvevők hazamenni
Szombaton VIII. alkalommal szervezték meg a Szentpáli Falunapot, amelynek a programját 18 órakor Gîdoiu-Stadler Andrea köszöntője nyitotta meg, köszönetet mondva a támogatóknak, illetve a szervezési munkában részt vevő személyeknek. Mint minden évben, ezúttal is a Sofronyai Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Arad megyei szervezete támogatta, illetve Sandu Piroska alpolgármester és csapata oroszlánrészt vállaltak a munkában. Sokat segített Gáll Tibor, az RMDSZ szentpáli szervezetének új elnöke, ugyanakkor köszönet jár Gîdoiu-Stadler Irimelnek és a Kávai Consult cégnek a támogatásért. A továbbiakban köszöntötte Faragó Péter, frissen megválasztott RMDSZ-megyei elnököt, valamint Babău Ioan sofronyai polgármestert.
A polgármester örömének adott hangot, amiért a Hivatal a Sofronyai Községi Tanács támogatásával idén is megszervezhette a Szentpáli Falunapot, ahol a hagyományhoz híven, idén is tiszteletét tette Faragó Péter, most már az RMDSZ Arad megyei elnöki tisztségében. Miután gratulált neki, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt.
Faragó Péter elnök köszöntőjében kiemelte: Arad megyében mindig a Szentpáli Falunappal indulnak a hasonló magyar rendezvények, amelyek rendszeresen egybegyűjtik a megye magyarságát. Ez egy jó dolog, ezért köszönet jár mindazoknak, akik fáradságot nem kímélve, segítőtársakat keresve, felvállalták a szervezői munkát. Miután jó szórakozást kívánt mindenkinek, Stadler Andrea műsorvezető a Veres Teréz óvónő által felkészített szentpáli óvodások, utána a Nagy Franciska tanítónő által betanított helybeli elemi iskolások műsorát konferálta be. Azok a szülők és a hozzátartozók jóvoltából nagy sikert arattak. Utánuk a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 10 párja mutatta be nagy rutinnal a szatmári és a magyarpalatkai táncait, majd a nagyvarjasi Királyliliom tánccsoport cigánytáncának tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport 5 párja adta elő lendületes délalföldi és mezőségi táncait. A nagyvarjasi Fresh Color moderntánc csoport 4 tagja Kiss Ildikó betanításával lejtette ritmusos táncait. Utánuk a tornyai és nagyvarjasi asszonykórus tagjai, Iacsitz Florentina és Pintér András vezetésével, csodálatos népviseletben kedveskedtek egy népdalcsokorral. Ezt követően a simándi román néptánccsoport 5 párja adott elő alföldi román táncokat, Lucian Mircea román népdalokat énekelt. Utánuk az aradi Zumba Fitnes 6 tagja a színpadon, őket követve, a közönség a színpad előtt járta gyors ritmusú moderntáncait. A továbbiakban jó félórát a Moustache Band leányzenekar angol és magyar slágerekkel szórakoztatta a közönséget. 21 óra után az anyaországi Hidvégi Band, a Nóta Tévéből ismert zeneszámokkal szórakoztatta a közönséget, olyannyira, hogy a szólóénekesük a színpad előtt énekelt, táncolt a nézőkkel, akik nem akarták elengedni őket. Utánuk az Insect parodistái énekekkel, csípős tréfákkal nevettették meg a jelenlévőket. Valamikor éjféltájt kezdődött a szabadtéri bál, ahol a kisperegi Roulette zenekar hajnali 4.30 óráig húzta a talpalávalót. Egy rendezvény sikerét az példázza legjobban, ha a résztvevők nem akarnak onnan hazamenni, ahogyan az a VIII. Szentpáli Falunapon is történt. A sikeréért köszönet jár a szervezőknek és a támogatóknak egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 18.
Beszélgetés Bognár Levente aradi alpolgármesterrel
A tisztség nem hatalom, hanem közösségi szolgálat
Bognár Leventének, a közelmúltban leköszönt RMDSZ-megyei elnöknek, aradi alpolgármesternek az életében lezárult egy 23 éves időszak, amikor különféle vezető tisztségeket töltött be az érdekvédelmi szövetségben. Beszélgetésünkben a csaknem negyed évszázados időt értékeljük.
– Hogyan indult a politikai pályája?
– Az 1989 decemberében optimizmussal vágtunk bele a társadalmi szerepvállalásba. Azzal a meggyőződéssel tettük, hogy a diktatúra bukása után ismét emberi körülményeket teremthetünk a társadalomban. Mivel a csapatmunkának van legnagyobb hatékonysága, magam is egy csapatban vállaltam feladatot előbb szenátori irodavezetőként, amikor az RMDSZ Arad megyei szervezetének az ügyvezetésével is foglalkoztam. Utána politikai alelnök, majd választmányi elnök, azt követően, két mandátumon át megyei elnök voltam. Számomra ezek a tisztségek nem hatalmi pozíciók voltak, hanem felelős szolgálatként fogtam fel, amit a közösségért, illetve azokért végeztem, akik megbíztak a feladattal. A cél, alázattal szolgálni, jobb életfeltételeket, több jogot biztosítani annak a közösségnek, amely Aradon és a megyében megpróbálja megőrizni önazonosságát, ezért érdekvédelemre szorul.
Számvetés
– Az elmúlt 23 évben folytatott közösségépítő munkája során mit tart a legnagyobb sikernek, amire szívesen gondol vissza, illetve voltak-e emlékezetes kudarcok?
– Szerencsére, több pozitív élményre emlékezhetem. Ilyen a Csiky Gergely Főgimnáziumnak az önállósodása, az épület korszerűsítése, új iskolaszárny építése, vonzóvá tétele a diákok számára. Mivel magam is ott tanultam, lélekemelő érzés látni az intézményen a pozitívumokat. Másik emlékezetes élményem a Szabadság-szobornak a várfogságból történt kiszabadításához, a hallomásból ismert remekműnek az első megcsodálásához fűződik. Még akkor is, ha az újraállítása nagyon bonyolult, őrlődésekkel vegyes, kemény feladat volt. Szinte egy évtizedes előkészítő, meggyőző munka árán sikerült újra köztéren elhelyezni a Szentháromság-szobrot. Nehezen, de sikerült meggyőznünk a többségi kollégákat, hogy az egy olyan érték, ami a várost is gazdagítja, nem a románság ellen irányul, senkinek nem származik kára, az újraállításával csak gazdagodik a város. Ilyen alkalmakkor mindig a szélsőségesekkel kellett megküzdeni, megtalálni azokat, akikkel normálisan együtt lehetett dolgozni. Ehhez mindig rengeteg türelemre, diplomáciára volt szükség. Ugyanakkor sikerült az aradi magyarság számára meghatározó személyiségeknek is szobrot állítani. Gondolok itt Fábián Gáborra és Salacz Gyulára. Megyei viszonylatban sikerült az Erdőhegyi Általános Iskolát különálló oktatási intézménnyé alakítani. Örvendek, amiért ott volt egy olyan csapat, amelyikkel együtt tudtunk dolgozni. Minden olyan lépés, ami a közösséget, illetve az identitást erősítette, pozitívumnak számított. Ezekkel párhuzamosan, sok olyan pozitívum volt, amikor a közösséget szolgáló egy-egy középületet vagy utat, utcák burkolatát újíthattunk fel, egy-egy sikeres magyar rendezvényt támogathattunk. A koalíciós egyeztetések során ugyanis mindig az volt a cél, hogy egy-egy magyar közösség is hozzájusson bizonyos anyagi keretekhez. Ezeket rendszeresen ki kellett lobbizni, de amikor megvalósultak, jó érzés volt tapasztalni, hogy a mi közösségünk is támogatásokhoz, fejlesztési alapokhoz juthatott.
– Negatív emlékei vannak-e?
– Egyértelmű, hogy e munka nagyon sok őrlődéssel is járt, hiszen gyakran metsző ellenszélben kellett dolgozni. A szélsőséges erők állandóan azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a természetesnek tűnő jogainknak a gyakorlását. Az identitás megőrzésére, az örökségünk megóvására tett erőfeszítéseink közben minden szalmaszálba belekötöttek. Feljelentettek, amiért az iskolai ünnepségen magyar zászló is volt, mindent megtettek a lejáratásunk érdekében. Voltak viszont olyan esetek is, amikor helyben, felfelé próbáltuk megmagyarázni, hogy bizonyos dolgokat mi hogyan látunk, az elképzeléseink miért jók nekünk. Az RMDSZ felső vezetése másképp látta bizonyos dolgainkat, amelyekről elmagyaráztuk, miért jók a helyi magyarságnak. Törekvéseink soha nem voltak öncélúak, hiszen az eredményeink attól függnek, hogy 10%-os arányban kivel lépünk koalícióra. Ha a magunk 2 szavazatával támogatunk valakit elképzeléseinek a megvalósításában, az is támogat minket a céljaink elérésében. Olykor keserű volt számunkra, hogy az igazunkat felfelé nehéz volt elfogadtatni. Ezzel együtt, úgy érzem, hogy a helyi döntéseink, az együtt gondolkodásaink eredményeseknek bizonyultak, megvolt a hozadékuk. Mert ha valahol számunkra megürül egy szék, nem az a fontos, hogy valaki beleülhessen, hanem az, hogy onnan mit tud nekünk hozni?
Megcsappant képviselettel is eredményt
– Az sem lehetett előny, hogy miközben az 1990-es évek elején 4, jelenleg 2 képviselőnk van Arad Város Tanácsában.
– Természetesen, legfontosabb a képviseltnek az erőssége, mert bármilyen egyezségben lényeges dolog, hogy a felek milyen pozíciókat képviselnek, birtokolnak egy-egy testületben. Az 1990-es években szenátorunk, parlamenti képviselőnk volt, a megyei tanácsban 5, míg Arad Tanácsában 4 képviselővel rendelkeztünk. Akkor teljesen más pozícióból tudtunk tárgyalni, fellépni egy-egy kényes kérdésben. Mostanában viszont sokkal több munkát kell végeznünk, hogy elismerjék, felvállalják az igényeinket. Mert a megyei tanácsban a 33 képviselőből a mi 2 szavazatunk mellé 15, míg a 23 tagú aradi tanácsban a mi két szavazatunkhoz további 10-re van szükség akaratunknak a keresztülviteléhez. Állandó egyeztetésben vagyunk a partnerekkel, ha eredményt akarunk felmutatni az anyanyelvű oktatási hálózatunknak a fenntartása, kulturális rendezvényeinknek a támogatása, civilszervezeteinknek, egyházainknak a megsegítése területén. A munkánk fontos része, hogy mindig a város érdekét, a fejlesztését, a korszerűsítését képviseljük. Ezen belül azonban, a közösségünk érdekeit mindig prioritással kezeltük. Mindig úgy próbáltunk egyensúlyozni, hogy a mi érdekeink ne szenvedjenek csorbát.
– Mivel magyarázható képviseletünknek a folyamatos csökkenése?
– Ahhoz képest, hogy az 1992-es népszámláláskor a megyében 62 ezer, míg Aradon 30 ezer magyar élt, a legutóbbi népszámlálás szerint a megyében 37, míg Aradon 16 ezer főre csökkent a számunk. Azzal együtt, hogy esetleg valakik kimaradtak a népszámlálásból, tudnunk kell, hogy az erőnk nagyban csökkent, a demográfiai mutatóink nem kedvezőek.
– A politikusok általában hogyan viszonyulnak a sokak által extrának nevezett igényeinkhez?
– Közvetlen, esetleg baráti beszélgetéseken elismerik az igényeinknek a jogosságát, amit azonban nyíltan csak nagyon kevesen vállalnak fel, hivatalosan nem állnak ki mellettünk. A „magyar kártyát” bármikor kijátszhatják. Bármikor, amikor valamit kértünk, hisztérikusan beindult ellenünk a médiakampány. Gondoljunk csak Ion Iliescura és csapatára, akik a rendszerváltás után két és fél hónappal kirobbantották a marosvásárhelyi konfliktust, ahol a securitátés időkre emlékeztető törekvések nyilvánultak meg. Később, az Európai Unióhoz fűzött reményeink, sajnos, nem váltak be. Hasonló nacionalista soviniszta megnyilvánulások tapasztalhatók Szlovákiában is az EU és az EP tudtával, szeme láttára. Ezek ellen csakis egységesen tudunk fellépni, ezért a magyarság egységét mindenképp létre kell hozni, mert az „oszd meg és uralkodj” elv manapság is kiválóan működik. Az egység létrehozásáért elnökségem idején megpróbáltam a Szövetségtől eltávolodott embereket visszahozni, integrálni mindazokat, akik tehetnek valamit a közösségért. Éppen ezért, a bizottságokba már nem csak választmányi tagok kerülhetnek, hanem olyan külsősök is, akik be tudnának kapcsolódni az érdekvédelmi munkába. A szórványra való fokozott odafigyelés céljából, javasoltam a Szórvány Szakbizottság létrehozását, a különleges helyzetben élő magyarok felkarolására.
Újratervezve is csapatban dolgozni
– A hallottak szerint nem könnyű hagyaték vár az utódjára…
– Alaposan átgondoltam a staféta átadását, ami a saját döntésem volt. A kongresszus utáni Újratervezés mottója alatt magam is újraterveztem a teendőket. Arra alapul, hogy továbbra is csapatban dolgozzunk, de a feladatokat meggondoltan el kell osztanunk egymás között. Mert a magam intenzív önkormányzati munkája mellett, önkéntesen ellátni a megyei elnöki tisztséggel járó összetett feladatot számomra nagyon megterhelő munka volt. Ezt megbeszéltem Faragó Péterrel, hogy egy közösen meghozott döntéssel, felelősen adhassam át a stafétát. Úgy érzem, a két mandátumom idején kellő módon elő tudtuk készíteni a váltást. Mert fiatalításra nagy szükség van, egy dinamikusabb, fiatalosabb hozzáállással, megyejárással, fiatalok bevonzásával, az új elnök segítésével dinamizálni lehet a szervezetet. Természetesen, a munka alól én sem vonom ki magamat, a felvállalt önkormányzati munkámat folytatom. Ha pontosan leosztjuk a feladatokat, azt jelenti, több időt tudok Araddal foglalkozni, kijutni a kerületekben lakó magyar közösségekhez. Azzal együtt, hogy Cziszter Kálmánnal csak ketten vagyunk városi tanácsosok, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk a kerületek magyarságával.
– A következő helyhatósági választások után vállal-e még egy alpolgármesteri mandátumot?
– Amennyiben az érdekvédelmi szövetség, illetve a helybeli magyarság megbíz e faladattal, illetve a politikai konjunktúra is megfelelő, vállalnám Aradon a további közösségi szolgálatot.
– Ehhez kívánok további energiát és sok sikert! Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 6.
Sajtóértekezlet az Arad Megyei RMDSZ-nél
Fiatalítással, hatékonyabban a magyarságért
Pénteken az RMDSZ Arad megyei székházában 10 órakor kezdődött az első sajtóértekezlet, amit Faragó Péter megyei elnökként hívott össze. Az aradi szervezet elnökével, aradi alpolgármesterrel a prezídiumban helyet foglalt megyei elnök köszöntőjét követően annak a reményének adott hangot, hogy a tisztújításon átment szervezet, illetve az új vezetőség a továbbiakban is jó kapcsolatokat fog ápolni a helybeli sajtóval. Miután új tisztségében, az aradi szervezet elnökeként is bemutatta Bognár Levente alpolgármestert, kitért a szervezetben végbement tisztújítás ismertetésére, amivel annak idején részletesen foglalkoztunk, ezért most nem térünk ki rá.
A szervezet számára prioritást jelent a jövőre esedékes helyhatósági választásokra, majd a parlamenti választásokra történő alapos felkészülés. Addig is elsőrendű, állandó feladat az anyanyelvű oktatás megyei stratégiájának a tökéletesítése, hogy minden megyebeli magyar gyermek az anyanyelvén tanulhasson.
A megyei küldöttgyűlésen megvitatott másik fontos kérdés, a kulturális autonómiának törvény által szavatolt megvalósítása, amely hosszú távon is biztosítaná a magyarság itt- és megmaradását.
Az egy héttel ezelőtt megtartott, 64 tagot számláló Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) ülésén lezajlott események ismertetése során szót ejtett az elnök, illetve a szakbizottságok vezetőinek a megválasztásáról, ahol új elemnek számít a Szórvány Szakbizottság. Érintette a 20 tagú Állandó Tanács, Péró Tamás személyében az ügyvezető elnök, továbbá az öttagú Állandó Bizottság megválasztását.
A megyei szervezet jövőbeli terveit ismertetve, említette a Szent Anna-, illetve a Szent István-napi rendezvényeket, de elkezdődött az Aradi Magyar Napokra való felkészülés is.
Ezzel párhuzamosan, a megyei szervezet sokat vár a költségvetés-kiegészítéstől, hiszen a kormány újszerű leosztási módszeréről fél év alatt kiderült, hogy több magyarlakta önkormányzat pénzhiány miatt képtelen fejlesztéseket végrehajtani. Ha e községek nem kapnak kedvező költségvetés-kiegészítést, komoly fennakadások keletkezhetnek az ottani adminisztrációk, oktatási intézmények működésében.
A jövő évi helyhatósági választásokon a megyei szervezet szeretné megtartani a legutóbbi megmérettetésen elért összes tanácsosi, illetve adminisztratív tisztséget, hogy hatékonyan képviselhesse, érvényesíthesse a magyarság érdekeit.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont szervezetének az elnöke a közelmúltban végrehajtott tisztújításokat sikereseknek ítélte, hiszen azok a fiatalítást helyezték előtérbe. Maga is a jövő nyáron esedékes helyhatósági, illetve az év végén várható parlamenti választásokra való felkészülést nevezte a legfontosabb feladatnak. Ezeknek az alapjait a szakbizottságokban beszélik meg, majd továbbítják a helyi szervezetekhez. Miután az új, a Szórvány Szakbizottság jelentőségét, a választásokra való felkészülés, a szoros kapcsolattartás, illetve a megyeközpont szervezete összehangolt munkájának a fontosságát ecsetelte, megköszönte a figyelmet.
Tekintve, hogy Faragó Péter megyei elnök felkérésére, nem került sor újságírói kérdésekre, a sajtóértekezletet lezárták.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 18.
Könyvadomány a borossebesi magyarságnak
Segítség az anyanyelvű kultúra ápolásában
Amint arról kora tavasszal, a borossebesi anyanyelvű fakultatív oktatáson tett látogatás alkalmával írtunk, a helybeli magyarok szerettek volna egy kis magyar könyvtárt használni a református parókián. Az információra számos olvasónk ajánlott fel használt könyveket, ugyanakkor Böszörményi Zoltán laptulajdonos, könyvkiadó az Irodalmi Jelen Könyvek teljes sorozatának egy-egy új példányát ajánlotta fel, de az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége is nagyszámú használt könyvvel támogatta a maroknyi magyarságot.
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei szervezetének a segítségével, Pál Norbert AMISZ elnök közreműködésével Borossebesre indultunk a mintegy 700 új, illetve használt kötet könyvvel.
A református parókián nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor, Máté József főgondnok, illetve Máté Andrea, a fakultatív oktatás vezetője fogadott, de hamarosan megérkezett Mellák István helybeli RMDSZ elnök is. Amint Máté Andrea elmondta, a náluk használatos oktatási forma iskolán kívüli, ezért az szombatonként, folyamatosan, tehát jelenleg is működik. A gyermekek szórakoztató kikapcsolódásnak tekintik, ezért ha a vakációzás miatt kisebb létszámban is, de töretlenül zajlik. Maga alig várja, hogy átböngészhesse a kapott könyvállományt, amiben elsősorban gyermekeknek való kiadványokat keres. Az oktatás körülményeit firtató kérdésünkre Máté Andrea hozzáfűzte: örömmel tölti el, amiért a tavaszi ígéretek nagyobb fele, vagyis a könyvtár létrehozását szolgáló könyvadomány megérkezett. A hiányzó iskolatáblát egyelőre pótolja a meglévő kistábla, a betűkészlet hiányának a pótlása céljából, számítógépről megtanulta letölteni azokat, az ígért aradi kirándulásról viszont, azóta is álmodoznak a borossebesi magyar gyermekek…
Nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor örömteli hálájának adott hangot a könyvadományért, amiben bizonyára sok hasznos olvasnivaló kerül. Mivel maga tartózkodik legtöbbet a parókián, a könyvek adminisztrálását is felvállalja. Már beszéltek a szükséges könyvespolcoknak a beszerzéséről, ami a könyvek megérkezésével bizonyára felgyorsul. Miután a helybeliekkel ismertettük, kik ajánlották fel a könyveket, a 11 nagy méretű banános, illetve egy nejlondobozban lévő adományt a polcok megérkezéséig a református templom oldalsó helyiségében helyeztük el.
Ezúttal is köszönetet mondunk minden adományozónak, illetve azoknak is, akik lehetővé tették annak a helyszínre szállítását. Önzetlen, nemes gesztusukkal nagy szolgálatot tettek a mintegy 150 lelket szolgáló borossebesi szórványmagyarság anyanyelvű kultúrájának a megtartásában, az ápolásában.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 24.
Beszélgetés Faragó Péter megyei RMDSZ-elnökkel
Elemi fontosságú a minden szintű magyar képviselet
Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad megyei szervezetének a közelmúltban megválasztott elnökével az érdekvédelmi szövetség megyei szervezetének az időszerű kérdéseit, jövőbeli terveit taglaljuk.
–Elnök úr, a megválasztása óta eltelt időben sikerült-e mélyrehatóbb betekintést nyernie a megyei szervezet életébe?
– Mivel az elmúlt évben a szervezet ügyvezető elnökeként dolgoztam, alaposan ismertem a vele kapcsolatos kérdéseket. Közöttük meghatározó, elkerülhetetlen, hogy az RMDSZ Arad megyei szervezete vezetőségének, tagjainak a figyelme a 2016-os helyhatósági és parlamenti választásokra összpontosuljon. Ezeken a választásokon ugyanis a megyei szervezetnek biztosítania kell a képviseletet helyi, illetve megyei szinten, majd a parlamenti választások alkalmával országos szinten is. E megmérettetésekre való felkészülés áll a munkánk középpontjában, mert az érdekvédéshez, illetve -érvényesítéshez magyar képviselet szükséges minden szinten. E munkával párhuzamosan, a szervezetben zajlanak a szokásos közösségépítő tevékenységek. Elkezdtük a felkészülést az Aradi Magyar Napokra, amelyeken idén is gazdag, változatos programokat kívánunk szervezni nemcsak Aradon, hanem a megyében is a magyar közösség számára. Az érdekképviselet és -érvényesítés mellett, egyre többet kell foglalkoznunk a gazdasági kérdésekkel is, hiszen az emberek életét a gazdasági helyzet határozza meg. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a polgárok, köztük a magyarok is egy kiszámíthatóbb gazdasági helyzetet igényelnek, ezért az RMDSZ országos vezetősége olyan dokumentumokat fogadott el, amelyek a családpolitikát helyezik előtérbe. E kérdéseknek a hétköznapokba való átültetése folyamatban van.
– Ezek szerint, az RMDSZ-nek kézzelfogható gazdasági kezdeményezései is vannak?
– Természetesen. A nagycsaládok támogatása iránti igényt szem előtt tartva, az RMDSZ javaslatára, a gyermeknevelési támogatást az elmúlt időszakban megduplázták. E téren jó példa lehet előttünk az anyaországi, ahol a nagycsaládok hatalmas kedvezményeket élveznek. Mivel nálunk ilyen kedvezmények még nincsenek, az anyaországi tapasztalatokra alapozva kívánunk a jövőben itthon is a nagycsaládok számára további családtámogató intézkedések meghozatalát megfogalmazni és szorgalmazni.
– A megyében elmaradt tisztújító közgyűléseket hogyan próbálják megszervezni a jövőben?
– Sajnos, van néhány olyan magyarlakta település, ahol tavasszal nem tudtuk megejteni a tisztújítást. E hiányosságokat a nyár folyamán megpróbáljuk pótolni. Ahol ez nem sikerül, ott őszre megbízott vagy kinevezett elnöke lesz a szervezetnek. Már keressük azokat a megfelelő személyeket, akik alkalmasak lennének, illetve elvállalnák e munkát. Sajnos, vannak olyan szórvány-magyar települések is, ahol szervezetten nehéz a tisztújítást megoldani, de ezeken a településeken is kialakítjuk a folyamatos kapcsolat lehetőségét az RMDSZ megyei szervezete és a helyi magyarság között. E kapcsolattartást egy kinevezett elnök is el tudja látni.
– A nyár folyamán zajló falunapok magyar programjait milyen módon támogatja az RMDSZ?
– Tekintve, hogy az RMDSZ nem tud közvetlen segítséget nyújtani a magyar kulturális programok támogatásához, de az olyan önkormányzatokban, ahol polgármesterrel esetleg alpolgármesterrel vagy községi tanácsossal rendelkezik, évek óta jól működő rendszerben támogatunk minden kulturális rendezvényt. Ugyanakkor az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központnál is a közreműködésünkkel a vidéki magyarok sok támogatást nyernek a programjaik lebonyolításához. Mivel e rendszerben az RMDSZ a rendezvények költségeit jelentős mértékben tudja támogatni, örvendünk, amiért kerülnek olyan lelkes emberek, akik vállalják a szervezési munkát. Az idén már lement rendezvények mindegyike sikeres, hasznos volt a magyar közösségek számára, ahol helybeli és környékbeli magyarok együtt, nagyon jól érezték magukat.
– Az utánpótlás-nevelés tekintetében vannak-e új elképzeléseik?
– Az RMDSZ megyei szervezete együttműködik az Arad Magyar Ifjúsági Szervezettel (AMISZ), de a megyében működő összes magyar ifjúsági szervezettel is. Minden törekvésüket támogatjuk, segítséget nyújtunk a rendezvényeikhez, mivel a megyebeli magyar ifjúságot ők tudják leginkább megszólítani.
– Az Aradi Magyar Napok idei rendezvénysorozatáról tud-e részletekkel szolgálni?
– A tíznapos Aradi Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 25-én, pénteken este a gokart-pályán tervezett Edda Művek-koncerttel indul és az október 6-i, az aradi vértanúkról történő megemlékezéssel zárul. Addig is, a megyében folyamatosan zajló kulturális rendezvényekkel párhuzamosan, Aradon szombaton Anna-napi mulatságot szervezünk az RMDSZ-székház udvarán, ahova szeretettel várunk minden olyan magyart, aki néhány kellemes órát kíván a közösségünkben eltölteni.
– A magyarlakta községeknek az idei költségvetése általában szegényes a kormány újfajta leosztási politikája miatt. Ez ellen mit próbál tenni az RMDSZ?
– Valóban, idén a kormány egy új költségvetés leosztási eljárás kikísérletezésével próbálkozik. Az eddigi eredmények alapján azonban elmondható: vannak olyan települések, amelyek nem jártak rosszabbul, mint az elmúlt években, míg a több településből álló, nagyobb lélekszámú községek rendelkezésére sokkal kevesebb pénz áll, ezért türelmetlenül várjuk a költségvetés-kiegészítést. Reméljük, hogy pozitív lesz, ami figyelembe veszi a benyújtott igényeinket, ezért ahol gondok merülnek fel, a kormány megpróbálja orvosolni a helyzetet egy minimális fejlődés eléréséért minden településen.
– Közeleg a tanévkezdés, ezért a magyar gyermekeknek az anyanyelvű oktatási intézmények felé történő irányítása nagyon fontos. Ezt hogyan próbálja az RMDSZ megyei szervezete felkarolni?
– Az RMDSZ a beiratkozások időszakában lebonyolított egy ilyen jellegű kampányt. Augusztus végén kapunk pontos képet a beiratkozásokról. Ha ez meglesz, egy összehangolt kampányt indítunk az RMPSZ, illetve a magyar civilszervezetek közreműködésével, a még bizonytalan szülők meggyőzése érdekében, de szeptember elején is odafigyelünk a minél kevesebb összevont magyar osztály elérése céljából. Abban bízunk, hogy az aradi oktatási államtitkárunk segítségével hatékonyan tudunk fellépni a magyar osztályok összevonása ellen. Az anyanyelvű oktatás gördülékenységének a biztosítása érdekében megpróbálunk a Nagypereg községbeli gyermekek szolgálatába is egy iskolabuszt állítani.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 28.
A Fűszerpaprika, mint Hungaricum
Nemzetközi gazdafórum Kisiratoson
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, Kisiratos Önkormányzata és az RMDSZ Arad megyei szervezete július 30-án, csütörtökön megszervezi a 2015-ös év első paprika-termesztésre vonatkozó fórumát, Fűszerpaprika, mint Hungarikum címen. A program során a szervezők, a meghívott vendégek és szakértők, különböző helyszíneken megtartott látogatásokat és szakmai találkozót követően, baráti társaságban egyeztetik a közös gondokat.
A rendezvény július 30-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik a nagylaki határátkelőnél, ahol if. Zágoni Szabó András, a fiatal gazdák elnöke, Varga István helybeli gazdaköri elnök, Csipkár Imre egyik főszervező, valamint Gál Tamás Mihály főtanácsos várják az anyaországi szakembereket, akik megtekintik a nagylaki fűszerpaprika-kultúrát. Onnan Zimándújfalura utaznak, ahol Kocsis István kultúráját elemzik, majd Fazekasvarsándon Csipkár Imre ültetvényét értékelik ki.
Ezt követően Kisiratosra utaznak, ahol megtekintik Sarusi József gyümölcsfa iskoláját, majd Kovács Antal fűszerpaprika-ültetvényét. Ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal üléstermében dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya osztályvezető asszonya 10 órától fogadja Kocsik József AMMGE-elnököt és Rogoz Brigitta asszisztenst Arad, dr. Csősz Jánost és dr. Benkő Zsolt asszisztenst Temes, illetve Csomortányi Istványt Szatmár megyéből. A továbbiakban dr. Torda Márta, Horváth József, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának képviselője, Somogyi Norbert PhD, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) általános főigazgató-helyettese, dr. Jenes Barnabás, a NAIK főigazgatója, Kaszásné Mészáros Éva, a NAIK gazdasági főigazgató-helyettes asszonya, dr. Somogyi György, nyugalmazott kutató, Bráj Robert, a NAIK ZÖKO Szegedi Kutató Állomás osztályvezetője, dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, egyetemi tanár, Barna Károly, Szatymaz község polgármestere, Sipos György Arad megyei tanácsos, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Almási Vincze, Kisiratos község polgármestere, valamint Kocsik József AMMGE-elnök vitatják meg a fűszerpaprika-termesztés, általában a gazdálkodás, illetve a Fűszerpaprika, mint Hungaricum című pályázattal kapcsolatos kérdéseket.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 31.
Sikeres nemzetközi gazdafórum Kisiratoson
Június 30-án, csütörtökön, miután a Szegedi Paprika Kutató Intézet szakemberei megtekintették a nagylaki Zaha Ştefan, a zimándújfalui Kocsis István, a fazekasvarsándi Csipkár Imre, valamint a kisiratosi Kovács Antal fűszerpaprika kultúráit, a kisiratosi kultúrotthonban nemzetközi gazdafórumot tartottak. Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, Kisiratos Polgármesteri Hivatala, valamint az RMDSZ Arad megyei szervezete által A fűszerpaprika, mint hungaricum címmel megszervezett fórumon több, mint 30 hazai, illetve anyaországi közéleti személyiség, szakember és gazdálkodó vett részt. A részletekre visszatérünk.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 22.
Légy emberbecsülő, tisztességtudó, becsületes
A Szent István napi aradi megemlékezés, csütörtökön, a minorita templomban megtartott délutáni ökumenikus istentisztelet után a Jelen Házban folytatódott. Jó ötletnek bizonyult, hisz a nagyterem (amely zsúfolásig megtelt), meg a jókora fedett terasz egy esetleges eső elől is jó menedéket biztosított volna. Bár lógott a lába, eső, szerencsére, nem esett.
A köszöntők sorát Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök nyitotta meg, és Bognár Levente, Arad alpolgármestere folytatta – mindketten a nap jelentőségére és fontosságára, valamint a magyarság összefogásának szükségességére emlékeztettek. Czernák Ferenc Nagy Gáspár Symphonia Ungarorum című, Szent István király és Gellért püspök emlékezetének ajánlott versét adta elő (amelyet aznap délben Temesváron, a Milleniumi templomban is elszavalt), majd Fekete Károly mondott beszédet (osztotta meg „egy népét, nemzetét, hazáját rajongva szerető ember gondolatait”) a nemzeti ünnepen.
1083. augusztus 20-tól, a király szentté avatásának pillanatától indulva Istvánt a kegyes uralkodó, a szigorú államalapító, a törvényteremtő és törvényhozó, a véreskezű, a bölcs, a befogadó, keresztény uralkodó, a magyarság megtartója, az európai vezérfogalmak mentén állította hallgatósága elé. Részletesebben is kitért a Szent Jobbra és a sokat idézett, emlegetett (Imre fiához írt) Intelmekre, majd így fejezte be: „Azt írja István király, háta mögött egy pogány évezreddel: Sis honestus. (…) Ma így fordítjuk: Légy becsületes.
Egy keresztény, sokat szenvedett ezredév van mögöttünk.
Előttünk: ki tudja?
De egy biztos: jövőnk, magyar jövőnk csak úgy van, csak úgy lesz, ha megtartjuk Szent István atyai intelmét:
Sis honestus.”
A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult, majd a Jelen Ház teraszán egy szendvics, pohár bor, sör mellett találkoztak, beszélgettek, sőt nótáztak (ki más lehetett volna a „vezérénekes”, mint Bognár alpolgármester?) az aradi magyarok.
A sikeres napot az RMDSZ megyei szervezete az Arad Városi Kulturális Központ, a Szabadság-szobor Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatásával szervezte.
A megyei RMDSZ-szervezet köszönetet mond mindenkinek, aki a megemlékezés sikeres lebonyolításához hozzájárult.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 31.
Tájháztalálkozó
Nézem, ahogy Marika néni (nem nekem néni, hisz tán nála is idősebb vagyok) 12 tojásból meg egy kiló lisztből gyúrja a tarhonya nyersanyagát, s azon morfondírozom: vajon hány mostani háztartásban veszi rá magát a háziasszony egy ilyenfajta munkára. De tudja-e egy mai fiatalasszony, egyáltalán hogyan készül a tarhonya, s hajlandó-e, mondjuk, egy órát, félórát rászánni a műveletre, amikor a boltból egy mozdulattal leemeli a polcról a „cus-cust”, hogy a pörkölt mellé feltálalja?
A választ legfeljebb sejtem. De hogy a házi tarhonya és a bolti egymástól nagyságrendekkel eltér, abban biztos vagyok.
Tornyán, Tóth Piroska és Suttyák András portáján, immáron harmadízben megrendezték a tájházak tornyai találkozóját. Ami lényegében nem egyebet szolgál, mint a népi hagyományok ébrentartását, megismertetését, azt, hogy a mai nemzedéknek is átadják a nagyanyák, nagyapák, dédszülők hagyományát – ha nem is feltétlenül azok követése miatt (ki vetne ma már, például, az egykori, manapság primitívnek számító kukoricaültető eszközökkel, amikor erre nagy teljesítményű berendezéseink vannak), de azért, hogy tudják: honnan jöttünk, hogyan éltek és dolgoztak elődeink.
A nép, amely nem ismeri, nem tiszteli múltját, annak jövője sem lehet, fogalmazták meg, teljes joggal, bölcs emberek.
Tornyán azonban a hagyományos tarhonyakészítés bemutatása természetesen csak egy volt a „napirendi pontok” között (tavaly a szappanfőzés volt a téma), a legfontosabb az volt, hogy a résztvevők képet alkossanak arról, hogy az övékhez hasonló, a népi hagyományok felmutatására, a köztudatban való bevitelére és rögzítésére vonatkozó erőfeszítések nem (nagyon) elszigeteltek, s hogy e törekvésükben nincsenek egyedül.
Egy tájház létrehozása (ha nem kereskedelmi célokat szolgál) bizony nem kevés szellemi és anyagi erőfeszítést (és időt) igényel a vállalkozó számára. Tornyán, például, semmilyen anyagi haszonnal nem járt (anyagi erőfeszítéssel azonban igen) a tájház létrehozása, berendezésének (fotóinak, dokumentumainak, népviseleteinek, a fedett tető alatt őrzött egykori mezőgazdasági eszközöket – a mai felfogás szerint – kezdetleges gépeket bemutató kiállítás stb. létrehozásának) előteremtése. Mindez azonban a múlt: a jelen az, hogy aki betér ebbe a (többnyire, tavasztól őszig nyitott kapujú) házba, az egy kicsit a múltba nyit be, és megérinti a történelem szele.
A szombat délutáni rendezvényt a tornyai és nagyvarjasi (Jaksity Farkas Florentina által vezetett) egyesített asszonykórus dalai nyitották meg, majd a pécskai, Engi Márta vezette Búzavirág együttes előadása követte. Tóth Piroska, a ház asszonya üdvözölte a helybeli, a magyarországi szarvasi, kisperegi, dombegyházi, battonyai vendégeket – Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, Király Árpád helybeli plébánost, marosi r. katolikus főesperest, Bognár Levente aradi alpolgármestert –, kiemelve a néphagyományok őrzésének és megélésének szükségességét. Dr. Colta Rodica múzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa érdekes előadást tartott az Arad–Nagylak autósztráda menti, illetve a Mócvidéket is belefoglaló román és magyar települések régebbi és újabb kori kapcsolatainak, egymásra hatásának történetéről (amelyet egy közös román–magyar, Arad és Békés megyei kutatás keretében végeztek). A hozzászólások, kiegészítések, kérdések után a vendégek az Enache Viruca asszony által Horvat Sava közreműködésével készített (nagyon ízletes, 940 darab) töltött káposztából verhették el éhüket, hazaindulás előtt.
Azzal a meggyőződéssel, hogy tettek valamit a népi hagyományok megőrzése érdekében.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 8.
Sikeres III. Néptánctalálkozó Ágyán
Országos EMKE-díj Erdős Mártának
Szombaton délután szervezték meg a III. Ágyai Néptáctalálkozót. Programja 16 órakor a helybeli iskolában a vendégek, a fellépő Néptánccsoportok fogadásával indult, majd 17 órától a főutcán összegyűlt tapsoló tömeg közepette vonult végig a népviseletbe öltözött fiatalok menete. Élen az óvodásokat felvezető Zsóri Hortenzia és Péter Patrik haladt, a hosszú menet végén a nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor által irányított zenekar indulóinak a ritmusára lépve. Miután a központi útkereszteződésben csoportonként körcsárdást, majd forgóst jártak, a tömeg kíséretében bevonultak a kultúrotthonba. A nagytermet zsúfolásig megtöltő közönséget Kiss. P. Anikó iskolaigazgató köszöntötte, örömének adott hangot, amiért a helybeli pedagógusok és iskolások hathatós közreműködésével III. alkalommal is megszervezhették a néptánctalálkozót. Mindenkinek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Erdős Bálint polgármesternek. A község első embere szeretettel üdvözölte a megjelenteket, örömét fejezte ki, amiért Ágya egy szép hagyomány házigazdája lehet, ami nem jöhetett volna létre Szintye Község Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, az RMDSZ Arad megyei szervezete, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának az anyagi támogatása, illetve sok szervező és segítő támogatása nélkül. Miután név szerint üdvözölte Sipos György megyei tanácsost, Péró Tamás RMDSZ ügyvezető elnököt, Matekovits Mihályt és feleségét, Máriát, valamint Lucian Flueraş alpolgármestert – aki egyben a szintyei román néptánccsoportot is képviseli, amely, sajnos nem tudott eljönni – mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Magyarul elmondott köszöntőjét románul is megismételte.
A továbbiakban a fő szervező, Erdős Márta a néptánctalálkozók megszervezésének a motivációját ecsetelte, kiemelve: összefogással, ápolni az anyanyelvű kultúránkat a néptánc, a népi gyermekjátékok területén. Ezt követően köszöntötte a fellépő tánccsoportokat és vezetőiket, nő tagjaiknak egy-egy szál virággal, a férfiaknak egy-egy üveg borral kedveskedtek. A megajándékozottak között volt Nagy Rozália és Haász Endre, az ágyai Tőzike néptánccsoport koreográfusai, valamint Matekovits Mihály megyei RMPSZ és Matekovits Mária megyei EMKE elnök is. Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke ismertette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnökségének áprilisi határozatát, miszerint az idei EMKE Díjat Erdős Mártának ítélik oda, az ágyai iskolában zajló közművelődési élet előmozdításáért, a helybeli Tőzike néptánccsoport megalapításáért, vezetéséért. E díjat a megyében évente 1-2, arra érdemes személyiség kaphatja meg. Átadva a díjat gratulált, további hatékony, kultúraszervező munkát kívánt neki. A díjjal együtt átadta a megjelenés előtt álló, Hídverés című kötetét is, ami ugyancsak az anyanyelvű közművelődési élet egy vidéki szeletét fogja át. A kitüntetett meghatódva mondott köszönetet, fogadta a gratulációkkal járó virágcsokrokat, köztük Erdős Bálint polgármesterét.
Színes program
A műsorvezető Kiss Evelin házigazdaként az ágyai óvodások Almaszüret című népi játékát konferálta be, amit Hadi Tünde óvónő tanított be. Ezt követően a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 6 párjának Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájával előadott szatmári, magyapalatkai táncainak tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport Halál Endre vezetésével, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára lendületes délalföldi táncot adott elő. Hotăran Bernadett kisiskolás Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével magyar népdalokat énekelt. Az ágyai kisiskolások gyermekjátékokatz mutattak be, a kisperegi Napraforgó tánccsoport Zámbori Renáta koreográfiájára délalföldi táncot adott elő, vastaps közepette. Az ágyai Tőzike néptánccsoport 5 párja Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, nagy tetszés közepette adta elő délalföldi táncát. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport, Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára mosolyogva, jókedvűen adta elő szigetközi táncát. Hotăran Bernadettnek, Borsos-Laczkó Vilmos közreműködésével előadott újabb népdalai után a kisperegi Napraforgó méhkeréki román táncai emelték a tetszésindexet. A nagyzerindi Ibolya tánccsoport felszabadultan előadott békési szlovák táncai élményszámba mentek. Hotăran Bernadett újabb népdalait követően az ugyancsak nagyzerindi Kékibolya menyecske csoport 10 tagjának délalföldi táncai bizonyították a 45 fős zerindi küldöttség csúcsformáját. A III. Ágyai Néptánctalálkozó végét, csattanóját képezte a helybeli Tőzike tánccsoport 5 párja által igényesen kidolgozott koreográfiájára bemutatott szatmári tánca, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmazott a közönség. Miután a fellépők és a meghívottak Székely Éva és férje, Attila jóvoltából elfogyasztották az ízletes birka-, illetve sertéspörköltet, 20 órától a nagyváradi MM Pódium Színház művészei, Molnár Júlia és Meleg Attila A bugaci határon címmel előadott, sok humorral fűszerezett nótaesten szórakoztatták a közönséget, amelynek némely férfi tagjai a nézőtéren táncra is csábította a művésznő.
Köszönet
A III. Ágyai Néptánctalálkozó a fiatalok számára késő éjszakáig tartott diszkóval zárult. A rendezvány sikeréért köszönet jár a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának anyagi támogatásáért, illetve a szervezésben és a vendégek ellátásában kiemelkedően közreműködött pedagógusoknak, minden segítőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 14.
A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Tartalmas előadások az összetartozás jegyében
Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására.
A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot
Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz.
Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon.
A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is.
Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét.
Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért.
Szakmai előadások
A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást.
Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk.
Kiállítók között
A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel.
Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett.
Pörkölt, nótázás, jókedv
A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét.
A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 23.
Arad megyében stabil a magyar diáklétszám
Küzdelem az osztályösszevonások ellen
Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökével a magyar nyelvű iskolák megyei tanévkezdéséről beszélgetünk.
– Elnök úr, mit hozott az új tanév az Arad megyei magyar nyelvű iskolák számára?
– Iskoláink felkészültek a tanévkezdésre. Mindenhol sikerült az infrastruktúrán javítani, valamilyen mértékben újítani rajta, hiszen a magyar érdekeltségű önkormányzatok kiemelt figyelmet fordítanak az óvodákban és iskolákban biztosítandó jó feltételekre. Mindenhol sikerült megoldani a pedagógusok helyzetét, ha az utolsó napokban is, de rendeződtek a kádergondok. Minden osztályban felkészült pedagógusok vagy helyettesítők foglalkoznak az oktatással. Ebből a szempontból nyugodtak lehetünk.
– Ezek szerint a megyebeli anyanyelvű oktatásban minden szempontból zökkenőmentesen indult az új tanév?
–Nem éppen, ugyanis a tanügyminiszter annyira tárgyként kezeli a gyermekeket és az oktatást, hogy utolsó pillanatban derült ki bizonyos magyar osztályok összevonási szándéka. Ez viszont elfogadhatatlan a számunkra, ezért Simonyifalván, Kisiratoson, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában is a szülőkkel és az önkormányzatokkal közösen megpróbáljuk elérni, hogy fejetlenül ne vonjon össze a Minisztérium magyar osztályokat. Az ottani szülők, az RMDSZ és az önkormányzatok támogatásával kérvényeket juttatnak el a Minisztériumba. E kérvényekben a helyi önkormányzatok is vállalják az esetleges többletköltségeket az osztályösszevonások elkerülése végett. Az összevonás nem lenne jó sem a szülőknek, sem a gyermekeknek, ezért abban bizakodunk, hogy a következő napokban megszerezzük a Minisztériumból a szükséges engedélyt a különálló magyar nyelvű osztályok létrehozásához, ahol az oktatási törvény megengedi számunkra a létszám alatti osztályok beindítását. A döntés a Minisztériumban van, mi azonban közösségként mindent megteszünk a lehető legjobb körülmények biztosításáért.
– Elemi vagy gimnazista osztályok érintettek?
– Ilyen is, olyan is. Példának okáért, az Aurel Vlaicu Általános Iskolában meglenne az anyagi fedezet az összevonás elkerülésére, mégis össze akarják vonni őket. Simonyifalván is felső tagozatos osztályok összevonását tervezik, noha községi szinten megvan az anyagi fedezet a különálló osztályok működtetéséhez. Kisiratoson is megvan a szükséges létszám, mégis össze akarják vonni a felkészítő osztályt az elsővel. Olyan feltételek között kívánják végrehajtani, amikor az érintett önkormányzatok is kinyilvánítják, hogy szükség esetén támogatják az érintett iskolákat az összevonás mellőzésében. Az RMDSZ nem tudja elfogadni az összevonást, a fejetlen bürokráciának az oktatási munka megkeserítésére irányuló kísérletét.
– Végül is, Fazekasvarsándról hány gimnazista gyermeket írattak be a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába?
– Idén indítottuk el a fazekasvarsándi anyanyelvű elemit elvégző magyar diákok számára a Zimándújfalun folytatandó anyanyelvű oktatás lehetőségét azáltal, hogy Zimándújfalu község önkormányzata, az alpolgármester, Kocsis József közbenjárására biztosítsa a két település közötti napi ingázás lehetőségét. Tudtommal, egyelőre két fazekasvarsándi szülő vállalta, hogy naponta ingáztatja a gyermekét a zimándújfalui iskolába. Mivel a jelzett gyermekek jó körülmények között tanulhatnak tovább az anyanyelvükön, bízom benne, hogy a létszámuk idővel növekedni fog. Annál is inkább, mert az ingázás egy lejükbe sem kerül a szülőknek, akik biztonságban, jó pedagógusok felügyelete alatt tudhatják a gyermekeiket. Reggel értük megy az iskolabusz, délben viszont azokkal a gyermekekkel, akiknek hamarább ér véget az oktatás, pedagógus foglalkozik az autóbusz indulásáig szükséges 1-2 órában. Tehát nem hagyják magukban bolyongani a faluban vagy az iskolában, hanem osztályteremben, kellemes feltételek között, pedagógus vezetésével, házi feladatok elkészítésével, egyéb hasznos tevékenységgel töltik el az időt.
– A tavalyi létszámhoz viszonyítva idén hogy alakult a megyebeli anyanyelven tanuló diákoknak a száma?
– Nem lettek kevesebben, talán egy kevéssel többen is iratkoztak be az új tanévtől. Tehát a diáklétszám megvan, de a következő hét alatt azért kell kőkemény küzdelmet folytatnunk a bürokrácia ellen, hogy a helyi önkormányzatokkal és a szülőkkel egyetértésben meggátolhassuk a fölösleges osztályösszevonásokat. Azt az álláspontot képviseljük, ami a gyermekeknek, a szülőknek is a legjobb, ráadásul az önkormányzatok is támogatják.
– Sok sikert kívánunk hozzá!
– Köszönjük szépen.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 6.
Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma
2015. október 7.
Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 7.
Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 7.
„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 12.
Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel
Felszínen tartva igényeinket, tompítani a feszültségeket
Október 6-án, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában tartott sajtóértekezletet Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki a magyar sajtó, köztük a Nyugati Jelen kérdéseire külön is válaszolt.
– Elnök úr, hogyan értelmezi a megemlékezéssel párhuzamosan történő ünneplést?
– Különleges helyzetben vagyunk 2015. október 6-án, ami egyrészt gyásznap, mert a kivégzett aradi vértanúkra emlékezünk, ugyanakkor 125 éve annak, hogy a Szabadság-szobrot 1890-ben leleplezték Arad főterén. Arról a remekműről beszélünk, amiről nemcsak a XIX. században, hanem azóta is sok műkritikus véleménye szerint bebizonyosodott, hogy korokat túlélő kiváló műalkotás, ezért a XXI. században sem veszített semmit az értékéből. A fő- és mellékalakokkal, a finom kidolgozásával, az üzenetével, mindennel, ami a szoborhoz társítható. 125 éve alatt a Szabadság-szobor többet volt fogságban, mint szabad, mert a Brătianu-kormány 1923-ban azzal az indokkal, hogy megvédik a rongálástól, körbedeszkáztatta. Ez nevetséges indok volt, hiszen két év múlva lebontották, majd az utána következett minden hatalom rejtegette, mintha félt volna a szobortól. Az nehogy hatással legyen az emberekre. A Szabadság-szobor 74 évig volt fogságban. 1990-ben sikerült kiszabadítanunk az aradi vár árkából, majd 2004-ben újra köztérre került. Tehát a szabadban összesen eltöltött 44 évet, ha összehasonlítjuk a rabságban eltöltött 74-gyel, hosszabb ideig volt fogságban, mint ameddig látható volt. A 125. évfordulóra készítettünk egy olyan emlékérmét, amivel megköszönjük a munkáját mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben vagy években hozzájárultak a szobornak a várárokból való kiszabadításához, a köztéren történt elhelyezéséhez. Azt gondolom, időnként meg kell köszönni a munkát mindazoknak, akik a közösségért tettek valamit. A Szabadság-szobornak a rendszerváltástól kezdődött története azt bizonyítja, hogy vannak olyan időszakok, főleg eszmék, amelyeket nem lehet, nem szabad elfojtani, mert úgyis felszínre törnek. Ilyen a szabadság eszméjét megszemélyesítő alkotás is. Mivel a szabadságvágy is állandóan felszínre tör, az azt szimbolizáló emlékművek is előkerülnek. Annak örvendek, hogy tavaly sikerült a szoborcsoportot műemlékké nyilvánítatni, amivel megerősítettük a védett státusát. Az hosszú távon fog igazán érvényesülni, hiszen a szabadban lévő emlékművek időről időre restaurálásra szorulnak, és akkor nem mindegy, milyen védettséget élveznek. Tehát ma, az emlékezés mellett, kicsit ünnepeljük is a Szabadság-szobrot.
Kisebbségi kérdéseink
–Manapság, amikor a migrációs válság közepette, a kisebbségekkel szemben is nőhet az ellenszenv, hogy látja a romániai magyarság autonómia-törekvéseinek az alakulását?
– A kettőt nem szabad összekötni, a legnagyobb hiba lenne a menekülteket az őshonos kisebbségekkel egy kalap alá venni, mert akkor soha nem jutunk előre. Az őshonos kisebbségek ugyanis nem gazdasági bevándorlók, nem az életüket féltve menekültek, kerültek ebbe az országba, hanem minden elismerést megérdemlő módon itt vannak, amióta az őseink 1000 esztendővel ezelőtt ide telepedtek. Az országnak az alapítói, építői még akkor is, ha nem ők döntötték el, melyik országhoz tartozzanak. Szerintem teljesen külön kell kezelnünk attól függetlenül, hogy erdélyi magyarokról, dél-tiroli németekről, katalánokról, németországi dánokról vagy dániai németekről beszélünk. Ha az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal bármi módon is egybe próbálnánk mosni, hihetetlenül rossz következtetésekre jutnánk. Egy dolog biztos: amikor az idegengyűlölet, a kisebbségellenesség, a nacionalizmus fellángol, akkor az őshonos kisebbségek irányában is elfordulhat, érintheti őket is. Mert az érzelmek ilyenek, a gyűlölet olyan erős érzelem, amit nem lehet egyik napról a másikra a palackba visszadugni, miután a migráns-probléma megoldódott. Ezért mi azt mondtuk, most is azt mondjuk: ebben a régióban, egész Európában az a legnagyobb probléma, ha fellángol az idegengyűlölet, a nacionalizmus, ami előbb-utóbb olyan gondokat okozhat, amelyeket a társadalom nem tud kezelni. Az őshonos kisebbségek törekvéseit azért levenni a napirendről, mert éppen bevándorlási probléma merült fel, nem szabad, hanem körültekintően kell eljárni. Folyamatosan arra kel törekedni, hogy a többségnek a biztonságát, a jogait az autonómia törekvések ne sértsék, ne csorbítsák. Tudom, nem könnyű feladat, hiszen ha az lenne, már rég túl lennénk rajta. De olyan álláspontot képviselni, hogy a migráns-válság miatt nem beszélünk az őshonos kisebbségek jogsértéseiről, nem hasznos.
–Hogyan lehetne visszafogni a Hargita és Kovászna megyékben működő kormánymegbízottak magyarellenességét?
– Jobb belátásra kell bírnunk őket, ami, jól tudom, nem egyszerű. Előbb-utóbb nekik is be kell látniuk, hogy ez a hozzáállás eredményre nem vezet. Az elmúlt időszakban ezek az emberek elég éles megfogalmazásokat is nyilvánosságra hoztak, de ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, az ilyen esetek gyakoriak voltak, nem egy rendkívüli helyzet. Abban az értelemben rendkívüli, hogy volt néhány év, amikor úgy éreztük, túl vagyunk ezen a típusú nacionalizmuson. Én azoknak a románoknak, akik most is a magyarellenességhez nyúlnak, a magyar kártyát próbálják kijátszani, azt mondom, hogy alapvetően tévednek. Mert azonnali hatásuk nincs, hosszú távon viszont elrontják a viszonyokat. Nekünk azon kell lennünk, hogy a magunk módján ne élezzük a konfliktusokat, ugyanakkor nagyon határozottan fel kell hívnunk a figyelmet a kisebbségi jogsértésekre, megpróbálva megoldásokat felmutatni, javasolni.
– Azokat nehezítheti, hogy a két kormány között talán soha nem volt ennyire hideg a viszony, mint manapság?
– Ebben a pillanatban igen. Ezt tudomásul kell vennünk, a viszony egyik napról a másikra valószínűleg nem lesz javítható, de ez is el fog múlni. A mi feladatunk, hogy megpróbáljunk tompítani a feszültségen. Azt hiszem, hogy a két állam közötti közös érdekek felismerése, előbb vagy utóbb el fog vezetni oda, hogy egyszer túl leszünk ezen a nehéz időszakon is.
– Köszönöm a beszélgetést!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 24.
1956-ra emlékeztek Aradon...
Ma délután az aradi Jelen Házban emlékezett meg az In memoriam 1956 és az Arad Megyei RMDSZ az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A fotón a Szirt együttes a közönséggel együtt énekelte a Székely Himnuszt a műsor végén.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 29.
Kovács Péter szövetségi főtitkár helyzetértékelője
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének a pénteki küldöttgyűlésről készült helyszíni tudósításunkban is jeleztük, visszatérünk Kovács Péter szövetségi főtitkár helyzetértékelőjére. Amint kifejtette, az RMDSZ Arad megyei szervezete által áhított parlamenti képviselet visszanyeréséhez csupán három dolog szükséges: munka, munka és még több munka.
Parlamenti mandátumot Arad megyének
Az a választási törvény, amely nemcsak az RMDSZ-nek, de a többi pártnak is nagyon bekevert, már nincs érvényben. Helyette visszatértek egy igen átlátható megyei pártlistás rendszerhez, amivel az Arad megyei RMDSZ és a helybeli magyarság is egészen más esélyekkel indulhat a következő választásokon. A kifogásolt választási törvénynek már az elfogadásakor az RMDSZ kinyilvánította nemtetszését, s az aggodalom be is igazolódott, hiszen több mint 100-zal megnőtt a képviselők száma, mert nem lehetett előre kiszámítani, hány tagú parlament fog alakulni. Tehát az új törvénnyel az Arad megyei magyarság képviselője jó eséllyel pályázhatja meg a parlamenti képviseletet. Az RMDSZ-nek volt még egy jobbító javaslata, ami arra vonatkozott, hogy a töredékszavazatokat osszák vissza egy országos listára, ami nagyban növelte volna a szórványmegyék jelöltjeinek a bejutási esélyeit. A javaslatot elvetették, noha a többi párt kevésbé ismert jelöltjeinek is megnövelhette volna a bejutási esélyeit, csakhogy a többi párt nem értette meg a logikáját. A jövő évi kettős választásokon a szövetség komoly célokat tűz maga elé: az önkormányzati választásokon 500 ezer szavazatot kell elérni, vagyis meg kell ismételni a 4 évvel ezelőtti eredményt, hogy biztosítsa az RMDSZ súlyát a romániai magyarság körében, illetve a román politikában is. Jelenleg a szövetségnek 203 polgármestere, több mint 2300 önkormányzati képviselője van. A parlamenti választásokon nem változott az állandó cél, vagyis az 5%-os parlamenti küszöbnek az átlépése. Tekintve, hogy a 4 évvel ezelőtti parlamenti választásokon a szövetség lényegesen kevesebb szavazatot kapott, mint az önkormányzati megmérettetésen, legfontosabb célkitűzés, ősszel a nyár eleji eredményeket hozni.
A választásokig a szövetség négy fontos feladatot tűzött maga elé: a szervezetek munkájának komoly kiértékelése, olyan jelöltek állítása, akik valóban élvezik a közösségek bizalmát; február elejéig be kellene fejezni a jelöléseket, hogy mindenhol ismeretesek legyenek a jelöltek; utána meg kell fogalmazni a magyarság céljait megyei és országos szinten is. Mert az önkormányzati választások kampánya ugyan helyi szinten zajlik, országosan viszont az RMDSZ imázsát javíthatja, netalán ronthatja. A választások előtti 4-6 héten már csak az esetleges módosításokra kell összpontosítani, hogy egy hatékony mozgósítással elért jó eredménnyel ne csak tanácsosi, hanem magas rangú tisztségeket is betölthessenek, Arad megyében megyei tanácselnök-helyettes, illetve aradi alpolgármesteri tisztségeket szerezhessenek.
Összefogással eredményt
Biztosra lehet venni, hogy az RMDSZ és a magyar emberek összefognak. Az más kérdés, hogy az MPP-vel vagy EMNP-vel összefog-e az RMDSZ. Amint a nyilatkozatokból is kitűnik, a Magyar Polgári Párttal van miről beszélni, hiszen ők nyitottak. Az EP-választások előtt aláírtak egy megállapodást, nem indítottak jelölteket, támogatták az RMDSZ listáját. Elképzelhető, hogy a következő hetekben velük elvi megállapodást írnak alá, miszerint, ha helyi szinten, összefogással van győzelmi esélye a magyar jelöltnek, akkor összefognak. Nagyon nehezen elképzelhető az összefogás az Erdélyi Magyar Néppárttal, amíg Tőkés László a minden hétfőn megtartott sajtótájékoztatóján beletörli a lábát az RMDSZ-be, lekommunistázza, letolvajozza a vezetőit, amíg pártjának egyik vezetője a DNA-hoz fordul az RMDSZ egyik alapítványa ellen, amíg kijelentik, hogy minden településen jelölteket állítanak. Ugyancsak fontos, hogy változott a kampányfinanszírozási törvény is, ami még nem végleges. Ha véglegessé válik, akkor az RMDSZ munkatársai a választások előtt annyiszor és annyi helyre fognak kiszállni az eligazításokkal, ahányszor, ahány helyre szükséges. Nagyon oda kell figyelni, egyetlen bani sem maradhat elszámolatlanul.
Tekintve, hogy a szövetségnek a nagyvárosokban vannak a legnagyobb tartalékai, de ott a legnehezebb a mozgósítás, minden nagyobb városban, így Aradon is megszervezik a konzultációt, melynek során a magyar tisztségviselők, önkéntesek minél több magyar emberhez kopogtatnak be, meghallgatni a gondjaikat, igényeiket, elvárásaikat. Ha Aradon jobban meg tudják mozgatni a magyar választókat, nem lehet gond a parlamenti képviselet visszanyerése.
Partnereket a jogok érvényesítéséhez
Manapság nagyon sok fórumon felvetődik a kérdés: vajon meddig bírja még tartani magát a jelenlegi kormány, illetve a miniszterelnök? Lehet, kibírja a jövő évi parlamenti választásokig. Az államelnök-választás után az RMDSZ
önszántából kilépett a kormányból, mert megértette a magyar emberek üzenetét, akik óriási arányban szavaztak a mostani kormánnyal szemben álló jelöltre. A jelenlegi kormány és miniszterelnök – amint a bizalmatlansági indítvány szavazásán is kiderült –, élvezi a parlamenti többség bizalmát, ezért a társadalom többségének az ellenzése dacára végigviheti a mandátumát. Az RMDSZ, noha a bizalmatlansági indítvány szövegével nem értett egyet, a kormány ellen szavazott. Meg is volt rá az ellenlépés, hiszen három nap múlva leváltották a Kisebbségügyi Hivatal államtitkár rangú magyar vezetőjét, akit az RMDSZ nevesített a tisztségre. Ez egyértelmű jelzés volt: fiúk, rosszul viselkedtetek, amit a kormány bármikor számon tud kérni egy tollvonással. Ilyen körülmények között valószínű, hogy az RMDSZ a parlamenti választásokig ellenzékben marad.
Hogy mitől több az RMDSZ, mint egy klasszikus értelemben vett politikai párt?
Akkor tudnak sikeresek lenni, ha a székházaikban vagy az önkormányzatokban elvégzett adminisztrációs munkán túl társadalomszervezői munkát is vállalnak. Ha partnerséget tudnak kialakítani a magyar egyházakkal, a civilszervezetekkel, ha a helyi közösségeikkel együtt végzik a munkát. Mindehhez országos szinten azt is hozzá tudják tenni, hogy külföldi partnereket keresnek, mert a román kormányok akkor viselkednek jól, ha az RMDSZ munkája mellett a külföldi nyomás is érezhető. 1993-ban, amikor Romániát felvették az Európa Tanácsba, a vezetés jól viselkedett, meghozta az európai fórumokon elvárt döntéseket. Az EU-ba történt felvétele előtt is jól viselkedett az ország, hiszen elfogadta a kisebbségeket segítő törvényeket, amelyek jó részét most nem alkalmazzák. Éppen ezért van szükség olyan külföldi partnerekre, akik a magyarság érdekében nyomást gyakorolhatnak a kormányra. Nem véletlenül bírálja az Egyesült Államok Kongresszusa Romániát a történelmi egyházak elkobzott ingatlanjainak a vissza nem szolgáltatása miatt. Ez azért történik, mert a szövetségi elnök, Kelemen Hunor által vezetett küldöttség a nyár elején az Egyesült Államokban járva feltárta a magyar történelmi egyházak ingatlanjai visszaszolgáltatásának kilátástalan sorsát. Most viszont az amerikai külügyminiszter által a Román Kormánynak küldött jegyzékében tételesen szerepel a Székely Mikó Kollégium ügye, a Batthyaneum ügye, aminek a visszaszolgáltatására strasbourgi emberjogi bírósági döntés is született, mégsem alkalmazzák. Tehát a magyarság jogainak az érvényesítéséhez partnereket keresnek Amerikában, rendezték viszonyunkat az anyaországi vezető kormánypárttal, de Brüsszelben is megpróbálják előmozdítani a jelzett jogoknak az érvényesítését. Ehhez viszont legfontosabb, hogy az eljövendő választások alkalmával, az RMDSZ mellett egységesen lépjen fel a romániai magyarság – fejezte be helyzetelemzését Kovács Péter, az RMDSZ országos szervezetének a főtitkára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 10.
A Magyar Szórvány Napja Arad megyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az összefogás jegyében, a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította, amelynek megünneplésére Arad megyében is rendezvényeket szervezünk. November 14-én, szombaton 17 órakor a borossebesi Onix vendéglő nagytermében fellép a simonyifalvi Leveles néptánccsoport; november 15-én, vasárnap 16 órától Szentleányfalván a helyi Általános Iskola osztálytermében fellép a kisiratosi Rónasági citerazenekar, majd minden helybeli és környékbeli magyart szívesen látunk egy kötetlen beszélgetésre. November 15-én, vasárnap 19 órától Vingán a helyi kultúrotthonban fellép a kisiratosi Rónasági citerazenekar, majd minden helybeli és környékbeli magyart szívesen látunk egy kötetlen beszélgetésre.
Bővebb információkért kérjük, keressék a helyi RMDSZ-vezetőket.
Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 19.
A Magyar Szórvány Napja Arad megyében
Közösségerősítő programokat tartott az RMDSZ
Két nap alatt négy helyszínen tartott közösségépítő programokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete – karöltve a helyi szervezőkkel – a Magyar Szórvány Napja alkalmából.
70-80 résztvevő Borossebesen
Borossebesen az Onix étterembe várták az érdeklődőket, a házigazda Mellák István helyi RMDSZ-elnök és Prém Imre református tiszteletes volt, a megyei RMDSZ részéről Faragó Péter elnök és Péró Tamás ügyvezető elnök üdvözölte a jelenlévőket. A 70-80 fős közönség remekül szórakozott a simonyifalvi Leveles néptáncegyüttes előadásán, amire a ráadást az ezt követő vacsora és kötetlen beszélgetés jelentette. A kiváló hangulatú találkozón – amelyre a borosjenői magyarok egy csoportja is eljött Bodnár Lajos református lelkésszel – a résztvevők kifejtették, hogy a borossebesi magyarságnak több hasonló közösségerősítő rendezvényre lenne szüksége.
A kisjenő-erdőhegyi magyarok állva tapsoltak
Szombaton kora este a kisjenői kultúrházban a Tihanyi Vándorszínpad (Bognár Rita és Tihanyi Tóth Csaba) zenés műsorára hívták a helybeli és környékbeli magyarságot. A rendezvényen a megyei RMDSZ-vezetőséget nt. Módi József, a szórvány szakbizottság elnöke képviselte. Bíró Zoltán városi RMDSZ-es tanácsos szerint a művészekkel együtt éneklő, állva tapsoló 150 fős közönség a bizonyíték arra, hogy a kisjenői magyarság igényli a színvonalas szórakoztatást, és ennek a helyi RMDSZ-szervezet – a megyei vezetőség támogatásával – mindig is igyekszik megfelelni.
A Rónasági Szentleányfalván és Vingán
Vasárnap a kisiratosi Rónasági Citerazenekar volt a partner abban, hogy az RMDSZ a szórványtelepülésekre is eljuttathassa a magyar kultúrát. Délután a Szentleányfalvi Általános Iskolában nyújtottak ízelítőt a népi együttes repertoárjából, amit közös nótázás és egy fantasztikus hangulatú fogadás zárt. Este Vingán az újjáalakult helyi RMDSZ-szervezet első rendezvényeként látták vendégül a kisiratosi citerásokat és a megyei RMDSZ-vezetőséget. Curila András munkájának köszönhetően, mintegy 40 vingai magyar vett részt a rendezvényen, ami után a közösségi vezetőkkel beszélgethettek, elmondhatták igényeiket, az érdekképviselettel szembeni elvárásaikat.
Az Arad megyei RMDSZ-szervezet meggyőződése, hogy a magyar nóta, a népdal és a néptánc közösségteremtő erőt jelent, ezért a jövőben folytatni kívánja hasonló közösségi programok szervezését.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 19.
Nemzetstratégia a szórványban
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro
2015. december 10.
Ünnepi ülés a Városházán
Megnyílt az MNKH aradi irodája
Kedden délután az aradi December 1. utca 4. szám alatt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat irodájának a felavatásán Skapinyecz Péter, a Hálózat igazgatója és Kranowszky Nagy Andrea irodavezető vágták át a magyar–román trikolórokkal ékesített avatószalagokat. Ezt követően a Városháza Ferdinánd Termében került sor az ünnepi ülésre, ahol a száznál több megjelentet Kranowszky Nagy Andrea irodavezető köszöntötte két nyelven, név szerint megemlítve a prezídiumban helyet foglaló 10 embert, valamint Korsós Tamás kolozsvári konzult.
Miután ismertette az ünnepi ülés célját, vagyis az MKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat aradi irodája megnyitásának az értékelését, a mikrofonhoz kérte Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki Pálfi Kinga román nyelvű tolmácsolásában köszöntötte az egybegyűlteket. Megtisztelő örömének adott hangot, amiért erre az ünnepi alkalomra jöhetett Aradra. Ismertette Magyarország kormányának azt a törekvését, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közreműködésével elősegítse a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar kis- és középvállalkozások exporttevékenységének a bővítését. A Magyar Állam és Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította az MNKH Zrt.-t, amelynek tevékenysége két fő pillérre épül: felkutatni azokat a magyarországi vállalkozásokat, amelyek a külpiacon sikeresek lehetnek, másrészt, a célországokban létrehozott helyi kereskedőházak segítségével felmérni az adott piac igényeit. Az MNKH Zrt. az elmúlt két évben 4 földrész, csaknem 30 országában nyitott kereskedelmi képviseletet. Romániában a meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi irodák mellett, mostantól a vállalkozók rendelkezésére áll az aradi kirendeltség is, amelynek a munkájához sok sikert kívánt.
A befogadó város nevében Bognár Levente aradi alpolgármester két nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd Aradnak a magyarországi önkormányzatokkal kiépített jó kapcsolatairól beszélt. Közöttük, a gyulaival 21 éve ápolt Kézfogások kapcsolatot a közeljövőben ünnepelik meg. Mától el lehet mondani, hogy Arad egyik központja lesz a regionális gazdasági kapcsolatoknak, amelyeknek a kiépítéséhez minden támogatást megad, sok sikert kívánva hozzá.
Arad Megye Tanácsának a nevében Gheorghe Stoian, megyei főügyintéző üdvözölte a regionális kereskedelmi központ megnyitását. Beszédét abban a reményben zárta, hogy az iroda megnyitásával új távlatok nyílnak a román–magyar kereskedelmi kapcsolatokban.
Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus miután magyarul is üdvözölte az egybegyűlteket, románul, tolmács közreműködésével adott hangot örömének, amiért részt vehet a Partium déli részében, illetve a Bánságban lévő vállalatok felemelkedését szolgáló üzletkötő központ felavatásán. Hogy mennyire szükség van a hasonló üzletkötő központokra, a Temes megyei kimutatások is bizonyítják: idén több mint 250 ezer lej tőkebefektetést 3 luxemburgi, 2-2 olaszországi és németországi, továbbá 1-1 dán, holland, svájci, de szerbiai cég is tett, ezért várják az első, 250 ezer lej fölött befektető magyarországi vállalatot is. A rendszerváltás óta történt Temes megyei befektetések tekintetében a magyarországiak a 4. helyen állnak, több mint 20 millió lej beruházással. Beszédét magyarul fejezte be, kiemelve: ha a Bánságban magyarul beszélő partnerre van szükség, ott mindenben segítenek azzal együtt, hogy az utóbbi 26 évben a megye magyarsága a felére csökkent.
Joó István, a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos elégedetten nyilatkozott a két ország közötti kereskedelem fejlődéséről, hiszen idén a külkereskedelmi mérleg 3,2%-kal bővült tavalyhoz viszonyítva. Az országhatár két oldalán lévő 8 nagyváros, illetve mintegy 4 millió lakos komoly lehetőségekkel kecsegtet. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma számára rendkívüli fontossággal bír a határ menti régióknak a fejlesztése, a határokon átnyúló kereskedelmi együttműködések kiszélesítése, amiben nagyon sokat tehet a most felavatott iroda.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke két nyelven elmondott üdvözlő szavait követően kifejtette: az iroda felavatása fontos lépés az országhatár két oldalán található megyék lakossága közötti együttműködésben. A rendszerváltás óta eltelt időszakban nagyon sok közös kulturális rendezvényt tudhatunk magunk mögött, sok hidat épült, ezért eljött az ideje a gazdasági téren történő együttműködések tovább bővítésére.
Tiberiu Ciul, az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója kézzelfogható adatokra támaszkodva méltatta a két ország között az utóbbi időben megnőtt kereskedelmi kapcsolatokat, amelyeket a megnyílt iroda tovább fokozhat.
Petru Buzzi, a Karassó-Szörény Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiválónak minősítette a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, amelyekben azonban a magyarországi fél pozitívuma érzékelhető, míg a román fél fejlesztései messze elmaradtak az elvárásoktól. Reméli, az iroda működése tovább serkentheti az együttműködést.
Sorin Maxim, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója megtiszteltetésnek érezte, amiért közebbről is megismerheti az MNKH működését, amiben reményei szerint fokozott szerep jut majd a határon átnyúló együttműködéseknek.
Skapinyecz Péter, az MNKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. igazgatója részt vett minden hasonló iroda beindításában, mindnek a munkáját jól ismeri. Kranowszky Nagy Andreát több mint 10 éve ismeri, eddig minden felvetődött kérdést meg tudtak oldani, ezért biztos benne, hogy az aradi iroda is zökkenőmentesen fog működni. Meggyőződése, hogy a tervezett 22 irodát feltételező kereskedelmi hálózat meghozza a hozzá fűzött reményeket. Az aradi iroda munkájához sok sikert kívánt. Végszavában megköszönte a hozzászólásokat, a jókívánságokat, majd minden jelenlévőt a helyszínen feltálalt állófogadásra, további beszélgetésre invitált.
Miután pezsgővel koccintottak az iroda hatékony működésére, sikerére, kellemes, baráti hangulatban beszélgetve falatoztak, tervezték a közös jövőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 17.
Évzáró MKT-ülés Aradon
Idén sok jó és hasznos megvalósítás történt a megyében
Kedden 17 órától a Püspökség utca 32. szám alatti székházának a nagytermében tartotta MKT-ülését az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az egybegyűlteket Hadnagy Dénes MKT-elnök üdvözölte, miután a vele a prezídiumban helyet foglaló ifj. Zágoni Szabó András alelnök és Tóth Piroska titkár közül utóbbi bejelentette az érvényes kvórumot, az ülésvezető ismertette a napirendet.
Az első pont szerinti politikai tájékoztató megtartására felkérte Faragó Péter megyei elnököt, aki az év végi számvetésében kifejtette: idén sok jó és hasznos megvalósítás történt a megyében, ahol szinte minden magyarlakta településen épült, szépült valami, mert a magyarság képviselői megdolgoztak értük. Ezzel párhuzamosan, számos kulturális eseményt is szerveztek, amelyek rendkívül fontosak a közösségépítés, a hagyományaink megőrzése, az utódainknak történő továbbadása szempontjából. Legnagyobb magyar közművelődési megvalósítás az Ereklyemúzeum újranyitása volt, ami a megyei és az aradi tanácsban az RMDSZ által képviselt befolyásnak, súlynak köszönhető. Ezt viszont a legutóbbi helyhatósági választásokon az érdekképviselet megyei jelöltjeire leadott 13 ezer szavazat biztosította. A következő megmérettetésig fél év sincs hátra, ezért parancsoló szükségletnek tekinti a legjobb, magyar szellemiségű, a kultúránk iránt elkötelezett jelölteknek az állítását. Ha kellő szavazatmennyiséggel segítjük őket, továbbra is biztosíthatjuk az anyanyelvű oktatásunknak és a kulturális rendezvényeinknek a minden szinten történő támogatását. Mert egy 10% alatti létszámú közösség nem engedheti meg magának a közönyösséget, a kiábrándultság miatti fásultságot. Arad megyében is elkezdődött a konzultáció a magyar lakossággal, hogy az érdekvédelmi szövetség jobban megismerje a közösség gondjait, a szövetség iránti elvárásait. A soron következő helyhatósági választásokon minimális elvárás az eddig megszerzett polgármesteri, alpolgármesteri és tanácsosi tisztségeknek a megtartása, lehetőleg a növelése. Évértékelőjét vitaindítónak tekintette, várta a hozzá fűzött véleményeket.
Előtte azonban Péró Tamás ügyvezető elnök ismertette a 2016-os helyhatósági választásokon alkalmazandó, előválasztási szabályzatnak a határozattervezetét, aminek 4 pontjához Bölöni György megyei tanácsos kért kiegészítő magyarázatot. Faragó Péter, illetve Péró Tamás szolgáltak kiegészítésekkel, majd a tervezetet megszavazták.
A különfélék napirendi pontban Péró Tamás ügyvezető elnök beszámolt a magyarság körében szervezett felmérés helyzetéről a megyeközpontban és a megyében, továbbá az Eurotrans Alapítvány munkatársai által végzett honosítási/újrahonosítási eljárás fellendüléséről. Ebben a tekintetben Erdély 19 megyéjéből Arad megye a 6. helyen áll.
Bognár Levente aradi alpolgármester, egyben az aradi szervezet elnöke a 26 évvel ezelőtt elindult rendszerváltó eseményekre hívta fel a figyelmet. December 23-án 12 órakor Tóth Sándor kopjafájánál újra a hősi halált halt hódmezővásárhelyi emberre emlékeznek. Mivel a legtöbb aradi magyar közművelődési rendezvényt az önkormányzat támogatta, szerinte meg kellene írni az aradi és a megyei magyarság történetét is, amihez a fiatal történészek közreműködését várja.
Szász Mihály fazekasvarsándi elnök felvetése, miszerint a bukaresti Colectiv-tragédia kapcsán a fazekasvarsándi önkormányzat, a rendezvényekhez elvárja a katasztrófavédelmi óvintézkedések hivatalos meghozatalát, az ülésen közvitát indított el, hiszen ebben mindenfajta, köztük az iskolai rendezvények is érintettek lehetnek. A kialakult komoly vitába Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő, januártól megyei RMPSZ-elnök is bekapcsolódott. Erdős Bálint szintyei polgármester a pedagógusok fizetésemelésével párhuzamosan, a tanulók fejadag kvótájának az esetleges emelése felől érdeklődött, amire ugyancsak Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő válaszolt.
Kocsik József AMMGE-elnök azt a szükséget vetette fel, miszerint minden magyarlakta településen, legkevesebb 5 fővel létre kell hozni a gazdakört, ami nagyban hozzájárulhat a települések mezőgazdaságának a fellendüléséhez.
Faragó Péter zárszavában mindenkinek áldott karácsonyt, boldog, sikerekben gazdag új évet kívánt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)