A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Külügyminiszteri találkozó: erős magyar–román együttműködés kell –
Martonyi János magyar és Titus Corlatean román külügyminiszter ma megbeszélést tartott a két ország közötti kapcsolatrendszer kérdéseiről és a fennálló nézeteltérésekről. Legutóbb márciusban találkozott a magyar külügyminiszter akkori román kollégájával, Cristian Diaconescuval Bukarestben. Corlateant látogatása során fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Martonyi János szerint Magyarország és Románia folytatja a partnerségi együttműködését, és tovább is akarják azt fejleszteni. Az elmúlt hónapokban „érzékeny szakaszba kerültek” a két ország kapcsolatai, emiatt „többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek” az utóbbi években elért eredmények. A kétoldalú kapcsolatokban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározónak lenniük. Titus Corlăţean szerint is „minden viszonylatban” meg kell erősíteni az együttműködést a két ország között.
Corlatean szerint a kisebbségeket illetően Románia álláspontja változatlan, közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy megőrizhessék identitásukat. Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget. A külügyminiszter arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában, ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani. Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös.
Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Hotnews.ro-nak pénteken elmondta, hogy Bukarest nagyon fontosnak tartja a Budapesttel ápolt jószomszédi, stratégiai partnerségi viszonyát. Titus Corlăţean külügyminiszter budapesti látogatására is a stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója ad alkalmat.
Németh Zsolt a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román külügyminiszter mára tervezett budapesti látogatásáról szólva a Népszabadságnak adott interjúban kifejtette, hogy Magyarország szeretné világosan látni, hogy számíthat-e a román kormányra.
A kormány kíváncsi, hogy készen áll-e Bukarest az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére, továbbá arra, hogy „a térségbeli szolidaritás talaján” maradjon. Németh kifogásolta, hogy a román kormányfő a nyáron „negatív bizonyítványt” állított ki Magyarországról.
„Ha pedig szolidaritásról beszélünk, emlékeztetném Németh kollégámat arra, hogy Románia hangosan kiállt Magyarország mellett, amikor az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsában (ECOFIN) felmerült az európai alapok felfüggesztése és kötelezettségszegési eljárás indítása Magyarország ellen. Másfelől voltak a kapcsolataink egyensúlyát zavaró tényezők is az utóbbi időben, főleg a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – idézte Bogdan Aurescu államtitkárt a Krónika.ro. „Több mint 16 éve hatályos a két ország közti alapszerződés, következésképpen Románia szemszögéből és, reméljük, Magyarországéból is, a román–magyar megbékélés egy megvalósult tény” – fogalmazott Aurescu. Szerinte az utóbbi években Románia a pozitív, építő jellegű témákra helyezte a hangsúlyt a Magyarországhoz fűződő viszonyában. Ezek közé tartozik a Duna-stratégia, a kohéziós alapok és az energiabiztonság terén megnyilvánuló együttműködés, illetve a kereskedelmi kapcsolatok.
Aurescu szerint azonban a magyarországi románok helyzete távolról sem kielégítő, mert nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, megoldásra vár a román kisebbségi önkormányzatok problémája, az anyanyelvű oktatás és számos kulturális kérdés. Aurescu megjegyezte, hogy a magyar politikusoknak is voltak a kétoldalú viszonyt érintő ellentmondásos nyilatkozatai, így Románia hasonlóan nagy várakozással tekint a külügyminiszteri találkozó elé.
Az államtitkár szerint Nyírő József újratemetésének ügye, az önkormányzati kampányba való beavatkozás, vagy „a román alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétes”, a trianoni szerződés revíziójára vonatkozó nyilatkozatok nem egyeztethetőek össze a stratégiai partnerség szellemével.
MTI/index.hu;
Erdély.ma

Martonyi: folytatja a partnerségi együttműködést Magyarország és Románia - Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését, ebben egyeztek meg román kollégájával - közölte Martonyi János külügyminiszter hétfői budapesti megbeszélésük után.
A Titus Corlateánnal közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hónapokban "érzékeny szakaszba kerültek" a két ország kapcsolatai, emiatt "többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek" az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük - jelentette ki.
Mindez nem jelenti azt, hogy a két ország között ne lennének vitás kérdések - amelyek gyakran a nemzeti kisebbségekkel függnek össze -, de abban egyeztek meg, hogy ezekre párbeszéd útján keresik a megoldást - tette hozzá.
Titus Corlatean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, és "minden viszonylatban" meg kell erősíteni ezt az együttműködést Magyarország és Románia között. A román külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat aláírásának évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg.
A stratégiai partnerségi nyilatkozatot 2002. november 29-én írták alá.
Titus Corlatean kiemelte, a kisebbségeket illetően országa álláspontja változatlan: közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Éppen ezért a problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy a kisebbségek megőrizhessék identitásukat - mondta. Megjegyezte: Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget.
Arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában - emlékeztetett, hozzáfűzve: ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani.
Martonyi János azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy a magyar közösség aggályait, igényeit "a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe".
Titus Corlatean kifejtette, áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. A román miniszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről.
Kitért arra is, felajánlották Magyarországnak, hogy bagdadi nagykövetségük befogadja a magyar diplomatákat.
Magyarország 2005-ben vonta ki diplomatáit Bagdadból az akkori biztonsági helyzet miatt, azóta a nagykövetség feladatait az ammani(jordániai) magyar külképviselet látja el.
A román külügyminiszter hétfőn Orbán Viktor kormányfővel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is találkozik.
Titus Corlatean augusztustól vezeti a román külügyi tárcát, a politikus a szociáldemokrata Victor Ponta májusban megalakult kormányának tagja, korábban igazságügy-miniszter volt.
Budapest, (MTI)

A szólamok szintjén elmozdultak a román–magyar kapcsolatok
Az elmúlt időszakban a román–magyar viszonylatban felmerült vitás kérdések – például a restitúció problematikája vagy a MOGYE magyar tanszékének ügye – ismeretében már-már semmitmondónak tűnt a két ország külügyminiszterei között tegnap Budapesten lezajlott kétoldalú megbeszélés. A Martonyi János és Titus Corlățean közös sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján legalábbis az a következtetés vonható le, hogy a magyar és a román diplomácia pontosan ismeri ugyan a két ország között fennálló nézetkülönbségeket, ezekről azonban a nagy nyilvánosság előtt nem kíván állást foglalni.
A közel másfél órás tárgyalást követő sajtótájékoztatón a két külügyminiszter a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség erényeit hangsúlyozta, arra azonban kínosan ügyeltek, hogy az újságírók ne kérdezhessenek rá a nyilvánvaló nézeteltérésekre.
Emiatt lapunknak sem állt módjában feltenni a kérdést Titus Corlăţeannak, hogy ma is fenntartja-e 2010-ben, a bukaresti szenátus külügyi bizottsága elnökeként tett kijelentését, miszerint a könnyített honosítás bevezetésével, június 4-ének a Nemzeti Összefogás Napjává nyilvánításával az Orbán-kormány vitatja a trianoni határokat.
Martonyi János elmondta, Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését. „Az elmúlt hónapokban érzékeny szakaszba kerültek a két ország kapcsolatai, emiatt többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük” – jelentette ki a magyar külügyminiszter, hozzátéve: abban egyeztek meg, hogy a nemzeti kisebbségekkel is összefüggő, vitás kérdésekre a párbeszéd útján keresik a megoldást.
Corlăţean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, szerinte minden viszonylatban meg kell erősíteni ezt az együttműködést. A román diplomácia vezetője nem rejtette véka alá, miszerint a két fél között többek között azzal összefüggésben létezik nézetkülönbség, hogy Bukarest nem ismeri el az erdélyi magyarságnak a kollektív jogokra vonatkozó követeléseit, és csak az egyéni jogokról hajlandó tárgyalni.
Ezzel azonban erős kontrasztot alkotott Corlăţean későbbi eszmefuttatása arról, miszerint Bukarest elvárja, hogy Budapest biztosítsa a magyarországi románság számára a megfelelő támogatást egyházi, oktatási, művelődési és tömegtájékoztatási szinten. A román külügyminiszter arra kérte Magyarországot, a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a bukaresti fél érzékenységét is vegyék figyelembe, különös tekintettel az őszi romániai parlamenti választásokra.
Erre a felvetésre Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy az erdélyi magyar közösség aggályait, igényeit a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe. Egyébként a felek áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait.
A román külügyminiszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről. (Mindez lapunk értesülései szerint a megbeszélésen konkrétan úgy hangzott el, hogy a két ország folytassa az együttes kormányülések megszakadt hagyományát). Bukarest felajánlotta Magyarországnak azt is, hogy a bagdadi román nagykövetség befogadja a magyar diplomatákat.
Tegnap ugyanakkor a román diplomácia vezetőjét udvariassági látogatáson fogadta Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen Orbán Viktor új magyar–román határátkelők megnyitását szorgalmazta annak érdekében, hogy az egymáshoz szorosan illeszkedő, határ menti gazdasági régiók újra működőképesek legyenek. A zártkörű találkozóról Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke tájékoztatta a sajtót közleményben, amelyben azt írta: a román fél köszönetet mondott Magyarországnak a Románia schengeni csatlakozásához nyújtott folyamatos támogatásért.
A tárgyalópartnerek megállapították, hogy Közép-Európa energiabiztonsága közös stratégiai érdeke a két államnak, ezért gyors előrehaladást szeretnének elérni az azeri–grúz–román–magyar együttműködéssel létrehozandó gázvezeték, az AGRI-, valamint a Nabucco West-projektben egyaránt.
Rostás Szabolcs, Budapest
(Corlăţean: elfogadták Andrei Şaguna szobrát
Titus Corlățean tegnapi budapesti tárgyalásai után a Mediafax hírügynökségnek beszámolt arról, hogy kérésére a magyar fél elfogadta Andrei Şaguna román ortodox püspök régóta tervezett gyulai szobrának felállítását. Şaguna püspököt a románok nemzeti hősként tisztelik 1848–49-ben játszott szerepéért, amikor az erdélyi románság szellemi vezéreként népét fegyveres ellenállásra mozgósította a magyar szabadságharccal szemben. „Şaguna püspök gyulai szobráról már évek óta tárgyalunk a magyar féllel. Örömmel tapasztaltam, hogy mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind Martonyi (János) kollégám teljes nyitottságot tanúsítottak a kérdésben” – mondta a Mediafaxnak Corlăţean.)
Krónika (Kolozsvár)

Románia számára továbbra is elfogadhatatlan Nyirő József újratemetése
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei.
„Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott.
Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt.
Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el.
„Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt.
„Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét.
MTI
Erdély.ma

Ismét újratemetnék Nyírőt? – a román külügyminiszter beszólt a magyar kormánynak
A román külügyminisztériumnak tudomására jutott, hogy október folyamán ismét megkísérelnék újratemetni Székelyudvarhelyen Nyírő József író Madridból hazahozott hamvait, ezért hétfői budapesti látogatásán nyomatékosan felkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a magyar kormány ne támogassa ezt – közölte Titus Corlățean külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva, kedden este beszélt arról, hogy tudomása szerint ezúttal a nyilvánosság kizárásával zajlanak előkészületek arra, hogy még ebben a hónapban eltemessék Nyírő hamvait.
„Ez elfogadhatatlan számunkra. Objektív okok miatt nem mondhatunk igent az újratemetésre” – mondta Corlăţean. A külügyminiszter szerint Nyírő újratemetése szimbolikus jelentőségű lehet, mivel Székelyudvarhely környékén született, és végrendeletében kérte, hogy ott temessék el. „Bizonyos szimbolikával bír egyes budapesti politikusok számára, nem mindegyikük számára, és egészen más szimbolikával rendelkezik Romániában, ahol érzékeny téma, mivel fasiszta, szélsőjobboldali és antiszemita magatartású íróról van szó, amit nem tudunk elfogadni. Az ügyre az ország zsidó közössége is reagált, és komoly reakciókat váltott ki a világ zsidó szervezetei részéről” – mondta a miniszter.
Mint arról beszámoltunk, idén májusban a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László személyes támogatásával kívánták megadni a végtisztességet Székelyudvarhelyen az írónak, azonban a román hatóságok – arra hivatkozva, hogy Nyirő antiszemita volt, és tagja volt 1944-ben a nyilas parlamentnek – nemkívánatosnak nevezték az eseményt. A vasúttársaság megtiltotta, hogy az író hamvait a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokvonaton vigyék el Székelyudvarhelyre, majd a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a hamvak ellen: az esemény egyik szervezőjét, Lukács Csaba újságírót rendőrök állították meg útban a székely város felé, és átkutatták a csomagjait, hogy kiderítsék, nála vannak-e a maradványok. Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasiszta-szimpatizánsnak tartott Nyírő József udvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. Az újratemetés végül hivatalosan azért maradt el, mert a székelyudvarhelyi önkormányzat hibásan iktatta az újratemetésről szóló engedélyt, a szervezők pedig közölték, hogy csakis a hatályos román törvényeket betartva kívánják újratemetni Nyírőt. Az újratemetés helyett így csupán megemlékezést tartottak, amelyen többek között Kövér László és Szőcs Géza akkori magyar művelődési államtitkár is beszédet mondott. Akkor olyan vádak érték Kövért, hogy az újratemetés ürügyén politikai kampányt folytatott Szász Jenő pártja mellett a júniusi önkormányzati választások előtt.
Szász Jenő, a májusi újratemetést szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónikának nyilatkozva nem erősítette meg, hogy valóban zajlanának az előkészületek. „Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is olyan gesztusokat gyakorolna, amilyeneket a magyar, hiszen Corlăţean hétfői látogatása során felvetette, hogy Gyulán a román közösség felállíthassa Andrei Şaguna erdélyi ortodox román püspök szobrának, amit a magyar kormány elfogadott. Pedig Şaguna 1848-49-es magyarellenes szereplése nyomán komoly kifogások merülhetnének föl ellene, de a történelmi sérelmek állandó felhánytorgatása nem mutat előre. Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is hasonló gesztust tenne az újratemetés ügyében” – mondta el a Krónikának Szász Jenő. Kifejtette: a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Magyar Országgyűlés mellett társszervezője volt az újratemetésnek, az ügyről a két állam között a legfelsőbb szinten egyeztetnek, az újratemetés kezdeményezésére vonatkozó döntést pedig a budapesti fél, pontosabban az Országgyűlés elnöke hozza meg, nem ő. „A Székelyudvarhelyért Alapítvány készen áll arra, hogy amennyiben megkapja a jelzést, közreműködjön az újratemetés megszervezésében” – szögezte le Szász Jenő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

140 éves a magyar nyelvű egyetemi oktatás
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem idei október 1-jei megnyitója ezennel nem csak az új tanév köszöntését, de az egyetemalapítás (1872) száznegyven éves jubileumára emlékező, hatnapos programsorozat kezdetét is jelentette egyben. Az egyetemtörténeti kutatásokat ismertető előadások a kedd délelőtti tudományos ülésszakon hangzottak el. A rangos kutatókat felvonultató konferencia előadásainak az egyetem főépületének díszterme, az Aula Magna biztosított otthont. A magyarországi és franciaországi szakemberek mellett a többségében „saját nevelésű”, azaz egyetemünk falai között nevelkedett előadókat hallgatva, azt hiszem távolról sem nevezhető fellengzőnek Molnár-Kovács Zsolt, az ülésszak elnökének zárógondolata, miszerint „a kiváló szakemberek képezik a jövő zálogát – mi tudjuk ezt, hiszen mi képezzük”.
Az előadások időben főleg az egyetemalapítást közvetlenül megelőző évekre és az azt követő félévszázados intézmény- és társadalomtörténetre helyezték a hangsúlyt. A kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás témája olyan nemzeti(ségi) problémák felvillantásának is helyet biztosított, mint a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872–1945) román nyelvet és irodalmat (magyar nyelven) oktató kezdeményezései. A prezentációk közül olyan elméletibb és tágabb perspektívájú kutatásokat lehetne kiemelni, mint a franciaországi magyar oktatásszociológus, Karády Viktor előadása az egyetem magyar intellektuális elitet kitermelő szerepéről, vagy a kolozsvári irodalomtörténész, T. Szabó Levente tudományos modernizációval foglalkozó társadalom- és szellemtörténeti kutatása. A magyar és román nyelvű előadásokat szinkrontolmácsok közbenjárásával tették mindenki számára érthetővé.
A konferencia elhangzott előadásai a következők voltak: Pál Judit: Erdély helyzete az 1867-es kiegyezés után és a kolozsvári egyetem megalapítása; Szögi László: A Kolozsvári Tudományegyetem alapításához vezető út; Lucian Năstasă Kovács: Egy kolozsvári magyar egyetem dilemmái; Karády Viktor: A kolozsvári egyetem szociális szerepe a magyar intellektuális elit kialakításában; Nicolae Bocsan: Dr. Grigore Silasi, az első román nyelv és irodalom tanár a Ferencz József Tudományegyetemen; Szenkovits Ferenc: Matematikai és természettudományi kar a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen; Ana-Maria Stan: Kolozsvári román egyetemi tanárok, akik a Ferenc József Tudományegyetemen tanultak és T. Szabó Levente: Az egyetemtörténet mint a tudományos tudás társadalomtörténete. A kolozsvári Bölcsészkar példája (1872–1892) címmel.
Az előadások részletes bemutatására nem vállalkozom, ehelyett azokat a fontosnak tekintett mozzanatokat emelem ki, amelyek az egyetem korai történetét legjobban körvonalazzák.
Habár nem képezte a konferencia tárgyát, mégis néhány szóban említést tettek az 1872-ben alapított egyetem elődintézményeiről és kétszázkilencven éves (megpróbáltatásoktól sem mentes) „előtörténetéről”, amely köztudottan Báthory István erdélyi fejedelem 1581-es jezsuita kollégiumalapításával vette kezdetét – hangzott el Szögi László előadásában. Pál Judit vázolta fel azt a történeti-politikai kontextust, amely az 1867-es kiegyezést követően a régiót jellemezte, kiemelve a nemzetiségek közötti (bizonyos mértékben mindmáig ható) kölcsönös félelmet, amit a korabeli bécsi politika a nemzetiségek egymás közti kijátszására használt fel. A merev román elutasításra és szász ellenállásra adott magyar válasz – az épülő nemzetállamoknak megfelelő gyakorlat szerint – a későbbi egyetemi oktatásban is megnyilvánuló asszimiláló politika volt. Az iménti tendenciával párhuzamosan – mutatott rá Szögi László – a németesítő törekvések az 1860-as években megbuktak és a fokozatosan kiépülő magyar kulturális/politikai intézmények egy későbbi egyetemalapítás lehetőségét körvonalazták. Ekként lehet számolni az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesülettel (EME) vagy az 1863-ban összehívott szebeni Magyar Országgyűléssel és ugyanabban az évben alapított kolozsvári magyar jogi akadémiával. Mind Karády Viktor, mind Nicolae Bocsan rámutatott a kolozsvári egyetem román nemzetiségű hallgatóinak elenyésző arányára. A századforduló környékén az intézmény túlnyomó többségét magyarok tették ki és az ekkor főként Bécsbe járó románok vagy német egyetemeket felkereső erdélyi szászok aránya elenyésző maradt. Karády Viktor széles bázisú adatokra támaszkodva, részleteiben vizsgálta a nemzetiségi és vallásfelekezeti megoszlás szerinti hallgatói részvételt. A karok közötti részvételi arányban (bölcsészeti, ezen belül nyelvészeti és természettudományi; orvosi és jogi kar) jelentős eltérések mutatkoznak a jogi kar javára. Az országos szinten is kimagasló arányszám – hangsúlyozta beszédében mind Lucian Năstasă Kovács, mind Karády Viktor – a könnyen megszerezhető vizsgáknak volt köszönhető. Az egyetem önálló matematikai és természettudományi karát Szenkovits Ferenc mutatta be, aki az önállósodó kar országos szinten is elsők között számon tartott kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, minek élére a közismert erdélyi polihisztort, Brassai Sámuel professzort nevezték ki. Ana-Maria Stan már egy későbbi periódust szemügyre véve, alapvető változásról tudósít: a Ferenc József Tudományegyetem által képviselt német oktatási modellt követően a francia válik irányadóvá. A konferencia záróakkordjaként T. Szabó Levente igen mélyszántású előadása, az 1870-es, 1880-as évek tudományszemléletét vizsgálta és a tanszabadság elvének arra a kétarcúságára mutatott rá, ami egyrészről hihetetlen innovatív tudományos felfedezéseket tett lehetővé, másrészről a fogalom könnyen instrumentalizálhatósága révén, zsákutcákhoz is vezetett.
A konferencián nem tudott jelen lenni Cornel Sigmirean és T. Szabó Levente újonnan publikált munkájának társszerzője, Zabán Márta.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Kossuth a nemzet és Arad emlékezetében
Már születése előtt megjósolták tündökletes pályafutását és bukását, mondja a romantikus történelemírás, még élt, amikor már legendássá vált, s az idő múlásával, mint ahogy az történni szokott nagy személyiségeknél, a legenda tovább terebélyesedett.
Ma ritka az olyan település az anyaországban, ahol „Kossuth apánknak” utca, tér ne viselné nevét – a Trianon után határokon túl esett területeken igyekeztek minél hamarabb felszámolni emlékét –, számos mondatát szállóigeként idézik a magyarok a világ minden táján, mintegy hatszáz Kossuth-nótában él emléke. A magyar történelem egyik legszebb és legdicsőségesebb, egyszersmind a bukás miatt legtragikusabb mozzanata, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc – amelyben rendkívüli szerepet játszott – nem is említhető neve nélkül.
Kossuth Lajos életének és munkásságának felidézésére születésének 210. évfordulója kapcsán került sor Aradon, a Jelen Ház nagytermében hétfő délután a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének Tiszteld múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz közösségépítő programjának keretében. (Társszervező a Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a rendezvényt az Erdélyi magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete támogatta.) Nt. Baracsi Levente református tiszteletes, az est házigazdájának bevezetője után Olasz Angéla Márki Sándor-díjas ny. történelemtanár közel másfél órás, kitűnően dokumentált előadása teljes képet próbált felvázolni egy kivételes személyiségről, akiről az utóbbi másfél században könyvtárnyi anyagot írtak. Előadásában születésétől haláláig, sőt utóéletében is nyomon követte az Aradon kétszer járt Kossuth életútját és tevékenységét – beleértve ma is sokszor idézett mondatainak (Leborulok a nemzet nagysága előtt, Arad a magyar Golgota stb.) keletkezési helyét és idejét, az idős Kossuth, a „turini remete” hangját megörökítő egyetlen fonográf-felvétel megszületésének körülményeit, Aradot, ahol a temesvári vesztes csata után 1849. augusztus 10-én lemondott és átadta a fővezérséget Görgeinek. Nagy segítségére volt Murvai Róbert Dávid, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákja, aki az előadás illusztrálásaként részleteket olvasott fel Kossuth beszédeiből, leveleiből, kortársak és későbbi történészek munkáiból, s egy kevéssé ismert Jámbor Pál-verset is elszavalt, valamint Murvai Miklós, aki hónapokig tartó aprólékos munkával összegyűjtötte az internetről a Kossuthtal kapcsolatos vizuális emlékeket – a családi képektől szobrokig, a kézzel írott Országgyűlési tudósítások, a Kossuth főszerkesztésével megjelent nagy hatású Pesti Hírlap, a Kossuth-bankók reprodukcióit, filmrészletet stb. stb. Röviden: hétfőn este egy több ember közreműködésével létrejött emlékezetes előadásnak voltunk részesei (szó esett, például, az 1909-ben felállított, 1925-ben lebontott aradi Kossuth-szoborcsoportról is), amelyet egyszer már hallhattak aradi fiatalok, de érdemes lenne máskor, máshol is megismételni arról a személyiségről, aki a washingtoni Capitoliumban egyetlen külföldiként kapott szobrot, s akinek szellemisége ma is velünk, bennünk él.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

K Ö Z L E M É N Y
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának tizenkettedik évfordulója alkalmából, 2012. október 3-án évnyitóval egybekötött Egyetemi Napot tartottak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar aulájában. Az ünnepség díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt, aki – a magyar felsőoktatásban betöltött történelmi szerepéért – elsőként vehette át az egyetem szenátusa által alapított Bocskai István-díjat.
A Sapientia oktatói és diákjai mellett, több anyaországi és erdélyi közéleti szereplő is részt vett az ünnepélyen. Köszöntő beszédet mondottak: Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, erdélyi EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, illetve János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.
Tőkés László beszédében úgy fogalmazott: „a Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos »hivatalos« politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről”.
Visszaemlékezve a megtett útra, európai parlamenti képviselőnk rámutatott arra, hogy a magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül nem lett volna lehetséges kiépíteni az önálló erdélyi magyar felsőoktatás rendszerét. Hiába vagyunk a román állam lojális adófizetői, ha az nem részesíti állami támogatásban egyetemeinket – tette hozzá Tőkés László. Azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy a magyar felsőoktatás felemelését olimpiai bajnokainkhoz illő szívósággal, céltudatos kitartással lehet megvalósítani.
Orbán Viktor a Bocskai-díj átvétele után megtartott előadásában arra hívta fel a diákság figyelmét: „Soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket”. A miniszterelnök arra bíztatta a fiatalokat, hogy tudásukat szeretettel ötvözzék, hiszen: „a szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz”.
Az Egyetemi Nap keretében a magyar kormány, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia EMTE és a Partiumi Magyar Keresztény Egyetem jelen lévő képviselői elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében.
Mellékeljük Tőkés László beszédét.
Tisztelt Ünneplők! Kedves Testvéreim!
A hálaadás szavával szólok ezen az évnyitón, nemzetünk és egyházaink közösségében visszatekintve az eltelt időre. Nagy utat tettünk meg 1989-től 2010 áprilisáig, 2004. december 5-től 2010. június 4-ig, Balatonőszödtől Ópusztaszerig, újabbkori nemzeti szövetségünk régi-új színteréig; Marosvásárhely Fekete Márciusától a Sapientia akkreditációjáig; a Petőfi–Schiller fantomegyetemtől a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia önálló magyar egyetemi rendszeréig. Partiumi egyetemünkön nemrégiben tartottuk az ünnepélyes tanévnyitót, 420 elsőéves hallgatót, valamint a 14 alap, illetve 7 mesteri szakon tanuló 1000 diákot köszöntve.
Egyetemünk elnökének minőségében köszöntöm az alapító történelmi egyházakat, Dávid László rektor urat, Kató Béla püspökhelyettes-elnök urat, ”Európa polgárát” és a lánglelkű Ifjúságot, a hallgatókat – nem utolsósorban pedig Orbán Viktor elnök urat, a Nemzet Miniszterelnökét és a többi magyarországi Barátunkat.
A Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri felavatása nyomán Miniszterelnökünket idézve: „Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak…” – Akinek van füle, hallja…
A Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos „hivatalos” politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről – és akkor még a visszaállamosítás alatt álló Református Székely Mikó Kollégiumról nem is szóltam…
„Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért” – fogalmazta meg nemzeti Költőnk, Illyés Gyula.
Nagyváradon 1990-ben, a Sulyok István Református Főiskola és 1998-ban, a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásakor, majd pedig 1999-ben, a Sapientia Tudományegyetem megalakulásakor az opportunista, adaptív helyzetkövető/alkalmazkodó politika helyett kreatív szellemben folyamodtunk egy autonóm/helyzetteremtő politika eszközeihez, és így hoztuk létre a Sapientia Alapítvány égisze alatt erdélyi magyar egyetemi rendszerünket. Hála legyen érte az Istennek! Ez viszont nem lett volna lehetséges a Magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, Orbán Viktor és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül. Hivatalos országunknak, a román államnak még mindig mostohagyermekei – csak adófizetői – vagyunk, ezért csak anyaországi segítőinknek, az Ő nagylelkű költségvetési támogatásuknak köszönhetjük, hogy vagyunk! Illesse köszönet ezért külön-külön is a kis-Magyarország valamennyi adófizető polgárát. Külön is köszönjük, hogy most is stratégiai támogatásban részesíti egyetemeinket – Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kolozsváron, Nagyváradon – a nemzeti kormány, és erről írnak alá megállapodást, amely felér a Nemzet jövőjének szóló jó befektetéssel!
Az akkreditáció egy akadályverseny, egy valóságos kálvária, egy nehéz út vége, ugyanakkor: egy még nehezebb út kezdetét is jelenti. Reményt keltő az a megállapodás, amelyet Miniszterelnökünk a Magyar Rektorok Konferenciájával való találkozóján kötött „a felsőoktatás minőségelvű fejlesztéséről”.
„Hosszú távon kell gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely nemzeti közösségünk szükségleteihez mérten képez szakembereket” – hangsúlyozta Csíkszeredában Dávid László.
Egész oktatásügyünket, ez esetben pedig a magyar felsőoktatást (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a teológiai akadémiáink, a művészeti egyetemeinkkel karöltve) ilyenképpen kell felemelnünk, Gyurta Dániel olimpiai bajnokunkkal szólva: „átvinnünk a túlsó partra”, varázslatos olimpikonunk, Risztov Éva hosszú távra szükséges és elégséges, szívós és céltudatos kitartásával! Ebben segítsen minket az Isten!
Tőkés László
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

(MTI)
Nagyvárad

Erdélyi fejedelmek nyomában
Orbán Viktor átvette a Bocskai István-díjat
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskai István-díjával tüntették ki tegnap Marosvásárhelyen Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, aki az első tanévnyitó (2001. október 3) tiszteletére az Egyetem Napjává nyilvánított évfordulós ünnepség díszvendége volt. A díj átadását követően elvi megállapodást írtak alá Magyarország Kormánya, a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem között az erdélyi magyar felsőoktatás érdekében, amely alapján a magyar kormány 2014-ig a fenntartási költségek mellett négymilliárd forinttal támogatja az intézmények elmaradt ingatlanfejlesztési terveit.
Orbán Viktort Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem Alapító Tanácsának elnöke valamint Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora köszöntötte.
A 2012-ben alapított Bocskai István-díjat a szenátus egyöntetű határozata alapján a SEMTE alapításában és fejlesztésében betöltött meghatározó szerepéért ítélték oda először a magyar kormányfőnek.
12 évvel ezelőtt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen fogalmazódott meg, hogy az erdélyi magyar közösségnek nincs mire várnia. Hiába könyörgött, hiába tett meg mindent azért, hogy az önálló magyar felsőoktatást létrehozza, nem sikerült. Így határoztuk el, hogy létrehozzuk a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, s ma már amellett kell hitet tenni, hogy ez az intézmény mindannyiunk számára fontos – emlékezett Kató Béla, majd köszönetet mondott az "iskolaalapító erdélyi fejedelmek nyomdokába lépett" Orbán Viktornak a messzelátásért. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására tett kísérlet kapcsán pedig azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy vannak olyan közös ügyeink, mint például az oktatás, ami nem lehet alku kérdése, s az erdélyi magyarság akárcsak az elmúlt századokban, ma is kiáll iskoláiért.
Tőkés László szintén kiemelte a magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, s személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerepét a román kormány mostohagyermekének tekintett erdélyi magyar egyetemi rendszer létrehozásában.
Nagy kihívást és nagy felelősséget jelent egy új egyetem megálmodása, felépítése és beindítása, mert sok fiatal jövőjéről van szó és megmaradásunk zálogát jelenti – hangsúlyozta Dávid László, a 2000 hallgatóval és 200 főállású oktatóval működő Sapientia EMTE rektora.
Azzal, hogy az egyetemet fenntartó magyar állam és miniszterelnöke személyesen is nemzetstratégiai fontosságú intézményként tekint az erdélyi magyar egyetemi rendszerre, a nyugodt építkezés, az intézmények továbbfejlesztésének a garanciáját biztosítja – hangzott el János-Szatmári Szabolcs, az 1000 hallgatóval és 90 főállású tanárral működő Partiumi Keresztény Egyetem rektorának köszöntőjében.
Amikor vég nélküli viták folytak az önálló magyar felsőoktatás újraindítása körül, amikor kétségbeejtően nem láttuk a magyar egyetemi oktatás körüli iszapbirkózás végét, akkor Orbán Viktor volt az, aki az összes szakmai vitát, politikai zsákutcát felülíró határozottsággal jelentette ki, hogy ideje átvágni a gordiuszi csomót, itt az ideje megalapítani a magyar közösség által irányított, a magyar közösség szakmai és nemzeti céljait szolgáló tudományegyetemet. S ma, amikor a két egyetemen 3000 magyar fiatal és 300 főállású magyar oktató alkot egyetemi közösséget, jól látjuk a néhány esztendővel ezelőtti elkötelezett cselekvőkészség súlyát és jelentőségét, amely mögött meggyőződés és hit húzódik. Orbán Viktor valóban hitt a magyar nemzet életerejében, s jövőjével kapcsolatos célokban és eszmékben. Következetesen vallja, hogy Európa és a glóbusz attól lesz értékesebb, ha mi magunk nemzetként haladunk és értékes nemzet maradunk. Ez a hit fejeződik ki a Sapientia egyetem életre hívásában is, folyamatos támogatásában is – hangzott el Tonk Márton, a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar dékánjának laudációjában.
A díj átadását követően Orbán Viktor a névadó fejedelem politikai végrendeletéből az erdélyi és magyarországi hívek közti szép egyezségre, atyafiúi szeretetre vonatkozó intést idézte, miszerint az erdélyiek, ha más fejedelemség alatt lesznek, akkor se szakadjanak el Magyarországtól, a magyarországiak pedig "az erdélyieket el ne taszítsák".
Nagy siker a mai nap, amely azt bizonyítja, hogy Magyarország képes volt a határain kívül egy erdélyi egyetemet alapítani, fenntartani, és képes a jövőben tovább fejleszteni – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök számba vette a megtett utat, a történelmi egyházak szerepét, s az 1998-ban végrehajtott politikai fordulatot, amellyel sikerült a magyarok többségét megnyerni egy új nemzetpolitika számára, amely lehetővé tette a nemzetnek a határokon átívelő újraegyesítését az erdélyi magyar egyetem által is. Ennek megalapítása szerencsés időpontban történt, illeszkedik az európai kultúrpolitikába, ami a kulturális sokszínűséget, a párbeszédet szorgalmazza. "Büszkék lehetünk arra, hogy olyan erő és elszántság volt nemzetünkben, hogy véghez tudtuk vinni" – mondta, majd a három tudás (test-, ész- és szívtudás) közül a magán- és közéletünket meghatározó szívtudás fejlesztésére biztatta az egyetemi hallgatókat. Beszélt a példaképek fontosságáról és arról is, hogy szolgailag gyáva országgal, néppel és nemzettel senki nem hajlandó azonosulni. Ahhoz, hogy a formálódó új világrendben a magyarság elfoglalhassa a történelméhez, tehetségéhez méltó helyét, két nagy ellenséggel, az önsajnálattal és a lebeszéléssel kell felvennie a harcot. A magyarság világnemzetté vált, de ahhoz, hogy valóban modern világnemzet legyen "újjá kell szervezni magunkat". Ezt szolgálja a kettős állampolgárság és a határokon kívül alakuló felsőoktatási intézmények is – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az aláírt megállapodásról a kormányfő elmondta, hogy nincsenek benne számok, de a célok hibátlanul megtalálhatók.
Az ünnepség végén Dávid László rektor és Kató Béla kuratóriumi elnök tájékoztatta a sajtót, hogy Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének a felépítésére fordítják a fejlesztésre szánt összeget, befejezik a kolozsvári egyetem épülő campusát, Csíkszeredában folytatják az egyetem épületének a hőszigetelését, s egy új szárnyat ragasztanak az épülethez, Marosvásárhelyen pedig elkezdődhet a 240 férőhelyes kollégium építése, amelynek alapkövét a magyar köztársasági elnök jelenlétében tették le.
Az ünnepségen részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, Naszvadi György gazdasági államtitkár, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Füzes Oszkár Magyarország romániai nagykövete, Zsigmond Barna Pál főkonzul, Sándorné dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektorok Konferenciájának társelnöke, egyetemi vezetők, politikusok, közéleti személyiségek és az egyetemi hallgatók.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

SZÉP ÚJ VILÁG
Orbán: bepótoljuk az elmúlt évtized mulasztásait
Az önsajnálat és a lebeszélés kultúrája helyett dolgozni kell, hogy a magyar nemzet modern világnemzetté szerveződhessen – jelentette ki a magyar kormányfő Marosvásárhelyen.
Elvi megállapodást írt alá Orbán Viktor szerdán Marosvásárhelyen a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőivel. A megállapodás értelmében a magyar kormány 2014 végéig 4 milliárd forintot fordít az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztésére.
Az Egyetem Napja elnevezésű rendezvényen a Sapientia EMTE Bocskai István-díjat adományozott Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök személye az erdélyi magyar pártok vezetőit is összehozta, akik a kezdésre várakozva kedélyesen, mosolygósan cseréltek eszmét egymással.
"Vannak közös ügyeink, amelyekben mindannyian egyetértünk. Ezen dolgok egyike az oktatás, ez számunkra nem lehet alkukérdés" – fogalmazott köszöntőbeszédében Kató Béla. A Sapientia Alapítvány elnöke szerint Orbán Viktor azzal, hogy magyar állami egyetemet alapított Erdélyben, belépett a nagy erdélyi fejedelmek sorába, hisz ők is az oktatást, az ifjúság jövőjét tartották szem előtt. Tőkés László kivételesen rövidre szabott felszólalásában a magyar miniszterelnököt idézte: „az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak. A Partiumi Keresztény Egyetem elnöke a nacionálkommunizmus szidalmazása mellett kijelentette: az erdélyi magyarság a kirekesztő politika miatt tart ott, ahol. Tőkés beszéde végén minden magyar állampolgárnak köszönetet mondott, hogy adóforintjaikkal támogatják a határon túli magyar egyetemeket.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a két egyetem előtt álló kihívásokról és az ezzel járó felelősségről beszélt, majd Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja a magyar kormányfőnek "az erdélyi magyar oktatás visszaállításában játszott történelmi szerepét" méltatta. "Orbán Viktor miniszterelnöki feladatkörében nem volt előírva, hogy egyetemet létesítsen, azonban ő ezen túlra is tekintett. Csak úgy lehet előrehaladni, hogy mindig egy kicsivel többet teszünk, egy helyett kettőt lépünk" – fogalmazott az intézményvezető, majd átadta a kormányfőnek a Bocskai István-díjat.
Orbán coelhói magasságokban
„Ha édesapám itt lenne, nagyon büszke lenne rám, ha édesanyám itt lenne, minden szót elhitt volna” – indított a humoránál lévő, saját magát egyetlen Bocskai-díjasként aposztrofáló Orbán Viktor, aki a jelen lévő egyetemi hallgatókhoz szólva elmondta: „Nem az a lényeg, hogy kik legyünk, hanem, hogy mit akarunk csinálni. Ez a legfontosabb üzenete a Bocskai-díjnak.”
A kormányfő közölte, az aláírandó elvi megállapodás mögött kormánydöntés van, ennek értelmében 2014 végéig a budapesti kormány 4 milliárd forinttal járul hozzá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséhez. Az elmúlt 8-10 évben sok minden elveszett, ideje behozni a lemaradást – mondta.
Orbán hangsúlyozta, ha egy kisebbség nem képes anyanyelvén átadni kultúráját a soron következő nemzedékek számára, az a kisebbség egyszerűen feloldódik. „Ha a közösségnek van egyeteme, feltevődik a kérdés: mit tanítsunk? A hagyományos felfogás a test, az ész és a szív tudását hangsúlyozza. A harmadik az előző kettő alapja, és nem egyéb, mint az igazságosság felismerése, ezen múlik a jóságosság, az egymás és a haza iránti szeretet” – mondta a politikus.
Új világ épül
A magyarországi gazdasági, társadalmi állapotokról szólva elmondta: Magyarországon számos jó dolog is történik, ám az ezekről szóló híradások negatívan szólnak mindezekről. „A Lánchíd és az Országgyűlés épületének megépítését is heves politikai viták előzték meg, ám a mai politikai viták színvonala nem éri el a korabeli polémiák nívóját. Fontos ezt tudni, hogy az emberek ne forduljanak el a közélettől” – magyarázta Orbán.
A miniszterelnök Marosvásárhelyen is megismételte az utóbbi időszakban hangoztatott nézetét, miszerint új világrend van kibontakozóban, és Magyarország azért harcol, hogy ebben az új világrendben tekintélyéhez és történelméhez méltó helyet foglalhasson el.
„Ezt a folyamatot két ok, az önsajnálat és a lebeszélés kultúrája veszélyezteti. Indokolt a sajnálat, hisz Magyarország csak az elmúlt század folyamán területeket, nagyszámú lakosságot veszített el, de ha mindenki az önsajnálattal van elfoglalva, akkor ki fog dolgozni? Ezért a cselekvésre kell összpontosítani, erőt kell meríteni a szenvedésből és nem szabad hagyni, hogy lebeszéljenek a fontos dolgokról, mert az önsajnálat és a lebeszélés együtt a magyar nemzet biztos pusztulásához vezet” – fogalmazott Orbán. Hozzátette, az elmúlt száz évben szétszóródott magyar nemzetet modern világnemzetté kell szervezni, ezt szolgálja többek között az egyetemalapítás és a könnyített honosítás intézménye is.
Legyen úgy, mint régen volt!
Orbán Viktor beszédét egy, Bocskai István politikai végrendeletéből vett idézettel zárta: „Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel meghagyom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.”
Sólyom István
Transindex.ro

Aradi vértanúk – Tisztelgés és koszorúzás Aradon a Vesztőhelyen –
Hiába van szombat, hiába ajándékozta meg a természet kellemes őszi nappal Aradot, nem emlékszem, hogy a rendszerváltás óta bármelyik évben kevesebben gyűltek-e össze kint a Vesztőhelyen, mint ma délelőtt. De az is először fordult elő, hogy se a magyar kormány, se prefektúra, se a megyei önkormányzat, se a polgármesteri hivatal ne képviseltesse magát az eseménynek megfelelő szinten. A magyar kormány és a prefektúra egyáltalán, a két önkormányzat pedig tanácsosi szinten volt jelen.
A körülbelül háromszáz résztvevőnek viszont legalább a kecskeméti 1848-as hagyományőrzők egyesülete okozott maradandó emléket, hisz korhű tiszti, katonai egyenruhákba öltözve álltak díszőrséget az obeliszk lépcsőin és lent. A korhűséget és a történelmi valóságot viszont csorbította a huszáregyenruhába öltözött hölgy, talán neki nem kellett volna beállni az alakzatba.
Az ökumenikus istentisztelet, a himnusz és a székely himnusz eléneklését követően először a Damjanich és Knezich családok leszármazottai koszorúztak, majd, többek között az országos és aradi RMDSZ, a bukaresti nagykövetség és kolozsvári főkonzulátus, az Országgyűlés, a Szabadság-szobor Egyesület, a megyei és városi önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek helyezték el a megemlékezés koszorúit. Irházi János
aradihirek.ro
Erdély.ma

Rétvári Bence: „Arad a magyar megmaradás szimbóluma”
Kivételesen szép, meleg ősz eleji napot hozott október 6-a. Aradon, a Megbékélés parkjában sok száz ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét az aradi vértanúk előtt a Szabadság-szobornál, mint minden évben 2004 óta.
„163 évvel ezelőtt, 1849. október 6. is szombati napra esett. Ebben az órában akkor már bevégeztetett a kivégző osztag, a hóhér és a kirendelt tanúk munkája; a minorita templomban elmondták az első gyászmisét. A városban a leírások szerint csönd, feszültség és értetlenség uralkodott. Az aradiak talán megérezték a történelem szelét, nem látták, de gyanították, a tizenhárom férfi lelke megtestesült a megfoghatatlanban: a szabadság szellemiségében” – a román és magyar nemzeti himnusz elhangzása után ezekkel a szavakkal indította tegnap Matekovits Mihály kora délután a monumentális Szabadság-szobornál tartott koszorúzási ünnepséget, majd bemondótársával, Ruja lldikóval konferálták be a szónokokat, később a koszorúzókat. Előbb azonban rövid történelmi áttekintő hangzott el, egyebek közt az, hogy 1949-ben, a magyar forradalom és szabadságharc százéves évfordulójának főrendezője az aradi várban állomásozott szovjet hadsereg volt, „lám, mi a szabadságot hoztuk” jelszóval.
„Hogy majd 2049-ben, a kétszáz éves évfordulón hogyan emlékeznek a mára, majd kiderül. Mi csak reménykedni tudunk: lesz, aki emlékezzen, lesznek koszorúzó diákjaink, könnyező öregjeink és emlékező nemzettársak.”
A bemondó aztán sorra köszöntötte a megjelent vendégeket: Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnököt, dr. Rétvári Bencét, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Ujhelyi Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökélt, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főkonzulját, Both Ferenc ezredest, a bukaresti magyar nagykövetség katonai attaséját, Cosmin Pribac Arad megyei prefektust, Király András oktatásügyi államtitkárt, Gheorghe Falcă aradi polgármestert és Bognár Levente alpolgármestert, a megyei RMDSZ elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Kreszta Traiant, a Magyarországi Román Kisebbségi Országos Önkormányzat elnökét.
A mikrofonhoz először lépett Gheorghe Falcă aradi polgármester elöljáróban elnézést kért öltözetéért, de, mint mondta, tíz perce érkezett meg Aradra hosszú útról, átöltözni sem volt ideje, de itt akart lenni a megemlékezésen, hogy éreztesse: egységesek vagyunk. „Közösen megértettük, mit jelent a történelem és a szabadság – együtt kell megtanulnunk, hogyan kell a szabadságot megtartani. Akkor lesz szabadságunk, ha a tőlünk jobbra vagy balra álló is szabad, és én azt akarom, hogy a mellettem álló megőrizze szabadságát”, mondta Arad polgármestere.
A szabadság egyébként vissza-visszatérő téma volt valamennyi szónok beszédében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök történelmi tények sorolásával indította beszédét, majd így folytatta: a hősök tisztelete túlélt másfél évszázadot, túlélte a kommunista diktatúrát. „A lélek szárnyán élő gondolat elpusztíthatatlan” – szögezte le. Aztán arról beszélt: akiket itt kivégeztek, tudatosan választották az önkény elleni harcot, és vállalták következményeit. A szabadságnak nincs nemzetisége, a szabadságharc melletti kiállásban ott volt a mindent elsöprő vágy a szabadság iránt, és a hit, hogy minden nép számára eljön a szabadság ideje. A vértanúk példájából, amikor nyomdokaikba lépünk, hitet merítünk ahhoz, hangsúlyozta a szónok, hogy ma se tévesszük el a célt, eszméiket be kell építenünk a mába és holnapba. A XIX. és XX. század kihívásai csak részben különböznek egymástól, a gyökerek mélyről táplálkoznak – ma is szabadságot, testvériséget, egyenlőséget akarunk. Szabadságtörekvéseink nem mások ellen irányulnak, mert nincs szabad emberiség addig, amíg egyeseknek nincs szabadságuk.
Kelemen Hunor kiállt a hazai magyarság nyelvhasználata és érdekei mellett, hangsúlyozva: azt kívánjuk, hogy magunk alakíthassuk sorsunkat, magyarul végezhessük munkánkat.
Az RMDSZ országos elnöke azt is hangsúlyozta, hogy 2012-ben a legnagyobb ellenségünk a kishitűség, ezt kell legyőznünk, s hogy ügyünket sikerre tudjuk vinni, az egységet kell sikerre vinnünk. Beszédét azzal zárta: a 13 vértanú legyőzte a halált, mert bennünk él. Így legyen 10, 100 esztendő múlva is.
Dr. Rétvári Bence államtitkár költői kérdésekkel indított: ki emlékezik ma a vértanúkat kivégző hóhérokra, a halálos ítéletet meghozó bírákra, van-e olyan utód, aki virágot visz sírjukra? Ki akkor a győztes és a vesztes?
A vértanúk egy tiszta és szent eszmét követtek, ezért ők a győztesek.
Őket a szabadság és a hazaszeretet vezette, mondta a szónok, aztán némi keserűséggel hozzátette: ezek ma sokkal kevésbé fontosak. Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Lahner György, Lázár Vilmos, Nagysándor József végszavait idézte, amelyekből a szabadság és hazaszeretet árad, majd így folytatta: sírjaik a nemzet védőfalai lettek, mind erősebbé tettek bennünket, és megmaradtunk magyaroknak úgy is, hogy országhatárok választanak el bennünket.
Végül – arra utalva, hogy a vértanúk közül sokan nem is voltak magyarok – így fejezte be beszédét: minden közösségben élnie kell egy önmagán túlmutató eszmének, értékközösség nélkül Európai Unió sem lehetne. Hangsúlyozta: az anyaországnak támogatást kell nyújtania a határon túli magyaroknak, s ebben nagyon fontos állomás volt a magyar állampolgárság megadása két évvel ezelőtt. A gyakorlat egyébként általános az Unióban, ma a 27 tagország közül 24-ben alkalmazzák, így válnak a határon kívüli nemzettársak politikai közösséggé.
Cosmin Pribac Arad megyei prefektus arról szólt: különleges eseményen vagyunk jelen, amelynek feladata egymáshoz közel hozni az embereket és hidat verni a két nemzet között. A Megbékélés tere egy ilyen hely, mondotta. A szabadság eszméje közös, folytatta, s ma elértük, hogy együtt lehetünk szabadok. Az utolsóként felszólaló Bognár Levente Arad megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester, miután október 6-nak aradi kötődéseit hangsúlyozta, berögződött tévhiteket próbált eloszlatni beszédében. Azt a badarságot például, amelyet egyes román szélsőségesek terjesztenek, hogy a 13 aradi vértanú románok ellen harcolt volna, vagy hogy 1848–49-ben 40 ezer román polgári áldozat volt. Történelmi dokumentumok tanúsága szerint az összes, Erdélyben a forradalom idején és következtében elpusztult személy száma – a katonákat is beleértve – sem közelíti meg ezt a gyűlölködésre és uszításra használt adatot. „Szeretnénk továbbra is együttműködni román polgártársainkkal a kölcsönös megértés és tisztelet jegyében” – zárta beszédét Bognár Levente.
A beszédek lezajlását követő koszorúzás során mintegy 75 koszorút helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál – a hivatalos intézményeken (országos RMDSZ, magyar kormány, aradi prefektúra, Magyar Országgyűlés, Aradi Polgármesteri Hivatal, bukaresti magyar nagykövetség, kolozsvári főkonzulátus, Arad Megyei Tanács stb.) számos hazai és határon túli, mindenekelőtt anyaországi civilszervezet is elhelyezte a megemlékezés virágait, köztük volt amerikai (Minessotta), ausztriai (Salzburg), vajdasági (Csóka város). Megkülönböztetett tisztelet illeti Damjanich János és Knézic Károly vértanúk leszármazottait, akik 2012-ben Aradon adóztak dicső elődeik emlékének.
Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében
Az Orbán-kormány megalakulása óta vallja és következetesen érvényesíti azt az egységes politikai akaratot, amit úgy hívunk: a magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése. A világ magyarságának lelki közössége csak úgy állítható helyre, ha legfontosabb lépésnek a külhoni magyarság és az anyaországi magyarok közötti bizalom helyreállítását jelöljük meg.
Nemzetpolitikai elveinket, céljainkat, illetve az ezekre épülő programokat és intézkedéseket ennek a kiemelt feladatnak a szolgálatába állítottuk. Ha egységes nemzetről beszélünk, fontos tisztáznunk, hogy mi köti össze ennek a közösségnek a tagjait, őseinket és a még meg nem születetteket a világ bármely pontján. Minket az egymás iránt érzett szeretet és a közös akarat kell hogy összekössön, amely a világ valamennyi magyarját szolgálja.
Ez a közös akarat kizárólag az egymás iránt érzett felelősségre, odafigyelésre épülhet. A határokon átnyúló magyar–magyar kapcsolatok terén ezért a közös jövőbe tekintés és a kölcsönös felelősség az iránymutató: az új alaptörvény deklarálja a magyar nemzet összetartozását és Magyarország felelősségét a külhoni magyarság iránt. Az eddigi megfogalmazáshoz képest sokkal erősebben fejezi ki a külhoni magyarság iránti felelősségünket és a magyar nemzeti közösségek elválaszthatatlan egységét.
Ez az elválaszthatatlan egység a közjogi egység helyreállítása iránti felelősségünket is kijelölte. A bizalom helyreállításának legjelentősebb lépéseként a Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást, lehetővé téve, hogy a külhoni magyarok lakóhelyük elhagyása nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot. Mára a leadott honosítási kérelmek száma eléri a 320 ezret, míg az eskütételek száma meghaladta a 270 ezret.
A gördülékeny ügyintézés és az egyszerűsített honosítás sikere az igazságügyi, a belügyi, a külügyi és a nemzetpolitikai területek kiváló együttműködésének köszönhető. Nemzetpolitikai szempontból az egyszerűsített honosítás folyamata történelmi jelentőségű eredmény, egy olyan történelmi súlyú sikertörténet, amely hozzájárul a magyar nemzeti összetartozás és a magyar identitás megerősítéséhez. Bizonyosságul szolgál a magyarságra a múltban és jelenben egyaránt jellemző sajátosságra, hogy bármekkora is legyen a velünk szembeni nyomás, az ellenható erő, az nem tudja letörni a magyar identitás kifejezése iránti vágyat.
A nemzetpolitika eddigi eredményeit számba véve egy világos, tégláról téglára építkező folyamatot láthatunk. 2010 a gyökeres fordulat, az irányváltás, az új alapelvek lefektetésének éve volt. Ezt követően 2011 az építkezés évének bizonyult, a konkrét programok elindításáról szólt. Az év november hónapja jelentős változásokat eredményezett. 2011. november 17-én megalakult és megtartotta első ülését a Magyar Diaszpóra Tanács.
A testület a világon szétszórtságban élő magyarok szervezeteinek közös fóruma, amely megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét. A magyar kormány kiemelt szándéka ugyanis a diaszpórával erősebb, szorosabb viszony kialakítása. A magyar diaszpóra szervezeteinek képviselői a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Budapestre, hogy megosszák velünk és egymással tapasztalataikat, problémáikat, javaslataikat. A tanács elnökségi tagjai folyamatos, operatív kapcsolatban állnak a magyar kormányzattal, illetve képviselik a diaszpóra magyarságát a Magyar Állandó Értekezleten (Máért), amely így mára nemcsak a Kárpát-medencei szervezeteknek, hanem valóban a világ valamennyi magyar szervezetének egyeztető fórumaként szolgál.
A Máért 2011. november 23–24-én megtartott X. ülése komoly sikerrel zárult. Megmutatkozott a magyar szervezetek közös akarata, egységes célja: a tanácskozás legnagyobb eredménye a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című stratégiai dokumentum elfogadása volt, amely a kérdéskör egészét áttekintve szolgál iránymutatásul minden, a külhoni magyar társadalmak számára fontos problémában. Ebben kiemeltük, hogy átfogó célunk a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodása, amelyet négy alapvető szempontból közelítünk meg: számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodás. Kiemelkedő fontosságú a számbeli gyarapodás, azaz hogy a magyar közösségek létszáma nőjön, a magyarság ne asszimilálódjon.
A szellemileg gyarapodó közösség erős magyarságtudattal, versenyképes tudással bír, és kulturális értékeit őrzi, fejleszti. A gazdasági gyarapodás összehangolt fejlesztéssel, a határon átnyúló kapcsolatok és a rendelkezésre álló lehetőségek, források jobb kihasználásával valósulhat meg. A jogi értelemben vett gyarapodás pedig azt a célt foglalja magában, hogy az adott magyar közösség jogait magabiztosan használja, védi, és bővíteni kívánja. Az átfogó cél érdekében a dokumentum lépéseket fogalmaz meg a magyar közigazgatás, a magyarországi társadalom, a külpolitika, a támogatáspolitika, az oktatás, a gazdaságfejlesztés és számos egyéb területen.
Az idei év a cselekvés és a stratégiai dokumentum gyakorlati megvalósításának éve lett. 2012-ben három kiemelt programra fókuszáltunk. Az egyik a Határtalanul! osztálykirándulási program. Célja, hogy valamennyi, közoktatásban tanuló magyar fiatal tanulmányai során legalább egyszer a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Reméljük, a személyes tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok révén átélt valósággá válik a program résztvevőiben az összetartozás érzése.
Azért is fontos ezt a munkát az iskoláskorban elkezdeni, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok a közösség érzésére, és a gyerekek élményei által szüleikhez, nagyszüleikhez, azaz egy szélesebb réteghez is eljutnak ezek a pozitív tapasztalatok. Ahogyan a stratégiai dokumentumban is megállapítottuk, az oktatás különböző szintjeinek megerősítése kulcstényező a magyar identitás továbbörökítésében. Az idén egy eddig elhanyagolt területet, az óvodákat választottuk legfontosabb témánkká: az óvodaválasztás és az óvodai-iskolai beiratkozások kérdése került fókuszba a nemzetpolitikában.
2012 kiemelkedő projektje lett a Külhoni magyar óvodák éve program. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a külhoni magyarság figyelmét az anyanyelvi óvodai nevelés fontosságára. Terveink szerint az elkövetkező években az oktatási intézményrendszer további színtereit célozzuk meg. A harmadik fontos idei program a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása. Rendkívül fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett emberek azt érezzék, nincsenek magukra hagyva. Mögöttük áll a magyar kormány, és kész a szükséges segítséget megadni nekik.
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Örülünk, hogy ebben a feladatban partnerre találtunk az egyetemi és tudományos szférában. Ezt a munkát ugyanis csak velük és a külhoni magyar jogsegélyt nyújtó szervezetekkel együtt tudjuk sikerrel végezni. A jogsértések feltárása és dokumentálása, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárások támogatása mellett a Kisebbségi Jogvédő Intézet nyári egyetemet is szervezett azzal a céllal, hogy elősegítsük a fiatal jogászok képzését, valamint egy hálózat kiépítését közöttük.
Jelenleg előttünk áll a Magyar Diaszpóra Tanács második, illetve a Máért tizenegyedik ülése. Az október 8-án és 9-én rendezendő tanácskozások tovább erősítik a Kárpát-medence, a diaszpóra magyar közösségei és Magyarország együttműködését, hogy közösen hozhassuk meg az újabb meghatározó döntéseket a nemzetpolitikai stratégiában kijelölt irányok mentén.
Pontosan tudjuk, hogy egy nemzet fennmaradása, gyarapodása folyamatos erőfeszítéseket igényel. Egy nemzeti közösség a rá jellemző sajátosságok összessége: emberek közös múlttal, hagyománnyal és kultúrával. Feladatunk van, amelyet csak összefogással, az egymásra való odafigyeléssel vihetünk sikerre. Ez az alapja gyarapodásunknak, amely a kiszámítható, versenyképes és büszkeségre okot adó közös magyar jövő záloga.
Répás Zsuzsanna
A szerző a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Krónika (Kolozsvár)

Kövér László újraavatta a honfoglalási emlékművet Vereckén
A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett rá: megtanultuk, nem az fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni.
Újraavatta a felújított magyar honfoglalási emlékművet szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is. A honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatóünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: „Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet."
Fontosnak nevezte a múlt örökségének a megőrzését, mert – mint mondta – „megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogy mit gondolunk magunkról, mert az számottevően befolyásolja tetteinket". Hozzátette: honfoglaló eleink biztonságos otthon iránti vágya és álma egy erős országot, a Kárpát-medence korabeli legerősebb államát eredményezte. A honfoglalók hite, hogy a „vereckei út" célba vezet, 36 emberöltőnyi magyar nemzedéknek adott erőt – mondta, megjegyezve, hogy így voltunk képesek mindig az újrakezdésre.
A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett rá: megtanultuk, nem az fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni, s megtanultuk, hogy nem tudják úgy tönkretenni Magyarországot, a magyarságot, hogy azt ne tudnánk újraépíteni. „Időközben azt is megmutattuk, hogy mások nem tudják annyiszor megrongálni a vereckei emlékművet, hogy azt mi, magyarok ne tudnák helyreállítani" – mondta. Hozzáfűzte, hogy „miként vereckei elődeink is, a magyarok csak egymásra számíthatnak, senki másra, s olyan magyar államra van szükség, amely megvédi a magyar nemzetet; olyan magyar közösségekre van szükség, amelynek tagjai Vereckétől Budapestig, Torontótól Sydneyig tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért".
A házelnök kifejtette: a magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, még akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a lépésével az ukrán politika minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert eltávolítja Ukrajnát Európától – állapította meg. A politikus méltatta az emlékmű tulajdonosa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tevékenységét és vezetőinek munkáját, amelyet – mint mondta – a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelmében a jog és a demokrácia alapján állva fejtenek ki. Egyúttal minden magyar ember nevében köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy óvják a vereckei honfoglalási emlékművet, fenntartják az emlékezetet és a reményt, kitartanak nemzetük mellett.
Megerősíti a kárpátaljai magyarságot?
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a vereckei emlékmű hányattatott sorsa hűen tükrözi a kárpátaljai magyarság sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy a honfoglalási emlékmű helyreállításával sikerül a kárpátaljai magyarságot is megerősíteni. Kövér László korábban a csapi határátkelőhelyen rövid megbeszélést folytatott Ivan Balogával, a Kárpátalja megyei tanács elnökével és Ivan Kacsurral, Kárpátalja megye kormányzó-helyettesével. A találkozón a házelnök, utalva kárpátaljai látogatásának céljára és a magyar emlékmű elleni támadásokra, emlékeztetett rá, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű megépítése nélkülöz minden mögöttes szándékot. Az emlékmű történelmi eseménynek, a magyar honfoglalásnak állít emléket – tette hozzá.
Válaszukban az ukrajnai megye vezetői annak a reményüknek adtak hangot, hogy a vereckei emlékművel kapcsolatos incidensek nem rontják Magyarország és Ukrajna általuk kiválónak nevezett kapcsolatait. Ivan Kacsur arról biztosította Kövér Lászlót, már történtek lépések annak érdekében, hogy a jövőben ne tudják megrongálni a vereckei magyar emlékjelet. MTI
Erdély.ma

Kismagyar fasizmus
A hét eleji magyar–magyar tanácskozások – a diaszpóra tanács és a Máért ülése – nyomán nagyjából egyértelművé vált, hogy a magyarországi Országgyűlési választásokon a határon túli állampolgárok is részt vehetnek, és levélben szavazhatnak.
A téma kapcsán már eddig is sokan tartottak attól, hogy növelheti a határon túliakkal szembeni ellenszenvet, ha úgymond ők döntik el a politikai versenyt, miközben a döntés közvetlen következményeit nem ők viselik. Az utóbbi időben az elhúzódó gazdasági válság miatt, mintha élesedne ez a „kismagyar fasizmus”, amely már nem is lesajnálandó szegény rokont, hanem élősködő ellenséget lát a határon túli magyarokban. Érdemes elolvasni azokat a kommenteket, amelyek azt követően születtek, hogy Orbán Viktor Marosvásárhelyen bejelentette: a magyar kormány négymilliárd forintot szán az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat fejlesztésére.
A skála attól, hogy a Fidesz így kenyerezi le az erdélyi magyarokat, akik majd birka módra szavaznak rá, egészen addig terjed, hogy miért kell a határon túli felsőoktatásra ennyit szánni, amikor a magyarországinak 30 milliárdos kivonást kell elszenvednie? (Ami valóban szomorú, hisz kiművelt emberfőkre szükség van, azonban diplomagyárakra nincs – az egy dolog, hogy egyes körök szerint mindenkinek joga van az egyetemi diplomához, az viszont egy másik, hogy esze és tehetsége is van-e hozzá?). Ezen kommentek között bukkant fel az az érv is, hogy a határon túliak miért regisztrálhatnak levélben a választások előtt, ha a magyarországiak nem?
És ez már jogos felvetés, már azon túlmenően, hogy valóban a regisztráció-e a legjobb megoldás a politikai analfabéta, manipulálható voksolók kiszűrésére. Biztosak lehetünk abban, hogy a választásokig fokozódik a hangulatkeltés, és vannak körök, amelyek nem a határon túliak kegyeit keresnék, hanem inkább a kismagyar fasizmust szítva, a magyarországi közvéleményt ellenük hangolva gyűjtenének voksokat. Ha az az elv, hogy csak egyféle állampolgárság létezik, nem lenne jó, ha bárki is arra hivatkozva kampányolhatna, hogy a határon túliakkal szemben diszkriminálják az anyaországiakat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kövér bírálta Tőkést az MPP-kongresszuson
Bírálta Tőkés Lászlót EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Néppárt védnökét Kövér László a Magyar Polgári Párt szombati kongresszusán mondott beszédében.
Az Országgyűlés elnöke közölte, továbbra is vállalja az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát. Beszédében emlékeztetett arra, hogy 2007-ben a polgáriak segítséget nyújtottak ahhoz, hogy legyen Brüsszelben az erdélyi magyarságnak egy független képviselője (Tőkés László megválasztására utalt).
"Lett ilyen képviselő, aki aztán 2009-ben feladta a függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok" – mondta a tiszteletbeli elnök az MPP kongresszusi küldötteinek.
Kövér arra biztatta a küldötteket, ha évek múltán unokáik megkérdezik, mit tettek a magyarságért, Erdélyért a Székelyföldért, Luther szavaival élve lelki megnyugvással válaszolják: "ott álltam, másként nem tehettem".
Maszol.ro

Kisebbség és politika Kolozsváron
A politikai váltógazdaság áldozatai is lehetnek a kisebbségvédelmi rendszerek – többek közt ezeknek az esetlegességére világított rá a hétvégén Kolozsváron Kisebbségi képviselet és kisebbségi nyelvi jogok címmel megszervezett konferencia.
Arra is fény derült, hogy még mindig nem tekintik a különböző többségi elitek a demokratikus minimumnak egy jól működő kisebbségvédelmi rendszer megalkotását – értékelt kérdésünkre Horváth István, az eseményt társszervező Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója.
Hozzáfűzte: a létező kisebbségvédelmi rendszerek nagyon esetlegesek, konjunktúrafüggőek, ritkán fordul elő, hogy a politikai elitek konszenzussal döntenének. Kifejtette: a konferencia egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy kiderült, hányféleképpen alkalmazzák Európa-szerte azokat a nyelvi jogokat, amelyek a közös uniós szabályozás miatt formálisan nagyon egységesnek tűnnek. „Megismertük az utóbbi években történt változásokat: számos olyan országban, amely eddig kisebbségbarát politikát folytatott, az uniós csatlakozás után változtatott, más országokban újabb jogintézményeket próbálnak bevezetni a kisebbségek jobb képviseletére. A kisebbségpolitika nem állt meg az európai integrációval, hanem folyamatosan alakul, nem mindig a legjobb irányba, ezekről a változásokról elég részletes, megalapozott képet kaphattunk” – részletezte Horváth István.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek otthont adó Bocskai-ház Óváry Termében a konferencia szombati napján az európai nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete került terítékre. Carlos Flores Jubeiras, a Valenciai Egyetem tanára Választási rendszerek és nemzeti kisebbségek Közép- és Kelet Európában című előadásában elhangzott: a térség országainak magatartása a kommunista rezsimek bukása után teljesen eltérő volt.
Az olyan országokban, mint például Albánia, Bulgária, egyszerűen nem engedték, hogy etnikai alapon szerveződő pártokat be lehessen jegyezni, míg Lettország szigorú állampolgársági törvényével zárta ki a döntéshozatalból az orosz kisebbséget. Más országokban a választási küszöböt emelték akkorára, hogy ne tudjanak bejutni a törvényhozásba a kisebbségi szervezetek. A spanyol professzor a pozitív példák közt a 2012-es magyar választási törvényt említette, amely szavazatszámtól függetlenül lehetővé teszi a kisebbségek Országgyűlési képviseletét.
Lupşa Marius Matichescu, a temesvári egyetem tanára arról tartott előadást, hogyan próbáltak meg a román pártok úgy magyar szavazatokra szert tenni, hogy magyar jelölteket indítottak a masszívan magyarlakta területeken, meglehetősen kevés sikerrel. Elsősorban a PNL próbálkozott ilyesmivel. Matichescu rámutatott: ez elsősorban annak köszönhető, hogy a liberálisok szavazóbázisa a legtoleránsabb a magyarokkal szemben, őket a demokrata párt (PDL) követi, míg a szocialista (PSD) és Nagy-Románia Párt szavazói a legkevésbé bíznak a magyarokban a felmérések szerint.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)
A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t.
Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen.
Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson.
Az igaz emberek
Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el.
Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
Politika és erkölcs
Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet.
Sajátos belső demokrácia
A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette.
A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Ides hazának szerelme. Sorsom hazámnak sorsa
Gróf Teleki Pál ülőalakos bronzszobrának balatonboglári avatásához annyi színt és derűt szállítottak a lengyelek, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy a súlyos lelki válságot megjelenítő szoborember ezer arcráncba összeszaladó vívódásának komorságát a tisztesség és becsület fényébe emeljék.
Az üde színt és hangulatot, a fiatalos derűt a Skomielna Czarna-ból, egy Krakkótól félszáz kilométerre fekvő apró hegyi településről Boglárra érkezett 50 tagú diák-fúvós zenekar tagjai, tanáraik és papjaik hozták. Részvételüket Kovács István költő, műfordító, az utóbbi időkig krakkói magyar főkonzul járta ki.
A lengyel ifjak erre az alkalomra repertoárjukba iktatták a magyar himnuszt is, mintegy engesztelésként azért a kisebb etikai incidensért, ami lengyelhonban a magyarokkal megesett: az egyik kisváros stadionjában a labdarúgó mérkőzés előtt a felnőttek zenekara „elfelejtette” eljátszani a magyar himnuszt. Mivel meg sem tanulták. És most Bogláron a lengyel becsületet is helyreállítandó nem csak a magyar himnuszt, hanem sokak által az első himnuszunknak tartott Mária-éneket is hallhattuk a gimnázium fúvós zenekarának előadásában. És, természetesen a lengyel állami himnuszt, és a himnikus hangulatú egyházi énekeket is.
A goral hegyi nép kötődése Balatonboglárhoz árnyaltabb annál, mint amit eddig mondtunk. A fúvós zenekart egy delegáció élén elkísérte ugyanis a gimnázium igazgatója, akinek az édesapja a lengyel hadsereg őrnagyaként a második világháború időszakában magyarországi közvetítéssel jutott ki Angliába. A lengyelek mostani jelenlétükkel hálájukat akarják leróni és köszönetüket kifejezni azért a magyar oltalomért és vendégszeretetért, amelyben országukat a nagy megpróbáltatásainak idején részesítették. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester mondja, hogy Teleki Pál 1939-ben személyesen is járt a balatonparti településen, Varga Bélát, a falu akkori plébánosát kereste, és azt mondta: „Te bátor ember vagy, fogadd be a lengyeleket. Korra, nemre, hitvallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.” Ez a magyar-lengyel kapcsolatok alaptörténete. Varga Béla Országgyűlési képviselő és társai eleget tettek a miniszterelnöki kérésnek, befogadták nem csak őket, hanem a szolyvai tiszti táborban lévő franciákat is. „1944-ig, amíg a nácik le nem rohantak bennünket, ez így működött” – mondja dr. Kovács polgármester. „Ezen kívül működött Bogláron az egész időszakban egy lengyel gimnázium is. A kontinentális Európában akkor ez volt az egyetlen lengyel tannyelvű gimnázium. Állítólag Angliában volt még egy.”
Végigpásztázzuk a Teleki szobor Boglárra telepítésének történetét is. Az ötletet a balatonboglári Lengyel-Magyar Baráti Egyesület elnöke, Szőllősi Ferenc plébános fogalmazta meg. A boglári öreg cserkész, miután egyeztetett a budapesti Teleki Emlékbizottsággal, levéllel kereste fel a polgármestert. Arra kérte a város képviselő testületét, hogy fogadják be a Budapestről a hatóságok által előbb engedélyezett, majd kitiltott Teleki Pál szobrot. Ezzel a boglári események felpörögtek, a képviselő testület március 15-i rendkívüli ülésén 13 igen és egy ellenszavazattal a szobor befogadása mellett döntött. Majdnem egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül. Ennek a gesztusnak nem csak helyi értéke van.
Kérdezem Szőllősi Ferenc plébános urat, hogy még milyen lengyel emlékeket őriznek Bogláron, mennyire ép még a háború idején kialakult kapcsolatok gyökérzete? Egyrészt élnek még a régi emlékezők. A temetőben lengyel sírokat is gondoznak. A templomban márványtábla emlékeztet a lengyelek boglári jelenlétére. A település lengyel kapcsolatai csupán a Rákosi-korszakban váltak tetszhalottá, de a mélyben akkor is éltek.
A város polgármestere szerint mintegy ötszáz lengyel család tartózkodott hosszabb időn át Balatonbogláron. Az átutazók, a Franciaország és Anglia felé távozók számát csak becsülni lehet.
A mostani lengyel vendégek között jelen vannak azok a 80 év körüli idős hölgyek és urak, akik egykor a boglári lengyel gimnázium tanulói voltak. Számukra gyerekkorukat és ifjúsági éveiket idéző ez a szoborállító ünnepség. Valósággal beleszépülnek az emlékekbe. Ezt viselkedésükön, arckifejezésükre kivetülő lelkiállapotukon lehet érzékelni. Ez az az állapot, amikor a lengyel honi goránok fiataljai, a magyar cserkészek, az egykori balatonboglári lengyel diákok, a helyi lakosság egésze, és a Teleki-ügyet felvállaló választott vagy kinevezett hivatalviselők együvé tartozóknak érzik magukat. Az ünnep felemelő pillanataiban meg is feledkeznek a történelmi tényeket egyoldalúan eltorzító, a magyarságot megalázó, és ennek múltját a valójából kiforgató politikai botránysorozatról, amelyre a budapesti sajtóban és a hivatalok bizonyos szintjein került sor a szoborállítás miatt.
Már az ünnepi ceremónia közben belelapozok a Polonia Wegierska lengyel-magyar nyelvű folyóirat friss számába. A magyarországi lengyelek havi lapja a belső címoldalon nyílt levelet közöl a Magyar Köztársaság hatóságaihoz és a magyar társadalomhoz.
„Különféle hírek érkeznek Lengyelországba Teleki Pál néhai magyar miniszterelnöknek a magyar történelemben játszott szerepével kapcsolatban kibontakozott széles körű vitáról. Nem csodálkozunk ezen. Ellenben erősen felháborított bennünket az, hogy Budapest Fővárosi Közgyűlése visszavonta gróf Teleki Pál emlékművének budapesti felállítására kiadott engedélyt. Ezért a volt lengyel katonai internáltak és polgári menekültek, a magyar iskolák és felsőfokú tanintézetek egykori lengyel tanulói és hallgatói nevében, akik a II. világháború idején öt évig Magyarországon éltek, továbbá a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok sokezres serege nevében kötelességünknek érezzük, hogy nyilvánosan megszólaljunk.
Számunkra, lengyelek számára Teleki Pál olyan személyiség, akinek nagyon sokat köszönhetünk. 1929-ben, mint a magyar kormány feje a hitleri Németország hatalmának ismeretében egyáltalán nem lett volna kötelessége Lengyelországra gondolni. Hiszen annyim más állam tehetetlenül nézte a lengyel tragédiát. Teleki miniszterelnöknek mégis volt bátorsága, hogy kiálljon védelmünkben, és megadjon minden segítséget. Most mi állunk ki az ő védelmében.”
Az Iga Sikora-Zeisky lengyel és Józsa Péter magyar újságírók szerkesztésében megjelenő lapban közölt Nyílt levél lélekbe markolóan ecseteli, hogy a hitleri terrortól meggyötört egész akkori Lengyelország miként tekintett Magyarországra, mint szigetre a német nagyhatalom tengerében, a nyugalom és barátság szigetére, ahol menedékre és biztonságra találtak, és ahol lengyel nemzeti értékeiket megbecsülés övezte. Ennek a történelmi momentumnak a felidézése során kiemelik: „Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy Teleki miniszterelnök kormánya teremtette meg a feltételeket sok ezer zsidó származású lengyel menekült magyarországi túlélése számára.”
Hogy fér ez össze azzal – egyébként teljesen történelmietlen – „feltételezéssel”, hogy Teleki miniszterelnök szerepet játszott volna, illetve előkészítette volna a zsidó holokausztot, miközben tízezernél több lengyel állampolgárságú zsidót ment meg a biztos haláltól?
Balatonboglár egykoron a lengyelek, most az őket mentő Teleki Pál tudós és magyar államférfi menedékhelyévé vált. Ez a látszat, mert Teleki Pál budapesti száműzetése pillanataiban lelt olyanok tudatában és lelkében is otthonra, akik eddig keveset, vagy semmit sem tudtak róla. Bizonyság rá a mostani balatonboglári ünnepi gyülekezet is, mert az itt lévők között a helybélieken kívül ott láthattuk az európai kontinens reprezentáns magyar személyiségeit és közembereit, a Nyugat-Európában élő Teleki-rokonokat, magyarhoni Országgyűlési képviselőket, hivatalviselőket, a cserkészeket, alapítványok és egyesületek tagjait. Az ünnepségen még háromszéki cserkészekkel is találkoztam.
Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester nagy nyomatékkal emelte mondandója csattanójává azt a gondolatot, hogy gróf Teleki Pál bronzszobra Balatonbogláron örökös otthonra talált, és ha bárki más Teleki Pál emlékműállítás szükségét érzi, erre a műalkotásra ne számítson. Alkottassanak új Teleki-szobrot, vagy állíttassák fel ennek a mását. Az eredeti a helyi tanács képviselő testületének döntése és a Teleki Emlékbizottság ünnepélyesen aláírt adománylevele szerint az övék.
Csicsery Rónay István, a Teleki Emlékbizottság elnöke mondta ünnepi beszédében, hogy a Balatonbogláron elhelyezett Rieger Tibor-alkotást a Teleki Pál szobrok sora követi majd.
Akiknek pedig máig sem volt alkalmuk és érkezésük, hogy megismerkedjenek azokkal a történelmi tényekkel, hogy ki volt gróf Teleki Pál, olvassanak bele azokba az ünnepi beszédekbe és üzenetekbe, amelyeket lengyel személyiségek mondtak el Balatonbogláron, illetve Varsóból vagy Londonból postáztak. Egy tűz mellett azt is megtudhatják, hogy lengyel értelmiség és a köztudat milyennek véli a magyarságot. Ez nagyon fontos, mert a becsület és tisztesség morális értékeit felsorakoztatva olyan mércével mérnek bennünket, amelynek újabb és újabb kiérdemlése felé lesz alkalmunk még a mostaninál is bátrabb lépéseket tenni.
Bakos István, a Teleki Emlékbizottság titkára a szoborállítás gáncsoskodásait temetve mondta, mikor a nyolctonnás süttői márványtalapzatra rácsodálkoztunk, hogy ennek a kőtömbnek az elhelyezésével az ő szívéről is ekkora kő esett le.
A miénkről is. Mert folyamatosan szégyelltük magunkat mi is, akik feje fölött a magyar alkotmány nem fedél, hanem, jobbik esetben is, egyelőre ennek eresze alá – erdélyiesen a csepegés alá –férhetünk be. Van egyéb is, ami miatt szégyenkeznünk kellet – illetve kell. Egy szűk kör, egy fővárosi kis csoport Teleki Pál elleni randalírozása és szánalmas hadakozása közben mi is hallgattunk. Az erdélyi írott és elektronikus sajtóban alig van nyoma annak, hogy az erdélyi ember tisztességét, becsületességét és emberi tartását szimbolikusan is megjelenítő és történelmileg hitelesítő személyiség ellen nemtelen támadás indult. Megfeledkeztünk Erdély múlt századi történelmének tanulságairól, Erdély egy részének rövid ideig, de hatását tekintve máig is érzékelhető nemzeti, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedéséről, amelyben Teleki Pálnak nem csak származása, építő munkássága játszott szerepet, hanem az ő irányítása alatt elkészített „térképpel írott történelem” is. (Rónay András)
Eddig vigasztalhattuk magunkat azzal, hogy lengyel nemzet akkor is létezett, amikor fővárosában mások voltak hangadók. A franciák is, a lengyelek is telepítettek árnyékkormányokat más országba. Más országok nyújtottak számukra menedéket, akárcsak Boglár, a Balaton partján a lengyelnek egykoron –Teleki szellemiségének most. A kitoloncolt szellemiség minden esetben újra visszahódította a fővárosokat. Ez történelmi evidencia.
Balatonbogláron a sajtóértekezleten kérdeztem meg, hogy mikor lesz Budapesten Teleki-szobor, amikor egyesek, ott, képletesen, éppen a Wass Albert szobrát döntögetik. Nem azt kérdeztem, hogy lesz-e szobor. Hanem azt, hogy mikor lesz. Mert ez csak idő kérdése.
2004. április 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

Pomogáts: Az irodalmi munkásság számít
Nagyvárad- Hétfő délután A művelődés hete- A tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében dr. Pomogáts Béla tartott előadást Nagyváradon Nyirő Józsefről és az erdélyi gondolatról, az Ady Endre Középiskolában.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával zajlott rendezvény fő szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány voltak, partnerségben a debreceni Megyei Népfőiskolai Egyesülettel, a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével, a berettyóújfalui Bihari Népfőiskolával és a Biharország Civil Társulással.
Az Ady Endre Középiskola könyvtártermében megjelenteket dr. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök köszöntötte. Felvázolta a 2005-ben indított A művelődés hete- A tanulás ünnepe eseménysorozat célkitűzését és eddig történetét, kiemelve a kisebbségi művelődés, illetve közösségi kultúra fejlesztésének, valamint a felnőttoktatásnak és az élethosszig tartó tanulásnak a fontosságát, melyek amúgy beilleszkednek az európai folyamatokba. Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője arra hívta fel a figyelmet: egy 2006-os uniós direktíva azt tartalmazta, hogy 2012-ig az EU nagykorú lakosságának legkevesebb 12 százaléka részt kell vegyen a felnőttképzésben, ehhez képest azonban ez az arány napjainkban Romániában és Magyarországon sem éri el az 5 százalékot. Elgondolkodtató adat, hogy az anyaországban 1 millió lakos nem végezte el a nyolc osztályt, s ugyanennyi embernek nincs szakmája, a körülbelül 4 millió fős munkaerő-piacnak azonban csupán a 0,6 százalékát teszik ki az ezen kategóriába tartozó személyek által igénybe vehető állások.
Nyirő-vita
Dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész előadása első harmadában részletesen ismertette az erdélyi gondolat, illetve ezen szemléletmód képviselőinek főbb vonásait, tulajdonságait. Nyirő József tevékenységével kapcsolatban kifejtette: 1940-ben még a transzilvanizmus eszméjének nemes gondolatai mellett foglalt állást, sőt 1942-es parlamenti felszólalásaiban is a kisebbségben töltött évtizedek fontos erkölcsi-politikai hagyományaira figyelmeztetett. Ezután azonban néhány hónapig egy olyan utat választott magának, mely eltért korábbi életpályájától, ugyanis követte Szálasit és tagja volt a soproni nyilas Országgyűlésnek. Pomogáts Béla meglátásában Nyirő nem volt egy politikai őstehetség és ezért gondolhatta azt 1944 végén, hogy a németek megnyerik a világháborút, a szélsőjobbhoz pedig azért csatlakozott, mert meggyőződése volt, hogy csakis a német segítség tudja garantálni Erdély biztonságát. Az irodalomtörténész szerint azonban a közvélekedéssel ellentétben a Nyilaskeresztes Pártban nem vállalt szerepet, és későbbi emigrációjában visszatért korábbi nézeteihez.
Pomogáts Béla a közelmúlt Nyirő-vitájával kapcsolatban is elmondta véleményét, bírálva mindkét politikai tábort. Úgy vélte: az irodalom ügyét nem volna szabad alárendelni a politikának, és egy író tevékenységének a megítélésekor az irodalmi munkásság kellene legyen a lényeg. Úgy fogalmazott: nem akarja Nyirőt „mosdatni”, de szerinte nem volt „alkatilag antiszemita”. 1943-44-ben tett egy-két antiszemita beszólásától, illetve újságcikkétől eltekintve nem jellemző rá a zsidóellenesség, ezt támasztják alá például a zsidó származású Ligeti Ernővel folytatott beszélgetései is, vagy az Uz Bence című regényének az egyik részlete. Az irodalomtörténész ugyanakkor elszomorítónak, kamaszos, olcsó, a 19. századi francia vígjátékok jeleneteire emlékeztető meggondolatlan színjátéknak nevezte a „Nyirő temetése körüli cirkuszt”, mely meglátásában azt a politikai stratégiát szolgálta, hogy egy bizonyos oldal győzzön a romániai önkormányzati választásokon, ezen erőfeszítéseket azonban nem koronázta siker.
Meglepetés közjáték
Pomogáts Béla előadása első felében arra is kitért, hogy miként mutatkozik meg a transzilván meggyőződés Nyirő József irodalmi munkásságában. Történelmi regényeivel kapcsolatban kijelentette: az erdélyi gondolatot követő elbeszélő irodalom közös jegyeit viselik magukon, melyek megalapozták a kisebbségbe szorult magyarság sorsvédelmét. A rendezvény meglepetés-blokkjaként a Kiss Törék Ildikó-Varga Vilmos színművészházaspárt egy részletet olvasott fel az Uz Bence című regényből.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Természetes szövetségesek új helyzetben
Amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Szász Jenőt egy nemzetstratégiai intézet megalapítására és vezetésére, politikai színezettől függetlenül többen úgy értékelték e fordulatot, hogy a magyar kormány ily módon próbálja kivonni Szász Jenőt az erdélyi magyar politikából. Ezzel pedig elhárítja az akadályt a két nemzeti autonomista párt, az MPP és az EMNP kiegyezése elől. Szász Jenő ugyanis pártelnöki ténykedésével ellehetetlenítette e két párt együttműködését. Szavazati jogot biztosított a meghívottaknak a 2009-es elnökválasztó küldöttgyűlésen, kizárta pártjából a törvényességhez ragaszkodókat, az erdélyi magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalását pozitív lehetőségként tálalta egy nyilatkozatában, bulvársajtóhoz méltó módon vájkált Tőkés László magánéletében, december elsejei cotroceni-i látogatását nem is említve. Az MPP legutóbbi kongresszusának döntései megerősíteni látszanak e hipotézist, azzal együtt, hogy Kövér László, a párt tiszteletbeli elnöke – Szász Jenő retorikájának szellemében – igyekezett fokozni az MPP-s küldöttekben a Tőkés Lászlóval, illetve az EMNP-vel szembeni fenntartásokat. A Magyar Országgyűlés elnöke több fontos nemzetpolitikai alapigazságot is megállapított: egyetlen magyar ügy létezik; az RMDSZ segítséget nyújtott a balliberálisoknak, hogy még a jogszabályokból is kigyomlálják az egységes magyar nemzet fogalmát. A demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot; a politikában elengedhetetlen a szövetségesek közötti bizalom. Ugyanakkor Tőkés Lászlót is bírálta, azzal vádolva a kisebbségi politikust, hogy feladta a részben az MPP-nek köszönhetően elnyert függetlenségét, majd a polgári pártnak megüzente, hogy bukott politikai alakulat. A jelek szerint nem zavarta a Fidesz megmondóemberét, hogy 2009-ben csakis bukni lehetett volna függetlenként, miután az RMDSZ ország-világ előtt felajánlotta az Európai Parlament listájának első helyét Tőkés Lászlónak. Ahogy az sem, hogy az EMNT átengedte volna a reménybeli negyedik helyet az MPP-nek, amit az nem fogadott el. Kövér László azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az MPP óriási presztízsveszteséget szenvedett, amikor „A választás szabadsága” jelszavakkal való kampányolás után nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, az általa támogatott független jelöltek pedig szégyenletesen gyenge eredményt értek el. Sajátos, hogy az MPP oldaláról az egyetlen érdemi bírálat Tőkés László személyével és az EMNP-vel szemben a 2009-es kiegyezés, miközben 2008-ban az MPP is kész volt megállapodást kötni az RMDSZ-szel. Az egyesség már elő volt készítve, végül azért nem írtak alá, mert az RMDSZ az utolsó pillanatban további megalázó feltételeket szabott meg. Arról nem is szólva, hogy a nemrég lezajlott kongresszuson is lehetséges forgatókönyvként jelölték meg az RMDSZ-szel való megegyezést a decemberi választások vonatkozásában. Ami az MPP számára vállalható stratégia, az Tőkés László esetében politikai következetlenségnek minősül? Magától értetődőnek kellene lennie, hogy ha egy egyesség a nemzetpolitikai érdekeket szolgálja, az nem elvetendő. Ha e feltételek érvényre jutnak, bármelyik román politikai erővel meg lehet egyezni, nemhogy az erdélyi magyarok tekintélyes részének bizalmát bíró szervezettel... Még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy e szervezet miként viszonyult az elmúlt két évtizedben legfontosabb nemzetstratégiai célkitűzésünkhöz, a háromszintű autonómiához. Mindezeken túl a lényeg az, hogy az új elnök és az új vezetőtestület megválasztása megteremtette annak lehetőségét, hogy a két nemzeti autonomista párt között egy kölcsönösen előnyös és méltányos egyezség szülessen. Akár már a decemberi parlamenti választásokra vonatkozóan is. Ilyen egyezséget már az önkormányzati választások előtt is lehetett volna kötni, akkor azonban Szász Jenő ezt megakadályozta „dupla vagy semmi” stratégiájával, arra az álláspontra helyezkedve, hogy vagy megegyezik a két párt országos szinten, vagy elnökként letiltja a helyi egyességeket. Remélhetőleg az új vezetőtestület rugalmasabb lesz, és nem tanusít ehhez hasonló, saját esélyeit rontó, szűk látókörű magatartást. Hiszen az EMNP és az MPP voltaképpen természetes szövetségesek: értékrendjük azonos, problémafelvetéseik az erdélyi magyarság sorskérdéseinek vonatkozásában hasonlók, illetve politikai célkitűzéseik megegyeznek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Horthy személyiségéről 90 éve vitáznak
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Történelem és személyiségek modul keretében Turbucz Dávid doktarandusz hallgató, kutató tartott előadást Váradon Horthy Miklósról és a Horthy-kultuszról. A megjelenteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte.
Bevezetőjében Turbucz Dávid doktorandusz hallgató arra emlékeztette hallgatóságát:Horthy Miklós a 20. századi magyar történelem egyik ellentmondásos alakja. Személye és tevékenysége az első világháború utolsó éve óta közéleti viták tárgyát képezi. Alapvetően, de nem kizárólagosan mindig a fennálló politikai hatalom határozta meg, ideológiai és politikai szempontokat követve, hogy mit és miért kell, vagy éppen illik gondolni róla. Ezzel magyarázható, hogy a történeti feldolgozások között egyaránt találhatók példák a volt kormányzó megbélyegzésére, leleplezésére, vagy éppen az idealizálására, felmentésére törekvő leegyszerűsítő-mitizáló megközelítésekre, így olyan egymásnak ellentmondó Horthy-képek léteznek közel 90 éve egymás mellett, mint nemzetmentő fővezér, hóhér, országépítő és országgyarapító kormányzó, felségáruló és trónfosztó, nemzetrontó és utolsó csatlós, vagy ő a mi vezérünk.
Turbucz Dávid szerint amikor 1918 őszén hazatért, Horthy jó tengerész, háborús hős, határozott és ambiciózus természetű, világlátott ember volt, de politikai tapasztalatokkal nem rendelkezett, ezért először szubjektív válaszként a radikális jobboldalt választotta, és az összeomlás hatására 1919 tavasza után a gondolkodásmódját az antiszemitizmus, az antikommunizmus, az antiliberalizmus és a nacionalizmus (irredentizmus) határozta meg, de nyitottá vált az erőszak alkalmazására is, szeptemberben pedig a nemzetközi elismerést is megszerezte magának. A történész megítélésében a fehér terrornak két oka van: reakció volt a vörös terrorra, valamint az első világháború hatására frusztrálódott a közélet. Horthy tudott ezekről, s az adott körülmények közt szükségesnek tartotta az erőszakos cselekményeket a rend védelme érdekében. „Noha konkrét írásos bizonyíték erre vonatkozólag nincs, a közvetett felelőssége vitathatatlan, hiszen nyilatkozataival legitimálta a bosszú légkörét”, vélekedett az előadó.
Országépítő kormányzó
Turbucz Dávid meglátásában a Horthy-kultusz az 1919. november 16-i budapesti bevonulás után erősödött meg, amikor a románok az Antant nyomására kivonultak a „bűnös városból”. A propaganda fő üzenete az volt, hogy csakis Horthy vezetésével képzelhető el a magyar feltámadás, a keresztény-nemzeti Magyarországnak egy szebb jövő felé való irányítása. Az ideiglenes Országgyűlés 1920. március 1-jén választotta meg őt kormányzónak. Ennek fő oka a nagyhatalmak- kiváltképpen Anglia- támogatása volt, és nem az, hogy különítményesei ott voltak a parlamentben. 1923 után Horthy közéleti szerepvállalása megváltozott, átengedte a kormányzást Bethlennek, amit a radikális jobboldal csalódásként élt meg. A propaganda úgy közvetítette, hogy a fejlődés kizárólag Horthynak, az országépítő kormányzónak köszönhető, holott a történész szerint a konszolidáció főleg Bethlennek volt betudható. Horthy érdeme viszont, hogy Bethlent jelölte ki miniszterelnöknek, mert Gömbössel másként alakult volna az ország sorsa a húszas években.
A világválság után Horthy ismét aktivizálódott és újból nyitott a radikális jobboldal felé azzal, hogy Gömböst nevezte ki kormányfőnek. A nyilasokról azonban úgy gondolkodott, hogy „felforgató, alpári társaság, akik újabb katasztrófába sodorják az országot”, ezért gyűlölte őket. A revíziós sikerekkel kapcsolatban Turbucz Dávid azon meggyőződésének adott hangot: Horthy „diplomáciai képességei nem voltak túl magasak”, nem volt képes önmérsékletre a revízió terén, és ezen sikerek áraként egyre inkább elköteleződött a Harmadik Birodalom irányába anélkül, hogy mérlegelte volna a német szövetség negatív következményeit.
Horthy antiszemitizmusa
Turbucz Dávid értekezésében Horthynak a Telekihez 1940. október 14-én írt leveléből idézett, melyben az olvasható, hogy „ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam”. Megjegyezte: aki tehát tagadja Horthy antiszemitizmusát, az magának a kormányzónak nem hisz. Hozzátette: ez az antiszemitizmus azonban szelektív volt, Horthy jó zsidóknak tartotta az asszimilálódó, integrálódó, az ország szempontjából hasznos zsidókat és rosszaknak a baloldali, mérsékelt, szegény zsidókat, akik szerinte felelősek Trianonért, kapzsik és hataloméhesek, terjesztik a bolsevizmust. Ezért a zsidók jogkorlátozást a nemzet érdekéből fontosnak tartotta, de ugyanakkor a zsidókérdést illetően nem volt híve a fizikai megsemmisítésüknek. A történész megítélésében ugyanakkor Horthy a német megszállás előtt már tudott a holokausztról, és a megszállás után sem vonult passzivitásba és nem volt fogoly. Kizárólag a zsidóságot illetően tanúsított passzivitást, nem kívánt beavatkozni a fejleményekbe, például a 437 ezer zsidó deportálásába. A szakember kijelentette: több forrás is azt támasztja alá, hogy Horthy komolyan vette Hitlernek és von Ribbentropnak a zsidók kiirtására vonatkozó kijelentéseit, és ebben nem kívánt szerepet vállalni, de éppen azzal, hogy nem akart aktív lenni, az ez irányú közvetett felelőssége egyértelmű, és a neve összeköthető a holokauszttal.
Felelősségrevonás
Turbucz Dávid röviden a második világháború utáni történéseket is összefoglalta. Arra hívta fel a figyelmet: visszaemlékezéseiben Horthy a saját felelősségét negligálta, úgy gondolta, hogy ő mindig jót tett a hazája érdekében. A történész meglátásában ez azzal magyarázható, hogy elhitte a róla szóló dícshimnuszokat. A szakember ugyanakkor azon véleményének is hangot adott: a kormányzót Moszkva befolyására nem ítélték el Nürnbergben vagy végezték ki, ugyanis Sztálin nem akart mártírt faragni belőle.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Történelmi tárlat a Székely Nemzeti Múzeumban
Címerek, pecsétek, zászlók mesélnek a magyar és a székely múltról a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt kiállításon, tömény, tartalmas betekintést nyújtanak az elmúlt öt évszázadba. A bemutatott anyag több erdélyi tudományos intézmény együttműködésének köszönhetően állt össze, s nagy szerepe volt Zepeczaner Jenő történésznek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum nyugalmazott igazgatójának, a kiállítás kurátorának – derült ki Sztáncsuj Sándor József régész köszöntőjéből. A házigazda a tárlat „sztárvendégének” nevezte a Kolozsvárról ideiglenesen hazahozott pecsétnyomót: a székely nemzet pecsétjét.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök köszöntő szavai után részletesen beszélt a székely nemzet pecsétjéről Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa, és ő ismertette a tárlat anyagát is. Felidézte, 1659-ben, Barcsay Ákos fejedelemsége alatt döntött a szászsebesi Országgyűlés négy pecsétnyomó megalkotásáról, és törvénybe foglalták, hogyan is nézzen ki az erdélyi vármegyék, a székelyek és a szász nemzet, illetve az Erdélyhez csatolt magyarországi részek (Partium) pecsétje. Ekkor iktatták törvénybe: a székelyek jelképe a nap és a félhold. A bélyegzőket elkészítették, de a zavaros időszakban a szászoké és a székelyeké elveszett, 1661-ben született az az ezüst pecsétnyomó, amely most két hónapig Sepsiszentgyörgyön is megtekinthető, s amelyet az udvarhelyszéki főkapitány őrzött. Az osztrák uralom idején, a székely autonómia és a székely és szász székek 1876-os felszámolása után már nem használhatták ezt a pecsétet, s Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja a székek beleegyezésével megőrzés végett elhelyezte az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, innen államosították, s jutott az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum tulajdonába, amely most kölcsönadta a székelyföldi vándorkiállításra – ismertette történelmi visszatekintőjében Szekeres Attila István. Kiemelte, az alig 32 grammos, 35 milliméter átmérőjű ezüstereklyén az látható, amit az 1659-es Országgyűlésen meghatároztak: a nap és a holdsarló.
A kiállításon a főszereplő mellett még számos fontos és érdekes dokumentum, tárgy látható: például XVI. századi címerek, de megtekinthető az első magyar heraldikai könyv, Pápai Páriz Ferenc Ars heraldica című, 1695-ben kiadott munkája is. Megjelennek a háromszéki, sepsiszentgyörgyi címerek, több község jelképe, és láthatóak nemesi jelképek, halotti címerek, céhzászlók, ipartestületek pecsétjei, behívótáblák. Kísérőszöveg nyújt eligazítást az érdeklődőknek, akik a címertanba kapnak betekintést. Az Üzenet a múltból – Székelyföldi pecsétek és címerek című vándorkiállítás Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós után érkezett Sepsiszentgyörgyre, és december végéig látható a Székely Nemzeti Múzeumban.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén Zsolt: ma a nemzet közjogi egyesítése a magyar megmaradás parancsa -A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett "halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az "hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. "Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. "Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" - nyomatékosította.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. "Ne féljünk cselekedni!" - buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
Gazda Árpád
(MTI)

Semjén: az állampolgársággal kell egyesíteni a világ magyarságát
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint 2014-től a parlament minden magyar politikai akaratát kifejezi majd, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz. Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett „halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az „hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. „Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. „Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" – nyomatékosította. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. „Ne féljünk cselekedni!" – buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
MTI
Erdély.ma

Erdély és Partium több településén is megemlékeztek 1956-ról
A hétvégén Erdély és Partium több településén istentiszteletek keretében, emlékmű- és emlékpark-avatással emlékeztek az 1956-os forradalomra. “A magyarság megmaradása csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát” – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os emlékpark szombati avatóünnepségén.
Nem csak emlék. Sepsiszentgyörgyön parkot avattak az '56-os magyar szabadságharc tiszteletére
“Ez a teljes állampolgárságot jelenti, útlevéllel és szavazati joggal. 2014-től a Magyar Országgyűlés az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz, minden magyar politikai akaratát kifejezve” – szögezte le a magyarországi politikus. Semjén Zsolt szerint a történelemből hitet, erőt és büszkeséget kell meríteni, és le kell vonni a tanulságokat. “Van-e nagyobb büszkeség, mint 1956 örökösének lenni, annak az ’56-nak, amely halálos döfést mért a bolsevizmusra, a kommunizmusra és a Szovjetunióra. 1956-ban vált nyilvánvalóvá, hogy az a rendszer embertelen és istentelen – fogalmazott beszédében Semjén. – A Nyugat hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert Mindszenty bíboros kálváriája és az ötvenhatos menekültek felnyitották annak a nyugatnak a szemét, amely Franciaországban és Olaszországban is hajlamos lett volna beleszédülni az eurokommunizmusba.”
„Jogunk van az önrendelkezéshez”
Semjén Zsolt szerint a magyar megmaradás kettős parancsa a nemzeti függetlenség és szabadság biztosítása és a szükséges társadalmi átalakulás végrehajtása. “Ma is ez a kettős feladat: a nemzeti megmaradás és a megmaradáshoz szükséges jogaink biztosítása. Mi sem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem Európában: ami más népeknél természetes, nekünk is természetes kell hogy legyen, ha más népeknek lehet autonómiája, önrendelkezése és nyelvi jogai, akkor nekünk magyaroknak is jogunk van ehhez” – mondta Semjén Zsolt.
Az ünnepségen Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, még mindig él egyesekben a kommunista diktatúra eszméje, hogy csírájában kell elfojtani minden a magyar közösség számára fontos kezdeményezést. “A Székely Mikó Kollégium ügye egyértelmű példája annak, hogy a régi beidegződések ma is élnek csak más módszerekkel. A Mikó-ügy precedens lehet arra, hogyan lehet még jobban kifosztani a magyar közösséget. A Székelyföldön állandóan a közösségünk szabadságáért és túléléséért küzdünk, nem mások ellen, hanem magunkért. Ez a park legyen emlékeztető mindenki számára, hogy semmi sem lehet elég drága, ha a szabadságról, a jogainkról van” – fogalmazta meg Antal Árpád.
Az ünnepségen az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel. Leleplezték az erdélyi ötvenhatosok emlékművét, amelyre a forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték, majd a fáklyás körmenet átvonult az Erzsébet parkba, ahol megkoszorúzták a kommunizmus áldozatai tiszteletére emelt kopjafát. Este a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvét.
Várad: megemlékezés az “ötvenhatos” istenházában
A nagyvárad-réti református istenházát “ötvenhatos” templomként tartja számon lelkipásztora és gyülekezete, ahol az 1956-os magyar szabadságharc évfordulójáról minden esztendőben hagyományosan megemlékeznek. Tegnap az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdette az igét. Tőkés visszaemlékezett a Reformátusok Világszövetségének 2002-es, váradi nagygyűlésére.
“A találkozó zárónyilatkozatának egy mondata a résztvevők egy részének ellenállásába ütközött, mivel az a kommunizmus áldozatainak állított volna emléket, és sokan úgy vélték, nincs rá bizonyíték, hogy áldozatok valójában voltak” – mutatott rá. Az EP-képviselő szerint ez a képtelen állítás még mindig él sokak tudatában, ezért lehetséges, hogy ma is mentességet élveznek a társadalomban azok, akiknek vér tapad a kezéhez. Tőkés úgy fogalmazott, jelenleg páratlan erőfeszítés részesei vagyunk, határon innen és túl, és ez az erőfeszítés arra irányul, hogy a múlt terheit végre levethessük.
Wittner Mária: ne féljetek!
Az évtizedeken át tartó hallgatás, a történelem meghamisítása ellen emelte fel szavát az istentiszteleten felszólaló Wittner Mária a forradalom egyik túlélő halálraítéltje, aki idén 75. életévét tölti be. Beszéde a hallgatóságot könnyekig meghatotta. Kijelentette: az 1956-ot követő véres megtorlások túlélőinek, illetve az utókornak kötelessége “lemosni a gyalázatot, a hazugságokat, amiket a világ legtisztább forradalmára rákentek, és amiket évtizedekig sulykoltak az emberekbe”.
Az egykori halálraítélt szerint valójában Krisztus ajándéka, a szeretet volt az, ami 1956-ban egybekovácsolta a magyar nemzetet, ám ezt a szeretetet ma sokan inkább felbontanák. Ezt pedig csak úgy tudjuk megakadályozni, ha száműzzük a félelmet az életünkből. “A félelem szörnyű. Azzal bármire rá lehet venni azt, aki fél” – mondta Wittner Mária, majd a bibliai és pápai üzenetet továbbította a gyülekezetnek: “Ne féljetek!” Az istentisztelet után Bába Iván magyar külügyminisztériumi államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalomnak erdélyi és partiumi vonzatai is voltak.
A templomkertben álló 56-os emlékkő körül idén a tárca támogatásával alakítottak ki emlékparkot, illetve egy olyan emléktáblát is elhelyeztek, amely a II. világháború végén lebombázott, majd 56-ban újjáépített templom történetére emlékezteti az erre járókat. A réti templom hagyományai szerint az államtitkár és Pálfi József lelkipásztor beszéde, illetve a Váradi Dalnokok szolgálata után a gyülekezet tagjai csendben helyezték el virágaikat az emlékmű mellé.
Főhajtás Zilahon
Zilahon tegnap kopjafaállítással emlékeztek meg az 1956-os forradalomra, az ünnepi eseményen Magdó János, Kolozsvár magyarországi főkonzulja is részt vett. Püsök Sándor Csaba zilahi református lelkipásztor a Krónikának elmondta, a Szilágyságban a zilahi az egyetlen kopjafa, amely az ’56-os forradalomnak állít emléket. Az emlékmű a város három református egyházközségének együttműködése nyomán valósult meg, több évvel az alapkőletétel után.
“Az alapkövet még 2006-ban raktuk le, a gyönyörű, emlékhelynek méltó kopjafa tulajdonképpen ebből nőtt ki. Azért tartottuk fontosnak a zilahi ’56-os emlékmű felállítását, hogy a mai nemzedék is összenőhessen ezzel az ünneppel, közösen emlékezhessen az akkor még egyetemi hallgató, ma már idősebb forradalmi résztvevőkkel, akiknek bőven részük volt a hatalmi megtorlásokban” – hangsúlyozta a lelkipásztor, aki azt is elmondta, a fiatalabb és az idősebb korosztály képviselői is szép számmal megjelentek az ünnepi eseményen.
Hozzátette, a kopjafaavatás az “Ötvenhatodik ’56” jelmondat alatt zajlott, hiszen éppen ennyi év telt el a forradalom óta. Magdó János főkonzul beszédében a szabadság és a forradalom eszmeiségének ápolására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, korábban a forradalomra való megemlékezés eltért Erdélyben és Magyarországon, a diplomata azonban örvendetesnek találta, hogy most már a határ mindkét oldalán szabadon felidézhetők a fél évszázados események.
A főkonzul személyes kötődését is megemlítette a résztvevőknek, kiderült ugyanis, hogy édesapja a forradalmi események idején a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem harmadéves hallgatója, így a történtek résztvevője volt. A zilahi megemlékezésbe a gyermekek is bekapcsolódtak, a kopjafa koszorúzását megelőzően ugyanis nemzeti lobogókat készítettek. A vasárnap felavatott emlékműnél egyébként kedden délután gyertyagyújtásra várják a lakosságot.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ünnepelte Magyarország
A kormányoldal több százezres rendezvényen, az ellenzék erői nagygyűléseken emlékeztek meg tegnap Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulójáról. Az ünnepségek a szokásos forgatókönyv szerint a Kossuth téren, Magyarország lobogójának felvonásával kezdődtek. A ceremónián első alkalommal mutatkozott be a Magyar Honvédség Vitéz Szurmai Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó honvéd díszzászlóalj a trikolor színekkel ékesített egyenruhájában.
Hivatalos becslések szerint a Kossuth téren 400 ezren gyűltek össze
A délutáni állami díszünnepség szintén a Kossuth téren kezdődött el. Az ünnepi rendezvényen a Ghymes együttes játszott, szavalatok hangzottak el, majd Orbán Viktor miniszterelnök lépett a szónoki pulpitushoz. A téren ekkor a hivatalos becslések szerint mintegy négyszázezren voltak jelen, nemzeti zászlókkal és a településeket jelző táblákkal, köztük a kormány támogatására összehívott békemenet résztvevőivel, akik mintegy százhúszezren gyűltek össze azért, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kabinettel.
Orbán: ne kívülről kormányozzanak!
Orbán Viktor elöljáróban bejelentette: a bátorságért járó Magyar Becsületrendet az idén százéves Szűcs Ilona felvidéki tanítónő vehette át, aki a könnyített honosítás révén visszavette magyar állampolgárságát, ezért a szlovák hatóságok megvonták tőle a szlovák állampolgárságot. Szűcs Ilona rövid beszédét követően Orbán Viktor elmondta: az ünnep szent, mert a magyarok szabadságért hullott vére megszentelte. „Ilyenkor lélekben itt van velünk minden magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig” – hangoztatta. Leszögezte: hazugságokra, dogmákra, önámításra és megtévesztésre nem lehet sem gazdaságot, sem államot építeni. Úgy vélte, a nagy változás éveit éljük az egész földgolyón.
A tengelytörés előtti időszakba nincs visszaút, a nagy változás eldönti, ki lesz szegény és jómódú, ki süllyed anarchiába, és hol lesz biztos a jövő. Orbán Viktor rámutatott: Európa még nem tudja, hova álljon, ugyanakkor keleti és nyugati versenytársai nincsenek híján a bátorságnak és a józan észnek. „Európának nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke” – figyelmeztetett. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy méltányos tehermegosztás helyett ismét az emberek viseljék a válság terheit. „Elfogadjuk az európai együttműködés szabályait, de nem fogadjuk el, hogy bármilyen kifinomult módszerekkel kívülről kormányozzanak” – szögezte le.
A kormány által elért gazdasági eredmények mellett többek között megemlítette, hogy a trianoni békediktátum után 90 évvel Magyarország képes volt visszaadni több százezer ember magyar állampolgárságát. Zárásként a kormányfő kijelentette, a világon minden magyarnak emlékeznie kell: annyira élünk csak, amennyire Magyarország él. A szónoklat után a több százezres tömeg elénekelte a Székely himnuszt.
Mesterházy: Orbán „áruló”
Az ellenzék erői a kormányt bírálták. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, minden nap küzdeni kell. A pártelnök azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök „elárulta 1956 emlékét”, a magyarok által akkor és 1989-ben megfogalmazott vágyakat, a köztársaságot, a szabadságot, a demokráciát, a nemzet érdekét és korábbi önmagát is. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt megemlékezésén úgy vélte, a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük”. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció (DK) megemlékezésén, szerinte az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie.
Bajnai: új közép kell
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) egyesület nagygyűlésén – amelyen mintegy húszezren vettek részt – Bajnai Gordon volt kormányfő mondott beszédet. Szerinte ahhoz, hogy 2014 valóban sorsforduló legyen, korszakváltás is kell. Ehhez pedig a regisztráció miatt – amit ő a szabad választások megszorító csomagjának nevezett – már választói összefogásra van szükség. „2014 nem a bal- és jobboldal szokásos küzdelme lesz” – mondta, hanem a normális országot akarók és a megosztásból hatalmat építők összecsapása. Ehhez pedig új politikai közép kell, amely elzárkózik „a kommunistáktól, a szélsőjobboldaliaktól, a hatalom megszállottaitól és kufárjaitól”. Az eseményen Együtt 2014-ért! elnevezéssel közös választói mozgalom megalakulását jelentették be a Milla, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület együttműködésével.
Krónika (Kolozsvár)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Marossárpataki huszárbál – nyolcadszorra
I. Apafi Mihály mellszobrával bővült a marossárpataki szoborpark
Tizennyolc fejedelem mellszobra fogadja immár a marossárpataki szoborparkba látogatókat. Miholcsa József legújabb alkotását, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem mellszobrát szombaton avatták fel, az eseményt huszárbál követte.
A szemerkélő esőben gyülekeztek szombat délután Marossárpatakon, az erdélyi fejedelmeket ábrázoló szoborpark előtt a huszárok. Az idei bál szervezői, a Göndör Rezső kapitány vezette 15. Mátyás-huszárok mellett Csontos János hadnagy vezetésével képviseltette magát a debreceni 2-es huszárezred, a Szász Dénes hadnagy vezette székelyudvarhelyi huszárezred, András Zoltán kapitány Gyergyóból, de ott voltak a havadi és szovátai huszárok, a sáromberki lovasok, a Turulmadár Hagyományőrző Csoport. A lovasfelonulást követően avatták fel Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotását: I. Apafi Mihály, Erdély fejedelmének mellszobrát. Az erdélyi fejedelmeket ábrázoló emlékparkban ez a tizennyolcadik mellszobor, a művész pedig érdeklődésünkre elárulta, jövőre elkészül II. Apafi Mihály és Székely Mózes, "az egyedüli székely fejedelem" szobraival is. "Igyekeztem a kerek évfordulókra elkészíteni a szobrokat, ezért választottam idén az 1632-ben született I. Apafi Mihályt. Mintegy tíz évvel ezelőtt képzeltem el, hogy 20 választott erdélyi fejedelem szobrát elkészítem, ebből immár 18 megvan, jövőre be is fejezem a parkot. A tervezettől kissé eltértek, hiányosságnak tartom, hogy a hét kiemelt, fontosabb fejelem félkörében üres maradt a tér, úgyhogy amint belépünk a park kapuján, a fejedelmek háttal állnak, ezért oda még kíván valamit a szemem... Először egy nagy, nyers sziklára gondoltam, hogy jelképezné a sziklaként porló maroknyi székelyt, utána egy haranglábat. Ha már idén nyáron elkészítettem Szent László szobrát, aki Erdély védőszentje, akkor meg kellene a Boldogasszonyt is mintáznom, aki a Kárpát-medence és a magyarság védőszentje. A parkra tekintve megnyugtató érzésem támad: nem éltem hiába" – mondta a művész.
Az ünnepségen Kovachich Horváth Ignác huszárezredesre és a 164 éve lezajlott marossárpataki csatára emlékeztek, I. Apafi Mihály fejedelemről Farkas Ernő történelemtanár beszélt. "Huszonkilenc évig volt a török és a Habsburg-ház között manőverező kis állam fejedelme. Erdélyi sors: sem itt, sem ott... 1661-ben Ali pasa ültette fejedelmi székbe, ami sokáig és sokak számára negatív képet festett a fejedelemről. A valóság összetettebb, bonyolultabb. Apafi okosan, diplomatikusan kezdett politizálni, építkezni. A magyar főurakat egyesítette, és nem vált a törökök bábjává. 1661-ben hozzákezdett a felégetett Gyulafehérvár újjáépítéséhez, és ha már építkezésről van szó, akkor érdemes megnézni a romosan is szép erzsébetvárosi palotát, a felújított fogarasi illetve balázsfalvi palotát, vagy akár a radnótit. Sokat köszönhetnek Apafinak az erdélyi örmények, mert 1685-ben Erzsébetvárosban letepedhettek, és ők is gyönyörű épületeket hagytak az utókorra. A sóbányászat fellendítése, a görgényszemtimrei papírmalom újraindítása, a posztógyártás fellendítése fűződik a nevéhez, iskolapolitikája is jelentős: a karteziánus szellemben nevelt fejedelem a gyulafehérvári iskolát Enyedre telepítette 1662-ben, nyomdáról, anyagi háttérről gondoskodott, támogatta a fogarasi román iskolát – toleranciának nevezik ezt a magatartást. Misztótfalusi Kis Miklóst is támogatta a kolozsvári nyomda felállításában. A XVII. századi európai politikai események behatárolták a fejedelem mozgásterét, a törökök térvesztése az osztrák hatalom felerősödését hozta, Erdély államisága veszélybe került, Buda visszavétele és a pozsonyi Országgyűlés a császári erőknek kedvezett. 1688-ben elhunyt felesége, a fejedelem fizikailag, lelkileg nehezen viselte a többoldalú megpróbáltatásokat. 1690-ben halt meg, Erdély elvesztésének tudatában. Tragikus személyiség volt, nem élt hiába" – mondotta róla Farkas Ernő. A szobrot Stupár Károly lelkipásztor és Pál atya áldották meg, koszorút helyezett el az önkormányzat és a Marossárpatakért Egyesület nevében Berekméri Edmond valamint Módi Attila.
A szoboravatást huszárbál követte, a megfelelő hangulatot a vajdaszentiványi zenészek biztosították. Az ünnepség keretében vetített könyvbemutatóra, a marokkói nemzetközi lovasnapokról való beszámolóra is sor került, a program szerint éjfélkor bálkirálynő- választást tartottak, majd tánc, zene és nótázás volt – hajnalig.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)