Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Népi Mozgalom Párt
205 tétel
2013. április 2.
Basescu egy alapítvány köré próbálja gyűjteni a jobboldali szavazókat
Marian Predát, a Bukaresti Tudományegyetem szociológia karának dékánját kérték fel a kezdeményezők annak a Népi Mozgalom elnevezésű alapítványnak a vezetésére, amellyel Traian Basescu román államfő próbálja mozgósítani a jobbközép szavazókat – közölte Cristian Diaconsecu elnöki tanácsadó.
Az alapítvány létrehozását egy hete jelentették be a román elnöki hivatal tanácsadói, miután a Demokrata Liberális Párt (PDL) nem a Basescu által nyíltan támogatott Elena Udreanak, hanem Vasile Blaga eddigi pártelnöknek szavazott bizalmat a párt tisztújító értekezletén.
A látványos kudarc után Basescu videóüzenetben közölte, hogy végleg szakít egykori pártjával, és egy „másik jobboldali megoldásnak" szenteli energiáit.
Néhány napja Basescu egy tévéinterjúban elismerte, hogy ő áll a tanácsadói által kezdeményezett alapítvány mögött, amellyel a választásoktól korábban távol maradt, jobbközép szemléletű választópolgárokat akarja megszólítani.
Az elnök nem zárta ki, hogy a Népi Mozgalom párttá alakulhat, ugyanakkor leszögezte, hogy semmilyen tisztséget nem vállal a szervezetben.
A Népi Mozgalom megalakítását bejelentő Cristian Diaconescu elnöki tanácsadót, volt külügyminisztert azzal kezdték ki ellenfelei, hogy egykori baloldali (volt szociáldemokrata) politikusként nem a legalkalmasabb egy „alternatív" jobboldali politika irányítására.
Hétfőn Diaconescu internetes blogján megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy Marian Preda szociológust kérték fel a Népi Mozgalom vezetésére, aki korábban az elnöki hivatal társadalmi és demográfiai kockázatokat elemző szakértői bizottságát irányította.
A Preda-féle bizottság egyebek mellett a könnyűdrogok fogyasztásának (de nem terjesztésének) engedélyezését és a prostitúció legalizálását javasolta, a fertőzések terjedésének könnyebb megakadályozására hivatkozva.
A 49 éves, gépészmérnöki és szociológusi oklevéllel is rendelkező Marian Preda korábban az ENSZ és a Világbank szakértőjeként dolgozott.
MTI
Erdély.ma.
2013. július 23.
Színpadra lépett a „Băsescu-párt”
Hivatalosan is politikai porondra lépett a Traian Băsescu által életre hívott Népi Mozgalom Alapítvány, miután kedden bíróságon is kezdeményezték az alapítvány által létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) bejegyzését.
A párt élén az első kongresszusig a ma Ukrajnához tartozó Babele faluban született Eugen Tomac (képünkön balra) áll, aki a bejegyzéshez szükséges dosszié leadását követően elmondta: nem új, hanem másfajta pártot kívánnak alapítani. Úgy vélte, a mai pártok nem jelentenek garanciát az ország jövője szempontjából. „A román polgárok igai, jobboldali hangja kívánunk lenni, hiteles alternatívája az USL-nek" – ecsetelte Tomac. Azt is elmondta, hogy a párt Traian Băsescu államfőt tekinti a legfőbb partnerének, a párt egyik fő célja pedig Moldova európai integrációjának előmozdítása, ezért moldovai fiókszervezete is lesz.
Marian Preda szociológus, a Népi Mozgalom Alapítvány vezetője szerint Tomac – aki a legtöbb szavazattal a parlamentbe jutott jobboldali képviselő – mind a választópolgárok, mind a politikum részéről bizalmat kelt. Rámutatott: az alapítványt megilleti egy hely az új párt központi vezetésében, a PMP ugyanakkor döntéseiben teljes autonómiát élvez. A legközelebbi célként azt fogalmazta meg, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon a legelősebb jobboldali párt legyen.
Mint arról beszámoltunk, a PDL-n belül a márciusi kongresszus idején fokozódott a feszültség. A tavalyi önkormányzati, majd parlamenti választásokon katasztrofális vereséget szenvedő párt nagygyűlésén Vasile Blaga kapott újabb elnöki mandátumot a Traian Băsescu államfőhöz közel álló szárny által támogatott Elena Udreával szemben. Băsescu ezt követően bejelentette: végleg szakít a korábban általa elnökölt párttal, és Népi Mozgalom néven alapítványt hozott létre a jobbközép értékek képviseletére, amely a hétvégén jelentette be, hogy pártot jegyeztet be.
Egy határon túli politikus
Eugen Tomac, az 1981-ben a mai Ukrajna területén található, a két világháború között Romániához tartozó Babele faluban született történész 17 évesen került Romániába egy, a határon túli román diákok képzését szolgáló ösztöndíjprogram révén. A külügyminisztérium által működtetett Eudoxiu Hurmuzachi intézet oktatója, a Magazin istoric című történelmi folyóirat szerkesztője. 2005 és 2008 között az államfői hivatalban a határon túli románok ügyeivel foglalkozott, 2008-tól pedig a külügyminisztériumban határon túli román ügykért felelő államtitkárként tevékenykedett. A 2012-es választásokon a Moldovát is magában foglaló határon túli választókerületben a voksok 78 százalékát megkapva szerzett egyéni képviselői mandátumot. Jelenleg a képviselőház határon túli románokért felelős bizottságának tagja. Tomac július 19-én lépett ki a PDL-ből.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 12.
Románia kiterjesztené a könnyített honosítást
Módosítaná a román állampolgárság könnyített felvételét lehetővé tevő honosítási törvényt Eugen Tomac, a Traian Băsescu államfőhöz közel álló körök által alapított Népi Mozgalom Párt elnöke.
A módosítás kiterjesztené a könnyített honosítás lehetőségét azon határon túli románokra is, akik, vagy akiknek az ősei korábban nem rendelkeztek román állampolgársággal. Tomac tegnap közölte, hogy a módosító javaslatot az RMDSZ-en kívül az összes parlamenti párt támogatja. A javaslat értelmében minden olyan, külhoni személynek, aki valamely román közösséghez sorolja magát, és ismeri a román nyelvet, jogában áll könnyített honosítást kérni, úgy, hogy nem költözik Romániába, és a román állampolgárság mellett az eredeti állampolgárságát is megtarthatná. Mindez azt jelentené, hogy a szerbiai Timok-völgyi, az ukrajnai és a transznisztriai románok is megkaphatnák a román állampolgárságot. Jelenleg a könnyített honosítás lehetőségével a korábban Romániához tartozó Moldova állampolgárai élhetnek. Tomac szerint az így honosulók száma több lesz néhány százezernél.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 29.
Băsescu védnökségével alakult jobbközép pártot jegyeztek be
Bejegyezték a Traian Băsescu államfő védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártot (PMP), miután a bukaresti táblabíróság szerdán jogerősen elutasította a pártbejegyzés ellen emelt óvásokat.
A magát jobbközép alakulatként meghatározó új pártot 2013-ben kezdték szervezni az államfőhöz közel álló politikusok, miután az addig elnöki pártként emlegetett Demokrata Liberális Párt (PDL) nem a Băsescu által nyíltan támogatott Elena Udreanak, hanem Vasile Blaga korábbi pártelnöknek szavazott bizalmat a párt tisztújító értekezletén.
Kedden Băsescu egyszerre nyolc tanácsadóját mentette fel tisztségéből, a média szerint azért, hogy beléphessenek az új pártba. Egyikük, Daniel Funeriu volt oktatási miniszter meg is erősítette blogján, hogy a PMP színeiben kíván indulni az európai parlamenti választásokon.
Erdély.ma,
2014. február 7.
Feszültség Transznisztriában
Tovább mélyültek a Moldova és Transznisztria közötti ellentétek, miután a szakadár Dnyeszteren túli köztársaság hatóságai szerdán csempészet vádjával őrizetbe vették a tartomány fővárosában működő, román tannyelvű Lucian Blaga Gimnázium igazgatóját.
Az igazgatót csütörtökön reggel ugyan szabadon engedték, de a feszültség továbbra sem csitult. A konfliktusban Bukarest is hallatta a hangját, Traian Băsescu államfő az európai fórumok segítségét kérte a transznisztriai román iskolák megvédéséhez.
A transznisztriai vámhatóságok azt követően vették őrizetbe Ion Ioncev iskolaigazgatót (képünkön), az iskola könyvelőjét, valamint az őket szállító gépjármű sofőrjét, hogy a moldovai fővárosból, Chișinăuból hazafelé tartva átlépték a határt. Az igazgatónál 114 ezer moldovai lej volt, ugyanis azért utazott a fővárosba, hogy személyesen vigye el az iskola tanárainak bérét, miután az elmúlt hetekben a tiraszpoli hatóságok egyszer már úgy próbálták ellehetetleníteni az iskola működését, hogy zárolták a bankszámláit.
A tiraszpoli hatóságok a hivatalos közlés szerint a terroristák és bűnözők kiszűrésének céljával szigorították a határellenőrzést, egy ilyen szűrőn akadt fenn Ioncev. A belügyminisztérium szerint az igazgatót a vámszabályok megsértése és tiltott pénzbevitel miatt vették őrizetbe, a hatályos törvények értelmében ugyanis a határellenőrzésnél be kellett volna jelentenie a nála levő pénzösszeget, amelyet a szakadár terület vezetői „idegen valutaként" jellemeztek, amelyet le is foglaltak.
Az igazgató mellett egyébként a transznisztriai biztonsági egységek a moldovai sajtó szerint hat moldovai békefenntartót is őrizetbe vettek, majd a chișinăui hatóságok közbelépése nyomán szabadon engedték őket.
Az ügy kapcsán Igor Grosu, a moldovai oktatási miniszter helyettese közölte: Tiraszpol újabb akadályokat próbál gördíteni a román iskolák működésének útjába. A tiraszpoli hatóságok azzal vádolják a moldovai kormányt, hogy a román iskolák diákjait használja eszközként a politikai szembenállás mélyítésére.
Raisa Pădureanu, a Lucian Blaga Gimnázium igazgató-helyettese a Realitatea hírtelevíziónak elmondta, a transznisztriai vezetés folyamatos nyomást gyakorol a román intézményekre, különösen az iskolákra. A szülők ezért már nem is merik oda küldeni a gyerekeiket: míg korábban 800 diák tanult a Blaga-gimnáziumban, számuk mára 147-re csökkent.
Az iskolaigazgatót egyébként csütörtökön hajnalban kiengedték, de délutánra ismét beidézték kihallgatásra. Az RFI rádiónak csütörtökön elmondta: a rendőrségen megalázták őket, „az egész olyan volt, mint egy horrorfilm."
Az ügy kapcsán megszólalt a román államfői hivatal is. Közleménye szerint Traian Băsescu „mély aggodalommal" értesült az ügyről, és elfogadhatatlannak nevezte a tiraszpoli vezetésnek a transznisztriai román iskolákkal szemben tanúsított bánásmódját, azt, hogy jogtalanul zárolták a román iskolák bankszámláit, hogy ne tudják kifizetni adósságaikat és számláikat, majd amikor készpénzt kapnak a moldovai kormánytól, azt elkobozza tőlük.
Az államfő szerint a gimnázium képviselőinek őrizetbe vétele és a pénz lefoglalása provokáció, amelynek célja a feszültség növelése Transznisztriában. Az elnök ezért arra kérte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), valamint a transznisztriai konfliktus rendezésében közreműködő országokat, hogy haladéktalanul lépjenek közbe.
A moldovai Liberális párt elnöke, Mihai Ghimpu úgy vélte: a provokációk mögött Oroszország áll, az akciókat a chișinăui orosz nagykövetségen tervelik ki. Eugen Tomac, a romániai Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke az ügy miatt felszólította Victor Ponta kormányfőt: ne utazzon el Szocsiba a téli olimpia megnyitójára, mivel ezzel jóvá hagyná a transznisztriai hatóságok által a moldovaiakkal és a románokkal szemben elkövetett atrocitásokat.
A mintegy félmilliós lakosságú, zömében oroszok lakta Dnyeszteren túli tartomány 1992-ben kiáltotta ki függetlenségét, majd rövid háborút vívott Moldovával. Azóta gyakorlatilag független államként működik, bár államiságát a Föld egyetlen országa, még a tiraszpoli kormányt támogató Oroszország sem ismerte el.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 10.
Basescu: nincs gond a kisebbségi jogok terén!
Vasárnap Kolozsváron a Népi Mozgalom Párt (PMP) mellett működő civilszervezet, a Népi Mozgalom Alapítvány nyilvános vitát szervezett, díszmeghívottként jelen volt Traian Băsesecu államfő, a PMP védnöke is, aki szerint Romániában sem a kisebbségi jogok, sem az emberi jogok betartása terén nincs gond, azonban a politikai játékszabályokat nem tartja be az USL.
Băsescu elmondta: 2012 nyarán egyezség született arról, hogy Románia három lépésben csatlakozik a schengeni övezethez, azonban ez végül nem történhetett meg az állami intézmények elleni USL-s támadások miatt, amelyeket az EU nagyhatalmai nem néztek jó szemmel.
„Mindenki veszített ezen” – sommázott az államfő. Megismételte: Európa-szerte Románia áll a legjobban a kisebbségek jogainak betartása szempontjából.
A rendezvényen jelen volt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is, aki bejelentette: belép a Népi Mozgalom Alapítványba. A pártba nem léphet be, mert elveszítené polgármesteri mandátumát.
A nyilvános vitán Marian Preda, Elenina Nicuț és Daniel Funeriu, a Népi Mozgalom Alapítvány alapító tagjai, valamint Eugen Tomac, Teodor Baconschi, Elena Udrea és Cristian Preda, a Népi Mozgalom Párt vezetői is részt vettek.
Politikai üzeneteiket többnyire az USL-hez intézték, amelyek arról szóltak, hogy a kormánypártok felkészülhetnek arra, hogy a Népi Mozgalom Párt komoly kihívójuk lesz az elkövetkező időszakban. nyugatijelen.com/ Transindex
Erdély.ma,
2014. március 4.
Etnikai szeparatizmussal vádolják Victor Pontát a MOGYE kapcsán
Etnikai szeparatizmussal vádolja Victor Ponta miniszterelnököt a Demokrata-liberális Párt és a Népi Mozgalom Párt Maros megyei szervezete.
Mindkét alakulat vezetősége úgy véli: a politikumnak nem lenne szabad beleavatkoznia a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyeibe, amely szerintük kizárólag a tanintézmény vezetőségének hatáskörébe tartozik. A Népi Mozgalom Párt Maros megyei szervezetének elnöke, Petru Basa azt mondta: ő személyesen nem ellenzi a magyar kar létrejöttét viszont elvárja Victor Pontától, hogy személyesen magyarázza el a marosvásárhelyieknek a magyar karok létrehozásának szükségességét.
Dorin Florea, a Demokrata-liberális párt Maros megyei szervezetének elnöke, Marosvásárhely polgármestere mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az oktatás minősége sínylené meg a karok szétválasztását. Szerinte ez maga után vonná a diákok Kolozsvárra való átvándorlását és ez pedig a marosvásárhelyi elitképzés megszűnéséhez vezetne.
A hónap folyamán tárgyal a magyar főtanszékek létrehozásáról a MOGYE szenátusa – tudta meg az Erdély fm.
Szilágyi Tibor, az egyetem rektorhelyettese azt mondta a rádiónak, hogy az RMDSZ kormányra lépésétől függetlenül, most vált aktuálissá ez a tárgyalás. Úgy nyilatkozott, a megbeszélés eredményét nem tudja megjósolni, de reméli, pozitív hatása lesz erre annak, hogy a magyar főtanszékek létrehozását támogatja a kormánykoalíció.
marosvasarhelyiradio.ro / Erdély.fm
Erdély.ma,
2014. március 5.
Itt a kormány, hol a kormány (A parment megszavazta, Băsescu kivár)
Bizalmat szavazott tegnap délután a parlament Victor Ponta miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben az RMDSZ is részt vesz.
A voksot megelőzően Traian Băsescu a kormányprogram parlamenti megerősítésére szólította fel Pontát. A miniszterelnök nem tett eleget az államfő felkérésének, ezért kérdéses, hogy az elnök kinevezi-e az új tárcavezetőket. Băsescu álláspontja szerint a 2012-es választások után megszavazott kormányprogramot nem viheti tovább az új koalíció.
Kényelmes többség
A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. A határozat elfogadásához 288 támogató voksra volt szükség. A bizalmi szavazás előtt Victor Ponta az ország stabilitásának fontosságát hangsúlyozta a Románia szomszédságában, Ukrajnában kialakult válságra utalva. „Minden politikust felelősségteljes magatartásra szólítok fel: a politikai viták nem érinthetnek olyan témákat, amelyek ellenőrizhetetlen etnikai vagy társadalmi feszültséget szíthatnak. A kormányoldalnak és ellenzéknek egyaránt felelőssége azt bizonyítani, hogy Románia európai, demokratikus állam, amely betartja a kisebbségek jogait, és nem szabad azoknak a szélsőségeseknek a csapdájába esnünk, akiket estéről estére a tévé képernyőjén látunk” – jelentette ki Ponta. A vitához az RMDSZ nevében hozzászóló Markó Béla szenátor, a szövetség volt elnöke rámutatott: a magyarságnak sincsenek más igényei, mint a román többségnek, vagyis hatékony oktatást akar, nyelvét, és jelképeit szabadon akarja használni a közigazgatásban. Hozzátette: nemzeti megbékélés nélkül, a kisebbségeknek a döntéshozatalból való kirekesztésével nem lesz fejlődés Romániában.
Lemondott Antonescu
A bizalmi szavazást megelőző parlamenti vitában a frissen ellenzékbe vonult Crin Antonescu liberális pártelnök bejelentette: lemond a szenátus elnöki tisztségéről. Antonescu azt javasolta a szociáldemokrata miniszterelnöknek, hogy mindketten váljanak meg attól a tisztségtől, amelybe a korábban kormányzó, felbomlott Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) juttatta őket, és felszólította Victor Pontát, mondjon le kormányfői tisztségéről.
Alkotmányossági óvás
Az új miniszterek beiktatását alkotmányossági óvás hátráltathatja. A Demokrata Liberális Párt parlamenti frakciói ugyanis úgy döntöttek, megtámadják az alkotmánybíróságon a parlament új kormányt érintő határozatát, amennyiben a kabinet nem vállal felelősséget egy új kormányprogramért – jelentette ki tegnap Vasile Blaga. A DLP elnöke hangsúlyozta, hétfőig még semmi indok nem volt arra, hogy a kormányt az alkotmánybíróságon megtámadják, de a helyzet megváltozott azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ aláírta az egyezményt, és így a kormányprogram megváltozott. A demokraták kezdeményezéséhez csatlakozott a Népi Mozgalom Pártja is.
Különben Traian Băsescu államfő tegnap még a szavazás előtt kilátásba helyezte, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament nem erősíti meg a kormányprogramot is. Az elnök szerint a 2012-es választások után megszavazott kormányprogramot nem viheti tovább az új koalíció, mert a dokumentum több helyen hivatkozik az időközben felbomlott SZLSZ-re, és a kabinetbe új politikai alakulatok is beléptek. Băsescu úgy vélekedett: csak a parlament törvényesítheti a kormány megváltozott politikai összetételét és új célkitűzéseit, ezért felkérte a kormányfőt, hogy a parlament előtt vállaljon felelősséget az új kormánykoalíció programjáért. Válaszként az államfő kijelentéseire Victor Ponta tegnap a parlament plénuma előtt bejelentette: az SZLSZ beiktatásakor megszavazott kormányprogramját kívánja folytatni, amelyet az új koalíció valamennyi pártja – beleértve az újonnan csatlakozott RMDSZ-t is – a magáénak tekint. A parlament két házának együttes ülésén Ponta a kormány szerkezetének alakításához és az új miniszterek beiktatásához kérte a törvényhozás támogatását – a miniszterelnök ezáltal elutasította Băsescu felkérését, így kérdésessé vált, hogy az államfő kinevezi-e az új minisztereket. A parlamenti szavazást követően viszont Victor Ponta hajlandónak mutatkozott tárgyalni az államfő által javasolt megoldásról, találkoztak is, de közlése szerint nem sikerült megállapodniuk, ezért ma újra találkoznak. Traian Băsescu tegnap késő esti nyilatkozatában megismételte: az új kormányzati programnak az új kormány politikai realitását kell tükröznie. Rámutatott, abban a pillanatban, mihelyt a kormányprogramot az új felálláshoz igazítják, habozás nélkül ellátja kézjegyével az új tárcavezetők kinevezésére vonatkozó rendeletet. Traian Băsescu egyébként gyors megoldásként ismét azt ajánlotta tegnap a miniszterelnöknek, hogy a kormány fogadja el ma új programját, majd ezért vállaljon felelősséget a törvényhozás előtt is. A másik lehetőség, hogy megvárják az alkotmánybíróság döntését az ellenzéki pártok beadványára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 6.
Băsescu beiktatta hivatalába az új kormányt
Kompromisszumos megoldás született Traian Băsescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök között az új, az RMDSZ alkotta kormány hivatalba lépéséről. Az elnök szerda délután bejelentette, többszöri egyeztetés nyomán sikerült pontot tenni a kormányfővel támadt nézeteltérés végére.
Ennek hátterében az állt, hogy Băsescu ragaszkodott ahhoz: az újonnan alakult négypárti koalíció önálló programmal kérjen mandátumot a törvényhozástól, Ponta ellenben ezt korábban megtagadta, kitartva az időközben felbomlott balliberális szövetség (USL) programjának átörökítése mellett. Az új kabinetnek kedden szavazott bizalmat a bukaresti törvényhozás, az ellenzéki jobbközép demokraták és az államfő védnökségével nemrég létrejött Népi Mozgalom Pártja (PMP) azonban megóvta a parlament határozatát a taláros testületnél.
Băsescu szerda délutáni tájékoztatása szerint ígéretet kapott a miniszterelnöktől, hogy a kormány felelősségvállalással fogadtatja el a parlamentben saját programját. Ennek hatására az államfő rögtön aláírta a harmadik Ponta-kabinet huszonhat tagja kinevezéséről szóló rendeleteket, a miniszterek – közöttük a kulturális tárcát irányító, kormányfő-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen Hunor és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter – pedig kora este letették esküjüket a Cotroceni-palotában.
Ponta megerősítette az államfővel kötött egyezséget, közölve, a jövő héten járul új programjával a törvényhozás elé. A felelősségvállalási procedúra értelmében az ellenzéknek három nap áll rendelkezésére bizalmatlansági indítványt beterjeszteni a kormány ellen, a kezdeményezés azonban az új koalíció hatvan százalékos támogatottsága ismeretében eleve esélytelen.
Miközben a bukaresti paktum révén okafogyottá vált az alkotmánybírósághoz benyújtott óvás, elemzők szerint Băsescu főleg azért ragaszkodott az új kormányprogram elfogadtatásához, mert így abban tételesen szerepelnek majd az RMDSZ-nek ígért kisebbségpolitikai vállalások. Közöttük a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása, és a kisebbségi törvény elfogadása.
Különben az alkotmánybíróság előzőleg bejelentette, szombaton dönt arról, köteles-e új kormányprogramot felvállalni a parlamentben a Victor Ponta vezette baloldal és az RMDSZ alkotta koalíció. Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke szerdán közölte: kollégáival együtt teljesen új helyzettel szembesül.
„Sohasem kellett még állást foglalnunk egy kormány programja kapcsán. De most megtesszük, addig az előző kabinet marad hivatalában. Nem világvége, Belgium nemrég másfél évig kormányzás nélkül működött, és nem is rosszul” – állapította meg a Băsescu–Ponta-paktum megkötése előtt a talárosok vezetője.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 8.
Kormányalakítás: az alkotmánybíróság elutasította az ellenzék óvását
Az alkotmánybíróság döntése elhárította azokat az alkotmányossági aggályokat, amelyeket Traian Basescu jobboldali államfő és a hozzá közel álló ellenzéki politikusok hangoztattak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvételével alakult, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök vezette új kormánnyal kapcsolatban.
Elutasította a román alkotmánybíróság szombaton azt az ellenzéki óvást, amellyel két jobbközép párt megtámadta a kormányátalakításról szóló keddi parlamenti határozatot.
A testület „mint elfogadhatatlant" utasította el a Demokrata Liberális Párt és Népi Mozgalom Párt törvényhozói által aláírt beadványt, határozatát azonban csak később fogja megindokolni.
Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke már az ülés előtt kijelentette, hogy a hivatalba lépett új miniszterek legitimitásához nem fér kétség.
MTI
Erdély.ma,
2014. március 8.
Hisztériát keltő jelképek
Etnikai kritériumokon alapuló régiósítás első lépésének tartja Elena Udrea, hogy az új kormányprogram elfogadja a székely zászlók kihelyezését közintézményekre.
Kijelentette, a Népi Mozgalom Pártja az alkotmánybíróságon támad meg minden olyan jogszabályt, amely a székely és magyar zászlók intézményeken való kifüggesztését lehetővé teszi. „A kormányfő mély felelőtlenségről, illetve az egységes román állam és nép érdekei iránti tisztelet hiányáról tesz tanúbizonyságot” – fogalmazott Udrea, aki szerint Victor Ponta „térdepelve tárgyalt a magyar közösség képviselőivel”.
(dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. március 11.
Nincs szó székely zászlóról az új kormányprogramban
Nincs szó a székely zászló használatának engedélyezéséről az új kormányprogramban, amelyért kedden kora délután vállal felelősséget a parlament előtt Victor Ponta harmadik kormánya, amelyben az RMDSZ is részt vesz.
Ezt maga Ponta mondta el egy vasárnap esti televíziós műsorban, megjegyezve: a program azt tartalmazza, hogy minden önkormányzat használhatja saját zászlaját az Európai Unió és Románia lobogója mellett, ha rendelkezik ilyennel.
A kormányfő ezzel a Traian Băsescu államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Pártba (PMP) nemrég átigazolt egykori fejlesztési miniszter, Elena Udrea nyilatkozatára reagált, amelyben az a magyarok iránti túlzott engedékenységgel vádolta meg őt, és közölte: ha törvény születik a székely vagy a magyar zászló használatának engedélyezéséről, akkor az alkotmánybíróságon támadják majd meg.
„Azt látom, hogy hirtelen fölpezsdült a magyarellenes küzdelem. Láttam, hogy Udrea fogta a retiküljét, és elkezdte vele ütni a magyarok fejét, mivelhogy kitűztük a székely zászlókat. Nem tettünk ki egyetlen székely zászlót sem. Ellenkezőleg. Erről már tavaly is tárgyaltunk az USL és az RMDSZ részvételével, és a közigazgatási egységek jelképeinek használatáról szól. Azt mondtuk: minden helyi hatósági ingatlanra ki kell tűzni az EU és Románia zászlaját, és ha elfogad egy saját jelképet is – függetlenül attól, hogy az általam képviselt Târgu-Jiuról, Târgoviștéról, Dâmbovițáról vagy Hargitáról van szó –, jogában áll a saját zászlaját kitűzni a másik kettő mellé” – szögezte le a kormányfő a România TV-nek nyilatkozva.
Hozzátette: bármelyik megye választhat jelképet magának. „Nincs szó székely zászlóról, a vonatkozó kitétel nem is a kisebbségekről, hanem a helyi fejlesztésről szóló részben található. Nagyon komolytalannak tartom, hogy valaki egyszer csak nagy zászlóharcoksént kezd viselkedni. Elképzeltem Udreát, amint a francia forradalom jelképeként zászlóba csavarva harcol Hargita megyében. Tudom, hogy nagyon jól megértették egymást az RMDSZ-szel, amikor együtt kormányoztak, ezt az egészet nevetségesnek tartom” – szögezte le Ponta.
A kormányfő egyébként úgy vélekedett, a programnak gond nélkül át kell mennie a parlamenten, még úgy is, hogy tartalmazza a magyarokkal kötött megállapodásokat is.
Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő szabta feltételül a harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó kabinet beiktatásához, hogy az ne a felbomlott Szociálliberális Unió (USL) programját vigye tovább, hanem igazítsa a programot a kormány összetételének megváltozásához, és iktassa be a dokumentumba annak a megállapodásnak az elemeit is, amelyet az RMDSZ kötött a másik három kormánypárttal, és amelyek azt rögzítik, milyen kisebbségjogi követeléseket támaszt a szövetség.
Az államfő azt is feltételül szabta, hogy a kormány felelősségvállalással terjessze be a parlament elé az új programot. Ez annyit jelent, hogy a parlamenti vita elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll soron kívül bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt megszavazzák, a kormány bukik, ha nem, akkor a felelősségvállalással beterjesztett tervezet elfogadottnak minősül. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelezte, hogy készül a bizalmatlansági indítvány benyújtására.
Az alkotmány bíróság egyébként már szombaton kimondta, hogy az RMDSZ kormányra emelésével csupán a kormány szerkezete módosult, a kormányprogram nem. Hétfői indoklásában a taláros testület rámutat: ezt az is igazolja, hogy a kétoldalú megállapodásban az RMDSZ jelzi: felvállalja a korábban elfogadott kormányprogramot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. április 1.
Krajcáros vita
Az üzemanyag jövedéki adójáról az államelnök és a kormányfő által folytatott vita a megszokott mederben zajlik.
Mindkét fél részigazságokkal próbálja manipulálni a választókat azért, hogy politikai tőkét kovácsoljon. A mai román belpolitika erőviszonyait hűen tükrözi a Ponta–Băsescu vita, amely baloldal és jobboldal összeütközéseként értelmezendő. Egyértelmű, hogy az államfő a jobboldal egyedüli meghatározó politikusaként teljes erővel kampányol saját pártja, a Népi Mozgalom (PMP) számára, amely az államfő aktív kampányszereplésének köszönhetően máris igen jól áll a felmérésekben. A baloldalon Ponta látszik az egyedüli esélyes államelnökjelöltnek, és számára továbbra is a Băsescu-ellenesség kiaknázása marad a fő stratégia.
Borbély Tamás. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 6.
Băsescu „visszaeső” alkotmányszegő – véli a miniszterelnök
Traian Băsescu ismételten nem tartotta tiszteletben az alkotmány  előírásait, amikor a hétvégén nyíltan a Népi Mozgalom Pártja (PMP) mellett kampányolt – jelentette ki Victor Ponta a România TV egyik műsorában. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 6.
Ponta: Băsescu börtönbe megy
Börtönnel fenyegette meg Victor Ponta miniszterelnök Traian Băsescu államfőt egy újabb kampánynyilatkozat-csörte közepette.
A kormányfő vasárnap este a România TV hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt: úgy véli, az államfő mandátuma decemberi lejártát követően börtönbe kerül majd, mivel bűnvádi eljárás indul majd ellene családja telekügyletei miatt.
Ponta emlékeztetett: az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) feljelentése nyomán a legfőbb ügyészség az államfő mentelmi joga miatt ugyan nem indított eljárást, ez a felfüggesztés azonban csupán az elnöki mandátum lejártáig szól.
A miniszterelnök azzal vádolta meg az államfőt, hogy az elmúlt tíz évben ő volt a korrupció legfőbb patrónusa, az elszámolás pedig ezért decembert követően következik.
A miniszterelnök egyébként úgy vélekedett: arra minimális az esély, hogy amennyiben újjáalakul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépése nyomán felbomlott, kétharmados többséggel rendelkező koalíció, a Szociálliberális Unió (USL), a korábbi államfőjelöltet, Crin Antonescu PNL-elnököt támogassák az elnöki címért folytatott versenyben. Az USL újjáalakulására azonban Antonescu nélkül 51 százalékot adott még az államfőválasztás előtt.
Traian Băsescu államfő szintén egy televíziós műsorban beszélt jövőbeni terveiről vasárnap este. Úgy vélte, a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok által a közelmúltban létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) a 2016-os parlamenti választásokon legyőzi Pontáékat, és közölte: mandátuma lejártát követően a párt tanácsadójaként tevékenykedik majd, hogy az a választáson elérje majd a 30 százalékos támogatottságot.
Az államfőt egyébként mind Ponta, mind a Demokrata-Liberális Párt egyik vezetője, Andreea Paul bírálta, amiért a hétvégén egy, a Facebookra kitett fényképen a PMP pólójában pózolt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 9.
A magyarság számára nincsenek dilemmák
Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Traian Basescu megsértette az alaptörvényt, akkor a parlament számára nincs más megoldás, mint a felfüggesztési eljárás beindítása, jelentette ki kedden Victor Ponta miniszterelnök, ugyanis szerinte az államfő alkotmányellenesen kampányolt a Népi Mozgalom Párt javára. Ezért fordult feljelentéssel a legfelsőbb taláros testülethez. Ezzel a véleménnyel higgadtabb fejű párttársai nem értettek egyet, kijelentve, hogy politikai stabilitásra van szükség, egyébként sem kezdeményezheti a miniszterelnök az államfő felfüggesztését.
Persze Basescu sem hagyta alább. Azonnal ellentámadásba lendült, és ő is az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel Ponta nem ellenjegyezte azt az államfői rendeletet, amely több, a Román Kulturális Intézetet 2005 és 2012 között vezető, a művelődés területén tevékenykedő személyiség kitüntetéséről szól. Egy sajtónyilatkozatban leszögezte, Ponta magatartása arra kényszeríti, hogy nyilvánosan bejelentse: amennyiben a kormányfő nem engedi normálisan zajlani az európai parlamenti választások kampányát, az orrára koppint, mert szerinte Ponta máris az év végi elnökválasztásra kampányol. Azt pedig nem engedheti meg, hogy Pontából államfő legyen, mert az az ország visszafejlődését jelentené.
Alig két héttel az európai parlamenti választások előtt eszement birkózás folyik az állam első embere és a kormányfő között, tovább mélyítve a politikai válságot. Elvakult gyűlöletük hevében teljesen megfeledkeznek, azoknak az adófizető és szavazópolgároknak az ezreiről, akik nap nap után súlyos gondokkal, természeti csapásokkal szembesülnek. De mintha az európai parlamenti választások is valamiféle távoli jövőben lennének, fontosabbnak tartják egymás lejáratását, mint a választások megfelelő, törvényes és szabályos levezetését, netán eredményét.
Jogosan mondják egyre gyakrabban az emberek, hogy nincs akire szavazzanak. Igazuk van. Ezzel szemben az erdélyi magyarság kényelmes helyzetben van: számukra nincsenek dilemmák. Mindenki tudatában van a brüsszeli képviselet fontosságának, hiszen a magyar képviselőkön kívül más nem fogja napirenden tartani a kisebbségben élő magyar közösségek ügyét. Még azon sem kell gondolkodniuk, hogy kire adják a voksukat, hiszen egyetlen magyar lista van a tulipán jele alatt. Ha okosak lesznek, amíg az országvezetők marakodnak, ők elmennek szavazni, és annyi jelöltet juttatnak be az európai parlamentbe, ahányat a magyarság lélekszámával arányosan lehetséges.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 14.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék
Bizalmatlansági indítványt terjesztettek be az ellenzéki pártok kedden Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormánya ellen, amelyben az RMDSZ is részt vesz.
A több mint két éve tisztségben lévő, harmadik kabinetjét vezető Victor Ponta először szembesül bizalmatlansági indítvánnyal, mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) év eleji kormányból való kilépése előtt az ellenzéknek nem volt meg a bizalmi indítványok beterjesztéséhez szükséges 25 százalékos parlamenti súlya.
A Ponta-kabinet kényelmes többséggel rendelkezik a törvényhozásban, így nem kell tartania attól, hogy megbuktatják. Az ellenzék rendszerint nem a kormányváltás reményében, hanem a nagy médiaérdeklődés közepette megrendezendő parlamenti vita kiprovokálása érdekében terjeszt be bizalmatlansági indítványt.
A PNL által kezdeményezett indítványt a parlament két házának 573 tagjából 225 képviselő és szenátor írta alá, köztük a Demokrata Liberális Párt (PDL), az újonnan alakult Népi Mozgalom Párt (PMP), a Polgári Erő (FC) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) törvényhozói. Az "Állítsátok meg a korrupt, demagóg és hazug Ponta-3 kormányt" címmel megszövegezett kezdeményezés főleg amiatt bírálja a kormányt, hogy nem léptette életbe a választási kampányában ígért gazdaságserkentő intézkedéseket: nem csökkentette öt százalékkal a munkáltató által befizetendő tb-járulékot és nem tette adómentessé a cégek visszaforgatott nyereségét.
A PNL úgy időzítette régóta beharangozott bizalmatlanági indítványát, hogy megvitatására az európai parlamenti és időközi parlamenti választási kampány célegyenesében, jövő héten kerüljön sor. A honatyák azonban vakációt szavaztak meg maguknak, hogy választókerületeikben vehessenek részt a kampányban, így a média arra számít, hogy a házbizottság a május 25-i választások utánra halasztja a bizalmatlansági indítvány vitáját és szavazását. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 26.
BEC-részeredmény: 6,48 százalékot kapott az RMDSZ
A központi választási iroda hétfőn közli az európai parlamenti választások eredményeit. E közben sorra futnak be a párhuzamos szavazatszámlálások adatai. Az eredményekről percről percre.
10.00: Még nem biztos, hogy az RMDSZ három mandátumot szerzett a vasárnapi európai parlamenti választásokon – mondta hétfő reggel a maszol.ro-nak Székely István.
9.00: A szavazatok 93,8 százalékos feldolgozottsága szerint 6,48 százalékos eredményt ért el az RMDSZ a vasárnapi európai parlamenti választásokon – közölte hétfő reggel a központi választási iroda (BEC).
A hivatalos adatok szerint a PSD-UNPR-PC baloldali választási szövetség a szavazatok 37,25 százalékával győzött. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) 14,86, a Demokrata Liberális Párt 12,26, a független Mircea Diaconu 6,95, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) 6,24 százalékot kapott.
BEC közölte: vasárnap 5.549.303 személy adta le a szavazatát, ez 32,24 százalékos részvételt jelent. Összesen 321.579 szavazatot semmisnek nyilvánítottak.
8.50: A Demokrata Liberális Párt (PDL) párhuzamos szavazatszámlálása szerint az RMDSZ a szavazatok 6,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi európai parlamenti választásokon. maszol.ro
2014. május 27.
Újabb román képviselő letartóztatását akadályozta meg a parlament
A bukaresti képviselőház nem járult hozzá, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérésére előzetes letartóztatásba helyezzenek egy befolyással való üzérkedéssel gyanúsított ellenzéki képviselőt: a keddi szavazáson a honatyák nagy többsége elutasította társuk kiadását.
Florin Popescut, a Traian Basescu jobboldali államfő védnökségével alakult ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) parlamenti képviselőjét azzal gyanúsítja a DNA, hogy a 2012-es választási kampány idején 60 ezer grillcsirkét kapott a választók megvesztegetése céljából egy üzletembertől, akinek előnyös állami szerződéseket ígért.
Popescu a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) színeiben szerzett mandátumot. A szavazás előtt az ellenzéki pártok szónokai arról beszéltek, hogy nem a parlament, hanem a bíróság dolga a képviselők felett ítélkezni, és a törvényhozóknak nem szabad hátráltatni az igazságszolgáltatás munkáját.
A titkos szavazáson 224 honatya ellenezte és csak 78 támogatta, hogy a parlament hozzájáruljon Popescu előzetes letartóztatásához. A bukaresti parlamentben a kormányzó szociáldemokraták vannak többségben.
Traian Basescu államfő rendszeresen bírálja a román parlamentet, amiért „bújtatja" az igazságszolgáltatás elől a korrupcióval gyanúsított politikusokat. Az ilyen esteket az Európai Bizottság is nehezményezte az évente kétszer publikált igazságügyi országjelentéseiben.
MTI. Erdély.ma
2014. május 27.
Győzött a román baloldal, lemondott a PNL vezetősége
Fölényes baloldali győzelmet hozott Romániában a vasárnapi európai parlamenti (EP) választás: 99,99 százalékos feldolgozottság mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) szövetség 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát beseperve a legtöbb – szám szerint 16 – képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.
Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Korábbi feldolgozottságnál egy ideig úgy tűnt, esély lehet arra, hogy három képviselőt delegáljon az európai törvényhozásba, így a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval együtt összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyar közösséget az EP-ben. A délutáni feldolgozottsági adatok alapján azonban bizonyosnak tűnik, végül két mandátuma marad.
A második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 835.453 szavazattal, 15 százalékkal, ami 6 mandátumot jelent, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (680 759 voks, 12,23 százalék, 5 mandátum), mandátumhoz jut a Traian Băsescuhoz közeli erők által nemrég létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) is (345 908 voks, 6,21 százalék, 2 mandátum), sikeres volt az RMDSZ is, amely 6,30 százalékot ért el, és egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be, 379.528 szavazattal, 6,81 százalékkal.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke már vasárnap este, az exit-poll eredmények közzé tételét követően ajánlatot tett a PNL-nek a liberálisok márciusi kilépésével megszűnt Szociálliberális Unió (USL) helyreállítására, Emellett az ország ügyeiről szóló egyeztetésre hívta a PDL-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is.
Lemondott a PNL vezetősége, a párt átlép az EPP-be
Crin Antonescu PNL-elnök viszont leszögezte: a PNL-t nem lehet megszelídíteni langyos kormányzati pozíciókkal, és a párt nem hagyja, hogy az ország a „vörös bárók” kezébe kerüljön, ezért az ország PSD-sítésének legfőbb ellenfele kíván lenni. Közölte: vállalja a felelősséget kudarc miatt, ugyanakkor a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy vele együtt hétfőn a párt teljes vezetősége felajánlotta lemondását, ám mivel nem akadt olyan politikus, aki vállalta volna a PNL ideiglenes irányítását, Antonescu tovább vezeti a pártot a következő kongresszusig.
Antonescu leszögezte: egyesíteni kell a jobboldali erőket, és elmondta: a PNL a liberálisoktól átigazol a jobbközép erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP). Erről hétfőn döntött is a pártelnökség. Egyes források szerint ezzel a PDL-vel való fúziót készítenék elő, amit azonban még egyik párt vezetői sem erősítettek meg.
A kudarc nyomán amúgy Klaus Johannis, a PNL első alelnöke jelentette be először: távozik tisztségéből.
Közben a pártvezetés döntött a Szatmár megyei szervezet feloszlatásáról, amiért az felajánlotta a visszafogadást Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő számára, aki azt követően lépett ki a pártból, hogy az felrúgta a koalíciót. Tăriceanut ki is küldték az ülésről, mondván: visszalépése, így párttagsága is szabályellenes.
Marasztalná a PNL-t az ALDE
Antonescu bejelentésére egyébként közleményben reagáltak az európai liberálisok (ALDE) vezetői, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető és Graham Watson elnök. Megfogalmazásuk szerint a „szerencsétlen” döntés figyelmen kívül hagyja, hogy a PNL még így is az egyik legerősebb párt lenne az ALDE-n belül, ami jelentős vezető tisztségeket hozna magával. A közlemény szerint az átállással a PNL a gyenge oldalát domborítaná ki az erősségei helyett, és Traian Băsescu oldalára állna.
Vasile Blaga PDL-elnök szerint elfogadható a pártja által elért eredmény, de lehetett volna jobb. Közölte: a jobboldal egyesítéséről szóló tárgyalásokkal megvárják a végeredményt.
Az egykori PDL-s Elena Udrea, aki nemrég állt át a PMP-be, úgy fogalmazott, a párt számára győzelem az eredmény, hiszen sikeresen teljesítette első választási megmérettetését. Felkérte a többi jobbközép pártot, hogy tárgyaljanak, és lépjenek fel közösen a novemberi államfőválasztáson.
Nagyobb választási részvétel
A részvételi arány 32,44 százalék volt, ami lényegesen jobb, mint öt évvel ezelőtt, amikor csupán a választók 27,2 százalékos volt a részvétel. Vasárnap városon 28,69, vidéken átlag fölötti, 36,88 százalékos volt a részvételi arány.
A legnagyobb arányban a PSD felségterületének számító dél-romániai megyékben járultak urnához, Olt megyében 46,57 százalékos volt a részvétel. A további éllovasok: Ilfov (42,26), Mehedinți 840,17), Teleorman (39,84) és Giurgiu (39,12). A legalacsonyabb Máramaros megyében volt a részvételi arány (25,31). További sereghajtók: Tulcea (27,12), Ialomița (27,66), Temes (27,94) és Vaslui (28,22).
Balogh Levente. Székelyhon.ro
2014. május 27.
Európai parlamenti választások 2014
Részleges eredmények
A Központi Választási Iroda (BEC) tegnap délután 4 órai, 99,99%-os feldolgozási adatai szerint a vasárnapi szavazás eredménye a következő:
Az állandó választási névjegyzéken szereplő szavazópolgárok száma: 18.219.749
Szavazott: 5.911.232, 32,44%
Érvényes szavazatok száma: 5.556.005
1. PSD-UNPR-PC Választási Szövetség – 37,60%
2. Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 15%
3. Demokrata-Liberális Párt (PDL) – 12,23%
4. Diaconu Mircea független jelölt – 6,81%
5. RMDSZ – 6,30%
6. Népi Mozgalom Pártja (PMP) – 6,21%
A választáson részt vevő többi politikai alakulat vagy független jelölt nem érte el az 5%-os választási küszöböt.
Végleges Maros megyei adatok
Az állandó választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 481.981
Szavazási részvétel: 148.568 (30,82%)
Érvényes szavazatok száma: 141.794 (95,44%)
Az adatok 100 százalékos feldolgozása utáni eredmények:
1. RMDSZ – 57.082 szavazat, 40,25%
2. PSD-UNPR-PC – 29.411 szavazat, 20,74%
3. Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 16.184 szavazat, 11,39%
4. Demokrata-Liberális Párt (PDL) – 11.544 szavazat, 8,14%
5. Mircea Diaconu – 4,26%
6. Népi Mozgalom Pártja (PMP) – 4.630 szavazat, 3,2%
7. Egyéb: 12,9%
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 27.
Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egyidőben rendezett időközi parlamenti választásokon.
rendezett időközi parlamenti választásokon.
Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.
A baloldali pártszövetség jelöltje, Ovidiu Sliaghi volt közlekedési miniszter győzött a Szatmár megyei 2-es választókerületben, ahol az érvényes voksok közel 36 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Nagy Szabolcs mindössze a szavazatok 28 százalékát tudhatta magáénak.
„Nyerhettünk volna, ha a magyarság nagyobb arányban vesz részt a választáson” – fejtette ki Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök, aki szerint a szövetség táborának kishitűsége vezetett ehhez az eredményhez. Úgy vélte, ha minden második magyar megjelenik az urnáknál, és az RMDSZ jelöltjére szavaz, első helyen végezhetett volna jelöltjük.
A kettes körzet a közel 30 százalékos magyar lakossággal hagyományosan az úgynevezett billegő körzetek közé tartozik, ahol az első körben általában egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékot, így országos visszaosztással dől el a képviselői tisztség sorsa.
A 2008-as voksoláson az RMDSZ-es színekben induló Kovács Máté végzett az első helyen 30 százalék körüli eredménnyel, azonban akkor külön jelöltet állított a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elhagyott körzetében újfent induló Ovidiu Silaghi most a PSD–UNPR–PC jelöltjeként szállt ringbe, jelölt nélkül hagyva a PNL-t.
A riválisok között egyébként felbukkant Dan Diaconescu, a PPDD elnöke is, aki mindössze paraszthajszállal (11,8%) maradt le a 12 százalékkal végzett demokrata-liberális párti induló, Ileana Blidar mögött. A kettes körzetben a Polgári Erő (FC) jelöltje 7, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) közel 5 százalékot szerzett.
Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook bejegyzésében.
„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53%-át szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8%” – fogalmazott a szövetség főtitkára.
Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.
Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.
Babos Krisztina, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 27.
EP-választás mint bemelegítő
Mindig van hely a jobbra – adott esetben jobb választási teljesítményre, ennek ellenére most már biztosan kijelenthető: az RMDSZ „jól teljesített”, és sikerült elérnie európai parlamenti választási célkitűzését.
A hat százalékot meghaladó szavazati aránnyal immár biztos befutó Winkler Gyula és Sógor Csaba, ez pedig mindenképpen a pozitív forgatókönyvet igazolta. Az eleinte aggasztónak mutatkozó részvételi arány is jobb, mint öt évvel ezelőtt, nemcsak országosan, hanem például Kolozs megyében is: vasárnap a szavazásra jogosultak valamivel több, mint 30 százaléka elment szavazni megyénkben, 5 százalékkal meghaladva a 2009. évi részvételt. Ami nem lebecsülendő eredmény, ha az általános(nak vélt), minden „ellenes” hangulatot vesszük alapul: unió-, politikus-, kampány-, szavazásellenesség. Az RMDSZ pedig a megyében a második helyet foglalta el a Szociáldemokrata Párt után, a szavazatok több mint 16 százalékával, megelőzve a Demokrata Liberális Pártot. De megelőzte országos szinten a Traian Băsescu által pátyolgatott, s Elena Udrea arcmásához „igazított” Népi Mozgalom Pártját is. Mindenek ellenére, nyugodtan lehetett volna helye a jobbnak is, hiszen alig tizenötezer szavazatra lett volna még szükség ahhoz, hogy a harmadik képviselői helyet is megszerezhesse a szövetség. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 29.
Létrejött a PNL–PDL-pártszövetség
Eldöntött ténynek tekinthető a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) együttműködése, majd összeolvadása a két párt vezetőinek szerdai tanácskozása nyomán. A megbeszéléseket követően szerda este kiderült: a két alakulat közös államfőjelöltet indít a novemberi választáson, majd döntenek arról is, hogyan valósuljon meg a fúzió.
Vasile Blaga, a PDL elnöke a tárgyalásokat követően elmondta, a két párt megpróbál lépésről lépésre egy, nagy jobbközép párttá válni, ugyanakkor megjegyezte: ezt elég nehéz lenne az elnökválasztásig elérni.
Mindazonáltal közös elnökjelöltet állítanak, akit alapos vizsgálódás alapján választanak majd ki. „Egy idővel megvalósuló fúzióról és az azonnali együttműködésről, gyakorlatilag szövetségről tárgyalunk, és úgy tekintjük, ma estétől szövetségesek vagyunk” – hangoztatta Blaga.
Megjegyezte: mivel mindkét párt egyetért abban, hogy az eddigi választási szövetségek a román politikai osztály éretlensége miatt nem voltak sikeresek, nem lesz papíron rögzített megállapodás az együttműködésről, a végső cél ugyanis a fúzió.
Abban is megállapodtak, hogy csütörtöktől a PNL és a PDL parlamenti frakciói közösen lépnek fel, és helyi szinten is megkezdődik az együttműködés.
Crin Antonescu, a PNL elnöke elmondta: minden, a PNL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti helyi együttműködést felbontanak, és a szocialisták helyett a PDL-lel próbálnak többséget kialakítani a helyi és a megyei önkormányzatokban.
Antonescu azt is kifejtette, hogy eldöntötték: a lehető leghamarabb egy nagy pártot hoznak létre, a fúziót pedig paritásos alapon valósítják meg, ugyanakkor egyelőre nincs szó a pártok nevéről való lemondásról.
„Léteznek olyan alapelvek és értékek, amelyek összekötnek bennünket, vannak pragmatikus elemek is, kiegészítjük egymás, és a politikai akarat is megvan, amelyet ma kifejezésre juttattunk” – mondta Antonescu. Ő is megjegyezte: anélkül, hogy az összefogást közjogilag is szentesítenék, a fúzióig a két párt nagyon közeli politikai szövetségesként működik majd együtt. Megjegyezte: a fúziót komoly hatástanulmánynak kell megelőznie, ami időbe telik.
A két pártelnök közölte: amennyiben a két kisebbik jobboldali párt, az EP-választáson 2,6 százalékot szerző Polgári Erő (FC) és a Traian Băsescu államfőhöz közel álló, a PDL-ből kilépett politikusok által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) is részt akar venni az összefogásban, megteheti, ha beolvad az azt létre hozó pártokba.
A kormányzó PSD eközben érzékeli, hogy a jobboldali összefogás veszélyt jelenthet rá, ezért még megpróbálja megakadályozni: Cătălin Ivan, a szociáldemokraták szóvivője jelezte, hogy pártja PNL-nek tett ajánlata, amely arra vonatkozik, hogy alakítsák újra a PNL kormányból való kilépése nyomán felbomlott Szociálliberális Uniót (USL), a liberálisok június végi tisztújító kongresszusáig érvényes, azonban érvényét veszti, ha a PNL úgy dönt, hogy „Băsescuhoz akar csatlakozni.”
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke ugyanakkor csütörtökön már azt mondta: a PSD-vel eddig fennálló területi együttműködések felrúgásával Antonescu „végképp megölte az USL-t”.
Mint arról beszámoltunk, Crin Antonescu a vasárnapi európai parlamenti választáson elért gyenge, a kitűzött 20 helyett 15 százalékos eredmény miatt lemondott, és közölte: a PSD túlhatalmának megakadályozása érdekében össze kell fogni a jobbközép erőket, ezért tett javaslatot a PDL-nek az együttműködésre.
Ponta: 2009-ben Antonescura szavaztam
Victor Ponta kormányfő, a PSD-elnöke csütörtökön elmondta: pártja a soron következő kongresszuson nevezi meg államfőjelöltjét, és szerinte az elnök kiléte a második fordulóban dől majd el. Egyébként a párt ifjúsági tagozata előtt elárulta: az 1990-es államfőválasztáson nem a PSD későbbi államfőjére, Ion Iliescura szavazott, mint ahogy a 2009-es választás első fordulójában is Crin Antonescura voksolt, mert úgy gondolta, ő képviseli azt a változást, amelyre Romániának szüksége van, így csak a második fordulóban voksolt Mircea Geoanára, saját pártja jelöltjére. Hozzátette: most viszont a változás és Antonescu kapcsán úgy gondolja, hogy Antonescut le kell váltani.
Balogh Levente. Székelyhon.ro
2014. május 30.
Közzétették az EP- voksolás hivatalos végeredményét
A Victor Ponta vezette PSD jelöltjei szerezték meg a Romániának járó 32 Európai Parlamenti (EP-) mandátum felét, az RMDSZ pedig két képviselőt küldhet Brüsszelbe – a voksolás hivatalos végeredményét csütörtökön tette közzé a központi választási iroda (BEC).
A több mint 18 millió román választópolgár 32,44 százaléka adta le vasárnap voksát, az érvénytelen szavazatok aránya 5,83 százalék volt.
Az érvényes szavazatok 37,6 százalékát a PSD (két kisebb kormányzati partnerével közös) választási listája kapta, így a román kormánypártok 16 képviselőt küldenek Brüsszelbe.
A PNL 15 százalékos eredménnyel 6 mandátumot szerzett. A PNL képviselői – a párt állandó tanácsának hétfői döntése értelmében – már nem az EP liberális (ALDE) frakciójában, hanem az Európai Néppárt (EPP) soraiban kívánnak politizálni.
A PDL 12,23 százalékkal 5 mandátumot, a Traian Basescu államfő védnökségével idén alakult PMP 6,21 százalékkal 2 mandátumot szerzett.
Az RMDSZ-re 350.689-en szavaztak: a 6,29 százalékos eredmény 2 mandátum megszerzésére volt elég. Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula és Sógor Csaba kapott újabb ötéves brüsszeli megbízatást.
Függetlenként jutott be az EP-be Mircea Diaconu színművész, a PNL-ből kilépett volt kulturális miniszter, aki az érvényes voksok 6,81 százalékát kapta.
Az újonnan megválasztott 32 (16 szociáldemokrata, 15 néppárti és egy független) romániai EP- képviselő csütörtök délután vette át mandátumát a központi választási irodától. Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 3.
Szélsőségállandó
Az európai parlamenti választások utáni általános, a szélsőséges, euroszkeptikus pártok előretörése miatti döbbenet közepette egyes megszólalók Romániát említik pozitív példaként, mondván: ez az az ország, amely nem küldött szélsőséges képviselőket az európai törvényhozásba.
Felületesen szemlélve a helyzetet valóban úgy tűnik, hogy Romániában háttérbe szorultak a szélsőséges pártok. A valóság azonban egészen másképp fest. Igaz ugyan, hogy sem a PSD-t, sem a PNL-t, sem a PDL-t, sem a PMP-t nem tartják számon elszigetelendő, szélsőséges eszméket valló pártként, azonban ez nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne folyamodnának szélsőséges megnyilvánulásokhoz.
A szélsőségesség a román politikai életben jórészt a magyarellenességben nyilvánul meg. A mai vezető bal- és jobboldali pártok – amelyek amúgy számos PRM-s politikust szippantottak fel – nevüktől és az általuk elméletben képviselt doktrínától függetlenül bármikor képesek elővenni a magyartémát, mivel ezzel Romániában hagyományosan növelhető a rájuk leadott szavazatok száma.
A kormányzó PSD hajtóvadászatot folytat az autonómia mellett kiálló Tőkés László ellen, a Ceauşescu-érát idéző hangvételű hadjárat élén pedig épp a párt EP-képviselője, Corina Creţu áll. A PSD annak ellenére is folytatja a magyar és székely jelképek elleni hadakozást, hogy az RMDSZ is a koalíció tagja, gyakorlatilag a PSD „kisebbségbarátságát” a Nyugat előtt igazolni hivatott szépségflastrommá fokozva le a szövetséget.
Szintén a PSD „büszkélkedhet” napjaink legelvetemültebb magyarellenes politikusával, Bogdan Diaconuval, de PSD-s a szalontai polgármestert az EP-kampányban a román iskolával szembeni diszkriminációval vádoló Ecaterina Andronescu is. A PNL-ből elég Norica Nicolai EP-képviselőt megemlíteni, aki a Székelyföld kulturális folyóirat címe miatt adott ki dörgedelmes nyilatkozatot.
És ott van Traian Băsescu államfő, aki a PDL volt elnökeként, a PMP mentoraként tette kampánya egyik fő elemévé a magyarellenes propagandát. Vagyis érdemes észben tartani, és erre az EU-s partnereket is emlékeztetni: Romániában a szélsőségesség nem veszett el, csupán átalakult, és az összes fősodorbeli román pártban jelen van.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 8.
Elena Udrea a Népi Mozgalom Párt új elnöke
A Népi Mozgalom Párt szombati kongresszusán Elene Udrea 742, vetélytársa, Daniel Funeriu 209 voksot kapott a küldöttektől.
Elena Udrea nem sokkal megválasztása után bejelentette: Cristian Diaconescu lesz a Népi Mozgalom Párt elnökjelöltje.
Cristian Diaconescu elfogadta a jelölést.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma
2014. június 16.
Egy előd, több utód
Úgy két évtizede a román szenátus akkori elnöke, bizonyos Alexandru Bârlădeanu, aki orosz tankokkal jött vissza Romániába, egyik interjúja után kikapcsoltatta a riportofont, és elmagyarázta, miként lesz a Megmentési Frontból két párt – az egyik jobb-, a másik meg baloldali –, amely egymást fogja váltani a hatalmon. Persze, ehhez el kell tüntetni a történelmi pártokat, főleg a keresztény-demokratákat és a liberálisokat. És éveken keresztül ezen munkálkodott a hatalom, de főleg a szekuból kinőtt hírszerzők hada. Szépen el is tüntették előbb a parasztpártot, majd lassan felmorzsolták a liberálisokat, megszüntetésének utolsó lépéseire éppen a napjainkban kerül sor.
Mindig enyhe mosollyal kísérem, ha valaki úgy ír egy pártról, hogy az utódkommunista. Hát ebben az országban melyik nem az? A Ion Iliescu létrehozta közös Frontból létrejött demokrata pártbeliek s annak utódai, a demokrata-liberálisok, akik a régi kommunista Traian Băsescu vezetésével egyetlen nap alatt lettek szocialistákból néppártiak? Vagy az ebből leszakadt, és az államelnöki védnökség alatt megalakuló Népi-Mozgalom Párt, amelyben csak úgy nyüzsögnek a valahai kiszesek? Netán a szabadelvűek, ahol mind kisebb számban vannak jelen a jó öreg liberálisok, s teletűzdelték nem csak valahai ifjúkommunista aktivistákkal, hanem már a szocialista vezérként induló Petre Roman is a tagja? Esetleg a diákként is a kommunista párt Központi Bizottságában ténykedő Mihai Răzvan Ungureanu zsebpártja, a Polgári Erő? A szocdemesekről nem is beszélek. Legyünk komolyak, mindegyik utódkommunista csoportosulás, amelyek lassanként beteljesítik Bârlădeanu jóslatát.
Emlékeztetnék arra, hogy a keresztény-demokrata parasztpárt szétverésében a jelenlegi államelnök fontos szerepet játszott. Most – nem egy hívét ide irányítva – belülről veri szét a szabadelvűeket. A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához. Egyszerűen érdekcsoportok – majdnem azt írtam, maffiacsaládok.
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 21.
Fúzió
Sokan hitetlenkedve fogadták az európai parlamenti választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyesülésének hírét, állítólag utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a liberálisoknak sikerül-e végül megőrizniük patinás nevüket.
Pontosabban: senki sem feltételezte, hogy „okos enged” alapon Vasile Blaga józan fejjel elnézi, amint pártja feloldódik a PNL-ben. A hitetlenkedés fejezetnek itt nincs vége, a távolban egy újabb fúzió (rém)képe is feldereng: az alig néhány hónapja alakult Băsescu-ihlette Népi Mozgalom Pártja (PMP) állítólag szemet vetett a hosszú évek óta gazdátlanul sodródó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártra (PNŢCD). Ha az értesülések igazak, Corneliu Coposu egykori pártja élére Elena Udrea kerülhet.
SZÉKELY KRISZTA, Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 6.
A román ortodox egyház elhatárolódott a román pártoktól és az államelnök-választási kampánytól
Elhatárolódott az elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit – írta kedden a média.
Az államelnök-választási kampányban a jelöltek vallásáról és etnikai hovatartozásáról alakult ki vita az elmúlt napokban. Mégpedig azután, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott lehetséges ellenjelöltjére, az evangélikus vallású, szász nemzetiségű Klaus Johannisra utalva a múlt héten kijelentette: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox. "Így születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, és azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért" – jelentette ki a román Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Ezt követően Ponta számos bírálatot kapott a jobboldal politikusaitól. Petre Roman, Románia volt miniszterelnöke, aki jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, kijelentette: Ponta részéről "roppant csúnya és erkölcstelen volt", hogy szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.
Catalin Predoiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, hogy a kormányfőnek ez a megnyilatkozása "elmaradott szemléletét" igazolja. Predoiu szerint Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, "veszélyes vita" bontakoztathat ki a román társadalomban, amely toleráns, ráadásul az emberi jogok – mint Predoiu fogalmazott – biztosítva vannak Romániában.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de "mérgezett győzelemnek" nevezte, amit Ponta és "korlátolt" tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani a román ortodox egyháznak a kampányba való bevonását.
Cristian Diaconescu, a Traian Basescu államelnök védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártja (PMP) államelnök-jelöltje szintén veszélyesnek nevezte a vallási alapon való megkülönböztetést. Leszögezte: a protestánsok, az ortodoxok és a katolikusok egyaránt keresztények.
A román ortodox egyház ezt követően állásfoglalást adott ki. Kifejtette, hogy a jelöltek politikai meggyőződésétől, etnikai származásától, vallási meggyőződésétől függetlenül az ortodox klérusnak nem szabad pártokat és jelölteket támogatnia, ezt ugyanis tiltja a román ortodox egyház zsinatának döntése, és a hívek is elítélik.
Az egyház felhívta a politikusok figyelmét, hogy a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, hogy az ortodox egyház egyetlen pártot és politikust sem támogat még burkoltan sem. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox vallású.
Népújság (Marosvásárhely)