Kalotaszeg a legismertebb magyar vidék, a 19. században került be a magyar köztudatba – vezette fel Balassa Iván néprajzkutató a Kalotaszeg népi építészete című Furu Árpád-kötet bemutatóját, amelyet június 4-én tartottak a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. A kötet érdekessége, hogy nemcsak a magyar falvakról, hanem a román környék hagyományairól is említést tesz. Furu Árpád elmondta, a kötet három szakaszban jött létre: az első a kutatás volt, amelynek során 17, jelentős magyar örökséggel rendelkező falu anyagát gyűjtötték össze, a második szakaszban 60-70 faluval bővült az anyag. A könyv megszerkesztése volt a harmadik szakasz. A könyv nyomdai költségét a Nemzeti Kulturális Alap fedezte. /Varga Melinda: Kalotaszeg hajlékai. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

Kihirdették a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Katona József produkciós pályázat eredményeit, mely a teljes színházi spektrum számára kínált lehetőséget. A pályázatra 50 millió forint állt rendelkezésre az NKA miniszteri keretéből, Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2008 márciusában hirdetette meg. A 61 beadott pályázatból 25 nyert el támogatást. Ebből határon túli a nyertesek közel harmada. A honlap szerint „két-két művel került be a támogatottak közé Parti Nagy Lajos és Visky András”, a csatolt táblázatban viszont három Visky-darab szerepelt: az Alkoholisták (Kolozsvári Állami Magyar Színház), a Megöltem az anyámat (Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület), valamint a Mese az árnyékról és a fényről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat Móricz Zsigmond Színháza) című darabjai. További, erdélyi színházakat érintő döntések: Kozma Mária Csillala mester, (Kolozsvári Állami Magyar Színház), Parti Nagy Lajos Ibusár – megállóhely (monodráma, Csíki Játékszín), Kárpáti Péter Pájinkás János (gyergyószentmiklósi Figura Színház). /A Katona József produkciós pályázat eredményei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

Nagy sikert aratott Budapesten A gyergyószárhegyi művésztelep enciklopédiája II., 1996–2007 közötti időszakot bemutató kötete. A Siklodi Zsolt és Erőss István grafikusok által szerkesztett, a Nemzeti Kulturális Alap és Hargita Megye Tanácsa által támogatott, terjedelmes albumot Szabadi Bálint művészettörténész mutatta be nemrégiben Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában – tájékoztatott Kassay L. Péter igazgató, a Gyergyószárhegyen működő Megyei Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. /Sikeres kiadvány. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

Megjelent Aradon Hevesi József (Hevesi Mónár József) válogatott verseinek kötete, A feledés foltjain (versek, variák, variánsok), az Occident Media Kft., a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a szegedi „Szép Nap Könyvek” támogatásával. Tetszetős, szép könyvet vehet kezébe az olvasó. A szerző a kísérletező szabad vers szerelmese. Hevesi jó öt évtizede több-kevesebb hévvel, több-kevesebb kihagyással versel. A most kötetben közölt alkotások nagy része folyóiratokban, antológiákban már napvilágot látott. Hevesi József első verseskötetével jelentkezett. /Jámbor Gyula: Új aradi verseskötet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./

Nem lehet vállalkozásként kezelni a magyar nyelvű könyvek megjelentetését Erdélyben – vallja Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Mentor Kiadó igazgatója. Szerinte az erdélyi szerzők munkáinak kiadása közszolgálat. Létezett 1989 előtt is erdélyi magyar könyvkiadás, de az nem tudta betölteni a szerepét, hiszen egész sor ága a tudománynak, ismeretterjesztésnek tabutéma maradt. Óriási adósság halmozódott fel a magyarság létének, szellemiségének ismertetése szempontjából. Létezik ugyanakkor egy nagyon aktív szerzőgárda Erdélyben, és az itthoni könyvkiadásnak kötelessége felvállalni azoknak a munkáknak a kiadását, amelyeknek a megírására emberek évtizedeket áldoztak. 2005-ig a magyar állami költségvetés is segítette a határon túli magyar könyvkiadást. Ez megszűnt egy ideig, de idén a Szülőföld Alapon keresztül újra juttatnak az erdélyi magyar könyvkiadásnak. Az igazi nagy támogatást a Communitas Alapítvány biztosítja – igen tisztességes összeggel. Ahhoz, hogy a támogatások elérjék a céljukat, a pénz megszerzése idején megjelölt valamennyi példányt el kellene adni. Ez nem lehetséges, ezért folyamatos deficit alakul ki a kiadók háza táján, amelyet folyamatosan görgetnek maguk előtt. Támogatást kapnak időnként egyes művekre a Nemzeti Kulturális Alaptól, a Szépirodalmi Kollégiumtól és az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumtól. Minden lehetséges csatornát kihasználnak a reklámozásra. A magyarországi piac még mindig előítéleteket táplál az erdélyi könyvekkel szemben. Az erdélyiek nem tudják a magyarországi kiadványokkal felvenni a versenyt. Gyakorlatilag erdélyi kiadó erdélyi szerzőt ad ki, és ezek a könyvek csak a hazai piacon fogynak. Marosvásárhelyen irodalmi esteket szerveznek. Volt, hogy megtelt a terem, de idén összesen 76 ember volt kíváncsi öt magyarországi íróra. Úgy tűnik, a magyar szakos tanárokat sem érdekli, melyek az új irányzatok a magyar irodalomban. /Ketesdy Bea: Könyvet egy emberért is. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./

„Nem elég a külföldről kapott forinttámogatás, helyi anyagi segítségre is szükség van” – jelentette ki Farkas Kinga, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Cimbora irodalmi gyermeklap főszerkesztője. Idén is megkapták a Szülőföld Alaptól és a Nemzeti Kulturális Alaptól a beígért pénzt, a helyi és megyei tanáccsal pedig most folynak a tárgyalások. Tavaly is ez a négy intézmény finanszírozta a lap költségvetését, de a külföldi támogatás csupán arra elég, hogy a Cimbora nyomdaköltségét fedezzék. Egyedül a magyarországi pénzalapokból nem tudna fennmaradni a Cimbora. Az anyaországi Nemzeti Kulturális Alap több erdélyi irodalmi lapot is támogat: négymillió forinttal segíti 2009-ben a csíkszeredai Székelyföld, kétmillióval a marosvásárhelyi Látó és egymillióval a kolozsvári Helikon megjelenését. Másfél millió forintot kap a Cimbora gyermekfolyóirat, egymilliót pedig a kolozsvári Szépirodalmi Páholy című internetes lap. – Farkas Kinga újdonságként említette a Cimbora online változatát. /Varga Melinda: Évindító vékony pénztárcával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző mellett működő Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület által benyújtott pályázatok közül hármat sikeresen bíráltak el, tájékoztatott László Katalin iskolaigazgató. A tanítóképző és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozata a Szülőföld Alap két olyan pályázatát nyerte el, amely lehetővé teszi a magyar nyelvű oktatási programokat működtető egyetemek, ezen belül pedig a felnőtt-, szak- és továbbképzési programok támogatását. A harmadik megnyert pályázattal a tanítóképzős diákok testvériskola-programját a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. (Iochom): A tanítóképző három nyertes pályázata. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8./

Minőségi néptánc- és hangszeroktatás, kalotaszegi népdalok, jó hangulat jellemezte idén is a tizenkilencedik alkalommal megszervezett Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctábort. Az első tábort 1991-ben 120 résztvevővel kezdték, a következő évek során 700–800-ra duzzadt a néptánctábor „lakóinak” száma. Idén lehetőség nyílt arra, hogy egy újabb helyszínen, az iskola nemrég elkészült tornatermében is oktathassanak. Három csoport alakult a tábor elején: kezdő, középhaladó és haladó. Kalotaszentkirályra, az ezer lelkes községbe 800 táborozó érkezett, mutatott rá Németh Attila, az Archívum Kulturális Alapítvány alapítótagja, táborszervező A néptánctáborban Tötszegi Tekla néprajzkutató előadást tartott a mérai népviselet alakulásáról. Szép Gyula szerint négyévente tapasztalható egy generációváltás, de jellemző, hogy a táborba szívesen visszajárnak. A néptánctábor önfenntartó: a begyűlt táborozási díjakból fedezik az egyhetes rendezvény költségeit, de a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram is támogatta őket. /Dézsi Ildikó: Egy híján húsz… – kalotaszegi néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) 150 éve címmel emlékkiállítás nyílt szeptember 7-én az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), Budapesten. A megnyitón az OSZK és az EME együttműködéséről és közös digitalizálási projektjéről is beszámoltak az intézmények vezetői. Az EME és az OSZK között 2004 óta folyamatos az együttműködés a digitalizálás terén is. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon négy kötete és Jakab Elek műve Kolozsvár történetéről voltak az első „kísérletek”. Jelenleg 84 ezer körül van a digitalizált oldalak száma. A Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott tavalyi pályázat célja is az volt, hogy az EME összes kiadványa digitálisan megjelenjen az interneten. Bitay Enikő, EME főtitkára elmondta: az adattár létrejötte lehetőséget teremt az elkobzott gyűjtemények feldolgozására, a forrásdokumentumok feltárására, megjelentetésére. /Emlékkiállítás Budapesten az EME 150 évéről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Jövő év januárjában elindul a Márai Program, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hosszú távú, évi egymilliárd forintból működő könyvtártámogatási és könyvszakmai projektje – jelentette be Harsányi László, az NKA elnöke. Ez átfogó könyvtámogatási rendszer, amely elősegíti, hogy a nemzeti kultúrkincs szempontjából fontos kötetek széles körben hozzáférhetők legyenek a hazai és a határon túli könyvtárakban. A program indulásakor a részt vevő könyvtárak egy ezer címet tartalmazó listáról rendelhetnek, amely negyven százalékban klasszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, hatvan százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz majd. A felsorolt műfajokon kívül csupán hangoskönyvek kerülhetnek a rendelhető kiadványok közé, legfeljebb ötszázalékos arányban. /Januárban indul a könyvtámogatási program. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./

Jövő év januárjában elindul a Márai Program, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hosszú távú, évi egymilliárd forintból működő könyvtártámogatási és könyvszakmai projektje – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Harsányi László, az NKA elnöke. A kezdeményezés nem egyszerűen a könyvtárak támogatásáról szól, inkább egy átfogó könyvtámogatási rendszer, amely elősegíti, hogy a nemzeti kultúrkincs szempontjából fontos kötetek széles körben hozzáférhetők legyenek a magyarországi és a határon túli könyvtárakban. A program indulásakor a részt vevő könyvtárak egy 1000 címet tartalmazó listáról rendelhetnek, amely 40 százalékban klasszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, 60 százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz majd. /Januárban indul a Márai Program. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./

Korábbi új könyvről
Ritkaságszámba menő könyvkiadói eseményre figyelhetünk fel: hét év múltán második kiadásban ad közre a Kriterion Könyvkiadó – a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány támogatásával – egy folklórgyűjteményt. Ráadásul olyat, amelynek tető alá hozója, azaz a gyűjtés kezdeményezője és irányítója, szervezője, valamint a gyűjtött anyag sajtó alá rendezője nem olyan személy, akinek megélhetési forrása, fizetett kötelességbeli munkája a néprajzkutatás. A szóban forgó mű, a Mezőcsávási gyermekfolklór szerzője, Veress Péter Ilona – a magyar nyelv és irodalom tanára – ugyanis "csak" nemes kedvtelésből, a nemzeti műveltségünk szerves részét képező népi hagyományok iránti érdeklődésétől, ápolásuk és megmentésük szándékától vezérelve gyűjtötte és gyűjtette össze 1963–1983 között – ha jól számoltam – 292 tanulójával négy falu, a községközpont, Mezőcsávás s a hozzá tartozó Mezőfele, Mezőménes és Galambod 272 adatközlőjétől az itt közölt 1562 szöveget, illetve szövegváltozatot: sokféle s változatos funkciójú és tárgyú mondókát, játékcselekményt és játékszert. Nyomban tegyük is hozzá: a nemes kedvtelés – miként a felhasznált irodalom tiszteletet keltő jegyzéke is bizonyítja – kellő felkészültséggel párosult, aminek köszönhetően a céhbeliek, kutatók és tudósok elvárásainak is eleget tesz a szerző. Megérdemelten írt az első kiadáshoz ez újabban is olvasható, nagy elismeréssel adózó ajánlást a kiemelkedően neves folklórkutató, Faragó József.
Veress Péter Ilona a szöveghitelességet tiszteletben tartva nem javítja ki a mondókák, dalocskák helyenkénti ritmusdöccenőit, nem csendíti össze a rímtelen sorokat, változatlanul hagyja a nyilvánvaló szövegtorzulásokat. Gondosan ügyel arra, hogy evidens legyen az olvasó számára a szövegek és játékok funkciója vagy funkciói, megnyilvánulásuk helyszíne(i), időpontja, hogy milyen nemű és korú gyermekek körében ismertek, vagy csupán az idős korosztály emlékezetében élnek-e. A funkcionalitást illetően ide kívánkozó példa: a Csáváson lejegyzett 422-es számú állatmondóka és az 1277-es számú kiolvasó lényegében azonos, akár felcserélhető szövege, valamint azok a névcsúfolók, amelyekben ugyanazon alapszövegben csupán a keresztnév változik, mert változhat.
A szerző nagyon jól tudja, hogy szöveg, dallam, mozgás (tánc, helyváltoztatás) sok esetben szorosan összefonódik. Ennek a szinkretizmusnak az érvényre juttatása érdekében Nagy Sarolta lejegyzésében és Bibó Lajos kottarajzaival dallamokat is közöl a mondóka- és játékszövegekhez; Sajgó Boros Ilona rajzaival illusztrálja a játékszereket, illetve a felállásokat és térbeli változásokat, s ezeket egészítik ki H. Szabó Gyula, Marx József, Szántó Mihály és Tamas Victor fényképei.
Mindezeknek folytán a jelen kiadványt megbízható forrásként haszonnal forgathatják a szakmabeliek, különböző tudományágak művelői éppúgy, mint a gyermekek nevelésével foglalkozó azon személyek, akik tudatában vannak mind a játékok, mind a hagyományok fontosságának. Azt is el tudom képzelni, hogy a nagyszülők vagy egyszerűen csak az időskorúak akár a nosztalgiázás kedvéért is szívesen veszik kezükbe. E sorok írója a kötet figyelmes átolvasásának köszönhetően egy aprócska adattal tudja gazdagítani a Petőfi- folklorizáció irodalmát: a "Höcögtetők, lovagoltatók" között olvasható 236., Csáváson lejegyzett "Gyí, te fakó, gyí, te szürke" kezdetű négysoros versike szó szerint azonos a költő 1847 augusztusában írt A vándorlegény című versének 6. szakaszával, csupán néhány írásjelben különbözik attól.
Büszkék lehetnek az említett falvak vezetői és lakói, az egykori adatközlők és gyűjtők, büszke lehet a mezőcsávási iskola erre a gazdag, tartalmas, értékes gyűjteményre.
Mitruly Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Mit rejt a kárpátaljai megyei levéltár?
Most végre megtudhatjuk. A szakemberek által régóta várt kötet bemutatójára került sor múlt csütörtökön Beregszászban.
A Mihajlo Delehan és Kutassy Ilona nevével fémjelzett A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1919-ig és 1938-1945 között címmel megjelent tekintélyes terjedelmű kiadvány Budapest Főváros Levéltára gondozásában, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg a közelmúltban. A munkában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is közreműködött dr. Csatáry György tanszékvezető főiskolai tanár révén, aki a közzétett anyag fordításának nem egyszerű munkáját végezte, továbbá bevezetővel és útmutatóval is ellátta a kötetet.
A beregszászi főiskola könyvtárának olvasótermében megtartott könyvbemutatón Csatáry György elmondta: a beregszászi levéltári osztálynak ez idáig nem készült hasonlóan részletes, magyar nyelvű fondjegyzéke. A megyei levéltár 2004-ben ukrán és román nyelven napvilágot látott első, rövid fondjegyzékét csak kevesen ismerték, s a magyar kutatók csupán nagy nehézségek árán tudták használni azt, ezért vállalta Budapest Főváros Levéltára a feladatot, hogy egy modern módszertan alapján összeállított fondjegyzéket adjon a kutatók kezébe.
Dr. Soós Kálmán történész, a főiskola rektora örömmel állapította meg, hogy a Kárpát-medence Régiói sorozat Kárpátalját bemutató átfogó kötete után, melynek elkészítésében a Rákóczi-főiskola kutatói is közreműködtek, egy újabb hiánypótló kiadvány bemutatására kerülhetett sor e falak között. Annak, hogy hosszú ideig hiányoztak a Kárpátaljával foglalkozó monografikus munkák, éppen az volt az egyik oka, hogy a kutatóknak nem lehetett pontos képük a megyei levéltár anyagáról, amely közel 1600 magyar vonatkozású fondot őriz, többek között Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség, valamint számos települési önkormányzat, szervezet, egyesület és magánszemély iratait, hangzott el. "Túlzás nélkül állíthatom, hogy mérföldkő ez a kötet a kárpátaljai levéltárkutatás szempontjából azáltal, hogy egyáltalán kutathatóvá, megismerhetővé teszi a levéltár gazdag anyagát"- fogalmazott Soós Kálmán. Mint rámutatott, a kötet a fondok ismertetésén túl az azokhoz kapcsolódó úgynevezett opiszokat, azaz tartalmi leírásokat is közli két nyelven - magyarul és ukránul -, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kutatók tájékozódni tudjanak az általuk vizsgált témára vonatkozó anyagokat illetően.
A bemutatón ott volt dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének alelnöke, aki rámutatott: a kötet egy fontos kiadványsorozat része, melynek feladata bemutatni a magyarság történelmének alakulása miatt igen széttagoltan, több országban megmaradt forrásanyagát. A kiadvány rendkívüli módszertani újdonságként először tesz kísérletet arra, hogy a régi orosz levéltári rendszer alapján nyilvántartott kárpátaljai levéltári anyagot a magyar közigazgatási struktúrának megfelelően tegye megismerhetővé a kutatók számára, hangoztatta a szakember. Hozzátette: ez a kötet ily módon az ukrán levéltárügyben is szinte egyedülálló vállalkozás, s az ukrán és magyar szakemberek egyre javuló kapcsolatainak eredményeként jöhetett létre.
Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a kötet szerkesztője hozzászólásában mindenekelőtt a kárpátaljai magyar külképviseletek szerepét emelte ki a kötet létrehozását megelőző tárgyalásokban. Mint hangsúlyozta, Budapest a történelmi Magyarország fővárosa volt, így számára kezdettől természetesnek tűnt, hogy az általa vezetett intézmény felvállalja a határon túli részek levéltári anyagának bemutatását. Egyetérthetünk a szerkesztővel abban is, hogy a szakmai értékeken túl a kötet abból a szempontból is fontos mérföldkő, hogy az abban felsorolt fondok létét immár nem lehet letagadni.
Kárpátalja

Műemlékvédelmi konferencia Bögözön
Az Új Ezredév Alapítvány szervezésében június 11–13. között Bögözön Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát- medencében 2010 címmel konferenciára kerül sor.
A Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelme az utóbbi időszakban minden szempontból háttérbe került. Az alapvetően gazdasági okok mellett a szak- és közigazgatás, a műemlékeket fenntartó tulajdonosi kör és a műemlékvédő szakma, civil szféra közötti együttműködés eredménytelensége is magyarázza, hogy napjainkban alig beszélhetünk tényleges műemlékvédelmi tevékenységről, műemlékek felújításáról, restaurálásáról.
Az Új Ezredév Alapítvány a műemlékvédelem területén érintett civil szereplőként azért vállalta fel a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 konferencia megszervezését és lebonyolítását, mert a program megoldást, kiutat jelenthet a megfeneklett műemlékvédelmi együttműködésnek.
A konferencián többek között előadást tart Kelemen Hunor miniszter (Kulturális Minisztérium), dr. Mezős Tamás elnök (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), Maksay Ádám főépítész (Erdélyi Református Egyházkerület), Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és várhatóan L. Simon László, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke is.
Az Új Ezredév Alapítvány 2005 óta vesz részt közvetlenül a Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelmében. 2007-ben a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával sikerült helyreállítani a bögözi református műemlék sírkertet, ezt követően pedig több egyeztetés történt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal a fali freskóiról nemzetközi szinten is híres református templom részleges vagy teljes körű restaurálását illetően.
2009 nyarától az alapítvány megbízásából a sepsiszentgyörgyi székhelyű Atelier M Srl. irányításával megkezdődtek a bögözi református templom restaurálási feladataihoz nélkülözhetetlen helyszíni felmérések és vizsgálatok, 2009 ősz-tél folyamán pedig elkészültek a vizsgálatokból összeállított szakhatósági engedélyeztetési előtanulmányok.
A több szakterületre is kiterjedő munkálatok összehangolását, koordinálását Benczédi Sándor Europa Nostra-díjas műépítész vállalta el és végzi jelenleg is.
Az előtanulmányok elkészítésének költségeit az Új Ezredév Alapítvány célirányú támogatói felajánlások és adományok révén tudta fedezni.
A műemlékvédelmi tevékenység közepette az alapítvány hatékony együttműködést alakított ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal, az együttműködés eredményeként NKA-támogatással valósulhatott meg a műemlék templom műszaki felmérése 2009 augusztusában.
A közigazgatás – szakma – civil szféra hatékony együttműködésének köszönhetően 2009 októberében a Hargita Megyei Tanács jelentős összeggel támogatta a restaurálási tevékenység előtt feltétlenül szükséges vízelvezetési munkálatok előkészítését.
További részletek a www.ujezredev.hu weboldalon.
Kovács Örs Levente, a kuratórium elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Tűzzel írt képek Madridtól Moszkváig - interjú Elekes Gyulával (1960. augusztus 26-án született Székelyudvarhelyen. 1979-ben érettségizett a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium grafika szakán, tanulmányait később német és spanyol magániskolákban, alkotóműhelyekben folytatta. 1990 és 2010 között szinte minden évben meghívták a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumra. 1990–1994, 2004–2009 között évente egy-egy hónapig ösztöndíjasként alkotott Kecskeméten, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudásának gyarapításában nagy segítségére volt Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész. 2004 óta a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa. Háromszor Németországban, öt alkalommal Spanyolországban ösztöndíjasként tanulmányozhatta a tűzzománcozás fortélyait. 33 egyéni tárlata volt Európa kiállítótermeiben, alkotásai megtalálhatók számos magán- és közgyűjteményben.)
„Munkáimban előszeretettel használom népem, a Székelyföld népművészetének ornamentikáját mint jelképrendszert, motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozom fel, értelmezem újra a képírás egyik átértelmezett formáját. Az ősi honfoglalás kori emlékek formanyelvéhez térek vissza sugallatért.”
– Nemcsak tűzzománcművészként, hanem a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatójaként, valamint az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület vezetőjeként is ismert. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket a szerteágazó tevékenységeket?
– Valamilyen szinten összefonódnak ezek a tevékenységek, ugyanis az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület folyamatosan különböző szakköröket szervez a művelődési házban. Így a tűzzománc-alkotóműhely is. Feltett szándékom, hogy mindazokat a műfajokat, amelyek a magyar kultúrához is valamilyen módon kapcsolódnak – vagy úgy ismerik a művészettörténetben, hogy magyarságunkhoz, Erdélyhez kapcsolódnak – szeretném minél nagyobb körben megismertetni. A tűzzománccal ismerkedem, gyakorolom már 29 éve, és nyolc éve tanítom is itthon Udvarhelyen, bár a gazdasági helyzet miatt egyre nehezebb pályázatot nyerni, támogatóktól anyagi forrást szerezni az igencsak költséges tűzzománc-alapanyagokra.
– A tűzzománcozásnak több alfaja is van. Ön milyen technikákat részesít előnyben a munkája során? – Egyik a rekeszzománc, ami a magyar koronán is fellelhető, ez nem kimondottan magyar technika, de a magyar szent korona révén kapcsolódik hozzánk. Ennek oktatását zsenge korban érdemes elkezdeni. A másik, amire nagyon büszkék kell hogy legyünk, az az erdélyi sodronyzománc, amelyekből még nyugati múzeumokban is számos alkotást állítanak ki. Fellelhetők olyan díszítőelemek, olyan zománcozott tárgyak, amelyeken azt írja, hogy erdélyi sodronyzománc, és a 15–18. század között készültek Erdélyben. A tűzzománc mindig is a kiváltságosok kiszolgálója volt, az egyház, az anyagilag tehetős rétegek pártfogását élvezte, ugyanakkor egyfajta kiszolgálója volt az ötvösművészetnek is. Idővel ez persze önálló életet kezdett élni, önálló műfaj lett, ennek óriási kultúrája van Nyugat-Európában, és érdekes módon az egykori Szovjetunió tagállamaiban, a Kaukázustól Szentpétervárig ma is rengetegen művelik. A mai napig nagyon drágák az alapanyagok, nagyon nehéz hozzájutni, egyre kevesebb gyár állítja elő. Európában alig van néhány híres régi cég, amelyik felvállalja, hogy tűzzománc-alapanyagokat gyárt, ami tulajdonképpen porított üveg, finom kvarcüveg, amely oxidokkal van színezve és egy hordozóanyagra – aranyra, ezüstre, vörösrézre – van felhordva. Persze anyagi meggondolásból a vörösrezet szoktuk pártolni, de most már ennek az ára is közel jár az aranyéhoz.
– Említette, hogy immár nyolc éve működik Székelyudvarhelyen tűzzománcszakkör. Tapasztalatai alapján milyen az érdeklődés a műfaj iránt, kiknek szól ez a képzés? – Aki bejön egy-egy szakkörre, az úgy érkezik, hogy látja valahol, tetszik neki és szeretné ő is megismerni, megtanulni. Oktatási periódusokban működik, nemcsak itt, Magyarországon is, ahová kijárok tanítani, de ugyanígy jártam Németországba, Ausztriába és Spanyolországba is. Jelenleg Udvarhelyen a művelődési ház és az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület támogatásával működik tűzzománcszakkör, ez gyakorlatilag Románia és Erdély egyetlen ilyen jellegű szakköre, minden csütörtökön gyerekeknek, pénteken felnőtteknek, és alkalomszerűen keddenként szoktunk iskolásoknak is ismertetőt tartani, ez azt jelenti, hogy rajzórákon eljönnek és beletekintenek a tűzzománcalkotás folyamatába.
– Önnek tulajdonképpen honnan ered a tűzzománc iránti szenvedélye? – Üvegformázással, színezéssel már a 80-as években foglalkoztam, megpróbáltam ráégetni fémhordozókra, ilyenfajta kísérletezésekkel kezdtem. Nagyon szerencsés véletlen folytán 1981-ben ismerkedtem meg a tűzzománccal mint műfajjal. Barátaim, akik ismerték ebbéli kísérletezéseimet, összehoztak egy Budapesten elő, bukovinai székely származású művésszel, Lőrincz Vitussal, akitől nagyon sok gyakorlati dolgot tanultam. Két alkalommal dolgozhattam egy-egy hónapot a műtermében, ahol megismerhettem a tűzzománcozás fortélyait, és hazaérkezve egy kidobott laborkemencéből, a barátaim segítségével sikerült égetőkemencét készítenem, ugyanis ez az üveg 850 Celsius- fokon ég rá a hordozóanyagra, másfél-két perc alatt. Ez nagyon rövid idő, ezért nagyon könnyen el is lehet rontani azt, amit az alkotó építget hosszú folyamat során. Rengeteg technikai tudás kell hozzá, a kromatikától kezdve az „alkímiáig”, mivel nem ugyanúgy működik két szín összekeverése, mint például egy olajfestéknél vagy egy pasztellnél, minden alkotói folyamatban vannak szakmai fogások, amit el kell sajátítani.
– Ha ilyen komoly szakmai tudást igényel, akkor gyerekeknek hány éves kortól tanítható? – Most már nyári táborokat is szervezünk, tudatosan augusztusban, mert akkorra kifullad mindenféle foglalkoztatás. Azt vettem észre, hogy olyankor a városban egyre több a kulccsal a nyakában tétlenkedő gyerek, és akkor hadd töltsük el hasznosan ezt az időt. Az elmúlt években olyan is volt, hogy 120 gyerek járt szakkörre. Gyakorlatilag már első osztálytól fogadunk gyerekeket, de olyan is akad, aki nagycsoportosként eljön, és mivel a 3-4 órás foglalkozások alatt eredményt is el lehet érni, ezért azt tapasztaltam, hogy nem volt olyan gyerek, aki unatkozott volna, mivel hihetetlen varázsa van a műfajnak, és külön élmény, amikor a saját alkotásaikat hazavihetik. Csiszolódik a gyerek szépérzéke, egyúttal a sikerélmény motiválja, hogy elfogadja és megszeresse ezt a műfajt. Ez egyben olyan ismeretanyag is, ami tulajdonképpen kötődik a magyar kultúrához.
– Közel 30 éve foglalkozik tűzzománcozással, melyek voltak pályafutása legfontosabb állomásai? – 1981-ben Magyarországon jártam, majd 1984-ben meghívót kaptam egy nemzetközi tűzzománc-szimpóziumra. De az már olyan időszak volt, amikor az „ellenőrző hatalom” úgy érezte, ő dönti el, ki hová mehet, és egyértelműen tudtomra adták, hogy nincs szándékukban engedélyezni a kiutazásomat. Nyolc évig, a ’89-es változásokig nem utazhattam Magyarországra sem, s ez eléggé nyomasztó, szerencsétlen helyzet volt, mert gyakorlatilag fehér-fekete reprodukciók alapján próbáltam kitalálni, mit csinálnak ez idő alatt más alkotók, vagyis az a világ, amelynek igyekeztem én is a részese lenni. Mivel ez a kapcsolat nagyon nehezen működött, rengeteg mindent nekem kellett kitalálnom. Később viszont örömmel tapasztaltam, hogy az első ausztriai kiállításomon megjelent szakmabeliek rácsodálkoztak azokra a színekre, felületi, fakturális megoldásokra, amit nem is ismertek, hiszen rá voltam kényszerítve, hogy én találjak ki színeket, új lehetőségeket, előadásmódot, formát. Hosszú ideig ennek az egyéni vonásnak köszönhetően kaptam meghívásokat Ausztriába, Németországba, Svájcba, Spanyolországba.
Az ibériai országba tizenegyszer hívtak meg eddig alkotni, tanítani, volt már három egyéni kiállításom is, és ha sikerül, jövőre Madridban lesz egy újabb, de terveim között szerepel a Benelux államok, sőt Peking is. Egy alkotó számára fantasztikus érzés, jó visszajelzés, ha alkotássá válik az általa megálmodott üzenet, a „képírásjelek”, amelyekkel megpróbál üzenni, és amelyek végül a befogadó számára olvashatóvá válnak. Nyelvi akadály nélkül ugyanúgy a magáénak érzi, rácsodálkozik például a spanyol is, hogy ez ugyanolyan, ugyanarról szól, mint a mi kelta világunk. Akkor egymásra talált az a szándék, hogy én üzenni akarok a képírás nyelvén, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetem és a befogadó is megértette az üzenetet, vagy úgy érzi: neki szól. Így jutnak el az alkotásaim Karéliába, vagy éppen a Komiföldre, egészen a spanyol Galícia tartományáig. Mivel egyfajta üzenetet hordoznak a munkáim, felkérést kaptam a finnugor népek által lakott vidékekre is, mert úgy érzik, ezekben az alkotásokban olyan tartalom van, ami nekik is szól.
– A múlt héten Tűzzel írt képek címmel Moszkvában nyílt kiállítása. Hogy került kapcsolatba az orosz fővárossal, hogyan fogadták a tárlatot?
– Egy katalógusom eljutott a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet vezetőjéhez, akinek nagyon megtetszett az a világ, amit a zománcaimon keresztül próbálok elmondani, és ő keresett meg, hogy kiállítaná a munkáimat. Keleten eddig még nem jártam. Nagyon szép rendezvény volt, nagyon örültem a fokozott érdeklődésnek. Úgy éreztem, nagyon sok befogadóra találtak a képírásjeleim.
– Itthon mikor láthatjuk az alkotásait?
– Idén szeptember végén, október elején megpróbálom összehozni első székelyudvarhelyi egyéni tárlatomat, de van egy felkérésem Bukarestből is.
Dénes Emese
Krónika (Kolozsvár)

Kisvárdai díjeső erdélyieknek
Díjkiosztó ünnepséggel és a budapesti József Attila Színház Kétszer vagy fiatal című előadásával véget ért a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválja.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
A felvidéki Gál Tamás A nagyidai cigányok című fergeteges egyéni műsora mindenkit meggyőzött arról, hogy tehetséges, humorral megáldott színész. A főiskolások versenyen kívül szerepeltek és kiderült, mind az újvidéki akadémián, mind a marosvásárhelyi színi egyetemen néhány nagyon tehetséges fiatal döngeti Thália templomának kapuit.
A díjkiosztó ünnepségen jelen volt George Pataki, New York város volt kormányzója, aki rögtönzött beszéddel üdvözölte a fesztiválon résztvevő művészeket, Kisvárda városát és polgármesterét, ő ugyanis a közelben született. Szülei a kisvárdai katolikus templomban fogadtak örök hűséget egymásnak. Szőcs Géza kulturális államtitkár, a fesztivált záró beszédében megígérte, hogy a magyar állam költségvetésében elkülönített összeget szánnak a határon túli magyar színházaknak. Szombaton este mindenki úgy búcsúzott egymástól: jövőre veletek ugyanitt.
A fesztivál idei díjai és díjazottai
A Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának díjai a szakmai zsűri döntése alapján:
Életműdíj: Halasi Erzsébet, színművész – Nagyváradi Szigligeti Társulat; Életpálya-díj: Kolár Péter, igazgató – Kassai Thália Színház; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium díja: A mizantróp – Rendező Bocsárdi László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); a Szülőföld Alap díja megosztva: 20/20, rendező Gianina Cărbunariu Marosvásárhelyi Yorick Stúdió); Liliom – rendező: Victor Ioan Frunză (Csíki Játékszín); Szabolcs–Szatmár–Bereg megye díja: Három nővér – Rendező: Keresztes Attila (Szatmárnémeti Harag György Társulat);
Kisvárda város díja: A dög – Rendező: Kiss Csaba (Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat); a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán való részvétel: az Ahogy tetszik előadás alapján a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza különdíja: Az ember tragédiája – rendező: Kokan Mladenovic (Újvidéki Színház); A legjobb szórakoztató előadás: Ájlávjú – Rendező: Puskás Zoltán (Temesvári Csiky Gergely Színház);
Legjobb férfi főszereplő: Pálffy Tibor (A mizantróp – Alceste, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb női főszereplő: Kicsid Gizella (A mizantróp – Céliméne, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb férfi mellékszereplő: László Csaba (A dög – Pisti – Tompa Miklós Társulat); Legjobb női mellékszereplő: Vincent Natális (Safe House – Mami, Szabadkai Népszínház);
A Duna Televízió különdíja: – portréfilm a Duna TV Kézjegy című sorozatában Magyar Attila, igazgatója – az Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül.
Teplánszky Kati-díj – a legígéretesebb fiatal színész – megosztva: Veress Albert és Benedek Ágnes, a Liliom című előadásban nyújtott alakításukért. (Csíki Játékszín); Dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja: Gál Tamás – A nagyidai cigányok című előadásáért (Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás Műhely).
Simon Judit, Kisvárda
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs Gézával
Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva.
Írsz-e még verset mostanában, vagy már csak népdalokat – ahogy ezt a városi legenda tartja Budapesten? – Nem írtam mostanában verset, de ez nincs feltétlenül kapcsolatban a mintegy három hónapja tartó megbízásommal, aminek a lényege, hogy a kulturális intézményrendszer ügyes-bajos dolgaival foglalkozom. Volt már rá példa az életemben, hogy nagyon stresszes, leterhelt hónapokban is tudtam verset írni, de arra is, hogy hosszabb nyaralás, pihenés nem hozta meg az inspirációt. Ihlet kérdése minden. Ha az emberben épségben megőrződik a lírai-én, akkor bármikor megszólalhat.
Az utóbbi időben több, veled készített interjút is közöltek, illetve a megbízatásod elején a Nagyításban jelent meg egy összeállítás. Én két beszélgetésre utalnék most: a szinte hírhedtté lett Indexes megjelenésre, illetve legutóbb a Magyar Narancsban olvasható interjúra. Két dolog volt bennük közös: hogy nem ismerték a Nagyítás-beli összeállítást, illetve a támadó hangnemük. Te miben látod az okát?
A bizalmatlanság, a barátságtalan hang, az ellenségesség a mai helyzetben Magyarországon szinte természetes. A társadalmat, ideértve az írástudói réteget is, törésvonalak osztják meg, de legalább egy nagy törésvonal, amelyet fontosnak tartok megszüntetni, áthidalni. Ilyen körülmények között nem is képzelhető el, hogy a művészvilágnak legalább egy része ne legyen ellenséges azzal a kormányzattal szemben, amelyet nem az ő preferált pártjai alkotnak.
A te esetedben ez konkrétan mit jelent?
Esetemben összetalálkoznak a Fidesszel, mint párttal, és a Fidesz-kormánnyal mint közép-jobb vagy polgári párttal szembeni előítéletek, sértettségek, ellenérzések. Azután jelen vannak a velem, mint magánszeméllyel szembeni ellenséges érzületek. Ez utóbbiak részben politikai hátterűek, hiszen azok, akik a – nevezzük így – politikai-szellemi ellentáborba tartoznak, eleve gyanakodva figyelik, amit csinálok, mondok, gondolok; de nem felelne meg az igazságnak, ha azt mondanám, hogy csakis ilyen ideológiai-politikai szekértábor-reflexek működnek velem szemben. „Alanyi jogon” is sok ellenséget szereztem az életben, és ezek olykor összeadódnak, mint például most. Ettől úgy tűnhet, mintha nagyon komoly erők állnának szemben akár velem, akár az általam megvalósított kultúrpolitikával szemben. Számottevő ellenállást nem érzékeltem, bár erről természetesen mást is olvashatunk egy-két lapban vagy internetes fórumon. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy a munkámat akadályozná egy megkerülhetetlen, agresszívan fellépő erő. Talán egyetlen dolog van, amelyet magamban is átgondolva meghátráltam, legalábbis elnapoltam a kérdését. Konkrétan a pornóadó és a giccsadó megvalósítását. Nemrég épp’ az Origón válaszoltam arra a kérdésre, hogyan látom ezeket a dolgokat három hónap elteltével. A pornónál, ugye, ismerjük a klasszikus meghatározást, miszerint nem határozható meg szabatosan, hogy mi a pornó. A giccsről meg nem csikarható ki általános konszenzus…
Csak a tisztánlátás kedvéért: itt arról az elképzelésről van szó, hogy adózni kellene a pornó és a giccs után. – Amikor ezt felvetettem, nem tudtam, hogy ilyen erős és mély beágyazottságú Magyarországon a pornóipari lobbi. Azóta szembesülnöm kellett vele, hogy a pornóiparban igenis nagyhatalomnak számítunk. Ami a giccset illeti, rá kellett jönnöm, hogy a magyar társadalomban mély és komoly igény van a giccs iránt, amitől nem lehet megfosztani egyik napról a másikra. Ha így van, tudomásul veszem, és anélkül, hogy okafogyottnak tekinteném a kezdeményezést, inkább úgy tekintem, mint aminek még nem jött el az ideje.
A másik nagy port kavart kezdeményezésed a Julianus-program.
– Itt nem akarok meghátrálni, bár igen kemény és ostoba ellenérvek születtek. Egész odáig merészkedtek, hogy meggyanúsítottak: hogy fajelméleti megfontolásokból tartom a programot helyesnek, meg különbséget akarok tenni magyar és magyar között. Ezek a vádak képtelenségek. Azt gondolom, a történelemtudomány lényegéhez tartozik, hogy primer ismeretekhez jusson a megelőző korokkal kapcsolatban. Az én hitvallásom változatlan az emberben munkáló kíváncsiságról, érdeklődésről, tudásról. Ha úgy tetszik, hiszek az ész-vallásban, és ebben a dologban egy tapodtat sem kívánok meghátrálni. Örülök annak, hogy olyan országban lehetek kormánytisztviselő, ahol következmények nélkül elhangozhat, hogy „az államtitkár úr ostoba és veszélyes játékot játszik”. De ha én tiszteletben tartom mindenki véleményét, azt várom el, hogy mások is így tegyenek. Mindenekelőtt pedig várjuk meg a kutatási eredményeket.
– Összefoglalnád röviden, mi a Julianus-program célja?
– Hogy tiszta vizet öntsünk abba a pohárba, amelybe a magyarság származásával kapcsolatos legkülönösebb elméletek kerültek az elmúlt évszázadok során, különösen felgyorsult tempóban az elmúlt évtizedekben. A dolog természetéből fakadóan ezek az elméletek egyrészt spekulatívak vagy bizonyíthatatlanok, másfelől alkalmasak arra, hogy az önképünkkel kapcsolatos alapokat aláássák. Úgy gondoltam, hogy a mai magyar népességet alkotó komponensek megnevezése, azonosítása semmiképpen nem ellentétes a tudomány, a közerkölcs lényegével. Az egyik válasz, ellenérv ezzel kapcsolatban úgy hangozhat, hogy ez egy rendkívül kevert népesség. Senki nem állítja azonban, hogy létezik egy úgymond érintetlen, senkivel nem keveredett magyar népesség. Azt meg főleg nem, hogy ha mégis van egy ilyen, akkor azt igazibb vagy mélyebb magyarnak kell tekinteni. Elég csak Petőfire gondolni. A magyarságnak hallatlan asszimiláló ereje van. A legnagyobb bűnt a magyarság ellen mindig azok követték el, akik megpróbálták osztályozni, illetve kiszorítani a magyarság kebeléből azokat, akik úgymond idegenek, jöttmentek, máshova valók. Erre ma is szigorúan oda kell figyelni. De mindennek tudomásul vétele, szem előtt tartása nem jelentheti azt, hogy ne volna szabad kíváncsinak lenni arra, hogy a mai magyar népességnek mennyi a finnugor, a szláv, a germán, a türk vagy iráni eleme. Olyan tudományos programot kell elindítani, amely minden olyan népességet, amely a magyarsággal evidens kapcsolatban állt, feltérképez. – A Könyvhéten sokan fehér szalagot viseltek a Márai-program elhalálozása miatt. Várható-e a folytatása, vagy valami hasonló program?
– Mint a Parlament Kulturális Bizottsága előtt bejelentettem: szeptember elsejére feldolgozzuk és összegezzük a Márai-programmal kapcsolatos szakmai javaslatokat, kialakítva a Márai-program egy átdolgozott változatát, amely összhangban áll a kultúrpolitikai elképzelések egészével. Ez nem jelent drámai felfordulást, a program célkitűzéseinek lecserélését, hanem inkább hangsúlykorrekciókat. – Meg lehet akadályozni, hogy a program ne nagy könyvkiadók lobbija legyen? – Jobban oda kellene figyelnünk a kortárs magyar írók érdekeire. Ez egy szellemi tápláléklánc, amelynek egyik végén ott áll a szerző, aztán a könyvkiadó, a kereskedő, a könyvtár és az olvasó következik. Azt lehet megakadályozni, hogy a nagy pénzeket a nagy cápák nyeljék el. A cél, hogy a támogatás haszonélvezői ne a közvetítők, hanem a szerzők és az olvasók legyenek. Ezt persze lehet vitatni, mondván: a kereskedő megteremti az érdekegység megvalósulásának feltételeit. De a fordítottja is igaz: a kereskedőnek sem érdeke, hogy az írók kivérezzenek. – Sokakat megrémített a hír, hogy 2 milliárdot zároltak az NKA pénzéből, mondják, a szervezet működésképtelen lesz, kivonják a pénzt a kultúrából. – Akik most jajveszékelnek, nem fognak ekkora hangerővel ünnepelni, amikor kiderül, hogy még sincs igazuk. Lehet, hogy egy-két film nem fog megszületni, vagy bizonyos produkciókra, célokra kevesebb pénz fog jutni. Ha ez így lesz, akkor ezért nem a mostani kormányzat a felelős, hanem azok a kormányzatok, akik az elmúlt években az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Részben túlzottnak, részben igazságtalannak érzem ezt a mutogatást annak kapcsán, hogy egy új kormány, amely épphogy csak szembesült a katasztrofális pénzügyi helyzettel, meghoz olyan intézkedéseket, amelyeknek nyilvánvaló célja: a működőképességet biztosítani. Ha ezekből a megszorításokból a kulturális területnek is ki kell venni a részét, érthető, hogy berzenkedést szül. Mi is úgy gondoljuk, hogy ez így nem mehet tovább, bízunk a gazdaság erejében, amely majd elő tudja teremteni a forrásokat. Az elosztás persze rögtön felveti a disztribúció alapelveinek kérdését, illetve hogy ezeket kik és hogyan valósítják meg. A művészvilágban nyilvánvalóan él az autonómia igénye, a művészek maguk tudják, hogy a pénz hogyan használható fel a legértelmesebben. Csakhogy a művészvilág sem egységes, más-más megfontolások ütköznek benne. Például a filmes támogatások esetében láttuk, hogy a legdemokratikusabban választott filmes testületre bízva az elosztást, mégis sok művész érezte úgy, hogy kiszorították. Kiszorult vagy bele sem került abba a körbe, ahol helye lett volna. Remekművek sem születtek olyan számban, ami várható lett volna a támogatások értékét tekintve, és el is tűnt jó néhány milliárd. Ez csak illusztráció ahhoz a dilemmához, hogy a művészekre kell bízni az elosztást, vagy az adminisztrátorokra. Ez utóbbi ellen is számos argumentum hozható fel. A kormányzati cél, hogy több pénz jusson a magyar művészeknek. A zárolás szó eleve azt jelenti, hogy a pénzt nem vonták el, nem költötték el egyébre, csak éppen hozzáférhetetlenné tették. De annak a pénznek előbb utóbb ugyanott meg kell jelennie. – Két fiatal költővel készítettem idefelé jövet interjút. Mindketten arról a már-már közhelyes problémáról beszéltek, hogy értelmiségiként, művészként szinte csak Budapesten lehet bármit is tenni, lehetőségekhez jutni, de írásból még ott sem lehet megélni. A vidék–Budapest ellentétre van-e olyan terv, ami ezt a helyzetet egy kicsit árnyalná? – Budapest relatív súlyának növekedése folyamatosan súlyosbodó probléma, amely előrevetíti egy Budapest-ország utópia képét. Ez ellen decentralizálással lehet védekezni. Jelentős kulturális központokat kell létrehozni, ezek lehetnek nagyvárosok, például Debrecen, vagy kisebbek, mint mondjuk Kecskemét, vagy fürdővárosok, mint például Balatonfüred – azokat említem, amelyek már viszonylagos sikertörténetekké lettek az elmúlt években. A nagy egyetemi központokban a kulturális kínálatot kell színesebbé tenni. Lecserélődött lassan egy modell, amely a művelődési házak Magyarországát jelentette. A népművelők helyett ma kulturális menedzserek ténykednek, és a művelődési házak kulturális eseményeinek (amelyek sokszor esküvők vagy szüreti bálok voltak) modelljét felváltotta egy másik, amely fesztiválokban jeleníti meg az egyes régiók művészeti potenciálját. Ha jól szétnézünk az országban, alig van olyan területe Magyarországnak, amelyhez valamilyen többé-kevésbé sikeres fesztivál ne kapcsolódna. Egyeseknek ez már sok is, azt vallják, hogy a fesztiválok országa lettünk, ennyi jó fesztivált képtelenség rendezni, de ha lehetne, az sem lenne jó, mert az ember nem tud mindenhová eljutni. Ez jellegzetesen fővárosi szemlélet. A Miskolci Operafesztivált vagy a Kaposvári Zenei Fesztivált, vagy a veszprémit, a szombathelyit nem feltétlenül úgy kell tervezni, hogy a fővárosból mindenki mindenhová el tudjon jutni. Sokkal inkább arról van szó, hogy Budapesttől független kulturális centrumok jönnek létre, amelyek egyfajta értékcserét is megvalósítanak: új stílus, szemléletmód, hangnem, teljesítmény jelenik meg. A kulturális energiákat hordozó szellemi csatornarendszer révén ez eljut mindenhová, az egész Kárpát-medencébe. Vagyis nem félek attól, hogy Budapest túldagadása miatt eljutnánk addig, hogy Pécs, Debrecen, Győr, Kolozsvár vagy Kassa kiürülnének és érdektelenné válnának. Gondoljunk csak a Győri Balettre: egy táncosnak legalább akkora rang, mint az Állami Operaház tagja lenni. Nem félek a „túl sok fesztivál, túl sok folyóirat, túl sok egyetem” rémképektől. – És mit gondolsz a múltról? Hogyan látod: jogos-e a bűnök felszínre kerülése, érdemes-e a múlttal szembesülni, vagy az egészet felejtsük el, lépjünk tovább? Nemrég kérdeztük Sára Sándort többek között a Biszku Béla-filmről is. Sára amellett érvelt, hogy a filmet be kellett mutatni, sőt Biszkut el is kellett volna számoltatni.
– A közelmúlt mindig a legkritikusabb a történészek és a köztudat számára is. A rendszerváltás idején nagytakarításról beszélt az ország, aztán az érdeklődés alábbhagyott, miután olyan emberekről derült ki, hogy együttműködtek az államhatalom antidemokratikus szerveivel, akikről senki nem feltételezte volna, még a legjobb barátaik sem. Így a közvélemény egy kicsit meg is csömörlött, a múlt tisztázásának jogi eszközrendszere is nagyon komótos, körülményes lett. A bürokrácia és az érdektelenség kölcsönösen gerjesztették egymást. Ez a kontextus magyarázza, hogy a film alkotói jogállamban aggályosnak számító módon készítették el a filmjüket. Jelzem, ha be akartak volna tartani minden jogszabályilag meghatározott és kötelezővé tett lépést, ez a film nem született volna meg. Itt most a jogi alapú szemlélet és egy önismeretet szolgálni kívánó akció közötti konfliktus eredményének egy egész társadalom örülhet, még akkor is, ha a jogkövető érzékenység sérült. Hasonló dolog mindig elő fog fordulni ott, ahol a szabályozás, a bürokrácia lemarad a valós igényekkel szemben. Ez esetben lemaradt. A tanulság nem az, hogy nincs többé a magánéletnek szentsége és bele lehet tiporni bárki személyiségébe. Ott nem fognak ilyen dolgok történni, ahol jól működik a társadalom önismeretét, önreflexióját szolgáló eszközrendszer. Ha valamivel baj van, akkor ezzel. Ezen kell javítani, nem arról huhogni, hogy mi lesz majd ebből. Ezek a jogvédő hangok megkerülik a kérdést, hogy hány millió ember sorsába avatkozott bele a legbrutálisabban az a hatalom, aminek a működéséről szerezhettünk ismeretet egyik meghatározó figurájának személyiségébe belepillantva.
– A kérdés költői, bizonyos értelemben: lehetséges-e adómentessé tenni az költők számára a versek publikálását? – Ha ez csak a kulturális minisztériumtól függene, akkor nyilvánvalóan igen lenne a válaszom, de a kérdés alapvetően pénzügyi. Romániában például jóval kedvezőbbek a művészek adózási viszonyai. De nem lehet kiemelni és átvenni egy másik adórendszer egyetlen elemét, legfeljebb példaként hivatkozni rá.
– Milyennek szeretnéd látni a magyar kulturális életet négy év múlva? – Amelyben új Ady Endrék, Bartók Bélák, Csontváryk, Kosztolányi Dezsők, Krúdy Gyulák, Weöres Sándorok tudják kibontakoztatni tehetségüket, fantasztikus remekművek sorozatával gazdagítva a magyar és egyben európai kultúrát. Mindezt abban az egységes szellemi térben képzelem el, amely a Kárpát-medencét jelenti, benne erdélyi, felvidéki és minden utódállam-beli magyar művésszel, Kiskolozsvártól nagy-Kolozsvárig. Nem tudom, tudsz-e róla, de Dél-Burgenlandban a Németújvári járásban van egy nagyon pici falu, mai nevén Glasing, amely hajdanában a Kis-Kolozsvár nevet viselte. Ha én ezt tudtam volna, amikor emigrálnom kellett Kolozsvárról Nyugatra, akkor biztosan ezt a helyet választottam volna. Már csak azért is, hogy ha bárki feltette volna azt a kérdést, hová való vagyok, mondhassam azt, hogy kolozsvári. Weiner Sennyey Tibor. Erdély.ma

Test, lélek, irat összefonódása - interjú Bernád Rita főlevéltárossal
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Hogyan lesz valakiből levéltáros?
Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom, hogy rengeteg tanulással és egy kis szerencsével, amit esetemben inkább isteni gondviselésnek neveznék. Amikor szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson érettségiztem a Salamon Ernő Gimnáziumban, álmokat szőttem, mint minden frissen végzett diák. Az isteni gondviselés Gyulafehérvárra „terelt”, ahol muzeológiát tanultam. Már az egyetemi évek alatt inkább a könyvek, a papírok világa vonzott, mert meggyőződésem, hogy az ember testből, lélekből és iratból áll. Mindenkiről van valami feljegyzés, ami a legrégebbi időkben barlangrajz formájában jelent meg, aztán papiruszon, majd pergamentekercseken, később papíron és ma már elektronikus formában marad meg. Már az első szakdolgozataim régi könyvekről szóltak, így jutottam el a Batthyány-könyvtárba, és román nyelven írtam dolgozatot magyar könyvekről, történelmi emlékekről. Ekkoriban még a levéltár fogalma eléggé távoli volt számomra, de szerettem a régi könyveket, és izgatott a kutatás. Aztán 2000 júliusában az érsekség munkatársa lettem, akkoriban még román–magyar fordítóként, illetve dokumentációs titkárnőként dolgoztam.
De fél év múltával a kezébe adták a levéltár kulcsát...
Igen ám, de amikor bementem a hét raktárból álló helyiségbe, ahol több mint ezer folyóméter – vagyis egy méter magasságban egy kilométer hosszúságban kirakott – irathalmaz állt, elveszettnek éreztem magam. Idő kellett ahhoz is, hogy a dobozokba rendszerezett iratokhoz merjek nyúlni. Következő nyáron jött Szögi László magyarországi professzor egy egyetemista-csoporttal, akik már elkezdték a meglévő anyagok feldolgozását, nekik segédkeztem. Aztán Szögi professzor ösztönzésére beiratkoztam az ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére, közben mindvégig dolgoztam a levéltárban, és amit elméletben megtanultam, azt gyakorlatban alkalmazhattam.
Miből áll a munkája?
Az ezeréves történelmi múlttal rendelkező erdélyi egyházmegye iratait kell rendszerezni, megőrizni és hozzáférhetővé tenni, illetve a kutatószolgálatból. Előbbi közel sem egyszerű feladat, mert ugyan az elején évente két alkalommal egy-egy hétre jött Szögi professzor a diákjaival rendszerezni az anyagot, de az év többi részében magamra maradtam. Ez nem olyan munka, hogy jön a főnök és megmondja, mit kell tenni, nekem kell eldöntenem mindennap, mi a legfontosabb, amivel foglalkoznom kell. Ezenkívül jönnek az egyetemisták, a kutatók, akik mondanak egy címszót, s nekem kell előkeresnem az ezer folyóméternyi anyagból pontosan azt a dobozt, amiben az illető adatokat talál a dolgozatához. Emellett pályázatokat is írok, hiszen ezeket az értékeket európai normáknak megfelelő tárolóeszközökben kell tartani, ami rengeteg pénzbe kerül, de pénz kell a kötetek, okmányok restaurálására is. Ezért már több pályázatot is benyújtottam a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és eddig mindenik nyertes volt.
A munkájához tartozik az is, hogy eljár elhagyatott plébániákra, és olykor poros padlásokról, pincékből gyűjtögeti össze „kincseit”.
Kezdetben a Gyulafehérvárhoz közeli településekről az érsekségre bejáró papok ösztönzésére indultam el felfedezőútjaimra. Jöttek a papok, látták, mivel dolgozom, és mondták, hogy tíz, húsz, negyven, hetven kilométerre tőlem lévő elhagyatott plébánián is vannak régi iratok, és jó lenne, ha azokat is megőriznénk. Felajánlották, hogy amikor hetente-kéthetente mennek misézni egy-egy filiába, elvisznek kocsival, és mise után megnézhetjük az iratokat. Előbb a közelebbi településekre mentem, aztán egyre távolabbra.
Milyen állapotok fogadták egy-egy elhagyatott plébánián?
Úgy képzeltem el, mint a Csipkerózsika mesében: minden ott volt, csak éppen az idő állt meg. Ott voltak a régi iratok, de esetenként ötvenéves por, pókháló fedte, innen kellett összegyűjteni, és biztonságos helyre szállítani. És volt példa olyanra is, hogy a Mária Terézia-oklevélen a pecsétet elvágták, és az iratot átlyukasztották, hogy a sínes dossziéban elférjen. Mindez természetesen nem a papok hibája, hisz ők nem szakemberek, és csak jót akartak azzal, hogy a maguk módján megpróbálták megőrizni az anyagokat.
Melyik volt a legrégebbi irat, amit ilyen körülmények közepette találtak meg? – Atyhában, Székelyudvarhely mellett talált rá Pénzes Lóránd kollégám egy Bethlen Gábor korából származó, 1625. március 15-én keltezett okmányra, melyben a fejedelem felszólítja az unitárius superintendenst, hogy ne háborgassák hitük gyakorlásában a római katolikusokat, és adják vissza a templomukat.
Mára már sikerült valamennyire rendszerezni az egyházi iratok hagyatékát, és ezek zömét biztonságos helyen tárolják. Volt-e valamilyen modell, mely alapján elindulhattak? – Nem volt ilyen, mondhatni ebben is az isteni gondviselés vezérelt, mert ennyire rendszerezett hagyaték nincs Magyarországon, de még Németországban sem. Magyarországon még mindig plébániák padlásain porosodnak a régi egyházi iratok, nálunk viszont már sikerült nyolc gyűjtőlevéltárban rendszerezni 630 működő, illetve elhagyatott plébánia és szerzetesrend anyagait. Gyulafehérváron vannak a hunyadi és a fehérvári főesperesi kerületek iratanyagai, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence plébániáinak okmányai, de Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működnek gyűjtőlevéltárak.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Napkultusz, csillagászat, népmese
Nagyvárad – Szombat délután jeles személyiség érkezett Nagyváradra, a Posticum által szervezett Nap-mese meghívottjaként. Jankovics Marcell közönségtalálkozójára sokan voltak kiváncsiak.
A Posticum kulturális programjainak, illetve a Nap-mese elnevezésű rendezvénysorozatának köszönhetően több jeles személyiség is megfordult már Nagyváradon. A nyári szünet után az elmúlt hétvégén ismét jeles személyiség érkezett városunkba a Nap-mese meghívottjaként Jankovics Marcell személyében. A számtalan elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal is kitüntetett rajzfilmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor szombat délután tartott egy érdekes előadást, melynek központi témája a Nap volt. Sokan jöttek el a közönségtalálkozóra, mondhatni zsúfolásig megtelt a Posticum díszterme. A közismert személyiséget – aki szerteágazó művészeti tevékenysége mellett augusztus óta másodízben a Nemzeti Kulturális Alap vezetői tisztségét is betölti – Csernák Béla, a Posticum elnöke köszöntötte, majd átadta a szót a est főszereplőjének. Jankovics Marcell tollából több olyan könyv is született, melyben a Nap kérdéskörét járta körül. Ezek közül is kiemelkedő, a debreceni Csokonai Kiadó gondozásában megjelent A Nap könyve című műve. Előadásában rámutatott ez az égitest nem csak a Naprendszer központi csillaga, hanem az egyetemes hitrendszer, ezen belül pedig a magyar hitvilág fontos eleme is egyben. Ez a magyar népmesékben, is hangsúlyosan megjelenik.
A napkultuszról
A ősi világkép meghatározó vonatkozása a Nap, gondoljunk csak a görög mitológia legismertebb hősére, Héraklészre, aki a magyar népmesék Erős Jankója. Ő naphérosz, akinek születését a napfelkeltéhez hasonlították. A Nap típusú figurák között a magyar irodalomban kiemelkedő Toldi alakja. Arany János hőse nem csak egy paraszt fiú, hanem Héraklészhez hasonlóan egy mitologikus személy. Az élő Napot megtestesítő két mitologikus hős több hasonló tulajdonsággal rendelkezik, például a lobbanékonyság, vagy a hatalmas étvágy tekintetében. Jankovics Marcell kifejtette: a napkultusz a legősibb az összes istentisztelet közül. Nem véletlen, hiszen ki vagyunk szolgáltatva ennek az égitestnek. A napkultusznak nagy szerepe volt az egyistenhit kialakulásában, ennek csillagászati alapja is van. Kepler úgy gondolta, hogy a Nap Isten székhelye, ami megegyezik azzal a magyar népi hitvilágban előforduló gondolattal, miszerint a napfelkeltében a Szentlélek mutatkozik meg. Szent Ciprián, Karthágó püspöke (III. század) említette először december 25-ét, mint a Nap, ugyanakkor Jézus Krisztus születésének napját. A különböző naptárrendszerekben és a régi magyar naptárban is ez nap jelentette az év kezdetét is. Az élet ritmusát leginkább a Nap égbolton megtett látszólagos mozgása, a nappalok és az éjszakák váltakozása határozza meg, ezért minden naptári rendszernek a nap az egyik alaptényezője. A Nap szent száma a 22, mely naptári szám is egyben, éppúgy, mint a 7. Ez a két szám a mesék világában is fontos jelentőséggel bír. Érdekességként elhangzott, hogy minden labdajáték a napkultuszra vezethető vissza, még a labdarúgás is. Az egy órás, tartalmas előadás után a közönségtalálkozó vetítéssel folytatódott, majd a meghívott válaszolt közönség kérdéseire is.
Mészáros Tímea. erdon.ro

Pályázatokról és a Napról. - Jankovics Marcell Nagyváradon járt [helyesen: Jankovich!]
Nagyváradra látogatott Jankovics Marcell, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az új stratégiákról beszélt szombat délelőtt, művelődéstörténészként pedig a Napról tartott előadást ugyanaznap délután.
Felborzolni az eddigi rutint
A frissen kinevezett elnök a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott sajtótájékoztatót, melyen azokat a pontokat ismertette, ahol változtatásokat szeretne eszközölni. Jankovics korábban – 1998–2002 között – már volt NKA-elnök, most pedig augusztusban lépett hivatalba (az előző elnök, Harsányi László június végén kérte felmentését a megbízatás alól). Jankovics szeretné az előző vezetőség nyolc éves időszakában kialakult rutinszerű pályázati elbírálást „felborzolni”. Felidézte, hogy már a ’98-as időszak alapelve is a piramis-elv volt (vagyis minél nagyobb a piramis alja, annál magasabbra lehet építkezni), melyet most is szeretne gyakorlatba ültetni. „A kicsiket kell támogatni, mert a nagyok nem szorulnak rá”, mondta Jankovics, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy elapróznák a pénzeket.
A változtatások sorában a régi-új elnök a területi aránytalanságokat említette elsőként, vagyis a pénzek eloszlását Budapest, a vidék, illetve a határon túliak között (számára mindig is fontos volt az országhatáron kívüli magyarság támogatása). „Idén Budapest 3,2 milliárd forint támogatásban részesült, míg a vidék 1,7 milliárdot kapott, a határon túliak pedig csak 110 milliót vittek” – részletezte Jankovics. Hozzátette: a legtöbb kuratórium döntő többségében budapestiekből áll, és csak kevés helyen képviselteti magát érdemben a vidék, az országhatáron kívülről pedig alig kerülnek be a kuratóriumokba. Arra is rávilágított, hogy nem elég, ha a kulturális alap, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma részéről indul meg a törekvés, fontos, hogy a pályázni vágyók is törekedjenek az együttműködésre.
Fontosnak tartja még a korosztályi problémát is: a gyerekkultúra ugyanis „kapogat” támogatást, de nem eleget. Majd a rászorultak köréről beszélt, példaként említve, hogy Magyarországon három nagy könyvkiadó tarol, a kisebbek pedig sorra mennek tönkre. Az utolsó változtatásra váró pont: megszüntetni a korrupciót, a nepotizmust.
Az NKA elnök kiemelte még az alkotói pályázatok fontosságát, amit Arany János Toldijával és a Psalmus Hungaricus-szal illusztrált, mindkettő pályázatra készült ugyanis. Hozzátette, nem az a cél, hogy eladhatatlan dolgokat támogassanak. Nem elég például a kiállításra pénzt adni, mert abból az alkotó csak akkor nyer, ha el is tud adni a műveiből.
Nap-mese
A híres rajzfilmrendező, művelődéstörténész vendéget a Posticum elnöke, Csernák Béla köszöntötte később, ismertetve a délutáni programot: a Napról szóló előadást az Ének a csodaszarvasról című animáció vetítése követte, amit kötetlen beszélgetés zárt.
A nagyon érdekes, meglepő összefüggésekkel és párhuzamokkal teli egyórás előadásában Jankovics a népmesék, a görög mitológia, a perzsa források Naphoz köthető összefüggéseiről, a napistenekről alkotott képről, Toldiról, a naptárak a Nap körforgásához kötött voltáról, az időmérésről és a tündérmesék szereplőiről mesélt. Olyan összefüggéseket vonultatott fel, melyeket a több mint ötvenfős közönség nagy része ámuló tekintettel, beleegyező bólogatással, vagy éppen elismerő mosollyal fogadott.
Többek között a korai vallásoknak az égitesteket istenekkel azonosító jellemzőjéről beszélt, Héraklészról és Perszeuszról mesélt, és a Napkultusz és a kereszténység találkozását is említette: december 25. nem csak a kis Jézus, de a rómaiak pogány vallásában a Nap születésének dátuma is. Erre később vissza is tért: a régi magyar naptárak az újévet ettől a dátumtól számoltak, és így az összes hó elnevezése értelmet kap. „November Szent András hava. Miért neveztek volna el egy hónapot a hó utolsó napjáról?” – tette fel kérdést Jankovics.
Szerinte a mesékre jellemző hetes szám, az aranyhaj, a legyőzhetetlen jelzők a napistenekre asszociálnak, és úgy gondolja, Toldit egyenesen napisteni tulajdonságokkal ruházta fel Arany. De volt még szó a Nap másik szent számáról, a 22-ről, arról, miért nem honosodott meg magyar területeken a digitális óra és a tündérmesék jellegzetes elemeiről. Még a beszélgetés elején elmondta: ő a hetvenes években, a János Vitéz című animációja után bolondult bele a mesékbe, felesége révén pedig megismerte Berze Nagy János magyar mesekatalógusát, a magyar népmesék rendszerezését.
A másfélórás animáció megtekintése után, amelynek témája a magyarok története az egészen ősi mitológiai teremtéstörténetektől kezdve Géza fejedelemig, igen összetett szimbólumrendszerrel felépítve, rövid beszélgetés következett, mely a filmről inkább az ősmagyarok történetére terelődött. Jankovics azért elmondta, valamennyire történelemlecke lett ez a film, amit főleg gyerekeknek szánt. Reméli, hogy a sok információ képileg „beég”, és magukénak fogják tekinteni. Majd a film elején látható teremtésmitológia forrásáról beszélt, melyhez szarvasmondákat válogatott össze és nagy segítségére volt Képes Géza műfordító munkássága.
Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Székelyföldi képzőművészek kiállítása
Hargita Megye – Harmadik alkalommal nyílik meg a Projekt vándorkiállítás, ezúttal október 15-én 17 órai kezdettel Projekt 3 néven a csíkszeredai Siló Kortárs Művészeti Központban (Brassói út 14. szám), az állomás melletti, újabban kiállítások szervezésére is használt volt gabonaraktárban.
A három szervező egyesület, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, az Erdélyi Összművészeti Egyesület és a Projekt csoport felhívására 65 fiatal művész jelentkezett 102 alkotással a három székelyföldi megyéből. Ez alkalommal a művészek nem meghívásos alapon, hanem pályázva kerülhettek be a Projektbe. Alkotásaikat Ütő Gusztáv képzőművész, Veres Péter, az Erdélyi Művészet című folyóirat főszerkesztője és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész véleményezte, akik 49 művész 60 alkotását választották ki a kiállításra. A zsűri által legjobbnak talált munkák szerzői alkotótáborban vehetnek részt a gyegyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jóvoltából. A megnyitón három ilyen díjat osztanak ki, a díjazottak a gyergyószárhegyi KorkéP – Nemzetközi KépzőművészetiAlkotótábor, valamint a Grafika tábor, illetve a budapesti Budapest Galéria nemzetközi művész-csereprogramja egyikében vehetnek részt.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, valamint a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ támogatja. erdon.ro

Közművelődés Erdőszentgyörgyön
Közreadja: Bölöni Domokos
Avagy: 2010 – a Bodor Péter Művelődési Egyesületben. Kérésünkre Kovrig Magdolna ny. tanárnő, a Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke, az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kiadvány főszerkesztője, a város művelődési életének egyik fő szervezője, a színjátszók helyi mentora vázolja fel az elmúlt esztendő fontosabb eseményeit Erdőszentgyörgyön.
– A 2010-ben érzékelhető mindenféle válságok a művelődési életben is éreztették hatásukat. Az emberek kevesebbet tudtak áldozni a művelődésre, nehezebb volt közönséget toborozni a rendezvényekre. Egyesületünk a szerényebb lehetőségek ellenére sem mondott le fő feladatáról, próbálkozott a korábbi évek színvonalán munkálkodni a magyar közművelődés érdekében. A programok megtervezése mellett meg kellett teremteni a rendezvények anyagi hátterét. Az év első néhány hónapja pályázatok felkutatásával és megírásával telt el. Mintegy 12 pályázatot készítettünk, és ezek nagy többsége sikeresnek bizonyult, jóllehet nem kaptuk meg az igényelt – és szükséges – összegeket teljes egészében, de a sok pályázatból lassanként összejött annyi, hogy a legfontosabb, már hagyományosnak tekinthető tevékenységeinket megvalósíthassuk. Az elmúlt évben támogatóink voltak: Erdőszentgyörgy Városi Tanácsa, a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, az Europe Direct Központ, a Communitas Alapítvány, az Euro-Trans Alapítvány, illetve a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Corvinus Zrt, a Szülőföld Alap. Nem feledkezhetünk meg a bennünket támogató lakosok 2%-os adófelajánlásairól és adományairól sem. Külön ki kell emelnem a celldömölki Soltis Lajos Színházat, amely nemcsak a pályázataink magyarországi pénzügyi lebonyolítójának szerepét vállalta magára, de minden évben, így 2010-ben is, egyik turnéjának teljes bevételét egyesületünknek ajánlotta fel. Minden támogatónknak köszönjük a segítséget, amellyel lehetőséget teremtett arra, hogy a lakosság számára kulturális rendezvényeink elérhetők legyenek. A támogatásoknak köszönhetően rendezvényeink döntő többsége ingyenes volt és mindenki számára nyitott.
Most pedig idézzük fel néhány mondatban az egyesület fontosabb, 2010-es rendezvényeit. Az esztendő a magyar kultúra napjának (január 22.) megemlékezésével indult. Hagyománnyá vált, hogy ezen a napon értékeljük a diákok számára meghirdetett fogalmazási és képzőművészeti pályázatot. Ebben az évben a népművészet volt a téma: Vadrózsák friss hajtásai címmel érkezett be mintegy 100 pályamunka. Február 24-én vendégünk volt a Súrlott Grádics Irodalmi Kör, valamint a Cantuale férfikórus. Februárban került sor a hagyományos farsangi bálra is, amelyet egyesületünk a helyi RMDSZ-szel közösen szervezett. Február 15-én az iskola dokumentációs központjában Székely Ferenc szervezésében Molnár Dénes ex libriseiből láthattak kiállítást az érdeklődők. A farsangot a Százfonat néptánccsoport nagy sikerű, hagyományőrző farsangbúcsúztatója zárta, szervezője Ambrus Emese. Március 8-án a Caritas idősek klubjában nőnapi műsort mutatott be a színkörünk ifjúsági csoportja Kovrig Ildikó irányításával. Március központi rendezvénye hagyományosan a 15-i ünnepség. Az ünnepi beszédeket követő műsort az egyesület ifjúsági színjátszó csoportjának előadása nyitotta meg Kovrig Ildikó vezetésével, majd Ambrus Emesének a nemzeti ünnepet méltató, nagyszabású verses, zenés, táncos összeállítása zárta. Március 27-én az iskolával közösen rendeztük meg az Anyám, fekete rózsa elnevezésű nemzetközi versmondó verseny székelyföldi előválogatóját. Az áprilisi tevékenységek a Szent György-napi rendezvények előkészületeinek jegyében zajlottak, amelynek főszereplői 2010-ben a diákok voltak. Májusban egyhetes turnét szerveztünk a celldömölki Soltis Lajos Színháznak. Mesejátékot mutattak be Arany János Rózsa és Ibolya című elbeszélő költeménye alapján, mintegy kilenc környékbeli településen. A celldömölki testvérváros színészei ez alkalommal a turné bevételét egyesületünknek ajánlották fel. Május 17-én láttuk vendégül Zsapka Attila szlovákiai előadóművészt Radnóti Miklósról szóló műsorával. Júniusban az iskola egyik osztályában tapsolhattunk egykori tanítványunk, Pál Hunor nagyváradi színész előadásának. Mifelénk szokatlan műfajjal, a Klamm háborúja című "osztályterem-színházi" előadással ajándékozta meg hallgatóságát. Június végén a Bodor Péter Színkör Magyarországon, Mezőkövesden a Mátyás király tiszteletére rendezett reneszánsz városnapokon vendégszerepelt a Mandragórával. Július végén örömmel gratulálhattunk a színkör egyik legrégebbi tagjának, Márton Emőkének, aki sikeresen felvételizett a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti karára. Sikere számunkra nemcsak öröm, de bizonyíték is, hogy munkánk nem hiábavaló. Júliust a nyári amatőr színésztábor előkészítése és a Küküllő-expó műsorának szervezése töltötte ki. Augusztus első hetének végén került sor a kiállításra. Erre az alkalomra hívtuk meg a mezőkövesdieket, akik egy vígjátékkal szórakoztatták Erdőszentgyörgy közönségét. Augusztus 8–15. között Kőrispatakon tartottuk a műkedvelő színjátszók nyári táborát. Mintegy 80 színjátszó vett részt az egyhetes szakmai képzésen. A táborozók között a hazaiak mellett ott voltak a celldömölki és mezőkövesdi színjátszók is. Októberben az iskola VIII. osztályosai Bereczki Klára tanárnő vezetésével nagy sikerű szüreti mulatságot szerveztek, felelevenítve a szürettel kapcsolatos néphagyományokat. Októbert a XVIII. amatőr színjátszó-találkozó előkészületei töltötték ki. A színkör ifjúsági csoportja Páskándi Géza Az egér farkincája című darabjának bemutatójára készült Kovrig Ildikó irányításával. November 14–19. között a Soltis Lajos Színház volt a vendégünk. Turnéjuk során Weöres Sándor Csalóka Péter című darabjával 11 előadást tartottak vidékünkön. A turnét követően ők is részt vettek november 19–21. között a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszók XVIII. találkozóján. A fesztiválon 18 színjátszó csoport mutatkozott be, többségük igen színvonalas előadásokkal. December 9-én a színkör ifjúsági csapata fellépett a szászrégeni III. Kemény János Színjátszó Találkozón. Jelenleg a színkör készül a celldömölki Soltis Lajos Fesztiválra, az ifjúsági csoportot meghívták március végére a Celldömölki Mesefesztiválra. Az említetteken kívül meg kell említenem, hogy az iskola dokumentációs központjában rendszeresen kerítünk sort könyvbemutatókra, Székely Ferenc szervezésében. A népi tánc hagyományainak őrzését és továbbadását, legnagyobb örömünkre, felvállalta a Százfonat Egyesület, amelynek keretében rendszeres néptáncoktatás folyik. De a Bodor Péter Művelődési Egyesület is igyekszik támogatni a hagyományok átadását a táncházmozgalom keretében. 2010-ben a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztunk, és 200.000 forintot nyertünk erre a célra. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni az iskolában az anyanyelven folyó szakoktatást is. Az év végén sikerült a Szülőföld Alapnál 2.500.000 forintos támogatást nyernünk egy ebédlő–kiszolgáló szakterem felszerelésére, amely lehetővé teszi majd, hogy a tanulók jobb körülmények között sajátítsák el a felszolgálás tudományát-gyakorlatát, hogy ezzel is versenyképesebbeké váljanak a hazai munkaerőpiacon.
A felsoroltak mellett tovább szerkesztjük az Erdőszentgyörgyi Figyelő című helyi lapot, amely a Corvinus Zrt. támogatásának köszönhetően az elmúlt évben gazdasági melléklettel bővült. A lap szerkesztői, munkatársai szabadidejükben, önkéntesen és fizetség nélkül vállalják a munkát, ezért gyakran időhiánnyal küszködünk, emiatt jelentkezünk összevont lapszámokkal. A nyomdai költségek előteremtésében segítenek a pályázatok és adományok. A felvázolt tevékenységek korántsem ölelik fel a művelődési élet egészét. Továbbra is léteznek olyan természetű akadályok, amelyek leküzdésére egyesületünk nem vállalkozhat. Várjuk, hogy befejeződjön a Rhédey-kastély felújítása, valamint elkezdődjön a művelődési otthon felújítása, korszerűsítése. Akkor talán lesz a kultúrához illő, megfelelő helyiség a kiállítások, színházi előadások és egyéb igényesebb művelődési rendezvények számára. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar nyelvű felsőfokú színészképzés Marosvásárhelyen
A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I.
Egy kisváros életében mindig fontos helyszín a központban működő színiegyetem. Tanárai kalandos, estéről estére ragyogó életük modelljét továbbadják diákjaiknak, és a mindenkori publikum feszülten figyeli a fiatalok kibontakozását, az újabb teljesítményeket. Persze, a nagyközönség csak a látható bravúrokat tudja értékelni, és többnyire sejtelme sincs a szakmai bukfencek nagy részéről, továbbá az oktatási-adminisztratív leleményekről, a politikai kényszermegoldásokról és/vagy intézményi életet mentő akciókról, kompromisszumos vagy éppen kompromisszumkerülő mesterkedésekről.
Aki kézbe veszi A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei című, frissen megjelent kötetet, számos efféle információra bukkan, olyanokra, amelyek már feledésbe merültek, vagy olyanokra, amelyek nem is jutottak el a nyilvánosságig. A kötetet a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének tanárai – Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lázok János, Albert Mária, Balási András és Csép Zoltán – írták, és a tanszéken folyó, Ungvári Z. I. és Lázok J. vezette színháztörténeti illetve színház- antropológiai kutatás eredményeit foglalja össze. A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és mivel a kiadványt négykötetesre tervezik, a következő kötet részkutatásaihoz a kutatócsoport már megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.
Az elegáns kiállítású könyv (borítóterv: Bartha József) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet (ma Művészeti Egyetem) első korszakát vizsgálja különböző szempontok szerinti mélyfúrásokkal, a kolozsvári kezdetektől, 1946-tól a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). A tanulmányok a kezdeti kolozsvári korszak intézményi kereteit és nehézségeit tárgyalják (Lázok János), a való élet illúziójának követelményét a marosvásárhelyi színészképzésben (Kovács Levente), a színjátszási stílus változásait a színészi fotók tanúsága szerint (Ungvári Zrínyi Ildikó), az intézet vizsgaelőadásainak kritikai fogadtatását (Csép Zoltán), az intézményteremtő belső kommunikációt és a Székely Színházzal való kapcsolattartást (Balási András), a nevelő színház felvállalt és rejtett stratégiáit (Albert Mária). A kötet második részében az első korszak színésztanárait bemutató portrék következnek, amelyekből alább szemelvényeket talál az olvasó. Korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált, játékrendet és sok képmellékletet tartalmazó fejezet zárja a könyvet (kiadó: UArtPress, a Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely).
A kötet bemutatója 2011. március 28-án, hétfőn 18 órakor lesz a Művészeti Egyetem előcsarnokában.
Szabó Lajos, a Színművészeti Intézet rektora, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori titkára
Lázok János: Megkerülhetetlen kérdésként adódik egy összehasonlítás a Szabó Lajos karrierjét elindító két színházigazgató, Németh Antal és Kemény János sorsalakulásának méltánytalanságai, illetve a Szabó Lajos lassan, de biztosan emelkedő pályaíve láttán (Némethet "felmentő" igazoló bizottsági eljárások után több mint egy évtizedig nem engedték rendezni, Kemény pedig mészégetői "karrier" után lett könyvtáros a Színművészeti Intézetben). Fanyar szójátékkal azt mondhatjuk: 1945 után az említett két igazgató hamarosan a színházi élet éléről annak szélére került, s a kommunista hatalomátvétel kivételes emberi, szakmai és politikai teljesítményeiket és korrektségüket méltatlan kirekesztéssel honorálta – jutalmuk a megtűrt státus lett, a szakma szélére szorítva.
Hogyan kerülte el ezt a sorsot Szabó Lajos, a kolozsvári színház volt művészeti titkára, aki röviddel az erdélyi-romániai politikai átrendeződések után tényezője, majd rektorként meghatározó alakja lett a romániai magyar felsőfokú színészképzésnek? Dolgozatunkban erre keressük a választ.
Kőmíves Nagy Lajos, a Színművészeti Intézet tanára, rendező-dramaturg, egykori kolozsvári színigazgató, hírlapíró és kávéházi bohém
Ungvári Zrínyi Ildikó: Az írott vagy a beszélt szó embere volt? Pályájának kezdetét nem ismerjük. Annyit tudni róla, hogy 1903 és 1907 között a budapesti Színiakadémián színésznek tanult, és egy időskori interjú tanúsága szerint nem fejezte be a tanulmányait, csak három évet járt színiiskolába. Hogy miért nem lett színész belőle, és miért választotta az újságírói pályát – nem találta elég nagy kihívásnak, vagy ő maga nem bizonyult kiemelkedő színésznek? – ma élő kortársai, volt diákjai sem tudják. A vele készült utolsó interjúban arra emlékszik vissza, hogy felcsapott vándorszínésznek "egy Palotai nevű színigazgató együttesébe, amely Alföldi Színikerületi Társulatnak nevezte magát", különféle városokban és nagyközségekben játszott három évig. Ez idő alatt küldözgetett cikkeket, tárcákat a különböző újságokhoz, és lassan felfigyeltek rá. Életének három korszakát- státusát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását három névvel jelöli: színészként Eötevényi Nagy Lajos (ekkor még használta nemesi előnevét), hírlapíróként Kőmíves Lajos; színházi emberként, igazgatóként és a színitanoda tanáraként Kőmíves Nagy Lajosként tünteti fel magát. És végül a Luigi: felesége, közeli munkatársai és barátai gyakran emlegették így.
Szabó Ernő, a Színművészeti Intézet tanára, a Székely Színház színésze, a nagy kisember
Albert Mária: A Szabó Ernő által Marosvásárhelyen rendezett utolsó, nagy sikerű vígjáték témája a helyes (értsd: ideológiailag és dramaturgiailag megfelelő) darabválasztás, egyik fénypontja pedig az egykori tanítvány, Tarr László játéka Fridolin, a kifutófiú szerepében. Szabó Ernő a főszerepet, Amadeus Färbel dramaturgot játssza, akinek meg kell találnia a "valóban" drámaíró Rabant (Csorba András, a szereposztás szerint: valóban drámaíró), mert az ő szövege használható a színpadon. A beharangozó szerint "chaplini fordulatok" után találják meg a megfelelő szerzőt – és valóban, Szabó Ernő alkata és stílusa nagyon emlékeztet a diktátorokkal is szembeszálló tragikomikus figurára. Szabó Ernő és még a kolozsvári időszakban végzett egykori tanítványa, Tarr László táncra perdülnek az egyik jelenetben: megoldották a művészi, adminisztratív és ideológiai gubancot: a színház működik, a közönség szórakozik. A Shakespeare kerestetik bemutatója után három hónappal Szabó Ernő Magyarországra települ, ott a Magyar Néphadsereg Színházában, illetve a Vígszínházban, az Operettszínházban, és végül, nyugdíjazásáig a József Attila Színházban játszik. 1956-ban vállalja el a Hannibál tanár úr főszerepét Fábri Zoltán filmjében és marad meg nekünk a nagyhatalommal szembeszálló kisember örök szimbólumaként.
Tompa Miklós, a Színművészeti Intézet legendás rendező-tanára, a Székely Színház alapítója
Kovács Levente: A Székely Színház alapító igazgatója, művészi profiljának meghatározó egyénisége, Tompa Miklós köré tulajdonképpen egy burkoltan kultikus viszonyrendszer épült ki, melyben sajátos módon domináns elemmé, kánonná vált a színpadi realizmus, anélkül, hogy a szocialista realizmus követelményrendszere különösebben torzító hatással bírt volna a színház művészi munkájában. Ennek okai igen jelentős mértékben Tompa Miklós személyiségének is tulajdoníthatók. Rendezői munkásságára, igazgatói ténykedésére, pedagógusi munkájára megannyi magasztaló kijelentés vonatkozik mind a mai napig, s az idő haladtával a legenda egyre inkább a valós értékelések elébe helyeződik. A romániai magyar színjátszás nagy tanítómesterének pozícióját nehéz kijelölni, hiszen példaként emlegették, mintává avatták – de hogyan lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbe vehető és olvasható példatára a munkásságának? Sokszor beígért emlékiratait sohasem rendezte sajtó alá. "Az előadás soha sincs kész" – mondta Tompa mester.
U.Z.I. Népújság (Marosvásárhely)

Bandi Dezső emlékére – kilencedszer
Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.
A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.
Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.
Nemzetköziséget hozott Mezőtúr
Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.
A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője
Székelykaput is avattak
A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.
A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.
Hajnal Csilla. Székelyhon.ro

XXXV. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia az erdővidéki Bölönben
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) évenkénti konferenciája az erdélyi unitárius ifjúság életében nagy múltra tekint vissza: az 1900-ban alakult ODFIE első ilyen jellegű seregszemléjét 1928-ban szervezte. 
A 1991-től újrakezdett és évente megrendezett konferenciák munkálatai elsősorban egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szerepet játszanak. 
Az idei, immár 35. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciát augusztus 25–28. között szervezik az erdővidéki Bölönben, témája: hagyomány és haladás (tegnapom holnapja). 
A konferencia részvételi díja a helyszínen jelentkezőknek 50 lej. Az elszállásolás helybeli családoknál, tömegszálláson, illetve a sátortáborban történik. Az ünnepi megnyitóra csütörtökön, augusztus 25-én du. 18.30 órától kerül sor, a rendezvény pedig vasárnap délben ér véget. 
Az idei konferencia megszervezését támogatta az Erdélyi Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Civil Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány. Erdély.ma

Határon túli irodalmi ösztöndíjpályázat
A pályázat célja: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) nyílt pályázatot hirdet a 2011. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak, műfordítóknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. A pályázat pénzügyi forrása és keretösszege: A NEFMI XX. fejezet 20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása c. fejezeti kezelésű előirányzaton erre a célra elkülönített 10300000 Ft áll rendelkezésre, amely magában foglalja a pályázat lebonyolítási költségeit is. Ebből a lebonyolító szervezetet, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságát illető rész: 500000 Ft. A pályázók köre: A pályázaton kizárólag a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó országokban élő alkotók vehetnek részt. Pályázatot csak azon személyek nyújthatnak be, akik a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből (állami támogatás) az előző év(ek)ben biztosított, lejárt határidejű támogatással elszámoltak. Nem részesülhet támogatásban az a személy: • aki a korábbi év(ek)ben a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el; • a támogatás iránt kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott; • nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének. Egyéb információk: • A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. • A pályázaton elnyert ösztöndíj előfinanszírozás keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. • Az ösztöndíj bruttó összege 2011-ben maximum 700000 Ft/fő. • A kiírásban meghatározott életkori arányoktól az értékelő bizottság kizárólag abban az esetben térhet el, ha azt a pályázatok színvonala különösen indokolja. Az eltérés indokairól írásbeli jelentést készít a kultúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: Államtitkár) részére. • Az ösztöndíjat 7 hónapra szóló programmal lehet megpályázni, és ösztöndíj-kategóriánként legfeljebb három alkalommal nyerhető el. • Ugyanazon személy egy évben csak egy kategóriában részesülhet ösztöndíjban. A jelen pályázaton nyertes programok megvalósítási határideje: 2011. december 1. – 2012. június 30. A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak rendszere – műfaji megoszlás szerint – az alábbi ösztöndíj-kategóriákból áll: 1. altéma: Székely János ösztöndíj – költészeti és drámaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 2 (kettő) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 2. altéma: Gion Nándor ösztöndíj – prózaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 3. altéma: Schöpflin Aladár ösztöndíj – kritikai ösztöndíj a határon túli magyar kritikusok részére a 2007-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére Ösztöndíjban részesülhet: évente 2 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 4. altéma: Benedek Elek ösztöndíj – ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs 5. altéma: Franyó Zoltán ösztöndíj – műfordítói ösztöndíj; műfordítások a szomszédos országok (az Osztrák Köztársaság kivételével) kortárs szépirodalmi műveiből Pályázni csak teljes mű lefordításával lehet! Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs A nyertes pályázók teendői Az ösztöndíjat elnyerő pályázóknak vállalniuk kell, hogy a jelen pályázati felhívásban megjelölt határidőig egy kb. 10 flekkes (a Franyó Zoltán ösztöndíj esetében 40 flekkes!) köztes beszámolóval, az ösztöndíj lejártakor pedig – a Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek kivételével (A Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek záróbeszámolóját a teljes egészében lefordított külföldi irodalmi mű kézirata képezi!) – egy kb. 20-30 flekkes, az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szépirodalmi művel, tanulmánnyal adnak számot a támogatás idején végzett munkájukról, részt vesznek egy – a NEFMI által megjelölt – nyilvános kulturális rendezvényen, hozzájárulnak a beszámolóként beadott mű vagy annak egy részletének a NEFMI által biztosított egyszeri publikálásához, továbbá az ösztöndíj ideje alatt keletkezett művek publikálásakor feltüntetik a támogató és az általa folyósított ösztöndíj nevét. Az Értékelő Bizottság tagjai: • Pécsi Györgyi (kritikus, a Bizottság elnöke), • az Erdélyi Magyar Írók Ligájának képviselője, • Balázs Attila (a vajdasági magyar irodalom képviseletében), • a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselője, • a Magyar Írószövetség képviselője, • a Fiatal Írók Szövetségének képviselője, • a Szépírók Társaságának képviselője, • a József Attila Kör Irodalmi Egyesület képviselője, • Dr. Budai Katalin (NEFMI, Művészeti Főosztály), • Nagy Zsolt (NEFMI, Határon Túli Magyarok Kulturális Osztálya), • a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselője. Erdély.ma

A Kárpát-medence épített örökségét mutatja be a Határeset program
Napról napra növekszik a Műemlékem.hu portálon a Határeset adatlapjainak száma: a program a Kárpát-medence épített örökségét mutatja be, és teszi bárki számára bővíthetővé és elérhetővé. Akár egy kiránduláshoz, egy történelmi város meglátogatásához útikönyvként is használhatóak a Határeset program adatlapjai, hiszen azokon nem csupán az épületek, szobrok leírásait, történetét találja meg az olvasó, de az esetek többségében méterre pontos koordinátáknak és a térképi alkalmazásnak köszönhetően útvonaltervet is kap egy-egy terület bejárásához.
Persze az adatlapok száma folyamatosan növekszik, s így egy-egy településről is mind több épített emlék kerül be az adatbázisba, azonban néhány város – Besztercebánya, Selmecbánya, Bécs – már nagy biztonsággal bejárható a Határeset térképe segítségével. A Határeset program – amelyben a Műemlékem.hu portál szakmai partnere az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja – előkészítése tavaly vette kezdetét, a nagyközönség számára pedig idén nyártól elérhető. A cél egy olyan, mindenki számára nyilvános és szabadon bővíthető adatbázis létrehozása, amely a Kárpát-medence épített örökségét dolgozza fel és mutatja be.
A Magyarország területén kívüli objektumok kerülhetnek be a rendszerbe, hiszen a magyarországiak már szerepelnek a Műemlékem.hu portálon. Így Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia a Határeset „célországai”. Az adatbázisba kerülésnek az egyetemes, illetve a magyar történeti, építészettörténeti érték megléte a feltétele, ám az adatlapokon szerepel az is, hogy egy ötös skála szerint mennyire fontos, megbecsült eleme az emlék az adott ország épített örökségének. Bár vannak műemlékjegyzékek a szomszédos országokban, s több kisebb terület épített emlékeit is feldolgozták a szakemberek, a 20. század eleje óta nem ismernek a szakemberek olyan gyűjtést, amely egységes alapelvek szerint, összefüggően kezelné és jelenítené meg a Kárpát-medencében (akkor Magyar Királyság) területén lévő objektumokat. A Határeset munkamódszere is részben hasonló a Forster Gyula – Gerecze Péter munkájaként megjelent több mint százéves műemlékjegyzékhez: az adatlapok egy részét egy szakértői gárda állítja össze, azonban bárki készíthet – pontszerző verseny keretében – adatlapot az általa fontosnak tartott és a kritériumoknak megfelelő objektumokról.
Ez a „levelezős rendszer” már csak azért is fontos, mert leginkább az adott területen élők ismerik és tudják bemutatni környezetük épített emlékeit. Jelenleg meghaladja az ezret a Határeset előkészítés alatt álló adatlapjainak a száma (ebből csaknem 600 már megtekinthető a portálon), azonban az óvatos becslés szerint is tízezres nagyságrendű a Kárpát-medencében lévő történelmi épületeknek a száma. A Határesetet cikkek, riportok egészítik ki – részben a Műemlékem.hu magazin saját anyagai, részben határon túli sajtószemle formájában –, amelyek a páratlanul érdekes és közös kincs részleteit, sorsát követik nyomon. A Határeset elérhetősége: http://www.muemlekem.hu/hatareset. Krónika (Kolozsvár)

Megnyílt a Kolozsvári Magyar Média-, Tudományos és Kulturális Központ
Kiállítások, könyvbemutatók, kisebb koncertek, tudományos ülésszakok helyszíne lesz a Kolozsvári Magyar Média-, Tudományos és Kulturális Központ – jelentette be Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke az új intézmény csütörtöki bemutatkozó rendezvényén.
A központot a Szabadság napilapot kiadó Minerva Művelődési Egyesület, valamint a Kós Károly Akadémia Alapítvány (KKAA) hozta létre. Tibori szerint hangsúlyos helyet kapnak a központban a média-tevékenységek, ugyanakkor a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE diákjainak részvételével tudományos kutatás is zajlik majd az intézményben. Tibori a központnak helyet adó épületről elmondta: a belvárosban lévő, frissen felújított Lázár-házat az örökösök bocsátották az általa vezetett egyesület és az RMDSZ-hez tartozó Kós Károly Akadémia Alapítvány rendelkezésére. Az intézményt a Dsida Jenő összegyűjtött versei című kötet bemutatójával avatták fel. A Fűzfa Balázs magyarországi irodalomtörténész vezette Savaria University Press Alapítvány gondozásában megjelent kiadvány bemutatóján Láng Gusztávval, a kötet szerkesztőjével Kántor Lajos irodalomtörténész és Markó Béla, a KKAA elnöke beszélgetett.
Láng Gusztáv elmondta: a kötet több mint ezer költeményt tartalmaz, köztük ötszáz, eddig ki nem adott Dsida-verset. Kántor Lajos elmondta, a kötet az eddigi legteljesebb Dsida-versgyűjtemény, nem kritikai kiadásról van szó. Mind Kántor, mind Láng hangsúlyozta, a könyv összeállításában oroszlánrészt vállalt Urbán László bibliográfus, aki a könyvtári kutatást végezte. Fűzfa Balázs ugyanakkor elmondta: a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhető, hogy ki tudták adni a példátlan gazdagságú versgyűjteményt. Tibori Szabó Zoltán korábban azt is elmondta, hogy a Minerva Művelődési Egyesület birtokában van 30-35 ezer sajtófotó, amelyek az elmúlt 50 évben készültek. Ezekből időnként kiállítást szervez majd a központ. A közeljövőben multimédiás erdélyi sajtófotó-kiállítást terveznek, amely az elmúlt húsz év terméséből nyújt válogatást
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Zarándoklat Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába
Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek 2011. november 19-én, szombaton a költő szülőfalujában, a korábban Szilágy, ma Szatmár megyéhez tartozó Érmindszenten. A település református templomában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő résztvevőket: a határon innen és túlról érkezett egyházi és világi méltóságokat, elöljárókat, irodalmárokat, pedagógusokat és diákokat.
Szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. „Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik, hogy közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó és mindig visszatért a kételkedés árnyékába” – fogalmazott a római katolikus püspök. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki Ady Endrét „perlekedő világi prófétának” és a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte. A prófétaság karikatúrája, a bibliai Jónás példáján keresztül az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy „az örömöt kisajátítani, önzőségben vagy önsajnálatban élni nem kedves cselekedet Isten előtt”.
Az istentiszteletet követően Ady szülőházának udvarán, a költő mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: önös érdekeink helyett a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta Ady Endre egy új és igazságosabb élet hírnöke volt, aki kritikai önszemléletre próbálta rávezetni a nemzet fiait. Ostorozó szavai 2011-ben is érvényesek, tette hozzá az anyaországi elöljáró. Szilágyi Mátyás főkonzul példamutatónak nevezte Ady Endre életművét és hazaszeretetét. „Nagy költőnk féltve óvta a Partiumot, Erdélyt, a kicsiny hazát a szétszakadástól, a nemzethaláltól, mintegy előre látva a magyarság nagy tragédiáját, Trianont” – hangzott el. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának üdvözlő szavait Nemes Csaba politikai főtanácsadó tolmácsolta. „Úgy kell szolgálni a nemzet ügyét, hogy nem várunk érte fizetséget, és áldozatokra is készek vagyunk. Csak azt a csatát veszíthetjük el, amelyben el sem indultunk” – állt az államtitkár Budapesten keltezett levelében.
Az ünnepi beszédek sorát L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitotta meg, aki erdélyi utazásainak élményét is felelevenítve a magyar-magyar és magyar-román megbékélés szükségszerűségét hangsúlyozta. Kifejtette: „közös dolgunk erdélyi magyaroknak, anyaországi magyaroknak, romániai románoknak, hogy együtt tegyünk azért, hogy a magyarok hazájuknak érezhessék továbbra is a saját szülőföldjüket. Hogy megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hogy mindent megtehessenek azért, hogy azt a kultúrát és azt a nyelvet vihessék tovább, amelyet éppen Ady hagyott örökül számukra.” Véleménye szerint az Érmindszenten született költő a felelős politizálás megtestesítője, saját lelkiismeretünk szimbóluma. Szili Katalin, független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Ady Endre egyszerre volt magyar és európai. Mindaz, amit költészete képvisel, arra emlékeztet bennünket, mai magyarokat, hogy alakítói lehetünk saját sorsunknak legyen szó a jólétünk megteremtéséről, vagy az autonómiatörekvésekről, hangoztatta a képviselőasszony.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette Ady születésének századik évfordulója alkalmából, az ébredező ellenállás évében, 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a tikosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatóak a jelentések arról, hogy kik voltak jelen és mit mondtak. Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Ekkor lopták el ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását, mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről.
Az érmindszenti Ady-központ szükségességét hangoztatva Tőkés László elmondta: „Nem tehetjük meg azt, hogy Ady Endrét az egekig felmagasztaljuk, míg Érmindszent lent marad a sárban. Kompromisszumokat lehet kötni, de megalkudnunk végzetes lehet.” A 320 milliós projekt meghiúsulása szerinte a hallgatásnak is köszönhető, hiszen nem volt aki szóljon ellene. „Van amikor nem szabad hallgatni. «Góg és Magóg fia», «a protestáló hit és küldetéses vétó» apostola hogyan is tűrhetné meg, hogy itt álljunk és ünnepeljük őt miközben az elhallgattatás gyászos koszorúit hordjuk szobrának talapzatára.” – hangzott el. Az ünneplés hitelét Tőkés László szerint csak az adja vissza, ha elég bátrak vagyunk a szólásra és a cselekvésre Érmindszent érdekében.
Beszéde utolsó részében az EP-alelnök azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a korrupció, az állam kifosztása és eladósítása ellen. Össze kell fogni, hiszen „éhes gyomorral és kifosztottan nem lehet magyarnak lenni."
Az Ady-költemények szavalásával és a költő megzenésített verseinek előadásával kísért ünnepség végén Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, majd a résztvevők megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát.
Nagyvárad, 2011. november 20.
Erdély.ma

Ősbemutató a Kiss Stúdió Színházban
Lászlóffy Csaba Szerelmi torzó című művét mutatták be december 20-án a Kiss Stúdió Színház termében. Az előadást előszőr a váradi közönség tekinthette meg. 
A Lászlóffy Csaba költő, próza-, drámaíró, műfordító legújabb drámájának, a Szerelmi torzónak ősbemutatóját tekinthette meg a váradi közönség. A dráma a Nemzeti Kultúrális Alap támogatásával jött létre. Lászlóffy Csabának öt drámakötete jelent meg eddig és egy kétkötetes gyűjteménye. A szerző többek között József Attila-, Arany-, Berzsenyi-díjas, Péterfi Vilmos és Misztótfalusi Kis Miklós életműdíjas. Legutolsó kitüntetése a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje. A drámaíró Változások létezésre című művében így vall magáról: „Szellemi szülővárosom Kolozsvár; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv.” A kedd esti felolvasó színház alkalmával a drámát Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos és Fazakas Márton Erzsébet színművészek keltették életre, amely Jung, a világhírű pszihológus és Sabina Spielrein közötti terápiás, szerelmi és munkakapcsolatát mutattja be. A mű zenéjét Lászlóffy Zsolt szerezte.
Előadás
„2011-ben Jung halálának ötvenedik évfordulójára emlékeztek Európában. A december 20-i nagyváradi színházi produkció viszont korántsem szakállas emlékünnepség a világhírű tudós tiszteletére. Több benne a groteszk felhang, a fölismerés amivel rendszerint az élet, a múlt alapos ismerete ajándékoz meg bennünket”-hangzott el bevezetésként. F. Márton Erzsébet Sabina Spielrein alakját is bemutatta: a főhősnő a pszihoanalízis történetének egyik első nőalakja.1904-ben szkizoid jellegű hisztéria tüneteivel került a zürichi Burghölzli Klinikára, ahol ő volt Jung első pszichoanalízissel kezelt páciense. Lászlóffy Csaba drámája azt mutattja be, hogy a páciens és orvos közötti kapcsolat hogyan alakult át szerelmi kapcsolattá, és ezt követően munkatársi viszonnyá. Sabina (Kiss Törék Ildikó) két alakban jelenik meg a drámában: a konfliktusokba sodródó és az emlékező szerepében. Az Emlékező Sabina a múltba tekintve meséli el emlékeit, míg a különböző idősíkokban játszódó eseményekben, az emlékekben már feltűnik, a házas Jung (Varga Vilmos) alakja is. A dráma tulajdonképpen egy százéves történet, amely az örök szerelmi háromszög példáját mutatja be, ugyanakkor a tudomány történetének egy fontos, bizarr epizódját is. A másfélórás előadás alatt a közönségnek alkalma volt belelátni egy beteg nő gondolataiba, aki legyőzve saját magát a pszihiátriában helyezkedett el. A színházi előadást követően meg lehetett vásárolni Lászlóffy Csaba könyveit, amelyeket az író dedikált.
Nagy Noémi
erdon.ro