Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. július 12.
Csíkszentkirálytól a Tatroson át Degettesig
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. július 16.
Felvételi: az erdélyi magyar középiskolák toplistája
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdély legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolája a kilencedik osztályba történő felvételi eredményei szerint. A felvételi idén is úgy zajlott, hogy a középiskolai helyeket számítógéppel osztották el a nyolcadikosok között a képességvizsgán kapott osztályzataik, tanulmányi átlaguk és a beiratkozási íven bejelölt opcióik alapján.
Az admitere.edu.ro honlapon hétfőn este tették közzé a számítógépes elosztás eredményeit. Ezek szerint 9,45 volt az utolsó média, amellyel be lehetett kerülni a nagy múltú háromszéki iskola matematika-informatika osztályába. Kilencesen felüli volt a bejutási jegy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceumba is.
Az alábbiak közöljük a nagyobb arányban magyarok lakta megyék legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolai osztályainak listáját az utolsó bejutási média alapján:
Bihar – Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Szatmár – Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Szilágy – Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Kolozs – Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Maros – Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Hargita – Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Kovászna – Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-Informatika) – 9,45
Az összesen 145 896 nyolcadikos diák 99,65 százaléka került be kilencedik osztályba a számítógépes elosztás révén; 51,48 százalékuk elméleti, 48,52 százalékuk műszaki képzést biztosító osztályban folytatja tanulmányait. Idén összesen 827 nyolcadikos végezett tízes általánossal, beleértve a képességvizsga osztályzatát is. Az ország legelitebb középiskolája a bukaresti Sf. Sava Főgimnázium, ahol 9,77 volt az utolsó bejutási média.
A számítógépes elosztás eredményei alapján összeállítottuk az erdélyi középiskolák magyar tannyelvű osztályainak megyénkénti toplistáját is.
Bihar megye
Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (filológia) – 7,74
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (informatika) – 7,58
Szatmár megye
Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Nagykárolyi Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,48
Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (természettudományok) – 8,36
Szilágy megye
Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Zilahi Silvania Főgimnázium (matematika-informatika) – 8,92
Szilágycsehi G. P. de Băsești Szakközépiskola (matematika-informatika) – 8,50
Kolozs megye
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (matematika-informatika) – 8,83
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,46
Maros megye
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (társadalomtudományok) – 8,71
Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium (természettudományok) – 8,68
Hargita megye
Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (természettudományok) – 9,05
Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,99
Kovászna megye
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-informatika) – 9,45
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 9,07
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 8,90
Maszol.ro
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdély legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolája a kilencedik osztályba történő felvételi eredményei szerint. A felvételi idén is úgy zajlott, hogy a középiskolai helyeket számítógéppel osztották el a nyolcadikosok között a képességvizsgán kapott osztályzataik, tanulmányi átlaguk és a beiratkozási íven bejelölt opcióik alapján.
Az admitere.edu.ro honlapon hétfőn este tették közzé a számítógépes elosztás eredményeit. Ezek szerint 9,45 volt az utolsó média, amellyel be lehetett kerülni a nagy múltú háromszéki iskola matematika-informatika osztályába. Kilencesen felüli volt a bejutási jegy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceumba is.
Az alábbiak közöljük a nagyobb arányban magyarok lakta megyék legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolai osztályainak listáját az utolsó bejutási média alapján:
Bihar – Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Szatmár – Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Szilágy – Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Kolozs – Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Maros – Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Hargita – Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Kovászna – Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-Informatika) – 9,45
Az összesen 145 896 nyolcadikos diák 99,65 százaléka került be kilencedik osztályba a számítógépes elosztás révén; 51,48 százalékuk elméleti, 48,52 százalékuk műszaki képzést biztosító osztályban folytatja tanulmányait. Idén összesen 827 nyolcadikos végezett tízes általánossal, beleértve a képességvizsga osztályzatát is. Az ország legelitebb középiskolája a bukaresti Sf. Sava Főgimnázium, ahol 9,77 volt az utolsó bejutási média.
A számítógépes elosztás eredményei alapján összeállítottuk az erdélyi középiskolák magyar tannyelvű osztályainak megyénkénti toplistáját is.
Bihar megye
Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (filológia) – 7,74
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (informatika) – 7,58
Szatmár megye
Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Nagykárolyi Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,48
Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (természettudományok) – 8,36
Szilágy megye
Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Zilahi Silvania Főgimnázium (matematika-informatika) – 8,92
Szilágycsehi G. P. de Băsești Szakközépiskola (matematika-informatika) – 8,50
Kolozs megye
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (matematika-informatika) – 8,83
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,46
Maros megye
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (társadalomtudományok) – 8,71
Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium (természettudományok) – 8,68
Hargita megye
Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (természettudományok) – 9,05
Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,99
Kovászna megye
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-informatika) – 9,45
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 9,07
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 8,90
Maszol.ro
2013. szeptember 30.
Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok
2013. október 29.
Feljelentett menetelés-szervezők
Büntetőjogi feljelentést tett kedden a legfőbb ügyészségen a Székelyek Nagy Menetelésének szervezői ellen Bogdan Diaconu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője.
A magyarellenességéről ismert politikus a „magyar szélsőségesség példátlan fokozódásának megfékezéséért” emelt panaszt a demonstráció szervezői ellen, akiket az alkotmányos rend megsértésével, hátrányos megkülönböztetésre való felbujtással és a bűncselekmények nyilvános magasztalásával gyanúsít. Diaconu az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen tett feljelentést, mivel szerinte ezek azzal a céllal szervezték a tüntetést, hogy a résztvevők a „lehető leghivatalosabb keretek közt lépjenek fel a román állam egységes jellege ellen”. A képviselő hozzátette: a Székelyek nagy menetelésén elfogadott kiáltvány egy nem létező, etnikai alapon szerveződő közigazgatási formát „talált fel”, az „úgynevezett Székelyföldet”, és polgári engedetlenséggel fenyegetőzik, ha nem biztosítják számára a területi autonómiát.
Diaconu: a székelyek bujtogatnak
Diaconu szerint a tüntetés szervezői Románia egységes nemzetállam jellegének tagadására bujtogatják az ország magyar etnikumú lakosságát. A képviselő már a vasárnapi menet idején felszólította a romániai parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. A kormánypárti képviselő államellenesnek tartja az ilyen demonstrációkat.
Különben Diaconunak „papírja” van arról, hogy magyarellenes. Egy évvel ezelőtt 600 lejes pénzbírsággal sújtotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), miután azt nyilatkozta: „a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre". A PSD-s képviselő annak kapcsán tette a kifogásolt kijelentést, hogy Csíkszeredában a Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak is otthont adó épület homlokzatára a felújítás során ismét kikerült a magyar címer, amely eredetileg is az épület dísze volt. Diaconu tegnap a Krónikának elmondta, kifizette a büntetést, bár önkényesnek tartja a „magyarpárti” CNCD döntését. Szerinte éppenséggel a helyi önkormányzat ama magyar képviselőit kellett volna diszkrimináció miatt megbüntetni, akik elhelyezték a magyar címert egy romániai oktatási intézményen. „Az a címer ugyanis Magyarország Románia egy része fölötti önkényes uralkodására, a románok akkori szenvedésére emlékeztet. Nem tettem mást, mint felhívtam a figyelmet arra a rendellenességre, hogy román területen olyan korszak hivatalos jelképével látnak el egy iskolát, amely a román nép ellen irányuló tömeggyilkosságról híresült el” – hangzott a képviselő egyedi történelemszemlélete.
Kelemen: dél-tiroli minta szerint dolgozunk
A menetelés kapcsán Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, a székelyföldi autonómiatörekvés elsőrendű feladata a román többség meggyőzése lesz. Mint mondta, az RMDSZ kulturális autonómiára vonatkozó tervezete évek óta a parlamentben van, és nem igazán lehet többséget állítani melléje. „Bármilyen autonómiaformát a parlamenten keresztül és nem utolsósorban a román társadalommal kell elfogadtatni. Minden egyes kezdeményezésünkkel azt a szándékot követjük, hogy legyen vita a társadalomban, hogy a román demokratákat győzzük meg, hogy amit mi kérünk, az nem Románia, a román társadalom ellen irányul” – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor elmondta továbbá, az RMDSZ kongresszusán elfogadott határozat értelmében állítja össze az RMDSZ a székelyföldi autonómia-törvénytervezetét, ennek megalkotása során a dél-tiroli autonómiamodellt veszik alapul. „A dél-tiroli autonómia a Székelyföld számára is működő, lehetséges modell. Ezen belül a magyarok mellett a románok, és más nemzetiségűek is megtalálják a saját jövőképükhöz szükséges intézményes és gazdasági feltételeket” – magyarázta. Rámutatott, a dél-tiroli hatóságoknak a római kormány számos kompetenciát átadott, így tulajdonképpen a közösség a saját sorsáról döntött, kialakította azokat a modelleket a közigazgatás minden szintjén, ahol az etnikai elvet, például a nyelvismeretet használják, többek között az alkalmazásokhoz. „Ezek az intézkedések meggátolják az asszimilációt, az ott élő németajkú közösség számára egy olyan jövőképet vetítenek elő, amely a szülőföldön való megmaradásnak minden egyes feltételét az asszimiláció veszélye nélkül biztosítja” – tette hozzá a szövetség elnöke.
Toró: folytatni kell az összefogást
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a vasárnapi megmozdulás sikerét a magyar összefogás biztosította, ami hatalmas mozgósító erőnek bizonyult. „Ez azt bizonyítja, hogy elvek és akciók mentén kell lehetőséget teremteni az erdélyi magyar pártok és szervezetek összefogásához, nem egyetlen pártba terelgetni az embereket” – fogalmazott. A közvetlen demokrácia eszközére a továbbiakban is szükség lehet, mondta a néppárt elnöke, aki szerint a magyar szervezeteknek közös ütemtervet kellene kialakítaniuk a hatékonyabb mozgósításért, a demonstrációsorozat következő állomása pedig akár Bukarest is lehetne. További lépés lehetne a polgári engedetlenség eszközeinek a felhasználása, viszont csak abban az esetben, ha a közösség szilárdan az ügy mögött áll – tette hozzá. A néppárt elnöke azt javasolta, hogy az összefogás jegyében folytatni kellene a magyar pártok és szervezetek közötti együttműködést a tervezett decentralizációs törvény, a régiósítási tervek vagy az alkotmánymódosítás kapcsán, a Székelyföld területi autonómiájáról szóló tervezet kidolgozásában, vagy az európai parlamenti választásokon is. A román kormánnyal egy reprezentatív erdélyi magyar delegációnak kellene tárgyalnia az autonómiáról, ebben mindhárom magyar pártnak helyet kellene biztosítani.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke nagyváradi sajtótájékoztatóján arról beszélt, az önrendelkezés kérdése a román demokrácia fokmérője is. „Odáig már eljutott a karhatalom, hogy alkotmányos jogon lehetőséget biztosít ilyen jellegű tüntetésekre, de politikai színezettől függetlenül még mindig nem hajlandó őszinte párbeszédet folytatni egy olyan témában, amely Európa-szerte több helyen is hatékonyan működik” – mondta. Ami az RMDSZ autonómia-tervezetét illeti, jelezte, ők támogatják azt, különösen, hogy már majd tíz éve nem készült erre vonatkozó új törvényjavaslat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki szervezete egyébként kedden jelentette be: a menetelés folytatásaként autonómiakonferenciát szervez november 16-án. Sánta Imre háromszéki elnök elmondta, a rendezvényre magyar és román értelmiségieket és politikusokat várnak, akikkel értelmes párbeszédet lehet folytatni arról, hogyan ítélik meg a románok az önrendelkezési törekvéseket.
Az EMNP Maros megyei szervezetének vezetői kedden azt javasolták, hogy banki szakemberekből álló bizottságot hozzanak létre, amely kidolgozná Székelyföld pénzügyi stratégiáját, valamint a lakosság adományaiból hozzák létre a székely nemzeti alapot.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro
Büntetőjogi feljelentést tett kedden a legfőbb ügyészségen a Székelyek Nagy Menetelésének szervezői ellen Bogdan Diaconu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője.
A magyarellenességéről ismert politikus a „magyar szélsőségesség példátlan fokozódásának megfékezéséért” emelt panaszt a demonstráció szervezői ellen, akiket az alkotmányos rend megsértésével, hátrányos megkülönböztetésre való felbujtással és a bűncselekmények nyilvános magasztalásával gyanúsít. Diaconu az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen tett feljelentést, mivel szerinte ezek azzal a céllal szervezték a tüntetést, hogy a résztvevők a „lehető leghivatalosabb keretek közt lépjenek fel a román állam egységes jellege ellen”. A képviselő hozzátette: a Székelyek nagy menetelésén elfogadott kiáltvány egy nem létező, etnikai alapon szerveződő közigazgatási formát „talált fel”, az „úgynevezett Székelyföldet”, és polgári engedetlenséggel fenyegetőzik, ha nem biztosítják számára a területi autonómiát.
Diaconu: a székelyek bujtogatnak
Diaconu szerint a tüntetés szervezői Románia egységes nemzetállam jellegének tagadására bujtogatják az ország magyar etnikumú lakosságát. A képviselő már a vasárnapi menet idején felszólította a romániai parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. A kormánypárti képviselő államellenesnek tartja az ilyen demonstrációkat.
Különben Diaconunak „papírja” van arról, hogy magyarellenes. Egy évvel ezelőtt 600 lejes pénzbírsággal sújtotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), miután azt nyilatkozta: „a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre". A PSD-s képviselő annak kapcsán tette a kifogásolt kijelentést, hogy Csíkszeredában a Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak is otthont adó épület homlokzatára a felújítás során ismét kikerült a magyar címer, amely eredetileg is az épület dísze volt. Diaconu tegnap a Krónikának elmondta, kifizette a büntetést, bár önkényesnek tartja a „magyarpárti” CNCD döntését. Szerinte éppenséggel a helyi önkormányzat ama magyar képviselőit kellett volna diszkrimináció miatt megbüntetni, akik elhelyezték a magyar címert egy romániai oktatási intézményen. „Az a címer ugyanis Magyarország Románia egy része fölötti önkényes uralkodására, a románok akkori szenvedésére emlékeztet. Nem tettem mást, mint felhívtam a figyelmet arra a rendellenességre, hogy román területen olyan korszak hivatalos jelképével látnak el egy iskolát, amely a román nép ellen irányuló tömeggyilkosságról híresült el” – hangzott a képviselő egyedi történelemszemlélete.
Kelemen: dél-tiroli minta szerint dolgozunk
A menetelés kapcsán Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, a székelyföldi autonómiatörekvés elsőrendű feladata a román többség meggyőzése lesz. Mint mondta, az RMDSZ kulturális autonómiára vonatkozó tervezete évek óta a parlamentben van, és nem igazán lehet többséget állítani melléje. „Bármilyen autonómiaformát a parlamenten keresztül és nem utolsósorban a román társadalommal kell elfogadtatni. Minden egyes kezdeményezésünkkel azt a szándékot követjük, hogy legyen vita a társadalomban, hogy a román demokratákat győzzük meg, hogy amit mi kérünk, az nem Románia, a román társadalom ellen irányul” – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor elmondta továbbá, az RMDSZ kongresszusán elfogadott határozat értelmében állítja össze az RMDSZ a székelyföldi autonómia-törvénytervezetét, ennek megalkotása során a dél-tiroli autonómiamodellt veszik alapul. „A dél-tiroli autonómia a Székelyföld számára is működő, lehetséges modell. Ezen belül a magyarok mellett a románok, és más nemzetiségűek is megtalálják a saját jövőképükhöz szükséges intézményes és gazdasági feltételeket” – magyarázta. Rámutatott, a dél-tiroli hatóságoknak a római kormány számos kompetenciát átadott, így tulajdonképpen a közösség a saját sorsáról döntött, kialakította azokat a modelleket a közigazgatás minden szintjén, ahol az etnikai elvet, például a nyelvismeretet használják, többek között az alkalmazásokhoz. „Ezek az intézkedések meggátolják az asszimilációt, az ott élő németajkú közösség számára egy olyan jövőképet vetítenek elő, amely a szülőföldön való megmaradásnak minden egyes feltételét az asszimiláció veszélye nélkül biztosítja” – tette hozzá a szövetség elnöke.
Toró: folytatni kell az összefogást
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a vasárnapi megmozdulás sikerét a magyar összefogás biztosította, ami hatalmas mozgósító erőnek bizonyult. „Ez azt bizonyítja, hogy elvek és akciók mentén kell lehetőséget teremteni az erdélyi magyar pártok és szervezetek összefogásához, nem egyetlen pártba terelgetni az embereket” – fogalmazott. A közvetlen demokrácia eszközére a továbbiakban is szükség lehet, mondta a néppárt elnöke, aki szerint a magyar szervezeteknek közös ütemtervet kellene kialakítaniuk a hatékonyabb mozgósításért, a demonstrációsorozat következő állomása pedig akár Bukarest is lehetne. További lépés lehetne a polgári engedetlenség eszközeinek a felhasználása, viszont csak abban az esetben, ha a közösség szilárdan az ügy mögött áll – tette hozzá. A néppárt elnöke azt javasolta, hogy az összefogás jegyében folytatni kellene a magyar pártok és szervezetek közötti együttműködést a tervezett decentralizációs törvény, a régiósítási tervek vagy az alkotmánymódosítás kapcsán, a Székelyföld területi autonómiájáról szóló tervezet kidolgozásában, vagy az európai parlamenti választásokon is. A román kormánnyal egy reprezentatív erdélyi magyar delegációnak kellene tárgyalnia az autonómiáról, ebben mindhárom magyar pártnak helyet kellene biztosítani.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke nagyváradi sajtótájékoztatóján arról beszélt, az önrendelkezés kérdése a román demokrácia fokmérője is. „Odáig már eljutott a karhatalom, hogy alkotmányos jogon lehetőséget biztosít ilyen jellegű tüntetésekre, de politikai színezettől függetlenül még mindig nem hajlandó őszinte párbeszédet folytatni egy olyan témában, amely Európa-szerte több helyen is hatékonyan működik” – mondta. Ami az RMDSZ autonómia-tervezetét illeti, jelezte, ők támogatják azt, különösen, hogy már majd tíz éve nem készült erre vonatkozó új törvényjavaslat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki szervezete egyébként kedden jelentette be: a menetelés folytatásaként autonómiakonferenciát szervez november 16-án. Sánta Imre háromszéki elnök elmondta, a rendezvényre magyar és román értelmiségieket és politikusokat várnak, akikkel értelmes párbeszédet lehet folytatni arról, hogyan ítélik meg a románok az önrendelkezési törekvéseket.
Az EMNP Maros megyei szervezetének vezetői kedden azt javasolták, hogy banki szakemberekből álló bizottságot hozzanak létre, amely kidolgozná Székelyföld pénzügyi stratégiáját, valamint a lakosság adományaiból hozzák létre a székely nemzeti alapot.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro
2013. december 6.
A tudományosság előszobájában
Pénteken, délután kezdődik el a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a TUDEK, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának tizenkettedik kiadása.
Az évente más-más erdélyi középiskolában megszervezett TUDEK keretében magyar nyelven tanuló középiskolás diákok mutatják be önálló kutatásaik alapján írt tudományos szakdolgozataikat és versenyeztetik ezeket egyetemi tanárokból és szakemberekből álló zsűri előtt. Varga László, az idei házigazda Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, a tudományos diákkörök munkáját a tudományosság előszobájának tekintik, a diákok itt tanulják meg a kutatás, tudományos közlés szabályait, és sok tudós kezdte ilyen szakkörön a munkáját. A gimnáziumban ennek nagy hagyománya van, már a rendszerváltás előtti időszakban is működtek a tudományos diákkörök, és minden évben lehetőséget biztosítanak a diákok munkáinak bemutatására – mondta el Varga László.
A fiatal kutatók az iskolai és megyei tudományos diákköri versenyekről jutnak ki az erdélyi konferenciára, amely az oktatási minisztérium által elismert verseny, és amely a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális selejtező rendezvénye is.
A TUDEK-re nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák érkezik Csíkszeredába, és összesen 136 tudományos dolgozatot mutatnak be 11 szekció keretében. A legtöbb, 14 pályamunka az informatika, matematika szekcióba érkezett, 13-13 dolgozatot mutatnak be a történelem, helytörténet, a társadalomtudományok, a földrajz, környezetvédelem szekciókban is. A 12. TUDEK keretében a résztvevők péntek este előadást hallgathatnak meg a kutató diákok mozgalmáról, majd táncházban vehetnek részt. A dolgozatok bemutatása szombat reggel kezdődik el, az eredményhirdetés délután lesz.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
Pénteken, délután kezdődik el a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a TUDEK, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának tizenkettedik kiadása.
Az évente más-más erdélyi középiskolában megszervezett TUDEK keretében magyar nyelven tanuló középiskolás diákok mutatják be önálló kutatásaik alapján írt tudományos szakdolgozataikat és versenyeztetik ezeket egyetemi tanárokból és szakemberekből álló zsűri előtt. Varga László, az idei házigazda Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, a tudományos diákkörök munkáját a tudományosság előszobájának tekintik, a diákok itt tanulják meg a kutatás, tudományos közlés szabályait, és sok tudós kezdte ilyen szakkörön a munkáját. A gimnáziumban ennek nagy hagyománya van, már a rendszerváltás előtti időszakban is működtek a tudományos diákkörök, és minden évben lehetőséget biztosítanak a diákok munkáinak bemutatására – mondta el Varga László.
A fiatal kutatók az iskolai és megyei tudományos diákköri versenyekről jutnak ki az erdélyi konferenciára, amely az oktatási minisztérium által elismert verseny, és amely a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális selejtező rendezvénye is.
A TUDEK-re nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák érkezik Csíkszeredába, és összesen 136 tudományos dolgozatot mutatnak be 11 szekció keretében. A legtöbb, 14 pályamunka az informatika, matematika szekcióba érkezett, 13-13 dolgozatot mutatnak be a történelem, helytörténet, a társadalomtudományok, a földrajz, környezetvédelem szekciókban is. A 12. TUDEK keretében a résztvevők péntek este előadást hallgathatnak meg a kutató diákok mozgalmáról, majd táncházban vehetnek részt. A dolgozatok bemutatása szombat reggel kezdődik el, az eredményhirdetés délután lesz.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2013. december 6.
Megkárosított tulajdonosok
Csíksomlyói gazdák legelőjéről és erdős területéről vágtak ki nagy mennyiségű fenyőfát novemberben. Az elkövetőt ismerik, ő viszont csak abban az esetben téríti meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok bizonyítani tudják, hogy az övék az érintett terület.
Csíksomlyóiak több hektárnyi – Csíki Lázként ismert, a Hármaskereszt mögötti – erdős területéről vágtak le fát az elmúlt hetekben. A megkárosított tulajdonosok ismerik az elkövetőt, és jogi útra terelnék az ügyet. A fakivágást megrendelő személy csak abban az esetben térítené meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok hivatalos iratokkal tudják bizonyítani, hogy az övék az érintett terület.
A csíksomlyói Bartalis Imrével és Péter Józseffel mentünk ki a helyszínre, Imre bácsi finom házi pálinkát hozott magával, Péter József tereptérképésszel (topográfussal) érkezett. „Kijelölöm a területünket, hogy ha már a szentegyházi Gál Zakariás kivágatta róla a fát, akkor vegye meg tőlünk a 72 árat, és legyen vele boldog” – fakadt ki Péter. A Hármaskereszt mögötti terület, a Csíki Láz december elején nem mutat valami szépen.
Egy bizonyos szentegyházi polgár...
„A Csíki Láz a somlyói és Somlyó környéki gazdáké volt. 1962 után a kollektív gazdaság kitermelte azt az erdőrészt, azután kialakult egy vegyes erdő. 1990 után a legtöbben visszaigényelték a részüket, sokan viszont rögtön el is adták azt, mondván, amúgy is távol van Csíksomlyótól. Egy szentegyházi polgár, bizonyos Gál Zakariás a Hátsó Lázt felvásárolta, az országúthoz közeli részhez viszont a tulajdonosok ragaszkodtak, ezért azt a részt nem adták el. Azt mondják, hogy ennek a személynek hatalmas területe van errefelé” – mutatott körbe Bartalis Imre, akit november utolsó vasárnapján értesítették, hogy a 93 áras területéről teljesen levágták a fát.
„Egy somlyói személy jelezte, aki beszélt a kitermelő munkásokkal. Tőlük tudjuk, hogy egy gyergyószentmiklósi cégnek dolgoztak, a munkával pedig Gál Zakariás bízta meg. Több hektárnyi területről termelték ki a fát, a csutakokon nincsen bélyeg.” Bartalis úgy döntött, bepereli az illetőt, Borboly Csaba megyei tanácselnöknek pedig levelet fog írni, felvilágosítva őt arról, hogy „a somlyóiakat is elérte a rablógazdálkodás". Területét nem akarja eladni, mivel más erdei kaszálója nincsen.
Össze nem jött üzlet
Ellentétben Bartalissal, Péter József szabadulna a 72 áras területétől. „Hármunké a terület, amiről éveken át még egy karácsonyfának valót sem vágtunk le, most pedig le van döntve a fa nagy része. A területnek számunkra eszmei értéke volt, most már minden oda. Felkerestem Gál Zakariást, és felajánlottam neki, hogy ha már levágatta a fákat, vegye meg tőlünk a területet. Nem zárkózott el az üzlettől, de a megbeszélt napon nem hívott telefonon. Mikor kérdeztem, hogy miért vágatta ki a fákat, azt válaszolta, nem tudta pontosan, hogy hol a határ, ezért döntött úgy, hogy mindent letakaríttat” – mesélte Péter.
Visszatérő egyén
A nyolcvanéves Csiszér Lajos nyugalmazott iskolaigazgató először nem hitte el, hogy az ő területét is megkopaszították. „Egy hektár és harminckilenc ár területem van, amelyről a nagyobb fákat kivágták, a kicsiket otthagyták. Jó pár esztendővel ezelőtt is vágatott ki fákat Gál, de akkor elnéző voltam. Most viszont be fogom perelni” – summázta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium volt igazgatója.
Székely Antal két hektár és hetvennyolc ár tulajdonosa, az ő területéről – mint mondta – szerencsére, mindössze három és fél köbméter fát vágtak le. „Még idejében értesítettek, így azonnal a helyszínre mentem és leállítottam a favágást.” A tulajdonosok lopás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Gál Zakariás: mindent megvettem
„A Csíki Lázon minden területet megvettem, 178 adásvételi szerződésem és 172 hektár területem van ott. Talán maradt pár tulajdonos, akinek van még ott területe. Ha megmutatják nekem, hogy hol a területük határa, kifizetem nekik az okozott kárt. Nem a lopás szándékával történt a fakivágás” – ezt mondta megkeresésünkre Gál Zakariás. A szentegyházi személy többször is hangsúlyozta, csak abban az esetben hajlandó fizetni, ha a tulajdonosok hivatalos okiratokkal bebizonyítják, hogy az ő területükről vágatta le a fákat. És még hozzátette, hogy a kilencvenes években ő ültette be a Csíki Láz nagy részét, de időközben rájött, hogy inkább állatokat akar tartani azon a területen, ezért alakítja át legelővé. Hosszasan és mély meggyőződéssel ecsetelte azt is, hogy ő egy jóhiszemű vásárló, és sok pénzt fektetett a Hármaskereszt környékén lévő területek karbantartásába.
Kozán István
Székelyhon.ro
Csíksomlyói gazdák legelőjéről és erdős területéről vágtak ki nagy mennyiségű fenyőfát novemberben. Az elkövetőt ismerik, ő viszont csak abban az esetben téríti meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok bizonyítani tudják, hogy az övék az érintett terület.
Csíksomlyóiak több hektárnyi – Csíki Lázként ismert, a Hármaskereszt mögötti – erdős területéről vágtak le fát az elmúlt hetekben. A megkárosított tulajdonosok ismerik az elkövetőt, és jogi útra terelnék az ügyet. A fakivágást megrendelő személy csak abban az esetben térítené meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok hivatalos iratokkal tudják bizonyítani, hogy az övék az érintett terület.
A csíksomlyói Bartalis Imrével és Péter Józseffel mentünk ki a helyszínre, Imre bácsi finom házi pálinkát hozott magával, Péter József tereptérképésszel (topográfussal) érkezett. „Kijelölöm a területünket, hogy ha már a szentegyházi Gál Zakariás kivágatta róla a fát, akkor vegye meg tőlünk a 72 árat, és legyen vele boldog” – fakadt ki Péter. A Hármaskereszt mögötti terület, a Csíki Láz december elején nem mutat valami szépen.
Egy bizonyos szentegyházi polgár...
„A Csíki Láz a somlyói és Somlyó környéki gazdáké volt. 1962 után a kollektív gazdaság kitermelte azt az erdőrészt, azután kialakult egy vegyes erdő. 1990 után a legtöbben visszaigényelték a részüket, sokan viszont rögtön el is adták azt, mondván, amúgy is távol van Csíksomlyótól. Egy szentegyházi polgár, bizonyos Gál Zakariás a Hátsó Lázt felvásárolta, az országúthoz közeli részhez viszont a tulajdonosok ragaszkodtak, ezért azt a részt nem adták el. Azt mondják, hogy ennek a személynek hatalmas területe van errefelé” – mutatott körbe Bartalis Imre, akit november utolsó vasárnapján értesítették, hogy a 93 áras területéről teljesen levágták a fát.
„Egy somlyói személy jelezte, aki beszélt a kitermelő munkásokkal. Tőlük tudjuk, hogy egy gyergyószentmiklósi cégnek dolgoztak, a munkával pedig Gál Zakariás bízta meg. Több hektárnyi területről termelték ki a fát, a csutakokon nincsen bélyeg.” Bartalis úgy döntött, bepereli az illetőt, Borboly Csaba megyei tanácselnöknek pedig levelet fog írni, felvilágosítva őt arról, hogy „a somlyóiakat is elérte a rablógazdálkodás". Területét nem akarja eladni, mivel más erdei kaszálója nincsen.
Össze nem jött üzlet
Ellentétben Bartalissal, Péter József szabadulna a 72 áras területétől. „Hármunké a terület, amiről éveken át még egy karácsonyfának valót sem vágtunk le, most pedig le van döntve a fa nagy része. A területnek számunkra eszmei értéke volt, most már minden oda. Felkerestem Gál Zakariást, és felajánlottam neki, hogy ha már levágatta a fákat, vegye meg tőlünk a területet. Nem zárkózott el az üzlettől, de a megbeszélt napon nem hívott telefonon. Mikor kérdeztem, hogy miért vágatta ki a fákat, azt válaszolta, nem tudta pontosan, hogy hol a határ, ezért döntött úgy, hogy mindent letakaríttat” – mesélte Péter.
Visszatérő egyén
A nyolcvanéves Csiszér Lajos nyugalmazott iskolaigazgató először nem hitte el, hogy az ő területét is megkopaszították. „Egy hektár és harminckilenc ár területem van, amelyről a nagyobb fákat kivágták, a kicsiket otthagyták. Jó pár esztendővel ezelőtt is vágatott ki fákat Gál, de akkor elnéző voltam. Most viszont be fogom perelni” – summázta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium volt igazgatója.
Székely Antal két hektár és hetvennyolc ár tulajdonosa, az ő területéről – mint mondta – szerencsére, mindössze három és fél köbméter fát vágtak le. „Még idejében értesítettek, így azonnal a helyszínre mentem és leállítottam a favágást.” A tulajdonosok lopás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Gál Zakariás: mindent megvettem
„A Csíki Lázon minden területet megvettem, 178 adásvételi szerződésem és 172 hektár területem van ott. Talán maradt pár tulajdonos, akinek van még ott területe. Ha megmutatják nekem, hogy hol a területük határa, kifizetem nekik az okozott kárt. Nem a lopás szándékával történt a fakivágás” – ezt mondta megkeresésünkre Gál Zakariás. A szentegyházi személy többször is hangsúlyozta, csak abban az esetben hajlandó fizetni, ha a tulajdonosok hivatalos okiratokkal bebizonyítják, hogy az ő területükről vágatta le a fákat. És még hozzátette, hogy a kilencvenes években ő ültette be a Csíki Láz nagy részét, de időközben rájött, hogy inkább állatokat akar tartani azon a területen, ezért alakítja át legelővé. Hosszasan és mély meggyőződéssel ecsetelte azt is, hogy ő egy jóhiszemű vásárló, és sok pénzt fektetett a Hármaskereszt környékén lévő területek karbantartásába.
Kozán István
Székelyhon.ro
2013. december 10.
A legkiválóbb ifjú tudósok
Számos székelyföldi diák előkelő helyen végzett a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK) hétvégén Csíkszeredában lezajlott versenyén.
A házigazda Márton Áron Gimnázium vezetőségének tájékoztatása szerint a középiskolások tudományos munkáit felvonultató versenyen a történelem, helytörténet szekcióban első helyet érdemeltek ki a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Éltető Kamilla és Szakács Kincső, második helyen végzett a tordai Josika Miklós Gimnázium diákja, Takács Emőke Tünde, harmadik helyen pedig a gyeryószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola diákja, Novák Dániel.
A kémia, fizika szekcióban az első díjat a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Tankó Balázs és Márton Csaba, a harmadik díjat pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, Erősdi Zakariás és Csala Hunor kapták. Az informatika, matematika szekcióban a Bolyai diákja, Kántor Zsolt lett az első, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákja, Bocz Hunor Chris a második, és a Márton Áron Gimnázium diákjai, Sólyom Gellért és Balló Tímea kapták a harmadik helyezést. Az egyes számú biológiai szekcióban első helyet érdemeltek ki dolgozatukkal a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Kopacz Mária és Kovács Emőke és harmadik helyen végeztek a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai, Blénesi Tünde és Szőcs Kriszta. A kettes számú biológia szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Nagy Zsuzsanna és Szabó Johanna végeztek az első helyen, a sepsiszentgyörgyi református gimnázium diákja, Csákány Olivér pedig a harmadik helyezést érdemelte ki.
Az irodalom szekcióban a második, illetve a harmadik díjat kapta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium két diákja, Lázár Annamária és Csíki Gergely. A társadalomtudományok szekcióban az első és a harmadik helyet vitték el székelyföldi diákok, az első helyen a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjai, Rettegi Csenge és Farkas Edina végeztek, harmadik pedig a marosvásárhelyi református gimnázium diákja lett, Vass Márton. A pszichológia szekcióban a Nagy Mózes Gimnázium négy diákja, Szalló Tünde és Pap Andrea, illetve Dán Kinga és Csiszár Borbála lettek az első, valamint második helyezettek, a harmadik helyet pedig a baróti szakközépiskola diákjai, Györfy Hajnalka és Nagy Ádám szerezték meg. A földrajz, környezetvédelem szekcióban a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Pitiu Szilvia és Onodi Henrietta a második helyen, a Márton Áron Gimnázium diákja, Gábor Ibolya a harmadik helyen végzett.
A néprajzi tematikájú kutatások között a zsűri a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjainak, Tamás Andreának és Rancz Adriennek ítélte az első helyet, második a tordai középiskola diákja, Egei Judit Helga lett, harmadik helyen pedig a Nagy Mózes Gimnázium két másik diákja, Balázs Eszter és Bándi Eszter végeztek. A művészet és művelődéstörténet szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Lazsádi Anna és Mánya Petra első helyen, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium diákja, Rosu Krisztina második helyen végzett.
Az első, második és harmadik helyezettek, illetve egyes szekciókban az első két helyezett továbbjutott a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának döntőjére. A szombaton lezajlott TUDEK-en nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák vett részt, akik 11 szekcióban mutatták be tudományos munkájuk eredményét.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
Számos székelyföldi diák előkelő helyen végzett a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK) hétvégén Csíkszeredában lezajlott versenyén.
A házigazda Márton Áron Gimnázium vezetőségének tájékoztatása szerint a középiskolások tudományos munkáit felvonultató versenyen a történelem, helytörténet szekcióban első helyet érdemeltek ki a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Éltető Kamilla és Szakács Kincső, második helyen végzett a tordai Josika Miklós Gimnázium diákja, Takács Emőke Tünde, harmadik helyen pedig a gyeryószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola diákja, Novák Dániel.
A kémia, fizika szekcióban az első díjat a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Tankó Balázs és Márton Csaba, a harmadik díjat pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, Erősdi Zakariás és Csala Hunor kapták. Az informatika, matematika szekcióban a Bolyai diákja, Kántor Zsolt lett az első, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákja, Bocz Hunor Chris a második, és a Márton Áron Gimnázium diákjai, Sólyom Gellért és Balló Tímea kapták a harmadik helyezést. Az egyes számú biológiai szekcióban első helyet érdemeltek ki dolgozatukkal a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Kopacz Mária és Kovács Emőke és harmadik helyen végeztek a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai, Blénesi Tünde és Szőcs Kriszta. A kettes számú biológia szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Nagy Zsuzsanna és Szabó Johanna végeztek az első helyen, a sepsiszentgyörgyi református gimnázium diákja, Csákány Olivér pedig a harmadik helyezést érdemelte ki.
Az irodalom szekcióban a második, illetve a harmadik díjat kapta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium két diákja, Lázár Annamária és Csíki Gergely. A társadalomtudományok szekcióban az első és a harmadik helyet vitték el székelyföldi diákok, az első helyen a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjai, Rettegi Csenge és Farkas Edina végeztek, harmadik pedig a marosvásárhelyi református gimnázium diákja lett, Vass Márton. A pszichológia szekcióban a Nagy Mózes Gimnázium négy diákja, Szalló Tünde és Pap Andrea, illetve Dán Kinga és Csiszár Borbála lettek az első, valamint második helyezettek, a harmadik helyet pedig a baróti szakközépiskola diákjai, Györfy Hajnalka és Nagy Ádám szerezték meg. A földrajz, környezetvédelem szekcióban a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Pitiu Szilvia és Onodi Henrietta a második helyen, a Márton Áron Gimnázium diákja, Gábor Ibolya a harmadik helyen végzett.
A néprajzi tematikájú kutatások között a zsűri a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjainak, Tamás Andreának és Rancz Adriennek ítélte az első helyet, második a tordai középiskola diákja, Egei Judit Helga lett, harmadik helyen pedig a Nagy Mózes Gimnázium két másik diákja, Balázs Eszter és Bándi Eszter végeztek. A művészet és művelődéstörténet szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Lazsádi Anna és Mánya Petra első helyen, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium diákja, Rosu Krisztina második helyen végzett.
Az első, második és harmadik helyezettek, illetve egyes szekciókban az első két helyezett továbbjutott a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának döntőjére. A szombaton lezajlott TUDEK-en nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák vett részt, akik 11 szekcióban mutatták be tudományos munkájuk eredményét.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2013. december 17.
Fokozódó tendenciák
Idén is elemezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolát végzettek helyzetét. Az eredmények szerint fokozódtak a már előző években megmutatkozott tendenciák, tovább csökkent a továbbtanulók és nőtt a munkanélküliek aránya.
Hargita megyében ebben az évben 3183 diák végezte el a középiskolát, a végzősök 53 százaléka lány, 47 százaléka fiú.
Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László szaktanfelügyelő kedden ismertette, az idén végzettek helyzetét elemző tanulmányuk eredményei szerint a fiatalok 38,39 százaléka munkanélküli (tavaly 37,59 százalék volt ez az arány), 34,81 százalék tanul tovább egyetemen vagy posztliceális oktatásban, és 26,99 százalék munkába állt (tavaly 26,34 százalék). Nemek szerint vizsgálva a fiúknál a munkanélküliek aránya a legmagasabb (42,07 százalék), több mint egyharmaduk (33,11 százalék) munkába állt, 24,82 százalékuk pedig továbbtanul. A lányoknál a továbbtanulók vannak többen (43,79 százalék), több mint egyharmaduk (35,08 százalék) munkanélküli és 21,48 százalékuk talált munkát.
A továbbtanuló lányok aránya az elmúlt években is magasabb volt a fiúkénál, idén azonban majdnem kétszeresére nőtt a különbség: a megyében végzettek közül továbbtanulók 66 százaléka lány és 34 százaléka fiú. Az egyetemre, posztliceális intézménybe felvételt nyertek aránya egyébként idén is csökkentést mutat, tavaly a frissen végzettek 36,11 százaléka választotta a továbbtanulást. A tanfelügyelőség illetékesei rámutattak, 2012-ben, az érettségi szigorítása után csökkent drasztikusan az arány.
A legtöbben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (98,54 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely és Tamási Áron gimnáziumok végzősei (több mint 83 százalék) közül tanulnak tovább. Negyedik helyen nyolcvan százalék körüli aránnyal a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium, ötödik helyen közel hetven százalékos aránnyal a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium áll.
Összefüggésben azzal, hogy a legtöbb egyetemre jelentkező lány, a humán tudományok a legnépszerűbbek a választott egyetemi képzések között, a második helyen a reál tárgyak, harmadik helyen a gazdasági szakok állnak. Pedagógiai képzésére kizárólag csak lányok jelentkeztek, a továbbtanuló fiúk a reál és műszaki tárgyakat választották inkább.
A munkanélküliség azon középiskolák végzősei körében a legmagasabb, amelyek diákjai közül a legkevesebben tanulnak tovább: a zetelaki, a gyergyóalfavi és a korondi középiskolák végzősei közt van a legtöbb munkanélküli, több mint nyolcvan százalék. Ezen a listán a negyedik és ötödik helyet 75 százalék körüli aránnyal a gyimesfelsőloki és a szentegyházi középiskolák foglalják el. Amint Bartolf Hedvig rámutatott, főként vidéki szakközépiskolák a leginkább érintettek, ezeken a településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség.
A munkát vállaló végzősök aránya a borszéki gimnáziumban a legmagasabb, itt azonban csak 11-en végeztek idén és ők is esti oktatásban, tehát vélhetően volt már munkahelyük korábban is. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában a második legmagasabb, 66,05 százalékos a munkába állt végzősök aránya, harmadik és negyedik helyen pedig, közel hatvan százalékkal a csíkszeredai Székely Károly és a székelykeresztúri Zelyk Domokos szakközépiskolák állnak. Ötödik a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola, ahol a tanfelügyelőség adatai szerint a végzősök 52 százaléka állt munkába idén.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
Idén is elemezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolát végzettek helyzetét. Az eredmények szerint fokozódtak a már előző években megmutatkozott tendenciák, tovább csökkent a továbbtanulók és nőtt a munkanélküliek aránya.
Hargita megyében ebben az évben 3183 diák végezte el a középiskolát, a végzősök 53 százaléka lány, 47 százaléka fiú.
Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László szaktanfelügyelő kedden ismertette, az idén végzettek helyzetét elemző tanulmányuk eredményei szerint a fiatalok 38,39 százaléka munkanélküli (tavaly 37,59 százalék volt ez az arány), 34,81 százalék tanul tovább egyetemen vagy posztliceális oktatásban, és 26,99 százalék munkába állt (tavaly 26,34 százalék). Nemek szerint vizsgálva a fiúknál a munkanélküliek aránya a legmagasabb (42,07 százalék), több mint egyharmaduk (33,11 százalék) munkába állt, 24,82 százalékuk pedig továbbtanul. A lányoknál a továbbtanulók vannak többen (43,79 százalék), több mint egyharmaduk (35,08 százalék) munkanélküli és 21,48 százalékuk talált munkát.
A továbbtanuló lányok aránya az elmúlt években is magasabb volt a fiúkénál, idén azonban majdnem kétszeresére nőtt a különbség: a megyében végzettek közül továbbtanulók 66 százaléka lány és 34 százaléka fiú. Az egyetemre, posztliceális intézménybe felvételt nyertek aránya egyébként idén is csökkentést mutat, tavaly a frissen végzettek 36,11 százaléka választotta a továbbtanulást. A tanfelügyelőség illetékesei rámutattak, 2012-ben, az érettségi szigorítása után csökkent drasztikusan az arány.
A legtöbben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (98,54 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely és Tamási Áron gimnáziumok végzősei (több mint 83 százalék) közül tanulnak tovább. Negyedik helyen nyolcvan százalék körüli aránnyal a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium, ötödik helyen közel hetven százalékos aránnyal a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium áll.
Összefüggésben azzal, hogy a legtöbb egyetemre jelentkező lány, a humán tudományok a legnépszerűbbek a választott egyetemi képzések között, a második helyen a reál tárgyak, harmadik helyen a gazdasági szakok állnak. Pedagógiai képzésére kizárólag csak lányok jelentkeztek, a továbbtanuló fiúk a reál és műszaki tárgyakat választották inkább.
A munkanélküliség azon középiskolák végzősei körében a legmagasabb, amelyek diákjai közül a legkevesebben tanulnak tovább: a zetelaki, a gyergyóalfavi és a korondi középiskolák végzősei közt van a legtöbb munkanélküli, több mint nyolcvan százalék. Ezen a listán a negyedik és ötödik helyet 75 százalék körüli aránnyal a gyimesfelsőloki és a szentegyházi középiskolák foglalják el. Amint Bartolf Hedvig rámutatott, főként vidéki szakközépiskolák a leginkább érintettek, ezeken a településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség.
A munkát vállaló végzősök aránya a borszéki gimnáziumban a legmagasabb, itt azonban csak 11-en végeztek idén és ők is esti oktatásban, tehát vélhetően volt már munkahelyük korábban is. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában a második legmagasabb, 66,05 százalékos a munkába állt végzősök aránya, harmadik és negyedik helyen pedig, közel hatvan százalékkal a csíkszeredai Székely Károly és a székelykeresztúri Zelyk Domokos szakközépiskolák állnak. Ötödik a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola, ahol a tanfelügyelőség adatai szerint a végzősök 52 százaléka állt munkába idén.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2014. március 13.
Hányatott sorsú táblák
Egyre kevesebb marad Csíkszeredában az Új Összefogás Alapítvány és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület által pályázati pénzből több mint két éve felállított, épületek és helyszínek történelmi adatait tartalmazó tizenöt plexi táblából. Az elméletileg a város ügykezelésébe tartozó, gyakorlatilag gazdátlan pannókat egyébként már kezdettől nem találták sem anyagukban, sem formájukban megfelelőnek.
A Heineken a közösségért címmel 2011 májusában kiírt pályázaton a közösségfejlesztési terv kivitelezésére 15 ezer eurót nyert az alapítvány és az egyesület. Az összeget az év decemberében tizenöt – a felszereléssel együtt darabonként mintegy ezer euróba kerülő –, Csíkszereda nevezetességeiről részletes tájékoztatást nyújtó, fémkeretbe foglalt, átlátszó borítólemezzel ellátott táblára fordították.
Az első rongálások
A háromnyelvű – magyar, román és angol – táblák elhelyezésük után Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe kerültek, azonban kevesebb mint egy hétre rá hármat meg is rongáltak. Az évek során egyre-másra fogyatkozó pannók közül többnyire a város szélein állók maradtak meg.
Dühöngve semmisítette meg Zsögödben a táblát
Szombatra virradóra viszont a csíkzsögödi, Harom és Zsögödi Nagy Imre utcák találkozásánál lévő plexit egy közelben lakó férfi – a szemtanúk elmondása szerint – őrjöngve apró darabokra törte, majd dühöngése közepette kidöntötte a pár méterre álló, gyalogátkelőt jelző közlekedési táblát is.
A történtekkel kapcsolatban a lakók hozzátették, az illető nem első esetben nyilvánult meg hasonlóan, több fenyegetőzés és összetűzés is a számlájára írható. A dolog „érdekessége”, hogy közvetlenül a pusztítást követően egy rendőrségi járőregység is elhaladt autóval a helyszín mellett, anélkül, hogy megállt volna. A megrongált közlekedési táblát szerdán visszahelyezték.
Tizenötből hat
Utánajártunk, hogy a felállításuk óta eltelt huszonhat hónap alatt hány táblát sikerült megőrizni a tizenötből. A legjobb állapotban a vasútállomással átellenben található, illetve a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában álló pannók maradtak meg, míg a Gál Sándor-szobor közelében, Hargitafürdőn, a csíksomlyói Szent István Kollégium előtt, valamint a Márton Áron Gimnázium kapujánál lévők „több sebből is véreznek”: kődobálás okozta repedések, keresztirányú hasadások, éles tárgyak okozta vésésnyomok „díszítik” őket. Több helyszínen – a Petőfi utca felső és alsó felében, a Majláth Gusztáv Károly és a Szabadság tereken – nyoma sincs az egykor kuriózumnak számító pannóknak, a Millenium templomnál, a csíktaplocai Lázár-kúriánál, a Vár téren és a hétvégén tönkretett Zsögödi Nagy Imre képtárnál pedig csak a fém talapzat látható.
Átvétel fenntartásokkal
Noha az átvételkor a városvezetőség úgy vélekedett, hogy nagyon jó ötlet a civil szervezetek kezdeményezése, már akkor aggályokkal álltak hozzá az „adományhoz”. „Anyaga és formája miatt nem találtuk megfelelő megoldásnak ezeket a táblákat. Fenntartásokkal ugyan, de átvettük őket” – közölte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A megrongált táblákat nem pótolták. „Ha helyreállítjuk őket, ugyanolyan semmiképpen sem lehet. Strapabíróbb anyag kell, közpénzt a korábbi formára nem költünk” – hangsúlyozta. A zsögödi incidensről Szőke Domokos tőlünk értesült, mint mondta, először megpróbálnak személyesen beszélni a tettessel, lehetőséget adva neki az okozott kár megtérítésére. „Ez így is, úgy is rendőrségi ügy, viszont mérsékeltebb bírságot kaphat az illető, ha együttműködik” – emelte ki.
„Nem volt a legjobb döntés”
Már csak „egyszerű hétköznapi szemlélőként” figyeli a táblák sorsát Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. Bár a városnak történt átadás óta „levették a kezüket” a táblákról, örült, hogy maradtak még ép tájékoztatók. „Nincs már módunk ezeket javítani, és azt is beismerhetjük, hogy ezeknek a tábláknak a felállítása nem volt a legjobb döntés” – osztotta meg.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,
Egyre kevesebb marad Csíkszeredában az Új Összefogás Alapítvány és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület által pályázati pénzből több mint két éve felállított, épületek és helyszínek történelmi adatait tartalmazó tizenöt plexi táblából. Az elméletileg a város ügykezelésébe tartozó, gyakorlatilag gazdátlan pannókat egyébként már kezdettől nem találták sem anyagukban, sem formájukban megfelelőnek.
A Heineken a közösségért címmel 2011 májusában kiírt pályázaton a közösségfejlesztési terv kivitelezésére 15 ezer eurót nyert az alapítvány és az egyesület. Az összeget az év decemberében tizenöt – a felszereléssel együtt darabonként mintegy ezer euróba kerülő –, Csíkszereda nevezetességeiről részletes tájékoztatást nyújtó, fémkeretbe foglalt, átlátszó borítólemezzel ellátott táblára fordították.
Az első rongálások
A háromnyelvű – magyar, román és angol – táblák elhelyezésük után Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe kerültek, azonban kevesebb mint egy hétre rá hármat meg is rongáltak. Az évek során egyre-másra fogyatkozó pannók közül többnyire a város szélein állók maradtak meg.
Dühöngve semmisítette meg Zsögödben a táblát
Szombatra virradóra viszont a csíkzsögödi, Harom és Zsögödi Nagy Imre utcák találkozásánál lévő plexit egy közelben lakó férfi – a szemtanúk elmondása szerint – őrjöngve apró darabokra törte, majd dühöngése közepette kidöntötte a pár méterre álló, gyalogátkelőt jelző közlekedési táblát is.
A történtekkel kapcsolatban a lakók hozzátették, az illető nem első esetben nyilvánult meg hasonlóan, több fenyegetőzés és összetűzés is a számlájára írható. A dolog „érdekessége”, hogy közvetlenül a pusztítást követően egy rendőrségi járőregység is elhaladt autóval a helyszín mellett, anélkül, hogy megállt volna. A megrongált közlekedési táblát szerdán visszahelyezték.
Tizenötből hat
Utánajártunk, hogy a felállításuk óta eltelt huszonhat hónap alatt hány táblát sikerült megőrizni a tizenötből. A legjobb állapotban a vasútállomással átellenben található, illetve a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában álló pannók maradtak meg, míg a Gál Sándor-szobor közelében, Hargitafürdőn, a csíksomlyói Szent István Kollégium előtt, valamint a Márton Áron Gimnázium kapujánál lévők „több sebből is véreznek”: kődobálás okozta repedések, keresztirányú hasadások, éles tárgyak okozta vésésnyomok „díszítik” őket. Több helyszínen – a Petőfi utca felső és alsó felében, a Majláth Gusztáv Károly és a Szabadság tereken – nyoma sincs az egykor kuriózumnak számító pannóknak, a Millenium templomnál, a csíktaplocai Lázár-kúriánál, a Vár téren és a hétvégén tönkretett Zsögödi Nagy Imre képtárnál pedig csak a fém talapzat látható.
Átvétel fenntartásokkal
Noha az átvételkor a városvezetőség úgy vélekedett, hogy nagyon jó ötlet a civil szervezetek kezdeményezése, már akkor aggályokkal álltak hozzá az „adományhoz”. „Anyaga és formája miatt nem találtuk megfelelő megoldásnak ezeket a táblákat. Fenntartásokkal ugyan, de átvettük őket” – közölte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A megrongált táblákat nem pótolták. „Ha helyreállítjuk őket, ugyanolyan semmiképpen sem lehet. Strapabíróbb anyag kell, közpénzt a korábbi formára nem költünk” – hangsúlyozta. A zsögödi incidensről Szőke Domokos tőlünk értesült, mint mondta, először megpróbálnak személyesen beszélni a tettessel, lehetőséget adva neki az okozott kár megtérítésére. „Ez így is, úgy is rendőrségi ügy, viszont mérsékeltebb bírságot kaphat az illető, ha együttműködik” – emelte ki.
„Nem volt a legjobb döntés”
Már csak „egyszerű hétköznapi szemlélőként” figyeli a táblák sorsát Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. Bár a városnak történt átadás óta „levették a kezüket” a táblákról, örült, hogy maradtak még ép tájékoztatók. „Nincs már módunk ezeket javítani, és azt is beismerhetjük, hogy ezeknek a tábláknak a felállítása nem volt a legjobb döntés” – osztotta meg.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,
2014. március 15.
1848 és 1956 közös tanulságai
Az 1956-os forradalom emlékére nyílt kiállítás március 14-én, pénteken este a csíkdánfalvi kultúrotthonban.
Amint a tárlatot megnyitó Pál Zoltán történelemtanártól megtudtuk, igaz, hogy ilyenkor inkább az 1848-1849-es forradalom és szabadságharccal illik foglalkozni, de a két történelmi eseményben sok a közös vonás. Továbbá, ahogy kifejtette, március 15-én – természetesen – Dánfalván is leróják tiszteletüket a 19. századi hősök előtt, így nem volt akadálya, hogy a nemzeti ünnep előestéjén egy korban közelebbi történelmi eseményt is felidézzenek.
Párhuzamok a két forradalom között
Mindkét forradalmat magyar egyetemisták, diákok, fiatalok robbantották ki és az oroszok verték le – vont párhuzamot a pedagógus. Sőt, mint rávilágított, a követelések között is vannak közös vonások, mindkét rendszerváltás kivívására törekvő mozgalom, többek között a szólásszabadságért és a nemzeti jelképek használatáért szállt síkra. Hozzátette, hogy éppenséggel az 1956-ban megfogalmazott 16 pont egyike azt kéri, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünnepnek.
Pál Zoltán kiemelte, hogy még egy érv amellett szólt, hogy elhozzák ezt a kiállítást, mert ritkaság ilyet Csíkban látni. Mivel Csíkszentmártonban már bemutatták ezt a tárlatot, úgy vélte, hogy hazautaztatása előtt Felcsíkon is illik ismertetni az 1956-os forradalmat jól szemléltető gyűjteményt, melynek vándoroltatását a szegedi Meritum Egyesület támogatja.
Kötődik az 1956-os forradalom Dánfalvához
Nyomatékosította, hogy a kiállítás helyszínéül nemcsak azért választották Csíkdánfalvát, mert a helyi önkormányzat nyitottnak mutatkozott a tárlat fogadására, hanem az előző rendszerben négy olyan dánfalvi kötődésű személyt hurcoltak meg, akik – mivel szolidaritást vállaltak az 1956-os magyarországi forradalommal – politikai okokból lettek börtönfogságra ítélve. A Szanka József magángyűjteményéből származó tárlat anyagát így Dánfalván, az illető személyek kinagyított fotóival egészítették ki.
Október 23. címmel Puskás Attila írt verset a magyarországi események tiszteletére, aki a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban volt biológia tanár, de költeményéért Csíkdánfalvára helyezték át természetrajzot tanítani. Itt is fogják el 1959-ben és verséért 20 év börtönbüntetésre ítélik. Ebben az ügyben két dánfalvi diákját, János Lászlót és Zsók Lászlót is letartóztatták és szabadságvesztésre ítélték, akik akárcsak tanáruk, megjárták a szamosújvári börtönt és a Duna-delta embertelen, kényszermunka-táborait, de szabadulásuk után is zaklatják, megfigyelik őket a Szekuritáté emberei.
Gál Péter József csíkdánfalvi lakost pedig a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával ítélték 25 év börtönbüntetésre, azért, mert 1956-ban méltatta a magyar szabadságharcot, ugyanakkor az orosz diktatúrát, a kollektivizálást és a kulákok elleni fellépését szidalmazta.
A barikád két oldala
A megnyitót a kultúrotthon nagytermében tartották, ahol dánfalvi diákok is készültek egy rövid emlékműsorral. Ennek befejeztével gyertyát gyújtottak, így vonulva át a kiállítóterembe, ahol Pál Zoltán rövid tárlatvezetőt tartott.
A terem közepén egy ledöntött kultuszszobor és körülötte felszedett macskakövek érzékeltetik, hogy hol van a barikád – részletezte a pedagógus. Ennek jobb oldalán persze a szabadságukért küzdő fiatalok eszközeit találhatjuk, baloldalt pedig az elnyomó hatalom egyenruhái és az a típusú hosszú bőrkabát, amelyet az Államvédelmi Hivatal tisztjei használtak – tette hozzá. Mint említette, megtalálható az a könyvecske is, mely az ÁVH-s tisztek tűzparancsait tartalmazza. Levéltárban megőrződött ez a dokumentum, így az utókorra maradt, hogy hol és mikor dördültek el a békés tüntetőkre leadott sortüzek. Később a forradalmárok molotov-koktélokat vetettek be az országba beözönlő szovjet tankok ellen. Ezekből az üvegecskékből is – amelyek az akkori magyar hadsereg utászainak a fegyverzetéhez tartoztak – bemutattak néhányat.
Persze az ideológia síkon vívott háborút is megjelenítik. Jobb oldalt, a falon állították ki a korabeli szabad sajtó újságainak címlapját, alattuk polcokon az emigrációban írt könyveket láthatjuk. Bal oldalt a földre tették a kiállítás rendezői a forradalmat ellenforradalomként beállító propaganda köteteket, így érzékeltetve ezeknek valós értékét.
Jobb oldalt, egy tárlóban egy Münchenbe menekült fiatal forradalmár ereklyéi találhatók. Amint a tárlatvezető kifejtette, ezeknek a segítségével emlékezhettek a német városban 1956 huszonöt éves évfordulójára. Bal oldalt – ezzel szemben – egy lefizetett képzőművész részkarcait láthatóak, amelyek a forradalom befeketítése céljából készültek. Pál Zoltán itt az egyik munkára hívta fel a figyelmet, amelyen a háttérben az amerikai zászló látható, előtérben pedig magyar kártyákat készített az alkotó többek között Mindszenty József bíboros, Habsburg Ottó osztrák trónörökös portréival. Ezeket a személyeket is vádolta a propaganda, állítván, hogy ők robbantották ki a forradalmat, holott Mindszentyék csak támogatták a kommunista rezsim elnyomását és az erőszakot lenyelni képtelen fiatalok lázadását.
A kiállítás március 23-ig látogatható a dánfalvi kultúrotthonban.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,
Az 1956-os forradalom emlékére nyílt kiállítás március 14-én, pénteken este a csíkdánfalvi kultúrotthonban.
Amint a tárlatot megnyitó Pál Zoltán történelemtanártól megtudtuk, igaz, hogy ilyenkor inkább az 1848-1849-es forradalom és szabadságharccal illik foglalkozni, de a két történelmi eseményben sok a közös vonás. Továbbá, ahogy kifejtette, március 15-én – természetesen – Dánfalván is leróják tiszteletüket a 19. századi hősök előtt, így nem volt akadálya, hogy a nemzeti ünnep előestéjén egy korban közelebbi történelmi eseményt is felidézzenek.
Párhuzamok a két forradalom között
Mindkét forradalmat magyar egyetemisták, diákok, fiatalok robbantották ki és az oroszok verték le – vont párhuzamot a pedagógus. Sőt, mint rávilágított, a követelések között is vannak közös vonások, mindkét rendszerváltás kivívására törekvő mozgalom, többek között a szólásszabadságért és a nemzeti jelképek használatáért szállt síkra. Hozzátette, hogy éppenséggel az 1956-ban megfogalmazott 16 pont egyike azt kéri, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünnepnek.
Pál Zoltán kiemelte, hogy még egy érv amellett szólt, hogy elhozzák ezt a kiállítást, mert ritkaság ilyet Csíkban látni. Mivel Csíkszentmártonban már bemutatták ezt a tárlatot, úgy vélte, hogy hazautaztatása előtt Felcsíkon is illik ismertetni az 1956-os forradalmat jól szemléltető gyűjteményt, melynek vándoroltatását a szegedi Meritum Egyesület támogatja.
Kötődik az 1956-os forradalom Dánfalvához
Nyomatékosította, hogy a kiállítás helyszínéül nemcsak azért választották Csíkdánfalvát, mert a helyi önkormányzat nyitottnak mutatkozott a tárlat fogadására, hanem az előző rendszerben négy olyan dánfalvi kötődésű személyt hurcoltak meg, akik – mivel szolidaritást vállaltak az 1956-os magyarországi forradalommal – politikai okokból lettek börtönfogságra ítélve. A Szanka József magángyűjteményéből származó tárlat anyagát így Dánfalván, az illető személyek kinagyított fotóival egészítették ki.
Október 23. címmel Puskás Attila írt verset a magyarországi események tiszteletére, aki a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban volt biológia tanár, de költeményéért Csíkdánfalvára helyezték át természetrajzot tanítani. Itt is fogják el 1959-ben és verséért 20 év börtönbüntetésre ítélik. Ebben az ügyben két dánfalvi diákját, János Lászlót és Zsók Lászlót is letartóztatták és szabadságvesztésre ítélték, akik akárcsak tanáruk, megjárták a szamosújvári börtönt és a Duna-delta embertelen, kényszermunka-táborait, de szabadulásuk után is zaklatják, megfigyelik őket a Szekuritáté emberei.
Gál Péter József csíkdánfalvi lakost pedig a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával ítélték 25 év börtönbüntetésre, azért, mert 1956-ban méltatta a magyar szabadságharcot, ugyanakkor az orosz diktatúrát, a kollektivizálást és a kulákok elleni fellépését szidalmazta.
A barikád két oldala
A megnyitót a kultúrotthon nagytermében tartották, ahol dánfalvi diákok is készültek egy rövid emlékműsorral. Ennek befejeztével gyertyát gyújtottak, így vonulva át a kiállítóterembe, ahol Pál Zoltán rövid tárlatvezetőt tartott.
A terem közepén egy ledöntött kultuszszobor és körülötte felszedett macskakövek érzékeltetik, hogy hol van a barikád – részletezte a pedagógus. Ennek jobb oldalán persze a szabadságukért küzdő fiatalok eszközeit találhatjuk, baloldalt pedig az elnyomó hatalom egyenruhái és az a típusú hosszú bőrkabát, amelyet az Államvédelmi Hivatal tisztjei használtak – tette hozzá. Mint említette, megtalálható az a könyvecske is, mely az ÁVH-s tisztek tűzparancsait tartalmazza. Levéltárban megőrződött ez a dokumentum, így az utókorra maradt, hogy hol és mikor dördültek el a békés tüntetőkre leadott sortüzek. Később a forradalmárok molotov-koktélokat vetettek be az országba beözönlő szovjet tankok ellen. Ezekből az üvegecskékből is – amelyek az akkori magyar hadsereg utászainak a fegyverzetéhez tartoztak – bemutattak néhányat.
Persze az ideológia síkon vívott háborút is megjelenítik. Jobb oldalt, a falon állították ki a korabeli szabad sajtó újságainak címlapját, alattuk polcokon az emigrációban írt könyveket láthatjuk. Bal oldalt a földre tették a kiállítás rendezői a forradalmat ellenforradalomként beállító propaganda köteteket, így érzékeltetve ezeknek valós értékét.
Jobb oldalt, egy tárlóban egy Münchenbe menekült fiatal forradalmár ereklyéi találhatók. Amint a tárlatvezető kifejtette, ezeknek a segítségével emlékezhettek a német városban 1956 huszonöt éves évfordulójára. Bal oldalt – ezzel szemben – egy lefizetett képzőművész részkarcait láthatóak, amelyek a forradalom befeketítése céljából készültek. Pál Zoltán itt az egyik munkára hívta fel a figyelmet, amelyen a háttérben az amerikai zászló látható, előtérben pedig magyar kártyákat készített az alkotó többek között Mindszenty József bíboros, Habsburg Ottó osztrák trónörökös portréival. Ezeket a személyeket is vádolta a propaganda, állítván, hogy ők robbantották ki a forradalmat, holott Mindszentyék csak támogatták a kommunista rezsim elnyomását és az erőszakot lenyelni képtelen fiatalok lázadását.
A kiállítás március 23-ig látogatható a dánfalvi kultúrotthonban.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,
2014. április 2.
Emlékplakett az első megyés érseknek
Egykori iskolatársai kezdeményezésére állítanak emléktáblát a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban Bálint Lajosnak, a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye első megyés érsekének.
Több olyan neves személyiség emlékét őrzi egy-egy tábla, akik a tanintézmény diákjai voltak – fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban Csiszér Lajos nyugalmazott tanár. Az említett tanintézmény egykori igazgatója kifejtette, a néhai érsek 1940–48 között volt diákja az iskolának, így megérdemli, hogy ilyen módon is leróják tiszteletüket élete és munkássága előtt. „Én, mint volt iskolatárs és mint volt igazgató, szorgalmaztam az ötletet Bara Bélával közösen, aki szintén az érsek iskolatársa volt” – részletezte Csiszér. Az emléktábla avató ünnepsége pénteken 13 órakor kezdődik a gimnázium dísztermében, a plakettet Tamás József püspök áldja meg.
Az első megyés érsek
Bálint Lajos érsek 1929. július 6-án született Csíkdelnén. 1957. április 28-án szentelte pappá Márton Áron püspök, ezt követően segédlelkészként dolgozott Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt. 1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Jakab Antal megyéspüspök a gyulafehérvári székesegyházban – egy évvel a nagy püspök, Márton Áron halála után. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. 2010. április 4-én, húsvét vasárnapján hunyt el Székelyudvarhelyen. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Rédai Botond. Székelyhon.ro
Egykori iskolatársai kezdeményezésére állítanak emléktáblát a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban Bálint Lajosnak, a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye első megyés érsekének.
Több olyan neves személyiség emlékét őrzi egy-egy tábla, akik a tanintézmény diákjai voltak – fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban Csiszér Lajos nyugalmazott tanár. Az említett tanintézmény egykori igazgatója kifejtette, a néhai érsek 1940–48 között volt diákja az iskolának, így megérdemli, hogy ilyen módon is leróják tiszteletüket élete és munkássága előtt. „Én, mint volt iskolatárs és mint volt igazgató, szorgalmaztam az ötletet Bara Bélával közösen, aki szintén az érsek iskolatársa volt” – részletezte Csiszér. Az emléktábla avató ünnepsége pénteken 13 órakor kezdődik a gimnázium dísztermében, a plakettet Tamás József püspök áldja meg.
Az első megyés érsek
Bálint Lajos érsek 1929. július 6-án született Csíkdelnén. 1957. április 28-án szentelte pappá Márton Áron püspök, ezt követően segédlelkészként dolgozott Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt. 1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Jakab Antal megyéspüspök a gyulafehérvári székesegyházban – egy évvel a nagy püspök, Márton Áron halála után. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. 2010. április 4-én, húsvét vasárnapján hunyt el Székelyudvarhelyen. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Rédai Botond. Székelyhon.ro
2014. április 3.
A szikrát szerette kirobbantani
Sántha Pál Vilmos az 1990-es években, a magyarellenes hisztériakeltés virágkorában volt a Hargita Megyei Tanács első megválasztott elnöke és az autonómiatörekvések egyik elindítója. Mindig kimondta, amit gondolt, és sokszor vált kényelmetlenné a közéletben és a politikában.
Csíkpálfalván született 1942. január 2-án, mint mondja, nem a kórházban, hanem a szülői házban, ahol most is lakik. Ott is tanult, akkor még négyosztályos elemi oktatás volt. „Mi kezdtük el először az ötödik osztályt. Az életemben aztán később sok ilyen történt, hogy a kezdésben részt vettem” – emlékezett. „A hét osztály elvégzése után beiratkoztam a jelenlegi Márton Áron Gimnáziumba, 1959-ben végeztünk. De egy évvel azelőtt történt az a politikai ügy a gimnáziumban, a verselő diákokkal. Ott is én voltam az első, akinél jelentkeztek a szekuritátésok, lévén, hogy Sántha Imrével jó barátok voltunk, egy padban ültünk, egyfalusiak voltunk, ide is adta a verseit. Házkutatások történek, diákokat, tanárokat vittek el, kicsengetési kártyáinkat le kellett adjuk. Szomorú időszak volt” – mesélte.
Az iskola elvégzése után mérnöki pályára készült, de sem Brassóban, sem Sinaián nem járt sikerrel a próbálkozás, a szükséges engedélyek hiánya miatt sem. A rajoni fogyasztási szövetkezetnél kezdett dolgozni, aztán a bukaresti közgazdasági egyetemre jutott be. „Mivel édesapám orosz fogságban halt meg, édesanyám pedig betegeskedett, és nem lett volna pénze, hogy eltartson az egyetemen, én visszamondtam, aztán meggyőztek, hogy jobb maradni. A megspórolt pénzemet használtam fel, és ösztöndíjat is kaptam, így elvégeztem az egyetemet. Utána Marosvásárhelyre kerültem, a nagykereskedelmi vállalathoz, az egyetem utolsó évében megnősültem.”
Megemlékezés szekusokkal
Visszaemlékezése szerint 1972. március 15-én, olvasva a Vörös Zászló Maros megyei napilapot feltűnt, hogy semmi emlékeztető nem volt 1848-ról. „Felhívtam a főszerkesztőt, mondtam, ha ezt jelzik, biztos hogy pár ember megérti, miről van szó. Kértem, mondjon egy törvényt, amely ezt megtiltja. Másnap megjelent egy cikk arról, hogy kik a székely vértanúk. Elhatároztam, ha így megy, csináljuk másképp. A következőben a feleségemmel és néhány ismerőssel virágot, gyertyát vittük a székely vértanúk emlékművéhez. A vaskerítés be volt zárva, bemásztam, a kerítésen voltam, amikor megjelent a szekusok autója. Elszaladtak a többiek, mondom a feleségemnek, hagyj itt a kerítésen, add be a gyertyákat. Az autó megállt, nem szálltak ki, a feleségem beadta a gyertyákat, a koszorút elhelyeztem, a gyertyákat meggyújtottam, a társaink is visszajöttek. A szekusok az autóból nem szálltak ki, de a járókelők nagy ívben elkerültek. Következő évben már megálltak” – tette hozzá.
Félrevezetett „forradalom”
1974-ben Csíkszeredából keresték meg, hogy a kereskedelmi igazgatóság átszervezése miatt szükség van egy aligazgatóra. Miután elvállalta, több mint tíz éven át dolgozott ebben a tisztségben, aztán leváltották, majd a Takarékpénztár igazgatója lett. Az 1989. decemberi események idején az ideiglenes új vezetés tagja lett, ott volt december 22-én az akkori milíciánál. „Megjelent a katonaság a törvényszék felől, elég feszült helyzet volt, hirtelen bedobtam a jelszót, hogy a katonaság velünk van. De az nem éppen úgy tűnt akkor. Nem lett konfliktus, lecsendesedett minden, aztán jöttek az álhírek a terroristákról, egy adott pillanatban csak hárman maradtunk fent a mostani megyeháza épületében. Azt is mondták, hogy a mostani Gál Sándor utcában, a pionírháznál vannak a terroristák. El is mentünk oda kocsival a sötétben, és óvatosan kiszálltunk, hogy ha lőnek, tudjunk lehúzódni. Nem volt senki ott. A valóság az, hogy féltünk, nem tudtuk, mi történik. A katonákat visszavonták a megyeházától, és nem jöttek vissza a hívásunkra sem, mert azt mondták, ők is kell védekezzenek. Utólag tudtuk meg, hogy mind ott voltak a kaszárnyákban, és tudták, hogy nem lesz semmi” – mondta el.
Megyevezetés buktatókkal
Az 1992-es választásokkor kapta a felkérést, hogy vállalja el a megyei tanács elnöki tisztségét. A radikálisabb háromszéki, csíki, udvarhelyszéki csoport érte ezt el, akárcsak azt, hogy ‘93-ban bekerüljön az autonómia az RMDSZ programjába. „Nehéz kezdés volt, nem volt tapasztalat, más alapokon kellett dolgozni, mint azelőtt, nem volt alárendelve a központnak. Sokan azt hitték, ha nincs alárendeltség, akkor azt csinálhatnak, amit akarnak, de a törvényeket be kellett tartani. Konfliktusok voltak, megjelent 1991 októberében a Har-Kov jelentés az elűzött románokról. Tele voltak a román lapok azzal, hogy én kirakom a prefektust a megyeházáról, ezt csinálok, azt csinálok vele. Én csak azt akartam, hogy ha én betartom a törvényt, a prefektus is tartsa be, a másik, hogy a megyét a megyei tanács elnöke vezeti a törvény szerint, ennek a tisztségnek meg kell adni a tiszteletet, a hatáskörét kell tudja gyakorolni. Annyira semmibe vettek minket, és mindent a prefektuson keresztül irányítottak, hogy amikor elmondtam Bukarestben, mi a helyzet, meglepődtek. Hazajöttünk, másnap dél körül a számvevőszék vezetője telefonál, össze vagyunk csomagolva, hova menjünk. Én akkor tudtam meg, hogy a volt pártszálló át van adva az ortodoxoknak, és úgy volt beállítva, hogy én nem akarok helyet biztosítani a számvevőszéknek. Az egész az én negatív magatartásomra volt ráépítve” – magyarázta.
Eltérített autonómiatörekvések
Az 1990-es évek eleje az autonómiatörekvések kezdetét is jelentette, az igény megfogalmazódott, de nehéz volt bevinni a köztudatba. „1991 októberében a Küldöttek Országos Tanácsa (SzKT elődje) aradi ülése előtt Székelyudvarhelyen találkoztunk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy napirendre kell tűzni az autonómia kérdését. Én az RMDSZ-ben azt, hogy autonómiát akarunk, először Ördög Imrétől, a madarasi tanártól hallottam nyilvánosan elmondani. Az aradi ülésen Katona Ádám szót kért, azt mondta, Székelyföldön létezik egy csoport, amely úgy látja, az autonómiát napirendre kell tűzni, ezzel kapcsolatos elképzeléseinket kidolgozzuk. Nem tudom, mi történt, meglepett, hogy Cs. Gyimesi Éva akkor felállt és olvasni kezdte, hogy ez milyen veszedelmes. Feltettem a kérdést magamban, hogy mi nem mondtunk senkinek semmit azelőtt, akkor honnan olvasott ő... Megjelent utána a Har-Kov jelentés, azt is ránk fogták, hogy miattunk történt. A mieink lesöpörtek. 1993-ban a brassói kongresszuson sikerült bevinni az elképzelést, ‘95-ben bővíteni, de nagyon sokan támadtak minket. Viszont segítettek külföldről mások, így Sólyom László is, amikor alkotmányjogász volt. Amikor elkészült a Csapó József által összeállított autonómiatervezet, letettük az RMDSZ-nél ‘96-ban, hogy bocsássák vitára. A jogászok nem a gondolatmenetét kifogásolták, hanem azt, hogy nemzetiség vagy nemzeti közösség, kisebbség-e a romániai magyarság? Mi hajlottunk arra, hogy elfogadjuk azt, amelyik alkalmas. Kineveztek egy bizottságot, hogy ezt tisztázza, azóta sem tette meg” – elevenítette fel a történteket.
Nem volt felkészülve a társadalom
Úgy látja, bevitték a félelmet a köztudatba, és a közember megijedt a pártosodástól, az autonómiapárti embereket kizárták, vagy kényszerhelyzetbe hozták. Mint mondta, nem volt felkészülve a társadalom az autonómiára, sokan egyetértésükről biztosították, de azt mondták, vigyázni kell, mert az áramot és a gázt is túlról kapjuk. „Azt mondtam, nem függetlenségi háborúról van szó, hanem olyan autonómiáról, amelyet a román parlamentnek kell jóváhagynia és erről gondoskodnia. Ha egy banink sem volna, el kellene tartson. Elterjedt, hogy a gazdasági megerősödés nélkül nem lehet autonómia. Semmi köze ehhez, szegényen is, gazdagon is lehet autonómia. Nyilván, autonómiával serkenthető a gazdaság, a lényeg az, hogy ki hozza a döntéseket” – állítja.
Sántha Pál Vilmos nyugdíjasként is aktív, lakástulajdonosi egyesületi elnökként is tevékenykedik, napirenden van a politikai történésekkel. „A szikrát szerettem kirobbantani, tudatra ébreszteni az embereket” – vallja saját magáról.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
Sántha Pál Vilmos az 1990-es években, a magyarellenes hisztériakeltés virágkorában volt a Hargita Megyei Tanács első megválasztott elnöke és az autonómiatörekvések egyik elindítója. Mindig kimondta, amit gondolt, és sokszor vált kényelmetlenné a közéletben és a politikában.
Csíkpálfalván született 1942. január 2-án, mint mondja, nem a kórházban, hanem a szülői házban, ahol most is lakik. Ott is tanult, akkor még négyosztályos elemi oktatás volt. „Mi kezdtük el először az ötödik osztályt. Az életemben aztán később sok ilyen történt, hogy a kezdésben részt vettem” – emlékezett. „A hét osztály elvégzése után beiratkoztam a jelenlegi Márton Áron Gimnáziumba, 1959-ben végeztünk. De egy évvel azelőtt történt az a politikai ügy a gimnáziumban, a verselő diákokkal. Ott is én voltam az első, akinél jelentkeztek a szekuritátésok, lévén, hogy Sántha Imrével jó barátok voltunk, egy padban ültünk, egyfalusiak voltunk, ide is adta a verseit. Házkutatások történek, diákokat, tanárokat vittek el, kicsengetési kártyáinkat le kellett adjuk. Szomorú időszak volt” – mesélte.
Az iskola elvégzése után mérnöki pályára készült, de sem Brassóban, sem Sinaián nem járt sikerrel a próbálkozás, a szükséges engedélyek hiánya miatt sem. A rajoni fogyasztási szövetkezetnél kezdett dolgozni, aztán a bukaresti közgazdasági egyetemre jutott be. „Mivel édesapám orosz fogságban halt meg, édesanyám pedig betegeskedett, és nem lett volna pénze, hogy eltartson az egyetemen, én visszamondtam, aztán meggyőztek, hogy jobb maradni. A megspórolt pénzemet használtam fel, és ösztöndíjat is kaptam, így elvégeztem az egyetemet. Utána Marosvásárhelyre kerültem, a nagykereskedelmi vállalathoz, az egyetem utolsó évében megnősültem.”
Megemlékezés szekusokkal
Visszaemlékezése szerint 1972. március 15-én, olvasva a Vörös Zászló Maros megyei napilapot feltűnt, hogy semmi emlékeztető nem volt 1848-ról. „Felhívtam a főszerkesztőt, mondtam, ha ezt jelzik, biztos hogy pár ember megérti, miről van szó. Kértem, mondjon egy törvényt, amely ezt megtiltja. Másnap megjelent egy cikk arról, hogy kik a székely vértanúk. Elhatároztam, ha így megy, csináljuk másképp. A következőben a feleségemmel és néhány ismerőssel virágot, gyertyát vittük a székely vértanúk emlékművéhez. A vaskerítés be volt zárva, bemásztam, a kerítésen voltam, amikor megjelent a szekusok autója. Elszaladtak a többiek, mondom a feleségemnek, hagyj itt a kerítésen, add be a gyertyákat. Az autó megállt, nem szálltak ki, a feleségem beadta a gyertyákat, a koszorút elhelyeztem, a gyertyákat meggyújtottam, a társaink is visszajöttek. A szekusok az autóból nem szálltak ki, de a járókelők nagy ívben elkerültek. Következő évben már megálltak” – tette hozzá.
Félrevezetett „forradalom”
1974-ben Csíkszeredából keresték meg, hogy a kereskedelmi igazgatóság átszervezése miatt szükség van egy aligazgatóra. Miután elvállalta, több mint tíz éven át dolgozott ebben a tisztségben, aztán leváltották, majd a Takarékpénztár igazgatója lett. Az 1989. decemberi események idején az ideiglenes új vezetés tagja lett, ott volt december 22-én az akkori milíciánál. „Megjelent a katonaság a törvényszék felől, elég feszült helyzet volt, hirtelen bedobtam a jelszót, hogy a katonaság velünk van. De az nem éppen úgy tűnt akkor. Nem lett konfliktus, lecsendesedett minden, aztán jöttek az álhírek a terroristákról, egy adott pillanatban csak hárman maradtunk fent a mostani megyeháza épületében. Azt is mondták, hogy a mostani Gál Sándor utcában, a pionírháznál vannak a terroristák. El is mentünk oda kocsival a sötétben, és óvatosan kiszálltunk, hogy ha lőnek, tudjunk lehúzódni. Nem volt senki ott. A valóság az, hogy féltünk, nem tudtuk, mi történik. A katonákat visszavonták a megyeházától, és nem jöttek vissza a hívásunkra sem, mert azt mondták, ők is kell védekezzenek. Utólag tudtuk meg, hogy mind ott voltak a kaszárnyákban, és tudták, hogy nem lesz semmi” – mondta el.
Megyevezetés buktatókkal
Az 1992-es választásokkor kapta a felkérést, hogy vállalja el a megyei tanács elnöki tisztségét. A radikálisabb háromszéki, csíki, udvarhelyszéki csoport érte ezt el, akárcsak azt, hogy ‘93-ban bekerüljön az autonómia az RMDSZ programjába. „Nehéz kezdés volt, nem volt tapasztalat, más alapokon kellett dolgozni, mint azelőtt, nem volt alárendelve a központnak. Sokan azt hitték, ha nincs alárendeltség, akkor azt csinálhatnak, amit akarnak, de a törvényeket be kellett tartani. Konfliktusok voltak, megjelent 1991 októberében a Har-Kov jelentés az elűzött románokról. Tele voltak a román lapok azzal, hogy én kirakom a prefektust a megyeházáról, ezt csinálok, azt csinálok vele. Én csak azt akartam, hogy ha én betartom a törvényt, a prefektus is tartsa be, a másik, hogy a megyét a megyei tanács elnöke vezeti a törvény szerint, ennek a tisztségnek meg kell adni a tiszteletet, a hatáskörét kell tudja gyakorolni. Annyira semmibe vettek minket, és mindent a prefektuson keresztül irányítottak, hogy amikor elmondtam Bukarestben, mi a helyzet, meglepődtek. Hazajöttünk, másnap dél körül a számvevőszék vezetője telefonál, össze vagyunk csomagolva, hova menjünk. Én akkor tudtam meg, hogy a volt pártszálló át van adva az ortodoxoknak, és úgy volt beállítva, hogy én nem akarok helyet biztosítani a számvevőszéknek. Az egész az én negatív magatartásomra volt ráépítve” – magyarázta.
Eltérített autonómiatörekvések
Az 1990-es évek eleje az autonómiatörekvések kezdetét is jelentette, az igény megfogalmazódott, de nehéz volt bevinni a köztudatba. „1991 októberében a Küldöttek Országos Tanácsa (SzKT elődje) aradi ülése előtt Székelyudvarhelyen találkoztunk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy napirendre kell tűzni az autonómia kérdését. Én az RMDSZ-ben azt, hogy autonómiát akarunk, először Ördög Imrétől, a madarasi tanártól hallottam nyilvánosan elmondani. Az aradi ülésen Katona Ádám szót kért, azt mondta, Székelyföldön létezik egy csoport, amely úgy látja, az autonómiát napirendre kell tűzni, ezzel kapcsolatos elképzeléseinket kidolgozzuk. Nem tudom, mi történt, meglepett, hogy Cs. Gyimesi Éva akkor felállt és olvasni kezdte, hogy ez milyen veszedelmes. Feltettem a kérdést magamban, hogy mi nem mondtunk senkinek semmit azelőtt, akkor honnan olvasott ő... Megjelent utána a Har-Kov jelentés, azt is ránk fogták, hogy miattunk történt. A mieink lesöpörtek. 1993-ban a brassói kongresszuson sikerült bevinni az elképzelést, ‘95-ben bővíteni, de nagyon sokan támadtak minket. Viszont segítettek külföldről mások, így Sólyom László is, amikor alkotmányjogász volt. Amikor elkészült a Csapó József által összeállított autonómiatervezet, letettük az RMDSZ-nél ‘96-ban, hogy bocsássák vitára. A jogászok nem a gondolatmenetét kifogásolták, hanem azt, hogy nemzetiség vagy nemzeti közösség, kisebbség-e a romániai magyarság? Mi hajlottunk arra, hogy elfogadjuk azt, amelyik alkalmas. Kineveztek egy bizottságot, hogy ezt tisztázza, azóta sem tette meg” – elevenítette fel a történteket.
Nem volt felkészülve a társadalom
Úgy látja, bevitték a félelmet a köztudatba, és a közember megijedt a pártosodástól, az autonómiapárti embereket kizárták, vagy kényszerhelyzetbe hozták. Mint mondta, nem volt felkészülve a társadalom az autonómiára, sokan egyetértésükről biztosították, de azt mondták, vigyázni kell, mert az áramot és a gázt is túlról kapjuk. „Azt mondtam, nem függetlenségi háborúról van szó, hanem olyan autonómiáról, amelyet a román parlamentnek kell jóváhagynia és erről gondoskodnia. Ha egy banink sem volna, el kellene tartson. Elterjedt, hogy a gazdasági megerősödés nélkül nem lehet autonómia. Semmi köze ehhez, szegényen is, gazdagon is lehet autonómia. Nyilván, autonómiával serkenthető a gazdaság, a lényeg az, hogy ki hozza a döntéseket” – állítja.
Sántha Pál Vilmos nyugdíjasként is aktív, lakástulajdonosi egyesületi elnökként is tevékenykedik, napirenden van a politikai történésekkel. „A szikrát szerettem kirobbantani, tudatra ébreszteni az embereket” – vallja saját magáról.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2014. június 12.
Dózsa György 500
A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek.
Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész.
C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács
Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá.
A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni.
Dálnoki volt-e Dózsa?
Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat.
Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején.
Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.”
Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg.
Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek.
A vezér alakja
Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható.
Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja.
Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be.
Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki.
A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani.
Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek.
Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész.
C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács
Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá.
A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni.
Dálnoki volt-e Dózsa?
Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat.
Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején.
Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.”
Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg.
Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek.
A vezér alakja
Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható.
Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja.
Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be.
Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki.
A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani.
Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 12.
Egy „szabad” verseny margójára
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 25.
Esély az itthon maradásra
Akkor lehetne esélyük a kiváló képességű székelyföldi informatikusoknak, illetve programozóknak a szülőföldjükön való boldogulásra – véli a Csíki Vállalkozók Egyesülete (CSVE) –, ha úgynevezett klaszterbe tömörülve dolgoznának. A tizenhét céget összefogó IT-klaszter segítésére már nyert is egy pályázatot a CSVE.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete nemrég döntött úgy, hogy az informatikával foglalkozó cégek számára létrehoz egy klasztert, vagyis egy olyan hálózatot, amely összefogja az azonos területen tevékenykedő vállalatokat. „Többek között azzal tudjuk segíteni az informatikával foglalkozó vállalkozásokat, ha a pályázati úton nyert kétszázezer euróból megerősítjük működésüket, így a nemzetközi porondon is erősekké válhatnak ezek a kis cégek” – magyarázta a klaszter fontosságát Szabó Károly, a CSVE ügyvezető igazgatója.
Mire is jó ez a klaszter?
Az IT-klaszterhez eddig tizenhét, többségében csíkszeredai cég társult, ezek tavaly összesen százötven személyt foglalkoztattak, és 5,3 millió eurós üzleti forgalmat bonyolítottak le. „A klaszterbe való tömörülés segítségével nagyobb eséllyel tudnak olyan szakmai partnereket találni a világ bármely pontjáról, amelyek jól fizető programozói munkákat rendelnek meg tőlük. Mindezen túl abban is segítenénk ezeket a vállalkozásokat, hogy hazacsábítanánk a Székelyföldről más régiókba, esetleg más országokba vándorló programozókat, illetve az itthoniakat meggyőznénk, hogy ne hagyják el szülőföldjüket. Kiváló lehetőség van most erre, ugyanis egy jól működő klaszter, vagyis társulás jobb ajánlatokat tud biztosítani az ágazat szakembereinek” – érvel Szabó.
Itthon tartanák a szakembereket
Ifj. Nagy Benedek, az IT-klaszter marketingfelelőse szerint sem utópia itthon tartani a programozókat. „Az informatika az a szakterület, amely esetében nem számít az, ha az adott cég Csíkszeredában tevékenykedik. Bármely más területről is beszéljünk, például a turizmusról, máris szükség van infrastruktúrára, autópályára, repülőtérre, hogy a turista eljusson Csíkszeredába. A programozásban tehát a geográfiai lokáció nem fontos, hargitafürdői hétvégi házban is lehet írni a számítógépes programokat egy laptopon, ha megvan a kapcsolat a megrendelő céggel interneten keresztül. A CSVE épp azon dolgozik, hogy egy ernyő alá vonja ezeket a kis cégeket, amelyek majd itthonról tudnak dolgozni” – hangsúlyozza Nagy.
Megerősíteni az utánpótlást
Mindkettőjük szerint kiváló a csíkszeredai középiskolai szakmai utánpótlás: a Márton Áron Gimnáziumot említették, ahol évek óta magas szintű az informatikaképzés. A székelyföldi informatikai felsőoktatás terén viszont már hatalmas űr tátong, épp ezért az érettségizett diákok Kolozsváron vagy még távolabb tudnak egyetemi oklevelet szerezni, onnan viszont már nem biztos, hogy később visszatérnek Székelyföldre. Ezt a hiányt próbálja pótolni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely nemrég indította el a gazdasági informatika szakát Csíkszeredában.
Kozán István. Székelyhon.ro
Akkor lehetne esélyük a kiváló képességű székelyföldi informatikusoknak, illetve programozóknak a szülőföldjükön való boldogulásra – véli a Csíki Vállalkozók Egyesülete (CSVE) –, ha úgynevezett klaszterbe tömörülve dolgoznának. A tizenhét céget összefogó IT-klaszter segítésére már nyert is egy pályázatot a CSVE.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete nemrég döntött úgy, hogy az informatikával foglalkozó cégek számára létrehoz egy klasztert, vagyis egy olyan hálózatot, amely összefogja az azonos területen tevékenykedő vállalatokat. „Többek között azzal tudjuk segíteni az informatikával foglalkozó vállalkozásokat, ha a pályázati úton nyert kétszázezer euróból megerősítjük működésüket, így a nemzetközi porondon is erősekké válhatnak ezek a kis cégek” – magyarázta a klaszter fontosságát Szabó Károly, a CSVE ügyvezető igazgatója.
Mire is jó ez a klaszter?
Az IT-klaszterhez eddig tizenhét, többségében csíkszeredai cég társult, ezek tavaly összesen százötven személyt foglalkoztattak, és 5,3 millió eurós üzleti forgalmat bonyolítottak le. „A klaszterbe való tömörülés segítségével nagyobb eséllyel tudnak olyan szakmai partnereket találni a világ bármely pontjáról, amelyek jól fizető programozói munkákat rendelnek meg tőlük. Mindezen túl abban is segítenénk ezeket a vállalkozásokat, hogy hazacsábítanánk a Székelyföldről más régiókba, esetleg más országokba vándorló programozókat, illetve az itthoniakat meggyőznénk, hogy ne hagyják el szülőföldjüket. Kiváló lehetőség van most erre, ugyanis egy jól működő klaszter, vagyis társulás jobb ajánlatokat tud biztosítani az ágazat szakembereinek” – érvel Szabó.
Itthon tartanák a szakembereket
Ifj. Nagy Benedek, az IT-klaszter marketingfelelőse szerint sem utópia itthon tartani a programozókat. „Az informatika az a szakterület, amely esetében nem számít az, ha az adott cég Csíkszeredában tevékenykedik. Bármely más területről is beszéljünk, például a turizmusról, máris szükség van infrastruktúrára, autópályára, repülőtérre, hogy a turista eljusson Csíkszeredába. A programozásban tehát a geográfiai lokáció nem fontos, hargitafürdői hétvégi házban is lehet írni a számítógépes programokat egy laptopon, ha megvan a kapcsolat a megrendelő céggel interneten keresztül. A CSVE épp azon dolgozik, hogy egy ernyő alá vonja ezeket a kis cégeket, amelyek majd itthonról tudnak dolgozni” – hangsúlyozza Nagy.
Megerősíteni az utánpótlást
Mindkettőjük szerint kiváló a csíkszeredai középiskolai szakmai utánpótlás: a Márton Áron Gimnáziumot említették, ahol évek óta magas szintű az informatikaképzés. A székelyföldi informatikai felsőoktatás terén viszont már hatalmas űr tátong, épp ezért az érettségizett diákok Kolozsváron vagy még távolabb tudnak egyetemi oklevelet szerezni, onnan viszont már nem biztos, hogy később visszatérnek Székelyföldre. Ezt a hiányt próbálja pótolni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely nemrég indította el a gazdasági informatika szakát Csíkszeredában.
Kozán István. Székelyhon.ro
2014. július 30.
Odázzák a sajátos románoktatást
Csak a 2015–2016-os tanévtől reménykedhetnek abban a magyar diákok, hogy a kisebbségek sajátos módszerrel tanulhatják a román nyelvet – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási minisztérium államtitkára megkeresésünkre úgy fogalmazott, ebben a témakörben már az is örömére szolgál, ha nincs visszalépés.
„Mi az új előírások alapján az előkészítőtől a tizenkettedik osztályig kidolgoztuk a magyar iskolák, a magyar diákok számára a román oktatás specifikus tanterveit, ám nem találtunk partnert, hogy ezt gyakorlatba is ültessük. Az oktatási minisztérium elképzelése szerint a román nyelv oktatásának kisebbségekre szabott módszerét párhuzamosan vezetnék be a román oktatásban végbement tantervcserékkel” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ szakpolitikusa.
A szeptemberben kezdődő tanévben az előkészítő, első és második osztály tanterveit újítják meg, majd a következő tanévtől a harmadik és negyedik osztályokét. Király elismerte, hogy ebben az ütemben nagyon lassan haladnak, de szerinte bizakodásra ad okot, hogy a minisztérium határozata szerint a 2015–2016-os tanévtől az ötödik, illetve a kilencedik osztályokban új tantervek szerint tanítanak, és ezektől a diákoktól már ez alapján kérik számon a tanultakat a nyolcadikosok záróvizsgáján és az érettségin.
„Akkor ezeknek az osztályoknak az esetében a román nyelv specifikus oktatását is be kell vezetni a kisebbségek számára” – szögezte le az államtiktár. Király András megállapította, a pedagógusok kezét köti a tanterv, nincs sok mozgásterük arra, hogy más módszerrel, rugalmasabban tanítsák a kisebbségeknek a román nyelvet, hiszen minden számonkérés a programon, a tanterven alapszik, a diákok pedig ezekre kell felkészüljenek, hogy helytálljanak a vizsgákon.
Harcolni, érvelni kell
Balázs Lajos csíkszeredai professzor szerint merész fellépéssel, bátorsággal kellene kiharcolni a kisebbségi oktatásban a román nyelv sajátos módszertanának alkalmazását. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Karának docense lapunknak elmondta: ezt a kérdést nem lehet a propaganda szintjére süllyeszteni, hanem a többéves próbálkozás után már a gyakorlatban is alkalmazni kellene.
„Küzdeni, érvelni kell, még akkor is, ha sok esetben nacionalista reflexeket vált ki a románokból ez a kérdés” – mutatott rá az egyetemi tanár. Mint ismeretes, a professzor Tódor Erika Mária docenssel és Lajos Katalin adjunktussal közösen már több éve kidolgozott egy reformtervezetet a román nyelv oktatására vonatkozóan az általános és középiskolások számára, amelyben összeegyeztették a két nyelv teljesen eltérő nyelvtani szerkezetét, hangsúlyt fektettek a magyar diákok motiváltságára.
Ugyanakkor feltételként szabták azt is, hogy a magyar gyerekeknek románt oktató tanár legalább alapfokon ismerje a magyar nyelvet. Balázs Lajos szerint hátráltatja a tanítást, ha a gyerek nem érti, mit mond a tanár, és fordítva.
„Ezt nem lehet azzal elintézni, mint tapasztalatom szerint sok esetben megtörtént, hogy a román anyanyelvű tanár rálegyint: ezek a gyerekek buták, azért nem értik, hogy ő mit mond” – állapította meg a docens. Hozzátette: össztársadalmi szinten is szerepet játszik a román nyelvoktatási politika, ami jelenleg olyan kolonc, ami fokozatosan érzelmi, lelki ellenszenvet vált ki a magyar gyerekekből, hiszen folyamatosan azt lehet hallani a szülőktől, hogy a gyerek különben jól teljesít az iskolában, csak románból nem.
„Ha a többség még a látszatát sem próbálja fenntartani, hogy érdeklődik a több mint egymilliós kisebbség nyelve, kultúrája iránt, ha nem tesz semmit azért, hogy a román nyelvet és kultúrát megszerettesse, akkor nem lesznek eredmények. Erre az alapvető eszköz a sajátos tanterv és a sajátos tankönyv lenne” – szögezte le kérdésünkre Balázs Lajos.
A romántanárok is változást sürgetnek
Román anyanyelvű romántanárok is elkerülhetetlennek tartják a kisebbségek román oktatása terén a program, a tanterv és a tankönyvek módosítását. Maria Sturzu, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium román szakos tanára lapunk megkeresésére elmondta, elsősorban egyeztetni kellene a magyar, valamint a román nyelv és irodalom oktatását a magyar iskolákban.
„A jelenlegi program 60 százalékában a diákok először románul tanulnak meg irodalmi és nyelvtani fogalmakat, csak azután az anyanyelvükön. Ha összehangolnák a két tantervet, az anyanyelven elsajátított ismeretanyag átültetése a román nyelven tanultakra nem lenne annyira nehézkes, sok esetben szinte lehetetlen, mint most” – szögezte le a Krónikának a pedagógus.
Maria Sturzu szerint az is akadályozza a magyar gyerekek számára a román nyelv elsajátítását, hogy ők is heti három órában tanulják, mint román anyanyelvű társaik. „Heti három órában nehéz eredményeket elérni, hiszen ezek a diákok tulajdonképpen csak ezeken az órákon hallanak román szót, vagy gyakorolhatják a nyelvet” – ecsetelte a romántanár.
Szerinte a jelenlegi tankönyvek, munkafüzetek, segédanyagok nem felelnek meg az elvárásoknak, és ez nemcsak a kisebbségi oktatásban jelent hátrányt. A tanárnő elmondta, nyolc éve nem használja a minisztérium által kiadott tankönyveket, hanem a tanterv alapján saját tananyagokat állít össze, amelyek segítik a funkcionális, beszélt nyelv megtanulását. Hozzátette, minden irodalmi művet át lehet olyan módon alakítani, hogy hasznos legyen a diákok számára a kommunikációban is, csak oda kell figyelni a gyerekek sajátos igényeire, az aktualitásra.
Maria Sturzu elmondta, előfordul, hogy a gyerekek a négy osztály elvégzése után egyáltalán nem tudnak románul, de akár a nyolc osztály elvégzése után is csak 30–40 százalékban sajátítják el a nyelvet, így nem csoda, hogy a felmérések, vizsgák során gyengék az eredményeik.
„A kötelező és rosszul felépített oktatási rendszerben a tanár sok esetben kénytelen önálló megoldásokat találni, az eredmények pedig azon múlnak, hogy egy-egy pedagógusnak mekkora az akaratereje, a hivatástudata és a munkabírása” – vallja Maria Sturzu.
Különben kezdeményezésére Csíkszeredában tizenkét éve szerveznek V–XII. osztályos magyar diákok számára román nyelvi vetélkedőt, melynek éppen az a célja, hogy a fiatalok leküzdjék a gátlásaikat, és motiváltabbak legyenek a romántanulásban. Idén 300 magyar diák vett részt Hargita, Kovászna, Maros és Bákó megyéből.
Hátrányban az érettségin is
Kovászna megye főtanfelügyelője nemrég úgy vélekedett: nincs politikai akarat arra, hogy a kisebbségeknek sajátos módszerrel tanítsák a román nyelvet. Keresztély Irma szerint bár a programot minden évfolyam számára kidolgozták, továbbra is egy helyben toporognak, mert hiányzik a politikai akarat az új módszertan elindítására.
„A programok készen állnak, csak rá kell bólintani az alkalmazásukra, ám ez valamiért még mindig nem történt meg. Holott mindenki hangoztatja, mennyire szükség lenne arra, hogy a kisebbségben élő fiatalok jól elsajátítsák a román nyelvet” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztély Irma rámutatott, az idei érettségi eredmények is igazolják, hogy szükség van az új módszertanra, hiszen a magyar diákok sokkal gyengébben teljesítettek a román vizsgán, mint a román anyanyelvűek. Kovászna megyében a román tannyelvű iskolákban közel tíz százalékponttal jobbak voltak az eredmények, elérték a közel 64 százalékos átmenési arányt, míg a magyar tannyelvűek teljesítménye alig 53 százalék. A különbség a román vizsgákon szerzett jegyekből adódik, a román anyanyelvű fiatalok sokkal nagyobb számban mentek át a próbán.
Bár idén mindkét székely megyében javultak az eredmények, Hargita megyében is hasonló a helyzet: Háromszéken közel 14, Hargita megyében több mint 10 százalékponttal javítottak az érettségizők.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)
Csak a 2015–2016-os tanévtől reménykedhetnek abban a magyar diákok, hogy a kisebbségek sajátos módszerrel tanulhatják a román nyelvet – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási minisztérium államtitkára megkeresésünkre úgy fogalmazott, ebben a témakörben már az is örömére szolgál, ha nincs visszalépés.
„Mi az új előírások alapján az előkészítőtől a tizenkettedik osztályig kidolgoztuk a magyar iskolák, a magyar diákok számára a román oktatás specifikus tanterveit, ám nem találtunk partnert, hogy ezt gyakorlatba is ültessük. Az oktatási minisztérium elképzelése szerint a román nyelv oktatásának kisebbségekre szabott módszerét párhuzamosan vezetnék be a román oktatásban végbement tantervcserékkel” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ szakpolitikusa.
A szeptemberben kezdődő tanévben az előkészítő, első és második osztály tanterveit újítják meg, majd a következő tanévtől a harmadik és negyedik osztályokét. Király elismerte, hogy ebben az ütemben nagyon lassan haladnak, de szerinte bizakodásra ad okot, hogy a minisztérium határozata szerint a 2015–2016-os tanévtől az ötödik, illetve a kilencedik osztályokban új tantervek szerint tanítanak, és ezektől a diákoktól már ez alapján kérik számon a tanultakat a nyolcadikosok záróvizsgáján és az érettségin.
„Akkor ezeknek az osztályoknak az esetében a román nyelv specifikus oktatását is be kell vezetni a kisebbségek számára” – szögezte le az államtiktár. Király András megállapította, a pedagógusok kezét köti a tanterv, nincs sok mozgásterük arra, hogy más módszerrel, rugalmasabban tanítsák a kisebbségeknek a román nyelvet, hiszen minden számonkérés a programon, a tanterven alapszik, a diákok pedig ezekre kell felkészüljenek, hogy helytálljanak a vizsgákon.
Harcolni, érvelni kell
Balázs Lajos csíkszeredai professzor szerint merész fellépéssel, bátorsággal kellene kiharcolni a kisebbségi oktatásban a román nyelv sajátos módszertanának alkalmazását. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Karának docense lapunknak elmondta: ezt a kérdést nem lehet a propaganda szintjére süllyeszteni, hanem a többéves próbálkozás után már a gyakorlatban is alkalmazni kellene.
„Küzdeni, érvelni kell, még akkor is, ha sok esetben nacionalista reflexeket vált ki a románokból ez a kérdés” – mutatott rá az egyetemi tanár. Mint ismeretes, a professzor Tódor Erika Mária docenssel és Lajos Katalin adjunktussal közösen már több éve kidolgozott egy reformtervezetet a román nyelv oktatására vonatkozóan az általános és középiskolások számára, amelyben összeegyeztették a két nyelv teljesen eltérő nyelvtani szerkezetét, hangsúlyt fektettek a magyar diákok motiváltságára.
Ugyanakkor feltételként szabták azt is, hogy a magyar gyerekeknek románt oktató tanár legalább alapfokon ismerje a magyar nyelvet. Balázs Lajos szerint hátráltatja a tanítást, ha a gyerek nem érti, mit mond a tanár, és fordítva.
„Ezt nem lehet azzal elintézni, mint tapasztalatom szerint sok esetben megtörtént, hogy a román anyanyelvű tanár rálegyint: ezek a gyerekek buták, azért nem értik, hogy ő mit mond” – állapította meg a docens. Hozzátette: össztársadalmi szinten is szerepet játszik a román nyelvoktatási politika, ami jelenleg olyan kolonc, ami fokozatosan érzelmi, lelki ellenszenvet vált ki a magyar gyerekekből, hiszen folyamatosan azt lehet hallani a szülőktől, hogy a gyerek különben jól teljesít az iskolában, csak románból nem.
„Ha a többség még a látszatát sem próbálja fenntartani, hogy érdeklődik a több mint egymilliós kisebbség nyelve, kultúrája iránt, ha nem tesz semmit azért, hogy a román nyelvet és kultúrát megszerettesse, akkor nem lesznek eredmények. Erre az alapvető eszköz a sajátos tanterv és a sajátos tankönyv lenne” – szögezte le kérdésünkre Balázs Lajos.
A romántanárok is változást sürgetnek
Román anyanyelvű romántanárok is elkerülhetetlennek tartják a kisebbségek román oktatása terén a program, a tanterv és a tankönyvek módosítását. Maria Sturzu, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium román szakos tanára lapunk megkeresésére elmondta, elsősorban egyeztetni kellene a magyar, valamint a román nyelv és irodalom oktatását a magyar iskolákban.
„A jelenlegi program 60 százalékában a diákok először románul tanulnak meg irodalmi és nyelvtani fogalmakat, csak azután az anyanyelvükön. Ha összehangolnák a két tantervet, az anyanyelven elsajátított ismeretanyag átültetése a román nyelven tanultakra nem lenne annyira nehézkes, sok esetben szinte lehetetlen, mint most” – szögezte le a Krónikának a pedagógus.
Maria Sturzu szerint az is akadályozza a magyar gyerekek számára a román nyelv elsajátítását, hogy ők is heti három órában tanulják, mint román anyanyelvű társaik. „Heti három órában nehéz eredményeket elérni, hiszen ezek a diákok tulajdonképpen csak ezeken az órákon hallanak román szót, vagy gyakorolhatják a nyelvet” – ecsetelte a romántanár.
Szerinte a jelenlegi tankönyvek, munkafüzetek, segédanyagok nem felelnek meg az elvárásoknak, és ez nemcsak a kisebbségi oktatásban jelent hátrányt. A tanárnő elmondta, nyolc éve nem használja a minisztérium által kiadott tankönyveket, hanem a tanterv alapján saját tananyagokat állít össze, amelyek segítik a funkcionális, beszélt nyelv megtanulását. Hozzátette, minden irodalmi művet át lehet olyan módon alakítani, hogy hasznos legyen a diákok számára a kommunikációban is, csak oda kell figyelni a gyerekek sajátos igényeire, az aktualitásra.
Maria Sturzu elmondta, előfordul, hogy a gyerekek a négy osztály elvégzése után egyáltalán nem tudnak románul, de akár a nyolc osztály elvégzése után is csak 30–40 százalékban sajátítják el a nyelvet, így nem csoda, hogy a felmérések, vizsgák során gyengék az eredményeik.
„A kötelező és rosszul felépített oktatási rendszerben a tanár sok esetben kénytelen önálló megoldásokat találni, az eredmények pedig azon múlnak, hogy egy-egy pedagógusnak mekkora az akaratereje, a hivatástudata és a munkabírása” – vallja Maria Sturzu.
Különben kezdeményezésére Csíkszeredában tizenkét éve szerveznek V–XII. osztályos magyar diákok számára román nyelvi vetélkedőt, melynek éppen az a célja, hogy a fiatalok leküzdjék a gátlásaikat, és motiváltabbak legyenek a romántanulásban. Idén 300 magyar diák vett részt Hargita, Kovászna, Maros és Bákó megyéből.
Hátrányban az érettségin is
Kovászna megye főtanfelügyelője nemrég úgy vélekedett: nincs politikai akarat arra, hogy a kisebbségeknek sajátos módszerrel tanítsák a román nyelvet. Keresztély Irma szerint bár a programot minden évfolyam számára kidolgozták, továbbra is egy helyben toporognak, mert hiányzik a politikai akarat az új módszertan elindítására.
„A programok készen állnak, csak rá kell bólintani az alkalmazásukra, ám ez valamiért még mindig nem történt meg. Holott mindenki hangoztatja, mennyire szükség lenne arra, hogy a kisebbségben élő fiatalok jól elsajátítsák a román nyelvet” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztély Irma rámutatott, az idei érettségi eredmények is igazolják, hogy szükség van az új módszertanra, hiszen a magyar diákok sokkal gyengébben teljesítettek a román vizsgán, mint a román anyanyelvűek. Kovászna megyében a román tannyelvű iskolákban közel tíz százalékponttal jobbak voltak az eredmények, elérték a közel 64 százalékos átmenési arányt, míg a magyar tannyelvűek teljesítménye alig 53 százalék. A különbség a román vizsgákon szerzett jegyekből adódik, a román anyanyelvű fiatalok sokkal nagyobb számban mentek át a próbán.
Bár idén mindkét székely megyében javultak az eredmények, Hargita megyében is hasonló a helyzet: Háromszéken közel 14, Hargita megyében több mint 10 százalékponttal javítottak az érettségizők.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 20.
Csillagásznak készült, tanárként vált elismertté Nagy Antal
A csíkszeredai gimnázium egyik közismert tanáraként Nagy Antal generációkkal igyekezett megszerettetni a fizikát. Legismertebb tanítványa, Barabási Albert László mondta róla, fölösleges boncolgatni, hogy egy csillagász veszett el benne vagy egy neves részecskefizikus. Ha a tudomány veszített is ezzel, a csíkszeredai oktatás hatalmasat nyert.
Csíkszeredában született 1941-ben. Édesapja, Nagy Rezső a gimnázium igen kedvelt és szeretett testnevelő tanára volt, aki megteremtette itt a modern testnevelés-oktatást. Emlékét az évente megrendezett, róla elnevezett kosárlabda-emléktorna is őrzi.
„A legenda szerint ott születtem az iskolában, mert édesapám ott volt tanár. De ez nem pont így van, féléves voltam, amikor beköltöztünk az iskola épületébe, édesapámat kinevezték bentlakási felügyelőnek a tanári állása mellett, és akkor a fiatal házas tanároknak ott lakást biztosítottak. Ott laktunk édesapám haláláig, 1949-ig” – emlékezik Nagy Antal.
Így szinte születésétől együtt élt az iskolával. Jó tanulóként, kitüntetéssel végezte a gimnáziumot, alig tizenhat évesen érettségizett, mert az akkori, szovjet mintán alapuló rendszerben tíz osztályt jártak a diákok. Ez hátránynak számított, szerinte sem szellemileg, sem fizikailag nem voltak megérve arra, hogy egyetemisták legyenek tizenhét évesen.
Gépészmérnöknek is készült
Kezdetben gépészmérnök szeretett volna lenni, de azt mondja, nem bánja, hogy nem így történt. „Mondják a tudománytörténészek, hogy a zsenik korán jártak egyetemre, de mi nem voltunk zsenik, kényszerből mentünk, mert ez volt a rendszer. A Bolyai Egyetemen kezdtem, a matematika-fizika szakon, aztán az első évben megtörtént az egyesítés a Babeşsel, ott folytattuk matematika-mechanika tagozaton. Szeretném hangsúlyozni: minket elég jól megtanítottak tanítani, ami most nincs. Külön módszertani kurzusaink voltak matematikából és fizikából is, egy évet csak látogattuk az órákat, aztán bedobtak a mély vízbe, egy hónapig ránk bízták egy osztály oktatását, ha hibáztunk, megmondták, ha valamit jól végeztünk, azt is. Megismertük, mit kell tenni egy osztályban, amikor az ember bemegy harminc gyermek elé” – mesélte.
Egyetemi katedra és csillagvizsgáló helyett a csíkszeredai gimnázium
Az egyetemen már kiszemelték a felsőoktatás számára, a brassói egyetem oktatójának szánták, ő viszont a kolozsvári csillagvizsgálóhoz készült, mivel gyermekkori szenvedélye volt a csillagászat. Végül egyik sem következett be, az államvizsga során szerzett súlyos tüdőgyulladás és a kórházi kezelés miatt kimaradt a végzősök kihelyezéséből, végül saját kérésére helyezték a csíkszeredai gimnáziumhoz. “Ennek én nagyon örvendtem, mert itt éltem az életem nagy részét. Amikor idekerültem, 1963-ban itt egy csapat kezdett kialakulni, velem egyidős, vagy néhány évvel idősebb kollégák voltak, ők is sokat segítettek, órákra is behívtak. Kezdetben csak matematikát tanítottam, aztán fokozatosan megszerettem a fizika tanítását. 1968-ban, a megyésítéskor beszerveztek taknfelügyelőnek, '75-ben ismét tanítást vállaltam a gimnáziumban, ahol '78-ban érdekes körülmények között megtettek aligazgatónak. Az akkori nagy demokratikus iskolai vezetőválasztás szerint tartottak egy jelölőgyűlést, ahol részben bemutatták, részben sugalmazták, hogy a közösség kiket válasszon jelölteknek. Az egyik kolléga elmondta, az aligazgatójelöltek közül az egyiket nem ismerik, helyette javasolnak engem. Úgy hozta a sors, hogy pótjelöltként megválasztottak, és egészen 1986-ig végeztem ezt a munkát. Igyekeztem a lehető legjobban csinálni, elég szigorú voltam, de emberséges is, nem volt senkivel összetűzésem, úgy érzem, a köz megelégedésére végeztem a munkámat. Ha valakit akkor megsértettem, utólag is elnézését kérem” – foglalta össze az idős pedagógus.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
A csíkszeredai gimnázium egyik közismert tanáraként Nagy Antal generációkkal igyekezett megszerettetni a fizikát. Legismertebb tanítványa, Barabási Albert László mondta róla, fölösleges boncolgatni, hogy egy csillagász veszett el benne vagy egy neves részecskefizikus. Ha a tudomány veszített is ezzel, a csíkszeredai oktatás hatalmasat nyert.
Csíkszeredában született 1941-ben. Édesapja, Nagy Rezső a gimnázium igen kedvelt és szeretett testnevelő tanára volt, aki megteremtette itt a modern testnevelés-oktatást. Emlékét az évente megrendezett, róla elnevezett kosárlabda-emléktorna is őrzi.
„A legenda szerint ott születtem az iskolában, mert édesapám ott volt tanár. De ez nem pont így van, féléves voltam, amikor beköltöztünk az iskola épületébe, édesapámat kinevezték bentlakási felügyelőnek a tanári állása mellett, és akkor a fiatal házas tanároknak ott lakást biztosítottak. Ott laktunk édesapám haláláig, 1949-ig” – emlékezik Nagy Antal.
Így szinte születésétől együtt élt az iskolával. Jó tanulóként, kitüntetéssel végezte a gimnáziumot, alig tizenhat évesen érettségizett, mert az akkori, szovjet mintán alapuló rendszerben tíz osztályt jártak a diákok. Ez hátránynak számított, szerinte sem szellemileg, sem fizikailag nem voltak megérve arra, hogy egyetemisták legyenek tizenhét évesen.
Gépészmérnöknek is készült
Kezdetben gépészmérnök szeretett volna lenni, de azt mondja, nem bánja, hogy nem így történt. „Mondják a tudománytörténészek, hogy a zsenik korán jártak egyetemre, de mi nem voltunk zsenik, kényszerből mentünk, mert ez volt a rendszer. A Bolyai Egyetemen kezdtem, a matematika-fizika szakon, aztán az első évben megtörtént az egyesítés a Babeşsel, ott folytattuk matematika-mechanika tagozaton. Szeretném hangsúlyozni: minket elég jól megtanítottak tanítani, ami most nincs. Külön módszertani kurzusaink voltak matematikából és fizikából is, egy évet csak látogattuk az órákat, aztán bedobtak a mély vízbe, egy hónapig ránk bízták egy osztály oktatását, ha hibáztunk, megmondták, ha valamit jól végeztünk, azt is. Megismertük, mit kell tenni egy osztályban, amikor az ember bemegy harminc gyermek elé” – mesélte.
Egyetemi katedra és csillagvizsgáló helyett a csíkszeredai gimnázium
Az egyetemen már kiszemelték a felsőoktatás számára, a brassói egyetem oktatójának szánták, ő viszont a kolozsvári csillagvizsgálóhoz készült, mivel gyermekkori szenvedélye volt a csillagászat. Végül egyik sem következett be, az államvizsga során szerzett súlyos tüdőgyulladás és a kórházi kezelés miatt kimaradt a végzősök kihelyezéséből, végül saját kérésére helyezték a csíkszeredai gimnáziumhoz. “Ennek én nagyon örvendtem, mert itt éltem az életem nagy részét. Amikor idekerültem, 1963-ban itt egy csapat kezdett kialakulni, velem egyidős, vagy néhány évvel idősebb kollégák voltak, ők is sokat segítettek, órákra is behívtak. Kezdetben csak matematikát tanítottam, aztán fokozatosan megszerettem a fizika tanítását. 1968-ban, a megyésítéskor beszerveztek taknfelügyelőnek, '75-ben ismét tanítást vállaltam a gimnáziumban, ahol '78-ban érdekes körülmények között megtettek aligazgatónak. Az akkori nagy demokratikus iskolai vezetőválasztás szerint tartottak egy jelölőgyűlést, ahol részben bemutatták, részben sugalmazták, hogy a közösség kiket válasszon jelölteknek. Az egyik kolléga elmondta, az aligazgatójelöltek közül az egyiket nem ismerik, helyette javasolnak engem. Úgy hozta a sors, hogy pótjelöltként megválasztottak, és egészen 1986-ig végeztem ezt a munkát. Igyekeztem a lehető legjobban csinálni, elég szigorú voltam, de emberséges is, nem volt senkivel összetűzésem, úgy érzem, a köz megelégedésére végeztem a munkámat. Ha valakit akkor megsértettem, utólag is elnézését kérem” – foglalta össze az idős pedagógus.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
2014. augusztus 28.
Előremenekülés. Függetlenedik Frumósza az RMPSZ csángó oktatási programjától
2014. szeptember 12.
Hatvan százalék érettségizett sikeresen
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az idén lezajlott két érettségi vizsga eredményét. Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő ismertették, idén Hargita megyében összesen a vizsgázók 61,70 százaléka ment át az érettségin és a pótérettségin.
„Ez a reális helyzet, ebben az évben ilyen eredmények születtek. Jók ezek az eredmények, jobbak, mint tavaly, látszik, hogy a diákok is komolyabban veszik és a vizsgák szigorúsága is nagy” – értékelte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő hozzátette, az adatokat kielemzik, megnézik, hol és mit lehetne javítani ezek nyomán. Hodgyai László arra mutatott rá, hogy idén azért is alacsonyabb volt az érettségire jelentkezők száma, mert kevesebben végeztek az esti és csökkentett látogatású tagozatokon.
A statisztika szerint a megyebeli gimnáziumok idén végzett diákjainak 85,79 százaléka érettségizett sikeresen. A művészeti, sport- és teológiai osztályokban végzettek 75,35 százalékos átmenési arányt értek el, a szakközépiskolák végzősei pedig 39,41 százalékban érettségiztek eredményesen. Összesen az idén végzett középiskolások 66,49 százaléka tette le az érettségit.
Az idei végzősök eredményeit tekintve a legjobb átmenési arány – 96,71 százalékos – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban született, ezt az iskolát 95,16 százalékos átmenési aránnyal a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium követi, harmadik pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, 94,32 százalékkal. A rangsor utolsó két helyét a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Szakközépiskola és a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola foglalják el, nulla százalékos átmenési aránnyal.
Ellenőrzik a nagy különbségeket
Meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor túl nagy különbség mutatkozik a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a médiája és a diákok öt-nyolc osztályos átlaga között – mondta Bartolf Hedvig főtanfelügyelő pénteken. A nyolcadikot végzettek felvételi jegyét adó két átlag között néhány megyebeli diák esetében nagyon nagy különbségeket fedeztek fel. Több esetben öt pont körüli, három esetben hat pontnál is nagyobb volt ez a különbség, egy esetben pedig, az egyik maroshévízi általános iskolában 1,65-ös médiát ért el a vizsgán az a gyermek, akinek 9,51 volt az öt-nyolcas médiája. A főtanfelügyelő kifejtette, meg fogják vizsgálni, mi történt ezekben az esetekben, felülértékelték-e a pedagógusok a diákot, adtak-e esetleg szánalomból jegyet.
R. Kiss Edit, Székelyhon.ro
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az idén lezajlott két érettségi vizsga eredményét. Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő ismertették, idén Hargita megyében összesen a vizsgázók 61,70 százaléka ment át az érettségin és a pótérettségin.
„Ez a reális helyzet, ebben az évben ilyen eredmények születtek. Jók ezek az eredmények, jobbak, mint tavaly, látszik, hogy a diákok is komolyabban veszik és a vizsgák szigorúsága is nagy” – értékelte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő hozzátette, az adatokat kielemzik, megnézik, hol és mit lehetne javítani ezek nyomán. Hodgyai László arra mutatott rá, hogy idén azért is alacsonyabb volt az érettségire jelentkezők száma, mert kevesebben végeztek az esti és csökkentett látogatású tagozatokon.
A statisztika szerint a megyebeli gimnáziumok idén végzett diákjainak 85,79 százaléka érettségizett sikeresen. A művészeti, sport- és teológiai osztályokban végzettek 75,35 százalékos átmenési arányt értek el, a szakközépiskolák végzősei pedig 39,41 százalékban érettségiztek eredményesen. Összesen az idén végzett középiskolások 66,49 százaléka tette le az érettségit.
Az idei végzősök eredményeit tekintve a legjobb átmenési arány – 96,71 százalékos – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban született, ezt az iskolát 95,16 százalékos átmenési aránnyal a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium követi, harmadik pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, 94,32 százalékkal. A rangsor utolsó két helyét a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Szakközépiskola és a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola foglalják el, nulla százalékos átmenési aránnyal.
Ellenőrzik a nagy különbségeket
Meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor túl nagy különbség mutatkozik a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a médiája és a diákok öt-nyolc osztályos átlaga között – mondta Bartolf Hedvig főtanfelügyelő pénteken. A nyolcadikot végzettek felvételi jegyét adó két átlag között néhány megyebeli diák esetében nagyon nagy különbségeket fedeztek fel. Több esetben öt pont körüli, három esetben hat pontnál is nagyobb volt ez a különbség, egy esetben pedig, az egyik maroshévízi általános iskolában 1,65-ös médiát ért el a vizsgán az a gyermek, akinek 9,51 volt az öt-nyolcas médiája. A főtanfelügyelő kifejtette, meg fogják vizsgálni, mi történt ezekben az esetekben, felülértékelték-e a pedagógusok a diákot, adtak-e esetleg szánalomból jegyet.
R. Kiss Edit, Székelyhon.ro
2014. szeptember 27.
Kézzel írt történelem – Jókaitól a… jókedvig
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Pál-Antal Sándor levéltáros-történésszel
– Kezdjük egy pontosítással: ön rendes tagja vagy külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Az MTA-nak a külföldön élő magyar tudósok csak külső tagjai lehetnek, a rendes tagok Magyarországon élő magyar állampolgárok. Az Akadémiába a határon túli tudósokat is választják, akárcsak a rendes és levelező tagokat. Sokan összetévesztik a köztestületi tagokat a külső tagokkal, és azt hiszik, hogy azok is akadémikusok. Köztestületi tag lehet bárki, aki doktori fokozattal rendelkezik, a magyar tudományosságot műveli, és hivatalosan kéri a köztestületbe való felvételét. Elméletileg minden tudományos doktori fokozattal rendelkező magyar az MTA köztestületi tagja lehet, de akadémikus csak megválasztott. Erdélyben jelenleg 17 akadémiai külső tag él, köztestületi mintegy 800, ha nem több.
– És ki lehet levelezőtag?
– Csak magyarországi tudós.
– Karcfalván született, mégis Nagybányán és Csíkszeredában járt középiskolába.
– Elég hányatott gyermekkorom volt. Hadiárvaként nőttem fel. Miután anyám újból férjhez ment egy színesfémérc-kutató bányamérnökhöz, elég sűrűn változtattuk lakhelyünket, oda költöztünk, ahova a munkája szólította. Elemibe Csíkmadarason és Karcfalván jártam, az V-VIII. osztályt már a Nagyvárad melletti Élesden végeztem. A középiskolát Nagybányán kezdtem a műszaki-vegyészeti középiskolában, amit nem fejeztem be. Mivel azt 1955 elején átalakították inasiskolává, és közben nevelőapám is meghalt, otthagytam, és visszaköltöztünk Csíkmadarasra, ahol gazdálkodásból éltünk. Így még gyerekfejjel gazdálkodó lettem. A középiskolát magánúton folytattam a mostani Márton Áron Líceumban, amely akkor tízosztályos volt.
– Milyen volt a nagy múltú alma mater szellemisége, milyen emlékei vannak az akkori Csíkszeredáról?
– Mivel az utolsó év második felében engedélyezték a magántanulók óralátogatását, anélkül, hogy feleltettek volna, kerékpárral bejárogattam Csíkszeredába, ahol egy befogadó osztályra találtam (megjegyzem, nem voltam egyedüli magántanuló). Mint magántanuló, eléggé szegényes tarsollyal ballagtam, úgyhogy volt, amit az egyetemen bepótoljak. Mégis szeredai gimnazistává váltam, és a rövid ideig tartó és rendellenes gimnazista státusom ellenére az iskola neveltjének éreztem magam. Azóta is rendszerint részt veszek az érettségi találkozókon. Csíkszereda kisváros volt nagy múltú iskolával, ma már virágzó város, ahová otthonosan térek vissza, elég sűrűn, hiszen az egyik lányom is ott él.
– Következtek az egyetemi évek; miért választotta pont a történelmet?
– Gyermekkoromban rengeteg Jókai-könyvet olvastam, otthon megvolt a százkötetes "Jókai összes". Élvezettel faltam a történelmi regényeit. Bizonyosan neki is köszönhetem az erős vonzódást a történelem iránt. A sors mégis úgy hozta, hogy az egyetemre nem a történelemre, hanem a közgazdasági szakra felvételiztem, ahol az első évet el is végeztem, de a másodévet már a történelmen folytattam.
– ’63-ban végzett, s első, de mondhatom azt is, hogy utolsó munkahely-állomása a marosvásárhelyi levéltár volt…
– Talán azzal kezdeném, hogy már másodéven ismeretséget kötöttem az oklevelekkel, és jó paleográfusnak (régiírás-kiolvasónak) bizonyultam. Harmadév után a nyári praktika idején a brassói levéltárban egyedüli diák voltam, aki régi iratokat elolvasott és cédulázott. Úgyhogy már akkor megbarátkoztam a levéltárral. Ötödév végén a bukaresti Állami Levéltár fiatal levéltárosokat verbuvált a történelem, jog és román nyelv szakot végzők soraiból. Ekkor többet is kiválasztottak a jelentkezők közül, majd jött a háttérkivizsgálás, és mivel a levéltár a Belügyminisztériumhoz tartozott, elég alapos átvilágításon estünk át. Nagyon megrostálták a jelentkezőket. A jelölt nem lehetett a volt kizsákmányoló osztályok sarja, nem lehetett külföldön élő vagy büntetett előéletű rokona, szülei nem lehettek volt történelmi pártok tagjai stb. Nekem nagy szerencsém volt, mivel a szülőfalumban lefolytatott helyszíni kutakodás során a káderes tolmácsa, a marosvásárhelyi levéltárban dolgozó egyik leendő kolléganő a védelmemre kelt. (Mikor azt mondták, hogy kizsákmányolók voltak a szüleim, ő kizsákmányoltakat közvetített, pedig akkor még nem is ismert. Az illető hölgy később átment a tanügybe, ma is Marosvásárhelyen él.)
– Egyedüli magyarként került a levéltárhoz?
– Az évfolyamunkról ketten lettünk levéltárosok, Molnár János a gyulafehérvári levéltárba került, én Marosvásárhelyre. A kollégám és akkor végzős román társaink többsége egypár év múlva otthagyta a levéltárat. Nagyon kevesen tudtak ebbe a szakmába beilleszkedni.
– Mi a véleménye, miért vettek fel akkor két magyar fiatalt a levéltárhoz?
– Ez országos szinten nem sok. Szükség volt a nagy mennyiségű magyar nyelvű levéltári anyagot feldolgozni tudó szakemberekre. Kézzelfogható, hogy erre a legmegfelelőbbek az iratok nyelvét ismerő magyar anyanyelvűek voltak. Amikor végeztem, éppen akkor nyitott Bukarest e téren. Később, a ’70-es években változott a káderpolitika, egy idő után már csak magyarul tudó vagy vegyes családból származókat vettek fel. Így az ezredfordulóra a levéltárakból "kifogytak" a magyar levéltárosok. Én voltam az utolsó. (Erről cikkezett is annak idején Bölöni Domokos.) A változás után, 2006–2008-tól egypár erdélyi levéltárban ismét dolgozik egy-egy magyar levéltáros.
– A ’89-es változás után egymás után jelentek meg az Ön művei. Ez azt jelenti, hogy a "nyersanyagot" már korábban kibányászta, csak a megfelelő pillanatra várt, amikor ez megjelenhet nyomtatásban?
– Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem. Volt egypár témám, amihez anyagot jegyzetelgettem, hogy majd nyugdíjas koromban felhasználom kedvenc témáim megírásához, de az nem jelentett anyaghalmozást. Miután ’90-ben, 50 éves koromban elhárultak a szellemi kibontakozás előtti akadályok, ki is használtam a kínálkozó lehetőségeket. Addig is publikálgattam román nyelven (magyarul inkább rövid történelmi cikkeket közöltem a napilapokban, főként a Vörös Zászlóban), most viszont megadatott az anyanyelven való publikálás lehetősége, ami nagy könnyebbséget jelentett. De a lényeg nem az volt, hogy volt-e előre kijegyzetelt anyagom, hogy tele volt-e a fiókom? Hanem az, hogy tudtam, mit és hol keressek. Ezt a tapasztalatot kamatoztattam más levéltárakban is. Aki nem tudja, hogy a számára szükséges forrás hol található, az rengeteg időt elpazarol, amíg megtalálja. Mondjam úgy: én ezt az időt megspóroltam. És ez sokat segített abban, hogy többet szenteljek az írásra.
– Első kötete, ami megjelent ’90 után, Backamadaras falutörténete volt. Azelőtt nem nézték jó szemmel, ha ősi székely falvainkról, 600-700 éves településekről közöltek helytörténeti anyagot?
– Valójában nem ez volt az első terjedelmesebb írásom, hiszen a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában 1984-ben már kiadás előtt állt egy székely történelemmel kapcsolatos, Szabó Miklóssal közösen írt munkánk, de azt cenzúrai jóváhagyás után a nyomdából visszavonták. Úgy járt a mi munkánk is, mint az Erdélyi szótörténeti tár, a Romániai magyar irodalmi lexikon, a Népismereti dolgozatok és más magyar kiadványok. A Backamadaras ’92-ben jelent meg; egy gyorsmunkáról van szó, amely fél év alatt készült el a község okleveles említésének 650. évfordulójára. Egy lelkes munkacsoport munkája volt, amelyet én vezettem, a kötetet szerkesztettem, és a történelmi részt is én írtam. Falutörténetről lévén szó, adatokat elsősorban a helyszínen kellett összegyűjteni, amit a helyi szerzőtársak végeztek. A történeti részt viszont, amelyhez levéltári kutatás kellett, rám hárult. És hogy feleljek a kérdés második felére is, ’90 előtt nem az volt a gond, hogy az ilyen témájú írásokat nem nézték jó szemmel, hanem kicenzúrázták azokat, nem adtak kiadási engedélyt rájuk.
– 1997-ben jelent meg a Mentornál A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára, amit Vigh Károllyal közösen írtak.
– Tévedés, ezt egyedül írtam. Vigh Károly marosvásárhelyi származású kolozsvári könyvtároshoz annyiban kapcsolódik a kérdés, hogy én fejeztem be és adattam ki a Marosvásárhely helyneveit tartalmazó, még 1939-ben készült kéziratát, amelynek a kiegészítéséhez halála előtt hozzáfogott, de befejezni már nem tudta. Ezt a kiegészítést Marosvásárhelyen kezdte, és Svédországban, az egyik leányánál folytatta. Halála után a félbeszakadt munka az Országos Széchényi Könyvtárba került. Én, ismerve a fiát, megkérdeztem, tudja-e, hogy édesapja utolsó óhaja a kézirat véglegesítése és alkalomadtán való kiadása volt? Erre ő felkért a munka befejezésére, vállalva a kiadási költségeket. Ezután széles körű levéltári kutatást végeztem, és kiegészítettem a kéziratot, a kötet Csíkszeredában jelent meg. Ez alkalommal összegyűjtöttem Marosvásárhely régi utcaneveit is, és kiegészítve a 20. századi utcanévadatokkal, megszületett az önálló utcanév-történeti munka. Úgy érzem, hogy ezzel kielégítettem egy valós szükségletet, hiszen ma is kapok visszajelzéseket annak hasznosságáról.
– És a Kádár Zsomborral írt közös kötet?…
– Kádár Zsombor erdőmérnök jó barátom volt, tizenvalahány könyve jelent meg, inkább szótárakkal foglalkozott. Egyszer elhozott hozzám egy 1100 oldalas erdészettörténeti kéziratot. Hónapokig olvastam, észrevételeztem. Abban a formában nem tudta kiadni, s akkor ajánlottam én is, más is, hogy bontsa bizonyos témákra. Lett is abból három kötet, de egy része még mindig értékesítetlen maradt. Amikor 75 éves volt, felkeresett, s azt mondta: te, Sanyi, én már letettem a plajbászt, megkérlek, ebből fabrikálj egy könyvet. Kivettem az egészből a még használható részeket, és kiegészítettem levéltári adatokkal. Így lett belőle a közös erdészettörténeti kronológia.
– 1995-ben új beosztást kap: levéltári szakértő. Mit jelent ez?
– Magas képzettségű levéltárost. Azelőtt főlevéltáros voltam.
– Nyilván régóta ismeri a VI-VII. osztályban használatos A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai c. tankönyvet. Mi a véleménye, fontos az, ha már a gimnáziumban elkezdődik a magyarság múltjának ismerete és oktatása?
– Ismerem mind a két szerzőt. Rátermettségüket nem vonom kétségbe. Tankönyvükre nagy szükség volt, de úgy vagyunk vele, mint általában minden újdonsággal. Rendkívül jó, fontos, de nem szabad ezen a szinten megállni. Ezt jobbítani lehet, és kell! Közben, ugye, megjelent A székelység története. Ezt sikerültebbnek tartom. Nekünk, kisebbségieknek, akik szervezett körülmények között eddig nem tanultuk múltunk történetét, most már van lehetőség erre, és rendkívül nagy szükség is van, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, gyökértelenekké válunk. Az ilyen tankönyvek ne csak az iskolásoknak készüljenek, hanem a szülőknek is. Hiszen ismerethiány-pótlóak. A múltismeret tanulását pedig minél korábban meg kell kezdeni. A kisebb iskolásoknál főként az eseményekre összpontosítva, mert arra fogékonyabbak, a nagyobbaknak, a középiskolásoknak már magyarázó szöveggel is ellátva. Fontos, hogy megértsük, mi miért történt. Ha nem ismered fel a hátteret, a kiváltó okokat, a levegőben tapogatózol. Ezért is szükséges a jó tankönyv.
– Lát-e esélyt arra, hogy egyszer a román és a magyar történészek leülnek egy asztalhoz, s ŐSZINTÉN, a tények tudatában írják meg Erdély történelmét, s azt tanítják majd mind a magyar, mind a román osztályokban?
– Jelen pillanatban erre nincs esély! Túl szerény és vékony az a román történészréteg, amely hajlandó lenne a múltra vonatkozólag, a magyar történészekkel karöltve, egy pártatlan Erdély-történetet írni. Például Kolozsváron és Bukarestben is van néhány történész, akik jól ismerik az erdélyi múltat, de az ő tevékenységük még nem hozott áttörést. Ehhez a politikum szemléletváltozása szükséges. De a kérdés megoldása azért is nehéz, mert mindenik népcsoportnak – egymás mellett élve is – megvan a maga történelme, amelynek a megírását szinte lehetetlen úgy összehangolni, hogy azzal mindkét fél elégedett legyen. Gondolok itt elsősorban a kontinuitáselméletre, az 1848-as forradalomra és egyéb eseményekre. Ebben a kérdésben valamelyes előrehaladást a közös kerekasztal-megbeszélések hozhatnak.
– Egy fiatal, jól képzett, aktív levéltárosnak, László Mártonnak adta át a széket, akinek külön erénye, hogy sokat publikál, kutatási területe a közelmúlt. Mire kellene fókuszáljon a következő időszakban, hogy apadjanak a "fehér foltok"?
– A levéltárost a kutatók a szó jóhiszemű értelmezésében szolgának tekintik. És valóban, egyik feladata a forrásanyaghoz való hozzáférés elősegítése. Ez azonban nem lehet azonos a kutató munkájának az elvégzésével, még a szükséges dokumentáció kikeresésével sem. A levéltáros feladata a levéltári anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele, és – ha szükséges – a nyilvántartások használatához való tájékoztatás nyújtása. De a levéltáros ne elégedjen meg a hivatali feladatok elvégzésével, hanem legyen kutató is, ahogy teszi azt a fentebb említett utódom, és számos kollégája, Berekméri Róbert és Barabás Kisanna marosvásárhelyi egyházi levéltárosok, Bicsok Zoltán csíkszeredai kolléga és mások. Nagy szükség van a kutatómunkába való bekapcsolódásukra, hiszen rengeteg a feltárnivaló. Bármelyik korszakot vesszük, sok a fehér folt. És a levéltáros ott él a forrás tövében. Ajánlom, merítsen minél többet belőle.
– Min dolgozik jelenleg?
– Nemcsak kutatok, nemcsak írok, más teendőim is vannak. És ezek olyan vállalások, kötelezettségek, amelyeket nem illik visszautasítani. Jelenleg egy nagy kézirat lektorálását végzem, amelyet már egy hónapja nyaggatok, mert nehéz anyagnak bizonyult.
– Miről van szó?
– Benkő József 1778-ban kiadott Transilvania Generalisa, Erdély leírása. A latinul írt többkötetes mű fordítása már régebb elkészült, kiadását pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vállalta. Az ottani munkatársak alapos szerkesztői munkát végeztek, nagyon sok magyarázó szöveggel, és felkértek annak történelmi szempontból való lektorálására. Nem könnyű munka, mert a mai olvasó számára is jól érthetővé kell tenni.
– És mi következik ezután?
– Év végére be kell fejezzem a Magyar Országos Levéltár "fondjegyzéknek" hívott nyilvántartása román nyelvre fordítását. Ez egy kétkötetes munka, a román–magyar levéltári egyezmény része, s mivel kevés a két nyelvet egyaránt jól ismerő szakember, engem kértek fel erre. Nem utasíthattam vissza, hiszen eddig is jól együttműködtünk. Ugyancsak év végéig kell összeállítanom a Bernády György életéről és tevékenységéről szóló kéziratot, amelynek a szerkesztését elvállaltam. Ezután jönne – jövő tavaszra – a Bodor Péter életéről régebb beígért kötetem. A Román Televízió bukaresti magyar adásában Miholcsa Gyuláék egy 80 perces filmet készítettek róla, amelyhez a dokumentációt én nyújtottam. Miután nagyon sok időt áldoztam a székely ezermester életére vonatkozó, nehezen hozzáférhető, szétszórt források összegyűjtésére, ideje befejeznem ezt a témát. Végül – igaz, hogy ez már nem a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre – most már biztosan közölhetem, hogy szeptember 26-án lesz a legújabb könyvem bemutatója a Bernády Házban (tegnap volt – sz.m.). Címe: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. A Mentor Kiadó adta ki, a nyomdai munkákat a csíkszeredai Gutenberg nyomda végezte.
– Mit tartalmaz a kötet?
– Amint a címből is kiderül, a székely történelmi szimbólumok egyik nagy családjának a történetét. A székelyföldi pecséthasználat történetét, a használt címerek és egyéb jelképek leírását, valamint egy nagy albumot színes fotókkal. Nagyon nehéz munka volt, az anyag összegyűjtése rengeteg időmbe került. De megérte. Egy évek óta tartó kutatómunka összefoglalója, egy átfogó szintézis.
– Nyilván ezt a nagy munkát el sem lehetne képzelni számítógép nélkül…
– 20 éve használom a számítógépet, enélkül nem tudnék élni. Úgy vágtam neki, hogy nem jártam kurzusra, hanem vettem egy oktatófüzetet, ennek segítségével összeállítottam a Vígh-féle kötetet. Rengeteget bosszankodtam, mert az elején sokat bakiztam, de sikerült "megszelídítenem" ezt a csodálatos találmányt. Nem egyedül, hanem harmadik osztályos unokám s egy ötödikes barátja segítségével. Azóta nélkülözhetetlen munkaeszközöm.
– Igaz az, hogy humor nélkül nem tudnánk legyőzni az élet szomorú oldalát?
– Ha magadra mosolyt erőltetsz, megváltozik a közérzeted. Légy jókedvű, ha nehezedre esik is, és mosolyogj! Könnyebben felvidulsz, tapasztalatból tudom. Rájöttem, hogy összejöveteleken, előadás közben a könnyed hangvétel feloldja a hangulatot. Egy könnyed bevezető után a hallgatóság is jobban odafigyel.
– Díjak, elismerések? Kérem, említsen meg néhányat!
– A kapott díjak két csoportra oszlanak, a levéltári szakmával kapcsolatosakra, és a tudományos munkámat méltatókra. A levéltárosi tevékenységemre vonatkozóak közül kiemelném a Pauler Gyula-díjat és a Széchényi Ferenc-díjat, a történészi munkásságomra vonatkozóak közül az akadémiai Arany János Érmet, de fontos számomra a Gr. Mikó Imre-emléklap és a Gábor Áron- díj is.
Székely Ferenc, Népújság (Marosvásárhely)
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Pál-Antal Sándor levéltáros-történésszel
– Kezdjük egy pontosítással: ön rendes tagja vagy külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Az MTA-nak a külföldön élő magyar tudósok csak külső tagjai lehetnek, a rendes tagok Magyarországon élő magyar állampolgárok. Az Akadémiába a határon túli tudósokat is választják, akárcsak a rendes és levelező tagokat. Sokan összetévesztik a köztestületi tagokat a külső tagokkal, és azt hiszik, hogy azok is akadémikusok. Köztestületi tag lehet bárki, aki doktori fokozattal rendelkezik, a magyar tudományosságot műveli, és hivatalosan kéri a köztestületbe való felvételét. Elméletileg minden tudományos doktori fokozattal rendelkező magyar az MTA köztestületi tagja lehet, de akadémikus csak megválasztott. Erdélyben jelenleg 17 akadémiai külső tag él, köztestületi mintegy 800, ha nem több.
– És ki lehet levelezőtag?
– Csak magyarországi tudós.
– Karcfalván született, mégis Nagybányán és Csíkszeredában járt középiskolába.
– Elég hányatott gyermekkorom volt. Hadiárvaként nőttem fel. Miután anyám újból férjhez ment egy színesfémérc-kutató bányamérnökhöz, elég sűrűn változtattuk lakhelyünket, oda költöztünk, ahova a munkája szólította. Elemibe Csíkmadarason és Karcfalván jártam, az V-VIII. osztályt már a Nagyvárad melletti Élesden végeztem. A középiskolát Nagybányán kezdtem a műszaki-vegyészeti középiskolában, amit nem fejeztem be. Mivel azt 1955 elején átalakították inasiskolává, és közben nevelőapám is meghalt, otthagytam, és visszaköltöztünk Csíkmadarasra, ahol gazdálkodásból éltünk. Így még gyerekfejjel gazdálkodó lettem. A középiskolát magánúton folytattam a mostani Márton Áron Líceumban, amely akkor tízosztályos volt.
– Milyen volt a nagy múltú alma mater szellemisége, milyen emlékei vannak az akkori Csíkszeredáról?
– Mivel az utolsó év második felében engedélyezték a magántanulók óralátogatását, anélkül, hogy feleltettek volna, kerékpárral bejárogattam Csíkszeredába, ahol egy befogadó osztályra találtam (megjegyzem, nem voltam egyedüli magántanuló). Mint magántanuló, eléggé szegényes tarsollyal ballagtam, úgyhogy volt, amit az egyetemen bepótoljak. Mégis szeredai gimnazistává váltam, és a rövid ideig tartó és rendellenes gimnazista státusom ellenére az iskola neveltjének éreztem magam. Azóta is rendszerint részt veszek az érettségi találkozókon. Csíkszereda kisváros volt nagy múltú iskolával, ma már virágzó város, ahová otthonosan térek vissza, elég sűrűn, hiszen az egyik lányom is ott él.
– Következtek az egyetemi évek; miért választotta pont a történelmet?
– Gyermekkoromban rengeteg Jókai-könyvet olvastam, otthon megvolt a százkötetes "Jókai összes". Élvezettel faltam a történelmi regényeit. Bizonyosan neki is köszönhetem az erős vonzódást a történelem iránt. A sors mégis úgy hozta, hogy az egyetemre nem a történelemre, hanem a közgazdasági szakra felvételiztem, ahol az első évet el is végeztem, de a másodévet már a történelmen folytattam.
– ’63-ban végzett, s első, de mondhatom azt is, hogy utolsó munkahely-állomása a marosvásárhelyi levéltár volt…
– Talán azzal kezdeném, hogy már másodéven ismeretséget kötöttem az oklevelekkel, és jó paleográfusnak (régiírás-kiolvasónak) bizonyultam. Harmadév után a nyári praktika idején a brassói levéltárban egyedüli diák voltam, aki régi iratokat elolvasott és cédulázott. Úgyhogy már akkor megbarátkoztam a levéltárral. Ötödév végén a bukaresti Állami Levéltár fiatal levéltárosokat verbuvált a történelem, jog és román nyelv szakot végzők soraiból. Ekkor többet is kiválasztottak a jelentkezők közül, majd jött a háttérkivizsgálás, és mivel a levéltár a Belügyminisztériumhoz tartozott, elég alapos átvilágításon estünk át. Nagyon megrostálták a jelentkezőket. A jelölt nem lehetett a volt kizsákmányoló osztályok sarja, nem lehetett külföldön élő vagy büntetett előéletű rokona, szülei nem lehettek volt történelmi pártok tagjai stb. Nekem nagy szerencsém volt, mivel a szülőfalumban lefolytatott helyszíni kutakodás során a káderes tolmácsa, a marosvásárhelyi levéltárban dolgozó egyik leendő kolléganő a védelmemre kelt. (Mikor azt mondták, hogy kizsákmányolók voltak a szüleim, ő kizsákmányoltakat közvetített, pedig akkor még nem is ismert. Az illető hölgy később átment a tanügybe, ma is Marosvásárhelyen él.)
– Egyedüli magyarként került a levéltárhoz?
– Az évfolyamunkról ketten lettünk levéltárosok, Molnár János a gyulafehérvári levéltárba került, én Marosvásárhelyre. A kollégám és akkor végzős román társaink többsége egypár év múlva otthagyta a levéltárat. Nagyon kevesen tudtak ebbe a szakmába beilleszkedni.
– Mi a véleménye, miért vettek fel akkor két magyar fiatalt a levéltárhoz?
– Ez országos szinten nem sok. Szükség volt a nagy mennyiségű magyar nyelvű levéltári anyagot feldolgozni tudó szakemberekre. Kézzelfogható, hogy erre a legmegfelelőbbek az iratok nyelvét ismerő magyar anyanyelvűek voltak. Amikor végeztem, éppen akkor nyitott Bukarest e téren. Később, a ’70-es években változott a káderpolitika, egy idő után már csak magyarul tudó vagy vegyes családból származókat vettek fel. Így az ezredfordulóra a levéltárakból "kifogytak" a magyar levéltárosok. Én voltam az utolsó. (Erről cikkezett is annak idején Bölöni Domokos.) A változás után, 2006–2008-tól egypár erdélyi levéltárban ismét dolgozik egy-egy magyar levéltáros.
– A ’89-es változás után egymás után jelentek meg az Ön művei. Ez azt jelenti, hogy a "nyersanyagot" már korábban kibányászta, csak a megfelelő pillanatra várt, amikor ez megjelenhet nyomtatásban?
– Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem. Volt egypár témám, amihez anyagot jegyzetelgettem, hogy majd nyugdíjas koromban felhasználom kedvenc témáim megírásához, de az nem jelentett anyaghalmozást. Miután ’90-ben, 50 éves koromban elhárultak a szellemi kibontakozás előtti akadályok, ki is használtam a kínálkozó lehetőségeket. Addig is publikálgattam román nyelven (magyarul inkább rövid történelmi cikkeket közöltem a napilapokban, főként a Vörös Zászlóban), most viszont megadatott az anyanyelven való publikálás lehetősége, ami nagy könnyebbséget jelentett. De a lényeg nem az volt, hogy volt-e előre kijegyzetelt anyagom, hogy tele volt-e a fiókom? Hanem az, hogy tudtam, mit és hol keressek. Ezt a tapasztalatot kamatoztattam más levéltárakban is. Aki nem tudja, hogy a számára szükséges forrás hol található, az rengeteg időt elpazarol, amíg megtalálja. Mondjam úgy: én ezt az időt megspóroltam. És ez sokat segített abban, hogy többet szenteljek az írásra.
– Első kötete, ami megjelent ’90 után, Backamadaras falutörténete volt. Azelőtt nem nézték jó szemmel, ha ősi székely falvainkról, 600-700 éves településekről közöltek helytörténeti anyagot?
– Valójában nem ez volt az első terjedelmesebb írásom, hiszen a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában 1984-ben már kiadás előtt állt egy székely történelemmel kapcsolatos, Szabó Miklóssal közösen írt munkánk, de azt cenzúrai jóváhagyás után a nyomdából visszavonták. Úgy járt a mi munkánk is, mint az Erdélyi szótörténeti tár, a Romániai magyar irodalmi lexikon, a Népismereti dolgozatok és más magyar kiadványok. A Backamadaras ’92-ben jelent meg; egy gyorsmunkáról van szó, amely fél év alatt készült el a község okleveles említésének 650. évfordulójára. Egy lelkes munkacsoport munkája volt, amelyet én vezettem, a kötetet szerkesztettem, és a történelmi részt is én írtam. Falutörténetről lévén szó, adatokat elsősorban a helyszínen kellett összegyűjteni, amit a helyi szerzőtársak végeztek. A történeti részt viszont, amelyhez levéltári kutatás kellett, rám hárult. És hogy feleljek a kérdés második felére is, ’90 előtt nem az volt a gond, hogy az ilyen témájú írásokat nem nézték jó szemmel, hanem kicenzúrázták azokat, nem adtak kiadási engedélyt rájuk.
– 1997-ben jelent meg a Mentornál A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára, amit Vigh Károllyal közösen írtak.
– Tévedés, ezt egyedül írtam. Vigh Károly marosvásárhelyi származású kolozsvári könyvtároshoz annyiban kapcsolódik a kérdés, hogy én fejeztem be és adattam ki a Marosvásárhely helyneveit tartalmazó, még 1939-ben készült kéziratát, amelynek a kiegészítéséhez halála előtt hozzáfogott, de befejezni már nem tudta. Ezt a kiegészítést Marosvásárhelyen kezdte, és Svédországban, az egyik leányánál folytatta. Halála után a félbeszakadt munka az Országos Széchényi Könyvtárba került. Én, ismerve a fiát, megkérdeztem, tudja-e, hogy édesapja utolsó óhaja a kézirat véglegesítése és alkalomadtán való kiadása volt? Erre ő felkért a munka befejezésére, vállalva a kiadási költségeket. Ezután széles körű levéltári kutatást végeztem, és kiegészítettem a kéziratot, a kötet Csíkszeredában jelent meg. Ez alkalommal összegyűjtöttem Marosvásárhely régi utcaneveit is, és kiegészítve a 20. századi utcanévadatokkal, megszületett az önálló utcanév-történeti munka. Úgy érzem, hogy ezzel kielégítettem egy valós szükségletet, hiszen ma is kapok visszajelzéseket annak hasznosságáról.
– És a Kádár Zsomborral írt közös kötet?…
– Kádár Zsombor erdőmérnök jó barátom volt, tizenvalahány könyve jelent meg, inkább szótárakkal foglalkozott. Egyszer elhozott hozzám egy 1100 oldalas erdészettörténeti kéziratot. Hónapokig olvastam, észrevételeztem. Abban a formában nem tudta kiadni, s akkor ajánlottam én is, más is, hogy bontsa bizonyos témákra. Lett is abból három kötet, de egy része még mindig értékesítetlen maradt. Amikor 75 éves volt, felkeresett, s azt mondta: te, Sanyi, én már letettem a plajbászt, megkérlek, ebből fabrikálj egy könyvet. Kivettem az egészből a még használható részeket, és kiegészítettem levéltári adatokkal. Így lett belőle a közös erdészettörténeti kronológia.
– 1995-ben új beosztást kap: levéltári szakértő. Mit jelent ez?
– Magas képzettségű levéltárost. Azelőtt főlevéltáros voltam.
– Nyilván régóta ismeri a VI-VII. osztályban használatos A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai c. tankönyvet. Mi a véleménye, fontos az, ha már a gimnáziumban elkezdődik a magyarság múltjának ismerete és oktatása?
– Ismerem mind a két szerzőt. Rátermettségüket nem vonom kétségbe. Tankönyvükre nagy szükség volt, de úgy vagyunk vele, mint általában minden újdonsággal. Rendkívül jó, fontos, de nem szabad ezen a szinten megállni. Ezt jobbítani lehet, és kell! Közben, ugye, megjelent A székelység története. Ezt sikerültebbnek tartom. Nekünk, kisebbségieknek, akik szervezett körülmények között eddig nem tanultuk múltunk történetét, most már van lehetőség erre, és rendkívül nagy szükség is van, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, gyökértelenekké válunk. Az ilyen tankönyvek ne csak az iskolásoknak készüljenek, hanem a szülőknek is. Hiszen ismerethiány-pótlóak. A múltismeret tanulását pedig minél korábban meg kell kezdeni. A kisebb iskolásoknál főként az eseményekre összpontosítva, mert arra fogékonyabbak, a nagyobbaknak, a középiskolásoknak már magyarázó szöveggel is ellátva. Fontos, hogy megértsük, mi miért történt. Ha nem ismered fel a hátteret, a kiváltó okokat, a levegőben tapogatózol. Ezért is szükséges a jó tankönyv.
– Lát-e esélyt arra, hogy egyszer a román és a magyar történészek leülnek egy asztalhoz, s ŐSZINTÉN, a tények tudatában írják meg Erdély történelmét, s azt tanítják majd mind a magyar, mind a román osztályokban?
– Jelen pillanatban erre nincs esély! Túl szerény és vékony az a román történészréteg, amely hajlandó lenne a múltra vonatkozólag, a magyar történészekkel karöltve, egy pártatlan Erdély-történetet írni. Például Kolozsváron és Bukarestben is van néhány történész, akik jól ismerik az erdélyi múltat, de az ő tevékenységük még nem hozott áttörést. Ehhez a politikum szemléletváltozása szükséges. De a kérdés megoldása azért is nehéz, mert mindenik népcsoportnak – egymás mellett élve is – megvan a maga történelme, amelynek a megírását szinte lehetetlen úgy összehangolni, hogy azzal mindkét fél elégedett legyen. Gondolok itt elsősorban a kontinuitáselméletre, az 1848-as forradalomra és egyéb eseményekre. Ebben a kérdésben valamelyes előrehaladást a közös kerekasztal-megbeszélések hozhatnak.
– Egy fiatal, jól képzett, aktív levéltárosnak, László Mártonnak adta át a széket, akinek külön erénye, hogy sokat publikál, kutatási területe a közelmúlt. Mire kellene fókuszáljon a következő időszakban, hogy apadjanak a "fehér foltok"?
– A levéltárost a kutatók a szó jóhiszemű értelmezésében szolgának tekintik. És valóban, egyik feladata a forrásanyaghoz való hozzáférés elősegítése. Ez azonban nem lehet azonos a kutató munkájának az elvégzésével, még a szükséges dokumentáció kikeresésével sem. A levéltáros feladata a levéltári anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele, és – ha szükséges – a nyilvántartások használatához való tájékoztatás nyújtása. De a levéltáros ne elégedjen meg a hivatali feladatok elvégzésével, hanem legyen kutató is, ahogy teszi azt a fentebb említett utódom, és számos kollégája, Berekméri Róbert és Barabás Kisanna marosvásárhelyi egyházi levéltárosok, Bicsok Zoltán csíkszeredai kolléga és mások. Nagy szükség van a kutatómunkába való bekapcsolódásukra, hiszen rengeteg a feltárnivaló. Bármelyik korszakot vesszük, sok a fehér folt. És a levéltáros ott él a forrás tövében. Ajánlom, merítsen minél többet belőle.
– Min dolgozik jelenleg?
– Nemcsak kutatok, nemcsak írok, más teendőim is vannak. És ezek olyan vállalások, kötelezettségek, amelyeket nem illik visszautasítani. Jelenleg egy nagy kézirat lektorálását végzem, amelyet már egy hónapja nyaggatok, mert nehéz anyagnak bizonyult.
– Miről van szó?
– Benkő József 1778-ban kiadott Transilvania Generalisa, Erdély leírása. A latinul írt többkötetes mű fordítása már régebb elkészült, kiadását pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vállalta. Az ottani munkatársak alapos szerkesztői munkát végeztek, nagyon sok magyarázó szöveggel, és felkértek annak történelmi szempontból való lektorálására. Nem könnyű munka, mert a mai olvasó számára is jól érthetővé kell tenni.
– És mi következik ezután?
– Év végére be kell fejezzem a Magyar Országos Levéltár "fondjegyzéknek" hívott nyilvántartása román nyelvre fordítását. Ez egy kétkötetes munka, a román–magyar levéltári egyezmény része, s mivel kevés a két nyelvet egyaránt jól ismerő szakember, engem kértek fel erre. Nem utasíthattam vissza, hiszen eddig is jól együttműködtünk. Ugyancsak év végéig kell összeállítanom a Bernády György életéről és tevékenységéről szóló kéziratot, amelynek a szerkesztését elvállaltam. Ezután jönne – jövő tavaszra – a Bodor Péter életéről régebb beígért kötetem. A Román Televízió bukaresti magyar adásában Miholcsa Gyuláék egy 80 perces filmet készítettek róla, amelyhez a dokumentációt én nyújtottam. Miután nagyon sok időt áldoztam a székely ezermester életére vonatkozó, nehezen hozzáférhető, szétszórt források összegyűjtésére, ideje befejeznem ezt a témát. Végül – igaz, hogy ez már nem a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre – most már biztosan közölhetem, hogy szeptember 26-án lesz a legújabb könyvem bemutatója a Bernády Házban (tegnap volt – sz.m.). Címe: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. A Mentor Kiadó adta ki, a nyomdai munkákat a csíkszeredai Gutenberg nyomda végezte.
– Mit tartalmaz a kötet?
– Amint a címből is kiderül, a székely történelmi szimbólumok egyik nagy családjának a történetét. A székelyföldi pecséthasználat történetét, a használt címerek és egyéb jelképek leírását, valamint egy nagy albumot színes fotókkal. Nagyon nehéz munka volt, az anyag összegyűjtése rengeteg időmbe került. De megérte. Egy évek óta tartó kutatómunka összefoglalója, egy átfogó szintézis.
– Nyilván ezt a nagy munkát el sem lehetne képzelni számítógép nélkül…
– 20 éve használom a számítógépet, enélkül nem tudnék élni. Úgy vágtam neki, hogy nem jártam kurzusra, hanem vettem egy oktatófüzetet, ennek segítségével összeállítottam a Vígh-féle kötetet. Rengeteget bosszankodtam, mert az elején sokat bakiztam, de sikerült "megszelídítenem" ezt a csodálatos találmányt. Nem egyedül, hanem harmadik osztályos unokám s egy ötödikes barátja segítségével. Azóta nélkülözhetetlen munkaeszközöm.
– Igaz az, hogy humor nélkül nem tudnánk legyőzni az élet szomorú oldalát?
– Ha magadra mosolyt erőltetsz, megváltozik a közérzeted. Légy jókedvű, ha nehezedre esik is, és mosolyogj! Könnyebben felvidulsz, tapasztalatból tudom. Rájöttem, hogy összejöveteleken, előadás közben a könnyed hangvétel feloldja a hangulatot. Egy könnyed bevezető után a hallgatóság is jobban odafigyel.
– Díjak, elismerések? Kérem, említsen meg néhányat!
– A kapott díjak két csoportra oszlanak, a levéltári szakmával kapcsolatosakra, és a tudományos munkámat méltatókra. A levéltárosi tevékenységemre vonatkozóak közül kiemelném a Pauler Gyula-díjat és a Széchényi Ferenc-díjat, a történészi munkásságomra vonatkozóak közül az akadémiai Arany János Érmet, de fontos számomra a Gr. Mikó Imre-emléklap és a Gábor Áron- díj is.
Székely Ferenc, Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 16.
Rendezvények a megyei könyvtárban
Szász-Mihálykó Mária Bolyongás a rengetegben című könyvét ismertetik kedden 18 órától a Kájoni János Megyei Könyvtárban a Csíki Anyák Egyesülete szervezésében.
Szász-Mihálykó Mária nyolc könyv szerzője, magyar és francia szakos tanárnő, a székelyudvarhelyi színjátszás úttörője, de kommunikációs szakember is. A Bolyongás a rengetegben című könyvének témája búvárkodás az emberi lélek összetett világában huszonegy Grimm-mese kapcsán. A CD-mellékletben a szerző mond Grimm-meséket.
A találkozót könyvvásár és dedikálás zárja (a könyv két CD-t tartalmaz, ára 30 lej), az eseményen a négy és fél éves madéfalvi Orbán Bence veseműtétjére, utókezelésére gyűjtenek adományokat.
A csíkszeredai könyvtárban új sorozat kezdődött decemberben. A tervezett beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzeléseinek fejlődését járják körül. A témavezető Nagy Antal, a Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A második beszélgetést december 18-án tartják, a tervezett téma a középkor tudománya.
A gyermekkönyvtárban december 17-ig Színes december címmel adventi foglalkozásokon vehetnek részt az óvodások és kisiskolások. A könyvtár előadótermében pedig december végéig még megtekinthetők a Gyöngyitisz gyöngyfűző klub tagjai által készített egyedi gyöngyékszerek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Szász-Mihálykó Mária Bolyongás a rengetegben című könyvét ismertetik kedden 18 órától a Kájoni János Megyei Könyvtárban a Csíki Anyák Egyesülete szervezésében.
Szász-Mihálykó Mária nyolc könyv szerzője, magyar és francia szakos tanárnő, a székelyudvarhelyi színjátszás úttörője, de kommunikációs szakember is. A Bolyongás a rengetegben című könyvének témája búvárkodás az emberi lélek összetett világában huszonegy Grimm-mese kapcsán. A CD-mellékletben a szerző mond Grimm-meséket.
A találkozót könyvvásár és dedikálás zárja (a könyv két CD-t tartalmaz, ára 30 lej), az eseményen a négy és fél éves madéfalvi Orbán Bence veseműtétjére, utókezelésére gyűjtenek adományokat.
A csíkszeredai könyvtárban új sorozat kezdődött decemberben. A tervezett beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzeléseinek fejlődését járják körül. A témavezető Nagy Antal, a Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A második beszélgetést december 18-án tartják, a tervezett téma a középkor tudománya.
A gyermekkönyvtárban december 17-ig Színes december címmel adventi foglalkozásokon vehetnek részt az óvodások és kisiskolások. A könyvtár előadótermében pedig december végéig még megtekinthetők a Gyöngyitisz gyöngyfűző klub tagjai által készített egyedi gyöngyékszerek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. január 9.
A Bolyai Farkas Líceum a legjobb magyar tannyelvű intézmény
Két erdélyi középiskola szerepel a legjobb hazai tanintézmények tízes listáján – derült ki egy összesítésből. A portál a legjobb iskolákat a felvételi jegy, az érettségi átlag, illetve a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján rangsorolta. Az országos listavezető a fővárosi Sfântul Sava Főgimnázium, Erdély legjobb középiskolája pedig a kolozsvári Emil Racoviță Főgimnázium.
A kizárólag magyar tannyelvű középiskolák között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum szerepel a legelőkelőbb helyen a rangsorban, országos szinten a 88. helyre került.
A Bolyait amúgy megelőzi az ugyancsak marosvásárhelyi, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium, ez az intézmény a 61. helyezést kapta országos viszonylatban. A 118. helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a 120. helyen pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium áll. Az admitereliceu.ro összesen 1148 tanintézményt rangsorolt.
marosvasarhelyiradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma
Két erdélyi középiskola szerepel a legjobb hazai tanintézmények tízes listáján – derült ki egy összesítésből. A portál a legjobb iskolákat a felvételi jegy, az érettségi átlag, illetve a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján rangsorolta. Az országos listavezető a fővárosi Sfântul Sava Főgimnázium, Erdély legjobb középiskolája pedig a kolozsvári Emil Racoviță Főgimnázium.
A kizárólag magyar tannyelvű középiskolák között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum szerepel a legelőkelőbb helyen a rangsorban, országos szinten a 88. helyre került.
A Bolyait amúgy megelőzi az ugyancsak marosvásárhelyi, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium, ez az intézmény a 61. helyezést kapta országos viszonylatban. A 118. helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a 120. helyen pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium áll. Az admitereliceu.ro összesen 1148 tanintézményt rangsorolt.
marosvasarhelyiradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma
2015. január 13.
Rangsorolták a tanintézeteket
Három értékelési szempont együtthatója alapján az ország összes közép- és általános iskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium, a Hargita megyei élmezőnybe több udvarhelyi tanintézet is bekerült.
A felvételi jegyek, a tantárgyversenyek eredményei és az érettségi eredmények átlaga alapján az ország összes középiskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium az admitereliceu.ro honlapon. Az 1148 romániai középiskola közül a bukaresti Sfântul Sava Gimnázium került a lista élére 9,35-ös átlaggal, az első magyar tannyelvű középiskola pedig a lista 88. helyén álló marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 8,29-es pontszámmal. Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bizonyult a legerősebbnek, 8,11-es átlaggal, ez az országos lista 120. helyére volt elegendő, de a magyar tannyelvű középiskolák között ez országos harmadik helyet jelent, az iskolát ugyanis hajszálnyival, 8,12 ponttal megelőzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.
Hargita megyében a második legjobb középiskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, amely az elmúlt három évben egyre feljebb került a listán, most a 177. helyen áll, 7,79-es átlaggal. Megyei harmadik a csíkszeredai Segítő Mária Elméleti Líceum, negyedik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, ötödik pedig a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. Az első tíz Hargita megyei tanintézet közé egy-egy maroshévízi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri középiskola került még be.
Az általános iskolák öt-nyolc osztályos tagozatainak országos rangsorolásán szintén első a magyar tannyelvű tanintézetek között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hargita megyében a Tamási Áron Gimnázium áll az élen, országos szinten pedig a 211. helyen. Megyei szinten több vidéki tanintézet is bekerült az élmezőnybe: második helyen a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola, harmadik helyen pedig a galócási Dumitru Gafton Általános Iskola áll. További két román tannyelvű tanintézet is bekerült az első ötbe, a csíkszeredai Octavian Goga Líceum a negyedik, a székelyudvarhelyei Marin Preda Elméleti Líceum pedig az ötödik az általános iskolák megyei rangsorolásán. Az első tízben egy maroshévízi, két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai és egy salamási iskola szerepel még.
Hargita megye főtanfelügyelője szerint nem ad reális képet a minisztériumi rangsorolás, hiszen csak egy-két kritérium alapján készítették el a listát, ám több más szempont alapján is lehet vitatni, hogy melyik iskola jó, illetve jobb a többinél. „Egy iskola tevékenysége nem csak ezekből áll, én nem értek egyet ezzel a rangsorolással” – fogalmazott Bartolf Hedvig, hozzáfűzve, hogy szerinte túl kevés az értékelési szempont, és egy kritériumegyüttest kellene kitalálni a reálisabb értékeléshez. Nagyon relatívak ezek a rangsorolások, mondta a főtanfelügyelő, azt is kifejtve, hogy a gyakorlatban egyébként semmilyen jelentősége nincs a minisztériumi rangsorolásnak, még a tanintézetek között sem, hiszen amelyeknek jók az eredményei, azokban ezt az értékelés nélkül is tudják, akárcsak azok, amelyeknek gyengébbek az eredményei.
Széchely István
Székelyhon.ro
Három értékelési szempont együtthatója alapján az ország összes közép- és általános iskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium, a Hargita megyei élmezőnybe több udvarhelyi tanintézet is bekerült.
A felvételi jegyek, a tantárgyversenyek eredményei és az érettségi eredmények átlaga alapján az ország összes középiskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium az admitereliceu.ro honlapon. Az 1148 romániai középiskola közül a bukaresti Sfântul Sava Gimnázium került a lista élére 9,35-ös átlaggal, az első magyar tannyelvű középiskola pedig a lista 88. helyén álló marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 8,29-es pontszámmal. Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bizonyult a legerősebbnek, 8,11-es átlaggal, ez az országos lista 120. helyére volt elegendő, de a magyar tannyelvű középiskolák között ez országos harmadik helyet jelent, az iskolát ugyanis hajszálnyival, 8,12 ponttal megelőzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.
Hargita megyében a második legjobb középiskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, amely az elmúlt három évben egyre feljebb került a listán, most a 177. helyen áll, 7,79-es átlaggal. Megyei harmadik a csíkszeredai Segítő Mária Elméleti Líceum, negyedik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, ötödik pedig a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. Az első tíz Hargita megyei tanintézet közé egy-egy maroshévízi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri középiskola került még be.
Az általános iskolák öt-nyolc osztályos tagozatainak országos rangsorolásán szintén első a magyar tannyelvű tanintézetek között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hargita megyében a Tamási Áron Gimnázium áll az élen, országos szinten pedig a 211. helyen. Megyei szinten több vidéki tanintézet is bekerült az élmezőnybe: második helyen a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola, harmadik helyen pedig a galócási Dumitru Gafton Általános Iskola áll. További két román tannyelvű tanintézet is bekerült az első ötbe, a csíkszeredai Octavian Goga Líceum a negyedik, a székelyudvarhelyei Marin Preda Elméleti Líceum pedig az ötödik az általános iskolák megyei rangsorolásán. Az első tízben egy maroshévízi, két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai és egy salamási iskola szerepel még.
Hargita megye főtanfelügyelője szerint nem ad reális képet a minisztériumi rangsorolás, hiszen csak egy-két kritérium alapján készítették el a listát, ám több más szempont alapján is lehet vitatni, hogy melyik iskola jó, illetve jobb a többinél. „Egy iskola tevékenysége nem csak ezekből áll, én nem értek egyet ezzel a rangsorolással” – fogalmazott Bartolf Hedvig, hozzáfűzve, hogy szerinte túl kevés az értékelési szempont, és egy kritériumegyüttest kellene kitalálni a reálisabb értékeléshez. Nagyon relatívak ezek a rangsorolások, mondta a főtanfelügyelő, azt is kifejtve, hogy a gyakorlatban egyébként semmilyen jelentősége nincs a minisztériumi rangsorolásnak, még a tanintézetek között sem, hiszen amelyeknek jók az eredményei, azokban ezt az értékelés nélkül is tudják, akárcsak azok, amelyeknek gyengébbek az eredményei.
Széchely István
Székelyhon.ro
2015. január 14.
Tudománytörténeti sorozat a csíkszeredai könyvtárban
Decemberben indult el a Kájoni János Megyei Könyvtárban egy új beszélgetés-sorozat, amelynek témavezetője Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzelésének fejlődését járják körül. Csütörtökön 18 órától újra várja az érdeklődőket Nagy Antal.
„Többkötetes fizika példatáron dolgozok három éve, és most, amikor már a vége felé járok a munkának, arra gondoltam, mivel rengeteg anyagot olvastam el, írtam le, szívesen beszélnék erről, ha van rá érdeklődő" – mesélt portálunknak a beszélgetés-sorozat közvetlen indítékáról a nyugalmazott fizikatanár. Ugyanakkor, mint hozzáfűzte, hiánypótlónak is találja az ilyen jellegű beszélgetéseket, hiszen bár Csíkszeredában nagyon sok történelmi, irodalmi előadás, könyvbemutató közül lehet válogatni, nem nagyon tartanak a természettudománnyal foglalkozó ismeretterjesztő előadásokat. Úgy véli, már csak azért is helyük van ezeknek az előadásoknak, mert az emberek ismeretei e téren eléggé hiányosak. Eddig két előadásra került sor, amikor is az előadó az ókor, valamint a középkor tudományáról beszélt a szép számban összegyűlt hallgatóságnak.
A beszélgetés-sorozat csütörtökön délután hat órától folytatódik a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, a címe Fordulat a természettudományban – Kopernikusz és követői. Egy hétre rá, január 29-én szintén hat órától a modern természettudomány megjelenéséről, Galileiről és koráról hallhatnak az érdeklődők.
„Sok évtizedes fizikatanári tapasztalatom alapján vettem a bátorságot, hogy kezdeményezzek egy beszélgetés-sorozatot. Akit mindez érdekel, szerény tudásom alapján próbálom felvilágosítani.” Mint kiemelte, a fizika, csillagászat és a matematika kérdései képezik a beszélgetések központi témáját, és ő bár csak érintőlegesen fog foglalkozni más tudományággal, úgy érzi, lenne helyük más szakemberek bevonásával további beszélgetéseknek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
Decemberben indult el a Kájoni János Megyei Könyvtárban egy új beszélgetés-sorozat, amelynek témavezetője Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzelésének fejlődését járják körül. Csütörtökön 18 órától újra várja az érdeklődőket Nagy Antal.
„Többkötetes fizika példatáron dolgozok három éve, és most, amikor már a vége felé járok a munkának, arra gondoltam, mivel rengeteg anyagot olvastam el, írtam le, szívesen beszélnék erről, ha van rá érdeklődő" – mesélt portálunknak a beszélgetés-sorozat közvetlen indítékáról a nyugalmazott fizikatanár. Ugyanakkor, mint hozzáfűzte, hiánypótlónak is találja az ilyen jellegű beszélgetéseket, hiszen bár Csíkszeredában nagyon sok történelmi, irodalmi előadás, könyvbemutató közül lehet válogatni, nem nagyon tartanak a természettudománnyal foglalkozó ismeretterjesztő előadásokat. Úgy véli, már csak azért is helyük van ezeknek az előadásoknak, mert az emberek ismeretei e téren eléggé hiányosak. Eddig két előadásra került sor, amikor is az előadó az ókor, valamint a középkor tudományáról beszélt a szép számban összegyűlt hallgatóságnak.
A beszélgetés-sorozat csütörtökön délután hat órától folytatódik a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, a címe Fordulat a természettudományban – Kopernikusz és követői. Egy hétre rá, január 29-én szintén hat órától a modern természettudomány megjelenéséről, Galileiről és koráról hallhatnak az érdeklődők.
„Sok évtizedes fizikatanári tapasztalatom alapján vettem a bátorságot, hogy kezdeményezzek egy beszélgetés-sorozatot. Akit mindez érdekel, szerény tudásom alapján próbálom felvilágosítani.” Mint kiemelte, a fizika, csillagászat és a matematika kérdései képezik a beszélgetések központi témáját, és ő bár csak érintőlegesen fog foglalkozni más tudományággal, úgy érzi, lenne helyük más szakemberek bevonásával további beszélgetéseknek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. január 26.
Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 5.
Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2015. február 17.
Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 20.
Keresztülhúzott diáktervek
Aggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani.
„Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése.
A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül.
„Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus.
Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika.
Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés
A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát.
„Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat.
Irány külföld…
„Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik.
Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést.
„Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős.
„Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”.
Népszerűbb az orvosi
A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen.
Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól.
A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább.
Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány.
Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást.
A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve.
Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene.
A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak.
Krónika (Kolozsvár)
Aggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani.
„Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése.
A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül.
„Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus.
Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika.
Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés
A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát.
„Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat.
Irány külföld…
„Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik.
Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést.
„Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős.
„Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”.
Népszerűbb az orvosi
A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen.
Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól.
A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább.
Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány.
Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást.
A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve.
Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene.
A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 25.
Mentik a műemlékeket – Egyedülálló stratégia Hargita megyében
Egyedülálló műemlékvédelmi stratégiát dolgozott ki a Hargita megyei önkormányzat: a 2023-ig megvalósítandó, a műemlékek megőrzését, fenntartását és helyreállítását célzó projekteket tartalmazó dokumentumot kedden mutatták be Csíkszeredában.
Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta: a stratégia kidolgozását egyéves előkészítő munka előzte meg, a munkaterv megvalósítása pedig azért is volt különösen fontos, mert az európai uniós pályázatoknál előnyt jelent az egységes stratégia. Az elképzelésekre a szakminisztérium is rábólintott, a megyei önkormányzat pedig legutóbbi ülésén fogadta el.
Tövissi Zsolt csíkszeredai építész, a műemlékvédelmi stratégia kidolgozója kifejtette: a dokumentum két nagy fejezetből áll, egyrészt bemutatja a megye műemlékeit és azok állapotát, a második részében pedig a rövid és hosszú távú – a karbantartást, helyreállítást és hasznosítást szorgalmazó – célokat fogalmazza meg.
A projekt a tervezett munkálatok becsült költségeit is tartalmazza. Hargita megyében 740 műemléket tartanak nyilván, Tövissi szerint azonban ezek csak a „piramis csúcsát” jelentik, hiszen számos értékes táj- és falukép, faluszerkezet van még a megyében, amelyek – bár műemlék jelentőségűek –, nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban.
A megyei műemlékek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. Hargita megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték, Csíkszeredában például műemlék épület a Márton Áron Gimnázium épülete és az igazságügyi palota épülete.
A stratégiai célok elérésére több programcsomagot állított össze Tövissi. A szakember szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)
Egyedülálló műemlékvédelmi stratégiát dolgozott ki a Hargita megyei önkormányzat: a 2023-ig megvalósítandó, a műemlékek megőrzését, fenntartását és helyreállítását célzó projekteket tartalmazó dokumentumot kedden mutatták be Csíkszeredában.
Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta: a stratégia kidolgozását egyéves előkészítő munka előzte meg, a munkaterv megvalósítása pedig azért is volt különösen fontos, mert az európai uniós pályázatoknál előnyt jelent az egységes stratégia. Az elképzelésekre a szakminisztérium is rábólintott, a megyei önkormányzat pedig legutóbbi ülésén fogadta el.
Tövissi Zsolt csíkszeredai építész, a műemlékvédelmi stratégia kidolgozója kifejtette: a dokumentum két nagy fejezetből áll, egyrészt bemutatja a megye műemlékeit és azok állapotát, a második részében pedig a rövid és hosszú távú – a karbantartást, helyreállítást és hasznosítást szorgalmazó – célokat fogalmazza meg.
A projekt a tervezett munkálatok becsült költségeit is tartalmazza. Hargita megyében 740 műemléket tartanak nyilván, Tövissi szerint azonban ezek csak a „piramis csúcsát” jelentik, hiszen számos értékes táj- és falukép, faluszerkezet van még a megyében, amelyek – bár műemlék jelentőségűek –, nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban.
A megyei műemlékek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. Hargita megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték, Csíkszeredában például műemlék épület a Márton Áron Gimnázium épülete és az igazságügyi palota épülete.
A stratégiai célok elérésére több programcsomagot állított össze Tövissi. A szakember szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 25.
Székedi Ferenc: Egy évkönyv margójára
Arra kérem az olvasókat, ne hívják be a Google-t, tegyenek félre bármilyen világhálós eszközt, és vásároljanak erre az egyszerű kérdésre: kicsoda Kristály Sándor? Ha nem tudják, nincs semmi szégyen. A kiváló erdélyi matematikusokat nem kötelező ismerni. Az 1975-ben született, három doktori címet is szerzett csíkszentdomokosi Kristály Sándor pedig olyan egyetemi tanár, aki a világ majd minden nagy egyetemi központjában tartott előadásokat, és többek között olyan általános mértani modellel foglalkozik amelynek az euklideszi, a Bolyai- és a Riemann geometria is csupán sajátos esete. Kristály Sándor ugyabban a csíkszeredai Márton Áron gimnáziumban végzett, mint a hálózatkutató Barabási Albert László, és ha valaki többet akar megtudni róla, akkor még mindig ne lépjen fel az internetre, hanem vegye kezébe az említett iskola most megjelent évkönyvét az elmúlt tanévről; abban talál egy olyan olvasmányos interjút, amelyből azt is megtudhatja, mi a baj mifelénk a matekoktatással, és mit kellene tenni, hogy a diák az okos kütyük birtokában se feledjen el gondolkodni. Többek között azt, hogy – legyen kreatív. És erről szól az évkönyvnek egy egész, kiválóan felépített fejezete. Bevezetőben pszichológus vonja meg remekül felépített és közérthető tanulmányban a gondolkodás, az intelligencia és a kreativitás kereteit, majd tanárok írnak arról, hogyan csapódhat le mindez az iskolában. Kulcskérdés, ha úgy tetszik, az oktatás létkérdése ez a huszonegyedik században, amikor a lexikális ismeretátadásról át kellene térni valami másra és ez az átállás mifelénk olyan nehezen megy. A Nobel-díjas spanyol Ramon y Cajal neurobiológiai iskolát teremtett, az Oxfordi Neurobiológiai Intézet pályázatot hirdetett középiskolások számára, és a csíkszeredai Márton Áronból három pályázatot is elfogadtak, az egyik pedig második díjas lett. De ugyanez a középiskola szervezte meg tavaly a XXIII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt , a résztvevők nagy elégtételére. Történelmi kutatásoktól kezdve a TIFF-en való diákrészvételekig rengeteg témát és címet tudnék felhozni ebből a háromszázötven oldalas évkönyből, amely logikus felépítésénél, minden vonatkozásra ráfigyelő szerkesztésénél fogva jóval több mint egy belső kiadvány: igazi könyv. Érdemes lenne szétküldeni más, hazai középiskoláknak is, ugyanakkor remélem, hogy eljut minél több szülőhöz, felnőtthöz, ha úgy tetszik, hogy lapozgatva-olvasgatva rájöjjenek arra, hogy napjaink fiataljai sem állandóan mobiltelefonokat nyomogató diákok, hanem részt vesznek az iskolán belüli és az iskolán kívüli életben, és nem is akárhogyan: megtalálják a helyüket a modernitásban ugyanúgy, mint a hagyományápolásban, igazolva, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Egy ilyen, mindenre kitekintő, a tanárok és diák közreműködésével készült évkönyv kéziratát nem egyszerű összehozni és megszerkeszteni. Rengeteg munka áll mögötte, mint ahogyan rengeteg munka áll azoknak az erdélyi magyar középiskoláknak a tevékenysége mögött, ahol sokszáz diáknak és szép számú pedagógusnak kell a munkáját irányítani. Márpedig ennek a sokrétű tevékenységnek a kibontakoztatásához igen nagy szükség volt az aligazgatói munkakörökre, amelyeket több román és egész sor magyar iskolában felszámoltak. És tették mindezt a legkisebb ellenállás nélkül. A román líceumok működése legyen a román pedagógusok gondja, de az a tény, hogy a magyar iskolákban – ahol a kisebbségi oktatás közösségépítő jellegéből kifolyólag jóval több a munka – mindezt senki nem tette szóvá keményebben, az ugyancsak szegénységi bizonyítvány. Hol voltak a szakszervezetek, hogy kiharcolják, legalább év közben ne módosítsanak a munkakörökön, hanem majd a nyári szünidőben beszéljék át a változásokat? Miként hallották hangjukat a szakmai szervezetek? És miért nem lépett fel a politikai érdekképviselet, hogy rámutasson: igenis, a kisebbségi oktatásban a feladatok nagyságára tekintettel levő pozítiv diszkriminációs politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy ezek az aligazgatói állások megmaradjanak? Jó lett volna ez akár bemelegítésnek ahhoz az erőpróbához is, amelyet meg kell majd vívni, hogy csekély létszámú magyar iskolákat ne szüntessenek meg, vagy olyan megoldásokat keressenek, amelyek jók a diákoknak és a kisebb településeknek is. Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni. Konkrét, gyakorlati és a kisebbségi oktatás többlet terheivel jól magyarázható cél! Mint ahogyan a költségcsökkentésre való hivatkozáson is könnyű túllépni, amennyiben helyi, önkormányzati erőforrások pótlólagos igénybevételére gondolunk. Többek között azért is, hogy a jövőben is hasonló, gazdag tevékenységet összefoglaló évkönyvek jelenhessenek meg. –
maszol.ro
Arra kérem az olvasókat, ne hívják be a Google-t, tegyenek félre bármilyen világhálós eszközt, és vásároljanak erre az egyszerű kérdésre: kicsoda Kristály Sándor? Ha nem tudják, nincs semmi szégyen. A kiváló erdélyi matematikusokat nem kötelező ismerni. Az 1975-ben született, három doktori címet is szerzett csíkszentdomokosi Kristály Sándor pedig olyan egyetemi tanár, aki a világ majd minden nagy egyetemi központjában tartott előadásokat, és többek között olyan általános mértani modellel foglalkozik amelynek az euklideszi, a Bolyai- és a Riemann geometria is csupán sajátos esete. Kristály Sándor ugyabban a csíkszeredai Márton Áron gimnáziumban végzett, mint a hálózatkutató Barabási Albert László, és ha valaki többet akar megtudni róla, akkor még mindig ne lépjen fel az internetre, hanem vegye kezébe az említett iskola most megjelent évkönyvét az elmúlt tanévről; abban talál egy olyan olvasmányos interjút, amelyből azt is megtudhatja, mi a baj mifelénk a matekoktatással, és mit kellene tenni, hogy a diák az okos kütyük birtokában se feledjen el gondolkodni. Többek között azt, hogy – legyen kreatív. És erről szól az évkönyvnek egy egész, kiválóan felépített fejezete. Bevezetőben pszichológus vonja meg remekül felépített és közérthető tanulmányban a gondolkodás, az intelligencia és a kreativitás kereteit, majd tanárok írnak arról, hogyan csapódhat le mindez az iskolában. Kulcskérdés, ha úgy tetszik, az oktatás létkérdése ez a huszonegyedik században, amikor a lexikális ismeretátadásról át kellene térni valami másra és ez az átállás mifelénk olyan nehezen megy. A Nobel-díjas spanyol Ramon y Cajal neurobiológiai iskolát teremtett, az Oxfordi Neurobiológiai Intézet pályázatot hirdetett középiskolások számára, és a csíkszeredai Márton Áronból három pályázatot is elfogadtak, az egyik pedig második díjas lett. De ugyanez a középiskola szervezte meg tavaly a XXIII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt , a résztvevők nagy elégtételére. Történelmi kutatásoktól kezdve a TIFF-en való diákrészvételekig rengeteg témát és címet tudnék felhozni ebből a háromszázötven oldalas évkönyből, amely logikus felépítésénél, minden vonatkozásra ráfigyelő szerkesztésénél fogva jóval több mint egy belső kiadvány: igazi könyv. Érdemes lenne szétküldeni más, hazai középiskoláknak is, ugyanakkor remélem, hogy eljut minél több szülőhöz, felnőtthöz, ha úgy tetszik, hogy lapozgatva-olvasgatva rájöjjenek arra, hogy napjaink fiataljai sem állandóan mobiltelefonokat nyomogató diákok, hanem részt vesznek az iskolán belüli és az iskolán kívüli életben, és nem is akárhogyan: megtalálják a helyüket a modernitásban ugyanúgy, mint a hagyományápolásban, igazolva, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Egy ilyen, mindenre kitekintő, a tanárok és diák közreműködésével készült évkönyv kéziratát nem egyszerű összehozni és megszerkeszteni. Rengeteg munka áll mögötte, mint ahogyan rengeteg munka áll azoknak az erdélyi magyar középiskoláknak a tevékenysége mögött, ahol sokszáz diáknak és szép számú pedagógusnak kell a munkáját irányítani. Márpedig ennek a sokrétű tevékenységnek a kibontakoztatásához igen nagy szükség volt az aligazgatói munkakörökre, amelyeket több román és egész sor magyar iskolában felszámoltak. És tették mindezt a legkisebb ellenállás nélkül. A román líceumok működése legyen a román pedagógusok gondja, de az a tény, hogy a magyar iskolákban – ahol a kisebbségi oktatás közösségépítő jellegéből kifolyólag jóval több a munka – mindezt senki nem tette szóvá keményebben, az ugyancsak szegénységi bizonyítvány. Hol voltak a szakszervezetek, hogy kiharcolják, legalább év közben ne módosítsanak a munkakörökön, hanem majd a nyári szünidőben beszéljék át a változásokat? Miként hallották hangjukat a szakmai szervezetek? És miért nem lépett fel a politikai érdekképviselet, hogy rámutasson: igenis, a kisebbségi oktatásban a feladatok nagyságára tekintettel levő pozítiv diszkriminációs politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy ezek az aligazgatói állások megmaradjanak? Jó lett volna ez akár bemelegítésnek ahhoz az erőpróbához is, amelyet meg kell majd vívni, hogy csekély létszámú magyar iskolákat ne szüntessenek meg, vagy olyan megoldásokat keressenek, amelyek jók a diákoknak és a kisebb településeknek is. Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni. Konkrét, gyakorlati és a kisebbségi oktatás többlet terheivel jól magyarázható cél! Mint ahogyan a költségcsökkentésre való hivatkozáson is könnyű túllépni, amennyiben helyi, önkormányzati erőforrások pótlólagos igénybevételére gondolunk. Többek között azért is, hogy a jövőben is hasonló, gazdag tevékenységet összefoglaló évkönyvek jelenhessenek meg. –
maszol.ro