Október 23-án Marosvásárhely egyetlen ‘56-os emlékművét megkoszorúzták a Vártemplom kertjében. Ötvös József, a Vártemplom lelkésze emlékeztetett, hogy elődje, Fülöp G. Dénes egyike volt az 56-os bebörtönzötteknek. A Kultúrpalotában tartották az ‘56-os megemlékezést, Varga László nyugalmazott református lelkipásztor idézte fel az akkori eseményeket. Meghívták azokat a Marosvásárhelyen és Maros megyében még élő személyeket, akiket a forradalom leverése után bebörtönöztek. /(mózes): 1956-ra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Október 23-án kezdődtek a XII. Bernády Napok Marosvásárhelyen a hagyományos emlékplakett átadásával a Kultúrpalotában. Idén az emlékplakettet a kortárs költészet kimagasló egyénisége, Kovács András Ferenc vehette át. Ezután a sokak által várt Princess következett, a hegedű hercegnői léptek fel. Az est a IX–XII. -es diákok esszé- és az V–VIII. osztályosok fogalmazásíró versenyének kiértékelésével zárult. Október 24-én leleplezik Torockai Wigand Ede építész, iparművész emléktábláját. /Nagy Székely Ildikó: Bernády szellemében. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Telt házas közönség előtt nyílt meg a Kultúrpalotában a grafikusként ismert marosvásárhelyi Csatlós Levente festményeinek kiállítása. /Nagy Botond: A grafikus festő(isége). = Népújság (Marosvásárhely), okt. 28./

A Kálvin-napok tiszteletére szervezett rendezvények október 25-én kezdődtek. Marosvásárhelyen megnyílt Fekete Zsolt festőművész Tisztelgés Kálvin előtt című képzőművészeti kiállítása. 29-én Keresztes Gyula és Szász Béla műépítészek a száz éves marosvásárhelyi református kollégium épületéről tartottak előadást. 30-án az erdélyi református kollégiumok énekkarainak ünnepi hangversenyét rendezték meg a Kultúrpalotában, majd 31-én a Gecse utcai Kistemplomban áhítat, előadás és kiállítás is volt. November 1-jén a Vártemplomban dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd egyháztörténeti előadást tartott dr. Buzogány Dezső teológiai professzor és Ősz Sándor Előd levéltáros-kutató. A gyülekezet arra is, emlékezett, hogy 450 évvel ezelőtt tartották Marosvásárhelyen azt a zsinatot, amely az önálló erdélyi református egyház megalapítását is jelentette. Kálvin János 1536-ban írta meg az Institutio religionis christianae – A keresztény vallás alapvonalai című munkáját, ebben összegezte a későbbiekben reformátusnak nevezett vallást és alig 23 évvel később a „helvét irányzat követői” összeültek Marosvásárhelyen és az 1559-ben tartott zsinaton kimondták, hogy a kálvini tanítást követik s ezzel létrehozták az önálló magyar nyelvű református egyházat Erdélyben. A kálvinizmus terjesztésében a legnagyobb szerepe Szenczi Molnár Albertnek volt, aki könyveit eljuttatta Erdélybe. /Vajda György: Ragaszkodni a hitvalláshoz. Erdélyi Kálvin-napok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

Csatlós Levente grafikus festményeit állította ki városában, Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. /N. M. K. : Grafikus – színek vonzásában. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

Zsúfolásig telt november 28-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagyterme a legendás Székely Népi Együttes egykori szólistájának, Tóth Erzsébetnek a születésnapi ünnepsége, amelynek keretében műsorral köszöntötték a 80 éves művésznőt. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület és a Székely Színház Egyesület által szervezett esten Kilyén Ilka színművésznő beszélgetett az ünnepelttel pályájáról, életéről, amelynek szakaszait különböző műsorszámokkal elevenítették fel. Lokodi Edit megyei tanácselnök oklevelet adott át Tóth Erzsébetnek. Az ünnepelt elmondta, a népdal szeretete a szülői háztól kísérte egész életén keresztül. A színművészeti elvégzése után a Székely Színházhoz szerződött, innen került azután a Székely Népi Együtteshez, amelynek létrehozását Hajdú Zoltán és Sütő András harcolta ki. Birtalan Judit nyugalmazott zenetanár, karnagy hangsúlyozta, hogy Tóth Erzsébet a magyarság kiemelkedő művésze, nagyban hozzájárult népzenei kincsünk ápolásához, terjesztéséhez. /Nagy Botond: Végigénekelt élet. Tóth Erzsébet 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

December 7-én a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szervezésében újabb zenei fesztivál kezdődött a Kultúrpalotában és más helyszíneken. A téli zenei fesztivál az intézmény hagyományos rendezvénysorozatainak egyike, címe A vallásos zene napjai. A fesztivál tíz napig tart. December 8-án Himnus angelicus címmel Molnár Tünde orgonaművésznő koncertezik a Kultúrpalota nagytermében. Műsorában szerepelnek többek között Terényi Ede Semper felice, Alleluia és Glocken című művei, melyek közül az Alleluia ősbemutató. December 13-án a Vártemplomban a Musica Humana női kar lép fel Csíky Csaba vezényletével. /Nagy Botond: Ősbemutató az egyházzenei fesztiválon. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában megnyílt az idei Téli tárlat, ahol festmények, grafikák, kompozíciók, kisplasztikák, textíliák, hagyományos és újszerű stílusban készült munkák láthatók. /Antal Erika: Téli tárlat Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

December 11-én a Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában mutatták be Schuller József marosvásárhelyi dal- és zeneszerző új albumát. A hatvanas évek végén újraindult a vásárhelyi dzsesszklub, amelyben Schuller József rendszeresen részt vett. Az est az új lemez videoklipjének és több dalának lejátszásával ért véget, az egyik a vásárhelyi zenészek – közöttük a nemrég elhunyt Kerestély Attila és Mihály Ferenc – emlékére íródott. /Nagy Botond: Érték(meg)őrző dalok. Schuller József új szólólemezéről. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

Nagy sikerrel játszott december 21-én este a marosvásárhelyi közönség előtt a magyarországi 100 Tagú Cigányzenekar. A Kultúrpalotát teljesen megtöltő nézők olykor állva, tapsviharral jutalmazták a kivételes teljesítményt. /Mezey Sarolta: A muzsika örömét hozta el a 100 Tagú Cigányzenekar. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 24./

Az Amicus Christi énekegyüttes, Puskás Győző és Aszalós Enikő ének- és cantotanár telt ház előtt, nagy sikerrel mutatta be Betlehemi csillag című karácsonyi műsorát a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az Amicus Christit már ismeri a közönség, az Isten kezében című műsorukkal szinte minden egyházközségben felléptek. Puskás Győző verseket szavalt, Aszalós Enikő tanárnő az Ave Mariát énekelte. /Mezey Sarolta: Betlehemi csillag a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./

Kossuth-szobrot találtak a marosvásárhelyi múzeum pincéjében
Ritkaságszámba menő szoborra bukkantak a Maros Megyei Múzeum munkatársai a néprajzi részleg tatarozása közben. Egy XIX. századi Kossuth-mellszobor került elő a pincéből, megrongálódott állapotban.
A feltehetően szoborpályázatra szánt, 1892-ben készült alkotás a magyar historikus szobrászat egyik legnagyobb alakjának, Kiss Györgynek a munkája.
Pokorny Attila restaurátor azt mondja, ennek a mintának bronzba öntött változata megtalálható Szegeden és Bárándon is. Kiss György rangos művész volt, Zala György és Stróbl Alajos kortársa, a budapesti Hősök terén megtalálható a Károly Róbert szobra. A mellszobor valószínűleg az 1919-ben megszűnt Székely Iparmúzeum hagyatékából került a Maros Megyei Múzeumhoz, a leltárban nem is szerepelt. A Kossuth-szoborról szilikonmintát készítenek, majd a Kultúrpalota Bernárdy hagyatékot őrző termében állítják ki.
Kossuth Rádió, Krónika. Erdély.ma

Új köntösben a könyvtár és a múzeum
Nemrég ünnepelték a könyvtárosok napját. A Maros megyei tanács intézményeként működő megyei könyvtár és a nagynevű Teleki–Bolyai könyvtár méltó rangot vívott ki az országban az említett intézmények között. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a megyei önkormányzatnak köszönhetően olyan beruházásokat sikerült eszközölni, amelyekkel korszerű körülményeket teremtettek. Nemsokára befejezik a volt Park Szálloda átalakítását is, aminek egy része szintén a könyveknek ad otthont. A további tervekről, elképzelésekről Lokodi Edit Emőkével, a megyei tanács elnökével beszél-gettünk.
– A Kultúrpalota felújítási munkálataival párhuzamosan, az ugyanabban az épületben levő megyei könyvtárat is sikerült korszerűsíteni, sőt értesüléseink szerint bővítik a helyiségeket.
– Számtalan korábbi, tulajdonjogi meg egyéb jellegű vitát követően végre sikerült "tiszta vizet önteni a pohárba". Semmi nem indokolta egy szálloda fenntartását, így a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy közhasznúvá alakítja át az épületet, így az egykori Park Szálloda helyiségei új rendeltetést kapnak. A földszinten egy modern megyeikönyvtár-részleget rendezünk be az idegen nyelvű irodalom számára és a jogi és közigazgatási szakkönyveknek. Lesz olvasóterem, információs és marketingközpont, multimédiás részleg. Célunk az, hogy a jelenlegi elvárásoknak megfelelően a megyei könyvtár szolgáltatásait bővítsük. Az épület teljes felújításának értéke 3.817.000 lej, és helyi költségvetésből valósul meg. Nem vártuk meg a munkálatok befejezését, ezt megelőzően az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetsé-gének támogatásával a könyvtár internetes részlegén megnyithattuk az American Cornert, az amerikai kultúrát népszerűsítő információs központot, ahol angol nyelvű írott és audiovizuális anyagokból tájékozódhatnak az érdeklődők. Ezek a beruházások 220.000 lejbe kerültek a megyei önkormányzatnak. Ugyanakkor a gyerekrészlegen korszerűsítettük a világító- és központifűtés- rendszert, felújítottuk a belső falfestést, megőrizve az eredeti színeket és anyagokat, a padlózatot, a márványlépcsőket és faburkolatot. A beruházás értéke 336.506 lej. Nemsokára átadjuk az öt szint között működő felvonót, ami megkönnyíti a könyvtár megközelíthetőségét és a raktári állomány kezelését is. Erre 270.000 lejt költ a tanács.
Ha már a könyvtárakról beszélünk, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül a Teleki–Bolyai Könyvtár restaurálását sem, annál is inkább, mivel ez jelentős idegenforgalmi célpont is.
A Teleki–Bolyai Könyvtárat teljesen megújítjuk. Egyelőre az épület jobb szárnyában a belső- és külső falfestéseket végezzük el, kijavítottuk a padlót, új fűtőtesteket helyeztünk el, renováltuk a falépcsőt, modernizáltuk a villanyhálózatot, a levegőztető berendezést stb. Befejeztük a Wesselényi-szárny és a homlokzat felújítását. A belső udvar is új arculatot nyer. Az eddigi munkálatok összege 5 millió lej felett van.
– Hasonló állagmegőrző, átalakító munkálat zajlik a megyei múzeum néprajzi részlegének otthont adó Toldalaghi- házban és a volt katonai sorozóközpont is új alakot nyer.
– Az említett munkálatok a megyei múzeum koncepcionális átalakításának a része. Ahhoz, hogy ma egy múzeumot látogathatóvá, élvezhetővé tegyünk a nagyközönség számára, a helyiségeket is át kell alakítani, interaktívabbá kell tenni. Ezért az állagmegőrzés, restaurálás mellett, amelynek keretében, például a Toldalaghi-házban helyreállítottuk a régi báltermet, amelyből kiállításokra és kamarakoncertekre is alkalmas termet alakítunk ki. Hasonlóképpen átalakul a természetrajzi részleg is. Az udvaron a raktárnak, garázsoknak és restauráló műhelyeknek egy új épületet húztunk fel. Ezáltal a régi épületben helyiségeket szabadítunk fel, létrehozzuk Románia egyik legmodernebb múzeumépületét. Erre pályázatot készítettünk, amelynek értéke 10.150.223 lej és uniós pénzalapokból valósulna meg. A terv a 7. Fejlesztési Régió várólistáján van. A várban teljesen felújítottuk a tetőszerkezetet, korszerűsítettük és restauráltuk a földszinti épületrészt, a kiállítótermeket, folyosókat, villanyhálózatot, víz- és csatornarendszert, nyílászárókat. Láthatóvá tettük a város XVII. századi pincebörtönét, megnyílt a múzeum ajándékboltja és a kávézó is, ahol időszakos képző- és fotóművészeti tárlatot is szerveznek. 2008 és 2011 között 1.063.346 lejt ruháztunk be, amiből 300.000 lej a művelődési tárca átutalása. A vár felújításával együtt reméljük, hogy jelentős turisztikai célpont lesz majd a múzeum régészeti részlege.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Közösség, egymásra figyelés, a hit megélése
Tegnap zárult az unitárius világtalálkozó
A Nemzetközi Nőtestvérek teljes csoportos ülésével zárult tegnap délben az unitárius, univerzalista és más felekezetű nők második világtalálkozója, amelynek utolsó két napján megtartották az Unitárius Nők Országos Szövetségének (UNOSZ) második közgyűlését. A 97 erdélyi unitárius nőszervezet 1700 tagját mintegy háromszázan képviselték a Kultúrpalotában szervezett közgyűlésen, ahova minden csoport a saját zászlójával vonult be és sokan az általuk képviselt tájegység szép népviseletét vették magukra. A színpompás sereg nem kis feltűnést keltett Marosvásárhely főterén, amikor a tízórai elfogyasztására felvonult a Bolyai Farkas középiskola udvarára és onnan visszatért a palotába.
A közgyűlésre összegyűlt nőszövetségek képviselőit az unitárius induló és áhítat után Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a külföldi egyházvezetők köszöntötték, és sor került a vándorabrosz bemutatására.
Mai felgyorsult életünkben, amikor folyton stresszesek vagyunk, nincs türelmünk meghallgatni egymást, elmaradunk feladataink teljesítésével, határidők szorítanak, nem érjük utol magunkat és kénytelenek vagyunk éjszakázni, amikor folyton időhiányra panaszkodunk és rangsorolni kell a tennivalókat, nagy örömet és meghatottságot jelent, hogy 600-an döntöttek úgy, hogy ezen a napon a legfontosabb jelen lenni ezen a találkozón – üdvözölte az egybegyűlteket Asztalos Klára, az országos nőszövetség elnöke. Beszédében bemutatta az erdélyi unitarizmus és az UNOSZ rövid történtét. Az unitárius nőmozgalom a XIX. század végén indult, a nőszövetség 1910-ben alakult meg, majd önállóvá válva tevékenységének csúcspontját 1933-48 között érte el. Az 1989-es változások után 1990-ben Segesváron szervezték az első világtalálkozót, s 1992-ben alakult meg az UNOSZ. A szervezetet 29 tagú választmány vezeti, évi két kihelyezett közgyűlést és különböző tanfolyamokat, tréningeket tartanak, önismereti, személyiségfejlesztő, vezetőképző és kézimunka-tanfolyamokat, médiatanácskozásokat. Szociális téren minden hónapban egy-egy nőszövetség látogat el és nyújt támogatást a Lókodi öregotthonnak, a Nők világa címen saját kiadványban illetve az egyház által kiadott Unitárius Közlöny című havilapban számolnak be tevékenységükről. Ennek legfontosabb célja a közösségek létrehozása és fenntartása, az egymásra figyelés, a szeretet gyakorlása és a hit megélése.
"Mi, nők, gyönyörűek vagyunk, arcunk egy nyitott könyv, amelyen minden mélyülő vonal egy-egy történet… A mi erős hitünk nélkül talán nem is lenne élet a földön, s ez a hit jelenti a hidat a múlt és a jelen között" – hangzott el a szervezőbizottság elnökének, Nagy Gizellának a beszédében, aki külön köszöntötte a világ különböző tájairól és az Erdélyből érkezett asszonyokat. A közgyűlést Molnár Tünde orgonajátéka és közös éneklés zárta.
A déli órákban érdekes és tanulságos kerekasztal-megbeszéléssel folytatódott a rendezvény, amelynek előadói dr. Lévai Anikó jogász, Bíró Rozália közgazdász, Nagyvárad volt alpolgármestere és Farkas Boglárka újságíró volt. A beszélgetést Sándor Krisztina politológus, újságíró vezette, az ott hallottakra részletesen is visszatérünk. A délelőtt a Kultúrák találkozása című szép, színvonalas műsorral zárult. Délután a nők nemzetközi csoportja ülésezett, majd Hol keressük Isten lelkét? témával került sor újabb kerekasztal megbeszélésre.
Azt már csak sajnálhatjuk, hogy a szinte egy időben folyó műhelyek tevékenységét nem követhettük, hisz rendkívül változatos témákat beszéltek meg a külföldről érkezett és az erdélyi munkacsoport-vezetők irányításával: a magyar népi gyógyászat, a hit és a rítusok szerepe a gyógyításban, családon belüli erőszak, konfliktushelyzet-megoldás, a művészet mint felszabadító erő, vezetőképzés, karrier és család, vállalkozók a fejlődő országokban stb., amelyek tanulságait és a kidolgozott elképzelések akciótervét vasárnap ismertették.
S ezzel zárult is a kettős marosvásárhelyi rendezvény, amelynek tiszteletére a 95 éves küküllősárdi lelkész, Nagy Ferenc éneket szerzett. Befejezésképpen ennek szövegéből idézünk: "A szép Marosvásárhelynek Kultúrpalotája,/ a nagy világ ügyét- baját most híven szolgálja./ Mert a négy táj szabadelvű lelkes asszonynépe/ Másodszorra követeit küldi, hogy békéjét védje." Valóban így volt a nagyon gazdag programot kínáló, színes, változatos világtalálkozón.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Érdemes vállalni a felelősséget!
1956-ra emlékeztek a Kultúrpalotában
Október 22.én, pénteken délután a Kultúrpalota Kistermében 1956 áldozataira emlékeztek. Az RMDSZ rendezvényén jelen volt Kelemen Atilla megyei elnök, Frunda György szenátor, Kerekes Károly képviselő és Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke, városi és megyei tanácsosok.
Az akkori politikai elítéltek közül Horváth Matild, Szilágyi Domokos és Kelemen Kálmán volt jelen. Felléptek a Bolyai Farkas líceum diákjai, valamint Buta Árpád előadóművész. A volt politikai elítélteket emléklappal és virággal köszöntötték.
Elvek nélkül maradék értékeinket is elveszítjük!
Az ’56-osok nevében felszólaló Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy eljött az idő, hogy ne csak bánkódjunk ’56 felett, hanem ünnepeljünk, hiszen mára világszerte elismerték, hogy a magyar forradalom volt az a nagy népi megmozdulás, amely, annak ellenére, hogy egy aránylag kis népről van szó, és bár nagy véráldozat árán, de Góliát, azaz a kommunizmus bukásához és a Szovjetunió széthullásához vezetett.
A véráldozatnál nagyobb áldozatnak azt a lelki traumát nevezte, amellyel Magyarországon az ÁVH-sok – nálunk a szekuritáté – megnyomorította nemcsak a bebörtönzötteket, de a szabadon élőket is. A kínzásokról szólva mondta el, hogy nagy megdöbbenést keltett, hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is tönkre akarták tenni az embereket. Példának saját esetét hozta fel:
– Valamilyen módon szintetizálták anyámnak, apámnak a hangját, mintha a szomszéd szobában verték volna, mialatt engem vallattak. Ez a fizikai kínzásnál is nagyobb traumát okozott. A későbbiekben pedig az, hogy teljesen elszakadva a világtól, az emberektől, a társadalomtól, nagy lelki megpróbáltatáson mentem át. Egy időre eltávolodtam a hitemtől, a vallásomtól, amit később szerencsére visszanyertem annyira, hogy a későbbi megpróbáltatásokat aránylag bátran és nem lelkileg megnyomorodva vészeltem át.
Arról is beszélt, hogy nem volt hiábavaló az áldozat, utólag kárpótolta az élet, államfők, kormányfők ismerik és tisztelik, legutóbb is a bukaresti EPP-kongresszus alkalmával többen személyesen üdvözölték.
Ugyanakkor arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a változó világban érdemes vállalni a felelősséget, az eszmék melletti kitartást, mert utólag az ember megbékél, és a Teremtő meghálálja.
– Nem hiábavaló a szenvedés a szabadságért és az elvek megtartásáért. Ez az az út, amelyen az erdélyi magyarság is haladhat, mert elvtelenül semmilyen célt nem tudunk elérni, hanem még a maradék értékeinket is elveszítjük, mondta egyebek között Kelemen Kálmán.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tóth Erzsébetre emlékeztünk
Tóth Erzsébet, a népdaléneklés kitűnő énekművészének szíve 2011. november 26-án szűnt meg dobogni. Emlékét ápolni, munkás, sikerekben gazdag életével példát mutatni a jövő nemzedéknek megtisztelő feladatának érezte a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Maros Művészegyüttes és a Maros megyei EMKE. A szervezők összefogása szép és tartalmas estét eredményezett. A Maros Művészegyüttes termét megtöltötte az emlékező közönség, bár városunkban aznap a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota nagytermében is zenés műsorok kerültek bemutatásra. Csak zárójelben jegyzem meg – gyakran tapasztaljuk a művészi rendezvények egy napra eső bőségét, hiszen kiállítás- megnyitók, koncertek, találkozók, megemlékezések, a színház, a bábszínház, Stúdió színház, filharmónia előadásaiból válogathat egy-egy késő délután vagy este a marosvásárhelyi közönség. Ilyenkor, a bőség zavarával küszködve, fővárosnak érzem városunkat. Ha már elveszítette székely fővárosi státusát, a nívós művészi programok fővárosává nőtte ki magát.
A Tóth Erzsébet-emlékest mottója a Kiss Júlia, a Református Kollégium diákja által nagy érzékenységgel előadott Király László Halljátok-e a dalt? című verse volt. A Székely Népi Együttes olyan alapokat rakott le, amelyre a "jókedvű nemzedékek" nyugodtan építkezhetnek. Ezt sugallta Kilyén Ilka műsorvezető, amikor a hajdani legendás együttes jelen lévő tagjait színpadra szólította. Egy szál virágot megérdemeltek volna… Hajaj, a szegénység… a közönség tapsa megannyi virágszál volt. Gellért Márta, a Lorántffy Egyesület alapító tagja Tóth Erzsébetre, az alapító elnökre és közéleti emberre emlékezett, Sántha Rezső pedig a népi együttes csapatszellemére, magas művészi mércéjére és Tóth Böskének a mindig, a legnehezebb körülmények között is színvonalas színpadi jelenlétére. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE megbecsülését juttatta eszünkbe, amikor a díszpolgárságra való jelölés iratcsomóját, dokumentációját összeállította. Ennek a megbecsülésnek a jegyében, mint bejelentette, ezután a Maros megyei EMKE által minden esztendőben kis- és általános iskolásoknak szervezendő népdaléneklési versenyt ezután Tóth Erzsébetről nevezik el. Kelemen Attila Botond, a Bolyai líceum kisdiákja gondolatgazdagon mondta el Horváth István Tornyot raktam című versét, Kiss Júlia pedig egy Szőcs Kálmán-verssel emlékeztetett azokra a nehéz időkre, mégis hőskorszakra, amikor a népi együttes és Tóth Erzsébet, a vele sokszor párban énekelő Széllyes Sándor fáradságot nem kímélve vitték a dalt, néptánc- és énekkultúránkat a legeldugottabb falucskába is. Mert a dalt hallatni kellett, nehogy, mire a jókedvű generációk felnőnek, feledésbe menjen. A Füzesi Albert vezette Napsugár most is kitett magáért. Szemünket és szívünket gyönyörködtetve pálpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat táncoltak. A talpalávalót a Cinige zenekar húzta, akiket Sinkó András irányít. Ők kísérték a két fiatal énekest: Diós Brigittát és Szőllősy Katát, akik nyárádmenti illetve mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Mindkét fiatal tehetség az EMKE népdaléneklési versenyén – ahol Tóth Erzsébet a zsűri elnöke volt – nyert, különböző esztendőkben, első díjat.
A műsor bebizonyította, hogy a hagyaték átadása megtörtént. Vannak fiatalok és még fiatalabbak, akiknek az elődöktől kapott népdal, néptánc örökség fontos. Ápolják, művelik, továbbadják.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)

35 éves függések a MAMŰ módszerével
Péntek délután 17.00 órától a Bernády Házban, majd a Kultúrpalota UAP Galériájában nyitják meg a MAMŰ (Maszülető Művek, egykor Marosvásárhelyi Műhely) nevet viselő művészeti csoportosulás 35 éves évfordulójának kiállítását. A február elejéig látható tárlat egy három állomást felölelő vándorkiállítás első állomása, a későbbiekben Sepsiszentgyörgyön és Veszprémben is láthatják az alkotásokat a művészetkedvelők. A lázas készülődés közben a kiállítás kurátorát, Fándly Edit művészettörténészt kérdeztük a MAMŰ céljairól, a kiállítandó művekről és nem utolsó sorban a kiállítás címéről is.
– Mit érdemes tudni a MAMŰ-ről?
– A MAMŰ ’78-tól ’83/84-ig Marosvásárhelyi Műhely néven működött ebben a városban, művészeti csoportosulásként. Szándékosan nem használom a „csoport” kifejezést, hiszen nem feltétlenül egy koherens művészeti csoport volt, manifesztumot nem, inkább keretprogramokat dolgoztak ki a tevékenységükre vonatkozóan. A kiállításon sokan részt vesznek, azok közül, akik ott voltak a történet kezdeténél, például Elekes Károly, Nagy Árpád Pika, Diénes Attila, Borgó, Garda Aladár, Bodor Anikó, Szabó Zoltán (Júdóka), Kuti Dénes, Szigeti Pálma, Gyarmathy János, Kacsó István, Varga-Welther Júlia. A 80-as években Magyarországra emigrálók, 91-ben kulturális egyesületként jegyezték be a MAMŰ-t (MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület). Fontos, hogy az újraalapításkor sok magyarországi képzőművész is csatlakozott a társasághoz. Egyébként ez a nyitott, befogadó attitűd jellemzi ma is a MAMŰ-t. Magyarországi, Erdélyből áttelepült, vagy ma is itt élő művészek, sőt akár Nyugat Európában élő magyar vagy más nemzetiségű tagjai vannak. Tehát egy összetételében rendkívül szerteágazó Társaságról van szó.
– Milyen képzőművészeti tevékenységek köthetőek manapság a MAMŰ nevéhez?
– Nagyon sokféle, hiszen inkább egyfajta szellemi közegről beszélhetünk a MAMŰ esetében. Persze a Társaságon belül voltak és vannak együttműködések, együtt dolgozó művészek, csoportok. Ilyen volt például a Pantenon vagy jelenleg a Block Csoport. Ugyanakkor elég differenciált, hogy milyen művészeti ágakban, milyen művészeti praxisokban alkotnak a MAMŰ tagjai. Az is lényeges, hogy nem csak képzőművészek, hanem például művészettörténészek, tehát elméleti szakemberek, kritikusok is tagjai a társaságnak. Tiszteletbeli tagjai is vannak, illetve úgynevezett zenei szekciója is van az Egyesületnek. Tehát valóban eléggé szerteágazó, hagyományos képzőművészeti műfajokban és az új média területén alkotók is egyaránt jelen vannak.
– A MAMŰ jelenleg 178 taggal rendelkezik, és ha jól tudom, nemrégiben volt felvétel a Társaságba. Milyen korosztályról beszélhetünk? Mennyire igyekszik bővülni a MAMŰ?
– Igen, jól tudod, 2012 novemberében volt tagfelvétel. Az idősebb korosztálytól az egészen fiatal művészekig, minden korosztály képviselve van. Ha jól tudom, a legfiatalabb tag például 22 éves. A tagfelvétel amúgy nem egy expanziós tevékenység, a MAMŰ nem feltétlenül akar bővülni. Inkább az a célja, hogy megmaradjon a befogadó jellege, valamint a különböző párbeszédekre épülő szellemisége, ahol ugyanolyan fontos a kapcsolat a társművészetekkel, mint a határon túli területeken élő képzőművészekkel, illetve a nemzetközi művészeti párbeszédek kialakítása.
– Meg lehet határozni ezt az igyekezetet a MAMŰ konkrét céljaként?
– Többek között igen. Támogatni akarja a művészeti praxisok sokszínűségét, amely igyekszik a társművészetek felé is nyitott platform lenni. Például legutóbb kortárs táncosokkal dolgozott együtt a MAMŰ.
– A mostani kiállítást az egykori Marosvásárhelyi Műhely megalakulásának 35. évfordulójára szervezitek. Mire számíthatunk, mit láthatunk, ha ellátogatunk a tárlatra?
– A kiállításon 69 képzőművész munkáit láthatják az érdeklődők, így változatos anyaggal találkozhatnak. Egy olyan reprezentatív keresztmetszet lesz látható, amely nem fedi le ugyan teljesen a MAMŰ tagjainak művészeti tevékenységét, de jól érzékelteti a különböző alkotói attitűdöket. A festmények, grafikák, plasztikák mellett, video-munkák, intermediális alkotások és installációk is láthatóak lesznek. Az érdeklődők találkozhatnak marosvásárhelyi művészek munkáival is. Többek között Mana Bucur installációjával, illetve ott lesz Nagy Dalma egyedi technikával készített papír munkája. Rajtuk kívül például Szabó Zoltán (Judóka), valamint a Szovátán élő Kuti Dénes és Gyarmathy János munkáival is találkozhatnak az odalátogatók.
– A kiállítás az Idő-függések címet viseli, gondolom a 35 éves jubileum okán. Mégis, miért épp ez a cím?
– A cím maga is az elmúlt 35 évből táplálkozik. Az évforduló kapcsán történő emlékezést, a jelent is elemző és a jövőbe is előretekintő karakterre utal. Ez a hármasság hozza létre az idő-függéseket, elgondolkodtat, hogyan is épülnek egymásra, hogyan függ egymástól a múlt, a jelen és a jövő, illetve, hogy mi hogyan függünk az időtől. Érdekes a kiállítás anyagának felépítésében, hogy vannak olyan alkotások, amelyek csak az időfonal mentén bonthatóak fel, de vannak olyanok is, amelyek csak a függés és ennek szinonimáival – a kapcsolatok, a párhuzamosságok, az össze fonodások és egymásra épülések – felől közelítődnek meg, erre reflektálnak.
Máthé Kincső
vasarhely.ro,

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen I.
Az új vezetőség összeállításánál már az első órákban figyelembe vették a város etnikai szerkezetét. Ebben közrejátszott az is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen a tüntetéseken a magyar munkások.
A nyolcvanas évek második felében Marosvásárhelyen és Maros megyében a kialakult gazdasági és politikai helyzet miatt általános rossz hangulat uralkodott. A megye és a város magyar lakossága, a magyarságnak a politikai, gazdasági életből történő fokozatos kiszorulása miatt kétszeresen is elnyomva érezhette magát. A város magyar közösségében általános csüggedés, kiábrándultság, esetenként veszélyérzet volt érzékelhető, és jelentősen fokozódott a (legális vagy illegális) kivándorlási szándék.
A temesvári eseményekről szóló nem hivatalos hírek hamar megérkeztek Marosvásárhelyre. A levegőben ott vibrált valami feszültség. A bátrabbak baráti, szakmai körökben viszonylag nyíltan hangoztatták véleményüket, az óvatosabb személyek csak suttogva adták tovább a rendelkezésükre álló híreket. December 17-én több katonai egységet, így a marosvásárhelyieket is, riadóztatták. A módszerek helyi szinten is kísértetiesen hasonlítottak azokhoz az eljárásokhoz, amivel a pártvezetés szokás szerint reagált különböző kiélezett helyzetekben:
a mozgósítás és az ideológiai indoktrináció ötvözése.
A diktatúra közvetlen kiszolgálói és követői december 18–20. között félelemből vagy meggyőződésből, az önámítás utolsó erőforrásait felélve ismételten kifejezték lojalitásukat Nicolae Ceauşescu rendszeréhez. December 20–21-én több intézményben és vállalatnál is elítélő gyűléseket szerveztek, amelyeken a jelenlevők (sokszor nem túl nagy lelkesedéssel) elítélték a temesvári eseményeket.
A helyzet rendkívül feszült volt. A gazdasági megszorítások, a kialakult nemzetközi- és belpolitikai helyzet téves lereagálásának következményei a társadalmi tűréshatárt súrolták. A különböző váltásokban, munkacsoportokban a vezető hangadók már nyíltan beszéltek az esetleges megmozdulások lehetőségéről.
Szintén december 21-én, a reggeli órákban a marosvásárhelyi katonai parancsnokok utasítást kaptak arra, hogy vezényeljenek ki csapatokat a város különböző pontjaira és akadályozzák meg, hogy a tüntető csoportok eljussanak a városközpontba, a megyei pártszervezet székházához. A pártszékházat és a városközpontban levő intézményeket a különböző katonai és rendfenntartó alakulatok együttesen biztosították.
December 21-én délelőtt 11 óra körül az Imatextől a munkások egy része a központ felé indult. Az váltotta ki az első ellenállást, hogy alá akarták íratni velük a temesvári megmozdulásokat elítélő nyilatkozatot.
Újabb tüntetők csatlakoztak hozzájuk az IRA-tól és a Metalotechnicától. Az Imatextből érkező hírekre reagálva a pártvezetés a gyár irányába küldött két autó Securitatés kiskatonát és milicistát lőszer nélkül. A parancsokat a megyei pártvezetés telekonferencián kapta meg. A rendőrségnek még ekkor sem kommunikálták le hivatalosan, hogy valójában mi is történt Temesváron. A karhatalmi szervek és a pártvezetés megpróbálta rávenni az embereket arra, hogy menjenek haza. A tömeg egy része szétszóródott, egy kemény, kb. ezres mag viszont a járdákon túljutott a kordonon, amelyet időközben vissza is vontak a város központjába. A tömeg végül a katona- és rendőrkordonnal védett megyei pártbizottság elé érkezett, ahol követelte, hogy a megyei első titkár, Viorel Igreţ tárgyaljon velük.
Estére a tömeg megfogyatkozott. Ennek a hatására néhány vezető úgy döntött, hogy megpróbálnak újabb embereket toborozni a lakónegyedekből. A „toborzó menetből” a város központjába visszatérő tömeget katonai- és rendőrkordon fogadta. A karhatalmi szervek néhány embert kiemeltek és elszállítottak, majd könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúval próbálták szétoszlatni a tüntetőket.
Este kilenc körül eldördültek az első lövések.
Egyes visszaemlékezések szerint a Grand szálló, a Kultúrpalota és a Posta épülete környékén 70-80 tüntetőt tartóztattak le azon az estén. Többségüket rendőrség terepjárókba ültették és a Securitate épületébe szállították, ahol többüket bántalmazták.
A karhatalmi védelmi gyűrű egész éjszaka őrizte a pártszékházat. A helyi nómenklaturisták egy része és a bukaresti küldöttek a pártszékházban töltötték az éjszakát.
1989. december 21-én este hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. A megyei kórházban 18 sebesültet ápoltak, de ezek száma jóval nagyobb volt, a következményektől tartva sokan otthon látták el sebeiket.
A december 21-i marosvásárhelyi történésekről hivatalos jelentés készült, amely az eldördülő sortűz ellenére felmentette a hadsereg vezetőségét.
A katonai ügyészség meglátása szerint a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
22-én reggel 6-kor a rendőrség újabb parancsot kapott, hogy le kell zárni a főteret, mert tüntetés lesz újra. A reggeli órákban valóban újra tüntetni indultak a munkások, ezúttal az előző napinál is nagyobb számban. Király Károly emlékirataiban azt írja, hogy őt több gazdasági egység (Ilefor, Bőrgyár, Konzervgyár) küldöttsége kérte fel, hogy csatlakozzon a tüntetőkhöz. Király elfogadta és a tömeggel együtt érkezett meg a központba.
Menet közben körvonalazódtak a tüntetők első kérései: Ceauşescu lemondása, a Securitate felszámolása, egyenlő bánásmód minden állampolgárnak nemzeti hovatartozástól függetlenül, általános sztrájk Ceauşescu bukásáig, szolidaritás Temesvárral. A tömeg több jelszavat skandált, többnyire román nyelven: Fără violenţă! (Erőszak nélkül), Vrem cu Timişoarara! (Temesvárral vagyunk), Noi suntem poporul! (Mi vagyunk a nép), Libertate! (Szabadságot), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval). A városközpontban Király Károly, Florian Aurel és több tüntető vezér rövid buzdító beszédet mondott.
Az új hatalmi szervek megválasztása, a helyzet normalizálódása, december 22–29.
A Marosvásárhely központjában kialakult feszült patthelyzet Ceauşescu futásának hírére oldódott fel. A diktátor meneküléséről szóló hír hallatára a helyi a pártvezetők zöme a pártszékház hátsó felén, a pártszállón keresztül, amint tehette, elhagyta az épületet. Akik maradtak, hangosítást szerveztek, beszélni szerettek volna a tömeggel.
12,30 körül a tüntetők egy része behatolt a pártszékházba, ahonnan könyveket, iratokat, képeket, pártcímereket dobáltak ki, amit a tömeg üdvrivalgás közepette fogadott, összetört, illetve meggyújtott. A véleményformálók, vezetők a Kultúrpalotába hózódtak vissza. Onnan beszédet intéztek a téren levő tömeghez és elkezdődtek az első tárgyalások.
A tömeg egy része a Securitate épületéhez vonult, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Ott két részre szakadva vonultak az épület két bejáratához. A Securitate munkatársai, alkalmazottai különböző menekülési útvonalakon elhagyták az épületet. Az első szónoklatok du. kettő körül hangzottak el. Rövid beszédet mondott többek között: Făgărăşan Angela, Florian Aurel, Király Károly, Man Nistor, Sütő András. Királyt, aki fél háromkor intézett beszédet a téren levőkhöz, a tömeg hangos ovációval fogadta.
A 22-i eseményeknek két kiemelkedő fontosságú pillanata volt.
Az első a diktátor házaspár bukásának pillanata és megyei pártvezetés ebből bekövetkező hirtelen visszavonulása. A második fontos történés a kialakult politikai vákuum kitöltésének pillanata volt.
Délután kettő körül a tüntetők vezérei, szószólói mellé megérkezett egy etnikailag vegyes értelmiségi csoport, amelyik átvette az események irányítását: Király Károly, Sütő András, Man Nistor, Florian Aurel, Mihai Sin stb. Olyan személyekről van szó, akik kellő késztetéssel rendelkeztek és feljogosítva érezték magukat az előző rendszer bánásmódja miatt arra, hogy véleményt alkossanak, hogy beszéljenek a tömeghez, hogy befolyásolják az események alakulását.
A Kultúrpalotában így összegyűlt vezetők eldöntötték, hogy létrehozzák az első listákat az újonnan javasolt vezetőkről. Közös megegyezéssel (habár voltak őt ellenző szórványos bekiabálások is) végül Király Károlyt jelölték első számú vezetőnek, helyetteseinek pedig Man Nistort (egykori politikai fogoly) és a tüntető csoportok élén tevékenykedő Sorin Moldovant (a Vegyipari Kombinát munkása).
Az új szerv képviselői közölték Bukaresttel, hogy Marosvásárhelyen minden rendben van, stabil a helyzet. Ugyanazon az estén megszervezték az üzletek, intézmények védelmét is, amelyet trikolóros karszalagos forradalmárok láttak el. A lakosság a tömbházak védelmét szervezte meg egy esetleges, a civil lakosságot érhető támadás elhárítása végett.
Az új megyei vezetőség összeállításánál a jelenlevők már az első órákban figyelembe vették a térség és a város etnikai szerkezetét is.
Így, más magyarok által is lakott erdélyi nagyvárosokkal (Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti) ellentétben, Marosvásárhelyen többnyire a megyei nemzetiségi arányoknak megfelelően voltak jelen magyarok az új vezetőségben, és a megye élén is egy magyar nemzetiségű vezető állt.
Abban, hogy ez így alakult, szerepet játszott az a tény is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen az utcákon, a tüntetéseken a magyar munkások.
A Maros megye élére álló új hatalmi szerv képviselői azonnal, feltételek nélkül elfogadták a Ion Iliescu köré csoportosuló új román vezetést. Király visszaemlékezése szerint, az új megyei vezetőség még aznap este találkozott a hadsereg, a rendőrség és a Securitate képviselőivel, ahol tisztázták a kialakult helyzetet, és azt is, hogy a bukaresti utasítások alapján a Securitate a hadsereg alárendeltségébe került.
Király beleegyezett abba is, hogy azok a securitatés alkalmazottak, akik veszélyeztetve érezték családjuk és önmaguk testi épségét, elmenekítsék a városból a családtagokat olyan településekre, ahol nem ismerték őket.
Másnap, december 23-án reggel zajlott le Marosvásárhely főterén, ahogy a korabeli sajtó nevezte, az első szabad népgyűlés, ahol több helyi vezető mondott beszédet. Délután ismét tanácskozásra ült össze az új hatalmi szerv, tisztázni a helyzetet és kiegészíteni a sorokat. Megalakult a Nemzetmegmentési Front Maros Megyei Ideiglenes Tanácsa (NMF MMIT).
A tanácsba a fontosabb gyárak, üzemek, intézmények, a hadsereg és a történelmi egyházak küldöttei kaptak helyet, ezek között természetesen nem hiányoztak az ún. önjelölt küldöttek sem. A rend és fegyelem megőrzése mellett az új hatalmi szervek legfontosabb feladata az volt, hogy biztosítsák a lakosság számára az alapvető életfeltételeket: melegítés, világítás, élelmezés. 23-án első lépésként megalakult a lakosság élelmezéséért felelős biztosság, kinevezték a mezőgazdaságért felelős munkatársakat és az orvosi ellátást koordináló munkacsoportot. A fenti bizottságok hatáskörébe tartozott a segélyszállítmányok rendszerezése és szétosztása.
23-án elkezdődött az üresen maradt városi vezetés megszervezése is. Első ízben a megmozdulások során keletkezett űrt betölteni kívánó értelmiségiek jelentkeztek, akik megalakították az ideiglenes városi tanácsot, egyelőre szakbizottságok felállítása nélkül.
A városi tanács első felállásban magyar többségű volt. 24-től a hadsereg képviselője, Ioan Judea ezredes töltötte be az elnöki tisztséget, Sanda Veronica Moldovan és Weszely Tibor voltak az alelnökök, a titkári pozícióba pedig Iuliu Suciut választották meg. 1990. december 31-én a kora délutáni órákban az NMF városi elnöke, Ioan Judea találkozott a rendőrség képviselőivel és bejelentette, hogy egyetlen rendőrt sem menesztenek, a problémás személyeket más vidékre helyezik.
A megye jövőjét illetően január 3-án került sor az első fontosabb politikai eseményre, a helyi vezető szervek újraválasztására. A december 22-én jellemző eufóriát felváltották a különböző érdekcsoportok és személyek közötti viták. A legfontosabb kérdés az volt, hogy ki örökli az időközben Bukarestbe, az NMF országos vezetésébe hívott Király Károly megyei elnöki tisztségét.
A hadsereg képviselői fontos pozíciókat követeltek maguknak, illetve felmerült az etnikai arányok kérdése is. A több órán át tartó vita után egyfajta kompromisszumos megoldás született. Király maradt elnöknek, de munkáját három alelnök hivatott segíteni. A hadsereg-pártiak viszont némi előnnyel zárták a szavazásokat, hisz országos szinten is egyedi módon Ioan Scrieciu tábornokot ún. első alelnöknek választották meg, Gâlea Valert és Kincses Elődöt pedig alelnöknek. Az első alelnöki tisztség azért volt fontos, mert Király távollétében gyakorlatilag Ioan Scrieciu állt a megye élén.
A megyei szervek összetétele a következőképpen alakult: Baculea Dan jegyző, Pop Dorel - Ifjúsági bizottság, Man Nistor - Oktatás és tudományért felelős bizottság, Virág György - Gazdasági bizottság, Mihai Sin Kulturális bizottság, Hârşan Viorel - Ökológiai bizottság és Jakabffy Attila - Kisebbségi bizottság.
Régi-új elit Maros megyében és Marosvásárhelyen
Romániában, így Maros megyében is a diktatúra szorítása miatt nem szerveződött meg egy jól körülhatárolt ellenzéki mozgalom. Többek között ennek tudható be az is, hogy a helyi pártvezetés összeomlását követő vákuumban egy viszonylag heterogén csoport jelentkezett, akik között az első fázisban megtaláljuk a tüntetők néhány vezéregyéniségét (Sorin Moldovan, Făgăraş Angela), illetve azokat a személyeket, akik erre a történelmi szerepkörre önkéntesen jelentkeztek: egykori politikai foglyok (Man Nistor), Ceauşescuval szembeforduló értelmiségiek, egykori nómenklaturisták (Sütő András, Király Károly).
Az idő múlásával, december 23-án ez a csoport kiegészült a különböző megyei gazdasági egységek, kulturális intézmények, egyházak és a hadsereg képviselőivel. Az első órákban, napokban a közös ellenségkép és a hatalomváltás okozta zűrzavar orvoslása fogta össze ezt a minden szempontból heterogén csoportot. A tüntető munkások vezérei és a gyárak küldöttei egyértelműen a technikai értelmiség felé billentette a mérleg nyelvét.
Nyilvánvaló volt, hogy a közvélemény kritikájának leginkább kitett megyei és városi tanácsba nem kerülhettek be elvileg olyan személyek, akik a közvélemény előtt is ismert vezető politikai tisztséget töltöttek be a Ceauşescu korszakban. Kivételt Király Károly, Sütő András vagy Ion Scrieciu jelentettek. Király és Sütő KB tag, illetve póttag volt, Scrieciu pedig vezető katonatisztként tagja volt a hatvanas évek végén a megyei pártbizottságnak. Sütő (aki január elején amúgy is lemondott) és Király esetében a nemzetiségi jogokért történő kiállás, kvázi disszidensként való megítélésük adott legitimációt és ismertséget, Scrieciu pedig a diktatúra puhább időszakában töltött be a közvélemény számára teljesen ismeretlen tisztséget.
Király Károly személyében egykori nómenklaturista, magyar származású vezetője volt Maros megyének. A diktatúra bukásának pillanatában ő volt az a személy, aki kellő ismertséggel, tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy az események élére álljon és, hogy Bukarestben és Marosvásárhelyen is egyaránt elfogadják. A hetvenes évek elején került ki a pártvezetésből, önkéntes alapon. Ez viszonylag elegendő időintervallum volt ahhoz, hogy a köztudatban megkopjon a pártaktivista múltja, habár, mint említettük, történtek erre nem túl erőteljes utalások.
A Szabad Európához intézett levelei, amelyben a diktatúra nemzetiségpolitikáját bírálta, nagy népszerűséget eredményeztek számára a magyar lakosság körében. Jó kapcsolati tőkével rendelkezett Bukarestben, az új vezetés egykori nómenklaturista részlegét személyesen is ismerte.
Úgy tűnt, Király személye az első napokban mindenki számára garanciát jelentett. Bukarest és Iliescu azt remélhette tőle, hogy Maros megye nem fog a radikalizmus útjára lépni, a marosvásárhelyi magyarok pedig az etnikai ügyek képviselőjeként tekintettek rá. A helyi románság és a román elit pedig azt nyugtázhatta, habár magyar vezető került a megye élére, legalább olyan személyről van szó, aki valamikor integrált része volt a román államvezetésnek.
Ami az etnikai arányok tiszteletben tartását illeti – elsősorban a magyar képviselők jelenlétére vonatkozóan – már az első pillanatokban kihangsúlyozták annak fontosságát. Megjegyzendő, hogy a kérdés érzékenységét a román képviselők többsége is belátta már az elején és a rendszerváltás első napjaiban komolyabb kifogások ez ellen nem hangzottak el.
A román fél számbeli túlsúlyát amúgy egyetlen fórumon sem veszélyeztette semmi, ugyanakkor magyarok is elfoglalhattak néhány fontos pozíciót. Megyei szinten ebben nagy szerepet játszott Király Károly, aki, mint említettük, megfelelő taktikai érzékkel hozott pozícióba néhány személyt a közvetlen környezetéből.
Az 51 tagú megyei tanácsban 28 román képviselőt választottak be, 20 magyart és három németet. A megyei tanács végrehajtó bizottságának öt román és négy magyar nemzetiségű tagja volt. A városi tanácsnak 13 magyar tagja volt, 12 román és egy német. A tanács élén Judea ezredes személyében román elnök volt, a városi végrehajtó bizottságban pedig négy-négy román és magyar, illetve egy német tag volt.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro,

Egy választópolgár dilemmái
Dúl a zűrzavar a Maros megyei meg a vásárhelyi RMDSZ-ben. Távolba, azaz a román parlamentbe szakadt honfitársaink, akik Fodor Imre polgármestersége után cserbenhagyták a várost, miközben politikai karrierjüket egyengették nem is sikertelenül, most megmondják!
Olykor visszatértek a város magyarságához polgármesterjelölti minőségben, először Kelemen Atilla, akit igencsak kétkedve fogadtak a városban, aztán sorra: Borbély László, aki olyan langyos kampányt folytatott, hogy borítékolni lehetett az eredményt, ugyanígy Frunda György esetében, akiben már csak politikusok hisznek, a választók nem, ezért is veszítette el az RMDSZ-ből hiányzó kompromisszumkészség hiánya miatt nemcsak a polgármesteri tisztséget, de szenátori pozícióját is.
Markó Béla, bár nem marosvásárhelyi, de itt él a 70-es évek közepe óta, még tartja magát késélen, megmondja a hogyant, mintha ma is ő lenne az elnök, és ki érti, milyen alapon, amikor van egy parlamenti képviselő megyei elnök? A szokás hatalma, vagy háttérből még mindig ő irányítja a szervezetet? Ki fürkészheti ki az igazságot a politika berkeiben? Az egyszerű halandó polgár, aki csak élni szeretne jogaival, aligha. Ő annyit tud, amennyit nyilvánosságra hoznak.
Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért, annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűléseiket, kongresszusaikat itt tartották a Kultúrpalotában, és ígérgettek. A vásárhelyi szervezet pedig tulajdonképpen sosem volt tényező, tehát fölösleges a semmit szidni.
Nem vagyok tagja a szervezetnek, sem másnak, de szavazó polgára vagyok, sok más vásárhelyi polgárral egyetemben, akik elvárják azt a minimumot, hogy az őt képviselő magyar politikus elsősorban szülővárosa vagy fogadott városa érdekében cselekedjen. Emiatt egyet kell értenem Kovács Péter kemény szavaival. Akármennyire fényezik is, a városi és megyei RMDSZ csúfos kudarcot szenvedett a választásokon, és nemcsak azért mert megjelent egy másik magyar párt.
Ez is az RMDSZ és vezetői konjunktúra politizálásának a következménye. Valóban, jó lenne végre már új szempontokat bevinni a vezetésbe, életkortól függetlenül. Vagyis frissíteni, mert ezek a képviselő urak minden szinten már kifutottak az időből. Ugyanis, most úgy tűnik, parlamenti képviselőnek lenni nyugdíjas állás az RMDSZ-ben is.
Természetesen tudom, hogy egy rövid publicisztika csak felvetheti a gondokat, elégedetlenségeket, elemzést szakértő politológusoktól várunk, akik választ is tudnak adni, hogy miért történhetett meg ez a csúfság a megye és a város magyarságával?
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap
Erdély.ma,

Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),

Peti András a marosvásárhelyi RMDSZ új elnöke
A Deus Providebit tanácstermében tartott február 12-én, kedden este közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, amely elnököt, kilenctagú elnökséget választott, illetve szavazott arról, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ Brassai Zsombor jelöltségét támogatja a szervezet megyei elnöki tisztségére.
Nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, mondta Kelemen Márton ülésvezető, aki szerint nem zárták le, csupán felfüggesztették a regisztrációt, és tegnaptól már újra lehetett regisztrálni a megyei szervezetnél. Mint mondta, a felfüggesztésről a Területi Állandó Tanács (TÁT) döntött február elején, mert szerinte az addig regisztráltak száma teljesíti a feltételeket az alakuló ülés megtartásához.
Vásárhelyen csak magyar ügy van!
Dr. Benedek István volt városi elnök bejelentette, négy év elég volt, nem állt szándékában újabb mandátumot vállalni. – Tavaly tavasszal megvalósíthatónak látszott a magyar összefogás a polgármester-választáson. Alá kellett írnom az egyezményt, de azt mondtam, csak akkor írom alá a dokumentumot, ha magam mögött érzem a megyei és az országos RMDSZ-t. Nem tudtam elérni, hogy a városi szervezet mellé álljon a megyei és az országos vezetés is, így nem volt esély a győzelemre sem. Ugyanakkor elmondta: – A népszámlálás szerint Romániában 1,29 millió magyar él, az RMDSZ országos szinten 388 ezer voksot gyűjtött. Marosvásárhelyen 57.500 magyar él és szenátorjelöltünk 22.800 szavazatot kapott. Számolják ki az arányokat, és döntsék el önök, hogy dolgoztunk-e. Olyan ember nem vezetheti a vásárhelyi szervezetet, akit négy év alatt az országos elnök egyszer sem keresett meg, és aki nem tud napi kapcsolatban lenni a megyei vezetőséggel – jelentette ki, hozzátéve, hogy reméli, az új elnöknek sikerül majd és meg tudja oldani a körzetek problémáit is. Szomorúnak nevezte, hogy most két helyen gyűltek össze a vásárhelyi magyarok. (Ugyanis ezzel a közgyűléssel egy időben a református egyház diakóniai otthonában közel háromszázan gyűltek össze Kovács István és Vass Levente kezdeményezésére – sz. m.). Ismételten rendkívül fontosnak nevezte az összefogást, hangsúlyozta, hogy újra meg kell teremteni az egységet Vásárhelyen, mert csak így lesznek képesek megoldani a magyarság problémáit. – Vásárhelyen csak magyar ügy van, nincs más ügy, egyetlen esélye a vásárhelyi magyarságnak az összefogás. Ha ez sikerül, boldog leszek, mondta egyebek között dr. Benedek István.
Az új elnöknek kell kiegyenesítenie az elgörbült dolgot – mondta Szász Lajos, az egyetlen felszólaló. Véleménye szerint a regisztráció leállítása rossz döntés volt, emiatt sokan hátat fordítanak az RMDSZ-nek. Naivság volt vagy hozzá nem értés? – tette fel a szónoki kérdést, majd kijelentette: – Nagy hiba volt a regisztráció lezárása határidő előtt, mert ha nem állítják le, a Kultúrpalota nagyterme sem lett volna elég, annyian lennénk most, és majd az új elnöknek kell kiegyenesítenie az elgörbült dolgot.
Kelemen Márton ülésvezető szerint nem zárták le, csupán felfüggesztették a regisztrációt, és a közgyűlés másnapjától már újra lehet regisztrálni a megyei szervezetnél. "Holnaptól újraindul a toborzás." Mint mondta, a felfüggesztésről a TÁT döntött február elején, mert szerinte az addig regisztráltak száma teljesíti a feltételeket az alakuló ülés megtartásához.
"Erős érdekképviseletre törekszem"
Több hozzászólás nem lévén, a továbbiakban gyorsan pergett a tanácskozás. Egyetlen elnökjelölt Peti András helyi tanácsos volt, aki megköszönte a bizalmat, majd kijelentette, erős érdekképviseletre törekszik. – Erős érdekképviseletre törekszem. Hamarosan régióátszervezést és alkotmánymódosítást eszközölnek, jövőre európai parlamenti választást és elnökválasztást tartanak. 2016-ban pedig ismét helyhatósági választás lesz, meg kell mozgatni a vásárhelyieket. Ezután bemutatta a csapatát: Koreck Mária ügyvezető alelnök, Haller Béla oktatásért felelős alelnök, Novák Zoltán kulturális alelnök, Kovács Róbert szervezetépítésért felelős alelnök, Borsos Csaba kommunikációs alelnök, Orosz Attila gazdasági alelnök, Bakó Szabolcs ifjúsági alelnök, Béres Lóránd egyházakért, civil szervezetekért felelős, Gombos Csaba önkormányzatokért felelős alelnök. A jelölteket egyhangúlag, nyílt szavazással fogadták el, majd a kilenc TKT-tagról, illetve a megyei közgyűlésbe delegált 51 tagról szavaztak. A közgyűlés végül Brassai Zsombort nevezte meg megyei elnökjelöltnek.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Állásfoglalás
Langymeleg városunk alpári politikai csatározásaiba, tudtán kívül, belecsöppent az egyház is; vallásos közmondással élve, talán így találó: mint Pilátus a Credóba.
Nálunknál szakavatottabb politikusok, szenzációra fogékony újságírók, kívül vagy belül lévő RMDSZ tagok eléggé körbejárták már a marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezésének és elnökválasztásának lerágott csontját. Így mi csak egyetlen – minket érintő – vonatkozására reflektálunk. Erre az állásfoglalásra a magyar nyelvű sajtóban megjelent tudósítások késztettek.
Városunkban megjelenő magyar nyelvű hetilap, a Központ egyenesen marosparti „vallásháború”-ról beszél, leosztva, hogy a római katolikus egyház tanácstermében „a központi vezetés támogatását élvező”, míg a reformátusoknál a „mostantól számkivetett belső ellenzék gyülekeztek”. Legolvasottabb megyei napilapunk ugyan tisztázza, „nem felekezeti megosztottság vezérelte őket”, míg az országos napilap, a Krónika tudósítása szerint a „reformátusok tulajdonában levő Bocskai teremben gyűléseztek az elégedetlenek”.
Kedveljük annyira mindhárom újságot és tiszteljük mindhárom (fő)szerkesztőt, hogy nem velük szállunk vitába, hanem a megtörténtek láttán tisztázni és pontosítani szeretnénk pár dolgot.
A Jókai (Eminescu) utcai Diakóniai Otthon és benne a Bocskai terem jogilag és telekkönyvileg valóban a Vártemplomi Református Egyházközség tulajdona, amely Fülöp G. Dénes lelkipásztor idejében épült, sok-sok külföldi és belföldi adományból. Így ma az épületben egy alapítvány működik, amelynek – a hét közül – egyik alapító tagja a református egyházközség. Az alapítók között vannak skótok, írek és nem reformátusok is. A Diakóniai Otthonban működő, nagyon szép szeretetszolgálatot a Lazarenum nevű alapítvány végzi, így a Bocskai terem bérbeadása is a Lazarenum Alapítványt illeti. Ennek alapján egész pontosan így hangzana a tudósítás: a Lazarenum Alapítvány által bérbe adott Bocskai teremben találkozott a „belső ellenzék”.
Mivel még nem regisztráltunk, ezért kívülállókként kérdezzük: a politikai pártok és politikai ellenpártok, miért nem az Ifjúsági Ház vagy a Bernády ház, esetleg a Kultúrpalota vagy a sportcsarnok termeit veszik igénybe tisztújító gyűléseik megtartásakor? Egy gyülekezethez tartozó egyháztagok között mindig vannak „hivatalosak” és „belső ellenzékiek”, elégedettek és elégedetlenek, hűségesek és hűtlenek egyaránt, s így nem egyszer kellemetlenséget okoznak – még akaratlanul is – az egyháznak.
Tisztelettel kérjük, ezután kíméljenek meg a pártok az ilyenfajta „vallásháborúk” előidézésétől!
Marosvásárhely, 2013. február 14-én
Ötvös József Személy Béla
parókus lelkipásztor főgondnok
Krónika (Kolozsvár),

Az antikommunista ellenállás hősei – eddig csak románul, de lesz magyar is
A marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében mutatták be csütörtökön Az antikommunista ellenállás hősei című folyóirat első számát. A rendezvényen a megyét a történelem tantárgyversenyen képviselő középiskolás diákok az egykori politikai foglyoktól hallhattak a kommunizmus rémtetteiről, a vallatási, kínzási, megfélemlítési módszerekről.
A kiadvány a Maros Megyei Tanács és a Transilvania Grup Business Kft. (Zi de zi napilap) együttműködésében, a volt politikai foglyok egyesületének támogatásával jött létre.
„Kötelességünk volt azokkal szemben, akik erőt adtak a népnek. Családjaikat, karrierjüket, magánéletüket elveszítették, mert nemet mondtak a rendszerre. Az első számot nem tudtuk egyszerre román és magyar nyelven is elkészíteni, de a következőket mindkét nyelven kiadjuk, hiszen az ellenállásban és az áldozatban nem volt különbség” – mondta a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre. A folyóirat főszerkesztője, a Zi de zi napilap 25 éves újságírója, Valentin Covaciu hozzátette: „Szégyenteljes, nehéz időszak volt, amelyet ismerniük kell a következő generációknak, a fiataloknak, ezért történészekkel, politikai foglyokkkal beszélgettem, készítettem interjúkat”, akik közül néhányan a helyszínen is beszámoltak meghurcoltatásaikról. Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő szerint a kiadványt az összes líceum bemutatják a diákságnak.
A terv szerint az ingyenesen terjesztett folyóiratnak összesen hat kiadása lesz, havonta egy, kiadásonként 2000 példányban, összesen több mint 40 ezer lej értékben.
Gáspár Botond
Székelyföld,

A vaslady hiányozni kezd
Esti beszélgetés Lokodi Edit Emőkével
A nemzetközi nőnap közeledtével illendő a gyengébbik (?) nem képviselőiről szólni, még akkor is, ha valaki olyan erőteljesen és látványosan tud nő létére vezető tisztséget betölteni, hogy a híressé vált angol miniszter asszony "becenevével" vasladyként emlegetik. Hogy milyen csatákat nyert meg és veszített el a mi marosvásárhelyi vasból gyúrt nagyasszonyunk, egy baráti körben elhangzott esti beszélgetés során vettük számba.
Lokodi Edit Emőke az igazságszolgáltatás mindhárom területét bejárta. A kolozsvári jogi egyetem végzőseként 11 évig ügyészként, majd ügyvédként, s öt éven át a fővárosi számvevőszék bírájaként dolgozott. Mégis a helyhatósági munkában teljesedett ki a pályája, talált a legjobban önmagára, s vált az egyik legeredményesebb romániai magyar politikussá a megyei tanács elnöki tisztségében. Bár ezek után természetes lett volna, sem a helyhatósági, sem a képviselőválasztásokon nem állt ki olyan mértékben mellette a megye lakossága, ahogyan megérdemelte volna. Energiájából, lendületéből ma sem vesztett, de alelnökként mellékvágányra terelve próbál meg valamit tenni a művelődés területén, amit korábbi sok teendői közül rábíztak.
– Miért volt ez a vándorlás az igazságügy berkeiben, hogyan lett a vádból védelem?
– A márciusi események után az ügyészségen osztályellenségnek tekintettek, s egy ügy kivizsgálását sem bízták rám. Amikor láttam, hogy mindenből kizárnak, a helyettes főügyész támogatását kértem, hogy átkerüljek az ügyvédi kamarába. Két hónap alatt "lapátra tettek", s kilenc éven keresztül a védelem terén dolgoztam. Aztán fordult egyet az élet kereke, s amikor a Számvevőszék Hunyad megyei bírája elhunyt, egy SZKT-ülésen megkérdezték, hogy nem mennék-e el az ő helyébe Bukarestbe. Azt válaszoltam, hogy három gyermeket nevelek egyedül, s meg kell jól gondolnom. A lányok felujjongtak: menjél csak, mert mi boldogulunk itthon. Szinte gondolkozni sem volt időm, ugyanis szombaton szóltak, hétfőn bementem egy tárgyalásra, s délután 4 órára Bukarestben kellett lennem. Ahogy odaértem, berángattak egy bizottság elé, kedden már letettem az esküt.
– Hogyan sikerült megszoknod a fővárosi életet?
– Öt évet éltem ott, a lányaim Bukarestben jártak egyetemre. A döntésem utólag jónak bizonyult, s amire befejezték tanulmányaikat, a számvevőszéki munka is megszűnt. Bár maradhattam volna még három évet, eldöntöttem, hogy hazajövök ügyvédnek. Mivel júniusban voltak a választások, arra gondoltam, hogy megpróbálok még egyszer megyei tanácsosnak bejutni. Virág György éppen akkor jelentette be, hogy nem vállalja tovább az elnökséget, s elkezdődött a harc a következő mandátumért. Mivel a másik jelölt hozzátartozója, akivel egyébként jó barátságban voltam, személyesen is figyelmeztetett, hogy nincs mit keresnem a megye élén, mert jönnek az európai pénzek, s azokkal kell gazdálkodni, annyira felbosszankodtam, hogy jelöltettem magam.
– Az igazságügy után hogyan találtál magadra a közigazgatásban?
– Az öt év alatt, amit Bukarestben a Számvevőszéknél töltöttem, az ellenőrzések és a tárgyalások során akarva-akaratlanul betekintést nyertem a helyhatósági munkába, amit megszerettem. El kell mondanom, hogy a megye élén a kollégáim mellettem álltak, s bár a vidéki polgármesterek vasladynek neveztek, ma úgy látom, hogy a vaslady kezd hiányozni nekik. Gyakran kérik a segítségemet, bár sokan azt tartották rólam, hogy összeférhetetlen a természetem. Egész életemben végigkísért az a vád is, hogy nagyszájú vagyok, holott én valójában csak a véleményemet mondtam meg.
– Erős egyéniség vagy, aki vállalja saját magát, s a vaslady elnevezést kiérdemelni végül is nagyon pozitív dolog.
– Igazság szerint én egy jó gazdasági környezetet fogtam ki, mivel pénz nélkül nem lehet semmit tenni. Elnökségem négy éve alatt volt költségvetés, kaptunk pénzeket Bukarestből. A művelődési minisztérium által kiutalt összegből a Teleki Tékát sikerült felújítani a pincétől a padlásig, s visszaadni eredeti rendeltetésének az egész épületet.
– Bár szinte lehetetlen felsorolni, hogy négyéves elnökséged alatt milyen eredményeket értél el, minden alkalommal örömmel nyugtázhattuk, hogy mennyi mindenre volt erőd figyelni.
– A bábszínháznak meg tudtuk venni a régi zsidó kultúrházat (Haladás mozi), amit Filipescuné 30 évre koncesszióba vett a zsidó hitközségtől. Játékbarlangnak alakították át az épületet úgy, hogy a tégláig levertek mindent, s nagy halmokban állt ott a vakolat, mert időközben a művelődési minisztérium rájuk szólt, hogy egy műemlék épületet mégsem lehet teljesen tönkretenni. Így hát megtorpantak, s Ausch úr közbenjárt a bukaresti föderációnál, hogy megvásároljuk az épületet, amire az árnak szinte a kétszeresét költöttük. A teljes felújítás mellett hátul egy háromemeletes épületszárnnyal toldottuk meg. Irodák, alkotóműhelyek, próbatermek vannak benne, s a nagyterem is visszakapta a régi szépségét.
Nagyon büszke vagyok arra is, ahogyan átalakult a vár központi épülete, amit sok éven át a katonaság használt. 2005-ben kapta meg a megyei tanács a csergedi tetőn levő 49 hektáros tankos gyakorlópályával együtt. Jelenleg a felújított központi épületben vannak az időleges kiállítások, a Múzeum kávézó, gyönyörűen megújult a tiszti kaszinó terme, s konferenciatermeket rendeztek be.
A Maros együttes is a mi időnkben kapott székházat. A magyar tagozat próbaterme a Makariás-házban volt, s elkészült egy európai uniós projekt, ami nyerő volt, de a finanszírozás szerencsénkre nem érkezett meg, mert a ház időközben visszakerült a református egyház tulajdonába. Amikor aláírtam, hogy a bábszínház épületét visszakapják, sajnos nem szóltak, hogy a Szentgyörgy utcai házat is igényelték. Az uniós pályázat tehát esett, s az együttes magyar tagozatának a Kárpátok sétányon próbálunk egy helyiséget berendezni.
A csergedi tetőn a tankosok egykori versenypályáját alakítjuk át a motorsport számára, ami reményeink szerint a turizmust is fellendíti. Az ötlet 2006-07-ben született, amikor egy háromnapos túra indult a polgármesteri hivatal és a megyei tanács székhelye közötti utcából. A nyitott ablakon át a hangszórókból áradó zene valósággal gyomorszájon vágott. Ekkor határoztam el, hogy a csergedi pályát a motorosoknak alakítjuk át, legyen ahol versenyezzenek. Igencsak hálálkodtak, amikor a szövetségnek megírtuk a pályázatot, hogy országos elsőként egy nő gondolt erre. Egyébként az egyedüli nő voltam az országban, aki megyei tanácselnöki tisztséget betöltött.
Időközben sikerült egy nagy uniós pályázatot megnyerni a hulladékkezelésre. Nyertünk 110 millió eurót a vízgazdálkodásra, s az összes nagyobb város ivó- és szennyvízvezetékét felújítottuk, víztisztító állomásokat modernizáltunk.
– Tudom, hogy nagyon kedves számodra a Kultúrpalota, ahol sok minden változott.
– Valóban a szívem csücske, s örvendek, hogy sikerült minden melléktevékenységet kihozni. A régi Park szálló az átalakítás után részben adminisztratív célokat szolgál, mivel össze van kötve a megyei tanáccsal. Átköltöztettük a megyei könyvtár idegen nyelvű könyvállományát, olvasótermet rendeztünk be, hogy enyhítsük a palotára nehezedő súlyt. Az épületben kapott helyet a megyei nyilvántartó osztály és más intézmények. A Filharmónia adminisztratív irodái is szeretnének odaköltözni, hogy a Kultúrpalotában a próbatermek mellett az előadóművészek számára fogadótermeket lehessen berendezni.
Szép álmom lett volna a Kultúrpalota padlásterét képtárnak beépíteni, meg is van a tanulmány, amely szerint az épület megbírja, de nem tudom, hogy megvalósul-e. Mivel az udvar felé csak pléhvel van befedve, az elképzelések szerint ki lehetne cserélni nagy termopán ablakokra. Idén százéves a Palota, s remélem, hogy a nyár végére befejezzük a lépcsőházak és a nagy előcsarnok teljes felújítását, amit egy sor művelődési rendezvény követ majd a kerek évforduló tiszteletére.
– Gyönyörű lett a tornyos városháza előcsarnoka is az aprólékos, szép munka nyomán.
– Az épület és az ablakok után megújult az udvar is, ahol pár ezer tulipán nyílik majd. Miután lekaparták a régi festéket, rájöttünk, hogy az 1950-es években végzett restaurálás meghamisította a mintázatot, amit az eredeti minták szerint újítottunk fel az elkövetkező 50 évre.
– Bár a Kultúrpalota szecessziós szobáját szépen díszítik a tanácsterem jeles történelmi személyiségeket ábrázoló nagy, színes üvegablakai, nem sikerült azokat az eredeti helyükre visszatenni. Miért?
– Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, hogy egy nap eljött hozzám Kaáli Nagy Botond, a Népújság fiatal újságírója, s elmondta, hogy a Palotában az orgona alatt van egy nagyon szép réz dombormű, amit vissza kellene tenni az eredeti helyére, a nagyterem ajtaja fölé. Még aznap elmentem Botonddal, s a színpad alatt egy óriási kavicskupacban megtaláltuk. Még élt Bónis Johanna, a megyei múzeum igazgatója, s közösen eldöntöttük, hogy egy héten belül felhozzuk. Pokorny Attilát kértem meg, hogy tisztítsa meg, s a három óriási darabot felhozattuk, majd egy éjszaka daruval visszatették az eredeti helyére. Az első SZKT-n azt gondoltam, hogy mindenki azonnal észreveszi, s boldogan kérdeztem a kollégákat, hogy tetszik-e, amire azt válaszolták, hogy a dombormű mindig is ott volt.
Később újra Nagy Botond jött el hozzám, hogy a palota pincében van a tanácsterem Ferenc Józsefet ábrázoló központi ólomablaka. Arról sem tudott senki, s elindultunk megkeresni pincéről pincére. Egy polcon, mocskos plédbe burkolva találtunk rá a kétmaréknyi színes üvegre és az ólompántokra. A budapesti főpolgármesterségtől kaptunk támogatást, s a Róth Miksa múzeumtól Fényi Tibor igazgató segítségével készült el a vitrália, s kijavították az apróbb-nagyobb hibákat a többi ólomüveg ablakon is, amelyek a természetrajzi múzeumban voltak elfalazva. Ezt követően írtam Bukarestbe, hogy vissza szeretnénk tenni az ablakokat az eredeti helyükre, mivel már európai uniós ország vagyunk. A válaszban az állt, hogy jogosnak tartják a kérést, de csak múzeumban helyezhetjük el az ablakokat. Akkor készült a szecessziós szoba terve, ahol kiállítottuk az ablakokat.
– Az ipari park, a repülőtér, a megyei utak, a vidéki települések – a megyeközpont és a művelődési intézmények mellett sok mindent említhetnénk még.
– Az ipari park volt az első nagy munkám, amit a sajtó kezdetben kacsaúsztatónak nevezett. Ma területet kell vásárolnunk az ipari park bővítésére. A repülőteret lehetőségeink szerint folyamatosan fejlesztettük, s öröm hallani, amikor egy újabb társaság indít járatokat.
– Egyik nagy érdemednek tartom, hogy nem voltál rest elmenni, mindenhol körülnézni, és észrevenni, hogy hol mire van szükség. Ennek köszönhetjük a megyei kórház egységeinek látványos átalakulását.
– Amikor megláttam, hogy a kicsi gyermekekre ráhull a fal és penészes a konyha, vagy a szájsebészeten Kovács Dezső professzor milyen körülmények között kénytelen dolgozni, nem ülhettem tétlenül. A többi egység, a kórház központi mosodája mellett a gyermekklinika is teljesen megújult, a szájsebészet pedig egy korszerű, a célnak megfelelő épületbe költözhetett.
– Vidéken is látványos fejlődés tanúi lehettünk elnökséged idején.
– A vidéki településeket a pályázatokhoz szükséges önrésszel támogattuk elsősorban. Olyan falvakon, ahol az adóbevételből szinte a fogyasztást sem tudták kifizetni, teljesen új polgármesteri székház épült, máshol óvoda, művelődési ház, sportlétesítmények és még sorolhatnám.
– Bárhol kellett beszédet mondanod, azonnal megtaláltad a hangot, orvosi konferenciákon, művelődési eseményeken, vidéki falunapokon… Megírtad a szöveget vagy rögtönöztél?
– Sohasem volt időm leírni, hogy mit kell mondanom. Amikor a Kultúrpalota nagytermét restauráltuk, s fel voltak állítva az óriási fémállványok, amelyekről a fiúk hason fekve rakták fel az aranyfólia lapokat a csillár köré, szóltak, hogy menjek, nézzem meg. Hosszú fekete szoknyában és tűsarkú cipőben mentem fel a létrán, s amikor a gyönyörű stukatúrákat megfogtam, éreztem, hogy a Kultúrpalota egy kicsit az enyém is, s attól kezdve elmúltak a nagy lámpalázak.
– Amíg elnök voltál, maradt időd a magánéletre?
– A magánéletem a megye élete volt. Gyakran értem haza éjfél után, falunapokon, fesztiválokon mindenkivel szóba kellett állni. A bekecsi ünnepségeket a legszebb emlékeim között őrzöm. Nagy lelki elégtétel volt számomra a kápolna elkészülte, amiben Bandi Katinak is fontos része van.
– A korábbi, nagyon tömör, aktív életmódból érzésem szerint nehéz áttérni egy másikra.
– Sokat segít ebben a mostani helyzetem, amikor nem hagynak dolgozni. Az első három hónapot nagyon megszenvedtem, mondtam is a gyermekeknek, hogy elvonókúrán vagyok, de már kezdek magamra találni. Szeretnék saját életet is élni, mert van négy gyönyörű unokám, akik közül kettő csak azt tudja – mert két éve nem láttam őket –, hogy az anyjuk valami teljesen lehetetlen nyelven beszél velem órák hosszat a számítógép előtt.
– Kevés embert hallottam olyan jóízűen kacagni, mint téged. Ha a színházban vígjátékot adtak elő, lehetett tudni, hogy a teremben vagy. Honnan ered ez az átütő jókedv?
– Valahonnan bentről, s ezt a képességet az Amerikában élő egyik unokám is örökölte. Valamikor a Gruppenhecc társulat azért hívott meg a legelső előadására, hogy a főkacagó díjat átadják. Mostanában egyre ritkábban nevetek, csak akkor, ha nagyon jól kilazultam.
– Annyi embert tudtál imponálóan, magabiztosan irányítani, a lányaiddal is sikerült megütni ezt a hangot?
– A gyermekeimmel más volt a viszonyom, soha nem tudtam rájuk erőltetni az akaratomat, ezért baráti kapcsolatban vagyunk.
– Mire vágysz még? Mit szeretnél még elérni?
– Úgy érzem, hogy amikor felajánlott valamit számomra az élet, azt elfogadtam. Nem kigondolt tervek, hanem a véletlenek alakították a sorsom. Ha valami érdekeset elém hoz az élet, amiben fantázia van, ami provokál, biztosan elfogadom, mert ez ösztönös törekvés bennem. Megpróbálom úgy élni az életem, hogy saját magammal is egyensúlyban legyek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Noua Dreapta: Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket!
Március 10-én délután 4 órakor, a főtéri Avram Iancu szobornál gyülekeznek azok a román magyargyűlölők, akik a Románia föderalizálása elleni csoportosulás hívására azért jönnek Marosvásárhelyre, hogy megzavarják a 17 órakor kezdődő Székely Szabadság Napja elnevezésű autonómiatüntetést. „Március 10-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek és együttes erővel állnak ellen” – olvasható a Facebookon meghirdetett akcióban.
A kevéssel több, mint 200 követővel rendelkező Facebook-felhívás szélsőségesen magyarellenes kommenteket váltott ki. Többen Avram Iancu emlékét idézik. Annak a mócvidéki forradalmárnak az emlékét, aki 1848-ban 40 ezer dél-erdélyi magyar lemészárolásával jeleskedett. De vannak olyanok is, akik a „hazátlan” szitokszóval szólítják fel az erdélyi magyarokat az ország elhagyására. A magyargyűlölő csoport tagjai a román politikusokat hibáztatják a jelenlegi helyzetért. „Mindent megadtak a magyaroknak, ezért ők most még többet akarnak” – vélik a csoport tagjai. „Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét” – parancsol egy másik kommentelő.
Amint arról beszámoltunk a Székely Nemzeti Tanács főszervezésében és az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a Magyar Polgári Párt társszervezésében március 10-én 17 órától autonómiatüntetésre kerül sor a Postaréten, ahol a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel. Ezt követően a tüntetők a prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormány megbízottjának. Ezután a Kultúrpalotában az SZNT ülésén átnyújtják a Gábor Áron-díjakat az idei kitüntetetteknek.
Az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban.
vasarhely.ro
Erdély.ma,

Székely autonómia – A marosvásárhelyi tüntetők petíciót intéztek a román kormányhoz
Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a vasárnapi marosvásárhelyi tüntetés szónokai – Tőkés László, Izsák Balázs, Bíró Zsolt és Sánta Imre – a román kormány helyi képviselőjének.
A tüntetők az „Autonómiát!", „Székelyföld", „Itthon vagyunk!" jelszavakat harsogva, fáklyák és gyertyák fényénél tették meg a székely vértanúk emlékművétől a Főtérig vezető másfél-két kilométeres utat.
A szervezők 30 ezer főre becsülték a tüntetők számát. A demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács szervezte, társszervező volt az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt. Ez utóbbi kettő a legnagyobb romániai magyar erő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) riválisa. Az RMDSZ tartózkodott a marosvásárhelyi tüntetés támogatásától.
A bukaresti kormányt helyi szinten képviselő prefektusi hivatal szolgálatos tisztviselője átvette a tüntetés szószólóitól a demonstráción közfelkiáltással elfogadott beadványt, de az ajándékba hozott székely zászlót már nem.
A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
Követelik, hogy a román hatóságok „szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését", és tiltakoznak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná.
A beadvány arra emlékezteti a bukaresti kormányt, hogy Románia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amelynek 11. cikke kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek".
A petíció szerint az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. A dokumentum szerint Románia megszegné a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, amennyiben Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolja be.
„Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy a Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását" – olvasható a beadványban.
A dokumentum leszögezi: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát.
A petíció átadása után a demonstráció helyi idő szerint este fél kilenckor véget ért, az Erdély egész területéről összesereglett tüntetők beszálltak a prefektusi hivatal előtt felsorakozott több tucatnyi buszba. A székely szabadság napja a Kultúrpalotában rendezett ünnepséggel zárult, amelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) átadta a Gábor Áron-díjakat. Az SZNT elismerését idén Pál-Antal Sándor történész-levéltáros és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta.
A tüntetést biztosító helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean az MTI-nek azt mondta, a marosvásárhelyi demonstráció során semmilyen rendbontás nem történt. MTI
Erdély.ma,

Autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
Szabadságot a székely népnek! Autonómiát Székelyföldnek!
Rég nem látott annyi embert egy helyen a Postarét, mint tegnap délután, a székely szabadság napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésen, amikor a zord idő ellenére több ezren gyűltek össze autonómiát követelve a Székelyföldnek. A rigófüttyel színesített rendezvény Kossuth-dalokkal indult, koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult, majd a tömeg a városháza elé vonult, ahol átadták a prefektúra képviselőjének a közfelkiáltással elfogadott petíciót Székelyföld területi autonómiájáról.
Ezt követően a Kultúrpalotában kiosztották az idei Gábor Áron-díjakat.
Félelemre nem lehet jövőt építeni!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: A székely szabadság napja legyen a jövőben is ez a nap, amikor Székelyföld lakói kinyilvánítják a szabadság iránti igényüket, s elszántságukat. "Nem fogunk sem lemondani a célról, sem letérni az útról, amelyen elindultunk. Tudja meg ország és világ, hogy a székelység töretlen ragaszkodása olyan közösségi erő, amely világi hatalom számára elérhetetlen erkölcsi magasságban van. A törvényes, szabad, nemzeti kiállás itt és most a Székelyföld területi autonómiáját jelenti. Ez elemi jogunk, amit békességgel és félelem nélkül kérünk itt, Marosvásárhelyen, a székelyek örök fővárosában", jelentette ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének szavait idézte, aki szerint "félelemre nem lehet jövőt építeni". Nem lehet Románia közigazgatási reformját úgy végrehajtani, hogy közben a magyaroktól, a székelyektől való félelem gátolja meg a tartós társadalmi békét, az egész ország érdekét szolgáló megoldást, a Székelyföldnek az elismerését, és államon belüli önkormányzását, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. A székely szabadság napja legyen a jövőben is az a nap, amikor mi, székelyek felmutatjuk a világnak, hogy egyedül a teremtő Istent féljük, de másnak sincs oka félni tőlünk. A jobb életet a törvény rendjével akarjuk, igényeljük a szabadságot, a Székelyföld autonómiája nem más, mint a szabadság törvényi és intézményi garanciája, mutatott rá az SZNT elnöke.
Minden érdeket felülmúl a nemzeti érdek
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki az egybegyűlteknek, a szervezőknek, és azoknak a résztvevőknek, akik az RMDSZ felső vezetésének döntése ellenére "vették a bátorságot és eljöttek ide", mert minden érdeket felülmúl a nemzeti érdek. Tőkés László élesen bírálta a Magyar Szocialista Párt elnökének egy nappal korábban elhangzott beszédét, az RMDSZ csúcsvezetését és a román miniszterelnököt, aki "fel akarja darabolni és be akarja olvasztani a Székelyföldet". Kós Károlyt idézte: Autonómiát akarunk, önrendelkezést! Más alternatíva nincs, a Székelyföld területi-közigazgatási régióból sem engedünk! Megköszönte a Pro Európa Liga elnökének, hogy kiállt a székelyföldi autonómia ügye mellett, illetve az "első argesi székelynek", hogy felkarolta a székelység ügyét. "Nem akarunk a szlovákiai magyarok sorsára jutni, akiknek polgári és egyházi megyéiket is szétdarabolták, hogy mindenütt kisebbségbe szoruljanak". Román nyelven szólva hangsúlyozta, hogy "számítunk a románok szolidaritására".
Románia szuverenitását tiszteletben tartva a szeretet szellemében keressünk közösen megoldást az erdélyi önrendelkezésre – Székelyföld területi autonómiája ügyében, mondta egyebek mellett Tőkés.
Lobogjanak csak azért is azok a zászlók!
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kijelentette: – Lobogjanak csak azért is azok a zászlók! Hadd lássa ország-világ! – mert Ady Endre szavaival élve, ma, idehaza Erdélyben, a "seregszámla" idejét éljük. És hívjunk mindenkit magunk mellé, akiknek értékrendje közénk való, de taszítsuk ki saját árulóinkat. Majd Kós Károlyt idézte: "Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge, az lépjen ki a sorból. Az menjen. Az nekünk bajt csinál, az a mi munkánkat akadályozza, az a mi lábunk elé gáncsot vet, a mi árulónk az!". Következetesség szükségeltetik és az elvek melletti rendületlen kiállás. Ma Székelyföldért, városainkért és falvainkért kell küzdenünk. Az életben maradásért: orvosi rendelőkért, iskolákért, intézményekért, munkahelyekért, hogy legyen megélhetés, hogy itthon lehessen tisztességes életet élni, hogy a fiatalok ne külföldön tervezzék a jövőt., jelentette ki az MPP elnöke.
Nem mások ellen, hanem gyermekeink jövőjéért
Sántha Imre az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében arról beszélt, hogy a székelyeknek megmaradásuk érdekében arra van szükségük, hogy saját maguk rendelkezhessenek önnön sorsuk felett. Nem mások ellen, hanem magunkért, gyermekeink jövőjéért, a minket megillető önrendelkezés kivívásáért a kitartás fegyverével kell síkra szállnunk, jelentette ki, hozzátéve, "közös harcunk csak akkor lesz eredményes, ha egységesek vagyunk. És akkor vagyunk erősek, ha együtt vagyunk. Ettől félnek azok, akiknek rossz a lelkiismerete, akik huszonkét év alatt le akartak szoktatni minket arról, hogy éljünk az utcai véleménynyilvánítás eszközével. Le kell bontanunk azokat a falakat, amelyeket mi magunk építettünk saját magunk köré, le kell bontanunk a félelem falát, és hallatnunk kell a hangunkat, mondta egyebek között Sántha Imre.
A rendezvényen jelen volt Marc Garafat i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt elnöke, aki magasztosnak nevezte az eseményt, és sikert kívánt az autonómia- küzdelemhez.
Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Andori Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösségért Párt elnöke, Jadranka Sturm Kocjan, Szlovénia bukaresti nagykövete levélben üdvözölte a rendezvényt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Tízezrek Székelyföld autonómiájáért
Autonómiáért még nem vonultak utcára ennyien az elmúlt húsz évben, az óvatos becslések szerint legalább harmincezren tüntettek Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján. A tömeg másfél kilométeren, tömött sorban hömpölygött a Székely vértanú emlékművétől a prefektúráig, újra és újra felharsantak a már jól ismert jelszavak: Autonómiát!, Vesszen Trianon!, Itthon vagyunk!, Vásárhely nem Románia!
Gyakran skandálta a tömeg az utca szélén álldogálóknak, ablakokból nézelődőknek: Gyertek velünk! Rendbontás nélkül, emelkedett hangulatban, nyolc óra után ért véget a nagygyűlés, tegnap este valóban leomlottak a félelem falai, s amint a tömegben is elhangzott, Marosvásárhely központja, ha csak néhány órára, de ismét „a magyaroké lett”. Sokan utaztak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, s a rendőrség gondoskodott a ráhangolásról, Marosvásárhely 60 kilométeres körzetében sorra állították meg, ellenőrizték a járműveket, volt olyan busz is, amelyet négyszer intettek le az egyenruhások. Ez azonban csak kisebb kellemetlenséget okozott, időben megérkeztek a járművek, négy óra után már gyülekezett a tömeg a Postarét felső részében, számos csoportban, települési táblák alatt ott voltak a háromszékiek is, s maradtak annak dacára, hogy többször nekieredt az eső. Öt óra előtt már nagyon sokan összegyűltek az emlékmű körül, s ekkor már bizonyos volt, nagy számban megmozdultak a marosvásárhelyiek is, nemcsak az idősek, középkorúak, de rengeteg fiatal is kivonult. A kék-arany zászlók sem hiányoztak, az elmúlt időszakban egyre megszokottabbá váló székelyzászló-tenger elborította az emlékmű környékét. Helyben is lehetett vásárolni, a kisebb lobogót 25, a nagyobbat 35-ért kínálták.
Európai szolidaritás
A 159 évvel ezelőtt kivégzett székely vértanúk előtti tisztelgés öt óra után néhány perccel kezdődött Kölcsey Himnuszának elszavalt változatával. Katalónia üzenetét Mark Gafarott Monjo tolmácsolta: múltjukból jól ismerik az ilyen megmozdulásokat, egy olyan nemzet tagjaként, amelynek nyelvét, kultúráját üldözték, közel érzi magához a székelyek ügyét. „A székelyek és katalánok közösen fognak egy jobb Európát teremteni” – zárta angolul elmondott felszólalását. Dél-Tirol kormányzója levelében több évtizedes autonómiaharcuk állomásait vázolta, majd kiemelte: a nemzeti kisebbségek arra rendeltettek, hogy hidat építsenek a népek, államok között. A Baszk Nemzeti Párt elnöke szintén levélben üzent, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy „olyan korban élünk, amikor a kulturális önazonosságok újabb virágzását tapasztaljuk, és Székelyföld példa arra, hogy a nemzeti méltóság képes ellenállni az erős beolvasztó hatásnak”. Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke rámutatott, autonómia nélkül beolvadásra ítéltetik az anyaország határain kívül élő magyarság, Felvidék példája mutatja, hogy egy kedvezőtlen közigazgatási átszervezés milyen hatással lehet, a 2008-as szlovákiai átalakítás után folyamatos a magyar beolvadás, elvándorlás. Szlovénia bukaresti nagykövete szintén üzenetét küldte: országa kiáll a nemzeti közösségek jogai mellett.
A szabadságot az autonómia jelenti
A marosvásárhelyi autonómiatüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs egy bejelentéssel kezdte felszólalását: tárgyilagos becslések szerint legalább harmincezren vagyunk. A Székely Szabadság Napja ezután a jövőben is azt idézi majd, hogy a székelyek kinyilvánítják a szabadság iránti igényüket. „Ma a szabadság igénye Székelyföld területi autonómiáját jelenti” – mondotta, hozzáfűzve: ezért a célért békésen tüntetni elemi jogunk, itt, Marosvásárhelyen is, félelem nélkül. Idézte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szavait: félelemre nem lehet jövőt építeni, éppen ezért nagyon fontos megüzenni román honfitársainknak, illetve azoknak, akiket az 1990-es fekete márciussal riogatnak, hogy nem félünk. „De másnak sincs oka félni tőlünk, a jog népeként, a törvény rendjével akarjuk, igényeljük a szabadságot, mert Székelyföld autonómiája nem más, mint a szabadság törvényi és intézményi garanciája” – hangsúlyozta Izsák Balázs. Kiemelte: tiltakozunk Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, bármennyire kétharmados többség vezeti is az országot, nemzetközi vállalásai korlátozzák, bármit nem tehetnek meg. De hozzáfűzte azt is: „sem a nemzetközi jog, sem a közösségi jog nem védi meg azt, aki önszántából lemond azokról a jogokról, amelyek megilletik”. Felidézte, hogy a nap folyamán a világ számos pontján tartottak tüntetéseket, Székelyföldért meg tudtuk mozgatni az egész világot – mondotta. „Az igazságot elhallgatni, a jogos követeléseket elhallgattatni sem most, sem a jövőben nem lehet” – zárta beszédét Izsák Balázs.
Fekete márciustól a szeretet márciusáig
Tőkés László beszédét azzal kezdte, hogy Brüsszelben a Székelyföldért tiltakozókhoz csatlakoztak a flamandok képviselői, majd minden bizonnyal elsősorban a román sajtó számára lefordította a tömeg által skandált Vesszen Trianon! jelszót: meg kell szüntetni Trianon következményeit, végre be kell gyógyítani a trianoni diktátum okozta sebeket. Vázolta: a mostani nagygyűlés egy folyamat része, a tavalyi Igazság Napja, majd a novemberi sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés folytatása. „Az autonómia, a nemzeti önrendelkezés előfeltétele, lételeme, kerete és közege nemzeti közösségünk életének, olyan, mint a természet számára a víz, a levegő a napfény. Bejelentette: az SZNT és az EMNT nyomába lépve rövid időn belül megalakul a Partiumi Autonómia Tanács, ezzel szélesítve ki az autonómia intézményes kereteit. Tőkés László szerint ezek a nagygyűlések a „sereggyűjtés” alkalmai, majd a tömeggel együtt énekelte: Kossuth Lajos azt üzente... éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Ugyanaz a szabadság, ugyanaz az önrendelkezési jog illet meg bennünket, mint bármelyik európai nációt, mondotta, majd hozzáfűzte: „nem engedünk a 48-ból, nem engedünk a 89-ből”. Ő is felidézte 1990 véres, fekete márciusát, s hangsúlyozta, annak rossz emlékét szeretnék eltörölni. Tőkés felszólalásában románul is megszólalt, szolidaritást kért „román testvéreinktől”, itt az ideje, hogy a fekete márciust a szeretet márciusa váltsa fel, és „Románia szuverenitását tiszteletben tartva, ebben a szellemben keressünk közösen megoldást az erdélyi önrendelkezés, Székelyföld területi autonómiája ügyében”.
Székelyföld egységes
A Magyar Polgári Párt nevében Bíró Zsolt jelentette ki: „Székelyföldet a jó Isten is egységes egésznek teremtette, a nyolc székely szék egy közigazgatási egység. (…) Forradalmaink és hőseink emléke kötelez.” Az Erdélyi Magyar Néppárt üzenetét Sánta Imre tolmácsolta: a magunk harcát meg kell vívnunk, nem a csatatereken, hanem a hit és a szavak fegyverével – hangsúlyozta, majd ő is kitért arra, hogy a félelem falait le kell bontani. Felidézte az erdélyi szászok sorsát, akik évszázadokon át autonómiát élveztek, és addig fejlődő, virágzó közösség voltak, autonómiájuk elvesztése után pár évtized alatt eltűntek. Nem dőlhetünk hátra akkor sem, ha Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen viszonylagos biztonságban érezhetjük magunkat – mondotta. „Nem kérünk többet, de kevesebbet sem, mint amihez Isten adta jogunk van: szabadságot a székely népnek, autonómiát Székelyföldnek” – zárta beszédét.
Izsák Balázs felolvasta a nagygyűlés petícióját, amelyet a jelenlevők közfelkiáltással elfogadtak, majd a jelen levő szervezetek, pártok koszorút helyeztek el az emlékműnél. Az RMDSZ nem koszorúzott, csak a háromszéki parlamenti képviselet és önkormányzati vezetők nevében helyezte el a kegyelet virágait Antal Árpád és Tamás Sándor.
A magyar és a székely himnusz eléneklése után, fél hét után néhány perccel indult meg hosszú sorban a tömeg a prefektúra elé. Rendbontás nem történt, a főtéren egypár fős román tiltakozó csoport bukkant fel, de a rendfenntartóknak sikerült távol tartaniuk őket a több tízezer magyartól. A tömeg nyolc óra után, a tüntetés végének bejelentését követően oszlott szét. Eközben a Kultúrpalotában átadták az SZNT kitüntetését, az idei Gábor Áron-díjakat. Az elismerést idén Pál-Antal Sándor történész, akadémikus és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),