Információs napot szervezett Kolozsváron, a magyar főkonzulátuson Magyarország Miniszterelnöki Hivatala. A találkozó fő témája a magyar fejlesztéspolitika, valamint az anyaországnak a határon túli magyarságnak szánt támogatási stratégiája volt. A romániai magyar közélet jelenlevő személyiségei képet alkothattak a magyar kormány megújuló nemzetpolitikájáról. A magyarországi előadók: Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója, Rajnai Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal osztályvezetője, Hámory Jenő, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának szakmai főtanácsadója. Törzsök Erika kifejtette, az 1919-es impériumváltáskor az országhatárok elsődleges szerepe a bezárkózás volt, a 21. század elején ennek fordítottja tapasztalható, azaz „varratmentes”, határok nélküli Európa van kialakulóban. – Az Európai Unión belül érdektelen, hogy a régió területén ki milyen nációhoz tartozik, hiszen nem a régió etnicizálása a cél, hanem az, hogyan növeljük a térségben az uniós források lehívó képességét. Az anyaországi kisebbségpolitikát illetően kifejtette: az egységes kisebbségi szlogenek kiürültek. Az új kisebbségpolitika két pillére a támogatáspolitika és a fejlesztéspolitika. A határon túli magyarságnak szánt összeg 40 százaléka kerül majd Romániába. A Szülőföld Alap keretén belül helyet kap a politikai (Regionális Egyeztető Fórum által), a szakmai (a Szülőföld Alap szakmai kollégiumai által) és az operatív mechanizmusok szintje. „Nem ajánlatos a rendszerváltás utáni revanspolitikára épülő intézményrendszer újraélesztése. Hamis volt az az állítás, miszerint Magyarország majd megoldja a külhoni magyarság helyzetét. A beteg intézményrendszerhez brutálisan kell hozzá nyúlni” – közölte. Rajnai Gábor beszámolójából kiderült, a magyar kormány eddig évente 10–15 milliárd forintot költött a határon túli magyarság támogatására. A jövőben kettős célrendszert kell követni a kisebbségi politikában: egyrészt a kisebb célok közötti egyensúly, másrészt a fejlesztés- és a támogatáspolitika közötti kapcsolat megteremtése Az európai területi együttműködési programok (ETE) 2007–2013 közötti lehetőségeiről Hámory Jenő beszélt. Magyarország 2007-től tizenegy programban érdekelt, amelyek összértéke meghaladja a 386 millió eurót. Ugyanakkor három magyar–román projektet említett. A román Nemzeti Fejlesztési Tervről és az operatív programokról Horváth Réka, a BBTE tanársegéde értekezett. Az előadásokat követő beszélgetésen Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke kifejtette: Románia észak-nyugati régiója – ahova Kolozsvár is tartozik – szerencsés helyzetben van, hiszen az RMDSZ jól képviselteti magát az önkormányzatokban. Egri István, az Ermacisza képviselője a magyar érdekeltségű civil szervezetek nézőpontjából közelítette meg a kérdést. Csoma Botond jogász az önkormányzatok szerepét emelte ki. Kötő József, az EMKE elnöke a közösségi jövőképről, Farkas Mária közgazdász a hagyományra építő vállalkozó rétegről, Kós Ferenc vállalkozó a fiatalok eredményeiről, Somai József közgazdász pedig a szemléletváltásról beszélt. /Nagy-Hintós Diana: Térség- és intézményfejlesztés uniós forrásokkal. „Varratmentes” Európát szorgalmaz a megújuló magyar nemzetpolitika. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./ A Szülőföld Alap pályázati felhívásai többhónapos egyeztetés után születtek meg, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Regionális Egyeztető Fórum ülésén Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőjével közösen határozta meg az idei prioritásokat. Törzsök Erika elmondta: az új nemzetpolitikáról szóló információkat azokban a régiókban bemutatják, ahol nagyobb magyar közösségek élnek. Így a kolozsvári konferencia után Szatmárnémeti, Nagyvárad, Temesvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely városokban is hasonló fórumot szerveznek. Törzsök Erika szerint a gazdasági szférában és a közigazgatásban dolgozók, illetve a civil szférában tevékenykedők egy része értékeli a megújuló kétpillérű nemzetpolitika által biztosított lehetőségeket, és hajlandók együttműködni az új keretek között. Ugyanakkor idegen azok számára ez a sok munkát, innovációt és kreativitást igénylő megközelítésmód, akik „etnobizniszben gondolkodnak”, és „nem képesek szakmapolitikaként közelíteni egy-egy kérdéshez”. Törzsök Erika cáfolta a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének (MCSZESZ) állásfoglalásában megfogalmazott állítások egy részét. A több mint száz romániai magyar civil szervezetet tömörítő szövetség szerint több lényeges szempont is kimaradt a Szülőföld Alap idei pályázati kiírásából. (MTI) /Erdélyben több helyi fórumon ismertetik a magyar kormány új nemzetpolitikáját. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./ „A sérelmi politika helyett kreatív, együttműködő és innovatív mentalitásra van szüksége a hazai partnereknek, hogy megragadhassuk az elénk táruló új lehetőségeket” – mondta el az Új Magyar Szónak Törzsök Erika Kolozsváron. Törzsök kifejtette, az anyaország új fejlesztéspolitika kiépítésével, közös gondolkodással és információkkal támogatná a külhoni magyarokat, „ami akár a pénznél is fontosabb lehet”. „Románia és Magyarország együttműködésében meg kell találni az erdélyi magyarok szerepét, akiknek új mentalitást kellene elsajátítaniuk” – figyelmeztetett Törzsök. A főigazgató felidézte, a tudást hogyan váltották kézzelfogható előnyökre a szlovénok. Ők szervezték meg az egykori Jugoszlávia gazdaságát, majd a kilépés óta ausztriai életszínvonalat teremtettek maguknak. /Stanik Bence: „Varratokat szüntettek” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26/

Helyi hivatalosságok, román és magyar közéleti személyiségek részvételével tartották október 23-án a Chios Étteremben a kolozsvári magyar főkonzulátus által az nemzeti ünnep alkalmából szervezett fogadást. Ünnepi beszédében Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul kiemelte, emlékezni valamennyiünknek szükséges, de nem csupán a mártírok miatt, hanem magunkért is, és a magyarságért. A főkonzul úgy véli: 1956 kivéreztetve bár, de győzött a történelemben. – Győzött, mert megmutatta a világnak nemcsak a magyarok hősiességét, de azt is, hogy a zsarnok elsöpörhető. /Emlékezni a magyarságért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Október 22-én Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban az egyház, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében rendezett ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort, az 1956-os forradalom áldozatainak tiszteletére. Bálint-Benczédi Ferenc kolozsvár-belvárosi unitárius lelkész bevezetője után a történelmi egyházak képviselői léptek mikrofonhoz. Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa, Köncze Geréb Árpád evangélikus-lutheránus esperes, Kovács Sándor római katolikus címzetes kanonok és dr. Szabó Árpád unitárius püspök. Az iskola Péterffy Gyula énekkara is fellépett. /Ö. I. B. : 1956-ra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Hagyománnyá vált már a kolozsvári magyar főkonzulátuson az évente megszervezett Korunk-délután. A jelenlévők elsőként lapozhatták fel a Korunk 50 éves fennállásának megünneplésére kiadott két kötetes antológiát. – Szívügyünk Erdély legrangosabb művelődési- és tudományos folyóiratának támogatása és népszerűsítése, ebből a szándékból születtek meg a főkonzulátuson rendezett, mára már hagyománnyá vált lapbemutatók is – mondta Cseh Áron főkonzul. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője beszámolt arról, hogy Korunk képviselet nyílt Budapesten, Budai Porta néven. Folytatódik jövőre a Korunk Akadémia, egyfajta továbbképzéssé, felnőttképzéssé fejlesztve, a második egyetemi félévtől komoly műhelymunkával, rangos hazai és külföldi előadók meghívásával nyit új fejezetet. Az antológia Közép-Európa vándora Korunk-dosszié 1957–2007 Válogatás a Korunk öt évtizedének írásaiból címmel adja közre a Korunk fél évszázadának legjelentősebb írásait. A Korunk októberi lapszámának címe Fiatal kutatónak lenni... /F. I. : Ötven év legjelentősebb írásai a Korunk antológiában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

A kolozsvári magyar főkonzulátus idén is megszervezte hagyományos adventi ünnepségét annak a hatvan gyermeknek, akiket a római katolikus, református, unitárius és evangélikus egyház hívott meg erre az eseményre. /Ö. I. B. : Adventi est a Phoenixben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Aradon a Szabadság-szobor előtt mintegy 300-400 ember volt jelen a két nyelven, magyarul és románul zajló ünnepségen, amelyet Matekovits Mihály tanár, minisztériumi vezérigazgató vezetett le. Horváth Levente alprefektus tolmácsolta a román kormánynak a romániai magyarokhoz intézett üzenetét, Szentpétery István, a kolozsvári főkonzulátus konzulja pedig a magyar kormány üzenetét olvasta fel. Az aradi ünnepség szónoka, Király András, a megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő beszédében emlékeztetett, választási évben vagyunk. Emlékeztetett a közelmúlt eredményeire. Eljött az ideje annak, hogy a közösség új elképzeléseket fogalmazzon meg, új terveket készítsen, új feladatokkal bízza meg azokat, akik a következő négyéves mandátum alatt a helyhatóságokban képviselik majd az RMDSZ-t. /Jámbor Gyula: A múlt iránti tisztelet, a jövőbe vetett hit jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

Magas állami díjakat adott át március 20-án Kolozsváron a magyar főkonzulátuson Cseh Áron főkonzul: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta négy személy március 15-e alkalmából. Gergely István szobrászművész, dr. László Ferenc zenetörténész, egyetemi tanár, Csíky András és Bogdán Zsolt Jászai-díjas színművészek különböző művészeti ágak kimagasló és kiváló képviselői, alkotásuk az összmagyar kultúra és művészet számára is maradandó értéket teremt – hangsúlyozta a főkonzul. Gergely István nem érhette meg a kitüntetés átadását. Az oklevélen ez áll: „A Magyar Köztársaság elnöke Gergely István szobrászművésznek, az erdélyi magyar történelem és művelődéstörténet jeles személyiségeinek szobrászati alkotásokban és plakettekben való, magas művészeti színvonalú megjelenítéséért, a magyar történelmi kulturális érték, és a népi művészeti hagyományok ötvözésével sajátos formavilágot teremtő életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. László Ferenc oklevelén ez áll: „A Magyar Köztársaság elnöke dr. László Ferenc zenetörténésznek, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott egyetemi tanárának, a magyar, a román, és az egyetemes zeneművészet és zenetudomány szolgálatában végzett munkássága, művészi és tudományos életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. Csíky András következett: „Csíky András Jászai Mari-díjas színművésznek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának, a magyar és az egyetemes színházművészetben egyaránt maradandót alkotó, öt évtizedes művészi pályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom”. Végül Bogdán Zsolt: „Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművésznek, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozom. ” /Köllő Katalin: Magyar állami díjakat adtak át. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Terényi János bukaresti nagykövet távozása után Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is elhagyja romániai állomáshelyét. A kolozsvári születésű, 36 éves diplomata a budapesti külügyminisztériumba tér vissza dolgozni. „Természetesen fájó szívvel hagyom el a szülővárosomat, ám szükségét éreztem már a változásnak is” – mondta Cseh Áron, aki 2000-től kezdődően négy évig a főkonzul helyetteseként, négy évig pedig főkonzulként dolgozott. „Azt hiszem, sikerült rekordot döntenem a magyarországi diplomaták körében, nyolc és fél évig tartózkodtam ugyanazon az állomáshelyen” – jelentette ki. Cseh Áron helyét Szilágyi Mátyás veszi át a kolozsvári konzulátus élén. A fiatal diplomata magyarországi születésű, tud románul, ugyanis a kilencvenes években nagykövetségi titkár volt Bukarestben. /Cs. P. T. : Cseh Áron főkonzul is elbúcsúzik. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Húsz éve, 1988. augusztus 28-án munkatalálkozót tartott Aradon Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, miniszterelnök és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt KB főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke. Kádár János és Nicolae Ceausescu 1977. júniusi debreceni–nagyváradi megbeszélése óta 11 évnek kellett eltelnie az újabb kétoldalú magyar–román csúcstalálkozóig. Az összességében nyolcórányi tárgyalásokat a felek pozitívan értékelték, a „kölcsönös megértés” jelentőségét hangsúlyozták. A találkozót a közvélemény utólag a magyar fél diplomáciai vereségeként értékelte. 1988 nyarán hangvételében is szokatlan, ingerült vita zajlott a szocialista tábor két országa között, amihez az alapot a romániai magyar nemzetiség helyzetéről érkező aggasztó hírek szolgáltatták, nem utolsó sorban a romániai falurombolás kapcsán. A terv elleni több tízezres budapesti tiltakozó tüntetés június végén, majd erre válaszul a kolozsvári magyar főkonzulátus Bukarest általi bezáratása a helyzet elmérgesedését jelezte. Az MSZMP Politikai Bizottsága a megbeszélésekre 10 pontos javaslattal készült, köztük szerepelt a politikai kapcsolatok hiánya, a lakossági kapcsolatok akadályozása, a menekülők problémája, a kolozsvári főkonzulátus bezárása és a bukaresti Magyar Kultúra Háza megnyitása. A tárgyalásokon Grósz 25 perces beszédben ismertette a magyar álláspontot, válaszul Ceausescu két és fél órás expozét tartott. A négyszemközti találkozón csak a hivatalos román tolmács vett részt, a magyar delegáció tagjai nem is tudták meg, hogy ott mi hangzott el. A PB álláspontjával ellentétben Grósz elfogadta, hogy falurombolás nincs, és válaszra sem méltatta, amikor Ceausescu közölte: a kolozsvári főkonzulátus kiutasított diplomatáit tulajdonképpen le kellett volna tartóztatni. A Grósz jóváhagyásával kiadott közös közlemény teljesen a román fél álláspontját érvényesítette. 1991-ben a Társadalmi Szemle című folyóiratnak adott interjújában Grósz Károly így nyilatkozott: a Ceausescu által a tárgyalások megkezdésére kijelölt határidő rövidsége, valamint a helyszínekre vonatkozó javaslat lényegében csapda volt a magyar delegáció számára. Minden azt tükrözte, hogy a Ceausescu a találkozót saját céljaira akarja felhasználni. /Húsz éve történt: Rendszerváltás Kelet-Európában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30., folyt. aug. 1./

Magyarország kolozsvári főkonzulátusának 1997-es újranyitásától számítva, a negyedik főkonzul vette át októberben hivatalát. Szilágyi Mátyás hivatásos diplomata aki korábban a bukaresti magyar nagykövetségen dolgozott, a Külügyminisztériumban szintén Romániával foglalkozott. A bukaresti magyar nagykövetségen, 1991 és 1997 ő látta el a belpolitikai, kisebbségi és egyházpolitikai területet. A kolozsvári főkonzulátus Erdély történelmi, kulturális, gazdasági fővárosában, egy fellendülő régióban fejti ki a tevékenységét. A magyar nemzeti közösségnek az ünnepségein, fontos eseményein való jelenlét számukra elsődleges feladat. Ellátják a konzuli ügyeket. Fontos hogy az EU megfelelő fejlesztési programjaiban a két ország és ezek régiói, határ menti területei hatékonyan együttműködjenek. Ezeknek a programoknak a megvalósulását is figyelemmel kísérik. Néhány éve húzódik a magyar–román kormányközi vegyes bizottság kisebbségügyi szakbizottság problémajegyzőkönyvének aláírása, vetette fel az újságíró. Minőségi fejlődés történt: mindenről lehet beszélni, válaszolta többek között a főkonzul. A konzuli kerületben a diplomácia eszközeivel monitorizálják a kisebbségi helyzetet, így a kétnyelvűséet, a meglévő romániai törvényeket és az európai szintű kötelezettségek betartását. Számos kérdés függőben van még, sok helyen nem alkalmaznak meglévő törvényeket, szabályozásokat. Kolozsváron a magyar közösség lélekszáma 20 százalék alatt van, de a városnak az egyetemes magyar kultúrában elfoglalt szimbolikus helye miatt fontos lenne a magyar nyelvű feliratozások alkalmazása. Fontos hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata megkapja a biztosítékokat az önálló döntéshozatalra szervezeti, szakmai és költségvetési kérdésekben. Sok fontos megoldatlan kérdés van, például a restitúciós kérdéskör. /Tibori Szabó Zoltán: A konszenzust támogatjuk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

Különös graffitik árasztották el Kolozsvár belvárosát néhány napja. Több épületen – Brassai líceum, magyar főkonzulátus stb. – ismeretlenek Avram Iancu portréját mázolták fel, alatta pedig a felirat: Lupta Continua (= A harc folytatódik). Feltételezhető, hogy mindez nem idegen a felforgatásra is képes szervezetektől – elég emlékezni a március 15-én történt incidensekre. /Falfirkák Kolozsvár-szerte. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

A múlt héten Nagyenyedet és környékét látogatták meg a kolozsvári magyar konzulátus képviselői, április 28-án Tordára, Harasztosra és Aranyosgyéresre érkeztek. Tordán a Jósika Miklós Elméleti Líceumba a tordai történelmi egyházak és civil szervezetek képviselői (Petőfi Társaság, Aranyosszéki Vitézi Rend, Bethlen Gábor Egyesület, Ratiu Központ a Demokráciáért, Tordai Magyar Dalkör, Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság és az alakuló Jósika Miklós Szülői Szövetség) várták a vendégeket. Rus Fodor Dóra iskolaigazgató beszélt a 308 diáknak otthont adó intézet sikereiről és gondjairól. A lemorzsolódás, a vegyes házasságok és a gyerekvállalás kérdése is napirenden volt. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságot Pataky József képviselte a találkozón, aki megköszönte a vidék honvéd emlékhelyeinek kialakításában nyújtott segítséget. A vidéki látogatások célja, hogy feltérképezzék a magyarság gondjait. /Ladányi Emese: Aranyos-vidékre látogatott a konzul. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

A szórványban élő magyar közösségeket látogatta meg Désen és környékén Szilágyi Mátyás főkonzul, Barabás János alkonzul társaságában, május 14-én. „Kifejezetten jó benyomást keltett a pozitív interetnikai légkör, amelyet Szentmargitán, Mikeházán, Bálványosváralján és Désen tapasztaltunk” – nyilatkozta látogatása végén Szilágyi Mátyás. A helyi magyar közösség képviselőivel számos fontos problémát érintettek, kezdve az oktatástól az identitás ápolásáig, megőrzéséig. Fontos lenne egy teljes körű oktatási központ létrehozása Désen, Szamosújváron, óvodától érettségiig. Fontosak a szimbolikus jellegű kérdések, például a honvédsírok rendbehozatala, megjelölése, újraállítása ott, ahol ezeket felszámolták. Ebben a magyar kormány kész támogatást nyújtani. Nemrég lépett hatályba a magyar és román sírokra vonatkozó egyezmény, miszerint mindkét fél köteles a saját területén a másik fél első és második világháborúban elesett honvédeinek sírjait rendben tartani. Szentmargitán a tanügyi problémák kerültek előtérbe, a gyermekek magyarul történő továbbtanulási esélyei. Szilágyi Mátyás a főkonzulátus kompetenciái sorában központi helyen említette a konzuli kerületbe tartozó megyék, illetve az egész erdélyi – partiumi, szatmári és bánsági régió – magyar nemzeti kisebbség közösségei helyzetéről, kisebbségi jogainak érvényesüléséről, esélyegyenlőségének meglétéről, gazdasági és szociális problémáiról való tájékozódást. Leszögezte, hogy a magyar közösség nemzeti identitását sértő, azt korlátozó lépésnek, a kisebbségi jogok érvényesítése terén visszalépésnek értékeli a kolozsvári polgármester nemrégi bejelentését, amely szerint magyar nyelven nem szándékoznak feliratozni annak a nagylétszámú magyar közösség által is lakott városnak a történelmi műemlékeit, amelynek épített öröksége a magyar művészet- és kultúrtörténetnek szerves részét képezi. Bálványosváralján a faluban 60 százalékban élő magyar lakosság gazdag kulturális tevékenységben vesz részt. /Lukács Éva: Szórványtelepüléseket látogatott meg a főkonzul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

A határon túli magyar közösségek támogatási rendszere, a státusztörvény nem lezárt téma. Ezeket mind tovább fogják gondolni, a magyarországi pártok között is egyre erősödik a konszenzus ilyen vonatkozásban – nyugtatta meg a Hunyad megyei magyar közösségek képviselőit Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzul, aki Barabás János konzul társaságában látogatott Hunyad megyébe. A főkonzul elsőként Böjte Csaba atyával, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjével találkozott, majd a Téglás Gábor Iskolaközpontot látogatta meg. Varga Károly, a magyar iskolaközpontot megépítő Geszty Ferenc Társaság elnöke szóvá tette: a magyarországi támogatási rendszer kevésbé figyel oda a valóban komoly anyaországi támogatással megépült tanintézmények, szórványkollégiumok fenntartására. – Oda jutottunk, hogy tavaly menesztenünk kellett az összes alkalmazottunkat, akik mind az iskolában dolgoztak és a nehezen megvásárolt iskolabuszaink közül is egyet már el kellett adnunk, mert egyszerűen nincs miből fenntartani ezeket – fogalmazott Varga Károly. Borbély Ágnes kisebbségi tanfelügyelő a magyar szakképzett tanerők hiányát tette szóvá. Szilágyi Mátyás főkonzul elmondta, végigjárta a Mezőséget, az Aranyos völgyét, látta, hogy Erdélyben számos apró közösség megszűnőben van. A szórványbeli oktatási központokat viszont erősíteni kell és ehhez meg kell találni az anyagi forrásokat is – hangsúlyozta. Ezzel párhuzamosan Erdélyben meg kell születnie egy hosszú távú magyar oktatási stratégiának, amely nagyon alapos demográfiai, szociális és gazdasági felmérésre épül. A felsőoktatás terén pedig szintén újra kellene gondolni, hogy melyek azok a szakmák, amelyek az erdélyi magyar fiataloknak hosszú távon megélhetést biztosítanak, ugyanakkor a közösségek fennmaradását is szolgálják – kerekedett ki a Téglás Gáborban folytatott beszélgetésből. A kolozsvári főkonzulátus két képviselője az RMDSZ dévai székházában találkozott a Hunyad megyei magyar civilszervezetek vezetőivel, vidéki tanintézmények képviselőivel is. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad megyében a kolozsvári magyar főkonzul. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. 
Az emlékmű alkotója Dinyés László
Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi magyar politikai-közéleti alakulatok is készülnek az anyaországi választásokra
A nemzetpolitikai törekvések hatékony képviseletét, az intézményes magyar–magyar kapcsolatok fellendítését, kiszámítható partneri viszonyt remélnek az erdélyi magyar politikai-közéleti szervezetek a külképviseleteken a hét végén kezdődő magyar országgyűlési választásoktól.
Izsák Balázs, az SZNT vezetője A külhoni magyarság erős, jövőképét világosan meghatározó magyarországi politikai életben és olyan kormányban érdekelt, amely kiszámítható, megbízható körülmények között képes működtetni a partneri kapcsolatokat a határon túli magyar szervezetekkel – nyilatkozta a Krónikának Takács Csaba. Az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke elmondta, a többi határon túli szervezethez hasonlóan a szövetség számára is jelentős eseménynek számít a magyar országgyűlési választás, hiszen az anyaország politikai élete jelentősen befolyásolja a környező országokkal és az ottani politikai-társadalmi szervezetekkel ápolt kapcsolatrendszert.
A politikus úgy véli, a megmérettetést követően remélhetőleg stabilizálódik az anyaország gazdasági helyzete, és újra kialakulhatnak a magyar–magyar kapcsolatok, amelyek keretében a külhoni szervezetek tervezhetnek és megvalósíthatják programjukat. „Mindig jó kapcsolatokra törekedtünk a mindenkori magyar kormánnyal – annak politikai beágyazottságától függetlenül –, hogy hasznosítani tudjuk a kormányzati eszközöket az erdélyi magyarság érdekében. A nemzetpolitika valamennyi budapesti kormány elmaradhatatlan eleme kell hogy legyen, és meggyőződésem, hogy ez várható az új kabinettől is” – jelentette ki a politikus. Az intézményes kapcsolatok szintjén emlékeztetett: a határon túli szervezetek nemrég szükségesnek és fontosnak nevezték a magyar–magyar csúcs, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) működtetését.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy látja: a Vajdaságban, a Felvidéken és Erdélyben élő nemzeti közösségek képviselői fontosnak tartják, hogy stabilak és jók legyenek az állam- és kormányközi kapcsolatok, hiszen ezek hozzájárulnak célkitűzéseik eléréséhez. „Amikor Magyarország és Románia között feszült, kiegyensúlyozatlan a viszony, akkor nemzetpolitikai, parlamenti, kormányzati és önkormányzati szinten sem tudunk könnyen előrelépni” – állapította meg Takács. Hozzátette: az RMDSZ politikai erőforrásai hatékonyabban tudnak érvényesülni, amikor ezekhez társul a Fidesz és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) közötti jó kapcsolat, az ugyanazon politikai családba – Európai Néppárt – való tartozás.
Tőkés László szerint az áprilisi megmérettetés nyomán olyan nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, amely egyaránt szolgálja az anyaországi és a határon túli magyarság javát, és a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében cselekszik. „A politikusok hajlamosak elfeledni, hogy nem a nép van értük, hanem ők vannak a népért, és hogy a népet nem lehet leváltani, legfeljebb őket lehet kicserélni. Ezen gyökeresen változtatni kell. Azt tapasztalni Erdélyben is, hogy az RMDSZ vezetői mindig meg akarják mondani a tutit a magyaroknak, ahelyett hogy inkább odafigyelnének, mit akar a közösség tőlük. Üdvözlendő az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció, hiszen szóba kell állni az emberekkel. Ugyanígy meg kell kérdezni a határon túli magyarokat is, mit akarnak, hogy ne akaratunk ellenére, hanem a saját magunk érdekében próbáljanak „üdvözíteni” – nyilatkozta lapunknak az európai parlamenti képviselő.
Vasárnapi nyitány a külképviseleteken
Miközben az országgyűlési választások első fordulóját a magyarországi szavazókörökben április 11-én, a másodikat pedig április 25-én tartják, a külképviseleteken (Romániában a bukaresti nagykövetségen, a kolozsvári főkonzulátuson és a csíkszeredai főkonzulátuson) most vasárnap rendezik az első fordulót.
Az itt voksoló magyar állampolgárnak a személyazonosságot igazoló érvényes okmányok egyikével kell rendelkeznie: útlevél, személyazonosító igazolvány, 2001. január 1-jét követően kiállított (kártya formájú) jogosítvány, egy évig érvényes ideiglenes magánútlevél (a hat hónapig vagy ennél rövidebb ideig érvényes ideiglenes magánútlevél nem elfogadható).
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nemzetpolitikai rendszerváltozásra számít, szerinte ugyanis az 1989-ben megkezdődött rendszerváltásnak sajátja kell legyen a kisebbségpolitikai, a határon túli politikában megmutatkozó rendszerváltozás is. Hozzátette: folytatódni fog a határok fölötti nemzetegyesítés, a kettős állampolgárságról rendezett 2004. december 5-i népszavazás korrekciója. „Miután a szocialista-liberális kormányok a kádári kor internacionalista, valamint az álliberálisok kozmopolita szemléletét gyakorolták, végre visszatérhet a határon túli magyarok iránti felelősségvállalás. Éppen ezért pontosan akkora a tétje a mostani választásnak, mint a húsz évvel ezelőtti félresikerült rendszerváltozásnak” – vélekedik az EP-képviselő.
Tőkés reméli, az új kormány egyik első intézkedése lesz a Máért összehívása, és hogy a magyar intézményi költségvetési támogatás visszatér az eredeti medrébe. „Nem akarok ebben a válságos gazdasági helyzetben vérmes reményeket táplálni, de gondolom, hogy a támogatások visszatérnek a normalitás szintjére, és nem fognak bennünket megalázni azzal, hogy hódolatot várjanak tőlünk. Az első Orbán-kormány idején ez soha nem volt probléma” – állapította meg az EMNT elnöke, aki kérdésünkre, miszerint hány párti lesz az új magyar Országgyűlés, tömören úgy válaszolt: „nemzeti párti lesz”.
Hárompárti, a Fideszből, az MSZP-ből és a Jobbikból álló Országgyűlést jósol Szász Jenő, aki annak szurkol, hogy az Orbán Viktor vezette alakulat megszerezze a kétharmados többséget. Erre a Magyar Polgári Párt elnöke szerint azért van szüksége a Fidesznek, hogy mindenfajta kényszertől, „nehéz alkutól” mentesen tudja megvalósítani a nemzeti integráció új intézményes hátterét.
„Olyan nemzeti integrációt várunk, amelynek keretében a tizenötmillió magyarban gondolkodás mellett az eljövendő magyar kormányzat egységes gazdasági térként kezeli a Kárpát-medencét. Korábban egyesek azt próbálták elhitetni velünk, hogy a NATO- és az európai integráció megoldja a kisebbségi kérdéseket, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek sorsa mégis rendezetlen maradt” – nyilatkozta Szász, aki szerint az intézményes kapcsolattartás terén olyan testületet kell felállítani, amelybe nincs „belekódolva a születése pillanatától a különböző nehéz kompromisszumoknak a lehetősége”. „Az MPP azt fogja javasolni a Fidesznek a kormányalakítást követően, hogy olyan fórumot, intézményt hozzon létre, amely valóban elkötelezett a nemzeti integráció mellett, anélkül, hogy nehezen vállalható egyezségeket vállalna magára. Fontos, hogy olyan határon túli szövetségesekre építsen az új kormány, akik a nemzet sorsa iránt elkötelezettek” – szögezte le az MPP elnöke.
Izsák Balázs abban bízik, Magyarországnak olyan nemzeti elkötelezettségű kormánya lesz, amely – túllépve a határon túli magyar autonómiatörekvések támogatása kinyilatkoztatásán – tételesen kimondja, hogy támogatja a Székelyföld autonómiatörekvését. „Reméljük, ezen túlmenően megteszi a Székelyföld önrendelkezéséért mindazt, amit Ausztria megtett a dél-tiroli autonómia érdekében. Hasznosnak tartanám, ha a következő magyar kormány is felvállalná a Székelyföld érdekében azt a jellegű védőhatalmi státust, amelyet Ausztria felvállalt Dél-Tirol esetében” – jelentette ki kérdésünkre a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„Életfogytiglani büntetésre ítéltettem”
A Kolozsvári Főkonzulátus hagyományaihoz híven ebben a hónapban is érdekes kiadványt mutatott be kedden délután a dísztermében. Szilágyi Mátyás főkonzul, az esemény házigazdája szerint a Pallas Akadémia könyvkiadó nemrég megjelent kötete, Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című memoárja a Kárpát-medencei magyar visszaemlékezés-, illetve gulág-irodalmat gazdagítja. A könyvkiadó részéről Kozma Mária író, főszerkesztő ejtett néhány szót a frissen kiadott, valamint megjelenés előtt álló könyvekről, de jelen volt az eseményen Murádin János Kristóf, a Sapientia – EMTE tanára, aki felhasználta kutatásaihoz a kéziratot, és az ajánlót is ő írta a kötethez. Papp Annamária, lapunk munkatársa, a kötet szerkesztője beszélgetett a II. világháborút és az 1956-os forradalmat és szabadságharcot megélt szerzővel, Laczkó Vass Róbert színművész pedig részleteket olvasott fel a visszaemlékezésekből.
A magyarságot a huszadik században három kollektív, az egész társadalmat átfogó trauma érte, ami meghatározta az elmúlt század jellegét, a nemzet fejlődését. Az egyik a trianoni békeszerződés és ennek következménye, a II. világháború és az ezzel szervesen összefonódott párizsi békeszerződés, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása – mondta Murádin János Kristóf történész, hangsúlyozva: Fülöp Sándor ebből a három kollektív traumából kettőt felnőtt fejjel ért meg. A trianoni trauma mondhatni egyidős vele, hiszen alig néhány hónnappal a békeszerződés megkötése után született, ami rányomta bélyegét egész fiatalkorára. Murádin szerint a kötet három részre tagolható, mindegyik szelet a szerző életének változásokkal teli korszakát öleli fel. A könyv kezdődik a katonai éveknek olykor mulatságos, zsáner jellegű bemutatásával, majd fokozatosan sötétül el a négyéves szovjet és a személyes tragédiaként megélt politikai fogság leírásával. – A fogságban töltött évek nem törték meg, nem viselték meg a szerzőt, életkedvvel teli, nyílt vidám ember áll előttünk. Fülöp Sándor felvállalja múltját, a történtekkel megbékélve, egyfajta harmóniában tud élni. Ehhez nagy lelki erő és bátorság kell, s ehhez kívánunk jó szerencsét és egészséget továbbra is – hangsúlyozta Murádin.
Szilágyi Mátyás szerint az elhallgatás, az elfojtás nagyon jellemző lett főleg a kommunista diktatúra alatt. Hozzátette: „ez az elfojtás olyan fal, ami akadályozza a nemzeti önismeret kibontakozását, és ennek a falnak az áttöréséhez járulunk mi is hozzá ezzel a rendezvénnyel”.
Papp Annamária óriási megtiszteltetésnek érezte azt a bizalmat, amit Fülöp Sándor irányába tanúsított. – Nem volt nehéz dolgom, csak azt tettem, amit minden becsületes magyar ember, akit érdekel népének múltja, történelme és hagyományai, megtett volna a helyemben. A kiválóan megírt, rendkívül érdekfeszítő és színes anyagot csak meg kellett szerkeszteni, és összerakni a különböző részeket, fejezeteket. – Amikor a szerző néhány visszaemlékezésével keresett fel a szerkesztőségben, még nem gondoltam, hogy ebből később könyv születik. Beszélgetéseink során kiderült, hogy egy nagy mennyiségű anyag áll a rendelkezésünkre, Sándor bácsi elveszett naplóját rekonstruálta utólag. Nem mindennapi dolog, hogy az átélt borzalmak ellenére, Fülöp Sándornak mindvégig sikerült megőriznie emberi méltóságát és tartását – vallotta a szerkesztő.
Fülöp Sándor életútjának rövid ismertetését követően az egykori hadifogoly és politikai elítélt személyes élményeit osztotta meg a résztvevőkkel, aki életfogytiglaninak érzi az diktatúra ítéletét, hiszen tönkretették a karrierjét. Fogságból való szabadulása után csak fizikai munkát vállalhatott, holott azelőtt egyetemi tanulmányokat folytatott, de soha nem fejezhetett be. A szerző a két fogság szörnyűségeiről is mesélt, de elismerte, hogy az orosz hadifogság szanatórium volt a politikai börtönökhöz és a Duna-delta kényszermunkatáboraihoz képest. – Hívő ember voltam, hittem abban, hogy az Úristen nem nézi el az igazságtalanságot, és megszabadít szenvedésemből. A hitem adott erőt, de nagyon reméltem azt is, hogy egyszer csak vége lesz ennek a kommunista uralomnak – mesélt arról, hogy mi segítette át a megpróbáltatásokon. A táborokban született verseiről elmondta: tilos volt a papírlapra írás, éppen ezért kihegyezett dróttűvel karcolta szappanlapokra a verseit, utána memorizálta és itthon emlékezetből lejegyezte őket. A könyvbemutatón néhány emléktárgy is előkerült, amelyeket a szerző a fogságból hozott haza.
A kötet képanyagát Rohonyi D. Iván állította össze, a borítót pedig Bende Attila képzőművészeti szakos hallgató tervezte.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Wetzel Tamás kolozsvári tájékoztatója az egyszerűsített honosítási eljárásról – Hogy minden magyar magyar állampolgár lehessen
Az egyszerűsített honosítási eljárásról, közismertebben a kettős állampolgárságról szervezett tájékoztatót Magyarország kolozsvári főkonzulátusa hétfőn este a kincses városban, a Báthory István Líceum dísztermében.
A körülbelül száz érdeklődő részvételével zajlott fórumon Wetzel Tamás, az illetékes magyar kormánybiztos adott kimerítő válaszokat az igényléssel kapcsolatos, az előnyökre, jogokra és kötelezettségekre vonatkozó kérdésekre.
Egyetemi hallgatók, középkorúak és nyugdíjasok egyaránt ültek a hallgatóság soraiban, ekként a kérdések is nagyon sokfélék voltak, a diákkedvezményektől az igénylés anyagi vonzatáig sok minden foglalkoztatta a jelenlévőket. Egyebek mellett megtudhattuk azt is, hogy a Kárpátokon túl, a csángóknak elég valószínűsíteni a magyar felmenőket, vagy hogy azért kérnek olyan személyi adatokat, mint például a házastársi viszony igazolása, mert a honosítással egyidejűleg anyakönyvezik is a kérvényezőt Magyarországon. Volt, aki azt kérdezte, hogy végeztek-e tanulmányt arról, hogy a kettős állampolgárság bevezetésével vajon „megnő”-e a határon túli magyarok száma – utalva arra, hogy a népszámlálásokkor egyesek megtagadták a származásukat, és románnak vallották magukat –, és volt olyan, aki kerek-perec feltette a kérdést: mi haszna származik a magyar állampolgárságból. A magyar kormánybiztos előrebocsátotta, hogy az ehhez hasonló rendezvények tájékoztató jellegűek, és senkire nem erőltetik rá a magyar állampolgárságot.
A Kolozs megyei státusiroda képviselője általános meglepetésre elmondta, hogy az Írországban vagy Spanyolországban munkát vállaló romániaiak egy része arról számolt be, hogy a magyarigazolvánnyal a zsebükben olyan állásokat is megkaphattak, amelyekre „csak” román útlevéllel vagy személyazonosságival esélyük sem lett volna.
Elhárítani az akadályokat
A magyar Országgyűlés május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A törvény augusztus 20-án lépett életbe, és 2011. január elsejétől hatályos, vagyis akkortól lehet igényelni az állampolgárságot. A kolozsvári találkozó végén kiküldött munkatársunk kérte mikrofon elé Wetzel Tamást.
Aki január első munkanapján be szeretné nyújtani az állampolgársági kérelmét, milyen iratokat gyűjtsön össze addigra?
Születési anyakönyvi kivonatot, illetve a házastársi viszonyt igazoló okiratot: házasságlevelet vagy válási határozatot. Nyilván, aki hajadon, vagy nőtlen, annak nem kell ilyesmi. Szükséges a magyar felmenők igazolása, például apa vagy nagyapa anyakönyvi kivonata, hogyha a kérvényező nem, hanem csak az ősei voltak egykor magyar állampolgárok. De bármilyen más iratot is elfogadunk, legyen az lelkészi igazolás, vagy régi magyar időkből megmaradt munka- vagy katonakönyv. Ezenkívül a kitöltött nyomtatványt, egy arcfényképet és egy önéletrajzot kell csatolni, tehát a lehető legkevesebbet kérjük. A törvény szerint a magyar származást és a magyar nyelvtudást kell igazolni a kérelem benyújtásakor.
Ezeknek a feltételeknek egyszerre kell teljesülniük? Ha valaki nem tudja igazolni a magyar állampolgárságú felmenőket, de tökéletesen beszél magyarul, nem elég?
Egyszerre kell bizonyítani a magyar származást és azt, hogy legalább a saját ügyei elintézéséhez elegendő magyar nyelvtudással rendelkezik. Akinek az utóbbi még nem megy, addigra megtanulhat – de nyugalom, nem szavalóversenyt fogunk tartani.
A szükséges okiratok többsége román, szlovák, ukrán vagy szerb nyelvű, amiket le kell fordítani és közjegyző előtt hitelesíteni. Elfogadják a romániai fordítást, vagy Magyarországon kell ezt megtenni?
Hatalmas előrelépés – és mindenkinek sokkal kényelmesebb –, hogy minden Romániában hitelesnek tekintett fordítást elfogadunk. Tudomásom szerint jóval könnyebb és olcsóbb ez, mint Magyarországon. A muzeális értékű dokumentumokat, amelyek családi ereklyéknek számítanak, nem vesszük el, elég a hiteles másolat, valamint az eredeti bemutatása.
Kizáró ok, ha valaki büntetett előéletű, vagy nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Ezek szerint kell erkölcsi bizonyítvány is?
Nem kötelező, mert a magyarországi büntetett előéletet nézzük, azt, hogy körözték-e Magyarországon az illetőt, hogy az ottani köz- és nemzetbiztonságra jelent-e veszélyt. De adott esetben, ha gyanú merül fel, a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kérvényezőtől kérjünk erkölcsi bizonyítványt.
Ön mit tanácsol a magyar–román határ mentén élő érdeklődőknek: a magyar külképviseletet keressék fel, vagy inkább az egyik közeli magyar település anyakönyvi hivatalát?
Magyarországon nyújtsák be az igényüket valamelyik anyakönyvi hivatalban. Ott van kapacitás, közelebb is van, és valószínűleg sokkal kevesebben lesznek, mint a kolozsvári vagy a csíkszeredai konzulátuson. A belső-erdélyieknek természetesen a külképviseletek vannak közelebb, de ezeken biztosan hónapokkal előre kell majd időpontot kérni a kérelem benyújtásához, és kisebb a kapacitásunk is.
A temesvári tiszteletbeli konzulátuson benyújtható-e a magyar állampolgársági kérelem?
Nem, a tiszteletbeli konzul legfeljebb segítséget nyújthat, átnézheti, hogy helyesen van-e kitöltve a kérvény, megvan-e minden okmány, hogy ne kelljen majd hiánypótlásra várva hónapokig leállni az ügyintézéssel.
A magyar igazolványok kérvényezésére és kibocsátására jól működő hálózatot alakítottak ki. Használni fogják ezt a rendszert az egyszerűsített honosítási eljárás során is?
Nem. A magyar állampolgárság erősen kötődik a magyar állam szuverenitásához. Csak a Magyar Köztársaság területén lehet igényelni (a nagykövetségek, konzulátusok annak számítanak – a szerző),és már a magyarigazolvány – ami egy kedvezményeket megtestesítő okirat – kapcsán is nagy botrányok voltak. Hogy túlnyúljunk a Magyar Köztársaság területén, és irodahálózatot létesítsünk arra, hogy magyar állampolgársági kérvényeket vegyünk be, pláne, hogy utána ezekben az irodákban magyar állampolgársági esküt lehessen letenni, szerintem sok országnak nem tetszene, úgyhogy erre nem is vállalkozunk. Bizonyosfajta irodahálózatra azért szükség lesz, legalább olyanra, ami segít a kérvények átvételében, tanácsokat, információkat ad az igénylőknek.
A legtöbben kettős állampolgárságot mondunk, de a tulajdonképpen egyszerűsített honosítási eljárásról van szó. Mennyivel egyszerűbb, mint például „hagyományos” úton megszerezni a magyar állampolgárságot?
Tegyük fel, hogy egy angolszász ősökkel rendelkező amerikai állampolgárnak megtetszik Magyarország, és úgy dönt, hogy ott szeretne élni. Vízum nélkül beutazhat, szerez egy tartózkodási engedélyt, mert mondjuk Budapesten vállal munkát. Hároméves magyarországi tartózkodás után letelepedhet – a kérelem átfutási idejével együtt ez lehet három és fél év –, utána állandó magyarországi lakhelyet létesít, majd pontosan nyolc évet kell várnia, hogy benyújthassa az állampolgárság iránti kérelmét. Vagyis 12-13 év múlva magyar állampolgár is lehet, közben folyamatosan igazolnia kell, hogy a lakhatása, megélhetése biztosított, az országban életvitelszerűen tartózkodik, illetve állampolgársági vizsgát kell tennie alkotmányos alapismeretekből magyarul. Ezzel szemben az egyszerűsített eljárással – magyar származású emberek esetében –, mondjuk, hogy ennek az amerikainak van egy Erdélyből kivándorolt magyar szomszédja, aki nem magyar állampolgár. Benyújtja a kérelmét a konzulátuson, igazolja, hogy ő vagy a felmenői egykor magyar állampolgárok voltak, és hogy tud magyarul. Nem kell alkotmányossági vizsgát tennie, nem kell a lakhatását igazolnia, és három-négy hónap múlva értesítik, hogy be kellene fáradni, letenni a magyar állampolgársági esküt.
Az állampolgárság mellé jár a magyar útlevél is?
Azt külön kell igényelni, miután az illető megkapta a magyar állampolgárságot, de aztán ugyanolyan feltételekkel utazhat a tulajdonosa vele a világban, mint a magyarországi magyar állampolgárok.
Sok magyar család- vagy személynevet elrománosítottak a hivatalos okmányokban. Ezek hogy fognak szerepelni az állampolgársági levélben?
Tudom, hogy Sándor helyett Alexandru, vagy Tibor helyett Tiberiu van írva, és azt szeretnénk, hogy mindenki – aki ezt kéri, és tudja igazolni, mondjuk fordítói szakvéleménnyel, hogy nem Sabounak, hanem Szabónak hívták – visszakapja a magyar család- vagy személynevét. Ha kívánja, hogy a honosítási okiratában csak magyarul szerepeljen a születési helynek a neve, csak magyarul fog megjelenni. Az esetleges későbbi irataiban, útlevélben, magyar gépkocsivezetői jogosítványában, személyazonosító igazolványában is magyarul fog szerepelni a neve, de a nemzetközi jog értelmében a születési helyének a nevét zárójelben fel kell tüntetni azon a nyelven is, amelyik állam fennhatósága alá tartozott a terület a születésekor; például Nagyvárad, és zárójelben Oradea.
Vegyes házasságban élők közül a nem magyar fél is igényelheti a magyar állampolgárságot?
Ez nem olyan, mint a magyarigazolvány mellé járó hozzátartozói igazolvány. Az Országgyűlés döntése egyértelmű volt: magyar felmenőket és magyar nyelvtudást kell igazolni, ha valaki ezeknek nem felel meg, nem kaphatja meg.
Ezen a lakossági fórumon is elhangzott, és más körökben is felteszik a kérdést: „mi hasznom van a magyar állampolgárságból?” Valóban az előnyöket kellene csak szem előtt tartani? Vagy olyan ne is igényelje, aki nem érzi ezt szívügyének, érzelmileg nem kötődik a magyar nemzethez?
Kennedy mondta azt, hogy „ne kérdezd, mit tesz érted az állam, hanem azt, hogy te mit tehetsz Amerikáért”. Szerintem se kell mindent forintban vagy lejben mérni. Az Országgyűlés döntésének szimbolikus jelentősége volt… Nyilván, van, akinek ez előny, és egy fiatalnak mást jelent, mint egy idős személynek, egy kárpátaljai magyarnak megint mást, mint egy erdélyi magyarnak. A döntés alapja az volt, hogy az összmagyarságnak legyen egy összekötő kapcsa, ami közjogilag a magyar állampolgárság, aminek az útjából minden hátráltató tényezőt el kell takarítani, és nekünk az a feladatunk, hogy januártól semmi se akadályozza azt, hogy minden magyar a szülőföldjétől függetlenül magyar állampolgár lehessen.
Aki többet szeretne megtudni erről, menet közben adódnak kérdései, hol tájékozódhat? Létezik egy internetes oldal, vagy valamilyen fórum?
Tervezzük, sőt már a végső stádiumában van egy honlapnak a beindítása, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos kérdésekre válaszolunk, a kérvényt is le lehet majd tölteni róla, rajta lesznek a tudnivalók és az, hogy milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a magyar állampolgárság. Reményeim szerint október 20. után beindul ez az internetes oldal.
Pataky Lehel Zsolt, Nyugati Jelen (Arad)

Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Az 1956-os forradalom ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át: Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át:
Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió Magyar Adásának volt főszerkesztője; Dr. Bura László, szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Aranyérdem Keresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át a erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért.
Kolozsvári Rádió, Erdély.ma

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend KözéPKEresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át az erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért. Népújság (Marosvásárhely)

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át az erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért. Népújság (Marosvásárhely)

Petőfi segíti, hogy saját lábán megálljon a szórvány
Ötven önkéntes vesz részt a határokon átnyúló programban
Tenni vágyó, jókedvű, fiatal és fiatalos önkénteseket ismerhettünk meg tegnap Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán, ahol a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által másodszor meghirdetett Petőfi Program résztvevőiként számoltak be arról, hogy az elmúlt két hónapban – amióta elfoglalták „álláshelyüket” a szórványban – mit sikerült megvalósítani, milyen élményeket szereztek.
Az idén szeptembertől jövő év májusának végéig itt tartózkodó ösztöndíjasok egy részét elkísérték a találkozóra a fogadószervezetek munkatársai is, akik mentori szerepet vállaltak. Az elhangzott beszámolók alapján a sajtó is megbizonyosodhatott arról, hogy a Petőfi Program sikertörténet, és az eredményeknek (többek közt) az erdélyi szórvány is hasznát veheti. A 2016 őszén kezdődött program során egyébként 50 személy vállalta, hogy az anyaország határain túl, a szórványban élő közösségek megmaradásáért, nemzeti identitásáért dolgozik.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

Csík már „betelt”
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától.
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától. Az érdeklődőket egyelőre a kolozsvári és bukaresti konzulátusra, illetve Magyarországra irányítják.
„Nem tudjuk, mi történik majd június 30-a után, jelenleg Budapest utasításaira várunk” – magyarázta érdeklődésünkre a konzulátusi alkalmazott. A csíkszeredai diplomáciai képviselet külföldön tartózkodó ügyvivőjét, Balogh György konzult lapunk tegnap nem tudta elérni az ügyben.
A kolozsvári és a bukaresti konzulátus előrejegyzési naptárában még bőven van hely. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzultól megtudtuk, eddig több mint négyezren jelezték, hogy jövőre kérvényezni kívánják az állampolgárságot. „Akik most fordulnak hozzánk, azokat márciusban várjuk a kérvényükkel” – mondta a diplomata. Drávucz Herbert bukaresti főkonzul tájékoztatása szerint eddig több mint háromszázan keresték meg ügyfélszolgálatukat, a legutóbbi jelentkezőt március 4-re hívták be a diplomáciai képviseletre.
Wetzel Tamás miniszteri biztos tegnap igyekezett megnyugtatni az állampolgársághoz folyamodókat: december közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez. Az MTI-nek elmondta: minden személyügyi, infrastrukturális és informatikai fejlesztés ütemtervszerűen halad, sőt, a legtöbb fejlesztés jobban is áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Így semmi akadálya nincs annak, hogy december közepére minden készen álljon az egyszerűsített honosítási eljárás január 1-jei indulásához.
Tájékoztatása szerint a kormány 830 millió forintot biztosított az idei fejlesztésekre. A várhatóan nagyszámú kérelmek gyors elbírálása miatt pedig 170 embert vettek fel különböző szervezetekhez, akiknek természetesen a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítani kellett. Emellett az egyes külképviseletek bővítése is szükségessé vált. Ráadásul a gyors adattovábbítás és elbírálás érdekében a jelenlegi informatikai rendszereket is fejleszteni, illetve bővíteni kellett.
Jelenleg a „finomhangolásnál” tartanak, az egyes képzések ugyanis a napokban fejeződnek be, az informatikai rendszerek már a tesztelési folyamatban vannak, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingatlanok átalakítása is szükséges három külképviselet (Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka) esetében.
A miniszteri biztos kitért arra is, hogy jövőre összesen, a három érintett tárcánál (Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) mintegy 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre az egyszerűsített honosítási eljárásra. Hozzátette: minden fejlesztés ideiglenes jellegű, hiszen az első évben várható a legtöbb kérelem. Az igények függvényében pedig megtakarítások is elképzelhetők.
Wetzel Tamás elmondta, hogy december 8-10 között Erdélyben három tájékoztatót tart az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózatának, amelyek helyben segítik az egyszerűsített honosítást.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)

TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex

Jubileumi emlékezés egy erdélyi közügyi élharcosra
Száz éve született Mikó Imre, a jogász-politikus-irodalmár
Mikó Imre száz esztendővel ezelőtt neves erdélyi családba született az erdővidéki Bölönben, de javarészt Kolozsváron élt és dolgozott, a közügyeket mindig elsődlegesen szem előtt tartotta jogászként, politikusként, irodalmárként, tanárként. Rá, gazdag és a mai körülmények között is tanulságos, az erdélyi magyarság számára példaértékű életpályájára és életművére emlékeztek tegnap az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztálya, valamint az Erdélyi Unitárius Egyház szervezésében. Az EME székhelyén délelőtt lezajlott, hat előadásnak helyet adó emlékkonferencián megjelent az ünnepi rendezvényt kezdeményező és annak lebonyolítását elősegítő család, valamint a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője. Délután az unitárius egyház Dávid Ferenc imatermében Mikó Imre A szülőföld szerelmese (Orbán Balázs életregénye) című kötetét mutatták be az érdeklődőknek.
Az emlékkonferencia első előadója Egyed Ákos akadémikus történész volt, aki a bölöni Mikók és a régi székely törvények kapcsolatáról értekezett. Mikó Imre, annak ellenére, hogy Bánffyhunyadon született és Kolozsváron élt, mindig ápolta származását, regényes életrajzot írt az utazó Bölöni Farkas Sándorról, Orbán Balázs pedig számára egyféle „iskolakalauz” volt. Az erdővidéki tájak, színek, zamatok éppúgy beleépültek tudatába, mint azok az ősi székely törvények, amelyek sajátos szabadságjogokat biztosítottak az Erdély keleti felében élőknek, és amelyeknek köszönhetően a Mikó család fokozatosan felemelkedhetett a társadalmi ranglétrán. A székely örökösségi rend a székely autonómia alapjának tekinthető – mondta az előadó.
Csapody Miklós irodalomtörténész a politikus Mikó Imréről beszélt, aki, véleménye szerint, nem volt politikus, csupán hivatásszerűen politizáló közéleti személy. Jó nyelvtudással megáldott képviselőként a román parlamentben megállta helyét, unitárius neveltsége következtében sosem a konfrontációra, a másokra irányuló diktátumra, hanem a megegyezésre, az alkotmányosság betartására törekedett. Bukarestben jó szakpolitikusként ismerték el, Budapesten pedig 1941–44 között azt Erdélyi Párt (EP) főtitkáraként sosem kormánypárti, hanem félellenzéki szerepet vállalt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt.
Az Erdélyi Párt Erdély-politikájával kapcsolatban Tibori Szabó Zoltán újságíró az EP balszárnyát alkotó gróf Teleki Bélára és Vita Sándorra hivatkozva emlékeztetett az 1940–44 közötti észak-erdélyi magyar közigazgatás hibáira: a diadalmas katonai bevonulásra és a katonai adminisztráció bevezetésére, az anyaországi „ejtőernyős” köztisztségviselők kinevezésére, akik gyarmatként viszonyultak Erdélyhez. Mindezek nem szolgálták az itteni sajátos nemzetiségi ellentétek elsimítását. Az EP kisebbségiből többségivé vált tagjainak a többséghez tartozó kisebbségiekként kellett volna megnyilvánulniuk. Az EP-n belüli pluralizmus fontos példa maradt az 1990 utáni erdélyi magyar politika számára.
Az ügyvéd Mikó Imréről Varga Attila jogász, parlamenti képviselő tartott előadást, idézve a nagy elődöt: „Az igazi jogásznak mindenbe bele kell élnie magát. Népszolgálatra vállalkozom”. Az emberi jogokért küzdeni csak legális eszközökkel, a többségiekkel való versenyképesség ápolásával, a paragrafusok rengetegében való tájékozódási képességgel lehet, miközben különbséget tudunk tenni az egyéni és a közösségi jogok között. Az emlékkonferencián Gaal György irodalomtörténész Mikó Imre irodalmi munkásságáról, Cseke Péter egyetemi tanár pedig kisebbségi társadalomkutatási tevékenységéről számolt be.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Vargha Mihály alkotói műhelye
Kolozsvár – Pallas-Akadémia Könyvkiadónak évek óta van egy sorozata, melyet Banner Zoltán, Márton Árpád és Nagy Miklós Kund szerkesztenek. A célja, bizonyos művésztelepek ismertetése, ezen belül az arra érdemes művészeket jobban kiemelve, lehetőleg minél több munkájuk bemutatásával az olvasóközönséghez közel hozni.
Az albumok kiadásának tulajdonképpeni bevallott célja, a jelen vagy a múltban élt művészek munkásságának ismertetése, és könyvformában történő népszerűsítése.
A legújabb könyvük Szücs György: Vargha Mihály (MŰTEREM, 35.) címmel jelent meg, melynek szerkesztője Kozma Mária. Könyvtipográfia és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda. 
 A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusa kiemelt figyelemmel támogatja az ilyen irányú megnyilvánulásokat. Az esemény házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul. Az intézmény infrastruktúráját felhasználva, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat minél szélesebb, arra fogékony rétegek ismerjék meg.
 Esetünkben Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató helyettese, valamint Vargha Mihály szobrászművész vetített képes előadással egybekötve mutatta be a könyvet, melynek borítóján a művész 2006-ban készült „ A hős”- című illesztett fa, 120x100x35 cm. Szelényi Károly felvétele látható.
 Az album hátsó lapján Wehner Tibor értékelését találhatjuk a szobrászművésszel kapcsolatban, melyből egy gondolatsort idéznék: „A művész hol a súlyos, tömbszerű fogalmazással él, hol áttört testeket feltáró, belső tereket megnyitó, szabadon megjelenő héjakra és palástokra hangolt , az organikusság sugallatát hordozó kompozíciót tár a szemlélő elé, s hol a nyers megmunkálásmóddal, hol pedig a finom kivitellel artikulálja alkotásának hangvételét és kifejezését.”
 Szücs György érzékletesen elemzi, melyek azok a hatások, amik alakították az ifjú szobrász tehetségét. Azt a családi hatást, melyben élt. A különböző művészek hatását, mint Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin, valamint Vetró András és Vetró Bodoni Zsuzsa. De szerintem nem elhanyagolandó az a hatás sem, melyet rá gyakorolt Henry Moore a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász-egyénisége, a modern szobrászat, a plasztikai szemlélet megalapítója.
 Az ősi amerikai művészet csodálója volt, majd megtalálta egyéni stílusát, az anyag és annak hiánya közötti egyensúlynak, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniájának megteremtésével. Mindehhez még jött a Jászvásári Képzőművészeti Akadémia szemlélete is, amely a teljes nyitottság és a kötöttségek nélküli kísérletezések fele irányította. 
 De az a szerencsés mozzanat, hogy 1990. március 15. a Székely Nemzeti Múzeum Képtárának, ma már Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz. Lehetősége volt hivatalból a művész világot úgy megismerni, mint kevesen ebből a nemzedékből. A sok kiállítás megrendezése, megnyitója verbális képességeinek a kibontakozását is lehetővé tette. Ennek is köszönhető művészi jellegű írásainak, előadásainak sokasága.
 Előadói készségéről mindazok megbizonyosodhattak, akik a kolozsvári szereplésén jelen lehettek. Munkáinak kivetített képeit erősítették azok a kisplasztikák, melyeket erre az alkalomra magával hozott.
 Ezen a találkozáson betekintést nyerhettünk Vargha Mihály alkotói folyamatába. Kiderült, egy tudatosan jól gondolkodó szobrászművésszel találkozhatunk élőben, aki tisztában van azzal, mivel áldotta meg őt szerencsés sorsa.
Csomafáy Ferenc 
erdon.ro

Magyarország javasolni fogja Romániának, hogy a Házsongárdi temető kerüljön fel az UNESCO-listára
A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a kolozsvári Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön – válaszolta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre.
A budapesti parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket meg őrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az Egyezményben részes Államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött.
Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll.
A magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét őrző kövek állapotáról Gergelyné Tőkés Erzsébettől, az alapítvány igazgatójától rendszeresen tájékoztatást kap a magyar fél, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a Külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Ökomenikus áhítat a Házsongárdért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
kolozsvári Házsongárdi temető UNESCO-listára való felvételét fogja javasolni Romániának a magyar kormány – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megőrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – áll az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumban.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az egyezményben részes államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
Állandó a kapcsolat
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június elsején tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
Áhítatra és sétára hívnak
Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői felhívást tettek közzé, melyben ökumenikus áhítatra és a temető bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklődőket. Emlékeztetnek, a Házsongárd több száz jelentős erdélyi személyiség nyugvóhelye, tudósok, politikusok, művészek, egyházfők síremlékei alkotják együtt az erdélyi nemzeti panteont. „Úgy tűnik, mára ez a kegyeleti hely már önmagát nem tudja megvédeni. Kihalófélben a hely szelleméhez igazodó kulturált viselkedés és kölcsönös tisztelet. Az évek óta tartó pusztításnak, rongálásnak mindeddig egyetlen városi hatóság sem volt képes véget vetni” – olvasható a felhívásban, melynek szerzői július 2-án, szombaton 18 órára a Házsongárdi temető bejáratához invitálják a kolozsváriakat. Mint kifejtik, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem hagyják veszni a sírkertet, hozzátéve, a szombati akciót hasonlók követik majd, míg végre rendeződik ez az évek óta húzódó állapot. „Célunk, hogy az ökumenikus áhítat és a temető együttes bejárása által is jelezzük: nem hagyjuk tovább veszni a Házsongárdot!” – áll a dokumentumban, melyet az EMNT részéről Gergely Balázs és Csigi Levente, több kolozsvári református, római katolikus, unitárius és evangélikus lelkész, illetve az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetői írtak alá.
Mint ismeretes, a Házsongárdi temetőben egyre gyakoribbak a sírgyalázások, pünkösdkor az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal. Bár a műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok nem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében.
Krónika (Kolozsvár)

Markó Béla: Pártcsinálók
Otthon, Háromszéken, apám szűkebb pátriájában, Erdővidéken már kisgyerekkoromban megtanultam, hogy nemcsak az emberektől, hanem a tárgyaktól is lehet bocsánatot kérni. Ha elhamarkodva félredobtak egy sokat használt eszközt, és a helyette vásárolt újról kiderült, hogy nem a legjobban fungál, gyakran elsóhajtották: bocsánatot kérünk mi még a régitől. De a gazdaember óvatos volt az ilyesmiben természetesen, nem hajította el a megdrótozott vizeskorsót vagy az agyoncinezett fazekat sem, hanem gondosan félretette, így aztán egy tréfás bocsánatkéréssel valóban orvosolható volt a baj, ha valami felmondta a szolgálatot. Legtöbbször inkább a nekünk, gyermekeknek szóló figyelmeztetésként hallottam ezt a bocsánatkéréses szólásmondást, amikor az alig kopott, de éppen megunt játékot szemétre vetettük. A kenyeret az utolsó morzsáig meg kellett enni, a használható szerszámot használni kellett, és ami elromlott, azt meg kellett javítani. Egyszerű, világos, működő törvénye volt ez egy olyan közösségnek, amely még elképzelni sem tudta a fogyasztói társadalmat. Elsüllyedt világ ez természetesen, de azon gondolkodom mostanában, hogy nem kérünk-e hamarosan bocsánatot azoktól a politikai-erkölcsi értékektől, amelyeket, mielőtt felocsúdnánk, szemétre dobatnak velünk, és ráadásul nincs is helyettük semmi vadonatúj, semmi más, ami kihúzhatna a pácból.
Huszonegy esztendeje vitázom-vitázunk Romániában egymással mi, magyarok, és újabban már nem is annyira egymással, hanem magyarországi politikusokkal elsősorban, hogy kell-e közös politikai szervezet nekünk, ér-e valamit az időnként kétségtelenül Prokrusztész-ágyhoz hasonlító egységpolitika, és érdemes-e egyáltalán a bukaresti parlamentben vagy kormányban toldozgatnunk-foldozgatnunk a szakadt jövőt, vagy pedig hajítsuk el ezt az egész retyerutyát, és tegyünk helyette valami újat, kényeset-fényeset, radikálisat, forradalmit, lélegzetállítót. Nem értek egyet, persze, azokkal, akik nyűtt szerszámnak látják az RMDSZ-t, én egy számos koloncot cipelő, de mégis mindig megújulni képes, kemény politikai gépezetnek látom ezt a szövetséget, sőt, azt gondolom, hogy a térség legstabilabb magyar szervezete volt 1989 után. Igaz, nem mindenkinek érdem ez, vannak, akik unják a változatlant, új arcokra, új pártjelvényekre, új tisztségekre vágynak. Csakhogy! Csakhogy vissza szoktam kérdezni ilyenkor: ha szétverjük a régit, mit is teszünk a helyébe? Óvatos székely parasztemberek és parasztasszonyok – na jó, legyenek lófők! – unokájaként szeretném látni ugyanis a következő lépést. Az RMDSZ megfontolt előrehaladását lassúnak tartó opponensek általában érzelmes, de semmitmondó válaszokat adnak az ilyen kérdésekre, bár ezekből is kitapintható valamiféle eszközrendszer. Kezdetben, különösen a kilencvenes években a gazdag örökséget „tál lencséért” eladó, mérsékelt bukaresti politizálás hatékony alternatívájaként elsősorban a nemzetközi fórumok és szervezetek, a „nyugat” beavatkozását, illetve az országon belüli radikális fellépést, polgári engedetlenséget, passzív vagy akár aktív rezisztenciát emlegették, az utóbbit nyilván félszájjal. Emellett természetesen mindig ott volt a heves illúzió, hogy Magyarország képes gátat vetni a szomszédos országok többségi nacionalizmusainak, és megfelelő európai háttérrel kikényszeríteni a helyzetünk rendezését. Én magam sem gondoltam soha, hogy nincsen szükség nemzetközi támogatásra és Magyarország mellénk állására, sőt, az erdélyi magyarok „erődemonstrációit”, tüntetéseket, tömeggyűléseket is eszköztárunk szerves részének tekintettem, viszont eltérően a velünk szembeforduló, valamikor az RMDSZ-ben politizáló, de ott véleményüket érvényesíteni nem tudó mostani pártcsinálóktól mindezt az eredményes parlamenti politizálás kiegészítőjeként szemléltem. Tudatában voltam annak, hogy a román parlamentben vagy kormányban ránk nemcsak szavazatainkért, hanem a jó nemzetközi megítélésért, a Magyarországgal való gazdasági-politikai együttműködésért, illetve a Romániában élő másfél millió magyar egységes erejéért, az ország érdekében végzett munkájáért van szükség. Ez a gondolat az itteni magyarok előrevivő vagy visszahúzó szerepéről egyébként már Kós Károly kiáltványában, a Kiáltó Szóban jelen van. Mi az RMDSZ-ben önálló romániai magyar politikában gondolkodtunk, tudtuk, hogy nekünk kell dönteni és cselekedni, mert más nem teszi meg helyettünk, de számítottunk ebben a magyarországi pártok, a mindenkori magyar kormány segítségére folyamatosan. Volt pártütés, volt pártalakítás ebben a két évtizedben többször is, de alapvető egységünket máig megtartottuk. Máig, de még meddig, kérdezhetném, és nem véletlenül éppen most, amikor ismét pártcsinálók járják Erdélyt, és úgy tűnik, minden eddiginél nagyobb magyarországi támogatással.
Lehetne ugyan, de fölösleges, netán félrevezető lenne ezt a pártcsinálási szándékot erkölcsi kérdésként kezelni, és morális kifogásokat támasztani vele szemben. A dolog ennél súlyosabb: megítélésem szerint egy tragikusan szűk látókörű politikáról van szó, amely nemhogy a Kárpát-medencéből, de még a hegyekkel nem árnyékolt magyar alföldről sem képes kitekinteni, és azok a magyarországi politikusok – még mindig remélem, hogy nem pártokról, csak politikusokról kell beszélnem -, akik ezt a pártcsinálást propagálják, sőt, úgy hírlik, a sebtében létrehozott demokrácia-központokon keresztül közvetve pénzelik is, hiába járják be keresztül-kasul Erdélyt, mert a lényegből nem sokat vesznek észre. Ők csak annyit látnak, hogy a renitens, megbízhatatlan, önállóskodó RMDSZ helyett kellene egy engedelmes magyar párt, amely megszoríthatja, vagy „jó” esetben akár ki is ütheti a szövetséget a választásokon. Nem úgy, hogy ez az új párt jusson be helyette, hiszen ekkora naivságot azért nem kell feltételeznünk az alapítókról. Nekik már az is elégtétel lenne, ha a gyűlölt ellenfelet elüthetnék a parlamentbe jutástól. Hogy ezáltal a magyarokat is elütik a parlamenti képviselettől? Sebaj! Legalább nem kell Bukarestben tárgyalni, egyezkedni, kompromisszumot kötni, végre jöhetnek a tiszta, erős, hatékony eszközök, jöhet a részegítő szabadság, a nagy lépések politikája. És egy ilyen politika mellé már teljes mellszélességgel odaállhat Magyarország, a magyar kormány is. Így nézhet ki valahogy az erdélyi pártcsinálók eufóriája, és körülbelül eddig a pontig tart a koncepció is, mert a többi érzésem szerint sűrű homály, olyasmi, mint a novemberi köd az erdélyi utakon, elgázolt kutyák és macskák tetemével szegélyezve. Végül is jól ismerem pártcsinálóinkat, ott voltak az RMDSZ-ben, egyikük-másikuk művelt, kulturált ember, de szerintem kívül vagy belül ennyire képesek a politikában. Megpróbálni lebontani egy várat, és építeni helyette egy kulipintyót!
A magyarországi támogatókat viszont már nem vagyok hajlandó megértéssel nézni, hallgatni. Még akkor sem, ha a morális kifogásoktól eltekintünk, hiszen amint azt mondani szokás, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Két elv, két eszme, két koncepció ütközik ma már élesen egymással a határon túli magyarokkal kapcsolatos elképzelésekben, és ezt nem először ugyan, de most, egy általam drámainak ítélt pillanatban szeretném ismét nyomatékosan kimondani: az önálló erdélyi – felvidéki, vajdasági, kárpátaljai? -, de Magyarország által partnerként támogatott politika eszméje áll szemben egy távirányított, zsinóron mozgatott, és saját országában emiatt korlátozott cselekvőképességű határon túli elit koncepciójával. A kettős állampolgárság lehetőségét meg kellett adni, ez fontos jóvátétel, és rendben van. De amikor a román parlamentben arról folyik a vita, hogy a nemrég törvénybe foglalt anyanyelvű oktatási jogokat miképpen lehetne visszavenni, és a többségi székely megyéket hogyan lehetne egy Szlovénia-méretű óriásmegyébe olvasztani, közben pedig egyesek rá se hederítenek erre, hanem azon lelkendeznek, hogy szavazati joguk lesz a magyar országgyűlési választásokon, akkor ez bizony nincs rendben. Kivéve, ha.... Ha ott, a budapesti Országházban, abban az épületben, ahol az én szívem is nagyobbat dobban, amikor belépek, szóval ha ott dőlnek el majd ezek a dolgok. De nem ott dőlnek el. Sajnos, rólunk, határon túli magyarokról ma, többek közt egy rossz XX. századi magyar politika következményeként is, más államok fővárosaiban döntenek. Ott, ahol keserves dolog magyarként politizálni, de időnként elégtétellel is jár: nyelvhasználati törvényt, anyanyelvű oktatást, alkotmánymódosítást, önkormányzatiságot, erdők, földek, ingatlanok restitúcióját csikartuk ki az elmúlt években. Hogy egy számot is mondjak példaként: több mint hatvan önálló magyar középiskolát indítottunk újra ebben a két évtizedben.
És végig tudtuk: mindez elrontható, visszafordítható, lebontható. Egyetlen garancia van rá, hogy nem lesz baj: csakis mi magunk, erdélyi magyarok. Akik tudjuk, hogy még Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusa sem nyílhatott volna meg a mi következetes politikánk nélkül – aki nem hiszi, járjon utána! -, és azt is tudjuk, hogy soha semmi nem ér véget: íme, fogunkat csikorgatva látjuk, hogy megint nem hagyják békén a kolozsvári Mátyás-szobrot.
De mondom, most ennél is nagyobb lehet a baj, és ha ezt ki-ki felismeri, talán előbb-utóbb megjön a kijózanodás is. Hátha sikerül végre helyes válaszokat találni arra, ami Szlovákiában történt, és ami Romániában is akármikor megtörténhet. Hátha valamikor sikerül feloldani azt az ordító paradoxont, hogy a jelenlegi jobbközép kormányt Romániában az RMDSZ tartja össze, nélkülünk nem lenne többsége, de a magyarországi jobbközép egy része mindent megtesz azért, hogy az RMDSZ-t a nyeregből kiüsse, miközben ugyanez a jobbközép büszke arra, hogy néppárti alapon baráti viszonyt ápolhat a román kormánykoalícióval és magával az államfővel, akik az RMDSZ jóvoltából kormányoznak immár másfél éve.
Ugye hogy még mondatnak is képtelenség, amit itt leírtam? Pedig ez maga a képtelen igazság. Nem kellene-e vajon elgondolkozni ezen? Nem kellene-e végiggondolni azt, hogy mi lesz, ha egy legyengített, körbeharapdált RMDSZ nem képes majd kivédeni egy olyan javaslatot, mint ami ezekben a napokban lázban tartja Romániát. Ha a tervezett közigazgatási reformot végrehajtják, megszűnik a 74 százalékos magyar többségű Kovászna megye (223 750 lakos) és a 85 százalékos magyar többségű Hargita megye (326 347 lakos), ahol magyar az önkormányzati vezetés, illetve Maros megye (38 százalék, összesen 583 210 lakos), amelyet szintén mi vezetünk (egyfordulósan, relatív többséggel közvetlenül választanak Romániában megyei elnököt), és beolvadnak abba a tervezett Közép-régióba (Brassó, Szeben és Fehér megyével együtt), amelyben attól kezdve 28-29 százalékos aránya lesz a magyarságnak (összesen 2 638 809 lakos, 34 100 négyzetkilométer). Mindezt, ismétlem, akkor kell elképzelni, amikor Erdélyben négy megyének (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) magyar, RMDSZ-es önkormányzati elnöke van.
Egy ilyen egyébként sem funkcionális, megvalósítása esetén valószínűleg az egész országban komoly közigazgatási zavarokat okozó tervet, sajnos, meg lehet ma pillanatok alatt szavazni Romániában. Nem kell hozzá más, csak törvénymódosítás a parlamentben. Megakadályozni pedig nem fogja Brüsszel, miért is tenné, hiszen az etnikai szempontok nem érdeklik, más normákat pedig nem sért egy ilyen átszervezés, és nem fogja elakasztani más sem.
Tudom, vannak, akik kétkedve csóválják a fejüket, hát kíváncsian várom tőlük: ki fogja ezt a szándékot eredményesen vétózni? A NATO? Magyarország? Az ENSZ? A szlovákiai közigazgatási átszervezést ki akadályozta meg néhány éve? Senki. Nálunk is ez történne, ha ebben a pillanatban nem lenne ott az RMDSZ, ahol van. A maga önálló politikájával, önálló kompromisszumaival, önálló egyezkedéseivel és – igen! – önálló víziójával a romániai magyarság nemzeti integrációjáról egy erős, cselekvő bukaresti politikai jelenlét segítségével is.
Ezt nem értik a pártcsinálók. De legalább a támogatóik értenék! Mert az a kisebb gond, hogy az esetleg félrehajított RMDSZ-től kér-e jó székely szokás szerint valaki később bocsánatot. Az igazi kérdés: ki kér majd bocsánatot magyarországi szavazati joggal felvértezett és romániai képviseletüktől végképp megfosztott gyermekeinktől?
Markó Béla
Élet és Irodalom, jún. 24. – újraközölte: Népújság (Marosvásárhely), 2011. június 30.
(A Népújság csak Markó Béla írását közölte, Demeter Szilárd reagálását /Pártkicsinálók – Válaszféle Markó Bélának, Erdély.ma, jún. 28./ nem.)
Erdély.ma