Több mint másfél évtizednyi képviseleti, szervezői tapasztalat áll a romániai magyar fiatalság egyesületeinek egyik ernyőszervezete, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) mögött. A MISZSZ elnöke, a temesvári Somogyi Attila elmondta, hogy tavaly ilyenkor nehéz 2006-nak néztek elébe, ugyanis teljesen kimerültek a forrásaik. Ennek ellenére a hagyományos rendezvényeiket megtartották: az Udvarhelyi Fiatal Fórummal és a Temesvári Magyar Diákszervezettel közösen szervezett Hóhányó Olimpián kezdték az évet. Bonchidán jövőtervező műhelytábort szerveztek, majd Zeteváralján projektmenedzsment-képzést. A MISZSZ kábítószer-fogyasztást megelőző programja is útjára indult. Hagyományos táborukat, immár a hatodikat Szovátafürdőn szervezték meg, egyszerre a tizedik tisztújító küldöttgyűlésükkel. Az évet pedig a harmadik kapnikbányai téli műhelytáborral zárták. A MISZSZ a tagszervezeteit képviseli a Magyar Ifjúsági Tanácsban, a Román Ifjúsági Tanácsban, a Magyar Ifjúsági Konferenciában, az Európai Népcsoportok Ifjúságában, valamint a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségében. A MISZSZ közleményben ítélte el a Bolyai Kezdeményező Bizottság két alelnökének tanári állásából való menesztését, és az Európai Népcsoportok Ifjúsága teljes jogú tagjaként az egyik legbefolyásosabb európai ifjúsági ernyőszervezethez fordultak, hogy az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) szintjén is megjelenítsék a Babes–Bolyai Tudományegyetemről kizárt magyar oktatók ügyét. /Mérlegkészítés és jövőtervezés MISZSZ-szemmel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./

Románia elnökének az a törekvése, hogy feltárja a kommunizmus bűneit, korszakos jelentőségű és példamutató a magyarság számára is, hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila. Az RMDSZ élén és középgárdájában felülreprezentáltak az egykori párttagok. Emellett a múlt rendszerrel nyíltan szembeszállókat Szőcs Gézától Borbély Ernőn keresztül Tőkés Lászlóig módszeresen kiszorították az RMDSZ-ből. Az RMDSZ első kongresszusán már egymásnak feszült a két irányzat. Az egyik oldalon a konfrontációt is vállaló csoport jelent meg, akik mellett az RMDSZ fiatal politikusai, az RMDSZ-en kívül szerveződött, de vele szoros szövetségben működő MISZSZ aktivistái elkötelezték magukat. Ez a politikai vonulat a nemzeti önrendelkezés érvényesítését, a nemzeti önkormányzat megteremtését tartotta legfőbb célnak. A másik oldalon a kompromisszumok megkötésében már némi gyakorlatot szerzett RMDSZ-es nómenklatúra állt. A két szemlélet ütközését jól példázza, amit a később érthetetlen balkanyart leíró Cs. Gyimesi Éva Szőcs Géza elnökké választásának érdekében fogalmazott meg röplapjában és felszólalásában: „Szőcs Géza következetesen ellenzéki életpályája most hidat jelent történelmi közelmúltunk és jövőnk között. Kolozsváron nem véletlenül az ifjúsági szervezetek állottak mellé a leghatározottabban. (…) Soha nem volt párttag, sohasem vállalt politikai kompromisszumokat a mi érdekeink rovására. Biztos, jól jövedelmező állást, családja létbiztonságát áldozza fel, hogy ezután itthon álljon a közös ügy szolgálatába. (…) Személyében – Tőkés László mellett – a legradikálisabb kisebbségpolitikai út testesül meg. Nem köti semmi múltbeli engedmény, nem kompromittálta magát ilyen tekintetben. A politikát profi szinten műveli. Személye fedezet arra, hogy a látszatát is elkerüljük annak, hogy az RMDSZ újkommunista stílusú szervezet. Elnökjelöltem az RMDSZ élén: Szőcs Géza. ” (In: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. Kongresszusa, szerk. Varga Gábor, kiadó: RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990.) Mi lett volna, ha Hajdu Győző beiratkozik az RMDSZ-be? Egy idő múlva elfogadást nyert volna. Ez onnan is sejthető, hogy Makkay Botond (szekus kollaboráns a református egyház kebelében, aki Tőkés László helyére pályázott) első megjelenése a politikában felhördülést váltott ki, később Krassó-Szörény megyei RMDSZ-elnök lett. Szőcs Géza Domokos Géza elnöki jelölése és a jelöltnek a felkérés utáni elfogadó nyilatkozata nyomán bejelentette: nem kíván Domokos Géza ellenében indulni az elnökválasztáson. Végül Domokos Géza lett az elnök és Szőcs Géza a főtitkár. Borbély Zsolt Attila megjegyezte, talán ekkor kellett volna keményebbnek lenni. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei. A kommunizmus kísértete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

Az 1989. decemberi megalakulását követően az RMDSZ első vezető testülete az Ideiglenes Intéző Bizottság volt. Az Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára pedig Verestóy Attila. Az RMDSZ első kongresszusát 1990. április 21–22-én tartották Nagyváradon. A kongresszus konklúziója az volt, hogy az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben. A kongresszuson már jelentkezett a polarizáltság. Ezt egyfelől Domokos Géza képviselte, akinek elnökké választását elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, másfelől Szőcs Géza, aki viszont elsősorban a MISZSZ radikálisabb tagjainak támogatását élvezte. Kompromisszumos megoldással Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között mintegy integráló szerepet töltött be a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. A kongresszuson megválasztotta a 19 tagú elnökséget, az pedig az RMDSZ alelnökeit: Bodó Barna lett a politikai, Formanek Ferenc a szervezési, Béres András pedig a kulturális alelnök. Az RMDSZ II. kongresszusa: 1991. május 24–26.,Marosvásárhely. Szervezeti reformra tett kísérletet a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége által elkészített szabályzattervezet, amelyet azonban a kongresszusi küldöttek többsége elutasított. A kongresszuson megjelent a „mérsékelt-radikális” ellentét. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a mérsékeltebb küldöttek egy kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat. Domokos Géza újra az RMDSZ elnöke lett. Szőcs Gézát a kongresszus nagy többséggel a politikai alelnöki tisztségbe emelte, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. Az RMDSZ III. kongresszusa: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. A belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, létrehozták a belső alkotmánybíróság szerepét betöltő Szabályzatfelügyelő Bizottságot. Markó Bélát választották elnöknek, Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek. A kongresszus úgy határozott, hogy két éven belül meg kell szervezni a belső választásokat. A platformok nagyobb szerepet kaptak. Az RMDSZ IV. kongresszusa: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Az alapszabályzatban történt módosítások – az Operatív Tanács hatáskörének növelése, a Területi Képviselők Tanácsa (TEKT) létrehozása, a szövetségi elnök hatáskörének bővítése – az RMDSZ-en belüli belső pluralizmus rovására, a pártosodás irányába tett lépés első jelei voltak. Az előző kongresszuson előírt szervezeti tisztújítást nem szervezték meg. Három személy jelöltette magát a szövetségi elnöki tisztségre: Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor. Az előbbit 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Az RMDSZ V., rendkívüli kongresszusa: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A kongresszuson megfogalmazták az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A dokumentum elfogadására megkésve került sor, figyelembe véve, hogy az RMDSZ gyakorlatilag már egy éve a kormánykoalíció tagja volt. Az RMDSZ VI. kongresszusa: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az RMDSZ belső ellenzéke kísérletet tett több változtatás elfogadtatására. Ezek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett. Az RMDSZ VII. kongresszusa: 2003. január 31–február 2., Szatmárnémeti. A belső ellentétek és a már tíz éve elhalasztott belső választások töréshez vezettek. Gyakorlatilag ezen a kongresszuson indult el a belső ellenzék kiválásának folyamata, ami mára több, az RMDSZ-en kívüli politikai szervezet – MPSZ, SZNT, EMNT – létrejöttét eredményezte. A kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma. Újraválasztották a szövetségi elnököt, Markó Bélát. /Márton János politológus: Kongresszustörténelem. RMDSZ-kongresszus. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) június 14–17. között Nagybányán immár második alkalommal szervezte tavaszi műhelytáborát. A Felsőbányai MADISZ és a Nagybányai Ifjúsági Alapítvány társszervezésében lezajlott találkozón a MISZSZ tagszervezeteinek képviselői többek között pályázati menedzsment és szervezeti hálózatépítés képzésen, valamint számos alkotó jellegű műhelymunkában vettek részt. A magyarországi partnerek európai uniós pályázati tapasztalataikat ismertették. /Műhelytábor kies vidéken. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) április elején pályázatot adott be az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action – Fiatalok Lendületben program keretében egy Civil és közéleti iskola létrehozására. Az erdélyi nagyvárosok mindegyikébe ellátogató hétvégi, népfőiskola-szerű rendezvény célja az, hogy a romániai magyar fiatalok érdeklődését felkeltse a civil szféra és a közéleti kérdések iránt. A hétvégi előadás-sorozatok tervezett meghívottai hazai és magyarországi előadók, neves közéleti személyiségek. Az 1995-ben alapított MIT-nek jelenleg öt erdélyi ifjúsági ernyőszervezet a tagja: a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a Romániai Magyar Cserkészszövetség, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági szervezete), az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (az Erdélyi Unitárius Egyház ifjúsági szervezete), és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége (IFINET). /Népfőiskola fiataloknak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

Az Interregio Fórum egyesület, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TeMISz) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szervezésében Temesváron a múlt hét végén projektmenedzsment és forrásszerzési képzést tartottak. 15 erdélyi civilszervezet 20 képviselője az Európai Unió regionális politikájáról, pályázati forrásokról kapott átfogó tájékoztatást. Olyan nonprofit szervezeteknek biztosítottak továbbképzési lehetőséget, amelyek az erdélyi magyar civil társadalom fejlődéséért, az esélyegyenlőségi feltételek megteremtéséért aktívan tenni akarnak, és megvalósításra váró ötletekkel is rendelkeznek, de a megfelelő finanszírozás megszerzése és a pályázatok megírása, a lebonyolítás meghaladja jelenlegi humán-erőforrás kapacitásukat. /Pénzszerzésre tanítottak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./

Dr. Egyed Pétert filozófus, filozófiatörténész, író, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára aktív részvevője, építője volt annak a társadalompolitikai folyamatnak, amit a Bálványosi Nyári Szabadegyetem jelképez. Ennek a 20. rendezvénye július 14-én kezdődik Tusnádfürdőn. Egyed Péter elmondta, először arra koncentráltak, hogy megteremtsék egy újfajta társadalmi és politikai gondolkodás uralkodó tematikáját, ami azt jelentette, hogy előadások hangzottak el a romániai, a magyarországi, a kelet-közép-európai helyzetről, a közép-európai gondolatiságról. Az egyik prominens személyisége a bálványosi táboroknak Gabriel Andreescu volt, aki mindig következetesen képviselte a demokratizmus ideáljait. A bálványosi szabadegyetem 1996-ig inkább előadássorozat volt, az intenzíven részt vevők száma nem haladta meg a kétszázat. Később Tusnádfürdőn kezdődött a lazább, koncertekkel megfejelt megarendezvény. De ennek a közéletisége fontos az erdélyi társadalomban, és a magyarországi társadalom is odafigyel rá. Tusványosnak megvan a maga közéleti szerepe, presztízse. Sokat tettek a román–magyar viszony oldásáért. Tusványoson sikerült megvalósítani a „normális” viszonyt a román–magyar kapcsolatokban, de ezt a társadalom nem vette át. Nagy probléma, hogy a román sajtóban a kisebbség helyzete továbbra sem a természetes együttélés kérdéseként, hanem a román államiságnak és a többség politikai szerepvállalásának a függvényében vetődik fel. A kezdeti nagy rendezők között elsősorban Németh Zsolt nevét kell említeni, és a MISZSZ-t. 2002-ig megőrizték a szabadegyetem formáját, majd megjelent benne a nyílt politikai szerepvállalás, főként a Markó–Tőkés találkozók és „nem találkozók”, vagy Orbán Viktor megszólalásai nyomán. Attól kezdve a nyílt politikai szerepvállalásnak egy második formája is kialakult: politizálni csak morális lényként lehet. /Pataky Lehel Zsolt: A bálványosi folyamat. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./

Egy elfelejtett MISZSZ-kongresszus
Amikor ezerkilencszázkilencven fekete márciusára gondolok, mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a 79 padlásra menekült személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában.
És a másnapi rémálom: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Félelem és iszonyat. Marosvásárhely sok-sok eseményt megélt az évszázadok alatt, de ilyen gyalázatot keveset.
A fentiek mellett jelen soraimmal egy elfelejtett MISZSZ-kongresszusra emlékezem, amely fontos volt ugyan a romániai magyarság újkori történetében, az azt követő események miatt a közvélemény mégsem szerzett róla tudomást kellő mértékben. Ez érthető: a kongresszusi beszámolók, méltatások, interjúk helyett sajnos a márciusi véres események kerültek előtérbe.
Ifjúsági szervezeti vezetőként főszervezője, házigazdája voltam az 1990. március 17–18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. A szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a MISZSZ marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt megelőző és azt követő tragikus események. A gyülekezés napján került sor a gyógyszertári verekedésre, amelyből a kíváncsiskodó MISZSZ-küldöttek egyike- másika szenvedő alanyként került ki. Mindez rányomta bélyegét a kongresszus munkálataira, mindannyiunk közérzetére. Mégis, ki gondolta volna, hogy Sütő András március 17-én reggel írt köszöntőlevele, amely felolvasásra került a megnyitón, talán az utolsó írás volt, amelyet a Herder-díjas író két szemmel alkotott. Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja, március 19-e eseményeit, az RMDSZ- székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait.
Sütő András leveléből idézek: "Teljes szívemből köszöntöm ifjúsági szövetségeink forradalmi tanácskozását. Forradalmi? A jelzőt a kegyes és a kegyetlen valóság mondatja velem. Kegyes, mert félévszázados álmunk ölt testet abban, hogy jövőt formáló tanácskozás végett egybegyűlhettünk s anyanyelvünkön szólhatunk, és kegyetlen, mert a győztes karácsonyi forradalom utáni hónapok válságos időt hoztak ránk. Mindennapi kemény, sőt némelykor véres küzdelemre kényszerítő mozzanatokat, eget ostromló reményeink után csekély elégtételt és keserű kiábrándultságot, az országot elborító örömmámor után, a forradalomért hozott véráldozat után újabb gyászt, temetést, emberi tragédiákat."
Több mint 250 küldött, 16 megye és 21 körzet képviselői, számos külföldi meghívott vett részt a kongresszuson. "Az előző esti rossz ómen ellenére a kongresszus megpróbálta a barátság, a türelem, az építkezés szellemében kifejteni munkálatait. Ehhez a hangot a református, katolikus és unitárius egyház három segédlelkészének imája, a cserealji templom kórusának dalai adták meg." (Nagy Miklós Kund, Népújság, 1990. március 20.)
A megnyitón többek között felszólalt Szőcs Géza költő, akinek az emigrációt követően ez volt az első politikai közszereplése, Káli Király István, Tófalvi Zoltán, valamint Smaranda Enache és Emil Iovanescu emberjogi harcos, a budapesti 1988-as tüntetés szervezője. A központi és tagszervezeti beszámolókat követően viták folytak a MISZSZ jogi hátteréről, a szándéknyilatkozatról és az alapszabályzatról. A kor hangulatára jellemző, hogy kongresszusi állásfoglalásainkban csatlakoztunk a Temesvári Kiáltványhoz, nyíltan kiálltunk az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók, valamint a Pro Európa Liga mellett, elítéltük a Vatra Româneasca szervezet fasisztoid akcióit.
Megítélés kérdése, hogy naivak vagy éppen öntudatosak voltunk, amikor nyilatkozatunkban az önálló magyar iskolahálózat megvalósítása és a magyar nyelv szabad használata mellett a Bolyai Egyetem visszaállítását, független kulturális intézményrendszer biztosítását, Nemzetiségi Minisztérium létrehozását, nemzetiségi törvény kidolgozását és garantálását kértük.
Hiszem, hogy húsz évvel ezelőtt a misszesek önzetlen lelkesedésből akartak, akartunk valami szépet és jót. Aztán jöttek a hodáki fejszék, hullámokat vetett a kivándorlás, érdekek feszültek és kinek-kinek megélhetés után kellett néznie. Eközben megedződtünk, alkalmazkodtunk, továbbléptünk vagy félreálltunk, pusztába kiáltottunk vagy elhallgattunk, házasodtunk vagy elváltunk, megtagadtuk önmagunkat vagy túlságosan hűek lettünk hozzá, a trikónkat nyakkendőre és tekintélyes pocakra cseréltük. Miközben utánunk is felnőtt egy új nemzedék.
Dr. Ábrám Zoltán. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés, Markó, Szőcs Géka, Hobo: a szabadegyetem első hete
A szervezők néhány napja bőségesen adagolják a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját, mi szemelgetünk.
A Csík Zenekar és a Role koncertjével indul idén Tusványos: mindkét együttes népzenei alapokról építkezik, azonban míg a Csík Zenekar ismert együttesek dalait népzenésíti meg, a Role éppen fordítva, népdalokat rockosít meg. A koncertek július 20-án, kedden 20.30 órakor kezdődnek, azonban utánuk sem kell lefeküdni indulniuk a táborlakóknak: a MISZSZ sátorban Huli Buli lesz, a Design Pont & Kreatív Műhely sátrában Mush up buli várja őket.
A MISZSZ, azaz Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége sátrában szerdán többek között a Bálványos Intézetről és a Kárpát-medencei ifjúsági nagypolitikáról, csütörtökön Ifjúsági támogatáspolitikákról és a gazdasági válságról, pénteken az erdélyi magyar könyvkiadásról és könyvterjesztésről, szombaton drogokról és szexkultúráról esik majd szó, számos meghívott előadóval. Ugyanitt tart majd humorestet Felméri Péter, az Open Stage, Zsók Levente és a Szomszédnéni Produkciós Iroda - és persze lesznek esti bulik is.
Szerdán, július 21-én a tábor első előadása a Fősátorban máris sokak érdeklődésére tarthat számot: 10.30-tól Az EU és a nemzeti gazdaságok – béklyó vagy kitörési lehetőség a válságból? címmel László János (vállalkozó, az EMNT székelyföldi régió elnöke, Székelyudvarhely), Mendelényi Dániel (informatikai megoldások és szolgáltatások terület vezetője, Siemens Zrt.), Becsey Zsolt (államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium), Juhász Jácint (dékán-helyettes, BBTE, Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar), Szatmáry Kristóf (elnök, BKIK) beszélgetnek, Mátis Jenő (elnök-vezérigazgató, BGA Mikrohitel Rt., Kolozsvár) moderálásával.
A Corvina-sátorban Nyelvi jogaink. Ha vannak, miért nincsenek? címmel Szigeti Enikő (ügyvezető igazgató, Civil Elkötelezettség Mozgalom, Marosvásárhely), Batizán Emese (programfelelős, CEMO), Horváth István (egyetemi tanár, BBTE), Cúth Csaba (elnök, Anyanyelvünkért Polgári Társulás, Komárom) válaszolnak Balogh Levente (újságíró, Krónika) kérdéseire.
A nagyszínpadon 20 órától a régi kedvenc: a Bikini lép fel, őket a Magashegyi Underground követi. Az alternatív-elektronikus magyarországi együttes énekesnője az erdélyi Bocskor Bíborka, akit a Megasztár tehetségkutató műsorban ismert meg a szélesebb közönség.
Csütörtökön, július 22-én 10 órakor a Fősátorban egy asztalhoz ül Markó Béla és Tőkés László, hogy a nemzetpolitikai rendszerváltásról beszélgessenek Ágoston Andrással (elnök, VMDP), Brenzovics Lászlóval (alelnök, Kárpátalja Megyei Tanács), Kovács Miklóssal (elnök, KMKSZ), Pásztor Istvánnal (elnök, VMSZ), Izsák Balázzsal (elnök, SZNT), Jakab Sándorral (elnök, HMDK). A beszélgetés tiszteletbeli meghívottja Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Budapest), moderál Répás Zsuzsanna (államtitkár-helyettes, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest).
Míg 16 órától a nemzettudat és lelkiállapot témáját járja körül Czakó Gábor (író), Böjte Csaba (lelkipásztor, Déva) és Szőcs Géza (államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma) Gazsó L. Ferenc (újságíró) moderálásával, 18 órától a verespataki állóháborúról osztja meg godolatait Tőkés László (európai parlamenti képviselő) és Remus Cernea (elnök, Romániai Zöld Párt) a moderátor Kovács Zoltán Csongor (elnök, Zöld Erdély Egyesület) lesz.
Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) szervezésében Bayer Zsolt és Méry Gábor beszélgetnek Nádasdy Borbála grófnővel, illetve bemutatják Demeter Szilárd Lüdércnyomás című prózakötetét és L. Simon László A római szekér (Kulturális politika - politikai kultúra) című könyvét. Este az egyik legsikeresebb magyar rockzenekar, a Hooligans lép fel, majd az erdélyi Tündérground zárja a bulit a nagyszínpadon. A szervezők legfrissebb jó híre, hogy Hobo is jön Tusványosra - Földes László pénteken, július 23-án lép fel Rúzsa Magdolna koncertje után. Transindex.ro

Bálványosi Szabadegyetem: találkozók és témák – KRONOLÓGIA
A Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása jegyében nyílik meg kedden Tusnádfürdőn a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos). A szervezők Traian Basescu román államfőt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is várják a július 25-ig tartó rendezvényre.
A Fidesz Pro Minoritate Alapítványa, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok által kezdeményezett tanácskozás a román-magyar történelmi megbékélést kereső folyamat részeként indult. A szervezők összetétele az idők során több ízben módosult. Az 1990-es évek végére a rendezvény a román-magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. A hely, a Kovászna megyei Bálványosfürdő és az időpont megválasztása tudatos volt, hiszen az 1970-80-as években itt rendezett nyári búcsú a romániai magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az eddigi találkozókról:
1990. július 21-29. – Az 1. Bálványosi Nemzetközi Ifjúsági Tábort fiatal romániai politikusok és a Fidesz vezetői – köztük Orbán Viktor, Németh Zsolt – részvételével rendezték a régió politikai szereplőit leginkább izgató kérdésekről. 1991. július 20-27. – A fiatalok 2. bálványosi összejövetelén a román és más közép-kelet-európai társadalmakat foglalkoztató kérdések lehetséges megoldása állt a középpontban. 1992. július 19-26. – A 3. szabadegyetem résztvevői a privatizáció, a jogbiztonság, az igazságtétel, az állam-egyház viszony, a média szerepe az átmenetben, a kisebbségvédelem és az oktatáspolitika kérdéseit vitatták meg. 1993. július 20-24. – A 4. alkalom fő témái: Románia Kelet és Nyugat között; a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ; Közép- és Kelet-Európa gazdasága; Prioritások Magyarország külpolitikájában. 1994. július 20-24. – Az 5. nyári egyetem napirendjén a privatizáció, a helyi közigazgatás és önkormányzat, az oktatás, a kultúra valamint az egyház és a vallás kérdései szerepeltek. 1995. július 16-23. – A 6. rendezvény kiemelt témaköre “A baloldali nosztalgia Közép- és Kelet-Európában” volt. 1996. július 21-28. – A 7. bálványosi szabadegyetemen több előadás hangzott el a román-magyar kapcsolatok az euroatlanti integráció szemszögéből, valamint a román és a magyar jogrendszer az emberi jogok szemszögéből témákban. 1997. július 21-25. – A Tusnádfürdőre költözött szabadegyetem, amely nevében megtartotta a bálványosi jelzőt, 8. összejövetelén “A posztkommunizmus nyomorúsága” gyűjtőcím alatt terítékre került a NATO-bővítés, a romániai és a magyarországi polgárosodás, az oktatási reform és a kisebbségi oktatás témaköre. 1998. július 20-25. – “Kelet-Közép-Európából Európa felé” címmel tartották a 9. szabadegyetemet. 1999. július 19-24. – A 10. rendezvény központi kérdése a regionalizmus és az integráció volt. 2000. július 23-29. – A 11. nyári egyetemen a résztvevők a térség centrumpártjainak együttműködési lehetőségeiről, a román-magyar kapcsolatok időszerű kérdéseiről, a moldvai csángók helyzetéről tanácskoztak. 2001. július 23-28. – A 12. találkozó a “Kényszerek és lehetőségek” átfogó címet viselte. A schengeni határ problémaköre, a státustörvény kérdése állt többek között a viták középpontjában. 2002. július 22-28. – A 13. összejövetel fő témája “A polgári kibontakozás Európában” volt. 2003. július 20-27. – A 14. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői az európai integráció világpolitikai vetületeit elemezték. 2004. július 18-25. – “Kelet-Közép-Európa az EU-bővítés után – országok, nemzetek, régiók Európája” volt a 15. Tusványos kiemelt témája. 2005. július 17-24. – A 16. találkozót “Összetartozunk – Az Európai Unió kihívása és lehetősége” címmel rendezték meg. 2006. július 18-23. – A 17. szabadegyetem fő témája a rendszerváltozás, mottója “Így is lehet – Egy másik Románia, egy másik Magyarország” volt. 2007. július 17-22. – A 18. rendezvénysorozat központi témája Koszovó helyzete volt, továbbá az erdélyi magyar-magyar párbeszéd, a regionalizmus politikája. 2008. július 15-20. – a 19. Tusványos főbb témái a nemzeti és társadalmi szolidaritás, emberi jogok és kisebbségvédelem Európában, gazdaságpolitikai és nemzetpolitikai kérdések voltak. 2009. július 14-19. – 20. évfordulóját ünnepelte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismert nevén Tusványos. Az ünnepi találkozón Traian Basescu román államfő előadást tartott, megosztva a pódiumot Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. erdon.ro

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megszületésénél ugyanazok bábáskodnak, akik három éve létrehozták a Magyar Polgári Pártot (MPP). Várhatóan Toró T. Tibor áll az új politikai alakulat bejegyzését „levezénylő” bizottság élére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökének neve ritkán bukkan fel a magyarországi sajtóban. Pedig a Tőkés Lászlót árnyékként követő egykori RMDSZ-es törvényhozó már a kezdetektől jelen van romániai magyar politikában.
A román képviselőház honlapján olvasható önéletrajz szerint az 1957-ben született, eredeti szakmájára nézve kutató fizikus Toró számára egyenes út vezetett a néhai Nicolae Ceausescu irányította Román Kommunista Pártból az RMDSZ radikális szárnyába. (Az állampártba 1978-ban, még egyetemistaként vették be.) A Ceausescu-rezsim bukása után, 1990-ben első elnökévé választotta a frissen létrejött MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége).
Akkori kollégái között megtalálni a mai EMNT csaknem teljes vezérkarát: Szilágyi Zsoltot,az Európai Parlament alelnöki posztját betöltő Tőkés László tanácsadóját, Mátis Jenőt, a két éve Csíkszereda polgármesteri székéért az MPP színeiben indult Papp Elődöt, valamint Borbély Zsolt Attilát. A MISZSZ radikális fiataljainak köszönhetően lett SzőcsGéza (ma az Orbánkormány kulturális államtitkára) az RMDSZ első főtitkára. Toró 1993-ig volt a MISZSZ elnöke. Vezetése alatt a szervezet fő fegyverténye Domokos Géza visszaléptetése volt. Főként arra hivatkoztak, az RMDSZ alapító elnöke póttagja volt a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának. Később Toró a Reform Tömörülés elnökeként hívta fel magára a figyelmet. Ez volt az egyetlen platform, amely a Tőkés tiszteletbeli elnökségét eltörlő 2003. februári kongreszszus idején kiállt a püspök mellett a párhuzamosan zajló Láncos-templombeli rendezvényen. Előzőleg „diktatúra bevezetésével” vádolta az RMDSZ vezetőit, holott 2000-ben a Reform Tömörülés három új képviselője került be a parlamentbe, köztük Toró is. Nyolc éven át tűrte a „diktatúrát” az RMDSZ törvényhozójaként. Párhuzamosan az EMNT alelnökeként segédkezett az MPP megalakításánál. RMDSZ-es források szerint az új pártot hivatott támogatni az a próbálkozás, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos romániai feladatokat az EMNT hatáskörébe vonják. November végén Budapesten Toró és Németh Zsolt külügyi államtitkár aláírt egy megállapodást, amely szerint az EMNT tájékoztató irodahálózattal segíti az egyszerű honosítást, és a magyar külképviseletekkel együttműködve gondoskodik „az „eskü-/fogadalomtételi napok előkészítéséről, megszervezéséről, helyiség rendelkezésre bocsátásáról”. RMDSZ-es források szerint ez a megállapodás lényege: összekapcsolni a magyar állampolgárság megadását az EMNT-vel, illetve rajta keresztül az újonnan létrejövő párttal.
Szőcs Levente, Bukarest, Népszabadság

A Tusványos szervezőcsapata benyújtotta a honosítási kérelmeket
Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) központi szervezőcsapata ma, 2011. január 5-én Budapesten, a XVI. kerületi önkormányzatnál letette a honosítási eljárás beindítására vonatkozó iratcsomókat.
A Kolozsvárról hajnalban induló csapatot Kovács Péter, a kerület polgármestere, valamint Ancsin László jegyző fogadták. A honosítási kérelmek átadása előtt megérkezett Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium országgyűlési államtitkára, a bálványosi folyamat alapítója. Az átadáson jelen volt a szabadegyetem társszervezőjének, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványnak az elnöke, Tárnok Mária is.
A 13 órától kezdődő sajtótájékoztató keretében Kovács Péter polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselője házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, örömét fejezve ki, hogy a Tusványos szervezőcsapata elfogadta tavalyi ajánlatát, és a XVI. kerületi önkormányzati hivatalt választották a honosítási kérelmek leadásának helyszíneként. Németh Zsolt beszédében a Tusványoson már korábban elkezdődött nemzeti integrációs folyamat meghatározó lépéseként értékelte a kettős állampolgárság törvényének elfogadását. Kiemelte, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor továbbra is a nemzeti építkezés fontos helyszíne marad, hisz az ott lezajlott eddigi beszélgetések eddig is a magyar külügyi munka hathatós segítségére voltak.
A két politikus köszöntője után a szervezőcsapat két tagja, Somogyi Attila, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) elnöke, valamint Péter Emőke Katalin, a Tusványos központi szervezőirodájának vezetője a sajtó jelenlétében átadták a kész iratcsomókat az anyakönyvvezetőknek. E mozzanatot Sándor Krisztina, a MIT elnöke zárta alkalmi pohárköszöntővel, melyben kiemelte: a honosítási kérelemért való folyamodás egy természetes igény, akárcsak a levegővétel, és ilyenként nem szorul indoklásra, sem magyarázatra. „Lélekben már régóta magyar állampolgárok vagyunk, és fővárosunk elsődlegesen
és maradt. Az állampolgárság megszerzése által egyértelműen erősödhet otthonélményünk bárhol Erdélyben, s mindemellettermészetesen fiatalokként biztosan jó hasznát vesszük a magyar útlevélnek bárhol külföldön, hiszen egyre több európai országban esik más-más elbírálás alá a magyar és a román útlevél." Beszédében hangsúlyozta, hogy a törvény életbelépése óta a MIT-es csapat az első olyan fiatal csoport, akik együttesen folyamodtak a magyar állampolgárságért, s tettüket figyelemfelkeltésnek szánták, s ezzel arra biztatnak minden erdélyi magyar fiatalt, hogy éljenek a lehetőséggel. A köszöntőbeszédek után a csapat mindenik tagja szerre átadta a honosítási iratcsomókat az anyakönyvvezetőknek. Kristály Bíborka Réka
MIT-irodavezető, Erdély.ma

Tisztújítások, elnökök – Sorrendben tizedik kongresszusára készül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Sorsdöntő kongresszusra készül az RMDSZ Nagyváradon
Sorsdöntő lehet az RMDSZ 10., váradi kongresszusa: tizenkét év után először fordul elő, hogy több jelölt pályázza meg a szervezet vezetői tisztségét, az elnökválasztás nyertese a szövetséget 18 évig irányító Markó Bélától veszi át a stafétabotot. A fórumon – melynek keretében a szövetség alapszabályának módosítása is terítékre kerül – az 555 küldöttön kívül a parlamenti pártok vezetői is részt vesznek.
A szombaton és vasárnap a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában zajló 10. RMDSZ-kongresszuson az 555 küldött három jelölt közül választhat. A papírforma szerint a legnagyobb eséllyel a területi szervezetek zöme és a leköszönő elnök által támogatott Kelemen Hunor művelődési miniszter, a szövetség korábbi ügyvezető elnöke indul. A tisztségre ugyanakkor a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, az államelnöki hivatal kisebbségügyi tanácsosa és a háromszéki Olosz Gergely parlamenti képviselő pályázik még.
Huszonegy éves története során az érdekvédelmi szövetséget mindössze két elnök vezette. Az RMDSZ legfőbb vezetőtestületének első tanácskozása alkalmával – mely szintén Nagyváradon, 1990 áprilisában zajlott – Domokos Géza író, műfordító nyerte az elnökválasztást a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége támogatásával induló Szőcs Géza költő ellenében. Három évvel később, a Brassóban megszervezett RMDSZ-kongresszus alkalmával Domokos Géza önként visszalépett, Markó Béla pedig fölényes győzelmet aratott egyetlen kihívójával, Mina Lászlóval, a Brassó megyei szervezet elnökével szemben. Újabb elnökválasztásra 1995 májusában Kolozsváron került sor, Markó kihívói – Borbély Imre elnökségi tag és Kónya-Hamar Sándor kolozsvári parlamenti képviselő – azonban alulmaradtak. Két évvel később Marosvásárhelyen a tisztújítás nem szerepelt a napirenden, az 1999-es, csíkszeredai fórumon pedig az RMDSZ belső ellenzéke által támogatott Kincses Előd ügyvéd csupán a voksok egyharmadát tudta összegyűjteni Markó Bélával szemben. A 2003-as szatmárnémeti kongresszuson – mely főként azért emlékezetes, mert ekkor fosztották meg tiszteletbeli elnöki tisztségétől Tőkés Lászlót – nem volt kihívója Markó Bélának, s mint ismert, egyedüli jelöltként kapott újabb négyéves megbízatást a 2005-ös aradi ülésen is. A legutóbbi RMDSZ-kongresszust 2009-ben Kolozsváron tartották.
Zsúfolt kongresszusi program
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) február 12-én Marosvásárhelyen lezajlott ülésén született döntések értelmében a kongresszus napirendjén az RMDSZ alapszabályának 127 cikkelye közül 87 paragrafus módosítása is szerepel. A szombaton várható elnökválasztási szavazás lebonyolításáról szóló határozat értelmében a kongresszuson a szavazás zárt fülkében történik, kizárva annak lehetőségét, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse, és bárkinek be lehessen mutatni. Tiltja a határozat a megfigyelők és más személyek, illetve képrögzítő készülékek jelenlététa szavazófülkében, illetve a fülke és a szavazóurna környékén. A határozat harmadik pontja kimondja, hogy a megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságban kötelező módon a három elnökjelölt legalább egy-egy képviselője is jelen van.
Fellendül a váradi turizmus
A Körös-parti város öt nagy hoteljében biztosan telt ház lesz a hétvégén, itt szállnak meg a kongresszusi küldöttek, valamint a meghívottak (közel százan), míg az eseményre akkreditált 250 sajtós további négy-öt kisebb panzióban kap helyet, tudtuk meg Szabó József kongresszusi biztostól.
A jeles meghívottak között biztosan ott lesz Emil Boc miniszterelnök, Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke is. A kongresszust négy tévécsatorna közvetíti élőben. A hatalmas rendezvény lebonyolításában a szövetség kolozsvári központjából mintegy hatvanan segédkeznek, Nagyváradról és Bihar megyéből pedig mintegy kétszáz önkéntes vesz részt a szervezésben – ide nemcsak a kongresszuson sürgő-forgó fiatalok tartoznak, hanem például a biztonsági őrök, a virágdekorációk készítői, a parkolóőrök, illetve a parkolók jelzéseit felfestő munkások is. A váradi szervezők között tíz olyan önkéntes is dolgozik, akik már az első, szintén a bihari megyeszékhelyen tartott RMDSZ-kongresszus lebonyolításában is részt vettek, tudtuk meg Szabó Józseftől. Nem kis feladat a vendégek étkeztetése sem: a legtöbben a hotelekben fognak reggelizni és vacsorázni, az ebédet pedig a helyszínen kapják: szombaton egy szendvicset ehetnek, vasárnap pedig svédasztalt terítenek nekik. A kongresszusi biztos megjegyezte: fontos például arra is odafigyelni, hogy a szendvicsben ne legyen sok mustár vagy ketchup, mert azzal a küldöttek lecsöpögtethetik magukat. Lényeges az időjárás is, ezért a szervezők folyamatos kapcsolatban vannak a meteorológiai szolgálattal, hiszen a hóesés megnehezíti a küldöttek Váradra vezető utazását.
Nem tiltakozhatnak a szakszervezetisek
Csütörtökön kiderült, a nagyváradi városi önkormányzat nem engedélyezte azt a tüntetést, amelyet a szakszervezetek terveztek szombatra, az RMDSZ kongresszusának helyszínéül szolgáló szakszervezeti művelődési ház előtti térre. „A törvényes előírások értelmében nem lehet ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben két rendezvényt tartani, attól függetlenül, hogy milyen jellegű rendezvényekről van szó” – magyarázta a szakszervezetek kérelmét elutasító döntést Ionel Vila, a nagyváradi városi önkormányzat jegyzője.
A szakszervezetek azért akarnak tiltakozni, mert a kormány felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül kívánja elfogadtatni a munkatörvénykönyvet. Kelemen Hunor kulturális miniszter, szövetségi elnökjelölt kérte a nagyváradi polgármestert, ne engedélyezze a megmozdulást, mivel az RMDSZ-kongresszusnak „semmi köze a szakszervezetek kéréseihez”.
Időközben a Frăţia szakszervezeti tömb Maros megyei vezetősége bejelentette: nem kívánnak elállni szándékuktól, és küldöttségük tiltakozni fog a rendezvény helyszínén. „Abszurdum, hogy az önkormányzattól kell engedélyt kérnünk, hogy elmenjünk a Szakszervezetek Művelődési Házába” – nyilatkozta csütörtökön Călin Orlando Cociş, a Frăţia marosvásárhelyi képviselője.
Eckstein: nemcsak az elnökválasztás a tét
A hétvégi kongresszuson az új elnök megválasztásán kívül a vezetőtestületnek arról is döntenie kell, hogy a szervezet hogyan, milyen programmal készül fel a 2012-es parlamenti választásokra – jelentette ki csütörtökön Eckstein-Kovács Péter elnökjelölt. A politikus szerint az is eldől Nagyváradon, hogy marad-e a két magyar párt Erdélyben, vagy létrejön a harmadik is. „Nem az a jelölt tudja a tagság által elvárt változást meghozni, akit ugyanazok fognak vezetni, akik eddig is vezették a szövetséget, a volt elnök és a politikai alelnök. A változást csakis egy független, egyedül dönteni képes jelölt hozhatja el, aki tud tárgyalni az erdélyi magyar szervezetekkel, aki nem kívánja sem a bukaresti, sem a budapesti pártokhoz kötni az RMDSZ szekerét” – fogalmazott Eckstein. Az elnökjelölt ugyanakkor cáfolta Szász Jenő korábbi nyilatkozatát, leszögezte: nem kíván visszalépni Olosz Gergely javára. Abszurd volna, ha visszalépnék azzal a támogatottsággal, amivel rendelkezem. Győzni megyek Nagyváradra” – mondta az elnökjelölt.
Létrejöhetnek a regionális szervezetek
Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi és Tamás Sándor, Kovászna megyei elnöke a Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítését szorgalmazzák az RMDSZ-en belül. A két háromszéki politikus közölte: részt vettek a szabályzat és programmódosító bizottság munkálataiban, a plénum elé kerülő tervezetbe két javaslatuk került be. A jelenleg működő Országos Önkormányzati Tanács helyett három regionális –székelyföldi, dél-erdélyi és partiumi – tanács létrehozását szorgalmazzák, ezek vezetői alkotnák az országos tanácsot, mondta Tamás Sándor. A politikus szerint az országos tanács nem működik, mert túlméretezett. A székelyföldi RMDSZ létrehozására az a szabályzatmódosítás teremt lehetőséget, miszerint két vagy több megyei szervezet regionális szervezetet hozhat létre. A székelyföldi szervezet biztosan megalakul, de több ilyen regionális szervezet is működhetne, ha mások is támogatják a kezdeményezést, fejtette ki Antal Árpád.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár

Hab a narancstortán
Az alakulóban levő politikai szervezet két fő szövetségesét nevezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésére a napokban Bukarestbe érkezett Toró T. Tibor (volt RMDSZ-es parlamenti képviselő): az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Fideszt. A hazai politikai porondon tehát Tőkés László szövetségese Tőkés László, míg az országhatárokon kívül – Orbán Viktor.
Az EMNP–EMNT „szövetségről” sok szót ejteni nem érdemes. Tudvalevő, hogy a leendő (?) erdélyi néppártot ugyanazok az emberek bütykölgetik, akik annakidején Tőkés László óhajára a nemzeti tanácsot is összehozták, és akik azelőtt jobbára az RMDSZ belső ellenzékeként a néhai Reform Tömörülés platform hangadói voltak. És még azt megelőzően a MISZSZ ifjúsági szervezet kereteiben tevékenykedtek. Most ugyanazok az emberek – tíz-tizenöt-húsz év többé-kevésbé aktív politizálás, közéleti ténykedés után – ismét „tiszta lappal” indulnának: a „tiszta emberek pártját” kívánják létrehozni. Amire a román nyelvben van egy igen találó – szójátékra alapozott, tehát lefordíthatatlan – mondás: „La vremuri noi, tot noi”. (Szó szerinti fordításban: „Új időkben ugyancsak mi.”)
Ami a határon túli partnert, a Fideszt illeti: Toróék „nem pénzt, hanem tudást kérnek” Budapesttől. Nos: az nehezen mérhető, hogy tudásból mennyit sikerült átcsempészniük Tőkéshez Orbánéknak, de pénzből jutott jócskán, még ha „kéretlenül” is. Hogy nyolcszázezer (természetesen euróban), vagy több? Esetleg kevesebb? Csak találgathatjuk, hiszen nagy a titkolózás: az RMDSZ-t elszámoltató Tőkés Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsa által működtetett úgynevezett demokrácia-központok finanszírozását teljes homály fedi. (Hab a tortán, hogy – a romániai párttörvényt megszegve – a leendő erdélyi néppárt létrehozását is a magyar állam pénzeli. Alapos ugyanis a gyanú: az aláírásgyűjtésben részt vevő „önkéntesek” penzumától kezdve a majdan pártszékházakká alakuló demokráciaközpontok működési költségéig a csekket a magyar adófizetők állják.)
S hogy még több hab legyen azon a bizonyos tortán: az alanyi jogon járó, titkos összegű normatív támogatás mellett Tőkésék az erdélyi magyar közösséget megillető anyaországi pénzekre is szemet vetettek, és szorgalmasan orozzák is el azokat olyan alapítványoktól, szervezetektől, amelyek hosszú évek óta foglalkoznak a támogatások elosztásával. És amelyekről hirtelen „kiderült”, hogy alkalmatlanok erre a feladatra.
Még jó, hogy vannak valakik Erdélyben, aki bármilyen feladatra, bármilyen tisztségre alkalmasak. Akik mindig tiszta lappal indulnak.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kelemen: ne Budapest diktálja, mi jó nekünk!
Példátlan mozzanat ejtette gondolkodásba az immár 8-ik alkalommal, idén július 5. és 10. között szervezett EU-tábor résztvevőit: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Kovács Péter főtitkár előadása előtt Thunderbold 2 típusú szubszonikus sugárhajtású csatarepülőgépek repültek el Marosfő fölött. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Főtitkársága és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara szervezésében, valamint az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság és a Hargita Megye Tanácsának társszervezésében zajló, Erdélyinek lenni jó! mottójú rendezvény megnyitóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT és az érdekvédelmi szervezet közti „erősítő párbeszédet méltatta. Kiemelte, hogy a szervezet »ugródeszka a politika irányába«.
Szintén a megnyitón Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának a dékánja emlékeztetett: a felsőfokú oktatási intézmény immár a negyedik éve a rangos rendezvény társszervezője. Bodor László, a MIÉRT elnöke úgy ítélte meg, a politikusok legnagyobb kihívása, hogy megtalálják a válaszokat a közembereket foglalkoztató mindennapi kérdésekre. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke megjegyezte: Marosfőn a Mókus cukrászdán és a vasútállomáson kívül nem sok minden van, de az EU-táborban alkalom adódik a barátkozásra.
Erdélyi konzultáció avagy Mit kívánnak az erdélyi magyarok című előadásában Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ-nek más-más választ kell adnia a tömbben és a szórványban, azaz az úgynevezett interetnikus környezetben élő erdélyi magyaroknak. – Erdélyi értékként fogalmazható meg az önállóság. Hármas tengely körül mozog az életünk: Bukarest–Budapest–Brüsszel. Az első fővárosban dőlnek el a minket érintő sarkalatos kérdések, Budapest az érdekérvényesítésben segít, Brüsszel pedig megtanított arra, hogy összehangolt döntéselőkészítést végezzünk – fogalmazott a politikus. Hozzátette: az erdélyi politikai irányvonalat, a célokat itt kell eldönteni. Szükség van Budapest tanácsára, egy valamire viszont nincs szükség: a magyar fővárosból diktálják, mi jó az erdélyi magyarságnak.
Úgy ítélte meg, hogy az elmúlt másfél év kormányzati szerepvállalás bebizonyította, hogy az RMDSZ komoly feladatra vállalkozott. Szerinte a gazdasági válság miatti megszorító eszközök kemény diónak bizonyultak. – Viszont 2009-ben az évnyi ellenzéki státus bebizonyította, hogy pillanatok alatt visszaállítható az, amit 5, 6, 10 vagy akár 20 esztendő alatt sikerült elérnünk, így a kormányzati szerepet szinte bármilyen körülmények között vállalnunk kell – fogalmazott a szövetségi elnök
Szerinte az erdélyi magyarság elsődleges akarata az, hogy a szülőföldjén maradhasson, s itt boldoguljon. – Azt várják el tőlünk, hogy megfelelő jogi, intézményi keretek között, barátságos, partneri környezetben éljék meg magyarságukat, s a szabadságot – mondta Kelemen Hunor. A román–magyar viszonyról szólva a szövetségi elnök úgy ítélte meg, hogy a kettős állampolgárságnak a kapcsolattartás, utazás vonatkozásában nincs konkrét gyakorlati haszna. – Szimbolikus jelentősége van, jóvátételt jelent. Sajnálom, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben a magyar állam nem tartott igényt a segítségünkre. A kettős állampolgárság nem lehet megoldás a magyarországi demográfiai deficit megoldására, azaz nem lehet a következménye, hogy kiürítjük Erdélyt. Ha ez volt a cél, akkor nem volt őszinte a szándék – jegyezte meg.
Az Erdélyi Magyar Néppárt küszöbön levő bejegyzéséről szólva úgy fogalmazott: 2012-ben parlamenti képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság.
– A megoldás az egységes képviselet. Mindent feltételt meg tudunk teremteni az összefogásra – hangsúlyozta.
Ugyanazon című előadás keretében Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azon véleményét fejezte ki, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kudarcot vall ugyanúgy, mint azon korábbi próbálkozások, amelyek az RMDSZ-en belüli hatalomátvéltelről vagy a szervezeten kívüli hatalomra kerülési próbálkozásokról szóltak: Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ), Reform Tömörülés, Magyar Polgári Párt. – Valóban 600 ezer magyar szavazó fordult el az RMDSZ-től 1990 óta, de ennek több oka van. 1990-ben 86 százalékos részvétel mellett 1 millió voksot kapott az RMDSZ. 2008-ban csak 400 ezren szavaztak ránk 39 százalékos részvételi arány mellett. Ne feledjük el, hogy mintegy 200 ezer erdélyi magyarral kevesebb van ma. Ugyanakkor sokan elfordultak a politikától. Tartsuk szem előtt azt is, hogy Tőkés László és Toró T. Tibor hosszú évekig az RMDSZ vezető politikusai voltak. Rájuk semmilyen felelősség nem hárul? – tette fel a kérdést a politikus.
A főtitkár szerint 21 év alatt „a másik csoport” semmilyen kiemelkedő teljesítményt nem tudott felmutatni. – Még az autonómia szót is kifelejtették az új párt alapszabályzatából. Több munkára és kevesebb dumára van szükség – mondta a főtitkár.
A Szabadság kérdésére válaszolva Kelemen Hunor arról számolt be, hogy a tárca a rendőrségen tesz feljelentést, amennyiben nem távolítják el a Mátyás-szobor talapzata elől a törvénytelenül elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó táblát. – Másodjára is arra kértem levélben Sorin Apostu kolozsvári polgármestert és Florin Stamatian prefektust, hogy a törvényességet tartsák be, és mihamarabb távolítsák el a táblát. Ha nem intézkednek, akkor a rendőrségen teszünk feljelentést a tábla törvénytelen kihelyezése miatt – hangsúlyozta Kelemen, hozzátéve: mivel a szobor nem képezi a kulturális tárca tulajdonát, jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, amit tehetnek, az ügy kimenetele a továbbiakban a rendőrségi eljárástól függ.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

MIT-tábor és tisztújító küldöttgyűlés hétvégén Lakiteleken
Szeptember 2–4. között Lakiteleken szervezi meg táborát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT). A találkozó célja, hogy a tagszervezetek nagyobb létszámban megjelenő képviselői jobban megismerhessék egymást, lehetőségük legyen a MIT tevékenységének tervezésébe bekapcsolódni, és a magyarországi partnerszervezetekkel közvetlen kapcsolatba lépni.
A MIT-táborban ilyenképpen jelen lesznek a MIT tagszervezeteinek átlagban 15-30 fős küldöttségei: az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), valamint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) részéről, továbbá a MIT elnöksége és közvetlen munkatársi köre. A helyszín kiválasztása Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke meghívásának köszönhető. Ily módon a magyarországi helyszín jelképes üzenet a határtalanul élés erősítésére is. A táborban jelen lesz a Fidelitas (a Fidesz ifjúsági szervezete), valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete) képviselete is. Rendezvényünket megtiszteli jelenlétével Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Téglásy Kristóf ifjúsági főosztályveszető, Kapus Krisztián Ifjúsági Albizottság elnök is.
A táborban a pénteki nyitó előadás után szombat délelőtt műhelymunkákra kerül sor a MIT és tagszervezeteinek különböző működési területei mentén: oktatás, nem formális nevelés, kultúra, közművelődés, szabadidős és szórakoztató tevékenységek, ifjúsági szolgáltatások, valamint ifjúságpolitika és érdekvédelem témakörökben.
A MIT-tábor keretében ünnepi tisztújító küldöttgyűlésre is sor kerül, szeptember 3-án, délután 18 órától. A MIT legfontosabb döntéshozó fórumán jelen lesznek a tagszervezetek küldöttei, valamint a MIT elnöksége. A napirendi pontok között elnökségi és tagszervezeti beszámolók, a folyamatban levő programok teendői, a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a Hun-tábor és más nyári programok szervezeti kiértékelője, valamint a középtávú tervek és teendők megbeszélése szerepelnek.
A lakiteleki küldöttgyűlésen tisztújításra is sor kerül, mivel az eddigi elnökség (Vadász-Szatmári Huba, Bozsó Imre Lehel, Tőkés Lehel alelnökök, Sándor Krisztina elnök) kétéves megbízatása lejárt. Sándor Krisztinát először 2003-ban választotta meg elnökként a MIT Küldöttgyűlése, és a továbbiakban nem vállalja az említett tisztséget. Az eddigi tagszervezeti javaslatok alapján az új elnökjelölt Bozsó Imre Lehel alelnök, az IKE projektfelelőse. A tisztségekre való további jelöléseket a tagszervezetek a küldöttgyűlés adott napirendjénél is megtehetik.
Kristály Bíborka Réka
MIT Sajtóiroda. kmka.hu

Új elnökséget választott a MIT Lakiteleken
Lakiteleken szervezte meg éves táborát szeptember 2. és 4. között a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT): a találkozó elsődleges célja az volt, hogy a tagszervezetek nagyobb létszámban megjelenő képviselői jobban megismerjék egymást, továbbá lehetőségük legyen bekapcsolódni a MIT tevékenységének tervezésébe, közvetlen kapcsolatba kerüljenek a magyarországi partnerszervezetekkel. Ugyanakkor tisztújításra is sor került, a MIT elnöki tisztségről leköszönő Sándor Krisztina utóda Bozsó Imre Lehel lett.
A MIT elnöksége és közvetlen munkatársi köre mellett átlagban 15–30fős küldöttséggel voltak jelen a tagszervezetek: az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), ugyanakkor a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete), a magyarországi Kultúrműhely Alapítvány és az Ifjúsági Caritas Egyesület is képviseltette magát.
A helyszín kiválasztása Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke meghívásának köszönhető, aki szombaton személyesen is köszöntötte a résztvevőket, kitérve a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat létrehozására. A péntek esti megnyitón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke üdvözölte a közel 150 fiatalt. Míg Répás a támogatáspolitika helyzetéről beszélt, Toró az EMNT és a MIT stratégiai partnerségét emelte ki. Szombaton délelőtt műhelymunkák zajlottak a tanács és tagszervezeteinek különböző működési területei mentén: oktatás, nem formális nevelés, kultúra, közművelődés, szabadidő, sport és szórakoztató tevékenységek, ifjúsági szolgáltatások, ifjúságpolitika, valamint érdekvédelem témakörökben.
Este tisztújító küldöttgyűlésre került sor, ennek keretében nyolc év után leköszönt Sándor Krisztina. Az ernyőszervezet elnökét Bozsó Imre Lehel korábbi alelnök, az IKE jelöltje váltja. Két évre új elnökséget is választott a küldöttgyűlés; a MIT alelnökei: Vadász-Szatmári Huba (az RMCSSZ jelöltjeként), Lovassy Cseh Tamás (az EMI jelöltjeként) és Fancsali Barna (a MISZSZ jelöltjeként). Szabadság (Kolozsvár)

Párbeszéd a nemzetpolitikáról
Legelőször 22 esztendeje, 1990 nyarán rendezte meg a bálványosi tábort a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és a Fidesz azon szárnya, amely már akkor érzékeny volt a külhoni magyarság problémáira. A tábor profilja több szempontból is sokat változott az idők során. A százas nagyságrendű részvevőt mozgató, erősen balliberális eszmeiségű nyári szabadegyetemből fokozatosan nemzeti színezetű, magyar fiatalok tízezreit megmozgató tömegrendezvény lett.
Kezdetben egyetlen sátorban zajlottak az előadások, ahonnan nem illett hiányozni, később, a tábor 1997-es Tusnádfürdőre költözésével a kulturális kínálat egyre szélesebb lett, a legnagyobb vonzerőt az esti sztárelőadók kezdték jelenteni, miközben az sem jellemző, hogy bármelyik kis sátorban üres lenne a nézőtér.
Hosszú ideig markáns és nem kevéssé erőltetett vonal volt a tusványosi programban a magyar-román párbeszéd. Mint a szervező csapat tág holdudvarához tartozó ős-tusnádjáró évről évre bosszankodással vegyes együttérzéssel hallgathattam, hogy „nem jönnek a románok”. Ami magyar fül számára első hallásra nem tűnik rossz hírnek, de a programban beharangozott román előadókról volt szó, akik előzetesen többször rábólintottak a felkérésre, majd utolsó pillanatban fontosabb dolguk akadt. Persze nem mind jártak így el, s a szervezők is voltak olyan ügyesek, hogy a látszatot fenntartották, de ha tárgyilagosak akarunk lenni, nem tagadhatjuk: az érdemi párbeszéd szempontjából felesleges volt ennyire ambicionálni a kérdést. Kinek volt jó azt hallgatni Adrian Severintől, hogy etnikai alapú autonómia sehol nem létezik Európában? Miközben a kérdést csak felszínesen, ismeretterjesztő irodalomból ismerők is kapásból elsorolnak féltucat ellenpéldát. Vagy azt nézni, hogy Traian Bãsescu miként iskoláz le politikai rutinjával egy politikában járatlan, laikus, autonómiát követelő magyarországi civilt? Kérdezte volna a mellette ülő Tőkés Lászlót, hogy mit ért autonómia alatt, megkapta volna a választ. A mosolypolitika, a „bizalomerősítés”, a konstruktív vita az ellenérdekelt felek között a konszenzuális látszatteremtés eszközei, show-elemek voltak, amiből kinek-kinek minden bizonnyal megvolt a maga politikai profitja. Szükség van persze a lényegre irányuló érdemi magyar-román párbeszédre, de erre aligha kerül sor addig, amíg az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletét biztosító pártok nem tudnak egységfrontba tömörülve konszenzusra jutni a legfontosabb kérdésekben – például az idén húsz éves autonómia-követelés konkrét hogyanját illetően –, és nem tudnak érdemi politikai nyomást kifejteni a román politikum irányában.
Mindezek alapján igen kedvező fejlemény a tusványosi program vonatkozásában, hogy a hangsúly az utóbbi években a terméketlen és erőltetett magyar-román párbeszédről a magyar nemzetpolitikára tevődött át. Akkor is, ha ez egyes balliberális orientációjú szerzők szerint unalmas köldöknézés. Lehet, hogy van, akinek szórakoztató a román előadók feszengése a magyar környezetben, a magyar vitatársak elegáns udvariassága, amivel a lényeg mellett elbeszélnek, nehogy megsértsék a gáláns román előadót, aki végül mégis méltóztatott elfogadni a meghívást, de ez nem vitt előbbre semmivel. Sokkal inkább előremutató pászmának tűnik, hogy az álvita, az egymás feje mellett való elbeszélés helyett minden bizonnyal probléma-orientált érdemi párbeszéd zajlik majd a magyar állampolgárság kiterjesztésének, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás és kommunikáció, a magyar közvagyon visszaszolgáltatása, a magyar demográfia, az egységes Székelyföld, az autonómia vagy a 2012-es választások témakörében. A tusványosi tábor idén sem okoz majd csalódást a résztvevőknek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Markó Attila: előbb a börtön, aztán Strasbourg
A Mikó-ügy legveszélyesebb hozadéka a precedens-értéke lehet – ez volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) MISZSZ-sátrában tartott csütörtöki beszélgetés legfontosabb, mindenki által hangsúlyozott konklúziója.
A "Székely Mikó Kollégium esete e a román igazságszolgáltatással" című beszélgetésen Markó Attila államtitkár, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Czegő Zoltán költő, író vett részt a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének sátrában.
Markó Attila: izomra erővel válaszolni
Markó Attila ál-érvnek nevezte azt az állítást, miszerint a sepsiszentgyörgy Székely Mikó Kollégium nem a református egyházé, hanem a közösségé, a székelységé volt.
"Ezek nem jogi entitások, a jogi entitás az egyház, ami mindig szoros egységben működött a közösséggel" –magyarázta az államtitkár, aki az épületet az egyháznak visszaszolgáltató restitúciós bizottság tagja volt, és ezért a közelmúltban alapfokon börtönbüntetésre ítélte a buzăui bíróság a testület két másik tagjával együtt.
A bíróság emellett „visszaállamosította" az ingatlant.
Markó Attila nyomatékosította: nem egyszerűen a Mikóról van szó, hisz az összes egyháznak megvolt a maga kiépített iskolai rendszere. Tájékoztatása szerint több mint háromszáz egyházi iskolája van az erdélyi magyar közösségnek, így több mint 300 erdélyi magyar egyházi iskola kerül veszélybe, ha a Mikót sikerül a román hatalomnak visszaállamosítani.
„A másik következmény az lesz, hogy az úgynevezett romániai igazságszolgáltatás, ami valójában igazság-nem-szolgáltatás, eszközként fog működni a közösségekkel szemben, a kisebbségekkel szemben és egyes politikusokkal szemben" – vetítette előre Markó Attila, aki szerint a szeptember 1-ére tervezett tüntetésnek az erdélyi magyar közösség erődemonstrációjává kell válnia, hisz „ha a döntés izomból született, akkor az erő felmutatásával kell válaszolnunk", akárcsak a kilencvenes évek könyves-gyertyás tüntetése esetében".
Kató Béla: koncepciós per folyik
Az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Kató Béla arra hívta fel a figyelmet: Romániában az ingatlanok visszaszolgáltatása másfél éve leállt, azzal az érvel: „meg kell várni, milyen döntés születik a Mikó-perben". Egyértelmű tehát Kató szerint, hogy a Mikó visszaállamosításával precedens születik, és az összes visszaszolgáltatott egyházi tulajdon veszélybe kerül.
„Most már olyan a helyzet, hogy a felszólalások, a templomokban való prédikálások nem bizonyulnak elegendőnek. Be kell bizonyítanunk, hogy nem lehet ekkora jogtalanságok elkövetni másfél millió emberrel. Ezért szeptember elsején mi is, az egyház is kimegy az utcára – nem tehetünk mást" – mondta Kató Béla.
A református lelkész felsorolta azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a Mikó épülete a református egyházé volt: például azt az, 1948-ban keltezett államosítási közlönyt, amely nevesíti, hogy az állam a református egyháztól veszi el az ingatlant, valamint azt az, 1928-as keltezésű, Anghelescu akkori tanügyminiszter kézjegyével ellátott működési engedélyt, amelyen szintén az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában lévő ingatlanról beszél. "Ha a kollégium önmaga tulajdonosa lett volna, akkor nem kellett volna államosítani" – tette hozzá Kató Béla.
Antal Árpád: tesztelik az erdélyi magyarság immunrendszerét
„Vannak olyan szentgyörgyi lakosok, akik azt kérdik tőlem, miért nem örülök, hogy az önkormányzat kap egy ingatlant? Sőt, miért nem léptünk be a perbe Markó Attiláék ellen? Nos, én a Mikó-ügyben nem polgármesterként, hanem erdélyi magyarként gondolkodom. Márpedig szerintem az erdélyi magyar közözsségi vagyon a történelmi magyar egyházaknál van a legnagyobb biztonságban" – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljáró figyelmeztette a hallgatóságot: nem járható az az út, amelyet többen ajánlottak már neki, éspedig, hogy ha a Mikó az önkormányzat tulajdonába kerül, másnap adományozzák az egyháznak, márpedig a döntés már említett példaértéke miatt. Ez a döntés több száz egyházi ingatlanról szól" – szögezte le Antal Árpád is, aki szerint nem jogállam egy olyan ország, ahol ilyen bírósági döntés születhetett.
„Ennek az országnak az igazságszolgáltatása nem valódi igazságszolgáltatás, hanem olyan, amelyet láthatatlan erők mozgatnak a háttérből. Ezek az erők most ezzel a döntéssel TESZTELNEK minket. Tesztelik a magyar egyházak, a közösség, az RMDSZ reakcióképességét és immunrendszerét. Ami Markó Attiláékkal történt, az megfélemlítési kísérlet ellenünk" – mondta a polgármester.
Antal Árpád úgy véli: ha a Szent György Napokon, az Omega koncertre összegyűlt negyven-ötvenezer ember, akkor a Mikó védelmében is össze kell gyűlnie legalább tizenötezernek – különben bajban van a magyar közösség. Hisz minden erdélyi magyarnak úgy kell éreznie, hogy ebben a perben őt magát ítélték el.
Előbb börtön, aztán Strasbourg
Markó Attila kérdésre válaszolva azt mondta, a jogbiztonság hiányában elég nehéz azt remélni, hogy a Fellebbviteli Bíróság számukra kedvező döntést hoz majd. "Marad Strasbourg mint lehetőség, de nekünk előbb szépen be kell vonulnunk a börtönbe" – vázolta fel a nem túl kecsegtető kilátásokat.
Az ügy kevés pozitív hozadékához sorolta Czegő Zoltán költő, író, hogy összefogás tapasztalható a három erdélyi magyar párt és az összes erdélyi magyar történelmi egyház részéről, Antal Árpád pedig azt, hogy a Mikó visszaállamosítására tett kísérlet felrázta a közösséget.
A résztvevők köszönetet mondtak, a közönség pedig megtapsolta a hallgatóság soraiban ülő Sánta Imre református lelkészt, aki a Mikó kollégium előtti mindennapos tüntetést elindította.
T. Koós Imola
maszol.ro

Kolozsvári Nyilatkozat: a húszéves autonómiaadósság
Miután az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának ülésén 1992. október 25-én elfogadták a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, a szövetség képviselői és szenátorai ünnepélyes keretek között a Szent Mihály-templomban esküdtek fel a Kolozsvári Nyilatkozatra. Az erdélyi magyar autonómiatörekvések motorjaként elfogadott dokumentumra napjainkban ki-ki a maga módján emlékezik. A nyilatkozat megalkotói már nincsenek az RMDSZ soraiban, a szövetség politikusai szerint ugyanakkor minden a tervek szerint alakult.
Borbély Imre, a nyilatkozat kezdeményezője
A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása, valamint az azt követő eskü a Szent Mihály-templomban az eszmék, elvek, politikai értékek és célkitűzések síkján zajló másfél éves belső küzdelem eredménye volt, eredettörténete a Marosvásárhelyen tartott második RMDSZ-kongresszusig nyúlik vissza. E kongresszuson kiosztott tanulmányomban és felszólalásomban politikai célként az autonómia legmagasabb szintjét, a belga modellnek megfelelő társnemzeti státuszt neveztem meg, s ennek meghatározása – az erdélyi magyarság „politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa” – bekerült a programba, majd a Kolozsvári Nyilatkozatba is. A társnemzeti gondolat sikere minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus politikai-ideológiai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak választott. Az a körülmény, hogy az akkor létrejött testület, az Országos Elnökség valamennyi tagját a kongresszus választotta közvetlenül, és ennek megfelelően a következő kongresszusig eltávolíthatatlan volt, kulcsfontosságúnak bizonyult a továbbiakban. Az elnökség egyfajta mikroparlamentként működött, melyben az autonómiaellenes elnök, Domokos Géza csak primus inter pares volt, így válhatott a testület az autonómia gondolatát kihordó politikai műhellyé.
Az elnökségi testület soraiban két jövőkép ütközött: a többségi hatalomtól alkalmi kegyeket várók, kisebbségpolitikai eredményeként a másodrangúság állandósulását szorgalmazók szemlélete állt szemben az emberi jogok, valamint a népek önrendelkezési jogának elvi alapján álló nemzeti emancipáció jövőképével. A szembenállás már az első elnökségi gyűlésen megmutatkozott, amikor az autonómia tervének megtárgyalását indítványoztam. Domokos Géza felszisszent: „Arról szó sem lehet soha, éppen ezzel vádolnak minket a románok!” Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, Patrubány Miklós és Toró T. Tibor mellém álltak, az ellentábort Domokos Géza, Tokay György és Béres András képviselte. A többi elnökségi tag – Tőkés László, Csapó József, Beder Tibor, Takács Csaba – hozzáállása akkor még nem volt egyértelmű. Többórás ügyrendi vita után elfogadtuk az elvi polémia jogosultságát, de azt elnapoltuk. Barátaimmal, szövetségeseimmel sikerült minden elnökségi gyűlésen – majd a két parlamenti frakcióval bővített vezetőtestületi tanácskozásokon is – napirenden tartanunk az ügyet. Több interjúban és újságcikkben, valamint a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén kiosztott és bemutatott Keresztény és Nemzeti-Liberális Egységkeret című tanulmánnyal igyekeztem közös, minden érintett számára elfogadható elvi alapot létrehozni az autonómiaelvű önépítkezés megvalósítására. Az autonómiát pártoló tábor egyre nőtt. A harc a kolozsvári KOT-gyűlésen dőlt el, ahol meghatározó szerepe volt Tőkés Lászlónak. Az 1992-es jelöltállítás során a Verestóy Attila, Domokos Géza, illetve Takács Csaba nevével fémjelezhető klikk által levezényelt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megbizonyosodhatott a kollaboránsok gátlástalanságáról, s így a két tábor közötti kiegyensúlyozó szerepének tarthatatlanságáról. Ezt felismerve Tőkés László teljes mellszélességgel állt ki az autonómia célkitűzését első ízben megfogalmazó nyilatkozat elfogadása mellett.
A vita során – amikor a „mérsékeltek” tábora Nagy Benedektől Domokos Gézán át Tokay Györgyig igyekezett hisztérikus hangulatot kelteni, az autonomisták pedig módszeresen zúzták szét az ellenérveket – sikerült eljutni oda, hogy a nyilatkozat valamennyi ellenzője nemzetárulónak érezze magát. A KOT bővített ülése egyetlen tartózkodástól eltekintve egyöntetűen elfogadta a nyilatkozatot. Két hónappal később, a brassói kongresszuson a szövetség az – erdélyi magyarság katasztere alapján általános, titkos és közvetlen választások útján létrehozott – erdélyi magyar parlament megteremtését foglalta programjába, az RMDSZ belső felépítését pedig a nemzeti önkormányzat elve mentén szabták át. Az autonómia tervének belső fejlődését Markó Béla másodszori elnökké választása gátolta meg: a kongresszus úgy adott Markónak újabb mandátumot 1995-ben Kolozsváron, hogy a pártvezér nem teljesítette az autonomista önépítkezés azon feladatait, amelyek nem ütköznek a román jogi szabályozásba, s amelyeknek a kongresszus által megszabott határideje a választás pillanatában már több hónapja lejárt.
Bodó Barna, a nyilatkozat megszövegezője
Az alakuló romániai magyar politikai szféra számára 1992 a nagy megrázkódtatások éve volt. Az aradi KOT-gyűlésen világossá vált, hogy a Domokos Géza fémjelezte régi vezetőség ellenében az autonómia nyílt követelői teret nyertek, s ez a folyamat az akkori Brassai Sámuel Gimnázium dísztermében tartott kolozsvári küldöttgyűlésig vezetett. Ez utóbbi esemény a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásával vált történelmi jelentőségűvé.
A kolozsvári küldöttgyűlésen két RMDSZ-tömörülés feszült egymásnak. A Domokos Géza mögött felsorakozók álláspontját legegyértelműbben talán Tokay György képviselő fogalmazta meg, amikor a román alkotmány füzetecskéjét a pulpitushoz csapkodva azt hangoztatta: ha – akár egy nyilatkozatban is – nyíltan autonómiát követelünk, az olyan reakciókat válthat ki a többségi nemzetből, melyeknek következtében akár vér is folyhat. A Szőcs Géza mellé tömörülő autonomisták álláspontja egyértelmű volt: világosan meg kell fogalmazni, mi az, amit a magyarság érdekében nem csak elvárunk, de követelünk. Ez az autonómia. Létezett egy harmadik pólus is: az RMDSZ kezdeti éveiben Tőkés László volt az a személyiség, aki fel tudta oldani a feszültségeket, gyakran egymást tagadó álláspontokat békített össze. Ő is az autonómia pártján állt, ám a két tábor tusakodásába közvetlen módon nem avatkozott be.
Amikor a KOT késő este úgy határozott, hogy lesz nyilatkozat, a három meghatározó személyiség egy-egy személyt jelölt a nyilatkozatot megszövegezendő bizottságba. Domokos Géza jelöltje Tokay György volt, Szőcs Gézáé Borbély Imre, Tőkés László pedig engem kért fel. Másnap reggelre szöveget kellett előterjeszteni, ezért abban állapodtunk meg, hogy a gyűlés végeztével találkozunk, és azonnal nekifogunk a munkának. Borbély Imrével kettesben vonultunk félre egy osztályterembe, Tokay György nem jött el nyilatkozatot írni. Imrével átbeszéltük az elvi kérdéseket – melyek a lényeges elemek, milyen hivatkozásokra van szükség, milyen hosszú legyen, miként fogalmazzunk –, s mivel Tokay még mindig nem érkezett meg, nélküle kezdtük el a szövegezést. Az első két vagy három bekezdést közösen írtuk meg, utána Borbély megkérdezte, tudom-e folytatni, mert nincs értelme ketten szövegezni azt, amiben lényegében egyetértünk. A szövegezést egyedül fejeztem be valamikor éjfél után.
Kora reggel juttattuk el a szövegjavaslatot Tőkés Lászlónak, Domokos Gézának és Szőcs Gézának. Emlékezetem szerint szinte javítás nélkül fogadták el a szöveget. Tokay György egy élesebb félmondat kihúzását kérte, amit Tőkés Lászlóval való egyeztetés nyomán elfogadtunk. Ekkor jött számomra a meglepetés. Még a nyilatkozat elfogadása előtt valaki a sajtó elé állt a tervezettel: nem más, mint Tokay György, aki a szövegező bizottság tagjaként nyilatkozott. Ugyan vitathatatlanul tagja volt a bizottságnak, de a mai napig nem tudom elfogadni, hogy a szöveget épp ő terjesztette a sajtó elé, aki semmivel sem járult hozzá a megírásához. Két évtized elteltével talán már nem illő a nyilatkozat jelentőségéről értekeznem. A tízéves évfordulón értékelő-helyzetfelmérő tanácskozás keretében már kifejtettem véleményemet a helyzetről és a nyilatkozatról, mint politikai tettről. Most elérkezettnek láttam az időt, hogy arról is szóljak, ami kimaradt a nyilatkozat megszületését tárgyaló krónikákból, hiszen ez is fontos része annak, amit erdélyi magyar politikának nevezünk.
Tokay György, a nyilatkozat ellenzője
Téves a feltételezés, hogy húsz évvel ezelőtt nem értettem egyet a Kolozsvári Nyilatkozat mondandójával, üzenetével. Aki ismer, jól tudja: hűséges pártkatona voltam, az RMDSZ-testületek közös döntéseit mindig támogattam. Nem a nyilatkozat üzenetével volt gondom, azt a tényt kifogásoltam, hogy szinte minden elnökségi ülés után nyilatkozatokat fogadtunk el, miközben az aktív politizálás híveként én a cselekvés útját szerettem volna járni. Az autonómiatörekvések megítélésében véleményem egyezik az RMDSZ álláspontjával. Az RMDSZ rendszerváltást követő megalakulása óta a szövetség képviselői, szenátorai és egyéb tisztségviselői mindig az autonómia elkötelezettjei voltak. Azért dolgoztak, hogy mindennapjainkban megélhessük az autonómiatörekvések tucatnyi részeredményét. Az autonómia építése hosszú folyamat, amely apró eredményekből áll össze. Székelyföld területi autonómiáját leszámítva minden területen jelentős előrelépéseket értünk el – elsősorban az oktatás és az anyanyelvhasználat terén.
Hogy miért nem sikerült előrelépni Székelyföld autonómiájának ügyében? Egyszerű: csak akkor lesz áttörés, amikor a román politikusok, illetve a többségi román társadalom elfogadja ennek fontosságát és szükségszerűségét. Az RMDSZ a parlamentáris demokrácia eszközeivel harcol az erdélyi magyarság jogainak érvényesítéséért. Amit a román parlamentben és szenátusban elérhettünk az utóbbi két évtizedben, el is értük. Az eredményeket nem tartom csekélynek, sok területen látványos az áttörés. Nem az RMDSZ-politika vereségét érdemes keresni abban, hogy a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt Székelyföld területi autonómiájának ügyében nem jártunk sikerrel. Ez hosszú út, sok munkát és kitartást igényel. Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-politikusokban megvan a kellő elszántság és tisztánlátás ahhoz, hogy kitűzött céljaikat sikerre vigyék. Kelemen Hunor: a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-t ma is kötelezi a húsz évvel ezelőtt elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szelleme. A szövetségi elnök úgy véli, hogy a nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, a szövetség áttörést ért el a kisebbségi érdekek alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, és sikerült jelentősen visszaszorítania az elvándorlás mértékét. Az RMDSZ a romániai magyar közösségekkel karöltve „sikerekben gazdag és nehézségekkel teli” utat tett meg, melyet folytatni kell. Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás egyetlen céllal történik: a Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése céljával – fogalmaz Kelemen, aki szerint a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségének és betűjének képviselete.
Toró T. Tibor: a megalkotókat kilökte magából az RMDSZ
Akkori egyetlen politikai érdekvédelmi ernyőszervezetünk, az RMDSZ belső fórumain húsz esztendővel ezelőtt hihetetlen intenzitással folyt a vita az útkeresésről. Sokszor személyeskedésbe torkolló, alapjában véve azonban termékeny elvi vita zajlott a szövetség stratégiai céljairól, saját szervezeti megújulásáról, a belső demokráciáról, a román politikumhoz való viszonyáról, illetve minden aktuálpolitikai kérdésről.
1992 őszén már elillant a gyors román–magyar megbékélés illúziója, az erdélyi magyarság pedig a békés eszközökkel vívott, ám tartós nemzeti szabadságharcra készült berendezkedni. Ehhez kereste az akkori politikai-közéleti elit a legalkalmasabb stratégiát és szervezeti keretet. A belső törésvonalak már világosan kirajzolódtak, bár még mindenki egységes szervezetben tervezte a jövőt. Az egyik oldalon a kisebbségi-nyelvi jogokban gondolkodó, román politikumba beépülni készülő „mérsékelt” tábor állt, a másik oldalon pedig az önrendelkezési jog, a társnemzeti státus, a párhuzamos erdélyi magyar társadalom fogalmaiban gondolkodó „radikálisok” sorakoztak fel. A „mérsékelt” és „radikális” címkéket a korabeli román politikai sajtó nyilvánvalóan nyelvpolitikai megfontolásokból használta, ám e kifejezések – sajnálatos módon – átkerültek a magyar közbeszédbe is. A tisztújítás előtt álló szövetségben 1992 októberében a „Gézák háborúja” dúlt. A visszavonulni készülő Domokos Géza hívei a trónkövetelő politikai alelnök, Szőcs Géza lejáratásával voltak elfoglalva, akinek személye körül a „radikális” oldal képviselői sorakoztak fel. Közben nem figyeltek eléggé a Tőkés László tiszteletbeli elnök körül gyűrűző csapatra, akik stratégiai áttörést készítettek elő. Elképzelésük az volt, hogy bárki is legyen később a szövetség elnöke, olyan programdokumentumra van szükség, amely meghatározza az erdélyi magyar politika irányelveit. Így született meg a Kolozsvári Nyilatkozat a nemzeti kérdésről, benne a mindmáig egyetlen működőképesnek tartott politikai jövőkép, cél és eszköz: a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszere.
A Küldöttek Országos Tanácsa, a KOT, a mai SZKT jogelődje 1992. október 25-i ülésén a Tőkés-tábor – soraikban a MISZSZ fiatal politikuscsapatával – kiütéses győzelmet aratott, hiszen ellenszavazat nélkül tudta elfogadtatni a mindmáig referenciaként számon tartott manifesztumot. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Az 1993 januárjában tartott vízválasztó brassói kongresszuson a két tábor még ki tudott egyezni: a Domokos Géza által kiszemelt utód, Markó Béla támogatása fejében az autonomisták elérték, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szelleme és betűje határozza meg a háromszintű autonómiát is magába foglaló programot, illetve a közösségi önkormányzati modell alapján végrehajtott szervezeti reformot. Cserébe viszont lemondtak Tőkés László jelöléséről – ő maga jelentette be, hogy csupán tiszteletbeli elnök kíván maradni –, így a szerkezetében, illetve hosszú távú céljait tekintve egyaránt megújult szövetség vezetése a „mérsékeltek” kezébe került.
E kompromisszum végzetes tévedésnek bizonyult. Azóta ugyanis bebizonyosodott, hogy bármely demokratikus szerkezet önmaga karikatúrájába fordítható – ez történt az egykor erdélyi magyar miniparlamentként működő Szövetségi Képviselők Tanácsával –, és bármely nemes program (például autonómiaprogramunk) üres demagógiává fajulhat, ha nem a közösség ügyét hivatott szolgálni, hanem obskúrus pártérdekeket. A Kolozsvári Nyilatkozat megalkotóit rég kilökte soraiból a parlamenti képviselet monopóliumát máig birtokló szövetség: húsz évvel a dokumentum megjelenése után az autonómiastatútumok törvénytervezeteinek kimunkálói közül senki sincs a román parlamentben. Nem csoda hát, hogy amikor az napirendre kerül, az ott ülők a magyarság nevében gyáván hallgatnak, vagy taktikusan távoznak. Frunda György: megkérdőjelezhetetlen területi autonómia
A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében 1992-ben tett eskü számomra ma is aktuális, akár az orvosnak a hippokratészi eskü vagy jogászesküm, miszerint mindig segítek a rászorultakon. A nyilatkozat nem csak az én pályámat kísérte végig, hanem számos kollégámét is. Húsz év alatt az RMDSZ sok autonómiaépítő törvényt fogadtatott el a román parlamentben, kezdve az anyanyelvhasználatra vonatkozóktól a tanügyi jogszabályokig, de az egyházi és közbirtokossági javak visszaszolgáltatásának ügyét is jelentősen előremozdította. Az autonómia olyan folyamat, amelyet csak kitartó munkával lehet szolgálni. Naivitás azt feltételezni, hogy az autonómiát ki lehet kiáltani, vagy rövid időn belül el lehet fogadtatni. Ahhoz, hogy az autonómiát építeni tudjuk, ott kell lennünk a bukaresti parlamentben.
Vitába szállnék azzal a nézettel, miszerint nem sikerült kiharcolnunk a területi autonómiát. A területi autonómia tudniillik arról szól, hogy az önkormányzatok dönthetnek a saját hatáskörükbe tartozó kérdésekben, amelyek mindennapi életünket befolyásolják. Azokban a térségekben, ahol a magyarok többségben vannak, önkormányzataink révén megkérdőjelezhetetlen területi autonómiát élvezünk. Nem értünk el eredményeket e jogkörök törvénybe foglalása terén, ám a kisebbségi törvényben tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ezt Románia parlamentje még nem fogadta el, de ne feledjük, a román törvényhozásban csak hét százalékos arányban vagyunk jelen! Ennek ellenére a gyakorlatban már élhetünk a területi autonómia előnyeivel, az önkormányzati testületek ülésein magyarul beszélhetünk. De a területi autonómia vetületeként tekintendő az is, hogy visszakaptuk tulajdonjogainkat: erdők, házak, iskolák, kórházak kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Ahhoz, hogy a területi autonómia jogi kereteit is szabályozó kisebbségi törvény megszülessen, az RMDSZ-nek mindenekelőtt a parlamentbe, és ha lehetséges, kormánypozícióba kell kerülnie. Kisebbségi jogokat akkor sikerült elfogadtatnunk, amikor kormánykoalícióban voltunk, vagy a parlamentből támogattunk egy kormányt. Az RMDSZ számára a hatalom nem cél, hanem eszköz. Fontos a külföldi lobbi is. Az általam javasolt európai emberjogi mellékletben – amelyet az Európa Tanács közgyűlése elfogadott – a kontinens hagyományaira, illetve modellértékű megvalósításaira alapozva tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ha ezt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is elfogadja, kötelező jogi eszközzé válik. Fontos tehát, hogy kollégáink, Winkler Gyula és Sógor Csaba továbbra is ott legyenek az unió intézményeiben, hiszen ők sokat tettek közös ügyeink érdekében.
Nyilatkozat a nemzeti kérdésről
„Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Tamási Áron: Hitvallás, Vásárhelyi Találkozó, 1937. október
„...Az új román állam megalakításának alapelveiként, a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együttélő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.” (III. 1-2)
Gyulafehérvár, 1918. december 1.
Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés. Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni.
Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éves önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban.
Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előre mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra: Európa működő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségként való betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának.
Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kérdés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimenziókat nyert, és ma már az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 4.
Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944/45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról, mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.
A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték csak el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető arról józan érvekkel, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.
Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben.
Mi történik ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezetőhelyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (PER) által szervezett, a román hatalommal való 1993. június 15-és 16-án Neptunfürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET felvételt közvetlenül megelőzően. Márpedig tagadhatatlan, hogy a román hatalom kozmetikázását célzó propaganda-cikkek születtek meg a neptuni tárgyalóknak köszönhetően. Már a címek is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat” (szóban forgó NYT cikk), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat” (International Herald Tribune, 1993. július 21.)
A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben „Csend vagy béke” címmel jelent meg egy interjú formájában, melynek keretében Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül, hogy Neptunban a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulójára került sor. Az RMDSZ hivatalos fórumainak háta mögött „magánemberként” tárgyalók hangsúlyozzák, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika” fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg 1993. augusztus 7-én egy hivatalos nyilatkozat formájában. A Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált dokumentum kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére, melyekből a keret szorításában csak szemezgetni tudunk: „hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?” „kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit se?” A MISZSZ nyilatkozat azt is megemlíti többek között, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.
Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László „A Hatalom uszályában” című írása, mely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Azt is megtudjuk Tőkés László írásából, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12.-én, majd 1993. május 30.-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washinton Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Tőkés László nagyívű írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja, mely szerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is” „Íme Románia, mint példa!” – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is mindegyre azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, annál jobban, mint Európa akármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?” Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus Bill Clintonnal az élen példaként emlegesse, miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik, immár az RMDSZ által hitelesítve.
A rendszerváltás után Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű” újságolvasók százai is. Nem meglepő, hogy az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.
Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszanak erősíteni. Hallgassuk csak a Szövetség elnökét: „a neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön (kiemelés tőlem, BZSA), például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.” („Markó Béla közleménye az RMDSZ tisztségviselők figyelmébe ajánlva”, megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)
De érdemes Takács Csabát is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük.
Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól.
Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és a New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (…)
Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte. (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül az Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (…) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (…) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (…)
A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.”
Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint azt, hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott Atlantai tanácskozás „legitimálta” Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt”).
Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26 és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a Szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni minősíthetetlen támadása által indukált belső viharát is az SZKT megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg.
De erről már a következő, s egyben záró részben fogunk szólni.
Borbély Zsolt Attila
(folytatjuk)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Valkóváron ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia
Június 7–9-e között tartotta soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) a délvidéki Valkóváron (ma: Vukovár), amelyen a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) képviselői is jelen voltak.
Az esemény nyitányaként Vass Larissza, a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségének nevében üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevő szervezetek képviselőit. Felszólalásában a Magyar Kormány által támogatott oktatási programokról tájékoztatta a jelenlévőket, kiemelten említve a Kisiskolások Éve, a Julianus Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program néven kezdeményezett projekteket.
Az elnöki köszöntőt a régiós beszámolók követték. Bozsó Imre Lehel, a MIK Állandó Bizottságának (ÁB) erdélyi régiós képviselője, MIT-elnök az elmúlt időszakban lezajlott erdélyi ifjúsági rendezvényeket, programokat mutatta be.
A régiós helyzetképek vázolása után Bauer Béla szociológus, kutató, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet munkatársa a határon túli fiatalok kutatásának főbb eredményeit, tanulságait ismertette. A Mozaik kutatásnak elnevezett felmérés bemutatása után a résztvevők munkacsoportok keretében folytatták az előző, kecskeméti konferenciaülésen megkezdett, a MIK jelenének és jövőjének alakítását célzó munkát.
A stratégiai munkacsoport elsősorban a MIK jogi személyiségéről beszélt, a különböző lehetséges jogi formák pró és kontra érveinek felsorakoztatása által tett javaslatokat az ÁB-nek a további lépések megtételére. A tagszervezeti kapcsolatokat tematizáló beszélgetésben résztvevők a MIK-ben jelen lévő szervezetek közti viszonyt, az egyes régiók közti együttműködési lehetőségeket vették górcső alá. A harmadik munkacsoport feladata a MIK-tábor előkészítése volt, különös tekintettel a tartalmi és szervezési kérdésekre. A beszélgetés eredményeként egy olyan rendezvény körvonalazódott, amely a szakmaiságra, illetve a MIK-ben résztvevő szervezetek közti kapcsolat erősítésére kívánja fektetni a hangsúlyt szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések, viták, kulturális, közművelődési és szabadidős tevékenységek által.
A valkóvári konferencia zárásaként a jelenlévők nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az erdélyi régiót képviselő szervezetek kezdeményezésére a MIK tagszervezetei Románia közigazgatási felosztásával kapcsolatos aggodalmaiknak is hangot adtak és felkérték a Magyar Kormányt, hogy lehetőségeihez mérten lépjen fel a régiós átszervezésével járó kisebbségi jogsérelmekkel szemben.
MIT-sajtóiroda
Nyugati Jelen (Arad)

Minden eddiginél nagyobb erővel startol Tusványos
Idén immár 24. alkalommal rendezik meg a tusványosi szabadegyetemet, amely mára egyfajta kultikus, több nemzedéket megszólító találkozóvá nőtte ki magát Erdélyben. A színes eseménysorozat már a keddi indulás előtt több szempontból rekordokat könyvelhet el. A magyar-magyar és magyar-román párbeszéd jelentős fórumán terítékre kerülnek az örökzöld témák, de az is kiderül, mit gondol Orbán Viktor miniszterelnök a 2013-as szlogenről, a „Mi időnk”-ről.
„Mindannyiunknak szüksége van szilárd pontra vagy pontokra az életben, és egy olyan világban élünk, amikor egyre kevesebb szilárd pontot találunk. Olyan szilárd pontot, ahol megbízható találkozóhelyek jöhetnek létre, és ezeknek örülhetünk” – mondta még 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen elhangzott beszédében. A kormányfő szerint Tusványos minden Magyarországról érkezett számára különleges alkalom, és mint azt elmondta, a szabadegyetem időpontja jó előre bekerül az ő naptárába is. Orbán Viktor az idei rendezvényen is előad, és a „Mi időnk” szlogenhez kapcsolódva Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével fog beszélgetést folytatni, a moderátor pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára lesz.
Markáns témák
A „Mi időnk” a július 23-ától 28-áig Tusnádfürdőn zajló rendezvénysorozat központi jelmondata. Mint azt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: ez „egy tettre sarkalló, cselekvésre késztető jelszó, ami arról szól, hogy itt a mi időnk”, és hangot kell adni az egész magyar nemzeti közösség véleményének. Ez vonatkozik a romániai régiók átszervezésére irányuló tervekre, de arra is, hogy a jövő évi magyarországi választásokon is cselekvő részvételre van szükség.
Az autonómia kérdése, a kisebbségek helyzete és a nemzetpolitika eddig is slágertémának számítottak Tusványoson, ahol az együttműködés szorgalmazása mindig kiemelt helyet kapott. Mint ahogy azt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a soron következő alkalomról kifejtette: „Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki”. Ennek szellemében lesznek beszélgetések – ahogy korábban is többször – a Közép-Európa előtt álló lehetőségekről, az Európai Unió jelenéről és jövőjéről, vagy épp az állam és az egyház viszonyáról, valamint a magyar-román kapcsolatról. Idén például minden korábbinál több külföldi autonómia-szakértő lesz a tábor vendége. Számítanak Tarlós István, Budapest főpolgármesterének részvételére is. Eszmecserét folytat egymással a jövő évi választások tétjéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Schöpflin György európai parlamenti képviselő és Schiffer András LMP-s politikus.
Már most rekordot döntöttek
A rendezvénysorozat kedd este a Semi Holsen és Magna Cum Laude koncertjével kezdődik. A koncertszínpad láthatóságát idén nagyméretű kivetítővel növelik. A táborozók biztonsága érdekében idén is vadőrök járőröznek majd a környező erdőben, így remélhető, hogy medvét csak a Tusványos plakátján székely zászlót lengető kabalaállat, Csürdörmögő képében látnak majd a résztvevők – tájékoztatott korábban Vadász-Szatmári Huba táborigazgató. Fazekas Imola sajtófelelős pedig azt emelte ki: a magyar és a román sajtó több mint kétszáz munkatársa jelentkezett be a szabadegyetemre, ami rekordnak számít. Ezt azzal magyarázta, hogy a laza környezetben a politikusok is nyíltabban beszélnek, markáns kijelentéseket fogalmaznak meg fontos közéleti témákban.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 1990-ben azzal a céllal valósult meg, hogy a magyar-román történelmi megbékélést segítse. Az eseményt a Pro Minoritate Alapítvány, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok kezdeményezték. A hely és az időpont tudatos választás volt, hiszen az 1970–80-as években a Kovászna megyei Bálványosfürdőn rendezett nyári búcsú a romániai magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre, s a két helységnév összevonásából a rendezvényt azóta Tusványosnak is hívják.
A szabadegyetem a ’90-es évek végére a magyar-magyar és a magyar–román politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. Általa olyan fogalmak kerültek be a köztudatba, a politikai közbeszédbe, mint a 2001-ben elfogadott státustörvény, és az annak megalkotásában jelentős szerepet játszó Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), de említhetjük még a magyar igazolványt és a magyar–magyar összefogást általában.
Az érdeklődés évről évre növekszik, az idén mintegy 40 ezer résztvevőre számítanak, ezzel Jakab Attila főszervező szerint Tusványos elérte a befogadóképesség határát. Több mint húsz rendezvénysátorban zajlanak egész nap közéleti és szórakoztató programok, így a markáns közéleti témák mellett rendkívül sokszínű kulturális kínálatból is csemegézhetnek a résztvevők.
Utazás Weöressel Tusványosra
A Weöres Sándor-centenáriumhoz (a költő születésének századik évfordulója) kapcsolódva hétfő délután a Keleti pályaudvarról vonat indult Tusnádfürdőre. Mint azt Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MNO-nak elmondta: amikor az anyanyelvi kultúráról beszélünk – nemcsak az elszakított országrészekben, de a Washingtonban élő magyarok is beletartoznak –, akkor Weöres Sándor életműve megkerülhetetlen. Azt szeretnék, ha egy élményteli, s egyben inspiratív hangulatú utazásban lenne része a vonaton utazóknak. A megérkezés után pedig a Magyar Teátrum színházi sátrában található olvasósarok a teljes életműsorozattal, valamint Weöres Sándor kortársait bemutató és Weöres Sándor színházi írásait összegyűjtő válogatással várja az olvasni vágyókat.
Európai kérdések
Tusványos kapcsán Németh Zsolt államtitkár is a sokszínűséget emelte ki, szerinte ez adja a rendezvény igazi erejét. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek” – jelentette ki a szabadegyetem egykori ötletgazdája, hozzátéve, hogy a résztvevők tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Orbán Viktor tavalyi beszédében hosszan foglalkozott az Európai Unió helyzetével. Mint azt elmondta: korábban nem gondoltuk, hogy az európai egység furkósbottá válik. Európa tévútra tért, azt gondolja, hogy gazdasági sikerek útján megoldhatóak a politikai problémák. Az európai – főleg a nyugati – világ elhitte, hogy fölényben van a Kelettel szemben. Nem értette meg, hogy az európai nemzetekkel szemben az uniót nem lehet sikerre vinni. A realitások helyett bizonyos dogmákhoz ragaszkodnak – hangsúlyozta 2012-ben a miniszterelnök.
Azóta túl vagyunk több uniós eljáráson és egy Tavares-jelentésen is, a nemzeti függetlenség és az autonómia iránti igény közben továbbra is él a magyarságban. Ahogy Tusványos szlogenje közvetíti: itt a mi időnk, és július 27-én az is kiderül, hogyan vélekedik erről most a magyar kormányfő.
Pálffy Renáta
Forrás: MTI, MNO
MNO

Bálványosi Szabadegyetem: 24 év találkozói és témái
A Fidesz Pro Minoritate Alapítványa, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok által kezdeményezett tanácskozás a román–magyar történelmi megbékélést kereső folyamat részeként indult. A szervezők összetétele az idők során több ízben módosult, a rendezvény az 1990-es évek végére a román–magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. A hely és az időpont tudatos választás volt, hiszen az 1970–80-as években a Kovászna megyei Bálványosfürdőn rendezett nyári búcsú a magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre, s a két helységnév összevonásából a rendezvényt azóta Tusványosnak is hívják. Az eddigi találkozók és tematikájuk:
1990. július 21–29. – Az 1. Bálványosi Nemzetközi Ifjúsági Tábort fiatal romániai politikusok és a Fidesz vezetői – köztük Orbán Viktor és Németh Zsolt – részvételével rendezték meg, és a régió politikai szereplőit leginkább izgató kérdések szerepeltek a napirenden
1991. július 20–27. – A fiatalok 2. bálványosi összejövetelén a román és más közép-kelet-európai társadalmakat foglalkoztató kérdések lehetséges megoldása állt a középpontban.
1992. július 19–26. – A 3. szabadegyetem résztvevői a privatizáció, a jogbiztonság, az igazságtétel, a kisebbségvédelem, az oktatáspolitika, az állam–egyház viszonyának és az átmenetben a média szerepének kérdéseit vitatták meg.
1993. július 20–24. – A 4. találkozó fő témái: Románia Kelet és Nyugat között; a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ; Közép- és Kelet-Európa gazdasága; prioritások Magyarország külpolitikájában.
1994. július 20–24. – Az 5. nyári egyetem napirendjén a privatizáció, a helyi közigazgatás és önkormányzat, az oktatás, a kultúra, valamint az egyház és a vallás kérdései szerepeltek.
1995. július 16–23. – A 6. rendezvény kiemelt témaköre „A baloldali nosztalgia Közép- és Kelet-Európában” volt.
1996. július 21–28. – A 7. bálványosi szabadegyetemen több előadás hangzott el a román–magyar kapcsolatok az euroatlanti integráció nézőpontjából, valamint a román és a magyar jogrendszer az emberi jogok szemszögéből témákban.
1997. július 21–25. – Tusnádfürdőre költözött a szabadegyetem, de a nevében megtartotta a bálványosi jelzőt. A 8. összejövetelen „A posztkommunizmus nyomorúsága” gyűjtőcím alatt terítékre került a NATO-bővítés, a romániai és a magyarországi polgárosodás, az oktatási reform és a kisebbségi oktatás témaköre.
1998. július 20–25. – „Kelet-Közép-Európából Európa felé” címmel tartották meg a 9. szabadegyetemet.
1999. július 19–24. – A 10. rendezvény központi kérdése a regionalizmus és az integráció volt.
2000. július 23–29. – A 11. nyári egyetemen a résztvevők a térség centrumpártjainak együttműködési lehetőségeiről, a román-magyar kapcsolatok időszerű kérdéseiről, a moldvai csángók helyzetéről tanácskoztak.
2001. július 23–28. – A 12. találkozó a „Kényszerek és lehetőségek” átfogó címet viselte. A schengeni határ problémaköre, a státustörvény kérdése állt többek között a viták középpontjában.
2002. július 22–28. – A 13. összejövetel fő témája „A polgári kibontakozás Európában” volt.
2003. július 20–27. – A 14. Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői az európai integráció világpolitikai vetületeit elemezték.
2004. július 18–25. – „Kelet-Közép-Európa az EU-bővítés után – országok, nemzetek, régiók Európája” volt a 15. összejövetel kiemelt témája.
2005. július 17–24. – A 16. találkozót „Összetartozunk – Az Európai Unió kihívása és lehetősége” címmel rendezték meg.
2006. július 18–23. – A 17. szabadegyetem fő témája a rendszerváltozás, mottója „Így is lehet – Egy másik Románia, egy másik Magyarország” volt.
2007. július 17–22. – A 18. rendezvénysorozat központi témájaként előadások hangzottak el Koszovó helyzetéről, továbbá az erdélyi magyar-magyar párbeszédről, valamint a regionalizmus politikájáról.
2008. július 15–20. – A 19. Tusványos főbb témái a nemzeti és társadalmi szolidaritás, emberi jogok és kisebbségvédelem Európában, gazdaságpolitikai és nemzetpolitikai kérdések voltak.
2009. július 14–18. – A 20. évfordulóját ünneplő nyári szabadegyetemen a leghangsúlyosabban a gazdasági válság kérdése volt napirenden, de emellett tanácskoztak az energiabiztonságról, az EU jövőjéről, valamint az autonómia megvalósíthatóságáról is.
2010. július 21–24. – A Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása jegyében tartották a 21. Tusványost.
2011. július 20–23. – A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort a magyar–magyar párbeszéd és a megújuló magyar nemzetpolitika jegyében rendezték meg.
2012. július 24–29. – „Tusványos a világ közepe” címmel rendezték meg a 23. szabadegyetemet, amelynek hangsúlyos témája volt Magyarország és Közép-Európa megújulása.
2013. július 23-28. – Az idei rendezvény mottója „A mi időnk!”, az előadások témái a régióátszervezésről, honosításról, autonómiáról szólnak.
(Forrás: MTI)
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar orvosképzés Erdélyben – merre tovább?
Az erdélyi magyar orvosképzés volt a témája a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a MISZSZ-sátor rendezvényének, ahol Szabó Béla professzor, tagozatvezető, Tubák Nimród, a Magyar Diákszövetség elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, szakmabeli és Brassai Attila professzor mint moderátor vázolta fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a magyar nyelvű orvosképzés helyzetét.
Brassai Attila a beszélgetést megelőzően elmondta, hogy nem lesz olyan parázsvita, mint amilyet szerettek volna, ugyanis sem az egyetem vezetősége, sem a minisztérium, vagy a kormány képviselete nem tett eleget a meghívásuknak. Az egyetemen épp ezen a napon volt a felvételi vizsga, amit Brassai szerint érdekes módon minden évben más-más időpontban szerveznek meg, így a vezetőség a felvételire való hivatkozással marad távol.
Zakariás Zoltán az 1990-es események felelevenítésével kezdte mondandóját, felidézve, hogy amikor a rendszerváltást követően megalakult a magyar diákszövetség, több célt is kitűzött maga elé, többek közt demokratikus érdekérvényesítési feladatokat, párbeszédet a magyar oktatás érdekében a szaktárca, majd a kormány képviseletével, és mivel semmi sem valósult meg, ülősztrájkot szerveztek az egyetem folyosóin a magyar tanárok támogatásával. Hogy mi lett volna a tüntetés kimenetele, nem lehet már soha megtudni, ugyanis felülírták azt a március 19-20-i marosvásárhelyi események.
Az 1989-es változások 15 magyar diákot találtak a 150 közül az egyetemen, 90-ben is 30 százalék volt a magyarok aránya. Ezen szerettek volna változtatni. Kívülről nem befolyásolt korrekt felvételi rendszer bevezetését kérte a magyar diákszövetség és magyar nyelvű szakmai gyakorlatot, valamint paritásos, 50-50 százalékos tanári képviseletet. Érdekes, hogy több mint húsz év után is ugyanazok a problémák és bár a magyar hallgatók száma növekedett, az még mindig jóval kevesebb a fele-fele aránynál, a magyar oktatók száma is 32 százalék körüli, a vezetőségben is mindössze egyharmad a magyarok száma.
Hogy ki a hibás mindazért, ami történt, illetve nem történt meg? A diákság, aki passzív, vagy a régi oktatói gárda, aki hagyta, hogy ide jussanak? Talán a mai oktatói gárda, aki tehetetlen, vagy az RMDSZ, amely nem foglalkozott kellően az üggyel? Netán a civil társadalom vagy a sajtó? – sorakoztatta fel a kérdőjeleket Zakariás, aki szerint azonban csak akkor tehetők fel ezek a kérdések, ha közelebb vezetnek a megoldáshoz. A módszereket, amelyek a megoldást jelenthetik, három szempontból osztályozta: a tárgyalás módszere, a külső nyomásgyakorlásé és az ellenállás módszere. Ezt a hármat okosan kellene kombinálni, egységesen és összehangoltan eljárni.
Tubák Nimród diákszövetségi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az, amit a román sajtóban nyilatkoztak a román oktatók és diákok, miszerint a magyar hallgatók nem is akarnak magyar nyelvű gyakorlatot, nem igaz. „Mi külön csoportokat szeretnénk. Szinte lehetetlen ugyanis a magyar elméletet a román nyelvű gyakorlattal összekötni” – mondta a Magyar Diákszövetség elnöke.
Végül Szabó Béla professzor, tagozatvezető ismertette a mai konkrét helyzetet, azt, hogy a magyar diáklétszám folyamatosan szorul vissza, mivel az újonnan létesített új szakok, a rövid távú oktatásban, ahol a hallgatók fele magyar ajkú, fel sem merül annak a alehetősége, hogy magyar tannyelvű képzést is indítsanak. Szabó professzor szerint, ami az egyetemen folyik, az nem csak az oktatás szinjén, hanem minden szinten fellelhető.
Hogy mi lesz a magyar orvos- és gyógyszerészképzés jövője, milyen megoldások, lehetőségek léteznek, vagy miképpen lehetne azt jobb irányba terelni, a beszélgetők nem találták meg a választ.
maszol.ro

Világnemzet anyaországi háttérrel
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Válasz Bayer Zsoltnak
Az indulat indulatot szül, a rágalom ingerültséget, az igazságtalanság jogos felháborodást. Ennek dacára igyekszem mindezeket félretenni, és a tények hideg fényében hozzászólni Bayer Zsolt Erő a motorban című írásához. Egyrészt azért, mert Bayer Zsoltot – ellentétben jobbikos barátaimmal – alapvetően lényeglátó és szókimondó közírónak tartom, akkor is, ha a Jobbik irányában súlyosan elfogult, s ha a Fidesz vonatkozásában viszont kevéssé jellemzi a kritikai attitűd.
Jómagam az anyaországi politikai térben a politikai senki földjén érzem magam, s kifejezetten lehangol a két nemzeti párt közötti totális háború. Erdélyben más a helyzet, itt úgy vélem, hogy Tőkés László személyisége és évtizedes egyenes vonalú politikai pályája garancia arra, hogy azok a szervezetek, amelyeket ő hitelesít – tételesen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt – minden támogatást megérdemelnek szavazatban és munkában egyaránt.
Bayer Zsolt említett írásának lényegével – amely a román politika, és azon belül a román elnök cinizmusával foglalkozik – aligha vitatkozhat magyar érzésű ember. Kár, hogy nem hagyott ki belőle néhány felesleges, bántó kitételt.
Szerinte Vona „hülyeségeket” beszélt Borzonton, de amit idéz tőle, minden, csak nem hülyeség. Az a gondolat, miszerint nem mondunk le arról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen, olyan kitétel, amely elválasztja a magyar érzésű embereket az idegenszívűektől. Azoktól, akikkel épp Bayer Zsolt foglalkozik igen gyakran a legkeresetlenebb, ezért a legmegérdemeltebb, legmegfelelőbb stílusban. Az sem kifogásolható, hogy értékelveink vállalását akkor sem mellőzhetjük, ha ez konfliktusokkal jár akár belpolitikai, akár külpolitikai síkon. A „konfliktus” háborús konfliktusként való értelmezése a román sajtó műve volt, ez sem róható fel Vonának, aki egyébként a konfliktusfelvállalást Tőkés Lászlónak a védőhatalmi státusra vonatkozó, a román sajtó által ismét csak szándékosan félreértett kijelentése kapcsán emlegette.
S elérkeztünk a második problematikus mondathoz. Bayer Zsolt „szerencsétlennek” nevezi Tőkés Lászlónak a magyar védőhatalmi státussal kapcsolatos kijelentését. Hogy miért, nem tudni. Annyi biztos, hogy nem az utólagos román reakció fényében kell egy magyar politikus kijelentéseit megítélni, azok ugyanis merőben taktikai jellegűek. Ha kell, szemrebbenés nélkül képes az egész román sajtó hallgatni olyankor, amikor bőven lenne ürügye szólni (politikai feljelentéssel érne fel, ha leírnám, hogy ki és mikor kérte Erdélyben magyarként az „elszakadást Romániától” egy olyan rendezvényen, amelyről a román sajtó is bőven tudósított – de tény, hogy ilyen is történt), és képes a semmiből ügyet kreálni. Tőkés Lászlóról mondták egy alkalommal, hogy ő az az ember, akinek soha nincs jelen időben igaza, hanem mindig csak „igaza volt”. Ami persze azt jelenti, hogy jelen idejű kijelentései kiállták eddig az idő próbáját, legyen szó a hallgatás falának ledöntéséről, a finom eszközökkel folytatott magyarellenes etnikai tisztogatásról, az autonómia nemzetpolitikai imperatívuszáról, az RMDSZ komprádor-politikájáról, és a sor még hosszan folytatható. Így állunk a védőhatalmi státussal is, amelyet egyébként csakis kétoldalú szerződésben lehetne szabályozni, erre kínált jó alkalmat a magyar–román alapszerződés, amit viszont Horn Gyula és Ion Iliescu elvtársi szellemben, a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyva kötött meg 1996 szeptemberében. (Az RMDSZ radikálisnak mondott nemzeti-konzervatív, autonómista szárnya már ekkor követelte egyébként a magyar védőhatalmi státust. Mindhiába.)
A végére hagytam a legigazságtalanabb és legbántóbb kitételt. Bayer Zsolt szerint Tusványos és az EMI tábor között a „kontinuitást legfeljebb a már minden segget megjárt Toró T. Tibor személye jelentheti”. A Fennvaló nem mindenkinek adja meg, hogy családi szocializációból és az életút szerencsés alakulásából kifolyólag felnőttkori önmagára eszmélésétől akár életének végéig ugyanazon eszmék mozgassák, ugyanazon értékelvek vezéreljék. Toró T. Tibor e szerencsések egyike – hadd ne mondjam, kivel ellentétben. Neki nincsenek anyagi botrányai, ma is ugyanabban a tömbházlakásban él, mint a rendszerváltás idején, politikai pályáján pedig nincs semmiféle törés. Addig maradt az RMDSZ-ben, amíg a leghalványabb remény látszott arra, hogy a szervezet jó irányba terelhető belülről. Amikor ez lehetetlenné vált, az RMDSZ-en kívülről képviselte ugyanazokat az eszméket és célokat. Politikai szövetségesei mindig ugyanazok voltak, kezdve Szilágyi Zsolttal és befejezve Tőkés Lászlóval, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben maradt hűtlen barátot, akikben a legutóbbi választáson erősebb volt az RMDSZ iránti párthűség, mint a közös értékek és a célokhoz való kötődés. Nem egyszerűen hamis tehát Bayer félmondata Toróról, hanem a valóság éppenséggel az állítás fordítottja. Toró ráadásul soha senkinek nem volt a Sancho Panzája (hogy így mérsékeljem Bayer közönséges kiszólását), hanem előbb a MISZSZ, majd az ebből létrejött Reform Tömörülés „szuverén” politikáját a magyar érdekekhez, és nem másokhoz igazító elnöke volt, annak feloszlását követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vezette hasonló szellemben ügyvezető elnökként, amíg meg nem választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé. Toró T. Tibor az önzetlen, ügyszolgáló, belülről mozgatott, programorientált politikus mintapéldája.
Végül hadd zárjam soraimat azon reményem kifejezésével, hogy nincs messze az az idő, amikor nem kell energiát fordítani az ehhez hasonló felesleges, sőt kifejezetten káros, táboron belüli támadások kivédésére, hanem a közös ellenfelek ellenében, és a közös célok megvalósításának szolgálatában használhatjuk fel időnket és alkotóerőnket. Akkor biztos több erő lesz a motorban is…
Borbély Zsolt Attila közíró
Magyar Hírlap

A MIT is támogatja a Székelyföld autonómiájáért szervezett maratoni futást
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei (ODFIE – Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, IKE – Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület, MISZSZ – Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, EMI – Erdélyi Magyar Ifjak) kiemelten fontosnak tartják a Székelyföld önrendelkezésének kivívásában való szerepvállalást, és lehetőségeik szerint részt vállalnak az autonómiatörekvéseket segítő és népszerűsítő megmozdulások szervezésében.
2006-ban ennek érdekében Tekerj rá! címmel biciklis körutat szerveztünk, és az elmúlt években tagszervezeteink is számos rendezvénnyel igyekeztek hozzájárulni az autonómiatörekvések sikeréhez.
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet Juhos Gábor és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maraton Székelyföldért elnevezésű akciójára, melynek során a maratonfutó szeptember 15. és 28. között, 91 települést érintve és ezek mindegyikén egy-egy facsemetét elültetve körbeszaladja Székelyföldet.
Kérünk minden székely-magyar embert, akinek szívügye a székely önrendelkezés, hogy kísérje figyelemmel, és településén lehetőségei szerint kapcsolódjon be a maratoni futásba, melynek állomásait és pontos programját megtalálhatják az alább csatolt plakáton.
Erdély.ma