Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 8.
ICCJ – Tilos a hálapénz
A legfelső bíróság (ICCJ) megállapította, hogy az állami kórházban dolgozó orvosok nem fogadhatnak el hálapénzt. Az ICCJ azt követően foglalt állást a kérdésben, hogy a fellebbviteli katonai bíróság a betegjogi törvény és a büntető törvénykönyv közalkalmazottakra vonatkozó előírása közötti jogi összefüggések tisztázását kérte.
A Mediafax ismertette a legfelső bíróság június 4-i döntését, amelynek indoklása két napja jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A döntés felidézi: a betegek jogait szabályozó 2003/46-os törvény lehetővé teszi, hogy a páciens hálapénzt vagy valamilyen adományt ajánljon fel az orvosnak.
A bírói testület úgy ítélte meg, hogy a betegnek ez a törvény által elismert joga nem teszi kötelezővé, hogy az orvos el is fogadja a felajánlott anyagi juttatást.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 20.
Pofon a szélsőjobbnak – vagy a szólásszabadságnak?
Midőn Klaus Johannis aláírta és kihirdette a 2015-ös évi 217-es törvényt, amely a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosítva betiltotta a legionárius mozgalom kultuszát, jelvényeit és bármiféle népszerűsítését, a felszínességre oly hajlamos magyarországi sajtó arról cikkezett, hogy hatalmas pofont kapott a román szélsőjobb. Nem kétséges, a hír hallatán a magyar ember lelkében kicsírázhat némi káröröm, különösen, ha évről évre alkalma volt végignézni az Új Jobboldal október 6-i aradi, illetve a december elsejei sepsiszentgyörgyi provokatív akcióit.
Egy jogszabály színe és fonákja
Itt azonban valójában sokkal többről van szó. Az elfogadott jogszabály nemcsak a román szélsőjobb szimbólumait tiltotta be, hanem több síkon is törvényi alapot adott a szólásszabadság önkényes korlátozásához.
Hogy a legérzékenyebb ügyet vegyük: az úgynevezett „holokauszttagadás” betiltása, ami egyébként része volt a módosított sürgősségi kormányrendeletnek, több szempontból is problematikus. Egyik oldalról nem kellően tisztázott maga a fogalom. Mert hiába szögezi le a jogszabály szabatosan és példaértékűen, hogy „a holokauszt alatt a zsidók és cigányok 1940 és 1944 közötti, a román állam intézményei által támogatott tervszerű üldözése és megsemmisítése értendő” (saját fordítás), a gyakorlat azt mutatja, hogy a holokauszttagadás határait másutt-másutt húzzák az elemzők, a közírók, illetve a jogászszakma.
Márpedig a különbség nem szakma-, hanem egyénfüggő. Magyarán, ha valakit bíróság elé állítanak holokauszttagadás vádjával, nem az elkövetett cselekmény vagy annak társadalmi veszélyességének foka lesz a döntő abban, hogy elítélik vagy felmentik, hanem a bíró világnézete, politikai meggyőződése vagy akár etnikai hovatartozása. Érdemes belegondolni abba, hogy a holokauszttagadással vádolt, úgynevezett holokausztrevizionista történészek – akik közül tanai miatt nem egy került már börtönbe – sem azt tagadják, hogy a zsidókat államilag üldözték a második világháború idején, mint ahogy azt sem, hogy kizárólag származásuk okán gyilkoltak meg sokakat közülük. Ők a hatmilliós áldozatszámot vitatják, kétségbe vonják, hogy létezett a III. birodalomban központi döntés arról, hogy a teljes zsidóságot ki kell irtani, valamint azt is, hogy a népirtás céljára a nácik gázkamrákat használtak volna.
De akad olyan holokausztszakértő is, aki szerint holokauszttagadás a holokauszt egyediségének tagadása. Ezzel szemben Norman G. Finkelstein – aki maga is holokauszttúlélők gyermeke, s szülein kívül valamennyi hozzátartozóját meggyilkolták zsidó származásuk okán a nácik – éles szavakkal kelt ki azok ellen, akik a holokausztot kiemelnék az emberiség történetének megannyi népirtása közül. Sőt, arra is rámutat, hogy a holokauszttagadásra való hivatkozással várja el Izrael, hogy a világ hunyjon szemet a palesztinok elleni állami terror felett azon az elven, hogy az egyedi szenvedés egyedi jogosítványokkal jár.
De olyan kiterjesztésekkel is találkozhattunk, miszerint holokauszttagadás a visszaemlékezések hitelességének kétségbe vonása. Miközben már egy sor „visszaemlékezésről” fehéren-feketén kiderült, hogy otromba, pénzhajhász hamisítvány, akad köztük olyan is, amelyet nem is zsidó ember írt, erről is beszél Finkelstein A holokausztipar című művében.
A szerző egy gondolat erejéig hivatkozik John Stuart Millre is, akinél meggyőzőbben talán senki nem érvelt a szólásszabadság mellett, még ha eszmefuttatásai a mai olvasó számára kissé terjengősnek is tűnhetnek. A szabadságról című esszéjében Mill külön fejezetet szentel a szólásszabadságnak, okfejtéseit a fejezet végén négy pontban foglalja össze. Érdemes lenne a szabad gondolkodást és a tudományos kutatást büntetőjogi keretek közé záró, magukat többnyire liberálisnak mondó embereknek újraolvasniuk Mill klasszikusát. Vagy legalább a végkövetkeztetésként megfogalmazott négy érvet, kezdve onnan, hogy „bármely elhallgattatott vélemény lehet igaz, ha ezt tagadjuk, feltételezzük, hogy csalhatatlanok vagyunk”. Azon keresztül, hogy „csak az ellentmondásban levő vélemények összeütközése teremtheti meg annak lehetőségét, hogy az igazság hiányzó része elfogadottá váljék”. S azt se feledjük, hogy a teljes igazságot is hívei csak előítélet formájában teszik magukévá, ha azt nem érik folyamatos támadások, egészen odáig, hogy ez esetben „a tan jelentése is elsikkad vagy elkorcsosul, nem szűnik hatni a jellemre és viselkedésre, (…) formális hitvallásá válik.”
Orwell szelleme
A szóban forgó törvény tiltja a fasiszta, legionárius, rasszista és xenofób szervezetek működését, ezen eszmékhez köthető szimbólumok használatát, és az említett ideológiai részelemekből fakadó cselekményeket, továbbá azon személyek kultuszát, akiket népirtás, háborús bűnösség vagy emberiség elleni bűncselekmény miatt ítéltek el.
Akár el is fogadhatjuk, hogy a cél nemes. De vajon szükség van-e külön törvényre ahhoz, hogy egy szélsőséges, a demokráciáira veszélyt jelentő szervezetet betiltsunk? Helyes-e betiltani bárki „kultuszát”? Kultusz alatt értendő ugyebár az is, hogy egy történelmi személyiség születéséről, haláláról vagy életének egy fontos pillanatáról megemlékeznek, kultusznak nevezhető egy kulturális esemény is. Magyar emberben rögtön megszólalhat a vészcsengő: miként zaklatták az állami szervek a Wass Albertre emlékezőket. De élhetünk olyan példával is, amely szívünknek kevésbé kedves történelmi személyiséghez köthető. Nicolae Ceauşescunál többet kevés román államférfi ártott a magyarságnak, elég, ha csak az erdélyi nagyvárosok módszeres elrománosítására utalunk. Ezzel együtt helyeselhető-e, hogy valakit azért zárjanak börtönbe, mert részt vett egy megemlékezésen és/vagy a néhai véreskezű diktátor sírjára helyezett egy szál virágot? Épp a demokratikus rendszert hitelteleníti, amikor a „Kárpátok géniuszához” hasonlóan az állami kényszerapparátust veti be a másként gondolkodókkal szemben.
A büntetőjog ultima ratio. Olyan esetekben alkalmazni, mint a „családon belüli erőszak”, a gyűlöletbeszéd vagy a holokauszttagadás olyan, mintha hentesbárddal próbálnánk operálni. A probléma az, hogy ha ezt valaki papírra meri vetni, rögtön meggyanúsíthatják azzal, hogy pártolja az említett cselekményeket, holott erről, esetemben legalábbis, szó sincs. A különböző erőszakos cselekményekre megvannak a büntetőjog évezredes gyökerű előírásai, nincs szükség új törvényi tényállásra. A gyűlöletbeszéd esetében irányadó az amerikai Legfelsőbb Bíróság klasszikus elve, miszerint akkor lehet valakit elítélni nyilvános beszéd, állásfoglalás, sajtóbeli cselekmény okán, ha azzal „világos és jelenvaló veszélyt” idézett elő. Történelmi eseményeket pedig konferenciákon, szakfolyóiratokban, világhálós és egyéb szakmai fórumokon kell megvitatni anélkül, hogy bárki feje felett ott lógna a börtön Damoklész kardja.
Joggal háborodunk fel azon, ha bárki tagadja a szovjet haláltáborok létét, ellenforradalomnak nevezi 1956-ot vagy ország-világ előtt azt hazudja, hogy senki nem sérült meg a 2006. október 23-i rendőrterror során. De igazságos, méltányos, arányos lenne ezért valakit évekre börtönbe zárni?
A valódi liberális Voltaire úgy vélekedik, hogy „nem értek veled egyet, de életemet adnám azért, hogy véleményedet elmondhasd”, az álliberális pedig úgy, ahogy a világhálón terjedő rövid összefoglalás megfogalmazta. Toleránsak veled, míg egyetértesz velük, ellened fordulnak, ha vitatkozni mersz velük és rasszista vagy, ha legyőzöd őket a vitában.
Egy szó, mint száz: a szimbólumok, gondolatok, történelmi személyiségek kultusza vagy történelmi események tagadása elleni büntetőjogi harc, legyen szó akár náci, akár kommunista jelképekről, személyiségekről vagy eszmékről a Ceauşescu-rendszerben már megismert orwelli gondolatrendőrséget idézi és súlyosan korlátozza a szólásszabadságot.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. október 8.
Több bizonyítékot kizárnak Ráduly és Szőke ügyében
Több bizonyítékot, elsősorban lehallgatási jegyzőkönyveket kell eltávolítani a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos elleni per anyagából, miután a Hargita Megyei Törvényszék helyt adott a vádirattal kapcsolatban az ügyvédek által benyújtott kifogásoknak.
Törvénytelen módon végezték a lehallgatások egy részét Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától eltiltott alpolgármestere ellen, vitathatók a nyomozás egyes szakaszai – ilyen kifogásokat hangoztattak a két vádlott ügyvédjei a szeptemberi tárgyaláson. Az ügyben háromszor elhalasztott ítélethozatal végül csütörtökön megtörtént, és ennek alapján jelentős számú bizonyíték kizárását rendelte el a bíró.
A törvényszék honlapján megjelent információk alapján a 2014-ből származó, november 13-án, szeptember 16., 18-án, augusztus 18., 25., és 26-án, május 15-én és április 23-án keltezett jegyzőkönyvekről van szó, amelyek az ügyirat harmadik és negyedik kötetében szerepelnek, és összesen több mint száz oldalt tesznek ki. A bíró ugyanakkor elutasított más kifogásokat. A vádiratot összeállító ügyésznek jeleznie kell az ügyben eljáró bírónak, hogy fenntartja vagy sem a vádemelést – olvasható a közleményben.
Az ügyész fellebbezést nyújthat be a döntés ellen a Legfelsőbb Ítélő- és Szemmítőszékhez – közölte érdeklődésünkre Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje. Eugen Constantin Iordăchescu szerint meg kell várni az ügyész döntését, és minden attól függ, hogy mik az érdekek. „A bíró elismerte azt, amit mi állítottunk, a vádiratnak vannak hibái. Azt még nem tudjuk, mi lesz a végén” – tette hozzá. Az ügyvéd elmondta, a mostani döntés segíthet abban, hogy a bíróság korrekt és igazságos módon döntsön, és sem a vádlottak, sem az ügyész jogai ne sérüljenek.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

2015. november 20.
Igen a Wass Albert utcára (Kézdivásárhely)
Vita nélkül, egyhangúlag fogadták el tegnap a kézdivásárhelyi tanács tagjai azt a határozattervezetet, melynek értelmében az egyik névtelen utcát Wass Albertről nevezik el.
A tegnap este Kézdivásárhelyen megtartott tanácsülésen Ilyés Botond, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselője határozattervezetként terjesztette elő azt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által kezdeményezett javaslatot, melynek értelmében Wass Albertről neveznék el a Haladás utcával párhuzamos névtelen utcát. A javaslatot a megyei névadó bizottság negatívan véleményezte, de a testület jóváhagyása nem kötelező. A határozattervezetet Zátyi András jegyző nem látta el kézjegyével, nem ellenjegyezte.
Az előterjesztő felolvasott egy részletet abból a hivatalos válaszból, amit 2004. június 4. keltezéssel a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék melletti ügyészség egyik ügyésze írt alá válaszul egy marosvásárhelyi román nacionalista kérvényező beadványára. „A Kolozs megyei Népbíróság határozatának elemzéséből kiderül, hogy Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért és háborús bűnök miatt, sem a Bűnügyi Törvénykönyv 356–360. cikkelyei és azon nemzetközi jogi okmányok tartalma szerint, amelyekhez Románia csatlakozott” – olvasható a beadvány hivatalos magyar fordításában. A határozattervezetet minden önkormányzati képviselő megszavazta.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 7.
Titkos nyomozati iratcsomó? (Beke-ügy)
Beke István Attila brassói védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică a hétfői fellebbezési tárgyalás napján, az ülés előtt alig öt percig tanulmányozhatta a nyomozati iratcsomót. Az ígéretek szerint az eddig összeállított dosszié másolatát holnap kapja kézhez, hogy a következő tárgyalásra alaposabban fel tudjon készülni – tudtuk meg tegnap Beke Ernőtől, István Attila édesapjától.
Azt is közölte, hogy az ügyvéd többször is kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeitől a nyomozati iratcsomót, de válaszra sem méltatták, nemhogy a rendelkezésére bocsátották volna. Beke Ernő tudomása szerint a tűzszerészeti szakértői vizsgálat eredményét az iratcsomó még nem tartalmazza.
Szőcs Zoltán fellebbezési tárgyalásának időpontját a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék január 8-án 9 órára tűzte ki. Szőcs Csongortól, Zoltán öccsétől arról értesültünk, hogy bátyjának valóban brassói védőügyvédje van, de nem Dragoş Cristian Lică, és kiléte egyelőre titok. Szombaton 16 órakor ismét utcára vonulnak a kézdivásárhelyiek.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 25.
Elutasították a forradalmárok óvását
Bíróságon sem sikerült elérnie az 1989-es román forradalom újbóli kivizsgálását a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21-e Egyesületnek, miután a katonai ügyészség tavaly októberben megszüntette az újranyitással összefüggő nyomozást, pénteken a legfelső bíróság elutasította a dosszié lezárása ellen emelt óvást. A vádhatóság ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a panaszosok által jelzett bűncselekmények elévültek, vagy közkegyelem hatálya alá estek, vagy nem szerepelnek a büntető törvénykönyvben, vagy meg sem történtek.
A December 21-e Egyesület elnöke, Teodor Maries az elutasításra reagálva kifejtette: a korábbi kirakatperek csak néhány bűnbakot juttattak rövid időre rács mögé, a forradalomban történt bűncselekmények kivizsgálásának elutasításával pedig Románia „semmibe veszi a strasbourgi bíróságot és az emberi jogokat”.
A román legfelső bíróság azért utasította el az egyesület fellebbezését, mert nem találta perképesnek. A forradalom dossziéjának újranyitását elutasító ügyészségi döntés ellen azonban 150 forradalmár egyenként is fellebbezett, ezeket az óvásokat még nem bírálta el a legfelső bíróság. Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 26.
Vizsgálatot kér Tanasă ellen Kis Péter
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetőjét.
Kis Péter kivizsgálást sürget és arra hívja fel Tiberiu-Mihail Niţu főügyész figyelmét, hogy Dan Tanasă vasárnap közzétett blogbejegyzésében azt kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatal homlokzatára gyászlobogót tűztek ki a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén, január 24-én.
Tanasă ezt úgy értelmezte, hogy a városháza nem tiszteli a román ünnepeket és szimbólumokat. A gyászlobogót egyébként – mint ahogy Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális tanácsos nyilatkozatából is kiderült – a Sinka Mózes volt labdarúgó, Pro Urbe-díjas polgár halála miatt tűzték ki. Ezt a tiszteletet egyébként több mint 20 éve megadják a város díszpolgárainak.
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek küldött levelében Kis Péter rámutat: az idézett blogbejegyzés csak egyike a Dan Tanasă honlapján megjelenő, nyilvánvalóan magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas írásoknak.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro

2016. január 28.
Kihívóra talált Dan Tanasă
A legfelsőbb bírósághoz fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek küldött levelében Kis Péter rámutat: Dan Tanasă honlapján hemzseg a nyilvánvalóan magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas írás.
Kis Péter egy másik keresetben a korrupcióellenes ügyészség figyelmét arra hívja fel, hogy a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tavaly szeptember 8-án – amikor a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők trikolórt akartak kitűzni a városháza tornyának csúcsára – törvénytelenül biztosított eszközöket ismeretleneknek egy engedély nélküli munkálatra, amit a városháza épületében végeztek volna el. A kereset szerzője szerint a felügyelőség túlkapással és befolyással való üzérkedéssel vádolható, erre bizonyítékul szolgálhatnak az aznap kiállított menetlevelek, valamint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal térfigyelő kamerái által rögzített felvételek. (Krónika)
HA ADTOK, KAPTOK, MONDTA A PÓPA. Nem mindennapi eset történt a Dolj megyei Tălpaş községben: egy asszonyt, bár megvásárolt sírhelye volt, nem temetett el az ortodox pap, mivel az elhunyt korábban áttért a baptista hitre. Így a mezőn, a polgármesteri hivatal által biztosított területen temették el. Az eset nem egyedi, nemrég Szilágy megyében a pópa csak 1000 lej ellenében lett volna hajlandó az ortodox temetőben eltemetni egy görögkatolikus nőt, akit végül a háza kertjében helyeztek végső nyugalomra. A Dolj megyei eset azonban azért különleges, mert a Digi24 televízió helyszíni riportjában az ortodox papot is meg akarta szólaltatni, ő azonban csak akkor lett volna hajlandó nyilatkozni, ha az újságírók egy vízszivattyút ajándékoznak neki. „Önök felajánlanak egy adományt, hogy készíthessenek egy jó riportot, amely emeli a nézettségüket, és pénzt is hoz. Ha nem, akkor nem. Tudják, hogy van a mai világban, mindent meg kell fizetni” – mondta a pópa. (Főtér)
ARANYUNK VAN, BÁR EGYRE KEVESEBBET ÉR. Világviszonylatban a 35. legnagyobb aranytartaléka a román jegybanknak van, és ezzel Románia a legjobb helyezést érte a 40 országot górcső alá vevő toplistán. A Román Nemzeti Bank (RNB) aranytartaléka 103,7 tonna (3,3 milliárd eurónak felel meg), amivel megelőz olyan országokat, mint Lengyelország, amely a kelet-európai térség legerősebb gazdasága, vagy Ausztráliát és Indonéziát is. A RNB jelenleg nem vásárol aranyat – a döntést 2000-ben hozták meg. A jegybank aranytartalékának 60 százaléka az ország határain kívül maradt 2010–2014-ben, többnyire Londonban található. A román központi pénzintézet aranytartaléka az elmúlt öt évben a 103,7 tonnán stagnált, értéke azonban 1,2 milliárd euróval mintegy 3,25 milliárd euróra zsugorodott. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 10.
Húsz évre börtönbe vonul a „kommunista pribék”
Jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán Alexandru Vişinescu volt kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Az 1956 és 1963 között a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtönt irányító 90 éves Vişinescut azzal vádolták, hogy irányítása alatt a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. Az ügyészség legalább 12 fogoly – köztük a Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) több vezetőjének – haláláért közvetlenül őt tette felelőssé.
A 2013-ban kezdődött per tavaly júniusban kihirdetett alapfokú ítélete ugyancsak húsz év letöltendővel sújtotta a volt börtönparancsnokot. Mindemellett megfosztották katonai rendfokozatától, és 300 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezték áldozatai hozzátartozói javára. Bár az új büntetőtörvénykönyv szerint életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt, Vişinescu esetében az elítélt magas kora miatt ez a büntetés nem alkalmazható.
A vádirat szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételek között tartották őket fogva és olyan bánásmódnak vetették őket alá, amely a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat. A hatóságok 138 embert azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a szóban forgó börtönben raboskodtak, köztük a két világháború közötti korszak számos román politikusát, például Ion Mihalachét, a parasztpárt alapítóját.
Az ügyészség szerint a börtönparancsnokot személyes felelősség terheli a történtekért, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. „A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták" – állapította meg a vádirat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdte el a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását. Vişinescu az első, akinek az ügyében jogerős ítélet született. Krónika (Kolozsvár)

2016. február 23.
Nem engedik haza Bekééket
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bukaresti táblabíróság a vármegyés (HVIM) Beke István és Szőcs Zoltán vizsgálati fogságát abban az ügyben, amelyben a két székelyföldi fiatalt azzal gyanúsítják, hogy 2015. december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett felvonuláson házi készítésű robbanószerkezetet akartak működésbe helyezni – Bálint Eszter a kronika.ro-n. A bírák egyúttal elutasították a gyanúsított ügyvédeinek kérését, hogy a vizsgálati fogságból kerülhessenek át házi őrizetbe vagy bírói felügyelet alatt védekezhessenek. A hétfői döntés azonban nem jogerős, az ellen a legfelsőbb bíróságon lehet fellebbezni.
Amint arról beszámoltunk, Bekét, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani. Az ügyészség szerint Beke István a HVIM erdélyi elnökének, Szőcs Zoltánnak a felbujtására hozzá is látott a bomba elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt – írja a kronika.ro. Erdély.ma

2016. február 24.
Strasbourg ismét büntetett (1989-es események)
Románia ellen hozott ítéletet a strasbourgi emberi jogi bíróság, és kártérítést állapított meg az 1989-es forradalom tizenhét áldozatának vagy hozzátartozóiknak, amiért nem vizsgálták ki megfelelően ügyüket. A forradalom tavaly lezárt dossziéja ügyében ugyanakkor hétfőn a legfelsőbb ügyészség mozdult meg.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnap hozta nyilvánosságra az ítéletet, amely szerint a forradalom tizenhét áldozata vagy hozzátartozóik fejenként 15 ezer euró kártérítést kapnak. Ők azért perelték be a román államot, mert nem vizsgálta ki megfelelő alapossággal a Nicolae Ceauşescu volt kommunista diktátor megbuktatásához vezető 1989-es forradalom eseményeit, amelyek során mintegy 1200-an vesztették életüket, és több mint háromezren sebesültek meg. Romániában a katonai ügyészség tavaly októberben elutasította a forradalmárok érdekeit védő December 21. Egyesület kérését, hogy indítsák újra a nyomozást, és állapítsák meg, kit terhel büntetőjogi felelősség a sortüzekért, gyilkosságokért. Az egyesület a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez fordult jogorvoslatért, de a bíróság januárban megállapította, hogy a felperes nem perképes. Ezért több mint háromszáz akkori áldozat vagy azok hozzátartozói támadták meg bíróságon a katonai ügyészség elutasító döntését. Ebben a perben még nem született ítélet. Időközben hétfőn a legfelsőbb ügyészség arról tájékoztatott, hogy visszakérték a forradalom dossziéit a bíróságtól újraelemzés végett. Ennek eredménye akár az ügy újratárgyalása is lehet. Romániát a strasbourgi bíróság nem először kötelezte kártérítés fizetésére az 1989-es események kapcsán. Tavaly januárban a forradalom 81 áldozata számára ítéltek meg összesen közel 840 ezer euró kártérítést amiatt, hogy az igazságszolgáltatás mindmáig nem vizsgálta ki megfelelően ügyüket.

2016. február 26.
Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.
Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet. Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.
A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését. MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 27.
Tőkés nem fogja visszaperelni a kitüntetést
Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Johannis államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.
Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a legfelsőbb bíróság (ICCJ) jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét. „Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Creţu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért. Szabadság (Kolozsvár)

2016. február 29.
Nyilatkozatok az előzetes letartóztatásban maradó vármegyésekért
A vármegyések előzetes letartóztatásban maradnak – döntött a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék, elutasítva Beke István Attila és Szőcs Zoltán fellebbezését. Közben Kézdivásárhelyen folytatódott a szolidaritási megmozdulások sora a hétvégén: ezúttal azonban a felvonulás elmaradt, a tüntetők a Gábor Áron téren gyűltek össze.
Február 26-án, péntek délelőtt zárt ülésen tárgyalták le a Legfelső Ítélő- és Semmítőszéken a Beke István Attila és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökének fellebbezési kérését, amelyet február 24-én iktattak, és az újabb harmincnapos előzetes letartóztatásuk ellen nyújtottak be a bukaresti táblabíróságon. A bírói testület továbbra is úgy értékelte, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása „közveszélyt jelentene”, ezért elutasította a fellebbezésüket. A két védőügyvéd ismét azt kérte, hogy a vizsgálati fogság helyett helyezzék őket házi őrizetbe vagy hatósági felügyelet alá. A szombaton kihirdetett ítélet végleges. Beke István Attila és Szőcs Zoltán újabb vizsgálati fogsága március 29-én jár le, addig mindenképpen a bukaresti rendőrség központi fogdájában maradnak.
Szombat délután Kézdivásárhelyen az ötvenfős tömeg már nem vonult végig a harminc alkalommal megtett útvonalon – a szervezők nem kértek engedélyt újabb utcai felvonulásra –, hanem a Gábor Áron-szobor mögött gyülekeztek a magukkal hozott jelmondatokkal. Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője elmondta: a legutóbbi bukaresti táblabírósági tárgyaláson jelen volt, és valamilyen csoda folytán az egész tárgyalás alatt bent maradhatott a teremben.
Azt tapasztalta, hogy a tárgyaláson a fiatalokat védő ügyvédek olyan erős érveket hoztak elő, amelyek alapján szabadon kellett volna bocsátani ártatlanul fogva tartott bajtársaikat – ha ezek nem bizonyultak elegendőnek, azt kell mondania, hogy kommunista időket idéz az eljárás, a jogfolytonosság a múlt és a jelenlegi rendszer között nem szűnt meg.
Azt is kijelentette: a két vármegyés szabadsága nem egy bíró vagy ügyész döntésén múlik, hanem mintha fentről, a kulisszák mögül üzennék: most ne, még ne, még hosszabbítsanak, még egy kicsit várjon a felesége, még ne adhassa át a csomagot, még ne vegye fel az ügyész a telefont. Mintha a háttérből valakik azt akarnák, hogy két ártatlan ember tovább sínylődjék előzetes vizsgálati fogságban. Mintha felmérést végeznének a székelység soraiban, hogy lássák, a székelyföldi emberek mennyire képesek küzdeni két meghurcolt társukért.
Hangsúlyozta: bár kezdetben ezres tömeg gyűlt össze, a tiltakozók száma hétről hétre csökkent, egy bizonyos mag viszont minden szombaton itt volt és itt van. A vármegyések szóvivője felhívta a figyelmet, hogy vonulás nem lesz, de akik hisznek Beke István Attila és Szőcs Zoltán ártatlanságában, kinyilváníthatják véleményüket a szobor közelében felállított asztalnál: pár sorban, kézírással román nyelven leírhatják, milyennek ismerik a két fogvatartottat. Ezen véleménynyilvánítással nagy segítséget nyújtanak mindkettejüknek a majdani tárgyalásokon. Azért szükséges románul megfogalmazni a véleményeket, hogy ne adjanak újabb időhúzási lehetőséget a bíráknak és ügyészeknek, ne hivatkozhassanak arra, hogy le kell fordítani a magyarul megírt nyilatkozatokat román nyelvre.
Minél több a vélemény, annál eredményesebb, meggyőzőbb lesz az akció – vélekedett. Szerinte azért is szükség van ezekre a véleményekre, mert a legutóbbi tárgyaláson is az fogalmazódott meg, hogy István és Zoltán a közösségre nézve veszélyes és ártalmas emberek. Ezt csak ők hiszik így, mi tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen minden tettükkel a közösségért és nem a közösség ellen próbáltak cselekedni – mondotta végezetül a szóvivő.
Az írásos vélemények gyűjtése ezen a héten is folytatódik, Beke Ernő, István édesapja hét közben délelőttönként is a szobor környékén lesz, és minden szombaton 16 órakor ismét találkoznak a tiltakozók, még ha felvonulás nem is lesz. Azt is megtudtuk, hogy március 15-én 11 órakor az egykori hadapródiskola előtti hősök emlékművéhez várják mindazokat, akik eddig is kiálltak a két vármegyés mellett. Iochom István
Háromszék. Székelyhon.ro

2016. március 11.
Érdemrendügy: Tőkés pártján a magyar kitüntetettek
Egyöntetűen elítélik a Románia Csillaga érdemrend lapunk által megkérdezett magyar birtokosai, hogy Klaus Johannis államfő megfosztotta magas rangú román állami kitüntetésétől Tőkés Lászlót. Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus populista, gyáva intézkedésnek, Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár elfogadhatatlannak, Puskás Bálint alkotmánybíró észszerűtlennek, Nagy Ágnes közgazdász pedig helytelennek tartja az államelnök döntését. Szerintük ugyanakkor nem segítenének az ügynek azzal, ha tiltakozásképp önként visszaadnák az érdemrendjüket. Többségük egyébként támogatja, hogy megvonják az elismerést azoktól a személyektől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Amit Klaus Johannis művelt Tőkés László kitüntetésének visszavonásával, az szégyen – szögezte le érdeklődésünkre Eckstein-Kovács Péter. Lapunk arra volt kíváncsi, miként kommentálják az államfő egy héttel ezelőtt bejelentett döntését azok az erdélyi magyar és magyarországi személyiségek, akik az elmúlt években ugyancsak megkapták a Románia Csillaga érdemrendet. Amelynek lovagi fokozatát Traian Băsescu elnök 2009-ben, a romániai forradalom kirobbanásának húszéves évfordulóján éppen egykori tanácsadója javaslatára ítélt oda a volt temesvári lelkésznek a rendszerváltozásban játszott történelmi szerepéért.
Eckstein-Kovács a Krónikának elmondta, lehet vitatni Tőkés László különböző politikai nyilatkozatait, csakhogy az EP-képviselő nem ezekért kapta a kitüntetést, sőt – a védhatalmi státus szorgalmazásával – olyasmit se mondott, ami ne férne bele a szólásszabadság kategóriájába. „Populista és gyáva intézkedésnek tartom Johannis lépését, amellyel felsorakozott a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az érdemrend visszavonása érdekében folytatott nemtelen és minősíthetetlen kampánya mögé” – jelentette ki az RMDSZ volt szenátora.
A kolozsvári jogász-politikus szerint az államfő ködösített, amikor az érdemrend becsületbíróságának javaslatára és a legfelsőbb bíróság ítéletére hivatkozva vonta vissza az érdemrendet, ezek a döntések ugyanis semmire sem kötelezték az elnököt. Románia elnökének ugyanis kizárólagos hatásköre kegyelemben részesíteni, kitüntetni, illetve megfosztani valakit az érdemrendjétől, és mindez egyszemélyes döntése, amit nem kell magyaráznia.
Kérdésünkre Eckstein-Kovács elmondta, szerinte nem segítene azzal, ha visszaadná a neki 2009-ben odaítélt Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet elnöki tanácsosként Băsescutól kapott, akivel szemben nincsenek olyan fenntartásai, mint Johannisszal szemben. A volt kisebbségügyi miniszter természetesnek tartaná, hogy azokat fosszák meg az elismeréstől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Elfogadhatatlannak tartja Johannis döntését Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár is. Szerinte Tőkés László semmi olyasmit nem tett, ami indokolná érdemrendjének visszavonását. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki visszavonja azt a kitüntetést, amit egy rendszerváltással kapcsolatos munkáért kapott, erre nincs elfogadható magyarázat. Sajnos Romániában nagyon messze állunk a normális körülményektől” – jelentette ki lapunknak a feltaláló, aki 2000-ben a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség akkori elnökeként kapta meg az érdemrend lovagi fokozatát.
Kolozsváry Zoltán közölte, mivel „a politika más dolog”, ő pedig tudományos munkájáért kapta, nem gondolt arra, hogy visszaadja a kitüntetését, ettől függetlenül elítélendőnek és helytelennek tartja a Tőkéssel szembeni eljárást. A marosvásárhelyi mérnök kérdésünkre magától értetődőnek nevezte, hogy automatikusan el kellene veszítenie az állami kitüntetését annak, aki bármilyen módon megsértette a törvényt. Megjegyezte viszont azt is, hogy az emberekben rengeteg kétség merül fel: vajon a jelenlegi, „kampányszerű” korrupcióellenes tevékenység valóban a korrupciót akarja megfékezni, vagy egy politikai hatalom megnyilvánulása.
„Rendkívül szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, ami az utóbbi időben szép hazánkban történik, mert az ember elvesztette a bizalmát mindabban, ami a hatalommal és a politikával kapcsolatos. A józan ész azt sugallja, hogy köztörvényes bűnözők semmiféle kitüntetést nem tarthatnak meg, ám felmerül az emberben, tényleg köztörvényes bűnöző-e mindenki, akit elítélnek ebben az országban” – állapította meg Kolozsváry Zoltán.
Hasonló véleményen van Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró is. A Románia Csillaga érdemrend birtokosa megjegyezte, bármilyen kitüntetést már véghezvitt cselekedetért adnak, utólag pedig csak abban az esetben lehetne visszavenni, ha kiderül, hogy az a tett állam-, alkotmányellenes volt, vagy a kitüntetett úgy hajtotta végre, hogy bűncselekményt is elkövetett. „Nem volna szabad elvenni egy érdemrendet a birtokosa későbbi kijelentéséért. Én például azért részesültem az érdemrendben 2012-ben, mert alkotmánybíróként leszavaztam a nyugdíjak lefaragását. Ezek szerint ha most valaki azt mondaná, hogy a nyugdíjakat mégis csökkenteni lehet, akkor vissza kellene venni tőlem a kitüntetést? Nem tartanám észszerűnek” – jelentette ki a Krónikának a bukaresti taláros testület tagja.
A volt RMDSZ-es szenátor sem hiszi, hogy segítene, ha visszaadná a kitüntetését, sőt szerinte gesztusa negatív visszhangot váltana ki a társadalom körében. „Viszont ahogy a magyar társadalom is tiltakozik a döntés ellen, úgy megteszem én is, pedig alkotmánybíróként nem szoktam megszólalni ilyen ügyekben. Tudomására kell hozni mindenkinek, hogy nem tartjuk szabályos és észszerű dolognak a kitüntetés visszavonását” – szögezte le Puskás Bálint.
Az alkotmányjogász szerint korrupciós bűncselekmény elkövetése esetén is ki kell vizsgálni, mindez mennyiben vonja maga után az érdemrend visszavonását, szerinte ugyanis nem lenne szabályos eljárás, normális megoldás, ha minden elítéltet automatikusan megfosztanának az állami elismeréstől. „Ki kellene vizsgálni, mennyire áll összefüggésben a bűntény azzal a cselekedettel, amiért az érdemrendet kapta valaki. Ha például olimpiai aranyat nyertem, majd utólag raboltam, azért még nem kellene elvegyék az érmemet” – szögezte le Puskás Bálint.
Nagy Ágnes közgazdász, a román jegybank (BNR) igazgatótanácsának tagja az ügyben azt kifogásolja, hogy nem egyforma mérce alapján döntik el, kit tartanak érdemesnek a kitüntetésekre, illetve kitől vonhatják azt vissza. Szerinte egységes „mértékegység” alapján kellene kezelni, mi történik, ha valaki méltatlanná válik az érdemrendre. „Én például a pénzügyi stabilitás célja érdekében kifejtett monetáris politika terén elért eredmenyekért kaptam a Románia Csillagát. Ezek szerint ha valamikor megszűnik az ország pénzügyi stabilitása, akkor tőlem visszavonják a kitüntetést?” – tette fel a kérdést a közgazdász.
A Krónika több más kitüntetett álláspontját is kikérte a témában, sokan azonban elhárították a véleménynyilvánítást. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója arra hivatkozva nem kívánta kommentálni az érdemrend-ügyet, hogy a Románia Csillaga kitüntetést 2000-ben Emil Constantinescu elnöktől, más körülmények között, más kormány alatt, illetve kulturális, nem pedig politikai tevékenységéért kapta.
Borbély László képviselőt és Markó Béla szenátort (mindketten 2004-ben kapták meg a Románia Csillaga lovagi fokozatát) többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, Kelemen Hunor írásban eljuttatott kérdéseinkre nem válaszolt. Az RMDSZ elnöke – akinek 2000-ben ítélték oda az állami kitüntetés parancsnoki fokozatát – ugyanakkor 2013-ban és most is elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár),

2016. március 22.
Elutasították Szőcs Zoltán fellebbezését
Tegnap reggel 9 órakor a bukaresti táblabíróságon tárgyalták a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi Szőcs Zoltán, majd pár órára rá Beke István Attila fellebbezését, amit március 15-én ügyvédjeik iktattak védenceik előzetes fogvatartásának visszavonását kérve.
A beadványokban arra hivatkoztak, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, a Román Hírszerző Szolgálat által végzett telefonlehallgatásokat nem lehet kizárólagos bizonyítékként felhasználni a jelenlegi peres ügyekben. A múlt hétre kitűzött tárgyalásokat azért napolták el, mert a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei nem jelentek meg a tárgyaláson, és nem tették le a bírók asztalára a 2015/P/D/729-es iktatószámú vizsgálati iratcsomót. A taláros testület továbbra is úgy értékelte, hogy Szőcs Zoltán szabadon bocsátása „közveszélyt jelentene”, ezért fellebbezését ismételten elutasította. A védőügyvéd tegnap is azt kérte, hogy a vizsgálati fogság helyett helyezzék házi őrizetbe. A döntés nem végleges, negyvennyolc órán belül megfellebbezhető a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken. Beke István Attila esetében lapzártáig nem hirdettek ítéletet. Beke 113., Szőcs Zoltán pedig 83. napja raboskodik a bukaresti rendőrség központi fogdájában. Mindkettejük legutóbbi vizsgálati fogsága március 29-én jár le, ezért minden valószínűség szerint a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei ezen a héten a két vármegyés előzetes letartóztatásának újabb harminc nappal történő meghosszabbítását fogják kérni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mégis lehet bizonyíték?
Precedensértékű döntést hozott tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, miután egy korrupciós tárgyú büntetőper előzetes szakaszában a bírák elfogadták a Román Hírszerző Szolgálat által végzett lehallgatásokon alapuló bizonyítékokat. A döntés a továbbiakban lehetőséget teremthet arra, hogy az ügyészek más büntetőperekben felhasználhatják a lehallgatásokkal szerzett információkat, mint bizonyítékokat, illetve elejét vehetik az ezeket kifogásoló perrendi kezdeményezéseknek.
A legfelsőbb bíróság döntései ugyanis iránymutatóként is szolgálnak az alacsonyabb rangú ítélőszékek számára. Ráadásként a döntés olyan körülmények között született, hogy februárban az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette ezt a gyakorlatot. A taláros testület határozata a már folyamatban lévő pereket is érinti, ugyanakkor a bírák megítélésére bízza, hogy miként járnak el, ügytől függően. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 25.
Kitűzték az első fellebbezési tárgyalást
Mint már hírül adtuk, a bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Beke István Attila és Szőcs Zoltán beadványát, amelyben ügyvédjeik védenceik előzetes fogva tartásának visszavonását kérték. Az ítélet nem volt jogerős, ezért a két vármegyés védőügyvédje szerdán, illetve tegnap fellebbezett az alapfokú döntés ellen a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszéken, ahol március 28-án 9 órára tűzték ki Beke István Attila tárgyalását.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei már hétfőn iktatták beadványukat, amelyben Beke és Szőcs előzetes fogva tartásának újabb harminc nappal történő meghosszabbítását kérték. Aznap a táblabíróság időhiányra hivatkozva nem tárgyalta a kérést, másnapra tűzte ki, de akkor is elnapolták, mivel hiányzott Szőcs Zoltán védőügyvédje. Szerdán érdemben is tárgyalták a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság beadványát, helyt adva az ügyészek kérésének és újabb harminc nappal hosszabbítva meg mindkettejük vizsgálati fogságát, ami a március 30. és április 28. közötti időszakra érvényes. Az alapfokú ítélet még ma megfellebbezhető. A tárgyalásra jövő héten kerül majd sor.

Kitérő válaszok a hatósági túlkapások ügyében
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke március elején levélben kereste meg Doina Stanciut, a Romániai Legfelső Semmítő- és Ítélőszék ügyészét és Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság főügyészét, magyarázatot kérve tőlük az utóbbi időben elszaporodott, magyar polgármesterek elleni hatósági eljárásokra, felvetve azok jogszerűségét és az alkalmazott módszerek méltányosságát is.
Az EMNT vezetői kifogásolták, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság emberei – a rendőrséggel együttműködve – nincsenek tekintettel a különböző, vélt vagy valós vádak alapján letartóztatott polgármesterek alapvető jogaira, valamint megfélemlítésre alkalmas módszereket bevetve, rendszerint hajnali órákban rontanak rá alvó családokra. Az EMNT tisztségviselői arra is felhívták a figyelmet – magyarázatot kérve az eddig túlkapásokra –, hogy a valós vádak és bizonyítékok hiányában annak a gyanúja is felmerülhet, hogy ezek a letartóztatások inkább politikai leszámolásként értelmezhetőek, nem pedig az egyébként szükséges bűnüldözés üdvözlendő példáiként. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék képviselője, Viorel Ciobanu írásban kitérő válaszokat adott a megkeresésre, s leszögezte: az intézmény a hatályos törvényeknek megfelelően működik, és hangsúlyozta az ügyészek függetlenségének fontosságát. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság részéről Dana Tiţian főügyészi tanácsos válaszában kijelentette, hogy a foganatosított intézkedések a törvénynek megfelelően mentek végbe.
Tegnapi közleményükben az EMNT vezetői továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy a korrupcióellenes harc álcájában politikai leszámolások történjenek, hangsúlyozva, hogy kiállnak a jogtalanul meghurcolt magyar polgármesterek mellett. Arra kérik ugyanakkor az illetékes hatóságokat, hogy a látszatintézkedések helyett a közvagyonban és Románia nemzetközi megítélésében is felbecsülhetetlen károkat okozó valós korrupció ellen küzdjenek. AZ EMNT vezetői Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének is levelet írtak, melyben tájékoztatták őt a román hatóságokhoz eljuttatott levelükről, és az elszaporodott magyarellenes atrocitások okán időszerűvé vált Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását sürgették. Megkeresésükre még nem érkezett válasz a szövetség elnökétől. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitérő válaszokat adtak a hatóságok az EMNT-nek
Nem válaszoltak érdemben a romániai nyomozó hatóságok és igazságügyi szervek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőinek beadványára, amelyben magyarázatot kérnek a magyar önkormányzati tisztségviselők elleni fellépésre.
Tőkés László, az EMNT elnöke és Sándor Krisztina ügyvezető elnök március elején levélben kereste meg Livia Stanciut, a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elnökét, Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét, valamint Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét. A szervezet vezetői magyarázatot kértek a két állami tisztségviselőtől az utóbbi időkben elszaporodott, magyar polgármestereket ért hatósági eljárásokra, valamint felvetették azok jogszerűségét, és az alkalmazott módszerek méltányosságát.
Tőkésék kifogásolták, hogy a DNA emberei – a rendőrséggel együttműködve – nincsenek tekintettel a különböző – vélt vagy valós – vádak alapján letartóztatott polgármesterek alapvető jogaira, valamint megfélemlítésre alkalmas módszereket bevetve, rendszerint hajnali órákban rontanak rá alvó családokra. Az EMNT tisztségviselői ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet – magyarázatot kérve az eddig vélt túlkapásokra –, hogy a valós vádak és bizonyítékok hiányában könnyen merülhet fel annak a gyanúja, hogy ezek a letartóztatások inkább politikai leszámolásokként értelmezhetőek, nem pedig az egyébként szükséges bűnüldözés üdvözlendő példáiként.
Tételesen megemlítette a nemzeti tanács Rácz Károly, Kézdivásárhely, Ráduly Róbert, Csíkszereda és Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármesterének, továbbá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elöljáró ügyét. Kelemen Hunornak írt levelükben Tőkés László és Sándor Krisztina tájékoztatták az RMDSZ elnökét a román hatóságokhoz eljuttatott megkeresésükről, valamint sürgették az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását, ami szerintük az elszaporodott magyarellenes atrocitások okán vált időszerűvé.
Csütörtöki közleményében az EMNT közölte, a bukaresti legfelsőbb bíróság részéről Viorel Ciobanu az információs és közkapcsolatok osztály képviselőjeként kitérő válaszokat adott a megkeresésre. Írásos válaszában leszögezte: a bíróság a hatályos törtvényeknek megfelelően működik, továbbá hangsúlyozta az ügyészek függetlenségének fontosságát. A korrupcióellenes ügyészség részéről Dana Tiţian főügyészi tanácsos válaszolt, s rövid (írásos) reakciójában kijelentette: a foganatosított intézkedések a törvénynek megfelelő módon mentek végbe. Kelemen Hunor nem válaszolt a megkeresésre.
Az EMNT vezetői közölték, továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy a korrupcióellenes harc „álcájában politikai leszámolásokat hajtsanak végre". Jelezték, kiállnak a „jogtalanul meghurcolt" magyar polgármesterek mellett, s arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy a látszatintézkedések helyett a közvagyonban és Románia nemzetközi megítélésében is felbecsülhetetlen károkat okozó valós korrupció ellen küzdjenek. Krónika (Kolozsvár)

2016. április 1.
Titokban tartott ítélet
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken hétfőn, illetve szerdán tárgyalták le a terrorváddal őrizetbe vett kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán által benyújtott fellebbezést, amelyet a bukaresti táblabíróság alapfokú ítélete ellen nyújtottak be március 22-én és 23-án.
Ugyancsak szerda délelőttre tűzték ki a két vármegyés március 24-én iktatott fellebbezését, amelyet ügyvédjeik előzetes fogva tartásuk meghosszabbítása ellen nyújtottak be. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék bírói mindhárom fellebbezésüket letárgyalták, de tegnapig nem hirdettek ítéletet, és az intézmény honlapján sem tették közzé döntésüket. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán április 28-ig a bukaresti rendőrség központi fogdájában vizsgálati fogságban marad.
(iochom)

2016. április 4.
A magyarellenességről és a magyar-magyar összefogásról
A nagyváradi parlamenti képviselői irodában ma délben tartott nagyváradi sajtóértekezlet központi témája a kiéleződött romániai magyarellenesség, valamint a magyar-magyar összefogás esélye volt. Tőkés László EP-képviselő és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke magyar és román nyelven tájékoztatta a média képviselőit.
Tőkés László elmondta, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) múlt heti ülésén is foglalkoztak a fokozódó romániai magyarellenességgel, az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedésével, valamint a romániai magyarság, illetve Székelyföld autonómiatörekvéseivel. Felszólalásában ő maga ezen ügyek további és hangsúlyosabb nemzetköziesítését szorgalmazta mind az Európa Tanács, mind az Európai Unió fórumain. Az általa elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egy hónappal ezelőtt levélben fordult a legfelsőbb bírósághoz és ügyészséghez a meghurcolt székelyföldi autonómiabarát elöljárók ügyében – a hatósági túlkapásokat számon kérve –, azonban csak kitérő válaszokat kapott. Ugyanakkor az RMDSZ-nél sürgette az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívását a megszaporodott magyarellenes atrocitások elleni közös fellépés érdekében.
Az erdélyi képviselő kiemelte: a magyarellenesség – mint terminus technicus – azt a sajnálatos jelenséget fedi, amely az általánosan elítélt antiszemitizmus, romafóbia, keresztényellenesség és más diszkriminatív viszonyulások rendjébe illeszkedik, és az európai diszkriminációellenes törvények és dokumentumok tilalma alá esik. „Törvényileg nézve és eredetét tekintve a kisebbségellenes nacionálkommunista politikában gyökerezik, közelebbről pedig az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusig vezethető vissza. Következésképpen egy posztkommunista-posztszekurista jelenséggel van dolgunk, mely az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozást mindezidáig sajnálatos módon túlélte” – mondotta Tőkés László, kijelentve: a totalitárius múlt bűntetteinek kivizsgálása keretében, továbbá az 1989 decemberi tömeggyilkosságok, az 1990 márciusi marosvásárhelyi erőszakos cselekmények és az 1990 júniusi bányászjárás ügyében teljes felderítésre és igazságtételre van szükség.
Az erdélyi magyarság választott – tisztességes, autonomista – vezetőinek zaklatását, megalázását, bírságolását, meghurcolását, perbe fogását stb., valamint a jogkövetelők, a közösségi és nemzeti jelképeket használók, a polgári jogaikkal élők megbüntetését summázva rámutatott: természetes az, ha ilyen körülmények között a Romániában élő magyarok – köztük ő maga is – nemzetközi, európai védelmet kérnek, és számítanak Magyarország segítségére. Képviselőnk arra is emlékeztetett: nemcsak megérdemelt állami kitüntetését vonta meg tőle Bukarest egy koncepciós eljárással, hanem jogvédelmet is kapnak azok a volt szekusok Romániában, akik őt a televízióban gyalázzák, hazaárulónak és kémnek titulálva. Tőkés László ezeket az eseteket nem a személye, hanem a teljes erdélyi magyar közösség elleni támadásoknak véli.
Csomortányi István az idei választások kapcsán elmondta, hogy a magyar-magyar összefogás fontos eszköz lenne a siker érdekében, s az EMNP minden szinten keresi ennek a módját, ám bihari példákat sorolva mutatott rá: az RMDSZ tele van korrupcióval, a lelepleződöttek pedig igyekeznek viktimizálni magukat. Tőkés László elvi szinten húzta alá: egyes magyar vezető emberek korrupciós ügyei nem moshatók össze a magyarellenes visszaélések áldozatainak eseteivel. Egyetlen magyar közszereplő se bújjon magyarsága fedezék
itthon.ma//erdelyorszag

2016. április 5.
Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el a legfőbb ügyész
Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el Bogdan Licu ideiglenes legfőbb ügyész, miután tavaly a katonai ügyészség elutasított egy erre irányuló keresetet.
Licu maga jelentette be, hogy felülvizsgálta a katonai ügyészség tavaly ősszel hozott döntését. Akkor bizonyítékok hiányában döntött úgy a vádhatóság, hogy nem indít újabb vizsgálatot.
ogdan Licu közölte, hogy mostani döntését a legfelsőbb bíróságnak is meg kell még erősítenie, és reményét fejezte ki, hogy ez megtörténik, mert - mint mondta - az eddigi vizsgálatok nem voltak elég alaposak, ezért látja indokoltnak az akta újranyitását.
Az 1989-es forradalom kivizsgálása csak részlegesen történt meg, hivatalosan mai napig sem tisztázták, hogy pontosan kiket terhel a felelősség a gyilkos sortüzekért. A forradalom idején mintegy ezer ember vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek.
maszol.ro

2016. április 9.
Börtönbe küldenék Dragneát
A korrupcióellenes ügyészség legkevesebb három és öt év közötti letöltendő börtönbüntetést kér a legfelsőbb bíróság bíráitól Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnökének. A tegnapi, utolsó tárgyalási fordulón az ügyészek az ügyben szereplő 45 személy esetében kértek letöltendő szabadságvesztést, Dragnea esetében az alapfokú ítéletnél súlyosabb büntetést.
A legfelsőbb bíróság bírái 2015. május 15-én egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Liviu Dragneát – aki akkor az SZDP főtitkára volt – a 2012-es, Traian Băsescu akkori államfő menesztését célzó referendumon feltételezett csalások ügyében. Dragnea ellen befolyással való visszaélés gyanújával emeltek vádat.
Az ügyészek vádirata szerint a népszavazási csalás során Liviu Dragneát 74 választási kerületi elnök vagy tag segítette a csalásban Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyében. Ellenük azért emeltek vádat, mivel meghamisították a választási iroda dokumentumait, és a szavazók által leadott voksok mellett plusz szavazócédulákat juttattak az urnákba.
A tegnapi tárgyaláson jelen volt Liviu Dragnea is. Mielőtt bement volna a bíróságra, leszögezte: ártatlan, és nem is gondol arra, hogy az ítélet letöltendő lenne.
Háromszék
Erdély.ma

2016. április 19.
Alapfokon a katolikusoké a váradi pénzügyi palota
Pert nyert alapfokon a nagyváradi római katolikus püspökség a Bihar Megyei Tanáccsal szemben Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatása ügyében.
A Digi24 beszámolója szerint a bukaresti legfelsőbb bíróság által két éve elrendelt perújrafelvétel során most a piteşti-i táblabíróság hozott kedvező ítéletet a belvárosi patinás ingatlanért régóta küzdő katolikus egyház javára, de a jogerős döntésig az omladozó homlokzatú épület tatarozása még várat magára.
Cornel Popa megyei tanácselnök azonban a Krónikának leszögezte, hogy a megyei önkormányzat él a fellebbezési lehetőséggel. „Csak akkor tudunk gondoskodni róla, ha a miénk. Az zavar a legjobban, hogy jelen helyzetben nem tudunk semmilyen pénzalapot kiutalni vagy európai uniós támogatásra pályázni a felújítása érdekében” – fogalmazott lapunknak a megyei elöljáró. Bevallása szerint meglepte, hogy alapfokon elvesztették a pert, a szerinte „ellentmondásos” döntések láttán pedig már nem is merné megtippelni a másodfokú ítéletet.
Az évek óta húzódó per során az egyház sem bízta el magát. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök elmondta, egyelőre jogerős ítéletre várnak, az ingatlan majdani rendeltetésével és felújításával csak utána foglalkoznak majd. „Ha az iratokat vesszük alapul, akkor számítottam arra, hogy megnyerjük a pert. Amennyiben viszont nemcsak azokat vették volna figyelembe, úgy lehetett volna más kimenetele is az ügynek” – értékelte a Krónikának az egyházi elöljáró. Mint mondta, őt eddig sem lepte meg, hogy a megyei önkormányzat mindent elkövet a visszaszolgáltatás lezárásának megakadályozásáért, ahogyan most is számított arra, hogy megfellebbezik a táblabíróság döntését.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett. Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és a belváros szívében található patinás műemlék épület azóta használaton kívül áll.
A katolikus egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt. A püspökséget amúgy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális bízta meg, hogy ők járjanak el az ügyben.
A Betegápoló Irgalmasrend (Mizerikordiánus) laikus férfi szerzetesrend, melynek tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak, és a működéshez szükséges pénzt kamatozó tőkéből, bérbe adott ingatlanokból szerezték. A pénzügyi palota építését 1899-ben rendelte el Wimmer Julián doktor, a rend akkori váradi perjele, és megkötötte a bérleti szerződést az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával, amely sürgősen megfelelő székhelyet keresett a pénzügyi igazgatóság számára. A Bihar Megyei Tanács fellebbezésében erre a szerződésre hivatkozott.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2016. április 20.
Vége, nyert a román nyelv a MOGYE-ügyben
Egy jogerős bírósági ítélet szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást, háttérbe szorítva a magyar anyanyelvű tanulók anyanyelvhasználatát. 2011 óta húzódott az ügy, amely még kormányt is tudott buktatni keleti szomszédunknál.
A román legfelsőbb bíróság kedden kimondott jogerős ítéletében megalapozatlannak tartotta és elutasította a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE), a Marosvásárhelyi Magyar Diákszervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését a hasonló tartalmú elsőfokú ítélet ellen.
Amint Kincses Előd, a felperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta, keresetükben a – romániai egyetemeket akkreditáló – Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) egyik rendelkezésének a törvényességét vonták kétségbe, mely szerint az orvostanhallgatóknak a betegekkel románul kell kommunikálniuk. A MOGYE rektora és szenátusa erre a rendelkezésre hivatkozva fogadta el a magyar oktatást hátrányosan érintő egyetemi chartát.
Kincses Előd elmondta: álláspontjuk szerint ezt a rendelkezést a 2011-es tanügyi törvény is érvénytelenítette, de soha nem is lehetett volna érvényben, ugyanis ehhez a román kormány határozatára lett volna szükség. Ilyen kormányhatározat azonban nem született. A magyar szervezetek által indított per egy hatósági rendelkezés törvényességét vitatta, de a hatóság oldalán avatkozott be a perbe a MOGYE is.
„A legfelsőbb bíróság felháborító politikai döntést hozott, melynek semmi köze nincsen az igazságszolgáltatáshoz" – jelentette ki kedden este Kincses Előd, aki szerint a bírák arra sem tettek kísérletet, hogy megértsék a jogi helyzetet, különösebb mérlegelés nélkül ítélkeztek.
Üdvözölte viszont az ítéletet Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora. Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva a rektor kijelentette: a legfelsőbb bíróság ítélete az elmúlt négy évben indított perek egész sorát zárja le az intézmény számára kedvező módon.
Öt éve tart a nyelvügy
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait.
A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben.
Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és sokak szerint a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
MTI

2016. április 21.
Hanyatló magyar orvosképzés
A legfelsőbb bíróság újra vitatható jogerős ítéletet hirdetett: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a lehető legtörvényesebb, hogy a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára román nyelven tartják a gyakorlati oktatást. Mindennek alapja, hogy egy – a felperesek által törvénytelennek tartott – felsőoktatási rendelet előírja, hogy az orvostanhallgatóknak a betegekkel románul kell kommunikálniuk.
És ebbe erőteljesen belekapaszkodott a MOGYE rektora és szenátusa, elfogadván a magyar oktatást hátrányosan érintő egyetemi chartát. Az egyetemi autonómiára hivatkoztak, természetesen. Az egykor híres vásárhelyi tanintézményben 2011-ben alakult ki feloldhatatlan konfliktus a román vezetés és a magyar tagozat között, mivel az egyetem vezérkara a már említett, intézményi autonómiára – alighanem az egyetlen helyeselt és működőképes autonómiamodell az országban! – hivatkozva nem léptette életbe a 2011-es oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. Hogy azért nem lehet magyar nyelvű a gyakorlati képzés, mert az orvostanhallgatóknak a betegekkel román nyelven kell beszélniük, sántít. Egyrészt, mert nyilvánvalóan abban az esetben beszélnek az állam nyelvén a páciensekkel, amennyiben azok román anyanyelvűek, ha magyarok, talán beszélhetnek velük magyarul is. Talán. Másrészt, a mindenkori kényszerítés leginkább aggasztó, ugyanis sérül a teljes magyar nyelvű oktatáshoz való jogosultság elve. Miközben lehet azon vitatkozni, miként tanulhatja meg a magyar orvostanhallgató a román szaknyelvet, jó lenne, ha maguk az érintettek dönthetnék el, román avagy magyar nyelven hallgatnák a gyakorlati órákat, azaz, bár lehetőség szintjén Marosvásárhelyen léteznie kellene teljes magyar nyelvű orvosképzésnek. Ha meg nyelvismeret híján lennének egykoron érvényesülési gondjaik, legyen az ő problémájuk. A legszomorúbb az egészben, hogy évek, évtizedek alatt a MOGYE a román–magyar konfrontáció emblematikus, állandó helyszínévé vált, lassan, de biztosan ellehetetlenítik a magyar tagozatot, miközben az egykor híres tanintézmény színvonala süllyed. Magyar szempontból vesztésre állunk, s ha eddig nem sikerült, már elég nehéz változtatni ezen a helyzeten. És ha a marosvásárhelyi veszteséglistát tekintjük, fájdalommal az orvosi egyetemet is fel lehet tenni e dicstelen jegyzékre. Eközben a székelyföldi, az orvostudomány iránt érdeklődő magyar fiatalok pedig mérlegelhetik, az ország mely román nyelvű orvosi egyetemét célozzák meg. Persze, amennyiben lehetőségük van, mehetnek nyugatabbra is – de az biztos, hogy majdan nem ők gyarapítják a Székelyföldön magyarul gyógyítók soványka táborát.
Mózes László

Politikai ítélet született? (MOGYE-ügy)
Egy jogerős bírósági ítélet szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
A legfelsőbb bíróság kedden kimondott jogerős ítéletében megalapozatlannak tartotta és elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), a Marosvásárhelyi Magyar Diákszervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését a hasonló tartalmú elsőfokú ítélet ellen. Amint Kincses Előd, a felperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta, keresetükben a romániai egyetemeket akkreditáló, Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) egyik rendelkezésének törvényességét vonták kétségbe, mely szerint az orvostanhallgatóknak a betegekkel románul kell kommunikálniuk. A MOGYE rektora és szenátusa erre a rendelkezésre hivatkozva fogadta el a magyar oktatást hátrányosan érintő egyetemi chartát. Kincses Előd kifejtette: álláspontjuk szerint ezt a rendelkezést a 2011-es tanügyi törvény is érvénytelenítette, de soha nem is lehetett volna érvényben, ugyanis ehhez a kormány határozatára lett volna szükség.
„A legfelsőbb bíróság felháborító politikai döntést hozott, melynek semmi köze nincsen az igazságszolgáltatáshoz” – jelentette ki Kincses.
Üdvözölte viszont az ítéletet Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora. Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva a rektor kijelentette: a legfelsőbb bíróság ítélete az elmúlt négy évben indított perek egész sorát zárja le az intézmény számára kedvező módon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy jogerős bírósági ítélet szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
A legfelsőbb bíróság kedden kimondott jogerős ítéletében megalapozatlannak tartotta és elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), a Marosvásárhelyi Magyar Diákszervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését a hasonló tartalmú elsőfokú ítélet ellen. Amint Kincses Előd, a felperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta, keresetükben a romániai egyetemeket akkreditáló, Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) egyik rendelkezésének törvényességét vonták kétségbe, mely szerint az orvostanhallgatóknak a betegekkel románul kell kommunikálniuk. A MOGYE rektora és szenátusa erre a rendelkezésre hivatkozva fogadta el a magyar oktatást hátrányosan érintő egyetemi chartát. Kincses Előd kifejtette: álláspontjuk szerint ezt a rendelkezést a 2011-es tanügyi törvény is érvénytelenítette, de soha nem is lehetett volna érvényben, ugyanis ehhez a kormány határozatára lett volna szükség.
„A legfelsőbb bíróság felháborító politikai döntést hozott, melynek semmi köze nincsen az igazságszolgáltatáshoz” – jelentette ki Kincses.
Üdvözölte viszont az ítéletet Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora. Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva a rektor kijelentette: a legfelsőbb bíróság ítélete az elmúlt négy évben indított perek egész sorát zárja le az intézmény számára kedvező módon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 23.
Meghosszabbították a vizsgálati fogságot
Szerdán a bukaresti táblabíróságon tárgyalták a Szervezett Bűnözés és Terroristaellenes Igazgatóság ügyészeinek előző nap iktatott kérését, melyben Beke István Attila és Szőcs Zoltán előzetes letartóztatásának újabb harminc nappal történő meghosszabbítását kérték. Beke és Szőcs legutóbbi vizsgálati fogságának időszaka április 28-án jár le, azt hosszabbították meg május 28-ig.
A tárgyalásra a két brassói védőügyvéd jelenlétében került sor. A döntés nem végleges, mindketten negyvennyolc órán belül megfellebbezhetik a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken. Beke István Attila esetében, ha jogerősre emelkedik a döntés, a 180 nap lejártával börtönbe szállítják, Szőcs Zoltánnak még egy hosszabbítással jár le a vizsgálati fogsága, amit jelenleg a bukaresti rendőrség központi fogdájában tölt.

2016. április 25.
Bukott törvény, bukott jogok
45. (1) "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és képzéshez… (3) A kisebbségek felsőfokú oktatásában az egyetemi képzés I. ciklusán, a diplomavizsgán, a képzés II. mesteri ciklusán, a képzés III. doktorátusi ciklusán valamint az egyetemi utáni képzésben biztosított az anyanyelvű oktatás."
Ha valaki azt gondolná, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény idézett cikkelyeit – és egyáltalán a törvények betűjét – komolyan kell venni Romániában, akkor a fővárosi legfelsőbb bíróság e heti döntésének ismeretében rájön, hogy tévedett. Ebben az országban a törvényeknek is két arca van. Egy vigyorgós kifele, hogy milyen széles körű jogokat biztosítunk a nemzetiségeknek, a másik befele néző, szigorú, ami mindig a többségieknek ad igazat. No persze, ha ütni kell, ha be kell fogni a kisebbségiek száját, azonnal életre kel az elfelejtett holt betű, s úgy hullnak el tisztségviselőink, mint az áprilisi fák szirmai a szélben. Eközben haja szála sem görbül azoknak, akikről közismert, hogy se szeri, se száma az általuk elkövetett visszaéléseknek és törvénytelenségeknek.
A hosszúra nyúlt bevezető után igen keserűen kell kimondanunk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen "megbukott" a tanügyi törvény. S ezzel együtt az törvény biztosította jogunk, hogy önrendelkezéssel bíró, önálló főintézetként működjön a magyar oktatás. De megbukott a fővárosi legfelsőbb bíróságon is, ahol nyílt többségpárti döntéssel jóváhagyták a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság előírását, miszerint a multikulturálisnak csúfolt MOGYE-n továbbra is román nyelven kell tartani a gyakorlati órákat és a kórházi gyakorlatot. A döntés megerősíti az egyetem kisebbségellenes chartájának előírását, amelynek kedvező igazságügyi elbírálása ellen a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület, majd a később csatlakozó diákszervezet és az EMNT és EMNP nyújtott be fellebbezést a legfelsőbb bíróságra. A fellebbezésnek nem adtak helyet, holott a tanügyi törvény 5. szakasza kimondja, hogy az oktatásügy és a szakmai képzés terén a 2011. évi 1-es törvény minden más szabály fölött áll. Kincses Előd ügyvéd kitartása és igyekezete ellenére a romániai igazságszolgáltatás másképpen gondolja, így hát marad az út a strasbourgi emberjogi bírósághoz. Addig is védve van a csak románul beszélő tanársegédek, gyakornokok hada, akiknek az érdekei fölülírják a törvényt. A MOGYE-n pedig, ahelyett hogy bevezetnék a magyar nyelv oktatását, hogy a román orvosok is szót értsenek a magyar beteggel, azt előírni, hogy a magyar orvos románul szóljon a magyar beteghez, a legócskább diszkrimináció. Bezzeg az elmúlt rendszerben jól fogott a tanulmányaikat csak magyarul végzett orvosok és gyógyszerészek serege Moldvában, Dél- Romániában, ahova kényszerűségből kihelyezték őket és becsülettel gyógyították a színromán lakosságot! Kit érdekelt akkor, hogy magyarul tanulták az elméletet és a gyakorlatot is?
Ami pedig a mát illeti, kétségtelen, hogy sokan belefáradtak a küzdelembe, de egymásnak feszülve, összefogás nélkül sajnos nem lehet elérni semmit.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)