Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. május 27.
K Ö Z L E M É N Y
Ma délelőtt az Európai Parlament brüsszeli székházában került sor arra a nemzetközi sajtóértekezletre, melyet az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, Lomnici Zoltán és Tőkés László európai parlamenti képviselő kezdeményezett, abból az alkalomból, hogy az EP Petíciós Bizottsága (PETI) ma délutáni ülésének napirendjére tűzte az EMT elnöke és Gubík László szlovák állampolgárságától önkényesen megfosztott felvidéki jogász által jegyzett petíciót, valamint a Juhász Imre alkotmányjogász és Hahn-Seidl Alida németországi magyar polgári harcos által, a Benes-dekrétumok tárgyában benyújtott másik folyamodványt.
Az előző hét végén Hankiss Ágnes és Bagó Zoltán bizottsági tagok, valamint Tőkés László írásbeli megkereséssel fordultak a PETI vezetőségéhez, nyomatékosan kérve az ülés nyilvánosságának a biztosítását, minekutána Victor Boştinaru szocialista koordinátor javaslatára a bizottság elnöksége – teljességgel indokolatlan módon – zárt ülést rendelt el az említett „kényes kérdések” tárgyában.
Lomnici Zoltán EMT-elnök a szlovákiai állampolgársági törvény, illetve az állampolgárságuktól alkotmányellenesen és az európai normákat sértő módon megfosztott felvidéki magyarok ügyének jogi bemutatásával indította a sajtóértekezletet, kifejezve azon meggyőződését, hogy a petíciós bizottság, illetve az Európai Unió hatékonyan közbe fog lépni az uniós jogrendbe ütköző és magával a szlovák alkotmánnyal is ellentétben álló törvénytelenségek és jogfosztó intézkedések leállítása és orvoslása érdekében. A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben petíciós indítványuk nem végződne eredménnyel, akkor a magyar állampolgárság felvétele miatt hátrányos megkülönböztetést szenvedő felvidéki magyarok ügyét az Unió luxemburgi bírósága elé fogják vinni.
Tőkés László erdélyi képviselő, a felvidékiek ügyének politikai szószólójaként a jogfosztottak érdekében tett eddigi lépésekre tért ki, felidézve a Felvidéki Szolidaritás Napjának tavaly márciusi, nagyváradi rendezvényét, az EMT-vel karöltve megtett eddigi erőfeszítéseket, beszámolva – egyebek mellett – arról, hogy Lomnici Zoltánnal közösen, írásban keresték meg Robert Fico miniszterelnököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pedig mintegy tízezer aláírást gyűjtött össze szlovákiai magyar honfitársaink védelmében. Az EU legfőbb alapértékének számító emberi méltóságból fakadóan éppen olyan fontosnak tartjuk nemzeti méltóságunk tiszteletben tartását – hangsúlyozta Tőkés László, rámutatva egyben arra a kettős mércére, melyet az európai intézmények, illetve maga Viviane Reding EB-alelnök a magyarországi, valamint a szlovákiai és a romániai kisebbségek viszonylatában használ. Számunkra egyszerűen felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy a szlovákiai „hontalanság vészkorszakára” emlékeztető módon, éppen most, az Európai Polgárok Évében, európai magyar polgártársainkat fosszák meg országuk állampolgárságától, és önkényes, diszkriminatív módon tegyék „hajléktalanná” őket.
Hankiss Ágnes Fideszes képviselőnő az ún. Tavares-jelentés által oktalanul szégyenpadra küldött Magyarország és az európai alapértékeket semmibe vevő Szlovákia között vont párhuzamot, rámutatva a tagállami hatáskör elvének kettős mérce szerinti alkalmazására, a magyar érdekek rovására. A képviselőnő „arcátlannak és méltatlannak” minősítette Reding jogügyi biztos azon semmitmondó válaszát, melyet Magyarországgal kapcsolatos megkeresésére legutóbb intézett hozzá.
Mészáros Alajos, a szlovákiai MKP európai képviselője mindenekelőtt köszönetet mondott mindazoknak – köztük a szintén jelen lévő Juhász Imrének –, akik közösséget vállalnak velük, és kiállnak mellettük. A két napirenden lévő petíció híven szemlélteti a felvidéki magyarok II. világháború utáni és jelenlegi helyzetének a kísérteties hasonlóságát – mutatott rá a képviselő.
Szunai Miklós, az EMT főtitkára és valamennyi megszólaló szeretetteljes szolidaritással méltatta a 101 éves Tamás Aladárné Ilonka rimaszombati tanítónő hűséges kiállását, akinek Anikó leánya személyében immár halálos áldozata is van a könyörtelen szlovákiai nacionalizmusnak. Íme, ez is részét képezi annak az „európai történelemnek”, melynek közös hajlékát – az Európai Történelem Házát – éppen a következő esztendőben készül megnyitni az Unió; Tamás Ilonka néninek ott lesz a helye a házavató ünnepségen – jelentette ki Tőkés László.
Brüsszel, 2013. május 27.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

2013. június 14.
A román állam szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait!
Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait – adta hírül mai nap az MTI.
Tőkés László európai parlamenti képviselő elégtétellel üdvözli az amerikai törvényhozók állásfoglalását. A világ vezető nagyhatalmának figyelme elősegítheti annak a petíciónak az ügyét is, amelyet erdélyi képviselőnk kezdeményezésére Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a magyarországi Legfelsőbb Bíróság volt vezetője, valamint Erdélyi Géza, korábbi felvidéki református püspök és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke nyújtott be az Európai Parlament Petíciós Bizottságához. Emlékeztetésképpen: tavaly, 2012. szeptember 1-jén, az Igazság Napja elnevezésű tömegdemonstráción több ezren tüntettek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Imre Református Kollégium visszaállamosítási kísérlete, illetve a romániai restitúciós bizottság tagjainak méltatlan meghurcolása ellen.
Ezt követően fogalmazódott meg az említett petíció, melyben az aláírók azt kérték, hogy az EP Petíciós Bizottsága tűzze napirendjére a romániai egyházi ingatlanok, köztük is a történelmi rangú háromszéki egyházi gimnázium visszaállamosításának ügyét, és vizsgálja meg, hogy a román államnak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, illetve a Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítására vonatkozó intézkedései összeegyeztethetők-e az Európai Unió jogrendszerével, továbbá azt is, hogy az Európai Parlament szólítsa fel Romániát, hogy az Unióhoz való csatlakozásakor vállalt kötelezettségeit az egyházi ingatlanok tekintetében is tartsa be, és a már visszaadott jogos egyházi tulajdonokat ne vegye vissza jog szerinti gazdáiktól.
A petícióban – egyebek mellett – arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elmaradása főképpen a romániai kisebbségi egyházakat, köztük is a román görög katolikus egyházat, valamint az erdélyi magyar történelmi – a református, a római katolikus, az evangélikus és az unitárius – egyházakat sújtja.
Az aláírók megállapították: „Romániának tehát az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása során a saját jogi normái mellett az Európai Unió jogi rendelkezéseit is figyelembe kellett volna vennie. Bizonyítható, hogy Románia nem tartotta be a csatlakozáskor vállalt, e körbe tartozó kötelezettségeit, hiszen a visszaszolgáltatásra csak vontatottan és csupán részlegesen került sor. Ez a tény megalapozza Románia kötelezettségszegését, hiszen minden tagállamtól elvárható, hogy vállalt kötelezettségeit teljesítse. A Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása az uniós jogban alapkövetelménynek számító jogbiztonság, valamint a tulajdonhoz való jog elveinek súlyos megsértését jelenti, következésképpen a román állam ebben a konkrét ügyben is kötelességszegést követett el.”
Emlékezetre méltó, hogy Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) előző püspökének kezdeményezésére és részvételével az erdélyi egyházi vezetők a kétezres évek elején többször is ökumenikus látogatást tettek Brüsszelben és Strasbourgban, aminek eredményeképpen az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása 2006-ban, az Európai Bizottság Romániáról szóló országjelentésében már csatlakozási feltételként szerepelt.
Tőkés László EP-képviselő a petíció ügyének előmozdítása érdekében találkozót kezdeményezett Erminia Mazzonival, az Európai Parlament Petíciós Bizottságának elnökével.
Nagyvárad, 2013. június 14.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

2013. július 16.
Nincs elévülés a premontrei rend perében!
A nagyváradi premontrei rend reménykedhet félixfürdői és szentmártoni ingatlantulajdonainak visszaszerzésében, mert az ügyet a romániai jogrendszerben sosem tárgyalták le végleg.
Az utóbbi napokban az országos román sajtó ismét felkapta a nagyváradi premontrei rendáltal a román állam ellen indított pert, melyben a premontreiek visszakövetelik többek között szentmártoni és félixfürdői tulajdonaikat. A perről többször is beszámoltunk lapunk hasábjain. Az ügy lényege az, hogy a premontrei rend említett tulajdonait 1936-ban sajátította ki Onisifor Ghibu, aki akkoriban a Tanügyminisztérium megbízottja volt, és önkényesen átírta az ingatlanok telekkönyvi papírjait. A rend fellebbezett a telekkönyvátírás, és az ennek alapján végrehajtott tulajdonelkobozás ellen, de a nagyváradi Törvényszék elutasította a fellebbezést, többek között arra hivatkozva, hogy a Kultuszminisztérium időközben megvonta a rend jogi személyiségét. A rend a Legfelsőbb Semmítőszékhez fellebbezett, kérve mind a rend jogi személyiségének eltörléséről szóló határozat felülvizsgálatát, mind pedig a rektifikáció érvénytelenítését. A fellebbezést azonban a Külügyminisztérium kérésére levették a napirendről. A minisztérium arra hivatkozott, hogy tárgyalásokat folytat a Vatikánnal. Végül azonban a tárgyalásoknak sem született eredménye, és a pert sem tárgyalták le soha. A premontrei rend a rendszerváltás után kezdeményezte a per újraindítását, az ügy most a legfelső bíróságon van. Fejes Anzelm Rudolf apát nagyváradi premontrei rendfőnök úgy véli, hogy a sajtó azért kapta fel most az ügyet, mert a visszaszolgáltatásban ellenérdekeltek aggódnak amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság is látja, hogy ebben az ügyben nincs elévülési idő. Mint Fejes Anzel Rudolf apát elmondta, a restitúciós bizottság kényszerítette a rendet erre az útra, amikor kimondta, hogy az érvényben lévő restitúciós törvény értelmében a rend nem kaphatja vissza egykori tulajdonait. A legfelsőbb bíróság elvben elfogadta a per újrafindítását, de arról csak szeptemberben dönt, hogy érdemben is tárgyalja-e az ügyet. Ha a legfelsőbb bíróság a per újraindítása mellet dönt, akkor ez lesz Romániában a legrégibb, egészen pontosan 75 éve tartó pere.
Pap István
erdon.ro

2013. szeptember 20.
Kelemen Hunor: bízunk Máté András Levente ártatlanságában
Az RMDSZ értetlenül áll a hír előtt, hogy Máté András Levente parlamenti képviselő ellen összeférhetetlenség címén vádat emelt az ügyészség. Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteki állásfoglalásában hangsúlyozta: ebben az ügyben már született döntés, a hatóság korábban elrendelte a bűnvádi eljárás megszűntetését.
Máté András Levente, Kolozs megyei képviselő ellen azért emeltek vádat, mert a feleségét alkalmazta képviselői irodájában. A vádhatóság szerdai közleménye szerint az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének felesége ezáltal 5500 lej jövedelemhez jutott 2010 márciusa és decembere között. Az ügyészség szerint maga a politikus kérte felesége alkalmazását a képviselőháztól, majd ő maga hagyta jóvá a munkaszerződést.
Kelemen Hunor közleménye szerint úgy tűnik, hogy az ügyészség egyes tagjai az egymásnak ellentmondó, zavaros jogi normákat, illetve joghiányt ismét arra használják, hogy szelektív módon indítsanak peres eljárásokat megfélemlítés céljából a különböző hatóságok közméltóságai ellen. „Meggyőződésünk, hogy a Máté András Levente ellen indított eljárás ezen akciósorozatba illik bele, mely feloldja a jogállamot és átalakítja azt egy rendőrállammá, amelyben az önkény az úr” – írja az RMDSZ elnöke.
A szövetségi elnök hozzáteszi: meggyőződésük, hogy az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nem szegett meg egyetlen hatályos jogi normát sem, és bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatás döntéseit a törvényi és alkotmányos előírásoknak megfelelően, és az alkotmánybíróság azon határozatainak szellemében hozza, amelyek az összeférhetetlenségek, érdekellentétek, és a közméltóságok jogi státuszát szabályozó normák helyes értelmezéséről szólnak.
Az RMDSZ szolidáris Máté András Leventével, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját – áll az állásfoglalásban, mely azt is megjegyzi: a szövetség értetlenül áll az ügy előtt, és várja a Legfelsőbb Bíróság mihamarabbi döntését ebben az ügyben.
Máté András Levente korábban megalapozatlannak nevezte a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, hogy nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével.
A képviselő ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) kezdeményezte az eljárást. Ez az Ügynökség a törvényhozók, közalkalmazottak, bírák, ügyészek, önkormányzati képviselők és egyéb köztisztséget betöltő személyek esetében a tisztségbeli és az érdekbeli összeférhetetlenség vizsgálatára hivatott.
Az ügyészség először bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, azonban Daniel Morar korábbi helyettes legfőbb ügyész újraindította a vizsgálatot. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.
Maszol.ro

2013. szeptember 25.
Felvidéki és erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében szervezett közmeghallgatást az EP-ben Tőkés László EP-képviselő
Tőkés László, a közmeghallgatást kezdeményező erdélyi EP- képviselő bevezetőjében aktuálisnak nevezte a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok ügyét, mivel ezek jelentős része nem került vissza a tulajdonosokhoz. Jelezte: az erdélyi történelmi egyházak vezetői egy Memorandumot fogalmaztak meg és írtak alá, melyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding illetékes biztoshoz, valamint az EP Petíciós Bizottságához, abban a reményben, hogy megkeresésük új lendületet ad a restitúció ügyének.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke kifejtette: Románia nem tett eleget az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek, és ezt az Unió nem nézheti tétlenül. A Petíciós Bizottság regisztrálta erdélyi petíciójukat, ami azt jelenti, hogy jogilag befogadhatónak tartja, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen természetű ügyekben kerülik a politikai vitát, illetve a konfrontációt. Lomnici reményét fejezte ki, hogy beadványuk napirendre kerül, de ha nem, akkor az EU luxemburgi bíróságához fordulnak orvoslatért.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke diszkriminatívnak nevezte az új romániai restitúciós törvényt, aminek következtében az „ütemezett” visszaszolgáltatás – az egykori elkobzástól számítva – akár száz évig is eltarthat. Mint mondotta: „elfogadhatatlan, hogy egy délután alatt elvett mintegy 850 ingatlan jog szerinti visszaszolgáltatásához száz évre legyen szükség”. Véleménye szerint, hogyha a vidéki kisgyülekezetek nem természetben kapják vissza az elkobzott javakat, azokat a megszűnés veszélye fenyegeti. Az egyházfő a Református Székely Mikó Kollégium épületének ügyére is kitért, amelyről a Legfelsőbb Bíróság ez év október 10-én fog dönteni.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház erdélyi püspöke közölte: egyháza az idők folyamán azért tudott megerősödni, mert vagyon állt a háta mögött. Nemcsak ingatlanokat, hanem levéltáraikat, könyvtáraikat is egy tollvonással sajátította ki a román állam. Összesen 86 visszaigénylési kérelmet nyújtottak be, ezek közül 36-ra még csak választ sem kaptak, hármat pedig elutasítottak. Négy peres ügyben várják a bírák döntését – részletezte az erdélyi unitárius püspök, aki szerint még az alkotmánybíróság is diszkriminatív magatartást tanúsít. „Reméljük a küszöbön álló alkotmánymódosítás tisztább, átláthatóbb helyzetet fog teremteni” – zárta szavait.
Fazakas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a jogsérelmek orvoslása Szlovákiában is beindult, melynek nyomán az elkobzott egyházi ingatlanoknak egy része visszakerült jogos tulajdonosához, döntő hányaduk azonban még nem. Meggyőződése szerint az EU határozott fellépése nélkül nem fog megoldódni a helyzet, főképpen minekutána a szlovák parlament 2007-ben megerősítette a Benes-dekrétumokat, amelyek jogfosztó intézkedéseit, amúgy is jogtalanul alkalmazták a magyar egyházakra.
Erdélyi Géza előző felvidéki református püspök elmondta: ő maga már negyedszer jár az EP-ben az egyházi tulajdonok ügyében. Szégyenteljesnek nevezte, hogy országában húsz év után sem rendezték ezt a kérdést. Ugyanakkor érthetetlen számára, miként lehetséges, hogy az Unióhoz való csatlakozás feltételeit még mindig nem teljesítették sem Szlovákiában, sem Romániában.
A Benes-dekrétumok érvényben tartásának anomáliája vonatkozásában mindkét szlovákiai egyházi vezető egybehangzóan kijelentette, hogy a kollektív bűnösség elvét tartalmazó, hírhedt törvény értelmében: „Önök előtt – a mi személyünkben –háborús bűnösök ülnek”.
A közmeghallgatáson részt vett Bauer Edit felvidéki EP-képviselő, aki csalódottságának adott hangot az ügy iránti közömbösség miatt. Egyetértett az előtte felszólalókkal abban a tekintetben, hogy a luxemburgi bíróságnak kellene precedensértékű döntést hoznia ebben a kérdésben. Mészáros Alajos felvidéki képviselő felszólalásában arra mutatott rá, hogy míg az Európai Parlament egyes távol-keleti országok vonatkozásában „frontharcos” az emberi jogokat illetően, ezzel szemben a saját tagállamaiban tapasztalható jogtalanságok kiküszöböléséért semmit sem tesz.
Tőkés László zárószavaiban példaértékűnek nevezte az erdélyi és a felvidéki magyar egyházi vezetők közös ügyeik képviseletében megvalósult brüsszeli fellépést. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy európai képviselőink az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében benyújtott petíció mellett is egyemberként sorakoztak fel.
A romániai egyházak nem csupán részjogokat igényelnek, hanem a restitutio in integrum elve alapján követelik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását és lezárását. Joggal várható el, hogy Románia és Szlovákia maradéktalanul teljesítse az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, az EU részéről pedig szintén joggal várható el ezen tagországok monitorizálásának folytatása – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Erdély.ma

Posztkommunista tulajdon-visszaszolgáltatás Romániában
A többi kelet-közép-európai diktatúrához hasonlóan, a II. világ- háborút követően Romániában is államosították az egyházi ingatlanok jelentős részét. Közvetlenül az 1989-es rendszerváltást követően a különböző vallásfelekezetek, közöttük az erdélyi magyar történelmi – a református, a római katolikus, az evangélikus és az unitárius – egyházak is azonnal bejelentették igényüket a tőlük jogtalanul elkobzott ingatlanokra. Egyházi levéltárainkban mintegy 3.000 gépelt oldalnyi kérést őrzünk a ’90-es évekből, melyeket egyházi elöljáróként Egyházkerületünk nevében, vagy más erdélyi magyar egyházak vezetőivel közösen a román államhatalom képviselőnek címeztünk, sürgetve jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanaink visszaszolgáltatását. Jogos kéréseinket válaszra sem méltatták. A román nyelvű kordokumentumok mellett több száz oldalnyi angol, francia és német nyelvű, külföldi politikusokhoz címzett és a nemzetközi közvéleményhez intézett tájékoztatást is találunk ugyanebben a tárgyban.
Többéves huzavona után, nemzetközi nyomásra a Román Parlament 2001-ben végül is elfogadta az 501-es számú restitúciós törvényt. Két érvényes törvény – az 501/2002-es és a 247/2005-ös – és azok számtalan végrehajtási határideje ellenére, 24 év elteltével (1989-2013) az erdélyi magyar történelmi egyházak jogos tulajdonaiknak azonban csupán mintegy 60 százalékát vehették birtokba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanoknak mindössze 30 százaléka került.
Kimutatható, hogy a restitúciós folyamatban a román államhatalom ellenérdekelt, ennek következtében annak intenzitása csak külső politikai nyomással növelhető. 2005. május 23-án az amerikai képviselőház egyhangúlag megszavazta a romániai egyházi ingatlanok visszaadását sürgető, 191. számú határozatot. 2005. december 15-én – egy évvel Románia Európai Uniós csatlakozása előtt – a Romániáról szóló határozatának 21. cikkelyében az Európai Parlament annak szükségességét hangsúlyozta, hogy „gyorsítsák fel az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését”.
Az idézett EP-határozat világosan rámutatott a romániai jogrendszer – ezen a téren is megmutatkozó – legszembeszökőbb hiányosságára: Romániában csak hosszas késedelemmel, vagy éppenséggel egyáltalán nem ültetik gyakorlatba azokat a törvényeket, amelyeket az Európai Unió vagy az Amerikai Egyesült Államok nyomására hoztak meg.
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elmaradása hátrányosan érinti a romániai kisebbségi egyházakat, főként a román görög katolikus egyházat, illetve a erdélyi magyar történelmi egyházakat. 1948-ban a kommunista Románia a görög katolikus vallást betiltotta, ingóságait pedig az ortodox egyháznak adta. Az 1989 után újból törvényesített Görög Katolikus Egyház mind ez ideig javainak csupán a töredékét kapta vissza. A római katolikus Premontrei Szerzetesrendnek számos olyan ingatlanja van, melynek tulajdonjogát a rend bizonyítani tudja ugyan, ám mindeddig ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a Különleges Restitúciós Bizottság sorozatosan figyelmen kívül hagyja.
2012. november 19-én dr. Lomnici Zoltán, magyar állampolgár, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának volt elnöke, Erdélyi Géza, szlovák állampolgár, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspöke, és Sándor Krisztina, román és magyar állampolgár, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arra kérte az Európai Parlament Petíciós Bizottságát, hogy tűzze napirendjére a romániai egyházi ingatlanok, köztük is a Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyét és vizsgálja meg, hogy a román államnak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, illetve a Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó intézkedései az Európai Unió jogrendszerével összeegyeztethetők-e. Beadványukban azt is kérték, az Európai Parlament szólítsa fel Romániát, hogy az Unióhoz való csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit az egyházi ingatlanok tekintetében is tartsa be, és a már visszaadott jogos egyházi tulajdonokat jog szerinti tulajdonosaiktól ne vegye vissza.
A Petíciós Bizottság elnöke, Erminia Mazzoni asszony 1656/2012. számon iktatott válaszában arról tájékoztatta az aláírókat, hogy „megvizsgálták” a Petíciót, és azt az Európai Parlament eljárási szabályzata szerint „elfogadhatónak” nyilvánították, mivel annak tárgya az EU tevékenységi körébe tartozik. Az ügyet jogilag „megvizsgálták” és „lezárták” – olvassuk az elnökasszony átiratában, melyből csak éppen arra nem találunk magyarázatot, hogy az EP, illetve a PETI-bizottság a román állam nyilvánvaló jogtiprásait ilyen ignoráns módon miért söpri szőnyeg alá... A romániai egyházak jogos igényét, illetőleg a román állam jogtiprásait viszont nem illene kitérő válaszok formájában a szőnyeg alá söpörni az Európai Parlamentben. 2013. június 14-én az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte John Kerry külügyminisztert, hogy erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a romániai egyházak 1945 után elkobzott javait. A külső nyomás ismét eredményt hozott: az amerikai diplomácia jóvoltából, több éves szünet után, folyó év júliusában újabb államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntött a román restitúciós bizottság. Amint a jó példa bizonyítja: ezért volna lényeges, hogy az Európai Parlament is következetes álláspontot képviseljen a romániai egyházak jogos tulajdonának visszaszolgáltatását illetően.
A romániai egyházak nem csupán részjogokat igényelnek, hanem a restitutio in integrum elve alapján követelik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását és lezárását. Joggal várható el, hogy Románia maradéktalanul teljesítse az uniós csatlakozásakor vállalt kötelezettségeit, az EU részéről pedig szintén elvárjuk az ország monitorizálásának folytatását.

Az EP nem akar foglalkozni az egyházi ingatlanokkal
A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében az Európai Parlamenthez (EP) benyújtott petíciót „befogadták” ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani – közölte Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kedden Brüsszelben, a témában Tőkés László erdélyi EP-képviselő által szervezett EP-közmeghallgatáson.
Lomnici – Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspökével, valamint Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen benyújtott petíciójában – azt kérte, hogy az EP szólítsa fel Romániát: az egyházi ingatlanok tekintetében is tartsa be az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és a már jogosan visszaadott egyházi tulajdonokat ne vegye vissza jog szerinti gazdáiktól. A közmeghallgatáson Lomnici és Erdélyi mellett jelen volt Kató Béla erdélyi és Fazekas László szlovákiai református püspök, valamint Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök is.
A probléma hátterét vázolva Tőkés László elmondta, hogy a második világháború után Erdélyben és a Felvidéken elkobozták az egyházi ingatlanok jelentős részét, így a szabad vallásgyakorláshoz szükséges vagyoni, működési feltételek súlyos kárt szenvedtek. Románia uniós csatlakozásakor vállalta, hogy rövid határidőn belül elbírálja a magyar egyházak visszaszolgáltatásra vonatkozó igényét, azonban a kérelmeknek csupán mintegy feléről döntöttek, és ezek jelentős részében sem kerülhetett sor tényleges birtokbavételre. Felvidéken a visszaszolgáltatási kérelmek több mint harminc százaléka elbírálatlan, és ezzel a református egyház működési feltételeit jelentős mértékben korlátozzák.
A Lomnici Zoltán, Erdélyi Géza és Sándor Krisztina által benyújtott petíciót az EP szakbizottsága befogadta ugyan, azaz elismerték, hogy az megfelel a petíciókkal szembeni tartalmi és formai követelményeknek, azonban a petíciós bizottság vezetése nem kívánja bizottsági politikai vitára bocsátani a dokumentumot – hangzott el a közmeghallgatáson. Tőkés és Lomnici egyaránt hangsúlyozta, hogy fellépnek e jogellenes törekvéssel szemben, és ugyanakkor mindketten kilátásba helyezték, hogy a kezdeményezéssel szükség esetén az EU luxembourgi székhelyű legfőbb igazságszolgáltatási fórumához is készek fordulni. „Bizonyítható, hogy Románia nem tartotta be az EU-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.
Az egyházi küldöttek a közmeghallgatáson ismertették a felvidéki és erdélyi magyar egyházak helyzetét. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői memorandumban fordulnak az említett problémával az EU vezetőihez, valamint az EP petíciós bizottságához. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a rendezvényen beszámolt arról is: még nem dőlt el véglegesen annak a másik petíciónak a sorsa, amely az ellen emel szót, hogy a magyar állampolgárság felvétele a szlovák állampolgárság elvesztésével jár. Lomnici elmondta: Hankiss Ágnes Fideszes EP-képviselő arról tájékoztatta őt, hogy ellenvetéssel él a petíciónak az illetékes bizottság napirendjéről való levétele ellen, amelyet Jaroslav Paska szlovák EP-képviselő kezdeményezett.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

2013. október 3.
Nem bontják le a nagybányai falat
Nem bontják le a romanegyedet a főúttól elválasztó, a bíróság által is diszkriminatívnak ítélt falat Nagybányán – jelentette be Cătălin Cherecheş polgármester.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a polgármester a vitatott fal mellett tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság múlt pénteken jogerős ítéletben marasztalta el a téglakerítés felépítése miatt. A bíróság döntésével az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztaló határozatát erősítette meg. A testület ugyanis 2011-ben 6000 lejes bírságot rótt ki az elöljáróra a diszkriminatívnak ítélt falépítés miatt, de csak javasolta annak lebontását. Cătălin Cherecheş az újságíróknak kijelentette: az ítélet csupán azt jelenti, hogy nem kapják vissza a már két évvel ezelőtt kifizetett bírságot. „Legyen boldog a diszkriminációellenes tanács a 6000 lejével. (...) Mi úgy folytatjuk a roma közösség integrálására vonatkozó terveinket, ahogy jónak látjuk” – idézte az elöljárót az Agerpres. A hírügynökség jelentése szerint a sajtótájékoztató végén a nyomornegyed néhány roma lakója is véleményt nyilvánított az ügyben. Kijelentették: nem érzik, hogy hátrányosan megkülönböztették volna őket a másfél méter magas fal felépítésével. Hasznosnak találták a falat, mert így a gyermekeik nem juthatnak ki a nyomornegyed melletti forgalmas útra.
Mint ismeretes, Nagybánya polgármestere 2011 nyarán emeltetett százméternyi falat a város egyik nyomornegyede köré. Azzal indokolta a fal megépítését, hogy az ottani néhány panelházban élő cigánycsaládok rendszeresen zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, és a környéken magas a bűncselekmények száma. Az intézkedés számos, az emberi jogokért küzdő civil szervezet tiltakozását váltotta ki, és több per tárgyát is képezte. Június elején a Bukaresti Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el a Romani Criss roma jogvédő szervezet keresetét, és a fal felállításának a törvényessége mellett foglalt állást.
Krónika (Kolozsvár)

2013. október 11.
Markó Attila: Ez már nem normális per egy normális országban
Markó Attila tegnapi facebook-bejegyzésében így kommentálta az előálló helyzetet: „Mindannyian ma jogerős döntést vártunk. Mindannyian azt mondtuk, én magam is azt kiáltottam: legyen vége!
Mindannyian meglepődtünk, hogy mégsem. A legfelsőbb bíróság saját illetékességét, illetve annak hiányát vizsgálja. Ez azt jelenti a mi esetünkben, hogy az ügy visszakerül a Ploieşti-i táblabíróságra, ahonnan átjött a megválasztásom után. Magyarán: folytatódik a kálvária. Azt tudom mondani minderre, hogy nekem, nekünk soha nem volt érdekünk semmilyen halasztás. Mi azt szeretnénk, ha ez mihamarabb véget érne, az igazságnak ki kell derülnie. Ezt egyelőre nem meri meglátni a rendszer. Sajnos. A másik véleményem pedig az, hogy ez már nem egy normális per egy normális országban. Ez már egy terrorharc az idegeinkkel. A figyelem ezzel szemben nem változik: se az egyház, se a közösségünk, se a nagyvilág nem fogja ezt engedni. Ezért köszönöm Kató Béla püspök úrnak, Incze Zsolt esperes úrnak az imára hívó felszólítást. Az imát nem vehetik el tőlünk. És köszönöm az amerikai és magyar diplomáciának, hogy ma is jelen voltak a tárgyaláson. Biztonságot ad a tudat, hogy ezután is ott lesznek”.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. október 15.
Soha nem adtak helyet
Ilyen mértékű cinikus törvénytelenségre, mint ami a volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épülete körül történik, amelyben jelenleg az Egyesülés Nemzeti Kollégium működik, tágabb kitekintésben ritkán találni példát. Ezért tartjuk időszerűnek, hogy a katolikus egyházat képviselő Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány végre nyilvánosságra hozta a háttérben zajló eseményeket. 2005-ben a kormány melletti restitúciós bizottság visszaszolgáltatta ugyan a volt tulajdonosnak az épületet, de azóta sem tudták még részlegesen sem birtokukba venni. A Klastrom utcai szecessziós épületet a múlt század elején (1903–05) építtette a Római Katolikus Egyház. A főgimnáziumot, ahol egy időben tanítókat is képeztek, 1948-ban államosították. Utódját a jól bevált romániai forgatókönyv szerint 1962-ben egyesítették a román tannyelvű lánylíceummal, majd a román oktatás térnyerésével fokozatosan a minimálisra csökkentették a magyar osztályok számát. Az öregdiákokból alakult Sanctus Emericus Egyesület (Bányász Sándor, Péter Mihály akadémikus, Ávéd Ervin és társaik Kiss Dénes jogtanácsos vezetésével) sokéves küzdelmet folytatott a visszaszolgáltatás és a katolikus oktatás újraindítása érdekében, s rendszeresen támogatták a 2005/06-os tanévben beindult katolikus középiskolai osztályokat. Ezeknek azonban az egyház tulajdonába visszakerült, 1.200 négyzetméter összfelületű és 5.000 négyzetméter beépített hasznos felületű iskolaépületben soha nem adtak helyet, s a zsúfolt Bolyai középiskolába szorították be őket. Eközben az iskolaépületet, amelyet a katolikus egyház 15 évre bérbe adott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, egy szebeni egyetemnek is bérbe adták. A restitúcióról szóló kormányhatározatot Marosvásárhely polgármestere a Táblabíróságon támadta meg, ahol nyert ügye volt, de mivel a perindításra nem kapott felhatalmazást a helyi tanácstól, jogi minőség hiányában a Legfelsőbb Bíróságon elveszítette a pert.
A bérbe adott épületre, amelyből az albérlet révén jövedelme is származott a főbérlőnek, a helyhatóság folyamatosan elmulasztotta kifizetni a kormány által megállapított bérleti díjat az egyháznak, annak ellenére, hogy a szerződés szerint ez pénzbüntetéssel és a bérlő azonnali kilakoltatásával járt. Az udvaron levő kisebb épületre a szerződés már a múlt évben lejárt, a főépületre szólót pedig a bérleti díj törlesztésének elmaradása miatt a katolikus egyház augusztusban jogerősen hatálytalanította. A Római Katolikus Státus Alapítvány által kidolgozott tervezetet, amelynek értelmében az önálló katolikus iskola újraindulhatna, s ezzel párhuzamosan az Egyesülés Nemzeti Kollégium román tannyelvű osztályai is az épületben maradhatnának, a sokszorosan eladósodott polgármesteri hivatal visszautasította. Erre hivatkozva a megyei tanfelügyelőség is. A döntéshozókat, az ellenőrző szerveket láthatólag továbbra sem zavarja, hogy szerződés hiányában az Egyesülés kollégium jelenleg teljesen törvénytelenül működik, és bármelyik percben kilakoltatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 4.
Ötévi börtön Nagy Zsoltnak
A hazaárulás vádja alól felmentette, de bűnszövetkezetben való részvételért ötéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte Nagy Zsoltot, a Tăriceanu-kormány volt távközlési miniszterét, az RMDSZ volt politikusát a Legfelsőbb Bíróság tegnap, a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében. Az ítélet nem jogerős.
Ugyanebben az ügyben Codruţ Şereş volt gazdasági miniszter bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. A két miniszter és négy társuk ellen 2009-ben emelt vádat a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT), nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás címén. Közöttük van Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke is, őt szintén öt évre ítélték bűnszövetkezetben való részvételért. Mind a hat vádlottat a 2005-ben és 2006-ban lezajlott stratégiai privatizációkban játszott szerepükért állították bíróság elé. Az ügyészek szerint törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor, például az Electrica Muntenia Sud áramszolgáltató, a Román Posta és a Romtelecom telefonszolgáltató esetében. Az ügyet a bíróság időközben összekapcsolta egy ezzel összefüggő, 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással, így kedden másik négy, kémkedéssel vádolt ember esetében is ítéletet hirdettek. A legsúlyosabb büntetést a kémhálózat vezetőjének tartott bolgár Sztamen Sztancsev kapta: őt 11 évre zárnák be. A vádhatóság már 2006-ban vizsgálatot indított több román kormánytag, valamint a Credit Suisse First Boston (CSFB) pénzügyi tanácsadó cég vezetői és munkatársai ellen, akik az ügyészek szerint nemzetközi bűnszövetkezetet hoztak létre annak érdekében, hogy romániai privatizációkban tanácsadókként előnyös megrendelésekhez jussanak. A vádirat szerint a két miniszter is csatlakozott a bűnszövetkezethez, bizalmas információkat szolgáltattak ki. Nagy Zsolt – aki 2004 decembere és 2007 júniusa között vezette a távközlési minisztériumot, és tisztségéből való felfüggesztése után visszavonult a politikától – az ítélethirdetés után nyílt levelet tett közzé a transindex hírportálon, amelyben pontról pontra elemzi az ellene felhozott vádakat, megalapozatlannak minősítve azokat. Az ítélet kihirdetése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a transindexnek úgy nyilatkozott, hogy felháborítónak és igazságtalannak tartja a döntést, meg van győződve Nagy Zsolt ártatlanságáról, és bízik abban, hogy a fellebbezést követően igazságos ítélet születik. Hozzátette: „egy ilyen döntés is azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás nem mindig szól az igazságról”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. december 24.
Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro

2014. január 12.
A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Lomnici: erkölcsi- és létkérdés, hogy a külhoni magyarok jogait védjük
A szlovák politika elérte célját: a megfélemlítések, a zaklatások, a jogsértések hatására aki nyíltan vállalja magyar állampolgárságát, attól elveszik szlovák iratait, és megfosztják szlovák állampolgárságától. Az ott élő félmillió magyarból csak ezerötszázan vették fel a magyar állampolgárságot, ez pedig a legkevesebb a Kárpát-medencében. Azonban a helyzet változhat, ha a szlovák alkotmánybíróság január 22-én kimondja a Fico-féle törvény alkotmányellenességét.
Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével Bálint István beszélgetett.
Lomnici elmondta: az a tény, hogy Felvidéken két népszámlálás között 120 ezerrel csökkent a magukat magyarnak vallók száma, az szörnyű rossz anyaországi hozzáállásra utal az elmúlt évtizedekben. A magyarságuktól azért fordultak el sokan, mert számukra az anyaország semmilyen védelmet nem nyújtott. Nem az a legfontosabb, hogy amikor a határon túli magyarok érdekében fellépünk, az eredményes legyen, hanem az, hogy egyáltalán fellépjünk – nyilatkozta Lomnici Zoltán. Jó lenne, ha több magyarországi székhellyel rendelkező emberjogi szervezet fellépne a külhoni magyarok érdekében, az európai szintéren is hasznosabb lenne, ha több szervezet állna ki a jogsértettek ügyében – véli az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici elmagyarázta: nem arról van szó, hogy Szlovákia tiltja a kettős állampolgárságot, mert ezt uniós országként megteheti, hanem arról van szó, hogy pusztán azért, mert bejelentették a magyar állampolgárság felvevését, ezektől a nemzettársainktól elvették a szlovák állampolgárságot, pedig a Szlovák Alkotmány kimondja: akarata ellenére senkitől sem vehető el a szlovák állampolgárság.
Tekintettel az elmúlt évtizedek tapasztalataira, a fondorlatos magyarellenes magatartásra, ami jellemezi Szlovákiát, abban senki nem bízik, hogy ezt az alkotmányellenességet feloldja a Szlovák Alkotmánybíróság, azonban az alkotmánybíróság nem teheti meg minden nemzetközi következmény nélkül azt, hogy a nemzetállam építése érdekében alkotmányosnak ítélje Fico törvényét – fejtette ki az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici kihangsúlyozta: az a fontos, hogy a felvidéki magyarok érezzék, Magyarország – úgy az állami, mint a civil szféra – tesz valamit az érdekükben, mert az unió, ha a nemzetiségi kérdésekkel nem is hajlandó foglalkozni, de a konkrét jogsértésekkel igen.
A külhoni magyar területeket lelki értelemben csak akkor tudjuk megtartani, ha az ott élő magyarokat az anyaország segíti, ha érezhetik, hogy a magyar nemzethez tartoznak, nekünk erkölcsi- és létkérdés, hogy a határon túli magyarok jogait megóvjuk – szögezte le Lomnici Zoltán.
MTI

2014. január 31.
kérdezett: B. P. E.
15 ÉV SEMMIÉRT?
Nagy Zsolt: egyik ügyben sem én voltam a fő célpont
A stratégiai privatizációs ügy a privatizációk leállításáról, a Posta-ügy pedig a Chiuariuval való leszámolásról szól a volt miniszter szerint. Exkluzív interjú pereiről, politikai szerepvállalásáról, Băsescu sárga lapjáról.
Mi történt veled az után, hogy kiléptél a politikából? Választások környékén fel szoktak röppenni pletykák, hogy valamilyen látható vagy nem látható szerepben visszatérsz a politikába. Mi igaz ebből? – Önként döntöttem úgy, hogy a politika színpadáról visszalépek. Európa parlamenti listavezető voltam, és én magam döntöttem el azt, hogy visszalépek. Viszont nem tűntem el teljes mértékben a politikából. Amikor megkértek, akkor segítettem az RMDSZ-nek kampánystratégia kidolgozásában, a kampánytanácsadásban. Ez már a 2007-es EP-választásokkor is így volt, a 2008-as parlamenti és önkormányzati választások esetén, a 2009-es államelnök-választáskor. A 2012-es önkormányzati választásokkor már csak helyenként: Szatmárnémetiben és Szatmár megyében, illetve a parlamenti választásokkor kimondottan Csík környékén kapcsolódtam be, mint stratéga.
Volt egy másik pillanat is 2011-ben, de erről most nem akarok többet mondani.
- Miért szálltál ki a nagypolitikából, legalábbis ami a nyilvános szerepléseket illeti?
– Ennek több oka volt, a legfontosabb, hogy egyszerűen úgy éreztem, hogy méltánytalan és meg nem érdemelt lenne egy olyan kampányba belefutni, amelyben korruptnak nevezzenek, meg mindenfélék. És az is benne volt, hogy eléggé magamra hagyatottnak éreztem magam. Nem utolsó sorban az is, hogy úgy éreztem, hogy ha nem vagyok a politika élvonalában, akkor talán lekerül rólam ez a célkereszt.
Utólag visszagondolva jó döntésnek tartod ezt?
– Nem vagyok híve a mi lett volna, ha kezdetű válaszoknak. Nyilván a kérdést attól még fel lehet tenni, de most már úgyis mindegy. Ez volt akkor a döntésem, ez van, és kész.
Egy ideig úgy tűnt, mintha Băsescu rokonszenvezett volna veled, a veled történtekkel. Utána pedig mintha lett volna egy pszichológiai pillanat, amikor elengedte az ügyet. Történt valami, ami mentén értelmezhető ez a váltás?
– Szeretném én is érzékelni azt a pillanatot, amikor velem rokonszenvezett volna. Hogy az üggyel rokonszenvezett, abban viszont biztos vagyok (nevet). Eszközként használta ezeket az ügyeket. És ezt nyugodtan ki merem mondani.
2006. december elején küldte át a főügyészség a hazaárulásos történetben a megkeresést az államelnök fele, hogy engedélyezze a bűnvádi eljárás elkezdését. Akkor még működött az államelnöki hivatalban az a bizottság, amelynek véleményeznie kellett az ilyen kéréseket. Én háromszor is voltam meghallgatáson a bizottság előtt, teljes mértékben meggyőztem őket, ezért az ő ajánlásuk nem is arról szólt, hogy el kellene indítani a bűnvádi eljárást. Persze ez egy konzultatív vélemény volt, amely január közepén született meg.
Az államelnök március 20-ig a levegőben tartotta a döntést, egészen addig a pillanatig, amíg az RMDSZ nem feküdt keresztbe az EP-választások elhalasztása előtt. És akkor engedte el az ügyet, mintegy sárga lapként az RMDSZ fele. Nincsenek ebben véletlenek.
Ennél több rokonszenvet nem láttam ebben a dologban, azon túl, hogy nekem négyszemközti beszélgetésen ő maga is elmondta, hogy ez butaság, ezek képtelenségek. De mivel négyszemközt folyt a beszélgetés, az én szavam van az övével szemben.
- Amit a közvélemény nem ért mind a Poșta ügyben, mind a stratégiai privatizációs ügyben, az a miért. A stratégiai privatizációs ügyben látszik a vádiratból is, hogy a töredéke foglalkozik veled, és közvetlenül nem tudnak inkriminálni. A Poșta ügyben pedig nem egyértelmű, hogy egyáltalán mi az ügy. Szerinted a Șereș és a Poșta egy ügy, vagy két ügy?
– Két ügy. Bármennyire szeretnék “tetszelegni” – egy frászt szeretnék –, de egyik ügyben sem én voltam a fő célpont.
A hazaárulásos történetben, úgy gondolom, még csak nem is Codrut Șereș volt a fő célpont, hanem egyszerűen a privatizációk: valakik meg akarták akadályozni, hogy Romániában privatizációk legyenek, és ezért találták ki ezt az egész képtelenséget. Abban az egész ügyben nekem sem tettem, sem cselekedetem, még csak beszédem sincs sajátom, ami inkriminálhatna. Mások beszélgetéseit használják arra, hogy bemutassák, találkoztam volna velük. De ennyi. Ezen kívül még csak vád sincs megfogalmazva.
A Posta-ügynek világosan látjuk és tudjuk, hogy ki volt a célpontja: Tudor Chiuariu. És ezt ő maga elmondta a Legfelsőbb Bíróságon, és a román sajtó nagyon pontosan le is hozta. Hadd pörgessük vissza egy kicsit a dolgokat: Tudor Chiuariu abban a pillanatban, illetve azon az ominózus kormányülésen, 2007. április 25-én, alig több mint három hete volt miniszter, és a DNA már elkezdte a tevékenysége vizsgálatát kérni. A kérésük eredményeként a legfelsőbb bírói tanács elindított egy vizsgálatot, amelynek eredményeként fel is függesztették a DNA második osztályának a vezetőjét, Doru Țuluș főügyészt. Két hónapig vizsgálták az ügyet. Ez az időszak egybeesett az államfő felfüggesztésével és a népszavazás kampányával. Amint az államfő visszatért tisztségébe, engem felfüggesztett a miniszteri tisztségemből, és ez a főügyész visszatért. És ahogy visszatért, elindították ezt az ügyet. Ez egyszerűen erről szól, semmi egyébről. Semmi köze sem a Postához, sem a telekhez, egyszerűen egy személyes bosszú Tudor Chiuariu ellen.
Hogy miért kellett engem belekavarni? Mert én egy olyan aláírója voltam ennek a dokumentumnak, aki nem volt parlamenti képviselő. Ennek a kormányhatározatnak volt egy kezdeményezője – én magam –, volt egy láttamozója a törvényesség szempontjából – Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter –, és volt egy másik nagyon fontos láttamozó: ez a pénzügyminisztérium, amely az állam közvagyonáért felel. Varujan Vosganian pénzügyminiszter is pozitívan láttamozta, és maga a teljes kormány fogadta el. Miért csak ketten vagyunk itt? Azért, mert abban a pillanatban egyikünk sem volt parlamenti képviselő, és ezért nem kellett a parlamenthez fordulniuk. Mert azt nem kockáztatták volna meg, hogy ezt a kacsát odavigyék a parlament elé.
Képtelenségek sorozata ez az ügy. Az ügyészek annak idején 8,6 millió eurós kárról beszéltek, aztán azt a felére csökkentették, és miközben ilyen károkról beszéltek, meg sem próbáltak vagyonzárt, vagyonzáradékot kérni egyik vádlott ellen sem. Ez nem mutat egyebet, mint hogy ők maguk is tudták, hogy egyszerűen valótlan, amit beszélnek.
A stratégiai privatizációs ügy vádiratában említenek egy bulgáriai nyaralást, amely előtt a vád szerint Stanchev felhívta a hotelt, és jelezte, hogy adjanak jó árat, mert ő fizeti. Mi az igazság ebből? – Nem véletlenül mondtam azt, hogy engem soha senki sem vádolt korrupcióval. A hazaárulásos ügynek ezt az elemét, illetve azt, hogy kaptam volna ajándékba egy mobiltelefont, átküldték a DNA-nak. A teljes iratcsomót átküldték a DNA-nak, de úgy, hogy ezeket kell megnézni, mert ezekkel haszonhoz jutottam volna. A DNA végérvényesen, egyértelműen lezárta ezt a nyomozást, megállapítva, hogy nincsen semmilyen ilyen tett. Ennyi. Ettől tovább a teljes sztori még a bulvársajtó szintjét sem kellene megüsse. Ott van a Veled vagyunk, Zsolt Facebook-oldalon az ügyész határozata, amely kimondja: scoatere de sub urmărire penală. És volt idejük vizsgálódni, mert négy évig tartották vizsgálatban, és aztán lezárták. Más pedig nincs. De ezért kaptam öt év letöltendő börtönbüntetést alapfokon, tehát ez nem vicc.
Ha a dolgokat összeszámolod, hajmeresztő: 2004. decemberétől kezdve voltam két és fél évig miniszter. Azelőtt már tizenvalahány évet dolgoztam a közéletben, diákszövetségben, RMDSZ-ben. Nem akartam miniszter lenni. Javasoltak, felkértek rá, elvállaltam, mint egy kihívást. Két és fél évig voltam miniszter, és azt gondolom, hogy eredményeket tettem le az asztalra, nem voltam egy eredménytelen miniszter. Két és fél év után hét éve hurcolnak két képtelenséggel, és ami már biztos, az az, hogy nyolc évig korlátozva vagyok mindenféle mozgási lehetőségemben. Ez már biztos. Ez együtt már tizenöt év. A semmiért.
És nem arról van szó, hogy valaki megússza a börtönt. Hogy valamihez jutott, és még meg is úszta a börtönt – hű, de okos volt, és hű, de ügyes. Hanem sehol semmi kár, az anyagi haszonhoz jutásnak még csak a vádja sem volt megfogalmazva velem szemben.
- Többen analógiában vagy összehasonlításban fogalmazzák meg a te történetedet másokéval. És nem okvetlenül a Mikó ügyre vagy ad absurdum az Olosz Geri ügyre gondolok, hanem például a Borbély László ügyre, aki ellen nem indul bűnvádi, mert a képviselőház nem hagyta jóvá. Lett volna olyan pillanat, amikor politikai szinten meg lehetett volna akasztani a te ügyeidet is?
– Nem azt gondolom, hogy politikailag kellett volna megakasztani. A Borbély László esetében egy teljesen természetes, törvényes eszközzel élt a parlament, mert nem véletlenül találták ki ezt a törvényhozók, hogy képviselői mandátummal rendelkező miniszterek esetében a képviselőház, más miniszterek esetében az államelnök engedélye kelljen egy bűnvádi eljárás elindításához. Mert bármelyik miniszter ellen naponta meg lehetne fogalmazni bűnvádi feljelentéseket, vagy papírra lehetne vetni egy ügyészi koholmányt. Ennek van egy természetes szűrő szerepe, és ezzel élt a parlament, nemcsak a Borbély László esetében, hanem az akkori közigazgatási miniszter esetében is. Nekem ilyen lehetőségem nem volt. Ezt megtehette volna az államelnök, minden érve megvolt rá. A politikai megakasztásra nem volt lehetőség, de azt gondolom, hogy egy erőteljesebb, határozottabb kiállás – és nemcsak az én ügyemben, hanem általában az igazságszolgáltatási túlkapásokkal vagy hibákkal szemben – igenis szükséges lett volna.
_ Ennek milyen formája lehetett volna? Egyrészt ott vannak az olyan ügyek, amelyek azt mutatják, hogy nem működik jól a rendszer, de másrészt abban is nagyon nagy veszély rejlik, ha az igazságszolgáltatás egészét kérdőjelezzük meg.
– Kétségkívül. Én nem is azt mondtam, hogy az igazságszolgáltatás egészét kell megkérdőjelezni, hanem azt, hogy a túlkapásokat vagy a tévedéseket kell megvizsgálni.
Bár akár azt is mondhatnám, hogy én szempontomból megkérdőjelezhető a teljes igazságszolgáltatást. Mert nekem két ügyem van, és mindkét ügyemben abszolút méltánytalanul és igazságtalanul jártak el. Ettől a perctől kezdve nekem száz százalékosan rossz a véleményem az igazságszolgáltatásról. Nem mondhatok egyebet. De sorolhatnám: ott van a Varga Gábor története, vagy a Markó Attila és Marosán Tamás ügye, a Mikó-ügy, amely pont úgy egy tulajdonjogi kérdés, mint amilyen a postatelek ügye, csak az egyik egy cégé, a másik az egyházé volt, de attól függetlenül mind a kettőnek igazoló iratai vannak arról a tulajdonról, és mégis, jön az állam, és azt mondja bűnvádi igazságszolgáltatási döntés által, hogy az közvagyon. Holott sosem volt az, és nem is az ő illetőségük erről dönteni, hanem legfeljebb a közigazgatási bíróságnak.
- “Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?” – írod. Mire, kikre gondolsz?
– Elsősorban azokra gondolok, akik intézményesen is tudtak volna valamit tenni. Például maga az államelnök, aki egyrészt titkosszolgálati tájékoztatásból, másrészt az általa működtetett bizottsághoz általam benyújtott és előadott dolgokból, illetve a vele való beszélgetésekből tudta, hogy abszolút nem érdemlem meg, nem lenne helye annak, hogy a bűnvádi eljárást elindítsa. A másik, akinek kétségkívül üzenek, az az akkori miniszterelnök (Călin Popescu Tăriceanu – szerk.), aki enyhe szótlansággal és tehetetlenséggel nézte, hogy körülötte sorra lövik ki a minisztereket. Emlékezzünk Teodor Atanasiura, ebben az ügyben egyből kettőnket – Codruț Șereșt és engem –, később Tudor Chiuariut, Paul Păcurariut: körbelőtték a minisztereit.
És kétségkívül utalok az RMDSZ vezetőire is. Bizonyára ők ezt másként gondolják vagy másként látják, de az én érintett helyzetemből így tűnt, hogy lehetett volna többet tenni.
- Milyen játéktere lehet még az ügyeidben az RMDSZ-nek, a médiának, a civil szervezeteknek? – Annyiszor elmondtam, nem várom el, hogy a média és ezáltal a közvélemény csak az én szavamnak higgyen. Azt viszont elvárnám, hogy nézzenek utána a dolgoknak, olvassanak utána. Csak egy konkrét példa: a hétfői nyílt levelem után van olyan sajtótermék, amely még mindig azt írja le, hogy 8,6 millió eurós kár lenne a Posta-ügyben. Ez képtelenség. Erről soha nem volt szó, soha senki nem vádolt engem azzal, hogy én ilyen kárt okoztam volna. A 2012-es döntés és annak bírósági indoklása, az én magyarázataim ellenére ezt így leírják. Azt gondolom, hogy ez felelőtlenség. De persze emberként én szenvedem el, vagy a becsületem, ami még maradt belőle. A civil szervezetek számára rendelkezésre fogom bocsátani az ügyek részleteit, és azt gondolom, nekik az lehetne a szerepük, hogy a maguk szintjén és a maguk eszközeivel lépjenek fel mind a hazai, mind az európai színtéren, és mondják el, hogy itt valami nem oké. Merthogy nem lehet az, hogy minden bizonyíték és mindenféle valóságtartalom nélkül el lehet ítélni embereket. Hogy mit várnék el a politikumtól? Azt, hogy a törvényhozási eszközökkel, amelyek rendelkezésükre állnak, konszenzusteremtés által – mert nem kell ez egy partizánakció legyen – teremtsenek rendet ezekben a struktúrákban. Mert nem lehet az, hogy semmiféle felelőssége ne legyen akár egy ügyésznek, akár egy bírónak egy igazságtalan döntés kapcsán. Mert mi van, ha valaki megnyeri a Strasbourgi Emberjogi Bíróságnál a pert? Akkor majd kártérítést fizet az állam. De nem az illető bíró, nem az illető ügyész.
- Akarva-akaratlan elég sok mindent megtudtál arról, hogy milyen erők határozzák meg a romániai igazságszolgáltatást. Ami kívülről látszik, az a sokarcúság: van egy európai nyomás, hogy minél több korrupciós ügyet akarnak; van egy csináljatok dossziét ennek-annak politikai játék; talán vannak személyek, akikről ki lehet egyezni politikailag; vannak ügyek, amelyekben fontos személyeket ítélnek el jogosan, stb. Te hogy raknád össze a nagy képet, mi a romániai igazságszolgáltatás mechanizmusa?
– Azt gondolom, hogy a felsorolt jelenségek mindegyikéből van benne valami. Persze én nem tudok a teljes igazságszolgáltatásról véleményt mondani, mert egyrészt nem vagyok igazságszolgáltatási szakterületen dolgozó szakember, másrészt meg én csak a jéghegy csúcsát láttam. Igaz, ez a leglátványosabb, és erre fókuszál mindenki. Először is úgy gondolom, és ezt mindenféle demagógia nélkül állítom, hogy a korrupció elleni harc valóban egy fontos téma, és nagyon komolyan kellene venni Romániában. Másodszor meg azt gondolom, hogy nem szabad a korrupcióellenes harc leple alatt politikai leszámolásokat vagy képtelenségeket gyártani, és ezáltal kicsinálni embereket. Hiszen ha azt nézzük, hogy Markó Attilát is a korrupcióellenes ügyészség vádolja – hol abban a korrupció, hogy visszaszolgáltatott az egyháznak egy ingatlant? Hol van az én ügyemben a korrupció, amelyért négy év börtönbüntetésre ítéltek, úgy, hogy még csak az ügyészek sem mondják azt, hogy bármi kárhoz nekem közöm lett volna, és az ítéletben semmiféle kár nem szerepel. Mi köze van a korrupcióhoz annak, hogy én aláírtam egy határozatot, amire senki nem kényszerített, senki nem vett rá, senki nem fizetett le érte. És mi köze a korrupcióellenes harchoz egy ilyen kitalált kémtörténetnek? Hol van ezekben az ügyekben a korrupció, miközben mindannyian találkozunk – te is, én is – hétköznap az utcán a rendőrtől a kishivatalnokig és az orvosig a kis szintű és a nagy szintű korrupcióval is kétségkívül, amihez viszont nem nyúlnak hozzá. Ezért mondom, hogy nem szabad a korrupcióellenes harc leple alatt különféle politikai leszámolásokat folytatni. Harmadsorban azt gondolom az igazságszolgáltatásról és az úgynevezett európai nyomásról, hogy ez számomra elfogadhatatlan. Azt gondolom, hogy Európának azt kell számon kérnie, hogy egy igazságszolgáltatási rendszer korrektül, egyformán működjön egy európai ország minden egyes állampolgára számára, hogy mindenki egyformán és hasonló jogokkal tudjon élni, és hogy az ítéletek korrektek, igazságosak legyenek. Az igazságszolgáltatás nem lehet sem gyors – mert ugye ezt kérik számon, hogy miért nem gyorsabb az igazságszolgáltatás, vagy miért nem példamutató. Az igazságszolgáltatásnak nem gyorsnak és példamutatónak kell lennie: az igazságszolgáltatásnak igazságosnak kell lennie. A tettek, a vád, a vád bizonyítékai és a védelem bizonyítékai alapján kellene egy igazságos döntést hozni. Ezt lehet és ezt kell számon kérni az igazságszolgáltatáson, nem egyebet. Kétségkívül van egy hatalmi harc az ügyészségeken belül is, az ügyészek maguk is különböző vetélkedésekben vannak, és most beszélhetnék mindenféle háttérjátékokról meg pletykákról, amiket hallani ügyvédektől vagy a rendszer különböző szereplőitől, de nem tudom ezeket bizonyítani, és akkor meg kár lenne belemenni.
- Évek óta azzal fekszel és kelsz, hogy nem vagy szabad ember. Hogy érzed, mennyire változtatta meg ez a személyiséged?
– Nehéz ezt nekem megítélnem. Elsősorban azok kellene ezt megítéljék, akik ismernek, és akik tartották velem a kapcsolatot ebben az időszakban is. Ők tudnának erről sokkal mérvadóbb véleményt mondani. A magam szempontjából azt gondolom, hogy megedződtem, és hogy teljesen másként tudom értékelni a világot és a velem történteket is. Tényleg benne van az, hogy ami nem öl meg, az erősít.
- Az utóbbi hét év után hibának érzed, hogy annak idején politikusnak álltál? Megbántad azt, hogy politikus lettél?
– Nem. Nem. Ez egy nagyon hosszú történet, hogy miért vonzott engem a közélet – mert fogalmam sem volt arról, hogy ez politika. Lehet, hogy a közélet szót sem ismertem. 18 éves voltam, és egyszerűen kerestem azt, hogy mit lehet tenni, hogy azt a Marosvásárhelyt, amit én egyféleképpen hagytam ott érettségiző diákként, és egy egészen másféle városként találtam rá 1990 március végén, hogyan lehet helyrehozni, és hogyan lehet ebben a dologban valamilyen módon rendet teremteni. Ennek az eszközét keresve jutottam el a diákmozgalmakhoz és különböző ellenzéki tüntetésekhez, és később diákszervezeti aktív emberként szerveztem táborokat, nemzetközi rendezvényeket, nemzetközi szervezetekhez csatlakoztattuk a KMDSZ-t, és így tovább. Utána jött a politikába való belekóstolás. Sokszor még ódzkodtam is attól, hogy magamat politikusnak nevezzem. Érdekelt, vonzott, szívesen vállaltam szerepet, elsősorban aktív, political professional szerepben – ami a szervezés, a különböző szervezeti egységek létrehozása, azok összehangolása, kampánystruktúrák létrehozása, státusirodai hálózat megszervezése, és így tovább. Nem bántam meg.
Az egy teljesen másik kérdés, hogy megbántam-e, hogy elvállaltam a miniszterséget. Azt lehet, hogy igen.
Transindex.ro,

2014. február 20.
Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

Leszámolás vagy közösségi megfélemlítés?
Két bűnvádi dosszié, tucatnyi bírósági per, első fokon öt év letöltendő és négy év felfüggesztett börtönbüntetés: ez Nagy Zsolt hét év óta tartó kálváriájának pillanatnyi mérlege. A magát ártatlannak valló korábbi RMDSZ-politikus, a Tăriceanu-kormány távközlési miniszterének története megdöbbentő képet fest a román igazságszolgáltatásról, a titkosszolgálatok által ellenőrzött közéletről.
– Két bűnügyi perben veszített: a hazaárulásos, kémkedéses történetben alapfokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság, a Posta-perben született végleges ítélet szerint négy év felfüggesztettet kapott. Továbbra is ártatlannak vallja magát?
– Mindig is annak tartottam magam, nem rajtam múlott, hogy az ártatlanságomat igazoló bizonyítékokat a bíróság leseperte az asztalról.
– Kirakatper áldozatának tartja magát?
– Ami ma történik a román igazságszolgáltatás berkeiben, sokban emlékeztet az ötvenes évekre, csak az eszközök és a módszerek változtak. Engem nem az lep meg, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA sorozatban gyártja a dossziékat, hanem a gyakorlat, ahogy a román bíróságok alájátszanak ennek a folyamatnak. A titkosszolgálatok, az ügyészek és a bíróságok egy malomban őrölnek, egyféle „állam az államban” rendszer jött létre, amely látszólag önjáró.
– Csak látszólag?
– Azért látszólag, mert valójában a szálak valamilyen formában az államelnöki hivatal háza táján találkoznak.
– Milyen érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy egy uniós tagállam minden alap nélkül megtizedelje a politikai osztályt? Az államfő a korrupciót akarja felszámolni...
– Nem vitatom, hogy Romániában nagy a korrupció: a parkolóőrtől a rendőrig és a műtős nővérig sokan kapnak csúszópénzt. Az is igaz, hogy a korrupció csúcsát a közéleti személyiségek testesítik meg. A korrupcióellenes harcot azonban kirakatharccá változtatták, példastatuálás céljából kezdtek el politikusokra vadászni, amiből jó eséllyel lehet médiacirkuszt csinálni. Ma ennyiről szól a romániai korrupcióellenes harc. Az államfő nemrég Németországban büszkén mondta az újságíróknak, hogy Romániában hét minisztert ítéltek el eddig. A németek döbbenten hallgatták, hiszen az ő szövetségi kormányukban összesen 15 miniszter van. El tudom képzelni, milyen véleményük van Romániáról.
– A közvélemény viszont azt tartja, minél magasabb beosztásban van valaki, annál nagyobb az ismeretsége, több a pénze, így több a lehetősége is, hogy megvédje magát. Ez mennyire igaz?
– A saját esetem bizonyítja, hogy kiváló védőügyvédek mellett sem volt hajlandó a bíróság tudomást venni a védelem által felsorakoztatott érvekről. Az első ügyem – amelyben ejtették a kémkedés és hazaárulás vádját, a tíztagú bűnszövetkezet morális támogatásáért ítéltek el – olyan kirakatper, amelyben egyetlen kézzelfogható bizonyíték sem létezik. A dossziéhoz ezer telefonbeszélgetést csatoltak, ebből húsz volt az enyém, de ezeknek a vád szempontjából nem volt jelentősége. A további 980 beszélgetés állítólag rólam szólt, ezek alapján ítéltek el.
– Belehallgathatott ezekbe?
– Az ezerből kétszázat sikerült meghallgatnom hiteles fordító társaságában, de a bíróság ezt 2012 őszén önhatalmúlag leállította. A meghallgatott beszélgetések felét rosszul fordították, tele hibákkal, ferdítésekkel, belemagyarázásokkal. A bíróság nem vette figyelembe a kifogásainkat. Harminc tanút javasoltam a védelmemben, egyet sem hallgattak meg. A védelem számára ellenőrizhetetlen mintegy 800 beszélgetésen kívül a bűnügyi dossziénak volt egy titkosított része is. Ez tartalmazta a SRI embereinek megfigyelési tevékenységét – lehallgatások otthon és különböző helyszíneken, filmezések, utcai követések –, az anyaghoz azonban nem juthattam hozzá, az iratcsomóban esetenként utalnak rá.
– Első bűnügyi dossziéjának tanúsága szerint ön nem korrupt, nem lopott, csak éppen államtitkokat szivárogtatott ki. A postaper vádjai is hasonló stílusban készültek?
– Azok talán még nevetségesebbek. A történet dióhéjban a következő: a Román Postának van egy bukaresti telke, amelyet tőkeapportként ajánl fel egy céggel kötendő gazdasági társuláshoz. A szerződést láttamozza közjegyző, nyilvántartásba veszi a cégbíróság. Valakik mégis kiderítik, hogy a szóban forgó telek nem a posta magántelke, hanem köztulajdon, tehát nem vihetné a társulásba. Közben nem veszik figyelembe, hogy az előző években a Román Posta több, a telekkel kapcsolatos pert is megnyert a Legfelsőbb Bíróságon, ami egyértelműen bizonyítja a tulajdonjogot. Miniszterségem alatt született meg az a kormányrendelet, amely pontot akart tenni a posta vergődésére a telekügyben: ebben kimondtuk, hogy az a bizonyos telek a posta magántulajdona. A DNA hatalommal való visszaélés vádjával indított eljárást ellenem és a volt igazságügyi miniszter, Tudor Chiuariu ellen. Az egykori pénzügyminisztert, Sebastian Vlădescut – már nem idézték be, mert ahhoz a szenátusnak kellett volna láttamoznia a bűnvádi eljárást, oda pedig a DNA ilyen „tákolmányt” nem mert küldeni. Egy közösen elfogadott kormányrendelet kapcsán példátlan módon kiemeltek két embert, és a vádlottak padjára ültették őket. A kormányrendelet ma is életben van, a telek pedig 2014-ben is a Román Posta ingatlanlistáján szerepel.
– Második peréről azt állította a román sajtó, hogy politikai leszámolás...
– Ez egyértelműen Tudor Chiuariu ellen irányult: miniszterként eljárást indított és felfüggesztette Doru Ţuluș egykori főügyészt. Miután Ţuluș megdicsőülve visszatért a Korrpcióellenes Ügyészség egyik főosztályára, másnap elindította a bűnvádi eljárást az igazságügyi miniszter ellen... Így lettem én is bűntárs.
– Ha ez valóban így történhetett, megalapozott gyanú hiányában miért hallgatták le korábban valamennyi munkatársa, ismerőse telefonját?
– Nézze, a román titkosszolgálat nem hasonló emberi logika szerint működik. A román kabinet magyar tagjai körében mindig is köztudott volt, hogy figyelnek, lehallgatnak, jelentéseket készítenek rólunk. Valószínű, hogy engem és munkatársaimat is épp úgy lehallgattak, mint a többi minisztert és államtitkárt: az adatokat tárolták „soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” alapon. A rendszer perverzitása ebben áll: adatokat gyűjtenek, dossziékat fabrikálnak, és amikor szükséges, előhalásszák.
– Úgy véli, hogy a többi elítélt politikus is ártatlan?
– Ezt nem állítom, azt viszont igen, hogy az ítéletek indoklásában bizarr megfogalmazások jelennek meg, amelyek azt sejtetik, hogy a román bíróságok szakmai és erkölcsi tartásával komoly bajok vannak. Egy év fogva tartás után nemrég szabadult Traian Decebal Remeș volt mezőgazdasági miniszter. Ítéletének indoklásában többek között ez áll: bár a rendőrség nem találta meg a lefoglalt paksamétában a Ioan Mureșan által adott 15 ezer eurónyi csúszópénzt, a vádlott azt valószínűleg megkapta más alkalommal. Ha tárgyi bizonyítékok nélkül, ilyen bírói végzéssel ma börtönre lehet ítélni embereket Romániában, akkor ott komolyan megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás szakmaisága. Ha ezt közéleti emberekkel elművelhetik, mennyivel kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a kisemberek, akikről a sajtó, a közvélemény semmit nem tud.
– Adott egy korrupt bukaresti rendszer, amelyben önök magyarként eltűrték, hogy valamennyi lépésüket figyelik, bármikor lecsaphatnak bárkire. Mi késztet arra egy erdélyi magyar politikust, hogy miniszteri tárcát vállaljon a román kormányban?
– Azt nyilván tudtam, hogy megfigyelnek, de legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam, hogy ez idáig fajulhat. Eszembe sem jutott volna soha, hogy miniszter legyek. RMDSZ-alelnökként, választási kampányok felelőseként hosszú éveken át oroszlánrészt vállaltam a szervezet napi munkájában. Ma is vallom, hogy tisztességgel és becsülettel álltam meg mindenhol a helyem, talán ezért is bíztak rám újabb és újabb feladatokat. Amikor Markó Béla 2005 karácsonya előtt felajánlotta a kommunikációs tárcát, nem hittem a fülemnek. Én erre nem készültem, nem is számítottam rá. Több napon keresztül rágódtam azon, hogy elvállaljam-e. Végül azért döntöttem mellette, mert politikai és szakmai kihívást láttam benne. Nyugodt lélekkel mentem Bukarestbe: nem azért voltam tisztességes, mert számítottam arra, hogy netán megfigyelnek, hanem mert ez az én életfelfogásom.
– Ön a kétezres évek derekán meg akarta reformálni az RMDSZ-t. Nem tart attól, hogy éppen ebbe bukott bele?
– Nem az RMDSZ-t akartam megreformálni, hanem a velem egykorú, fiatal nemzedéket próbáltam előtérbe hozni, bemutatni az erdélyi magyar közvéleménynek, hogy vagyunk, és lehet ránk számítani. Akik ezt félreértették, azok úgy érezhették, hogy mi hatalomra törünk. Interjúkötetében maga Markó Béla is elismerte, hogy egyesek arra figyelmeztették, a fiatalok a székére pályáznak. Ennek azonban semmi alapja nem volt, ezt már akkor tisztáztam a szövetség elnökével.
– Pedig abban az időszakban sokan önben látták az új RMDSZ-elnököt...
– Az RMDSZ-elnökségre való pályázás soha nem volt célom. Ettől függetlenül magyar és román körökben egyaránt voltak erre utalások: bizonyára akadtak olyanok, akik szívesen láttak volna ebben a tisztségben.
– Ha kiderülne, hogy RMDSZ-berkekből indult ön ellen ez a meghurcoltatás, mit tenne?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Az RMDSZ-nek ez nem állt szándékában, de ad absurdum, ha valakinek meg is fordult volna a fejében, ehhez nem lett volna eszköze. Az RMDSZ-t mind a belügytől, mind az igazságügytől „tisztes távolságra” tartották. A történet mögött inkább az áll, hogy a román hatalom éppen ütni akart az RMDSZ-en. Akkor indult eljárás Markó Béla ellen, és meglehet, úgy gondolták, hogy egy kalap alatt a potenciális utódot is meghurcolják, eltávolítják a közéletből.
– Az ön esetében ez sikerült. Saját döntése volt a teljes visszavonulás?
– Igen, én döntöttem így: senki nem küldött el. 2007-ben az RMDSZ EP-listavezetőjeként kezdtem a kampányt, de visszaléptem, mert nem tudtam vállalni annak az ódiumát, hogy én legyek korruptként a célkeresztben. Harminchat évesen otthagytam a közéletet, tanácsadó céget működtetve lettem vállalkozó. Politikusként szerzett tapasztalataimnak is köszönhetően sikeres vállalkozást hoztam tető alá, több nemzetközi beruházás kötődik munkámhoz. Sokat dolgoztam együtt Pászkány Árpáddal: nemcsak üzlettársak, barátok is vagyunk. A késztetés azonban továbbra is megvan bennem, hogy visszatérjek a közéletbe. Talán majd egyszer...
– Családja hogyan viseli a hét év óta tartó bűnügyi eljárást?
– Nagyon nehezen. Nekem is az elviselhetetlenségig nehéz feldolgozni a történteket, kamaszkorú fiaimnak még nehezebb. El kell szenvedniük a megbélyegzést, a sanda tekinteteket. Ők már olvasnak újságot, néznek tévéhíradót, és tehetetlenek. Arról nem beszélve, hogy megtörténhet: évekre elveszítik az apjukat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2014. május 10.
Újraválasztották Orbán Viktort miniszterelnöknek
A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP-, a Jobbik-, az LMP-frakciója, valamint az Együtt-PM öt független képviselője. A Demokratikus Koalíció négy független képviselője nem vett részt az ülésen. Orbán Viktor nem szavazott.
A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata volt szükséges. A kormányfő megválasztásával hivatalba lépett.
Orbán Viktor – a történelmi zászlók előtt – letette esküjét, amit a képviselők állva hallgattak, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Orbán Viktor beszédet mondott.
Háromharmad Bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig „a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árpilis 6-i országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott.
Ideje dolgozni, most folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka – mondta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: a választáson kinyilvánított közakarat szerint jobb az ország számára a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újranyitni a korábbi vitákat. Mint mondta, a választók döntéséből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki.
Az egész magyar nemzet részt vett a nemzet közös döntésében, így mind a parlament, mind a kormány joggal tekintheti magát a nemzet kormányának és nemzet Országgyűlésének – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ez nem túlterjeszkedés, hanem elkötelezettség. A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott az anyaországon túl élőknek, akik szavai szerint elsöprő többséggel támogatták a nemzet egyesítésének törekvését.
Az alapkérdések eldőltek és a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd – mondta a kormányfő. Kiemelte: a másodszori megerősítés után nem vita az alaptörvény, az emberi méltóság tiszteletére épülő társadalomszervezés, a szabadságot és felelősséget összekapcsoló politika, nem vita tárgya a munkaalapú gazdaság és a nemzetegyesítés politikája sem. A hogyanról és a részletekről lesznek és kellenek viták, de az alapkérdések eldőltek a választók a vitát lezárták – jelentette ki.
Spekuláció helyett munka
Rámutatott: ez a választás megerősítette a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást, hogy a magyar gazdaság spekuláció helyett munkára épüljön, a liberalizmus doktrínái helyett a kölcsönös felelősség eszméjét kövessék, a globális erők előtti behódolás helyett küzdjenek a nemzeti függetlenség megtartásáért, internacionalizmus helyett a haza szeretetére neveljék a gyermekeiket.
Orbán Viktor szélsőségesnek és veszélyesnek tekint minden olyan politikát amely veszélyes a magyarokra. Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti, ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok jogai elé sorolja, az olyan gazdaságpolitikai javaslatokat amelyek mellőzik az értelem és a józan ész elemi szabályait, és azt a politikát, hívja magát akár jobb, akár baloldalinak, amely azért akar pénzt elvenni a dolgozó emberektől, hogy odaadja azoknak, akik bár munkaképesek, de nem akarnak dolgozni. Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti továbbá a magyar népre azt a politikát, amely az 1000 éves Magyarországot valamilyen Európai Egyesült Államok oltárán fel akarja áldozni, és ide sorolta az unióból való kilépés programját is. Orbán Viktor azt ígérte, ezen jelenségek ellen következetesen, határozottan és kitartóan fel fog lépni.
Magyarország középre tart, Európa közepére
A tisztánlátás, a nyílt párbeszéd és a bátor gondolkodás jellemzi majd a kormány Európa-politikáját – mondta. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország a NATO és az Európai Unió része, efelől kormányzásuk idején nem lesz kétség. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az ország ezen szövetségekben tag és nem túsz, és Magyarországnak megvannak a saját javaslatai.
A gazdaságpolitikai kapcsolatok kerülnek a külpolitika középpontjában, valamint a markáns nemzetpolitika. Hozzátette: a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Mint mondta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete. A gazdaságpolitikáról szólva közölte: folytatódik a keleti nyitás politikája és az ország növelni kívánja gazdasági súlyát a Kárpát-medencében.
„Magyarország középre tart, Európa közepére" – jelentette ki, hangsúlyosan szólva a középosztály, a magyarok nagy többségének felemeléséről.
Az Országgyűlés következő ülése hétfőn lesz
Az MSZP – ahogy előre jelezte – a miniszterelnök megválasztása után elhagyta az üléstermet. Ezt korábban azzal indokolták, hogy nem ismert a kormányprogram, a kormány szerkezete és a kormánytagok neve sem. Áder János köztársasági elnök a páholyból figyelte az Országgyűlés ülését. Az ülés kezdetén a képviselők felálltak. Az új házszabály szerint az ülés kezdéseként az ülést vezető elnök és az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét.
Kövér László házelnök bejelentette, hogy az eskütörvénynek megfelelő esküokmányokat minden képviselő aláírta.
A napirendet 159 igen, 27 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett hagyták jóvá, egyetlen napirendi pont a miniszterelnök megválasztása.
Az ülésen jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Az egyik páholyból követte az eseményeket Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és gyermekeik.
Jelen voltak az állami szervek közjogi tisztségviselői, a külhoni magyar közösségek tisztségviselői, a diplomáciai testületek tagjai, az Európai Parlament magyar képviselői. Meghívottként vett részt az ülésen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia most leköszönt elnöke, Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
A miniszterelnök megválasztása után pulpitusról gratulált Kövér László. A parlamenti patkóban gratulált neki Áder János, Rogán Antal, a Fidesz, Vona Gábor, a Jobbik, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Paczolay Péter és Darák Péter. Szabó Tímea, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője egy európai uniós zászlót adott át a miniszterelnöknek az eskütétel után és kezet fogott Orbán Viktorral.
A kormányfő közel negyvenperces beszéde után Kövér László bejelentette, hogy az Országgyűlés következő (várhatóan kétnapos) ülése hétfőn 13 órakor kezdődik.
MTI. Erdély.ma

2014. május 16.
Az RMDSZ továbbra is a devizahitelesek problémáinak megoldását kéri
"Az RMDSZ az egyetlen olyan politikai alakulat, amelynek saját törvénykezdeményezése van a devizahitelesek problémáinak megoldására, amelynek értelmében a devizahitelek visszafizetése a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyam alapján történne" – hangsúlyozta Cseke Attila parlamenti képviselő csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: ,,mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy ezekben az esetekben nemcsak az állampolgárnak, hanem a bankoknak is felelősségük van, és a hitelek kockázatát nekik is vállalniuk kell."
A képviselő elmondta: az elmúlt hónapok eseményei is azt bizonyítják, hogy a legjobb megoldást az RMDSZ törvénykezdeményezése jelenti, hiszen tudnivaló, hogy készül egy új európai direktíva a szerződésekben megtalálható tisztességtelen feltételek szabályozására, de az csak a 2016 után megkötendő hitelszerződésekre érvényes. ,,Ugyanakkor a bírósági eljárások is időbe és és pénzbe kerülnek az állampolgárok számára, a mostani EU- bírósági határozat pedig a nemzeti bíróságoknak ad jogosítványokat, amelyek akkor tudnak igazából dönteni, ha van a nemzeti jogban devizahitelekre vonatkozó rendelkezés. Ezt a rendelkezést csak az RMDSZ törvénytervezete oldaná meg" – fejtette ki Cseke Attila.
A sajtótájékoztatón az RMDSZ politikusa a devizahitelekkel kapcsolatosan ismertette az Európai Bíróság 2014. április 30-i határozatát, amely egy magyarországi svájci frank alapú hitel kapcsán született meg, és amelyben a Magyar Kúria a 93/13-as Direktíva két szakaszának értelmezését kérte. A Magyarországon elindított per lényege, hogy lehet-e tisztességtelennek minősíteni azokat a hitelezési feltételeket, melyek az átváltási árfolyamra vonatkoznak. Az Európai Bizottság ítéletében megállapította, hogy az árfolyamra való átváltás csak a hitelszerződésben megtalálható rendelkezések adott körülményei között tekinthető "a szerződés elsődleges tárgyának", amelynek megállapítása minden esetben a nemzeti bíróság hatásköre.
Cseke Attila elmondta, ennek következményeként a nemzeti bíróság megállapíthatja, hogy az átváltási árfolyamra vonatkozó hitelezési rendelkezés tisztességtelen feltételnek minősül. Ilyen esetben az európai uniós joggal nem ellentétes azon rendelkezés, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróságnak, hogy a tisztességtelen feltétel megsemmisítése révén, azt egy más, a nemzeti jogban megtalálható rendelkezéssel helyettesítse.
A parlamenti képviselő szerint a határozat üzenete Románia számára az, hogy a hazai törvényhozásban is szükség van a devizahiteleseket érintő szabályozásokra.
Az RMDSZ parlamenti képviselete 2013 novemberében iktatta a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó törvényjavaslatát, amelynek legfontosabb rendelkezése, hogy a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyamon számolják tovább a törlesztendő hitelrészleteket. A törvényjavaslatot jelenleg a szenátus tárgyalja. Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 21.
Tanúmeghallgatással folytatódott a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása
Az ingatlanbecslő meghallgatásával folytatódott kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per fellebbviteli tárgyalása a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel Markó Attila parlamenti képviselő, a restitúciós bizottság volt tagja, az ügy egyik vádlottja.
A vád szerint jogtalan volt az 1 millió 300 ezer euróra felértékelt épületegyüttes visszaszolgáltatása a református egyháznak. A védelem szerint az ingatlan piaci értékétől függetlenül szó sincs bűncselekményről: a tanú meghallgatásával arra akartak rávilágítani, hogy a vádiratot pontatlanságokra, feltételezésekre, szubjektív értékelésekre alapozva állították össze – magyarázta a képviselő. Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a visszaszolgáltatást és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira.
Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
A fellebbviteli tárgyalás november 12-én folytatódik. A kéttagú bírói tanács szeptemberben elfogadta azt, hogy annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította a restitúciós bizottság illetékességét az egyház által visszaigényelt ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A kovásznai periratot még nem kapta meg a fellebbviteli bíróság. Amennyiben a novemberi tárgyalásig megérkezik a peranyag, ezzel lezárul a bizonyítási eljárás, és – a vád-, illetve védőbeszédek elhangzása után – a bíróság meghozhatja a jogerős ítéletet – közölte az MTI-vel Markó Attila.
A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.

2014. október 29.
Elítélték Kerekes Károly képviselőt
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Legfelsőbb Bíróság Kerekes Károly RMDSZ–es képviselőt amiatt, hogy feleségét, illetve fiát alkalmazta marosvásárhelyi képviselői irodájában – közölte az Agerpres hírügynökség.
A képviselő ellen januárban emelt vádat a Legfőbb Ügyészség, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség érdekbeli összeférhetetlenségnek nyilvánította a családtagok alkalmazását. A nem jogerős ítéletben a bíróság 3000 lej perköltség megtérítésére kötelezte a honatyát, négy év próbaidőt állapított meg, és mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta állami tisztségek betöltésétől.

2014. december 30.
Módosították az oktatási törvényt Ponta miatt
A kormány hétfői ülésén rendeleti úton módosította az oktatási törvényt, hogy a jogszabály lehetővé tegye a diplomákról, tudományos fokozatokról való lemondást.
Sorin Campeanu oktatási miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, mindeddig csupán Victor Ponta miniszterelnök jelezte, hogy lemond a vitatott jogi doktorátusáról. A tárcavezető közölte, a módosított jogszabály szerint a tudományos fokozatáról lemondó személynek nem kell megindokolnia döntését. Ha azonban újból meg szeretné szerezni a tudományos címet, saját költségén kell elölről kezdenie a cím megszerzésének a teljes folyamatát.
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága korábban plágiumnak minősítette azt a dolgozatot, amely alapján Victor Pontának 2003-ban megítélte a jogtudományok doktora címet, de megállapította, hogy nem áll módjában megvonni a tudományos címet. Victor Ponta két héttel ezelőtt jelezte az egyetemnek, hogy lemond doktori címéről.
A kormányfő akkor arra kérte a rektort, hogy vegye tudomásul döntését. Kifejtette: ezt a lépést már korábban, a vádak megjelenése pillanatában meg kellett volna lépnie, de nem tette, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését, és nem akarta összekeverni a szakmai dolgokat a politikával. Ponta azt is közölte, hogy a politikából való visszavonulása után újból meg akarja szerezni a jogtudományok doktora címet, betartva valamennyi tudományos kritériumot.
A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában adott hírt arról, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket két román szerző munkáiból másolta anélkül, hogy forrásait megnevezte volna. Ponta akkor azzal védekezett, hogy az akkori tudományos szabványoknak megfelelően írta doktori disszertációját, és politikai ellenfele, a jobboldali Traian Basescu államfő lejárató kampányának minősítette a plágiumvádat.
A plágiumot az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács is megállapította 2012-ben, de a testületet az akkori oktatásügyi miniszter feloszlatta, még mielőtt a döntését közzétehette volna. Az oktatási tárca szerint mind a tudományos fokozatot kiadó egyetem, mind pedig az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács illetéktelenül vizsgálódott a plágiumügyben: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott 2014 márciusában a Legfelsőbb Bíróság is, egy feljelentés alapján vizsgálva az ügyet.

2015. január 6.
Nem hirdettek ítéletet Nagy Zsolt perében
Január 21-re halasztotta az ítélethirdetést a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék a stratégiai privatizációkról szóló perben, jóllehet mára jogerős döntést ígért.
Az ügyben Codruţ Şeres és Nagy Zsolt volt minisztereket hat-, illetve ötéves szabadságvesztésre ítélték alapfokon, az ügyészség azonban maximális büntetést kért. Legutóbb december 19-én volt tárgyalás a perben, amikor az öttagú bírói testület meghallgatta a záróbeszédeket, valamint utoljára szót adott a vádlottaknak is. Ugyanakkor a legfelső bíróság január 5-re tűzte ki az ítélethirdetés napját.

2015. február 12.
Kékfény-történetek
A hiteltelenségig elborzasztó méreteket ölt lassan a hazai korrupcióellenes vadászat „trófeáinak” száma. Sokak szerint viszont még számos nagyvad rohangál szabadon, vagy igyekszik pocok módjára elásni magát a tavalyi avarban. A székelyföldi elöljárók ajándékhozó boldogságos nagyasszonya, Elena Udrea esetében például három gyors egymásutánban sem riadt vissza a parlament megszavazni a turisztikai és fejlesztési miniszter mentelmi jogának felfüggesztését, de naponta érkeznek hírek a közélet megtisztítását célzó sortűz újabb „áldozatairól”.
Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott igazságügyi jelentése a bilincsdömping ellenére is csak részben üt meg elégedett hangot. Egyik bekezdésével simogat, a másikkal meg nyakleveseket osztogat, nehogy bárki is elbízza magát. Egyértelműen méltatja viszont az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), a legfelsőbb bíróság és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tevékenységét. A letartóztatások, bekasztlizások, maszkos rajtaütések fonalát már rég elvesztő romániai polgárban mindez megerősíti azt a meglehetősen lehangoló kocsmademagóg meggyőződést, hogy javíthatatlanul korrupt országban él. És nem is jár túl messzire az igazságtól, legfeljebb abba nem gondol bele, hogy e tekintetben is van ahonnan felfejlődnünk, sok év mulasztásának pótlási kényszere termeli ki a szédítő folyamatot.
Mivel a korrupció elleni harc eredményei nem számszerűsíthetők – mint például a költségvetési hiány –, olyan fegyvernek számítanak, amelyek ellen roppant nehéz védekezni. Így aztán bár az EB országjelentéseit többnyire a pillanatnyi érdeküknek megfelelően kezelik az érintett kormányok, mindenki tudja: a bírálatokat – és az elismeréseket is – valahol mégiscsak összesítik, s a végeredmény befolyásolja a mérleg nyelvének ide-oda ingását.
Romániai politikai körökben viszont immár teljes az egyetértés a tekintetben, hogy a korrupció mértéke súlyos nemzetbiztonsági kockázatot rejt. A nyomozó hatóságok csúcsra járatott hadjárata kíméletlenül rávilágít, hogy a megvesztegetés gyakorlata polipszerűen hálózza be a hazai társadalmat. A történelmi hagyományokra való utalást talán felejtsük el egy pillanatra, és koncentráljunk arra, hogy a társadalom jelentős rétegei ma is egyfajta megélhetési bűnözési formaként tartják életben a korrupciót.
Mi, magyarok eddig többnyire elegáns szemlélőkként, erkölcsi bajnok fejcsóválókként követtük az eseményeket. Egyre érintettebbé válva átalakul a kékfény-történetekhez való viszonyunk is. De tudnunk kell: elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. március 12.
Ambrus Attila: Lopakodó a célkeresztben
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro

2015. május 21.
A kétnyelvűségért folyó harc újabb fejezete
Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca
A Civil Elkötelezettség Mozgalom tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának a kétnyelvű utcanevek ügyében több hónap eltelte után megfogalmazott indoklását, amelyet május 12-én kaptak kézhez. Mint ismeretes, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tavaly augusztusi határozata kimondta, hogy az egynyelvű, illetve a részlegesen kétnyelvű utcanévtáblák diszkriminatívak. Ezt a határozatot támadta meg a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, az Ítélőtábla nekik adott igazat, semmisnek nyilvánítva a Diszkriminációellenes Tanács határozatát.
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Ítélőtábla határozatát megfellebbezik, és kérik, hogy nyilvánítsák semmisnek a bírónő ezen döntését, hiszen a 2007-es tanácsi határozatban ott van az utcanév-lajstrom, ahol világosan látszik, hogy azok a személynevek, amelyekre az indoklásban hivatkoznak, s amelyben azt magyarázzák, hogy a fordítással sérülnének a román történelmi személyiségek nevei, nincsenek lefordítva. A bírónő nevezetesen a Stefan cel Mare, a Mihai Viteazul, az Avram Iancu és a Horea utcát nevezi meg. – A világon sehol sem fordítanak le személyneveket, kivéve Marosvásárhelyt, ahol a Dózsa György és a Kinizsi Pál utcát sikerült átkeresztelni. A bírónő felsorol négy magyar utcanevet is, a Köteles Sámuelt, "Nagy Budai Antalt", a Márton Áront, a Bolyai Farkast, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, s ezeket soha senki nem gondolta, hogy lefordítsák románra – ez áll többek között a nyolcoldalas indoklásban, amelyben Corina Ioana Muresan bírónő kifejti, hogy miért nem indokolt a kétnyelvű utcanév-táblák használata Marosvásárhelyen.
– Még mindig döbbenettel olvasom ezeket az indoklásokat, hisz 14 évvel a közigazgatási törvény megszületése óta, gyakorlatilag az anyanyelv-használati jogoknak a bevezetése óta még mindig ott tartunk, hogy a bíróság úgy tesz, mintha ezek nem léteznének. A chartára – a kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló Regionális Chartára vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára – is hivatkoztam, amelyet nem fordítottam le románra. A chartaszakértők explicit kérték, hogy a földrajzi nevek esetén ne úgy értelmezzék a földrajzi nevet, hogy helységnév, hanem úgy, hogy helységnév, utcanév stb. A chartában toponímia szerepel, ami nem csak helységnevet, hanem utcanevet és minden egyes földrajzi nevet jelent. Ezt teljesen mellőzte a bírónő az indoklásában. Ugyanakkor használja a 2007-es utcanév-lajtromot, elismeri, hogy létezik, viszont az említett négy utcanév megakadályozza az összes többi lefordítását. A chartát úgy tekinti a bírónő, mint egy létező egyezményt, de elköveti azt a hibát, hogy azt állítja, hogy ezeket úgy kellett ratifikálni, hogy megfeleljenek a közigazgatási törvénynek, holott egy nemzetközi egyezmény erősebb, s az erősebb befolyásolja a gyengébbet. Amikor Románia ratifikálta a chartát, akkor a közigazgatási törvényben bizonyos módosításokat kellett volna eszközölni, csak ezt Románia mindmáig nem tekintette prioritásnak. Románia ratifikálta azt a cikkelyt, amely a toponímiára vonatkozik. Az alapján, amit Románia 2008-ban életbe léptetett, mi bárhol, bármikor magyarul kellene beszéljünk. Meglátjuk, hogyan dönt a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt állítja, hogy ott objektívebb döntéshozatal történik. De úgy tűnik, hogy az utóbbi évben az anyanyelv- használati perekben azért nem egyértelműek a döntések. Jó lett volna, ha 2001 után egyértelmű tanácsi határozatok születnek, mert akkor nem lennének ilyen félreértelmezések – fogalmazott Szigeti Enikő.
Büntetést senkire sem róttak ki
Barabás Miklós a kétnyelvű táblákkal kapcsolatban elmondta, hogy figyelemmel kísérik az utcanévtáblák sorsát. A rendőrségi akciók után körülbelül 60-70 táblát szereltek le, több mint 17-et visszatettek. Azóta is vannak megrendelők, akik igénylik a kétnyelvű utcanévtáblát. Érdekes, a rendőrségi túlkapások után döntöttek úgy, hogy csak azért is! A kétnyelvű táblák miatt büntetést még senki sem kapott. Múlt héten adtak át egy felszólítást, amelyben 48 órás hatállyal kérték a táblák eltávolítását, mert ellenkező esetben 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírság róható ki.
A rendőrök közben lefényképezték a táblákat, többször megfordulnak a ház körül, a megfélemlítési akció zajlik.
A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését folytatjuk, továbbra is rendelnek az emberek belőlük. Készíttettünk egy matricát Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca felirattal. Mivel a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán sokszor elhangzott a reklám, ennek értelmében reklámakcióba kezdtünk. Ilyeneket lehet igényelni, bárhová fel lehet ragasztani. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a megoldatlan marosvásárhelyi problémára – mondta Barabás Miklós.
A CEMO aktivistái az egynyelvű "reklámtáblákat" összesítik, s kíváncsiak, hogy a kihelyezői kapnak-e magas büntetésről szóló felszólítást. Mert ha csak a kétnyelvű "reklámtáblát" kihelyezők kapnak felszólítást, akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál is be tudják bizonyítani, kettős mércével mér a rendőrség.
Mezey Sarolta

2015. május 25.
Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda

Active Watch: a hatóságok túlreagálják a magyar politikai törekvéseket
Ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát.
A választási kampány kontextusában és a Székelyföld területi autonómiatervezet bemutatását követően a romániai magyar közösség abban a helyzetben találta magát, hogy olyan alapvető emberi jogait kérdőjelezik meg, mint véleménynyilvánítás szabadsága – írja éves sajtójelentésében az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség, amely a sajtó és a hatóságok számára egy sor ajánlást is megfogalmaz, hogy a jövőben a jogtiprások elkerülhetőek legyenek.
A jelentés a kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán. Megemlíti, az Európai Bizottság rasszizmus- és intolerancia-ellenes 2014-es országjelentése (ECRI) először tesz arról említést, hogy a magyar közösséget veszélyezteti a xenofóbia.
Ebben a jelentésben a román hatóságok számára több javaslat is szerepel a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó toleráns és esélyegyenlőséget biztosító légkör megteremtését illetően, azonban ezeknek a javaslatoknak gyakorlatba ültetésére – az Active Watch szerint – nem létezik politikai akarat. Ebben a kontextusban egyre gyakoribb jelenség volt tavaly a magyarok véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása.
A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak a használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása, vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének a témája. Az ECRI jelentésben a román állam felé megfogalmazott javaslatok ellenére a román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat.
Az Active Watch jelentése több jogsértést és kísérletet is ledokumentál. Egy szatmári esettel indít: 2014. január 24-én a kovásznai hajpántos kislány gesztusához hasonló eset történt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A szatmárnémeti iskolában éppen a román fejedelemségek egyesülését ünnepelték, amikor egy diáklány egy improvizált magyar zászlót lobogtatott meg. A jelentés szerint a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség és az iskola vezetősége a kovásznai esethez képest aránytalanul durván lépett fel, a főtanfelügyelőség „azonnali és pontos” információkat kért az esetről, az iskola pedig egy kivizsgálóbizottságot állított fel, hogy azonosítsa a „vétkes diákot”.
Az ActiveWatch jelentésében emlékeztet az ügyben kibocsátott állásfoglalására. Eszerint, noha egy másik ország zászlójának használatát egyesek sértésnek tekintik és provokációként értelmezik, attól a gesztus a CEDO által meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának a kereteit nem lépi át. Az a tény, hogy az eset kapcsán „vétkeseket, bűnösöket” kerestek, a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását fenyegette.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tavaly betiltotta a Székely Szabadság Napi felvonulást Noha a 2013-ban megtartott Székelyek Nagy Menetelése nagyobb incidensek nélkül zajlott le, a marosvásárhelyi köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság nem hagyta jóvá a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Szabadság Napi felvonulást a városban - idézi fel jelentésében az Active Watch.
A jelentés sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írja: Valentin Bretfelean rendőrfőnök úgy nyilatkozott, csak a város utcáira tervezett felvonulást tiltották meg, a Székely Vértanúk emlékművénél való megemlékezést nem. Bár a felvonulásra nem volt engedély, több ezer személy vonult végig az előre leegyeztetett útvonalon. Volt rá példa, hogy a rendfenntartó erők meglökdöstek néhány magyar szélsőjobboldali jelképet viselő felvonulót. A sajtó arról számolt be, hogy a csendőrség 11 személy bírságolt meg.
A felvonulást követően Corneliu Grosu, az akkori Maros megyei prefektus úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyeknek célja a román föld felszabdalása, és ezt törvény által kellene betiltani. Noha Grosu is elismerte azt, hogy a felvonuláson csak kis számban voltak jelen szélsőjobboldaliak, és a szervezők is elhatárolódtak ezektől a személyektől, 2015-ben sem engedélyezték a felvonulást a marosvásárhelyi illetékes hatóságok. Döntésüket azzal indokolták, hogy a felvonulók 2013-ban és 2014-ben is megsértették a szabad gyülekezést szabályzó 60/1991-es törvényt. Az SZNT elnöke a demokrácia elleni támadásként értékelte az engedélyeztetés megtagadását.
A Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése miatt bírságolt
2014 novemberében a Kovászna Megyei Prefektúra maximális, 5000 lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra, mert június 4-én, Sepsiszentgyörgyön, egy trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A bírság kirovását követő napokban mintegy 200 személy nap mint nap elénekelte a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt.
Nemzeti szimbólum használata és autonómia-közvita
Az Active Watch által vizsgált periódusban a parlamentben több olyan törvénytervezetet is benyújtottak, amelyek a magyarság jogait és általában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozná. Az egyik ilyen tervezet a közintézmények és hatóságok által Románia zászlójának, az ország címerének használatát és a himnuszéneklést szabályzó törvény módosítására vonatkozik. A módosítás a magánterületekre is kiterjesztené a tiltásokat, melyeknek értelmében nem lehetne kitenni egy, már nem létező zászlót, vagy olyan régiónak, területnek tulajdonított zászlót, aminek esetében létezik egy Románia által nem támogatott függetlenedési szándék.
Az Active Watch jelentésében problematikusnak nevezi azt is, hogy a bírságok mértéke hatalmas: 30 ezer és 100 ezer lej közötti pénzbírságra számíthatnának azok, akik ezt a törvény megsértenék. A szenátus vita nélkül, hallgatólagosan elfogadta a módosító tervezetet, az ügyben a képviselőház tölti be a döntő fórum szerepét. A törvénymódosító tervezet megjelenésekor az Active Watch nyilvános állásfoglalásában nehezményezte, hogy benyújtói nem tudták megalapozni, milyen társadalmi igény miatt korlátoznak olyan alapvető jogokat, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánélethez és a lelkiismereti szabadsághoz való jog. A jelentés megemlíti, Bogdan Diaconu Egyesült Románia Párti képviselő nevéhez négy véleménynyilvánítás szabadságát drasztikusan korlátozó törvénytervezet fűződik.
A székely zászló, mint reklámfelület, amely sérti a román közösséget
A zászlóháború 2014-ben is folytatódott, egyes helyi hatóságok megtiltották a székely zászló kitűzését. Miután 2013 végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot 30 ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Rendőrség, mert kitűzte a székely zászlót a székhelyére, 2014-ben már az EMNT elnöke, Tőkés László került célkeresztbe.
Tőkést a Nagyváradi Rendőrség szólította fel, hogy vonja be a zászlót az EP-képviselői irodájának homlokzatáról, arra hivatkozva, hogy a székely zászló reklámbannernek minősül. A kihágás 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető.
Egy jelentős eset volt még az a Maros Megyei Ítélőtábla által hozott bírósági döntés, amely kimondta, hogy a székely zászló diszkriminatív a Hargita és Kovászna megyei románságra nézve.
Ugyancsak tavaly született végleges bírósági döntés a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken a székely zászló ellen, amelyet egy 2010-ben kirobbant ügy folyományaként hoztak meg. 2012-ben három Hargita megyei román civil szervezet kérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítését, amely kimondta, hogy a székely zászló közterületen történő kitűzése nem diszkriminatív. Ennek az előzménye volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének egy 2010-es nyilatkozata. A megyeelnök egy március 15-i ünnepségen azt nyilatkozta, hogy a megyeházán lobogó székely zászló a Székelyföld zászlója. A bíróság helyt adott a román civil szervezetek keresetének, és kimondta, hogy mind a székely zászló kitűzése, mind a megyeelnök nyilatkozata „nacionalista-soviniszta propaganda”, amely ellenséges, megfélemlítő, degradáló, és megalázó hangulatot gerjeszt a román közösség ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly október 10-én pedig helyt adott ennek az alsóbb szinten megfogalmazott bírósági döntésnek.
A Legfelsőbb Bírói Tanács „betiltja” a területi autonómiáról való nyilvános vitát
2014 szeptemberében az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómia-tervezetét. A Legfelsőbb Bírói Tanács erre reagálva egy közleményében kijelentette, hogy bármely olyan, a tömegkommunikációs eszközökön véleményformálók által terjesztett téma, amely nem illeszkedik bele az igazságszolgáltatás alkotmányos kereteibe, potenciálisan veszélyezteti ennek függetlenségét, presztízsét, és a jogállamiság alapelveit támadja. Ugyanakkor az alkotmány 152-es, ennek módosítására vonatkozó cikkelyt is megemlítik, amely szerint nem módosítható az egységes nemzetállam fogalma, és az állam hivatalos nyelvére vonatkozó előírás.
Válaszként az Active Watch további civil szervezetekkel együtt tiltakozott a CSM által megfogalmazottakra, és aláhúzta: „egy magát demokratikusnak beállító társadalomban a közvitának szabadnak kell lennie, a tolerancia és a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit nem meghaladó témákat nem szabad tabuként kezelni”.
A belügyminisztérium megbélyegzi az autonómiáról szóló vitát
A belügyminisztérium egy Közrendi és -biztonsági Országos Stratégia 2015-2020 című tervezetében stigmatizálja az autonómiáról szóló törekvéseket, úgy állítva be a kérdést, mint a polgárok biztonságát és jólétét veszélyeztető tényezőt.
„A rasszizmus, a xenofóbia, a szélsőségesség és az intolerancia egyéb formái, amelynek célja egy régió vagy terület etnikai alapú autonómiájának kivívása” megfogalmazás kétértelmű és olyan fogalmakat használ, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy biztonsági stratégiában. Ezeket a fogalmakat az etnikai autonómiáról szóló közviták ügyével kötik össze, és azt a képzetet keltik, hogy azok a rasszista, idegengyűlölő vagy szélsőséges megnyilvánulások veszélyeztetik a leginkább a közbiztonságot, amelyek az autonómia igényléséről szólnak.
Ennek az a rizikója, hogy diszkriminációt és feszültséget gerjesztenek a nyilvánosságban, és az autonómia témáját stigmatizálják, amely egyébként egy legitim közvita tárgyát képezheti bármely demokratikus társadalomban – fogalmaznak az ActiveWatch jelentésében. Az Active Watch a belügyminisztériumhoz fordult és kérte a mondatrész törlését, azonban választ nem kapott.
A DIICOT bűnvádi eljárást indít terrorizmus vádjával
Tavaly december 15-én terrorizmus gyanúja miatt bűnügyi eljárást indított az Országos Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) a december 13-án, Marosvásárhelyen szervezett RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) elhangzottak miatt. Az ügy kapcsán az Agerpres hírügynökség Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének felszólalását közölte az eljárásáról szóló hírében: „Felkérem Frunda György urat, hogy kérje meg főnökét, Románia miniszterelnökét, hogy utasítsa Kovászna megyei helytartóját, hogy ne provokálja a magyarokat. A prefektusok tettei őt is minősítik (…) Ha ez nem történne meg, a Székelyföldön bekövetkezhet, ami 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen.
Később az RMDSZ közzétette az SZKT-n elhangzott beszédet és annak írott változatát. Kiderült, hogy az Agerpres hiányosan közölte Antal Árpád felszólalásának a témába vágó részét, amely a valóságban így hangzott el: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukba”.
Az Active Watch következtetései és ajánlásai a hatóságok és az újságírók számára
A következtetésekben a jelentés készítői elmondják, noha nem beszélhetünk a magyarok elleni szisztematikus fellépésről, számos olyan eset létezett, amikor a román hatóságok megpróbálták, néha sikerrel, korlátozni a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvita-témákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.
Az Active Watch egy másik következtetése szerint a román törvénykezés kiskapukat hagy a visszaélések számára, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a magyar kisebbség tagjai. Leginkább a nemzeti szimbólumaik használat és a himnuszéneklés korlátozásában nyilvánul meg ez a visszaélés. A hatóságoknak a jelentés készítői azt javasolják, hogy Románia tartsa be az ECRI-jelentésben megfogalmazott javaslatokat, kiemelten azt, amely a szimbólumhasználatra vonatkozó törvények pontosítására vonatkozik, és kezdeményezzenek valós párbeszédet a magyar közösséggel az interetnikus feszültségek elkerülése végett. Biztosítsanak egy olyan környezetet, amely lehetőséget teremt a magyar közösségnek többek között a politikai természetű kéréseik és követeléseik kifejezésére. Kezdeményezzenek a tolerancia, sokszínűség és kölcsönös megértés szellemében multikulturális oktatási programokat, amelyek révén megelőzhetőek a magyar és román közösség közötti konfliktusok.
Az újságíróknak az Active Watch azt tanácsolja, hogy maximális odafigyeléssel ellenőrizzék a magyar közösségre vonatkozó információkat, a sajtón keresztüli hangulatkeltés elkerülése végett. Amennyiben lehetséges, kérjék ki a magyar közösség valamely képviselőjének a véleményét a magyar kisebbséget illető témák kapcsán. A román újságírók ugyanakkor igyekezzenek a magyarul elhangzó nyilatkozatok eredeti verzióját megszerezni, és egy független fordítást is kérni.
Kertész Melinda
Transindex.ro

2015. június 18.
Az ötvenhatos vértanúk emléknapja 57 évvel a kivégzések után
Az 1956-os miniszterelnök Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő megtorlás áldozatairól emlékezett meg kedden, az ötvenhatos vértanúk emléknapján Magyarország.
Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét és mártírtársait, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957. december 21-én a börtönben elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra az Új köztemető 301-es parcellájában. A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus és katartikus eseménye volt.
Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót – törvénysértő ítélet után – 1958. június 16-án végezték ki Budapesten. Az 1958 februárjában elnapolt büntetőpert a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével június 9. és 15. között folytatta le. A zárt tárgyalás végén Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre ítélték.
A törvénysértő per vádlottjai közül Losonczy Géza 1957 végén a börtönben, tisztázatlan körülmények között halt meg, Szilágyi József ügyét elkülönítve tárgyalták, őt már 1958. április 24-én kivégezték. A kivégzettek holttestét a börtönudvaron betonba ágyazták, majd 1961-ben titokban átvitték a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájába.
Az Igazságügyi Minisztérium közleményét a „Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntetőeljárásról és az ítéletről" 1958. június 17-én hozták nyilvánosságra, és ekkor jelentették be Szilágyi József és Losonczy Géza halálát is. A hírre számos nyugati országban tüntettek a magyar és a szovjet követségek előtt, az Egyesült Államok tiltakozott Nagy Imre és társai kivégzése miatt.
Harminc év után kért rehabilitáció
A kivégzések harmincadik évfordulóján, 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) felhívást intézett a társadalomhoz az 1956 utáni megtorlás áldozatainak erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja érdekében. A köztemetőben június 16-án mintegy négyszázan koszorút helyeztek el a 301-es parcellában, és felolvasták a 244 kivégzett névsorát, ugyanezen a napon a párizsi Père-Lachaise temetőben a családtagok jelenlétében felavatták Nagy Imre jelképes sírját.
Az állampárt 1988-ban kegyeleti kérdésnek minősítette az ügyet, kapcsolatba lépett az ellenzékkel, a családtagokkal. 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának (MSZMP KB PB) tagja egy rádióinterjúban kifejtette, hogy az MSZMP KB történelmi albizottsága a kutatások alapján „népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek", valamint hogy „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés".
1989 áprilisában ötnapi kutatás után valamennyi mártír földi maradványai előkerültek: arccal lefelé találták őket, kátránypapírba csomagolva. A TIB követelte, hogy a kormány tegye közzé a kivégzettek névsorát, nevüket közös emlékmű őrizze. 1989 áprilisában Németh Miklós kormányfő javasolta, hogy a temetés kormányzati lépés is legyen. Politikai felülvizsgálatról és a megbékélésről szóló kormánynyilatkozatról döntöttek.
Felmentették az elítélteket
1989. június 16-án Budapesten – ahogy akkor nevezték – a nemzeti gyász és megemlékezés napján, a gyász fekete és fehér színeinek drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót.
A kormány és az ellenzék közös szervezésében tartott gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember búcsúzott a mártíroktól. Az ünnepélyes újratemetést az Új köztemető 301-es parcellájában tartották, ott, ahol a mártírok földi maradványait megtalálták. A temetőben a családtagok, a harcostársak és a barátok koszorúinak elhelyezése után felolvasták a kivégzettek névsorát. A síroknál a család által felkértek mondtak búcsúbeszédet, végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 301-es parcellát.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án, azon a napon, amikor Kádár János meghalt, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette.

2015. június 26.
Miért késik a felelősségre vonás?
Közlemény
Az utóbbi fél évben egymást követték a negyedszázados évfordulók. A Ceauşescu-diktatúra bukásának örömét azonban mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei. A kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követően az ún. terroristák követtek el tömeges gyilkosságokat az országban. Az 1990. márciusi, marosvásárhelyi „könyves tüntetést” a magyarságra rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérlete torolta meg. A bukaresti Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulásokat az 1990. júniusi karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás fojtotta vérbe.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott, szerda esti felszólalásomban a felsorolt emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását sürgettem. Rámutattam, hogy a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű román parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Tudnivaló, hogy tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a Legfelsőbb Bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta. Követelem, hogy Victor Pontához hasonlóan, Ion Iliescu és Virgil Măgureanu is a törvény előtt feleljenek egykor elkövetett, el nem évülő bűncselekményeikért.
Tőkés László EP-képviselő, Brüsszel
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)