Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Legfelsőbb Bírói Tanács (Románia)
165 tétel
2015. május 26.
A román bírói tanács újabb állásfoglalásban marasztalta el az RMDSZ elnökét
Szerintük nem jól tette Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy széles nyilvánosság előtt ismét ártatlannak minősített két jogerősen elítélt RMDSZ-politikust. A romániai bírák és ügyészek szakmai testülete szerint az RMDSZ elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az RMDSZ kongresszusán azt állította, hogy Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ártatlanul ül börtönben, Markó Attila volt parlamenti képviselőt pedig azért ítélték el, mert – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásakor – jóhiszeműen alkalmazta a törvényt.
A CSM szerint Kelemen Hunor kijelentéseivel azt sugallja, hogy a két politikus esetében ítélkező bírák önkényesen, politikai megrendelésre jártak el, döntésük megalapozatlan, és törvénytelen volt. A testület azt állította: az RMDSZ elnöke bizalmatlanságot ébreszt az ügyben eljáró bírákkal és az igazságszolgáltatás egészével szemben, megkérdőjelezve annak függetlenségét.
A CSM februárban is elmarasztalta Kelemen Hunort egy hasonló kijelentés miatt. Akkor a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán azt állította, hogy Nagy Zsoltot ártatlanul ítélték el, ügye nem korrupciós ügy, az ellene felhozott vádakra nincsenek bizonyítékok mások lehallgatott beszélgetéseiből következtettek az ő állítólagos bűnösségére.
A CSM a romániai bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Állásfoglalásának nincs jogi következménye.
A CSM egyebek mellett azon is őrködik, hogy más hatalmi ágak ne avatkozzanak be az igazságszolgáltatás munkájába. A testület az ilyen esetekben kiadott állásfoglalásokkal a bírákat és ügyészeket védi: egyfajta szakmai szolidaritásról biztosítja a vitatott ítéletet meghozó vagy az ítélethozatal előtt „nyomás alá" került ügyészeket vagy bírákat.
MTI
Erdély.ma
2015. május 29.
Maradnak az igazságügyi vezetők (Johannis válaszolt)
Nem támogatja a büntető törvénykönyv és az eljárásjog módosítását a román államfő. Ezt maga Klaus Johannis erősítette meg a szenátusi elnök hozzá intézett nyílt levelére reagálva tegnap. Az elnök továbbá azt is leszögezte, nem hajlandó sem a korrupcióellenes főügyész, sem a legfelsőbb bíróság elnökének menesztéséről tárgyalni.
Johannis kifejtette, hogy azért ellenzi a Btk. módosítására irányuló törvénykezdeményezéseket, mert „a jelek szerint” azok csak azt célozzák, hogy hátráltassák az igazságszolgáltatást egyes bűncselekmények – közöttük a nagy korrupciós ügyek – felderítésében. Az államfő elhárította Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök azon kérését is, hogy „váltsa vagy mondassa le” a román legfelsőbb bíróság elnökét és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét, akiket a politikus visszaéléssel vádolt. Johannis tisztázta, az államfőnek nincsen ilyen jogköre, a bírák és ügyészek ellen csak szakmai testületük, a Legfelsőbb Bírói Tanács folytathat fegyelmi vizsgálatot. A szenátusi elnök kedden intézett nyílt levelet az államfőhöz, amelyben egy ártatlanul meghurcolt – fél éves előzetes letartóztatás után jogerősen felmentett – nő esetére hivatkozva kérte az igazságszolgáltatás két csúcsvezetőjének leváltását, azt állítván, hogy a korrupcióellenes ügyészség a legfelsőbb bíróság elnökének személyes érintettsége miatt küldött előzetes letartóztatásba egy ártatlan polgárt. Tăriceanu felkérte az államfőt: támogassa a Btk. módosítását, hogy megelőzzék a hasonló visszaéléseket. Válaszában Johannis kifejtette: egy konkrét ügy – bármilyen sajnálatos is lenne – nem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy módosítsák a büntetőjogot. Az elnök emlékeztetett rá, hogy az új Btk. és az új büntető eljárás csak egy éve lépett hatályba, és nem gyűlt még össze elegendő tapasztalat ezek társadalmi kihatásairól. Az államfő leszögezte, megengedhetetlen, hogy a büntetőjogot átfogó alkalmazási tapasztalat nélkül, politikai megfontolások alapján módosítsa a parlament. A szociáldemokrata törvényhozók olyan módosításokat javasoltak, amelyek megnehezítenék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és enyhítenének a tisztségviselőket érintő érdekellentétek szabályain.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 3.
Nekiment a bíráknak és az ügyészeknek Victor Ponta
Vizsgálatot indított kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) annak kiderítésére, hogy Victor Ponta miniszterelnök az igazságszolgáltatás függetlenségére tört-e, amikor elégedetlenségét fejezte ki a romániai igazságszolgáltatás működését illetően annak nyomán, hogy a legfelsőbb bíróság alapfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét, Liviu Dragneát.
A politikust a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson a kormányoldal kampányfőnökeként elkövetett csalások miatt marasztalták el nem jogerősen.
„Ha a bírák véletlenül fölmentették volna Dragneát, azt hiszem, mostanra már le is lennének tartóztatva” – mondta a miniszterelnök hétfőn este a RomâniaTv-nek nyilatkozva.
A kormányfő elárulta: a PSD-n belül feszültséget okoz az ítélet, amelyet igazságtalannak tart. Rámutatott: kormányzó erőként a párt egésze felelős a népszavazásért, azt nem egyedül Dragnea szervezte. Egyúttal értetlenségét fejezte ki, amiért csupán a PSD-t „vegzálják” a referendum miatt, holott azt még az azóta ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen szervezte.
„Mind ott voltunk, és mindannyian részt vettünk a döntésekben. Természetes az elégedetlenség, hiszen igazságtalanságot követnek el velünk szemben” – fogalmazott a kormányfő. Úgy vélte egyúttal, hogy – az igazságszolgáltatás javára – felborult a hatalmi ágak közötti egyensúly. „Azt hiszem, jelenleg csupán egyetlen hatalmi ág létezik, mi, többiek pedig – a parlament, a kormány és az államfő – tesszük, amit tudunk” – mondta.
A nyilatkozat kapcsán kedden Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke úgy vélekedett: annak nyomán vizsgálatot kell indítani a kormányfő ellen. Ezt a CSM végül meg is tette. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter szerint a politikusoknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk, amikor az igazságszolgáltatásról beszélnek.
Ponta a CSM vizsgálatára reagálva közösségi oldalán kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő szervezetet, emlékeztetve: miközben nem tettek semmit, amikor a testület egyik bírája, Cristi Danileţ a napokban egy hat hónapra előzetes letartóztatásba helyezett nő kapcsán, akit Livia Stanciu zsarolással vádolt meg, de végül jogerősen felmentették, azt mondta: nem mindenki ártatlan, akit felmentenek, ellene máris vizsgálat indult. „Aki az önök barátja és kollégája – vagyis része a »rendszernek«, annak mindent szabad?” – tette fel az ironikus kérdést Ponta.
Bírák: beavatkozik a SRI az igazságszolgáltatásba
A hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe – állította Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke.
Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman ugyanakkor arra is rámutatott: nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve.
Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Dumitru Dumbravă tábornok egy április 30-án megjelent interjúban, az igazságszolgáltatáson belüli korrupció kapcsán beszélt a SRI operatív tevékenységének kibővítéséről.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 10.
Feljelentette a DNA-t Árus Zsolt
A korrupcióellenes ügyészség nem tartja be a törvényeket – vonja le a következtetést Árus Zsolt, azon tapasztalatai alapján, amit a Mezei János ügyében történt kihallgatása során szerzett. Emiatt feljelentést tett, de a bíróságon is bepanaszolta az igazságszolgáltatás különböző szerveit.
Többrendbeli hivatali visszaélést követett el a DNA, és nem tartja tiszteletben a hatályos törvényeket a főügyészség sem – állapítja meg Árus Zsolt, aki sajtótájékoztatón fejtette ki ennek részleteit.
Még március elején kihallgatta őt a marosvásárhelyi DNA, az eljárásról azt szűrte le, hogy ez nem volt teljes mértékben törvényes és szabályos. Ezért az ügyészség vezetőjéhez fordult egy petícióval, melyben felvetette: „Beidézésem törvényessége két szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt kérdés, hogy törvényes módon szerezte-e meg az ügyész a telefonszámomat, másrészt pedig az, hogy lehet-e valakit telefonon beidézni, hisz elvileg bárki felhívhat telefonon, s mondhatja, hogy ő ügyész, s jelenjek meg ekkor és ekkor itt és itt.”
A 27/2002-es kormányrendelet előírja, hogy bármely közintézmény vezetőjéhez lehet petíciót intézni, amit ő köteles alaposan kivizsgálni és maximum 30 napon belül válaszolni rá. Levél több is érkezett a DNA-tól és a főügyészségtől is, akik szerint az eljárásukkal minden rendben van.
Mivel az eredeti felvetésre, azaz a telefonos beidézés jogosságára nem érkezett érdemi válasz, és azt sem tisztázták, hogy milyen módon szerezték meg a telefonszámát, Árus panaszt tett a főügyészre a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál. Ha a Legfelsőbb Bírói Tanács netán elmarasztalja a főügyészt, attól még nem fog kiderülni, hogy mi a helyzet a telefonon idézéssel, és a petícióban jelzett megkérdőjelezhető eljárással – szögezi le Árus. Ennek tisztázását ismét levélben kérte a főügyészségtől, de továbbra is fenntartja, a kihallgatása során több törvényt is megsértett a DNA. Feltételezi, hogy nemcsak az ő esetében van ez így, hanem másokkal szemben is hasonló törvénytelenségeket követnek el a kihallgatási procedúrák során.
Árus Zsolt mindezek mellett a DNA más, szerinte törvénybe ütköző tetteiről szólt. Véleménye szerint azzal, hogy a sajtónak bizonyos információkat kiszivárogtattak, és ahogyan ezt tették, arra utal, hogy mindez politikai céllal történt, a DNA pedig nyilvánvalóan nem politizálhat. „Nem elhanyagolható tény, hogy valaki a sajtónak kiszivárogtatta azt, hogy beidéztek. Ha pedig valaki beírja egy keresőprogramba a nevemet és azt a három betűt, hogy DNA, akkor több tucat találatot kap, amelyek két nagy csoportba sorolhatók. Egyikbe tartoznak azok, ahol a cím úgy kezdődik, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték, a másikba meg azok, ahol meg úgy, hogy Árus Zsoltot, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték. A kihallgatásomnak tehát nem volt semmi relevanciája a vizsgált ügy szempontjából, ellenben kiváló lehetőség volt a Székely Nemzeti Tanács lejáratására. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az ügyészség azáltal, hogy beidézett és annak hírét kiszivárogtatta, vagy politikai célokat követett, vagy pedig azok eszközévé vált” – fogalmaz Árus, aki emiatt újabb panaszt tett a korrupcióellenes ügyészség alkalmazottai ellen.
„Jogsértések ellen csak politikai eszközökkel nem lehet harcolni. Kell a tiltakozó nyilatkozat, kell a közvélemény, illetve nemzetközi szervezetek, kormányok stb. tájékoztatása, de az nem elég. Aki jogsértést követ el, azt bíróságon kell ezzel szembesíteni, s meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatásnak, hogy ezekért elmarasztalja, vagy pedig tanúbizonyságot tegyen arról, hogy elfogult vagy politikai befolyás alatt áll” – vélekedett az SZNT alelnöke.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. június 10.
Ponta-ügy: kemény bírálatok a parlamentnek
Kemény bírálatot fogalmazott meg szerdán Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház megvédte Victor Ponta miniszterelnököt az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését. „Úgy tűnik, a törvény nem mindenkire vonatkozik egyformán” – mondta a főbíró.
Bírálta a kormányfőt Horaţius Dumbravă, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) bírája is, aki Ponta szavaira utalva azt mondta: ha valóban államcsínyről van szó, akkor az igazságszolgáltatással vannak gondok, de ha nem, akkor azokkal, akik ezt állítják.
Mint arról beszámoltunk, Ponta azzal próbálja védeni magát, hogy az igazságszolgáltatás az ellene megfogalmazott vádakkal „államcsínyt” próbál végrehajtani, hogy megbuktassa kormányát.
Közleményt adott ki szerdán a német nagykövetség is, amely közvetlenül ugyan nem kommentálta a Ponta-ügyet, de leszögezte: továbbra is teljes mértékben támogatja a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform eredményeinek megfigyelésére szolgáló együttműködési mechanizmust, amely a jogállamiság európai értékein alapul, és amelynek tiszteletben tartását a román kormány is vállalta.
Új közleményt adott ki az Egyesült Államok nagykövetsége is, amely kedden délelőtt egyszer már figyelmeztetett, hogy a törvényeknek mindenkire egyformán kell vonatkozniuk. Második kommünikéjében a diplomáciai képviselet leszögezte: a parlamenti mentelmi jogot nem szabadna jogi eljárások akadályozására felhasználni.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház kedden 231-120 arányban utasította el az összeférhetetlenségi ügyben indítani kívánt bűnvádi eljárást.
Az ügyben a brit és a holland nagykövetség is neheztelésének adott hangot. Ugyanakkor Ponta és Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus, valamint Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke kedden este egyeztetett az EU, az Egyesült Államok és Kanada nagykövetségével az aktuális problémákról.
A Comisarul.ro portál értesülései szerint az Egyesült Államok a keddi parlamenti szavazás után felfüggesztette Ponta diplomatavízumát, azonban ezt sehonnan sem erősítették meg.
Mindeközben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által többrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel gyanúsított Victor Ponta egy, a Guardian című baloldali brit lapnak adott interjúban azzal próbált védekezni: csak Oroszország számára kedvezne egy politikai válság, amit a lemondása idézne elő.
A kormányfő – akit kedden megvédett a parlament az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését – azt mondta: az adócsalásról és pénzmosásról szóló vádak ügyében – amelyekben nincs szükség parlamenti jóváhagyásra – a bíróság rendelkezésére áll, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
„Románia Európa legérzékenyebb térségében található. Reméljük, véget tudunk venni ennek a kicsi, de intenzív politikai válságnak, hogy folytathassuk a munkát, mivel Európának stabil és kiszámítható Romániára van szüksége ebben a régióban. Azt hiszem, csak Oroszország nyithat pezsgőt, ha Romániában elhúzódik a politikai válság” – fogalmazott Ponta.
A miniszterelnök szerint Klaus Johannis államfő arra vonatkozó felszólítása, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, politikai alapú, célja pedig az, hogy választói támogatást szerezzen vele a korábban általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) számára a jövő évi parlamenti választás előtt. „Az elnöknek minden román elnökének kellene lennie, nem csupán a pártjához tartozókénak” – mondta Ponta.
Az ellene felhozott vádak kapcsán elmondta, továbbra is zajlik ellene a bűnvádi eljárás, és az ügyészek minden kérdésére válaszol azon vádak kapcsán, miszerint nyolc évvel ezelőtt, amikor ügyvédként tevékenykedett, egy másik ügyvéd által elkövetett, tízezer eurós adócsalásban volt bűnrészes. A miniszterelnök leszögezte: amennyiben bűnösnek találják, lemond tisztségéből.
Fölmerült, hogy a vádak miatt Klaus Johannis államfő felfüggesztheti tisztségéből a kormányfőt, de erről Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke szerdán közölte: ez csak olyan kormánytagok esetében lehetséges, akik nem tagjai a parlamentnek.
A DNA pénteken hozta nyilvánosságra, hogy bűnvádi eljárást indított Ponta ellen abban az ügyben, amelyben Dan Şova szociáldemokrata szenátor, Ponta korábbi üzlettársa ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt zajlik eljárás.
A miniszterelnököt okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják – mindezeket a DNA szerint még ügyvédként követte el. A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy 2007–2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Şova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. Emellett miniszterelnöki minőségében három rendbeli összeférhetetlenséggel is meggyanúsították.
Az ügyvédként, még 2007-ben, illetve 2008-ban elkövetett cselekedetekért nincs szükség arra, hogy a képviselőház jóváhagyja a bűnvádi eljárást, így az már be is indult.
Az összeférhetetlenségi ügyek miatt azonban már szükséges a képviselőház jóváhagyása, mivel azok a 2012 utáni időszakra vonatkoznak, amikor már miniszterelnök volt. A konkrét gyanú szerint összeférhetetlenségnek számít, hogy korábbi üzlettársát, Şovát három, azóta megalakult kormányában is miniszterré nevezte ki.
Johannis: Ponta a legrosszabb megoldást választotta
Victor Ponta miniszterelnök a legrosszabb megoldást választotta arra, hogy tisztázza a korrupcióellenes ügyészség által ellene megfogalmazott vádakat Klaus Johannis államelnök véleménye szerint.
Az elnök kedden késő délután egy sajtótájékoztatón foglalt állást a kérdésben. Kijelentette, hogy június 9. szomorú nap a román demokrácia történetében, miután a bukaresti képviselőház nem engedélyezte Ponta ellen a bűnvádi eljárás indítását. Johannis leszögezte: Ponta ártatlanságát vagy bűnösségét csak a bíróság állapíthatja meg.
Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához. Ehhez képest a legrosszabb megoldást választotta, és felhasználva a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását, meggyőzte a parlamentet, akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját – mondta az államfő.
Johannis szerint Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Úgy vélte, a kormányfő elvesztette azt a lehetőséget, hogy tisztázza az ügyészség gyanúját, és bebizonyítsa, hogy valóban ártatlan.
Kijelentette, amennyiben Ponta meggyőzte volna a képviselőházat, hogy járuljon hozzá az ügyészségi vizsgálat lefolytatásához, nem függesztette volna fel a kormányfői tisztségéből. A román alkotmány ugyanis ebben az esetben feltételes módban fogalmaz, és megadja az elnöknek a mérlegelés lehetőségét.
Ugyanakkor bukaresti elemzők szerint Johannis nem teheti meg ezt a lépést, Pontát ugyanis csak akkor függesztheti fel tisztségéből, ha az ügyészség folytatja a vizsgálatot a kormányfői megbízatása előtti időszakra vonatkozó vádpontok esetében, és az ügy eljut vádemelésig. Egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség a keddi képviselőházi szavazás után folytatja-e a vizsgálatot az említett vádpontokban.
Inog Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter széke?
Előfordulhat, hogy Victor Ponta miniszterelnök meneszti Robert Cazanciuc igazságügy-minisztert. Ponta kedden este elárulta: jelezte a tárcavezetőnek, hogy elégedetlen a teljesítményével, mivel egy miniszter feladata az, hogy javítsa az igazságügyi rendszer minőségét, az utóbbi időben ugyanakkor hibák és visszaélések is történtek.
Példaként annak a nőnek az esetét hozta fel, akit zsarolás vádjával fél évig tartottak előzetesben, majd jogerősen felmentették, mivel kiderült, hogy csupán egy korábbi adósság megfizetését kérte a legfelsőbb bíróság elnökétől. Korábban a PSD országos vezetésének ülésén is kérték Cazanciuc menesztését annak „gyenge” teljesítménye miatt.
Cazanciuc szerdán azt mondta: a kormányfő nem beszélt vele a problémákról, de sorsa azon múlik, milyen lesz kétéves tevékenységének a mérlege. A Ponta-szavazásról Cazanciuc azt mondta: az az alkotmánnyal összhangban zajlott. Kiszivárgott hírek szerint Cazanciuc tárcáját a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) kaphatja meg.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2015. június 30.
Lesújtó képet fest Romániáról az amerikai külügy
Lesújtó képet fest a romániai emberi jogok tiszteletben tartásáról az amerikai külügyminisztérium éves nemzetközi jelentésének Romániával foglalkozó fejezete. A jelentés foglalkozik a romániai igazságszolgáltatással is, bírálva a politikusoknak azt a törekvését, hogy „megszelídítsék” az ügyészek és bírók szigorát, de kitér a kormányzati korrupcióra és elítéli az újságírókra gyakorolt politikai nyomást is.
Rendőri, ügyészi önkény
Az amerikai külügyminisztérium nemzetközi jelentésének Romániára vonatkozó része az igazságszolgáltatás kapcsán úgy véli, az illetékes szervek nagyrészt a törvényeknek megfelelően jártak el. Ugyanakkor azonban megemlíti azt is, hogy a 2014-es esztendő során a letartóztatások nem minden esetben voltak megalapozottak, és szól a rendőri valamint az ügyészi önkényről is. Így például túlságosan is gyakran alkalmazták a 24 órára szóló őrizetbe vételt. Ilyen esetekben pedig a román illetékes hatóságok úgy vélték, hogy mivel az illető személyek nincsenek hivatalosan letartóztatva, ezért nem jár nekik a jogsegédlet.
Az Apador-CH polgárjogi szervezet gyakran bírálta, visszaélésnek nevezve ezt a gyakorlatot. Az emberi jogok védelmével foglalkozó romániai nem kormányzati szervezetek felméréseiből az is kiderült, hogy a hatóságok gyakran automatikusan meghosszabbították az előzetes letartóztatást, még akkor is, amikor az intézkedésnek nem volt semmi jogalapja.
Az amerikai jelentés helyteleníti azt is, hogy az ügyészségi vizsgálatok és a vádiratok anyagai igen gyakran kikerülnek a sajtóhoz – főleg a korrupciós dossziék esetében. Romániai bírák arra panaszkodnak, hogy a sajtóvisszhang, a sajtókommentárok sok esetben lehetetlenné teszik a vádlottak számára a védekezés körülményeinek biztosítását, a perek méltányos lefolytatását.
Miután érvénybe lépett az új büntető perrendtartási törvénykönyv, továbbá az Európai Emberjogi Bíróság idevágó döntéseinek megfelelően a Legfelsőbb Bírói Tanács „kommunikációs kalauzt” dolgozott ki, amely a magas rangú bírósági tisztségviselők és a sajtó kapcsolatát kívánja rendezni. Ez a dokumentum pontosan behatárolja azokat az információkat, amelyeket a bírók a vizsgálatok idején nyilvánosságra hozhatnak.
A nők hátrányos megkülönböztetése
A washingtoni jelentés kifogásolja a rendkívül rossz börtönviszonyokat, az elítéltekkel szembeni embertelen fellépést, és kitér „egyes politikusoknak” arra a törekvésére is, hogy megszüntessék a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve, hogy lejárassák az igazságügyet. Jóllehet az igazságügyi rendszer intézkedett annak érdekében, hogy felelősségre vonják és megbüntessék a visszaéléseket elkövető tisztségviselőket, az állami hatóságok azonban rendszerint halogatták a rendőri visszaélések kivizsgálását, nem egyszer pedig egyszerűen felmentették a visszaéléseket elkövető rendőri szerveket.
A jelentés Romániával foglalkozó fejezete kitér a nők hátrányos megkülönböztetésére, a nőket érő erőszakra is. Jóllehet a romániai törvénykezés nem korlátozza a nők részvételét a kormányzásban vagy a politikai életben, a társadalom magatartása azonban komoly akadályokat emel mindezek előtt. 2014. szeptember elsején például a román parlament 404 képviselője közül mindössze 55 volt nő, a 175 szenátorból pedig csupán 12. Az alkotmánybíróság 9 tagja közül csupán 1, Románia 32 európai parlamenti képviselője közül pedig csak 10 volt nő. A 25 tagú kormány tagjaiból 5, a 42 megye prefektusai közül pedig szintén 5 tartozott a gyengébb nemhez.
Az amerikai jelentés nem feledkezik meg arról sem, hogy a román kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kommunizmus idején elkobzott görög-katolikus javak visszaadásáért. A romániai vallásszabadság kapcsán azonban rövidesen újabb, részletes jelentést készít majd az amerikai külügyminisztérium, amely bővebben foglalkozik majd általában az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdésével.
135 millió eurós vagyonelkobzás
A korrupciót illetően az amerikai külügyminisztérium jelentése leszögezi: a román törvénykezés bünteti a korrupt tisztségviselőket, a kormány azonban nem alkalmazza kellő határozottsággal az idegávó törvényeket, ily módon korrupt tisztségviselők büntetlenek maradhattak. A Világbank felmérései szerint a korrupció Romániában komoly gondot jelent. Igaz, a korrupcióelleni ügyészség (DNA) a 2014-es évben komoly erőfeszítéseket tett a közép- és magas szintű korrupció felgöngyölítéséért. A vizsgálatok egyaránt érintettek politikusokat, az igazságszolgáltatási rendszer tagjait, közigazgatási tisztségviselőket.
2014 szeptember 15-ig a DNA 710 vádlottat állított bíróság elé, közöttük volt 7 parlamenti képviselő, 6 megyei tanácselnök, 17 polgármester, 3 polgármester-helyettes, egy miniszteri tanácsos, egy prefektus, egy alprefektus, két ügyész, 18 bíró, a belügyminisztérium 23 tisztje. Az ügyészek 135 millió euró értékben koboztak el javakat az érintettektől.
Antiszemitizmus – 3271 zsidóval szemben
A jelentés kitér a romániai antiszemitizmusra is, leszögezve: a 2011. évi népszámlálás adatai szerint Romániában 3271 zsidó él. Szélsőséges romániai szervezetek időnként antiszemita megmozdulásokat szerveznek, szimpóziumokat, meneteléseket, vagy egyesen vallásos rendezvényeket, a Vasgárda tagjaira emlékezve. Olykor helyi hatóságok maguk is megemlékeznek a vasgárda tagjairól, lehetővé tették nácibarátok, holokauszt-tagadók emlékműveinek felállítását, utcákat neveztek el róluk.
Mi több, Victor Ponta miniszterelnök tavaly szeptemberben, egy tévé-adásban kijelentette, hogy Traian Băsescu 10 éves elnöki rendszere felért a németországi náci rendszerrel. Mindez heves reakciókat váltott ki román és külföldi politikusokból, a civil társadalomból, diplomatákból, a Zsidó Közösségek Szövetségéből és más testületekből. Victor Pontát azzal vádolták, hogy áttételesen tagadta a holokausztot és bagatellizálta a náci rendszer gyilkosságait.
A jelentés természetesen foglalkozik a romakérdéssel, a nemzeti, faji, etnikai kisebbségek ügyével, a sajtó áldatlan helyzetével, a szólásszabadság problémájával, a hátrányos helyzetűek valamint a gyermekek sorsával, a homoszexuálisok jogaival, a menekültek helyzetével.
maszol.ro
2015. augusztus 26.
Poloskák a bírák irodáiban?
Egyre több jel utal arra a romániai bírák és ügyészek szerint, hogy a hazai titkosszolgálatok átfogó megfigyelés alatt tartják az igazságszolgáltatásban dolgozók munkáját.
Gabriela Baltag, a Romániai Bírák Szövetségének (AMR) elnöke a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hétfői ülését követően úgy nyilatkozott: rendkívül súlyos következményekkel járhat, ha beigazolódik a gyanú, miszerint bizonyos hírszerző szolgálatok jelentést készítenek a bíróságok tevékenységéről.
„Az elmúlt időszakban egyre többször felmerül a bírák és ügyészek megfigyelésének kérdése, márpedig ez természetellenes, hiszen a rosszindulat és a korrupció vélelmén alapszik. Miközben a belföldi hírszerző szolgálat (SRI) többször is kihangsúlyozza a korrupcióellenes küzdelem terén kifejtett tevékenységét, meg kell mondanom, hogy a jelenség felszámolásában semmiképpen sem a titkosszolgálatnak van szerepe, hanem kizárólag a bírósági határozatoknak" – jelentette ki Gabriela Baltag.
A Neamţ megyei törvényszék bírája elmondta, a CSM-nek vizsgálatot kell indítania azoknak az információknak a leellenőrzésére, miszerint a titkosszolgálatok nem csak a tárgyalások során kísérik figyelemmel a bírák és ügyészek tevékenységét. A szakmai szervezet vezetője elmondta: nincsenek bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy lehallgató készülékeket vagy egyéb technikai berendezéseket helyeztek volna el a bírák irodáiban. Belső, az igazságügyi rendszer dolgozóitól származó értesülései szerint azonban alapos a gyanú, hogy bizonyos hírszerző szolgálatok leiratot készítettek bírák között lefolytatott beszélgetésekből.
A bírák sejtése mögött egyébként nem összeesküvés-elmélet lapul, aggodalmuk a SRI egyik magas rangú vezetőjének korábbi elszólásán alapul. Dumitru Dumbravă tábornok, a titkosszolgálat jogi osztályának vezetője egy áprilisban adott interjúban kijelentette: az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület" a SRI számára, amely valamennyi bírósági per kimenetelét végigköveti a jogerős ítélet kihirdetéséig.
A CSM júniusban úgy ítélte meg, hogy a hírszerző tiszt nyilatkozata nem sértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, a bírák és ügyészek érdekvédelmét ellátó három szakmai szervezet azonban követelte a SRI által az ügyben az igazságszolgáltatási tanács rendelkezésére bocsátott információkat. A kért dokumentumok bizalmas jellegére hivatkozva a bírói tanács megtagadta a titkosszolgálati jelentés közzétételét, hétfői ülésén pedig a testület elutasította a Dumbravă „felmentéséről" hozott határozatának visszavonására vonatkozó kérést is.
Romániai újságírószervezetek és az ActiveWatch Médiafigyelő Ügynökség már évekkel ezelőtt azzal vádolta a titkosszolgálatokat, hogy lehallgatják a sajtó munkatársait, sőt titkos ügynökeiket a szerkesztőségekbe is beépítették.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 27.
Kit, miért, hol követnek és hallgatnak le?
Negyedszeri nekifutásra próbálják elfogadtatni Romániában a Nagy Testvérként elhíresült elektronikus hálózati biztonság törvényét. Az Európai Unió által is védett személyiségi jogainkat azonban nem feltétlenül a titkosszolgálatok lehallgatókészülékei veszélyeztetik, hanem a számítógépen és telefonon önként kiszolgáltatott adataink.
Románia 2015-ben a világ egyik legjobb internetes infrastruktúrájával rendelkezik, elvileg tehát bárki hozzáférhet bármilyen ingyenes információhoz. Mégis gyakran hallani és olvasni, hogy a titkosszolgálatok „kékszemű” tisztjei lehallgatnak, illetve nyomon követhetik a világhálón kifejtett tevékenységünket. Azt már kevesebben tudják, hogy technikailag a lehallgatás és a digitális nyomon követés alig kerül pénzbe, de az információk feldolgozása, rendszerezése, összevetése már óriási beruházást és nagy szakértelmet igényel. Ezért nem valószínű, hogy a „szervek” nyomós érvek nélkül bárkire is sok pénzt pazarolnának. Az információk csomagban érnek sokat, egy ilyen naprakész csomag pedig sokba kerül.
Egy elkárhozott törvény
Nem véletlen, hogy a titkosszolgálatok zavartalan munkájához biztos törvényi háttér kell. A Nagy Testvérként elhíresült törvénytervezet – amely többek között az internet- és telefonszolgáltatókat kötelezné az adatforgalom féléves információinak tárolására – sokakban kiverte a biztosítékot. Ezzel magyarázható, hogy három éve tart a vita a törvény életbe lépése körül, amely eddig háromszor bukott el. Az először 2012-ben a 82-es törvényként elfogadott jogszabály előírta, hogy csak személyes adatok regisztrációja után lehessen mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vezetői, George Maior, illetve Laura Codruþa Kövesi által is támogatott jogszabályt az Alkotmánybíróság azért találta alkotmányellenesnek, mert a törvény előírásai nem precízek és nem nyújtanak garanciát arra, hogy a személyi adatokat biztonságosan lehet megvédeni.
A honatyákat az alkotmánybírósági elutasítás nem tántorította el eredeti szándékuktól, így azt pár hónapos pihentetés után, változatlan formában megszavazták. Döntő törvényhozói fórumként 2014 decemberében végül a szenátus egyhangúan fogadta el az elektronikus hálózati biztonság törvényét, és az Klaus Johannis államfő elé került aláírás végett. A Nemzeti Liberális Párt a szavazás után mégis meggondolta magát, és fellebbezett az Alkotmánybíróságnál, amely 2015. január 21-én újra elkaszálta a törvényt. Ezt követően került sor a SRI elnökének, George Maiornak az emlékezetes kirohanására, amelyben nyilvánosan követelte a felelősök megnevezését „Románia állambiztonságának veszélyeztetése” miatt. Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke a sajtónak elpanaszolta, hogy a SRI nyomást gyakorol a taláros testületre. A cirkusz azzal ült el, hogy lemondott George Maior. A román Alkotmánybíróság döntése az európai uniós direktívákkal is összhangban volt, amelyek 2014. április 8-án azt mondták ki, hogy az adatok megőrzéséről szóló irányelv különösen súlyos beavatkozást jelent a magánélet területeire, ezért az állambiztonsági beavatkozás csak a szigorúan szükséges mértékre korlátozódhat.
A romániai próbálkozások azonban ezzel nem álltak le: 2015 nyarán újabb megegyezés született az államfő és a pártok között. Ennek értelmében az elnöki hivatal által benyújtott új törvénytervezetet a szenátus jogi bizottsága elfogadta, és idén ősszel ismét megpróbálják megszavaztatni a törvényhozás plénumaiban. Ez lesz a negyedik nekifutás.
Kitől véd meg az Európai Unió?
Az embernek megtelik a szeme könnyel, ha a személyes adatok védelméről szóló uniós törvénykezést olvassa. Idézünk pár passzust: „Mindenki jogosult a személyes adatainak védelmére. Az uniós jog értelmében személyes adatok kizárólag legálisan, szigorú feltételek mellett és törvényes célra gyűjthetők. A személyes adatokat gyűjtő és kezelő személyek vagy szervezetek kötelesek azokat megvédeni a visszaéléstől, és tiszteletben kell tartaniuk az adattulajdonosok uniós jogszabály által garantált bizonyos jogait. A vállalkozások, az állami hatóságok és egyének naponta hatalmas mennyiségű személyes adatot továbbítanak az EU belső határain át. A különböző országokban egymásnak ellentmondó adatvédelmi szabályok zavarnák a nemzetközi adatcserét. Ezért közös uniós szabályokat állítottunk fel annak biztosítása érdekében, hogy az Ön személyes adatai az unión belül mindenhol magas szintű védelemben részesüljenek. Önnek jogában áll panaszt tenni, és jogorvoslatot kérni, ha adataival az EU-n belül bárhol visszaélnének.”
A helyzet groteszksége akkor érvényesül, ha az ember utána olvas, hogy mi minden derült ki az elmúlt években a személyes adatokkal való visszaélésekről és a tömeges lehallgatásokról.
Köztudott, hogy szövetséges államok tonnaszámra gyűjtik egymás adatait a polgárokról, kormányzati körökből, politikusokról, mindenről, ami elképzelhető. Idén tavasszal robbant a világsajtóban, hogy az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) közreműködésével az Európai Bizottság, Franciaország és Ausztria ellen kémkedett. Kiderült, hogy a BND tájékoztatta ugyan az őt felügyelő kancellári hivatalt arról, hogy az NSA a közös érdekeknek nem megfelelő tevékenységet végez, de részletes vizsgálat csak azután indult, hogy 2013 júniusában kirobbant a Snowden-ügy. Mindeközben az Európai Bizottság (EB) szóvivője 2015. június 15-én sajtóközleményben adta hírül, hogy „az Igazságügyi Tanácsban ülésező miniszterek általános megközelítést fogadtak el a bizottsági adatvédelmi rendeletjavaslattal kapcsolatosan. A modern, harmonizált adatvédelmi szabályok elősegítik, hogy Európa jobban igazodjon a digitális korszakhoz, és előrelépést jelentenek az EU digitális egységes piacának megvalósításához.” Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos szerint a polgárok és a vállalkozások megérdemlik a modern adatvédelmi szabályokat, amelyek lépést tartanak a legújabb technológiai változásokkal. A magas szintű adatvédelmi normák megerősítik a fogyasztók digitális szolgáltatásokba vetett bizalmát, a vállalkozásoknak pedig előnyt jelent, hogy a 28 országban egyetlen egységes szabályrendszer érvényesül majd. Az EB által kidolgozott új szabályozás szerint a magánszemélyek csak a saját nemzeti adatvédelmi hatóságukkal kerülnek majd kapcsolatba.
Google és a Facebook: mindent tud rólunk
A megnyugtató politikusszólamok ellenére, aki számítógépet és internetet használ, jó, ha elővigyázatos. Hogy miért? Hadd emlékeztessünk arra, hogy a manhattani ikertornyok 2011. szeptemberi leomlása után az amerikai szövetségi kormány egy pályázaton ötmillió dollárt kínált fel egy olyan szoftverért, amivel elvileg korlátlan mennyiségű adathalmazból képes keresni és szűrni. Nem volt kérdéses, hogy az amerikaiak – polgáraik személyiségi jogait, szabadságát félrerúgva – mindenkit le akarnak hallgatni. Az is kiderült, nem a lehallgatással van itt a gond, hanem a releváns információk kiszűrésével egy hatalmas adattengerből. Valamikor ebben az időszakban hívhatták meg egy visszautasíthatatlan kávéra a Google és még néhány más, adatkereséssel és osztályozással foglalkozó számítástechnikai óriáscég vezéreit, hogy tisztességtelen ajánlatot tegyenek nekik. Ez nyilván nem bizonyítható, de a fejlemények láttán nagy a valószínűsége a forgatókönyvnek. A Google és a többi óriás, mint a Microsoft és a Facebook nem engedhetik meg maguknak, hogy nyilvánosan adatcsomagokat kínáljanak felhasználóik szokásairól, kívánságairól, vásárlóerejéről, koráról, hiszen az ilyen üzletek kitudódnak. Egyetlen hely van, akikkel ők nyugodtan üzletelhetnek, ahonnan nem szivároghat ki információ, ez pedig az illetékes nemzetbiztonsági hivatal. Ha valaki figyel bennünket, az nem feltétlenül az NSA, a hackerek vagy a saját titkosszolgáink, hanem azok a cégek, amelyektől szoftvert töltöttünk le, vagy vásároltunk: a kíváncsi szemek az adware-ek vagy spyware-ek. Sőt, nem is rejtőzködnek!
Willman Walter
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma
2016. április 25.
Régiósítás: „A magyarságnak az optimális változat sem lenne jó”
Ha Hargita, Kovászna és Maros megye egyetlen közigazgatási régiót alkotna, a magyarság számára ez a verzió is hátrányt jelentene - hangzott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legutóbbi Nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén Kolozsváron. A lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáival foglalkozó esemény az egységes nemzetállam és a hivatalos nyelv kérdését is érintette, ugyanakkor az is terítékre került: módosításkor nagy valószínűséggel kizárnák a melegházasság jogi lehetőségét.
A Nemzetpolitikai kerekasztal negyedik kiadását múlt héten ezúttal is Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői Varga Attila alkotmányjogász, oktató, Székely István Gergő politológus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), Illyés Gergely politológus ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet) és Magyari Tivadar szociológus (Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója) voltak
A bevezetőben Székely István, a KAT elnöke megindokolta, miért az alkotmánymódosítás lett a negyedik kerekasztal témája. Elmondta, nemrégiben az ügyvezető kormány bejelentette, a választásokig három kérdést kíván közvitára bocsátani: a tanügyi törvény módosítását, a közigazgatási reformot és az új alkotmány kérdését. Parlamenti háttere egyik módosításához sincs, azonban úgy gondolja, az adott kérdésekben megszervezi a társadalmi vitát, és ennek eredményét átadja az év végén alakuló új kormánynak – mondta Székely. Az kerekasztal az alkotmánymódosítás nagy témái mellett a közigazgatási reform azon intézkedéseit is érintette, amelyhez alkotmánymódosítás szükséges.
Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz
Varga Attila a beszélgetés elején leszögezte, hogy Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz: nemcsak kétharmados parlamenti többség, azaz politikai konszenzus kell hozzá, hanem a tervezetet népszavazással is meg kell erősíteni. Ha tehát alaptörvényt módosítanak, ezt nem fogják mindössze néhány cikkely kedvéért megtenni - ahogy például Magyarországon történt, történik -, hanem az több területet fog érinteni.
Hogy Romániában a politikai konszenzus mennyire ingoványos talajon áll, jól példázza: 2013-ban a parlament által kezdeményezett és elkészített alkotmánymódosító tervezet azért maradt függőben, mert az USL egészen abszurd módon, egyik pillanatról a másikra felélte többségét.
Székely Gergő politológus szerint a nagy politikai szövetségekkel Romániában az a gond, hogy nem egy ügy mentén jönnek létre, hanem inkább ad hoc, egy éppen aktuális ellenfél ellenében. Mindez annak ellenére van így, hogy a romániai pártrendszer nem éppen polarizált, a pártok ideológiailag eléggé hasonlítanak egymásra. A romániai pártrendszer klienteláris, ahol csoportérdekek ütköznek, ezért nem sikerül kialakítani egy tágabb társadalmi konszenzust - magyarázta Székely Gergő.
A Cioloș-kormány pótcselekvésekkel leplezi tehetetlenségét
Abban a résztvevők mindannyian egyetértettek, hogy a kormány bejelentett alkotmánymódosítási közvitája pótcselekvés. "A kormány szándéka, hogy 2016-ban érdemben társadalmi közvitát szervez az említett három kérdésben, illúzió. Választási évben vagyunk, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas erre. Láttuk, hogy a Crin Antonescu féle alkotmánymódosítási kezdeményezést a kétharmados többséggel rendelkező USL-nek sem sikerült átvinni. Hogy a következő parlamenti ciklusban mi lesz, a választási eredményektől függ: ha kialakul egy olyan parlamenti többség, amely érdemben felvállal egy ilyen nagyon fontos feladatot, akkor lehet esély a módosításra. A román politikában viszont jelenleg nem látom azt a konszenzusorientált törekvést" - magyarázta Illyés Gergely.
Székely Gergő az esetleges többséggel kapcsolatban megjegyezte, nem látja, hogy a parlamenti választások után Romániában nagy pártszövetség alakulna. Mindezt azzal indokolta, hogy a két nagy párt (PSD, PNL) közül bármelyik elviheti a voksok többségét, mellettük pedig több kispártnak is esélye van a parlamentbe való bejutásra. Nagy valószínűséggel a kormányzáshoz elegendő lesz, ha az egyik nagy párt mellé betársul 1-2 kicsi - jósolta.
Magyari Tivadar szerint a kabinet részéről egy jó szándékú pótcselekvésnek vagyunk tanúi, a kormány érzi a tehetetlenségét. "A szándék kiválóan találkozik az amúgy is pótcselekvésekkel működő Klaus Johannis habitusával" - jegyezte meg a BBTE oktatója.
Varga Attila alkotmányjogász még ennél is tovább fokozta: egyenesen fából vaskarikának nevezte a kormány törekvését. "A szakértői kormány, amely nem rendelkezik valósi politikai legitimitással, nem tud hitelesen kezdeményezni egy alkotmánymódosításról szóló társadalmi vitát. Társadalmi vitára nagy szükség lenne, hiszen az alaptörvény megérett a módosításra, de ezt ne egy olyan kormány kezdeményezze, amely néhány hónap múlva veszi a kalapját, és megy" - mondta.
Hol lóg ki a lóláb az alkotmányban?
Papp Zakor András azon kérdésére, hogy melyek azok a megmutatkozott diszfunkcionalitások az alkotmányban, amelyek megérettek a változtatásra, Varga Attila a beszélgetés során többre is rámutatott. Szerinte érdemes vitát kezdeményezni például a kétkamarás parlamentről,
- a parlamenti versus félelnöki rendszerről,
- a sürgősségi kormányrendeletek tarthatatlanságáról, amelyek mérgezik a jogrendet: megnehezítik a jogalkalmazó dolgát, hiszen utólag a parlamentnek még mondania kell valamit a rendeletről, amely adott esetben már egy éve működik,
- a felelősségvállalással elfogadott törvények kérdéséről, amelyet az alkotmányjogász szerint minden további nélkül törölni kellene. "Kormányok egész törvénycsomagokra vállaltak felelősséget, amely minden, csak nem az alkotmány betűjének és szellemiségének megfelelő alkalmazás. Az alaptörvény szerint egy törvényre vállalhat felelősléget a kabinet" - magyarázta Varga,
- az ügyészség meghatározhatatlan helyzetéről, hiszen nem világos, hogy az igazságszolgáltatói vagy végrehajtó hatalomhoz tartozik-e,
- a Legfelsőbb Bírói Tanács jogi helyzetéről.
- a helyi önkormányzatok jogalapjáról,
- az alapjogok alaptörvénybe foglalt garantálásáról.
Az alkotmányjogász megjegyezte, bár úgy tűnhet, a fentiek nem tartoznak a társadalmat foglalkoztató égető kérdésekhez, valójában meghatározzák mindennapjainkat. Ezt konkrét példával is alátámasztotta: a kormányoknak például lehetőségük van arra, hogy a választások felfokozott hangulatában sürgősségi rendelettel fizetéseket emeljenek, később viszont ezt kénytelenek "valahogy visszacsinálni". A politikum felelőssége, hogy ezekkel a funkcionális zavarokkal foglalkozzon - mutatott rá.
Székely Gergő politológus szerint ha valódi alkotmányreformról akarunk beszélni, akkor a fent felsorolt kérdések kikerülhetetlenek. "Az a népi kezdeményezés, amely a házasságot kizárólag a férfi és a nő között köttetett intézményre korlátozná - és amely nagy eséllyel be is fog kerülni az alaptörvénybe - kimeríti a pótcselekvés és a gumicsont fogalmát. Közben azt látjuk, hogy van egyfajta konzervatív fordulat a környező országokban is, mindez megspékelve az autoriterebb gondolkodás elemeivel. Látjuk, hogy Magyarországon a vasárnapi boltzárat hogyan lehet úgy eladni, hogy ebből egyfajta lelkiismereti kérdést próbálnak csinálni, Lengyelországban az abortusz van éppen terítéken, és mindezt a migránsválsággal járó vélt vagy valós terrorfenyegetettség közepette" - mutatott rá a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Csak külső kényszerre tudunk alkotmány módosítani?
Illyés Gergely politológus szerint fontos feltenni a kérdést, hogy miért van szükség alkotmánymódosításra. A 2003-as legutolsó módosítás üzenete világos volt: Románia egy NATO- és egy Európai Uniós csatlakozás előtt áll, nem volt kérdés az alaptörvény megváltoztatása. Varga Attila a gondolatot azzal fűzte tovább, hogy valamennyi román alkotmány megszületése, vagy módosítása külső hatásra történt. Az alkotmány nem a szerves társadalmi fejlődés, a leszűrt politikai tapasztalatok eredménye, ahogy ez például több európai államban történt - mutatott rá. Hozzátette, ezen nem ártana változtatni.
Régiósítás: decentralizáció vagy recentralizáció?
Ami a közigazgatási reform kérdését illeti, Varga Attila elmondta: mivel a régió mint közigazgatási egység nem szerepel az alkotmányban, a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül elképzelhetetlen. "A kérdés viszont megkerülhetetlen: mi a célja a regionalizációnak? Egy-két éve indult el erről a vita, tervek és főleg térképek születtek, még mielőtt hatáskörökről beszéltek volna. Előbb a leosztott hatáskörökről kellene szót ejteni, ugyanis van egy csapdahelyzet, amelybe nagyon könnyen bele tud sétálni a romániai politikum. A regionalizációról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez egy decentralizáció. Lehet decentralizációs folyamat, de csak akkor, ha a központtól vesz el hatásköröket és telepít regionális szintre. De ahogy most látom, a regionalizációval éppen a megyéktől vonnának el hatásköröket, és telepítenék régiós szintre - ez már központosítás, centralizáció. És ekkor már nagyon is az a kérdés, hogy szükség van-e egy ilyen típusú közigazgatási reformra. Nagyon komolyan társadalmi és szakmai vitát kellene erről folytatni, mielőtt az alkotmányba bármi bekerül ezzel kapcsolatban" - fejtegette a jogász.
Jó nekünk, magyaroknak a regionalizáció?
Székely István Gergő vetette fel a kérdést, hogy mit jelent az erdélyi magyarok számára a regionalizáció. "Ha valamiben konszenzus van román oldalon, abban igen, hogy senki nem fog sírni, ha a reform végén a magyarok kicsit gyengébben jönnek ki buliból, mint ahogy belementek. A reformot eddig a helyi bárók - és itt magyar megyei tanácselnökökre, polgármesterekre is gondolok - miatt nem lehetett megcsinálni, mert ellenkezett a törekvés az érdekeikkel. Csakhogy ez a réteg már nem nagyon létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig, mert elvitte őket a DNA. Emiatt úgy látom, most már könnyebb egy ilyen projektet keresztülverni" – magyarázta a politológus.
"Ha elfogadjuk az axiómát, a magyar érdek azt jelenti, minél több közigazgatási egységben legyen jelen a magyar többség, bármilyen átszervezés csak rosszabb lehet, mint ami most van. Ha megnézzük például azt az optimális verziót, hogy Hargita, Kovászna, Maros megye egy régiót alkot, és rápillantunk a 2011-es népszámlálási eredményekre, akkor láthatjuk: a magyarság aránya mindössze 58 százalék, ráadásul a demográfiai trend lefele mutat" – mutatott rá a fájó pontokra Illyés Gergely. Hozzátette, nem látja megalapozottnak, mitől csökkenne a bürokrácia, a korrupció, ha a statisztikai régiókat közigazgatási hatáskörrel ruházzuk fel.
Varga Attila szintén nem látja, miért lenne hatékonyabb az uniós források lehívása a regionalizációval, szerinte a közigazgatási reform inkább a helyi önkormányzatok valódi önkormányzatokká alakításával következne be. Magyari Tivadar megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az EU-ban bármelyik országot arra kényszerítették volna, hogy vizsgálja felül saját szerkezetét közigazgatási szempontból, így eléggé döcög az érv, hogy az unió követeli a régiók kialakítását. Illyés kellő iróniával vetette közbe, hogy csalódna, ha Romániában a régiókat gazdasági alapon alakítanák ki, ahhoz a politikum számára túl fontosak a határok.
A nemzetállam soha nem fog kikerülni az alkotmányból?
Arra a kérdésre, hogy valójában mennyire gátló tényezők például az autonómia, a regionális hivatalos nyelv bevezetése szempontjából az egységes nemzetállamra és az ország hivatalos nyelvére vonatkozó alkotmányos előírások, Varga Attila szerint számolnunk kell azzal: ezek zsigeri szinten vannak jelen a román politikában és közvéleményben. "Ugyanakkor adott esetben nem volt ez akadálya annak, hogy olyan jogszabályok, rendelkezések szülessenek, amelyek például anyanyelvhasználatot biztosítottak a nemzeti kisebbségek számára. Ha nagyon komolyan, szó szerint vennénk a nemzetállam fogalmát, azt mondhatnánk: nincsenek nemzeti kisebbségek Romániában, holott a kérdés nem ilyen irányba fejlődött. De ha például az autonómia kerül szóba, a rendszer szinte automatikusan zár, és rögtön előjön: Románia egységes nemzetállam" - magyarázta az alkotmányjogász. Megjegyezte, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkely nem zárja ki például a regionális nyelv elfogadását, hiába állítják az ellenkezőjét.
Az oktató szerint az egységes nemzetállam, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkelyek nem fognak kikerülni az alaptörvényből, erre esetleg csak akkor kerülne sor, ha teljesen új alkotmányt írnának Romániában. Illyés Gergely szintén osztotta az alkotmányjogász véleményét, azzal a gondolattal kiegészítve: mindezek mellett az alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségeket, tehát inkább arra kellene koncentrálni, hogy a kisebbségekre vonatkozó előírások a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt pedig az alapjogok betartásának alkotmányba foglalt garanciájával lehetne elérni - értettek egyet a kerekasztal résztvevői.
O. M.
maszol.ro
2016. július 7.
Káoszt okozhat a diákstatútum a tanügyben
A Tanügyminisztérium, a Tanulók Országos Tanácsával közösen dolgozta ki a tanulók jogállására vonatkozó dokumentumot, melyet a tervek szerint szeptemberben léptetnének hatályba. Biró Rozália szenátor június végén egy politikai nyilatkozatot tett a tanulók jogállására vonatkozó jogszabály-tervezet kapcsán.
Biró Rozália RMDSZ-es szenátor szerdai sajtótájékoztatóján elemezte ennek a dokumentumnak a pozitívumait és negatívumait. Megemlítette, hogy június végén egy politikai nyilatkozatot tett a tanulók jogállására vonatkozó jogszabály-tervezet kapcsán. A nyilatkozatban és a sajtótájékoztatón is a pozitívumok közé sorolta azt a tényt, hogy a minisztérium magukkal az érintettekkel, vagyis a tanulók képviseleti testületével közösen dolgozta ki ezt a statútumot. Örvendetes kitétel az, hogy azok a diákok, akik képesek erre, egy év alatt két tanévet is elvégezhetnek, és hogy a tanulók fellebbezhetnek az írásos vizsgák eredményei ellen, hogy nem lehet tőlük elvenni anyagi javaikat, és nem lehet őket nyilvánosan megszégyeníteni. Hiányossága viszont a dokumentumnak az, hogy egy szót sem ejt a tanulók kreativitásának, személyiségének, szellemiségének fejlesztéséről, az a kitétel pedig gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hogy a tanulók képviselőiről minden egyes diáknak szavaznia kell. Komoly hiányosságnak tartja a szenátor továbbá azt, hogy a statútum mindössze évi egy óra pszichológiai tanácsadást ír elő. A politikus szerint valóságos káoszt okozna az oktatásban az, ha elfogadásra kerülne a statútumnak az a kitétele, miszerint egy osztály kétharmadának kérésére le lehetne váltani bármelyik az illető osztályt oktató tanárt anélkül, hogy emellett bármiféle más indoklást vagy szempontot figyelembe kellene venni.
Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet Biró Rozália arra, hogy ezen dokumentum mellett elengedhetetlenül szükséges az, hogy megszülessen az oktatók jogállására vonatkozó törvényerejű statútum is, amely az oktatókat védő rendelkezéseket is tartalmazna. Nem utolsó sorban pedig egy etikai kódexet is el kell fogadni, amelynek alapján a tanintézmények etikai bizottságai eljárhatnak majd. Biró Rozália hozzátette, hogy különböző tanintézmények oktatóival, illetve szülőkkel konzultálva olyan jelzéseket kapott, miszerint a statútumban szerepelnie kellene a tanulók egészségére, az iskolai higiéniára, illetve az iskolai biztonságra vonatkozó kitételeknek is, valamint hangsúlyt kellene fektetni a szülők és az oktatók párbeszédének folyamatossá tételére is. Biró Rozália kifejtette: a következő időszakban tovább folytatja majd a konzultációt a témában az érintettekkel és szeptember elején benyújtja majd módosító javaslatait a statútum-tervezethez.
Ingyenes közlönyt
A sajtótájékoztató második részében Biró Rozália az általa kezdeményezett, július 4-én a Bukaresti parlamentben lezajlott megbeszélés részleteit ismertette, melyen a meghívott szakemberek a polgárok jogbiztonságának kihívásairól értekeztek. Biró Rozália elmondta: a megbeszélés aktualitását többek között az adja, hogy bár Romániában már tíz éve létezik a mediátor intézménye, ennek ellenére csak az elmúlt évben kétmillió bírói ítélet született, vagyis Romániában sokkal több a per, mint más Európai Uniós tagállamban. Biró Rozália idézte dr. Artin Sarchiziannak, az Emberi Jogok Romániai Társasága elnökének szavait, aki az említett rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában sok a különféleképpen interpretálható törvény, ráadásul ezek alkalmazása sem egységes, és mindez félelmet kelt a polgárokban. Elena Bustea ügyvéd, az Ügyvédek Nemzetközi Szövetségének romániai elnöke beszédében azt emelte ki, hogy addig nem beszélhetünk jogbiztonságról, amíg nem elemezzük alaposan a jogbiztonságot a jelenben érő kihívásokat. Utalt itt az ügyvédnő a terrorizmus jelenségének egyre aggasztóbb terjedésére, illetve arra, hogy az ügyvédek rendkívüli nyomásnak vannak kitéve, hogy az ügyvédi titkot megsértve ügyfeleikre vonatkozó információkat adjanak ki. Bustea hozzátette, hogy jelenleg Romániában az ártatlanság vélelme nem egy alkalmazott jogi alapelv, hanem egy tartalom nélküli lózung csupán.
Cristi Danileţ bíró, a Legfelsőbb Bírói Tanács tagja beszédében azt emelte ki, hogy a törvények interpretálhatósága miatt a bírók szubjektív mérlegelése dönt sok ügyben, illetve jó lenne Romániában is alkalmazni a precedens elvet, emellett pedig a közoktatásban is hangsúlyt kellene fektetni a jog oktatására.
Mugur Mitroi, a Mediátorok Tanácsának elnöke azt emelte ki, hogy a mediátori szolgálat sokkal fontosabb része kellene legyen a romániai jogszolgáltatásnak.
A maga során Biró Rozália egy javaslattal állt elő: kezdeményezni fogja a következő parlamenti ülésszak elején azt, hogy a Hivatalos Közlöny ingyenesen hozzáférhető legyen bárki számára.
Pap István
erdon.ro
2016. november 11.
A Római Katolikus Státus vezetője a tüntetésről: a szabad véleménynyilvánítás joga alapvető jog
kérdezett: Kertész Melinda
Holló László a marosvásárhelyi katolikus líceum 2015-ös alapításról határozottan azt gondolja, hogy törvényes, és ilyenként az iskola létét veszély nem fenyegeti.
Szombaton Erdély több városában is szimpátiatüntetést szervez a Római Katolikus Státus a marosvásárhelyi iskolája megvédése érdekében. A Státus ügyvezető igazgatóját, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettesét az iskolaalapítás körülményeiről és az egyháznak a kivizsgálással kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.
Holló László: – Az Erdélyi Római Katolikus Státus századokra visszamenőleg tartott fenn iskolát Marosvásárhelyen. Így a Római Katolikus Teológiai Líceum elődje valahol a 18. század elején keresendő, amikor a jezsuiták a városba kerültek, és ott tanítani kezdtek. Az iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között épült, úgy, ahogy az Erdélyi Római Katolikus Státusnak további iskolái is Erdélyben: a legtávolabbi ezek közül a brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, de ugyancsak ebben az időszakban épült a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, illetve a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium épülete, a gyulafehérvári épület, amelyben jelenleg az 1918. december 1. Egyetem működik, és a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum épülete is. Ez utóbbit akkor csak felújítani sikerült. Az új épülethálózatban a trianoni döntésig zajlott a felekezeti oktatás, ami rendkívül nehéz helyzetbe került a két világháború közti időben. 1948-ban a Státus javait – ahogy Romániában minden egyházi oktatási intézményt – államosították, és ez által az állam tulajdonába került a marosvásárhelyi iskola épülete is. A 1989-1990-es változás után, amikor a törvényes keret lehetőséget adott rá, mi is beadtuk a visszaszolgáltatási kérelmünket. 2004. szeptember 20-án szolgáltatta vissza az illetékes bizottság az épületet az egyház tulajdonába: az érsekség és a marosvásárhelyi római katolikus plébánia közösen kérték vissza, közösen is kapták meg a tulajdonjogot. 2004-ben, a visszaszolgáltatást követően a polgármesteri hivatal rögtön megtámadta a visszaszolgáltatási dokumentumot, peres útra terelte az ügyet, és 2005. elején első fokon az egyház el is veszítette ezt a pert.
- Mi szerepelt ebben a bírósági végzésben? Mire hivatkoztak?
– Alapvetően egy álláspontbeli különbség van az egyház és a polgármesteri hivatal között. A polgármesteri hivatal úgy gondolja, hogy a Státus állami intézmény volt. A Státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a Státus állami intézmény lett volna. Ez természetesen teljesen alaptalan, viszont lehet ilyen véleményt is képviselni. Mi, az egyház részéről nyilván tudjuk azt, hogy a Státus az történelmi kialakulását tekintve nehezen illeszthető be a római katolikus egyház rendszerébe: a reformáció idején az egyház nagyon meggyengült, Erdélyben nem volt katolikus püspök. A megmaradt papok és laikus hívek összefogtak, és gyakorlatilag ebből az összefogásból jött létre a Státusnak nevezett intézmény. Ez azért érdekes, mert a világegyházban ilyen intézmény nincs, illetve egyről tudok, egy svájci hasonló jellegű intézményről, ahol a laikusok vezető pozícióba kerülnek az egyház keretén belül. A lényeg az, hogy a bíróság egyfelől formai hibára hivatkozott, másfelől pedig úgy ítélte meg, hogy ez az épület a helyi önkormányzatot illeti meg. Aztán 2005 végén megnyertük a pert, és ettől fogva újra jogos tulajdonosai lettünk az ingatlannak.
- Ekkor már gondolkodtak iskolaalapításban?
– A per megnyerését követően szükségessé vált az ingatlan felmérése, hogy azt megfelelőképpen telekkönyveztetni lehessen. Ez egy elhúzódó procedúra volt, ugyanakkor a visszaszolgáltatási határozat kitételként magában foglalta azt, hogy a visszaszolgáltatást követő öt évben nem lehet megváltoztatni az ingatlan korábbi felhasználási célját. Ez a polgármesteri hivatalnak a tárgyalások során olyan pozíciót biztosított, amivel szemben nehezen tudtuk az érdekünket érvényesíteni, ezért az első szerződés megkötésének időpontja elhúzódott. Hosszas tárgyalások után csak 2008-ban sikerült szerződést kötnünk. Ez a szerződés 15 évre szólt. Mi, a Státus tagjai akkor úgy ítéltük meg, hogy nem áll módunkban iskolát alapítani, ezért kötöttük meg ezt a szerződést, ami 2008-tól 2012-ig fennállt. 2012. májusában 13 hónapos bérelmaradást halmozott fel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Ekkor felszólítottuk, hogy törlessze a hátralékot, ellenkező esetben felbontjuk a szerződést. A felszólításunk ellenére sem teljesítette a kötelezettségét a polgármesteri hivatal, ezért júniusban a szerződést felbontottuk.
Közben a Státus eldöntötte, hogy megérett az idő az iskolaalapításra. 2013. elejétől jeleztük a polgármesteri hivatalnak, hogy az Unirea által használt ingatlanban szeretnénk megalapítani a II. Rákóczi Ferencről nevezett római katolikus gimnáziumot. A tárgyalások ismét nagyon elhúzódtak, mert a polgármesteri hivatal, illetve a helyi önkormányzat és a tanfelügyelőség egész évben egymásnak dobálta a labdát, noha a 2011-es oktatási törvény 61. cikkelyének 2. pontja világosan kimondja: a helyi önkormányzatnak van joga arra, hogy iskolát alapítson, és hogy az iskolai hálózatot szabályozza. Végül hosszas tárgyalások után 2014. közepén valamikor született egy iskolaalapításról szóló helyi tanácsi határozat. Az Erdélyi Római Katolikus Státus a maga részéről a szerződés megkötését a polgármesteri hivatallal az iskola alapításához kötötte. 2014. közepén született meg ez a tanácsi határozat, egy bizonyos szerződési javaslattal összekötve. Ez a szerződés nem volt elfogadható. Ezért tovább folytattuk a tárgyalásokat, és 2014. szeptember 16-án újabb határozat született, ami a városi iskolahálózatot rendezte újjá, és ebben már szerepelt a Római Katolikus Teológiai Líceum is. Ez a határozat eredendően érvénytelen volt, éspedig azért, mert az iskolahálózatot szeptember 16-án szervezte, miután 15-én elindult az oktatás. A 2014-2015-ös tanévben eszerint nem indulhatott el az iskola, ezért kitolódott a következő tanévre. 2014. november végén újabb tanácsi határozat született most már egy, a kompromisszumok útján mind a két félnek többé-kevésbé elfogadható szerződés mentén.
- Eközben az oktatással mi volt a helyzet?
– Még nem volt megalakulva az iskola, így nem voltak, de facto, diákjaink. A Bolyai gimnázium termeiben négy katolikus osztály, illetve 9-től 12-ig a vokacionális katolikus osztály tanult. A Státus tervei között az szerepelt, hogy ezt a négy osztályt „hazahozza” a saját épületébe. Az induló osztályokkal kiegészítve lett volna hét osztály, ami elindíthatta volna az iskolát. 2014-ben erre még nem került sor, mert nem tartottunk ott a tárgyalásokkal. A 2014. november végi tanácsi határozat következtében, 2014. december 15-én kötötte meg a gyulafehérvári érsekség és a polgármesteri hivatal a szerződést, aminek a kedvezményezettje a Róma Katolikus Teológiai Líceum, illetve az Unirea Gimnázium. A 2014-es tanácsi határozatra visszatérve: ebben szerepelt egy 1,5 millió lejes tétel, amelyet az önkormányzat ajánlott fel épületfelújításra.
.- Miért volt ilyen nagylelkű az önkormányzat egy olyan ingatlannal kapcsolatosan, ami nem az övé?
– A 2014. júniusi tanácsi határozat foglalta magába a javaslatot, hogy 1,5 millió lejt fordítana az önkormányzat az iskola felújítására. Az utóbbi időben manzárdosításról beszélnek, de abban a határozatban kifejezetten renoválás, felújítás céljával szavazta meg a tanács ezt a másfél milliós összeget. Azt gondolom, hogy az magyarázza ezt a gesztust, hogy az önkormányzat akkor még úgy vélte: az iskolaalapítási nehézségek miatt a Státus eláll ettől a tervétől, és ha kap egy ilyen felajánlást, akkor talán visszalép. A polgármester egyébként ismételten kérte, hogy iskolalapítás nélkül kössünk szerződést, mert az Unirea számára ez fontos. Mi tudjuk, hogy az Unirea számára fontos, és tudjuk azt is, hogy egy ilyen hosszan elnyúló tárgyalás, bizonytalan helyzet egy iskolának sem kedvez. Mindenkinek – a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak is – világosan kell látnia, hogy nekünk is megvannak a szándékaink, a céljaink, illetve megvan a híveink részéről az igény, amit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ilyen jelentős döntéseket hozunk. Arra is utalhatnék, hogy 2005-től kezdődően, amikor visszakaptuk az ingatlant, igen markánsan megfogalmazódott az iskolalapítási igény a marosvásárhelyi híveink részéről.
- Az iskolaalapítási szándékot az Unireában tanuló diákok szülei sem fogadták lelkesedéssel. Idén, nyár elején egy tüntetést is szerveztek. Ez miért történt?
– Ez az elégedetlenség a teremhiány miatt alakult ki. 2015 január végén volt egy újabb helyhatósági, tanácsi döntés, ami véglegesen létrehozta az iskolánkat, így indulhatott a 2015-2016-os tanév. A 2014. december 15-én kötött szerződésnek van egy kiegészítő, felhasználási szerződése, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a két kedvezményezett iskola számára zökkenőmentesen történjen az egymás mellett élés ugyanabban az ingatlanban. Ezért egészen pontosan meghatároztuk ebben a felhasználási szerződésben, hogy milyen ütemben fog a katolikus líceum beköltözni az ingatlanba. Mert a létrejövésének évében, 2015-ben egyfelől a Bolyai Farkas Gimnáziumban lévő négy katolikus osztállyal, illetve három új osztállyal indult a tanév a katolikus líceumban. Meglepetésszerű volt számomra az, hogy a tanévkezdés előtt az Unirea magyar osztályainak egy részét a tanfelügyelőség átcsoportosította. Ez azért volt meglepetés, mert mi már 2013 elején kértük, hogy az Unirea magyar osztályaiból jöjjön létre a katolikus iskola, és egy konzorciumszerű együttélésben működjön a két intézmény. A teljes szervezés sokkal könnyebben működött volna, hiszen az osztályban lévő gyerekek helyben maradtak volna, csak a tanításnak meglett volna egyfelől a katolikus jellege, másfelől a katolikus szervezése. A 2015-2016-os tanévet megelőzően történt ez a csoportosítás, ezáltal megnőtt a katolikus líceum tanulóinak a száma, így 13 osztállyal kezdhetett a katolikus líceum a 2015-2016-os tanévben.
- Hogyan indult be az oktatás, milyen oktatási-nevelési elvek mentén zajlott a tevékenység az új iskolában?
– Az oktatás minőségével kapcsolatban azt mondhatom, hogy meglepően gyorsan, egyik napról a másikra rendkívül jó eredményt produkált ez az iskola. A felvételin is bebizonyosodott, hogy erős lesz az iskola, a bejutási eredményei alapján a katolikus líceum a nagy iskoláink – a Márton Áron Gimnázium, a Bolyai Farkas Líceum és a hasonló kaliberű kolozsvári iskolák – mögött rögtön ott van a rangsorban. Rendkívül nagy az érdeklődés, a felvételin túljelentkezés volt, így a bekerülő diákok eleve felkészültek, így nyilván, menet közben is jobban megy nekik a tanulás.
- Mit mondana el az iskola szellemiségéről?
– Az iskolai oktatásban a nevelés mindig egy nagy probléma. Mi a katolikus egyház szellemiségében kívánjuk nevelni a diákjainkat. Egy iskola szellemisége nyilván nem alakul ki máról holnapra. Ennek feltétele az is, hogy milyen gyerekek kerülnek be az iskolába, illetve, hogy a szülők katolikus nevelés szándékával küldik a gyerekeket, vagy egyszerűen bekényszerülnek az iskolába bármilyen okból. A katolikus líceumba bekerülő gyerekek szülei nagyon tudatosan választják ezt az iskolát, és az a szándékuk, hogy a gyerekek katolikus értékrend szerinti nevelésben részesüljenek, és ennek a garanciája elsősorban a tanári kar. Katolikus tanár nélkül nincsen katolikus nevelés.
Tamási Zsolt mint igazgató és az általa összeállított tanári kar egy rendkívül jó csapat, és az újonnan induló iskola kezdeti eufóriája is segít abban, hogy ez a nevelési irány viszonylag könnyen legyen követhető.
- Távlatilag hogyan képzeli el a Státus a két iskola működtetését az épületben? Eljön az a pillanat, amikor az Unireának mennie kell, vagy hosszútávon is marad a két iskola az épületben?
– Maga az a tény, hogy a két iskola javára hosszútávú szerződést kötöttünk a polgármesteri hivatallal, mutatja azt, hogy mi az együttélés mellett állunk. Természetesen a híveink elvárják, hogy visszaállítsuk a régi, dicső, nagy múltú Katolikus Státus Főgimnáziumot, azonban a helyzet mérlegelése következtében úgy döntöttünk, hogy jelenleg a két intézménynek egy épületen belüli megférése a megfelelő eljárás. Természetesen a gyakorlat azt mutatja, hogy az együttélés nem könnyű. Nehéz egyfelől az Unireának, amely évtizedek óta belakja az épületet, másfelől pedig a katolikus líceumnak sem könnyű, amely most került be ugyan, de szintén otthon érzi magát benne, mert ez a mi épületünk. Ezek az okok vezettek a nyári tüntetéshez, amelyet az Unirea líceum diákjainak a szülőbizottsága szervezett. Ezzel a tüntetéssel kapcsolatban azt mondhatom, hogy azt tulajdonképpen a teremgondok robbantották ki. Történt ugyanis, hogy amikor a szerződést és a felhasználási szerződést megkötöttük, ami 2014 és 2019 között szabályozza az osztályok fokozatos átadását, átvételét, akkor nem tarthattuk szem előtt azt, hogy az Unirea líceum magyar tagozatának egy része át lesz csoportosítva a katolikus líceumhoz. Éppen ezért mi ennek a strukturális felépítésnek a meghatározásakor csak a Bolyaiban lévő négy katolikus osztályt, illetve a mi induló osztályainkat, és az évenként induló osztályainkat vettük figyelembe. Amikor az Unirea magyar osztályait átcsoportosították, akkor értelemszerűen az osztályteremmel együtt csoportosították át. A mi igazgatónk eléggé figyelmesen követi az eseményeket és már a 2015-2016-os tanév elején az Unireával egyezséget kötött az átcsoportosított magyar osztályokkal kapcsolatosan, miszerint az osztályközösségekkel az osztálytermek is jönnek. A két iskola igazgatója ezt az egyezséget aláírta, felterjesztette a Státushoz és az önkormányzathoz, mint szerződő felekhez. A Státus postafordultával válaszolt, és elfogadta ezt a megegyezést. A polgármesteri hivatal a maga részéről azt válaszolta, hogy rendben van, viszont jelezte, hogy erre önkormányzati határozatra van szükség, de ez a határozat nem született meg. A 2015-2016-os tanév békében elmúlt, és következett volna a 2016-2017-es tanév előkészítése. Mivel az Unirea líceum, illetve az Unirea gimnázium induló osztályainak a számát megnövelte, rájöttek arra, hogy teremgondokkal kell szembenézniük, és ezért visszakövetelték azt a két termet, amelyeket a magyar osztályok használtak. A szerződés, illetve a felhasználási szerződés értelmében az Unirea líceumnak igaza van, a termek őket illetik meg. Másfelől viszont a két iskolaigazgató megegyezése is érvényes, hiszen azt mind a helyi önkormányzat, mind a Státus elfogadta. A normalitás tehát azt követelné, hogy ezek az osztálytermek a gyerekekkel együtt – ahogy az előző iskolai évben – tartozzanak a továbbiakban is a katolikus iskolához. Ennek következtében mentek a szülők az utcára és követelték azt, hogy a katolikus líceum, illetve az Erdélyi Katolikus Státus ne akarja kirakni az Unireát.
- Hogyan tekint az egyház az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódására? Mi az ezzel kapcsolatos álláspontja?
– Már akkor is meglepődtünk, amikor a DNA a visszaszolgáltatás kérdését kezdte vizsgálni. Viszont nem kellene semmin meglepődnünk, mert ha a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetére gondolunk, akkor akár veszélyben is érezhetnénk magunkat. Igaz az, hogy egyfelől a visszaszolgáltató bizottság visszaadta az ingatlanunkat, igaz az, hogy a visszaszolgáltatási procedúrát a törvényszék igazolta, ennek ellenére veszélyes lehet egy ilyen vizsgálat. Fájdalmasnak tartjuk, hogy most már az igazgatónkat is vizsgálja a DNA, éspedig azért, mert meg vagyunk győződve Tamási Zsolt emberi kvalitásairól, szakmai képességeiről, erkölcsi tartásáról. Meg vagyunk győződve arról, hogy ő tudatosan biztos, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el. Az utóbbi napokban tüzetesebben vizsgálják az iskolaalapítási kérdést, és a hozzáértők elképzelhetőnek tartják, hogy részben az egymásnak ellentmondó törvények, részben a kiegészítő törvények teret nyithatnak annak, hogy az iskolaalapítással kapcsolatosan megfogalmazhatóak legyenek bizonyos problémák. A 2014-es létrehozási próbálkozásokat is vizsgálják, de az abban az évben elfogadott tanácsi határozatot a prefektus megtámadta, bíróságon meg is nyerte, tehát érvénytelenítette a határozatot, és mi ezzel tisztában vagyunk. Viszont a 2015-ös iskolaalapításról határozottan azt gondoljuk, hogy törvényes, és ilyenként az iskolánkat veszély nem fenyegeti.
- Szombaton a Státus Marosvásárhelyen, de más városokban is tüntetést szervez az iskola mellett. Amikor a Székely Mikó Kollégium kapcsán megszervezték az Igazság Napja nevű tiltakozási akciót, akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nyomozást indított az ott elhangzottak egy részével kapcsolatosan, mert szerinte nyomásgyakorlás történt az igazságszolgáltatásra. Tart-e az egyház attól, hogy a hatóságok ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan is hasonlóan járnak el?
– A tüntetéseket általában fel lehet fogni úgy, mint az igazságszolgáltatásra való nyomásgyakorlás, de azt gondolom, ez a megközelítés elvétett, azért, mert a szabad véleménynyilvánítás joga minden körülmények között alapvető emberi jog, és ilyenként az ember kifejezheti bármilyen kérdésben az álláspontját, és ez nem minősíthető a bíróságra való nyomásgyakorlásnak. Azért nem, mert a bíróság a maga törvényes kereti között teszi a dolgát, és az átlagember, az állampolgár pedig a maga során kifejezheti az álláspontját bizonyos kérdésekkel kapcsolatban.
Transindex.ro
2016. december 27.
A romániai titkosszolgálatokról (IV.)
Az előző részekben a Román Hírszerző Szolgálatról, valamint a Külügyi Hírszerző Szolgálat tevékenységéről beszéltünk.
Sorozatunk utolsó részében a fenti két legfontosabb titkosszolgálat mellett a még megemlített többi titkos tevékenységet folytató szolgálatot ismertetjük röviden.
A harmadik a kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP). A törvényes rendelkezések értelmében az SPP olyan specializált állami katonai, nemzetbiztonsági szolgálat, amelynek feladata a román közméltóságok védelme, valamint azon külföldi közméltóságok és ezek családja biztonságának szavatolása, akik Románia területén szolgálatot teljesítenek. Ugyanakkor a szolgálat feladata az említett közméltóságok munkahelyének és lakásának biztosítása.
Az SPP tevékenységét az 1998. évi 191. sz. törvény szabályozza. Ennek értelmében a tevékenységét a már korábbi cikkeinkben említett Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács – CSAT – koordinálja és irányítja, illetve a parlament szakbizottságai felügyelik. A parlamenti szakbizottságoknak a szolgálat vezetői évente, vagy külön kérésre elszámolási és beszámolási kötelezettséggel tartoznak. Tevékenységében a szolgálat a törvény szerint együttműködik a többi nemzetbiztonsági szolgálattal. Ez a rendelkezés amúgy minden romániai nemzetbiztonsági és/vagy titkosszolgálatra vonatkozik, ezért ezek nemzetbiztonsági rendszert alkotnak, amelyek munkáját a CSAT hangolja össze. Amennyiben romániai közméltóságok külföldön teljesítenek szolgálatot, az SPP természetesen együttműködik az illetékes külföldi nemzetbiztonsági szervekkel. 
Az SPP-t államtitkári rangú igazgató vezeti, akit a CSAT javaslatára Románia elnöke nevez ki. Ezt a funkciót jelenleg Lucian–Silvan Pahonţu generális tölti be. 
Az SPP fő tevékenységének végzése érdekében információt gyűjthet nyilvános vagy rejtett eszközökkel, ügyészi, valamint bírósági jóváhagyással. Az őrzése alá tartozó intézményekbe történő belépés jóváhagyásáról és engedélyezéséről is ez a szolgálat gondoskodik. Azon személyek körét, akik az SPP szolgálat védelmét kérhetik, a CSAT – a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács – állapítja meg. Érdekes törvénymódosítás, hogy 2016-tól – igaz, a CSAT előzetes jóváhagyásával – politikai pártelnökök is kérhetik az SPP védelmét. Sőt, nemcsak jelenlegi, hanem volt közméltóságok is kérhetik a védelmét, igaz, nem korlátlanul.
Egy másik speciális nemzetbiztonségi szolgálat a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale – STS). Az STS az a specializált katonai nemzetbiztonsági szolgálat, amely a közintézmények, valamint más, törvény által nevesített intézmények telekommunikációs hálózatát biztosítja. Első hallásra fölöslegesnek tűnik egy ilyen intézmény, viszont ha arra gondolunk, hogy például a rendőrség kommunikációs hálózata nem lenne normális és biztonságos, ha azonos lenne a rendes polgári telekommunikációs hálózattal, világossá válik, hogy szükség van rá. Az utóbbi években a helyhatósági, a parlamenti választásoknál biztosította az STS a telekommunikáció biztonságát. Az STS biztosítja a parlament, az elnöki hivatal, a kormány, a nemzetvédelmi, állambiztonsági és közrendi feladatokat ellátó intézmények, a központi és területi közigazgatási hivatalok, bíróságok, ügyészségek, a Legfelsőbb Magiszteri Tanács, a Számvevőszék, az Alkotmánybíróság és más országos jelentőségű intézmények biztonságos és bizalmas kommunikációs hálózatát.
A Honvédelmi Hírszerző Igazgatóság (Direcţia generală de informaţii a Apărării – DGIA) egy másik titkosszolgálat, tulajdonképpen katonai hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet végez. Fontos szerepe van a katonai jellegű és a NATO-ra vonatkozó információk titkosításában. Tevékenységét a célnak megfelelően nyilvánosan vagy titkos műveletek révén végzi. Alárendeltségében, főleg a terrorizmussal kapcsolatos műveletek esetén, akár harci egységek is lehetnek. Jelenlegi vezetője Marian Hăpău generális.
A rendőrségnek is van egy különleges ügyosztálya a DOS (Direcţia de Operaţiuni Speciale). Ennek az ügyosztálynak a jelentősége nagyon megnőtt az Alkotmánybíróság februári határozata értelmében, amely szerint a büntetőügyekben elrendelt lehallgatásokat és megfigyeléseket csak a rendőrség speciális szervei végezhetik, a többi szolgálat – például a SRI – erre nem jogosult. A DOS-nak a központi bukaresti egységen kívül 14 regionális kirendeltsége van, mindegyik táblabíróság ítélkezési illetékessége szerint.
Nemzetbiztonsági szervnek minősül a nagyon misztikus névre hallgató Államtitkok Nemzeti Hivatala (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS). Ennek feladata az államtitoknak minősülő információkkal kapcsolatos engedélyezések, rendszerezések és nyilvántartások kezelése. Ennek érdekében az ORNISS listát készít az államtitoknak minősülő információkról, műveleti eljárásokat határoz meg ezekkel kapcsolatosan, nemzetbiztonsángi tanúsítványokat bocsát ki azok számára, akik államtitoknak minősülő információkhoz kérnek hozzáférési jogot (pl. kutatók, tudósok stb.), meghatározza a konkrét technikai, biztonsági követelményeket az államtitoknak minősülő információk tárolásával kapcsolatosan. 
A sorban az utolsó a Belső Védelmi és Információs Osztály (Departamentul General de Informaţii şi Protecţie Internă – DIPI). Amint már említettük, a működését és vezetőit ért és a Gabriel Oprea volt belügyminiszterhez is kötődő botrányok miatt ez év októberében és novemberében a Ciolos-kormány radikálisan átalakította, új elnevezése: Belső Védelmi Egység, átszervezése pedig jelenleg is folyamatban van. Ez az osztály a régi „2 és egynegyed” (0215) katonai egység átgyúrt utódja, amelynek a forradalom utáni tevékenységét is számos bírálat és vád érte (mint például a bányászjárás, a márciusi események megszervezésében vállalt szerep, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások, politikusok és újságírók megfigyelése, a Román Hírszerző Szolgálat feladatainak átfedése), ezért 1998-ban meg is szüntették a „2 és 1/4” osztályt átszervezve más egységekké. Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor a DGIPI tulajdonképpen a rendőrség rendőrsége és a belügyminisztériumon belüli törvényesség őre, elsődleges feladata pedig a korrupció megakadályozása.
Gogolák H. Csongor ügyvéd Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 6.
Johannis: egy közönséges tolvaj ne állhasson a törvény fölött
Minden demokráciában alapvető feltétel az igazságszolgáltatás függetlensége - jelentette ki pénteken Klaus Johannis, aki szerint elképzelhetetlen, hogy „egy közönséges tolvaj” a törvény fölött akarjon állni. 
Az államfő az Alkotmány 133-as cikkelyének első bekezdését idézve leszögezte: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kezeskedik az igazságszolgáltatás függetlenségéért. „Ez az Önök feladata: hogy kezeskedjenek az igazságszolgáltatás függetlenségéért. Miért is olyan fontos az igazságszolgáltatás függetlensége? Nem csak fontos, hanem alapvető. Egyetlen demokrácia, egyetlen jogállam sem tud működni független igazságszolgáltatás nélkül. A független igazságszolgáltatás pedig azt jelenti, hogy senki nem avatkozhat bele a bírák és ügyészek dolgába, de azt is jelenti, hogy senki nem áll a törvény fölött” – mondta Klaus Johannis a CSM alakuló ülésén.
Az államfő azt is kijelentette: „senki nem képzelte, hogy egy közönséges tolvaj elvárja, hogy a törvény fölött álljon.” 
Katasztrófális lenne egy új amnesztiatörvény
Egy új amnesztiatörvény katasztrofális következményekkel járna a romániai demokráciára nézve -fogalmazott Klaus Johannis. Elmondta, a börtönlakók amnesztiájára és megkegyelmezésére vonatkozó törvény nemcsak némely közveszélyes tolvaj bűneit „mosná le”, hanem „kifehérítené a politikusok dossziéit is”, ami „katasztrófa lenne a romániai demokráciára nézve”.
Johannis bejelentette: államelnöki hatáskörének teljes súlyával és erejével ellen fog szegülni egy ilyen törvénytervezetnek. „Remélem, nem kerül rá sor. Azért mondtam el ezeket itt nyilvánosan, önök előtt, hogy csökkentsük a valószínűségét egy erre irányuló kezdeményezésnek” – mondta az államfő a CSM alakuló ülésén.
maszol.ro
2017. január 19.
Márton Árpád indokoltnak tartja a közkegyelmet és a Btk.-módosítást
Nem lát kivetnivalót a román kormánynak a közkegyelemre, valamint a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó kezdeményezésében Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő.
A sokat vitatott módosítások kapcsán a szövetség képviselőházi frakciójának helyettes vezetője a Krónikának elmondta: hellyel-közzel bármely demokratikus jogállamban alkalmazni szokták a közkegyelem intézményét.
A háromszéki honatya közölte, ennek két rációja lehet: a nevelő szándék, az, hogy az elítélt személyt vissza akarják integrálni a társadalomba, illetve hogy ne „vaduljon el" még jobban a börtönben, másrészt a Florin Iordache igazságügyi miniszter által is felhozott indok, a börtönök túlzsúfoltsága. Ez utóbbiért Márton Árpád többek között a büntető törvénykönyv (Btk.), illetve a büntetőjogi eljárás visszásságait tartja felelősnek, mivel az új büntető törvénykönyv modernebb ugyan, mint a korábbi, és bizonyos bűncselekményekért kisebb büntetést ír elő, de többek között a halmazati büntetések miatt előfordulhat, hogy kisebb bűncselekményért nagyobb büntetést rónak ki, mint egy súlyosabbért.
„Előfordulhat például, hogy tízrendbeli lopásért valaki 24 éves szabadságvesztést kap, míg egy gyilkosságnak a legsúlyosabb büntetése 25 év. Ez érvényes a most kezdeményezett Btk.-módosításra, arra, hogy mikortól tekinthető bűncselekménynek a hivatali visszaélés" – magyarázta Márton Árpád.
Az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a feljelentési időszak korlátozását is „abszolút indokoltnak" tartja, mivel elmondása szerint – főleg politikusok esetében – gyakran megtörtént, hogy vádalkut ajánlott az ügyész arra az esetre, ha valaki ellen feljelentést tesz a beidézett gyanúsított. Így előfordult, hogy valaki 2016-ban egy 2009-es eset kapcsán tett feljelentést, holott már alig emlékezett a részletekre, de így legalább nem került vizsgálati fogságba, vagy ha őt is meggyanúsították, nem kellett visszafizetnie az okozott kárt.
„Márpedig ha valaki becsületes állampolgár, akkor tegye meg a feljelentést a tudomására jutott bűncselekményekről hat hónapon belül, az is elég hosszú időszak" – nyilatkozta a Krónikának Márton Árpád. Megjegyezte ugyanakkor: amennyiben kifogások merülnének fel a tervezetek egyes elemei kapcsán, azok a parlamentben orvosolhatók.
Mint ismeretes, a kormány elképzelései heves bírálatokat váltottak ki a romániai igazságügyi szervek részéről, szerda este pedig több nagyvárosban tüntettek a rendelettervezetek ellen. A bírák szakmai szervezete közleményben szólította fel a kormányt, hogy nyilvános vita és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szakmai jóváhagyása nélkül ne módosítsa a Btk.-t, álláspontja szerint ugyanis az igazságügyet érintő módosítások titokban történő kidolgozása ellentétes a jóhiszeműséggel.
Hasonló álláspontot fogalmazott meg Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze is, aki szerint bármilyen módosításról először egyeztetni kell az igazságszolgáltatási szervekkel. Megjegyezte: a DNA által vizsgált ügyek 30 százaléka hivatali visszaéléshez kapcsolódik. Szerinte amennyiben az érintettek közkegyelmet kapnának, nem csupán az ellenük zajló eljárást kellene lezárni, de az államkasszát ért károk sem térülnének meg. Kövesi felrótta, hogy az igazságügyi tárca nem átlátható módon dolgozta ki a tervezetet.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész „szánalmasnak" nevezte a kormány módosításait, és megjegyezte: megpróbálnak bizalmatlanságot kelteni a polgárokban az igazságszolgáltatással szemben, amit aztán a szociáldemokraták azzal kompenzálnak, hogy közkegyelemről szóló tervezettel állnak elő. A főügyész túlzónak nevezte egy olyan Btk.-módosítás elfogadását, amelynek nyomán a DNA által vizsgált ügyek jelentős része „a levegőben lógva marad".
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 26.
Brüsszel nem hagy fel Románia megfigyelésével
Történtek előrelépések az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén, de ez még mindig nem elégséges ahhoz, hogy az Európai Bizottság megszüntesse az ország megfigyelését – derül ki a testület szerdán kiadott jelentéséből.
Bár számos előrelépés történt az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén, még sok a tennivaló, ráadásul a parlament és a kormány még mindig megpróbálja enyhíteni a korrupcióellenes jogszabályokat, ezért az Európai Bizottság (EB) nem zárja le a reformok figyelemmel követésére kidolgozott Együttműködési és Megfigyelési Mechanizmust.
Az EB szerdán tette közzé az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc helyzetéről szóló, 2016-ra vonatkozó országjelentését. A dokumentum leszögezi: az igazságügyi reform és a korrupció elleni harc terén elért eredmények ellenére egyes politikusok és a sajtó igazságügyi rendszerrel kapcsolatos, főleg pedig az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal (DNA) szembeni bírálatai alááshatják az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat.
Az EB szerint az, hogy számos ismert politikus ellen emeltek vádat, illetve született ítélet, azt jelzi, hogy pozitív a tendencia az igazságszolgáltatás függetlenségének megvalósulása terén. Nő az igazságszolgáltatásba vetett bizalom is. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy nőtt az igazságszolgáltatással, különösen pedig a DNA-val szembeni bírálatok intenzitása is. Ez pedig – főleg ha a parlament vagy a kormány részéről érkezik – alááshatja az igazságszolgáltatásba vetett lakossági bizalmat. A jelentés kiemeli az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerepét az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében.
Az új polgári és büntető törvénykönyv alkalmazása kapcsán megjegyzik, azt nehezítette a parlament kiszámíthatatlan törvényhozási tevékenysége, még mindig nem szavazták meg azokat a kormányrendeleteket, amelyek orvosolják a bennük az alkotmánybíróság által jelzett kifogásokat.A jelentés bírálja a parlamentet az olyan kezdeményezések miatt, amelyek gyengíthetik a korrupcióellenes küzdelmet, és kitér a kormány idén január 18-án nyilvánosságra került, a közkegyelemről és a Btk. módosításáról szóló tervezeteire is. Megjegyzi: az ilyen módosítások az eddigi előrelépések átértékelését is maguk után vonhatják, és a kormány módosító tervezeteit is ebből a szemszögből kell vizsgálni, bármilyen formában fogadják is el őket.
Korrupciós index: kis javulás
Románia világon az 57., az Európai Unióban Magyarországgal holtversenyben a 24-25. helyen áll a korrupció szempontjából – áll a Transparency International (TI) nevű szervezet szerdán kiadott, 2016-ra vonatkozó jelentésében.
A köztisztségviselők feddhetetlensége kapcsán megjegyzi: azt megfelelő törvényi háttér szabályozza, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) pedig független szervként ügyel ezek betartására. A korrupció kapcsán a jelentés leszögezi: az még mindig mély gyökerekkel bír az egész társadalomban, ami mind a kormányzás minőségére, mind a gazdaságra hatással van.
Ugyanakkor pozitívumként könyveli el, hogy 2013 óta folyamatosan javul a korrupció leküzdésére hivatott intézmények mérlege. Mindazonáltal nem tartja kellőképpen hatékonynak a korrupció megelőzését célzó intézkedéseket. A szükséges tennivalók között felsorolják a főügyészek kinevezését szolgáló eljárás átláthatóbbá tételét, azt, hogy a parlament és a kormány tagjai tartsák tiszteletben az igazságszolgáltatást, hogy maradéktalanul ültessék gyakorlatba az új Btk.-t és a büntetőjogi perrendtartást, biztosítsák a bírósági ítéletek tiszteletben tartását, tegyék hatékonyabbá a feddhetetlenségi ügynökség munkáját, a parlament tegye átláthatóbbá az összeférhetetlenségi ügyekre vonatkozó döntési folyamatot, és biztosítsa, hogy a mentelmi jog ne jelenthessen akadályt a korrupcióellenes erőfeszítések útjában.
Frans Timmermans, az EB alelnöke leszögezte: Románia jelentős fejlődést ért el az Európai Unióhoz való csatlakozás óta eltelt tíz évben, és a korrupcióellenes harc fokozására, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének megóvására irányuló tendencia, amelyet az előző három évben tapasztaltak, a tavalyi évben is folytatódott. Így most lehetőség nyílik arra, hogy az erőket a fennmaradó jelentősebb intézkedések meghozatalára koncentrálják, és a kitűzött cél szerint még a jelenlegi, Jean-Claude Juncker vezette EB mandátuma vége előtt véget vethessenek a romániai igazságügy és a korrupcióellenes harc intézményes megfigyelésének.
Klaus Johannis államfő üdvözölte a jelentést, megjegyezve, az annak a bizonyítéka, hogy a 2015-ben kormányra került szakértői kabinet érdemben hozzájárult az igazságügyi reformhoz és a korrupcióellenes küzdelemhez. Az elnök szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén felszólalva arról is beszélt: folytatni kell a harcot a korrupció ellen, és akkor siker várható. Azt is kifejtette, olyan, demokratikus társadalmak szükségesek, amelyekben a többség nem él vissza a jogaival. Azt is leszögezte: az ellenzék által megfogalmazott bírálatokat nem szabad a választási eredmény megkérdőjelezéseként értelmezni. Ana Birchall európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a pozitívumokat emelte ki, különös tekintettel a megfigyelési mechanizmus befejezésének határidejére való utalást.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság Románia és Bulgária 2007-es európai uniós csatlakozása óta tartja megfigyelés alatt a két ország igazságügyi rendszerét és a korrupcióellenes küzdelmet. Bár ez hivatalosan nem szerepel a schengeni csatlakozás feltételei között, több nyugat-európai tagállam – így Németország, Franciaország, Hollandia és Finnország is – attól tette függővé a két ország csatlakozásának jóváhagyását a belső határellenőrzéstől mentes uniós övezethez, ha az érdemi és visszafordíthatatlan előrelépések nyomán az EB beszünteti a megfigyelési mechanizmust.
Balogh Levente
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 6.
Kelemen Hunor: a kormány belátta tévedését
A bukaresti kormánypártok belátták, hogy tévedtek, amikor sürgősségi rendlettel módosították a büntetőtörvénykönyvet és büntetőeljárást – reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke február 4-én, szombaton arra, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök bejelentette: a kabinet hatálytalanítani fogja a nagyszabású tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.
„Egy országot nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel vezetni. De a mai döntés csupán a kormány hibáját korrigálja, a probléma megmarad: a Btk. több mint 40 cikkelye továbbra is alkotmányba ütközik. Mi jogállamot akarunk és egyértelmű törvényeket. Ehhez pedig az szükséges, hogy – egy széles körű vita után – módosítsuk a Btk.-t a parlamentben” – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség sajtóirodájának közleménye.
Az MTI emlékeztet, román sajtó korábban a parlamenti többség egységének meglazulásaként értelmezte azt, hogy az RMDSZ bírálta a PSD-ALDE kormánykoalíciót – amellyel decemberben parlamenti együttműködési megállapodást kötött –, amiért kormányrendelettel módosította a büntetőjogot. Az RMDSZ-frakció a parlamenti pártok közötti egyezséget javasolt, amelyben minden politikai alakulat vállalná, hogy kormányra kerülése esetén nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t és a büntetőeljárást.
A kormányfő bejelentését a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékelte Madalina Dobrovolschi, Klaus Johannis államfő szóvivője. „A kormány súlyos hibát követett el, és a kormány felelőssége, hogy megoldja az általa előidézett válságot. Az emberek tiltakozása legitim, demokratikus és korrekt” – jelentette ki az elnök szóvivője.
Nicușor Dan, a – mostanihoz hasonló civil mozgalmakból született, ellenzéki – Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke „az utca hatalmas győzelmének" nevezte a rendelet hatálytalanításáról szóló kormányfői bejelentést. A Btk.-módosító kormányrendelet hatályának felfüggesztését közigazgatási bíróságtól kérő Augustin Lazăr legfőbb ügyész úgy vélekedett: a „ráció a rendes kerékvágásba terelte a dolgokat”, amit ő is a civil társadalom sikereként értékelt.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntettek az intézkedés ellen, amelynek szerintük valódi célja az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.
Országszerte százezrek vonultak utcára szombaton is. Bukarestben több mint 90 ezren tüntettek, Temesváron (ahol egy kiáltványt is elfogadtak) és Kolozsváron pedig mintegy 40-40 ezer ember gyűlt össze a Főtéren. Az Agerpres szerint a kincses városi megmozduláson Ştefan Pop 70 éves forradalmár 1989-ben kilyukasztott nemzeti zászlaját egy kétéves kisfiúnak ajándékozta, aki apjával vonult fel a tüntetésen. Nagyszebenben mintegy 25 ezer tiltakozó gyűlt össze, de Erdély, a Partium és a Bánság más nagyvárosaiban is sok ezren folytatták a tüntetést.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Laura Kövesi a fabrikált dossziékról terjesztett mítoszról
Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt – nyilatkozta kedden este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi.
A román közszolgálati rádiónak adott interjúban a főügyész hangsúlyozta, amíg a feljelentéstől a jogerős bírósági ítélet kimondásáig jut egy ügy, több, esetenként akár 10-15 ügyész és bíró kezén megy át. „Az ügyészek által a bűnügyi eljárás során gyűjtött bizonyítékokat ellenőrzik a bírák. Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt. (...) Teljesen kizárt, hogy lennének ilyen fabrikált dossziék, ez hazugság" – idézte az Agerpres hírügynökség Kövesit.
A korrupcióellenes főügyész szerint azt a „mítoszt" is, miszerint bárkit bármikor elvihet a „politikai rendőrség", csak a DNA által vizsgált személyek terjesztik és táplálják. Kövesi emlékeztetett, hogy a nyomozó hatóság tevékenységét két irányból is ellenőrizni lehet. Egyrészt ha egy ügyész törvényt sért vagy átlépi a hatáskörét, ezt jelezni lehet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM), és ennek nyomán a bírósági felügyelet ellenőrzi, hogyan látta el feladatkörét az illető. „Másrészt a bírák is ellenőrzik az általunk folytatott bűnügyi eljárás minden részletét, az elrendelt intézkedéseket, a gyűjtött bizonyítékokat. Az ügyész által elrendelt bármilyen intézkedés ellen óvást nyújthatnak be az érintettek, és ilyenkor is a bíró dönti el, hogy az ügyész jól alkalmazta-e a törvényt vagy sem" – szögezte le Kövesi.
Azt is megkérdezték a főügyésztől, előfordulhat-e Romániában, hogy bűnügyi eljárást indítsanak valaki ellen, aki nem követett el törvénytelenséget. „Én ezt nem hiszem. Ez is a DNA elleni szisztematikus támadás része, célja a DNA hiteltelenítése, megfélemlítése, az ügyészek és általában véve a igazságszolgáltatás meghurcolása. Nincs olyan, hogy valaki ellen csak úgy eljárás indul" – tette hozzá Laura Codruţa Kövesi.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 9.
Jogosult volt a kormány a módosításra
Elutasította az alkotmánybíróság tegnap azokat az óvásokat, amelyeket a Legfelsőbb Bírói Tanács, illetve Klaus Iohannis államfő terjesztett a taláros testület elé a kormány január 31-én hozott – azóta hatályon kívül helyezett – sürgősségi rendelete miatt, amelyben a büntető törvénykönyv és perrendtartás egyes cikkelyeit módosították. A taláros testület úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn alkotmányos jellegű jogi konfliktus sem a kormány és az igazságszolgáltatás, sem a kormány és a törvényhozás között. Az alkotmánybíróság tegnap csak azt elemezte, hogy jogosult volt-e a kormány sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t, a sürgősségi rendeletet tartalmi szempontból ma vizsgálják, az ombudsman óvását bírálva el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 27.
Nem hallgatták ki a tanúkat, de kérdéseket fogalmaztak meg Borbolyék tárgyalásán
Nem haladt az elképzelések szerint hétfőn a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen zajló büntetőper a Hargita Megyei Törvényszéken. A további tanúk kihallgatását el kellett halasztani, de a tárgyalást vezető bíró több kérdést is megfogalmazott, amelyekre a Hargita megyei tanácstól várnak válaszokat.
Két védőügyvéd is hiányzott a per tegnapi tárgyalásáról, mindketten egészségügyi okokra hivatkozva nyújtottak be halasztási kérelmet. Emiatt nem folytatódhatott a további három megidézett tanú kihallgatása sem, akik közül ketten jelentek meg – őket a következő tárgyalási időpontra is hívni fogják. A halasztással a többi ügyvéd is egyetértett, akárcsak az ügyész, így április 10-re tűztek ki újabb időpontot.
A hétfői tárgyalás ezzel nem ért véget, két ügyvéd is indítványozta a bírónak, hogy átiratban kérje a Hargita megyei tanács álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a 131-es számú, Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út felújításával megbízott cég a neki megőrzés céljából a megyei tanács által 2010-ben kifizetett építkezési anyagok felhasználásával elvégezheti-e az említett út egy szakaszának felújítását. Szerintük ez egy lehetőség a kár rendezésére, az anyagok leltárban és könyvelésben is szerepelnek, de nincs előrelépés, mert a folyamatban levő per miatt a megyei önkormányzat nem hoz ezzel kapcsolatos határozatot. A megyei tanács ügyvédje szerint nem bizonyított sem az anyagok megléte, sem a minősége, ugyanakkor a 2010-ben kötött szerződést a határidő túllépése miatt felbontották, és csak új közbeszerzési eljárás után lehetne ott folytatni a munkát.
Az átirat elküldését az ügyész sem támogatta, de a bíró úgy döntött, információkérés érdekében az átiratot elküldik. Ugyanakkor több kérést is megfogalmazott a megyei önkormányzat felé, többek között arra vonatkozóan, hogy a kérdéses időszakban a testület elnöke átadta-e az infrastruktúrafejlesztésre vonatkozó hatásköröket az alelnöknek, hogy milyen módon kezelték a belső dokumentumokat, milyen szerződéseket kötöttek útfelújításokra 2008-2012 között az érintett céggel, és volt-e más esetben is alkalmazva az építkezési anyagok megőrzésre történő átadása.
„Az ügyiratban szereplő három vádpont a megyei tanács jogászai által adott tanácsokra van alapozva – az ügyfelemet azok miatt az álláspontok miatt vádolták meg, amelyeket a jogászok tanácsára továbbított a hatóságoknak, ellenőrző szerveknek. Ugyanezek a jogászok most megpróbálnak megakadályozni egy természetes megoldást. A cég el akarja végezni a munkát, a lakosságnak szüksége van az útra, de a jogászok nem egyeznek bele a per miatt. Nincs összefüggés a kettő között, a bíróság eldönti, ki hibázott, de az utat meg kell javítani, ez mindenki érdeke. Furcsa, hogy az ügyész sem ért egyet azzal, hogy a kárt meg kell téríteni” – részletezte a tárgyalás végén Sergiu Bogdan, Borboly ügyvédje.
Vádemelés közel négy éve
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.
Új bíróra lesz szükség
A tárgyalást vezető Vlad Mihai Neagoe bíró időközben áthelyezési kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM), amely ezt elfogadta, a közzétett határozat szerint Neagoe áprilistól a Brassói Ítélőtáblánál fog dolgozni. Ezért más bírót kell kinevezni a per további tárgyalásának vezetésére, immár a harmadikat. A per első szakaszában, amikor három vádlott esetében elmarasztaló ítélet született, Elena Poiană vezette a tárgyalást, ő 2016 elején Sepsiszentgyörgyre távozott. Később őrizetbe vették, és azzal vádolták meg, hogy csúszópénzt kért rablással gyanúsított személyektől, hogy az előzetes letartóztatást esetükben hatósági felügyeletre módosítsa.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro
2017. március 1.
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordult az RMDSZ iskolaügyben
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordult az RMDSZ a marosvásárhelyi Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, arra kérve Ghena Mariana elnököt, vizsgálja ki az intézmény ellen folytatott bűnügyi eljárás során tapasztalt visszaéléseket, hatáskörének megfelelően biztosítsa a kivizsgálás folyamatának törvényességét. Kelemen Hunor március elsejei levelében arról értesítette a CSM elnökét: szülőket hallgat ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), tanúként hívja be azokat, akik ezelőtt két évvel átíratták gyermekeiket a római katolikus gimnáziumba.
A szövetségi elnök úgy véli, a fennálló eset megkérdőjelezi az ügyészek hitelességét, pártatlanságát, nem számol mindannak hatásával, amit egy ilyen ügy a végleges bírói ítélet hiányában okozhat. „Az ügyészek több olyan szülőt is behívtak kihallgatásra, akinek a római katolikus iskolában tanulnak gyermekei. Meggyőződésünk, hogy a szülőknek semmi közük az iskolaalapításhoz, az egyedüli kapcsolatuk a tanintézménnyel gyermekeik révén van. A szülők és ügyvédeik állításai alapján a DNA részéről egyértelmű a megfélemlítés, esetenként azzal fenyegették meg őket, hogy nem ismerik el gyermekeik tanulmányait – ez jóval túllépi az ügyészek hatáskörét –, mi több: a gyermekeket is behívják kihallgatásra. Nem beszélve arról, hogy az érintetteket gyermekeik felekezeti hovatartozásáról is kikérdezték – amennyiben válaszukból az derült ki, hogy azok nem római katolikusak, vitatottá tették, hogy miért íratták őket mégis a római katolikus gimnáziumba” – érvelt. Kelemen Hunor meggyőződése, hogy ez a hozzáállás etikailag sem helyes, mindazonáltal túllépi az ügyészek hatáskörét.
Az RMDSZ elnöke arról is beszámol: bár mindmáig nem született végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola alapításakor, a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 27-én mégis megtiltotta a 2017–2018-as tanévre a cikluskezdő – 0., 5. és 7. – osztályok beindítását. Az érv: bűnügyi vizsgálatot folytat a tanintézmény ellen a Korrupcióellenes Ügyészség. „Egy ilyen döntés nem születhetett volna meg akkor, ha a kivizsgálás a törvény előírásainak megfelelően, a szakmai követelmények betartásával zajlott volna, hiszen a DNA eljárása nemcsak a szülőkben keltett bizonytalanságot és félelmet, hanem a döntéshozókban és hatóságokban is. Továbbá nem tartotta szem előtt azt, ami a legfontosabb: a diákok jogait” – tette hozzá levelében Kelemen Hunor.
Közlemény
Erdély.ma
2017. március 1.
Tăriceanu a DNA-főügyész lemondását követeli
Az alkotmánybíróság döntése következtében – amely megállapította, hogy a korrupcióellenes ügyészség jogtalanul indított büntetőjogi vizsgálatot a 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadása ügyében – Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész lemondását kérte.
Egy közösségi oldalon tett bejegyzésében a házelnök úgy vélte, bármely jogállamban le kellene mondania annak az intézményvezetőnek, akinek az irányítása alatt levő intézmény megsértette a demokrácia alapvető értékét képező hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Tăriceanu szerint a lemondás elutasítása „hatalmi korrupciót” jelent. Úgy vélte, a DNA úgy cselekedett a 13-as rendelet kivizsgálása ügyében, mint az elnyomó kommunista hatalom, amely meg volt győződve arról, hogy teljhatalommal rendelkezik, és senki nem állhat útjába. Tăriceanu történelminek nevezte az alkotmánybíróság döntését, amely reményei szerint megállítja egyes nem demokratikus intézmények azon törekvését, hogy átvegyék a teljes hatalmat. Reményét fejezte ki, hogy ezekben az intézményekben vannak olyan személyek, akik megértik, nem lehet így folytatni. Tăriceanu szerint a változás a nem demokratikus intézményeknek a megtisztításával kell elkezdődnie.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bírói Tanács tegnap leszavazta egy bírónak azt a kérését, hogy váltsák le Augustin Lazăr legfőbb ügyészt a DNA jogtalan eljárása miatt. A legfőbb ügyész szerint a DNA helyesen járt el, és csak büntetőjogi elemeket vizsgálta a kormányrendelet elfogadásával kapcsolatban. Leszögezte, a DNA által elkezdett vizsgálatot folytatják, amíg az alkotmánybíróság nem közli az indoklást. Mint ismert, a taláros testület úgy döntött, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a kormány és a DNA között azáltal, hogy a vádhatóság jogtalanul indított vizsgálatot. Tegnap az alkotmánybíróság a büntető-perrendtartás újabb – immár sokadik – cikkelyét nyilvánította alaptörvénybe ütközőnek. Arról a cikkelyről van szó, amely szerint a vádhatóság nem köteles értesíteni a gyanúsítottat, hogy módosított a vádakon, amivel az érintett személyt gyanúsítják.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 1.
Tiltakozáshullám a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében
Nem hagyható szó nélkül mindaz, ami a marosvásárhelyi római katolikus iskolával történik: egyre többen emelnek szót az ügyben, és fejezik ki tiltakozásukat. Az iskola alapítását vizsgáló korrupcióellenes ügyészség folytatta az elmúlt napokban is a szülők beidézését és kihallgatását. Ugyanakkor a tanfelügyelőség utasítása értelmében az iskola nem fogadhatja az elemibe beiratkozók dossziéit.
Az RMDSZ már múlt héten kiadott állásfoglalásában felháborodását fejezte ki, Biró Zsolt képviselő, az MPP elnöke kedden a parlamentben elmondott felszólalásában fejtette ki véleményét. Az egyik szülő kihallgatásán jelen lévő Kincses Előd ügyvéd úgy vélekedik, hogy túlkapás történik a DNA részéről. Közleményt adott ki az ügyben a magyar kormány két államtitkára is, akik szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak szűkítése zajlik.
„Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami több mint egy hete zajlik Marosvásárhelyen, ahol az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – hangsúlyozta a parlamentben kedden napirend előtti felszólalásában Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki beszédében felhívta a figyelmet a líceum körül kialakult botrányos helyzetre. A tanintézet történetét felelevenítve kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelémben tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg,
Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel.
Biró Zsolt szerint a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Miközben hétfőn elkezdődött az iratkozási időszak, Marosvásárhelyen négyszáz diák nem tudja, hol kezdi meg a 2017–2018-as tanévet – hívta fel a figyelmet Biró.
A Vásárhelyi Hírlap közlése szerint a tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemibe beiratkozók dossziéit az iskola. A tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincs megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017–2018-as tanévre. Már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de az iskola vezetősége kénytelen volt elutasítani őket.
Kincses: egyértelmű a DNA túlkapása
Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni.
Kincses Előd egyértelműnek tartotta: a DNA, hatáskörét túllépve, azon munkálkodik, hogy megfélemlítse a szülőket, és eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, s nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Megjegyezte: „volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyermeküket is ki fogják hallgatni”. Az ügyvéd elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz (CSM) fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.
Államtitkárok: felháborító a szülők kihallgatása
Felháborítónak tartja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy kihallgatásokra idézik be a líceum diákjainak szüleit, illetve „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni”. „Ezek a kihallgatások korábbi, más rendszerek módszereit idézik” – írták közleményükben.
A két államtitkár szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik, ami – tették hozzá – elfogadhatatlan egy jogállamban.
Potápi Árpád János és Soltész Miklós felszólította a román hatóságokat, hogy fejezzék be az oktatók és a szülők megfélemlítését és a líceum tevékenységének ellehetetlenítését, mivel a folyamat visszafordíthatatlan károkat okoz nem csupán a magyar közösségnek, hanem Romániának is.
Az RMDSZ állásfoglalásban fejezte ki felháborodását a szülők ügyészségi beidézése miatt. „Egyértelmű megfélemlítés zajlik a DNA részéről, amely elfogadhatatlan egy jogállamban” – áll a Kelemen Hunor elnök által jegyzett dokumentumban, amely szerint a DNA visszaél a hatalmával. Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata is tájékoztatást fogalmazott meg az iskolaüggyel kapcsolatosan, amelyet kedden juttatott el a bukaresti nagykövetségeknek és a sajtónak.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 1.
Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.
Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat SRI) igazgatója ígéretet tett arra, hogy felmondják az összes olyan, más intézménnyel kötött megállapodást, amely nincs összhangban az azóta elfogadott törvényi módosításokkal – jelentette ki Adrian Ţuţuianu, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke kedden este Hellvig meghallgatása után.
Megjegyezte: az együttműködési megállapodások aláírása törvényes, és szükséges az intézmények közötti hatékony együttműködéshez. A SRI 1992 óta számos ilyen megállapodást aláírt, néhányat közülük a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is jóváhagyott, többségük ugyanakkor államtitkot képez. Többek között a külügyminisztériummal, a védelmi tárcával, a külügyi hírszerzéssel, a különleges távközlési szolgálattal, a kormányőrséggel, valamint az igazságügyi, a közlekedési, a kereskedelmi és az egészségügyi tárcával is volt ilyen megállapodás.
Ţuţuianu elmondta, létezett egy megállapodás a legfőbb ügyészség és a SRI között, ezt 2009. február 4-én írták alá, és az alkotmánybíróság tavaly hozott határozatáig volt érvényben, amely kimondta, hogy a SRI nem folytathat lehallgatásokat az ügyészségi nyomozások során. Annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal volt-e ilyen megállapodás, emlékeztetett: a DNA ugyanis ennek a részét képezi. Ţuţuianu leszögezte, a bemutatott tájékoztató és a kérdésekre adott válaszok után nem találtak arra utaló jeleket, hogy törvényszegés történt volna a SRI és a legfőbb ügyészség, illetve más intézményekkel kötött megállapodások nyomán.
Egyébként a parlament két háza megszavazta szerdán a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő parlamenti bizottság összetételét. A testület elnökévé Mihai Weber szociáldemokrata képviselőt, alelnökévé pedig a liberális Sorin Răzvan Prişcát választották.
CSM: jöhet a részleges közkegyelem
Kedvezően véleményezték a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai a részleges közkegyelemről szóló, a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ugyanakkor módosító javaslatokat is megfogalmaztak - közölte kedden este Mariana Ghena, a CSM elnöke. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület elnöke rámutatott: a CSM észrevételei többek között arra vonatkoznak, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvvel. A testület álláspontja szerint veszélyeztetheti a társadalom biztonságérzetét, ha minden, öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt őrizetest közkegyelemben részesítenek. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és -biztonságra. Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ennek kapcsán a diszkrimináció veszélyére hívják fel a figyelmet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 2.
Tiltakozás a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés ellen
A magyarellenes elnyomás bevált eszközének bizonyul Romániában az igazságszolgáltatás. Példa rá a magyar szimbólumok és feliratok elleni bírói ítéletek sokasága, magyar közéleti szereplők gyakran alaptalan meghurcolása, vagy a magyar és egyházi tulajdonok jogi úton való elbitorlása.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium botrányos esetét követően jelenleg a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellenében folyik a hajsza. A felekezeti iskola november óta tartó ellehetetlenítésének – ez esetben – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a főszereplője, mely a nemzetközileg támogatott korrupcióellenes küzdelem örve alatt, másfelől a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elve mentén sajnálatos módon kisebbségellenes, diszkriminatív tevékenységre ragadtatja magát, halvány esélyt sem engedve arra, hogy kisebbségi, közösségi jogaink eme nyilvánvaló sérelmét egykönnyen orvosolni tudjuk. Más szóval: a demokratikus jogrend eszköztárát használja fel az államhatalom a kisebbségi jogok csorbítására, egyházi és anyanyelvi jogaink elnyomására.
Az Európai Parlament plénumán tegnap késő este ez ellen emelte fel a szavát Tőkés László európai képviselő. Rövid időre korlátozódó felszólalásában a vásárhelyi katolikus gimnázium diákjainak szüleivel szemben foganatosított ügyészségi kihallgatások, valamint a Maros megyei tanfelügyelőség intézkedéseinek törvénytelen voltát leplezte le, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a sorozatos hatósági túlkapások a tanintézet mintegy 400 tanulójának az őszi beiskolázását, végtére pedig magának az iskolának a létét fenyegetik. „Tiltakozom a magyar egyházi iskolánkat sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés, valamint a szülők megfélemlítése ellen!” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét, Antonio Tajani EP-elnök közbelépését kérve az iskola, a szülők és a gyermekek védelmében.
Csak remélni lehet, hogy az RMDSZ a jelenlegi kritikus helyzetben nem marad a hangzatos elítélő nyilatkozatok szintjén, Potápi Árpád János és Soltész Miklós magyar államtitkárok tiltakozása pedig halló fülekre talál a román hatóságoknál. Teodor Meleşcanu és Szijjártó Péter külügyminiszterek legutóbbi budapesti találkozása szintén a megoldás megtalálására nyújthat esélyt, mint ahogyan Kincses Előd ügyvédnek a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz benyújtandó keresete is hozzájárulhat a tarthatatlan iskolai helyzet orvoslásához.
Ma reggel a néppárti magyar EP-képviselők Antonio Tajani elnök kisebbségügyi tanácsadójával, Markus Warasinnal való találkozása alkalmával Tőkés László külön is szót emelt a marosvásárhelyi gimnázium védelmében.
tokeslaszlo.eu/cikk
2017. március 6.
Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség eljárása
Mivel nem létezik egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, amely kimondja, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot törvénytelenül hozták létre, elfogadhatatlan a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának határozata, amit írásban is közölt az iskolával, és amelyben megtiltja, hogy a cikluskezdő előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba diákokat írjanak be. A tanfelügyelőség átirata a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik, ez azonban végleges bírói ítélet hiányában törvénysértő, mivel nem veszi figyelembe az ártatlanság vélelmét. Ezért az iskola és a szülők nevében Kincses Előd ügyvéd előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre és a prefektushoz. Ebben azt kéri a kormányhivatal vezetőjétől, hogy lépjen közbe a tanfelügyelőség által elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés megszüntetése érdekében.
Kincses Előd a Római Katolikus Líceum képviseletében, a szülők egyetértésével beadvánnyal fordult a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához is, hogy a szülők kihallgatása során a DNA ügyészei által elkövetett visszaélések kivizsgálását kérje, és a történtekről tájékoztatót küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek is. Kérte azt is, hogy rendeljék el a szülők tanúként való meghallgatásának betiltását is, ti. a nyomozati eljárás a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nincs tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek jogviszonyba.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 8.
Hatáskörének elbitorlásával vádolja a parlament Klaus Iohannist
Hatáskörének elbitorlásával vádolta szerdán elfogadott politikai nyilatkozatában a parlament Klaus Iohannis államfőt, a legfelsőbb bírói tanácsot (CSM) és a legfőbb ügyészséget. Az elnök nyomásgyakorlásként értékelte a parlamenti határozatot.
A nyilatkozatot Calin Popescu Taricenau szenátusi elnök kezdeményezésére, 203 szavazattal 94 ellenében fogadta el a kétkamarás parlament együttes ülése. A jogi következmények nélküli dokumentum leszögezi: a parlament kizárólagos hatásköre, hogy felelősségre vonja a kormányt, ezért elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek tartja azokat az állásfoglalásokat, amelyekkel az elnök vagy az igazságszolgáltatás szervei a kormány döntéseit bírálták. A nyilatkozat a büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő, országos tüntetéssorozatot kiváltó sürgősségi kormányrendelet elleni, azóta elutasított alkotmányos óvásokra utal.
„Az alkotmánybíróság döntésének véget kell vetnie egyszer s mindenkorra azoknak az összehangolt támadásoknak, amelyek a parlament szerepének és tekintélyének aláásását célozzák" – olvasható a szenátusi elnök javaslatára a szociálliberális kormánytöbbség által megszavazott nyilatkozatban. A dokumentumban a parlament megerősíti „politikai fennhatóságát" valamennyi más közintézmény felett.
Az elnöki hivatal este közleményben reagált a parlament nyilatkozatára, nyomásgyakorlásnak minősítve azt. A válaszdokumentum rámutat: a közvetlenül megválasztott államfőnek ugyanolyan legitimitása van, mint a parlamentnek, és az alkotmány nem csak reprezentatív szerepet szán neki, hanem előírja, hogy a törvényesség és az intézmények működése felett őrködjön, amit ezután is meg fog tenni.
Az elnöki közlemény szerint a parlament úgy tehetné túl magát azon a benyomáson, hogy csak megfigyelője a másutt születő politikai döntéseknek, ha felelősségteljesen, valós és átlátható viták révén, a közjó érdekében hozna törvényeket, és nem szorítkozna a kormánytagokhoz intézett kérdésekre.
Az alkotmánybíróság az államfő és a CSM óvását elutasítva megállapította, hogy a kormánynak joga volt azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t. A taláros testület – illetékességét elhárítva – nem vizsgálta a vitatott kormányrendelet tartalmi vonatkozásait és azt sem, hogy indokolt volt-e a kormány sürgősségi beavatkozása. A jobboldali elnök és tüntetők azt állították, hogy a kormány csak azért sietett – az azóta hatálytalanított – rendelet életbe léptetésével, hogy korrupcióval vádolt politikusokat, köztük Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt mentsen meg a felelősségre vonástól.
A tiltakozási hullám elültével és több, álláspontját igazoló alkotmánybírósági döntés birtokában a szociálliberális többség ellentámadásba lendült, visszaéléssel vádolva a korrupcióellenes ügyészséget (DNA).
Az alkotmánybíróság Tariceanu óvásának helyt adva a múlt héten megállapította, hogy a DNA túllépte hatáskörét, és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sérti, ha az igazságszolgáltatás beavatkozik a törvényalkotás folyamatába.
MTI
Erdély.ma
2017. március 9.
Johannis aggasztó jelnek tartja a parlament állásfoglalását
Klaus Johannis nyomásgyakorlásként értékelte a parlament ama politikai nyilatkozatát, amely hatáskörének elbitorlásával vádolja az államfőt, a legfelsőbb bírói tanácsot (CSM) és a legfőbb ügyészséget.
A bukaresti elnöki hivatal szerda este közleményben reagált a parlamentben aznap délután – többek között az RMDSZ törvényhozóinak szavazataival – elfogadott nyilatkozatára, nyomásgyakorlásnak minősítve azt. A válaszdokumentum rámutat: a közvetlenül megválasztott államfőnek ugyanolyan legitimitása van, mint a parlamentnek, és az alkotmány nem csak reprezentatív szerepet szán neki, hanem előírja, hogy a törvényesség és az intézmények működése felett őrködjön, amit ezután is meg fog tenni.
Az MTI által idézett elnöki közlemény szerint a parlament úgy tehetné túl magát azon a benyomáson, hogy csak megfigyelője a másutt születő politikai döntéseknek, ha felelősségteljesen, valós és átlátható viták révén, a közjó érdekében hozna törvényeket, és nem szorítkozna a kormánytagokhoz intézett kérdésekre.
„A parlament által elfogadott politikai nyilatkozat – amelynek jogi elemzése megkérdőjelezi az alapfogalmak és az érvek pontosságát – bár a parlament helyét akarja meghatározni a román állam intézményi rendszerében, tulajdonképpen egy aggasztó jel abból a szempontból, ahogyan a törvényhozás az állami intézményekhez és a civil társadalomhoz viszonyul" – állapította meg közleményében az államfő.
A törvényhozás jogi következmények nélküli dokumentuma leszögezi: a parlament kizárólagos hatásköre, hogy felelősségre vonja a kormányt, ezért elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek tartja azokat az állásfoglalásokat, amelyekkel az elnök vagy az igazságszolgáltatás szervei a kormány döntéseit bírálták. A nyilatkozat a büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő, országos tüntetéssorozatot kiváltó sürgősségi kormányrendelet elleni, azóta elutasított alkotmányos óvásokra utal.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 10.
Cáfolt magyarellenesség – Florea visszaszólt Kelemennek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt szeretné, hogy Marosvásárhely konfliktuszóna legyen – véli Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Az elöljáró a szövetségi elnök azon nyilatkozatára reagált, amelyben magyarellenesnek nevezte Floreát.
„Az, hogy Kelemen Hunor egy ideje badarságokat beszél, már nem lep meg! Nyilatkozata arra derít fényt, hogy nem érdekli a város fejlődése, és nem érdeklik a választópolgárok sem. (...) Messziről látszik, hogy ő azt szeretné, Marosvásárhely konfliktuszóna legyen, mert ez neki megfelel. Nekem az a kérdésem, hogy kinek válik ez a hasznára? A marosvásárhelyieknek semmiképpen nem! Megfigyeltem, hogy az ehhez hasonló állásfoglalások mindig az olyan események környékén jelennek meg, amelyekből egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Ami engem illet, tiszteltem, tisztelem és képviselem a város magyarságát, Kelemen Hunorral ellentétben, aki másként tekint a románokra és az ő értékeikre. Az ő nyilatkozataitól eltérően engem a tetteim jellemeznek" – mutatott rá Dorin Florea a sajtónak pénteken elküldött nyílt levelében.
Marosvásárhely polgármestere hangsúlyozta, ő nem magyarellenes, ahogyan azt az RMDSZ elnöke állítja, nőnap alkalmából például a román és magyar hölgyeknek egyaránt osztott virágokat.
Marosvásárhely polgármesteri hivatala szerdán jelentette be, hogy jóváhagyta a székely vértanúk napja alkalmából tartandó megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél, a felvonulásra azonban nem adott engedélyt. Ennek kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta egy csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatón, hogy a marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg.
Végre ki kellett mondani, hogy megállj, Románia nem jogállam, egyes intézmények túllépik az alkotmányos hatásköreiket, ezért vissza kell terelni őket az alkotmányosság keretei közé – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője, hogy a parlament két háza – az RMDSZ szavazataival is – szerdai együttes ülésén nyilatkozatot fogadott el. Amelyben azzal vádolta meg Klaus Johannis államfőt, hogy „elbitorolta" a parlament hatásköreit.
Márton Árpád kifejtette: a nyilatkozatban hangsúlyozták az alkotmány bizonyos előírásait, amelyek értelmében Románia olyan jogállam, ahol a hatalmi ágak szétválasztása megvalósul, és mindegyik az alkotmányos keretei között működik. „Sajnos azonban Románia nem jogállam, mert a korrupció elleni harc ürügyén sokszor politikai fegyverként használják a korrupcióellenes ügyészséget" – jelentette ki a képviselő. A politikus emlékeztetett: a magyar közösségnek is sok problémája van a DNA-val, hiszen például a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc római katolikus gimnázium létrehozásának körülményeit érintő vizsgálat során már a szülőket is beidézik, és a vallásukat firtatják.
A háromszéki honatya azt is megemlítette, hogy a legfelsőbb bíróság szabálytalan vádemelés miatt visszaküldte a DNA-nak azt a vádiratot, amelyben Markó Attila egykori parlamenti képviselő is vádlottként szerepelt, holott csupán tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely szakértői vélemény alapján döntött bizonyos ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A DNA mégis az előzetes letartóztatását kérte, és Markó végül lemondott mandátumáról. De más politikusokat is hasonló körülmények között vegzáltak, sőt volt, akit sikerült is előzetes letartóztatásba helyezniük. „Ezeknek az embereknek derékba tört a politikai karrierje, és egyeseket a szabadságuktól is megfosztottak, legalább egy időre" – mutatott rá Márton.
Azt is felidézte, hogy olyan esetek is vannak, amikor a Számvevőszék „belemászik" valamely választott önkormányzati testület döntéseibe, de nem pénzügyi szabálytalanságok után nyomoz, hanem azt vizsgálja, indokolt volt-e bizonyos határozatok meghozatala. De a hatalommal való visszaélések körébe sorolta azt is, amikor az ügyészség azt vizsgálja, hogy egy parlamenti vita során melyik képviselő mit mondott, illetve hogyan szavazott. „Egyes intézmények kicsúsztak az alkotmányos keretekből, olyan hatalmi harc zajlik, amely során egyesek az alkotmányos korlátokon túllépve akarnak túlhatalomra szert tenni – hangoztatta Márton. – Ezért ideje volt már a határozott fellépésnek, az RMDSZ is ezért fordult a DNA visszaélései kapcsán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve külföldi szervezetekhez."
Kérdésünkre, szerinte kik azok, akik politikai fegyverként használják a DNA-t, nem adott konkrét választ. „Ön szerint kiknek lehet érdeke, hogy egy magyar iskolát igazságszolgáltatási eszközökkel szüntessenek meg, úgymond korrupciós ügyek miatt, amelyhez a DNA-t használják fel?" – kérdezett vissza. Annak kapcsán, hogy a nyilatkozatban Johannis államfőt is elmarasztalják, emlékeztetett: miután a büntető törvénykönyv módosítását szolgáló 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán az államfő és az igazságszolgáltatási tanács is az alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg, alkotmányos természetű konfliktus támadt a kormány és az igazságszolgáltatás között, ám az alkotmánybíróság ezt elutasította.
„Sőt azt mondta ki, hogy semmi közük a törvényhozási tevékenységhez, ennek ellenére mindenáron bele akartak szólni a törvényhozásba" – mutatott rá. Márton hozzátette: a nyilatkozat lehetett volna jobb és kevésbé politikus, ő maga beszédében felsorolta azokat a sérelmeket, amelyeket lapunknak is, és amelyek szintén belekerülhettek volna a dokumentumba. Szerinte az állásfoglalás olyan ügyben született, amelyet az RMDSZ is problémásnak tart, ezért szavazta meg.
Balogh Levente
kronika.ro
2017. március 13.
Beiratkozás iskolahálózat hiányában
Nincs meg az iskolahálózat elfogadott terve Marosvásárhelyen, ennek ellenére a hat évet szeptemberig betöltő gyermekeket csütörtökig be lehet íratni valamennyi állami és magániskola előkészítő osztályaiba. A tanintézményekről, amelyeket nem tudni, ki hagyott jóvá, táblázat látható a tanfelügyelőség honlapján, amelyen azt is feltüntetik, hogy hány gyermekre alapoznak. Ahol több jelentkezőre számítottak, az iskola körzetét alkotó utcák nevét is felsorolták.
Egyetlen iskola nevét hagyta ki a tanfelügyelőség a sorból, a Római Katolikus Teológiai Líceumét. Holott az iskola megszüntetésére, a szülők és gyermekek meghurcolására, a pedagógusok helyzetének ellehetetlenítésére tett kísérletek ellenére 22 család szeretné a szóban forgó tanintézménybe íratni a gyermekét. Vallási meggyőződésből vagy egyszerűen azért, mert tudja, hogy gyermekbarát környezetben színvonalas munka folyik a szóban forgó iskola cikluskezdő osztályában is.
A szülői igény ellenére, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa megtiltotta az iskolának, hogy beírják a diákokat a cikluskezdő osztályokba. Az átirat a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik. Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy megállapítsuk: törvénysértő rendeletről van szó. Végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet hiányában, amely kimondja, hogy be kell zárni a Római Katolikus Teológiai Líceumot, az ártatlanság vélelmét figyelembe kell venni. Erre hivatkozva nyújtott be előzetes panaszt az iskola és a szülők
nevében Kincses Előd ügyvéd a tanfelügyelőséghez és a prefektushoz, akitől azt kéri, hogy szüntesse meg a hivatali hatalommal való visszaélést a megyei oktatásügy vezetősége részéről. Amihez hozzátehetjük a törvények egyedi értelmezését is, hiszen addig, amíg nincsen érvényes tanácsi határozat arról, hogy hány iskola indulhat megyeközpontunkban, a beiratkozási procedúra alig tekinthető érvényesnek. Ha valamelyik iskolát nem szavaznák meg a tanácsosok, akkor hogyan számolna el a becsapott szülőkkel és gyermekekkel a tanfelügyelőség vezetősége? És mi történik abban az esetben, ha a Korrupcióellenes Ügyészségről mégis kiderül, hogy az iskolaidőben indított nyomozás során súlyos visszaéléseket követett el a katolikus iskolába járó gyermekek szüleivel, a diákokkal és a pedagógusokkal szemben? Ha törvénytisztelő, demokratikus országban élnénk, akkor nem lenne meglepő ez az eredmény a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához több forrásból intézett beadványra adott válaszként sem. A téren az Alkotmánybíróság már megtette az első lépést, és hatáskörének a túllépése miatt elmarasztalta a DNA-t az inkriminált 13-as kormányrendelet ügyében indított kivizsgálás miatt. Ezúttal Románia legfelsőbb igazságügyi testülete bizonyíthatja, hogy kettős mércével méri-e a jogot, s hogy valóban helyzetének a magaslatán áll!
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 14.
Menesztenék a két főügyészt
Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazăr legfőbb ügyész tevékenységének „kiértékelésére” készül Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki a két intézményvezető lemondását sem zárja ki, miután egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség túllépte hatáskörét. A tárcavezető nem adott egyértelmű választ arra, hogy kezdeményezni fogja-e a két ügyészségi vezető leváltását – arra is utalt, hogy a Romániáról igazságügyi országjelentéseket készítő, a korrupcióellenes harcot bátorító Európai Unió ezt feltehetően nem nézné jó szemmel –, és hangsúlyozta: csak szakmai és vezetői munkájuk alapos kiértékelése után akar bármilyen döntést hozni. Tudorel Toader Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint „jóérzésű” nyilatkozatokat tett, és a lehető legjobban döntött a két főügyész tevékenységének kiértékeléséről.
A miniszter szavaira reagálva Augustin Lazăr legfőbb ügyész tegnap közölte, hogy nem mond le. Codruţa Kövesi nem nyilatkozott, de a korrupcióellenes ügyészség közleményben hangsúlyozza, hogy a 2017/13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében folytatott nyomozás a törvényi előírások betartásával, a legfelsőbb bíróság joggyakorlatának szellemében zajlott, az eljárás során pedig olyan tetteket vizsgáltak ki, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek. A közlemény szerint az ügyészeknek kötelességük nyomozást indítani az igazság kiderítésére olyan esetekben is, amikor a Hivatalos Közlönyben megjelent okmány elfogadását érintő panaszról van szó. A vádhatóság azt is hangsúlyozza, hogy az alkotmány és a vonatkozó törvények értelmében az ügyészek által kiállított iratokat, döntéseiket a bírák ellenőrzik, az ügyészek szakmai kiértékelése pedig kizárólag a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács hatáskörébe tartozik.
Visszavonják vagy sem?
Hajlandó visszavonni a közkegyelmi törvénytervezet módosítására vonatkozó javaslatait, ha nem támogatják – jelentette ki tegnap Şerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának SZDP-s elnöke, de hozzátette: csak azután hoz végleges döntést, hogy „minden adatot tisztáztak”. Şerban Nicolae a 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonása után nyújtott be módosító indítványt a közkegyelemi törvénytervezethez, amelyben többek között azt kezdeményezi, hogy engedjenek el minden, három évnél rövidebb börtönbüntetést, és azokat a hét évig terjedő büntetéseket is, amelyeknek letöltését megkezdték, és három évnél rövidebb idő maradt még hátra, illetve részleges kegyelmet adna azokra a hét évig terjedő büntetésekre is, amelyeknek letöltését megkezdték, és négy évnél rövidebb idő maradt még hátra. Şerban Nicolae korábban azt mondta: így mintegy 2700 személy szabadulna a büntetés-végrehajtási intézetekből, tegnap azonban úgy nyilatkozott, hogy nincsenek pontos számításai, és személyes érdekei sem, ezért hajlandó visszavonni a tervezetet, amelyet Liviu Dragnea pártelnök is kifogásol. Vasárnap este ismét több ezren tüntettek Bukarestben és más nagyvárosokban a korrupcióellenes törvények enyhítése ellen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)