Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Legfelsőbb Bírói Tanács (Románia)
165 tétel
2008. október 9.
Alkotmányellenes a főügyészek kinevezésére vonatkozó törvénymódosítás – döntött el az alkotmánybíróság. Előzőleg a Traian Basescu államfőt támogató Demokrata-Liberális Párt (PD-L) kifogást emelt a szeptember közepén elfogadott szenátusi törvénymódosítás ellen, melynek értelmében a főügyészt, valamint a főügyészség alárendeltségébe tartozó korrupcióellenes (DNA) és szervezett bűnözési ügyészségek (DIICOT) vezetőit az államfő helyett a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnak (CSM) kell kineveznie. /Főügyészek kinevezése: a PD-L-nek adtak igazat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2009. január 9.
Keményen bírálta a Legfelsőbb Bírói Tanácsot (CSM) a testület január 8-án tartott mérlegkészítő és tisztújító gyűlésén Traian Basescu államfő és Laura Codruta Kövesi, Románia főügyésze. Az államfő elítélte azt, hogy a magas rangú jogi köztisztviselők hatályon kívül helyezett törvény alapján kétszerezték meg béreiket. Szólt arról, hogy egyes igazságszolgáltatási tisztségviselők további előjogokat, ebédjegyet, hűségpótlékot, túlóradíjat követelnek. Azt is kifogásolta, hogy bár 2000-ben kormányrendelettel megszüntették az igazságszolgáltatási alkalmazottak stresszpótlékát, az később megjelent a fizetésekben. Laura Codruta Kövesi, Románia főügyésze lassú reagálása miatt marasztalta el a testületet, amely csak a sajtó nyomására lép, ugyanakkor számos fegyelmi ügyet elévülés miatt lezártnak nyilvánított. A tisztújítás során elnökké Virgil Andriest bírót, alelnökké pedig Bogdan Licu ügyészt választották meg. /Bogdán Tibor: CSM-tisztújítás, Basescu-főszerep. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
2009. január 15.
Basescu sürgette az alkotmány módosítását, az államfő szerint francia mintára félelnöki rendszert kell meghonosítani Romániában. Ellenérzését fejezte ki a parlamentáris rendszerrel kapcsolatosan, amelyben az államfőt a parlament választja. Basescu elutasította viszont az elnöki rendszer gondolatát, amelyben az államfő a kormányfői szerepkört is betölti, mint például az Amerikai Egyesült Államokban. Basescu úgy véli: a jelenlegi kétkamarás parlament fölösleges, és az egykamarás törvényhozás bevezetését kezdeményezi. Kifejtette: újra kell gondolni a választott tisztségviselők mentelmi jogának a szabályozását, a bűncselekményt elkövető tisztségviselők ne élhessenek semmiféle kiváltsággal. „Az elnöknek biztosítani kell a lehetőséget, hogy ha a politikai tárgyalások nem vezetnek eredményre, feloszlathassa a parlamentet elkerülve ezzel a válság elhúzódását” – jelentette ki. Vissza kell adni a parlament hitelét, ezt pedig csak úgy lehet, ha drasztikusan szigorítják a kormányrendeletek kibocsátásának szabályait. Basescu javasolja az ország közigazgatási felosztásának ésszerűsítését, véleménye szerint elég lenne 9–12 megye, ezekben viszont valódi helyi autonómiát kell teremteni. Fontos cél az alkotmánybíróság hitelének visszaszerzése. Basescu leszögezte: elérkezett az idő az Legfelső Bírói Tanács szerepének és szerkezetének újragondolására is. /Félelnöki rendszert szorgalmaz az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./ Traian Basescu államfő „tízparancsolatba” foglalta megállapításait, amelyek szerinte a szakértői munkaanyagból leszűrődnek. Basescu nagyobb hatalmat adna az államfőnek, egy koherens félelnöki rendszeren belül, ezt Markó Béla RMDSZ-elnök nem tartja támogatandónak. Markó Béla a parlament gyengítését ellenzi. Az államfő 9-12 nagyobb közigazgatási egységet talál kívánatosnak, amit Markó kevesell. Mint az RMDSZ-elnök elmondta, ilyen felosztás esetén nehezebb lenne az RMDSZ számára kierőltetni, hogy a Székelyföld különálló régiót alkosson. Csutak István, az RMDSZ régiópolitikai szakértője úgy vélte, a magyar érdekvédelmi szervezet által javasolt 15-16 közigazgatási egységgel szemben a Basescu javasolta 9-12 régió olyan területi felosztást eredményezne, amelyben a magyarok lakta térségek előnytelen etnikai arányokat mutatnának fel. „Hargita és Kovászna megye így nagyobb közigazgatási egység része lenne, és “felhígulna” a magyarság aránya” – hangsúlyozta Csutak. A szakértői munkaanyag egyébként elvként hangsúlyozza, hogy az admimisztratív átalakítások során kötelezően “figyelembe kell venni a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos szempontokat is”. /S. M. L. : Basescu „tízparancsolata” = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
2009. február 13.
Visszaesés jellemzi a román igazságszolgáltatási rendszert és a korrupció elleni harcot – áll az Európai Bizottság (EB) közzétett jelentésében. A testület nehezményezte, hogy az ország törvényhozása megpróbálta gyengíteni a Korrupcióellenes Ügyészséget /DNA-t/. A jelentés előrelépésként értékeli a DNA vizsgálatait, megnevezve azt, hogy végre működőképes a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), és hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM) több felelősséget vállalt az igazságügy reformjában. Az EB azt ajánlja a román hatóságoknak, hogy gyorsítsák fel a reformot és a korrupcióellenes küzdelmet. Erre ígéretet tett Catalin Predoiu igazságügy-miniszter. /L. I. : Brüsszel szerint Románia visszaeső. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2009. szeptember 11.
Elvi vita kerekedett Traian Basescu államfő felszólalásából, amelyben újból bírálta a bírókat a Legfelsőbb Bírói Tanács szeptember 10-i ülésén. A jelenlévők a politikának az igazságszolgáltatásba történő beavatkozása miatt tiltakoztak. A Legfelső Ítélő és Semmítőszék elnöke, Nicolae Popa javasolta, hogy mandátumának nyugdíjazása miatti, korábbi befejezésével Lidia Barbulescu, a Legfelsőbb Bíróság alelnöke és a bírói tanács tagja vegye át az elnöki tisztet, biztosítva az átmenetet a tanácsban. Az államfő szerinte a bírók megvárnák az államfői választásokat, és az aszerint alakuló politikai helyzet függvényében tisztáznák a tanács vezetését. Ugyanakkor arra szólította fel őket, hogy ne akadályozzák az igazságszolgáltatást tiltakozó akcióikkal, ami valójában nem más, mint sztrájk. A bírók felrótták az államfő beavatkozását az igazságszolgáltatásba, utalva a főügyész kioktatására. Szerintük Basescu kijelentéseivel lejáratja az intézményt. /Kioktatta a bírókat az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./
2010. április 8.
Visszahelyezték állásába Ciuca Andreea bírónőt
Kellemes zene, orchideák, a Táblabíróság első emeleti irodájában kollégája mellett elfoglalta helyét Ciuca Andreea bírónő, aki hét évet várt erre a pillanatra.
A Legfelsőbb Bírói Tanács döntése alapján március 31-től helyezték vissza az Ítélőtábla bírái közé, s a jövő héten már részt vesz az első tárgyaláson. A hétéves meghurcoltatás és szenvedés egy húsvét utáni szerdán kezdődött és egy másik húsvét utáni szerdán ért véget.
Munkatársai kedvesen, szeretettel fogadták, s kérdésünkre elmondta: annyira megszokott, ismerős számára minden, mintha nem is telt volna el annyi év távozása és visszatérése között.
– Azt sajnálom, hogy bíztam olyan emberekben, akikről kiderült, hogy semmi emberi tartás nincs bennük, s miattuk kellett az elmúlt hét év minden nehézségét elviselnem.
Szakmai szempontból annyit kellett dolgoznom a saját ügyem védelmében, a törvénykezés olyan mélységeit kellett megjárnom, hogy minden erőfeszítés nélkül folytatni tudom a bírói munkát.
Megnyugtató számomra, hogy végre van időm tartósan elgondolkozni azon, ami velem történt, és azon is, hogy a helyes úton menjek tovább. Valójában pihenni kellene, de úgy látom, hogy munka, nagyon sok munka vár rám az elkövetkező időszakban.
b.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. április 22.
Egykamarás kétségek – Alkotmánymódosító törvénytervezetet fogadott el tegnap a Boc-kormány
Az egykamarás parlament bevezetéséről rendelkező alkotmánymódosító törvénytervezetet fogadott el tegnap a kormány, annak ellenére, hogy az RMDSZ a „valós” kétkamarás rendszer híve. Az ellenzék szerint a miniszterelnök semmibe veszi a parlament intézményét.
Alkotmánymódosító törvénytervezetet fogadott el tegnap a kormány, amelybe belefoglalta a tavaly novemberben megtartott referendum eredményét is, miszerint a lakosság zöme, a képviselők számának 300 főre való csökkentését, illetve az egykamarás parlament felállítását támogatná. A tervezetet azonnal átküldték Traian Băsescu államelnöknek, hogy az alkotmány 150. cikkelye 1-es bekezdésének megfelelően kezdeményezze a parlamentben az alkotmány módosítását.
A tervezet elkészülése és váratlan „piacra dobása” annál is meglepőbb, hogy a két koalíciós párt között tudvalevőleg nincs egyetértés az egy- vagy kétkamarás parlament kérdésében. Míg a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) teljes mellszélességgel felvállalja Băsescu államfő véleményét, addig az RMDSZ az átalakított kétkamarás rendszert támogatná.
„A kormánynak alkotmányos feladata kezdeményezni az államelnöknél a referendum eredményének továbbítását a parlamentbe, és bár a jelenlegi parlamenti rendszer mélyreható átalakításával az RMDSZ is egyetért, a megoldást továbbra is egy valós kétkamarás rendszerben látja” – mondta el a kormányülésen Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A kisebbségi jogokkal kapcsolatosan – a szövetség javaslatára – a tervezetbe bekerült egy fontos módosítás is. Ennek megfelelően az alkotmány hatos számú cikkelye kiegészül egy harmadik bekezdéssel, amely szeint a hatóságok konzultálnak a kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteivel mindazon döntésekben, amelyek az etnikai, kulturális és vallási identitás megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére vonatkoznak.
Az egykamarás parlament felállítását támogató javaslattal kapcsolatban Frunda György RMDSZ-es szenátor szerint az érdekvédelmi szervezetnek a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén kellene döntenie. Az ötlet Markó Béla szerint megvalósítható, de nem szükségszerű.
„Természetesen megvalósítható az SZKT összehívása, de nem látom ennek szükségszerűségét, lévén hogy nem változott sem korábbi álláspontunk, sem pedig politikai programunkon nem újítottunk” – reagált Frunda felvetésére a szövetségi elnök, hozzátéve: amennyiben a többség támogatja Frunda ötletét, összehívja az SZKT-t.
Kár az energiáért?
„Csak azért alkotmányt módosítani, hogy egykamarás parlamentet hozzunk létre, kár az energiáért. Ha már belevágunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az államszervezési kérdéseket, az igazságszolgáltatásban felmerülő problémákat, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanács összetételének átalakítását sem” – nyilatkozta tegnap lapunknak Varga Attila, akit egy nappal korábban a parlament két házának együttes plenáris ülésén választottak be az RMDSZ részéről az alkotmánymódosító bizottságba.
Varga elmondta, a kormány törvényjavaslatát a bizottság egyelőre nem látta, de információi szerint tartalmilag a népszavazás eredményeire szorítkozik. „Ez a még csak pár napos bizottság egyelőre nem ült össze, és bár nem is azért jött létre, hogy ezt a tervezetet megvitassa, valószínűleg terítékre kerül ” – magyarázta a politikus, az alkotmányt felülvizsgáló testület kapcsán.
Varga elmondta: miután a javaslat átmegy Traian Băsescu államfő kezén – aki ennek tartalmát már valószínűleg ismeri és egyet is ért vele –, a parlamenthez kerül, azután pedig a szakbizottsághoz, amely eldönti, hogy ezt a javaslatot tárgyalja-e vagy kezdeményez egy újabb tervezetet, ami azután várhatóan újabb vitákhoz vezet majd.
Kényszerpályán az RMDSZ?
„A bizottságon belüli álláspontunkkal kapcsolatban még kell egyeztetnünk az RMDSZ-ben, hisz kicsit kényszerpályára helyeztek minket. A személyes véleményem viszont az, hogy amennyire csak lehet, minél szélesebb körű alkotmányreformra van szükség” – tette hozzá Varga, aki szerint a szövetség számára a tervezet legkedvezőtlenebb pontja az egykamarás parlament felállítása, amelynek következtében csökkenhet a magyar képviselők aránya.
„Nem tudom, hogy fog megoldódni a kisebbségek képviselete, de tudomásom szerint a kisebbségi csoport sem ért ezzel a lépéssel egyet” – összegzett Varga Attila.
Csúfot űztek a parlamentből?
A kormányülést követően az ellenzék hevesen bírálta Emil Boc miniszterelnök és a Demokrata-Liberális Párt elhamarkodottnak minősített javaslatát, amellyel Victor Ponta szociáldemokrata elnök szerint nem csináltak egyebet, mint hogy csúfot űzzenek saját kollégáikból.
„Azzal, hogy saját tervezetet javasolnak, egyszerűen semmibe veszik azoknak a kollégáiknak a munkáját, akiket két napja beválasztottak abba az alkotmánymódosító szakbizottságba, melynek éppen az alaptörvény problémás cikkelyeinek az újraírása lett volna az eredeti rendeltetése” – fogalmazott Victor Ponta. Szerinte Boc kaotikus döntéshozatalai azzal magyarázhatóak, hogy egyszerűen nem tud hatékonyan eleget tenni miniszterelnöki és pártvezetői funkcióinak is, amire a megoldás az lenne, ha valamelyikről lemondana.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. április 23.
Băsescu biztosította Barrosot
Traian Băsescu államfő Brüsszelben a José Manuel Barroso EB-elnökkel folytatott találkozó után azt mondta: biztosította az EU képviselőjét, hogy Románia valóra váltja a működőképes feddhetetlenségi ügynökségre vonatkozó ígéretét, hogy a vezetők vagyonát ellenőrizhessék.
„Ami az ANI-t illeti, amelyet az Alkotmánybíróság döntése nyomán gyakorlatilag felszámoltak, ha nem is ténylegesen, de hatásköreit elvették, biztosítottam az Európai Bizottság elnökét, hogy Románia tiszteletben tartja ígéretét, miszerint lesz működőképes feddhetetlenségi ügynöksége, amely a vezetők vagyonát és pénzügyi forrásainak szármázását vizsgálja” – mondta az államfő.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Románia támogatja az EB igazságügyre vonatkozó célkitűzéseinek korrektségét.
Az Európai Bizottság Románia uniós csatlakozásakor egy együttműködési és ellenőrzési rendszert alkalmazott a romániai igazságüggyel szemben. Az együttműködési és ellenőrzési mechanizmusnak négy feltétele van: az igazságszolgáltatási aktus átláthatósága főként a legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) felelősségének növelése révén, az új polgári és büntetőjogi törvénykönyvek hatása, a feddhetetlenségi ügynökség létrehozása, a nagykorrupciós ügyek elfogulatlan leleplezése és kivizsgálása, a korrupcióellenes és azt megelőző intézkedések foganatosítása.
Az EB által közölt legutóbbi, március 23-i jelentés szerint az ANI haladást ért el, bővítette tevékenységét, két civil szervezettel is együttműködik, ugyanakkor az ANI-t felügyelő Országos Feddhetetlenségi tanács (CNI) nem működött hatékonyan.
Az Alkotmánybíróság úgy döntött, az ANI működését szabályozó törvény bizonyos cikkelyei, köztük az intézmény hatáskörére vonatkozó 13-as cikkely is az ország alaptörvényébe ütközik.
Múlt hét végén Emil Boc kormányfő azt mondta, sürgősségi rendelettel kívánja biztosítani az ANI további működését, mint mondta: „téved, aki azt hiszi, gúnyt űzhet az ANI-ból”.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2010. április 25.
MÓDOSÍTANÁK AZ ALKOTMÁNYT – Márton: a nemzetállam képzetét erősíti az egykamarás parlament
Az RMDSZ kétkamarás parlamentet, a nemzetállam kifejezés törlését és bizonyos régiókban a kisebbségek nyelvének hivatalossá tételét szeretné elérni.
Alkotmánymódosítási tervezetet fogadott el a héten a kormány. A miniszterelnök szerdán mutatta be az alaptörvény tervezett, legfontosabb módosításait.
Hiába a kormánykoalíció, az RMDSZ nemtetszését éppen az a javaslat váltotta ki, amelyet Emil Boc a legfontosabbnak titulált: az alsó- és felsőház helyett bevezetendő egykamarás parlament valamint a parlamenti képviselők számának 300-ra való csökkentése.
Az alaptörvény-módosító javaslatokat ismertető miniszterelnök kijelentette, a kormány úgy döntött, hogy az egykamarás parlamentet Képviselők Házának fogják hívni.
Az új alkotmány szerint a képviselők a jogszabály-tervezeteket első, majd legkevesebb 30 napon belül második olvasatra fogják elfogadni, a különleges esetek kivételt képeznek.
A miniszterelnök elmondta, a módosítások révén összehangolnák az alaptörvény szövegét az Alkotmánybíróságnak az államhatalmak működési rendellenességei kapcsán hozott ítéleteivel.
Így, ha az államfő népszavazást szeretne kiírni, továbbra is kérnie kell a parlament véleményezését, amelyet a képviselőknek 30 napon belül meg kell fogalmazniuk. Jelenleg az Alkotmányban nem szerepel határidő a véleményezés megfogalmazására nézve.
A 30 nap lejártával az államfőnek jogában áll kihirdetni a népszavazást, mivel a parlamenttel való konzultálás megtörténtnek minősül.
A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, a referendum konzultatív minősége nem módosul.
Új kormány alakulása esetén a parlamentnek legfeljebb 10 napon belül kell véleményt nyilvánítania a kormány összetételét illető javaslattal és a kormányprogrammal kapcsolatosan. Amennyiben a vélemény-nyilvánítás nem történik meg, úgy a javasolt kormány elutasítottnak minősül, az államfőnek pedig új kormányfő-jelöltet kell nevesítenie.
Az államfő felfüggesztésére vonatkozó parlamenti eljárás is módosulhat: amennyiben az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy az államfő nem szegte meg az alkotmányt, a parlamenti eljárás leáll. Egy másik módosítás a parlament feloszlatásának kérdése kapcsán fogalmazódott meg: a parlament feloszlatható, ha 45 napon belül két alkalommal utasít el egy nevesített kormányfőt, ennek javasolt kormányát és kormányprogramját. Jelenleg az időintervallum 60 napos. A kormányfő elmondta, azért javasolták a 60 nap helyett a 45 nap bevezetését, mert a két hónapos periódus alatt nem történik semmi, csak mélyül a politikai válság.
A módosító javaslatcsomag szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) 19 tagból állna, 10 tagot a bírák választanák, 6 tag a civil szférát képviselné, ugyanakkor a tanács tagja lenne az igazságügyi miniszter, Románia főügyésze és a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék elnöke. Az RMDSZ javaslatára egy, a kisebbségekre vonatkozó módosítás
is bekerült a javaslatcsomagba: a hatóságoknak kötelező módon konzultálniuk kell a kisebbségeket képviselő szervezetekkel a etnikai, kulturális és vallási identitás megőrzését, fejlesztését és kifejezését érintő kérdésekben.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a kedden létrejött alkotmánymódosító bizottságának tagja a Transindex megkeresésére elmondta, az RMDSZ álláspontja a parlament jellegét illetően nem változik. Ennek az egyik oka, hogy a Romániához hasonlóan nagy méretű demokratikus államok mindenikében, például az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban vagy Lengyelországban kétkamarás, ám racionálisan felépített parlament működik. „Románia majdnem akkora, mint Lengyelország, a lengyel mintát kell követnie, nem pedig a Máltáét” szögezte le.
Kifejtette, a ráció lenne, hogy a felsőház a területi, regionális, míg az alsóház a politikai képviseletet lássa el. Elmondta, a kisebb államokban nem szükséges kétkamarás parlamentet működtetni, mivel
a területük ezt nem kívánja meg.
„A kétkamarás parlament az az intézményrendszer, amely a régiók szerepét, az autonómiák működését biztosítja. Az egykamarás parlament szerkezetű állam továbbra is erősíti azt a gondolatvilágot, mi szerint Románia egy centralizált, egységes nemzetállam, amelyben az autonómiáknak helye nincs.
Úgy gondoljuk, hogy az egész állam-berendezkedés, a régiók, jelenleg a megyék, tehát a területi szerkezetek szövetségekként, valós önkormányzatokkal kell működjenek. Ahhoz, hogy a mi elképzelésünk szerinti autonómia működhessen Romániában, ennek az alkotmányos alapját meg kellene teremteni” – érvelt a képviselő.
A parlamentben az RMDSZ-frakció által beterjesztendő javaslatcsomag tartalmára vonatkozó kérdésünkre a politikus elmondta, Băsescu várhatóan egy olyan törvénytervezet küld a parlamentbe, amely egykamarás parlamentről szól, és amely révén a parlament nemcsak számszerűségében, hanem hatáskörében is csökken, nő viszont az államelnök ereje, a kormány pedig egyfajta mellékgazdasága lesz az államelnöki hivatalnak.
Márton elmondta, az alkotmánymódosítási kezdeményezéseknek 3 formája létezik. Az egyik az, hogy a kormány kezdeményezésére, javaslatára, megkeresésére az államelnök nyújt be egy alkotmánymódosító tervezetet. A másik az, hogy a lakosok egy bizonyos száma aláírásával támogat egy alkotmánymódosító tervezetet, a harmadik pedig az, hogy a parlament egy bizottsága dolgoz ki egy ilyen tervezetet.
Hozzáfűzte, ha a kedden létrehozott parlamenti bizottság kidolgozza a parlament saját alkotmánymódosító tervezetét, akkor minden egyes frakció benyújtja a maga módosító javaslatait.
„Ha az államfő által beterjesztett javaslatcsomagról beszélünk, akkor sem az egykamarás parlament, sem a parlament hatáskörének visszaszorításával foglalkozó javaslatok nem számíthatnak az RMDSZ-frakció támogatására.
Az RMDSZ frakció által benyújtandó tervezet módosítási részeiben természetesen arra teszünk kísérletet, hogy a parlament két házának a szerepkörét különválasszuk: az alsóháznak a politikai képviseletet, a szenátusnak pedig a területi képviseletet kell biztosítania” - közölte.
Még elmondta, az RMDSZ az államberendezkedés témája mellett további módosító javaslatokat is megfogalmaz. „Nyilvánvalóan az alkotmányba be kell vinni néhány olyan előírást, amely nagyobb garanciát biztosít a közösségi jogok gyakorlásának: lehetőséget kell teremteni arra, hogy saját kérdéseinkben mi magunk dönthessünk, olyan kérdésekben, ahol mások döntenek, legyen egyfajta beleszólásunk, akár vétójogunk, illetve ne csak a választott hatóságok, hanem a végrehajtó hatóságok keretén belül is számaránynak megfelelő képviselet legyen biztosítva.
A nemzetállam kifejezést is törölné az alaptörvényből az RMDSZ. Márton elmondta, amíg Románia magát egységes nemzetállamként határozza meg, addig fennáll annak a veszélye, hogy egyszerű törvényhozási módosítással megvonják a kisebbségek jogait.
Az anyanyelv-használati jogot korlátozza az a tény, hogy Romániában a román nyelv az egyetlen hivatalos nyelv. Ha eltörlik az egységes nemzetállam kifejezést, akkor lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos térségekben hivatalos, vagy közigazgatási nyelvként jelenjen meg más nemzetek nyelve.
Transindex.ro
2010. október 22.
A Nagy Testvér figyel!
Calin Popescu Tariceanu, a liberálisok képviselőházi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hasznos lenne, ha a parlament szakbizottságai kihallgatnák a titkosszolgálatok vezetőit, hogy lássák, "hogyan szivárogtak ki" a sajtóba a Vîntu-jegyzőkönyvek.
Kifejtette, meg kell nézni, ki hagyja jóvá és kinek a kérésére jegyzőkönyvezik a telefonbeszélgetéseket, főleg, hogy a sajtóban megjelent jegyzőkönyveknek semmi közük nincs Sorin Ovidiu Vîntu ügyéhez.
Tariceanu kifejtette, "porhintés" az ügyészek magyarázata, miszerint azért rögzítették a beszélgetést, hogy elkészítsék a vádlott profilját, tisztában vannak azzal, hogy átlépték hatáskörüket.
"Feltesszük a kérdést: mi történik Romániában, az igazságszolgáltatás Big Brother-mintára működik? Nem tartják tiszteletben az állampolgári jogokat és a szabadságot. Vannak felvételek újságírókkal folytatott beszélgetésekről, amelyek nem tartoznak az ügyhöz" mondotta Tariceanu.
Véleménye szerint az adott beszélgetéseket nem a Vîntu-ügy miatt rögzítették, így akarják azonosítani a "nép ellenségét", akik veszélyeztethetik "a bölcs kormányos" hatalmát.
"Kérdem én, miért három éve? Amíg Vîntu teljes erejéből támogatta Basescut, ilyen dolgok nem történtek? Hirtelen, akkor kerülnek elő, amikor kirobban a Basescu-Vîntu harc. Akkor kevésbé volt vétkes Vîntu mindazért, ami a FNI-nél történt? Valószínűleg nem. Basescu értékelte újra, ugyanúgy, mint sok más esetben" – fejtette ki Tariceanu.
Tariceanu azt is elmondta, nincs kétsége afelől, hogy lehallgatják a telefonját; hangsúlyozta, az ilyen dolgok "nem jellemzők" egy jogállamra, sérti az emberi és magánéleti jogokat.
Kiemelte, nem kíván Vîntu ügyvédje lenni, a magánélethez való jog liberális elvét, a jogállamiságot védelmezi és a korrekt igazságszolgáltatást pártolja.
"Ezeket a titkosszolgálatokat hatalmi eszközként használják egy olyan országban, amely gyors léptekkel halad a diktatúra irányába. Hangsúlyt kell fektetni a jogállamra, a magánélethez való jog tiszteletben tartására, egy olyan igazságszolgáltatásra, amely nem az éppen hatalmon levők érdekeit szolgálja. Ami történik, az politikai zsarolás, az állami intézmények segítségével", mondotta Tariceanu.
Kifejtette, ha valaki vétkes a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért, vonják felelősségre, de igazságtalan, ha a jelenlegi hataloméval nem megegyező véleménye miatt válik a titkosszolgálatok célpontjává.
Tariceanu szerint szükséges a vonatkozó törvények módosítása, hogy ne legyen mód "a jegyzőkönyvek ilyen jellegű kiszivárogtatására", és a felelősök elnyerjék büntetésüket.
Cristian David, szenátor a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság tagja reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kivizsgálja az eljárás során kiszivárogtatott bizonyítékok ügyét.
David elmondta, lehetséges, hogy kérik majd a SRI igazgatójának kihallgatását. Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 5.
Gyanakvás
Ismét ráirányította a figyelmet a könnyített honosítási eljárásra, pontosabban az ezzel kapcsolatban a Magyarországgal szomszédos országokban időnként felbukkanó anomáliákra annak a sepsiszentgyörgyi bírónőnek az esete, aki jelezte: igényelni szeretné a magyar állampolgárságot.
Azazhogy fontolgatja, mivel időközben kiderült: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács beleegyezése ellenére a háromszéki megyeszékhely városi bíróságának munkatársa attól tart, a mai törvényértelmezés holnapra már hatályát veszítheti. Ennek megfelelően esetleg majd választania kell magyar állampolgársága, illetve hivatása között. Az utódállamok közül Románia viszonyult a legpozitívabban az Orbán-kormány honosítási törvényéhez. Igazság szerint Bukarest nem is tehetett másként, hiszen jó ideje határon túli románok tízezreinek nyújt állampolgárságot egyszerűsített módszerrel – nem véletlenül tekintette alapnak Budapest a román állampolgársági jogszabályt.
Ukrajna alkotmánya szerint az ország állampolgárainak csak egy állampolgársága lehet, de mivel a hatályos törvények nem írják elő az ukrán állampolgárságtól való automatikus megfosztást azok esetében, akik felveszik más országokét, szép számban előfordulnak kettős állampolgárok ott is. Más a helyzet Szlovákiával, ahol a Fico-kormány még tavalyi bukása előtt, kimondottan a magyarok könynyített honosításáról hozott budapesti döntésre reagálva alkotta meg állampolgársági törvényét, amely alapján megvonják a szlovák állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy másik országét. Túl azon, hogy a rossz emlékű Fico-kormányt annak idején magyarellenes indíttatás vezérelte, ott munkált benne az a mentalitás is, miszerint a kettős állampolgárok megbízhatatlanok Szlovákia számára, akiket egy másik országhoz fűződő közjogi kapcsolatuk végképp „alkalmatlanná” tesz arra, hogy választott vagy magas beosztású tisztséget töltsenek be államhatalmi szervekben.
Ez a totalitárius rendszereket idéző gondolkodásmód tetten érhető számos román politikusnál is, akik szerint a kettős állampolgárságú magyarok elveszítik Románia iránti lojalitásukat. Viszont bízzunk benne, hogy ezeknek a hangja egyre gyengébb lesz, ellenzékben marad, a romániai törvények nem fordulnak a visszájukra, a szentgyörgyi bírónő pedig az első – de nem utolsó – kettős állampolgár lesz a hazai bírói karban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 7.
Victor Ponta lesz az ideiglenes igaszságügyi miniszter
Victor Ponta miniszterelnök tölti be az ideiglenes igazságügyi miniszteri posztot. Crin Antonescu már aláírta azt a határozatot, amely alapján Ponta tölti be ezt a funkciót.
Az Elnöki Hivatal közleménye szerint Crin Antonescu ideiglenes államelnök kedden aláírta azt a határozatot, amelynek értelmében Victor Ponta miniszterelnököt nevezi ki ideiglenes igazságügyi miniszternek. Hétfőn este a miniszterelnök bejelentette, hogy Mona Pivniceru jelezte neki, hogy lemond a Legfelsőbb Bírói Tanácsi tagságáról, de ez a folyamat néhány nap múlva zárul le.
realitatea.net
Erdély.ma
2012. augusztus 9.
Települési és megyei bizottságok ellenőrzik a választói névjegyzéket
Helyi és megyei bizottságok vizsgálják majd meg a választói névjegyzékek hitelességét, munkájukat pedig egy országos testület koordinálja majd – erről fogadott el határozatot a kormány keddi ülésén. Mint arról beszámoltunk, a listák átvizsgálására a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló múlt vasárnapi népszavazás végeredményének hitelesítéséhez van szükség.
A referendumon ugyan elsöprő többség szavazott Băsescu leváltására, azonban a részvételi arány csupán 46,24 százalékos volt, vagyis nem érte el az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöböt. Az államfő menesztését kezdeményező kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szerint azonban nem valós a 18,2 milliós választói létszám, a tavalyi népszámlálás szerint csupán 16,5 millió választópolgár van, vagyis a referendum érvényes volt.
A népszámlálás hivatalos adatai azonban még nem állnak rendelkezésre. A népszavazás eredményének hitelesítésével megbízott alkotmánybíróság a választói létszámról az állami hatóságoktól kapott ellentmondásos adatok miatt naprakész választói névjegyzéket kért a kormánytól augusztus 31-éig, aminek nyomán a kabinet mininépszámlálást akart kezdeményezni, a taláros testület azonban hétfőn jelezte: nem a jelenlegi, hanem a július 29-i népszavazás idején használt állandó választási listákat kéri.
Victor Ponta kormányfő ennek nyomán arra utasította a belügyminisztert és a közigazgatási minisztert, hogy közigazgatási eszközökkel, saját hatáskörben vizsgálják át a listákat, és iktassák ki az elhunyt vagy állampolgárságukat vesztett személyeket. A kormányrendelet nyomán létrejövő bizottságoknak augusztus 29-éig kell végezniük a választói névjegyzék átvizsgálásával. Egy magánszemély ugyanakkor tegnap az alkotmánybíróság utólagos pontosítása miatt okirat-hamisítás miatt feljelentette a taláros testületet a legfőbb ügyészségen.
Antonescut nem érdekli az Alkotmánybíróság döntése
Az ügyben kedden este keményen bírálta a kormányt Băsescu menesztésének egyik legfőbb szorgalmazója, Crin Antonescu ügyvivő államfő. Szerinte a kabinet úgy viselkedik, mintha megfélemlítették volna, és tanácstalanságról tesz tanúbizonyságot, maga Ponta kormányfő is fenyegetettnek és megfélemlítettnek tűnik. Antonescu a kormánypárti Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva elmondta: a kabinetnek nem kellene figyelembe vennie az alkotmánybíróság pontosítását, miszerint a külföldön élő románok is beszámítanak az állandó névjegyzékbe.
Az alkotmánybíróság hétfőn este jelezte, hogy kimaradt egy bekezdés pénteki állásfoglalásából, amelyet a választói névjegyzék kapcsán tett. Az említett bekezdés szerint az állandó választói névjegyzék a referendumon használt lista, amely az összes, szavazati joggal rendelkező román állampolgár nevét tartalmazza, így a külföldön élőkét is. Antonescu azonban kedden este amellett kardoskodott, hogy a külföldön élő román állampolgárokat nem kell beszámítani az érvényességi küszöbbe.
Az ügyvivő államfő ismét hevesen kirohant Traian Băsescu ellen, azzal vádolva meg őt, hogy befolyásolni próbálja a külügyi hírszerzést, az alkotmánybíróságot és a legfőbb ügyészséget is, amelyek az ő megrendeléseit teljesítik. Szerinte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak kellene megvitatnia azt, hogy előfordulhat: a legfőbb ügyészség politikai megrendeléseket teljesít.
Szerinte ezt az bizonyítja, hogy miután Băsescu nyilvánosan bírálta a belügyi népesség-nyilvántartó vezetőjét, az ügyészség bűnvádi eljárást indított a vezető ellen, amiért először 18,2 millió választópolgárról tett jelentést a taláros testületnek, majd egy másik átiratban közölte: nem tud felelősséget vállalni a szám helyességéért. Antonescu szerint a kormánynak hivatalos levelekben kellene tájékoztatnia a külföldi partnereket azzal kapcsolatos álláspontjáról, hogy mi zajlik az országban, és úgy vélte, az amerikai nagykövetnek Băsescu „visszaéléseit” is vizsgálnia kellene, és a Velencei Bizottsággal egyetemben nem szabadna részesévé válniuk Băsescu „jogállam elleni összeesküvésének”.
Ezzel arra utalt, hogy Mark Gitenstein bukaresti amerikai nagykövet hétfőn Ioan Rus belügyminiszterrel tárgyalt annak lemondását követően, és Victor Ponta kormányfővel is egyeztetett. Az Európa Tanács jogi szaktestületeként működő Velencei Bizottság elnöke pedig kedden adott ki nyilatkozatot, amelyben elítélte a román kormányt az alkotmánybíróságra gyakorolt nyomás miatt. Antonescu szerint egyébként Ioan Rus hazudott, amikor lemondása okaként az általa gyakorolt nyomást említette, és perrel fenyegette meg a lemondott belügyminisztert. Egyben azt is leszögezte: Băsescu „csak akkor szabadul meg tőle, ha megöli”.
Băsescu tegnap Antonescu vádjaira reagálva ironikusan azt mondta: rendszerint a kampányszékhelyéül szolgáló ingatlan garázsából szokott nyomást gyakorolni az intézményekre – itt tartja ugyanis sajtótájékoztatóit. Hozzátette: az alkotmánybíráknak még augusztus 31. előtt dönteniük kell, ellenkező esetben az ország maradék hitele is elvész.
Rus: jól döntöttem
Tegnap megszólalt a hétfőn lemondott Ioan Rus is. leszögezte: Antonescu televíziós nyilatkozata csak megerősítette azon meggyőződésében, hogy helyesen cselekedett. „A döntést akkor hoztam meg, amikor rájöttem: sem Antonescu, sem Băsescu elvárásait nem tudom kielégíteni. Egyikük azt akarta, hogy növeljem a listákon szereplők számát, a másikuk azt, hogy csökkentsem. Ez az ő harcuk. Én azért jöttem a minisztériumba, hogy végezzem a dolgom, és megtettem: rövid idő alatt incidensek nélkül megszerveztem az önkormányzati választásokat és a népszavazást” – mondta. Közölte: keserű szájízzel tér vissza Kolozsvárra, de „a politikában a férfiaknak megvan a maguk útjuk”.
Vasile Dâncu, Rus párttársa és bizalmasa tegnap úgy nyilatkozott: Rus azért távozott, mert a kormánykoalíció részéről nyomást gyakoroltak rá annak érdekében, hogy törvénytelenségeket kövessen el.
A legfőbb ügyészség egyébként közölte: vizsgálja a választói névjegyzéket, a pótlistákat, valamint az alkotmánybíróságnak küldött átiratokat, hogy kiderítse: azok tartalmaznak-e olyan valótlan adatokat, amelyek büntetőjogi felelősségre vonást tesznek szükségessé. A nap folyamán Ioan Căbulea belügyi államtitkárt is kihallgatták az ügyben, és bűnvádi eljárást indítottak ellene közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés gyanújával.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 16.
Az Igazság Napján mutassuk meg, hogy erős nemzetközösség vagyunk!
A Mikó-ügy egyértelműen túlmutat egy iskola visszaállamosításán és egy peren, ugyanakkor az erdélyi magyar közösségnek most kell fel mutatnia erejét, még mielőtt túl messzire gyűrűzik ez az ügy – hangsúlyozta csütörtöki, sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatóján Markó Attila államtitkár, Antal Árpád András polgármester, Tamás SÁndor tanácselnök és Porcsalmi Bálint, az 13020-as ügy kampány koordinátora. A csütörtöki nap folyamán Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, pénteken Kolozsváron kerül sor sajtóbeszélgetésre.
A Mikó-ügynek két lehetséges forgatókönyve van, véli Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Buzăuban egy hozzá nem értő, rosszindulatú bíró hibás döntést hozott, most a román hatóságok fogják a fejüket, hogy egy rossz bírói döntés miatt felhördült az egész erdélyi magyarság. Természetesen ebben az esetben is van politikai felelősség, hiszen az elmúlt időszakban Bukarestben felerősödtek a magyarellenes felhangok és ez is hozzájárult a döntés meghozatalához.
A másik lehetséges forgatókönyv szerint politikai megrendelés áll a háttérben, valakik meg akarják félemlíteni az erdélyi magyar közösséget, tesztelnek minket, hogy milyen a válaszreakciónk. Meg kell mutatnunk, hogy az erdélyi magyar közösség immunrendszere egészséges, leküzdi az ilyen vírusokat” – fejtette ki Antal Árpád András, kiemelve, hogy szerinte a jogi eljárások során túl sok szándékosságot lehet felfedezni ahhoz, hogy véletlen legyen a tévedés.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Mikó-ügy nem pusztán jogi kérdés, hanem hangsúlyos politikai vetülete van.
„Egy láthatatlan erő, hatalom célja, hogy megfékezzék, visszafordítsák az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Gondoljunk csak bele, a nagy erdélyi városok központjának épületei az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz kerültek vissza, és ez nem mindenkinek tetszik. A jelen esetben nemcsak egy iskoláról van szó, hanem egy olyan folyamat kezdődhet el, amely a magyar közösség ellen fordítható, hiszen majdnem minden településen van visszaszolgáltatott ingatlan. A jogi eljárásban természetesen jogi lépéseket fognak megtenni az érintettek, azonban a politikai jellegű provokációra politikai választ adunk. Az is világos, hogy kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk minden magyar emberrel, aki hasonló helyzetbe kerül” – hangsúlyozta Tamás Sándor. Nehéz érzelemmentesen viszonyulni ehhez az ügyhöz, vallotta be Markó Attila államtitkár, a Mikó-ügy egyik érintettje.
„Nagyon fontos, hogy belelássunk az ügy hátterébe, hiszen ez nem az én személyes ügyem, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye. Felhívnám arra is a figyelmet, hogy a bizottság egy létező törvényt alkalmazott, amikor a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról hozott határozatot, és nem a bizottság döntött arról, hogy adja-e vagy ne a Mikót vissza az egyháznak. Nem állja meg a helyét maga az állítás, hogy mi döntöttünk a visszaszolgáltatásról, ezért is értelmetlen vitatni vétkességünket” – mutatott rá az ügy visszásságára Markó Attila. Az államtitkár elmondta, a döntést megfellebbezték, az ügy átkerült a ploieşti táblabíróságra, ahol az első tárgyalás dátumát október 5-re tűzték ki. „Nincs több lépésre lehetőségünk, az eljárás végén jogerős ítélet születik. Ma már nem az igazságszolgáltatási hatóságokban, hanem a közösség erejében bízom” – mondta el Markó Attila.
Porcsalmi Bálint a www.13020.ro honlap célját ismertette, kiemelve, hogy nemcsak online zajlik az aláírásgyűjtés, hanem templomokban, rendezvényeken is lehet csatlakozni a peticióhoz. „Fontos, hogy az emberek pontosan tájékozódjanak, folyamatosan követni tudják a Mikó-ügyet, ne feledjék el, hogy igazságtalanság történt”- hangsúlyozta a kampány célját Porcsalmi Bálint.
A sajtótájékoztatón jelen levők kitértek a szeptember elsején sor kerülő Igazság Napja megmozdulásra is, amelyre egész Erdélyből várnak résztvevőket, a tervek szerint felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tőkés László, az EMNT elnöke, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, a református, unitárius, evangélikus püspök és a katolikus érsek.
„Egy katalán példára hívnám fel a figyelmet. A madridi parlament hozott egy határozatot, amely kimondta: nem létezik a katalán nemzet. Ekkor egymillió katalán vonult fel azzal a felirattal, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely nem létezik. Most nekünk kell megmutatni, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Biztos vagyok abban, hogy szeptember elsején délben, az Igazság Napján annyian leszünk Sepsiszentgyörgyön, amennyien magyar ügy kapcsán az elmúlt 15 évben nem gyűltünk össze, mindenkinek itt a helye. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk” – fordult felhívással a magyar közösséghez Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt. Jogegységi döntésre van szükség, hiszen mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn. Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Népszavazás – A bírák függetlenségük tiszteletben tartását kérik
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki csütörtökön a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) amiatt, hogy román vezető politikusok – köztük az ideiglenes államfő és a miniszterelnök – olyan kijelentéseket tettek, amelyek sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Alina Ghica, a CSM elnöke a testület kivizsgáló részlegéhez fordult, amelyet felkért arra, vizsgálja meg egyes vezető politikusok nyilatkozatait, amelyek sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Crin Antonescu ideiglenes államfőt, Victor Ponta miniszterelnököt és Ion Iliescu volt államfőt, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnökét említette konkrétan. Az említett politikusok az elmúlt napokban élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy széles körű vizsgálatot indítottak Románia 15 megyéjében a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás esetében jelzett választási csalások ügyében.
A CSM szerint a három politikus „demokratikus államban megengedhetetlennek minősülő kijelentéseket tett, amelyekkel mélységesen megsértették a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó alkotmányos elvet". A bírói tanács szerint a nyilatkozatok egyes elemei csorbítják az igazságszolgáltatás hitelét.
Szerdán Crin Antonescu felszólította Laura Codruta Kövesi legfőbb ügyészt, hogy adjon magyarázatot a népszavazás ügyében indított vizsgálatokról. Ion Iliescu pedig sürgette, hogy a parlament hívja kihallgatásra a legfőbb ügyészt.
Csütörtökön a legfőbb ügyészség közleményében leszögezte: nem azt vizsgálják, hogy a választók hogyan szavaztak, hanem az esetleges csalásokra vonatkozó feljelentések ügyében indítottak eljárást. Több mint félezer ügyről van szó – tették hozzá.
Csütörtökön kiderült, hogy az ügyészek Corneliu Dobritoiu jelenlegi védelmi miniszter fia, valamint Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter ellen bűnvádi eljárást indítottak. Atanasiu a kormányzó liberális párt Fehér megyei szervezetének elnöke. Őt azzal gyanúsítják, pénzt adott a választóknak azért, hogy menjenek el szavazni, illetve egyes szavazókat buszokkal szállíttatott a szavazókörzetekhez. A népszavazás érvényességéről – amelyen a szavazók elsöprő többsége Basescu menesztése mellett voksolt – a román Alkotmánybíróságnak kell döntenie, csak ezt követően dől el, hogy Basescu visszatérhet-e hivatalába, vagy sem. A részvétel 46 százalék volt, ami elmarad az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöbtől.
MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Mikó-ügy: Borboly Csaba üzent Crin Antonescunak
A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben – jelentette ki a témában tartott csütörtöki csíkszeredai sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba.
„Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt" – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A politikus szerint jogegységi döntésre van szükség, mert mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként.
„Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, illetve Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM-tagként szavazatával tartsa fenn" – mondta Borboly Csaba.
maszol.ro
2012. augusztus 17.
Erdélyi ügy a Mikó védelme
Meg kell mutatnunk, hogy sokan és erősek vagyunk, nem engedjük, hogy a közösségünk tagjait ártatlanul meghurcolják, a közösségünk vagyonát elkobozzák – jelentette ki csütörtökön, a Mikó-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás SÁndor Kovászna megyei tanácselnök, Markó Attila volt államtitkár, a restitúciós bizottság alapfokon három év börtönbüntetésre ítélt tagja csütörtökön Székelyföld több városában, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet a Mikó-ügyben hozott bírósági döntés igazságtalanságára.
„A buzăui bíróság ítélete két forgatókönyvvel magyarázható: egy hozzá nem értő vagy rosszindulatú bíró hozott egy hibás döntést, ám ez esetben is tetten érhető a politikai felelősség, vagy politikai megrendelésre született, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarságot. A magyarság, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ reakcióképességét tesztelik, meg kell mutatnunk, hogy a közösségünk immunrendszere meg tud birkózni az ilyen vírusokkal” – fogalmazott Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy a madridi parlament döntésére, miszerint nem létezik katalán nemzet, egymillió katalán vonult az utcára. „Nekünk is így kell megmutatnunk, hogy nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy erős közösség” – hangsúlyozta Antal.
Emblematikus intézmény a Mikó-kollégium
Tamás Sándor szerint a visszaállamosítást elrendelő bírósági döntést azzal a céllal hozták, hogy leállítsák a visszaszolgáltatást, hiszen a „láthatatlan erők” megijedtek, amikor rájöttek, hogy az erdélyi nagyvárosokban a főtéri épületeket a magyar közösségnek, a magyar történelmi egyházaknak kell visszaadni.
„A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nemcsak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem egész Erdély ügye” – hangsúlyozta a háromszéki politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mikó-ügyben hozott vádemelés után teljesen leállt a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata.
Markó Attila arról tájékoztatott, hogy a bírósági döntést megfellebbezték, s bár az indoklást még mindig nem kapták meg, október 5-ére kitűzték a Ploieşti-i Táblabíróságon az első tárgyalást. „Ploieşti-en lesz a kálvária befejező része, több fellebbviteli lehetőség nincs, ez a bíróság jogerős döntést hoz” – mondta Markó Attila, aki hangsúlyozta, megrendült a hite a román igazságszolgáltatásban, a közösség erejére van szükség, hogy az igazságot felmutassák.
Porcsalmi Bálint, a www.13020.ro honlap önkéntese elmondta, az on-line petíciót több mint 3500-an írták alá, az aláírásgyűjtést a Kolozsvári Magyar Napokon és a Félsziget Fesztiválon is folytatják. Szeptember 1-jén több mint tízezer erdélyi magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégium épülete elé, a 12 órakor kezdődő civil és egyházi megmozduláson részt vesznek a magyar történelmi egyházak püspökei, közülük négyen fel is szólalnak, majd Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond beszédet.
A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok arról is beszámoltak: nem támogatják Toró T. Tibor EMNP-elnök azon felvetését, hogy szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyre kellene összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését, ugyanis az ügynek nem szabad politikai tartalmat adni. Antal Árpád úgy vélte, az elmúlt 15 évben egyszer sem vonult annyi magyar utcára, mint amennyien megmozdulnak majd a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Kormánysegítséget vár Borboly Csaba
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet: a Mikó-ügy van annyira fontos, hogy Crin Antonescu ideiglenes államfő is fellépjen az ügyben. „Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendumon, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt” – jelentette ki Borboly Csaba.
Kifejtette, jogegységi döntésre van szükség, hiszen az igazságszolgáltatás hasonló esetekben mindeddig elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. „Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn” – mondta a tanácselnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 17.
Ötszáz dosszié a lehetséges választási csalások miatt – nekimennek az ügyészek Antonescunak és Pontának
Több mint ötszáz esetben indított vizsgálatot az ügyészség a július 29-i referendumon elkövetett esetleges csalások miatt. Az USL vezetői – Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke – élesen bírálták az ügyészséget, ezért a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) ellenőrzi, hogy az állam vezetői befolyásolni próbálták-e az igazságszolgáltatást.
A legfelsőbb bíróság ügyészsége csütörtökön közölte, hogy meghaladja az ötszázat azoknak a büntetőjogi vizsgálatoknak a száma, amelyeket a népszavazáson elkövetett esetleges csalások miatt indultak. Az ügyek egy részét a korrupcióellenes ügyosztály vizsgálja.
Az ügyészség az ország mintegy 15 megyéjében indított vizsgálatokat, hogy kiderítse: megalapozottak-e a népszavazás lebonyolításával kapcsolatos feljelentések. Azt vizsgálják egyebek között, hogy voltak-e olyanok, akik többször szavaztak, de arra is érkezett panasz, hogy hamis személyi számokat írtak be a választói névjegyzékekbe.
A média korábban beszámolt arról, hogy Románia déli és keleti részein – ahol kiemelkedő volt a részvételi arány a Băsescu leváltásáról szervezett népszavazáson – voltak olyan falvak, ahol több mint 100 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A szóban forgó települések polgármesterei azzal magyarázták ezt, hogy turisták, valamint más településekről esküvőkre érkezett szavazók miatt lett ilyen magas a részvétel.
A vizsgálatok miatt az ügyészséget bírálatok érték Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke részéről, ezért a CSM ellenőrzést rendelt el annak megállapítására, hogy az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérletnek minősülnek-e az állam vezetőinek bírálatai.
Crin Antonescu szerdán felszólította Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyészt, adjon magyarázatot a vizsgálatokról. Antonescu szerint politikai indíttatású vizsgálatról van szó, hiszen az ügyészek azt kérdezgetik az emberektől, hogyan szavaztak, ami szerinte sérti a gyanúsítottak jogait. Antonescu azt is kifogásolja, hogy előzménytelen a vizsgálat, más választások alkalmából ugyanis a vádhatóság nem indított ilyen eljárást. Antonescu szerint az ügyészségnek „nincs törvényes fedezete” a vizsgálatok lefolytatására. Antonescu a legfelső bírói tanács elnökét is felszólította, hívja össze a testületet a vizsgálatok tisztázása érdekében.
A CSM ellenőrző testülete vizsgálja Victor Ponta egyik megnyilvánulását is. A kormányfő egy televíziós műsorban telefonon nyilatkozva „túlkapásnak” minősítette az ügyészségi vizsgálatokat.
Ion Iliescu kijelentéseit is ellenőrzik, miután az egykori államfő azzal vádolta a „barlanglakó” ügyészek „hordáit”, hogy „primitív és kegyetlen” akciójukkal „lerohanják az embereket”, ezzel pedig aláássák az állam autoritását.
Antonescu, Ponta és Iliescu egyaránt arra céloztak, hogy az ügyészség politikai megrendelésre indította a vizsgálatokat.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 23.
Fogatlan oroszlán kerül vissza Cotroceni-be
Beszélgetés Eckstein-Kovács Péter egykori elnöki tanácsossal
A 2008-as választások után került első magyarként a Cotroceni-palotába Eckstein-Kovács Péter, két és fél éven át volt Traian Băsescu személyi tanácsadója. A kolozsvári magyar politikust az államelnök leváltása körüli botrányos fejleményekről kérdeztük. – Az előző román államfőknek nem volt kisebbségügyi tanácsosuk. Iliescuhoz és Constantinescuhoz képest Bãsescu magyarbarátnak tekinthető? – Nem mondanám, hogy magyar- vagy kisebbségbarát. Megítélésében abból kell kiindulni, hogy hajóskapitány volt, ahol az emberek származása nem számít, csak az egymásrautaltság. A bányában vagy a hajón csak az számít, milyen ember vagy, ha jön a vihar.
– A magyar politikusok közül talán ön ismerheti leginkább a román államfőt. Milyen volt Bãsescu kapcsolata a magyarsággal? – Én azt látom, hogy az erdélyi magyarság helyzete nagyban függ attól, hogy milyen Románia és Magyarország kapcsolata. Ha a két ország között „verekedés” van, akkor az erdélyi magyarság óhatatlanul annak közepére kerül. Emiatt fogalmazódott meg bennünk – Toró T. Tiborral közösen –, hogy Bãsescu menjen el Tusnádfürdőre, ahol Orbán Viktorral találkozhatna. Fontos volt számunkra, hogy a két ország erős emberei egymással építsenek ki kapcsolatokat. Meggyőződésem, hogy fontos hozzájárulás volt ez a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséhez. – Mi vezetett a Traian Bãsescu leváltását célzó kísérletekhez? Valóban amegszorító intézkedések okozták a népharagot? – Kétségtelen, hogy Bãsescu nagyon bevállalós ember, aki népszerűtlen intézkedéseket is keresztülvisz, ha azt jónak látja az ország szempontjából. Ezzel együtt túlzás kizárólag az ő nyakába varrni a megszorító intézkedéseket. Az is hamis látszat, hogy a Boc-kabinet szolgaian hallgatott volna az államfőre. Az államfő személyisége konfrontatív, megosztó, nagy erénye viszont, hogy az állami érdekekben elkötelezett. Számára mindig is fontos volt, hogy az ország gazdaságilag jó irányba haladjon, hogy ne jussunk Görögország sorsára. Őszinte az elkötelezettsége a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás mellett. Az ő érdeme, hogy az ügyészségek ma már jobbra is, balra is csapnak, azaz függetlenek lettek. – A jelenlegi kormánypártok részéről viszont a legtöbb vád épp amiatt éri Bãsescut, hogy befolyásolta az ügyészség munkáját. Hol itt az igazság? – Az államfőnek a főügyész kinevezésére van befolyása bonyolult procedúra révén. Más kérdés, hogy Traian Bãsescu két mandátuma alatt meglehetősen kitágította „életterét”. Míg a korábbi államfők a kinevezéseket tiszteletbeli kötelezettségnek tekintették, az eléjük tett paksamétát szó nélkül aláírták – a minisztereket a miniszterelnök nevezi meg, a főügyészt az igazságügyi miniszter, amit a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményez –, Bãsescu ezt másként értelmezte. Ha egy jelölttel szemben jórészt törvényes fenntartása volt, nem írta alá a kinevezését. Ez az Alkotmánybíróságig jutott, amely – hatáskörét messze túllépve – úgy döntött, hogy az államfő egy alkalommal visszautasíthatja a miniszter jelölését. Az alkotmánybíróság nem hozhat törvényt, ebben mégis törvényt hozott! – Ha ilyen előzmények után az államfő nevezi ki a főügyészt, megeshet, hogy bizonyos ügyekben fel is hívja? – Tapasztalatból mondom, hogy nem! A fő tisztségviselők kinevezésében beleszólása volt – gondolok itt Daniel Morar DNA-főügyész kinevezésére –, de kizártnak tartom, hogy valaki ügyében odaszólt volna. Mindig az volt az elve, hogy az igazságszolgáltatásban mindenki végezze a dolgát, azt ne befolyásolja a politika és a pénz. – Alkotmányos kiskapuk révén jutottunk el Traian Bãsescu leváltásának küszöbére. Egy konszolidált nyugat-európai demokráciában az megtörténhetett volna? – Nem lehet általánosítani: egyes európai országokban ki lehet szavazni tisztségéből az államfőt, máshol nem. Önmagában ez nem demokráciaellenes. Ha egy államfőt a nép vált le, az nem antidemokratikus folyamat, a leváltását támogató 7,5 millió romániai szavazatot nem lehet leseperni az asztalról. Kérdés, hogy egy törvényesen megválasztott államfő leváltható-e csak azért, mert hozott egy-két népszerűtlen, adott helyzetben indokolt intézkedést. A nagy baj az, hogy a kormánypártok által előidézett hisztériában – miután igyekeztek a javukra megváltoztatni a játékszabályokat – nem akarják elismerni a számukra kedvezőtlen referendum végeredményét. – Mi lesz, miután Traian Bãsescu visszatér Cotroceni-be? – Már nem kérdés, hogy Bãsescu visszamegy a Cotroceni-palotába. Ez amiatt is várható volt, mert az EU és az Egyesült Államok sérelmezik a kormánypártok által lefolytatott jogállamiatlan eljárást. A helyzeten azonban ez sokat nem változtat. Mandátumának hátralevő másfél évében Traian Bãsescunak a hátán kell hordoznia a 7,5 millió elutasító szavazatot. Újraválasztani már nem lehet, így mandátuma végén így is, úgy is búcsút int. Fogatlan oroszlán marad Cotroceni-ben.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. augusztus 31.
Mikó-ügy: Horia Grama szerint a magyar politikusok nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra
Horia Grama, Kovászna megyei szociáldemokrata képviselő csütörtökön felszólította a Legfelső Bírói Tanácsot (CSM), lépjen fel az ellen a „nyomás” ellen, amelyet szerinte a magyar politikusok gyakorolnak az igazságszolgáltatásra a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga ügyében.
Grama sajtóértekezletén kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy az RMDSZ több ezer embert hív szombaton utcára egy olyan ítélet elleni tiltakozásul, amely nem jogerős.
„Felmerül a kérdés, miért biztatja az RMDSZ polgári engedetlenségre az embereket, amikor az ítélet megfellebbezhető? Ha léteznek jogi érvek, amelyek azt támasztják alá, hogy ez az iskolaépület a református egyházé, mire való a tüntetés? Valószínűleg nincsenek bizonyítékaik a fellebbezéshez, ezért próbálnak nyomást gyakorolni a bíróságra” - mondta a képviselő.
Grama szerint a Mikó-ügy a magyar közösség „manipulálásának” és a nemzetközi közvélemény „félretájékoztatásának” tipikus példája, amellyel a bíróságot próbálják megfélemlíteni: úgy véli, ezért szükséges a Legfelső Bírói Tanács határozott fellépése.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint „megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok” léteznek arra vonatkozóan, hogy az iskolaépület közadakozásból épült, tehát a helyi közösség tulajdona. Grama megalapozottnak tartja a bíróság álláspontját, miszerint az épületet a restitúciós bizottság önkényesen juttatta az egyház tulajdonába, „érvénytelen” iratok alapján.
Markó Attila államtitkár, a visszaszolgáltatási bizottság egyik tagja, akit három év letöltendő börtönre ítéltek a Mikó-ügyben, egy korábbi nyilvános fórumon kifejtette: a közadakozásra való hivatkozás hamis érv, számos dokumentum igazolja, hogy a kollégium épülete mindvégig az egyházé volt, és az államosításkor az egyháztól kobozták el. Egy polgári perben jogerős ítélet is született, amely kimondja, hogy az egyházé a Székely Mikó Kollégium épülete. Úgy vélte, jogállami körülmények között nem születhetett volna elmarasztaló ítélet a restitúciós bizottság tagjai ellen indított büntetőperben. Kijelentette, minden oka megvan azt feltételezni, hogy az ítélet nyomásgyakorlás következménye. Ha pedig „izomból” született az ítélet, nem lehet ellene kizárólag jogi eszközökkel harcolni, hanem a közösségnek is hallatnia kell a hangját - vélekedett az államtitkár.
A restitúciós bizottság tagjainak meghurcolása és az egyházi ingatlanok visszaállamosítása ellen a magyar történelmi egyházak és az RMDSZ szervez szeptember elsején tömegdemonstrációt Sepsiszentgyörgyön. Az Igazság Napja elnevezéssel meghirdetett tüntetésre a szervezők több mint húszezer résztvevőt várnak.

Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 4.
Kivizsgálják a Mikó-tüntetést
Meghallgatásra talált Victor Ponta miniszterelnöknek a szombati kormányülésen elhangzott kérése, a Legfelsőbb Bírói Tanács (LBT) alelnöke utasította az intézmény vizsgálati osztályát, ellenőrizzék, hogy az Igazság napján a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések sértik-e az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Az LBT közleménye szerint az Oana Schmidt Haineala által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzăui bíróság döntését, amely elsőfokon börtönbüntetésre ítélte a restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét az állam tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. Az LBT alelnöke szerint egy bírósági ítélet és ügyészségi vizsgálat bírálata nyomásgyakorlást jelenthet mind az ügyészekkel, mind a bírókkal szemben. „Egy nem jogerős bírósági ítélet csak az igazságszolgáltatás keretében, fellebbezés útján támadható meg” – állapította meg Oana Schmidt Haineala. A Legfelsőbb Bírói Tanács a bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Az LBT kivizsgáló osztálya elsősorban a bírák és az ügyészek ellenőrzésére hivatott akkor, amikor ez utóbbiak magatartásával, szakmai munkájával kapcsolatban kételyek merülnek fel, de az igazságszolgáltatás rendszerén kívül eső személyek esetében is van hatásköre, így például megvizsgálhatja, hogy közéleti személyiségek, politikusok nyilatkozatai milyen mértékben tekinthetők az igazságszolgáltatásra nehezedő nyomásgyakorlásnak, és milyen mértékben sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az LBT kivizsgáló osztálya az ellenőrzés során jelentést készít, amelyet elküld a tanács plenáris ülésének, amely vagy elfogadja, vagy elutasítja azt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 6.
Mikó-ügy: sokan, de elegen?
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták.
Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel.
Az igazság hangjai
„Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell!
A hatalom diszkrét jelei
„Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk.
Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt.
Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket.
A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást.
Nagy Demeter István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Tüntetés az Igazság Napján – Nemzeti közösség elleni kivizsgálás
Nemzeti közösség ellen indított kivizsgálást a Legfelsőbb Bírói Tanács, ami rendkívül súlyos – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László ugyanakkor hangsúlyozta, nem vonja kétségbe az igazságszolgáltatás függetlenségét, ám tiltakozni kell az Európai Bizottság azon felháborító döntése ellen, miszerint az uniós intézmény felkéri a romániai politikusokat, hogy ne kommentálják a bírói döntéseket.
Borbély László hozzátette: amikor környezetvédelmi miniszter volt, irodájában 30 Green Peace aktivista kötözte meg magát, tiltakozásképpen a verespataki aranykitermelés ügyében hozott bírósági döntés ellen. Akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nem indított kivizsgálást – mondta az RMDSZ politikai alelnöke, aki ma egy kisebbségi szemináriumon fejtette ki álláspontját Marosvásárhelyen. A Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazság Napja elnevezésű tömegtüntetés ügyében indított kivizsgálást. A Mikó Kollégium ügyében hozott bírósági döntés ellen szombaton több mint 20 ezren tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön.
kolozsvariradio.ro;
Erdély.ma
2012. szeptember 7.
Borbély: a Mikó-ügyben indított CSM-vizsgálat a magyar közösség ellen irányul
„Rendkívül súlyos” fejleménynek nevezte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálatot indított a magyar közösség ellen a Mikó-ügyben.
Mint arról tájékoztattunk, a CSM néhány nappal korábban vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések.
Borbély pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a CSM-nek tisztáznia kell, hogy az egy héttel korábban lezajlott tüntetésen részt vevő több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a felszólaló egyházi képviselők és politikusok ellen vizsgálódik.,
„Azt hiszem, a CSM a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – mondta Borbély László.
Az RMDSZ alelnöke szerint az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a „felháborító döntések” ellen tiltakozni kell. Borbély ezért nem tartja megfelelőnek az Európai Bizottság korábbi kérését, amely szerint a romániai politikusoknak nem kellene kommentárokat fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez.
Borbély elmondta: az ügyben a Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult, és kérte, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki egy nyilatkozatot a Mikó-ügyben született „igazságtalan döntésről”.
Az RMDSZ politikai alelnöke mindezt a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson elmondta, a szemináriumot a Borbély László által vezetett Bernády György Alapítvány rendezte.
A rendezvényen az RMDSZ több politikusán és a romániai nemzeti kisebbségek képviselőin kívül részt vett Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is.
(RMDSZ-es európai kezdeményezés a kisebbségi jogokért
Borbély László azt is elmondta, hogy az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, jelenleg pedig a FUEN-nel együtt dolgozik a kezdeményezés beindításán, amely a jövő év elejére várható.
Mint mondta: a kezdeményezés lényege az, hogy az EU szintjén egyértelmű standardokat kell kidolgozni a nemzeti kisebbségek jogait illetően, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön.
Az uniós szabályok szerint ha egy polgári kezdeményezés keretében sikerült legalább hát tagországban egymillió támogató aláírást szerezni egy ügy érdekében, akkor az unió vezetésének foglalkozni kell a kérdéssel.
Az EU-ban jelenleg mintegy 100 millió ember tagja valamilyen nemzeti kisebbségnek. Jan Diedrichsen FUEN-igazgató szerint ez azt jelenti, hogy az EU minden hetedik polgára kisebbségi. A nemzeti kisebbségek jogainak szabályozására azért van szükség, mivel e közösségek védelme hanyatlóban van az EU-ban, a kisebbségek helyzete pedig egyre rosszabb. Hangsúlyozta: az unióban kettős mércét alkalmaznak a kérdésben, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
Szólaljanak meg az európai kisebbségek (Mikó-ügy)
A Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult Borbély László, azt kérve, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki nyilatkozatot a Mikó-ügyben született igazságtalan döntésről – ezt az RMDSZ politikai alelnöke jelentette be tegnap a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson. Borbély ugyanakkor kijelentette, a Legfelsőbb Bírói Tanács által a Mikó-ügyben indított vizsgálat rendkívül súlyos fejlemény, hiszen az a magyar közösség ellen irányul. A Borbély László vezette Bernády György Alapítvány által szervezett szemináriumon az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (LBT) tisztáznia kell, ki ellen folytat vizsgálatot: az Igazság napján szervezett tömegtüntetésen részt vett több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a szónokok ellen? „Azt hiszem, az LBT a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – állapította meg Borbély László, aki kijelentette, az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a felháborító döntések ellen tiltakozni kell – épp ezért ellenzi az Európai Bizottság egy korábbi kérését, mely szerint a romániai politikusoknak nem kellene megjegyzéseket fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez. „Hogyan beszélhetünk európai értékekről, amikor két embernek azért kell három évre börtönbe vonulnia, mert elvégezték munkájukat? Most talán az LBT ellenem is vizsgálatot indít, mert világosan kifejtettem álláspontomat egy buzăui bíróság döntésével kapcsolatban. És valószínűleg minden magyar nemzetiségű román állampolgár ellen indíthatnának vizsgálatot, mert nem hiszem, hogy – kivéve a két magyar feljelentőt – bárki másnak eltérne az enyémtől az álláspontja. Be kell bizonyítanunk, hogy a jogállam azt jelenti, a bíróknak, az ügyészeknek, mindenkinek van felelőssége, és ha téves döntéseket hoznak, vállalniuk kell a felelősséget azokért” – mondta Borbély. Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, a FUEN-től azt kérte, foglaljon állást a Mikó-ügyben született igazságtalan döntés ellen, hozzátéve: az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön. Ezzel egyetértett a tanácskozáson részt vevő Jan Diedrichsen FUEN-igazgató is, aki elmondta, az unióban kettős mércét alkalmaznak a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 9.
A nemzeti kisebbségek helyzetéről ne mások, hanem az illető közösség döntsön!
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg szeptember 7-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban címmel megszervezett szemináriumot.
A szeminárium egyik fő témája az az európai szintű polgári kezdeményezés volt, amelynek célja a kisebbségi kérdések európai szintű megoldásának a parlament és a kormányok politikai akaratától függetlenné tétele, olyan standardok kidolgozása által, amelyek az Európai Unió országaira egyaránt érvényesek. Borbély László elmondta, a kezdeményezés az RMDSZ februárban megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogalmazódott meg és alapját azok az Európai Uniós szabályok képezik, amelyek kimondják, hogy ha egy polgári kezdeményezést hét tagország, összesen 1 millió aláírással támogat, akkor az Európai Uniónak foglalkoznia kell az üggyel. “Sikerült megnyernünk az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának (FUEN) támogatását, így együtt dolgozunk a kezdeményezés beindításán, amely jövő év elején lesz esedékes.”- mondta a politikus.
Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója elmondta, azért van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak a szabályozására, mert amíg a most csatlakozó országoktól bizonyos elvek tiszteletben tartását követelik meg, addíg más tagországokban ezek betartását nem ellenőrzik, így egyes közösségek helyzete egyre rosszabb lesz és a kisebbségek védelme nem biztosított az Európai Unióban.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke „rendkívül súlyos” fejleménynek tartja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a visszaszolgáltató bizottság tagjainak elítélése ellen megszervezett Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt: „A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ezelőtt két nappal vizsgálatot indított a Sepsiszentgyörgyön megtartott Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt. El kell dönteniük, hogy ki ellen indították a vizsgálatot: az erdélyi magyar egyházak ellen, a beszédet mondó püspökök ellen, a felszólaló politikusok ellen vagy a több mint 25.000 magyar ember ellen, akik az üggyel való szolidaritásukat fejezték ki? Az én véleményem az, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot, amely egy rendkívül súlyos fejlemény. ”- mondta a politikus.
A politikai alelnök kijelentette, hogy tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét, de nem maradhat szótlan akkor, amikor igazságtalan ítéletek születnek és nem tartja helyénvalónak ebben az esetben az Európai Bizottság azon kérését miszerint a politikusok ne nyilvánítsanak véleményt a bírói határozatokról. “Ne mondja azt senki, hogy maradjunk szótlanok és ne mondjuk el a véleményünket akkor, amikor igazságtalan, megalapozatlan ítéletek születnek. Az Európai Bizottság 11 pontja közül, amelyek azokra a szabályokra vonatkoznak amelyet Romániának be kell tartania, az egyik azt mondja ki, hogy Romániában a politikusok ne nyilvánítsák ki véleményüket a bírói döntésekről. Véleményem szerint ez nem helyénvaló.” – mondta a politikus. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy amikor Környezetvédelmi Miniszter volt és berontottak az irodájába a Green Peace aktivistái majd a fűtőtestekhez láncolva magukat órákon át tüntettek a Verespataki bányanyitást engedélyező bírói döntés ellen, akkor a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács miért nem avatkozott bele?
A politikus az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának támogatását kérte ebben az ügyben: “Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója támogatását kérem, hogy az általa és a szövetség által képviselt 94 kisebbség nevében támogassák ezt az ügyet és mondják ki velünk együtt azt, hogy a Mikó perben igazságtalan ítélet született.” Ugyanakkor kijelentette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nyugodtan vizsgálatot indíthat ellene és akár az egész romániai magyar közösség ellen, mert nem hiszi, hogy a feljelentőkön kívül valaki más véleménnyel lenne a 2 ártatlan embert börtönbüntetésre ítélő döntést illetően. „A jogállam azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak nem csak az közemberek, hanem az ügyészek és a bírák is. Felelőséggel tartoznak, ha téves döntéseket hoznak.”- mondta a politikus.
A Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban című szemináriumon részt vettek Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója, Frunda György RMDSZ szenátor, Dr. Kelemen Atilla, RMDSZ képviselő, a Maros Megyei RMDSZ szervezet elnöke, Lokodi Edit Emőke a Maros Megyei Tanács alelnöke, Markó Attila a Román kormány Etnikumközi Hivatalának államtitkára, Vincze Lóránd az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára valamint a romániai német, horvát, örmény, zsidó és roma kisebbségek képviselői.
rmdsz.ro
2012. október 4.
Súlyos EB-bírálat az igazságügyi miniszternek
Bírálja Mona Pivniceru román igazságügyi minisztert a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) új vezetője kiválasztási folyamatának átláthatatlansága miatt Catherine Day, az Európai Bizottság (EB) főtitkára.
Az Európai Uniós illetékes levélben fordult a tárcavezetőhöz, amelyben emlékeztetett: szeptember 11-én már jelezte, milyen elvárásokat támaszt az Európai Bizottság a főügyészek kiválasztási folyamata kapcsán.
„Sajnos ezek közül szinte egyet sem láttunk viszont a nyilvánosságra került eljárásban” – állapítja meg a levél. Catherine Day ezért megismételte, milyen folyamatot tartanának korrektnek és átláthatónak. „A bizottság szerint a jelölési folyamatnak hitelesnek és teljesen átláthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a lehető legjobb jelölteket ösztönözze a tisztségek megpályázására. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztási folyamatnak teljes mértékben átláthatónak és nyilvánosnak kell lennie. Ez interjúkat jelent, világos kritériumok leszögezését, a jelölésekről döntő bizottságba a legfőbb ügyészség és a DNA képviselőit is meg kell hívni, és igény szerinti időt kell szánni a folyamatra” – áll Catherine Day levelében, amely azt is megjegyzi, hogy az EB javaslatai szerint mindennek hivatalossá tételére miniszteri rendeletben kellene rögzíteni a fent említett kritériumokat. Egyben azt is megállapítja, hogy kívánatos a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) aktív részvétele is a folyamatban.
Az Európai Bizottság főtitkárának levele azt követően érkezett meg Pivniceruhoz, hogy az általa meghirdetett eljárásban nyoma sincs a Brüsszel által javasolt kitételeknek. Így például a jelölési eljárásra csupán néhány napot hagyott jóvá, ami nem elegendő ahhoz, hogy a pályázók komoly menedzseri programot dolgozzanak ki. A Catherine Day által írt első, bírálatokat tartalmazó levél kézhez vétele és a CSM tagjaival való egyeztetést követően belement abba, hogy meghosszabbítsa a jelentkezési határidőt (ez tegnap járt le), azonban nem volt hajlandó nyilvános eljárást meghirdetni. Emellett azt az EB-ajánlást sem hajlandó megszívlelni, hogy a CSM tagjai részt vegyenek a jelöltek meghallgatásán, valamint hogy a meghallgatások nyilvánosak legyenek. Többek között ezen hiányosságok miatt jelezte Daniel Morar, a DNA korábbi vezetője, aki jelenleg a legfőbb ügyészség ideiglenes vezetője, hogy nem kívánja megpályázni a legfőbb ügyészi tisztséget.
Mona Pivniceru ugyanakkor még a levél nyilvánosságra kerülése előtt úgy vélte, a jelölési folyamat tiszteletben tartja az EB ajánlásait. A miniszter a tervek szerint ma egyeztet Brüsszelben Catherine Dayjel és Viviane Redinggel, az EB igazságügyi biztosával. Mint arról beszámoltunk, az EB elnöke, José Manuel Barroso júliusban, amikor jelezte, hogy a Traian Băsescu államfő leváltása érdekében hozott román kormányintézkedések – a házelnökök és az ombudsman leváltása, az alkotmánybíróság hatáskörének csökkentése – miatt megingott a bizalma a román kormány jogállamiság iránti elkötelezettségében, tizenegy pontos listát adott át Victor Ponta miniszterelnöknek, amelyek közül az egyik legfontosabb éppen a főügyészek kiválasztását szolgáló folyamat nyilvánosságát és átláthatóságát követeli meg. A România Liberă című napilap még augusztusban olyan ügyészségi lehallgatási jegyzőkönyveket közölt, amelyek azt bizonyítják, hogy Pivniceru – aki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja volt – közreműködött volna az igazságszolgáltatás politikai irányítás alá vonását célzó akcióban.
A Pivnicerut kompromittáló beszélgetés a George Bălan ügyész ügyében készült lehallgatási jegyzőkönyvben található. Bălant szintén az igazságszolgáltatás politikai befolyásolását célzó konspirációval gyanúsítják. Mint arról beszámoltunk, a július elején kirobbant botrányban Bălanon kívül egy másik ügyész, Marcel Sâmpetru is érintett – mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy egyeztetést folytattak Victor Ponta jelenlegi miniszterelnökkel, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség társelnökével, illetve más USL-vezetőkkel arról, hogy az USL befolyása alá vonják az igazságszolgáltatást.
Ehhez az lett volna szükséges, hogy Bălant a legfőbb ügyészség, Sâmpetrut pedig az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) élére nevezzék ki a lejáró mandátumú Laura Codruţa Kövesi, illetve Daniel Morar helyére. Mindezek előfeltétele – amint a Bălan és Pivniveru közötti beszélgetésből kiderül – az volt, hogy Pivnicerut kinevezzék az igazságügyi tárca élére.
(Külügyi szolgálatban Kövesi
Három évre a külügyminisztérium alárendeltségébe osztották be Laura Codruţa Kövesit, akinek hétfőn járt le hatéves mandátuma a legfőbb ügyészség élén. A leköszönt legfőbb ügyész Románia brüsszeli képviseletén tevékenykedik majd az igazságügyi reformot és a korrupcióellenes küzdelmet érintő ügyekért felelős főképviselőként. Minderről kedden este döntött a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege. Kövesi – aki leköszönte után hivatalosan a Szeben Megyei Terror- és Szervezettbűnözés-ellenes Főosztály (DIICOT) ügyésze – hétfői búcsú-sajtótájékoztatóján azt mondta, nem zárja ki, hogy megpályázza az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetői tisztségét, de az is előfordulhat, hogy olyan beosztást tölt majd be, ami összefügg a román igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem megfigyelését szolgáló Európai Uniós programmal.)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 23.
Belföldi hírek
Honosítás: százhúszezer új állampolgár
Több mint 120 ezer erdélyi és partiumi kapta meg a magyar állampolgárságot az elmúlt két évben. Az EMNT-irodákban összesen 74 717 iratcsomót véglegesítettek, az érdeklődők száma pedig elérte a 230 ezret – számolt be a kedvezményes honosítás elmúlt két évéről tegnap Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezető elnöke ismertette: a 28 EMNT-iroda révén a Székelyföldön több mint 65 ezer, Közép-Erdélyben több mint 16 ezer, míg a Partiumban közel 40 ezer magyar rendelkezik már magyar állampolgársággal.
Kárpát-medencei szórványnap
Elfogadta a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága az RMDSZ arra vonatkozó javaslatát, hogy november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a Kárpát-medencei Szórvány Napja legyen – ismertette tegnap Székely István, a szövetség főtitkárhelyettese. A testület ülésén egyebek mellett elhangzott, hogy 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve lesz: az anyanyelv használatának rendkívül fontos szerepe van mind az iskola előtti, mind az elemi oktatásban, ez meghatározó a gyerekek nemzeti identitásának kialakulásában, mérvadó a gyermekkori szocializáció szempontjából.
Leszavazták az ügyészeket
Nem támogatja a Legfelsőbb Bírói Tanács Mona Pivniceru igazságügy-miniszter jelöltjeit a legfőbb ügyészi, illetve a korrupcióellenes főügyészi tisztségbe – derült ki a szakmai testület ügyészi osztályának tegnapi ülésén. A tárcavezető Tiberiu Niţut javasolta legfőbb ügyésznek, aki korábban Laura Codruţa Kövesi volt legfőbb ügyész helyetteseként dolgozott. A korrupcióellenes főügyészi tisztségre a miniszter Ioan Irimiét szemelte ki, aki eddig a korrupcióellenes ügyészség Kolozs megyei hivatalát vezette. Az LBT ülésén egyedül az igazságügy-miniszter szavazott bizalmat a jelölteknek, a szakmai grémium többi tagja kinevezésük ellen voksolt.
Ingatlankérdés: az új hatalom tesztje
Kelemen Hunor szerint a decemberi romániai parlamenti választások után megalakuló új hatalom első tesztje az lesz, hogy miként viszonyul az ingatlanrestitúció kérdéséhez. Az RMDSZ elnöke a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely fórumán arra emlékeztetett: az Emberi Jogok Európai Bírósága 2013. április 30-ig adott haladékot a romániai ingatlanrestitúció ellentmondásainak kiküszöbölésére. Kelemen rossz jelnek tartotta, hogy a jelenlegi hatalom – amely az előrejelzések szerint december után is kormányozni fog Romániában – ugyanabból a szakmai előterjesztésből indul ki, amelyből az Ungureanu-kormány is dolgozott, és amely alapján a természetbeni visszaszolgáltatás leállítását és kisarányú kárpótlás megoldását javasolta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. január 7.
Hírsaláta
NEM ADTÁK FEL A NEMZETI ASSZIMILÁCIÓT. Min múlott a koalíciós tagság? – kérdezte a Népszabadság újságírója Kelemen Hunortól. A szombati számban megjelent interjúban a szövetségi elnök azt válaszolta: „Egyrészt egy olyan, utólag felhozott feltételen, amelyről soha előtte egyetlenegy mondatot sem beszéltünk. Azt kérték, hogy meg se próbáljuk módosítani a nemzetállamra vonatkozó kitételt az alkotmányban. Ez számunkra elfogadhatatlan volt, de azt hiszem, hogy csupán ürügyként hozták be a képbe a tárgyalások alatt a liberálisok. Másrészt valami mélyebb ösztön is a felszínre került, ami megint arról szólt, hogy a román politikusoknak egy jelentős része bennünket továbbra is másodrangú állampolgárnak tekint, és nem adta fel a nemzeti asszimilációt sem.”
GERÉD BEATRIX IDEIGLENES ELNÖK. Miután Victor Ponta hazug adatközlésért, azaz a 2011-es és a 2012-es hazai össztermék értékének hibás számításáért leváltotta a statisztikai intézet igazgatóját, Geréd Beátrix foglalta el a hivatal ideiglenes elnöki székét. Kinevezése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ belépett a kormányba – nyilatkozta Victor Ponta kormányfő. Geréd Beátrix addig marad e tisztségben, míg a kormány megfelelő helyettest nem talál. (Marosvásárhelyi Rádió) HĂINEALĂ-SCHMIDT – HAJNAL LEHETNE. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács frissen megválasztott elnöke, Oana Hăineală-Schmidt édesapjának neve – még a nyolcvanas években is, amikor Kovászna megyében ügyészeskedett – Hajnal volt. A Jurnalul Naţional szerint 1990-ben az akkor alakuló új hatalom vitte fel Bukarestbe, s hogy belesimuljon a nagy román fővárosba, s hogy főügyész lehessen, Hăinealăra románosította nevét. TAVASZIG ELDÖNTIK, HOL INDUL ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY. A szaktárca és a tanfelügyelőségek tavaszig eldöntik, mi legyen az előkészítő osztály sorsa: így a szülőknek elegendő idejük marad elhatározni, hogy a következő tanévben iskolába íratják vagy még az óvodában tartják gyermeküket. Minden tanfelügyelőség maga döntheti el, hogy az előkészítő osztály az iskolában marad, vagy visszaköltözik az óvodába. A kérdésről tovább egyeztetnek. (Kolozsvári Rádió) BÁR DRÁGA, DE KELENDŐ. Romániában 2011-ben 6 millió tonna üzemanyagot adtak el a kőolajtársaságok, és a Ziarul Financiar napilap szerint hasonló mennyiségű benzin és gázolaj kelt el tavaly is. Ennek az üzemanyag-mennyiségnek az egynegyedét importálja az ország. Tavaly az első fél évben a kőolajipari termékek importja elérte a 600 millió eurót. Az üzemanyagok az elmúlt évben jelentősen drágultak, a Ziarul Financiar összeállítása szerint év végén 7 százalékkal kellett többet fizetni a benzinért és gázolajért, mint 2012 januárjában. Az idei év újabb drágítással indult, a luxusadó növekedése miatt ugyanis 2–3 százalékkal növekedett az üzemanyagok ára. ELNÖKI KÉRÉS. Traian Băsescu azt kérte a kormánytól, hogy a kovásznai egykori Ceauşescu-villát töröljék az eladandó protokollházak listájáról, s továbbra is maradjon köztulajdonban. A hírt az Antena3 hírtelevízió egyik műsorában hozták nyilvánosságra. A dokumentum, mely e kérést tartalmazza, 2007. évi keltezésű, és a Tăriceanu-kormánynak szólt. (Cotidianul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. május 7.
Mérleg
Egy éve, tavaly május 7-én vette át az USL a hatalmat, akkor alakult meg az első Ponta-kormány.
Akkor kezdődött el Románia mélyrepülése, szinte minden téren. Kezdve az etnikai viszonyokkal, melyek a hatalom általi magyarellenesség szításával (MOGYE, Nyirő, székely zászló ügyek) jelentősen romlottak.
Az azóta eltelt időben a hatalom egyéb 22 év alatt kivívott demokratikus jogok és intézményeket is támadás érte (ANI, CSM kellemetlen tagjai, honatyák kiváltságainak kibővítése stb.), melyek többségét az Alkotmánybíróság meghiúsította. A csúcsot a tavaly nyári események jelentették, melyekkel az USL-s hatalom tatárjárás módra döntötte romokba Románia azelőtt sem túl jelentős nemzetközi tekintélyét. Bukarest és Brüsszel között azóta is érezhető a feszültség. Az országjelentések is jelzik a visszafejlődést, miközben a közéletben újramelegítették a nyolcvanas évek szekus ideológiai levesét, az idegenellenes román nacionalizmust.
Egy év alatt a hatalom az értelmiséget is megbotránkoztatta a román kulturális intézet megrendszabályozásával, ahol elismert szakemberek helyére pártkatonák és politikai klientúra került. Eközben a kormány tagjai számos etikai botrányba (plágiumügyek, összeférhetetlenség, korrupció gyanú stb.) keveredtek, melyek nyomán több miniszter is távozni kényszerült, mások menesztését Brüsszel tételesen követeli.
Gazdasági téren sem fényesebb a helyzet, noha ott a mélyrepülés nem öltött akkora méreteket. Az EU-s pénzalapok veszélybe kerültek a kormány inkompetenciája miatt, akárcsak egy újabb IMF-hitel. Konkrét kormányzási stratégia, jövőkép helyett a kormány legfeljebb tűzoltószerű intézkedéseket hoz, az államkasszának még a közkiadások szinten tartására sem futja, a számos adóemelés és a korábban elindított fejlesztések leállítása ellenére sem!
Megvalósítások helyett botrányok, kormányzás helyett konfliktusok.
Hogy zuhanhat egy ország ekkorát, szinte minden szempontból röpke egy év alatt? Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)