Erdélyi magyar politikai vezetők az államfőválasztásról
Először fordulhat elő, hogy két magyar jelölt indul a romániai államfőválasztásokon, ugyanis Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyik alelnöke személyében kihívója akadt Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének.
Amennyiben mindkét jelöltnek sikerül összegyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, magyar-magyar viszonylatban újrarajzolódhatnak az erővonalak, vagy legalábbis reális kép alakulhat ki az erdélyi magyar pártok támogatottságáról. Ugyanakkor a két irányba leadott magyar szavazatok kevésnek bizonyulhatnak egy esetleges román-magyar alkuhelyzetben.
Szilágyi Szabolcs előbb Szilágyi Zsoltot, az EMNP alelnökét kérdezte. Szilágyi Zsolt szerint a két magyar jelölt ugyanazzal az eséllyel, illetve ugyanazzal az esélytelenséggel indul a választáson, hiszen nincs az 5 százalékos „görcs”, nincs olyan tét, amely megfoszthatná a magyarságot valamitől, ebből a kampányból az erdélyi magyarok csak nyerhetnek. Hozzátette: az a feladatunk, hogy lebontsuk az autonómia kapcsán létező gátakat, félelmeket.
Az EMNP alelnöke úgy véli elhibázott az elmúlt 25 év romániai magyar politikája, mert keményebben, és következetesebben kellett volna fellépni, az a tény pedig nagyon sokat elmond, hogy az autonómia tervezetét csak néhány képviselő adta be – 10 évvel ezelőtt – és a az elmúlt 25 évben a hivatalos magyar képviselet egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be a bukaresti parlamentbe. Szilágyi Zsolt azt mondta: ők azt szeretnék, ha az erdélyi magyar közösségen belül meglenne a politikai sokszínűség mellett az összefogás esélye is, ez a választás pedig a nemes verseny lehetőségét adná.
A Kossuth Rádió munkatársa ezután Kovács Péterrel, az RMDSZ kampányfőnökével beszélgetett, aki szerint korai még két magyar jelölt indulásáról beszélni, mert szerinte kétséges, hogy az EMNP-nek sikerül összegyűjteni a Szilágy Zsolt indulásához szükséges 200 ezer támogató aláírását. A kampányfőnök azonban egészen biztos abban, hogy az RMDSZ a rutinjával, az országos struktúrájával, és szervezettségével 2-3 hét alatt sikerül összegyűjtse a Kelemen Hunor indulásához szükséges szavazatszámot.
Kovács azt is elmondta: ő nem tudja elképzelni, hogy Tőkés László asszisztense hitelesen felléphet ebben a kampányban, ez a próbálkozás azonban megossza az erdélyi magyar közösséget, felaprózza a közösség erejét.
Kelemen Hunor egy komoly, és kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri a közösségünk értékeit és gondjait, a magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik, és meghallgatják őt, ezért van szükség egy ilyen jelöltre – hangsúlyozta Kovács Péter.
Benkei Ildikóval beszélgetve, Toró T. Tibor, az EMNP elnöke azt mondta: még nem jött el ideje annak, hogy Romániának magyar államelnöke legyen, viszont a választási kampányban érdemes majd megnyitni a néppárt által 2012-ben elindított vitát a föderális államról, mert ebben minden benne van: az erdélyi magyarság sorsa, a jövőképe, és a tervei.
Ugyancsak Benkei Ildikónak, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke így nyilatkozott: az MPP mindegyik államfőjelölttel párbeszédet kezdeményez, hogy megtudja, miként viszonyulnak a Székelyföld autonómiájának kérdéséhez, mindegyiknek elküldi az öt pontos alkotmánymódosító csomagját, ettől teszik függővé, melyik jelöltet fogják támogatni.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Benkei Ildikónak azt mondta, hogy bár az elmúlt államfőválasztásokon is volt magyar jelölt, az semmit nem hozott az autonómiaküzdelemnek. Viszont most amennyiben lesz rá esély, hogy a magyar jelölt, vagy jelöltek megjelenítsék az autonómia ügyét, annak kifejezetten örülni fognak, mert ez egy jó lehetőség elmagyarázni a románoknak mi is az autonómia.
Kossuth Rádió, Erdély.ma

Sikeres közönségtalálkozó a magyar közmédia szerkesztőivel, műsorvezetőivel Aradon
Média határok nélkül címmel hirdették meg az Aradi Magyar Napok egyik igen rangos rendezvényét, amelyre a megye egyetlen magyar középiskolájának, a Csiky Gergely Főgimnáziumnak a város szülöttéről, Tóth Árpádról elnevezett dísztermében került sor az Aradi hírek portál rendezésében.
Elöljáróban annyit a hétfő délutáni közönségtalálkozóról: bensőségesre és jó hangulatúra sikerült azokkal, akik a magyarországi médiában, tévében, rádióban a határon túli magyaroknak, magyarokról szóló műsorokat irányítják. Bár az előző mondat, mint kiderült, nem egészen helytálló: a Térkép, a Kárpát Expressz, a Határok nélkül nemcsak a Trianon után kívül rekedteknek, hanem az anyaországiaknak is szól. * * * Bevezetőként Pataky Lehel üdvözölte és mutatta be a vendégeket – Barlay Tamást, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztőjét, a Kós Károly Kollégium alelnökét, Jankó Anitát, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztőjét, Debreceni Mihályt, a Kárpát Expressz felelős szerkesztőjét, Moszkovits Jánost, a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorának felelős szerkesztőjét, Havasi Jánost, az MTVA Kós Károly Kollégiumának titkárát (akivel nem először találkozhattunk Aradon), Banner Gézát, a Kossuth Rádió műsorvezetőjét. (Ez utóbbi esetében, ha a vezetéknév különösen ismerősen cseng a hazai, éltesebb olvasó fülében, az nem a véletlen műve: a kitűnő, egykori kolozsvári, ma Békéscsabán élő művészettörténész-versmondó Banner Zoltán fia. Aki édesapjának egy nyilatkozatát idézte: „Nem áttelepültem, csak lakcímet változtattam”.)
A tegnapelőtti találkozó vendégeinek többsége „határon túli” származású magyar: Kárpátalján (Debreceni), Délvidéken (Jankó), Erdélyben (Moszkovits, Banner) született, a kisebbségi sorsot saját (vagy szülői) tapasztalatból ismeri, tehát a kisebbségi kérdések tekintetében autentikus személyiség. Barlay Tamás elmondta: „2003-tól lett irányelv, hogy az ’anyaország’ és a ’határon túli’ kifejezést kerüljük, mert az megosztó: a Kárpát-medencei magyarok egy családba tartoznak”. (Emlékszem: tavaly nyáron egy békéscsabai médiatalálkozón felvetődött és vitát váltott ki a kérdés – többek között Moszkovits János szólt hozzá –, akkor most mi is lenne a helyes szóhasználat?) Barlay beszélt az MTVA 2011-es létrejöttéről, de amit elsősorban megjegyeztünk: arról beszélt, hogy a (magyarországi) nemzetiségi műsorok nem igazán „sztárműsorok” – de akik ezekben, ezeknek dolgoznak, feladatot, szolgálatot teljesítenek. És tévedés, hogy ezek a műsorok csak a határon túliaknak szólnak, mert az anyaországiaknak is. „Hosszú, több évtizedes lemaradás van, huszonvalahány év után sem tudja minden magyar (anyaországi – szerk. megj.) egyetemista (tehát az „elithez tartozó”), hogy hol van Munkács vagy Sepsiszentgyörgy. Tudósítóink megpróbálják eloszlatni a homályt”.
Moszkovits János a Határok nélkül c. Kossuth-rádióműsor törekvéseiről szólva leszögezte: tudósítói hálózatuk segítségével azt akarják, hogy minden, határon túl történő magyar vonatkozású eseményről beszámoljanak.
Jankó Anita, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztője arról beszélt, hogy az anyaországiaknak „egy kicsit nyűg” a határon túli magyarság, mert nem ismerik lelkiállapotát, ízlésvilágát, akaratát, nehezen fogják fel, hogy minden régió más és más. „Arra próbálunk összpontosítani, hogy ne csak a nagypolitikát mutassuk be – arra a való a híradó –, hanem azt, hogy hogyan élnek.” Arra a kérdésre, hogy kellenek-e a „szegregált” (csak bizonyos rétegekhez szóló) műsorok, egyértelmű igennel felelt: „Anyukámat, például, érdekli az, hogy mi történik Sepsiszentgyörgyön”. Banner Géza az Arad megyei Pécska szülöttét, Klebelsberg Kunó magyar vallás- és közoktatásügyi minisztert idézte, aki szerint szónoki, kesergő és alkotó hazaszeretet létezik. „Mi alkotni szeretnénk” – szögezte le. Tőle idéztem a cikk felcímében szereplő mondatot: „Nem sztárok, közszolgák vagyunk”.
Havasi János (egyebek közt majd’ féltucatnyi riportkötet, egy újságíró-kézikönyv szerzője) arról beszélt: a magyarországiak nemcsak a határon túliak, de a saját hagyományaikat sem ismerik igazából. Pataky Lehel Zsolt műsorvezető felkérésére ezután a résztvevők újságírói pályafutásuk egy-egy emlékezetesebb élményének felelevenítésére kérte fel a vendégeket, majd a kérdések, hozzászólások következtek a jó kétórás összejövetelen.
Részemről (és remélhetőleg a tegnapelőtt ott volt közönség részéről is) őszinte köszönet e tartalmas találkozóért. Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Újat hozó, igazi érték: a moldvai csángó magyarokról?;;;A moldvai csángómagyarokról készült átfogó kötetet, Oláh-Gál Elvira: A moldvai magyarokról című könyvét mutatták be Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán október 16-án. Az esemény házigazdája Zsigmond Barna Pál főkonzul volt, de a szerzőnőt köszöntötte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
„Oláh-Gál Elvirát nem csak szerzőként, de a Kossuth Rádió tudósítójaként is ismerjük. Általában mi szoktunk izgulni, amikor kérdez, de most ez picit fordítva van. Ahogy a könyv előszavában Halász Péter néprajzkutató írja, egyre több könyv foglalkozik a moldvai csángómagyarokkal, de egyre kevesebb köztük az újat hozó, igazi érték. Oláh-Gál Elvira a lényegre, a valóságra kíváncsi, nem sajnálja a fáradságot, hogy közel hajoljon a témához. Ez a könyv is a lényegről szól, a valóságot kívánja bemutatni" – fogalmazott a főkonzul, majd gratulált az átfogó, a csángómagyarok szokásait, nyelvét, hagyományait, egész életét bemutató íráshoz.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy míg 2010 előtt a moldvai csángómagyarokat nem tekintették jogosultnak a magyar állampolgárságra, mára ez megváltozott, és rengeteg csángó településről érkezik honosítási kérelem, sokan tesznek állampolgársági esküt. „Én azt kívánom ne legyen apály, mindig csak dagály legyen, mindig legyen benne a gondolatainkban a csángó magyarság. Számtalan jó kezdeményezés volt és van, ami a csángómagyarokat illeti – ha csak a magyar oktatási programot említjük -, de sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a moldvai magyar társadalom még koherensebb legyen" – hangsúlyozta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
A kötetet Halász Péter néprajzkutató méltatta, kiemelve, habár sok író foglalkozik a moldvai magyarokkal, ezek nagyrésze felszínes, nem ritkán rosszindulatú, ezért kell megbecsülni a tisztességes szándékú írásokat. „Elvira írásai úgy kiegyensúlyozottak, hogy felháborodik azon, ami felháborító, ám örülni is tud minden eredménynek, kedvező jelenségnek" – mondta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
csikszereda.gov.hu
Erdély.ma

Névtolvajok és hamisítók
Nemrégiben mondta a Kossuth Rádióban egy román fiatalember: örvend, hogy részt vett Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán rendezett könyvvásáron, mert várostörténeti előadásokat is hallgathatott, melyek nyomán teljesen megváltozott korábbi véleménye a város múltjáról.
Meggyőződéssel mondta, amit arról középiskolában tanult, abból egy szó sem igaz. A tények beszélnek – folytatta –, hisz eddig nem tudta, hogy létezik Kolozsváron például Bánffy-, Béldi-, Jósika (Józsika)-palota vagy Wass-ház, és azokat, valamint más, pompás középületeket magyar tulajdonosok építettek, és az ő tulajdonuk volt a rémuralom beállta előtt (…). Ennyit bevezetőül.
Miközben a Székelyföldet átszelő kirándulóbusz Hunyad megye irányába tartott, utasai megfigyelhették egy-egy település különböző feliratait, intézményneveit, helység- és utcanévtábláit is.
Látható volt például helységnévtáblán a -haza utótag -háza helyett (Szentegyhaza), utcanévtáblán Aron, Gabor, ut, Gheorghe Doja az Áron, Gábor, út, Dózsa György helyett; építőtelepen táblán díszelgett vezetéknévként a Laszlo és Sandor a László és Sándor helyett, menetrend szerinti autóbuszon pedig cégnévként: Balint Trans Bálint Trans helyett.
Volt persze bőven líceum gimnázium vagy szakközépiskola helyett, néhol gimnázium váltotta fel az általános iskolát, és a tanácsok is simán lekörözték az önkormányzatokat. Múzeumban, várkastélyban Hunyadi Jánost Iancu de Hunedoara szorította sarokba, Őraljaboldogfalván a Kendeffy családnév Cândafi formában került egy – turistákat tájékoztató táblára –, mi több: akadt olyan idegenvezető, aki a Kendeffy család román eredetéről beszélt.
A neveinkről, szavainkról lemaradt ékezetek apropóján talán nem fölösleges megemlítenem, hogy a 14. század közepére kibontakozott a magyarban a hosszú magánhangzók rendszere, és a rövid-hosszú éles szembenállás azóta is jellegzetes vonása nyelvünknek. Azt is jó tudnunk, hogy az előmagyar korban még csak rövid á hangunk volt, de a honfoglalást jóval megelőzően, mintegy 3-4 évszázaddal korábban már volt hosszú á hangunk. A lemaradt ékezetekkel jeles íróink, költőink közül többen is foglalkoztak.
Sütő András idevágó mondatai következnek: „Akkor onnan mind leszálltak a harangok, elbúcsúztak a hangjuktól, és fölsorakoztak Gábor Áron előtt, hogy megolvassza őket, ágyút öntsön belőlük (…)
Nappalok és éjszakák mosódtak egybe az anyanyelv betegágya fölött. Hallgassátok a tisztelendő atya prédikációit! Az öreg székelyeknek magyarul – a gyermekeiknek angolul hirdeti az igét. Már az Isten is kétnyelvű? Ó, nem, nem hagyom lekopni a nevemről az ékezetet. Kereskedelmi szerződést sem írok alá, ha nevemről az ékezetet el meri hagyni valaki! Egy rossz hangsúlyért perselypénzbüntetést fizet a gyermek. Igen, büntetni kell, bírságolni kegyetlenül, aki a nyelvét megcsúfolja! (…)
Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az elhagyott esernyő előkerülhet – ha szerencséje van – a Talált Tárgyak Irodájában. Ilyen iroda a szavaink számára nincsen. Az ékezetektől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül – akinek orrbavert és szánalmasra facsarodott képüket elpanaszolhatnák – nincs, akihez forduljanak.” (Engedjétek hozzám jönni a szavakat)
Azt, hogy a kommunista diktatúra soviniszta gyakorlata megpróbálta kisajátítani történelmi nagyjainkat is, és például Dózsa Györgyből Gheorghe Doját csinált, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara lett (a tankönyvekben vagy a vajdahunyadi várkastélyban), Kinizsi Pált pedig Paul Chinezu álruhájába öltöztették – nem kell tudomásul vennünk, és nekünk nem kell ezt a gyakorlatot követnünk.
Neveink védelmében sokat tehetnek a szórványban élő magyar önkormányzati képviselők is. A vezetéknév/családnév – különösen a történelmi – szent és sérthetetlen! Bármilyen nyelvű szövegbe kerüljön is, eredeti alakja, formája nem változhat. Név- és történettudományi munkák bizonyítják, hogy a fentebb említett nevek magyar eredetűek. Viselőik magyarnak tartották magukat. A besztercei nemesi előnevet viselő Hunyadiakról oklevelek alapján megállapította a kutatás, hogy a család legrégibb hiteles ősei Magyarországon tűntek fel, és római katolikus vallásúak voltak.
A Dósa (Dózsa) vezetéknév apanévből alakult -sa képzővel magyaros névadás szerint. Dózsa Györgyöt székely–magyar vitézként tartja számon a történetírás. A malomvízi nemes és gróf Kendeffy család az 1400-as évek előtt a Kende nevet viselte, abból – magyaros névadással – a -ffy (= fia) szócska hozzáadásával lett a Kendeffy forma.
A kende az etelközi magyaroknál méltóságnév volt, akárcsak a gyula. Idővel az uralkodókon kívül más előkelők is használhatták ezeket a megnevezéseket. A kende is, a gyula is török eredetű szó/név nyelvünkben. A magyarból eredetezhető családnevek csoportjába tartoznak a helységnévből -i képzővel alakult nevek is, mint a Báthori, Bocskai, Bolyai, Hunyadi, Kinizsi, Teleki, Toldi vagy Tholdy stb.
Tapasztalhattak még más, hasonló, furcsa dolgot is a kirándulók: például a dédácsi (piskitelepi) arborétum román nyelvű leporellója meg sem említi a ritka értékű növénykert alapítóinak, egykori tulajdonosainak vagy a benne található kastély építtetőinek nevét. Így hát a kíváncsi magyar olvasó hiába is keresi a Fáy, a Gyulay vagy az Ocskay neveket. Mert azokat is – akárcsak a többieket – ellopták a fehér inges névtolvajok és Erdély szellemi örökségének meghamisítói.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Krónika (Kolozsvár)

Az oktatás a témája az idei Magyar Szórvány Napjának
November 15. Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, a Magyar Szórvány Napja. A magyar szórványoktatás helyzete lesz a legfontosabb téma a Magyar Szórvány Napján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által a hétvégén szervezett konferencián. Egy erdélyi szórvány kutatási program eredményei szerint 2005 óta 140 helyszínen szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás. 2020-ig még mintegy 150 helyszínen szűnhet meg a magyar iskola, ebből 50 helyen akár már jövő év őszén. A Magyar Szórvány Napját minden évben szórványban tartja meg azt RMDSZ. Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Szeben megyében, Medgyesen és Nagyszebenben. A magyar szórványoktatás lesz a legfontosabb téma.
Készült egy felmérés az Iskolák veszélyben című kezdeményezés során, így nagyon konkrét stratégia van arra, hogy mit is kellene tenni. Nem szabad azonban úgy döntéseket hozni, hogy az érintettek véleményét nem hallgatjuk meg, hisz csak úgy derül ki, hogy mi is a jövője az erdélyi magyar szórványoktatásnak – mondta Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a Magyar Szórvány Napja egy ünnep. Nem kell attól megriadni, hogy túl sok ünnepünk lenne, hiszen a nemzet jelentős értékeinek akár új ünnepet is kreálhatnak a nagy közösségek – állapította meg. Minden Magyarországon kívüli közösségnek megvannak a szórvány részei, és létezik a szórványosodással járó identitástudat-vesztés – mutatott rá. November 15-én ezért erről beszélünk majd, és cselekvési programokat is útjára indítunk a folyamat megfékezése érdekében – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Négy éve Erdélyben, második esztendeje pedig már a Kárpát-medencében ünnepeljük a szórvány napot, utóbbiról másfél évvel ezelőtt döntött a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága.  hirado.hu / Kossuth Rádió/Határok nélkül
Erdély.ma

Könyv a moldvai magyarok lelkéről
Az Erdővidéki Közművelődési Napokon Oláh-Gál Elvira bemutatta A moldvai magyarokról című, riportokat, interjúkat és tudósításokat tartalmazó könyvét csütörtök este a kisbaconi régi paplakon. A rádiós és tévés újságíró – jelenleg a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának tudósítója – a csángókkal való találkozásairól beszélt, olyan részletekről szólt, amelyek nemzettársaink lelkiségére villantanak. Nekünk, szerencsésebbeknek, akik tömbmagyarságba születtünk, nem korlátozta jóformán senki, hogy az iskolai szünetben milyen nyelven szólítsuk meg egymást, de az Erdély és Moldva peremén élő fiatalok számára egyenesen tilos volt – ahogy Oláh-Gál Elvira egyik Csík­somlyóra igyekvő alanya nevezi – a „hazátlanok” (a bozgorok) nyelvén megszólalni. A vásott magyar nyelv (limba ungureasca tocită) használata maradt tehát a kapun belülre, de onnan is egyre gyakrabban kikopott, hiszen papjaik a ferdítéstől sem riadtak vissza, s azt mondták nekik, vallásuk neve is mutatja, hova tartoznak – romano, azaz román katolikusok –, az iparosodás szétverte közösségeiket, a vegyes házasságok és az érvényesülni akarás pedig tovább tizedelte soraikat. Az 1989-et követő időszakban jött az anyaországi segítség, amely némileg megállította a közösség teljes felszívódását a román tengerben. Mindenképp nyereség, hogy a régebb nemzeti hovatartozásukat még a székelyek előtt is titkolók meg mertek anyanyelvünkön szólalni, gyermekeiket pedig magyar órákra íratták, s ma már hetente három alkalommal kétezren tanulják elődeik nyelvét, saját népdalaikat. Nem volt könnyű ezt elérni, hiszen az állami intézmények vezetői próbálták a kezdeményezést ellehetetleníteni – nemrég Bákó Megye Tanácsának elnöke nyilatkozott úgy, hogy megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, helyette viszont bevezetik az olasz nyelv tanítását az iskolákban –, de a toleránsabbak is – mintegy „ellentételezésként” – arra kérték a csángókat, ha már az iskolában magyarul tanulnak, bár otthon használják folyamatosan a románt. Öröm, hogy a csángóknak saját értelmiségük van, s nem hiányoznak azok a pedagógusok sem, akik nehézségek ellenére is vállalják a magyar nyelv tanításának moldvai misszióját. Üröm viszont az, hogy a most tanult nyelv nem megegyező a nagyszüleik által még gyermekként tanult nyelvvel. Az az ősi anyanyelv talán örökre elveszett, de elkezdődött valami olyasmi, ami jó irányba viszi sorsukat. Oláh-Gál Elvira szerint a közvetlen közelségünkben élő moldvai magyarokat – Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is több százan élnek –, ha befogadjuk, s előítéletek nélkül közeledünk feléjük, megmaradnak magyarnak, ellenkező esetben a könnyebb utat választják, s románná válnak – szeressük hát őket.
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tegnap este Vargyason az unitárius templomban tartotta az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadási ünnepségét. Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragó népművészt kiemelkedő népművészeti tevékenységéért és Erdővidék hírének öregbítéséért részesítették a kitüntetésben.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén Zsolt: a nemzeti érdek a béke
A Lajtától a Királyhágóig a magyarság egy és oszthatatlan. Az államhatáron túli nemzetrészek fontosak a belső magyarországi társadalom erősítéséhez, fejlődéséhez is. A magyar-magyar tanácskozás, a Magyar Állandó Értekezlet XIII. ülése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának.
A kárpátaljai magyarság akaratán kívül egy háborúban találta magát, Magyarország pedig akaratán kívül egy hidegháborúban találja magát. A mi érdekünk a béke, fogalmazott Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a kárpátaljai magyarság egy olyan konfliktusban van, amelyhez semmi köze, nem tehetnek arról, hogy Oroszország milyen lépéseket tett Ukrajna vonatkozásában, és arról sem, hogy Ukrajnában a törvényhozás hogy vette el az oroszoktól a nyelvi jogaikat. A legelemibb dolog, hogy az egyetemes magyarság és Magyarország mindenben a kárpátaljai magyarok mögött áll. Télen meg kell oldanunk a tűzifaellátást, s azt is, hogy magyarokat ne vigyenek a frontvonalra, és számtalan más dolgot, hangsúlyozta nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
Maga a kérdésfeltevés is rossz, hogy orosz-vagy ukrán-pártiak vagyunk-e. Mi magyar-pártiak vagyunk, az viszont szenvedélyesen, jelentette ki Semjén Zsolt. Ennek az a lényege, hogy a szövetségi rendszerből fakadó kötelezettségeinknek precízen eleget teszünk, másfelől pedig a nemzeti érdekeinket próbáljuk érvényesíteni. A nemzeti érdek pedig a béke, a gazdasági kapcsolatok lehetősége és az energiabiztonság, hangsúlyozta Semjén.
A román elnökváltással kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: reménykedik a változásban. Klaus Johannis román elnök az Európai Néppárthoz tartozó jobbközép pártok jelöltje volt, amelyhez a Fidesz és a KDNP is tartozik, így vele a magyar miniszterelnök-helyettes jobb együttműködésre számít. Áttörésnek nevezte, hogy egy nem román származású, nem ortodox ember lett Románia államelnöke, másfelől biztos abban, hogy Johannis egy dolgot nem mondhat: azt, hogy az autonómia nem európai gondolat. Ennyiben pedig Semjén Zsolt szerint lesz előrelépés. Ugyanakkor véleménye szerint illúzió lenne azt várni, hogy Johannis kiállna Székelyföld területi autonómiája mellett. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta: még nem lehet tudni, hogy Klaus Johannis román elnök megválasztása jó-e a magyarságnak, de nagy áttörésre és csodára nem számít. Hozzátette: Johannis az etnikai kérdést megoldottnak tekinti, a regionális autonómiát pedig veszélyesnek tartja az ország egységére, területi épségére nézve.
Kelemen Hunor azt azonban pozitívumként emelte ki, hogy a szász származású Johannis olyan értékeket hoz az államelnöki hivatalba, mint a tisztelet, a becsület, a jól elvégzett munka fontossága.
Egy olyan népharag söpörte el az utód-kommunista Ponta-hatalmat, amely annak idején a Ceaușescu-diktatúrát is megdöntötte, fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki bizakodással tekint Klaus Johannis megválasztására. Tőkés úgy véli, most Romániában is új lendületet vehet az a rendszerváltoztató folyamat, amely negyedszázaddal ezelőtt kezdődött el.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Partium is kész megvívni a maga zászlóháborúit
A kettős kereszt és a négy folyó lesz benne Partium címerében és zászlajában. Így döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által megbízott szakbizottság, amely közel két tucat munkából választotta ki a győztes pályamunkát. A jelképeket kezdeményező Partiumi Autonómia Tanács (PAT) a soron következő ülésén fogadja el, ezután pedig megkezdi terjesztésüket.
A Kossuth Rádió munkatársa, Ionescu Nikolett Csomortányi Istvánt, a PAT elnökét kérdezte arról, hogy a szakbizottság milyen pályamunkát fogadott el, illetve arról, hogyan fog kinézni Partium zászlaja és címere.
Csomortányi István elmagyarázta: a pályázati kiírásnak szerves része volt egy 1659-es Erdélyi Országgyűlési határozat, amely rögzítette Erdély, illetve a Partium szimbólumait. Az akkori leírás szerint Partium jelképében szerepel a négy folyó szimbóluma és a kettős kereszt. Hozzátette: ennek jegyében készültek el a pályamunkák, és ezek közül választotta ki az öttagú zsűri azt az alkotást, amelyről a PAT következő ülésén jóváhagyó határozat születik.
A PAT elnöke azt is elmondta, hogy a nyertes pályázó nagyváradi, de ennek kérésére nevét nem fedheti fel.
Csomortányi szerint jövő évben több ilyen zászlót és címert készítenének le, és azok rendelkezésére bocsátanák, akik ezek használatát és népszerűsítését vállalnák. Céljuk egy olyan jelkép születése és elterjesztése, amely az egész partiumi magyarságot összekovácsolja.
Amennyiben a hatóságok üldözni fogják Partium jelképét, ők azt megvédik – jelentett ki a PAT elnöke. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Megszűnt Nagybánya magyar nyelvű tv-műsora
Megszűnt Nagybányán az egyetlen magyar nyelvű tv-műsor. Az egy órás műsort heti egy alkalommal sugározta egy nagybányai tv-társaság, de az nemrég megszűnt, így vele együtt a magyar műsor is. Az utóbbi időben az egyetlen magyar nyelvű hetilapot a Bányavidéki Új Szót is a megszűnés fenyegeti.
A Zahoránszki Brigittának, a Kossuth Rádió munkatársának Hitter Ferenc műsorszerkesztő elmesélte a nagybányai magyar nyelvű tv-műsorok történetét, hozzátéve, hogy a Guttinmelléki Friss Újság, amelynek ő főszerkesztője volt, elsősorban az érdeklődés hiányában szűnt meg.
Hitter Ferenc arról panaszkodott, hogy a szórványra csak bizonyos időszakokban, mint például a választások alkalmával figyelnek, azután már „senki nem törődik a kisebbségekkel.”
Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője arról beszélt, hogy az eddigi magyar nyelvű adások nem a tv-társaságok kegyéből működtek, hanem azért, mert voltak olyan emberek, akik idejüket és sokszor még a pénzüket is feláldozva vállalták, ezen műsorok szerkesztését.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Az olvasó fóruma
Ki vagyok? Hová tartozom?
„Lehet furcsa, lehet fölösleges kérdéseknek tűnnek, de szeretném valahová besorolni magam a zűrzavaros világban. Fő információforrásom a megbízható Kossuth Rádió volt évtizedeken keresztül. Jó másfél, két éve hallottam először, hogy a magyar kormány fontos célkitűzése az alsóközéposztály megsegítése, megerősítése. Azóta többször használták már magasabb rangú riportalanyok szintén ilyen kontextusban ezt a szót, de nem értem pontosan, hogy ezáltal kire gondolnak. Ha nyelvtanilag értelmezzük a társadalmi osztályokat, akkor kell legyen közép-középosztály, felsőközéposztály, és fölöttük a „felső tízezer”. Na de hogyan nevezzük azokat a szerencsétleneket, akik az alsó középosztály szintjét sem érik el, azok alatt élnek? Nyomorultak, szegények, mélyszegények?
Jómagam 19 év iskola elvégzése, s 46 munkában töltött év utáni nyugdíjazásom folytán még véletlenül sem tartom magam alsóközéposztálybelinek, mert legfeljebb egy hétre van biztosítva a mindennapi kenyér- és kajapénzünk. A 950 lej nyugdíjamnak majdnem fele a havi házbér, és több mint negyedét teszik ki a legszükségesebb rezsiköltségek. Van egy félnormás állásom, de azzal se tudok anyagi fedezetet biztosítani több mint két hétre előre. Kultúrára se tudnék költeni. Szerencsénkre régebbről van jó párszáz könyvem, de majdnem 25 évnyi színjátszás után egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy évente legalább egyszer színházba menjek. Az újság havi előfizetésére s a telefonszámlákra úgy tudom előteremteni a pénzt, ha a félnormás állásom mellett van időm és erőm más munkát is elvégezni.
Sajnos nagyon sok aradit ismerek, akik hasonló helyzetben vannak, tehát semmiképp nem tartoznak még az „alsóközéposztályhoz” sem.
Örülnék, ha valaki meg tudná nevezni az ettől lefelé létező társadalmi csoportokat, réteget. Talán ezekről is lehetne néha konkrétan szót ejteni (…).
A Nyugati Jelen (és elődjei) rendszeres olvasója
Katona Béla”
***
Kedves barátom (jó negyvenéves ismeretségünk kapcsán, ugye, nevezhetlek így?!), nagyon érdekes kérdést vetettél fel. A legtöbb ember, tapasztalataim szerint, nem gondolkodik azon, hogy hová, melyik társadalmi kategóriába is tartozik. A legfontosabb manapság (de vajon mikor volt másképp?), a megélhetés, az, hogy tud-e az ember magának és családjának ilyen-amolyan úton-módon megszerzett jövedelméből (viszonylag vagy egészen) tisztességes életvitelt biztosítani.
Prima vivere, deinde filozofare (előbb élni kell, aztán filozofálni) tartja a latin mondás. Ami talán igaz, talán nem, vagy is-is. Aki azonban filozofál, annak, szerintem, biztosan intellektuális igényei (és képességei) vannak. Akinek pedig ilyen igénye nincs (bár minden ember filozófus a maga módján), az megelégszik azzal, hogy a társadalmat, a sorsot stb. szidja, ha rosszul megy sora. És nincsenek kevesen, akiknek rosszul (sőt: nagyon rosszul) megy.
De hagyjuk a bölcsködést: magam aligha tudnék egyértelműen, pontosan, megbízhatóan válaszolni a konkrét kérdésre, hogy mi van az alsóközéposztályon alul. Arra sem, hogy mi az a közép-, felső- vagy alsóközéposztály (ha vannak ilyenek), milyen kritériumok szerint sorolják azokba az embereket, egyáltalán: milyen manapság – 25 évvel a forradalom után – tudományos megközelítésben és terminusokban Románia társadalmi rétegződése.
Felhívnám tehát a Kedves Olvasót: aki hozzá tud vagy akar szólni ezekhez a kérdésekhez, tegye meg. Közösen hátha okosabbak leszünk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató kedden a Tulipánban
Négyszemközt Ceauşescuval
Az 1989-es decemberi forradalom kitörésének 25. évfordulóján mutatják be Aradon Hodicska Tibor nyugalmazott nagykövet Négyszemközt Ceauşescuval című könyvét.
Hodicska Tibor 35 éves külügyi szolgálatából másfél évtizedet töltött Bukarestben a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, utána pedig a Moldovai Köztársaságba nevezték ki nagykövetnek. A csíkszeredai Pallas Akadémiánál idén megjelent könyvéből „nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek” – fogalmaz a kötet fülszövegében Kozma Mária szerkesztő.
Hodicska Tiborra hárult a Nicolae Ceaşescu–Grósz Károly találkozó megszervezése Aradon 1988-ban, és ez alkalomból találkozhatott négyszemközt a román kommunista diktátorral. Hogy ez élményszámba menő találkozás volt-e vagy sem, megtudhatjuk személyesen tőle december 16-án, kedden 17 órától a Lucian Blaga (Templom) utcai Tulipán Könyvesboltban. Kiváló alkalom ez bepillantani a múlt rendszer román–magyar diplomáciai viszonyának kulisszatitkaiba is. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek felelős szerkesztője, a Kossuth Rádió aradi tudósítója beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: nem volt törvényszerű a Ceausescu-diktatúra bukása
A román diktátor bukásához vezető temesvári népfelkelés elindítója az MTI-nek adott interjúban úgy vélekedett, a kedvező környezet csupán elősegítette, hogy „spontán és öntörvényű" harca – melyben temesvári gyülekezetét is maga mellett tudhatta – sikeres legyen.
Tőkés László szerint csak az utókor számára tűnhet úgy, hogy a temesvári népfelkelés által „egy kelet-közép-európai történelmi folyamat és szükségszerűség teljesedett ki Romániában is". Az események teljében az a lehetőség is reálisnak tűnt, hogy Románia és esetleg Albánia meg Bulgária „kivételként fogja erősíteni a szabályt" az átalakulásokban. Hozzátette, arról pedig nem is álmodott, hogy éppen az ő ellenállása vezet el a Ceausescu-diktatúra bukásához. „Még 1989. december 17-én, az elhurcolásom előtti utolsó órában sem gondoltam erre" – tette hozzá a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő lelkész.
Tőkés László nem tartotta helyesnek, hogy a romániai forradalom szikrájaként szokták emlegetni. „Az a megközelítés, hogy kipattant a szikra és felrobbant a puskaporos hordó, nagyfokú esetlegességet feltételez" – mondta. Arra emlékeztetett, hogy hosszú érlelődési folyamat vezetett a népfelkelésbe torkolló temesvári ellenállásba. Mint ahogy felelevenítette, diákkora óta részese volt annak a szervezkedésnek, amely a kommunista hatalom egyházakra és a magyarságra nehezedő nyomásáról próbálta lerántani a leplet. „Tiltakozó dokumentumokat, helyzetfelméréseket készítettem, szamizdat folyóiratot adtunk ki" – sorjázta a szervezkedés részleteit a lelkész. Hozzátette, hogy a szervezkedésnek Ceausescu falurombolási terve adott erős lendületet.
Tőkés László temesvári ellenállásának újszerűségét abban látta, hogy az istentiszteletek végén tartott szószéki hirdetésekkel harca minden részletébe beavatta a gyülekezetet. „A Securitaténak nem is kellett nyomoznia a nézeteink, a szavaink, a cselekedeteink után, mert én magam tettem nyilvánossá mindent. Olyanfajta nyilvánosság jött létre Temesváron, amellyel szemben a titkosszolgálat tehetetlennek bizonyult" – magyarázta. Hozzátette, a temesvári nyilvánosság 1989 májusától a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorán, majd 1989 júliusától a Magyar Televízió Panoráma című műsorán keresztül öltött nemzetközi jelleget.
„A magyarországi sajtó akkor már egyre többet engedett meg magának. Győri Béla rádiós szerkesztő és Chrudinák Alajos televíziós szerkesztő személyében két fontos médiatámogatogatóm akadt. Ők hónapokon át partnerekként vállalták fel a temesvári ellenállás ügyét, és a legelképesztőbb bravúrok és cselek révén szereztek nyilvánosságot a temesvári ellenállásnak. Ez aztán továbbsugárzott Nyugat felé, eljutott az egyházi szervezetekig, a nemzetközi fórumokig" – idézte fel a lelkész.
Tőkés László nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az eseményeket a titkosszolgálatok is befolyásolták. Hozzátette, ő csak a román titkosszolgálat, a Securitate jelenlétét érzékelte, mely minden eszközt bevetett, csak hogy elhallgattassa. „A harcunk a miénk volt, és hogyha ebbe bele is szóltak titkosszolgálati tényezők, azok nem előidézői, hanem kedvező körülményt teremtő tényezői voltak a mi öntörvényű, spontán fellépésünknek" – fogalmazta meg. Hozzátette, a húszezer oldalnyi vele kapcsolatos román titkosszolgálati aktának az áttanulmányozása sem késztette olyasmire, hogy átértékelje a '89-es történetét. „Akiket harcostársnak hittem, de a dokumentumok szerint az ellenfél szolgálatában álltak, csak nehezítették a küzdelmünket, de nem akadályozhatták meg" – jelentette ki. Tőkés László a kommunista hatalmi struktúrák továbbélésével magyarázta, hogy a személye körül 1989-ben kialakult példátlan temesvári román-magyar összefogás után mára magyar nacionalistaként, a románok ellenségeként tekint rá a román társadalom nagyobbik része. A régi rendszer erőinek a ténykedését látja amögött is, hogy szociáldemokrata politikusok kezdeményezték az 1989-es szerepéért megítélt román állami kitüntetése megvonását. E kitüntetés megvonását javasolta az államfőnek a kitüntetettekből alakult becsületbíróság is. Hozzátette, minden bizonnyal Klaus Iohannis államelnöksége idején születik jogerős ítélet a becsületbírósági határozat ellen indított perében. „Klaus Iohannis államelnökségének a fokmérőjéül is szolgálhat, hogy mi történik ebben az ügyben. Ha Iohannis a becsületbíróság javaslata alapján megvonja a kitüntetést, egyértelmű, hogy tovább folytatódik az a felemás romániai átalakulás, amelynek az ország népe eddig inkább kárát, mint hasznát látta" – értékelte az MTI-nek adott interjúban Tőkés László. MTI
Erdély.ma

Hodicska Tibor könyvének bemutatója Aradon
Négyszemközt Ceauşescuval
Hétfő délután az aradi Tulipán könyvesboltban mutatták be Hodicska Tibor (immáron nyugalmazott) magyar diplomata Négyszemközt Ceauşescuval című, idén a Csíkszeredai Pallas Akadémia és a Budapesti PONT Kiadó közös kiadásában megjelent kötetét. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek és a Kossuth Rádió aradi munkatársa beszélgetett.
A szerző 35 évet töltött a magyar diplomácia szolgálatában, ebből 15-öt (három időszakra osztva) Bukarestben, az 1970-es, de főleg a 80-as, utóbb a 2000-res években, amikor, főleg a második évtized második felében (az idősebbek emlékezhetnek rá) a legfeszültebbé váltak a román–magyar kapcsolatok. A nagyon érdekes könyv – természetesen a magyar fél szemszögéből – erről az időszakról szól. A korabeli román külpolitika története, ha van ilyen, nyilván más szemszögből, másképp közelítené meg az akkori történéseket.
***
Pataky Lehel első kérdése a könyvbemutatón így hangzott: tudatosan rögzítette-e a könyv megjelenését 2014-re, a romániai „forradalom” 25. évfordulójára? (A könyvet Romániában már sok helyen bemutatták – Csíkszeredában, megjelenése helyén, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, ahonnan a szerző felelése származik stb. – szerk. megj.) A válasz: nehéz eldönteni, hogy forradalomról, puccsról, kívülről megszervezett akcióról van-e szó? A szerzőnek most volt ideje, nyugdíjasként, megírni a (kb. 400 oldalas) könyvet, amely azért született, hogy a mai olvasó megismerhesse azokat az időket, amelyekről (a mi megfogalmazásunk!) kevés a háttérinformáció.
A közönség előtt zajló interjú során sok érdekes, és többnyire ismeretlen információt hallhattunk a szerzőtől. Például azt, hogy a határon túli, köztük a romániai magyarság kérdése már az 1950-es években felmerült a magyarországi vezetés berkeiben (számomra, például, teljesen új, hogy Rákosi Mátyás annak idején kemény hangú levelet intézett Gheorghiu-Dejhez e kérdésben!), továbbá hogy a romániai magyar nemzetiség ügyében (különböző okokból) sem a Szovjetunióra, sem az USA-ra, de később, már II. János Pál idején, a Vatikánra se számíthatott a magyar diplomácia.
A beszélgetés során hangsúlyosan kerültek szóba az 1980-as évek, amikor Romániában a legnehezebbé vált a helyzet. (Érdekesség: a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai ugyanúgy szenvedtek a fűtés- és élelmiszer-hiánytól, mint a hazai közemberek – persze könnyebben és hamarabb tudtak „alkalmazkodni” a kétségbeejtő helyzethez.)
Az átlagember nyilván keveset tud(hat) arról, hogyan működik külföldön egy diplomáciai küldöttség. A könyvből rengeteg érdekes információt szerezhet e tekintetben (sajátosságként többek között a romániai magyar értelmiség vezetőivel tartott kapcsolatokról). A könyv egyik fejezete az 1988. augusztus végi, a rendkívül elmérgesedett román–magyar kapcsolatok teljében Aradon megtartott, Grósz Károly akkori MSZP-elnök és a N. Ceauşescu közötti találkozóról szól, amelyet a könyv szerzője készített elő a magyar nagykövetség ügyvivőjeként. (Akkor e cikk írójával együtt több száz aradi várta a Városházával szembeni járdán, szigorúan elkerítve, a remélt pozitív végkifejletet, ami azonban nem következett be: a román diktátor, mint később kiderült, „lemosta” a jóval kisebb diplomáciai tapasztalattal rendelkező és partnerénél sokkal kevésbé ravasz magyar pártvezetőt.)
A könyv egyébként (függelékében) rendkívül sok értékes adatot tartalmaz az 1975–1989 közötti magyar–román kapcsolatokról, évre lebontva sorolja fel a két ország különböző rangú vezetői közötti találkozókat, megbeszéléseket. Érdekes: N. Ceauşescu, bár nagyon szeretett volna, sohasem tett hivatalos látogatást Budapesten, kétoldalú találkozón Kádár Jánossal is csak Debrecenben, illetve Nagyváradon találkozott 1977-ben – az akkori megállapodások döntő többségét a román fél sohasem teljesítette –, egyébként csak az akkori KGST budapesti találkozóin vett részt. Kádár a születésnapja alkalmából neki adományozott magas román kitüntetést soha nem vette át…
A diplomata-pályafutását Moldova köztársaságbeli magyar nagykövetként befejező Hodicska Tibor (kissé megtévesztő című) könyve rendkívül értékes és izgalmas olvasmány a magyar–román viszony alakulása iránt érdeklődő számára. Ha hozzájutnak, feltétlenül lapozzák át!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A becsületesség és kitartás napjai
Számtalan eset szemlélteti, hogy a történelem sűrűjébe kerülő emberek egy része alig tehet róla, hogy nagy pillanatok nagy tanújává vagy egyenesen alakítójává vált. Gazda Árpád újságíró sem tartja magát hősnek, ám miközben nem tagadja, hogy időnként nagyon félt, ma is jó érzéssel eleveníti fel a becsületesség és kitartás napjait.
„A temesvári események tanulságaként mostanában leginkább az jut eszembe, hogy soha nincs vesztett ügy. Mert ha volt reménytelen helyzet, a temesvári napok egyértelműen azok voltak. Tőkés László és a körülötte lévő néhány ember azonban a lelkiismeretére és a szívére hallgatva, nem pedig előnyöket és hátrányokat mérlegelve ment előre a megkezdett úton, és lám, meglett az eredménye.”
Tháliától rádióig
Hogy ez az út a Ceauşescu-rendszer bukásához vezet, csak akkor tudatosodott a szereplőkben, amikor már bekövetkezett a bukás. Gazda Árpád szerint egyszerűen tisztességes, jó dolgokat akartak csinálni, amit a rendszer nem akart engedni. Számára a reformáció ünnepére 1988 őszén összeállított Dsida-előadással – amelyben a Thália Egyetemi Színpad néhány tagja is részt vett – kezdődött az a történet, amelynek során Tőkés László környezetébe sodródott, majd maradt. Egészen pontosan az előadás adventi megismétlését tartotta megengedhetetlennek a hatalom, a helyzetet pedig Szilágyi Zsolt – Tőkés László mai kabinetfőnöke, az EMNP korábbi államelnökjelöltje – temesvári garzonlakásában összegyűlve tárgyalta meg nyolc tháliás. Az igazi tét az volt, hogy vajon negatívan befolyásolja-e a Thália jövőjét az esetleges engedetlenség. „Demokratikus úton, szavazattal 6:2-arányban határoztunk úgy, hogy lesz második előadás.”
Esti egyetemre járó munkásként, templomba járó emberként ismerkedett meg Gazda Árpád a fiatal Tőkés László lelkésszel. „Hozzá szinte bármikor be lehetett térni, leülni, jókat beszélgetni a világ dolgairól. Nekem, az akkor nemrégen nagyvárosba kerülő, nyiladozó értelmű és érdeklődésű embernek nagyon fontosak voltak ezek a lehetőségek. Egymást vittük oda hozzá, így alakult az a mag, amely László ösztökélésére összerakta ezt a Dsida-előadást.” Az adventi fellépés valóban a Thália időleges betiltásához vezetett, és e botrány kapcsán hangzott el 1989 májusában első ízben Tőkés neve a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában. A meghurcolt diákok védelmezőjeként a lelkész levelet írt Papp László püspöknek, akinek válasza azonban durván elutasító volt, amelyben megrója lelkészét, hogy templomi szereplésre használta fel a diákokat. Elevélváltást olvasták be a rádióba, innen kezdődött Tőkés személyének magyarországi mediatizálása.
A lelkész környezetében lévők természetesen tudtak Tőkés egyéb közéleti szerepvállalásairól is, hiszen az ő temploma igazi közéleti fórumot jelentett. Gazda szerint épp abban rejlett Tőkés forradalmisága, hogy semmiből nem csinált titkot. Az istentiszteletek végén a hirdetések címszó alatt beszámolt a gyülekezet tagjainak arról is, hogy az esperesi ülésen nyilatkozatot fogadtak el a falurombolás ellen, vagy éppen két nappal korábban beidézték a Szekuritátéra, ahol erre és erre próbálták rávenni. A Szekunak minden bizonnyal gondot jelenthetett ez az általános beavatás, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt azonosítani, ki juttatja ki az információkat a Magyar Rádiónak a több száz templomba járó közül. „A nyilvánosság eszközének tudatos alkalmazása mellett sok információt vissza is tartott, bizonyára azért, hogy szélsőséges helyzetben ne sodorjuk bajba sem őt, sem magunkat. Így például nem tudtunk a Panoráma-interjú elkészültéről, de arról sem, milyen módon jutnak ki a vele kapcsolatos információk külföldre. Később, amikor napokon keresztül vertek és vallattak a rendőrségen, majd a börtönben, szinte hálásan gondoltam erre az óvatosságára.”
Egy kilakoltatás tanúi
A temesvári parókiáról való elhelyeztetése után Tőkés László tulajdonképpen illegálisan maradt a gyülekezet lelkésze. Furcsa dolgok következtek, érkezett például az új lelkész istentiszteletet tartani, ám Tőkés öt perccel hamarabb megkezdte azt, már a szószéken állt, amikor utódja belépett a templomba. Felszólították a parókia elhagyására, amit elutasított, ebben az ügyben aztán bírói határozat született a kilakoltatásról, amelynek határidejét 1989. december 15-ében szabták meg. A december 10-i istentiszteleten Tőkés hívta a gyülekezetet, hogy legyen tanúja a kilakoltatásnak.
„December 13-án megfenyegetett a Szekuritáté. Két hete már nem lehetett bejutni Tőkéshez, valaki viszont élelmiszercsomagot akart általam bejuttatni a házba. Sikerült is, de csak nagy konfliktus árán. Ahogy az épülethez értem, az ott parkoló autóban figyelő szekusok visszaráncigáltak az utcára, kiabáltak velem, igazoltattak. Akkor viszont megjelent az ablakban Tőkés Edit, aki velük kezdett kiabálni, hogy hagyjanak békén. Visszaültek a kocsiba, én meg feldobtam a zsákot az ablakba. Megfenyegettek, hogy ezt még megkeserülöm. Másnap, december 14-én a munkahelyemen kerestek, de én az egyetem miatt előzőleg fizetés nélküli szabadnapot vettem ki arra a napra, így nem találtak ott.”
Gazda nem tartozott az elsők közé, akik december 15-én a paplak elé érkeztek. Tőkés időről időre megjelent az ablakban, megköszönte a szolidaritást. A tömegben egyszer csak megjelent másodmagával Temesvár polgármestere, hogy tárgyaljon a lelkésszel. A bent elhangzó mondandók hitelességét igazolandó néhány embert magukkal is vittek a lakásba, közöttük volt Gazda Árpád is. „Tőkés életkörülményei felől érdeklődtek, majd megígérték, hogy beüvegezik az ablakokat, hozatnak fát, orvos láthatja a várandós Tőkésnét. Cserébe azt kérték, hogy László küldje haza az embereket. Mire ő azt válaszolta: a tömeg csak akkor megy el, ha eltekintenek a kilakoltatástól. Estére ugyan kiürült a tér, másnap én már korábban visszamentem, rögtön bementem a lelkészi lakásba, és az egész napot ott töltöttem.”
Börtön után, tévé előtt
A Tőkés melletti szolidaritás december 16-án alakult át rendszerellenes tüntetéssé, a Ceauşescu-ellenes szlogenek azonban aggódással töltötték el a bentlévőket. „Azt hittük, szekusprovokációról van szó, s a kilakoltatási ügy könnyen rendszerellenes izgatási üggyé változhat.”
Éjjel kettő körül határozták el, hogy megpróbálnak pihenni, a Tőkés-házaspár már két napja nem aludt, iszonyú fáradtak voltak. Előtte még megbeszélték, hogy ha megpróbálják rájuk törni az ajtót, felmenekülnek a templomba. „Ahogy elkezdődött az épület ostroma, egy létra segítségével menekültünk fel a sekrestyébe, Lászlóval, a feleségével és a sógorával, de elég hamar betörték a templom ajtaját, és elvittek bennünket. Már a kisbuszban elkezdtek verni, ez folytatódott a Szekuritaténál, ahol néhány katona vert tovább. Meglepően hangozhat, de nem fájt a verés. Ma sem tudom, miért nem: a magas adrenalinszint miatt, vagy a hit segített, hogy igazam van, én állok a jó oldalon. A 19-i nap volt a legnehezebb, akkor tíz órán keresztül vallattak, vertek és fenyegettek, hogy innen kezdve ilyenek lesznek a napjaim. Akkor nagyon féltem, hogy ilyen körülmények között meddig bírom még, elérkezik-e az a pillanat, amikor már olyat is kimondok, amit nem akarok.”
A maratoni vallatás után visszavitték a szobába, közben megkérdezték: mit akarsz, Magyarországra akarsz menni? „Végigfutott rajtam: 18 év börtönbüntetés vagy Magyarországon élni. S akkor azt mondtam, hogy igen, mennék. Visszavittek a szobába, lefeküdtem, s miközben rettegtem a további verésektől, a lelkiismeretemet is bántotta, hogy azt mondtam, ki akarok menni Magyarországra. Én, akit úgy neveltek, hogy itthon kell megtalálnom a boldogulásomat, megfutamodok. Ezt éreztem, és patakzottak a könnyeim...”
December 20-án változott a börtönőrök hangneme, a délutáni órákban már az is elhangzott, hogy talán kiengedik. Este aztán rabszállító autóval harmincas csoportokban kivitték a börtön utcájának végén lévő körforgalomig, s ott szabadon bocsátották őket. „Hazamentem, bekapcsoltam a magyar tévét, épp a Panoráma ment, amelyben Chrudinák Alajos tárcsázott valakit Temesvárról, aki beszámolt a helyzetről. Csalódásként értem meg, hogy még mindig csak Temesváron zajlanak az események. Úgy döntöttem, hazamegyek Kovásznára.”
A vonat 21-én reggel kigördült a temesvári nagyállomásról, majd megállt a kisebbik, déli állomáson. Hét szerelvény vesztegelt ott, tele dorongokkal felfegyverzett oltyánokkal, akiket a temesvári huligánok szétverésére hoztak. „Lehúzták az ablakokat, mi van Temesváron, érdeklődtek, mi meg elmondtuk nekik, hogy szó sincs huligánokról, forradalom van. A Ceauşescu-házaspár elmenekülését már én is otthon, Kovásznán néztem a tévében.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tőkés a lyukas román zászlót is kitűzte Váradon
„A romániai szabadság szimbólumaként, a Ceauşescu-rezsim, a nemzeti kommunizmus felett 25 évvel ezelőtt aratatott diadalunk jelképeként emeljük magasba a lyukas román zászlót” – fogalmazott Tőkés László, amikor szombaton késő délután kitűzte a forradalmi lobogót nagyváradi irodája homlokzatára.
Az európai parlamenti képviselő, az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett megemlékezésen hozzátette: most attól a ponttól kellene újraindulni, ahonnan 25 évvel ezelőtt tettük.
Emlékeztetett, hogy idén ősszel rendre kitűzte a székely, az uniós, valamint a forradalmi magyar zászlót, hogy a most elhelyezett lyukas román lobogóval kiegészüljön, és teljessé váljon az értékrend. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke hozzátette, a forradalmi zászló nem csupán a szabadság szimbóluma, a szolidaritás és az áldozat jelképe is egyben.
Azt, hogy a zászló meddig loboghat majd a belvárosi ingatlanon, még nem tudni. Tőkés megfogalmazása szerint addig, amíg a hatóságok engedik. Rámutatott ugyanis, hogy bár írásos felszólítást még nem kapott, a sajtón keresztül „barátságtalan üzenetet” címzett neki Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa, aki arra kérte: a hivatalos trikolórt tűzze ki.
„A romániai szabadság zászlajának tiltásával kifejezte becsmérlő és negatív érzéseit azon ideálokkal szemben, amelyekért 25 évvel ezelőtt küzdöttünk” – szögezte le Tőkés László, aki ezt követően a közel ötvenfős hallgatóság gyűrűjében átvonult a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe, ahol Győri Béla újságíró és Hermán M. János református lelkész, egyetemi tanár társaságában, egy kerekasztal-beszélgetésen elevenítették fel a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás eseményeit és azok külföldi visszhangját.
Török Sándor, az EMNT Bihar megyei vezetője az esemény moderátoraként emlékeztetett, hogy a népfelkelés szikrája Tőkés volt. „Azokban az időkben ő volt, aki kimondta helyettünk azt, amit mi csak zárt ajtók mögött mertünk gondolni. Ő volt és maradt a magyarság immunerősítője. Azóta sem változott, ami hatalmas dolog ebben a köpönyegforgató világban” – fogalmazott. Hozzátette, mindazok, akik lekicsinyíteni próbálják a volt királyhágómelléki református püspök szerepvállalását, ellopták a forradalmat, holott a temesvári lelkész híre még Ceaşescuhoz is eljutott.
Győri Béla, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának főszerkesztője „hátborzongatónak” nevezte azokat a napokat, amikor Tőkés László révén megismerte a romániai kommunista rezsim tetteit. Elmesélte, hogy a ’89-ben, három részben nyilvánosságra hozott interjút egy külföldi diák közvetítésével sikerült rögzíteniük úgy, hogy a válaszokat Tőkés a parókia alagsorában mondta rá egy kazettára.
A Szekuritáté elől 1983-ban Hollandiába menekült Hermán János szerint ez az interjú tette fontossá a magyar rádió szerepét, de a maguk módján ők is igyekeztek információkkal, címekkel, kapcsolatokkal ellátni a külföldi sajtót, köztük a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársait. Merthogy ott Hollandiában is tudták: „Tőkés az életével játszik”. „Hálaadással tölt el, hogy ha indirekt módon is, de tettünk valamit. Elértük, hogy tudják, valahol számon tartják őket” – magyarázta a lelkész.
Tőkés László szerint az akkori események sikerében Isten után a nyilvánosságnak volt a legnagyobb szerepe. „Merem állítani, hogy ha a Vasárnapi újság és a Magyar Televízió Panoráma című műsora nem áll mellénk, csökkent volna az esélyünk. Mai szóval élve, azt mondhatni, hogy ők voltak a temesvári forradalom médiatámogatói” – mutatott rá.
Emlékeztetett, hogy az akkori rezsim a lehallgatásokból, titkolózásokból élt, arra volt specializálódva. Ő viszont elébe ment ennek, őt nem kellett lehallgatni, mert mindent nyíltan kimondott. „A szekusoknak ezzel szemben nem volt ellenszere. Hétről hétre részletesen beszámoltam arról, ami épp történt, és ez felébresztette az emberek igazságérzetét, felbátorította őket, vitték a hírt tovább mindenfelé” – emlékeztetett.
Ehhez társult a külső nyilvánosság olyan körülmények között, amikor egy-egy hír, fotó vagy üzenet külföldre juttatása kalandos és egyben veszélyes volt. „Ma már nem tűnik nagy dolognak, de abban az időben a hiteles tájékoztatásnak életmentő szerepe volt” – mutatott rá Tőkés. Úgy vélte, izgalmas, ahogy fokozatosan „egy háló” alakult ki a Kárpát-medencében és Európában.
„A falurombolás verte ki a biztosítékot, ez váltotta ki az ellenállást. Bámulatos volt a temesvári egyházmegye kiállása. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a lelkészi kar hallgatott” – mutatott rá, besúgóinak nevét sorolva. – Ma is érezhető a mérgezettség a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben. Ha akkor igazat mondtunk, amikor nem volt szabad, akkor most miért hallgatnánk? Azért fontos emlékeznünk, hogy emlékeztessünk honnan indultunk, és hova tartunk, hogy ne essünk vissza. Ne felejtsük, merre érdemes tartani.”
Tőkés úgy vélte, ideológiai szinten megvolt a rendszerváltás, de a második lépés a nemzetpolitikai rendszerváltás kell legyen, ugyanakkor az egyházi rendszerváltás sem zajlott még le, hiszen még mindig vannak kollaboránsok.
A nagyváradi megemlékezés a Temesvárról Európába című kiállítás megnyitójával és Székelyhidi Ágoston Végítélet című színielőadásával zárult. Vasárnap már a Szilágy megyei Menyőben, a Tőkés család száműzetésének helyszínén fejeződött be az EMNT által szervezett emlékhét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Volt egyszer egy nap, született egy lap
Dominóhatásra várva
Az a bizonyos ’89-es ősz rettenetes volt. Éreztük a veszélyt, s azt, hogy mint a kutyák a nyáj körül, köröznek körülöttünk ismeretlen, bosszúra éhes erők. Kelet-Európán végigsepert a forradalom. Hittük, hogy a dominóeffektus eredményeként elér hozzánk is, de mikor, hogyan, miként, nagy kérdés volt.
Tőkés László temesvári hősi ellenállását akkoriban csak töredékeiben ismertük, erről még a Szabad Európa Rádió sem nyújtott teljes, hiteles képet. Innen nézvést úgy tetszett, magányos harcos ő, s nem védi más, csak néhány elszánt magyar híve.
Folytak a temesvári eseményeket elítélő gyári nagygyűlések, a lengyelországi kiruccanásából frissen visszaérkezett főszerkesztő, bizonyos Vasas Ferenc keményen kézben tartotta a lapot, s űzte az újságírókat az üzemekbe, beszámolni a szigorúan ellenőrzött közhangulatról. Korábban a szerkesztőség egyik hátsó szobájában – melyet magunk közt Kelet-európai Klubnak neveztünk – szabadon beszéltünk, vitatkoztunk, váltottuk meg a világot. Akkoriban úgy gondoltuk, ha már le nem írhatjuk, legalább szóban mondjuk el, hogy a kék szemű fiúk ismerjék véleményünket. Mint utólag kiderült, jól gondoltuk: lehallgatókészüléket szereltek a szobába. Advent Valahová elsietett a főszerkesztő, szétrebbent a társaság is. Advent volt. Készültünk az ünnepekre. Karácsonyfát vettünk, beszereztük a névsor szerint osztott, fejenként fél kilogramm sertéshúst, sorban álltunk narancsért, szaloncukorért, valakitől feketén kávét szereztünk. Haza, haza, az otthon biztonságos falai közé. Hogy mennyire nem voltak azok, pár éve már tudjuk: lakásunk fala is lehallgatókészüléket rejtett. Otthon csak a Szabad Európa Rádiót és a Kossuthot hallgattuk. A hírek egyre biztatóbbak voltak, Temesvár szabad, Bukarestben számunkra akkor még ismeretlen okok miatt szétrebbent a Ceauşescu által összehívott nagygyűlés. Este már kolozsvári és marosvásárhelyi barátaink telefonáltak, hogy magyarok, románok együtt tüntetnek, és mindkét városban a hatalom a tömegbe lövetett. Sokan meghaltak. Higanytermészetű kisebbik lányom estefelé azzal a hírrel érkezett haza, hogy másnap kivonul az IMASA. Késő este, éjszaka már bukaresti barikádharcokról számolt be a SZER, majd egész éjszaka felhívásokat olvastak be: Katonák, ha kivezényelnek a kaszárnyából, ne lőjetek testvéreitekre, apátokra, anyátokra.
Egyetlen hírforrásunkat, a Magyarországon vásárolt orosz táskarádiónkat, melyet korábban csak közép- és rövidhullámon működtettünk, átállítottuk Bukarestre. Bemondták, hogy öngyilkos lett Milea, a hadügyminiszter, majd egy közleményt olvastak be, s szólt a hazafias zene. De a déli harangszó után mintegy fél órával, szokatlan hangzavar után egy ismerős hang szólalt meg, a színész Ion Caramitru, majd egy akkoriban ismeretlen másik, Mircea Dinescu: Istennek hála, szabadok vagyunk! A tirannus helikopterrel elrepült.
Győzött a forradalom, indítsunk egy új lapot
Mint kit puskából lőttek ki, rohantunk a városközpont felé, tele volt emberrel, a katonák még a megyei pártbizottság előtt álltak, de már ölelkeztek a tüntetőkkel, a harciasabbak bementek az első titkár és más vezetők szobáiba, s dobálták ki a térre a könyveket, képeket, de még a színes televíziókat is. Megtudtuk, Rab István és társai a hátsó kapun elmenekültek, hogy a tüntetők egy része a rendőrséget és a Securitate épületét ostromolja. Kicsit nézelődtünk, kicsit ámultunk a bukaresti tévé forradalmi műsorán, majd néhányan a szerkesztőségből, akik ott összefutottunk, eldöntöttük, irány a szerkesztőség, holnap meg kell jelennünk. A szerkesztőség épülete üres volt, Jecza Tibor, a leváltás előtt álló főszerkesztő-helyettes (veje meglépett az országból) valamivel előttünk érkezett. Percek alatt összefutott a társaság kevésbé gyáva része, Áros Károly, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Incze Ibolya, Páljános Mária, B. Kovács András, Albert Levente, Tompa Ernő, a tördelőszerkesztő Nagyhalmágyi József, Péter Sándor, Nagy László Mihály s egyik korrektorunk, az azóta elhunyt Gáspár Éva. (...)
Új lapot indítunk – döntöttünk pillanatok alatt. Leültünk a szerkesztőség legnagyobb szobájában tanakodni. Időközben megérkezett a megyei pártbizottságtól az első titkárral együtt menekülő főszerkesztő, Vasas Ferenc is. Szokásával ellentétben csendes volt, nem oktatott, nem dirigált, be-bejött a szobába, hallgatta, miről beszélünk, kiment, telefonálgatott, újra visszatért. Addig jutottunk a rögtönzött lapelőkészítő gyűlésen, hogy meg kell változtatni az újság címét, le kell venni a fejlécről, hogy a megyei pártbizottság és a megyei néptanács lapja. És azt is, hogy Világ proletárjai, egyesüljetek! Ekkor lépett ismét a szobába Vasas, s megszólalt: vegyék kicsit vissza az iramot! B. Kovács András kollégát, mintha darázs csípte volna, felszisszent, s igen határozottan megkérdezte: Te azt hiszed, hogy ezt a lapot veled fogjuk csinálni? Vasas hitetlenkedve szétnézett, majd megkérdezte: Ki gondolja még azt, hogy nélkülem szerkesztik az új lapot? És sorba vette a kollégákat. Te, maga, maga? Nélküled, maga nélkül – hangzottak a válaszok. Sarkon fordult, visszament szobájába, s hosszú ideig ki sem mozdult onnan. Amikor elment, beszólt, hogy hagyott valamit számunkra az asztalán. Senki nem nézte meg, mit. Napok múlva derült ki, hogy Rab elvtárs magyar nyelvű beszéde lapult az íróasztalon. Magyari Lajos keze írásával. Kell egy főszerkesztő
Mi erről akkor mit sem tudtunk, új lapnéven töprengtünk. Közben páran már íróasztalhoz ültek, írtak, lestük a telexgépeket, akkoriban még álom sem volt a mai információs világ, és néztük a tévét. Sylvester Lajos és Gajzágó meg-megvillant, majd elrohantak. Amikor épp a Háromszéki Tükör változatot osztottuk-szoroztuk, az épp visszaérkezett Gajzágó odaszólt, miért ne lehetne egyszerűen Háromszék? Ebben maradtunk, Kisgyörgy Tamás megrajzolta a fejlécet. Társadalmi-politikai napilapként határoztuk meg magunkat. Már csak felelős szerkesztőt kellett választani. A dilemmát az okozta, hogy Sylvester Lajos és Gajzágó Márton, akiknek elvitathatatlan tekintélyük volt köreinkben, elment a forradalomba... És megérkezett Magyari Lajos. Akkoriban jó formában volt, hónapok óta nem ivott, tehetségét mindenki tisztelte, szerkesztői ízlésére adtunk. S hittünk abban, a lap közös munka lesz, nem egy-két ember akarata határozza majd meg hangvételét, ideológiai alapállását. Szavaztunk, úgy határoztunk, ideiglenesen irányítsa a lapot, majd sort kerítünk a vezetőségválasztásra is. Magyari Lajos két és fél évig vezette az újságot (1992-ben elment szenátornak), s el kell ismernünk, e nehéz időkben végzett munkájával, napi politikai kommentárjaival beírta magát a romániai magyar sajtótörténetbe.
Az első szám – ahogyan akkoriban szokásos volt, négy teljes oldal! – Győzött a nép akarata! szalagcím alatt jelent meg. A szerkesztőségi vezércikk a Jó reggelt, szabadság! címet viselte, mellette a Nemzeti Megmentési Front közleménye s egy eseményfotó. Az első oldalra került Magyari Lajos Kérdések című verse, Páljános Mária kis gazdasági beszámolója. A belső két oldalon a demokrácia ideiglenes megyei tanácsának közleményei, felhívásai mellett Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Matekovics János, Áros Károly publicisztikáit jelentettük meg, s hat fényképet – Albert Levente és Kopacz Attila felvételeit – a sepsiszentgyörgyi megmozdulásokról. A negyedik oldalon több évtized után először boldog karácsonyt kívántunk olvasóinknak, az Agerpres – akkor még telexgépen – néhány lelkes visszhangot adott le a román forradalom nagyszerűségéről s egy mosakodó cikket önmaga addigi tevékenységéről. Kis kazettában megörökítettük azok nevét, akik a Háromszék első számának szerkesztésében részt vettek, és hírül adtuk, hogy lapunk következő száma másnap, december 24-én, vasárnap megjelenik. A lapindítás estje nem múlt el meglepetés nélkül. Úgy fél tíz táján hat-nyolc fegyveres fiatalember csörtetett be. Közölték, hogy a demokrácia ideiglenes megyei tanácsától jöttek, s arra kérnek, vigyük le a kefelevonatot a forradalmi bizottság elnökének, bizonyos Dumbravă doktornak. Határozottan közöltük, erről szó nem lehet, minket többet senki nem cenzúráz. Pontosan tudjuk, mi a dolgunk. Kicsit tébláboltak, majd elmentek.
Mint a meleg kenyér, úgy fogyott az első szám, s hónapokig 25 000–30 000-es példányszámban jelentünk meg.
Ma szerényebben ugyan, de megvagyunk. Továbbra is Deák Ferenc egyetlen paragrafust tartalmazó sajtótörvényéhez igazodunk: MONDJ IGAZAT.
2009. december 23.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arcvonások – Király Károly – A legellentmondásosabb erdélyi magyar politikus?
Sükösd Levente, a Kossuth Rádió munkatársa annak a Király Károlynak a húgával beszélgetett, akit nagyon sokan Románia rendszerváltás előtti és utáni egyik legellentmondásosabb magyar politikusaként emlegetnek.
„Minden írást, levelet, amit nekem diktált vagy általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből cipeltem magammal, mint a sorsom, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Mígnem egy napon kinyitván az éjjeliszekrényem, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ha ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – írja emlékirataiban Király Ibolya, az egykori marosvásárhelyi magyar-francia szakos tanárnő bátyjáról, az egykori romániai magyar politikusról, a ma 84 éves Király Károlyról.
A ma már Budapesten élő Király Ibolya beszélt a nyolcgyermekes erdélyi munkás-család történetéről, a sok viszontagságról, amit a viharos történelmi időkben gyermekként átéltek. Elmondta, hogy a bátyja, Károly ácsként dolgozott Konsztancán, itt került a Román Kommunista Párt mozgalmába, hogy aztán később Moszkvába kerüljön iskolába, illetve elvégezze a bukaresti pártiskolát. Király Károly a megyésítéskor került Kovászna megye élére, nagyon jól érezte magát a székelyek között, és mivel nem volt szűk látókörű ember, erre az időszakra bizonyára sokan pozitívumként emlékeznek – magyarázta a nyugdíjas tanárnő.
Király Ibolya kulisszatitkot is elárult: amikor bátyja 1972-ben észrevette, hogy őt „felfele akarják buktatni” és vele akarják elmozdíttatni Fazekas Jánost, lemondott magas állami és politikai tisztségeiről. Hozzátette: ez egy egyedülálló lépés volt, ezt senki nem tette meg.
Nem kis kockázatot jelentett a diktatúra belső ellenzékijének lenni – magyarázta Király Ibolya, aki beavatott és szenvedő alany volt a fivére mellett. Azért nem végezte úgy Király Károly, mint a többi ellenzéki, azért maradt életben, mert ő soha nem adta fel, mert végig biztos volt abban, hogy ő ezt a harcot végi tudja vinni – véli a tanárnő.
Király Ibolya szerint bátyja csak 1989 után számított ellentmondásos személyiségnek, mert ’89-ig, amíg Marosvásárhelyen élt, őt csak biztató és bátorító szavakkal illették Király Károllyal kapcsolatosan. Ha elolvassuk mi a véleménye Király Károlynak az autonómiával, az önrendelkezéssel kapcsolatosan, akkor megértjük őt – nyilatkozta Király Ibolya.
A nyugdíjas tanárnő beszélt arról is, hogyan élte ő át Pécsen 1989 decemberében a romániai eseményeket, majd elmesélte, hogy ’89 decemberében már milyen kalandos körülmények között érkezett Aradra egy segélyszállítmánnyal.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Hét-nyolc éves lányokat is elvittek – emlékezés a Szovjetunióba hurcoltakra –
Bár 1990 után már meg lehetett emlékezni a málenkij robot áldozatairól, sorsuk mégsem került be a köztudatba. A Gulag Emlékbizottság célja, hogy változtasson ezen – mondta a Kossuth Rádióban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke.
A magyar családok zömét érintő történelmi eseményt kell felidézni a második világháború után malenkij robotra a Szovjetunióba hurcoltak idei emlékévében – mondta a 180 percben Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke. A Kárpát-medencében élők 1944/45-ben kezdődő Szovjetunióba internálásának hetvenedik évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában hangoztatta, ez a téma nagyon sokáig tabu volt Magyarországon. A kommunizmus évtizedei alatt máshol, mint a családokban, kisközösségekben, nem lehetett megemlékezni róla. Bár 1990 után már lehetett emlékezni az elhurcoltakra, sorsuk mégsem került be a köztudatba.
A hétfőn megalakult Gulag Emlékbizottság célja, hogy ebben hozzon áttörést, hiszen százezreket vittek el, köztük hét-nyolc éves lányokat és öreg embereket is – mindenkit, vallásra, politikai meggyőződésre, előtörténetre való tekintet nélkül. Borzalmas és tömeges internálásról és kényszermunkáról beszélünk – tette hozzá.
Mint ahogy Földváryné Kiss Réka elmondta, ezeknek az eseményeknek az emlékét egyebek mellett megemlékezésekkel, oktatási segédanyagokkal, konferenciákkal és a családi hagyatékokban még lappangó egykorú dokumentumok összegyűjtésével kívánják beemelni a köztudatba.
Földváryné Kiss Réka hozzátette, zajlottak és zajlanak a történeti kutatások, rengeteg ismeret van már a gulagokról és a malenkij robotról, amiből az derül ki, hogy a szovjetek tudatosan készültek a tömeges megtorlásra, illetve, hogy munkaerő-szükségleteiket mennyire cinikusan akarták pótolni az újonnan megszállt területekről.
A Gulag Emlékbizottság hétfői alakuló ülésén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a testület elnöke a méltó megemlékezés és az évtizedek után is megmaradt sebek begyógyításának szükségességét hangoztatta. A mai Magyarország területéről 200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el malenkij robotra: 150-170 ezer férfit hadifogolyként, 56-60 ezer embert, köztük tömegesen nőket is, német származású internáltként. A korabeli, 172 ezer négyzetkilométeres, több mint 14 millió lakosú országból mintegy 300 ezer civilt vetettek fogságba – idézte fel Balog Zoltán. Az éhezés, a nélkülözések és a túlhajszolt kényszermunka következtében a deportáltak 30-40 százaléka halt meg, de voltak olyan települések is, ahová a tőlük elhurcoltak több mint 60 százaléka nem érkezett vissza – tette hozzá.
A második világháború utáni események felidézését szolgálja a kommunizmus áldozatainak emléknapja is február 25-én, szerdán. Az emléknapot a közmédia csatornáin is megtartják, így a Kossuth Rádióban is tematikus nap.
hirado.hu / MTI, Kossuth Rádió, 180 perc
Erdély.ma

A kommunizmus borzalmai – A „Padlásseprés”
Kelemen Béla 85 éves, Biharfélegyházán lakik, emlékeimben pedig még most is elevenen élnek a kommunista hatalom és a rettegett Securitate miatt elszenvedett testi és lelki sérelmek.
Kelemen Béla a Kossuth Rádió munkatárásának, Ionescu Nikolettnek idézte fel emlékeit, mesélt az elszenvedett kínzásokról és az embertelen körülmények között letöltött hosszú börtönéveiről.
1949-ben az elégedetlen munkások és a gazdák tüntetettek az egész Érmelléken, a kommunista hatalom pedig ezt keményen megtorolta az úgynevezett Padlásseprés akciója során: embereket tartóztattak le, börtönöztek be és lőttek agyon – magyarázta Kelemen.
Az idős bácsi elmondása szerint ő nyolcadmagával fegyverrel a letartóztatott bajtársaikat próbálta kiszabadítani, az akció viszont nem sikerült és másnap már mindannyijukat le is tartóztatták. Nyomban ítélőbíróság elé kerültek. Mindannyijukat halálra ítélték, de a fellebbezés után csak három társát végezték ki, rá 20 év kényszermunkát róttak ki.
Kelemen Béla Felsőbányába került ólombányába dolgozni. Itt 1954 novemberében tiltakozásképpen a meleg ruhák hiánya miatta és azért, mert a hozzátartozóik semmit nem tudhattak róluk, 400 társával együtt éhségsztrájkba lépett. Ezért társaival együtt büntetésként még 5 év nehéz-börtönre ítélték. Azt nehéz elmondani, hogyan élte túl azokat az éveket a fűtetlen cellában, a silány koszton betegen minden orvosi ellátás nélkül – nyilatkozta Kelemen Béla, akit a 14 letöltött börtönévek után is mindig figyelt és zaklatott a Securitate.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Tovább harcolnak a kétnyelvű táblákért Kolozsváron
Kolozsváron hétről hétre történik valami a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért. A Musai-Muszáj civil akciócsoport két villámcsődület után közvitát szervezett a témában. A polgármester ugyan nem ment el, de a szervezők előrelépésként értékelik, hogy a városháza két képviselője tiszteletét tette. Az is újdonság volt, hogy két nyelven, románul és magyarul zajlott a vita. A musai-muszájosok díjat is alapítottak, az intoleranciáért kitüntetnek úgymond egy-egy magánszemélyt és intézményt. A közvitán a multikulturalizmusról való beszélgetés két nyelven zajlott, nem csak románul, ami komoly előrelépés. A polgármesteri hivatal is úgy érezte, lassan már nem lehet ignorálni a kezdeményezést, a nyilvánosság erejével sikerült kimozdítani a komfortzónájából; az intézményt így két személy képviselte – mondta Bethlendi András, a kolozsvári kétnyelvűségért küzdő Musai-Muszáj magyar-román akciócsoport tagja a Kossuth Rádió Határok nélkül című hétfői műsorában.
A Musai-Muszáj más eszközökkel operál, mint az eddigi politikai vagy civil akciócsoportok, hisz egy a civil engedetlenségből, a mozgósításból, a nyilvánosság egészéből származó, sokszor ironizáló stílusban megnyilvánuló kezdeményezésről van szó – hívta fel a figyelmet. A tömörülés tavaszi programja június 1-jéig tart, minden csütörtökön flashmobot rendeznek, minden hónap utolsó csütörtökén pedig közvitát szerveznek, remélhetőleg egyre nagyobb érdeklődés mellett – ismertette. A Musai-Muszáj alapított egy díjat is, a CKK-t (Cluj-Kolozsvár-Klausenburg) minden hónapban egy olyan magánszemélynek és egy intézménynek adják át, aki és amely a legintoleránsabb kijelentést tette az adott hónapban. Ebben a hónapban két-két jelölt van a díjra: az egyik magánszemély a helyi tanács szocialista tanácsosa, aki azzal fenyegette meg a kezdeményező csoportot, hogy a funári időket hozzák vissza, ha bekövetkezik az ezer per elindítása június 1-jéig. A másik aspiráns egy újságíró, aki a NapocaNews-on jelentetett meg egy cikket, amelyben irredenta magyarokról írt. Az intézmények esetében a NapocaNews, mint sajtóorgánum is jelölt, továbbá a kolozsvári vasútállomás az állomásfőnökök neveit megörökítő tábláért – részletezte.
A Musai-Muszáj február 12-én indult kezdeményezése keretében azt kívánja elérni, hogy június 1-jéig legalább ezer polgár kérje beadványban a többnyelvű városnévtábla kihelyezését Kolozsvár határában. Ezeket benyújtják majd a városházához, majd 30 nap letelte után, ha nem érkezik pozitív válasz, akkor arra bíztatják a személyeket, hogy felperesként csatlakozzanak a civil szervezet által indított perhez, ez lesz az Ezer per Tavasza. A polgárokat ugyanakkor semmilyen anyagi és jogi következmény nem terheli semmilyen esetben sem – húzta alá Bethlendi András. hirado.hu / Kossuth Rádió
Erdély.ma

Változások előtt a Székelyföldi Regionális Stúdió
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Izsák Balázs: elkezdődhet a székely zászlók elkobzása – AUDIÓ
Megoldódott a zászló-kérdés, jogos elvárásuk teljesült a romániai magyar közösségeknek azzal, hogy a parlament alsóháza megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási egységek egy meghatározott eljárás szerint saját zászlójukat használják, tűzzék ki – írja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapján Máté András Levente képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményben tiltakozott a zászló-törvény előírásai ellen és levélben fordul Klaus Johannis államelnökhöz, kérve, hogy ne írja alá a jogszabályt.
Izsák Balázs a Kossuth Rádió munkatársának, Erdei Edit Zsuzsanna mikrofonja előtt fejtette ki véleményét. Az új jogszabály szerint a hatóságoknak ezután lehetőségük van elkobozni a székely zászlót, és pénzbírságot is kiszabhatnak, ez a törvény célja – állítja Izsák. Hozzátette: így értelmezik az új zászló-törvényt a bukaresti román lapok is.
A törvény tervezetét Victor Ponta és kollégái azzal a céllal nyújtották be a parlamentbe, hogy büntetni lehessen a székely zászló kitűzését az önkormányzatok épületére, aki mást mond, az félrevezeti a közvéleményt – magyarázta az SZNT elnöke.
Izsák hangsúlyozta: e törvény értelmében 5 ezer lejtől 10 ezer lejig terjedő pénzbírságot róhatnak ki, az önkormányzatra és el is kobozzák a székely zászlót, amire eddig nem volt törvényes lehetőség.
Akik ezt a törvényt ünneplik, azok azt ünneplik, hogy megindulhat a székely zászlók elkobzása, ezért gratulációt érdemel Máté András Levente – mondta Izsák Balázs.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

A magyar és a román titkosszolgálat is figyelte Páskándit
Halálának 20. évfordulójára emlékezve Páskándi Géza író, színházi szakember életéről és munkásságáról tartottak tudományos értekezést Szatmárnémetiben. Kiemelten foglalkoztak a levéltári kutatók Páskándi romániai meghurcolásával, a Duna-deltában eltöltött éveivel, de az is kiderült, hogy a magyar állambiztonsági szervek is figyelték.
Tófalvi Zoltán történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmesélte, hogy a román állambiztonsági szolgálatok célkeresztjében hogyan volt jelen Páskándi Géza. A magyarországi 1956-os események miatt hat évre elítélték, raboskodásának nagy részét a Duna-deltában töltötte. De a szabadulása után sem feledkeztek meg róla a román biztonsági szervek. Páskándi csak a hetvenes évek elején, 1974-ben, a nyomás hatására jön vissza Magyarországra. A történész szerint tudatában volt annak, hogy megfigyelik, hogy minden lépését ellenőrzik.
Páskándiné Sebők Anikó, az író felesége a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, hogy már akkor figyelték őket, amikor megismerkedtek. Megjegyezte, hogy a férje börtönéveiről nagyon keveset tudott, mert nem mesélt róla. Majd a hetvenes évektől a megfigyelésekkel keserítették meg férje életét egészen a haláláig. Felidézte Páskándi Géza szavait: „amikor Erdélyben azt mondták, hogy ne magyarkodjon, azt értette, az Románia. De amikor Magyarországon azt mondták neki, hogy ne magyarkodjon, az borzalmasan fájt neki.”
hirado.hu / Kossuth Rádió
Erdély.ma

Tőkés László: a romániai magyarság még inkább elégedetlen
Újévköszöntő ünnepélyt tartottak az idén is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított hagyomány jegyében január 9-én, Nagyváradon. Eredeti célkitűzésének megfelelően a találkozó a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit volt hivatott közösségbe vonni.
Ünnepi nyitóbeszédében az est házigazdája, Tőkés László röviden utalt arra, hogy honnan indultunk 1989-ben, felidézte közösségi szintű eredményeinket és teljesületlen óhajainkat. Az elmúlt esztendő főbb sikereinek kiemelése mellett méltatta a szűkebb pátria azon személyiségeit, akik messze vitték jó hírünket, illetve azokat, akik 2015-ben távoztak el az élők sorából. Emlékeztetett rá, hogy a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában, s ha az ország egész népe joggal elégedetlen a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatokkal, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Ráadásul kontinensünk nyakába szakadt a migránsválság is, rengeteg a konfliktus, és az Európai Unió is megreformálásra szorul. Jövőt fürkésző felvetései-kérdései között első renden a kihívásokat említette: választások előtt áll az ország, sok a bizonytalanság határokon kívül és belül, erdélyi magyarságunkat sorozatosan megalázó vegzálások érik a főhatalom részéről, nyelvünk és nemzeti szimbólumaink háttérbe szorítása és üldözése egyvégtében önvédelmi harcra késztet minket a szabadság, igazságosság, jogosság és demokrácia jegyében. Karácsony szeretetüzenetét meghallva és magunkévá téve sem lankadhatunk a zászlóbontás és önvédelem terén, hiszen nekünk ugyanúgy ki kell állnunk erdélyi és magyar, mint európai értékeink mellett. „Polgári és hitbeli elkötelezettséggel emeljük magasba és óvjuk a forradalmi magyar és román, a székely és a partiumi, valamint az uniós zászlót” – utalt Tőkés László arra, hogy a parlamenti irodája falán lobogó szimbólumok együttállása jelképezi 2016 valóságát és esélyeit. Folytatni kell a rendszerváltoztatást, ott kell állni a normalitásért küzdő erők mellett, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, fokozva ugyanakkor az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. „Mi nem lehetünk sem a meghátrálás, sem a megalkuvás, sem az elvándorlás emberei” – fogalmazott az EP-képviselő.
Az est díszvendége, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tartalmas és átfogó köszöntőbeszédében a határokon átívelő nemzetegyesítés és együttműködés számos aspektusára is kitért.
Tizenkilencedik alkalommal adták át az újévi fogadás keretében a Közjó Szolgálatában Díjat, amelyet a Szent László Napokat (is) szervező Szent László Egyesületnek ítéltek oda. A szombati ünnepi esemény adott alkalmat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének arra, hogy átnyújtsa a 2015-ös évre szóló Kós Károly Díjat, amelyre két kollektívát is méltónak tartott: a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának alkotógárdáját és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztőségét. A laudációk elhangzása után Tőkés László nyújtotta át gratulációk és biztató jókívánságok kíséretében a jelképes díjakat Zatykó Gyula főszervezőnek, Moszkovits János rádiószerkesztőnek és Farcádi Botond főszerkesztőnek.
A vasárnapi ünnepélyen zenei intermezzókkal Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, Kiss Adrienn Lívia, a Fölszállott a páva legfiatalabb elődöntőse és Imre Kamilla elsős, az Őszirózsa népdalverseny különdíjasa működött közre. Újévi pohárköszöntőt ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke mondott. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kutatható 1956-os iratok
Vannak még titkos, feltáratlan dokumentumai az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, ezeket most elkezdik kutatni és hozzáférhetővé tenni - közölte Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kutatásra nemrég adott engedélyt az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese.
Az ENSZ-nagykövet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott emlékévvel kapcsolatban arról beszélt: több mint egy éve dolgoznak azon, hogy kutathatóvá váljanak az akták, amelyek létezéséről sokan nem tudnak, még a történészek közül sem. Szabadság (Kolozsvár)

Táncolók és táncoltatók (Beszélgetés Csáky Zoltán televíziós személyiséggel)
Megjárt mennyet és poklot, televíziós személyiségként előbb a bukaresti magyar adás, majd a Duna Televízió egyik meghatározó arcaként vált milliók kedvencévé. Csáky Zoltánnal a távolba szakadt ember véleményformálási jogáról és az erdélyi magyar életről is beszélgettünk.
– A marosvásárhelyi magyarok többnyire a Bolyai-líceum mindenekfelettiségével hozakodnak elő. Ön is?
– Persze. Nagyon jó tanáraim voltak, műveltségem alapjai, az erkölcsi tartás, minden onnan származik. Egész életemben kísért az emlék, amikor 1962-ben, a ballagás előtt néhány nappal hívattak az igazgatói irodába. Kozma Béla, a legendás igazgató fogadott, társaságában két, számomra ismeretlen férfi. – Az elvtársak a pártbizottságtól jöttek, szeretnék, ha románul búcsúztatnád az évfolyamot. Hajlandó vagy-e, fiam? – kérdezte. – Igazgató elvtárs, mondtam, itt évtizedek óta magyarul búcsúzunk, én is magyarul mondom el a beszédemet. – Hallották az elvtársak? – fordult feléjük. És ezzel vége volt. 
– Milyen volt az akkori Vásárhely?
– In floribus! Nagy színészgenerációk nőttek ki, a kilencven százalékban magyar játékosokból álló ASA futballcsapata virágkorát élte. A Bolyai igazi magyar sziget volt, a romántanárnőnk már akkor mondogatta: vigyázzatok, mert csak Székelykocsárdig tudtok érvényesülni a magyar nyelvvel. Persze, nem zárkóztunk el a román kultúrától sem, a Székely Színház sztanyiszlavszkijos világa után igazi nagy reveláció volt az akkoriban alapított román tagozat frissessége, új, a mozgástechnikát felértékelő stílusa. – A mai városról is hajlandó véleményt mondani?
– Azt tartom, hogy messzire távozott ember ne ítélkezzék. Bár az is igaz, hogy másfél évtizeden át tévésként havonta jártam vissza. A Duna Televízióval végrehajtott egyik legnagyobb médiatettünk az erdélyi március 15-i ünnepségek közvetítése volt, ezek során éreztem igazán a változást. A Postaréten ünneplő marosvásárhelyiek egyre megfáradtabb közösséget alkottak, míg Székelyföldön beljebb haladva nőtt az ünnep jó értelemben vett harsánysága, életereje. Marosvásárhely megváltozása elsősorban a Markó Béla, Frunda György, Borbély László triász nagy bűne, riporterként, a Heti Hírmondó főszerkesztőjeként éveken át követhettem a politikai habitus változásait.
– A kívülálló számára a bukaresti televíziós pálya egészen kivételes státusnak számított a hetvenes években. Belülről nézve is az volt?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eleget tettem Bodor Pál hívásának. Az egyetem után, 1969-ben a Vörös Zászlónál kezdtem dolgozni színikritikusként. Ebben a minőségemben 1971-ben kritikát írtam a bukaresti televízió magyar adásáról. Miután a lapszám a Bodor kezébe került, felhívott, és azt mondta: ha minket bírálsz, gyere és csináld. Remek idők voltak, akkoriban még lehetett az erdélyi magyarságot szolgáló, nézhető műsort készíteni. Lehetővé tette ezt szakmai felkészülésünk, de Bodor „széles háta”, azaz az apósa, a központi bizottsági tag, Gere Mihály is. Torockóról, Székről készítettünk riportokat, portrékat erdélyi szellemóriásokról. És olyan igazi közösségteremtő műsorokat is, mint a Zenés karaván, a Kaláka, amelynek például az volt a jelszava: Jobb, ha mi táncolunk, mint ha minket táncoltatnak. Gyorsan mozgalommá vált, hólabdaszerűen nőtt, ugyanakkor egyre veszélyesebbé vált a hatalom szemében.
– Szekusdossziéja hogyan „emlékszik” ezekre az időkre?
– Sok érdekes dolog derült ki belőle, de én semmit sem érzékeltem az egészből. Az első jelzés az akkori feleségemtől, Sikó Ildikótól érkezett, aki kisírt szemmel érkezett haza Vásárhelyre egy bukaresti fejtágítóról. Kincses Előd ügyvéd figyelmeztette: vigyázz, mert Zolit megfigyelik. Az utolsó rólam szóló jelentés 1988-ból származik, ráadásul egy kalákás jelentett, Jakabffy Attila. Illetve az 1989. februári, Budapestre való áttelepedésünk után is született még egy jelentés az első interjúról, amelyet a Kossuth rádiónak adtam, Nadia Comăneci szökése ügyében szólaltattak meg mint „szakértőt”. – Tévésként soha nem kényszerült utólag nehezen magyarázható helyzetbe?
– Kivételezettnek tarthatom magam, mert Bodor engem soha nem bízott meg politikai tárgyú műsorokkal, se tévés publicisztikával. Nem is emlékszem, ki kellett-e mondanom valaha a képernyőn Ceaușescu nevét. Kalákáztam, kollégiumoztam, portrékat készítettem. Bodor távol tartott engem – s talán még Boros Zoltánt – az aktuálpolitikától, így utólag nem is lehetek eléggé hálás neki ezért.
– Fel sem tűnt, hogy közben mások vergődnek a pártos sajtó béklyójában?
– A magyar adásról nemrég megjelent könyv egyik bemutatóján „vallomásoztunk”, emlékeket idéztünk. Akkor mondta el Máthé Éva, hogy ő sajnos nem tud csupa szépre emlékezni. Vele csináltatták meg ugyanis az adás első negyedóráját, amely kizárólag a nagy vezető dicsőítéséről szólt. Név és arc nélkül ugyan, de akkor is.
– Ha ilyen burokban élt, mi érlelte meg önben a Magyarországra telepedés gondolatát? – Két keserű dátum van az életemben: 1985. január 11. és 2015. január 11. Az első egy borzasztóan hideg hétfői nap, Vásárhelyről repültem Bukarestbe, a szerkesztőségben pedig azzal fogadtak: miért jöttél, nincs adás. Hogyhogy nincs adás? Te semmit sem tudsz? Nem. Előtte való pénteken szó szerint adás közben húzták ki a dugaszból a német nyelvű műsort. Szélnek eresztettek bennünket. Bodor 1983-as távozása után ugyan egyre inkább éreztük a megszorításokat, de ezt a drasztikus megoldást semmi sem vetítette elő. Én a bukaresti rádió erdélyi tudósítója lettem, termelési riportokat készítettem. A második feleségemet, Emőkét gyerekgyógyászként Romanba helyezték, néha hazajött, néha én mentem a Trabantommal, Zselyke lányunk a nagymamánál nevelkedett. Ez így nem élet, mondogatta a nejem, aztán egyszer csak biztatni kezdett, hogy adjam be a kitelepedési kérelmet. Mivel Magyarországon születtem, ennek elvileg könnyebbséget kellett jelentenie. Beadtam, nyilván rögtön kirúgtak a rádiótól. Akkor már nem volt visszaút, eljöttünk.
– A rövidesen bekövetkező változások nyomán nem merült fel önben, hogy itthon kezdjen újra mindent? – Bodor Pál a tanúm, hogy 1990 februárjában haza akartam jönni. Októbertől a magyar rádiónál dolgoztam a határon túli műsor szerkesztőségében. Januárban a tévé megbízásából már újra otthon voltam, Jelentés Erdélyből címmel készítettem egy háromrészes riportsorozatot. Jelen voltam például Tőkés László első szabad istentiszteletén, a templom előtt még katona vigyázott rá. A februári vásárhelyi gyertyás tüntetés után – bár akkor már nagyon készültem haza – Bodor azt mondta: várj még. A fekete március aztán mindent eldöntött.
– Milyen eseményhez kötődik a másik cezúra, 2015. január 11-e?
– Az a budapesti tévés életem végének időpontja. Újabb hétfői nap, mentem be a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorába, amikor rohan utánam az adásszerkesztő. Jól vagy, Zoli? Jól, persze. De van egy kis gond: nem vezetheted a műsort. Nem írták alá a szerződésedet. Szó nélkül megfordultam, összeszedtem a személyes dolgaimat, és eljöttem. A nagy tévés leépítési hullám engem is elsodort. Jólesett viszont, hogy a nézőknek a világ minden részéről és a kollégáknak is nagyon hiányoztam.
– Most, bő egy év után hogy érzi magát? Még inkább fáj? Vagy szűnőben van?
– Az tart némileg karban, hogy mindenhonnan hívogatnak. Megjelent két kötetem, keresik a filmjeimet, bemutatókra járok. Az emberek ragaszkodása megindító: egy éve nem vagyok a képernyőn, és még mindig nem akarnak elfelejteni. Persze, jó lenne valami új kihívás, mert azért fáj a szakmai megbecsülés hiánya. Nem kaptam választ az Erdély kifosztásáról szóló, Zöld arany című filmtervem szinopszisára. Az utolsó arcél című dokumentumfilm-tervem azonban most megvalósulni látszik. A jugoszláv hadsereg egykori alezredeséről, Sutus Józsefről szól, aki feleségét követve ma Macedóniában él. Első világháborús honvédsírokat tárt fel Szkopjében, ahol a régi temetőt magyar temetőnek hívják. Ő a szkopjei magyarok vezetője, tevékenysége nyomán a városban emléktáblát helyeztek el, négy utcát magyar személyiségekről neveztek el. Erős hiányérzetként él viszont bennem, hogy nem tudtam folytatni az ortodoxia erdélyi térhódításával foglalkozó Hagymakupolás honfoglalás című filmemet. 
– Merre szerette volna továbbvinni ezt a nagy visszhangot kiváltó történetet?
– A katolikus egyház irányába. Jakubinyi György érsek annak idején nem nyilatkozott nekem, de megváltozott az optikája, mióta a pápa Romániában járt, Erdélybe viszont nem látogatott el. Úgy gondolom, a székelységnek, Székelyföldnek gyakrabban kellene pozitív impulzusokat, üzeneteket küldenie magáról a nagyvilágnak. A csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legnagyobb ünnepe közvetítésekor gyakran megfordult a fejemben: mi lenne, ha a ferences atyák felkérésére a somlyói nyeregben összegyűlő ötszáz-hatszázezer székely-magyar-csángó zarándok aláírásával hitelesítenének egy, a Szentatyához címzett meghívót? 2017-ben, a négyszázötvenedik jubileumi évben Ferenc pápa látogatása aktuális lehetne. És akkor Őszentsége szembesülhetne a ténnyel: az ortodoxia hiába potyogtatta tele Székelyföldet hagymakupolákkal, így próbálva jelezni, hogy ősi román föld, ott bizony félmillió katolikus hívő előtt misézhet.
CSÁKY ZOLTÁN
Sümegen született 1945-ben. Nős, három gyermek apja, egy unoka nagyapja. Gödöllőn él. Tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Líceumban, majd Kolozsvárott a BBTE bölcsészeti karán végezte. 1971-től az RTV magyar szerkesztőségének tagja, a Kaláka és a Kollégium című műsorok szerkesztője, műsorvezetője. 1989-ben családjával Magyarországra telepedett. A Kossuth rádió munkatársaként dolgozott, majd a Duna Televízió alapító tagjaként a Heti Hírmondó főszerkesztője és műsorvezetője, dokumentumfilmek szerzője. Hagymakupolás honfoglalás című filmjét levetítették a University London East European Studies karán. 2010 és 2014 között az MTVA műsorvezetője, az Arcélek portrésorozat szerzője. Kötetei: Hagymakupolás honfoglalás (2004), A jóisten politikája (2010). Díjak, kitüntetések: Pethő Sándor-díj, Julianus-díj.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Örökség Díj Petrás Máriának és Deáky Andrásnak
Újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díj honlapján elérhető információk szerint a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság ítélte oda az elismerést hét kiemelkedő személyiség vagy alkotó munkásságát.
A mostani átadón Magyar Örökség Díjjal ismerték el Petrás Mária népdalénekes, keramikus moldvai csángó kultúrát bemutató művészetét, a Határok nélkül című, a Kossuth Rádión a rendszerváltás óta hallható műsor alkotóközösségét, a 20. század autójának megszavazott Ford T-modell főkonstruktőre, Galamb József (1881-1955) munkásságát, Deáky András tanár, nyugdíjas iskolaigazgató gyimesi csángókat megtartó nemzetszolgálatát, Kő Pál szobrászművészetét, az Egymásért Alapítvány több évtizedes Kárpát-medencei karitatív szolgálatát és Kubinyi Anna (1949-2015) textilművészetét.
A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, a gazdaság, a sport, a tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
MTI. Erdély.ma

Magyar állami kitüntetéseket adnak át Csíkszeredában
Március 15-e, a magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések átadására kerül sor szerdán 18 órakor Csíkszeredában a Lázár-házban.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesül:
Fél évszázados, elsősorban a munkaorvostan területén nagyra becsült tudományos életműve, valamint a marosvásárhelyi szakklinika megalapítása, illetve a marosvásárhelyi sportélet fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként dr. Dienes Sándor Lajos, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, MOGYE ( Marosvásárhely
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesül:
Az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseként dr. Biró Domokos, egyetemi docens, Sapientia EMTE (Marosvásárhely)
A magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként Hunyadi László, szobrász- és ötvösművés, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (Marosvásárhely)
A Kárpát-medence szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként Kincses Elemér, író, rendező, drámaíró (Marosvásárhely)
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesül:
Felső- Háromszék és Kézdivásárhely kulturális értékeinek megőrzését célzó, sokrétű és odaadó munkája elismeréseként dr. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum vezetője, a zabolai Pro Museum Egyesület alapító tagja és alelnöke (Kézdivásárhely)
Az egyetemes magyar kultúrát színesítő, különösen az erdélyi magyar képzőművészetet gazdagító alkotóművészete elismeréseként Kosztándi Jenő, festőművész (Kézdivásárhely)
A székelyek szellemi és tárgyi hagyatékának felkutatása és továbbadása, valamint az egyetemes és népi kultúra megismertetését célzó oktató-nevelő munkája elismeréseként Molnár Piroska, nyugalmazott tanító (Kányád)
A moldvai csángó magyarság nyelvi megmaradását szolgáló, elkötelezett munkája elismeréseként Oláh-Gál Elvira, rádiós újságíró, a Kossuth Rádió székelyföldi tudósítója ( Csíkszereda)
A magyar és székely népzenét, illetve a régizenét egyaránt magas színvonalon közvetítő előadóművészete, valamint a magyar kultúra népszerűsítését szolgáló sokrétű tevékenysége elismeréseként Roth Erzsébet, előadóművész (Csíkszereda)
Közlemény
Erdély.ma