Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. október 4.
Százezerrel kevesebb egyetemista kezdte el a tanévet
Jóval kevesebb diákkal kezdődött el az új egyetemi év tegnap a romániai felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek rangsorolása és az idei gyenge érettségi eredmények miatt közel százezerrel kevesebb egyetemista ül be az iskolapadokba, mint az előző években. A 2011/2012-es tanévben az alapképzésben 62 850, mesteri képzésben 35 600, míg doktori képzésben 3500 helyet hirdettek meg. A csökkenés arra készteti az egyetemeket, hogy elgondolkodjanak a minisztérium által ajánlott fúzió gondolatán, amely alapjaiban változtathatja meg a hazai felsőoktatási rendszert. A Temesvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem már bejelentette az egyesülést.
A tanévkezdésre írt beszédében Daniel Funeriu oktatási miniszter az idei újdonságokra hívta fel a figyelmet, a felsőoktatási intézmények és az oktatási programok rangsorolását, illetve az egyetemeknek objektív kritériumok alapján való finanszírozását említve. Úgy vélte, az oktatási törvény által biztosított újítások hitelessé teszik a romániai felsőoktatást az Európai Unióban. Arra is kitért, hogy az új egyetemi év a doktorátusra vonatkozóan is újat hoz, a doktori képzést csak a legfelkészültebb tanárok vezethetik, és a legjobb diákok vehetnek részt a programban. A miniszter szerint az új tanév általánosságban is jobban szervezett, mint az előzőek voltak, például a tanárok alkalmazása is átláthatóbb, mint eddig volt.
Kevesebb magyar diák a kincses városban
Kevesebb magyar egyetemista kezdi el az új tanévet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ez részben a demográfiai csökkenésnek tudható be, ugyanakkor a kormány intézkedése is jelentős szerepet játszott ebben, ugyanis idén korlátozták a tandíjköteles helyek számát – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese tanévnyitó beszédében. Hozzáfűzte, ezért idén először fordult elő, hogy a tandíjköteles helyeket mind betöltötték, és nem jutott be mindenki az egyetemre. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a BBTE legnagyobb gondját továbbra is a tanárképzés jelenti: bár az új oktatási törvény megszüntette a régi rossz rendszert, a kormányzat mindeddig nem állt elő életképes megoldási javaslattal, annak ellenére hogy a jogszabály végrehajtási módszertanát tanévkezdésre ígérték az egyetemi oktatóknak. A gondokat sorolva elmondta: a hatályos jogszabályok hiányosságai nem tudnak mit kezdeni a külföldről visszatért hallgatókkal, egyszerűen nem tudják hová beíratni őket, ráadásul a törvényi szabályozás egyedül Romániában nem teszi lehetővé, hogy valaki egyetlen év alatt két év tanulmányait fejezze be.
Az idei tanév újdonságait részletezve a magyar tagozat vezetője elmondta: valamennyi magyar karon megalakultak a tagozatot felváltó önálló magyar intézetek, amelyeknek azonos a jogköre a román intézetekével. „Hogy ez mennyire biztosítja a magyar oktatás stabilitását, az egyelőre kérdéses, mindenki számára új a helyzet. Az egyetem vezetésében továbbra is szavazati kisebbségben vagyunk, ezért bizonyos, hogy továbbra is naponta kell alkudozni a román kollégákkal. Szeretnék két évvel öregebb lenni, hogy lássam, mi történik” – jelentette ki Magyari Tivadar. A rektorhelyettes hozzáfűzte, az idei a választások éve is a BBTE-n, a frissen megalakult magyar intézetek egy része már megválasztotta vezetőit, míg a többiek a hét folyamán teszik meg ezt. Az év végéig megejtik a rektorválasztást is, az egyetem új vezetése azonban ennek ellenére csak március elsejétől lép hivatalba. Andrei Marga jelenlegi rektor nem indulhat a választásokon, míg Magyari Tivadar korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a rektorhelyettesi tisztséget.
Külön ünnepély az orvosin
Míg a BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magyar intézetek létrejöttét „ünnepelték”, az orvosin ezek hiányáról szólt a tanévnyitó rendezvény. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román, illetve magyar tagozata idén először külön tanévnyitó ünnepélyt szervezett. Míg a többségiek a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg a tanévet, a magyarok az egyetem egyik amfiteátrumába tömörültek. Ezzel is hangsúlyozni szerették volna a magyar tagozat önállóságának szükségességét. Miután a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Nagy Örs rektorhelyettes arra intette a felsőoktatási intézmény magyar diákságát, hogy ne csatlakozzék semmiféle tiltakozó akcióhoz. Ugyanezt a kérést ismételte meg a többi szónok is, hangsúlyozva, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügyét Bukarestben a politikusoknak, és nem a tanári karnak, még kevésbé a diákoknak kell megoldaniuk.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az egyetem antidemokratikus chartája ellen – mely nem engedélyezi a magyar intézetek létrejöttét – készül tüntetéseket szervezni. Az egyesület az október 6-i megemlékezést is erre használta volna, arra kérve az ünnepélyt közösen szervező magyar politikai pártokat, hogy az aradi és székely vértanúk előtti főhajtás után a vásárhelyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében is foglaljanak állást és szervezzenek utcai megmozdulásokat. A szervezet kezdeményezését mindhárom politikai csoportosulás eredetileg elvetette, utólag az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalás szintjén kijelentette, hogy „ne legyen vértanú a magyar orvosképzés!”.
Több busz lesz Kolozsváron
Az egyetemi év kezdete nemcsak a diákok életében fordulat, a nagy egyetemi városokban is megpezsdül az élet. A kolozsvári közlekedésben tegnap jelentősen érződött, hogy megkezdődött az egyetemi év, Alma Brehariu-Bruja, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője azonban a Krónikának úgy vélekedett, az egyetemi hallgatók visszatérése és a kincses város megsűrűsödött forgalma az elmúlt években sem jelentett különösebb problémát a számukra, így ezúttal sem számítanak nehézségekre. Hozzátette: a rendőrség felkészült a kezdődő egyetemi évre. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) szintén felkészült a diákok érkezésére, elmondásuk szerint erre való tekintettel körülbelül 20 százalékkal bővítik a tömegközlekedési eszközök számát. A kincses városban ingyenes, illetve 50 százalékos árengedménnyel válthatnak bérletet egy, két vagy mindegyik vonalra az állami és akkreditált magánegyetemek nappali tagozatán tanuló egyetemi és magiszteri hallgatók, valamint az Euro 26, Isic, Studcard vagy Omnipass kártyával rendelkező egyetemisták. A kedvezmény mértéke az illető intézmény által kiutalt költségvetéstől függ.
A felsőoktatási intézmények 35 évnél fiatalabb doktorandushallgatói fél áron juthatnak hozzá az egy vonalra érvényes bérlethez. A 35-ös vonalon közlekedő autóbuszokat egyébként kerékpár tárolására alkalmas térrel látták el, megkönnyítve így a hallgatók közlekedését.
Kolozsváron egyébként a felsőoktatási intézményekbe iratkozó hallgatók száma csökkent az elmúlt évhez képest: a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti és Formatervezési Egyetem államilag támogatott és fizetéses helyeire is kevesebben jelentkeztek, mint 2010-ben. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen 600, míg a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen 400 hely maradt üresen.
Bérletárusító stand a váradi egyetemen
Nagyváradon nem jeleztek túlzott forgalomnövekedést tegnap az állami egyetem tanévkezdése miatt – mondta el lapunknak Muntean Gheorghe, a közlekedésrendészet főfelügyelője. Hozzátette, a nagyváradi rendőrök számára elsősorban az iskolakezdés, nem pedig az egyetemi évkezdet szokott problémát jelenteni, de iskolaidőben úgyis minden hétköznap reggel szolgálatot teljesítenek kollégái az utakon, hiszen ilyenkor mindig nagy a forgalom. A Nagyváradi Egyetemen tegnap több mint 21 ezer hallgató kezdte meg a tanévet, közülük sokan nem váradiak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) évnyitójára csak a hétvégén kerül sor, de azt már lehet tudni, hogy a mesteriseket nem számítva körülbelül ezerre rúg a diákok száma. A tavalyi akkreditáció óta egyébként már a PKE hallgatói is félárú bérletet kaphatnak a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalattól (OTL) – tájékoztatta a Krónikát Csuzi István igazgató.
Megtudtuk: a hallgatók kényelméért az állami egyetem falain belül külön bérletárusító standot állítanak fel. Az igazgató tudomása szerint bizonyos fakultások jegy függvényében a fennmaradó 50 százalékot is állják a hallgatóknak, akiknek így ingyen jár a bérlet. A Nagyváradi Egyetemre jelenleg csak a 14-es busz jár – csúcsidőben hárompercenként, ám a vállalat tervei szerint ha a Pece-parti új utca készen lesz, ott új járat közlekedhet majd, amely Váradszőllőst köti majd össze az egyetemi negyeddel. A PKE-nél ez a kérdés azért nem tevődik fel, mert a belvárosi magánegyetem közlekedési csomópontban található, minden villamos- és több buszjárat is megfordul a környékén.
Akárcsak Marosvásárhelyen, Csíkszereda forgalmában sem okozott gondot a közszállításban az új egyetemi év megkezdése. Bár a Goscom Rt. által működtetett közszállítási eszközök hét különböző útvonalon közlekednek, általában a Csíkzsögödbe és Csíksomlyóra utazók veszik őket igénybe. A Sapientia EMTE csíkszeredai karain mintegy 2000 diák kezdte meg a tanévet immár harmadik hete, akik főként az egyetemi bentlakásban, illetve a város különböző pontjain laknak, de mint mondják: „Csíkszeredában nincsenek távolságok”, ezért leginkább gyalogosan közlekednek.
Krónika (Kolozsvár)
Jóval kevesebb diákkal kezdődött el az új egyetemi év tegnap a romániai felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek rangsorolása és az idei gyenge érettségi eredmények miatt közel százezerrel kevesebb egyetemista ül be az iskolapadokba, mint az előző években. A 2011/2012-es tanévben az alapképzésben 62 850, mesteri képzésben 35 600, míg doktori képzésben 3500 helyet hirdettek meg. A csökkenés arra készteti az egyetemeket, hogy elgondolkodjanak a minisztérium által ajánlott fúzió gondolatán, amely alapjaiban változtathatja meg a hazai felsőoktatási rendszert. A Temesvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem már bejelentette az egyesülést.
A tanévkezdésre írt beszédében Daniel Funeriu oktatási miniszter az idei újdonságokra hívta fel a figyelmet, a felsőoktatási intézmények és az oktatási programok rangsorolását, illetve az egyetemeknek objektív kritériumok alapján való finanszírozását említve. Úgy vélte, az oktatási törvény által biztosított újítások hitelessé teszik a romániai felsőoktatást az Európai Unióban. Arra is kitért, hogy az új egyetemi év a doktorátusra vonatkozóan is újat hoz, a doktori képzést csak a legfelkészültebb tanárok vezethetik, és a legjobb diákok vehetnek részt a programban. A miniszter szerint az új tanév általánosságban is jobban szervezett, mint az előzőek voltak, például a tanárok alkalmazása is átláthatóbb, mint eddig volt.
Kevesebb magyar diák a kincses városban
Kevesebb magyar egyetemista kezdi el az új tanévet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ez részben a demográfiai csökkenésnek tudható be, ugyanakkor a kormány intézkedése is jelentős szerepet játszott ebben, ugyanis idén korlátozták a tandíjköteles helyek számát – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese tanévnyitó beszédében. Hozzáfűzte, ezért idén először fordult elő, hogy a tandíjköteles helyeket mind betöltötték, és nem jutott be mindenki az egyetemre. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a BBTE legnagyobb gondját továbbra is a tanárképzés jelenti: bár az új oktatási törvény megszüntette a régi rossz rendszert, a kormányzat mindeddig nem állt elő életképes megoldási javaslattal, annak ellenére hogy a jogszabály végrehajtási módszertanát tanévkezdésre ígérték az egyetemi oktatóknak. A gondokat sorolva elmondta: a hatályos jogszabályok hiányosságai nem tudnak mit kezdeni a külföldről visszatért hallgatókkal, egyszerűen nem tudják hová beíratni őket, ráadásul a törvényi szabályozás egyedül Romániában nem teszi lehetővé, hogy valaki egyetlen év alatt két év tanulmányait fejezze be.
Az idei tanév újdonságait részletezve a magyar tagozat vezetője elmondta: valamennyi magyar karon megalakultak a tagozatot felváltó önálló magyar intézetek, amelyeknek azonos a jogköre a román intézetekével. „Hogy ez mennyire biztosítja a magyar oktatás stabilitását, az egyelőre kérdéses, mindenki számára új a helyzet. Az egyetem vezetésében továbbra is szavazati kisebbségben vagyunk, ezért bizonyos, hogy továbbra is naponta kell alkudozni a román kollégákkal. Szeretnék két évvel öregebb lenni, hogy lássam, mi történik” – jelentette ki Magyari Tivadar. A rektorhelyettes hozzáfűzte, az idei a választások éve is a BBTE-n, a frissen megalakult magyar intézetek egy része már megválasztotta vezetőit, míg a többiek a hét folyamán teszik meg ezt. Az év végéig megejtik a rektorválasztást is, az egyetem új vezetése azonban ennek ellenére csak március elsejétől lép hivatalba. Andrei Marga jelenlegi rektor nem indulhat a választásokon, míg Magyari Tivadar korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a rektorhelyettesi tisztséget.
Külön ünnepély az orvosin
Míg a BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magyar intézetek létrejöttét „ünnepelték”, az orvosin ezek hiányáról szólt a tanévnyitó rendezvény. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román, illetve magyar tagozata idén először külön tanévnyitó ünnepélyt szervezett. Míg a többségiek a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg a tanévet, a magyarok az egyetem egyik amfiteátrumába tömörültek. Ezzel is hangsúlyozni szerették volna a magyar tagozat önállóságának szükségességét. Miután a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Nagy Örs rektorhelyettes arra intette a felsőoktatási intézmény magyar diákságát, hogy ne csatlakozzék semmiféle tiltakozó akcióhoz. Ugyanezt a kérést ismételte meg a többi szónok is, hangsúlyozva, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügyét Bukarestben a politikusoknak, és nem a tanári karnak, még kevésbé a diákoknak kell megoldaniuk.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az egyetem antidemokratikus chartája ellen – mely nem engedélyezi a magyar intézetek létrejöttét – készül tüntetéseket szervezni. Az egyesület az október 6-i megemlékezést is erre használta volna, arra kérve az ünnepélyt közösen szervező magyar politikai pártokat, hogy az aradi és székely vértanúk előtti főhajtás után a vásárhelyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében is foglaljanak állást és szervezzenek utcai megmozdulásokat. A szervezet kezdeményezését mindhárom politikai csoportosulás eredetileg elvetette, utólag az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalás szintjén kijelentette, hogy „ne legyen vértanú a magyar orvosképzés!”.
Több busz lesz Kolozsváron
Az egyetemi év kezdete nemcsak a diákok életében fordulat, a nagy egyetemi városokban is megpezsdül az élet. A kolozsvári közlekedésben tegnap jelentősen érződött, hogy megkezdődött az egyetemi év, Alma Brehariu-Bruja, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője azonban a Krónikának úgy vélekedett, az egyetemi hallgatók visszatérése és a kincses város megsűrűsödött forgalma az elmúlt években sem jelentett különösebb problémát a számukra, így ezúttal sem számítanak nehézségekre. Hozzátette: a rendőrség felkészült a kezdődő egyetemi évre. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) szintén felkészült a diákok érkezésére, elmondásuk szerint erre való tekintettel körülbelül 20 százalékkal bővítik a tömegközlekedési eszközök számát. A kincses városban ingyenes, illetve 50 százalékos árengedménnyel válthatnak bérletet egy, két vagy mindegyik vonalra az állami és akkreditált magánegyetemek nappali tagozatán tanuló egyetemi és magiszteri hallgatók, valamint az Euro 26, Isic, Studcard vagy Omnipass kártyával rendelkező egyetemisták. A kedvezmény mértéke az illető intézmény által kiutalt költségvetéstől függ.
A felsőoktatási intézmények 35 évnél fiatalabb doktorandushallgatói fél áron juthatnak hozzá az egy vonalra érvényes bérlethez. A 35-ös vonalon közlekedő autóbuszokat egyébként kerékpár tárolására alkalmas térrel látták el, megkönnyítve így a hallgatók közlekedését.
Kolozsváron egyébként a felsőoktatási intézményekbe iratkozó hallgatók száma csökkent az elmúlt évhez képest: a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti és Formatervezési Egyetem államilag támogatott és fizetéses helyeire is kevesebben jelentkeztek, mint 2010-ben. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen 600, míg a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen 400 hely maradt üresen.
Bérletárusító stand a váradi egyetemen
Nagyváradon nem jeleztek túlzott forgalomnövekedést tegnap az állami egyetem tanévkezdése miatt – mondta el lapunknak Muntean Gheorghe, a közlekedésrendészet főfelügyelője. Hozzátette, a nagyváradi rendőrök számára elsősorban az iskolakezdés, nem pedig az egyetemi évkezdet szokott problémát jelenteni, de iskolaidőben úgyis minden hétköznap reggel szolgálatot teljesítenek kollégái az utakon, hiszen ilyenkor mindig nagy a forgalom. A Nagyváradi Egyetemen tegnap több mint 21 ezer hallgató kezdte meg a tanévet, közülük sokan nem váradiak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) évnyitójára csak a hétvégén kerül sor, de azt már lehet tudni, hogy a mesteriseket nem számítva körülbelül ezerre rúg a diákok száma. A tavalyi akkreditáció óta egyébként már a PKE hallgatói is félárú bérletet kaphatnak a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalattól (OTL) – tájékoztatta a Krónikát Csuzi István igazgató.
Megtudtuk: a hallgatók kényelméért az állami egyetem falain belül külön bérletárusító standot állítanak fel. Az igazgató tudomása szerint bizonyos fakultások jegy függvényében a fennmaradó 50 százalékot is állják a hallgatóknak, akiknek így ingyen jár a bérlet. A Nagyváradi Egyetemre jelenleg csak a 14-es busz jár – csúcsidőben hárompercenként, ám a vállalat tervei szerint ha a Pece-parti új utca készen lesz, ott új járat közlekedhet majd, amely Váradszőllőst köti majd össze az egyetemi negyeddel. A PKE-nél ez a kérdés azért nem tevődik fel, mert a belvárosi magánegyetem közlekedési csomópontban található, minden villamos- és több buszjárat is megfordul a környékén.
Akárcsak Marosvásárhelyen, Csíkszereda forgalmában sem okozott gondot a közszállításban az új egyetemi év megkezdése. Bár a Goscom Rt. által működtetett közszállítási eszközök hét különböző útvonalon közlekednek, általában a Csíkzsögödbe és Csíksomlyóra utazók veszik őket igénybe. A Sapientia EMTE csíkszeredai karain mintegy 2000 diák kezdte meg a tanévet immár harmadik hete, akik főként az egyetemi bentlakásban, illetve a város különböző pontjain laknak, de mint mondják: „Csíkszeredában nincsenek távolságok”, ezért leginkább gyalogosan közlekednek.
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 5.
Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 17.
Kisebbségi elitkutatás
Az RMDSZ által indított Szacsvay Akadémia előadássorozat Magyarok Erdélyben – Fókuszban a kisebbségkutatás elnevezésű modulja keretében Papp Z. Attila, a Miskolci Egyetem szociológiai intézetének docense tartott előadást csütörök est, Az erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel.
A gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Magyarországon élő előadó, Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia politikatudományi, illetve etnikai-nemzeti kisebbségkutató intézetének 2009-ben és 2010-ben folytatott tanulmányának eredményeit ismertette. A felmérés során, melyben Papp személyesen is részt vett, az anyaországiak mellett a Romániában és Szlovákiában kisebbségben élő magyarok kulturális és gazdasági vezető rétegeit vizsgálták. A kutatási eredmények kiemelt fontossággal bírnak a jelenlegi helyzetben, hiszen többek közt a kisebbségek úgynevezett „elit” rétegének társadalmi szerepét tükrözik a gazdasági válságból való kilábalásban. Emellett rengeteg érdekes információval szolgálnak a réteg kialakulásáról, megújulásáról és cserélődéséről – hangoztatta előadásában a docens. Mint azt Papp Z. Attila elmondta, az elit önmagában nem létezhet, és kizárólag a teljes társadalom viszonylatában érthető meg. A többségi társadalommal ellentétben a kisebbségi elitre szoros, saját, formális és informális kapcsolatrendszer, erős identitás- és másságtudat, a tagok közötti szolidaritás és sajátos szociabilitás jellemző.
A két évvel ezelőtt indított kutatási program eredményeként Papp kiemelte, hogy a gazdasági elit 45 év körüli átlagéletkorával fiatalnak tekinthető, míg a kulturálisnak a tagjai idősebbek. A jelenlegi gazdasági elit tagjai nagyrészt katolikusok, s egyharmaduk Hargita megyében született, míg a kulturális elitben szereplők zömmel reformátusok, s egyötödük Kolozs megyéből származik. Mindkét vezető csoportosulás felsőoktatása egyébként a Kolozsvári Műszaki Egyetemre, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre koncentrálódik. A kutatások azt is kimutatták, hogy az elitréteghez tartozók sokkal nagyobb arányban beszélnek jól románul és angolul, mint az itteni országos átlag. Sokatmondók azok a statisztikai adatok is, melyek szerint a kulturális elit sokkal aktívabban vesz részt a közösségi életben, a gazdaságihoz tartozók zöme pedig közvetlenül a rendszerváltás után alapította sikert hozó cégeit. Az előadás végén bemutatták a tanulmány eredményeit tartalmazó Elitek a válság korában című, Magyarországon megjelent könyvet is, melyet az RMDSZ Bihar megyei szervezetének közvetítésével rendelhetnek meg az érdeklődők
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az RMDSZ által indított Szacsvay Akadémia előadássorozat Magyarok Erdélyben – Fókuszban a kisebbségkutatás elnevezésű modulja keretében Papp Z. Attila, a Miskolci Egyetem szociológiai intézetének docense tartott előadást csütörök est, Az erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel.
A gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Magyarországon élő előadó, Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia politikatudományi, illetve etnikai-nemzeti kisebbségkutató intézetének 2009-ben és 2010-ben folytatott tanulmányának eredményeit ismertette. A felmérés során, melyben Papp személyesen is részt vett, az anyaországiak mellett a Romániában és Szlovákiában kisebbségben élő magyarok kulturális és gazdasági vezető rétegeit vizsgálták. A kutatási eredmények kiemelt fontossággal bírnak a jelenlegi helyzetben, hiszen többek közt a kisebbségek úgynevezett „elit” rétegének társadalmi szerepét tükrözik a gazdasági válságból való kilábalásban. Emellett rengeteg érdekes információval szolgálnak a réteg kialakulásáról, megújulásáról és cserélődéséről – hangoztatta előadásában a docens. Mint azt Papp Z. Attila elmondta, az elit önmagában nem létezhet, és kizárólag a teljes társadalom viszonylatában érthető meg. A többségi társadalommal ellentétben a kisebbségi elitre szoros, saját, formális és informális kapcsolatrendszer, erős identitás- és másságtudat, a tagok közötti szolidaritás és sajátos szociabilitás jellemző.
A két évvel ezelőtt indított kutatási program eredményeként Papp kiemelte, hogy a gazdasági elit 45 év körüli átlagéletkorával fiatalnak tekinthető, míg a kulturálisnak a tagjai idősebbek. A jelenlegi gazdasági elit tagjai nagyrészt katolikusok, s egyharmaduk Hargita megyében született, míg a kulturális elitben szereplők zömmel reformátusok, s egyötödük Kolozs megyéből származik. Mindkét vezető csoportosulás felsőoktatása egyébként a Kolozsvári Műszaki Egyetemre, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre koncentrálódik. A kutatások azt is kimutatták, hogy az elitréteghez tartozók sokkal nagyobb arányban beszélnek jól románul és angolul, mint az itteni országos átlag. Sokatmondók azok a statisztikai adatok is, melyek szerint a kulturális elit sokkal aktívabban vesz részt a közösségi életben, a gazdaságihoz tartozók zöme pedig közvetlenül a rendszerváltás után alapította sikert hozó cégeit. Az előadás végén bemutatták a tanulmány eredményeit tartalmazó Elitek a válság korában című, Magyarországon megjelent könyvet is, melyet az RMDSZ Bihar megyei szervezetének közvetítésével rendelhetnek meg az érdeklődők
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2012. március 23.
Hiányolják a magyar nyelvű műszaki képzést
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát, amelyen erdélyi, magyarországi és felvidéki kutatók, oktatók, egyetemi hallgatók vesznek részt. A konferencia ma szilágysági körúttal zárul.
A tegnap délelőtti megnyitón a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a szervezők nevében Bitay Enikő szakosztályi elnök azt emelte ki, hogy idén 13 egyetemről és 5 tudományos intézettől 155 szerző 100 dolgozata hangzik el. Az összes konferenciakötet már elérhető az Erdélyi Digitális Adattárban. Gyenge Csaba EME-alelnök ennek a hagyományos konferenciasorozatnak az ipari és tudományos élet gazdagításában betöltött szerepét hangsúlyozta. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul a seregszemle tudományos eredményközlő jelentőségét, a romániai magyar szakoktatás hiányát, és a fiatalok itthon tartásának társadalompolitikai feladatát húzta alá. Köszöntőt mondtak még a következők: Dudás László (Miskolci Egyetem), M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem), Dobránszky János (Budapesti Műegyetem), Dávid László (Sapientia EMTE), Rácz Pál (Óbudai Egyetem), Kodácsy János (Kecskeméti Főiskola), Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Kodor Tamás (Pécsi Tudományegyetem), Kostyál Péter (Pozsonyi Műszaki Egyetem), Csibi Vencel (Kolozsvári Műszaki Egyetem) és Péntek János (Kolozsvári Akadémiai Bizottság).
Több felszólaló említette a romániai magyar nyelvű műszaki felsőoktatási képzés hiányát, amely megoldásra vár. Ezután két plenáris előadás hangzott el, majd első alkalommal adták át a tavaly elhunyt kolozsvári akadémikus emlékére alapított Maros Dezső-díjat. A kitüntetett ifj. Orbán György (doktorandusz, Kolozsvári Műszaki Egyetem) volt, aki kiemelkedő kutatási eredményeivel és előadásaival érdemelte ki az elismerést. A délelőtti találkozót a magyar opera művészeinek (Hary Juditot és Maneszes Mártont zongorán Nagy Ibolya kísérte) műsora színezte. Délután három szekcióban zajlottak le a tudományos előadások.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát, amelyen erdélyi, magyarországi és felvidéki kutatók, oktatók, egyetemi hallgatók vesznek részt. A konferencia ma szilágysági körúttal zárul.
A tegnap délelőtti megnyitón a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a szervezők nevében Bitay Enikő szakosztályi elnök azt emelte ki, hogy idén 13 egyetemről és 5 tudományos intézettől 155 szerző 100 dolgozata hangzik el. Az összes konferenciakötet már elérhető az Erdélyi Digitális Adattárban. Gyenge Csaba EME-alelnök ennek a hagyományos konferenciasorozatnak az ipari és tudományos élet gazdagításában betöltött szerepét hangsúlyozta. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul a seregszemle tudományos eredményközlő jelentőségét, a romániai magyar szakoktatás hiányát, és a fiatalok itthon tartásának társadalompolitikai feladatát húzta alá. Köszöntőt mondtak még a következők: Dudás László (Miskolci Egyetem), M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem), Dobránszky János (Budapesti Műegyetem), Dávid László (Sapientia EMTE), Rácz Pál (Óbudai Egyetem), Kodácsy János (Kecskeméti Főiskola), Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Kodor Tamás (Pécsi Tudományegyetem), Kostyál Péter (Pozsonyi Műszaki Egyetem), Csibi Vencel (Kolozsvári Műszaki Egyetem) és Péntek János (Kolozsvári Akadémiai Bizottság).
Több felszólaló említette a romániai magyar nyelvű műszaki felsőoktatási képzés hiányát, amely megoldásra vár. Ezután két plenáris előadás hangzott el, majd első alkalommal adták át a tavaly elhunyt kolozsvári akadémikus emlékére alapított Maros Dezső-díjat. A kitüntetett ifj. Orbán György (doktorandusz, Kolozsvári Műszaki Egyetem) volt, aki kiemelkedő kutatási eredményeivel és előadásaival érdemelte ki az elismerést. A délelőtti találkozót a magyar opera művészeinek (Hary Juditot és Maneszes Mártont zongorán Nagy Ibolya kísérte) műsora színezte. Délután három szekcióban zajlottak le a tudományos előadások.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 14.
Alig változik az ingyenes helyek száma a BBTE magyar tagozatán
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 24.
Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma
2013. január 8.
Kolozsvári mérnök-tanár a Gábor Dénes-díjjal elismertek között
Imecs Mária villamosságkutatással nyerte el a kitüntetést
A hivatalos laudáció szerint a villamos hajtások, a kalickás aszinkron motoros hajtások kettős mezőorientációs, vektoriális struktúrájának továbbfejlesztéséért és implementációja terén elért eredményeiért vehetett át nemrég rangos elismerést Imecs Mária villamosmérnök, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professzora, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. Laikusan fogalmazva a villamosmotorok modern szabályozása és számítógépes vezérlésének továbbfejlesztése, illetve gyakorlatba ültetése terén elért eredményeiért ítélték neki az első ízben kiosztott Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat, amelyet Budapesten, az Országházban vett át Kövér László országgyűlési elnöktől, Gyulai Józseftől, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnökétől és Baji Csabától, a Magyar Villamosművek vezérigazgatójától. Lapunk megkeresésére a kitüntetett úgy vélte: vannak még olyan szakemberek Erdélyben, akik megérdemlik a díjat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
Imecs Mária villamosságkutatással nyerte el a kitüntetést
A hivatalos laudáció szerint a villamos hajtások, a kalickás aszinkron motoros hajtások kettős mezőorientációs, vektoriális struktúrájának továbbfejlesztéséért és implementációja terén elért eredményeiért vehetett át nemrég rangos elismerést Imecs Mária villamosmérnök, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professzora, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. Laikusan fogalmazva a villamosmotorok modern szabályozása és számítógépes vezérlésének továbbfejlesztése, illetve gyakorlatba ültetése terén elért eredményeiért ítélték neki az első ízben kiosztott Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat, amelyet Budapesten, az Országházban vett át Kövér László országgyűlési elnöktől, Gyulai Józseftől, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnökétől és Baji Csabától, a Magyar Villamosművek vezérigazgatójától. Lapunk megkeresésére a kitüntetett úgy vélte: vannak még olyan szakemberek Erdélyben, akik megérdemlik a díjat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. július 3.
In memoriam Sándor László
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 8.
Kisbács: 50 millió eurós tudományos park
A Kolozs Megyei Tanács, négy kolozsvári állami egyetemmel karöltve, már régebb kezdeményezte a Tetapolis programot, amelynek célja egy tudományos és műszaki park létrehozása városunkban. Idén június 24–26-án a Tetarom Rt. vezetőségének meghívására ide látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Egyesületének (IASP) főigazgatója, hogy személyesen győződjék meg az itteni megvalósíthatósági feltételekről, és közbenjárásával megkönnyítse a projekt megszületését. Tegnap pedig Kolozsváron járt Mihnea Costoiu felsőfokú oktatással, tudományos kutatással és műszaki fejlődéssel megbízott tárca nélküli miniszter, hogy az érintett intézményekkel tárgyalva, valamint a tudományos-műszaki cím odaítélésével tegye hivatalossá a Tetapolis program beindítását.
Tegnap délután Mihnea Costoiu a megyei tanács székhelyén a sajtónak elmondta: bízik Kolozsvár tudományos erejében, a kutatások és műszaki újítások a fejlődés kulcsát jelentik, amit az egyre erősödő versengés kényszerít ki. A tervezett Tetapolis park, amely a Műszaki Egyetem, a Mezőgazdasági Tudományok és Állatorvosi Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem partnerségével fog létrejönni, sikerre ítélt modell. Eddig kilenc vállalat csatlakozott összesen 20 millió eurós felajánlással (ennek fele önrészekből, fele pedig elnyert EU-s támogatásokból állt össze). Számítások szerint a leendő tudományos park költségvetése 50 millió euró lesz, amelyből a legjelentősebb hozzájárulásnak – a maga 29 milliójával – a Terapia Ranbaxyé ígérkezik. A Terapiánál 2015-ig megvalósítandó új kutatási és fejlesztési központban új termékek, tabletták és kapszulák egész sorát igyekeznek majd kikísérletezni. A gyár jelenlegi alkalmazottai mellé további hét kutatót alkalmaznának. A beruházás összértéke 29,2 millió lej, ebből közel 12 milliót az Európai Unió folyósít vissza nem térítendő támogatás formájában, a maradék közel 18 milliót pedig a kolozsvári vállalat fedezi.
A miniszter szerint az országban már működnek a Kolozsvárra tervezetthez hasonló műszaki létesítmények, de nem mindegyikük sikeres. Most még keresik a Tetapolis lehetséges területét. Főleg a Tetarom I. ipari park bővítésre váró telkére számítanak, de számításba jöhet még egy Kisbács községhez tartozó 60 hektárnyi rész is. A megvalósíthatósági tanulmány leadási határideje 2013. december 15.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: a tegnapi esemény jelképes kapunyitás, mert egyfajta ernyőszervezet jött létre mindazok számára, akik a megvalósítandó tudományos-műszaki parkban részt kívánnak venni.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozs Megyei Tanács, négy kolozsvári állami egyetemmel karöltve, már régebb kezdeményezte a Tetapolis programot, amelynek célja egy tudományos és műszaki park létrehozása városunkban. Idén június 24–26-án a Tetarom Rt. vezetőségének meghívására ide látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Egyesületének (IASP) főigazgatója, hogy személyesen győződjék meg az itteni megvalósíthatósági feltételekről, és közbenjárásával megkönnyítse a projekt megszületését. Tegnap pedig Kolozsváron járt Mihnea Costoiu felsőfokú oktatással, tudományos kutatással és műszaki fejlődéssel megbízott tárca nélküli miniszter, hogy az érintett intézményekkel tárgyalva, valamint a tudományos-műszaki cím odaítélésével tegye hivatalossá a Tetapolis program beindítását.
Tegnap délután Mihnea Costoiu a megyei tanács székhelyén a sajtónak elmondta: bízik Kolozsvár tudományos erejében, a kutatások és műszaki újítások a fejlődés kulcsát jelentik, amit az egyre erősödő versengés kényszerít ki. A tervezett Tetapolis park, amely a Műszaki Egyetem, a Mezőgazdasági Tudományok és Állatorvosi Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem partnerségével fog létrejönni, sikerre ítélt modell. Eddig kilenc vállalat csatlakozott összesen 20 millió eurós felajánlással (ennek fele önrészekből, fele pedig elnyert EU-s támogatásokból állt össze). Számítások szerint a leendő tudományos park költségvetése 50 millió euró lesz, amelyből a legjelentősebb hozzájárulásnak – a maga 29 milliójával – a Terapia Ranbaxyé ígérkezik. A Terapiánál 2015-ig megvalósítandó új kutatási és fejlesztési központban új termékek, tabletták és kapszulák egész sorát igyekeznek majd kikísérletezni. A gyár jelenlegi alkalmazottai mellé további hét kutatót alkalmaznának. A beruházás összértéke 29,2 millió lej, ebből közel 12 milliót az Európai Unió folyósít vissza nem térítendő támogatás formájában, a maradék közel 18 milliót pedig a kolozsvári vállalat fedezi.
A miniszter szerint az országban már működnek a Kolozsvárra tervezetthez hasonló műszaki létesítmények, de nem mindegyikük sikeres. Most még keresik a Tetapolis lehetséges területét. Főleg a Tetarom I. ipari park bővítésre váró telkére számítanak, de számításba jöhet még egy Kisbács községhez tartozó 60 hektárnyi rész is. A megvalósíthatósági tanulmány leadási határideje 2013. december 15.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: a tegnapi esemény jelképes kapunyitás, mert egyfajta ernyőszervezet jött létre mindazok számára, akik a megvalósítandó tudományos-műszaki parkban részt kívánnak venni.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 10.
Kós Károly transzszilvanizmusa
Egy országos vitához kapcsolódva, mely akkor robbant ki, amikor a budapesti kormánykörök elutasították a kolozsvári műegyetem életre hívását, mondván, hogy Erdély nem is létezik, Kós Károly még a nála is szokatlan hevességgel kelt ki az általa szerkesztett Kalotaszegben:
„… Erdély csak politikailag nincsen, de földrajzilag, históriailag, sőt jogilag, s ami a legfontosabb, a köztudatban igenis van és lesz is addig, amíg csak meg nem változik a pesti közvélemény rólunk. Ha pedig az a közvélemény ilyen marad, akkor időtlen időkig élni fog bennünk a külön erdélyiség tudata. […]
Ahol fizikai határ mutatkozik, ott bizonyos különállóság, a határok szerepe fejlődik ki. Magyarország és Erdély területén ennek a geográfiai különállásnak eredménye egykor a politikai és történelmi különállás volt. De ez nem jelent most különállóságot, hanem csak életmódot, külön társadalmi és gazdasági centralizálódást. […] Minálunk a határ kétségtelen és ez mindig ketté fogja választani országunkat bizonyos tekintetben, ami miatt az egyik centrum itt, a másik pedig amott fog kifejlődni. Fizikai földrajzi szempontból tehát Erdély külön része országunknak.
Hogy históriailag mi Erdély, azt röviden emlékezetébe idézzük mindazoknak, akiket illet... Erdélyország a honfoglalás óta, az 1848-ban kimondott Unióig, illetőleg annak ’67-ben való érvényesüléséig mindig önálló életet élt. Az Árpádok alatt is külön vajdaság, […]. Ügyeit tehát önállóan intézte már akkor is. A későbbi, fejedelemség korabeli alkotmányának, intézményeinek csiráit már az Árpádok alapozzák a szászoknak, székelyeknek adományozott privilégiumokkal.
A mohácsi veszedelem sírba dönti a magyar impériumot. Magyarország középső része török uralom alá kerül, nyugati része és Felsőmagyarország a Habsburgok kegyelmére bízza magát: csak Erdély marad meg nemzeti országnak. […]
Azóta 200 esztendőn keresztül Erdély képviselte a magyarságot: Erdély tartotta, őrizte és harcolt a magyarság ideáljaiért. […]
A Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak zászlóikra íratták: »Istenért és Szabadságért« és ezeket a lobogókat Erdély hétszilvafás nemesei, kopjás székelyei, lándzsás szászai Bécsig, Nikolsburgig és Linzig vitték diadalra – »Magyarország«-ért. Nem magukért bizony! […]
Földrajzi fekvésünk ma is ugyanaz, mint ezer esztendeje; magába zárt, egységes, magas fekvésű medence Erdély. Históriánk csak ötven esztendeje közös Magyarországéval, de néprajzi, gazdasági, közlekedési viszonyaink, nemzetiségi kérdésünk más, nem közös. De mások a tradícióink is […] De ezenfelül magánjogunk, bányajogunk még mai napon is más, mint a »magyarországi«. Tehát még az életben lévő törvényekben is »Erdély« vagyunk még.
Azt nem tudjuk hát, hogy miért akkor a nagy szemrehányás amiatt, hogy mi »erdélyi«-eknek tartjuk magunkat? … mi régen elfelejtettük volna a mi külön »erdélyi«-ségünket, ha Magyarország nem járna el velünk szemben olyan módon, hogy folyton-folyvást eszünkbe kell jutnia ennek…”
Kós Károly 1928-ban az Erdélyi Helikonban megállapítja: „Van erdélyi psziché!". Dsida Jenő, 1934-ben transzszilvanizmusnak nevezi ezt a pszichét, s ugyancsak az Erdélyi Helikonban ezt írja erről: „Etnikai különlegesség, egy földrész sajátos élete".
A transzszilvanizmusnak – az „erdélyi gondolatnak” – a két világháború közötti évtizedekben meghatározó eszmei ereje és közösségteremtő képessége volt, és mint ilyen, hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság erőteljesebb közösségi szolidaritással tudjon ellenállni a bukaresti kormányok politikai támadásainak. Az erdélyi népek – magyarok, románok és németek – közös történelmi múltjának feltárásával és egymásrautaltságának hangoztatásával enyhítette az etnikai feszültségeket, és valamiféle közös erdélyi jövőképet próbált rajzolni a három erdélyi nép elé. A magyar transzszilvanisták erőfeszítéseit mindazonáltal nem igazolta az idő: a román szellemi és főként politikai életben jórészt visszhangtalanok maradtak az erdélyiség híveinek érvei.
Kós Károly élete végéig kitartott az „erdélyi gondolat” mellett, ebben fedezve fel az erdélyi nemzeti kérdés racionális megoldásának lehetőségét. Elengedhetetlennek tartotta a gyakorlati politika eszközeinek alárendelését a célnak, a kezünkből kiütött földi hatalom helyett a szellemnek, mint nemzetfenntartó erőnek előtérbe helyezését a humanista transzszilvanizmus jegyében.
„Ezer esztendő nagy idő még népek és kultúrák életében is, de ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül. Ellenben a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék. Más nép az erdélyi magyar, mint a magyarországi, más a királyföldi szász, mint a németországi német és más az erdélyi román, mint az ókirályságbeli […] Megmaradt a román románnak, a szász németnek és a magyar és székely magyarnak, de jellemzi őket az a közösség is, melyet a megmásíthatatlan és örök természeti adottságokon kívül a közös sors, az élettel való közös küzdelmek közös formái determináltak. Ez a megnyilvánuló közösség éppen az a speciális erdélyi psziché, amit egyik erdélyi népnek Erdély határain kívül való nemzettestvére sem értett és érthetett meg soha” – véli az Erdély című írásában.
A transzszilvanizmus hívei nemcsak a műveltséget tekintették országmegtartó erőnek, hanem a kor kötelező parancsát is – az erdélyi lélekkel, de európai szemmel való világlátást is. S még egy vonását kell kiemelnünk ennek a „pszihének”: a toleranciát. Nem véletlen, hogy a világon először Erdélyben iktatták törvénybe 1568-ban a lelkiismereti (vallási) szabadságot.
oo00oo
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2013. december 17-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében az építész, festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, kiadóvezető és szerkesztő, politikus, egyetemi tanár, a "kalotaszegi ezermester", Kós Károly születésének 130. évfordulóján „Kőből, fából házat, … Igékből, várat”címmel videovetítéssel egybekötött megemlékező előadást tart Erdély utolsó polihisztora tiszteletére. Meghívott előadó: Olasz Angéla Márki-díjas nyugalmazott tanár, közreműködnek ifj. Tóthpál Béla és Tóthpál Eszter, a Csiky Gergely főgimnázium diákjai. Az est házigazdája: Murvai Miklós, társszervező az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította, Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)
Egy országos vitához kapcsolódva, mely akkor robbant ki, amikor a budapesti kormánykörök elutasították a kolozsvári műegyetem életre hívását, mondván, hogy Erdély nem is létezik, Kós Károly még a nála is szokatlan hevességgel kelt ki az általa szerkesztett Kalotaszegben:
„… Erdély csak politikailag nincsen, de földrajzilag, históriailag, sőt jogilag, s ami a legfontosabb, a köztudatban igenis van és lesz is addig, amíg csak meg nem változik a pesti közvélemény rólunk. Ha pedig az a közvélemény ilyen marad, akkor időtlen időkig élni fog bennünk a külön erdélyiség tudata. […]
Ahol fizikai határ mutatkozik, ott bizonyos különállóság, a határok szerepe fejlődik ki. Magyarország és Erdély területén ennek a geográfiai különállásnak eredménye egykor a politikai és történelmi különállás volt. De ez nem jelent most különállóságot, hanem csak életmódot, külön társadalmi és gazdasági centralizálódást. […] Minálunk a határ kétségtelen és ez mindig ketté fogja választani országunkat bizonyos tekintetben, ami miatt az egyik centrum itt, a másik pedig amott fog kifejlődni. Fizikai földrajzi szempontból tehát Erdély külön része országunknak.
Hogy históriailag mi Erdély, azt röviden emlékezetébe idézzük mindazoknak, akiket illet... Erdélyország a honfoglalás óta, az 1848-ban kimondott Unióig, illetőleg annak ’67-ben való érvényesüléséig mindig önálló életet élt. Az Árpádok alatt is külön vajdaság, […]. Ügyeit tehát önállóan intézte már akkor is. A későbbi, fejedelemség korabeli alkotmányának, intézményeinek csiráit már az Árpádok alapozzák a szászoknak, székelyeknek adományozott privilégiumokkal.
A mohácsi veszedelem sírba dönti a magyar impériumot. Magyarország középső része török uralom alá kerül, nyugati része és Felsőmagyarország a Habsburgok kegyelmére bízza magát: csak Erdély marad meg nemzeti országnak. […]
Azóta 200 esztendőn keresztül Erdély képviselte a magyarságot: Erdély tartotta, őrizte és harcolt a magyarság ideáljaiért. […]
A Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak zászlóikra íratták: »Istenért és Szabadságért« és ezeket a lobogókat Erdély hétszilvafás nemesei, kopjás székelyei, lándzsás szászai Bécsig, Nikolsburgig és Linzig vitték diadalra – »Magyarország«-ért. Nem magukért bizony! […]
Földrajzi fekvésünk ma is ugyanaz, mint ezer esztendeje; magába zárt, egységes, magas fekvésű medence Erdély. Históriánk csak ötven esztendeje közös Magyarországéval, de néprajzi, gazdasági, közlekedési viszonyaink, nemzetiségi kérdésünk más, nem közös. De mások a tradícióink is […] De ezenfelül magánjogunk, bányajogunk még mai napon is más, mint a »magyarországi«. Tehát még az életben lévő törvényekben is »Erdély« vagyunk még.
Azt nem tudjuk hát, hogy miért akkor a nagy szemrehányás amiatt, hogy mi »erdélyi«-eknek tartjuk magunkat? … mi régen elfelejtettük volna a mi külön »erdélyi«-ségünket, ha Magyarország nem járna el velünk szemben olyan módon, hogy folyton-folyvást eszünkbe kell jutnia ennek…”
Kós Károly 1928-ban az Erdélyi Helikonban megállapítja: „Van erdélyi psziché!". Dsida Jenő, 1934-ben transzszilvanizmusnak nevezi ezt a pszichét, s ugyancsak az Erdélyi Helikonban ezt írja erről: „Etnikai különlegesség, egy földrész sajátos élete".
A transzszilvanizmusnak – az „erdélyi gondolatnak” – a két világháború közötti évtizedekben meghatározó eszmei ereje és közösségteremtő képessége volt, és mint ilyen, hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság erőteljesebb közösségi szolidaritással tudjon ellenállni a bukaresti kormányok politikai támadásainak. Az erdélyi népek – magyarok, románok és németek – közös történelmi múltjának feltárásával és egymásrautaltságának hangoztatásával enyhítette az etnikai feszültségeket, és valamiféle közös erdélyi jövőképet próbált rajzolni a három erdélyi nép elé. A magyar transzszilvanisták erőfeszítéseit mindazonáltal nem igazolta az idő: a román szellemi és főként politikai életben jórészt visszhangtalanok maradtak az erdélyiség híveinek érvei.
Kós Károly élete végéig kitartott az „erdélyi gondolat” mellett, ebben fedezve fel az erdélyi nemzeti kérdés racionális megoldásának lehetőségét. Elengedhetetlennek tartotta a gyakorlati politika eszközeinek alárendelését a célnak, a kezünkből kiütött földi hatalom helyett a szellemnek, mint nemzetfenntartó erőnek előtérbe helyezését a humanista transzszilvanizmus jegyében.
„Ezer esztendő nagy idő még népek és kultúrák életében is, de ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül. Ellenben a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék. Más nép az erdélyi magyar, mint a magyarországi, más a királyföldi szász, mint a németországi német és más az erdélyi román, mint az ókirályságbeli […] Megmaradt a román románnak, a szász németnek és a magyar és székely magyarnak, de jellemzi őket az a közösség is, melyet a megmásíthatatlan és örök természeti adottságokon kívül a közös sors, az élettel való közös küzdelmek közös formái determináltak. Ez a megnyilvánuló közösség éppen az a speciális erdélyi psziché, amit egyik erdélyi népnek Erdély határain kívül való nemzettestvére sem értett és érthetett meg soha” – véli az Erdély című írásában.
A transzszilvanizmus hívei nemcsak a műveltséget tekintették országmegtartó erőnek, hanem a kor kötelező parancsát is – az erdélyi lélekkel, de európai szemmel való világlátást is. S még egy vonását kell kiemelnünk ennek a „pszihének”: a toleranciát. Nem véletlen, hogy a világon először Erdélyben iktatták törvénybe 1568-ban a lelkiismereti (vallási) szabadságot.
oo00oo
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2013. december 17-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében az építész, festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, kiadóvezető és szerkesztő, politikus, egyetemi tanár, a "kalotaszegi ezermester", Kós Károly születésének 130. évfordulóján „Kőből, fából házat, … Igékből, várat”címmel videovetítéssel egybekötött megemlékező előadást tart Erdély utolsó polihisztora tiszteletére. Meghívott előadó: Olasz Angéla Márki-díjas nyugalmazott tanár, közreműködnek ifj. Tóthpál Béla és Tóthpál Eszter, a Csiky Gergely főgimnázium diákjai. Az est házigazdája: Murvai Miklós, társszervező az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította, Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 6.
Lehetőség valódi sikerekre – MTA-díjak erdélyieknek is
A határon túli magyar tudományosság tavalyi eredményeit ismertették hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán, amelyen Pálinkás József, a tudós társaság leköszönő elnöke díjakat adott át többek között erdélyi tudósoknak is.
A fórumon megjelent külhoni magyar tudósokat köszöntő beszédében Pálinkás József elmondta, hogy hatékonyan működtetett ösztöndíjrendszerek révén igyekeznek együttműködni a külhoni magyar tudósokkal és céljuk, hogy nemzetközileg is jelentős témákban valódi tudományos sikerek elérésére nyissanak minél több lehetőséget.
A fórumon átadták a külhoni magyar tudósok munkáját elismerő Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket. Utóbbiban részesült többek között Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka (mai nevén: Teleki-Bolyai Könyvtár) főkönyvtárosa.
Az 1978-ban Marosvásárhelyen született szakember egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem és európai tanulmányok szakán végezte. 2004 óta az ELTE gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok szakán PhD-hallgató. 2007 óta dolgozik a Teleki Tékában, ahol napi munkája mellett önkéntesen a gyűjtemény népszerűsítésével foglalkozott az általa kezdeményezett gyerekprogramok, illetve a muzeális fejlesztések fedezésére szervezett kampányok révén.
Ugyanebben az elismerésben részesült Talpas János is, aki Kolozsváron született 1958-ban, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1985-ben.Másoddiplomájáta kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának turizmus szakán szerezte.2005-2009 között a bukaresti Országos Turisztikai Kutatási-Fejlesztési Intézet vezérigazgatója.
Javaslatára indult el 2009-ben a Duna romániai turisztikai fejlesztési programja. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán a magyar nyelvű földrajz-turizmus szak külső oktatója, 2009-től ugyanitt egyetemi tanársegéd, turisztikát oktat.
Szintén Arany János-éremmel tüntették ki az 1930-ban Székelyudvarhelyen született Vánky Kálmánt, aki jelenleg Németországban él. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte meg 1949-ben, biológusdiplomát a Bukaresti Egyetemen szerzett 1953-ban.
1969-ben Svédországban telepedett le. 1985-ben növényrendszertani PhD-fokozatot szerzett az Uppsalai Egyetemen. Szakterülete az üszöggombák rendszertanának kutatása. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, a Biológiai Tudományok Osztályának tagja.
Az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj idei kitüntetettje a tordai születésű Berényi János, aki jelenleg az újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója. Krónika (Kolozsvár)
A határon túli magyar tudományosság tavalyi eredményeit ismertették hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán, amelyen Pálinkás József, a tudós társaság leköszönő elnöke díjakat adott át többek között erdélyi tudósoknak is.
A fórumon megjelent külhoni magyar tudósokat köszöntő beszédében Pálinkás József elmondta, hogy hatékonyan működtetett ösztöndíjrendszerek révén igyekeznek együttműködni a külhoni magyar tudósokkal és céljuk, hogy nemzetközileg is jelentős témákban valódi tudományos sikerek elérésére nyissanak minél több lehetőséget.
A fórumon átadták a külhoni magyar tudósok munkáját elismerő Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket. Utóbbiban részesült többek között Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka (mai nevén: Teleki-Bolyai Könyvtár) főkönyvtárosa.
Az 1978-ban Marosvásárhelyen született szakember egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem és európai tanulmányok szakán végezte. 2004 óta az ELTE gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok szakán PhD-hallgató. 2007 óta dolgozik a Teleki Tékában, ahol napi munkája mellett önkéntesen a gyűjtemény népszerűsítésével foglalkozott az általa kezdeményezett gyerekprogramok, illetve a muzeális fejlesztések fedezésére szervezett kampányok révén.
Ugyanebben az elismerésben részesült Talpas János is, aki Kolozsváron született 1958-ban, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1985-ben.Másoddiplomájáta kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának turizmus szakán szerezte.2005-2009 között a bukaresti Országos Turisztikai Kutatási-Fejlesztési Intézet vezérigazgatója.
Javaslatára indult el 2009-ben a Duna romániai turisztikai fejlesztési programja. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán a magyar nyelvű földrajz-turizmus szak külső oktatója, 2009-től ugyanitt egyetemi tanársegéd, turisztikát oktat.
Szintén Arany János-éremmel tüntették ki az 1930-ban Székelyudvarhelyen született Vánky Kálmánt, aki jelenleg Németországban él. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte meg 1949-ben, biológusdiplomát a Bukaresti Egyetemen szerzett 1953-ban.
1969-ben Svédországban telepedett le. 1985-ben növényrendszertani PhD-fokozatot szerzett az Uppsalai Egyetemen. Szakterülete az üszöggombák rendszertanának kutatása. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, a Biológiai Tudományok Osztályának tagja.
Az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj idei kitüntetettje a tordai születésű Berényi János, aki jelenleg az újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 28.
Házkutatást tartottak a Kolozs megyei tanácselnök lakásán
Házkutatást tartottak szerda reggel a korrupcióellenes ügyészek (DNA) a Kolozs megyei tanács elnökének lakásán és a megyei önkormányzat székhelyén – számoltak be a hírtelevíziók.
Horea Uioreanu reggel az ügyészek kíséretében ment be a munkahelyére. A megyei tanács liberális párti elnöke a sajtónak azt nyilatkozta, hogy „csak rutinellenőrzés” zajlik. Az ügyészek a helyi sajtó értesülése szerint több doboz dokumentumot vittek el Uioreanu lakásáról. A dokumentumok különböző közbeszerzésekhez kapcsolódnak.
A DNA szerdai közleménye szerint több Kolozs megyei önkormányzati vezető feltételezett korrupciós bűncselekményének ügyében indítottak vizsgálatot. Ennek keretében összesen tizenegy kolozsvári helyszínen – cégek és intézmények székhelyén, magánszemélyek lakásán – tartottak házkutatást.
Az ügyészek házkutatást tartottak a kolozsvári repülőtéren és a létesítmény korszerűsítésére kiírt versenytárgyalást elnyert cég tulajdonosánál, Ioan Bene üzletembernél is. Házkutatás volt a Műszaki Egyetem főépületében is. maszol.ro
Házkutatást tartottak szerda reggel a korrupcióellenes ügyészek (DNA) a Kolozs megyei tanács elnökének lakásán és a megyei önkormányzat székhelyén – számoltak be a hírtelevíziók.
Horea Uioreanu reggel az ügyészek kíséretében ment be a munkahelyére. A megyei tanács liberális párti elnöke a sajtónak azt nyilatkozta, hogy „csak rutinellenőrzés” zajlik. Az ügyészek a helyi sajtó értesülése szerint több doboz dokumentumot vittek el Uioreanu lakásáról. A dokumentumok különböző közbeszerzésekhez kapcsolódnak.
A DNA szerdai közleménye szerint több Kolozs megyei önkormányzati vezető feltételezett korrupciós bűncselekményének ügyében indítottak vizsgálatot. Ennek keretében összesen tizenegy kolozsvári helyszínen – cégek és intézmények székhelyén, magánszemélyek lakásán – tartottak házkutatást.
Az ügyészek házkutatást tartottak a kolozsvári repülőtéren és a létesítmény korszerűsítésére kiírt versenytárgyalást elnyert cég tulajdonosánál, Ioan Bene üzletembernél is. Házkutatás volt a Műszaki Egyetem főépületében is. maszol.ro
2014. július 21.
Karban kell tartanunk, amit őseink építettek
„Akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket” – beszélgetés Szabó Bálint György műemlékvédelmi szakemberrel.
– A nagy szocialista építkezések elején, 1961-ben vették fel a kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára. Mennyire befolyásolta döntését a korszellem?
– Amióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a házépítés: szerettem nézni, amint a semmiből, a földből nő ki az épület! Mindig is az alkotást gondoltam a legfontosabb emberi kvalitásnak, a ház pedig látványos alkotás. A gyermekkori építkezések mennyisége mindenképpen hatott a pályaválasztásomra.
– Az ön korában az építészmérnököket szocialista sorozatgyártásra készítették fel, vagy szélesebb körű ismeretek átadására is lehetőség nyílt, amelyben akár a több évszázados épített örökség iránti érdeklődés is helyet kapott?
– Az egyetemen emberek tanítottak: jobban vagy hiányosabban felkészültek, de tagadhatatlan egyéniségek, akiknek akarata átsütött azon a mázon, amit abban az időben mindnyájunknak viselnünk kellett. Akkor is, ha pártmunkának éltek, de akkor is, ha a párt által megtűrt, kirakatban tartott világszintű szakemberek voltak. Ilyen vonatkozásban az építőmérnöki karokon még nem volt rendszerváltás: a tananyagokból országosan hiányzik az épített örökség tanítása, értékelése. Egy-egy tanár ma is magánszorgalomból beszél a hallgatóknak a történeti épületekről, akárcsak 1989 előtt.
– Hosszú időn át a vasbeton szerkezetek szakembereként oktatott a kolozsvári műszaki egyetemen. Mikortól származtatja a műemlékvédelem iránti érdeklődését?
– Két tanárom, aki vas- és feszített-beton szerkezeteket oktatott, kivételes egyéniség volt: Igor Terţea és Mircea Mihăilescu professzorok. A vasbetont elsősorban értük és általuk szerettem meg, de azért is, mert a vasbeton talány, gyakran okoz meglepetéseket, kiszámíthatatlansága mindig is izgatott. A műemlékeket szerettem, de 1989 előtt tartószerkezet-szakember számára ezen a területen sok babért nem termett. Nem vagyok mártírtípus: nem szenvedni, hanem dolgozni szeretek, márpedig Erdélyben a változások előtt történeti épületekkel mennybe menni nem lehetett!
– Hogyan értékelné az erdélyi műemlékvédelem terén a rendszerváltás utáni szakembergárdára háruló feladatokat? Mekkora a lemaradás, amit be kell hozni?
– A 80-as évek végén látszott: a beton válságba került, másodrendű anyaggá lett. Én meg soha nem szerettem másodrendű dolgokkal foglalkozni. A 70-es években sikerült megterveznem két, kelet-közép-európai csúcsnak számító feszítettbeton szerkezetet: héjívekből, illetve függesztett héjgerendákból állókat. Ezeket az 1989-ben megjelent, Románia betontörténete című munka több oldalon is bemutatja.
Közben az is kiderült, hogy nemzetközi szinten sincs megfogalmazva az általános érvényű történeti tartószerkezet-elmélet úgy, ahogy például a feszítettbeton szerkezet vagy az acélszerkezet elmélete. Persze az erdélyi történeti tartószerkezetek szomorú sorsa igazi kihívást jelentett: vajon tudok-e – kicsit nagyképűen Bolyait idézve – a semmiből új világot teremteni? A lemaradás hozzávetőlegesen 50 éves, és egyre nő, ha a gazdag és a kulturális örökségét tisztelő Nyugat-Európával hasonlítjuk össze magunkat. Inkább az a fontos, hogy akarattal és megfelelő munkabírással képesek legyünk karbantartani mindazt, amit őseink építettek. Nem lenne baj, ha a fiatalság ideáljai között nemcsak a jól kereső informatikus, ügyvéd vagy futballista, de, uram bocsá’, profi műemlék-helyreállító is szerepelne.
– Mit jelent ma a műemlékvédelem? Mennyire van szabályozva törvényi háttérrel?
– Mint igen sok más területen, a román törvények lehetőséget teremtenek rangos műemlékvédelmi tevékenységhez is. Igaz, nem kényszerítenek. A mára már „nemzeti jellegzetességként” elterjedt szokás, a törvények áthágása az épített örökségvédelmi tevékenységet sem kíméli. Nem a rossz törvények, de a társadalom érdektelensége és értetlensége okoz pótolhatatlan veszteségeket.
Ilyen vonatkozásban az erdélyi magyarság csak nagyon kicsivel jobb a többségi románságnál: együtt vallják Ceauşescuval, hogy az új embernek új házba kell költöznie, a régit pedig tüntesse el a buldózer. Márpedig akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket.
– Ki és milyen mértékben finanszírozza ma a műemlékvédelmet?
– A pénz sosem elég, és arra költi egy társadalom, amit fontosnak tart. A műemlékekre ma keveset áldozunk, mert össztársadalmi szinten nem tartjuk fontosnak, és nem értünk hozzá. Egyetlen példa: törvényszékeink szinte kivétel nélkül műemlék épületekben vannak, amelyeket igény szerint átépítenek, sokukra végül alig lehet ráismerni.
Gazdáiktól pedig senki nem meri számon kérni a hozzá nem értést. Vezetőikben talán fel sem merül, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem azonos az épített környezet átalakításakor hiányzó szakértelem törvényre emelésével!
– Negyedszázaddal a rendszerváltás után milyennek tartja a műemlékvédelmi képzést? Mekkora az érdeklődés iránta, van-e „piacuk” a végzett szakembereknek?
– A műemlékvédelmi oktatást az óvodában kellene elkezdeni. Persze nem ártana az egyetemeken is. Történeti tartószerkezetekkel foglalkozó tantárgy csak a Kolozsvári Műszaki Egyetemen van: tudományos titkárként adott pillanatban becsempésztem a tantervbe – igaz, csak választható tantárgyként – a tartószerkezet-helyreállítást, amit a minisztérium jóvá is hagyott.
De még fontosabb lenne, ha a társadalmat tanítanánk hagyományőrzésre: márpedig ezt az óvodában és az iskolában kell elkezdeni és folytatni felnőttkorban is. Ki nem emlékszik Ráday Mihály nagy sikerű tévésorozatára, amelyben az anyaország szinte valamennyi fontosabb műemlékét bemutatta? Ennek köszönhetően is változott az anyaországiak hozzáállása az épített örökséghez. A végzett örökségvédelmi szakembernek pedig van piaca, hiszen rangos szakmabeli alig néhány akad az országban.
A műemléki beavatkozások a mainál minimum ötször több szakembert tudnának foglalkoztatni. Igaz, az építészek, az építőmérnökök nem törik magukat a szakosodással, mert tudják: a mai Romániában a szakértelem a legutolsó kvalitás, amelynek köszönhetően munkához juthatnak. Az esetek többségében ma a kapcsolatok, a csúszópénz és az igénytelen, olcsó árajánlat hoz munkát. Van tehát piaca a végzett szakembernek, és még sincs, mert az olcsó, hozzá nem értő, műemlékromboló „szakemberek” elviszik a megrendelések jelentős részét. A társadalom pedig hagyja, mert nem ért hozzá, mert nem tiszteli az épített örökséget.
– Ön számos műemlékvédelmi kezdeményezésnek részese a torockói hagyományos porták felújításától a hatalmas értéket képviselő erdélyi műemléképület-együttesekig. Hetvenévesen is vállal újabb és újabb megbízatásokat?
– A mi generációnk nem tud mást, csak dolgozni, amíg él. Különben csapattal dolgozom, munkatársaim nagy része 30-40 évvel fiatalabb nálam. Ma szinte teljesen csak szakmai kérdésekkel foglalkozom, a menedzsment, az adminisztráció már nem az én dolgom. Amíg egy kicsit is javítani tudok mindazon, amit erdélyi épített örökségnek hívnak, addig tennem kell a dolgomat.
Szabó Bálint György
Kolozsváron született 1944. április 9-én. 1966-ban szerzett építőmérnöki oklevelet a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán. Harminc évvel később, 1996-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlék-felújító Karán szerzett szakmérnöki képesítést. 1984-től a műszaki tudományok kandidátusa. Kezdetben kivitelező mérnök, majd építőtelep-vezető, 1974-től a Kolozsvári Műszaki Egyetem alkalmazottja: 1979-től egyetemi adjunktus, 1990-től egyetemi docens, 1998-tól egyetemi tanár, 2000-től doktorátusvezető.
Több tucat erdélyi műemlék épület felújításának tervezője, szakmai tanácsadója: besztercei evangélikus templom, dévai ferences kolostor, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, kolozsmonostori római katolikus templom, bonchidai Bánffy-kastély, dévai vár, nagykárolyi Károlyi-kastély és mások. Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületének elnöke, a Transilvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója, majd elnöke, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem műemlék-felújításra szakosító posztgraduális tanfolyamának igazgatója, a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, a Transsylvania Nostra Alapítvány elnöke, és az UNESCO romániai bizottságának tagja. A rendszerváltás után számos erdélyi és magyarországi szakmai kitüntetést kapott.
Makkay József, Krónika (Kolozsvár)
„Akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket” – beszélgetés Szabó Bálint György műemlékvédelmi szakemberrel.
– A nagy szocialista építkezések elején, 1961-ben vették fel a kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára. Mennyire befolyásolta döntését a korszellem?
– Amióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a házépítés: szerettem nézni, amint a semmiből, a földből nő ki az épület! Mindig is az alkotást gondoltam a legfontosabb emberi kvalitásnak, a ház pedig látványos alkotás. A gyermekkori építkezések mennyisége mindenképpen hatott a pályaválasztásomra.
– Az ön korában az építészmérnököket szocialista sorozatgyártásra készítették fel, vagy szélesebb körű ismeretek átadására is lehetőség nyílt, amelyben akár a több évszázados épített örökség iránti érdeklődés is helyet kapott?
– Az egyetemen emberek tanítottak: jobban vagy hiányosabban felkészültek, de tagadhatatlan egyéniségek, akiknek akarata átsütött azon a mázon, amit abban az időben mindnyájunknak viselnünk kellett. Akkor is, ha pártmunkának éltek, de akkor is, ha a párt által megtűrt, kirakatban tartott világszintű szakemberek voltak. Ilyen vonatkozásban az építőmérnöki karokon még nem volt rendszerváltás: a tananyagokból országosan hiányzik az épített örökség tanítása, értékelése. Egy-egy tanár ma is magánszorgalomból beszél a hallgatóknak a történeti épületekről, akárcsak 1989 előtt.
– Hosszú időn át a vasbeton szerkezetek szakembereként oktatott a kolozsvári műszaki egyetemen. Mikortól származtatja a műemlékvédelem iránti érdeklődését?
– Két tanárom, aki vas- és feszített-beton szerkezeteket oktatott, kivételes egyéniség volt: Igor Terţea és Mircea Mihăilescu professzorok. A vasbetont elsősorban értük és általuk szerettem meg, de azért is, mert a vasbeton talány, gyakran okoz meglepetéseket, kiszámíthatatlansága mindig is izgatott. A műemlékeket szerettem, de 1989 előtt tartószerkezet-szakember számára ezen a területen sok babért nem termett. Nem vagyok mártírtípus: nem szenvedni, hanem dolgozni szeretek, márpedig Erdélyben a változások előtt történeti épületekkel mennybe menni nem lehetett!
– Hogyan értékelné az erdélyi műemlékvédelem terén a rendszerváltás utáni szakembergárdára háruló feladatokat? Mekkora a lemaradás, amit be kell hozni?
– A 80-as évek végén látszott: a beton válságba került, másodrendű anyaggá lett. Én meg soha nem szerettem másodrendű dolgokkal foglalkozni. A 70-es években sikerült megterveznem két, kelet-közép-európai csúcsnak számító feszítettbeton szerkezetet: héjívekből, illetve függesztett héjgerendákból állókat. Ezeket az 1989-ben megjelent, Románia betontörténete című munka több oldalon is bemutatja.
Közben az is kiderült, hogy nemzetközi szinten sincs megfogalmazva az általános érvényű történeti tartószerkezet-elmélet úgy, ahogy például a feszítettbeton szerkezet vagy az acélszerkezet elmélete. Persze az erdélyi történeti tartószerkezetek szomorú sorsa igazi kihívást jelentett: vajon tudok-e – kicsit nagyképűen Bolyait idézve – a semmiből új világot teremteni? A lemaradás hozzávetőlegesen 50 éves, és egyre nő, ha a gazdag és a kulturális örökségét tisztelő Nyugat-Európával hasonlítjuk össze magunkat. Inkább az a fontos, hogy akarattal és megfelelő munkabírással képesek legyünk karbantartani mindazt, amit őseink építettek. Nem lenne baj, ha a fiatalság ideáljai között nemcsak a jól kereső informatikus, ügyvéd vagy futballista, de, uram bocsá’, profi műemlék-helyreállító is szerepelne.
– Mit jelent ma a műemlékvédelem? Mennyire van szabályozva törvényi háttérrel?
– Mint igen sok más területen, a román törvények lehetőséget teremtenek rangos műemlékvédelmi tevékenységhez is. Igaz, nem kényszerítenek. A mára már „nemzeti jellegzetességként” elterjedt szokás, a törvények áthágása az épített örökségvédelmi tevékenységet sem kíméli. Nem a rossz törvények, de a társadalom érdektelensége és értetlensége okoz pótolhatatlan veszteségeket.
Ilyen vonatkozásban az erdélyi magyarság csak nagyon kicsivel jobb a többségi románságnál: együtt vallják Ceauşescuval, hogy az új embernek új házba kell költöznie, a régit pedig tüntesse el a buldózer. Márpedig akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket.
– Ki és milyen mértékben finanszírozza ma a műemlékvédelmet?
– A pénz sosem elég, és arra költi egy társadalom, amit fontosnak tart. A műemlékekre ma keveset áldozunk, mert össztársadalmi szinten nem tartjuk fontosnak, és nem értünk hozzá. Egyetlen példa: törvényszékeink szinte kivétel nélkül műemlék épületekben vannak, amelyeket igény szerint átépítenek, sokukra végül alig lehet ráismerni.
Gazdáiktól pedig senki nem meri számon kérni a hozzá nem értést. Vezetőikben talán fel sem merül, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem azonos az épített környezet átalakításakor hiányzó szakértelem törvényre emelésével!
– Negyedszázaddal a rendszerváltás után milyennek tartja a műemlékvédelmi képzést? Mekkora az érdeklődés iránta, van-e „piacuk” a végzett szakembereknek?
– A műemlékvédelmi oktatást az óvodában kellene elkezdeni. Persze nem ártana az egyetemeken is. Történeti tartószerkezetekkel foglalkozó tantárgy csak a Kolozsvári Műszaki Egyetemen van: tudományos titkárként adott pillanatban becsempésztem a tantervbe – igaz, csak választható tantárgyként – a tartószerkezet-helyreállítást, amit a minisztérium jóvá is hagyott.
De még fontosabb lenne, ha a társadalmat tanítanánk hagyományőrzésre: márpedig ezt az óvodában és az iskolában kell elkezdeni és folytatni felnőttkorban is. Ki nem emlékszik Ráday Mihály nagy sikerű tévésorozatára, amelyben az anyaország szinte valamennyi fontosabb műemlékét bemutatta? Ennek köszönhetően is változott az anyaországiak hozzáállása az épített örökséghez. A végzett örökségvédelmi szakembernek pedig van piaca, hiszen rangos szakmabeli alig néhány akad az országban.
A műemléki beavatkozások a mainál minimum ötször több szakembert tudnának foglalkoztatni. Igaz, az építészek, az építőmérnökök nem törik magukat a szakosodással, mert tudják: a mai Romániában a szakértelem a legutolsó kvalitás, amelynek köszönhetően munkához juthatnak. Az esetek többségében ma a kapcsolatok, a csúszópénz és az igénytelen, olcsó árajánlat hoz munkát. Van tehát piaca a végzett szakembernek, és még sincs, mert az olcsó, hozzá nem értő, műemlékromboló „szakemberek” elviszik a megrendelések jelentős részét. A társadalom pedig hagyja, mert nem ért hozzá, mert nem tiszteli az épített örökséget.
– Ön számos műemlékvédelmi kezdeményezésnek részese a torockói hagyományos porták felújításától a hatalmas értéket képviselő erdélyi műemléképület-együttesekig. Hetvenévesen is vállal újabb és újabb megbízatásokat?
– A mi generációnk nem tud mást, csak dolgozni, amíg él. Különben csapattal dolgozom, munkatársaim nagy része 30-40 évvel fiatalabb nálam. Ma szinte teljesen csak szakmai kérdésekkel foglalkozom, a menedzsment, az adminisztráció már nem az én dolgom. Amíg egy kicsit is javítani tudok mindazon, amit erdélyi épített örökségnek hívnak, addig tennem kell a dolgomat.
Szabó Bálint György
Kolozsváron született 1944. április 9-én. 1966-ban szerzett építőmérnöki oklevelet a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán. Harminc évvel később, 1996-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlék-felújító Karán szerzett szakmérnöki képesítést. 1984-től a műszaki tudományok kandidátusa. Kezdetben kivitelező mérnök, majd építőtelep-vezető, 1974-től a Kolozsvári Műszaki Egyetem alkalmazottja: 1979-től egyetemi adjunktus, 1990-től egyetemi docens, 1998-tól egyetemi tanár, 2000-től doktorátusvezető.
Több tucat erdélyi műemlék épület felújításának tervezője, szakmai tanácsadója: besztercei evangélikus templom, dévai ferences kolostor, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, kolozsmonostori római katolikus templom, bonchidai Bánffy-kastély, dévai vár, nagykárolyi Károlyi-kastély és mások. Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületének elnöke, a Transilvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója, majd elnöke, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem műemlék-felújításra szakosító posztgraduális tanfolyamának igazgatója, a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, a Transsylvania Nostra Alapítvány elnöke, és az UNESCO romániai bizottságának tagja. A rendszerváltás után számos erdélyi és magyarországi szakmai kitüntetést kapott.
Makkay József, Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 14.
Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdése
Miközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője.
A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek.
Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.”
Közösből egyházi iskola
A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását.
„Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni.
A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad.
Mérnökök helyett szakmunkásokat
Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt.
Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak.
Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll.
Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain.
Nem válnak inasiskolává
A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal.
Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.”
Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi.
Nagyváradi egyházi szakoktatás
A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök.
Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István.
A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését.
Útkereső „refik”
Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is.
Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is.
A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza.
Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.”
Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést.
A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében.
„Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Miközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője.
A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek.
Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.”
Közösből egyházi iskola
A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását.
„Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni.
A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad.
Mérnökök helyett szakmunkásokat
Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt.
Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak.
Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll.
Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain.
Nem válnak inasiskolává
A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal.
Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.”
Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi.
Nagyváradi egyházi szakoktatás
A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök.
Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István.
A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését.
Útkereső „refik”
Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is.
Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is.
A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza.
Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.”
Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést.
A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében.
„Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 29.
Telítődnek az egyetemi kollégiumok
A legtöbb erdélyi egyetemi városban idén is jóval kevesebb kollégiumi helyet biztosítanak, mint ahány hallgatónak szüksége lenne lakhelyre, ehhez képest olyan megyeszékhely is van, ahol a csökkenő érdeklődés miatt továbbra is várják a diákok jelentkezését.
Noha a diákszállók elsősorban nem a kényelemről ismertek – a legtöbb helyen négy-öt személy lakik együtt egy szobában, és tucatnyian kell osztozzanak a konyhán, illetve a mellékhelyiségen –, az alacsony árak és a jó elhelyezkedés, az egyetemekhez való közelség vonzóvá teszi a bentlakásokat a hallgatóknak.
Nem emelték az árakat Kolozsváron
A kolozsvári állami egyetemek által működtetett kollégiumokban összesen mintegy 12 ezren tudnak megszállni a havi 100–280 lejes díjszabásért. A kincses városban a legtöbb diákot, körülbelül 40 ezret a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) fogadja be évről évre: az intézmény ehhez képest mindössze 5200 bentlakási helyet biztosít hallgatói számára.
A BBTE 17 diákszállójára már pénteken elkezdtek beköltözni az elsőéves hallgatók, a továbbiakban pedig a felsőbb évesek is berendezkedhetnek. A beköltöző hallgatókat eltérő körülmények várják: a legkényelmesebb a Haşdeu diáknegyedben található A2-es kollégium, ahol saját konyhával és fürdőszobával ellátott kétágyas szobák állnak a diákok rendelkezésére. A BBTE többi diákszállóján három- és ötágyas szobákat alakítottak ki, ez utóbbiakban emeletenként egy mosdót használnak a lakók, ugyanakkor mindegyik bentlakásban ingyenes internet-hozzáférést, valamint tanulószobát biztosítanak.
Valamivel kevesebben, összesen 4800-an juthatnak szálláshoz a – 20 ezer fiatal oktatását biztosító – Kolozsvári Műszaki Egyetem Hajnal és Mărăşti negyedben felépített kollégiumaiban. A felsőoktatási intézmény a BBTE-hez hasonlóan nem emelte az árakat tavalyhoz képest, így a saját fürdőszobával felszerelt négyágyas szobákban 155 lejbe, míg a kétágyasokban havi száz lejbe kerül a szállás.
A hatezer hallgatót számláló Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem 1300, parkolóhellyel járó kollégiumi helyet biztosít havi 105–195 lejért, a felsőoktatási intézmény illetékeseinek elmondása szerint pedig a drágább, kétágyas szobákban „otthoni körülményeket” biztosítanak a diákoknak. Ugyancsak kétágyas lakrészeket alakítottak ki a képzőművészeti egyetem diákszállóján, ahol öszszesen 75 hallgató szállhat meg havi 120–170 lejért.
A magánkollégium sem olcsó
Azok a diákok, akik nem kaptak helyet az állami bentlakásokban, magándiákszállókba költözhetnek be, noha ezek esetében már drágábbak a díjszabások: az egyik Györgyfalvi lakónegyedi épületben például havi 270 és 390 lej közötti áron bérelhető szállás ugyancsak két- és négyágyas szobákban, ugyanazon feltételekért cserébe.
A harmadik alternatíva a más városból érkező fiatalok számára az albérlet, ebben az esetben viszont már mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. A bérleti díjak szeptemberben 15 százalékkal emelkedtek a július–augusztusi díjszabásokhoz képest mindegyik lakónegyedben, így már egy garzonlakás is belekerülhet 180–200 euróba, egy kétszobás ingatlan bérléséért pedig 300 eurónál is többet kell fizetni az előnyösebb lakónegyedekben.
Maradtak még szabad helyek Nagyváradon
Nem foglaltak el minden bentlakási helyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 180 férőhelyes Arany János Kollégiumában, ahol továbbra is várják a jelentkezőket a fennmaradt 20 ágyra. Tavaly ehhez képest túljelentkezésről számoltak be a diákszálló illetékesei. Az árak szintén nem módosultak az elmúlt tanévhez képest: a fiataloknak havonta 165 lejt kell fizetniük, ugyanakkor a napi 10 lejbe kerülő háromfogásos ebédre is elő kell fizetniük.
A nagyváradi kollégiumban két szobára jut egy mosdó, a fiúk részlegén pedig három-, míg a lányoknál két-, három- és négyágyas szobák várják a diákokat. A kollégiumban emellett mosoda, közösségi tér és edzőterem is működik, és egyetemen kívüli tevékenységet is szerveznek a lakók számára.
A szobákat vasárnap osztották el a hallgatók között: először a felsőéveseknek kellett jelentkezniük előző tanévi átlagjegyük alapján, majd az elsőévesek – ugyancsak osztályzataik szerint – választhattak a megmaradt szobák közül. A kollégium kizárólag diákokat lát vendégül, és nemcsak a PKE hallgatóit, hanem például a Nagyváradi Állami Egyetem diákjait is fogadja.
Még tart a Sapientia felújítása
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának bentlakását még nem vehették teljes egészében birtokba a hallgatók, ugyanis javában zajlanak a szeptember elején elkezdett felújítási munkálatok, amelyeket a tervek szerint januárban fejeznek be.
Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja lapunknak elmondta: 27 négyágyas szobát már korszerűsítettek, ezekbe október 6-áig több mint száz diák költözhet be. A többi lakrész felújításával fokozatosan haladnak, a tervek szerint hetente négy szobával készülnek el. Mint kifejtette: a 2014/2015-ös tanévben 240 diákot tudnak elszállásolni, ugyanakkor megállapodást kötöttek két középiskolai bentlakással is, így a hallgatók ezekbe is beköltözhetnek majd igény szerint, bár Makó szerint erre minden bizonnyal nem lesz szükség.
A kollégiumi szobák elfoglalásánál az elsőévesek élveznek prioritást, a többi kérést pedig a hallgatói önkormányzattal kialakított kritériumrendszer alapján bírálják el. A négyágyas, külön fürdőszobával rendelkező szobáért egy diáknak havi 190 lejt kell fizetnie, emellett havonta száz lejre kell ebédjegyet vásárolnia, ez 30 lejes drágulást jelent tavalyhoz képest.
A Sapientia csíkszeredai karainak és diákszállójának is otthont adó épületet egyébként kétmillió euróból korszerűsítik: egyrészt új tantermeket és laboratóriumokat alakítanak ki, emellett beépítik a tetőteret, kicserélik a nyílászárókat és hőszigetelnek.
A Sapientia EMTE Kolozsváron is működtet egy kisebb diákszállót, amely 30 hallgató befogadására alkalmas. Az egyhavi szállás egyágyas szobában 450 lejbe, kétágyasban 390 lejbe, míg háromágyasban 340 lejbe kerül.
A Sapientia marosvásárhelyi karának hallgatói vadonatúj épületbe költözhettek be ettől a tanévtől, a koronkai kollégiumban ugyanis az utolsó simításokat végzik, de 121 diák már beköltözött. Egyelőre csak a sapientiás hallgatóké a 246 férőhelyes otthon, az első félévben ugyanis felmérik, hogy mire van igény, s ha mégsem telik be az intézmény, akkor nyitják meg a máshol tanulók előtt.
A diákok apartman és garzon típusú lakrészek közül választhatnak: előbbi esetében egy személynek 170 lejt kell fizetnie (az egész szoba 510 lej), míg az apartmanban egy ágy 130 lejbe kerül (a teljes szoba havi díjszabása 390 lej).
Túljelentkezés Temesváron
Változatos díjszabások és feltételek közül választhatnak a temesvári egyetemi hallgatók is: a bánsági megyeszékhelyen működő négy, állami felsőoktatási intézmény összesen 12 ezer kollégiumi helyet biztosít havi 65–300 lejért, az egyetemi központ ugyanakkor több mint 40 ezer diákot tart számon.
A 2700 bentlakási helyet biztosító Temesvári Nyugati Tudományegyetem tíz diákszállóban kínál szállást a fiataloknak. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is túljelentkezés volt, így a helyet igénylők mintegy 40 százaléka kénytelen más alternatívát keresni. Az árak két éve változatlanok: a szobák nagyságától függően 65–100 lejt kell fizetniük a diákoknak.
Kétszer több diákot, összesen 5500 személyt tud befogadni a Műszaki Egyetem 16 kollégiuma, ahol rendszerint minden igénylő hallgatónak tudnak szállást biztosítani. Az elsőévesek négyágyas szobákban laknak, míg az idősebbek tanulmányi eredményüktől függően két-, három- vagy négyágyas apartmanokban.
Mintegy 4200 diáknak tud szállást biztosítani a brassói Transilvania Egyetem 13 diákszállójában, amelyekben a diákoknak 170–270 lejt kell fizetniük havonta, ez 12 százalékos drágulást jelent az előző tanévhez képest. A felsőoktatási intézményben körülbelül 20 ezer hallgató kezdi meg idén a tanévet, közülük mintegy 6500-an más megyéből érkeznek, az illetékesek tapasztalatai szerint azonban mivel egyesek az albérletet választják, a kérések nagyjából 90 százalékát teljesíteni tudják.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár)
A legtöbb erdélyi egyetemi városban idén is jóval kevesebb kollégiumi helyet biztosítanak, mint ahány hallgatónak szüksége lenne lakhelyre, ehhez képest olyan megyeszékhely is van, ahol a csökkenő érdeklődés miatt továbbra is várják a diákok jelentkezését.
Noha a diákszállók elsősorban nem a kényelemről ismertek – a legtöbb helyen négy-öt személy lakik együtt egy szobában, és tucatnyian kell osztozzanak a konyhán, illetve a mellékhelyiségen –, az alacsony árak és a jó elhelyezkedés, az egyetemekhez való közelség vonzóvá teszi a bentlakásokat a hallgatóknak.
Nem emelték az árakat Kolozsváron
A kolozsvári állami egyetemek által működtetett kollégiumokban összesen mintegy 12 ezren tudnak megszállni a havi 100–280 lejes díjszabásért. A kincses városban a legtöbb diákot, körülbelül 40 ezret a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) fogadja be évről évre: az intézmény ehhez képest mindössze 5200 bentlakási helyet biztosít hallgatói számára.
A BBTE 17 diákszállójára már pénteken elkezdtek beköltözni az elsőéves hallgatók, a továbbiakban pedig a felsőbb évesek is berendezkedhetnek. A beköltöző hallgatókat eltérő körülmények várják: a legkényelmesebb a Haşdeu diáknegyedben található A2-es kollégium, ahol saját konyhával és fürdőszobával ellátott kétágyas szobák állnak a diákok rendelkezésére. A BBTE többi diákszállóján három- és ötágyas szobákat alakítottak ki, ez utóbbiakban emeletenként egy mosdót használnak a lakók, ugyanakkor mindegyik bentlakásban ingyenes internet-hozzáférést, valamint tanulószobát biztosítanak.
Valamivel kevesebben, összesen 4800-an juthatnak szálláshoz a – 20 ezer fiatal oktatását biztosító – Kolozsvári Műszaki Egyetem Hajnal és Mărăşti negyedben felépített kollégiumaiban. A felsőoktatási intézmény a BBTE-hez hasonlóan nem emelte az árakat tavalyhoz képest, így a saját fürdőszobával felszerelt négyágyas szobákban 155 lejbe, míg a kétágyasokban havi száz lejbe kerül a szállás.
A hatezer hallgatót számláló Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem 1300, parkolóhellyel járó kollégiumi helyet biztosít havi 105–195 lejért, a felsőoktatási intézmény illetékeseinek elmondása szerint pedig a drágább, kétágyas szobákban „otthoni körülményeket” biztosítanak a diákoknak. Ugyancsak kétágyas lakrészeket alakítottak ki a képzőművészeti egyetem diákszállóján, ahol öszszesen 75 hallgató szállhat meg havi 120–170 lejért.
A magánkollégium sem olcsó
Azok a diákok, akik nem kaptak helyet az állami bentlakásokban, magándiákszállókba költözhetnek be, noha ezek esetében már drágábbak a díjszabások: az egyik Györgyfalvi lakónegyedi épületben például havi 270 és 390 lej közötti áron bérelhető szállás ugyancsak két- és négyágyas szobákban, ugyanazon feltételekért cserébe.
A harmadik alternatíva a más városból érkező fiatalok számára az albérlet, ebben az esetben viszont már mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. A bérleti díjak szeptemberben 15 százalékkal emelkedtek a július–augusztusi díjszabásokhoz képest mindegyik lakónegyedben, így már egy garzonlakás is belekerülhet 180–200 euróba, egy kétszobás ingatlan bérléséért pedig 300 eurónál is többet kell fizetni az előnyösebb lakónegyedekben.
Maradtak még szabad helyek Nagyváradon
Nem foglaltak el minden bentlakási helyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 180 férőhelyes Arany János Kollégiumában, ahol továbbra is várják a jelentkezőket a fennmaradt 20 ágyra. Tavaly ehhez képest túljelentkezésről számoltak be a diákszálló illetékesei. Az árak szintén nem módosultak az elmúlt tanévhez képest: a fiataloknak havonta 165 lejt kell fizetniük, ugyanakkor a napi 10 lejbe kerülő háromfogásos ebédre is elő kell fizetniük.
A nagyváradi kollégiumban két szobára jut egy mosdó, a fiúk részlegén pedig három-, míg a lányoknál két-, három- és négyágyas szobák várják a diákokat. A kollégiumban emellett mosoda, közösségi tér és edzőterem is működik, és egyetemen kívüli tevékenységet is szerveznek a lakók számára.
A szobákat vasárnap osztották el a hallgatók között: először a felsőéveseknek kellett jelentkezniük előző tanévi átlagjegyük alapján, majd az elsőévesek – ugyancsak osztályzataik szerint – választhattak a megmaradt szobák közül. A kollégium kizárólag diákokat lát vendégül, és nemcsak a PKE hallgatóit, hanem például a Nagyváradi Állami Egyetem diákjait is fogadja.
Még tart a Sapientia felújítása
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának bentlakását még nem vehették teljes egészében birtokba a hallgatók, ugyanis javában zajlanak a szeptember elején elkezdett felújítási munkálatok, amelyeket a tervek szerint januárban fejeznek be.
Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja lapunknak elmondta: 27 négyágyas szobát már korszerűsítettek, ezekbe október 6-áig több mint száz diák költözhet be. A többi lakrész felújításával fokozatosan haladnak, a tervek szerint hetente négy szobával készülnek el. Mint kifejtette: a 2014/2015-ös tanévben 240 diákot tudnak elszállásolni, ugyanakkor megállapodást kötöttek két középiskolai bentlakással is, így a hallgatók ezekbe is beköltözhetnek majd igény szerint, bár Makó szerint erre minden bizonnyal nem lesz szükség.
A kollégiumi szobák elfoglalásánál az elsőévesek élveznek prioritást, a többi kérést pedig a hallgatói önkormányzattal kialakított kritériumrendszer alapján bírálják el. A négyágyas, külön fürdőszobával rendelkező szobáért egy diáknak havi 190 lejt kell fizetnie, emellett havonta száz lejre kell ebédjegyet vásárolnia, ez 30 lejes drágulást jelent tavalyhoz képest.
A Sapientia csíkszeredai karainak és diákszállójának is otthont adó épületet egyébként kétmillió euróból korszerűsítik: egyrészt új tantermeket és laboratóriumokat alakítanak ki, emellett beépítik a tetőteret, kicserélik a nyílászárókat és hőszigetelnek.
A Sapientia EMTE Kolozsváron is működtet egy kisebb diákszállót, amely 30 hallgató befogadására alkalmas. Az egyhavi szállás egyágyas szobában 450 lejbe, kétágyasban 390 lejbe, míg háromágyasban 340 lejbe kerül.
A Sapientia marosvásárhelyi karának hallgatói vadonatúj épületbe költözhettek be ettől a tanévtől, a koronkai kollégiumban ugyanis az utolsó simításokat végzik, de 121 diák már beköltözött. Egyelőre csak a sapientiás hallgatóké a 246 férőhelyes otthon, az első félévben ugyanis felmérik, hogy mire van igény, s ha mégsem telik be az intézmény, akkor nyitják meg a máshol tanulók előtt.
A diákok apartman és garzon típusú lakrészek közül választhatnak: előbbi esetében egy személynek 170 lejt kell fizetnie (az egész szoba 510 lej), míg az apartmanban egy ágy 130 lejbe kerül (a teljes szoba havi díjszabása 390 lej).
Túljelentkezés Temesváron
Változatos díjszabások és feltételek közül választhatnak a temesvári egyetemi hallgatók is: a bánsági megyeszékhelyen működő négy, állami felsőoktatási intézmény összesen 12 ezer kollégiumi helyet biztosít havi 65–300 lejért, az egyetemi központ ugyanakkor több mint 40 ezer diákot tart számon.
A 2700 bentlakási helyet biztosító Temesvári Nyugati Tudományegyetem tíz diákszállóban kínál szállást a fiataloknak. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is túljelentkezés volt, így a helyet igénylők mintegy 40 százaléka kénytelen más alternatívát keresni. Az árak két éve változatlanok: a szobák nagyságától függően 65–100 lejt kell fizetniük a diákoknak.
Kétszer több diákot, összesen 5500 személyt tud befogadni a Műszaki Egyetem 16 kollégiuma, ahol rendszerint minden igénylő hallgatónak tudnak szállást biztosítani. Az elsőévesek négyágyas szobákban laknak, míg az idősebbek tanulmányi eredményüktől függően két-, három- vagy négyágyas apartmanokban.
Mintegy 4200 diáknak tud szállást biztosítani a brassói Transilvania Egyetem 13 diákszállójában, amelyekben a diákoknak 170–270 lejt kell fizetniük havonta, ez 12 százalékos drágulást jelent az előző tanévhez képest. A felsőoktatási intézményben körülbelül 20 ezer hallgató kezdi meg idén a tanévet, közülük mintegy 6500-an más megyéből érkeznek, az illetékesek tapasztalatai szerint azonban mivel egyesek az albérletet választják, a kérések nagyjából 90 százalékát teljesíteni tudják.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár)
2014. október 5.
Könyvbemutató történelmi összefoglalóval
Főként értelmiségiekkel és könyvbarátokkal – köztük nagyszámú fiatallal – telt meg szeptember 24-én zsúfoltságig a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség Római Katolikus Nőszövetségének díszterme, amely a nyári szünet után „évadnyitóként” az Emlékek búvópatakja című könyv bemutatójának adott otthont.
A rendezvény moderátora, Fodor György piarista konfráter köszöntőjében elmondta: minden nép sorsát befolyásolja az, ahogyan tiszteletben tartja, megbecsüli az értelmiségieket. Hiszen legtöbb esetben az alulfizetett, munkahelyproblémákkal küzdő tanítók, tanárok, kutatók, írók, színészek tekintik szívügyüknek a hagyomány- és értékmentést, a tudományos ismeretek, s nem utolsósorban a valós történelmi tények átadását a jelen és a jövő nemzedékeinek.
Ilyen, a szó szoros értelmében vett kolozsvári értelmiségi Hantz Lám Irén, a földrajztudomány doktora, a könyv szerzője, aki értékes munkásságot fejtett ki geológia–földrajz szakos középiskolai tanárként, könyvtárosként és fordítóként a Műszaki Főiskolán, valamint gyakornokként a Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizikai földrajz tanszékén. Tudományos munkásságát a regionális természeti földrajz területén kezdte, a Rév–Báródi-medence kutatása során korszerű módszerek alkalmazásával mutatott fel eredményeket. Ugyanakkor számos tudományos ismeretterjesztő fordítás, megemlékezés, értekezés szerzője. Kereken húsz esztendeje nyugdíjas, de lelkesedése, tenni akarása nem lankadt. 1998-tól szépirodalmárként és szerkesztőként is jelen van hézagpótló, olvasmányos köteteivel.
Hantz Lám Irén szívében hordozza az Auguszteumban 1945–1950 között töltött éveket. Ezért kérte fel Kovács Sándor főesperes-plébánost a Kolozsvár szellemi életében fontos szerepet betöltő tanintézmény ismertetésére. A rendezvény moderátora, miután felolvasta a tanulmányt, kiemelte: többéves kitartó utánajárás eredményeként Kovács Sándor főesperes-plébánosnak sikerült visszaszereznie az Auguszteumot, a Római Katolikus Egyház jogos tulajdonát. Jelenleg körvonalazódik rendeltetése, amely leginkább szolgálhatja népünk közjavát.
A tulajdonképpeni könyvbemutató beszélgetés formájában történt, Egyed Emese egyetemi tanár és a szerző között. Egyed Emese elmondotta: nagyon nehéz meghatározni a könyv műfaját. Azt az ideálkeresést mutatja meg, amellyel Hantz Lám Irén saját életét értelmezi. Úgy pillant vissza, hogy bizonyos értékeket felemel, bizonyos dolgokat részletez. Az irodalomtörténész szerint Hantz Lám Irén könyve azoknak szól, akik olvasással teljesítik ki életüket; másrészt pedig egyaránt szól Hantz Lám Irén családjának, de azoknak is, akik a legkevesebbet tudnak a szerzőről, családról, a korról. A könyv nem kerüli meg a fájdalmas emlékezést sem, mer beszélni háborúról, betegségről, csalódásról, haragról. Hantz Lám Irén elmondta: öttagú családból származik, 1937-ben született, édesapja Lám Béla mérnök, édesanyja Kassiadi Erzsébet, orosz származású román–francia szakos tanárnő. Két testvére volt: Lám Leó, író, filozófus, aki Irénnél 16 évvel idősebb és Lám Béla első házasságának gyümölcse volt, és Erzsébet, akit Koszinkának ismertek: képzőművész, tanár, festőművész.
A rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész és a szerző olvasott fel a könyvből részleteket. Egyikből megtudhattuk: Hantz Lám Irén édesapja kitalált gyerekeinek egy képzeletbeli, láthatatlan figurát, „akit” Törpe Petinek neveztek el, és aki leveleket írt a gyerekeknek.
Törpe Peti 1946 karácsonyán kelt levelének felolvasása után Egyed Emese ehhez hasonló irodalmi példákat hozott fel: Mikes Lajos Sanyi manó című könyvét és Móra Ferenctől a Kincskereső kisködmönt. „Még ha édesapád nem is olvasta ezeket a regényeket, Törpe Peti levele azt bizonyítja, hogy a felnőttek és a gyerekek kommunikációját megfoghatatlan kincsek hatják át.
A levelek azt mutatják, hogy olyan családban éltél, ahol érdemes volt játszani, ahol otthon volt a művészet, és ahol megpróbáltak magasabbra emelkedni, mint ahova az élet gyakran kényszeríti az embert a nyomorúságban” – tette hozzá Egyed Emese.
A külalakra is vonzó könyv kapcsán Tőkés Erika, a Stúdium Kiadó vezetője arra buzdította a közönséget, hogy mindenki írogassa le a saját élettörténetét, hiszen így születnek a kordokumentum értékű kiadványok. A dedikálással zárult rendezvény hangulatát emelte Balázs Ágnes zenetanár művészi közreműködése.
Fodor György
Vasárnap (Kolozsvár)
Főként értelmiségiekkel és könyvbarátokkal – köztük nagyszámú fiatallal – telt meg szeptember 24-én zsúfoltságig a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség Római Katolikus Nőszövetségének díszterme, amely a nyári szünet után „évadnyitóként” az Emlékek búvópatakja című könyv bemutatójának adott otthont.
A rendezvény moderátora, Fodor György piarista konfráter köszöntőjében elmondta: minden nép sorsát befolyásolja az, ahogyan tiszteletben tartja, megbecsüli az értelmiségieket. Hiszen legtöbb esetben az alulfizetett, munkahelyproblémákkal küzdő tanítók, tanárok, kutatók, írók, színészek tekintik szívügyüknek a hagyomány- és értékmentést, a tudományos ismeretek, s nem utolsósorban a valós történelmi tények átadását a jelen és a jövő nemzedékeinek.
Ilyen, a szó szoros értelmében vett kolozsvári értelmiségi Hantz Lám Irén, a földrajztudomány doktora, a könyv szerzője, aki értékes munkásságot fejtett ki geológia–földrajz szakos középiskolai tanárként, könyvtárosként és fordítóként a Műszaki Főiskolán, valamint gyakornokként a Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizikai földrajz tanszékén. Tudományos munkásságát a regionális természeti földrajz területén kezdte, a Rév–Báródi-medence kutatása során korszerű módszerek alkalmazásával mutatott fel eredményeket. Ugyanakkor számos tudományos ismeretterjesztő fordítás, megemlékezés, értekezés szerzője. Kereken húsz esztendeje nyugdíjas, de lelkesedése, tenni akarása nem lankadt. 1998-tól szépirodalmárként és szerkesztőként is jelen van hézagpótló, olvasmányos köteteivel.
Hantz Lám Irén szívében hordozza az Auguszteumban 1945–1950 között töltött éveket. Ezért kérte fel Kovács Sándor főesperes-plébánost a Kolozsvár szellemi életében fontos szerepet betöltő tanintézmény ismertetésére. A rendezvény moderátora, miután felolvasta a tanulmányt, kiemelte: többéves kitartó utánajárás eredményeként Kovács Sándor főesperes-plébánosnak sikerült visszaszereznie az Auguszteumot, a Római Katolikus Egyház jogos tulajdonát. Jelenleg körvonalazódik rendeltetése, amely leginkább szolgálhatja népünk közjavát.
A tulajdonképpeni könyvbemutató beszélgetés formájában történt, Egyed Emese egyetemi tanár és a szerző között. Egyed Emese elmondotta: nagyon nehéz meghatározni a könyv műfaját. Azt az ideálkeresést mutatja meg, amellyel Hantz Lám Irén saját életét értelmezi. Úgy pillant vissza, hogy bizonyos értékeket felemel, bizonyos dolgokat részletez. Az irodalomtörténész szerint Hantz Lám Irén könyve azoknak szól, akik olvasással teljesítik ki életüket; másrészt pedig egyaránt szól Hantz Lám Irén családjának, de azoknak is, akik a legkevesebbet tudnak a szerzőről, családról, a korról. A könyv nem kerüli meg a fájdalmas emlékezést sem, mer beszélni háborúról, betegségről, csalódásról, haragról. Hantz Lám Irén elmondta: öttagú családból származik, 1937-ben született, édesapja Lám Béla mérnök, édesanyja Kassiadi Erzsébet, orosz származású román–francia szakos tanárnő. Két testvére volt: Lám Leó, író, filozófus, aki Irénnél 16 évvel idősebb és Lám Béla első házasságának gyümölcse volt, és Erzsébet, akit Koszinkának ismertek: képzőművész, tanár, festőművész.
A rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész és a szerző olvasott fel a könyvből részleteket. Egyikből megtudhattuk: Hantz Lám Irén édesapja kitalált gyerekeinek egy képzeletbeli, láthatatlan figurát, „akit” Törpe Petinek neveztek el, és aki leveleket írt a gyerekeknek.
Törpe Peti 1946 karácsonyán kelt levelének felolvasása után Egyed Emese ehhez hasonló irodalmi példákat hozott fel: Mikes Lajos Sanyi manó című könyvét és Móra Ferenctől a Kincskereső kisködmönt. „Még ha édesapád nem is olvasta ezeket a regényeket, Törpe Peti levele azt bizonyítja, hogy a felnőttek és a gyerekek kommunikációját megfoghatatlan kincsek hatják át.
A levelek azt mutatják, hogy olyan családban éltél, ahol érdemes volt játszani, ahol otthon volt a művészet, és ahol megpróbáltak magasabbra emelkedni, mint ahova az élet gyakran kényszeríti az embert a nyomorúságban” – tette hozzá Egyed Emese.
A külalakra is vonzó könyv kapcsán Tőkés Erika, a Stúdium Kiadó vezetője arra buzdította a közönséget, hogy mindenki írogassa le a saját élettörténetét, hiszen így születnek a kordokumentum értékű kiadványok. A dedikálással zárult rendezvény hangulatát emelte Balázs Ágnes zenetanár művészi közreműködése.
Fodor György
Vasárnap (Kolozsvár)
2015. március 27.
Fában menti át a mát az utókornak
A nyárádszeredai fafaragó mestert, Bíró Jánost is tüntette ki nemrég Könyv és gyertya díjjal a Maros megyei RMDSZ a megye magyarságáért vállalt közösségi szolgálata elismeréséül.
Bíró János 1954-ben született a Maros megyei Abafáján, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, a középiskolát pedig Szászrégenben. A kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, gyakornokként Nagyenyeden dolgozott, majd visszakerült Szászrégenbe. 1990-ben a nyárádmenti születésű felesége főkönyvelőként Nyárádszeredába került a Nyárád szövetkezethez, őt követve került ő is a településre. Technológusként, főgépészként, majd a bankszektorban dolgozott. Ma mindenki fafaragóként ismeri.
– Mióta farag Bíró János?
– Már első osztályos koromtól. Édesapám hegyező helyett bicskát adott a kezembe, amivel mindent összefaragtam, főleg az ujjaimat. A tudatos fafaragást 1970-ben kezdtem. Középiskolás koromban is készítettem portrékat és ágszobrokat, Baróthi Ádám legidősebb diákgenerációjának tagja voltam, ő igazgatta a munkáimat, de megengedte, hogy önállóan dolgozzam. Harmadéves egyetemista koromban a Zsigmond Emese vezette diákrádió jegyzetírója voltam. Egy kis kiállításom volt, Visszhang-díjat is kaptam Török Istvántól, aki ma a VIM Spectrum gyógyszertár igazgatója. Amikor Nyárádszeredába kerültem, pályáztam és nyertem, részt vehettem az első faragótáboromban Magyarországon, Vigándpetenden.
– Miket farag?
– A petendit magyarországi táborok sora követte, egyre több megrendelést kaptam kis és kötött székelykapuk készítésére, kopjafa, plakettek készítésére, templomi ereklyék, bútorzat díszítésére. 1997-ben végeztem a marosvásárhelyi Népi Egyetem néprajz szakán, itt szereztem alapot, és dísztárgyaktól kezdve emlékoszlopig, használati eszközökig, falitékáig sok mindent készítek.
– Hol állnak kapui?
– Nyárádremetén, Márkodban, Nyárádszeredában, Jobbágyfalván, Vadasdon, Kerelőszentpálon, fő művem a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium faragott kapuja. Magyarországon Dukán, Nyergesújfaluban, most készül Szomódra, és körvonalazódik egy Mórra a millennáris parkba. Gyakran faragok emlékoszlopokat, kopjafákat is. A honosítást köszönik meg Magyarországon a Kiskinizsen, Móron és Szerencsen átadott oszlopok. Itthon Backamadarason, Jobbágyfalván, Csíkfalván, Márkodban, Erdőszentgyörgyön, Magyardellőn, Búzásbesenyőben, a templomépítés évfordulójára Magyarózdon állítottunk kopjafát, Kemény János szülőfalujában, Magyarbükkösön is. Kopjafaegyüttesem áll Erzsébetvárosban a történelmi Ebesfalván, ahol Apafi Mihály fejedelem és Bornemissza Anna kopjafapárosa áll a templom előtt, de Magyarországon életfám is van Szentendrén, a Püspökmajorban.
– Mit jelent az Ön számára a faragás?
– A gépészmérnöki mesterségem „kifutott”, így a fafaragás hivatás lett számomra.
– Meglepte ez a kitüntetés?
- Nem tartom magam híresnek, ezért meglepett, hogy nyolcvanegynéhány esztendős tanárokkal együtt engem, mint hatvanegy éves „fiatalembert” is kitüntettek Könyv és Gyertya díjjal. Igaz, hogy volt közéleti tevékenységem is,de nem annyira jelentős, mint az, hogy megpróbáltam a tárgyi néprajz nyelvén közeledni az emberekhez szűkebb és tágabb hazánkban. Tartottam kopjafafaragási előadást az első Székely Szigeten Zeteváralján, az EMI gyergyószentmiklósi táborában és a szovátai unitárius templomban is. Gyerekeknek tanítottam fafaragást mintás és alakos megmunkálással Nyárádszeredában, Székelyberében és Márkodban. A Határtalanul nevű program keretében a szeredai Bocskai István középiskola diákjaival és a móri Perczel Mór szakközépiskolával készítettem kis székelykapukat, ők adták az elektrotechnikai részét – hiszen a kapuk gombnyomásra zárultak-nyíltak – , én a fafaragási rész irányítója voltam. Próbáltuk összekapcsolni a régit és az újat. Örömet találok a faragásban, minden egyes munkám egy kihívás, például a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió udvarán haranglábat állítottam a márkodi Sükösd családnak, de Magyarországon is készítettem haranglábat. Egy magyarországi barátom mondta: a fa nem örök, csak az erdő örök. Ebből a mulandó fából próbálok valamit átmenteni az utókor számára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
A nyárádszeredai fafaragó mestert, Bíró Jánost is tüntette ki nemrég Könyv és gyertya díjjal a Maros megyei RMDSZ a megye magyarságáért vállalt közösségi szolgálata elismeréséül.
Bíró János 1954-ben született a Maros megyei Abafáján, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, a középiskolát pedig Szászrégenben. A kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, gyakornokként Nagyenyeden dolgozott, majd visszakerült Szászrégenbe. 1990-ben a nyárádmenti születésű felesége főkönyvelőként Nyárádszeredába került a Nyárád szövetkezethez, őt követve került ő is a településre. Technológusként, főgépészként, majd a bankszektorban dolgozott. Ma mindenki fafaragóként ismeri.
– Mióta farag Bíró János?
– Már első osztályos koromtól. Édesapám hegyező helyett bicskát adott a kezembe, amivel mindent összefaragtam, főleg az ujjaimat. A tudatos fafaragást 1970-ben kezdtem. Középiskolás koromban is készítettem portrékat és ágszobrokat, Baróthi Ádám legidősebb diákgenerációjának tagja voltam, ő igazgatta a munkáimat, de megengedte, hogy önállóan dolgozzam. Harmadéves egyetemista koromban a Zsigmond Emese vezette diákrádió jegyzetírója voltam. Egy kis kiállításom volt, Visszhang-díjat is kaptam Török Istvántól, aki ma a VIM Spectrum gyógyszertár igazgatója. Amikor Nyárádszeredába kerültem, pályáztam és nyertem, részt vehettem az első faragótáboromban Magyarországon, Vigándpetenden.
– Miket farag?
– A petendit magyarországi táborok sora követte, egyre több megrendelést kaptam kis és kötött székelykapuk készítésére, kopjafa, plakettek készítésére, templomi ereklyék, bútorzat díszítésére. 1997-ben végeztem a marosvásárhelyi Népi Egyetem néprajz szakán, itt szereztem alapot, és dísztárgyaktól kezdve emlékoszlopig, használati eszközökig, falitékáig sok mindent készítek.
– Hol állnak kapui?
– Nyárádremetén, Márkodban, Nyárádszeredában, Jobbágyfalván, Vadasdon, Kerelőszentpálon, fő művem a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium faragott kapuja. Magyarországon Dukán, Nyergesújfaluban, most készül Szomódra, és körvonalazódik egy Mórra a millennáris parkba. Gyakran faragok emlékoszlopokat, kopjafákat is. A honosítást köszönik meg Magyarországon a Kiskinizsen, Móron és Szerencsen átadott oszlopok. Itthon Backamadarason, Jobbágyfalván, Csíkfalván, Márkodban, Erdőszentgyörgyön, Magyardellőn, Búzásbesenyőben, a templomépítés évfordulójára Magyarózdon állítottunk kopjafát, Kemény János szülőfalujában, Magyarbükkösön is. Kopjafaegyüttesem áll Erzsébetvárosban a történelmi Ebesfalván, ahol Apafi Mihály fejedelem és Bornemissza Anna kopjafapárosa áll a templom előtt, de Magyarországon életfám is van Szentendrén, a Püspökmajorban.
– Mit jelent az Ön számára a faragás?
– A gépészmérnöki mesterségem „kifutott”, így a fafaragás hivatás lett számomra.
– Meglepte ez a kitüntetés?
- Nem tartom magam híresnek, ezért meglepett, hogy nyolcvanegynéhány esztendős tanárokkal együtt engem, mint hatvanegy éves „fiatalembert” is kitüntettek Könyv és Gyertya díjjal. Igaz, hogy volt közéleti tevékenységem is,de nem annyira jelentős, mint az, hogy megpróbáltam a tárgyi néprajz nyelvén közeledni az emberekhez szűkebb és tágabb hazánkban. Tartottam kopjafafaragási előadást az első Székely Szigeten Zeteváralján, az EMI gyergyószentmiklósi táborában és a szovátai unitárius templomban is. Gyerekeknek tanítottam fafaragást mintás és alakos megmunkálással Nyárádszeredában, Székelyberében és Márkodban. A Határtalanul nevű program keretében a szeredai Bocskai István középiskola diákjaival és a móri Perczel Mór szakközépiskolával készítettem kis székelykapukat, ők adták az elektrotechnikai részét – hiszen a kapuk gombnyomásra zárultak-nyíltak – , én a fafaragási rész irányítója voltam. Próbáltuk összekapcsolni a régit és az újat. Örömet találok a faragásban, minden egyes munkám egy kihívás, például a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió udvarán haranglábat állítottam a márkodi Sükösd családnak, de Magyarországon is készítettem haranglábat. Egy magyarországi barátom mondta: a fa nem örök, csak az erdő örök. Ebből a mulandó fából próbálok valamit átmenteni az utókor számára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. április 17.
A távolságtartó költő – Marosvásárhelyen lépett fel Lövétei Lázár László
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 18.
A népdal a legjobb slamszöveg
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.
– Mennyire helytálló a meglátásom, miszerint az ön költészete afféle téli költészet? Ebben hasonlítana kedvenc klasszikusához, Arany Jánoshoz. Mitől lesz valaki klasszikus, s mitől aktuális egy klasszikus?
– A verseimnek ezt az olvasatát, miszerint én téli költő volnék, még nem hallottam, ám legyen. Ha már klasszikusokról és télről van szó, akkor Tolsztoj általában télen írt, elég sokat, tudjuk, a Háború és békét tízszer írta át, s szegény Szofja, a felesége tízszer másolta le. Hogy mitől aktuális egy klasszikus? Ma még nem tudom megmondani. Miután az ember kezd őszülni, talán megérik arra, hogy klasszikusokkal kezdjen foglalkozni. Szerencsés esetben ez nem jár együtt azzal, hogy kortársakat már nem olvas. S mivel szerkesztő is volnék, nem is lenne jó, ha teljesen kidobnám az ablakon a kortárs irodalmat.
Lövétei Lázár László
Lövétén született 1972-ben, 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban. Két évet járt a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd 1993-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakának hallgatója. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, ma főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Kötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle. Régi és új versek (2009), Zöld (2011).
Emlékszem, középiskolás koromban Csokonaiból írtunk felmérő dolgozatot, s én félretoltam a papírt és elővettem a padból valami kortárs szerzőt. Szikszai Annamária tanárnő kivette a könyvet a kezemből, megnézte, mit olvasok, s adott egy jó tanácsot: nem ártana az alapokat is megtanulni, utána majd lehet írogatni. Igaza volt.
– Annyira jól elsajátította az alapokat, hogy kis füzetre való esszét is írt Arany Jánosról Arany versek címmel, amelyben kevésbé ismert Arany-verseket elemez, de Hunyt mesterem címmel szerepel benne a díjnyertes Arany-esszé is. Miért épp ezeket a verseket választotta?
– A sepsiszentgyörgyi Cimborának írogattam ezeket a miniesszéket, Szonda Szabolcs kért fel, miután a Hunyt mesterem című írásommal megnyertem a Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatát. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket, hogy legyen szó bennük nemzetről, hazáról, versről, betegségről – mindenről, ami egyáltalán fontos volt Arany számára.
– Nemrég rangsorolták a magyar irodalom költőit aszerint, hogy költészetében ki használta a legtöbb szót. Eszerint Arany János lenne az első helyezett, aki összesen 287 425 szót használt, a második Vörösmarty 214 104-gyel, a harmadik pedig Petőfi 154 721-gyel. Hogyan kezeli ezeket a rangsorokat?
– Mint nem lényegeseket. Nemrég újraolvastam Kosztolányi Vörösmarty-esszéjét, amelyben határozottan állítja, hogy amiként Puskin az oroszoknak vagy Dante az olaszoknak költői nyelvet alkotott, úgy a magyaroknak Vörösmarty alkotta meg a költői nyelvet. Ebben sok igazság van, mint ahogy abban is, hogy Vörösmarty a leggazdagabb szókincsű magyar költő. S bár az említett statisztikában Vörösmarty csak a második helyen szerepel, mindegy, ki a győztes, mert kevés szóval is lehet fontosakat mondani. Egy másik kedvencem George Bacovia, kétszáz szónál aligha használt többet, mégis érvényes költészetet hozott létre. Nem véletlenül klasszikus.
– Több esszéjében is megpróbál választ adni, miért Arany János a kedvence, s arra a következtetésre jut, hogy Arany nem tudása a lényeges számára. Mit ért nem tudás alatt?
– A nem tudás valóban lefedi Arany Jánosnak a költészetről, nemzetről, hazáról vallott nézeteit. Nem írt Baudelaire-ről, de saját lapjában helyet adott annak a véleménynek, amelyben a szerző azt fájlalja, mennyire dekadens Baudelaire. Arany ezzel szemben valamiféle fogódzót akart adni a saját nemzetének, bár látta annak hibáit is. A bizonytalansága is szimpatikus volt benne. Hogy nem hitt saját magában sem. Nagyjából tudta magáról, mit ér, de nem volt mindenkit elnyomó személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Fekete Vince költőkollégámnak szoktam idézni Adynak azt a sorát, hogy „nagyobb vagyok magamnál is" – micsoda pompás megfogalmazása annak, hogy kinek is gondolta magát Ady. Szerencsére Arany nem ilyen volt.
– Az esendő Arany képét tárja fel, s egyfajta bálványimádásról is beszél...
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Az ihlet perce című szonettje annyira rossz, hogy kezdő költőtől is ritkán olvasni ilyet. Vagy ott van a Széchenyi emlékezete című műve. Kapott egy szekérderék pénzt érte, de nem tudott ódát írni, mint például Berzsenyi vagy Vörösmarty. Egy alkalommal megfogadtam, hogy elolvasom százszor a Széchenyi emlékezetét, hátha megszeretem.
De nem ment, a megemelt nyelv nem állt neki jól, soha nem fognak tudni meggyőzni, hogy az egy jó vers. Vagy ha már az emberi arcát keressük: Molnár Vilmostól kaptam egy SMS-t, amelyben azt írta, „ha én Petőfi lettem volna, s túléltem volna az oroszokat, és lenne gyerekem, akkor soha nem bocsátottam volna meg Aranynak, hogy pénzt kért a gyereke és a felesége eltartásáért." Tudniillik amikor Petőfi elment az erdélyi harctérre, s Aranynál hagyta a feleségét és a gyerekét, Arany benyújtotta a számlát.
A legenda szerint Petőfi ekkor adta el a lovát, és elküldte a pénzt Aranynak. Vagy a Bach-korszakban, amikor elment Nagykőrösre tanárnak, Bécs mindenkit ellenőrzött, miként viselkedett a forradalom és szabadságharc idején. 1854-ben tanári önéletrajzában azt írta: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem nevem alatt, amelyeket, valamint később meg is semmisítettem, úgy mostani érettebb gondolkodásommal nem írnék alá." Ez most szólhat arról is, hogy a Szabadság zengő hárfája címmel ponyvára küldött kis füzetecskéjét tagadta meg, de szerintem inkább arról van szó, hogy kellett neki a tanári állás, s ezért megtagadta a forradalmi verseit...
– Mégis védelmébe veszi, ha kétségbe vonják költői nagyságát.
– Hát persze! Arany egy csoda. Én nem akarok ítélkezni fölötte, én olvasni szeretem a verseit, s boldog vagyok, ha a kritikai kiadásban felfedezett hibát kijavíthatom. Még akkor is, ha a szakma erről az észrevételemről nem vesz tudomást.
– A kritikusok azt állítják önről, olyan, mint egy gótikus templomkészítő vagy egy középkori festő, aki nem elkülönülni akar a magyar költészeti hagyománytól, hanem alázattal, játékosan közelít hozzá. Egyfajta szerepjáték-költészetet művel. Azonosulni tud ezzel a nézettel?
– Én annak örültem a legjobban, amikor azt mondták rólam: a költészetem annyira konzervatív, hogy ez már mindenképp újdonságszámba megy. Nem szándékosan alakult így, de csak örülni tudok neki. Pláne látva a tendenciákat, hogy merrefelé íródna a magyar irodalom. Az egészen fiatal magyar irodalmat, a slammereket nem ismerem eléggé, de a költészetükben is van valamiféle ritmus, rím, s ilyen szempontból ezt is tekinthetjük végtelenül konzervatív költészetnek. A legjobb slamszöveg szerintem még mindig a népdal, de ezzel a nézetemmel alighanem egyedül vagyok.
– Ebbe a konzervativizmusba belehelyezhető a Zöld című, eklogákat tartalmazó kötete is?
– A Zöld egy külön állomás. Folyamatában kell látni a dolgot. Az első kötetemről, A névadás öröme címűről azt mondták, folytathatatlan, ezért megpróbáltam valahogy szabadulni attól a fajta beszédmódtól, abból lett a Távolságtartás, egy teljesen sikertelen kísérlet. Utána jött egy másik hang, életrajzi vonatkozásokkal, a Két szék között, ez egy betegség kiírása volt, afféle terápia. Örülök, hogy szerették az olvasók. De ettől is nehéz volt megszabadulni. Erre találtam ki a Zöldet, megpróbáltam, tudok-e írni hexametert. Kiderült, hogy nagyon könnyű. De amikor már önjáróvá válik, jobb abbahagyni. Most volnék egy olyan helyzetben, hogy fogalmam sincs, merre tart a költészetem. Nem siettetem, majd csak kialakul.
– Világirodalomból a nagy kedvence az orosz irodalom, azon belül is Csehov. Ez is habitus kérdése?
– Persze. S Csehovban is épp az tetszik, ami Aranyban: a bizonytalansága. Igaz, Csehovot sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Például nem az ismert novellái tetszenek elsősorban. A nagy kedvencem, amelyet legalább 150-szer olvastam, a Rothschild hegedűje mindössze öt oldal, mindenre jó, időt tölteni, elmélázni, jobb kedvre derülni, életkedvet kapni.
– Hogyan látja a kulturális, irodalmi lapok szerepét napjainkban?
– A magyar kultúra kifejezetten folyóirat-kultúra: a legfontosabb közlések még mindig folyóiratokban jelennek meg, legyen szó szépirodalomról vagy kánonképző szövegekről. Jó lenne tehát továbbra is életben tartani a folyóiratokat, pláne ha azok komolyan veszik magukat, és kétheti-havi rendszerességgel fontos, közérdeklődésre számot tartó írásokat jelentetnek meg.
– A Székelyföld előfizetőinek száma impozáns. Mi a titka a lap sikerének?
– Leszámítva a székelység iránt (újfent) megnyilvánuló érdeklődést, illetve a lap szerencsésen kialakított struktúráját (nemcsak irodalmat közöl, hanem történelmet, néprajzot stb.), annyit mondhatok, hogy folyamatosan mozogni kell, eleget kell tenni a meghívásoknak, el kell menni a legutolsó faluba is közönségtalálkozókra. Egy kicsit fárasztó, de másképp nem megy. Nagyon érdekes figyelni az olvasók reakcióját, figyelünk is rájuk, no nem olyan értelemben, hogy teljes mértékben kiszolgáljuk az igényeiket, hanem úgy, hogy ha csak egy mód van rá, igyekszünk olvasható szövegeket közölni.
– Ma már minden folyóirat igyekszik online is jelen lenni. Mennyiben követi ezt a folyamatot a folyóirat?
– Maradjunk annyiban, hogy az online nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám a trendeket ezen a területen. De ha az online felület nem frissül folyamatosan, semmit sem ér a dolog, a potenciális olvasó meg máris elhúzott nyüzsgőbb vidékekre.
– Csíkszentdomokoson él, de ki-kimozdul a „falusi magányból", ha máshova nem, hát Csíkszeredába. Miért döntött úgy, hogy Kolozsvár, Csíkszereda helyett inkább egy csendesebb helyen akar élni?
– Nincs ebben semmi rousseau-i, „vissza a természetbe"-szerű dolog. Falun születtem, ott érzem jól magam. Ilyen egyszerű ez. Mondhatni: falusiasan egyszerű...
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.
– Mennyire helytálló a meglátásom, miszerint az ön költészete afféle téli költészet? Ebben hasonlítana kedvenc klasszikusához, Arany Jánoshoz. Mitől lesz valaki klasszikus, s mitől aktuális egy klasszikus?
– A verseimnek ezt az olvasatát, miszerint én téli költő volnék, még nem hallottam, ám legyen. Ha már klasszikusokról és télről van szó, akkor Tolsztoj általában télen írt, elég sokat, tudjuk, a Háború és békét tízszer írta át, s szegény Szofja, a felesége tízszer másolta le. Hogy mitől aktuális egy klasszikus? Ma még nem tudom megmondani. Miután az ember kezd őszülni, talán megérik arra, hogy klasszikusokkal kezdjen foglalkozni. Szerencsés esetben ez nem jár együtt azzal, hogy kortársakat már nem olvas. S mivel szerkesztő is volnék, nem is lenne jó, ha teljesen kidobnám az ablakon a kortárs irodalmat.
Lövétei Lázár László
Lövétén született 1972-ben, 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban. Két évet járt a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd 1993-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakának hallgatója. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, ma főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Kötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle. Régi és új versek (2009), Zöld (2011).
Emlékszem, középiskolás koromban Csokonaiból írtunk felmérő dolgozatot, s én félretoltam a papírt és elővettem a padból valami kortárs szerzőt. Szikszai Annamária tanárnő kivette a könyvet a kezemből, megnézte, mit olvasok, s adott egy jó tanácsot: nem ártana az alapokat is megtanulni, utána majd lehet írogatni. Igaza volt.
– Annyira jól elsajátította az alapokat, hogy kis füzetre való esszét is írt Arany Jánosról Arany versek címmel, amelyben kevésbé ismert Arany-verseket elemez, de Hunyt mesterem címmel szerepel benne a díjnyertes Arany-esszé is. Miért épp ezeket a verseket választotta?
– A sepsiszentgyörgyi Cimborának írogattam ezeket a miniesszéket, Szonda Szabolcs kért fel, miután a Hunyt mesterem című írásommal megnyertem a Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatát. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket, hogy legyen szó bennük nemzetről, hazáról, versről, betegségről – mindenről, ami egyáltalán fontos volt Arany számára.
– Nemrég rangsorolták a magyar irodalom költőit aszerint, hogy költészetében ki használta a legtöbb szót. Eszerint Arany János lenne az első helyezett, aki összesen 287 425 szót használt, a második Vörösmarty 214 104-gyel, a harmadik pedig Petőfi 154 721-gyel. Hogyan kezeli ezeket a rangsorokat?
– Mint nem lényegeseket. Nemrég újraolvastam Kosztolányi Vörösmarty-esszéjét, amelyben határozottan állítja, hogy amiként Puskin az oroszoknak vagy Dante az olaszoknak költői nyelvet alkotott, úgy a magyaroknak Vörösmarty alkotta meg a költői nyelvet. Ebben sok igazság van, mint ahogy abban is, hogy Vörösmarty a leggazdagabb szókincsű magyar költő. S bár az említett statisztikában Vörösmarty csak a második helyen szerepel, mindegy, ki a győztes, mert kevés szóval is lehet fontosakat mondani. Egy másik kedvencem George Bacovia, kétszáz szónál aligha használt többet, mégis érvényes költészetet hozott létre. Nem véletlenül klasszikus.
– Több esszéjében is megpróbál választ adni, miért Arany János a kedvence, s arra a következtetésre jut, hogy Arany nem tudása a lényeges számára. Mit ért nem tudás alatt?
– A nem tudás valóban lefedi Arany Jánosnak a költészetről, nemzetről, hazáról vallott nézeteit. Nem írt Baudelaire-ről, de saját lapjában helyet adott annak a véleménynek, amelyben a szerző azt fájlalja, mennyire dekadens Baudelaire. Arany ezzel szemben valamiféle fogódzót akart adni a saját nemzetének, bár látta annak hibáit is. A bizonytalansága is szimpatikus volt benne. Hogy nem hitt saját magában sem. Nagyjából tudta magáról, mit ér, de nem volt mindenkit elnyomó személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Fekete Vince költőkollégámnak szoktam idézni Adynak azt a sorát, hogy „nagyobb vagyok magamnál is" – micsoda pompás megfogalmazása annak, hogy kinek is gondolta magát Ady. Szerencsére Arany nem ilyen volt.
– Az esendő Arany képét tárja fel, s egyfajta bálványimádásról is beszél...
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Az ihlet perce című szonettje annyira rossz, hogy kezdő költőtől is ritkán olvasni ilyet. Vagy ott van a Széchenyi emlékezete című műve. Kapott egy szekérderék pénzt érte, de nem tudott ódát írni, mint például Berzsenyi vagy Vörösmarty. Egy alkalommal megfogadtam, hogy elolvasom százszor a Széchenyi emlékezetét, hátha megszeretem.
De nem ment, a megemelt nyelv nem állt neki jól, soha nem fognak tudni meggyőzni, hogy az egy jó vers. Vagy ha már az emberi arcát keressük: Molnár Vilmostól kaptam egy SMS-t, amelyben azt írta, „ha én Petőfi lettem volna, s túléltem volna az oroszokat, és lenne gyerekem, akkor soha nem bocsátottam volna meg Aranynak, hogy pénzt kért a gyereke és a felesége eltartásáért." Tudniillik amikor Petőfi elment az erdélyi harctérre, s Aranynál hagyta a feleségét és a gyerekét, Arany benyújtotta a számlát.
A legenda szerint Petőfi ekkor adta el a lovát, és elküldte a pénzt Aranynak. Vagy a Bach-korszakban, amikor elment Nagykőrösre tanárnak, Bécs mindenkit ellenőrzött, miként viselkedett a forradalom és szabadságharc idején. 1854-ben tanári önéletrajzában azt írta: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem nevem alatt, amelyeket, valamint később meg is semmisítettem, úgy mostani érettebb gondolkodásommal nem írnék alá." Ez most szólhat arról is, hogy a Szabadság zengő hárfája címmel ponyvára küldött kis füzetecskéjét tagadta meg, de szerintem inkább arról van szó, hogy kellett neki a tanári állás, s ezért megtagadta a forradalmi verseit...
– Mégis védelmébe veszi, ha kétségbe vonják költői nagyságát.
– Hát persze! Arany egy csoda. Én nem akarok ítélkezni fölötte, én olvasni szeretem a verseit, s boldog vagyok, ha a kritikai kiadásban felfedezett hibát kijavíthatom. Még akkor is, ha a szakma erről az észrevételemről nem vesz tudomást.
– A kritikusok azt állítják önről, olyan, mint egy gótikus templomkészítő vagy egy középkori festő, aki nem elkülönülni akar a magyar költészeti hagyománytól, hanem alázattal, játékosan közelít hozzá. Egyfajta szerepjáték-költészetet művel. Azonosulni tud ezzel a nézettel?
– Én annak örültem a legjobban, amikor azt mondták rólam: a költészetem annyira konzervatív, hogy ez már mindenképp újdonságszámba megy. Nem szándékosan alakult így, de csak örülni tudok neki. Pláne látva a tendenciákat, hogy merrefelé íródna a magyar irodalom. Az egészen fiatal magyar irodalmat, a slammereket nem ismerem eléggé, de a költészetükben is van valamiféle ritmus, rím, s ilyen szempontból ezt is tekinthetjük végtelenül konzervatív költészetnek. A legjobb slamszöveg szerintem még mindig a népdal, de ezzel a nézetemmel alighanem egyedül vagyok.
– Ebbe a konzervativizmusba belehelyezhető a Zöld című, eklogákat tartalmazó kötete is?
– A Zöld egy külön állomás. Folyamatában kell látni a dolgot. Az első kötetemről, A névadás öröme címűről azt mondták, folytathatatlan, ezért megpróbáltam valahogy szabadulni attól a fajta beszédmódtól, abból lett a Távolságtartás, egy teljesen sikertelen kísérlet. Utána jött egy másik hang, életrajzi vonatkozásokkal, a Két szék között, ez egy betegség kiírása volt, afféle terápia. Örülök, hogy szerették az olvasók. De ettől is nehéz volt megszabadulni. Erre találtam ki a Zöldet, megpróbáltam, tudok-e írni hexametert. Kiderült, hogy nagyon könnyű. De amikor már önjáróvá válik, jobb abbahagyni. Most volnék egy olyan helyzetben, hogy fogalmam sincs, merre tart a költészetem. Nem siettetem, majd csak kialakul.
– Világirodalomból a nagy kedvence az orosz irodalom, azon belül is Csehov. Ez is habitus kérdése?
– Persze. S Csehovban is épp az tetszik, ami Aranyban: a bizonytalansága. Igaz, Csehovot sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Például nem az ismert novellái tetszenek elsősorban. A nagy kedvencem, amelyet legalább 150-szer olvastam, a Rothschild hegedűje mindössze öt oldal, mindenre jó, időt tölteni, elmélázni, jobb kedvre derülni, életkedvet kapni.
– Hogyan látja a kulturális, irodalmi lapok szerepét napjainkban?
– A magyar kultúra kifejezetten folyóirat-kultúra: a legfontosabb közlések még mindig folyóiratokban jelennek meg, legyen szó szépirodalomról vagy kánonképző szövegekről. Jó lenne tehát továbbra is életben tartani a folyóiratokat, pláne ha azok komolyan veszik magukat, és kétheti-havi rendszerességgel fontos, közérdeklődésre számot tartó írásokat jelentetnek meg.
– A Székelyföld előfizetőinek száma impozáns. Mi a titka a lap sikerének?
– Leszámítva a székelység iránt (újfent) megnyilvánuló érdeklődést, illetve a lap szerencsésen kialakított struktúráját (nemcsak irodalmat közöl, hanem történelmet, néprajzot stb.), annyit mondhatok, hogy folyamatosan mozogni kell, eleget kell tenni a meghívásoknak, el kell menni a legutolsó faluba is közönségtalálkozókra. Egy kicsit fárasztó, de másképp nem megy. Nagyon érdekes figyelni az olvasók reakcióját, figyelünk is rájuk, no nem olyan értelemben, hogy teljes mértékben kiszolgáljuk az igényeiket, hanem úgy, hogy ha csak egy mód van rá, igyekszünk olvasható szövegeket közölni.
– Ma már minden folyóirat igyekszik online is jelen lenni. Mennyiben követi ezt a folyamatot a folyóirat?
– Maradjunk annyiban, hogy az online nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám a trendeket ezen a területen. De ha az online felület nem frissül folyamatosan, semmit sem ér a dolog, a potenciális olvasó meg máris elhúzott nyüzsgőbb vidékekre.
– Csíkszentdomokoson él, de ki-kimozdul a „falusi magányból", ha máshova nem, hát Csíkszeredába. Miért döntött úgy, hogy Kolozsvár, Csíkszereda helyett inkább egy csendesebb helyen akar élni?
– Nincs ebben semmi rousseau-i, „vissza a természetbe"-szerű dolog. Falun születtem, ott érzem jól magam. Ilyen egyszerű ez. Mondhatni: falusiasan egyszerű...
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 11.
Újabb 34 fiatal részesül a Collegium Talentum elitképzésében
Az Edutus Főiskola idei pályázati kiírása immár ötödik alkalommal kínálta a Magyarország határain túli mesteri és doktori képzésben résztvevő fiatalok számára az oktatói-kutatói utánpótlást célzó, tehetséggondozó munkába való bekapcsolódás lehetőségét. A 85 jelentkezőből 34 pályázót vettek fel, a magyar nemzetpolitikai stratégia prioritásainak figyelembe vételével, a benyújtott írásbeli anyagok alapján, valamint a július 3-án és 4-én lezajlott szóbeli meghallgatások után – tájékoztat közleményében az intézmény.
A Collegium Talentum (CT) vezetése és a szóbeli felvételi bizottság tagjai négy szempontból értékelték a pályázókat: – a kutatási téma aktualitása, fontossága; – a kutatási téma ismerete, elmélyültség az adott kutatási témában; – személyes motiváció, elkötelezettség; – összhang a CT küldetésével. A sikerrel pályázók közül 28 hallgató erdélyi, 14 a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, 4 a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, 4 a Kolozsvári Műszaki Egyetem, 4 pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzős mesterképzőse vagy doktorandusza.
Szabadság (Kolozsvár)
Az Edutus Főiskola idei pályázati kiírása immár ötödik alkalommal kínálta a Magyarország határain túli mesteri és doktori képzésben résztvevő fiatalok számára az oktatói-kutatói utánpótlást célzó, tehetséggondozó munkába való bekapcsolódás lehetőségét. A 85 jelentkezőből 34 pályázót vettek fel, a magyar nemzetpolitikai stratégia prioritásainak figyelembe vételével, a benyújtott írásbeli anyagok alapján, valamint a július 3-án és 4-én lezajlott szóbeli meghallgatások után – tájékoztat közleményében az intézmény.
A Collegium Talentum (CT) vezetése és a szóbeli felvételi bizottság tagjai négy szempontból értékelték a pályázókat: – a kutatási téma aktualitása, fontossága; – a kutatási téma ismerete, elmélyültség az adott kutatási témában; – személyes motiváció, elkötelezettség; – összhang a CT küldetésével. A sikerrel pályázók közül 28 hallgató erdélyi, 14 a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, 4 a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, 4 a Kolozsvári Műszaki Egyetem, 4 pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzős mesterképzőse vagy doktorandusza.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 12.
Beszélgetés dr. Túsz Ferenccel
„Ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen!”
– Beszélgessünk egy kicsit!
– Ha én egyszer elkezdek mesélni...
– „Ha én egyszer kinyitom a számat...”
– Nem szeretném, hogy dicsekvésnek vegyék, amit elmondok.
– Ne szerénykedj! November 15-én ünnepeled 75. születésnapodat. Biztosan sok mindenen átmentél életed során. Kezdjük elölről a visszaemlékezést. Hogy indult?
– Egész életem „peches események” sorozata. Itt, Aradon születtem 1940-ben. Apám – pincér volt – menekült az oroszok elől, és átmentünk Nagyváradra, ott született az öcsém. Amikor jött a front, elmenekültünk egészen Németországig. Apám állandóan részeg volt, anyám a gyerekekkel... Nagyon hiányzott neki az anyja, és visszajöttünk. Magyarországról szöktünk Romániába. De elkéstünk: már eltemették a nagymamát. Azt hiszem, jobban jártunk volna, ha Németországban maradunk...
– Elkezdtél iskolába járni.
– A Vegyes Líceumba írattak. Három év után kipakoltak onnan a Fürj utcai „akadémiára”. Negyediktől hetedikig oda jártam.
– Utána líceumba mentél?
– Ahhoz nem volt pénzünk. De itt volt a Fa- és Fémipari Szakközépiskola. Felvételi után felvettek az utolsó eresztésű magyar tagozatra. Épp hogy bekerültem; én voltam a huszadik. A félévi vizsgán már én lettem az első. Volt egy rajztanárunk, a Mureșan, az aztán megtanította a technikai rajzot. A mai napig nagy tisztelettel emlékezem erre az emberre... Az első év után aztán jött a minisztériumi határozat: a Fa- és Fémipari megszűnik. Döntenem kellett, hogyan tovább. Ott maradtam az inasiskolában. Rosszul tettem. Borzasztó gyenge praktikatanárunk volt.
– Hogy kerültél a líceumba?
– Bebolondítottak, hogy lépjek be az UTA evezősklubjába, tizenhét évesen. Abban az évben megnyertük az országos bajnokságot. Közben rájöttünk, hogy jó lenne, ha leérettségiznénk. Beiratkoztam az esti líceumba. Ott volt a Ficzay meg a Fábián... A Fábián szuper ember volt; a Fa- és Fémipariban is tanított. Otthon ki sem kellett nyitnom a tankönyvet, olyanok voltak az órái.
– Én is tőle tanultam meg a fizikát... A tanulás mellett dolgoztál is?
– Az inasiskola elvégzése után bementem a vagongyárba. Héttől háromig a gyár, egytől kettőig a sportkantinban bezabáltam, háromkor felültem a biciklire, következett az evezés a Maroson a Hármas-szigetig és vissza, öttől kilencig az esti líceumban. Soha sem hiányzott senki! Mindenki mindig ott volt az órákon.
– Az estiben.
– Ma meg sokan a délelőtti órákra sem mennek el... Mi negyvennégyen érettségiztünk és tizenöt közülünk főiskolát végzett. A lányomék is negyvennégyen végeztek, nappaliban. És ketten kerültek be.
– Hogy érezted magad a gyárban?
– Én ott nagyon boldog ember voltam. Apám elintézte, hogy a szerszámműhelybe vegyenek fel. Abban a műhelyben rengeteget tanultam. Ott dolgozott a gyár melósainak a krémje. Most is azt tartom, hogy mindenkitől lehet tanulni valamit, nem számít, hány osztálya van... Három évig maradtam ott. És leérettségiztem.
– Onnan mentél egyetemre.
– Egy barátommal átutaztam Temesvárra, hogy felvételizzek az elektromechanikára, levelezésire. Románul kellett vizsgáznom, én magyarul tudtam az anyagot. De hát fizikából meg matekból nincs sok szöveg, inkább képletek, levezetések, rajzok...
– Nem volt túl nehéz levelezésin elektrotechnikát végezni?
– Ment a dolog keményen. Harmadévben kihoztak egy rendeletet: megszűnik a levelezési. Át kellett iratkoznom a nappalira. Letettem tíz különbözeti vizsgát, és elvégeztem az utolsó három évet. Szerencsémre a gyártól kaptam havonta 875 lej ösztöndíjat; anyám hétszázat keresett. Fociztam is; onnan is jött egy kis pénz. Nem voltak anyagi gondjaim.
– Az államvizsga után visszajöttél a vagongyárba?
– Az nem volt olyan egyszerű. Paroșeni-re helyeztek. Pedig az aradi vagongyár ösztöndíjasa voltam. Visszautasítottam a felajánlott lakást, és a katonai szolgálat befejezése után elintéztem, hogy visszakerüljek Aradra.
Gépesítés, robotizálás, automatizálás
– Hogyan kerültél kapcsolatba a hegesztéssel?
– Először a szerszámműhelyből felkerültem a tervezési osztályra. Rengeteg újítást adtam be. Egyszer nagyra becsült főnököm, Chevereșan, hogy fizetésemelést adhasson, bejelentette, létrehoznak egy hegesztési főosztályt, amelynek én leszek a technológus irodafőnöke. Nagyobb fizetéssel. Nekem viszont fogalmam sem volt arról, hogyan kell hegeszteni. Elkezdtem lejárni a hegesztőkhöz ellesni tudományukat, majd elvégeztem egy egyetem utáni hegesztő szakmérnöki képzést, Temesváron. Hamarosan kineveztek hegesztési főmérnöknek.
– Utána továbbléptél.
– Nem tudtam nyugodni, és elkezdtem kicsit komolyabb dolgokkal foglalkozni: gépesítés, robotizálás, automatizálás. Szerencsém volt, hogy amikor terveztem egy robotot, azt meg is építettük, és működött. Akkor felbátorodtam, és elvégeztem a robottechnika egyetem utáni képzést, Temesváron, Kovács professzornál. Letettem az államvizsgát. Este felhívott az öreg és felajánlotta, hogy iratkozzam be a doktorátusra. Akkor én már tanársegéd voltam a vagongyár mellett működő üzemmérnökin. Addig győzködött az öregúr, míg beadtam a derekamat, és jelentkeztem a felvételire. Sikerült.
– Nem lehetett könnyű dolgod.
–Nyolc évet kínlódtam, míg sikerült elnyernem a műszaki tudományok doktora címet. Közben tanítottam a Vlaicu Egyetemen; szükségük volt hegesztési szakemberre. Kilencvenháromtól teljes normával átmentem az egyetemre. 2006-ban nyugdíjaztattak. És utána megszűntették a hegesztés szakot.
– Hogy sikerült megkapnod a professzori címet?
– Miután ledoktoráltam, docens lettem. Több publikációm és tíz szakkönyvem jelent meg. Két évre rá versenyvizsgáztam, és professzor lettem.
„Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam”
– Hogy telnek nyugdíjas éveid? Méla nyugalomban, vagy aktívan?
– Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam.
– Én is. De kezdem megszokni.
– Az járt a fejemben, hogy már nincs rám szükség; mi a túrót fogok csinálni egész nap?... Három nap múlva felhívtak a Feroneriától. Szakmai tanácsra volt szükségük. Utána még többször kérték a segítségemet. És hívtak hidat építeni Nagyváradra, hegesztett szerkezetet kiegyengetni Ploiești-en, vagy vagonoldalfalakat kijavítani Pașcani-ban. Ezenkívül, régóta szerződésem volt a Nemzeti Hegesztési Intézettel; Aradon és a megyében én tesztelem a hegesztőket. De jelenleg is óraadó tanár vagyok a Kolozsvári Műszaki Egyetemen. Temesváron, a Nemzetközi Hegesztőmérnöki Kurzuson tanítok; akkreditált vizsgáztató vagyok. És elnöke az Aradi Magyar Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központjának. (CEDIMMAR).
„Sohasem vizsgáztattam írásban”
– Úgy tudom, hogy a sport sem áll távol személyedtől.
– 1970-ben beszálltam az úszóversenyek szervezésébe. Addig nemigen volt ilyesmi. Hamarosan én lettem a szakosztályvezető, aztán a Megyei Úszó- és Vízilabda-szövetség elnöke és vízilabda-játékvezető is... Egyszer Nagyváradon kiürítettem a nézőtér első három sorát. Kérdezte a válogatott edzője, miért tettem ezt. Egyszerű volt a válaszom: „Azért, mert a negyedik sorból nem tudnak leköpni...”
– Azt hallottam, hogy az egyetemen rendkívül igényes, szigorú tanár voltál, a vizsgáidon nem mentek át simán a diákok...
– Az volt az elvem, hogy ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen. Nem az volt az érdekes nekem, hogy elvégezzék az egyetemet azok, akik oda jártak, hanem az, hogy mi lesz belőlük. Van olyan egykori tanítványom, aki az Egyesült Államokban doktorált, a másik meg a legnagyobb kanadai vagongyár hegesztési-robot részlegének az igazgatója.
– Hogy folytak ezek a kemény vizsgák?
– Sohasem vizsgáztattam írásban. Mindig azt mondtam, hogy a képletek, a diagrammák beszélnek. Csak meg kell tudni szólaltatni őket... A szigorúsággal azt értem el, hogy egyre kevesebben jelentkeztek a hegesztésre.
– Szerintem, ebben a szülők is ludasok voltak.
– A szülőnek úgy kell irányítania a gyereket, hogy azt csinálja, amit szeret. Mert akkor nagyobb a hatásfok. Másodsorban, azt kell sugallni a gyereknek, hogy abban, amit szeret, ő legyen a legjobb. Akkor sohasem lesz munkanélküli.
Büszkén vállalom, hogy magyar vagyok”
– Beszélgetésünk következő témaköre: közélet, politika. Voltál alprefektus, háromszor municípiumi tanácsosnak választottak... Jó volt ez neked? El tudtál- e érni vele valamit?
– Mint kisebbségi, mindig úgy éltem és dolgoztam, hogy olyasmit csináljak, amire azt tudja mondani a többség, hogy azt csak az a „bozgor” tudja megcsinálni. Így akartam népszerűsíteni a magyarságomat. Mert büszkén vállalom, hogy magyar vagyok.
– Mikor iratkoztál be az RMDSZ-be?
– Még az elején, amikor neves szakembereket gyűjtöttek össze oda. Azért, hogy harcoljunk valamiért, hogy elérjünk valamit... Nem szeretek sokat dumálni, de ha elkezdem a dumát, legtöbbször kitör a balhé... Első konfliktusom akkor pattant ki, amikor Z. elvtárs írt egy újságcikket a Vatra Românească nacionalista szervezet nevében, ellenem. Mert a gyárban aláírattam a kollégákkal egy nyilatkozatot, amely szerint „a magyar iskola a magyaroké”. Válaszoltam egy mérsékelt hangú cikkben. De nem hagyták abba a szemetelést; még hónapokig tartott a támadássorozat. S következtek az éjszakai telefonhívások, fenyegetések... A hatalmas stressz hatására a feleségem cukorbeteg lett.
– Nem törtél meg, tevékenykedtél tovább a politikában.
– ’96-ban államtitkárnak akartak kinevezni, nem mentem. Majd elvállaltam az alprefektusi állást, itthon. Azt mondta akkor Tokay: „Mi nem azért hozunk ide embereket, hogy doktorok legyenek, mi azokat nevezzük ki, akiknek már megvan a doktorátusa.”
„Nem voltak nagyravágyó törekvéseim”
– Jelenleg milyen közéleti tevékenységet végzel?
– Elnöke vagyok a Kulturális Autonóm Tanácsnak (KAT). Rengeteg a kérdőjel… Azt gondolom, egy kis felvilágosító, népszerűsítési munkát kellene végeznünk a románság részére, hogy kiderüljön, kik vagyunk, milyen a történelmünk, kik a tudósaink, milyen íróink, költőink vannak.
– A tanügyi bizottságnak nem vagy tagja?
– Dehogynem! De nemigen hívnak el a gyűléseikre. Részt vettem az új tanügyi stratégia kidolgozásában is. Elméletben… Az iskoláról most ennyit…
– Más… Álmaid, amelyek megvalósultak, álmaid, amelyek nem valósultak meg?
– Sohasem voltak álmaim. Nem voltak nagyravágyó törekvéseim. Szerettem minél jobban megcsinálni azt, amibe belefogtam. Sohasem utasítottam vissza senkit.
– Hogy állsz az egészségeddel?
– Nyomom minden reggel az 50-50 fekvőtámaszt, illetve hasizom-gyakorlatot. Az örömfocizást nemrég abbahagytam. Pedig nagyon élveztem. Régebben jó volt a társaság.
– Akarsz-e valamit említeni a családodról?
– Minden évben egyszer-kétszer kocsiba ülünk, vagy repülőre szállunk, lányomékkal, unokáimmal együtt. És önfeledten vakációzunk. Mindenki mindenkit szeret. Remélem!
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
„Ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen!”
– Beszélgessünk egy kicsit!
– Ha én egyszer elkezdek mesélni...
– „Ha én egyszer kinyitom a számat...”
– Nem szeretném, hogy dicsekvésnek vegyék, amit elmondok.
– Ne szerénykedj! November 15-én ünnepeled 75. születésnapodat. Biztosan sok mindenen átmentél életed során. Kezdjük elölről a visszaemlékezést. Hogy indult?
– Egész életem „peches események” sorozata. Itt, Aradon születtem 1940-ben. Apám – pincér volt – menekült az oroszok elől, és átmentünk Nagyváradra, ott született az öcsém. Amikor jött a front, elmenekültünk egészen Németországig. Apám állandóan részeg volt, anyám a gyerekekkel... Nagyon hiányzott neki az anyja, és visszajöttünk. Magyarországról szöktünk Romániába. De elkéstünk: már eltemették a nagymamát. Azt hiszem, jobban jártunk volna, ha Németországban maradunk...
– Elkezdtél iskolába járni.
– A Vegyes Líceumba írattak. Három év után kipakoltak onnan a Fürj utcai „akadémiára”. Negyediktől hetedikig oda jártam.
– Utána líceumba mentél?
– Ahhoz nem volt pénzünk. De itt volt a Fa- és Fémipari Szakközépiskola. Felvételi után felvettek az utolsó eresztésű magyar tagozatra. Épp hogy bekerültem; én voltam a huszadik. A félévi vizsgán már én lettem az első. Volt egy rajztanárunk, a Mureșan, az aztán megtanította a technikai rajzot. A mai napig nagy tisztelettel emlékezem erre az emberre... Az első év után aztán jött a minisztériumi határozat: a Fa- és Fémipari megszűnik. Döntenem kellett, hogyan tovább. Ott maradtam az inasiskolában. Rosszul tettem. Borzasztó gyenge praktikatanárunk volt.
– Hogy kerültél a líceumba?
– Bebolondítottak, hogy lépjek be az UTA evezősklubjába, tizenhét évesen. Abban az évben megnyertük az országos bajnokságot. Közben rájöttünk, hogy jó lenne, ha leérettségiznénk. Beiratkoztam az esti líceumba. Ott volt a Ficzay meg a Fábián... A Fábián szuper ember volt; a Fa- és Fémipariban is tanított. Otthon ki sem kellett nyitnom a tankönyvet, olyanok voltak az órái.
– Én is tőle tanultam meg a fizikát... A tanulás mellett dolgoztál is?
– Az inasiskola elvégzése után bementem a vagongyárba. Héttől háromig a gyár, egytől kettőig a sportkantinban bezabáltam, háromkor felültem a biciklire, következett az evezés a Maroson a Hármas-szigetig és vissza, öttől kilencig az esti líceumban. Soha sem hiányzott senki! Mindenki mindig ott volt az órákon.
– Az estiben.
– Ma meg sokan a délelőtti órákra sem mennek el... Mi negyvennégyen érettségiztünk és tizenöt közülünk főiskolát végzett. A lányomék is negyvennégyen végeztek, nappaliban. És ketten kerültek be.
– Hogy érezted magad a gyárban?
– Én ott nagyon boldog ember voltam. Apám elintézte, hogy a szerszámműhelybe vegyenek fel. Abban a műhelyben rengeteget tanultam. Ott dolgozott a gyár melósainak a krémje. Most is azt tartom, hogy mindenkitől lehet tanulni valamit, nem számít, hány osztálya van... Három évig maradtam ott. És leérettségiztem.
– Onnan mentél egyetemre.
– Egy barátommal átutaztam Temesvárra, hogy felvételizzek az elektromechanikára, levelezésire. Románul kellett vizsgáznom, én magyarul tudtam az anyagot. De hát fizikából meg matekból nincs sok szöveg, inkább képletek, levezetések, rajzok...
– Nem volt túl nehéz levelezésin elektrotechnikát végezni?
– Ment a dolog keményen. Harmadévben kihoztak egy rendeletet: megszűnik a levelezési. Át kellett iratkoznom a nappalira. Letettem tíz különbözeti vizsgát, és elvégeztem az utolsó három évet. Szerencsémre a gyártól kaptam havonta 875 lej ösztöndíjat; anyám hétszázat keresett. Fociztam is; onnan is jött egy kis pénz. Nem voltak anyagi gondjaim.
– Az államvizsga után visszajöttél a vagongyárba?
– Az nem volt olyan egyszerű. Paroșeni-re helyeztek. Pedig az aradi vagongyár ösztöndíjasa voltam. Visszautasítottam a felajánlott lakást, és a katonai szolgálat befejezése után elintéztem, hogy visszakerüljek Aradra.
Gépesítés, robotizálás, automatizálás
– Hogyan kerültél kapcsolatba a hegesztéssel?
– Először a szerszámműhelyből felkerültem a tervezési osztályra. Rengeteg újítást adtam be. Egyszer nagyra becsült főnököm, Chevereșan, hogy fizetésemelést adhasson, bejelentette, létrehoznak egy hegesztési főosztályt, amelynek én leszek a technológus irodafőnöke. Nagyobb fizetéssel. Nekem viszont fogalmam sem volt arról, hogyan kell hegeszteni. Elkezdtem lejárni a hegesztőkhöz ellesni tudományukat, majd elvégeztem egy egyetem utáni hegesztő szakmérnöki képzést, Temesváron. Hamarosan kineveztek hegesztési főmérnöknek.
– Utána továbbléptél.
– Nem tudtam nyugodni, és elkezdtem kicsit komolyabb dolgokkal foglalkozni: gépesítés, robotizálás, automatizálás. Szerencsém volt, hogy amikor terveztem egy robotot, azt meg is építettük, és működött. Akkor felbátorodtam, és elvégeztem a robottechnika egyetem utáni képzést, Temesváron, Kovács professzornál. Letettem az államvizsgát. Este felhívott az öreg és felajánlotta, hogy iratkozzam be a doktorátusra. Akkor én már tanársegéd voltam a vagongyár mellett működő üzemmérnökin. Addig győzködött az öregúr, míg beadtam a derekamat, és jelentkeztem a felvételire. Sikerült.
– Nem lehetett könnyű dolgod.
–Nyolc évet kínlódtam, míg sikerült elnyernem a műszaki tudományok doktora címet. Közben tanítottam a Vlaicu Egyetemen; szükségük volt hegesztési szakemberre. Kilencvenháromtól teljes normával átmentem az egyetemre. 2006-ban nyugdíjaztattak. És utána megszűntették a hegesztés szakot.
– Hogy sikerült megkapnod a professzori címet?
– Miután ledoktoráltam, docens lettem. Több publikációm és tíz szakkönyvem jelent meg. Két évre rá versenyvizsgáztam, és professzor lettem.
„Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam”
– Hogy telnek nyugdíjas éveid? Méla nyugalomban, vagy aktívan?
– Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam.
– Én is. De kezdem megszokni.
– Az járt a fejemben, hogy már nincs rám szükség; mi a túrót fogok csinálni egész nap?... Három nap múlva felhívtak a Feroneriától. Szakmai tanácsra volt szükségük. Utána még többször kérték a segítségemet. És hívtak hidat építeni Nagyváradra, hegesztett szerkezetet kiegyengetni Ploiești-en, vagy vagonoldalfalakat kijavítani Pașcani-ban. Ezenkívül, régóta szerződésem volt a Nemzeti Hegesztési Intézettel; Aradon és a megyében én tesztelem a hegesztőket. De jelenleg is óraadó tanár vagyok a Kolozsvári Műszaki Egyetemen. Temesváron, a Nemzetközi Hegesztőmérnöki Kurzuson tanítok; akkreditált vizsgáztató vagyok. És elnöke az Aradi Magyar Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központjának. (CEDIMMAR).
„Sohasem vizsgáztattam írásban”
– Úgy tudom, hogy a sport sem áll távol személyedtől.
– 1970-ben beszálltam az úszóversenyek szervezésébe. Addig nemigen volt ilyesmi. Hamarosan én lettem a szakosztályvezető, aztán a Megyei Úszó- és Vízilabda-szövetség elnöke és vízilabda-játékvezető is... Egyszer Nagyváradon kiürítettem a nézőtér első három sorát. Kérdezte a válogatott edzője, miért tettem ezt. Egyszerű volt a válaszom: „Azért, mert a negyedik sorból nem tudnak leköpni...”
– Azt hallottam, hogy az egyetemen rendkívül igényes, szigorú tanár voltál, a vizsgáidon nem mentek át simán a diákok...
– Az volt az elvem, hogy ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen. Nem az volt az érdekes nekem, hogy elvégezzék az egyetemet azok, akik oda jártak, hanem az, hogy mi lesz belőlük. Van olyan egykori tanítványom, aki az Egyesült Államokban doktorált, a másik meg a legnagyobb kanadai vagongyár hegesztési-robot részlegének az igazgatója.
– Hogy folytak ezek a kemény vizsgák?
– Sohasem vizsgáztattam írásban. Mindig azt mondtam, hogy a képletek, a diagrammák beszélnek. Csak meg kell tudni szólaltatni őket... A szigorúsággal azt értem el, hogy egyre kevesebben jelentkeztek a hegesztésre.
– Szerintem, ebben a szülők is ludasok voltak.
– A szülőnek úgy kell irányítania a gyereket, hogy azt csinálja, amit szeret. Mert akkor nagyobb a hatásfok. Másodsorban, azt kell sugallni a gyereknek, hogy abban, amit szeret, ő legyen a legjobb. Akkor sohasem lesz munkanélküli.
Büszkén vállalom, hogy magyar vagyok”
– Beszélgetésünk következő témaköre: közélet, politika. Voltál alprefektus, háromszor municípiumi tanácsosnak választottak... Jó volt ez neked? El tudtál- e érni vele valamit?
– Mint kisebbségi, mindig úgy éltem és dolgoztam, hogy olyasmit csináljak, amire azt tudja mondani a többség, hogy azt csak az a „bozgor” tudja megcsinálni. Így akartam népszerűsíteni a magyarságomat. Mert büszkén vállalom, hogy magyar vagyok.
– Mikor iratkoztál be az RMDSZ-be?
– Még az elején, amikor neves szakembereket gyűjtöttek össze oda. Azért, hogy harcoljunk valamiért, hogy elérjünk valamit... Nem szeretek sokat dumálni, de ha elkezdem a dumát, legtöbbször kitör a balhé... Első konfliktusom akkor pattant ki, amikor Z. elvtárs írt egy újságcikket a Vatra Românească nacionalista szervezet nevében, ellenem. Mert a gyárban aláírattam a kollégákkal egy nyilatkozatot, amely szerint „a magyar iskola a magyaroké”. Válaszoltam egy mérsékelt hangú cikkben. De nem hagyták abba a szemetelést; még hónapokig tartott a támadássorozat. S következtek az éjszakai telefonhívások, fenyegetések... A hatalmas stressz hatására a feleségem cukorbeteg lett.
– Nem törtél meg, tevékenykedtél tovább a politikában.
– ’96-ban államtitkárnak akartak kinevezni, nem mentem. Majd elvállaltam az alprefektusi állást, itthon. Azt mondta akkor Tokay: „Mi nem azért hozunk ide embereket, hogy doktorok legyenek, mi azokat nevezzük ki, akiknek már megvan a doktorátusa.”
„Nem voltak nagyravágyó törekvéseim”
– Jelenleg milyen közéleti tevékenységet végzel?
– Elnöke vagyok a Kulturális Autonóm Tanácsnak (KAT). Rengeteg a kérdőjel… Azt gondolom, egy kis felvilágosító, népszerűsítési munkát kellene végeznünk a románság részére, hogy kiderüljön, kik vagyunk, milyen a történelmünk, kik a tudósaink, milyen íróink, költőink vannak.
– A tanügyi bizottságnak nem vagy tagja?
– Dehogynem! De nemigen hívnak el a gyűléseikre. Részt vettem az új tanügyi stratégia kidolgozásában is. Elméletben… Az iskoláról most ennyit…
– Más… Álmaid, amelyek megvalósultak, álmaid, amelyek nem valósultak meg?
– Sohasem voltak álmaim. Nem voltak nagyravágyó törekvéseim. Szerettem minél jobban megcsinálni azt, amibe belefogtam. Sohasem utasítottam vissza senkit.
– Hogy állsz az egészségeddel?
– Nyomom minden reggel az 50-50 fekvőtámaszt, illetve hasizom-gyakorlatot. Az örömfocizást nemrég abbahagytam. Pedig nagyon élveztem. Régebben jó volt a társaság.
– Akarsz-e valamit említeni a családodról?
– Minden évben egyszer-kétszer kocsiba ülünk, vagy repülőre szállunk, lányomékkal, unokáimmal együtt. És önfeledten vakációzunk. Mindenki mindenkit szeret. Remélem!
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 6.
Mentor – „Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától”
Csató Lehel informatikus, egyetemi tanár szerint távol van még a szingularitás
Nincs Facebookja, a közösségi oldal mégis a segítségemre volt, amikor a BBTE informatikus professzorával való beszélgetésre készültem. Csató Lehel szívélyesen fogadott irodájában, első perctől felkért a tegeződésre, a képernyőjén üldögélő plüssmaci pedig türelemmel hallgatta végig, amint önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról, sakkozó gépekről folytattunk érdekfeszítő eszmecserét. Kiderül, hogy a kockának van másik oldala is.
– Az egyetemi honlapodon van egy felirat, miszerint „nem fogsz megtalálni Facebookon” (You won’t find me on Facebook). Miért tartod magad távol a legnagyobb közösségi oldaltól?
– Kinőttem, pontosabban nem nőttem bele abba a generációba, amelyik a Facebookot, korábban a messengert használta. A Yahoo messenger esetében munka közben felvillantak az üzenetek, amik nagyon zavartak, ezért távol mAradtam. A Facebookot úgy tekintettem, mint a messenger folytatását. Nem tetszett, hogy belemászik az életünkbe. A híreket kiválogatja nekünk, és nem mi választjuk ki azokat, nem mi döntünk, hanem hírfolyamot kapunk, ez rontja a gondolkodást. Nem tetszik a Facebook filozófiája.
– Ma már az egyik legfontosabb hírforrásként használják az emberek a közösségi oldalt. Hogyan pótolod ezt?
– Az, hogy a legfontosabb hírforrás, viszonylagos. Nagyon sok tanulmány született: kommunikációs és médiás szakemberek hívják fel a figyelmet annak a veszélyére, hogy információs buborékba kerülünk azáltal, hogy a Facebookon a híreket algoritmusok választják ki számunkra az ízlésünknek megfelelően. Az az érzésünk, hogy naprakészek vagyunk, azonban ez tévedés.
Ehelyett inkább a Kolozsvári Rádiót hallgatom reggel, előbb románul, utána magyarul. Napközben az Indexet, a BBC-t, a Maszolt, a Hotnews-t szoktam nézni, a klasszikusabb, ömlesztett típusú hírtartalmakat. Jobban preferálom ezt a hírfogyasztást, minthogy a Facebookra hagyatkozzam.
– Tudtad, hogyha a Facebookra beírjuk a nevedet, releváns találatokat ad ki a kereső? Egy izgalmas képet is láttam ezek között, amely kíváncsivá tett: négerek, talán afrikaiak társaságában vagy egyedüli fehérként. Mi ennek a története?
– Az egyetemi weboldalamon is írja, hogy intenzív előadásokat tartok Közép-Afrikában, Nigéria fővárosában, Abujában egy kis kutató egyetemen. Minden második évben egyszer vagy kétszer megyek oda. Egy alkalommal jelen voltam az ottani mesteris diákok végzésén, valószínű onnan származik a fotó.
Egy kaland számomra a különböző kultúrák, a különböző éghajlatok megismerése. A doktorimat Angliában végeztem, és számomra kedves, amikor volt angol felségterületeken lehetek. Ki akartam próbálni, hogy mennyire tudok angolul, hogy mennyire tudok alkalmazkodni az ottani kultúrához. A kultúra alatt értem azt is, hogy mit tanulnak elemi, középiskolában, hogy mennyire van meg az az alapképzés, amit mi természetesnek veszünk, hogy mennyire nyitottak az új informatikai kihívásokra. Ezáltal kitágult a látóköröm.
– Az egyik fő kutatási területed a mesterséges intelligencia (MI). Definiálnád a fogalmat?
– A mesterséges intelligencia alatt klasszikusan azt értjük, amikor gép végez el olyan feladatokat, amit korábban az emberek, illetve a különböző állatok végeztek el, olyan feladatokat, amelyek általában gondolkodást igényelnek. Az MI egyik meghatározása tehát az, amikor olyan gépeket próbálunk készíteni, amelyek egy adott feladatot legalább úgy, vagy jobban csinálnak, mint az emberek.
Az első és legnagyobb kihívása és egyben tesztje is az volt a mesterséges intelligenciának, hogy tudjon sakkozni. 1997-ben az IBM Deep Blue-ja megverte Kasparovot, az akkori sakkvilágbajnokot. Utána nem álltak ki sakkozók számítógéppel.
Pozitív példának mondanám a nagy raktárakban a csomagok összegyűjtését robotok által. A navigálás és a feladat elvégzése ezekben az előre definiált szűkített, úgynevezett restriktív környezetben jobban megy a gépeknek, mint az embereknek.
Egy másik meghatározás szerint a feladat az, hogy olyan adaptív programokat írjunk, amely a saját tapasztalataiból képes tanulni. Tanulás alatt azt értjük, hogy javul a programnak a képessége, és az adott feladatot egyre jobban végzi el. Ilyen feladat például a vezetés. A navigáció most az autonóm autók (pl. a Google önvezető autója vagy a Tesla) kapcsán vált fontossá. Nemrég volt hír, hogy bajt is okozhatnak ezek az automatizált vezérlésű autók.
Fontos mérföldkövet értünk el idén tavasszal az MI gépi tanulása terén, amikor a Google egy csapata olyan programot valósított meg, amely egy ötös sorozatban négyszer megverte a regnáló Go világbajnokot.
– Az önvezető autók kapcsán erkölcsi dilemmákat vetnek fel. Az MI programozása során milyen elveket kellene követni?
– Úgy érzem, hogy amikor a mesterséges intelligenciát az etika, a morális szabályok felől közelítjük meg, rossz úton járunk. A háttérben rejlő félelmeket az a hit alapozza meg, hogy a mesterséges intelligencia valamikor el fogja érni, majd túl fogja szárnyalni az emberi gondolkodást. Ez minimum kérdéses. Szerintem nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megvalósul.
Azt hiszem, hogy amikor Elon Musk, a Tesla Motors megalapítója ezeket az erkölcsi kérdéseket feszegeti, inkább a cége imázsát, reputációját próbálja növelni. Nemcsak a Teslának vannak ilyen aggályai. Amikor a Google két éve megvette a Deepmindot, ők is azt mondták, hogy egy etikai bizottságot hoznak létre annak elbírálására, hogy milyen algoritmusokat etikus megvalósítani. Ez a felvásárlás pillanatában téma volt, utána senki nem hallott róla semmit. Valószínűsítem, hogy azért nem, mert közelről nézve, műszakilag, modellezés-technikai szinten, matematikailag nézve ezek nem valós kihívások.
Ha már etikáról beszélünk, az embrióklónozás, a laboratóriumban növesztett csirkeszárnyak ugyanúgy feszegetik annak határát. A matematikában és a mesterséges intelligenciában ez a határ még messzebb van.
Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától.
Fogadjunk: mikor jön el a szingularitás?
– Van olyan diákod, aki fogadásokat köt arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a technológiai szingularitás, vagyis amikor a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése miatt teljesen megváltozik az eddig ismert világunk. Ha jól értem, akkor ez szerinted egyelőre nem fog bekövetkezni.
– Belátható időn belül nem fog bekövetkezni. Én a diákjaim ellenében fogadtam annak ellenére, hogy mesterséges intelligenciát tanítok. Egy diákom van, aki nagyon kedvesen és szépen promoválja ezt és fogad. Szerinte 2030-ra élő mesterséges intelligencia lesz. A szingularitás szerintem fel van nagyítva, és nem biztos, hogy van valós alapja ennek a félelemnek.
– Szó volt a tanuló algoritmusokról. A Facebooknál algoritmusok válogatják ki a személyre szabott híreket, a Google jelzi, hogy az interjút követően hány perc alatt érek haza. Ezek folyamatosan figyelik, tanulják a viselkedésünket. A különböző számítógépes asszisztensek, pl. Siri, Cortana jelen vannak az életünkben és egyre jobban befolyásolják azt. Ez hogyan árnyalja az eddig mondottakat?
– Ha úgy hivatkozunk a mesterséges intelligenciára, mint ami ellenünk történik, én nem hiszek abban, hogy az be fog következni. Viszont kitűnő felvetés, amit mondtál. Amennyiben úgy gondolunk a mesterséges intelligenciára, mint olyan adaptív rendszerre, amit akarva-akaratlanul elfogadunk azáltal, hogy feliratkozunk a Facebookra, Google +-ra, és az kitölti azt a teret, amit mi kommunikációs, információs térnek nevezünk, akkor igen, ezek valósabb veszélyek. Jelzem, hogy ezt önszántunkból tesszük meg.
Amikor arra gondolunk, hogy az MI ellenünk és fölöttünk fog döntéseket hozni, végső soron beleegyezésünk nélkül, ezt nem látom a közeljövőben megvalósulónak, viszont az, hogy döntéseket hoz a nevünkben, a beleegyezésünkkel, testre szabottan, az ténylegesen itt van, és ez nagyobb gond. Ez valósabb veszély akár az egyénre, akár a közösségre nézve, mint a mesterséges intelligenciának az inkarnációja, megtestesülése.
A piac elszívja a jó informatikusokat
– Az egyik legjobban keresett szakember Kolozsváron az informatikus. Milyen a jelen és milyen jövő várható ezen a téren oktatási, kutatási, piaci szempontból?
– „Az informatikusok – ahogy a Transindexen is megjelent – az új rocksztárok”. Kétségtelen, hogy Kolozsvárra egyre több infós cég jön, most már az igazi nagyok is jönnek. Jelenleg negyvenen végeznek egy évfolyamon, ami azt jelenti, hogy ekkora kapacitása van a Kolozsvári magyar oktatásnak. Tudni kell, hogy a diákjaink már időközben elmennek nyári gyakorlatra, a legjobbakat pedig a cégek már ott tartják részmunkaidőben. Azokat, akik informatikára jönnek akár magyar, angol, német vagy román vonalon (összesen kb. évi 400-500 diák), nagyon gyorsan „felszippantják” a Kolozsvári informatikus cégek.
Mellettünk a Műszaki Egyetem az, amely szintén nevel informatikusokat: valószínűsítem, hogy ők három-négyszer annyian vannak, mint mi. De még mindig nagyobb az igény. Egyelőre kereslet van. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező 2-3 évben ez a trend folytatódik. A piacnak emiatt nagyon nagy a vonzóereje, ami csökkenti a minőséget az oktatásnál és a kutatásnál.
– A facebookos keresésem során egy előadást, egy beszélgetést is találtam azzal a címmel, hogy A kocka másik oldala. Mit csinál az infós, amikor nem infós? Érvényes tehát a kérdés: hogyan kapcsolódsz ki?
– Nagyon szeretek olvasni, sportolni. Igyekszem a diákokat bevinni a tornaterembe, igyekszem hetente megszervezni egy kosarazást. A gyerekeimmel nagyon szeretek foglalkozni, ez kitölti az időmet. Színházba is szoktunk járni. Igyekszem kihasználni azokat a fix pontokat, amiket Kolozsvár ad: azt a kevés parkot, a színházat, a koncerteket. Most fesztiválszezon van: abból kevésbé veszem már ki a részem, de azt is szeretem.
Csató Lehel
• 1971-ben született Gyergyószentmiklóson
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának professzora
• 1995-ben matematika–informatika szakot végzett a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen
• ugyanott 1996-ban elvégezte a mesterséges intelligencia mesteri szakot
• doktori tézisét a birminghami Aston University-n védte meg 2002-ben
• 2003–2005 között a tübingeni Max Planck Institute for Biological Cybernetics intézetben dolgozik
• kutatási területei: mesterséges intelligencia, azon belül gépi tanulás, adatelemzés, Gauss-folyamatok
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
Csató Lehel informatikus, egyetemi tanár szerint távol van még a szingularitás
Nincs Facebookja, a közösségi oldal mégis a segítségemre volt, amikor a BBTE informatikus professzorával való beszélgetésre készültem. Csató Lehel szívélyesen fogadott irodájában, első perctől felkért a tegeződésre, a képernyőjén üldögélő plüssmaci pedig türelemmel hallgatta végig, amint önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról, sakkozó gépekről folytattunk érdekfeszítő eszmecserét. Kiderül, hogy a kockának van másik oldala is.
– Az egyetemi honlapodon van egy felirat, miszerint „nem fogsz megtalálni Facebookon” (You won’t find me on Facebook). Miért tartod magad távol a legnagyobb közösségi oldaltól?
– Kinőttem, pontosabban nem nőttem bele abba a generációba, amelyik a Facebookot, korábban a messengert használta. A Yahoo messenger esetében munka közben felvillantak az üzenetek, amik nagyon zavartak, ezért távol mAradtam. A Facebookot úgy tekintettem, mint a messenger folytatását. Nem tetszett, hogy belemászik az életünkbe. A híreket kiválogatja nekünk, és nem mi választjuk ki azokat, nem mi döntünk, hanem hírfolyamot kapunk, ez rontja a gondolkodást. Nem tetszik a Facebook filozófiája.
– Ma már az egyik legfontosabb hírforrásként használják az emberek a közösségi oldalt. Hogyan pótolod ezt?
– Az, hogy a legfontosabb hírforrás, viszonylagos. Nagyon sok tanulmány született: kommunikációs és médiás szakemberek hívják fel a figyelmet annak a veszélyére, hogy információs buborékba kerülünk azáltal, hogy a Facebookon a híreket algoritmusok választják ki számunkra az ízlésünknek megfelelően. Az az érzésünk, hogy naprakészek vagyunk, azonban ez tévedés.
Ehelyett inkább a Kolozsvári Rádiót hallgatom reggel, előbb románul, utána magyarul. Napközben az Indexet, a BBC-t, a Maszolt, a Hotnews-t szoktam nézni, a klasszikusabb, ömlesztett típusú hírtartalmakat. Jobban preferálom ezt a hírfogyasztást, minthogy a Facebookra hagyatkozzam.
– Tudtad, hogyha a Facebookra beírjuk a nevedet, releváns találatokat ad ki a kereső? Egy izgalmas képet is láttam ezek között, amely kíváncsivá tett: négerek, talán afrikaiak társaságában vagy egyedüli fehérként. Mi ennek a története?
– Az egyetemi weboldalamon is írja, hogy intenzív előadásokat tartok Közép-Afrikában, Nigéria fővárosában, Abujában egy kis kutató egyetemen. Minden második évben egyszer vagy kétszer megyek oda. Egy alkalommal jelen voltam az ottani mesteris diákok végzésén, valószínű onnan származik a fotó.
Egy kaland számomra a különböző kultúrák, a különböző éghajlatok megismerése. A doktorimat Angliában végeztem, és számomra kedves, amikor volt angol felségterületeken lehetek. Ki akartam próbálni, hogy mennyire tudok angolul, hogy mennyire tudok alkalmazkodni az ottani kultúrához. A kultúra alatt értem azt is, hogy mit tanulnak elemi, középiskolában, hogy mennyire van meg az az alapképzés, amit mi természetesnek veszünk, hogy mennyire nyitottak az új informatikai kihívásokra. Ezáltal kitágult a látóköröm.
– Az egyik fő kutatási területed a mesterséges intelligencia (MI). Definiálnád a fogalmat?
– A mesterséges intelligencia alatt klasszikusan azt értjük, amikor gép végez el olyan feladatokat, amit korábban az emberek, illetve a különböző állatok végeztek el, olyan feladatokat, amelyek általában gondolkodást igényelnek. Az MI egyik meghatározása tehát az, amikor olyan gépeket próbálunk készíteni, amelyek egy adott feladatot legalább úgy, vagy jobban csinálnak, mint az emberek.
Az első és legnagyobb kihívása és egyben tesztje is az volt a mesterséges intelligenciának, hogy tudjon sakkozni. 1997-ben az IBM Deep Blue-ja megverte Kasparovot, az akkori sakkvilágbajnokot. Utána nem álltak ki sakkozók számítógéppel.
Pozitív példának mondanám a nagy raktárakban a csomagok összegyűjtését robotok által. A navigálás és a feladat elvégzése ezekben az előre definiált szűkített, úgynevezett restriktív környezetben jobban megy a gépeknek, mint az embereknek.
Egy másik meghatározás szerint a feladat az, hogy olyan adaptív programokat írjunk, amely a saját tapasztalataiból képes tanulni. Tanulás alatt azt értjük, hogy javul a programnak a képessége, és az adott feladatot egyre jobban végzi el. Ilyen feladat például a vezetés. A navigáció most az autonóm autók (pl. a Google önvezető autója vagy a Tesla) kapcsán vált fontossá. Nemrég volt hír, hogy bajt is okozhatnak ezek az automatizált vezérlésű autók.
Fontos mérföldkövet értünk el idén tavasszal az MI gépi tanulása terén, amikor a Google egy csapata olyan programot valósított meg, amely egy ötös sorozatban négyszer megverte a regnáló Go világbajnokot.
– Az önvezető autók kapcsán erkölcsi dilemmákat vetnek fel. Az MI programozása során milyen elveket kellene követni?
– Úgy érzem, hogy amikor a mesterséges intelligenciát az etika, a morális szabályok felől közelítjük meg, rossz úton járunk. A háttérben rejlő félelmeket az a hit alapozza meg, hogy a mesterséges intelligencia valamikor el fogja érni, majd túl fogja szárnyalni az emberi gondolkodást. Ez minimum kérdéses. Szerintem nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megvalósul.
Azt hiszem, hogy amikor Elon Musk, a Tesla Motors megalapítója ezeket az erkölcsi kérdéseket feszegeti, inkább a cége imázsát, reputációját próbálja növelni. Nemcsak a Teslának vannak ilyen aggályai. Amikor a Google két éve megvette a Deepmindot, ők is azt mondták, hogy egy etikai bizottságot hoznak létre annak elbírálására, hogy milyen algoritmusokat etikus megvalósítani. Ez a felvásárlás pillanatában téma volt, utána senki nem hallott róla semmit. Valószínűsítem, hogy azért nem, mert közelről nézve, műszakilag, modellezés-technikai szinten, matematikailag nézve ezek nem valós kihívások.
Ha már etikáról beszélünk, az embrióklónozás, a laboratóriumban növesztett csirkeszárnyak ugyanúgy feszegetik annak határát. A matematikában és a mesterséges intelligenciában ez a határ még messzebb van.
Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától.
Fogadjunk: mikor jön el a szingularitás?
– Van olyan diákod, aki fogadásokat köt arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a technológiai szingularitás, vagyis amikor a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése miatt teljesen megváltozik az eddig ismert világunk. Ha jól értem, akkor ez szerinted egyelőre nem fog bekövetkezni.
– Belátható időn belül nem fog bekövetkezni. Én a diákjaim ellenében fogadtam annak ellenére, hogy mesterséges intelligenciát tanítok. Egy diákom van, aki nagyon kedvesen és szépen promoválja ezt és fogad. Szerinte 2030-ra élő mesterséges intelligencia lesz. A szingularitás szerintem fel van nagyítva, és nem biztos, hogy van valós alapja ennek a félelemnek.
– Szó volt a tanuló algoritmusokról. A Facebooknál algoritmusok válogatják ki a személyre szabott híreket, a Google jelzi, hogy az interjút követően hány perc alatt érek haza. Ezek folyamatosan figyelik, tanulják a viselkedésünket. A különböző számítógépes asszisztensek, pl. Siri, Cortana jelen vannak az életünkben és egyre jobban befolyásolják azt. Ez hogyan árnyalja az eddig mondottakat?
– Ha úgy hivatkozunk a mesterséges intelligenciára, mint ami ellenünk történik, én nem hiszek abban, hogy az be fog következni. Viszont kitűnő felvetés, amit mondtál. Amennyiben úgy gondolunk a mesterséges intelligenciára, mint olyan adaptív rendszerre, amit akarva-akaratlanul elfogadunk azáltal, hogy feliratkozunk a Facebookra, Google +-ra, és az kitölti azt a teret, amit mi kommunikációs, információs térnek nevezünk, akkor igen, ezek valósabb veszélyek. Jelzem, hogy ezt önszántunkból tesszük meg.
Amikor arra gondolunk, hogy az MI ellenünk és fölöttünk fog döntéseket hozni, végső soron beleegyezésünk nélkül, ezt nem látom a közeljövőben megvalósulónak, viszont az, hogy döntéseket hoz a nevünkben, a beleegyezésünkkel, testre szabottan, az ténylegesen itt van, és ez nagyobb gond. Ez valósabb veszély akár az egyénre, akár a közösségre nézve, mint a mesterséges intelligenciának az inkarnációja, megtestesülése.
A piac elszívja a jó informatikusokat
– Az egyik legjobban keresett szakember Kolozsváron az informatikus. Milyen a jelen és milyen jövő várható ezen a téren oktatási, kutatási, piaci szempontból?
– „Az informatikusok – ahogy a Transindexen is megjelent – az új rocksztárok”. Kétségtelen, hogy Kolozsvárra egyre több infós cég jön, most már az igazi nagyok is jönnek. Jelenleg negyvenen végeznek egy évfolyamon, ami azt jelenti, hogy ekkora kapacitása van a Kolozsvári magyar oktatásnak. Tudni kell, hogy a diákjaink már időközben elmennek nyári gyakorlatra, a legjobbakat pedig a cégek már ott tartják részmunkaidőben. Azokat, akik informatikára jönnek akár magyar, angol, német vagy román vonalon (összesen kb. évi 400-500 diák), nagyon gyorsan „felszippantják” a Kolozsvári informatikus cégek.
Mellettünk a Műszaki Egyetem az, amely szintén nevel informatikusokat: valószínűsítem, hogy ők három-négyszer annyian vannak, mint mi. De még mindig nagyobb az igény. Egyelőre kereslet van. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező 2-3 évben ez a trend folytatódik. A piacnak emiatt nagyon nagy a vonzóereje, ami csökkenti a minőséget az oktatásnál és a kutatásnál.
– A facebookos keresésem során egy előadást, egy beszélgetést is találtam azzal a címmel, hogy A kocka másik oldala. Mit csinál az infós, amikor nem infós? Érvényes tehát a kérdés: hogyan kapcsolódsz ki?
– Nagyon szeretek olvasni, sportolni. Igyekszem a diákokat bevinni a tornaterembe, igyekszem hetente megszervezni egy kosarazást. A gyerekeimmel nagyon szeretek foglalkozni, ez kitölti az időmet. Színházba is szoktunk járni. Igyekszem kihasználni azokat a fix pontokat, amiket Kolozsvár ad: azt a kevés parkot, a színházat, a koncerteket. Most fesztiválszezon van: abból kevésbé veszem már ki a részem, de azt is szeretem.
Csató Lehel
• 1971-ben született Gyergyószentmiklóson
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának professzora
• 1995-ben matematika–informatika szakot végzett a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen
• ugyanott 1996-ban elvégezte a mesterséges intelligencia mesteri szakot
• doktori tézisét a birminghami Aston University-n védte meg 2002-ben
• 2003–2005 között a tübingeni Max Planck Institute for Biological Cybernetics intézetben dolgozik
• kutatási területei: mesterséges intelligencia, azon belül gépi tanulás, adatelemzés, Gauss-folyamatok
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 8.
„Az építkezés kultúránk része, identitástudatunk kivetülése”
A Példakép Alapítvány magyar sikertörténeteket keresve 2013-ban indította el vállalkozói pályázatát, és miután a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2016-ot a Külhoni Magyar Fiatal Vállalkozók Évének nyilvánította, azt tavaly kifejezetten határon túli fiatal magyar vállalkozók számára hirdették meg. A példaképek között számos erdélyi, ezen belül több kolozsvári fiatalt találunk sőt, az Év Példaképe Fődíjat is kolozsvári vállalkozó, Wéber Tibor Rudolf nyerte el a január végi gálán. Kicsiben és egyedül kezdte, garázsfelújítással, de néhány év alatt cége, a Weberbau Kft. már irodaházakat, típusházakat épít, restaurálási munkálatokat végez. Őt kerestük fel, illetve vele beszélgettünk el vállalata székhelyén, már amennyire az ügyfelek hagyták, hiszen egymásnak adták a kilincset. Ahogyan az bármely sikeres vállalkozónál megszokott jelenség, pláné egy ilyen díj megszerzése után…
Az Év Példaképe pályázat eredményét idén januárban a Pesti Vigadóban hirdették ki, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak és Valentínyi Katalinnak, a Példakép Alapítvány alapítójának, valamint a verseny legjobb harminc résztvevőjének a jelenlétében. Potápi hangsúlyozta: „a Példakép Alapítvány idei 30 külhoni magyar fiatal Példaképének munkája és életútja egyértelműen megmutatja, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni.”
„Én szeretem ezt a várost”
– Kolozsváron születtem 1983-ban – meséli Wéber Tibor Rudolf, az Év Példaképe fődíjasa. – Én még az a fiatal nemzedék vagyok, aki saját bőrén megtapasztalta mind a két rendszert. Aminek nagyon örülök, mert látom a különbséget, tudom értékelni azt, ami most van, és ami régen nem volt. Annak idején mi gyerekként nem jutottunk játékszerekhez, és milyen nagy öröm volt kapni egy golyóstollat vagy egy kulcstartót. Ezt a mai kiskorúak nem tudják elképzelni.– Mikor jelent meg érdeklődésed a szakma iránt? Véletlen volt, vagy tudatos választás?– Édesapám építőmérnök, ami még nem számított döntő tényezőnek, de sokat nyomott a latban. Otthon gyakran találkoztam a tervrajzaival, nyaranta kivitt magával terepre, diákmunkásként már kint dolgoztam. A zeneóvoda után beirattak a 3-as számú líceumba, az a mai Apáczai elődje volt. De nyolcadik végéig párhuzamban végeztem a zeneiskolát is, fuvolaszakon. Tizenegyedik végén felmerült a klasszikus kérdés: mi lesz belőled, fiam? És akkor édesapám munkáján keresztül az érdeklődés az építőipari kivitelezés felé vitt engem. Mert az építkezés egy férfinak látványos dolog. Felvételiztem a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára 2002-ben. Az öt év alatt már dolgoztam, igaz, nem a szakmában, hanem egy irodaszékeket gyártó cégnél eladási ügynökként, marketinges emberként. Nagyon sokat lehetett ott tanulni, de nem volt az én szakmám.
– A mai egyetemisták jelentős hányada végzés után azonnal veszi a sátorfáját Nyugatnak. Nálad ez nem merült fel?
– Nem gondoltam arra, hogy valahol máshol folytassam az életet. Én szeretem ezt a várost.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
A Példakép Alapítvány magyar sikertörténeteket keresve 2013-ban indította el vállalkozói pályázatát, és miután a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2016-ot a Külhoni Magyar Fiatal Vállalkozók Évének nyilvánította, azt tavaly kifejezetten határon túli fiatal magyar vállalkozók számára hirdették meg. A példaképek között számos erdélyi, ezen belül több kolozsvári fiatalt találunk sőt, az Év Példaképe Fődíjat is kolozsvári vállalkozó, Wéber Tibor Rudolf nyerte el a január végi gálán. Kicsiben és egyedül kezdte, garázsfelújítással, de néhány év alatt cége, a Weberbau Kft. már irodaházakat, típusházakat épít, restaurálási munkálatokat végez. Őt kerestük fel, illetve vele beszélgettünk el vállalata székhelyén, már amennyire az ügyfelek hagyták, hiszen egymásnak adták a kilincset. Ahogyan az bármely sikeres vállalkozónál megszokott jelenség, pláné egy ilyen díj megszerzése után…
Az Év Példaképe pályázat eredményét idén januárban a Pesti Vigadóban hirdették ki, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak és Valentínyi Katalinnak, a Példakép Alapítvány alapítójának, valamint a verseny legjobb harminc résztvevőjének a jelenlétében. Potápi hangsúlyozta: „a Példakép Alapítvány idei 30 külhoni magyar fiatal Példaképének munkája és életútja egyértelműen megmutatja, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni.”
„Én szeretem ezt a várost”
– Kolozsváron születtem 1983-ban – meséli Wéber Tibor Rudolf, az Év Példaképe fődíjasa. – Én még az a fiatal nemzedék vagyok, aki saját bőrén megtapasztalta mind a két rendszert. Aminek nagyon örülök, mert látom a különbséget, tudom értékelni azt, ami most van, és ami régen nem volt. Annak idején mi gyerekként nem jutottunk játékszerekhez, és milyen nagy öröm volt kapni egy golyóstollat vagy egy kulcstartót. Ezt a mai kiskorúak nem tudják elképzelni.– Mikor jelent meg érdeklődésed a szakma iránt? Véletlen volt, vagy tudatos választás?– Édesapám építőmérnök, ami még nem számított döntő tényezőnek, de sokat nyomott a latban. Otthon gyakran találkoztam a tervrajzaival, nyaranta kivitt magával terepre, diákmunkásként már kint dolgoztam. A zeneóvoda után beirattak a 3-as számú líceumba, az a mai Apáczai elődje volt. De nyolcadik végéig párhuzamban végeztem a zeneiskolát is, fuvolaszakon. Tizenegyedik végén felmerült a klasszikus kérdés: mi lesz belőled, fiam? És akkor édesapám munkáján keresztül az érdeklődés az építőipari kivitelezés felé vitt engem. Mert az építkezés egy férfinak látványos dolog. Felvételiztem a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára 2002-ben. Az öt év alatt már dolgoztam, igaz, nem a szakmában, hanem egy irodaszékeket gyártó cégnél eladási ügynökként, marketinges emberként. Nagyon sokat lehetett ott tanulni, de nem volt az én szakmám.
– A mai egyetemisták jelentős hányada végzés után azonnal veszi a sátorfáját Nyugatnak. Nálad ez nem merült fel?
– Nem gondoltam arra, hogy valahol máshol folytassam az életet. Én szeretem ezt a várost.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 3.
Robotolás robot módra, génkutatás emberi bölcsességgel
Kolozsváron is hódít a digitális ipari forradalom
A Kolozsvári Műszaki Egyetem Elektromérnöki Karának alkalmazott informatikában és ipari vezérlésekben szakosodott oktatója, kutatója Szász Csaba, aki szemmel láthatóan testestől-lelkestől hivatásának tekinti munkáját. Az egyetem Tordai úti épületében levő laboratóriumában, klasszikus asztali és ipari számítógépek társaságában kerestük fel, ahol megosztotta velünk gondolatait szakterülete néhány aktuális kérdéséről. Megtudtuk tőle: az ipari robotok tagadhatatlan világszintű térnyerése nem jelenti azt, hogy valaha is képesek lesznek szellemileg túlteljesíteni az embert, a huszonegyedik század egyik legnagyobb tudományos kihívása pedig a bioinformatika világában rejlik. Olyan világba léptünk, – vallja – amelyben ha valaki mellőzi az informatikai kutatás vívmányait, végleg lemarad a kegyetlen globális termelési versengésben.
Munkatárs, de nem vetélytárs a robot
– Alkalmazott informatikában, az ipari folyamatok digitális vezérlésében szakosodtam – kezdi laboratóriumában a beszélgetést Szász Csaba.
– Ez miben konkretizálódik?– Az emberek csak annyit tudnak, hogy bemennek az üzletbe, és megveszik, mondjuk, azt a tejet, amelyből sok százezer litert gyártanak, akár naponta. De e mögött a termelési folyamat mögött teljesen automata gyártósorok működnek. Ma bármit termeljenek bárhol, az nagyrészt automatikusan történik. Ha valaki nem tud így termelni, akkor a terméke már nem piacképes a költségek miatt. Még nálunk is, habár igen jelentős lemaradás van, a termelés jelentős részben automatizált. Különböző gyártósorok, palackozó sorok, hegesztősorok, csomagolósorok, automatacímkézők, stb.
– Csupán a kiadások miatt van ez?
– Nem teljesen. Annak ellenére, hogy egy ilyen automata rendszer megtervezése és létrehozása igen magas színvonalú mérnöki tudást és intelligenciát igényel, valamint a befektetés nagyon költséges, ha megfelelően működik, akkor viszonylag hamar megtérül a befektetett szellemi munka és pénzkiadás, és hozza magával azokat az előnyöket, amelyek a mai korszerű termelési folyamatok velejárói.
– Nagy ellentmondás körvonalazódik: túlnépesedett bolygónkon mi lesz az emberi munkaerő-fölösleggel, ha ennyire teret nyernek a robotok?
– Ha, mondjuk, száz évvel ezelőtt legyártottak egy bizonyos terméket, és erre sok ember munkájára volt szükség, manapság néhány tucatnyi vagy néhány száz emberrel lehet gyártani nemcsak egy országnak, hanem akár egy teljes kontinensnek is. De ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem kell emberi munkaerő. Mert egyetlen automata rendszer sem működhet csak úgy egymagában. Valahol mégis ott kell lennie a humán erőforrásnak is, amelyik felügyeli, működteti, ellenőrzi, vagy éppen áttervezi, átalakítja ezt. Valószínű, hogy ezért a közeljövőben sok másfajta munkakör is ki fog alakulni ezen a területen. De az bizonyos, hogy egyre kevesebb és kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség az egyre automatizáltabb termelésben. Ugyanakkor, nemzetközi téren óriási a verseny az új gyártókapacitások elnyeréséért. Az az ország, amelyik most minél több piacképes gyártókapacitást el tud nyerni külföldi befektetésekkel, vagy saját erőből létre tud hozni, az talpon marad. Egyszerű: ha valaki gyárt és termel, akkor abból nyeresége lesz, tehát vásárlóereje. Aki csak vásárol, és nem termel, annak valamiből majd elő kell teremtenie a pénzt a vásárláshoz.
– Folyik-e ilyen jellegű kutatás Kolozsváron?
– Automata digitális vezérlőrendszerek témakörben itt és másfele is igen jelentős kutatómunka folyik. Ebben a laboratóriumban arra a kérdésre tudunk javarészt választ adni, hogy egy adott ipari alkalmazásra melyik a legjavasoltabb és leghatékonyabb digitális vezérlőrendszer típus (felépítés, működés, processzor típus, programozás, stb.). Tehát meg tudjuk mondani pontosan milyen hardware (fizikai eszközök) és software (program) eszközök szükségesek egy bizonyos ipari alkalmazás automatizálásához. Tudunk tervezni ilyen rendszereket, valamint megépíteni és működtetni ezeket. Például, ha Kolozsvár napi áramfogyasztását kell követni valahol, akkor sok minden más mellett olyan típusú számítógépekre is szükség van, amelyek nagyfelbontású képernyőkön lehetővé teszik az információk vizuális nyomkövetését és kiértékelését a megfelelő software programok segítségével. Viszont, ha csak egy szobában akarjuk automatikusan mérni a hőmérsékletet, vagy fényerősséget, akkor elég lesz egy megfelelő chip (szilícium integrált áramkör) és az ehhez szükséges interfész áramkörök, amelyek egyszerű kijelzők segítségével (fénydióda, 7 szegmenses kijelző) mutatják a megfelelő ingformációkat a felhasználónak. Szóval ipari számítógéptípus is többféle van, mindenfajta felépítésben, kivitelezésben.
– Elterjedt a hír, hogy hamarosan a robotok uralják az emberiséget a munkában, kereskedelemben, háztartásban, mindenben.
– Ez még utópia. Valóban egyre több robot jelenik meg, de sosem fogja teljesen helyettesíteni az embert (elvégre, ki fogja megjavítani a már elromlott robotot, vagy ki táplálja majd energiával?). Például olyan robotkart, amely mindazt el tudná végezni, amire egy emberi kéz vagy kar képes, soha nem lehet megtervezni és megépíteni. Azt, amit az evolúció évmilliók alatt alakított ki a természetben, nem lehet robotokkal utolérni vagy tökéletesen leképezni. Csak követni lehet valamilyen szinten. Viszont a robot sohasem fárad el, és gyakran akár mikrométeres pontossággal végezhet el egy bizonyos folyamatot számtalanszor, amire az ember még rövidebb ideig sem képes. És amíg táplálva van energiával, megállás nélkül dolgozhat (könnyen 24 órát is egy nap), rendkívülien gyors és pontos lehet, nem sztrájkol, nem kér fizetésemelést, nem megy betegszabadságra stb. Egy robot soha nem lesz okosabb az őt megtervező és létrehozó embernél. Még akkor sem, ha már vannak olyan robotok, amelyeknek a memóriája többet meg tud jegyezni, mint amennyit képes egy átlagos emberi agy. Vagy olyan folyamatokat (helyzeteket) és megoldásokat tud könnyen generálni, amit az emberi agy csak nehezen, vagy bizonyos körülmények között egyáltalán nem.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár),
Kolozsváron is hódít a digitális ipari forradalom
A Kolozsvári Műszaki Egyetem Elektromérnöki Karának alkalmazott informatikában és ipari vezérlésekben szakosodott oktatója, kutatója Szász Csaba, aki szemmel láthatóan testestől-lelkestől hivatásának tekinti munkáját. Az egyetem Tordai úti épületében levő laboratóriumában, klasszikus asztali és ipari számítógépek társaságában kerestük fel, ahol megosztotta velünk gondolatait szakterülete néhány aktuális kérdéséről. Megtudtuk tőle: az ipari robotok tagadhatatlan világszintű térnyerése nem jelenti azt, hogy valaha is képesek lesznek szellemileg túlteljesíteni az embert, a huszonegyedik század egyik legnagyobb tudományos kihívása pedig a bioinformatika világában rejlik. Olyan világba léptünk, – vallja – amelyben ha valaki mellőzi az informatikai kutatás vívmányait, végleg lemarad a kegyetlen globális termelési versengésben.
Munkatárs, de nem vetélytárs a robot
– Alkalmazott informatikában, az ipari folyamatok digitális vezérlésében szakosodtam – kezdi laboratóriumában a beszélgetést Szász Csaba.
– Ez miben konkretizálódik?– Az emberek csak annyit tudnak, hogy bemennek az üzletbe, és megveszik, mondjuk, azt a tejet, amelyből sok százezer litert gyártanak, akár naponta. De e mögött a termelési folyamat mögött teljesen automata gyártósorok működnek. Ma bármit termeljenek bárhol, az nagyrészt automatikusan történik. Ha valaki nem tud így termelni, akkor a terméke már nem piacképes a költségek miatt. Még nálunk is, habár igen jelentős lemaradás van, a termelés jelentős részben automatizált. Különböző gyártósorok, palackozó sorok, hegesztősorok, csomagolósorok, automatacímkézők, stb.
– Csupán a kiadások miatt van ez?
– Nem teljesen. Annak ellenére, hogy egy ilyen automata rendszer megtervezése és létrehozása igen magas színvonalú mérnöki tudást és intelligenciát igényel, valamint a befektetés nagyon költséges, ha megfelelően működik, akkor viszonylag hamar megtérül a befektetett szellemi munka és pénzkiadás, és hozza magával azokat az előnyöket, amelyek a mai korszerű termelési folyamatok velejárói.
– Nagy ellentmondás körvonalazódik: túlnépesedett bolygónkon mi lesz az emberi munkaerő-fölösleggel, ha ennyire teret nyernek a robotok?
– Ha, mondjuk, száz évvel ezelőtt legyártottak egy bizonyos terméket, és erre sok ember munkájára volt szükség, manapság néhány tucatnyi vagy néhány száz emberrel lehet gyártani nemcsak egy országnak, hanem akár egy teljes kontinensnek is. De ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem kell emberi munkaerő. Mert egyetlen automata rendszer sem működhet csak úgy egymagában. Valahol mégis ott kell lennie a humán erőforrásnak is, amelyik felügyeli, működteti, ellenőrzi, vagy éppen áttervezi, átalakítja ezt. Valószínű, hogy ezért a közeljövőben sok másfajta munkakör is ki fog alakulni ezen a területen. De az bizonyos, hogy egyre kevesebb és kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség az egyre automatizáltabb termelésben. Ugyanakkor, nemzetközi téren óriási a verseny az új gyártókapacitások elnyeréséért. Az az ország, amelyik most minél több piacképes gyártókapacitást el tud nyerni külföldi befektetésekkel, vagy saját erőből létre tud hozni, az talpon marad. Egyszerű: ha valaki gyárt és termel, akkor abból nyeresége lesz, tehát vásárlóereje. Aki csak vásárol, és nem termel, annak valamiből majd elő kell teremtenie a pénzt a vásárláshoz.
– Folyik-e ilyen jellegű kutatás Kolozsváron?
– Automata digitális vezérlőrendszerek témakörben itt és másfele is igen jelentős kutatómunka folyik. Ebben a laboratóriumban arra a kérdésre tudunk javarészt választ adni, hogy egy adott ipari alkalmazásra melyik a legjavasoltabb és leghatékonyabb digitális vezérlőrendszer típus (felépítés, működés, processzor típus, programozás, stb.). Tehát meg tudjuk mondani pontosan milyen hardware (fizikai eszközök) és software (program) eszközök szükségesek egy bizonyos ipari alkalmazás automatizálásához. Tudunk tervezni ilyen rendszereket, valamint megépíteni és működtetni ezeket. Például, ha Kolozsvár napi áramfogyasztását kell követni valahol, akkor sok minden más mellett olyan típusú számítógépekre is szükség van, amelyek nagyfelbontású képernyőkön lehetővé teszik az információk vizuális nyomkövetését és kiértékelését a megfelelő software programok segítségével. Viszont, ha csak egy szobában akarjuk automatikusan mérni a hőmérsékletet, vagy fényerősséget, akkor elég lesz egy megfelelő chip (szilícium integrált áramkör) és az ehhez szükséges interfész áramkörök, amelyek egyszerű kijelzők segítségével (fénydióda, 7 szegmenses kijelző) mutatják a megfelelő ingformációkat a felhasználónak. Szóval ipari számítógéptípus is többféle van, mindenfajta felépítésben, kivitelezésben.
– Elterjedt a hír, hogy hamarosan a robotok uralják az emberiséget a munkában, kereskedelemben, háztartásban, mindenben.
– Ez még utópia. Valóban egyre több robot jelenik meg, de sosem fogja teljesen helyettesíteni az embert (elvégre, ki fogja megjavítani a már elromlott robotot, vagy ki táplálja majd energiával?). Például olyan robotkart, amely mindazt el tudná végezni, amire egy emberi kéz vagy kar képes, soha nem lehet megtervezni és megépíteni. Azt, amit az evolúció évmilliók alatt alakított ki a természetben, nem lehet robotokkal utolérni vagy tökéletesen leképezni. Csak követni lehet valamilyen szinten. Viszont a robot sohasem fárad el, és gyakran akár mikrométeres pontossággal végezhet el egy bizonyos folyamatot számtalanszor, amire az ember még rövidebb ideig sem képes. És amíg táplálva van energiával, megállás nélkül dolgozhat (könnyen 24 órát is egy nap), rendkívülien gyors és pontos lehet, nem sztrájkol, nem kér fizetésemelést, nem megy betegszabadságra stb. Egy robot soha nem lesz okosabb az őt megtervező és létrehozó embernél. Még akkor sem, ha már vannak olyan robotok, amelyeknek a memóriája többet meg tud jegyezni, mint amennyit képes egy átlagos emberi agy. Vagy olyan folyamatokat (helyzeteket) és megoldásokat tud könnyen generálni, amit az emberi agy csak nehezen, vagy bizonyos körülmények között egyáltalán nem.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár),
2017. április 11.
Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről
Háromszék régi arca
Háromszéki népi építészet címmel jelent meg Murádin-Beyer Katalin építész, a kolozsvári Műszaki Egyetem nyugalmazott professzorának 1984-ben megvédett doktori disszertációja rövidített, magyarra átírt változata, a kötet nagy érdeme, hogy Háromszék közel négy évtizeddel ezelőtti – mára már jócskán megváltozott – arcát mutatja be.
Az Árkosi Kulturális Központ Bástya-házbeli székhelyén tartott csütörtöki könyvbemutatón a szerző elmondta, életében először az 1960-as évek végén járt Háromszéken, az akkori kirándulásokon látottak hatására választotta később doktorija témájának a régiót. Bukaresti tanárai elfogadták javaslatát, de – mert nagyon kevés ismerettel rendelkeztek erről a vidékről – részletes bemutatást kértek tőle, így dolgozatának történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetést is tartalmaznia kellett – ezeket a részeket nem foglalta bele most megjelent könyvébe, csupán a népi építészetre vonatkozó fejezeteket.
Kovászna megyét 1978 és 1979 nyarán járta be, szisztematikus terepútjai során két félreeső települést kivéve mindenhová eljutott. Feltérképezte mindazt, ami a népi építészet témakörébe illett (esetenként a temetőket is), és a helyi jellegzetességek alapján Háromszéket hét övezetre osztotta, amelyek jórészt egyeznek a régi széki beosztással: Kézdivásárhely és környéke (Kézdiszék), Kovászna – Zágon vidéke (Orbaiszék), Bárkány és környéke (Bodzavidék), Olt mente (Sepsiszék), elkülönítve Uzon és Lisznyó környéke, Köpec és Bölön övezete (Miklósvárszék) és Erdővidék. A kisrégiók sajátosságai ellenére van általános jellemzője a háromszéki építészetnek, vonta le a következtetést. 1984-ben doktori dolgozata gyakorlati végkövetkeztetését a turisztikai fejlesztésben jelölte meg, akkori véleményét fenntartja, most követésre méltóként Torockó példáját ajánlva.
Közel negyven éve zajlott terepmunkája után többé nem járta be Háromszék településeit. Négy évtized alatt sok minden eltűnt, sok helyütt átalakult a falukép is – élete legkedvesebb emlékét nem kívánja aktualizálni – vallotta be Murádin-Beyer Katalin.
Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék régi arca
Háromszéki népi építészet címmel jelent meg Murádin-Beyer Katalin építész, a kolozsvári Műszaki Egyetem nyugalmazott professzorának 1984-ben megvédett doktori disszertációja rövidített, magyarra átírt változata, a kötet nagy érdeme, hogy Háromszék közel négy évtizeddel ezelőtti – mára már jócskán megváltozott – arcát mutatja be.
Az Árkosi Kulturális Központ Bástya-házbeli székhelyén tartott csütörtöki könyvbemutatón a szerző elmondta, életében először az 1960-as évek végén járt Háromszéken, az akkori kirándulásokon látottak hatására választotta később doktorija témájának a régiót. Bukaresti tanárai elfogadták javaslatát, de – mert nagyon kevés ismerettel rendelkeztek erről a vidékről – részletes bemutatást kértek tőle, így dolgozatának történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetést is tartalmaznia kellett – ezeket a részeket nem foglalta bele most megjelent könyvébe, csupán a népi építészetre vonatkozó fejezeteket.
Kovászna megyét 1978 és 1979 nyarán járta be, szisztematikus terepútjai során két félreeső települést kivéve mindenhová eljutott. Feltérképezte mindazt, ami a népi építészet témakörébe illett (esetenként a temetőket is), és a helyi jellegzetességek alapján Háromszéket hét övezetre osztotta, amelyek jórészt egyeznek a régi széki beosztással: Kézdivásárhely és környéke (Kézdiszék), Kovászna – Zágon vidéke (Orbaiszék), Bárkány és környéke (Bodzavidék), Olt mente (Sepsiszék), elkülönítve Uzon és Lisznyó környéke, Köpec és Bölön övezete (Miklósvárszék) és Erdővidék. A kisrégiók sajátosságai ellenére van általános jellemzője a háromszéki építészetnek, vonta le a következtetést. 1984-ben doktori dolgozata gyakorlati végkövetkeztetését a turisztikai fejlesztésben jelölte meg, akkori véleményét fenntartja, most követésre méltóként Torockó példáját ajánlva.
Közel negyven éve zajlott terepmunkája után többé nem járta be Háromszék településeit. Négy évtized alatt sok minden eltűnt, sok helyütt átalakult a falukép is – élete legkedvesebb emlékét nem kívánja aktualizálni – vallotta be Murádin-Beyer Katalin.
Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 18.
A Magyar Tudományos Akadémia erdélyi kitüntetettjei
Az MTA 188. közgyűlésének Külső tagok fórumán 2017. május 10-én Arany János-díjjal tüntették ki dr. Egyed Emesét, a BBTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanárát, az Erdélyi Múzeum Egyesület Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnökét. A fórumon Arany János-éremmel tüntették ki prof. dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát, az EME tagját. Dávid László professzor kiemelkedő jelentőségű intézmény- és tudományszervezési szerepvállalása, az erdélyi magyar felsőoktatásért folytatott fáradhatatlan küzdelme okán részesült a megtisztelő elismerésben. A fórumon Arany János-éremmel tüntették ki prof. dr. Gyéresi Árpádot, az EME alelnökét, az erdélyi gyógyszerészeti oktatás és kutatás meghatározó személyiségét. Gyéresi professzor több mint 20 évig volt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanszékvezető egyetemi tanára, a gyógyszerészeti kémia oktatásának újjászervezője. Fő kutatási területei: szétválasztástechnikák, gyógyszervegyületek stabilitása, ható- és segédanyagok kölcsönhatásai, újabban pedig szakmatörténeti kutatásokat is végez. Munkássága jelentős előrelépést eredményezett a magyar és a román szakmai kapcsolatokban, amiért a rangos elismerésben részesült. Arany János fiatal kutatói díjat kapott Papp Kinga, az EME tudományos munkatársa. Ugyancsak Arany János-éremmel tüntették ki dr. Gyenge Csabát, az EME alelnökét, a Kolozsvári Műszaki Egyetem emeritus professzorát. Népújság (Marosvásárhely)
Az MTA 188. közgyűlésének Külső tagok fórumán 2017. május 10-én Arany János-díjjal tüntették ki dr. Egyed Emesét, a BBTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanárát, az Erdélyi Múzeum Egyesület Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnökét. A fórumon Arany János-éremmel tüntették ki prof. dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát, az EME tagját. Dávid László professzor kiemelkedő jelentőségű intézmény- és tudományszervezési szerepvállalása, az erdélyi magyar felsőoktatásért folytatott fáradhatatlan küzdelme okán részesült a megtisztelő elismerésben. A fórumon Arany János-éremmel tüntették ki prof. dr. Gyéresi Árpádot, az EME alelnökét, az erdélyi gyógyszerészeti oktatás és kutatás meghatározó személyiségét. Gyéresi professzor több mint 20 évig volt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanszékvezető egyetemi tanára, a gyógyszerészeti kémia oktatásának újjászervezője. Fő kutatási területei: szétválasztástechnikák, gyógyszervegyületek stabilitása, ható- és segédanyagok kölcsönhatásai, újabban pedig szakmatörténeti kutatásokat is végez. Munkássága jelentős előrelépést eredményezett a magyar és a román szakmai kapcsolatokban, amiért a rangos elismerésben részesült. Arany János fiatal kutatói díjat kapott Papp Kinga, az EME tudományos munkatársa. Ugyancsak Arany János-éremmel tüntették ki dr. Gyenge Csabát, az EME alelnökét, a Kolozsvári Műszaki Egyetem emeritus professzorát. Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 7.
Műemlékvédelemről tanultak a fiatalok
Nyári egyetem a kastélyban
Idén második alkalommal rendezték meg a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Nyári egyetem a kastélyban elnevezésű diáktábort, amely az oktató tevékenység mellett azt a célt is szolgálta, hogy előkészítse a műemlék épület és a Teleki-birtok felújításához és integrált menedzsmentjéhez szükséges dokumentumokat.
A Nyári egyetem a kastélyban a Teleki Kastély Egyesület és az Arché Egyesület közös projektje, amely a 2015-ben megszervezett gernyeszegi nyári egyetem folytatása volt. A tábor keretében a kutatómunka mellett nagy hangsúlyt fektettek a diákok oktatására, hiszen az volt a cél, hogy a részt vevő fiatalok megértsék, megismerjék a műemlék épületek helyreállításának komplex, multidiszciplináris folyamatát. A július 20. és 29. között zajló nyári egyetem résztvevői szakértők irányítása mellett dolgoztak, és a 10 napos műhelymunka során megismerhették a hazai és a külföldi gyakorlatot is a műemlékvédelem és helyreállítás területén.
Az idei táborban 25 egyetemista és fiatal szakember vett részt, akik építész, mérnök, művészettörténész, régész és tájépítész képzettséggel rendelkeznek, és Kolozsvárról, Nagyváradról, Iaşi-ból és Bukarestből érkeztek. A csapat tagjai között volt egy fényképész és egy filmes szakember is, akik megörökítették a kutatómunkát és a tábor eseményeit.
A nyári egyetem szakmai előadások sorozatával kezdődött, amelyek előkészítették a workshop második felében végzett kutatómunkát. Az első bemutatót gróf Teleki Kálmán tartotta, aki bemutatta a tábor résztvevőinek a gernyeszegi kastélyt és a birtok történetét. A kastély építéstörténetéről és építészeti megoldásairól Anca-Raluca Majaru építész beszélt a diákoknak, Makkay Dorottya építészmérnök pedig az erdélyi barokk tetőszerkezetek titkaiba avatta be a résztvevőket. Diana Culescu kertészeti szakértő az ember és a természet viszonyáról tartott előadást, Soós Zoltán történész pedig a térségben végzett régészeti ásatásokról mesélt a résztvevőknek.
A szakmai felkészítőket követően a diákok bekapcsolódtak a Gernyeszegi Kastélynap programjaiba, majd egy tanulmányút során meglátogatták a sáromberki, a sárpataki, az abafájai és a görgényszentimrei kastélyokat is.
A tábor második felében a kutatómunka és a felmérések zajlottak, építészeti és mérnöki tájépítész és kertészmérnök-, építészet és művészettörténeti, valamint régészeti és művészettörténeti műhelyek keretében.
A 2017-es nyári egyetem eredményeként sikerült befejezni a Teleki-kastély építészeti felmérését. A korábbi években készült dokumentumokat idén a tetőszerkezet felmérésével egészítették ki a diákok és az őket irányító szakemberek. A felmérést egy 3D lézeres szkenner segítségével végezték, így a diákok azt is megtanulhatták, hogyan működik ez a berendezés. A tájépítészek és kertészmérnökök a kastély körüli park helyzetét mérték fel, és javaslatokat tettek a legsürgetőbb beavatkozásokra, a történészek, művészettörténészek a műemléki értékeket dokumentálták, illetve javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogy hol kellene régészeti ásatásokat végezni.
A Nyári egyetem a kastélyban projekt a Román Kulturális Alap (AFCN) és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) finanszírozásával valósult meg, illetve partnerei voltak a Maros Megyei Múzeum, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Romániai Építészek Rendjének Erdélyi Fiókja, a Romániai Tájépítészek Egyesületének Bukaresti Fiókja, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, a PONT Csoport és az IROD-M Kft. támogatásával.
(közlemény) Népújság (Marosvásárhely)
Nyári egyetem a kastélyban
Idén második alkalommal rendezték meg a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Nyári egyetem a kastélyban elnevezésű diáktábort, amely az oktató tevékenység mellett azt a célt is szolgálta, hogy előkészítse a műemlék épület és a Teleki-birtok felújításához és integrált menedzsmentjéhez szükséges dokumentumokat.
A Nyári egyetem a kastélyban a Teleki Kastély Egyesület és az Arché Egyesület közös projektje, amely a 2015-ben megszervezett gernyeszegi nyári egyetem folytatása volt. A tábor keretében a kutatómunka mellett nagy hangsúlyt fektettek a diákok oktatására, hiszen az volt a cél, hogy a részt vevő fiatalok megértsék, megismerjék a műemlék épületek helyreállításának komplex, multidiszciplináris folyamatát. A július 20. és 29. között zajló nyári egyetem résztvevői szakértők irányítása mellett dolgoztak, és a 10 napos műhelymunka során megismerhették a hazai és a külföldi gyakorlatot is a műemlékvédelem és helyreállítás területén.
Az idei táborban 25 egyetemista és fiatal szakember vett részt, akik építész, mérnök, művészettörténész, régész és tájépítész képzettséggel rendelkeznek, és Kolozsvárról, Nagyváradról, Iaşi-ból és Bukarestből érkeztek. A csapat tagjai között volt egy fényképész és egy filmes szakember is, akik megörökítették a kutatómunkát és a tábor eseményeit.
A nyári egyetem szakmai előadások sorozatával kezdődött, amelyek előkészítették a workshop második felében végzett kutatómunkát. Az első bemutatót gróf Teleki Kálmán tartotta, aki bemutatta a tábor résztvevőinek a gernyeszegi kastélyt és a birtok történetét. A kastély építéstörténetéről és építészeti megoldásairól Anca-Raluca Majaru építész beszélt a diákoknak, Makkay Dorottya építészmérnök pedig az erdélyi barokk tetőszerkezetek titkaiba avatta be a résztvevőket. Diana Culescu kertészeti szakértő az ember és a természet viszonyáról tartott előadást, Soós Zoltán történész pedig a térségben végzett régészeti ásatásokról mesélt a résztvevőknek.
A szakmai felkészítőket követően a diákok bekapcsolódtak a Gernyeszegi Kastélynap programjaiba, majd egy tanulmányút során meglátogatták a sáromberki, a sárpataki, az abafájai és a görgényszentimrei kastélyokat is.
A tábor második felében a kutatómunka és a felmérések zajlottak, építészeti és mérnöki tájépítész és kertészmérnök-, építészet és művészettörténeti, valamint régészeti és művészettörténeti műhelyek keretében.
A 2017-es nyári egyetem eredményeként sikerült befejezni a Teleki-kastély építészeti felmérését. A korábbi években készült dokumentumokat idén a tetőszerkezet felmérésével egészítették ki a diákok és az őket irányító szakemberek. A felmérést egy 3D lézeres szkenner segítségével végezték, így a diákok azt is megtanulhatták, hogyan működik ez a berendezés. A tájépítészek és kertészmérnökök a kastély körüli park helyzetét mérték fel, és javaslatokat tettek a legsürgetőbb beavatkozásokra, a történészek, művészettörténészek a műemléki értékeket dokumentálták, illetve javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogy hol kellene régészeti ásatásokat végezni.
A Nyári egyetem a kastélyban projekt a Román Kulturális Alap (AFCN) és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) finanszírozásával valósult meg, illetve partnerei voltak a Maros Megyei Múzeum, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Romániai Építészek Rendjének Erdélyi Fiókja, a Romániai Tájépítészek Egyesületének Bukaresti Fiókja, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, a PONT Csoport és az IROD-M Kft. támogatásával.
(közlemény) Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 24.
A székely zászlóról szakértői szemmel
Címertani és pecséttani szakember, zászlószakértő, újságíró és számos kitüntetés birtokosa. Londonban nagy érdeklődés övezte előadását a székely zászlóról. Dr. Szekeres Attila István heraldikussal, a Háromszék napilap szerkesztőjével beszélgettünk.
– Nemrég Londonban jártál a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson. Kiket szólít meg egy ilyen nemzetközi tudományos fórum? – Száz résztvevővel zajlott augusztus 7–11-e között a Zászlótudományi Világkongresszus, amelyet kétévente szerveznek. 2015-ben Ausztráliában volt – oda is hívtak, de túl sokba került volna –, 2019-ben Texasban lesz, 2021-ben pedig Szlovéniában. A résztvevők zöme zászlókutató, kisebb hányada heraldikus vagy a címerek mellett zászlótörténettel is foglalkozó szakember. Voltak ott az egész világból, hogy csak a legtávolabbiakat említsem: Ausztráliából, Szingapúrból, Indiából, Kínából a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, s természetesen Európából. A résztvevők közül 43-an tartottunk előadást.
– Volt-e Romániából más szakember is?
– Rajtam kívül más nem volt Romániából, magam az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként, erdélyiként jelentkeztem be, a kitűzőmön is ez állt: Transylvania. Megjegyzem, én voltam az egyetlen magyar. – A székely zászlóról tartott előadásodnak milyen volt a fogadtatása?
– Nagy siker volt ez a zárónapon, augusztus 11-én. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című előadásomat olyan figyelemmel kísérték, hogy még a légyzümmögés is hallatszott volna. Természetesen kérdések is akadtak, amelyekre válaszoltam. Történelmi háttérrel is szolgáltam, hogy a világ minden tájáról érkezett embereket képbe helyezzem Erdélyt, azon belül a Székelyföldet illetően. Ismertettem a székelyek régi és új címerét, majd felvázoltam a székelyek zászlóhasználatának utóbbi több mint négy évszázadát. Igyekeztem ismertetni a romániai magyarság helyzetét és a székelyföldi autonómiatörekvések gáncsolását, a jelképhasználat tiltását. Végezetül leszögeztem: kezdetben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – egy széles körben elterjedt székely zászlót kreált, amely mára a romániai magyar nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált.
– Mennyire hiteles a ma használatos székely zászló a heraldikusok számára?
– Amint azt Londonban is elmondtam, ezt a székely zászlót a népakarat szentesítette. Ugyanakkor a szakemberek előtt rá kellett mutatnom két hibájára. Az egyik apró, csupán szerkesztésbeli, de szembetűnő: a hold nincs egy szinten a másik égitesttel. A másik hiba viszont nagyobb. Az, hogy egy szervezet, jelesül az SZNT saját jelképeként ezt használja, az a saját joga. Ám ha Székelyföld jelképéről beszélünk, akkor mindenképpen be kellene tartani a címertani és pecséttani hagyományt! Ugyanis az erdélyi országgyűlés az 1659. június 15-én zárult, Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és félhold jelképezze, ezt a jelképpárost véssék pecsétjébe. A címertan (heraldika) a történelem segédtudománya. A segéd előtag nem valami másodrendűségre utal, hanem arra, hogy a maga tudományával segíti a történelmi kutatást. A zászlótan (vexillológia) a címertan alága volt, 1958-tól jegyzik külön segédtudományként. Tehát ez is tudomány. Londonban többen is megfogalmazták: sajnos a mai zászlók többsége azután kerül a szakemberek elé, miután már elfogadták azokat. A székely zászló is mai zászló, noha négyszáz éves előképei vannak. Visszatérve a kérdésre: szakmailag ha nyolcágú csillagot ábrázolunk, sugarainak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Magyarázzák a politikusok, hogy két lábon biztosabb állni, mint egy lábon, így a csillag is biztosabban áll két sarkán. Az ám, csak a csillag nem áll, hiszen nincs alátámasztva, szakkifejezéssel élve lebeg. – Ezek szerint mégis hibás a mai székely zászló?
– A hagyományra támaszkodva a székely zászlóban napnak kellene lennie, nem csillagnak! Jeleztem, hogy jó lenne az ezután készítendő zászlókban észrevétlenül, fokozatosan, de tudatosan kicserélni a csillagot napra. Ezt valóban így gondolom, de nem indítottam hadjáratot a székely zászló ellen, mint ahogyan egyesek szemében én váltam a legnagyobb ellenséggé. Azáltal nem veszít értékéből, sőt, ha a szakszerűséget tekintjük, inkább nyer. Amúgy is aranysávval vágott kék téglalapként írják le a zászlót, néhol még hozzáteszik: székely jelképekkel. Akkor már a nap és a hold a legmegfelelőbb székely jelkép. Különben az SZNT úgy határozta meg, hogy a csillag nyolc sugara az SZNT mai széki szervezeteinek számát jelképezi. De hát Székelyföld ennél mégiscsak több! Londonban be is mutattam a székely zászló magammal vitt, helyes változatát, amelyet nagyra értékeltek, mintegy félszázan le is fényképeztek. Tehát tetszett a szakembereknek.
– Tudjuk, hogy a román és magyar történészek között mekkora nézeteltérések vannak bizonyos történelmi korszakok, illetve a történelmi kutatások értelmezése terén. A heraldika mennyire „békésebb” terület ennél?
– Sokkal békésebb. Heraldikusok között – nagyon kevesen vagyunk –, ha nézeteltérés akad, megtárgyalható. A címerek világában a politikusok meg a „nemzetvédők” okoznak galibát, amikor ahhoz szólnak hozzá, amihez nem értenek.
– Újságíróként kezdted a pályafutásod, de néhány éve heraldikusként egyre többet hallatsz magadról. Miként fér meg ez a két hivatás egymás mellett?
– Pontosítok: mérnökként kezdtem, mert a régi rendszerben nem végezhettem történelem szakot. 1993-ban szegődtem el újságírónak, szerkesztőnek. Előbb a kolozsvári Művelődés folyóiratnál, utóbb a Háromszék napilapnál. 1995-ben elvégeztem az Ady Endre Sajtókollégiumot. A címertan már 15 éves korom óta foglalkoztat, de szakirodalomhoz csak a rendszerváltás után jutottam hozzá. Öt könyv elolvasása után azt gondoltam, mindent tudok. Ötven-hatvan könyv után már tudom, hogy még mit nem tudok. Közben Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot, természetesen címertanból írtam az államvizsga-dolgozatot, majd a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktoráltam, szintén címertanból. Jelzem, a heraldikát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Ahhoz rengeteg szakirodalom, terepen szerzett tapasztalat szükséges, és jó, ha az ember ki is próbálja a címerrajzolást. Itthon főleg újságíróként ismernek, de más megyékben, Bukarestben, Jászvásárban, Budapesten, Kelet-Európában, Londonban, Kanadában, Ausztráliában heraldikusként tartanak számon… Néha zavar, amikor egy újságíró kolléga úgy tudósít, hogy Szekeres Attila újságíró címertani előadást tartott, hiszen azt heraldikusként tartottam. – Az újságírás mellett milyen mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése? – Hét önálló kötetem jelent meg, köztük a legjelentősebb a Kovászna megye címerkincsét feldolgozó könyvem, ami doktori tézisem is volt, ez egyelőre románul. Van egy nemesleveleket feldolgozó, magyar és román nyelven megjelent kötetem, a többi magyarul került ki a nyomdából, például Keöpeczi Sebebestyén József, a címerművész című. Még vagy tíz tanulmánykötet társszerzője vagyok, számos konferenciakötet társszerzője, tanulmányaim jelentek meg szakfolyóiratokban. Magyarul, románul és angolul is, hisz címerkincsünket nemcsak nekünk kell ismernünk, hanem meg kell ismertetni másokkal is. Tehát teljes mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése. Ki sem látszom az önként vállalt feladatokból, de ez nem panasz. – Hogyan látod az erdélyi magyar újságírás helyzetét, kiútkeresését, a nyomtatott sajtó folyamatos zsugorodását?
– A pénzhiány sajnos rányomja bélyegét a sajtó minőségére. Általában optimista vagyok, de a nyomtatott sajtó jövőjét realistaként igen sötétnek látom.
– Több évtizedes újságírói pályafutásodban mit tartasz fontos, kiemelendő részletnek? Milyen műfajokat kedvelsz igazából?
– A tényfeltáró riport a kedvencem. Lehet azért is, mert kedvelem a történelmet, a kutatást. Sajnos időigényessége miatt most már kevésbé művelem. Fontos elismerés volt, hogy elsőként kaptam meg a tényfeltáró riportokért járó Oltyán László-díjat. No meg úgy gondolom, igényes szerkesztéssel magam is hozzájárultam a Háromszék színvonalának fenntartásához.
– Kicsoda a magánember, Szekeres Attila?
– Tősgyökeres mezőmadarasi – habár Marosvásárhelyen születtem a kórházban –, református lelkipásztorok leszármazottja, nős, két gyerek apja. Rengeteget járok-kelek az országban, néha a világban is. Újságíróként riporttáborba, heraldikusként meg szakkonferenciákra. A magánéletben is címerekkel álmodom. Előadtam címertudományi világkongresszuson, európai címer- és zászlótudományi konferencián, nemzetközi pecséttani konferencián. Összesen hét országban tartottam előadást. Meghívás lenne, de ez mind költséggel jár. Valaki meg is kérdezte: mennyit keresek egy ilyen úton? Hát ez anyagilag mind veszteség, még az utolsó két világkongresszus is, amit pályázat útján támogattak. De hát ilyen a hivatástudat: belülről fűt, a gőzt ki kell ereszteni… Aztán tanulmányokat írok, címert, zászlót tervezek közigazgatási egységeknek, adományozok egyházaknak, iskoláknak. Egyszóval, nem unatkozom, sőt, utol se érem magam...
Dr. Szekeres Attila István
Heraldikus, a történelemtudomány doktora, szerkesztő. Marosvásárhelyen született 1965. augusztus 1-jén. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, elvégezte a Kolozsvári Műegyetemet, az Ady Endre Sajtókollégiumot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktorált. 1993-tól újságíró, előbb a Művelődés folyóirat, majd a Háromszék napilap szerkesztője. 2003 óta címertervező, 2005-től hiteles címergrafikus. 2006 óta heraldikusként számos nemzetközi, országos és regionális konferencián tartott előadást, több címertani kötet szerzője, több szakkönyv és konferenciakötet társszerzője. Újságíróként 2000-ben Méray-díjat, 2007-ben Oltyán László-díjat kapott, címertani munkássága elismeréseként 2011-ben a romániai Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Címertani és pecséttani szakember, zászlószakértő, újságíró és számos kitüntetés birtokosa. Londonban nagy érdeklődés övezte előadását a székely zászlóról. Dr. Szekeres Attila István heraldikussal, a Háromszék napilap szerkesztőjével beszélgettünk.
– Nemrég Londonban jártál a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson. Kiket szólít meg egy ilyen nemzetközi tudományos fórum? – Száz résztvevővel zajlott augusztus 7–11-e között a Zászlótudományi Világkongresszus, amelyet kétévente szerveznek. 2015-ben Ausztráliában volt – oda is hívtak, de túl sokba került volna –, 2019-ben Texasban lesz, 2021-ben pedig Szlovéniában. A résztvevők zöme zászlókutató, kisebb hányada heraldikus vagy a címerek mellett zászlótörténettel is foglalkozó szakember. Voltak ott az egész világból, hogy csak a legtávolabbiakat említsem: Ausztráliából, Szingapúrból, Indiából, Kínából a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, s természetesen Európából. A résztvevők közül 43-an tartottunk előadást.
– Volt-e Romániából más szakember is?
– Rajtam kívül más nem volt Romániából, magam az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként, erdélyiként jelentkeztem be, a kitűzőmön is ez állt: Transylvania. Megjegyzem, én voltam az egyetlen magyar. – A székely zászlóról tartott előadásodnak milyen volt a fogadtatása?
– Nagy siker volt ez a zárónapon, augusztus 11-én. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című előadásomat olyan figyelemmel kísérték, hogy még a légyzümmögés is hallatszott volna. Természetesen kérdések is akadtak, amelyekre válaszoltam. Történelmi háttérrel is szolgáltam, hogy a világ minden tájáról érkezett embereket képbe helyezzem Erdélyt, azon belül a Székelyföldet illetően. Ismertettem a székelyek régi és új címerét, majd felvázoltam a székelyek zászlóhasználatának utóbbi több mint négy évszázadát. Igyekeztem ismertetni a romániai magyarság helyzetét és a székelyföldi autonómiatörekvések gáncsolását, a jelképhasználat tiltását. Végezetül leszögeztem: kezdetben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – egy széles körben elterjedt székely zászlót kreált, amely mára a romániai magyar nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált.
– Mennyire hiteles a ma használatos székely zászló a heraldikusok számára?
– Amint azt Londonban is elmondtam, ezt a székely zászlót a népakarat szentesítette. Ugyanakkor a szakemberek előtt rá kellett mutatnom két hibájára. Az egyik apró, csupán szerkesztésbeli, de szembetűnő: a hold nincs egy szinten a másik égitesttel. A másik hiba viszont nagyobb. Az, hogy egy szervezet, jelesül az SZNT saját jelképeként ezt használja, az a saját joga. Ám ha Székelyföld jelképéről beszélünk, akkor mindenképpen be kellene tartani a címertani és pecséttani hagyományt! Ugyanis az erdélyi országgyűlés az 1659. június 15-én zárult, Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és félhold jelképezze, ezt a jelképpárost véssék pecsétjébe. A címertan (heraldika) a történelem segédtudománya. A segéd előtag nem valami másodrendűségre utal, hanem arra, hogy a maga tudományával segíti a történelmi kutatást. A zászlótan (vexillológia) a címertan alága volt, 1958-tól jegyzik külön segédtudományként. Tehát ez is tudomány. Londonban többen is megfogalmazták: sajnos a mai zászlók többsége azután kerül a szakemberek elé, miután már elfogadták azokat. A székely zászló is mai zászló, noha négyszáz éves előképei vannak. Visszatérve a kérdésre: szakmailag ha nyolcágú csillagot ábrázolunk, sugarainak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Magyarázzák a politikusok, hogy két lábon biztosabb állni, mint egy lábon, így a csillag is biztosabban áll két sarkán. Az ám, csak a csillag nem áll, hiszen nincs alátámasztva, szakkifejezéssel élve lebeg. – Ezek szerint mégis hibás a mai székely zászló?
– A hagyományra támaszkodva a székely zászlóban napnak kellene lennie, nem csillagnak! Jeleztem, hogy jó lenne az ezután készítendő zászlókban észrevétlenül, fokozatosan, de tudatosan kicserélni a csillagot napra. Ezt valóban így gondolom, de nem indítottam hadjáratot a székely zászló ellen, mint ahogyan egyesek szemében én váltam a legnagyobb ellenséggé. Azáltal nem veszít értékéből, sőt, ha a szakszerűséget tekintjük, inkább nyer. Amúgy is aranysávval vágott kék téglalapként írják le a zászlót, néhol még hozzáteszik: székely jelképekkel. Akkor már a nap és a hold a legmegfelelőbb székely jelkép. Különben az SZNT úgy határozta meg, hogy a csillag nyolc sugara az SZNT mai széki szervezeteinek számát jelképezi. De hát Székelyföld ennél mégiscsak több! Londonban be is mutattam a székely zászló magammal vitt, helyes változatát, amelyet nagyra értékeltek, mintegy félszázan le is fényképeztek. Tehát tetszett a szakembereknek.
– Tudjuk, hogy a román és magyar történészek között mekkora nézeteltérések vannak bizonyos történelmi korszakok, illetve a történelmi kutatások értelmezése terén. A heraldika mennyire „békésebb” terület ennél?
– Sokkal békésebb. Heraldikusok között – nagyon kevesen vagyunk –, ha nézeteltérés akad, megtárgyalható. A címerek világában a politikusok meg a „nemzetvédők” okoznak galibát, amikor ahhoz szólnak hozzá, amihez nem értenek.
– Újságíróként kezdted a pályafutásod, de néhány éve heraldikusként egyre többet hallatsz magadról. Miként fér meg ez a két hivatás egymás mellett?
– Pontosítok: mérnökként kezdtem, mert a régi rendszerben nem végezhettem történelem szakot. 1993-ban szegődtem el újságírónak, szerkesztőnek. Előbb a kolozsvári Művelődés folyóiratnál, utóbb a Háromszék napilapnál. 1995-ben elvégeztem az Ady Endre Sajtókollégiumot. A címertan már 15 éves korom óta foglalkoztat, de szakirodalomhoz csak a rendszerváltás után jutottam hozzá. Öt könyv elolvasása után azt gondoltam, mindent tudok. Ötven-hatvan könyv után már tudom, hogy még mit nem tudok. Közben Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot, természetesen címertanból írtam az államvizsga-dolgozatot, majd a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktoráltam, szintén címertanból. Jelzem, a heraldikát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Ahhoz rengeteg szakirodalom, terepen szerzett tapasztalat szükséges, és jó, ha az ember ki is próbálja a címerrajzolást. Itthon főleg újságíróként ismernek, de más megyékben, Bukarestben, Jászvásárban, Budapesten, Kelet-Európában, Londonban, Kanadában, Ausztráliában heraldikusként tartanak számon… Néha zavar, amikor egy újságíró kolléga úgy tudósít, hogy Szekeres Attila újságíró címertani előadást tartott, hiszen azt heraldikusként tartottam. – Az újságírás mellett milyen mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése? – Hét önálló kötetem jelent meg, köztük a legjelentősebb a Kovászna megye címerkincsét feldolgozó könyvem, ami doktori tézisem is volt, ez egyelőre románul. Van egy nemesleveleket feldolgozó, magyar és román nyelven megjelent kötetem, a többi magyarul került ki a nyomdából, például Keöpeczi Sebebestyén József, a címerművész című. Még vagy tíz tanulmánykötet társszerzője vagyok, számos konferenciakötet társszerzője, tanulmányaim jelentek meg szakfolyóiratokban. Magyarul, románul és angolul is, hisz címerkincsünket nemcsak nekünk kell ismernünk, hanem meg kell ismertetni másokkal is. Tehát teljes mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése. Ki sem látszom az önként vállalt feladatokból, de ez nem panasz. – Hogyan látod az erdélyi magyar újságírás helyzetét, kiútkeresését, a nyomtatott sajtó folyamatos zsugorodását?
– A pénzhiány sajnos rányomja bélyegét a sajtó minőségére. Általában optimista vagyok, de a nyomtatott sajtó jövőjét realistaként igen sötétnek látom.
– Több évtizedes újságírói pályafutásodban mit tartasz fontos, kiemelendő részletnek? Milyen műfajokat kedvelsz igazából?
– A tényfeltáró riport a kedvencem. Lehet azért is, mert kedvelem a történelmet, a kutatást. Sajnos időigényessége miatt most már kevésbé művelem. Fontos elismerés volt, hogy elsőként kaptam meg a tényfeltáró riportokért járó Oltyán László-díjat. No meg úgy gondolom, igényes szerkesztéssel magam is hozzájárultam a Háromszék színvonalának fenntartásához.
– Kicsoda a magánember, Szekeres Attila?
– Tősgyökeres mezőmadarasi – habár Marosvásárhelyen születtem a kórházban –, református lelkipásztorok leszármazottja, nős, két gyerek apja. Rengeteget járok-kelek az országban, néha a világban is. Újságíróként riporttáborba, heraldikusként meg szakkonferenciákra. A magánéletben is címerekkel álmodom. Előadtam címertudományi világkongresszuson, európai címer- és zászlótudományi konferencián, nemzetközi pecséttani konferencián. Összesen hét országban tartottam előadást. Meghívás lenne, de ez mind költséggel jár. Valaki meg is kérdezte: mennyit keresek egy ilyen úton? Hát ez anyagilag mind veszteség, még az utolsó két világkongresszus is, amit pályázat útján támogattak. De hát ilyen a hivatástudat: belülről fűt, a gőzt ki kell ereszteni… Aztán tanulmányokat írok, címert, zászlót tervezek közigazgatási egységeknek, adományozok egyházaknak, iskoláknak. Egyszóval, nem unatkozom, sőt, utol se érem magam...
Dr. Szekeres Attila István
Heraldikus, a történelemtudomány doktora, szerkesztő. Marosvásárhelyen született 1965. augusztus 1-jén. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, elvégezte a Kolozsvári Műegyetemet, az Ady Endre Sajtókollégiumot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktorált. 1993-tól újságíró, előbb a Művelődés folyóirat, majd a Háromszék napilap szerkesztője. 2003 óta címertervező, 2005-től hiteles címergrafikus. 2006 óta heraldikusként számos nemzetközi, országos és regionális konferencián tartott előadást, több címertani kötet szerzője, több szakkönyv és konferenciakötet társszerzője. Újságíróként 2000-ben Méray-díjat, 2007-ben Oltyán László-díjat kapott, címertani munkássága elismeréseként 2011-ben a romániai Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)