Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezésében folytatódik a magyar nyelvű műszaki terminológia előadássorozat a Kolozsvári Műegyetem Építészmérnöki, Gépészmérnöki, Számítástechnika, Villamosmérnöki, illetve a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Vegyészmérnöki karán. /Magyar nyelvű szakelőadások az EMT-n. /Magyar nyelvű szakelőadások az EMT-n. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem az új tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Killyéni András-Péter /sz. 1979/ Kolozsvárt szerzett oklevelet a Műszaki Egyetemen. A MOL romániai adatbázis kezelő mérnöke, a Református Kollégium oktatója. Kutatási területe a kolozsvári sportélet története. A pályázatra A kolozsvári sportélet életrajzi gyűjteménye című összefoglaló munkáját nyújtotta be. Murádin János Kristóf /sz. 1980/ a BBTE történelem-filozófia karán szerzett oklevelet, jelenleg ugyanitt a doktori iskola hallgatója. A pályázatra Ercsey Gyula Farkasok árnyékában. Kolozsváriak a Gulágon című emlékiratát nyújtotta be, melyet sajtó alá rendezett, előszóval és jegyzetekkel látott el. Simon Zsolt /sz. 1975/ a BBTE történelem szakán szerzett egyetemi oklevelet, jelenleg az ELTE medievisztikai doktori programjának hallgatója, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa. Tanulmányokat, recenziókat publikált. A pályázatra a Századok című szakfolyóiratban 2006-ban megjelent, A baricsi és kölpényi harmincadok a 16. század elején tanulmányát nyújtotta be. Sófalvi András /sz. 1973/ az ELTE történelemtudományi karán végzett, jelenleg ugyanezen egyetem doktori programjának hallgatója, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa. Sóvidék a középkorban. Fejezetek a székelység középkori történelméből című összegző munkája a Haáz Rezső Múzeum kiadásában jelent meg 2005-ben. Forrásfeltáró, feldolgozó, a tudományosság elvárásait következetesen érvényesítő munkájáért az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának Debüt-díját 2006-ban Simon Zsolt kapja. /Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya: Az EME Debüt-díj első kiosztása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

December 16-án tartotta nyílt napját a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI). A konferencián az erdélyi magyar felsőoktatás problémáira kerestek megoldást. A készülő felsőoktatási törvény létrehozná az egyetem igazgatótanácsát, amelynek 7 tagja közül 3 a minisztérium, 3 a szenátus, 1 pedig a szakszervezet képviselője lenne. A rektor nem tagja a testületnek, csupán egyfajta ügyvezető. A felszólalók hangot adtak az egyetemi oktatók aránytalan bérezésével kapcsolatos elégedetlenségüknek. Kifejtették: sehol Európában nincs a professzoroknak tízszer akkora jövedelmük, mint egy alacsonyabb fokozatú oktatónak. Gondokat jeleztek még a doktori témavezetés kérdésében is. Kiderült, hogy a versenyvizsga-bizottságok összetétele (3 minisztériumi tag, 2 egyetemi) alkalmat nyújt a politika beavatkozására. Kérdés, hogy a felekezeti intézmények miért nem szerepelnek a jogszabálytervben. Szó esett a magyar nyelvű műszaki oktatás gondjairól. Elmondták: a Kolozsvári Műszaki Egyetemen nem csupán a magyar nyelvű oktatás hiányzik, de a vezetőségnek nincs egyetlen magyar tagja sem. Bemutatták a „Kárpát-medence régiói” sorozat legújabb, negyedik, Északnyugat-Erdély című kötetét. – A KMEI keretében működő szakkollégiumok beszámoltak tevékenységükről. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Terítéken a felsőoktatás kérdésköre. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is megrendezték a Sapientia-ECN programozói versenyt a Sapientia Egyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Karán. „Az egyetem évek óta részt vesz az ACM (Association for Computing Machinery) egyik legrangosabb, egyetemistáknak szervezett programozói világverseny délkelet-európai regionális döntőjén, ezért úgy határoztunk, hogy a hatékonyabb felkészülés érdekében hasonló stílusú versenyt szervezünk” – tájékoztatott Kátai Zoltán egyetemi adjunktus, az esemény főszervezője. A vetélkedő idén nemzetközi méretűvé nőtte ki magát, ugyanis a kar hat három-három fős csapata mellett a Debreceni Egyetemet egy, a Babes–Bolyai Tudományegyetemet két, a Kolozsvári Műszaki Egyetemet egy, a Petru Maior Egyetemet két, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot két, a Papiu Ilarian Líceumot két, az Elektromaros Líceumot egy, a szászrégeni Petru Maior Iskolaközpontot egy és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot egy csapat képviselte. Az angol nyelven folyó programozói vetélkedővel a diákok hatékonyabban fel tudnak készülni a nemzetközi versenyekre. /Ferencz Melánia: Programozói verseny a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./

Az április végén megtartott, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Gépészeti Szakosztálya által szervezett OGÉT 2007, XV. Nemzetközi Gépész Találkozónak a Kolozsvári Műszaki Egyetem Mechanika kara adott otthont. Megjelent több romániai, anyaországi, szlovákiai, ukrajnai, ausztriai egyetem rektor-helyettese, dékánja, dékán-helyettese, tanszékvezetője, tanára, kutatója. A közel 150 résztvevő 92 dolgozatot mutatott be, amelyek az EMT által kiadott Műszaki Szemle folyóirat 38. számában jelentek meg. Dr. Ábrahám György tanszékvezető a BME Mechatronika, Optika és Műszertechnika tanszék tiszteletbeli professzora című diplomáját nyújtotta át dr. Csibi Vencelnek, az EMT Gépészeti Szakosztálya elnökének. Kiosztották a Főgépész Díjat, amelyet olyan hazai és anyaországi szakszemélyiség kaphat, aki elősegítette az EMT működését és kapcsolatrendszerének fejlesztését. A XV. OGÉT alkalmával dr. Gyenge Csaba (KME) és dr. Kiss László (GYE) kaptak díjat. /XV. Nemzetközi Gépész Találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

A magyar tudomány napjának szentelte összejövetelét a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Dr. Gyenge Csabát, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professzorát hívták meg, aki „A technológia és társadalom” címmel tartotta meg értekezését. /Nagy Botond: Társadalom és technológia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

Boros János nyolc éve Kolozsvár alpolgármestere. Amikor megválasztották, Gheorghe Funar nacionalista expolgármester azt mondta: ez a legsötétebb nap az életében. Most a megyei tanácsosi tisztséget pályázza meg. Úgy érzi, rendelkezik megfelelő kapcsolatokkal ahhoz, hogy a városi és megyei döntéshozó testület között elősegítse az együttműködést. Boros János /sz. Kolozsvár, 1948. jan. 24./ a Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát, később a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézetben folytatott tanulmányokat. 1976–1990 között főmérnök, fejlesztési-beruházási főosztályvezető volt a Vízgazdálkodási Hivatalnál, 1990–1995 között fejlesztési-beruházási főosztályvezető a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóságnál; 1995-2001 között főelőadó az RMDSZ Ügyvezető Elnökségénél; 1996–1997 között építkezési ellenőr az Erdélyi Református Püspökségen. 1992–2000 között kolozsvári városi tanácsos, 2000-től alpolgármester. /Kiss Olivér: Bemutatjuk jelöltjeinket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

Az elmúlt napokban zajlott Déván az a régészeti konferencia, melyen bemutatták a dévai vár felújítását megelőző régészeti feltárás eredményeit. A rendezvényen részt vett Szabó Bálint, a kolozsvári műszaki egyetem építészeti professzora, aki a vár tartószerkezetét tanulmányozó, újratervező csoportnak a vezetője. Elmondta, hogy építészeti szempontból sok újdonságot hozott a feltárás, olyannyira, hogy teljesen át kell tervezni az eredeti felújítási koncepciót. Azt eddig is tudták, hogy e vár a kora középkorban épült, így a XIII. századi falak feltárása nem jelentett túl nagy meglepetést. Azonban a várról fennmaradt dokumentumokhoz képest rendkívül sok elem került felszínre. A kora középkori lakótornyot, sőt úgy tűnik a várbeli ciszternát is sikerült kiásni. A feltárást vezető brassói régésznő, dr. Daniela Marcu említést tett dák leletekről, de nagyon óvatosan fogalmazott. Nincs bizonyíték arra, hogy itt e helyen dákok illetve rómaiak éltek volna. A környékbeli hegyeken voltak dákok, de hogy a várhegyen lett volna állandó lakóhelyük, még korai lenne nyilatkozni. Egy-egy itt talált edényt, pénzérmét későbbi korok emberei is idehozhattak. /Gáspár-Barra Réka: Egészen újratervezik. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./

A magyar kultúra ünnepét idén két rendezvény tette emlékezetessé Kolozsváron. Az Unitárius Kollégium kórusa szólaltatott meg igényes zeneműveket. Másnap az egyetem magyar irodalmi tanszékének, s mindenekelőtt Egyed Emese tanárnőnek a szervezésében folyt az ünnepi műsor. A Műegyetem két urbanisztika szakos hallgatója, Majó Zsuzsa és Tánczos Kata indult el nyitott szemmel s egy jó fényképezőgéppel Kolozsváron. Arra keresték a választ, hogyan nyilvánul meg a hely szelleme a város építészetében. /Gaal György: Széljegyzet a magyar kultúra napjához. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

Annak ellenére, hogy az interneten, elektronikus könyvtárak „polcain” hozzáférhető már szinte minden olvasnivaló, a könyvtárak nincsenek veszélyben. Igaz, hogy látványosan csökkent a kölcsönzők száma, de a könyvtárak olvasótoborzó eszköztára még nem fogyott ki. Kolozs megyében a Bibliobusz mozgókönyvtár hazaviszi az igényelt olvasnivalót. A könyvtárosnak az a feladata, hogy a felhasználót az információhoz irányítsa, vallja Bákai Magdolna, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár igazgatónője. A mese és a vers ünnepén évente rendezvényeket szerveznek. A kolozsvári könyvtárak is nehéz helyzetben vannak, egyre csökken látogatottságuk. Gorzó Erika, a kolozsvári Gróf Mikó Imre Könyvtár könyvtárosa elmondta, esetükben a könyvállomány régisége jelenti a legnagyobb gondot. Moldován István, a Magyar Elektronikus Könyvtár vezetője rámutatott: a MEK és az erdélyi olvasók kapcsolata már jó néhány évvel ezelőtt elkezdődött. Az erdélyi olvasók panaszkodtak a szolgáltatás lassúságára, ezért a gyűjtemény másolatait tartalmazó tükör-szervereket telepítettek Kolozsvárra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT), a telepítette a szervert a kolozsvári Műszaki Egyetemre. „Lelkes és aktív gyarapítónk Róth András Lajos könyvtáros kollégánk Székelyudvarhelyről, aki folyamatosan digitalizálja számunkra könyvtáruk könyveit, melyek közül jó néhány Magyarországon sincs meg” – jelezte Moldován István. /Könyvtársorsok és az internet. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szakemberei 1992-ben útnak indították a számítástechnikai diáktábort. Évente egyszer tartják, eddig például Kommandón, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán szervezték meg. Idén Kolozsváron a sor. Sebestyén-Pál György, az EMT számítástechnika szakosztályának elnöke, a kolozsvári Műszaki Egyetem professzora elmondta: ezen táborok keretében próbálják ötvözni a hagyományos informatikai elemeket a modernebbekkel. Az előadók között szerepel Kovács Lehel, a Sapientia – EMTE oktatója is. /Kiss Olivér: Számítástechnikai diáktábort szervez az EMT. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezete megtartotta tisztújító közgyűlését. Az ülésen jelen volt Simon Csaba informatikus, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, valamint Bakó Ernő mérnök, a Kolozs megyei szervezet titkára. A városi szervezet új elnöke Keizer Róbert mérnök-vállalkozó lett, alelnök dr. Szász Csaba a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanára, valamint elnökségi tagok Székely János gépészmérnök, Felméri Cecília egészségügyi asszisztens, Horváth Zoltán fizikus, Orbán Gyula nyugdíjas, és ifj. Székely János építészmérnök. Gergely Balázs, az MPP-kongresszust követően lemondott elnöki tisztségéről a gyűlésen történtek miatt. /Tisztújítás az MPP kolozsvári szervezetében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

Szászfenesen a gótikus stíluselemeiről híres, 14. századi középkori templom kerítésétől néhány méterre építkezés zajlik. A műemléknek nyilvánított szászfenesi katolikus templom tövében egy családi ház épül. A törvény szerint a műemlékvédelmi zónától számított száz méteren belül nem lehet kiadni építkezési engedélyt. Ennek ellenére a helyi hatóságok kibocsátották a szükséges iratokat. Az építkezést elkezdte egy kivitelező cég. Felháborodást váltott ki a helyi lakosság körében, amikor a templom szomszédságában lévő telek tulajdonosa a védőfaltól pár méterre építkezésbe fogott. Az egyház alternatív lehetőségként több telket felajánlott az illető hölgynek, de ő nem volt hajlandó a cserére. Szabó Bálint műemlékvédelmi szakember, a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanára elmondta, hogy azoknak a műemlékeknek az esetében, ahol nincs kijelölve a műemlékvédelmi övezet, a törvény szerint 100 méteren belül tilos építkezési engedélyt kibocsátani. /Jakab Judit: /Szabálytalanul építkeznek a szászfenesi templom mellett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

Saját forrásból kell biztosítania a tanárok fizetését a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE), miután a minisztérium nem utalt át elegendő összeget a májusi bérekre. A BBTE-hez hasonlóan a kolozsvári műszaki, a mezőgazdasági és állatorvosi, az orvosi és gyógyszerészeti, valamint a művészeti és formatervezői egyetem sem kapta meg a bérek kifizetéséhez szükséges összegeket. /Pap Melinda: Pénz nélkül a BBTE. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

Modern technológiák a gépgyártásban címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött október 8-án a Diákművelődési Házban. A Kolozsvári Műszaki Egyetem Gépgyártó Kara által kilencedik alkalommal megrendezett eseményre nyolc országból kilencven szakdolgozat érkezett. Az anyaországot tizenkét professzor és két rektor képviseli Budapestről, Miskolcról és Kecskemétről. Az 1991-ben indított tanácskozássorozatot kétévenként rendezik meg, 1995 óta Kolozsváron. A megnyitón Gyenge Csaba professzor üdvözölte a megjelenteket. /Gépgyártók nemzetközi tanácskozása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

A romániai ötvenhatosok egyikeként itt állok a végre megvalósult kolozsvári emlékmű előtt, mondta Dávid Gyula az 56-os emlékmű felavatásán. Dávid Gyula beszédében felidézte a kolozsvári egyetemi ifjainak emlékét, Várhegyi Istvánékét, Páskándi Gézáékét, Varró Jánosékét, Szilágyi Árpádét és Jamandi Emilét a Bolyai Tudományegyetemről; a Raul Volcinschi-vezette csoportban elítélt nyolc román diák és fiatal egyetemi előadó emlékét a Babes Egyetemről; a képzőművészeti főiskolás Balázs Imréét és Tirnován Arisztidét; a protestáns teológiáról 1959-ben Péter Miklós, Mózes Árpád és Fülöp G. Dénes csoportjában letartóztatott és elítélt 21-ekét; Soós Ferencét, Halmai Pálét és társaiét a Politechnikáról és az orvosi egyetemről. „Mindazokét, akik a magyar forradalom leverését követő megtorlás éveiben vallatótisztek és katonai bírák előtt is vállalták azt, amiért odaát oly sokan az életüket adták. Ma ők – és velük együtt az egykori temesvári, bukaresti, iasi-i és brassói diáktársaik – lélekben itt állnak közöttünk. ” Itt állnak és megkérdezik a túlélőktől: Hová tettétek a Forradalmat? Ők, ha ma körülnéznének, nemigen ismernének rá arra a világra, amelyért 56-ban zászlót bontottak. Ma mindenütt magukat „rendszerváltó”-nak nevező pártok politikusainak marakodása folyik a hatalomért. A „rendszerváltás” menetében megszerzett vagyonok birtokosai vannak felül. „A szellem szabadságát akartuk és e helyett a szellemi selejt terjesztésének korlátlan és mindent elsöprő szabadságában fuldoklunk. ” Új nacionalizmusok születtek, új „nemzetállami” ambíciók és nyelvtörvények. /Dávid Gyula: A kolozsvári új, 56-os emlékmű előtt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Kolozsvár: Diszkrimináló egyetemek?
Diszkriminációval vádolja a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetemet a Studcard diákkártya-kibocsátó szervezet, amiért a felsőoktatási intézmények vezetősége sem szórólapokon, sem elektronikus formában nem engedélyezi, hogy a Studcard eljuttassa ajánlatát a diákokhoz.
Idén sokkal hatékonyabban szeretnénk ismertetni a diákokkal a Studcard nyújtotta lehetőségeket, kedvezményeket. Kisebb gondokkal küzdünk, mert a BBTE és a műszaki egyetem nem engedélyezi, hogy területükön szórólapokkal megjelenjünk, sőt attól is eltiltottak, hogy a diákok közös levelező listájára e-mailt küldjünk” – panaszolta tegnapi sajtótájékoztatóján Ilinca Opincariu, a Studcard marketing vezetője.
Hozzátette, a jövőben megpróbálnak tárgyalni az egyetemek vezetőségével, hogy beengedjék őket az intézmények területére. A Studcard képviselői szerint két felsőoktatási intézmény október óta szigorúbb velük, amióta mindkét egyetem kibocsátotta a saját kedvezményeket biztosító diákkártyáját. A Studcard kibocsátói emellett azt is méltánytalannak tartják, hogy a kolozsvári önkormányzat a konkurens diákkártyák üzemeltetői számára is megadta az eddig csak általuk kért, és csak a Studcard-tulajdonosoknak járó kedvezményt, hogy féléves, kedvezményes bérletet biztosít a tömegközlekedési eszközökön.
Az idei tervek kapcsán elmondták: márciustól újra beindulhat a Studcardnak az anyagilag hátrányos helyzetű diákokat segítő ösztöndíj programja. A tavalyi „2 százalék” elnevezésű pénzgyűjtő akciójuk sikeres volt, ezért valószínű, hogy lesznek ösztöndíjak, biztosat azonban csak később tudnak mondani. Emellett idén sem hanyagolják el a hagyományos diákfesztiválok megszervezését, és egy nagyobb szabású fesztivált is szerveznének, amelyre egy nemzetközi sztárzenekart is meghívnának.
A marketing vezető szerint 2010-ben növelni szeretnék a diákkedvezmények arányát is. „Eddig arra hajtottunk rá, hogy minél több gazdasági szereplőt vonjunk be a Studcard-programba. Idén ezzel szemben a minőség és a kedvezmények arányának növelését tűztük ki célul” – mondta Opincariu.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Tonk István az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka
Április 3-án elhunyt Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. 2010. április 9-én, pénteken kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, a Farkas utcai református templomban 13 órakor kezdődő gyászistentisztelet után. Halálát, a március 15-én, Kolozsváron bekövetkezett autóbaleset okozta.
Tonk István Kolozsváron született 1942. február 26-án. Református értelmiségi családból származott. Apja dr. Tonk Emil gyermekorvos, anyja Tavaszy Emese. 1964-ben, miután elvégezte a kolozsvári Műszaki Egyetemet, előbb a kolozsvári Armatura Szerelvénygyárban lett géptervező, majd 1973-91 között a kolozsvári Számítóközpontban rendszertervező mérnökként dolgozott. 1991-től vezette az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós nyomdáját. 1994-ben az Egyházkerület főgondnokává választották meg.
Tagja volt a Romániai Magyar Református Egyház Zsinatának és Álladó Zsinati Tanácsának, az Egyházkerület Igazgatótanácsának és a Kárpát Medencei Református konventnek, illetve több egyházi bizottság és alapítvány kuratóriumának is. Ezeken kívül pedig az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre, és az Apáczai Csere János Baráti Társaság is tagjai között tartotta számon.
Agnus Rádió
Erdély.ma

Két háromszéki tudós a Magyar Tudományos Akadémián
Száznyolcvanadik közgyűlésén huszonkét külső tagot választott a Magyar Tudományos Akadémia, köztük két háromszéki származásút is. A baróti születésű Benedek József, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajztudományi Karának dékánhelyettese a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályban nyert külső tagságot.
Szűkebb kutatási területe a regionális tudomány, mely szakágazatnak erdélyi vezető egyénisége, megalapozója és fejlesztője. Pozsony Ferenc Zabolán született, jelenleg a BBTE Magyar Néprajzi és Antropológiai Tanszékének tanára, a filológiai tudományok doktora, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának külső tagja. Szűkebb szakterülete a folklór, a szokáskutatás, a társadalomnéprajz és Erdély népeinek interetnikus viszonyai. A folklorista-antropológus tudós a hazai magyar néprajz egyik vezető szakembere, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Erdélyből még külső tagságot nyert Kovács András kolozsvári történész-művészettörténész, Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltárkutató, Csibi Vencel-József, a kolozsvári Műszaki Egyetem professzora.
Erdély.ma

In memoriam Szakács József (1931–2010)
Elhunyt Szakács József (Választút, 1931. augusztus17. – Kolozsvár, 2010. július30.), ezelőtt öt évvel választották az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagjává. Szakács József Válaszúton született 1931-ben. Középfokú tanulmányait Bukarestben kezdte, majd Kolozsváron folytatta, s érettségizett 1950-ben. A kolozsvári Műegyetemen „Érdemes oklevél”-lel fejezte be a gépészmérnöki szakot 1954-ben. 1957-től a kolozsvári Tehnofrig Gépgyárban dolgozott különböző vezető beosztásokban, majd 1974–1991 között a kolozsvári Élelmiszer- és Hűtőipari Géptervező- és Kutatóintézet fő tervezője, illetve a tervezőosztály vezetője.
Számos ipari szabvány szerzője, saját tervei alapján több élelmiszeripari gépet üzemeltettek, köztük a DIBUMAR-4 típusú tésztaosztó gépet, amelyet Európa számos országában és Iránban is szabadalmaztak. Kötetben megjelent fontosabb munkái: A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei; Vitorlázó- és sárkányrepülés; Magyar-román műszaki szótár; Műszaki rajz és modern rajztechnika; Technikatörténeti kronológia.
Mérnöki pályájával párhuzamban épült sportpályafutása is. A sportban is művelte, oktatta s bírálta a szakmát: a Román Repülőszövetség leigazolt vitorlázórepülős, motoros sportrepülős, sárkányrepülős szakoktatójaként és versenybíróként.
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának is alapítója és választmányi tagja volt.
Bitay Enikő. Szabadság (Kolozsvár)

Tájak, korok, (mű)emlékek
Csortán Ferenc építészettörténész szerint a jó kommunikáció kíváncsi és tiszteletteljes közeledést feltételez
Kolozsvári származású, hosszabb bukaresti tartózkodás után Marosvásárhelyen letelepedett beszélgetőtársunk úgy fogalmaz: otthon van a világban mindenütt, a természetben, az emberek között, falun és városon egyaránt, mert azt tartja, ha a környezet nem változtatható meg, az embernek kell megváltoznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikes Kelemennel is rokon léleknek érzi magát, hiszen olténiai és dobrudzsai „száműzetésében” nem a saját nehéz helyzetén szomorkodott, hanem inkább felfedezte magának azt a világot, amelybe akaratán kívül került.
Hogyan lesz valakiből műemlékvédelmi szakember, mit kell ehhez tudnia?
Európának ezen a részén műemlékvédő szakemberré válik elsősorban az, aki nagyon szeretne ezzel foglalkozni. Az én korosztályomban még nem képeztek ilyen szakembereket,igaz, most sem egyből lesz valakiből ez. Most is más oklevéllel rendelkezők úgynevezett posztgraduális tanulmányok során válhatnak kompetens műemlékvédő szakemberré.
Tehát sokan vagyunk mérnökök, sokan még azok sem, és van, aki a műemlékek ügye iránti szeretetből lép erre a pályára, vagy olyan is, akit a véletlen sodor ide.
Az ideális műemlékvédő szakember ért az épület anyagához, szerkezetéhez, funkcionális lehetőségeihez, de történelmet is tud, azét a közösségét, amely annak idején az épületet igényelte és létrehozta, használta, netán mindmáig használja, de kell tudjon általános építészettörténetet, művészettörténetet, hogy megállapíthassa, egy épület barokk, gótikus vagy klasszicista, ismerje azt, hogy melyik korokban a társadalom milyen szinten állt, a tudása, anyaghasználata szempontjából és így tovább. Mindezt nekem nem oktatták, dilettánsok útján, amatőrként tanultam meg, szedtem össze életem során.
Miközben tudatosság is volt a dolgok alakulásában...
Kamaszkorban dőlnek el az ilyen választások, és már végzős gimnazista koromban sejtettem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Persze, már akkor volt Romániában mind művészettörténész-, mind építészképzés, de mindkettő egyetlen egyetemen, Bukarestben, és annyira exkluzívak voltak emiatt, hogy ilyen vidéki plebejus igen kis eséllyel juthatott be oda. Felismerve, hogy az életem kényszerpálya lesz, fegyelmezetten és eléggé kínlódva elvégeztem a kolozsvári műszaki egyetemen az építőmérnöki szakot, és éveken át ipari építőtelepeken dolgoztam.
Az én sorsom más kollegákétól annyiban különbözött, hogy nem Erdélyben, hanem a Regátban kellett a mérnöki pályára lépnem, aminek megvoltak a maga nehézségei és persze a hasznai. Rossz évjáratba estem, amikor végeztem, a ’70-es évek elején, viszonylag nagyszámú regáti, főleg olténiai munkahely került a kolozsvári műegyetemhez, és Târgu Jiu-ba kerültem, ott három évet lehúztam. Ez a három év persze, hogy felejthetetlen, mert fiatal voltam, sikerült helytállnom és súlyos negatív következmények nélkül megéltem ezt.
Az ottaniak milyenek voltak? A barátok, a kollégák?
Kétfélék voltak: a barátok és kollégák, akik nagyrészt hozzám hasonló módon máshonnan kerültek oda, illetve további csoportosítási szempont szerint: erdélyiek és regátiak. A helyiekkel nem volt semmi baj, kézenfekvő összehasonlítani, hogy az erdélyiek ilyenek, az oltyánok olyanok. Ezek sztereotípiák, nagyjából érvényesek is, a lényeg az, hogy nagyon melegszívű, jó emberek voltak.
A kollégák, máshonnan odahelyezettek, hozzám hasonlóan fiatalok voltak, és osztoztunk mindannyian az élet felfedezésének kalandjaiban, tehát hozzájuk is baráti érzelmek kötnek, nagyritkán találkozunk, telefonon beszélünk, természetesen hazamentek a legtöbben a szülőhelyükre.
További nagyon érdekes szempont az, hogy az erdélyi civilizáció más múltra tekint vissza, mint a moldvai-havasalföldi, és ennek részesei, örökösei vagyunk, az erdélyiek mindannyian, magyarok, románok, szászok, és ha Erdélyben élve mi érzékeljük a feszültségeket, ott nagy élmény volt felismerni, hogy amazokkal szemben egy anyagból vagyunk gyúrva, és ott nagyon erős szolidaritások, testvéri kapcsolatok kötődtek, szintén erdélyi, de román fiúkkal, lányokkal, akikkel oda lekerültünk.
Tehát otthonosan érezte magát. Ennek mi a magyarázata, a titka?
Egyfelől bizonyára a családban kapott neveltetés, ahol persze, hogy minket az örökölt identitásunkban megerősítettek, de mégis nem kimondottan, mert erre nem volt alkalom, hogy a szánkba rágják a szüleink, mégis valószínűleg olyan légkörben nevelődtünk, hogy a Kárpátokon túlra kerülve, az idegen kulturális környezetben nem a különbségekre figyeltem, hanem arra, ami emberileg mindenkiben közös. Ugyanazon erkölcsi értékek érvényesek mindenütt, és hát mindenütt van kultúra, számomra nagyon izgalmas volt a Regátnak és azon belül Olténiának a hagyományos kultúrája, a népi kultúra, a népzene.
Ez egy archaikus, kevésbé urbanizálódott világ volt, éppen ezért sokkal tisztábban maradt meg ott sok kulturális jelenség. Úgyhogy eleve nyitottan kommunikáltam azokkal az emberekkel, akiknek pedig nem volt külön viselkedési kódja a máshonnan jöttek számára. Ha kívülről jön valaki, és a kód szerint helytáll, tisztességes, jó cimbora, satöbbi, akkor ugyanúgy befogadják, mint saját osztálytársukat vagy unokatestvérüket. És ez az erdélyi magyarnak meglepő, olyannyira, hogy volt, aki ettől annyira elvesztette a fejét, hogy hagyta magát beszippantani, beolvadni, ami emberileg végülis érthető.
Mert nagy az esélye annak, hogy bekövetkezik?
Ez technika kérdése is. Saját beilleszkedési technikám alakult ki, nem tudatosan, de egy-két év után felismertem, hiszen néhány év során egész más országrészekre is eljutottam. A gyakornoki éveimet Gorj megyében töltöttem, utána fél év katonaság következett, majd Dobrudzsába kerültem, ahol szinte két évet töltöttem. Aztán ismét Olténia, de már a műemlékvédelem keretében, egy másik régiójában. Utána elkerültem egy vízierőmű építőtelepére, tehát volt egy kis intermezzo a Bihari havasokban, de azután jött a rendszerváltás, és ismét Bukarestbe kerültem, a kulturális minisztériumba.
Tehát kiderült: ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét és az identitását, jó úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan végül is nálam ez kialakult, fontos, hogy legyen egy lakás, ahová bezárkózhatok, ott meglegyenek a könyveim és a zenéim. Ez a kettő nagyon fontos. Az első években megadatott az, ami később már nem, mert most már elönt az olvasnivaló, de akkoriban program szerint olvastam, például minden elérhető Illyés Gyulát, minden elérhető Vörösmartyt, néhány éven át futotta az időmből.
Ahogy megérkeztem valahová, nem tétováztam, hamar végigjártam a múzeumokat, a műemlékeiket, és pár hónap után jobban ismertem a régiót, mint ők maguk. Sohasem voltak identitászavaraim, és mindig magától értetődő volt, hogy én itt tulajdonképpen száműzetésben vagyok, mint Mikes. Ő akár lehetett volna minta is, de annyira nem ismertem akkor, utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen ugyanazon gondolkodásmód működött bennem is, mert ő, ha már Rodostóban kellett élnie, nem sopánkodott, hanem körülnézett, hogy hogyan is élnek azok az örmények, törökök, görögök. Minden jó kommunikációnak az a titka, hogy kíváncsian és tisztelettel közeledjünk egymáshoz.
Ön kolozsvári, mégis Vásárhelyen beszélgetünk.
A magyarázat az, hogy általában nem az történik, amit az ember tervez. Persze, fontos, hogy mit akarsz és mit szeretnél, végül is a végső cél, hogy jól érezd magad és ne szenvedéssel teljen az életed. Ha rosszul érzed magad, akkor vagy a körülményeken változtass vagy magadon.
Csortán Ferenc (1947, Kolozsvár)
Építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1971-ben diplomázik a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ezt követően mérnökgyakornok Tg. Jiuban (1971–74), a Műemlékvédelmi Hivatal (1975–78), majd a krajovai Electroputere gyár beruházási osztályának munkatársa (1978–87), műszaki ellenőr a Dregan-völgyi vízierőmű építőtelepén (1987–90).
A rendszerváltás után 1990–95 között a Művelődésügyi Minisztérium Kisebbségi Igazgatóságának tanácsosa, majd igazgatója. Jelenleg a Maros megyei Művelődés-, Vallásügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa. Kutatási területe a közép-európai nemzeti kisebbségek művelődéstörténete, szociológiája, amelyhez kapcsolódóan számos írása jelent és jelenik meg hazai és külföldi lapokban, szakfolyóiratokban.
Kézenfekvő volt, hogy Kolozsvárról elindulva valaha Kolozsvárra érkezzem vissza, de akkor amikor családi okokból hirtelen sürgőssé vált eljönni Bukarestből, Maros megyébe jöttünk, a feleségemnek Szovátán ajánlottak fel állást, elfogadtuk, ott lakást vásároltunk, én Vásárhelyen találtam állást, ingáztam naponta, majd egy év után a feleségemnek új állást találtunk Marosvásárhelyen.
Nem nehezebb Vásárhelyre sem begyökerezni és beilleszkedni, mint máshová, nagyon érdekes kihívás, nem volt ismeretlen a számomra, de azért kiderült, hogy igen kevésbé ismertem és értettem, tehát ötödik-hatodik éve tanulom a várost, egyes dolgok vonzanak, mások taszítanak, a mérleg pozitív. Jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban, amely, hála Istennek, kinyílt, és a kerítésen túl Bécs van és Strasbourg van.
Otthon vagyok a világban mindenütt, a természetben, mert szeretem a fákat, a virágokat, a bogarakat, a csillagokat a fejünk felett, és ugyanennyire otthon érzem magam az emberek között is, a falvak, városok, utak és épületek világában, amelyek mind emberek épületei, emberek igényelték és építették, laktak benne, és persze, hogy megállapítom, hogy ezt az épületet nem szeretik a mostani birtokosai, vagy a másiknak szerencséje volt, mert jó helyre született, figyel a tulajdonára.
Szinkrontolmácsként is ismert, sok helyre hívják.
A rendszerváltás után kiderült, hogy kellőképpen fel vagyok készülve a szinkrontolmácsolásra. Botcsinálta szinkrontolmácsként kezdtem, olyan helyzetbe jutottam, hogy magyarországi kortárs művészek kiállításának szervezésekor engem bíztak meg, hogy segítsek, legyek tolmácsuk, idegenvezetőjük, a kiállításmegnyitón is fordítottam, és nagyon jól végeztem ezt, azután egyre több ilyen alkalom volt.
Mind többször derült ki, hogy képes vagyok erre; az elején lámpalázzal, most már nagy rutinnal csinálom, angolból is, és néha, témától függően, még franciából is. Bátran kell csinálni, gyakorlat kell hozzá, a felismeréshez is, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni, mert csak akkor lehet fordítani valamit, ha értem, amiről szó van. Nem elég egy általános szókincs, ha annak a szakmának nem ismerem a fogalmait.
Szerencsénkre a rendezvények zöménél elegendő egy olyan szókincs, mint egy jó napilapban megjelenő cikkben arról a témáról. Például amilyenek a Színképben vannak a mai csillagászat vívmányairól, klónozásról, erről-arról, világos, hogy a műveltebb olvasó számára. Tehát ezen a szinten, mondhatni, bármilyen témáról tudunk fordítani, ritka az, amikor a monetáris politika vagy az AIDS-kezelés a téma, ehhez valóban már olyan ember kellene, akinek ez a szakmája.
A szinkrontolmácskodást szeretem, mert tudom, hogy hasznos, mert sikerélményt nyújt és egy kicsi pénzt is hoz a házhoz. Ezen kívül információt kapok, nagyon gyakran olyanok a témák, amelyek aktuálisak, és nem árt, ha egy kicsit megfürdetem magam azokban az ismeretekben. Pláne most, hogy korosodom, kell használnom az agyamat, és ez agytorna is.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyari: nem áll összefüggésben a BBTE honlapjának feltörése Merkel látogatásával
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának vezetője szerint nem áll összefüggésben a BBTE honlapjának tegnap hajnali feltörése és Angela Merkel német kancellár látogatása.
Magyari szerint a sajtó kapcsolta össze a két eseményt. „Ugyanazon az éjjel feltörték és hasonló szöveggel látták el a kolozsvári Műszaki Egyetem honlapját is, ahova nem látogatott senki fontos személy. Az obszcén, de amúgy zavaros fogalmazású, értelmetlen mondat, amit a honlapra feltettek, semmiben sem utal sem egyetemre, sem kancellárra, hanem arra, hogy valakinek nincs elég söre” – hangoztatta Magyari.
Szerinte elképzelhető, hogy a tettes a műszaki egyetemhez közeli személy. „Szerintem diákcsíny volt. A rendőrség viszont nem ismeri ezt a fogalmat” – sommázott Magyari. (hírszerk.) Transindex

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

Szamizdatok új kora jön?
Beszélgetés Kuszálik Péter bibliográfussal a Tőkés Lászlóról írt könyvéről
Egy évvel a Sütő Andrásról szóló, Purgatórium című kötete után újabb munkájával ismét „meredek” témát ostromol interjúalanyunk, a csípős hangvételéről is ismert marosvásárhelyi bibliográfus és pamfletíró. A forradalom szikrája címmel sokszorosított kiadványt – amolyan szamizdatot – terjeszt baráti körben, amely Tőkés László forradalmi szerepéről és politikai tevékenységéről szól.
Újabb dokumentumkötetet írt, ezúttal Tőkés Lászlóról. Mi motiválta megírását?
Hangzatosnak, ám hamisnak tűnne, ha azt mondanám, hogy az igazság érvényesülése érdekében tettem. Az összeállítás csupán a „másik oldal” látószögéből kívánja bemutatni az utóbbi húsz év bizonyos eseményeit, azok véleményét összegezi, akik Tőkésben nem az Új Messiást látják, hanem egy botcsinálta politikust, akinek erősen vitatott az eddigi közéleti tevékenysége.
A kötet összehordását az anyag bősége motiválta, s az a kényszerű helyzet, hogy betegnyugdíjasként időmilliomos lettem. Minden találgatás elhárítása végett már most leszögezném: semmilyen érdekcsoport nem áll a hátam mögött, a kötetet nem megrendelésre írtam.
Milyen forrásokból dolgozott?
Elsősorban a sajtóból. Bibliográfusként sok újságot végiglapoztam, s rengeteg hírt, közlést mazsoláztam ki az évek folyamán. A Tőkésről 1990-ben megjelent két kötet, az Íme az ember és a Temesvár ostroma is jó forrásnak bizonyult, nemkülönben az internet. Hihetetlen mennyiségű anyag kering a világhálón, de ezek egy része minősíthetetlen hangvételű, tehát vizsgálatnak kell alávetni minden gyanús információt.
Két bukaresti szerzőnek a forradalmat elemző kötetét is feldolgoztam, egy kevés levéltári anyaghoz is hozzájutottam, de a legfontosabb forrást, a titkosszolgálati Tőkés-dossziékat nem tanulmányozhattam.
Sokszorosított, spirálozott füzetként terjeszti a közel kétszáz oldalas anyagot, a címlapon nem szerepel szerző, viszont ott áll a „szamizdat” szó. Úgy gondolja, hogy ismét a szamizdatok korát éljük?
Kezdetben úgy képzeltem, hogy egy erdélyi kiadónál jelenik meg, szabályos könyvként, de a kötet véglegesítése idején, a kézirat egyik bírálójának tanácsára a sokszorosítás mellett döntöttem. Ennek két fő oka van. Az egyik gazdasági: ha nyomdában készül, a terjedelme 450 oldal, az ára pedig közelítené az ötven lejt. Ennyi pénzt nem lehet elkérni egy ilyen könyvért.
Sokszorosított füzetként nincs befektetői kockázat és eladatlan példány, az ára pedig megfizethető. A másik ok politikai. A jobb erdélyi kiadók a magyar kormány támogatásától függenek, s ha kiadnak egy ilyen könyvet, utána lehúzhatják a redőnyt. A Tőkés-barát Fidesz-kormány embargóját senki sem szeretné kipróbálni. Ilyen alapon elmondható, hogy néhány évig, a Fidesz–KDNP-koalíció teljhatalmú kormányzása idején még visszatérhet a szamizdatok divatja.
Egy kényelmetlen szerző, aki szeretné megmenteni a kiadókat a kellemetlenségektől...
Nem tagadom, néhány embernek valóban kényelmetlen vagyok, ezt sokan a szememre is vetik, viszont a drukkereim száma jóval nagyobb. Öt-hat pamfletkötet után megszoktam azt, ami amúgy is normális jelenség: mindenki vérmérséklete és pártállása szerint viszonyul az írásaimhoz. Tavaly ősszel eléggé nagy visszhangja volt a Sütőről írt, Purgatórium című kötetnek, a marosvásárhelyi és országos magyar lapok egyaránt írtak a kötetről és a róla szóló vitaestről; a kritikák hangja pedig hű tükre volt a szerzők személyiségének.
A vita végül elcsitult, s én azzal a tanulsággal maradtam, hogy márpedig demitizálásra szükség van. Természetesen ez is csak egy vélemény, amit bármely klub, grémium, egylet leszavazhat. A legjobb úton megyünk afelé, hogy Sütőnek szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. Nem történt semmi különös, csak nem az én véleményem győzött. Akár ötöt is állíthatnak, nem érdekel. Bronzot, rezet viszont ne kérjenek tőlem, a nagyanyám mozsarát már odaadtam egy másik szoborhoz.
A forradalom szikrája is a mítoszrombolás szándékával íródott?
Teljes mértékben. Akár szerzői programnak is lehet tekinteni, de itt véget is ér a sor, nincs több kipécézett személy, akiről könyvet írhatnék. A mai erdélyi közélet alakjai között csupán Sütő és Tőkés az, akit rajongók kába serege kísért és dédelgetett. Mivel Szent Ferenc nyomán vallom: senkit sem lehet dicsérni, míg le nem zárult az életpályája, ezért mindkettejükről összeszedtem azokat az adatokat, amelyek megpróbálják árnyaltabbá tenni a róluk festett, túl rózsaszín képet.
Mindkettejük sorsában vannak hasonló körülmények, szerencsés konstellációk, amelyeknek köszönhetően a hívek kicsiny csoportja eljuttatta őket a kritikátlan imádat csúcsaira. Az én szerepem csupán annyi, hogy ezeket a lebegő alakokat visszahozzam a földre. No de úgy látom, túl korán zártam le a kéziratot, mert íme, újabb szép akciót készít elő László atyánkfia: autonomista pártot készül alapítani. Közmondásos szerénysége viszont tiltja, hogy pártelnök legyen.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában”. Érdekes szerep, kíváncsian várom, mi lesz belőle. A kristálygömbben viszont csak egy lufit látok, nem a magasban, hanem a járda aszfaltján, cafatokban.
Milyen hatása van vagy lehet ennek a demitizálásnak az erdélyi kisebbség szempontjából?
Itt is megoszlanak a vélemények. Amikor 1993-ban Balogh Edgárról szerzettem egy őszinte írást, többen felszisszentek. Akkor arra biztattam Edgár atya védelmezőit, írják meg, miért nem jó, amit írtam, de senki sem tette. Hát akkor tessék elviselni, hogy valakinek nemcsak véleménye, hanem tolla is van.
Vannak, akik a „zászlóvivők” fontosságát hangsúlyozzák, de az én meglátásom szerint nem egy Bábel-díjas építésvezetőre van szükségünk, hanem tízezernyi hozzáértő pallérra, akik a saját helyükön fölényes biztonsággal oldják meg a felmerülő feladatokat. Az 1990-es kivándorlási hullám viszont komoly vérveszteséget jelentett, amit azóta sem lehetett pótolni.
Itt maradtunk „a Kárpát-medencei magyarság tiszteletbeli elnökével”, mint örökös zászlóvivővel, aki mögül viszont elfogyott a sereg. Úgy vélem, a dolgok ilyen állása mellett mégiscsak jogos a demitizálás. Tévedés ne essék, én nem kívánok seregeket vezetni, csupán annyit tehetek, hogy szólok: ez és ez a személy nem alkalmas zászlóvivőnek.
Ki hát akkor az erdélyi magyarság vezéralakja, aki mögé felsorakozhatnak a választópolgárok?
Én nem alakot, csupán egy vezéreszmét neveztem meg másfél évtizede: az össznemzeti okosodást, de senki sem figyelt rám. Elhiszem, mert a tanulás kiment a divatból. Véleményem szerint az univerzális nemzetstratégia egy ötbetűs szó: tudás. Tessék a japán példát követni.
Kuszálik Péter (1949, Kolozsvár)
Mérnök, bibliográfus, szerkesztő. 1973-ban diplomázott a Kolozsvári Műegyetem gépgyártás-technológia szakán, azóta Marosvásárhelyen él. 1990-ig a Metalotehnica gépgyár mérnöke, azóta volt már szabadúszó lexikonmunkatárs, sajtóbibliográfus és alapítványi adminisztrátor, 2001-től könyvkiadói szerkesztő. 1992-től van jelen a hazai sajtóban, meghívott publicistaként rovatai voltak a Népújságban, Krónikában, 1998–2005 között a Romániai Magyar Szóban.
Leveleskönyv című regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet pályázatán díjat nyert, sajtóbibliográfusi munkájáért Joseph Pulitzer Emlékdíjat kapott (2002). Könyvei közül: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 (1996, Teleki László Intézet, Bp.); Mörfi. Följegyzések a 20. század végéről (1996, Mentor); Mörfi újabb szövegei (1998, Pro-Print); Mörfi a köbön (1999, Pro-Print); A romániai magyar sajtó 1989 után (2001, Teleki László Intézet – Erdélyi Múzeum-Egyesület); A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (2001, Pro-Print); Kós Károly emlékkönyv (Mentor, 2003).
Térjünk vissza a kötet hősére. Milyen a viszonya Tőkés Lászlóval?
Egy iskolába jártunk Kolozsvárott, ő három vagy négy évvel utánam végzett. Két bátyját ismerem közelebbről, András – Marosvásárhely egyik legjobb fizikatanára – vett rá 1979-ben arra, hogy szakórákat vállaljak a Papiu Líceumban, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista rendszer egyik programjaként bevezették a középiskolákban is a magyar nyelvű szakmai oktatást.
Óriási haszna ennek a munkának az volt, hogy megtanultam a magyar műszaki nyelv gépgyártással foglalkozó fejezetét. Lászlóval nem volt semmilyen kapcsolatom, éveken keresztül írtam róla is a Morfondír rovatomban, róla meg a Reform Tömörülés rebellis ügyeiről, de közvetlen kapcsolatunk nem volt. Tőkés Lászlónak elismerem az érdemeit, de a politikai tevékenységét – sem úgy általában, sem részleteiben – nem tudom dicsérni, körülbelül erről szól az a szamizdat, amiről beszélünk.
Kiállna Tőkéssel egy nyilvános vitára?
Nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Ő kiváló prédikációkat tart és tüneményes sérelmi beadványokat fogalmaz, én csak egy sima pamfletíró vagyok. Ő lebilincselő szónok, én csak papír előtt tudom összehozni a mondanivalóm. Különben még nem volt rá példa, hogy valamely kritikusát vitára invitálta volna.
Bíróság elé viszont nem egy megtévedt bárányt idézett az eddigiekben. Az én kétszáz oldalas magánlevelem viszont nem bírósági ügy, legfennebb az újságíró-egyesület etikai bizottsága mondhat róla véleményt.
A kötetben több utalás esik a Szentírásra. Ön keresztény emberként vitatkozik Tőkéssel?
A politikai opcióm elvileg a kereszténydemokrata irányba húz, de inkább saját pártot alapítottam, a Mörfi Barátai Frakciót, de e kis tömörülés aktivitása nem éri utol az EMNT-ét. Írásomban néhai Ágoston Albert szokását követem, ő presbiterként olvasta a fejére László atyánkfiának azokat a bibliai igéket, amelyekről időközben megfeledkezett.
Hogyan látja a politika és az egyház viszonyát a 21. század eleji Erdélyben?
Évszázadokon át folyt a harc az egyház és a hatalom szétválasztására, kár lenne most ismét összemosni a kettőt. Tőkés példája igazolja a legszebben, mi lesz abból, ha a politikusok zsoltárokat idéznek a parlamentben, s a papok hirdetik az autonómiát.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

In memoriam Szabó Károly (1943-2011)
Gyászol a Szatmár megyei közélet: 67 éves korában, kedden elhunyt Szabó Károly, a megyei politikai élet meghatározó alakja, aki nem kevesebb, mint 18 éven át (1990-2008) szenátorként képviselte régiónkat, és egy ideig EP-képviselői tisztséget is betöltött. A Román Felsőház tagjaként sosem felejtette el, kiket képvisel a fővárosban, számos, egyszerű emberek mindennapjait megkönnyítő ügyben közbenjárt, interpellált, intézkedett. Sajátos színfoltja volt ő a Szatmár megyei közéletnek, összetéveszthetetlen stílusával, egyenes beszédével tiszteletet vívott ki mind a politikai körökben, mind a közemberek soraiban. Olyan politikus volt ő, aki mindig nyíltan fogalmazott, nevén nevezte a dolgokat. Tudta: a problémák szőnyeg alá seprése nem jelenthet megoldást, az őszinteség az egyetlen, amely a magyarság érdekvédelmi szervezetét előbbre viheti. Nem maradt, nem maradhatott közömbös szervezete és a szatmári magyar közösség ügyei iránt. Mi, ittmaradottak, csak azt remélhetjük: mindig a közösség érdekében felzengő, határozott hangja jó ideig vissza fog csengeni még az őt követő politikusgeneráció fülében, amely szakmai odaadást, elkötelezettséget, politikai profizmust tanulhat tőle. Szabó Károly kedd este, nagykárolyi otthonában hirtelen, szívinfarktusban hunyt el. Bár nem volt ezen tájegység szülötte – Désen született, 1943. augusztus 29-én –, igazi szatmáriként és nagykárolyiként végezte munkáját a Szenátusban, egy ideig a mezőgazdasági és erdészeti bizottság alelnökeként, majd a honvédelmi bizottság jegyzőjeként. Lapunk ezúton osztozik a család és az egész Szatmár megyei magyar közösség gyászában. Nyugodjon békében!
Szabó Károly Ferenc halálára
Mély fájdalommal értesültem szeretett kollégánk és barátunk, Szabó Károly Ferenc hirtelen elhunytáról. Halálával egy fontos erdélyi magyar személyiség, a szatmári és az egész erdélyi magyarság által megbecsült és elismert politikus távozott el közülünk. Szabó Károly Ferenc már a kezdetektől a Szövetség szatmári szervezetének tagja, 1990-től 2008-ig az RMDSZ szenátora, 2000. és 2002. között szervezetünk szenátusi frakciójának vezetője volt. Elkötelezetten küzdött a magyarság jogaiért, munkásságát a nemzetéért, közösségéért érzett felelősség határozta meg. Együtt voltunk a kisebbségi jogküzdelem legnehezebb pillanataiban, és együtt örültünk az elért sikereknek is. Hűsége, kitartása mindannyiunk számára követendő példa marad. Szenátorként, közeli munkatársként és barátként búcsúzom tőle. Az RMDSZ országos vezetősége nevében őszinte részvétemet fejezem ki a gyászoló családnak.
Markó Béla
Elhunyt Szabó Károly Ferenc
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 67. évében, 2011. január 25-én este elhunyt SZABÓ KÁROLY FERENC villamosmérnök, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt szenátora, európai parlamenti képviselője. Szabó Károly Ferenc Désen született, 1943. augusztus 29-én. A kolozsvári Műszaki Főiskola 1967-ben történt elvégzése után előbb 1967-71 között Nagyváradon dolgozott karbantartó mérnökként a bútoriparban, majd 1971-72 között a berettyószéplaki szénbányáknál. 1973-ban kerül Nagykárolyba, ahol 1980-ig a bútorgyárban, a Helységgazdálkodási Vállalatnál, majd 1980 és ’90 között a szatmárnémeti Unió helyi részlegéből lett Gépgyártó Vállalatnál dolgozott. Az 1989-es rendszerváltás nagy fordulópontot jelentett életpályája alakulásában. Ezt követően ugyanis az addigi mérnökemberből politikus lett. 1990 és 2009 között a nagykárolyi RMDSZ választmányi tagja, 2000 és 2003 között a nagykárolyi RMDSZ elnöke. 1990 és 2008 között, tehát 18 éven át az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, az RMDSZ szenátusi frakciójának helyettes vezetője, illetve vezetője. 2006-ban előbb Románia RMDSZ-es európai parlamenti megfigyelője, majd 2007-2008-ban Románia RMDSZ-es európai parlamenti képviselője. 2008-ban nyugdíjba vonult. Szabó Károly Ferencet a Románia Magyar Demokrata Szövetség helyi és országos vezetősége saját halottjának tekinti. Kovács Jenő, a nagykárolyi RMDSZ elnöke
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj és édesapa, SZABÓ KÁROLY FERENC életének 68. évében hirtelen elhunyt. Temetése január 27-én, csütörtökön, 15:30-kor lesz a Temető utcai Mesterrészi temető római katolikus ravatalozójából.
Emléke örökké él szívünkben és soha nem feledjük.
A gyászoló család
Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Koordinátákon áll vagy bukik a házsongárdi sírok védelme
A temető igazgatósága továbbra is titkosnak nyilvánítja az adatokat
Tételenkénti pontos helyrajzi meghatározásra szorulnak a Házsongárdi temető védelemre felterjesztett sírjai, pontos helymeghatározás híján ugyanis a Házsongárd Alapítvány által összeállított síremlék-jegyzék nem teljes – hangsúlyozta tegnap Virgil Pop, a Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa a Házsongárd Alapítvány igazgatójával, Gergelyné Tőkés Erzsébettel folytatott megbeszélésén. Virgil Pop úgy vélte: egységes és alkalmazható megoldást kell kidolgoznia az alapítvány szakembereivel a sírok, kripták és a gazdátlan sírkövek beazonosítására. Amennyiben a műemlékvédelem oltalmára szoruló sírjegyzék kiegészül a fent említett adatokkal, már továbbküldhető a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium nyilvántartási hivatalának, iktatás végett. A helyrajzi adatgyűjtésben sajnos a temető igazgatóságának együttműködésére egyelőre nem lehet számítani, a gazdátlan műemlékek pusztulása pedig folyatódik.
A Házsongárd Alapítvány – Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hivatalos felkérésére – már tavaly összeállította a Házsongárdi temető védelemre felterjesztett sírjainak jegyzékét. A dokumentáció meg is érkezett a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottsághoz, Virgil Pop műemlékvédelmi tanácsos pedig a törvény oltalmát igénylő emlékeket és emlékcsoportokat felsorakoztató összeállítást tételekre bontotta, nevesítette. Azonban az immár háromszáz tételre leosztott jegyzékben minden egyes emléket pontos helyrajzi megjelöléssel kell ellátni – jelentette ki a szakember, aki bízik abban, hogy a Házsongárd Alapítvánnyal együttműködő építészekkel, építőmérnökökkel sikerül majd egy megfelelő módszert kidolgozni az említett cél megvalósítására. Mint elmondta, a műemlékvédelmi kóddal ellátott, sorszámozott, helyszínileg beazonosított házsongárdi emlékek jegyzékét a teljesség és pontosság jegyében kell felterjeszteni a szaktárca nyilvántartási hivatalához: ilyenképpen nem lenne ésszerű, ha a lista nem foglalná magába mindazokat az emlékeket, amelyek jogosan a műemlékvédelmi törvény égisze alá tartozhatnak, másrészt a Hivatalos Közlönyben is publikálandó jegyzék egyik alapkövetelménye az elhelyezkedés megjelölése. A pontosan meghatározott emlékre ekképpen összpontosul majd a törvény védelme is – magyarázta a tanácsos.
Mint elmondta, nem volt még példa ilyen jellegű műemlékjegyzék összeállítására, a temetők ugyanis egységként szerepelnek a műemlékvédelmi listán. Virgil Pop egyébként a kolozsvári Építészeti és Városrendészeti Egyetem professzoraként két tanársegédjével a házsongárdi kripták és síremlékek széleskörű építészeti felmérését kezdeményezi a IV. éves hallgatók bevonásával, akik a projekt és a restaurálási javaslatok elkészítése által tesznek majd eleget a szaktantárgy gyakorlati követelményeinek.
A pontos helyrajzi azonosítás segédeszközeként felmerült a GPS-felmérés lehetősége. László Attila alpolgármester felvállalta a városháza anyagi forrásaival végrehajtandó folyamat lebonyolítását – mondta Gergelyné Tőkés Erzsébet, hozzátéve: a Házsongárd Alapítvány a közelmúltban 500 ezer forint értékű pályázati támogatást nyert a GPS-felmérés elkészítésére, de ez nem elegendő a munkálatok teljeskörű elvégzéséhez.
A koordináták meghatározását nehezíti, hogy a temető igazgatósága tavalytól titkosította nyilvántartását, így a sírokra vonatkozó helyrajzi adatokat kizárólag a bérlőnek, vagy örökösnek szolgáltatják ki. Az unitárius egyház átiratára, amelyben a koncessziójában levő sírokra vonatkozó információk kiszolgáltatását kérte, a temető igazgatósága így válaszolt: az egyházi intézmény megbízottja a hivatalos átirat elküldése, és egy formanyomtatvány kitöltése nyomán, a megszabott ellenérték fejében kaphatja meg a nyilvántartási kivonat másolatát, amely egy hétig használható törvényhatósági fórumokon – tájékoztatott Gergelyné. Mint elmondta, Kötő József és Máté András parlamenti képviselők az adattitkosítás jogi hátterét vizsgálják, ugyanis valószínűsíthetően a közérdekű adatok kategóriájába sorolódna a temetői nyilvántartás is.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)

Fiatal műszakiak tanácskozása
Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap megnyitották a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát (FMTÜ), amelyet idén 16. alkalommal rendeznek meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) védnöksége alatt. Az esemény célja változatlan: az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A konferencián köszöntő beszédét mondott Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke, aki kiemelte, hogy az idén 145 erdélyi, felvidéki és anyaországi szerző, 14 egyetemről és 5 tudományos intézetből, 88 dolgozatot mutat be, amelyeket az EME Digitális Adattára révén tesznek közzé. Gyenge Csaba, az EME alelnöke, a MTA külső tagja, az évről évre növekvő részvételre és az előadások színvonalának emelkedésére hívta fel a figyelmet. Rövid köszöntőt mondott még Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Máté Márton (Sapientia EMTE), Csibi Vencel (KAB-elnök, MTA-külső tag), Tisza Miklós (Miskolci Egyetem), Szigeti Ferenc (Nyíregyházi Főiskola) és Végvári Ferenc (Kecskeméti Főiskola). A megnyitón jelen volt Dunai Péter kolozsvári magyar konzul is.
Délelőtt két plenáris előadás hangzott el, majd délután hat szekcióban folytatódott a rendezvény az EME központi székházában és a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának toronyépületében.
Az esti fogadáson megjelent Németh Tamás, az MTA főtitkára, és helyettese, Csépe Valéria. Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemláz sikerrel érettségizőknek
Elkezdődött hétfőn a beiratkozási időszak a hazai egyetemeken. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán 13 786 helyet hirdetnek, ennek egyharmada (4760) ingyenes, több mint 9 ezer tandíjköteles. További 2685 helyet hirdetnek levelező tagozaton. A legtöbb hallgatót a Közgazdaságtudományi Kar venné fel: a 2540 helyből csak 651 ingyenes. Magyar tannyelvű szakon 2373 helyet hirdetnek (1070 ingyenes), németen 431-et (139 ingyenes), angol tannyelvűn 533-at (199 ingyenes), francián 80-at (21 ingyenes). Hatvan helyet roma nemzetiségűeknek szánnak, a jelentkezők tetszése szerinti karon. 14 moldova köztársaságbeli diákot is felvesznek, továbbá 11 fogyatékossággal élő fiatalt. A legrövidebb képzés időtartama 3 év. A beiratkozási időszak és a vizsgák időpontja karonként változó, az egyetem honlapján közlik (admitere.ubbcluj.ro).
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kara 130 diákot vesz fel az idén a 68 tandíjmentes és 62 költségtérítéses helyre. Az oktatás magyar nyelven zajlik, az egyetem jogászokat is képez. Információk a kv.sapientia.ro honlapon. További karok működnek Marosvásárhelyen és Csíkszeredában.
A Kolozsvári Műegyetem az idén 3563 diákot venne fel, 2683-at ingyenes, 880-at tandíjas oktatásra. A legtöbb helyet – 633-at – a gépészmérnöki kar hirdeti, amelynek kihelyezett részlegei működnek Besztercén, Gyulafehérváron, Szatmárnémetiben és Zilahon is. Továbbá 125 műépítész hallgatót vennének fel, számítástechnikai képzésre pedig 495-öt (40-et Szatmáron). A képzés időtartama 4–6 év. Szabadság (Kolozsvár)

Közelebb került a Házsongárd öröksége a törvény oltalmához
Befejeződött a kolozsvári pantheon helyrajzi felmérése
Mára lezárult a Házsongárd műemlék jellegű sírjai topográfiai felmérésének terepmunka része – tájékoztatta lapunkat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Az alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság még a tél folyamán javasolta a művelődési tárcának, hogy a temető értékes emlékeit terjesszék fel a műemléki státus elnyerésére. Az összeállított jegyzéket azonban helyrajzi számokkal kellett kiegészíteni, amelyeket a temetőt felügyelő hivatal tavaly májusban titkosított. Június végén a művelődésügyi minisztérium Kolozs megyei igazgatósága a szaktárca utasítására elindította a szükséges munkálatok folyamatát. Együttműködési szerződést kötött a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal, így a felkért szakemberek és önkéntesek elkezdhették a terepmunkát – magyarázta a felmérésben vezető szerepet vállaló Maksay Ádám építőmérnök, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium engedélyének, támogatásának birtokában az Erdélyi Református Egyházkerület a Bethlen Gábor Alapnál (a korábbi Szülőföld Alap jogutódjánál) félmillió forintot pályázott meg a helyrajzi felmérés elvégzésére. – A Leonard Horvath által vezetett művelődésügyi igazgatóság teljes mértékben segítségünkre volt a munkálatok lebonyolításában, amelyekben többek között részt vett Virgil Pop, a Területi Műemlékvédő Bizottság főtanácsosa is – részletezte Maksay Ádám. A műemlékvédelmi szakember lapunknak már korábban elmondta: a topográfiai mérések elkészülése nyomán irányító szerepet vállal majd az országos műemlékvédelemhez felterjesztendő dokumentáció elkészítésében. Virgil Pop egyébként a művelődésügyi tárcának eredetileg leadott magyar nyelvű jegyzéket átdolgozta, román nyelvre átírta, ez szolgált a topográfiai munkálatok alapjául is – tette hozzá a műszaki előadó.
A terepmunka folyamán több mint 500 sírt, sírkövet sikerült feltérképeznie az Alexandru Terebesy által vezetett helyrajzi felmérést végző csoportnak, amelyben mindenki a legcéltudatosabban dolgozott, az elvégzett munka értéke pedig nem fél, hanem gyakorlatilag két és fél millió forintnak felelne meg – fejtette ki Maksay Ádám. A műemlékké nyilvánításra javasolt emlékek jegyzéke körülbelül 300 tételből áll, de a nemzetközi szabványoknak megfelelő, kiterjedt topográfiai térkép például a kallódó sírköveket is tartalmazza. – Az egyházi tulajdonban levő lutheránus temető kivételével a köztemető régi részét feltérképeztük, mindent bemértünk, hogyha majd a törvényi védelemre javasolt listát bővíteni lehet, ne kelljen majd újra elkezdeni a munkát – magyarázta Gergelyné Tőkés Erzsébet. Mint kiemelte a műemlékvédő fórumok viszonyulása a lehető legsegítőkészebb, együttműködésük kiváló volt. A helyrajzi adatok összegyűjtése azonban csak a műemlékké nyilvánítás első lépése: a különálló tételekre bontott jegyzék minden egyes eleméhez egy adatlapot kell ugyanis csatolni, amelynek kitöltése további aprólékos munkát, kutatást igényel, és amelyet véleménye szerint nagymértékben megnehezíthet az a tény, hogy a temető igazgatósága a sírok adatait csak a családtagoknak adja ki. Mint kifejtette, egy immár sokadik helyszínen kallódó sírkő jellemzőit például nehéz lesz a temető nyilvántartásához való hozzáférés nélkül a műemlékvédelmi adatlap követelményeinek megfelelően összegezni.
– Hatalmas munka vár még ránk, amelynek megvalósításában a Megyei Művelődési Felügyelőség alkalmazottai, kutatói, valamint a náluk szakmai gyakorlatot végző egyetemi hallgatók segítségünkre voltak és lesznek a továbbiakban is – hangsúlyozta a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Maksay Ádám tájékoztatása szerint szeptember 15-ig minden egyes emlék dokumentációjához csatolni kell az említett, úgynevezett analitikai adatlapot, de a szakemberek közreműködésével fel lehet majd tüntetni rajtuk a szükséges adatokat.
Virgil Pop a kolozsvári Építészeti és Városrendészeti Egyetem professzoraként két tanársegédjével a házsongárdi kripták és síremlékek széleskörű építészeti felmérését kezdeményezte a hallgatók bevonásával – fejtette ki Maksay Ádám. A diákok a projekt- és a restaurálási javaslatok elkészítése által tettek eleget a szaktantárgy gyakorlati követelményeinek, és igen értékes munkát végeztek, ugyanis az általuk összeállított dokumentáció adatai segítségül szolgálnak az említett adatlapok kitöltésében.
Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter műemlékvédelmi kérdésekért felelős tanácsosa lapunknak elmondta: a topográfiai dokumentáció csak egy részét képezi a pozíciónként értelmezett törvényi védelem megszerzésére irányuló folyamatnak, az emlékek különálló iratcsomóinak hiánytalan összeállítását követően pedig az Országos Műemlékvédő Bizottságnak kell jóváhagynia a felterjesztett jegyzéket, amelyet miniszteri rendelet erősít majd meg. – A folyamat még nem ért véget. Reméljük, hogy a szeptemberi határidőig sikerül összeállítani a szükséges dokumentációt – mondta Hegedüs Csilla
ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Harmadik kategóriában a Sapientia
Első alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat.
Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban.
Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani.
A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig.
A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek.
Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem.
A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem.
Takács Éva
Hargita Népe. Erdély.ma