Háromnapos túrával emlékeznek az ezeréves határt védő katonákra
Idén az első világháború kitörésének 100. és a gyimesi kitörés 70. évfordulója alkalmából három napos rendezvénnyé bővítették a 32-es határvadász zászlóalj emléktúrát. Az ezeréves határt védő katonáknak emléket állító túra résztvevői péntektől vasárnapig 20 kilométert tesznek meg a Gyimesekben – mondta az egyik szervező, Vincellér Tibor, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke az MTI-nek.
A 32-es határvadász emléktúrát ötödik alkalommal szervezi meg a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület. Idén viszont az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából összefogtak azzal a két másik szervezettel, amelyek szintén az ezeréves magyar határ keleti végeire- jelenleg erdélyi területekre – szoktak megemlékezéseket szervezni: a Budakeszi Kultúra Alapítvánnyal és a Maglódi Sebő Ödön társasággal. A három szervezet által szervezett három napos, 20 kilométeres túra lebonyolítását segíti még több helyi önkormányzat, az erdélyi speciális mentőcsoport helyi egyesülete, valamint a Honvédelmi Minisztérium is – fejtette ki Vincellér Tibor.
A túra résztvevői péntek reggel Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumnál gyülekeznek, s onnan indulnak az ezeréves határra, a Rákóczi-várhoz. Másnap, az első világháborúra emlékezve, első világháborús sírokat, valamint a kontumáci temetőt látogatják meg, ahol egy szentmisét is tartanak az elhunyt katonák emlékére. Majd Gyimesbükkről körtúrára indulnak. A harmadik nap, vasárnap lesz a hagyományőrző 32-es határvadász emléktúra. Ezzel azoknak a katonáknak állítanak emléket, akik 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között hősiesen védekeztek, s a „román árulás” után sikerült kitörniük a bekerítésből. Ennek történetét Sebő János, a gyimesbükki határvédelem egykori parancsnokának leírásából lehet ismerni. Ennek köszönhetően a Hidegségről Csíkszentdomokosra tartó túrán csaknem ugyanazon az útvonalon mennek végig, ahol egykor a harminckettesek.
Vincellér Tibor azt mondta, amikor az emléktúrát először megszervezték, céljuk az volt, hogy összekovácsolják a csángókat, a székelyeket és az anyaországban élő magyarokat. Továbbá hogy emlékezzenek azokra a hős katonákra, akik védték az országot, s hogy minél többen megismerjék a 32-es határvadász zászlóalj történetét, és ehhez olyasmit adjanak, amely nincs benne a történelemkönyvekben. A túra szervezője elmondta: az elmúlt években egyre többen csatlakoztak, kezd ”népünnepéllyé” alakulni az emléktúra.
Idén az első világháború kitörésének századik, és a gyimesi kitörés hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett összesen 20 kilométeres túra mindegyik napjára nagyjából száz embert várnak. Az egyik szervező Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke Vincellér Tibor elmondta: a túra több pontján lesznek helyi megemlékezések, s ezen felül mindhárom nap történészek is tartanak majd előadásokat, például az ezeréves határ kialakulásáról, a Rákóczi-várról, katonasírok történetéről is.
MTI, Székelyhon.ro

Magyar honvédek a közösségi emlékezetben
Mintegy 2500 hősi halott és több ezer sebesült a 70 éve lezajlott tordai csata magyar veszteségeinek mérlege. A második világháború legnagyobb magyar hadműveletének történései – képünkön a csatában odaveszett két erdélyi honvéd a frontra indulás előtt – ma is élénken élnek a környező falvak emlékezetében. Az újjáéledő erdélyi hadisír-gondozás felidézi a múltat.
Az Aranyosszékre vezető műúton közelítünk Boldizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanárral, kalotaszegi helytörténésszel a Kisbányai szorosba. Hetven évvel ezelőtt, 1944. szeptember 5-én ezen az útvonalon hatolt be Dél-Erdélybe a 2. királyi honvéd hadsereg. A Kolozsvárról és Gyalu irányából érkező több tízezres had Magyarlónánál lépte át az Észak-Erdélyt Dél-Erdélytől elválasztó román–magyar határt. A II. bécsi döntés alkalmával Romániához csatolt négy legdélibb kalotaszegi magyar falut – Magyarfenest, Tordaszentlászlót, Magyarlétát és Alsójárát – felszabadítva, a honvédség az Aranyos völgyén ereszkedett le az aranyosszéki magyar falvakba, a Maros vonaláig. Ekkor került magyar fennhatóság alá Torda is.
Az 1944. szeptember 13. és október 8-a között lezajlott tordai csata első helyszínén, a Kisbányai szorosban állunk meg. A helytörténész nemcsak történelemkönyvekből és levéltári adatokból ismeri a 70 évvel ezelőtti eseményeket, hanem tizenéves fejjel maga is átélte azokat. Pontosít, amikor arról beszél, hogy a magyar honvédség első ütközetére, illetve emberveszteségeire nem a híressé vált tordai csata kitörésének dátumán, azaz szeptember közepén került sor, hanem legalább egy héttel korábban, szeptember 5-én, illetve 6-án, amikor báró Aczél Ede vezetésével magyar előcsapat érkezett Magyarfenesre és Tordaszentlászlóra. A magyar falvak lakossága kitörő örömmel fogadta őket, hiszen a Romániához csatolt, határ menti falvakban a román vasgárdistákból verbuválódott helyhatóság minden elképzelhető módon terrorizálta a magyarságot. Az 1940 és 1944 közötti négy év a dél-erdélyi magyarság legnehezebb időszaka volt Trianon után. Ezt változtatta pokollá az 1944. augusztus 23-i román átállás. Az aggastyánok kivételével minden férfit kényszermunkára hajtottak el Románia különböző vidékeire, az otthon maradt tizenéves gyerekeket erdőkitermelésre, és a fa elszállítására fogták a megmaradt családi fogatokkal. A határmenti falvakban igen szigorú kijárási tilalmat vezettek be, és aki ezt megszegte, az súlyos retorziókat szenvedett.
„Szeptember 4-én, éjszaka arra ébredtünk, hogy megbolydult az 1940-ben Tordaszentlászlóra telepített önkormányzat, határőrség, csendőrség és a posta román alkalmazotti gárdája. Ki biciklin, ki taligán, ki a magyar gazdáktól elkötött lovakkal, marhákkal és szekerekkel menekült, amikor hírét vették, hogy bejönnek a magyar csapatok. Pár óra alatt – igaz, csak rövid időre, de – vége lett a négy éves terrornak” – magyarázza Boldizsár Zeyk Imre.
Orvtámadás a szorosban
Később derült ki, hogy a magyar falvakból elfutott, zömében román vasgárdisták – családjaikat Tordára vagy más, biztonságosnak ítélt helyre menekítve – állig felfegyverkezett partizáncsoportokban, lesben várták a magyar csapatokat. A másnap délután megérkező előcsapat katonáinak többsége a Tordaszentlászlótól mintegy 10 km-re fekvő, szűk Kisbányai szorosban a rájuk zúduló golyózáportól esett el.
A szorosból kifele tartva, egy út menti kis tisztáson állunk meg. Boldizsár a főútról letérő mellékútra mutat, arra a kis útkereszteződésre, amely alatt tömegsír található: itt hantolták el a harcokban elesett magyar katonákat. Az egy hónapig tartó magyar felségterületet október derekán már szovjet csapatok vették uralmuk alá, a vidék mozgó front áldozata lett, a tömegsír jeltelen helyként maradt meg a közösségi emlékezetben.
A tordai csatában elesett honvédek sírjainak felkutatásával foglalkozó Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, az idén januárban elhunyt Pataki József Boldizsár Zeyk Imrével többször is járt a helyszínen, de a román önkormányzattal nem sikerült megegyezni a tömegsír megjelölésében. Az itt nyugvó honvédek azonosítása, és esetleges exhumálása immár a közeljövő feladata.
Az előcsapat tragikus sorsa után a vidéket átfésülő magyar hadsereg a vasgárdisták kis részét tudta csak elfogni. Többségük a magyar csapatok egy hónap múlva történő visszavonulása után vette ismét birtokba a völgy magyar falvait, aminek kis híján tragikus vége lett. Boldizsár így emlékezik: „Két hétig tartott itt a front. A magyar falvakat elfoglaló román csapatok október 18-án kiparancsolták a pincékben megbúvó asszonyokat és gyerekeket, és egy átalvetőnyi holmival vagy jobb esetben egy-egy marhafogattal indították útnak őket Alsójára fele. Magyarfenes azért menekült meg, mert románul Vlahanak hívják, és a más vidékről érkezett román katonákat a név megtévesztette. Tordaszentlászló és Magyarléta megmaradt magyar lakossága hosszú sorokban elindult felfele a völgyön: Alsójárában a felfegyverkezett vasgárdista fészekalj várta őket. Tömegmészárlás lett volna, ha időközben nem érkezik meg egy szovjet járőr csapat. Mivel az orosz parancsnokság részéről semmilyen lakossági kiürítés nem volt elrendelve, az orosz katonák rögtön átlátták a helyzetet, és a vasgárdistákat a helyszínen letartóztatták. A falvakba visszaparancsolt magyarság így menekült meg.
A Kiserdő újratemetett katonái
Tordaszentlászlón meglátogatjuk a kiserdei honvédtemetőt, ahol a faluban 1944 őszén berendezett magyar hadikórház elhunyt sebesültjei nyugszanak. Tordaszentlászlóra kerültek a tordai csata különböző helyszínein – Csürülye, Kékbükk, Peterd, Tordai hasadék, illetve Hagymás – megsebesült magyar és német katonái, közülük 21 honvédet az egykori tüdőszanatórium parkjában temettek el. 1946-ban Boldizsár Zeyk Imrét más helybéli tizenévesekkel kivezényelték, hogy a két évvel azelőtt eltemetett katonák maradványait ássák ki. Egyházi szertartás szerint mind a 21 honvédet újratemették a szanatórium kiserdei temetőjében. Az erdélyi honvédtemetők ötvenes évekbeli közös sorsa következett Tordaszentlászlón is: a szomszédos román falu, Kisfenes erdésze buldózerrel egyengette el a sírhantokat, és helyükbe fenyőt ültetett. 2004-ben sikerült a tordaszentlászlói magyar önkormányzatnak az egykori honvédsírok helyét megtisztítani, és fekete márványtáblába vésetni minden elhantolt katona nevét. Alig egy kilométerrel odébb, Kisfenes bejáratánál tömegsírban fekszik több tíz magyar, román és szovjet katona. Az önkormányzat által emelt emlékoszlopra románul, magyarul, oroszul és németül vésették be az emléktáblákat, a többségi „tolerancia” azonban csak a románt tűrte meg: a felavatás után néhány héttel csak a román nyelvű tábla maradt, ismeretlen tettesek a többit lefeszítették.
Boldizsár szerint a román falvakban – ahol az önkormányzat, de gyakran a lakosság sem partner a számukra idegen, elhunyt katonák iránti kegyeletben –, nehéz megjelölni a jeltelen honvédsírokat. Példaként a színromán lakosságú Pusztaszentkirály esetét említi: itt 1944 októberében keresett menedéket a falu egyik gazdátlan szénapadlásán az a magyar katonaraj, amely a Tordai hasadék védelmével volt megbízva, de leszakadt a visszavonuló magyar hadseregtől. Reggelre vasgárdisták vették körbe a csűrt, a magyar katonákat lefegyverezték, és egy szalmakazal köré felsorakoztatva összekötötték a kezüket, majd rájuk gyújtották a szalmakazlat. A mintegy húsz honvéd megmaradt csontjait a falu hídja mellé földelték el jeltelen tömegsírban. A korabeli időkben is példátlan kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosság híre a faluban dolgozó tordaszentlászlói építőmunkások révén derült ki. Boldizsár Zeyk Imre felkereste a helyszínt, és a budapesti Honvédelmi Minisztériummal folytatott levelezése során derült ki az eltűnt katonák kiléte. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság számára a pusztaszentkirályi tömegsír megjelölése is a következő időszak egyik nagy kihívása.
Tordán már hiába is keresném az erdélyi honvédsírok feltárásának és gondozásának nagy öregjét, a mindig életerősnek és fiatalnak látszó Pataki Józsefet. Az idén januárban 83 éves korában elhunyt, a magyar állam által többször kitüntetett aranyosszéki származású egyesületi elnök maga is olyan családból érkezett, ahol gyerekkorában megtapasztalta a poklok poklát: édesapját, a várfalvai unitárius lelkészt gyerekei és felesége szeme láttára lőtték agyon az orosz katonák, majd holttestét megcsúfolva, végighurcolták a falun, mintegy ízelítőt nyújtva abból a „felszabadításból”, amit a Szovjetunió hozott Erdélybe. Az üveggyári technikusként, atlétaedzőként és fafaragóként dolgozó tordai férfi a rendszerváltás után RMDSZ-elnök és önkormányzati képviselő volt a tordai helyi tanácsban. Ő akadt rá az unitárius egyházközség levéltárában a tordai csatában elesett katonák egy részének nevére és rangjára, akiket közvetlenül a front elvonulása után a város magyar lakossága ásott ki négy tömegsírból, és Torda magyar temetőjébe helyezte őket örök nyugalomra. A kommunizmus évtizedeiben csak sejtések voltak az egykori honvéd sírkert pontos helyéről. A rendszerváltás után – amint a temető visszakerült a három történelmi magyar egyház tulajdonába – letakarították a jeltelen honvédsírokat, és elkezdődhetett a tervezgetés.
Józsa Lajos tordai unitárius lelkésszel megyünk ki a belvároshoz közeli magyar temetőbe. Pataki József honvédsírgondozói öröksége most az ő vállán nyugszik. Ő ismerte legjobban az egykori elnök munkáját, törekvését, nyilvántartásait, így ennek folytatását rátestálták.
A kilencvenes évek elején rendbe tett sírkert mai formáját a kétezres évek elején nyerte el. „Pataki József kapcsolatba lépett a budapesti Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó irodájával, egyeztette a nyilvántartásunkban szereplő elhunyt katonák lajstromát, és ezzel kezdetét vette az a több, mint 15 éves erdélyi hadisírgondozó munkássága, amelynek során mintegy hatvan észak-erdélyi helyszínen sikerült megjelölni a magyar hősök sírját” – összegzi dióhéjban Pataki József kiemelkedő munkásságának történetét Józsa Lajos. A tordai honvéd sírkert mai kialakítása a támfalba bevésett 221 magyar, 15 szovjet és 14 német katona nevével és rangjával a tordai csata 60 éves évfordulójára, 2004-ben készült el. A gyászszertartással egybekötött eseményre számos magyarországi és a világ különböző részeire elszármazott hozzátartozó jött el, akik közül többen is pénzadománnyal támogatták a sírkert kialakítását. A front elvonulása után elhantolt 249 katona nyughelye nemrég egészült ki a 250. honvéddel, akinek maradványaira a szindi bányában bukkantak. Pataki József annak idején a Duna tévének adott interjúban mesélte el, hogy Bialkó János honvéd rokonai is eljöttek a tordai temetésre, többek között egykori menyasszonya, aki arról érdeklődött, nem találták-e meg volt vőlegénye személyes dolgai között pecsétgyűrűjét? A kolozsvári polgárőrség által feltárt és a temetésre átadott magyar katona sírjából előkerült személyes dolgait átadták a magyarországi hozzátartozóknak.
Málenkij robot: fele nem tért haza
A tordai papilakban vendéglátómmal számítógépen vesszük számba a mintegy 60 helyen kialakított honvéd sírkertek lajstromát. Van, ahol csupán néhány elesett katona hantjához kellett jelet tenni, de van, ahol tömegsírok márványlapjai hirdetik a mészárlás emlékeit. Nagyenyeden az oroszok 234 magyar hadifoglyot öltek meg: az áldozatok emlékére 2007-ben avattak emlékművet. Eddig összesen 2471 elhunyt magyar katonát sikerült azonosítani Kolozs, Fehér, Maros, Szilágy és Bihar megyében. Kolozsváron például 251 honvéd nyugszik a Házsongárdi temetőben, Aranyosegerbegyen 60, Alsó- és Felsőszentmihályon 70, Bonchidán 109, Detrehemtelepen 60, Gyulafehérváron 65, és a sort hosszan lehetne folytatni. Józsa Lajos arról is beszél, hogy színromán településen is sikerült emlékművet avatni. Az aranyosszéki Székelyhidason egyedi jelenségnek lehettek tanúi: egy idős román tanítónő hosszú évek óta gondozza 12 magyar honvéd sírját a falu temetőjében. Ő vezette oda a tordai hagyományőrzőket, és az elkészült emlékművet a helyi görög katolikus pappal közösen avatta fel a tordai unitárius lelkész. A kérdésre, hogy a román tanítónő miért gondozta magyar katonák sírját, azt válaszolta: bátyja román katonaként a Tátrában hunyt el, és abban reménykedett, hogy a messzi távolban valaki az ő sírját is gondozza.
A beazonosított Torda környéki sírokban a tordai csata különböző helyszínein történő hadműveletekben elhunyt honvédek nyugszanak, de a visszavonuló magyar hadsereg későbbi veszteségei is előkerülnek Erdély különböző helyszínein. A tordai csata vesztesége nagyobb volt, mint amennyi elhunyt katonát sikerült az elmúlt 15 évben a környéken beazonosítani. A 2008-ban megkötött magyar–román hadisír-gondozási egyezménynek meg kellett volna könnyítenie a folyamatot, valójában mégsem tapasztalható lényegi elmozdulás az egyezmény előtti időszakhoz képest. A román Honvédelmi Minisztérium hadisír-gondozással foglalkozó főosztályának honlapja számos orosz, német vagy más nemzetiségű, államilag fenntartott temetőről tájékoztat, de a felsorolásban egyetlen magyar temető sem szerepel. Többek között ezt is meg szerettük volna kérdezni a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadisír-gondozási Irodájának vezetőjétől, de az előzetes egyeztetés ellenére az interjútól mégis elzárkózott. Így a hivatalos magyarországi álláspont hiányában csak találgatni tudjuk, hogy milyen jövő vár az erdélyi magyar hadisír-gondozásra. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság lelkes önkénteseinek, illetve az Erdély-szerte fellelhető magyar önkéntesek munkájának köszönhetően további többszáz erdélyi honvédsír vár beazonosításra.
Tordán újabb nagyszabású megemlékezéssel készülnek október 4-én a tordai csata 70 éves évfordulójára. A malenkij robotra elhurcolt 417, és ebből 204 elhunyt tordai és Torda környéki magyar férfi emlékére avatnak önerőből egy új emlékművet a temető előterében.
A tordai csata története
„1944. augusztus 23-án Románia kivált a tengelyhatalmak közül, és megpróbált kapcsolatot teremteni a szovjet hadvezetéssel, aminek áldozata lett a hadszíntéren küzdő román haderő egy része. Magyarországon a kiválás nem merült fel olyan fajsúlyosan, mint Romániában, ezért a magyar politikai és katonai vezetés már augusztus végén Erdély katonai védelmének megszervezésében ügyködött. Tisztában voltak azzal, hogy a szovjet csapatok dél-erdélyi feltartóztatása nélkül Észak-Erdélyt lehetetlen megvédeni” – magyarázza Nagy József székelyföldi hadtörténész a tordai csata előzményeit.
Az Árpád-vonal kiépítése csak a Keleti Kárpátok területére vonatkozott, ezért a déli hágók védelmének szükségessége elengedhetetlenné vált. A németek többször is ígéretet tettek a haderő jelentős átcsoportosítására, de ez nem történt meg, ezért a magyar politikai vezetés elhatározta, hogy a honvédség önállóan valósítja meg. Az erdélyi 9. hadtestparancsnokság átszervezésével, és a 2. honvéd hadtest Erdélybe irányításával április 29-én Dálnoki Veress Lajos parancsnoksága alatt ismét létrehozták a 2. királyi honvéd hadsereget.
A szovjet vörös hadsereg szeptember 13-ra bevonul Dél-Erdélybe, és ez megpecsételi a dél-erdélyi magyar katonai tervek kivitelezését. A magyar hadsereg visszavonul a Maros, illetve az Aranyos vonalára. A szeptember 13-án harckocsikból álló orosz támadás Aranyos-parti, véres küzdelembe torkolt, a tordai csata három szakaszban október 8-ig tartott.
A harci események a Tordát övező régióban zajlottak, de Marosvásárhely irányában, a Maros vonalán és a Gyalui havasokban is harcok dúltak. „Először két hídfő volt: Tordánál a nagyváradi 25. gyalogezred és Aranyosegerbegynél a 26. kolozsvári gyalogezred. Szeptember 22-ig, a csata első szakaszában, a túlsúlyban levő szovjet haderő – a fokozatosan felzárkózó, újjászervezett román haderővel közösen – próbált teret nyerni. Ekkor még betöréseiket a magyar ellentámadás fel tudta számolni. Legtöbbször a 2. királyi páncélos hadosztály mentett magyar életet. Szeptember 19-én bontakozott ki a legjelentősebb magyar ellentámadás a Sósfürdő és a Szentjános völgyében. Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyaloghadosztály 25. gyalogezredének és Torda városának katonai parancsnoka a tordai Sósfürdő temetőben, közel szülei sírjához esett el, mert egy tapodtat sem akart hátrálni szülővárosa védelmében” – fogalmaz Nagy József.
A 2. szakaszban, szeptember 22. és 30. között különböző völgyekben hullámzottak a harcok. Szeptember 23-án a 23. német páncélos hadosztály ellentámadása emelhető ki: ez felszabadítja Aranyosegerbegyet, majd 24-én a Gyalui havasokban is egy erősebb harc bontakozik ki. A harmadik szakasz szeptember 30-a után kezdődik, és lényegében az október 8-i teljes visszavonulásig tart. A magyar hadsereg október 4-én üríti ki Tordát. Sikák László, a 26. gyalogezred egyik parancsnoka felügyeli a kiürítést, és zászlóalja utolsóként, már túl későn hagyja el a várost: az orosz túlerővel szemben folytatott harcban a hátvéd magyar katonák kétharmada elesik. Az október 8-i visszavonulással kezdődik Észak-Erdély kiürítése. A hadtörténész szerint a sokszoros szovjet túlerő ellenére a tordai csata a magyar királyi honvédség legnagyobb önállóan tervezett és vezetett hadművelete volt a 2. világháborúban. A tordai csata akadályozta meg azt, hogy a szovjet csapatok előre törhessenek Nagyvárad-Debrecen irányba. A magyar hadsereg egy hónapig tartóztatta fel az orosz csapatokat, amíg a magyar haderő, és a teljes magyar közigazgatás elhagyhatta Észak-Erdélyt.
A Torda környéki harcok magyar veszteségeiről pontos kimutatások nincsenek: becslések szerint tízezerre tehető a sebesült, az eltűnt és a meghalt katonák száma, és összesen mintegy 2500 honvéd vesztette életét.
Makkay József , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Embermentés a vészkorszakban
A budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében.
E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével.
Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. 
Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba.
Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki
Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében.
Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót.
A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak.
Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította.  Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat.  A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát.
Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő –   hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…”  címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken.
Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később  Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen  kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték. 
Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van.
Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le.
Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását.
A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n.
Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét.
Dupka György kárpátaljai  író  a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között  a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire.
Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt.
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe.
A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján.
„Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető.
Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában.
Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű.
„Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter.
A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián.
Laik Eszter
 
irodalmijelen.hu

Határőrző emlékjelek
Még a csillagászatban is ritka jelenség a bolygók együttállása, nemhogy az emberi társadalmak és országok mindennapjaiban. Mégis megtörténik, hogy a múlt  keresése közben a jelennel együttállásba kerül az ember. Felmenőink, apáink-nagyapáink emlékeinek nyomába eredve is ez történt. Kényszermegálló az úzi vámnál
Ez év szeptember végén és október elején olyan bolygóháromszög volt az égen, amelynek az asztrológusok szerint áldást, szerencsét és sikert kellett volna jeleznie. A háromszög három csúcsán a Kos Uránusz, az Oroszlán Jupiter és a Nyilas Mars volt. Mindhárom tűzjegy. S a tűz a lendületet, a tetterőt, a lelkesedést és a bátorságot jelképezi – szólt az ajánlat. Az asztrológia szerint ez a háromszög a legjobb bolygóállás. Augusztus 26-a, az Úz-völgyi emlékezés után, hitelt adva a jóslásnak, útra keltünk.
Nem könnyű még a legmesszebb menő jóakarattal és józan ésszel sem elemezni az eddig eltelt közel száz esztendő többnyire tragikusnak mondható eseményeit abban a földrajzi környezetben, határ menti övezetben, ahol felmenőink a parancsra hallgatva harcoltak, és sokan életüket vesztették. Ez a hely a minálunk eredő Veresvíz és az Úz összeömlése feletti övezet, amelynek harci eseményeiről-történéseiről eddig kiskönyvtárnyi irodalom született. Kell szólni hát erről a helyről két okból, egyrészt, mert ebben az évben mind a két világháború eseményeire emlékezünk kerek évfordulók kapcsán, másrészt pedig azért, mert lám, ma is kételyekkel és kontrasztokkal tűzdelt események írják tovább a Kistölgyesi-szoros, Úz-mező történetét.
Úz-völgyi szorosnak is nevezik az Úz-patak szűkületét, ahol ez év augusztusában nem kis meglepetés ért sokunkat. Az Úz-patak völgyének déli részét nagyon találóan Kőkertnek nevezik, s így a szoros is viseli a Kőkert-szoros nevet, vagy ahogyan még most is emlegetik a szoros mindkét oldalán lakók: Úzvölgyi-vám vagy Úzi vám. Úgy tartják a maiak, s ezt látjuk a térképeken is, hogy itt határpont volt, itt vágta át az utat az ezeréves magyar határ, amely a Veresvíz-patak mentén ereszkedett alá az Úz-patakába való beömléséig, majd annak bal partján a Magyaros tetőre emelkedett. A folyó, amely bővizű hegyi patak, Csíkbánkfalva határában ered, s Moldva területén Dormánynál, Dărmăneşti alatt ömlik a Tatrosba. Felsőbb völgyszakaszán a legutóbbi évszázadban számtalan fűrésztelep működött, kis falu is volt itt, neve Úzvölgy-telep. A fűrésztelepeknek-gyáraknak s a falunak is már csak emléke él. Most csak egyetlenegy család lakik itt, de – akárcsak a többi keleti határhelyen: Ojtozi-szoros, Gyimesbükk – a Baska-havas északkeleti végénél régi várhely nyomairól tudósítottak.
Augusztus 26-án az emlékezésre vonulók, s így magunk is – e sorok írójának édesapja is ide kiparancsolt székely határőr volt – szemtanúi lehettünk, hogy égett, mert meggyújtották – éppen az egykori országhatárnál – az út jobb oldalán álló kis épület tetőzete, romjai pedig már a közeli árokban hevertek. Ez volt a vám épülete! – jegyezte meg útitársunk az Úz-völgy-barát szentivánlaborfalvi Kányádi Mihály. Valóban, a világhálón és más adatok szerint is a kis épület „Grenzen-zoll” vagy a „Zollamt” nevet viseli, ami határvámot, vámhivatalt jelent. Kik, miért, milyen céllal tüntették el az épületet, és miért éppen augusztus 26-án? – merült fel mindnyájunkban a kérdés. A békés emlékezésre vonulók százainak akartak ezzel ünnepi „meglepetést” nyújtani? Mi azonban ünnep után visszatértünk, megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. – Nem az a kis ház volt a határvám, én úgy tudom, hogy azt a fakitermelő vállalat építette, látni lehetett rajta, hogy újabb építmény – tájékoztatott Costel Pădureanu nyugdíjas dormányfalvi lakos, aki szeretettel fogadott. A helybeli volt kőolajfinomító egykori vezetője, a vidék jó ismerője, a gelencei kitermelés irányítója, felesége, Jutka asszony, sepsiszentgyörgyi. A szóban forgó kis ház közelében azonban van egy beton házalap, az lehetett az egykori vámhivatal – fűzte hozzá vendégfogadónk. Útitársunk, a gelencei Kelemen Dénes jeles faragóművész, jó Úz-völgy-ismerő, a hallottak nyomán mintha napirendre tért volna az augusztusban történt égetés felett. Megmutatta a hely közvetlen szomszédságában az egykori Úz-völgyi, vasból épült határhíd és a keskeny vágányú egykori iparvasút betonpilléreinek maradványait, régi fényképfelvételén láthattuk az egykor ott közlekedő keskeny nyomtávú mozdonyt is.
– Itt volt tehát a határvám – mutatta egy másik fényképen a két vámsorompót is. Itt, az út jobb oldalán, ez a Magyarós-tető felé húzódó hegygerinc lába, itt emelkedett magasba a két ország határvonala. Ide raktam egy kőhalmot, ez már magyar föld volt. Ide akarok egy szerény keresztet állítani jövő augusztusra az itt őrködők s az 1916-ban és a második világégésben elesettek emlékére. Bízom abban, hogy nem fogják bántani, mert a román ember tiszteli a keresztet! Itt csak a vám volt, a magyar határőrkatonák s a honvédek fent, a völgyben lévő laktanyából jártak le ide őrségbe szolgálatot teljesíteni.
Számunkra azért volt fontos a határpont ismerete, mert 1968-ban ennek közvetlen közelében jelölte ki a megyehatárt megállapító bizottság a két szomszédos új megye, Hargita és Bákó határvonalát. Igen ám, de azt a rendszerváltás utáni években, amint azt Csíkszentmárton község polgármesterétől, Gergely Andrástól is megtudtuk, a bákói megyevezetés önkényes módon „felnyomta” mintegy három kilométerrel nyugatabbra, s a Rácz-patak beömlésének övezetébe költöztette a határtáblát. Mi több alkalommal visszavittük az eredeti helyére, de mindhiába. Így történhetett, hogy jelenleg az Úz-völgyi hősi temető, a régi kápolna is Bákó megye területére került. Mi azonban itthon érezzük magunkat, ezen a helyen itthon vagyunk.
Meglepetés és munka az emlékhelyen
A határvámnál lobogó tűznek még mindig kételyeket támasztó érzéseivel léptünk az Úz-völgyi emlékhely és emléktemető területére. Meglepetésünkre téglából épített kerítést emeltek a bejárati székely kapu keleti oldalára, s látogatásunk idején éppen annak folytatásán dolgoztak, a terméskőből emelt oszlopok közé mutatós vízszintes farudakat illesztgettek. A csíkszentmártoni építőcsapatot az önkormányzat alpolgármestere, László Antal irányította, aki maga is építész ember. – Pályázati pénzből épül ez a kerítés – mondta. Ez a legelő, ahol a temető van, s a temető mögötti hegyoldal erdőségei a mi közbirtokosságunk tulajdona, amely egy darab területet sem kapott vissza soha a szomszéd megyétől.
– Dr. Szőcs Dániel, Dani bácsi, az emlékhely rendszerváltás utáni felújításának kezdeményezője kért meg, hogy jöjjünk fel ide – mondta Kelemen Dénes –, mert a pályázatot megnyerő csoport két emlékkopját, melyeknek elhelyezkedése nem egyezett az emlékhely területrendezési elképzeléseivel, kivett a helyéről, és azokat vissza kellene állítani eredeti helyükre. Az egyiket én faragtam a volt sepsiszentgyörgyi 11-es és 12-es székely határőr zászlóalj hősi halottainak emlékére az Úz-völgyi betörés 60. évfordulója alkalmával, a másik a Farkas Mihály emlékkopjája, amelyet lánya, Farkas Piroska állíttatott. Barta Misi bácsival, az egykori Úz-völgyi harcossal visszahelyeztük mind a kettőt eredeti helyére. Volt még három emlékkopja, amelyet augusztus 26-án, a szervezők utasítására a temetőkerítés belső fele mellé állítottak fel. Mi azokat is kivettük, s az Úz-völgyi emlékmű nyugati felén álló kopjasorba, méltó helyre elhelyeztük.
Ezek közül két emlékkopját a sepsiszentgyörgyi Forró testvérek, Forró Ferenc és Forró László tartalékos hadnagyok gyermekei és unokái állítottak és Balázs Antallal faragtattak – tesszük hozzá mi, a harmadikot pedig az Úz völgyében elhalt édesapja, Ilkei Ferenc emlékére fia, a Sepsiszentgyörgyön élő vitéz Ilkei Albert saját kezével készítette.   A helyzet ilyetén alakulásáról dr. Szőcs Dánielhez fordultunk érdeklődni, akit néhai Sylvester Lajos, a hely hű krónikása, az Úz-völgyi szellemiség ápolójaként emlegetett, hiszen húsz éve már Úz-völgy törzsparancsnoka, s az itteni ünnepségek ceremóniamestere.
– A szóban forgó pályázatot a nálunk működő Erdély Kutatócsoport Egyesület nyerte el a magyarországi Honvédelmi Minisztériumtól, amiért minden elismerésem – mondta. – Én azt hiányolom, hogy a pályázat készíttetői miért nem vontak be minket is, vagy legalább meg kellett volna bennünket is kérdezniük. A központi emlékművet is mi állíttattuk, létrehozásában minket nagyon sok Úz-völgy-barát támogatott. A kopjaköltöztetésekkel önhatalmúlag cselekedtek, amelyet mi, a második világháború háromszéki résztvevői és azok maradékai, unokái megrökönyödéssel vettünk tudomásul. Hol volt 1994-ben, a kezdetekkor ez a kutatócsoport? Véleményünkkel finoman figyelmeztetném Illésfalvi Péter hadtörténeti szakíró barátomat is. A kutatócsoportot és Gergely András csíkszentmártoni polgármestert is arra kérjük, hogy folytassa munkáját, az újabb keresztállításokat is, de a már elhelyezett második világháborús kegyeleti emlékkopjákat ne bolygassák, hagyják eredeti helyükön.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon bekövetkeztének okai
Dr. Raffay Ernő: „Nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket!”
Az 1920. június 4-i diktátum évfordulója apropóján tettünk fel kérdéseket dr. Raffay Ernő budapesti történésznek, akinek Trianon előzményei és annak következményei az egyik kutatási területe. A jeles tudós sokszor okozott fejtörést megállapításaival az ún. „baráti szomszédos országok” történészeinek, politikusainak a témában, hiszen – amint látjuk – a történelmet lehet utólag megképzelni és megírni, ám a tények kegyetlenek – nem olyan tapintatosak, mint mondjuk az 1990 utáni alapszerződések.
– Miben különbözik megannyi más európai békekötéstől a trianoni?
– Legfontosabb különbség az aránytalansága. Ha megvizsgáljuk a 19–20. század 1920 előtti békekötéseit, azt látjuk, hogy egyetlen, katonailag vesztes országot sem csonkítottak meg olyan nagy arányban, mint a Magyar Királyság területét. Elvették az országterület 71,3%-át, a népesség kétharmadát. 1815-ben, amikor végleg leverték a napóleoni Francia Császárságot, területének elenyésző részét vették el, azaz méltányos békeszerződést kötöttek a nagy vesztessel. A 18–19. század orosz–török háborúi után a két keleti nagyhatalom egyike sem akarta túlságosan megalázni a másikat, gondolván a következő évtizedekre. Az 1870–1871. évi porosz–francia háború után a német győztes ugyan Versailles-ban kiáltotta ki a Német Császárságot (1871. január 18-án), ami porig alázta a francia nemzettudat két tartópillérét (gloire és grandeur), területcsonkításbéli aránytalanságot nem követtek el. Mindössze a két, német többségű tartományt, Elzászt és Lotharingiát csatolták el (igazságosan!) Franciaországtól. Ezt az összecsapást megelőzte az 1866. évi porosz–osztrák háború, amelyben a poroszok legyőzték Ausztriát, amivel ugyan eldöntötték, hogy a német egység megvalósítását a Porosz Királyság végzi el, valamint kiszorították az egykori Német Nemzet Szent Római Birodalmából a Habsburg-dinasztia vezette Ausztriai Császárságot – a poroszok, okosan, a jövőre gondolva, mégsem csonkították meg Ausztriát. Így aztán 1867 (Habsburg–magyar kiegyezés) és 1879 októbere (Németország és az Osztrák–Magyar Birodalom katonai szövetsége) után létre is hozták az összesen 1 millió 251 ezer km² nagyságú Középponti Hatalmak nevű katonai szövetségi rendszert. Nos, e hatalmas katonai szövetség léte, illetve az 1894–1907 között létrehozott antant ellentétei alakították ki azt az alaphelyzetet, amelyben egyes európai nagyhatalmi vezetők azt gondolták, egy jövendő nagy háború után úgy tudják majd örökre biztosítani a békét, ha a leendő veszteseket porig alázva, elveszik tőlük az életlehetőségeiket. Éppen ezt tették az egész Habsburg Birodalommal, benne a Magyar Királysággal 1920-ban.

A békediktátum külső okai
– Milyen okai voltak a trianoni „békeszerződésnek”?
– Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoport két területből áll: a nagyhatalmi okcsoport és a szomszédos országok okcsoportja. A nagyhatalmi okcsoport abból a történelmi igazságból indul ki, hogy a történelem formálói szinte mindig a nagyhatalmak. A Magyar Királyság (325 ezer km²) területének szétdarabolása előtt, az Osztrák–Magyar Birodalom (676 ezer km²) részeként Európa (Oroszország utáni) második legnagyobb területű, több mint 50 milliós népességű nagyhatalma volt. Az akkori európai nagyhatalmak pedig 1879 és 1907 között két nagy katonai tömbbe szervezkedtek alapvető érdekeik szerint; a kisebb országok vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi-katonai tömbhöz csatlakoztak (pl. Románia 1883-ban a Középponti Hatalmakhoz). A Magyar Királyság 1879-től a Német Birodalom katonai–politikai szövetségese volt, s amikor a nagy háború az antant (Anglia, Franciaország, Egyesült Államok) győzelmével végződött, a győztesek közül főleg Franciaország azt akarta elérni, hogy Németországnak soha többé ne lehessen nagyhatalmi szövetségese: emiatt szétzúzták a Monarchiát, s mindenekelőtt az etnikailag és katonailag egységesebb Magyar Királyságot. Elsősorban emiatt támogatták a román és szerb területelvevő szándékokat, Csehországot pedig amiatt is, hogy ellensúly legyen Ausztriával szemben, az esetleges Anschluss-szal szemben. Magyarország e nagyhatalmi játszma első s legnagyobb vesztese. Megjegyzem, Németország 1919. évi megalázása vezetett a második világháború kirobbanásához is.
– Nézzük a szomszédos országok szerepét…
– Általában ezt ismerjük a legrészletesebben. A velünk keverten élő, illetve egyes szomszéd népek már a 18. század végétől rendszeresen, visszatérően, általában fegyveresen is fölléptek a magyar állam és a magyarok ellen. E támadások okai között a Habsburg-ház magyarságot gyöngítő tevékenysége, valamint a török háborúk magyar létszámot kisebbítő hatása is benne található. 1914 előtt csehek, románok, szerbek és szlovákok tényleges terveket dolgoztak ki a magyar terület megcsonkítására, elvételére. Részletezés nélkül: a román politikusok általában a Tisza folyóig képzelték Románia határainak kiterjesztését; a csehek a Győrtől, Balassagyarmattól, Salgótarjántól, Miskolctól délre húzódó vonalig; a szerbek a Pécstől, Bajától, Szegedtől északra, Temesvártól keletre húzódó vonalig akarták kitolni határaikat. Ehhez képest (viccesen szólva) a trianoni határaink sokkal jobbak lettek! Ezeket a területeket természetesen a monarchiabéli magyar nagyhatalomtól csak európai háborúval lehetett elvenni, tehát a szomszéd népek vezetői érdekeltek voltak a világháború kirobbantásában. Politikájukat 1914 előtt az antanthatalmak érdekei mentén, azokhoz igazítva alakították. (Napjainkban pedig, a megszerzett, s a mai napig megszállásuk alatt tartott magyar területek megtartása érdekében ezek az országok a NATO kiszolgálói, kivéve a szerbeket, akik alapvetően oroszbarátok, viszont éppen a területük megtartása céljából lavíroznak a NATO és Oroszország között.)
Jobb határokat is elérhettünk volna
– Nem mehetünk el amellett, hogy Trianonnak belső okai is voltak.
– Így van, a magyarok is követtek el súlyos hibákat, amelyek belülről megosztották, tehát gyöngítették a társadalmat. A belső okok közül elsősorban a magyarok kicsiny, a nem-magyarok nagy számát, valamint a bonyolult etnikai és vallásfelekezetbeli helyzetet emelem ki. 1867-ben, a kiegyezés évében az összlakosságnak csak 44,4%-a volt magyar, s ez az arány 1910-ben „följavult” 54,5%-ra. Azonban – mivel a liberális magyar kormányok nem tiltották az idegen elemek bevándorlását – a magyar etnikum aránya csak az 1910-ben már 911 ezer zsidóval ment ötven százalék fölé. Ezek egy része keresztény vallásfelekezetre váltott, azonban mivel zsidó nemzetiség nem szerepelt a népszámlálások kérdőívein, ők magyarnak vallották magukat. Ez persze komoly előnyöket jelentett, s a magyar liberális fölfogás hívei nem gondolták, hogy a bevándoroltak soraiból kerülnek majd ki a kereszténység elleni harc, a szabadkőművesség, a szociáldemokraták és a későbbi kommunisták radikálisai. 1914 előtt a magyar értelmiség legjobbjai (gróf Tisza István, Herczeg Ferenc, Bangha Béla, Prohászka Ottokár stb.) azt vették észre, hogy a budapesti sajtóban (kivétel nélkül) minden nap gyalázzák a kereszténységet, sőt, a szót, hogy ’magyar’, szitokszóként használják a sajtó liberális és szocialista részében. Amikor aztán eljött a háború, a baloldal e két irányzatához tartozó személyek elkezdték a hadsereg és a hátország föllazítását, ami oda vezetett, hogy 1918. október végétől három kormány is (Károlyi-, Berinkey- és a népbiztosok tanácsa) ezekből az (jórészt zsidó nemzetiségű) emberekből alakult meg. Felelősségük az ország szétdarabolásában vitathatatlan: nélkülük valószínűleg jobb (de mindenképpen csonka) határokat érhettünk volna el.
– Mi váltotta ki a második belső okot, a társadalom teljes körű politikai szétdarabolását?
– A hazai liberalizmus gyakorlatilag parttalanná vált 1914-re. Ez azt jelenti, hogy a kormányok elkövették azt a hibát, hogy a nemzet nyilvánvaló ellenségeit szabadon engedték működni. Ilyen csoport volt például a szabadkőműves Martinovics-páholyban tiltott módon megalakult Országos Polgári Radikális Párt (Jászi, Ady stb.), amely majd 1918-ban a szociáldemokrata párttal és Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjával kormánykoalíciót alkot. A politikai élet szétverését jelentette akkoriban a képviselőházi obstrukció: ez azt jelenti, hogy az ellenzék, széttördelve a törvényhozás normális menetét, nem engedte időben meghozni az államot-nemzetet védő legfontosabb törvényeket (pl. a véderőtörvényt). Ez Magyarország és a birodalom belső és külső, katonai meggyöngítését jelentette.
A szabadkőművesség szerepe
– Trianon bekövetkeztében ilyen nagy szerepe volt a szabadkőművességnek?
– A hazai szabadkőműves szervezet szabad, ám titkos működésének engedélyezése a harmadik belső ok. A szabadkőművesség radikális páholyai ugyanis a haladás, modernizáció, szabadság stb. jelszavainak bevetésével gyökeresen át akarták alakítani a hagyományos Magyarországot, jelszavaik ismételgetése mögött azonban a legnyersebb hatalomátvételi szándék húzódott meg. A kérdésre, hogy a magyarországi szabadkőművesek szét akarták-e darabolni Magyarországot, válaszom: nem szétdarabolni akarták, hanem szabadkőműves többségű képviselőházzal s kormánnyal az egész ország fölött át akarták venni a főhatalmat. Szabadkőműves országot akartak megalakítani, kihasználva a katonai összeomlást. Amikor 1920. május 18-án a már horthysta kormány belügyminisztere, Dömötör Mihály föloszlatta e szervezetet, rájuk hárította az ország összeomlását. A szabadkőműves Károlyi-, majd Berinkey-kormány ugyanis visszavonta a hadsereget, ahelyett, hogy a benyomuló román, szerb és cseh katonaság elleni védelemre adott volna parancsot. Károlyi hibája kettős: szabadjára engedte a radikális szabadkőműveseket, valamint elmulasztotta az ország megvédését.
– Ezek szerint kijelenthető, hogy tudatosság és céltudatosság sújtotta a magyar államot és nemzetet?
– Igen, a legnagyobb mértékben, hiszen a nagyhatalmak készültek a revánsra, illetve Anglia a valóban szédületes német gazdasági fejlődés erőszakos megállítására; valamint a magyarok három szomszédja előzetes, térkép-rajzolás mellett komoly katonai fejlesztéssel készült Magyarország szétdarabolására. Az eredmény lehangoló lett. 1919-ben, amikor a békekonferencián megmutatták az antanthaderő főparancsnokának, a francia Foch marsallnak a Németországgal aláírandó békeszerződés tervezetét, a tábornok ezt mondta: Uraim, ez nem békeszerződés, hanem fegyverszünet húsz évre. Nos, 20 és fél év múlva Hitler és Sztálin megtámadta Lengyelországot. A többit tudjuk. Magyarországot pedig rákényszerítették az egyébként helyes és eredményes (négyszeres területi revízió!) revíziós kül- és biztonságpolitikára. Íme, mit tesz egy rossz békeszerződés! A trianoni békeparancsot (három, Pozsony melletti magyar falu elvételével súlyosbítva) megerősítette az 1947. évi párizsi békeszerződés 1. §-a (ez van most érvényben határainkra nézve). Eszerint Magyarország határai (tehát a jelenlegi magyar–román határvonal is) az 1938. január 1-jei állapot szerint állíttatnak vissza. 1938. január 1-jén pedig az 1920. évi szerződés határvonalai voltak érvényben, hiszen az első területi revízió, az I. bécsi döntés 1938. november elején lépett érvénybe.
Amerika hadszíntere leszünk
– Mit rombolhatott e diktátum a magyarság életén 95 év alatt?
– 1920 óta a trianoni utódállamok politikája a magyarok megsemmisítésére irányul. Lásd például az 1923-as, az 1938-as és a jelenlegi román alkotmány 1. §-át: cél a homogén nemzetállam kialakítása. Az összes többi „eredmény” mind e szándékoknak köszönhető: rombolják a magyar nemzettudatot, tönkreteszik a magyar iskolarendszert, az autonómiáról még beszélni sem lehet, stb., stb. Személyes véleményem szerint 2015-ben is változatlanul léteznek az 1920-as helyzet negatívumai, tehát a helyes magyar külpolitikának a terület-revízióra kell törekednie. Annál is inkább, mivel az összes nemzetközi szerződés de facto és de iure megengedi az európai határok békés tárgyalások utáni megváltoztatását.
– Lehet-e várni enyhülést környezetünkben? Honnan, hogyan?
– Az enyhülést várni a román, szlovák, szerb stb. államhatalomtól önmegtévesztés, illúzió. Vegyük észre a történelmi tények ezreit: nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket. Ami pedig az európai helyzetet illeti, a NATO bővítése Kelet-Európában nem más, mint a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA hadszíntér-kibővítő tevékenysége, hogy a leendő oroszellenes háború Kelet- és Közép-Európát, ennek népeit sújtsa, ne a Nyugatot. Csodálkozom, hogy Bukarestben mintha nem látnák, hogy egy esetleges orosz–amerikai erőpróba közben a román fővárosból mindössze egy füstölgő kráter maradna… Isten óvjon ettől! Az Európai Unió pedig nem más, mint a nyugati termelőtőke piackiterjesztése a huszonegy millió románra, a negyvenmillió lengyelre, a tízmillió magyarra stb. Modernizálást alig, kizsákmányolást minden mennyiségben kaptunk, románok, lengyelek, magyarok stb. egyaránt. Megítélésem szerint a román érdek nem az egységes román nemzetállam, hanem a román–magyar békés tárgyalások után kialakított új államszerkezet (például: autonómia, de más is elképzelhető!) lenne. Egyszóval a helyzet rossz, de nem reménytelen. Egy nemzet jövője, bármelyik nemzetre gondolunk, az érdekek helyes fölismerésétől függ.
---
Raffay Ernő (sz.: 1948) történész, politikus, 1990-től 1993-ig országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Egyetemi tanár, alapította és vezette a Balkanisztikai Kutatócsoportot, 1989–90-ben az Erdélyi Szövetség társelnöke, 1993–94 a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Művei közül: Erdély 1918–1919, Trianon titkai (1989–1992 között hét kiadás), A vajdaságoktól a birodalomig – az újkori Románia története, Magyar tragédia, Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a katolikus egyház ellen, Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics-páholy államellenes tevékenysége, Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesek I–II., A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága; Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendhagyó Történelemóra Nógrádi Györggyel
A Regeneráció Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa kilencedik alkalommal szervez rendkívüli előadást. Ezek a Rendhagyó Történelemórán követett kronológiától eltérők, mindig egy jeles szakembert hallgathatnak meg a jelenlevők.
úlius 20-án, hétfőn este 6 órától a Sapientia egyetem koronkai kampuszának 114-es földszinti nagyelőadójában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tart előadást A világpolitika 2015-ben címmel.
Nógrádi György 1949. május 22-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait nemzetközi szakon végezte, 1974-ben írta meg doktori értekezését: Az NSZK gazdaságpolitikája címmel. 1997-ben lett egyetemi tanár A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1981-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. A doktori címmel egyébként soha nem kérkedett, a mai napig sem szereti, ha az újságokban a „dr.” előtaggal jelenik meg a neve. 1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozik. 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a '80-as években című könyvét. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.
Nógrádi György találkozott már szinte minden európai és észak-amerikai vezető politikussal. Azonban arra a legbüszkébb, hogy a NATO-ba is meghívták, tartson tájékoztatót a szövetség vezetői számára.
Az előadásra a belépés díjtalan. A résztvevőket a szervezők az érkezés sorrendjében tudják fogadni, a terem befogadóképességének határáig, amely 200 fő.
Az egyetemi kampuszhoz Marosvásárhelyről a 26-, 27- és a 44-es buszok közlekednek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Miként igényelhető a kibővült hadigondozotti ellátás?
Még július elején a magyar Országgyűlés módosította a hadigondozásról szóló 1994-es törvényt. Több ezer határon túlimagyar volt hadiözvegyet és hadiárvát, köztük több száz Maros megyeit is érinthet az a juttatás, amelyről ez atörvénymódosítás rendelkezik. Olvasóink kérésére az illetékes magyarországi hatóságoknál tájékozódtunk arról,miként igényelhető ez a kibővült hadigondozotti ellátás?
Az 1994. évi XLV. törvényt – melynek alapján első körben történt kárpótlás – a július 4-én hatályba lépett 2015. évi CIV. törvény módosítja, ezzel kiterjesztve a jogosultak körét. A magyarországi nyugdíjbiztosító főigazgatóság honlapján olvasható: "A törvény módosításával az Országgyűlés anyagi támogatást kíván biztosítani mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én aláírt Párizsi békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált." Tehát a jogalkotó az elszakított területekre is gondolt, mikor a hősi halált halt férje után azon hadiözvegy is gondozotti körbe kerül, akinek a férje Magyarországról vonult be, de az özvegy – lakhelyváltoztatás nélkül – jelenleg más állam polgára.
A volt hadiárvákat, volt hadigondozott családtagokat és volt hadigyámoltakat egyéb ellátásuktól függetlenül havi rendszeres járadék illeti meg, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a.
A 2015. július 24-én hatályba lépett hadigondozásról szóló törvény végrehajtási rendeletét módosító 200/2015. (VII. 23.) kormányrendelet (Magyar Közlöny 2015. évi 108. számában jelent meg) értelmében a hadigondozotti ellátás iránti igényt a lakóhely szerint illetékes budapesti és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, illetve a külföldön (például Romániában) élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmezőnek Budapest Főváros Kormányhivatalánál (központi postacím: 1364 Budapest, Pf. 234.) kell előterjeszteni.
Lényeges megjegyezni, hogy csak magyar állampolgárokra vonatkozik (természetesen ide tartozik a könnyített honosítással megszerzett állampolgárság is), és nem korlátozták a benyújtás határidejét.
Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykori szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmező a hadigondozás iránti kérelmét a kérelmező lakóhelye szerinti államban működő magyar diplomáciai és konzuli képviseleten is benyújthatja. Maros megyeiek esetében a csíkszeredai vagy kolozsvári főkonzulátusokon.
A kérelmet, esetlegesen felhasználandó tanúnyilatkozatot a diplomáciai és konzuli képviselet az átvételtől számított első diplomáciai postával megküldi Budapest Főváros Kormányhivatala részére.
A halál hadi eredetét elsősorban hivatalos hatósági értesítéssel, hatósági bizonyítvánnyal vagy holttá nyilvánító bírósági végzéssel kell igazolni. Ezen iratok felkutatása elsősorban annál a területileg illetékes polgármesteri hivatalnál kezdeményezhető, ahol az elhunyt utolsó lakóhelye volt. A halál hadi eredetével kapcsolatos iratok a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárából is beszerezhetők.
A kérelemhez a külföldi okiratot eltérő nemzetközi szerződés vagy viszonossági gyakorlat hiányában – ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs – diplomáciai felülhitelesítéssel, az idegen nyelvű okiratot hiteles magyar nyelvű fordítással ellátva kell csatolni – derül ki a kérelmi formanyomtatvány tájékoztatójából. Ez a formanyomtatvány letölthető a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapjáról. A félreértések elkerülhetők lesznek, ha minden igénylő alaposan tanulmányozza ezt a tájékoztatót.
(karácsonyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Az aradi vértanúk emléknapja
1849. október 6-án érte el tetőpontját az 1848–1849-es szabadságharc megtorlása. Aradon ezen a napon végeztek ki tizenhárom honvédtisztet, ugyanakkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős miniszterelnököt. A nemzeti gyásznapon a vértanúkra emlékezik a magyarság. Volt, ahol már vasárnap vagy tegnap tartottak megemlékezést.
Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómesterének büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. Az ítéletet október 6-án hajtották végre, akkor végezték ki a 13 főtisztet: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában hajnalban lőtték agyon, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáróhellyé vált. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagyot azért nem végezték ki, mert a fogságban megtébolyodott, és a várbörtönben meghalt. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat „in effigie” végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap Révkomáromban a városi művelődési központban rendezett megemlékezésen. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem rajtuk hajtotta végre tervezett retorzióit. Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről tett tanúbizonyságot – jelentette ki. A politikus kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő mai folyamatokat. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért össze kell fognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva nemet kell mondania iskolái bezárására. Vértanúink cselekedetei, becsületességük, emberi tartásuk a mai kor embere számára is zsinórmértékül szolgál – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc véráztatta csataterein és ütközeteiben a halál árnyékában egy új szabadságért küzdeni akaró és azért harcolni képes nemzet született. Kijelentette, meg kell emlékezni az aradi vértanúk hozzátartozóiról is, hisz ők a feldolgozhatatlan veszteségüket követően céltudatosan továbbvitték az 1848–49-es szabadságharc legfőbb mozgatórugóját: a magyar szabadság mellett tett hitet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Lugos nagy szülöttjéről emlékeztek meg Üllőn
2015. szeptember végén felhívás érkezett az üllői kulturális központ vezetőjétől, Laza István úrtól a lugosi magyarság képviselői felé, hogy részt vennénk-e a Lugoson született és iskoláit is itt végzett Vitéz Doberdói Bánlaky József ny. altábornagy, első világháborús hadvezér, hadtörténész halálának hetvenedik évfordulóján tartandó megemlékezésen, a Budapesthez közeli kisvárosban, Üllőn. A meghívó 2015. október 11-re, vasárnapra szólt. Az üllői megemlékezésen kéttagú lugosi küldöttség is részt vett, amelynek alulírott is tagja volt.
A megemlékezés-sorozat az üllői római katolikus temetőben található sírnál kezdődött, ahol az altábornagy és neje, szül. burghauseni Axman Etelka hamvai találtak örök nyugalomra immár hetven éve. Kisné Szabó Katalin polgármester asszony köszöntője, a Honvédelmi Minisztérium képviselője, Maruzs Roland alezredes megemlékező beszéde után, Kovács Kornél plébános áldotta meg a jelenlevőket, majd a koszorúzások következtek. Délután a városháza dísztermében emlékműsorral folytatódott az emlékezéssorozat. Lugos magyarsága képviseletében én szólaltam fel, párhuzamot vonva az apa, Szende Béla volt honvédelmi miniszter és fia, Vitéz Doberdoi Bánlaki József /1863-1945/ életútja között. Mindkettő Lugosról indult, fényes katonai pályát futott be, kiváltva az össznemzeti megbecsülést a hon dicső polgáraivá, sokak példaképévé váltak, szűkebb pátriájuk, Lugos hírnevét öregbítve. Végezetül bemutattam a mai Lugost, mint fejlett, modern iparral, egyetemmel rendelkező ötvenezres várost, ahol a magyarság még nyolc százaléka az összlakosságnak, van érdekképviselete, civil szervezetei, I–VIII. osztályos magyar tagozata, magyar rendezvényei.
Megígértem a jelenlevőknek, hogy Lugoson az apa már létező kultuszát egybefonjuk Vitéz Doberdói Bánlaki József emlékének ápolásával.
Vitéz Doberdói Bánlaky József 1863. február 14-én Lugoson született Szende Béla gavozsdiai nemes földbirtokos és a segesvári polgári kormányzónak a megszöktetett unokája, Sternheim Róza Sarolta szerelme gyümőlcse gyanánt. Alsóbb iskoláit Lugoson végezte, majd 1883-tól a budapesti Tudományegyetemen tanult. 1884–85-ben elvégezte a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát. Innen felfelé ível a katonai és családi karrierje, kisebb buktatókkal, de mindig becsülettel hazája és magyarsága iránt tett hűségesküje szerint. De ez már egy másik elbeszélés, egy dokumentumregény, amelyet dr. Polman Ferenc írt meg kutatásai alapján.
/Dr. Polman Ferenc: Oroszlán karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky Józsefélete és munkássága/
Langó Ferenc Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Nem feledjük el a majd 800 ezer elhurcolt magyart
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, amely egészen 2017 februárjáig tart, a gazdag programkínálat mellett nagyon fontos kezdeményezéseknek is keretet ad – tudtuk meg a Gulág Emlékbizottság Programiroda, a Veritas Történetkutató Intézet és a Baranyai Német Kör keddi közös sajtótájékoztatóján. Lágervonattól, nemzetközi mozgó kiállításon át a mobilapplikációkig minden módon megpróbálják közelebb vinni az emberekhez a sokáig tabutémaként kezelt szovjetunióbeli kényszermunka történetét. 
Kovács Emőke, a Gulág Emlékiroda szakmai vezetője röviden ismertette a programokat: mivel február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, ezért egy nappal az erről szóló központi megemlékezés előttre időzítették egész napos programsorozatukat.
Hatványozott szenvedés
11 órakor a budapesti Honvéd téri Gulág-emlékműnél kezdődik a megemlékezés, amelyet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára nyit meg, majd Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója mond beszédet; fél egykor szintén az államtitkár nyitja meg a Lágerjárat, az utazó vagonkiállítást. Majd délután 3 órától a Barakkba Zárva – Életre Ítélve című kiállítás lesz látható a budapesti Fővám téren; ez egy megépített barakk lesz, amely egykori gulág-rabok fotóival állít emléket a csaknem 800 ezer elhurcolt magyar állampolgárnak; ezt Rétvári Bence Emmi-államtitkár nyitja meg – sorolta.
– Nem számított, hogy gyerek vagy nő, mindenkit vittek a Szovjetunióba – Szinte megtizedelte az országot az NKVD, mégsem beszélünk róla
Február 25–26-án a Veritas Kárpát-medencei tragédiánk címmel rendez kétnapos konferenciát, ahol határon túli történészek is előadnak majd – mondta; Szakály Sándor főigazgató ennek fontosságát külön is hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, a németek mellett a magyarság a határon túl hatványozott mértékben elszenvedője volt az elhurcolásoknak.
Kovács Emőke a pályázatokról is beszélt, mondván még március 22-ig magánszemélyek és közösségek is pályázhatnak különféle kiállításoktól kezdve tanulmányköteteken át oktatási anyagokig mintegy 370 millió forint értékben. Mint kérdésünkre elmondta, összesen több mint kétszáz pályamű érkezett csak eddig, tehát népszerűek a Gulággal kapcsolatos pályázatok; a legtöbb jelentkező egyébként a memoárírás és egyéb irodalmi műfajok terén alkotna szívesen, de kisfilm és absztrakt festménysorozat is érkezett.
Dévédén a múlt
Emellett márciusban elkezdődnek a Veritas Filmestek a Tabán moziban, ahol minden csütörtökön egy történész helyezi keretbe az ott látható filmeket bevezetővel vagy a vetítést követő beszélgetéssel – mondta. Szakály ezt azzal egészítette ki: ezek egyébként már 20-25 éve megjelent filmek, azonban a digitalizáltságuk hiánya miatt sokak számára hozzáférhetetlenek. Ezért a vetítések mellett 3000 DVD-n magyarországi, 2000 lemezen pedig határon túli magyar iskolák számára tervezik eljuttatni őket.
Lesz emellett roll-up vándorkiállítás is a különféle fotó- és képanyagokból, ezeket a magyar mellett angol és német nyelven is tervezik megjelentetni, hogy a hazai és határon túli magyarok mellett egész Európa megismerhesse az elhurcoltak sorsát. Kérdésünkre elmondta, legkevesebb tíz ilyen roll-up kiállítást terveznek, igény esetén akár a környező országok nyelvére is lefordítva azok szövegét. Szakály megemlítette: 24-én délután 3 órakor egy emléktábla-avatás is lesz a kivégzett Donáth György emlékére.
Ha elindul a vonat
A Lágerjárat vagonkiállítás ötletét egyébként a holokauszt vagonjárat működéséből merítették, mint Matkovits-Kretz Eleonóra elmondta. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy az országot járva elsősorban a fiatalokat szembesítsék a sokáig tabuként kezelt múlttal, amely olyan mély nyomokat hagyott az azt átélt egykori kényszermunkásokban, hogy sokan egészen a legutóbbi időkig nem mertek beszélni a történtekről. A Századvég oktatási programja örvendetes, de annak elkészültéig is emlékeztetni kell – mondta –, hiszen csak Baranyában legalább 200 települést érintett a málenkij robot, sokan már útközben elhullottak, például a „komfortos” marhavagonokban, amelyekbe a gyűjtőpontokon negyvenesével zsúfolták őket. Összességében az elhurcoltak egyharmada sosem tért haza, erről pedig beszélni kell, és most, hogy az utolsó túlélők is 80-90 évesek, elérkezett az utolsó pillanat. Köztudatba kell hozni a politikai elítélteknek „otthont adó” Gulág mellett az azzal sokszor összekevert, a hadifoglyok, vagy málenkij robotra, „kis munkára” elhurcolt civilek számára 1939-ben létrehozott Gupvi-táborhálózat nevét is – mondta.
„Kis munka”
A nem hagyományos kiállítási tárgyakkal, hanem különféle képi és hangeffektusokkal emlékeztető lágervonat egyébként Matkovits-Kretz Eleonóra szerint kifejezetten sikeres kezdeményezés, az együttműködő iskolák és önkormányzatok részéről is rengeteg önkéntes jelentkezett alkalmi tárlatvezetőnek, segítőnek.
Emellett határon túli partnereikkel együtt terveznek két történelmi zarándok-vonatutat is az egykori rabok által bejárt útvonalon azokig a pontokig (mint például a romániai Foksány és Jászvásár között, vagy a felvidéki Szepsi után), ahol a nyugati, keskeny nyomtávú szabványt az orosz széles nyomtávúra állították át, ezzel egyértelművé téve a vagonok utasainak, hogy valójában hová is tartanak. Fontos, hogy ez a tudás eljusson a fiatalokig – hangsúlyozta Kovács Emőke is, aki ennek példájaként említette a Nemzeti Emlékezet Bizottságának ceglédi hadifogolytábor és gyűjtőtábor három dimenziós applikációját, illetve, mint mondta, képregény és verssorozat készül a rabok mindennapjainak bemutatására, emellett középiskolai tanulmányi verseny és vetélkedő is lesz a témában. Emellett komoly szakmai munka is folyik a különböző irat- és levéltárak anyagainak összesítésére, amelynek végcélja egy olyan közös adatbázis, ahol az egykori áldozatok leszármazottai megtalálhatják és nyomon követhetik volt gulág-rab családtagjuk útját. Emellett pedig – hangsúlyozta – kormányzati szándék van arra, hogy az emlékévek 2017. február 25-i befejeztével egy olyan emlékművet állítsanak fel, amely közös mementója lesz minden, Szovjetunióba elhurcolt egykori áldozatnak.
Elvész a múltunk
Matkovits-Kretz Eleonóra kifejtette: az orosz és posztszovjet levéltárakban rengeteg magyar anyag van, amelyeket muszáj lenne időben kikutatni, különben elvesznek. Ezért is lenne fontos egy önálló intézet a Szovjetunióba elhurcolt civilek sorsának felkutatására, hogy legyen gazdája a témának, és céltudatosan indulhassanak meg a munkák.
Veczán Zoltán. mno.hu

Hatvan év után
Egy Petőfi-kutatóút emlékére
Bár március 15-én a győzelem napját ünnepeljük, ezúttal egy másik, a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos évfordulóra szeretnék emlékeztetni. A szerteágazó és immár Szibériáig is elvezető Petőfi- kutatás egyik meghatározó eseményét annak hatvanadik évfordulóján az Erdőszentgyörgyön élő Szilágyi Zoltán kérésére idézzük fel, aki kamasz fiúként 1956-ban egy különleges esemény résztvevője volt.
Erdélyi kutató kerestetik
Gépkocsivezető nevelőapja mellett belepillanthatott annak a magyar–román akadémiai vegyes bizottságnak a munkájába, amely Dienes András budapesti tudományos kutató tervei alapján 1956 augusztusában azt tűzte ki célul, hogy Petőfi Sándor életének utolsó két napját a helyszínen végigkövesse, halálának körülményeit és helyét tudományos eszközökkel meghatározza.
Az út során Dienes András végig fényképezett. A fekete-fehér és színes fotókat (esetleg diákat) készítő két gépet a kutatók munkáját kíváncsian figyelő 15 éves fiú nyakába akasztotta, ő lett a "fegy-verhordozója". A látottak-hallottak Szilágyi Zoltán egész későbbi életére meghatározó élményként hatottak. Mivel nem volt szakember, ma is úgy gondolja, hogy az eseményeket, amelyek nyomán Dienes András a Petőfi- kutatást a mai napig meghatározó könyvét megírta (Petőfi a szabadságharcban), tudományos igényességgel is fel kellene dolgozni. Erre a feladatra fiatal erdélyi történészeket tartana a legalkalmasabbnak, akik a Petőfi-kutatást Erdélyben sem hagynák kialudni. A munka folytatásán túl Szilágyi Zoltán úgy gondolja, hogy a kutatóúton készült Dienes-fotókból érdemes lenne vándorkiállítást szervezni, amely hozzájárulhatna az érdeklődés felkeltéséhez, a Petőfi-kultusz továbbéltetéséhez.
Előzmények: az első találkozás
Dienes András és a román küldöttség leglelkesebb tagjának az első találkozásáról maga Alexandru Culcer professzor írt beszámolót az Utunk című irodalmi hetilap hasábjain (Hol van Petőfi sírja?).Cikkében olvashatjuk, hogy 1948-ban mint segesvári orvos és a helyi Román–Magyar Társaság elnöke fogadta a Bukaresten keresztül Budapestről érkező Dienes András kutatót. Két héten át együtt járták be a szabadságharc tragikusan végződő fehéregyházi csatájának helyszíneit, elbeszélgettek a valamikori szemtanúk utódaival, rekonstruálták a csatát és percről percre követték Petőfi menekülését. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti Ispán-kútnál esett el, és az út menti Cionta-kertben ásott tömegsírban temethették el 20-25 harcossal együtt. Írásában Alexandru Culcer arról is beszámolt, hogy a Köllő (szerk. megj.: Miklós szobrász) által készített segesvári Petőfi-szobor egykori talapzatának faragott köveire" kétnyelvű táblát helyezett el, az egyiket a Sárpatak hídja mellett, azzal a felirattal, hogy "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petőfi", a másikat az Ispán-kútnál az "Itt esett el Petőfi 1849. július 31-én"felirattal. Mivel román emberként, akit megragadott a Petőfi-rejtély, úgy gondolta, hogy a végső tisztázás "érthetetlenül késett" évtizedeken át, dr. Groza Péterhez és a párt Központi Bizottságához fordult. Közbenjárása nyomán a Román Tudományos Akadémia egy hármas munkacsoportot nevezett ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaival elkezdhessék a tudományos kutatómunkát. Cikkében azt reméli: ha Petőfi földi maradványait a Cionta-kerti sírban megtalálják, "az egész haladó világ érdeklődéssel fordul Fehéregyháza felé".
Az Utunkban közölt nyílt levelére nem késett a válasz, amelyben Dienes András kedves román barátjának "hatalmas tárgy- és tájismeretét", "fölényes tájékozottságát" értékeli. Közös barátságukat és a "népeink közötti béke jó ízét" kiemelve úgy véli, hogy a Cionta-kerti változat mellett figyelembe kell venni Heydte báró megfigyelését, aki a csata harmadik napján a szökőkút közelében, ahol korábban a költőnek tulajdonított holttestet megtalálni vélte, egy friss sírhantot látott. Ezért Dienes András úgy gondolta, "csak a biztos halálhely megállapítása után kerülhet sor a valószínű sírhely keresésére és feltárására". Ez volt a cél 1956-ban.
Vásárhelytől Fehéregyházáig
A magyar bizottságot Barta János, a debreceni egyetem tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke vezette, vele volt Dienes András tudományos kutató és Varjas Béláné Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese. Az első napokban elkísérte őket Pándi Pál irodalomtörténész, a Szabad Nép munkatársa és két marosvásárhelyi újságíró is. A román akadémiai bizottság élére Constantin Daicoviciu akadémikust nevezték ki, aki Rusu Mircea tudományos kutatót küldte maga helyett. Néhány napig jelen volt Szabédi László, és a munkaközösséget Alexandru Culcer, a Kolozsvári Művészeti Főiskola tanára vezette. Szilágyi Zoltánra a legnagyobb hatással Dienes András volt, aki ritkán beszélt, de amikor szólt, súlya volt minden szavának.
A csoport 1956. augusztus 6-án délután a Szilágyi Zoltán nevelőapja vezette tízüléses kisbusszal indult útnak. Azt megelőzően Marosvásárhelyen tekintették meg a Görög-házat, amelynek első emeletén töltötte Petőfi a július 29- éről 30-ára virradó éjszakát. Bem hadiszállásáról, a Teleki-házról Dienes felvételeket készített. Az 1956-ban rogyadozó épületet korábban a Teleki Téka irattárában talált dokumentumok alapján azonosította.
Szilágyi Zoltán emlékei szerint útközben Petőfi-nótákat énekeltek. Az első megálló a kelementelki Simén-kúriánál volt, ahol a csata előtt a Gyalókay századossal utazó Petőfit vendégül látták. Erdőszentgyörgyön át a gagyi hegyen keresztül a Csekefalvi úton értek be Székelykeresztúrra. Kiderült, hogy a hajdani Szakáll fogadó, ahol Petőfi az utolsó éjszaka borozgatott, már nem létezik. A temetőben megtekintették a Petőfi-legenda emlékét, a Petőfi-sírt. Este fél 11-kor értek az Ispán-kút környékére, majd megálltak a Cionta-kertnél is. Az Utunkban közölt naplójegyzeteiben Bárdos B. Artúr beszámol arról, hogy a kert közepén végzett próbaásatás nem járt a várt eredménnyel. Augusztus 11-én kezdődött el a sárpataki hídnál Petőfi menekülésének a rekonstruálása Lengyel József székelykeresztúri sebészorvos és Gyalókay Lajos százados vallomásai alapján. A leírásokban található tájelemek azonosítását követően a vitákban kristályosodott ki Petőfi mozgástere a csata idején, és menekülésének útvonala. Ezt írta meg 1958-ban megjelent könyvében (Petőfi a szabadságharcban) részletesen Dienes András, s az ő kutatásainak eredményét használta fel Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyvében, adataira alapozott Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt Petőfi Erdélyben című könyv vonatkozó fejezetében. Az ásatásokon részt vett Gábos Dezső fehéregyházi tanító, aki szerint nem a kert közepén, hanem annak nyugati oldalán kellett volna a tömegsírt keresni. Más ásatás nem történt, erősíti meg a helybeli születésű pedagógus, aki éveken át, a legszigorúbb időkben is kijárta, hogy a fehéregyházi Petőfi-ünnepségeket megtarthassák.
Dienes Andrástól eltérő véleményt fogalmazott meg a későbbiekben Papp Kálmán mérnök-kutató. Megállapításaira alapozta véleményét Szűcs Gábor fiatal budapesti kutató Petőfi halála című könyvében, ami 2011-ben jelent meg. A könyv Epilógusában olvashatjuk, hogy 2004-ben Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy olyan expedíciót készített elő, amely a "menekülési útvonal kb. 40-50 méteres sávját földradar- vizsgálatnak vetette volna alá, ezzel a módszerrel kimutatható lett volna a magányos sírok helye. Bár a kutatásra engedélyt kaptak a román nemzetvédelmi minisztertől, a magyar Honvédelmi Minisztérium elutasította a támogatást – idézi Borzák Tibornak, a Szabad Föld munkatárásának a Kerényivel készített beszélgetéséből Szűcs Gábor.
A fehéregyházi tömegsírokat nem vizsgálta meg senki
Ezt erősítette meg Szabó József, a Petőfi-emlékhely gondnoka is. A turulmadaras emlékmű hármas tömegsír fölé épült, 1897-ben a segesvári Petőfi-szoborral egyszerre avatták. A múzeumot Haller Lujza grófnő létesítette, a honvédsírok köré ő telepítette az emlékkertet, amit azóta sem bolygattak meg. A fehéregyházi polgármesteri hivatal tulajdonában levő múzeumhoz tartozik a Petőfi-emlékmű, amelyet az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett elestének a helye közelében állítottak 1969- ben. A Hunyadi László szobrászművész faragta domborművet megrongálták, vandál kezek nyomát az emlékmű Fehéregyháza felőli oldalán ma is őrzi. Helyére Gyarmathy János Petőfiről készült bronzplakettjét rögzítették.
A szobortalapzatból maradt követ – ami az első jel volt, de egy időben, feltételezhetően az útjavítások idején, a föld alá került – a hatvanas évek kezdetén Ajtay-Gecse Viktor marosvásárhelyi Petőfi-kutató kereste meg és állította vissza Ajtay Ernővel együtt. A forrás fölé kiépített emlékmű felállítását követően a kő eltűnt, és ma már a Sárpatak hídjánál levő másik emlékkő sincsen a helyén. Sokan keresik, ezért jó lenne, ha visszatennék oda, ahol volt. Dicséretes lenne az is, ha a fehéregyházi helyhatóság felismerné, hogy a Petőfi-kultusz ápolásából a helyi turizmust fel lehetne lendíteni. Ottjártunkkor, a különlegesen szép unitárius templom tornyából szemlélve a hajdani csata helyszíneit, gyalogos turisták csoportját láttuk a Monostorkert felé tartani, ahonnan egykoron Bem ágyúi halálra sebezték a szemben levő dombon tartózkodó orosz hadvezért.
Ha lenne szálláshely és elegendő személyzet, rendszeres emléktúrákkal legalább egynapos ott-tartózkodásra csábíthatnák a látogatókat. Ahhoz azonban a múzeum épületének a felújítása, az ispán-kúti emlékmű tágabb környezetének, a mindig szemetes parkolóhelynek a tisztán tartása is a község feladata lenne, akár önkéntesek igénybevételével. Legalább ennyivel tartozunk Petőfinek, akinek emléke, titokzatos eltűnése nemcsak az ötven évvel ezelőtti kutatóúton részt vevő Szilágyi Zoltánt, de e sorok íróját is gyermekként megbabonázta.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Háborús előadások a nagyváradi várban: terítéken az első és a második világháború
Nagy József történész a soron következő meghívottja április 21-én a RODOSZ Café elnevezésű előadásorozatnak. Másnap, április 22-én a történész társszerzésében írt és rendezett, a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról készült dokumentilm nagyváradi bemutatójára és ezt követően rövid beszélgetésre kerül sor.
Magyar és román hadszintér a Nagy Háborúban
Nagy József történész az Eötvös Lóránd Tudományegyetem végzős doktorandusza. Előadásában, melynek címe A keleti hadszintér déli szárnya 1916-1917-ben: háború Ausztria-Magyarországon és Romániában igencsak kényes, – úgy a történetírásban, mint a köztudatban – kevésbé feldolgozatlan témát boncolgat: Románia hadünezetét és az Osztrák-Magyar monarchia elleni offenzíváját, amelynek nyomán 500 km-es frontvonal alakult ki. A kezdeti sikerek után Németország beavatkozása nyomán a román hadsereg erdélyi menetelése megtorpan. Az orosz csapatok Románia segítségére siettek, így 1916 novemberétől a harcok újult erővel bontakoztak ki. A a viszonylag gyorsan lefolyó támadóhadműveleteknek köszönhetően a romániai háború az első világháború mozgó háborújaként vált ismerté. Ez a Központi Hatalmak csapatainak ütőképességén, illetve a német tábornokok hadvezéri képességeinek volt köszönhető. Úgy a magyar, mint a roman szakirodalom igen kevés figyelmet szentel a német és az orosz fél szerepére. Az előadás nemcsak bemutatja a frontvonal alakulását, de ismeretterjesztő stílusának köszönhetően mindenkinek ajánljuk. A történész áttekintést ad a korabeli hadviselésről, a frontéletről, de kitér egyéb érdekességekre is.
Az előadásra 2016. április 21. 18:30 órai kezdettel kerül sor a nagyváradi vár I épületében. A rendezvénya Communitas Alapítvány támogatásával valósul meg.
Kereszthegy
A fiatal történész az egyik forgatókönyvírója és rendezője a Kereszthegy című dokumentumfilmnek. A másik Bárány Krisztián történész. A dokumentumfilm a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított hősies helytálásának állít emléket. A gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeletei főosztálya, illetve a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták.
1944 szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra lévő területeken tort be a szovjet hadsereg előörse. Bár a szovjet előrenyomulást a számában jóval kevesebb székely erők még német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen letudták azt lassítani.
A dokumentumfilm vetítésére 2016. április 22. 17:00 órai kezdettel kerül sor a nagyváradi vár I épületében. A közel egy órás vetítést követően Nagy Józseffel rövid beszélgetésre kerül sor. A moderator szerepét Tőtős Áron történész tölti be.
Közös rendezvény
Úgy az előadás, mint a másnapi dokumentumfilmbemutató és az ezt követő beszélgetés a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közös rendezvénye.
erdon.ro

Véget ér a háború a Kolozsvárról exhumált honvédek számára?
Jobbágytelke helyett Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra őket
Minden bizonnyal Mezőpaniton helyezik örök nyugalomra a tavaly júliusban Kolozsváron, az új zsidó temetőből exhumált magyar honvédek földi mAradványait.
Az eredeti tervek szerint a szintén Maros megyei Jobbágytelkén temették volna újra valamikor idén nyáron a kilencven magyar katona földi mAradványait, az itt létrehozandó központi magyar katonai gyűjtőtemetőben. Jóllehet helyi szinten megteremtődtek ehhez a szükséges feltételek, az elképzelést mostanáig nem sikerült kivitelezni. Hogy pontosan miért, erre egyelőre nem kaptunk választ, bár többször is próbálkozást tettünk a magyar honvédelmi minisztériumnál ennek érdekében. Tény viszont az, hogy az 1944 őszén a Torda és Kolozsvár környékén elesett katonák földi mAradványait őrző kis kartonkoporsókat kedden Nagyernyéből átszállították Mezőpanitba. Itt a református temetőben létrehozandó kriptaszerű sírban helyeznék őket ünnepélyes keretek között örök nyugalomra szeptember utolsó hetén.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Rendhagyó történelemóra
Európa meghatározó hatalma Berlin lesz
Európa és a migráció kapcsolata, a törökországi puccs utáni politikai helyzet, a NATO- bővítés, a Brexit voltak a fő témái Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Egy új Európa című, ezúttal is telt házas előadásának. A Rendhagyó történelemóra keretében megtartott 10. rendkívüli előadásra hétfőn este a Sapientia egyetemen került sor, szervező a Regeneráció Egyesület és Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa voltak.
Egy évvel korábban ugyancsak a Rendhagyó történelemóra keretében Nógrádi György a világpolitika helyzetét elemezte, a hétfői előadásán elsősorban az Európában bekövetkezett változásokra, politikai eseményekre összpontosított. A várakozásoknak megfelelően a migrációs kérdés volt a fő téma, ezt létfontosságúnak nevezte, amelynek kapcsán az európai nemzetek szembekerültek egymással, és Európa képtelen egységes álláspontot kialakítani. A migránsok által választható négy útvonal (Ausztrália, USA, a gazdag arab országok és Európa) közül Európa az elérhető úti cél, hiszen az EU határainál nincsen érvényben sem tűzparancs, sem éves bevándorlási kvóta, tehát Európa gyakorlatilag tehetetlen az emberáradattal szemben. Tavaly mintegy 1,4 millió migráns érkezett Németországba, és további tömegek érkezésére lehet számítani. 2020-ig a migránsok fogadásával járó költségek elérhetik a 93 milliárd eurót – jelentette ki Nógrádi György. E probléma kezelésére, úgy látja, továbbra sincsenek egységes koncepciók, a merkeli integrációs politika megbukott, de hangsúlyozta: "úgy tűnik, hogy Európa egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy a schengeni határok védelme a cél". Ennek a megerősítését segítené a magyar kormány által képviselt gyakorlat, aminek a támogatása szempontjából kiemelt jelentősége lesz az őszi népszavazásnak. Míg az USA szemszögéből a biztonság fontosabb, mint az emberi jogok, Európa az emberi jogokat helyezi a biztonság elé – állapította meg az előadó.
A törökországi puccskísérletet szerencsétlennek és ostobának nevezte, amelynek következményeként teljes tisztogatást végeztek a hadsereg vezérkarában, mintegy hatezer személyt letartóztattak és háromezer bírót bocsátottak el. Nógrádi György szerint Törökországban Recep Tayyip Erdogan török államfő egyszemélyes diktatúrájának bevezetése a cél. "Erdogan célja megállítani a migránsokat, vízummentességet kialkudni a törököknek és az országot bevinni az EU-ba. Amikor Erdogan megérti, hogy Európa nem teljesíti kívánságait, Oroszország felé fog közeledni" – jelentette ki a szakértő, aki úgy véli, a nagyhatalomként viselkedni próbáló Törökország egyre inkább szembekerül az USA-val.
A NATO-bővítésre Nógrádi György szerint nem kerül sor, de a szervezet módosulására lehet számítani, az Amerikai Egyesült Államokat illetően pedig "minden alfa és ómegája az őszi választás", addig is Amerika kivár. "Az elnökválasztásokig telik az idő, és ezalatt erősödik az Iszlám Állam" – tette hozzá. Sajnálatosnak nevezte a "jelenlegi bizonytalan, nem túl rózsás helyzetet", azt, hogy a NATO és az EU "megosztott". A nizzai terrorcselekmény kapcsán a biztonsági szakértő kijelentette: a merényletekkel Európát tönkretenni nem lehet, de kultúrákat szembe lehet állítani egymással. Beszélt a szír kérdés megoldási lehetőségeiről, a visegrádi négyek szerepének lehetséges felértékelődéséről, a Brexit következményeiről Skócia, Wales és Észak- Írország, de az EU szempontjából is.
Az előadást követően a Népújság elsősorban a nagy-britanniai népszavazás várható következményeiről, a Brexit nyomán kialakult helyzetről kérdezte a biztonságpolitikai szakértőt.
– Minek a kezdetét és minek a végét jelenti ön szerint a Brexit?
– Gyakorlatilag az EU bővülési folyamatának a végét és annak kezdetét, hogy Európa vagy képes megtalálni önmagát és a jelenlegi, valóban komoly világpolitikai kérdésekre komoly választ adni, vagy Európa széthullása előtt állunk.
– Milyen területeket érintenek elsősorban a Brexit hatásai, és megfordítható-e a folyamat?
– Részint Nagy-Britannia kiesik az európai biztonságpolitikából, másrészt az új brit törvények szerint a Kelet-Európából érkezők számára rendkívül nehéz lesz a bevándorlás. Hogy Nagy-Britannia kiválása konkrétan mit jelent, senki nem tudja, hiszen még hivatalosan be sem jelentették, és a kilépési tárgyalások két évig fognak folyni. Ami a folyamat megfordítását illeti, Nagy-Britannia gyakorlatilag nem teheti meg, hogy visszakozzon. Az új miniszterelnök, Theresa May első nyilatkozata az volt, hogy "Brexit is Brexit", tehát a kilépés kilépést jelent. Európa döntő része sajnálja a brit kilépést, ezen mind Európa, mind az angolok veszíteni fognak, de a népszavazást visszacsinálni nem lehet. Theresa May természetesen nem siet a tárgyalásokkal, föl kell készülnie a brit pozíciók kialakítására, és mellesleg Brüsszel sem tudja még, mik lesznek az EU-pozíciók.
– Mi lehet az, amiben Anglia, illetve Európa nem enged majd a tárgyalások során?
– A britek szeretnék megkapni azokat a kedvezményeket, amelyekkel eddig rendelkeztek, az európai álláspont pedig az, hogy a Nagy-Britanniában levő EU-s állampolgárok ugyanazokat a lehetőségeket kapják meg, mint eddig. Úgy néz ki, hogy a brit miniszterelnök számára ez elfogadhatatlan, tehát kőkemény tárgyalások várhatók. A szabad mozgásnak vége, a Kelet- Európából érkezők szabad mozgását a jövőben drasztikusan csökkenteni akarják és fogják.
– Milyen időtávban áll vissza az egyensúly – főleg gazdasági téren? Gondolok itt a banki intézményrendszerre, azárfolyamváltozásra, a multi cégek helyváltoztatására.
– Gyakorlatilag az egyensúly nem fog visszaállni, hanem teljesen új helyzetek lesznek. Az angol font meggyengült, az arany ára felment, a dollár felerősödött, az euró válságban van, a schengeni határok válságban vannak, tehát ami volt, azt visszahozni sajnos már nem lehet.
– Mi várható a továbbiakban a francia–angol, illetve német erőviszonyok alakulása mentén?
– Gyakorlatilag Európa meghatározó hatalma Berlin lesz, a franciák alárendelt szerepben vannak, az olaszok messze le vannak mAradva. Ettől kezdve Európa német Európát jelent. Szinte mindenik tagállam kapcsolatot keres Berlinnel, azt nézi, hogyan tudná pozícióit javítani, és rendkívül félő, hogy kétsebességes Európa jön, ahol az államok döntő része a második kategóriába fog kerülni.
– Mi jelenti az EU számára a legnagyobb kihívásokat rövid, közép- és hosszú távon?
– Rövid és középtávon a migráció problémájának megoldása, amire jelenleg nincs válasz, középtávon az ukrán válság, amire Európa egyelőre szintén nem tud válaszolni, és hosszú távon Európa térvesztése sajnos folytatódik.
– A kulturális szembeállítódást említette előadásában a merényletek kapcsán. Meddig mehet el a kultúrák egymásnak feszülése?
– Bármeddig. Gyakorlatilag Európa ma, mint az EU28-ak, a működésképtelenség szélén van. Európa rövid és középtávon bármikor széteshet, a brit kilépés csak felgyorsítja ezt.
*
Nógrádi György 1949. május 22- én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait nemzetközi szakon végezte, 1974-ben írta meg doktori értekezését Az NSZK gazdaságpolitikája címmel. 1997-ben lett egyetemi tanár. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1981-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. 1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozik. 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a ’80- as években c. könyvét. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Nógrádi György találkozott már szinte minden európai és észak-amerikai vezető politikussal. Azonban arra a legbüszkébb, hogy a NATOba is meghívták: tartson tájékoztatót a szövetség vezetői számára.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Totalitárius diktatúrák: elhurcolva, fogságban
Kötelességünk szembenézni a múlt gyötrelmes fejezetével, foglalkozni kell a szovjet fogságba esett magyar katonák sorsával – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a 20. századi európai totalitárius diktatúrák emléknapján.
Az államtitkár a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban megnyitotta a Gulág-emlékév keretében rendezett, Elhurcolva – távol a hazától – magyar katonák szovjet fogságban 1941–1955című kiállítást. Az ünnepségen emléklapokat adtak át gulágot túlélőknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Tárlat egy sokoldalú hazafiról
Pénteken A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi címmel nyílt kiállítás Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székhelyén. Október 12-ig tekinthető meg.
Pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a magyar honvédelmi minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának, a Budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek és a váradi Tanoda Egyesületnek a közös szervezésében Kratochvil Károlyra emlékeztek a KREK székhelyén, halálának 70. évfordulója alkalmából, dr. Simicskó István miniszter fővédnökségével. A rendezvény egy kiállításnak a megnyitásával kezdődött, az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte.
Csűry István református püspök azon meggyőződésének adott hangot: amikor a testvéri közösségek egymás mellé állnak, keressük az embert és megtaláljuk a másikat, akkor Isten még erőteljesebben mellénk áll, és ki akarja fejezni azt, hogy az ő gondviselő szeretetével vezet bennünket. Pál apostol a rómabeliekhez írt leveléből idézve ugyanakkor azt nyomatékosította: ha velünk az Isten, akkor a legnagyobb verességek, hatalmas vesztességek dacára is talpra tudunk állni, a dicsőséges pillanatokat pedig abból a szempontból is ki tudjuk használni, hogy megmAradjunk Európában, ünnepeljünk, emlékezzünk és jövőt álmodjunk magunknak annak tudatában, hogy Isten velünk lesz a holnapokban is.
Szász Jenő, Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet: a magyar történelemnek a dicső múltjára emlékezhetünk, még akkor is, ha Doberdó Mohács és a Don-kanyar felsorolásába illeszkedik a végeredményének a tekintetében, azonban ha büszkeségről beszélünk, akkor az első világháborúban helyt állt katonáink előtt főt kell hajtanunk, mert ők hősiesen harcoltak. Úgy fogalmazott: felelősséggel és hűséggel tisztelettel emlékezzünk a tiszteletbeli székelynek számító Kratochvil Károly kitartására előtt abban bízva, hogy a magyarságnak nem csak büszke múltja, hanem biztató jövője is van. „A hűség nem más, mint a Jóisten viszonyulása az általa teremtett ember iránt, azaz a szeretet, a felelősség pedig az ember válasza a Jóistentől kapott küldetésre. Ha bennünket az Isten magyarnak tekintett, ide a Kárpát-medenceébe, akkor az a küldetésünk, hogy az eleinktől kapott felelősséggel és hűséggel szolgáljuk hazánkat és nemzetünket”- közölte.
Polihisztor
A kiállítást megnyitó Balla Tibor alezredes, hadtörténész azt mondta: nagy lehetőség számukra, hogy egy olyan személyiségről szóló tárlatot hozhattak el Váradra, a határon túlra, aki gyakorlatilag ezer szállal kötődik ide. Megjegyezte: ez a kiállítás- melynek kurátora Szoleczky Emese- gyakorlatilag a HM HIM időszaki tárlataként lett megálmodva idén nyáron Budapesten, és az itteni gyűjtők- Kecse Attila és Kecse Gabriella- szakértők által is elismert anyagával vált teljessé, helyivé. Jól végigkövethető Kratochvil Károly altábornagy életútja, katonai pályája, és az is, hogy egy polihisztor beállítottságú ember volt, hiszen nem csak katonaként, hanem íróként, festőként is jelentőset alkotott, letéve bélyegét a 20. század első felére.
Kecse Gabriella magyar és néprajz szakos tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arról számolt be, hogy kilenc éve gyűjtik az első és második világháborús relikviákat, a mintegy 500 tárgyból álló nagy háborúbeli kiállítási anyagukból négy tárlóban több darabot is kihelyeztek. Az egyik közülük elsősorban a Nagyváradi 4-es gyalogezred relikviáit tartalmazza, természetesen Kratochvil Károly vezetése alatt. Hozzátette: a gondviselésnek köszönhetően nagyon sok olyan egyesülettel vannak kapcsolatban, amelyek szintén zászlójukra tűzték az emlékezést és a kutatást, illetve azt, hogy a szülőföldjüktől távol hősi halált halt honvédek tetemeit hazahozzák, vagy legalábbis felkeressék, és a családjaikat értesítsék erről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Köszönjük meg, hogy ilyen példaképeink lehetnek”
A szabadságnak ára
Szemerkélő esőben került sor az aradi vesztőhelyen tegnap délután a megemlékezésre. Az az 1990-es évek legelején történt ünnepség jutott eszembe, amikor – a mostaninál sokkal sűrűbb esőben – a teret megtöltő aradiak az első szabad október hatodikák egyikét ünnepelték esernyőik alatt. Tegnap távolról sem voltak annyian, mint húszegynéhány éve, meglepően sokan voltak viszont az anyaországiak, de szlovákiaiak is – köztük számos diák.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ Megyei Szervezete kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg a nap jelentőségét, a 13 vértanú hősiességének mai kihatásait méltatva. Az egyházak képviseletében nt. Módi József református esperes mondott beszédet, többek között kijelentve: a szabadságnak ára van, amelyet a vértanúk megfizettek – ma az a kérdés, hogy a kor embere hajlandó-e megfizetni a szabadság árát. Illendő mindenesetre megköszönnünk, hogy ilyen példaképeink lehetnek.
A három nyelven elhangzott Miatyánk után a koszorúzás következett. Elsőként a Knézich és Damjanics család leszármazottai helyezték el a kegyelet virágait a 13 vértanú emlékoszlopánál, majd az RMDSZ Országos Szervezete, a bukaresti magyar nagykövetség, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Megyei Szervezete, a magyar külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a kolozsvári magyar főkonzulátus, az aradi Szabadság-szobor Egyesület, nagyon sok aradi és Arad megyei RMDSZ- és civilszervezet, egyház, iskola koszorúzott. És rengeteg anyaországi megye, város, vitézi rend, iskola, pedagógusszövetség – a kecskeméti diákok, például 240 kilométert kerékpárral tettek meg Aradig, hogy a megemlékezésen részt vehessenek, s a vértanúk örök nyughelyére tehessék koszorújukat.
-r –a Nyugati Jelen (Arad)

A hősökre emlékeztek Hegyközújlakon
Mindenszentek napja alkalmából Hegyközújlakon is mindenki, aki tehette, kilátogatott a temetőbe, és megemlékezett hozzátartozóiról.
Rendhagyó módon délután öt órakor több mint ötven hegyközújlaki lakos gyülekezett az újlaki református temetőben a felújított 1944-es emlékműnél. Az 50. évforduló alkalmából 1994-ben az akkori református presbitérium kopjafát állíttatott 16 hős emlékére, akiket Hegyközújlakon végeztek ki 1944-ben.
A tragikus események után hetvenkét év elteltével az újlaki presbitériumnak Hegyközpályi község tanácsa támogatásával sikerült felújítania az emlékművet, amelyet halottak napja alkalmával felavattak, így emlékezve meg az ott nyugvókról.
A megemlékezésen Köteles László lelkipásztor hirdette az igét. Prédikációjában elmondta, hogy „most az ő emlékükön keresztül megerősödhetünk, mert ők voltak azok, akik azért küzdöttek, hogy mi most itt lehessünk”. Ezt követően rövid szabad imádságra került sor, majd Somogyi Lajos, a Hegyközújlaki Református Egyházközség gondnoka szólalt fel. A gondnok egy idézettel kezdte beszédét: „Nézz körül egy közösség temetőjében, és meglátod, hogy milyen emberek élnek a településen”. Elmondta, hogy már nincs miért szégyenkezniük, mert sikerült rendbe tenni a temetőt, és az emlékművet is sikerült felújítaniuk, így méltó módon tudtak megemlékezni szeretteikre és az itt nyugvó katonákra is. A tizenhat honvédből egyébként csak egy katona nevét lehet tudni, Csíki Dezsőét, aki hegyközújlaki származású. Bódi László presbiter kutatómunkájának köszönhetően az emlékezők megismerhették az ott nyugvó hősök életének néhány részletét is. Elbeszélésekből kiderítette, hogy régebben Magyarországról évi rendszerességgel látogatták a közös sírt.
A tizenhat honvédet Újlakon a Frigman tanyán végezték ki és ott is temették el őket, majd a későbbiekben temették át a református temetőbe. Egy ma is élő, akkor kilencéves szemtanú elmesélte, hogy egy honvéd megmenekült a sortűztől, és egy jászol mögött bujkált napokig. Egy helybéli talált rá, aki civil ruhát adott neki, így aztán hazamehetett Margittára. Ugyancsak elbeszélésekből derült ki, hogy 1944. október 12-én a Margitta felé visszavonuló egyik magyar hadosztálytól szakadtak el az itt nyugvó honvédek. Hátramaradt velük egy teherautó is tele lőszerrel. Az ő feladatuk – a saját állításuk szerint – lövészárkok ásása volt.
Bódi Lászlónak sikerült hivatalos adatokat is szereznie kutatásai során, de azt csak valószínűsítheti a Magyar Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztálya, hogy a 61. határvadász portyázó osztály 62 eltűnt honvédje közül valók azok, akik 1944. október 12-én tűntek el.
Sajnos a körülmények miatt homály fedi a tömegsírban nyugvó honvédek kilétét, de a kutatást nem zárják le, sőt minden évben megemlékeznek róluk.
Tarsoly Normen
Reggeli Újság (Nagyvárad)

1916. augusztus 27-én a román királyi hadsereg hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Még aznap elkezdődött a magyar határ megszállása, majd a román hadsereg lassú előrenyomulása.
A nagy túlerő ellenére, az egyesített osztrák–magyar seregek október végére felszabadították Erdélyt. Ezekről a történelmi időkről tart előadást ma Nagyváradon Erdélyi román betörés 1916-ban címmel Raffay Ernő történész, író, a Honvédelmi Minisztérium egykori politikai államtitkára.
Várják az érdeklődőket az előadásra a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermébe (Ezredévi emléktér/str. Libertății 40. szám), november 7-én, hétfőn 17 órára. A Polgári Magyarországért Alapítvány által támogatott Polgári esték rendezvénysorozat szervezője a Magyar Polgári Egyesület.
itthon.ma

Dévára érkezik a történelmi tárlat
„Hátrahagyottak emlékezete”
Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket.
– Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője.
A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Egy ismeretlen világklasszis emlékére
Nagymestert ünnepeltek
Egész délutános, estébe hajló rendezvénysorozattal ünnepelték kedden Szentgyörgyön a magyar vívó nagymestereket, köztük az iskolateremtő, méltatlanul az ismeretlenségbe szorított géniuszt, Borsody Lászlót. Vívástörténeti kiállítás, filmvetítés és Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítójának előadása hívta fel a figyelmet a magyar kardvívás számtalan olimpiai- és világbajnokot nevelő egyéniségére.
Az eseménysorozat a Lábas Házban a Borsodyról és híres tanítványairól készült, Kertai Zalán magyarországi festőművész műveiből álló, néhány más hadi tárgyi emlékkel gazdagított kiállítással nyílt meg. Itt Máday Norbert mutatta be az ábrázolt nagymestereket, majd a társaság átvonult a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol megtekinthették a Borsody Lászlóról a magyar hadügyminisztérium megrendelésére készült dokumentumfilmet.
A múzeum gazdag gyűjteményéből ez alkalommal egy stúdiókiállításon bemutattak néhányat azok közül a 17–18. századi szablyák közül, melyek már 12 éve nem szerepeltek a nyilvánosság előtt, Vargha Mihály múzeumigazgató megígérte, hogy a közeljövőben egy nagyobb lélegzetű fegyverkiállítás keretében is bemutatják őket.
Ezután következett volna az óriási magyar hadtörténeti gyűjteménnyel rendelkező Máday előadása a kiállított darabokról, ő azonban fontosabbnak látta szívhezszóló történeteken keresztül azt a lelkületet átadni, amelyről a csaták során a 48-as harcosok bizonyságot tettek.
Végül a Magyar Szablyavívó Iskola vezetője, Balogh Imre, valamint a Székelyföldi szablyavívóiskola alapítója, Imreh-Marton István és tanítványainak bemutatója zárta a napot.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)