1990-ben közel egymillió magyar szavazott az RMDSZ-re, ez a szám négyévenként folyamatosan zsugorodott, és most lecsökkent 280 000-re. Hamis az az okoskodás, amely szerint, ha egyetlen zászló alá sorakozik a magyarság, akár négy-öt képviselőt is küldhettek volna. Aggasztó az esztelen negatív kampány tovább folytatása és az RMDSZ székelyföldi kudarcát az alacsonyabb szintekre hárító bűnbakkeresés. Az RMDSZ azokkal a magyarországi politikai erőkkel szövetkezett, amelyek szétverték a magyar–magyar kapcsolatokat, megszüntették az állami szervezeti és intézményrendszert, a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Magyar Állandó Értekezletet, az Illyés Közalapítványt, az Apáczai, az Új Kézfogás és Segítő Jobb közalapítványok és minisztériumi főosztályok mindegyikét. /Sylvester Lajos: Vereség vagy nyereség? (Vita). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./

Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke 2008. január elsejei határidővel lemondott elnöki tisztségéről. Lemondásának kiváltó oka: az alapítvány hivatalos bejegyzése, legális működésének lehetségessé válása, 1985 óta első ízben idén az anyagiak hiánya miatt nem szervezhette meg hagyományos díjátadó ünnepségét. Kitüntetéseik, a Bethlen Gábor-díj, a Márton Áron Emlékérem és a Teleki Pál Érdemérem a magyarságszolgálat és a közép-európai együttműködés jeles személyiségeihez jutott. Beszédes szám, hogy az utóbbi két évtizedben a világ harmincöt országából mintegy kétszáz személyiséget jutalmazhattak kiemelkedő teljesítménye miatt. Az alapítvány szándékos kormányzati megfojtása ahhoz a szomorú, a magyar nemzeti egység megteremtését gátló kormányzati intézkedéssorozathoz tartozik, amellyel felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Magyar Állandó Értekezletet, az Illyés, az Apáczai, az Új Kézfogás, a Segítő Jobb közalapítványokat, a szakminisztériumok keretéből kivágták a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó főosztályokat, s az alkalmazottak státusát megszüntették.,,2004 óta – írja Bakos István felmondását megindokoló levelében – folyamatos a közösségi érdekű alkotómunkát és a nemzeti szolidaritást erősítő hazai és határon túli civil szervezetek és alapítványok létfeltételeinek, támogatásának sorvasztása. Mindez felmérhetetlen veszteséget okoz a magyar nemzetpolitikában, amely diaszpóránk létbiztonságát, a Bethlen Gábor Alapítvány céljait is sérti. ”Az alapítvány elnökének lemondását közvetlenül kiváltó ok, hogy a Kis Péter miniszter irányította Nemzeti Civil Alapprogram immár a megítélt támogatásokat sem utalta át az alapítvány számára. Bakos István társaival együtt maradandót alkotott a Magyar nemzetismeret című tankönyv összeállításával és kiadásával, ugyancsak segítőtársaival együtt valósággal kiverekedte Teleki Pál emlékszobrának megalkotását, és miután Teleki Pál szobrát Budapestről száműzték, megszervezte ennek balatonboglári elhelyezését. Nyugdíjazták, majd elbocsátották a Balassi Bálint Intézettől is. – Nemrég eltávozott az élők sorából Nagy Gáspár költő, a Bethlen Gábor Alapítvány titkára, a hűséges harcostárs is. Bakos István egy merénylettel felérő kultúrbotránynak nevezi a Bethlen Gábor Alapítvány felszámolását előrevetítő, a működésképtelenséget előidéző intézkedéseket. /Sylvester Lajos: Merénylettel felérő kultúrbotrány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

Ludányi András magyar kisebbségkutató, lapszerkesztő, az Ohiói Északi Egyetem politológia professzora Öncsonkítás címmel írt kemény hangú esszét a Teleki László Alapítvány (TLA) és Intézet (TLI) felszámolásáról. Számára ez személyes veszteséget is jelent mint közép-keleti és európai kisebbségekkel foglalkozó kutatónak, aki az intézetben dolgozott. Az alapítvány felszámolását pótolhatatlan veszteségnek tartja a magyar nemzet egésze számára. A TLA megszüntetése semmilyen racionális érveléssel nem magyarázható meg, ez még csak megtakarítást sem eredményezett, mert a helyette létrehozott Magyar Külügyi Intézet, amely nem vállalja a TLA által támogatott kutatásokat, sokkal többe kerül, a TLA ugyanis 120 millió forintból gazdálkodott, míg az újonnan indított MKI 130 millió forintot kapott 2007-re, plusz 40 milliót dologi kiadásokra. Ludányi professzor leszögezte: ,,Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nemzeti öncsonkítással szemben ne lázadna fel a magyar tudományos és szellemi élet, élükön a Magyar Tudományos Akadémiával. "A nemzeti és tudományos érdekek megsértésén túl erkölcsi és jogi kérdéseket is felvet ez a döntés. Erkölcsi oldala az, hogy a döntés előtt még a kuratórium elnökét – a nemrég elhunyt Kosáry Domokost, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét – sem tájékoztatták, a 2007-es állami költségvetés kézhezvétele után tudták meg, hogy nem léteznek.,,...a magyar kormány közpénzek elherdálásáért és független alapítványi vagyonok elsajátításáért felelős" ― állította Ludányi professzor. – Az előbbi egyszerűen abból adódik, hogy egy jól menő, nemzeti érdekeket szolgáló, független tudományos intézetet megszüntetett, aminek feladatkörét képtelen helyettesíteni. A második pedig egyenesen lopásnak minősíthető civilizált társadalmakban. Személyesen tudom, hogy a Teleki László Alapítvány létrehozása nemcsak állami, hanem sok privát adakozás és erőfeszítés eredménye. Ezek között ott van az Egyesült Államokban létrehozott Committee for Danubian Research 75 000 dolláros adománya, amit a diaszpóra magyarsága azért adományozott 1991-ben, hogy létrejöhessen a magyar kisebbségek kutatóközpontja. De van itt még más is, például a Király Béla által létrehozott Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány sorsa, amit pár hónappal a TLA megszüntetése előtt (amikor a kormány titokban már azon dolgozott) olvasztottak az utóbbiba. Az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány is nagyrészt külföldi magyarok támogatásával jött létre.,,Ezért a mostani kormány a felelős, és eljött a tetemrehívás ideje!" A Teleki László Alapítvány, A Határon Túli Magyarok Hivatala, a MÁÉRT, az Illyés Közalapítvány, az Új Kézfogás és a Segítő Jobb megszüntetése a határon túli magyarokat is sújtja. De mit várjunk attól a kormányzattól, amely a társadalom egésze által befizetett több száz milliárdos egészségbiztosítást éppen most síbolja el mindenki szeme láttára és mindenki bőrére? – tette fel a kérdést Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: A tetemrehívás ideje... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságnak (THHB) hét év alatt, lelkiismeretes, felelősségteljes kutatómunka után, sikerült azonosítani több mint 1500 hősi halott eltemetési helyét – sokakat név szerint – a tordai csatában életüket vesztett több mint 2500 hősi halált halt honvéd közül. Számos helységben több mint harminc emlékoszlopot, kopjafát, emléktáblát és sírkertet hoztak létre. Az áldozatok nevét fehér márványlapokra bevésve örökítették meg, összegezte tevékenységüket Pataky József, a THHB elnöke. Köszönik az Illyés, Communitas és Pro-Professione Alapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyagi támogatását. 2008-ban Bonchida következik, itt kell maradandó emlékoszlopot állítani, a bonchidai református temetőben ugyanis 109 honvéd nyugszik, akik a tordai csatában szerzett sebeikben haltak bele a Bánffy-kastélyban berendezett tábori kórházban. Az első katonát 1944. szeptember 19-én temették el, az utolsót október 9-én. Négy nap múlva, október 13-án a Bánffy-kastélyt felgyújtották. Az alapítványokhoz már nem pályázhatnak, ezek Magyarországon megszűntek! Így csak a múltat tisztelő, nemes lelkű adakozókra, támogatókra számíthatnak. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a magyar és román állam között hatvannégy év elmúltával sem hozták létre a hadisírok gondozására vonatkozó, államok közötti egyezményt! /Pataky József, a THHB elnöke: Bonchidán tervez emlékművet állítani a THHB. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

Intézményesült a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), ezt az SZDSZ kivételével, minden parlamenti párt megszavazta. Vezetője, Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke, tagjai: a Kárpát-medencei magyar és magyarországi honatyák és európai parlamenti (EP)-képviselők. A KMKF Szili Katalin országgyűlési elnök kezdeményezésére 2004. szeptember 10-én alakult meg a különböző Kárpát-medencei országok országos vagy tartományi, megyei szinten megválasztott képviselőinek és az EP-ben mandátummal rendelkező magyar képviselők egyeztető fórumaként. A MÁÉRT 1999. februárjában alakult meg. 2002-ig, amikor a szocialisták kerültek kormányra, teljes összhang uralkodott az értekezleten belül. 2004. novemberében a közös nyilatkozatot nem írta alá az MSZP és az SZDSZ. 2005. januárjában megalakult a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF). Tagjai a MÁÉRT határon túli szervezeteinek vezetői, képviselői lettek. Az ötlet Kasza Józseftől, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökétől származott. Minden évben legalább egyszer összeül a HTMSZF, elfogadnak egy közös nyilatkozatot. A Gyurcsány-kormány a teljes támogatási rendszert átalakította. Létrejött a Szülőföld Alap, megszűnt több alapítvány. 2007. februárjában megalakította a kormány a Szülőföld Alap Regionális Egyeztető Fórumát (REF). /Simon Judit: Összmagyar fórum – újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Törzsök Erika szociológus, aki az SZDSZ tagja (egy időben a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője) a kilencvenes évek közepén egy destruktív írásában úgy nyilatkozott, hogy „Erdélyben boldog-boldogtalan egyetemet akar”. A román kormányok ellenállása miatt nem lett önálló a Bolyai Egyetem, az RMDSZ által beígért multikulturális Petőfi-Schiller eltűnt a politikai homályban. Végül a Fidesz kormány támogatásával 2001-ben megnyitotta kapuit a Sapientia Egyetem. A Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában hálózatosan működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (ide értendő a Partiumi Keresztény Egyetem is) hét esztendő alatt jelentős szerepet játszott az erdélyi magyar felsőoktatási rendszerben és a régiófejlesztésben. A kialakult szakstruktúra pótolja a magyar nyelvű képzés hiányát néhány fontos szakterületen. (Romániában a kb. 30. 000 magyar nemzetiségű egyetemi hallgatóból még 2008-ban is csupán 12. 000 tanul anyanyelvén.)Az eltelt évek alatt a semmiből induló Sapientia EMTE fejlődött és fejlesztett, ma már több szakon megfelel a román kormány szigorú akkreditációs feltételrendszerének. Infrastrukturális beruházásokkal, a humán erőforrás fejlesztésével, tudományos kutatói programokkal, a kutatás-fejlesztés összhangjával párhuzamosan javult az oktatás minősége. A hallgatók 95 százaléka sikeresen államvizsgázott, többségük elhelyezkedett az itthoni munkaerőpiacon. Törzsök Erika, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságának főosztályvezetője (egyszemélyben Gyurcsány Ferenc tanácsadója kisebbségi ügyekben) nyilatkozatában élesen bírálta a Sapientia EMTE fejlesztési módszereit, miszerint „az utóbbi években az egyetem hálózata folyamatosan fejlődött, legtöbbször erdélyi döntések alapján (sic!), a fejlesztések számláit azonban kizárólag a magyar kormánnyal fizettetik meg. ”Az Országgyűlés 2000-ben évi 2 milliárd forintot különített el a határon túli magyar felsőoktatás megszervezésére, (nem a fejlesztésre!) a kormányváltás után az anyagi támogatás évről-évre csökkent, 2007-ben mindössze 1,278 millió forintra zsugorodott, amelynek valós értéke az infláció miatt jóval kevesebb. Ez az összeg csupán a jelenlegi intézményi struktúra minimális szinten való tartására, a működési költségek fedezésére elegendő, semmilyen infrastrukturális, eszköz vagy ingatlanfejlesztést, bérkiigazítást, tudományos kutatási programok finanszírozását nem biztosítja. Az intézményi akkreditáció követelményrendszere azonban olyan feltételeket tartalmaz, amelyek a tervezett fejlesztések nélkül a finanszírozás aktuális szintje mellett nem teljesíthetőek. Törzsök Erika ezt az összeget is sokallja. Szerinte az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer támogatása elsősorban a román kormány feladata. (Mintha nem tudná, hogyan viszonyul a román állam az erdélyi magyarság intézményteremtő erőfeszítéseihez, jegyezte meg a cikkíró). Nem felel meg a valóságnak az az állítása, hogy a helyi önkormányzatok és egyházak semmilyen támogatásban nem részesítették az egyetemet. A romániai törvények nem teszik lehetővé a magánegyetemek önkormányzati finanszírozását. Ezt a tényt egy kisebbségkutatónak illene tudnia. A csíkszeredai önkormányzat előző ciklusában lakást biztosított az egyetemi oktatóknak, javasolta egy tudományos kutatóintézet közös működtetését. A Partiumi Egyetem pedig, mint neve is mutatja „keresztény” és jelentős egyházi támogatásban részesül. A Sapientia Egyetemnek a magyar történelmi egyházak által nyújtott erkölcsi és szellemi támogatása pedig nem mérhető pénzben. /Dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia EMTE oktatója: Törzsökösen. = Erdély. ma, ápr. 20., Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./ Újraközölte Veszélyben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem? címmel: Krónika (Kolozsvár), ápr. 25.

Az Európai Unió semmit nem old meg a darabokra szaggatott Kárpát-medencei magyar nemzetrészek sorsrendezéséből, állapította meg Magyari Lajos. Fél szívvel hoznak ugyan bizonyos rendelkezéseket, de – hogy ne kelljen ezeket betartani! – ,,ajánlásoknak” keresztelik. Mindenütt fogy és pusztul a magyarság. A kisebbségi magyarság autonómiaigényei fokozatosan felerősödnek a térségben: Erdélyben legalább a Székelyföld területi autonómiáját és teljes körű kulturális és személyi elvű önrendelkezést igényelnének, Délvidéken magyar autonóm körzetet szeretnének, Kárpátalján hasonló eszmék fogalmazódnak meg a Tisza-Bereg térség szinte színmagyar részein, a felvidékiek kissé óvatosabbak. Nem csoda, rengeteg rossz tapasztalatunk van, de e rossz tapasztalatokról hasonló mértékben beszélhetünk Erdély, Vajdaság és Kárpátalja esetében is. Az anyaország nem tehet semmit, mondta Gémesi Ferenc szakállamtitkár, aki a Gyurcsány-kormányban egymaga helyettesíti immár a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Alapítványt és a magyar–magyar konzultációt. /Magyari Lajos: Autonómiatörekvések a Kárpát-medencében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./

A Sapientia-EMTE kapcsán leggyakrabban a pénzhiányról hallhat, olvashat a téma iránt érdeklődő, írta Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója. Az induló intézménynek a tetemes összeget a magyar állam biztosította, akkor a működéshez kellene hozzájárulniuk más alapítóknak is, ismételte meg Törzsök Erika Tibori Szabó Zoltánnak a Szabadságban /máj. 3./ megjelent álláspontját, majd emlékeztetett a 2000. március 16-án létrehozott Sapientia Alapítvány alapító okiratára, továbbá a Sapientia Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala között 2000. május 27-én létrejött együttműködési megállapodására. Ebben a megállapodásban nem volt szó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) finanszírozásáról. Erről a Sapientia Alapítvány külön megállapodást írt alá a nagyváradi egyetem háttérintézményével, a Pro Universitate Partium Alapítvánnyal (PUPA). Törzsök szerint a PKE finanszírozásával a magyar állami költségvetés mentesítette a kiadásoktól a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet. Törzsök szerint anélkül növekedett a tanár- és diáklétszám mind Nagyváradon, mind a székelyföldi helyszíneken, hogy az új szakok indításáról döntők Budapesttel egyeztettek volna. A magyar államnak „nem volt más választása, mint a gyakran átgondolatlan fejlesztések anyagi hátterét biztosítani.” 2006 őszén elkészült egy tanulmány, amely feltárta a párhuzamosságokat, a problémákat. Ennek alapján a Sapientia Alapítvány elnökével és az EMTE rektorával közösen áttekintették a kialakult helyzetet. Az erdélyi magyarság régi óhaja, elvitathatatlan joga az önálló magyar egyetem. „Egy közösség önbecsülése és vitalitása nyilvánul meg abban is, hogy csak számlát nyújt-e be, vagy pedig a cél megvalósításában cselekvően, felelősséggel részt is vállal” – írta Törzsök Erika. /Törzsök Erika: A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Törzsök Erika cikkére, érveire érvekkel kell válaszolni, fogalmazott Kató Béla és Dávid László, a Sapientia rektora. Törzsök Erika írását /A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén / pontosítani kell. A Sapientia Alapítvány és a finanszírozó Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) közötti megállapodást a főigazgató asszony a következőképpen idézte: „A Magyar Köztársaság Országgyűlése által elfogadott 2000. évi költségvetés [... ] 2 Mrd Ft-ot különített el a »határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésére«. Az arra illetékesek által megadott felhatalmazás alapján, ezen támogatás felhasználásával járó jogokat és kötelezettségeket a Hivatal viseli”, majd zárójelben megjegyezte, hogy „az említett illetékesek az erdélyi magyar egyházak vezetői”. Ez a megállapítás téves, mivel nem ők határoztak a költségvetési keret létrehozásáról, hanem az Országgyűlés. Az „illetékesek” azok a magyarországi állami szervek, amelyek eldöntötték, hogy a költségvetési keretet a HTMH kezelésébe utalják. Törzsök Erika idézte, hogy „2001-től kezdődően, az éves magyar költségvetés kihirdetésétől számított 15 napon belül közli az Alapítvánnyal a megjelölt célok megvalósítására elkülönített tárgyévi támogatási összeget. ” Ez eddig egyetlen alkalommal sem történt meg, gondot okozva a költségvetés tervezésének. Félreértés Törzsök Erika kijelentése, hogy az alap megállapodásban nem volt szó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) finanszírozásáról. A 2000. május 27-én aláírt Együttműködési Megállapodás 11. pontja a megállapodás elválaszthatatlan részének nyilvánítja a Sapientia Alapítvány alapító okiratát és szabályzatait, valamint a kuratórium nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Magánegyetem létrehozásáról. Az utóbbi szerint „a Kolozsvárott létesítendő adminisztratív központtal együtt négy helyszínen kezdi meg az intézmény egységeinek építését. Nagyváradon – a magánegyetemhez való csatlakozást először felajánló Partiumi Keresztény Egyetemre épülve –, Székelyföldön, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen. ”Az EMTE és a PKE több, egymást kiegészítő megállapodást is kötött arra vonatkozóan, hogy a PKE integrálódik a létrehozandó magánegyetem struktúráiba. Pontosítani kell: a romániai törvényeknek megfelelően ez nem történhet meg mindaddig, amíg az EMTE nem szerzi meg az intézményi akkreditációt. Ezek után lehetséges az intézmények fúziója. A párhuzamos szakindításokat miatt rengeteg bírálat érte az egyetemet. A romániai felsőoktatási rendszer átalakítása miatt történt szaklista-módosítás miatt nem az eredetileg elindított szak, hanem egy hasonló kapott ideiglenes működési engedélyt, amely adott esetben már létezett az állami felsőoktatásban magyar nyelven. Ez történt a csíkszeredai szociológia, valamint a marosvásárhelyi pedagógia szak esetében (eredetileg vidékfejlesztés, illetve szociálpedagógia szak engedélyezését kérte az egyetem). A kolozsvári környezettudományi szak indításakor nem létezett ez a képzés magyar nyelven az állami felsőoktatásban. A két helyszínen is működő kommunikáció-PR szak kivételt képez, itt a hallgatói túljelentkezés indokolhatja a párhuzamos képzést. Az ingatlan beruházásokkal kapcsolatban: ezek sem a múltban nem történtek, sem ma nem történnek a finanszírozó előzetes, saját szakértői révén történő hozzájárulása nélkül. Az új szakok indításánál mindig folyt konzultáció a támogatóval. /Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora: Sapientia-EMTE: tények, érvek és a lényeg. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Gál Kinga néppárti – fideszes – európai parlamenti képviselő kapta az év EP- képviselője kitüntető címet igazságügyi és polgári szabadságjogi kategóriában a The Parliament Magazine Brüsszelben tartott díjkiosztó ünnepségén. Az Európai Parlament tevékenységével és általában európai ügyekkel foglalkozó szaklap immár negyedik éve osztja ki az év képviselője címet a kiemelkedőnek tartott egyéni teljesítményekért, több témakategóriában. A méltatás kiemeli, hogy a díjazott a közép-európai kisebbségi politika, kisebbségi jogalkotás szakértője. A Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnökhelyettese 2004 óta EP-képviselő, a polgári szabadságjogi, igazságügyi és belügyi kérdések bizottságának alelnöke, az emberi jogi albizottság tagja. Két évvel ezelőtt jelentést készített az EU alapjogi ügynökségéről. /Gál Kinga az év EP-képviselője. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./

Átláthatatlan a magyarországi támogatáspolitika
A világos stratégiát hiányolják az erdélyi szakemberek a magyar államnak a határon túli magyar közösségek felé irányuló támogatáspolitikájában. Úgy vélik, a Szülőföld Alapnak több pénzből kellene gazdálkodnia.
Nincs világos stratégiája a magyar államnak a határon túli magyar közösség támogatására – derült ki azon a tanácskozáson, amit kedden délután tartottak Marosvásárhelyen. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, az Erdélyi Magyar Televízió és a Bernády-ház szervezte rendezvényen a téma szakértői értekeztek.
Misovicz Tibor budapesti közgazdász a magyarországi támogatáspolitika szakaszait ismertette. Mint mondta, 2006-ig jobbára a Határon Túli Magyarok Hivatala koordinálta ezt a tevékenységet az Illyés, Apáczai és Új Kézfogás Közalapítvány bevonásával. 2006-ban a szocialista kormány megszüntette ezt a rendszert és a
Szülőföld Alapra bízta az ügyet, amely évente egymilliárd forinttal rendelkezik.
Misovicz úgy véli, ennél több pénzt kellene a határon túli magyarság támogatására fordítani, és azt is meg kell határozni, melyek azok a határon túli magyar intézmények, amelyeket a magyar államnak kötelessége eltartani. Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője szerint 2006-ig pártkonszenzuson alapuló, folyamatos építkezés érvényesült a támogatásrendszerben, s bár szűkebb keretek között, a Szülőföld Alap is ezt folytatja.
Székely István, a Szülőföld Alap kolozsvári irodájának a vezetője szerint nem alakult ki világos támogatási stratégia. „A Szülőföld Alap létrehozása, az, hogy minden támogatás ezen keresztül valósul meg, azért jó, mert kiküszöbölhetők a párhuzamosságok” – vélte Székely. Hátrány viszont, hogy most sincs világos elképzelés arról, hogy mit miért kellene támogatni, tette hozzá.
A szakember a rendszer jobbulását attól reméli, hogy létrejönnek azok a szakmai konzorciumok, amelyek ésszerűen dönthetnek majd a pénzelosztásról. Ugyanis Székely szerint jelenleg nincs egyeztetés a Szülőföld Alap és például a Communitas Alapítvány között, így „a támogatás gyakran odajut, ahol más források is vannak.”
Tibád Zoltán, a Kolozsvári Eurotrans Alapítvány vezetője szintén a támogatási stratégia kidolgozását, a pontos célok megfogalmazását igényli az anyaországi döntéshozóktól.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Összefogni a szórványkollégiumokat – A megmaradás előfeltétele a pozitív gazdasági diszkrimináció –hangzott el a muzslyai szórványkonferencián
A hétvégén a muzslyai Emmausz Kollégium adott otthont a Szórványok egyesítése a Délvidéken című tudományos konferenciának, melyen a Kárpát-medence magyar szórványvidékeiről érkező civil szervezetek, politikusok és szakemberek vettek részt. A Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum (ENCEF) 2005-ben alakult egyesület határokon átívelve foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, tavaly Kolozsvárott tartotta meg az első Szórványok egyesítése konferenciát.
Az idei konferencia a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának támogatásával jött létre, és a fő hangsúlyt a Kárpát-medencei szórványvidékek gazdasági fejlesztésére, a Duna menti vidékek gazdasági együttműködésére helyezték. Kárpátalján kívül képviseltetve volt a Kárpát-medence minden magyarok lakta régiója. Jelen volt a magyarországi Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum, a Hét Határ Egyesület, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., a vajdasági Szórvány Alapítvány, a Torontál Szórványközpont, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, az Árgus civil szervezet, a Ci-Fi Civil Központ, a romániai Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége, a pozsonyi Kriza János Néprajzi Társaság, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség.
Dr. Adamov Dávid, a Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum elnöke a konferencia kezdetén megtartott sajtótájékoztatón elmondta: egymás megismerése mellett a tanácskozás célja a kölcsönös tanácsadás, egy civil háló létrehozása, a pozitív jövőkép és a megoldási javaslatok kidolgozása. Egyúttal bejelentette a szórvány-konferenciák folytatását, amelynek következő színhelye Kárpátalja lesz.
Dr. Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő, a Hét Határ Egyesület elnöke szerint a rendszerváltás és az európai integráció jó hátteret ad, de a problémáinkat még nem oldja meg. Stratégiai célunk pedig megmaradni mindenütt a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, a magyar gazdasági belső piac megőrzéséért, másrészt, pedig azért, mert a statisztika is azt mutatja, hogy ahol megmaradt az őshonos magyar közösség, ott a nacionalizmus és a szélsőségesség kisebb intenzitású.
Ehhez viszont fontos gazdasági lépések szükségesek, miközben demográfiai visszaszorulásban van a Kárpát-medencében élő magyarság (de a többi nemzet is). Csak az képes megmaradni, aki ezeket az integrált őshonos lakosokat meg tudja tartani. Ehhez fontosak a gazdasági intézkedések, ha kell, akkor a pozitív diszkrimináció is. Az új magyar nemzetpolitikában, pedig a külgazdaságnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen, hiszen Magyarország és a Kárpát-medence magyarsága csak akkor tud kibontakozni, ha egy nagyon komoly gazdasági terjeszkedést valósítunk meg.
Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőjét egyházi személyként, most pedig politikai-közéleti szinten elkötelezetten foglalkoztatja a szórvány, amelynek újabban a gazdasági diszkrimináció okoz komoly gondot. Szerinte a szórványkérdés erkölcsi ügy és nem csupán egy szakmai kérdés. Bejelentette, hogy áprilisban, Brassóban az EMNT szórványtanácsot alapít, amely intézményesen kíván foglalkozni a csángókkal, a nagyvárosokban élő és a dél-erdélyi szórványmagyarsággal. Szerinte az EU-ban hangoztatott mobilitás, a munkaerőpiac megnyitása vagy a földeladás liberalizációja nem kedvez a szórványnak.
– Nem lehet érdekünk, hogy a magyar ember Spanyolországba menjen dolgozni, hogy felvásárolják alólunk a földet, hanem az, hogy idehaza tudjuk megőrizni népünket a beolvadástól és az elvándorlástól. Az európai hátteret olyan irányban kell kihasználnunk, hogy összehangoljuk az európai lehetőségeket a saját célkitűzéseinkkel – mondta Tőkés.
Tápi Lajos, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja emlékeztetett, hogy a délvidéki magyarság 40 százaléka szórványban él. A munkanélküliség aránya rendkívül magas, ugyanakkor az ide irányuló támogatások összege alig öt százalék. Súlyosak ezek az ellentmondások európai kitekintésben is, ha nem lépünk. Az európai elveket Szerbiának is alkalmaznia kell. A pozitív diszkrimináció az Európába igyekvő Szerbia számára azt kell, hogy jelentse, hogy fel kell, hogy karolja a szórványban élő magyar kisebbséget is. Szerbia európai integrációjával a magyar kisebbség is az európai verseny részesévé válik. Felvetődik a kérdés: a döntő többségben mezőgazdaságból élő szórványmagyarság jelenlegi állapotában hogyan fog az EU-ban versenyképes lenni?
A konferencián előadást tartott: dr. Becsey Zsolt a Határokon átívelő gazdasági együttműködés és a hatása a szórvány közösségekre címmel, dr. Czene Zsolt, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., Stratégiai Tervezési és Vidékfejlesztési iroda projektcsoport vezetője a Helyi gazdaságfejlesztés – ötletadó megoldások, jó gyakorlatok címmel, Búcsú Lajos, Baja alpolgármestere a gyakorlatban is megvalósult határokon átnyúló környezetgazdálkodási és hulladékgazdálkodási modellt mutatta be. Dr. Kégler Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársa a Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban címmel tartott előadást. Pósa Krisztiánnak, a Határon Túli Magyarok Hivatala volt főosztályvezető-helyettesének a Délvidéki magyarság a Bánságban volt a témája, Talpai Sándor, a VMSZ alelnöke arról beszélt, mit tehet a VMSZ a szerbiai szórványmagyarságért, Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke pedig a párt szórványpolitikájáról szólt.
A konferencia keretében volt könyvbemutató és két kerekasztal-beszélgetés: A kárpát-medencei szórvány civil szervezetek helyzete és jövőbeni víziói és A szórvány közösségek fennmaradásának kulcsterülete: a gazdasági fejlesztés címmel.
A konferencián elhangzott számos konkrét javaslat közül figyelmet érdemelt az, amely szerint indokolt lenne összefogni a szórványmagyarság kollégiumait. Részükre valamilyen közös szervezetet létrehozni. Közösen ugyanis sokkal hatékonyabban tudnák érvényesíteni érdekeiket, az anyaországban, Brüsszelben, de helyi szinten is. Természetesen a szórványmagyarság továbbra is számíthat a Brüsszelben ténykedő képviselők, illetve ottani kapcsolatokkal bíró szervezetek támogatására.
Kecskés István. Forrás: Magyar Szó (Újvidék)

Markó: az RMDSZ szoros együttműködésre törekszik az új magyar kormánnyal
Minél szorosabb együttműködést akar az RMDSZ a Magyarországon kormányra kerülő párttal, bármelyik is legyen az, a Jobbik kivételével – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Markó Béla, a szövetség elnöke. „A szélsőjobboldali Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet semmiképpen nem támogatunk, és nem örülünk annak, hogy ez az alakulat meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a közvélemény-kutatások szerint. (…) Az RMDSZ és a romániai magyarok érdeke az, hogy az új magyar kormánnyal és kormánypárttal minél szorosabban együttműködjünk. Eddig is így tettünk, és a következőkben is így teszünk” – fogalmazott Markó.
Az új budapesti kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáját illetően az RMDSZ azt fogja támogatni, hogy ez a kérdés minél hangsúlyosabban, intézményes formában legyen jelen a magyar kormány szintjén, mondta a szövetségi elnök. Hozzátette: a magyar kormánytól függ, hogy ez milyen formában valósul meg, akár úgy is, hogy ismét létrejön a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Markó szerint a kettős állampolgárság kérdése már Romániában sem eredményez feszültséget. „Románia az EU tagja, de ettől függetlenül kedvezményeket nyújt a román állampolgárságért folyamodó moldovai állampolgároknak. Nem hiszem, hogy ellenkezést szülne, ha esetleg Magyarország is hasonló megoldást alkalmazna” – fejtette ki Markó Béla.
Az RMDSZ és a Fidesz közötti feszültebb viszonnyal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Markó azt hangsúlyozta, ez a viszony nem az Orbán Viktorral való személyes nézetkülönbségből, sem a Fidesz, illetve az RMDSZ doktrínájának eltéréseiből táplálkozik. „Egyszerűen arról van szó, hogy az RMDSZ mindig megpróbált saját álláspontot kialakítani bizonyos kérdésekkel kapcsolatban, ez pedig nem mindig egyezett a Fideszével. Amikor a Fidesz kormányon volt, nagyon jól együttműködtünk velük, ahogyan a jelenlegi kormánnyal is. Egyesek ezt felróják nekünk, de ismételten hangsúlyozom: a magyarság érdeke az, hogy minél szorosabb együttműködést keressünk minden magyarországi demokratikus párttal, különösen a kormánypártokkal” – mondta Markó Béla, aki szerint az új magyar kormánynak is érdekében áll a romániai magyarokat a bukaresti parlamentben és a kormányban képviselő RMDSZ-szel együttműködni.
Krónika (Kolozsvár)

Stratégiai partnerséget kötött a FIDESZ és az EMNT
A nemzetpolitikai rendszerváltozás megvalósítása érdekében stratégiai partnerséget kötött a FIDESZ és az EMNT - jelentette be Tőkés László és Toró T. Tibor. Az új nemzetstratégia lényege a határokon átívelő – határmódosítás nélküli – nemzeti integráció, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet - közölték
A szerkesztőségünkbe eljuttatott EMNT-közlemény szerint a nemzeti integráció szintjei a következők:
– Közjogi szint: kettős állampolgárság
– Politikai szint: nemzetpolitikai kérdésekben illetékes konzultáció; döntéshozó és végrehajtó intézmények helyreállítása, létrehozása vagy hatékonyabb működtetése – a magyar kormány és a külhoni pártok és érdekvédelmi szervezetek képviselőinek részvételével (HTMH, MÁÉRT, KMKF vagy/és ezek alternatív intézményi keretei)
– Külpolitikai szint: a Kárpát-medencei magyarság, a magyar ügy közös képviselete nemzetközi téren, a nemzetközi integrációs szervezetekben
– Kulturális szint: a bel- és külhoni oktatási, művelődési, tudományos intézmények, valamint a közszolgálati média összeillesztése és integrált működtetése
– Gazdasági szint: extenzív és integrált magyar gazdasági stratégia
– Egyházi és ökumenikus szint: az európai egyházi egységtörekvésekkel együttható egyházi és hitbéli közösség.
Az EMNT elnöke és ügyvezető elnöke pénteken bejelentette, hogy érdekképviseleti szervezetként bejegyeztették az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. A Krónika információi szerint erre a lépésre már február végén sor került, de a fellebbezési időszak lejártáig nem kívánták közölni a nyilvánossággal. (hírszerk.)
Transindex.ro

Biharországnak saját hírügynöksége lesz
Alig tucatnyian vettek részt tegnap azon a megyeházi tanácskozáson, amelyet a bukaresti távközlési és informatikai minisztérium szervezett az úgynevezett e-kormányzásról, s amelynek médiapartneréül csak az RMDSZ-es sajtót kérték fel. Az e-karaván körútjának első állomása volt Nagyvárad, ma Kolozsvár, holnap Marosvásárhely lesz a helyszín, a végállomás pedig Csíkszereda. A jó húsz perces késéssel kezdődött rendezvényen a házigazdákat Sarkady Zsolt alprefektus képviselte, az RMDSZ beharangozott politikusai (Csutak István, Kiss Sándor, Szabó Ödön) távol maradtak. Moldován József államtitkár, Sarkadyhoz hasonlóan, általánosságban beszélt annak szükségességéről, hogy a távközlési és informatikai rendszereket a közélet minden szegmensében használjuk. Kérdésünkre válaszolva közölte: akciójuk célja valójában az lett volna, hogy az önkormányzati elöljárókat tájékoztassák a szaktárcánál futó, uniós finanszírozást élvező projektekről. Ezekről viszont mindössze annyi hangzott el konkrétan, hogy iskolák, egyetemek és távoktatással foglalkozó szervezetek még leadhatják pályázatukat az e-oktatás (e-learning) programra. A megyei és községi elöljárók érdektelenségét az államtitkár azzal próbálta magyarázni, hogy a polgármestereknek bizonyára sok dolguk van most a beharangozott jövedelemcsökkentések és leépítések miatt...
Biró Rozália váradi alpolgármester a konkrétumoknál maradt: röviden összefoglalta, hogy a megyeszékhely polgárai számára milyen online-szolgáltatásokat kínál már évek óta az önkormányzat (parkolójegy-váltástól a kártyás adófizetésig), s számokkal igazolta, hogy ezek egyre népszerűbbek. Egy induló projektről számolt be Nagy-Máté András, a megyei önkormányzat fejlesztési igazgatóságának helyettes vezetője: a Bihar és Hajdú-Bihar megye lakosait a térség eseményeiről tájékoztató hírügynökség létrehozásáról. Az eurorégiós projekt vezetője a magyarországi regionális hatóság; a Bihar megyei önkormányzatra jutó százezer eurós hozzájárulás 98 százalékát vissza nem térítendő uniós forrás adja, a teljes beruházás meghaladja a félmillió eurót. A pénzből tévé- és rádióműsorokat készítenek, létrehoznak egy hírportált, és előbb természetesen beszerzik a technikai felszerelést. A projektindító egy hét múlva lesz.
A „karaván” előadóiként jelen lévő magyarországi szakemberek a budapesti kormánypénzből finanszírozott e-magyar pontokról, a mostanra belőlük kialakult gerinchálózatról szóltak. Ennek létrehozása 1,3 milliárd forintba került – mondta Szentgyörgyi Lajos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli informatikai és kommunikációs programjainak felelőse. Ő tanácsadójával, Szabó Lászlóval az azóta megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatalánál volt e téma szakértője. A romániai 170 e-magyar pont működtetését koordináló e-Transylvania Egyesület irodavezetője, Dániel Csaba előadásából megtudhattuk, hogy a 2003-ban indult kezdeményezés eredményeként mára nyolc kárpát-medencei ország és az Egyesült Államok magyarlakta vidékein létesült e-magyar pontok között teremt kapcsolatot a hálózat.
M. Zs.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu

Répás Zsuzsanna: átlátható, világos határon túli magyaroknak szóló támogatáspolitikára van szükség!
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint átlátható, világos és követhető határon túli támogatáspolitikára van szükség, és a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni. Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy lehetőleg még júliusban összehívhatják a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely hat éve szünetel, jogsegély irodát hoznának létre és célzott programokat indítanának a szórványmagyarság segítésére.
A nemzetpolitika kiemelt szerepet játszik az elkövetkező években, ezt jelzi, hogy a területért miniszterelnök-helyettesként Semjén Zsolt felel majd - mondta Répás Zsuzsanna. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben a legnagyobb probléma az volt, hogy háttérbe szorult ez a terület, egy eldugott főosztály képviselte, a nemzetpolitikai szempontok nem érvényesültek. Ezen szeretnének gyökeresen változtatni, s azt szeretnék, ha a magyar kormány magatartását áthatná az összetartozás gondolata, hogy kárpát-medencei keretek között kell a magyarságról gondolkodni.
Az államtitkárság lesz a nemzetpolitika műhelye a kormányzati struktúrán belül, bármilyen határon túli magyarokkal kapcsolatos ügy, probléma felmerül, az ide kerül első helyen. A legfontosabb feladat az államigazgatáson belüli koordináció lesz, azt szeretnék, ha a nemzetpolitikai gondolkodásmód megjelenne az egész magyar államigazgatásban - hangsúlyozta, hozzátéve: minden tárca szabályzatába be fog kerülni feladatként a határon túli ügyekkel való foglalkozás. Az államtitkárság gondozza majd azokat az ügyeket is, amelyek korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalához tartoztak - jelezte.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a Magyar Állandó Értekezletet mindenképpen összehívják a nyáron, lehetőleg még július folyamán. A MÁÉRT a magyar-magyar politikai párbeszéd legfontosabb fóruma volt. A testület ülését 2004 novembere óta nem hívta össze a szocialista kormányzat, akkor Gyurcsány Ferenc csúfos kudarcot vallott a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett állásfoglalásával - idézte fel. Hozzátette: a MÁÉRT hivatalosan nem szűnt meg, ma is élő fórum, amibe szeretnének "életet lehelni". A helyettes államtitkár azt mondta, azt szeretné, ha nevét, funkcióját megőrizné a MÁÉRT, s az a fórum lenne, amelyen az összmagyarságot érintő kérdéseket át tudnák beszélni.
A Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma is megmaradna ugyanakkor. Répás Zsuzsanna elmondta: ez olyan vitafórum, amely alkalmas arra, hogy hosszú távú koncepciókat alakítson ki, s itt sikerült a parlamenti képviselőknek konszenzusra is jutni egymással. Ha sikeres nemzetpolitikát akarnak megvalósítani, kellenek olyan kérdések, minimumok, amelyekben meg tudnak állapodni a parlamenti erők egymással - hangsúlyozta.
A támogatáspolitikáról azt mondta, hogy jelenleg a rendszer átvilágításán dolgoznak. Amit eddig látni, "az egy káosz, átláthatatlan, nem logikus rendszer". A Szülőföld Alap kezel bizonyos pályázati forrásokat, s ezen kívül vannak különböző költségvetési fejezeti előirányzatok amelyek sokszor egymás között adnak át forrásokat. Vannak területet, amelyeket támogatnak az egyikből és a másikból is. "Olyan, mintha az állam a különböző zsebeiből adogatna, és úgy csinálna, mintha nem tudná, hogy azokban a zsebeiben mi van."
Répás Zsuzsanna ezért azt szeretné, ha az összes határon túlra jutó forrást egy alapba vonnák össze. Átlátható, követhető, világos határon túli magyaroknak szóló támogatás politikára van szükség, azért, hogy a határon túliak is tudják, mire számíthatnak, hová kell fordulni.
Arról, hogy a források összege hogyan alakul, azt mondta: azt szeretné, ha a jelenlegi helyzetben minimum meg lehetne őrizni a mostani szintet, s ahogy lehetőség nyílik a magyar gazdaság javulásával, növelnék a forrásokat.
Répás Zsuzsanna a tervek között említette jogsegély iroda létrehozását is a határon túli magyarok számára. Ehhez, a várhatóan budapesti központú irodához lehetne fordulni, ha egy magyar embert bárhol a világon atrocitás, támadás vagy bántódás ér, azért mert magyar. Példaként említette a magyarveréseket, a szlovák nyelvtörvényt, az oktatási jogok csorbítását Szlovákiában vagy Kárpátalján. Minden határon túli magyar ember érezzen a saját életében valami pluszt, azért mert magyar és mögötte ott áll az anyaország, ahová fordulhat - fogalmazott.
Kiszélesítenék az Apáczai Közalapítvány által elindított Határtalanul osztálykirándulási programot is, azt szeretnék, ha minden magyar középiskolás tanulmányai során legalább egyszer eljutna határon túli magyar területre, illetve határon túliak is eljöhetnének legalább egyszer Magyarországra hasonló formában. Fontos, hogy a magyar gyerekek megtapasztalják, élnek magyarok a Kárpát-medencében, és azt is milyen körülmények között. Ezt csak személyes tapasztalatok alapján lehet - mondta, hozzátéve: az a sokk, amit a 2004-es népszavazás jelentett nem következett volna be, ha a személyes ismeretségek jelen vannak a magyarországi emberek életében.
Répás Zsuzsa beszélt arról is, hogy a szórványmagyarság segítését kiemelt kérdésként kívánják kezelni. Ez olyan terület, amit teljesen elhanyagoltak az elmúlt időszakban - mondta. Teljesen másként kell hozzájuk viszonyulni, mint a tömbmagyarsághoz. Ezért átfogó felmérést követően kifejezetten a szórványban élőknek szeretnének programokat indítani. Példaként említette, hogy ahol lehet, segítenék az iskola működtetését számukra, iskolaközpontok, iskolabuszok szervezésével.
A moldvai csángók támogatásában szorosan együtt szeretnének működni a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, amely kiemelkedő eredményeket ért el a magyar nyelvtanítás megszervezése területén. Ezt szeretné a kormány segíteni, ösztönözni - jelezte Répás Zsuzsanna.
Bognár Renáta
MTI

Körmére néznek a Mecénás Alapítványnak?
Úgy tűnik, nem merült feledésbe az az egykor nagy port kavart eset, amikor ezelőtt hét esztendővel a nagyváradi Mecénás Alapítvány rátette a kezét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által megpályázott summára, amelyből a pályázók Érmindszenten szándékoztak kialakítani egy, az Ady Endre nevét viselő és a költőóriás szellemi hagyatékát szolgáló központot.
A politikai suskusok rengetegéből annyi derült ki – és egyesek csak erre hajlandók emlékezni –, hogy a Bihar megyei RMDSZ-vezetők által gründolt Mecénás Alapítvány szerzett a magyar kormánytól 320 millió forintot egy kulturális központ létrehozására. A teljesebb igazság az, hogy ezt a pénzt a KREK által még 2001-ben elkészített „érmindszenti pályázat” nyerte el 2002 tavaszán az első Orbán-kormánytól, ám mire a pénz megérkezhetett volna a pályázókhoz, megtörtént a nem várt kormányváltás. Az újonnan felálló szocialista-szabaddemokrata kabinet pedig a magyar állami költségvetésből elkülönített összeget nem azoknak adta oda, akik elnyerték, hanem átjátszotta egy baráti csoportnak, amelyik „jelentkezett” érte. Ugyancsak Nagyváradról s ugyancsak építeni akart belőle. De ez már nem az egyházkerület volt és nem Érmindszentben gondolkodott...
Az első pályázatot MSZP-SZDSZ segédlettel „felülíró” második nyertes pályázat nyomán mindössze egy abbamaradt, omladozó építkezés és egy tornateremhez hasonló bálterem jött össze „Ady Endre Kulturális Központ” néven a nagyváradi Izabella (ma Codrilor) utca egyik félreeső telkén, a városi strand és belügyminisztérium üdülőtelepe között. Az évek során a Meggyessy-, majd a Gyurcsány-kormány már nem is firtatta a pályázat sorsát, ők a pénzt átadták váradi partnereiknek, emezek nyilván valamiképpen elszámolták, aztán lett belőle, ami lett. A további támogatás valami miatt elmaradt, így aztán egy tényleges, multifunkcionális, az Ady-kultuszt szolgáló kulturális és idegenforgalmi létesítmény se Váradon, se Mindszenten nem lett.
Idővel bebizonyosodott, hogy a 320 millió forintból felhúzott strand melletti hodály gyakorlatilag az RMDSZ Bihar megyei szervezetének afféle gyűlés- és báltermévé vált, amely az év nagy részében kihasználatlanul áll. A félbehagyott „termálszálló” mellett lapuló „Ady Endre Kulturális Központban” pártbulikat, lakodalmakat, babazsúrokat, divatbemutatókat stb. tartanak mindmái napig, s ezeknek vajmi kevés közük van a költői hagyaték vagy általában a magyar kultúra ápolásához. Mivel a több száz milliós „kulturális invesztíció” magyar közpénzekről szól, a második Orbán-kormány beiktatását követően úgy fest, ez a csontváz is kiesik abból a szekrényből, amelyben a határon túli magyar kultúra megsegítésére címzett, ám menetközben szőrén-szálán eltűnt, eltérített vagy látatlanban felélt támogatások titokzatos ügyei lapulnak.
A július 1–3. között megtartott VII. Partiumi Írótáborban ugyanis szombat délelőtt sajtótájékoztatót tartott L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, volt nagyváradi református püspök. Többek között az is elhangzott, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – amelynek Tőkés az alapító elnöke – szorgalmazza az érmindszenti Ady-zarándokhely ügyének haladéktalan kivizsgálását, valamint a pályázat eltérítésében részvevők felelősségének megállapítását. Vizsgálati támpontként az EMNT kérelmében a következő személyek érintettségét tüntették fel: Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, Kiss Elemér volt magyar kancellária-miniszter, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke, illetve a nagyváradi Mecénás Alapítvány alapító és vezetőségi tagjai: Mudura Alexandru nagyváradi nagyvállalkozó, Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, kuratóriumi elnök, Lakatos Péter parlamenti képviselő, a támogatási szerződés aláírója, Földes Béla, a Bihar megyei RMDSZ volt ügyvezető elnöke, kuratóriumi tag, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, alapítványi ügyvezető igazgató. A magyar kormányhoz eljutatott nyilatkozatban, szerepel az is, hogy a szocialista-liberális, magának többször egyházellenes megnyilvánulásokat megengedő egykori magyar kormánynak egyházi személyek bevonásával sikerült a hitelesség látszatát kölcsönöznie az elorzott projekt számára. Így például megemlítik, hogy 2002. december 10-én Fodor József római katolikus püspöki helynök, az RMDSZ akkori megyei tanácsosa aláírásával szentesítette a kétes hátterű beruházást.
L. Simon László a szombati sajtótájékoztatón elmondta, már a mai nap, azaz hétfőn javasolni fogja, hogy kezdjék el az Ady Endre Kulturális Központtal kapcsolatos pályázati visszásságok kiderítését. Lapunk kérdésére hozzáfűzte, a minél alaposabb kivizsgálás segíteni fog abban, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik esetleges spekulációik következtében nemcsak a magyar kormány pályázati pénzeire tették rá illetéktelenül a kezüket, de meggátolták, hogy a határon túli magyar irodalom és kultúra ápolásáért, megtartásáért valós, eredményes lépéseket tehessenek mások. Amennyiben bebizonyosodik a sikkasztás, úgy a korrupcióellenes hatóságokat is bevonják a vizsgálatokba. Tőkés László azt is elmondta, nem tettek le arról, hogy felépítsék a tervbe vett érmindszenti zarándokhelyet, s bíznak abban, hogy Ady hallhatatlan soraiból erőt merítve, igazzá és aktuálissá válnak a következő verssorok: „Most perc-emberkék dáridója tart, / De építésre készen a kövünk.”
Szőke Mária
Reggeli Újság. Erdély.ma

Németh: autonómia nélkül nem beszélhetünk egyenjogúságról
Szent István napján lép életbe a magyar állampolgársági törvény
Augusztus 20. kettős ünnep a külhoni magyarság számára, hiszen egyrészt államalapító Szent István királyra emlékezik, másrészt pedig ezen a napon lép életbe a kettős állampolgárságról szóló jogszabály, amelynek alkalmazását 2011. január 1-jétől kezdik el. Kolozsváron, a szerdán elkezdődött Magyar Napok keretében színes programokkal ünneplik a magyar államalapítást, amely az István, a király című rockopera mai levetítésével csúcsosodik ki. Úgyszintén a nemzeti összetartozás fontosságát erősítették meg tegnap, Az egymásra találás nemzetpolitikája című fórumon résztvevő magyar és erdélyi politikusok. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár szerint világos nemzetpolitikai jövőképre van szükség, amelynek középpontjába a magyar közösségeket befogadó országok esetében az egyenjogúságot kell állítani. A fideszes politikus azonban úgy véli, hogy ez csak az autonómia megteremtésével intézményesülhet.
A nemzetpolitikában bekövetkezett irányváltást, az elmúlt nyolc év gyakorlatával való szembefordulást leginkább a könnyített honosítás, vagyis az állampolgárság törvénye, illetőleg a nemzeti összetartozás tanúságtételéül szolgáló törvény egyértelműsíti – jelentette ki Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezett Az egymásra találás a nemzetpolitikája című fórumon. Mindkét jogszabály a kilencven évvel ezelőtt kimondott trianoni békediktátum következményei orvoslásának elősegítését célozza – tette hozzá.
Átlátható támogatási rendszert ígérnek
Új tartalomhoz új formát kell adnunk, hiszen az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikai intézményrendszer folyamatos leépülésének voltunk tanúi: a szocialista kormányzat felszámolta a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH), 2004 óta nem hívták össze a magyar–magyar párbeszéd fórumát, a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), a nemzetpolitikai kormányrészleg pedig egy eldugott kis főosztályként működött. Formailag is magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát, hiszen a főosztály államtitkársággá vált, amelynek felelős politikai vezetője Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – folytatta Répás Zsuzsanna.
Az államtitkárság jelenleg az új szerkezet kiépítésén, a területi képviseletek megerősítésén, a támogatásrendszer átgondolásán dolgozik. Az átláthatatlanul szövevényes intézmények sorába tartozik a Szülőföld Alap is, amelynek folyamatban van az egységes, mindenki számára érthető és átlátható pályázati rendszer létrehozását megelőlegező átvilágítása – magyarázta Répás Zsuzsanna. Valószínűsítette, hogy jövőre már új költségvetéssel és teljesen új struktúrával folytathatja tevékenységét. Ősz elején a MÁÉRT-et és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát egyaránt összehívják, hogy ne egy budapesti íróasztal mögött szülessenek a közös ügyeket érintő döntések – tette hozzá. Elmondta: az állampolgársági törvényt megelőlegező státustörvényt is módosítják ősszel, hogy az előbbi méltó kiegészítése lehessen.
Répás Zsuzsanna kiemelt szerepet tulajdonított a nemzetpolitikai államtitkárság koordinációs funkciójának is: minden szaktárca foglalkozik a Kárpát-medencei magyarságot érintő ügyekkel, ezért az egyeztetés céljainak szolgálatában létrejött a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság is – magyarázta.
Hatszintű nemzetpolitikai stratégia
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előadásában elmondta: az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által meghirdetett összmagyar nemzeti integrációs programot az EMNT kezdettől fogva magáénak érezte, és első perctől annak cselekvő részese kívánt lenni. Kifejtette: a programnak hat fontos szintjét határozták meg, közjogi téren a kezdeti lépést a magyar állampolgárság könnyített eljárással való megadása jelenti. Toró szerint ugyanilyen fontos rendezni a külhoni magyar közösségeket befogadó államokkal is a közjogi viszonyt „Ezt sehol nem sikerült megoldani a Kárpát-medencében, ilyen téren talán a vajdaságiak állnak a legjobban, nekünk még egy kisebbségi törvényünk sincsen” – fejtette ki az EMNT ügyvezető elnöke. Az erdélyi magyar politikus a fent említett területek közé sorolta még a politikai, kulturális, civil társadalmi és a gazdasági szintet, illetve az egyházi integráció fontosságát emelte ki.
Páva Zsolt, Pécs városának polgármestere a nemzetpolitikai kérdések önkormányzati-szintű megközelítéseit taglalta: egy város szempontjából kézenfekvő megoldás a testvérvárosi kapcsolatok kiépítése, és ezek oly módon való gyarapítása, hogy a gazdasági és kulturális együttműködésen túlmenően a nemzetpolitikai szempontot is megtestesítsék. – Napjainkban több uniós projekt feltételül szabja a városok társulását a sikeres pályázás érdekében, illetőleg államközi együttműködést feltételező gazdasági csoportosulások is kezdenek teret hódítani az unióban – említette az elöljáró. Hangsúlyozta: a regionalizmus elvének érvényesülése az önkormányzati gyakorlatban, a szellemi gúzsbakötöttség feloldása, a kulturális sokszínűség elfogadása a nemzetpolitikai célok érvényesülését is elősegítheti.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára előadásában elégedettséggel nyugtázta, hogy a kolozsvári magyarság kezdi megtalálni önmagát Erdélyben és az összmagyarságon belül. „Kolozsvárra nagy szüksége van Erdélynek és az összmagyarságnak is” – fogalmazott a fideszes politikus. Németh Zsolt kiemelte: alig tizenegy órával a magyar állampolgársági törvény hatályba lépése előtt kerülhet sor erre az eseményre. Felhívta a figyelmet, hogy hiteles nemzetpolitikára van szükség, de ez csak úgy valósítható meg, ha olyan intézmények jönnek létre, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amellyel szemben viszont az elmúlt nyolc évben a magyar kormány „ellenséges magatartást tanúsított”.
Világos jövőképre van szükség
A magyarországi politikus elmondta: nagyon fontosnak tartja nemzetpolitikai téren a világos jövőkép felvázolását. Hangsúlyozta: a külhoni magyar közösségeknek az anyaországhoz való kapcsolatát az egyenrangúság követelményének kell meghatároznia. Ez nem merülhet ki csupán a kettős állampolgárság könnyített eljárással való megadásában, hanem a nemzeti együttműködésnek ki kell terjednie a határon túli nemzetrészek egészére, vélekedett. Németh Zsolt ugyanakkor kiemelte: nagyon fontos a magyar államigazgatás egészének átitatása a nemzetpolitikai szemlélettel, ezért bír különös jelentőséggel a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság létrehozása.
Ami a magyar nemzeti közösségek befogadó államokhoz való viszonyát illeti, azt az egyenjogúság megteremtésének kell meghatároznia – vélte Németh Zsolt, hozzátéve: ezért dolgozta ki a külhoni magyarság autonómiakoncepcióját. „Egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül” – mondta a magyar politikus. Úgy vélte: ez nem csupán egy „mantra”, amelyet „izzó szemű székelyek hajtanak”, hanem vannak eredményei is az autonómia-küzdelemnek, hiszen Szerbiában a vajdasági magyarok megalakították a kulturális autonómiájukat szavatoló magyar nemzeti tanácsot.
A magyar külügyi államtitkár kiemelte: az Európai Unió (EU) több mint gazdasági közösség, hiszen egzisztenciális fontosságú a nemzeti közösségek számára. Németh Zsolt szerint a közép-európai térségnek ismét monarchikus fejlődési dimenziói vannak. „Nagyon fontos, hogy egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédságpolitikai szempontokat a nemzetpolitikai törekvésekkel. Most úgy tűnik, hogy a kettő egyensúlyba hozható” – mondta Németh Zsolt.
Kifejtette: Magyarország fogja adni 2011-ben az EU elnökségét, s amennyiben képes megfelelnie jól a feladatnak, ez nagymértékben megnövelheti az összmagyar érdekérvényesítés lehetőségét. A politikus kiemelte továbbá az infrastrukturális együttműködés, illetve a határmenti térségek fejlesztésének fontosságát, hiszen a kisebbségi magyarság mintegy 60–70 százaléka ebben a térségben él.
Csökkenteni a húsz százalékos küszöböt
Németh Zsolt a résztvevők kérdéseire válaszolva elmondta: a nemzetpolitikai együttműködés rendszerében a határon túli magyar közösségek gazdasági és kulturális közvetítő felületként szerepelnek majd az anyaország és a vele szomszédos országok között, hiszen világszinten egyedülálló adottságnak minősül az, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség egyharmada beszéli a magyar állam szomszédainak nyelvét. Az államtitkár egyetértését fejezte ki a húsz százalékos nyelvi küszöb lecsökkentésének szükségességét felvető Markó Béla RMDSZ-elnök ez irányú kijelentésével: – Nonszensz, hogy a második legnagyobb magyar lélekszámú romániai városban nem lehet a magyar nyelvet hivatalosan használni, ezért világos anyanyelv-használati stratégiát kell kiépíteni – jelentette ki Németh Zsolt.
Megtudtuk továbbá, hogy a magyar alkotmányozó szakbizottság a határon túli magyarok koncepcióit is figyelembe veszi az alaptörvény módosításakor. Az erdélyi munkacsoport szeptemberben ül össze – közölte Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke
P. A.M., Z. É. Szabadság (Kolozsvár)

Szabó Béla: Teljesítettük küldetésünket
Hazahívta a magyar külügyi tárca a csíkszeredai főkonzult, Szabó Bélát, aki hétfőn este fogadáson búcsúzott el a Hargita megyei önkormányzat elöljáróitól. A diplomata 2006-ban érkezett Csíkszeredába, amikor a megyeszékhelyen megnyitotta kapuit a Magyar Köztársaság külképviselete. Szabó Béla egyébként először 1987 és 1992 között teljesített szolgálatot Romániában, akkor Magyarország bukaresti nagykövetségén dolgozott, majd 1996–2001 között az akkori magyar nagykövet helyetteseként teljesített szolgálatot. Később a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, majd megbízott elnöke 2006-ig. A Krónika többek közt a konzulátus tevékenységének eddigi eredményeiről, valamint a Székelyföldön szerzett tapasztalatairól kérdezte a diplomatát.
Több mint négy és fél éve teljesít szolgálatot Csíkszeredában. Menynyire töltötte be küldetését az új konzulátus?
– A négy év nyolc hónap nem egyforma körülmények között telt el és minden időszaknak megvoltak a kihívásai. Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy erre a konzulátusra szükség volt és teljesítette, teljesíti azt a küldetést, amiért a magyar állam létrehozta. Sok embernek segítettünk a munkavállalási vízum megszerzésében, nem kellett kilométereket utazniuk. Ugyanakkor segítettünk a bajbajutott magyar állampolgároknak is, akik itt tartózkodnak, s közben lejárt az útlevelük, illetve támogatást nyújtottunk a különféle intézményekkel való kapcsolatfelvételben. Az sem utolsó szempont, hogy a konzulátus épületében szavazni lehetett a nemrég lezajlott országgyűlési választások alkalmával.
Milyen folyamatban lévő programok vannak, amelyeket majd folytatnia kell az utódjának?
A legfontosabb a magyar Országgyűlés által augusztus 20-án elfogadott állampolgársági törvénymódosítás alkalmazására való felkészülés. Ez komoly munka lesz, amire a felkészülést már elkezdte Magyarország, valószínűleg növelni kell a konzulátuson dolgozók létszámát is, hiszen fokozott igénybevételre lehet számítani.
Becsléseik szerint mennyien fogják első körben igényelni a magyar állampolgárságot?
Véleményem szerint országos viszonylatban legalább háromszázezren, a csíkszeredai konzulátuson hozzávetőleg százezren fogják kérni a magyar állampolgárságot. A magyar állam mindent megtesz annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen az ügyintézés, ám ettől függetlenül már most kérem az emberek türelmét és megértését: időre lesz szükség ekkora tömeg kiszolgálásához.
Lehet-e már tudni, ki lesz az utódja?
Ezt soha nem lehet előre tudni, távozásom után egy-két hónapnak el kell telnie, míg eldöntik, ki legyen az utódom. De addig is a konzuli teendőket Balogh György konzul fogja ellátni.
Milyen élményekkel búcsúzik a Székelyföldtől?
Elmondhatom, hogy az elmúlt négy és fél év élményekben gazdag időszak volt. Jóleső érzés volt érezni az emberek szeretetét. Az utóbbi napokban, mióta híre ment, hogy hazamegyek, ismeretlen emberek állítanak meg Csíkszereda utcáin, hogy elköszönjenek tőlem. Ez a sugárzó szeretet pedig akkora érték, amiért érdemes lesz ide még visszatérni magánemberként is.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Árnyaltabban az egymásra találás nemzetpolitikáról
A Sapientia-EMTE Rektorátusának dísztermében tartották meg a Kolozsvári Napok egyik legfontosabb megbeszélését Az egymásra találás nemzetpolitikája címmel.
Részt vevők Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Moderátor Székely István
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a 2010. áprilisi választások után Magyarországon korszakváltás következett be. Ennek érdekében fontos volt elfogadni két olyan törvényt, mely egyértelműen kifejezi azt, hogy a nemzetpolitikánk megváltozott. A könnyített honosításról szóló törvény, és nemzeti hovatartozásról szóló törvényt. A trianoni sebek gyógyítása a célja mindkettőnek. Az új tartalomhoz új formát is kellett találni.
Az elmúlt 8 évben tudatosan építették le a nemzet politika intézmény rendszerét. Felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a közalapítványi rendszert, Magyar – Magyar párbeszéd fórumát mind a mai napig nem hívták össze.
2004 novembere óta Gyurcsány Ferenc ellenszegült az állampolgárságról szóló vitában. Ezért újra kell építeni mindent. A nemzetpolitikával foglalkozó kormányhivatal egy eldugott kis főosztály volt a miniszteri hivatalon belül.
Az új rendszerben államtitkárság lett. Sokan kérdezik, miért nem állítottuk vissza a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Az új rendszerben magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát. Gyakorlatilag ugyan olyan súllyal van jelen az új rendszerben, mint bármely más terület.
Újra alakítják a támogatási politikát is. Szeretnék látni honnan, milyen forrásból mentek át a pénzek, kikhez és hova kerültek. Most folyik ezeknek az átvilágítása. Célunk a világos áttekinthetőség. A nemzetpolitika olyan, hogy nem lehet kis területre építeni. Az élet minden területét át kell fognunk, és a Kárpát- Medencére ki kell terjesztenünk-hangsúlyozta Répás Zsuzsanna. Megerősítik a területi képviseleteket, és az ősz folyamán kiépítik az új támogatási rendszert, ami kihat a Kárpát- Medencei magyarságra is. Létrehoztuk a Nemzet Politikai Tárcaközi Bizottságot. Összesen három Tárcaközi Bizottság lesz a kormányban: Felzárkóztatási Roma Bizottság, az Európai Integrációval összefüggő Tárcaközi Bizottság. A Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság.
A Magyar-Magyar párbeszéd, együttműködés, a Kárpát medencei magyar képviselők fóruma nagyon jelentős. A közel jövőben össze hívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, valamint a Kárpát- Medencei Magyar Képviselők Fórumát. Mind két fórum azt fogja szolgálni, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság képviselői össze tudjanak ülni, megbeszélni a magyar ügyeket. Ne Budapesten találja ki valaki, mit is akarnának a külhoni magyarok.
Toró T. Tibor a bálványosi gondolkodás egyik elindítója.
2010-ben a II. Orbán kormány az összmagyar nemzeti integrációs programot hirdette meg, mely több szinten valósul meg.
A közjogi szint, mely az állampolgárság megadását jelenti könnyített formában. Az EMNT kész lesz a törvény végrehajtására. Nekünk külhoni magyar közösségeket befogadó állammal jó lenne tisztázni a viszonyt az állampolgárság kérdésében. Aki akarja, az a magyar állampolgárságot is megkapja. Ami természetes dolog lesz, annak mindenféle következményével együtt. A Kárpát medencében nincsenek rendezve a közjogi viszonyok, ami a magyarság életét érinti. Politikai szinten azokkal az államokkal, melyek területein magyarok is laknak, a magyar kormány részéről lépni kell. Erre jó lehetőség nyílik a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság munkája által. Kulturális, gazdasági, civil és egyházi integrációra szükség van. A külhoni magyarok különböző szervezeteinek munkásságát még jobban össze kellene hangolni. Ebben Orbán Viktor tekintélye nagy erőt jelentene. A politikai integráció szükséges. A kisebbségi kulturális intézmények megfelelő támogatása eredményt kell, hozzon. Ez szép feladat volna, és ehhez van megfelelő potencia is. Ezt bizonyítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége.
Székely István kiemelte, hogy létezik önkormányzati szint is. Hiszen a mindennapi élet problémái az önkormányzat szintjén oldódnak meg. Sokat tettek, az utóbbi két évtizedben, hogy az országok közötti Vasfüggöny leomoljon. A nemzet egymásra találásában az önkormányzatoknak fontos szerepük van.
Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere az önkormányzat szempontjából elemezte az egymásra találás politikáját. Pécsen él a legtöbb nemzetiség. Pécs és Kolozsvár között jó a civil szervezetek kapcsolata. Mint kulturális főváros programjában kiemelt szerepet kapott az, hogyan tudják a régió kapcsolatait erősíteni, a kulturális sokszínűséget bemutatni. Véleménye szerint az önkormányzat ne csak lokálisan, hanem igyekezzen a határon túli közösségekre is gondolni. Ebben fontos szerepet kap Pécs városának a geopolitikai helyzete. Melyhez közel van a Trianoni horvát határ és lakóinak egy része, nem csak horvát, de a határ túlsó felén sok a magyar is.
Kolozsvárral testvérvárosi kapcsolat köti össze. A nemzetiségi kapcsolatokat közösen kell megközelíteni. Itt dominálhat a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. Szakmai értekezleten a fiatalok tudjanak egymással értekezni, kapcsolatokat kiépíteni. A kultúrát és gazdasági életet a határon túli magyarsághoz is el kell juttatni. Ezek a gondolatok nagyon jó fogadtatásban részesültek pozitív értékei miatt. Amikor arról beszélünk, hogy nemzet politika és határon túli magyarság a közjogi és politikai megoldásokon túl érvényesül, felvetődik az, milyen lehetőségeink vannak, hogy az azonosság tudatot megfelelő módon tudjuk erősíteni. Ebben a vonatkozásban fontosnak tartom, hogy az önkormányzatok ne csak lokálisan gondolkozzanak, hanem nézzenek a határon túlra is. És igyekezzenek olyan szolgáltatást nyújtani, mely befogadó kézséget tartalmaz. Nagyon fontos a közlekedés biztonságának megerősítése. Azok, akik beülnek az autójukba, könnyen eljussanak Magyarországon, olyan helyekre, melyeken őket érdeklő események történnek. Az autópályák ebben a gondolatsorban fontos szerephez jutnak. Van még egy nagyon fontos lehetőség, melynek most még csak az elején járunk, de perspektívája sokkal nagyobb, mint amennyit most egyesek kihasználnak. Ez nem más, mint az Európai gazdasági tér és együttműködésnek a kihasználása. Ez olyan lehetőség, amely nem rég nyílott meg. Néhány helyen már megalapították Európában. Lényege olyan jogi személyiséggel bíró, kimondottan gazdaságfejlesztő társulatot, céget hoznak létre, amelyek határ menti régió kiépülését szolgálja. Nagy előnye, ha két EU- s ország ezt kiépíti, lehet csatlakoznia a harmadik országnak is.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpát- medencei magyar összefogás politikáját helyezte egy tágabb nemzetközi környezetbe. Melyhez segítséget adott a Kettős állampolgársági törvény hatályba lépésének bejelentése.
Nemzetpolitikai jövőképünkben különösen fontos az, hogy világos legyen, mit akarunk elérni. Ennek a jövőképnek a funkciója az, hogy alapvetően világossá tegye azt, mit szeretnénk csinálni, és világossá tegye, mit nem szeretnénk tenni. Amikor nemzetpolitikáról beszélünk, akkor általában nagyon sokszor félreértés, adódik. Megfogalmazódnak gyanakvások. Mi van e mögött? Mit akarunk mi végső soron ezekkel a magyar napokkal? Megfogalmazódnak olyan szkeptikus vélemények is, hogy igazán veszett fejsze nyele. Ez már csak egy lecsengő történet. De gyakorlatilag itt más, sok esélye a magyar jövőnek nincs.
Egy nemzeti jövőkép megfogalmazása nagyon fontos. Ezáltal tudunk egyrészt bizalmat kelteni. Illetőleg gyanakvást oszlatni, a környezetünkben. De meg tudjuk erősíteni a reményt, az illúziót, a cselekvési vágyat fiainkban, akik ebben a nemzetpolitikában próbálják leélni életüket, megvalósítani önmagukat.
Három dimenziója van ennek a jövőképnek. Egy adott nemzeti kisebbségnek nyilvánvaló viszonyulnia kell az anyaországhoz. Az anyaországhoz való viszonyulás az erdélyi magyarság számára nem lehet más, mint az egyenrangúság követelménye, megfogalmazása az anyaország irányába. Akkor, amikor másodrangú állampolgárároknak érezték magukat az elmúlt években, akkor most nem fölösleges hangsúlyozni, az egyenrangúságot az anyaországgal.
Ez az egyenrangúság nem merülhet ki a kettős állampolgárságban. A kettős állampolgárság az egyenrangúságnak kiemelkedő összetevője. Az egyenrangúság nyilvánvalóan többet jelent. Azt jelenti, hogy egyenrangúak az egyes nemzetrészek, és nemzeti együttműködés rendszere kiterjed a határon túli magyar nemzetrészekre is. Nem lehet olyan magyar tárca, olyan magyar közintézmény, amely ne összmagyar dimenziókban működne.
Létrejött a Tárcaközi Bizottság, amely megpróbálja az egyes tárcáknak a nemzetpolitikai feladatait összehangolni. A magyarországi kapcsolat mellett nyilvánvaló második összetevője az, hogy milyen jövőképet fogalmazunk meg, az állampolgárság szerinti állam viszonylatában. Nem annyira az egyenrangúsági, mint az egyenjogúságnak a fogalmát kellene középpontba állítani. Az egyenjogúság megteremtésére dolgozta ki, az elmúlt években, a külhoni magyarság az autonómia koncepcióját. Az autonómia az egyenjogúság megteremtésének az intézménye.
Az autonómiának számos formája létezik. De egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül. Az autonómia egy gyűjtőfogalom, de világos közjogi tartalma van. Ahol sikerült megteremteni a sikeres együttélésnek a feltételeit a nyugati demokráciának, az az autonómia segítségével történt. Vannak eredményei az autonómiai küzdelemnek. A Vajdaságban létrejött a kulturális autonómia intézménye. Megtörtént júniusban a választás után, az első autonóm testületnek a felállítása. Létrejött Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács. A választáson a vajdasági magyarság hetven százaléka a Magyar Összefogás listáján választott. A Vajdaságban további pozitív küzdelmekre lehet számítani. Ezt a küzdelmet más helyeken is követni fogják. Nem csak kulturális, hanem területi autonómia is létrejöhet.
A jövőképnek a harmadik fontos dimenziója nem pusztán az anyaország, nem pusztán az állampolgárság szerinti államviszony határozza meg egy kisebbségi közösség helyzetét, hanem az is, hogy benne vagyunk az Európai Unióban. Az EU számunkra több mint egy gazdasági közösség. Kinek lenne fontosabb az EU, mint éppen a kisebbségben élő magyar közösségeknek. Egyfajta egzisztenciális európaiság jellemzi a magyar nemzetpolitikának az európai dimenzióját, az európai elkötelezettségét. Számos európai kisebbségi közösség látványosan demonstrálta az elmúlt években, hogy nehéz erre az Európai Unió lovára tenni. Kérdezzük meg a Dél tiroliakat, a katalánokat, vagy bármelyik jelentős sikeres európai kisebbségi közösséget.
Ami a közép- európai vonatkozásokat illeti, van egy pár geopolitikai kihívás ma, ami az Európai Unió globális pozíciójából származik. Fakad abból, hogy a közvetlen környezetében, milyen kapcsolatot akar kiépíteni különösen az orosz, illetve a balkáni szférákra való tekintettel.
Nagyon fontos, hogy létre tudjuk hozni azt, amit az elmúlt 20 esztendőben magyar külpolitika nem tudott megteremteni. Egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédság politikai szempontokat a nemzet politikai szempontokkal. Hol itt, hol ott billegett, borult fel az elmúlt években ez a fajta törekvés. Talán, most úgy tűnik a kettő egyensúlyba hozható. Lehet egy gyakorlatias együttműködést kialakítani, és lehet erőteljesen képviselni a nemzetpolitikai érdekeinket.
Az a fontos, hogy ez a közép-európai intézkedés változó geometriájú, együttműködési formákból fog felépülni. Nem utolsó sorban Visegrádi együttműködés. Formálódik egy egészen újszerű Magyar- Román kooperáció. Van egy déli kitekintés. Nyugati dimenzió. Duna stratégia. Jelentős infrastrukturális megvalósítás lesz Közép Európában. Ezáltal a monarchikus fejlődési dimenzió megvalósulhat. Jelentős közlekedési infrastruktúrát kell kiépíteni. Közép Európában legyen egy gyorsvasút hálózat. Arra is ügyelni kell, hogy Közép- Európában a hagyományos vasúti hálózat feljavuljon. Jelentős szerepe van a közlekedésnek is. De jelentős szerepe van a vízi közlekedésnek is. Az infrastruktúra létrehozásában különös jelentősége van az energia infrastruktúrájának. Hamarosan átadásra kerülhet a magyar- román gázvezeték. Tárgyalunk a Nabuco-ról, az együttműködés lehetőségéről. Ezek azt jelzik, valami történik ezen a területen is.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a Magyar- Román határ menti kapcsolatok átláthatóvá váljanak.
A magyar külpolitikának van egy egzisztenciális európai jellege, ami nem igényel különösebb magyarázatot. Hiszen a mi XX. századi nyomorúságunkra azt gondoljuk, hogy az európai integráció nagyon fontos válaszokat hordoz. Felhívja a figyelmet arra, hogy 2011. január 1. az Európai Unió elnökségét Magyarország fogja adni. Ha sikerül Magyarországnak jó eredménnyel levezényelnie féléven keresztül az EU elnökséget, akkor Magyarország ezzel az Európai Uniónak valóban egyenrangú és méltó tagjává válhat. Ha sikeresen menedzseltük az EU elnökséget, akkor Magyarország az elkövetkező években fölkerülhet úgy az Európai Unió térképére, hogy az, nagymértékben megnövelheti a magyar nemzeti érdekvédelmi képességet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Miniszteri biztos tekinti át a határon túli költségvetési források kezelését
MTI - Miniszteri biztost nevezett ki a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter az év végéig a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatok és költségvetési források áttekintésére; Ulicsák Szilárd tesz majd javaslatot a jövő évi költségvetési keret meghatározására is. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent értesítés szerint Semjén Zsolt a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló jogszabály alapján nevezte ki év végéig Ulicsák Szilárdot miniszteri biztossá.
A miniszteri biztos teljes mértékben áttekinti a 2010-es határon túli magyar, valamint a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatokat és egyéb költségvetési forrásokat, beleértve a többi tárca vonatkozó pénzeszközeit is. Feladata továbbá, hogy egyeztessen a tárcák e tárgyban érintett képviselőivel. A miniszteri biztos feladata és hatásköre a 2011. évi költségvetésben a határon túli magyarok programjainak végrehajtását és nemzeti intézményeik működését biztosító pénzeszközök megtervezése, a támogatási rendszer újragondolása és javaslattétel a 2011. január 1-én induló új, átláthatóan működő struktúra kialakítására. A miniszteri biztos ez év végéig felügyeli a Szülőföld Alap munkáját is.
A biztos a nemzetpolitikáért felelős miniszter képviseletében konzultációt kezdeményez és folytat le a különböző tárcák határon túli magyar célelőirányzatokat kezelő államtitkáraival és szakmai stábjaikkal is.
Ulicsák Szilárd 1973-ban született Szatmárnémetiben, 1989-ben családjával együtt települt át Magyarországra, ahol középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban folytatta. Itt érettségizett 1991-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karára és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre is felvételt nyert. 1997-ben a határon túli (elsősorban felvidéki) magyarságot támogató Rákóczi Szövetségben kezdett dolgozni, melynek később főtitkárává választották.
1999-től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000-től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004-ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP-képviselő magyarországi tanácsadója lett.

Tízéves a Sapientia (Beszélgetés Kató Béla kuratóriumi elnökkel)
Alapkőletételre került sor nemrég Kolozsváron a Tordai úti telken, új kampusza építéséhez látott hozzá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, melyet tíz évvel korábban kapott az erdélyi magyarság az anyaállamot akkor igazgató jobboldali kormány jóvoltából.
Történelmi jóvátétel, nagy jelentőségű nemzetpolitikai lépés volt. Az intézmény összetett, egyszerre állami és magánegyetemi minőségében sűrítve benne van egy nemzetrész mai helyzetének egész paradoxiája is. Az erdélyi magyar felsőoktatás állapota közel egy évszázada fokmérője a kisebbségi népcsoport emancipációjának, a legközvetlenebb tudósítás mindenkori jogállása egyik legfontosabb mutatójáról. Hogy a jogbővítés ezúttal magyar segítséggel történt, sokat elárul helyzetéről. A Sapientia EMTE-t a Bolyai Egyetem visszaállításához fűződő tízéves kudarcsorozatának tanulságait levonva hozta létre a magyar állam — a Sapientia Alapítvány közvetítésével. Évfordulós számvetésre kértük fel a kuratórium mai elnökét, Kató Béla lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, aki hét éve áll a sok viszontagságot megélt alapítvány élén.
Egyházi bábáskodás
— Tudok róla, hogy 1919-ben egyszerű hadizsákmányként elkobzott kolozsvári egyetemünket az egyházak próbálták meg bár részben tanárképzővel pótolni. A kísérletet akkor meghiúsította a román állam. 2000-ben egyházi égisz alatt született meg az önálló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Mivel magyarázható ez? — A nemrég megtartott rektori konferencián is megkérdezték tőlem, miért olyan aktívak Erdélyben az egyházak egyetemi téren. Különbözik helyzetünk sok más európai országétól. Erdélyben az egyházak és az etnikai határok egybeesnek. Emiatt ha az anyanyelvi oktatás joga valamilyen mértékben sérül, az illető felekezet olyan mértékben veszíti el híveit. A nyelvváltás ugyanis automatikusan hozza magával, bár nem minden esetben, a vallásváltást is. Hagyományosan tolerancia uralkodott, tehát nem volt jellemző az egymástól való hódítás, ennek folytán az egyházak egymás mellett autonóm közösségekként léteztek. Igaz, ma az ortodox egyházba házasság útján is be lehet tagolódni. Az újprotestáns egyházakkal mint román nyelvű térítő felekezetekkel nincs alkudni való időnk. Az oktatás tehát számunkra létkérdés. Ezen túlmenően Kató Béla úgy véli, a polgári társadalom a maga kuruc-labanc mintát követő megosztottsága miatt nem tudott egységesen fellépni az egyetemi ügyben, emiatt amikor a magyar kormány partnert keresett tervéhez, szükségszerűen kérte fel közreműködésre a történelmi egyházakat. — Tonk Sándor mint alapító rektor a református egyház főgondnoka is volt, ő nem félt az egyházatyák alapításától, sőt, úgy érezte, ez a legreprezentatívabb háttér. Ráadásul a protestáns egyházakban választják a tisztségviselőket, nem állítható tehát, hogy mi nem képviselünk senkit. Különbség van viszont a váradi és a kolozsvári alapítás között. A váradi Sulyok István Főiskolát, majd a Partiumi Keresztény Egyetemként újraalapított intézményt az egyház hozta létre, míg a Sapientia esetében az egyházatyák tették ugyanazt, ezért az utóbbinak világi a státusa. Küldetésnyilatkozata szerint a "keresztény és egyetemes emberi" értékek szerint kíván működni. Az elmúlt nyolc évben, az MSZP-kormány idején sokat vitattuk a kérdést, némely magyarországiak azt szerették volna, hogy csak az emberi értékek maradjanak, ezt én sem akartam, az alapító atyák sem, végül benne maradt. Kezdetben öt protestáns és négy katolikus tagja volt a kuratóriumnak. Az időközben megürült helyek betöltését végül Kató Béla új elnök javaslatára úgy oldották meg, hogy ne a püspökök legyenek közvetlenül kuratóriumi tagok, hanem mindenik delegáljon maga helyett valakit, így ma nyolc egyházi küldött van, s a testület további négy új taggal bővült. — Létezett egy feszültség, hogy melyik egyház befolyása lesz nagyobb. Amikor engem megválasztottak, Szilágyi Pál azért lett rektor, hogy vele mint katolikussal ezt kiegyensúlyozzák. Mire azonban Dávid László rektori megválasztására sor került — ő református —, nekem sikerült ezt annyira levezetnem, hogy csak a kompetencia került szóba. Ma ezt már nem tárgyalja senki, szinte azt sem tudják, ki hova tartozik.
Nyolc konfliktusos év — Amikor a szocialista kormány került uralomra 2002-ben, kibővítettük a kuratóriumot, ragaszkodtak hozzá például, hogy az RMDSZ is ott legyen. E kormány soha nem tekintette édesgyermekének a Sapientiát, mivel azt a Fidesz hozta létre, és bizonyos fokig koloncnak érezte a nyakán. Az első időben az volt az érzésünk, mintha meg akarná szüntetni. Illetve úgy járt el, mint aki nem üti meg ugyan a halat, de fokozatosan leengedi a vizet az akváriumból. — Szinte felére csökkentették az évi kétmilliárd forintos kiutalást. — Igen. Viszont utóbb, amikor meggyőződtek róla, hogy az intézménynek mi a tényleges szerepe, engedtek, és belátták, fenn kell tartani. "Támogatni ugyan nem nagyon akarjuk, de azért szinten tartjuk." Normatív támogatás címén kaptuk a pénzt csökkentett tételekkel. A takarékosság és mértékletesség nyilván jól fogott. Pont akkor, amikor növekednünk kellett volna, be kellett fagyasztanunk sok mindent. Nem volt a legszerencsésebb, de én ma is pozitívan értékelem, mert sikerült általa túlélnünk a szűkös esztendőket. Rengeteg élményem fűződik ahhoz, mennyi minden függ attól, hogy a kormánytisztviselők közül épp kivel tárgyalunk, az emberi kapcsolatoktól. Képes vagy-e kiismerni az illetőt, talán az Achilles-sarkát is ki tudod tapogatni... A magyar fél mindig változott, volt, amikor a tanügyminisztériumba akartak bekebeleztetni, máskor a Határon Túli Magyarok Hivatalához csatoltak, 2006-tól a Gémesi úr vezette államtitkárságnak (a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott) osztottak le. Nagyon nagy politikai kitettsége volt mindig a Sapientia ügyének, ezért én, ha szabad ezt mondani, nyolc éven keresztül folyamatosan konfliktusmenedzsmenttel foglalkoztam. Hol oldottam valamin, hol tompítottam, hogy menjen a dolog, mert hol ott, hol itthon a Tőkés—RMDSZ ellentétek miatt kerültünk kereszttűzbe. Amikor követelték, hogy egy-két RMDSZ-képviselő is benne legyen a kuratóriumban, elleneztem: "Ha több párt lesz, akkor megtöltjük pártkatonákkal? Az egyetem másról szól." Végül engedtem, egy ideig Borbély László eljárt a gyűlésekre, utóbb azonban miniszter lett, és több dolga lévén, elmaradt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy miután igyekeztek bekerülni ebbe a csapatba, adott esetben, kormány elé vive a dolgot, segítettek is, ha megakadtunk valahol. A mai napig azt gondolom, nem tesznek ellene, és Markó Béla legutóbb azt mondotta nekem az akkreditációs törvényről, úgy gondolja, most keresztül lehet vinni.
Hol a Bolyai mostanában?
— A Sapientia EMTE tízéves aprólékos belső építkezésének legfőbb győzelme az utóbbi tíz évben, hogy 2010-ben az ARACIS szakszerű vizsgálatok után megítélte számára a szakmai akkreditációt. — Kiderült ezúttal is, erőssége az, hogy nem a hazai magánegyetemek sajátos jegyeit viseli magán, hanem inkább az állami egyetemekre hasonlít. Nemcsak abban, hogy tandíjmentes helyeket tud felajánlani, vagy ösztöndíjat stb. ad, hanem főleg abban, hogy míg a magánegyetem, annak tanári kara anyagi szempontokat követve cselekszik, nálunk nem a pénzszerzés az alaptörekvés. Hanem mi? Mondok egy példát. Az őszi rektori konferencián — miután bemutatkoztak az erdélyi magyar felsőoktatás önálló intézményei, a teológia, a Partiumi és mi — következett a Babeş—Bolyai. Ott voltak a magyar prorektorok, de Andrei Marga beszélt a nevükben. Három magyar rektor a maga intézményéről és akkor a legnagyobbról és egyes körök szerint a legfontosabbról Andrei Marga adja elő magát angolul. Mintegy jelezve, mennyire önálló ott a magyar oktatás. — Micsoda misztifikáció az is, hogy magyar "vonalnak" nevezik! Sem tanszéki, sem tagozati önállósággal nem rendelkeznek, diákcsoportokra lebontva vegetál az egész. — Igen, hiányoznak a jogi garanciák egy beolvasztás, egy felszámolás megakadályozására. — Legutóbb külön akkreditálták ugyan őket mint tanulmányi vonalat, de túl apró lépésnek tűnik. — Valamit az is jelent, de mára napnál világosabb, kik azok, akik maguk dönthetik el, mi kell egy közösségnek. Egyeseknek megengednek ezt-azt, mások viszont maguk döntenek afelől, mire van szüksége a magyar felsőoktatásnak, milyen hiányzó szakokat kell pótolni, ha azokat a többség a maga számára tartotta fenn. Tapasztaltuk a régi, a mai rendszerben is. Végül Tonk Márton dékán tartott előadást a jövőképről, és feltette a kérdést: mi maradt a valamikori Bolyaiból mint koncepcióból? És meg is válaszolta: a Bolyai alapgondolatát ma a Sapientia testesíti meg, az a Babeş—Bolyaiban csak nevében van jelen. Úgy vélem, nem kell feladni a Bolyai önállósulásának célját, de ma mindenekelőtt a Sapientiát kell erősíteni, mert ez a magyarság önálló, autonóm egyeteme. Attól még működhetnek szakok a Babeş—Bolyain is.
Szakkínálat, tervek Sejthető a fentiekből, hogy az a kezdeti álláspont, miszerint a Sapientia a magyar felsőoktatásból hiányzó szakokat fogja képviselni, alaposan módosult a tíz év folyamán. — A kezdeti felháborodás miatt, mely a kezdeményezés értelmét kérdőjelezte meg, kellett arra hivatkozni, hogy a hiányokat szeretnénk mindenekelőtt pótolni, és az valóban így is történt. Nem kizárólagosan azonban. Az ellenállás felerősödött a szocialista kormány idején, ez is támogatta ezt a babeş—bolyais gondolatot, s eszerint válogatott volna terveink között, hogy mit finanszírozzon és mit nem. Műszaki szakokat indítottunk, azokat tényleg nem oktatták magyarul. Egyértelmű volt viszont, hogy tudományegyetemen másra is szükség van. Tény, kezdetben egy-egy személy lobbija is befolyással volt arra, hogy éppen mit indítottak. Viszont egy nagyon egyszerű oka is van annak, hogy Marosvásárhelyen miért gondoltunk másra is. A mérnöki szakokat 95 százalékban fiú hallgatók látogatják, márpedig mi az egész ifjúságnak kívánunk fórumot adni, lányok számára is. Abszolút kézenfekvő, hogy a kommunikáció szakra szinte kizárólag lányok jelentkeznek, a humán szakokat is ők kedvelik. Most épül a kollégium az ottani kampuszon, ott háromszáz-négyszázan együtt fognak lakni is. Egy tudományegyetem nem nyújthat egyoldalú képzést, lényeges, hogy szélesebb körű legyen. Másfelől, mivel önálló intézmény vagyunk, nem kell egy szakot nyomnunk orrvérzésig, ha megy, ha nem. Kellő rugalmassággal módosíthatunk a szerkezeten. Gyorsan dönthetünk, milyen irányban akarunk fejleszteni. Úgy látom, a műszaki szakokon lehet még bővíteni. Nagyon fontos viszont, hogy amit három éven át hiába próbáltunk, az most sikerült: jogászképzés indult az idén. Komoly háttérmunkának köszönhetjük, hogy megkaptuk rá a jóváhagyást. Kolozsváron a művészetek és az európai tanulmányok mellett a jog lesz a harmadik pillér. Meg kell fontolni, melyek a mai élet fő csapásai, milyen szakemberekre van szükség. Szerintem ilyenek az önkormányzati vezetői állások, a különböző tisztviselői kategóriák például. Egy szó, mint száz, az elnök egy szélesebb társadalomépítési keretbe helyezi e munkát. Ma a Sapientiára és a Partium Egyetemre az anyanyelvükön tanuló magyar hallgatók negyede jár, a többi a Babeş–Bolyain, a színin, az orvosin stb. tanul, a becslések szerinti többség viszont még mindig román intézmények diákja. "Ha azt vesszük, hogy Magyarországon összesen 69 felsőoktatási intézmény van magánegyetemekkel együtt, akkor nekünk, a másfél milliónak szintén járna vagy öt saját intézet, és csak egy van." A területi hálózatépítés igénye létezik, de egyelőre az erőket a kolozsvári és vásárhelyi építkezés, a csíki felújítás köti le. Nem titok, hogy a Babeş—Bolyai székelyföldi terjeszkedése a Sapientia körülbástyázását szolgálja. Az új Fidesz-kormányhoz fűzött remények kapcsán megjegyzi: "Az egyetem közben felnőtt, nyilván tisztában lesz a támogató, hogy inkább ránk kell figyelnie, arra, mire van fogadóképesség, stratégia és akarat." Végül egy fontos újdonság: — Marosvásárhelyen magáncég kezdeményezésére informatikai kutatóállomás épül az egyetem mellé, ami azért fontos, mert kutatási lehetőséget kínál az oktatásnak, egyben munkaerőre is számíthat az egyetem részéről. Az egyetem köré fel kell építenünk egy háttérvilágot, mely egyfelől működteti azt, másfelől igényli végzőseit. Az alapítvány feladata hosszabb távon létrehozni azt a gazdasági környezetet, mely nem szolgáltatja ki az intézményt a politikumnak, hanem megszilárdítja önállóságát. Ehhez kell a megfelelő támogatást megszereznünk. Úgy gondolom, ha ez nekem sikerül, átadhatom a stafétát másoknak.
B. KOVÁCS ANDRÁS, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ADATBANK.RO Több mint 22 ezer tétellel bővült a romániai magyarság kronológiája
Mostantól valamennyi 2003. és 2006. közötti fontos esemény is elérhető az Udvardy Frigyes által összeállított kronológiában.
Az Erdélyi Magyar Adatbankban 2005 óta elérhető kronológia mától összesen több mint 62800 tételt tartalmaz, és a 1990-től 2006-ig terjedő időszakot öleli fel. Az adatbázis, amely tulajdonképpen egy aprólékos sajtószemle, ebből az időszakból napi rendszerességgel rögzíti valamennyi lényeges romániai magyar történést. Az általános, illetve az évek és hónapok szerinti keresési lehetőség mellett az intézmény-, név- és helységnévmutatók könnyítik a használatát.
A politikai eseményeken kívül a kronológiában helyt kaptak a kulturális élet eseményei, a szerkesztő fontosnak tartotta nyomon követni, mi történik a szórványban, az egyházaknál, az oktatásban, a magyar intézményekben, a kis településeken vagy a moldvai csángóknál, de ugyanígy figyelt a kisebbségellenes megnyilvánulásokra is.
Udvardy Frigyes a HTMH sajtóosztályának volt a munkatársa, a nyolcvanas évek második felétől foglalkozik az erdélyi magyar kisebbség helyzetének dokumentálásával. Az összeállítás folyamatosan bővül és mélyül, az erre vonatkozó észrevételeket az olvasóktól is várja a szerkesztő. Transindex.ro

Értekezés a Határon Túli Magyarok Hivataláról
Bálint-Pataki József
Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án „Neve több volt, mint áruvédjegy”– a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről címmel tartott értekezést. Előadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük.
Neve több volt, mint áruvédjegy
(szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről)
A X. Jakabffy konferencia* szervezőjének tett vállalás szerint az előadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményről, melynek neve – remélem hinni, hogy nemcsak szerintem – több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás előkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelős magyarságtudata tette lehetővé. Olyan kormányhivatalként működött, mely öt egymást követő kormányzat alatt, a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntő mértékben, éppen neki köszönhetően, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelő intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta.
Hogy ezt megtette, abban a felelősség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelősök sokkal szélesebb körben keresendők. E döntés előkészítésében, konok és kitartó következetességgel közreműködtek sokan Magyarországon – egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplője, szereptévesztő szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt– a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erőire gondolok, hisz ez értelemszerűen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthető. Igen, azoknak a szomszédos államokban élő egyes magyar közszereplőknek a felelőssége jut eszembe, akik, – ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nőttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra – a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát.
Több mint jelzésértékűnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentősebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezető: „Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának –n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetője pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna”. (Info Rádió 2006. június 13.) Érdemes, bár kissé keserű visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntető, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetéből, a VMSZ-ből kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és Új Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁÉRT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendőkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy előadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem – bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila „másolás után rohanok” –, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a „Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században” címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon.
I. Az előzményekről:
Csak látszólag kezdem messziről, de fontosak az előzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelőtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvő nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül:
– nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelőssége az egyetemes magyar nemzet iránt; – nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; – nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; – Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye.
Miért gondolom így?
A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés című tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebből származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkő Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Raffay Ernő, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán – viszonylag hamar – bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelősségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer – melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán.
A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erőteljes megjeleníthetőségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon – talán elég erre vonatkozóan idézni Szűrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka –'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyűlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-től HTMH, „A határon túli magyarságért” Alapítvány, melyről még Németh Miklós kormánya döntött 1990. március 29-én, akárcsak ugyanakkor a Duna-táj Intézet felállításáról. Előbbi később közalapítványként Illyés Gyula nevét vette fel, s bár öt éve annak, hogy kivégezték, neve ma is vélhetően sokak számára ismerősen cseng. Belőle nőtt ki az Új Kézfogás Közalapítvány, melyet szintén öt éve ítéltek halálra. Öt éve, amikor sértettek és becsvágyó rögtönzők nemzetpolitikai cunamija bekövetkezett, ítélték kimúlásra az egykori Duna-táj Intézetet is, melyet '90-től amúgy Teleki László Intézetként tartott számon a közvélemény, mint az ország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézetét. Ugyanekkor mondták ki a halálos ítéletet az Apáczai Közalapítványra is, mely a határon túli magyar oktatás érdekében cselekvőket, iskolaalapító pedagógusokat és lelkészeket, szórványkollégiumok megálmodóit és működtetőit segítette.
De akkor nemcsak kimondatott, hanem a stratégiaalkotók kezdeményezni is tudtak. Csak, hogy ne felejtsük: '88 február derekán megjelent egy cikk a mi a teendőről és bő másfél év alatt, korántsem ideálisnak mondható feltételek közepette, – nem felejtendő, hogy az első többpárti választásokra készülő, egyébként is forrongó Magyarországról van szó – egy előzménytelen kormányzati intézmény megszületett és működni kezdett. Ismétlem: amit már nem kellett kitalálni, a rendszerváltó kormánynak csak igazítani kellett egy már létező struktúrán. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság közel egyéves tevékenysége során óriási munkát végzett; egyfelől azzal, hogy felhívta a figyelmet a meglévő problémákra, másfelől pedig rámutatott a továbblépés lehetséges irányaira.
A viszonylag hamar létrejövő és folyamatosan, másfél évtizeden keresztül bővülő intézményrendszernek köszönhetően azokon a területeken is kialakulhatott az együttműködés, ahol '88-ban ilyenre gondolni nem is lehetett. (egyházak, civil szervezetek, média, oktatási intézmények, kisebbségi diplomácia stb.) Ennek fontosabb állomásai ismertek: alkotmányos előírás megjelenítése a határon túli magyarok iránt érzett felelősségvállalásról, a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése, OGy határozat – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a MÁÉRT-ról, határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumi szervezeti egységek létrejötte, tudományos háttérintézmények, közalapítványok, műholdas tévé, egyetemalapítás és -építés, a szomszéd országok kormányaival, valamint a civil társadalmi szerveződéseivel való koordinált kapcsolattartás, a Kárpát-medence magyar közösségeivel élő, napi kapcsolat, nemzeti ünnepeken együttlét és közös ünneplés, a „Magyarország 2000” négy találkozója a világ magyarjainak legjelesebbjeivel (ma már ilyen kivitelezhetetlen, sőt elképzelhetetlen lenne), tudományos konferenciák autonómiákról, a mi gondjainknak a Nyugat részéről történő megérthetőségéről, az önkormányzatok lehetőségeiről, az egyházak szerepvállalásáról a magyarság megtartása érdekében, műhelyviták, kiadványok, szakmai munkacsoportok, háttértanulmányok majd a 92%-al megszavazott Kedvezménytörvény és annak végrehajtása stb.
Az kulcsszavak tehát a szolidaritás, kapcsolattartás, támogatáspolitika, kétoldalú és sokoldalú kisebbségi diplomácia voltak – ezt szolgálta két évig az Antall kormány Határontúli Magyarok Titkársága majd 13 éven keresztül a magyar közigazgatás egyedülálló intézménye, a határon túl élő magyarok önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szerve, a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Ez lenne az egyik olvasat.
Volt aztán egy másik olvasat is a HTMH-t megszüntető, 2006-os fel és leszámolóbiztosok olvasata. Eszerint – mint megfogalmazták saját kutatóintézetük szaknyelvén: a Határon Túli Magyarok Hivatala, a közalapítványok, a MÁÉRT a paternalista gondolkodásnak a szimbólumai, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepei voltak. A múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letéteményesének bizonyult intézményekkel szemben a jövő a megújított struktúrájú, fejlesztésorientált megközelítésű új magyar nemzetpolitikáé. Erről az új, Gyurcsány Ferenc és köre által messzemenően támogatott nemzetpolitikai koncepcióról csak két korabeli értékelést idéznék, és szándékosan nem az akkori kormányt hivatalból bíráló ellenzéki oldalról. Így a szókimondó Tamás Gáspár Miklós: „ Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme” ezzel pedig – mint írja, szintén TGM, és Babitsot hívva segítségül:” a kormány olyan, mint ...„az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet.” Bodor Pál pedig ekképp elmélkedett: „most vén fejjel azon bambulhatok, hogy politikailag az enyéim, épp az enyéim mintha csak zárt kelyhekben főznék ki elképzeléseiket azokról a kérdésekről, amelyek betöltötték életemet. És amelyek szűk körű, belterjes (szektás?) eldöntése életveszélyes lehet a baloldal számára.”
Vérszemet kapva a dózerolás lehetőségétől és manipulálva, és ezzel hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolva a politikailag elfogult ikont, az agg Fejtő Ferencet, a felszámolóbiztosok tovább mentek. Kimondták: a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenysége kártékonynak bizonyult, '90 óta pedig a kormányzati kapcsolattartás és támogatáspolitika inkább fiaskónak tekinthető, áporodott volt és elvetendő. Ők rádöbbentek, mint hirdették, „hogy az az intézményrendszer, amely a kilencvenes évek elején alakult, a két világháború közötti revíziós politika intézményrendszerének az újraélesztését jelentette... a trianoni határokon kívülre szorult magyar kisebbség támogatására a kilencvenes években létrehozott intézményi struktúra a két világháború közötti magyar revánspolitika revitalizálását jelentette”....Tíz év alatt százmilliárd forintot költöttünk el a határon túli magyarság támogatására... a támogatások elosztása követhetetlen, bürokratikus, sokszor a korrupciótól sem mentes volt... főleg az identitás erősítését célzó programok eredménytelenek voltak.”
A magyar kisebbségpolitika egyik szégyene, hogy ennek a lesajnálásnak és sárdobálásnak a hangoztatója egyébként – minő véletlen – az a kormányzati főfunkcionárius volt, aki egyébként egyedüli túlélője volt az általa bírált intézményrendszernek és aki – hisz kormány-háttérintézményként egy közalapítványt is kisajátíthatott magának – korábbi bőkezű fenntartóiról vélekedett ekképp. De az talán nagyobb szégyen, hogy leszámítva egyetlen politikust, a Horn-kormány egykori politikai államtitkárát, nem akadt Magyarországon senki, aki nyilvánosan fellépett volna e minősítés ellen, sőt a főfunkcionárius tovább végezhette nemzetpolitikai ámokfutását. De nem volt határon túl sem egyetlen tiltakozó hang, egyetlen véleményformáló közéleti szereplő sem, aki annak ellenére, hogy az említettek határainkon túl, 2007. április 26-án, Kolozsváron, egy sokszereplős nyilvános tanácskozáson hangzottak el és kerültek a sajtóba, ezt az útszéli gyalázatos megközelítést, amellyel eddig csak a környező országok nacionalista, szélsőséges politikusainak nyilatkozataiban lehetett találkozni, megcáfolta vagy visszautasította volna. Persze ne feledjem: az is igaz, hogy a HTMH mellett más intézményeket is megszüntetett az akkori kormány azzal az indokkal, hogy kisebb költséggel és racionálisabban működjenek az állami szervek – így számolta fel a hazai kisebbségi hivatalt is. Ahol ezt úgymond indokoltnak találták, ott ez a lépés nem történt meg. Egyebek között, e két bezárt intézmény költségvetésével nagyjából azonos költségigényű Magyar Űrkutatási Iroda önállóként megmaradhatott. Bizonyára valakik számára a csillagok közelebb voltak, mint a határon túli magyarok... Most joggal következhetne a harmadik olvasat is, az újragondolt és újjászervezett Határon Túli Magyarok Hivataláról, melynek visszaállítását követő közel egy esztendős tevékenységéről illene most említést tenni. Minden adott volna ehhez, hiszen a kormányzásra készülő Fidesz 2006-tól három nemzetpolitikai célt nevesítve is megjelölt, mint megvalósítandót: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Jól emlékszem megannyi, 2006 óta gyakran hangoztatott, erre vonatkozó kijelentésre, köztük az alábbi nekrológra különösen: „Nyugodjon hát békében a HTMH? Igen, de csak addig, amíg a nemzet ismét magához nem tér, mert akkor újra neki kell látni, és egy gyökeresen új szemléletű magyarországi közigazgatást kell felépíteni, melynek alapküldetése, hogy a határokkal szétszabdalt, mégis azonos értékeket valló közösséget szolgálja. (Szabó Tibor: Berekesztett nemzetpolitika, Magyar Nemzet, 2006. november 28.) Ma is előttem van az a sokkamerás, 2006 június 20-i sajtótájékoztató, ahol a HTMH Bérc utcai épülete előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szenvedélyes hangon – és egyébként teljes joggal – tiltakozott eme „tékozlás”, a felszámolás ellen kijelentve: a HTMH, „egy rendszerváltó vívmány, melynek létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott 1990-ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat, egy országos hatáskörű szerv megszüntetése – közigazgatási értelemben – a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jelenti” – és ez megengedhetetlen és korrigálásra szorul. Minap újraolvastam, hisz ma is fellelhető a www. miniszterelnok. hu honlapon a kormányzásra készülő Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői beszéde: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves barátaim, az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie, ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti újraegyesítés, állampolgárság kérdése.”(http://orban. hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/) Magam, messzemenően egyetértve a tegnapi Németh Zsolttal „ Aki ismeri a közigazgatást, az tudja: függetlenül a felügyelettől, ha a kormány megszünteti a területnek a megjelenítését önálló, országos hatáskörű közigazgatási egységként, akkor leértékeli” (Magyar Hírlap 2006 június 22) s nemkülönben egyetértve a szintén tegnapi Orbán Viktorral, bevallom: számítottam a bejelentett „felértékelésre”, ennek az, „érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumnak” a Tusnádfürdőn oly lelkesen megtapsolt újraindítására.
A harmadik olvasatomra e tárgyban viszont már nem kerülhet sor.
Kéretik ezért nem engem számon kérni!
II. A Határontúli Magyarok Titkársága és a Határon Túli Magyarok Hivatala:
Az Antall kormánynak, mint láttuk volt mire építenie, amikor 1990 májusában, a kormány hivatalba lépésének napján, a Miniszterelnöki Hivatal keretében megalakult a Határon Túli Magyarok Titkársága. A folyamatosságot jól mutatja, hogy az új HTM Titkárság indulásakor a munkatársakból több az egykori „régi” Tabajdi-féle Titkárságon dolgozók közül kerültek ki, mások pedig az augusztusban, külön országos hatáskörű szervként megalakult Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalában folytatták munkájukat. Ugyanakkor, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket és a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdések súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően kormányszintre emelkedjenek, egy tárca nélküli miniszter felügyelte a két intézményt. A kisebbségi ügyek miniszteriális szintre történő emelésének szándéka, mely végigkísérte a HTMH egész történetét, ekkor tűnt leginkább megvalósíthatónak. Az erre irányuló kezdeményezéseket a bürokrataszemlélet visszaverte, akárcsak az 1998-as Orbán kormány alakítása idején felmerült hasonló javaslatot, melynek kezdeményezéséhez a közigazgatás eleve fenntartásokkal viszonyult, már csak azért is, mert az a határon túliak részéről történt. (Az ilyen típusú fenntartásokról még szólok, hisz a HTMH 15 éves működését végigkísérte a jelenség.)
A felügyelet kérdése kulcskérdés volt, hiszen a HTMH helye és súlya a magyar közigazgatásban alapvetően a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli helyzetének volt függvénye. Miközben a létét meghatározó kormányhatározat alapvetően központi koordináló szerepkört szánt neki, több mint másfél évtizedes fennállása alatt többször hol a Miniszterelnöki Hivatal, hol pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt működött. Ez az ide-oda helyezés, a gyakori változás eredményezte, hogy – természetes módon – nemcsak az eltérő felfogású kormány-programokhoz kellett igazodnia, hanem – természetellenes módon – az amúgy is sok energiát felemésztő közigazgatási együttműködést olykor az alapoktól kezdve újraépíteni. Csak egyetérteni tudok egyik, '98- és 2002 közötti HTMH elnök véleményével: „a HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az elmúlt 15 évben soha nem volt kielégítő. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a MÁÉRT és a Státustörvény valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását.” (Szabó Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet 2007. január 4.)
A másik kulcskérdés az volt, hogy hogyan és kikkel működjön a HTMH?
Az indulásnál kialakított szerkezeti felépítést, amely területi és funkcionális egységeket foglalt magába – bár az egymást követő különböző kormányok alatt bekövetkezett hangsúlyeltolódások és feladatnövekedések természetesen módosításokat hoztak – gyakorlatilag a hivatal mindvégig megőrizte. Már a kialakulásnál érvényesült az a szemlélet – és ehhez, amikor csak lehetett a hivatalvezetés ragaszkodott, – hogy a munkatársak kiválasztásánál ne csak a szakmai felkészültség és elkötelezettség, meg természetesen a határon túli magyar közösségek helyzetének naprakész ismerete legyen feltétel, hanem az adott kisebbség-többség viszonyának is a minél teljesebbkörű ismerete, beleértve a többség nyelvét, kultúráját, mentalitását is. E követelményeknek – hely- és nyelvismeretük révén – értelemszerűen leginkább azok feleltek meg, akiknek anyakönyvi kivonatában születési helyként nem magyarországi település szerepelt, illetve a szomszéd országokban élőkhöz családi vagy baráti kapcsolatok fűztek és akiket – éppen származásuknak, kapcsolataiknak köszönhetően – minek is tagadni: a közigazgatás számos szereplője mindig is fenntartásokkal kezelt. Önmagában az a tény, hogy a magyar közigazgatásban létrejött és működik egy olyan kormányzati intézmény, amelynek ügyfelei nem magyar állampolgárok, eleve kiváltotta a bürokrácia fenntartásait – negyven év nevelése „sikeres” volt. Valójában ez nem is volt meglepő, hisz ha nem sikerült társadalmi szinten elfogadottá tenni a nemzeti szolidaritás eszméjét, a közigazgatás miért lenne képes csodákra? Hiába volt meg a mindenkori, hol erőteljesebb vagy sápadtabb politikai támogatás – ez, mint láttuk, a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli pozíciójától függött – a hivatal kezdeményezéseinek, de gyakran a munkatársainak is, a klasszikusnak számító tárcasovinizmuson túlmenően is, olyan típusú ellenállásokkal is szembesülnie kellett, mely más közigazgatási együttmunkálkodásban, más köztisztviselői érintkezésben ismeretlen volt. Ráadásul a számukra kötelezően előírt, legmagasabb fokú, nemzetbiztonsági ellenőrzés /átvilágítás megléte sem volt akadály arra, hogy a velük és rajtuk keresztül a kormányzat egy hivatalával szembeni bizalmatlanság és távolságtartás teljesen megszűnjön. (S ha az aktuálpolitikai érdek úgy kívánta, a szolgálatkész és helyezkedő kiszolgálók nem riadtak vissza a zsigeri fenntartások meglovagolásától, de a méltatlan lejárató manőverektől sem, kitalálva és hivatalos fórumokon is megfogalmazva, hogy azok az emberek, akik megannyi éven keresztül elkötelezettséggel és különleges szakmai hozzáértéssel végezték a dolgukat – tulajdonképpen megbízhatatlanok. “Mintha csak megrendelésre született volna a Mucuska-gate-ként elhíresült kém-tragikomédia” – pörölt a világgal Szabó Tibor, egykori hivatali elnök, midőn sajtóban olyan sugallt írások jelentek meg, amelyek kifogásolták, hogy túl sok határon túli magyar dolgozott a hivatalban. (Magyar Nemzet, 2006. november 28.)
És mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert a nehézségek, a gáncsoskodások olykor többleterőt adtak az egykori hivatali munkatársaknak. Érdemesnek tartom, hogy e szubjektív krónikában róluk is szóljak, akiknek köszönhető, hogy a HTMH név, több lett, mint áruvédjegy. Azért is megérdemlik az elismerést legalább itt, hisz a HTMH nemcsak létében volt egyedülálló a hazai adminisztrációban. Utánanéztem: a Határon Túli Magyarok Hivatala volt az az egyedüli olyan kormányzati intézmény a magyar közigazgatásban, amelynek soha, egyetlen alkalmazottja munkáját se gondolta elismerni, akár egy icike-picike oklevelecskével, egyetlen kormányzat sem. És nem azért, mert ne lett volna itt is, mint bárhol máshol, egy valaki, egy nyugdíjba vonuló köztisztviselő, kinek ez ki szokott járni! Egyszerűen arról van itt szó: a HTMH-t a közigazgatás ugyan elviselte, tudomásul vette, de részének, nem akarta elfogadni! E téren üdítő kivétel csak kettő volt és azok is a határon túlról jöttek: 2006 júliusában, az RMDSZ belső parlamentjének, az SZKT-nak ülésén Takács Csaba nyilvánosság előtt köszönte meg a HTMH valamennyi vezetőjének és minden munkatársának 15 esztendő kitűnő munkáját és ugyanezt tette meg, 2006 augusztus 24-én a vajdasági „Magyar Szó” vezércikke is
Nevekkel nyílván nem terhelem önöket, de megítélésüket, és főleg annak az intézménynek „az jó híréért, az szép tisztességéért” remélem sokatmondó lesz, ha elmondom, a teljesség igénye nélkül, hogy a HTMH-n kívül hogyan álltak meg ők a helyükön. Egy valamikori HTMH-ban pályáját kezdő, majd vezetőként is dolgozó munkatárs, ma az egyik legismertebb magyar EP-képviselőnő és szintén a hivatalban kezdte pályáját a brüsszeli bizottsági apparátus két főállású alkalmazottja. Hosszú ideig erősítette a HTMH csapatát Magyarország jelenlegi belgrádi, kisinyovi, moszkvai és helsinki nagykövete meg a brüsszeli EU-s képviseletünk egyik nagyköveti rangú vezetője. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott éveken át a volt azerbajdzsáni, bosznia-hercegovinai, romániai, szerbiai, de még az egykori tanzániai külképviselet-vezető is. Napjaink beregszászi és csíkszeredai főkonzulja is egykori HTMH munkatárs, miközben az is tény, hogy a korábbi csíkszeredai és ungvári főkonzul is valamikori HTMH munkatárs volt. Adott a HTMH eddig a honvédelmi tárcáknak két, a külügyi és kulturális tárcáknak pedig egy-egy helyettes államtitkárt – ezek közül kettő jelenleg van funkcióban. Adott továbbá három ízben is egy-egy igazgatót a pozsonyi magyar kulturális intézet számára, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi kulturális intézetnek. Adott egy kitűnő nemzetközi jogász és ma egyetemi oktató személyében az ENSZ-nek egy országrapportört, kit épp minap neveztek ki a Tom Lantos Intézet kutatási igazgatójának, továbbá két ízben is a kormányfők számára egy-egy politikai főtanácsadót, akik közül az egyik ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik vezető munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tisztségviselőt. Húszat is meghaladja a külügyminisztériumban pályájukat folytató egykori hivatali dolgozó száma, többen közülük ma vagy korábban, vezető beosztásban is szolgáltak/ szolgálnak idehaza vagy külföldön. Tíz évig a HTMH-t erősítette Martonvásár mai polgármestere, a pályakezdésétől hét éven keresztül a jelenlegi óbudai alpolgármester is a hivatal munkatársa volt, de még Zala megyében, Nemessándorházán is szolgál polgármesterként egy valamikori kolléga. Többen egyetemi katedrákon, tudományos intézetekben, az Országgyűlés Hivatalában vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalban kamatoztatják/ kamatoztatták a HTMH-ban szerzett tudást és tapasztalatot. Mások napi és hetilapok, folyóiratok megbecsült szerkesztői vagy külső munkatársai szerzői lettek, esetleg az üzleti életben értek el komoly sikereket – ékesen bizonyítva, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala olyan szellemi potenciállal is rendelkezett, mely nevét többre jogosította fel, minthogy azt egyszerű áruvédjegyként jegyezzék.
Végül is mit tettek ők és őáltaluk a hivatal?
Szolgálták mindenekelőtt az érdekvédelmet, hiszen a hivatal kiemelt feladata volt, hogy a kárpát-medencei magyarok legitim szervezeteivel együttműködve és őket mindig önálló politikai entitással rendelkező partnernek tekintve a szomszédos országok magyar közösségeinek gondjaival, kezdeményezéseik és törekvéseik támogatásával foglalkozzon. Szolgálták mindezt úgy, hogy érvényesüljön az a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elv, miszerint csak a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben. Tartották a kapcsolatot és segítettek idehaza és mindenütt, ahol magyarok éltek és nemcsak a Kárpát-medencében, főleg azt követően máshol is, hogy egy jobb sorsra érdemesült, a világ magyarságát összefogni hivatott világszövetség önmaga karikatúrájává silányult. Még a néha magukat mostohábban kezeltnek tekintett, nyugati magyarok is úgy látták – és hadd hívjam most segítségül a nagyrabecsült bécsi Deák Ernőt: – „legtöbben úgy érezték, hogy a szó szoros értelmében hazajárhattak, amikor betértek a Határon Túli Magyarok Hivatalába, ahonnan a barátságos fogadtatáson és biztató szón túl sohasem jöttek el üres kézzel. Bármennyire jótékonysági intézmény benyomását keltette is az a fajta felkarolás, jobbára senkiben sem tudatosodott ez, mivel a családiasság légkörét érezhette maga körül bárki.” Tették ezt, korántsem csak munkaköri kötelességként és nem 8 órás munkaidőben, szervezéssel, közvetítéssel, értetlenkedők meggyőzésével és érdeklődők tájékoztatásával, elemző munkával és nemzetközi fórumokon való aktív részvétellel, jogsegélyszolgálattal és sajtómunkával, szociológiai és demográfiai elemzésekkel, a magyarság sorsát előtérbe helyező politikai és gazdasági stratégiák kimunkálásával – egyszóval a nemzeti összetartozásba vetett meggyőződéstől vezérelve, mindennel, amivel elősegíthető az élhető szülőföldön való boldogulás.
Részt vállaltak a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében, a kisebbségpolitikai koncepciók kialakításában és érvényesítésében. és közreműködtek a minisztériumok és más állami szervek határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységében. Nemcsak figyelték a törvény-előkészítést, hanem javaslatokat is tettek a jogalkotási programokhoz, aktívan közreműködve a kisebbségben élő magyarokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, nemzetközi egyezmények előkészítésében és javaslatot tettek a költségvetési támogatás súlypontjaira – egyszóval a nemzetpolitika alakításának kezdeményezői és cselekvő elősegítői voltak.
Szolgálták a támogatáspolitikát, hiszen a mindenkori magyar kormányok támogatás-politikai gyakorlatában a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős támogatási rendszer koordinációjának feladata hárult. A hivatal kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (Sapentia-, Horvátországi Újjáépítési-, Délvidéki-, Kárpátaljai-, Lendvai Magyar Ház-, Szabadkai Magyar Ház-, Református Világtalálkozó- és Csángó Alap stb.), a Kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását és a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló ún. Koordinációs Keretet.
Különböző időszakokban váltakozó sikerrel, a különböző szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában való részvétellel a jogszabályokban előírt, de a mindennapokban kiküzdeni kényszerülve, ellátták a koordinációs feladatokat. Ennek eredményessége függött egyrészt attól, hogy az adott időszakban volt-e meghatározott stratégiai cél, aminek érvényt kívánt a kormányzat szerezni, illetve attól, hogy mennyire voltak ehhez partnerei a magyar közigazgatásban, majd egyre markánsabban jelentkezett az, hogy mennyire voltak ehhez partnerek a Magyarországról „becserkészett” határon túli vezéregyéniségek.
Szolgálták a kisebbségi diplomáciát, hiszen a HTMH hatá

Nem cáfolja a magyar kormány: Tőkés László csúsztatott
A határon túli magyarság támogatására szánt keretből finanszírozza a magyar a kormány az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központokat. Ezt támasztja alá, hogy lapunk által megkeresett budapesti illetékesek nem cáfolták az irodahálózat finanszírozására vonatkozó magyarországi lapértesüléseket.
A Népszava korábban arról írt: Tőkés László, az EMNT elnöke „nyilvánvalóan téved vagy csúsztat”, amikor azt állítja: nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működtetik az egyszerűsített honosítási eljárásról tájékoztató demokrácia-központokat, az összeget „jószándékú támogatóktól” kapták.
A cikk szerzője, Gál Mária korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa volt. Írásában úgy fogalmaz: „Mivel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól érkeztek a pénzek, azok igenis az egész külhoni magyarság támogatására szánt keretből valók, a magyar kormánytól, nem pedig jó szándékú támogatóktól”.
Mint ismert, az Evenimentul zilei napilap leleplező cikke nyomán Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elismerte, hogy magyarországi kormánypénzeket kapnak a demokrácia-központok működtetésére. Nem cáfolta a lapnak azokat az információit sem, miszerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik alapítványától 2,25 millió lejt, mintegy 500 ezer eurót kaptak Budapestről. Tőkéshez hasonlóan azonban hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, az összeget meghívásos pályázat alapján nyerték el.
A Toró által mondottakból kiindulva lapunk előbb Wetzel Tamástól, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztostól szerette volna megtudni: milyen alapból finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? A kormányilletékes azonban úgy fogalmazott: a tájékoztatás anyagi vonzata „nem az ő asztala”, és arra kért, forduljunk a kért információkért a KIM keretében működő nemzetpolitikai államtitkárság stratégiai tervező és tájékoztatási főosztályához.
Megkeresésünkre Lukács Bence főosztályvezető-helyettes készséggel választ ígért a kérdéseinkre. Előbb azonban egy kis időt kért. „Kell futnom egy kört” – jelentette ki, majd azt is igényelte, hogy kérdéseinket fogalmazzuk meg elektronikus levélben. Ezt június 10-én, azaz több mint két hete megtettük. Levelünkben azt kérdeztük: egészen pontosan milyen alapból (előirányzatból) finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ha az EMNT meghívásos pályázat útján kapott pénzt, kiket hívott még meg a magyar állam a pályázatra?
Lukács Bence már másnapra, június 11-re választ ígért, ám az nem érkezett meg. A tájékoztatás elmaradásának okait firtató későbbi megkeresésünkkor biztosította lapunkat arról, hogy a kért közérdekű információkat „természetesen megkapjuk”, ám további egy hetet igényelt a válaszadásra azzal az indokkal, hogy „az ügy nem olyan egyszerű, mint gondolnánk”.
A hét eltelt, a főosztályvezető-helyettes kérdéseinkre nem válaszolt, annak ellenére, hogy jeleztük: az Népszava által közölt információk hitelességét szeretnénk tisztázni.
A magyarországi lap egyébként arról is írt: az Erdélybe irányuló magyarországi támogatás jogilag nem kifogásolható, mivel a demokrácia-központokat a civil szervezetnek számító EMNT működteti. „Ám ha tényleg ugyanezekben az irodákban, ugyanezzel a személyzettel működnek majd a hivatalosan megszülető néppárt területi fiókjai is, akkor Budapestnek be kell szüntetnie a finanszírozást, mivel az tiltott párttámogatásba mehet át” – fogalmazott a Népszava munkatársa.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Határon túliak támogatása
Pénteken Szatmárnémetiben járt Ulicsák Szilárd, a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatok és költségvetési források áttekintéséért és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter.
A Magyarországról érkezett miniszteri biztos teljes mértékben áttekinti a 2010-es határon túli magyar-, valamint a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatokat és egyéb költségvetési forrásokat, beleértve a többi tárca vonatkozó pénzeszközeit is. Feladata, hogy egyeztessen a tárcák e tárgyban érintett képviselőivel. Az ő hatáskörébe tartozik a 2011. évi költségvetésben a határon túli magyarok programjainak végrehajtását és nemzeti intézményeik működését biztosító pénzeszközök megtervezése, a támogatási rendszer újragondolása. A biztos a nemzetpolitikáért felelős miniszter képviseletében konzultációt kezdeményez és folytat le a különböző tárcák határon túli magyar célelőirányzatokat kezelő államtitkáraival és szakmai stábjaikkal is.
Szatmári kötődések
Ulicsák Szilárd bevezetőjében elmondta, hogy 1973–ban született Szatmárnémetiben, magyar görög katolikus papi családban. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte tanulmányait, 1989–ben családjával együtt települt át Magyarországra. 1999–től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000–től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004–ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP–képviselő magyarországi tanácsadója lett. A határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alap nem véletlen kapta nevét a fejedelemről, akinek céljai között szerepelt a Tündérkert, vagyis Erdély független államként való létrehozása. A határon túli magyarok támogatására már 1990–ben pénzt különített el az akkori kormány, később a támogatásra szánt összeget közalapítványok osztották szét. Jelenleg 12–13 milliárd forintot szán a kormány a határon túliaknak, ennek nyolcvan százalékát oktatási és nevelési támogatásokra fordítják. Az oktatás mellett, kiemelt pont az egyházak és a válalkozások támogatása. A népességfogyás, csak része a demográfiai fogyásnak, a problémát az asszimiláció és az elvándorlás okozza. Ezt pedig csak úgy lehet megállítani, ha a határon túliak segítséget kapnak életszinvonaluk növeléséhez. Legnagyobb problémák a szórványokban vannak. Nem biztos, hogy érdemes olyan térségekbe befektetni, ahol a magyarok nem tudnak megmaradni, sokkal eredményesebb őket a tömbbe csalogatni és ott biztosítani számukra megélhetést.
Hosszú távú tervek
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági bizottságának elnöke ismertette azokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket 2020–ig le lehet hívni. A pályázati lehetőségekről és a támogatási összegek lehívásáról a Szatmárnémeti Demokrácia Központban is lehet érdeklődni.
Zatykó Gyula, az EMNT Demokrácia Központ irodahálózatának regionális koordinátora arról beszélt, hogy az EMNT legfőbb célkitűzése a határon túli magyarok szülőföldjükön történő megmaradása. Szülőföldjükön kell tartani a fiatalokat, ennek feltétele a jobb életszínvonal. Ki kell használni a határ menti lehetőségeket. A nemzeti összetartozás benne kell legyen a hétköznapjainkban.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke eredményesnek tartja a Demokrácia Központok munkáját, régi álom egy ilyen hálózat kialakítása. A Bethlen Gábor Alap, egy olyan támogatási forma, amelyikről le akarják rántani a pártpolitikai burkot. Ezért van az, hogy a hamarosan bejegyzésre kerülő Erdélyi Magyar Néppárt nemzetpolitikával, az EMNT nemzeti és gazdasági kérdésekkel fog foglalkozni. erdon.ro

Határon túliak támogatása
Pénteken Szatmárnémetiben járt Ulicsák Szilárd, a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatok és költségvetési források áttekintéséért és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter.
A Magyarországról érkezett miniszteri biztos teljes mértékben áttekinti a 2010-es határon túli magyar-, valamint a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatokat és egyéb költségvetési forrásokat, beleértve a többi tárca vonatkozó pénzeszközeit is. Feladata, hogy egyeztessen a tárcák e tárgyban érintett képviselőivel. Az ő hatáskörébe tartozik a 2011. évi költségvetésben a határon túli magyarok programjainak végrehajtását és nemzeti intézményeik működését biztosító pénzeszközök megtervezése, a támogatási rendszer újragondolása. A biztos a nemzetpolitikáért felelős miniszter képviseletében konzultációt kezdeményez és folytat le a különböző tárcák határon túli magyar célelőirányzatokat kezelő államtitkáraival és szakmai stábjaikkal is.
Szatmári kötődések
Ulicsák Szilárd bevezetőjében elmondta, hogy 1973–ban született Szatmárnémetiben, magyar görög katolikus papi családban. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte tanulmányait, 1989–ben családjával együtt települt át Magyarországra. 1999–től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000–től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004–ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP–képviselő magyarországi tanácsadója lett. A határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alap nem véletlen kapta nevét a fejedelemről, akinek céljai között szerepelt a Tündérkert, vagyis Erdély független államként való létrehozása. A határon túli magyarok támogatására már 1990–ben pénzt különített el az akkori kormány, később a támogatásra szánt összeget közalapítványok osztották szét. Jelenleg 12–13 milliárd forintot szán a kormány a határon túliaknak, ennek nyolcvan százalékát oktatási és nevelési támogatásokra fordítják. Az oktatás mellett, kiemelt pont az egyházak és a vállalkozások támogatása. A népességfogyás, csak része a demográfiai fogyásnak, a problémát az asszimiláció és az elvándorlás okozza. Ezt pedig csak úgy lehet megállítani, ha a határon túliak segítséget kapnak életszínvonaluk növeléséhez. Legnagyobb problémák a szórványokban vannak. Nem biztos, hogy érdemes olyan térségekbe befektetni, ahol a magyarok nem tudnak megmaradni, sokkal eredményesebb őket a tömbbe csalogatni és ott biztosítani számukra megélhetést.
Hosszú távú tervek
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági bizottságának elnöke ismertette azokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket 2020–ig le lehet hívni. A pályázati lehetőségekről és a támogatási összegek lehívásáról a Szatmárnémeti Demokrácia Központban is lehet érdeklődni.
Zatykó Gyula, az EMNT Demokrácia Központ irodahálózatának regionális koordinátora arról beszélt, hogy az EMNT legfőbb célkitűzése a határon túli magyarok szülőföldjükön történő megmaradása. Szülőföldjükön kell tartani a fiatalokat, ennek feltétele a jobb életszínvonal. Ki kell használni a határ menti lehetőségeket. A nemzeti összetartozás benne kell legyen a hétköznapjainkban.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke eredményesnek tartja a Demokrácia Központok munkáját, régi álom egy ilyen hálózat kialakítása. A Bethlen Gábor Alap, egy olyan támogatási forma, amelyikről le akarják rántani a pártpolitikai burkot. Ezért van az, hogy a hamarosan bejegyzésre kerülő Erdélyi Magyar Néppárt nemzetpolitikával, az EMNT nemzeti és gazdasági kérdésekkel fog foglalkozni. Erdon.ro

Kirekesztő Tusványos?
A szabadegyetem eredeti céljaitól való eltávolodással vádolják a tábor szervezőit
A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői elhárítják ugyan azt a vádat, hogy az évek során a Tusványos néven ismert rendezvény kirekesztővé vált, ám a tábor első „politikai” napján csak a Fidesz meghívottjai és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői vettek részt a különböző témákban szervezett kerekasztal-beszélgetéseken.
„Tusványos ragaszkodik a hagyományokhoz, de nem kényszeríthetjük hogy elmondja a véleményét az, aki nem akarja elmondani” – jelentette ki tegnap, a Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem első „politikai” napján Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökét – aki már az első szabadegyetemek szervezésében is részt vett – arra reagáltattuk, hogy bírálói szerint a rendezvényre mára már a kirekesztés a jellemző.
Törzsök Erika magyarországi szociológus, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt szabaddemokrata vezetője a Népszabadság tegnapi számában úgy fogalmazott: kezdetekben a román–magyar történelmi megbékélés részeként határozták meg a szabadegyetemet, az évek múlásával azonban a tábor célja is, szervezői is sokat változtak. Tusványos mára „az önmagába zárkózó Fidesz-vezetés üzenetfüzetévé vált” – jelentette ki a lapnak a kisebbségkutató.
Toró kérdésünkre elhárította a kirekesztés vádját. Ellenvetésként elmondta, meghívták az RMDSZ elnökét is a szabadegyetemre. „Ha Kelemen Hunor nem jön el pénteken, akkor a székét üresen hagyjuk” – magyarázta.
Tábor bennfenteseknek
A szervezők egyházi áldással indították útra az egész héten zajló rendezvénysorozatot, amelyen egyelőre – Toró állításának ellentmondva – úgy tűnik, hogy csak a Fidesz meghívottjai és az EMNT vesznek részt: magyar-román és magyar-magyar szempontból is „zártkörű” az idei program. Sándor Krisztina szervező az ÚMSZ-nek elmondta, „egyelőre semmi előrelépés” a román államfő esetleges látogatása kapcsán, még mindig nem tudni, hogy Traian Băsescu tiszteletét teszi-e a táborban.
Idén távol maradnak a demokrata liberális politikusok is. Toró T. Tibor ennek kapcsán lapunknak úgy fogalmazott: „nem kell pánikba esni”, a távolmaradás azzal magyarázható, hogy már érződik a választási kampány előszele, és ezért nem tettek eleget a román párt politikusai a meghívásnak.
Arra a felvetésre, hogy a jónak mondott Fidesz– PDL kapcsolat alapján nem járt volna-e az ideinél határozottabb figyelem a nemzetpolitikai szempontból stratégiainak tartott rendezvénynek, Toró T. Tibor azt válaszolta: a két párt viszonya most is jó, európai szinten több kérdésben is együttműködnek a felek, de „vannak olyan helyzetek, amikor nem a ráció dönt, ezért nem jöttek el a román politikusok”.
Az állampolgárság tétje
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnapi beszédében emlékeztetett, hogy a könnyített magyar állampolgárság bevezetésére azért volt szükség, mert a térségben felgyorsult a magyarság asszimilációja, és az eddiginél hatékonyabb támogatáspolitikára van szükség. A kettős állampolgárság igénylésének folyamatával külön kerekasztal-beszélgetés foglalkozott.
Ezen többek között részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki elmondta: előrejelzések szerint kétszázezer igénylést nyújtanak be az idén a kedvezményezettek. Ezt a nagyságrendet a helyettes államtitkár a magyar államigazgatás „sikertörténetének” nevezte, és úgy fogalmazott, ennél többet nem is lehetne elérni.
Nagyhajú Béla, a bevándorlási hivatal vezérigazgatója hozzátette, eddig az összes állampolgári kérelem negyven százalékát Csíkszeredában, húsz százalékát pedig Kolozsváron nyújtották be, erdélyiek a legaktívabbak a honosítás terén. A vezérigazgató mindenkinek javasolta, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, „függetlenül attól, hogy milyen vér csörgedez” a kérelmező ereiben. A magyarországi közhivatalnok többek között azért nevezte fontosnak a státusz megszerzését, mert így biztosan „lehet majd szavazni”.
A szavazati jog biztosítása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette: „mi megadjuk a jogot, és aztán majd az emberek eldöntik, hogy élnek-e vele”. Németh Zsolt külügyi államtitkár hangsúlyozta, ez az intézmény nem az elvándorlást ösztönzi, hanem a helybenmaradást segíti. Ennek ellentmondott a bevándorlási hivatal vezérigazgatójának nyilatkozata, aki a magyarországi munkavállalás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a honosítást kérők fele 21-45 év közötti, tehát aktív munkavállaló.
Konszenzust remélnek
Tusványos első „politikai” napját érezhetően beárnyékolta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését elutasította a bíróság. A tegnapra tervezett szakmai beszélgetések és felszólalások központi témája ugyanis az új alakulat RMDSZ-szel való együttműködése és a magyar–magyar összefogás fontossága volt. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes még a nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a parlamenti bejutást kockáztatják az erdélyi politikai szervezetek, ha nem tudnak egyezségre jutni.
A meghívott szociológusok és politológusok a Jakabffy Elemér Alapítvány sátrában cseréltek eszmét arról, milyen jövője lehet az RMDSZ és a bejegyzésre váró EMNP együttműködésének. Székely István Gergő, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy fogalmazott: a Fidesz politikája „meredeken változott”, a magyarországi kormánypárt elvárja, hogy a határon túli magyar politikai pártok elkötelezzék magukat, és az azt is jelentheti, hogy a vele szövetségben lévők a nagyobbik magyar kormánypárt érdekei szerint döntsenek a román belpolitikában is.
A szakmai kerekasztal központi kérdése volt, hogyan biztosíthatók az EMNP és az RMDSZ között a kiegyezés feltételei, továbbá, hogy létrehozható-e egy olyan erdélyi magyar választási párt a következő romániai választások előtt, amely biztosítani tudná a parlamenti bejutást a magyar jelöltek számára. Új Magyar Szó (Bukarest)

Búcsú Keszthelyi Gyulától
Életének 77. évében, hosszú és súlyos betegség után, október 6-án, Budapesten elhunyt Keszthelyi Gyula, az egykori Igazság főszerkesztője.
Nincs halálhír, amely ne érintené meg az embert, hiszen a cipőtalpunk alá tévedt kavics is kidöccenthet egyensúlyunkból. A hír hatása rám talán érthetőbb lesz, ha azt is hozzáteszem, hogy hosszú évekig osztálytársak voltunk, és számtalan kanyar után lettünk kollégák is e lap szerkesztőségében. Eddig megjelent naplójegyzeteim talán ővele foglalkoznak a legtöbbet, s most a halál kiváltotta döbbenet teszi nyilvánvalóvá, hogy olykor mennyire igazságtalanul elégedetlenkedtem Vele! Mintha megfeledkeztem volna róla, hogy a lap főszerkesztőjeként, intézményvezetőként övé volt a napilappal kapcsolatos minden felelősség! Sőt, abban a rendszerben, annál sokkal több is. Mert a lehető legárgusabb szemekkel „ügyeltek” nemcsak ránk, hanem az amúgy nagyon kilógó kisebbségi lapokra. Neki kellett ugyanis „gazdáinkkal”, a megyei pártbizottsággal szemben képviselnie a lap és szerkesztői, de mindenek előtt az olvasó érdekeit. Márpedig – közismert – akkor egyetlen érdek volt és lehetett, csak az érvényesülhetett. Ezzel pedig életveszélyes volt szembehelyezkedni. Mi, többiek nyilvánvalóan arról is sokszor megfeledkeztünk – mert nem a mi bőrünket égette! –, milyen kínos és gyötrő lehetett neki tudomásunkra hozni gazdáink bicskanyitógatóan értelmetlen – no, nem kívánságait, hanem – parancs jellegű utasításait, amelyek – nagyon jól tudta – fittyet hánynak az újságírás-szerkesztés, de legtöbbször a józan ész minimális szabályainak is. Iszonyatosan hálátlan szerep volt az övé, hozzánk, beosztottjaihoz képest. Főképpen azért, mert mi, kényszerű hallgatói belefásulva az állandó meglepetésekbe, amelyek nap mint nap ránk zúdultak, és egyre nehezebbé tették munkánkat, életünket, akár Vele is azonosítottuk ezeket a minden józan észnek ellentmondó feladat-rémálmokat.
Most már értem őt – nálam jobban ismerte azt a kíméletlen világot, amelyben éltünk, nem engedhette meg magának azt az öngyilkos könnyelműséget, hogy szelídítve, ésszerűsítve hozza tudomásunkra az eszement utasításokat. Pontosan tudta azt is, hogy miért fontos „látogatás-őrületek” idején ott lennünk a nyomdában, ugyanis az ilyenkor is dolgozó nyomda ördöge legártatlanabb hibái is sokak számára végzetesek lehetnek.
Mindenképpen nagy érdeme, hogy józan, okos vezetése alatt a kolozsvári Igazság egyetlen szerkesztője, munkatársa sem került tragikus helyzetbe. Ellenkezőleg. Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt kimondani, hogy a Keszthelyi Gyula vezette Igazságnak mégis-mégis sikerült, minden megszorítás ellenére, megőriznie olvasói megbecsülését, szeretetét azzal, hogy nemcsak a „musz” feladatokat látta el, hanem az olvasói igényeket is megpróbálta kielégíteni. Ennek alátámasztására hadd idézzem Ion Arcaşnak, az akkori Făclia főszerkesztő-helyettesének, egy a fővárosi napilapok vezetői tanácskozásán elhangzott, akkor igen bátornak számító megállapítását: „Egyetlen vidéki napilap van ebben az országban, amelynek sikerült megőriznie újság jellegét, minden más újságtól megkülönböztető arcélét: az a kolozsvári Igazság!”
Úgy gondolom, ez mindenképpen az egykori főszerkesztő Keszthelyi Gyula munkásságát dicséri. Bár életének utolsó szakaszában Magyarországon élt, halála nekünk, Kolozsváron maradottaknak is nagy veszteség.
Nyugodjon békében!
Kiss János
Keszthelyi Gyula (Alsójára, 1934. március 26.–) sportújságíró, rádió és televízió kommentátor, újságszerkesztő, szerkesztő.
A kolozsvári 2. számú Fiúlíceumban érettségizett (1952), a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát. A bánffyhunyadi Fakitermelő Vállalat (1956–57), majd a kolozsvári Libertatea Bútorgyár (1957–69) tisztviselője. Újságírói pályáját az Új Sport tudósítójaként kezdte, évekig a Kolozsvári Rádió s a Román Televízió magyar adásának kommentátora. 1969-től az Előre ipari rovatvezetője Bukarestben, 1972-től 1983. november 2-ig az Igazság főszerkesztője Kolozsvárt, ezt követően az Előre kolozsvári tudósítója.
Az 1990-es és a 2000-es években a Határon Túli Magyarok Titkárságán működött, ahol többek között a tanácskozások anyagainak köteteit szerkesztette.[1]A Határon Túli Magyarok Hivatalában 2000. december 19-én bemutatták a Magyarország 2000 tanácskozások anyagát tartalmazó a három kötetet, amelyet Keszthelyi Gyula szerkesztett.[2]
Magyarország - 2000 : Magyarország képe a nagyvilágban : külföldi és hazai magyarok tanácskozása az országról, 1997. május 30-31. / [szerk. Keszthelyi Gyula]. Budapest : Osiris, 1997. 419 p.; (Rend. a Miniszterelnöki Hivatal Előadások és hozzászólások) ISBN 963-379-315-7
Az egyházak szerepe a magyar kisebbségi közösségek szellemi és gazdasági építésében : nemzetközi konferencia : Budapest, 1998. április 1-2. / [szerk. Keszthelyi Gyula]; [a szöveget gond. Báthory János, Keszthelyi Gyula]. Budapest : Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala és a Határon Túli Magyarok Hivatala, 1998. 183 p. ISBN 963-03-5250-8
Magyarország 2000 : egyház és magyarság : hét egyház és felekezet határon túli és hazai lelkipásztorainak, világi elöljáróinak tanácskozása, [Esztergom], 2000. január 27-28. : [előadások és hozzászólások] / [szerk. Keszthelyi Gyula]. – Budapest : Custos, 2000. 466 p. (A 2000. januári rendezvény a harmadik konferencia volt.) ISBN 963 85596 7 5
Magyarság a médiában, magyar médiastratégia : határontúli és médiaszakértők tanácskozása, 2000. április 12-13. / [... szerk. Keszthelyi Gyula]. Budapest : Custos Kiadó, 2000. 229 p. (A IV. Magyarország 2000 tanácskozás anyaga Közreadja a Határon Túli Magyarok Hivatala). ISBN 963-85596-8-3
A magyarság lehetőségei a világban az ezredfordulón : Magyarország 2000 : külhoni és hazai magyarok negyedik tanácskozása : 2000. május 19-20., [Budapest] / [szerk. Keszthelyi Gyula]; [közrem. Erdélyi Istvánné]. Budapest : Custos, 2000. 422 p. (Előadások és hozzászólások.) ISBN 963 85596 67

Szabadság (Kolozsvár)