Fiatalok, Tőkés, költségvetés – Kovács Péter összegzett az EU Táborban
Országos szinten a tulipánt, helyi szinten az eredményeket és célokat emelték ki az önkormányzati választásokon, és hangsúlyt fektettek az új és fiatal jelöltekre is – hangzott el Kovács Péter előadásában csütörtökön, az EU Táborban. Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette azt is, a parlamenti választásokon hasonló stratégiával készülnek.
Az új törvénykezés átlátható kampányt célzott meg, ehhez képest láthatatlan kampány jött létre, a román pártok hozzászoktak, hogy gumicsizmával, cukorral, liszttel készülnek, ez pedig most nem volt lehetséges – magyarázta az ügyvezető elnök. Újra kellett tervezni az RMDSZ eszközeit is, összerázni a különböző tagszervezeteket – vázolta. „Gyűlölnek mindent, ami politika, és sokszor jogosan is. Lop, csak hazudik, meggazdagodott a hátunkon – ez a kép alakult ki, és ezen valóban nincs mit szeretni, nekünk pedig ilyen körülmények között kellett a magyar emberek támogatását kérünk” – fogalmazott Kovács.
Az RMDSZ relevanciáját kellett növelniük, egy aktuális álláspontot kialakítaniuk, amelyet mindenhol képviselnek. Ugyanakkor sok új és fiatal jelöltjük volt, arra törekedtek, hogy meg is mutassák őket, és ez a parlamenti választásokon is cél lesz – tette hozzá.
A cél az öt százalék elérése volt, a megyei tanácsosi listákkal végül csak hajszál híján érték el ezt – négy évvel ezelőtt viszont több jelöltet állítottak. Kovács bízik abban, hogy elnyerték az emberek bizalmát, Maros, Szatmár és Bihar megye jó példa erre.
A jelöltállítási rendszeren is változtatni akarnak, a jelenlegi szabályozás nem veszi figyelembe az országos RMDSZ-érdekeket. Ha most Bethlen Gábor jelölt volna, Fejér megyéből nem tudna bejutni a parlamentbe – példálózott.
Kovács kifejtette, egyetért azzal, hogy az MPP bejusson a parlamentbe, de nem tehetünk úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben – erre megnyugtató választ kell adnia a Polgári Pártnak. Az EMNP egyetlen célja, hogy ártson az RMDSZ-nek, és az egyetlen eredmény, amit elérhetnek, hogy öt százalék alá tolják a szövetségi képviseletet a parlamentben. Az EMNP összmagyar listát akar állítani, öt olyan biztos hellyel, ami a Néppártnak járna, de miután ez nem lesz megvalósítható, meg fognak sértődni és független jelölteket támogatnak – tette hozzá.
A magyarországi népszavazásról kifejtette, soha nem mondhatja azt, hogy valaki ne vegyen részt egy szavazáson, ugyanakkor megvalósíthatatlannak is tartják a menekültkvótát.
Tőkés saját egyháza ellen fordult
Az utóbbi időszakban korábbi kiszámíthatatlan hangján nyilatkozik, és már nem az RMDSZ-t szidja, amit megszoktunk, hanem saját egyházát, Csűry István püspök urat is támadja – mondta Kovács Péter Tőkés Lászlóról. Kifejtette, amikor együtt tudtak dolgozni, minden rendben volt, most pedig Csűry szekus múltjáról beszél, miután a püspök az RMDSZ-szel való együttműködét hangoztatja.
Kovács nem hisz abban, hogy Tőkés az idős kora miatt nyilatkozna így, „nem kell automatikusan megbolondulnia valakinek, ha idős, ebben nem hiszek, szerintem az frusztrálja, hogy primadonnából tucatpolitikussá vált” – fogalmazott. Tőkés tusványosi beszédéről Kovács azt mondta, ugyanaz volt, mint a tavalyi, hogy a sajtó figyelmét ismét felhívja magára – de míg tavaly óriási cirkusz lett a Magyarország Erdély fölötti védhatalmi szerepének emlegetéséből, mostmár senki nem kapta fel erre a fejét.
Napvilágra hozott költségvetés
Kovács az RMDSZ költségvetéséről is beszélt. Az Átlátszó Erdélyt – mondta – nem az érdekli, hogy mire költi a pénzt a szövetség, hanem az, hogy minél nagyobbat rúghasson beléjük. „Egyik nap megjelent egy cikk, másnap helyre lehetett tenni” – mutatott rá az ügyvezető elnök. Azt rótta fel az Átlátszó Erdélynek például, hogy a szövetségi elnök Apple gépen dolgozik, amit 2009-ben vásároltak. Azért döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hoznak minden összeget, utólag „lehet majd lőni”, de az alapján, ami le van írva, és nem amit ők találtak ki – mondta Kovács.
A Krónika szerdai cikkében az RMDSZ baráti sajtóját emlegeti, erre Kovács úgy reagált: a szövetség támogatási keretéből több mint száz sajtóorgánum kapott segítséget. Baráti sajtóként emlegették ugyanakkor a Hargita Népét, holott a lap a választási kampány során összesen mindössze nyolcszor említette az RMDSZ-t – emlékeztetett Kovács Péter.
A Fiatalok Európája az idei, 13. tábor címe, hiszen a brexit kapcsán is bebizonyosodott, hogy a fiatalok számára fontos az Európai Unió, Nagy-Britanniában is ők szavaztak leginkább a bentmAradás mellett – fogalmazott köszöntőbeszédében Antal Lóránd MIÉRT-elnök. A tábor az önkormányzati választásokra is hangsúlyt fektet, illetve a Rólad szól kampány „szuperhőseire”, aktív erdélyi magyar fiatalokra, akiktől egy-egy idézetet állítottak ki a zeteváraljai Nap Park táborhelyen.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét adta át, és arról beszélt, a MIÉRT-nek és partnereinek kell kitalálniuk, hogyan erősítik meg a helyüket az erdélyi táborok palettáján. A tábornak ugyanakkor abban kell eltérnie a többitől, hogy ide olyan fiatalok jöhetnek, akiket érdekel a politika, aktívan részt vettek, vagy részt akarnak venni benne - tette hozzá a politikus.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Riportkötet, vándorkiállítás és újabb tervek a MÚRE háza táján
Kéttucatnyi újságíró két napra „összeköltözik”, előzőleg felkészülnek különböző témákból: utánanéznek annak, hogy mit érdemes tudni a településről és az ott élő emberekről, emellett a kutatni kívánt témát is megpróbálják körvonalazni saját maguk számára. Sok esetben bebizonyosodik, hogy két nap korántsem elegendő ahhoz, hogy az újságírók minden szükséges információt „magukba szívjanak” a helyszínen, jó példa erre Sarány István, a Hargita népe napilap munkatársának esete: a riportból, amelyet a tábori tevékenységei nyomán írt, az is kiderül, hogy utólag még felvette a kapcsolatot azzal a képzőművésszel, akivel ottjártukkor a képzőművészeti oktatásról beszélgetett. Erről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke beszélt kedden délután a Minerva-házban, a nagyváradi Europrint Kiadónál megjelent Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet bemutatóján. (Képünkön: Rácz Éva és Győrffy Gábor a rendezvényen, fotó: Rohonyi D. Iván)
A kiadvány 21 erdélyi és vajdasági újságíró riportjaiból állt össze, akik július 8-a és 10-e között részt vettek a MÚRE temesvári riporttáborában. Győrffy Gábor egyetemi oktató beszélgetett az est folyamán Rácz Évával, aki az egyesület által korábban szervezett riporttáborokra utalt: bár nem lehetett jelen, a sajtós kollégák által elmondottakból körvonalazódott számára, hogy hangulatos összejövetelekről van szó, amelyeken érdemes részt venni. Felidézte, hogy 2005-ben látott napvilágot a Variációk gyimesi témákra című könyv, amely már a negyedik volt az Erdély felfedezése sorozatban. Bizonyítja ez, hogy van előzményük, egyfajta hagyományuk a MÚRE-féle riportköteteknek, amelyek 2013 óta, Rácz Éva elnökké választása óta – Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztőjének szerkesztésében – elkészültek.
Az új sorozat 2014-ben, a kalotaszegi témájú Időutazás Farnastól Zsobokig című kötettel indult, majd 2015-ben jelent meg a Nem magyarul magyarok című kiadvány, amely besztercei látogatásuk (Óradna, Radnaborberek) eredményeként született. A harmadik, több mint 450 oldalas könyv a nagyvárosi szórványba kalauzolja az érdeklődőket; néhány nappal ezelőtt, amikor Temesváron bemutatták, meg is jegyezték a helybéliek: köszönik a tükröt, amelyet eléjük tártak benne.
A MÚRE tagjai már a következő tábor helyszínén gondolkodnak, ahol szintén megragadhatják a pillanatot: a szórványtémáról nem szeretnének lemondani, a lehetséges helyszínek között pedig Kommandó, Gyergyószárhegy, Déva is ott szerepel. – A Szilágyságban is vannak közösségek, akikhez érdemes lenne elmenni. A terv jó sok évre megvan, már csak a kollégákat kell rávenni, hogy minél többen csatlakozzanak – hangsúlyozta Rácz Éva.
A rendezvényen levetítették Sárosi István, a Krónika munkatársának riportfilmjét, és szó esett az egyesület Riporteriskola elnevezésű programjáról, amelyet jövőre is szeretnének megszervezni. Kiderült továbbá, hogy a MÚRE partnerként csatlakozik a Winkler Gyula által elképzelt falurevitalizációs projektkez: riportutakon vesznek majd részt az újságírók, a Hunyad megyei Lozsádra utaznak, hogy munkájuk által jövőképet adjanak az ottani, százlelkes közösségnek – „hogy a településnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen”.
Összesen negyven felvétel szerepel a Dorel Găină által megnyitott vándor sajtófotó-kiállításon, amely Nagyvárad és Nagykároly után érkezett Kolozsvárra, és december 20-ig, munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthető meg a könyvbemutatóval egybekötött esemény helyszínén, a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett mintegy 1000 képből kiválasztott és díjazott munkák különböző szemszögekből világítanak rá a körülöttünk lévő valóságra, a méltató véleménye szerint tiszta, csiszolt tükröt mutatnak.
Dorel Găină fényképész, aki a zsűrinek is tagja volt, reményét fejezte ki, hogy lesznek még a mostani pályázathoz hasonló kezdeményezések, amelyhez akár Erdély határain túlról is csatlakozhatnak a magyar fotóriporterek. A MÚRE történetében első vándor sajtófotó-tárlatot a következő időszakban Marosvásárhelyen, Bukarestben és Csíkszeredában is bemutatják.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Két újságíró munkáját ismerték el Csíkszeredában
Makkay József, lapcsaládunk újságírója, az Erdélyi Napló főszerkesztője, valamint a székelyudvarhelyi Lázár Emese, a Hargita Népe munkatársa vehetett át kedden Bálint András-emlékdíjat Csíkszeredában, a Székelyföld folyóirat székhelyén.
Makkay József a nemzeti célokat mindenek elé helyező tollforgató prototípusa. A nemzetben gondolkodó, a nemzetéért tenni akaró, az újságírásban feladatot, hittérítői munkát látó erdélyi magyar újságíró – hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila a kitüntetett laudációjában, melyet Mirk Szidónia olvasott fel. „Belülről figyelhettem azt a küzdelmet, amit Jóska folytatott a lap fennmaradásáért 2004 és 2009 között, amikor is egy rövid időre a Napló elhallgatott. Figyelhettem azt is, hogy témaválasztásai közvetlenül vagy közvetve a nemzeti értékfelmutatást szolgálták, hangleütései mindig is harmonizáltak a magyar nemzetstratégiai célokkal” – hangsúlyozta Borbély, majd úgy összegzett, „a Bálint András-díj kétségkívül jó helyre került idén is”.
A kitüntetett felszólalásában elmondta, úgy érzi, hogy ez a díj egy kicsit az idén 25 éves Erdélyi Naplót is megilleti. „A kollégákat, a támogatókat, az olvasókat is egyaránt megilleti ez a kitüntetés, hogy ennyi éven át életben tartották a lapot.”
Sarány István laudációjában rámutatott, Lázár Emese az a szemfüles újságíró és hűséges munkatárs, aki mindig tudja, mi a dolga, érzi hol és mit kell segítsen ahhoz, hogy a lap szekere menjen, közéleti érdeklődésű és beállítottságú, érzékeny tollforgató. Iróniával és öniróniával ostorozza olvasóit, epés, elmés humorral kifigurázva a visszásságokat. Olyan újságíró, akinek jegyzetei ütnek és simogatnak, elgondolkodtatnak, helyeslésre vagy ellentmondásra késztetnek, azaz megérintenek, nem hagynak hidegen. Lázár Emese szakmáját nemegyszer munkának, hanem életformának tekinti.
„Megtiszteltetés és további munkára kötelez ez az elismerés. Váratlanul ért, és úgy érzem, hogy még nagyon sokat kell dolgozzak azért, hogy igazából megérdemeljem. De Bálint András öröksége kötelez. Nagyon sok embernek köszönhetem, hogy ezt a díjat megkaphattam” – fogalmazott Lázár Emese a díjátadón.
A díjról
A csíkszeredai székhelyű Bálint András Alapítvány az emlékdíjjal székelyföldi, illetve innen elszármazott újságírók tehetségét, példaértékű munkáját és elkötelezettségét tünteti ki minden évben. A székelyföldi magyarság érdekeit képviselő újságíróknak kiosztott díjat a sóvidéki származású Bálint András (1943–1994), a Hargita napilap egykori publicistája emlékére alapították.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Lelkünk átölelte a Kárpátokat...
Külhoni magyar újságírók találkozója Szegeden
Első ízben szervezett a szegedi székhelyű Ötágú Síp Kulturális Egyesület rangos összejövetelt a határon túli magyar média képviselői számára. A Tisza-parti városban a Bibliotéka Könyvtár adott otthont a találkozónak, ahol a romániai Bánság, a Felvidék, a Délvidék és Kárpátalja is képviseltette magát – újságírók, szerkesztők, főszerkesztők, fotóriporterek, karikatúristák fogadták el az egyesület meghívását. Így azután a többi között jelen volt: Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Zunkó Barnabás, a lap fotóriportere, Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője, Farkas-Ráduly Melánia, a temesvári Szövegkovács szerkesztője, Neszméri Tünde, a pozsonyi Felvidék.ma szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó újságíró-karikaturistája. A találkozó kezdetén dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, s rámutatott az összejövetel fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az újságírók, a véleményformálók szerepe társadalmunkban rendkívül fontos, ez a kissebségi létkörülmények közepette csak hatványozódik. Megköszönte a megjelent tollforgatóknak, hogy eljöttek Szegedre, vállalták az út fáradalmait azért, hogy együtt legyünk és így megoszthatjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, örömeinket, sikereink éltető pillanatait is. Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnevezésével kapcsolatban is szolgált információval, jelesül, hogy annak idején Illyés Gyula mondotta: Bár Magyarországot a trianoni békediktátummal ötfelé darabolták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen megszólalni, mint egy ötágú síp, amelynek sípjai különböznek, de a hangszer egy! Ennek jegyében működik a szegedi egyesület, ezt tartja a feladatá- nak és ezért szervezte meg e rangos találkozót is. Ezt követően Kisimre Ferenc, délvidéki származású újság- író, a rendezvény moderátora kérte fel a vendégeket, hogy egy-egy rövid beszámoló, felszólalás erejéig tájékoztassák kollégáikat és az érdeklődő közönséget a magyar tájékoztatás időszerű kérdéseiről saját környezetükben. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a többi között elmondta, hogy több mint három évtizede dolgozik a sajtóban, s beszélt arról is, hogy milyen hektikus történelme van az írott sajtónak Kárpátalján. Ezt saját lapjával is alátámasztotta: 1920-ban jelent meg először az újság, nemsokára az akkori csehszlovák hatóságok betiltották, 1945-ban a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordításaként jelent meg, egészen 1965-ig, amikor önálló magyar napilappá vált. Az 1990-es években, amikor betiltották a kommunista pártot, új lapot regisztráltak, 2005-től – belső szakadás folytán – újra önálló sajtóorgánumként jelent meg, s ma nem napilap, hanem egy héten 3 alkalommal megjelenő újság. A főszerkesztő említette a nagyfokú elvándorlást Kárpátaljáról, ami a példányszám csökkenéséhez is vezetett, továbbá a káderhiányt (az újságírók is elhagyják a szerkesztőséget, mert külföldön nagyobb fizetést kapnak), de azt is hozzáfűzte, hogy kis csapatuk töretlenül hisz annak a munkának a hasznában, amelyet a magyar népesség tájékoztatása érdekében végez. Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Újságíró Egyesület elnöke, a délvidéki újságírás helyzetéről beszélt annak a felmérésnek a tükrében, amelyet a közelmúltban végeztek. Bár, mint megjegyezte, az elkészült médiatár már egyes részleteiben elavultnak tűnik, tudniillik az utóbbi időben helyi rádiók, lapok szűntek meg. Napjainkban egyébként nagyon nehéz olyan újságot, lapot készíteni, amely minden szempontból megfelel az olvasók igényeinek, magas szakmai színvonalon készül, eleget tesz a modern kor kihívásainak, tanít, anyanyelvet ápol, ismereteket terjeszt. Mindez komoly és összetett feladat a kisebbségi nyelven íródott újságban, a rádióban és a televízióban egyaránt. Ez egyébként nemcsak a vajdasági újságírásra jellemző követelmény, hanem az egész külhoni sajtóra vonatkozik. Összetett feladat ez, kiváltképpen akkor, ha egy 70 éves lapot (esetünkben a Hét Napot vagy a Magyar Szót) kell tovább vinnünk, fiatal újságírókkal, meg néhány idősebb, tapasztalt munkatárssal. Figyelembe kell venni, hogy sok olyan nagytekintélyű kolléga dolgozott a szerkesztőségeinkben, akire fel kell néznünk, s az ő általuk megalapozott minőséget, a hagyományt ápolnunk és fejlesztenünk kell. Tóth Lívia ezután megemlítette, hogy a Vajdaságban az egyetlen napilapon kívül két magyar nyelvű hetilap van, továbbá megjelenik az Üzenet, a Híd, a Bácsország, az Aracs című kulturális folyóiratok, valamint az egyik legolvasottabb hírportál, a Vajdaság.ma is. Farkas-Ráduly Melánia a temesvári Szövegkovács című blog szerkesztője. Ő nem csak erről az internetes műfajról beszélt, hanem az 1990-ben, Csíkszeredában megalakított Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tevékenységéről és a Nőileg című újság megjelentetésének körülményeiről is. A fiatal székelyföldi születésű, de immáron a Bánságban élő újságírónő, aki a Hargita Népében megjelent írása után határozta el, hogy újságíró lesz, hatalmas lendülettel vetette magát a magyar nyelvű tájékoztatás és a korábban már Tóth Lívia által is említett anyanyelv ápolásának összetett feladataiba, szinte naponta jelennek meg ilyen jellegű blogjai, írásai a Szövegkovácsban. Látszik, hogy szereti a munkáját, igyekszik tovább képezni magát, s ezt sugallja fiatal kollégáinak – otthon és a határon túl is. Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó mellékleteinek, kiadványainak szerkesztője, az évente megjelenő hagyományos Naptár (voltaképpen kincses kalendárium) istápolója. Felszólalásában beszélt a jó hírű és egyetlen (volt) jugoszláv magyar napilap múltjáról, fejlődésének és a válságos időkben való hanyatlásának történetéről, az olvasótábor vesztéséről és mostani tevékenységéről. Az egyik legnagyobb problémaként a káderhiányt és ennek kapcsán az újságíró-képzést jelölte meg. Az újságírókra így azután óriási teher hárul, s ezt a terhet egyre kisebb létszámmal kénytelenek viselni. Egyik alapvető feladatuk napjaink újságírásában: megszólítani a fiatalokat, olvasóvá nevelni őket. Ugyanakkor a jelenlegi olvasókörük a hatvanas éveiket élő délvidéki magyarok, akinek egészen mások az olvasási szokásaik és igényeik, mint az ifjú generációnak. Mindenesetre törekszenek arra, hogy a Magyar Szót olvasókat bátorítsák, buzdítsák a szülőföldön való maradásra, a magyar nyelv használatára, ápolására, gyermekeiknek való átadására. Nagy Magdolna arról is beszámolt, hogy a korábban hét, ma hat napon át megjelenő kiadvány minden nap valamilyen mellékletet tartalmaz: keresztrejtvénytől, a Tarka Világ magazinon át a mezőgazdasági mellékletig. A lapnak vannak fiókszerkesztőségei Szabadkán, Zentán, Topolyán és tudósítói is nagyobb vajdasági városokban. Neszméri Tünde, a Felvidék. ma szerkesztője a szlovákiai újságírók szervezetének működéséről illetve passzivitásáról szólt. Elmondta, hogy megalakult ugyan a felvidéki magyar újságírók egyesülete, de gyakorlatilag csak papíron létezik, holott ugyanakkora szükség lenne rá, mint a vajdasági és az erdélyi kollégáknál. Érdekérvényesítő szerep nélkül ugyanis egy-egy szervezet nem járulhat hozzá a tollforgatók jogainak, szakmai előrehaladásának megvalósításához. Beszélt arról is, hogy alig néhány héttel ezelőtt szűnt meg a Szabad Újság című lap, amelynél korábban dolgozott. Jellemzően anyagi okok miatt került erre sor, de ez – mint ahogyan mondotta – nem egyedi eset, sem a Felvidéken, sem másutt az anyaország határain kívül. Neszméri Tünde beszámolt a magyar nyelvű kiadványokról, közöttük az egyházi lapokról, az irodalmi, a pedagógiai, mezőgazdasági, s a helyi kisebb újságokról is, amelyek az ott élő magyar kisebbség tájékoztatását segítik elő. Léphaft Pál, a Magyar Szó, valamint több anyaországi napi – és hetilap karikatúristája nem jött üres kézzel: két karikatúrát mutatott a közönségnek, az egyiken egy jeles délvidéki politikus, a másikon egy írónő látható. A rajzok kapcsán igen érdekes eszmefuttatást hallottunk tőle a sajtó társadalmi szerepéről, de a társadalomnak a médiára való hatásáról is. A politika és a sajtó kapcsolatának szükségessége elvitathatatlan, ugyanakkor rendkívül érzékeny a két terület egymáshoz való viszonyulása. Beszélt arról is, hogy az utódállamokban mennyire nehéz a médiában dolgozók helyzete, ami egyértelműen kiderült a szegedi tanácskozás résztvevőinek megnyilatkozásaiból is. Az viszont rendkívül fontos, hogy találkozhatnak, véleményt cserélhetnek és erkölcsi támogatást is kapnak egymástól. A kétségkívül hasznos és építő jellegű gondolatokban gazdag összejövetel szellemi-lelki élményt nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak a szegedi érdeklődőknek is, akik megjelentek a Bibliotéka Könyvtárban. A búcsú pillanataiban kivétel nélkül azt mondták a határon túli magyar kollégák: reméljük, hamarosan újra találkozunk itt a Tisza partján. Mert jó együtt lenni. Visszavárjuk őket.
Kisimre Ferenc Átalvető /Szekszárd/

Szerte a világon több mint harmincezren olvastak fel Szabó Magda műveiből
Kilencedik alkalommal szervezte meg a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár meg a nemzetközi felolvasómaratont. Az idén Szabó Magda műveiből olvastak fel.
A maratoni felolvasás központi helyszínén, a könyvtár előadótermében délelőtt tíz órakor kezdődött el a megnyitóünnepség, Szabó Magda műveiből készült könyvkiállítás fogadta a felolvasásra érkezőket.
A felolvasás megkezdése előtt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, dr. Farkas Balázs konzul és Török Edit könyvtáros szóltak az egybegyűltekhez.
Az idén a maraton ötletgazdája, a székelyudvarhelyi László Judit indította a felolvasást, akinek oroszlánrésze van abban, hogy mára ilyen méreteket öltött a rendezvény. A felolvasást a konzulátus munkaközössége folytatta. A nap folyamán délelőtt 10 órától érkeztek a könyvtár előadótermébe a felolvasók, a korábbi évekhez hasonlóan a helyi iskolák, kulturális intézmények, civil szervezetek, egyesületek csoportjai. Az iskolák közül elsőként a Nagy Imre Általános Iskola VI-VII-es diákjai, majd felváltva a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai olvastak fel, illetve a Petőfi Sándor Iskola hatodikos diákjai. De nem csupán csoportok olvastak, magánszemélyek, családok is érkeztek felolvasni a délután folyamán.
Idén is a megyei könyvtárban olvastak fel a Németh Géza Kulturális Egyesület tagjai. Kora délután a Hargita Népe szerkesztőségéből érkeztek felolvasni, délután egy csíkszeredai első osztályos Waldorf-csoport szülőkkel közösen érkezett a felolvasásra. A könyvtárban működő mindkét olvasókör tagjai felolvastak a délután folyamán.
Kedd reggelig összesen 32 ezer személy jelezte, hogy csatlakozna a maratoni felolvasáshoz. Romániából közel 28 ezren, ebből Hargita megye 60 településén 17 ezren. Külföldről tíz országból mintegy 3500-an jelentkeztek, közülük 2700-an Magyarországról. Első alkalommal vettek részt a nemzetközi felolvasómaratonon a Magyar Olvasástársaság és a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai is.
Belgiumból a Brüsszeli Magyar Ház csatalkozott a felolvasókhoz, Írország (Dublin), Egyesült Királyság (Szóló Szőlő – Chester, magyar tanoda), Németországból és Svédországból pedig magánszemélyek. Idén a legtávolabbi felolvasók az óceán túlpartjáról jelentkeztek be, az Amerikai Egyesült Államokban, Cleveland- ben a Bocskai Rádió munkatársai Csibi Loránd szervezésében olvastak fel, Los Angelesben pedig a Magyar Kulturális Intézet tagjai.
Az előzetes bejelentkezésekből ítélve több mint harmincezren olvastak fel kedden Szabó Magda műveiből.
Forrás: konyvtar.hargitamegye.ro
Erdély.ma

Születésnapi beszélgetés Bajna Györggyel – A lényeg a derű és a szeretet minden iránt
Kollégák is voltunk, meg nem is. Dolgoztunk egy helyen, egy­ időben és egy másik helyen két különböző időben. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúttal kissé személyesebb hangneműek legyenek a kérdéseim, és ne tegyünk úgy, mintha nem tegeződnénk.
Nagy gyakorlatod van az interjúkészítésben. Hogyan látod, a mikrofonnak melyik oldalán jobb lenni?
Kérdezni szeretek jobban. Válaszolni ellenben írásban. Kicsit gyáva vagyok. A szó pedig nem mindig repül el, ahogy az írás sem halhatatlan. Ám amit leírunk, az azonnal ellenőrizhető, akkor is, ha más nem így gondolja. Erre egy példám is van. Javítottuk a szülőházam, a kőművesnek is kellett volna segítenem, de írnom is kellett. Mondtam, most írnom kell. „Ugyan – intett le –, vágj ki egy tavalyi cikket és küldd azt be. Úgysem veszi senki észre!”
1947. június 12-én születtél Gyergyószentmiklóson, egy hatgyerekes családban nőttél fel. Úgy tudom, régi szentmiklósiak vagytok, régi városi tisztségviselőkkel. Mit tartasz a legfontosabbnak, mit kaptál/örököltél a felmenőidtől?
Bajna ágon elsősorban édesapámra hagyatkozhatom. Tőle a becsületet és mindenki tiszteletét tanultam meg. Fajra és nemre való tekintet nélkül. Ő Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett, nagyrészt zsidók voltak az osztálytársai, mert a Dohány utcában laktak. Hadiözvegy édesanyja Budapesten nyitott varrodát, mivel nem tudott kijönni módos apósával, Bajna Ferenccel. Onnan tehát édesapám olyan kapcsolatokkal, élményekkel gazdagon tért később haza – mert Trianon után nem sikerült letelepednie Hollandiában –, amit még a második román világban is kamatoztatni tudott. Édesanyám Páll leány volt, nagyon szelíd és jóságos asszony, ami ellenben nem zárta ki esetében az óvatosságot, sőt a távolságtartást sem. Ő például soha nem engedett bocsánatot kérni. Azt tartotta, hogy ne tégy olyant, amiért bocsánatot kell majd kérned. Ez a tanítása volt a leghasznosabb számomra egész életemben. Az újságírásban is!
Milyen gyermek voltál? Rossz, huncut, gyámoltalan, szorgalmas, laza? Van kedvenc gyerekkori történeted?
Csintalan, érdeklődő, nagyon kíváncsi, tekergő, laza… Olvasni ellenben nagyon szerettem, tanulni és dolgozni nem annyira. Édesapám egyszer meg is jegyezte, hogy a munka temetésén a legnagyobb szélben is egyedül elvinném a hármas keresztet. Történetem? Folyamregénynyi. Első rabláncra kötésem az egyik kedves eset. Cukorért álltak sorban 1952-ben, a szomszédunkban lévő, dédapám államosított házában működő üzlet előtt. Ott sertepertéltem, természetesen meglógva hazulról, ahol hiába találtak ki csodazárakat a kapura, mert hamar meglestem a kinyitás titkát… Szóval én, a Babszem Jankó – mert eleinte így becéztek a családban – elkezdtem mondani jó hangosan, hogy miért állnak sorban? Nekünk egy egész zsákkal van a kamrában. Az történt ugyanis, hogy mivel lovaink is voltak, édesapám mindig segített a boltosoknak az áruszállításnál, amit ez esetben egy zsák süveges cukorral fizettek ki. Szerencsére leghamarabb édesapám keresztleánya figyelt fel szavaimra, s azzal már kapott is fel, s haza. Édesapám és három barátja ott beszélgetett fügebor mellett az asztalnál. Bori bé, édesapám ki, s amikor visszatért, egy tehén nyakára való lánccal a derekamtól megkötött az asztal lábához. „Be akarsz záratni, szaros kölyök?” – kérdezte. Számomra, az állandóan fülelő számára ennél jobb büntetést ki se találhattak volna. Volt, amit hallgatnom, mert természetesen tovább politizáltak fölöttem.
Másik feledhetetlen emlékem is e négyessel kapcsolatos. Negyedikes voltam már, s hiába ügyeltek, hogy előttem ne beszéljenek, csak elcsíptem ezt-azt. Nagyanyám például, mielőtt elkezdte volna szidni a kommunistákat, mindig figyelmesen körülnézett, hogy „gerenda van-e a házban?” Ez a gerenda én, a „picok kölyök” voltam. Negyedikes koromban a borszéki erdőt megtámadták a lepkék, ellenük pedig repülőgépeket kellett bevetni. Szárhegyen volt reptér, onnan szálltak fel a gépek, orosz pilótákkal, akik élelmezéséért Szálassy bácsi és Rokaly bácsi felelt. Mindkettő állandó vendég volt a háznál. A tanító nénim Szállassy Magdolna volt. Amikor meglátta a táblára írt példamondatomat, alig várta, hogy szünet legyen, s hazavihessen a szomszédba, mert ezt írtam szép betűimmel, a szenzáció hatását lesve: „Nálunk a szovjet pilóták bécsiszeletet és párizsisonkát esznek.” Nyilván tudta a forrást. A férje neki is elmondhatta felháborodva, mert akkoriban még a kenyeret is jegyre adták. Na, itt már fenekesek jöttek… A legsúlyosabb büntetés: öt suhintás, el nem törő orgonaággal, természetesen letolt nadrággal fogadva.
Szülővárosod gimnáziumában érettségiztél. Mit tartasz a legemlékezetesebbnek diákkorodból?
Felvételi után a legjobbakat mindig kiválasztotta Pálfi Andor az ő osztályába. Október vége volt, érkezett családlátogatni. Éppen fát vittünk be édesapámmal, amikor megláttam a kapuban. Gyorsan elkezdtem sorolni a rossz jegyeimet. El is jutottam hét négyesig és három hármasig, persze a francia kilencessel kezdtem. Bementünk, én illedelmesen az első szobába. Egyszer hallom: „Mit hét négyes és három hármas? Tizennégy négyes és öt hármas!” Édesapám ellenben csak ennyit mondott: „Tanár úr, meddőpásztorra is szükség van.” Amikor elment az osztályfőnököm, édesapám egy szót sem szólt. Na, összekaptam magam, s mindenből átmentem az évharmad végére, aztán a következő érettségiig elfoglaltam azt a hétötven-nyolcas általános körüli közepes helyet. Kilencediktől pedig megjelent az osztályban Bereczki Karcsi. A Bajna–Bereczki páros pedig híressé vált azokban az években. A városban is! Pálfi így szabadult meg tőlünk: Bajna, Bereczki, mars a humánba!
Ha jól tudom, többször felvételiztél az egyetemre. Mindig magyar–orosz szakra? Szíved szerint mi lettél volna 18 évesen?
Háromszor, mindig a magyar–orosz szakra. Az elsőn Jókairól írtam olyan tudományos értekezést, amit ráért volna negyvenévesen megírni, ugyanis kritizáltam – én, a taknyos – a nagy Jókait. Második alkalommal nagyon szerelmes voltam – és elfelvételiztünk a kislánnyal. Harmadszor Papp Kincses Emese fogadott testvéreként ügyelt arra, hogy sikerüljön a felvételim. Amikor hazajöttem, a kihallgató tiszt csak annyit jegyzett meg: „Látja, ha segített volna nekünk, sikerült volna.” Ma már örvendek, hogy nem jártam sikerrel Kolozsváron… Egyébként mindig tanár akartam lenni.
Emlékszel a felnőtté válásod pillanatára, időszakára?
Igen. Hatvanévesen történt meg először, hogy úgy éreztem, talán felnőttem.
Saját tapasztalatból is tudom, hogy nincs az embernek egyetlen olyan foglalkozása vagy szakmája sem, ami fölösleges lenne. Minden valamire jó, minden tapasztalatnak hasznát lehet venni: s úgy képzelem, hogy csak tartósan gyakorolt három műszak után lehet igazi novellákat vagy verseket írni… Te hogy vagy ezzel?
Minden munkahelyemen hasznos tapasztalatokat szereztem. Emberismeretből ott készültem fel. Az pedig nélkülözhetetlen tollforgatás közben is. Olyan dolgok történtek velem, velünk – például a lenfonodai három műszakban –, amit ha leírnék, valótlannak tűnne. Pedig igaz történetek lehetnének.
Hogyan korszakolnád az életed? Van kedvenc időszakod, kedvenc munkahelyed, munkaköröd?
A tanügyben eltöltött hét év, a művelődési szakirányítás öt éve, végül az 1990 áprilisától tartó időszak, amit újságíróként jegyezhetek. Ez eddig 39 esztendő. A nagy írók és költők java részének rövidebb volt az élete. Hát lehetnék elégedetlen?
A Gergely Tamásnak adott életút-interjúban átugrottad az 1989-es eseményeket. A készülő – vagy azóta el is készült – könyved miatt?
Nem írtam még meg, vázlatos állapotban leledzik. Érdekes, hogy máris többször szembesültem az emlékek ingatagságával. Az sem úgy emlékszik egy-egy eseményre, akivel együtt voltunk ugyanott. Ha kényelmetlen az epizód, azt mondja, ott se volt. Ilyen például, amikor hárman vittük vissza az esetleges lincselések elkerülése érdekében a szekusdossziékat a mai csendőrségre, az akkori belügyes alakulathoz, 1989-ben, Szent István napján… Egyikünk ott sem volt, szerinte!
Mikor jöttél legutóbbi közös munkahelyünkre? Azt adta az újságírás, amire vágytál? Mit reméltél? Színeket, találkozásokat, világmegváltást?
1990-ben, nevem napján. Világmegváltó szándékom nem volt. Csak boldog voltam, hogy jó társaságba keveredtem, akik közül a még élőkkel ma is kölcsönösen tiszteljük egymást. Soha egyetlen összetűzésem nem volt a lapnál. Senkivel! Az élők közül Borbély Lászlót modoráért, Hecser Zoltánt a törvényismerete miatt tiszteltem. Ferencz Imrével, Kristó Tiborral és Sarány Istvánnal pedig ma is baráti a kapcsolatom. Az újságírás mindent megadott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és a Hargita Népéhez kerülhettem. Egyikük a néhai Bálint András volt.
Mi a legkedvesebb újságírással kapcsolatos emléked?
Számtalan szép emlékem van, de az elismerések, az olvasók és nem olvasók irányomba mutatott tisztelete a legértékesebb kincse eddigi életemnek. Nyilván hitvesem, gyermekeim és unokám mellett.
És a legrosszabb?
Letiltásunk arról a portálról, aminek létrehozását gyakorlatilag újságíró kolléganőim intézték.
Nemcsak az írott sajtóban, hanem a televíziós újságírásban is jeleskedtél. Melyik áll szívedhez közelebb? Mi a legemlékezetesebb forgatási élményed?
Kitűnő és tehetséges ember, Zsigmond Attila segítője vagyok. Nyilván, én elsősorban az írással segíthetem őt is, hiszen a riporteri munkát az írott rész előzi meg, a kérdésekkel fel kell készülni. Több díjnyertes filmet, dokumentumfilmet, portrét forgattunk együtt. Élményeim között nincs első hely, de feledhetetlen – névsor szerint – a Balázs József festőművésszel, a Berszán Lajos kanonok úrral, a Rafi Lajos cigányköltővel, a Vaszi Levente kósteleki tanár-énekessel készült portréfilmek, a székelyföldi „betyárok” és az Így veszett el Erdélyország című riport-dokumentumfilmek forgatása alatt történtek. Ám talán a legértékesebb az Ervin atyával készült többórás anyag, ami páratlan lehet a maga nemében.
Nyugdíjas vagy, de nem mentél nyugdíjba, hiszen írsz, alkotsz. Min dolgozol most?
Családom történetén, ugyanis két okleveles ág sarja vagyok. Egyiket, a Blénesit 1615 tavaszán Bethlen Gábor, másikat, a Bajnát 1676 áprilisában Apafi fejedelem adta. Utóbbiról már csak annyit kell megtudnom, hogy délelőtt vagy délután írta-e alá a fejedelem. Ha délután, akkor állítólag beborozva tehette, ami ellenben nem vonna le semmit a cím értékéből, de jó lenne mégis tudnom.
Bevallom, kétszer is ellenőriztem a születési évedet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy betöltötted a hetvenet. Te hány évesnek érzed magad? Mi a titka a fittségednek? Kerékpározás, kaszálás?
A kaszálás nem. Szekeret szerettem rakni, mert ott mindenki látott. A kerékpár csak az állóképességben segít. A lényeg a derű. Aztán a szeretet minden iránt, ami körülvesz, a csodálat a természet tökéletessége láttán, amit bárhogy igyekszünk, lám, nem tudunk tönkretenni egészen. A mosolygó hölgyek imádatát ki ne felejtsem. Az valóban fiatalon tart. A lélek pedig kortalan.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Gyakran egyoldalú harc a pszichiátereké
Az öngyilkosságok megelőzésének világnapja alkalmából harmadszor tartottak konferenciát neves pszichiáterek közreműködésével. A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban a csíkszeredai székelyű, dr. Veress Albert pszichiáter által létrehozott Cry For Help Alapítvány, valamint a kolozsvári Román Öngyilkosság-megelőzési Szövetség közös hétvégi rendezvényén másodszor adták át a Pro Vita Veress-díjat.
A múlt hétvégén, pénteken és szombaton zajló nemzetközi konferencián a hazai neves pszichiáterek mellett magyarországi és moldáviai szakemberek is tartottak előadásokat. A konferenciát először szervezték meg Csíkszeredában, az első két alkalomnak Kolozsvár adott otthont.
A mentálhigiéné terjedését elősegítő törvényekre van szükség
Az ünnepélyes megnyitón Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte elsőként a résztvevőket. Beszédében a pszichiátereknek üzenve elmondta, hogy hivatásuk még az orvos szakmán belül is sajátságos. Hozzátette, érti és érzi a küldetéstudatukat, amely arra ösztönzi őket, hogy a kilátástalan helyzetbe került emberek sajátos állapotára gyógyírt találjanak, illetve erősítsék vagy újraélesszék bennük az élet iránti vágyat, még akkor is, ha néha egyoldalú harcnak érzik törekvéseiket.
Dr. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elöljáróban elmondta, hogy az öngyilkosságok aránya Dél-Európában jóval kisebb, mint Észak-Európában, furcsamód az emberek többsége mégis az utóbbiba vágyik. Hozzátette, az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó szervezetek munkája hatékony: 2010 óta – amióta egyre több ilyen csoport működik – jelentősen csökkent az ifjúkori öngyilkos cselekedetek száma. Ezután dr. Veress Albert pszichiáter főorvoshoz fordulva elmondta, hogy ő mindig is humorral végezte a munkáját, amely ebben a szakmában kiemelkedően fontos. A kórházmenedzser is humorral viszonyult ehhez: bohócos nyakkendőjét Veress Albertnek ajándékozta, és kinevezte őt comicus maximusszá.
Dr. Doina Cozman kolozsvári pszichiáter, egyetemi tanár, a Román Öngyilkosság-megelőzési Szövetség elnöke kijelentette, hogy a halál demokratikus, nem válogat életkor és nemek között. – Nagyobb gond azonban, hogy az öngyilkosság is demokratikus, ezért rendkívül nehéz munka a megelőzés, de meg kell ragadnunk minden alkalmat, hogy a kockázati tényezőkről beszéljünk. Az országban gondot jelent, hogy nem létezik mentálhigiénére vonatkozó törvény, ennek megváltoztatása érdekében szántuk el magunkat arra, hogy az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó civil szervezeteket az ügy mellé állítjuk – részletezte Doina Cozman. Dr. Rihmer Zoltán pszichiáter, a budapesti Semmelweis Egyetem tanára elmondta, hogy a román és magyar pszichiátriai társaságok között egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. Az általa később tartott előadására utalva néhány szóban beszámolt új kutatási eredményeiről is, amely azt hivatott bizonyítani, hogy egyes földrajzi régiókban a vízben található megnövekedett arzénmennyiség magyarázat lehet az öngyilkosságok magasabb arányára. Ez Székelyföldön is befolyásoló tényező lehet.
A köszöntőbeszédek után Veress Albert átadta a Pro Vita Veress-díjat, amelyet olyan személynek adományoznak, aki sokat tett az öngyilkosságok megelőzéséért. A másodszor kiosztott, 500 euró értékű elismerést idén Simó Irma, az Áradat Egyesület elnöke kapta meg, elsősorban a telefonos Lelkisegély-szolgálat 2005-ben történt létrehozásáért és fenntartásáért, amellyel elsődleges célja a Hargita megyei öngyilkosságok megelőzése volt.
Megelőzi vagy elősegíti a média az öngyilkosságot?
A pénteki előadásokat követően kerekasztal-beszélgetés zajlott újságírók és pszichiáterek részvételével, akik a média öngyilkosságok elkövetésében, illetve megelőzésében betöltött szerepéről osztották meg gondolataikat. A beszélgetést dr. Doina Cozman kolozsvári pszichiáter, egyetemi tanár moderálta asszisztense, Herţa Dana-Cristina segítségével. Részt vett továbbá dr. Gabriela Costea pszichiáter, a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet munkatársa, dr. Mălinescu Bogdan, az Ilfov Megyei Törvényszéki Orvostan igazgatója, dr. Lavinia Duică Nagyszebenben oktató egyetemi tanár és pszichiáter, dr. Veress Albert, valamint helyi újságírók.
A bukaresti szakemberek saját, többnyire negatív, sajtóval kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg: mint mondták, a bukaresti kereskedelmi televízióadók munkatársai hajlamosak arra, hogy ott is szenzációt sejtessenek, ahol nem kellene. A törvényszéki orvos elmondta, hogy a televízió híradóiban gyakori, hogy az ismert emberek kapcsán, akik saját kezükkel vetnek véget az életüknek, különböző összeesküvés-elméleteket gyártanak, hogy azt sejtessék, gyilkosság történt.
Doina Cozman hozzátette, hogy a televíziók igyekeznek szakértői véleménynek is teret adni a műsorukban, ezért elhívják a pszichiátereket is az adásba, azonban a műsor következtetéseiben ritkán érvényesül a tudományos magyarázat.
Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője ismertette az Országos Audiovizuális Tanács, valamint a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének azon ajánlásait, amelyek az öngyilkosságok mediatizálására vonatkoznak. Ezek megegyeznek a pszichiáterek által javasoltakkal: a sajtó lehetőleg minél kevesebb részletet közöljön a tett körülményeiről, ne ismertesse az indokokat vagy adott esetben a búcsúlevél tartalmát, ne közöljön képet sem az elkövetőről, sem pedig a helyszínről, ahol az öngyilkosság történt. A kerekasztal-beszélgetés egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy a médiában dolgozók és a pszichiáterek között párbeszédnek kell kialakulnia annak érdekében, hogy a média partner legyen az öngyilkosságok megelőzésében, nem pedig ötletadó, „követendő” mintát szolgáltató felület. Márk Boglárka / Hargita Népe (Csíkszereda)