Erdélyben mutatkozott be a pozsonyi Kalligram kiadó
A pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője és négy szerzője mutatkozott be szerdán este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Az Irodalmi Karavánt – amelynek keretében a csapat Szentgyörgy előtt Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is találkozott a közönséggel, tegnap pedig Nagyszebenben fejeződött be a turné – a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte.
Olvasókat toboroznak.Láng Zsolt, Kukorelly Endre, Mészáros Sándor, Király Kinga Júlia és Murányi Sándor Olivér
Fotó: A szerző felvételeAz olvasókkal Király Kinga Júlia író, Kukorelly Endre író, költő, kritikus, Láng Zsolt író, Mészáros Sándor, a kiadó főszerkesztője, kritikus és Murányi Sándor Olivér író találkozott.
Mészáros Sándor elmondta, a kiadót 1991-ben Pozsonyban alapították, közép-európai minőségi szerzők kiadására vállalkoztak. Az elmúlt húsz évben mintegy ezer kötetet adtak ki magyarul, a szépirodalom mellett irodalomtörténeti, társadalom- és történettudományi, filozófiai-esztétikai munkák és gyermekkönyvek is szerepelnek a repertoárban. A kiadó Kalligram fejléccel magyar és szlovák nyelvű irodalmi és művészeti folyóiratokat is megjelentet.
A karavánra azért vállalkoztak – fogalmazta meg Mészáros Sándor –, mert kicsi a kortárs irodalom közönsége, a kiadó és a szerzők feladata, hogy olvasókat toborozzanak. Mint mondta: nagy baj, hogy a magyar irodalom túlzottan egy központú, a pozsonyi műhely megalakulásával más kánonelképzeléseknek, hangsúlyoknak adott teret. „Sajnálatos, hogy például a Bukarestben létrejött, majd Kolozsvárra költözött Kriterion Kiadó eljelentéktelenedett, a magyarországi vidéki folyóiratok is elerőtlenedtek” – mondta Mészáros Sándor. A főszerkesztő ugyanakkor hangsúlyozta, a magyar irodalom egyik legjobb periódusát éli, az elmúlt 10–15 évben négy-öt európai sztárszerzőt adott, rajtuk kívül pedig 15–20 szerző folyamatosan megjelenik különböző európai nyelveken.
„Sok munka, hogy egy »brand« kialakuljon, egy magyar író betörjön Nyugat-Európába, kiadnak egy könyvet, a következőt már csak akkor jelentetik meg, ha a szerző »felépült« mint árucikk” – szögezte le Mészáros Sándor.
A találkozón részt vevő írók munkamódszereikról beszéltek, majd a nők irodalomban betöltött szerepéről fejtették ki véleményüket. Király Kinga Júlia elmondta: azt próbálja mondatba önteni, ahogy a szem svenkel, a tudat snittel, az emlékezés montíroz, olyan nyelvet próbál találni, amely saját női létezését összegzi. Kukorelly Endre meglátása szerint, a feministák ott tévednek, hogy azt hiszik, a férfiak elnyomják a nőket, holott a férfiak egymással versengenek, és ha egy nő belép ebbe a ringbe, előfordul, hogy ő is kap egyet.
„Nagyon tehetséges nők beléptek az irodalomba, kaptak egyet, kirepültek, és soha többé nem mentek a közelébe. Örülök, hogy vannak olyan nők, akik bírják a gyűrődést, a konfrontá ciót” – mondta Kukorelly Endre. A találkozó végén a szerzők a műveikből olvastak fel.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Magyarörmények nyomában
A csíkszeredai születésű, Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor magyarörményekről szóló kötetét ismertették csütörtök délután a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
Ajtony Gábor, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a szerzőt, aki harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Csíkszeredában. „Elképesztő adathalmaz van a könyvben, 91 családról van szó benne, ide-oda ágazó családokat kutatva fel, hatalmas munkát és hatalmas energiabefektetést igényelt” – hangsúlyozta Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész.
A könyv fő célja az 1660-as években betelepült családok utódjait felkutatni. Kik vagyunk, honnan jöttünk kérdésre keres választ a kötet – mondta elöljáróban a szerző.
A csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent Székelyföldi magyarörmény családokcímű könyv megírásához a szerző 91 székelyföldi magyarörmény család teljes dokumentációját kutatta fel, elsősorban a gyergyói és a csíkszeredai levéltárakból gyűjtött adatokat, de a bécsi levéltárban is talált ide vonatkozó dokumentumokat.
A Csíkszeredában született, de már a nyolcvanas évek közepétől Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor immár három évtizede kutatja a székelyföldi örmény családok gyökereit. 1995-ben a Csíkszépvízi Száva család címmel jelentetett meg kötetet, majd 2003-ban látott napvilágot a Szépvízi magyarörmények nyomában című kötete. A rá következő évben a Magyarörmények az I. világháborúban című kötetben publikálta kutatómunkája eredményeit. A nemrégiben megjelent több mint 800 oldal terjedelmű könyvében a magyarörmény múltat székelyföldi viszonylatban tárja az olvasók elé.
Iochom Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Romániai Magyar Házak II. Találkozója
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012. szeptember 28–29-én, Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban rendezi meg a Romániai Magyar Házak II. Találkozóját. Az első találkozóra 2009. november 27–28-án került sor, szintén Kolozsváron.
A találkozó pénteken 9.30-kor kezdődik, a megnyitóbeszédekkel és a meghívott vendégek köszöntőjével. Felszólal Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, majd a vendégek, Csatlósné Komáromi Katalin, a Művelődés Háza és Könyvtára (Sárospatak) igazgatója, az EMKE Észak-magyarországi képviselete részéről, Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesülete részéről, Bokor Béla, a pécsi Határon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a pécsi Pannon Magyar Ház részéről.
A folytatásban előadások hangzanak el: A Romániai Magyar Házak hálózata – kultúránk hazai szövete (előadó: Dáné Tibor Kálmán); Kulturális Autonómia Tanács (KAT) – a civil együttműködés fóruma (előadó: Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese, a KAT elnöke); Az EMKE Észak-magyarországi képviseletének együttműködése az erdélyi magyar házakkal (előadó: Csatlósné Komáromi Katalin); A hálózati együttműködés lehetőségei a Kárpát-medencei egységes magyar kulturális tér kialakításában (Bordás István, kulturális szakértő, Sárospatak), Hargita megye szórványprogramja (Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója), Kovászna megye szórványprogramja (Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója).
Délután 14.30-tól kulturális börzére, vagyis a résztvevő Magyar Házak képviselőinek rövid bemutatkozó előadásaival várják az érdeklődőket.
Szombaton a résztvevők a romániai Magyar Ház-hálózat fenntarthatóságáról beszélgetnek, amely során a fő hangsúly az együttműködési lehetőségek kiaknázására kerül.
Szabadság (Kolozsvár)

Kötet jelent meg az erdélyi magyar népművészekről
Kötet jelent meg Erdélyi magyar népművészek címmel, a könyvet szerdán este mutatták be a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében. A kiadvány szerzője Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének (RMNSZ) elnöke, aki elmondta, Erdélyben sok olyan kézműves van, aki művészetté fejlesztette mesterségét, a róluk szóló kötet pedig több mint adatbázis, hiszen a benne szereplő 107 mester alkotási elveit is taglalja.
„A népi mesterségek művelése ma már nagyon összetett. Van, aki kuriózumként műveli, van, aki hobbiszinten űzi, van, aki nemzeti megnyilvánulási lehetőséget lát benne. Sokan üzletként fogják fel a ténykedésüket – ez nem is lenne baj, de úgy gondolom, hogy a létrehozott használati tárgyaknak kell legyen néprajzi és művészeti értéke is” – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Szathmári.
A szövetség elnöke azt is elmondta, a 19. században, a népművészet aranykorában, amikor a paraszti társadalom önellátásra rendezkedett be, a legtöbb tárgyat mindenki saját magának készítette el, de már ekkor akadtak, akik egyes kézműves-foglalkozásokat mesteri szinten űztek. A mesterség általában apáról fiúra és anyáról a leányra szállt. Ennek a korszaknak volt egy másik fő jellemzője: a közízlés, amely nagyon szigorúan értékelt: kiszűrt minden olyan alkotást, amely a népi ornamentika íratlan törvényeinek nem felelt meg – ez pedig mára megszűnt – hívta fel a figyelmet Szathmári.
„Magyarországon a Hagyományok Háza – Népi iparművész minősítő cím szigorúan kiszűri az értékeket, A, B és C kategóriákat állapítanak meg szakmai kritériumok alapján. A mi szövetségünk is próbál létrehozni egy hasonló rendszert Erdélyben, Romániában. Sokat zsűriztünk, de persze egyelőre ilyen átfogóan nem tudunk minősíteni, ami sokkal nagyobb felkészültséget, illetve több szakember bevonását feltételezné” – mondta el a kötet szerzője. Kiosztják a „mester” címet, illetve a „kiváló mester” címet és életműdíjat, vagy a legjelentősebb RMNSZ-kitüntetést, a Kós Károly érdemérmet.
Ezáltal az alkotók érezhetik, hogy ha minőségre és hagyományőrzésre törekednek, akkor legalább valaki értékeli őket. Szathmári arra is kitért, hogy mindenképp fontos volt számukra, hogy könyvben valóban népművészekről essen szó, akik közösségük értékeiből mutattak fel valamit és a nemzeti kultúránk kincsestárának bővítéséhez járultak hozzá ezáltal. „Mindig úgy gondoltam, hogy ahogyan létezik anyanyelvünk és ahogy Bartók és Kodály megállapította, hogy népdalaink alkotják a zenei anyanyelvünket, ugyanúgy kell legyen a népművészet esetében is” – összegzett a szerző.
Krónika (Kolozsvár)

Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség
Tanulmányi nap Csíksomlyón
Tizenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint.
Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel.
Autonómia az egyház tanításában
Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem "saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált", a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan "kiskorúsítja". Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége.
Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből.
Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében
Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát- medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb.
Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Előadás a csíki székely határőrökről és határvadászokról
Csíkszeredában a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában március 1-jén, pénteken 18 órától Nagy József történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusz hallgatója tart előadást. A gyergyóremetei történész előadásában a kutatási témáját mutatja be, Csíki székely határőrök és határvadászok a második világháborúban (1940–1944) címmel.
Az előadás az Élő Emlékezet – a II. világháború története a székelyföldi háborús veteránok emlékezetében programsorozat része, amelynek célja a második világháború helyi vonatkozásainak népszerűsítése a székelyföldi veteránok emlékezetei és levéltári kutatások alapján.
Szervezők: Hargita Megye Tanácsa; Hargita Megyei Kulturális Központ
Maszol.ro,

KISEBBSÉGBEN: Szigetek és tengerek
Az apropó
A Hargita Megyei Kulturális Központ által meghívott fotós csapat a napokban készül kiutazni, hogy 27. tábori küldetését teljesítse. A célállomás: Medgyes és környéke. A toborzó hírlevél szerint a tíz főből álló csapat számára "a tábor a 2011-ben Nagyszeben és környékén szervezett tábor folytatásának tekinthető. A két Szeben megyei település és térsége olyan közösségeket, helyeket és kultúrákat tart életben, amelyeket a sokszínűség és a különböző kultúrák együttélése által kialakult sajátos ötvözetek jellemeznek. A tábor ideje alatt Medgyesről minden nap egy környéki településre látogat el a csapat: Erzsébetváros, Almás (Szászalmás), Mikeszásza, Kiskapus, Somogyom, Berethalom, Hosszúmező, Baromlak, Darlac, Baráthely."
Ezért aztán értelemszerűen visszalépünk a 2011-es nagyszebeni tábor emlékeihez, amikor is kilenc fotós töltött több mint egy hetet Nagyszebenben és környékén, az alábbi helységekben: Mihályfalva, Bólya, Kisdisznód, Nagydisznód, Talmács, Felek, Szakadát, Kerc, Vízakna, Szentágota, Bürkös és Szebenjuharos (Păltiniş). Ezt akkor a HMKK-nak sorrendben a 23. fotótáboraként jegyezték.
Azok a fotográfusok, akik huzamosabb időn át és következetesen részt vettek e sajátosan fotós hagyománymentés egész folyamatában, még élénken emlékezhetnek egy 2007-es tavaszi táborozásra is (szám szerint a nyolcadikra a sorban), amikor a fotótábor első ízben tette át a székhelyét Hargita megyén jóval kívül eső vidékekre, hogy a későbbiekben – a többségi magyar/székely közeg mellett – a szórványlét mindennapi jelzéseinek megörökítését is felvállalja. Ez a kiutazás akkor még csak szeszélyes tapogatózásnak indult, a többségi közegtől való eltérés másságának az éhe vezette a fotográfusokat, s az eredmény mindenképpen rendhagyónak bizonyult.
Olyannyira, hogy a rutinhoz szokott gondolkodás nem késlekedett megfogalmazni kifogásait: mit keres a tábor Hargita megyén kívül? Hát nem az a feladata mindenek előtt, hogy a szűkebb székely pátria értékeit rögzítse, örökítse tovább? Mit keressen abban a furcsa közegben, ahol összekeveredik a szász hagyomány a románnal, a román a magyarral és mindennek fejében a közéjük egyre elszántabban beszüremkedő roma életvitellel és kultúrával?!
Mindenki foglalkozzék csak a saját juhaival!
A sokféle gyűrődéshez hozzáedződött kis fotóscsapat, szerencsére, föl sem vette a kesztyűt, s vízaknai kiszállásának kedvező visszhangjaira, fejleményeire figyelve, tovább erősítette kapcsolatait a HÍD elnevezésű Szebeni Magyarok Egyesületével, illetve a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodával; segítségükkel, együttműködési felajánlásukkal élve került sor a Nagyszeben és vidéke táborozásra, illetve a mostani medgyesi és környékbeli kiruccanásra, továbbá az ezek eredményeként létrejött számos fotótárlatra is.
A hagyomány
Mintegy nyolc évtizeddel ezelőtt, a Szebenhez közel eső Oltszakadátra váratlanul beállított Vámszer Géza néprajzkutató, rajztanár, hogy monografikusan feltérképezze e hagyományőrző szórványtelepülés magyarságának helyzetét, életmódbeli, nyelvi, kulturális stb. sajátosságait, a többségi román, illetve a szász lakossággal való együttélésének kölcsönhatásait. Kutatóútja távolról sem vezette őt ún. terra incognitára, hiszen nagyszebeni születésű lévén (sz. 1896), előzőleg már jól ismerte a környéket.
„A magyar szórványügy és Szakadát maroknyi magyarságának különös helyzete, homályos múltja, régóta foglalkoztatja lelkemet, képzeletemet. Tíz és egynéhány éves gyermek lehettem, amikor először jártam ott közöttük. Egy napsütéses barátságos vasárnapon vitt ki Nagyszebenből édesapám. Szépnek, jónak láttam ott mindent és mindenkit. Az emberek ünneplő ruhával és mosolygó lélekkel fogadtak, jól esett nekik, hogy létezésükről tudomást vesz néhány magyar. Örömmel hallottam, hogy anyagilag, sőt lelkileg is erősek. De mégis éreztem azt a nagy sorsszerű szomorúságot, amely velejár az ilyen szórványélettel, az elfelejtettséggel, a magárahagyatottsággal" – írta 1939-ben, szakadáti monográfiájának zárszavában a tanár úr. E munkájával (Vámszer Géza: Szakadát. Egy Szeben megyei magyar szórvány. Erdélyi Enciklopédia Kiadás, Kolozsvár, 1940.) tulajdonképpen lefektette Erdélyben a szórványkutatás tudományos alapjait, s miképpen az egyik jeles, mai néprajzkutatónk, Pozsony Ferenc értékelte 2000-ben : "E leírások mind a mai napig alapvetően meghatározták a falu magyarságának az önmagáról és a vele együtt élő románságról alkotott képét, sztereotípiáit." (Erdélyi Múzeum) Olyannyira, hogy 1997-ben Pozsony és kolozsvári diáktanítványai mintegy „megismételték" Vámszer vizsgálódásait s minden tekintetben sikerült meggyőződniük elődjük kutatásainak alaposságáról, az adatok helytálló voltáról.
Pedig Vámszer Géza pályafutásának jó része a szülőhelytől távol, részben a székely többségű tömbben (Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában) bontakozott ki, ott foglalkozott több évtizeden át, kivételes szakmai alapossággal a székely népélettel. Bejárja a székely falvakat, rendszeres felméréseket végez, rajzol, fotózik. Egyik alapítója a csíkszeredai múzeumnak, műemlékeket vesz számba, a funkcionális székely folklór, zene, tánc, viselet felélesztője. E többségi közegben kifejtett évtizedes munka után fordul ismét a gyermekkori emlékeiből őrzött szórványhoz, valóra váltván ifjúkori álmát: fölkeresi Oltszakadátot. Munkája végeztével - amelyben jelentős segítséget kap mind a helyi értelmiségiektől, mind nagyszebeni fotográfus barátjától, Fischer Józseftől (aki a tanulmány fotóit készíti) - tisztában van azzal, hogy nem mindennapi feladatot hajtott végre: "E könyvecske is tulajdonképp első ilyenszerű munka itt Erdélyben" - szögezi le tárgyilagosan. Ezért dönt úgy, hogy a hagyománytól eltérően, előszót is ír a monográfiához, hogy néhány általános kérdést módszertanilag is tisztázhasson s leszögezzen szórvány-ügyünkről.
A szórványvizsgálat etikája
Az alig pár oldalas előszó gazdag tapasztalaton alapuló megállapításai az erdélyi szórványkutatás alfáját jelentik. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy aki e tevékenységre adja a fejét, az nem kerülheti meg a Vámszer által felvetett premisszákat:
„Rendesen csak az a nép és az a vallásfelekezet becsüli meg a szórványokban (diaszpórákban) szétmorzsoltan tengődő s félig már elveszettnek tekinthető testvéreit, amely sokáig kisebbségi sorsban élt és a faji öntudatnak és népi szervezkedésnek bizonyos fokára emelkedve, ráér befelé is nézni. A nép és nemzet vezetőinek bizonyos tekintetben még többet kellene törődni e mostoha sorsban tengődő testvérekkel, mint azokkal, akik egy tömegben élnek s nincsenek úgy kitéve az elgyengülésnek és elenyészésnek. Az egy tömegben élők, akiknek saját templomuk, iskolájuk és egyéb kultúrintézményeik vannak, nem is tudják, hogy mily gazdagok és erősek, nem ismerik és nem értik meg a szórványban élők szomorú helyzetét, más felfogását az életről, a nemzetről, a vallásról és a vagyonról. Viszont sokszor előfordul, hogy a szórványban élők szegénységük és elhagyatottságuk ellenére is lelkileg és gazdaságilag egységesebbekké és szervezettebbekké válnak, mert szomjúhozzák az anyanyelvű iskolát, Isten igéjét s érzik, hogy csak összetartással és önfeláldozással tudnak védekezni az őket körülvevő idegen nép eltiprással fenyegető előtörésével szemben."
Félreérthetetlenül fogalmazott, egyértelműen kemény szavak ezek. Hellyel-közzel vádak, szemrehányások. A tömbből érkező Vámszer a többségi élet tapasztalatait szembesíti a szórványlét szorító sivárságával, fenyegetettségével, intézménytelenségével. Ahol mindenkinek ajánlott a maga prókátorának lenni, ha igazának védelmére kíván szállni. Ahol szinte háziiparszerűen kell előteremteni a kultúrát, a hitéletet, s azt is legtöbbször a semmiből, vagy ahogy egy másik korai szórvány-kutató, a mezőújlaki Földes Károly tiszteletes (Jajszó a pusztuló szórványokból. Keresztes Nagy Imre Könyvnyomdája, Aiud— Nagyenyed, 1934.) fogalmaz: a puszta hitből. Idézett lelkipásztorunk, lesújtó élményei okán elődje mulasztásait, felelősségét próbálja megállapítani annak feljegyzései alapján: "1866. december 10-én Lőrinczy Miklós lett Mezőújlak és Septér református papja. 55 évet töltött itt nyomorúságban, küzdelemben, békétlenségben. Emlékiratában írja: A papilak 23 évig csaknem fedél nélkül volt. Csak akkor nem esett a házba, amikor nem volt eső. A falak annyira besüllyedtek, hogy az ajtón mindig lekukkanva járhattam be. A ház földjét évente mélyebbre ástam, hogy bár meghajolva tudjak benne járni. Az ablakai a föld színétől két arasznyira lesüllyedtek. A kutya az ablakon járt be hozzám." -„Holtom után arra kérem utódomat, gondolja meg, mikor idejön, tud-e ásni, kapálni, kaszálni, mint egy paraszt, és ha igen, úgy próbáljon, mert sok nélkülözés mellett holtig kínlódhatik. De mégis, ha tud kocsis lenni, az jobb, mint az ilyen papság." Megdöbbenve olvastam elődöm vergődéseit. Megláttam belőle, hogy miért olvadt el itt a magyarság. Hiányzott a hit. Foglalkozásnak és nem lelki szükségnek érezték a legszentebb munkát, az igehirdetést. El kellett pusztulni annak a nyájnak, amelyiknek, pásztorai rosszul fizetett béreseknek érezték magukat. Elpusztult a gyülekezet, amelyik béresnek tartja a papját."
Földes Károly félig-meddig belülről, havi alkalmanként kiutazó lelkesítőként látja nagy kiterjedésű, mély nyomorba és elhagyatottságba süllyedő missziós körzetét. Ha sikerül is emberfeletti összefogás és példamutatás árán kis gyülekezetével új Isten házát felépíteni, tudja, sejti: ez csakis csoda lehet. Amiből nem lehet törvényt leszűrni. Mert a szórvány összehangolt gondozást kíván. Odafigyelést, együttérzést. Empátiát. Méghozzá éppen ott, ahol a szórvány él. Hiszen dehogy akar ő onnan elmenni! Azok se szívesen keltek útra, akik a megélhetésért, egy jobb remény fejében éreztek elég erőt magukban ahhoz, hogy elszakított gyökereiket idegen talajban úgy-ahogy megnövesszék.
A szórvány – történelmi időfolyam mentén képződött állapot. Vámszer Géza szerint Szakadáton ez így alakulhatott: „A háború előtt Erdélyben a szászok, akik évszázadok óta fejlett kisebbségi szervezetben éltek, gondoskodtak leginkább szétszórtan élő fajtestvéreikről s erre külön diaszpóra-szervezetük is volt. A románság vezetői gazdasági és pénzügyi politikával támogatták a földhöz jutásban egyszerű népüket, amely igy ösztönös szívóssággal ragaszkodott vallásához és nyelvéhez s védekezni tudott a beolvadás ellen. A magyar vezető réteg nem sokat törődött az évről-évre elveszített magyar szórvány-testvérekkel. Bizakodóan, sőt elbizakodottan tekintett a jövő felé jogi helyzetének előnyeire támaszkodva, noha érezte és tudta, hogy számbelileg aránytalanul megfogyatkozott. Politizált és román vidékeken levő ősi birtokait olcsó pénzért az ottani lakosságnak eladogatta s csak arra törekedett, hogy bejuthasson az állami hivatalokba. Pedig akkoriban is akadtak papok, írók, akik fájdalmas hangú cikkekben, röpiratokban, sőt regényekben és színdarabokban is felhívták a hivatalos magyar körök és társadalom figyelmét egyes falvak elnémult magyar harangjaira. Nem használt, nem volt érdekes téma, mindenki a nagyvárosba, sőt Nyugateurópába igyekezett. Jobban ismerték magyarjaink ebben az időben Európa térképét, gazdasági és kulturális viszonyait, mint saját országrészüknek, megyéjüknek, községüknek fájó sebeit.”
Amnéziás közjáték
Vámszer Gézáról lévén szó, az alábbi személyes kitérőt nem kerülhetem el.
Úgy nőttem fel, úgy hagytam hátra iskolás koromat ugyanis, hogy bár Vámszer Géza tanár úr több éven át rajzra okított engem és osztálytársaimat, de szakadáti küldetéséről, néprajzi úttörő munkájáról mit sem tudtunk. Ezért aztán nem a nosztalgia, inkább a megbánás és a későn, de végül csak bekopogtató bölcsülés íratja velem ma az alábbi sorokat, miközben Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, nemrég újra kiadott, igazából ugyancsak nem ma készült könyvét forgatom, a Pallas-Akadémia Kiadó Bibliotheca Transsylvanica sorozata 53. köteteként. Látom magam előtt a hórihorgas, élete utolsó szakaszában Kolozsváron megtelepedett Tanár Urat, aki közel negyven éve hagyta itt ezt a sárgolyót, és akit én már csak életének egy menedékesen lehajló ágában volt alkalmam megismerni.
A megismerés – alig írtam le, már bele is borzongtam - nagyot mondó kifejezés ahhoz képest, amit egykori, ötödik-hatodik osztálybeli kolozsvári rajztanárom közelében éreztem, akit az egykori 7-es fiúlíceum (később Brassai középiskola) osztályai bohócának, a gyermeki kegyetlenség céltáblájának tudtunk.
Egymásnak kilincset adó osztályok hagyományozták ránk, az ötvenes évek elején az ún. „Vámszer-legendát”, miszerint a fanyar humorú, nem túl barátságos rajztanár óráján gyakorlatilag azt lehet csinálni, amit akarunk, egy feltétellel: két-három tanulónak föl kell áldoznia magát „a haza oltárán”, és mindjárt óra elején valamiféle rendbontással magára vonni a Tanár Úr figyelmét. A többi rajta múlott, s minduntalan lelkesen beleesett egy már kipróbált forgatókönyv csapdájába, a sarokban álló osztályseprűvel iramodván a rendetlenkedők nyomába, akik rafinált nyolcasokat írtak le, a padok körül cikázva. Vámszer Géza pedig, örök póruljárt üldözőként chaplini figurára emlékeztetve szórakoztatott bennünket, többieket.
Akik, ugye, a hasunkat fogtuk a röhögéstől, és közben fogalmunk sem volt arról, hogy akit mi akkor kifiguráztunk, lehetetlenné tettünk, és aki egy kiadós kergetőzés után végül feladta a küzdelmet, majd duzzogva hóna alá csapta az osztálynaplót és kivonult a teremből, az tulajdonképpen egy érző, érdeklődő, sokoldalú, nagy tudású ember. Pedig hát éppen akkortájt születtek, véglegesítődtek legjobb tanulmányai, készültek kalotaszegi néprajzi gyűjtései. Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár urat hosszú évekre nyúló csíkszeredai tanárkodása vette rá arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét.
(Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom, nem tudjuk megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy MINDENT AZ EMBERÉRT. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokköpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.
És csak akkor, már későn tudatosult bennem, hogy igazából milyen emberek is vettek körül engem, én pedig mit sem tudtam arról, hogy két lábon járó szellemi kincsek között éltem, mekkora esélytől estem el, nemzedéktársaimmal együtt azokban a félnivaló időkben, mert nem tudhattuk azon melegében és kellőképpen megbecsülni ezt a kincset.
Rajztanárom is így néz rám vissza az időből, figyelmeztetőleg magasba emelt seprűjével. Most már tudom, hogy nem bennünket fenyegetett az a szerszám, hanem akkori életünk rendjéhez tartozott. Vámszer Géza éppen úgy nem szégyelte mindvégig fölvállalni a vásott csibészek megrekcumozását, mint a néprajzi kutatás aprómunkáját és rejtett szépségeit. Népszolgálatban fogant és kifejtett munkásságát, teljességre törekvő életvitelét csak az az érzéketlenség tudta elfedni előlünk, amellyel a dogmatikus kurzus magának tartotta fenn a népszolgálatiság privilégiumát, s aki nem úgy mentette volna a népet, ahogy az akkori társadalmi receptkönyv előírta, annak kuss volt.)
Az utókor szerencsére nem felejt
A Szakadát megszületése óta a szórvány-lét erdélyi térképe egyre nagyobb területen terpeszkedett el. Amit Vámszer Nagyszeben környékén vizsgált, s amelynek megfelelői minden bizonnyal egy tágabb körben is fellelhetők voltak, az mára legszűkebben mérve is legalább félmillió lelket érint; tágabb értelmezés szerint a szórványba csúszás veszélye már lassan 1 millió lelket is fenyeget. Ijesztő, meggondolkoztató számok ezek - az embernek nem is jön, hogy elhiggye... E mellett a még megmaradt tömb már csak erősen porladó szikladarabnak tűnik...
Viszont az is igaz, hogy ezzel párhuzamosan a jelenséggel való törődés, az elszórványosodás vizsgálata is gyakrabban és erőteljesebben hallatott magáról. Megszületett s terebélyesedett a

Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro.

Több mint ezer gyerek táncolt az idei Csűrdöngölőn Csíkszeredában
Csütörtökön délelőtt 10 órától délutánig szólt a zene, folyt a tánc a csíkszeredai megyeháza előtt. A 23. alkalommal megtartott Csűrdöngölő Hargita Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozón 45 csoport, több mint 1000 gyerek táncolt. A rendezvényt, amely a IV. Székelyföld Napok része, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az András Alapítvány szervezte.
A rendezvény a néptánccsoportok fellépésével kezdődött, majd 13 óra után a már több mint ötvenszer sikeresen bemutatott János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsort láthatta újra a közönség, ezúttal úgy, hogy a záró tündértáncba bekapcsolódtak a Csűrdöngölő fiatal táncosai is. Az ezt követő közös fotózás után ismét néptánccsoportok léptek a közönség elé. A műsorvezetők András Orsolya és Gábos Endre voltak.
A rendezvény célja, hogy a különböző csoportok bemutatkozzanak, egymásra ösztönzően hassanak, az idei nézőkből sokan táncosokká váljanak jövőre, a szülők elvigyék gyerekeiket táncolni. Idén újdonság volt, hogy Hargita Megye Tanácsának épületében két teremben is táncoktatást tartottak.
Erdély.ma

Monográfiával készült a falunapokra Csíkcsicsó
Csíkcsicsó egy hagyománytisztelő falu, jelentette ki Szabó Kálmán nyugalmazott tanár, a Múltidéző címmel megjelent csíkcsicsói monográfia szerzője. Ezért is foglalkozott azzal, hogy több évet kutassa a falu történelmét, számba vegye a település értékeit. Kötetét szombaton délután mutatták be falunapok keretében a Csikcsicsói Közbirtokosság példásan felújított épületében.
Ott jártunkkor, szombaton pezsgett az élet Csicsóban, a sportpályán éppen befejeződtek a vetélkedők, a helyi fúvószenekar zenélt, amíg a bírák kiértékelték a legutóbbi versenyeket. Azelőtt a csicsói Vadvirágok néptánccsoport tartott előadást, róluk már találunk fotót a falunapok tiszteletére megjelent monográfiában is, alatta pedig egy másik fényképet azokról a csikcsicsói táncosokról készült, akik az 1940-es Ezer Székely Leány Napján léptek színpadra. Ez is alátámasztja Szabó Kálmán szavait, vagyishogy a település mindig is odafigyelt a múltjára.
A Státus Kiadónál megjelent kötetet Ádám Gyula fotóművész, a Hargita Megye Kulturális Központ munkatársa méltatta, mint mondta, a szerző őt kérte fel, hogy segítsen a könyv szerkesztésében, de mivel ő nem a szavak mestere, hanem a képeké, inkább a borítót tervezte meg. Kifejtette, hogy a könyvben gazdag történelmi, szociográfiai és néprajzi adatokat találunk, különösen a legutóbbiak adják a kötet erősségét. Szabó Kálmán újította fel ugyanis a farsangtemetési szokást Csíkcsicsóban, csapatuk nagyon hamar be is kapcsolódott a megyei farsangbúcsúztató rendezvénybe. Idén Csikcsicsó – immár másodjára – fogadta a megye többi farsangtemető csapatát. Ádám Gyula kiemelte, hogy a kötetben nagyon jól érezhető, hogy ezúttal a monográfiát egy olyan szerző készítette, aki a faluban él és átérzi a település mindennapjait, és nem egy külső szakemberrel íratták meg, ahogy általában ez történni szokott.
„Az egyszerű székely emberek élete érdekelt elsősorban. Nap mint nap kopik a hagyomány. Hallottam olyant is, hogy Csicsó nem hagyományőrző falu, de én ezt csak cáfolni tudom. Itt is átalakulnak, mint mindenhol a hagyományok, de azért vannak olyanok, akik éltetik” – mondta a könyvbemutatón a szerző. A kötetben Csíkcsicsó első írásos említésétől kezdve a település szerkezetének kialakulásáig, a két világégésben betöltött szerepét, illetve a múlt rendszerben a településre vonatkozó történteket foglalja össze röviden. A könyv második fele tartalmazza a néprajzi vonatkozású információkat, többek közt a határkerülésről, a lakodalmas szokásokról stb. találunk gazdag leírást.
A kötet megjelenését a Csíkcsicsói Közbirtokosság támogatta, a tagok hozzájárulását Kósa Imre, a szervezet vezetője köszönte meg.
Szőcs Lóránt
székelyhon.ro

A kutató, a vezető és a kisebbségi sors
Idén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk.
– Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket?
– A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek.
Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be.
– Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan?
– A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb.
A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni?
– Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat?
– Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult.
A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb.
Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony?
– Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer?
– Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik.
– Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor?
– A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány.
Simó Márton
http://kulturhon.szhblog.ro

Elkészült Hargita megye kulturális stratégiája
Elfogadták Hargita megye kulturális stratégiáját, amelyet a Regionális és Antropológiai Kutatások Központja készített a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ felkérésére. A stratégia főbb célkitűzései között szerepel a térségi fejlesztéspolitikai folyamatba való integrálódás, aktív szerepvállalás a térségi modernizációs, versenyképességi és munkaerő-piaci folyamatokban, a térségi, kistáji és lokális identitások megerősítésében és megjelenítésében (vonzerőnövelés, desztinációépítés) vállalt szerep növelése, az életminőség javítása, a kulturális javakhoz és szolgáltatásokhoz való lakossági hozzáférés biztosítása, továbbá a társadalmi kohézió erősítése és a társadalmi részvétel fokozása. A dokumentum elfogadását követi a stratégia gyakorlatba ültetése, egy cselekvési terv kidolgozása. "Azt szeretnénk elérni a kulturális stratégiával, hogy ne csak a pályázóknak való egyszerű pénzosztásból álljon, hanem legyen egy irány, a kulturális programok, valamint a hét kulturális alintézményünk munkája legyen összehangolt, és a kulturális programok egymást erősítsék" – nyilatkozta Borboly Csaba reményét fejezve ki, hogy a stratégia megvalósításába aktívan bekapcsolódnak a helyi önkormányzatok is, és a megye minden lakója érezni fogja ennek hatását. (hírszerk.)
Transindex.ro

Konferenciát tartottak Venczel József emlékére Csíkban
A Magyar Tudomány Ünnepe és a tudós születésének centenáriuma alkalmából szervezte meg a Venczel József Emlékkonferenciát a csíkszeredai Sapientia EMTE. A kétnapos rendezvény társszervezője volt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, támogatója a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ.
Hétfőn a társadalomkutató, lapalapító, író emlékére tartott szentmise, emlékplakettjének megkoszorúzása, majd ünnepélyes megnyitó előzte meg a délután kezdődő tudományos konferenciát. Utóbbi kedden délelőtt a csíkszeredai megyeháza márványtermében folytatódott számos érdeklődő és a családtagok jelenlétében, ahol elsőként dr. Szász István Tas orvosi szakíró, közíró tartott előadást Venczel József, a Hitel alapítója címmel. Úgy fogalmazott: a Hitel című kolozsvári folyóirat mai útkeresésünkben is irányvonal lehet, szellemi támasz a kisebbség és az összmagyarság számára. A tudóst szeretetteljes, szerény, sugárzó személyiségként ismertette a hallgatósággal.
Délután bemutatták a korábban megrendezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három helyezettjét, akik mindannyian a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola diákjai. Az első díjas csoport ez alkalommal bemutatta a Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz című dolgozatát. A vetélkedőn minden jelentkező minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia tanára.
Hargita Megye Tanácsa különdíjat adott a vetélkedőn részt vevő egyik csapatnak, az intézmény és Borboly Csaba megyeelnök nevében Burus-Siklódi Botond megyei tanácsos köszöntötte a jelenlevőket. Eredményesnek nevezte a versenyt, amely az értékfelmutatásról szólt, emléket állít Venczel Józsefnek, akinek munkássága példaként szolgál az utókornak, mondta. Gratulált a verseny minden résztvevőjének, felkészítő tanáraiknak és a szervezőknek. Hangsúlyozta: Hargita Megye Tanácsának egyik célja az hagyományőrzés, az értékmentés, ezért támogatja az ez irányú tevékenységeket, így a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt is.
Hargita Megye Tanácsa különdíját a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium X. D osztályos csapatának ajánlotta fel. Az indoklás így szólt: a szerzők igen érdekes kutatást választottak, arra vállalkoztak, hogy megvizsgálják, mennyire ismeri az utókor Venczel Józsefet és munkásságát. A dolgozat erőssége a szakszerű hivatkozás, beleértve a venczeli műveket is, közreműködik abban, hogy a köztudatban tisztázódjon, ki is volt Venczel József, miért fontos emlékeznünk rá, értékelte Burus-Siklódi Botond. Mivel a csapat nem volt jelen, díjaikat, a Székely Könyvtár sorozat köteteit Telegdy Balázs vette át.
Székely András Bertalan művelődésszociológus felajánlásával további könyveket kapott ajándékba az első három díjazott és a Joannes Kájoni Szakközépiskola könyvtára.
A rendezvény zárómozzanataként Venczel József családja köszönetet mondott az emlékkonferencia megszervezéséért.
maszol/közlemény

Régészeti konferencia Csíkszeredában
A Csíki Székely Múzeum, a Pósta Béla Egyesület és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében zajlik a XI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíkszeredában. A három napig tartó rendezvényt pénteken este nyitották meg az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület elnöke kifejtette, hogy ezen tudományág működésének az egyik fő feltétele a régészek közti szoros együttműködés, mivel minden kutató csak egy-egy szeletkét tár fel a történelmi korokból. Célszerű konferenciát tartani, hogy a szakemberek az újdonságokról és egymás kutatási eredményeiről értesüljenek és ezeket összevetve fedjék fel egyes korok történéseit. Hozzátette, hogy a vasárnap estig tartó konferencián összesen 84 előadás hangzik el több mint száz régész közreműködésével.
A házigazdák nevében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Gyarmati Zsolt múzeumigazgató szólalt fel.
Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület elnöke kifejtette, hogy ezen tudományág működésének az egyik fő feltétele a régészek közti szoros együttműködés, mivel minden kutató csak egy-egy szeletkét tár fel a történelmi korokból. Célszerű konferenciát tartani, hogy a szakemberek az újdonságokról és egymás kutatási eredményeiről értesüljenek és ezeket összevetve fedjék fel egyes korok történéseit. Hozzátette, hogy a vasárnap estig tartó konferencián összesen 84 előadás hangzik el több mint száz régész közreműködésével.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Kápolnák és anekdoták
Csütörtök este Szépvízen A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet vetítették, melyet Daczó Katalin, a Hargita Népe munkatársa szerkesztett, illetve P. Buzogány Árpád író, újságíró kollégánk Ötven lóerős pálinka című kötetét mutatták be.
Habár két különböző műfajt láthattak az érdeklődők, ami a filmet és a könyvet összeköti, az a szerzők közti közös vonás – jegyezte meg az est moderátora, Ferencz Angéla a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Hozzátette, azt kell tudni róluk, hogy nagyon jó emberismerők, míg Daczó csíkszéki, addig Buzogány udvarhelyszéki falvakban szokta faggatni az értéket őrző embereket. Ezenfelül mindketten jól ismerik életkörnyezetük helytörténetét, és ezt a tudást, ismeretet szokták filmjeik, könyveik által a közzel megosztani.
Felértékelődtek Csíkban a kápolnák
Daczó Katalintól megtudtuk, régi terve, hogy a kápolnákról dokumentumfilmet készítsen. „Úgy éreztem, hogy szükség lenne erre, mert kapcsolatban lévén régészekkel, tudtam, hogy nem létezik megfelelő ismeretanyag ezekről a kápolnákról vagy kápolnahelyekről. Csíkszék nagyon gazdag, közel ötven ilyen kápolna, kápolnahely található ebben a régióban. Pályáztam is több helyre sikertelenül. Tavaly megtudtam, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak létezik egy dokumentumfilm-készítést finanszírozó programja, erre is beneveztünk, és innen kaptunk végül támogatást.”
Tizenegy csíki kápolna esetében végezte el a dokumentálódást, és mindegyiknél filmeztek is. Először úgy tervezte, hogy mindenikről rövid, három-négy perces ismeretterjesztőt készít, de rájött, ez túl kevés lenne ahhoz, hogy ezek történetét, főként aktuális helyzetét megértethesse. „Csak az utóbbi tíz évben sokat változott a kápolnák, kápolnahelyek helyzete, volt olyan, hogy a romra új kápolnát építettek, ezért próbálom a jelenlegi állapotokat dokumentálni. Kiválasztottam azokat, amelyeket a legjobban ismertem. Természetesen azoknak a kápolnáknak a története körvonalazódott a legjobban, amelyeknél az elmúlt évtizedben régészeti ásatások zajlottak, vagy amelyek fel voltak újítva” – emelte ki Daczó.
Úgy észlelte, hogy az utóbbi időszakban legtöbb csíki település kezdett újra a kápolnáival foglalkozni. Szinte mindenhol történt valami, vagy kutatás folyt, vagy felújítás, vagy ahogy említettük, a régi romra emeltek új épületet.
A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet a Mementó Stúdió készítette. A Csíki-medence kápolnáiról szóló sorozat első része részletesen bemutatja a hargitafürdői Szent István-kápolnát, a pásztorbükki Báthory-emléket, a Szent László-emlékhelyet és a széphavasi Szentlélek-kápolnát. Készítették: Daczó Dénes, Daczó Katalin, Ferencz Hunor, T. Bányai Péter.
Nem csak autóban, hanem pálinkában is van 50 lóerős
P. Buzogány Árpád ezúttal nem riport- vagy helyismereti kötetet, hanem egy anekdotagyűjteményt ismertetett, amely Ötven lóerős pálinka címmel az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg. Tizenöt éve gyűjti a Gagy mentéről és Sóvidékről ezeket a humoros történeteket, mint hangsúlyozta, számára csak azok érdekesek, amelyeknek van valóságalapjuk, vagyis valakivel megeshettek, legalábbis az alanyai így mesélik. Régi jó, már-már klasszikusnak számító történetek is szerepelnek szép számmal a kötetben, de egyes anekdotákban a technika vívmányai, mint a maroktelefon vagy a számítógép és egyebek is megjelennek. Például az egyik anekdotából kiderül, hogy a technikai fejlődés még az értelmiségiek körében is néha követhetetlen. Például egy autókhoz értő gyereket, aki azt fejtegette, hogy szerinte a Dacia Solenza sokkal jobb, mint a Tico, egy idősebb tanító kijavított, hogy az nem Tico, hanem Trikó.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

Ápolják a nemzeti összetartozást – Csángó bál Budapesten
„A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
Hozzátette: az idén 18. alkalommal megszervezett Csángó bál egyszerre jelenti a felszabaduló öröm érzését és a nemzetszolgálat fogalmát.
A Csángó bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség szervezte. A közönséget a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálták, zenével, tánccal fogadták.
A színpadon a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek – Kicsi Kóta Károly, Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Ștefan, Chiriac Gheorghe, Benke Róbert, Benke Viktor, Nyisztor Ilona, a Zerkula Zenekar, zenészek Pusztinából, Klézséből, Lészpedről, Külsőrekecsinből, Somoskáról, Gyimesből, Setétpatakáról és Kóstelekről – mutatták be a csángók lakodalmas szokásait.
A műsorban fellépett a Kossuth-díjas Berecz András, Petrás Mária, Dresch Dudás Mihály, Tintér Gabriella, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tatros Együttes, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes. A színpadi műsort idén is több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A Csángó bál keretében nyitották meg a Petőfi Csarnokban az Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus munkáiból összeállított kiállítást is. A Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa gyimesi és csángó életképeket, a csángómagyarok mindennapjait bemutató képeit tárta a közönség elé.
A Csángó bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
Krónika (Kolozsvár),

Helyi témák a vásznon – Dokumentumfilmek Csíkszeredában
Hargita megye értékeit bemutató dokumentumfilmeket mutatnak be Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) pinceklubjában március 12-étől kezdődően négy héten keresztül, minden szerdán 18 órától.
A filmek a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által 2013-ban kiírt pályázat győztesei.
A dokumentumfilmek – amelyek a kiírás alapján a megye történelmi, néprajzi, turisztikai értékeit örökítik meg – létrejöttét összesen 40 ezer lejjel támogatta a Hargita Megyei Tanács.
A HMKK közleménye szerint a most szerdán bemutatandó Ha nem használ, nem is árt... Hagyományos gyógynövényhasználat Udvarhelyszéken című dokumentumfilm Pakot Mónika, a Civitas Alapítvány munkatársának és Szabó Károly, a székelyudvarhelyi városi könyvtár alkalmazottjának közös munkája.
A rendezők 19 udvarhelyszéki falut kerestek fel, ahol a gyógynövényeket jól ismerő 32 személlyel készítettek interjút. A film ezáltal a hagyományos gyógymódokat, a gyógynövények felhasználási módjait tárja a néző elé. Az alkotást a 24. Mediawave filmfesztivál Úton című on-line nemzetközi filmversenyének kisebbségi filmek kategóriájába is beválogatták.
Fábián Kornélia székelyudvarhelyi filmes szakember Az Isten háta mögött. A Csíki- és a Gyergyói-medence tanyavilága című dokumentumfilmjét március 19-én vetítik. „A filmben ráérezhetünk az összetartozásra, a kölcsönös segítségnyújtásra, amelyek a tanyasi ember mindennapjaiban jól megfigyelhetők. Fontos része a filmnek a régi mesterségek bemutatása, a szövés, fonás, zsindelykészítés, fafaragás, amely a tanyasi ember mindennapjainak, életének szükségszerű része” – olvasható az ismertetőben.
A Kápolnák az Úr dicséretére című alkotást március 26-án mutatják be Csíkszeredában. A film rendezője Daczó Katalin csíkszeredai televíziós szerkesztő, aki a Csíki-medence kápolnáit mutatja be saját levéltári és helyszíni kutatásaira alapozva. A filmben azok a szakemberek szólalnak meg, akik behatóan foglalkoztak a kápolnák történetével.
Április 2-án Bálint Arthur székelyudvarhelyi filmes munkáját, az Állatvásárt mutatják be. A film bemutatja, hogyan tanítja meg egy apa a fiát a vásári alkudozás régi „művészetére” a fiú pónijának eladása közben. A vásári adok-veszek „piaci szaknyelvét” rögzíti a film, amelyet régen mindenki jól ismert.
Krónika (Kolozsvár),

Kovászna és Hargita megyei közművelődési szakemberek találkoztak
Közel ötven fő részvételével került sor a Kovászna és Hargita megyei közművelődési szakemberek találkozójára 2014 április 4-5. között Árkoson, az Európai Oktatási Központban, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében.
A két napos találkozó több programpontból tevődött össze, amelyek a résztvevők számára lehetőséget adtak arra, hogy megbeszéljék a közös problémákat, tapasztalatokat, partnerségeket alakítsanak ki, illetve több nagy projekt kidolgozásában együtt gondolkodjanak.
A rendezvény első napján sor került a résztvevő közművelődési szakemberek által képviselt intézmények, civil szervezetek jó példáinak bemutatására. Ezt követően a jelenlévők elkészítették az általuk képviselt intézmények, civil szervezetek kulturális kereslet-kínálat listáját, amely által fény derült arra, hogy milyen sok és sokszínű kulturális programot szerveznek Kovászna és Hargita megye szerte. A nap második felében egy közös gondolkodás, ötletbörze alakult ki a Székelyföld Napok szervezése kapcsán. A nap lezárásaként levetítették Vargyas Levente és Kinda István „A sár mesterei” c. dokumentumfilmjét, majd István Ildikó és barátai nyújtottak ízelítőt székelyderzsi népdalokból.
Szombaton a résztvevők két műhelymunkán vehettek részt. A Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett műhelymunkát a Hargita Kultúra Munkacsoport vezette, melynek során a közművelődési szakemberek a kulturális eseménymenedzsment szakaszaihoz kapcsolódó információkat sajátíthatták el, míg a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett műhelymunkán a résztvevők egy Székelyföldi Digitális Archívum létrehozásának szükségességét vitatták meg, amely összefogja az összes olyan kutatást, adatot, amely Székelyföldhöz kapcsolódik.
A találkozó kiértékelésekor a résztvevők megfogalmazták, hogy mennyire fontosak ezek a szakmai találkozók, amelyek során újabb ismeretek, újabb kapcsolatok birtokában, feltöltődve mennek haza.
A szervezők nem titkolt célja, hogy ezek a találkozók erősítsék a kulturális cserekapcsolatokat, járuljanak hozzá a résztvevők szakmai tapasztalatainak, tudásának növeléséhez, ezért mindenképpen fontosnak tartják a folytatást. maszol/MTI

Jelentés „távoli kisebbségekről”
Kósa András László szociológus, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója, szerkesztő mutatta be a Pro Minoritate folyóirat 2014-es tavaszi számát, illetve a marosvásárhelyi Alter-Native Filmfesztivált szerdán este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
A társadalomtudományi folyóiratban ezúttal „a távoli kisebbségek” témáját kutatták: az izraeli arabokról, beduinokról, cserkeszekről, de az oroszországi komi közösségről is megtudhatnak részleteket az olvasók, valamint a ciprusi latinokkal, törökökkel és örményekkel foglalkoztak. Az utóbbiak – ahogy részletezte – nem is annyira nemzeti kisebbségek, inkább vallási közösségek.
E számban van egy elméletibb rész is, amelyben néhány fogalmat járnak körül, mint például a macedóniai decentralizáció helyzetét. Ahogy Kósa megjegyezte, Macedónia egy mesterséges állam, ahol három etnikai közösség él – szerbek, horvátok és albánok – együtt. Emiatt egy érdekes modellje jött létre a „nemzetközileg kikényszerített decentralizációnak”, amely – bár Macedónia helyzete nem összehasonlítható a Székelyföldével – Kósa szerint tanulságos lehet számunkra is.
A lapszámismertető után levetítették az Alter-Native Filmfesztivál tavalyi díjnyertes alkotásait. A marosvásárhelyi rövidfilmes szemle Romániában a legrégebben folyamatosan működő rendezvény a maga nemében, novemberben lesz a 22. kiadása. Tavaly egy román film nyert, Radu Jude Egy felhő árnyéka (O umbră de nor) című alkotása. Mint kiderült, a rendező eredetileg egy szokványos terjedelmű játékfilmet akart forgatni, aztán úgy érezte, hogy jobb lesz sűríteni, tömöríteni, és végül egy 29 perces történet kerekedett ki belőle.
Szőcs Lóránt. Krónika (Kolozsvár)

Gyergyóremete néprajzi és építészeti értékeit próbálják megragadni a helyszínen megszervezett fotótábor résztvevői
Több éves szakmai együttműködés után második alkalommal érkeznek fotósok Gyergyóremetére május 9-14. között, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) 28. fotótáborára kertében. Először 2007 őszén volt a község a fotótábor házigazdája, melynek eredményeként egy fotóalbum született, Óda Gyergyóremetéhez - Egy nagyközség miesnapjai címmel, és számos helyi turisztikai kiadványban szerepeltek az ott készült munkák. A fotósok célja folytatni az elkezdett munkát, megragadni az emberek kapcsolatát a tájjal és az épített környezettel.
A HMKK táborai egy-egy térségnek a néprajzi, építészeti értékeit, lakóinak hétköznapi életét hivatottak megörökíteni. Meghívottaik hazai és külföldi fotósok, akik alkotói szabadságot élveznek a táborokban, és műfaji megkötés nélkül dolgozhatnak. A fotótáborok anyagát vándorkiállításokon mutatják be, illetve kiadványokban jelentetik meg a szervezők.
A tábort Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és Gyergyóremete Polgármesteri Hivatala szervezi meg. (hírszerk.)
Transindex.ro

Ha a falu hódítja meg a várost
Rurbanizáció címmel jelent meg Demeter Csanád történész legújabb kötete, melyet kedden délután mutattak be Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
A kötet Hargita és Kovászna megye településeinek a múlt rendszerben történt erőteljes fejlesztéséről szól. Már az 1960-as években léteztek olyan országos „szisztematizációs” tervek, amelyek az ország urbanizálást tűzték ki célul, de „a csinált városok korszaka” igazából az 1968-as megyésítést követően kezdődött el. Ennek négy nagyobb pillérét, fázisát vizsgálja tanulmányában a szerző. Először is az erőteljes iparosítást indították el, ezután következett az urbanizáció, vagyis a lakótelepek, tömbháznegyedek kiépítése, majd a különböző népünnepélyek szervezésével próbálták összekovácsolni a felduzzasztott lakosságot, végül az oktatás teljes körű átstrukturálásával a nyelvi különbségeket is meg szerették volna szüntetni.
Csinált városok
„Legjobban a rurbanizáció fogalommal lehet megragadni, azt ami Székelyföldön a fejlesztések címén történt a huszadik század második felében. Tudjuk, hogy jelenleg európai normatív szabály az, hogy csak egy olyan települést nyilvánítanak városnak, amelynek legalább 10 ezer lakója van. Ezt az elvet a Román Szocialista Köztársaságra modernizációs törekvései teljesen mellőzték, a városok létrehozásánál két szempontot vettek figyelembe. Egyfelől arra törekedtek, hogy minden új megyének legyen legalább nyolc-kilenc városa, továbbá a későbbiekben sem a lakosság száma volt a mérvadó, hanem az iparosítás lehetőségeit vették figyelembe. Így történhetett meg, hogy Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, Csíkszentdomokos nem lett város, de a rézkitermelést felerősítve a szomszédos Balánbányát azzá fejlesztették, vagy üdülővárossá nyilvánították Tusnádfürdőt, mely település az ezret alig meghaladó lakosságával az ország legkisebb városi státussal rendelkező helysége lett” – részletezte honlapunknak Demeter Csanád.
Lakótelepi életmód
Azt is megtudtuk tőle, hogy a tömbháznegyedek létesítésénél a településfejlesztési terv készítői francia modellt alkalmaztak, de nem tudták az eredeti elképzeléseket követni. Nem voltak eléggé minőségi épületek az újonnan felhúzott tömbházak. Sőt, sokszor maguk a beköltözők kellett befejezzék a lakásokat (vakolás, meszelés, ajtók és ablakkeretek festése). Az indokolatlanul sürgetett tervgazdaság végül létrehozta a betonelemekből készített tömbházakat, elsők között Csíkszeredában húztak fel ilyen épületeket. A főként vidékről érkező új telepesek idegennek érezték ezt az új környezetet, levéltári kutatásai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy az új lakók beilleszkedési gondokkal küszködtek. Sokan alkoholisták lettek, a tömbházakban gondot jelentett a rendfenntartás. A friss telepesek sokszor nem mondtak le régi életmódjukról, gazdálkodtak és munkába is jártak, ez a kétlaki életmód, a rohanás sokszor tönkretette a családi harmóniát. A vidéki létmódjuk abban is megmutatkozott, hogy lakásukat is sokszor a falusi házhoz hasonlóan rendezték be. Demeter kifejtette, hogy a betelepítési politikák az etnikai arány megváltoztatását is célozták. Erre a legfőbb bizonyíték Balánbánya, az újonnan létesített bányászvárost elrománosították, de a magyar megyék megyeszékhelyeire is jelentős számú román lakosság érkezett, a nyolcvanas évek végére már köreikből választották a kommunista párt helyi vezetőit, illetve belőlük faragtak gyárigazgatókat is.
Népünnepélyekkel próbálták megoldani a beilleszkedést
A kommunista vezetés semmit sem akart a véletlenre bízni, az új városlakókat népünnepélyek segítségével akarta egybekovácsolni – vázolta fel a következő lépést Demeter. Ilyen volt a szentegyházi Nárciszfesztivál vagy a Tavasz a Hargitán. Az utóbbit általában pünkösdkor tartották, hogy kevesebben menjenek a csíksomlyói búcsúra. Levéltári iratok tanúskodnak arról, hogy sok volt a propagandafelelős vagy agitátor, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert győzzenek meg: vegyen részt ezeken az ünnepségeken.
A magyar oktatás elsorvasztása
Mindenben a homogenizálásra törekedtek, az utolsó lépés az lett volna, hogy a tanítás is román nyelven legyen. A nyolcvanas években a magyar tanítókat, tanárokat román vidékre helyezték, ide meg román anyanyelvű pedagógusokat hoztak, egyre több tantárgyat román nyelven kellett tanulni. Akik felsőfokú tanulmányt szerettek volna végezni, azok csak Brassóba, Kolozsvárra, Bukarestbe mehettek továbbtanulni.
Város vagy község?
Ahogy a kutató megállapította, 1988-ban indult volna az urbanizáció utolsó fázisa. Ekkor a városiasításból addig kimaradt településeket is összevonták volna és várost létesítettek volna belőlük, de ezt a törekvést már elsöpörték az 1989-es decemberi események. Szerinte most minden kisebb városnak döntenie kell, hogy mit tegyen a továbbiakban. Úgy vélte, hogy sok városka ismét községgé fog válni, amióta az ország az Európai Unióba lépett, ugyanis városként nem lehet pályázati összegeket lehívni, no meg túl költséges a közigazgatás. „A jövő titka, hogy ezek a települések, amelyek elnéptelenedtek, mert a szocialista időkben létesített iparuk összeomlott, helyben nincs munkalehetőség és nagy az elvándorlás, mit tudnak tenni, hogy ismét életképesek legyenek.”
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

A HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT kiáll az RMDSZ mellett
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ma közzétett állásfoglalásában teljes szolidaritásáról biztosítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és elnökét, Kelemen Hunort, Románia kormányának miniszterelnök-helyettesét a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés ügyében kialakult kormányzati szintű nézeteltérésben.
„Az RMDSZ javaslatára útjára indított kisebbségi polgári kezdeményezés európai szintű együttműködést, párbeszédet és európai megoldásokat szorgalmaz, arra vonatkozóan tartalmaz javaslatokat, hogy az Európai Unió a legjobb intézkedésekkel védje és vigyázza a nemzeti kisebbségek által jelentett értéket”– áll a Hans Heinrich Hansen FUEN elnök által aláírt dokumentumban. Vincze Loránt FUEN alelnök elmondta, a héttagú, neves európai politikusokat tömörítő kezdeményező bizottságot és javaslatcsomagukat több tagállam, régió és civil szervezet támogatja, ugyanakkor az EU két legnagyobb pártcsaládja a következő időszakra programjába foglalta az európai szintű kisebbségi jogi szabályozás kidolgozását. „Célunk, hogy az EU intézményei és a kérdéskör európai szintű rendezését egyelőre elutasító tagállamok is csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz” – fogalmaz a FUEN alelnöke.
Mint ismeretes a kisebbségi polgári kezdeményezés nevében a FUEN 2013. október 9-én levélben kérte fel a tagállamok kormányait, köztük Románia kormányát, hogy támogassák a kezdeményezést, amely jelenleg az Európai Törvényszéken van, hiszen az Európai Bizottság elutasította partneri ajánlatukat.
„A Románia által az Európai Törvényszéken jegyzett, az Európai Bizottság melletti beavatkozási kérelem és annak a nyilvánosság előtt megjelent indoklása a huszadik század elején jellemző merev szemléletet és idejétmúlt nemzetállami reflexeket idéz, amely nem egyeztethető össze egy huszonegyedik századi modern európai állam törekvéseivel, érdekeivel és világszemléletével” – hangsúlyozza a FUEN elnöke.
Az állásfoglalásban megfogalmazottak szerint a FUEN bízik abban, hogy a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett román kormány bölcsességgel közelít ehhez a kérdéshez és visszavonja keresetét.
Közlemény, Erdély.ma

Elkezdődött a VII. Régizene Nyári Egyetem
Hivatalosan is kezdetét vette a Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett, a csíkszeredai nyár egyik legmeghatározóbb rendezvénye, a Régizene Fesztivál. A reneszánsz és barokk zene kedvelői ugyan csak július 10-étől élvezhetik a világhírű művészek koncertjeit, azonban a fesztivál előfutára, a Régizene Nyári Egyetem július 6-án hetedszer nyitotta meg kapuit a régizene iránt érdeklődő diákok számára.
Szabadság (Kolozsvár)

A múltra hangolnak
Megnyitották csütörtök délután a vasárnapig tartó Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Pénteken a barokk francia zenén lesz a hangsúly, szombaton családokat várnak a Mikó-várba a Reneszánsz Gyermeknapra, utolsó nap pedig fellép a világhírű La Fenice (Főnixmadár) együttes.
Meglepetéssel kezdték az idei rendezvényt, ugyanis a megnyitó előtt a VII. Régizene Nyári Egyetem diákjai adtak elő egy rövid művet, ahogy megtudtuk, minden koncertező előtt fel fognak lépni, egy újabb színt lopva a fesztivál életébe.
Ahogy a főszervező Hargita Megyei Kulturális Központ nevében Ferencz Angéla igazgató megjegyezte, ez a rendezvény mélyen beivódott már a köztudatba, identitásunk részét képezi. Hozzátette, hallott olyan anyukáról, aki otthon úgy kezdi az esti mesét, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Mikó-várban egy régizene fesztivál.”
Újdonságnak számít, hogy idén éttermekre és kávéházakra is kiterjesztették a rendezvényt, a Fenyő Szálloda, a San Genaro, illetve a Hotel Salvator jóvoltából reneszánsz és barokk kori ínyencségeket lehet megkóstolni, az Orpheus, a Palermo és Frei kávézókban pedig bécsi kávéházi zenét hallgathatnak az érdeklődők.
A pénteki megnyitón felszólalt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselve Lukács Bence Ákos konzul, aki a diákokat dicsérte, és kiemelte, hogy nagyon fontos a zenei nevelés, melyben ő is részesült. Hozzáfűzte, hogy a letűnt korok muzsikája ma is mennyire népszerű, mi sem igazolja ezt jobban, minthogy a fesztivál koncertjeire kétszáz-háromszáz néző szokott jönni.
Francia zene és egyéb érdekességek
Filip Ignác Csaba művészeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal főként a francia reneszánsz kori és barokk zenéből kaphatnak ízelítőt a régizene-kedvelők. Szerinte a francia zene egykor az olasz zenével szemben határozta meg magát. Nem véletlen, hogy általában aki az egyiket kedveli, a másikat nem szereti, így most ki-ki maga döntheti el, hogy ízlésének melyik nemzet muzsikája felel meg a leginkább – összegzett.
Több együttes is francia zenét fog játszani, de itt lesz Franciaországból a La Fenice együttes, amely egyik legismertebb régizenei csapat. A hexagon országból érkező együttes egy érdekes hangszert, a cinket is be fogja mutatni.
Filip Ignác még a Barokk Fesztiválzenekar koncertjére, továbbá a Balkan Barock Band hangversenyére és a Passeggio Együttes előadására hívta fel a figyelmet. A legutóbbi William Shakespeare A windsori víg nők című reneszánsz táncjátékot adja elő. A produkció érdekessége, hogy a zene mellett a szereplők korabeli öltözetekben játszanak és a táncokból is ízelítőt adnak. Idén összesen 21 fellépő 15 koncertet tart 8 helyszínen.
A régizene fesztivál részletes műsora
Pénteken 13.30-tól a Codex Együttes zenél a Majláth Gusztáv Károly téren. 14 órától a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró koncertjét tartják. 18 órától a Transylvania Barokk Együttes koncertezik a református templomban. 20 órától Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar zenéjét hallgathatjuk. 22 órától Csalog Benedek (Németország), Fülöp Mária (Svájc) és Sam Chapman (Egyesült Királyság) muzsikál a Mikó-várban.
Szombaton 11 órától Reneszánsz Gyereknap lesz a Mikó-vár udvarán. Játszóházat szerveznek, reneszánsz táncokat tanítanak és a Tibia Kamarazene Együttes koncertjét hallgathatják meg a jelenlévők. 13 órától a Majláth Gusztáv Károly téren a Musica Historica (Magyarország) zenél. 17 órától a Mikó-vár udvarán kezdődik koncertsorozat a Lyceum Consort, a Kájoni Konsort és Carmina Renascentia, a Passeggio Historikus Együttes, Musica Historica és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) lép fel. Este 10 órától pedig Tóth Mónika (Magyarország), Danuta Zawada (Lengyelország) és Chereji Szilárd (Ausztria) muzsikál a vár pincéjében.
Vasárnap, július 13-án 11.30-tól a Lyceum Consort tart szabadtéri koncertet a Csíksomlyói Kegytemplom előtt. A Mikó-vár udvarán 18 órától kezdődik a koncertsorozat, fellép a Balkan Barock Band (karmester: Jean-Christophe Frisch) és a La Fenice Együttes (Franciaország). A Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása a 20.30-tól kezdődő reneszánsz táncházzal zárul. A Mikó-vár udvarára tervezett rendezvényeket rossz idő esetén a Csíki Játékszínben tartják.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Sikeres volt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál
Véget ért a 34. Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely a régizene, a régi jól bevált helyszínek, számos régi meghívott mellett rengeteg újdonsággal jelentkezett idén. A Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett rendezvény ezúttal is nagy sikernek örvendett, minden előadó telt ház előtt játszott, függetlenül attól, hogy a Mikó-vár udvarán, termében, a Szent Ágoston-templomban vagy a református templomban zajlott a koncert.
Szabadság (Kolozsvár)

FUEN javaslat: foglalkozzon a kisebbségek védelmével az új EB egyik biztosa
A HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT delegációja, Hans Heinrich Hansen elnök, Vincze Loránt és Halit Habipoglu alelnökök, Jens A. Christiansen a Párbeszéd Csoport elnöke, valamint Frank de Boer jogtanácsos, július 14-16 között az Európai Parlament strasbourgi székhelyére látogatott. A két nap során számos európai parlamenti képviselővel találkoztak és részt vettek az újraalakulás előtt álló kisebbségi frakcióközi munkacsoport első informális megbeszélésén.
A FUEN szándéka, hogy az új EP-mandátumban tovább erősítse kapcsolatait az európai választottakkal és párbeszédet teremtsen a kisebbségi célok megvalósítása érdekében. Hans Heinrich Hansen FUEN elnök a találkozókat követően elmondta: „A kisebbségi ernyőszervezet egyik célja, hogy az új Európai Bizottság egyik biztosa a nemzeti kisebbségek és nyelvek kérdéskörével is foglalkozzon. Üdvözöljük Jean-Claude Juncker megválasztott EB elnök szándékát, hogy az alapvető jogok külön portfóliót kapnak kabinetjében. Ennek a tárcának legyen része a kisebbségügy” – javasolta a FUEN elnöke.
„Célunk a politikai napirenden tartani a kisebbségvédelmet, láthatóvá tenni az Európai Parlamentben a kisebbségi közösségeket, sajátos problémáikat. Azt tapasztaltuk, hogy a többséghez tartozó EP-képviselők, sokan közülük első mandátumosak, nem eléggé tájékozottak a kisebbségi kérdésekben. Az EP-képviselőkkel közösen dinamikussá kívánjuk tenni jelenlétünket, erre nyitottságot tapasztaltunk a megbeszéléseken” – fogalmazott Vincze Loránt alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN küldöttsége több országból számos képviselővel folytatott megbeszélést, kisebbségi – közöttük Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-képviselőkkel –, valamint többségi képviselőkkel egyaránt.
A FUEN vezetői tájékoztatták beszélgetőpartnereiket a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés helyzetéről, nehézkesnek nevezve a jogi eszköz használatát és hiányolva az esélyegyenlőséget a kezdeményezők és az EU-s intézmények viszonyában. A szervezet véleménye szerint a kezdeményező polgárok nem kapnak semmilyen támogatást az Európai Bizottságtól, a bürokrácia igyekszik nehezíteni a kezdeményezők dolgát, nem ad részletes tájékoztatást, anyagi értelemben pedig egy olyan civil szervezet, amely az Európai Bizottsággal és több állammal találja szembe magát. A FUEN szerint az EU-nak át kellene gondolnia a kezdeményezések szabályzatát.
Közlemény, Erdély.ma

Belföldi hírek
Kelement támogatja a HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) támogatja Kelemen Hunor indulását a romániai elnökválasztáson. Erről Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke beszélt tegnap, aki szerint az RMDSZ elnöke az erdélyi magyarok érdekeinek legmegfelelőbb képviselője.
Ezt tükrözi az is, hogy Kelemen mindvégig „az együttműködést és a párbeszédet szorgalmazza, valamint minden alkalommal elmondja, hogy a romániai kisebbségvédelemben még sok a tennivaló” – hangsúlyozta Vincze Lóránt. Az szövetség külügyi titkára emlékeztetett, az RMDSZ az elmúlt években az élén állt annak az erőfeszítésnek, amely a FUEN ernyője alatt az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozását célozta. A FUEN alelnöke szerint Románia érdeke, hogy a kisebbségekre államalkotó tényezőként tekintsen, elfogadja közösségi igényeit, és az egész társadalom javára fordítsa a nemzeti közösségek értékeit, erősségeit. „Hiszem azt, hogy Kelemen Hunor államelnökjelöltként ezt a gondolatot hitelesen fogja megjeleníteni” – összegzett Vincze Lóránt.
Legyen kötelező a szavazás
Kötelezővé tenné a szavazást Ioan Munteanu, a Szociáldemokrata Párt képviselője. A honatya tegnap ismertette, törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe – jelenleg a szenátus asztalán –, amely kötelezővé tenné a szavazást az állampolgárok számára, és pénzbírsággal sújtaná azokat, akik nem járulnak az urnák elé. Munteanu úgy véli, hogy a kötelező szavazással felelősebbé válna mind a politikai osztály, mind a választótábor. „Évek óta egyre kevesebb ember megy el szavazni, és a választók 28 százaléka dönt az ország sorsáról, míg a többiek elégedetlenségüknek adnak hangot a szavazás után. Ötszáz lejtől ezer lejig terjedő bírságot javasolok azok esetében, akik nem mennek el szavazni” – mondta a képviselő.
Tízezrek a Forgatagon
Tavalyhoz képest jelentősen megnőtt az érdeklődés a vasárnap zárult Vásárhelyi Forgatag rendezvényei iránt, a szervezők szerint a több mint kétszáz programra megközelítőleg 40 ezren voltak kíváncsiak. Portik Vilmos, a marosvásárhelyi magyar kulturális napokként tavaly alapított Forgatag egyik főszervezője szerint a legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró- és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki. Portik pozitívumnak tartja, hogy a fesztivál fő helyszínén, a Maros-parton sok román is megfordult, mert ez azt jelenti, hogy a marosvásárhelyi románok is érdeklődnek a magyar kulturális napok iránt. Ez megerősíti a szervezők azon elhatározását, hogy a románok számára is vonzóvá lehet tenni egy ilyen rendezvényt anélkül, hogy feltétlenül csak nekik szóló programot szervezzenek. Mint mondta, a román látogatók leginkább a magyar konyha ízeire voltak kíváncsiak, így a bajai és a zalaegerszegi sátornál, ahol magyar ételeket és borokat lehetett kóstolni. A főszervező reményét fejezte ki, hogy jövőre még jobb lesz a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal való együttműködés, miután idén javult a szervezők és a hivatal közötti viszony a tavalyhoz képest. A szervezők ugyanis azt szeretnék, hogy a rendezvény fő helyszíne a belvárosba költözzék, de ezt a román városvezetés már a tavaly ahhoz a feltételhez kötötte, hogy legyenek román programok is.
Idén több volt a turista
Közel öt százalékkal nőtt az év első hét hónapjában 2013 azonos időszakához képest a romániai kereskedelmi szálláshelyeken megfordult turisták száma. Az országos statisztikai intézet szerint az említett időszakban 4,5 millió turistát fogadtak. A vendégéjszakák száma elérte a 10,56 milliót, ami 5,8 százalékos növekedés éves összevetésben a tavalyi év első hét hónapjához képest. A turisták csaknem 77 százaléka belföldi volt, a külföldi látogatók aránya 23 százalék, ez megegyezik a tavalyival. A vendégéjszakák 80 százalékát a román turisták töltötték el a szálláshelyeken, a többi 20 százalékot külföldiek. A román turisták átlagban 2,4 napot töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldiek két napot. A hazai kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsági aránya 24 százalék volt, ami 1,1 százalékponttal magasabb a tavalyinál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta"
Antalfi Imola
Szeminárium az európai kisebbségi és regionális nyelvekről
Hagyományos rendezvénye a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak az évente megrendezett, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szeminárium, amelyet idén Az európai kisebbségi és regionális nyelvek címmel szerveztek meg. A kétnapos tanácskozás során a meghívottak, résztvevők a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását vizsgálták, de szó esett egyes európai országok kisebbségvédelmi politikájáról, monitoringrendszer bevezetésének szükségességéről is a charta előírásainak alkalmazását illetően Romániában.
A tanácskozást, amelyen a fenti témakörben románul, magyarul és angolul zajlottak az értekezések, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és parlamenti képviselője, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke nyitotta meg csütörtök délután, hangsúlyozva, hogy Románia 1992-ben írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ami feltétele volt az Európa tanácsi tagságnak, a román parlament azonban csak 2007-ben ratifikálta. Gyakorlatilag ekkor lépett életbe a charta, amely az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően magas standardokat állapított meg Románia számára. "A problémát egyrészt a charta előírásainak beemelése jelenti a hazai törvénykezésbe, másrészt a jelenleg érvényben levő jogszabályok alkalmazása" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve, azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség többséget alkot, a kisebbség nyelvét regionális nyelvként kellene elismerni. Röviden kitért az autonómiastatútumra, hangsúlyozva, az RMDSZ programjában 1993-tól már szerepelnek a különböző autonómiaformák, amelyek megvalósításáért továbbra is kitartóan küzd a szövetség. A parlament eddig két ízben utasította el az autonómiára vonatkozó törvénytervezetet, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ feladta volna az autonómiaügyet. A területi autonómia jó működésére példaként Dél-Tirolt hozta fel, és reményét fejezte ki, hogy a parlament többsége egyszer megérti, az autonómiatervezet jó mind a többségnek, mind a kisebbségnek, hogy nem vesz el semmit a többségtől. A charta előírásainak ratifikálása ötévente jelentési kötelezettséggel jár az Európa Tanács felé, a kormánynak legutóbb tavaly októberben kellett volna továbbítania a dokumentumot, amiről csak annyit lehet tudni, hogy "dolgoznak rajta". Borbély László elmondta, az RMDSZ-nek természetesen megvan a maga jelentése. "Pozitív hozzáállásra van szükség a kormány részéről az érvényben levő jogszabályok betartását, alkalmazását illetően, elfogadhatatlan, hogy 2-3 évig a tanügyi törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásain veszekedjünk a MOGYE esetében. Nem természetes dolog, hogy folyton könyörögni kell a kormánynak a törvények betartatása érdekében, ahelyett, hogy az állam védené a kisebbségeket, biztosítaná a kisebbségi jogok betartását" – mondta. Az ukrajnai helyzet kapcsán hangsúlyozta, választások után az új kijevi hatalom egyik döntése a regionális nyelvekre vonatkozó törvény visszavonása volt, ami mind a román, mind a magyar, illetve az orosz kisebbséget érintette. "A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta, minden más feltételezés spekuláció, a kampány része" – tette hozzá Borbély.
Finnországban nemzeti nyelv a svéd is
A finnországi svédek, a svéd nyelvet beszélők helyzetét, a charta finnországi alkalmazását ismertette Peggy Heikkinen, a Finnországi Svéd Kisebbségi Szervezet (FOLKTINGET) nemzetközi titkára. A svédek érdekvédelmi szervezetének képviselője szerint Finnországban a finn mellett a svéd is nemzeti nyelv, bár a svéd nyelvet beszélő közösség (a finnországi svédek így definiálják magukat) a lakosság csupán 5,3%-a. Az alapvető – oktatási, egészségügyi, szociális – szolgáltatásokhoz a lakosság hozzáfér mindkét nemzeti nyelven. A svédek képviselője azonban elismerte, hogy Finnországban is vannak gondok a charta alkalmazásával. Az implementálási folyamattal, a statisztikai elemzésekkel és jelentéskészítéssel foglalkozó finn külügyminisztérium a többi szaktárca túlterheltsége miatt nem kapja meg kellő időben a kért adatokat, a beérkező elemzések esetenként hiányosak, a szakemberhiány miatt nehézkes a charta alkalmazásának követése. Pozitívnak nevezte ugyanakkor a civil szervezetek és kormányhivatalok közötti jó együttműködést, azt, hogy a FOLKTINGET köztiszteletnek örvendő, proaktív szervezet. "Fontos a sajtó szerepe, a szociális partnerek közötti párbeszéd" – jelentette ki Peggy Heikkinen.
Hatékony kényszerítő jogi eszközökre is szükség lenne
Nagy Zsigmond alprefektus a nyelvi jogok alkalmazásáról tartott előadást Maros megyei közintézményekben, valamint a helyi közigazgatásban. Maros megye prefektusa, Vasile Liviu Oprea, arra való hivatkozással, hogy a főispán biztosítja a törvény értelmében az anyanyelv használatát a kisebbségekhez tartozó állampolgárok és a dekoncentrált intézmények közötti kapcsolatban, azokban a területi közigazgatási egységekben, ahol az arányuk meghaladja a 20%-ot, augusztus 13-án körlevélben szólított fel 34 dekoncentrált intézményt, hogy augusztus 22-i határidővel válaszoljanak öt kérdésre: van-e az intézményen kétnyelvű tábla; kaptak-e szóban vagy írásban magyar nyelvű kéréseket; azoknál az ügyosztályoknál, amelyek a közönséggel való kapcsolattartással foglalkoznak, használják-e a magyar nyelvet a magyar kisebbség esetében; ha magyar nyelvű beadvánnyal fordultak az intézményhez, van-e lehetőség a válasz magyar nyelven való közlésére; van-e lehetőség arra, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások terén, kérésre, biztosítsák a magyar nyelv használatát. A feltett kérdésekre csupán 10 intézmény válaszolt. Ezek szerint a Munkaerő- foglalkoztatási Ügynökség, a Maros Megyei Kultúrigazgatóság, a Vetőmagok és Szaporítóanyagok Minőségét Felügyelő Ügynökség, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Megyei Iroda mind az öt kérdésre igennel felelt, a Megyei Egészségügyi Igazgatóságnál nincs kétnyelvű tábla, bár kaptak kérést magyar nyelven, nincs lehetőségük magyarul válaszolni, mivel nincs magyarul beszelő személy azon az ügyosztályon, a Megyei Egészségbiztosító Háznál nem kaptak magyar nyelvű kéréseket, bár minden szinten tudják biztosítani a magyar nyelv használatát, a Megyei Kataszteri Hivatalnál nincsenek kétnyelvű táblák, nem válaszolnak magyar nyelven és nem biztosítják kérésre a magyar nyelv használatát, de megjegyezték, hogy a közönségszolgálatnál, az iktatóban és a titkárságon lehet használni a magyar nyelvet, ha szóban fordulnak hozzájuk. Megjegyezték, hogy a típuskérvények az állam hivatalos nyelvén, román nyelven, az erre vonatkozó törvényben megjelent szabályzat alapján vannak megszerkesztve. A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság nem kapott magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Metrológiai Hivatalnál nincs kétnyelvű tábla és nem kaptak magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Statisztikai Igazgatóságnál nincs magyarul tudó személy a közönségszolgálati ügyosztályon, ellenben van kétnyelvű tábla és tudnák biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát. És végül: a Megyei Prefektusi Hivatalon van kétnyelvű tábla, elfogadnak magyar nyelvű kéréseket és beadványokat, ezeket lefordíttatják, majd az erre adott román nyelvű választ visszafordítják magyarra. Az alprefektus utalt a közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyeinek betartására is, és közölte, a prefektúra mindeddig egyetlen büntetést sem rótt ki a nyelvi jogok betartatása érdekében.
Monitorizálni kell országon belül is a kisebbségi jogok betartását
A Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache szerint Románia jelentős előrelépéseket tett a kisebbségvédelem terén, számos nemzetközi jogszabályt emelt be törvénykezésébe, de az EU-hoz való csatlakozást követően a kisebbségi közösségek védelme kevésbé hangsúlyos, a folyamat stagnál. Bírálta az állami intézményeket a nyelvi jogok be nem tartása miatt, a jogsértéseket számon kérő törvényes előírások hiányát, és a nemzetközi jelentéskészítési kötelezettség mellett országon belüli, "belső" jelentések készítését, monitoringot szorgalmazott. Kijelentette, lobbizni kell annak érdekében, hogy a 215-ös, helyi közigazgatásra vonatkozó törvényben szereplő 20 százalékos küszöböt 10 százalékra csökkentsék, azaz a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó előírások akkor lennének kötelezők, ha az adott településen a kisebbség aránya eléri a 10 százalékot.
A szemináriumon előadást tartott még dr. Camelia Craciun, a Romániai Zsidó Hitközségek Egyesülete részéről, tegnap pedig Vincze Loránt HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT-alelnök, Szilágyi István tanácsos, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának alkalmazottja, valamint Frunda György miniszterelnöki tanácsos. A rendezvény a következtetések megfogalmazásával zárult.
Népújság (Marosvásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro

V. Székelyföld Napok – 2014. október 9–19.
Közösség a Székelyföldért
160 rendezvényt szerveznek több mint 60 településen az idei, ötödik Székelyföld Napokon. A Hargita, Kovászna és Maros megyére kiterjedő kulturális eseménysorozat célja, hogy kulturális élményeket nyújtson, és megmutassa a térség sokszínűségét, ugyanakkor egységét. Évről évre hangsúlyosabb szerepet kapnak a román ajkúaknak szóló rendezvények is, hiszen a programsorozat Székelyföld minden lakójáé.
Erről tartottak sajtótájékoztatót október elsején, szerdán a csíkszeredai megyeházán, ahol egyúttal bemutatták a rendezvény kétnyelvű műsorfüzetét is.
Székelyföld egy sajátos kulturális tér
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke szerint Székelyföld egy sajátos kulturális tér, és ezt a sajátosságát a lakói adják, magyarok és románok egyaránt. A szervezők azt szeretnék, ha a Székelyföld Napokat mindenki magáénak érezné, nemzetiségtől függetlenül, ezért az idei rendezvénysorozat szlogenje a "Közösség a Székelyföldért", hiszen a közösségi értékekre hívja fel a figyelmet. "A fiatalok elvándorlásának megállítása érdekében ilyen, kulturális élményeket nyújtó programokkal is cselekedhetünk, ezzel erősíthetjük a szülőföldhöz való kötődésüket. Szeretnénk, ha a századik Székelyföld Napokat is lenne kinek megszervezni" – jelentette ki a Hargita megyei elnök. Meggyőződése, hogy e rendezvénysorozattal turistákat is lehet idevonzani, mint mondta, egyes szolgáltatók programcsomagot állítottak össze erre az alkalomra. Ugyanakkor a szervezők Székelyföld belső turizmusát is erősítenék, tette hozzá.
Szeretjük Székelyföldet!
"Sokadik alkalommal vagyunk együtt, Kovászna, Hargita és Maros megye képviselői. Ez azt jelzi, hogy összefogás van Székelyföldön. Azért szervezzük a Székelyföld Napokat, mert szeretjük Székelyföldet. Ezért dolgozunk érte, és szervezünk rendezvényeket. A Székelyföld Napok identitáserősítő programsorozat. Az elmúlt időszakban is voltak ilyenek: Székely Vágta, Ezer Székely Leány Napja, Székelyföldi Vadásznapok, Székelyföld-konferencia, székely családok napja, vagy említhetném akár a grafikai és fotóbiennálét is. A Székelyföld Napok nemcsak a székelyeké, hanem a Székelyföldön élőké. Kovászna megyéből – a magyarok mellett – több román egyesület és iskola is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba. Fontosnak tartjuk a három székely megye közötti értékcserét, amelynek során e vidékek lakói minél szélesebb körben rácsodálkozhatnak egymás és tulajdonképpen saját értékeikre" – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki szerint a tíz nap alatt több mint harminc program valósul meg idén Háromszéken, a tavalyihoz képest jóval több rendezvény, s fiatal és idősebb generációnak egyaránt ajánlanak programot.
A Székelyföld Napok nem csak a magyaroké
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szintén hangsúlyozta, hogy a Székelyföld Napok nemcsak a magyaroké, és ez hatványozottan igaz Maros megyében. "Sajnos a Maros Megyei Tanács az idén nem társult, jóllehet Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt társszervező volt, de örömmel nyugtázom, hogy sikerült Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatalt meggyőzni arról, hogy a rendezvénysorozat mindkét közösségnek kulturális élményt jelent, így a városvezetés felkarolta, és ennek eredményeként igen érdekes rendezvények lesznek a Maros-parti megyeközpontban, egyebek mellett termékbemutatók, rangos zenekarok koncertjei. Jövőre talán sikerül meggyőzni a megyei tanácsot is arról, hogy e rendezvény hozzájárul a harmonikus nemzetiségi együttéléshez" – fogalmazott. A rendezvények közül egyebek mellett kiemelte a székelyföldi Orbán Balázs-díj gáláját, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában szerveznek meg október 13-án 18 órától.
A rendezvény magyaroknak és románoknak, falun és városon élőknek egyaránt szól
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, az eseménysorozat koordinátora szerint nehéz megjeleníteni Székelyföld egységét és sokszínűségét egy ilyen többhelyszínes, sokszervezős programcsomagban, de bevonták az iskolákat, az egyházakat, az önkormányzatokat, a civil szervezeteket, és szakmaiságra törekedtek. "A rendezvény nyitott, ami azt jelenti, hogy magyaroknak és románoknak, falun és városon élőknek egyaránt szól, és ez nem csupán egymás közötti nyitás, hanem a térségi imázs építését is szolgálja. Az V. Székelyföld Napok az együttműködésről szól, új szemléletmóddal, új tartalommal, új koncepcióval. Az egyik közösségi élmény, amit nyújt, a külön helyszíneken megtartott rendezvények egyidejűsége" – ecsetelte a kulturális központ menedzsere.
Népújság (Marosvásárhely)