Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. április 16.
A Mindszenty József Alapítvány, a Lakiteleki Népfőiskola és a Keresztény Élet budapesti hetilap Mindszenty bíboros halálának 30. évfordulója alkalmából, április 8-án, Kárpát-medence szintű vetélkedőt szervezett a térség középiskolái számára. A Mindszenty életéről és koráról szóló vetélkedőn 70 iskolából mintegy 300 középiskolás diák és azok felkészítő tanárai vettek részt. A legjobb 12 csapat vetélkedője a lakiteleki Népfőiskola Kölcsey házában zajlott, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium (Gyulafehérvár) csapata érte el az első helyezést. A nyertes csapat 2005. pünkösd ünnepén Máriazellbe (Ausztria) zarándokolhat Lezsák Sándor képviselő kíséretében, ahová Mindszentyt először eltemették. (1991. május 4-én azután földi maradványait hazavitték Magyarországra és Esztergomban temették újra.) /A Majláth csapat első helyezést ért el. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2005. június 12.
Megjelent a Szikra – a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium diáklapja – idei második száma. A szerkesztők Mindszenty József bíboros életútját évszámokban mutatták be, a sokat szenvedett magyar főpap halálának 30. évfordulója alkalmából. A diáklap felhívta a figyelmet egy tizenegyedikes diák, Mihók Előd iskolatörténeti monográfiájára a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskoláról (a tanulmány az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum pályázatára készült). /(sch): Szórakoztatva tanító diáklap. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 12./
2005. október 7.
Méltó módon tisztelegtek október 6-a, mártírtábornokaink emléke előtt a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szemináriumban. Az október 5-én délután megtartott műsor az 1848 októberi események előzményeit, a kivégzések napját és az utóhatást próbálta felidézni. A gyulafehérvári katolikus iskolában rendszeresen megemlékeznek a kiemelkedő magyar történelmi eseményekről. /Mihálcz Márta: Októberi főhajtás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./
2006. február 22.
Gyulafehérváron, Fehér megye központjában egymásután két farsangi rendezvény volt a hét végén. Elsőként a helyi RMDSZ szervezetének farsangi mulatságán vehettek részt az érdeklődők az RMDSZ székházában. A Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium igazgatója, Baróti László-Sándor szerint 1990 után is hűséges maradtak ahhoz a hagyományhoz, hogy a végzős diákok farsangi műsort mutassanak be. Jövő hét végén a gyulafehérvári diákok farsangi előadásukkal messzebbre készülnek: diáktoborzó körút keretében Gyergyóremetén és Gyergyóújfaluban lépnek fel, majd Gyergyószentmiklóson. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Winnetou, a királykisasszony és a boroshordó. Diákszínjátszás és hagyományos RMDSZ farsang. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./
2006. május 16.
A Mindszenty Társaság és a Keresztény Élet budapesti katolikus hetilap szervezésében Márton Áron erdélyi püspök születésének 110. évfordulója alkalmából Kárpát-medence szintű középiskolás vetélkedőt rendeztek 2006 tavaszán. A verseny keretében 90, három tagból és egy felkészítő tanárból álló középiskolás csapat fogott munkához, hogy a Keresztény Élet hasábjain megjelenő háromfordulós versenyfeladatokat megoldja. A megfejtések megtalálása Márton Áron püspök életével kapcsolatos ismereteket, illetve a korszak történelmi, politikai, képzőművészeti, irodalmi és zenei tudnivalóinak ismeretét igényelte. A csapatok közül – amelyekben arányosan képviselték az elcsatolt országrészeket is – 27 csapat jutott tovább a lakiteleki kétfordulós döntőbe, ahol május 12-én írásbeli szűrés útján választották ki a legjobb 12 csapatot. Ezek között volt a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szemináriumának két csapata. Május 13-án volt a döntő. Tavaly a Mindszenty-vetélkedő első díját a Majláth csapat nyerte, idén a Márton Áron-vetélkedő első díját is a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium Scandicus csapata nyerte. /A Márton Áron-vetélkedő első helyezettjei Lakiteleken. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./
2006. június 17.
A régió legnagyobb magyar oktatási intézménye a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Fennállásának 374 éve alatt – a rendszerváltás előtti öt év kivételével – magyarul tanítottak benne. Idén a négy végzős osztályból 99-en érettségiznek. A diploma mellett az iskola lehetővé teszi különböző szakoklevelek megszerzését is. A matematika-informatika osztály 27 tanulójából 21-en tettek sikeres számítástechnikai szakvizsgát. Egyes egyetemek ezt elfogadják, a bizonyítvány felhasználható munkahely megpályázásakor is. A református teológia osztályban tett szakvizsgával a végzősök esetleg vidéki iskolákban vállalhatnak vallástanítást. A jövő tanévben már nem indulhat tanítóképző, a kért 5 osztály helyett a tanfelügyelőség csak 4-et engedélyezett. Főiskola is működik a Kollégiumban. Idén csak 10-en diplomáztak, de 2005-ben már 24-en kezdték az első évet. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumi Líceum 20 fiúból álló végzős osztálya katolikus teológia szakos. Szakképesítést kapnak az I–IV. osztályokban történő hitoktatásra és opcionálisan kántorvizsgázhatnak. – Diákjaink jól felkészültek arra, hogy továbbtanuljanak, hogy az életben eligazodjanak – mondja Baróti László igazgató. /Takács Ildikó: Létkérdés a megfelelő szak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 17./
2006. július 11.
Arad megyében kifüggesztették a vizsgaközpontokban az idei érettségi eredményét. Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő elmondta, hogy a megyei átmeneti arány 83,96%-os volt. Ennél valamivel magasabb a megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájában, a Csiky Gergely Iskolacsoportban, ugyanis a 110 jelentkezőből 94 sikeresen vette az erőpróbát, ami 85,45%-ot jelent – tájékoztatta a Nyugati Jelent Szakács Ferenc igazgató. A 16 elbukó román nyelv és irodalomból járt pórul. Javítási lehetőségük augusztusban lesz. Fehér megyében a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban a vizsgákra feliratkozott mind a 121 diák megjelent, 108 sikerrel vizsgázott. A magyar nyelven érettségizők közül 101 a Bethlen Gábor Kollégium diákja, közülük 9-en román nyelv és irodalomból kaptak elégtelent. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szeminárium 20 érettségizője közül 4-en szintén a román nyelv és irodalom vizsgán buktak el. Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a dévai Téglás Gábor gimnáziumban az átlagosnál gyengébb eredmények születtek az érettségin. Egy kivételével mind az 52 beiratkozott megjelent a vizsgán, 39-nek sikerült átmenő jegyet elérnie. 12-en a román nyelv és irodalom tantárgyból buktak, így a magyar tagozaton csupán 76,47%-os átmenési arány született. Temes megyében a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum magyar tagozatán 12-en érettségiztek, tízen mentek át. A Bartók Béla Elméleti Líceumból 77-en jelentkeztek a vizsgákra, négyen az előző évfolyamok végzősei voltak: utóbbiak egyikének sem sikerült, tájékoztatott Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes. A Bartók idei végzősei közül 73-an iratkoztak be, 72-en jelentek meg az érettségin. Átmenő jegyet kaptak 64-en, a nyolc bukott diákból ötöt románból, kettőt magyar írásbelin, egyet magyarból és pszichológiából vágtak el. /Érettségi 2006: pénteken végleges eredmény. A magyar diákok románból buktak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./
2006. július 11.
Baróti László-Sándor, a gyulafehérvári Gr. Majláth Gusztáv Károly Katolikus Gimnázium, közismertebb nevén a kisszeminárium eddigi igazgatója váltja fel tisztségében Farkas Ibolya szociális testvért a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium élén – olvasható a dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek körlevelében. /Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium – Igazgatóváltás. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./
2006. november 11.
Fehér megyei oktatási tanácskozást tartottak Erdei Itala oktatáskutató munkaanyaga alapján Nagyenyeden. A megbeszélésre a megyében működő magyar tannyelvű iskolák egy részének bizonytalan helyzete szolgáltatott okot. A problémára iskolaközpontok létrehozása jelentené a megoldást. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium már lépett egyben az ügyben, hiszen bentlakásában már 15 vidéki kisiskolás lakik. A tanácskozáson megjelent Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője, dr. Demény Piroska, a Bethlen Gábor Kollégium aligazgatója, Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Szeminárium igazgatója, Bárócz Huba református esperes, Tóth Gabriella kisebbségi tanfelügyelő és Stáb Ildikó megyei RMPSZ-elnök. Általános vélemény szerint az I–IV. osztályok hosszabb távon is fenntarthatók, de az általános iskolák V–VIII. osztályos tagozatainak egy része nehéz helyzetbe került. Bár az utóbbi időben javult a szaktanári ellátottság, a felvinci, a balázsfalvi, a marosújvári, a gyulafehérvári tagozatok komoly létszámgondokkal, osztályösszevonásokkal küzdenek. Szilárdabb a helyzete a bethlenszentmiklósi, magyarlapádi, torockói, és természetesen a nagyenyedi kollégiumi osztályoknak. Kötő József volt oktatási államtitkár néhány éve oktatási mikrorégiók kialakítását kezdeményezte. A tanulmány két megyei iskolaközpont működtetését feltételezi Nagyenyeden és Gyulafehérváron. Új lehetőség a gyulafehérvári és a környékbeli gyermekek számára az, hogy a katolikus érsekség tulajdonában található ún. Fogarasi-féle épületcsoport felújítását tervezik. Decemberben megérkeznek a mikrobuszok (iskolabuszok) is, amelyekkel jövőtől több mint 400 román és magyar tanuló fog ingázni különböző iskolaközpontokba. A tervek szerint Magyarlapádra szállítják a megszűnt becei iskola V–VIII. osztályos diákjait és a Bethlenszentmiklós környéki tanulókat. /Bakó Botond: Válsághelyzetben a magyar tannyelvű iskolák= Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./
2006. december 3.
Az erdélyi vértanú és hitvalló püspökökre, Bogdánffy Szilárdra, Márton Áronra, Scheffler Jánosra emlékeztek, akik a kommunista idők egyházüldözése idején kiálltak az egyház, a nép mellett. A nagyváradi Szent László Gimnázium hitoktatói és lelkészei november 24-26-a közötti emlékversenyt hirdettek meg. A tíz erdélyi és partiumi katolikus iskolából nyolc líceum három-három fős csapata vett részt a vetélkedőn. A résztvevők megkoszorúzták Bogdánffy Szilárd püspök szobrát. A Szent László Gimnázium színjátszó csoportja Morus Szent Tamás élete egy részét jelenítette meg. Az első díjat a nagyváradi Szent László Gimnázium csapata nyerte, a másodikat a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Gimnázium diákjai, a harmadik helyen két azonos pontszámú csapat osztozott, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium és a szatmárnémeti Hám János Iskolaközpont csapata. /Farmati Anna: Boldog jelöltek. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 3./
2007. március 14.
Fehéregyháza, Gyulafehérvár, Nagyenyed és Torockó vendége volt március 13-án Sólyom László. A köztársasági elnök kiemelte: a magyar nemzet egységes. „Hogy minket Európában kultúrnemzetként tartanak számon, abban nagy jelentősége volt az 1848-as eseményeknek is” – mondta. Hangsúlyozta: március 15-e az egész magyarság ünnepe, ne gondolja senki azt, hogy Magyarország hátat fordít a határon túli magyaroknak. Hozzátette: nem elég az, ha az ember olvas a szórványvidékről, meg is kell tapasztalnia az ottani életet. „Most a szórványvidék jelentősebb településeit tűztük ki úticélul, de következő alkalommal Székelyföldre is ellátogatunk majd” – szögezte le. Megdöbbentő a Fehér megyei szórványiskolák hatalmas életereje, amelynek végzős diákjai fenntartják a nemzeti identitást – vélekedett az elnök. Sólyom László négynapos nem hivatalos erdélyi magánlátogatás során március 13-án a fehéregyházi Petőfi-emlékműnél koszorúzott, megtekintette a Fehéregyházán működő Petőfi Emlékmúzeumot is. Gyulafehérváron a köztársasági elnök meglátogatta a Batthyaneumot. A Batthyaneum épületét 1999-ben visszaszolgáltatták, ez azonban nem vonatkozott a gyűjteményre, amely Bukarest szerint a román államot illeti meg. A gyulafehérvári érsekség ez ellen keresetlevelet nyújtott be a strasbourgi emberi jogi bíróságon. A köztársasági elnök Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumba ment, megtekintette a református egyház tulajdonában álló Bethlen Dokumentációs Könyvtárat. Itt Győrfy Dénes könyvtáros mutatta be a könyvtár legértékesebb dokumentumait. Szőcs Ildikó igazgatónő elmondta: a Bethlen Gábor Kollégium lassan a magyar oktatás végvárává válik. Sólyom László iskoláról iskolára látogatott, mert meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság jövője az oktatáson múlik. – A Gyulafehérvári Katolikus Líceumi Szeminárium és a Bethlen Gábor Kollégium egy-egy őrtorony. Két iskola 700–700 diákkal működik, akik évente szétrepülnek és fenntartják az identitást. Ezen intézmények életereje megdöbbentő, hiszen többszöri megszűnés után képesek voltak újraindulni – mondta. Sólyom László megajándékozta a kollégium könyvtárát a hatkötetes Magyar Kódexszel. A magyar államfő Torockót is meglátogatta. Megmászta a Székelykőt, a túrára elkísérték az Erdélyi Kárpát Egyesület gyakorlott túrázói. Sólyom László megtekintette az Europa Nostra-díjas, rehabilitált faluközpontot, majd találkozott Böjte Csaba ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójával és a torockói árvaházi gyermekekkel. /D. I. : Szórványiskolákba látogatott Sólyom László. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./ Gyulafehérváron Tamás József római katolikus segédpüspök és Potyó Ferenc általános érseki helynök fogadták a magyar köztársasági elnököt, más egyházi és világi méltóságokkal együtt. Jakubinyi György érseket egy németországi búcsús rendezvényre hívták prédikálni, az egy évvel előre egyeztetett programon pedig nem tudott módosítani. /Elnök a Székelykőn. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./
2007. április 14.
Misztótfalusi Kis Miklós, a tudós tipográfus Alsómisztótfaluban, Nagybánya közelében született 1650-ben és 305 éve, 1702-ben halt meg Kolozsvárott. Misztótfalusi Kis Miklós jeles, európai szinten is elismert tipográfus volt. Püspöki megbízásból kinyomtatta a nyelvezetében és helyesírásában is megjavított “Aranyas Bibliát,” aminek példányait hazahozta. Sok támadás érte a Szentírás állítólagos meghamisítása miatt. 1698. június 11-én, a nagyenyedi Vártemplomban volt az a zsinat, amely az eklézsia megkövetésére és művének, a védekezésként megírt Mentségnek a visszavonására ítélte. Ennek a pernek a 300. évfordulóján, 1998. június 11-én a templom előcsarnokában avattak emléktáblát, melyen Szabó Lajos drámájának utolsó szavai olvashatók: “Mondék magamban: Hozzáfogok én egy szegény legény lévén és megmutatom, hogy egy szegény legénynek szíves devotiója többet teszen, mint egy országnak ímmel-ámmal való igyekezeti, és hogy Isten gyakran alávaló és semminek állított eszközök által tapasztalható-képpen való segítségével viszi véghez az ő ditsőségét. ” (Mentség) „Emlékeztetőül a tudós tipográfus nagyenyedi perének 300-ik évfordulójára. Nagyenyed 1998. jún. 7. A Romániai Református Egyház Zsinata. ” Ugyanebben az évben (1998. okt. 17) a Kollégium megalapítása 375. évfordulójának tiszteletére rendezett előadásra zsúfolásig megtelt Nagyenyeden a Vártemplom. Becslések szerint kb. 1500 ember volt kíváncsi Szabó Lajos drámájára Misztótfalusi életéről és küzdelmeiről. A Mentséget enyedi tanárok, diákok és papok adták elő. A rendező és főszereplő, az előadás mindenese ifj. Pásztori Kupán István ref. lelkész-tanár volt. Átdolgozta az eredeti drámát. Máshol is előadták a drámát, először Gyulafehérváron a Teológiai Szemináriumban, majd Csíkszeredában három különböző helyen, aztán a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Királyhágómelléki Református Püspökség dísztermében, Nagyváradon, végül újból Nagyenyeden. Nagyenyed és Bethlen Gábor Kollégiuma csaknem tíz éve így állított emléket híres vén diákjának. /Bakó Botond: Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702) emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./
2007. április 24.
Irodalmi kört szerveznek a Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus szemináriumban Gyulafehérváron, havonta egyszer, Dimén Erika magyartanár irányításával. Az április 20-i könyvbemutatón az irodalmi kör résztvevői vendégül látták Szabó Zsoltot, a kolozsvári Művelődés folyóirat főszerkesztőjét és meghívottját, Skultéty Csabát, a Szabad Európa Rádió (SZER) hajdani politikai kommentátorát. Akik annak idején suttyomban a SZER sugárzását fogták, Ambrus Márton álnéven ismerhették őt meg. Skultéty Csaba Csehszlovákiában született /Nagykapos, 1920. dec. 3./, tanulmányait szülőhelyén és a késmárki német gimnáziumban végezte, majd Ungvárott érettségizett. Huszonöt évesen a szovjet csapatok hadifogolyként elhurcolták, ahonnan megszökött és visszament Magyarországra. Nyugatra távozott, 1947-től Párizsban nemzetközi jogot tanult. 1951-től 1983-ig a SZER munkatársa. 1985–1990 között a Pax Romana Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom elnöke. Gazdag publicisztikai tevékenységének legfőbb témája a szórványvidékeken élő magyarság sorsa, küszködése. Életéről, tanulmányairól, börtönemlékeiről, a rádiónál folytatott tevékenységéről írt Vasfüggönyökön át – A Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – előtte és utána – című könyvében. /Fullajtár Attila: Skultéty Csaba Gyulafehérváron. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 24./
2007. április 28.
Korom Imre Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz pápa korában című, alaposan dokumentált könyve számos új adatot mutatott be. Korom Imre hangsúlyozta, hogy XII. Piusznak a világháború alatt kifejtett humanitárius tevékenységéről alkotott képébe beilleszkedik a zsidók érdekében és védelmében végzett munkája is. A zsidók náci üldözése miatti aggodalma pápasága első éveitől igen erős volt, és nem mulasztotta el ezt nyíltan is kimutatni. A pápa részéről egy szenvedélyes hangú tiltakozás nem kényszeríthette volna ki a gyilkos tevékenység szüneteltetését, hanem lerombolta volna azokat a lehetőségeket is, amelyek megmaradtak a diplomácia számára, hogy fellépjen a zsidók érdekében olyan országokban, mint Magyarország és Románia. A pápa mindent megtett a zsidókért, amit csak diplomáciai, gazdasági és erkölcsi értelemben lehetett. 1958-ban, a pápa halálakor az akkori izraeli külügyminiszter, Golda Meir így nyilatkozott: „Osztozunk az egész emberiség gyászában. Amikor népünk rettenetes vértanúságot szenvedett el, a pápa fölemelte szavát az áldozatokért. ” Korom Imrét /sz. Lupény, 1979/ Dr. Jakubinyi György érsek szentelte pappá 2004-ben. Két évig a kolozsvári Szent Mihály plébánia segédlelkésze, jelenleg Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium diákjainak lelkivezetője és hitoktatója, ugyanakkor a Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet latin nyelv tanára. /Fodor György: Egy könyv, amely igazságot tesz. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./
2007. június 13.
Erdély egyik legrégebbi iskolájában, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban ballagtak a végzős diákok, idén 27-en, talán hosszú ideig nem várható ilyen népes évfolyam. 1990-ben a diákok, tanárok fellélegezhettek, az iskola visszanyerte az őt megillető állami elismerést. Ebben az évben a végzős fiúk Bocskai-ruhában, nyakkendőjükön a Majláth-jelvénnyel ballagtak. Gál László igazgató és Korom Imre osztályfőnök mondott beszédet. /(bakó): Gyulafehérvár. Elballagtak a teológiai líceum végzősei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2007. június 29.
Felvinc 1747-ben épült római katolikus templomának védőszentje Szent László király. Az egyházközség 84 lelket számláló kis közössége a június 27-én megtartott templombúcsúval adózott szent királyunk emlékezete előtt. Az idei szentmisét dr. Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem teológiai fakultásának tanára celebrálta. Az ismert történész Szent László király érdemeit méltatta. Horváth István, a felvinci templom plébánosa hívei körében köszöntötte dr. Csucsuja István egyetemi tanárt, Gál Lászlót, a gyulafehérvári Gróf Majláth Guszáv Károly Római Katolikus Főgimnázium igazgatóját és másokat. /Takács Ildikó: Szent László-búcsú Felvincen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2007. július 11.
Közzétették a végleges érettségi eredményeket. A közel kétszázezer érettségiző tanulóból a sikeresen vizsgázók aránya meghaladja a 80 százalékot. Kolozs megyében is a legtöbb fellebbezés a román nyelv és irodalomból kapott osztályzatokat érinti, a sikeresen érettségizők aránya meghaladja a 78 százalékot. Désen 149-en érettségiztek, ebből 28-an magyarok. A 9 megbukott tanuló közül 7-en magyarok voltak. Tordán 197-en érettségiztek, ebből 32-en magyarok. A vizsgázók közül 18-nak nem sikerült az érettségije, 17-en magyar tagozaton tanultak, ők matematikából és románból nem érték el az átmenő jegyet. Bánffyhunyadon 30 magyar diák közül 6-an megbuktak, Szamosújváron 29 magyar közül 3-nak nem sikerült a vizsgája. Kolozsváron a Református Kollégiumban 58-ból 9-et elvágtak, a Pázmány Péter Katolikus Gimnáziumban 30-ból 6-ot, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban 59-ből 13-at, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 87-ből 13-at, a Báthory István Elméleti Líceumban 84-ből egyet, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumból 160-ból 17-en nem jelentek meg az érettségi vizsgán. A megjelentek közül 75 diáknak volt sikertelen a vizsgája, a bukottakból 56-an az esti tagozaton tanultak. Beszterce-Naszód megyében 54 magyar diák érettségizett, közülük 11 bukott meg. Szilágy megyében 88 magyar diák érettségizett, közülük 8-at elvágtak. Fehér megyében a magyar líceumok közül Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Szemináriumban 27-en vizsgáztak, 8-an sikertelenül. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban 97-en iratkoztak be vizsgázni, 20 főt elvágtak, románból. /Nyolcvan százalék feletti a sikeresen érettségizők aránya. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./
2007. szeptember 1.
A ‘90-es évek közepén – a szülők kérésére – szükségből vállalta fel a Caritas egy óvoda létrehozását és működtetését Gyulafehérváron. Napjainkban, a nemrég történt felújítás következtében, a magyar anyanyelvű kisgyerekek már korszerű óvodába járhatnak. Ettől a tanévtől kezdve az óvoda a líceumhoz fog tartozni – mondta Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. /Kerekes Enikő: Új óvoda, új élet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./
2007. szeptember 8.
Az idei tanév rendhagyó lesz Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban, ugyanis először fordul elő az iskola történetében, hogy óvodai tagozatot is indít. Gál László igazgató szerint ezzel megerősödött az iskola humán erőforrása, sikerült a 12 éve katolikus Caritas óvodaként működő intézményt a líceumhoz csatolni. Egyelőre két csoporttal és két óvónővel, Fari P. Ilonával és Comaneci Tímeával indul a tevékenység. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Óvodai tagozattal bővült a Teológiai Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 18.
Romániában szeptember 17-én elkezdődött a 2007-2008-as tanév. Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen ünnepelte a tanévkezdést. Az idei tanévkezdés több kolozsvári iskolában kettős ünnepet jelent, hiszen egyben fennállásuk 450. évfordulóját is ünneplik. A Báthory István Líceumban Tőkés Elek igazgató üdvözlete után Kovács Sándor főesperes köszöntője hangzott el, majd Schuller Hajnal, a Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója a keresztény értékek követésére buzdított. Az Apáczai Csere János Líceum megnyitóján a Farkas utcai református templomban Fazekas Zsolt hirdetett igét. Wolf Rudolf igazgató megköszönte, hogy itt tarthatták meg az évnyitói ünnepséget. A Sigismund Toduta Zeneiskolában az új magyar aligazgató, Kállay-Miklós Tünde kétnyelvű beszédet tartott. A Református Kollégium 18. tanévét, fennállásának 450. évfordulóját ünnepli, emlékeztetett Székely Árpád iskolaigazgató. Elmondta, hogy idén 11 osztályban 274 tanuló kezdi a tanévet a kollégiumban. Kató Levente egyházkerületi tanácsos a Kárpát Medencei Iskolák 12. találkozóján elhangzott gondolatokat osztotta meg a megnyitó ünnepség résztvevőivel. A másik két, 450 éves évfordulóját ünneplő iskola, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassaiban Kósa Mária igazgató szólt a tanulókhoz, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitóján pedig Popa Márta igazgató. Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum idei tanévnyitó ünnepségét a székesegyházban tartották. Gál László igazgató az iskola udvarán mondott beszédet. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban Szőcs Ildikó igazgató beszéde nemcsak a diákokhoz, hanem a kollegákhoz is szólt. A kollégium közel 800 tanulójából és óvodásából idén 25 elsőosztályos, 33 ötödikes és 100 kilencedik osztályos kezdte a tanévet. Lupényban ökumenikus évnyitóra került sor a református templomban, a múlt héten zajlott gyermek-bibliahét záróünnepségeként. A Zsil-völgyének minden zugából összesereglett gyermekek és tanítóik jelenlétében Gall Sándor református lelkész, esperes nyitotta meg a tanévet. Bemutatták Kun Kriza Ilona vajdahunyadi óvónő Pitypang című, gyermekek számára írott verseskötetét. /Vége a nyári vakációnak, megkezdődött az új tanév. Idén több kolozsvári magyar iskola ünnepli fennállásának 450. évfordulóját. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2007. október 7.
Gál László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy az iskola a kommunista időszakban is megőrizte önálló jellegét, 1991 után visszamenőleg is elismerik az itt érettségizettek diplomáját. A líceum megőrizte hivatásgondozó jellegét, diákjai közül sokan a Hittudományi Főiskolán tanulnak tovább. Bentlakás és 16 ezer kötetes könyvtár áll a diákok rendelkezésére. Van irodalmi kör, megjelenik a Szikra diákfolyóirat. A Bécsi Szent István Egylet jóvoltából ösztöndíjakat is biztosítanak a diákok számára. /Farmati Anna: A gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 7./
2007. október 19.
A Diaszpóra Alapítvány díjazta a románok lakta vidéken élő magyarokért fáradozókat. Amikor három éve megkezdte működését, még csak három-négy magyar gyermeket hoztak ide a szülők, azóta már közel harmincan járnak a gyulafehérvári szórványközpontban működő magyar napközibe. A szórványközpont létrehozását kezdeményező és hívei segítségével kivitelező Gudor András gyulafehérvári református lelkész reméli, hogy nem kell majd győzködni a szülőket: írassák magyar tannyelvű osztályba a gyermekeket. A közel 80 ezres Gyulafehérváron és közvetlen körzetében mindössze 1500 magyar él, közülük közel 700 római katolikus és valamivel több mint 400 református. Meghaladja a százat azoknak a száma, akik már alig tartoznak valamelyik felekezethez. A lemorzsolódást és a lassú beolvadást szeretnék fékezni az amerikai és holland segítséggel 2001 és 2004 között felépült szórványközpont révén. Ezt az igyekezetet segíti a római katolikus felekezetű, magyar tannyelvű Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium is, amelyben magyar tannyelvű óvoda is működik. A kicsik innen minden délben átjárnak a szórványközpontba, és pajtásaikhoz csatlakozva a közel harminc apróság napközis rendszerben tölti el a délutánt. Gyulafehérváron pillanatnyilag a Gróf Majláth Gusztáv Károly-Líceum mellett a Vasile Goldis Iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Utóbbiban összevont osztályok vannak, mind az 1–4., mind az 5–8. -os tagozatonA gyulafehérvári szórványközpontban működik a Bod Péter Alapítvány és egy kisebb könyvtár is. Gudor András örömmel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa 15. évfordulóján, a Brassó megyei Kőhalomban megtartott ünnepségen a Czelder Márton-díjat. Hozzá hasonlóan az ünnepségen Földes Károly-díjjal jutalmazták a Fehér megyei Kiskapusról származó Szabó Endre ploiesti-i református egyházgondnokot. „Nagyon meglepett a díj, hiszen én csak azt tettem és teszem, amit magyar reformátusként tennem kell a Ploiesti-en élő magyarokért. Az ajtóm mindenkor minden magyar előtt nyitva áll, nálam a magyar szóért soha nem kellett sorba állni, és az nem került semmibe” – nyilatkozta a nyugalmazott egészségügyi asszisztens. Az alig ötvenfős ploiesti-i református gyülekezet az egyetlen a városban, ahol még magyarul imádkoznak, és magyarul szól a zsoltár. A gyülekezet 99 százaléka 70 év feletti. Czelder Márton a 19. század második felében tíz évig dolgozott Ó-Romániában református misszionárius lelkészként. Ő szervezte meg, és alapította a pitesti-i, a ploiesti-i, a galaci, a brailai, a calarasi-i, a focsani-i, a craiovai, a szászkúti és a konstancai református, illetve protestáns gyülekezeteket, amelyekben templomokat és iskolákat építtetett. A mezőújlaki születésű Földes Károly az 1900-as évek első felében több tanulmányában dokumentálta, és hívta fel a figyelmet a mezőségi szórványban élő magyarok beolvadására. /Benkő Levente: Szolgálat a szórvány szórványában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./
2007. december 22.
Idén első alkalommal készültek karácsonyi ünnepségre Gyulafehérváron a teológiai líceumhoz tartozó magyar óvoda kicsinyei az iskolai kápolnában. A szeminaristák hagyományos gyertyaszentelését egy teológiai hallgató celebrálta, végül pedig mindenki átvehette a jól megérdemelt karácsonyi csomagját. /(bakó): Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2007. december 28.
Újabb teremmel bővül a gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó óvoda. A termet az intézmény költségvetéséből és a Pro Diaspora Alapítvány segítségével tették otthonosabbá, a fűtéshálózatot felújították. Jelenleg 33 gyerek tanul az óvodában, mondta Fari P. Ilona óvónő, hozzátéve: vannak tiszta román családból vagy vegyes házasságból származó gyerekek is. Fontosnak tekintik, hogy legyen Fehérváron magyar óvoda, ennek a magyar közösségre nézve is építő jellege van, így a szülők is gyakrabban találkoznak különböző rendezvények alkalmából. /Sz. B. : Van jövője az óvodának. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./
2008. január 27.
A Szikra a Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökről nevezett Római Katolikus Teológiai Líceum /Gyulafehérvár/ időszakosan megjelenő folyóirata, 1995-ben született, általában nagyobb ünnepek alkalmával jelenik meg: karácsonykor, húsvétkor, olykor pünkösdkor is. 1995-ben néhány kisszeminarista elhatározta, hogy kiadnak egy diáklapot. Az első példány egy rozoga tűs nyomtatón született, majd a városban sokszorosították. Ezután a kiadás következett. Mára a Szikra teljesen megváltozott, elkészítésének módja korszerű. Öt modern számítógép, újságszerkesztő program segíti a lelkes csapat munkáját. A cikkeket diákok írják (nagyrészt). Az egyik rovat bemutatja a különféle szerzetesrendeket. /Máthé Szilveszter főszerkesztő: Diáklap születik. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 27./
2008. február 4.
A felekezetközi összefogás szellemében február 1-jén Kolozsváron, az Unitárius Püspökségen sor került a város elismert vallási felekezetei képviselőinek tanácskozására. Egyetértés volt a következőkben. A vallásoktatásnak a kommunizmus bukása utáni közoktatásba történő visszavezetése nem egyszerű gesztusértékű engedmény volt, hanem belátása annak, hogy az ateista kommunizmus évtizedeiben súlyosan megsérült valláserkölcsi értékrendet rehabilitálják. Ugyanebben a helyreállítási közegben került vissza a teológiai oktatás az állami egyetemeken. A vallásoktatás jelenléte döntő többséggel pozitív hatással volt az állami iskolai intézményekre. Az általános műveltség nélkülözhetetlen és meghatározó alapja a vallásos kultúra. A tanügyi törvénytervezetben megfogalmazott kétértelműség aggodalomra ad okot. Az új tanügyi törvénynek valláserkölcsi jellegűnek is kell lennie, hogy az értékeszményt szolgálja, az anyagiasság hamis társadalmi modelljeivel ellentétben. Különböző nyomást gyakoroló érdekszervezetek azon megnyilvánulásai, mely szerint az iskolai vallásoktatást európai előírások miatt kell visszafojtani ennek teljes kiiktatásáig – nem más, mint a közvélemény tudatos félrevezetése. Kulturális és vallási területen minden uniós tagállamnak kizárólagos önrendelkezési joga van. Aláírók: Gál László, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója, dr. Radu Preda, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Ortodox Teológia, Ielciu Dorin, Ortodox Teológiai szeminárium, Kató Levente, Királyhágó-melléki Református Püspökség tanácsosa, Székely Árpád, Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, Popa Márta, János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Solymosi Zsolt, János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész-tanára, Flore Dragan, Emanuel Baptista Teológiai Líceum igazgatója, Paraschiva Pop, ASCI iskolák nemzetközi szervezete, Asanache Romeo Gheorghe, Észak Erdélyi Adventista Egyház, Sandra Nicolae, Samariteanul Egyesület vezetője, Codorean Sabin vallásügyi inspektor, neoprotestáns felekezetek, Hulpe Ruxandra, vallásügyi inspektor, ortodox felekezet, Schuller Hajnal, Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Vörös Alpár, Unitárius Püspökség tanácsosa. /Vallásoktatás az iskolában: a romániai oktatás európai tanúságtétele. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2008. február 4.
A vakáció első vagy inkább a félév utolsó napján, február 2-án jelentős záróesemények színhelye volt a Gyulafehérvári Teológiai Líceum. Az érsekség udvaráról kiinduló menetben, égő gyertyákkal hosszú sorokban vonult a népes sereg. Rövid ideig részt vett a menetben Dr. Jakubinyi György érsek is. Visszatérve az iskolába farsangi ünnepség kezdődött. A műsorban a diákok a székely észjárást és humort jelenítették. A műsor csúcspontja ezúttal is a székelytánc volt. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2008. augusztus 9.
Idén a számok tükrében a magyar diákok még inkább menekülnek a régió magyar középiskoláitól, s ha az illetékesek nem teszik vonzóbbá az oktatási intézményeket, belátható időn belül már egyetlen magyar kilencedik sem töltődik fel. A Csiky Gergely Iskolacsoportban, Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolájában, amelyben az első osztálytól az érettségiig anyanyelvű oktatás folyik, a hat kilencedik osztály közül csak az egyikben, a közgazdaság szakon teltek be a 28 hely. A matematika-informatika (intenzív angollal) szakra eddig 16-an, a filológiára 13-an, a természettudományok szakra 12-en jelentkeztek; a szakmunkásképzőben a mechanika szakon 11, a faipariban csak 5 beiratkozott van. Szakács Ferenc igazgató elmondta: eddig három kilencedik volt az elméleti képzésben, a 2008–2009-es tanévre kértek négyet, amit jóváhagyott a tanfelügyelőség. Az általános iskolát végzettek számát tekintve joggal remélhették, hogy szükség lesz ennyi osztályra: idén 129-en fejezték be a nyolcadikat magyar tagozaton a megye 13 magyar tagozatos iskolájában, azonban közülük elsőre csak 79-en választották a Csikyt. Az iskola mindent megtett, hogy Aradra csábítsa a magyar diákokat. Bemutatkoztak a tanügyi vásáron, nyílt napok keretében behozták a vidéki iskolák nyolcadikosait, akik egy-egy napot a Csikyben tölthettek el. Arad megye északi részén, a Körösök vidékén idén több mint 20-an fejezték be magyar tagozaton az általános iskolát – Nagyzerinden 10-en, Kisjenőben (Erdőhegyen) 9-en, Ágyán 3-an –, de a Csikyt egy sem választotta közülük. Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója szerint az ő érdekükben kísérleteztek idén először magyar kilencedikes osztály beindításával Kisjenőben, amelynek vonzáskörzetében találhatók az említett települések. A Kisjenői Iskolacsoportban lett volna kereskedelmi szakmunkásképző szak magyarul. Minden évfolyamon van legalább egy osztálynyi magyar tanuló Kisjenőn a román osztályokban. Idén 8-an választották a kisjenői magyar szakmunkásképzőt. Temes megyében a magyar iskolákban nyolcadik osztályt végzett gyerekek alacsony száma miatt évek óta csak három magyar nyelvű kilencedik osztály indul. Idén a Gerhardinum Katolikus Gimnáziumban /Temesváron/ nem indulhatott magyar kilencedik, mert mindössze hatan jelentkeztek, jelezte Szabó Péter igazgató. Jövőre szeretnénk elindítani az általános iskolai oktatást a Gerhardinumban, magyar és román nyelven. A román osztályba jelentkezők között 14 magyar nevű diák van, de egyikük sem volt hajlandó átiratkozni a magyar osztályba. A megye legnagyobb magyar iskolájában, Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban viszont összejött mind a három magyar kilencedik osztály, de szabad helyek maradtak bőven. Virginás Tar Judit, a Bartók igazgatója elégedett a kilencedik osztályok összetételével. Egyedül a magyar szakos tanárokból van hiány. Jakab Ilona filozófiatanár borúlátó a magyar középiskolai osztályok jövőjét illetően. „A magyar gyerekek száma évről évre csökken, egyrészt a születések alacsony száma, másrészt az elvándorlás miatt. ” „Az asszimilációnak fokozottan kitett magyar közösségek elsorvadnak, ahol megszűnik a magyar nyelvű oktatás, ott ez a folyamat felgyorsul. ”Hunyad megyében a dévai Téglás Gábor iskolában minden valószínűséggel két kilencedik osztály indul, míg az előző években három osztály volt. A korábban létező szakmunkásképző osztály idén nem indul. Nem sikerült betölteni minden üres helyet a Fehér megyei magyar középiskolákban, sem a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, sem a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumban. /Helyosztás kilencedikbe. Népszámosdi. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./
2008. szeptember 18.
Szeptember 15-én – először az ősi iskola történetében – elemi és általános iskolai tanulók (a Vasile Goldis Általános Iskola volt magyar tagozatának növendékei) csatlakoztak Gyulafehérváron a teológiai líceumhoz. Ezzel az „egyesítéssel” az iskola diákjainak létszáma 150 fölé emelkedett. Jakubinyi György érsek egyetértésével és támogatásával az eddig csupán óvodával és líceumi osztályokkal rendelkező tanintézmény elemi, illetve gimnáziumi tagozatokkal egészült ki. Az általános iskolások egy műemlék jellegű, teljesen felújított épületben új felszereléssel és képzett tantestülettel kezdik meg felkészülésüket. Gál László igazgató bejelentette: az iskola ettől a tanévtől I–VIII. osztályos tagozattal bővült. /Bakó Botond: Gyulafehérvár – Különleges tanévnyitó a teológiai szemináriumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2008. október 8.
Bensőséges ünnepségre gyűltek össze a hívek, érdeklődők és meghívottak a gyulafehérvári református gyülekezet templomában, Gudor András lelkész otthonában a szórványdíjak átadása alkalmából. Sok olyan lelkész van a szórványban, aki kemény közösségi munkával tölti el az életét. Figyelnünk kell rájuk! – emelte ki Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke a Czelder Márton és Földes Károly szórványdíjak átadásának történetét ismertette. Idén tizenhatodik alkalommal került sor a díjak kiosztására, amit ezúttal Legendi Margit zalatnai presbiter asszony, Szilágyi Endre szászvárosi és Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkészek vehettek át. /Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkész 1955-től volt a Szeben megyei mihályfalvi református gyülekezete lelkipásztora. Összesen 45 évet szolgált szórványközösségben, ezért érdemelte ki a Czelder Márton díjat. Szilágyi Endre nyugalmazott szászvárosi lelkész 1976 és 1999 között volt legtevékenyebb. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a műemléktemplom tetőszerkezetének megjavítása, a kápolna és a kántori lakás, valamint a parókia rendbehozatala is. Majdnem félévszázados tevékenységéért vehette át a Czelder Márton díjat. Gudor András gyulafehérvári lelkész a megjelenteknek bemutatta a bennlakásként működő épületet, ahonnan naponta 20 óvodás indul a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum óvodájába. Ez is szórványmisszió, méghozzá ökumenikus szellemben. /Lelkészek a szórványközösség szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Gudor Botond magyarigeni lelkész Legendi Margitról szóló laudációjában az érchegység magyar világát elevenítette fel. Említette a zalatnai születésű Nagyajtai Terézt, aki a nemzet jelmeztervezőjeként Bánk Bánt és Tamási műveit látta el jelmezzel, Szentkirályi Zsigmond zalatnai írót, bányamérnököt, Lámfalussy Sándor zalatnai erdőmérnököt és Knop Vencelt, a kőfaragó iskola tanárát, Lukács Béla miniszterről, Ferenczi Sándor régészről, Gruzda János pap-festőről. Maanapság pedig az ide érkezők megkérdezik, élnek még itt magyarok? Legendi Margit presbiter asszony Zalatnán parókiát javított, emlékmű állítását vitte sikerre, hét éve látás nélkül jár a templomba, költői délutánokat szervez. Végvári teljesítmény mindez. /Végvári teljesítmény Zalatnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./