Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár)
261 tétel
2001. március 12.
"Az 1998-ban alakult Schola Gregoriana Monostorinensis kolozsvári énekegyüttes márc. 10-én Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós plébániatemplomban, majd a Szent Erzsébet Öregek Otthona kápolnájában lépett fel, lassan feledésbe merülő gregorián énekekkel. A Jakabffy Tamás vezette kórusban egyetemi tanár, zeneakadémián tanuló diák, tanítónő, sőt újságíró és kisdiák is helyet kapott. Az együttes célja: újra felfigyelni a római katolikus egyház zenei anyanyelvét jelentő, 1500 esztendő alatt kikristályosodott gregorián-énekekre. /Csak az Úr szava marad örök. Gyergyószentmiklóson énekelt a Schola Gregoriana Monostorinensis. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 12./"
2001. március 15.
"Rockenbauer Zoltán, a magyar művelődési tárca vezetője március 15-e alkalmából művészeti díjakat adott át Budapesten. A kitüntetettek között az eddiginél jóval nagyobb számú erdélyi magyar művész is található: Terényi Ede zeneszerző-zenetudós, a kolozsvári Konzervatórium tanára (Erkel Ferenc-díj), Csíky András kolozsvári színművész és Czintos József, a szatmárnémeti Északi Színház színművésze (Jászai Mari-díj), Ferenczes István csíkszeredai költő, a Székelyföld főszerkesztője és Fodor Sándor kolozsvári író (József Attila-díj), Demény Attila zongoraművész-karmester, a kolozsvári Magyar Opera főrendezője (Nádasdy Kálmán-díj), Murádin Jenő művészettörténész, kolozsvári képzőművészeti főiskola (Németh Lajos-díj), Almási István népzenekutató, kolozsvári Folklórintézet (Szabolcsi Bence-díj) és Beke György újságíró (Táncsics Mihály-díj). /Művészeti díjak nemzeti ünnepen Az egész nemzet művészetében gondolkodtak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./"
2001. március 16.
"Szatmárnémeti magyarságának egy része a református temetőben gyűlt márc. 15-én, ahol a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés fiataljai szerveztek ünnepi műsort. Felolvasták Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntő levelét, Kereskényi Gábor a forradalom eszméiről beszélt. Az Ormos-háznál a MADISZ-é volt a főszerep. Az Aurora szálloda mögött lévő Kovács Leó-emléktáblára helyeztek koszorúkat, ahol Danku Pál a Garibaldi oldalán harcolt szatmári származású forradalmár tetteit méltatta. /Simon Levente: Szatmárnémeti. Megemlékezések - három helyszínen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Nagykárolyban két helyszínen emlékeztek márc. 15-re: a Petőfi-szobornál /a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében/ és a színházteremben, ünnepi műsorral. /Boros Ernő: Nagykároly. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Erdődön a Petőfi-emlékműnél ünnepeltek. Kabai István, a Szatmár megyei RMDSZ ügyvezető elnöke mondott beszédet. Ovidiu Duma, Erdőd község alpolgármestere, a helyi önkormányzat nevében üdvözölte a résztvevőket. /Elek György: Erdőd. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./ Hagyomány, hogy a Szent-Györgyi Albert Társaság különdíjjal jutalmazza azokat, akik sokat tesznek Szatmárnémetiért, a magyarságért. Idén Fátyol Tibor hegedűművésznek, a helyi filharmónia igazgatójának ítélték s adták át március 14-én a kitüntetést, az RMDSZ ünnepi nagygyűlésén. A Szózat után Riedl Rudolf alprefektus ismertette Adrian Nastase kormányfő ünnepi üzenetét, majd Kedves Tamás, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia főtitkára mondott ünnepi beszédet. Fátyol Rudolf professzora a nagykárolyiak nagy zenésze, Ruha István volt. /Márciusi különdíj. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./"
2001. március 26.
"A 75 éves Kallós Zoltán 1946-ban Kolozsváron tanítói oklevelet szerzett, majd 1950-ig Magyarvistán tanított. 1951 és 1955 között a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán tanult, ezután Lészpeden és a Gyimes völgyében tanított. 1978-ban börtönbüntetésre ítélték, ennek letöltése után tisztviselő volt, 1969-ben szabadfoglalkozású lett. A zenefolklór és a népköltészet, különösen a ballada és a díszítőművészet kérdéseivel foglalkozik. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve, amelyben négy, néprajzilag jelentős (Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes) táj balladaköltészetét mentette meg a művelődés számára. A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja. 1990-ben Életfadíjat, 1996-ban Kossuth-díjat kapott. /75 éve született Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26./"
2001. április 2.
"Március 31-én ülésezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fő fóruma, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Arról döntöttek, hogy az RMDSZ 2003-ban sorra kerülő, következő kongresszusáig az SZKT a jelenlegi összetételben folytatja munkáját. Markó Béla politikai helyzetelemzésében a választások után kialakult helyzetre és az ennek nyomán a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával (RTDP) kötött parlamenti támogatási megállapodás eredményeire, illetve a szövetség előtt álló feladatokra összpontosított. Az RMDSZ elnöke elemezte az RTDP-vel kötött megállapodás pozitív és negatív eredményeit. Előbbiek közé sorolta a helyi közigazgatási törvény elfogadását, Nastase miniszterelnök márc. 15-i üzenetét a romániai magyarsághoz. Eredménynek számít, hogy különböző minisztériumokban és központi intézményekben a vezető tisztségeket betöltő magyarokat sikerült posztjaikon megtartani. Negatívumok: össze nem hangolt törvényjavaslatok, a magyar szakemberek megyei és helyi szinten történő eltávolítása különböző állami hivatalok éléről, illetve a kormánypárt erősödő nacionalista retorika, amely az utóbbi napokban a szenátus művelődési és oktatási szakbizottságainak döntésében is megmutatkozott. Várhatóan két-három héten belül megoldást keresnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem szerkezeti átalakításának, az önálló magyar tanszékek és karok létrehozásának tekintetében, s lépéseket tesznek a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, továbbá a kolozsvári agronómián és a zeneakadémián a magyar oktatási formák bevezetésére, illetve megerősítésére. - A szövetségi elnök üdvözölte a magyarországi státustörvény tervezetének megszületését, azt a romániai magyarság számára fontos, javára szóló jogszabálynak nevezte. Katona Ádám székelyudvarhelyi képviselő az elnöki helyzetelemzésről vitát javasolt, ezt azonban elvetették. - Az SZKT rátért az SZKT megújításáról szóló vitára. Toró T. Tibor "az RMDSZ kapuinak kitárását" javasolta. Verestóy Attila rámutatott: vagy megújítják az SZKT-t, s akkor minden egyes helyet választással töltenek be, vagy pedig a platformoknak, az ifjúságnak, a nőknek stb. korporatív alapon biztosítanak helyeket. Kónya-Hamar Sándor az 1996 márciusában elfogadott határozatot idézte, amelynek értelmében az SZKT-t a romániai magyarság kataszteri nyilvántartásának alapján kell általános választással megújítani. Markó Béla szerint nem szabad olyan célokat magunk elé tűzzünk, amelyekről eleve tudjuk, hogy megvalósíthatatlanok.- Két elképzelés alakult ki. Az egyik az ügyvezető elnökség által elkészített közvetlen választásról szóló szabályzat szerint az SZKT teljes megújítását vetítette elő, a másik pedig azt, hogy a 2003-ban sorra kerülő, következő RMDSZ-kongresszusig maradjon meg a jelenlegi képviselet, s ennek következtében az SZKT is maradjon változatlan. A szavazáson a második javaslat győzött, s ezután a tanácskozást azonnal berekesztették. - Délelőtt az SZKT és Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülést tartott, amelyen tudomásul vette Dézsi Zoltán SZKT-elnök lemondását, meghallgatta Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzését, megerősítette önkormányzati ügyvezető elnöki tisztségében Kerekes Gábort, és zárt ülésen megvitatta és elfogadta a szövetség költségvetését. Dézsi Zoltán azért mondott le, mert a kormány Hargita megyei alprefektusnak nevezte ki őt. Markó Béla leszögezte: mindazok a politikai, gazdasági és társadalmi okok, amelyek az RMDSZ-t az RTDP-vel kötött megállapodásra kényszerítették, ma is léteznek. Markó kijelentette: a kormányfő részvételével tartott múlt heti RMDSZ-RTDP-egyeztetésen ígéretet kaptak arra, hogy az egyetemi akkreditációs törvénnyel kapcsolatos hátrányos javaslatokat nem fogják továbbvinni. Elmondta: közölték Adrian Nastaséval, hogy azzal a nacionalista irányzattal, amelyet az Adrian Paunescu-George Pruteanu páros képvisel, az RMDSZ nem tud közösséget vállalni, s annak további erősödése a két párt közötti együttműködést kockáztatja. Markó bírálta a Reform Tömörülést, amelynek egyik legutóbbi tanácskozásán elhangzott, hogy "a jelenlegi vezetők a romániai magyarság áruló bandáját alkotják", hogy "politikai gyilkosságról" és "politikai prostitúcióról" kell az RMDSZ kapcsán beszélni. Az SZKT délutáni ülésén Tőkés László tiszteletbeli elnök javasolta, hogy az SZKT vitassa meg a zilahi Wesselényi-kollégiumban kialakult helyzetet. A javaslatot Deák László Szilágy megyei ügyvezető elnök nem támogatta. Tőkés püspök javaslatát az SZKT 23 igen és 30 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett elutasította. Az SZKT elfogadta Vekov Károlynak a Nemzetépítő Platform magalakulásáról szóló tervezetét. Az SZKT-ülést követően Tőkés László püspök sajtóértekezleten ismertette a zilahi Wesselényi-kollégium ügyét, és leszögezte: az iskolaigazgatónak vissza kell vonulnia. Tőkés László elmondta: az SZKT elutasító magatartása nem lepte meg, hiszen ez a testület rég nem döntéshozó, hanem "közjegyzői feladatokat ellátó szerv". Ez a gárda a "nemzeti érdekeink elárulója lett". /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: 2003-ig jelenlegi formájában működik az RMDSZ. Az SZKT nem élt a választások útján történő megújulás lehetőségével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./"
2001. április 12.
"Kolozsvárnak önálló diákzenekara született: a Gh. Dima Zeneakadémia diákjai alkotják Sinfonietta Transsylvanica együttes tagjait, az együttes a KMDSZ kötelékeiben működik. Bemutatkozó fellépésük ápr. 9-én volt. A diákzenekarban a főiskola magyar és román diákjai muzsikálnak egyetértésben. A Sinfonietta Transsylvanica nem óhajt a főiskola védnöksége alatt működni, önálló zenekar szeretne maradni, így próbáit nem az akadémián tartja. Egyelőre, díjmentesen, a Diákművelődési Ház nyújt "otthont" a 45 tagú zenekarnak. A zenekar szervezésében Makkai Dávid, Flórián Gergely, Réman Tibor, Leitman Zsolt és Kolcsár István oroszlánrészt vállalt. A bemutatón a szólista Székely Attila volt, a kolozsvári közönség egyik kedvenc zongoraművésze. /Kulcsár Gabriella: Sinfonietta Transsylvanica. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./"
2001. május 11.
"Elhunyt Kiss Gábor, a galaci dalszínház nyugalmazott karmestere. Kiss Gábor 1958-ban végezte a Gh. Dima Zenekonzervatóriumot, majd a galaci dalszínházhoz szerződött, mint karmester. 1988-ban nyugdíjba vonult, folytatva pedagógiai tevékenységét. 1975-1981 között a galaci dalszínház igazgatója. 1985-ben ő mutatta be Hary Béla Farsang című musicaljét D-ale carnavalului címen Galacon. /Kiss Gábor (1933-2001). = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./"
2001. július 5.
"Júl. 6-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában ad koncertet a székelyudvarhelyi Kárpát-medence Fesztiválzenekar. A Kárpát-medence Fesztiválzenakar nevet viselő szimfonikus együttes tagjainak 30-35%-a székelyudvarhelyi, akad közöttük brassói, csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi középiskolai tanuló, konzervatóriumi hallgató akár abszolvens is. /Járay F. Katalin: Vendégszereplésen a Kárpát-medencei Fesztiválzenekar. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./"
2001. július 16.
"Júl. 15-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola szervezésében megtartotta első koncertjét a Csíki Kamarazenekar. A tervek szerint a hangversenyek színhelye a Csíki Játékszín (régi művelődési ház) lesz. A csíkszeredai művészeti középiskola zene szakos diákjaiból és tanáraiból, zeneakadémiai hallgatókból és meghívott előadókból verbuválódott a kamarakórus. /Szatmári László: A Csíki Kamarazenekar első koncertje. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./"
2001. október 22.
"Életének 62. évében elhunyt Karácsonyi Péter /Budapest, 1940. márc. 25. - Nagykároly, 2001. okt. 20./ tanár, zenekarvezető, szinte valamennyi nagykárolyi könnyűzenész mentora. Karácsonyi Péter Kolozsváron zenetanári képesítést szerzett, majd immár gyakorló pedagógusként, magánúton ugyancsak Kolozsváron 1967-71-ben elvégezte a Gheorghe Dima konzervatórium zenepedagógiai és zenetudományi szakát. 1978-ban karmester lett. Országos első díjat nyert zenekarával. 1994-ben Karácsonyi Péter művelődési díjat kapott, ugyanebben az évben a Kastélylakó Trió egymás után három alkalommal is első helyre került az RTV-1-es adásában a videoklipek toplistáján. Emellett Nagykárolyban és környékén fellelhető, zenével kapcsolatos dokumentumok, illetve az erdélyi magyar örmények múltjának és jelenének a kutatására is jutott ideje. /Elhunyt Karácsonyi Péter. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 22./"
2001. december 15.
"Kallós Zoltán megkapta a Magyar Corvin-lánc kitüntetést /ez a tizenharmadik kitüntetése/. Előzőleg felhívták, hogy elfogadja-e, mert egyesek fenntartással viseltetnek e díj iránt, ugyanis az első Corvin-lánc díjazás a negyvenes években, Horthy Miklós és az akkori oktatási miniszter javaslatára indult el, ők alapították a díjat. Kallós viszont arra emlékezik, hogy Horthy idején a Református Kollégiumban, Kolozsváron, kötelező módon román nyelvoktatásban részesültek. Ezért természetesen elfogadta a kitüntetést, hiszen kötelességének érzi tenni valamit azért a közösségért, amelyhez tartozik. Kolozsváron, a Református Kollégiumba könyvtárában kezébe került Domokos Pál Péternek a Moldvai magyarság című kötete, ez nagy hatással volt rá, elhatározta, hogy egyszer eljut ezekhez az emberekhez. Kallós bekerült a Zeneakadémiára, s miután negyedéven kizárták onnan, Jagamas János tanácsára elment Moldvába tanítani. Akkor volt vagy hetven magyar iskola Moldvában, és létezett egy tanítóképző részleg is Bákóban, s a magyar tanítóképzősök Lészpedre jártak ki gyakorló tanításra, ahol ő is tanítottam. Lészpedről rendszeresen járt gyűjteni a többi csángó faluba is. Kiváló nótafák voltak, az egyiket például most javasolják a Magyar Népművészet Mestere címre: Demeter Antiné Jánó Annát Lészpedről, aki most hetvenöt éves. Most készít vele egy meséskötetet, körülbelül 25-30 sámánisztikus mesét, 8-10 balladának a meseváltozatát, és 10-15 Krisztus-legendát jegyzett fel tőle. Volt egy periódus a Ceausescu-időszakban, amikor nyolc évig nem lehetett odajárni, 1980-tól 1989-ig. - A Corvin-lánccal jelölhet egy ösztöndíjast. Kallós Szép Gyulát jelöli, hogy folytassa az ő munkáját. Szép Gyulával tíz éve együtt dolgozik. /Köllő Katalin: Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng a lélek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./"
2002. január 4.
Úttörő színházi produkciót tartottak Székelyudvarhelyen: Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjével búcsúztatták az óévet. A Művelődési Ház zsúfolásig megtelt nagytermében sikeres volt az est, annak ellenére, hogy nem hivatásos operett-énekesek szerepeltek. A tánckart az Udvarhely Néptáncműhely táncosai alkották, a produkcióban részt vettek a Balázs Ferenc Vegyes Kar tagjai, valamint a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia diákjai és székelyudvarhelyi zenészek is. Az udvarhelyi színészeknek a kolozsvári Magyar Opera magánénekese, Marton Melinda egyetemi tanár segített a különböző éneklési technikák elsajátításában. /Száva Enikő: Operettel búcsúztatták az évet. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2002. január 7.
Asztalos Ferenc képviselő, az oktatásügyi bizottság alelnöke elmondta, előrelépés, hogy a közoktatási intézmények finanszírozása, beleértve a tanszemélyzet fizetését is, az országos költségvetésből átkerült a községi, városi, illetve megyei tanácsok költségvetésébe, a közoktatási intézmények a minisztérium tulajdonából a helyi tanácsok tulajdonába mentek át. Asztalos közbenjárására Máramarosszigeten különálló épületben, önálló jogi személyként működhet majd egy magyar nyelvű középiskola. – Amennyiben az RMDSZ újabb protokollumot köt a jelenlegi kormánypárttal, annak tartalmaznia kell azt, hogy a kormánypárt nem támogat olyan törvénykezdeményezéseket, melyek a jelenleg létező oktatási jogokat korlátozná. Azokon az egyetemeken, ahol már van magyar nyelvű oktatás (a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem), ott lehetővé kell tenni, hogy a magyar oktatási részlegek döntéshozatali autonómiával rendelkezzenek. Azokban az intézményekben, ahol egyáltalán nem folyik magyar nyelvű képzés, de a magyar nemzetiségű diákok részaránya számottevő, ott be kell vezetni a magyar nyelvű képzést is, mint például a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen és a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. /Bágyi Bencze Jakab: Mérlegen a magyar nyelvű oktatás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 7./
2002. január 17.
Jan. 16-án újra tanácskozott az RMDSZ és az SZDP tárgyalóbizottsága a meghosszabbítandó együttműködési szerződés előkészítéséről. Megegyeztek: 5–5 tagú felügyelő bizottságot hoznak létre, amelyik hetente elemzi a szerződésben foglaltak tiszteletben tartását. A találkozó után Markó Béla és Viorel Hrebenciuc a sajtónak nyilatkozva elmondták: kidolgozták az együttműködés meghosszabbítása érdekében folytatott tárgyalások ütemtervét, felvázolták az idei együttműködési szerződés prioritásait illetve annak fontosabb fejezeteit. Ezek: a két alakulat politikai kapcsolata, a parlamenti csoportok együttműködése, a kormány támogatása az idei célkitűzések megvalósítása érdekében, a helyi szinten való együttműködés, valamint a szerződés monitorizálási rendszerének kidolgozása. Markó Béla kifejtette: a protokollum tartalmazni fogja a 2001-es együttműködés során meg nem valósult pontokat is, külön hangsúlyt fektetve az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, a területi fejlesztésre, a decentralizációra, a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, ezen belül az állami magyar nyelvű felsőoktatás bővítésére. A tárgyaláson szó esett két független intézmény létrehozásáról. Az egyik a kisebbségek helyzetét tanulmányozó intézmény lenne, amelynek létesítésére vonatkozóan már létezik egy régebbi kormányrendelet, a másikat pedig a diszkrimináció visszaszorítása érdekében hoznák létre. Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke szerint az új együttműködési megállapodásban az RMDSZ a többi között vállalja: közbenjár a külföldi magyar közösségeknél azért, hogy támogassák Románia meghívását a NATO-ba. Ezzel szemben az SZDP egyebek között vállalja, hogy az év végéig véglegesítik a vissza nem szolgáltatható ingatlanokért járó kárpótlásról és az elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásáról szóló jogszabályokat. /(Ú. I.): Körvonalazódik az RMDSZ–SZDP együttműködés. Intézmények kisebbségkutatásra és a diszkrimináció visszaszorítására. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./ Toró T. Tibor képviselő szerint a protokollumnak tartalmaznia kellene a közösségi autonómiát, a párbeszéd megkezdését a kulturális önrendelkezésről. Az ezzel kapcsolatos ütemterv elmulasztása kizáró jellegű is lehetne – vélte a Reform Tömörülés elnöke. Szintén kizárólagos tényezőként sorolta Toró a csángók anyanyelvi oktatáshoz való jogát. Prioritások között említette az egyházi ingatlanok kérdését, valamint a települések önkormányzati autonómiájának szavatolását. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint elsősorban a tavalyi "restanciákat" kell tartalmaznia a megállapodásnak, ezúttal meghatározott határidőkkel. A szenátor prioritásként jelölte meg a kolozsvári Babes–Bolyai-egyetem magyar vonalának megerősítését, az elfogadott törvények maradéktalan alkalmazását, keretmegállapodás aláírását az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, a kisebbségkutató intézet működtetését, vezető beosztásokat az állam fontos intézményeiben. Vekov Károly képviselő jónak látná, ha a "sokszínű RMDSZ-t sokszínű tárgyalóbizottság" képviselné. A képviselő prioritásai között szerepel az egyházi és közösségi tulajdon visszaszolgáltatása, a kolozsvári és marosvásárhelyi egyetem magyar vonalának a bővítése, a kolozsvári Zeneakadémia magyar tagozatának létrejötte, a magyar tanerők alkalmazása a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán. Székely Ervin képviselő fontosnak vélte, hogy a kormánypárt egyeztessen törvényhozási terveiről a szövetséggel. /Elvárások, vélemények. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./
2002. január 19.
Jan. 18-án Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa (TEKT), amelyen a kedvezménytörvény romániai alkalmazását érintő gyakorlati kérdésekről tárgyaltak. Ezt követően Markó Béla szövetségi elnök beszámolt a kormánypárttal folytatott tárgyalásokról. Az oktatás terén a kormánypárt ígéretet tett magyar karok, tanszékek létesítésére a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián, az agrártudományi egyetemen, illetve a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen. Ígéret van arra, hogy a pedagógusok leépítése nem fogja befolyásolni a beiskolázási számokat, a magyar osztályok száma emiatt nem fog csökkenni. Az RMDSZ kérte: rendezzék az egyházi iskolák helyzetét, a meglévő felekezeti iskolákban ne csak egyházi tantárgyakat lehessen tanítani. A rendőrök jogállását szabályozó törvényben rögzíteni fogják, hogy ott, ahol valamely kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot, a rend őrei között legyen olyan, aki ismeri az illető kisebbség nyelvét. Az RMDSZ indítványozta az igazságszolgáltatásban való anyanyelvhasználat alkalmazását is, és arányos képviseletet kért a különböző kulturális, belügyi, igazságügyi stb. intézményekben is. Ami az egyházi ingatlanok helyzetét illeti: a kormánypárt azt ígérte, 2002. folyamán a parlament elfogadja az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezetet, amelyet még ebben az évben életbe is léptetnek. Szóba került a zászló- és himnusz-ügy is, az RMDSZ kérte a jelenlegi jogszabály módosítását-kiegészítését, amelynek ki kell térnie a kisebbségi szimbólumok használatára is. Kónya-Hamar Sándor szerint az egyezményben a kormány képviselőinek fel is kell vállalniuk a kolozsvári Főtér helyzetének megnyugtató rendezését, beleértve Mátyás király szobrának restaurálását is. /Sz. K.: RMDSZ igények, SZDP ígéretek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
2002. január 30.
Adrian Nastase miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt vezetője és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke jan. 29-én Bukarestben aláírta a két szervezet közötti, újabb egy évre szóló együttműködési megállapodást. A dokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón mindkét szervezet vezetője azt emelte ki, hogy a kormánypárt és az RMDSZ tavaly kezdett együttműködése olyan hasznos eredményekkel és tapasztalatokkal járt, amelyek alapot biztosítottak a folytatáshoz. - Az RMDSZ jó partner volt, és jó partner lesz. Együttműködésünk hozzájárult a parlamenti és ezen keresztül a belpolitikai stabilitáshoz, aminek komoly része volt Románia tavaly elért gazdasági, kül- és belpolitikai eredményeiben - hangsúlyozta Adrian Nastase. - Nem egyszerű adok-kapok alkut kötöttünk - jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ elnöke a mostani megállapodás új vonásaként emelte ki, hogy sokkal pontosabban és konkrétabban határozták meg az együttműködés módozatait. Sikerült áttörést elérni olyan lényeges kérdésekben, mint például az egyházi és a közösségi ingatlanok ügye, mivel a megállapodás előírja, hogy az idén törvény születik erről a kérdésről - mondta. A megállapodása részletesen megfogalmazza a két szervezet közötti együttműködés alapelveit, céljait és formáit. Mindkét szervezet a kedvezménytörvény végrehajtásáról aláírt román–magyar kormányfői egyetértési nyilatkozat előírásának korrekt végrehajtását szorgalmazza. Országos szinten ellenőrző bizottság alakul, amelyben helyet kapnak az RMDSZ képviselői is. A kormánypárt és az RMDSZ annak érdekében cselekszik, hogy az év végére fő vonalaiban befejeződjön az erdők és a termőföldek visszaadásáról szóló törvény végrehajtása. A román kormány április 30-ig törvényt terjeszt elő a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi vagyon visszaszolgáltatásáról. A megállapodás szerint a törvényt a román parlament szeptember 30-ig elfogadja. Június 30-ig törvény születik azoknak a személyeknek a kárpótlásáról, akik az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról hozott törvény alapján jogosultak lennének, de természetben nem kaphatják vissza ingatlanaikat. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelvű karokat és tanszékeket hoznak létre az oktatási törvény előírásainak megfelelően. Megvizsgálják annak lehetőségét, hogy magyar nyelvű oktatás induljon a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerész egyetemen, hogy magyar nyelvű oktatási csoportot hozzanak létre a kolozsvári Zeneakadémián és agrártudományi egyetemen, valamint a marosvásárhelyi műszaki egyetemen. Biztosítani fogják a magyar nyelv tanulásának lehetőségét az állami iskolai rendszerben. (Ez a megegyezés a szórványban élő magyarság és a csángómagyarok problémájának megoldását szolgálja.) Az együttműködési dokumentum kitér arra, hogy román és magyar nyelvű televíziós stúdiót létesítenek Marosvásárhelyen. Megteremtik a magyar nyelvű rádió- és televíziós programok összekapcsolásának műszaki feltételeit. A dokumentum szerint intézkedéseket hoznak az egyházak jelentősebb támogatására. Létrehozzák a nemzeti kisebbségek problémáival foglalkozó intézetet. A parlament június 30-ig megfelelő formában ratifikálni fogja a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját. A román nyelv védelméről szóló törvényt olyan formában fogadja el a parlament, hogy azzal együtt biztosítsák a romániai nemzeti kisebbségek nyelvének védelmét is. Biztosítják a nemzeti kisebbségi kiadók, kiadványok, kulturális események kiegyensúlyozott finanszírozását. Ugyancsak biztosítani fogják, hogy a nemzeti kisebbségek arányos képviselethez jussanak országos, területi és helyi szinten az intézményekben, beleértve a döntéshozó funkciókat is. 30 napon belül megyei és helyi szinten is együttműködési megállapodást kötnek, ahol ezt szükségesnek tartják. A két szervezet felkéri a helyi hatóságokat, hogy kezeljék prioritásként a romániai magyar kultúra szempontjából értéket hordozó emlékműveket. Brassóban együttműködnek abban, hogy megfelelő elhelyezést kapjon az Áprily Lajos Gimnázium, a Bolyai Farkas Gimnázium ismét magyar nyelvű középiskola legyen. Megoldják az aradi Szabadság-emlékmű ügyét. A megállapodások betartásának ellenőrzésére közös értékelő bizottságot hoznak létre. Hasonló bizottságok jönnek létre területi szinten is. Az SZDP kötelezettséget vállal arra, hogy a román bel- és külpolitika minden nagy fontosságú kérdésében előzetes konzultációkat folytat az RMDSZ-szel. A két szervezet csúcsvezetése háromhavonként értékeli a megállapodás végrehajtását. /Aláírták a kétpárti egyezményt Markó: nem egyszerű adok-kapok alkuról van szó. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./ A protokollum öt fejezete több konkrét célt és több határidőt tartalmaz, s az együttműködést megyei szintekre is kiterjeszti. A dokumentum első fejezete a PSD és az RMDSZ közötti politikai kapcsolatokra vonatkozik. Tíz pontja közül hat lényegében az együttműködés módozatait és általános céljait fogalmazza meg. További négy fontos politikai részcélokra vonatkozik. Ezek szerint a felek támogatják "a határokon túl élő románok érdekeit, különösen a magyarországi román kisebbségét". Ugyanakkor leszögezik, hogy tekintettel lesznek a magyar többségű megyékben élő "román kisebbség" problémáira is. A kisebbségvédelem terén az egyezmény egyrészt a jelenlegi keretek bővítését, másrészt a kisebbségek szórványközösségeire való fokozottabb odafigyelést helyezi kilátásba. A második fejezet a PSD és az RMDSZ parlamenti frakciói közötti együttműködést szabályozza. A megállapodás szerint a két frakció a parlamenti határozathozatal minden szintjén (bizottságok, állandó bizottság) együttműködik, sőt, még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében is keresik az együttmunkálkodás módozatait. A legtöbb konkrét részcélt és határidőt a harmadik fejezet tartalmazza, mely a kormányprogram közös támogatásához szükséges lépéseket fogalmazza meg. A restitúciós törvényekre vonatkozóan a felek megállapodtak abban, hogy a kormány az év végéig befejezi a föld- és erdőtulajdonra vonatkozó tulajdonosi bizonylatok kiállítását. Április 30-ig kell benyújtania a kormánynak a parlamentben az egyházi és kisebbségi közületi vagyon visszaszolgáltatására vonatkozó törvény tervezetét, amelyet a törvényhozó testületnek ez év szeptember 30-ig kell elfogadnia. Június 30-ig – kell elfogadnia a parlamentnek azt a kárpótlási törvényt, amely a 10/2001-es ingatlantörvény alapján vissza nem szolgáltatható vagyontárgyak után juttat az egykori tulajdonosoknak méltányos kártérítést. A felek növelni kívánják a helyi önkormányzatoknak visszajuttatott adóbevétel hányadát. A lakosság-nyilvántartást áthelyezik a helyi önkormányzatok hatáskörébe június 30-ig, az útlevél-kibocsátó szerveket pedig a prefektúrhoz /október 30-ig). A megegyezés szerint a kormánynak figyelemmel kell követnie a 215-ös helyhatósági törvény kétnyelvű feliratokra vonatkozó előírásainak alkalmazását. A csángók magyar nyelvű oktatása inkább csak utalásszerűen van jelen az egyezményben. Az oktatási célokra vonatkozó alfejezet egyik pontja szerint biztosítani kell a magyar nyelv oktatását az oktatási törvény 121. cikkelyének (az anyanyelv fakultatív oktatása), valamint az Európa Tanács ajánlásainak megfelelően, ott, ahol erre valós igény van. A dokumentum a felekezeti gimnáziumok helyzetét az eddigi beiskolázási számoknak megfelelően rendezi.
2002. február 6.
Három felekezet vallástanárképző karának építene közös otthont a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). Megtörténhet, hogy az ortodox, görög katolikus és református vallástanárokat képző fakultások számára tervezett ingatlan az ortodoxok tulajdonába kerül, mivel az egyetem bizonyos feltételekhez kötötte a beköltözést az új épületbe. A BBTE adminisztratív bizottságának jan. 29-i határozata szerint a felsőoktatási intézmény a helyi önkormányzathoz nyújtja be igénylését, a tervezett ingatlan felépítéséhez szükséges telek kijelölésére. Kása Zoltán rektorhelyettes elmondta: "A karok egyre bővülnek, ugyanakkor növekvőben van a diákság létszáma is". A felépülő és korszerűen felszerelt ingatlan azonban az ortodox fakultás tulajdonába kerülhet, ha a római katolikus és a református püspökség visszakapja a kormányhatározatban megjelölt – egykor elkobzott – ingatlanjait. Az egyetem és a református püspökség közötti egyezség alapján, abban az esetben, ha a püspökség visszakapja a már évek óta követelt Bocskai téri épületegyüttesét, azt a református vallástanárképző kar rendelkezésére bocsátja. Hasonló helyzetben van a BBTE görög katolikus vallástanárképző kara, amelynek az egyetem adminisztratív bizottságának határozata szerint szintén nem marad helye az ingatlanban, ha a Kolozsvár–Szamosújvár Görög Katolikus Püspökség visszakapja azt az egykor elkobzott épületét, amelyben jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémia székel. /Lázár Lehel: Fonák helyzetben a hittantanárképzők. Új épületet kapnak a BBTE-től. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./
2002. február 12.
Febr. 9-én Kolozsváron az Iskola Alapítvány és az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumának ülésén Markó Béla szövetségi elnök arról beszélt: az RMDSZ három önálló magyar tannyelvű kart kíván létrehozni Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A terv szerint humán tudományok, természettudományi és matematika kart alakítanának ki. Ez nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a hasonló terveket a BBTE szenátusa az évek folyamán sorra megvétózta, és a kolozsvári román egyetemi tanárok most is ellenzik az általuk "szeparációnak" bélyegzett karok megalakítását. Erdélyben ugyanakkor több egyetem vezetője is elvetette a kormánytámogatási megállapodásban szereplő magyar felsőfokú oktatási bővítést. A kolozsvári Állatorvosi és Agrármérnöki Egyetem rektora a múlt héten úgy vélekedett, intézményében a magyar tannyelvű szakok létrehozása nem időszerű, s túlságosan nagy anyagi erőfeszítést jelentene. A kolozsvári Zeneakadémián tanuló diákok és azok szülei évek óta követelik az anyanyelvi oktatás visszaállítását, a Zeneakadémia szenátusa szerint ennek beindítására nincs igény. A kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora kijelentette: szükségtelen az orvosképzésben a magyar nyelvű oktatás bevezetése, hiszen a páciensek zöme román anyanyelvű. Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora emlékeztetett arra, hogy az intézmény valamennyi szakán 1962 óta két nyelven folyik az oktatás, s a magyar oktatási vonal tanárai minden testületben képviselve vannak. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem vezetősége szerint az egyetemen 22 szakon oktatnak, s ezek közül 20 esetben létezik magyar nyelvű képzés, a további bővítés tehát szükségtelen. /Több román rektor is ellenzi a magyar felsőfokú oktatás bővítését. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./
2002. február 12.
Kónya-Hamar Sándor képviselő a protokollumról megállapította, hogy jóval több a konkrétum benne, mint az előzőben, de nagyon sok pontjában a föltételes mód érvényesül. Mert benne van például, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen külön magyar karok és tanszékek indulnak, de az is oda van biggyesztve, hogy az érvényben lévő törvények szellemében. Vagy: megvizsgálják annak a lehetőségét, indíthatnak-e magyar részleget a marosvásárhelyi orvosin, illetve magyar csoportokat a kolozsvári zeneakadémián, a mezőgazdasági főiskolán, valamint a vásárhelyi műszaki főiskolán. Kónya-Hamar Sándor értesülései szerint az oktatásról szóló részben egy nappal az aláírás előtt még benne volt a csángókra vonatkozó Európa tanácsi határozat száma is. Ez kikerült belőle, helyette csak "a tanügyi törvény 121. cikkelyének megfelelően és a vonatkozó Európa tanácsi ajánlásoknak a szellemében" fogják biztosítani az állami közoktatásban "a magyar nyelv tanulását", ráadásul "a konkrét és valós igények függvényében". Sokan azt állítják, hogy mi mindig a nagykabátot kérjük, és kapunk egy silccgombot. A megállapodásban az önálló állami magyar univerzitásról és az autonómiáról szó sincs. Ez a protokollum a kormány kezében ütőkártya az európai integrációt illetően. A képviselő ígérte, hogy Kolozsváron több konkrétumot fognak bevinni a helyi pártközi egyezségbe. /Román Győző: Nagykabát és sliccgomb. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 12./
2002. február 18.
"Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) közötti együttműködési megállapodás végrehajtását felügyelő bizottság tagjai febr. 17-én Kolozsváron megbeszélést folytattak a kormánypárt tizennégy erdélyi szervezetének képviselőivel a helyi szinten megkötendő protokollumok tartalmáról. A megállapodás előírja, hogy a két politikai alakulat harminc napon belül megyei szinten is megállapodásokat köt. A prefektúrán zajló találkozón többek között jelen volt Ioan Rus belügyminiszter, az SZDP Kolozs megyei szervezetének elnöke, Mircea Geoana külügyminiszter, Viorel Hrebenciuc, a párt alelnöke és Cosmin Gusa főtitkár. Ioan Rus belügyminiszter elmondta: még a héten elkezdik a tárgyalásokat az RMDSZ Kolozs megyei szervezetével a helyi szintű protokollum megkötése érdekében. A miniszter hangsúlyozta, hogy csak az egyetemek szenátusai dönthetnek az új magyar karok és tanszékek létrehozásáról. A bizottság tagjai több kolozsvári egyetem rektorával folytattak megbeszélést. Arra a megállapodásra jutottak, hogy magyar nyelvű karok és tanszékek a tanügyi törvény előírásainak és az egyetem autonómiájának tiszteletben tartásával történhet meg. /Papp Annamária: Kormánypárti egyeztetés a helyi megállapodásokról. Rus: Csak az egyetemek szenátusa dönthet új karok létrehozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./ Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a kormánypárt elkezdje értelmezni a központi szinten megkötött protokollumot, hiszen annak kidolgozásakor és aláírásakor mind a kormánypárt, mind pedig az RMDSZ országos vezetősége tudatában volt annak, hogy mit lehet abban konkrét formában megfogalmazni. A képviselő szerint a protokollumnak éppen a konkrétumok jelentik az erősségét, amelyek közé tartozik a magyar karok és tanszékek létesítése is a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián vagy az Agrártudományi egyetemen. "Amennyiben külön értelemzést nyer helyi szinten a központi protokollum, nekünk is viszonyulni kell ahhoz. Mi következetesen be szeretnénk tartani annak előírásait és továbbra is úgy érezni, hogy a megállapodás nemcsak elvi szinten fogalmaz meg bizonyos kitételeket. Ha azonban értelmezést akarnak érvényesíteni — a mai találkozó résztvevőinek nyilatkozata pedig erre utal — akkor mi is kénytelenek leszünk bekeményíteni és kérni a protokollum felülvizsgálását", mondotta Kónya-Hamar Sándor. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./"
2002. február 23.
Az RMDSZ és a kormánypárt között aláírt protokollum szerint a tanügyi törvény és az egyetemi autonómia előírásainak megfelelően bővíteni fogják a következő tanévvel kezdődően a magyar tagozati oktatást a BBTE-n. Mindenki azt gondolta, hogy a protokollumot a két félnek be kell tartania. Újból csalatkoznia kell, mint a rendszerváltás óta megannyiszor Ioan Rus belügyminiszter ugyanis kijelentette: a Babes–Bolyai Egyetemen, valamint a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és az Agrártudományi Egyetemen az új karok létesítését, a magyar nyelvű oktatás beindítását nem kötelező érvényűen írja elő az egyezmény. A protokollum értelmezése jellemzi a román politikai kultúrát. /Borbély Tamás: Kéz kezet mos. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2002. február 26.
1992-ben, amikor a Mátyás-szoborra durva kezek felszegezték az "igazságos" eszményképét lerombolni hivatott plakettet, a magyarság néma körmenettel tiltakozott. Ekkor született meg az Amaryllis alapítójában, László Bakk Anikóban a Mátyás Napok ötlete. Idén immár tizedszerre gyújtotta meg László Bakk Anikó a Mátyás Napok gyertyáit. Febr. 22-én a Ferencesek templomában az ünnepi mise után, a Schola Gregoriana Monostorinensis énekléssel köszöntötte a X. Mátyás Napok közönségét, majd dr. László Ferenc beszédében emlékezett a templomépítő, a könyvtáralapító, kultúrát pártfogoló igazságos Mátyás királyról. Febr. 23-án a budapesti Kobzos Kiss Tamás és a Canlar együttes török zenével ismertette meg a Mátyás szülőházában összegyűlt érdeklődőket. Febr. 24-én a Zeneakadémián Székely Sebestyén diavetítéses előadása képet nyújtott a reneszánszkori Firenzéről. Ezután a Musica Historica együttes reneszánszkori zenéjére az Amaryllis tánccsoport udvari táncokat mutatott be. /Kulcsár Gabriella: X. Mátyás Napok. Múlt a jelenben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./
2002. március 2.
Márc. 1-jén tartott megbeszélést Marosvásárhelyen a magyar egyetemi oktatókat, felsőfokú tanügyi intézményvezetőket tömörítő Romániai Magyar Felsőoktatási Tanács, a megbeszélésen részt vettek az RMDSZ vezetői is. Nagy F. István ügyvezető alelnök, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője elmondta: a közeljövőben várható, hogy Ecaterina Andronescu oktatási miniszter levélben megkeresi a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségét, amelyben az új magyar tannyelvű karok létrehozását szorgalmazza. A tanácskozás résztvevői megvitatták az RMDSZ oktatási főosztálya által kidolgozott, a magyar felsőoktatás helyzetének javítását célzó dokumentumot. A kormánypártban, úgy látszik, "pislákol" a politikai akarat a magyar nyelvű felsőoktatás szerkezeti önállóságának a megteremtésére vonatkozóan. A most véglegesített változat szerint két karnak a létrehozását tervezik, amely a humántudományokat és a reáltudományokat foglalná magába. A már működő két hittudományi kar (katolikus és református) is beolvadna ebbe a struktúrába, mindkettő a humán tantárgyak közé. A terv szerint a humántudományok kara 13 tanszéket foglalna magában, míg a reáltudományok kara hét tanszékből állna. Ezzel a struktúrával megoldódna a jogi és a közgazdasági karok helyzete is, amelyek nem külön karokként, hanem a létrehozandó karok tanszékeként működnének. Így a jogtudomány tanszéke a humán tudományok karát képező tanszékekhez tartozna, míg a közgazdaság tanszéket a reál tudományok karához csatolnák. A kolozsvári Ion Andreescu Formatervezői és Képzőművészeti Egyetem, valamint a Gheorghe Dima Zeneakadémia vezetőségei nem mutatnak megértést a magyar közösség igényével szemben, ezért Nagy F. István szerint nem lehet tovább halogatni ezt a kérdést. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: az RMDSZ változatlanul az önálló állami magyar tudományegyetem létrehozását tekinti a legfontosabbnak. /Borbély Tamás: "Pislákoló" remények. Ülésezett a Romániai Magyar Felsőoktatási Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2002. március 16.
Izraelben megírt, itthon Laskay Adrienne gondozásában megjelent első kötete után most a hazatekintő Szinberger Sándor újabb három könyvvel gazdagította a hazai operairodalmat, a magyart és a románt egyaránt. A három kötet cím szerint: A visszatekintő számadása, Vesszőparipáim, A közönség rászedésének rövid antológiája. Szinberger Sándor visszaemlékezett a kolozsvári színjátszás utolsó hatvan esztendejére, "mint szem- és fültanú, no meg egy kissé mint cselekvő részese az eseményeknek". A nyolcvanadik évét betöltött Szinberger Sándor zeneszerzést tanult a kolozsvári Zeneakadémián és művészettörténetet a Bolyai Tudományegyetemen. 1951-ben lett főrendező a Magyar Operában, 1956-tól pedig ugyanott igazgató és főrendező. 1974-i volt a Magyar Opera igazgatója, utána a kolozsvári román operánál dolgozott még négy évet. Sikerei voltak külföldi rendezésein is, hiszen dolgozott Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt, Egyiptomban is rendezte az Aidát! 1978-ban kivándorolt Izraelbe, ahol újságíróként dolgozott, később pedig egyetemi tanárként és operaszerzőként. Azonban Izraelben is megmaradt jó magyarnak. Bizonyíték rá ez a négy, magyarul megírt és megjelentetett könyv. /Kovács Ferenc: A visszatekintő számadása. Szinberger Sándor gondolatai az operáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2002. március 20.
A Babes–Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó magyar karok és tanszékek létesítésének ügyében Markó Béla RMDSZ-elnök és Andrei Marga rektor egyetértettek abban, hogy elsősorban a kormány világos akaratkinyilvánítására van szükség. Annál is inkább, mert az egyetemi szenátus tagjai megtorpedózhatják a magyar karok létrehozását. A protokollum a két fél támogatja magyar karok és tanszékek létrehozását a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen, illetve "tanulmányozza annak lehetőségét", hogy a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen magyar nyelvű oktatási tagozat létesüljön. Kása Zoltán, a BBTE rektor-helyettese a Krónikának elmondta, Andrei Marga várakozó álláspontra helyezkedett. "Amennyiben írásos felkérés érkezik, a rektor kész a szenátus elé terjeszteni a javaslatot; más kérdés, hogy az egyetem szenátusa mindeddig rendszeresen megtorpedózta az ilyen típusú kezdeményezéseket, ami most is megismétlődhet" - fejtette ki Kása. Eddig nem történt előrehaladás a magyar karok és tanszékek létrehozásának előkészítését illetően. Markó Béla elmondta, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében már történtek tárgyalások a beiskoláztatási számok rögzítését illetően. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és az Agrártudományi Egyetemen, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen létrehozandó magyar csoportok tárgyában egyelőre sem az RMDSZ, sem a PSD nem tett lépéseket. /Salamon Márton László: Meddig terjed az egyetemi autonómia? = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./
2002. március 23.
Márc. 15. alkalmából Budapesten Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának tárcavezetője Erkel Ferenc-díjjal kitüntette ki Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt. Csíky Boldizsár legutóbbi zenei jellegű kitüntetést, a Bartók- Pásztory-díjat 1986-ban kapta az ugyancsak magyarországi Berzsenyi-díjjal már nem a zeneszerzői munkásságát jutalmazták, inkább a Kemény Zsigmond Társaságnál végzett munkáját. Az Erkel-díjat viszont kimondottan zeneszerzőknek adják. Csíky Boldizsár elmondta: létezett egy erdélyi zeneszerzői iskola, ebbe néhány magyar zeneszerző révén Bukarest is bekapcsolódott. Ez ma már nem létezik. Az idősebb generáció kihalt, a középgeneráció máshol kereste az érvényesülést. A kolozsvári zeneakadémia szenátusa elutasítja a magyar fakultás létrehozását, bár nagy százalékban tanulnak ott magyar diákok. Ezért nincs zeneszerzői utánpótlás. Csíky Boldizsár vezeti a Kemény Zsigmond Társaságot, más közéleti szerepeket is betölt. Kevesen maradtunk sok mindenre, magyarázta. /N. M. K.: Beszélgetés az Erkel Ferenc-díjas Csíky Boldizsárral. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./
2002. április 10.
Továbbra sincs előrelépés az RMDSZ és a kormánypárt Kolozs megyei szervezete közti együttműködési megállapodás véglegesítése terén. Ioan Rus megyei elnök nem siet leülni az RMDSZ-vezetőkkel, hogy pontot tegyenek a protokollum végére. A megyei együttműködési megállapodások megkötésének határidejét ápr. végéig hosszabbították meg. megyei RMDSZ szerint a két szervezet közti együttműködés Kolozs megye valamennyi kiemelten fontos problémájára kiterjedne. A kormánypárt helyi szervezetének el kellene köteleznie magát az elkobzott földterületek visszaszolgáltatásának felgyorsítása mellett; anyagi támogatást kellene biztosítania az egyházaknak, ugyanakkor ígéretet tenne, hogy az egyházaktól elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását felgyorsítja, azok az ingatlanok pedig, amelyeknek visszatérítéséről már van sürgősségi kormányrendelet, ápr. végéig visszakerülnek a jogos tulajdonoshoz; a két párt monitorizálná a helyi közigazgatási, illetve a rendőrségi törvény gyakorlati alkalmazását a megyében; a kormánypárt ugyanakkor biztosítaná a magyar kisebbség arányos képviseletét az állami intézmények helyi és területi fiókszervezeteinek vezetőségében stb. A megállapodás többek közt leszögezi: külön figyelmet kell fordítani a szórványban élő magyar közösségekre, illetve meg kell előzni, hogy különböző polgármesterek túlkapásai megmérgezzék a kisebbség és a többség közötti együttélést. Az RMDSZ kéri a minden szintű anyanyelvi oktatás fejlesztését az igényeknek megfelelően, a magyar pedagógusok arányos képviseletét a különböző oktatási intézményekben, illetve hogy a megyei iskolahálózat átszervezésekor vegyék figyelembe a magyar oktatási szakértők véleményét is. A szöveg külön hangsúlyt fektet a felsőfokú anyanyelvi oktatásra is, kérve az országos protokollum erre vonatkozó részeinek az alkalmazását /a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, illetve a kolozsvári Zeneakadémián és az Agronómián létesítendő magyar karok és katedrák ügyét/. Az RMDSZ továbbá kéri a megyei tanács hatáskörébe tartozó kulturális intézmények művészeti vezetése függetlenségének biztosítását; a Kolozs megyei műemlékek, hagyományos utcanevek tiszteletben tartását; külön pénzalap biztosítását a Mátyás-szobor 100 éves évfordulójának megünneplésére. /Sz. K.: Várat magára az RMDSZ?SZDP megállapodás. A kormánypárt nem érti a szövetség türelmetlenségét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./
2002. május 8.
Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte máj. 5-én Nagyenyeden a Collegium Gabrielense, a reneszánsz értékek színvonalas megjelenítése révén a középkori kultúra és zene ünnepévé varázsolták e napot. Fellépett a kolozsvári László Bakk Anikó által irányított Amaryllis táncház is. A nagyenyedi együttes irányítói Demény Piroska tanárnő és Tornai Gyöngyi tanítónő. Az induláskor varrott korabeli ruhák most, tíz év múltán is nagyon dekoratívak. Az együttes volt tagjai közül néhányan ma már az anyaországi Dévai Nagy Kamilla iskolájában vagy a kolozsvári zenekonzervatóriumban tanulnak. /Bakó Botond: Tízéves a Collegium Gabrielense. Középkori ruhába öltözött a Vártemplom. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2002. június 19.
A Szociáldemokrata Párt (SZDP) bevonta az RMDSZ-t is a jövő évi költségvetés kidolgozásába, így a büdzsétervezet csak azután kerül a parlament elé, miután a két politikai alakulat szakemberei megvitatták azt - nyilatkozta jún. 17-én Adrian Nastase kormányfő, az SZDP elnöke. Ezzel kapcsolatban Markó Béla, az RMDSZ elnöke kifejtette: összeállítják ezt a tervezetet, amely a kormány asztalára kerül, és amennyiben a kormány elfogadja, bekerül a parlamentbe. Ha az RMDSZ-nek csak akkor van lehetősége javaslatokat tenni, amikor már megvan a kész költségvetés-tervezet, amelyet a kormány továbbított a parlamentnek, akkor nagyon nehéz már lényegi módosításokat elérni, ezt tapasztalták tavaly is. Ha már kezdettől fogva meg tudják tenni a javaslataikat, az RMDSZ szakemberei egyeztetni tudnak a minisztériumok képviselőivel, akkor sokszorosan nagyobb lehetőségük van. A Nastase-Markó találkozóra abból az alkalomból került sor, hogy fél évvel ezelőtt írta alá az RMDSZ és az SZDP azt az együttműködési protokollumot. A két politikus egyetértett abban, hogy a protokollumba foglaltak nagy része megvalósult. Markó Béla figyelmeztetett, hogy lemaradások tapasztalhatók, főleg a magyar nyelvű egyetemi oktatási hálózat fejlesztésének terén. Jelentős eredménynek tartja, hogy két csángó faluban ősztől iskolában taníthatják a magyar nyelvet, legalábbis megvan erre a jóváhagyás. A magyar nyelvű egyetemi oktatás bővítésével kapcsolatosan nem oldódott meg semmi. Tehát a Babes–Bolyai Tudományegyetemen belüli karok és tanszékek létrehozása, zeneakadémián a magyar oktatás beindítása, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a bővítés — ezek mind hátravannak. /K. E., Sz. Cs.: Bevonták az RMDSZ-t a költségvetés kidolgozásába. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2002. augusztus 17.
"Tizedik alkalommal gyűltek össze Válaszúton a mezőségi népzene- és néptánc kedvelői, hogy az egyhetes táborban tánctudományukat gyarapítsák. Idén háromszázötven résztvevő volt. Kallós Zoli bácsi, a tánctáborok lelke szerint sokkal jobb az idei tábor, mint például a tavalyi volt. Olyan előadók jöttek, mint dr. Andrásfalvy Bertalan, magyarországi egyetemi tanár, Pávai István, a marosvásárhelyi Zeneakadémia tanára, Borbély Jolán, a magyar népviselet szakértője, illetve Novák Ferenc, a budapesti Honvéd együttes művelődési igazgatója. A Kallós-kúria néprajzi múzeumában a három szoba zsúfolásig megtelt a magyar népi kultúra szebbnél szebb darabjaival. A külföldi vendégek körében a magyarországiak létszáma a legnagyobb. Őket követik lengyelek, németek, hollandok, svédek. Both Zsuzsa férjével együtt tanítja a válaszúti táncokat. Ők Kolozsváron is tanítanak iskolákban, és egy táncházat működtetnek a Tranzit-házban. Az általuk alapított Ördögtérgye táncegyüttessel a falvakba szoktak kijárni. /Valkai Krisztina: Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul táncolunk és énekelünk. Tízéves a válaszúti népzene- és néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"