Kezdődik a Puck bábfesztivál
Összesen huszonkét előadás szerepel a XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának programjában, a romániai társulatok mellett Oroszországból, Dániából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból és Szlovéniából érkeznek csapatok az október 17-e és 21-e között Kolozsváron zajló rendezvénysorozatra – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Helyszínként a szervező Puck Bábszínház terme, a Diákművelődési Ház, az Árpád/Traian úti Zug.zone, a Georghe Dima Zeneakadémia, a monostori Dacia mozi, a román színház és a Kolozsvári Magyar Opera szolgál.
Emanuel Petran, a Puck Bábszínház igazgatója kifejtette: jelentős esemény az intézmény életében az immár tizenötödik alkalommal megszervezett fesztivál. „Kihívásokkal teli évek kemény munkájának és erőfeszítéseinek eredménye ez, amelyeknek köszönhetően a kolozsvári közönség minden alkalommal kiváló műveket láthatott a világ minden tájáról érkező művészek előadásában”, nyugtázta büszkén az igazgató. Szabadság (Kolozsvár)

Bábszínház mindenkinek – startolt a Puck fesztivál
A legkisebbek már a délelőtti órákban birtokba vehették tegnap a Diákművelődési Ház, a Zug.zone, a monostori Dacia mozi vagy akár a Puck Bábszínház nézőterét, a szórakoztatásukról temesvári, nagyváradi, kolozsvári és kisinyovi társulatok gondoskodtak.
Az Árpád/Traian úti Zug.zone-ban például két alkalommal is játszotta a Puck magyar tagozata a Mimorózart című, Palocsay Kisó Kata rendezésében készült előadást, a Puck Bábszínház székhelyén pedig a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia Társulatának Stan Bolovan című produkciója varázsolt mosolyt az arcokra. Az izgalmas pillanatokat a XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja kínálta, és teszi ezt egészen péntekig, az említett helyszínek mellett a Georghe Dima Zeneakadémián, a kolozsvári román színházban és a Kolozsvári Magyar Operában egyaránt.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

Nagykárolyban is bemutatkozik Nagy Norbert
Miután bejárta a fél világot, több olasz, német, francia, dubai operaházban és számos nemzetközi operafesztiválon énekelt, Nagy Norbert szatmári operaénekes október 22-én, szombaton a nagykárolyi közönség előtt is bemutatkozik. Andrea Bocelli volt tanítványa az újonnan felújított nagykárolyi színházban lép föl 19 órától kezdődően, „Amor & Passion” című szólóestjével.
És, hogy mire számíthat a nagykárolyi közönség? A fiatalabb nemzedékhez tartozó Nagy Norbert a következőket válaszolta: “A legfontosabb, amikor egy koncertre készülök, hogy a közönségnek maradandó élményt adjak a dalaimmal. A mai ízlésnek inkább megfelelő opera-dalokat, kanzonetteket adok elő. Természetesen azokból a dalokból is hallhat a nagyérdemű, amelyek első albumomra is felkerültek. A koncerten a La Voce Delle Emozioni című albumomról szólnak majd a dalok, de persze nem csak erről. Felcsendülnek könnyedebb, inkább poposabb számok is. Remélem, tetszeni fog a közönségnek” – tette hozzá a fiatal tehetség.
A szatmári származású, jelenleg Olaszországban élő és oktató fiatal énekes Nagy Norbert 1987. március 20-án született Szatmárnémetiben. Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban érettségizett, ahol zongorázni és gitározni tanult. Közben rájött arra, hogy az éneklésben tudja legjobban kifejezni önmagát. Előbb Socolan Ramona, majd Mordan Terézia volt az énektanára. Érettségi után sikeresen felvételizett a kolozsvári Gheorghe Dima Művészeti Egyetemre. Első szerepét a Rigolettó operában kapta 2010-ben. Az egyetem elvégzése után lehetősége volt kimenni Olaszországba. Itt tovább mélyítette tudását a Spezia városban található Giacomo Puccini Konzervatóriumban. Jegyek már kaphatóak elővételben 25 lejes áron a Nagykárolyi Művelődési Központban. Az esemény szervezését a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Nagykárolyi Kulturális Központ támogatja.
Bagosi Andrea szatmar.ro

700 éves zene csendült fel Kolozsváron
1316-ban íródott zenét is megszólaltatott péntek este Kolozsváron a Flauto Dolce együttes. A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat második koncertjén az is kiderült, hogy mi volt a 18. és 19. század fordulójának magyar slágere.
Kolozsvár 1316-ban kapta meg a városi rangot, a Kolozsvári Magyar Opera rendezvénysorozata az azóta eltelt 700 év zenéjét mutatja be. A Flauto Dolce együttes 200 évet ragadott ki ebből az időintervallumból: Elődeink zenéjéből címmel itáliai, erdélyi barokk és rokokó dallamokat adott elő a Redutban (Néprajzi Múzeum).
Mihaela Maxim szopránénekes, Szabó Mária és Majó Zoltán (barokk furulyák), valamint Miklós Noémi (csembaló) meglepetéssel is készültek: egy pontosan 700 éves szerzeményt, Jacopo da Bologna itáliai zeneszerző 1316-os dalát is előadták, illetve egy még korábbi, 13. századi francia szerelmes trubadúrdalt, a Májusban történt (Ce fu en mai) címűt. 
A Flauto Dolce együttes 2000-ben alakult Majó Zoltán kezdeményezésére a kolozsvári Zeneakadémián. Az együttes a hazai régi zene ápolását, megszólaltalását tartja küldetésének. Eddig több, mint 350 koncerten léptek fel Romániában és külföldön, 2014-ben a tel-avivi Nemzetközi Régizene Szeminárium különleges meghívottjaként koncerteztek és tartottak workshopokat. Legutóbbi lemezük Régizene Romániából (1750-1850) címmel jelent meg, a magyar dallamok mellett ismeretlen román szerző dalait és máramarosi haszid dalokat is tartalmaz.
A nem túl nagyszámú közönség Claudio Monteverdi 1567-ben, mindössze 16 évesen írt szerelmes dalait is halhatta, emellett a 17. század jellegzetes táncát, a Bergamascát, Marco Ucellini változatában, a Csíksomlyón a 17. század közepén lejegyzett Kájoni-kódex három darabját, egy hangszeres fantáziát és két egyházi énekes darabot. Elhangzott továbbá Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című verse Kossovits József megzenésítésében, amelyet Majó Zoltán, a kamarazenekar művészeti vezetője 18. század végi slágernek nevezett. Felcsendült a ritkán előadott Dario Castello mű, a Sonata Prima a due soprani is. Az 1621-es mű kapcsán Majó Zoltán arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a 17. század közepén a szonáta még nem oszlik 3 vagy 4 tételre, egyetlen részből áll, amelyben viszont váltakoznak a lassú-gyors, szomorú-vidám szakaszok.
A koncertet az 1757-es Sepsiszentgyörgyi kéziratban fennmaradt Erdélyi táncok zárták. Az együttes, főképp Mihaela Maxim énekes energiadús előadásmódjának köszönhető, hogy a foghíjas nézőtér, a Redut nagytermének derengő, szórt megvilágítása és rideg múzeumi hangulata ellenére is sikerült mosolyt csalni a jelenlévők arcára.
A 700 éves Kolozsvár zenéje rendezvénysorozat keretében vasárnap este 6 órától Mozart Requiemét adja elő az 1956-os forradalom emlékére a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara. A Brassai vonósnégyes Bartók és a kolozsváriak című előadásukkal október 29-én este 6-tól lépnek fel szintén a Kolozsvári Magyar Operában. A sorozatot Erich Türk orgonakoncertje zárja a Piarista templomban, november 3-án este 6-tól, az orgonaművész a 17. századtól a 21. századig tartó erdélyi zenei időutazásra hívja a közönséget.
Cs. E. maszol.ro

A gyilkos naplója (Beszélgetés Boros Zoltánnal a 27 évvel ezelőtti tévéforradalom utóéletéről)
A legendás bukaresti magyar tévéadás újraélesztésének vezetője, Boros Zoltán az 1989-es tévéforradalom egyik központi alakja volt. A magyar–román megbékélésre tett kísérleteiről, a gyantai mészárlásról készült film utóéletéről is beszélgettünk. 
– Az elsők között volt, aki a 27 évvel ezelőtti, forradalminak tekintett események során megjelent a Szabad Román Televízió képernyőjén. Miként történhetett, hogy magyar emberek is szóltak az ország nyilvánosságához? – A forradalom napjaiban valóban többször is megjelentem a képernyőn Simonffy Katalinnal, német kollégákkal, majd az akkori magyar nagykövettel együtt. Fontosnak tartottuk ugyanis elmondani: a ’89 őszén zajlott magyarellenes kampányok dacára a magyarok békében szeretnének élni a többségi nemzettel. Ceaușescu ugyanis azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a temesvári történéseket a magyarok tervezték, szították. Mi pedig odaültünk a kamerák elé, akkor talán még ismert embereknek számítottunk, hiszen alig öt évvel korábban szűnt meg az Erdélyben nézhető egyedüli magyar adás. Itt vagyunk, megvagyunk, reméljük, véget ért mindaz, ami egymás ellen uszított bennünket, a magyarok is támogatják a forradalmat. Ezt az üzenetet akartuk eljuttatni a tévénézőkhöz. 
– Ennek a szerepvállalásnak köszönhetően lett az újraindított magyar adás első főszerkesztője?
– Civil, spontán szerveződésként, saját elhatározásból mentünk vissza néhányan a szerkesztőségbe – bár én korábban is a környéken voltam, zenei rendezőként dolgoztam a rádióban és a tévében –, a kollégák engem választottak főszerkesztőnek. Az adás újraindítása nem politikai utasításra, nem hosszas egyeztetések nyomán, felső hatalmak jóváhagyásának köszönhetően történt. Az első programgyűlésen egész egyszerűen kijelentettük, hogy hétfőn négytől hétig magyar adás, akárcsak ’85 előtt. Január elejéig ugyanis az került a képernyőre, ami éppen kézügybe akadt, vagy aki bejött, hogy szólni akar. Hatalmas káosz uralkodott a tévében.
– Semmiféle hatalmi ellenkezésbe nem ütközött a magyar adás újraindítása? 
– Nem, az új vezetők valamennyien kollégáim voltak korábbról a tévében, Dumitru Moroșanu, aki vezette a gyűlést, Jászvásárban a Zeneakadémián diáktársam volt, jó emberi viszonyban is voltunk a tévénél. Magyar adás? Hogyne, persze, ez volt a válasza. Így született meg a magyar adás, de hasonló módon indult újra a kolozsvári, marosvásárhelyi, és alakult meg a temesvári rádió magyar adása. Így született meg a kolozsvári magyar televíziózás is: ez volt a mi vértelen médiaforradalmunk. Az utcákon még lövöldöztek, még nem létezett semmiféle magyar politikai alakulat, amely kiharcolta volna ezeket a jogokat. Természetesen sokat számított, hogy a bukaresti tévés kollégák többségével nagyon jó viszonyt ápoltunk. És annyira magabiztosan végeztük a dolgunkat, hogy a tévében sokáig azt hitték – erre csak később döbbentem rá –, hogy biztosan állnak valakik a hátunk mögött. Holott mindössze annyi történt, hogy szükség esetén néha az asztalra csaptunk.
– Mikor kezdtek fújni az első ellenszelek?
– Ion Iliescu elnök sajtóirodája szorgalmasan nézte az adásainkat, mert bátrabb, manipulálatlan tájékoztatást adtunk arról, ami Bukarestben és az országban történt, mint a kézi vezérlésű esti híradó. Egyetlen példa: 1993 decemberében adásba került a gyantai magyar lakosok ellen a második világháború végén elkövetett román atrocitásokról – amelyeknek több mint 40 személy esett áldozatul – szóló, Fekete vasárnap című dokumentumfilmem. Másnap reggel az adásért felelős igazgató, Petre Popescu üzent, hogy menjek fel hozzá. Sejtettem, miért hívat, mert telefonon már életveszélyes fenyegetéseket is kaptam a dokumentumfilm miatt. Elég rossz állapotban találtam, túl sok vodkát ihatott már. Mit csináltál, mi az Istent adtatok be tegnap? – kérdezte a fejét fogva. Röviden elmeséltem, miről szól a film. Az úgy nem történhetett meg, mondta, nem lehet igaz. El sem tudod képzelni, mit kaptam miattad. Hogy kitől? Személyesen Ion Iliescutól. Hogyhogy nem lehet igaz? – kérdeztem vissza. Rajtunk, a családomon esett meg, csak csodával határos módon maradtunk életben. Mégsem kellett volna, minek uszítani az embereket, folytatta. Nem uszítjuk, válaszoltam, a film végén is elhangzik: épp a végleges kibékülés céljából beszéljük ki, amit mindenképpen el kell mondanunk egymásnak. 
– Feltételezhetően azért nem a vérengzés számít az első gyantai emlékének... 
– Három-négy éves koromból tudom felidézni az első emlékeimet. Gyanta szinte teljes mértékben magyar település volt, a néhány román család tagjai is jól tudtak magyarul, valamennyien fizették az egyházi adót. Az egyik asszonytól később tudtam meg: „azért, hogy ha meghalok, nekem is szóljon a harang”. Édesapám, Boros Ferenc a falu református lelkésze volt, a parókián emlékszem a zongorára, mögötte a falon a Rákóczi elfogatását ábrázoló kép másolatára, a kép sarkában egy kiskutyával, ami nagyon tetszett nekem. Sok látogató járt hozzánk, nagyon jó volt a hangulat, a légiriadók miatt ugyanakkor sűrűn el kellett oltani a petróleumlámpát. A sötétben vicceket mesélt a társaság, miközben kintről behallatszott a repülők zúgása. A Kolozsváron zeneakadémiát végzett édesanyám Liszt-rapszódiákat játszott, aztán valaki mondta, hogy jöjjön már a fekete leves, és édesanyám tényleg behozta a kávét. Később mesélte el, hogy ez is a színjáték része volt, hiszen a kávé égetett kenyérhaj ázaléka volt, a hozzá szívott cigarettát pedig újságpapírból sodorták, valamilyen szárított fűvel a közepén.  – Mintha egy kisváros értelmiségi körének összejöveteléről mesélne... Kikből állt a társaság?
– Nagyrészt a gyantai kényszerlakhelyre költöztetett dél-bihari zsidóság tagjai jártak hozzánk. Köztük tanár, fényképész, orvos, órás-ékszerész, újságíró, akik később nagyon hálásak voltak édesapámnak, hiszen neki köszönhetően a falu is befogadta őket. Apám a baráti társaság néhány tagjával egy szatirikus lapot is szerkesztett, benne világpolitikával, helyi pletykákkal, tréfás reklámokkal. Kézírással készült, de rovatosított remek kis lap volt.
– Miből érzékelték ebben a Romániához tartozó dél-erdélyi faluban, hogy végéhez közelít a háború?
– Az új helyzet érzékelésére nem nagyon jutott idő a tragikus események előtt. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után az ország területén már nem zajlottak háborús események. Az észak felé haladó, Leonard Mociulschi tábornok által vezényelt román hadosztály azonban úgy tartotta, hogy nem a magyar hadsereg az ellenség, hanem általában a magyarok. A tábornok több dél-bihari faluban, a Fekete-Körös alsó völgyében gyilkosságokat rendelt el saját állampolgárai ellen. Gyanta esetében ez úgy szólt, hogy az utolsó emberig kiirtani a lakosságot, felégetni a falut. De nemcsak Gyantának szántak hasonló sorsot.
– Senki sem menekült a pusztítások hírére?
– Naivak voltak az emberek. 1944 szeptemberében szűk kétszáz, nyugat felé menekülő magyar katona érkezett Gyantára, ahol megálltak pihenni. A falu örömmel fogadta őket, a tisztek nálunk laktak a parókián. Két-három napot akartak ott tölteni, de a hírre, miszerint nagy létszámú román–szovjet hadsereg-különítmény közeleg, korábban felkerekedtek. Apám akkor már három hete munkatáborban volt, több mint nyolcvan embert hurcoltak el, a környező falvak vezető embereit. A magyar tisztek távozáskor hívták anyámat: jöjjön velünk a gyerekekkel, tiszteletes asszony, itt nincs biztonságban. Fel is ültünk a szekérre, de az egyik szomszédasszony meggyőzte anyámat, hogy ne hagyja ott őket, mi lesz, ha visszajön a tiszteletes úr, és nem találja a családját. Nemsokára valóban megérkeztek a román csapatok, Pop Augustin, a falu román orvosa bújtatott bennünket. Nekünk, gyerekeknek egy fürdőszobaszerűségben kellett csendben, sötétben kuksolnunk. Kint pedig zajlott az öldöklés. Anyámat cselédnek öltöztették be, így szolgált fel este az ott vacsorázó gyilkosoknak, amíg egyikük szóba nem hozta: jó, jó, a pap lágerben van, de hol a papné? Többet nem mert visszamenni, bebújt mellénk. 
– A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, amely tényszerűen, tanúk visszaemlékezése alapján igazolja, hogy Erdélyben nemcsak románellenes megtorlások zajlottak. Miből építkezett a film elkészítésénél?
– A munkatáborból visszatért apám az első gyűlésen a presbitérium tagjaival elmeséltette és lejegyezte a történteket. Így maradt nyoma az új anyakönyvben – a régi a porig égett parókiával együtt veszett oda –, hogy ki gyilkolt, hogyan, hány áldozat volt. Kortörténeti, háborútörténeti dokumentumnak tekinthető. Hogy mindenki halálra volt ítélve, arról az emberek nem tudtak. Én is akkor szereztem tudomást róla, amikor a film bemutatását követően Xantus Gábor operatőrnél jelentkezett az öldöklést vezető Bridea százados Kolozsváron élő özvegye. Eredeti szándéka szerint tiltakozni akart az ellen, hogy a férjét tesszük felelőssé a történtekért. Filmen rögzítve, magyarul mondta el: jelentkezők hiányában Mociulschi tábornok két fiatal tisztnek adta parancsba a falu lakosságának teljes likvidálását, Bridea volt a végrehajtó, a másik a végrehajtás ellenőrzője. Nyomatékosítandó férje naplójából is idézett, amelyben maga a gyilkos mondja el részletesen a mészárlás körülményeit, ugyanazt, amit annak idején a falubeliek édesapámnak is elmeséltek. – Mit gondol, mi tartotta életben a magyar tévéadást a feszültségekkel terhes kilencvenes években? 
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan nézték magyarok, románok egyaránt. Úgy gondolom, annak köszönhetően, hogy a hiteles tájékoztatást tartottuk a legfontosabbnak. És még valami: ha ’89 decemberének utolsó napjaiban lelkiismeretük parancsára nem rohantak volna be tévések, rádiósok az öt évvel korábban megszűnt munkahelyükre, rádióba, tévébe – Bukarestben lövöldözések közepette –, talán évek teltek volna el, amíg újraindul a magyar nyelvű elektronikus média.
BOROS ZOLTÁN
Filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő, a Bihar megyei Gyantán született 1939. július 29-én. Tanulmányait a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte, három év következett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar szakon, ahonnan negyedév elején, 1958-ban kizárták, majd 1967-ben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zenetanár szakon. 1971-ben az országos magyar nyelvű tévéműsor szerkesztőségéhez szerződött, eleinte zenei műsorokat készített, a hetvenes évek közepétől pedig több műfajú, hely- és a kultúrtörténeti jellegű nyilvános adásokat. 1990 januárjában néhány régi munkatárssal és fiatal értelmiségiekkel újraindította a Román Televízió magyar nyelvű adását, amelynek főszerkesztője is volt 2002-ig. 
Fontosabb filmjei: Mondod-e még?, Fekete vasárnap, Magyarok a Balkán kapujában, A 7EK, Égig érhetne az ének, Születésnap, A félelem nevében, Az átnevelés poklában, Elfelejtett értékeink – a kolozsvári HITEL, Nyugatosok A Holnap városában, Attila szekere a Szajna partján. Tévéműsorok: Zenés Karaván (1973–1978), Klubdélután (1978–1980), Fórum (1990–1999), Hinta (1999–2000), Játsszuk újra (2014–) Díjak, kitüntetések: A legjobb szerzemény (Romániai Zeneszerzők Szövetsége, 1989), Arany pillangó (1996), a Magyar Televízió nívódíja (1999), EMKE-díj (2001), Kisebbségekért Díj (2001), Pro Partium-díj (2002), Varadinum (2009), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010). 
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Fátyol Tibor
Életének 82. évében Győrbenjanuár 5-én elhunyt Fátyol Tibor zeneszerző, az erdélyi magyar zenei élet jelentős alakja. 
Fátyol Tibor zenész család sarjaként született Kolozsváron 1935. október 9-én. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát zeneszerzés-karmesteri szakon. 1959-től a Ciocârlia román népi együttes folkloristája és zenei vezetője, 1978-tól a Maros Művészegyüttes művészeti titkára volt. Balettek, szimfonikus művek, kamarazenék, valamint színpadi zenék és népdalfeldolgozások szerzője. Megannyi magyar és román költő verseit zenésítette meg, Lászlóffy Aladár verseire dramatikus oratóriumot, Lászlóffy és Szilágyi Domokos verseire a capella kantátát szerzett. Magyarul és románul is közölt kritikákat, zenei tárgyú írásokat a romániai kulturális sajtóban. 1988 és 1992 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított, 1989 után a Szatmárnémeti Filharmónia igazgatója volt. 1993-ban Magyarországra költözött, és visszavonult a közéletből.
[Gyászjelentés Népújság (Marosvásárhely),2017. január 12.]
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emberi létünkkel egyenértékű az erdélyi magyar kortárs kultúra
Ötödik alkalommal adta át az RMDSZ az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért Díjat
Kolozsváron a sétatéri Kaszinó épületében immár ötödik alkalommal került sor vasárnap az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért ünnepélyes díjátadójára. A magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan művészeket szokott méltatni több művészeti kategóriában, akik munkásságukkal illetve alkotásaikkal kiemelt módon hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megismertetéséhez és átörökítéséhez. Idén irodalom kategóriában Márton Evelin írónő, képzőművészeti tevékenységéért Berszán Zsolt, az előadóművészet terén pedig Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész vehette át a díjat Hegedüs Csillától, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökétől. Az a nép él és marad meg, amely alkot és képes újat teremteni; erdélyi identitásunk alapja a kultúra, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt – fogalmazott megnyitó beszédében Hegedüs Csilla. Az ünnepséget Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista Kolozsvár-film című szerzői és előadóestje zárta.
Ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke rámutatott annak fontosságára, hogy az erdélyi magyar emberek megtanulják észrevenni a körülöttük levő és napról napra megteremtődő világot, és emellett odafigyeljenek azokra is, akiknek ez köszönhető. „Ma tisztelettel adózunk mindazoknak, akik a múltban értékeket teremtettek, azoknak, akik a mai napig éltetik hagyományainkat. Ez erdélyi magyar identitásunk egyik legfontosabb alapja. De ha a világunk itt megállna, ha nem tudunk újabb és újabb értéket teremteni, akkor nincs jövőnk Erdélyben, csak múltunk. A kultúra nem múzeum, hanem eleven szövet. Ha nem bővül, nem gazdagodik, akkor elpusztul.” Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen közösség semfosztható meg kultúrájától, hiszen az folyamatosan reflektál a társadalomra, görbe tükröt állít elé, és akkor, amikor az eltévedni készül, visszatereli a helyes útra. A kultúra a legerősebb fegyverünk, a legnehezebb időkben pedig az erdélyi társadalom szócsöve: „A kultúra a társadalom legharsányabb bírája, nekünk, politikusoknak pedig a legkeményebb kritikusunk, és ez így van rendjén. A művészet egy állandó zsűri az erdélyi magyar közösség életében.”
Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, hogy közösségünk számára az erdélyi magyar kortárs kultúra egyenértékű az emberi léttel: „Ez a garanciája annak, hogy itthon, Erdélyben tudunk újat teremteni. Ez identitásunk alapja, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt, ahogy évszázadokon át tette a világgal. Mert az a nép, amely képes újat teremteni, él és megmarad.” Kiemelte: egy közösség akkor, amikor kiosztja díjait, olyan művészek munkáját segíti, akik valóban maradandót tudnak alkotni. A díjkiosztás ugyanakkor elismerés, továbbá olyan „megújuló, élni akaró, alkotó, értéket teremtő közösség képét vetítik elénk, ahol vannak művészek, akik a szabadság érzetét adják, akik rádöbbentenek arra, hogy a világunk más, mint ahogy azt mi nap mint nap látjuk magunk körül. Több és szabadabb annál” – mondta értékelő beszédében.
Hegedüs Csilla szerint a kortárs művészek gyakran – az egyénnel ellentétben – eltérő módon látják a világot, és rádöbbentenek kicsinységünkre, de nagyságunkra is: „Nekünk, politikusoknak gyakran a leegyszerűsített, kézzelfogható valóságok kellenek. Ezért meg kell hallanunk azoknak a szavát, akik alkotnak, és oda kell figyelnünk rá akkor is, amikor görbe tükröt tartanak elénk. Az a dolgunk, hogy támogassuk őket, mert ők azok, akik az értékeket megteremtik. Nekünk, a mának, és gyermekeinknek, a holnapnak. Azokat az értékeket, amelyeket nem vehet már el tőlünk senki.”
Összegzésként kiemelte: azok, akik alkotnak, napról napra újra megteremtik az erdélyi magyar identitást, újragondolják, újraértelmezik azt. Mindezt pedig úgy teszik, hogy újabb és újabb ablakokat nyitnak a világra – nem elszigetelnek, hanem megmutatják a világnak, hogy egy szabad, értékeket teremtő közösség az erdélyi magyar közösség: „a mai díjazottjaink miatt bízunk magunkban, bízunk Erdélyben, abban a bölcsőben, ahol mai napig értékeket teremtünk.” Az alábbiakban közöljük az ünnepségen elhangzott laudációkat. A díjazottakat méltatta: Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Széplaky Gerda esztéta, Vida Gábor író
Itthon gyümölcsöztetni az itthon tanultakat
Csíky Boldizsár Tamás méltatása
Nemcsak emlékezünk, hanem lényegében számbavétel is történik ezen a napon: ismerjük-e azokat a művészeket és tudósokat, a reáliák művelését is magas szinten folytató szakembereket, akik ezen a kultúrán nőttek föl, és az egyetemes kultúra asztalára elhelyezték a magukból kipréselt szellemi értéket.
Talán ezek a január 22-i megállások segítenek abban, hogy felhívják értékeinkre a figyelmünket. Nemcsak arra, amit sikerült megőrizni évszázadok, évezredek alatt, ápolni és gazdagítani, hanem amit tovább is kell adni az utánunk jövőknek. Bizonyára a jelölő bizottságnak nem volt könnyű dolga megtalálni azokat a személyeket, akik különböző területeken, magas művészi szinten folytatják tevékenységüket itt Erdélyben, ahol nem mindig optimálisak a lehetőségek szellemi kincseink felszínre hozásában.
Megvallom, meglepődtem, amikor Csíky Boldizsár megkért, hogy a díj átadásakor mondandó laudációt elvállalnám-e. Elég régóta ismerjük egymást, szeretek hangversenyre járni, muzsikát hallgatni, sokszor adódott alkalom csendes baráti beszélgetésekre és úgy éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő személy, aki fel tudná sorolni érdemeit, méltó módon méltatni tevékenységét, életművét. De mindezek ellenére igent mondtam és megtiszteltetésnek vettem.
Ifj. Csíky Boldizsár már születésétől kezdve életpályája meghatározója volt. Édesapja kiváló jelenkori magyar zeneszerző Marosvásárhelyen, aki művészeti titkára, majd később igazgatója volt a filharmóniának. Édesanyja hosszú ideig a marosvásárhelyi színház ünnepelt művésznője. Apai nagyapja nagy műveltségű lelkésze volt a marosvásárhelyi vártemplomnak. Felmenői példája nagyban hozzájárult életfilozófiájának, munkamoráljának kialakulásában, ahhoz, hogy örökölt tehetségét magára kötelezőnek érezte és kitartó szorgalommal fejlesztette. Életfelfogásának fontos része, hogy amit itthon tanult, azt gyümölcsöztesse is itthon. Vallotta is, hogy ahol megengedte Isten, hogy a világot meglássa, azt a helyet és azt a kiszabott időt meg kell tölteni tartalmas élettel. Ez a belső meggyőződés adott erőt, hogy a csábításoknak ellent tudjon állni. Ifj. Csíky Boldizsár értelmezésében ez azt is jelenti, hogy a számára meghatározott, valamint saját erejéből elért területeken a legmagasabb célokért és eredményekért dolgozzék.
Különleges zenei tehetségére már kora gyermekkorától kezdve felfigyeltek. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban Szőnyi Mártánál és Ávéd Silló Évánál tanult, majd a Kolozsvári Zeneakadémián folytatta tanulmányait Ileana Prada és Dana Borşan művésztanárnőknél, zeneszerzést Hans Peter Türk professzornál tanult. 1991-ben mesterkurzuson vett részt Jandó Jenőnél a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1992-ben Lübeckbe kapott ösztöndíjat Lev Naumov osztályába. 1993–1997 között Walter Kraft müncheni mesterkurzusain vesz részt. Egyetemistaként öt hazai előadói versenyt nyer meg. 2000-ben számtalan hangverseny után (átlagosan évi 40 koncert) a Münchener Musikseminar állandó szólistájának fogadja. Előadóművészi pályája során eddig több mint 800 koncertet tartott itthon, valamint Ausztria, Anglia, Bulgária, Svájc, Németország, Olaszország, Ukrajna, Magyarország, Csehország, Egyesült Államok és Japán jelentős zenei központjaiban. Jelenleg a Kolozsvári Zeneakadémia egyetemi tanára, a zongora tanszék professzora. Koncertezett a bukaresti Atheneum valamint a palota nagytermében, hazánk valamennyi filharmónia zenekarában Jászvásártól Aradig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig. Koncertezett a Moszkvai Zeneakadémián, Münchenben, Düsseldorfba, Európa fontosabb zenei központjaiban: Bécs, Budapest, Róma, Velence, Párizs.
Csíky Boldizsár koncertrepertoárja széles ívben öleli fel a zongorairodalom reprezentatív alkotásait a barokk stílusidőszaktól kezdődően egészen a kortárs zenéig.
[Interneten nem közlik az egész cikket]
Szabadság (Kolozsvár)

A ZeneSzó meghívottja: Szép Gyula
A Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész?
„A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”.
Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk.  Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte.
A népzene iránti érdeklődése
Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult.  1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen.
A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat
Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.”
Közéleti tevékenysége
Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását.  Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá.
Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Gróf Bánffy Miklós román hangja (Beszélgetés Marius Tabacu műfordítóval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával)
Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz.
– Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával?
– Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak.
– Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről?
– Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni.
– Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi?
– Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom.
– Mi fogta meg leginkább a regényben?
– Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében.
– Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására?
– Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól.
– Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket?
– Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam.
– Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként?
– Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával.
– Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”?
– Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom.
– Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben?
– A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.
– A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart?
– Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is.
MARIUS TABACU
Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Friss népzenei kutatások és régi csángó családi fotók Kolozsváron
A budapesti Hagyományok Háza két új kiadványát és egy alakulóban levő néprajzi fotóadatbázist mutattak be szerdán egyetlen délutáni eseménybe sűrítve a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnál.
A Sóvidék népzenei kultúráját, illetve a mezőségi karácsonyi kántáló énekek örökségét teszi áttekinthetőbbé a két néprajzi kiadvány, a fotótár pedig, amely 2016 nyarán Moldvában és Orbaiszéken gyűjtött több mint 1500 privát fotóból áll, a csángók és a székelyek családi fotózási szokásait tárja fel.
Először Pávai István népzenekutató új kötetét, a Hagyományok Háza és a MTA BTK Zenetudományi Intézetének kiadásában megjelent A Sóvidék népzenéje című kiadványt ismertették. Almási István néprajzkutató nem tudott jelen lenni az eseményen, méltatását ezért Gergely Zoltán tolmácsolta.
Mint megtudtuk a kutatók számára rendkívül fontos összegzésről van szó, amely a budapesti és kolozsvári archívumokban megtalálható dallamokat rendszerezi, Zoltán Aladár és Szabó Csaba korondi, illetve siklódi gyűjtéseit, Szabó Piroska szovátai zenetanárnő lejegyzéseit, és Kacsó András táncmester alsósófalvi, valamint Katona Ádám korondi hangfelvételeit tartalmazza, emellett pedig a szerző, Pávai István saját gyűjtéseit.
A kötet mellé korszerű DVD jár a feldolgozott gyűjtések kereshető adatbázisával, amelyben szövegek, hang- és filmfelvételek, fotók, kottás lejegyzések is elérhetőek az archívumi adatokkal együtt, emellett pedig digitális formában a könyv teljes szövege. A DVD-n így megnézhetőek például a Martin György által némafilmre rögzített táncok, vagy Vikár Béla fonográf-felvételei.
A Sóvidék népzenei kultúráját több évtizede kutató Pávai István 1951-ben született Székelyudvarhelyen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián védte meg Sóvidéki népzene című diplomadolgozatát. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a budapesti Hagyományok Házában működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.
Pávai István elmondta, hogy a műdalokat sem zárta ki a kutatásból, mert meg kell mutatni a folklór változását is. A generációról generációra átadott műdalok között nagyon régi virágénekek is vannak, az egyik például a 18. századra datálható, szövegét ugyanis Verseghy Ferenc is felhasználta Krisztinka című dalában. A polgárosodás hatását is vizsgálta: a fürdőélet hatására Szovátán, Parajdon vagy Korondon cigány- és fúvószenekarok jelentek meg és befolyásolták a helyi zenei kultúrát.
Szintén a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Gergely Zoltán Mezőségi kántáló énekek című kötete. A kiadvány alapja a szerző Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanulmányok doktori iskolájában megvédett doktori dolgozata, amelyet Pozsony Ferenc néprajzkutató és Szenik Ilona népzenekutató irányított.
A könyvbemutatón Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kutatás azért volt szerencsés, mert Gergely Zoltán, aki maga is mezőségi származású, a zenetudomány felől érkezett, így egyszerre tudott foglalkozni a dallamokkal és a szövegekkel is. A kutatás hiánypótló, mert az elmúlt fél évszázadban alig jelent meg publikáció a karácsonyi kántáló énekekről, a kommunizmus évei alatt a vallási konnotáció miatt, másrészt pedig azért, mert nagy részük műzenei eredetű, ezért a népzene-kutatókat kevésbé érdekelte a terület.
Gergely Zoltán egy ördöngösfüzesi és egy magyarszováti énekesasszony adatközléseire támaszkodott a kutatásban, azt is vizsgálta, hogy hogyan élnek ma ezek az énekek a mezőségiek életében, illetve hogyan hatott a zenei kultúrára a migráció vagy a neoprotestáns vallási mozgalmak megjelenése.
Online is elérhetőek a 20. század eleji csángó és székely családi fotók
A könyvbemutatók után röviden szó esett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak nyári gyakorlatáról is, akik a Bethlen Gábor Alap támgatásával Moldvában és Orbaiszéken élő családok privát fotógyűjteményét digitalizálták. Több mint 1500 családi fotót gyűjtöttek és rendszereztek, ezek megtalálhatóak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum internetes oldalán is.
Pozsony Ferenc elmondta, hogy a fényképezés a 19. század végén terjedt el Erdélyben, a 20. század első évtizedeiben pedig a polgárosultabb csángó családokban már készítenek, illetve műteremben készíttetnek fotókat, elsősorban jeles alkalmakkor, esküvő, temetés, egyházi ünnepek alkalmával. Ezekből néhányat nagy méretben kinyomtatva a helyszínen is megszemlélhetett a közönség.
Zs. E.
maszol.ro

Kortárs zenefesztivál Kolozsváron
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia április 22-e és 28-a között tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztiválját, amelynek során igyekeznek összhangba hozni a helyi, az országos és a nemzetközi kortárs zenét.
A fesztivál szólistái között van a francia Daniel Kientzy (szaxofon), a bécsi Green Thing Ensemble, az angliai Julia Sitkovetsky (szoprán), a magyaroszági Tóth Kristóf (hegedű) és Mircea Ardelean (ütőhangszerek). Több kolozsvári ismert kamaraegyüttes is koncertezik, úgy mint: a Transilvan Vonósnégyes, a Cappella Transylvanica kamarakórus, az Arcadia Vonósnégyes és a Matei Pop által dirigált AdHOC kortárszene-előadásra szakosodott együttes. A kolozsvári Transilvania Filharmónia ének- és zenekara a záró koncerten lép fel Tiberiu Soare vezényletével. A már hagyományszámba menő tudományos értekezlet moderátora William Kinderman, az University of Illinois (USA) professzora lesz.
A fesztivál során olyan kortárs szerzők művei is elhangzanak, amelyek már klasszikusnak számítanak, például Arnold Schönberg 2. Vonósnégyese és Krzysztof Penderecki A hirosimai áldozatoknak – elégia című műve. Az ősbemutatásra szánt művek szerzői, többek közt: Csemiczky Miklós (Magyarország), a helyiek közül pedig Cornel Țăranu, Ciprian Pop, Cristian Bence-Muk.
A zeneakadémia által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a fesztivál több tematikus blokk köré szerveződik. Az első, azaz a „DIASPORA – Between Energy and Nostalgy” tematikus tömb keretében a nagy európai zenei központokban elhangzott romániai szerzők műveit mutatják be, míg a másodikban, amely az „Ethnochorologhion” címet viseli, a kortárs művek népzenei ihletettségét bizonyító alkotásokat hallgathatunk meg. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar ősbemutató a kortárszenei fesztiválon
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztivált április 22-e és 28-a között. Adrian Pop zeneszerző, zeneakadémiai oktató főleg az esemény tematikus jellegét emelte ki a tegnapi sajtótájékoztatón. A fesztivál gerincét alkotó kamarazene-koncerteket angol nyelvű címekkel látták el, amelyek egy-egy témát járnak körül. Az ingyenes kamarazene-koncertek a zeneakadémia stúdiótermében este 7 órától lesznek.
A fesztiválnak van magyar vonatkozása is, hiszen az április 22-i nyitóhangversenyen a kortárszenére szakosodott AdHOC együttes (karmester: Matei Pop) egy Irányi Gábor művet ad elő, az április 23-i koncerten egy Selmeczi György-mű hangzik el, míg az április 27-i kóruskoncerten a több évtizedes múltra visszatekintő Cappella Transylvanica kórus (karnagy: Cornel Groza) Bartók-kórusműveket is megszólaltat. Az április 28-i zárókoncerten a magyarországi Tóth Kristóf hegedűművész, akit a jövő egyik reménységének nevezett Adrian Pop zeneszerző, Csemiczky Miklós kortárs magyar zeneszerző Hegedűversenyét adja elő ősbemutatóként.
Adrian Pop hangsúlyozta: az 1995-től Cornel Ţăranu kolozsvári zeneszerző és zeneakadémiai oktató által kezdeményezett kortárszenei fesztivál a mai szerzők művei mellett a XX. század első felében vagy később tevékenykedő komponisták (A. Webern, Bartók Béla, A. Schönberg, P. Hindemith) alkotásait is felkarolta.
A fesztivál keretében 2009-től tudományos ülésszakot is szerveznek. Ennek koordinátora Bianca Tiplea-Temes zeneakadémiai oktató, aki 2013-tól foglalkozik a nemzetközi jellegű szimpóziumok megszervezésével. A két tematikus tömbből álló ülésszak egyik részét Bartók zenéjének szentelték, Vikárius László, a budapesti Bartók Archívum vezetője pedig a Bartók-művek jelenleg Magyarországon zajló összkiadásáról számol majd be.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Marius Tabacu: Kolozsváron váltam erdélyivé
A Transilvania Filharmónia igazgatója, Marius Tabacu jól ismert személyisége a kolozsvári értelmiségnek. Két dolgot (szinte) mindenki tud róla: tökéletesen beszél magyarul és számos művészeti ágban tevékenykedett sikeresen. A Györkös-emlékház májusi ZeneSzó rendezvényén Jakabffy Tamás faggatta nem szokványos életpályájáról e sokoldalú személyiséget.
– Az egyik művészeti ágból a másikba való átmenet nem volt könnyű. Ám ezek olyan folyamatokat alkottak, amelyek a lelkemben organikusan követték egymást, ugyanakkor külső körülmények is befolyásolták pályamódosításaimat – válaszolta Marius Tabacu azon kérdésre, hogy zongoraművészből hogyan lett tévés, illetve műfordító. Annak ellenére, hogy élete során több erdélyi városban élt, a meghívott azt mondta: Kolozsváron vált igazán erdélyivé.
Marius Tabacu egy Margitta melletti településen született, egyéves korában orvos édesapját Szilágysomlyóra helyezték, majd a hatéves gyermeket Temesvárra küldték zongoratanár nagymamájához, aki be is íratta unokáját a zenelíceum előkészítő csoportjába. A zenei pálya felé való irányulás tehát nem volt kérdéses, ám Tabacu csak 15-16 évesen döntötte el, hogy ezt a pályát választja. A temesvári érettségi után a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium hallgatójaként Száva Györgytől tanult zongorázni, aki bemutatta tanítványát volt tanárának, Halmos György zongoraművésznek. Tabacu látható büszkeséggel közölte: akár Liszt-tanítványnak is tarthatja magát, hiszen Száva Halmostól, Halmos Emil Sauertől, míg Sauer magától Liszt Ferenctől tanult zongorázni. Már ekkor megismerkedett Halmos kolozsvári értelmiségi barátaival. Csodálkozva jegyezte meg, hogy a baráti társaság tagjai az esetleges véleménykülönbség ellenére is barátok, beszélgetőtársak maradtak. Tabacu koncertzongoristaként kezdte karrierjét, ám pár év múlva rájött, hogy a szólista-karrier nem elégíti ki. A kommunista rendszerben tanúsított ellenzékisége miatt neve már nem jelenhetett meg a plakátokon, sőt egy Lászlóffy Aladár-novelláskötet fordításakor is anyai nagyapjának neve szerepelt fordítóként a sajátja helyett.
– Ellenzékiségemnek néhány ezer oldalnyi megfigyelési dosszié volt az „eredménye” – mondta a meghívott.
Az 1970-es és az 1980-as évek elején a kolozsvári értelmiségi elit legjelentősebb személyiségeivel, többek közt Cselényi László televíziós szakemberrel, Selmeczi György zongoraművésszel, Szőcs Géza költővel tartotta folyamatosan a kapcsolatot. „A litterátus és zenész társaságban csak a műveltség, a szellemesség számított” – mondta az interjúalany, aki szívesen emlékezett az 1980-as évekre is, amikor a kolozsvári zenelíceum korrepetitora volt. Az 1989-es forradalmat követően 1990-ben a kolozsvári tévé- és rádióstúdióhoz került szerkesztőnek. Pár év múlva Maksay Ágnes televíziós szakemberrel létrehozta a Video Pontes stúdiót, amely főleg a Duna Televíziónak készített műsorokat.
– Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia egykori koncertmestere 2007-ben kérdezte meg tőlem: nem akarok filharmónia-igazgató lenni? Meglepett a kérés, ám benyújtottam a pályázatomat, amit el is fogadtak – emlékezett vissza Marius Tabacu arra, hogyan lett a filharmónia igazgatója.
Igazgatóként azt vallja: a közönség elégedettsége a siker egyik fokmérője, ugyanakkor elvárja a közönségtől a kulturált viselkedést, a megfelelő öltözetet. Az elmúlt tíz évben azt is sikernek könyvelte el, hogy mindvégig szót tudott érteni a filharmónia kétszáz alkalmazottjával. Örül, hogy a közönség között egyaránt megtalálható a fiatal, a középgeneráció és az idősebbek is. Megfiatalodott mind a zene-, mind az énekkar, sikerült a zenekari tagoknak jó hangszereket és egy Steinway-zongorát vásárolni; a filharmónia pedig tíz év hányattatás után visszakerült eredeti székhelyére, sorolta az elért eredményeket az igazgató.
Szomorúan jegyezte meg, hogy Romániában csak két koncertterem van, amit eredetileg is erre a célra építettek, és mint megjegyezte, nincs egyensúly, ami a bukaresti és a máshol megszervezett komolyzenei fesztiválok minisztériumi támogatását illeti.
Marius Tabacu 2007-ben elnyerte a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét, idén pedig az EMKE Kun Kocsárd-díjjal tüntette ki városunk ezen sokoldalú művészegyéniségét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

7. Kolozsvári városnapok csütörtöktől
A város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be.
A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra.
A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget.
A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School.
A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások.
A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat.
A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők.
A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket.
Idei újdonságok:
A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek.
Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók!
Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik.
A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep.
A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár)

Visszatekintés a 24. Segesvári Akadémia első hetére
A Nagy-Küküllő középkori partján megrendezésre kerülő Segesvári Akadémia első hetét (2017. augusztus 1-től 7-ig) a nyári iskolákra jellemző legkülönfélébb tevékenységek jellemezték: hegedű, zongora, brácsa, cselló, bőgő, klarinét, hárfa, ének és kamarazenei mesterkurzusok, zeneszerzés és Alexander-technika workshopok, míg esténként a belföldről és külföldről érkező vendégtanárok és -művészek hangversenyein lehetett részt venni.
Az első három koncert Veress Sándor és Dinu Lipatti zeneszerzők emlékének állított emléket, akiknek 110., illetve 100. születési évfordulóját ünnepeljük idén.
A hangversenyek célja volt egyfelől megragadni a két zeneszerző művészi személyiségét a romániai születésük kontextusában (Veress Sándor Kolozsváron, Dinu Lipatti pedig Bukarestben született), másfelől a Svájccal való kapcsolódásukat is értelmezni, ugyanis ez az az ország, amely mindkettőjüket befogadta, és ahol művészetük kiteljesedett. A választott téma által is hangsúlyozni kívántuk a Segesvári Akadémia svájci-romániai kapcsolatait, egy olyan projektét, amely immár 24. kiadását éli, és amelyet 1993-ban a romániai származású svájci hegedűművész, Alexandru Gavrilovici alapított a svájci Heidi Indermühle fuvolistával.
A negyedik napon a Segesvári Polgármesteri Hivatal Barokk termében az Icoane román népzenei együttes lépett fel a Trio Transilvannal közösen.
Az Icoane együttest a Gheorghe Dima Zeneakadémia diákjai és végzősei alkotják, illetve más főiskolák hallgatói, akiket az autentikus népzene iránti szeretet köt össze.
2017. augusztus 5-e, szombat az éneké volt.
Az augusztus 6-i, vasárnap esti koncert, A 20. századi orosz zene címmel, a legkülönfélébb európai művészeket gyűjtötte össze zenélni Svájcból, Romániából, Spanyolországból, Ausztriából, Koszovóból és Finnországból.
Egy korszakalkotó hangszer, névszerint a fortepiano különös hangzásvilágát és az ahhoz kapcsolódó kivételes előadásmódot mutatta fel az augusztus 7-i hangverseny. forte+piano = Fortepiano címmel Tobias Schabenberger (fortepiano), Alexandru Gavrilovici (hegedű) és Alexandre Foster (cselló) Joseph Haydn és Franz Schubert munkásságából adtak elő fontosabb műveket a segesvári közönség számára.
A soron következő koncertek műsorai ugyancsak változatos témákat követnek: minden este más és más költői-filozofikus gondolat köré szerveződik, amely aztán a zeneművészet vonalrendszerében ölt testet. Az ingyenesen látogatható hangversenyek minden este 8 órakor kezdődnek. A projekt Segesvári Megyei Jogú Város és a Segesvári Helyi Tanács támogatásával jött létre. A projekt tartalma nem föltétlenül tükrözi a Város álláspontját, és a Város nem tartozik felelősséggel a projekt iránt.
(közlemény) Erdély.ma

Egy név, amit jó, ha megjegyzünk…
„Meglásd, milyen tehetséges ez a fiatal lány, pedig nem első osztálytól járt a zenelíceumba” – ezzel buzdított az a profi zenész ismerősöm szerda este, aki szintén a Farkas utcai református templomban megtartott hangversenyre igyekezett, mint jómagam.
Nem véletlenül volt ismeretlen eddig a kolozsvári komolyzene-rajongók számára Szabó Szilvia neve, akinek augusztus 23-án tapsolhattunk a nyári hangversenysorozat alkalmával. Az alig húsz éves tehetség csak idén nyáron végezte az első évet a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia orgona szakán Erich Türk és Amalia Goje növendékeként. A pálya elején levő fiatal előadó azonban már az első perctől meggyőzött arról, hogy szép karrier előtt áll. Műsorán főleg barokk szerzők – J. S. Bach, G. Muffat, D. Buxtehude – alkotásai szerepeltek, amelyeket precízen, jó hangszertechnikáról tanúbizonyságot téve adott elő.
Nálunk kevésbé ismert kortárs német zeneszerző, Hermann Schroeder (1904–1984) két művét is meghallgathattuk. Érdekesek voltak ezek az alkotások, amint a XX. századi disszonanciák, harmóniák ötvöződtek a gregoriánhoz hasonlatos egyszerű és szép dallamokkal. Míg az elsőben, a Choral-Toccata „Omnium Sanctorum” című műben a dallamra egyfajta feszültség, dinamizmus volt jellemző, addig a második darabban – Ave Regina caelorum – a hirtelen tempo- és dinamikai váltásokat figyelhettük meg. Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy talán ezek a változások a hit bizonyossága és a gyarló embert őrlő feszültségeket hivatottak leképezni.
A koncerten előadott művek többnyire rövid alkotások voltak, amelyek egyrészt nem okozhattak nehézséget egy első éves előadónak sem, másrészt nem terhelték meg a hangszerest, de teret adtak kvalitásainak bemutatására.
Szabó Szilvia – jó, ha megjegyezzük ezt a nevet. Minden esélye megvan arra, hogy kiváló előadóvá váljon. Bízzunk abban, hogy nem csak tehetséges, hanem rendelkezik kellő kitartással és akaraterővel, ami majd átsegíti a pálya buktatóin.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

V. Szászrégeni Magyar Napok
Augusztus 31-én kezdődött, és szeptember 3-án, vasárnap zárul az V. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. A pénteki program a múlt heti Műsorkalauzban tekinthető meg. Szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10.30-kor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében Játszunk nektek! címmel kisdiákok előadására kerül sor. 15 órakor az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. 15.40-kor Séta a múltba címmel történelmi sétát szerveznek fiataloknak és időseknek, gyülekező az evangélikus templom kertjében. Ekkor Nagy Atilla történelemtanár Magyarrégenről tart ismertetőt. 19 órakor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében kezdődik a Magyar vagyok, magyarnak születtem című gálaest. Ez alkalommal átadják a 2017-es életműdíjakat, fellép: Nagy Orsolya (ifj. Csíky Boldizsár tanítványa), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesteriző hallgatója, Benkő Péter színművész (Jászai Mari-díjas, Turay Ida-vándordíjas és Kossuth-díjas) és Szabó Gyula Győző színművész, énekes, a Madách Színház társulatának tagja. 21.30-kor a Liliom (Crinul) kávézóba zenét hallgatni, táncolni várják a fiatalokat. 3-án, vasárnap reggel 9 órakor a Lendület (Avântul) labdarúgópályán kispályás focimeccs és gulyásfőző verseny lesz, 10 órakor Gyermek volt minden óriás címmel sportversenyekre, szórakoztató játékokra és a Székely Legendárium vetítésére kerül sor. 11.30-22 óra között színpadi fellépések következnek: TesóOK együttes (11.30), kenyéráldás (12.20), fúvós-zenekar fellépése (12.30), népi táncok, népdalok (14- 15.30), Gozefini magic show bűvészelőadás (16); 18 órakor a Titán együttes, 20 órakor az Attila Fiai Társulat koncertezik. A szünetekben régi magyar öltözetek, a jurta, íjász- és más hadi felszerelések bemutatójára kerül sor; 22 órakor lampioneregetéssel zárul a rendezvénysorozat. Népújság (Marosvásárhely)

Barokk zene szólt korhű helyen
Vasárnap este a kolozsvári Fonte di Gioia barokk zene együttes és meghívottjai adtak nagyszerű koncertet egy méltó hangulatú környezetben, a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota dísztermében.
A Fonte di Gioia együttes 2009-ben alakult Dénes Csongor (hegedű), Dénes Anna-Júlia (hegedű), Csata István (viola da gamba) és Amalia Goje (csemballó) vezetésével, akik mindannyian a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szereztek diplomát. Lelkesedésük és a barokk zene iránti szeretetük lehetővé tette, hogy részt vegyenek a Romániában először megrendezett La Stravaganza barokk kamarazene versenyen, ahol alig két hónappal a megalakulásuk után második díjat szereztek. Mindez óriási lendületet adott további közös munkájuk számára. Szakmai fejlődésük érdekében jelentkeztek az Academie de Sable-n szervezett mesterkurzusokra.
Hamarosan figyelemre méltó helyre kerültek Románia barokkzenei színpadán, koncertezve a hazai nyári fesztiválokon: Nagyszebenben, Kisdisznódon, Segesváron, Prázsmáron, Rozsnyón, Vidombákon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Szatmáron és természetesen a székhelyükön, Kolozsváron. Az együttes vonósai a kincses városbeli Transilvania Filharmónia tagjai, míg Amalia Goje a Gheorghe Dima Zeneakadémia orgona és csembaló tanára.
A vasárnap esti koncertjük egy pályázat keretében valósult meg, melyet az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatott, illetve az itteni fellépésük a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Székely István klarinétművész által vezetett Clarinetto Egyesület segítségével jött létre. Fontos kiemelni még, hogy a kvartett ezúttal Gebe-Fügi Renátával (szoprán, hegedű) és Király Erzsébettel (brácsa) egészült ki.
A csodálatos élményért Böcskei László megyés püspök mondott köszönetet, egyúttal arra hívva fel a figyelmet: a hamarosan elkezdődő felújítási munkálatok ellenére a Püspöki Palotában továbbra is lesznek események, hiszen „az élet fejlődik”, nem szeretné azt, hogy kihalt legyen az épület. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Hétfőtől Puck-fesztivál Kolozsváron
Öt napon át nézhetnek bábelőadásokat Kolozsváron a műfaj kedvelői. A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja október 16-20. között várja az érdeklődőket, a fesztiválon résztvevő 21 produkciónak a szervező Puck Bábszínház mellett a kolozsvári magyar és román opera, a Diákművelődési Ház, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, és a ZUG.zone ad otthont.
A meghívott és a versenyben lévő előadások mellett szakmai műhelyre is sor kerül, a fesztivál minden napján pedig legalább egy, de gyakran két magyar nyelvű előadás várja a kolozsvári közönséget.
A fellépők olaszországi, magyarországi, Moldova Köztársaság-beli, nagy-britanniai és romániai művészek lesznek. Különleges meghívott a nagy-britanniai Stephen Mottram és az olaszországi di Filippo Társulat, a debreceni Vojtina és a kisinyovi (Moldova Köztársaság) „Guguță” Színház.
Hétfőn a Puck Bábszínház magyar tagozata az Én vagyok Pinokkió című előadásra várja a gyermekeket, de a felnőtt közönséget is a bábszínház székhelyére, a kezdési időpont este 7 óra.
Kedden 10 és 13 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella bábtagozatának Történet a tálról és a kanálról című előadása látható a ZUG.zone-ban (Traian utca 40-42 szám), a Puck Bábszínházban pedig 17 és 19 órától a debreceni Vojtina Bábszínház vendégszerepel a Szerencsés Jánossal. Szerdán magyar nyelven a Diákművelődési házban 9:30 és 11 órától a marosvásárhelyi Ariel Színház mutatja be A kis hableányt, csütörtökön 10 és 13 órai kezdéssel pedig a nagyváradi Lilliput Társulat Kispipi és Kisréce című bábjátékára várják az érdeklődőket (helyszín: ZUG.zone. Pénteken 9:30 és 11 órától a Puck színpadán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház lép fel A rest legény című produkcióval.
Különleges lehetőség nyílik a bábszínészek, színészek és színművészeti hallgatók számára október 18-án, szerdán délután 3 órától, A mozgás logikája címmel az oxfordi Stephen Mottram tart bábos műhelymunkát a Puck Bábszínházban.
A hagyományokhoz híven idén is versenyjellege van a fesztiválnak, 16 társulat előadása fölött dönt majd az öttagú bíráló bizottság. A zsűri elnöke Slobodan Marković (a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), tagjai pedig: Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican újságíró, és Epaminonda Tiotiu díszlettervező.
A fesztivál október 20-án, pénteken 18: 30-kor a díjátadó ünnepségen zárul. Szabadság (Kolozsvár)

Csíky Boldizsár és Orbán György zeneszerzőket ünnepelte a Concerto Budapest
Az idén 80 esztendős Csíky Boldizsár és a 70 éves Orbán György műveivel ünnepelte a marosvásárhelyi születésű zeneszerzőket a Concerto Budapest koncertje a Pesti Vigadóban.
A műsorban Orbán György 1984-es első Serenatája és Hegedűversenye mellett Csíky Boldizsár Obsessiones című művének magyarországi bemutatója és a Gulag hangzott el Rácz Zoltán vezényletével, közreműködött Kruppa Bálint hegedűművész és a Szent Efrém Férfikar (karnagy Bubnó Tamás).
A 2008-ban, Kolozsváron bemutatott Gulag című szimfonikus emlékműve hátteréről Csíky Boldizsár az MTI-nek elmondta: kevesek tudatában él Magyarországon, hogy a Duna-deltában, Erdélyben, többek között Barcaföldváron milyen koncentrációs táborok voltak, de ennek az emberi szenvedés szempontjából bele kell kerülnie a köztudatba.
Az emberekben sok el nem hangzó gondolat, érzés maradt, amely kísértő erővel nyomasztja őket, s ilyen ki nem mondott, be nem fejezett gondolat folytatódik az idén nyáron komponált Obsessionesben, amelyben az előző művek visszhangjai is megjelennek. Mindkét műnek feszült hangulata van, amelyet a „színekkel rendelkező” zenekar értőn, méltó módon adott vissza – fogalmazott, kiemelve: a kiváló drámai érzékkel rendelkező karmester olyan képességgel is rendelkezik, amely a művek kontinuitását, összefüggő előadását, folyamatosságát biztosítja. Mint mondta, a műsor összeállítása egy gesztus volt feléjük, marosvásárhelyi születésű zeneszerzők felé.
Az egyéni nyelv maga a stílus, s ennek megtalálása korszakunkban komoly probléma – hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve: az foglalkoztatja a legjobban, hogy sikerült-e egy olyan nyelvezetet kialakítania, amelyről rá lehet ismerni, de lehet, hogy ez csak egy álom. A közös zenei nyelv, amelyet minden szerző ismert, Mozart színre lépésével bomlott fel – emlékeztetett.
Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 1961-ben végzett a Kolozsvári Zeneakadémián, 1961-től 1981-ig a Zenei Líceumban tanított, 1990-ig a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeti titkára, 1997-ig igazgatója volt. Csíky Boldizsár felidézte, hogy nyugdíjazása után szabadabb lett, azóta több művet is komponált, míg előtte kétfelé orientálta a zenei képességeit.
Csíky Boldizsár a közelmúltban Pro Cultura Hungarica kitüntetést vehetett át. Szabadság (Kolozsvár)

Népek karácsonya – a Kolozsvári Magyar Opera karácsonyi koncertjéről
Népek karácsonya címmel tartott karácsonyi koncertet a Kolozsvári Magyar Opera. Nemhiába választották a szervezők ezt a címet immár második éve, az opera művészei valóban magukra öltötték a népek legértékesebb zenei öltözeteit.
A koncert első felében Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa örvendeztette meg a közönséget. A két éve létesült kórus szemmel látható, de főleg füllel hallható fejlődése Kovács Dalma karvezetőnek köszönhető, akinek munkája által büszkélkedhetünk Kolozsvár számos tehetséges gyermekével. Idén a 60 tagú kórust Kálló Krisztián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri tagozatának elsőéves doktorandusza készítette fel és vezényelte a koncert első részében. A repertoár mérlege többnyire a magyar folklór felé billent, e magyar zenei „népviseletet” pedig a Tokos zenekar kísérete ékesítette. A közismert és közkedvelt együttes nemcsak profizmusával, hanem hatalmas lendülettel és lélekjelenléttel varázsolta vissza népünk hagyományos karácsonyának töredékeit, az autentikus zenei világot.
Mielőtt még távolabbi népek karácsonyi zenéi csendültek volna fel, kis ideig hazaibb tájak dallamait hallhattuk. Mivel idén Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartunk, ennek tiszteletére a repertoárt három Kodály acapella mű gazdagította. A koncert második fele képezte többnyire a nemzetközi repertoárt, de a gyermekkórus előadása által is volt alkalmunk betekinteni más népek karácsonyi zenei világába. Ilyen volt például a spanyol A La Nanita című dal, amelyet Babţan-Varga Flórián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár szakos hallgatójának kiváló kísérete tett színesebbé. Az előadó játéka és a kórus őszinte előadásmódja szinte kézzel foghatóvá varázsolta a spanyol kultúra egy kis töredékét.
A gyermekkórus utolsó száma, és egyben a koncert első felének zárómomentuma A bölcsőnél című dal volt, avagy a közismert Kirje, kirje, kisdedecske Bárdos Lajos és Jobbágy István átdolgozásában, a zenekar tagjaiból alkotott kvintett kíséretével. A zene megtette hatását: nem a média által közvetített idilli képeket sugallta, hanem a bensőségesen karácsonyi, kicsit meleg, de kicsit sötét, kicsit fájó és kicsit megrendítő hangulatot.
Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa igencsak színvonalas előadást nyújtott az idei koncerten: a végeredményhez nem csupán a kiváló szövegkiejtés és a tökéletes intonáció járult hozzá, hanem a művészi előadásmód is, amelynek legfőbb forrása a gyermeki lélek őszinte hangja.
A Népek karácsonya zenei vezetője Horváth József volt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, aki a koncert második felében át is vette a karmesteri pálcát. De nem csupán szervezési és karmesteri munkájával járult hozzá az előadáshoz, hanem ő zenésítette meg és hangszerelte egy részét azoknak a műveknek, amelyeket a kórus és a szólisták énekeltek.
A koncerten közreműködött a magyar opera ének- és zenekara. A Kulcsár Szabolcs karigazgató irányította énekkar, valamint Nagy Zoltán, Covacinschi Yolanda, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor és Peti Tamás Ottó énekművészek által előadott igazán különleges, egyedi és kifinomult stílusban hangszerelt művek valódi sikert hoztak.
Franz Schubert egyik legismertebb művét, az Ave Mariát most Sabin Păutza román karmester és zeneszerző átdolgozásában hallhattuk, a kolozsvári közönség által jól ismert Ábrahám Gellért előadásában. A tökéletes intonáció és a tiszta gyermeki hang ötvözete szívhez szóló pillanatokat nyújtott.
A koncert zárómomentuma a Csendes éj volt. Az 1818-ban komponált, ma már a legtöbb nép körében ismert és népszerű dal idén igencsak különleges feldolgozásban hangzott el az opera színpadán, szintén Horváth József tehetségének és tudásának köszönhetően. A dalt közösen adta elő a gyermek- és felnőtt kórus, a zenekar és szólisták, illetve velük együtt énekelt a közönség is. A magasztos és meghitt hangulatot a fő dallamra épített szoprán szóló dallamív fokozta, Balázs Borbála előadásában.
A Népek karácsonya csenddé, megnyugvássá szelídítette bennünk az ünneppel járó rohanást és zajt. Emlékeztetett és figyelmeztetett a külsőségek mögött megbúvó lényegre. Antal Zsuzsanna / Szabadság (Kolozsvár)