Célhámosok
Bár nem törekszem politikai babérokra, az esetleges kivizsgálást megelőzendő, gyorsan beismerem, hogy plagizáltam. A cím lopott, Markó Béla Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről című 2004-es esszéjében találtam a következő állítást. „Nem tudom, a Kárpát-medencei magyar politika szereplői között vannak-e szélhámosok. Remélem, nincsenek. De “célhámosok” bizonyosan vannak!”
Ez jutott eszembe, amikor a napokban azt olvastam, hogy az erdélyi „jobboldali pártok” összefogásának egyetlen akadálya Szász Jenő személye. Állítólag minden erdélyi magyar szervezet/párt, így az MPP és az EMNP szeme előtt is ugyanaz a cél lebeg: a kisebbségi sors hátrányainak enyhítése, a közösség erősítése, jövőjének biztosítása. Látszatra a két párt az RMDSZ-től leginkább az eszközök tekintetében határolódik el, elutasítja azt a típusú szoros együttműködést a román köz- és politikai élet szereplőivel, amelyet az érdekérvényesítés leghatékonyabb fegyverének tart a szövetség. Ám ha egymástól személyi rivalizálás folytán fordulnak el, az a sanda gyanú ébred a külső szemlélőben, hogy az erdélyi magyar szervezeti osztódva szaporodás mögött sem a meghirdetett nemes célok és eszmék, hanem nagyon is prózai, személyes sértődöttségek álltak. Valahogy így képzelem el én a célhámosságot, s az a benyomásom, hogy egyesek ezt mesteri fokon művelik. Jól emlékszem még a kolozsvári Szabadság napilapban 2000 környékén leközölt egykori Reform Tömörüléses titkos jegyzőkönyvre, amelyben a jelenlegi versenypártok prominens figurái, még RMDSZ színekben, arról tárgyaltak, hogy miként és hogyan vehetik át belülről a szövetség vezetését. A Fidesz, az akkori Orbán-kormány ezt várta el tőlük, támogatta is, a kérdés csak az volt, hogy mit kezdjenek Tőkés Lászlóval, akinek személyéhez ragaszkodik Orbán, de „sem püspöknek, sem politikusnak” nem jó. Akkor is hivatalosan az autonómia, a magyar egyetem, meg hasonló közismert célok fogalmazódtak meg a Reform Tömörülés háza táján is, ám a nyilvánosságra hozott dokumentumból feketén-fehéren látszott, mennyire másodlagos mindez.
Nem kevésbé tisztán emlékszem arra is, amikor a Láncos templomi nemzeti tanácsos zászlóbontás után egy ideig békés egyetértésben éltek a mindenféle tanácsok, mindaddig, míg ki nem derült, hogy Szász nem kíván Tőkés másodhegedűse lenni. A riválisok célja akkor is azonos volt, olyannyira, hogy ugyanazok a személyek bábáskodtak az MPP létrejötténél, ugyanazok vádolták az alternatíva kiiktatási kísérletével az RMDSZ-t, akik most EMNP színeiben kiáltják ki bűnbaknak a volt polgármestert. Szász Jenő akkor sem volt épp egy szűzleány, de 2008-ban, amikor Tőkés László és Orbán Viktor személyesen tolták kampánya szekerét, amikor a mai néppárti vezetők és a választásokon induló jelöltjeik jó része még MPP színekben szolgálta a szent célt, nos, akkor már nemcsak Szász személyisége, hanem viselt dolgai is végképp közismertek voltak. Valahogy, valamiért mégsem zavart ez senkit a határ egyik oldalán sem.
Az egykoron még magát polgárinak, ma már néppártinak nevező csapat évek óta azt hangoztatja, értékelvű politizálást folytat az RMDSZ pragmatikus, hatalomorientált politikájával szemben. Végül is, nézőpont kérdése. Ha az az érték és az a cél, hogy Tündérkertben minden Tőkés László akarata szerint történjek, akkor bizony nagyon következetes ez a csapat, és bizony nagy akadály a kis székelyudvarhelyi, akinek esze ágában sincs leszállni arról a képzeletbeli trónról, amire épp mostani vádlói ültették.
Azon tűnődöm, ha akkor, az első Orbán-kormány idején, összejön a tervezett puccs az RMDSZ-ben, vagy ha a 2008-as választási zakó után sikerül Szász elnöki helyére a Tőkés unokaöcsöt ültetni, ahogyan tervezték, akkor is létezne-e ma MPP, illetve EMNP. Aligha. Akkor most Tőkés László még mindig vagy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke lenne, vagy ha az öcsi-projekt valósul meg, akkor még ma is minden erdélyi igaz magyar polgári, nem pedig néppárti lenne.
Célhámosság ez a javából, nevezzék bár értékelvű politizálásnak, nemzetegyesítésnek, akárminek.
Gál Mária. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bumeránghatás
A Ceauşescu-korszak oktatáspolitikája szorosan beleilleszkedett a nemzetiségek nélküli, egységes román nemzetállam megteremtésének programjába.
A román történelmet finoman szólva túlhősiesítették, a történelmi szempontból komolyan vehetetlen dákóromán kontinuitás hipotézisét államideológia szintjére emelték, a magyar oktatásprogramból pedig gondosan kiszemelgették a nemzeti szellemű verseket és műveket. Reményik Sándornak és Dsida Jenőnek legfontosabb versei legjobb esetben családi vagy baráti körben terjedtek, a hivatalos tananyagnak nem képezhették részét. Más szerzőket pedig egyszerűen kitörölni igyekeztek a közemlékezetből, nem sikertelenül. Így nem csoda, hogy sokan Szabó Dezsőről, Wass Albertről, Tormay Cecile-ről vagy Nyíró Józsefről csak a rendszerváltás után hallottak először.
Mindeközben Magyarországon a nemzeti öntudat tervszerű roncsolásán, a történelmi folytonosságtudat megszüntetésén munkálkodott a kommunista hatalom. A rendszerváltás után a magukat liberálisnak mondó erők karöltve a szociáldemokratává vedlett kommunistákkal a libertariánus kozmopolitizmus égisze alatt folytatták azt a rombolást, amit korábban a proletár-internacionalizmus jegyében műveltek. Az említett szerzők reneszánsza itt sem a hivatalos oktatásnak volt köszönhető. A FIDESZ-kormány, miközben érthetetlen módon továbbra is pénzeli az országra, a nemzetre és a kormányra rágalmak özönét zúdító balliberális sajtóorgánumokat, baloldali műhelyeket és könyvkiadókat, tett néhány lépést a jó irányba is.
Ezek közé tartozott Nyirő József újratemetése, illetve újratemetésének kísérlete. A székely írófejedelem hazatérését jobb lett volna nem kampányidőszakban megszervezni, s ha már kampányidőszakban került megrendezésre, szerencsés lett volna egyfajta „párt-ökuméne” jegyében cselekedni. Nem így történt, s ez a szervezők felelőssége. Sokkal súlyosabb felelősség terheli azonban azokat az erdélyi politikusokat, akik beálltak a fasisztázók kórusába. Politikai érdekből, minden bizonnyal tényismeretek nélkül. A román kormány illegitim fellépéséről és a hamvak „kézre kerítésének” törvénytelen, jogállami normákat lábbal tipró igyekezetéről inkább nem szólok, a román kormány csak önmagát adta.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy mind a román, mind az ál-magyar Nyirő-ellenes mocskolódás ürügye, hogy a jeles író nem mondott le parlamenti mandátumáról Szálasi Ferenc hatalomátvétele után. Egy egyetlen sort, egy egyetlen konkrétumot, egyetlen idézetet nem sikerült a népszavás-népszabadságos-indexes fröcsögőknek felmutatni, amivel alátámasztották volna a fasizmus vádját. Hasonlít ez a hajsza ahhoz, mint amikor hónapokon keresztül annyit tudtak felhozni a Jobbik állítólagos cigányellenségének igazolására, hogy honlapot indítanak a cigánybűnözésről. A balliberális média már ilyen, nemcsak nálunk, a Kárpát-medencében. Kötetet kellene kiadni a Magyarországot az Alaptörvény és a médiatörvény kapcsán ért mocsok-cunami egyes darabjaiból, melyeknek megfogalmazói jellemzően el sem olvasták a szóban forgó jogszabályokat. Mint ahogy a fasisztázók sem olvasták Nyirő József munkáit. Mert ha kézbe vették volna a Kopjafákat, az Isten igájábant, a Sibói bölényt, a kommunista időszakban indexre tett Néma küzdelmet, tudnák, hogy írójuk mély érzésű humanista volt, akitől alkatilag távol állt bármiféle embertelen szélsőség.
Annyi haszna volt a mesterségesen keltett hisztériának, hogy a nemzetben gondolkodó polgárok figyelmét ráirányították Nyirő József életművére, a könyvesboltok visszajelzései szerint megnégyszereződött-megötszöröződött a Nyirő-művek iránti kereslet, így pont a fordítottját érték el annak, amit akartak. A bumeránghatásnak köszönhetően pedig az egyetemes magyar kultúra, a Kárpát-medencei magyar köztudat és öntudat gazdagodott.
Borbély Zsolt Attila. Nyugati Jelen (Arad)

Vákárt jelölte az RMDSZ a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségébe
Máté András Levente: az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítani
A Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) Vákár István agrármérnököt, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ frakciójának vezetőjét jelölte a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségébe. A testület ugyanakkor elvetette Eckstein-Kovács Péter azon javaslatát, hogy az MKT erősítse meg vagy vesse el az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ügyvezető tanácsának (MÜT), illetve az állandó tanácsának (MÁT) döntését, miszerint Horváth Anna a Kolozs megyei szervezet alpolgármester-jelöltje. Elnöki beszámolójában Máté András Levente a helyhatósági választási eredményeket ismertette-értékelte. Figyelmeztette a jelenlevőket: most már az őszi parlamenti választási kampányra kell figyelni, különös tekintettel arra, hogy a választási törvény módosítása következtében előfordulhat: kevesebb RMDSZ-es parlamenti képviselő jut majd be a parlamentbe ősszel. Felszólalásaikban az MKT-tagok egyetértettek abban, hogy ezentúl a parlamenti választásokra kell összpontosítaniuk.
Az RMDSZ Vákár István agrármérnököt jelöli a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségére – döntött csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT).
Ami pedig az alpolgármester-jelöltet illeti, Eckstein-Kovács Péter azt javasolta: az MKT erősítse meg vagy vesse el a MÁT és a MÜT szerdai, az RMDSZ kolozsvári alpolgármester-jelöltjére vonatkozó döntését. A két testület egy nappal korábban úgy döntött, hogy Horváth Anna RMDSZ-es városi tanácsost javasolja az egyik alpolgármesteri tisztségbe. Somogyi Gyula volt RMDSZ-es városi tanácsos is feltette a kérdést: vajon a megyei vagy az országos alapszabályzat melyik cikkelye szabályozza az alpolgármester személyének kijelölését? Válaszában Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kifejtette: a MÁT-döntést az MKT nem bírálhatja felül. – A MÁT-döntés megszegése mandátumvesztéssel jár! – hangoztatta Máté. Eckstein-Kovács Péter elismerte a MÁT-döntés kötelező érvényét, ám úgy vélte: az MKT magasabb szintű, népesebb testület. A jelenlevő MKT-tagok 13 igen, 23 ellenszavazattal és 12 tartózkodással elvetették Eckstein javaslatát, így az nem került be a napirendi pontok közé.
Elnöki beszámolójában Máté András Levente megyei elnök ismertette a megyei szervezet néhány választási eredményét. A Kolozs megyei tanácsosok listájára 38 903-an voksoltak, a kolozsvári városi tanácsosok listájára pedig 16 911-en. Máté szerint a Kolozsvári Városi Tanácsban az RMDSZ újra a „mérleg nyelve” lehet. Megtudtuk: a megyei szervezet 27 polgármesterjelöltet indított, ezek közül 8-an nyerték el ezt a tisztséget. Kitért a kisbácsi esetre is, amikor 5 szavazaton múlott, hogy a településnek nem lett magyar polgármestere. – Az erdélyi magyarság két harmada legyőzte a Fideszt, és ezzel azt üzente, hogy ne avatkozzanak be politikai életünkbe! – tette hozzá Máté, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a következő erőpróba az őszi parlamenti választások lesznek. – Az alkotmánybíróság június 27-én dönt a választási törvény módosításáról. Ha a romániai magyarság számára ez nem lesz kedvező, akkor Kolozs megye magyarságának nem lesz többé két képviselője! – mondta Máté.
Kötő József parlamenti képviselő először Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári polgármesterjelöltnek mondott köszönetet, mert úgy vélte: az ismert politikus profi kampányának is betudható az, hogy sikerült úrrá lenni a kolozsvári magyarok közönyén. Németi András, az RMDSZ aranyosgyéresi szervezetének elnöke elmondta: most kétszer több szavazatot kapott a városi tanácsosi RMDSZ-lista, ám ennek ellenére a 2012–2016-os mandátumban is csak két tanácsosuk lesz. Rollinger Ágnes MKT-tag és Okos Károly, Gyalu újraválasztott alpolgármestere is a választási eredményekhez gratulált. Simon Zoltán, a detrehemtelepi szervezet elnöke és Böjte Dániel helybéli lakos a településen az RMDSZ-t ért sárdobálást említette, amelynek egyik mozgatórugója, szerintük, a helyi pap. Péter István MKT-tag a detrehemtelepi eset kapcsán azonban arra szólított fel: hogy a helyi történések miatt nem az egyház a hibás. Geréd Imre, jövendő városi tanácsos a fiataloknak köszönte meg a munkáját, Horváth Anna alpolgármester-jelölt pedig arra figyelmeztetett: az elkövetkező négy évben a választási kampánykor tapasztalt belső egységre van szükség. Ifj. Deák Ferenc a szervezetépítés szükségességéről értekezett, majd azt is elmondta, hogy a tanácsosok által a 2012–2016-os mandátumban folytatandó munkát a közösség a következő helyhatósági választásokon hálálja meg, illetve értékeli. Oláh Emese, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a megyei szervezetnek sikerült megszólítaniuk a kolozsvári magyarságot, aki bizalmat szavazott a szövetségnek.
A megyei elnök beszámolójának elfogadása után az MKT-tagok titkos szavazással döntöttek Vákár István megyei tanácsi alelnöki jelöléséről. A 68 leadott szavazatból 67 volt érvényes, ezek közül 62-en támogatták Vákárt.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Hazatért a Lőrincz Csaba-díj (Kitüntették a Magyar Kisebbséget)
Hazahoztuk a díjat – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lőrincz Csaba-díjat átadó ünnepségen tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díjat – amely tudósok, szakértők, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza – idén a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemlének ítélték. Az egybegyűlteket Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte. Elmondta, nehéz dolga van a folyóiratnak, mert eddig bizonyított ugyan, de a díj kötelez, mégpedig arra, hogy az erdélyi magyar közösségért dolgozzék. Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csabára emlékezve felidézte: kellemetlenül őszinte ember volt. Őszinteségére szükségük volt, s van ma is. Elmondta, életcélja a nemzeti integráció volt, s ebből oroszlánrészt vállalt. A magyarok határok fölötti szolidaritásáért, összetartozási tudatának erősítéséért, az erdélyi magyarságnak az önrendelkezés irányába való előrelépéséért munkálkodott. Németh feltette a kérdést: vajon hogyan nézne reánk Lőrincz Csaba ma, a helyhatósági választások után? Vajon nem a nemzeti dezintegrációnak vagyunk tanúi, szereplői? A díjazott folyóiratot Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója laudálta, elmondva többek között, hogy az 1922–1942 között Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József által Lugoson szerkesztett folyóirat új folyama, melyet 1995-ben hívtak életre, tizenhét éven át színvonalasan képviselte a nemzetpolitika ügyét. A díjat Németh Zsolt és Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke adta át. A Nagy János felvidéki szobrászművész által készített Lőrincz-plakettet Székely István felelős szerkesztő vette át, a szerkesztőség jelen lévő tagjai – Bakk Miklós, Györgyjakab Izabella, Tamás Sándor és Toró T. Tibor – oklevelet kaptak. Nem voltak jelen, de tagjai a szerkesztőségnek: Bárdi Nándor és Borbély Zsolt Attila. Székely István előadásában az új román választási törvényt boncolgatta. Ezt igen rossznak tartja, nemcsak azért, mert a kétpártrendszer irányába vezet, de a magyarság szempontjából is káros, megszünteti a hasznos szavazat elvét, hiszen azokban a választókerületekben, ahol magyar jelöltnek nincs esélye mandátumhoz jutni, elvész a nemzetiségi jellegű szavazat. Identitásunk részét képezte, hogy magyar szervezetre voksoltunk – mondotta. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket vázolta fel, s feladatot fogalmazott meg a díjazott folyóiratnak: járja körül az új magyar egység témakörét. Tamás Sándor felelevenítette a folyóirat indítását, majd elmondta, habár a szerkesztők különböző pártokat képviselnek, mégis barátok, egy értékrendet képviselnek. Az eseményen közreműködött az Evilági együttes. A díjátadás előtt megkoszorúzták Lőrincz Csabának a sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő sírját. *Lőrincz Csaba (1959–2008) sepsiszentgyörgyi származású politikus. Fiatalon a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet, majd 1986-ban kitelepült Magyarországra. A Magyar Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkáraként, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának főtanácsadójaként, a Fidesz szakértőjeként, egyetemi oktatóként és publicistaként hatékonyan hozzájárult Magyarország külkapcsolatainak és nemzetpolitikájának alakításához. Ő dolgozta ki a 2001-ben elfogadott kedvezménytörvényt (státustörvényt).
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Június 30-ig tart
Magyar színházak seregszemléje Kisvárdán
Huszonnyolc színtársulat harminchat előadását tekintheti meg a közönség a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján; a június 30-ig tartó rendezvény megnyitóját péntek este tartották a felső-szabolcsi kisváros Várszínpadán.
A színészeket és nézőket Leleszi Tibor polgármester, Seszták Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője, valamint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.
Az ünnepélyes megnyitót követően Szigligeti Ede Liliomfi című darabját mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház, éjféltől pedig a sepsiszentgyörgyi M Stúdió társulata lép színpadra Mint a fagyöngy című előadásával.
A romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak műsorából idén Bicskei István színész válogatott. A fesztivál versenyprogramjába azok a produkciók nevezhettek, amelyeket a társulatok 2011. április 1. és 2012. március 31. között mutattak be.
Az előadásokat szakmai zsűri értékeli, a bírálatban pedig a közönség is részt vehet három zsűritaggal. A produkciókat négy helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve a Flórián téren rendezik meg. Idén - ahogyan tavaly is - Erdélyből várják a legtöbb színtársulatot: Kisvárdán lép fel a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színháza és a Yorick Stúdió; utóbbi a szombati fesztiválnapon a szintén marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen adja elő Székely Csaba Bányavirág című színművét.
A magyar színházak kisvárdai találkozóján bemutatkozik a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület, a kézdivásárhelyi Városi Színház, az Erdélyi Vándorszínház, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának hallgatói, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín színtársulata, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is, amely az Udvarhely Táncműhellyel közösen tart előadást.
A Délvidéket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, az Újvidéki Színház, az Újvidéki Főiskola és a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, addig a Felvidéket a kassai Thália Színház, Kárpátalját pedig a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház képviseli. A magyarországi kőszínházak közül a debreceni Csokonai és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata, illetve az ExperiDance Produkció, a Tolcsvay Trió, a Téka Együttes és a Cédrus Néptáncegyüttes látogat el Kisvárdára.
A díjátadóval egybekötött záróünnepséget június 30-án este tartják a Várszínpadon, ezt követően Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját állítja színpadra a debreceni Csokonai Színház Viktor Rizsakov rendezésében.
A kilenc napig tartó színházi fieszta keretében szakmai fórumot és más programokat is rendeznek: a június 24-én neves rendezők, színházigazgatók és dramaturgok beszélgetnek magyar színház jövőjéről, a határon túli főiskolások részére pedig workshopot rendeznek, amelyen Bicskei Zsuzsa színművész színésztréninget tart a fiatalok számára.
A kísérőprogramok másik érdekessége a Kiss Manyiról szólt kiállítás lesz: a színésznő születésének századik évfordulója alkalmából Kisvárdára hozza a művész életéről szóló kiállítási anyagát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A Művészetek Házában megtekinthető, június 22-én nyíló tárlaton a legendás művésznő a művésznő családi okiratait, levelezésének egyes darabjait és színpadi jelmezeit tekinthetik meg az érdeklődők.
A hagyományoknak megfelelően idén is látható lesz a Napról napra című kiállítás, amely a fesztivál legjobb pillanatait mutatja majd be.
A szervezők emellett számos kulturális rendezvénnyel, így gyerekprogramokkal, könyvbemutatókkal, zenés műsorokkal, koncertekkel, utcaszínházzal, valamint népművészeti vásárral és gasztronómiai bemutatóval várják a nemcsak a színház iránt érdeklődőket Kisvárdára. Kulturpoer.hu

Az erdélyiek az RMDSZ-t jobban szeretik a Fidesznél
„Köszönetet mondok minden jelöltnek, minden polgármesternek és tanácsosnak, hogy 2004-hez és 2008-hoz képest sokkal jobb eredményeket értek el, jelentős pozíciókat szereztek vissza. A politika erről szól, a politikában az eredmények határozzák meg az irányt” – elemezte ki a helyhatósági választások országos eredményeit Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton a kézdivásárhelyi Vigadóban az RMDSZ Háromszéki Képviselőinek Tanácsán.
Kelemen szerint a siker kulcsát a hiteles jelöltek és programok jelentették, valamint az, hogy az RMDSZ az eredményeire épített, és őszintén beszélt a problémákról is. „Megnyertük a választásokat, 2008-hoz képest hetvenezerrel több szavazatot kaptunk, több tanácsosunk és több polgármesterünk van” – fogalmazott a szövetségi elnök. Hozzátette: úgy sikerült nyerniük, hogy 2012-ben két magyar párttal szemben indultak, amelyek jelentős háttértámogatással rendelkeznek. Kelemen hangsúlyozta: azt is el kell mondani a választási eredmények apropóján, hogy az erdélyi magyar emberek szeretik ugyan a Fideszt, a magyarországi politikusokat, de egy kicsivel jobban szeretik a sajátjaikat, az RMDSZ-t. Úgy vélte, hogy a 85,7 százalékos társadalmi támogatottság óriási felelősséget ró a szövetségre. „Nem szabad azt hinnünk, hogy az RMDSZ-en kívül nincs élet, nekünk oda kell figyelnünk a bíráló hangokra is, elsősorban azokra, amelyek a közösségből és a szervezetből jönnek. Akkor járunk el helyesen, ha a földön maradunk, nem részegülünk meg a győzelemtől” – fejtette ki az RMDSZ elnöke.
A parlamenti választásokon elérhető eredményt Kelemen Hunor szerint jelentős mértékben befolyásolja, hogy melyik választási rendszert alkalmazzuk. Az új választási rendszerrel az előzetes számítások szerint az USL megszerzi a mandátumok 80-85 százalékát, az RMDSZ 15 mandátumot, a PDL 10-12 mandátumot tud vinni, ehhez jön még a nemzeti kisebbségek frakciója. Arról, hogy ősszel lesz-e magyar–magyar verseny, Kelemen Hunor elmondta: „ha a mi 86 százalékunkat nézzük és az EMNP és MPP társadalmi támogatottságát, akkor én ebben a pillanatban nem tudok semmit ígérni. Ha azt nézzük, hogy milyen negatív kampányt indítottak ellenünk, akkor nagyon erős kétségeim vannak”. Új Magyar Szó (Bukarest)

Segítünk, amennyit kérnek tőlünk
Bukaresti interjú Mesterházy Attilával, a Magyar Szocialista Párt elnökével
Az európai szocialisták bukaresti találkozóján vett részt a héten Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, aki kihasználta az alkalmat, hogy találkozzon az RMDSZ vezetőivel: Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Markó Béla volt elnökkel. Az ÚMSZ pedig kihasználta az alkalmat, hogy interjút készítsen a magyarországi politikussal.
Kezdjük talán bukaresti látogatásának „járulékos hasznával”: az RMDSZ-szel való egyeztetésekkel. Mi volt ennek a megbeszélésnek a célja?
– A találkozó kapcsolaterősítés kezdeteként fogható fel. Megegyeztünk afelől, hogy szükség van a rendszeres információcserére, illetve arra, hogy olyan szakmai fórumokon, megbeszéléseken, ahol a határon túli magyarságot érintő fontos kérdések merülnek fel, szocialista politikusok is elmondhassák a véleményüket.
Milyen következtetések vonhatók le a beszélgetések után? – Ami nagyon fontos, hogy mi nem pártpolitikában gondolkodunk, amikor a határon túli magyarságról van szó, hanem nemzetpolitikában. Éppen ezért fő alapelvünk a be nem avatkozás, tehát mi annyi segítséget adunk, amennyit tőlünk kérnek, és semmiképpen nem kívánunk beavatkozni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezetek életébe. Éppen ezért elítéljük azt, amit a romániai helyhatósági kampányban tett a Fidesz, ami nagyon durva beavatkozás volt az erdélyi magyarság életébe és önrendelkezési jogába. Mint tudjuk, a magyar kormány kiválasztott két kispártot itt Erdélyben, és az RMDSZ-szel szemben kampányoltak. Ez a magyarországi politika szempontjából is nonszensz...
Nem sok sikerrel, tegyük hozzá...
– Nem sok sikerrel, hiszen a magyar emberek bölcsebbek voltak itt, tudták, hogy ki az, akinek van teljesítménye, ki az, akire számíthattak a múltban is, és akire számíthatnak a jövőben is. Így nem meglepő, hogy az RMDSZ-nek sikerült növelnie polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek a számát. Az a két párt pedig, amelyet a Fidesz minden erejével támogatott, csúfos vereséget szenvedett. Ez is érdekes volt, hogy a magyar kormány nem tudta eldönteni, hogy akkor most melyik kispárt mellé álljon: az egyik fele Tőkés úrhoz húzott, a másik fele pedig Szász úrhoz...
A nagy energia- és főleg közpénzbefektetés sehol nem térült meg. Ezért ki fog felelni? – Nemrég volt egy politikai vitanap Magyarországon az Orbán-kormány első két évéről, amelyet én kezdeményeztem. Vitaindító előadásomban külön kitértem erre a kérdéskörre: hogy miért költenek közpénzeket arra, hogy a magyar kormánypárt kiterjessze politikai befolyását a határon túli magyar közösségekre? Mint ahogyan az is érdekes, hogy a Szerencsejáték Rt., tehát a magyar állam pénzéből vásárolják fel Erdélyben a magyar médiát, egy olyan alapítványon keresztül, amely jóformán még meg sem alakult. Ez nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is megkérdőjelezhető és azt mutatja, hogy a Fidesz politikája arról szól: minél jobban meg kell gyengíteni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezeteket, mert annál nagyobb lesz a függés a budapesti kormánytól, s akkor könnyebben lehet rájuk erőltetni a Fidesz akaratát.
A román–magyar államközi kapcsolatokat ön szerint mennyire befolyásolta negatívan az, ami a kampányban történt: Kövér László magyar házelnök provokatív gesztusai, a Nyirő-újratemetés körüli botrány- és hisztériakeltés?
– Nemcsak a román–magyar viszonyt terhelték meg ezek a dolgok, hanem a magyar–magyar viszonyt is, és láthattuk, hogy korábban Szlovákiával kapcsolatosan a Fidesz ugyanezt művelte. Ennek az eredménye az is, hogy nemrégiben, amikor Orbán Viktor – aki olyan sokat beszél a nemzetpolitikáról – Bukarestben járt, nem találkozott a román miniszterelnökkel, pedig lettek volna olyan témák, amelyekről érdemes lett volna beszélni: az erdélyi magyarság helyzetéről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem kérdéséről, a választójogi törvényről...
Váltsunk témát: az elmúlt két év ellenzékiség, úgy tűnik, jót tett az MSZP-nek, hiszen nagyon mélyről jött fel oda, hogy a közvéleménykutatások szerint most már „egálban van” a Fidesszel... – Valóban, az elmúlt két év az újjászervezésről szólt: ma a szocialista párt vezetésének az átlagéletkora 38 év, tehát egy új politikusgeneráció vette át a párt vezetését, és egy új politikai tartalmat is képviselünk... Egy szakadáson is túl vannak...
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kilépés... Szakadás akkor lenne, ha nagy menynyiségű tagság távozott volna a pártból, ami nem áll a lábán, hiszen harminckétezer tagunkból kevesebb mint ötszázan mentek el a volt miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel. Támogatásunk pedig azóta nemhogy csökkent volna, hanem nőtt is. Én azt gondolom, hogy ez részükről jó döntés volt, így letisztultak a viszonyok: mi egy markáns, progresszív szociáldemokrata vonulatot képviselünk, ők pedig egy liberálisabb irányba indultak el. Azt hiszem: az emberek értékelik, hogy tanultunk a hibáinkból, és azokért a hibákért, amelyeket elkövettünk, bocsánatot is kértünk...
A határon túliakkal szembeni hibákért, mulasztásokért is megkövetik ezeket magyar közösségeket? – Feltétlenül, és ennek az első nagyon fontos mozzanata volt, amikor a szocialista frakció támogatta a kettős állampolgárságról szóló törvényt a parlamentben. Az MSZP-ben politikai prioritássá tettük a határon túli magyarok kérdéseit, nincs olyan beszédünk, amelyben ne említenénk ezt a fontos területet. Ezek apró gesztusok, de talán ebből kirajzolódik az a változás, amely végbement a szocialista párt politikájában, és ezt szeretnénk a következő két évben is erősíteni. Meg szeretnénk győzni a határon túli magyar közösségeket arról, hogy ez őszinte, elkötelezett politikai cselekvés. Ehhez azonban időre van szükség. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról”
Beszélgetés Bárdi Nándor történésszel a kisebbségi retorika változásairól
„A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló »szerződését« megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.” – TRANSINDEX.RO
„Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról, a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés” – vélekedik Bárdi Nándor történész, aki június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Bács-Kiskun megyei Baján tartott előadást a határon túli magyarság 1989 utáni struktúraváltásáról. A rendezvényen kolozsvári küldöttség is részt vett, így készülhetett el az alábbi beszélgetés.
– Minek köszönhető, hogy az új Fidesz kormány 2010-ben bevezette június 4-én a nemzeti összetartozás emléknapját?
– Magyarországon három nemzeti ünnepet tartunk nyilván: március 15., augusztus 20. és október 23. Ugyanakkor léteznek a törvényben rögzített emléknapok is. Ide tartozik a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás napja. Ezenkívül azonban további öt emléknapunk van: az 1946-os köztársaság kihirdetésének évfordulója, a kommunizmus, a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának ünnepe és az aradi vértanúk napja. Ezek nem munkaszüneti napok, de mindenhol megemlékeznek róluk, különösen a középiskolák szintjén. Továbbá van kilenc egyéb emléknapunk (ezek között szerepel április 5., a kassai kormányprogram napja, amelyet a szlovákiai magyarság gyásznapjának is tekintenek).
Az előző Fidesz kormány 2001-től vezette be a holokauszt-emléknapot, most pedig már tavasszal kezdeményezték az összetartozás napjának létrehozását. Ezek mindenképp a Kádár-korszak történelmi amnéziájával szembe mennek. Egy új emlékezet- és politikai identitásközösség létrehozását célozták meg. A trianoni emléknap bevezetésében meghatározó lehetett a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány végeredménye, amely lényegében egy pártpolitikai csata volt, és nem a külhoni magyarokról szólt. De alapvetően megrázta a magyarországi politikai közösséghiánnyal küszködő politikai osztályt is. Ezért a második Orbán-kormány magyarságpolitikai programja négy olyan projektre épül, amely elsősorban Magyarországnak szól. Bizonyos értelemben annak érdekében alakították ezt így, hogy ne kerülhessen sor még egy, a népszavazáshoz hasonló identitáspolitikai fiaskóra. Már a választási kampányukban megígérték az egyszerűsített honosítási eljárással a kettős állampolgárság, magyarországi lakóhely nélküli, könnyített megszerzését; a Magyarság Házának megteremtését a Budai Várban, amely ma a Szülőföld Alapot felváltó Bethlen Gábor Alap székháza; a Határtalanul program, a magyarországi középiskolások szomszédországi magyarlakta területekre való utaztatását; és végezetül az emléknapot.
– A Nemzeti Összetartozás Napja esetében felmerülhet a kérdés: jó-e, hogy épp a Trianon-emléknapra esik, vagy sem?
– Nem az én tisztem ezt eldönteni. De ez alkalom arra, hogy tisztázzuk a mindenkori viszonyunkat Trianonhoz, pontosabban a róla és következményeiről való beszédhez. Felfoghatjuk úgy, hogy a nemzeti közösséget lényegében egy trauma fogja össze, és ebben a hanyatlástörténeti sorsközösségben várjuk a terapeutákat. Vagy szembenézhetünk Trianonnal és következményeivel, és megpróbálhatunk túllépni ezen, detrianonizálni, határtalanítani, ugyanakkor Magyarországon emancipálni a külhoni magyarokat.
– A nemzetegyesítés programjára gondol?
– Itt többről, egy bonyolultabb kérdésről és nem pusztán politikai elvárás-retorikáról van szó. Az egységes magyar nemzet helyett talán azért jobb az egyetemes magyarság kifejezés, mert ebbe sokkal inkább belefér a többközpontúság, a különböző, kilencven éve kialakult sorsközösségek sajátosságainak elfogadása. Az egységesítésben van egy központ, egy normaelvárás, a határtalanítás ellenben azt is jelenti, hogy beemeljük a másik részt is a közös örökségbe. Például gondoljon arra, hogy Romániában és Szlovákiában a magyarországi jogosítványt hajtásinak nevezik. Nem felel meg a budapesti elvárásnak? Na és? Miért ne lehetne a hajtási a jogosítvány kifejezés szinonimája egy magyar értelmező szótárban? Ilyen egyszerű. Miért ne lehetne az etnokulturális közösségünk különböző tájegységeinek örökségét és a kisebbségi helyzetben magától értetődően változó populáris kultúrát elfogadni? Miért lehet fals az a kifejezés, önmegnevezésként Kolozsvárt, hogy határon túli magyar? Nemcsak azért, mert a kolozsvári magyarok adott helyzetben egyszerűen magyarnak tartják magukat, hanem mert a határon túli magyar kifejezés egyből Magyarországhoz képest határozza meg a kulturális azonosságot. A külhoni magyar kifejezés magában hordozza azt, hogy a Kárpát-medence (a volt történelmi Magyarország) a magyarországiak számára is egy olyan közös haza, amelyben a nem magyarok is otthon érezhetik magukat Budapesten vagy Battonyán, Pilisszentkereszten stb. éppúgy, mint a valamiképpen a magyar etnokulturális közösséghez tartozók.
De ez nem azt jelenti, hogy ettől még nem Budapest elsősorban a nemzeti azonosság újratermelésének infrastrukturális központja. Ez olyan felelősség, amelyet nem lehet magyarországi projektekkel és a külhoni magyar állampolgársággal letudni. Ezt érzékelte a politika is, és elindult az óvodaprogram, ösztöndíjprogramok, a Bethlen Gábor Alap külhoni irodahálózatának szervezése, a nyelvhasználati lehetőségek bővítését célzó civil akciók támogatása.
Most a harmadik emléknap programjait nézve a hivatalos nagy ünnepségeknél fontosabbak a testvértelepülési meghívások, egy-egy nem magyarországi rockegyüttes fellépése, főzőversenyek, az önkormányzati programokba, továbbképzésekre, táboroztatásokra való automatikus meghívások. Manapság már a bulvármédiában is állandóan jelen vannak a külhoni magyarokról szóló hírek, elég csak a tehetségkutató műsorokra gondolni, ahol feltűnnek a komoly otthoni szurkolótáborral rendelkező határon túli magyar versenyzők. (Egyben üzleti érdek is a megszólításuk.) Vagy említhetjük Reisz András meteorológust, aki pálócosan beszélt, és a felvidéki magyarok ezt a magukénak érezték. A vajdaságiak számára pedig egy idol Rúzsa Magdi karrierje. Az a természetes és normális, ha ezek nem külön, mint „külhoniak” jelennek meg, hanem természetes módon, a maguk szakmai értéke szerint. Biztos vagyok abban, hogy a Krétakör és a sepsiszentgyörgyi Osonó diákszínpad együttműködését nem az RMDSZ vagy a Fidesz szervezte meg. A csíkszeredai múzeum vagy a Kriza Társaság színvonalas működése egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi szakmai mező részese. (S ez természetesen együtt jár a mezőnyön belüli játékszabályok elfogadásával, a verseny- és kooperációs viszonylatokkal.) Ezeknek az alrendszereknek a szakmai alapon történő együttműködése az igazán fontos – és nem a magyar–magyar, konfliktusos esetekben az „áldozat” és az „adófizető” viszonylat.
– Ha mindezeket átgondoljuk, gyakorlatilag arra a következtetésre juthatunk, hogy már eltűntek a határok.
– Pontosabban fogalmazva egyrészt a határátlépés akadályai szűntek meg, bár ez elsősorban Szlovákia, Ausztria, Szlovénia esetében teljes, Románia, Horvátország esetében majdnem az, míg Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a schengeni határőrizet jelen van (pl. minden autóba bele kell nézni). A másik fontos – és nem is utolsó változás – egy közös magyar médiatér létrejötte. Ebben azonban a magyarországi médiafogyasztás a meghatározó, és ez azzal jár, hogy sokkal nagyobb gondot jelent a fiatalok számára a honországuk nyelvének elsajátítása, jóval tájékozottabbak a magyarországi politikai eseményekben, az eszmei ideológiai áramlatok is korlátozás nélkül hatnak. (Lásd a „judemerézést”, az „orkozást”, de még a „tápos” kifejezés is a magyarországi katonai szlengben gyökerezik.) Ugyanakkor Magyarországon ma már a Szózat helyett a Székely himnusz a második, a nemzeti összetartozást jelképező közösségi ének. Vagy lássuk be, hogy a mai médiában már nem az Alföld, hanem a Székelyföld jelenik meg nemzeti tájként. Miközben a régió az ország határán kívülre került.
De ettől nem szűntek meg a nemzetállami központok, a Magyarország és szomszédainak viszonyait meghatározó párhuzamos nemzetépítő törekvések, nem jött létre a nemzeti/állami hovatartozástól független esélyegyenlőség a társadalmi mobilitás terén, illetve a kulturális azonosságtudat újratermelődésében.
Itt vannak a kisebbségi léthelyzet adottságai. Nem pusztán arról van szó, hogy ki melyik nemzetállami központba fizet adót: a kisebbségi helyzet olyan adottságokat hoz magával, amelyeket egy homogén nemzetállamban élő ember nem él át. A Trianonról való beszéd Magyarországon a területcsonkítást, a revíziós kultuszt, a kisebbségi sérelmeket tematizálja. Ugyanez a külhoni magyar közegben a kilencven éve létrejött kényszerű sorsközösségek alapját jelenti. Az első világháború utáni más országokhoz került magyar családok számára Trianon a sorstörténetük meghatározó eseménye volt, generációkra meghatározta életlehetőségeiket. Ezeket a közösségeket az örökségesítés és a nemzetesítés (önszemléletükben a kulturális azonosság tudatosítása) szervezi. Kulturálisan és politikailag sokkal érzékenyebbek és kiszolgáltatottabbak, mint az ún. anyaországban élők.
A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló „szerződését” megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.
Egy másik fontos különbség a magyar–magyar összehasonlításban a hazához való viszony. Míg a magyarországi népesség döntő része számára az ország és a haza fogalma egybe esik, addig a kisebbségi magyar közösségekben a szülőföld és a magyar kultúra, az etnokulturális közösség tere jelenti a hazát, az otthonosságérzet lehetőségét. Többek között ezt fejezheti ki a „Magyar vagyok, nem turista” pólófelirat is.
A harmadik fontos határtermelő sajátosság az, hogy míg a magyarországiak számára a „magyarság” egy önmagától értetődő szerepe személyiségének, addig a nem nyelvországában élő, döntően kétnyelvű ember életében mindig jelen van egy másik nyelvnek és kultúrának a hatása. Számára a „magyar-szerep” ezért mindig kiemelt lesz. Mindig tudatában van egy „másik valóság”, egy másik szemlélet jelenlétének, míg a magyarországi (döntően budapesti) véleményformáló elit Kisvárdától Kaposvárig egy homogén elvárásrendben él. Miközben most épp a médiában nagy dolog székelyesen beszélni, addig szabolcsiasan azért ciki, pedig hasonló tájnyelvi jellegzetességekről van szó. Az újvidéki telepiekről nem is beszélve.
– Hol lehet ezekben a folyamatokban elhelyezni a kettős állampolgárság kérdését?
– Itt megint szét kell szálazni néhány dolgot. Nevezetesen a kettős állampolgárságról szóló vitákat, a kettős állampolgárság funkciójától és az intézményi vélt vagy valós következményektől, valamint a magyarországi lakóhely nélküli választójog kérdésétől. Nekem megint nem valamiféle normatív ítélet lehet a dolgom – szabadelvűként támogatom a szabad állampolgárság választást –, hanem az, hogy felhívjam a figyelmet a problémákra.
A kérdés utolsó elemével kezdve, gyakran szó van arról, hány és milyen nemzetközi példát tudunk felhozni a szavazati jog tekintetében. Ezeket áttekintve azonban azt látjuk, hogy a külhoniak választójoga körül azokban az országokban konszenzus volt. Ez Magyarországról nem mondható el. Még a Fidesz-szavazók többsége sem ért ezzel egyet. Én sem vagyok egy Grál lovag, de az MSZP választási kampánystratégiáiról sem hiszem, hogy ezt a kérdést feledésben hagynák.
A funkció tekintetében, túl az emancipatórikus (Magyarországon egyenrangúként való kezelés) törekvéseken, az amerikai vízumszerzésben, a könnyebb külföldi munkavállalásban segíthet, illetve azoknak, akiknek eddig 4-5 évig húzódott Magyarországon az áttelepülés utáni állampolgársági ügyintézésük, ami most lerövidült. A nagy kérdés az, hogy ezzel mennyiben tudta, tudhatta le a budapesti politikai osztály a külhoni magyarok kérdését? Milyen jelentőséget tulajdonítanak ennek az eszköznek a kisebbségi kérdés kezelési módszertanában? Mennyiben szólhat ez a Fidesz választói körének kibővítéséről?
Ha mindezt a romániai magyar önszemlélet felől nézzük – engedtessék meg ez nekem kívülállóként is –, az első kérdés, hogy mennyiben tud a magyar állam vagy az állampolgárság a romániai magyarok mindennapi gondjaiban segíteni? Jól tudjuk, hogy a kettős állampolgársággal bíró személyre is a tartózkodása szerint adott országa törvényei és jogvédelme vonatkozik. A nemzeti identitást újratermelő intézményi alrendszerek hatékony működése – amely szerintem kulcskérdés a kisebbségi közösségek szempontjából – független ettől. Ellenben nagy a veszélye annak, hogy a budapesti politikai elit a magyarországi identitáspolitikai válság kompenzációjaként éli meg a magyar–magyar „egységet”. Miközben a külhoni magyarok ugyanezt mint emancipációjukat üdvözlik. De jó tisztázni: eddig 250 ezer kérelem érkezett (70%-a Romániából, 18–20% Szerbiából), amely kb. 10%-os érdeklődést jelent a külhoni magyarok és a diaszpóra köréből.
Konkrétabb probléma a kettős állampolgárság és az autonómia kérdése. A román állam arra hivatkozhat, hogy egy olyan terület, ahol tömegesen élnek más államok polgárai is (Székelyföld), biztonságpolitikai okokból nem kaphat önrendelkezési jogosítványokat. Erre persze sokan mondhatják, hogy „bár már ott tartanánk”. Csakhogy ez a nemzetközi tematizálást tényleg blokkolja.
Harmadik megfontolás, és ezt érzem a legfontosabbnak, hogy nem csak a kettős állampolgárság miatt, de napjainkra háttérbe szorult a kilencvenes években nyíltan vállalt párhuzamos kisebbségi társadalom építése. Ennek csak egyik oka a magyarországi politika változása. Fontos a kisebbségi eliteken belüli generációváltás, de még fontosabb a szerepfelfogásuk átalakulása. A mai kisebbségi politikus forrásszerzéssel képes legitimálni magát a polgármesterek, intézményvezetők, illetve szélesebb körben a választói előtt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az önkormányzati elitek regionális gazdasági érdekcsoportokat is képviselnek. Ez a helyzet országonként különböző válaszokat hozott elő. Szlovákiában egy erős szlovák-magyar gazdasági csoport Bugár Bélát mint brandet jelenítette meg a választói háttérének megteremtésére, az orbáni politikával kritikus, a szlovák társadalomba integrált magyar véleménycsoportok megnyerésére. S ezzel párhuzamosan egy szakpolitikai válaszokat kidolgozó civil-kerekasztal is létrejött, mint egy pártpolitikán kívüli együttműködési felület. Szerbiában a Demokrata Párt színeiben induló magyar kisvárosi politikusok, illetve a Nemzeti Tanács keretében dolgozók a szerbiai magyarságpolitikán belül próbálnak magyar érdekeket érvényesíteni. Romániában talán az a legfontosabb folyamat, hogy a magyar nemzeti mozgalmon belül a székelyföldi politikusok egy magyar dominanciájú régió létrehozását tűzték ki célul, és ehhez képest a partiumi és a Kolozs–Maros megyei magyar politika pozíciója jelentősen csökkent. A jövő kérdése, hogy ki lehet az az RMDSZ-politikus, aki ezt a hármas, a szórvánnyal együtt négyes tagoltságot integrálni tudja. Ráadásul az új választási rendszer miatt a nem magyar többségű választókörzetekben valamilyen stratégiára fel kell készíteni a magyarokat, ha a magyar kisebbségpolitikusok nem akarnak lemondani a magyar szavazói potenciálról. Ez gyökeresen új szervezési és retorikai feladatok elé állítja a szervezetet. A szlovákiaihoz hasonló, az adott regionális kisebbségi közösség stratégiáit integráló, megjelenítő fórum Romániában eddig nem jött létre.
– Ehhez képest mennyire létezik Magyarországon konszenzus a nemzetpolitikában?
– Amit a politikai szóhasználat nemzetpolitikának mond, azt inkább magyarságpolitikának mondanám. Hiszen a nemzet hosszú távú közösségi fejlesztése nem szűkíthető le a magyar–magyar viszonyra. Erre volt példa a 2004 decemberi kampány, amikor nemzeti ügyként jelent meg egy sor társadalompolitikai kérdés, és sokadik helyre helyeződött a külhoni magyarok ügye. A magyarságpolitika része lehet a nemzetközi kisebbségvédelem, a magyar–magyar kapcsolatok rendszere és a támogatáspolitika. Ha ezeket megvizsgáljuk, a mai magyar kormánynak nincs túl nagy mozgástere. Az MSZP a szomszédországi magyar közvélemény előtt a népszavazási kampányt nem tudja meg nem történtté tenni. A nagy kérdés valójában az, hogy a Fidesznek mi a magyarságpolitikai koncepciója? Van-e ebben konszenzus? Az igen/nem válasz helyett két szempontra kell felhívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy lényegében a státustörvény megalkotása óta a kormányzati magyarságpolitika a mindenkori pártpolitikai tematizációnak rendelődött alá. Lényegében nincs egy olyan stratégiai, szakpolitikai normarend, amely korlátozhatná az ezzel a kérdéssel kapcsolatos hatalomtechnikai és kommunikációs játszmákat. A másik szempont a Fideszen belül magyarságpolitikával foglalkozó vezetők eltérő irányultságai. Németh Zsolt alapvetően a külügyi apparátusban épített ki komoly hálózatot, illetve a Pro Minoritate Alapítvány révén a szomszédországi kortárs magyar politikusi csoportokban, és természetes módon ezek érdekérvényesítését támogatja. Kövér László az egységes magyar politikai tér létrehozásában gondolkodik, ennek az elvárásnak a képviselete számára az elsődleges „nemzeti érdek”, az ehhez talált partnere mellett a végsőkig kitart. Hosszabb távon azonban a legfontosabbnak Gál András Levente és a Bethlen Gábor Alap támogatáspolitikai, irodahálózat-, intézményépítő tevékenységét gondolom. Ezek között, valamint a külhoni magyar politikusok és a magyar közigazgatás más területeivel lavíroz, koordinál és próbál építkezni Répás Zsuzsa.
– Milyenek a mostani romániai etnopolitika megváltoztatásának esélyei? Lehetséges az asszimiláció megállítása vagy lassítása?
– Söpörjünk a magunk portáján. Az identitáspolitikai válságból való kilábalásnak az első lépése, hogy megnézzük, mit tettünk rosszul az elmúlt 20 évben. Például Kolozsvárt miért nincs magyar egyetemi könyvtár és bentlakásos magyar szakkollégium? Nem az a lényeg, hogy „leleplezzük” az EME-t vagy személyeket ebben az ügyben, hanem hogy tanuljunk a történtekből, és korrigáljunk az elitképzésben is. Aztán második lépésként meg kellene nézzük, hogy valós keretek között, pontos fogalmakkal beszélünk-e a kérdésekről? Majd olyan szerkezetet kellene keresni, amely képes konszenzusteremtő stratégiákat megalkotni. Szerintem itt fontosak a kifejezések. Ezekről már beszéltünk.
Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Lásd például a magyarországi iskolai kompetenciaméréseket, amelyek által mérhető az iskolai teljesítmény, a tanárok munkája. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy ezek a mérések megjelenjenek a külhoni magyar középiskolák honlapjain is. Vagy egy másik megközelítés: a külhoni magyarok jelentős része olyan településen él, ahol ők vannak többségben. Ha pl. Erdélyben összegyűjtjük a legnagyobb magyar lakossággal rendelkező 150 települést, az a romániai magyarság közel 85 százalékát teszi ki. Meg kellene nézni, hogy ezen a 150 településen hogyan működnek a nyelvi rezsimek, pl. vannak-e magyar feliratok, ügyintézés stb. Ha ezek rendben vannak, akkor már tettünk egy lépést előre. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról meg a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés.
Társadalomtörténeti folyamatokkal szemben nincsenek csodaszerek. Tudatosítani kell, hogy a magyar többségű régiókban és településeken jóval lassúbb a népességfogyás, mint ahol kisebbségben él a magyarság. Ha ezekben sikeres beiskolázás, munkahelyteremtés folyik, van lehetőség a népességvonzásra. Ha úgy fogjuk fel az oktatási, kulturális intézményrendszert, mint piacot, akkor itt a nemzeti azonosság újratermelődése tekintetében tömbben vagy szórványban elsődleges kellene hogy legyen a minőségi szolgáltatások rendszere az óvodától kezdődően. Ebben kulcskérdés az oktatói, művelődésszervezői képzés. Ehhez rendelkezésre állnak a magyarországi programok. Az eddigi tapasztalatok szerint a szórványintézmények ott működnek jól, ahol a környezetnél hatékonyabb szolgáltatást és otthonosságot tudnak biztosítani. Innen pedig a társadalmi mobilitással párhuzamosan a dominánsan magyar környezet felé vezet a legtöbbek útja.
A kérdés kezelésében elengedhetetlen a többségi magyar doktrínák megváltoztatásának elősegítése. Vajon megtettünk ezért mindent? Van-e a romániai magyarságról, a magyar kultúráról, Magyarországról folyamatosan fejlesztett román nyelvű portál? Van-e Magyarországon román egyetemisták számára szélesebb ösztöndíj-lehetőség? Léteznek-e diákcsereprogramok? Látom az arcán a mosolyt: nem álmultikulti civilbárós pénzlenyúlós hókuszpókuszról beszélek. Lengyelország egy húsz éves intézményes programban képes volt a posztszovjet térségben változtatni „a lengyel” megítélésen.
Mindennek azonban egy sikeres Magyarország az előfeltétele, amelyre partnerként lehet nézni. S akkor talán a kisebbségi „veszteség” és „áldozat” beszédmódok helyett az önálló erdélyi magyar tematizációk lesznek meghatározók. Ez ott volt a népszámlálási kampány videófilmjeiben, vagy ott van a Kolozsvári Magyar Napok már többször megélt, tényleg közösnek érzett sikerében. „Újratervezés.” Nem kell a hozzám hasonló külsőkre hagyatkozni…
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

„Sok budapesti elkadt a kürtőskalácsnál”
„Nem kívánok semmiféle polémiát, konfliktust táplálni Magyarországgal, magyarországi pártokkal, a budapesti kormánnyal és a miniszterelnökkel. De nem tudunk szó nélkül eltekinteni Kövér Lászlónak a politikai értelemben felelőtlen erdélyi portyájától” – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az SZKT ülése után a maszol.ro-nak adott interjúban.
- Az SZKT-n tartott politikai beszámolójában kitért arra is, hogy ott, ahol a választási eredmények alulmúlták a várakozásokat, meg kell vizsgálni az okokat, ahol pedig szükséges, újra kell szervezni a szervezetet. Külön kihangsúlyozta Marosvásárhelyt és Maros megyét. Mi várható?
- Az alapszabályzat szerint SZKT-döntésre volt szükség ehhez, de a további lépéseket, döntéseket itt fogják Maros megyében, a megyei képviselők tanácsában, a TKT-ban meghozni, és erre azt hiszem már hétfőn sor fog kerülni. Nem szabad a szőnyeg alá seperni a problémákat, amikor valahol gond van, ahol hibák történtek, vagy ott, ahol lehet javítani a szervezeteink működésén, javítani kell. Nem lehet az például, hogy Háromszéken, Udvarhelyszéken, Csíkban mindenhol jó eredményeket értünk el, míg Gyergyó vidékén, Gyergyószentmiklóson az eredményeink alulmaradnak a székelyföldi eredményekhez képest. Pedig Gyergyóban is székely emberek élnek, mint Csíkban, Udvarhelyen, vagy Háromszéken. Tehát ott is van probléma, vagy Koltón is, Máramaros megyében is, ahol most másodjára kapott ki az RMDSZ függetlentől, MPP-től vagy EMNP-től, teljesen mindegy, és még mindig nem volt képes a megyei, területi szervezet levonni a tanulságot ebből. Arra kértem Ludescher elnök urat is, hogy a koltói szervezetet újra kell szervezni, tisztújítást kell kiírni, mert most már második alkalommal veszítünk. Egyébként szinte az egyetlen olyan közösség Nagybánya vidékén, ahol meg lehet nyerni a választást, mert magyar településről beszélünk. Marosvásárhely csak egy példa, egy eset, de hálistennek nincs ilyen sok.
- A magyarországi politikusok erdélyi körútja mennyire befolyásolta a választási eredményeket?
- Ha döntően befolyásolta volna, akkor valószínűleg nem mi nyertünk volna. De a beleszólás megtörtént, megpróbálták ezt megtenni, a magyar emberek pedig bölcsen úgy döntöttek, hogy a járt utat a járatlanért nem cserélik föl, és ahogy eddig megbíztak, ezután is meg fognak bízni az RMDSZ-ben. Régen sokszor megtörtént, most is megtörténik az, hogy Bukarestből megpróbálnak beleszólni a mi dolgainkba. Az erdélyi magyar emberek azt is visszautasítják, ez jó, hogy így van. Ez így van évtizedek óta, és azt is mondtam, hogy évszázadok óta. Az erdélyi magyar társadalmat, az erdélyi magyar politikát sokan nem értik, bár sokat járnak Erdélybe, de valahol a kürtős kalács és korondi népművészeti termékeknél elakadnak. Ennél mélyebbre nem sikerül nekik elmélyülni 22 év után sem. Azt gondolom, hogy a tanulságokat mindenkinek le kell vonnia és meg kell értenie azt, hogy az RMDSZ 2012-ben és az azt követő esztendőkben sem megkerülhető. Akkor sem, amikor erdélyi, romániai magyar politikáról beszélünk, akkor sem, amikor kárpát-medencei politikáról beszélünk. RMDSZ nélkül ezt nem lehet fölépíteni, koherensen működtetni.
- Milyen a viszony az RMDSZ és a Fidesz közötti viszony a választások után?
- Nekünk konfliktusunk, ha lehet ilyet mondani, nem Orbán Viktorral van és nem a Fidesszel, mi nem polemizálunk és nem állunk semmiféle háborúban a magyar kormánnyal. Jómagam személyesen egy embert emeltem ki, és továbbra is csak őróla tudok beszélni, ez Kövér László, és a magyar házelnöknek az itteni portyázása. A Fidesszel a viszonyunk egyébként nem rossz. Nemrég találkoztam a külügyi államtitkárral, a miniszterelnök úrral is találkozni fogunk, ez már elő van készítve, és az elmúlt hónapokban, ebben az esztendőben is több alkalommal is beszélgettünk személyesen telefonon is. Nem kívánok semmiféle polémiát, konfliktust táplálni Magyarországgal, magyarországi pártokkal, a budapesti kormánnyal és a miniszterelnökkel. De nem tudunk szó nélkül eltekinteni Kövér Lászlónak a politikai értelemben felelőtlen erdélyi portyájától, mert ezt csak ennek tudom nevezni.
- Az őszi parlamenti választásokra készülve terveznek-e magyar-magyar szövetséget?
- Nagyon szoros szövetségre készülünk a magyar emberekkel. Ez lesz az a szövetség, amivel a választási kampányban indítunk, és amely az eredményt is meg fogja hozni. Koalícióra nem gondolunk, az RMDSZ identitása alatt mindenki, aki a közös képviseletet választja, beszállhat. Az ajtó nyitva van, várjuk, hogy a 86 százalékos támogatottságunkat is figyelembe véve csatlakozzon hozzánk, aki tenni akar.
Antal Erika
Maszol.ro/Új Magyar Szó (Bukarest)

Borboly Csaba: amit az RMDSZ SZKT-ülésén nem tudtam volna elmondani
Tisztelt Kollégák!
Két héttel az igencsak nagy izgalmakat és vetélytársaink és protektoraik számára nagy meglepetést, mondhatni hanyatt esést okozó helyhatósági választások után összegyűltünk ma, hogy értékeljünk, összegezzünk, tanulságokat vonjunk le, és ami a legfontosabb, az elkövetkező féléves parlamenti választási felkészülésre kiható teendőkről beszéljünk. A továbbiakban én ezekkel a kérdésekkel foglalkoznék, ugyanis a mostani választások eredményeinek értékeléséhez időre van szükség, alapos elemzéseket kell készíteni, hogy a kellő tanulságokat levonhassuk, mert mint mindig, vannak pozitívak és negatívak egyaránt. A pozitívak közül kiemelném, hogy az elmúlt napokban nagyon sokfelől hallottam azt, hogy hát nem gondoltuk, hogy a székelyföldi szavazók ennyire tudatosak, és nem hagyják megvezettetni magukat.
Hát igen. A történelem során nagyon sokan voltak így ezzel, és azt gondolták, hogy lehet a székelyeket az orruknál fogva vezetni, mesékkel etetni, de tévedtek. Megint bebizonyosodott, hogy ez nem működik, és az RMDSZ-nek továbbra is a legerősebb bástyája, erődítménye Székelyföld. Bukarestben ezt mindig is tudták. Jó lenne, ha Budapesten is tudnák ezt végre, és felhagynának a különböző székelyföldi politikai homokozók építésével, mert teljesen felesleges idő- és pénzpazarlás. De én ezzel meg is állnék a budapesti politikum szapulásával, ugyanis személyes tapasztalataim szerint például a magyarországi közszolgálati média hozzáállása korrekt volt a dolgokhoz, és látni lehetett azt is, hogy a Budapestről támogatott politikai erőknek most, szemben 2008-cal, nem engedték, hogy lemenjenek kutyába. Tehát meggyőződésem, hogy a soron következő Fidesz–RMDSZ-egyeztetésen tovább lehet haladni.
Engem tehát ezek a dolgok nem aggasztanak, de annál inkább foglalkoztatnak az olyan kérdések, amelyek belsők, úgymond RMDSZ-belügyek, amelyek keserűvé tehetik a mindennapokat, a szervezeti életet, és mint tudjuk, ez számít, a mindennapos munka körülményei, a szervezeten belüli hangulat. Mire is gondolok?
Nézzük csak meg, miként is alakulnak az RMDSZ-ben a karriervonalak, különösen azokon a területeken, ahol nem választás, hanem kinevezés, delegálás van. Szalonikiben RMDSZ-es támogatással az a személy lehet konzul, aki éveken keresztül a székelyföldi önkormányzatisokon hegyezte a tollát, és ott mocskolt, gúnyolt bennünket, ahol tudott. De azt láttam az elmúlt években, hogy számos olyan személyt neveztek ki fontos pozícióba, akiről nem lehetett tudni, hogy mit tett le az asztalra, nem lehetett tudni, hogy mit csinál ott, ahol van, csak annyit láttunk az RMDSZ honlapjáról, hogy ezt is meg ezt is támogatta az RMDSZ, de azon túl semmi visszajelzés nem érkezett az illetőtől. Ezek a dolgok velejárói minden politikai szervezetnek, de károsak. És nemcsak az ilyen kinevezések, hanem a választott (önkormányzati, parlamenti) tisztségek vonatkozásában is be kell vezetni világos, átlátható díjazási és szankcionálási rendszert. Kell tudnunk, kitől mit várunk el, mit kell teljesítenie, és ha nem teljesít, annak világos és egyértelmű következménye kell hogy legyen. Nem válhatunk politikai nyugdíjbiztosító intézetté. Annak ellenére, hogy kikerültünk a kormányból, a továbbiakban is van jogosítványa az RMDSZ-nek fontos személyi döntésekre, ezért jó lenne ezekre a dolgokra figyelni, és a kinevezési politikákat úgy alakítani, hogy egyfelől ne nevezzenek ki RMDSZ-es támogatással olyanokat, akik, mondjuk, a Székelyföldön szerintük székelykedő RMDSZ-es önkormányzatisokat mucsai senkiknek tartják, mert ez arculcsapásunk, megengedhetetlen. Másfelől pedig fontos szakmai pozíciók vonatkozásában szerintem elengedhetetlen az alulról jövő vélemények kikérése. Erre kell időt szakítani, ezt nem lehet megspórolni, még most sem, amikor kikerültünk a kormányzásból, mert mint tudjuk, a fociban alapszabály az, hogy két kapura játsszák, és a meccset a németek nyerik, Romániában meg az a politikai alapszabály, hogy az RMDSZ benne van a kormányban. Tehát a mostani csak átmeneti állapot. Elismerve azt a tényt, hogy a jelenlegi jó RMDSZ-szereplésben döntő, meghatározó jelentősége volt a nagyváradi kongresszusnak és a szövetségi elnöki tisztségben történt váltásnak, én azt gondolom, hogy a Kelemen Hunor elnök úr által elkezdett pozitív folyamatokat folytatni kell, és a változásnak el kell érnie a Szövetség azon szöveteit is, amelyeket mostanáig érintetlenül hagyott, nevezetesen azt, hogy a különböző fontos központi s egyéb pozíciókban való kinevezéseknél igencsak fennmaradtak az urambátyám-technikák. És ezek a dolgok érvényesek a Szövetség által birtokolt erőforrásokra is, és itt nemcsak a pénzforrásokra gondolok, hanem arra is,mondjuk, hogy számomra igencsak furcsa dolog, gyakorlat az, hogy az elmúlt négy esztendőben egyetlenegy RMDSZ-es pénzen megrendelt közvélemény-kutatást nem kaptam meg, kivéve kerülő úton hozzám csepegtetve eljuttatott néhány felmérési részeredményt. Történt ez annak ellenére, hogy a minden ötödik (lassan közel negyedik!) RMDSZ-szavazatot biztosító Hargita Megye Tanácsának elnöke és az Országos Önkormányzati Tanács elnöke voltam. Sok ilyen kis dolog összegyűl, és azt mondom, jobb ezeket kibeszélni most egy új ciklus elején, mint magunkban hordozni. Egy szó mint száz, az elmúlt 20 esztendőben igencsak szövevényessé, átláthatatlanná váltak a belső viszonyok, ezek feltárása, feltérképezése, normalizálása terén a szövetségi elnök és a főtitkár által mostanáig elvégzett munkát gyorsítani kell, és akár az eleven húsba is bele kell vágni, mert van mit műteni még mindig. És különösen most, amikor kikerültünk a kormányból, amikor jelentős erőforrásoktól estünk el, akkor van igazán szükség ezen folyamatokra. Mire is gondolok?
Először is arra, hogy számba kell vennünk minden erőforrásunkat, és azt divatos szóval a megfelelő helyre kell allokálnunk. Csak egy konkrét példa. Szerintem 2014-től az nem lehet EP-képviselő, aki nem teszi le az asztalra az összes általa birtokolt asszisztensi és tanácsadói helyet és egyéb erőforrást, mert, ugye, tudjuk, embereink százával kerültek az utcára, és azért, hogy őket megtarthassuk a közelünkben, továbbra is igényt tarthassunk tudásukra, ezért helyet, egzisztenciát kell teremtenünk számukra a kormányzatba való visszatérésig. De a belső erőforrásokra visszatérve, most azzal kell foglalkozni, amire hatásunk van, ami felett döntési jogosítványa van az RMDSZ-nek. És ez napjainkban a Communitas meg a tagdíjbevételek.
Az utóbbival kezdeném. Nem tartozom az RMDSZ-támogatással, jelöltként pozícióba jutó személyek fizetési élbolyába a magam 3890 lejes fizetésével, de azért az mégiscsak elgondolkodtató volt számomra, hogy az Állami Számvevőszék múlt évi jelentése szerint az RMDSZ egyéni támogatóinak sorában Verestóy Attilát Borboly Csaba követte. Ez nekem azt súgja, hogy valami hibádzik az RMDSZ-alapszabályban előírt befizetési rendszerben, és hogy itt gyökeres változtatásra van szükség. Én azt mondom, hogy egy dologban egyezzünk meg: ez így nem maradhat, mert ha mindenki tisztességesen befizetné csak azt, ami elő van írva, akkor itt nem lennének gondok sem év közben, sem kampány közben. A mostani Hargita megyei önkormányzati RMDSZ-kampányt kihoztuk a 2008-as egyharmadából, tehát nem ilyen problémák miatt szólalok meg, hanem azért, mert ha valami le van írva, akkor azt mindenkinek be kell tartania. De én azt gondolom, hogy szórványprogramjainknak volt és lesz olyan komponense, amelyen belül a szórványban működő RMDSZ-szervezeteket támogatjuk, és ezt kellene folytatni.
Ami pedig a Communitast illeti, az folyamatos támadási felület, ami szerintem egy gyors döntéssel helyre rakható. Meg kell szüntetni a Communitast. Amit RMDSZ oszthat szét a civil társadalomnak, azt RMDSZ is ossza szét, és vállalja a felelősséget az elosztásért, az elosztás átláthatóságáért. Nincs miért fenntartani a Communitast, megszűnt az értelme. Van forrás az RMDSZ társadalomszervező szerepére, és közben annak legfontosabb eszközrendszerétől, a pénzforrásoktól megfosztjuk az RMDSZ-t. Ez logikai nonszensz, a Communitas Alapítványnak átad az RMDSZ abból a kisebbségi támogatásból, amit alanyi jogon megkap. Azért, hogy utána egy új apparátus, az RMDSZ-től szinte függetlenítve, valakik, akiknek munkájára nincs rálátásunk még nekünk RMDSZ-es választott politikusoknak sem, azt valamilyen kritériumrendszer szerint szétosszák. Természetesen fenn lehet tartani azt, ami most van, de akkor senki se sírjon, amikor az RMDSZ társadalomszervező szerepét hiányoljuk, amikor csak közvetve az RMDSZ pénzével támogatott civilszervezetek sokasága szégyelli a szervezetünket, nem akar azzal közösséget vállalni! Az RMDSZ kisebbségi szervezet, tehát írhatna ki pályázatokat, támogathatna programokat és oszthatna ösztöndíjakat. Hisz az RMDSZ forrásait azért adja a román költségvetés, hogy megmaradásunkat támogassa. Egy nemzeti közösség megmaradását támogató eszközrendszer komplex, és beletartozik a politikai képviselet is a támogatandó célok közé, ugyanis ha politikai képviseleted van az önkormányzatokban, a parlamentben, akkor tudod az adott nemzeti közösség érdekeit érvényesíteni.
Egyébként ha marad is a Communitas, az alapos átfaragására van szükség. A pályázati rendszere felaprózott, és már senki sem tudja követni. Szerintem a mostani rendszert úgy kell kidobni, ahogy van. Fél évvel korábban mondtam, hogy nem kell Communitas-pénz Székelyföldre, hanem menjen minden a szórványba. E téren történt némi hangsúlyeltolódás, de nem elegendő. Ezért én azt mondom, hogy jó lenne egy jelentőset lépni és kimondani – ha marad egyáltalán a Communitas –, hogy a pénze a szórványé. Sőt még tovább megyek, ha nem akarjuk a felesleges adminisztrációt, csak egy banki utalásba kerül, és oda kerül ez a pénz, ahova kell. Utaljuk át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Jó helyre kerül, és maximális hatékonysággal segíti majd a magyar megmaradást Erdélyben, a szórványban.
A továbbiakban szólni szeretnék néhány szót a számunkra oly fájó két veszteségről, Szatmárról és Maros megyéről, illetve Marosvásárhelyről is, mert számomra mindig érthetetlen és elfogadhatatlan volt a jelenlegi választásirendszerben úgy közelíteni a választókorú lakosság 47%-át kitevő magyar közösség mellett, hogy az nem visszaszerezhető. Szerintem a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség, Maros és Szatmár megye tanácselnöki tisztsége visszaszerezhető, és vissza is szerezzük 2016-ban, mert egyfelől erre készülünk, ez lesz stratégiai célunk az elkövetkező 4 évre, másfelől pedig a román összefogás Erdélyben most volt a csúcson, ahogy a magyar megosztás is most volt a csúcson. De amint mondtam, tenni is kell érte, komolyan és elszánással. És itt elsősorban Maros megyéről, Marosvásárhelyről beszélnék. Ismételten beigazolódott, hogy a „nehogy már valaki a fejünkre nőjön” politika mennyire megbosszulja magát. Nem akarok én nevekkel dobálózni, de a fiatalítás Marosvásárhelyen nem volt egy sikertörténet, az biztos. Egyik legtehetségesebb fiatal női politikusunknak, Csép Andreának és társainak igencsak nyesegette a szárnyait a helyi vezetőség. Nehogy már felemelkedjenek, kinőjék magukat. Inkább menjen el kedvük mindentől.
Fel tud mutatni az RMDSZ Maros megyei vezetősége egy helyzetbe hozott fiatalt is? Nem. Plakátolásra meg szórólapozásra kellettek a fiatalok, és annyi. De nemcsak ez van, hanem a politikai rövidlátás magasiskoláját mutatta be a marosvásárhelyi RMDSZ önkormányzati frakciója. Florea avatott, Csegzi pedig távfűtési díjak emelését jelentette be. De én most Csegzi Sándorral nem foglalkoznék, mert tette, amit tudott. Tette, amire futotta neki. De az, hogy ő és társai négy, sőt nyolc éven át tehették azt, amit tettek, és Dorin Florea szolgálóleányának pozíciójába süllyesztették az RMDSZ-t Marosvásárhelyen, na ez egy nagy probléma, és nem a Csegzié, hanem a helyi, megyei RMDSZ-vezetőségé. Ez nem helyi ügy. Mostanáig a Központi Fejlesztési Régió elnökségében ült három magyar, egy német meg két román. Mostantól fogunk ülni ketten Tamás SÁndorral négy román kolléga társaságában. De ezt megoldjuk, és lobbizni fogunk a Maros megyei magyar településekért is, de egy dolgot szögezzünk le, illetve ami még fontosabb, jó lenne, ha egy dolgot letisztáznánk, illetve letisztázna a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar közösség is. Mit akar?
Mi a számára kecsegtetőbb perspektíva?
A közép-erdélyi szórványosodási modell követésemásod-, harmadhegedűsként Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó árnyékában vagy a Hargita és Kovászna megye által tálcán kínált regionális vezető szerep? Jó lenne, ha a marosvásárhelyi magyar elit a helyi román elittel is közösen eldöntené, mit akar, mert egy biztos: a Nyárádmente, a Kis-Küküllő mente e téren világossá tette opcióját, Székelyföldhöz tartozásába vetett hitét. Perspektívát, hitet kell adni az embereknek. Az emberek nem azt várják el, hogy négyévente megmagyarázzák nekik a politikai vezetők, hogy mi miért nem jött össze. De nem ragozom tovább.
Azt javaslom, vegyenek példát Verestóy Attila szenátor úrtól. Ő nem félt attól, hogy támogassa a fiatalítást, az új javaslatokat, ötleteket, és nézzék meg, ha ki lehet emelni területi szervezetet, ahol a 4 évvel korábbihoz képest elsöprő volt az RMDSZ győzelme, akkor az az udvarhelyszéki.
Tehát nem kell görcsösen a székbe fogódznia senkinek.
És ez érvényes mindenhol, Hargita megyében is, mert az összesített eredmények magukért beszélnek: 50%-kal több szavazatot kapott a megyei tanácsi lista és jómagam mint megyeitanácselnök-jelölt, de azért nem minden településen volt minden fenékig tejfel. A fiatalításra visszatérve azonban tudom nagyon jól, hogy eljön az a pillanat, amikor egy ifjú titán odaáll mellém, kezét a vállamra teszi, és azt mondja, öreg, állj félre, mert ezt én jobban tudom csinálni. És azt is tudom, hogy az a személy nagy valószínűséggel már ott motorozik a MIÉRT-ben, képezi magát, építi kapcsolatrendszerét, növeli tudását. De ez engem nem aggaszt, ez a dolgok rendje, mert tudom, hogy én sem a falvédőről másztam le, és én is kaptam esélyt. És ha én kaptam esélyt, akkor kutya kötelességem, hogy amikor eljön az a bizonyos pillanat, akkor vegyem a kalapomat. Ez a dolgok rendje. Nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni, pláne egy sajtónyilvános eseményen, de azt gondolom, hogy most kell ezekről a dolgokról beszélni, még akkor is, ha a mostani választásokat követően minden ötödik RMDSZ-es önkormányzati tanácsosunk MIÉRT-es. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy a Markó elnök úr által elkezdett fiatalítási folyamatok stabil alapra kerültek, és ennek most, a válságkormányzást követő politikai megosztottságban láttuk meg az eredményét, 2012. június 10-én, amikor minden magyarra számítottunk, és meg is kaptuk a bizalmat. Nekem most egyáltalán nem az a célom, hogy kritizáljak, ünneprontó legyek, még ha ilyennek is tűnik a beszédem, mert szerintem a legnagyobb kritikusa mindenkinek önmaga. Azért fogalmazok a megszokottnál élesebben, mert meggyőződésem, hogy a mostani helyzet történelmi. Pártpolitikai szempontból mindenképp az. Történelmi a román pártpolitikában, és ezt a román pártok nem rejtik véka alá. De történelmi az erdélyi magyar politikában is, mert aki számított, az most mind mérlegre állt, és megmérettetett. És a döntés egyértelmű volt. Tehát új kiindulási ponthoz érkezett az erdélyi magyar politika, és ahhoz, hogy ezt a történelmi pillanatot ne szalasszuk el, nekünk magunknak önvizsgálatra, alapos helyzetértékelésre van szükségünk. Én azt mondom, hogy a nagyváradi kongresszuson elkezdett folyamat logikus, szükségszerű folyománya kell hogy legyen ez az alapos helyzetértékelés, mert ennek most van itt a ideje.
De nem ragozom tovább, az elmondottakon túl az alábbi ügyekben fogalmazok meg javaslatokat:
1. Kolozsváron jelentős tudományos kapacitásokat építettünk ki, amit csak korlátozottan tudunk használni közpolitikai tervezésünk során. Én most feladatot szeretnék adni az RMDSZ támogatását élvező tudományos műhelyeknek: készítsenek részletes, települési elemzéseket, hogy mi történt az egyes – felfelé és lefelé – kiugróan teljesítő községekben, városokban. Miért nyertünk és miért veszítettünk olyan községekben, városokban,ahol az etnikai arányok miatt nem nyerhettünk volna, vagy épp nyernünk kellett volna? Látni szeretném, hogy az okok között mennyi a helyi, és mennyi az országos, és azt is látni szeretném, hogy mik voltak a mozgósítás jó és rossz példái. És gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így. Mert ismernünk kell a valós helyzetet, és tudnunk kell tanulni. 2. A tanuláshoz kapcsolódik a hálózatépítés és a mozgósítás kérdése is. Úgy nézem, politikai ellenfeleink, s itt most nem a budapesti képződményekre gondolok, hanem az USL-re és a PDL-re, tehát valódi versenytársaink az utóbbi választások alkalmával a választók mozgósításának új megoldásait honosították meg. Mi nem ülhetünk karba tett kézzel, el kell tanulnunk tőlük e technikákat, sőt még jobbakat, erdélyi magyar közösségünkhöz még jobban illőeket kell kitalálnunk. Ha kell, szakértőket kell ehhez hoznunk. Összefoglalva: professzianizálódnunk kell, mozgósításban, kampánytechnikákban is meg kell újulnunk. S mivel Marosvásárhely 2016-os visszaszerzése kell hogy legyen a legfőbb célunk, ezért ezeket az új technikákat itt kell 2013-tól kipróbálnunk. Szeretném, ha az RMDSZ elnöksége mielőbb előállna a mozgósítást és a kampánytechnikákat megújító javaslataival.
3. A mozgósítás kérdéséhez kapcsolódik, hogy alaposan elemeznünk kell, hogy a magyar szavazók hány százaléka szavazott magyar pártra június 10-én. Az RMDSZ forrásait, beleértve a jövőbeni kormányzati részvétel által elérhető forrásokat is, attól függően kell visszaosztanunk, hogy az adott község és város RMDSZ-es vezetői miként teljesítettek. Nem rejtem véka alá, azt sejtem, hogy sok helyen a potenciálhoz képest nagyon gyengén teljesítettek helyi és területi szervezeteink, s ezeket a szervezeteket meg kell újítanunk, a beállt struktúrákat fel kell számolnunk, fiatalítanunk kell. S ezektől az új vezetőktől nem széplelkűsködést kell elvárnunk, hanem azt, hogy a választóink nyelvén beszélve értessék meg az emberekkel a téteket. Értessék meg, hogy ha más pártra szavaznak vagy otthon maradnak, akkor kevesebb támogatást fog kapni településük. Kimondom: „tökös” helyi vezetők kellenek nekünk, akik be vannak ágyazva a helyi társadalomba, nem demokráciát játszanak, hanem megmondják az embereknek, mit kell csinálni. Nem szépen beszélni kell, meg nyávogni, hanem odacsapni az asztalra – ilyen helyi vezetők kellenek. És ahol nem ilyenek vannak, ott váltani kell nagyon gyorsan.
4. Politikai tevékenységünk professzionalizálásának egyik fontos feladata a választókerületi rendszerhez történő alkalmazkodás is. 2008-ban én már felvetettem, hogy ehhez nekünk alkalmazkodnunk kell, de akkor süket fülekre talált a javaslatom. Most újra elmondom: mielőbb hozzuk létre az egyes választókerületek tevékenységét irányító-szervező felelősök rendszerét, akik jövőjét teljesítményüktől kell függővé tennünk. A teljesítmény pedig a szavazatok számát jelenti. Ha fenn akarunk maradni, ha az ország politikai térképén jelen akarunk lenni, nem lustulhatunk el. S ez ellen a legjobb garancia az, ha a személyes felelősség rendszerét erősítjük.
Az erdélyi magyar emberektől a kellő bizalmat és támogatást, mint mindig, most is megkaptuk, de az emberek azt is világossá tették, több magyar széthúzást nem akarnak látni. Őket nem érdekli az, hogy ki kivel, hogyan, miként és miért, de egy dolog világos: olyan embereket akarnak látni a különböző politikai pozíciókban, akikre számíthatnak. Nincs idő a kecmecre, mert olyan időket élünk, amikor vagy mész előre, vagy orra buksz. De harmadik út nincs.
Borboly Csaba
Marosvásárhely, 2012. július 1.
Erdély.ma

Hosu Andrea
A ÉS B KATEGÓRIÁS MAGYAROK
Nemzetpolitika Nyirő árnyékában: kegyeleti ügy vagy egyszerű ámokfutás?
Romániától Szlovákiáig és Ukrajnától Horvátországig a Fidesz azzal kísérletezik, hogy a nemzeti ököljogot alkalmazva, a helyi magyar közösségek akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva, önkényesen ismer el és támogat kisebbségi szervezeteket.
Nem hiszem, hogy van erdélyi magyar, aki valamilyen formában ne került volna kapcsolatba a sajnos lassan már jellemezhetetlen méreteket és jelleget öltő Nyirő-üggyel. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy már régen a múlt homályába merül a romániai helyhatósági választás, és mi még mindig ezzel leszünk elfoglalva.
Merthogy akarjuk, vagy nem, szembejön.
Legutóbbi update: a Hargita megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és szerdán kihirdetett ítéletében formai okok miatt megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
És miközben folyik ez a látszólag neverending story, azt gondolom, hogy tulajdonképpen minden egyéb helyett, annak a komoly és messzire mutató jelenségnek a mikéntjét és hogyanját kellene diagnosztizálni, amelynek Nyirő parányi, elhanyagolható vetülete. Illetve helyesbítek: diagnosztizálni (már) nem kell, viszont a megfelelő iróniával és cinizmussal vegyes realizmussal érdemes volna pár szót szólni róla:
tényleg ilyen módon képzeli el Magyarország a nemzetegyesítést?
Annál is inkább, hogy zárójel: egyáltalán nem mellékesen az ügy kapcsán visszaadtak magas rangú magyar állami kitüntetéseket, lemondtak külföldi utakat, elítéltek, megbotránkoztak, nem kívánatosnak nyilvánítottak. Újra megtudtuk, hogy milyen is amikor a mindenkori román kormány valamit gondol a nagyon magyar ügyekről, számba vettük Magyarország nemzetpolitikusait, akik megfordultak kis hazánkban nagy érdekek mellett letéve voksukat, és
itt maradtunk mindent értő, de leginkább semmit nem értő fejjel: és akkor most mi van?
Hát, az van elsősorban, hogy katarzis közeli állapotba juttatott Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának nemrégiben tett kijelentése: a Fidesz berkein belül mindenki egyetért abban, hogy az egység megteremtését kell szolgálniuk Erdélyben. Kedves erdélyiek, nem erdélyiek, magyarok! Immár megnyugodhatunk, nincsenek törésvonalak az anyaország hatalmi páholyában, minden a legnagyobb rendben van. Nyirő József újratemetésével kapcsolatban pedig legyen nagyon világos: a kormány, úgy értem a magyar kormány, ezt a kérdést kegyeleti ügyként kezeli, hiába próbálja meg kampánytémaként tálalni a román politika.
Én, aki nem vagyok a hivatkozott román politika része, úgy vélem: szórakozik velünk az anyaországi politikai elit – nemzeti érzésekben egymást túllicitáló – színe-java. Dacára annak, hogy életemben soha nem értettem ennyire egyet Németh Zsolttal: igen, az egység megteremtése minden korábbinál fontosabb volna.
Ha jobban belegondolok, ezt a nagyszerű felismerést magyarázza, hogy az elmúlt időszakban kitartóan, kizárólag az erdmagyar közösség érdekeit szem előtt tartva jöttek, láttak, viszonyultak, kampányoltak. Az egyenlő közelség(távolság?)tartás jegyében, derék igaz magyarokként temettek (volna), nyilatkoztak, minden rommagyar pártot – és a mögöttük álló jó magyar embereket – egyforma szeretettel dédelgettek. Kinyilvánították a magyar kormány semlegességét, buzdítottak a választási részvételre, óvtak a sárdobáló és lejárató kampánytól, és baráti együttműködésükről biztosították a majdani győztest, bárki is legyen az. Sőt, a választási eredmények véglegesítésének másnapján hivatalosan állást foglaltak, gratuláltak, és levonták az elengedhetetlenül aktuális következtetéseket. De mert mindez csak az én naiv agyam szüleménye, tulajdonképpen teljesen más a helyzet. Politikai csatározásokon, preferenciákon, szívügyeken, diplomáciai groteszken túl, úgy érzem, hogy akaratunk ellenére egy abszurd drámát nézetnek velünk, amelynek kötelezően választható opcionális értelemben szereplői is vagyunk. A felelős nemzetpolitizálás alanyainak, de leginkább tárgyainak nemes szerepében. Mert ha jól értettem, választási tőkévé akarnak konvertálni minket.
Ha ez így van, akkor végképp nem értem, hogy a drága jó magyar kormánynak miért kell kivont karddal újra meg újra nekirontani a határon túli magyaroknak, majd a nyilvánvaló kudarctól kicsit sem megszégyenülve hazamenni, és következmények nélkül, minthamisemtörténtvolna alapon tenni tovább a dolgát?
A Nyirő-féle kegyeletinek alig, de ámokfutásnak sokkal inkább nevezhető, mesterségesen kreált ügyek egyetlen nemzetpolitikai tanulsága az, hogy miközben a határokon átívelő nemzetegyesítés nemes elvét hirdetik folyamatosan,
Budapesten tulajdonképpen A és B kategóriás magyarokban gondolkodnak.
Romániától Szlovákiáig és Ukrajnától Horvátországig a Fidesz azzal kísérletezik, hogy a nemzeti ököljogot alkalmazva, a helyi magyar közösségek akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva, önkényesen ismer el és támogat kisebbségi szervezeteket.
Jut eszembe: én úgy tudom, hogy Nyirő József, a XX. század sok más áldozatával ellentétben, nem volt megfosztva a minden embert megillető végtisztességtől Spanyolországban sem. Ugye, mennyivel jobb lenne, ha az olajfák árnyékában pihenne még most is, és az Uz Bence – sokak számára megkerülhetetlen, szimbolikus jelentőséggel bíró mű – írójaként emlékezhetnénk rá? Ehelyett az egységes nemzetben gondolkodás szellemében megbolygatták örök álmát és politikai hisztériát kreáltak belőle. És ami a legszomorúbb, hogy bárki is lett volna valójában, bármit is írt, gondolt és cselekedett volna, Nyirőnek már soha nem lehet esélye arra, hogy a csendes, diszkrét, és minden embert megillető tiszteletadás mellett temessék el szülőföldjén.
Ha engem kérdez valaki, szerintem nincs szükségünk az anyaországi hatalom utasításaira és kegyeletinek titulált, de lényegében kamikaze akciókká degradált újratemetéseire ahhoz,
hogy magyarnak érezzük magunkat Erdélyben.
Főleg, mert mindaz, amit éjt nappallá téve hangoztatnak, amiről biztosítanak, ami mellett kommunikációs dimenzióban elköteleződnek Budapesten, az köszönő viszonyban nincs mindennapi tapasztalatainkkal. Ez a kétarcúság megmagyarázhatatlan (történelmi perspektívából akár megbocsáthatatlanná is válhat) azok vonatkozásában, akik tulajdonképpen eszközként akarnak felhasználni arra, hogy a Fidesz még egy jó ideig hatalmon legyen Magyarországon.
Úgy döntöttem, hogy én ehhez nem szeretném se a nevemet, se a majdani esetleges szavazatomat adni. Nem tudom Nyirő miként vélekedne ma erről, de tény, hogy az ő árnyékából nemzetpolitizálni legalábbis szomorú. De most komolyan... tényleg ilyen módon képzeli el Magyarország a nemzetegyesítést?
Transindex.ro

Ki ütött először vissza?
Mi okozta a negatív fordulatot a román–magyar államközi kapcsolatokban? Mi az esélye és a feltétele annak, hogy Budapest és Bukarest viszonya normalizálódjék? A kérdésekre Cseke Péter Tamás két kolozsvári társadalomkutató, MAGYARI NÁNDOR LÁSZLÓ és VASILE DâNCU segítségével kereste a választ az Erdélyi Riport 2012/23. számában.
A magyar–román kapcsolatok a 20. században egyszer sem voltak olyan jók, mint az elmúlt két évben, és a „baljós jelek ellenére” remélhetőleg a továbbiakban sem szenvednek komolyabb sérelmet. Az értékelés Martonyi János magyar külügyminiszteré, és a romániai választási kampány vége előtt néhány nappal hangzott el, amikor a bukaresti sajtó még Kövér László magyar házelnök újabb erdélyi látogatásától volt hangos. A Martonyi által emlegetett „baljós jelekből” bőven akadt az elmúlt hetekben: a politikusi nyilatkozatok szintjén a bukaresti kormányváltás után és különösen a választási kampány előrehaladtával naponta egy-egy fokkal hidegült a viszony a két ország között.
MOGYE, Nyirő, Kövér Elsőként a magyar miniszterelnök éreztette a negatív fordulatot az államközi kapcsolatokban, néhány nappal a szociál–liberális Ponta-kabinet beiktatása után. Orbán Viktor május elején egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: „Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben, és egész Európának figyelnie kell, nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet”. A politikus arra reagált, hogy az új román kormány első intézkedéseivel megakadályozta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozását, majd az új román hatalom nyilvánvalóvá tette, hogy a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvényt a kulturális autonómia fejezete nélkül kívánja elfogadtatni. Két héttel később, a romániai választási kampány kellős közepén Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetési kísérlete már nyílt román–magyar diplomáciai konfliktushoz vezetett. A bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, mert az író hamvai Romániába hozatalának egyik szervezője a Magyar Országgyűlés Hivatala volt. A román kormány és személyesen a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette: ellenzik és elítélik az általuk románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet. A hatóságok el is követtek mindent, hogy a szertartást megakadályozzák: a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon az újratemetéshez szükséges városházi okmányt, a székelyudvarhelyi eseményre érkező magyarországi autókat pedig – a hamvakat keresve – a rendőrök átkutatták. Ekkor hallatta hangját először Kövér László magyar házelnök, az újratemetés védnöke, aki a történtek után azt mondta: „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy saját szülőföldjében nyugodhasson. Victor Ponta román miniszterelnök válaszul arra szólította fel Orbán Viktort, határolódjon el a magyar házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, s kérjen bocsánatot Magyarország nevében Bukaresttől. A bocsánatkérés elmaradt, a magyar kormányfő sajtófőnöke révén közölte: Budapest kegyeleti kérdésnek tekinti Nyirő újratemetését. Orbán Viktornak egyébként alkalma lett volna személyesen is beszélni a történtekről Victor Pontával, ugyanis éppen abban az időszakban Bukarestben tartózkodott egy konferencián. Azonban csak Traian Băsescu államfővel tárgyalt a román fővárosban, Ponta kormányfővel csupán egy kézfogás erejéig került kontaktusba. A Nyirő-ügyben tett nyilatkozatai után Bukarest már nyíltan ellenezte, hogy Kövér László a választási kampány finisében újra Erdélybe látogasson, ezúttal a Magyar Polgári Pártnak kampányolni. A román parlament két házának elnökei levélben kérték, álljon el szándékától, s miután a magyarországi politikus mégis megérkezett a marosvásárhelyi repülőtérre, Victor Ponta közölte: akár nemkívánatos személlyé is nyilváníthatják, ha nem tartja be a törvényeket. Utóbb a román kormányfő kijelentette, Kövér László „nem barátja” Romániának, nem lett volna mit keresnie egy uniós tagállamban választási kampány idején, és látogatásával megsértette a tisztelet és a jószomszédi viszony normáit. A magyar házelnökről mindez lepergett. Erdélyi kampánykörútja végén kijelentette: a román politikusok bíráló nyilatkozatai ellenére reméli, hogy a kampány elmúltával a magyar–román kapcsolatok visszatérnek a bukaresti kormányváltást megelőző mederbe.
Dâncu: ez csak tűzijáték Vasile Dâncu kolozsvári szociológus, az IRES közvélemény-kutató cég vezetője szerint a magyar–román kapcsolatokat nem a bukaresti, hanem a budapesti kormányváltást megelőző mederbe kellene visszaterelni, mert úgy véli, a román–magyar viszony elhidegülése Orbán Viktor hatalomra kerüléséhez köthető. „Emlékezetes, hogy annak idején a Fidesz-kormány első lépéseit megütközéssel fogadták Brüsszelben. Szinte általánossá vált az a vélemény, hogy Orbánék vezetésével Magyarország kisodródik Európából, s e percepció hatására Bukarestből is más szemmel kezdték nézni Budapestet” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. Ennek ellenére Dâncu úgy látja, hogy a két ország kapcsolatai az Orbán-kormány első két évében, 2010-ben és 2011-ben sem voltak rosszak, a negatív fordulat az idei romániai helyhatósági választási kampány kezdetével esett egybe. „Ekkor hangzottak el az első, Bukarestet bíráló megjegyzések Budapesten. Következett a magyar házelnök erdélyi látogatása a kampány kellős közepén, és ez már jelentősen terhelte a két ország viszonyát” – jelentette ki. Felvetésünkre a szociológus elismerte: a bukaresti kormányváltásnak is volt szerepe a román–magyar államközi kapcsolatok elhidegülésében. „Nem tekinthetünk el attól, hogy Romániában baloldali kormány került hatalomra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az új bukaresti vezetők alkatilag másként viszonyultak a jobboldali budapesti kormányhoz” – vélekedett. Dâncu nem hinné, hogy Budapest és Bukarest viszonya egyhamar normalizálódni fog. „Ne feledjük, Romániában alig ért véget a kampány, máris újabb választások következnek. Nem hiszem, hogy ebben az évben a feszültségek csökkennének, ám azt sem gondolom, hogy a két ország viszonya teljesen elmérgesedne” – fogalmazott. Összegzésképpen leszögezte: a román–magyar viszony nem alapjaiban romlott meg. „Amit ezekben a hetekben, hónapokban látunk és látni fogunk, az csak tűzijáték. Zajos és látványos, de nincs végzetes hatása a két ország viszonyára” – jelentette ki.
Magyari: manipulációk, provokációk Vasile Dâncuhoz hasonlóan Magyari Nándor László szociológus is úgy véli, hogy a két ország kapcsolatában a magyar kormányváltás hozott fordulatot. „Azóta nincsenek közös kormányülések. Ezzel Orbán elsősorban az akkor kormányon levő RMDSZ-nek küldött erős üzenetet arról, hogy nem ők a favoritok, más Erdély-politika következik, mint addig volt, a Fidesz új erdélyi magyar partnereket keres és hoz létre, akikkel együttműködjön” – mondta az Erdélyi Riportnak.
A szociológus emlékeztetett: a román–magyar viszonyt a közös nemzetközi intézményrendszerhez (NATO, EU) tartozás határozza meg, nem a kampányban tapasztalható provokációk. „Olyan provokációk, amelyeket a magyar kormány, mellesleg egy nem kormánytag pártvezér, kihívóan arrogáns viselkedésének eltűrésével támogat” – jegyezte meg. A román kormány szerinte belpolitikai meggondolásokból, de a pozitív külföldi megítélés reményében is civilizáltabban kezeli a kérdést.
Magyari „műbalhénak” tartja a két ország vezetői közötti üzenetváltásokat a romániai választási kampány ideje alatt. Szerinte a magyar kormányzat, illetve a román külpolitikai vezetés és a román államfő eltérő belpolitikai érdekei „szennyezik” az államközi viszonyt. „Közrejátszik ebben a magyar kormánypártoknak az erdélyi magyarság megosztását célzó, az egyik versengő felet preferáló magatartása, cinikus és alig leplezett kampányolása az MPP-EMNP oldalán, egyszóval a magyarországi pártok megváltozott Erdély-politikája” – tette hozzá. A szociológus Orbán Viktor és Traian Băsescu „voluntarista, kiszámíthatatlan politikai magatartásával”, kettős nyelvezetével magyarázza a vitákat. Szerinte sem Orbán, sem Băsescu nem képes államférfiként viselkedni, és a kormányközi kapcsolatokat a személyes viszonyaiknak rendelik alá. „Az egyik fél elnézi, sőt támogatja is, hogy az erdélyi magyar társadalmat és politikai mezőnyt szétdúlja a másik. Közben Orbán segédkezet nyújt Băsescunak a Ponta elleni belháborújában” – magyarázta. Ezért Magyari szerint a román–magyar viszony nem alapjaiban mérgezett, csak a manipuláció és provokáció teszi feszülté. „Megjavítható” – szögezte le.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az MSZP hozzájárult, hogy ne kerüljön napirendre a román helyzet
Az Európai Parlamentben dolgozó magyar néppárti képviselőcsoport (Fidesz–KDNP) elfogadhatatlannak tartja, hogy az EP "baloldali többsége nem hajlandó vitát folytatni a Romániában kialakult helyzetről".
A képviselőcsoport közleménye szerint a baloldali EP-képviselők hétfőn „leszavazták azt a kezdeményezést, amelynek alapján plenáris vitára került volna sor Strasbourgban a bukaresti balliberális kormány vitatott intézkedéseiről”.
A közlemény szerint „a baloldali kettős mérce újabb egyértelmű bizonyítéka, hogy miközben Magyarország ellen hónapokon át alaptalan rágalomkampányt folytattak, most még csak beszélni sem hajlandóak a romániai kisebbségek példátlan jogfosztásáról, a szocialista kormányfő plágiumügyéről és számos, a romániai alkotmányos rendszert alapjaiban felforgató aggályos lépésről”. „Felháborítónak tartjuk, hogy az MSZP képviselői támogatták a baloldali EP-frakciókat abban, hogy ne kerüljön napirendre a romániai helyzet. Magatartásuk már csak azért is elfogadhatatlan, mert Göncz Kinga és Tabajdi Csaba korábban saját maguk kezdeményezték a Magyarországot elítélő baloldali határozatot. Akkor az sem zavarta őket, hogy az Európai Parlament olyan kérdésekben is véleményt alkotott, amelyekben nincs is hatásköre” – áll a közleményben.
TK Forrás: MTI
MNO

Erdélyi szakértő: a magyarországi pártbejegyzés egyelőre csak retorikai fordulat az RMDSZ-ben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) retorikájában bekövetkezett fordulatként értelmezte a határon túliak pártjának magyarországi bejegyzésére vonatkozó megnyilatkozásokat Székely István Gergő kolozsvári politológus, a romániai Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Székely István Gergő az MTI-nek elmondta, hogy mindenképpen a kontextus figyelembe vételével kell értelmezni a határon túli párt magyarországi bejegyzésére vonatkozó felvetéseket. A politológus fontosnak tartotta, hogy a felvetés az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) választási eredményeket értékelő ülésén hangzott el. Megjegyezte, a romániai júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek a jó eredményei ellenére néhány fontos veszteséget is el kellett könyvelnie: elvesztette a Maros megyei és a Szatmár megyei önkormányzat elnöki tisztségét, valamint a szatmárnémeti polgármesteri és a nagyváradi alpolgármesteri tisztségét.
Székely István-Gergő szerint az RMDSZ-en belül van egy olyan vélekedés, hogy a Fidesz háttértámogatásával elindult két kis párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hozzájárult eme veszteségekhez. Szerinte az a nézet is elterjedt az RMDSZ-en belül, hogy a nagyobb arányú román részvétel részben a Nyirő-ügy által felfokozott nacionalista hangulatnak tulajdonítható.
Székely István Gergő megemlítette, mindenképpen retorikai fordulatot jelent, hogy az RMDSZ - amely korábban védekező hangnemben viszonyult az ellenzékének juttatott Fidesz-támogatáshoz - most egy offenzív retorikát vett elő. "Úgy érzékelem, hogy ez egy élesebb jelzés a Fidesz irányába, és nem egy szándéknyilatkozat. Azt üzeni: ha ti is bejöttetek a mi térfelünkre, mi is bemehetünk a tietekre!" - értelmezte az üzenetet a szakértő.
A politológus megjegyezte, míg Romániában rendkívül nehezen teljesíthető feltételekhez kötik a pártbejegyzést, Magyarországon ez nem ütközne akadályba. A határon túli párt választási részvételének azonban csak akkor lenne értelme, ha a párt országos listát állítana. Ennek a feltételei pedig nehezen lennének teljesíthetők. A Fidesz magyarországi versenytársainak a segítsége pedig nem lenne kívánatos az RMDSZ számára. "Az RMDSZ-nek nem érdeke, hogy rátolják a magyarországi baloldalra" - állapította meg az elemző, megjegyezvén, hogy az RMDSZ jobbközép politikai szervezetként határozza meg magát, tagja az Európai Néppártnak.
A politológus azt is megjegyezte, hogy az esetleges párt reprezentativitásához fontos lenne a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai partner is. Megjegyezte, az RMDSZ jó kapcsolatot ápol a Vajdasági Magyarok Szövetségével (VMSZ), de mindeddig elutasította a párbeszédet a felvidéki Híd-Most párttal. Mindez nehézzé tenné egy olyan határon túli magyar párt bejegyzését, amelyet valamennyi leszakított területről támogatnának.
Egy határon túli párt magyarországi bejegyzését az RMDSZ kisparlamentjének tekintett SZKT vasárnapi ülésén több képviselő is felvetette. A felvetést helyeselte Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, de hozzátette, az RMDSZ-nek most az ősszel tartandó romániai parlamenti választásokkal kell foglalkoznia.
Gazda Árpád
MTI

Ez Tabajdi véleménye a román helyzetről
Forrás: MTI
Pártcsoportok közti vitává alakult az Európai Parlamentben a romániai helyzet napirendre tűzésének kérdése. A magyar delegációk közül a néppárti (Fidesz–KDNP) a Magyarországról szóló plenáris vitával párhuzamot vonva kettős mércével vádolta az európai baloldalt, az MSZP erre azzal reagált, hogy a Fidesz haszonszerzésre használja fel a romániai magyarság helyzetét.
A strassburgi plenáris ülésen már a hétfő esti nyitásnál vita alakult ki a fő pártcsoportok között, és ennek nyomán az EP elutasította a néppártnak azt a javaslatát, hogy a helyzetet vegyék napirendre. Több román képviselő aggodalmát fejezte ki az országukban tapasztalt fejlemények miatt az egyperces (napirend előtti) felszólalások során is.
Belpolitikai kérdések
A plenáris ülés témáiról kedden tartott sajtótájékoztatón – kérdésre válaszolva – a szocialista frakció vezetője, Hannes Swoboda kijelentette: nem érzékelt olyan jelzést, hogy uniós normák vagy szabályok sérültek volna Romániában. Belpolitikai kérdésekbe a képviselőcsoport nem kíván beavatkozni – szögezte le.
A kereszténydemokrata–konzervatív erőket tömörítő néppártiak nevében Marian-Jean Marinescu – a román belső vitákat részletesen ismertetve – azt hangoztatta, hogy Romániában a demokrácia szempontjából „nagyon veszélyes a helyzet”. Helytelenítette, hogy a szocialista és a liberális frakció nem szavazta meg a plenáris vitára vonatkozó javaslatot, és jelezte, hogy a témát napirenden kívánják tartani.
Felháborító
Tabajdi Csaba közleményben reagált a magyar néppárti delegáció előző nap ismertetett álláspontjára, amely felháborítónak nevezte, hogy „az MSZP képviselői támogatták a baloldali EP-frakciókat abban, hogy ne kerüljön napirendre a romániai helyzet”.
„Aktívan támogattam, hogy az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi intergroupja június 14-ei ülésén megvitassa az új román kormány magyar közösséget érintő intézkedéseit – áll a magyar szocialista delegáció vezetőjének reagálásában. – Egyetlen fideszes EP-képviselő sem élt a fórumon a felszólalás lehetőségével. A tizennégy tagú magyar néppárti delegációból egyedül Schöpflin György tisztelte meg az erdélyi magyarságot jelenlétével. Ha annyira fontos számukra az erdélyi magyarság sorsa, miért nem használták ki ezt az európai parlamenti fórumot?”
Tabajdi Csaba arra is emlékeztetett, hogy „az intergroup ülése felhívta a román kormányt arra, hogy folytasson állandó, intézményesített párbeszédet a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségével. (…) Eltérően a Fidesz nemzetpolitikájától, mi nem haszonszerzésre használjuk fel azt, hanem érdemi lépésekkel kívánjuk támogatni az erdélyi magyarság legitim politikai képviselőit a magyar közösséget érintő problémák megoldásában.”
Leszögezte: „Amennyiben a jövőben is alapot látok a romániai magyarság problémáinak strasbourgi megvitatására, ahhoz a jövőben is partner leszek. De azt nem a Fidesz diktátuma, politikai haszonszerzése, hanem az RMDSZ kérése alapján fogom megtenni. Ne játssza el a Fidesz, hogy erdélyibb az erdélyieknél!”
Kettős mérce
Hétfői közleményében a magyar néppárti delegáció úgy értékelte: „A baloldali kettős mérce újabb egyértelmű bizonyítéka, hogy miközben Magyarország ellen hónapokon át alaptalan rágalomkampányt folytattak, most még csak beszélni sem hajlandóak a romániai kisebbségek példátlan jogfosztásáról, a szocialista kormányfő plágiumügyéről és számos, a romániai alkotmányos rendszert alapjaiban felforgató aggályos lépésről”. Úgy vélik, az MSZP magatartása „már csak azért is elfogadhatatlan, mert Göncz Kinga és Tabajdi Csaba korábban saját maguk kezdeményezte a Magyarországot elítélő baloldali határozatot”.
A Magyar Nemzet korábban megírta: újabb támadásokat intézett külhoni fórumokon Magyarország ellen Göncz Kinga MSZP-s európai parlamenti képviselő.
LM
MNO

Erdélyi magyar pártelnökök a magyarországi pártalapítás gondolatáról
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára nem elsődleges cél a magyarországi pártalapítás - jelentette ki a Krónika erdélyi napilapnak nyilatkozva Kelemen Hunor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint az RMDSZ-nek inkább újra kellene értékelnie partneri viszonyait a magyarországi pártokkal.
Az RMDSZ vezetése nem foglalkozott a magyarországi pártalapítás kérdésével, és a közeljövőben nem is fog ezzel foglalkozni, mert az őszi romániai parlamenti választásokra való felkészülést tekinti a legfontosabb feladatának - hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Erről a kérdésről nincs döntés, és a közeljövőben nem is lesz, de a gondolat régóta érlelődik" - tette hozzá.
Az RMDSZ-nek "lehetne Magyarországon is intézményes kerete, egy párt, amelynek a kettős állampolgársággal rendelkezők odaadhatják a szavazataikat. Ez nem akkora szentségtörés, mint amekkorának néhányan látják”- jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának nyilatkozva úgy vélte, becsületesebb és járhatóbb út lenne, ha az RMDSZ a nyilvánosság előtt vállalná a szégyellt magyarországi politikai kapcsolatait. „Ha az RMDSZ vállalja kapcsolatait a Magyar Szocialista Párttal, befolyását arra használhatja, hogy a magyarországi partner javítson a nemzetpolitikáján" - vélekedett Toró. Hozzátette, a kapcsolat érvényesítésével elkerülhető lett volna például a 2004. december 5-én tartott népszavazás eredménye.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: „Magyarországon nem kell az RMDSZ-t bejegyezni, ott már van egy: úgy hívják, hogy MSZP”. Szász szerint a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy a bukaresti kötődésű pártokat Magyarország területére exportálják, hanem inkább az, hogy a magyarországi közéletet kiterjesszék az egész Kárpát-medencére. „A magyar nemzetpolitika központja nem Pozsony, Belgrád vagy Bukarest, hanem Budapest kell hogy legyen" - hangoztatta az MPP elnöke. A Kárpát-medencét egységes térként kell megjeleníteni, nemcsak kulturális és gazdasági, hanem politikai értelemben is, "abban a szövetségi rendszerben és abban a nemzetpolitikában, amit a Fidesz képvisel" - szögezte le Szász Jenő.
MTI

A Fidesz EP-delegációvezetőjének levele az MSZP elnökéhez a román helyzet ügyében – MSZP-reakciók
Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez fordult nyílt levélben szerdán Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a román helyzet nemzetközi kezelésével kapcsolatban.
A Fidesz-delegáció Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/FideszEU#!/FideszEU) is közzétett levélben Gyürk András felhívta a figyelmet arra, hogy "a baloldali többség - az MSZP képviselőinek támogatásával - megakadályozta a romániai jogsértések ügyének napirendre vételét az Európai Parlament e heti ülésszakán".
Mint fogalmazott, "a közelmúltban hatalomra került balliberális bukaresti kormány a törvényesség határait messze átlépve avatkozik bele a független demokratikus intézmények működésébe", "emellett a magyar kisebbségek számára rendkívül hátrányos intézkedéseket fogad el".
Gyürk András megismételte a delegáció egy minapi közleményében már említett állásfoglalást, amely szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy "miközben az MSZP képviselői korábban saját maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal, alaptalanul elítélő határozatokat az Európai Parlamentben, most a romániai valódi jogsértések ügyében még a vitát is megakadályozzák".
Képviselőcsoportja nevében Gyürk András arra kérte Mesterházy Attilát, "szólítsa fel pártjának brüsszeli képviselőit, hogy a magyar kormány lépéseivel kapcsolatos nemzetközi rágalomkampány szítása helyett emeljék fel szavukat az erdélyi magyar közösség védelmében". Azt is kérte, "vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az MSZP pártcsaládjához tartozó romániai kormányzó erők hagyjanak fel a kisebbségi jogokat korlátozó politikájukkal".
A nyílt levélre közleményben reagált az MSZP EP-delegációját vezető Tabajdi Csaba. Ebben úgy vélte: "Képmutató, hogy azok a magyar jobboldali képviselők aggódnak most a romániai demokrácia és jogállamiság miatt, akiknek kormányát számos európai fórum bírálta és bírálja a mai napig jogtipró, antidemokratikus politikája miatt."
Megismételte, hogy a romániai "magyar nemzeti közösség helyzetét érintő problémák megvitatására az Európai Parlamentben működő nemzeti kisebbségügyi intergroup június 14-i ülésén nyílt lehetőség", de ezen "a Fidesz részéről csak Schöpflin György volt jelen", és "egyetlen fideszes képviselő sem szólalt fel az erdélyi magyarság jogainak védelmében". "Honnan veszik az erkölcsi alapot a megszólaláshoz a fideszes képviselők, ha magyarságvédelem helyett pártpolitikát folytatnak?" - áll a közleményben.
Nyilatkozatot adott ki a Fideszt és a KDNP-t is tagjai között tudó Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens is, aki súlyos aggodalmait fejezte ki a legutóbbi romániai fejlemények miatt. Hangoztatta, hogy Victor Ponta miniszterelnöknek "azonnal fel kell hagynia az elfogadhatatlan gyakorlatokkal, amelyeket az Európai Unió egyik országában sem tűrhetnek el".
Martens felszólította az európai szocialista pártszövetséget (ESZP) és a liberális pártok európai szövetségét (ELDR), hogy foglaljanak állást nyilvánosan a tagpártjaik által elkövetett "törvénytelenségek és hatalmi visszaélések" ellen. Jelezte azt is, hogy a néppárt szoros figyelemmel követi a helyzetet.
Joseph Daul, a néppárt EP-frakciójának vezetője a most hivatalba lépett ciprusi EU-elnökséggel kapcsolatos közleményében ugyancsak kitért erre a témára. Azt kérte az új elnökségtől, hogy tartsa rajta a szemét a romániai fejleményeken.
Emlékeztetett, hogy előző nap Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse is mély aggodalmát fejezte ki "a román alkotmánybíróság függetlensége elleni támadások miatt".
Reding szóvivője is megerősítette szerdán Brüsszelben, hogy a biztos álláspontja szerint a független, jól működő igazságügyi rendszer alapfeltétele a kölcsönös bizalomnak az európai igazságügyi szektorban.
Daul azt kérte, hogy a brüsszeli bizottság is foglalkozzon a témával, a ciprusi elnökség pedig szintén kövesse kiemelt figyelemmel, biztosítandó, hogy a romániai helyzet nem akadályozza az elkövetkező hat hónap munkáját.
MTI

Minden határon túl
Vannak dolgok, amikről higgadtan kellene beszélni. De legalább meg kellene próbálni, akkor is, ha ez nagyon nehéz.
Persze amikor az embernek a saját gyermeke megharapja a kezét, vagy sípcsonton rúgja, akkor mégiscsak elkáromkodja magát a normális szülő, legalábbis sziszeg egy nagyot, s ahol még nem rontotta meg a családot a liberális életszemlélet, ott egy nyakleves is elcsattan.
Hát, most nagyjából így vagyunk. Elöljáróban annyit: nemrég a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – igen, ugyanaz, amely csaknem húsz évet kormányzott Romániában az autonómia megteremtésének legcsekélyebb esélye nélkül – bejelentette: nagy kedve lenne létrehozni Magyarországon a határon túlon élő magyarok pártját. Mindezt, nem is titkoltan, sértettségből, mert a legutóbbi önkormányzati választásokon az anyaországi pártok nagy részének volt bőr a képén nem az RMDSZ-t támogatni, horribile dictu: más, ugyancsak magyar pártokat segítettek. Azokat is, tegyük hozzá, mert az elmúlt húsz évben azért az RMDSZ nem kevés segítséget kapott Magyarországról. Igen, a Fidesztől is. Sőt.
Annak ellenére, hogy a be nem avatkozás jegyében azért az RMDSZ még csak nem is a háttérben ápolt több mint baráti kapcsolatot az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is, hogy anno az RMDSZ nem volt hajlandó Orbán Viktort fogadni (igaz, akkor még nem miniszterelnök volt, „csak” a legnagyobb ellenzéki párt vezére), és így tovább.
Nyilván nem lehet az egész RMDSZ-t egy kalap alá venni, ez pont akkora orbitális baromság lenne, mint amikor az RMDSZ egyes politikusai egy kalap alá veszik az anyaországiakat, és dacos frusztrációból meg akarják leckéztetni az anyaországot.
Komolyan, megáll az ember esze. Mit lehet tenni egy hisztis gyerekkel? Nyakon kellene önteni egy tál hideg vízzel, na de ilyenkor jön az ombudsman.
Nos, magánemberként, alkotóként csak annyit mondhatok, hogy aki ma Magyarországon határon túli magyarok pártját alapítana, attól egyrészt elhatárolódom, másrészt kicsit szégyellem magam az anyaországhoz minden körülmények között lojális magyarként, harmadrészt, ha már pártot alapít, akkor alapítson egyetemet is az ottani magyaroknak, adjon oktatási támogatást és így tovább. Na meg nem utolsósorban adózzon is, ugye, az sem árt.
És egyáltalán. Az, hogy összetartozunk, nem azt jelenti, hogy a levágott kéz irányítsa a szívet. Nem. Ellenkezőleg. A végtagokat vissza lehet varrni, ha van irányító akarat. Fordítva aberráció.
Csak hogy világos legyen: a most határon túli magyarok pártját alakíthatnék emberek néhány éve még arról beszéltek, hogy nem kell magyar állampolgárság, választójog pláne nem kell, na de még régebb a Sapientia-egyetem létjogosultságát is megkérdőjelezték.
Aztán, ha mindez készen van, akkor az anyja kínja annak, aki ezt megcsinálta, és nem hajlandó elismerni a sajátos erdélyi egypártrendszert, ahol az RMDSZ csalhatatlanságához képest a római pápa gyarló ministráns.
Hát, ehhez is pofa kell. Továbbá kellett hozzá egy MSZP-s küldöttség is, amely nem is olyan régen járt errefele, és újfent biztosították egymást kölcsönös és rendíthetetlen hűségükről. Azzal az MSZP-vel, amely december ötödike és…
Á, de hagyjuk is!
Olyan, mint egy rossz álom.
Én mindenesetre, határon túlra szorult magyarként, ilyenkor szégyellem magam.
György Attila
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Honnan ered az RMDSZ „baloldalisága”?
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tabajdi: A magyar-román kapcsolatokban a legfőbb mérce az erdélyi magyarság helyzete - Tőkés László megint bort iszik és vizet prédikál Budapest, 2012. július 5., csütörtök (OS) - "Tőkés László nem lépett fel az erdélyi magyarság érdekében az Európai Parlamentben akkor, amikor erre lehetősége lett volna. Nem jelent meg az Európai Parlament Nemzeti Kisebbségügyi Frakcióközi munkacsoportjának június 14-i ülésén, amelyen az RMDSZ kezdeményezésére az európai parlamenti képviselők a romániai magyarság helyzetét vitatták meg. A munkacsoport felhívta a román kormányt, hogy folytasson állandó, intézményesített párbeszédet a magyar közösség valódi, a választók által legitimált politikai vezetőivel. Az európai parlamenti nyomásgyakorlásnak köszönhetően új lendületet kapott ez a párbeszéd az elmúlt hetekben, és ennek köszönhetően több, az erdélyi magyarság számára kedvező lépés történt" - reagált Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációvezetője Tőkés László nyílt levelére. "Tőkés László érezhetően frusztrálttá vált, miután pártja súlyos vereséget szenvedett a júniusi romániai helyhatósági választásokon. Az erdélyi magyarság érdekeinek képviselete helyett sajnos továbbra is minden erejét a Fidesz kiszolgálása köti le" - fűzte hozzá Tabajdi. A delegációvezető hangsúlyozta: "a baloldali francia külügyminiszter, Laurent Fabius csütörtökön tett nyilatkozata jelzi, hogy az európai baloldal, ahogy az Orbán kormány, úgy a jelenlegi román kormány esetében is figyelemmel kíséri az eseményeket, és ha szükséges szót emel az európai alapértékek, az alkotmányosság és a demokratikus intézmények védelmében. A magyar politikai erők, benne a demokratikus baloldal számára azonban Románia vonatkozásában a legfontosabbnak az erdélyi magyarság helyzete, a kisebbségi jogok biztosítása számít." Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
os.mti.hu

Magas katonai rangokat szereztek RMDSZ-politikusok
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ezredesi, Cseke Attila alezredesi, Verestóy Attila ezredesi rangot szerzett a hadseregben.
Magas katonai rangokat szereztek az elmúlt években a román hadseregben – más, román politikusok mellett – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghatározó politikusai – derítette ki az Evenimentul Zilei.
A napilap szerint minden párt képviselői, szenátorok, miniszterek, de még miniszterelnökök (a jelenlegi kormányfő Victor Ponta vagy Theodor Stolojan) is szereztek az elmúlt huszonkét esztendőben katonai váll-lapokat, holott ezzel semmilyen juttatás nem jár Romániában. Ráadásul az újdonsült tiszteket soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül léptették elő, s a váll-lapokat nem utasították vissza a nemzeti kisebbségek politikusai sem. Így lett 2011-ben Kelemen Hunor RMDSZ-elnökből ezredes, Cseke Attila egészségügyi miniszterből, jelenleg bihari szenátorból 2008-ban alezredes, s az erdélyi magyar oligarchák közé tartozó Verestóy Attila szenátorból 2010-ben ugyancsak ezredes. Mint kiderült, a legtöbb kitüntetést akkor adományozták, amikor a pártok valamelyike kormányon volt, és éppen az ő irányításuk alá tartozott a honvédelmi tárca. Kételyeket támaszt az is, hogy a román politikusok némelyike még Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúrája idején, vagyis 1989 előtt szerzett katonatiszti váll-lapot.
A sors fintora, hogy vasárnap az RMDSZ kisparlamentjének tekintett szövetségi képviselők tanácsában többen is felvetették egy határon túli párt magyarországi bejegyzését válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa is részt vett a közelmúltban a romániai önkormányzati választási kampányban. A felvetést helyeselte Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, de elsődlegesnek az őszi parlamenti választásokat nevezte. Később Kelemen cáfolta ugyan a javaslat komolyságát, ezzel együtt azonban mégis kijelenthető: a román hadsereg tisztjei alapítottak volna politikai pártot Magyarországon. Az üggyel kapcsolatban lapunk tegnap megkereste Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, de telefonján asszisztense válaszolt, aki visszahívást ígért. Lapzártáig sem Kelemen Hunor, sem munkatársai nem hívták szerkesztőségünket.
Traian Basescu nem méltó az államfői tisztségre – jelentette ki Victor Ponta román kormányfő, válaszul Basescu tegnapi ironikus megjegyzéseire. Basescu a parlament rendkívüli ülésszakán szólalt fel, miután a kormánypárt ismertette az államfő felfüggesztéséről szóló határozati indítványát. Az elnök szerint az ellene irányuló akció egyik célja, hogy elterelje a figyelmet Ponta kormányfő plágium-botrányáról. „Mindannyian úgy tudtuk, hogy a kormányfő Cataniaban szerzett mesteri fokozatot, de a szerdai lapok azt írták, sosem volt mesterképzésen a Cataniai Egyetemen” – hangoztatta Basescu. „Elnök létére pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik. Ezzel is azt bizonyítja, hogy nem méltó tisztségére” – vágott vissza Ponta egyeteme rektorának hivatalos, és állítása szerint őt igazoló levelére hivatkozva. A plénum, amelyben a kormánynak kényelmes többsége van, ma szavazhat a felfüggesztésről, tegnap pedig megszavazták a népszavazási törvény módosításáról szóló rendeletet, mely Basescu eltávolítását könnyíti meg. Este több ezren tüntettek Bukarestben az államfő mellett.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Szabó Vilmos: Aki nincs velük, az nincs
A határon túli magyarság problematikájának kérdése a rendszerváltás óta a magyar-magyar belharc egyik kiemelt területe. Olyan kérdés, amelyet sem lenyelni, sem kiköpni nem tudott mindmáig a magyar politikai elit. A Fidesz kommunikációja révén azóta uralja a területet, amióta a liberális térfélről átlépve a jobboldalon ráérzett ennek népszerűségnövelő ízére.
A második Orbán-kormány viszont hibák sorozatát követi el, aminek köszönhetően kezd kicsúszni lába alól ez a biztosnak hitt talaj. Az orbáni nemzetpolitika elmúlt két évéről Szabó Vilmos volt nemzetpolitikát felügyelő államtitkárt, az MSZP szakpolitikusát kérdeztük.
- Az MSZP sokat bírálta az átalakított nemzetpolitikai-támogatási rendszert. Mi az alapvető gondjuk: maga az átalakítás ténye vagy az annak nyomán kialakult rendszer?
- Egy mondatban azt mondanám, hogy ugyanaz a problémánk vele, mint az Orbán-kormány bel- és külpolitikájával: ez egy egypárti, hatalomkoncentráló politika, amely nem keresi a megegyezést, a kompromisszumokat, nem is szólva a konszenzusra törekvésről. A nemzetpolitikában a jelenlegi kormányciklus indulásakor kialakult egy konszenzus a kettős állampolgárság, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) megtartása és a MÁÉRT újraindítása kapcsán. Olyan kérdések voltak, amelyekben különböző vérmérséklettel fogalmaztunk az előző időszakról, de abban egyetértettünk, hogy ezeket az intézményeket működtetni kell. Ám a konszenzus tulajdonképpen az állampolgársági törvény megszavazásának pillanatáig tartott. Hatása és a kérdés kezelése kapcsán már nem tudtunk egyetérteni. A 2010-es júniusi szlovákiai választások során megmutatkozott, hogy a miniszterelnök és a nemzetpolitikai vezetés számára nemcsak a magyarországi politikai aréna szereplőinek az álláspontja nem számít, amennyiben az ellentétes a kormányzati felfogással, hanem a határon túliaké sem.
- A kezdeti konszenzus minek köszönhető? Volt egy referendum, amelyen gyökeresen más álláspontot képviselt az MSZP a kettős állampolgárság kérdésében.
- Részben más álláspontot képviseltünk, részben meg nem. Ennek nyilvánvalóan van kritikai eleme is. Sokfajta tanulságot kellett levonnunk a választások után, hát, ez is köztük volt. De ez nem egy fekete-fehér kérdés, nem hiszem, hogy nekünk most meg kellene tépnünk a ruháinkat. Különben is, 2004. december 5-e után számos olyan kormányzati intézkedés született, amely egészen egyszerűvé tette a honosítást. Egyetlen lépéssel bővült tovább a rendszer - annyival, hogy magyarországi lakhely nélkül is lehetséges az állampolgárság megszerzése. E kérdés kapcsán Kövér László egyik KMKF ülésen elhangzott állítását idézném: az elmúlt 20 év nemzetpolitikája a magyar politikai elit közös felelőssége. Persze, nagyon eltér abban a véleményünk, hogy mi volt a jó és a rossz irány, kinek milyen mértékű a felelőssége, de tény, hogy azt a népszavazást együtt hozta össze a magyar politikai elit. A szereplőknek ebben az ügyben is le kellene ülniük végre egy tényleges értékelésre, és mindenkinek a saját felelősségét vállalnia kellene. Az MSZP, amikor 2010-ben igennel szavazott a saját felelősségéből vállalt és korrigált. Különben a Fidesznek is többször változott az álláspontja e tekintetben az évek során. Volt, amikor tiltotta, volt, amikor nem találta időszerűnek a felvetését, volt, amikor a mai külügyminiszter levelet írt a Velencei Bizottságnak, jelezvén, hogy a státustörvény a kettős állampolgárság kiváltására született. Mint ahogy a 2004 december 5-i népszavazásban is megvan a Fidesz megkerülhetetlen felelőssége. Mi tudomásul vesszük, hogy a kommunikációban, a határon túli közösségekben ezt a szocialista pártra terhelték, de szerintem ma már sokan látják másképpen. Látják, hogy a Fidesz összetartozást hirdető nemzetpolitikája valójában gyengíti a szülőföldön maradást, károsan beavatkozik a kisebbségi közösségek életébe, a politikai-anyagi támogatást arra használja, hogy a kormányzatnak szimpatikus szervezeteket hozzon létre és egymás ellen fordítson közösségeket.
- Bizonyára nem tőlem hallja először, hogy az MSZP azért nem támogatja a szavazati jog kiterjesztését, mert tudja, nem ő a kedvenc határon túl. Vagyis belpolitikai szempontok vezérlik, azért, hogy a Fidesz onnan jövő plusz szavazatait megakadályozza.
- A magyarországi pártok külhoni támogatottságának aránya - azt gondolom - bármikor módosulhat, nem egy választásra szól a törvény. Mi egyszerűen nem szeretnénk ezt belpolitikai kérdéssé tenni. Igaz a törvény életbe lépett, így mindenki erre kényszerül. Tudomásul kellene venni, hogy ezek a közösségek Magyarországon kívül, kisebbségi helyzetben élnek és a magyarországi belpolitikai életbe való beleszólásuk a választások révén, azokat a célokat, mindenekelőtt a szülőföldön való megmaradást, veszélyeztetheti, amelyek hosszú távon megőrizhetik őket. Meg kell említenem mindezek mellett azt is, hogy az összes közvélemény kutatási felmérés azt mutatja, hogy ebben a magyarországi polgárok többségi álláspontja a mienkkel egyezik szinte a teljes politikai térfélen. - Említette, hogy tudatában vannak annak, hogy e kérdés minden vetületét a Fidesz kommunikáció az MSZP-re terhelte. Ennek egyik eleme az, hogy az MSZP a nemzetpolitikát a szomszédságpolitikának rendelte alá. Ebben a viszonyrendszerben mi minek rendelődik alá?
- Ilyen egyértelmű kijelentést nem lehet tenni. Az mindig helyzetfüggő, hogy a szomszédságpolitika rendelődik alá a kisebbségpolitikának vagy fordítva, ahogyan a nemzeti érdekek alapján a reálpolitika megkívánja. Az MSZP ellenzéki és kormányzati időszakában, mindkettőre volt példa. A rendszerváltás után mi azt mondtuk, kell egy kétoldalú keret, amely világosan kimondja: egyetlen ország sem tekintheti belügyének, ami a kisebbségekkel történik.
- És ezt kimondják az alapszerződések?
- Igen. És ezt nem is a Horn, hanem már az Antal kormány kezdte el az ukrán-magyar alapszerződés megkötésével. Mi akkor, bár kis frakció voltunk, támogattuk ebben a miniszterelnököt, a Horn-kabinet pedig folytatta. Ez vitát is okozott a külhoni szervezetekkel, de ma már nyilvánvaló, hogy ezt a keretet meg kellett teremteni, létre kellett hozni azt az infrastruktúrát, például a kisebbségi vegyesbizottsági rendszert, amely lehetőséget ad a vitás kérdések rendezésére. Például a szlovák kormány a kedvezménytörvényt sem abban a formában nem akceptálta, ahogyan az Orbán-kormány megalkotta, sem úgy, ahogyan a Medgyessy-kabinet módosította azt az európai standardeknek megfelelően. Akkor az alapszerződésre építve külön kétoldalú megállapodást lehetett kötni, amely gyakorlatilag ugyanazokat a tartalmi elemeket foglalta magába, csak nem nevezte kedvezménytörvénynek. - Ezt rúgta fel az Orbán-kormány, amikor a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelés támogatások kezelésére kijelölt szervezetet megkerülve a Pedagógus Szövetséget bízta meg a lebonyolítással? - Igen, ezt, és nem csak Szlovákiában, hanem Romániában is. Tudniillik akkor a Medgyessy-kormány úgy vette át a kormányzást, hogy a végrehajtási rendeletek nem voltak kidolgozva. Meg kellett kötni ezeket a kétoldalú megállapodásokat, és ezekben konkrétan nevesítve voltak a kedvezmények lebonyolításával megbízott szervezetek. Ezért most ez is nyitott kérdés a szomszédságpolitikában -van egy egyezmény, amelyet az egyik fél nem tart tiszteletben... De, mint mondtam, vannak helyzetek, amikor a kisebbségpolitika felülírja a szomszédságpolitikát. Ilyen volt az, amikor Délvidéken a magyarokat fizikai bántalmazások érték, vagy amikor az előző Fico kormány meghozta a nyelvtörvényt és más a kisebbségi jogokat korlátozó lépéseket tett. A Fidesz mindig a kisebbségpolitikát tekinti elsőbb- és felsőbbrendűnek, és a gyakorlatban is ennek megfelelően cselekszik - az egyeztetési kötelezettséget maximum tájékoztatásra korlátozza, sokszor arra sem. Csakhogy ezzel nem csupán a kétoldalú kapcsolatoknak árt, hanem az adott kisebbségi közösségnek is azáltal, hogy romlik a kisebbségi-többségi viszony, romlanak az esélyek a hatékony érdekérvényesítésre. -Például? - Mind a státus-, mind az állampolgársági törvény meghozatalakor a tájékoztatást egyeztetésként kommunikálták. Azóta is számtalan ilyen lépés volt, legutóbb a nemzeti összetartozás bizottságának révkomáromi ülése. Elemi kérdés, hogy a partnert tájékoztatom, ha oda kívánok látogatni, jelzem a lebonyolításra szánt programot. És ha probléma van, leülök és megbeszélem.. Ha a partnerbizottság felveti, hogy igényelne egy konzultációt a program keretében, megteszem. Az, hogy ezt eddig a sem a román, sem a szerb kormány nem kifogásolta, az lehet véletlen, de valójában udvariatlan lépésről van szó.. A szomszédságpolitika- nemzetpolitika viszonya is olyan kérdés, amelynek a konszenzusos témák közé kellene tartoznia, amelyben folyamatos egyeztetésre lenne szükség kormány-ellenzék - külhoni magyar szervezetek között. Gyengíti a magyar érdeket, ha a felek bármelyike arra kényszerül, hogy egyet nem értését kell kifejeznie. Ide tartozik szerintem az RMDSZ felvetése, hogy a külhoni magyar szervezetek, állampolgárok jegyezzenek be egy pártot, és ezzel induljanak a választásokon....
- Egy párt bejegyzéséhez elegendő, ha összegyűl a szükséges aláírás, ám működtetéséhez, ahhoz, hogy részt vegyen a választásokon, viszont pénz kell. Ezt honnan tudnák előteremteni, mert mindaddig, míg ez nem adott, felvetés marad. Visszafeleselés, fenyegetés, maximum, és azt a felvetők is tudják.
- Eddig nem kívánok elmenni, csak jelezném, meddig lehet eljutni, ha nincs konszenzus, nincs egyeztetés és a kormányzat beáll valamely párt mögé határon túl, sőt részt vesz egy párt alapításában, mint tette azt a Tőkés László égisze alatt létrejött párt esetében. Így nem csoda, ha a határon túliak saját érdekeik képviseletét úgy tartják legjobban képviselhetőnek a magyar parlamentben, hogy saját jelölteket állítanak. Ez a felvetés is azt jelzi, hogy ebben a formában a nemzetpolitika nem egy nemzetmegtartó, egységesítő erő, hanem épp a szembenállást, megosztottságot mélyíti.
- A nemzetpolitika egyik legfontosabb és legismertebb vetülete a támogatáspolitika. Az ígért támogatási keretnövelés nem történt meg, viszont megjelent két új elem. Olyan korábban nem volt, hogy bizonyos körhöz tartozó szervezetek támogatását teljesen lenullázzák. Most van. A másik pedig a nyilvánosságtól való félelem. Korábban a Szülőföld Alapnak éves beszámolási kötelezettsége volt a külügyi és határon túli magyarok bizottságában. Most a Bethlen Gábor Alapkezelő 11 milliárdjára kinek van egyáltalán rálátása?
- A BGA-nak május végéig törvényes kötelezettsége lett volna beszámolni a bizottság előtt. Most júliusban vagyunk, két hete nyújtották be a beszámolót, amelyet várhatóan szeptemberben tárgyal a Magyar Országgyűlés. Az alap tehát nyilvánvaló törvénysértést követett el. Kezdettől az volt az alapvető bajunk az Alappal, hogy három ember kezébe adták döntés jogát. Felrúgták a korábbi eljárási rendet, amely meghatározta, hogy az alap döntő részét kötelezően pályázati úton kellett elosztani, az elosztásról pedig szakbizottságok döntenek, amelyekben a helyismeretekkel rendelkező határon túliak is képviselve vannak. Ezek a szakbizottságok közösen és nyilvánosan döntöttek a prioritásokról, az adott összeg területi leosztásáról, arról, hogy például oktatásra, kultúrára, médiatámogatásra, stb mekkora keret használható. A javaslattételi szereppel felruházott Kollégium pedig csak a nyílt pályázatok esetében illetékes. Most ez a Szentháromság dönti el évente, mennyit pályáztatnak és mennyit nem, és a kiíráson belül csak utólag derül ki, hogy mely területre mennyit szánnak. Így a támogatáspolitikát nemcsak teljes bizonytalanság és átláthatatlanság uralja, hanem feszültség, bizalmatlanság és egyfajta félelem attól, hogy aki szembemegy a kormányzati szándékokkal, annak lenullázódhat a támogatása.
- Jogilag rendben van az, hogy egy 11-13 milliárdos közpénz keretet Zrt működtessen illetve az, hogy tavaly ennyiből 1,2 milliárdot, idén meg 600 milliót írtak ki csupán nyílt pályázatra?
- Politikailag nem fogadható el. Jogilag azért vagyok óvatos, mert ez a kormány a jogot úgy alakítja, hogy megfelelő legyen a napi gyakorlata számára. Ha valahol kiderül, hogy ütközik a hatályos szabályozással, pillanatok múlva megjelenik egy egyéni képviselő indítvány, bármilyen más témához hozzátéve, és máris "rendbe teszik". De ez is jól mutatja, hogy nincs rendben. Kiszámíthatóságra, átláthatóságra és az érintettek bevonására volna szükség, mert feszültség amúgy is van, hiszen a pénz mindig kevesebb, mint az igény és a valós szükséglet.
- Következik Tusványos, a nagy bejelentések színhelye és alkalma. Vár fordulatot a nemzetpolitikában? - Nem, bár Orbán Viktor tényleg itt szokott bejelenteni akár hosszabb távon is érvényesülő nemzetpolitikai irányelveket. Ahogyan én most meg tudom ítélni a mai helyzetet, nem valószínűsítem, hogy ezúttal az RMDSZ meghatározó politikusaival és érdemi egyeztetés kezdődik. De azt sem hiszem, hogy a magyar ellenzék meghívást kapna. Sőt, azt sem, hogy román kormányzati szereplők lesznek jelen, és abban is kételkedem, hogy a román ellenzék jeles személyiségei megjelennének. Nem hiszek tehát egy ilyen fordulatban.
- Nem várható, hogy a romániai helyhatósági választások után a miniszterelnök levonja a szükséges következtetéseket? - Cáfoljon meg az élet, és adja Isten, hogy Orbán Viktor Kelemen Hunorral parolázzon, és azt jelentse be, hogy a novemberi parlamenti választásokon a magyar kormány az erdélyi magyar összefogást támogatja.
- Most is azt mondja.
- Persze, miközben az egyik legfontosabb politikusa, a házelnök, az egyik szervezet, a másik, a külügyi államtitkár pedig a másik szervezet mellett kampányol, amelyek miközben egymásnak is ellenfelei, közös nevezőjük az, hogy az RMDSZ ellen jöttek létre Fidesz segítséggel. Lepjen meg minket a miniszterelnök és én készségesen elismerem majd a nyilvánosság előtt is hogy túl pesszimistán ítéltem meg a helyzetet. A miniszterelnöknek az egész két éves hatalomkoncentráló általános politikájához való csökönyös ragaszkodása az alapja a kételkedésemnek. Orbán Viktor Brüsszelből hazatérve hétfőn bejelentette, hogy az elmúlt két év politikájáról bebizonyosodott, győzelem volt és ennek a győzelemnek egyik legfontosabb alakja a tündérmeséket népszerűsítő Matolcsy György. Miért pont a nemzetpolitikában vonná le a szükséges következtetéseket? Azt gondolom, hogy az idei Tusványos a "sikeres volt az elmúlt két év" kommunikációnak a nemzetpolitikára kivetített folytatása lesz, a szimbolikus lépések - állampolgárság, szavazati jog, összetartozás napja, stb - zászlóra tűzésével.
Az elmúlt 22 év legfontosabb nemzetpolitikai momentumai:
- az alapszerződések megkötése - a kedvezménytörvény életbelépése - a magyar állampolgárság lakhely nélküli kiterjesztése - a magyar szavazati jog biztosítása a külhoni magyar állampolgárokra Az elmúlt két év legnagyobb nemzet- és szomszédságpolitikai botrányai:
- az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megvádolása, kivizsgálás elrendelése, az eredmény titkosítása, az UMDSZ nemzetpolitikai jogosítványainak megvonása, támogatása lenullázása - a Bugár Béla vezette szlovákiai Híd-Most kizárása a magyar-magyar együttműködés rendszeréből - új erdélyi magyar párt, Tőkés László néppártja létrehozásának kormányzati támogatása a honosítást elősegítő ún. Demokrácia Központok révén - az RMDSZ "megfenyegetése" Pelczné Gál Ildikó révén a tisztújító kongresszus során - beavatkozás a szlovákiai, ukrajnai és romániai választási kampányba, esetenként a szomszédos ország kifejezett tiltakozása mellett is (Nyirő újratemetés, Kövér László kampánykörútjai ....) - magyarországi intézmények rendezvényei szomszédos országban, az adott ország kormányának tudta vagy engedélye nélkül (Nyirő-újratemetés, révkomáromi parlamenti bizottsági ülés)
Gál Mária / Népszava
Népszava

Konstruktívnak értékelték az erdélyi magyar pártok vezetői az Orbán Viktorral folytatott megbeszéléseket
Mindhárom romániai magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke konstruktívnak értékelte kedden az Orbán Viktor miniszterelnökkel előző nap Budapesten folytatott megbeszéléseket.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: azt tapasztalta, hogy Orbán Viktor nyitott az RMDSZ és a Fidesz partneri viszonyának a megerősítésére. "Nyilván a bizalmat is meg kell erősíteni" - jelentette ki az RMDSZ elnöke, majd hozzátette: "mi ezen vagyunk."
Kelemen Hunor megemlítette: úgy értékelte, hogy Magyarország miniszterelnökét érdekli a romániai belpolitikai és gazdasági helyzet, foglalkoztatják a magyar közösség előtt álló kihívások. E kihívások között, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium bírósági visszaállamosításának, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ellehetetlenített magyar tagozatának az ügyét említette. Azt is hozzátette, a miniszterelnök teljes támogatásáról biztosította valamennyi olyan kérdésben, amely a magyar oktatáshoz és a kisebbségi jogokhoz kapcsolódik.
Az MTI kérdésére, hogy érintették-e az erdélyi magyar pártok egymáshoz való viszonyát az őszi parlamenti választások vonatkozásában, Kelemen Hunor elmondta: azt érzékelte, hogy Orbán Viktor fontosnak tartja a magyar egységet. "Azt is éreztem azonban, nem kívánja Budapestről megmondani, hogy mi legyen Erdélyben. Nem adott tanácsot az őszi parlamenti választásokkal kapcsolatban" - tette hozzá az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint Orbán Viktor pontosan ismeri az önkormányzati választások eredményei által kirajzolt erdélyi erőviszonyokat, és egyetértett azzal, hogy az erdélyi magyarságnak erős parlamenti frakcióra lesz szüksége az elkövetkező időszakban, mert nehéz idő vár a közösségre.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az MTI-nek elmondta, fontos részét képezte a megbeszélésnek a romániai belpolitikai helyzet értékelése. A felek egyetértettek abban, hogy az, ami jelenleg Bukarestben történik, több mint a romániai jobboldali és baloldali erők közötti hatalmi harc, ezért nem lehet a román politikai elit belügyeként tekinteni.
Toró T. Tibor elmondta, a romániai magyar pártok együttműködésén alapuló "új egységről" vallott nézetei nagy mértékben megegyeztek a miniszterelnök nézeteivel. "Orbán Viktor elvi alapon közelített a kérdéshez, elmondta, igazából akkor tud hatékony lenni az erdélyi magyar érdekképviselet, ha a fontos kérdésekben egységesen tud fellépni" - idézte az EMNP elnöke. Hozzátette, a találkozón megerősödött az a meggyőződésük, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (a magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fóruma) összehívása elodázhatatlan.
Toró megjegyezte, az EMNP elsődlegesen az MPP-vel való együttműködés gazdagításáért kész erőfeszítéseket tenni, de ez az együttműködés fontos magyar kérdésekben az RMDSZ-re is kiterjeszthető. "Még ha az RMDSZ álláspontjával sok esetben nem is értünk egyet, érdemes a fontos ügyekben megtalálnunk az együttműködés keretét. Orbán Viktor is erre kért" - jelentette ki az EMNP elnöke.
Szász Jenő, az MPP elnöke az MTI-nek elmondta, azzal a meggyőződéssel tért vissza Budapestről, hogy az erdélyi magyarság és az MPP egyaránt számíthat Magyarország miniszterelnökére. "Az elmúlt esztendőkben kifejtett munkánk megbecsülése a miniszterelnök részéről megtörtént" - állapította meg a pártelnök. Hozzátette, az erdélyi magyar helyzet értékelése során úgy látták, hogy az RMDSZ-hez a romániai magyarság "domináns pártjaként" kell viszonyulni. "Ehhez kellő bölcsességre van szükség, és ehhez kaptunk biztatást és támogatást a miniszterelnöktől" - összegezte következtetéseit Szász Jenő, az MPP elnöke.
Gazda Árpád
MTI

Párhuzamot lát az MSZP román és a magyar helyzet között
Párhuzamok a román és a magyar helyzet között címmel "a magyar demokratikus közélet szereplőihez" intézett nyílt levelet szerdán az MSZP Európai Parlamenti (EP-) delegációja.
"Örömteli, hogy a Fidesz a romániai helyzet kapcsán felfedezte magában a demokratát" - áll az MTI-hez is eljuttatott levélben, amelyet a párt valamennyi EP-képviselője (Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit) aláírt. Hozzátették: "Nem elegendő azonban, ha a jogállamiság csorbítását, az antidemokratikus intézkedéseket, a független intézmények politikai befolyásolását más országokban sérelmezi. Ami Romániában ellentétes az európai alapértékekkel, az Magyarországon is az. A Ponta-kormány intézkedéseinek bírálatával a Fidesz az Orbán-kormány elmúlt két évben folytatott politikája felett mond ítéletet. Jó lenne, ha a Fidesz felismerését tettek követnék, és az ellenzéki pártokkal, valamint a civil társadalommal való együttműködésben visszavonná a magyar alkotmányos rendszert felforgató, antidemokratikus intézkedéseit."
A levél emlékeztet arra, hogy "miután a román kormány hatalomra került, több olyan intézkedést tett, amely hátrányosan érintette a másfél milliós erdélyi magyarságot. A szocialista EP-képviselők érdemben tettek ez ellen: Tabajdi Csaba elnökletével 2012. június 14-én az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi intergroupja felhívta a román kormányt, hogy tartózkodjon a magyar közösség kisebbségi jogainak csorbításától. Folytasson állandó, intézményesített párbeszédet a magyarság legitim képviselőivel. A fellépésnek köszönhetően több, az erdélyi magyarságnak kedvező változás is történt."
"A Fidesz az intergroup ülésén nem emelt szót az erdélyi magyarság képviseletében. Semmilyen érdemi lépést nem tett érdekükben. Ehelyett az ügyet az MSZP és az RMDSZ elleni pártpolitikai támadásra használta" - áll a levélben.
Kitértek a képviselők arra is, hogy miért nem szavazta meg a szocialista EP-frakció a román helyzet napirendre vételét az EP múlt heti strasbourgi plenáris ülésén.
"Június végén Victor Ponta kormánya, a román alkotmánybíróság döntésével szembeszegülve megakadályozta, hogy Traian Basescu elnök utazzon országa képviseletében az Európai Tanács ülésére. A lépés a demokrácia kereteit feszegette, de nem volt olyan súlyú, hogy azt három nappal később az Európai Parlament a plenáris ülés napirendjére tűzze. Ez az elutasítás nem azt jelentette, hogy nem kíván a kérdéssel foglalkozni, hanem azt, hogy tájékozódni kíván a romániai történésekről - ahogyan ezt egyébként a Fidesz-kormány is kérte annak idején a saját maga számára" - írta a delegáció.
Hozzátették: "A Fidesz szerint a napirendre tűzést az MSZP négy képviselője akadályozta meg a 751 tagú Európai Parlamentben, melynek legnagyobb politikai ereje a Fideszt is sorai között tudó Európai Néppárt. Ez nyilvánvaló nonszensz."
A plenáris vitára a levél szerint szeptemberben sor kerülhet. "Az EP szavazását követően sajnálatos módon a román kormány több olyan lépést is tett, amelyek alkotmányossága, vagy demokratikus jellege megkérdőjelezhető" - írták a szocialista képviselők.
MTI

Az Európai Parlament magyar néppárti delegációja (Fidesz-KDNP) szerint az MSZP-s EP-delegáció "pártpolitikai érdekekből tudatosan igyekszik összemosni a romániai és a magyarországi viszonyokat".
Az MSZP-s EP-képviselők előző nap nyilvánosságra hozott nyílt levelére reagáló brüsszeli közleményében a néppárti delegáció egyebek között azt írta: "Ezúton emlékeztetnénk a szocialista EP-képviselőket: Romániában a balliberális átmeneti kormány sürgősségi kormányrendeletekkel, a közjogi intézmények elleni intézett totális politikai támadással, a román törvényekkel és alkotmánnyal szemben hajt végre puccsot. Magyarországon ezzel szemben demokratikus választások során, kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány hoz meg a rendszerváltás óta halogatott intézkedéseket az ország megújítása érdekében, összhangban annak alkotmányos rendszerével, közjogi hagyományaival és törvényeivel. Ezúton felszólítjuk a szocialista EP-képviselőket: Hagyjanak fel ezen újabb hazugságok terjesztésével, a romániai és a magyarországi viszonyok összemosásával!"
A négy MSZP-képviselő előző nap úgy fogalmazott: "Örömteli, hogy a Fidesz a romániai helyzet kapcsán felfedezte magában a demokratát. Nem elegendő azonban, ha a jogállamiság csorbítását, az antidemokratikus intézkedéseket, a független intézmények politikai befolyásolását más országokban sérelmezi. Ami Romániában ellentétes az európai alapértékekkel, az Magyarországon is az. A Ponta-kormány intézkedéseinek bírálatával a Fidesz az Orbán-kormány elmúlt két évben folytatott politikája felett mond ítéletet. Jó lenne, ha a Fidesz felismerését tettek követnék, és az ellenzéki pártokkal, valamint a civil társadalommal való együttműködésben visszavonná a magyar alkotmányos rendszert felforgató, antidemokratikus intézkedéseit."
A válaszközlemény szerint "a Magyar Szocialista Párt 2006-ban a magyar gazdaság valós állapotát eltitkolva, a magyar állampolgárokat becsapva, hazugsággal nyert választásokat. Az öszödi hazugságbeszéd által kiváltott tüntetéseket pedig azonosítószám nélküli rendőrökkel verette szét brutális eszközökkel, ismételten sárba tiporva a magyar polgárok szabadságjogait, emberi méltóságát. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem kér ebből a szocialista demokráciafelfogásból."
A közlemény úgy fogalmazott: "az MSZP 2002-ben a státusztörvény elfogadása után '23 millió román' elözönlésével fenyegetett, 2004-ben a kettős állampolgárság elleni kampányukkal pedig a mai napig tartó sebeket okozott a határon túli magyar közösségekben, majd szétverték a támogatási rendszerüket. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem kér ebből a szocialista nemzetellenes politikából sem."
Kifogásolták azt is, hogy "Mesterházy Attila és Tabajdi Csaba a hátrányos intézkedéseket meg sem említi román párttársaiknak a szocialisták bukaresti gyűlésén, ellenben Magyarországért ott is közösen aggódnak".
Az MSZP előzőleg azért bírálta a néppárti képviselőket, mert miközben "a Tabajdi Csaba elnökletével 2012. június 14-én az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi intergroupja felhívta a román kormányt, hogy tartózkodjon a magyar közösség kisebbségi jogainak csorbításától", a Fidesz ezen az ülésen "nem emelt szót az erdélyi magyarság képviseletében", és "semmilyen érdemi lépést nem tett érdekükben".
MTI

Victor és Viktor az EU szemében (Külföldi lapok Romániáról és Magyarországról)
A Bukarest és Budapest elleni uniós fellépést és az európai pártcsaládok reagálásait hasonlították össze az osztrák lapok. Az amerikai Foreign Affairs külpolitikai folyóirat írást közölt Magyarországról és a második Fidesz-kormány két évéről.
Profil: nem egyenlő mérce
Eredményt mutat „az EU felháborodása Victor Ponta kétes játszmái miatt”. „Működik a Brüsszel általi demokratikus nevelés” – írta Viktor és Victor című cikkében a Profil osztrák hetilap. Míg Olaszország és Franciaország túl nagy és befolyásos volt ahhoz, hogy Brüsszel büntetőeljárást indítson, amikor Silvio Berlusconi „méretre szabatta a törvényeket”, és Nicolas Sarkozy elrendelte a roma bevándorlók kitoloncolását, Romániát „teljes erejükkel érhetik az EU-szankciók”. Orbán Viktor „fogcsikorgatva meghajolt az erő, de nem az érvek előtt, ahogy ő mondta”, és visszavonta a vitatott jegybanki reformot. Victor Ponta is „minden bizonnyal biflázni fogja egy kicsit az alkotmányjogot, mielőtt megkockáztat egy újabb kényszerű utat Brüsszelbe” – vélekedett a lap. A Profilnak adott interjúban Othmar Karas osztrák konzervatív EP-képviselő, az EP alelnöke úgy vélekedett, aggodalomra ad okot Victor Ponta eljárása Traian Băsescuval szemben, de az „előzetes elítélést” el kell kerülni. Most az Európai Bizottságnak kell megvizsgálnia az ügyet – jelentette ki. Hozzátette: a megítélés alapja nem lehet pártpolitikai motiváció. „Mindkét esetben csalódtam” – felelte a riporter felvetésére, miszerint Magyarország esetében 2010-ben a szociáldemokraták jártak élen a bírálattal, és a konzervatívok visszafogottak voltak, míg Románia esetében az ellenkezője történik. „Az európai jognak és az európai értékeknek nincs pártpolitikai címkéjük. Mindkét országot azonos alapon kell megítélni” – mondta. Ha helytállóak az államcsínyről és alkotmánysértésről szóló aggodalmak Románia esetében, de nem szolgáltatnak alapot egy 7. cikk szerinti eljáráshoz, akkor súlyos gond van az EU-ban – vélekedett Karas.
Politikai ítélkezés
A Der Standard liberális napilapban Ulrike Lunacek, az osztrák Zöldek európai parlamenti képviselője Erhard Busek osztrák konzervatív politikai személyiségnek válaszolt, aki elfogultsággal vádolta meg az EP szociáldemokrata frakcióvezetőjét, a szintén osztrák Hannes Swobodát a román belpolitikai helyzet megítélésében. Amikor Busek „a szálkát teszi szóvá a szociáldemokraták szemében”, nem szabad megfeledkeznie „a gerendáról a kereszténydemokraták szemében” – írta. Felidézte: az Európai Néppárt ellenezte, hogy eljárás induljon Magyarország ellen az EU alapvető értékeinek megsértése címén. „Politikai ítélkezés tehát a spektrum mindkét oldalán” – jegyezte meg. „Az európai alapértékeknek ellentmondó pártszolidaritás” korlátok közé szorításához Lunacek szerint erős személyiségekre lenne szükség, és arra, hogy az EP-képviselőket európai pártlistákról lehessen megválasztani.
Magyarország nagy feladat az EU számára
Magyarország legalább olyan nagy feladat elé állítja az Európai Uniót, mint Görögország, csak éppen ennek a feladatnak erősebb a politikai jellege, mint a gazdasági. Magyarország az EU első olyan tagállama, amely az autokrácia felé lavíroz – írja a Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóiratban James Kirchick, a nemzetbiztonsági és külügyekkel foglalkozó FDD független amerikai intézet egyik munkatársa, több világhírű folyóirat vendégszerkesztője. Az EU egyik vitathatatlan vívmánya, hogy tekintélyuralmi korszakok után demokratikus hatalmat sikerült meggyökereztetnie olyan országokban, mint Görögország, Portugália, Spanyolország és a volt kommunista országok. Magyarország éppen amiatt nehéz és példátlan megméretés a számára, mert az EU-ban már jó ideje adottnak veszik a tagországok demokratikus elkötelezettségét. Az európai vezetőknek ritkán kellett szembesülniük azzal – ha egyáltalán kellett –, hogy egy tagország autokráciába süllyed, és kockáztatja a kizáratását. Most azonban számolniuk kell ezzel az eshetőséggel – tette hozzá. Meg kell hagyni, Magyarország nem diktatúra. Amióta Orbán Viktor hatalomra került, az ország „szabad” maradt a Freedom House minősítésében. És bár a Fidesz nem tette teljessé a tekintélyelvű államot, meggyengítette a demokrácia szellemiségét azáltal, hogy az emberek ajkára fagyasztotta a szót, amely kifejezné az eltérő véleményt. Ilyen értelemben Orbán megbukott demokráciából. A magyaroktól és az európai demokrácia jövőjéért aggódóktól függ, hogy ez a bukás az egész kontinens kudarca lesz-e vagy sem – állapította meg James Kirchick.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Fidesz erdélyi kullancspolitikája
A gyarmatosítók gyarmatosítása
„Erdély egy másfél milliós közösség, erős politikai kultúrával, szervezetrendszerrel. Naivitás azt hinni, bárki mondja, hogy Budapestről lehet irányítani az ottani politikát” – így nyilatkozott Németh Zsolt két héttel a romániai önkormányzati választások után. Kristálytiszta be- és elismerés. A váratlan mondatok kulcsszava itt nem a „naivitás azt hinni” vagy a „Budapestről [nem] lehet irányítani”, hanem a ravaszul elejtett „bárki mondja” formula.
Azt ugyanis, hogy Budapestről lehet irányítani az erdélyi politikát, sőt csak úgy lehet, és csak úgy kell, nem „bárki” mondta, hanem a Fidesz, és ebbe a gyűjtőfogalomba vastagon beletartozik maga Németh Zsolt is. Mint a magyar Erdély-politika egyik főállású irányítója, aki legutóbb az önkormányzati választásokon kísérelt meg utat mutatni, választási plakátokról és kampányanyagokról egyaránt. Ez az út azonban nem vezetett sehova. Legalábbis nem a szavazatok és az urnák, a politikai életképesség felé. Németh Zsolt Erdélyben céltudatosan gyalogolt bele saját, több évtizeden át érlelt naivitásának csapdájába. És most tanult belőle, a jelek szerint.
Trianon óta nem egy kísérlet volt arra, hogy a „másfél milliós közösség” ne érezze magát másfél milliónak, közösségnek meg pláne ne. Ne tanuljon „politikai kultúrát”, és ne építsen „szervezetrendszert”. Ne vegyen részt az önkormányzatokban, ne találja ki a saját ellenzéki, kormányzati helyét. Mikor mit lehetett és kellett. És egyáltalán: ne legyen. Másfél millió ember (erdélyi magyar vagy sem) együtt ugyanis elég veszélyes nehézkedési erő. És végül is (még) mindenhol ott van, ahol ennek a másfél millió embernek ott kell lennie. A Fidesz igen következetesen dolgozott azon, hogy ne ott legyen, ne úgy, és ne együtt, ahogy egyébként ezt Erdélyben jónak látják. A trianoni nemzetközösség-gyengítési verseny dobogós helyezettje a magát nemzeti oldalnak nevező párt. És mint annyi más versenyző, a Fidesz is elbukott, ezt ismerte be Németh Zsolt a HVG-nek adott interjúban.
Hogyan jutottunk eddig, és mi jöhet eztán?
A Fidesz most újat mondott (hátrált), pedig azt lehetett hinni, már mindent megüzent Erdélybe, amit meg lehet üzenni. Amióta a jobboldali „nemzetpolitika” virágkorát éri, Erdély maga vált egy bárhova kitűzhető, bárhol meglobogtatható üzenetté. Akciós politikai öntapadós matrica, és az áll rajta, hogy ti nem tudjátok, nem meritek, de mi tudjuk és merjük. Mi vagyunk – üzente a jobboldali kommunikáció – az egyetlen nemzeti igazság, és rajtunk kívül nincs élet a nemzeti politikában. Mi üzenünk, nektek pedig az egyetlen feladatotok, célotok, hogy vegyétek az üzenetet. Így épült fel Erdély, a nagy nemzeti visszhangfal.
Azért vagytok, kedves erdélyi barátaink – jött át a határon az egyetlen, semmivel össze nem téveszthető, túl nem kiabálható hang –, hogy mi üzenhessünk nektek. Hermész szerepében gyakorta maga Németh Zsolt. Budapestről hangzott el a végítélet: az erdélyi magyar politikai közösségben (amelynek Magyarországról nézve semmi, de semmi köze nincs a romániai politikához, még köszönő viszonyban sincs vele, csak úgy van, benne, a nagy kelet-európai semmiben, mint a mi nagy, közös, gyermekkori mesehelyünk, az „egyszervoltholnemvolt”) nincs demokrácia. „Egyszervoltholnemvoltot” kívülről kell megmenteni, újratelepíteni, mert itt segítség nélkül nem nő már más, csak dudva, esetleg némi muhar. Kevés dudva, kevés muhar. Kevesen vagytok, és semmiképpen sem elegen: így láthatta Erdély kevésnek – Budapestről – önmagát.
És segítségként, a pótolhatatlanság biztos jeleként érkeztek is a nagyon melegen, kötelező jelleggel ajánlott javaslatok, tanácsok, utasítások a nemzeti kormánytól. Hadüzenet hadüzenetet követett: a hangzatosan nemzetpolitikának nevezett, határokon átívelő klientúraépítés egyértelmű pedagógiai célja az volt, hogy rávezesse az erdélyieket, aki nincs a Fidesszel, az nincs. Az RMDSZ-t nemcsak megrekcumozták, megkokizták, hanem kizárták mindenből, hogy megértse: nincs túlélésre játszás, kis kiegyezés, kert alatti külön út, elsunnyogás, nincs „túléljük az Orbán-érát”.
Nagyon hamar egyértelművé vált a szándék, hogy a Fidesz számára az a fontos: Budapestről irányítsák az erdélyi folyamatokat. És úgy irányítsák, hogy az a magyar jobboldalnak jó legyen: saját embereit Erdélyben helyzetbe hozhassa, szavazatokat gyűjthessen, határon túli témákban kizárólagos hangon szólalhasson meg. Megélhessen Erdélyből. Marosvásárhelyen, Kolozsváron és sajnos Bukarestben is pontosan értették: itt nem új „stratégiai partnerségről” van szó, nem nemzet, hanem pártépítés, hatalomerősítés folyik.
A Fidesz nem építkezik Erdélyben, pláne nem Romániában (és ennek a legbiztosabb jele az, hogy a kulturális intézményes kapcsolat akkor épült le csontig, amikor két erdélyi magyar származású kultuszminisztere volt a két szomszédos országnak), hanem Budapestet kültelkesíti Erdélyben. Nemzeti kullancspolitika.
Parászka Boróka
168 Óra

Távol és közel
A legnagyobb példányszámú magyar közéleti hetilap, a HVG utolsó, júniusi számában egyfajta helyzetjelentést közölt ismeretlen, jól értesültnek tűnő, de kellő helyismerettel nem rendelkező szerző tollából az erdélyi magyar sajtó egynémely aspektusáról. A balliberális orgánum elsősorban bukaresti kisöccsét, a legkisebb példányszámú romániai magyar lapot siratta el: mint tán köztudott, e hónaptól az Új Magyar Szó már nem jelenik meg nyomtatásban. Szakad meg a szív! Sokan sokféle nekrológot írtak az egykori központi kommunista pártlap, az Előre jogi és szellemi örököséről, a többszöri tulajdonosváltáson és cégérátfestésen átesett (RMSZ, ÚMSZ) lapról, de legjobban maguk a főmunkatársak sajnálkoztak e „médiapiaci szűkülésen”, holott a Román Kommunista Párt egykori propagandistáinak kezéből senki sem verte ki a tollat. Bár megérdemelték volna. Ők továbbra is szövögetik ármányos pókhálójukat, publikálnak rendületlenül idehaza és odaát, a szolgalelkű médiában, mint tették azt zavartalanul 1989 után, senki által felelősségre nem vonva azért a lélekmérgezésért, közösségrombolásért, agymosásért, amit a diktatúra idején elkövettek. Az elmúlt 22 évben a tulipán színeiben ármánykodtak, a mindenkori államhatalomnak is hajbókolva, mindig aszerint osztva az észt, ahogyan maguk is kapták „fentről”, hiába no, aki bértollnok, az bértollnok. Közben magukhoz édesgettek és kineveltek egy új médiamunkás-generációt – arrogánsan fellépő riporterecskékből és elnöki előszobákban pennát rágó filoszokból áll a neotulipános garnitúra –, amelyik immár a régi pártmunkások profizmusa nélkül gyakorolja a hajlongást. A Párt számolatlanul ölte bele az RMSZ-be és az ÚMSZ-be a közpénzt, a naiv romániai magyar és a segítőkész magyarországi adófizetők lejeit-forintjait, sőt öli továbbra is, mert a titokzatos Communitas Alapítvány még akkor is tetemes összegeket utalt át nyomdaköltség címén a lapnak, amikor az már készült felköltözni a világhálóra, mert hát mégsem szűnt meg igazán, hiszen a bértollnokok tovább ontják ármányos cikkeiket az interneten maszolkodva-maszatolva.
Szakmai szolidaritás mondatná velem: szomorú, hogy egy többé-kevésbé magyar nyelvű lapnak anyagiak és olvasók híján meg kell szűnnie – de egyetlen könnyet sem érdemes ejteni az ÚMSZ-ért, hiszen betöltötte történelmi szerepét: a rommagyarság szócsöveként elrettentő példájául szolgált nemzeti-politikai-kulturális identitásvesztésünknek a román államiság szorításában, a pártosan-klikkesen manipulált nyilvános térben. Ahol elmosódott a különbség a szuverén publicista és a fizetett-kinevezett pártpropagandista között, ahol zsíros állami tisztségekkel, különféle kinevezésekkel szokás honorálni a kitartó „közvéleményformálást”.
Ó, nem a pénz fogyott el, ömlik az továbbra is minden csatornán a pártkasszába, s onnan csurran-cseppen a pártsajtóba is. Az RMDSZ-nek most az a gondja, hogyan tegye hatékonyabbá a sikerpropagandát. A kispéldányszámú, terjeszthetetlen, népszerűtlen ÚMSZ erre már nem volt alkalmas, hát beáldozták. A tollnokokat átirányítják más pártorgánumokhoz – van belőlük elég a megyékben, önkormányzatokban, állami intézményekben, sőt a felsőoktatásban és az uniós projektek környékén is, no meg ott van a román közmédia „nemzetiségi” vonulata, sőt működik számos olyan magánrádió- és tévéállomás, amely mögött valamelyik helyi RMDSZ-kiskirály vagy annak pereputtya áll.
A romániai magyar médiában mindmáig nem történt meg a valódi rendszerváltás. Csak most jutottunk el oda, hogy az eddigi egy-két üdítő kivétel mellé felsorakozik néhány olyan sajtóorgánum, amit nem pártszékházként működő redakciókban szerkesztenek. Fanyalogva kénytelen megállapítani a HVG említett cikkírója is: a budapesti székhelyű „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány támogatásával egy másfajta „médiabirodalom” van kialakulóban. Az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott orgánumok alkotják (Krónika, Erdélyi Napló, Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap, Székelyhon.ro), amelyeket még a skatulyázók sem tudtak eddig beskatulyázni. Mert bár tudni vélik, hogy a Fidesz meg az EMNP áll mögöttük, a jobboldalon sokan elégedetlenek e médiumok elkötelezettségével. A baloldalon meg pláne. Mivel azok nem állnak egyik párthoz sem elég közel. Inkább az olvasókhoz állnak közelebb. Ami rendben is van, nemde?
Dénes László
Székelyhon.ro
2012. július 18

Számvetés félidőben
Hogyan lehetünk sikeres nemzet?
Mintegy keretbe foglalja a magyar kormány nemzetpolitikájának félidejét két választás: a 2010-es szlovákiai parlamenti és az idei romániai önkormányzati. Ezek szükségképpen más és más feltételek között zajlottak, de egy vonás közös volt bennük: a Budapest részéről megfogalmazódó egyértelmű preferencia az egyes magyar szervezeteket illetően. Az akaratérvényesítés totális kudarca talán elgondolkodásra készteti a nemzetpolitika alakítóit. Ám addig is, amíg ez megtörténik, érdemes mindannyiunknak, magyarországi és külhoni magyaroknak (lám-lám, ehhez a terminushoz magam is ragaszkodtam 2006-tól kezdve, és talán bevetté válik) számvetést készíteni arról, hogyan lehetne kiszabadítani a magyar ügyet a pártpolitika fogságából, és a jövőre nézve a realitásokkal számot vető, egyfajta „közös minimumot” magában foglaló koncepciót megfogalmazni.
A mára kialakult helyzetet ugyanis nem pusztán szakmai vagy diplomáciai ügyetlenkedéseknek, személyes ellen- és rokonszenveknek vagy valamely idegen erők mesterkedésének tudhatjuk be, hanem a rossz valóságértelmezésen alapuló és a kihívásokra hamis válaszokat adó politikának. Az elhúzódó gazdasági válság és a nyomában járó, a demokrácia alapintézményeivel és alapértékeivel is gyakran vitába gabalyodó térségbeli politika közegében Magyarország abban segíthetné a magyar közösségeket, hogy intézményeik és az önazonosságot megtartó programjaik bővüljenek, megtarthassák vagy növelhessék az őket megillető helyet szülőföldjük politikai életében az országos szinttől a helyiig, használhassák kormányzati-politikai tapasztalatukat, befolyásukat Magyarország és szomszédjai együttműködésének előmozdításában. De ma annak lehetünk tanúi, hogy Budapest mindent a hozzá való politikai lojalitás mérlegén mér. Ez alapjaiban rendíti meg a magyar közösségeket, és a kívülről nyíltan támogatott pártok felhasználásával szétveri az oly fontos belső szolidaritást, aminek eredményeképpen gyengülnek a közösségek érdekérvényesítő lehetőségei. A realitásokat figyelmen kívül hagyó politika nem számol azzal, hogy a külhoni magyar közösségek belsőleg tagolt és sokszínű entitások, amelyek tagjai a sorsfordító történelmi események okán ma a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek. Éppen ezért érdekeik és terveik nem föltétlenül esnek egybe a magyarországi, illetve az adott országbeli pártok céljaival, politikájával.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja – a közösségek politikai alárendelése
A politikai nyilatkozatok és a magyarországi támogatásokban manifesztálódó gyakorlat valójában ellehetetleníti a deklaráció szintjén kiemelt célnak mondott autonómiát. A magyar közösségek önrendelkezése nemcsak a lakóhely szerinti állam által biztosított jogok vonatkozásában kell hogy fontos hivatkozás legyen, de a magyar–magyar viszonyban is. Úgy nem épülhet ugyanis autonómia, ha közben a közösség szuverenitása, az a joga, hogy saját belátása szerint válassza meg képviselőit – éppen a budapesti politikai akarat révén – csorbát szenved.
A különböző államokban élő magyarság közjogi egyesítésének minduntalan hangoztatott ígérete egy régmúlt, de ma már életre nem kelthető térségbeli politikai konstrukció hamis illúziója. Nem a revízió vágyában tartom felelősnek a mai magyar kormánypolitikusokat, sokkal inkább abban, hogy visszaélnek a külhonban élő magyarok érzelmeivel, és olyan képzetet keltnek, mintha hatalmukban állna visszafordítani a történelmet és egy csapással orvosolni az elszenvedett sérelmeket. Ennek az illúziónak azonban óriási ára van.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja együtt jár a magyarországi politikumnak, annak szokásrendszerének és technikáinak külhoni exportjával, a magyar politikai életre jellemző végzetes és végtelenül káros megosztottság alapvetéssé tételével, a külhoni magyar szervezetek, pártok táborokba sorolásával és ennek alapján történő kezelésével. Mindennek betetőzése a külhonban élő magyar állampolgároknak a választójog – egyébként felemás és az állampolgári egyenlőséggel ellentétes konstrukcióban történő – „odaajándékozása”. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar közösségeket mintegy kiszakítsák annak az államnak a politikai közegéből, ahol élnek, és részesévé tegyék a magyarországinak. De miért is? Mert Budapesten dől el, hogy melyik partiumi város mellett épül repülőtér, vagy mikor lesz autópálya-fejlesztés Dél-Szlovákiában, vagy az, hogy mikor épül meg a szennyvíztisztító Beregszászon? És még csak nem is ez a legkiáltóbb ellenmondás. A valódi veszélye ennek a koncepciónak, hogy a magyarországi belpolitikának rendeli alá a magyar–magyar kapcsolatokat, és arra kényszeríti a jelenlegi kormánnyal lojális szervezeteket, hogy feladva saját autonómiájukat, osztozzanak a mai kormánypártok politikai sorsában – nemcsak a győzelemben, de szükségképpen a vereségben is. Miközben ezeknek a szervezeteknek az a hivatása, hogy az őket megválasztókat képviseljék a magyar–magyar kapcsolatrendszerben és odahaza, ami ezzel a szerepkijelöléssel és annak elfogadásával lehetetlenné válik. Ez a helyzet a külhoni magyarok számára váratlan módon új típusú problémát is eredményezett: megjelent a szülőhely szerinti állammal szembeni lojalitásválság, ami elbizonytalanítja a magyar közösség tagjait, csökkenti közéleti szerepvállalásukat, választási hajlandóságukat és a többség-kisebbség viszonyrendszerében olyan kérdéseket nyit meg, amelyek rendezése, lezárása újból komoly energiákat követel a közösségektől és az egyes személyektől egyaránt.
Mielőtt összemosódnának egyes fogalmak, tisztázzunk egy kardinális kérdést: a magyar állampolgárság külhoni magyarok általi megszerezhetősége még nem kellett volna hogy automatikusan elvezessen a „közjogi nemzetegyesítésnek” mondott programhoz. Az 1990-es évek óta meglévő – a néha gyengének és hiányosnak értékelt, de mégis hivatkozásul szolgáló alapszerződések létrehozását segítő – politikai konszenzus, amelynek lényege a realitások belátásán alapuló kulturális nemzet koncepció volt, szemben a Trianon előtt közjogi-politikai értelemben is fennállott, de vissza már nem hozható konstrukcióval, 2010-ben felmondásra került. Az állampolgársági törvény 2005-ös módosításával valójában minden akadály elhárult azok elől, akik magyar állampolgárokká akartak válni, és egyben vállalták az azzal járó kötelezettségeket is. A 2010-es törvénymódosítás az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetőségét megteremtve nem csupán felborította az állampolgári jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyát, de utat nyitott a magyar–magyar kapcsolatok totális átpolitizálása felé. Ezt akkor is érdemes rögzíteni, ha a magyar állampolgárságot megszerzők ezt a helyzetet – érthető módon – érzelmi és nem politikai szempontokból közelítik meg. De nekik is látniuk kell, hogy akaratuk ellenére egy belpolitikai játszma részeseivé lettek.
Kétségtelen, hogy ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult így. Előjeleit már láthattuk az 1998. és 2002. közötti ciklusban, de az akkori választásokat követően még sokan azt gondolhatták, hogy a „kisiklás” helyrehozható, és a magyar–magyar viszony a pártpolitikától távol tartható. Gyorsan csalódniuk kellett a reménykedőknek. A Magyar Állandó Értekezlet működésének a magyarországi legnagyobb ellenzéki párt általi paralizálása és napi érdekek szerinti felhasználása természetesen nem lett volna megvalósítható külhoni szövetségesek nélkül, de a valódi felelőse ennek a helyzetnek mégiscsak az a politikai erő volt, amely a külhoniakat képviselő szereplőket mindenáron be kívánta terelni a maga táborába. Elegendő mindehhez végiglapozni a MÁÉRT 2002–2006. közötti jegyzőkönyveit és állásfoglalásait, visszaemlékezni a késhegyre menő vitákra, hogy milyen deklarációt mely szervezet és miért írt vagy nem írt alá. Vagy csak felidézni azt a már-már anekdotikus történetet, amikor az egyik külhoni magyar szervezet vezetője egy kérdés kapcsán minden skrupulus nélkül kijelentette: megvárják, mit mond a Fidesz képviselője, és majd ők is úgy szavaznak.
És itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Mindig is azt az álláspontot vallottam, hogy tiszteletben kell tartani a külhoni magyar szervezetek politikai önmeghatározását és azt, hogy melyik nagy európai politikai irányhoz, pártcsaládhoz tartoznak – lévén ez része az ő autonómiájuknak. Még akkor is, ha mást gondolnak Magyarország belső történéseiről, a magyar kormány belpolitikájáról. És azt is természetesnek gondolom, hogy a magyarországi politikai pártok kapcsolatot tartanak a külhoni magyarság szervezeteivel, de azt már nem, ha a pártpolitikai szimpátia szerepet kap az állam nemzetpolitikai gyakorlatában. Az, hogy a budapesti kormányzó erőknek és a magyar szervezeteknek az élet berendezéséről vallott politikai-ideológiai preferenciái egybeesnek-e, nem tükröződhet a nemzetpolitikában, a magyar–magyar viszonyban, mert abban a keretben nem pártpolitikusok, hanem egyszerűen „csak” magyarok vagyunk.
A „közjogi nemzetegyesítés” koncepciójának hozadékai közül kettővel foglalkoznék itt, az etnikai vagy nem etnikai pártok kérdésével és a magyarlakta régiók számára is fontos térségfejlesztéssel, mert mindkettő jól mutatja ennek a koncepciónak a veszélyeit és az eredménytelenségét is.
A két évvel ezelőtti szlovákiai választás óta kommunikációs elemből elvinek mondott jelentőségűvé lépett elő – bár néha mintha elcsöndesedne – az az álvita, amely az etnikai kontra nem etnikai (ún. vegyes) pártokról szól. Érdemes látni, hogy ez kezdetben jó eszköznek tűnhetett a magyar kormánynak vagy kormánypárt(ok)nak lojálisan alárendelődni nem akaró külhoni magyar szervezetek megbélyegzésére. De ha részletesen megvizsgáljuk a magyar pártok, politikai szervezetek programját, abban természetszerűleg együtt szerepelnek a magyar identitás megőrzésére vonatkozó (ha úgy tetszik, kizárólagosan etnikai) és a közösségnek az adott állam többségi nemzetével, politikai szereplőivel való viszonyára, a magyarok által is lakott régiók fejlesztésére, az adott állam jövőjére vonatkozó (ha úgy tetszik, nem kizárólagosan etnikai) kérdések. Az elmúlt két évtized térségbeli fejleményei azt mutatják, hogy akkor tud sikeres lenni egy magyar szervezet, ha a saját állama realitásaiból indul ki, ott keres és talál szövetségeseket a magyar közösséget védő és fejlődését célul kitűző programja végrehajtásához. Ez ugye csak nem nemzetellenes politika? Budapestről önkényesen kategóriákba sorolni és elvenni az erkölcsi jogot a magyarság képviseletére azoktól, akik ezt célul tűzik, és akiket erre meg is választanak – ez valóban elvezethet a magyar képviselet szétzilálódásához az adott országokban, és akkor majd lehet azon merengeni, jó ötlet volt-e a magyar–magyar viszonyt ezzel az újabb álvitával megterhelni.
Térségünk államainak uniós tagságával olyan források nyíltak meg az itt élők előtt, amelyek megszerzésére korábban a magyarországi támogatásokból vagy a nemzeti költségvetéseikből esély sem volt. Ezt a lehetőséget felhasználva, a magyar kormány 2006-tól arra törekedett, hogy a szomszédos országokkal olyan közös fejlesztésekben állapodjon meg, amelyek az ott élő magyar közösségeket is szolgálják, közösségi megerősödésüket, gazdasági-szociális céljaik elérését segítsék. Látszólag 2010 után is folytatódott ez a koncepció, a „Varratmentes Európa” és az „Egymás felé forduló régiók” program helyett a hangzatos „Kárpát-medencei Gazdasági Övezet” elnevezéssel, de immár alapvetően más percepcióval. Annak elhitetése, hogy – akár külhoni szakértőket is bevonva – Budapesten eldöntik, milyen fejlesztések induljanak a térségben, és azt majd az érintett államok ellenvetés nélkül végrehajtják, annak teljes meg nem értéséről tanúskodik, hogy a Kárpát-medencében együttműködés nélkül semmilyen fejlesztés nem képzelhető el. Mindezek okán nem tartom meglepőnek, hogy ez a projekt az elképzeléseket, szándékokat bemutató prezentációknál nem jutott tovább. Pedig a rendelkezésre álló források ésszerű és koncepciózus felhasználása nélkül a magyarság modernizációja, európai léptékű versenyképessége csak elképzelés marad.
A magyar politikai osztálynak éppen ezért tudnia kell, hogy a „magyarság közjogi egyesítésének” programját elfogadva nem jóvátesz valamely történelmi sérelmet, hanem hamis illúziókat keltve a külhoni magyarság önállóságának megtörését és a magyarországi politikai rendszerbe történő bedarálását támogatja. Ennek a politikának a jegyében a más országokkal, népekkel fenntartott kapcsolatokon továbbra is ott uralkodik majd a térségbeli magyar szupremácia bizalmatlanságot keltő gondolatvilága.
Új egyezség” – átléphetőek-e a mentális határok?
A félidős értékeléssel nem kerülhető meg azoknak a feladatoknak a számbavétele – még ha nem is egy részletes program bemutatásának igényével –, amelyek megoldása elengedhetetlen a magyar–magyar viszonyrendszernek a realitásokkal számot vető újrarendezéséhez.
A legfontosabb közös feladat a bizalom helyreállítása Magyarország és a külhoni közösségek között, és egy politikai kötőerővel bíró új egyezség létrehozása. Ez az új nemzeti egyezség alapozhatja meg a történelmi realitásokat számba vevő, az együttműködésre és a kölcsönös felelősségvállalásra, a pártpolitika-mentességre és az egyenlő közelség elvére építő, a magyar közösségek differenciált helyzetére figyelő nemzetpolitikát. Mindehhez az eddigi beidegződésekből, a politikai szatócskodásból, a személyes ellen- és rokonszenvekből épült, talán túlságosan is megszilárdult mentális határok átlépésére van szükség. Az új egyezség ugyanis önkorlátozást igényel, elsősorban a magyarországi pártok részéről, de bizonyos értelemben a külhoniaktól is.
Talán könnyebb vállalni a „kölcsönös be nem avatkozást” az egyes szervezetek és politikai erők belső életébe, ha minden szereplő biztos lehet benne, hogy a politikai megállapodás hosszú távú stabilitást hoz a magyar–magyar viszonyban. Ennek a stabilitásnak az alapja a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a bennünket összekötő szálak sokasága és a közösen elképzelt jövő, amely ma már senki által el nem vitatott jog. Lehet, hogy túl sok a vélt vagy valós sérelem, amit a szereplők egymásnak okoztak, és éppen ezért nem könnyű vállalni az önkorlátozást. Lehet, hogy egyes szereplők azt gondolják, ha a politikai helyzet kényszere úgy hozza, szavakban majd mindent elvállalnak, de a gyakorlatban nem kívánnak elszakadni a „jól bevált” modellektől. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az új egyezség megszületése nem történik majd gyorsan, de addig is érdemes számításba venni, hogy minden önáltatással, cselvetéssel, az önkorlátozás és a racionalitás kijátszásával töltött idő a nemzet közös jövőjéből vesz el.
A „közjogi nemzetegyesítésnek” a történelmi igazságtalanságokat egy csapással helyrehozónak ígért, de valójában megvalósíthatatlan (és talán a sejtetett módon megvalósítani sem kívánt) programját hátrahagyva mi, magyarok nem veszítünk semmit. Sem a magyar–magyar viszonyban, sem az egyes közösségek vagy egyének vonatkozásában. Ugyanúgy közös marad a múltunk és a jövőnk, a nyelvünk és a kultúránk. Senki sem áll neki felfejteni az együttműködés sokszínű szövetét. És még csak annak lehetősége sem vész el, hogy véleménye legyen bárhol bármely magyarnak a magyarországi eseményekről, a mindenkori magyar kormányról és politikáról. A visszatérés a kulturális nemzet európai logikájú és léptékű koncepciójához egyszerre ad lehetőséget a magyar közösségek fejlődését szolgáló elképzelésekhez és járulhat hozzá a bizalom fenntartásához a szomszéd népekkel. A konfrontáció helyett a kooperáció politikája újrateremthetné a térségben hazánk külhoni közösségek által is joggal kívánatosnak tartott erkölcsi erejét és tekintélyét.
Nyilvánvaló botorság lenne figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nemzetpolitika nem légüres térben valósul meg, a magyar közösségek helyzetére alapvető hatást gyakorolnak az egyes térségbeli államok belpolitikai történései és nem utolsósorban Európa jövőjének alakulása. Mivel itt elsősorban a magyar–magyar kapcsolatok újrarendezésének belső követelményeit szerettem volna összefoglalni, csak vázlatosan térnék ki a külső tényezőkre. Bármennyire is felesleges ismételgetésnek tűnhet, de azért mégiscsak mondjuk el magunknak: a Kárpát-medencei magyarság kilencven százaléka egy politikai-gazdasági-kulturális térség, az Európai Unió polgára, immár nem választanak el bennünket fizikai értelemben határok, mint ahogyan ez évtizedeken keresztül volt. Az uniós tagság – de már annak ígérete is – komoly civilizációs változásokat indított el a térségünkben, és ennek is köszönhetően a magyar közösségeknek nem elhanyagolható eredményeket sikerült elérniük, kiharcolniuk. Ez óriási pozitív változás a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest – nem is beszélve a kilencven évvel ezelőttiről. A kapcsolatrendszer kereteinek minőségi megváltozása – más formában ugyan, de – érvényes a Nyugat-Európában vagy Európán kívül élő magyarságra is.
Igaz, hogy a közel negyedik éve tartó válság közege kedvez az antidemokratikus és a nacionalista ötletekkel operáló politikai szereplőknek, és a kisebbségi jogkorlátozás támogatóinak a hangja időnként erősebbnek tűnhet. Mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat, akik a szomszédos országok többségi nemzeteiben a jogkiterjesztést tartják követendő politikának, közben világosan, határozottan érvelnünk kell a kisebbségi jogok és a már elért eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett. Másra nem hárítható felelősségünk, hogy a saját jövőjét nem könnyű körülmények között újragondoló Európai Unió tagjaként Magyarországnak legyen elég ereje, tehetsége és elfogadottsága ahhoz, hogy a magyar közösségeket is alapvetően érintő kérdéseket napirenden tartsa és megszervezze azokhoz az értő európai hallgatóságot. Nem könnyű, de más járható út nemigen akad.
Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy amíg nincs egyetértés a nemzetpolitikának a pártpolitikából történő kiszabadításáról, addig nem lehet hatékonyan működő szakpolitikákat megvalósítani, mert folyton zsákutcába jutnánk. Éppen ezért nem szólnék most intézményi kérdésekről és a mikromenedzsmentről, amelyről oly sokan és oly sokat írtak és nyilatkoztak már, de megemlítenék néhány koncepcionális jellegű kérdést, amely szorosan összefügg az előbbiekben vázolt „új egyezségről” írottakkal.
A magyar–magyar viszonyrendszer kiszámíthatóságának és egyértelműségének megteremtése mellett legalább ekkora jelentőséggel bír az egyes magyar közösségek – differenciált módon történő – konszolidálódásának elősegítése, elsősorban az önazonosságot szolgáló intézmények és programok stabilizálása révén. A konszolidáció azonban nem járhat egy pillanatnyi állapot hosszú távú befagyasztásával, sokkal inkább kiindulási pontnak kell lennie a magyar közösségek modernizációjához és versenyképességének erősítéséhez, elsősorban az oktatás, a tehetséggondozás és a szakképzés területén. Stratégiai szemlélettel, a kölcsönös érdekeltség fenntartása mellett kell összehangolni a szomszédos államokkal a magyarok által is lakott régiók fejlesztését, építve azokra az eredményekre és tapasztalatokra, amelyek 2005 óta halmozódnak ezen a területen.
Lehetővé kell tenni valamennyi külhoni magyar legitim szereplőnek, hogy részese legyen a magyar–magyar együttműködésnek, azt szem előtt tartva, hogy a szervezetek legitimitásukat a saját közösségüktől, választóiktól nyerik és nem valamely magyarországi politikai központtól kapják. Meg kell találni az egyensúlyt a különböző felhatalmazású külhoni szereplők igényei között, egyértelművé téve a stratégiai és a gyakorlati döntések meghozatalának rendszerét és ebben a politikai és a szakmai nézetek képviseletének helyét és formáit.
Az alkotmányos és közéleti szerepeknek megfelelően meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a releváns magyarországi politikai és szakmai tényezők helyet kapjanak a nemzetpolitika intézményrendszerében, de világossá kell tenni a feladatok és hatáskörök elhatárolását, a döntésekért viselt felelősséget. A mindenkori magyar kormány esetében nem lehet elvitatni a jogot arra, hogy a nemzetpolitika kormányzati intézményrendszerét, a támogatási rendszer struktúráját kialakítsa és működtesse, de szigorú szabályokat kell alkotni annak nyilvánosságára és ellenőrizhetőségére vonatkozóan. És nem elhanyagolható az az igény sem, hogy korrekt, részrehajlástól mentes, partneri viszony álljon fenn a mindenkori magyar kormány és a külhoni magyar szervezetek között.
Ugyancsak meghatározó jelentőségű a realitásokkal számot vető stratégiaalkotás kérdése, amely egyrészt kellően érzékeny kell hogy legyen az egyes magyar közösségek differenciált helyzetére, így építenie kell az ilyen közösségekben született koncepciókra, ágazati stratégiákra, másrészt kormányzati oldalról arra is erőfeszítéseket kell tennie, hogy kevesebb látványosság mellett, nagyobb hatékonysággal kerüljön sor a nemzetpolitikai célkitűzések koordinált megvalósítására. Talán az is elérhető, hogy az 1990 óta a nemzetpolitika területén felhalmozott intézményi és szakmai tapasztalatok – természetesen ésszerű szelekció mellett – felhasználásra kerülnek, és az egyes kormányzati ciklusok értékei, eredményei egymást erősíteni fogják, így elkerülve a felesleges és időrabló kísérletezéseket és segítendő a stabilitáshoz szükséges szakpolitikai minimum megtalálását.
Egyeseknek mindaz, amit leírtam, már túl sok is lehet, mások meg hiányolhatnak számos kérdést. Ahogyan valóban fontos lenne szólni például arról, hogy hogyan tartható fenn a külhoni magyar közösségek szervezeti egysége a politikai-világnézeti sokszínűség mellett, vagy arról, hogy miképpen egyeztethető össze az önmegvalósítás közösségen, szülőföldön kívüli jogos egyéni igénye és a szülőföldön maradás programja, de akár arról is, hogy miért nem szerencsés összekeverni a szomszédságpolitikát az egyes európai pártcsaládokhoz kötődő politikai szimpátiával, és miért félrevezető minden fejleményt eszerint megítélni. És a bölcsebbek azt is hozzátehetik, hogy sok minden a megvalósításon és a napi ügymeneten múlhat. De legalább ennyi mindenképp szükséges ahhoz, hogy ne a múltbéli, gyakran fájdalmas eseményeket akarjuk most újrajátszani, hanem végre cselekvő, sikeres és a maga teljesítményével elégedett nemzet lehessünk. Gémesi Ferenc
---------------------
A szerző 2006. és 2010. között a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára volt
Szabadság (Kolozsvár)

Tusványos – Levélben szavaznak majd a határon túli magyar állampolgárok?
Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője elmondta, ősszel fogadja el az Országgyűlés a választási eljárást szabályozó törvényt, ám még a Fideszen belül is viták vannak arról, hogy melyik megoldás lenne a legkedvezőbb. Azzal mindenki egyetért, hogy Magyarország külképviseletein a választójoggal rendelkező határon túli magyar állampolgároknak csak a töredéke szavazna.
Gulyás Gergely szerint a határon túliak levélben szavazása tűnik a legjobb megoldásnak, de az elektronikus szavazás lehetőségét is vizsgálják. Ha a levélszavazás mellett dönt az Országgyűlés, a határon túli magyar állampolgároknak már a választások napja előtt postázniuk kell szavazataikat, hogy azokat a Magyarországon leadott szavazatokkal egy időben lehessen összeszámolni. Gulyás Gergely azt is megemlítette, hogy a választójog kiterjesztésével Magyarország az európai gyakorlatot követte. Az Európai Unió 27 állama közül 23-ban ugyanis a lakhelytől függetlenül tartozik szavazati jog az állampolgársághoz.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkárhelyettese elmondta, Romániából nézve nehezen volt érthető a választójoggal kapcsolatos magyarországi vita. A Traian Basescu államfő leváltására irányuló, hét végén tartandó népszavazáson például 230 külföldi szavazóhelyiségben adhatják le szavazatukat a határon túl élő románok. Spanyolország és Olaszország megannyi városában mozihelyiségekben, vendéglőkben létesítenek szavazóhelyiségeket. A román hatóságok ugyanakkor maguk szervezték meg a romániai horvát közösség falvaiban a horvátországi választásokat. Székely úgy vélte, a horvátnál lényegesen nagyobb számú magyar közösség esetében azonban a román állam számára már nem vállalható a magyar választások megszervezésének politikai kockázata.
Székely István egy 2011 decemberében készített erdélyi felmérés adatait is ismertette. Ezek szerint a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó erdélyiek 45 százaléka válaszolta, hogy részt venne a választásokon. Ezek 85 százaléka a Fideszre, hat százaléka az MSZP-re, négy százaléka a Jobbikra szavazna.
Gulyás Gergely a határon túli horvátok példájára hivatkozva állította, hogy a szavazati jogot megadó jobboldali párt nem szerezte meg örökre a határon túliak támogatását. Elmondta, az utóbbi választásokra már kiegyensúlyozódtak a politikai erőviszonyok a határon túli horvát választók körében is. Gulyás szerint a választójog kiterjesztésének az lesz a pozitív hatása, hogy az a magyarországi baloldalt is rákényszeríti nemzetpolitikája megfogalmazására.
MTI
Erdély.ma