Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2004. április 28.
Brüsszelben az Európa Parlament külügyi bizottsága levélben kér magyarázatot Romániától a júniusi helyhatósági választási törvény diszkriminatívnak vélt előírásaival kapcsolatban. Ezt Elmar Brok, a bizottság német elnöke jelentette be Szájer József magyar képviselő erről szóló tájékoztatása nyomán. A fideszes képviselő beszámolójában kitért a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) választási részvételét ellehetetlenítő hatósági intézkedésekre. Szájer József kijelentette: ez az eljárás ellentétes a demokratikus szabadságjogokra vonatkozó koppenhágai kritériumokkal. Németh Zsolt elmondta, Frunda Györgynek is felajánlotta az aláírás lehetőségét, az RMDSZ szenátora azonban nem kívánt élni a lehetőséggel. Frunda hangsúlyozta, azért nem írta alá az indítványt, mert azt nem tartja korrektnek és törvényesnek. Frunda úgy emlékezett, Németh Zsolt nem kérte fel az aláírásra, csupán tájékoztatta arról, hogy egy ilyen határozattervezetet készül beterjeszteni. /Gazda Árpád: Európai össztűz Romániára. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 28./
2004. április 29.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) képviselői ápr. 28-án bukaresti sajtóértekezletükön ismertették a Központi Választási Iroda döntései ellen emelt jogi kifogásaikat, majd beszámoltak arról, milyen visszhangot váltott ki Strasbourgban, az Európa Tanácsban, illetve Brüsszelben, az Európa Parlament (EP) külügyi bizottságában a diszkriminatív román választási törvény. Szász Jenő hangsúlyozta: az MPSZ nem csak az idei helyhatósági választásokra alakult, számára elsősorban az 54 000 hozzá csatlakozó ember akarata a fontos. Az RMDSZ felszólítását kommentálva, hogy a két RMDSZ-es képviselő, Pécsi Ferenc és Szilágyi Zsolt döntse el, a szövetséget, vagy az MPSZ-t képviseli-e, Szász Jenő úgy nyilatkozott: eddig Markóék mindig leszámoltak azokkal, akik másként gondolkodnak. Szász Jenő hozzátette: az MPSZ befogadó, míg az RMDSZ kizáró szervezet. Szilágyi Zsolt úgy nyilatkozott: nem lepődne meg, ha kizárnák az RMDSZ-ből. /Sz. K.: Szilágyit és Pécsit nem lepné meg, ha kizárnák az RMDSZ-frakcióból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./
2004. április 30.
Markó Béla szövetségi elnök a Duna Televíziónak adott interjújában kizárással fenyegette meg az MPSZ RMDSZ-es tagjait, erre válaszolta Tőkés László püspök, hogy ő a szövetség tagja marad, s bizonyára lesznek még, akik követik, hisz pont azokat kiebrudalni az érdekvédelmi szervezetből, akik tizennégy évvel ezelőtt a legtöbbet tettek érte, enyhén szólva ízléstelen, írta Simó Erzsébet, a lap munkatársa. Székely Ervin képviselő olyan törvénykezdeményezést kíván a t. Ház elé terjeszteni, mely lehetetlenné teszi a kettős tagságot az etnikai szervezetekben. A héten Szájer József az Európai Parlament külügyi bizottságában a román helyhatósági törvény és az MPSZ részvételének elutasítása után tájékoztatta az eurohonatyákat, hogy az eljárás ellentétes a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartására vonatkozó koppenhágai kritériummal, amelyekhez EU-tagjelölt országként Romániának is tartania kellene magát. A bizottság tudomásul vette a képviselő tájékoztatását, elnöke, Elmar Brok pedig jelezte, hogy a testület levélben fordul a román hatóságokhoz, és tájékoztatást kér tőlük az ügyről. Frunda György szenátor, a strasbourgi román delegáció magyar tagja, egy ideig a magyar kisebbség küzdelmének egyik legelkötelezettebb nemzetközi szószólója volt. Mostanában ez a kisebbségvédő magatartása megingott, ezt jelzi, ahogyan az Andreas Gross-jelentést elkente, s vitáját a soron következő SZKT-ülés asztaláról leseperte. Mos pedig nem csupán riválisain ütött, hanem Magyarországon is. Furcsállom – nyilatkozta Frunda a Krónikának –, hogy olyan képviselő indítványozza ezt a kezdeményezést, akinek országában nincs parlamenti képviselete a kisebbségnek... Ilyen szempontból a román kormány sokkal inkább kisebbségbarát, mint a magyarországi – jelentette ki Frunda. /Simó Erzsébet: Politikai praktikák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./
2004. május 5.
Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Brüsszelben, az Európa Parlamentben De Heer Arie M. Oostlander képviselővel folytatott tárgyalásokat, aki a Romániáról szóló országjelentéshez terjesztette be bíráló javaslatait. A holland képviselő többször is kiállt a csángók anyanyelvhasználatáért, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Csapó Brüsszelben több nyugati képviselővel és szakértővel is tárgyalt az SZNT elutasított autonómiastatútumának ügyében, ugyanakkor szóvá tette a Magyar Polgári Szövetségnek a helyhatósági választásokról történő kirekesztésének ügyét is. Az SZNT elnöke dr. Szájer Józsefnek, a Fidesz-MPSZ képviselőjének meghívására részt vett az Európa Parlament Néppárti Frakciója magyar csoportjának ülésén, ahol a regionalizmus és a területi autonómia kérdéskörét vitatták meg. A magyar csoport teljeskörű támogatásáról biztosította az SZNT törekvéseit. /Brüsszelben a Székelyföld autonómiastatútumának ügye. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az SZNT nem mond le határozott szándékáról, tovább küzd Székelyföld területi autonómiájáért. /G. Á.: SZNT-diplomácia. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 6.
Az Európai Parlament máj. 4-i ülésén a vitához több magyar képviselő is hozzászólt, immár a testület teljes jogú tagjaként. Ékes József, az MDF politikusa többek között arról beszélt, hogy Trianon miatt Magyarország a magyar nemzeti kisebbségekkel határos, s ezért nagyon fontos, hogy Románia, Bulgária és Horvátország minél gyorsabban csatlakozzon az Európai Unióhoz, Ukrajna és Szerbia pedig minden lehetséges támogatást megkapjon a felkészüléshez. /Felszólalások az Európai Parlamentben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2004. május 14.
Biró Rozáliának, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltjének meghívására máj. 13-án Bihar megyében kezdte romániai látogatását az SZDSZ magas rangú küldöttsége. Biró Rozália megbeszélést folytatott Szent-Iványi Istvánnal, a kisebbik magyar kormánypárt ügyvivőjével, aki az Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke és az EU parlamenti lista II. helyén szerepel. /Megkezdte erdélyi látogatását Szent- Iványi István és küldöttsége. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./
2004. május 17.
Az SZDSZ az Európa Parlament liberális frakcióján belül szorgalmazni fogja, hogy külön gazdasági, kulturális együttműködést elősegítő programok jöjjenek létre az európai uniós Magyarország és az unión kívül rekedt erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyarok között. Csőzik László, az SZDSZ Új Generációjának elnöke szerint új pályázati formákat is lehet kezdeményezni, amelyek szintén hozzájárulhatnak a vajdasági, kárpátaljai és erdélyi magyarok támogatásához – mondta. /Új stratégiát a magyar-magyar kapcsolatokban. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./
2004. május 19.
Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke a Romániai Magyar Szóban folytatásokban közölt írásában az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán Medgyessy Péter miniszterelnököt idézve kifejtette, hogy Magyarország hallatni fogja hangját a határon túl élő magyarok ügyében. Alapvetően más megközelítést igényelnek a Magyarországgal egy időben csatlakozó országokban élő magyarok és azok, akik a közeljövőben csatlakozó szomszédos országokban élnek, illetve azok, akik olyan országokban élnek, melyek csak hosszabb idő múlva kapcsolódhatnak be az európai vérkeringésbe. Folytatódni fog a Magyar Állandó Értekezlet és a magyar-magyar parlamenti képviselők találkozójának munkája. Bálint-Pataki József sűrűn idézte Medgyessyt, aki a kisebbségek védelmét hangsúlyozta. A magyar felvetést végül kompromisszummal fogadták el: kizárták a jogok kollektív értelmezésének a lehetőségét – kisebbségi jogok helyett a kisebbségekhez tartozó személyek jogait jelölte meg –, másrészt törölték a magyar javaslatban szereplő nemzeti és etnikai jelzőt, kizárólag a kisebbségi jogok formulájára szűkítetve ezzel a javaslatot. Az Európai Parlament 2003. szept. 4.-i plenáris ülésén elfogadta a kisebbségek anyanyelvhasználatáról és az európai nyelvi sokszínűség védelméről szóló dokumentumot, az ún. Ebner jelentést. Jelentős fejlemény Andreas Gross-nak az Európa Tanács svájci raportőrének a regionális kisebbségi autonómiák pozitív konfliktusmegoldó hatásáról készített jelentése is, amelyet 2003. jún. 24-én tárgyalt meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, majd a témában határozatot és ajánlást fogadott el. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja 2004. ápr. 2-án kiadott állásfoglalásában támogatásáról biztosítja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. Bálint-Pataki József hangsúlyozta: a kettős állampolgárság követelése és a szülőföldön történő megmaradásban való bizakodás jelenleg nem egyeztethető össze. A magyarországi közalapítványok (Illyés, Új Kézfogás) jelentős pénzügyi segítséget nyújtanak a sikeres Európai Uniós pályázatokhoz nélkülözhetetlen önrész előteremtéséhez. Javasolni fogják, jelezte Bálint-Pataki József, hogy a jövő évi költségvetésben szerepeljen a Határon Túli Magyarok Hivatala kezelésében egy olyan külön költségvetési tétel, mely a határon túli magyarok EU integrációs felkészítését szolgálja. /Bálint-Pataki József: Kisebbségek Európája, Európa kisebbségei. Az Európai Unión belül – és kívül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5., folyt.: máj. 12.. máj. 19./
2004. május 24.
Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt Orbán Viktort, a Fidesz–MPSZ elnökét kérte fel annak a bizottságnak a vezetésére, amely a romániai demokrácia állapotát hivatott megvizsgálni, különös tekintettel a küszöbönálló helyhatósági választásokra. Az eset újabb jelzés, hogy Románia felvételét egyre szigorítottabb felvételi rendszerhez köti az Unió. A bizottság útnak indításával az EU azt a kérdést fogalmazza meg, hogy joggal tart-e igényt a felvételére egy olyan ország, amelyben alapvető emberi jogokat nem tartanak tiszteletben. /Csinta Samu: Bizottság. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. május 31.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2004. április 24-én elfogadott határozatának megfelelően, az Esztergomi Nyilatkozat szellemében, a Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseit képviselő testületek együttműködési megállapodást írtak alá Szegeden a különböző közösségi autonómiaformák iránti igény kinyilvánítására és demokratikus eszközökkel való képviseletére. A Kárpát-medencei közösségi képviseletek, az EMNT, az SZNT, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Együttműködési Megállapodást kiinduló pontnak tekintve, határozatokat fogadott el a további tennivalókat illetően. A Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseit képviselő testületek elhatározták a közösségi autonómiaformák iránti közakarat demokratikus eszközökkel való egységes képviseletére hivatott Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács létrehozását, a tanács Brüsszeli Irodájának felállítását, a külügyi kapcsolatok elősegítése végett a Diplomáciai Csoport megalakítását. A Szegeden május 28-29-én a magyar Kisebbségi Információs Egyesület szervezésében tanácskozó testületek képviselői felszólítják az ET Parlamenti Közgyűlését, az EP-t, az EBESZ-t, hogy a parlamenti demokrácia eszközével szerezzen érvényt a közösségi autonómia jogi kereteinek elnyerésére irányuló igényünknek, és tegye lehetővé, hogy a Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek, megkülönböztetés nélkül, hasonló autonóm intézményekkel, jogosítványokkal és hatáskörökkel rendelkezzenek, mint az EU jogállamaiban élő autonóm közösségek. Aláírta: az EMNT részéről – Tőkés László elnök, SZNT – Dr. Csapó I. József elnök, VMDP – Ágoston András elnök, KMKSZ – Milován Sándor alelnök. /Kárpát-medencei magyar szervezetek együttműködése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2004. június 9.
Ismét a magyarokkal riogatja két szlovák ellenzéki párt az Európai Parlament képviselőinek megválasztása előtt a szlovák választókat, mondván: ha kevesen mennek el szavazni, akkor a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) öt-hat képviselője lesz a brüsszeli testületben. Jóllehet a korábbi felmérések alapján az MKP két, esetleg három EP-mandátum megszerzését tartotta reálisnak. Szlovákiának 14 mandátuma lesz Brüsszelben, és ebből a három jelöltet indító MKP egyet, jobb esetben kettőt szerezhet meg. /A szlovák ellenzék ismét a magyarokkal riogat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2004. június 15.
Magyarország jún. 13-án megtartotta az első európai parlamenti választást. A voksoláson eldőlt, hogy a Fidesz–MPSZ 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP). A Fidesz-MPSZ a voksok 47,41 százalékát, az MSZP 34,30 százalékát, az SZDSZ 7,73 százalékát, az MDF 5,33 százalékát szerezte meg a szavazatok 99,95 százalékának megszámlálása után közzétett adatok szerint. Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke hatalmas győzelemként értékelte pártja eredményét: "Mintegy 400 ezerrel több ember szavazott ránk, mint az MSZP-re" – jelentette ki. Schmitt Pál, a Fidesz–MPSZ listavezetője hangsúlyozta, hogy a Fidesz önmagában több szavazatot szerzett, mint a kormánykoalíció összesen. /Győzött a Fidesz–MPSZ a magyarországi EP-választáson. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./
2004. június 15.
Magyarországon a Fidesz nyerte az európai parlamenti választásokat Orbán Viktor nagy győzelemként értékelte pártja eredményét. „Bár már máskor is győztünk, ilyen nagyon még sohasem” – jelentette ki a Fidesz elnöke. Szlovákiában a kormánykoalícióban részt vevő Magyar Koalíció Pártja a szavazatok 13,24 százalékával két képviselői helyzet szerzett meg az Európai Parlamentben. A választási eredmények alapján azonban nemcsak a felvidéki Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád lesz a kisebbségi sorban élő magyarság szószólója a parlamentben. A Fidesz-listán bejutott Gál Kinga személyében erdélyi származású képviselője is lesz az európai törvényhozásnak. Gál Kinga Kolozsváron született, általános iskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Szüleivel 1984-ben telepedett ki Magyarországra, de ezt követően sem veszítette el kapcsolatát az erdélyi magyarsággal. 1994-ben Markó Béla RMDSZ-elnök külpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett Bukarestben, a Fidesz-kormány idején pedig a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke volt. Gál Kinga az MTI-nek elmondta: részt kíván venni a Románia csatlakozásával foglalkozó bizottságban. Jelentős kisebbségpolitikai tapasztalattal utazik Brüsszelbe a szocialista Tabajdi Csaba is, aki a Horn-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkára volt, és a fideszes Schöpflin György, a londoni egyetem politológiaprofesszora, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem állandó résztvevője. – Az Európa-szerte lezajlott választások nyomán az Európai Parlamentben az Európai Néppárt alkotja a legnagyobb képviselőcsoportot 269 mandátummal. Második helyre került az Európai Szocialisták Pártja 199 képviselővel, a harmadikon a liberálisok képviselőcsoportja 63 képviselővel. /Gazda Árpád: Erősödhet a kisebbségi lobbi. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./
2004. június 16.
Elsősorban a kisebbségi jog terén szerzett tapasztalatait szeretné érvényesíteni az Európai Parlamentben Gál Kinga, a Fidesz színeiben megválasztott képviselő. Gál Kingát autonómia-szakértőként tartják számon. Nemrég angol nyelvű könyvet jelentetett meg erről a kérdésről. Úgy látja, hogy az erdélyi magyar autonómiatörekvések beilleszthetők az európai kontextusba. /Gazda Árpád: „Feladatunk a meggyőzés”. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./
2004. június 17.
Az utódállamokban élő magyarságot képviselő hat szervezet jún. 16-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában megalakította a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot (KMMNT). Alapítóként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács mellett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviseltették magukat. Az RMDSZ, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyar Szövetség nem tagja a szervezetnek. Meghívottként jelen voltak a Fidesz képviseletében Németh Zsolt és Kövér László, az MDF részéről Balogh László, valamennyien parlamenti képviselők, míg a Magyar Polgári Szövetség részéről Szász Jenő elnök jelent meg. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke idézte fel az autonómiamozgalom fontosabb mérföldköveit, az 1996-os, első magyar–magyar értekezlettől napjainkig. Tőkés László emlékeztetett rá, hogy az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségek autonómiájáért küzdő szervezetek egységbe fogásának ötletét Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke vetette fel egy áprilisi, marosvásárhelyi tanácskozáson. A püspök úgy látja, hogy Magyarország, Szlovákia és Szlovénia EU-integrációjával az autonómia az Európai Unió belső ügyévé vált. A Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács feladata a társult tagok törekvéseinek és önálló határozatainak képviselete az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, az Európa Tanácsban, annak Parlamenti Közgyűlésében, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben, az ENSZ-ben és más kormányszintű szervezetekben. Az alapítók elfogadták a KMMNT házszabályát, majd a társult szervezetek elnökeiből álló elnökség nyilatkozatot fogalmazott meg a nemzeti kérdésről. Az elnökség döntött a KMMNT diplomáciai munkacsoportjának létrehozásáról és a szervezet brüsszeli irodájának megnyitásáról is. A szervezet elnöke Tőkés László püspök lett. A KMMNT megalakulását kimondó határozat értelmében a szervezethez társulhat „minden olyan Kárpát-medencei testület, szervezet, amely közképviselettel felhatalmazva, következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért”. /Pengő Zoltán: Tőkés: együtt az autonómiáért. Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2004. június 19.
A Nagyváradon megalakult Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács elnöksége közleményében hangsúlyozta: „Magyarország határain kívül, a Kárpát-medencében élő, a magyar közösségek tagjaiként más-más állami fennhatóság alatt álló állampolgárokként, magunkénak valljuk magyar nemzeti önazonosságunkat, és ragaszkodva szülőföldünkhöz, az utódállamok többségi nemzeteinek polgáraival egyenrangú polgárokként óhajtunk létezni. Célunk nem csupán az egyenjogúság, hanem a teljes és tényleges jogegyenlőség. A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek alapvető törekvése a közösségi önkormányzás. E cél eléréséhez igyekszünk felhasználni a közvetlen és közvetett demokráciát, a jogállam eszközeit. Ez készteti a magyar közösségeket és közképviseleteket a különböző autonómia-formák törvényes kivívására. A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek élni akarnak a közösségi önrendelkezés jogával, hasonlóképpen azokhoz a nemzeti közösségekhez, amelyek Európa-szerte elnyerték és gyakorolják autonómiájukat. A határokon átívelő nemzeti egységesülés demokratikus úton, az európai jogállamok eszközeivel biztosíthatja a Kárpát-medencei magyar közösségek nemzeti önazonosságának védelmét. A szülőföldjén élő, őshonos Kárpát-medencei magyarságot önként vállalt nemzeti önazonossága teszi a magyar nemzet szerves részévé. Szülőföldön való megmaradásunknak és nemzeti önazonosságunk megőrzésének legfontosabb eszköze az autonómia. Szülőföldön való megmaradásunk tehát nemzeti kérdés, a közösségi autonómia-formák elnyerése pedig alapvető nemzetstratégiai célkitűzés. Magyarországnak az Európai Közösséghez való csatlakozása óta nemzeti érdekeink képviseletének kiemelkedő színtere az Európai Parlament. Magyarország és a felvidéki magyarság frissen megválasztott európai parlamenti képviselőit éppen ezért felkérjük arra, hogy vállalják el autonómia-törekvéseink képviseletét, és segítsenek elnyerni azokat a jogosítványokat és hatásköröket, valamint felállítani azokat az intézményeket, amelyek szavatolják az autonómiát, mindannyiunk számára a teljes és tényleges egyenlőséget.” /Közösségi önrendelkezést a Kárpát-medencében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2004. június 23.
Frunda György RMDSZ szenátor az Európa Tanács (ET) jún. 21-i ülésén elhangzott felszólalásában a közelmúlt két fontos eseményére hívta fel a közgyűlés figyelmét: az Európai Parlamenti, valamint a romániai helyhatósági választásokra. A választáson a magyar kisebbség jelentősen növelte a négy évvel ezelőtti választásokon biztosított képviseletét a helyi önkormányzatokban. Frunda György kifejtette: a romániai választási törvény kivizsgálása kapcsán több ET-beli kollégájával közösen határozattervezetet nyújtott be, amelyben kezdeményezte, hogy a Velencei Bizottság vizsgálja meg több állam választási törvényét, ugyanis meggyőződése, a romániai törvény összhangban van az európai törvényekkel és egyezményekkel. /Frunda a Velencei Bizottsághoz fordult. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./
2004. június 30.
Kárpát-medencei magyar fórum megszervezését tervezi a Magyar Koalíció Pártja – jelentette be Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyettese, a MKP alelnöke jún. 28-án Bukarestben, ahol Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével együtt ismét szorgalmazták a Magyar Állandó Értekezlet mielőbbi összehívását. Az MKP által tervezett Kárpát-medencei magyar fórumon magyarországi és a határon túli magyar szervezetek vezetői vesznek részt, akik az Európai Parlament magyar képviselőivel együtt megvitatják azokat az elveket, amelyek szerint a magyar érdekeket képviselik majd az Európai Unióban. A fórumra ez év szeptemberében kerül sor Szlovákiában, a Selye János nevét viselő révkomáromi magyar egyetem ünnepélyes megnyitása alkalmából. /Kárpát-medencei magyar fórum megszervezését tervezi a Magyar Koalíció Pártja. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./
2004. július 3.
Dicséretes lenne, ha Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke leülne tárgyalni az MPSZ-szel, mert bűnrészességgel gyanúsíthatók a helyhatósági választási törvény és végrehajtási rendelkezés elfogadásában. Markó Béla is elismerte, hogy az ötszázalékos bejutási küszöb is a nagy pártoknak, köztük magának az RMDSZ-nek kedvezett, ezért is érhették el a párját ritkító nagy sikert június 6-án és 20-án, mikor mindössze félmillió magyar ember szavazott rájuk. Frunda György szenátor, az Európai Parlament román delegációjának tagja, hogy védje a román mundér becsületét, felkérte az ET-t, a hazai helyhatósági törvény kisebbségi vonatkozásait hasonlítsák össze az unió államaiban létező hasonló rendelkezésekkel. Frunda tudja, Európa ilyen vonatkozású törvényei nem nagylelkűek. Frunda képes szembemenni az Európai Néppárt Orbán Viktor vezette bizottságának vizsgálódásaival s a Velencei Bizottság őszre elkészülő, ugyancsak e témába vágó jelentésével, ez méltatlan az egykor harcos szenátorhoz. Cselekedetével szolgálatot tett a magyar és főként a román szocialistáknak. /Simó Erzsébet: Lesz-e nyitás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./
2004. július 8.
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a vele készült interjúban leszögezte, az Európai Parlament bonyolult egyeztetési rendszerében csak akkor érhetnek el sikereket, ha a két nagy hazai párt összefog a magyar érdekekért. Szerinte az eredményes magyar lobbizás fordulatot hozott az európai kisebbségvédelemben. Amikor a Fidesz kormányon volt, azt hangoztatta, hogy „merjünk nagyok lenni". Ezzel Tabajdi is egyetértett. Azonban Tabajdi szerint az Orbán-kormány elidegenítette magától a korábbi tagországok számos vezetőjét. /Barcs Endre: Nemzeti összjáték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./
2004. július 19.
Júl. 18-án, vasárnap este kezdődött a tusnádfürdői kempingben a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely a magyar-román kapcsolatok egyik állandó informális intézményévé vált. Idén a szabadegyetem témája: Közép-Kelet-Európa az EU bővítése után – Országok, nemzetek, régiók Európája. Szilágyi Zsolt főszervező elmondta: olyan témákat is megvizsgálnak az egyhetes program keretében, mint az autonómia. A bálványosi folyamat olyan vezéralakjai jönnek el, mint például a polgárjogi harcos Smaranda Enache, Tőkés László püspök, Adrian Severin volt külügyminiszter, Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Andrei Marga volt oktatási miniszter. Remélik, hogy ott lesz Tusnádfürdőn Kolozsvár új polgármestere, Emil Boc is. Meghívták Calin Popescu Tariceanu volt iparügyi minisztert, a Liberális Párt alelnökét és a román parasztpárt elnökét, Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert. Jelen lesz Elmar Brock, az Európai Parlament külügyi bizottságának néppárti elnöke, de Olaszországból, Ausztriából és a tengerentúlról is jönnek előadók. /Megkezdődött a bálványosi nyári szabadegyetem. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./
2004. augusztus 12.
A nemzetállam eszméjét valló közép-kelet-európai kisállamok identitásának jókora hányada abban a hitben gyökerezik, és abból táplálkozik, hogy gyűlölni, beolvasztani, kitelepíteni, megszüntetni kell a magyarokat, s máris megoldják problémáik zömét. Szerbiában verik a magyarokat, Romániában a miniszterelnök játszadozik egy kicsit a magyarellenes kártyákkal, s Szlovákiában nehezen viselik, hogy két magyar is bekerült az Európa Parlamentbe az MKP (Magyar Koalíció Pártja) listáján. Egy Dag Danis nevű szlovák újságíró gyakran ír a magyar kérdésről, jelenleg abból az apropóból, hogy Magyarország az EU tagja lett, Dag Danis szerint az Európa Parlamentben csak azért lehet magyarul beszélni, mert Magyarország tagja az EU-nak, ugyanúgy, mint Szlovákia. „Az államnyelvet minden nemzetállam azért védelmezi, mert államnyelv nélkül nem működhetne nemzetállamként." /Baranyai Péter: Egy briliáns elme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2004. augusztus 14.
Kovács László külügyminiszter szerint erőszakos úton nem lehet elérni autonómiát, és bizonyos eurokonform kisebbségi politizálásra hívta fel a figyelmet. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke a külügyminiszterrel ellentétben úgy ítélte meg, hogy "az autonómia elérésére nem létezik semmilyen eurokonform módszer". Az unióban fennálló autonómiák között ugyanis olyan is akad, mint a flamandok és a vallonok utcai harcaival kikényszerített belga, alkotmánymódosításból következő német, vagy a spanyolországi ETA militáns tevékenységétől nem elválasztható baszk autonómia. "Minden autonómia hátterében vagy gazdasági, vagy politikai nyomás, vagy harci tevékenység tapasztalható, esetleg ezek kombinációja. Pusztán politikai akarattal, tárgyalásos úton autonómia sehol sem jött létre. De nemzetközi politikai nyomásgyakorlással talán kialakítható autonómia" – véli Duray Szerinte a megvalósult autonómiák rendre egyfajta kényszerhelyzet eredményei. – Igaza van Duray Miklósnak abban, hogy Európában olykor az erőszak is szerepet játszott az autonómiák létrejöttében, de döntő többségük politikai tárgyalás útján született – reagált Duray nyilatkozatára a Népszabadságban Bársony András /MSZP/ külügyi államtitkár. Bugár Béla megjegyezte, hogy politikai akarattal és tárgyalással sok minden megvalósítható. Ezzel ért egyet a Vajdaságban Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A tárgyalásos út sikere, hogy a Milosevics-rezsim alatt felszámolt vajdasági autonómia részben már helyreállt. – A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csak békés eszközökkel óhajtja Székelyföld autonómiáját – mondta Csapó József, az SZNT elnöke. Ugyanez az álláspontja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak is. Ezért nyújtották be autonómiatörvény-tervezetüket a román parlamentbe, és ezért döntöttek április 24-én amellett, hogy a székelyföldi autonómiáról népszavazást kezdeményeznek. A magyar kormány szerint Románia EU-tagságának feltételéül nem szabható a területi autonómia megteremtése, a Fidesz szerint azonban ez egy soha vissza nem térő alkalom. – Mivel az autonómia az EU-ban elfogadott, ezért Románia csatlakozási tárgyalásain a magyar diplomácia abban érdekelt, hogy minél több támogatót szerezzen a Székelyföld területi autonómiájához – nyilatkozta Révész Máriusz. A Fidesz szóvivője szerint, ha az EP magyar képviselői meggyőzik frakciótársaikat az ügy fontosságáról, akkor Románia meg fogja fontolni az autonómia megadását. /Autonómia erőszakkal? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./
2004. augusztus 18.
- Nastase miniszterelnök úr figyelmét bizonyára elkerülte, hogy Romániával ellentétben Magyarországon nincs választási kampány, nyilatkozata arra hivatott, hogy inkább őt segítse hozzá a magyarellenes szavazatok elnyeréséhez. A Fidesz álláspontja választási kampánytól függetlenül egyértelmű: a határon túli magyaroknak nem juthat kevesebb, mint Európa más kisebbségeinek, így a székelyföldi magyaroknak is joguk van a területi autonómiához – nyilatkozta Révész Máriusz a Transindexnek válaszul arra, hogy Adrian Nastase kormányfő több alkalommal is tiltakozott Orbán Viktor tusnádi kijelentései miatt. A Fidesz szóvivője a dél-tiroli és katalán példákat említve kijelentette: Ha az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező magyar pártok ezt támogatják, akkor az autonómia a csatlakozás időpontjára megvalósítható. /Nem Orbán, hanem Nastase készül választásokra. Fidesz-válasz a román kormányfő bírálataira. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./
2004. augusztus 19.
Az autonómia gondolata gyökeret ver az erdélyi magyarság nagy részének a lelkében, az RMDSZ vezetőségének fel kell vállalnia az autonómiát. Markó Béla sokszor hangsúlyozta, hogy az autonómiát tulajdonképpen akarják, csak nem éppen most, és nem pont így, hanem ha időszerű lesz. Az autonómia igénylése azért osztotta meg a magyarságot, mert az RMDSZ nem kezeli partnerként a Magyar Polgári Szövetséget, nem ül le vele közös asztalhoz, írta Plesa Vass Magda. Miért nem tud szót érteni Markó és az RMDSZ csúcsvezetése az MPSZ-szel? Jól megértik egymást Nastase pártjával, el egészen a baráti koccintásig, magyar földön, örömmel a magyar gyász évfordulója fölött. – Miért nem méretkezhet meg külön a Magyar Polgári Szövetség és külön az RMDSZ? Sok szó esik arról, hogy minek szólnak bele a romániai magyarság életébe a Fidesz politikusai, nevezetesen Orbán Viktor, aki most már az Európai Parlamentben is előreviheti az autonómia megvalósításának ügyét. Ezek az emberek nem háborogtak, mikor Medgyessy Péter együtt ünnepelt az RMDSZ csúcsvezetőségével, amikor utasításokat adott az itt élő magyaroknak arra, hogy legjobb "helyben maradni", itt kell keresni a boldogulást stb. /Plesa Vass Magda: "Aki szelet vet, vihart arat". = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18., 19./
2004. augusztus 19.
A szerbiai kormányt a tehetetlenség jellemzi, a belgrádi belügyminisztérium pedig lehetetlenségével tűnik ki a vajdasági magyarokkal szembeni atrocitások kérdésében – jelentette ki Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke aug. 18-án Budapesten, újságíróknak. "Elvárjuk és követeljük a szerbiai kormánytól, hogy mindent tegyen meg a magyarellenes incidensek tetteseinek kézre kerítése és méltó megbüntetése érdekében" – mondta Egeresi Sándor, miután Németh Zsolttal (Fidesz), a magyar parlament külügyi bizottságának elnökével folytatott megbeszélést. Németh Zsolt továbbra is aggasztónak nevezte a "megfélemlítési kampányt", emellett kétoldalú és a nemzetközi diplomáciai színtéren egyaránt egyértelmű és határozott fellépést sürgetett az atrocitások megfékezéséért. A Fidesz európai parlamenti képviselői napirendre tűzik a kérdést az EP-ben, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé pedig egy közös MSZP-Fidesz indítványt adtak be – tette hozzá. Egeresi Sándor közölte: nem véletlen, hogy a magyarokat támadó tetteseket nem találják meg. /A VMSZ a szerb kormányt bírálja. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./
2004. szeptember 2.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Szabadkán a vajdasági magyarok politikai vezetőivel tárgyalt, s felkereste a magyarellenes kilengések néhány áldozatát. Közölte: a következő hetekben az Európa Tanács, az Európai Parlament és az Egyesült Államok kongresszusa is foglalkozik majd az atrocitások ügyével. A politikus nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy „a nemzetközi nyilvánosság és a nemzetközi diplomácia csak olajat önt a tűzre". Szerinte az emberi jogok ma már nem képezhetik semelyik ország belügyét. Németh bírálta a magyar kormány nemzetpolitikáját, emlékeztetve arra, hogy több mint egy éve halasztódik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívása. /Németh Zsolt bírálja a MÁÉRT elhalasztását. A világ figyel a vajdasági atrocitásokra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./
2004. szeptember 7.
Toró T. Tibor képviselő elmondta, hogy Szilágyi Zsolt független képviselővel számos olyan törvénymódosító javaslattal álltak elő, amely a romániai nemzetiségek számára a választást is lehetővé tenné, nemcsak a szavazást. Az arányos parlamenti képviselet elvét követve azt akarták elérni, hogy minden nemzetiségnek a számarányától függően járjon a törvényhozásban hely. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a törvény által előírt 70 ezres képviseleti küszöböt két nemzetiségi közösség – a magyaroké és a romáké – lépi túl. A magyaroknak így a román parlamentben 21 képviselői és kilenc szenátori, a romáknak nyolc képviselői és négy szenátori hely jutna. A többi történelmi kisebbségnek hivatalból járna az egy-egy hely. Ez javaslatuk lényege.      Ennek ellenére a nemzetiségi szervezeteknek tizenöt megyéből és Bukarestből 35 ezer támogatói aláírást kell hogy összeszedniük, annak ellenére, hogy az Európai Parlament néppárti frakciójának bizottsága éppen Romániában jár a helyhatósági választásokon történt szabálytalanságokat nemzetközi mércével felleltározni.  A független jelölt parlamentbe jutását országos öt százaléknyi küszöbhöz kötötték. Ez elméletileg csak Bukarestben lehetséges. /Román Győző: Beszélgetés Toró T. Tibor Temes megyei képviselővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 7./
2004. szeptember 8.
A Székely Nemzeti Tanács azt kéri az Európai Parlamenttől, hogy tegye Románia uniós csatlakozásának feltételévé Székelyföld autonómiájának törvényerejű szavatolását. A Székelyföld autonómiájának kivívására létrehozott SZNT elnöke, Csapó József sajtóközleményben kifejtette: a demokratikus jogállamokra jellemző eszközhöz folyamodnak, amikor az EP-t ismét felkérik, hogy tegye Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozását Románia Európai Unióhoz csatlakozásának előfeltételévé. Vasile Puscas, EU-főtárgyaló az SZNT elnökének nyilatkozatára éles hangú sajtónyilatkozatban reagált. A román politikus úgy vélte, hogy az SZNT kérése a csatlakozási feltételek ismeretének hiányára vall. Azt hangoztatta, hogy ez a kérés a belpolitikában politikai zsaroláshoz, míg nemzetközi téren izgatáshoz hasonlít, tekintettel arra, hogy Románia közel áll a tárgyalási fejezetek lezárásához. /Pengeváltás Csapó és Puscas között. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2004. szeptember 9.
Magyar kezdeményezésre határozati javaslatokat fogadott el az Európai Parlament (EP) néppárti, valamint szocialista frakciója szept. 7-én Brüsszelben a vajdasági atrocitások ügyében. Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, a néppárti kezdeményezés előterjesztője javaslata alapján a frakció a jövő heti strasbourgi plenáris ülésre olyan javaslatot visz, amely felhívja a szerb hatóságokat a vajdasági atrocitások kivizsgálására és megelőzésére, és kilátásba helyezi akár vizsgálóbizottság felállítását is. A tervezett határozat kéri a parlament Délkelet- Európával foglalkozó delegációját, illetve a külügyi bizottság emberi jogi albizottságát, hogy kísérje figyelemmel, mi történik a Vajdaságban, és ha szükséges, állítsanak fel vizsgálóbizottságot. A másik, a szocialista frakció támogatását elnyert határozati javaslat tervezetében Tabajdi Csaba, a MSZP EP-delegációjának vezetője javasolta, hogy az EP küldjön monitoring csoportot a helyszínre. Tabajdi Csaba az EP valamennyi képviselőjének elküldött egy összeállítást a vajdasági kisebbségellenes akciókról, a dokumentációt a Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation) készíttette. /(Veres Béla / MTI): Az EP néppárti, valamint szocialista csoportjának kezdeményezése. Határozati javaslatok a Vajdaság ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./