Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Bizottság
1303 tétel
2014. január 14.
Lekésett az európai bírósági perről az RMDSZ
Bár az RMDSZ azt állítja, hogy megfellebbezte a luxemburgi bíróságon polgári kezdeményezése európai bizottsági elutasítását, a bíróság közölte, sem a szövetség, sem a kezdeményezésben partnerséget vállaló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nem nyújtott be keresetet az ügyben.
A Minority Safepack Initiative elnevezésű kisebbségvédelmi tervezetet az Európai Bizottság szeptember 16-án utasította el, álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe.
Lehóczki Balázs, az európai bíróság sajtó- és tájékoztatási osztályának képviselője a Krónika érdeklődésére hétfői levelében közölte, amennyiben az RMDSZ és a FUEN meg akarta volna támadni a bíróságon a bizottság valamelyik határozatát, erre két hónap állt a rendelkezésére, ezt azonban nem tette meg.
A Minority Safepack Initiative elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén ajánlott intézkedéseket az EU-nak.
A fellebbezést egyébként Kelemen Hunor RMDSZ-elnök javasolta a szeptemberi elutasítást követően, Vincze Loránt, a szövetség külügyi titkára, a FUEN alelnöke pedig november 19-én úgy nyilatkozott, a határozatot mindenképpen megtámadják a bíróságon, ugyanakkor elismerte, a kezdeményezőknek erre csak néhány napjuk maradt.
Vincze – aki várhatóan megméretkezik az RMDSZ színeiben a májusi európai parlamenti választásokon – a FUEN múlt hétvégi, dél-tiroli elnökségi ülésén is arról beszélt, hogy az RMDSZ és partnere már a luxemburgi bírósághoz fordult az ügyben.
A szövetség külügyi titkára kedden a Krónikának elismerte, megtörténhet, hogy a fellebbezést még nem regisztrálták a törvényszéken, és nem tartja kizártnak, hogy a folyamat több hónapig is elhúzódhat. „A keresetet időben benyújtottuk, ez egészen biztos, ezt követően a levelezést a bírósággal a megbízott ügyvédi iroda bonyolította le. Úgy tudom, január első napjaiban derült ki, hogy pont került a procedúra végére, az iratcsomót átvették, tehát bekerült az adminisztrációs labirintusba” – fogalmazott Vincze Loránt.
Ezzel szemben az európai bíróság sajtó- és tájékoztatási osztályától megtudtuk, a Székely Nemzeti Tanács által előkészített, és szeptember 25-én hasonló okok miatt elutasított polgári kezdeményezése kapcsán Izsák Balázs SZNT-elnök és Dabis Attila, a szervezet külügyi megbízottja már szeptember 27-én a bíróság keretében működő törvényszékhez fordult. Az SZNT keresetében az Európai Bizottság elutasító határozatának megsemmisítését kérte a törvényszéktől.
Amint arról beszámoltunk, az erdélyi magyar szervezetek tavaly három párhuzamos kisebbségvédelmi tervezetet készítettek, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével akartak az uniós jogba illeszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind az SZNT, mind pedig az RMDSZ kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az Unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió alapszerződése, sem az EU működéséről szóló szerződés nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozókkal kapcsolatos jogalkotáshoz.
Az Európai Unió két éve ad lehetőséget polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Az európai összefogással elindított polgári kezdeményezést az Európai Bizottság akkor jegyzi be, ha előzetesen megállapította, a javasolt szabályozás az EU hatáskörébe tartozik.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro,
2014. január 15.
Băsescu: a magyarok csak egy hektár földet vásárolhassanak
Traian Băsescu azt javasolta kedden, hogy a külföldiek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vehessenek Romániában termőföldet.
Az államfő az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett a romániai földtörvény módosításáról beszélt. Kijelentette: méltányosnak tartaná, ha a külföldi állampolgárok, akiknek országában egy román csak korlátozott mértékben vásárolhat termőföldet, ugyanolyan korlátozott feltételek mellett juthassanak földhöz Romániában is.
"Hollandiában például a román állampolgárok korlátlanul vásárolhatnak termőföldet, de Magyarországon csak egy hektárt. Nagyon helyes, akkor a holland annyi földet vásárolhat Romániában, amennyit akar, a magyar állampolgár viszont csak annyit, amennyit egy román vásárolhat Magyarországon" - mondta Băsescu.
Szerinte ha Románia ezt a módosítást is beépíti a földtörvénybe, akkor az Európai Bizottság nem indíthat ellene eljárást, hiszen ez méltányos szabályozás.
A földtörvényt már módosította tavaly a parlament úgy, hogy elővásárlási jogokat épített be a jogszabályba a román termőföld külföldi tulajdonba kerülésének a megnehezítése érdekében. Băsescu visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, mert több pontatlanságot talált benne. Rámutatott: ez a javaslat az elmúlt napokban zajlott közvita kapcsán jutott eszébe, és kedden küldte el a parlamentnek.
Romániában vitát váltott ki az az interjú, amely szerint Magyarország életjáradékért vásárolna fel áruba bocsátott erdélyi mezőgazdasági területeket. Mircea Geoană szociáldemokrata szenátor pénteken kijelentette, szerinte a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó legfelső védelmi tanácsban kellene napirendre tűzni a külföldiek földvásárlásának ügyét.
maszol/MTI,
2014. január 15.
Szabad préda a román termőföld
Aggodalom lett úrrá romániai politikai és szakmai körökben az ország termőföldjeiért, miután január elsejétől immár külföldi magánszemélyek számára is szabad prédává vált a piac, államfői vétó miatt pedig nem léptek hatályba a kormány foganatosította szigorítások. Miközben Bukarest a magyar állam állítólagos vásárlási szándékától is tart, szakértők szerint Románia már a kilencvenes években elhibázta földpolitikáját. Egyesek a legfelsőbb védelmi tanács elé vinnék az ügyet, mások rendkívüli parlamenti ülésszakot követelnek.
Jogi hiátus miatt az Európai Unió bármelyik állampolgára szabadon vásárolhat termőföldet Romániában január elsejétől, amikor is lejárt az ország 2007-es EU-csatlakozásakor megszabott hétéves moratórium. A mezőgazdasági területek külföldi tulajdonba kerülésének korlátozása érdekében a parlament decemberben szigorított a földvásárlás feltételein, Traian Băsescu államfő azonban a múlt héten visszadobta a jogszabályt.
A balliberális kormány által részben magyar, részben francia mintára kidolgozott törvény elővásárlási jogot biztosítana az illető terület társtulajdonosainak, haszonbérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.
Băsescu többek között arra a jogalkotói tévedésre hívja fel a figyelmet, hogy a jogszabály címében csak a mezőgazdasági területek természetes személyek általi adásvételét szabályozza, szövegében viszont az EU-tagállamokban bejegyzett jogi személyekét is. Márpedig utóbbi kategóriába a romániai társaságok is beletartoznak, többek között a földügyi tranzakciókat felügyelni hivatott, frissen létrehozandó állami földalap, amelyet elővásárlási joggal ruháznának fel, ezzel egy időben arról is dönthetne, ki rendelkezik ilyen joggal.
Az államfő kedden este konkrét javaslattal is előállt: a külföldiek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vehessenek Romániában termőföldet. „Hollandiában például a román állampolgárok korlátlanul vásárolhatnak termőföldet, de Magyarországon csak egy hektárt. Nagyon helyes, akkor a holland annyi földet vásárolhat Romániában, amennyit akar, a magyar állampolgár viszont csak annyit, amennyit egy román vásárolhat Magyarországon” – jelentette ki Băsescu, méltányos szabályozásnak nevezve kezdeményezését, amely ellen szerinte az Európai Bizottságnak nem lehet kifogása.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter azonban kivitelezhetetlennek tartja az ötletet, mivel ez azt feltételezné, hogy Románia átülteti jogrendjébe a többi 27 EU-tagállam földeladási gyakorlatát.
Már bevásároltak a külföldiek
Az államfő kifogásai miatt még legalább egy hónapig korlátlan a romániai földvásárlás, mivel a parlamenti vakációra tekintettel a honatyák csak február közepén korrigálhatják a rendelkezéseket. Hazai gazdaszervezetek attól tartanak, hogy a kialakult helyzetben a tehetősebb külföldiek bekebelezik az ország jó minőségű, a nyugat-európai árakhoz képest jóval olcsóbban, hektáronként 2500 euróért is kapható termőföldeket, ami a hazai élelmiszerbiztonságot is veszélyezteti.
Élesen kifogásolják, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben Románia nem volt képes kilobbizni a földpiac liberalizálásának halasztását. Sokan követendő példának tartják az Orbán-kormány által kidolgozott új földtörvényt, amely garantálja, hogy spekulánsok ne juthassanak magyar termőföldhöz, amelynek megművelését a helyben lakó gazdák, családi gazdaságok előjogának tekinti.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro,
2014. január 16.
Valószínűtlen a magyar területszerzés
Kicsi a valószínűsége annak, hogy Magyarország földet vásároljon Romániában, egy ilyen szándék önmagában is az európai szellemiséget sértő elképzelés lenne – véli Dacian Cioloș mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős európai uniós biztos.
Az Európai Bizottság Románia által jelölt tagja arra a nagy visszhangot keltett állítólagos tervre reagált, miszerint Magyarország életjáradékért vásárolna fel áruba bocsátott erdélyi mezőgazdasági területeket, a volt tulajdonos használatában hagyva azokat. Cioloș szerint a bukaresti magyar nagykövetség egyik alacsonyabb rangú beosztottjától származó értesülést a budapesti külügyminisztérium csak egy felmerült ötletnek nevezte, és cáfolta, hogy a magyar államnak létezne ilyen konkrét szándéka. A biztos szerint ilyen körülmények között valószínűtlennek tűnik, hogy Magyarország jogszabályt dolgozzon ki erre, és azt meg is valósítsa, de ha ez be is következne, Romániának megvannak az eszközei bármilyen „visszaélés vagy diszkrimináció” megállítására. „Egy másik tagállam területén, etnikai diszkriminációval megvalósuló földpolitika kidolgozása önmagában mélyen Európa-ellenes ötlet. Az állami beavatkozással megvalósuló etnikai és területi tervezés – az esélyegyenlőségen alapuló egyéni kezdeményezések szabadságával ellentétben – egy olyan múlthoz tartozik, amelynek megismétlődésére senki sem vágyik” – fogalmazott az uniós biztos. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter szerint Traian Băsescu államfő kölcsönösségi javaslata sem vehető komolyan, mert ilyent csak kétoldalú államközi szerződésekben lehet szabályozni. Hasonló véleményt fogalmazott meg Mircea Geoană szenátor, Románia volt külügyminisztere is, aki szerint Băsescu javaslata csábító, de alkalmazhatatlan, mert nem lehet olyan törvényt elfogadni, amely huszonhét változattal rendelkezzen. Geoană szerint Romániának a legprotekcionistább földtörvényt kellene elfogadnia, és jó példát jelenthet a magyar jogszabály, amely a legkevésbé engedékeny a külföldiek földvásárlása tekintetében. Geoană a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó legfelső védelmi tanács elé vinné az ügyet. A mezőgazdasági miniszter szerint jelenleg nincs kimutatás arról, hogy az év elejétől mennyi földet vásároltak a külföldiek Romániában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 16.
Az Európai Bíróságon keresik igazukat (Kisebbségvédelmi polgári kezdeményezések sorsa)
Tavaly mindhárom erdélyi magyar szervezet kidolgozta kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezését, de az Európai Bizottság (EB) mindhárom esetben úgy értékelte, nem tartozik hatáskörébe a kérdés, és visszautasította a dokumentációk iktatását. Előbb a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd az RMDSZ is bejelentette: az EB döntését megfellebbezik a luxemburgi Európai Bíróságon. Az SZNT meg is tette, Izsák Balázs elnök nemrég közölte, hogy december 20-án került az első tanács elé a keresetük. Tegnap a Krónika adta hírül, hogy az RMDSZ lekéste a fellebbezést, és bár több ízben ígérte, nem tette meg a szükséges lépéseket.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára tegnap Sepsiszentgyörgyön cáfolta a Krónikában megjelenteket, és dokumentumot is mutatott, mely igazolta, hogy az Európai Bíróság honlapján bejegyezték fellebbezésüket. Magyarázata szerint hosszú folyamat, míg iktatják a keresetet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Krónika bizonyára azért jutott hamis következtetésre, mert beterjesztőként az RMDSZ-t és az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN) kereste, de nem a szervezetek, hanem a héttagú kezdeményező testület nyújtotta be a fellebbezést, ugyanakkor az óvás leadásának határideje nem két hónap, hanem még plusz tíz nap volt. Az üggyel megbízott ügyvédi iroda több ízben érdeklődött az európai testület kancelláriáján, kiegészítésekre volt szükség, így tolódott az ügy – mondta el Vincze Lóránt. A legutolsó pontosításokat január 9-én küldték el Luxembourgba, vélhetően most már minden rendben, és onnantól kell számítani a két hónapot a hivatalos iktatásig, amikor már az Európai Bíróság hivatalos közlönyében is megjelenik keresetük, ismertette az ügyiratcsomó számát is: T646/13. Vincze Lóránt szerint körülbelül egy évet kell még várni a bírósági ítéletre, eddig egyetlen polgári kezdeményezéses precedens volt, tíz hónap után tartották az első tárgyalást, ítélet még nem született, tehát nem tudni, milyen következményekkel számolhatnak. Ha végül a bíróság elutasítja keresetüket, akkor más utakat keresnek, hogy érvényesítsék a javaslatcsomagban szereplő kisebbségvédelmi intézkedéseket – mondotta. Az RMDSZ a FUEN-nel társulva készítette el a Minority Safepack Initiative elnevezésű javaslatcsomagot, amely nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika vonatkozásában javasolt intézkedéseket az EU-nak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt tavaly év elején a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről dolgozott ki kezdeményezést, ezt előzetes jogi véleményezésre nyújtották be, de visszautasították őket. Úgy döntöttek, megvárják, mi lesz az SZNT és az RMDSZ kezdeményezéseinek sorsa, és annak függvényében lépnek, de miután a másik két szervezet is falakba ütközött, úgy döntöttek, nincs értelme tovább haladni ezen az úton – mondta el a Háromszék kérdésére Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Legelőször tehát az SZNT által kezdeményezett perben várható döntés. A közképviseleti testület és nemzetközi partnerei a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről állítottak össze dokumentációt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 17.
Az EU, az RMDSZ és a magyar érdek
„Az alapvető kérdés nem az, hogy milyen módon értem meg a világot, hanem az, hogy milyen mélyen értem meg.” (Hermann Keyserling)
A 2013-as év a kérdőjelek, a változások és a jövőelképzelések éve volt. A szövetségkötések és a regionális gazdaságpolitikák szerepe megnőtt, s vele együtt térségünk geostratégiai jelentősége is. Amerika, Oroszország, Kína és Európa egyaránt szerepet játszik ma térségünkben, s ha ehhez hozzátesszük az országonként különbözőképpen jelentkező gazdasági válságot, igen színes képet kapunk.
Ami 2014-et illeti, az erdélyi magyarság három veszélynek van kitéve. Ezek: a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése, valamint a maradiságba rejtőzés. Perspektíva tekintetében mindhárom zsákutca. Közös vonásuk a közösségsorvasztás, az önkritikára való képtelenség és a pszeudoismeretekbe való zárkózás. Politikusaink és vezetőink olykor nehezen viselik, hogy mérlegre álljanak. Isten segítse őket, hogy az új esztendőben ezt megtegyék. És adjon bölcsességet az erdélyi magyarságnak, hogy ne üljön fel többé az ismerethiányát kihasználó látszatoknak.
Az EU problémája
2008 után a szabad és közös Európa szépreményű álma szétporladt. „Csalódást hozott az ideál, melybe annyi nép fektette bizalmát, s ezt az európai politika felelőseinek nincs bátorságuk bevallani” – mondta Ivan Krastev bolgár politológus. Ennek nyomán felerősödött az euroszkepticizmus, melyet a lényegi kérdéseket kerülő elitek és a velük összhangban menetelő véleményipar mesterkélt alternatívákkal igyekszik ellensúlyozni.
A mértékadó orgánumok szerint Európa bajaira a politikai unió az egyetlen megoldás. Ez a következtetésük viszont elfogultságra utal többek közt azért, mert nem veszik komolyan az alternatívákat, és a betegség okairól nem vagy legfennebb felületesen értekeznek. Osztjuk a „gyógypirulát”, de nem tudjuk, mitől szenved az entitás. Ez nonszensz, sőt veszélyes attitűd. Mégis ez a fajta mentalitás uralta 2013-ban az európai diskurzust.
A diagnózist nem pótolhatja végzettség, státus, bankszámla vagy hatalmi befolyás. Embereket meg lehet győzni velük, de betegséget aligha. Hiába ígéretes a csomagolás, helytálló diagnosztika nélkül csak erősödni fog a dekadencia. A kérdés inkább az, hogy miért nem értik ezt a trendlovagok? Nem hinném, hogy intelligenciahányadosuk akadályozza őket ebben. Lehet, hogy a karrierjüket féltik, vagy olyan érdekekhez ragaszkodnak, amely gyógyulás helyett uralkodni akar.
Murphy szerint mindenki addig kapaszkodik fel a ranglétrán, amíg eljut egy pozícióba, amelyhez már nem ért, és ott megmarad. Nos az EU fejlődése kétségtelenül elérte ezt a szintet. Ezt támasztja alá, hogy a felelősséget a brüsszeli bürokraták elutasítják. Olyankor sem hajlandók felelni a tetteikért, amikor súlyos dolgokról van szó. Magatartásukra jellemző Neelie Kroes digitális területért felelős biztos asszony viselkedése, aki egy koncepciós perre emlékeztető eljárásban meg akarta publikusan alázni Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest. Tette csak úgy házisárkány módra.
Minősíthetetlen magatartása felett az Európai Bizottság (EB) – szokott módon – szemet hunyt. Wilfried Martens, az Európai Néppárt volt elnöke azonban lemondásra szólította fel, de a hatalomittas Kroes elnézést sem kért, nemhogy lemondjon. Egy másik példa Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztosé, aki éveken át „nem látta” a pénzügyi tornádók közeledtét vészjelző adatsorokat, összevissza prognosztizált, és rossz gazdaságpolitikájával tetemes károk kialakulásához járult hozzá. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lemondásra szólította fel Rehnt, aki szokásos módon válaszolt: nem mond le, hanem továbbra is „függetlenül” végzi feladatát.
Vagy ott van a közismerten kettős mércével operáló Viviane Reding igazságügyi biztos, aki a zárt ajtós Bilderberg-tanácskozáson elmondta – utólag kiszűrődött – tervét, miszerint ha a 2014-es magyarországi választásokon a jelenlegi kormánypártok nyernek, akkor választási csalással fogják őket vádolni. De ne feledkezzünk meg Herman Van Rompuyról, az Európai Tanács elnökéről sem, aki globális fanatizmusától hajtva periodikusan félrebeszél, például hogy az euró stabilitást hozott. És a sor folytatható. Lemondás? Senki.
Brüsszel gordiuszi csomóját az önkényes bürokrata vezetés és a radikalizálódó baloldal jelenti. Ezért aki gyümölcsöző Európában érdekelt, annak a tagállamokra való mutogatás előtt a fejnél kellene kezdenie a takarítást. „Mi a pokolt gondolnak, kik maguk?” – kérdezte tőlük Nigel Farage brit EP-képviselő, aki szerint a bürokraták abbéli kétségbeesésükben, hogy megőrizzék álmukat, el akarják távolítani a demokrácia még meglévő nyomát is a rendszerből. Tegyük hozzá, hogy a rendszer ezt megengedi nekik. És ezt a betegséget ők úgy hívják, hogy demokrácia.
Dávid vagy Góliát Európája?
Ha egy esztelen hitelspirálba került vállalat éveken át félrevezető trükkökkel takargatja veszteségtermelő mechanizmusait, a kitudódás után a vezetésnek mennie kell. A befektetőket hidegen hagyná a régi vezetés perspektívákról és közös erőfeszítésekről szóló további hablatyolása. A 2013-as EU-t a kivizsgálatlan okok, új mesék és régi vezetés jellemzi. Ebben a felállásban a „még több Európát”, „a régiók Európáját”, „politikai uniót”, „Európai Egyesült Államokat” szlogengyűjtemény nem más, mint a „még több kontroll” megannyi formája, mely előremenekülést jelent egy álszent és érinthetetlen EB égisze alatt.
Pedig a felelősségvállalás minden időtálló konstrukció előfeltétele. Az EB felelősségének nyilvános megvitatása a gyógyulást szolgálná. Ahol viszont a hatalom megtartása és a kontroll kibővítése a fő cél, ott ez nem számít. Ilyen helyzetben csak emberidegen konstrukcióról beszélhetünk.
Dávid Európája viszont az élet Európája, mely idegen a szellemi részegségtől. A becsület és egyenesség Európája, mely a hitben megélt valóságról szól. Vele szemben áll a látszat bűvöletébe kapaszkodó önteltség Európája. Ez Góliáté, a struccpolitika hőséé, mely az öncélú hatalomnak ad még több erőt. Eszerint a fej büdösödhet, reformra csak a tagországok szorulnak. És bár a tagállamokban nem ritka, hogy a brüsszeli hibák töredékéért menesztik a minisztereket, a balliberális trendőrök által vezetett véleményiparnak eszébe sem jut az EU-bürokraták helyzetét megkérdőjelezni.
Inkább jobboldali szélsőségesekkel riogatnak, és a nemzetállamokat használják bűnbaknak. Emlékszünk, milyen vehemensen követelte ez a sajtó a plágiumváddal illetett német hadügyminiszter és Schmitt Pál magyar köztársasági elnök lemondását? És milyen halk szavú volt a nagyságrenddel többet plagizáló Victor Ponta román kormányfő esetében? A brüsszeli trend uralkodni akar, és kettős mércével operál. Nem érti, hogy a hatalomcentrált attitűd nem vezet jóra. Mert Góliát napjai meg vannak számlálva. Az agyoncsodált lúzer (vesztes) az idők mérlegén halott. Pihesúlyú senki volt, maradt és lesz. Aki rá fogad, az halottban reménykedik.
Magyar–román békés együttélés
És akkor most nézzünk szét egy kicsit a házunk tájékán. Kezdjük a hozzánk is begyűrűzött nemzetállam-problémával. Ez valójában álprobléma, és a diagnózispótló szlogenvilág részét képezi. Mi szüksége beteg kontinensünknek még több demagógiára? A nemzetállam elavultságáról papoló állítások tudományosan fenntarthatatlanok, a néppárti vonal lejáratásán fáradozó balliberális manipulációk megnyilvánulásai.
Ebben utaznak egyes RMDSZ-es politikusok is, tevékenyen részt vállalva a „mindegy milyen” hatalmi trend meghonosításában. Azt nem tudom, hogy a naivitás vagy a demagógia hitelesebbé tétele az oka, amiért egyenlőségjelet tesznek például a román sovinizmus és a nemzetállam közé. De az köztudott, hogy a korrektség a mesét meseként tünteti fel, nem valóságként. Akik nem ismerősek a kérdésben, a román valóság tapasztalatával a tarsolyukban könnyen elhiszik, hogy itt valami szélsőségesről, rosszról van szó.
Nem így van. A nemzetállam egy természetes keret, mely önmagában se nem rossz, se nem jó. Nem a keret a hibás a román sovinizmusért (1), hanem az abban utazó románok. Na persze a felelősségnek a rendszerre történő áthárítása pillanatnyilag kényelmes megoldást jelent az érintettek számára, de a struccpolitika ártalmas. Mert ha lemegy a nap, a strucc feneke megfázik. Pozitív példát jelent az a nép, mely ezt a természetes keretet a másság és az esélyegyenlőség tiszteletével (pl. az önrendelkezés elfogadása) tölti be. Ezt a közös célt szolgálná, ha százévnyi félretájékoztatás után román etnikumú polgártársaink korrekt információkhoz juthatnának a magyar kérdésben, elősegítendő a két nép békés, értékteremtő együttélését.
RMDSZ-problémák
Murphy szerint nem nagy dolog levinni a lovat a folyóhoz, de arra rávenni, hogy háton ússzék, már valami. Az RMDSZ kis lépések politkája erről szól: „mi majd rávesszük a lovat, hogy háton ússzék”. 24 év alatt ez a politika nem jött be. „Talán holnap…” Szerintem ehhez kevés a jószándék. Kellenek hozzá kötelek meg autósdaru is. És még mindig nem biztos, hogy a ló boldog lesz. Ezért hasznosabb lenne az energiákat praktikusabb stratégiába fektetni.
Fennállása óta az RMDSZ következetesen legitimizálta a román kisebbségpolitika korrektségét a nemzetközi porondon. Ugyanakkor alig tett valamit a médiateret domináló magyargyűlölet ellensúlyozása érdekében. A kerekasztal-beszélgetéseket sugárzó tévéműsorok tele voltak román politikusokkal, ám magyarba legfennebb teliholdkor ütköztünk. Arról nem is beszélve, hogy a 6,5 százalékot képező adófizető magyaroknak továbbra is 1,5 százaléknyi műsoridő (az is hétköznap délután) jut a román köztévében. Egy elszigetelt véleménytől eltekintve nem tudok olyanról, hogy a „minden a hatalom” filozófiájú (2) RMDSZ ezt a diszkriminációt valaha is felvetette volna.
A sajtóban hasonló a kép. Ezért volt feltűnő, hogy Orbán Viktor lejáratására ebben a vérszegény felállásban is került energia. Asztalos Csaba és Magyari L. Nándor ugyanis román nyelven írtak terjedelmes cikkeket a magyar miniszterelnök ellen (3) a budapesti balliberálisok eszköztárával operálva. Üres lózungokkal támadni Magyarország miniszterelnökét a „minden a hatalom” vonatkozásában, ez érthető.
Elvégre a gyűlöletkeltéssel, hamis videók gyártásával és a spekulatív szuperprofitot büdzsésegélyben részesítő balliberális Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-vonal is a Góliát-istenítő érdekcsaládhoz tartozik. Madarat tolláról, embert barátjáról. Akár Bukarestből, akár Brüsszelből füttyent Góliát, a bukaresti RMDSZ demokratikus haptákban ereszkedik fél térdre. Nem csoda, hogy a magyar nemzetért kiálló Dávidot az arrogáns nagyság csicskásai lenézik. „Aki nincs velünk, az nem számít.” Emlékszünk, mikor az RMDSZ főtitkára azt nyilatkozta a májusi kongresszuson, hogy azon mindenki részt vett, aki számít? Kontextus: a kongresszusra a többi erdélyi magyar párt nem kapott meghívót.
Mit kíván a magyar érdek?
Egy bölcs párt meghallja az idők változásra hívó szavát. Tisztában van vele, hogy a rövid távú veszteségeken túl csak nyerhet azáltal, ha önkritikát gyakorol, és az öndicsőítő Góliát magaslatairól szerényen az érvek talajára ereszkedik.
Ideje felébredni. Az erdélyi magyar szavazók létszámának folyamatos csökkenése mély kiábrándulást tükröz és ébredésért kiált. A bukaresti arrogancia nem érti az üzenetet, de az RMDSZ pozitív oldalát alkotó képviselők igen. Mert – elvileg legalábbis – a magyarok nem a morzsaosztogató Góliát kegyeit keresik, hanem Dávid testvéreiként szeretnének élni.
2013 végén az RMDSZ kapitális hibát vétett: a „fekete keddként” elhíresült parlamenti ülésen a frakció együtt szavazott az USL-lel a büntető törvényköny módosítása, a maffiarendszer támogatása mellett (4). Ezzel a parlamenti képviselők történelmi tettet hajtottak végre, rátéve a pontot az i-re. Bekerültek a negatív Ponta-spirálba, és elérték, hogy rájuk is úgy tekintsenek Brüsszelben, mint hiteltelen ágyasokra.
Milyen érdekérvényesítő koefficienssel rendelkezhet ezután egy ilyen vezetés? Hogyan érhetnek el valós eredményeket azok, akik önmagukat lejáratták, zsarolhatók, rossz stratégiát követnek, és a nemzetmegvető balliberális szemléletet promoválják?! Csak a nyaka véres – tartja a mondás. 24 év alatt az RMDSZ minden határt átlépett, mely a dâmboviţai mentalitástól elválasztotta. Személy szerint csak remélni tudom, hogy az erdélyi magyaroknak nem lesz több idejük holtvágány-filozófiákban reménykedni, és önsorvasztó hiábavalóságokat szolgálni. Élni akarunk, vagy Góliát morzsáiért könyörögni? Ez itt a kérdés (2014-ben), válasszatok!
Lőrinczi Lóránd
Jegyzetek:
1 Egy példa: Román világháború (Krónika, 2013. szept. 13.)
2 Részletek: Markó Béla, az EU és az igazság (Krónika, 2013. szept. 6.).
3 Részletek: Mi szükség volt erre? (Krónika, 2013. augusztus 9.)
4 A lépést az EU, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia is kőkeményen elítélte.
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 18.
Újabb bukta
Ismét megbukott Románia az Európai Unió egyik igen fontos vizsgáján, a hírt azonban elfödte a bukaresti cirkuszok sorozata. Éppen egy hete derült ki, hogy az Európai Bizottság miért dobta vissza a kormány dokumentumát, amely a 2014–2020 közötti költségvetési időszak pénzlehívási terveit tartalmazta: ködös, hiányzik belőle a stratégiai gondolkodás, és egyáltalán nem bizonyítja, hogy tanultak a román vezetők az elmúlt hét év kudarcaiból – fogalmaz a brüsszeli bírálat.
A uniós bürokraták alapos munkát végeztek, pontról pontra szedték szét a Bukarestben összetákolt terveket. Mint kiderült, rengeteg a felületes ismétlés, problémák sokaságát sorjázzák anélkül, hogy vázolnák orvoslásuk módját. Nincsenek prioritások, vagy ha egy-egy ágazatnál megjelennek is, ködösek, általánosak, illetve annyi van belőlük, hogy az már követhetetlen. A kitűzött célokkal sem jobb a helyzet: a valós szükségletek sem tetten érhetőek, az egészségügy, oktatás vagy munkaügy ágazatában elsősorban az eddigi megvalósításokra összpontosítanak, nem a tervekre, a mezőgazdaságnál kitűnik, fogalmuk sincs a román hatóságoknak, hogyan lendíthetnék fel az ágazatot. Hosszan lehetne sorolni a hasonló kifogásokat minden vonatkozásban. Kiderül az is, Brüsszel ugyan nagyon szigorúan veszi az európai pénzek elköltését, de az a mód, ahogy Románia kivédené a csalásokat, egyáltalán nincs ínyére. Újabb és újabb ellenőrző, felülvizsgáló szerveket iktatnak a folyamatba, befolyásos minisztereik – Dragnea, Șova – fennhatósága alá utaltak különböző ágazatokat, s így még zavarosabbá, sokszor követhetetlenné válik a pénzek útja, egyszerűsítés helyett agyonbürokratizálják a folyamatot. Hozzátehetjük: minden bizonnyal azt remélik, így jobban le lehet nyúlni, el lehet tüntetni a jó célra szánt összegeket. A nyári bukta után szeptemberre kellett volna elkészítenie a kormánynak a javított paktumot. Már akkor figyelmeztették őket, ha nem teszik meg, késik az operatív programok kidolgozása, nem kezdődhet meg 2014 elején a finanszírozás. Lám, itt vagyunk január közepén is túl, és sehol semmi, e hó végére ígéri a szakminiszter a végleges változatot. Ismervén a Ponta-kabinet teljesítményét, no meg az első dokumentum tartalmát, nagy kérdés, hogy a most készülődő második változat elfogadható lesz-e az Európai Bizottság számára, lenyelik-e a szakértelem és stratégiai elképzelések hiányát, a zavarosban halászás egyértelmű szándékát, vagy újabb hét esztendő kezdődik, amikor azon siránkozunk, hogy csak töredékét tudtuk lehívni a rendelkezésünkre álló forrásoknak, sorra elvesznek azok a pénzek, amelyek fejlődést, előrelépést hozhatnának, s maradunk az EU összes nyűgével, az előnyök nélkül. Egy másod-harmadrendű állam sokadrendű polgárai. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 18.
Feladatok és lehetőségek az EP-ben (Megkezdődött az RMDSZ-es jelöltállítási kampány)
Elkezdődött a belső kampány az RMDSZ-ben, elindult az EP képviselőjelöltek országjárása, a megyei, helyi szervezetek, platformok támogatását próbálják elnyerni, ezek alapján rangsorolja ugyanis a jelentkezőket a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az RMDSZ, ha eléri az öt százalékos parlamenti küszöböt, két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, három név forog közszájon: a jelenleg is mandátumát teljesítő Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett a lista élére szeretne kerülni Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára is, aki az elmúlt években Winkler titkáraként tevékenykedett Brüsszelben. Az elmúlt napokban a háromszékiek pártfogását elnyerni érkezett Sepsiszentgyörgyre, ahol a sajtónak is beszámolt tapasztalatairól, terveiről.
Dél-Tirolból érkezett, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) első elnökségi üléséről – tavaly óta ő az RMDSZ által delegált elnökhelyettese a FUEN-nek –, s mint mondotta, „jó érzés ilyen pozitív példával indítani az évet”. A dél-tiroli németeknek ötven évre volt szükségük autonómiájuk kivívásához, ha ezt vesszük példaként, akkor mi az út felénél járhatunk – vélekedett. Kifejtette: az ottaniak harca sem ért még véget, most például azt szeretnék elérni, hogy az adókból helyben maradó 90 százalékot ne kelljen Rómába küldeni és a visszaosztást várni, hanem maradhasson helyben, és csak a központi kormányt megillető tíz százalékot utalják át. Meglátása szerint az erdélyi magyarság autonómiaharca új szakaszhoz érkezett, „most már erős társadalmi alapja van, komoly politikai egység áll mögötte és innen gyorsabban lehet építkezni”. Kifejtette, hogy szükség van komoly partnerekre is, a FUEN erős támogatást nyújthat Európában, de nagyon fontos lenne, hogy itthon meggyőzzük a román politikumot, hogy kedvezőbb körülményeket teremtsünk az autonómia befogadására.
Elmondta, a Székelyföld – angolul Szeklerland – koncepció immár bejáratottá vált Brüsszelben, és most már egyértelmű az itthoni szándék, az ott tevékenykedők pontosan tudják, mit kell képviselniük. A polgári kezdeményezés esetében meg kell várniuk az Európai Bíróság döntését, de addig sem ülnek tétlenül, a kezdeményező bizottság átalakul politikai grémiummá, „igyekszik majd minden területen becsatornázni az európai szabályozás felé vezető lehetőségeket”, és megpróbálják lebontani szép lassan a kisebbségi ügyeket övező európai közöny falát. Vincze Lóránt szerint az új Európai Parlament, új Európai Bizottság új politikákat fogalmaz majd meg, az európai szerződések módosítása elkerülhetetlen – főleg gazdasági okokból –, és ha ez elkezdődik, „kisebbségi szempontból is ott lehet lenni, benyújthatjuk a magunk javaslatait, ha addig elég erősek leszünk” – mondotta. Az Európai Néppártban is sikerült áttörést elérniük az elmúlt négy esztendőben, 2009-ben politikai határozatot fogadtak el az európai őshonos kisebbségek védelméről, 2012-ben pedig már a Néppárt alapprogramjába is bekerült a kisebbségi kérdés, most szeretnék elérni, hogy választási programjában is szerepeljen. Elmondta, hogy az RMDSZ EP-képviselői elsősorban kisebbségvédelmi kérdésekkel foglalkoztak, de nagyon fontos az EP-ben végzett szakpolitikai munka, így tudnak segíteni az önkormányzatoknak, a gazdálkodóknak stb. Megemlítette az új, idén kezdődött költségvetési időszak jelentőségét, és annak a veszélyét, hogy Románia még mindig nem készült fel erre, az EB visszadobta javaslatcsomagját, így kérdésessé vált, mennyire hatékonyan tudja lehívni majd az európai pénzeket. Meglátása szerint mindezek dacára Románia sokat köszönhet az uniós csatlakozásnak, főként gazdasági tekintetben, sikeresek voltak a vidékfejlesztési és mezőgazdasági területalapú támogatások, a fiatalok számára biztosított ösztöndíj, a külföldön tanulás és egyéb hasonló lehetőségek. „Megérte. Folytatni kell, mert Románia számára ez jó” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 21.
Székely Nemzeti Tanács: az EB félreértelmezte a polgári kez
Az Európai Bizottság (EB) félreértelmezte „és a kisebbségvédelmi kaptafára próbálja felhúzni” a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését – jelentette ki Izsák Balázs, az SZNT elnöke hétfői sajtóértekezletén.
Izsák Balázs beszámolt arról, hogy az EB részletes, 81 pontba szedett választ küldött az EU luxemburgi székhelyű bíróságának arról, miért utasította el az SZNT polgári kezdeményezésének bejegyzését. Az SZNT azt kérte a bíróságtól, helyezze hatályon kívül az Európai Bizottság elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.
Az SZNT elnöke szerint az EB-nek csak olyan kezdeményezések bejegyzését lenne joga megtagadni, amelyek „nyilvánvalóan” nem tartoznak uniós hatáskörbe, de éppen a terjedelmes indoklás bizonyítja: távolról sem egyértelmű, hogy az SZNT kezdeményezése nem illeszthető az uniós jogba.
Izsák Balázs rámutatott: az SZNT által kidolgozott tervezet nem a kisebbségvédelem, hanem a kohéziós politika témakörében javasolt uniós jogalkotást. Szerinte ebben a szakaszban az Európai Bizottságnak nem kellett volna bonyolult jogértelmezési vitába bocsátkoznia a kezdeményezőkkel, hanem szabad utat kellett volna adnia arra, hogy összegyűjtsék a több mint egymillió támogató aláírást az unió legalább hét tagországából. Az SZNT elnöke hozzátette: február végéig kell megküldenie válaszát az EB ellenkeresetére, majd az EU bírósága dönt arról, hogy megkezdődhet-e az aláírásgyűjtés.
A polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni Szerződés vezette be az EU-ban. Lényege, hogy megfelelő számú aláírás összegyűjtésével a lakosság is kezdeményezheti uniós jogszabályok módosítását vagy újak megalkotását.
A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
MTI
Erdély.ma,
2014. január 23.
„Még vannak aggodalmak a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét illetően!”
Még léteznek aggodalmak a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét illetően, – jelentette ki szerdán Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője, az MCV-jelentés bemutatásakor. Rámutatott, a Btk.-hoz hozott módosítások „nagy aggodalmat” keltettek a korrupció felszámolásának képességét illetően.
„A jelenlegi jelentés elemzi a Románia által az MCV két fő területén véghezvitt előrehaladásokat: az igazságszolgáltatás reformját és a korrupció elleni harcot. A felmérés rámutat, hogy az Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) keretében készített legutóbbi jelentés megjelenése óta eltelt időben Románia számos területen tett előrelépéseket. A néha nehéz körülmények ellenére az igazságszolgáltatási rendszer kulcsfontosságú intézményeinek és az integritásért felelős intézmények mérlege pozitív maradt. Románia folytatta az oly régen várt és szükséges törvénymódosítások elfogadását, az igazságszolgáltatási intézmények ás az igazságügy tárca közötti együttműködés hozzájárul a menedzsment-problémák megoldásához. Ez egyrészt a 2013. nyara óta tartó, politikai szempontból nyugalmasabb időszaknak köszönhető” – szögezte le Gray.
Rámutatott, hogy a képviselőház által 2013. decemberében a büntető törvénykönyvhöz hozott módosítások „nagy aggodalmakat szültek azzal kapcsolatban, hogy Románia képes-e felszámolni a korrupciót és támogatni az integritást”, még akkor is, ha az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek minősítve a módosítást, bebizonyította, hogy az ellenőrzési rendszer működik.
Gray szerint az EB azt javasolja Romániának, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexébe vezessen be olyan előírásokat, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. A hatóságoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell magukat arról, hogy az összeférhetetlenségre, érdekellentétre és tisztességtelen vagyonokra vonatkozó törvényes előírásoktól senki sem mentes.
Mark Gray hangsúlyozta, biztosítani kell azt, hogy a korrupcióellenes törvények mindenkire egyenlő módon vonatkozzanak.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 24.
A hitelszerződést fenyegetheti a hétcentes adó ügye?
A vártnál hamarabb véget érhet a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodás, amely immár sorozatban a harmadik 2009 óta. A kormány alig tavaly szeptemberben kötötte meg az újabb kétéves megállapodást, de annak sikeres alkalmazása megkérdőjeleződött, miután a kormány és az államfő között továbbra is nézeteltérés van az üzemanyag pótjövedéki adója ügyében.
Tegnap Traian Băsescu államfő fogadta hivatalában az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttséget, amely február 5-ig tartózkodik hazánkban felülvizsgálati látogatás céljából. A vizit alkalmából az első és a jelenlegi második felülvizsgálati látogatást is le kellene zárni, de megkérdőjeleződött, hogy ez sikerülni fog, miután Băsescu tegnap kijelentette az IMF-delegációnak, továbbra sem fogja aláírni a kormány szándéklevelét, amennyiben az tartalmazni fogja az üzemanyagra kivetett hét eurócentes jövedéki adót.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. január 27.
Román igazságügy: a félig üres és a félig tele pohár
Attól függően, hogy a pohár teli vagy üres felét látják, a bukaresti politikusok eltérően értelmezik a román igazságügy helyzetéről szóló brüsszeli értékeléseket. Csak egy valamiben értenek egyet: igazságtalan, hogy a jelentés tartalmát több tagállam összeköti a schengeni csatlakozással. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
„Vannak előrelépések, de….” – mintha kaptafára húzták volna, visszatérő módon ez a végkövetkeztetése a román igazságügyi rendszer működéséről szóló brüsszeli értékeléseknek. Ez volt a konklúziója az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott, sorrendben (a félévenkéntiekkel együtt) tizenharmadik jelentésének is, amely elismer „bizonyos haladást” Romániában, de további lépéseket sürget, különösen az új törvények végrehajtásában (lásd keretes írásunkat). Ugyancsak kaptafára húzható az is, ahogyan a jelentéseket Bukarestben értelmezik: az államfőhöz közel álló, jelenleg ellenzékben lévő politikusok az értékelés negatívumait emelik ki, a pohár üres felét látják, míg a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség vezetői a pozitívumokat hangsúlyozzák. Mindkét tábor egy valamiben azonban egyetért: igazságtalannak tartják, hogy több uniós tagállam a jelentés tartalmától teszi függővé Románia schengeni csatlakozását.
A legfrissebb jelentés fontosabb megállapításai
A múlt héten közzétett CVM-jelentésben az Európai Bizottság megállapította: az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, komoly aggodalmakat keltenek azonban az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, akárcsak a politikusoknak a korrupcióellenes harccal szembeni ellenállása. Brüsszel különösképpen a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérletet tartja aggasztónak, amellyel a román törvényhozók megnehezítették volna a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását. A jelentés ugyanakkor egy sor ajánlást is megfogalmaz, a többi között azt, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexének tartalmaznia kell egy olyan kitételt, ami arra kötelezi a választottakat, hogy ne próbálják befolyásolni az igazságszolgáltatást. Az CVM-jelentés főbb megállapításai: Románia számos területen komoly előrelépést tud felmutatni; a legfontosabb igazságszolgáltatási intézmények mérlege annak ellenére pozitív, hogy sok esetben nehéz körülmények között működtek; folyatódott a létfontosságú és régóta várt törvények elfogadása, az igazságszolgáltatási szervek és a szaktárca közötti együttműködés is jónak nevezhető; aggasztó, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét továbbra is támadások érik; a kulcsfontosságú tisztségekbe való kinevezésekkel kapcsolatban megállapították, hogy egyes esetekben átláthatóan, máskor pedig politikai nyomásra történtek. A következő jelentést egy év múlva teszik közzé.
Hogyan látja az RMDSZ? Az „árukapcsolást” igazságtalannak tartja Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő is, aki az Erdélyi Riportnak azt mondta: számára semmilyen meglepetést nem hozott a jelentés. „Akárcsak az eddigiek, ez az értékelés is egyaránt tartalmaz pozitívumokat és negatívumokat” – magyarázta. A politikus elsősorban azt üdvözölte, hogy – amit a jelentést ismertető szóvivő is hangoztatott – Brüsszel továbbra sem lát összefüggést a jelentések tartalma és Románia schengeni csatlakozása között. Ez szerinte azonban „sajnos” nem akadályoz meg egyes tagállamokat abban, hogy mindaddig ne értsenek egyet az ország csatlakozásával, amíg két egymást követő értékelés pozitív eredménnyel nem zárul. „És sajnos ez nem következik be, amíg nem vesszük észre, hogy az alapokkal, azaz az alkotmánnyal van a baj.
Addig, amíg az alkotmány nem biztosítja a hatalmi ágak szétválasztását, addig az alapok rosszak.
Most félelnöki rendszerünk van, és a következő alkotmánymódosítás után félparlamentáris rendszerünk lesz. Egyszer és mindenkorra dűlőre kéne jutni az államfő hatásköreivel kapcsolatban” – mondta Winkler Gyula.
Az RMDSZ parlamenti frakcióiban elterjedt az a nézet, hogy a brüsszeli jelentéseket Monica Macovei volt igazságügyi miniszter, európai parlamenti képviselő „diktálja”, legalábbis a tartalmát befolyásolja. Ezzel kapcsolatban Winkler kérdésünkre megjegyezte: kétségkívül vannak olyan személyek és intézmények, akik és amelyek nagy mértékben befolyásolják a jelentést. „A dokumentumban foglalt konklúziók mindig valakik véleményére épülnek” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen személy lehetne-e akár Monica Macovei is, Winkler kitérő választ adott. „Nem akarok személyekről beszélni. Monica Macovei nekem kollégám az EP-frakcióban, nem szívesen nyilatkozom bármit is róla” – fogalmazott a politikus.
Hogy jön ide Schengen? Monica Macovei ide vagy oda, Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kérdését lassan már négy éve folyamatosan „elfekteti” az Európai Unió. Az EU belügyminiszteri tanácsa legutóbb tavaly decemberben vitatta meg és döntés nélkül tette ismét félre ezt a napirendi pontot. Tulajdonképpen a kérdést is csupán azért tűzték újból napirendre, mert a belügyi tanács erre a tavaly márciusi ülésén kötelezettséget vállalt. A miniszterek akkor sem tudtak döntésre jutni a Schengen-bővítés ügyében, és csak abban voltak képesek megállapodni, hogy „a tanács az év végéig visszatér a kérdésre azzal a céllal, hogy a kétlépcsős megközelítés alapján meghatározza a további teendőket”. A márciusi hezitálás hátterében mindenekelőtt az állt, hogy a német belügyminiszter jelezte: ha Románia szavazást kérne Schengen-tagságáról, Németország kénytelen lenne nemmel szavazni. Berlinben azzal érveltek, hogy az Európai Bizottság CVM-jelentése szerint túlságosan kiterjedt a korrupció Romániában, aminek biztonsági vonatkozásai is lehetnek Németországra nézve. „Ha a hatóságok megvesztegetése útján valaki román útlevelet szerez, akkor a schengeni tagság esetén ellenőrzés nélkül eljuthat egész Nyugat-Európába, közte Németországba is” – magyarázta a tárcavezető, aki ezért akkor kizárta mind a teljes, mind a részleges schengeni tagságot a két délkelet-európai ország számára. A német állásponttal egyébként a holland belügyminiszter is egyetértett, és kettejük véleménye mostanra sem változott. Hágában újabban már kifejezetten arról beszélnek, hogy csak akkor tartják elképzelhetőnek a Schengen-tagságot a két ország számára, ha egymást követően két bizottsági monitoring-jelentés is pozitív eredménnyel zárul.
Brüsszel korábban többször is hangsúlyozta, hogy nem tekinti a CVM-jelentéseket a Schengen-tagsághoz közvetlenül kapcsolódó dokumentumoknak. Az utóbbi kapcsán a hivatalos bizottsági álláspont változatlanul az, hogy a mindenkori Schengen-tagság technikai kritériumait mindkét ország már jó ideje teljesítette, és ennyiből e kérdésről az Európai Bizottságnak nincs további mondani- vagy vizsgálni valója. Ha azután a tagállamok mégis összekapcsolják a Schengen-jogszabályokhoz közvetlenül nem köthető értékeléseket a Schengen-tagsággal, az már az előbbiek politikai döntését fejezi ki, amit azonban a brüsszeli testület a maga részéről semmilyen formában nem sugallt – hangoztatják nevük mellőzését kérő bizottsági források.
Mi az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus?
Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (Cooperation and Verification Mechanism – CVM) a román és a bolgár uniós csatlakozáskor hozta létre az Európai Unió kifejezetten a két országra szabva. Az uniós tagállamok ugyanis csak egy utólagos monitoring-rendszer felállításával hagyták jóvá a két állam EU-csatlakozását, mert igazságügyi rendszerük, ha formálisan meg is felelt a taggá válásra, de tényleges működésében még további jelentős reformokra szorul. A munkaerőpiaci korlátozások 2014. január elsejei feloldása után gyakorlatilag ez a mechanizmus az, amely úgymond az EU másodrendű polgáraivá teszi a romániaiakat és a bulgáriaiakat. Az Európai Bizottság konkrét intézkedéseket írt elő a két ország CVM-jében, amelyek teljesülését, és az erőfeszítéseket évente értékeli jelentésekben, illetve féléves közbenső jelentésekben: az igazságszolgáltatás átláthatóságának és hatékonyságának növelését, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség működtetését, a magas szintű korrupció felszámolását, hatékony korrupcióellenes stratégia kidolgozását. A két ország monitorizálása mindaddig tart, amíg a referenciaértékek (benchmarkok) mindegyike nem teljesül. Az Európai Bizottság a jelentéseiben ajánlásokat is megfogalmaz ezek teljesítésére. A jelentések többféle információforrásra támaszkodnak, melyek közül az egyik legfontosabb a román kormányzat. Emellett az Európai Bizottság képviseleti irodája, a tagállamok romániai diplomáciai képviseletei, civil szervezetek, egyesületek és szakértői jelentések szolgáltak adatokkal és elemzésekkel. A szakértői jelentések tervezetét megküldik Romániának az esetleges tárgyi pontatlanságok kijavítása céljából.
Bukarest és Szófia beletörődött Az EU belügyminiszteri tanácsának ülésekor született egy közös bolgár-román nyilatkozat is, amelyben a két Schengen-tagjelölt ismét leszögezi, hogy országuk minden tekintetben készen áll a csatlakozásra, mostantól az EU-partnereken a sor. Ennek előzménye a román sajtóhírek szerint, hogy Victor Ponta kormányfő azt üzente tavaly decemberben az időközben leköszönt Radu Stroe belügyminiszter révén Brüsszelnek: Románia beszünteti a céldátumok kérését, mint ahogy megítélése szerint nincs már több teendője. Vagyis majd az EU jelzi, ha fel kívánja venni Romániát a schengeni térségbe, Bukarest a kérdést leveszi a napirendről.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),
2014. január 28.
.
Brüsszeli aggodalmak az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően
A hét közepén látott napvilágot az Európai Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó országjelentése. A dokumentum szerint az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, azonban komoly aggodalomra adnak okot az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, illetve a politikusoknak a korrupcióellenes küzdelemmel szembeni ellenállása.
Az EB szóvivője, Mark Gray szerint Brüsszelt főként a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérlet aggasztja, amellyel a román parlament megnehezítette a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását, ami megkérdőjelezi a korrupció visszaszorításának és felszámolásának a sikerét.
A jelentés elemzi a Románia által az Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) két fő területén véghezvitt előrehaladásokat: az igazságszolgáltatás reformját és a korrupció elleni harcot. Kiemeli, hogy az Európai Bizottság MCV keretében készített legutóbbi jelentésének megjelenése óta eltelt időben Románia számos területen tett előrelépést. Az időnként nehéz körülmények ellenére, az igazságszolgáltatási rendszer kulcsfontosságú intézményeinek és az integritásért felelős intézmények mérlege pozitív maradt. Románia folytatta a régen várt és rendkívül fontos törvénymódosítások elfogadását, az igazságszolgáltatási intézmények és az igazságügyi tárca közötti együttműködés hozzájárul a menedzsmentproblémák megoldásához.
Biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét!
Mark Grey szerint a képviselőház által 2013 decemberében a büntető törvénykönyvhöz hozott módosítások "aggodalmakat szültek azzal kapcsolatban, hogy Románia képes-e felszámolni a korrupciót és támogatni az integritást", még akkor is, ha az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek minősítve a módosítást, bebizonyította, hogy az ellenőrzési rendszer működik.
Az Európai Bizottság azt javasolja Romániának, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexébe vezessen be olyan előírásokat, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. A hatóságoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell magukat arról, hogy az összeférhetetlenségre, érdekellentétre és tisztességtelen vagyonokra vonatkozó törvényes előírások alól senki sem mentesülhet, a korrupcióellenes törvények mindenkire egyenlő módon kell vonatkozzanak.
Értelmezések – pártállás szerint
Ahogy ilyenkor szokás, mindenkinek van véleménye az országjelentésről, és mindenki pártállásának, illetve hatalmi helyzetének megfelelően értelmezi a dokumentumot.
Victor Ponta miniszterelnök például úgy véli, Romániának a schengeni csatlakozásra való felkészültségét igazolja az Európai Bizottság igazságügyi ország-jelentése. Ezzel szemben Catalin Predoiu volt igazságügy-miniszter, a Demokrata Liberális Párt államfőjelöltje úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel jelentése szerint a Szociálliberális Szövetség a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti Romániában.
"A korrupció elleni harc akadályokba ütközik"
Nemcsak a politikusok, de az érintett intézmények sem akarnak lemaradni a sorból.
A Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA), de a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) is nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy a brüsszeli országjelentés a korrupció elleni küzdelem példaképeinek nevezi ezeket az intézményeket.
A DNA közleménye szerint ez az intézmény az egyik legfontosabb jele annak, ahogyan Románia teljesíti az MCV által vázolt célokat. A DNA szerint a brüsszeli dokumentum hangsúlyozza: a DNA a korrupcióellenes harcot a legmagasabb szintre emelte, bizonyos nehéz körülmények ellenére bizonyította a romániai igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát mind a nyomozások, mind az ítéletek esetében.
Az európai szakértők értékelik a DNA ügyészeinek igyekezetét, amellyel intézményük hírnevét szeretnék öregbíteni.
Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy "a korrupcióellenes harc akadályokba ütközik", a példák egyikének a Btk. tavaly év végi átláthatatlan és elfuserált módosítását említve.
Az MDRAP szerint a legfontosabb a megelőzés
Az MDRAP kommünikéje felhívja a figyelmet, hogy az országjelentés a megelőző intézkedések fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a köztisztviselők felkészítését a minisztérium által koordinált korrupcióellenes projektek esetében. "Az MCV-jelentésben első alkalommal esik szó kormányprojektekről, és követendő példának állít be néhány oktatási, egészségügyi, igazságügyi, regionális fejlesztési és közigazgatási programot, amelyet a tárca a nemkormányzati szervezetekkel és az európai intézményekkel közösen indított el és folytat az elkövetkezendőkben".
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szerint az országjelentés pozitívan véleményezte a 2012- 2015-ös országos korrupcióellenes stratégiát (SNA), illetve azt, hogy egyre nagyobb számban csatlakoznak a projekthez a helyhatóságok. Jelenleg 2.532 hatóság vesz részt az SNA-projekt kivitelezésében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2014. január 29.
Létminimum alatt él a dolgozók 20 százaléka
A romániai alkalmazottak közel 20 százalékának nincs annyi alapjövedelme, hogy biztosítani tudja létfenntartását.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az EU tagállamai közül hazánkban a legmagasabb ez az arány. Romániát Görögország, Olaszország és Spanyolország követi, és míg Spanyolországban és Olaszországban a gazdasági válság eredményezett ilyen magas létminimum alatt élő lakossági arányt, hazánkban és Görögországban ez a jelenség szerkezeti természetű, mert már a válságot megelőzően is magas volt az alacsony jövedelemmel rendelkezők száma. A 2008–2012-es időszakra érvényes 17%-os arány 2%-os növekedését a munkaajánlatok számának csökkenése, az alacsony bérezés és a családi szerkezet eredményezte. A felmérés rámutat: a részmunkaidőben dolgozók esetében magasabb a létminimum alatt élők száma, mint a teljes munkaidős állással rendelkezőknél, és jellemző az is, hogy átlagban kevesebb munkaórát dolgoznak.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. január 31.
Több esélyt kaphat a Sapientia kisebbségi regionális egyetemként
A kisebbségi nyelveken képzést nyújtó egyetemek, a sajátos helyzetben lévő régiók segítésére irányuló programok kidolgozásának, a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a Régiók Bizottságának brüsszeli plenáris ülésén Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön a bizottság előadójaként mutatta be véleménytervezetét Az európai felsőoktatás a világban címmel, amelyet egyhangúlag szavazott meg a testület – számol be a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
A dokumentum előzetes tervezetét 2013. október 17-én küldték be az oktatásügyekért felelős szakbizottságnak, és november 13-án mutatták be az RB Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága ülésen, ahol egyöntetűen megszavazták.
Barroso: vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat
A plenáris ülés kezdetén José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy a tagállamok konzultáljanak a helyi és regionális önkormányzatokkal a partnerségi megállapodás kidolgozása során. A bizottság elnöke jelezte, több panaszt is érkezett már hozzá, és olyan véleménye van az érintett tagállamokról, hogy azt nyilvánosan nem mondaná el, azonban azt kijelentette, a bizottság „figyelmezteti a tagállamokat, hogy vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat”.
Felszólalásában Borboly Csaba elmondta, a véleménytervezet összeállításában előnyt jelentett, hogy többnyelvű régiót képvisel, ahol a kisebbségi tannyelvű felsőoktatás alig néhány évtizedes múlttal rendelkezik. A kidolgozást egyeztetések sorozata előzte meg: regionális konzultáció a román felsőoktatási intézmények képviselőivel, egyeztetés európai uniós intézmények szakértőivel, az Európai Bizottság felsőoktatási biztosával, valamint a litván elnökség oktatási képviselőivel.
„Az Európa 2020 stratégia kiemelt figyelmet fordít a felsőoktatás nemzetközivé tételére, és ennek kapcsán stratégiák kidolgozását ösztönzi. Úgy gondolom, hogy az EU a globális kihívásokra választ adhat a felsőoktatási partnerségeken keresztül, ezek növelhetik a kutatási és oktatási kapacitást, az egyetemek a tudástranszfer ügynökeivé válhatnak” – fogalmazott az előadó.
A véleménytervezet javasolja, hogy a tagállamok olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek segítik a sajátos helyzetben lévő régiókban a helyi és regionális szintű felsőoktatási intézmények nemzetközibbé válását. Egy ilyen program révén felhívhatnák a figyelmet a mobilitás kétirányú jellegének fontosságára, hogy a kibocsátó és a befogadó térség érdekeinek megfeleljen. A véleménytervezet kiemeli, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában fontos szerep juthat azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek egynél több nyelven nyújtanak képzést. A multikulturális közegekben legalább két európai nyelvvel ismerkedhetnek meg a hallgatók, amely vonzó lehet a külföldi diákok számára.
A véleménytervezet szerzői ugyanakkor javasolják a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy vállaljanak kezdeményező szerepet, fogadják nyitottsággal a partnerségi megkereséseket. A Régiók Bizottsága nagy lehetőséget lát abban, hogy az európai felsőoktatási rendszer jó gyakorlatát és rendszerszerű megoldásait a szomszédos országokra és a csatlakozás előtt álló államokra is kiterjessze, hiszen így jobban biztosítható az ottani hallgatók mobilitása Európa felé, valamint a tehetségekért folyó versenyben is javulhatnak Európa esélyei.
Esélyegyenlőséget mindenkinek
Hargita megye önkormányzatának elnöke úgy összegezett: a tervezet elfogadásának kettős jelentősége van. Egyrészt felhívja a figyelmet a vidéki régiókban működő egyetemek fontosságára – ilyen például a csíkszeredai Sapientia –, hogy ezen intézmények diákjai is ugyanolyan esélyeket kapjanak, mint a neves egyetemek diákjai, másrészt az Európai Unió intézményeinek figyelmét a nemzeti kisebbségekre irányítja. Hozzátette: azért is fontos a dokumentum elfogadása, mivel korábban is tett javaslatokat a nemzeti kisebbségek és kisebbségi nyelvek viszonylatában, de ez az első javaslat, amelyet egyöntetűen elfogadott a szakbizottság.
„A legfontosabb dolog mégis az, hogy a kis, regionális és kisebbségi egyetemek megkerülhetetlenül és egyértelműen az Régiók Bizottsága látókörébe kerültek, és ezzel az EU szakpolitikájának részévé váltak. Most a felsőoktatási intézményeken a sor, hogy éljenek a lehetőséggel” – fogalmazott a véleménytervezet előkészítésében felkért szakértő, Csák László.
Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának, ezen belül pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, és az Európai Néppárt tagjaként vesz részt az üléseken. Az európai felsőoktatás a világban témában 2013. szeptember 16-án, a 19. szakbizottsági ülésen választották előadónak.
Székelyhon.ro,
2014. február 3.
Megrótták a román politikumot a korrupció miatt
Továbbra is gondot okoz Romániában a politikusok körében burjánzó korrupció – áll abban a jelentésben, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság (EB) a korrupció Európai Unióban tapasztalható általános helyzetéről és a tagállamokban létező állapotokról.
A jelentés szerint mind a nagy-, mind az alacsony szintű korrupció továbbra is problémát okoz. „Még ha a nagykorrupciós esetekben megszületett ítéletek terén pozitív eredményeket könyvelhetünk is el, a korrupció elleni küzdelemre és a feddhetetlenségi kritériumok tiszteletben tartására irányuló politikai akarat nem volt egyértelmű” – szögezi le a dokumentum Romániára vonatkozó része.
Az EB azt javasolja Bukarestnek, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciáit a bírák és ügyészek számára, és annak a feltételeit, hogy továbbra is folytatódhassanak az egyedi nagykorrupciós ügyekben zajló vizsgálatok, a magas rangú, választott és a kinevezett tisztségviselők esetében egyaránt.
A testület egyúttal azt is javallja, hogy dolgozzanak ki viselkedési kódexet a választott tisztségviselők számára, valamint olyan intézkedéseket, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy korrupcióhoz folyamodjanak.
„A közbeszerzési pályázatokat és szerződéseket érintő megelőző és ellenőrző mechanizmusok megerősítése is javasolt, beleértve az állami tulajdonú cégeket is. Emellett a bizottság azt is javasolja, hogy Románia növelje a hatékonyságot a közalkalmazottak összeférhetetlenségi ügyeinek megelőzése és felderítése terén, valamint azt, hogy tegyen határozott lépéseket a közpénzek kiosztása és az egészségügy terén tapasztalható korrupció leküzdése érdekében” – áll a dokumentumban.
A jelentés arra is rámutat, hogy a korrupció elleni küzdelem továbbra is az egyik legfőbb gond az Európai Unió (EU) számára, a korrupció évente mintegy 120 milliárd eurós kárt okoz a közösség gazdaságának. A testület szerint a tagállamok kormányai által megtett korrupcióellenes lépések ellenére a küzdelem eredményei továbbra sem kielégítők. A dokumentum szerint a korrupció jellege és mértéke országonként eltérő, akárcsak a korrupcióellenes politika hatékonysága.
Mint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság által januárban nyilvánosságra hozott igazságügyi országjelentés is hasonló problémákra hívja fel a figyelmet, egyrészt felrója, hogy hiányos a politikai akarat a korrupció leküzdésére, másrészt az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolását is számon kéri.
Balogh Levente
Székelyhon.ro,
2014. február 5.
Jelentés – na és akkor mi van?
Úgy tűnik, egy napig „élt”, úgy igazán, az Európai Bizottság antikorrupciós jelentése, aznap foglalkoztak vele inkább, amikor közzétették.
Majd félresöpörték más hírek a gazdaság világából: a Nemzetközi Valutaalap kéthetes felmérésének befejezése, Victor Ponta miniszterelnök bejelentései a várható gazdasági intézkedésekről, s ennek keretében olyan megígért könnyítések, mint a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulék csökkentése, a bankhitelekkel rendelkezők részletfizetési könnyítése, a visszaforgatott nyereségadó-mentesség a cégek részére, legkevesebb húsz új munkahely létrehozása esetén a fizetési költségek felére csökkentése – megannyi ígéret EP-választások előtt EP-választások utánra. Mindamellett, hogy az előbb említett, gyakorlati jelentőséggel és súllyal bíró gazdasági problémák miatt a korrupcióellenes jelentés valamennyire árnyékba került, nem lenne szabad másod- (vagy sokadik) rendű témaként, problémaként kezelni, illetve letudni mindazt, amit a bizottság a felmérésekből kimutatott, amire felhívta a figyelmet, továbbá amiket konkrét megoldási javaslatként tett.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),
2014. február 5.
IMF: Románia jobban teljesít, de kell a gyeplő
Ugyan minden jel arra utal, hogy a vártnál jobban teljesített a román gazdaság, de a nemzetközi hitelezők továbbra is igen rövidre fogják a gyeplőt, amikor a különböző gazdasági engedményekről kerül szó.
Ahhoz, hogy a kormány megsegíthesse az átlagbérnél kisebb fizetéssel rendelkező hiteleseket, illetve a legalább húsz új állást teremtő vállalkozásokat, áprilistól ki kell vetnie a literenkénti hétcentes extra jövedéki adót mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében, az idei év közepéig le kell zárnia a gázárak liberalizálását az ipari fogyasztók esetében, tovább kell küzdenie a nagy adósságot felhalmozó állami vállalatok hátralékállományának a felszámolása érdekében, a tervezett társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentésről pedig csak majd a nyári viziten tárgyalnak.
Jobb mutatók
„Tavaly 2,8 százalékkal nőtt a román gazdaság teljesítménye a legújabb várakozások szerint” – jelentette ki kedden Andrea Schaechter. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségvezetője a román fővárosban abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy véget ért a nemzetközi hitelezők – az IMF mellett az Európai Bizottság és a Világbank – második felülvizsgálati látogatása a tavaly szeptemberben megkötött hitelmegállapodás keretében.
Schaechter szerint 2013-ban Romániának sikerült csökkentenie a makrogazdasági egyensúlytalanságokat, és a várható GDP-növekedés a legnagyobb a gazdasági válság kezdete óta. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány és az IMF eredetileg 1,6 százalékos gazdasági növekedésre számított, majd 2,2 százalékra növelte várakozásait, amit a jelek szerint sikerült meghaladni. Pontosat azonban egyelőre nem tudni, az Országos Statisztikai Intézet (INS) ugyanis csak tíz nap múlva közli a tavalyi utolsó negyedévi GDP-növekedést.
Hideg is, meleg is
A küldöttségvezető ugyanakkor kitért arra is, hogy Románia teljesítette a hitelszerződés fejében vállalt kötelezettségeinek nagy többségét. Nem sikerült ugyanakkor a vállalt mértékben csökkenteni december végére az állami vállalatok tartozásait. A küldöttségvezető szerint főleg a Román Vasúttársaság (CFR) különböző részlegeinél vannak jelentős gondok. A CFR jelentős adósságot halmozott fel a társadalombiztosítási költségvetéssel és egyéb állami szolgáltatókkal szemben. Schaechter szerint a tartozások legnagyobb arányát, mintegy felét a közszféra közlekedési ágazatában jegyezték.
Az IMF képviselője szerint a rossz hitelek aránya is nőtt a legutóbbi novemberi látogatásuk óta, de nem olyan nagy mértékben, hogy veszélyeztessék a bankrendszer stabilitását. Bejelentette továbbá, hogy az eredetileg év végére tervezett időpont helyett már júliustól liberalizálja a bukaresti kormány a gázárakat az ipari fogyasztók számára.
Adó és tb-csökkenésről csak később
Schaechter bukaresti tájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a munkáltatók által befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékos csökkentésének lehetőségéről csak a következő, a nyár folyamán esedékes tárgyalások során eshet szó, az intézkedés meghozatala pedig a gazdaság alakulásától függ.
„Romániában igen magas az adóteher” – ismerte el a hitelezők képviselője, aki szerint a tb-csökkentés hozzájárulna a munkahelyteremtéshez is. Azonban – tette hozzá – egy ilyen intézkedés meghozatalát alapos vizsgálatnak kell megelőznie, hogy hosszú távon ne legyen negatív hatása a nyugdíjalapra.
Victor Ponta eközben közölte, abban állapodtak meg az IMF képviselőivel, hogy a következő tárgyalási fordulóban szóba kerülhet az újra befektetett profit adómentessé tétele, a vonatkozó terveket áprilisra ígéri a kormányfő. Elmondása szerint ez a szándéknyilatkozatba is belekerül, s júliustól válna lehetővé az adókedvezmény bevezetése.
Felpörgetnék a fogyasztást
Most azt sikerült átvinni, hogy a gazdaság bővülése érdekében a kormány kedvezményekkel segítse a hiteleseket, hogy azok többet tudjanak különböző javakra, más szolgáltatásokra fordítani. Amint arról Victor Ponta miniszterelnök hétfő esti sajtótájékoztatóján beszámolt, az ország hitelezői belementek abba, hogy a fogyasztás felpörgetése érdekében a kormány segítséget nyújthat az átlagbérnél kisebb jövedelemmel rendelkező hiteleseknek, ha törlesztőrészleteik két évig tartó megfelezéséről és a futamidő ugyanilyen mértékű meghosszabbításáról állapodnak meg a bankokkal.
A kormányfő ugyanakkor leszögezte, csak azok az adósok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akinek nincs három hónapnál nagyobb elmaradásuk a törlesztésben. Számukra a futamidő kétéves meghosszabbításából adódó kamatkülönbözetet adókedvezménnyel fedezné a román állam. A kormány számításai szerint az intézkedés 900 ezer embert érinthet: ha valamennyien átütemezik adósságukat, a felszabaduló pénz 4 milliárd lejjel növelhetné idén a fogyasztást Romániában.
A nettó átlagbér jelenleg 1610 lej, a tervek szerint ha egy ennél kisebb jövedelmű munkavállalónak, vagy nyugdíjasnak például 800 lejes havi törlesztőrészlete van, akkor az illető két évig havi 400 lejt fog a banknak fizetni. Ugyanakkor két évvel meghosszabbodik a futamidő, és a különbözetet majd akkor kell törlesztenie. Az átütemezéssel kapcsolatos kamattöbbletre az állam a kétéves időszak lejárta után, a jövedelemadó egy részének elengedésével biztosít fedezetet.
Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter szerint az adókiesés a GDP legfeljebb 0,1 százalékára rugó terhet jelent majd az államnak, de szerinte ez már előre megtérül, mert a magasabb fogyasztás miatt nőnek az áfabevételek és a fogyasztásnövekedésnek gazdaságélénkítő hatása is lesz.
A bejelentések szerint a kabinet hamarosan kormányrendeletben pontosítja az adókedvezményes hitel-átütemezés feltételrendszerét, amely április elsejétől léphet hatályba.
Támogatott munkahelyteremtés
A cégeket eközben azáltal tervezik támogatni, hogy az állam állja a bérköltségek 50 százalékát azon vállalkozások esetében, amelyek legkevesebb húsz új munkahelyet hoznak létre. Mint Ponta elmondta, ez a fizetések felének a finanszírozását jelenti. Liviu Voinea ugyanakkor arra is kitért, hogy a támogatás július elsejétől igényelhető, és a tervek szerint hét évig lehet majd igénybe venni. Az alkalmazási módszertannak áprilisig kell elkészülnie. Az eddigi bejelentések értelmében azok a cégek igényelhetnék az állami segítséget, amelyek egyetlen év leforgása alatt legkevesebb húsz munkahelyet hoznak létre, legyen szó új vagy már működő vállalkozásokról.
Az alku ára
A hiteleseknek és az üzleti szférának nyújtandó támasz ára azonban, hogy sem a benzin, sem pedig a gázolaj esetében nincs többé halasztás, április elsejétől ki kell vetni a januártól tervezett, majd három hónappal elodázott hétcentes extra jövedéki adót, ami a szakemberek szerint minden téren drágulások fog vezetni, hiszen az üzemanyag drágulása valamennyi ágazatra kihat.
Az új illeték azonban nem került be a szándéknyilatkozatba, a kormány abban bízik, hogy így nem fullad kudarcba a hitelmegállapodás. A szándéknyilatkozatot ugyanis addig nem lehet továbbítani jóváhagyásra az IMF igazgatótanácsához, amíg az államfő azt alá nem írja. Traian Băsescu viszont több ízben is jelezte, hogy amíg a hétcentes adó szerepel benne, addig nem látja el kézjegyével.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 5.
szerk. MELEGEN AJÁNLJÁK
Megszavazta a szexuális kisebbségekről szóló jelentést az EP
Sem Winkler, sem Sógor nem szavazta meg a jelentést. Úgy vélik, hogy az EP-ben a szocialisták és liberálisok kettős mércével mérnek, amikor kisebbségekről van szó.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2013-ban kiadott, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű (LGBT) személyekkel kapcsolatos felmérés szerint az előző évben az LGBT személyek 47%-a élt át szexuális irányultsága miatti megkülönböztetést vagy zaklatást, ezen belül a leszbikus nők (55%), a fiatalok (57%) és a szegényebb LGBT személyek (52%) voltak leginkább kitéve a megkülönböztetésnek. A felmérés szerint az LGBT személyek 26%-át érte támadás, vagy erőszakkal való fenyegetés a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt (a transznemű személyek 35%-át). A megtámadottak mindössze 10%-a érez magában bátorságot ahhoz, hogy rendőrségi bejelentést tegyen a megkülönböztetésről, és csak 22% jelenti be az erőszakot vagy a zaklatást. A megkérdezettek 32%-át éri megkülönböztetés a lakhatás, az oktatás vagy az egészségügyi ellátáshoz, a különböző termékekhez vagy szolgáltatásokhoz való hozzáférés során; emellett 20%-ukat éri megkülönböztetés munkahelyi vagy szakmai környezetben (a transznemű személyek 29%-át). A helyzet javítására készített az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) jelentést, amiről ma szavazott az Európai Parlament. A 394 szavazattal, 176 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadott jelentés a tagállamokra nem kötelező érvényű.
Az Európai Parlament zöld, szocialista és liberális parlamenti csoportjai voltak a jelentés támogatói, míg az Európai Néppárt parlamenti csoportján belül a képviselők szabadon szavazhattak.
Winkler Gyula EP-képviselő a Transindex megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy a jelentés ellen szavazott, ugyanis tekintettel szeretett volna lenni az erdélyi társadalmi helyzetre, ahol többségében konzervatív a magyar közösség ebben a kérdésben, valamint azért, mert úgy gondolja, hogy az EP többet foglalkozik kisebb súlyú problémákkal, mint a nagyobbakkal, amilyen például az őshonos kisebbségek helyzete lenne.
Sógor Csaba EP-képviselő is a jelentés ellen szavazott, azonban szerinte ez inkább egy politikai döntés volt részéről. A szakbizottságokban az eredeti jelentés több pontban történt módosításáról szavazó Sógor szerint nem lehet struccpolitikát folytatni a szexuális kisebbségek kapcsán. Ugyanakkor szerinte a szocialista és a liberális európai parlamenti pártok képviselői kettős mércével mérnek, amikor nem veszik figyelembe az őshonos kisebbségeket, és erre adott választ a szavazatával.
A Lunacek-jelentés
A raportőr után Lunacek-jelentésnek is nevezett jelentés fő célja az LGBTI (leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű és interszexuális) személyek diszkriminációjának a megakadályozása, illetve az érvényben lévő rendelkezések hatékonyabbá tételére. A jelentésben megfogalmazódik az is, hogy egy átfogó uniós szakpolitika szükséges a helyzet javítására.
A jelentés célja a kisebbségek fokozott védelmét előirányzó EU-s irányelvek eredményességének a növelése, valamint átfogó EU-s szakpolitika kidolgozása az LGBTI személyek alapvető jogainak védelmére, olyan területeken, mint a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy, az áruk és szolgáltatások, a családpolitika, a mozgás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyűlölet-bűncselekmények, vagy a menedékjog. Az állásfoglalás egyértelműen leszögezi, hogy az átfogó szakpolitikának tiszteletben kell tartania a tagállami kompetenciákat.
A jelentés kompromisszumos változata került a plenáris ülés elé, ugyanis a különböző szakbizottságok módosító javaslatai révén a konzervatív és a progresszív oldal is változtatott a jelentés szövegén.
A büszkeségnapi felvonulás és a gyűlöletbeszéd kérdése
A tagállamoknak biztosítaniuk kell a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését, különösen ami a büszkeségnapi felvonulásokat és a hasonló eseményeket illeti, azáltal, hogy biztosítják ezen események jogszerű lebonyolítását, illetve a résztvevők hatékony védelmét. A jelentés javaslata szerint a tagállamoknak nem szabad olyan jogszabályokat elfogadniuk, illetve újra kell gondolniuk azokat a már érvényben levőket, amelyek korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát a szexuális irányultság és a nemi identitás vonatkozásában.
A jelentés arra is javaslatot tesz, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa vegye fontolóra, hogy azok a tagállamok kapjanak megfelelő reakciót, amelyek a szexuális irányultság és a nemi identitás vonatkozásában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó jogszabályokat fogadnak el, és ezzel megsértik az Európai Unió alapértékeit.
A jelentés javaslata szerint a bizottságnak nyomon kell követnie a szexuális irányultsághoz, a nemi identitáshoz és a nemi önkifejezéshez kapcsolódó speciális kérdéseket, és e téren támogatást kell nyújtania a tagállamok számára, különösen akkor, amikor a bűncselekményeket az áldozat személyes tulajdonságaihoz köthető előítélet vagy megkülönböztetés alapján követték el.
A rasszizmus vagy idegengyűlölet bizonyos formái ellen a büntetőjog eszközeit biztosító uniós keretszabályzást az előítéletes bűncselekmények és a szexuális irányultságon alapuló gyűlöletre uszításra is ki kellene terjeszteni, javasolják a képviselők. Az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak támogatnia kell a tagállamok között a bevált gyakorlatok cseréjét a rendőri szervek, az ügyészségek, a bírák, illetve az áldozatok támogatói szolgálatainak képzése és oktatása terén.
A jelentés szerint a tagállamoknak nyilván kell tartaniuk és ki kell vizsgálniuk az LGBTI-személyek elleni gyűlölet-bűncselekményeket, és büntetőjogi szabályokat kell elfogadniuk a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló gyűlöletre való uszítás tiltására.
A jelentés más javaslatai
- a bizottságnak támogatnia és koordinálnia kell a bevált gyakorlatok cseréjét a tagállamok között a nyitott koordinációs módszer segítségével, illetve nyomon is kell követnie azt;
- a bizottságot és a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy az érintett ügynökségekkel és az Eurostattal együtt rendszeresen összegyűjtsék a vonatkozó és összehasonlítható adatokat az LGBTI-személyek helyzetéről az Unióban, miközben teljes mértékben tiszteletben tartják az uniós adatvédelmi szabályokat;
- az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak és a tagállamoknak ösztönözniük kell a nemzeti esélyegyenlőségi szervek, a nemzeti emberi jogi intézmények és az LGBTI-személyek alapvető jogainak előmozdításával és védelmével megbízott egyéb szervezetek számára nyújtott képzést és kapacitásépítést; - az érintett ügynökségekkel együtt a bizottságnak és a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy a polgárok megismerjék az LGBTI-személyek jogait.
- a Bizottságnak útmutatást kell adnia arra vonatkozóan, hogy hogyan biztosítható úgy a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog és a családegyesítés joga, hogy közben a tagállami hatóság „tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti jogszabályai által jogilag elismert családok valamennyi formáját". - a képviselők szerint „a tagállamoknak be kell vezetniük vagy felül kell vizsgálniuk a nemi hovatartozás jogi elismerésének folyamatait abból a célból, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák a transznemű személyek méltósághoz és testi épséghez való jogát".
Az ellenkampányban a következőt írta alá tiltakozásul 209 ezer fő:
Nem sokkal azután, hogy az Estrella jelentés elutasításra került az Európai Parlament baloldali képviselői azonnal benyújtották az új Lunacek jelentést. Az Önök segítségével ezt is – csakúgy, mint ahogy az Estrela jelentést is kivédtük – semlegesíthetjük.
Febr. 3-án fog szavazni az Európai Parlament a jelentésről, ami hivatalosan az “EU ütemterv a szexuális orientáción ill. nemi identitáson alapuló homofóbia és diszkrimináció ellen” néven fut.
A Lunacek jelentés az LGBT* (magyarul: Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek, rövidítve LMBT) lobbi próbálkozása arra vonatkozóan, hogy különleges jogokat harcoljanak ki maguknak, és céljaikat minél szélesebbre terjesszék, ill. minél több helyen jobban napirendi ponttá tegyék a tagállamokban. Azt állítják, hogy csak egyenlő jogokat akarnak, de ez nem igaz.
Amennyiben elfogadásra kerül ez a javaslat, az EU intézmények és a tagállamok kötelesek lesznek részt venni egy átfogó homoszexuális mainstreaming (~érvényesítés) megvalósításában a közpolitika valamennyi területére vonatkozóan, beleértve nemcsak az egészségügy és az oktatás alapvető nemzeti kompetenciáit, de a foglalkoztatási, menekültügyi, és külkapcsolatok területét.
A Lunacek jelentés, egy az egész EU-ra kiterjedő, az LMBT közösségek érdekeit előtérbe helyező vétó mechanizmus kialakítására vonatkozó javaslatot is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy semmilyen jövőbeni EU jogszabály nem állhat szemben a homoszexuális és leszbikus aktivisták érdekeivel.
Ez a tervezett ütemterv azért is veszélyes, mert arra is felhasználható lesz a jövőben, hogy a tagállamokkal elismertesse az egynemű párok „házasságát”. Minderre nagyon alattomos és burkolt módon kerülne sor: pl. „minden hivatalos anyakönyvi dokumentum automatikus elfogadtatása és érvényesítése” kérvénye révén. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy azok a tagállamok, melyek az egynemű párok „házasságát” a maguk törvénykezése alapján nem ismerik el, tehát nem elfogadott az adott országban, az EU jog által mégis arra lennének kényszerítve, hogy elfogadják egy másik tagállamban kötött azonos nemű pár „házasságát”.
A jelentés egy olyan jövőképet tár elénk ahol:
· a tagállamokat lehetne arra kötelezni, hogy „engedélyezzék az azonos neműek házasságát” a jelentésre való (téves politikai ) hivatkozással..
· az egynemű párok valamennyi tagállamban teljes hozzáféréssel bírnának az örökbefogadások, a mesterséges megtermékenyítések és a béranyaság területén is.
· garantálva lenne a gyülekezés és önkifejezés szabadsága a meleg aktivisták számára, és megnyílna az út a „gyűlöletbeszéd” és „gyűlölet-bűncselekmény” jogi fogalmak alkalmazásának lehetőségére is, melyet kimondottan az evangélium hirdetői, és más, homoszexualitást ill. meleg lobbit ellenzők kritikáinak elhallgattatására használnának fel. Ezzel, az Európai Parlament az EU-t és a tagállamokat egy kettős mérce alkalmazására kényszerítené: korlátlan szólásszabadságot a meleg közösségnek, de korlátozott szabadságot a lehetséges kritikusok számára.
A legriasztóbb azonban az, ami hiányzik a jelentésből. A javaslat nem rendelkezik a szülők gyermekeik nevelésére és oktatására vonatkozó jogainak védelméről, valamint arról, hogy megvédhessék gyermekeiket a helytelen/nem megfelelő homoszexuális propagandától, vagy lelkiismereti okokból tiltakozhassanak ezek ellen. (A szavazást komoly ellenkampány előzte meg. A citizengo.org-on található online petíciót eddig 209.103-an írták alá.)
Transindex.ro,
2014. február 10.
A kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről egyeztetett Borbély László
Maros Sefcovic intézményközi és adminisztrációs ügyekért felelős EU-biztossal találkozott hétfőn Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke – számolt be az RMDSZ sajtóirodája.
„Fontos év áll előttünk: az EP-választások levezetése, akárcsak az állampolgárok aktív és sikeres bevonása, nagy kihívás lesz egész Európa számára. A választások után pedig arra kell törekednünk, hogy a kisebbségi jogok területén létrejöjjön egy egységes európai szabályozási keret, hogy a kisebbségi közösségek jogai ne függjenek a tagállamok változó politikai légkörétől” – hangsúlyozta Borbély László a találkozón, melyen rézt vett parlament több szakbizottságának elnöke is.
A politikus elmondta, az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés – amelynek iktatását az Európai Bizottság tavaly visszautasította – egy ilyen egységes szabályozási keret létrejöttét szorgalmazta.
„Európában 100 millió olyan ember él, aki tagja egy őshonos nemzeti közösségnek, kontinensünk körülbelül 60 regionális és kisebbségi nyelvének egyikét beszéli. Ennek ellenére, a Lisszaboni Szerződésben jelenleg csak egy fél mondat tér ki a nemzeti kisebbségekre, az Európai Unió pedig az uborka görbületével is többet foglalkozik, mint az őshonos kisebbségekkel. Ezen változtatni kell” – szögezte le a külügyi bizottság elnöke. Hozzátette, az idei évben a szubszidiaritás elvének érvényesítése is kiemelt fontosságú, Románia ugyanis 20 éve a túlzott központosítással, és az ezzel járó bürokratikus eljárásokkal küzd.
Válaszában Maros Sefcovic elmondta: a kisebbségi kérdéskör mindenképp fontos és meghatározó téma az Európai Unión belül, és érdeklődve várják az Európai Bíróság döntését az RMDSZ kezdeményezése kapcsán.
maszol/közlemény,
2014. február 22.
Hírsaláta
HELYEZKEDIK AZ RMDSZ? A román sajtó szerint az RMDSZ vezetői találkoztak Victor Pontával és Viorel Hrebenciuckal, s állítólag abban egyeztek meg, hogy a parlamentben támogatják a magukra maradt szocialistákat, cserében csak második, harmadik vonalbeli vezető állásokat kérnek.
Crin Antonescu a Gândul szerint különösnek tartja, hogy a miniszterelnök máris támogatókat keres, ami azt jelzi, hogy Pontának nincs szándékában fenntartani a Szociál-Liberális Szövetséget. Ponta természetesen azt válaszolta, nem azért találkozott a magyar és nem magyar kisebbségekkel, hogy azokat felkérje, lépjenek be a kormányba.
INTÉS A VESZÉLYES HULLADÉKLERAKÓK MIATT. Két kötelezettségszegési eljárást is indít Románia ellen az EU környezetvédelmi problémák miatt – jelentette be az Európai Bizottság. A hatóság szerint a korábbi figyelmeztetések ellenére az országban még mindig 19 olyan hulladéklerakó létezik, amely nem felel meg az uniós szabványoknak. Emellett azért is bírálta Romániát az Európai Bizottság, mert nem tisztították ki két moldvai réz- és cinkbánya ülepítőtavait. (Erdély FM)
KIADTAK EGY KISOKOST. A diáktanácsokban való részvételt, az aktívan eltöltött diákéveket népszerűsíti a DT Kisokos címet viselő kiadvány, amelyet az RMDSZ Főtitkárságának Ifjúsági Főosztálya jelentetett meg 1000 példányban. A füzetecske tizenhárom erdélyi megye magyar diáktanácsait ismerteti olvasmányos, közvetlen formában, a DT-vezetők vagy -tagok elbeszélései alapján. (Bukaresti Rádió)
NEMZETBIZTONSÁGI BÉKLYÓBAN. Nem mindennapi teljesítményt vitt véghez az elmúlt két hónapban a román kormány: egy rossz földtörvényt sikerült még jobban elrontania. Ennek következtében Szatmár megye területének túlnyomó többségén csak a nemzetbiztonsági szervek jóváhagyásával lehet majd földet eladni, illetve venni. (Szatmár.ro)
KIUTASÍTOTTÁK MAGYARORSZÁGRÓL. Jogerősen hat év szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a magyar nemzetiségű erdélyi férfit, aki 2012 őszén Kiskőrösön összeverte egy ismerősét, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a 26 esztendős Toti Zoltánt, és öt évre kiutasította Magyarország területéről. A vádlott 2012 augusztusa óta élt Magyarországon. Az eset 2012. november 8-án történt: a vádlott egy kocsmai italozás után cserépléccel verte össze a sértettet. A bántalmazott férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 1.
Az EP kiáll a nemzeti kisebbségek védelme mellett
A nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló jelentést hagyott jóvá az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő szerint a jelentés mérföldkőnek számít az Európai Unió történetében, mert arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szakpolitikai normát dolgozzon ki a nemzeti kisebbségek védelmében, továbbá felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a tényleges egyenlőség előmozdítására.
Az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban című jelentésről – amely Louis Michel belga képviselő nevéhez kapcsolódik – szerdán vitáztak a képviselők, majd csütörtökön szavaztak az elfogadása mellett. A jelentés elismeri, hogy a mindennapi életben az Európában élő nemzeti kisebbségi közösségek tagjai akadályokba ütköznek, ez pedig azt eredményezi, hogy saját tagállamuk nemzeti hatóságai másodrendű állampolgárokként kezelik őket.
"Ez a jelentés végre kimondja azt, amit eddigi európai parlamenti munkám alatt mindvégig szorgalmaztam: a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség" – fogalmazott Sógor Csaba a vita során. Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta, a romániai magyar közösség pontosan tudja mindazt, amit most ez a jelentés is elismer, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét csak konkrét jogi, nyelvi, kulturális és szociális intézkedések révén lehet biztosítani. Sógor Csaba elmondta: az őshonos, hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségi közösségek lélekszáma meghaladja az Unió összlakosságának 10%-át. "Amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását" – mutatott rá Sógor Csaba. Az EP-képviselő szerint ennek a jelentésnek az elfogadásával az Európai Parlament nem tesz mást, mint ami a szerződésekben meghatározott feladata: megjeleníti az európai polgárok érdekeit és fontos jelzést küld azok számára, akik eddig úgy érezhették: Európa nem képes választ adni problémáikra.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. március 4.
Szlovákia is belépne az SZNT luxemburgi perébe
Az SZNT azért indított pert, mert kifogásolja, hogy az EB elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése bejegyzését.
A Szlovák Köztársaság is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Dabis Attila az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen, kifogásolva, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten kaptak tájékoztatást az Európai Unió bíróságától a Szlovák Köztársaság beadványáról, amelyben Szlovákia képviselője azt jelezte, hogy az alperes Európai Bizottság oldalán szeretne belépni a perbe. Hozzátette, a bíróság nem tájékoztatta arról, hogy elfogadta-e a szlovák kérést, és egyelőre azt sem tudják, Szlovákia milyen érveket szeretne felsorakoztatni a per során.
Az SZNT elnöke helyesnek tartotta egyébként, hogy a szlovákok maguk is fontosnak tartják ezt a témát, hiszen nyilván ezért kérték felvételüket a perbe. "Valamit azonban félreérthettek, mert az lett volna az ésszerű, hogy a felperes oldalán, azaz mellettünk avatkoznak be a perbe. Mi úgy gondoljuk, hogy Szlovákiának és az Európai Uniónak is érdeke annak a jogszabálynak az elfogadása, amit kezdeményeztünk" - magyarázta Izsák Balázs. Hozzátette, hamarosan levélben próbálják megmagyarázni a szlovák kormánynak, miért tartják fontosnak a kezdeményezésüket, és miért tartják részben elhibázottnak a beavatkozási kérést.
A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az Európai Bizottság 2013 július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg, a kezdeményezés nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe.
hirado.hu,
2014. március 6.
A magyar kormány társul az SZNT-hez annak perében az Európai Bizottsággal
A magyar kormány úgy döntött, hogy beavatkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) oldalán abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Hozzátették, a lépésről a bírói fórumot hivatalosan értesítette a magyar kormány.
Emlékeztettek arra: a bizottság 2013 júliusában formálisan elutasította az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel benyújtott európai polgári kezdeményezését arra hivatkozva, hogy az nem olyan kezdeményezésre irányul, amellyel összefüggésben a bizottságnak hatásköre lenne jogalkotási javaslatot tenni. Az SZNT álláspontja ezzel ellentétes – tették hozzá.
A közleményben idézték Németh Zsoltot, a tárca parlamenti államtitkárát; közlése szerint Magyarország kormánya az alaptörvényben lefektetett kötelezettségéből fakadóan is kiemelt figyelemmel kíséri a határon túli magyarok sorsát érintő kezdeményezéseket. Azzal, hogy a beavatkozás mellett döntött, a kormány azt az igényt akarja kifejezni, hogy az EU politikáit közvetetten se lehessen olyan célokra használni, illetve ne legyen olyan hatásuk, amelyek a magyar kisebbséget a szülőföldjén hátrányos helyzetbe hozzák. Ez ellentétes lenne a vonatkozó európai értékekkel, elvekkel, jogrenddel – fogalmazott az államtitkár.
MTI
Erdély.ma,
2014. március 8.
A kisebbségek védelme része az EPP választási programjának
Az RMDSZ javaslatára európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását kéri az Európai Néppárt választási programja. Az európai jobbközép alakulatokat tömörítő Néppárt a március 6–7. között Dublinban tartott kongresszusán fogadta el választási programját, dönt az Európai Bizottság néppárti elnökjelöltjének személyéről, és megerősíti tisztségében Joseph Daul pártelnököt.
Az RMDSZ küldöttségét Borbély László politikai alelnök vezeti, tagjai az RMDSZ EP- képviselőjelöltjei: Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, Vincze Lóránt külügyi titkár, Hegedüs Csilla, a Nőszervezet jelöltje és Kurkó Cecília, a szövetségi elnök külügyi tanácsosa. Jelen volt ugyanakkor a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom háromtagú küldöttsége Kelemen Kálmán elnök vezetésével.
A választási programban foglaltak értelmében: a nemzeti kisebbségeknek jogi szabályozásra van szükségük annak érdekében, hogy megőrizzék és megvédjék nyelvüket, kultúrájukat és önazonosságukat. Az Európai Uniónak keretszabályozást kellene kidolgoznia a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és közösségek védelme érdekében. A dokumentum utal arra, hogy az egyes országokban fellelhető kedvező kisebbségvédelmi gyakorlatot a többi tagállamban is hasznosítani kellene a kisebbségi közösségek jogbiztonságának növelése és új jogok érvényesítése érdekében.
A programalkotás több mint egy évvel ezelőtt kezdődött az Európai Néppártban. A kisebbségekre vonatkozó javaslat előzménye az Európai Néppárt 2009-es bonni kongresszusi határozata és a 2012-ben elfogadott EPP-program volt, amely kisebbségi fejezetet is tartalmaz. A választási programmal teljessé vált az Európai Néppárt elkötelezettsége a kisebbségvédelem területén. A választási programhoz a módosító javaslatot a programalkotó munkacsoport ülésén a kezdeményező RMDSZ a Fidesszel, az MKP- val és a német CDU-val közösen nyújtotta be, és a jelenlévők egyhangúan fogadták el.
A javaslatok beiktatásával az Európai Néppárt támogatja RMDSZ európai politikáit és méltányolja a magyar közösség érdekeinek teljesítése iránti elkötelezettségét és brüsszeli képviseletének eredményeit. Az RMDSZ az európai értékek mentén kéri az erdélyi magyarok támogatását az erős brüsszeli képviselet megőrzésére – fogalmazott a szavazást követően Borbély László politikai alelnök.
A kongresszus csütörtöki nyitóülésén az Európai Néppárt elfogadta a választási programot, és megerősítette tisztségében Joseph Daul pártelnököt. A kongresszus tegnapi napirendi pontjai között szerepelt még a döntés az EPP európai bizottsági elnökjelöltjéről.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. március 10.
Magyar EP-képviselők az ukrajnai nyelvtörvényről, a romániai magyar kisebbségről - Pelczné Gáll Ildikó Fideszes Európai Parlamenti (EP-) képviselő az ukrajnai nyelvtörvény ügyét vetette fel, az erdélyi Tőkés László és Sógor Csaba a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán a romániai magyarok követeléseire, Székelyföld autonómiaigényére hívta fel a figyelmet, Winkler Gyula ugyancsak RMDSZ-es képviselő pedig a romániai magyarság számára anyanyelven elérhető uniós tájékoztatást hiányolta hétfőn este Strasbourgban az EP plenáris ülésén, az egyperces felszólalások sorában.
Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett arra, hogy február 23-án az ukrán parlament visszaállította azt a korábbi helyzetet, amely súlyosan sérti a kisebbségek, így az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogait. Ugyanis már csak ott lehetséges kisebbségi nyelvet használni, ahol a kisebbség aránya eléri az ötven százalékot.
"Sajnálatos dolognak tartom, hogy az Európai Unió felé igyekvő Ukrajna első döntéseinek egyike volt a kisebbségi jogok korlátozása" - mondta a fideszes EP-képviselő. Arra kérte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy továbbítsa ezt az aggodalmat az ukrán parlamentnek és az ukrán kormánynak. Olyan nyelvtörvényre van szükség - hangoztatta -, ami megfelel az uniós normáknak.
Tőkés László arról beszélt, hogy "a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott". Szerinte ez a kisebbségi magyar közösség a megmaradás és a jövő biztosítékát az autonómiában látja.
Mint Sógor Csaba felidézte, a közel másfél milliós romániai magyarság több évtizede megfogalmazta azt az igényét, hogy a többségében magyarok lakta Székelyföld sajátos státusú régiót képezzen, Románia területi integritását tiszteletben tartva nagyobb döntéshozatali jogosítványokat kaphasson.
"A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző autonómiaformák nagyban elősegítik az etnikumok közötti békés és harmonikus együttműködést. A mai tüntetés üzenete az, hogy a Romániában élő magyarok helyzete kapcsán még számos tisztázatlan kérdés van, a közösség pedig békés hangot ad elégedetlenségének, és párbeszédre kéri a kormányt" - mondta az RMDSZ-es politikus.
Párttársa, Winkler Gyula azt nehezményezte, hogy Romániában a magyar közösség tagjai nem kapnak tájékoztatást az Európai Bizottságtól az anyanyelvű médián keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarság lélekszáma nagyobb, mint egyes tagállamokban az összlakosság.
"Romániában annyi magyar él, mint Észtország össznépessége. Többen vagyunk, mint Ciprus, Luxemburg vagy Málta lakossága" - mondta, és kérte az Európai Bizottságot, hogy romániai képviseletén vezesse be a magyar nyelvű tájékoztatást.
Kárpáti János
(MTI)
2014. március 11.
Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Székely Szabadság Napja – Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
A Székely szabadság napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten, a Hősök terén. A magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.
György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg „autonómiát Székelyföldnek” közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. A szónok arról beszélt, hogy a Székely szabadság napján emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. „Emlékezni azokra a székely vértanúkra (...), akik az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban” – fogalmazott.
György-Mózes Árpád közölte, azért is tüntetnek most, hogy emlékeztessék a világot, illetve a román kormányt, hogy a székelyek szabadságszeretete és autonómiaigénye továbbra is épp olyan erős, mint volt 160 évvel ezelőtt. Bejelentette, hogy a tavaly útjára indított, Székelyföld autonómiáért elnevezésű kezdeményezés „életképesnek bizonyult”, az idén a világ 18 helyszínén tudtak mozgósítani támogatókat. Megemlékezést tartanak Budapest és Marosvásárhely mellett például Szolnokon, Esztergomban, Pozsonyban, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is – mondta György-Mózes Árpád.
A Székelyföldért Társaság elnöke szerint „erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert „ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”. Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont – fűzte hozzá – a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.
„Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (...), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” – fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.
Közölte, a Budapesten is felolvasott felhívást tíz ország húsz helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Ebben azt írják, hogy Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségét, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.
A felhívásban emlékeztettek arra, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel – várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is – tette hozzá.
Mécsesekből rakták ki a székely zászlót
A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés végén a rendezvény több száz résztvevője rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett útszakaszokat.
A tömeg többször azt skandálta: „Autonómiát Székelyföldnek!”; „Vesszen Trianon!”; „Székelyföld nem Románia”.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Sógor, Winkler és Tőkés is felszólalt Strasbourgban a romániai magyarsággal kapcsolatban
Tőkés László és Sógor Csaba a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán a romániai magyarok követeléseire, Székelyföld autonómiaigényére hívta fel a figyelmet, Winkler Gyula pedig a romániai magyarság számára anyanyelven elérhető uniós tájékoztatást hiányolta hétfőn este Strasbourgban az EP plenáris ülésén, az egyperces felszólalások sorában.
Tőkés László arról beszélt, hogy "a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott". Szerinte ez a kisebbségi magyar közösség a megmaradás és a jövő biztosítékát az autonómiában látja.
Mint Sógor Csaba felidézte, a közel másfél milliós romániai magyarság több évtizede megfogalmazta azt az igényét, hogy a többségében magyarok lakta Székelyföld sajátos státusú régiót képezzen, Románia területi integritását tiszteletben tartva nagyobb döntéshozatali jogosítványokat kaphasson.
"A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző autonómiaformák nagyban elősegítik az etnikumok közötti békés és harmonikus együttműködést. A mai tüntetés üzenete az, hogy a Romániában élő magyarok helyzete kapcsán még számos tisztázatlan kérdés van, a közösség pedig békés hangot ad elégedetlenségének, és párbeszédre kéri a kormányt" - mondta az RMDSZ-es politikus. Winkler Gyula azt nehezményezte, hogy a magyar közösség tagjai nem kapnak tájékoztatást az Európai Bizottságtól az anyanyelvű médián keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarság lélekszáma nagyobb, mint egyes tagállamokban az összlakosság.
"Romániában annyi magyar él, mint Észtország össznépessége. Többen vagyunk, mint Ciprus, Luxemburg vagy Málta lakossága" - mondta, és kérte az Európai Bizottságot, hogy romániai képviseletén vezesse be a magyar nyelvű tájékoztatást. (mti)
Transindex.ro,
2014. március 14.
Görögország és Románia is kérte beavatkozását az SZNT luxemburgi perébe
Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, Görögország március 7-i és Románia március 12-i beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást. Hozzátette: a dátumoknak azért van jelentősége, mert megítélése szerint Románia elkésett a beavatkozással. Ezt március 10-ig tehette volna meg.
Az SZNT elnöke közölte, Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte beavatkozását.
Izsák Balázs valószínűnek tartotta, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának az elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila, Románia környezetvédelmi minisztere tagja a kezdeményezésük polgári bizottságának, a román kormány a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottságot próbálja erősíteni a perben.
Az SZNT elnöke megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok. „A reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek", hogy pusztán az Európai Bizottság hatásköre kérdésében akarnának véleményt nyilvánítani. Valószínűsítette, hogy a tagállami érvek máris a polgári kezdeményezésük tartalmához kapcsolódnak. Izsák Balázs nem tartotta rossznak a kelleténél hamarabb induló tartalmi vitát, de hangsúlyozta, a mostani per csupán arról folyik, hogy a bizottság megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzését.
A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében.
MTI
Erdély.ma,