Emlékek a nemzetiségi türelem földjéről ( Beszélgetés Bodor Ádám íróval)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek? 
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni. 
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem. 
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni. 
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kálvin-szobrot avattak (Ünnep a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében)
Kálvin János bronz mellszobrának leleplezésében csúcsosodott ki az idei, immár kilencedik alkalommal megszervezett Kálvin-hét rendezvénysorozata. A kovásznai belvárosi református templom kertjében állított szobrot Vargha Mihály szobrászművész alkotta, a leplet ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyhákerület püspöke, nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági, illetve nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vette le egyházi és világi elöljárók, hívek jelenlétében.
A szombati gyülekezeti napot megelőzően a hét folyamán Szörcsén zajlott a gyereknap, Kézdivásárhelyen a nőszövetségek napja, Pákéban a presbiteri, Alsócsernátonban a konfirmandusok napja.
A hétvégi kovásznai események a református egyházközség tulajdonában lévő Deák-kertben kezdődtek. Kora reggeltől érkeztek az egyházmegye gyülekezeteinek képviselői, a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar Kelemen Szilárd karnagy vezetésével térzenével várta a résztvevőket. Mindenki felhúzta saját sátrát, majd hivatalos megnyitóként a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjainak részvételével került sor a magyar és egyházi zászlók felvonására. Ezt követően ft. Kató Béla püspök hirdetett igét, majd úrvacsorát szolgáltak a híveknek. Ezzel párhuzamosan a városi művelődési otthonban gyerek-istentiszteletet tartottak. Az események a belvárosi református templom kertjében folytatódtak, a Kálvin-szobor leleplezését megelőzően díszbeszédek hangzottak el. „500 évvel ezelőtt, a mohácsi vész után, néhány évtized alatt közösséget szerveztek a magyar reformátusok, elsősorban Magyarország azon részén, ahol a török mindent felperzselt” – idézte ft. Kató Béla istentiszteleten elhangzott szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Ugyanazt a hangulatot éljük meg ma Erdélyben, Székelyföldön, amire több száz évvel ezelőtt a reformátusok vállalkoztak. Ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk kapkodni, idegeskedni, félni, tízszer száz éve élünk itt, Erdélyben, a mai Románia közepén, Székelyföldön. Láttunk mi már olyat, ami az elmúlt időszakban történt, de ha közösségi érdekeinket összefogva haladunk előre, akkor nemcsak ötszáz, ezer év áll előttünk, hanem annál sokkal több. Látva a féktelen magyarellenességet, ami az országban van, Kovászna Megye Tanácsa hangsúlyosabban kiáll a történelmi magyar egyházak mellett, szoborállításra is szívesen adunk az elkövetkezőkben is támogatást” – jelentette ki a tanácselnök.
Gyerő József, Kovászna polgármestere a város lakói nevében köszöntötte a jelenlévőket. Vargha Mihály szobrászművész a mellszobor megformázásának előzményeiről beszélt a közönségnek. Lelkészekkel, okos emberekkel beszélgetett arról, ki is volt Kálvin János, végül egy olyan emberi alakot mintázott meg, amelyen a középkori ruha tömegéből előtör a fej – egy szigorú fej. Miért szigorú? Egyrészt, mert Kálvin szigorú volt. Másrészt, mert nem árt a mai világban egy kis szigorúság nekünk, székelyeknek sem. „Az én Kálvinom azt kérdezi tőlünk: hogy álltok a hittel, a szülőföldhöz, egymáshoz való viszonyotokkal, székelyek, magyarok? Nemcsak a kálvinistákhoz, unitáriusokhoz szól, hanem a római katolikusokhoz is, mert ahogyan a papok nem unják mindennap, vasárnap a Bibliából idézeteket felolvasni, azokat értelmezni, azokról elmélkedni, ugyanúgy nekünk sem szabad megunni a Székelyföldhöz és közösségünkhöz való viszonyunkat” – mutatott a követendő útra a művész. Marosán Csaba színművész Tamási Áron, Ady Endre, Dsida Jenő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A leleplezett szobrot ft. Kató Béla áldotta meg, majd a templomban kezdetét vette a református kórusok találkozója. A nap folyamán gyerek- és ifjúsági programok zajlottak, volt táncház, táncoktatás, koncert, Marosán Csaba Luther asztalánál című előadását mutatta be. Az események sorát a zászlók bevonása zárta. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Oktatási intézményeik fenntartása mellett tettek fogadalmat a romániai reformátusok és evangélikusok
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
A szervezők közleménye szerint a zsinat elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben a két romániai protestáns egyház vezetői elkötelezték magukat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyéb egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett. A reformáció 500. évfordulója jegyében szervezett ünnepi rendezvény résztvevői hálát adtak az elmúlt fél évezredért, és megerősítették, továbbra is felvállalják a reformátorok örökségét.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet.
Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nem csak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
A zsinat hétfőn délután a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös lelkészszentelési istentisztelettel zárul. (MTI)

A Partium sem marad ki a magyar óvodaépítési programból
Több településen óvodát korszerűsít vagy újat épít a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyar állam támogatásával. A 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési programból 1,4 milliárd lej jut a nagyváradi székhelyű egyházkerületnek. Mint korábbanmegírtuk, az Erdélyi Református Egyházkerület 2,8 milliárd forintot kapott a keretből, és a többi erdélyi történelmi egyház szintén kap a támogatásból.
A KREK tervei szerint Nagykárolyban, Nagyváradon, Mezőtelkiben, Resicabányán, Szatmárnémeti és Kraszna látja majd a projekt előnyét. Megkeresésünkre Farkas Zsolt egyházkerületi tanácsos elmondta, összesen tíz helyszínen kívánnak óvodaépítési, illetve -bővítési munkákba fogni.
„Ezek közül van olyan település, ahol eddig nem létezett egyházi óvoda, de olyan is, ahol már létezik, de az épület nem megfelelő, mert túl kicsi vagy régi, több csoport indítására alkalmatlan, esetleg a szabványoknak képtelen megfelelni. Olyan település is van, ahol a meglévő épületet javítjuk, korszerűsítjük, szereljük fel” – magyarázta a tanácsos.
Tájékoztatása szerint három helyen már működő intézményben kell új épületet építeniük, itt új csoportok indulnak, illetve a szabványoknak is megfelelnek majd az épületek. Négy helyen pedig teljesen új intézmény beindítását tervezik, három helyen javítanak és a felszerelésen bővítenek.
Mint korábban megírtuk, óvodát épít Krasznán a KREK által a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, amelynek alapkőletételére július 8-án került sor, a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából szervezett Egyházmegyei Gyülekezeti Napon. Az intézményt az egyházmegye, Kraszna Község Polgármesteri Hivatala és a helyi iskola közösen működteti majd és tartja fent.
A helyszínek kiválasztásánál egyértelműen a szükséglet és a fenntarthatóság volt az, ami döntött – mondta el Farkas Zsolt. „Ebbe tartozik az, hogy az illető egyházközség képes-e működtetni az intézményt, illetve a környezet lehetővé teszi-e, vagy legalábbis nem akadályozza a beruházást és a működést” – magyarázta.
Hogyan lesz ez fenntartható?
A tanácsos szerint a fenntarthatóságot két faktor befolyásolja: az egyik a szükséges gyereklétszám biztosítása, ami a településeken adott, a másik pedig az anyagi források bevonása, amelyek tekintetében az érintett egyházközségekkel egyeztetéseket folytat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Elmondása szerint ez is biztosítottnak tűnik.
Mint azt megtudtuk, mostanáig a megfelelő telkek, illetve az engedélyek beszerzésénél szembesültek problémákkal, hiszen egy óvoda építése sokkal nagyobb körültekintést igényel. „A beépíthetőség, illetve a hivataloknál megkövetelt dokumentumok néha fejtörést okoznak, eddig azonban nem ütköztünk komolyabb akadályba. Ahol a beruházás a telek adottságai miatt nem megvalósítható, ott másik telek után kellett néznünk” – mondta el a tanácsos.
Az év végéig mindenhol szeretnének építkezési engedéllyel rendelkezi. Vannak helyszínek, ahol már belátható időn belül kézhez kapják az engedélyeket, természetesen ott a munkálatnak is hamarabb nekifognak. A következő esztendőben mindegyik településen szeretnék befejezni az építkezést.
Volna még igény óvodaépítésre
Érdeklődésünkre az egyházkerület tanácsosa azt is elmondta, ha lesz rá támogatás, a projektet folytatják, hiszen vannak még települések, ahol lehetne óvodaindításban vagy -fejlesztésben gondolkodni.
„Településneveket nem említek, viszont több olyan megkeresés érkezett gyülekezeteinkből, hogy szeretnének részt venni a projektben. Természetesen alaposan meg kell vizsgálni ezeket és amennyiben fenntarthatónak és indokoltnak bizonyul, lépünk” – tette hozzá Farkas Zsolt.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Közös zsinat 446 év késéssel
Először tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel.
A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik.
Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök.
A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni.
Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért
A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz.
Egyházi Trianon
Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak.
Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját.
A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon.
Lelkészhiány és érdektelenség?
A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár.
Egyházkerületi közgyűlés
Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elkezdték az Apáczai-líceum felújítását
Elkezdődtek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum felújítási munkálatai – az épületet kívül-belül javítják, illetve új szárnyat is csatolnak hozzá, így ősszel a diákok korszerű termekben, megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az anyanyelven történő oktatás és magyar diákokat befogadó tanintézmények fenntartásának jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy reményei szerint 2018-ra minden erdélyi református iskola teljesen felújítva fogadhatja majd a diákjait. A felújítások szükségessége már sok évvel ezelőtt egyértelművé vált az iskola vezetése számára, a fő cél pedig az, hogy egy korszerű, minden szükséges eszközzel felszerelt épület kialakítása mellett az elemi osztályosoknak is megfelelő körülményeket biztosítsanak a tanuláshoz – olvasható a reformatus.ro beszámolójában.
Vörös Alpár, az iskola igazgatója elmondta: az Erdélyi Református Egyházkerülettel 2013-ban, az iskola épületének visszaszolgáltatása után született egy együttműködési egyezség, amely most ilyen látványosan és gyümölcsözően bontakozik ki. Az épületnek gyakorlatilag csak a falai maradnak meg, mindent mást kicserélnek.
Az osztálytermek bútorzatának kicserélését az iskolai alapból, szülők támogatásával valósítanák meg, emellett gyűjtést is szerveznek erre a célra, hogy minden tantermet projektorral, interaktív táblával, modern oktatási eszközökkel szerelhessenek fel. Az egyházkerület tervei szerint a megfelelő elektromos hálózatot készen kapja az iskola, így csupán az eszközöket kell biztosítaniuk a korszerű tanítási módszerek megvalósításához. A helyi önkormányzat a festési munkálatok finanszírozását vállalta.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kijelentette: „egyházkerületünk egyik legfontosabb küldetése az ifjúság nevelése és oktatása, hiszen bennük van a jövő. Ezért küzdünk az iskoláink visszaszerzéséért, hogy lehetőségünk legyen ezt megvalósítani.” A püspök szerint az Apáczai esetében nem egy klasszikus református kollégium példáját láthatjuk, de az egyház saját iskolahálózatának részeként tekint rá. „Mint tulajdonosnak, kötelességünk karbantartani az intézményt, amelyen apró javításokat végeztek, de megépítése óta nem esett át gyökeres újításokon. A másik gond a helyiségek hiánya, hiszen építésekor az elemi osztályokat nem vették számításba, szétszóródva pedig nem lehet elegendően hatékony az oktatás” – ecsetelte Kató Béla. Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI

Az óvoda nemzetmegtartó erő
A gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén.
A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek.
A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta.
A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szentírás a legfőbb mérce (Reformáció 500)
A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle „lelki homokozónak” tekinteni, amelyben „eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos” – jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ötszáz éve indult reformációról és Európa szellemi jövőjéről rendezett tegnapi pódiumbeszélgetésen.
Az emberi erőforrások minisztere úgy vélte: a hitnek a Kálvin által megfogalmazott totális igénye nem azt jelenti, hogy intézményesen az egyháznak kell mindent irányítania, hanem azt, hogy mindenben a szentírás tanításai jelentik a mércét. Szerinte a keresztény hit és annak református formája azt mondja, hogy „a főnök feljebb van, feljebb a püspöknél, feljebb a miniszterelnöknél (…), a keresztény hit feljebb van a pártfegyelemnél”. A miniszter szerint törvényhozási következményei vannak annak, hogy a magyar alkotmány az Istenre való hivatkozással kezdődik, és ebben a tekintetben sok még a tennivaló Magyarországon. Mint mondta, a reformáció 500 éves évfordulója alkalom arra is, hogy a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető tordai országgyűlés jövő évi 450. évfordulójára készüljünk. Bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásával teljesen megújul a tordai római katolikus templom, amelyben a lelkiismereti szabadságot kihirdették.
Balog Zoltán megjegyezte: 2018-ban, amikor Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumát is ünneplik Romániában, azt várják el, hogy a Kárpát-medence országai tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét és az egyesülést kinyilvánító gyulafehérvári nyilatkozat betűjét. „Ha ötven százaléka megvalósult volna annak, ami ott le van írva, a magyar közösségnek sokkal komolyabb esélyei lennének a túlélésre, a gyarapodásra” – tette hozzá. A miniszter afféle üzemi balesetnek tartotta, hogy ötszáz évvel ezelőtt a reformáció a katolikus egyház szakadásához vezetett, hiszen – mint megjegyezte – a katolikus egyházban is erős megújulási hullámot indított el. Úgy vélte: a kereszténységben az a csodálatos, hogy egyszerre konzervál és reformál, egyszerre megőriz és megújít. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy vélekedett: ma talán Európa sem lenne, ha fél évezrede nem következik be az egyházi reformáció. Az egyházi mozgalom megváltoztatta az emberek gondolkodását, munkához való viszonyulását, és az anyanyelvhasználat egyházi bevezetésével felértékelte az identitás kérdéseit. A püspök szerint a jelen feladata, hogy visszatérjünk a szentírásban rögzített forráshoz, ebből merítve kell újraszervezni az életet. Megemlítette: a reformáció is azért tudott annak idején olyan hatásos lenni, mert az élet minden területén jelentkező kérdésekre választ tudott adni. Úgy vélte, az egyháznak ma is az a feladata, hogy zsinórmértéket adjon. „Ha nem tudunk választ adni az emberek mindennapi kérdéseire, kérdéses a fennmaradásunk” – jelentette ki. A pódiumbeszélgetésen David Campanale brit újságíró szenvedélyes szónoklatban fejtette ki: a hithez, Istenhez ragaszkodó Magyarország és Lengyelország példája Európa egésze számára reménységet ad a jövőre nézve. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma

Elhelyezték az Apáczai líceum új szárnyának alapkövét
Új szárnnyal bővül a valamikori Kolozsvári Református Leánygimnáziumnak, ma az Apáczai Csere János Elméleti Líceumnak helyet adó épület – tájékoztatott az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóirodája. Az egyház által visszaigényelt és visszakapott ingatlan bővítését, valamint a régi épület felújítását a közelmúltban kezdték el, az új szárny alapkövét vasárnap délelőtt helyezte el Kató Béla erdélyi református püspök és Vörös Alpár, az iskola igazgatója.
Kató Béla püspök beszédében arra emlékeztetett, száz évvel ezelőtt a Református Egyetemes Konvent felhívást intézett az illetékes egyházkerületekhez, hogy alapítsanak új egyházi intézményeket és iskolákat. Az Erdélyi Református Egyházkerület egy kolozsvári központú felsőbb leánynevelő intézet felállításával készült a reformáció nagy ünnepére, az első világháború kitörése miatt azonban csak 1926-ra készült ez az épület, amelynek alapkőletételére ugyanazon év május 30-án került sor. A püspök szerint a reformáció ötszázadik évfordulóján sem tűzhetünk ki más feladatot, mint intézményeink újbóli birtokbavételét, kijavítását vagy újak építését.
Vörös Alpár igazgató rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 91 éve ünnepelték utoljára Kolozsváron magyar tanintézmény alapkőletételét, amikor elkezdték a Református Leánygimnázium építését. Ebben az épületben azóta több ezer diák sajátította el a tudomány és az erkölcs alapköveit: az egyház az iskola alapításakor 250 diák számára tervezte az épületet, azóta gyarapodott az intézmény is, de a diákság száma is jelentősen emelkedett, így kinőtték az épületet, ezért éveken keresztül két váltásban folyt az oktatás. A mostani felújítási és bővítési munkálatokkal ezt az áldatlan állapotot szünteti meg az egyház. Vörös Alpár elmondta, az új épületszárny nyolc tantermet, egy tágas dísztermet, könyvtárat, ebédlőt foglal magába, tehát modern oktatási feltételeket biztosít majd az elemi osztályos diákok számára, a régi épület felújításával pedig ugyanezeket a körülményeket teremti meg az összes apáczais diáknak.
Az ünnepségen Kató Béla püspök és Vörös Alpár igazgató elhelyezték azt az időkapszulát, amelybe belekerült a megújult és kibővített épület látványterve, az iskola rövid története, valamint a Kató Béla püspöknek az alapkőletételkor elmondott beszéde. Az alapkőre azt az igét írják fel, amelyet Sámuel próféta felírt, amikor megnyerte életének legnagyobb csatáját a filiszteusok ellen (1 Sám 7:12): Eben-Háézer, ami magyarul azt jelenti: Mindeddig megsegített bennünket az Úr. Szabadság (Kolozsvár)

Kóborban találkoztak a reformátusok (Élet a szórványban /1./)
Amikor a háromszéki ember Olthévíznél letér a Brassót Segesvárral összekötő főútról, és a Hortobágy-völgybe vezető dombok között kanyarog, egy kicsit otthon, egy kicsit pedig idegenben érzi magát. Otthonosságot az Olt kölcsönöz, de a parlagon maradt földek, az alsókománai, királyhalmi, szásztyúkosi idegen szó és az elhanyagolt falukép mégsem válik a sajátjává. Csak akkor érezni, hogy azért még Székelyföld déli peremén járunk, amikor a kóbori utcán az első idős ember reánk köszön: Békesség Istentől! A szomszéd megye legkisebb önálló református egyházközségébe a Brassói Református Egyházmegye által szervezett szórványtalálkozó alkalmából látogattunk el július 14-én, ahová a Nagy-Küküllő és az Olt mente, Bákó környéke és a déli Regát, valamint Fogarasföld, Szeben vidéke több mint harminc településéről érkeztek hívek.
Reggel még üresek voltak Kóbor utcái, csak a rendőrök jelenléte jelezte, hogy itt valami készül. A lelkészi hivatal udvarán ellenben nagy volt a sürgés-forgás, közel háromszáz ember fogadására készültek. Miután a régió eddigi legnagyobb szórványtalálkozójának résztvevői összesereglettek, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke imával indította útjára a menetet a református vártemplom felé. Az egykori lutheránus Kőhalomszék egyetlen református falujának temploma pontos keletkezéséről nincsenek adatok, mivel az 1802-es tűzvész alkalmával leégett az istenháza, és a dokumentumok odavesztek. Feljegyzések szerint az 1600-as évek közepén egy korábbi papi széket újíttattak fel, ami azt bizonyítja, hogy a templom jóval korábban épült – erről tudósít Kósa Jolán tanító, a húsz évvel ezelőtt megírt és a szórványtalálkozó alkalmából kiadott kóbori monográfiában. Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit
„Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megpróbáltál. Annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt” – a 90. zsoltár 15. verséből vett idézetre építette igehirdetését Erdély református püspöke, hangsúlyozva: az élethez az öröm és a bánat is hozzátartozik, és mindkettőben velünk van Isten. Kató Béla párhuzamot vont Mózes története és a szórványlét között, azt mondta, a negyvenéves vándorlás alatt Mózes körül kihalt egy egész nemzedék, és amikor számba vette a veszteséget, szíve tele volt fájdalommal. „Kóbor története is ehhez hasonló. Ötszáz évet úgy jártatok itt, hogy sok-sok ember élt ebben a gyülekezetben, közösségben, és most, amikor alig hetvenen vagytok, ott van a szívetekben, szívünkben a fájdalom. De miként a bánat, az öröm is életünk része, és Isten ad nekünk annyi örömet, hogy el tudjuk viselni a bánatot” – mondotta.
Szegedi László kőhalmi lelkész, a Brassói Református Egyházmegye esperese is szólt a hívekhez: „Addig leszünk igazából nagy és erős közösség, amíg egymásra tudunk figyelni, és addig fogunk megmaradni, amíg fáj nekünk az is, ha valahol egy falu végén egy Székelyföldről származó öregasszony még a macskájával is románul kényszerül beszélni.” Brulyát említette, ahol két, Nagybaconból elszármazott, nyolcvan fölötti asszony él a román nyelvtengerben. „Aki nem éli meg a közösséget, aki nem tudja, hogy mit jelent együtt énekelni, imádkozni, megerősödni a hitben, elénekelni népdalainkat és zsoltárainkat, elmondani gyermekeinknek és unokáinknak a meséinket, legendáinkat, történeteinket, annak a szívéből és az emlékezetéből, a lelkéből kihull a drága anyanyelv, és akinek az ajkán elnémul az anyanyelv, annak a szívéből ki fog hullni a hit.”
Az istentiszteletet követően a gyülekezet a református temetőben emlékezett meg az 1906-ban huszonhárom éves korában elhunyt kóbori Csomor Jánosról, az erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) alapító elnökéről.
Elkóboroltak, de visszatértek
Kóborban nincs magyar iskola, az egyetlen összevont román elemi osztályt Kósa Jolán tanítja, aki szülőfalujában csak az I–IV. osztályt végezhette anyanyelvén, majd a fogarasi gimnázium után, 1978-ban diplomázott a nagyenyedi tanítóképzőben. Ott húsz évig tanított magyarul, majd a kisegítő iskolában nyolc évig románul, nyolc évvel ezelőtt pedig visszatért Kóborba. „Álmodozva gondolok vissza a régi időkre. Hát szép gyermekkor volt, sok ember, sok barát és minden, ami hozzáillett egy ilyen kis faluhoz, amilyen a miénk volt. Szép házak, szép udvarok, szorgalmas nép.”
Kósa Jolán gyermekkorában hétszáz-nyolcszáz református élt a faluban, jelenleg a 180 lelkes Kóbor református gyülekezete alig 76 főnyi, közülük egy-két hatvanas, hetvenes házaspár, a többség nyolcvan év fölötti özvegy, főként nők. Állatokat tartanak, sok a munka, társasági élet nincs – mondja a tanító. Húsz évvel ezelőtt 1-es fokozati vizsgájára írta meg Kóbor monográfiáját, amelyet a szórványtalálkozóra adtak ki a Brassói Református Egyházmegye támogatásával Ambrus Attila gondozásában. Kósa Jolán ebből az alkalomból állított össze egy gyűjteményre valót régi dokumentumokból, tárgyi emlékekből, viseletből, amelyeket a lelkészi hivatalban állítottak ki. „Össze kell gyűjteni a tárgyi emlékeket, hisz kis falvaink, mint a miénk is, már utóéletüket élik, már alig van tárgyi emlék, és lassan-lassan kipusztulnak az öregek, fiatal pedig nincsen.” Kósa Jolán szerint nehéz az élet Kóboron, „de az ember lelkileg otthon érzi magát”. Egyre több az üres porta, és egyre több idegen költözik a faluba, amely egykor a térség magyar bástyája volt, a jómódú királyföldi szászok is ide küldték gyermekeiket magyar nyelvet tanulni.
Szász József tizenhét éve gondnoka a kóbori református egyháznak. Fiatal korában ő is elment a családjával Fogarasra, hogy gyermekei magyar iskolába járhassanak. Abban az időben tömegesen hagyták el a kóboriak szülőfalujukat. Szász József így emlékszik vissza: „Ennek a falunak az volt a nagy átka, hogy ’56-ban szétverték a tankok az utakat, soha többé senki nem javított majdnem semmit. ’56-ban, a magyarországi forradalomkor itt vonultak keresztül a falun, sokszor egy tank négyszer is keresztülment, csakhogy út ne maradjon. Aztán tömegesen mentek el a családok. Először elment az apa kőműves- vagy ácsmunkára, aztán kapott egy garzont, és vitte a családját. Akkor ürült ki a falu, elmentek a mesteremberek és a fiatalok, csak az idősebbek maradtak.”
Amikor Szász József 1998-ban visszatért a faluba, nemsokára alpolgármesternek választották a szásztyúkosi önkormányzatban, és kezdeményezésére újraindították a magyar elemit. „Az volt a törvény, ha hat gyermek van, lehet indítani. Fele cigány volt, de nem számított, magyarok voltak, és elindult az osztály. Azok a gyermekek megnőttek, ötödiktől elmentek, utánpótlás nincs, így négy év után, 2008-ban megszűnt a magyar osztály.”
A dologból meg lehetett élni
Ötven-hatvan évvel ezelőtt sokan elmentek Kóborból, vitték gyermekeiket magyar iskolába, de a megélhetési lehetőségek is beszűkültek az egykor virágzó faluban. Akik maradtak, jelenleg nyolcvan év fölöttiek, nem bánták meg, hogy nem kóboroltak el, de azt sem állítják, hogy könnyű lett volna az élet Kóborban. Ottjártunkkor idős özvegyasszonyok meséltek kérésünkre életükről. Czika Elza, született Szabó: Itt születtem, itt maradtam a férjemmel együtt. A dologból meg lehetött élni, építöttünk, és a gyermekek iskolába jártak. Amikor fölbomlott a magyar iskola, románul tanultak. Két gyermekem van, a nagyobbik New Yorkban él. Messze repült el a garas, mint a szegény embernek, akinek csak egy garasa vót, és az is elgurult vót. Tavaly láttam utoljára, a férjem májusban maghalt, s akkor itthon vót a fiam. A kicsi fiam Sepsiszentgyörgyre van nősülve. Elég nehéz vót az élet, de fiatal korunkban könnyen vittük a munkát. Kapáltunk, szénáztunk, marhákot tartottunk, gazdaság vót. A kollektívből hetvenöt bánt kaptunk egy munkanapra. A falu összetartott építéskor, temetéskor, esküvőkor, mindig hozott mindenki, amije vót. Segítött ingyön. Most egy vedret nem visznek be a kapuból, hogy ne fizessük meg. De akkor napokot segítöttek. Nagy vót a gyülekezet, nyolcvan fiatal vót, anyámék elmesélték, ha nem igyekeztek, ünnepnapkor a templomban közön kellett állni, olyan sokan vótak. A kehely is az Úr asztalán olyan nagy, hogy sok helyen ilyen nincsen. Jártam New Yorkban a fiamnál, de ott a kehely még a fele sincs, mint a miénk. Amikor jöttek a légátusok s a papok, azt mondták, le lehet olvasni a kehelyről, hogy mennyi gyülekezet vót itt. De most azt sincs, amit mondjunk a papunkról, mert egyik jön, másik megy, olyan keveset ülnek itt. Dull Elza, született Kósa: Itt éltük le az életünköt a férjemmel, amit dolgoztunk, abból meg tudtunk élni. A férjem traktorista vót, kapott fizetést, én a kollektívben dolgoztam. Van két gyermököm, egy fiam s egy lányom, ők a négy osztályt itt kijárták, el kellött menni Fogarasra. Ott járták a többit magyarul. A fiam megnősült, Balázsfalván él, onnat vett leányt, a lányom Fogarason él, egy kóborihoz ment férjhöz.
Czika Ida, született Dull: Nekem elég nehéz vót, a férjem meghalt fiatalon, 38 évesen, felborult a traktorral és meghalt, s én itt maradtam két gyermekkel. De a jóisten segített, felneveltem a gyermekeket, igaz, a szülők segítségével, s osztán 1967-ben elmentem Fogarasra. Ott húsz évig vótam, jártam a gyárba. Amikor nyugdíjba möntem, hazajöttem. Van egy kicsi kert, s úgy. Az egyik gyermekem Fogarason van, a nagyobbik meghalt 42 éves korában. Elég nehéz vót az életem, de a jóisten velem vót.
Szabó Mária, született Marosi: Amíg a férjem élt, addig elég jó sorsom vót. Együtt laktam apósommal, anyósommal, segítségem vót mindig. Most nincsen mellettem senki magyar jóformán, mind románok között lakom, azok pedig velünk nem sokat beszélgetnek. Czika Margit, született Egyed: Huszonkét éves koromban édösanyám meghalt, s itt maradtam legénytestvéremmel és édesapámmal. Majd édesapám is korán halt. Férjhez mentem, lett két gyermekem, és a férjem negyvenéves korában meghalt. Ahol lakom, abban az utcában csak két család van magyar, a többi román.
Hogy történjen valami a közösségért
Igazuk van a kóboriaknak: gyakran váltják itt egymást a lelkészek, a fiataloknak egyfajta ugródeszka kőhalmi segédlelkész korukban. Bedő Judit Boróka csupán másfél évig szolgált kéthetente a kóbori gyülekezetben, most Svájcba készül egyéves tanulmányútra. Gyermekkorában édesapja ebben a faluban szolgált, akkor is hétvégi lelkészként, ezért lelkileg kötődik Kóborhoz. „Önmagában olyan értéket hordoz a szórvány, olyan emberek vannak ezekben a közösségekben, amit már nagyon ritkán találni máshol. Nagyon erős itt a közösségi tudat, és az, hogy egymásért felelősséget vállalnak. Áldott ez a szolgálat, mert örvendenek neki, és nagy igényük van arra, hogy istentiszteletek legyenek, és a közösségért történjen valami.” (folytatjuk)
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés, hitvallás, hálaadás, kegyelem – az 500 éves reformációról való megemlékezés kulcsszavai
Nagyenyeden tartotta éves találkozóját az Erdélyi Református Egyházkerület presbiteri szövetsége
A református egyház egyik nagy központi rendezvényére került sor szombaton, 2017. július 29-én Nagyenyeden. A vártemplomba mintegy 650 vendég érkezett, a történelmi épület zsúfolásig megtelt, a késve érkezők lábon állva hallgathatták végig Kató Béla püspök szívhez szóló, alapigazságokat kimondó igehirdetését. A jubileumi évben a helyszínválasztás nem véletlen, hiszen ebben az 536 éves templomban, a 778 éve álló torony árnyékában alakult meg 1564-ben az Erdélyi Református Egyház.
„Egy népnek ereje az emlékezetében van”
Kató Béla püspök Mózes 2. könyvének 15. fejezete alapján emelte ki és foglalta össze, mi mindenért kell a közösségnek hálát adnia. Ezek közül központi szerep jut az emlékezésnek, hiszen „Isten az ő népét emlékezni tanítja”. Hasonlóképp lényeges folyamat ez az egyén életében is: „Akinek nincsenek emlékei, az gyökértelenné válik, s mint a kiszáradt fa, kidől” – vallotta. Az emlékezésben őszinte és igaz válaszokat kell adnunk életünk, közösségünk lényeges kérdéseire, ekkor nyilvánvalóvá válik, mi az, amit el kell vinni magunkkal, ugyanakkor egy értékmentő magatartás is körvonalazódik ezáltal. Kató Béla püspök hozzátette, a fiatalok részéről is áldozathozatal szükséges ahhoz, hogy a történelmi és egyházi örökségünket továbbvigyük, és fontos az isteni kegyelemben való bizakodás, „Isten jelenléte más látásmódot ad helyzetünkre”.
Az istentiszteletet követően Pályi József elnök a szövetség nevében köszöntötte az egybegyűlteket és az 500 éves reformáció tiszteletére kiállított emléklapokat adományozott a jelen levő presbitériumok képviselőinek.
A tiszteletbeli meghívottak közül elsőként Judák Endre, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnöke mondott köszöntőbeszédet és röviden ismertette a szövetség missziójának három fókuszpontját: református kegyesség, templom és iskola, hitvallásos református élet.
A Királyhágómelléki Református Presbiteri Szövetség nevében Tóth András arra buzdította az egybegyűlteket, hogy „hitben felerösődve adjuk tovább a következő nemzedéknek az 500 éves református örökséget”.
Megható köszöntőt mondott Borsós Melinda, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke, egy idős hölgy érdekes esetével szemléltetve az ima fontosságát és a hit erejét.
Lenyűgöző szabadegyetemi előadások
Buzogány Dezső, a teológia tanára két érdekes, adatokban bővelkedő, színvonalas előadással gyarapította a jelenlevők ismereteit. A reformáció lényege és jelentősége című értekezletében négy tételben fogalmazta meg a felvetett probléma lényegét: a reformáció elsősorban igehirdetést jelent (1), létrejötte döntően hozzájárult a magyar nyelv (2) és a szakszerű népoktatás kialakulásához (3), igazi reformátusnak lenni pedig azt jelenti, hogy a Biblia olvasása mellé odavesszük a hitvallásunkat is (4).
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Mindenkiről el kell számolni (Élet a szórványban, 2.)
Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit – idéztük szórványriportunk első (tegnapi lapszámunkban megjelent) részében Szegedi László kőhalmi református lelkészt, a Brassói Református Egyházmegye esperesét, akivel a július közepén Kóborban tartott szórványtalálkozón beszélgettünk. Bizony, nagy kihívás a hit megtartása azok számára, akik vegyes házasságban élnek, akiknek gyermekei nem járhatnak magyar iskolába, akik legfennebb kéthetente vagy havonta hallhatják Isten igéjét anyanyelvükön. A hívek és a szolgálattevő lelkészek részéről is erős elkötelezettséget igényel, hogy egy szórványközösség megőrizhesse anyanyelvét és hitét. A téma legfőbb ismerőivel beszélgettünk a szórványlétről és a szórványban végzett szolgálat sajátosságairól.
A bákói gyülekezet északra 200 kilométerre van, ugyanennyire a bukaresti, de a galaci és brăilai valamivel közelebbi, egyik sem túl népes – ismerteti Nagy Endre galaci református lelkész, aki harmincnégy éve szolgál a legdélebbi református közösségekben. Derűvel beszél a térségi találkozókról, amelyekbe belefér a közös disznóvágás, a kulturális program és sok egyéb, a lényeg, hogy tudjanak egymásról, és ne érezzék, hogy magukra vannak hagyva. De amint a többi szórványközösség, a regáti is egyre csak fogy. A galaci lelkész úgy fogalmazott: egy kis gyülekezetet temetett el a több mint harminc év alatt.
Ezt szeretni kell
A Brassói Református Egyházmegye esperesének meggyőződése, hogy a lelkészi szolgálat a szórványban teljesedik ki a leginkább.
Szegedi László: Ezt azért is mondom, mert sokkal több a kihívás és kevesebb a szolgálati élmény: nem népes, nagy templomi gyülekezetek előtt kell szolgálnia az embernek, nem a dolgok saját rendje szerint zajlik a gyülekezeti élet, sőt az emberek reménysége, hozzáállása, mindennapi élete sem úgy zajlik, mint a nagy tömbben. Ezért a szórványlelkészi szolgálat egy kihívás, és ezt szeretni kell. Nem lehet úgy végezni, hogy ide kineveznek, és közben nem szeretem a falunak a sarát, nem szeretem az esőt, nem szeretem a telet, nem szeretem azt, hogy vannak hosszú esték, éjszakák, amikor magányos vagy, egyedül vagy. Itt is minden időt ki kell tölteni értelemmel. Az a lelkész, aki unatkozik egyáltalában – akár nagy vagy kis gyülekezetben –, erre a szolgálatra nem igazából alkalmas. A szórványszolgálatra pedig azért is nagy hangsúlyt kell fektetnie az egyháznak, mert bár ez egy vékonyeres vérzése közösségünknek, de Isten előtt mindenkiről úgy el kell számolni, akárcsak a nagyvárosi gyülekezetben. Azt gondolom, az ilyen szórványtalálkozók, mint a kóbori, azt erősítik meg bennünk és a közel harminc szórványgyülekezetből érkezett magyarságban, hogy egymásra kell figyelnünk. És az egyház kimondottan figyel a szórványra, úgy, ahogyan Jézus Krisztus mondta: el kell menni a századik elveszett juhért, ámbár a kilenvcenkilencnek az ottléte esetleg veszélyben forog, azért az egyért is érdemes elmenni.
– A szórványban gyakran panaszkodnak a hívek, hogy nincs saját papjuk, a fiatalok számára csak ugródeszka a kis lélekszámú gyülekezetekben szolgálni, s bár az istentiszteleteket kétheti vagy havi rendszerességgel megtartják, a hétköznapokban magukra maradnak. A lelkész szempontjából mit jelent tíz-húsz főnyi gyülekezetben szolgálni? Mennyire kell elhivatottnak lennie, hogy ugyanolyan komolyan vegye a szolgálatot, ha tíz ember hallgatja az istentiszteletet és ha csupán egy-kettő?
Szegedi László: Ha az a kérdés, hogy melyik az a gyülekezet, ahol már lehet vagy érdemes szolgálni, én azt mondom, az egyemberes gyülekezet. Az, amikor én és valaki – egy drága magyar testvérem – beszélgetünk egymással otthon, a templomban, az utcán a magánéletéről, a közösségi életéről, a lelki problémáiról, a küzdelmeiről, vagy egyszerűen csak emberi dolgokról. Arról például, hogy a tehén beteg, hogy elfogyott a nyugdíj, arról, hogy mit csinálnak az unokák, hogy a gyermekek vagy az unokák külföldön vannak. Ez az egyemberes szolgálat. És a szórványban sokszor azt is meg kell kérdezni, érted-e, amit prédikálok. Mert ahol nincs anyanyelvű közösség, ahol magára van az ember egy nyelvi tengerben, vagy vegyes házasságban él, ott bizony ez is előfordul. A nyelvhatár egyben etnikai határ, és aki vallást vált, természetszerűen váltja identitását is.
A közösség hiánya
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója évtizedek óta járja a szórványtelepüléseket, így nem csoda, hogy a kóbori találkozó háromszáz résztvevője majdnem mind személy szerint ismerte, alig akadt néhány perc, amikor megszólíthattuk. Sorolhattuk volna azokat a szórványmentő programokat, amelyeket ő kezdeményezett vagy részt vett a megvalósításukban, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, mi a legfontosabb ahhoz, hogy a szórvány megmaradjon?
Vetési László: Például a kóborihoz hasonló találkozókra van szükség a szórvány megmaradásához. Ehhez fogható méretű együttlétre nem volt példa ebben a régióban, ami azt jelenti, hogy a Nagy-Küküllő összes szórványa, a Hortobágy-völgye, az Olt mente és a Barcaság szórványai itt vannak, sőt, a regáti, Râmnicu Vâlcea-i, ploieşti-i és Konstanca környéki is. Egy ilyen találkozó egy életre szól mindenkinek, hiszen közösségi élményben van részük. Az az igazság, hogy a közösség hiánya a szórvány legfontosabb jellemzője. Hiszen nem tudnak közösségben élni, a saját közösségük nagyon kicsi. Ezen a kóbori találkozón olyan települések képviselői voltak itt, ahol tízen, húszan élnek magyarok, vagy még annyian sem. Hogyan éljék meg magyarságukat, vallásukat, az egymáshoz tartozást, ha nincs közösség? Mi mindig azért harcolunk, hogy ilyen közösségi együttléti élmények legyenek, megmaradjanak és feltöltődjenek az emberek azzal, hogy nincsenek egyedül.
– Gyakran beszélünk szórványmentésről, de valójában ez gyűjtőfogalom, mert esetenként, helyzetenként mást jelent. Milyen cselekvési feladatokat kell ezalatt érteni?
– Vannak olyan területek, ahol kimondottam így vetjük fel, hogy szórványmentés. A szórványkérdés annyira bonyolult, hogy minden változatra van egy ellenváltozat, minden cselekvési lehetőségre van egy második, harmadik, negyedik. Gyakorlatilag ezért kell a mentés kifejezést is használnunk. Amikor például iskolát teremtünk egy szórványrégióban, és elmegyünk a gyermekek után egy településre, hogy a szülőket meggyőzzük, a gyermeket adják magyar iskolába, szórványkollégiumba – ez gyakorlatilag mentés. De nem minden esetben ennyire konkrét, hogy utána ugrunk a mély vízbe és kimentjük a szórványban élőt. Többnyire hosszabb távú dolgokról van szó, és ezt nem mindig nevezzük szórványmentésnek.
– Azt is tisztázni kellene, hogy ki a szórványban élő, és ezt milyen szempontok határozzák meg.
– Valamikor azt mondtuk, hogy a húsz, harminc százalék alatti népességi arányban levő tömeg szórványnak tekinthető. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet. Nagyon sok a vita emiatt. Mert felvetik a kérdést, hogy a számarány vagy a számbeliség határozza-e meg a szórványt. Én már elég régóta a tematikus szórvány fogalmát használom. Az a gyermek, aki a saját településén nem tud anyanyelvi iskolába menni, az oktatási szórványban él. Az a gyermek, aki az anyanyelvén nem tud szólni a többi gyermekhez a játszótéren, az szintén szórvány. Ahová nem tud kéthetente, havonta eljutni egy lelkész, az a közösség szórványban él. És létezik önkormányzati szórvány is, mert az a település, amelyik nem tud egy anyanyelvű önkormányzati képviselőt küldeni a községközpontba, szintén szórványnak tekinthető. Kóbornak például majdnem folyamatosan van magyar képviselője a tyukosdi önkormányzatban, ami azért is érdekes, mert a falu egy román tengerben helyezkedik el, tizenöt-húsz kilométeres körzetben csak Nagymoha és Kőhalom az a két település, ahol magyarok is élnek. Tehát, ha ezek közül legalább két tényező összetevődik, akkor egyértelmű, hogy szórványról van szó.
– A szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy a romániai magyarság egyharmada szórványban él. A felsorolt kritériumok alapján ezt hogyan kell értelmezni?
– Nagyon sokrétű ez a kérdés, mert például ha azt mondjuk, hogy a tömbmagyarságban nincs szórvány, az nem igaz. Borszék és Hévíz például Hargita megyében található, tehát tömbmagyarságban, de nem lehet kivenni a szórvány kategóriából, mert egyértelműen szórványterület Tölgyestől Gödemesterházáig. Nagyon sok minden függ a közösség szerkezetétől. Kolozsvár szerkezetileg szórvány, mert etnikailag a magyar lakosság számaránya alig tizenvalahány százalék, de rétegzettsége szerint nem szórvány, hiszen ott van négy magyar püspökség, öt-hat magyar középiskola, színház, két egyetem és azok teljes adminisztrációja, könyvkiadó és egyebek – ezek nyelvi szigetben élnek, és ezeket nem tekinthetem szórványnak. Ebből a szempontból Gyulafehérvár is érdekes, mert településileg szórvány, de az érsekség körüli létben nem tekinthető szórványnak.
Székelyföld is felelős a szórványért
– Milyen esélye van Kóbornak a megmaradásra?
− Sokszor lemondtunk Kóborról az elmúlt évtizedekben. Először akkor, amikor nem újították fel az útját, amikor nem küldtek autóbuszt a kollektivizálás időszakában. Akkor még háromszáz-négyszáz lelkes falu volt, azelőtt kétszer annyi, és azt mondtuk, vége. De mindig nyitva kell hagyni a közösség regenerálódásának csodaelemeit. Mindig van valami, amitől azt mondjuk, lehet még. Kijár a lelkész, össze lehet gyűjteni bizonyos számú embert, meg lehet szervezni egy szórvány-nagytalálkozót, mint amilyen most volt. És meg kellene szervezni itt is és a többi faluban az elszármazottakkal együtt a falusi találkozókat. A szimbolikus térerősítés és identitáserősítés nagyon fontos. Ami azt jelenti, hogy megoldom az összes funkcionális feladatot, tehát egy gyermek se maradjon, aki nem jár magyar iskolába, aki ne tartozna saját vallási közösségéhez, és azonkívül hozzájárulok ahhoz, hogy a szimbolikus értékeket erősítsem. Jöhetnének előadók, tánccsoportok és más kulturális programok. Ez az anyaországon kívül elvárható Székelyföldtől is, ezt a célt szolgálja az Összetartozás program. Hisz Kóbor Székelyföld széle, az itt élő magyarok székelyek, akiket telepítéssel hoztak ide, de egykor az udvarhelyi egyházmegyéhez tartozott. Sokkal több biztatás kell, el kell jutni oda, hogy a tömbbeli magyar önkormányzat keresse meg a kapcsolatot a szórványbelivel. És ez nem pénz kérdése.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakterülete: gyülekezeti lelkipásztor
Ötvös József vártemplomi lelkipásztor augusztus 6-án, vasárnap kibúcsúzik a gyülekezetből, s 41 év szolgálat után nyugdíjba megy. Négy gyülekezeti helyen szolgált, vezetői tisztségeket töltött be az Erdélyi Református Egyházkerületben, hangját jól ismerjük a rádiós istentiszteletekből is. Szolgálati helyeiről, az egyház és lelkipásztor helyéről és a terveiről beszélgettünk vele.
– Melyik volt az első szolgálati helye és mit tapasztalt ott?
– 1977. március 1-jével kezdődően helyeztek ki Görgényszentimrére, amikor Nagyszebenben voltam magiszteris diák, és erdélyi egyháztörténelemből szerettem volna doktorálni. Az a pár hónapos ottlét életem egyik nagyon szép időszaka volt, hiszen Nagyszebenben akkor még elég sok szász élt, és különös élmény volt ott élni, tanulni. Amikor kézhez kaptam a kinevezést, kinyitottam a bibliaolvasó kalauzt, s a következő vasárnapra ez volt az alapige: Te pedig menj el, és hirdesd az Isten evangéliumát. Ezzel indultam 41 éve, 1977. március 4-én, a földrengés napján.
Görgényszentimre egy ún. missziós egyházközség volt, ahol aztán javítottunk két templomot, építettünk egy új imaházat, majd később családot alapítva már nem tudtam folytatni tanulmányaimat. A 90-es évek elején ugyan még visszatértem az egyháztörténeti tanulmányozáshoz, de a teljes gőzzel végzett lelkipásztori munka mellett erre igazán nem volt már idő. Addigra már „szakosodtam”: gyülekezeti lelkipásztor lettem.
Görgényszentimrei éveim alatt sok kedves, érdekes élményben volt részem. 1977-ben még egy sajátos polgári közösség élt ott, ahol legalább 40 értelmiségi lakott. Ott működött Erdély legjobb erdészeti középiskolája, a faluban lakott a gyógyszerész és az orvos családostól, s mindez érződött, meglátszott a helyi közösség életmódjában, gondolkodásában. Akkor odatartozott a tiszta magyar lakosságú és többségében római katolikus vallású Görgényüvegcsűr, s egy félév múlva hozzácsatolták Alsóidecset is. Akkor ott egy sajátos és példaértékű ökumenikus egyházi élet volt. Az ott élő szászokkal és románokkal sokkal közvetlenebb volt az ökumenikus kapcsolatunk, mint akár most itt, Marosvásárhelyen a magyar felekezetekkel. Minden hónap második és negyedik vasárnapján szolgáltam Alsóidecsen abban a templomban, ahol 10 órakor az ortodox pap prédikált román nyelven, 12-kor a szász evangélikus németül és 2 órakor magyar nyelvű istentisztelet volt a reformátusok részére. Két utóbbi alkalomkor ugyanaz volt a kántor, a református gondnok szász felesége, akik nyolc gyermeket neveltek.
– Az úgynevezett büntetőhely után jó nagy lépés lehetett a város tövében levő Jedd.
– Jedden előttem egy nagyon jól képzett lelkipásztor volt, Ady József, akire egykor majdhogynem irigyek voltak a kollégisták, mert 7-es kollégistaként minden versenyt megnyert a marosvásárhelyi református kollégiumban. Egyetemi végzése után nemsokára Jeddre került, és egész életét ott élte le. Amikor nyugdíjba készült, felmerült annak ötlete, hogy lelkipásztor fia jöjjön oda utána, de a gyülekezet emiatt kettészakadt, s így sem meghívás, sem pályázat útján nem sikerült lelkipásztort választani. Engem az egyházmegyei közgyűlés választott meg, és nevezett ki oda. Ez a fajta papválasztás nagyon ritka az egyháztörténelemben. Igazából Csiha Kálmán esperes felesége, Nagy Emese kolléganő javasolta nekem a jeddi szolgálatot, hivatkozva arra, hogy elég nyugodtnak lát engem az ottani helyzethez.
Tizenegy évig szolgáltunk Jedden, és – többé-kevésbé – végig érződött egyfajta rendezetlenség, lehetett tudni, ki hova tartozik. Egyébként mindkét félhez tartozók nagy része kedves volt hozzánk, de 11 évi ottlétünkre rányomta bélyegét a kezdeti meghasonlás.
A jeddiek akkor piacos emberek voltak, és így vasárnap délelőtt nem volt istentisztelet, de azért rendesen megszólalt délelőtt a három harangszó. Még a múlt század 80-as éveiben történt, hogy egy ilyen vasánap délelőtti két harangszó között láttuk a harangozóval, amint Kicsijeddről – ez a falu város felőli része – 10-12 ember ünneplőbe öltözve jön a templomba. Gyorsan átöltöztem, vettem a Bibliát és megtartottuk a vasárnap délelőtti istentiszteletet. A végén kíváncsian kérdeztem meg, mi történt ezen a vasárnapon, hogy eljöttek templomba? Kénesi János elég szabadszájú presbiter válaszolt: ha nekünk ma muszáj feljönni Kicsijeddről a faluba szavazni, akkor mi először az Istenhez jövünk, s csak utána a párthoz. Aztán négy évig újból nem volt vasárnap délelőtt istentisztelet, de a harang szólt.
Még egy érdekessége volt a jeddi szolgálatunknak. Akkor elég sok gyermek volt a faluban, és nagyon hűségesen jártak vallásórára. 1989 után minden vasárnap délelőtt tartottunk gyermek-istentiszteletet, ahol palást nélkül szolgáltam. Hollandiából kapott vallásos kifestőket osztottunk ki, s azokat a következő vasárnap visszahozták, kifüggesztettük stb. A kisebbekkel még a szülők is eljöttek, egy páran ott maradtak, s erre a közösségre alapozva utódomnak, Márton Csabának sikerült bevezetni a délelőtti istentiszteletet.
– Jedd után Marosvásárhely, a közeli cserealjai gyülekezet következett.
– A cserealjai gyülekezetet Csiha Kálmán esperes létesítette, s mivel a Tudor negyedhez Jedd volt legközelebb, ezért engem kért meg a beszolgálásra. Az istentiszteletek épp 30 évvel ezelőtt kezdődtek el, a Pécsi Vilma nénitől vásárolt ház első két szobájában. Amikor már nem fértünk el, kivertek egy másik közfalat, s Pécsi néni költözött hátrább a lakásában. Első lelkipásztorának Varga Lászlót választotta meg a gyülekezet, aki nagyon szép munkát végezve, egy mozgalmas gyülekezeti életet szervezett meg, s nyugdíjazása után – mivel engem már jól ismertek – meghívtak. Itt született meg harmadik fiunk, itt jártak óvodába, iskolába, és itt kezdődött el kapcsolatom a rádiózással és az újságírással. Aztán odakerült Berekméri Melinda és Papp Béni, s ez a hármas nagyon jó összhangban tudott együtt dolgozni.
Kedves emlékem, amikor 167-en konfirmáltak, a televízió magyar adásában láttam meg, hogy még az úton is álltak, hallgatták az igehirdetést, és 1038-an vettek úrvacsorát. Akkor Varga László elődöm – akivel egyébként együtt osztottuk az úrvacsorát – kedves irigységgel állapította meg: az lett volna nekem is a vágyam, hogy egyszer legalább ezer embernek osszak úrvacsorát, s ha nem is az én időmben, de sikerült. A cserealjai református gyülekezet az eléggé román többségű lakónegyedben egyfajta magyar központ lett, ahol mai napig nagyszerű ifjúsági munka folyik. Hét évig voltam ott lelkipásztor, s ennyi idő alatt ezer fiatal konfirmált.
Ennek egyik kedves és megható utóélete lett, hogy 15 év alatt a Vártemplomban több cserealjai menyasszonyt eskettem, mint vártemplomit.
– Az elmúlt 15 szolgálati évet vártemplomi lelkészként töltötte el.
– 2000-ben megválasztottak esperesnek, s akkor 60.000 lélek, 63 gyülekezet tartozott az egyházmegyéhez. Tudván azt, hogy a Cserealján két nagyszerű lelkipásztor van, én teljes erővel az esperességre koncentráltam, majd megválasztottak egyházkerületi missziói előadónak (generális direktornak), s inkább az utóbbi két tisztség meg szolgálat kötötte le időmet. 2002-ban hívtak meg a Vártemplomba, de akkor már igazán nem tudtam megélni a gyülekezeti lelkipásztori hivatás, szolgálat átélését úgy, mint az előbbieknél. Nagyon sajnálom, hogy a Vártemplomban nem tudtam igazán gyülekezeti lelkészként bekapcsolódni az egyházközség életébe. Utóbb úgy látom, azért történt mindez, mert esperesként és misszió előadóként nagyon foglalt voltam, sokat utaztam Erdély-szerte meg külföldön is, így legtöbbször csak a vasárnapi istentiszteleteken találkoztam a gyülekezeti tagokkal, ami azonban nem elég.
– Hosszú évekig az egyházkerület missziói előadója volt, meséljen erről is.
– Nekem megadatott, megláthattam és átélhettem, hogy egy pár évtized alatt milyen sokat változott az egyház szolgálata az erdélyi magyar közösségben, és nagyon megváltozott a lelkipásztor megítélése is. Sokszor hivatkozunk a két világháború közötti egyházi és társadalmi életre, úgy hiszem, mindez nem is véletlen, hiszen nagyszerű, értékes embereink voltak akkor, felekezetre való tekintet nélkül, például: Makkai Sándor, Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Kós Károly, Bartalis János, akik lelkipásztorok vagy főgondnokok voltak, és egykor ők voltak az erdélyi magyarság szószólói, vezetői. Amikor Trianon után itt kisebbségbe került a magyarság, akkor olyan felelős emberek álltak a közösség élén, akik tudtak vezetni, így az egyház egy fél lépéssel a társadalom előtt járt, mutatta az utat. Ez az idők folyamán megváltozott, most mintha a társadalom után menne, s nagy kihívás ma, miképpen tud közösségformáló erőként megmaradni.
Örömmel éltem és tapasztaltam meg, hogy az erdélyi magyar értelmiség, annak ellenére, hogy nincs ott minden vasárnap a templomban, nagy tisztelettel és felelősséggel tekint az egyházra. Sokszor éreztem, mennyire tisztelettel és elvárással beszélgetnek velem rádió vagy újságszerkesztőségben. Aztán szerencsés nemzedéknek tartom a miénket, hiszen előttünk nagyszerű lelkipásztori generáció élt: Csiha Kálmán, Bustya Dezső, Juhász András, Székely József, Fülöp G. Dénes stb, s nekünk jutott osztályrészül örökségük felvállalása, továbbvitele. Mi még szolgáltunk a kommunista időszakban, így van összehasonlítási alapunk, megláthattuk a különbséget. Akkor egy menedék volt az egyház, s nagy értéke volt a szolgálattevésnek, a szolgálattevőknek. Kilencven után más lett a helyzet, sőt egy ideig a ló túlsó oldalára kerülve, mintegy kirakatjellege lett az egyháznak, amikor még egy kopjafa vagy székely kapu állításkor is meghívtak áldást mondani. Úgy érzem, mára visszaállt az egyház tekintélye és küldetésének megélése, benne él nemzetmegtartó, közösségépítő szolgálata. A mai nemzedéknek is példaképekre van szüksége, s valahogy az egyház felől várják ezt, ezért családom szolgálatom mellett állt megértéssel. Itt jegyezném meg: hihetetlenül nehéz és fontos ma a lelkipásztor feleségek munkája, a papi család szép élete, főleg falusi gyülekezetekben. Ezért is kell a lelkipásztor családnak helyben lakni.
– Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre?
– Szeretném folytatni az elkezdett reformáció sorozatot, amely a marosvásárhelyi protestáns gyülekezetek életet mutatja be. Azonkívül félbe van két könyvem, amelyeket szeretnék befejezni. Megírtam már a szekus múltról szóló könyv 35 fejezetét, hiányzik még hat fejezet. Hosszú távon pedig szeretném megírni, hogy mit éltem át én, aki egy érdekes falusi közösségből, egy tiszta erkölcsű erdélyi faluból bekerültem a sportiskolába, majd Kolozsvárra a teológiára. Lelkipásztori szolgálatom alatt nagyon szép karriert, ha szabad így mondani, futottam be, hiszen a magyar parlamentben Kövér Lászlónak is prédikáltam, vagy nagykövetekkel vacsoráztam az egyházkerület képviseletében. S ebben a szép karrierben sok szépet láttam, az egyház sok szép értékét, s azt is tapasztaltam, hogy a világ az egyházra pozitívan néz. Sokkal több kedves, örömteli élményem van, mint szomorú vagy bosszús.
Simon Virág / liget.ro

A templomot megépítették, a gyülekezet következik
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új, fatornyos templom hosszú harangszava hívogatott szentelési és használatba vételi istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és sok-sok fát, cserjét ültettek köré.
Az igehirdetésben, a köszöntőbeszédekben és a hálaadásban többször elhangzott: a décsfalvi reformátusok több évszázados álma vált valóra. Azoké az ősöké, akik csak remélték a saját istenházát, miközben az anyaegyházközségbe, Agyagfalvára jártak ünnepi istentiszteletekre. Sokszor maradt vasárnaponként hézagos a „décsfalviak padja”.
Napjainkban megerősödött a százhuszonöt fős leányegyház: az iskolában öt éve kéthetente tartott istentiszteletet az agyagfalvi lelkész. A fiatalok öröme, hogy saját templomukban konfirmálhatnak, mondhatják ki házasságkötésük igenjét, gyermekeiket ott kereszteltethetik meg. Az utolsó földi útra indulókat is eme szent hajlékból búcsúztathatják majd.
Évszázadokon át úgy tartoztak a décsfalviak az anyaegyházközséghez, hogy nem volt státuszuk – mintha egy agyagfalvi utca lett volna a település. Tavaly váltak leányegyházzá – tudtuk meg Fosztó József lelkipásztortól. Négy décsfalvi presbiter tagja volt az agyagfalvi egyházközségi testületnek. Idén november-decemberben első alkalommal lesz presbiterválasztás Décsfalán, hogy megalakítsák első önálló presbitériumukat. Eddig ébresztgették a kis gyülekeztet: ami négy-öt éve helyben történik, az értük van. A kőtemplom áll, a gyülekezet építése ezután következik. A lelki gyarapodást segíti, hogy helyben van az új istenháza – reméli lelkipásztoruk.
Álom és valóság
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye egyetlen olyan települése volt eddig Décsfalva, ahol nem volt templom. A reformáció emlékévében a kerületben jelképesen öt új templommal adóznak az elmúlt évszázadoknak. Közöttük az első a décsfalvi – mondta a szentelési istentisztelet igehirdetője, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese felelevenítette a legendát, mely szerint az agyagfalvi feneketlen tó helyén feküdt régen Décsfalva. Mivel lakói elerkölcstelenedtek, elsüllyedt. Éjféltájban még fel-felzúgnak az elsüllyedt falu harangjai. Egynéhány erkölcsös ember – köztük egy Décs nevű is – megmenekült, ő lett a megalapítója a jelenlegi Décsfalvának. Az erkölcsös, istenfélő, templomot álmodó népet Isten megtartotta szeretetével, és fatornyos szent hajlékából szólhat a harang.
A templomépítés folyamatát Fosztó József lelkipásztor foglalta össze. Alapkövét 2014. május 10-én tették le. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes hazai célpályázatokból finanszírozták. Miközben a kis közösség tagjai rengeteget közmunkáztak, akkor kaptak segítséget, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. A befejezéshez az egyházkerület járult hozzá. Környékbeli cégek, magánszemélyek is bőkezűen adományoztak. A száz négyzetméter alapfelületű templom és a két multifunkcionális terem megépítésének költsége 335 810 lej volt.
A két kis terem egyikében a lelkészi iroda kap helyet, a másik pedig a temetkezésnél kap szerepet. A templomnak kettős haszna lesz: az istentiszteleti hely egyben ravatalozóként is szolgál. Nem kell a gyászmenetnek a falu területén, a forgalmas, kanyargós úton végighaladnia.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Unitáriusok találkoznak Szejkefürdőn
Tizenkilencedik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hagyományos találkozót idén a vallásszabadság kihirdetésének 449., a reformáció 500. évfordulója jegyében tartják. Az úrvacsoraosztásos istentisztelet tizenegy órakor kezdődik.
Az idei találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház (MUE) képviselőtanácsa, a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától, homoródszentpéteri lelkésztől.
Találkozótörténet
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik.
Az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus utolsó vasárnapján a Kis- és a Nagy-Homoród mente unitárius egyházközségeiből felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Az Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. Újjáélesztése és egyetemes szintre való emelése 1999-ben történt. Szejkefürdő 2017
Augusztus 12-én délelőtt tizenegy órától, a huszárok felvonulását és a zászlóátadást követően Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze, Bálint Benczédi Ferenc, a MUE püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mond üdvözlőbeszédet. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten Kászoni Kövendi József, a MUE püspöki helynöke és Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére szolgál, az úrvacsorai beszédet Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese mondja. Közreműködik Jenei Ildikó dicsőszentmártoni énekvezér. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A koszorúzási ünnepségen, Orbán Balázs sírjánál Szalóczy Pál budapesti színművészt hallgathatják meg. A kulturális műsor keretében a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kis-Küküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő. Utána előadások hangzanak el: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész a küküllői egyházkör egyházközségeit, míg Kriza János miskolci lelkész a magyarországi egyházkerület egyházközségeit mutatja be. Tudnivalók
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A gyülekezeteket kérik, egyházközségi zászlójukat és névtáblájukat, a részvevők pedig énekeskönyvet, pokrócot és esőernyőt vigyenek magukkal. Amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel. A találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók. A társszervező egyházközségek nőegyletei eladásra kínálják az általuk készített népművészeti cikkeket. A találkozó helyszínén kapható lesz étel és ital. A parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét. Autóbuszjáratok A találkozó napján Székelyudvarhelyről fél tízkor, tízkor és fél tizenegykor indul autóbusz Szejkefürdőre. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás: fél ötkor, ötkor és fél hatkor.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban.
"Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni" - fogalmazott Semjén Zsolt.
Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.
"Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket" - jelentette ki.
Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői. Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért a díjazottak közül külön szólt Horváth Annáról, Kolozsvár volt alpolgármesteréről, akit szerinte "egyfajta vértanúságot szenvedett", és "nyilvánvalóan koncepciós, mondvacsinált, nevetséges, aljas magyarellenes támadás" áldozata lett.
Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit azért üldöznek, mert magyar.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Külhoni Magyarságért Díj annak a szimbóluma, hogy elszakíthatatlan egymástól az anyaországi és a külhoni magyarság. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, valamint biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is a támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság biztosítása pedig a közjogi keret, ami "acélabroncsként" fogja egybe a magyarságot.
Közölte: a Magyar Állandó Értekezlet november eleji ülésére meglesz az egymillió új esküt tett magyar állampolgár.
Semjén Zsolt a díjátadás után újságíróknak Horváth Anna kitüntetését demonstratív kiállásnak nevezte, szerinte természetes, hogy a magyar állam minden segítséget megad neki romániai és nemzetközi fórumokon is. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.
Arra a kérdésre, hogy egy sajtóhír szerint megmondták a nagyköveteknek, hogy fűzzék bele augusztus 20-i beszédükbe Soros Györgyöt, Semjén Zsolt úgy reagált: alapvetően Szent Istvánról és a magyar ezer évről kell szólnia az ünnepségeknek, de farizeus dolog lenne, ha csak a történelembe mennének vissza és az aktuális helyzetre nem térnének ki.
Hozzátette: Soros György támadást intézett Magyarországgal szemben, és nemzetközi színtéren, az Egyesült Államokban és Brüsszelben is Magyarország-ellenes propagandát folytat, és a magyar nép "életérdekeivel" ellentétes célokat finanszíroz. "Az önvédelemből és az életösztönből következik, hogy világosítsuk fel a világot, hogy mi Soros György mesterkedése" - mondta Semjén Zsolt, aki szerint következéseképpen helyes, ha a nagykövetek a magyar önvédelmet a középpontba állítják.
Idén tizenegy ember, illetve szervezet kapta meg Külhoni Magyarságért Díjat, amelynek alapításáról 2011-ben döntött a kormány.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszervezőségben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és a külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.
Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség. A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának. (MTI)

Templomszentelésre készülnek (Gyöngyvirág utcai református gyülekezet)
Pontosan hat évvel az alapkőletétel után szentelik fel a sepsiszentgyörgyi református gyülekezetek 2005-ben történt átszervezése nyomán közel 1800 taggal létrejött negyedik gyülekezet templomát. A majdnem négymillió lejes beruházással épült új létesítményen még sok a tennivaló, a tereprendezés is folyamatban van, de jövő vasárnap megszólalnak a templom harangjai és ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgálatával megtartják a templomszentelést.
Az építkezés 2011-ben kezdődött, azóta minden istentiszteleten elhangzik: Urunk, kérünk, adj tehetséget, testi és lelkierőt, hogy közösségünket és templomunkat a Te dicsőségedre felépíthessük, ámen. Ezt Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet lelkésze azért tartja fontosnak, mert úgy véli, a templommal együtt a közösségnek is épülnie kell, hisz lélek és imádság nélkül nincs templom, közösség nélkül nincs gyülekezet. A lelkipásztor elmondta, a helyi önkormányzat anyagi támogatásával indult az építkezés, eddig 1,4 millió lejjel járult hozzá a város a munkálatokhoz. 365 ezer lejt a kultuszminisztérium folyósított, 171 ezer lejt különböző intézmények, cégek és gyülekezetek adományoztak, az Erdélyi Református Egyházkerület közbenjárására a magyar kormány 126 millió forinttal támogatja a templomépítés befejezését, a megyei önkormányzat 214 ezer lejjel járul hozzá a tereprendezéshez. Bancea tiszteletes külön kiemeli a Gyöngyvirág utcai gyülekezet adakozását, amelyről az Aranykönyvben pontos kimutatást vezet, az eddigi gyülekezeti hozzájárulás közel 223 ezer lej. Hangsúlyozza Sepsiszentgyörgy magyar történelmi egyházainak szolidaritását, amelyek a templomépítés javára részben vagy egészben lemondtak a helyi önkormányzat vonatkozó idei pályázatán elnyert összegekről.
A templomépítés több szakaszban történt. Látványos mozzanat volt, amikor 2015-ben már pirosban állt az épület, és felhúzták a toronyba a Lázár Imre székelyudvarhelyi műhelyében készült két harangot. A kisebbiket Kálvin János emlékére, a nagyobbikat az ötszáz éves reformáció tiszteletére öntette a gyülekezet. A harangok 70 ezer lejes költségének több mint harmadát a Sepsi Református Egyházmegye állta, minden egyháztag után egylejes hozzájárulással. Az orgonát a sepsiillyefalvi református egyházközség adományozta, 1994-ben a hollandiai marienburgi gyülekezettől kapták, és azt követően tudták átadni a sepsiszentgyörgyi negyedik gyülekezetnek, hogy a saját orgonájukat megjavíttatták. A hangszert az új templomba Bors László tusnádi orgonaépítő szerelte fel.
A karzattal együtt közel négyszáz férőhelyes templom mellé parókiát is építettek, ennek földszintjén egy gyűlésterem kapott helyet. A templomot és a parókiát csupán egy tűzfal választja el az egyházkerület által 2006-ban épített Keresztyén Ifjúsági Háztól, amely mindeddig hajléka volt a gyülekezetnek is. Elmondható, hogy a három épület együtt újabb fellegvára a sepsiszentgyörgyi reformátusoknak, amely a gyülekezet lelkészének, főgondnokának, gondnokának és presbitériumának köszönhetően lélekkel és élettel van tele. Bíznak abban, hogy ezután is így lesz. A jövő vasárnapi templomszentelésre pedig várják a híveket, a város és környéke gyülekezeteinek képviselőit, gondnokokat, presbitereket, nőszövetségi tagokat, Sepsiszentgyörgy keresztény lakosságát.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekeinknek építjük a templomot
Ősi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik.
Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VII. Bolyais Világtalálkozó
„Fészekbe visszavágyó szárnyalással”
A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni.
A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést.
A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója.
A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá.
A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről.
Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is.
A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal.
Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal.
Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében.
Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók.
A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen.
Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót.
Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is.
Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák.
A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült.
A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt.
Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot.
Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
Református levéltárak Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Református Egyházközség „nagylevéltára” A Marosvásárhelyi Református Egyházközség számára fontosnak tartott levelek megőrzésének igénye már a reformációt követő évtizedekben megmutatkozott. Ebből az időből származik ugyanis a levéltár legrégibb irata: János Zsigmond fejedelemnek a papi illetmények megfizetésére vonatkozó, 1567. január 16-i rendelkezése. Az írott források és az egyház által megszerzett jogok bizonyítékainak megőrzése a 17-18. század folyamán nemcsak tovább élt, hanem el is mélyült, amelyet a gondosan őrzött iratok folyamatossága is alátámaszt. A rendelkezésre álló forrásokban az archívum mint őrzőhely csak a 18. század második felében jelent meg, térbeli elhelyezéséről pedig egy 1829-ből származó jelentés tájékoztat. A referátumot Hegedűs Lajos lelkész és Kibédi Péterfi József tanácsos akkor állította össze, amikor a presbitérium megbízásából az egyházközség tulajdonában lévő levéltár és klenódiumok számára biztonságos helyet keresett. Eszerint a levéltár az ún. Kis köz melletti papi szállás felső emeletén egy kis szobában volt elhelyezve, nem biztonságos körülmények között. A levéltárra vonatkozó korai feljegyzésekből nem tűnik ki, hogy az iratokat valamiféle rendszerben őrizték volna, és készítettek-e hozzájuk segédletet. A levéltárban elhelyezett levelek nyilvántartásba vételéről is csak 1811-ből találunk adatokat. Az egyház főgondnoka I. Székely Márton, Koltsár Mihály és Minzer György presbitereket kérte fel ekkor az eklézsia leveleinek lajstromozására. Munkájuk eredményét nem ismerjük. A „M(aros)vá- sárhellyi Reformata Sz(ent) Ekklésia leveleiről” 1823 novemberében összeállított első ismert segédlet már időrendbe szedte a levéltárban őrzött közel száz iratot, illetve az anyagban keletkezett hiá- nyokat is feltüntette. Az újabb levéltárrendezést 1825 és 1828 között Soós György végezte el, amelynek során az iratokat megszámozta és egy mutatókönyvbe bevezette. Fáradságos munkáját a presbitérium 40 véka tiszta és ugyanannyi elegy búzával honorálta. Az ilyenformán rendezett levéltárat Hegedűs Lajos papi szállására költöztették, de az elkövetkező években fokozatosan elhanyagolták. 1846-ban Albert János lelkész és Keresztes Zsigmond presbiter a teljes levéltári állományt átfésülte, és részletes jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A levéltár azonban ennél komolyabb beavatkozást igényelt. 1856 júniusában Péterfi Károly a presbitériumtól egy bizottság felállítását kérte, amely a levéltárban őrzött leveleket szétválogassa. A presbitérium 1857 januárjában Péterfi Károly és Antal Ferenc jegyző mellé Szathmári József városi levéltárnokot és Vadadi Fülep Lajos esküdtet nevezte ki, akiket ezzel egy időben a presbiterek sorába is felvettek. A megbízottak két hónap alatt végezték el feladatukat. Munkájuk során az iratok iktatását napirendre hozták, a feleslegesnek ítélt tételeket kiválogatták és – a presbitérium jóváhagyásával – megsemmisítették. Ugyanakkor felkérték a jegyzőt, hogy egy olyan indexet (névmutatót) állítson össze, amelyből kitűnjön, hogy „beadattak-e azok a levelek, amelyeket a tanács a levéltárnak keze alá a Repertoriumba iktatás végett, megtartani határozott”. Ezenkívül a tanácsülési jegyzőkönyveket mutatóval kellett ellássa, illetve arra is felhatalmazták, hogy a levéltárból kivett iratokat a kivevőktől visszaszerezze. A jegyzőkönyvek indexeinek elkészí- tését a jegyző hamar megunhatta, mert belőlük csak három készült el. A következő években a presbitérium az iratok kivételére vonatkozóan némi szigorítást vezetett be, de az anyagrendezésére továbbra sem fordított kellő figyelmet. A levéltár 1862-ben megint olyan állapotban volt, hogy Gáti Gábor levéltárnoki ellenőr, miután többször is rávilágított a rendszertelenségre, lemondott. A presbitérium 1863 májusában döntött a levéltár rendbetétele mellett. Erre a feladatra Ditső Lajos pénztárnokot és Farkas Elek jegyzőt kérte fel, akik igen lelkiismeretes és alapos munkát végeztek. Az iratokat 1863. február 1-jével bezárólag lajstromozták, a szekrények fiókjait megszámozták, hogy pontosan ki tűnjön, milyen sorszámú levelek találhatók bennük. A jegyzőkönyveket évszámok szerint rendezték, és egy teljesen új, sokkal praktikusabb indexet állítottak össze. Ezt Péterfi József esperes és Petri Ádám tanácsos vizsgálta felül. A presbitérium elé terjesztett jelentésükben az elvégzett munkáról igen elismerően szóltak: tisztának, igen jónak és célszerűnek mondták. Ugyanakkor – további rendszertelenség elkerülés végett – egy állandó levéltárnok alkalmazását is javasolták. 1874-ben, az épületben található füstelvezető cső megrepedése miatt a levéltár kis híján tönkrement, majd a Szent György utcában 1876- ban keletkezett tűzvészkor kellett a papi lakból sebtében kimenteni. A zsákokba, illetve ládákba beledobált iratokat az egyház által korábban megvásárolt Makariás-ház boltíves szobájába szállították át. Sajnálatos, de ez esetben érthető módon, az eddig fennállt rend megbomlott. Végleges tisztázását valószínű, hogy Ditső Lajos 1888-ban végezte el. Az iratok számára az egyházköség Mátyus István helyi asztalosmestertől 16 forintért egy levélszekrényt is vásárolt. A Makariás-házban 1896-ban tűzeset volt, és a presbitérium által elfogadott átépí- tési javaslat a levéltárról már nem rendelkezett. A Vártemplomba történő áthelyezését Vass Tamás lelkész és dr. Bernády György főgondok nem tartotta célszerűnek, így az iratokat az időközben bérbe adott boltíves helyiségből az épület bal szárnyának utolsó szobájába helyezték át. Vass Tamásnak a levéltár szakszerű rendezésére irányuló javaslatát (100 forintot kért, hogy azzal megfelelő segéderőt fogadhasson) a presbitérium elvetette, így a levéltár rendezését az 1900-as évek elején a Tóthfalusi József lelkész vezette presbiteri bizottság végezte el. Az akkori lehetőségekhez mérten modern szekrényekbe elhelyezett iratokat 1587-től 1902-ig tartalom szerint, 1914-ig pedig idő rendi sorrendbe rendezték. Utóbbiakat fascikulusba (vastag boríték) kötötték és külön fiókba helyezték el, azonban elmulasztották a felfektetett katalógusba bevezetni őket. Tóthfalusi lelkészsége alatt szívén viselte a levéltár sorsát, hiszen azt megfelelően őrizte és rendben tartotta. 1937-ben, amikor hivatalát Adorjáni Gábornak átadta, a történelmi értékű levéltár súlyos állapotára az átadási-átvételi bizottság figyelmét is felhívta. Tette ezt azért – mint azt az utódjához 1938. április 14-én írt leveléből olvashatjuk –, mert amikor előzetes tudta és hozzájárulása nélkül a levéltárat 1936- ban a Makariás-házból a Teleki-ház alagsorába, egy nedves, szűk, alig hozzáférhető helyiségbe költöztették, ez a történelmi értékéhez képest nem méltó helyre került. A négy szekrénybe elhelyezett, 5331-es sorszámot elért iratokon a költözés után alig négy-öt hónapra már meglátszott a nedves környezet okozta károsodás. Tóthfalusi még ekkor is hajlandó lett volna az anyagot tovább gondozni, de a presbitérium Farczádi Eleket kérte fel a levéltárosi feladatok elvégzésére. Ez a kezdeményezés azonban a történelmi események gyors váltakozása miatt abbamaradt. Az új hatalmi berendezkedés idején, 1941-ben megkezdett Vártemplom-felújítási munkálatok során újra felmerült a levéltár elhelyezésének kérdése. A tervezet értelmében a felújított kápolna első és második emeletén alakították volna ki a levéltárat, illetve az egyházi múzeumot. Emellett a presbitérium 1943-ban a levéltári anyag rendezését is napirendre tűzte. A főgondnok javaslatára, 120 pengő havi díj ellenében Sipos Béla nyugalmazott irodaigazgatót kérte fel a munka elvégzésére, aki pár hónap próbaszolgálat után teljesen megfelelő, képzett és szakértő munkaerőnek bizonyult. További tevékenységéről nem maradt fenn adat, de jó szándékkal feltételezzük, hogy megbízatásának eleget tett. A levéltár tervbe vett áthelyezése azonban nem valósult meg. A háborúnak és az azt követő politikai rendszernek az egyházközség életére gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt a sokat hányódott levéltár 1959-ben a Vargák bástyájának alagsorába került át, ahol szakszerű rendezésen is átesett. Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi vidéki levéltára A szaklevéltárak működésének lehetőségét a 353/1957. évi román levéltári dekrétum teremtette meg, amely lehetővé tette, hogy a román állami levéltárak azonos szabályai szerint az egyházak történelmi értékű iratanyagaikat saját hatáskörükben őrizhessék. A törvény adta lehetőséggel élve az Erdélyi Református Egyházkerület 1959-ben egy saját levéltárszabályzatot dolgozott ki, amely már egy gyűjtőlevéltárhálózatot is magába foglalt. A tervbe vett kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi központok a környező egyházmegyék, illetve egyházközségek történelmi értékű iratanyagainak gyűjtőhelyéül szolgáltak volna. Kerethiány miatt később csak a kolozsvári központi és a marosvásárhelyi vidéki gyűjtő- levéltár kezdhette meg működését 1959-ben, illetve 1961-ben. Utóbbi a Marosvásárhelyi Ref. Egyházközség régi levéltárán kívül a Marosi, a Görgényi és a Bekecsaljai egyházmegyék iratait foglalta volna magába. A számottevő iratanyag megfelelő befogadóképességgel rendelkező és célszerű helyiségeket igényelt volna. A városi Néptanács építészeti és városrendezési ügyosztálya a levéltár részére – az alapvető levéltári előírásokat is figyelmen kívül hagyva – az 1958-1959-ben felújított Teleki-ház két alagsori termét utalta ki. Ez a döntés később számos irat pusztulását eredmé- nyezte. A kiutalt helyiségek rendbetételének, illetve az iratok rendszerezésének kimerítő és idő- igényes munkáját a Püspöki Hivatal által levéltárossá kinevezett Nagy Béla Ádám nyugalmazott lelkipásztor és Gáll Sándor egyházmegyei levéltáros végezte. Minden erőfeszítésük ellenére a levéltárat csak 1963-ban sikerült a Teleki-házba átköltöztetni. A hatvanas évek második felétől a levéltárosok munkájának nagyobb részét az Értekezleti Szakkönyvtár rendezése és szakszerű csoportosítása, a válóperek leltározása és lajstromozása, a Mátyus-alap, illetve az egyházmegyei közigazgatási iratok rendezése foglalta le. Az 1965. év folyamán a Bekecsaljai egyházmegye tíz egyházközségének 1927– 1950 között termelt iratanyagát szállították be a levéltárba, amely közül hetet még abban az évben fel is dolgoztak. A levéltárosok tevékenységét tudományos munkatársként dr. Farczády Elek is segítette. Az iratrendezés mellett némi anyaggyarapításra is sor került. 1971 októberében vették át megőrzésre a Marosi egyházmegye 1950-től 1964-ig terjedő iratanyagát, amelynek rendezését az újonnan alkalmazott Farkas Árpádra bízták. 1973 júniusában az új levéltáros felfektette a Kutatók jelenléti naplóját, amelyből kitűnik, hogy a Gyűjtőlevéltár a mostoha körülmények ellenére, évente több alkalommal négy-hat kutatót is fogadott. 1977- től Bartha Gyöngyvér látta el a levéltárosi feladatokat, aki Sipos Gábor főlevéltáros felügyelete alatt többek között a Marosi, a Görgényi, a Bekecsaljai, illetve a Ludasi egyházmegyék feldolgozatlan anyagának leltározását és lajstromozását végezte el. A levéltár 1987 szeptemberében a Teleki-ház keleti szárnyának emeleti helyiségeibe került. A nagy raktárhelyiség polcait 1989. június elején szerelték fel, amelyekre az egyházmegyék időközben palliumba kötött, kötegelt iratait helyezték el. Ezekre került fel ugyanakkor a Marosi egyházmegye 1962-1988 között, a Görgényi egyházmegye 1962-1968 között termelt és június 12-én átvett iratanyaga is. A rendszerváltozás utáni a levéltár egy új, de annál ellentmondásosabb időszakba lépett. Míg a kutatási és anyaggyarapítási lehetőségek terén jelentős előrelépés történt, addig az állagmegóvás a ’70-es évekbeli állapotokat idézett. A levéltár állapotának javulását a Teleki-házból a Makariás-házba történő átköltöztetése csak részben segítette elő. A történelmi értéket képviselő iratanyag megőrzése a fenntartó részéről ennél több odafigyelést és anyagi áldozatot igényel!
Ötvös József ny. lelkipásztor
Berekméri Árpád Róbert levéltáros / Népújság (Marosvásárhely)

Őszi felvételi a kántor-tanítóképzőben
Szeptember 1-jén megkezdődött a beiratkozás a júliusi felvételi után betöltetlen maradt helyekre az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó kántor-tanítóképzőben, amely egyben a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata.
A tanító – óvodapedagógus szak nappali tagozatán tandíjmentes helyekre, a levelező tagozaton részben költségtérítéses helyekre várják a jelentkezőket. A kántor szakot nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatók közül bárki felveheti. Lehetőség van levelező tagozaton a kétéves posztliceális rendszerű református és unitárius kántorképzésre is, amelynek eredményeként megszerezhető az egyházkerületi kántori oklevél. Ezen a szakon költségtérítéses helyekre lehet még jelentkezni.
A jelentkezés és beiratkozás szeptember 6-ig tart, az alkalmassági vizsgákra szeptember 8-án kerül sor. Érdeklődni a 0265-215278-as telefonon, illetve a kantortanito@gmail.com e-mail-címen lehet. Népújság (Marosvásárhely)

Kevéssel gazdálkodni – megújult a kérői református templom
Kívül-belül megszépült a 150 éves romos épület
A helyi közösség odaadó munkájának, adakozásának, támogatók segítségének köszönhetően közel öt éves folyamat zárult le szeptember 3-án Kérőben, ahol hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet Istennek, hogy a maroknyi gyülekezet újból használatba veheti templomát – áll a reformatus.ro beszámolójában.
Kis közösségekben is maradt még erő, erről tett tanúbizonyságot a hétvégén az alig hatvan lelket számláló kérői református közösség. Egy tető nélkül maradt, százötven éves templomot sikerült támogatók segítségével felújítaniuk, ezért gyűltek össze szeptember harmadikán hálaadó istentiszteletre, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Márk 1,40-44 alapján hirdette az igét. Prédikációjában a püspök a leprás meggyógyításának története alapján rámutatott: amikor egy család, gyülekezet vagy nemzet megbetegszik, hajlamos elkeseredni, azonban Istentől lehet segítséget kérni, ahogyan a leprás is segítséget kért Jézustól. Az isteni segítségbe vetett hit képes megtartani egy közösséget. Ötszáz év bizonyítja, hogy bármilyen támadást képes az egyház legyőzni, ez a százötven éves templom is azt bizonyítja, hogy Isten képes megtartani bennünket. A kérői gyülekezetben történt zavargásokra utalva a püspök kijelentette: az ige azt üzeni, hogy ha akarjuk, akkor rendezhetjük a kapcsolatunkat Istennel, a közösséggel. Krisztus kinyújtott kezét elfogadva sikerült a templomot felújítani, ez a templom pedig ékes bizonyítéka annak, hogy Krisztus akarata ellen nem győzhet a gonosz hatalma. Krisztusról azonban nemcsak elméletben kell, a templom falai között gondolkodni, hanem megváltott, megtisztított életünkről kell tanúbizonyságot tennünk az élet számos területén, ahogyan azt a meggyógyult leprás is tette.
Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperesének ágendai szolgálata után a zsúfolásig telt templomban az úrvacsora sákramentumát is kiosztották. Szilágyi Róbert lelkipásztor köszöntő beszédében elmondta: kilenc évvel ezelőtt kérte meg az egyházmegye akkori esperese, Gudor Lajos, hogy vállalja el a beszolgálást, amelyet azóta is végez. A gyülekezet előző lelkipásztora nagyméretű templom átalakításba kezdett, amely azonban félbe maradt, négy évig ilyen körülmények között – ablakok, ajtók, fűtés nélkül – tartották a templomban az istentiszteleteket. A lelkipásztor beszámolója szerint gerendákon, szarufákon, deszkákon ültek az alkalmakon, a hideg idő beálltával családi házakban gyűltek össze, öt évvel ezelőtt pedig elkezdték a hajlék felújítását.
Szilágyi Róbert kiemelte, a támogatások mellett a kérőiek is jelentős összeggel támogatták a templom felújítását, volt olyan család, aki a villanyszerelést fizette ki, volt, aki a szószéket, és a pompás faragott szószékkoronát állta, vagy éppen a karzatba vezető lépcsőt készítette el. Ugyancsak dicséretre méltó a közmunka, amivel a gyülekezeti tagok hozzájárultak a felújításhoz. A kis gyülekezet igyekvéseit többen is támogatták, a legnagyobb segítséget az Erdélyi Református Egyházkerület nyújtotta, de több gyülekezet is meghallotta a segítségért kiáltó szavakat, így a Kolozsvár Felsővárosi, a Kolozsvár Tóközi, Kolozsvár Bulgária Telepi, szamosújvári, magyarnemegyei, dési és búzai református rgyházközségek is támogatták anyagilag a templom felújítását. A lelkipásztor kiemelte a támogató gyülekezetek sorából a Szentmargita-Lonka gyülekezetét, amely, miután 2012-ben új templomot épített, a templomszenteléskor összegyűlt perselypénzt a kérői gyülekezetnek adományozta. A templom felújításához a Dési Református Egyházmegye, Szamosújvár önkormányzata és a Kolozs Megyei Tanács is hozzájárult, valamint a helyi ortodox közösség is támogatta anyagilag.
Szilágyi Róbert kijelentett Isten Kérőben megtanított a kevésből élni, a kevéssel gazdálkodni, hiszen ő ebből a kevésből is nagy dolgokat tud véghezvinni.
KISS GÁBOR / Szabadság (Kolozsvár)

„Ezek a munkálatok történelmi esélyt jelentenek iskoláinknak”
Tanévkezdésre befejeződnek a munkálatok – ígéri a püspök
Megnyugtató hírt közölt tegnap a sajtóval Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke: tanévkezdésre mind az Apáczai-líceum, mind a Református Kollégium tantermeiben befejeződnek a felújítási munkálatok, így elkezdődhet az oktatás. A püspök elmondta: az Apáczai-líceumban folyó teljes, korszerűsítési és építkezési munkálatok másfél millió euróba, a Református Kollégiumban tavaly elkezdődött, és idén befejeződő munkálatok pedig 1,3 millió euróba kerültek. A pénz többségét anyaországi sikeres pályázatokból teremtette elő az Erdélyi Református Egyházkerület, a kolozsvári önkormányzattól bérként kapott összegből csak kisebb munkálatokat lehetett finanszírozni. Kató Béla püspök a mostani munkálatok lebonyolítását történelmi esélynek nevezte. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy Kolozsváron nem sikerült a helyi önkormányzattal olyan szerződést kötni, ami lehetővé tette az uniós alapok lehívását.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Szobor is őrzi a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak emlékét
Milyen áldozatokat hoztak eleink a családért, a templomért és az iskoláért? Miként állnak azok az idők mérlegén? Nem menekülhetünk mi sem a kérdések elől: szükséges-e, és miért fontos a felekezeti oktatás? – kérdések és válaszok születtek vasárnap a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak szentelt ünnepségen.
Különböző nemzedékekhez tartozók, a történelmi egyházak helyi képviselői, a lelkészi közösség és világi elöljárók töltötték meg a belvárosi református templomot a református kollégium megemlékezésén és hálaadásán.
Alapítóiknak, az adományozó Gróf Bethlen Jánosnak, az iskola és templomépítő Backamadarasi Kis Gergelynek és a főépület létrehozójának, Gönczi Lajosnak állítottak szobrot.
Család, templom, iskola
A felekezeti oktatás szükségességének kérdéseire a keresztyén ember adhat választ – hangsúlyozta igehirdetésében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
A Kárpát-medencében fel kell vállalnunk a reformáció újjászületését: megmaradásunkhoz a család, az iskola és a templom együtt szükségesek. Egyikünk sem lehet közömbös – offenzív stratégiát kell vállalnunk értük. Miként a gólyapár három hónap alatt átad minden tudást a fiaknak, hogy biztonságban repülhessenek, tanévkezdéskor ez a felhívás számunkra is: Isten előtti felelősséggel adjuk át gyermekeinknek a tudást és örökségünket. Fel kell ruháznunk őket, hogy tudjanak mindent erről a világról, hogy közösségünknek jó tagjai legyenek. Imádkoztak a nagy példaadókért, az építőkért, a fejlesztőkért. Kérve Istent, növelje felelősségérzetünket, hogy átörökíthessük azt, amit mi is átvettünk.
Köszöntések
Szakács Annamária vezényletével a kollégium kórusának műsora után Tőkés Zsolt igazgató nyomatékosította: a család, a társadalom és az egyház közös joga és kötelessége a nevelés. A keresztyén nevelés esély, tövisek között a rózsa. Építsünk újra az elődökre alapozott, jövőbe mutató szellemet! Kovács Irén Erzsébet, az oktatási minisztérium államtitkára a hittel, szakértelemmel felvértezett nevelésről, a vallásos oktatásról szólt. Őrizzék az iskola hírnevét, belső kohézióját, ami szellemi-erkölcsi megbecsüléshez vezet. Gálfi Árpád polgármester az idők próbáit kiálló templomot és iskolát lelki-szellemi központként látja.
Székelyudvarhely méltán büszke református iskolájára, tanáraira, diákjaira, eredményeikre. Olyan hely ez, ahol nemcsak könyvet és füzetet lát a diák, hanem megtanul gondolkodni is – fogalmazott. Borboly Csaba megyeitanács-elnök a rendezvény mottójára – Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik – alapozva kifejezte: bízzunk, hogy itthon is jobb lesz. Nyújtsunk bizalmat fiataljainknak, álljunk melléjük, biztassuk őket, hogy merjenek tervezni, itt szülessenek a gyermekeik. Hiszi: így lesz jövője Székelyföldnek. Bethlen Farkas a régi magyarok példájára a gyermekek talentumának fejlesztésében érzi a magyarság továbbvitelét.
A belvárosi református egyházközség lelkipásztora, Gede Ildikó azt kívánta, szolgáljon továbbra is olyan lelki otthonként a gyülekezetnek és a kollégistáknak a templom, ahogyan Baczkamadarasi Kis Gergely megálmodta: ahol megerősödhetnek hitben, reményben, szeretetben.
Az egykori és jelenlegi diákok hálaadó zsoltáréneklését követően Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az 500 éves reformáció és Baczkamadarasi Kis Gerely születésének 280. évfordulóján hangsúlyozta: a múltidézés nem nosztalgia. Azért fordulhatunk feléje, mert van. Amit a jelenben láthatunk, az a múlt, mint a csónakban evező: ami mögötte van, az az irány. A csónakban velünk szemben ül a názáreti Jézus. Ha ránézünk, látjuk a jövőt.
Úgy, mint az édesapa Bethlen János, aki halott gyermeke hozományát a jövőnek szánta; avagy az oktatás, kutatás nagyjai, akik elmentek külföldre tanulni, hazajöttek, és itt gazdagították népüket. Példáink a múltban vannak, onnan vesszük az erőt, a sok odaadott hitből, szeretetből.
Teret nyitni A kollégium teret nyitott. Újra teret kell nyernünk, amit csak akkor tudunk, ha teret engedünk a szabadító Istennek – mondta a miniszter. – Sok múlik a jogon, a pénzen, de minden az emberen múlik. A másokért való odaszánáson – ez és az összetartozás a közjó alapja. A közösségi szolgálat az egyént erősíti. A kicsiknél kell kezdeni – vallja.
Az óvodaprogram keretében hétszáz óvodát korszerűsít vagy épít Magyarország a Kárpát-medencében. A családoknak nyújtott támogatás tovább bővül jövőben. Magyarország a külföldi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra is kiterjeszti az anyasági támogatást, a babakötvényt, a gyarapodó és gyarapítható betétkönyvet. Megéri befektetni a közös jövőbe. Éljünk azzal a joggal, amit a szavazás jelent – buzdított. Az iskolaalapítók szobrai jelképek: lesz folytatás. Nézzünk fel rájuk, és bízzunk Annak kegyelmében, aki eddig is megtartott bennünket.
A szobrok leleplezése előtt Tőkés Zsolt igazgató Bethlen-oklevelet nyújtott át Balog Zoltán miniszternek – kifejezve az egyházkerület és a kollégium elismerését mindazért, amit az iskoláért és a magyar oktatásért tesz. Majd Popa János történelem szakos tanár beszélt Bethlen János, Baczkamadarasi Kis Gergely és Gönczi Lajos életútjáról. Utóbbi szobrát Sántha Csaba szovátai szobrászművész készítette 2012-ben. A két újat Gergely Zoltán, Kolozsváron élő művész és Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész öntötte bronzba.
Leleplezésük után Kató Béla püspök kért áldást a szoborállítókra, az iskolára és a résztvevőkre. Egyed Réka és Fábián Annamária népdalcsokra után az iskolazászló alatt átvonultak az ókollégium udvarára és megkoszorúzták az 1838-ban állított obeliszket.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Leleplezték Bethlen Gábor szobrát Aranyosegerbegyen
A Reformáció 500. évfordulójára és a Bethlen Gábor (1580-1629) által 400 éve megadott vásártartási jogra emlékezve az erdélyi fejedelemről készült bronzszobrot lepleztek le vasárnap délelőtt a Kolozs megyei Aranyosegerbegy településen. Az ünnepségen Daróczi Attila helyi református lelkész elmondta: a több éves álom valósult meg a szoborállítással, amely Fábián Zsigmond nyugalmazott aranyosgerbegyi történelemtanár ötlete volt. A rendezvény már szombaton elkezdődött három népszerűsítő előadással, majd kulturális programokra került sor a helyi kultúrotthonban.
Vasárnap igét hirdetett Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, majd a résztvevők átvonultak a parókia udvarára, ahol leleplezték Bethlen Gábor kő talapzaton álló, bronzból készült mellszobrát, Vetró András szobrászművész alkotását, akinek vallomása szerint a munka során népünk gazdagításának érzése hatotta át.
„Ötszáz évvel ezelőtt adatott meg nekünk az ige magyarul, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem pedig négyszáz évvel korábban oly módon támogatta ezt a közösséget, hogy még ma is ennek áldásaiból élnek. Hallgassuk meg Isten szavát, mert másképp mindennapi munkánkat nem kíséri áldás, hiszen Isten igéje örök igazságot hordoz” – mondta vasárnapi igehirdetésében Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora.
Csernáczki Andrea aranyosegerbegyi pedagógus arra emlékeztetett: Bethlen Gábor fejedelem 1617-ben a falunak vásártartási jogot, a helyi református egyháznak pedig területet adományozott templomépítésre, működésének támogatására.
„Bethlen Gábor és a reformáció elválaszthatatlan egymástól. Bethlen Gábor kiváló politikus és stratéga volt, aki pártolta a művészetet és az oktatást, s olyan időszakban vezette Erdélyt, amelyet később Erdély aranykorának neveztek” – méltatta az erdélyi fejedelmet Barabás János konzul.
Csutak Lajos a Tordai Református Egyházmegye részéről Isten áldását kérte az aranyosegerbegyi gyülekezetre.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Saját 95 pontot állít össze az Erdélyi Református Egyházkerület
Nem várt érdeklődést váltott ki az Erdélyi Református Egyházkerület felhívása, hogy 500 évvel a reformáció után fogalmazza meg a magyar közösség a saját 95 pontját arra nézve, mit hogyan változtatna meg a jelenlegi egyházon, hogy az még inkább hasonlítson arra az egyházra, ami az első pünkösdkor megalakult – számolt be a Krónika érdeklődésére Bardócz Csaba lelkipásztor, a kezdeményezés szervezője.
Mint részletezte, az ötlet a ReforMaraton 500 elnevezésű rendezvényhez kapcsolódik, ami arról szól, hogy 500 óra alatt Luther 95 tételének magyar változatát – amely nemcsak a protestáns egyházak, hanem a katolikus egyház életében is jelentős változásokat hozott – Wittenbergből elviszik minél több Kárpát-medencei közösséghez. Megtudtuk, a felhívásra eddig 17 javaslat érkezett, de sokan jelezték, hogy dolgoznak a saját tételeiken, pedig nem is olyan régóta tették azt közzé. „Miközben végigjárjuk a Kárpát-medencét, felhívjuk a figyelmet kezdeményezésünkre, hiszen október 21-e a határidő, mert ekkor ér véget a ReforMaraton is, arra számítunk, hogy addigra mindenki, akinek van gondolata, azt papírra veti” – magyarázta Bardócz Csaba. Kérdésünkre elmondta, az eddig beérkezett 17 javaslat közül több a lelkiség megerősítését tűzi ki célul.
Szintén többen javasolták, hogy újra kellene gondolni az egyház zenéit és egy kicsit a mai kor emberének ízlésvilágához közelíteni. „Ne a régi ízlésvilághoz ragaszkodjunk, hiszen a mai gyerekek, fiatalok, de már a középkorúak is teljesen más zenei kultúrán nőttek fel, amikor templomba mennek, vagy egyházi eseményen vesznek részt, az ottani zene ne legyen távoli a számukra” – foglalta össze a javaslatot tevők érvelését Bardócz Csaba. Elárulta ugyanakkor, nem is hitte volna, hogy azonnal ekkora érdeklődést vált ki a felhívásuk, inkább arra számított, hogy a ReforMaraton során elvégzett népszerűsítő munka után érkeznek majd be a javaslatok. Egy egyetemista például megkérdezte, hogy van-e bármilyen jellegű korlátozás, írhat-e ő egymaga több javaslatot.
„Semmilyen korlátozást nem vezettünk be, mert nem az a cél, hogy minél hamarabb összegyűljön a 95 tétel, és hamar lezárjuk.
Az azonos vagy hasonló tartalmú javaslatokat majd összefésüljük, és azok egy pontot alkotnak a 95 közül. A lényeg, hogy mindenki úgy érezze, hogy az, amit ő javasolt az célba ért, de szükség van a szerkesztésre is, hogy ugyanaz a javaslat ne szerepeljen többször is” – magyarázta Bardócz Csaba.
Hozzáfűzte: abban bíznak, azon is elgondolkodnak az emberek, hogy Luther eredeti 95 pontjából hány valósult meg, és hány megvalósítása várat még magára, ez újabb ötleteket adhat számukra. Rámutatott egyúttal: Luther 95 pontja óta eltelt 500 év alatt sok minden változott, új kihívásokra kell megtalálni a választ.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Építkezik a vártemplomi gyülekezet
Kőből, fából és téglából épít gyülekezeti házat és egy második paplakot a sepsiszentgyörgyi református vártemplomi egyházközség, de a gyülekezet lelkiekben is építkezik azáltal, hogy 2015-ben beiktatott lelkésze az eddiginél jobban szeretné szélesíteni és erősíteni a kapcsolatot a családokkal. Miközben e gyarapodás örömmel tölti el Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztort, lapunk megkeresésére szomorúan nyilatkozott arról, hogy a 470 éves templomuk és a hozzá tartozó épületek, a várfal, valamint a ravatalozó teljes felújítására a Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázatukat Gyulafehérváron elutasították.
Ahhoz, hogy egyházaink a jövőben is élő egyházakként működjenek, nem elegendő csak a szolgálat, feltétlenül szükséges a kapcsolat a lelkészek és a hívek között, és ez akkor valósul meg, ha minél több olyan esemény van, ahol az egyház tartja a kapcsolatot a hívekkel. Ezek közül a legtökéletesebb – viszont a legtöbb időt igénylő – áldásos munka a családlátogatás – vallja Bucsi tiszteletes. „Ahol az ige szól, ott csoda is van, ezért minden olyan esemény, ahol Isten szól hozzánk, áldásos” – magyarázza. Családlátogatásai házszenteléssel is járnak, amely nem évente ismétlődő, hanem a látogatás alkalmához kötött.
A vártemplom lelkésze missziójának tekinti, hogy minden korosztály számára kínáljanak programokat, közösségi eseményeket, ezt ellenben a szolgálat mellett egy lelkész nehezen tudja elvégezni a közel négyezernégyszáz lelkes gyülekezetben – ezzel indokolja a második lelkészi állás létrehozását és egy új paplak építését. Az építkezést idén Szent György-napon kezdték a meglévő parókia kertjében omladozó csűr lebontásával, és már áll az emeletes gyülekezeti ház és az új papi lak, jelenleg a tetőzeten dolgoznak. Mindkét épületet Zakariás Attila tervezte, a kivitelező Bíró László és csapata, a létesítmények megvalósítását a magyar kormány 300 000 euróval támogatta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke közbenjárása révén – közölte Bucsi tiszteletes. Az épületek a meglévő parókiával együtt új arculatot kölcsönöznek a gyümölcsöskertnek, amelybe ezentúl a Borvíz utcából lesz a bejárat székely kapun keresztül, és itt alakítanak ki játszóteret is a gyermekek számára. A Kálvin téri bejárat megszűnik, a jelenlegi kerítés helyére reformációs emlékfalat állítanak, és ennek közvetlen közelébe költöztetik a Kálvin-szobrot. Nemcsak az építkezés miatt nagy a nyüzsgés mostanában a vártemplomi gyülekezetben, az IKE-csoport nemrég tért haza Balatonfenyvesről, a Kárpát-medencei Református Fiatalok Ifjúsági Találkozójáról, újkenyér ünnepén tartották a huszonöt és ötven éve konfirmáltak találkozóját, vakációs bibliahetet is szerveztek, a tevékenységeken naponta közel kétszáz gyermek vett részt, akiknek a nőszövetség önkéntesei készítették az ebédet, és gondolatban már készülnek az őszi gyülekezeti napra, amikor megünneplik a templom 470 éves évfordulóját. Bucsi Zsolt Tamás szép ajándéknak tekintené, ha az alkalomra a gyulafehérvári régiófejlesztési központ újraértékelné 1,5 millió euró értékű pályázatukat és pozitívan bírálná el, amihez képviselőink segítségét is kéri, ha ez nem sikerül, jogi úton szereznek érvényt az indokolatlan visszautasítás megváltoztatásához. Jövőtől két lelkésze lesz a vártemplomi gyülekezetnek, addig is a jelenlegi lelkipásztor és a hívek mellett a harmincöt tagú presbitérium, Kanyó Albert gondnok, Hajdú Loránd kántor, a Tóth Emőke vezette kórus, a nőszövetség és az IKE-csoport együtt alkotják azt a közösséget, amely nemcsak lélekszámában tekinthető szokatlanul nagynak, hanem abbéli igyekezetében is jelentős, ahogyan az utóbbi időben gyarapítja lelki és fizikai életterét.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)