Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács /EMNT/
3240 tétel
2009. március 19.
Székelyudvarhelyen március 18-án kezdték el a támogató aláírások gyűjtését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ által létrehozandó EP-választási listához. Országosan legalább 200 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni. /Bágyi Bencze Jakab: Gyűlnek az EP-s aláírások. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./
2009. március 21.
Március 20-án döntött az RMDSZ állandó tanácsa (SZÁT) a június 7-i EP-választásokon induló jelöltekre vonatkozóan. Eszerint az összefogás listájának második helyén Winkler Gyula, a harmadikon pedig Sógor Csaba szerepel. Őket követi Kovács Péter, Horváth Anna, Csutak István és Szabó Károly. Az EMNT által javasolt személyek listáját legkésőbb március 23-ig várják, majd ezután összesítik a listát. /(F. Zs.): Marad a Winkler–Sógor tandem. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2009. március 24.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) március 23-án véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját. Az EMNT az RMDSZ-szel kötött belső koalíciós megállapodása értelmében az európai parlamenti választásokra felállítandó Magyar Összefogás Listáján a lehetséges 43 hely egynegyedére, számszerűen 11 helyre jogosult. Az EMNT Választási Bizottsága a jelöltek között az alábbi sorrendet véglegesítette: Tőkés László – püspök, EP-képviselő, az EMNT elnöke, Szilágyi Zsolt politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az EMNT alelnöke, László János – mérnök, székelyudvarhelyi nagyvállalkozó, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke, Dávid László – mérnök, egyetemi professzor, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Ábrám Noémi – tanítónő, kommunikációs szakértő, a Diakónia Keresztyén Alapítvány ügyvezető igazgatója, az Erdélyi Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke, Boros Zoltán – zeneszerző, filmrendező, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Sándor Krisztina – ifjúsági vezető, a Bálványosi Szabadegyetem főszervezője, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnöke, Márton Zoltán – mérnök, a Teleki Oktatási Központ igazgatója, az MPP önkormányzati képviselője, Lakatos Róbert – filmrendező, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotó, film, média szakának tanára, Toró T. Tibor – kutatófizikus, volt parlamenti képviselő, az EMNT alelnöke és Bakk Miklós politológus, egyetemi előadótanár, a Babes–Bolyai Tudományegyetem politológia tanszékének helyettes vezetője. Mint ismeretes, az RMDSZ és az EMNT között létrejött megállapodás értelmében a lehetséges befutó első, illetve negyedik hely a tanácsot illeti meg, a második és a harmadik pedig az RMDSZ-é. Az RMDSZ múlt héten rangsorolta jelöltjeit: az első két helyet a szövetség jelenlegi két európai parlamenti képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – tölti be. Következésképpen a Magyar Összefogás Listája így nézne ki: az első helyen Tőkés László, a másodikon Winkler Gyula, a harmadikon Sógor Csaba, a negyediken pedig Szilágyi Zsolt szerepel. /EMNT: rangsorolták az EP-jelöltjeiket. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./
2009. március 25.
Szilágyi Zsolt indul a magyar Nemzeti Összefogás európai parlamenti (EP) listájának negyedik helyén, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) javaslatára. A listavezető Tőkés Lászlón és a befutóesélyes Szilágyi Zsolt alelnökön kívül EMNT-jelölt még többek között Boros Zoltán zeneszerző, filmrendező, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, valamint Toró T. Tibor alelnök, aki a tizedik és Bakk Miklós politológus, aki a tizenegyedik a sorban. „Az, hogy bejutok-e, a kampányon múlik, hogy legalább olyan arányban, ahogyan 2007-ben, de immár együttes erővel, sikerül-e mozgósítani az erdélyi magyarokat” – jelentette ki Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke. Bakk Miklós kifejtette: aktív módon nem kíván politizálni, politikai szerepet nem vállal, de véleményével, a közviták alakításával jelen kíván lenni a politikában. /Benedek Sándor: Szilágyi Zsolt is befuthat. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./
2009. március 30.
Bodor Lászlót és Korodi Attilát választották elnöknek, illetve társelnöknek a hétvégén a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Székelyudvarhelyen ülésező küldöttei. A tisztújítás nyomán Bodor Kovács Péter elnök mandátumát vette át, míg Korodi új név a MIÉRT csúcsvezetésében. A két tisztségre nem voltak más jelentkezők. Kovács Péter elmondta, azért nem kívánt az ifjúsági szervezet társelnöki tisztségét újra megpályázni, mert „kiöregedett” a MIÉRT-ből, emellett ő a MIÉRT jelöltje az RMDSZ és az EMNT közös EP-listáján. A MIÉRT új vezetői fontosnak nevezték az RMDSZ-szel történő együttműködést. A tanácskozás egyik napján megjelent Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki kiemelte: nagyon fontossá vált az RMDSZ és a MIÉRT közti partneri viszony. Hozzátette, nincs alárendelt viszony: a MIÉRT-et az önálló döntés és állásfoglalás jellemzi. /Bágyi Bencze Jakab: Bodor és Korodi a MIÉRT élén. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 31.
Az EP-választások és temesvári forradalom 20. évfordulója megünneplésének előkészítése volt a célja Temesváron a Belvárosi református templomban megtartott vitafórumnak, amelynek díszvendége és vezérszónoka volt Tőkés László református püspök, jelenlegi EP-képviselő. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke részletesen ismertette az RMDSZ és az EMNT között megkötött választási egyezséghez vezető rögös út főbb állomásait. A tárgyalásoknak két fontos eredménye van: a Magyar Összefogás Listája és az Egyeztető Fórum létrehozása, amelynek fontos szerep juthat a jövőben magyar egyetemért, az autonómiáért, a közös magyar ügyekért folytatott küzdelem során. Toró szerint a magyarság mozgósításával el lehet érni akár az 500 ezer szavazatot is az EP-választásokon, ami három, de akár négy képviselőt is hozhat az erdélyi magyarságnak. Tőkés László ez alkalommal hangsúlyozta: a közös lista nem az egymás nyakába borulást jelenti, az összefogás a közös ügy érdekében nem a „szeressük egymást gyerekek” jelszó jegyében jött létre. A püspök azért vállalta, hogy a neve felkerüljön az összefogás listájára, mert attól tartott, ha megint független jelöltként indul, „kettős kiütés” lehet az eredmény, vagyis sem ő, sem az RMDSZ nem éri el az Európa Parlamentbe való bejutáshoz szükséges százalékarányt. /Pataki Zoltán: Tőkés László: „A kettős kiütést akartam elkerülni”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./
2009. április 3.
Rossz irányba halad az ország, az életkörülmények további romlása várható, és továbbra sem „főnyeremény” magyarnak lenni Romániában – véli az erdélyi magyarok többsége. Csökken Traian Basescu népszerűsége a magyarok körében. Az RMDSZ-EMNT listára a biztos szavazók 86,9%-a voksolna, az erdélyi magyaroknak 53,4%-a vallotta azt, hogy biztosan részt vesz a júniusi megmérettetésen – derül ki az RMDSZ által megrendelt közvélemény-kutatásból. A Közélet és közérzet Erdélyben című felmérést a kolozsvári a Kvantum Research Kft. végezte. Az erdélyi magyarokat is elsősorban a saját életkörülményeiket meghatározó problémák megoldatlansága foglalkoztatja leginkább. A kérdezők által felsorolt, az ország egészét is érintő gondok közül az alacsony nyugdíjak, jövedelmek növelése; az adók csökkentése; a fiatalok lakásgondjának kezelése szerepel a toplista élén. A székelyföldi területi autonómia a 11., a magyar karok létrehozása a BBTE-n a 12. helyre került a 16-os listán, a magyar közösség arányos képviseletének biztosítása az állami intézményekben a 14., a kulturális autonómia megvalósítása pedig a 15. helyen szerepel. Arra a kérdésre, hogy véleményük szerint melyek azok a problémák, amelyek az RMDSZ-t foglalkoztatják, a jegyzék egészen másként alakul. A megkérdezettek nagy része szerint a szövetség mindenek előtt a területi és a kulturális autonómiával, a magyar karokkal, ingatlan-visszaszolgáltatással van elfoglalva, a szociális kérdések, amelyek megoldását a lakosok sokkal égetőbbnek tartanak, csak ezután következnek. A magyarok többsége (65%) az RMDSZ-től elsősorban nem az országos problémák megoldását kéri számon, hanem azt várja el, hogy a magyarokat érintő gondokra keressen megoldást, tehát az RMDSZ-nek tulajdonított prioritás-lista megfelel a lakosságnak a szövetség irányába megfogalmazott elvárásaival. A megkérdezettek pozitívan ítélik meg az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. A magyar politikusok ismertség, illetve bizalom-indexe a következőképpen alakul: Markó Béla 98,5% (ismertség) – 66,1% (bizalom), Tőkés László esetében ez az arány 98,3% – 67%. A bizalom-index tekintetében az első Frunda György /70,3 %-os, nagyobb Tőkésénél!/, a negyedik Borbély László /64 %/, ötödik Sógor Csaba /58,5 %/, következők: Eckstein-Kovács Péter /45,2 %/, Korodi Attila /44,8 %/, Kelemen Hunor /43,3 %/, Verestóy Attila /35,1 %/, Winkler Gyula /33,7 %/ és Szász Jenő /32,7%/. A biztos szavazók körében az RMDSZ-re 83,3% az MPP-re pedig alig 7,7% szavazna. 2008 áprilisához mérten ez 7,6%-os növekedést jelent az RMDSZ és 4,8%-os csökkenést az MPP esetében. Nagy a magyar államfő-jelölt állításának támogatottsága: 75%. A megkérdezettek szerint Markó és Frunda egyformán (31,3%) alkalmas lenne jelöltnek az elnöki tisztségre. /Sz. K. : Közélet és közérzet Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./
2009. április 3.
Először ülésezik április 3-án Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF). Ez alkalommal a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége felhívást intézett az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kezdeményezett EMEF-hez, amelyben több „sarkalatos” ügy napirendre tűzését javasolják. Ezek között szerepel, hogy az EMEF haladéktalanul forduljon az új magyar kormányhoz és kérje az egységes magyar nemzet fogalom törvénybe való visszahelyezését, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) mielőbbi összehívását, a magyar állampolgárságot biztosító törvénytervezet mielőbbi benyújtását az Országgyűlésnek, a Kárpát-medencei magyar közösségek kollektív jogainak nemzetközi fórumokon történő felvállalását és elismertetését. Kezdeményezik továbbá, hogy a Communitas Alapítvány által kezelt mintegy 3 millió euró összegű közösségtámogatási pénzből egy-egy millió euró induló tőkével hozzák létre az ifjúságvédelmi, nagycsaládosokat és időseket támogató Erdélyi Szociális Alapot, a gazdasági válság által leginkább sújtott erdélyi falvak és magyar gazdálkodók, valamint az erdélyi kis- és középvállalkozásokat segítő Erdélyi Gazdasági Alapot, továbbá 1 millió euró összeget fordítsanak a civil szervezetek, illetve a történelmi magyar egyházak támogatására. Fontosnak tartják, hogy az adófizetők pénzeinek közhasznú felhasználásából a pártpolitika kivonuljon. Az MPP javasolja, hogy támogassák a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívását, és az SZNT által kezdeményezett népszavazások kiírását. Javasolják ugyanakkor az EMNT által 2004-ben elfogadott két törvénytervezet, a romániai magyar közösség személyi elvű autonómiájának, illetve a sajátos jogállású önkormányzatok statútumainak, valamint az SZNT által kidolgozott Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetének mielőbbi parlamenti beterjesztését. Emellett tanácsolják az RMDSZ által korábban előterjesztett kisebbségi törvénytervezet visszavonását. Szeretnék, ha az EMEF létrehozná a magyar közösség első külföldi képviseleti irodáit. Végezetül javasolják, hogy „Erdély Hazavár” névvel indítsanak társadalmi mozgalmat. /MPP: Javaslatok az EMEF-nek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./
2009. április 4.
Ünnepi eseménynek nevezte Markó Béla, az RMDSZ elnöke az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrejöttét, amely április 3-án alakult meg Kolozsváron. A fórum másik alapító tagja, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László úgy értékelte: jó hangulatú, bizalomerősítő tanácskozást zártak. A paritásos alapon működő testületnek két társelnöke van Markó Béla és Tőkés László személyében, továbbá hat-hat delegátus. A két társelnök mellett két ügyvivőt is megbíztak, az RMDSZ részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnököt, az EMNT részéről pedig Toró T. Tibor EMNT-alelnököt. A testület annyiszor ülésezik, ahányszor szükséges, de legalább félévente egyszer. A legközelebbi ülést júniusra tervezik. A testület hét munkacsoport létrehozásáról határozott, amelyek az autonómia, kül- és nemzetpolitikai, ifjúsági, oktatási, gazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi, illetve önkormányzati témakörökben fejtik majd ki tevékenységüket. Elhangzott: az autonómia munkacsoport már a következő napokban létrejön. Tőkés László bejelentette: az EMNT részéről több szervezet képviselteti magát az EMEF-ben. Megjelent a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselője is, de nem volt világos, hogy megfigyelői státusban vagy teljes jogú tagként vett részt az ülésen. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyáltalán nem küldött képviselőt a tanácskozásra. Tőkés szerint, ha az SZNT az autonómiáért harcol, akkor küldöttjének ott volna a helye. Az EMNT részéről a testületben jelen van az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), és az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége (ERMACISZ) egy-egy képviselője is. Az SZNT az EMEF-fel kapcsolatos álláspontját Tőkés Lászlónak címzett március 30-i levelében fogalmazta meg. Az SZNT emlékeztetett: 2005-ben az EMNT határozatot fogadott el, amely kimondja, hogy az RMDSZ ne nyújtson be közös autonómia-tervezetet, hanem támogassa az SZNT és az EMNT által a törvényhozáshoz benyújtott statútumot. Ennek a határozatnak a szellemében az SZNT úgy érzi: nincs szükség olyan munkacsoportra, amely elvégezné „a különböző közösségi autonómiaformák koncepcióinak egyeztetését, és egységes jogi kodifikációját”. A tanács képviselői abban reménykednek, hogy „a szövetség, amelyet az EMNT és az RMDSZ megkötött, végül meg fogja találni a helyes utat az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek, köztük Székelyföld autonómiájának hiteles és hatékony képviselete felé. Amikor ez megtörténik, akkor és csak akkor, ott lesz Önök mellett a Székely Nemzeti Tanács képviselője is. Egyenrangú partnerként …” Szász Jenő, az MPP elnöke elmondta: az MPP képviselője megfigyelőként vett részt a fórum megalakulásán. /Sz. K. : Megalakult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2009. április 6.
Április 6-án nyújtják be az RMDSZ és az EMNT közös európai parlamenti jelöltlistáját. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a választások óta eltelt időszak legnagyobb megvalósításának a magyar összefogás létrehozását tartja. A magyar összefogás listáját – melynek első helyén Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője áll –első alkalommal ülésező Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon véglegesítették a felek, majd április 4-én rábólintott a Szövetségi Küldöttek Tanácsa is. Az aláírás-gyűjtés során a szükséges 200 ezer helyett, jóval több, 270 ezer gyűlt össze. Tánczos Barna, a Székelyföld frakció vezetője arra figyelmeztetett, hogy azon is el kell gondolkodni: a választók miért hagyták, hogy az érdekképviseleti szövetség ellenzékbe kerüljön. Bárányi Ferenc, a Kereszténydemokrata frakció részéről nehezményezte, hogy az EP-lista összeállítása nem igazi demokratikus módon történt, lehetett volna nagyobb beleszólása a közösségnek. /Antal Erika: Viszálytól összefogásig. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2009. április 6.
Az RMDSZ az elmúlt hónapokban megtalálta helyét ellenzéki szerepében, bebizonyította, hogy ebben a helyzetben is megkerülhetetlen tényező marad mind a romániai politikában, mind a román-magyar kapcsolatokban – mondta április 3-án Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az elmúlt időszak legnagyobb eredményét Markó abban látta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) együtt sikerült megteremteni a romániai magyarság összefogását, vagyis az EP-választásokra szóló közös listát és az erdélyi magyar egyeztető fórumot. Markó Béla emlékeztetett Sólyom László államfő nyergestetői ünnepségen való részvételére. A magyar államfő március 14-i utazása körüli huzavona vitát is gerjesztett, de növelte a szolidaritást a magyarságon belül – mondta. Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos nem értett egyet azzal, hogy az RMDSZ megtalálta volna a helyét ellenzéki szerepében. Szerinte ma a szervezet a „politika margóján” van. /Markó: az RMDSZ ellenzékben is döntő tényező. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./
2009. április 7.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jelvényével ellátott piros-fehér-zöld színű sálakkal vonultak április 6-án a Központi Választási Irodába (BEC) a két szervezet politikusai, akik 290 ezer aláírás kíséretében hivatalosan is regisztrálták a választási hatóságnál a júniusi európai parlamenti választásokon résztvevő jelöltek nevét tartalmazó Magyar Összefogás Listáját. Az RMDSZ majdnem százezerrel több aláírást nyújtott be a törvény által szabályozott minimális 200 ezerhez képest. Az ünnepélyes eseményen Tőkés László nem tudott részt venni. Tőkés tagja az Európai Parlament dél-kelet európai delegációjának, amely éppen ezekben a napokban szervezi az elmúlt másfél év legfontosabb kiszállását. Az EP-küldöttség Koszovóba látogatott. /B. T. : EP-listaleadás listavezető nélkül. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2009. április 8.
Tavalyhoz képest jelentősen nőtt az RMDSZ támogatottsága, az összefogás listája viszont nem összesítené teljesen a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szavazati opcióit. Ez derül ki a Kvantum Research felméréséből. A kutatás adatai szerint az RMDSZ politizálása 2004–2008 között volt a legsikeresebb; az eredményekkel a magyarok 57 százaléka elégedett. Az RMDSZ kormányzati szereplése 68 százalék szerint segítette a romániai magyar közösség fejlődését, és 61 százalék szerint hozzájárult az ország általános problémáinak megoldásához. Az a tény, hogy az RMDSZ nem tagja a kormánynak, a megkérdezettek 46,5 százaléka szerint rontja a román–magyar viszonyt. Frunda György a legbizalomgerjesztőbb politikus – 70 százalékkal –, majd Markó Béla és Tőkés László következik 66 és 67 százalékkal. A román politikusoknál a Traian Basescuba vetett bizalom 60-ról 47 százalékra csappant tavaly április óta. Az elnökválasztáson az államfőre 12,4 százalék voksolna, 75 százalék pedig úgy véli, az RMDSZ-nek saját jelöltet kell állítania. Ha jövő vasárnap választások lennének, 60 százalék biztosan elmenne szavazni. Közülük 83,3 százalék az RMDSZ jelöltjeire szavazna, a Magyar Polgári Pártot (MPP) 7,7 százalék támogatná. Tavaly óta az RMDSZ támogatottsága nyolc százalékkal nőtt, az MPP-é ugyanilyen arányban csökkent. Az európai parlamenti választásokon 72,9 százalék az RMDSZ-re, 16 százalék Tőkés Lászlóra szavazna, a közös listára viszont 86,9 százalék adná voksát. Az MPP támogatottsága 4,8 százalék, noha 31,5 százalék úgy véli, a magyaroknak lehetőséget kell adni, hogy több párt közül válasszanak. Kovászna megyében a megkérdezettek 52 százaléka negatívumként éli meg magyarságát, a Partiumban pedig ez az arány még nagyobb, 54 százalék. Ehhez képest Közép-Erdélyben, ahol jóval kisebb számú magyar közösségek élnek, közel tíz százalékkal nagyobb arányban tekintik pozitívumnak a magyarságot. /Sz. L. : Kellene, de nincs alternatíva. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./
2009. április 16.
Kompromisszumos megoldás születhet a szatmári Kölcsey Ferenc Líceum és a Református Gimnázium közötti ingatlanvitában: április 15-én Szatmárnémetiben a helyi és megyei önkormányzat, az RMDSZ, a két tanintézmény, illetve a református egyház képviselői közötti egyeztetésen javaslat született, melynek értelmében egy évvel elhalasztják a Kölcsey Ferenc Líceum kiköltözését és egyúttal a református kollégium beköltözését a református egyház által már 2004-ben visszaszerzett központi épületbe, a Kölcsey Gimnázium pedig 2010-ben a Református Kollégium jelenleg használt, szintén egyházi tulajdonú épületében, valamint a közelben lévő kisegítő iskola ingatlanában kezdi meg a tanévet. Tőkés László, az EMNT elnöke fontosnak nevezte, hogy közelebb kerültek az álláspontok. /Megoldódhat a két szatmári középiskola közötti vita. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2009. április 19.
Európában akkor sikeresek a magyar képviselők, ha a magyar ügyet tudják képviselni – mondta április 18-án Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Marosvásárhelyen ülésezett az EMNT, amelynek egyik fő feladata, hogy a szervezet átalakulását készítse elő az RMDSZ-szel nemrég született együttműködési megállapodások következményeként. Az EMNT közleményében beszámolt Tőkés László marosvásárhelyi beszédéről. Szerinte a választási összefogás során mozgósítani kell az erdélyi magyarokat. Idézte az EMNT választási üzenetét: „Legyen négy képviselőnk Brüsszelben!” Utalva az április 17-i fideszes programalkotó gyűlésére, kifejezte meggyőződését: legkésőbb 2010-ben új, nemzeti magyar kormány felállása várható, amelynek külpolitikáját erősítheti az európai parlamenti képviselők együttese Felvidéktől az anyaországon át Erdélyig. Nincsenek „külön magyar ügyek” – vélekedett a püspök, aki szerint Európában a magyarok akkor lehetnek sikeresek, ha egy erős Magyarországhoz erős nemzetrészek hálózata csatlakozik. „Akkor egy tizenötmilliós nemzet hallatja szavát, és ez közép-kelet-európai szomszédaink viszonylatában számottevő lélekszám” – fogalmazott Tőkés. /Tőkés László: Európában a magyar ügyet kell képviselni. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./ Az EMNT Választási Bizottsága megvitatta Toró T. Tibor EMNT-alelnök által ismertetett, az EMNT jövőjét illető elképzeléseket, majd javaslatokkal egészítették ki a Demeter Szilárd kommunikációs igazgató által vázolt kampánystratégiát. Markó Béla, az RMDSZ elnöke levélben üdvözte a tanácskozást, ugyanígy Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) tiszteletbeli elnöke, valamint Bardócz Csaba, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. A „nemzeti lista” kudarcában meghatározó szerepe volt az SZNT és az Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségének, jelentette ki Tőkés László. Az RMDSZ-nek sem lehetett könnyű a döntés, hiszen többéves politizálásukat kellett felülvizsgálniuk. Ennek köszönhetően most a plurális összefogásról beszélhetnek. Szükséges az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újjáalakítása. Amikor Székelyföld területi autonómiájáért harcolnak, akkor egyben kérik az érmelléki autonómiát is, a szilágysági önrendelkezést, a határ menti régiók tényleges „eurorégiókká” való alakítását, a személyi elvű és a kulturális autonómiát, hangsúlyozta Tőkés László. A Vásárhelyi Találkozó ünnepi pillanatai következtek: bemutatkoztak az EMNT jelöltjei. Dávid László, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt elhatározták a Sapientia-EMTE megalapítását, ennek eredményeként most magyar nyelvű egyeteme van Marosvásárhelynek, Csíkszeredának és Kolozsvárnak is. Ábrám Noémi a nők, az édesanyák szerepéből indult ki. Sylvester Lajos közíró, a Háromszék napilap munkatársa kijelentette, a menni vagy maradni dilemma igazi tétje abban áll: bárhol a világon arra kell törekednünk, hogy hasznára legyünk nemzetünknek. Lakatos Róbert filmrendező a vizuális kultúra fontosságát emelte ki. /Vásárhelyi találkozó – Újjáalakult az EMNT, személyi és pártérdekek fölött. = Erdély. Ma, ápr. 19./
2009. április 23.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte, hogy a program alapelvei jók, azokat alapvetően nem kell megváltoztatni, csak a hangsúlyokat kell néhol megerősíteni. Európai uniós távlatokat is kell nyitni ezen az RMDSZ-kongresszuson. Az EMNT–RMDSZ közös listának, az összefogásnak csak az egyik lehetséges eredménye a nagyobb mozgósítás, a másik hosszabb távon mutatkozhat meg: az, hogy közös álláspontokat lehet kialakítani fontos kérdésekben. /Salamon Márton László: „Isten malmai lassan őrölnek” Kongresszus előtti beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
2009. április 25.
Az RMDSZ és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közötti feliratvita okoz feszültséget a szövetségnek a kolozsvári Diákművelődési Házban sorra kerülő IX. kongresszusát megelőzően. A városházának nem tetszik, hogy az épületre kifüggesztett feliratok csak magyarul hirdetik az eseményt. Kovács Péter kongresszusi biztos elmondta, hogy rendelkeznek a két pannó kifüggesztésére szóló engedéllyel, ezért nem veszik le azokat. Az RMDSZ kongresszusán a számos romániai és külföldi vendégen kívül részt vesz Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke is, aki a 2003-as szatmárnémeti kongresszus után a szövetség vezetőségéből kiszorult Tőkés László EMNT-elnök levelét tolmácsolja a küldötteknek. Tőkésnek a kongresszuson való „közvetett rézvétele” premiernek számít, és gyakorlatilag következménye az RMDSZ és az EMNT közötti idei megállapodásnak. Az RMDSZ legfőbb döntéshozó testülete legutóbb 2007-ben ülésezett Aradon, ahol elhatározták, hogy a négyévente megrendezett tisztújító kongresszusok közé beékelik az úgynevezett félidei kongresszusokat. A kongresszuson módosítják az RMDSZ alapszabályzatát és programját is. Az egyik fontos módosító-javaslat szerint az alapszabályzatból nagyrészt törlik azokat a szakaszokat, amelyek a Kulturális Autonómia Tanácsok (KAT) létrehozására vonatkoznak. A KAT intézményének megalapításáról éppen a két évvel ezelőtt megrendezett aradi kongresszuson született határozat. A KAT működését szabályozó cikkelyek nagy részét azért vonják vissza, mert az RMDSZ februárban megállapodott az EMNT-vel, és ennek az egyezségnek a részét képezi az, hogy a tanácsot közösen hozzák létre. /Borbély Tamás: Feszültség az RMDSZ kolozsvári kongresszusának felirata miatt. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./
2009. április 27.
Április 25-én Kolozsváron tartották az RMDSZ IX. kongresszusát. Markó Béla szövetségi elnök lezárta az elmúlt két évtizedet, s kijelölte azokat a célokat, amelyeket követve, az RMDSZ az egyéni jogok után a kollektív jogokat kívánja kiharcolni. Traian Basescu államfő a kisebbségi törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazta, illetve arra biztatta a kormányt: gondolja át a dekoncentrált intézmények vezetőinek menesztéséről szóló kormányrendeletet, míg Emil Boc korrekt partneri viszonyt ajánlott fel az RMDSZ-nek. A kongresszuson úgy módosították az RMDSZ alapszabályát, hogy lehetőséget biztosítottak az EMNT belépésére a Kulturális Autonómia Tanácsba. Traian Basescu elnök kijelentette: az RMDSZ jelentős mértékben hozzájárult Románia demokratizálódásához. Az államfő támogatója a decentralizálásnak, a helyi autonómia növelésének. Beszédében Kovászna és Hargita megyével külön foglalkozott. A két megyében nem adottak a fejlődési lehetőségek a falusi magyar családok gyermekei számára. Az oktatási tárcának külön kell figyelnie arra, hogy a székelyföldi magyar gyermekek jól megtanulhassák a román nyelvet. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Kolozsváron, RMDSZ-kongresszuson egy teremben foglaljon helyet az állam elnöke, miniszterelnöke, a város volt, jelenlegi polgármestere. Ez a román demokrácia sikere – hangoztatta Emil Boc miniszterelnök. Lendvai Ildikó az MSZP újonnan választott elnökeként köszöntötte a kongresszuson jelenlévőket. Crin Antonescu, a nemzeti liberálisok új pártelnöke bevallotta, hogy elemében érzi magát az RMDSZ kongresszusán annak ellenére, hogy egy jottányit sem ért magyarul. Időnként ő is kisebbségben érzi magát, amikor tisztességes, becsületes igyekszik lenni. Bajnai Gordon miniszterelnök üzenetét Gémesi Ferenc szakállamtitkár tolmácsolta. A kormányfő szerint a szövetség fontos szerepet játszott Románia európai integrációjában. Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt alelnöke emlékeztetett: olyan személyek ülnek a teremben, akik ma is sebeket hordoznak, mert az 1990 évek elején merték megtenni azokat a lépéseket, amelyeket mások csak jóval később léptek meg. Hrebenciuc elmesélte az 1993-as neptuni találkozót megelőző svájci román–romániai magyar tárgyalásokat. Rámutatott: a svájci tárgyalások után következett a „Neptun-gate”, amelynek résztvevőit Tőkés László tiszteletbeli elnök majdnem kizárta az RMDSZ-ből. Üdvözlendő, hogy megvalósult az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közötti összefogás – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, hozzátéve, folytatni kell a párbeszédet a teljes magyar összefogás érdekében. Németh Zsolt szerint tarthatatlan az a helyzet, hogy a román politikusok az erdélyi magyar autonómia-törekvéseket egyszerűen „alkotmányellenesnek” titulálják. Az európai kisebbségek közül lassan az erdélyi magyarság lesz az utolsó, amely nem rendelkezik autonómiával. „Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak a kettős állampolgárság intézményének a fölvetését sem” – mondta a politikus. „Kárpátalján mindig úgy tekintettünk az RMDSZ-re, mint példamutató testvérre” – mondta köszöntő beszédében Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke. „Az RMDSZ-nek sikerült összefogni, így még hatékonyabban tudja képviselni közössége érdekeit. Ez az összefogás a kárpátaljai magyarság számára egyelőre csupán álom”. Kovács Kálmán, az SZDSZ határon túli ügyekért felelős megbízottja szerint az összefogás eredményeként létrejövő közös lista az RMDSZ integráló képességét bizonyítja. Dévavári Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke a két térség azonos problémáiról beszélt. A megoldásra váró problémák érintik az oktatást, Tőkés László, az EMNT elnöke nem volt jelen a kongresszuson, üzenetét Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke olvasta fel. Tőkés László emlékeztetett: tíz év telt el azóta, hogy az RMDSZ legmagasabb testülete előtt legutóbb szólhatott, akkor még tiszteletbeli elnökként. 2003-ban az RMDSZ úgy gondolta, hogy nincs szükség a hivatalostól eltérő politikai értékrendre. Azonban világossá vált, hogy a közösség stratégiai célját, az autonómiát csakis összefogással lehet elérni. A Magyar Összefogás tehát történelmi szükségszerűség. Markó Béla az elmúlt tizenkilenc esztendő sikerei között említette az új oktatási törvényt, az új közigazgatási törvényt, az alkotmánymódosítást, a Szabadság-szobor felállítását, az erdők, földek, épületek visszaszolgáltatását, az új iskolák és a magyar nyelvű egyetemi oktatás megteremtését. – Végül sikerült a magyar összefogást megteremteni. A PD-L–PSD koalíció ellenzékbe szorította az RMDSZ-t. A politikai változások egyértelműen az etnikai tisztogatást is szolgálják, mutatott rá Márton Árpád. Borboly Csaba, az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT) elnöke javasolta, hogy vessék el mindazon alapszabályi rendelkezéseket, amelyek a korábbi választásokon más pártok színeiben induló személyek RMDSZ-listán való indulásának gátját képezik. Máté András képviselő elmondta, az állam legfőbb vezetői részéről a kongresszus alkalmával szép szavak hangzanak el, közben sorra bocsátják el a dekoncentrált intézményekben vezetői tisztségeket betöltő magyarokat. Máté emlékeztetett arra, hogy a kisebbségi törvényt azért nem sikerült elfogadni, mivel éppen a jelenleg kormányzó kollégák nem támogatták azt. Borbély László figyelmeztetett: Marosvásárhelyen csendes asszimiláció folyik. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi elnöki tanácsos elmondta: a Szabadelvű Kör támogatta az összefogást, az egységes EP-listát, annak ellenére, hogy a szabadelvűeknek az egyén boldogulása a fő. A kongresszus elfogadta A Mi Uniónk, a Mi Európánk című dokumentumot, amely az uniós tagságunkból fakadó prioritásokat rögzíti a következő időszakra. „Elérkezett az ideje annak, hogy a Romániában élő másfél milliós magyar közösséget államalkotó tényezőként, a magyar nyelvet pedig helyi és regionális szinten hivatalos nyelvként ismertessük el” – olvasható a dokumentumban. /Kollektív jogok kiharcolását tűzte ki célul az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./ A kongresszuson a román és magyar himnusz után az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök körül tömörülő kongresszusi küldöttek belezendítettek a székely himnusz kezdő taktusaiba is, amit az egész terem átvett. A már helyet foglalt román és magyar meghívottak – köztük Traian Basescu államfő, Emil Boc kormányfő, Crin Antonescu liberális pártelnök és Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata képviselő – így ismét felálltak. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: VIP-parádé a diákházban. A román meghívottak a céltudatosságot, a magyarok az összefogást méltatták. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./ A fiatalok kongresszusaként említette a kolozsvári tanácskozást Korodi Attila, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) társelnöke. A kongresszusi küldötteknek ugyanis mintegy harminc százaléka volt miértes vagy Miért-közeli. Markó Béla megemlítette, folytatni kell a fiatalítást, de azoknak a kezét nem szabad elengedni, akik eddig hasznosan dolgoztak. Az elnök értékelése szerint két nagy veszély leselkedik a közösségre. Az egyik az, hogy tagjai nem próbálnak élni az eddig kiharcolt jogokkal; nem vállalják, hogy magyarul folyamodjanak az önkormányzathoz, hogy magyarul pereskedjenek. A másik veszély: a szövetség politikusai megtanultak dolgozni, kormányozni, közigazgatni, de elfelejtettek álmodni. Szabó Ödön azt javasolta, az intézményvezetők leváltása ügyében nyújtson be bizalmatlansági indítványt az RMDSZ, és aláírásgyűjtéssel is nyomatékosítsa követelését. Korodi Attila a kis- és középvállalatokra kivetett általányadó ügyében javasolta bizalmatlansági indítvány benyújtását. Korodi majd Széll Lőrinc is felvetette, hogy az RMDSZ-nek meg kellene alakítani a Kós Károly Akadémiát, amelyen a felhalmozott közigazgatási tudást, tapasztalatot lehetne átadni a fiataloknak. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevében felszólaló Bakk László azt javasolta, fogadjon el határozatot a kongresszus a Bolíviában bajba jutott székely szabadságharcosok, Magyarosi Árpád és Tóásó Előd ügyében. A javaslat ellen Eckstein-Kovács Péter érvelt. Szerinte a román diplomáciának kötelessége segíteni Tóásó Előd jogvédelmét és Magyarosi Árpád hazahozását, de a kalandorságot, a fegyveres erőszakot nem szabad bevonni az erdélyi magyarság jogkövetelő eszközei közé. Béres István és Ludescher István, Aradról pedig Bognár Levente a szórvány egyre kilátástalanabb helyzetéről beszélt. Asztalos Ferenc azt javasolta, dolgozza ki az RMDSZ a teljes oktatási reform csomagját. /Hadüzenet a petyhüdtségnek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./
2009. április 28.
Régóta várták a Magyar Összefogás listájának létrejöttét, elismerés illeti Markó Bélát, az RMDSZ és Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, hogy képesek voltak ennek a megegyezésnek a megvalósítására. Fontos tartom továbbá, hogy létrejött az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum is, jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottsága fideszes elnöke. Amennyiben a román politikának sikerül megoldást találnia az autonómiára és a kettős állampolgárságra a Moldovai Köztársaság viszonylatában, akkor nem lehet az erdélyi magyarságtól ugyanezeket a jogokat megtagadni. /Rostás Szabolcs: Németh Zsolt: szövetségesi viszony kell. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 28./
2009. május 2.
Legyen NÉGY romániai magyar képviselőnk Európában – fogalmazódott meg az EMNT marosvásárhelyi találkozóján. Tőkés László, Sógor Csaba, Winkler Gyula mellett legyen Szilágyi Zsolt is EP-képviselő. Jelöltjeink eddig is bizonyítottak, hangsúlyozta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Legyen négy... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./
2009. május 4.
Gyökeres szemlélet- és módszerváltásra van szükség a kisebbségpolitikában, nyilatkozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) május 1-jén Csíkszeredán tartott autonómiakonferenciáján Tőkés László, aki szerint ezért nagyon fontos a hazai kisebbségi érdekvédelmi szervezetek egysége, az összefogás az RMDSZ-szel. Az EP-képviselő jelentős lépésnek tartja, hogy az RMDSZ elkezdett autonómiáról és kollektív jogokról beszélni – hangzott el a Működő Autonómiák Európában – Magyar autonómia-törekvések Erdélyben című nemzetközi konferencián. Tőkés szerint nemcsak a székelység autonómiájában kellene gondolkodni, hanem az észak-erdélyi régió magyarok lakta területeinek (Érmellék, Kalotaszeg, Szatmár-Bihar megye) hasonló önrendelkezését is fontosnak tartja. A püspök elítéli a hagymakupolás honfoglalást, s bár elismerte, hogy konkrét bizonyítékai nincsenek, ismét felvetette annak lehetőségét, hogy titkos hivatalos politika létezik a Székelyföld moldvai románokkal történő betelepítésére. Tőkés László számadatokkal mutatta be, milyen mértékben változott Erdély etnikai térképe, hogyan csökkent a magyarok aránya, főként a városokban. Úgy vélte: hagyományos kisebbségvédelmi eszközökkel nem tartóztatható fel ez a folyamat. A református püspök szerint ezért szemlélet- és módszerváltásra van szükség a kisebbségpolitikában. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke szerint az erdélyi magyarság erős európai parlamenti képviselete kulcsfontosságú lehet az autonómia ügye szempontjából. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke az unió kisebbségpolitikájáról szólt, majd Iria Bernadette De Epalza EP-kabinetvezető a baszk autonómiát mutatta be a hallgatóságnak. Bakk Miklós politológus az integrált erdélyi magyar autonómiatörekvésekről beszélt. /Tőkés: autonómiát Kalotaszegnek is! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./ Az erdélyi magyarság számára nem vezet célra a kijárásos politika, ehelyett intézményes, törvényekben rögzített jogok rendszerét kell kialakítani, ezek között az autonómia-rendszer kiépítése a legfontosabb – szögezte le Tőkés László a konferencián. Becsey Zsolt fideszes EP-képviselő, a csíkszeredai rendezvény társszervezését ellátó Héthatár Önkormányzati Szövetség elnöke beszédében kiemelte: az Unió egyik legfőbb célja, hogy felzárkóztassa az újonnan csatlakozó államokat. /Jánossy Alíz: Autonómia és legitimitás – konferencia Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./
2009. május 5.
Az erdélyi magyarság összefogása biztosíthatja csak, hogy e közösség saját hazájában élhető jövőt teremthessen magának, csak ez biztosíthatja európai szinten is az erős magyar érdekképviseletet – hangsúlyozta május 4-én Sepsiszentgyörgyön Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. A két politikus beszédével indította az RMDSZ és az EMNT közös európai parlamenti választási kampányát. Tőkés és Markó a Tamási Áron Színház előtti téren felállított színpadon, több ezer ember előtt fogott kezet egymással. Beszédeikben üdvözölték, hogy a két szervezetnek sikerült tető alá hoznia a közös választási listát, amelyet Tőkés László vezet. Reménykednek abban, hogy három-négy képviselőt is képesek lesznek bejuttatni az európai törvényhozó testületbe. /Közös állásfoglalás az összefogás mellett Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ „Önök akarták, önök kérték, önök parancsolták. Ezt a parancsot mi teljesítettük” – fejtette ki Markó Béla, hangsúlyozta az autonómia fontosságát. Tőkés László Orbán Viktor budapesti beszédéből kiindulva azt mondta, „elég volt a román nacionálkommunizmusból, a mesterséges betelepítésekből, Székelyföld etnikai arányainak a mesterséges megváltoztatásából, a romániai magyarság jogfosztásából. Elég volt erdélyi magyarságunk önfeladásából”. Tőkés szerint mindenkinek hinnie kell a nemzeti autonómia sikerében, különben „hiába minden”, majd Gábor Áron szavait parafrazálva kijelentette: „Lesz ágyúnk, lesz autonómiánk”. Sógor Csaba rámutatott: „erős Székelyföldre nemcsak az erdélyi magyarságnak lenne szüksége, hanem az egész országnak”. /Kovács Zsolt, Mihály László: Közkívánatra jött létre a magyar összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./
2009. május 7.
Az Új Magyar Szó interjút készített Tőkés Lászlóval, az RMDSZ–EMNT Magyar Összefogás listavezetőjével, azt kérdezte, hogyan jöhetett létre az összefogás. Tőkés László kifejtette, az emberekben erősödött, hogy a magyarok végre fogjanak össze, másfelől pedig az a felismerés vezetett a megegyezéshez, hogy „az autonómiát és legfőbb nemzeti ügyeinket nem lehetséges hatékonyan képviselni, hogyha a kisebbség is pártbeli kisebbségekre, csoportokra, szekértáborokra szakad”. Amióta megalakult 2003-ban az EMNT, javasolta az összefogást, azonban a nyeregben lévő RMDSZ nem érezte ennek szükségét. A másik oldalon nem sikerült létrehozni egy erős jobboldali nemzeti politikai vonulatot. Miután az RMDSZ kiesett a kormányból, már alapvető érdeke volt megegyezni. Tőkés hangsúlyozta: „Az elvi ellentéteket most jegeltük. Az emberből sokszor kikívánkozik elvi ellenvéleménye, azonban erre az időszakra félretettem ezeket az ellentéteket, és ilyen szempontból elégedett vagyok az RMDSZ meghatározó vezetőivel, mert ők sem hangoztatják megosztó álláspontjaikat. ” /Vincze Loránt: Kettős kiütés kizárva. Interjú Tőkés Lászlóval, az RMDSZ–EMNT Magyar Összefogás listavezetőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
2009. május 8.
Romániában május 8-án kezdik európai parlamenti korteshadjáratukat a romániai pártok, hat párt, egy pártszövetség és két független indul. Az RMDSZ és az EMNT által közösen indított Magyar Összefogás Listája 2-4 mandátumot hozhat a romániai magyar közösség számára. A két magyar szervezet jelöltjei külön kampányolnak. Sógor Csaba karavánja Csíkszeredából indul, Winkler Gyula pedig Kolozs megyével kezdi. „A Tőkés-kampány szinte mindennap magában foglal valamilyen eseményt” – magyarázta Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás Listájának negyedik helyen rangsorolt jelölje, az EMNT alelnöke és kampánykoordinátora. A rendőrség próbálta megakadályozni Kovács Péternek, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjének választási kampányát a Szatmár megyei Kálmánd községben. /Moldován Árpád Zsolt, Szávuj Attila: Indul a kampánygépezet. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2009. május 9.
A Magyar Összefogás EP-képviselői lista két jelöltje, Tőkés László és Szilágyi Zsolt május 8-án Szatmár megyében kampányolt, Sárközújlakon és Avasújvárosban tartottak lakossági fórumot. A fórumon Sebesi János polgármester bemutatta Sárközújlakot, majd Sipos Miklós, a Szatmári Református Egyházmegye esperese méltatta Tőkés EP-képviselői tevékenységét, kiemelte a Brüsszelben szervezett Biblia-kiállítást. Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás Listájának negyedik, EMNT-s jelöltje úgy véli: mivel egyre több, hétköznapi életünket is meghatározó döntés már Brüsszelben születik, nem lehet közömbös, hogy kik képviselik az erdélyi magyar érdekeket az EP-ben. Tőkés László EP-képviselőjelölt hangsúlyozta: ki kell állni a magyarság, a kereszténység érdekvédelméért. Avasújvárosban hasonló fórumot tartottak. /Fodor István: Fórum Sárközújlakon és Avasújvárosban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 9./
2009. május 12.
A Magyar Polgári Párt (MPP) távol marad az európai parlamenti kampánytól, központi, megyei és helyi szervezetei nem vállalnak szerepet a kampánytevékenységekben. Az MPP közleménye leszögezte: mivel az MPP-t kizárták a választásból, felkérik a párt helyi, megyei, illetve országos tisztségviselőit, hogy tartózkodjanak a kampányban való személyes megjelenéstől. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) külön-külön kampányolnak, de közös rendezvényeket is tartanak az európai parlamenti választások előtti hetekben. Az öt százalékos bejutási küszöb elérése létfontosságú az erdélyi magyarság érdekképviseleti szervezetei számára. /EP-kampány az MPP nélkül. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./ Tőkés András, az MPP alelnöke elmondta: nincs tudomása arról, hogy az elnökség eldöntötte, megtiltja a területi szervezeteknek, hogy részt vegyenek a kampányban. Tőkés András szerint túlkapásként minősíthető ez a döntés. Gazda Zoltán, a háromszéki szervezet alelnöke közölte: korábban megállapodtak Tőkés Lászlóval abban, hogy a Kovászna megyei MPP nem folytat ellenkampányt, azonban nem kívánnak részt venni az RMDSZ–EMNT-jelöltlista népszerűsítésében. Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: a polgári párt megyei képviselői, szimpatizánsai fontosnak tartják, hogy az RMDSZ–EMNT közös jelöltlistáján első helyen álló Tőkés László újabb mandátumot szerezzen, és értelemszerűen arra buzdítják majd a Kolozs megyei magyarságot, hogy szavazataikkal támogassák a magyar összefogás listáját. Az MPP-s Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kolozsvári küldötte számára érthetetlen, hogy az MPP elnöksége miért akarja a szervezetet elszigetelni. A Bihar megyei MPP szerint fontos, hogy Tőkés László továbbra is folytathassa EP-képviselői tevékenységét, mondta el Lengyel György Bihar megyei MPP-elnök. /Gyergyai Csaba: Az EP-kampány is megosztja az MPP-t. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./
2009. május 13.
Önmagát, saját hitelét gyengíti az MPP nyilatkozata, melyben az elnökség nevében arra szólítják fel a tagságot, maradjon távol, ne vegyen részt a magyar összefogás kampányában – vélte Tőkés László, az RMDSZ–EMNT közös EP-listavezetője. Szász Jenő most már nyíltan kampányol a magyar összefogás ellen – fejtette ki Tőkés. Tőkés László elmondta, több helyi, megyei MPP-szervezettel, többek között a háromszékiekkel is egyeztetett, ígértet kapott tőlük, nem mennek szembe a magyar összefogással. „Az lenne a kérdésem: Szász Jenőék miért kívánják, hogy a szomszéd kecskéje is megdögöljön, ha már a sajátjuk kimúlt? Mi soha nem kívántunk rosszat nekik. Ezt a listát érdemes támogatni, mindenkinek látnia kell, hogy ezáltal az önkormányzatok is megerősödnek, de tisztázni kell a dolgokat, mert ha nem, tovább tart ez a kuszaság” – mondta Tőkés László. /Farkas Réka: Az összefogás és a szomszéd kecskéje (Tőkés László az MPP állásfoglalásáról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./
2009. május 14.
A június 7-én sorra kerülő EP-választás az erdélyi magyarok és a teljes Kárpát-medencei magyarság számára egyaránt kiemelkedő fontosságú, nyilatkozta Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei kampánykoordinátora. Gergely elmondta: három-négy nagyobb kampányrendezvény várható Kolozs megyében az EMNT rendezésében. Május 16-án Kőrösfőn majálisra várják az érdeklődőket, a jövő héten várhatóan Kolozsvárra látogat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök és Tőkés László EP-képviselő, május 25-én pedig Szilágyi Zsolt kampánycsapata lesz a kincses város vendége. A kampány során mind az RMDSZ-szel, mind az MPP-vel együttműködnek. /P. A. M. : Körösfői majálisozás a jelöltekkel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2009. május 14.
Felkarolták a Magyar Összefogás listáját támogató szervezetek a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. A Székely Nemzeti Tanács közleményében jelezte: elhalasztják a testület május 23-ára tervezett ülését, hogy küldötteik részt vehessenek a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke megerősítette, hogy május 23-ára tervezik a nagygyűlés összehívását. A Magyar Polgári Párt közleményében jelezte, hogy részt vállalna a nagygyűlés dokumentumainak kidolgozásában, a rendezvény szervezésében és lebonyolításában. Az MPP ugyanakkor javaslatokat is megfogalmazott. Elengedhetetlennek tartják, hogy a székelyföldi önkormányzatok nagygyűlése határozatban mondja ki: Székelyföld jövője csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai között, az Európai Unió régiók létrejöttét támogató elvei szerint megalakuló, autonóm közigazgatási egységként képzelhető el. /Farcádi Botond: Mégis lesz teljes összefogás (Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 14./
2009. május 14.
Érthetetlennek nevezte nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének, Szász Jenőnek a viszonyulását az európai parlamenti kampányhoz. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke emlékeztetett: mind ő, mind pedig Orbán Viktor FIDESZ-elnök többször is hathatósan segítette az MPP alapító elnökének választási kampányait, most pedig Szász ellenük kampányol, sokszor még saját elnökségének döntéseit is felülbírálva. Szász Jenő ugyanis leszögezte: az MPP távol marad az EP-kampánytól. /Tőkés László: érthetetlen Szász Jenő viszonyulása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./ Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a közintézmények vezetését átpolitizáló sürgősségi kormányrendelet ellen foglalt állást, mely példátlan politikai tisztogatási hullámot indított el a közigazgatásban. A vezetőcserék gátlástalan alkalmazása a magyarok lakta területeken kimeríti az etnikai tisztogatás fogalmát. Tőkés hangsúlyozta a tanügyi autonómia fontosságát. Az EMNT követeli a közintézmények vezetését átpolitizáló sürgősségi kormányrendelet azonnali hatályon kívül helyezését, a politikai-etnikai tisztogatások leállítását, sürgeti a szubszidiaritás és a decentralizáció elveinek következetes alkalmazását, a magyar oktatási rendszer létrehozását, működtetését és felügyeletét lehetővé tévő kulturális autonómia megteremtését. /Antal Erika, Totka László: Döntési jogokat kérnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Tőkés László, EP-képviselő, az EMNT elnöke aláírásával adták ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács /EMNT/ állásfoglalását arról, hogy etnikai tisztogatás zajlik. A sürgősségi kormányrendeletet példátlan politikai tisztogatási hullámot indított el a közigazgatásban A magyarok által lakott régiókban az erőltetett vezetőcsere kimeríti az etnikai tisztogatás ismérveit, és ezáltal a többség és a kisebbségek közötti együttélés normáit sérti meg. Megengedhetetlen, hogy a magyar gyermekek oktatását felügyelő testületeket olyanok vezessék, akik nem beszélik vagy értik a magyar nyelvet. Amíg „a közösségi önazonosságunkat közvetlenül érintő kérdésekben nem rendelkezünk döntési jogosítványokkal, addig a többség és a számbeli kisebbség közötti teljes és tényleges esélyegyenlőségről nem beszélhetünk” – olvasható az állásfogalalásban. Ennek megvalósítása Székelyföldön a területi autonómia, Erdély egyéb régióiban pedig a kulturális autonómia intézményei révén lehetséges. Az EMNT követeli a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet azonnali hatályon kívül helyezését. /Tőkés László, EP-képviselő, az EMNT elnöke: Etnikai tisztogatás zajlik. Az EMNT állásfoglalása. = Erdély. Ma, máj. 14./