A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig – Vizi László Tamás új könyvét mutatják be
November 6-án Szatmárnémetibe érkezik Vizi László Tamás, hogy a helyi olvasóközönséggel is megismertesse új könyvét. Az eseményre Csókási-Budaházi Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári fiókjának elnöke, a könyvbemutató szervezője hívja meg a Szatmár.ro olvasóit.
„Egy erdélyi turné keretei között megtartott könyvbemutatóval érkezik városunkba Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára. A könyv címe A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig, és a Trianon köré csoportosuló – revízió, határkérdés, nemzetegyesítés – mindig aktuális problémakörével foglakozik. A nagy érdeklődéssel várt könyv a maga műfajában egyedülálló, hiánypóló vállalkozás. A fülszöveg szerint »kutatói szakszerűséggel vannak leírva azok a rendezési tervek, határmódosítások, ideák, konfliktusok és kényszer-megegyezések, melyek 1920-tól 2010-ig születtek a magyar sebek begyógyítására.« A szerző a nemzetegyesítést a Nemzeti Összetartozás nyilatkozatának nézőpontjából kívánja megközelíteni, egyben a »gyász napját« ennek a szimbólumává tenni.
A kitűnő előadó hírében álló történész, jogász a szatmárnémeti EMNT Árpád (Vasile Lucaciu) u. 18 szám alatti székházában tartja előadását, 2017. november 6-án, hétfőn délután 6 órakor. Főtámogató a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvbemutatót tartott Vizi László Tamás az EMNT székházban november 6-án, hétfőn este 18:00 órakor.
A kiváló előadó történész-jogász előadására Nagykárolyból is érkeztek érdeklődők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti irodájában tartott A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig című könyvbemutatóra. Az előadás során az író Trianonról, annak előzményeiről, a diktátum aláírásáról, annak utóéletéről sok színes, megdöbbentő és egyben releváns információval lepte meg a hallgatóságot.
Csókási-Budaházi Attila beszámolójából olvashatnak részleteket:
„Az eddig alig ismert – horribile dictu – revíziós gondolatokról, fegyveres ellenállásról is hallhatott a közönség. A téma gondolatköre rendkívül gazdag és árnyalt volt, ebbe mélyebb betekintést is kaphattunk, mintegy sugallva, hogy a reviziós elképzelések által felvetett problémák nem seperhetők a szőnyeg alá, azokat kezelni kell és erre számos megoldás is adott.
Különböző megközelítések voltak, köztük elemzés a „nem, nem, soha!” felkiáltás szempontjából, a nemzeti (nemzetiségi) határok tiszteletben tartásáról, illetve a pragmatikus, a gazdasági és stratégiai alapú, valamint az ország megerősödését célzó elképzelésekig.
A magyar országház által 2010. június 4-én lépett hatályba a Nemzeti Összetartozás törvénye, amely részben enyhíteni tudja a trianoni diktátum okozta máig tartó nemzeti fájdalmat.” szatmar.ro

Párizsban „értékelték” a kommunizmus százéves örökségét Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája közleménye
A 2011-ben megalakult Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja (The Platform of European Memory and Conscience), amely prágai székhelyű intézményként európai szinten koordinálja a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét, kétnapos konferenciát rendezett a héten Párizsban. Mint talán kevéssé ismert, az intézmény egyik védnöke Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, vezetőségi tagja pedig Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Mindketten részt vettek a történelmi atmoszférájú Collège des Bernardins-ben, illetve a Napóleon Alapítvány konferenciatermében november 8–9-én megtartott eszmecserén, amely A kommunizmus száz éve – történelem és emlékezet (100 Years of Communism. History and Memory) címet kapta, nem véletlenül, hiszen megrendezésére az oroszországi bolsevik forradalom kirobbanásának centenáriumán került sor.
A konferencia főszervező házigazdája, Stéphane Courtois történészprofesszor, a kommunizmus egyik legismertebb kutatója a franciaországi sajtó és az egyetemek vezető történészei által gyakorolt Lenin-kultuszról tartott bemutatót a konferencián. Mint mondta, a francia hivatalos történelemszemlélet mind a mai napig dicsőítően, elismerően beszél a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomról”, a vezető francia hetilapok mind Lenin képével jelentek meg a századik évforduló alkalmából, november 7-én. Az állami televízió Telerama című műsora pedig a bolsevik puccs egyik jelentős hatásának nevezte az általa kiváltott „esztétikai forradalmat”. A kommunizmus bűneinek tudatos elhallgatását a neves történész „hiperamnéziának” nevezte, mely az emlékezet kiirtásához, „memoricídiumhoz” vezet.
Tőkés László A kommunizmus öröksége című panel keretében tartott előadásában a Szentírásban foglalt példázatok és tanítások felidézésével súlyozta a mostani centenárium felemás mivoltát, értékelését, mondván: „A történelem kiemelkedő napjai és eseményei alkalmával az emberek, az emlékezők rendszerint jubilálni, ünnepelni szoktak. Ez esetben azonban semmi okunk az ünneplésre. Éppen ellenkezőleg: gyásznapot kellene tartanunk – egy perces néma főhajtással a bolsevista, kommunista, totalitárius rendszerek ártatlan áldozatai tízmillióinak az emlékére.” Kétezer éves kereszténységünk története a „gonosz birodalma” elleni szüntelen küzdelemről szólt, s ma sincs ez másként. „A volt szovjet tömb országainak többségére a rendszerváltozás óta eltelt közel három évtizedben a ciklikusan ismétlődő kommunista visszarendeződés volt jellemző. Példának okáért Romániában a tavaly decemberi választások is a posztkommunista Szociáldemokrata Pártot juttatták az ország élére. Magyarország is csupán húsz év után, 2010-ben szabadult meg – úgy tűnik, végérvényesen – az utódkommunisták uralmától. Ezen jelenségre nézve jelentette volt ki néhai Václav Havel cseh államelnök, hogy a kommunista diktatúra bukását követően egy új rendszerváltozásra volna szükség a posztkommunizmus megbuktatásához. A megtorpant demokratikus rendszerváltozás, illetve a választásról választásra bukdácsoló, hosszúra nyúló átmenet egyet jelent a kommunizmus átkos örökségének a folytatódásával” – fejtette ki erdélyi EP-képviselőnk, rámutatva: „a román társadalom együtt él saját kommunista múltjával. A volt kommunista uralkodó osztály, ennek részeként pedig Nicolae Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata, a Securitate kezdettől fogva oly mértékben mentette át magát, és váltotta politikai hatalomra az ország privatizációjából származó gazdasági erejét, hogy ezáltal szinte leblokkolta vagy legalábbis végletes módon feltartóztatta, lelassította és eltorzította a tényleges és valóságos rendszerváltozás, demokratikus átalakulás folyamatát.” Tőkés László szerint az emiatt fennálló folyamatos válsághelyzetnek a legkirívóbb produktuma pedig az egész országon és államrendszerben eluralkodott korrupció. Végezetül leszögezte: „Szinte mondanom sem kell, hogy a kommunista diktatúra korszakának, a múltban elkövetett bűnöknek a feltárása, a pártnómenklatúra és a politikai rendőrség elszámoltatása, a tettesek számonkérése, valamint az áldozatok iránti igazság- és jóvátétel közel három évtized után is jobbára várat magára, és igen esetleges. Ugyanez állapítható meg a magyar nemzeti közösséggel, valamint az egyházaikkal szemben elkövetett jogfosztások és igazságtalanságok vonatkozásában. De hogyan is várhatnánk el a ’kommunizmus perének’ a lefolytatását, amikor a volt kommunista párt nyomába lépő, új posztkommunista hatalom a diktatúra egykori bűneit a győztesnek kikiáltott romániai forradalom nyomán újakkal tetézte?” A püspök a demokratikus világ és az Európai Közösség támogatását is kérte, mert amíg Románia a saját kommunista múltját nem rendezi, addig a jövője is bizonytalan, és a demokratikus kibontakozásra sincsen módja.
Szilágyi Zsolt hozzászólásában az Európai Bizottság részrehajló emlékezetpolitikájáról beszélt: az Unió kormánya „sajnos a nácizmus és a sztálinizmus kutatását támogatja, úgy tűnik, szerintük a kommunizmus Sztálin halála után egy emberi rendszer volt (rendszerré lett)”. Ezt cáfolva emlékeztetett: a nácizmus és a kommunizmus bűneit egy mércével kell megítélnünk. Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja pont azt csinálja, amit az Európai Bizottság nem támogat: megpróbálja feltárni a kommunizmus bűneit is. Az egyetlen stabil támogatója ennek a munkának a jelenlegi magyar kormány – mondotta.
A nemzetközi, nyugati sajtóban kevés visszhangot kapott konferencia első napjának zárásaként Tőkés László felolvasta Ilmi Umerov tatár politikus laudációját, aki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idei kitüntetettje. A püspök Göran Lindblad platformelnökkel és Neela Winkelmann platfromigazgatóval együtt adta át a díjat a krími tatár nép medzslisze (tanácsa) elnökhelyettesének, akit politikai okokból üldöznek a félszigetet annektált orosz hatóságok. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Az erdélyi '56-ról nyílt kiállítás Máramarosszigeten, ahol Márton Áron is raboskodott
A jelenleg börtönmúzeumként működő épület 1950 és 1955 között a politikai foglyok börtöne volt.
Az 1956-ban meghurcolt erdélyi magyarokat bemutató kiállítás nyílt Máramarosszigeten a volt börtön épületében működtetett emlékmúzeumban. A kiállítás anyaga egy többéves kutatás eredménye, amelyben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatói vettek részt. Az átvizsgált levéltári dossziék alapján elkészült az erdélyi magyar 1956-os szervezkedések és csoportok történeti képe, valamint a kommunista totalitárius rendszer válaszát jelentő megtorlást is bemutató kiállítás. Ennek egyik sajátossága, hogy konkrét szereplőkön keresztül mutatja be az ’56-os szabadságharc erdélyi vonatkozású történéseinek néhány mozzanatát, így téve emberközelivé a múltat. A kiállítás anyagában a különböző régiók történései jelenednek meg, nyolc csoportra osztva – vádeljárások és ítéletek konkrét adatait is tartalmazva.
Az eseményt a BBTE Magyar Történeti Intézete, a Buza László Egyesület, a máramarosszigeti börtönmúzeum, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hozták tető alá.
Dobes Andrea történész, muzeológus a megnyitón elmondta: a kiállítás abból a célból jött létre, akárcsak a börtönmúzeum, hogy tudatosítsa a kommunizmus borzalmait a meghurcolt áldozatok sorsán keresztül. A kiállítás megnyitóján Lönhárt Tamás, a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára tartott előadást, amely rövid áttekintése volt a Lengyelországból kiinduló események sorának. A lengyel eseményekkel szolidarizáló budapesti fiatalok által kirobbantott forradalom iránt pedig, a felgyülemlett kisebbségi sérelmek miatt, az erdélyi magyarság jelentős része is szolidarizált. Schwartz Róbert, az EMNT kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte, a kiállítás méltó emléket állít az 56-os hősöknek. Hunyadi Attila Gábor, a BBTE Magyar Történeti Intézetének oktatója, a Buza László Egyesület alelnökeként a fiatalok, iskolai és egyetemi hallgatók számára működtetett tevékenységeket és pályázási lehetőségeket ismertette, melyek által az egyesület több éven keresztül az erdélyi magyar történelmi és kulturális értékek megismerését szolgálta sikeresen.
Elszigetelt világ a város közepén
A város központjában található börtönmúzeum 1948–1955 között a kommunista rendszer politikai börtöneként szolgált. Az épület az egykori Királyi Törvényszék mellett, Máramaros vármegye börtöne volt. Az egykori bíróság épülete jelenleg a máramarosszigeti Polgármesteri Hivatal épületeként is szolgál. A Börtönmúzeum bárki számára látogatható: 1993-tól elkezdték az épület felújítását, napjainkban pedig a kommunista rendszer bebörtönzött áldozatainak állít emléket.
Az itt egykor fogvatartott személyek két csoportra oszthatók: a miniszterek, államtitkárok és a pártban aktív politikai szerepet vállaló személyek, valamint a római és görög katolikus püspökök és papok csoportja. Egyszerre kétszáz fogvatartott élt itt bezárva, amelyből 53-an a börtön falai közt vesztették életüket. Őket a Máramarosszigethez közel, a szegények temetőjében hantolták el – jelöletlen sírokban. Ezen a helyen hantolták el Iuliu Maniut is, akinek a földi maradványait eddig nem sikerült azonosítani. 2006-ban tettek erre kísérletet, de az erre vonatkozó ásatások nem jártak sikerrel.
A börtönben nem volt orvosi ellátás, a cellákban nem volt wc, a téli időszakban a fűtést egy, a celláról cellára vezetett vízcsövön keresztül oldották meg, amelyet végül felszámoltak, mert a fogvatartottak azon keresztül, Morse-kóddal kommunikáltak egymással. Tisztálkodási lehetőség hetente egyszer volt.
Márton Áron is itt raboskodott, a 45-ös cellában tartották fogva romai és görög katolikus papokkal együtt. Az ő ügyében 1951-ben hoztak ítéletet, majd Máramarosszigetre szállították. A börtönmúzeum ebből kifolyólag zarándokhelyként is szolgál azok számára, akik lerónák tiszteletüket a néhai püspök előtt. A legtöbb máramarosszigeti rab ügyében nem hoztak ítéletet, a fogvatartottakat Duna Munkatelep fedőnév alatt internálták, vallatták és tartották fogva.
A kiállításmegnyitón Lönhárt Tamás a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára előadásában az 56-os forradalom lengyelországi előzményeiből kiindulva felvázolta, hogy mi vezetett Romániában a magyarországi 1956-os forradalommal való szolidaritáshoz, amely végül Erdélyben is bebörtönzésekhez és megtorláshoz vezetett.
Mi történt ’56-ban?
A Lengyelországban végbemenő politikai válság következtében, annak fordulataként Wladyslaw Gomulkát választották meg főtitkárnak. A magyar forradalom túlnőtt a „lengyel példán” – rendszerváltó forradalommá vált. Végül a szovjet haderő bevonulásával, Magyarországon fegyveres szabadságharc bontakozott ki. Október 23-án Nagy Imre kormányt alakított, ami történelmi jelentőségű, mert ez volt az első alkalom a magyar kommunista államhatalmi berendezkedés történetében, hogy nem Moszkvából neveztek ki valakit az ország élére: a népakarat által legitimizált kormányhatalom jött létre. Október 23–25. között a magyar kormány két tűz közé kerül, egyrészt a szovjet intervenció, másrészt a fegyveres felkelés kereszttüzében a békés megoldást kereste. Október 28-án nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista párt támogatás nélkül maradt. Ennek következtében a többpártrendszer elfogadásával átalakult a Nagy Imre kormány: 5 párti koalíciós kormányként folytatta, mely első ülését november 3-án tartotta az Országgyűlés épületében. Már november elsején Nagy Imre bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, ami a szovjet csapatok Magyarországon állomásoztatott egységeinek kivonását kellett volna eredményezze. Közben Kádár János november elsejétől Moszkvába utazott, ahol felkészítik, hogy ő lesz a következő vezetője a Nagy Imre bukása utáni Magyar Népköztársaságnak.
November 4-én hajnalban a szovjet tankok bevonulnak Budapestre. Király Béla, mint a Nemzetőrség akkori parancsnoka bizonyította, hogy Nagy Imre utolsó pillanatig nem adta ki a tűzparancsot: a felkelő csoportok döntése volt, hogy a magyar nép nevében felvették a harcot a szovjet csapatokkal. A fegyveres harc november 23-ig tartott. Ezután általános sztrájkba léptek a munkások, abból a megfontolásból, hogy ha megbénul az élet, megbénul a kommunizmus is. Ez a tiltakozás 1957 április elsejéig tartott, ez volt a világtörténelem leghosszabb sztrájkja.
Az erdélyi 56 és a preventív terror
Ezzel egy időben a romániai magyarság fellépését a magyar kisebbséget ért sérelmek indokolták, a nemzeti szolidaritás megnyilvánulása mellett. 1956 szeptemberében a magyar írókkal Miron Constantinescu kormányfő keresi a párbeszédet: őszintén beszámoltak arról, hogy a magyar kisebbséget ért sérelmek milyen helyzetet teremtettek. A Román Munkáspárt Központi Vezetése döntött: megnyitja a román-magyar határt, valamint az egyetemi oktatás minden intézményében magyar tannyelvű vonalra lehetett újból jelentkezni 1956 októberében. Arra is engedélyt adott, hogy az egyetemisták önálló diákszervezeteket hozzanak létre a már meglévő kommunista szervezetek mellett
Ezek megalakítását arra használták fel az egyetemisták, hogy saját programot fogalmazzanak meg. Megválasztják vezetőiket. Később ebből következtek az első letartóztatások, melynek során a hatalmon lévő kormány preventív terrort vezetett be. Ennek célja: „félj, hogy ne is merd megtenni”. Ennek során ártatlan embereket is letartóztatnak, ami tovább fokozta a feszültséget. November közepén a román kommunista kormány leállította a letartóztatásokat és elkezdődtek a megfigyelések. Az erdélyi 1956-os eseményeket bemutató kiállítás alanyai közt szerepel a homoródalmási Nyitrainé Deák Berta, valamint a Moyses Márton baróti diák, akiket politikai alapon, rendszerellenesnek bélyegzett nézeteik miatt hurcolt meg a Securitate.
Nyitrainé Deák Berta, aki részt vett az EMISZ összejöveteleken, egyetértett és támogatta a szervezet céljait. Perének vádirata szerint az EMISZ célja az „RNK-beli népi demokratikus rendszer megdöntése” volt. Valójában az EMISZ tagjai főleg unitárius lelkészek, teológusok, brassói munkásifjak, székelyföldi iskolások voltak. A szervezet célja közt szerepelt a fiatalabb generáció magyarságtudatának ápolása, történeti ismereteik, nemzeti és keresztény vallásos identitásuk erősítése. A vádpontok alapján Nyitrainé Deák Berta 25 év börtönt kapott, férjét és két fiát is letartóztatták.
Moyses Márton Baróton végezte középiskolás tanulmányait. Novemberben másik három társával megpróbál átjutni Magyarországra a „forradalomért harcoló ifjakat megsegíteni”. Ő és Kovács János eltévedtek a határsávban és visszafordultak. Végül a BBTE hallgatójaként tartóztatták le 1960-ban. A Securitate által végrehajtott erőszakos kihallgatások ideje alatt, hogy ne tudjon vallani, rabruhájából kitépett szállal elvágta a nyelvét. A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség 1961-ben 7 év börtönre ítélte. Tanulmányait soha nem folytathatta, egy mezőgazdasági kollektív gazdaságban dolgozott. Az 1968-ban a Prágai Tavaszt is eltipró kommunista önkény ellen tiltakozva, 1970-ben a Brassó megyei pártbizottság épülete előtt felgyújtotta magát. Égési sérülései ellenére a Securitate kórházi ágyán is vallatni próbálta, ennek következtében elhunyt. A Máramarosszigeten bemutatott kiállítás november 26-ig tekinthető meg. Ambrus István / Transindex.ro

Közös asztalhoz ültek az EMNP, az MPP és az RMDSZ vezetői
Másodszorra ültek tárgyalóasztalhoz bő egy hónap alatt az RMDSZ és az EMNP vezetői, a budapesti egyeztetésen ezúttal az MPP képviselői is részt vettek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodájának vasárnapi tájékoztatása szerint a megbeszélésre pénteken, a határon túli magyarok reprezentatív politikai szervezetei, a magyar parlamenti pártok és a magyar kormány képviselői fórumának, a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért) a keretében került sor. Ez alkalommal – a legutóbbi, október 2-i nagyváradi találkozójukon megbeszéltek szerint – az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökei folytatták a megkezdett párbeszédet meghatározott témák mentén.
A Máért szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) vezetői tartottak munkaülést, amelyen többek között az elkövetkező időszak közösen szervezendő Kárpát- medencei programjait vették számba.
Ezt követően Szili Katalinnak, a magyar miniszterelnök autonómiaügyi megbízottjának kezdeményezésére munkamegbeszélést tartottak az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP vezetői.
„Ezen az autonómiák közösen képviselt alapelveiről és a magyar Országgyűlés volt elnöke által kezdeményezett autonómia-kerekasztal további, elnöki szintű találkozóiról volt szó” – közölte lapunkkal Tőkés László sajtóirodája.
Mint arról beszámoltunk, Tőkés László, az EMNT és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke október 2-ai nagyváradi találkozóján arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé. „Ilyen a FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amely egymillió aláírás összegyűjtésével európai védelmet kíván megvalósítani az őshonos nemzeti közösségeknek, és amelyet mindkét szervezet támogat” – részletezte az akkori megbeszélésről kiadott közlemény. A felek Nagyváradon megállapodtak abban, hogy szükség van a rendszeres párbeszédre. Krónika (Kolozsvár)

Kötet a néhai Borbély Imre emlékére
Fia, Borbély Zsolt Attila ismertetésében bemutatták Csíkszeredában a Borbély Imrének emléket állító Harc a nemzet érdekében című riport- és tanulmánykötetet. A pénteki könyvbemutatón a januárban elhunyt forradalmár, politikus, politikai elemző, a Magyarok Világszövetsége régióelnöke barátai, tisztelői jelentek meg.
Pénteken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Identitas Egyesület szervezésében a Székelyföld folyóirat szerkesztőségében tartották Borbély Imre Harc a nemzet érdekében című kötetének a bemutatóját. A ’89-es forradalom kirobbanásában kulcsszerepet játszó Tőkés László tanácsadójaként, később a parlamentben magyarul elsőként felszólaló képviselőként megismert Borbély Imre számos történelmi jelentőségű dokumentum kidolgozásában vett részt. Ezek közül a legismertebb a Temesvári Kiáltvány, ugyanakkor ő volt a nemzetegyesítés külhoni magyar állampolgársággal történő megvalósításának egyik zászlóvivője. Tiboldi László csíkszéki EMNT-elnök köszöntése után a kötet gondozója, szerkesztője, Borbély Imre fia, Borbély Zsolt Attila személyes hangvételű előadásban méltatta apja tevékenységét, történelmi szerepét, így mutatva be a kötetet is.
– Tóth Károly Antal mélyinterjút készített vele úgy, hogy édesapámat meghívta magához két hétre, és a beszélgetésből megszületett a kézirat. Kérdéses volt, hogy milyen formában jöjjön létre a kötet, mi legyen benne az interjúsorozat mellett. Ő már sajnos nem érte meg, hogy a kötetet a kezében tarthassa – fogalmazott Borbély Zsolt Attila.
A Kárpátia Stúdió kiadásában megjelent 260 oldalas kötet két részből áll: az első rész az interjúkat közli, a második pedig a hivatkozott tanulmányokat. Érdekes színfoltja az interjúknak a 2. vatikáni zsinatról készült tanulmány „becsempészése”. Mint megtudtuk, Borbély Imre életének utolsó szakaszában két témával foglalkozott – a mélyálommal és a 2. vatikáni zsinattal –, de az ezekből készülő tanulmányok befejezetlenek maradtak.
Borbély Zsolt Attila öt kötetet szán édesapja szellemi öröksége továbbadásának. A pénteken bemutatott Harc a nemzet érdekében után a következő egy emlékkötet lesz, amelyben barátok, harcostársak vallanak Borbély Imréről.
Az 1989-es forradalomba torkolló, Tőkés László kilakoltatása elleni csendes tiltakozáson Borbély Imre vitt gyertyát a percről percre növekvő tömegnek. Idén már az ő tiszteletére vitte a gyertyát a tömeg: hosszas betegség után januárban 69 éves korában hunyt el. Kovács Hont Imre / Hargita Népe (Csíkszereda)

November 15-én van a magyar szórvány napja
Az Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősség jegyében november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27-én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, az ő kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, amelynek tagjai idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így.
A szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011-ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak e közösségek megerősítésének szándékával. A magyar kormány által 2015-ben elindított Petőfi Sándor-program keretében ösztöndíjasok támogatják a külhoni magyarság szórványközösségeit, segítségükkel több helyszínen indult meg vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc, a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13-án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működ- tetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa.
2012-ben az RMDSZ bejelentette, hogy szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. A szervezet műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013 óta már az egész Kárpát-medencére kiterjed. Népújság (Marosvásárhely)

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek egy nagyváradi konferencia előadói
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke nyitóbeszédében a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. „Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László. Úgy vélte: olyan reprezentatív román-magyar párbeszédre lenne szükség, amelyben a magyar oldalon a teljes erdélyi magyar társadalom képviselői ott ülnek, és nem a román állam választja ki a magyar tárgyalópartnereket.
Florin Birta, Nagyvárad liberális alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a határ menti város száz beruházással kívánja ünnepelni az Erdély és Románia egyesülése óta eltelt száz évet. Hidakat, utakat akar építeni, amelyek mind a magyaroknak, mind a románoknak hasznára lesznek.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy rosszul indult a centenárium előkészítése, hiszen 2017 elején a Román Akadémia 84 tagja nemzetféltő, magyarellenes felhívást tett közzé. A politológus szerint a szimbolikus jelentőségű román intézményeket, amilyen az akadémia is, még mindig a Ceaușescu-diktatúra idején kialakult nemzeti kommunista ideológia hatja át. Hozzátette: bizonyítható, hogy az akadémikusok nyilatkozatának az értelmi szerzői a Securitate ügynökei voltak.
Dan Masca, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója úgy vélte: ha az erdélyiek nem veszik kezükbe a sorsuk irányítását, a régió mindig Bukarest és Budapest „manőverezési területe” lesz. „Ha nem tesszük lehetővé, hogy minden közösség magát irányítsa, a gyermekeink más országot fognak választani” – jelentette ki a vállalkozó.
Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman televíziós újságíró, a korábbi „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarság éppen az autonómiaköveteléssel bizonyítja a legjobban a román állam iránti lojalitását. Megjegyezte: a többkultúrájú régiók akkor teljesíthetnek jól, ha a kultúrák nem harcolnak egymás ellen. Ezért a románok és magyarok egymás iránti bizalmát kell erősíteni. Hozzátette: a tabumentes párbeszéd a bizalom újraépítését segítheti elő.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista arra figyelmeztetett, hogy félre kell tenni az első világháború, és Európa azt követő átrendeződésének az etnocentrista szemléletét, hiszen a háború is és az azt lezáró béke is a földrész gazdasági szempontok szerinti újraelosztásáról szólt.
Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács elnöke Románia és Magyarország egymásrautaltságára hozott fel példákat. Megjegyezte: földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához, Magyarország viszont az erdélyi magyarok iránt viselt felelőssége miatt nem Nyugat-Európa felé, hanem a román határ felé építi az autópályákat, amelyek Románia kapcsolódását is szolgálják.
A konferencia második részében a magyar nyelvnek az üzleti életben betöltött szerepéről hangzottak el előadások. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A pálosokról harmadszor!
Ha minden kultúra lelke a lélek kultúrája, akkor elgondolhatjuk micsoda értéket jelentett a középkor virágzásában a 170 magyar pálos kolostor: jelentett ugyanannyi tűzhelyet az istenszeretet melegének, s forrását a nemzet építő erőinek. A keresztény lelkiséget hirdették Európa 15 országa, Szentföld és Amerika pálos kolostorai, a Regnum Marianum dicsőséges imádságos hajlékai.
A pálosok Amerikába is eljutottak. A magyar gyökereire büszke Katolikus Izabella királyné kért fel papokat arra a feladatra, hogy a hosszú felfedező úton tartsák a lelket Kolumbusz hajósaiban, majd később terjesszék a hitet az Új Világban: „Küldjön újabb munkásokat az Úr szőlőjébe, mert valóban munkásokra lesz szükség, akikre nehéz testi munka vár” – áll a hívólevélben. A Lisszaboni Állami Levéltár őrzi Szombathelyi Tamás generálisnak a Portugáliába induló 125 pálos atyának mondott búcsúztató beszédét.
A magyar pálosok kezdték el az Új Világ evangelizációját. Emlékük ma is él, az indiánok, akárcsak a Pilisben, fehér atyának nevezik őket.
A gyarmatosításban nem vettek részt, megtartva Pilis-beli életvitelvitelüket, barlangokban, elvonultan éltek és onnan keresték fel az indián törzseket. A kereszténység hű követőiként a hittérítő munkájuk a krisztusi szeretet és igazság jegyébe gyökerezett, s emberségük ebből a természetes forrásból eredt.
A mai Argentínától Bolívián keresztül Peruig is eljutottak, ahol kolostorokat alapítottak, melyek más szerzetek birtokában még ma is léteznek.
Mivel kegyetlenkedő hódításukban Pizzaro katonáit zavarták, apró kis szigetekre igyekeztek áttelepíteni a frátereket, s a szeretethirdetők közül sokakat kardélre hánytak.
A magyar pálosrend mementóit nemcsak a híres Vinland Map térképen található pálos rovásírásos jegyzetek, hanem a Cerro Polilla hegységben talált számos pálos rovásírásos barlangfelirat is őrzi.
Amerika és Európa földje között a magyar pálosok kezdték építeni a keresztény hidat, amelyre minden magyar ember büszke lehet.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. november 24-én, pénteken 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja a Pálos évszázadok ismeretterjesztő előadássorozat harmadik részét Mátyás királytól, II. Józsefig címmel, amely keretében bemutatásra kerül a Rend virágkora és hatalmi megszüntetése.
Meghívott előadó: Aradi Lajos neves piliskutató.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Társszervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Sok szeretettel várunk minden népünk múltja és jelene iránt érdeklődőt. Nyugati Jelen (Arad)

Közös erdélyi dialektust a román és magyar monológok helyett – konferencia Nagyváradon
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói, a közelgő centenáriumi eseményekben rejlő veszélyeket és lehetőségeket is elemezve.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban. Megnyitóbeszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. Szerinte a mesterségesen gerjesztett romániai magyarellenességgel szemben a megbékélést és a párbeszéd lehetőségét kell keresni, s e célokat szolgálja a jelenlegi konferencia is.
„Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László, aki bemutatta a magyar és angol nyelven már korábban is megjelent, idéntől románul is elérhető, Erdély – Európa tündérkertje című kiadványt. A Bálványosi Intézet gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyv bemutatja Erdély rövid történetét, valamint gazdagon illusztrálva ismerteti a térség történelmi régióit és ezek kulturális sokszínűségét.
„Kiadványunkra a romániai modernizáció egyfajta előtanulmányként is tekinthetünk. E modernizáció lényege, hogy az európai regionalizmus szellemében, Románia közigazgatási felosztását a történelmi régióknak megfelelően kellene újragondolni, ennek részeként pedig elkerülhetetlen, hogy a székelyföldi és a partiumi autonómiatörekvésekről is beszéljünk. Mindez nem lehet tabutéma többé, erre hívja fel figyelmet mai találkozónk is, s aki mégis elzárkózik az ez irányú párbeszédtől, az nem tesz mást, mint szőnyeg alá söpör egy kétségtelenül létező problémát” – hangoztatta Tőkés. Tőkés László: a két népnek – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrálnia
Lucian Boia történész gondolatait idézve az EMNT elnöke kijelentette: míg a románság a december 1-jei egyesülést ünnepli, addig az erdélyi magyarság szomorúan emlékezik a történelmi múltra. E meglévő ellentét egyedüli feloldása az lehet, ha a két nép – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrál. „Megértésre, toleranciára és empátiára van szükségünk. A centenáriumhoz közeledve nem szabad provokálnunk a románságot, hanem a jövőépítés útjára kell lépnünk” – zárta beszédét Tőkés.
Köszöntötte a megjelenteket Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere is, aki elmondta: a jövő évi centenáriumi eseményeket Nagyváradon 100 új beruházási projekttel kívánják megünnepelni, melyek közül 20-at a nagyváradi lakosok jelölhetnek ki. „Hidak, utak és közintézmények felújítását tervezzük, mely beruházásokat az itt élő románok és magyarok egyaránt fontosnak érezhetnek. A város vezetőiként hisszük, hogy a centenáriumi események Nagyváradon nem konfliktusforrásként, hanem az együttműködés példáiként lesznek jelen életünkben” – jelentette ki Florin Birta.
Gabriel Andreescu politológus, egyetemi tanár felszólalásában elmondta: nincs olyan érdek, mely egymás ellen kívánná fordítani az erdélyi románokat és magyarokat, a meglevő dialógus pedig minden további nélkül fenntartható, ha a határok és a kisebbségi jogok stabilak.
„A kisebbségi jogok európai követelmények, és úgy kell őket betartani, ahogyan azt a kisebbségben élő népek megfogalmazzák. Én úgy hiszem, hogy amit a székely kisebbség kér, az alapvető joggá kellene váljon. A román társadalom veszélyként kezeli az autonómiatörekvéseket, noha e megközelítés teljességgel irracionális. Ideje lebontanunk a történelmi kliséket, és egy valódi demokráciában kell élnünk” – jelentette ki Gabriel Andreescu.
Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke elmondta: az erdélyi románok és magyarok csak akkor lehetnek sikeresek, ha együtt, összefogva dolgoznak közös szülőföldjük felemelkedéséért. „Az év minden napján egymásra vagyunk utalva. Épp ezért nem a centenáriumban rejlő veszélyekről kell beszélnünk, hanem sokkal inkább arról a lehetőségről, hogy közösen írjuk történelmünket” – mondta a pártelnök, majd hozzátette: bár napjainkban kevés lehetőség adódik a valódi párbeszédre, a legfontosabb mégis az, hogy románok, magyarok és szászok szabadon élhessenek együtt, s úgy alakítsák sorsukat, hogy arra az elkövetkező generációk is büszkék lehessenek.
„Erdély Románia Svájca lehetett volna, most mégis utolsók vagyunk az oktatás, a gazdasági fejlődés, vagy épp az egészségügy tekintetében. Ennek legfőbb oka, hogy nincs kellő szabadságunk ahhoz, hogy a megfelelő képviselőket a megfelelő tisztségekhez juttassuk" – jelentette ki Dan Mașca. Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman kolozsvári televíziós újságíró, az „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felhívta a figyelmet: míg a romániai magyar diákok átfogóan tanulmányozzák a román nyelvet, kultúrát és történelmet, a román nemzetiségű diákoknak nem adatott meg a lehetőség, hogy megismerkedjenek a magyar nyelvvel és kultúrával, noha ez jelentősen hozzájárulna a magyarsággal szembeni tolerancia kialakulásához.
„Nyugodtan kijelenthetjük: 100 évvel a román egyesülés után mi, magyarok nem érezzük biztonságban magunkat Romániában. Az erdélyi német kisebbség eltűnése is azt bizonyítja, hogy kultúránk folyamatos veszélynek van kitéve.
Azon kell dolgoznunk – románok és magyarok közösen –, hogy országunkat egy biztonságos és mindenki számára élhető hellyé tegyük. Az Erdély és Bukarest közötti viszony soha nem volt problémamentes, a túlzott központosítás és a költségvetési pénzek elosztásának módja pedig arra enged következtetni, hogy a román főváros gyarmatként kezel minket" – jelentette ki a néppárt elnöke, aki szerint egy román—magyar—német együttműködés a teljes közösség felemelkedését eredményezheti.
Szilágyi szerint a románságnak tiszteletben kell tartania, hogy a magyarok nem tudnak ünnepelni a centenáriumi megemlékezések közben, de képesek tiszteletben tartani a románság ünnepét. Krónika (Kolozsvár)

A határon túliak szándékos arculcsapása?
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik a szavazatuk következményeit – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, a párt október végi budapesti nagygyűlésén. Gyurcsány elképzelése vihart kavart a magyarországi, de különösen a külhoni magyar politikum körében is. Leginkább a határon túli magyarokat érintette érzékenyen a kijelentés, mert a rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazás arculcsapásának folytatásaként tekintenek a volt miniszterelnök felvetésére. A Hirado.hu körkérdésére többnyire a szórványban élő magyar közéleti személyek mondták el kendőzetlen véleményüket a DK elnökének legújabb elképzeléséről.
Sosem volt könnyű határon túli magyarnak lenni, ahogy egyik országban sem kisebbségként élni. A többségi társadalomban a legjobb esetben is inkább csak a megtűrt kategóriába tartoznak ezek a népcsoportok, legyen szó bármelyik európai őshonos kisebbségről.
A viszonylag egy tömbben élő kisebbségek mindennapjaitól még keservesebb a szórványban élők sorsa, akik a legnehezebb létfeltételek mellett igyekeznek megtartani önazonosság-tudatukat. Dacolva, szenvedve nemcsak az aktuális állam irántuk való olykor kevésbé észlelhető, néha erőteljesebben megnyilvánuló mostoha viszonyulásától, hanem – mint a jelzett példa mutatni fogja – időnként az anyaországból érkező kifejezetten sértő, az érdekeik, a magyarságuk ellen irányuló fals hangoktól is.
A legkisebb magyar közösség: Drávaszög, Horvátország
Az ottani politikai képviseletük, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke a Hirado.hu kérdésére, mit vélnek a DK határon túliakat érintő népszavazás-kezdeményezéséről, tömör választ kaptunk. Andócsi János nem rejtette véka alá az elkeseredettségét:
„A horvátországi magyarság a múlt század kilencvenes éveiben bebizonyította, hogy számára a legkedvesebb a szülőföld. Hálásak voltunk az anyaországnak, hogy menekültként befogadott bennünket, nemzettestvéreket, és persze a sok horvát menekültet is. Magyarország a jobboldali kormányok idején felelős nemzetpolitikát folyatott, ezért aggodalommal tölt el bennünket, hogy anyaországunkban egyes felelőtlen politikusok szerzett jogot kívánnak elvenni tőlünk, ami egyébként példátlan az Európai Unióban is, amelyre ők gyakran hivatkoznak. Határozottan elítéljük a DK elnökének, Gyurcsány Ferencnek a nemzetmegtagadó politikáját, mert itt a déli végeken élő magyarok sosem éltünk vissza semmilyen szerzett jogunkkal. Számunkra az állampolgárság és a hozzá kapcsolódó jogok szimbolikus jelentőséggel bírnak, de hisszük és valljuk, hogy a nemzetegyesítés után a nemzetépítés egy újabb szakaszába érkeztünk, és ezt nem akadályozhatja meg senki sem politikai haszonszerzés céljából.”
Szórványban, a szerb többség között
Bácska déli csücskében, a mára szerencsére visszaszorult jelenségről, a magyarverésekről elhíresült, szerb többségű Temerinben él Csorba Béla író, a VMDP elnöke. Mint művészt és mint közéleti embert is megérintették Gyurcsány Ferenc szavai.
„Ez az ember ismételten bebizonyította, hogy a magyarság ellensége, mint ahogyan azt megtapasztalhattuk tőle 2004-ben, majd 2006-ban, és azóta is folyamatosan. Szégyen, hogy az efféle politikai ámokfutók még mindig szerephez jutnak a magyarországi politikai életben, hiszen Gyurcsány alapvető célja nem más, mint úgy láttatni a határon túli magyarságot, mintha idegenek lennénk. Gyurcsány és párttársai számára ugyanis a határon túli magyarok alapvetően idegenek. Ideológiájuk nemcsak történelmünket hamisítja meg, de híjával van a legminimálisabb morális felelősségtudatnak is.
Valójában egyetlen rövid távú cél vezérli: kiprovokálni a politikai közbeszédet, hogy ezzel néhány hétig a közérdeklődés centrumába kerülhessen, és megkísérelje maga köré gyűjteni a nemzet legádázabb ellenségeit. Ha eddig a szavazati joggal rendelkező vajdasági magyaroknak netán kétségeik lettek volna, hogy kit támogassanak a 2018-as választásokon, akkor e kétségek Gyurcsány gátlástalan fellépésével végérvényesen szertefoszlottak. Azt a politikát kell támogatnunk, amely a nemzetegyesítés terén eddig a legtöbbet tette az érdekünkben, mindenekelőtt azzal, hogy biztosította közösségünk számára a kettős állampolgárságot.”
Erdélyben meg sem lepődtek…
Sándor Krisztina a kisebbségi jogok régi harcosa. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökeként pontos rálátása volt és van a Kárpát-medencei politikai történésekre, azok miértjére. A Hirado.hu kérdésére röviden összegezte tapasztalatait.
„Gyurcsány Ferencet anno ifjúsági miniszterként ismertem meg. Az erdélyi fiatalok képviseletének már akkor, 2004-ben sikerült összeveszni vele a Magyar Ifjúsági Konferencia (az ifjúsági Máért) egyik ülésén. Minősíthetetlen a nemzetellenes tevékenysége azóta is. Javaslata nem lepett meg. Rég nincsenek szavak arra, amit művel és képvisel. Ennél több szót nem is érdemel, sem ő, sem a javaslata. Magánszemélyként, de akár az EMNT ügyvezető elnökeként is vállalom a fentieket.” hirado.hu; Erdély.ma

Megtalálni a közös hangot (Román–magyar párbeszéd)
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a Nagyvárad Polgármesteri Hivatalának dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román–magyar kapcsolatokban.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke nyitóbeszédében a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. „Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László. Úgy vélte: olyan reprezentatív román–magyar párbeszédre lenne szükség, amelyben a magyar oldalon a teljes erdélyi magyar társadalom képviselői ott ülnek, és nem a román állam választja ki a magyar tárgyalópartnereket.
Florin Birta, Nagyvárad liberális alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a határ menti város száz beruházással kívánja ünnepelni az Erdély és Románia egyesülése óta eltelt száz évet. Hidakat, utakat akar építeni, amelyek mind a magyaroknak, mind a románoknak hasznára lesznek. Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy rosszul indult a centenárium előkészítése, hiszen 2017 elején a Román Akadémia 84 tagja nemzetféltő, magyarellenes felhívást tett közzé. A politológus szerint a szimbolikus jelentőségű román intézményeket, amilyen az akadémia is, még mindig a Ceauşescu-diktatúra idején kialakult nemzeti kommunista ideológia hatja át. Hozzátette: bizonyítható, hogy az akadémikusok nyilatkozatának az értelmi szerzői a Securitate ügynökei voltak. Dan Masca, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója úgy vélte: ha az erdélyiek nem veszik kezükbe sorsuk irányítását, a régió mindig Bukarest és Budapest manőverezési területe lesz. „Ha nem tesszük lehetővé, hogy minden közösség magát irányítsa, a gyermekeink más országot fognak választani” – jelentette ki a vállalkozó. Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman televíziós újságíró, a korábbi „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarság éppen az autonómiaköveteléssel bizonyítja a legjobban a román állam iránti lojalitását. Megjegyezte: a többkultúrájú régiók akkor teljesíthetnek jól, ha a kultúrák nem harcolnak egymás ellen. Ezért a románok és magyarok egymás iránti bizalmát kell erősíteni. Hozzátette: a tabumentes párbeszéd a bizalom újraépítését segítheti elő.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista arra figyelmeztetett, hogy félre kell tenni az első világháború és Európa azt követő átrendeződésének etnocentrista szemléletét, hiszen a háború is és az azt lezáró béke is a földrész gazdasági szempontok szerinti újraelosztásáról szólt. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács elnöke Románia és Magyarország egymásrautaltságára hozott fel példákat. Megjegyezte: földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához, Magyarország viszont az erdélyi magyarok iránt viselt felelőssége miatt nem Nyugat-Európa felé, hanem a román határ felé építi az autópályákat, amelyek Románia kapcsolódását is szolgálják. A konferencia második részében a magyar nyelvnek az üzleti életben betöltött szerepéről hangzottak el előadások. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új, erdélyi pártot szorgalmazott itt Gherman
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – a Reconstructio Egyesülettel közösen – ismételten megtartotta a 2013 óta rendszeresnek számító román–magyar konferenciát. Először Sepsiszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartottak ilyet – most pedig Nagyváradon.
Ismét Váradon járt, és újra húzónévként szerepelt egy konferencia meghívottainak sorában Sabin Gherman, aki egyébként az EMNT más rendezvényein is volt már vendég. A kolozsvári televíziós szerkesztő és műsorvezető, aki 19 évvel ezelőtt vált ismertté, az Elegem van Romániából című írásával, és azóta is a transzilván gondolat, az erdélyi románok, magyarok és más nemzetiségek együtt munkálkodásának, Erdély közös fejlesztésének híve, a Bukarest-központúsággal szemben, a váradi városházán tartott konferencia első paneljének egyik előadójaként kijelentette: „amíg Erdély Bécs és Budapest idejében létezett, addig Bukarest idejében már nem létezik”. Azaz a központosítás miatt háttérbe szorul. És ezzel anyagilag is veszít. Példaként említette, hogy Kolozsvár körgyűrűjét fejlesztenék, európai uniós támogatásból, de azért veszítenek el százmillió eurónyi finanszírozást, mert egy pecsétre kell hiába várni Bukarestben – és hasonló veszteségek sora éri Erdélyt, a Bukarest-központúság miatt.
Megvezetettek
Szerinte „a románok ugyanúgy meg vannak vezetve, mint a székelyek: a politikai vezetőik mindig a megfelelő ellenségképet mutogatják nekik, riogatják őket”, holott úgy véli, minden nemzetiségnek teljesen egyenlő jogokat kellene élveznie Erdélyben is, és együtt dolgozni a fejlesztéséért, úgy, hogy „mindenki biztonságban érezheti és megélheti az identitását”. Azt szorgalmazta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek hozzanak létre egy közös pártot. Ez kifejezetten erdélyi tömörülés lenne, amely az autonómiáját is zászlajára tűzné. Úgy véli, lehetetlen úgy haladni, ha nem próbáljuk meghaladni a mai politikai kereteket, ha nem közös, transzilván párt képvisel minket, és ha nem lesz teljes a jogegyenlőség, egészen odáig, hogy három erdélyi hivatalos nyelv is legyen például. Amúgy nem először beszél ilyen párt megalakításáról. Már évek óta hangsúlyozza fórumokon is, hogy nagy jövője lehetne egy olyan erdélyi pártnak, amelyiket közösen vezetnek románok, magyarok és németek, és amely az erdélyiséget helyezi politikája középpontjába. Más alkalmakkor már előadta, hogy 1998-ban, amikor az Elegem van Romániából! című röpiratát megfogalmazta, 4,6 százalékos népszerűségre tett szert, négy évvel később már 25 százalék volt azok aránya, akik elégedetlenek a központosított Romániával, és meglátása szerint, egy erdélyi párt gyorsan szert tehetne legalább 10 százalékos népszerűségre. Most, Váradon még hozzátette: „kezet mindig a többségnek kell nyújtania”. Bővebb kitekintésben pedig kiemelte: „mindenféleképp az EU-val kell tartanunk, ragaszkodnunk kell hozzá, a hibáival együtt is – és eljön majd az az idő, amikor a romániai unióellenes politikai szöveg is vállalhatatlanul alpárinak fog már számítani”, hiszen az egyetlen élhetőbb jövőképet és jelent is még mindig az EU kínálja.
Jogok biztosítása
Gherman ismét síkra szállt a magyarok jogainak totális biztosításáért is, még akkor is, amikor a hallgatóság köréből olyan hozzászólóktól kapott ironizáló feddést, ellenvéleményt, mint például a volt PUNR-s és volt PRM-s parlamenti képviselő és szenátor, Mihai Drecin történész. Gherman azzal vágott vissza: „Együtt kell fejlődnünk, és ne akarjuk már mi, a többség megmondani más nemzeti közösségeknek, hogy nekik mi a jó, akár oktatás terén, akár más területeken”. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy „ne csak románul és magyarul gondolkodjunk, hanem közös szándéktól vezérelve, egyként alakítsuk ki erdélyi identitásunkat is – mert amíg ezt nem tudjuk elérni, addig a transzilvanizmus csak az elméletekben létezhet.” Hozzátette: jelenleg önálló erdélyi gazdaság nem létezik, még annyira sem, ahogy valamelyest létezik a Bánság, Moldva, Dobrudzsa gazdasága. Ezen úgy lehetne változtatni szerinte, ha közös, életminőséget javító projektekbe fognának az erdélyiek. „Ekkor világossá válna mindenkinek, menyire jól értjük egymást, mi, románok és magyarok, és menyire nem a különbségeket kell hangsúlyoznunk, hiszen sokkal több van, ami összeköt, a közös lakhelyünk és a közös céljaink is” – fogalmazott, jelezve, hogy az általánosságok azonban nem elegendőek, hanem együtt kimódolt és végrehajtandó, nagyon is konkrét projektek kellenek, gazdasági, közigazgatási- és kulturális téren is.
Ott is nehézkes
A nagyváradi konferencia második része a magyar nyelv üzleti életben való használatát járta körbe, mely során – Tiboldi László EMNT-alelnök moderálásával – előadást tartott dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, dr. Beretka Katinka, jogász, egyetemi tanár, Gelu Barna, a Bihar megyei Vállalkozók Szövetségének elnöki tanácsadója, Pajzos Csaba, az RMKT Bihar megyei elnöke, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke. Dr. Kántor Zoltán megemlítette: az anyanyelv-használati küszöbérték, azaz a 20% Szlovákiában és Romániában használatos, és az egész EU-ban ezek a legrestriktívebb ilyen küszöbértékek. A Szerbiából érkezett dr. Beretka Katinka az ottani anyanyelv-használati szabályozást mutatta be, Gelu Barna azt emelte ki, hogy az üzleti életben a kommunikációban is a gazdasági célok elérése a legfontosabb – és ha ez működik, az magával hozza a fejlődést sok más területen is. Pajzos Csaba többek között azt idézte, egy kutatás nyomán, hogy egy romániai magyar átlagosan 12 ezer óra alatt tanulja meg az államnyelvet, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anyanyelv használata még a gazdaságban is fontos, mivel többet adunk el, és többet is vásárolunk, ha a tranzakciók közbeni kommunikáció anyanyelven folyik. Csomortányi István felszólalása zárta a konferenciát, amelyben kifejtette, hogyan áll az anyanyelv használata a kereskedelemben és a közszolgáltatási szférában – és az összes terület közül épp ez utóbbiban áll a legrosszabbul. Szeghalmi Örs / erdon.ro

Kerekasztal-beszélgetés a kárpát-medencei magyarság összetartozásáról Kolozsváron
„Egy vérből” címmel nyilvános kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári szervezetének rendezésében november 21-én, 18 órától a Bocskai-ház (Sapientia EMTE rektori hivatala, Mátyás király utca 4. szám) Óváry termében.
A kárpát-medencei magyarság összetartozásáról szóló beszélgetésen jelen lesz Bayer Zsolt, György Attila, Kristály Lehel, Pósa Károly, Sólyom Péter és Szentesi Zöld László, az est házigazdája pedig Borbély Zsolt Attila lesz.
A helyek korlátozott számára való tekintettel a szervezők kérik, hogy az érdeklődők előre jelezzék részvételi szándékukat az EMNT kolozsvári irodájának a 0264 455 161-es telefonszámon, vagy a demokraciakozpont@gmail.com elektronikus postacímen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája; Erdély.ma

Esély a párbeszédre?
Két konferenciát is szerveztek a hétvégén, egyiket Aradon, másikat Nagyváradon, mindkettőnek a magyar–román párbeszéd volt a témája, és mindkét helyszínen igen fontos gondolatok hangzottak el a többség–kisebbség kapcsolatáról, a közelgő centenáriumi év jelentette kihívásokról.
Az aradi rendezvényt Surján László volt EP-képviselő, a nagyváradit a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, szervezte, s bár első ránézésre furcsának tűnhet, hogy szinte egy időben zajlik két nagyjából azonos célokat felvállaló rendezvény, az mégiscsak örömmel tölthet el, hogy több ilyen fórumot is le lehet bonyolítani. Mintha-mintha a román résztvevők száma is gyarapodna lassacskán: a hasonló eseményekre évek, évtizedek óta előszeretettel visszajáró Smaranda Enachén, Gabriel Andreescun, Sabin Ghermanon kívül a felszólalók között fiatalabbakat vagy újakat is találunk: ide sorolhatjuk Hans Hedrich civil aktivistát vagy Dan Maşcát, a Szabad Emberek Pártjának vezetőjét. Persze, ez még mindig nem elegendő, jó lenne, ha olyan sokan lennének, hogy fel sem tudnánk sorolni őket, jó lenne, ha a hasonló rendezvényeket nem a magyar fél kezdeményezné. És az is szép lenne, ha ezeken a konferenciákon nem arról szólnának az előadók, mit kellene tenni, hogy az előítéletek falait leromboljuk, s hogy valódi párbeszéd alakuljon ki az Erdélyben élő magyarok és románok között, hanem például számvetést lehetne végezni arról, hogy az elmúlt időszakban hány közös programot tudtunk megvalósítani, együttes fellépésünk révén milyen problémákat tudtunk megoldani. Csakhogy ettől egyelőre távol állunk, s vélhetően nem is kerülünk közelebb, míg az erdélyi románság többsége továbbra is Bukaresttől várja a megoldást problémáira, s míg az erdélyi magyarság legerősebb szervezete, az RMDSZ nem fektet nagyobb hangsúlyt a regionális szövetségesek felkutatására, annál is inkább, mert Bukarestben lassan sem a kormánypártokkal, sem az ellenzéki alakulatokkal nem lehet már szót érteni. Kelemen Hunor és más RMDSZ-es vezetők az elmúlt időszakban szóltak a magyar–román párbeszéd eme parlamenten kívüli formájának szükségességéről – ha e kijelentéseket tettek is követik, minden bizonnyal tágulhat azok köre, akik megértéssel, empátiával viszonyulnak kéréseinkhez, és partnerként, nem veszélyforrásként tekintenek ránk. És akkor talán nem kellene ismét amiatt aggódnunk, hogy december elsején újra Sepsiszentgyörgyre látogat az Új Jobboldal, mert az erdélyi románságban olyan erős lenne a szélsőséges magyarellenesség elutasítása, hogy maguk állítanák le az újabb provokációt. Addig is azonban nekünk kell minden lehetséges fórumon tiltakoznunk a készülő újabb magyarellenes akció ellen. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bayer Zsolt Kolozsváron: egy csőcselékünk van
A külhoni magyarok szavazati joga, a bevándorlás, az iszlám mint kulturális fenyegetés és a kortárs liberalizmus vétkei voltak terítéken azon a kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen ismert erdélyi, magyarországi és délvidéki közéleti személyiségek vettek részt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett eseményen Borbély Zsolt Attila politológus-közíró töltötte be az est házigazdája szerepet. Rámutatott: Trianonkor nemcsak területeket csatoltak el Magyarországtól, hanem elválaszthatóvá tették a nemzetérdeket az államérdektől.
Borbély – bár szándékosan nem mondta ki a politikus nevét – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke által a határon túli magyarok szavazati jogának eltörléséért kezdeményezett aláírásgyűjtését hozta fel kortárs példaként. A csíkszeredai György Attila József Attila-díjas író szerint a szavazati jog megvonása nonszensz. A közönség derültségére hozzáfűzte: ő szeret csúnyán beszélni, ezért kimondja Gyurcsány nevét.
Bayer Zsolt újságíró-publicista emlékeztetett, a Kádár-rendszer „suttogó propagandája” azt terjesztette, Kis-Magyarország területén azért élnek jól az emberek, mert megszabadultak az elcsatolt területeken élő magyaroktól.
Szerinte „az ótvaros lumpen prolik” ezt ma sem gondolják másként. Hozzáfűzte: számtalan olyan, Erdélyből áttelepült emberrel beszélt, akik a 2004-es népszavazáson előre megmondták, hogy nemmel szavaznak, hogy ha ők annyit küszködtek az állampolgárságért, nehogy már a többiek „ingyen” megkapják. Megvannak a ti saját büdös bunkóitok is, mert egy csőcselékünk van” – vonta le a tanulságot Bayer Zsolt.
Szentesi Zöld László délvidéki példával szemléltette, milyen erős törekvés volt a kommunista rezsim ideje alatt, hogy a helyi kulturális életet megkülönböztették a magyarországitól, ezért beszéltek jugoszláv magyar irodalomról meg erdélyi magyar irodalomról. Szerinte a normális nézőpont az, hogy a székelyderzsi magyar ugyanannyira magyar mint a Zala megyei. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Megkoszorúzták Ady Endre szobrát
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi szervezete, valamint az Érmelléki Gazdák Egyesülete tegnap megkoszorúzta Ady szobrát, a költő születésének 140. évfordulója alkalmából.
A koszorúzás előtt Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevőket az Ady Endre Emlékmúzeum előtt. Ady Endre néhány verséről is beszélt, melyekről elmondta, hogy ezek által Ady akár üzenhetett is nekünk, mivel azok tartalma napjainkban is aktuálisnak tekinthető. Török, A magyar ugaron, a Fölszállott a páva és A Tűz márciusa című versekből idézett is. Majd átadta a szót Csomortányi Istvánnak, aki az eseményen az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetőjeként vett részt. Csomortányi kiemelte: az egyesület céljai közé az is tartozik, hogy az Érmellék szülötteit megünnepeljék, emlékezzenek azokra, ezért fontosnak tartotta, hogy az egyesület is részt vegyen a koszorúzáson. Ma is vannak olyan oktatási intézmények, szervezetek, amelyek azért dolgoznak, hogy Nagyváradon és az Érmelléken olyan kulturális életet élhessenek a magyarok, mint amilyen kulturális élete volt Nagyváradnak 100 évvel ezelőtt, szeretnék ha az akkori pezsgés visszatérne, hiszen ,,az Érmellék minden tekintetben áldott terület”, emelte ki Csomortányi. Akkor sem volt könnyű magyarnak lenni, ez most sincs másképp, tette hozzá, magyarként kell helyt állni minden helyzetben.
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a magyarságunkat olyan fontos értékekre kell támasztani, mint az egység, egymásba vetett hit és az együvé tartozás tudata. Emellett kiemelten fontos a fiatalok jövőjét építeni, és egy magyar kulturális közegben nevelni őket.
Emlékezet
Kiss Törék Ildikó színművésznő Ady Endre Nagyváradon töltött első napjaira emlékezett meg, majd bemutatta azt, hogy akkor, 1900 elején, milyen volt Nagyvárad Dutka Ákos emlékezetében, ,,aki híres akart lenni, alig kerülhette ki Váradot” – hangzott el. Akkoriban négy lapja volt Nagyváradnak, Ady Endre is elsősorban ezért jött ide, hogy újságíróként dolgozzon, első cikke 1900. január 3-án jelent meg a Szabadságban, ekkor ez volt a város legtekintélyesebb és anyagilag elegerősebb lapja.
Koszorúzás
A beszédek után a Széchenyi téri (ma Parcul Traian) Ady Endre szobor megkoszorúzására került sor. Egy-egy koszorút helyezett el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi elnöke, Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi szervezetének elnökségi tagja, Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke és Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője. Virágokat és koszorúkat helyezett el néhány résztvevő is. A koszorúzás után közösen elnékelték a magyar himnuszt. Törő Enikő / erdon.ro

Elvesztette a pert a felvont székely zászló ügyében, 10 ezer lejes bírságot kell kifizetnie Tőke Ervinnek
Jogerősen elvesztette a pert Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csíkszeredai rendőrséggel szemben, így ki kell fizetnie a székely zászló felvonásáért kirótt 10 ezer lejes bírságot. Tőke Ervin a kedvezőtlen bírói döntés miatt ügyével a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, de az eljárás akár évekig is eltarthat, addig is mindenképpen végre kell hajtania az ítéletet.
Mint ismeretes, a székely zászlót a csíkszeredai Szabadság térre vonták fel tavaly júniusban, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából, csakhogy sokáig nem loboghatott ott, mert a rendőrség perceken belül elkobozta azt a 2015/141-es törvényre hivatkozva, Tőke Ervin számára pedig 10 ezer lejes bírságot szabtak ki.
Ez ellen indított jogi eljárást az EMNP-s politikus a csíkszeredai bíróságon, ahol keresetét jóváhagyták. Ám az alapfokú döntést megfellebbezte a csíkszeredai rendőrség a Hargita Megyei Törvényszéken, ahol a rendőrség javára döntöttek. A bírónő arra hivatkozott, hogy az emberek Hargita megye zászlójaként ismerik a székely zászlót, ezért nem vonható fel közterületre, csak a 141-es zászlótörvény előírásainak megfelelően. Mivel úgy tudjuk, hogy megsemmisítették a Hargita megyei önkormányzat azon határozatát, amelyben a székely zászlót fogadták el megyezászlóként, így jogilag nem létezik a megyezászló. Szerintünk a bíróság tárgyi tévedést követett el – vonta le a következtetést Tőke Ervin. Hozzátette, ezzel az indokkal kérték a jogerős ítélet megsemmisítését a Hargita Megyei Törvényszéktől, de ezt a kérését elutasították. „Az indoklást a napokban kaptuk meg, azt írták, hogy nem volt jogom a jogerős ítélet megsemmisítését kérni, mert nem a tárgyi tévedésre hivatkoztam, hanem arra, hogy egyes törvényeket hogyan magyaráznak a bírók, azaz a bírók logikai gondolkodását támadtam, ezért elutasítottak” – magyarázta Tőke.
A bírságot így ki kell fizesse, a csíkszeredai városházán pedig elfogadták azt a vállalását, hogy havonta törleszt. A bírság összegéhez hozzájárultak 100 lejjel az EMNT nagyváradi konferenciáján, illetve a Jogaink Egyesület további 500 lejjel segíti. „A fennmaradó összeget majd meglátjuk, hogyan teremtem elő” – tette hozzá Tőke.
A strasbourgi bírósághoz fordulnak
„Miután itt minden jogi lehetőséget kimerítettünk, panaszunkkal kártérítésért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk, mert itt többről van szó annál, hogy felvonható-e közterületen a székely zászló vagy sem – fogalmazott a néppárti politikus. Meglátása szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének három cikkelyét is sérti a román bíróság döntése. „Megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogunkat, mivel minden bizonyítékot, amelyet a bíróság elé vittünk, figyelmen kívül hagytak. Ugyanakkor azt állították, a bírságot azért kaptam, mert nem a törvénynek megfelelő módon vontam fel Hargita megye zászlaját, noha ez jogilag nem is létezik, a székely zászló pedig nem egy közigazgatási egység, hanem egy közösség szimbóluma.
Az egyezmény alapján a törvények konkrétak kell legyenek. Ebben az esetben a 141-es törvény kötelezettségeket ír elő közintézmények képviselői számára, azonban nem rendelkezik magánszemélyek bérelt területen történő tevékenységéről. A bíróság gyakorlatilag kiszélesítette a törvényt olyan területre is, amelyről a jogalkotó nem rendelkezett” – mondta Tőke Ervin. Megtudtuk, hogy a csíkszeredai Szabadság téren továbbra is fizetik annak a területnek foglalását a csíkszeredai önkormányzatnak, ahová a zászlórudat állították fel, és ahová a székely zászló felvonását tervezték.
Az ügy kapcsán korábban szó esett arról is, hogy a csendőrség is bírságot szabott ki a zászló felvonásakor Tőke Ervinnek. 1000 lejre bírságolták akkor meg, de ez ellen is nyújtott be keresetet Tőke a csíkszeredai bíróságra, a pert pedig alapfokon megnyerte, a csendőrség ezt a döntést nem fellebbezte meg. Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

Gróf Bánffy Miklós, a sikeres külügyminiszter
Egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén – Bánffy Miklós címmel tartott előadást erdélyi körútja sepsiszentgyörgyi állomásán dr. Vizi László Tamás történész. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendégeként turnézott. Témajavaslatai közül a háromszékiek ezt választották. Mottóul egy Bánffy-idézetet jelölt meg az előadó: „...feladatunk az, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emeljük”.
Vetített képes előadásában Vizi László Tamás a külügyminiszterre összpontosított, hisz ez az oldala a kevésbé ismert – mondotta. Vázolta a történelmi hátteret, Trianont és előzményeit, érintőlegesen szólt losonci gróf Bánffy Miklós sokoldalúságáról, és beágyazta külügyminiszteri tevékenységét a bethleni gróf Bethlen István vezette kormány politikájába. Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult – Bécs, Berlin, Koppenhága, Hága. Céljának tekintette a nyugati közvélemény felvilágosítását a magyarországi helyzetről, ugyanis a nyugati sajtóban csak negatív cikkek jelentek meg Magyarországról. Útja csekély sikerrel járt. 1920 elején Bánffy Angliában tárgyalt, ugyanis január 15-én átnyújtották Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének a trianoni békeszerződés-tervezetet. A párizsi tárgyalásokon érezhető volt, hogy Lloyd George brit miniszterelnök fogékony a magyarkérdésre, a nemzetiségi arányok szerinti felosztásra, ezért Bánffy informális tárgyalásokat folytatott Londonban. 1920 őszén felmerült, hogy londoni nagykövetté nevezik ki. Végül nem nagykövet, hanem külügyminiszter lett a Trianon utáni, szintén egy erdélyi arisztokrata, gróf Bethlen István által vezetett kormányban.
Külpolitikai célok
Bethlen István a nemzetgyűlésben (parlamentben) 1921. április 19-én tartott miniszterelnöki bemutatkozó beszédében meghatározta a külpolitikai célokat és megnevezte a külügyminiszter feladatkörét. „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott. Magyarország a legutóbbi időkben olyan tanúságát adta belső erejének, higgadtságának és hazafias egységének, hogy mindenki előtt kétségtelen az, hogy az az erő és az a higgadtság lényeges biztosítéka a békének Európa keletén. Elleneink minden rágalmaival szemben bizonyság ez és cáfolat.”
A kormány nyugalommal és önérzettel tekint a jövőbe. A béke végrehajtását az adott szó erejénél fogva kötelességének tartja, de a béke, amely a győzők abszolút kényszerével jött létre, nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy e jogok érvényesítésében a szerződők ugyanazt a lelkiismeretességet fogják tanúsítani, amellyel Magyarország lép e kérdések elé. „Abban a feltételezésben, hogy szomszédaink azoknak a rendkívüli előnyöknek élvezetében, amelyeket nekik a béke biztosít nem fognak megfeledkezni azokról a kötelességekről sem, amelyeket velünk szemben szerződésileg vállaltak. Itt eleve hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett. A természet adta gazdasági és kereskedelmi szükségességek megjelölik azt az utat, amely a legközelebbi szomszédainkkal való viszonyaink rendezéséhez szükséges” – hangoztatta a kormányfő. Bethlen István kijelentette, egy irányultsága lehet csak külügyi politikánknak, amelyet rendíthetetlenül követni akarunk: orientációnk egyedül magyar lehet. Emlékeztetett, hogy megszűnt a királyi hatalom, valamint Magyarországnak az osztrák tartományokkal elválaszthatatlan és együttes birtoklása, ami az 1867. évi kiegyezés hozadéka volt. Ezek következményeit a békekötés után fogja levonni a kormány, mivel a béke a nagyhatalmak ratifikációja után válik érvényessé, tehát addig az időpontig nem is volt lehető, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék.
A külügyi tárca felelőse
Bánffy Miklós, a „mindenkivel egy nyelven tudó” külügyminiszter 1921. április 14. és 1922. december 19. között töltötte be a tisztséget.
A politikus úgy vélte, a diplomáciai eljárás nem rejtélyes boszorkánykonyha, nem különbözik semmiben a borjúvásártól, az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál, az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja. Bánffy megjelölte a magyar külpolitika prioritásait: a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javítása. Ennek érdekében Bánffy szerint mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitikát kell folytatni, „őszinte jóakarattal és minden hátsó gondolat nélkül”.
Elutasította az irredenta hangoskodást. Mérsékelt, higgadt politikáját számos bírálat érte. Bánffy külügyminiszteri ars poeticája így fogalmazható meg: „Aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára összefognak és egyetértenek”. Ha csak a rajongók és a kalandorok vezetnék a nemzetet, akkor ez meg nem érdemelt megalázáshoz és pusztuláshoz vezetne, jelentette ki. A románok történelmi lehetőséget szalasztottak el a magyar–román viszony konszolidálására, ugyanis 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után felszabadítóként ünnepelte volna őket az ország, ha nem kezdenek fosztogatni és nem lekezelőek a lakossággal. Ez a lélektani pillanat azonban elmúlt. „Pedig a lélektani erők döntik el a nemzetek külpolitikáját, az anyagi érdek eltörpül mellette” – vélte.
Bánffy szerint a cseh elnökkel, Masarykkal lehetett egyezkedni, és ekkoriban Felvidéken volt a legkevesebb probléma, mert Masaryk a kisebbségvédelmi törvények szellemét is be kívánta tartani. A revízió kérdésében azt vallotta, ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, ez másként el nem képzelhető, mint úgy, hogy irányában a „nem, nem, soha” álláspontjáról le kell mondani. Ezzel kapcsolatban viszont tudta, hogy a magyar gondolkodás nem ítéli meg ezt az álláspontot pozitívan, hanem jogfeladással fogja vádolni.
Meggyűlt a baja a régi vágású, dualista gyökerű adminisztrációval. Ez egy lenéző, birodalmi diplomácia, ami Bánffy szerint már a dualista monarchia idején is káros volt, mert nem barátságot épített, nem békülni akart például a balkáni nemzetekkel, hanem elidegenítette őket. De akkor legalább még volt birodalmi alapja, míg egy kis közép-európai országként már nevetséges is és minden alap nélküli, ha fennhéjázunk és packázunk a szerbekkel és más környező országokkal, mondotta.
Sopron és környéke
Vizi László Tamás vázolta a Bánffy Miklós külügyminisztersége idején történt külpolitikai eseményeket. 1921-ben június 10–23-a között csehszlovák–magyar tárgyalásokat folytattak Bruckban és Marienbadban. Magyarországot Teleki Pál és Bánffy Miklós, Csehszlovákiát Edvard Beneš képviselte. Előtérben gazdasági kérdések álltak. Augusztus 8-án aláírták Rigában a szovjet–magyar fogolycserére vonatkozó egyezményt. Augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel a magyar csapatok bevonultak a szerb megszállás alatt levő Újszegedre, augusztus 22-én Baranyába, Pécsre. 1921. augusztus végén Prónay Pál és Héjjas Iván különítményei bevonultak a trianoni békeszerződésben Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területekre. Augusztus 29-én az Amerikai Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal. 1921. szeptember 3-án Magyarország és Bulgária kereskedelmi megállapodást kötött. Szeptember 24-én Apponyi Albert, a magyar kormány főmegbízottja a Népszövetségben kérte, hogy a közgyűlés halassza el a döntést Magyarország felvétele ügyében a következő ülésszakig, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása végrehajtása körül támadt viszály miatt. Szeptember 26-én Bánffy Miklós Edvard Benešsel tárgyalt Brünnben. Beneš közvetítőként lépett fel Magyarország és Ausztria közt, támogatta Magyarország igényét Sopronra és környékére. Október 11–13-a között olasz közvetítéssel osztrák–magyar tárgyalások zajlottak Velencében. A magyar küldöttséget Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Megegyeztek abban, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazás döntsön. December 14–16-a között népszavazást tartottak Sopron és környékén. 24 072 szavazatból 15 343 a Magyarországhoz, 8227 az Ausztriához való tartozást támogatta, 502 érvénytelen volt.
Az október 20–24-e közötti napokat 2. királypuccsként tartják számon: akkor zajlott IV. Károly második visszatérési kísérlete. Október 23-án az antanthatalmak tiltakoztak Károly visszatérése ellen, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el. December 16-án Ausztria és Csehszlovákia ötéves szerződést kötött. Kötelezték magukat a saint-germaini és a trianoni békeszerződés határozatainak maradéktalan végrehajtására. 1922. február 8-án Magyarország és Ausztria kereskedelmi egyezményt kötött. Augusztus 31-én Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egy esetleges magyar támadás elhárítására. Szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Október 19-én Magyarország és Észtország kereskedelmi szerződést kötött. November 22-én Magyarország és Csehszlovákia kereskedelmi szerződést kötött. 1922. szeptember 9-én a török hadsereg elfoglalta Szmirnát. Bekövetkezett Lloyd George brit miniszterelnök bukása. Októberben Mussolini hatalomra jutott Olaszországban. Repedezni kezdett a Párizs környéki békék rendszere, háttérbe szorult a teljesítési politika. Bánffy ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, irányában a „nem, nem soha” álláspontjáról le kell mondani. Felfogását éles bírálatok érték. 1922. december 19-én benyújtotta lemondását.
Epilógus
A számbavétel után nagyot ugorva Bánffy igen beszédes megnyilvánulásával zárta előadását Vizi László Tamás történész. A II. bécsi döntést követő napon, 1940. szeptember 1-jén Bánffy Miklós a kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz írt kiáltványában megfogalmazta: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.” Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: a politikai versenyre és az összefogásra is szükség van
Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön szombaton délután, a Székely Nemzeti Múzeumban, melyen azt idézték, hogy tíz évvel ezelőtt szerzett függetlenként európai parlamenti képviselői mandátumot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EMNT által szervezett fórumon Tőkés László mellett azoknak a szervezeteknek a képviselői kaptak szót, amelyek összegyűjtötték a függetlenként történő indulásához szükséges aláírásokat. Az európai parlamenti képviselő a fórum előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott: az erdélyi magyar pluralizmust a rendszerváltozás utáni visszarendeződés hívta életre. Tőkés szerint az erdélyi magyarság számára ugyanis ez a visszarendeződés az RMDSZ egypártrendszerében öltött testet.
Mint felidézte: az ellenzék furcsa módon éppen az RMDSZ 1993-as brassói kongresszusán kitűzött célokat akarta megvalósítani, mert úgy érezte, hogy a szövetség letért a vállalt útjáról. Tőkés László úgy vélte, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek a versenyre és az összefogásra is szükségük van, és az általa vezetett EMNT mindkettőből példát mutatott: a versenyből a 2007-es, az összefogásból pedig a 2009-es EP-választáson. Második EP-mandátumát ugyanis már az RMDSZ-szel összefogva nyerte el. Tőkés sajnálatosnak tartotta, hogy az együttműködés nem bizonyult időt állónak. Az MTI emlékeztet: az 1989-ben Bukarestben megalakult RMDSZ egy évtizeden át integrálta sikeresen az erdélyi magyarság különböző világnézetű, valamint mérsékelt és radikális megoldásokat szorgalmazó csoportjait. A pluralizmus igényének első jelei Székelyföldön jelentkeztek, ahol a 2000-es önkormányzati választásokon az Udvarhelyért Polgári Egyesület UPE nyolc képviselőt juttatott be a székelyudvarhelyi és négyet a Hargita megyei önkormányzati testületbe. Később a bíróság az egyesület bejegyzésénél történt formai hibára hivatkozva semmisnek mondta ki az UPE bejegyzését. 2003-ban az RMDSZ ellenzéke létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések megjelenítői lettek az erdélyi magyar politikában, de nem indultak a választásokon. A 2004-es önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Szövetségbe (MPSZ) tömörült az RMDSZ ellenzéke, de a Központi Választási Iroda (BEC) érvénytelennek tekintette a szervezet választási indulásához összegyűjtött 54 ezer támogató aláírást, ezért a szövetség választási indulása ismét meghiúsult. A BEC a támogató aláírások hitelességét megkérdőjelezve az MPSZ parlamenti választásokon való indulását is megakadályozta. A Románia 2007-es EU-csatlakozása után szervezett európai parlamenti választás hozta meg az első sikert az RMDSZ ellenzékének. Ekkor mind az RMDSZ-nek, mind pedig a hat civil szervezet által támogatott, de függetlenként induló Tőkés Lászlónak sikerült mandátumot szerezni. Tőkés a magyar szavazatok több mint 38 százalékát szerezte meg. Az erdélyi magyar pluralizmus 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP), majd 2011-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével nyert új szervezeti keretet. kronika.ro

Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön
Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön szombaton délután, a Székely Nemzeti Múzeumban, melyen azt idézték, hogy tíz évvel ezelőtt szerzett függetlenként európai parlamenti képviselői mandátumot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EMNT által szervezett fórumon Tőkés László mellett azoknak a szervezeteknek a képviselői kaptak szót, amelyek összegyűjtötték a függetlenként történő indulásához szükséges aláírásokat.
Az európai parlamenti képviselő a fórum előtt az MTI-nek telefonon elmondta: az erdélyi magyar pluralizmust a rendszerváltozás utáni visszarendeződés hívta életre. Az erdélyi magyarság számára ugyanis ez a visszarendeződés az RMDSZ egypártrendszerében öltött testet. Mint felidézte: az ellenzék furcsa módon éppen az RMDSZ 1993-as brassói kongresszusán kitűzött célokat akarta megvalósítani, mert úgy érezte, hogy a szövetség letért a vállalt útjáról.
Tőkés László úgy vélte, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek a versenyre és az összefogásra is szükségük van, és az általa vezetett EMNT mindkettőből példát mutatott. A versenyből a 2007-es, az összefogásból pedig a 2009-es EP-választáson. Második EP-mandátumát ugyanis már az RMDSZ-szel összefogva nyerte el a . Sajnálatosnak tartotta, hogy az együttműködés nem bizonyult időt állónak.
Az 1989-ben Bukarestben megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy évtizeden át integrálta sikeresen az erdélyi magyarság különböző világnézetű, valamint mérsékelt és radikális megoldásokat szorgalmazó csoportjait. A pluralizmus igényének első jelei Székelyföldön jelentkeztek, ahol a 2000-es önkormányzati választásokon az Udvarhelyért Polgári Egyesület UPE nyolc képviselőt juttatott be a székelyudvarhelyi és négyet a Hargita megyei önkormányzati testületbe. Később a bíróság az egyesület bejegyzésénél történt formai hibára hivatkozva semmisnek mondta ki az UPE bejegyzését.
2003-ban az RMDSZ ellenzéke létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések megjelenítői lettek az erdélyi magyar politikában, de nem indultak a választásokon.
A 2004-es önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Szövetségbe (MPSZ) tömörült az RMDSZ ellenzéke, de a Központi Választási Iroda (BEC) érvénytelennek tekintette a szervezet választási indulásához összegyűjtött 54 ezer támogató aláírást, ezért a szövetség választási indulása ismét meghiúsult. A BEC a támogató aláírások hitelességét megkérdőjelezve az MPSZ parlamenti választásokon való indulását is megakadályozta.
A Románia 2007-es EU-csatlakozása után szervezett európai parlamenti választás hozta meg az első sikert az RMDSZ ellenzékének. Ekkor mind az RMDSZ-nek, mind pedig a hat civil szervezet által támogatott, de függetlenként induló Tőkés Lászlónak sikerült mandátumot szerezni. Tőkés a magyar szavazatok több mint 38 százalékát szerezte meg.
Az erdélyi magyar pluralizmus 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzésével, majd 2011-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével nyert új szervezeti keretet. (MTI)

Tíz év sikerei és kudarcai (Közéleti Fórum Tőkés Lászlóval)
A tíz évvel ezelőtti történéseket, az odáig vezető utat idézték fel szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közéleti fórumának vendégei, az akkori események főszereplői, az egybecsengő pozitív értékelés mellett néhányan szót ejtettek a későbbi hibákról, tévedésekről is.
A házigazda, az esemény kitalálója és életre hívója, Bálint József a 2007-et megelőző időszakról szólt, amikor sokan érezték úgy, az erdélyi magyar demokrácia nem teljesedhet ki az egypártrendszer miatt, az RMDSZ csak egyesek érdekeit képviseli, eltávolodott a megalakításakor kitűzött céloktól. Tíz esztendővel ezelőtt egyre többen vélték, hogy elérkezett a cselekvés ideje, és hat szervezet (EMNT, SZNT, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak) jutott a felismerésre: egy közös, jó jelölttel van kitörési lehetőség az egypártrendszerből, és komoly kampány, erős verseny, példátlan választási részvétel után sikerült elérniük, hogy a függetlenként megméretkező Tőkés László képviselői mandátumot nyerjen az Európai Parlamentbe. Sándor Krisztina, aki 2007-ben a Tőkést támogató egyik szervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke volt, az események kronológiájára emlékeztetett, az év eleji huzavonára, amikor nyílt levelek, felkérések dacára sem volt hajlandó a Markó Béla vezette RMDSZ befutó helyet biztosítani Tőkésnek, így a hat szervezet elkezdte az aláírásgyűjtést, és március 13-ára összesítettek 138 ezer támogató kézjegyet. Az ezt követő tárgyalások sem vezettek eredményre, így szeptemberre megszületett a döntés: Tőkés függetlenként indul. Sándor Krisztina elemezte az akkor elindult folyamat pozitív és negatív hozadékait egyaránt. Eredményként értékelte, hogy sok, akkor feltűnt ifjúsági vezető később a nemzeti oldalon vállalt politikai szerepet, hogy mára van egy szervezett hálózatuk, intézményrendszerük (Demokrácia Központok), hogy sikerült befolyásolniuk a magyar nemzetpolitikát, nagyon sok javaslatuk, elképzelésük beépült abba. A negatívumok között említette a lemorzsolódás folyamatát, hogy sok értékes közéleti embert elveszítettek ez alatt a tíz év alatt, de ide sorolta a nemzeti oldalt szétforgácsoló belső vitákat, megbocsáthatatlan bűnnek nevezte, hogy nem sikerült kompromisszumot találni az MPP-ben, és ez annak széteséséhez, új párt létrehozásához vezetett. A negatívumok közé sorolta a megnövekedett közömbösséget, az illúzióvesztést: erdélyi magyar rendszerváltást akartak, az eredmény nem kielégítő – mondotta.
Tőke Ervin 2007-ben egyetemistaként kapcsolódott be a Tőkést támogató mozgalomba, akkor siker született, meg kell próbálniuk továbbra is abból építkezni – fogalmazta meg. Gazda Zoltán, aki aktív résztvevője volt a háromszéki aláírásgyűjtésnek, kampánynak, az SZNT nevében is szólt. Mint mondotta, visszaemlékezvén két szélsőség csap össze benne: a sikertörténet öröme, illetve az elkeseredettség, a düh. A 2007-es választás kiemelkedő eredményét követte a 2008-as önkormányzati választáson aratott győzelem, ám az akkor keletkezett jelentős felhajtóerő megszakadt, mert az MPP képtelen volt profi módon politizálni, a lejtmenet pedig folytatódott, amikor Tőkés 2009-ben vállalta, hogy RMDSZ-listán indul a következő EP-választáson. Véleménye szerint ez nagy hiba volt, amely beindította a lavinát, és jelentősen gyengítette a nemzetben gondolkodó politizálást. „Legyünk bölcsek, tanuljunk a múltból, s akkor talán lesz újabb lehetőség” – kívánta felszólalása végén. Szilágyi Zsolt – 2007-ben Tőkés kampányfőnöke volt, ma az EMNP elnöke – felszólalásában kiemelte a Tőkés körül létrejött példamutató összefogást, kifejtette, az általuk képviselt helyzetteremtő politizálás szembenállása a helyzetbe simuló politizálással ma is létezik. „Senki nem akar háborúskodást a többségi román nemzettel, békében akarunk velük élni, de ha harcolnunk kell jogainkért és az autonómiáért, akkor ezt a harcot meg kell vívni” – mondotta. Toró T. Tibor elmondta, 2007-ben első alkalommal kínáltak országosan alternatívát az erdélyi magyarságnak, nagyon szép győzelmet értek el, amelyet azonban számos hiba követett, de az a csoport, amely akkor Tőkés mellett volt, ma is mellette áll, a hat szervezet képviselőinek többsége jelenleg az EMNP-ben politizál. 2007-ben jó döntést hoztak, 2008-ban történelmi sikert értek el, az utána elkövetett hibákért kinek-kinek vállalnia kell a felelősséget. Méltatta Tőkés szerepét, mint fogalmazott: az ilyen személyiségek viszik előre a történelem kerekét.
Tőkés László felszólalásában Háromszék szerepét emelte ki a tíz évvel ezelőtti történésekben, mint fogalmazott: „itt volt az ellenzéki politizálás fellegvára és legerősebb bástyája”. Meglátása szerint a tíz esztendővel ezelőtti győzelem az autonómia, az önrendelkezés, a választás szabadsága miatt volt fontos. Tőkés számba vette az RMDSZ-ben lezajlott változásokat, amelyek a 2007-es történésekhez vezettek, a brassói kongresszustól, a neptuni áruláson át a Markó–Frunda-éráig, mindazt, amely megérlelte bennük, hogy az erdélyi magyar politikában és közéletben rendszerváltásra van szükség. Minden párt – RMDSZ, MPP, EMNP – létrehozásában szerepet vállalt, de ha egy autó rossz irányba tart vagy meghibásodik, és sem az irányváltását, sem a megjavítását nem lehet elérni, akkor le kell cserélni, nem szabad folytatni vele az utat a szakadék felé – magyarázta. Kitért a többször hibaként emlegetett 2009-es RMDSZ-listán indulására is, mint mondotta, nem volt a szövetség alárendeltje, nem tagadta meg elveit, a korábbi értékeket képviselte abban a helyzetben is. A jelenről szólva kifejtette: sajnos, ma is mindenre rátelepszik az egypártrendszer, ez például a pénzek elosztásában is tetten érhető, az RMDSZ a román állam által a magyarság számra kiutalt 5 millió eurót pártépítésre és a mellette állók támogatására használja. Pozitívnak nevezte, hogy a szövetség ma már nemcsak Bukarest felé irányul, hanem nyitott Budapest felé is, reméli, ez nem politikai opportunizmus csupán. Tőkés László pozitívan értékeli tíz évvel ezelőtti indulását és az azóta eltelt időszak eredményeit is, az MPP szerepéről lehet vitatkozni, ő sem látja rózsaszínben vagy fekete-fehérben a helyzetet, vannak érvei, ám az idő hiánya miatt ez a fórum nem alkalmas erre a vitára – vélekedett.
A teremből többen hozzászóltak, volt, aki a tíz évvel ezelőtti nagy pillanatot idézte fel, volt, aki Tőkést méltatta. Kovács István unitárius lelkész fogalmazta meg: van okunk ünnepelni, de tanulni kell a múlt hibáiból. Hangsúlyozta: ő hisz benne, ha kicsit késéssel is, ha vargabetűkkel, de vonatunk célt érhet, ehhez csak kitartás kell. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Le kell térni a markói útról” – fórum az erdélyi magyar politikai pluralizmusról
Figyelemmel kell követni a székelyföldi autonómiatervezet sorsát, hogy lássuk „meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott Tőkés László azon a fórumon, amelyet az erdélyi magyar politikai pluralizmus tízéves évfordulója alkalmából tartottak Sepsiszentgyörgyön.
„Ha valóban sikerül idén benyújtani a székelyföldi autonómiatervezetet, ebben pedig az RMDSZ is partner lesz, akkor a kompromisszumok útján már sikerült elérnünk valami” – fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton, azon a Sepsiszentgyörgyön tartott közéleti fórumon, amelyen az erdélyi magyar politikai pluralizmus megvalósulására emlékeztek.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvényt Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kezdeményezte annak apropóján, hogy tíz évvel ezelőtt, 2007. november 25-én Tőkés László független jelöltként mandátumot szerzett az Európa Parlamentben.
Tőkés emlékeztetett: a közelmúltban a Magyar Polgári Párt (MPP) két parlamenti képviselője is ígéretet tett arra, hogy még idén benyújtják a román parlamentbe az autonómiastatútumot, ezt azonban a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) budapesti ülésén nem erősítették meg. „Zavarban vagyunk, figyelemmel követjük, meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott az EP-képviselő.
Kulcsár Terza József MPP-s parlamenti képviselő november első felében beszélt arról, hogy még ebben az évben a honatyák elé terjesztik az autonómiatervezetet akkor is, ha ebben az RMDSZ nem lesz partner. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Tízéves erdélyi magyar politikai pluralizmus
A múltból tanulni kell
Nézzünk szembe a múlttal, okuljunk a tévedésekből, hangzott el az EMNP által kezdeményezett lakossági fórumon, amelyen számba vették, hogy az erdélyi magyar közösség „nagykorúvá válása óta” mit sikerült elérni, és mit miért nem. A Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvényen felszólaltak azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek támogatásával 2007-ben független jelöltként jutott be az Európai Parlamentbe Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Többek között Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke megjegyezte, hogy a tíz évvel ezelőtti felhajtó erő egyszer megszakadt azért, mert „nem profi módon politizált az MPP”, és folytatódott azzal, hogy Tőkés László 2009-ben az RMDSZ listáján indult, amit a nemzetben való politizálás igen jelentős hibájának tartott abban a pillanatban. „Tíz év után azt kívánom, hogy legyünk bölcsek és tanuljunk a múltból”, emelte ki Gazda. „A helyzetteremtő politika versus helyzetet elfogadó politika dilemmái mind a mai napig érvényesek”, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki szerint a neptuni botrány kapcsán merült fel először, hogy szükség van a változásra.
Tőkés László is megerősítette: a neptuni paktum után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tarthatatlan a helyzet az RMDSZ-ben, hogy a román kommunista visszarendeződéssel párhuzamosan rendeződik vissza a magyar politika és közélet is. Felidézte, mindhárom erdélyi magyar párt létrehozatalában részt vett, de ha „egy autó rossz útra visz, akkor nyilván egy másikat kell keresni”. Azt is elmondta, hogy meglepte az utóbbi időben a magyar kormánypártok irányváltozása, de azt reméli, hogy sikerülni fog egyesült erővel az egész magyar politikán fordítani. „Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az RMDSZ nem Bukarest felé tájékozódik, hanem inkább Budapest felé.
Ez már egy nemzetpolitikai irányváltozás, csak legyen őszinte. Az is igaz, hogy mivel a román hatalom eltaszítja, rá is kényszerül, hogy gazdát váltson. Reméljük, hogy ez nem csupán egy politikai opportunizmusból fakadó döntés, hanem érlelődik az RMDSZ-ben is egy ilyen változás. Ha összefogunk, és úgy igyekszünk a magyar ügyet előre vinni, hogy az autonómiát visszahozzuk, és ha az RMDSZ ebben partner, akkor azt mondhatjuk, hogy a kompromisszum útján valamit sikerül elérnünk”, hangsúlyozta Tőkés.
„Olyan kegyelmi momentumot nyújtott nekünk a 2007-es esztendő, amit érdemes felmutatni, és érdemes a hullámvölgyeket kibeszélni. Hajszálon múlott, hogy Háromszék nem került egy olyan politikai, nemzeti hatalmi pozícióba, hogy fordítani tudott volna az összerdélyi politizáláson”, emelte ki Kovács István unitárius lelkész is, aki szerint a múlt kritizálásával nem elkeseredni kell, hanem okulni a jövőre nézve. „Hiszem, ha időnként a hófúvások el is havazzák az autonómia vonatjának az érkezését, végül mégis célba ér”, fogalmazott Kovács István. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk

Elhallgatott történelem
A Fekete-Körös-völgyi magyarirtásokról, őszintén
Kevesen tudják, hogy az első és a második világháború végén, a román félkatonai és katonai alakulatok Belényes környékén, a Fekete-Körös völgyében található magyarlakta falvak népén töltötték ki bosszújukat és tucatszámra mészárolták le az ártatlan, fegyvertelen magyar embereket. A Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Magyarremete és Gyanta népét ért súlyos atrocitásokat a tárkányi születésű Gábor Ferenc eleveníti fel hiánypótló könyveiben, amelyeknek bemutatójára december 8-án került sor az Új Ezredév Református Központban.
A szerzőt Vetési Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezetének képviselője mutatta be a hallgatóságnak, hangsúlyozva, hogy a Fekete-Körös menti magyarellenes atrocitások mély, nehezen gyógyuló sebeket ejtettek a helyi magyarság lelkében, és ezek a könyvek segítik feldolgozni a történelemkönyvek által elhallgatott eseményeket. A köröstárkányi születésű Gábor Ferenc maga mutatta be a magyar és a román történészek által egyaránt elhallgatott tragikus eseményeket hitelesen, a falubeliek tanúvallomásai alapján összeállított hiánypótló könyveit. Hogyan születtek meg ezek a könyvek? Gábor Ferenc a nagyapjától tudott az 1919 húsvétján (még a trianoni döntés előtt) történt köröstárkányi vérengzésekről, amelynek 91 ártatlan magyar ember esett áldozatául. Egy köztéri emlékmű állítását kezdeményezte Köröstárkányban az 1990-es évek végén, amely az első olyan erdélyi emlékmű, amely románok által elkövetett atrocitások áldozatainak állít emléket. Ahogy gyűltek az akkori áldozatok nevei, mindegyik név mellé egy-egy történet is kerekedett, ezekből a tanúvallomásokból, történetekből állt össze az első kötet „Életem viharának emlékére” címmel. Közben az emlékműállítás engedélyeztetése „Gábor úr, maga tudja, kiknek állít emléket ezzel az emlékművel?” – kérdezte a főtanácsos úr. „Én tudom – válaszolta Gábor Ferenc –, és tudja meg, hogy én nem vállalok közösséget azokkal a magyarokkal, akik gyilkoltak valahol, valamikor, de ha Ön azokkal a román gyilkosokkal közösséget vállal, akik köröstárkányban gyilkoltak ártatlan magyar embereket, akkor ne írja alá ezt az engedélyt.” A főtanácsos végül aláírta, és meglett a magyarellenes atrocitások áldozatainak első köztéri emlékműve!
„Kétszáznégy árva gyermek maradt a 91 kivégzett magyar ember után – mondta Gábor Ferenc –, a vérengzést elkövető románok teljesen kirabolták a falut, elvitték a jószágokat, a munkaeszközöket, még az ablakokat is kiszedték a házakból. Egy hét után az életben maradottak visszajöttek Köröstárkányra megsiratni és eltemetni a halottaikat. Ami ezután történt, az a mai napig viszonyítási alap, példa és fogózkodó a számunkra: akik életben maradtak és elveszítették mindenüket, azok nem menekültek el külföldre, hanem saját erőből újrateremtették a magyar életet Köröstárkányban! Minden nagypénteken a falu központjában épült emlékműnél megemlékezünk a tárkányi mártírokról és a hősökről, de ugyanakkor megemlékezünk azokról az emberekről is, akik élve maradtak, és újra tudták teremteni a magyar életet az 1920 után következett román világban.”
A köröstárkányi atrocitásokat leíró könyv megjelenése után kiderült, hogy 1919-ben a szomszédos Kisnyégerfalván is öltek meg magyar embereket, ebből született meg a „Mert magyar vagy” című könyv. De a sorozatnak folytatódnia kellett, mert a második világháború után, 1944 szeptember 23-án az ősi magyar településen, Magyarremetén volt magyarirtás, másnap pedig Gyanta faluban, ezeknek az eseményeknek állít emléket az „Isten se akarja..” és az „Írmagja se maradjon” című kötet. „Sokan kérdezték, hogy nem féltem-e, amikor megjelentettem ezeket a könyveket. Sajnos, bennünket arra tanítottak, hogy féljünk, de ha mindenki félne közülünk, akkor végünk van, menthetetlenül eltűnünk, beolvadunk” – mondta Gábor Ferenc, aki azt fájlalja, hogy sem a magyar, sem a román történészek nem reagáltak ezekre a kötetekre, továbbra is hallgatnak a Fekete-Körös völgyében történt magyarellenes atrocitásokról.
A jól sikerült, gondolatébresztő könyvbemutató után a szerző dedikálta köteteit temesvári olvasóinak. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség, az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség,az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Angyaljárás Élesden
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, minként hosszú évek óta minden alkalommal, ebben az esztendőben is meglátogatott egy hátrányos helyzetben lévő közösséget a karácsonyi ünnepek előtt.
Ezúttal a Sebes-Körös völgyi Élesdre, a református egyház által alapított és fenntartott Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonba látogatott, ahol Dénes István Lukács lelkipásztor, bihari esperes és az intézmény vezetője, Dénes Éva, valamint a huszonegy bentlakó kiskorú fogadta.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, a Magyar Polgári Egyesület vezetője kísérte el, aki röviden köszöntötte a gyermekeket és a jelenlévőket. Mint elmondta, Tőkés Lászlóval még püspöki szolgálata idején, hosszú évekkel ezelőtt honosították meg, hogy karácsonykor vagy az azt megelőző napokban ellátogatnak a szükségben lévőkhöz. Nagyon sok helyen voltak már az elmúlt években: hajléktalanoknál, romáknál, szórványban élő gyermekeknél, gyermek- és öregotthonokban, kicsi eldugott falvakban vagy éppen a nagyvárosi periférián. Ezeken a látogatásokon minden alkalommal karácsonyi köszöntőt mondanak és ajándékokat visznek a rászorulóknak.
Tőkés László a 130. zsoltár üzenetével – „Várom az Urat, várja az én lelkem” – köszöntötte a gyülekezetet. Röviden elmondta, mindnyájunk életében nagyon fontos, hogy várjuk a Szabadítót. Beszélt a gyermekeknek az 1989-es várakozásról, amikor Temesváron és később az egész országban várták és óhajtották a szabadságot, mindenki valami újra, valami szépre vágyott. Kis történelemórát is tartott a gyermekeknek, amikor elmondta, hogyan éltek a kommunizmusban az emberek, milyen diktatúrát kellett elszenvedni, mit jelentett a nélkülözés, a sötétség, a sorban állás az élelemért, milyen volt az akkori világ. De a kitartás, az imádság meghozta a gyümölcsét, és ebből a helyzetből is meg lehetett szabadulni. Így kell nekünk a mai korban is kitartani, imádkozni, mert akkor megszabadulhatunk gondjainktól, bajainktól, mint ahogy az itt lakó gyermekek is megszabadultak nehéz sorsuktól, és immáron más körülmények között élhetnek.
A rövid alkalmi beszéd után a bentlakók kérdésekkel halmozták el Tőkés Lászlót, kötetlen beszélgetéssé alakítva az áhítatot. A püspök mindenkivel elbeszélgetett, majd átadta ajándékait az otthonnak és a gyermekeknek, a több doboznyi gyümölcsöt és édességet. A gyermekek egy karácsonyi énekkel köszönték meg a látogatást, és azzal az ígérettel engedték el a püspököt, hogy még visszatér hozzájuk.
Nagyvárad, 2017. december 21.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája erdon.ro

A székely nemzeti ellenállás két esztendejére emlékezünk
A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács több éves hagyománynak megfelelően, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában is megemlékezik a Madéfalvi Veszedelem évfordulójáról.
2018. január 7-én, 18 órai kezdettel, a Kultúrpalota kistermében kerül sor az emlékestre. Arra ösztönözzük Székelyföld lakóit, hogy délelőtt minél nagyobb számban vegyenek részt Madéfalván, a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékezésen és az azt követő koszorúzáson, este pedig Marosvásárhelyen emlékezzünk meg a 254 évvel ezelőtt legyilkolt csíki és háromszéki székelyekről.
A 2018-as év sorsfordítónak ígérkezik egész Európa számára. Akárcsak 1764-ben, a történelem sodrásában kell nekünk, székelyeknek, biztos támpontokat találni, hogy jövő nemzedékeink gyarapodva és megerősödve emlékezhessenek a múlt minden tanulságos időszakára, itthon, Székelyföldön.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt. (sajtóközlemény) Erdély.ma