"… tenéked is úgy használjon"
Ráolvasások, népi imák Kibédről
Ráduly János: Hozzád fohászkodom imában. Kibédi ráolvasások, népi imák, legendaballadák, kántálóénekek
Székelyudvarhely, 2009
Hozzád fohászkodom imában a címe annak a terjedelmére nézve nem túl vastag, a hazai szakirodalom szempontjából azonban mégis fontos kötetnek, amely múlt esztendő végén a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. Az archaikus szövegek Kibédi ráolvasások, népi imák, legendaballadák, kántálóénekek alcíme jelzi, hogy a kiadvány egyetlen Kis-Küküllő menti település lejegyzett anyagát tartalmazza. Nem mellékes az sem, hogy negyvenhez közeli azoknak a köteteknek a száma, melyekben a Kibéden gyűjtött népköltészeti alkotásokat, a település folklórját népszerűsítette Ráduly János.
Amint Ráduly előszavából kiderül, 46 adatközlőtől jegyezte le a 80 számozott szöveget, melyből a kötet anyaga összeállt, ám hozzájuk számítva a szövegváltozatokat és a jegyzetanyagban közölt töredékeket, összesen 126 kibédi szöveget közöl a könyvben. Ez ismét – úgymond műfajmonográfiaként – a kibédi "tarisznya" szinte kifogyhatatlan voltának újabb bizonyítéka.
Maga a gyűjtő az előszóban ekként emlékezik a kezdetekre, egészen pontosan az első közlésre meg az azt megelőző lejegyzésekre: 1992- ben a kolozsvári Helikon folyóiratban 17 szövegváltozatot mutatott be, és már akkor felvetült az ötlet, hogy gyűjtse össze a község ráolvasásait, népi imáit, ugyanis "Munkánk eredménye több mint meglepetés: olyan szövegeket rögzíthettünk, amelyek bizonyíthatóan a reformáció kora előtti vallásos népi költészetben formálódtak" – fogalmazta meg már akkor, a Menj el, gonosz Sátán című közlés bevezetőjében. Már a hetvenes években, miközben Majlát Józsefné Ötvös Sárától balladákat gyűjtött (ebből állt össze a műfaji szempontjából személyi balladamonográfiaként meghatározható, Elindultam hosszú útra című, 1979-ben kiadott kötet anyaga), megkezdte "gyógyító tudásának rögzítését is". Ekkor, "az 1970-es évek elején leírtuk néhány gyógyító «praktikáját» (eljárását), s négy-öt töredékes imaszövegét is, ezeket azonban akkor közölni nem lehetett" – idézi az említett kötet magyarázó jegyzetében megfogalmazottakat Ráduly.
Hogy ennek ellenére mégsem adta fel a gyűjtő, azt a jegyzetekbe beépített, a nyolcvanas évek végéről származó változatok bizonyítják. A kilencvenes évek első felében – a közölt adatok tanúsíthatják – újabb lendület jellemezte Ráduly munkáját, az ezredforduló után pedig újabb eredményes időszakot jegyezhet ismét, legalábbis a népi imák és rontáselhárítások lejegyzését illetően. Akkoriban már többször is közölt, 1992-ben, a korábban említett Helikon-beli első alkalmat követően a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében még négy, 1994-ben, 2002-ben és 2004-ben egy-egy közlés jelzi az eredményes gyűjtőmunkát.
Ha a kötet szerkezetét nézzük, a gyűjtéssel, közléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat magába sűrítő előszót a sorszámozott gyűjtött anyag követi, végül szómagyarázat és hivatkozott szakirodalom.
A gyógyító funkciójú imádságok (ráolvasások) a legrégiesebb szövegek. Szabadversszerűek, rövidebb és hosszabb sorokkal, és a betűrím, a költői eszközök közül a felsorolás, fokozás talán gyakoribb a végrímeknél. Mellettük találjuk a valódi (epikus) ráolvasásokat, meg a kötet végén pár nem epikusat, pl. árpa, hideglelés, fejfájás, vaknap stb. ellenieket.
A kötet anyagának leggazdagabb rétegét a népi imák képezik. Legtöbbje esti ima.
Néhány, eredetileg legendaballada kántálóének funkcióban használatos Kibéden.
Az egyes szövegek közül sorszámozta Ráduly a típusokat, a fontosnak tartott szövegváltozatokat. A címet ő emelte ki a szövegből; ritkábban, ráolvasásoknál a funkciót találjuk címként (pl. A tehéntej megóvása, A vetés megóvása, Fogfájás gyógyítása, A vaknap gyógyítása stb.). A zárójelben látható alcím minden esetben a közölt szöveg funkciójára utal (pl. Pokolvar és köldökcsemer ellen, Esti ima, Betegség ellen, Igézés ellen, Nagyidő, erős idő ellen, Reggeli mosakodás közben, Bányászimádság, Gyümölcsfák ültetésekor, Kereszteléskor, Halott mellett, Árpa ellen, Kántálóének stb.). A szöveget az adatközlő teljes neve, életkora, illetve az adatközlés idejének megjelölése követi, több esetben pedig az adatközlőnek a szöveggel kapcsolatos vallomása, magyarázata is. A gyűjtő által összeállított jegyzetanyag zárja az egyes szövegközléseket, ebben szövegváltozatokat is olvasunk több helyen, összehasonlításképpen, vagy a típus töredékes előfordulását, az adatközlőtől származó más szövegváltozatokat.
Mi adja egy ilyen kiadvány értékét? Szakmai szempontból fontos, hogy egy néprajzilag (Rádulynak köszönhetően) egyre inkább ismert településről származó gyűjtés feldolgozva (jegyzetekkel ellátva) megjelenhet, mégpedig úgy, hogy nem kellett évekig pályázgatni és sorozatos visszautasításoktól elkedvetlenítve, elbátortalanítva lemondani a közzétételről. Tehát már a közlés ténye is üdvözölhető, értékelhető.
Másrészt pedig az egy településről származó anyaggal a műfajmonográfiák sora is elkezdődött. Mert hát, mint tudjuk, e műfajban kevés közléssel dicsekedhetünk erdélyi szinten. Sőt, azonnal hozzá kell tennünk: az utóbbi két évtized gyors változásai miatt alig van remény arra, hogy jelentősebb mennyiséget gyűjthessünk már.
A nyelvi zamat, íz egészen más élményt jelent. Mintha balladákat olvasnánk, mintha rég porladó emberek szólalnának meg. A közölt szövegek – bár néha jelentős romlás érte őket, mielőtt Ráduly lejegyezte volna – többsége talán több százada már, hogy e formában használatos. Tegyük hozzá mindjárt, ha továbbra is használatban maradna, nem kellene arra gondolnunk, hogy a korábbi életformát élő emberekkel együtt örökre eltűnnek környezetünkből. Mint ahogy maga a gyűjtő említi: utánajárva egyik szöveg történetének, már a XVI. század elején szerepelt egy része protestáns énekeskönyvben. Azonban éppen a rontások elhárítására szolgáló, nem közismert, és szűk körben áthagyományozott szövegek egykori alakjáról, nyelvi állapotáról éppenséggel semmit vagy vajmi keveset tudhatunk.
Ezért is kell értékelnünk, becsülnünk Ráduly munkáját, hogy felgyűjtötte, elénk teszi ezt a csodálatos nyelvi anyagot, korábbi századok nyelvi ízét. És nem csupán így olvashatjuk ezeket a szövegeket – rontást elhárító szerepben már talán nem is fogjuk sosem –, hanem arra is gondolhatunk, ahogyan eddig ezer meg ezer kisgyerek anyjától, nagyanyjától, általában idősebb nőrokonától megtanulta ezeket az imádságokat, miért ne használnók fel ma is ilyen célra? Miért ne hangozhatnának el reggel és este, szokásos esti meg reggeli imaként? Egyszerűségük, nyelvi megformálásuk alkalmassá tették már régóta, hogy kisebb gyerekek megjegyezzék és mondják. És miért nem hangozhatnának el Kibédtől távolabb is a mezőn vagy reggeli mosakodás közben mondható imádságok?
Hasonló joggal ajánlható a Mátyus Mihályné Orbán Erzsébettől lejegyzett szöveg is: Én istenem,/ legyen áldott szent neved,/ hogy megsült a kenyér,/ megóvtál tűztől,/ s adj áldást,/ adj egészséget/ az elhasználásához, vagy az Aratáskor való ima. Szülők, pedagógusok, lelkészek és vallástanárok könyvespol-cára is jól illik ez a kötet.
Végezetül pedig a 2004-ben Seprődi Józseftől lejegyzett népi imát ajánljuk az olvasó figyelmébe:
Támaszd fel ezeket a fákot is
(Gyümölcsfák ültetésekor)
Drága jó Atyám, / Nálad nincs lehetetlen, / Ahogy az a drága Krisztus, / Akit megfeszítettek, / Eltemettek, / S aki feltámadott, / Úgy támaszd fel ezeket a fákot is, / Hogy éljenek, / S legyen(ek) az emberiség javára. / Drága Jézusom, / Segílj meg, / Hogy ezt a fát elültethessük, / S ha elültettük, / Segítsd meg, / S őrizd meg, / Most és mindörökkén kérlek, ámmen.
Mert lehet-e szebben és eredményesebben imát mondani, mint amikor az egész emberiség javára kívánjuk azt, mi a mi kis munkánk által megvalósulhat?
P. Buzogány Árpád. Népújság (Marosvásárhely)

Leveleskönyv Udvarhelyről
Kéziratos hagyaték címmel sorozatot indít a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó. Első kötetének tartalma válogatás Balogh Edgár (1906. szeptember 7. – Kolozsvár, 1996. június 19.), Benkő András (Fejérd, 1923. január 21. – Kolozsvár, 1990. szeptember 6.) és Imreh István (Sepsiszentkirály, 1919. szeptember 12. – 2003. január 31.) leveleiből, melyeket Beke Sándorhoz, a kiadó vezetőjéhez intéztek az erdélyi tudományosság és művelődési élet e jeles képviselői. A levelek a Székely Útkereső című, 1990 és 1999 között megjelent irodalmi és művelődési folyóirat működésével, a közléssel, kiadással, kézira-tokkal, kötetekkel kapcsolatosak. Az előszóban (Balogh Edgár, Benkő András, Imreh István kiadatlan levelei elé) a szerkesztő mindhárom szerzőről rövid méltatást közöl. Néhány részlet a levelekből. "A folyóirat nyugodt, tárgyilagos hangja, sokoldalúsága megérdemli, hogy főleg hagyományápoló, helytörténeti és szépirodalmi tartalmával állandó jellegűvé váljék a Székelyföld fiai vagy elszármazottjai számára, sőt barátai számára is hű valóságképet és felemelő emlékezést sugározzon." [Balogh Edgár, Kolozsvár, 1991. IX. 29.] "Jóval az ünnepek előtt értesültem róla, hogy egyik nagyon becsületes és szorgalmasan dolgozó tanügyi emberünk, Péterfy Emília beterjesztett az Erdélyi Gondolathoz egy kéziratot. Kívánatos lenne, ha lehetőségeinkhez képest támogatni tudnók ezt a székelyföldi munkát, hisz nemcsak a szerző, hanem a sajtó alá rendező is székely. (Ezt amolyan nemes lokálpatriotizmusként említem.)" [Benkő András, Kolozsvár, 1994. jan. 11.] "Őszintén meg kell vallanom, a gondosság, összeszedettség, színvonalra törekedés, mindenekelőtt a provincializmustól való óvakodás volt az, ami hatott rám. Örülök annak, hogy dolgoznak, hogy eredményesen munkálkodnak, és további sikereket kívánok." [Imreh István, Kolozsvár, 1994. aug. 15.] A kötetet jegyzetanyag és a levelek fakszimiléi egészítik ki. (Kéziratos hagyaték I., Balogh Edgár, Benkő András, Imreh István kiadatlan leveleiből. Közzéteszi Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010)
b.d. Népújság (Marosvásárhely)

Történetek gyermekekről, felnőtteknek
Gyűjteményesnek is nevezhető Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllőmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplők személye: gyerekekről szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnőtteknek. Nem válik itt külön – ahogy a valóságban sem – a gyermekek és felnőttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a “nagybetűs élet”, szereplői nemcsak tanúi, hanem elszenvedői is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhőtlen és boldog gyermekkorról, mégis – vagy talán pont ezért – jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.
A sajátos humor végigkíséri a szerző egész életművét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplői nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hősének az esernyője jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az eső, de jó védelmet jelent a pergőtűzben.
Ilyen pergőtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.
Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hősét. Ez a legény – félig még gyerek – 1956 reményteljes októberében kitűzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják… Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerűen bolondnak nevezik. Nagyon életszerű történet ez: ugyanebben az időben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bűne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérűre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak – pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán –, a fiatal nemzedékek keveset tudnak erről a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.
Bölöni Domokos úgymond üdítő kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az előző munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzőnk előző köteteit.
A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az előző kötet, ez is külsőleg is szép, tetszetős munka.
Gábor Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Műhelytitkok, szemrejtélyek
Könyvböngészde
A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat vezetője, Beke Sándor a kiadó 250. kiadványaként közreadta annak a tíz éven át általa szerkesztett irodalmi folyóiratnak (Székely Útkereső) a szerkesztőségi levelezését, amelyet 1990 márciusában alapított, és amely tulajdonképpeni kiindulópontja volt az Erdélyi Gondolat Kiadónak.
Az ilyen jellegű anyagot általában „post mortem”, több-kevesebb sikerrel átmentett hagyatékokban kutató utódok szokták összegereblyézni – Beke Sándor a szerencsés ritka kivételt jelenti; az általa közzétett anyagot már most elfogadhatjuk hitelesnek és teljesnek.
A levelezésből pedig időrendben, személyi és földrajzi lebontásban kitetszik az, hogy miként vert gyökeret a rendszerváltás után, Székelyudvarhelyen egy olyan széles kitekintésű székely folyóirat, amely a klasszikus lapkészítési hagyományokban csak egy pontig tudta követni a gyors igényváltozásokat és konkurenciális kihívásokat. Választ kapunk a tíz év utáni megszűnés okaira és fejleményeire is, s egyben hiteles kép rajzolódik ki a munkatársak szellemi arculatáról és alkotói elvárásairól, amelyek önként kínálják a fájdalmasan is pertinens tanulságokat. (csg)
A Székely Útkereső levelesládája 1990-2000. Közzéteszi: Beke Sándor /Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2011/ Új Magyar Szó (Bukarest)

Az őshazától a Kárpát-medencéig
Anyanyelvi kalauz
Szolgálat – összegezhetném egyetlen szóban Málnási Ferenc immár nyugdíjas, de nyugalomba nem vonult kolozsvári magyartanár tevékenységét. Az anyanyelv szolgálata hittel, szóval, tettel – ahogyan nemrég megjelent, 559 oldalas kötetének* címe is jelzi. Merthogy nyelvében él a nemzet ma is. A reformgróf Széchenyi István szállóigévé vált mondása mit sem veszített időszerűségéből. Sőt, manapság, a magyar oktatást kedvezőtlenül érintő, romániai aktuálpolitikai helyzetben különleges hangsúlyt kap. Hiszen éppen az anyanyelv az a szoros kapocs, amely a történelem során mindegyre változó országhatárok, különböző politikai, társadalmi berendezkedések és földrajzi koordináták között is képes volt egységben tartani a nemzetet, képes volt az anyaország határain kívül is megmaradni, sőt alkalomszerűen fejlődni, gazdagodni. Ennek a megmaradásnak a szolgálatába szegődött magyartanárként, nyelvtudományi írások, kötetek szerzőjeként, anyanyelve, a magyar nyelv örök szerelmeseként Málnási Ferenc.
Jelen kötetével a szerző ugyancsak nagy fába vágta fejszéjét, hiszen a kezdetektől napjainkig követi nyomon az erdélyi anyanyelvoktatás alakulásának folyamatát. „A kérdést a magyar nemzeti nyelv történetébe ágyazom, a kezdetektől, az őshaza, a vándorlás, a honfoglalás korától napjainkig. Történelmi eseményeket, államilag előírt törvénycikkeket, miniszteri rendeleteket, utasításokat, kijelentett vagy búvópatakként fel-felbukkanó tendenciákat vizsgálok, amelyek az önálló államiság, a fejedelemség időszakát leszámítva mindig annak az országnak az oktatási rendszerében születtek, amelybe anyanyelvoktatásunk beleilleszkedett, bele kellett illeszkednie” – írja eme sajátos hangvételű és szerkezetű könyv bevezetőjében Málnási Ferenc. „Az értelemre és az érzelemre egyaránt ható, tudományos alapvetésű, ugyanakkor szépirodalmi eszközökkel is hódító tanulmányt” igyekezett letenni az olvasó asztalára, s eme szándékából eredeztethető a hatalmas ismeretanyagot felölelő kiadványnak a szokványostól némiképp eltérő jellege is.
A terjedelmes kötet a szerző tanulmányának első részét képezi, és a Bevezetésen kívül, a kronológiai sorrendet követve, négy fejezetre oszlik: az uráli kortól a honfoglalásig, majd az államalapítástól az önálló magyar állam megszűnéséig (1000-1526) követi nyomon anyanyelvünk alakulásának sajátosságait, hogy aztán az önálló Erdélyi Fejedelemségben (1526-1711) az erdélyi fejedelmek és az egyházak iskolapolitikájának keretében vizsgálja anyanyelvünk oktatását. Az utolsó, 4. fejezet pedig Anyanyelvoktatásunk a Habsburg birodalomban (1713-1813), a reformkorban, a forradalom és a szabadságharc korában (1830-1849), a Habsburg önkényuralom idején (1849-1867) – az anyaországi oktatási rendszerbe tagoltan címet viseli.
A több száz forrásmunka felhasználásával készült kötet a múltunk – történelmünk és nyelvtörténetünk – iránt érdeklődő, széles olvasói réteget célozza meg. Olvasmányos, átfogó jellegű munka, amely az alcímben megjelölt és szigorúan értelmezett anyanyelvoktatás mellett a magyarság mindennapjaiba, életvitelébe, társadalmi berendezkedésébe, hitvilágába, tárgyi kultúrájának, irodalmi életének alakulásába is betekintést nyújt.
Zavarólag hat viszont az átlagosnál is több, értelemmódosító, még a címekben is előforduló sajtóhiba.
Ezt leszámítva azonban a Beke Sándor irányította székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó újabb, érdekes kötettel gazdagította sokrétű, változatos kínálatát.
(németh)
*Málnási Ferenc: Hittel, szóval, tettel – Anyanyelvoktatásunk Erdélyben a kezdetektől napjainkig I., Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2012. Szabadság (Kolozsvár)

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az idei első Erdélyi Toll színei
A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában negyedévente megszülető irodalmi- művelődési folyóirat, az Erdélyi Toll idei első számában is bőkezűen ajándékozza meg a szépirodalom kedvelőit. A Múzsa és lant rovatban ezúttal csaknem 30 alkotói világ villan fel, megjelenési sorrendben Buksa Éva- Mária, Kiss Székely Zoltán, Ferenczi Enikő, Tar Károly, Pálffy Tamás Szabolcs, Jancsik Pál, Balázs Tibor, Csontos Márta, Nagy József Levente, T. Ágoston László, Hadnagy József, Elekes Ferenc, Beke Sándor, P. Buzogány Árpád, Albert-Lőrincz Márton, Csávossy György, Komán János, Mester Györgyi, Csire Gabriella, Kiss Lehel verse, Benke Júlia, Fülöp Kálmán, Mészely József, Ráduly János, Bartus Rozi, Bodó Márta, Szente B. Levente, Kozma László, illetve Farkas Szabolcs hangján szólnak a múzsák. Amint az várható volt, folytatódnak az olvasót ismerős tájakra kísérő sorozatok. Az Írók a szülőföldről című rovatban Nagy Irén Nyikó mente című szonettkoszorúját találjuk, Mester-szonettjének sorai mintha az Erdélyi Toll szervezőelvére rímelnének:"Helyén van itt minden, mind, ami van,/ Ima vagy ének, mit dúdol a folyó". Az irodalomtörténeti fejezet színvonalát Pomogáts Béla a "továbbélő" erdélyiségről, Bertha Zoltán Lászlóffy Aladár írásművészetéről értekezve biztosítja, folytatódik Beke Sándornak a Székely Útkeresőt levelezés és dokumentumok tükrében bemutató sajtótörténeti munkája, illetve az Anyanyelvünk épségéért című rovat, amelyben Málnási Ferenc erdélyi anyanyelvoktatásról szóló műve a XVI. fejezethez érkezik. A megemlékezések a 185 éve született Orbán Balázshoz kötődnek, akinek szellemét Tompa László, Józan Miklós, Málnási Ferenc, Beke Sándor alkotása idézi meg. A filozófiáról szóló rovatban Balázs Sándor Köznapi filozófia című munkája folytatódik, ma is élő néphagyományokkal Ráduly János és Szőcs Katalin színesíti a Tollat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán festőművész osztja meg tavaszt idéző műtermi gondolatait az olvasóval, a hit üzenetét T. Ágoston László és Kozma László tolmácsolja. Az idei első Erdélyi Toll izgalmas színfoltja a Kultúr-térkép rovat, amelyben Csontos Márta az erdélyi multikultúra fényében értekezik Octavian Goga románságtudatáról és irodalomszemléletéről. Ugyanitt Szilágyi Józsa Mária nyelvész édesapjára, Józsa Jánosra, a Bolyai Tudományegyetem néhai neves tanárára emlékezik, illetve az egykori tanár székelyekről szóló, 1934-ben az Új Cimborában megjelent írása is elolvasható, melynek zárómondata: "A székelyek az országnak legvallásosabb, legbecsületesebb és legmunkásabb népe". Az udvarhelyi lap az elmúlt fél évtized gyakorlatához híven utolsó oldalain a jövendő, illetve az egészen új olvasókhoz szól. A gyermekek Tollát a jól ismert szerzőcsapat, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Csatáné Bartha Irénke, Kiss Lehel, Mészely József, Nagy Irén, Ráduly János és P. Buzogány Árpád teszi ezúttal is színessé és könnyű röptűvé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Tollhegyen az Erdélyi Toll
Az 1989-es változást követően alakult székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó legfiatalabb „gyermeke”, az immár ötéves Erdélyi Toll irodalmi művelődési folyóirat Beke Sándor főszerkesztő irányításával jól megvetette a lábát az ugyancsak sikamlós terepen, ahol az utóbbi években már nem egy laptársa csúszott el. Sőt, az idei év termésének tanúsága szerint egyenesen fölfelé ívelő tendenciát mutat. A negyedévenként megjelenő kiadvány igényes munkatársi gárdája korunk művelődési életének ugyancsak sokszínű arcát villantja föl. Szabadság (Kolozsvár)

25. éve jelenik meg a folyóirat
Hazanézőben Korondon
A Hazanéző című, hungarológiai folyóiratként meghatározott kiadvány huszonötödik évfolyamának ünnepe csütörtök délután a korondi unitárius templomban kezdődött. A negyedszázados évfordulón a szerzőkkel negyven budapesti egyetemista ünnepelt együtt. A Firtos Művelődési Egylet egyike a legelső székelyföldi civil szervezeteknek (1990. április 11-én jegyezték be).
A családias összejövetelen Lázár Levente unitárius lelkész elsősorban a 14. században épült, katolikus kápolnából átalakított templom történetét mutatta röviden az egybegyűlteknek, majd felesége, Demeter Erika lelkész Király László Hazabeszélő című versét olvasta fel. A magyarországi Bolyai Önképző Műhely kórusa néhány dalt énekelt, majd Ráduly János, a lap munkatársa a Júlia szép leány című népballadát olvasta fel, végül Ambrus Lajos főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket. A templomi ünnepség után a vendégek átvonultak az imaházba, ahol borral, ordás buktával kínálták meg őket. Ezt követően megtekintették a tájházat, illetve a képtárat, utóbbi anyagát Józsa János keramikus adományozta a községnek. A találkozó közös vacsorával zárult. Hűek maradtak a laphoz
Korond már a hatvanas-hetvenes években érdekes hely volt irodalmi és kulturális szempontból. Talán éppen a fazekasság és a piacozás révén voltak nyitottabbak és tájékozottabbak az átlagnál. A helyben létrejött líceum fennállásának rövid ideje alatt (1962–1973) igen jó képességű fiatal tanárok kerültek az intézményhez: Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Pászka Imre, Ambrus Lajos, Bölöni Domokos. Mellettük a helyben élő, szociográfiával, néprajzzal és irodalommal foglalkozók – István Lajos, Szőcs Lajos, Páll Lajos – is meghatározó szerepet játszottak. Az a tény, hogy Molnos Lajos is korondi illetőségű, hogy a sóváradi, de Korondhoz is kötődő Király László gyakran fordult meg a községben, magával vonzotta a második Forrás-nemzedék többi tagját, akik a hetvenes években több alkalommal is bemutatkoztak az itteni olvasóközönség előtt: Magyari Lajos, Farkas Árpád, Szávai Géza, Tömöry Péter lehetett azokban az években a korondiak vendége. A nyolcvanas évek elején Bölöni Domokos, a körzeti iskola igazgatója gondoskodott arról, hogy irodalom, könyv iránt ne csak az iskolai tevékenység keretében érdeklődjenek a korondi gyermekek. A felnőttek számára irodalmi esteket, humoristatalálkozókat szerveztek. Annak ellenére, hogy akkortájt eléggé beszűkítette a rendszer a kereteket, a korondi kezdeményezés kiválóan működött, egészen a rendszerváltásig. Többek között Bajor Andor, Zágoni Attila, Gelu Păteanu, Csifó János, Ráduly János neve bukkan fel azokból a sötét nyolcvanas évekből. Bölöni Domokos 1990 tavaszán visszaköltözött ugyan ifjúkora kedves városába, Marosvásárhelyre, ahol két évtizeden át volt a Népújság munkatársa, de soha nem szűnt meg benne a „korondiság”, továbbra is sóvidéki írónak számított, hiszen alkotói indulása a Kalonda alatt zajlott, olyannyira, hogy a témái még ma sem költöztek teljesen át Vásárhelyre. A Hazanéző negyedszázados létét Ambrus Lajos határozta meg, ő az a főszerkesztő, aki azóta is töretlen lendülettel ír, szerkeszt, szervez. Elmondható, hogy a felsorolt szerzők, akik életük egy szakaszában itt éltek, illetve innen származtak el, a lap munkatársai maradtak, szívesen közöltek és közölnek a kiadványban. Páll Lajos képzőművészeti munkái, páratlan stílusa ma is meghatározza a lap küllemét. Ráduly János néprajzi dolgozatokkal és verssel állandó munkatárs, de igen meghatározó személyiségek a holdudvarban Deák-Sárosi László költő, nyelvész, Majla Sándor költő, szerkesztő, Tófalvi Zoltán történész, Lőrincz György író, Simó Márton író, P. Buzogány Árpád költő, illetve Józsa Judit szobrászművész, Józsa János műgyűjtő és keramikus, Józsa László keramikus, Vinczeffy László képzőművész.
„Az írás hőskora lezajlott”
„Már 1973-ban szerettem volna egy kiadványt megjelentetni, de akkor még nem lehetett. Ki is nevettek, amikor előálltam az ötlettel” – emlékszik vissza a hetvenes évekre Ambrus Lajos főszerkesztő. – Már akkor sok kéziratot összegyűjtöttünk, ami ott lapult az asztalfiókban. Eljött a változás ideje, s rátaláltam a régi kéziratokra. Elsőként hoztuk létre ’90-ben a kulturális egyesületet, s úgy terveztük, hogy negyedévenként jelenjen meg a Hazanéző című lap. Végül félévente adtuk ki, 1993-tól pedig minden két lap között egy Hazanéző könyv is napvilágot látott. Korondon könnyű volt lapot szerkeszteni, hiszen a világon nincs még egy olyan hely, ahol ilyen sok a költő, író. Mindenki lelkesen írt, és idővel csatlakoztak a lap szerzőgárdájához olyanok is, akik nem korondiak. A kezdetekkor ötezer példányban jelentünk meg, ami szabadeladásban el is fogyott. Most ötszáz példányszámú a lap-, és többnyire barátok terjesztik. Külföldi és hazai barátok támogatták a kiadvány megjelenését, de idővel a megyei, illetve a helyi tanács is mellénk állt. Szerencsénk volt, hiszen olyan baráti hálózatot sikerült kiépítenünk magunk körül, akik mindig mellettünk álltak.”
Ambrus Lajos szerint az írás hőskora lezajlott. – Amikor mi fiatalok voltunk, aki meg akart nyilatkozni, írt. Jót, kevésbé jót, de írt. Emlékszem, amikor megjelent az első kötetem, a faluban úgy mentek el mellettem az emberek, mintha valakivel találkoztak volna. Ma már nem adják meg az alkotó embernek ezt a tiszteletet.
Közlési lehetőséget biztosított a lap
Ráduly János neve már az első lapszámban megjelent, jelenleg is tagja a szerkesztőbizottságnak. „Amikor a rendszerváltás után létrehozták a lapot, nagy hiányok voltak irodalmi folyóiratok és könyvkiadók terén. A Kriterion Könyvkiadó bukdácsolni kezdett, a Dacia és a Ion Creangă megszűnt. Azért említem ezeket, mert itt jelentek meg első meséskönyveim. Tehát nem volt közlési lehetőség az alkotó ember számára. Éppen akkor jött létre a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és a Hazanéző, mindkettőhöz hűséges maradtam mindvégig. A Hazanéző Könyvek sorozatban három kötetem jelent meg, minden anyagomat lehozták a lapban. Ennél nagyobb megbecsülést nem kívánhatnék” – fogalmazott a korondi születésű Ráduly János.
Szakmai tanulmányúton a budapesti diákok
Deák-Sárosi László tanítványai nem először járnak a fazekasság szülőfalujában. „Egy éve tanítok a Bolyai Önképző Műhelyben, és fontosnak tartottam elhozni ide a fiatalokat, hogy lássák, milyen a népi kultúra, személyes kapcsolatokon, találkozásokon keresztül hitelesítsük mindazt, ami a könyvekből nem jön át. A Bolyai Műhely Alapítványt a Magyar Tudományos Akadémia támogatja, és tehetséges, kiemelkedő teljesítményű fiatalokat gyűjt össze, akiknek hároméves humán képzést biztosít ingyenesen. Örülök, hogy négy év után én hozhattam el a csapatot erre a szakmai tanulmányútra. Ambrus Lajos volt olyan kedves, és úgy időzítette az ünnepség időpontját, hogy mi is részt vehessünk” – mondta Deák, aki szintén a Hazanéző szerkesztőbizottságának tagja, ’92 óta szerzője a lapnak. Ő volt az, aki két, nagyon fontos antológia létrehozásában vett részt társszerkesztőként, az első hangos, megzenésített versgyűjtemény a húszéves évfordulóra jelent meg, két éve pedig az Üzenet másképp címűt szintén hanglemezzel együtt adták ki. Az udvarhelyi szerzők közül P. Buzogány Árpád a Hazanéző által meghirdetett verspályázat révén került a lap alkotói közé, majd idővel részt vállalt a könyvek szerkesztésében is, közös rendezvények szervezésében. Simó Márton író, újságíró, szerkesztő versekkel kezdte a Hazanézőben való jelenlétét, még az 1990-es hőskorban. Bár később bő másfél évtizedig nem Erdélyben élt, majdhogynem rendszeresen küldött kéziratokat Ambrusnak. A vers valahogy kimaradt, de jöttek helyette a „komolyabb” műfajok, a széppróza és a tanulmányok. Több Hazanéző-kötetnek szerkesztője, szerepelt az egylet által kiadott vers-, próza- és interjúantológiákban is.
Kedei Zoltán marosvásárhelyi képzőművész egyetlen évet lakott Korondon, mégis ide kötődik a legjobban. „Amikor Ambrus Lajos felkért, hogy rajzoljam meg a Hazanéző tollforgatóit, azt hittem, megőrült. Végül elvállaltam a huszonhat szerző portréjának elkészítését, amely múlt év végén jelent meg egy antológiában” – mondta. Ez a negyedszázados fennállás ma már az erdélyi magyar kultúrtörténet része, egy jól körvonalazódó folyamat, amely – hála az egylet körül működő civileknek és alkotóknak – akár útmutató, példaértékű is lehet ebben az elanyagiasodott világban.
Nagyálmos Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

"Ki törte be a felhőket?"
Ajándék. Krisztián könyve
Ez utóbbi címet és alcímet viseli Nagy Székely Ildikó legutóbbi kötete. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó által idén megjelentetett kötetben gyermekversek és prózai írások egyaránt olvashatók, a kiadványt péntek este kevésbé szokványos könyvbemutató keretében ismerhette meg a vásárhelyi közönség.
Az Ariel Színház protokolltermében szépszámú publikum fogadta a szerzőt, lapunk munkatársát és vendégeit: Kuti Csongort, a kötet méltatóját, illetve Szántó Árpádot, aki gitárkísérettel adta elő Nagy Székely Ildikó megzenésített verseit. A Kuti Csongor kérdéseire adott válaszaiban a szerző elmondta, a kötet létrejötte fia, Krisztián születéséhez köthető. – Eredetileg nem versekre gondoltam, hanem naplót terveztem: a cél az volt, hogy megörökítsem Krisztián életének fontosabb eseményeit. Elsősorban neki írtam a verseket, meséket, hiszen annak ellenére, hogy modern gyerek, és számítógép mellett nőtt fel, neki is nagy szüksége van a mesékre. Akárcsak minden gyereknek. A címadó vers egyik sora egy kérdés, amit ötévesen tett fel nekem – "Ki törte be a felhőket, anyu?" –, a környezetet pedig a Maros-parti táj adta hozzá. Igaz, mostanában már kevesebb időm marad verset írni, de az előbb idézett kérdésből is kitűnik, hogy tulajdonképpen mi ketten írjuk ezeket a verseket. A mindennapi együttlét sokszor hozzásegít ahhoz, hogy az ő gondolataiból megszülessenek ezek az írások. A legutóbbiakban már mindkettőnk keze benne van. Prózai műből kevesebb található a kötetben, de ezek mindegyike konkrét megéléseket mesél el – a karácsonyt, az ünnepeket, sőt, egykori, a Népújságban megjelentetett vezércikk is található közöttük. Inkább prózában gondolkodom, mint versben, szeretek meséket írni, csak az a baj, hogy sokszor túl komolyan veszem a dolgokat, így a gyermekversekbe is belecsöppennek felnőttes, illetve elsősorban felnőtteknek szóló gondolatok.
A beszélgetés végén pedig Nagy Székely Ildikó elmondta: a kötetet Venter Izabella illusztrálta, és neki köszönhetően játékoktól roskadoznak az asztalok, amely játékokat mindegyik jelen lévő gyerek kipróbálhatja. Ők pedig azonmód éltek a lehetőséggel, így az est hangulatához illő vidámságban és jókedvben gazdagon ért véget a zenével, beszélgetéssel színesített könyvbemutató.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi gondolatok az Erdélyi Tollban
Húszéves évfordulóját ünnepelte 2014-ben a Beke Sándor alapította és vezette székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó, s születésének ötödik évét a vállalkozás legfiatalabbja, az Erdélyi toll irodalmi, művelődési folyóirat. A kerek évforduló kapcsán a kiadvány főszerkesztője az erdélyi magyar irodalommal és sajtóval kapcsolatos körkérdésekkel fordult munkatársaihoz, olvasóihoz. Az alábbiakban a negyedévente megjelenő folyóirat legutóbbi számaiban közölt válaszokból válogattam néhány, az erdélyi és összmagyar kultúra lényeges aspektusaira rávilágító gondolatot.
Az 1989 után létrejött és életben maradt, vagy az újonnan, a harmadik évezred peremén Erdélyben született új irodalmi és művelődési sajtótermékekkel kapcsolatban a jeles irodalomtörténész, Pomogáts Béla úgy véli, az erdélyi magyar sajtó és könyvkiadás „csak a két világháború közötti időszakban volt olyan gazdag, mint az 1989 után beköszöntő több mint két évtizedben. Erre utal az is, hogy Magyarországon, illetve a többi magyarok által lakott területen megélénkült az érdeklődés az erdélyi magyar sajtó és könyvkiadás iránt. (…) Nagyon sok közületi és magánkönyvtárban találkozom erdélyi irodalmi művekkel, közöttük az Erdélyi Gondolat által közreadott könyvekkel és a kiadó által gondozott folyóiratokkal. Mindez azt jelenti, hogy az a tágasabb keret, amelyben a magyar szellemi élet kibontakozik, ma már nagyrészt független a politikai határoktól, és legalább a kultúra világában helyre tudott állni az a közös értékrend és gondolkodás, amelyre a nemzeti irodalom egységét tekintve mindig is szükség volt, és amely a két világháború közötti időszakban természetes módon létrejött.”
N. J.
Szabadság (Kolozsvár)

Szenvedélyes nyelvszolgálat
Málnási Ferenc Kolozsvári nyugalmazott magyartanár, a nyelvtudományok doktora nem szobatudós. Nem búvárol sokak számára érdektelennek tűnő, apró nyelvi jelenségeket, nem húzódik vissza könyveinek, jegyzeteinek világába.
Pályakezdése óta összeforrt szenvedélye a hivatástudatával, ami nem is csoda, hisz mindkettőnek ugyanaz a forrása, tárgya és éltető ereje – az anyanyelvünk.
Már fiatal tanárként olyan konok szolgálatra szegődött, ahogyan a legkiválóbb mesterdetektívek beállnak az igazság kiderítésének szolgálatába: amikor még épp csak rebesgették, hogy vannak helyek, ahol úgynevezett munkafüzeteket használnak, Málnási neve már egyet jelentett az általános iskolai magyar rmunkafüzetekkel, amelyek segítségével könnyebben, érdekesebben sajátítja el a gyermek annak a nyelvnek a titkait, amit már az anyatejjel együtt szív magába. Munkafüzeteit folyamatosan újította, bővítette, nemzedékek egész sorát segítve át a nyelvtani szabályok huppanói közt kanyargó utakon. De ahogy nem lett szobatudós, úgy nem lett szakbarbár sem: széles körű érdeklődését, tudását változatos területeken kamatoztatja a mai napig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megjelent két kötete, A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig, illetve a Beke Sándorral közösen kiadott Az álmodó bérceken című kötet. Mindkét könyv az idén 25 éves Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó terméke, és mindkettőnek megvan a maga vonzó érdekessége.
Az először említett kiadvány alcíme Recenziónyi állomások könyveink birodalmában. Első ránézésre azt is mondhatnók, hogy mindez csak a negyedszázados kiadói évforduló ünnepléséért van, de elég csak a recenzeált szerzőket megnézni, hogy rájöjjünk: sokkal több ennél. Valójában egyfajta keresztmetszete, összefoglaló felmutatása az erdélyi kultúra értékeinek egy olyan korban, amikor ha valaki lepengeti a kiadási költségeket, bármi piacra kerülhet. A teljesség leghalványabb igénye nélkül – nem akarok a telefonkönyvszerű felsorolás csapdájába esni – csak néhány, Málnási által bemutatott, nagyrészt Erdélyi Gondolat kiadványt említenék: Komoróczy György Magyar szavaink nyomában, Murádin Lászlónak négy kötete, Brauch Magda Közös anyanyelvünkért, Beke Sándor A Székely Útkereső levelezés és dokumentumok tükrében, Eszteró István Nirvána gombostűje – és így tovább, összesen harminc kötet recenziója.
A másik kötet tulajdonképpen két könyv: az első rész Beke Sándor eddig megjelent verseiből álló reprezentatív válogatás, a második pedig ezeknek a verseknek stilisztikai elemzése Málnási Ferenc tollából. Szégyen ide, szégyen oda, Beke Sándornak eddig egy-egy versét olvastam, kötete nem került a kezembe. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért nem jártam utána, de talán inkább az 1990 után összeomlott szervezett könyvterjesztés nem gondolt arra, hogy Nagyváradon is érdekelhet valakit egy Székelyudvarhelyi kiadvány. De hagyjuk az utólagos, meddő elmélkedést, a lényeg, hogy közvetve, Málnási Ferencnek köszönhetően megismerkedhettem Beke Sándor verseivel. A stilisztikai elemzések olyan tanerőknek, illetve diákoknak sietnek a segítségére, akik szívesebben veszik a „készételt", mintsem hogy maguk bajlódjanak az értelmezés elkészítésével.
Pedig megéri a belemélyedést, kedvcsinálóként két Beke-szöveget ajánlok hozzá: „Ha egyszerre lehullna mind, / ellepné az egész földet. / De látod, / nem hullámzik ott fent, / csak fehéres szürkén lebeg, / rétegesen és gomolyosan / a fejünk fölötti égi óceán." – mondja a Fejünk fölött az óceán című vers. A Melegítés pedig: „A kandalló-/ban ég a tűz. / A kéményen / füst száll a / csillagok fe- / lé. Mintha / az erdőből / kivágott cse- /refa melegí-/ tené az álmos / csillagokat..."
Molnár Judit |
Málnási Ferenc: A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Beke Sándor – Málnási Ferenc: Az álmodó bérceken. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

Negyedszázados Erdélyi Gondolat
A 300. könyv
A szépirodalom alkotóit és őrzőit, költőket, írókat, irodalomtörténészeket, egyetemi tanárokat és nem utolsósorban sajtómunkatársakat ültetett egy képzeletbeli asztal köré 300. kiadványában a Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.
A küllemében is impozáns, borítója színvilágával is sokatmondó kötet a kiadó negyedévente megjelenő, idén hétesztendős lapját, az Erdélyi Tollat ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Toll-szerzőkkel és értékelőkkel folytatott beszélgetésekből ugyanakkor az irodalmi, művészeti lapok, mellékletek "prérijére", a kultúrát szolgáló kiadványok rendszerváltás utáni helyzetére, sorsának alakulására, jövőképére is rálátás nyílik.
A kötet a 18 beszélgetőtárs rövid bemutatásával indul, majd a 2009-ben alapított Erdélyi Tollról talál pontos könyvészeti leírást, egyebek mellett a szerkesztőség tagjairól, a szerzőkről, az állandó és alkalmi rovatokról, az egyes lapszámok oldalszámáról, a terjesztésről tájékozódhat az olvasó. A továbbiakban a lap sajtóvisszhangjairól kapunk útmutatást. A számtalan újságcikk, hivatkozás, ismertetés, recenzió időrendbe állítása mögött hatalmas munka a Tollakban is mAradéktalanul tetten érhető értékgyűjtő, -megőrző szándék érezhető.
Az erdélyi lapokban, közöttük a Népújság Múzsa mellékletében is megjelent írásokból csaknem hetven oldalon szemelgethetünk, és csak ezután kezdődik a tulajdonképpeni beszélgetés. Az érintett témaköröket az eszmecserének szentelt fejezet alcímei is jelzik: Vélemények az 1989 utáni erdélyi sajtótermékekről, Az írói pályát alakító közlési lehetőségekről, A (…) média jelentősége a romániai magyar irodalom alakulásában, Erdélyi Toll – a mű, a folyóirat, a fórum, a lehetőség, "az erdélyi magyar szellem új otthona", Az Erdélyi Toll első öt évfolyamának (2009–2013) szakmai értékelése, Az Erdélyi Toll öt év óta "thesaurusa, kincsestára az erdélyi, Székelyföldi gondolatnak", Erdélyi Toll – "karakteres profil, sajátos értékrend", "azt reprezentálja, ami végtelenül hiányoznék, ha nem jutna szóhoz", Erdélyi Toll – a negyedévente megjelenő folyóirat mint szellemi ünnep.
A beszélgetőtársak hozzászólásaikban mindenekelőtt az Erdélyi Toll műfaji, tematikai sokszínűségét, szerkesztésben, formai kivitelezésben bizonyított igényességét emelték ki. Beke Sándor főszerkesztőnek a Toll jövőjére, ismertebbé tételére vonatkozó kérdésére legtöbben az olvasókkal való kapcsolat erősítését, közönségtalálkozók szervezését javasolták. Kiss Lehel költőlelkipásztor viszont így fogalmazott: "Az, aki az Erdélyi Toll bármelyik lapszámát fellapozva nem jönne rá magától, hogy "elidegenített világunk- létünk hétköznapjai" között egy "kis szellemi ünnepre" adódott lehetősége, megérdemli a sorsát! Nem magyaráznék neki semmit". A számok viszont azt bizonyítják, hogy sokan ráéreztek a lap üzenetére. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy sikerült túllépni a "fizikai" terjesztés nehézségein, és a nyomdában negyedévről negyedévre megszülető lapszámok mellett a világhálón is elérhető az udvarhelyi irodalmi-művészeti útravaló.
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, az Erdélyi Toll, a Székely Útkereső és a Székely Útkereső kiadványok szellemi műhelyeinek közös honlapját 2009-től 2014 januárjáig 12.438-an látogatták, nemcsak Európából és az Egyesült Államokból, hanem a Fülöp- szigetekről, Afrikából, Ausztráliából is vannak követői. Az internetes látogatók száma szerint kialakított 250-es településlistán az első helyen Budapest, a másodikon Székelykeresztúr, a harmadik helyen pedig Marosvásárhely szerepel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Múzsák, emlékek, visszhangok
Az idei első Erdélyi Tollak
Nyolcadik évében is megőrizte gazdag színvilágát, és mintha új árnyalatokkal is bővült volna a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó irodalmi- művelődési folyóirata, az Erdélyi Toll. A negyedévente megjelenő kiadvány idei első két számából nyújtunk ízelítőt, a további lapszámokat az elkövetkezőkben ismertetjük.
Csaknem harminc oldalon szólongatja olvasóit mindkét számban a múzsa. A költészetnek és szépprózának szentelt rovatban a lírai pillanatokat ritmikusan váltják az olvasmányoknak szentelt negyedórák, Csire Gabriella Regélő napkeletének soron következő fejezeteit, Ráduly János Félperces történeteit is megtaláljuk a versek között.
A folytonosságot szolgálja, az olvasói biztonságérzetet erősíti Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának 24. és 25. fejezete. Igazi csemegének számít az Élő néphagyományok rovat Cselédlánynak nem süt a Nap című sorozata, amelyben Ráduly János egykori kibédi szolgálóleányok emlékein keresztül láttatja a régmúlt időt.
Természetesen az irodalom- és sajtótörténet iránt érdeklődők sem maradnak izgalmas olvasmány nélkül. Az idei első lapszámban Bertha Zoltán Farkas Árpád költészetéről értekezik, a másodikban Sütő András életművének talán kevésbé ismert mozaikdarabját, a "vidám játék" drámatípusát hozza olvasóközelbe. A sajtótörténet rovatban a Székely Útkereső irodalmi-művelődési folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990–2007 közötti sajtóvisszhangját követhetjük nyomon. A folyóirat 1990–1999-es évfolyamaiból mindkét lapszámban kapunk ízelítőt, Jékely Zoltán, Benedek Elek, Salamon Ernő, Farkas Árpád, Nagy Gáspár, Fábián Imre, Beke Sándor (2016/1. lapszám), illetve Kölcsey Ferenc, Benedek Elek, Reményik Sándor, Beke Sándor, Gittai István, id. Szemlér Ferenc, Váli József (2016/2. lapszám) lírai alkotásait, Csomortáni Magdolna, Csire Gabriella, Nagy Irén, Tankó Gyula, Gyárfás Endre, Murádin László, Vofkori György (2016/1), Veress Dániel, Kozma Mária, Balogh Edgár, György Zsuzsa, Benkő András, Lőrincz József prózáját és a Kós Károly-féle Kiáltó Szót (2016/2.) olvashatjuk.
A szülőföldhöz szóló vallomások és a hit lírai üzenetei teszik még ünnepélyesebbé a Toll színeit. De nem hiányoznak a sötétebb árnyalatok sem, amelyektől még érdekesebb, változatosabb olvasmánnyá válik az udvarhelyi folyóirat. Ilyen a második szám Erdélyi prérin című könyvismertető rovatában Széki Barnabás Simon Attila szégyenkönyve című írása is.
A második lapszámban számos gyermekvers várja a legkisebb Toll-forgatókat, és Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregénye is folytatódik. Szintén itt találkozunk újra a korábbi lapszámokban is feltűnt Márton Tímeával, aki ezúttal lírai alkotásával ad új, friss színt az Erdélyi Tollnak.
Az Erdélyi Gondolat Kiadó könyvei, folyóiratai sohasem hiányoznak a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kínálatából, Beke Sándor, a kiadó vezetője, az Erdélyi Toll főszerkesztője idén is elhozza hozzánk régebbi és legújabb "terméseit".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)