Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete /UNESCO/
198 tétel
2010. január 27.
Felvetetnék az UNESCO listájára a csíksomlyói kegyhelyet
A magyarok legnagyobb zarándokhelyét az UNESCO kulturális örökségeinek listájára javasolja Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter.
A Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón a Szűzanya kiemelt tiszteletét már az 1440-es években, a ferencesek letelepedéséről és az első templom építéséről szóló pápai dokumentumok is említik. A jelenlegi kisbazilika főoltárán látható 2,27 méter magas, Napbaöltözött Asszonyt megjelenítő Mária-kegyszobor az 1510-es években hársfából készült. A pünkösdszombati fogadalmi zarándoklat 1567-ben, a nagyerdei csatában a hittérítők ellen katolikus hitüket védő csíkiak és gyergyóiak győzelme után kezdődött. A diktatúra után százezrek zarándokolnak a búcsúra.
Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter szeretné, hogy a kegyhely az UNESCO kulturális örökségi listájára kerüljön, mert akkor még nagyobb figyelmet és nagyobb védettséget kaphatna.
Mi, csíksomlyói ferencesek örvendünk a miniszter úr kezdeményezésének. Azonban, ha mégsem járna sikerrel ez a kezdeményezés, nekünk lenne egy ötletünk, hogy miképpen támogathatnák a kegyhelyet. Ahhoz, hogy Csíksomlyó a magyarság legnagyobb zarándokközpontja lehessen, támogatni kellene az úgynevezett Somlyó rendezési tervet, amely, ha megvalósul, akkor az ideérkező zarándokok nem a zsúfoltan forgalmas út mellé érkeznek meg, hanem egy szép, több száz férőhelyes parkolóba, ahol ízléses táblák és kedves idegenvezetők jeleznék, hogy melyik sétányon kell elindulniuk – mondta Péter Artúr ferences szerzetes-rendházfőnök.
Hargita megye Műemlékvédelmi Hivatalában különben 394 műemlékobjektumot tartanak nyilván. Ezek 75 százaléka szakrális műemlék. A több évszázados székely templomok az Árpád-kori templomok maradványait is őrzik. Forrás: Erdély.ma
2010. január 28.
Hogyan érzi magát Mátyás király (szobra) fél évvel a restaurálási szerződés megkötése után?
Aláírták a szerződést, kezdődik a szobor restaurálása – írta 2009. július 23-án a Szabadság. Fél év elteltével lássuk, mennyi volt a valóságalapja a fenti kijelentésnek. [Kommentálható]
Elöljáróban, úgy érzem, szükséges egy-két pontosítás a Mátyás király-szoborcsoport restaurálási folyamatával kapcsolatban.
1. A Mátyás király-szoborcsoportnak mindenekelőtt képzőművészeti örökségértéke van, természetes tehát, hogy bármilyen beavatkozás (legyen az kutatás, tervezés vagy kivitelezés) csak képzőművész-restaurátor irányításával képzelhető el. Véleményem szerint a műalkotás örökségértékének megoszlását 70%-ban a bronz, 25%-ban a kő és 5% pedig tartószerkezeti érték képezi (lehet, hogy a művészettörténészek ellentmondanak nekem az első két százalékra vonatkozóan, de biztos vagyok benne, hogy a harmadik százalékot inkább sokallják, mind kevesellik). Ezt figyelembe véve azt gondolom, mindenki számára világos, hogy az Utilitas Kft. nem támasztott, és nem is támaszthatott igényt sohasem a vezetőtervező szerepre. A vezető szerep egyértelműen a bronzrestaurátoré, őt a kőrestaurátor követi, a talapzatépítmény-tartószerkezeti (építőmérnök tartószerkezet-szakértőt érintő) vonatkozások eltörpülnek mellettük. A restaurálás vezető a bronzrestaurátor, szakmailag neki van alárendelve mindenki más. Az érdem az övé, és az övé a felelősség. Őt követi dicsőségben és felelősségben a kőrestaurátor. Ilyen vonatkozásban a kutatótervező konzorcium vezetője nem az Utilitas Kft., hanem a Part of Art Alapítvány. A vezető tervező tehát a Part of Art Alapítvány (elnök Kolozsi Tibor képzőművész-restaurátor, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia adjunktusa), az Utilitas Kft. (ügyvezető igazgató Kirizsán Imola építőmérnök) a vezetőtervező kizárólag talapzat-tartószerkezeti vonatkozásokat kezelő tervezőtársa. Tévedés, tehát mind a nyilatkozók részéről, mind az újságírók részéről csak az Utilitasról szólni, amikor a tervezőkről esik szó. Helyénvaló lenne a bronzalakok, illetve a kőtalapzat minden kutató-tervező kérdésével kapcsolatban a Part of Art Alapítványt említeni.
2. A kivitelezést, tehát a helyreállítás (kutatást és tervezést követő) harmadik szakaszát, a fentebb említett okok miatt szintén a bronzrestaurátor vezeti, besegít neki a kőrestaurátor. Az építmény-tartószerkezet felújítójának akkor van dolga, amikor kibontják a biztonságba helyezett bronzalakok alatti kőtalapzatot, és (esetleg) meg kell erősíteni a talapzat tartószerkezeti komponenseit, hogy át tudja venni a terheléseket és közvetíteni tudja ezeket az alapok felé (illetve az alapozási talaj felé). Mivel a kőtalapzat kibontásához még hozzá se kezdtek, a tartószerkezet-felújítónak eddig nem volt dolga. Az építménytartószerkezet-szakértő (Utilitas Kft.) akkor kerül majd képbe, amikor a biztonságba helyezett bronzalakok alatt felszabadul a kőtalapzat, és meg kell vizsgálni, vajon a talapzat tartószerkezeti komponensei át tudják-e venni a terheléseket, és közvetíteni tudják-e ezeket az alapok felé.
3. Más kérdés, hogy az (eléggé természetellenes módon team liederré előlépett) építmény-tartószerkezet-felújítónak (ez esetben a CONCEFA Rt.-nek) a bronzalakok biztonságba helyezésében, illetve a kőtalapzat kibontásában is szerepe van, mivel a bronz, illetve kőrestaurátor nem rendelkezik megfelelő műszaki infrastruktúrával, mint amilyen a bronzalakok biztonságba helyezéséhez, vagy a kőtalapzat kibontásához szükséges emelődaru-park, a bronz- és kőrestauráláshoz is szükséges állványzat stb. (A természetes az lett volna, ha a restaurálás szakmai vezetője, a bronzrestaurátor, mint fővállalkozó, felkéri alvállalkozóként – a kőrestaurátoron kívül – az építménytartószerkezet-restaurátort a különböző melléktevékenységek elvégzésére).
4. A helyreállítási terv a következő főbb restaurálási szakaszokat helyezte kilátásba: (1) a bronzalakok in situ biztonságba helyezése, (2) a kőtalapzat (részleges, vagy teljes) kibontása, (3) az alapszerkezet, illetve talapzat-tartószerkezet (esetleges) megerősítése, (4) a kőtalapzat in situ restaurálása, (5) a bronzalakok in situ restaurálása. Pillanatnyilag az első szakaszon dolgoznak a restaurátorok (menet közben szóba került, hogy esetleg a bronz mellékalakokat nem in situ, hanem – az elkerített munkatelep egy részében – néhány méterre a talapzattól restaurálnák).
Rátérve a restaurálás – fél éve megkezdett – kivitelezési szakaszára, a következőket állapíthatjuk meg:
5. A kivitelező csoport július 22-én – a tulajdonossal, a kolozsvári polgármesteri hivatallal, megkötött szerződés aláírását követően – egyetlen felelős tagból állott: Claudiu Cioncan építőmérnökből (a CONCEFA Rt. helyi kirendeltségének az igazgatójából). Őhozzá társult – viszonylag hamar – Nagy Benjamin képzőművész-restaurátor, a kőrestaurátori munkálatok felelős vezetőjeként (a szerződés a ConcefaRt. és a Nagy Benjamin vezette kft. között augusztusban lépett érvénybe). A csapat (bronzrestaurátor irányító nélkül) október 9-ig vegetált, amikor is a tendernyertes fővállalkozó nagyszebeni vezetősége beadta a derekát és szerződést kötött Kolozsi Tiborral, az ország egyetlen minősített bronzszobor-restaurátorával. Kénytelen volt megtenni ezt a lépést, mert nem volt, aki a kivitelezési koncepciót kialakítsa, és erre a tényre a szerződéskötéstől eltelt szinte három hónap alatt rá kellett jönnie. A felállt csapat és felelős vezetői (Kolozsi Tibor felelős restaurátor-koordinátor és bronzrestaurátor, Nagy Benjamin felelős kőrestaurátor és Claudiu Cioncan felelős építménytartószerkezet-felújító), véleményem szerint, a legjobbak, akik ma Erdélyben fellelhetők.
6. A felelős jelzőt tudatosan hangsúlyozom. Mint minden fontosabb kulturális örökségérték helyreállításnál, a Mátyás király-szoborcsoport restaurálásánál is rengeteg a (felelősség nélküli) tanácsos: politikusok, közemberek, szakemberek és nem szakemberek. A helyreállítás kivitelezéséért azonban – Isten és ember előtt – csak hárman felelnek: Kolozsi Tibor, Nagy Benjamin és Claudiu Cioncan. Ebben a sorrendben – mint már említettem – övék a dicsőség is, a felelősség is. Persze minden érdemi tanácsnak és tanácsosnak megvan a maga pozitív szerepe, amiért – nagyon valószínű – a restaurálás felelős vezetői igen hálásak.
7. Megvolt hát a csapat október 9-én, hozzá is kezdett a restaurálás kivitelezés-technológiai koncepciójának kialakításához. Kolozsi Tibornak volt kutatási-tervezési koncepciója, de kivitelezés-technológiai részletekkel nem foglalkozott, csak a szerződés megkötése után. Amíg a kivitelezők kialakították együtt a koncepciót, még eltelt másfél hónap és jött a karácsony, majd az emberpróbáló hidegek. Az első – technológiai koncepciót leíró – jelentés december elején született meg. (Természetesen sok vonatkozásban ez a koncepció is csupán elvi maradt, hiszen bronzalakok, illetve kőtalapzat kibontása nélkül nem volt lehetséges a beavatkozási technológia részletes és teljes kidolgozása.)
8. Miután a lovat „meglékelték”, kiderült többek között, hogy nincsen belső merevítése, csak a részelemek összecsavarozása révén megjelenő bordák merevítik hosszában valamennyire a szobrot, keresztirányú merevítés egyáltalán nincs. (Arra is fény derült, hogy a részelemeket összefogó csavarok jelentős része cserére szorul). De akkor mi akadályozza meg a ló és lovasa összeroppanását a felfüggesztéskor (amikor a talapzatrestaurálás idejére biztonságba helyezik)? Az is kiderült, hogy a kivitelezés számára nem megfelelő a kutató-tervező faállvány, szükség van egy nagyobb restaurálási teret biztosító fémállványra, illetve amennyiben a restaurálás télen is zajlik, hasznos lenne lefedni a fémállványt, hogy fűteni lehessen. El kellett tehát készíteni a fémállványt is, amelynek viszont alapot kellett ásni, s ez alkalommal a régészek találtak is egy-két figyelemre méltó dolgot.
9. A bronzszobor-restaurátor tehát szokatlan helyzetbe került: merevítés nélküli szobrot kell – biztonságba helyezés végett – felfüggesztenie. Még ma sincs egyértelmű megoldása a kérdésnek. Az csak véletlen, hogy e sorok írója doktorátusi dolgozatát még 1984-ben a vékonyfalu héjívekből és héjgerendákból írta, és hogy ismeri a Brazier-féle effektust. (1929 óta tudunk a héjívek és héjgerendák ellaposodásból származó törésérzékenységéről.) Igaz, hogy a Brazier-féle effektust megfékező beavatkozások léteznek – a repülő áll például acél héjgerendákból, de vasbetonból is készültek héjívek és héjgerendák; Románia 1988-ban megjelent vasbetontörténetének négy oldala az általam tervezett hasonló építményekről szól – de azok építőanyaga garantált-minimális szilárdságú, ami a szobrászbronzról nem mondható el. Továbbá az említetteknél a falvastagság (a fesztáv 1/100 és 1/250 része) állandó, ami a lovas szobornál nem áll fenn! Ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy nincsen a tartószerkezeti számítóprogramokkal kompatibilis térfelmérés (íme, kiderült, hogy nemcsak egy esetleges szoborrekonstrukció esetében szükséges a térfelmérés – erről sok szó esett júliusi cikkemben, Szabadság, 2009. július 31.), világos, hogy a felfüggesztéskor – tartószerkezeti szempontból – a szobrot a képzőművész-restaurátor nem tudja szilárdságtani módszerekkel ellenőrizni. Marad tehát az intuíció, de mi, mérnökök ezt nem tarjuk elegendőnek. Esetleg marad még az ima, de mi, mérnökök ezt sem tartjuk elégségesnek. Így tehát dönteni kell, és főleg felelni – a felfüggesztés alkalmával – az esetleges szobor-összeroppanásról. És senki másnak, mint a bronzszobrász-restaurátornak.
10. Mint azt már korábban mondtuk, a következőkben a bronzalakok in situ biztonságba helyezése következik, utána pedig a többi helyreállítási szakasz, a 4. pont szerint. Ehhez pillanatnyilag nélkülözhetetlen az állványzat, amihez függesztik Mátyást és lovát (ami hozzáférést biztosít a talapzatrestauráláshoz is), illetve ezeknek – az állványzatra történő – törést kizáró felfüggesztési koncepciója és technológiai részletei.
Következtetések:
1. Július 23-án nem kezdődött el a restaurálás. Az első félévben alig történt valami, mert: (1) későn állt fel a csapat, (2) a csapat a felállás után kezdett azon gondolkozni, mit is kell tennie. A késés 4–5 hónapra tehető az eltelt 6 hónapból. Az első félév mulasztásai még további késedelemhez vezetnek majd, hiszen e mulasztások miatt felkészületlenül érte a restaurátorokat a tél.
2. A tendert kiíró polgármesteri hivatalt terheli a felelősség azért, hogy fél évvel a szerződés megkötése után úgy állunk, ahogy állunk – mint azt a július 31-én a Szabadságban megjelent cikkemben részletesen bizonyítottam –, mert nem kérte a kivitelezési koncepciót a versenytárgyaláson résztvevőktől. Meg lehetett nyerni a tendert anélkül, hogy (a) a nyertes belegondolt volna, mi a feladata, (b) hogy bronz szakértő bevonásáról gondoskodtak volna! Tehát ha a versenykiírás törvénytisztelő (csak minősített szakértő pályázhat) és minőség-koncentrikus (csak restaurálás kivitelezés-technológiai koncepcióval rendelkezőket fogadnak), ma már rég a talapzatot restaurálja a kőrestaurátor, és a bronzrestaurátor a vezérekkel foglalkozik, míg Mátyás és lova felfüggesztve – de elégedetten – legelteti szemét a szorgos restaurátorokon és sorára vár.
3. Négy-öt hónapos késést a (vállalt 12 hónapból) behozni nem lehet, számolni kell a határidő legalább négy hónapos halasztásával. (Más kérdés, hogy a tervezők továbbra is az általuk 15 hónapban megállapított kivitelezési időt tarják valósnak és nem hisznek a csodákban!)
4. Az Utilitas Kft.-nek semmi dolga nem volt az elmúlt 6 hónapban, hiszen a talapzat tartószerkezet-komponenseiről újat nem tudott meg, mert nem történt meg a talapzat kibontása. Persze, lélekben és tanácsosként a restaurátorok mellett volt (a CONCEFA Rt. külön kérésére elkészítette például a kivitelezési állványzat terveit).
5. E sorok írója, a Műemlékek Országos Bizottságának, illetve az UNESCO Román Nemzeti Bizottságának tagja (akinek a tagságból adódóan joga és kötelessége őrködni az országban zajló műemléki beavatkozások szakszerűsége fölött), minden követ megmozgatott, hogy létrejöjjön a ConcefaRt.-nek Kolozsi Tiborral, az ország egyetlen – a művelődési szaktárca által akkreditált – bronzrestaurátorával való szerződése.
6. Az Utilitas Kft. a bronzszobroknál esetleg fellépő Brazier-féle effektushoz nem tud hozzászólni, nem is feladata, hiszen nem építményszerkezeti kérdés. De az előbbi pont szellemében azon leszek (még ha nem is számít szerződéses kötelességemnek), hogy minél veszélytelenebb legyen Mátyásnak és lovának a felfüggesztése, belátva: intuíció és ima nélkül nem biztos, hogy boldogul a bronzrestaurátor.
Dr. Szabó Bálint. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. március 4.
„Ha kell, elmegyünk a falig”
Beszélgetés Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterrel
Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Miniszter úr, ön egy négyéves mandátum első esztendeje után vette át elődjétől a kulturális tárcát. Mi az, ami folytonosság a programjában, és mi az, ami elvetendő, ami újítást igényel?
– Valóban, ez egy más helyzet, mint amikor az ember eleve négy évre rendezkedik be. Bizonyos dolgokon nem lehet változtatni, ezeket kénytelenek vagyunk folytatni. A tárca működését ugyanakkor nagy mértékben befolyásolja a költségvetés. Sajnos, szinte nem is tudok beszélni új dolgokról, annyira kicsi az idei költségvetés – 677 millió lej –, hogy semmi új dolog finanszírozását nem teszi lehetővé.
Az olyan intézmények, mint a múzeumok, a színházak, a nemzeti könyvtár működését biztosítanunk kell, ezen felül a tárca saját működésére minimális összeget költ, a műemlékvédelemre pedig nem tudunk elegendő pénzt adni. Az igény tíz-tizenkétszerese a rendelkezésünkre álló összegnek. 280 építőtelepen vannak elkezdett munkálatok, amelyeket folytatni kellene, de ennyi pénzből majdnem lehetetlen.
A tárca programjai tehát takaréklángon lesznek.
– Igen, de néhány korrekciót azért elvégzünk. Olyasmikre gondolok, mint felvenni a prioritások listájára a marosvásárhelyi AlterNative filmfesztivált, az őszi marosvásárhelyi könyvvásárt, a csíki régizene-fesztivált. Ezek olyan kulturális programok, amelyek hatóköre túllépi a község, a város, a megye, az ország határait.
Első miniszteri sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkezdődik az örökségvédelmi törvénykönyv kidolgozása. Ennek az a nagy előnye, hogy ilyen pénzügyi körülmények között is el lehet végezni, mert nem jelent plusz költséget.
– Pontosan, és Romániának ilyen szempontból jókora a lemaradása. A műemlékvédelem területén – ide értve a tárgyi örökséget, a régészeti örökséget is – a törvénykezés legnagyobb hiányossága az, hogy nincsenek olyan szankciók, amelyek megfékeznék a műemlékrombolást, a műkincslopást, a feketekereskedelmet, a hamisítást.
Ha Románia nem szigorítja ezt a részét a törvénykezésnek, vajmi kevés esély van arra, hogy a jóindulaton túl bármi megfékezze azokat az ingatlanberuházókat, akik szándékos pusztítást végeznek. Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban vagy Ausztriában olyan szabályozások vannak, amelyek fékezik és sok esetben tiltják a védett zónákban az építkezést; az új épületeket, az új városnegyedeket, a kereskedelmi negyedeket más városrészekben, nem a város központjában helyezik el.
A műkincskereskedelmet is liberalizálják ugyan, biztosítva a műtárgyak értékesítésének lehetőségét, ugyanakkor a feketekereskedelmet, a hamisítást, a lopást igen szigorúan büntetik.
Elődje, Theodor Paleologu miniszteri programjában a műemlékleltározás prioritásként szerepelt. Megmarad prioritásként ez a terület az ön programjában is?
– A műemlékleltározás folyamatos munka, nem új program. Románia köteles négyévente közölni a Hivatalos Közlönyben azt az új műemléklistát, amely mintegy harmincezer műemléképületet, illetve régészeti szempontból védett területet tartalmaz.
Tavaly kellett volna közölni az új listát, de ez nem történt meg; remélem, idén tavasszal sikerül. Vannak olyan épületek, amelyek eltűnnek az előző listához képest, és vannak, amelyek felkerülnek menet közben. Érdekes, hogy ipari létesítményeket, ipari épületeket is felvettek az elmúlt években a műemlékvédelmi listára, s azok most fel fognak kerülni hivatalosan is.
- A színháztörvényt annak idején Demeter András kulturális államtitkár kezdeményezte. Mi a helyzet most, bő két év után?
– A színháztörvény remek elképzelés, kitűnő ötlet volt, amelynek gyakorlatba ültetése nem sikerült úgy, ahogy reméltük. A színháztörvényt megcsonkította az új bértörvény is, amely a színházi menedzsmenttel járó minden juttatást keresztülhúzott. Ilyen szempontból egyelőre nem látok egyebet, mint káoszt, és csak olyan két-három esztendő múlva lehet majd megállapítani, milyen korrekciókra van szükség.
A Magyar Kulturális Intézet új székhelyének avatóünnepségén jelentette be magyarországi kollegájával, Hiller Istvánnal együtt, hogy meghosszabbították az együttműködési egyezményt a román és a magyar kultúrtárcák között. Beszéltek a Kőrösi Csoma Sándor-projektről is. Részletezné?
– Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Románia és Magyarország ebben érdekelt, és megpróbálnánk bevonni Indiát is, bár Kőrösinek a megítélése Indiában állami szempontból nem mindig egyértelmű, mert adott pillanatban az angoloknak dolgozott, hogy fenn tudja magát tartani. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne elindítani a programot.
- Egy, már folyamatban levő román–magyar projekt a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport helyreállítása. Nemrégiben ott járt; mit látott?
– Nagyon érdekes, ahogy dolgoznak. Térségünkben egyedülálló ez a helyreállítási munka, számomra nagy élmény volt látni. Úgy tűnik, a határidőt is tudják tartani, és június végére, július elejére a helyreállítási munkálatok befejeződnek. Azt hiszem, hasonló programokról fogunk még beszélni. Nem feltétlenül Mátyás-szobrokról, mert abból ugye nincs több, de más jelentős műemlékhelyreállítási, feltárási programokról, közös régészeti kutatásokról igen.
- Mennyire tud magyar lenni egy magyar nemzetiségű kulturális miniszter Románia kormányában? Hiszen a román közvélemény eleve gyanakvóan fogadta a kinevezését, ugyanakkor a magyar közösség elvárásainak is eleget kell tennie.
– Teljes mértékben magyar tud lenni, magyarnak kell lennie. Az más kérdés, hogy mit várnak el a románok egy kulturális minisztertől, és mit a magyarok, illetve, hogy milyen lehetőségei vannak a tárcának és a miniszternek. A kettő köszönő viszonyban sincs, hiszen pénzügyi szempontból a lehetőségek nagyon, de nagyon korlátozottak.
Egyéb ügyekben viszont elmegyünk a falig, és az elkövetkező hetekben, hónapokban olyan dolgokat is fognak látni, amelyek következményeikben ugyan nem változtatják meg az emberek életminőségét, de a szimbolikus térben sokat jelenthetnek a romániai magyar közösségnek. Ilyen például Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyújának hazaszállítása Bukarestből: az ágyút március 15-én Kézdivásárhelyen már megcsodálhatják az arrajárók, majd a sepsiszentgyörgyi múzeumban állítják ki.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 19.
Magyarságismereti mozgótábor immár 17. alkalommal
A kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvány jóvoltából megszervezett idei magyarságismereti mozgótáborban 135 kárpát-medencei fiatal ismerhetett meg néhány anyaországi történelmi emlékhelyet június 26. és július 11. között.
A márciusban kiírt pályázat iránt az idén fokozott érdeklődés mutatkozott, hiszen ötszörös túljelentkezéssel küszködtek a régiók (Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja) referensei. Ugyanakkor a szervezők elmondása szerint ez a kulcsa annak, hogy a legrátermettebbek vegyenek részt a nemzetközi elismeréssel rendelkező kárpát-medencei ifjúsági találkozón.
Az Európai Ifjúsági Károly-díjjal is kitüntetett program az idén Gyomaendrődön vette kezdetét, ahol a főszervező kanadai magyar Aykler házaspár röviden ismertette a fontosabb tudnivalókat. Ugyancsak ekkor került sor a csapatok elosztására (ugyanis a tábor forgószínpad-szerűen járja körül Magyarországot): a Rákóczi-csapatban három, a Zrínyi és Bethlen nevét viselő csoportokban egy-egy Bihar megyei középiskolás került.
A rákóczisok számára az első megállót Miskolc képezte, az ottani programban ismerkedős Ki mit tud?, környékbeli túrák (Aggteleki-cseppkőbarlang, diósgyőri vár, Tokaj-hegyvidéki borkóstolás és táncház, vizsolyi Biblia megtekintése) és egy kassai meglepetésútra szerepelt. A kassai történelmi séta után a dómban eltemetett II. Rákóczi Ferencre emlékezett a csoport.
Miskolc után Győrbe indultak a fiatalok, útba ejtve a világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot, illetve Eger városát. A várbéli kiállítás megtekintését, a könyvtári és templomi látogatást követően a győri kollégiumban tartottak rövid ismerkedős programot, és tudatták a következő nap menetrendjét. Délelőtt az UNESCO Világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot látogatták meg, majd délután a Szigetköz élővilágával nemcsak elméleti síkon ismerkedhetett meg a lelkes csapat, hanem egy izgalmakat ígérő, kétórás kenuzás során fizikai kapcsolatba is léphetett a lápos vidék növény- és állatvilágával. Este Pottyondi Ákos helyi vezető tartott előadást hazáról, hitről, emberről.
Másnap reggel a soproni Storno-ház fogadta a fiatalokat, akik szabadidejükben felfedezhették a hűség városának nevezettességeit, majd pedig a nagycenki Széchenyi-kriptában, illetőleg a fertődi Esterházy-kastélyban tettek látogatást.
Július harmadikán Székesfehérvár következett, majd a veszprémi érseki palota és az érsek úr vendégeiként ismerhették meg a rákóczisok a helység történelmét. Ezt követte a tihanyi séta és a balatoni fürdőzés, amely a Pécsig tartó hosszú utat előzte meg. Az első pécsi vacsora után szabadidős tevékenység keretein belül vegyültünk el a város kultúraszerető lakosai között, másnap felfedeztük az európai kulturális főváros ereklyéit, mint például az ókeresztény sírkamrákat, a székesegyházat, a Zsolnay-, illetve Csontváry-gyűjteményt, valamint Munkácsy híres Krisztus-trilógiáját. A mohácsi és szigetvári csata egykori helyszínein tett sétában a csoport mind a 44 tagja részt vehetett, majd pedig a borkóstoló túrán kerültünk közelebb a borkultúrához a világhírű Tiffán-család jóvoltából.
Felejthetetlen három nap után Kecskemét lett a következő úti cél, de a túrából nem maradhatott ki a szegedi dóm, illetőleg az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark sem. Utóbbi helyen a Feszty-körkép és a skanzen ejtette ámulatba a külhoni magyar ifjakat. Kecskeméti városnéző túránk csúcspontja a Máltai Szeretetszolgálat bemutatását célzó előadás volt, amit közös palacsintázás zárt. A jó hangulatú együttlét után az utolsó helyszínre, a fővárosba sietett immár mind a három csapat útba ejtve az esztergomi katedrálist és a visegrádi várat.
A Budapesti Műszaki Egyetem Kármán Tódor Kollégiumának vendégeiként négy napot tölthettünk a székesfővárosban. Első esténken a Nemzeti Színház környékét, az Andrássy utat, a Hősök terét, illetve a Citadellát csodálhattuk meg esti kivilágításban. A péntek a közjogi méltóságok és a szponzorok fogadónapja volt. Délelőtt az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál fogadott minket a parlamentben, délután pedig dunai hajókázásra invitálták mind a résztvevőket, mind pedig az adományozókat, akik nélkül nem jöhetett volna létre a mozgótábor. Az est záróakkordjaként egy budai vendéglőben tartott vacsora adott alkalmat a csapatok tehetségeinek bemutatkozására (ki énekelt, ki szavalt, ki citerázott), majd felcsendültek a tábor ideje alatt megírt csapatindulók is. Az est folyamán ünnepélyes keretek között nyújtotta át Ayklerné Papp Zsuzsának (minden „rákóczis” Zsuzsa nénijének) özv. Antall Józsefné a férjéről, a rendszerváltás utáni első magyar demokrata miniszterelnökről elnevezett díjat.
Szombaton budai várséta és a Szent István-bazilikában mise várta a kirándulókat. Ugyancsak aznap tekinthették meg Zsuzsa néni nagysikerű, Megtagadva című dokumentumfilmjét, amely a férje valós családtörténetére alapozva készült el. A könyvváltozatból minden egyes résztvevő és szervező kapott egy-egy példányt a szombat esti záróünnepségen, amelyen mindenkinek átadták a táborban való részvételt elismerő bizonyítványt, melynek alapján az elmúlt évek táborozóival együtt tagjai lettünk a Rákóczi Családi Körnek, vagyis a volt táborosok hálózatának. A Rákóczi Családi Kör felvállalja a volt táborosok támogatását, illetve további rákóczis találkozók megszervezését, illetve segíti a kapcsolattartást.
Vasárnap reggel könnyesre sikeredett a búcsú annak az ígéretnek a fényében is, miszerint tartjuk a kapcsolatot. Köszönjük a szervezőknek, a szponzoroknak, illetve Zsuzsa néninek és Berci bácsinak, akik lehetővé tették az életre szóló élmények megélését.
Biró Árpád Levente. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. november 12.
Házsongárdi temető: hatósági fellépést sürgetnek
Már-már mindennaposnak mondható a sírgyalázás a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Amellett, hogy néhány órával a temetést követően eltűnnek a koszorúk a sírokról, egyre gyakrabban fordul elő, hogy síremlékeket rongálnak meg. A Házsongárd Alapítvány a hatóságok segítségére számít, hogy mire az UNESCO védetté nyilvánítja a műemlék sírokat, legyen még mit óvni. A magyar diplomácia is sürgeti a hatóságok közbelépését – közölte csütörtöki kolozsvári látogatásán Füzes Oszkár nagykövet.
„Tegnap is kétszekérnyi sírkövet törtek össze a Házsongárdi temetőben. Feltehetően a sírhelyet birtokló család tette ezt, azonban még nekik sincs joguk engedély nélkül műemlék sírokat lebontani” – tájékoztatta Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke csütörtökön Dsida Jenő sírjánál a Kolozsvárra látogató Füzes Oszkárt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét.
Tőkés Erzsébet elmondta, a szeme láttára vertek szét egy 18. századi és egy 19. századi sírkövet. „Gyakran teszünk különféle diplomáciai lépéseket a román kormánynál és a kolozsvári önkormányzatnál is, de ennek ellenére nem javul, hanem egyre romlik a helyzet. Rendkívül sürgős és azonnali közreműködést igényel a román állam részéről, hiszen a Házsongárdi temetőben tapasztalt sírgyalázások nem csak a magyar nemzetet érintik.
A kegyeletsértés etnikumtól függetlenül fölháborító” – jelentette ki Füzes Oszkár. Mint ismeretes, mintegy kétszáz síremlék vár arra, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a világörökség részeként védetté nyilvánítsa. Füzes Oszkár elmondta, az állam elkezdte a világörökséggé nyilvánítás rendkívül bonyolult procedúráját, de ez évekig eltarthat.
„Óvnék mindenkit attól, hogy ezt a lépést csodaszerként fogja fel, mert ha addig sürgősen nem lépnek közbe a hatóságok, lehet, hogy már nem lesz, amit védetté nyilvánítani” – fogalmazott a diplomata. Füzes ugyanakkor a Krónika kérdésére pontosította azt a korábbi sajtóinformációt, miszerint a rendőrséghez fordult volna a sírgyalázások ügyében. Leszögezte, a magyar diplomácia mindössze az illetékes hatóságok közbelépését sürgeti.
Csütörtöki kolozsvári látogatásán egyébként Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is szóvá tette a Házsongárdi temető ügyét Sorin Apostu polgármesternek. Beszéltek többek között a műemlékké nyilvánítható sírok úgynevezett „háromszázas listájáról”. Kelemen elmondta, a Házsongárd Alapítvány által összeállított lista véglegesítéséhez néhány technikai adatot kell begyűjteni, ebben a munkában részt vállal az RMDSZ két Kolozs megyei képviselője, Máté András és Kötő József, ehhez kérte a polgármester segítségét is.
A kulturális miniszter ugyanakkor felvetette a Házsongárdi temetőben gyakran végbemenő rongálások problémáját, és arra kérte a polgármestert, próbálják megfékezni ezeket, biztosítsák a sírhelyek megfelelő őrzését, hogy azok épségben megmaradhassanak.
Tőkés Erzsébet a temetőlátogatáson arról is beszélt, hogy a műemlékvédők dolgát nehezíti, hogy nem tudják az egyes sírok pontos telekhelyét, mert ezeket az adatokat a temető igazgatósága önkényesen államtitokká nyilvánította, és nem hajlandó információkat kiadni a műemlék sírok hollétéről.
„Diplomataként értetlenül állok a dolog előtt, magánemberként pedig el vagyok képedve” – reagált az információra Füzes Oszkár. A nagykövet elmondta, megvan a technikája annak, hogyan lehet elejét venni a további sírgyalázásoknak, csak akarat kell. Kérdésünkre, hogy a kolozsvári önkormányzat mulasztásának tudható-e be a rengeteg sírgyalázás, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja leszögezte: nem felelősöket keresnek. „Számunkra az a fontos, hogy az eredmény megnyugtató legyen” – jelentette ki a főkonzul.
Nem csak a műemlék sírok megrongálása jelent egyébként gondot a Házsongárdi temetőben. Immár sokéves „hagyománya” van annak is, hogy a temetés után néhány órával már egyetlen koszorú sem marad a sírokon, s a környező virágárusok kínálják sokadjára eladásra. Hogy ez ne fordulhasson elő, a gyászoló hozzátartozók a temetési szertartás lejártával benzinnel locsolják végig a koszorúkat.
Emiatt azonban nemcsak a sír körüli szag lesz elviselhetetlen, hanem a virágok is hamar elhervadnak.
A temetőőröknek pedig esélyük sincs elejét venni a sírgyalázásoknak, hiszen a 25 hektáros létesítményt két őr felügyeli, miközben a temetőt is felügyelő rendőrőrsön folyamatosan dolgozó hat-nyolc személy közül is egyszerre csupán kettő figyeli a környéket. A temetőt is kezelő Közterület-fenntartó Közhasznú Társaság (RADET) korábban azt javasolta, szereljenek fel a temető több pontjára térfigyelő kamerákat, a beszerzésre azonban az önkormányzatnak nincs anyagi fedezete.
Bálint Eszter, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)
2010. november 12.
Magyarország politikai súlyát veti latba a Házsongárdért
Füzes Oszkár a temető hatékony védelmét kéri a hatóságoktól
Damoklész kardjaként függ a Házsongárd síremlékei fölött a szó legszorosabb értelmében vett megsemmisülés veszélye. Az évszázados emlékeket fenyegető pusztítási gyakorlat napról napra hangsúlyosabban körvonalazódó valósággá vált, nem beszélve a sírokon történő szemétégetésről, a restaurált sírkövek bekormozásáról, a parcella kerítések felszámolásáról. A Kolozsvárra, és ez alkalommal a Házsongárdba is ellátogató Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet megdöbbenéssel vette tegnap tudomásul, hogy a napokban ismét összezúztak egy XVIII. századi sírkövet, amelynek már csak a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergelyné Tőkés Erzsébet által összegyűjtött maradványait szemlélhette meg. A nagykövet a temető pusztulásának mielőbbi megfékezésére, erkölcsi kötelességük betartására szólította fel a helyi hatóságokat, és biztosított arról, hogy Magyarország teljes politikai súlyával támogatja az erdélyi pantheon megóvását.
Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a napokban zajló politológus konferencia alkalmából érkezett Kolozsvárra. Ezúttal is betartván immár hagyománnyá vált szokását, Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, valamint Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kíséretében sétát tett a Házsongárdban, hogy a kegyelet virágait elhelyezze Dsida Jenő sírboltjánál.
Újabb rombolás a Házsongárdban
– Az ilyen mérvű értékrombolás már egyértelműen bűncselekménynek minősül – jelentette ki a magas rangú diplomata, miközben megtekintette az 1700-as, 1800-as évszámokat jelző sírkődarabokat. Gergelyné Tőkés Erzsébet elmondta: a véletlen folyamányaként szemtanúja lehetett az emlékek összedarabolásának, amelyeknek maradványai két szekérderéknyi mennyiséget tettek ki.
– A főkonzul úr folyamatosan nyomon követi a Házsongárdi temető emlékeivel kapcsolatos fejleményeket. Erdély halottainak pantheonjában észlelt, romboló szándékú megnyilvánulásokról Románia legfelsőbb politikai vezetőit is tájékoztattuk. Meglehetősen gyakran teszünk ez ügyben diplomáciai lépéseket – tájékoztatta a Szabadságot a nagykövet. Szilágyi Mátyás kíséretében, Gergelyné Tőkés Erzsébet kalauzolásával Füzes Oszkár megtekintett olyan sírokat is, amelyeket jelenleg szemétégető helyként használnak, illetve egy olyan parcellát, amelynek kerítését eltávolították, majd a felháborodott örökösnek levélben jelezték: a sírkert nem volt a szabályoknak megfelelően elhatárolva.
Kiemelkedő példája a rombolásnak Barkó Ferenc családi sírhelye is, amelynek finom faragású, barokk stílű angyalszobrait elpusztították, központi feliratos darabját eltüntették, a sírépítményt gyakorlatilag teljesen megcsonkították.
– Végtelenül szomorú, de kétségkívül tényszerű megállapításunk, hogy a helyzet folyamatosan romlik. A román hatóságoknak erkölcsi és kegyeleti kötelessége volna az igazgatása alatt álló temető etnikai, avagy politikai megfontolásoktól mentes védelme. A sírok és síremlékek zaklatása mögött vélt, vagy valós anyagi érdekek, akár bosszúállástól vezérelt bűnözői körök állhatnak, a temető védelmének biztosítása pedig azonnali közreműködést igényel a helyi hatóságok részéről. Tisztelettel és nyomatékkal kérem a helyi közigazgatás képviselőit, hogy hatékonyan akadályozzák meg a további sírrombolást – hangsúlyozta a nagykövet.
Füzes Oszkár a Szabadság kérdésére elmondta: Sorin Apostu polgármestert szóban és írásban is tájékoztatta a Házsongárdi síremlékek veszélyeztetett helyzetéről. – Magyarország teljes politikai súlyával mögötte áll a Házsongárdi temető megóvását célzó törekvéseknek – jelentette ki a nagykövet. Amint arról már korábban beszámoltunk, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese júniusban tett kolozsvári látogatásán kijelentette: a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. – Az eljárás igen bonyolult, az UNESCO-listára való felvételre az adott ország politikai vezetésének kell indítványoznia az adott emlékeket – válaszolt újságírói kérdésre Füzes Oszkár.
Titkosították a helyrajzi számokat
– A fent említett sírkövek összetöretését a temető igazgatóságának állítása szerint az örökösök rendelték el. Viszont, a temető egésze B kategóriás műemléknek minősül, így ilyen fajsúlyos síremlékeket a családnak sem lenne szabad megsemmisítenie – hangsúlyozta Gergelyné Tőkés Erzsébet. – A védelemre felterjesztett sírok jegyzéke a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság asztalán fekszik, ugyanis nem tudtunk minden megjelölt emléket a megfelelő helyrajzi számmal ellátni a dokumentációban. Nincs minden parcella feltérképezve, illetve rengeteg sírhely, sírkő gazdátlan, nem egyet a földből kellett kiásnunk – tájékoztatta lapunkat a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Újabb problémának minősül, hogy a temető igazgatósága nemrég titkosította a sírok adatait, így a helyrajzi számokat csak az elhunytak közvetlen rokonainak kérésére adják ki.
– Nagymértékű előrelépésnek minősül ellenben, hogy a kulturális szaktárcavezetői támogatás helyi képviseletünk részéről tanúsított segélynyújtással társul. László Attila alpolgármester felvállalta a temető értékei műholdas helyzet-meghatározása kivitelezésének lebonyolítását. Kötő József, az RMDSZ parlamenti képviselője kérelmet nyújt be arra vonatkozóan, hogy a helyrajzi számok legyenek nyilvánosak, illetve készüljön egy másolat a temető-igazgatóság regiszteréről, hogy az esetleges módosításokat majd rögzíteni lehessen. Az elöljárók egyetértettek abban is, hogy a Házsongárd Alapítvány munkája módszeres akadályozásának ügyében is mielőbb cselekedni kell – tájékoztatott Gergelyné Tőkés Erzsébet.
Minisztériumi kérés az önkormányzathoz
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tegnap Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel is megbeszélést folytatott, amelyben kiemelt fontossággal bírt a Házsongárdi temetőben közel 300 sírhely műemlékké nyilvánítása. – A Házsongárd Alapítvány már összeállított egy listát a műemlékké nyilvánítandó sírokról. Ezt először a területi, majd az országos műemlékvédő-bizottság hagyja jóvá. A polgármestert arra kértem, a temetőt adminisztráló intézménnyel együtt fékezzék meg a rongálásokat, és megfelelőképpen őrizzék a sírkertet. Remélhetőleg ennek jóváhagyása idén lezárul – mondta Kelemen Hunor.
A miniszter és a városvezető megegyeztek abban, hogy a 300-as listát tovább lehet bővíteni román érdekeltségű sírokkal. A szaktárca elsősorban nem anyagi segítséget, hanem szaktanácsadást biztosít. Kelemen értesülései szerint a Házsongárd Alapítvány már rendelkezik azzal az engedéllyel, amely lehetővé teszi, hogy elvégeztesse a műemléksírok javítását és kutatásá
ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 25.
Tőkés: „Tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot”
Az Európai Parlament alelnöke szerint az alkotmányozáson keresztül tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot.
Tőkés László elmondta: folytatódnia kell a nemzetegyesítési folyamatnak. A politikus erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Schmitt Pál köztársasági elnökkel pénteken a Sándor-palotában. Tőkés szerint fontos, hogy az új alkotmány alapvetések fejezetében várhatóan az szerepel majd, hogy egységes magyar nemzet van, és az állam nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is visel a határon túl élő magyar nemzetiségűek iránt.
Tőkés László hangsúlyozta: ennek jegyében magyarországi szavazati jogot kellene biztosítani a határon túli magyaroknak. Mint mondta: ebben egyetértettek Schmitt Pállal.
A politikus közölte: a testület elnökeként kezdeményezi a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnál egy az UNESCO Világörökség Program mintájára létrejövő Magyar Nemzeti Örökség Program beindítását. Ez egységes rendszerbe foglalhatná a Kárpát-medencében található magyar építészeti, természeti értékeket.
Hozzátette: amennyiben a KMAT elfogadja a javaslatát, akkor széles körű egyeztetést indítanak erről Magyarországon annak érdekében, hogy a magyar Országgyűlésben törvényjavaslat is szülessen a kezdeményezésről.
Tőkés László azt is szeretné elérni, hogy a Határtalanul osztálykirándulási program egészüljön ki egy hasonló, felnőttekre vonatkozó programmal is. Véleménye szerint minden Magyarországon élő embernek legalább egyszer el kellene látogatnia határon túli magyar területekre. Szükség van egy nemzeti integrációra – jelentette ki.
Kitért arra, hogy Schmitt Pál támogatja a „Magyarnak lenni jó!” programot, amely azt szorgalmazza, hogy a népszámlálásokon minél többen vállalják fel, hogy magyar nemzetiségűek.
hirado.hu. Erdély.ma
2011. április 12.
Új tervek, új vezető a Partiumi Magyar Művelődési Céhben 
A magyar költészet napja volt az egyik témája annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyet Tőkés László, az EP alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott nagyváradi irodájában. Verses gondolatokkal indította a tájékoztatót, röviden beszélt József Attila költészetéről, s rámutatott arra a sajnálatos jelenségre, amelyet mai napig éltetnek egyes magyarországi és romániai magyar szocialista és balliberális pártok vezéralakjai, amikor József Attilát proletár, baloldali költőnek állítják be. A magyar költészet napján fel kell hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy kulturális örökségünk kincseit senki ne sajátítsa ki, ne állítson ezekről valótlanságot. Az EP alelnöke elmondta, március végén Schmitt Pál magyar államelnökkel megállapodtak abban, hogy az UNESCO Világörökség, valamint az Európai Kulturális Örökség mintájára kezdeményezik a aq Programjának beindítását, amely olyan kiemelt jelentőségű történelmi és kulturális helyszíneket foglalna magába, ahová minden magyar embernek illő volna ellátogatni életében legalább egyszer.
Tőkés közölte azt is, hogy március elsejétől a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma új igazgatót nevezett ki az alapítvány által működtetett Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) élére, Mostis Gergőt, a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatóját és szóvivőjét, aki az elmúlt években tanúbizonyságot tett szervezői rátermettségről. A PMMC volt igazgatójának, Barabás Zoltánnak megköszönték több esztendeig tartó munkáját, ő a következőkben új posztot fog betölteni. Az új igazgató is szót kapott, s röviden ismertette azokat a terveket, amelyeket a jövőben meg szeretne valósítani. Kiemelte azt, hogy meglátása szerint a váradi és talán egész erdélyi magyar kulturális életünk azért laposodott el az elmúlt két évtized alatt, mert sokan a kulturális rendezvényeket egyszerűen a politika eszközévé degradálták. Márpedig ezt nem szabad és nem is lehet megengedni egyetlen politikai vonulatnak sem, sommázott Mostis, hozzáfűzve, azon lesz, hogy a PMMC rendezvényein a kultúra kultúra maradjon, nem pedig a politikusok felvonulási terepe.
Azt is megtudtuk, hogy a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közösen útjára indítja az Élő Partium elnevezésű honismereti és kulturális turisztikai programot. Ennek célja, hogy felelevenítsék és a köztudatba visszaemeljék a hosszú évtizedekig feledésre kárhoztatott Partiumot.
A sajtótájékoztató után Tőkés László is részt vett azon a koszorúzáson, amire csak a sajtó volt hivatalos. A magyar költészet napja alkalmából József Attila szobránál tisztelgett több magyar szervezet képviselője: János Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Hermán M. János előadó-tanácsos; Mostis Gergő, a PMMC új igazgatója, illetve az EMNT bihari szervezete részéről Török Sándor megyei elnök és Nagy József Barna ügyvezető elnök. Az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezetét Csomortányi István elnökségi tag képviselte.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma
2011. április 12.
Magyar Nemzeti Örökség nevű intézmény létrehozását kezdeményezi Tőkés László és Schmitt Pál
Tőkés László tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az UNESCO világörökség-programjának mintájára, illetve az Európai Kulturális Örökség programhoz hasonlóan és ahhoz kapcsolódva jöhetne létre egy olyan intézmény, amely az egyetemes magyar kultúrát támogatná.
Mint ismeretes, a magyar parlament már korábban megszavazott egy olyan kezdeményezést, amelynek alapján anyaországi diákok látogathatják meg az elszakított részeket. Ehhez hasonló programot szervez felnőttek számára a Partiumi Magyar Művelődési Céh, amelynek áprilistól új igazgatója van Mostis Gergő személyében. A számos kulturális rendezvénynek otthont adó Moszkva kávéház vezetőjeként ismert Mostis eddig a Partiumi Keresztény Egyetem közönségkapcsolati referensi tisztjét töltötte be, a PMMC igazgatói székében pedig Barabás Zoltánt váltja. Az Élő Partium elnevezésű honismereti és kulturális-turisztikai program lényege, hogy egyfajta felnőttdiák-csereprogram keretében alakítson ki minél jobb kapcsolatokat az anyaországi érdeklődőkkel, akik aztán megismerhetik a partiumi régió jelentős településeit, amelyek között zarándokhelyek is akadnak, mert a magyar kultúra fontos egyéniségeinek szülőhelyei. „A partiumi térség regionális jellegzetességeinek és népművészetének még fellelhető tárgyi és szellemi örökségét kívánjuk felmutatni. Utazó irodalomórára és etno-, illetve gasztroturisztikai élményutazásra invitáljuk határon innen és túl élő honfitársainkat. Utazásunk az érmindszenti Ady-szülőháztól a Hegyköz műemlék templomain, az Érmellék borpincéin és a nagyszalontai Arany-kúrián át egészen a Bánságig vezetne” – sorolta Mostis Gergő. Tervéhez mind a magyar, mind a román művelődési minisztérium segítségét kéri majd.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 15.
Házsongárdi temető: mindennaposak a sírgyalázások Kolozsváron
Bár a kolozsvári műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a Házsongárdi temetőben már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok továbbra sem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Mint kiderült, pünkösdkor az iktári Bánffy család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek – a folyadékot állítólag nem lehet eltüntetni a síremlékekről –, a napokban pedig azt a két facsemetét is eltüntették a temetőből, melyeket a pécsi kistérség polgármesterei ültettek Bánffy Miklós tiszteletére.
Pénzhiányra hivatkozik a városháza
Gergelyné Tőkés Erzsébet, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Házsongárd Alapítvány igazgatója a Krónikának elmondta: rendszeresen jelentik az eseteket a kolozsvári önkormányzatnak is, ennek ellenére nem javul, hanem egyre rosszabb a helyzet. Elmondta: bár korábban kérték mintegy háromszáz sír műemlékké nyilvánítását, ez azért maradt el, mert az önkormányzat jelezte: nincs pénze kifizetni azokat a topográfiai méréseket, amelyek elengedhetetlenek az eljárás lebonyolításához, annak ellenére, hogy a kulturális minisztérium a mérések elkezdését már áprilisban elrendelte. Gergelyné Tőkés Erzsébet közölte továbbá, a dolgukat nehezíti, hogy egyes sírok pontos telekhelyét nem tudják beazonosítani, mert ezeket az adatokat a temető igazgatósága önkényesen titkosította, és nem hajlandó információkat kiadni a sírok hollétéről. Az alapítvány igazgatója furcsállja, hogy míg a temető igazgatósága tíz évig készségesen együttműködött a Házsongárd Alapítvány önkénteseivel, az utóbbi egy-két évben rendszerint akadályozzák a szervezet értékmentő munkáját. Példaként említette: még a műemlékvédelmi bizottság engedélyével sem engedik a síremlékek restaurálását a polgármester írásos hozzájárulása nélkül.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a temetőben gyakran végbemenő rongálások megakadályozása érdekében az önkormányzat milyen intézkedéseket hozott, László Attila alpolgármester a Krónikának úgy nyilatkozott, a korábban tervezett biztonsági intézkedéseket anyagi okokból napolták el. Míg korábban a városháza térfigyelő kamerák felszerelését tervezte a temető területén, pénzhiány miatt ez nem valósulhatott meg – tudtuk meg az elöljárótól.
EMNT: utcára kell vonulni
„A Házsongárd Alapítvány munkatársait a temető alkalmazottai és vezetői folyamatosan zaklatják, s ha a Mátyás-szoborra elhelyezett Iorga-tábla, valamint a város bejáratainál eltávolított ötnyelvű feliratok ügyét is beleszámítjuk, elmondhatjuk, hogy Kolozsvár mára egyfajta Kis-Szlovákiává vált” – nyilatkozta tegnap Gergely Balázs. Az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke bejelentette: a héten találkozót szerveznek az egyházak és civil szervezetek vezetőivel, és eldöntik, milyen konkrét lépéseket tesznek, nem zárva ki az utcára vonulást sem. Gergely Balázs bejelentette: „a kolozsvári törvénysértéseket és magyarellenes bűntetteket” a nemzetközi sajtó és a nemzetközi politika szintjére kell emelni, éppen ezért nemzetközi sajtóértekezletet, valamint az Európai Parlament néhány képviselőjének meghívásával „városnézést” terveznek. Jelenleg mintegy 300 síremlék vár arra, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a világörökség részeként védetté nyilvánítsa, az eljárás azonban még évekig elhúzódhat. A temetőőröknek ugyanakkor esélyük sincs elejét venni a sírgyalázásoknak, hiszen a 25 hektáros létesítményt két őr felügyeli, miközben a temetőt is felügyelő rendőrőrsön dolgozó hat-nyolc személy közül is csupán két beosztott figyeli a környéket.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Magyarország javasolni fogja Romániának, hogy a Házsongárdi temető kerüljön fel az UNESCO-listára
A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a kolozsvári Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön – válaszolta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre.
A budapesti parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket meg őrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az Egyezményben részes Államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött.
Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll.
A magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét őrző kövek állapotáról Gergelyné Tőkés Erzsébettől, az alapítvány igazgatójától rendszeresen tájékoztatást kap a magyar fél, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a Külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 20.
Ökomenikus áhítat a Házsongárdért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
kolozsvári Házsongárdi temető UNESCO-listára való felvételét fogja javasolni Romániának a magyar kormány – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői jövő szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megőrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – áll az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumban.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az egyezményben részes államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
Állandó a kapcsolat
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június elsején tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
Áhítatra és sétára hívnak
Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői felhívást tettek közzé, melyben ökumenikus áhítatra és a temető bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklődőket. Emlékeztetnek, a Házsongárd több száz jelentős erdélyi személyiség nyugvóhelye, tudósok, politikusok, művészek, egyházfők síremlékei alkotják együtt az erdélyi nemzeti panteont. „Úgy tűnik, mára ez a kegyeleti hely már önmagát nem tudja megvédeni. Kihalófélben a hely szelleméhez igazodó kulturált viselkedés és kölcsönös tisztelet. Az évek óta tartó pusztításnak, rongálásnak mindeddig egyetlen városi hatóság sem volt képes véget vetni” – olvasható a felhívásban, melynek szerzői július 2-án, szombaton 18 órára a Házsongárdi temető bejáratához invitálják a kolozsváriakat. Mint kifejtik, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem hagyják veszni a sírkertet, hozzátéve, a szombati akciót hasonlók követik majd, míg végre rendeződik ez az évek óta húzódó állapot. „Célunk, hogy az ökumenikus áhítat és a temető együttes bejárása által is jelezzük: nem hagyjuk tovább veszni a Házsongárdot!” – áll a dokumentumban, melyet az EMNT részéről Gergely Balázs és Csigi Levente, több kolozsvári református, római katolikus, unitárius és evangélikus lelkész, illetve az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetői írtak alá.
Mint ismeretes, a Házsongárdi temetőben egyre gyakoribbak a sírgyalázások, pünkösdkor az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal. Bár a műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok nem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében.
Krónika (Kolozsvár)
2011. július 20.
„Hunoriádát” hirdettek a civil szervezetek Verespatak-ügyben
„Hunoriádát”, Kelemen Hunor távozását célzó hadjáratot hirdettek a romániai civil szervezetek a kormány RMDSZ-es kulturális és örökségvédelmi minisztere ellen a verespataki aranybánya-projekt számára nyújtott engedély miatt. Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor a napokban jelentette be, hogy a Fehér Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság kibocsátotta a települést övező Kirnyik-hegység egy részére vonatkozó régészeti mentesítési bizonylatot, aminek hiánya eddig a vállalkozó egyik fő akadálya volt a bányanyitás útjában.
miniszter szerint a jóváhagyás odaítélése az első lépés, amellyel biztosítják a verespataki régészeti örökség megmentését, védelmét és hasznosítását, amelyet egy kezdeményezésére született cselekvési terv is garantál. Kelemen hozzátette: a terv értelmében a beruházó Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) vállalatnak 70 millió dollárt kell költenie ami szerinte garancia a térség régészeti és építészeti öröksége 80 százalékának megmentésére.
Ez esetben a Hollókő különleges történelmi jelentőséggel bíró bányajáratairól, a Katalin-tárna feltárásáról, helyreállításáról és látogathatóvá tételéről, a római kori temetkezési hely és leletek, Carpeni-körzet (beleértve a római kori, a középkori és jelenkori járatokat), a védett területen található 41 műemléképület és Verespatak történelmi központjának felújításáról, valamint több mint 100 km bányajárat és tárna régészeti kutatásáról és dokumentálásáról van szó.
Csakhogy a kanadai-román RMGC ciántechnológiás bányatervét ellenző civil szervezetek homlokegyenest másként értékelik a helyzetet. Tegnapi tüntetésükön – amelynek során „Kelemen, a ciánminiszter” és „PDL–RMDSZ–RMGC-kormány egyenlő szerelem” feliratú transzparensekkel, valamint a politikus fényképét aranyszínű keretbe helyezve jelentek meg a tárca épülete előtt – az RMDSZ-es miniszter távozását követelték, aki szerintük gyakorlatilag zöld utat adott Verespatak megsemmisítéséhez.
A civilek kifogásolták, hogy miközben a régészeti mentesítési bizonylat kibocsátását a tárca régészeti szakértői egyhangúlag helyeslik, a minisztérium nem kérte ki az országos műemlékvédelmi bizottság véleményét. Holott a testület már korábban ismertette álláspontját, miszerint Verespatakot iktassák az UNESCO világörökségi listájára, márpedig ez esetben dugába dőlne a kanadaiak bányaterve. Şerban Sturdza, a romániai építőmérnököket tömörítő egyesület alelnöke elítélte, hogy a tárca „erkölcstelen üzletet kötött” az RMGC-vel azzal, hogy a műemlékek és régészeti leletek konzerválása ürügyén áldását adta a Fehér megyei település elpusztítására.
Az aranybányaprojektet ellenző civil szervezetek, szakértők aggodalma érthető, hiszen a 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt ciántechnológiával kibányászni kívánó társaságnak ezen túlmenően már csak a környezetvédelmi minisztérium engedélyét kell beszereznie, majd pedig a kormány mondja ki a végső szót a projekt sorsáról. Közismert azonban, hogy az RMDSZ-szel együtt kormányzó demokrata-liberálisok és Traian Băsescu államfő támogatja a kitermelés beindítását, még akkor is, ha Sever Voinescu, a PDL szóvivője szerint az alakulatnak nincs egységes álláspontja arról, hasznos-e a Verespatakra tervezett aranybánya megnyitása. A politikus szerint a nagyobbik kormánypártban még nem született döntés a projekt engedélyezéséről, úgy vélte ugyanakkor, hogy a bányaterv az elmúlt tíz–húsz év legnehezebb döntése a román politikai osztály számára, amelynek azonban ezt előbb-utóbb meg kell hoznia. Victor Ponta, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke különben tegnap figyelemre méltónak nevezte azokat a spekulációkat, miszerint éppen akkor derült fény a Borbély László miniszter ügyében korrupció gyanújával zajló ügyészségi eljárásra, amikor a verespataki projekt mára csak a környezetvédelmi tárca véleményezésére vár.
Rostás Szabolcs
2011. augusztus 23.
Államfői látogatás a Házsongárdi temetőben?
 Schmitt Pál köztársasági elnök Kolozs megyei látogatása második napján látogatást tett a Mezőség szívében található Magyarpalatkán, illetve a helyi református iskolában, majd a több évszázadon át a Bánffy család birtokában lévő Válaszúton, ahol megismerkedhetett a tavaly megnyitott Mezőségi Néprajzi Múzeum nagyra becsült gyűjteményével. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Az elnöki vizit egyik fontos állomása volt a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol az utóbbi években jelentősen megnőtt a főleg magyar vonatkozású, évszázados síremlékekre irányuló rongálások száma. A sírkövek megmentéséért vívott küzdelemben meghatározó szerepet vállal Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, aki körbevezette az anyaországi vendégeket az immár 426 éves sírkertben, és röviden beszélt az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány munkájáról is. Hiába számít műemléknek a szép fekvésű, gazdag növényzetű temető egésze, ha az egyes sírköveket nem tekintik annak. Mindeddig háromszáz sírhely műemlékké nyilvánítását kezdeményezték, de a lista reményeik szerint tovább fog bővülni, hangzott el. Az alapítvány annyit tehet, hogy összegyűjti a menthető sírköveket, gondozza az elhanyagolt sírhelyeket, és igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a már-már mindennapos rongálásokra. Tőkés László megfogalmazása szerint egy „új honfoglalás” zajlik jelenleg a Házsongárdi temetőben. Közös felelősségünk a szándékos vagy meggondolatlanságból fakadó sírrongálások megakadályozása, jelentette ki.
A magyar kormány szívügyének tekinti az erdélyi pantheon sorsát: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy évvel ezelőtti látogatásán például kijelentette, hogy a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. A legutóbbi súlyosabb rongálás egyébként alig két hónapja történt, amikor is a Bánffy család sírkertjében elhelyezett 19. századi tumbát, illetve Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek. A magyar államfő többek között ezt a kriptát is megtekintette a Házsongárdi temetőben tett sétája alkalmával. Koszorút helyezett el a nagy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő sírboltjánál, ahol Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke méltatta a költő munkásságát és olvasta fel a kriptára vésett sírfeliratot. Schmitt Pál a koszorú elhelyzése után az elhangzottakhoz hozzáfűzte: Dsida Jenő a magyar irodalom újra felfedezett, nagy alakja, akitől szívesen idéz ünnepi beszédei alkalmával.
A házsongárdi látogatás végéhez érve a magyar államfő a sajtónak kifejtette, hogy tartalmas napot tudhat maga mögött, nagy élmény volt számára mind a magyarpalatkai református iskola, mind a válaszúti múzeum meglátogatása. Ígéretet tett arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben megakadályozzák a további sírrongálásokat.
Az elnöki látogatás záróakkordjaként Schmitt Pál több állami kitüntetést is átnyújtott, többek között elismerésben részesítette Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet is a Házsongárdi temető megmentéséért végzett áldozatos munkájáért.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodájának közleménye
2011. szeptember 22.
Átverték a csíksomlyói ferenceseket?
A projektből való kilépést is kilátásba helyezték az erdélyi ferencesek, ha a csíksomlyói búcsút nem egyházi, hanem néprajzi-antropológiai kuriózumként terjeszti fel a művelődésügyi minisztérium az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO), hogy a szellemi világörökség státust elnyerhesse. A Keresztalja katolikus hetilap legfrissebb számából kiderül, hogy az RMDSZ-es vezetésű tárca nem vallási eseményként kívánja védetté nyilváníttatni a búcsút, hanem kulturális rendezvényként, amelyben egyaránt benne vannak a világi elemek, például a táltosok is.
Fesztivál vagy zarándoklat? A szaktárca a „maga összetettségében” védené a búcsút, a ferenceseknek nem tetszik
Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök – akit a Krónikának tegnap nem sikerült elérnie – a Keresztaljának leszögezte: mivel a búcsú vallásos rendezvény, az UNESCO-védelemnek a székelyföldi búcsújárás hagyományaira kell vonatkoznia.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a művelődési tárca egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a világörökségi státus elnyerésére terjesztik fel a csíksomlyói búcsút. A javaslat alapját a Tánczos Vilmos egyetemi docens által összeállított dokumentáció képezi, amelyet a dokumentum szerint a kutató a ferences szerzetesrend kérésére készített el. Orbán Szabolcs azonban azt mondja, ők nem tárgyaltak ez ügyben Tánczossal, így nem is kérték fel a tanulmány elkészítésére, a szóban forgó dokumentumot pedig még nem látták, mint ahogy senki nem kereste meg őket a témában az elmúlt időszakban. Mint felidézte, Kelemen Hunor művelődési miniszter az év elején egy sajtónyilatkozatban helyezte kilátásba Csíksomlyó UNESCO-védelmét, ezt követően keresték meg a ferenceseket, hogy nyújtsanak be ilyen irányú kérést a szaktárcához. Ezt májusban meg is tették, a dokumentumhoz pedig a búcsú eredetét és leírását tartalmazó összefoglalót is mellékeltek. Azonban azóta nem jelzett vissza nekik senki, a minisztérium múlt heti közléséről is csak a sajtóból értesültek. Ezt követően a tartományfőnök írásban kérte a szaktárcát, hogy tájékoztassák a fejleményekről, erre azonban azóta sem került sor.
Nem a táltosokra és a bóvlira
Azzal azonban, amit a tárca terveiből ki tudtak szűrni, nem tudnak egyetérteni. Orbán leszögezte, nem megengedhető, hogy a keresztaljákkal együtt a napimádás, a táltosok, a bóvliárusok is védelemben részesüljenek. A tartományfőnök határozottan állítja, hogy az esetleges védelemnek kimondottan az egyházi processzióra kell vonatkoznia. A ferencesek még nem döntöttek a további lépéseikről, bár Orbán Szabolcs a katolikus hetilapnak azt mondta, több forgatókönyv felmerült, és a rendtartomány vezető szerve, a definitórium dönt. A lap kérdésére azonban beismerte, lehetséges forgatókönyvek között az is felmerült, hogy visszavonják a szellemi világörökség státus elnyerésére a művelődési minisztériumhoz benyújtott kérésüket. Orbán Szabolcs ugyanakkor hangsúlyozta, a cél nem a végletes megoldások választása, hanem Csíksomlyónak, a kegyhelynek a védelme és erősítése. A ferencesek szerint egyébként az esetleges UNESCO-védelem nem sokat tesz hozzá a búcsú lelkületéhez, de sokat segíthet a kegyhely fejlesztése szempontjából, nagyobb nemzetközi súlyt kapna, és az infrastrukturális fejlesztésekre is könnyebben lehetne pályázni.
Tánczos tanulmánya egyébként a pünkösdi búcsú egyediségét is kidomborítja, a ferences szellemiségre és a búcsú egyházi szempontok szerinti bemutatására fekteti a hangsúlyt, ám arra is utal, hogy a Mária-tiszteletnek pogány gyökerei is lehetnek, és bemutatja a Magyarországról érkező, ősmagyar vallást követő fiatalokat.
Minisztériumi ígéret
A Tánczos Vilmos által összeállított tanulmány csak arra szolgált, hogy az országos szellemi örökséget elbíráló bizottság megismerje a búcsút, és jóváhagyja a szellemivilágörökség-listára való felterjesztést – fejtette ki tegnap a Krónika kérdésére Hegedüs Csilla, a művelődési minisztérium tanácsosa, aki szerint a dokumentum általános bemutató, amely a vallásos jellegre fektette a hangsúlyt, de vannak benne néprajzi vonatkozások is. Mint részletezte, a tanulmány elkészítésébe azért nem vontak be mást – így a ferenceseket sem –, mivel a dokumentumnak csak ennyi szerepet szántak. „Az érdemi munka valójában ezután kezdődik” – szögezte le a miniszteri tanácsos, aki szerint jövő év februárjáig kell elkészülnie a tulajdonképpeni felterjesztés szövegének, és ebben mindenképpen a vallásos szempontokat helyezik előtérbe. Mint a szakember részletezte, két-három héten belül Kelemen Hunor művelődési miniszter létrehoz egy bizottságot, különböző szakembereket vonnak be a munkába, olyanokat, akik tisztában vannak az UNESCO elé terjesztés folyamatával.
„A vallási szempontok kerülnek előtérbe, azt szeretnénk, ha a felterjesztés vallásos témakörét mindenképpen a ferencesek állítanák össze” – hangoztatta Hegedüs Csilla, hozzátéve, hogy a felkérő leveleket néhány héten belül kiküldik. Kelemen Hunor egyébként néhány nappal korábban a Keresztaljának azt mondta, a szakmai bizottság tagjait már kinevezte, köztük nem lehet jelen az egyház vagy a ferencesek képviselője.
Hegedüs Csilla lapunknak nyilatkozva fontosnak tartotta kiemelni, hogy folyamatosan egyeztettek a katolikus egyházzal, és pozitív visszajelzéseket kaptak. „Összefogással, a senki által meg nem kérdőjelezett vallási szempontok teljes mértékben való előtérbe helyezésével terjesztjük UNESCO-védelemre a csíksomlyói búcsút” – ígéri Hegedüs Csilla.
További ellentmondás
Kelemen Hunor – akit lapzártánkig nem sikerült elérnünk – egyébként a katolikus újság kérdésére, miszerint vallásos vagy kulturális eseményként készülnek felterjeszteni a búcsút, azt válaszolta, hogy az UNESCO által fontosnak tartott szempontoknak kell megfelelni. „Elsősorban kulturális rendezvényként kell bemutatni a búcsút, de a bemutatásból természetesen a vallásos komponens sem hiányozhat” – magyarázta a tárcavezető. Úgy tűnik azonban, hogy az UNESCO-nak nincs szüksége „körítésre”. A Keresztalja a témában megkereste a nemzetközi szervezetet is. „Ha a felkerüléshez szükséges öt feltétel teljesül, a búcsút az idegen elemek nélkül is a szellemi világörökség részévé nyilváníthatják” – közölte válaszként Lucia Iglesias Kuntz sajtóreferens.
Gyulafehérvár nem ellenkezik
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyébként nem osztja a ferencesek véleményét. „A katolikus egyház számára nem létfontosságú, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a szellemi világörökség listára, de ha a folyamat beindul, mindenképpen támogatjuk azt” – jelentette ki tegnap a Krónika megkeresésére Potyó Ferenc általános érseki helynök, aki arról is beszámolt, hogy Kelemen Hunor miniszterrel egyeztettek a kérdésben. „Teljesen mindegy a végeredmény szempontjából, hogy a csíksomlyói búcsút egyházi vagy kulturális rendezvényként terjesztik az UNESCO elé – vallja az érseki helynök. – Mindegy, hogy azt mondom, védem a házat, vagy azt mondom, védem a házat a benne levő értékes festmény miatt. A hangsúly a védelmen van.” Potyó Ferenc emlékeztetett, a csíksomlyói búcsú kapcsán több ízben hangsúlyozták, hogy az egy összmagyar találkozó, az egyház ez ellen nem tiltakozik, de valójában mindenki tudja, hogy egy zarándoklat, lelki töltetű rendezvény. „Több próbálkozás is volt már, hogy a búcsút összekapcsolják más rendezvényekkel, vagy hogy politikusok szólaljanak fel, de mindegyik meghiúsult” – idézte fel Potyó Ferenc. Hozzátette: rengeteg magyar népszokás van még életben, de a csíksomlyói az egyetlen fogadalmi búcsú, ahova minden különösebb mozgósítás nélkül ezrek zarándokolnak el esőben, sárban, pénzt, fáradtságot nem kímélve. „Napjaink egyik csodája a somlyói búcsú, a kegyelem, a Boldogságos Szűzanya kegyelme működteti. Bármilyen hígítás folyna a tiszta forrásba, az visszaesést, majd a búcsú szétesését jelentené. De erre nem kerül sor, hiszen még a nem hívőket, a más felekezetűeket is megérinti a csíksomlyói kegyelem csodálatos érzése” – hangsúlyozta az érseki helynök.
Hiába azonban az érsekség pozitív hozzáállása, ha a búcsút évről évre megszervező ferencesek kihátrálnak a felterjesztés mögül, ezzel ugyanis meghiúsul a védetté nyilvánítás. Az UNESCO öt feltételéből a negyedik egyértelműen leszögezi, hogy a védetté nyilvánítandó elemet az érintett közösségek és csoportok lehető legszélesebb körének előzetes bevonásával kell jelölni.
Bálint Eszter, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. október 7.
Vallás és politika: Csíksomlyó Unesco pályázata
A Csíksomlyói Unesco pályázat újra felszínre hozta a kérdést, hogy érdemes vagy nem kompromisszumot kötni az erdélyi magyaroknak egy számukra fontos kérdésben. Ezzel gyakorlatilag az RMDSZ eddigi politikája kérdőjeleződik meg. Az erdélyi magyarok,székelyek úgy gondolják, hogy a minden áron megfelelni akarás egy tévút ami csak önfeladáshoz vezet eredmények nélkül.
Az Országos Szellemi Örökség Bizottság, amely a Román Kulturális Minisztérium része vallási fesztiválként akarja felterjeszteni a Csíksomlyói búcsút. Szerintük az Unesco hamarább elismeri így mint katolikus búcsúként. A ferencesek akik meg az elején meg mellette voltak ma már ellene vannak mert félnek, hogy a felterjesztés mely kiemeli a búcsú pogány elemeit is - napimádás - őket szorítja majd ki onnan és a búcsú eredeti vallási és összetartó jellegét változtatja meg.
A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség ugyanakkor a védelemre helyezi a hangsúlyt amelyet az Unesco adhat a rendezvénynek de megpróbál diplomatikus lenni a ferencesek es az RMDSZ-s felterjesztők vitájában. Szerintük jó, hogy jelölik de az sem tragédia ha nem. A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség hivatalos honlapján semmi sem észlelhető a vitából. Itt az ellenző ferences szerzetesek részéről csak a régi - a felterjesztés pozitív értékelése található amit a Hargita Népe szeptember 14-en közölt.
Utazzon el Csíksomlyóra!
P. Péter Arthur házfőnök a hír kapcsán úgy fogalmazott, „nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Románia kormánya és a román parlament jóváhagyta, hogy a kulturális minisztérium felterjesztheti az UNESCO-nak a kérést, amelynek értelmében Csíksomlyó a világörökség részévé válhat. Csíksomlyó 2005 óta tagja az Európai Máriás Hálónak, vagyis néhány éve már része az európai vallási életnek, bekerült a római katolikus egyház nemzetközi köztudatába, illő tehát, hogy jelen legyen Európa és a világ kulturális-társadalmi tudatában, hiszen e két irányvonal Csíksomlyón a századok során egybefonódott. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés hitünkben és nemzeti öntudatunkban ismét megerősít”.
Ennek ellenére a feszültség kitapintható. Ez különösen kényes a Kelemen Hunor vezette kulturális tárca részére mert az Unesco az érintett közösségek és intézmények támogatását is kéri. A ferencesek ,amint arra az Erdély ma online napilap október 4.-i „A ferenceseket átverték" száma is utal, kifejtették nem értenek egyet azzal hogy „ napimádás, a táltosok és a bóvliárusok is Unesco védelemben részesüljenek."
Habár Kelemen Hunor kétoldalú megbeszélést ajánlott a ferenceseknek, erre azonban még ezidáig nem került sor. A ferences szerzetesek úgy érzik hogy süketek párbeszéde zajlik amelyben ők nem számítanak. Róluk, helyettük és nélkülük döntenek egy olyan kérdésben ami számukra nagyon fontos. A ferences szerzetesek 1352 óta vannak jelen Csíksomlyón és 1444-ben IV. Jenő pápa a szerzetesrendnek nyújtott segítségért ad búcsúkiváltságot. 1567-es János Zsigmond erdélyi fejedelem unitárius fejedelem feletti katolikus győzelem után és ennek megünneplése révén válik Csíksomlyó pünkösdi búcsú székely zarándokhelye. 1989 után pedig az addig lokális székely és csángó zarándoklat átalakul összmagyar búcsúhelyé annak minden előnyeivel és amint az Unesco felterjesztés kapcsán nyilvánvaló vált problémáival együtt.
Az Unesco felterjesztés körüli huzavona jól jelez néhány fontos változást is az erdélyi magyar közösségen belül. Egy átalakulás zajlik most amelyben a közösség eddig az RMDSZ iránt rendkívül lojális Római Katolikus Egyházon belül is sokan megkérdőjelezik az Európai intézmények és a román kormányok felé mindenáron kompromisszumokra irányuló politika eredményességét vagy jogosságát. Szlafkai Loránd
kitekinto.hu 
Erdély.ma
2011. december 9.
Tőkés: „Figyelem, mire használják a hatalmat”
[INTERJÚ] Az Európai Parlamentben azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe – nyilatkozta a Krónikának a brüsszeli törvényhozásban újabb alelnöki tisztséget nem vállaló Tőkés László. A politikus elmondta, a szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén újabb mandátumot vállalna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén, ugyanakkor meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése.
– Két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Európai Parlament élén 2012 januárjában rendezendő választásokon nem vállal újabb alelnöki tisztséget. Ha leltárt kellene készítenie, mit tartana másfél éves alelnöki mandátuma legfontosabb megvalósításának, elsősorban az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítése terén?
– Talán a legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni: azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe, valamint az, hogy ott még valami gond van. 2007-ben nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Európai Parlamentben úgy tudják, nekünk Romániában aranyéletünk van, itthonról senki nem jelezte az európai közvélemény számára, hogy volna még itt tennivaló a kisebbségi jogok terén. Európa egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösségeként majdnem fehér folt voltunk a számukra. Másfelől az alelnökség, miközben nagyon megtisztelő feladat, nem a látványos sikerek és a gyors politikai cselekvések terepe.
Hozzám az oktatásügy és sport, UNESCO, kultúrák közötti párbeszéd, vallás- és egyházügyi kapcsolatok, a Nyugat-Balkán, tagjelölt országok és az uniós bővítés témakörök tartoztak. Sok témakörben sikerült előbbre lépnünk, számtalan szakmai egyeztetésen és találkozón vagyunk túl. Időszűke miatt most csak az egyik, számomra legfontosabb kérdést emelném ki: a „Keresztény Európát” meghirdető képviselői programom szellemében a Liszszaboni szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén. Meggyőződésem, hogy ez lehet a mi „apportunk” Európához: a mély hit Istenben és a kereszténység értékközössége, amire a mai világunknak hihetetlenül nagy szüksége lenne.
– Előrebocsátotta, hogy minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság itthoni szolgálatára kívánja fordítani, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére. Ez azt jelenti, hogy újabb elnöki mandátumot vállal az EMNT hétvégi, tisztújítással egybekötött országos küldöttgyűlésén?
– Az, hogy az EP-képviselői munkám mellett az összes időmet és energiámat a Kárpát-medencei, ezen belül kiemelten az erdélyi nemzetpolitikai építkezésnek fogom szentelni, nem azt jelenti, hogy az európai munkát el fogom hanyagolni. És nem egyszemélyes döntés volt. Az idei Tusványoson erről már tárgyaltunk Orbán Viktor kormányfővel, illetve legutóbb a Máért utáni találkozón, amikor megerősítettük a stratégiai szövetségünket, gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére. Eközben alelnökségem lehetséges folytatásáról is szó esett, többek között Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti parlamenti frakció elnöke is támogatásáról biztosított. Ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy 2012-ben inkább itthon vállalok többletfeladatokat.
Konszenzusos döntés született, ahogyan 2007-ben sem önérdek vezérelt, amikor elindultam függetlenként az RMDSZ hatalmi gépezetével szemben, vagy amikor 2009-ben arról győztek meg, hogy az összefogás a szükséges lépés. Közösségünk érdekei miatt még arra is hajlandó voltam, hogy Markó Bélával csűrkapu nagyságú óriásplakátokon fogjunk kezet – kaptam is érte eleget. Továbbra is meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése, akár egy széles egyetértés övezte nemzeti minimum mentén – de abból semmiféle konjunktúra kedvéért nem szabad engednünk. Ami az EMNT elnöki tisztségét illeti: ha megválasztanak, vállalom. Nyitott kérdés: az EMNT küldöttgyűlése dönt az elnök személyéről.
– Ugyancsak a hétvégén tartja programalkotó fórumát az EMNP. Melyek lesznek az alakulat programjának alappillérei? A védnöki szerepkörön kívül a párt élén továbbra sem kíván tisztséget betölteni?
– Az EMNP keretprogramját én is kíváncsian várom. Számomra megtiszteltetés a védnökség, ám konkrét pártpolitikai szerepet továbbra sem vállalok. A pártpolitika szükségszerűen a hatalom megszerzését célozza, ez a lényege – nekem inkább az a tisztem, hogy árgus szemekkel figyeljem, mire használják a hatalmat, vagyis hogy a jó úton tartsam a harcostársaimat. Illetve eszükbe juttassam: bármilyen politikai formáció, így a párt is, csak egy eszköz, nem válhat öncéllá, mint ahogyan az alelnökség is csak eszköz volt, és mindegyik a maga módján ugyanazt a célt hivatott szolgálni.
– Az RMDSZ vezetői ismét elutasították Toró T. Tibornak, az EMNP ideiglenes elnökének a magyar–magyar koalícióra, a romániai parlamenti választások tekintetében az etnikai arányosság elvének bevezetésére vonatkozó javaslatát. Lát-e esélyt arra, hogy a közelgő választási évben elmozdulás történjen az erdélyi magyar összefogás terén?
– Nagyon remélem, előbb-utóbb az RMDSZ vezetői is meghallják az emberek szavát. Jártamban-keltemben csak azt tapasztalom, milyen óriási az igény az erdélyi magyarok körében az együttműködés iránt. Mi erre teszünk kísérletet, erről szólt az etnikai arányosság elvének a lehetséges elfogadtatása is. Az RMDSZ folyamatosan azt féli, hogy kiesünk a parlamentből. A romániai magyarság számarányának megfelelő parlamenti hely törvény általi biztosítása ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megoldaná, számszerűen kb. ugyanennyi mandátumot jelentene, és megszabadulnánk végre a zsarolásra is alkalmas parlamenti küszöb lidércnyomásától. Ezekre a rögzített számú helyekre a magyar politikai erők versenyezhetnének, vagyis a demokratikus választásokhoz való jogunk sem sérülne. A versenypárti logikában az a veszély gyakorlatilag kódolva van, hogy a választói érdektelenség vagy éppen a protest miatt tényleg kimaradunk a bukaresti parlamentből. Márpedig arra is utalnak jelek, hogy az erdélyi magyaroknak elegük van a csődhelyzetbe vezető két évtizedes „átmenetből”.
– Több alkalommal rendszerváltozásnak nevezte a magyar nemzetpolitikában az elmúlt másfél évben történt fordulatot. Hogyan értékeli az Orbán-kormány frissen kidolgozott nemzetpolitikai stratégiáját?
– A 2010-es nemzetpolitikai fordulat történelmi lehetőség egész nemzetünk számára. Az új alaptörvény szerint a mindenkori magyar kormány immáron felelősséget visel érettünk, tényleges hazaként visszafogadott minket állampolgáraivá, a nemzeti együvé tartozás pedig megélhető jelen. De még sok munka vár reánk: legelőször is a kommunista diktatúrák alatt valósággá erősített mentális határokat kell lebontanunk, és azt is be kell látnunk, hogy nem csupán értékközösség vagyunk, hanem közösek az érdekeink is: az erős anyaország számunkra egyfajta védhatalomként, hátországként működhet, miközben a szülőföldjükön boldoguló autonóm nemzetrészek a nemzet egészét erősítik. Európában nagyon nem mindegy, hogy tíz-, avagy tizenötmilliós nemzetként tudunk-e maradandót alkotni, ehhez viszont a kulturális integráció mellett a politikai integráció is szükségeltetik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 30.
Régészháború
Laczkó Vass Róbert nemrég megnyitott fotókiállítása Gyulafehérvárról, egy ezer éves keresztény központnak mutatta be felújított és sokszínű arcát, amelynek puttói és gótikus árkádjai nemcsak a fejedelmi központ, de egész Erdély hányattatott történetét mesélik el az őket megszólaltatóknak. Az új pompájukban fénylő, beszédes kövek alatt vannak azonban elnémított és múltjukba fojtott emlékek is…
Több írásomban igyekeztem a régészeti műemlékvédelem romániai perspektíváiról elmélkedni, a témát a magyar olvasóközönség elé vinni, mint vérző sebet a horrorfilmben: kitenni vérezni. Az állandóan hangoztatott analógiák – Carnuntum, Köln, Saalburg vagy Xanten – irreális utópiának tűnnek, melyek bizonyos értelemben a mai műemlékvédelmi szabályoknak már meg sem felelnének. Nem csak a súlyos anyagiakkal küzdő intézményeink és intézeteink kincseskamrája nem engedi, hogy egészében felhúzott római villák vagy használható római fürdők gombaszerűen nőjenek a (nem létező) régészeti parkok angolos gonddal rendezett kertjeiben. A romániai régészetnek az igazi hátrahúzó-erejét az érdekellentétekből és személyes hercehurcákból születő döntések képezik, amelyek minden termékeny ötletet és indítványozást születése előtt megfojtanak. Ez a kép került legalábbis a román olvasóközönség elé a dr. Ioan Piso ókortörténész által az elmúlt héten megjelentetett, szakmai igényességgel, de hideg pókerarccal megírt cikkben (Cotidianul online, december 7., http://www.cotidianul.ro/o-crima-impotriva-patrimoniului-national-166273/), amelyben a kolozsvári történelmi múzeum volt igazgatója a gyulafehérvári Costuzzo Parkban történő ásatások minőségét, módszertanát és az ott dolgozó szakemberek szakmai képességeit bírálta és vonta kétségbe. Érvei között szerepelt, hogy a nemcsak romániai, de a Római Birodalom egykori területén is ritka méretű és jelentős katonai létesítménynek számító apulumi légiótábor központi épületét az ásatást vezető régészek (Nicolae Gudea, Constantin Inel és Gabriel Rustoiu), az enyészet martalékává tették felületes munkájukkal, húspiaci módszereikkel és börtönt járt munkásaikkal. A professzortól már megszokott nyers, de tudományos közegbe még beágyazható írás afféle nyílt levél volt: szóbeli csatározás két rivális intézmény között, amely észrevétlenül is áldozati oltárra helyezi régészeti értékeinket, a szakmában amúgy is összekuszált szálakat tovább rontja, és az egészről mit sem sejtő induló kutatók előtt áthidalhatatlan szakadékokat teremt.
A válasz a gyulafehérváriaktól már megszokott, vehemens és szókimondó változatban érkezett. A hivatalos, múzeumi nyilatkozatként megjelenített, ám a műfajhoz képest túlzottan szubjektív, személyeskedő és az opponens személyét pocskondiázó levélben a múzeum kollektívája álrégésznek nevezi Piso-t és bírálatát mániákusnak tartja, amelyet jogi ügyleteihez és állandó pereskedési botrányaihoz hasonlítanak. A szakmai kardoskodás és magamutogatás a nyelvi vulgaritás határát súrolva mutatja be a régésztársadalom krémjének csatározását. A szomorú hír ebben a szinte groteszk történetben az, hogy a tudományos munkát feláldozó és közös munkára hivatott intézményeket szétválasztó jelenség nem csupán a karácsonyvárás idején tör elő, hanem állandó kísértete a romániai régészetnek – általánosítva talán mondhatnánk: tudományos munkamorálnak. Túl azon, hogy nemzetközi fórumokon elismert szakemberek önmagukhoz nemegyszer méltatlan szócsatákat vívnak egymással, a legkellemetlenebb következménye a jelenségnek, hogy a további ásatások valamint az intézmények közötti együttműködések és az ifjú kutatók múzeumi munkája és kutatása nehézségekbe ütközhet. Ez a fajta hozzáállás nemhogy javítani fog a nagyobb figyelmet igénylő romániai régészeti műemlékvédelem sorsán, de újabb bölcsője lesz intézményközi és személyiségek közötti hatalmi harcoknak.
A kevés kiásott és még kevesebb számú felszínen is látható régészeti műemlékeink – melyek közül még az UNESCO listás Sarmizegetusa Regia sem élvez a gyakorlatban is megnyilvánuló védelmet – ilyen körülmények között nagy veszélyben vannak, és úgy tűnik, hogy a történelmet rejtő köveknek nem az idő évezredes vasfogával kell megküzdeniük, hanem személyes érdekek és az önzőség pusztító erejével.
T. SZABÓ CSABA 
Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 26.
A lehetőségekhez mérni a megvalósításokat”
Nagyvárad – A Magyar Kultúra Napján Nagyváradon tartózkodott Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ országos szövetségi elnöke. Az Erdély Online-nak többek mellett az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, és a magyar-magyar viszonyokról nyilatkozott.
– Egy hónap híján egy éve annak, hogy az RMDSZ nagyváradi kongresszusán a Szövetség elnökévé választották önt. Hogyan értékeli az azóta eltelt egy esztendőt?
- Ha nagyon röviden kellene válaszolnom arra a kérdésre: az elmúlt egy esztendőt hogyan értékelem, akkor azt mondanám, hogy mindig a lehetőségekhez is kell mérni a megvalósításokat. A lehetőségekhez képest szerintem egy jó évet zártunk, és legalább három részre kellene osztani, ha ezt részletesebben ki akarnám fejteni. Egyrészt az RMDSZ szempontjából szeretném megközelíteni a történteket, mert talán ez a legfontosabb. A tavalyi váradi kongresszus után elkezdtünk egy újratervezését az RMDSZ-en belüli szervezeti munkának. Megújult a főtitkárság, és egy nagyon fiatal csapat Kovács Péter vezetésével a szervezési munkával foglalkozik, a döntések előkészítésével. Ilyen szempontból úgy érzem, hogy az elmúlt egy évben az RMDSZ működését sokkal dinamikusabbá, sokkal láthatóbbá tettük, és rengeteg olyan programot indítottunk el, amelyeknek a 2011-es esztendőben jó volt a visszhangja és az eredmények is jók. Kettőt említenék ezek közül. Az egyik az Erdélyi konzultáció, ezen keresztül 100 ezer emberrel álltunk szóba, 100 ezer embert tudtunk megszólítani. Megkézdeztük tőlük, hogy mit gondolnak a politikáról, a saját életükről és mindennapjaikról, illetve a magyar közösségnek a jövőjéről. Ebből a szempontból ez a konzultáció nem csupán egy sikeres kezdeményezés volt, de egy olyan párbeszédet is elindított, melyet folytatni szeretnénk, függetlenül attól, hogy éppen milyen esztendő van, éppen választásokra készülünk, vagy sem. Úgy gondolom, hogy a párbeszéd, és ahogy az emberek viszonyultak a kérdésekhez, nagyon kis kivétellel azt erősíti meg, hogy ezekre a fajta beszélgetésekre szükség van. Ennek köszönhetően tulajdonképpen összeállt az a problémalista, amellyel ma az erdélyi emberek, az erdélyi magyar családok szembesülnek. A másik ilyen nagyobb horderejű rendezvényünk a múlt esztendőben a népszámlálási kampány volt, az a több hónapos akciósorozat, melyen keresztül megpróbáltuk megszólítani és meggyőzni arról minden magyar embert, hogy vállalja az identitását, illetve a magyarságát, és a népszámláláskor fenntartások nélkül mondja el a biztosoknak, hogy milyen nemzetiségű, milyen vallású és milyen anyanyelven beszél. Ez megint egy nagyon sikeres akció volt, mely a Minden magyar számít! szlogen alatt futott. Úgy érzem, hogy a múlt évben ez is, és az Erdélyi konzultáció is a Szövetséget közelebb vitte az emberekhez. Ma már, 22 évvel a forradalom után a politikát és a politikusokat kell az emberekhez közel vinni, nem azt kell várni,hogy az emberek jöjjenek el és keressenek meg bennünket. Az RMDSZ szempontjából tehát úgy értékelem, hogy egy jó évet zártunk és azokat a célokat, melyeket kitűztünk 2011-ben, meg tudtuk valósítani, ami a szervezeti életet illeti.
Kormányzati munka
– Ejtsünk néhány szót a kormányzati szerepvállalásról is…
– A dolgok árnyaltabbak, mert nem mi kormányzunk egymagunkban, hanem egy kormánykoalíciónak a részeként próbáljuk érvényesíteni a véleményünket. 2011-ben sikerült a Kogălniceanu-programot elindítani, amit egyébként egy volt bihari képviselő kollegánk, Lakatos Péter kezdeményezett, és ezen keresztül 100 ezres nagyságrendű ma már azoknak a kisvállalkozóknak a száma, akik kedvezményes hitelhez jutottak és munkahelyeket teremtettek, beindították a vállalkozásaikat, vagy újra talpraállították ezeket. Ez volt az egyik fontos célkitűzés, hogy a 2010-es megszorítások után valamiféle olyan ösztönzést indítsunk el kormányzati szinten, amely a munkahelyteremtéshez és a jövedelmekhez, ezeknek a szinten tartásához hozzájárul. Nagyon nehéz esztendő volt 2011, s 2012 sem lesz könnyebb, de minden nyűg, minden baj ellenére, minden felelős politikus arra kell törekedjen, hogy ne legyen további életszínvonal csökkenés, és ha lehet, akkor a munkahelyteremtéssel a jövedelmeket, azt a fajta létbiztonságot garantálja, ami minden embernek fontos. Nem tudtunk előrelépni a kisebbségi törvény elfogadásával, hogy a negatívumokról is beszéljek, és azzal szembesültünk, hogy olyan kezdeményezésekkel kellett megbírkoznunk, melyeket nem mi találtunk ki, hanem például az államelnök: a régióátszervezést vagy újramegyésítést. Ezekkel mi nem tudtunk egyetérteni, és az energiánknak, az időnknek a jelentős része arra ment rá, hogy ezt megakadályozzuk, elmagyarázzuk a partnereinknek, hogy miért nem kell napirenden tartani, és miért nem lehet megvalósítani. Azt látjuk a közvélemény-kutatások eredményeiből, hogy a romániai magyaroknak a 80 százaléka azonosul az RMDSZ azon véleményével, hogy nincs szükség most erre a fajta közigazgatási átszervezésre. Sok energiánk ráment, de jól döntöttünk, jól mértük fel a helyzetet, mert éreztük, hogy a a magyar közösségeknek a jövőjéről van szó akkor, amikor a megyéknek az átrajzolásáról beszélünk. Nyilván a választási rendszernek az újragondolása is sok időt felemésztett, de végül is a rendszer nem változik, ami jó is, meg nem is. Jó azért, mert az arányos képviseletet biztosítani tudja és rossz amiatt, mert továbbra is a rendszeren belül tartja a szerencsét, a véletlent. Nem lehet kiszámítani, hogy honnan jut be egy-egy képviselő, melyik körzetből, hogy ha nem szerzi meg a fele plusz egy szavazatot a saját körzetében. Volt nekünk ehhez egy jobb javaslatunk, a vegyes rendszernek a bevezetése, de a koalíciós partnereinket nem tudtuk meggyőzni, hogy elfogadják.
Műemlékfelújítás
–Ami a parlamenti munkát illeti, azt gondolom, hogy a frakciók jól teljesítettek, a kormányzati támogatás a frakciók részéről megvolt, és például néhány kérdésben sikerült előrelépni, még akkor is, ha ezek később az alkotmánybírósági döntés miatt még mindig nem léphettek hatályba. Gondolok itt például az állami levéltárakban „fogvatartott” egyházi levéltári anyagnak a visszaszolgáltatására. Ami a magyar vonatkozását illeti az egész kormányzati-parlamenti tevékenységünknek, néhány kérdést külön kiemelnék, mert nem tudok eltekinteni attól, hogy a kulturális tárcát is vezetem. Tavaly elkezdtük sok műemléknek a felújítását, néhányat be is fejeztünk. Ma már olyan helyzetet teremtettünk, hogy nincsen olyan megyéje Romániának, ahol magyar műemlékek vannak, ahol a magyar kulturális örökségnek valamilyen tárgyi vagy épített bizonyítéka van, hogy ne kezdtünk volna el jelentősebb felújításokat. Elfogadtattuk az országos bizottsággal azt, hogy felkerüljön a csíksomlyói búcsú a szellemi világörökségi listára. Az idén fog kelleni ezt továbbvinni a párizsi UNESCO igazgatósága felé egyrészt, másfelől pedig a Házsongárdi temetőben több mint 300 síremléket nyilvánítottunk védett műemlékké. Nyilván a sort hosszan folytathatnám, de ezt a két dolgot emelném ki, mert itt volt a legnagyobb aránytalanság, ha figyelembe vesszük az elmúlt évtizedet gyakorlatát.
A válság megvisel
– Mennyire erodálja az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalás?
- Ezt ma adatokkal nem tudjuk alátámasztani, de biztos, mert van ennyi tapasztalatunk az elmúlt évekből. Amúgy pedig, ha valaki a politikában él, és az emberek közt mozog, illetve szóba áll velük, akkor ezt érzi, és statisztikai adatok nélkül is kijelentheti bátran, hogy igen, a kormányzás ilyen nehéz időszakban bennünket is megvisel. Az intézkedések ugyanis, különösképpen azok, amelyeket 2010-ben hoztunk, nem voltak népszerűek, és ez valamilyenfajta kopást az RMDSZ esetében is okozott. A bércsökkentés, a nyugdíjaknak a lefaragása, illetve más megszorító intézkedések, a közszférából való elbocsátások mind-mind olyan intézkedések, melyek népszerűtlenek. Igaz viszont az, hogy a nyugdíjaknál mi voltunk, akik nem engedtünk, hogy a 10 millió ROL alatti járandóságokhoz hozzányúljanak, de kénytelenek voltunk ezért áfát emelni. Ezzel együtt azt mondom, hogy azok az intézkedések szükségesek voltak, mert ma a magyar emberek is láthatják, hogy mi történik az Európai Unió országaiban, a szomszédainknál, vagy távolabb Erdélytől és Bihartól. A világgazdasági válság másokat is megvisel és azok, akik még nem találták meg a megfelelő megoldást, vagy valamilyen ok miatt még nem lépték meg, ahhoz hasonló intézkedéseket fognak hozni 2012-ben, mint amilyeneket mi hoztunk 2010-ben. Ez bennünket ugyan megviselt, de az emberek elfogadták és megértették, összeszorították a fogukat, és ezért a türelemért és megértésért köszönet jár. Látták, hogy nincs más kiút ahhoz, hogy a fizetésképtelenséget elkerüljük, hogy a béreket és a nyugdíjakat folyósítani lehessen. Nem lehetett többet költeni, mint amennyit megtermelünk, a bevételi oldal nem lehet kisebb, mint a kiadási oldal. Éreznie kell egy politikusnak, egy politikai pártnak, egy vezető közéleti politikai szereplőnek meg különösen tudnia kell, hogy hol van az a határ, amit nem szabad túllépni, bármilyen nehéz időszakot élünk. Ugyanakkor nekünk most az a legnagyobb kihívás, hogy azt a jó néhány, 10-15 százaléknyi embert, aki elfordult tőlünk,mert ezekkel a megszorító intézkedésekkel nem tudott egyetérteni, és esetleg a bizalmat elveszítette bennünk, azokat meggyőzzük arról, hogy felelős politikai szervezet, illetve politikusok vagyunk. Nekünk két dolgot mindig szem előtt kell tartanunk: az erdélyi magyar embereknek a véleményét, és ez az, ami a legfontosabb, a másik pedig az ország általános érdekei, illetve ilyen helyzetben a gazdasági-pénzügyi egyensúly fenntartása.
Magyar-magyar viszony
– Térjünk át a magyar-magyar viszonyokra. Gondolok itt az Erdélyi Magyar Néppárt megjelenésére, valamint az RMDSZ-Fidesz kapcsolatra…
- A pártalapítókról nem szívesen beszélek hosszan, mert a véleményem nem változott. Téves döntésnek, téves pályának tartom, mert hogyha igaz lenne, amit ők mondanak, hogy az új párt mozgósít és jobb eredmények eléréséhez vezet, akkor ezen a logikán menvén én azt mondanám, hogy akkor még újabb pártokat kell létrehoznunk. Akkor nem három, hanem négy-öt, esetleg tíz párt még inkább mozgósít. Egy olyan társadalomban, mint a román, ahol ismert az arányunk és a létszámunk, és nem haladjuk meg a hét százalékot, azt gondolom, hogy felelőtlenség azt állítani – vagy a helyzet teljes félreértésén alapul ez a kijelentés-, hogy minél több párt van, annál jobb nekünk. Szerintem ebben az esetben a fordított aritmetika az igaz: a három mindig kevesebb, mint a kettő, a kettő kevesebb, mint az egy, illetve a három aztán végképp kevesebb, mint az egy, nem pedig több. Kockázatot jelent azt illetően, hogy mennyire lesz erős a parlamenti képviselete a romániai magyarságnak. Akik pártalapításra adták a fejüket, és akik a pártalapítást támogatják, finanszírozzák, akik ehhez erkölcsi vagy anyagi segítséget nyújtanak, azok rosszul számolnak. Nagyon határozottan ki kell jelentsük azt, hogy ők nem együttműködésre készülnek, hanem a versenyre. A pártlogika azt követeli meg, hogy ha pártot alapítasz, akkor versenyre kell lépjél. Az erdélyi magyarok 2011 decemberében is azt mondták, és az mondják most is, hogy a parlamenti képviseletnek a megőrzése, az egységes parlamenti képviseletnek a fenntartása önmagában érték. 85-86 százaléka az embereknek állítja ezt nagyon határozottan.
Ami a magyarországi kapcsolatokat illeti: egy kimozdulás figyelhető meg arról holtpontról, ami 2008-2010 között az RMDSZ és a Fidesz viszonyát leírta. Volt néhány találkozó Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol alapvető kérdéseinkről, közös nemzetpolitikai céljainkról beszéltünk, és ezeket illetően nincsen vita közöttünk. Én indokoltnak tartanám azt, hogy gyakrabban találkozzunk, hogy gyakoribb legyen a konzultáció, mert olyan a helyzet Európában, Romániában és Magyarországon, hogy minél többször cserélünk véleményt egymással, annál jobb döntéseket fogunk tudni meghozni a jövőben. Nem érdemes ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, hogy az RMDSZ Romániában kormányzó politikai szereplő, hogy van egy nagyon alapos kormányzati tapasztalata, ami több cikluson keresztül gyűlt össze. Ezt a tapaszlatot érdemes lenne később is hasznosítani. Én úgy vélem, hogy jó úton haladunk, kimozdultunk a holtpontról, de a bizalmat erősíteni kell, ezért gyakoribb konzultációkra tartok igényt, mert szükségét látom ennek.
Erdély 2020
– A napokban mutatta be Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel közösen az Erdély 2020 gazdasági tervet. Mi ennek a stratégiának a lényege?
– Az Erdély 2020 program gyakorlatilag felkészülés és felkészítés egy időben: a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra, mert egy alapos konzultáció után, az év második felében készítjük el azt a stratégiai és konkrét cselekvési tervet, amelyet be kivánunk illeszteni a Románia 2020-as tervbe, amit 2013-ban, tehát a jövő év elején kell leadnia az országnak Brüsszelnek. Nem szeretnénk, ha ebből kimaradna Erdély, kimaradnának azok a közösségek, ahol magyar emberek élnek. Ezért indítottuk el ezt a munkát, ennek a stratégiának és ennek a tervnek a kidolgozását, és ez konkrét, kézzel fogható célokat fog tartalmazni. Hány kilométer utat kell építeni, milyen vállalkozás típusokat kell segíteni, vagy az agráriumban milyen támogatásokra van szükség, mert látni kell azt, hogy 2014-2020 között a romániai fejlesztésekre fordított pénzeknek 30-40 százaléka az Európai Unióból fog jönni, a többi fennmaradó 60-70 százalékot pedig az országos költségvetésből kell biztosítani. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy mit teszünk le papírra, nem mindegy, hogy milyen programokat fog indítani Románia 2014-től kezdődően, milyen uniós támogatásokat tud szerezni, és nem mindegy, hogy ebben mi milyen helyet fogunk elfoglalni, erdélyi magyarok, önkormányzatok és közösségek. Ezek nem vágyálmok és nem olyan forrásokra támaszkodnak, melyeket senki sem tud megnevezni, hanem igenis konkrét tervekről és forrásokról van szó. Nekünk az a fontos, hogy az erdélyi magyar embereknek jövőt teremtsünk itt, a szülőföldünkön, hogy tudjanak tervezni és építkezni, legyen munkahelyük és decens jövedelmük, és legyen létbiztonságuk.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2012. március 9.
Ajánlás a külhoni magyar óvodák éve programról
Ajánlást fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programról – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az elfogadott ajánlás összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.
Az államtitkárság felidézte, hogy február 16-án jelentették be a “2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A kezdeményezéssel összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult.
A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek pótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel, illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások – áll a közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 15.
Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)
2012. április 18.
Műemlékvédők tanácskoztak
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából kerekasztal-beszélgetést szervezett a városháza kistermében, a betervezett táblafelavatás viszont elmaradt.
A Műemlékvédelmi Világnapot -április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédő világszervezete, az ICOMOS (Műemlékek és Műemlék-együttesek Nemzetközi Tanácsa) kezdeményezésére 1984 óta ünneplik szerte a Földön. Ez alkalomból szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kerekasztal-beszélgetést szervezett a nagyváradi városháza Rimler Károly termében. A Polgármesteri Hivatalt Florica Cherecheş alpolgármester asszony, illetve Benyovszki Tünde és Porsztner Béla ingatlanügyi aligazgatók képviselték, a magyar érdekeltségű civil szervezetek részéről pedig jelen volt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke, Szebeni Lajos premontrei öregdiák, valamint Emődi Tamás, a Műemlékvédő Alapítvány igazgatótanácsi tagja.
Florica Cherecheş azt emelte ki, hogy a műemlékek hidat képeznek a múlt és a jövő között, ezért különös figyelmet kell fordítani a védelmükre. Megjegyezte: laikusként zavarják a szakszerűtlen beavatkozások, épületfelújítások. „Lehet, hogy a tulajdonosokat jó szándék vezérelte, de megfelelő szaktudás hiányában inkább kárt okoztak”, vélekedett.
Közösen aláírják
Adriana Lipoveanu városi főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan közvitára bocsátják az Általános Városrendezési Tervet és a műemlékvédelmi szakemberek véleményére is számítanak. Ebből a célból az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) egy foldert is létrehoznak és kérdőíveket osztanak majd szét. Azon meggyőződésének adott hangot: a mostani építészgeneráció úgy kell majd letegye a névjegyét a város arculatára, hogy ez harmonikusan illeszkedjen a korábbi stílusokhoz.
Angela Lupşea, a Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója a megbeszélés fő céljáról beszélt, arra kérve a jelenlevőket, hogy minél hamarabb fogalmazzák meg a műemlékvédelemmel kapcsolatos gondolataikat, melyeket aztán egy dokumentumban fognak összegezni, amit közösen aláírnak majd. Ugyanakkor a következő hasonló tanácskozás időpontját is kijelölte, mint kiderült ez november 16-a lesz, a Japánban 1972-ben elfogadott Örökségvédelmi-konvenció 40. évfordulója okán. Arra is kitért: lobbizni kéne a szakminisztériumnál annak érdekében, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetésben a műemléképületek felújítására is legyenek elkülönítve megpályázható pénzösszegek. Dr. Ramona Novicov műkritikus örvendetesnek nevezte, hogy az Iskola másként-hét keretében több ezer gyermek látogatta meg a városháza tornyát. Felvetette, hogy hosszabb távú stratégiát kellene kidolgozni annak érdekében, hogy a diákságot örökségvédelemre neveljék. Ezzel kapcsolatban Kecse Gabriella elmondta, hogy jelenleg is körülbelül 500 váradi elemista tanul helytörténetet magyarul, opcionális tantárgyként, mire többen a jelenlevők közül azt javasolták, hogy román nyelven is ültessék ezt gyakorlatba.
Ellentmondásos törvények
Többek közt elhangzott még, hogy ellentmondásosak a műemlékvédelemmel kapcsolatos törvények, össze kellene hangolni az ezzel kapcsolatos önkormányzati határozatokat a készülő Általános Városrendezési Tervvel (PUG), jobban meg kéne szólítani a szakembereket, illetve jó lenne hangsúlyozottabban felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a Műemlékvédő Alapítványtól ingyenes tanácsadást lehet igényelni. A tanácskozás végére tervezett táblaavatás a városháza falán objektív okok miatt elmaradt.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2012. április 21.
Kelemen Hunor: A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében
A magyar Országgyűlésben mondott beszédet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter az intézményes magyar örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken, Budapesten részt vett a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon. Felszólalásában kiemelte, történelmi ez a pillanat, hogy a Magyar Parlament Felsőházi termében tart beszédet két magyar kulturális miniszter, hiszen mind Budapesten, mind Bukarestben magyar ember vezeti a kulturális tárcát.
„Az erdélyi magyarok számára hatványozottan fontos, hogy magyar minisztere van Romániában a kulturális tárcának, hiszen a rendszerváltás óta most először tudunk úgy foglalkozni az örökségvédelemmel, ahogyan ezt múltunk, jelenünk és jövőnk megkívánja. 1989 előtt Erdélyben a kulturális örökségvédelmet megszűntették, a kommunista rezsim a rá jellemző konoksággal gyakorlatilag megsemmisítette azt. 1990 után, 23 éves szünetet követően, újjászületett a romániai örökségvédelem. Létrehozták az Országos Műemlékvédelmi Bizottságot, létrejöttek az országos intézmények, beindultak a műemlék- helyreállítási programok, előbb a kulturális tárca támogatásával, majd ez kiegészült az előcsatlakozási alapok lehívásával, külföldi szervezetek támogatásával” – idézte fel beszédében Kelemen Hunor az örökségvédelem kiindulási pontjait Romániában.
„Úgy gondolom, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása számunkra műemlékeink helyreállítása, hiszen mi a kulturális örökségünk védelmét jövőnk alapjának tekintjük. Példaértékű az az odaadás, amellyel az erdélyi magyar civil szervezetek végezték és végzik munkájukat. (...) Külön kiemelném a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot, a Transylvania Trust Alapítványt, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületét, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt, de említésre méltó a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és még sokan mások” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke külön kiemelte a Magyar Kormány hozzájárulását az erdélyi magyar örökségvédelmi tevékenység beindításához, mert ezzel elősegítette a civil szervezetek működését, sőt, évente támogatott különböző helyreállítási terveket, felméréseket, kisebb mértékben kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak kiemelendőnek tartotta a kulturális tárca vezetője az felleltározás támogatását, például az erdélyi magyar pusztuló örökség, falképek és kazettás mennyezetek felmérését. Az 1996 és 2000 között aláírt és érvényes román-magyar kulturális együttműködés volt az első olyan kezdeményezés, amelyben a két ország közösen vállalta bizonyos műemlékek helyreállítását.
„Az erdélyi magyar örökségvédelem területén az igazi áttörés azonban 2009 végén történt” – szögezte le Kelemen Hunor. „Ekkor áttekintettük a tárca addigi tevékenységét, majd átértékeltük az országos műemlék-helyreállítási tervet. A célunk az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárca alapját képező tevékenységet. 2012-ben büszkén mondhatom, hogy a költségvetés 30 százalékát magyar műemlékek helyreállítására fordítjuk. Nekünk ehhez a román társadalmat, román partnereinket kellett meggyőznünk arról, hogy a magyar, a szász, a szlovák, a szerb vagy az ukrán épített örökség Romániát teszi gazdagabbá, megőrzésük pedig az állam feladata. Nem volt könnyű erről meggyőzni a román társadalmat, de azt gondolom, hogy nekünk sikerült. Számos olyan műemléket állítottunk helyre, amelyet sokan, sokszor ítéltek pusztulásra” – ismertette Kelemen Hunor a jelenlegi helyzetet.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Romániában sem elegendőek a finanszírozási források, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság ellenére sem fogadta el a kulturális tárca költségvetésének csökkentését.
Befejezésül Kelemen Hunor ismertette a kulturális tárca által a közelmúltban elért eredményeket. „Szellemi és tárgyi örökségünk megőrzése érdekében, első erdélyi magyar szellemi örökségként, a tárca az idén felterjesztette a Csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi világörökség-listájára, ugyanakkor sikerült Torockót az UNESCO világörökségi várományosi listára is felterjesztenünk, Hollókő pozíciójának kiterjesztésével. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg Hollókő Önkormányzata valamint Réthelyi Miklós miniszter úr támogatása nélkül. Köszönettel tartozom a Magyar Kormánynak, a Magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a munkánk hatékony legyen. Ma, amikor a határok már átjárhatóak, a két kormány közötti jó kapcsolat lehetőségét maximálisan ki kell használnunk. Ez a mi felelősségünk, ezt a partnerséget ma is megerősítettük. A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében” – zárta felszólalását Kelemen Hunor. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 15.
Kelemen Hunor mérleget vont a megvalósításokról
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium, valamint annak élén folytatott két és fél éves tevékenységét, megvalósításait összegezte tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor volt művelődésügyi tárcavezető, az RMDSZ elnöke, aki a Ponta-kabinet beiktatását követően a miniszteri széket Mircea Diaconunak adta át. Kifejtette: az általa irányított szaktárca elsőrendű feladatának tartotta, hogy kiegyensúlyozza az erdélyi magyar és román kulturális értékek, intézmények támogatásai között mérhető különbségeket. A 2009-re kiéleződött gazdasági és pénzügyi válság körülményei közepette a minisztérium a szükséges reformok végrehajtása mellett a kulturális intézményrendszer fenntarthatóságának biztosítására törekedett, és megkezdte egy összefüggő törvénykezés kidolgozását a kulturális örökség védelme érdekében – részletezte Kelemen Hunor.
A szaktárca 2009–2012 közötti tevékenységének hangsúlyos összetevője volt az örökségvédelem, a kulturális projektek támogatása és a kulturális befektetések megvalósítása – emelte ki beszámolójában Kelemen Hunor. Emlékeztetett: 2009-ben még alig szerepeltek magyar vonatkozású elemek a minisztérium támogatásával felújított, vagy felújítás alatt levő műemlékek listáján, de a tárca múlt heti átadásakor elmondhatta: 356 (köztük több mint 30 százalékban magyar vonatkozású) műemléken folynak 70 millió lejes költségvetéssel helyreállítási munkálatok.
Míg 2009-ben a magyar emlékekre csupán 0,9, 2010-ben 7,9, 2011-ben 14,2, 2012-ben már 33,53 millió lejt irányozott elő a minisztérium. A politikus szerint hasonló szellemű finanszírozásra lenne szükség több éven át, hogy felszámolják a korábbi időszakban kialakult aránytalanságokat. Úgy vélte, a paradigmaváltás az elmúlt két és fél évben megtörtént, és bízik abban, hogy az elkezdett jelentős projekteket utódja is folytatja. A tárca támogatásával sikerült restaurálni például a gyulafehérvári székesegyház szentélyét, a püspöki palota homlokzatát. A minisztérium kezdeményezésére Erdély minden megyéjében elkezdődött a közösség számára kiemelt fontosságú műemlék épületek felújítása, legyen szó a csíkszeredai Mikó-várról, a koltói Teleki-kastélyról, az ákosi, tasnádi, menyői, zilahi, vagy a kolozsvári kétágú református templomokról.
Kelemen Hunor emlékeztetett: Gyulafehérvárhoz kötődik a szaktárca által támogatott régészeti feltárás, amelynek során Erdély legrégebbi, X. századi templomának maradványaira bukkantak a kutatók. A megvalósítások sorában említette a Házsongárdi temető 397 síremlékének műemlékké való nyilvánítását is.
Két – magyar szempontból – fontos ügyiratot is benyújtottak az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez, az UNESCO-hoz – tájékoztatott a politikus. Az egyikben azt kérték, hogy a világörökség részének nyilvánított magyarországi Hollókő minősítését terjesszék ki az erdélyi Torockóra is. A világörökségi listán ugyanis Európa túlreprezentált, ezért kellett ilyen megoldáshoz folyamodni. Mindemellett Románia első ízben nyújtott be olyan dossziét az UNESCO-hoz, amely a magyar szellemi örökség egy kiemelt rendezvényének, éspedig a csíksomlyói pünkösdi búcsúnak nemzetközi elismerését kéri. A már leadott ügyiratokat visszavonni ugyan nem lehet, de a kormányváltás adott esetben hátráltathatja elfogadásuk folyamatát, mivel az UNESCO szakbizottságaiban, és a szervezet közgyűlése előtt a tárca képviselőinek kell majd fenntartaniuk a javaslatokat – magyarázta újságírói kérdésre Kelemen Hunor.
A minisztérium 2009–2012 között több mint 440 kulturális eseményt támogatott jelentős összegekkel (2010-ben 2,6 millió, 2012-ben 5 millió lej értékben). Míg 2009-ben csupán 4 magyar vonatkozású rendezvénynek ítéltek támogatást, 2010-ben a magyar projektek száma már 25-re emelkedett, a magyar zenei fesztiváloktól kezdődően a film- és színházfesztiválokig, tánc- és alkotótáborokig. A 2012 májusáig aláírt magyar kulturális eseményekre vonatkozó támogatási szerződések teljes összege meghaladja a 760 ezer lejt. Mint kiderült, megtörténhet, hogy lekerülnek magyar rendezvények a támogatási listáról, ugyanis jellemző módon a funkcióban levő miniszter állapítja meg a tárca prioritásait, bár a már aláírt szerződéseket nehezebben lehet felbontani.
Az Országos Kulturális Alap idén csaknem 4 millió lejt fordított könyvek, folyóiratok és kulturális tartalmú honlapok finanszírozására, az összeg több mint 14 százalékát magyar pályázóknak ítélték – összegezte a politikus. A volt tárcavezető kezdeményezésére 2010-től évente több mint 2,5 millió lejt kapnak a magyar és román kulturális kiadványok a kormány tartalékalapjából. A program keretében támogatásban részesültek a Korunk, a Látó, a Székelyföld, a Várad és a Cimbora folyóiratok. „Bízom benne, hogy Mircea Diaconu miniszter úr nem fogja leállítani az elkezdett programokat, de erre mérget nem mernék venni” – mondta a politikus. Kelemen Hunor kudarcként említette, hogy nem sikerült befejezni a kulturális örökség törvénykönyvét. Hangsúlyozta, a büntetések szigorítását tartja szükségesnek azok esetében, akik tudatosan rombolják a kulturális örökséget.
Az Országos Filmterjesztő Vállalat (RADEF) tulajdonából, a 293 moziépületből Kelemen Hunor miniszteri mandátuma alatt 93-at vettek át a helyi önkormányzatok azzal a feltétellel, hogy az ingatlan vetítésre is alkalmas kulturális központ maradjon.
– Véleményünk szerint az elmúlt két és fél évben megtettünk mindent, amit a gazdasági válság körülményei között megtehettünk, bízunk benne, hogy az elkezdett projektek folytatódnak, és a jelenlegi tárca a politikai megfontolásoktól eltekintve, kiegyensúlyozottan gondozza majd a társadalom kulturális örökségét, támogatja a kulturális alkotómunkát – összegezte Kelemen Hunor.
-------------------------------------------------------------------------------
Újságírói kérdésre Kelemen Hunor kifejtette: a Szociálliberális Szövetség (USL) által javasolt, egyfordulós, egyéni választókörzetes választá­si rendszer „politikai katasztrófának” bizonyul Románia számára. Mint mondta, ha a szenátus által elfogadott törvénytervezetet az RMDSZ által összegzett érvek ellenére a képviselőház is elfogadja, az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Elfogadhatatlan az aránytalanságokat eredményező választási rendszer, amelynek alkalmazása nyomán a szavazóközönség 20-25 százaléka törvényhozási képviselet nélkül marad, és amely nem az össztársadalmi, hanem a pártérdeket szolgálja – hangsúlyozta Kelemen Hunor. A politikus emlékeztetett, néhány hónapja még az USL is az RMDSZ javaslatát támogatta, egy vegyes, az országos lista és az egyéni választókörzetek szavazatait ötvöző választási rendszerre vonatkozóan. Mint ismeretes, a felsőház május nyolcadikán szavazta meg a törvénytervezetet, amelynek értelmében azok a képviselők és szenátorok szereznek mandátumokat, amelyek választókörzeteikben megszerzik a szavazatok többségét.
A társadalombiztosítási járulék csökkentésére irányuló, az USL által előrevetített szándékra vonatkozóan Kelemen Hunor megállapította: „jó dolognak” tartja a kezdeményezést, amelyet elő kellene készíteni, hogy 2013-tól gyakorlatba is lehessen majd ültetni. Hozzátette: a járulék csökkentését az RMDSZ is támogatta, szándékukban állt kivitelezése. A többkulcsos adórendszer esetleges bevezetését illetően kifejtette: a szövetség még nem elemezte a kérdést, de szerinte az egykulcsos rendszer javallott. Kelemen Hunor 2009. december 23. és 2012. május 7. között vezette a művelődésügyi minisztériumot. A tárca 2010-ben 730, 2011-ben körülbelül 800 millió lejjel gazdálkodott. A 2012-es költségvetésből 713 millió lejt irányoztak elő számára, amit várhatóan pozitív irányban módosítanak.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 21.
Dákok vagy rómaiak: mérlegen a régmúlt
kolozsvári akadémiai napok programsorozatát mintegy megelőzve, a Régészeti és Művészettörténeti Intézet valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem munkatársai egész napos konferenciát szerveztek május 17–én, Határokon túl. A későantik közép- és kelet-európai kulturális identitás újraértelmezése címmel. A kollokvium nemcsak régiónk régmúltjának legújabb eredményeit tette mérlegre, hanem olyan kérdéseket is vitára javasolt, amelyek nagy tömegekben ingatnák meg az identitásérzés stabilitását.
Az már talán csak véletlen, hogy a neves bukaresti történész, politikus Zoe Petre a Historia folyóiratnak adott interjújában, ezzel egy időben ugyanezt a témát feszegette: kik is a románság ősei és szükségesek-e az évszázados történelmi paradigmák és axiómák?
A kolozsvári konferencia nyolcórás, mondhatni maratoni előadássorozatában tíz előadás és három könyvbemutató hangzott el, ahol nemcsak kolozsvári, de nagybányai, szatmári, zilahi és nagyszebeni kollégák is részt vettek, bemutatva kutatásaik legújabb eredményeit. Ami a szakmaiság elefántcsonttornyából kiemelkedik és e hasábok vélemény rovatába is megfér, az nem a bemutatott fibulák, későrómai kemencék vagy a korongolt kerámiák, hanem a szakmai bemutatók egyikének utóvitáján felvetett téma: tarthatóak-e a több évszázados ideológiai megfontolásból létrehozott történelmi téveszmék és axiómák a XXI. századi társadalomban? Milyen álláspontra kell helyezkednie a történésztársadalomnak ezeket a témákat illetően, és hogyan hozható létre ebben egy „országos” konszenzus?
A felvázolt történelmi anomáliák, mondhatni a kollektív mentalitás rákfenéi – van-e dákoromán kontinuitás, kik éltek Erdélyben a rómaiak kivonulása és a magyarok bejövetele között? – nagy vitát keltettek a jelenlévők között. A dr. Ioan Stanciu és dr. Coriolan Opreanu által vezetett vitának érdekes üzenete volt: bár az egyre bővülő források, a nyugat–alföldi autópálya-ásatások és az egyre szerteágazóbb interdiszciplináris kutatásmódszertan révén sorra dől meg a kollektív mentalitásban még élő dogmák hitelessége, mégis, a legfőbb szervek és tudományos intézmények, tankönyveink, de nemegyszer még az egyetemi oktatás is tovább forog régi félelmeinek és dogmáinak elavult bugyrában. Miért lehetséges ez? Miért erősödik ismét a kommunista rezsim által is pártfogolt évezredes dák „birodalom” és eszmeiség iránti vágy, mint egyféle ősi paradicsomi lét utáni vágyakozás?
A „dákok vagyunk-e vagy rómaiak” kérdés abszurditását és ideológiai hátterét már sokan kimutatták a rendszerváltozást követően – gondoljunk csak Lucian Boia nagy port kavart könyveire – mégis, a Román Tudományos Akadémia által 2010–ben kiadott és „bővített” Románia történetének második kötetében továbbra is helyet kapott a dákoromán kontinuitás, a százszámra hemzsegő korakeresztény emlékekkel, és ugyanez a vélemény tükröződik a dákoromán hagyományőrző szervezetek és propagandafilmek egyre bővülő és a nagyközönség által ismét felkarolt tárházában. A közoktatásban és az ország némelyik egyetemén sem tanítják még az új elméleteket, míg az ezért skandáló kevés szakembert nemegyszer kizárják a tudományos fórumokról. Mi lehet ennek az oka? A válasz igen bonyolult, és aligha lehet egyértelműen és egyoldalúan fogalmazni: benne találjuk a válságba jutott, bizonytalanságát idealizált múlttal erősíteni akaró kollektív mentalitástudat ősbiztonságérzetét, a gazdasági válság miatt feléledő, és dákoromán propagandával működő szélsőségek felerősödését, a Román Tudományos Akadémia és a történészi gárda régi titánjainak máig ható erejét és befolyását, valamint – ha tetszik, ha nem – a szakma fiatalabb vagy igényesebb tagjainak elefántcsonttorony-beli ténykedését.
A konferencia záró vitáján természetesen a problémák nem oldódtak meg, hisz a helyzet velejétől bűzlik. Az viszont dicséretes és reményt adó, hogy a kolozsvári iskola hagyományaihoz híven képes elrugaszkodni az axiómáktól, félelmektől és évszázados tévhitektől, nemegyszer szembemenve az árral, és akár vállalva is a szakmai létbizonytalanságot. A múlt heti kollokvium talán legérdekesebb momentuma az volt, amikor a Római Birodalom Romániára eső határszakaszának UNESCO- jelöléséről volt szó: az egyik előadó bemutatójában kivetítették Dacia római provincia ma már teljes egyetértéssel elfogadott térképét, ahol a bánáti szakasz már nem a Tiszáig és Szegedig (Partiscum) megy. A közönség első soraiban ott ült Dumitru Protase akadémikus, a dákoromán elmélet és kontinuitás egyik utolsó titánja. A matuzsálemi korú szaktekintély – megőrizve a tudós mindenkor szent eleganciáját – a térképre nézve kissé ironikusan és fagyottan csak annyit tudott mondani: „ezt biztos nem románok készítették”.
Szerencsénkre de, románok készítették.
SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 14.
Felújítják Erdély egyetlen magyar világörökség-templomát
Az UNESCO világörökség-listáján 189 ország 962 védett értéke szerepel. Ebből 745 kulturális, 188 természeti, 29 vegyes. Romániát 6 kulturális- és 1 természeti világörökségkincs képviseli. 1999-ben az erdélyi vártemplomos falvak csoportban szász vártemplomokkal együtt került védettségi listára a székelyderzsi unitárius vártemplom. Azóta is egyedül jeleníti meg az erdélyi magyarok értékeit.
A teljes felújításához szükséges engedélyek beszerzésére és a felújítási tervek elkészítésére egy évtizednyi időre volt szükség. Ezek anyagi hátterét a román Kulturális Minisztérium és Hargita Megye Tanácsa támogatta.
A vártemplom felújítási tervét Tövissi Zsolt műépítész készítette. A terv az épületegyüttes négy síkon történő helyreállítását tartalmazza: tereprendezési munkálatok; nedvességmentesítés, vízelvezetés; szerkezeti megerősítés; villanyszerelési munkálatok.
Megvalósítására az országos restaurálási program keretében a minisztérium közbeszerzési eljárást indított. A pályázat nyertese, a Rustic Kft. már megkezdte a helyreállítási munkálatokat.
Demeter Sándor Lóránd lelkész
Népújság (Marosvásárhely)
2012. december 3.
Párizsi kilátások a Harmadiknak
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO védnökséget vállalt a Fölszállott a páva műsora felett. A gesztus a magyar hagyományőrzők és a közmédia munkájának méltó elismerése. Az indoklás szerint az UNESCO legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy a kommunikációs csatornákon keresztül ráirányítsa a figyelmet a kulturális örökség védelmének fontosságára a fiatalok körében. A Fölszállott a páva éppen ezt a szellemiséget sugározza. Tavaly a magyar táncházmozgalom került az UNESCO szellemi-kulturális öröksége legjobb módszereinek regiszterébe.
A megtisztelő nemzetközi kitüntetést a népzenei tehetségkutató szombati középdöntőjében, élő adásban jelentették be. Ugyanezen adásban lépett fel a középdöntő négy erdélyi résztvevőjének egyike, a Harmadik zenekar, nem is akárhogyan: kategóriáját megnyerve jutott a döntőbe.
A védnökségvállalás eredményeként a Fölszállott a páva győztesei 2013-ban felléphetnek az UNESCO párizsi palotájában rendezendő gálán, amelyet az UNESCO Szellemi kulturális örökségi egyezmény 10. évfordulójának tiszteletére rendeznek.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 15.
Otthonosan népi örökségünk kincsestárában (Fölszállott a páva)
Védnökséget vállalt az UNESCO a Fölszállott a páva versenyműsor felett, ezzel ismerve el a magyar hagyományőrzők és a közmédia közös munkáját. Tavaly a magyar táncházmozgalom mint módszer bekerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségébe. E két kitüntetés az eddigi legnagyobb elismerése mindannak, ami az elmúlt negyven esztendőben történt nemzeti kultúránk legősibb darabjainak megőrzése érdekében.
A negyven évvel ezelőtt indult táncházmozgalomnak ma több mint százezer követője van a Kárpát-Medencében, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva című 2012-es népzene- és néptáncvetélkedőnek pedig több száz résztvevője és több millió nézője. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi nem így lenne, ha Magyarországon Sebő Ferenc, Halmos Béla, Erdélyben Kallós Zoltán, Pávai István, Pap István Gázsa, Könczei Árpád és még sokan mások nem indultak volna el Bartók Béla és Kodály Zoltán, Martin György és Lajtha László nyomában gyűjteni, és amit megtanultak, nem vitték volna tovább. Gombamód szaporodtak a táncházak, majd egyiket-másikat a kommunizmus utolsó éveiben betiltották, de mint kiderült, a szívekből nem lehetett kitiltani népzenei és néptáncanyanyelvünket. Mára nemcsak hivatásos együttesek, zenekarok révén él a magyar népzene és néptánc, éppen a Fölszállott a páva verseny mutatta meg, az egész magyar nyelvterületen vannak őrzői és továbbvivői népi kultúránknak. Függetlenül attól, ki nyeri meg a versenyt, az elmúlt hetekben olyasmit láttunk és hallottunk a magyar köztelevízióban, ami felér egy népzenei és néptánctanfolyammal, mert a látvány mellett a zsűri értékeléséből kikerekedett több évszázad magyar népi kultúrájának története, alakulása. A szakma legkiválóbbjai – Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Diószegi László koreográfus, néptánckutató, Tímár Erzsébet néptáncművész, oktató, Sebestyén Márta népdalénekes, hangszeres előadóművész, Sebő Ferenc zenész, énekes, dalszerző, népzenekutató, Zsuráfszki Zoltán néptáncművész, koreográfus – elemezték, méltatták a produkciókat, illetve mutattak rá a hibákra, ugyanakkor azt is hangsúlyozták: a televíziós műsorokban is látható, hallható bemutatkozások az elődöntőkben és a középdöntőkben olyan minőséget képviselnek, ami a műfaj amatőr világában a legmagasabb színvonal. Zenekaroktól, táncegyüttesektől, egyéni, illetve páros előadóktól láttuk Erdély, a mai Magyarország, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja legszebb táncait, hallottuk hagyományőrző vidékek muzsikáját, néhány hét alatt bejártuk velük az egész Kárpát-medencét kelettől nyugatig, északtól délig. Ennél szebb szellemi utazásra aligha vágyhatunk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 18.
Erdélyiek a nemzet színpadán (Fölszállott a páva)
Közönségdíjas a balánybányai Ördögborda Néptáncegyüttes, a kosteleki (gyimesi csángó) Szellő Néptáncegyüttes pedig a legjobb, határon túli produkció díját kapta meg a vasárnap zárult Fölszállott a páva Kárpát-medencei népzene- és néptáncvetélkedőn, amelynek döntőjében a kolozsvári Harmadik zenekar másodikként végzett a zenekari kategóriában.
A Duna Televízió, az MTVA és a budapesti Hagyományok Háza által tavasszal meghirdetett tehetségkutató vetélkedőre négyszázötven produkcióval közel kétezer versenyző nevezett be, a többfordulós megmérettetésen a továbbjutók szakaszonként más-más vidék táncát, zenéjét, dalát tolmácsolták a döntő felé haladva egyre magasabb színvonalon. Az erdélyi népzenei és néptánckincsből majd mindenki merített, függetlenül attól, hogy Felvidékről, Vajdaságból, Magyarországról érkeztek-e a versenyzők, és nem véletlen, hogy ennek a kincsnek szépsége, gazdagsága az eredményekben is megmutatkozik. A hazai nyertesek esetében a népszerűség nem véletlen – ebben a kultúrkörben sokan ismerik Sándor Csaba néptánc-pedagógiai munkáját, amellyel Balánbánya és környéke gyermekeit, fiataljait saját értékeik felé fordítja több mint egy évtizede, és azt is sokan tudják, az Isten háta mögötti Kosteleken a sepsiszentgyörgyi Imreh Éva és Ferencz András (mindketten a moldvai magyar oktatási program tanítói) milyen eredményesen vitte vissza a falu gyermekközösségébe, fiataljai közé a magyar nyelvet és néphagyományokat. És hogy a versenyzők tudástartalékának ébren tartóit, a verseny mestereit is közel hozzuk Háromszékhez, a neves zenészekből, táncosokból, énekesekből, koreográfusokból álló testületben ott volt Orza Călin, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes egykori táncosa, koreográfus-rendezője, több erdélyi és magyarországi hivatásos együttes által jelenleg is sokat foglalkoztatott koreográfus. A Fölszállott a páva nyertesei: énekes és hangszeres szólisták kategóriában a bácskai Kupuszinából (Bácskertes, Vajdaság) érkező Csizmadia Anna, a táncos szólisták és táncospárok kategóriában a budapesti Berecz István, a népzenekarok közül a tornaljai (Felvidék) Parapács zenekar, a táncegyüttesek közül a jászberényi Jászság Népi Együttes. Véget ért tehát a negyven éve indult táncházmozgalomból kinőtt, népzenét és néptáncot kedvelő és művelő nemzedék eddigi legnépesebb, legszebb, legnemesebb és legszínvonalasabb versenye, amelynek közel kétezer résztvevője és több millió televíziónéző a nyertese. Kétség nem fér hozzá, a Fölszállott a páva méltán érdemelte ki az UNESCO-védnökséget, ahhoz ellenben, hogy az induláskor felmutatott szellemiségéhez hű maradjon, talán nem kellene minden esztendőben megrendezni,  három-öt évente jobban biztosítható a kezdetihez hasonló színvonalú részvétel.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. március 21.
Turizmusra szakosodott ENSZ-diplomata
Szórványban nem mindig magyar szervezeteknél, intézményeknél bukkan fel egy-egy magyar név, legtöbbször román, vagy nemzetközi szervezeteknél is tevékenykednek talpraesett, okos, lelkes magyar fiatalok.
Saszet Brigitta nevét egy civilszervezetnél fedeztem fel olyan minősítésben, mely mellett nem tudtam elmenni: ENSZ-diplomataként utazik Bukarestbe, hogy ott Aradot képviselve belekóstoljon a parlamenti döntéshozatali szimulációba.
Nem kis dolog, el is gondolkodtatott, hogyan érheti el valaki azt, hogy 26 éves korában egy ilyen felelősségteljes küldetésben legyen része.
Megkerestem Brigit, aki készséggel, kedvesen állt a rendelkezésemre.
– Ki az a Saszet Brigitta? Honnan indult? Mivel foglalkozik?
– Egy fiatal, lelkes, tenni akaró lány, aki változtatni szeretne a világon, amelyben él. Gazdasági profilú egyetemet végeztem, majd üzleti turizmusból és vállalkozói ügyintézésből mesteriztem. Turizmus profilú vállalkozást indítottam öt évvel ezelőtt, amely azóta is igen jól működik, emellett aktívan tevékenykedek az Aradi Mozgalomnál, és egyéb önkéntes munkálatokban is részt veszek.
Tagja vagyok a Vezetőképző Aradi Akadémiának, ez az Aradi Mozgalom egy projektje, mely városunk leendő vezetőgenerációját kívánja kinevelni.
Amire büszke vagyok, hogy Adrian N. Sereş kollégámmal közösen több eseményt szerveztünk, bonyolítottunk le, valamint egy dokumentumfilmet is készítettünk a Hirschl Színház megmentése érdekében.
Már a líceumban részt vettem mindenféle vitákon, szerettem szónokolni, mindig jót akartam tenni környezetemnek, ebből is adódik, hogy szívvel-lélekkel szeretek önkénteskedni. Úgy érzem, hogy eléggé megdolgoztam azért, amit ez idáig sikerült elérnem az életemben, de én is lent kezdtem, lépésről lépésre haladtam az úton. Nem volt könnyű, de a sok-sok elégtétel és a hálás köszönetek kárpótolnak mindenért.
– Mesélj erről a projektről, kinevezésről – ha úgy tetszik…
– Jelenleg egy nagyon érdekes projekt része lehetek: Bukarestben az Emberi Jogi Tanács keretében UNESCO-képviselőként veszek részt egy ENSZ döntéshozatali szimulációban (a fennebb említett Adrian N. Sereş is részt vesz az eseményen – szerk. megj.).
A BISMUN-projekt március 20–25. között zajlik Bukarestben a parlament épületében. Eredetileg egy hosszú angol címe van – BISMUN 2013 – Bucharest International Student Model United Nations – és számos nemzetközi ifjúsági egyesület, szervezet képviselteti magát.
A BISMUN-projekt egy európai döntéshozatali szimuláció, lehetőséget biztosít a világ minden részéről érkező fiatalnak, hogy megismerhessék a döntéshozatal menetét.
– Miért éppen te?
– A jelentkezés online történt, számos jelentkező közül választottak ki. Nagyon megtisztelő és motiváló ez az esély, ami megadatott most nekem, hiszen ebben a projektben a világ minden tájáról lesznek jelen fiatalok, akiknek már tapasztalata van ezen a területen.
– Miről lesz szó Bukarestben?
– Idén az emberiség két óriási problémája lesz terítéken ezen a konferencián: az éghajlati viszonyok változásainak tulajdonítható kivándorlás, valamint az eutanáziához és az öngyilkossághoz való jog.
Nagy erőkkel és minden energiámmal készülök erre a küldetésre. Az UNESCO képviselőjeként óriási felelősséggel és fontossággal bír ez, biztos vagyok benne, hogy sok hasznos tapasztalattal térek majd haza a fővárosból.
Jelenleg nagyon izgatott vagyok az előttem álló esemény miatt, türelmetlenül várom már, hogy megérkezzek és szívjam magamba a rengeteg információt, valamint ismerkedjek, barátkozzak, és igazi diplomatává váljak.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),