Minden ecsetvonása a csángókat hordozza magában
A megtartó ember
A Tusnádon évente megszervezett Bálványosi Szabadegyetem egyik mozzanataként került sor az elmúlt hét közepén Antal Imre csángó festő és grafikusművész tárlatának megnyitójára az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), Sepsiszentgyörgyön. A kiállított művek betekintést nyújtanak a Gyimesek még mindig zárt, ősi szokásokat és sajátos magatartásformát őrző világába, melynek szellemi terméséből Fintu Dezső furulyajátéka és Csillag Gergely György kesergője is ízelítőt nyújtott.
Elsőként Antal Árpád András polgármester szólt a fullasztó kánikula ellenére is szép számú közönséghez, a Kárpát-medencei magyar képzőművészet biztos pontjaként jelölvén ki az EMŰK helyét, köszöntő beszédében.
A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály magas művészetként értékelte Antal Imre életművét, aki szerinte a kommunista diktatúra enyhülésének éveiben érett alkotóvá. Nem véletlenül, hiszen a marosvásárhelyi művészeti iskola diákja volt. Egy olyan szellemi műhely tagja, mely a gúzsba kötöttség áldatlan korszaka után adandó első alkalommal lehetőséget biztosított a nyitásra és megújulásra. Ez pedig főleg Nagy Pál képzőművésznek és tanárnak volt köszönhető. Ő ugyanis egyéniségével, tehetségével, tudásával, pedagógiai érzékével és hozzáállásával a tanítványaiból ízig-vérig erdélyi, de ugyanakkor európai léptékkel is mérhető művészeket faragott.
Ezzel a szellemi batyuval feltarisznyálva indult el Antal Imre a művészek göröngyös útján, de a benne rejlő kincsekkel nem vágott neki a nagyvilágnak, hanem haza vitte szülőföldjére, és megosztotta sorstársaival. Elhintette és kicsíráztatta a magas művészet magvait. Így vált megtartó emberré, és így történhetett meg az a csoda, hogy Gyimes völgyének elszigetelt gyermekei 1971-ben az UNESCO párizsi versenyének nagydíjában részesültek, majd a következő években a prágai és Kanadai Grafikai Biennálé számos díját nyerték.
Ugyanakkor művészként is maradandót alkotott. Képei a gyimesi csángó lét meghatározó elemeit ábrázolják és rögzítik az örökkévalóságnak. Az istenhit és annak jelképei, a földdel való keserves küzdelem, az ünnepnapokon nem csak imádkozó, hanem daloló és táncoló, környezetével összefonódó és abba szervesen beilleszkedő, nehéz sorsú honfitársaink köszönnek róluk vissza. Az esemény végén a kiállítás megszervezését szülei gyűjteményéből lehetővé tevő magyarországi politikus, Németh Zsolt méltatta az általa ember és művészként egyaránt nagyra értékelt Antal Imrét. Minden ecsetvonásában a csángókat hordozza magában – vélekedett róla az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Az augusztus 6-ig megtekinthető alkotásokat Szepes Hédi művészettörténész választotta ki Németh Géza református lelkipásztor és felesége, Kriza Judit hagyatékából.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Születésüktől segítik a határon túliakat
Azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami megillet egy magyarországi magyart, az illesse meg a nem Magyarországon élő, külhoni magyart is – nyilatkozta lapcsaládunknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akit többek között az anyasági támogatásról és az óvodafejlesztési programról kérdeztük.
– Budapesti kormányzati illetékesek részéről többször elhangzott már, hogy a magyar kormány kiterjeszti az anyasági támogatást minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban. Mit jelent majd ez a támogatás?
– Alapgondolatunk, hogy bárhol is születik egy magyar gyermek, és azt magyar állampolgárként bejegyzik, akkor születése pillanatában a család jogosult legyen az anyasági támogatásra. Ez egyszeri támogatás, amely 65 ezer forintnyi összeget jelent. Ugyanakkor jogosult babakötvényre, ami azért érdekes, mert ez befektetés a jövőre. Egy 40–50 ezer forint körüli összeg, amit betesznek betétkönyvbe, és ez kamatozik. A magyar állam hozzájárul a kamataihoz, tehát több százezer forintos támogatás lehet, amit az érintett 18 éves korában tud kiváltani. Egyfajta köldökzsinór lesz a támogatott és az anyaország között, így tudhatja, hogy a magyar állam kis befektetéssel indította el az életútján. E támogatásnak tehát van egy szimbolikus és egy gazdasági jelentősége. Továbbá azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami jár egy magyarországi magyarnak, az illesse meg a nem Magyarországon élő, külhoni magyart is. Az anyasági támogatás egy jelentős lépés a folyamatban.
– Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot is hirdettek, amelynek célja a magyar kisiskolások számának növelése a környező országokban. Ezzel a projekttel is azt kívánja kifejezni az anyaország, hogy a külhoni magyarok szülőföldön boldogulását támogatja és nem az elvándorlást? – A kisebbségi létben élőknek örök dilemma a menni vagy maradni kérdése. Mi nem szeretnénk kényszeríteni senkit semmire, de ha valaki maradni akar, akkor legyen értelme a maradásának. Az óvodafejlesztési program 17 milliárd forintos összeg a Kárpát-medencében. E programot elsősorban az egyházakra építjük, mert azok a folytonosságot képviselik. Olyan színvonalú óvodákat szeretnénk építeni, amelyek még a vegyes házasságban élők számára is vonzerőt tudnak jelenteni. Azt látjuk, hogy jelenleg több általános iskola van, mint óvoda.
– A magyar kormány stratégiai partnerként tekint a határon túli történelmi magyar egyházakra. Miniszterként, de főleg református lelkészként miként látja, mekkora szerepük van az egyházaknak a külhoni magyar közösségek identitásmegőrző törekvéseinek támogatásában?
– Identitásában két személyes ügye van az embernek: az egyik a saját etnikai hovatartozása, a másik pedig a vallása. Nem véletlen, hogy e két alapjogot különös módon körbebástyázzák jogrendszerrel. E kettő összetartozik a nyelvben. Amikor például valaki nem tudja eldönteni, hogy milyen nemzetiségű, mindössze azt kell kérdezni tőle, milyen nyelven imádkozik, és máris kiderül, hova tartozik. Tehát amikor az egyházakat erősítjük, a nemzeti identitást is erősítjük. Ezért gondoljuk azt, hogy az egyházak támogatása elsőbbséget élvez.
– A csíksomlyói búcsú a román kulturális minisztérium gáncsoskodása miatt egyelőre nem kerülhetett fel az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) világörökségi listájára. Milyen eszközei vannak Magyarországnak, hogy támogassa az összmagyar zarándoklatnak a világörökség részévé nyilvánítását? – Az UNESCO-ban természetesen nekünk is van szavazati jogunk, de nehéz a román politika ellenében elfogadtatni a jelenlegi romániai viszonyok között létező, egyébként több száz éves zarándoklatot. Ezekben az ügyekben azt kell keresni, hol tudunk együtt fellépni. Fontos együttműködni az adott ország hatóságával, hogy egyszerre őrizzük meg magyarként, ami magyarként lett híres, és közben magáénak érezze Románia is a csíksomlyói búcsút. Ezt nekünk meg kell próbálnunk, hiszen számos ilyen ügyünk van Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban is.
– Románia erőteljes lobbit folytat, hogy jövőre az országba látogasson Ferenc pápa. Van-e esély arra, hogy a szentatya felkeresse Csíksomlyót is, ahogyan azt a romániai katolikusok is szorgalmazzák? Másrészt milyen üzenetet hordozna egy ilyen pápalátogatás éppen 2018-ban, amikor Románia az egyesülés centenáriumát ünnepli?
– Jövőben lesz egy másik fontos évforduló – egyébként úgy tudom, hogy Ferenc pápa nem jön jövőben Romániába –, a tordai országgyűlés 450 éves évfordulója: a vallásszabadságot a világon először ott foglalták törvénybe. Nekünk azt kell üzennünk, hogy továbbra is ragaszkodunk a tordai országgyűlés szelleméhez és az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat szavaihoz. A gyulafehérvári nyilatkozatot érdemes elolvasni, abban olyan jogokat kínálnak a Románia területén élő nemzettesteknek, amelyek, ha megvalósulnának, akkor a magyar közösség emelt fővel és örömmel tekinthetne a jövőbe. Úgyhogy van itt még tennivaló, mi pedig ezekre a tennivalókra fogjuk felhívni a figyelmet.
Kozán István / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor
Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét
Amint azt előzetesen hírül adtuk, július 24-én, hétfőn kezdődött a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelynek a munkálataira mi is ellátogattunk. Ezúttal is Csáky Barna Zsombor villájában, kiváló lakhatási és alkotófeltételek között találtuk a 16 tagú művésztársaságot, akik ezúttal is a polgármesteri hivatal étkezdéjében étkeztek. Közülük néhányan a fedett, fóliával a széltől is védett teraszon dolgoztak, mások téma, illetve ihlet céljából a természetben jártak
Láng Esztert a közösség fogta meg
A teraszon alkotók közül elsőként a Debrecenből érkezett Láng Esztert szólítottuk meg, aki elsősorban fest, de grafikával, installációval, performansszal is foglalkozik. Erdélyben gyakran jár, hiszen Korondon született, de a nagyzerindi alkotótábor munkálatain első ízben vesz részt.
Ami az itteni alkotómunkáját illeti, benne van egy minimalista irányba tartó folyamatban. Az utóbbi időben monokromjellegű munkákat alkot, korábban absztrakt jellegűeket készített. Ha muszáj, ajándékba szokott egy-egy tájképet is készíteni, de nem az a műfaja. Igazán a világnak és a tárgyaknak a struktúrája, a belső konstrukciója, a színek érdeklik. Azok, amelyek a korábbi időszakokból, visszafogottabb irányba tartanak. Egyszerűsített forma- és színvilágot keres. Nagyzerinden az a közösség fogta meg, amelybe belekerült, az impressziói elsősorban innen származnak. Az a kollégiális, barátságos környezet és hangulat, amiben dolgozni lehet. A faluban is sétálgatott, ahol a régi dolgoknak a nyomait kereste, észlelte a változásokat. A falut még nem ismeri eléggé, de az itt szerzett benyomások általában később szoktak megfogalmazódni. Ha legközelebb az alkotótábort olyan időpontban szervezik, amikor neki is megfelel, illetve újra meghívják, szívesen visszajön.
Dél-Koreában is tudnak Nagyzerindről
Clemens Beungkun Sou Dél-Koreából származik, Bécsben élő művész, aki a világot járja művésztelepről, művésztelepre, a számára érdekes művészeket meghívja Dél-Koreába, ahol művészeti szervező is. Gunsansi városban 1990 óta egy nemzetközi, az UNESCO által támogatott kiállításnak a szervezője, a világ művészeinek a részvételével. Ott többek között Siska-Szabó Hajnalka is kiállított. Az ott résztvevő művészeknek a száma 200 fölött van, mindannyian rajta vannak a szervező által készített plakáton. A minden évben Dél-Koreában megszervezett kiállítással párhuzamosan, Bécsben és Dél-Koreában is egyetemi tanárként oktatott – 21 évig – műépítészetet és designet, amelyekből doktorált. Most már nagyon sok ideje van, bejárja a világ művésztelepeit, a nagyzerindin második alkalommal vesz részt, az itteni emberek igen jó benyomással vannak rá, ugyanakkor nagyon érdekli az itteni régi építészet. Itt nyugodt feltételek között, kiváló alkotólégkört élvez, amit ezúttal is megköszön, ide máskor is szívesen visszajön.
Amint Siska-Szabó Hajnalka is hozzátette, Clemens Beungkunnal már több művésztelepen vettek részt együtt, kölcsönösen tetszettek egymás munkái, ezért másodszor is meghívta a nagyzerindi művésztelepre. A több mint 10 éve megszervezett vándorkiállításra, amit Szöulban is megszerveztek Hajnalkának a munkáiból is vitt. A kiállított anyagból katalógust is készítettek, amiben a művészek életrajzai mellett a munkáik is benne vannak. Most elhozta azt a katalógust és a plakátot, amiben mindketten szerepelnek. A dél-koreai művész nagyon szeret Nagyzerindre járni, ahol nagyon jól érzi magát, angolul értekeznek vele.
Mario a malom épületében remélt ihletet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető Mario Eibergerrel a hegyvidéki alkotótáborban ismerkedett meg, tetszettek a munkái, ezért Nagyzerindre is meghívta. Amint Mariotól megtudtuk, különleges helyeket keres, ahol enteriőrben, vagy modern felfogás szerint, a régi ottfelejtett épületeknek a belső tereit, a vakolat lehullását festői foltokkal szemlélteti, ezáltal különleges élményt tud nyújtani a szemlélőnek. A külső világban inkább modern városképeket fest, dekoratív ráhatásokkal. Noha a belső helyek lepusztultnak látszanak, az egyedüllétet, az ottfelejtettséget kihangsúlyozzák. E képek nem régi, barnás másolatok, hanem átköltött alkotások. Ilyen épületeket Nagyzerinden is talál, de ezek farmszerűek, miközben elsősorban a gyárépületeket kedveli, ahol nagyobb épület-tömegek nagyvonalú formákat képeznek. Mindenképp szeretné meglátogatni a helybeli malom épületét, ahol bizonyára maradandó élményeket fog találni, amelyek nyomán kép is születhet.
Wlodzimierz a természettel együtt alkot
Karankiewicz Wlodzimierz a koegzisztencia alapján maga is alkot, de érvényesülni engedi a természet aktivitását is. Munkájában elsőrendű a természetes alapanyagoknak a használata. Éppen ezért, a kézi szőttes vásznon kínai tussal, vízzel, érett, illetve zöld bodzabogyók festékével dolgozik. Mindennel, amit a természetben talál, beleértve a vörös agyagot is. A hatalmas vászonnak nyirfaseprűvel történő megfestésében a táj ihlette, de a saját impresszióit is érvényesítette. A festménye ebben a fázisban még csak absztrakt kompozíció, amihez az impresszió a természetből érkezik. Az út, az azt elkísérő fáknak a koronája, a levelei, tehát maga a természet inspirálja.
Falra akasztani az összes képet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető és Vas Enikő társszervező örömhírrel újságolták: a Nagyzerindi Képtárnak a tábori gyűjteményében folyamatosan felújítják a több évtizedes, megsárgult paszpartukat. Ugyanakkor hozzáfogtak az eddigi alkotótáborokban született, helyben maradt festményeknek a bekeretezéséhez. A bekeretezett képeket a falakra akasztották, azok a látogatók számára megtekinthetők. A 15 év alatt összegyűlt művészeti alkotásoknak a keretezése, a falakon történő kiállítása folyamatban van. A Képtár jelenleg 325 festménnyel rendelkezik, amelyeknek mintegy 80%-a már a falakon látható. Nem csak a képtárt, hanem a polgármesteri hivatal irodáit, a folyosókat, sőt az étkezdét is képek ékesítik. A képek bekeretezése, a paszpartuk felújítása a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával már januárban elkezdődött. A képtár naponta 8–16 óra között látogatható, de előre történt bejelentkezés alapján hétvégén is kinyitják, ingyenes belépés mellett. Abban is reménykednek, hogy valamikor a kiállítóhely hiánya is megoldódik, és bekeretezve, minden kép a falra kerül, megtekinthető lesz.
Amint Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető elmondta, a nemzetközi szinten is elismert művészek részvétele a nagyzerindi alkotótáborban nagyban emeli annak a színvonalát. Az itt megforduló legtöbb művész egyetemi tanárként is tevékenykedik. Közéjük tartozik a Karankievitz lengyel művész-házaspár is, akik szintén nagyon szeretnek részt venni a Nagyzerindi Nemzetközi Alkotótábor munkálatain.
Színes album, értékelő
A szlovákia Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, a lengyelországi Beata Babel-Karankiewicz, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, az ukrajnai Kopriva Attila, a budapesti Breznay András és Szmirnov Oleg, a debreceni Láng Eszter, a dél-koreai Clemens Beungkun, a németországi Mario Eiberger, a kolozsvári Koncz-Münich Judit és András, Gally A Katalin és Székely Géza, illetve az aradi Siska-Szabó Hajnalka Az emlékek szárnyán témakörben született munkáit vasárnap 18 órától az Olosz Lajos Művelődési Házban Ódry Mária festőművész értékeli. Mivel az idei művésztelep jubileumi, az elmúlt 15 év munkáinak az összegzésével egy albumot is sikerült összeállítani. Azt Csáky Barna Zsombor adja ki, Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő szerkesztették. Február óta dolgoznak rajta és tartalmazza a 15 év alatt született műveket, a 71 alkotóművésszel együtt. A művészek nemcsak a Nagyzerindi Képtár, hanem a szponzorok, de a lakosság gyűjteményét is gyarapították, ugyanakkor elvitték a Nagyzerindi Művésztelep hírét a nagyvilágba. Talán ennek is köszönhető, hogy idén 3 kontinens 8 országából érkeztek,és nemcsak a művésztelep, hanem Aradnak, a megyének, az egész régiónak elviszik a jó hírét. Azért is, mert minden évben szerveznek kirándulásokat a megye érdekes részeibe. Hétfőn Balla Géza ópálosi pincészetébe mennek, de a tornyai Pro Pir Kult tájházába is meghívást kaptak. A meglátogatott helyekről művészeti, lelki szempontból is feltöltődve távoznak, a műveikbe folyamatosan beépítik az itt szerzett impresszióikat. Azok újságok művészeti rovataiban, sőt doktori disszertációkban is megjelennek. A művésztelep népszerűsége annyira megnőtt, hogy helyhiány miatt nem tudnak minden jelentkezőt fogadni.
Köszönet a támogatásért
A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatalnak, a Communitas Alapítványnak, Csáky Barna Zsombornak, Bognár Levente aradi alpolgármesternek, Simándi Sándor nagyzerindi polgármesternek, Balla Gézának, Schmak Andrásnak, a Pro Pir Cult Egyesületnek, a Pro Zerind Egyesületnek és a sok magánszemélynek, akik a lehetőségeik mértékében segítettek. Pályázati közvetítő, ezúttal is a Pro Zerind Egyesület.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Tudose: lehet, hogy Románia már nem tudja kitermelni a verespataki ásványkincset
Mihai Tudose kormányfő kedd este a România Tv adásában azt mondta, fennáll az eshetősége, hogy Románia már nem tudja kitermelni a verespataki ásványkincset, amennyiben az UNESCO a Cioloș-kormány kezdeményezésére természetvédelmi övezetté nyilvánítja azt.
Mihai Tudose szerint amennyiben az UNESCO természetvédelmi övezetté nyilvánítja Verespatakot és környékét, az leállíthatja az esetleges kitermelést. „Talán megkérdezhetnék Cioloș urat is, hogy januárban, mielőtt elment, miért nyilvánította az egész területet természetvédelmi övezetnek, és miért küldte el az erről szóló papírokat az UNESCO-nak. Szóval ott egy gödröt sem szabad ásni, gilisztákat sem szabad keresni, mert védett terület. Hogy miért tette, nem tudom” – mondta Tudose.
Arra a kérdésre, hogy az UNESCO-hoz elküldött dokumentációt a Dacian Cioloș vezette kormány környezetvédelmi minisztere, Cristina Palmer is aláírta-e, Tudose így válaszolt: „Nem tudom. Ő (Dacian Cioloș – szerk. megj.) volt annak a technokrata törzsnek a főnöke, az okos... Mondja, hogy fogalma nem volt, amit hajlamos vagyok el is hinni, mert nem igazán tudta ő, hogy mi történik ott...”
A miniszterelnök szerint a Cioloș-kormány indította eljárás visszavonása bonyolult.
„Nehéz, amíg elfogadják, de ha egyszer elfogadták, majdnem lehetetlen visszavonni” – magyarázta.
„Meg fogjuk próbálni visszavonni, megírni, hogy nem tartjuk fenn az álláspontunkat, de ezzel nagyon furcsa helyzetbe hozzuk magunkat a nemzetközi szervek előtt. Ha a dolgok véglegessé válnak, vége. Ott vannak a lelőhelyeink. Itthon is védetté nyilváníthatta volna, hogy mi védjük meg, mi oldjuk fel a védettségét – mondhattuk volna, hogy ott él az utolsó szitakötő-faj, aztán megállapíthattuk volna, hogy elpusztult a szitakötő, és nem hagyott örököst. Nem hiszek a véletlenekben” – szögezte le Mihai Tudose.
A Gabriel Resources által a román állam ellen indított per kapcsán a miniszterelnök úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy az állam megnyeri a pert. „Én nem hiszem, hogy veszítünk” – jelentette ki.
Hozzátette: a Gabriel Resources azt állítja, hogy beruházásokat végzett, ám valójában azért fektetett be, hogy elnyerje az ottani közösség szimpátiáját, beleértve a médiában közzétett reklámszpotokat is.
A Gabriel Resources peres úton 4,4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget követel kárpótlásként a romániai befektetési szerződés megszegése nyomán elszenvedett károkért.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)

Történelmi felfedezőút Királyföldön
Lelkészi szolgálatom során két évig szolgálhattam az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben, és bőven volt lehetőségem bejárni és megismerni tüzetesebben Királyföldet és az ottani emberek habitusát, életvitelét, és azt tudom elmondani, hogy teljesen más világ, teljesen más kulturális és építészeti örökséget ápol, mint amit jelen szolgálati helyemen, a partiumi Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tapasztalok és tapasztalnak az itteni emberek is. Ilyés Sándor beszámolója.
Mivel a fizikai távolság elég nagy a két régió között, ezért az itteni emberek nagy részének nem adatott meg a lehetőség, hogy arra a vidékre ellátogassanak, és nem is igazán tudják elképzelni azt a csodálatos vidéket. Úgy érzem, hogy aki elszánja magát és eldönti, hogy meglátogatja és bebarangolja Királyföldet, az azt fogja érezni, mintha egy óriási történelemkönyv lapjai közé pottyant volna, s csak kapkodja a fejét a sok nevezetesség láttán, melyek mind tanúi voltak a magyar történelem vérzivataros évszázadainak. Így született meg az az elhatározás, hogy a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség 26 gyülekezeti tagjával ellátogassunk Királyföldre. Augusztus 25-én egy olyan történelmi, kulturális felfedezőútra indultunk, mely kimondottan Királyföld Szebenhez közel eső részén levő főbb nevezetességek meglátogatását foglalta magában. A tervezett négy nap alatt a következő nevezetességeket látogattuk meg: első nap leutaztunk Nagyszebenbe, ahol a Huet téren található szász evangélikus templomot tekintettük meg, a Kispiacot a Hazugok hídjával, valamint a Nagypiacot, ahol kirakodóvásár révén középkori forgatagba csöppentünk. A második reggelen a kerci XIII. századi cisztercita apátság megtekintésével indult a napunk, melynek szentélyében a történelem során a szász evangélikus templom kapott helyet és mind a mai napig itt tartja a maroknyi szász közösség az istentiszteleti alkalmait. Utunkat ezután Oltszakadát irányába vettük, ahol a XIII. századi magyar evangélikus műemlék, még mindig használatban lévő templomot tekintettük meg, majd innen Nagydisznódra látogattunk, onnan pedig és Kisdisznódra indultunk, és mindkét településen a csodálatos szász vártemplomokat tekintettük meg. A harmadik napon elutaztunk Kiskapusra, ahol részt vettünk a vasárnapi konfirmációi istentiszteleten a magyar ajkú evangélikusok XIV. századi templomában. Azt követően a világörökség részét képező Nagybaromlaki erődtemplomot szerettük volna megtekinteni, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére zárt ajtókat találtunk. Innen vettük az irányt Berethalomba, ahol az úgyszintén UNESCO világörökség részét képező műemlék szász evangélikus templomot látogattuk meg, amely egykoron szinte 300 évig szolgált a szász evangélikus püspökök székhelyéül. A negyedik napon a segesvári várat jártuk be, ahol a bástyák mellett az egykori megyeházat, a római katolikus templomot, a Petőfi-szobrot, a két evangélikus szász templomot, valamint a szász temetőt tekintettük meg.
Egy gazdag történelmi múlttal megáldott országban élünk, ezért kötelességünk megismerni annak történelmi múltját, építészeti örökségét illetve természeti kincseit. Fő célunk mindvégig az volt, hogy a szász és magyar evangélikus templomokat látogassuk, reflektálva a reformáció 500 éves évfordulójára. A 26 résztvevő gyülekezeti tag teljesen átszellemülve és feltöltődve tért vissza Szatmárnémetibe augusztus 28-án késő éjszaka. A négy napos szászföldi kirándulás megvalósításért, az útiköltség és a kiadós ebédek biztosítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg. Hálás köszönt érte gyülekezetünk presbitériuma nevében is. szatmar.ro

Visszavonja a román kormány Verespatak világörökségi listára való előterjesztését
Mihai Tudose a lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza a román államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a térséget a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány terjesztette a világörökségi listára mandátuma utolsó napjaiban. Úgy vélte: elődjének magyarázatot kellene adnia erre a lépésre, amellyel szerinte nehéz helyzetbe hozta az országot. Hozzátette: szerinte Románia nem fogja elveszíteni a kárpótlási pert.
Mint ismert, a verespataki aranybánya megnyitását tervező Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
rtv.net; itthon.ma/erdelyorszag

Verespatak veszélyben
A román politika olyan, mint egy Escher festmény: valahogy mindig körbenforgó, ugyanoda tér vissza, nincs kiútja, megoldása. Egy soha véget nem érő tragikomédia, amelynek sajnos áldozata a román társadalom és az ország kulturális öröksége. Míg előbbi lassan, de biztosan elapad és külföldre távozik, addig utóbbit feláldozza a politikai oligarchia Mammon, a pénz istenének oltárán. Mikor már azt hinnénk, hogy a Verespatak-ügy 2013 óta kitermelt egy erős civil mozgalmat és bebetonozta a romániai politikum gondolkodásába Verespatak kulturális örökségének jelentőségét, nagyot tévedünk: a Tudose kormány visszavonni készül Verespatak UNESCO helyszínné nyilvánításának dossziéját.
A körbeforgó történet, amikor Verespatak ismét veszélybe kerül olyan, mint egy mitológiai elem: istenek generációi ugyanazt a harcot vívják egymással, jön egy új aranykor, majd az is eltűnik és az új isten-generáció újra kell vívja harcát ugyanazokkal a toposz-szerű eszközökkel. Verespatak tehát Románia mitikus, lelki tükre: ha Verespatakkal baj van, Románia politikai rendszerével van baj. A történet 2015-ben kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (Gabriel Resources Cég) kanadai mamut-vállalat beperli Romániát a washingtoni székhelyű ICSD Világbank törvényszékén 4,4 milliárd amerikai dollárt követelve a román államtól az elmúlt tíz év halogatásai miatt okozott anyagi károk miatt. Ez meg is történt idén júniusban, amikor a kanadai cég benyújtotta kérését a nemzetközi törvényszéken. A vádpontok között az szerepel, hogy Románia megszegte a kanadai céggel 1999-ben és 2009-ben aláirt szerződést és túl azon, hogy súlyos károkat okozott a cégnek a beruházás és kitermelés állandó halasztásával és ellehetetlenítésével, 2016-ban több, mint 248 titkosított céges dokumentumot – így többek között az eredeti szerződést is – nyilvánosságra hozták.
A perben – amely várhatóan 2019 szeptemberéig is elhúzódhat – Romániát a svájci Lalive ügyvédi iroda és a romániai Leaua és Társai ügyvédi iroda képviseli, míg a kanadai céget az amerikai White&Case és C. P. Tăriceanu jó barátja által vezetett Gabriel Zbârcea irodája képviseli. Magyarán: az ügyet már a kezdetektől fogva még a támadó oldalról is egy kormányközeli ügyvédi iroda támogatja. Ebben a kontextusban tehát nem meglepő Mihai Tudose kormányfő múltnapi nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy elgondolkodnak azon is, hogy visszavonják a Cioloș kormány által 2017 januárjában beadott UNESCO dossziét, amely Verespatakot világörökségi helyszínné nyilvánítaná. Erre azért lenne szükség a jelenlegi kulturális minisztérium szerint, mert a világörökségi jelölés nehezíti Románia pozícióját a per megnyerésében. Lefordítva: a Tudose kormány nem hajlandó 4,4 milliárd dollárt kifizetni, ezért inkább feláldozná Verespatak örökségét. Mindezt úgy, hogy már eleve az opponens fél védőügyvédje is kormányközeli ügyvédi iroda. Jól látható tehát, milyen olcsó és átlátható mechanizmusok vezénylik a jelenlegi kormány hozzáállását Verespatak és általában véve, az ország kulturális és természetvédelmi örökségét tekintve. Ennek a kormánynak Verespatak öröksége semmit sem jelent. De ignorálja azt a mozgalmat is, amely 2013-ban született és a Colectiv tragédiával vált felnőtté: az ország fiataljainak véleményét, a „rezist” generáció hangját. Egy olyan kormány vezeti az országot, amely olcsó ügyvédi játékkal feláldozná az ország ikonikus kulturális és természetvédelmi területét és figyelmen kívül hagyja az elmúlt öt év civil mozgalmainak akaratát és hangját.
Mi más tehet a társadalom, a civil szféra, mint önmagát ismételve, újra utcára menjen és hangosan és haragosan ordítsa el Bukarestig, míg politikusaink füle szétszakad: nem adjuk fel Verespatakot!
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Aradiak is csatlakoztak a Tudose-kormány ellenes akcióhoz
„Nem adjuk Verespatakot!”
Aradiak is csatlakoztak ahhoz az országos méretű akcióhoz, melyben a Tudose-kormány Verespatakkal kapcsolatos elképzelései ellen tiltakoztak. Amint azt a központi sajtóban is olvashatták, Tudose kormányfő legutóbb azt nyilatkozta, hogy vissza fogja vonni Verespatak előterjesztését a világörökségi listára. Mint köztudott, Dacian Cioloș volt romániai miniszterelnök még leköszönése előtt, a kormány utolsó munkanapján a világörökség részének javasolta az UNESCO-nál Verespatakot. A hír akkor nagy elismerést váltott ki a természetvédők körében, tudván, hogy Verespatak átminősítése után már törvény fogja gátolni a kétezer éves, római kori föld alatti leleteket veszélyeztető aranykitermelést.
A jelenlegi kormány kijelentése után a természetvédelmi szervezetek háborogni kezdtek, sőt egy országos tiltakozást is elindítottak „Nem adjuk Verespatakot!” címmel.
Arad városban a Zaránd Barangolói Egyesület (Asociaţia Hoinarii Zărandului) irányításával szeptember elsején, pénteken este 7 órára hívták össze az aradiakat a Városháza elé hangot adni a Tudose-kormány intézkedéseivel szembeni elégedetlenségeknek.
A tiltakozók három dolgot kérnek: ne vonják vissza Verespatak dossziéját az UNESCO listájáról, ne mondjon le a román állam a Gabriel Resources kanadai vállalattal folytatott jogvitáról, ugyanakkor azt is követelik, hogy ne a kanadai cég javára módosítsák a román bányatörvényt.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Tüntetés Verespatakért: „Felháborít, hogy hülyének nézi a kormány a polgárokat”
Körülbelül ötszázan tüntettek pénteken Kolozsvár főterén, amiért a kormány vissza akarja vonni Verespatak UNESCO-pályázatát. A tiltakozókat leginkább az háborította fel, hogy a Tudose-kormány figyelmen kívül hagyja a 2013-as, több hónapon át tartó tüntetéshullámot, amelyen rengetegen kifejezték: Verespatak sorsát nem a cianidos aranykitermelés menti meg.
Mihai Tudose miniszterelnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, visszavonja a kormány Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára. A lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza az államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene. A kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel az államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
„Négy éve folyik a civil és utcai tiltakozás, és már számtalanszor elmondták az emberek, hogy nem szeretnének jelen körülmények között Verespatakon aranykitermelést, és hogy egy UNESCO világörökségi lista számos új lehetőséget hozhatna a településnek. Jó lenne most már egyszer s mindenkorra letudni ezt a kérdést. Jó lenne, ha Verespatak végre védettséget kapna mindenféle kormánnyal szemben. Nem lehet politikai játékszer az ott élők élete, el kellene kezdeni a hosszú távú stratégia kiépítését" - mondta az egyik tüntető Kolozsvár főterén. Hozzátette, meglátása szerint Romániát nem lehet számon kérni azért, mert egy vállalat nem volt képes betartani a hatályos környezetvédelmi törvényeket, és amiatt nem tudta megvalósítani a beruházást. Hozzátette, egyetlen szakértő sem erősítette meg, hogy a 4,3 milliárd dolláros követelés megalapozott lenne.
„Az háborít fel, hogy annyira hülyének nézik az állampolgárokat, hogy azt gondolják, akik 2013-ban hónapokon keresztül az utcán tiltakoztak Verespatakért, azok pár év alatt mindent elfelejtettek. Hátsó kapukat keresnek ahhoz, hogy hogyan lehetne az állampolgárok figyelmét kijátszani. Most az a kérdés, hogy mennyire vagyunk éberek” - mondta egy másik tiltakozó.
Egy harmadik szerint elkeserítő, hogy egy olyan örökséget, amelyből hosszú távon hasznot tudnának faragni, beáldozzák a rövid távú problémák miatt.
„Ami végképp felháborított és ismét az utcára hozott, az a miniszterelnök nyilatkozata, éspedig: az arany azért van, hogy kitermeljük. Emiatt a cinikus, anyagias, haszonleső nyilatkozat miatt vagyok itt. De már maga a pályázat visszavonása is ..., röhejessé teszi nemcsak saját magát, hanem az országot is, amelyben én is élek” - vélekedett egy másik tüntető.
Bár Tudose elismerte, hogy a pályázat visszavonásával „furcsa helyzetbe kerül Románia a nemzetközi szervezet előtt”, ez mégsem tántorítja el a kormányt attól, hogy levelet írjanak az UNESCO-nak, amelyben közlik: nem tartják fenn korábbi álláspontjukat.
A kormány döntése miatt többek között Bukarestben is tiltakoztak pénteken. maszol.ro

Ámokfutás, akadályok nélkül
Nyolc hónap uralgás után mintha egyre magabiztosabbá, arrogánsabbá válnának a kormánykoalíció vezetői, nyilatkozataik, tetteik egyaránt azt bizonyítják: már nem tartanak sem a külföldi, sem a hazai bírálatoktól.
A tavaly decemberi voksoláson elsöprő többséggel megválasztott csapat januárban még visszavonulót fújt, amikor tízezrek, százezrek vonultak utcára a korrupcióellenes harc megtorpedózása miatt, Liviu Dragnea pártelnök pedig mosta kezeit, semmiről semmit nem tudott, amikor a legfontosabb partnerországok nagykövetei szemrehányást fogalmaztak meg. Oly mértékű össztűz zúdult rájuk, hogy akkor kénytelenek voltak visszavonulót fújni. Szükség volt egy kis időre, de lám, augusztusra csak összeállt az a módosítócsomag, amely ismét politikai ellenőrzés alá vonná az igazságszolgáltatást, az e célból odarakott szakértő miniszter megtette végre azt, amivel megbízták. Az egyelőre csak közvitára bocsátott tervezet még csak százakat, ezreket vitt utcára, de a külföldi reakciók nem maradtak el, és sorra megszólaltak a legjelentősebb nagykövetek is. Csakhogy most Dragneáék nyeregben érzik magukat, és oly nagy szükségük van a tervezetbe foglalt változtatásokra, hogy a korábbi szánom-bánom helyett inkább támadásba lendültek. A szociáldemokraták elnöke patetikus kérdésként vetette fel: „már gondolkodni sincs jogunk a saját hazánkban”, kebelbarátja, Tăriceanu továbbment: azzal vádolta meg a bírálatokat megfogalmazó nagyköveteket, hogy a korrupcióellenes ügyészség segítségével saját pecsenyéjüket sütögetik, azaz megvádolt, elítélt vállalkozók helyét készítik országuk üzletemberei számára. A már jól ismert, oly sokszor bevált nemzeti szuverenitást féltő retorikával próbálják elterelni a figyelmet annak jelentőségéről, amire készülnek. Csakhogy miközben ők túlzottan erőteljesnek, igazságtalannak ítélik a korrupcióellenes hatóságok eljárásait, kiderül, hogy vannak, akiket egyáltalán nem rettent el az ügyészek szorgalma. Épp a minap helyezték őrizetbe az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnökét több magas rangú vezetővel együtt, a vád szerint több mint 13 millió lejt térítettek el, használtak fiktív kifizetésekre. Újabb bizonyíték, hogy van helye a korrupcióellenes küzdelem erősítésének. A legfrissebb közvélemény-kutatások is megerősíthették Dragneáékat abban, hogy bármit megtehetnek, népszerűségük töretlen. Nem véletlen, hogy éppen most került elő egy másik, ugyancsak tízezreket tiltakozásra mozdító, rég lezártnak hitt ügy: a verespataki aranybányák újraindításának kérdése. Azt hihettük, elmúlt a veszély, belátták a ciánalapú aranykitermelés kockázatát, és a kanadai cégnek mennie kell, ám kiderült, a Tudose-kabinetnek más tervei vannak. Bejelentették, visszavonják a Verespatak UNESCO-védettségét kérő román beadványt, mivel az akadályozná az aranykészletek kitermelését... Nem tartanak az utcára vonuló tömegektől, nem riasztja vissza őket a külföldi rosszallás, a szociáldemokraták romboló ámokfutása immár akadályok nélkül folytatódik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A KOMÁROMI GAUDIUM SZÉKELYFÖLDÖN ÜNNEPELT
„Másképpen énekel a felnőtt is, ha magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” (Kodály Zoltán)
A 15 éves GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes, a komáromi Jókai Mór Alapiskola legifjabb énekes és hangszeres csapata (az iskola „kicsinyek” kórusa 47., a „nagyok” énekkara 57. életévét tapossa) úgy határozott, hogy fennállásának 15. évfordulóját Székelyföldre való kirándulással és szerepléssel is megünnepli.
Az együttes 6 évvel ezelőtt már volt Erdélyben. Akkor a Mezőségbe látogattunk el, fellépéseink is voltak, nagyon jól éreztük magunkat. A mostani menetelt, a Székelyföldre utazást is már mindenki nagyon várta. A gondos főszervezőknek, a GAUDIUM polgári társulás vezetőségének – Pipper Lászlónak, Kis Anitának, Kolozsi Ildikónak – köszönhetően csapatunkat gazdag program várta; sok szép élményben volt részünk.
Nagyváradon, a Királyhágón át utazva érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol már másnap a reggeli istentisztelet keretében bemutathattuk Szállj dalom, szép magyar ének c. műsorunkat.
zt a nagy évfordulók – a Reformáció 500 éve, a Szent László év, az UNESCO által meghirdetett Kodály év, a lakosságcserének hazudott kitelepítés 70. évfordulója – jegyében állítottuk össze. A történelem fonalára felfűzött zenei-irodalmi összeállításunk – nagy örömünkre – értő és érző közönségre talált, nagy sikert aratott. Most sem tagadtuk meg önmagunkat: mind a nemesebb kórusmuzsika, mind a történelmünket – sorsunkat szimbolizáló dalok megszólaltak fellépéseinken. Műsorunkat egy Ág Tibor gyűjtötte népdallal indítottuk, általa vallottuk meg: „…mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást”, Nagy Ferenc költő barátunk Ha nem nyújtunk kezet c. költeményével pedig azt, hogy még most, hetven év után is fáj eleink meggyalázása, meghurcolásának emléke. Majd Sillye Jenő Szállj dalom című szép magyar énekével zengtük: „Szállj dalom, szállj, a Hargitáig szállj, bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt, hite soha el ne hagyja őt”.
A fohászok után Kodály Zoltán Köszöntőjével váltottunk derűsebb hangulatra, kívántuk kedves vendéglátóinknak: „…mint tenger cseppjei, sík mezőknek füvei, oly nagy bőven szálljanak rád égnek áldási.” A továbbiakban a Magyar hazánk reménye kezdetű népénekkel, a kereszténységünket megalapozó szentjeink, a Katonaének Bocskai fejedelemhez 1604-ből, Lantos István dalával (Zsákovics László feldolgozásában) és Egressy Béni Klapka indulójával a magyar szabadság hőseinek emléke előtt tisztelegtünk.
A Vincze Zsigmond–Kulinyi Ernő szerzőpáros Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című szerzeményével (Domonkos Dezső feldolgozásában) pedig azok emléke előtt hajtottunk fejet, akik Európa szégyene – Trianon – után is talpra tudták állítani Magyarországot. A Valahol Oroszországban című dallal és Nagy Ferenc Örök világosság fényeskedjék nekik című gyönyörű költeményével pedig azokra emlékeztünk, akik a II. világháború poklában áldozták életüket értünk, megmaradásunkért. Műsorunk befejezéseként még három kortárs mű hangzott el: Gárdonyi Zsolt Magyar ének és Kocsár Miklós Ave Rosa sine spina c. kórusműve, valamint Koltay Gergely Kell még egy szó című dala (Zsákovics László feldolgozásában), Nagy Ferenc a GAUDIUM versmondó szólistájának közreműködésével.
A következő napon a természet alkotta csodát, a parajdi sóbányát néztük meg. Sokak örömére kipróbáltuk a templommá kialakított hatalmas termének akusztikáját: csak úgy zengett a Domine pacem da nobis! Estére megérkeztünk fő „hadiszállásunkra” Borospatakára. Skanzene, kedves kis házacskáival, négy napon át volt otthonunk.
A kedves, szorgos felszolgálók helyi finomságokkal – mi szem-szájnak ingere – láttak el bennünket.
Székelyföldi tartózkodásunk harmadik napján kirándultunk az ezeréves határhoz, felmentünk a Rákóczi várhoz és a Golgotához – az érzés, az élmény szavakkal leírhatatlan. Majd visszabuszoztunk Borospatakára, hogy aztán időben érkezzünk második hangversenyünk színhelyére, Gyimesközéplok Mária Magdolna római katolikus templomába. A lelkes szervezőnek, Bodó György atyának köszönhetően három ország magyarjai – a helyiek, a budapesti Szent Imre Gimnázium éppen ott tartózkodó negyven diákja és mi, felvidékiek – találkoztunk. A rövidített szentmisét követően – amelyet szép énekével Grassl Ferdinánd, együttesünk szólistája is gazdagított – mutattuk be (mint előzőleg is) műsorunkat.
Felemelő élmény volt megélni együvé tartozásunk érzését. A Kell még egy szót a jelenlevők együtt énekelték együttesünkkel. A közös vacsora is a szeretet, az egymásra találás örömében zajlott.
Ott tartózkodásunk alatt, csodálatosan szép időt kifogva, a Gyilkos-tóhoz is kirándultunk: voltak, akik csónakáztak, csapatunk többsége, élvezve a természet szépségét, túrázott. Szentegyházára is elvezetett az utunk, ahol (a célra kialakított, traktor vontatta szekérrel) egy polihisztor traktorossal, Márton Jánossal – egyben idegenvezetőnkkel, aki az út alatt végig mesélt – a menedékházig utaztunk. Aztán összeszedve minden erőnket vágtunk neki a Hargitának.
Zászlónk nem volt, hogy a csúcson kitűzzük, de gaudiumittasan énekeltük a zoborvidéki dalokat: „…mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást” s hogy A csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Az utolsó napon még megálltunk Csíksomlyón, megnéztük csodálatos templomát, majd Korondon vásároltunk, ezek után érkeztünk vissza Kalotaszentkirályra. A vacsorát követően a helyiek nagyon szép műsoros estet szerveztek: népviselet és néptáncbemutatót, amelyen a világjáró prímás, Kis Csipás húzta a talpalávalót. Élményekkel telve érkeztünk haza.
Úgy érzem, a 15 éves GAUDIUM csapata műsorával, fegyelmezett éneklésével és muzsikálásával Székelyföldön is kitett magáért; erősbítette Komárom jó hírét. Vendéglátóink szereplésre visszavárják együttesünket.
Stirber Lajos / Felvidék.ma; Erdély.ma

Előhívás: amikor a képek ismeretlen életekről is mesélni tudnak
Rendhagyó kiállítás az audiovizuális örökség világnapjára
„Fedezd fel, emlékezz, oszd meg” – jelmondattal buzdította idén az UNESCO az audiovizuális örökség világnapja alkalmából a világszerte működő archívumokat, hívják fel a figyelmet az általuk őrzött értékekre. A felhívásnak maradéktalanul eleget tett a Sapientia EMTE média tanszéke és az Erdélyi Audiovizuális Archívum, az Előhívás című, nem mindennapi kiállításával. A fotó és a film közegéből építkező tárlat bizonyosságául szolgál annak, hogy egy kidobott családi fotógyűjtemény is információkat hordoz, hogy ismeretlen emberek emlékeit őrző fényképeket is értelmezni, sőt azokhoz különböző szálakkal kapcsolódni lehet, és méltó kontextusban örökséggé, a közös emlékezés részeivé válhatnak. Bár a fotók történetét senki nem mesélhette el nekik, a Kerekes Emőke és Balla Zoltán által megalkotott tárlat mégis mesél – két kolozsvári ember életéről.
Az október 27-i világnap kiváló alkalom arra, hogy a figyelem az audiovizuális dokumentumokra, ezek megőrzésének, kutatásának fontosságára irányuljon – hangsúlyozza honlapján közzétett felhívásban az UNESCO. Az emberi életekről, kultúrákról mesélő archívumok felbecsülhetetlen, a kollektív emlékezetet erősítő örökséget képviselnek, a világban élő emberi közösségek kulturális, társadalmi és nyelvi változatosságát tükrözik, segítenek megérteni közös világunkat.Az UNESCO felhívása folytán világszerte foglalkoznak az archív képek és filmek sorsával, felhasználási, kutatási lehetőségeivel; mindenki csatlakozhat a meghirdetett tematika szellemében kidolgozott rendezvényével, feltöltheti honlapjukra annak leírását, mint ahogyan mi is megtesszük – mondta lapunknak Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik alapítója, a Sapientia EMTE média tanszékének oktatója. – Mi egy kicsi archívum vagyunk, egyelőre évente a saját kutatásainkat, a bejövő képanyagokat próbáljuk láthatóvá tenni. Törekszünk arra is, hogy megmutassuk, hol tartunk, mivel foglalkozunk, hogyan gondolkodunk a képekről, jelezve, hogy milyen új megközelítésekkel gazdagodtunk – magyarázta.Az Előhívás cím alatt, a Sapientia EMTE média tanszékén pénteken délután megnyitott kiállítást megtervező és megalkotó művészek egy méltatlan sorsra jutott családi fotógyűjtemény képeivel dolgoztak; a fotó és a film eszközeivel teremtettek kapcsolatot, egyfajta emlékezési szférát olyan emberekkel, akikkel nem lehettek közös emlékeik.A tárlat létrejötte egy nagyon emberi, és nagyon megható szálon indult el: a házaspár, akiknek fényképei a szemétben landoltak, a kiállítás alkotóinak tömbházbeli szomszédjai voltak. „Közvetlen falszomszédaink voltak, de a városi, elidegenedett élet folytán, soha nem találkoztunk. Láttuk, amint a fényképgyűjteményt a lakás új tulajdonosai a hölgy halála után kidobták” – magyarázta a fotóművész, Kerekes Emőke. Elmondta, nagyon meghatotta őket, hogy mennyire erős manapság is a fényképek mágiája: ezek az ember létezésének legfőbb bizonyítékai, mindenekelőtt ezeket dobják ki. Szükségtelen, hasznosíthatatlan dolgoknak tekintették őket, hiszen az apróbb tárgyakat felkínálták a szomszédságnak is…
A fotókat kivették a szemétből, elemezni kezdték, és a képek sok mindent elmeséltek: többek között azt, hogy nem volt gyermekük, és a két ember rendkívül fontos volt egymásnak. „Hosszabb ideje dolgozom archívumokkal, de soha nem találkoztam még ennyire fókuszált anyaggal, amelynek kilencven százaléka arról szól, hogy férj és feleség egymást fényképezi” – mondta a fotóművész. A fényképek valamikor az 1950-es évektől kezdve készültek, nagy részük a házaspárnak a volt szocialista országokban tett útjai, kirándulásai alkalmával. Mindamellett, bárhova mentek, soha nem a helyszín volt a fontos, mindenekelőtt egymást fényképezték – magyarázta Kerekes Emőke. A fotókból azt is leolvasták, hogy a férj feltehetőleg középosztálybeli értelmiségi, mérnök, vagy tanár lehetett, a feleség háztartásbeli. A férj maga is amatőr fotós volt, a sötétkamrai előhívás során alakítgatta, nagyítgatta a képeket. A fotógyűjtemény erről a két emberről, az ő kapcsolatukról szól, és mivel egymást fényképezték, állandóan jelen van a női és a férfi tekintetcsere rajtuk – részletezte a művész. Elmondta, a tárlat fotográfiai anyagában ennek a nagyon erős kapcsolatnak az értelmezésére törekedett, a hangsúlyt a tekintetekre helyezte. Néhány montázsképpel az adott kornak a miliőjét is megpróbálta kiemelni. A másik művész, Balla Zoltán a képek vizualitására, az amatőr fotós férjnek a képalkotási módjára összpontosított A végső mosás című kisfilmjében. Ez a megjelölés egyrészt a fotográfiák mosására, az utolsó vizestálcára utal, de arra is, hogy a két alkotó ezt a fotóarchívumot annak képletes utódaiként magáévá tette, kortárs koncepcióba helyezte. Világszerte létezik és terjed már az arra irányuló mozgalom, hogy az audiovizuális archívumokat használni kell, kutatásra, művészetre, különben elhalnak, elsikkadnak – emelte ki Kerekes Emőke.
Az október 27. és november 12. között, a Sapientia EMTE Tordai út 4. szám alatti, B épületének I. emeletén látogatható kiállítás a média tanszék Intermedialitás a kortárs filmben: a köztesség változó formái című kutatási programjához is kapcsolódik. Amint arról beszámoltunk, az audiovizuális örökség világnapja alkalmából az Erdélyi Audiovizuális Archívum egy közösségi projektet is indított, melynek keretében Kolozsváron vagy kolozsváriakról 2000 előtt készült, a téli ünnepkörhöz kapcsolódó fényképeket és az ezekhez kapcsolódó történeteket gyűjtenek.
Az UNESCO kezdeményezésére 2007-ben ünnepelték először október 27-ét az audiovizuális örökség világnapjaként. A világszervezet szerint, ennek az örökségnek a megőrzése, elérhetőségének biztosítása az emlékezéssel kapcsolatos valamennyi intézménynek, de a nagyközönségnek is alapvető célja kell legyen. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Félezer kilométeren a lovagkirály emlékének nyomában
Elkísérjük az marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagjait és szimpatizánsait erdélyi körútjukra, akik Szent Lászlót ábrázoló freskók nyomába eredtek. De mi készteti az örménymagyarokat arra, hogy a magyar király után kutassanak?
Elsősorban az, hogy az Erdélyben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, mi több, az ő ösztönzésére megtelepedett örmények a történelem folyamán honfiúsítást nyertek, a „magyar nemzetbe bekebeleztettek”, s az amolyan két felmenővel rendelkező hálás örmény, illetve immár magyarörmény nép ugyanolyan tisztelettel emlékezik a magyar nemzet nagy elődeire, mint a magát tősgyökeresnek tartó magyarság. És mert az idei évet Szent László évnek nyilvánították, természetes, hogy leróják kegyeletüket a történelemalakító nagy király emléke előtt.
Ám van a történetnek egy másik vonzata is. Manapság egyre több magyar és örmény történész, kutató, vallás- és etnikumtörténeti szakember vél felfedezni rokonságot a két nép, a magyar és örmény között. A Kézai és a Thuróczi krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Aztán II. Endre magyar király keresztes hadjárata során Örményországban járt, s András fiát majdnem meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű lányával. Elképzelhető, hogy amikor II. Endre hazatért, vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán csatlakozhattak a már itt élő örményekhez. Az ő jelenlétüket helynevek is bizonyítják (pl. a Maros megyei Szászörményes).
Sok egyéb mellett azonban az ugyanazon vagy egymáshoz közeli történelmi szálláshellyel rendelkező két nép harcmodora mutat nagy hasonlóságot. Elég a korabeli krónikák rajzain látható hátrafelé nyilazó harcosok látványának hasonlóságát említeni.
Ennek a keleti eredetű, a kalandozó magyarok harcmodorának a megjelenítése a Szent László-freskókon is fellehető. A mintegy félszáz fős csoportot elkísérte Kálmán Attila arisztokráciakutató marosvásárhelyi történész, aki amolyan idegenvezetői minőségben igen nagy szolgálatot tett az ötszáz kilométeres úton, amikor az útvonal mentén felbukkanó települések történetéről, érdekességeiről, történelmi vonatkozásairól, jelentős szülötteiről tájékoztatta a csoportot.
Világörökségi helyszínen
Az első állomás Gelence. Szaporán szitáló esőben érkezik a busz Székelyföld egyik leghíresebb műemlékéhez, a kis utcában levő, az UNESCO Világörökség részét képező, Szent Imrének szentelt katolikus templomhoz. Némi várakozás után előkerül a harangozó néni, aki látogatók érkezésekor idegenvezetővé avanzsál.
A templom építése a tatárjárás utánra, 1245 körülire tehető. A templomhajó és a diadalív félköríves formája teljes egészében megmaradt ebből az időből. Szentélyét a 15. században elbontották, majd a kövekből újabb, gótikus stílusút építettek. Az egyik szentségfülke őrzi az újjáépítés dátumát: 1503. Javítására – az 1802-es földrengés okozta károsodás után – 1932-ben került sor, ekkor feltárták a gótikus szentély alatt a románkori szentély maradványait. Ekkor találtak meg egy rovásírásos emléket is. A freskók ott rejtőztek a falfestés alatt, az 1966-os felújítás során megtisztították őket, s felújították a kazettás mennyezetet. Tizennyolc évvel ezelőtt a templom külső falán falfestmény-részleteket is feltártak. A 14. századi festményen egy keresztény lovag, Szent Imre, Szent László és Szent István alakjának részletei töredékesen láthatók.
Ami a lovagkirály ábrázolását illeti: a nyugati hosszfalon az 1330-as években keletkezett képsorozat elején Szent László látható, amint elindul Váradról. Ezután mindjárt a kerlési, pontosabban a cserhalmi legenda következik. A király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László és a kun harcos küzdelmét láthatjuk, az előbbi fehér lovon, a kun pedig fekete lovon harcol. A dráma következő pontja, mikor a magyar lány előbb a lábát, majd a fejét vágja le a kun vitéznek a király kardjával.
A Jézus életéből vett jelenetek egy évszázaddal később keletkeztek, a 15. század elején.
Oklándon is kibontják a freskókat
Egy kis miklósvári kitérő és az ottani Kálnoky-kastély meglátogatása után továbbra is kitartó, mokány esőben ér el a csoport Oklándra.
A 13. századi építésű – jelenleg unitárius – oklándi templom a kazettás mennyezetéről híres. Ezek nagy része az 1700-as évek harmadik harmadából valók, ám van néhány 16. századi, amelyeket a papi székbe építettek be. A hajó falképei igen sérültek, ugyanis vakolatot húztak rájuk, emiatt a kibontásuk, restaurálásuk is igen nehezen kivitelezhető. A déli falon Szent Péter és Pál alakját bontották ki, a szalagra írt név könnyen azonosíthatóvá teszi a két alakot. Itt látható, hogy a templom korszerűsítése idején semmi gondot nem fordítottak arra, hogy a vakolat alatt rejtőző képeket megmentsék, vagy legalább ne károsítsák. A villamos vezetéket egyszerűen belevésték a képekbe. Az északi falon Szent László legendájának ábrázolása áll, azonban nagyon sérült állapotban. A sérüléseket itt is a késői vakolás okozta. Jelenleg dolgoznak a freskók megmentésén, ám jól látható a korábbi korok vandál beavatkozása. A Szent László-képek alatt a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki.
A két és fél méter magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937–38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai építményben. A bővítéses újjáépítésnél a helyi közösség nem akarta megtartani a régi faragványokat, építészeti elemeket, mert elavultnak, fölöslegesnek tartotta azokat. Az akkori lelkész cselhez folyamodott: árveréses eladásra hirdette meg a kidobásra ítélt elemeket, s az árakat igen magasra srófolta. Az első ajánlattevő ő maga volt. Amikor a hívek látták, hogy ilyen árat ajánlott értük, meggondolták magukat. Ha a pap ennyit adnak érték, ha már ilyen értéket képviselnek, akkor nem eladók! Így épültek be ezek a templom új részébe.
A Szent Lászlót ábrázoló freskókon kívül van a templomnak, illetve az egyházközségnek egy másik büszkesége is. A papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu 1809-ből való, ez Hargita megye, de talán az egész Székelyföld legrégebbi álló és ma is használt székely kapuja. Mi több, egy harmadik büszkeségük is van az oklándiaknak. Ez a templomban elhelyezett 1848-as eredeti toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Unokák, dédunokák adománya
Ablakkal vágták ketté a Szent László-legendát megjelenítő falikép-filmet a homoródkarácsonyfalvi templomban. A jelenleg unitárius templom az 1200-as évek végén épült egy domb tetején. A kőfallal kerített templomnak megmaradt félköríves záródású, negyedgömb kupolával fedett szentélye és nyugati kapuja az első építési periódusból származik. Déli kapujának kialakítására és ablakainak bővítésére a 14. században kerülhetett sor. Robusztus tornyának építése idején készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban.
Tizenegy évvel ezelőtt sikerült feltárni a templom freskóit, elsőnek a szószék fölöttit, amely Jézus születésének jeleneteit ábrázolja. Szintén a keleti falon ábrázolták a Szent László-legendát, a kerlési csatát (1068). Az első jelenete a ritkán ábrázolt kihallgatás. A trónon ülő szent király előtt egy féltérdre ereszkedő bajuszos alak látható. Közvetlenül mellette egy Váradot szimbolizáló stilizált épület kapujában áll az áldásra emelt kezű püspök. Maga a csatajelenet két részre oszlik: Szent László a forgatag közepén, amint bárdjával lesújt az egyik lova nyakát átölelő kunra.
És itt szakad meg a legenda filmje. Az 1853-ban készített új ablak kivágásával megsemmisítették az üldözési jelenet egy részét. Az üldözési jelenetről hiányzik maga a király. Az „ablakba került”. Csak a fehér lova látszik, mögötte meg a lovagi sereg lándzsát szegezve. Az ablakon túli jelenetsorban az első kép egy hátrafelé nyilazó harcost ábrázol. A következő képkockán László birkózik a kun vitézzel egy szikla mellett. A birkózási jelenetben Szent László viselete megváltozik. Vértje helyett vörös színű, bő ujjú, hermelin szegélyű vörös ruhát visel, fejéről is hiányzik a sisak, csak korona látható rajta. És ugyanitt van a lefejezés jelenete. Az újabb függőleges osztás után található a pihenési jelenet. Ebből már jelentős rész hiányzik. A freskó színeinek intenzitása alig változott az évszázadok során, ma is eredeti pompájában tárul elénk. Sokkal élénkebbek a színárnyalatok, mint a gelencei freskónál.
A hajóban lévő képek sokat ígérnek.
A szentély falképeinek feltárására még nem került sor, egyelőre csak a falfelület szondázásánál tartanak, a hajóbeli faliképek alapján bízhatunk abban, hogy számos meglepetést tartogat még ez az épületrész. A templom mellett áll egy emlékmű. Erzsébet királynőnek (Sziszinek) állították 1904-ben, születési évének (1837) megjelölésével. Néhai Nagy Sándor (1821–1897) itteni lelkész dédunokái 108 évvel az emlékmű állítása után saját költségükön felújították. Egyébként az első emlékművet is a lelkész és felesége, Gálfy Borbála fiai, Gyula és Lajos állították. És még egy érdekesség – amikor a négyoszlopos, lánccal körülvett emlékmű már majdnem készen állott, az egyik dédunoka elnézést és türelmet kért a karácsonyfalviaktól: még egy kicsit várni kell a Vietnamból megrendelt zöldes árnyalatú hatszögletű márvány sarokoszlopok megérkezésére. És a derék karácsonyfalviak kivártak, így aztán 2012-től a zöld márványtömbök ott állnak az emlékmű négy sarkánál a láncokat tartva.
Biztos, hogy Váradról indult...
Az utolsó állomás Bögöz. Az itteni unitárius templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke. A 13. századi eredetű templomban a Szent László legenda faliképei részletesebben szólnak a legendáról, mint bárhol máshol. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel.
A falképek ikonográfiai elrendezése, a szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a hétszáz évvel ezelőtti festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall. Különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség. A szakirodalom a bögözi és gelencei László-legendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a 13. század legvégétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszi.
A jelenetsor a nagyváradi vár hiteles ábrázolásával, az innen fehér lovon induló László király képével kezdődik, a váradi püspök adja áldását a távozó királyra. Ez egyik hiteles ábrázolása a váradi várnak a 13. századból. Biztos tehát, hogy László király onnan indult el. Ezek a képek jelenleg a karzat fölött vannak. Antiochiai Szent Margit legendája az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki. Ez tizenegy jelenetből álló ciklus. Az Utolsó ítélet képsora az alsó harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában.
A falképeket egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben festették meg, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
A templom udvarán mutatnak egy érdekes történetű sírkövet. Felirata: „Anno 1862 fog huzo Barabas Mozes ...”. Nos, a történet szerint Barabás foghúzó mester ugyancsak adhatott magára. Akkoriban ugyanis csak az előkelőségek temetkezhettek a templom udvarára, s a foghúzónak pontosan erre fájt a foga. Megígérte az egyházi elöljáróknak, hogy busás stallumot fog fizetni, ha engedik, hogy a templomkertben várja a feltámadást. A tisztes elöljárók bele is egyeztek, Barabás uram annak rendje és módja szerint el is halálozott, el is parentálták a templomkertben, de utóbb kiderült, hogy a stallumról ugyancsak megfeledkezett a derék fogász. Jog szerint a feleségnek is ugyanott kellett volna nyugodnia, igen ám, de hibádzott a sírmegváltás. Aztán amikor Barabásné is jobblétre szenderült, az egyháztanács nem engedte a templomkertbe való temetését. Így esett meg, hogy a két Barabás, a fog húzó meg a felesége külön-külön várakozik a trombitaszóra.
Szent László-emlék Beszterce-Naszód megyében
Feltevődhet a kérdés: miért mentek ennyire messze a marosvásárhelyi magyarörmények Szent László-legendát látni? Nos, a város környékén vannak középkori templomok, amelyekben vannak régi falfestmények, de furcsa módon egyikben sincs – vagy legalábbis eddig nem találtak – Szent László király életére vonatkozó ikon. A Szászrégentől alig 5 kilométerre levő Marosfelfaluban, a református templom udvarán áll egy Árpád-kori romtemplom. Régi, egyhajós, a 13. század második felében, a Maros árterületén, valószínűleg IV. Béla (1235–1270) betelepített szászai építették. Terméskőből és téglából készült félköríves szentélyét gömbboltozat fedte. Valószínűnek tartható, hogy a 20. század hajnalán még látható falfestményeket a 13. század utolsó negyedében alkották. A napjainkban kivehető kevés foltot ezért a homoródi evangélikus templom régi szentélyében találhatókkal együtt erdélyi freskófestészetünk legkorábbi emlékei között tartják számon. A boltozaton, a keleti szentélyablaktól balra a Keresztről való levétel képe sejthető. Mellette, jobbkézre a Feltámadott Krisztust festették meg dicsfényben. A keleti és déli ablak között az utolsó ítéletet ábrázolták. Van Szent Katalin-ábrázolás is.
Szent László – nincs.
A marosszentannai református templom a 13. század második felében épült. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata és a szentségtartó fülke is. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a 14. századból származnak, feltehetően észak-olasz mesterektől tanult festőmester művei. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja áll, a szentély déli oldalán Szent Pál apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja, a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai (Dávid, Illés, stb.), a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, feljebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei, a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható. A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban.
Szent László – itt sincs.
Mi több, a nyárádszentlászlói unitárius templomban sincs.
Ám van egy viszonylag közel levő, Szent Lászlót idéző hely. Kerlés település Beszterce megyében, Marosvásárhelytől mindössze 87 kilométerre. Ide érdemes ellátogatni. A határában fekvő Cserhalom-hegyen vívták 1068-ban a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun seregét. Ehhez a csatához fűződik Szent László gyakran ábrázolt lánymentésének legendája. Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban ugyanott közel tíz méter magas emlékművet avattak. Bakó Zoltán / liget.ro

Lekörözte a márciuska a csíksomlyói búcsút: nincs garancia arra, hogy felterjesztik az UNESCO-listára az erdélyi magyar értéket
Évekbe telhet, míg a csíksomlyói búcsúnak a szellemi világörökségi listára való felvétele ismét napirendre kerülhet az UNESCO illetékes bizottsági ülésén. Az RMDSZ ismét mulasztással vádolja a kulturális minisztériumot.
A parlament UNESCO-bizottsága írásban kérte számon a művelődési minisztériumon, hogy miért nem szerepelt a csíksomlyói pünkösdi búcsú szellemi világörökségi listára történő felterjesztése a világszervezet december 4–9. között Dél-Koreában tartott ülésének napirendjén – mondta el a Krónikának Novák Csaba szenátor.
Lapunk még múlt héten, azt követően kereste meg a parlamenti bizottság RMDSZ-es tagját, hogy a nemrég magyar értékké nyilvánított, százezreket vonzó vallási és kulturális rendezvényt nem találtuk a napirendre tűzött dokumentumok között.
Ellenben szerepelt a Románia által koordinált, Bulgáriával, a Moldovai Köztársasággal és Macedóniával közösen felterjesztett dosszié, melyben március elseje megünneplésének hagyományát (mărţişor) ajánlották a testület figyelmébe, és melyet az el is fogadott.
„A hétfői nap folyamán iktattunk egy kérést, melyben arra kérjük a művelődési minisztériumot, válaszoljon: pontosan milyen stádiumban van, illetve hogyan tekint a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való jelölésére” – mondta lapunknak kedden Novák Csaba.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a parlamenti bizottságnak közvetítő, koordinációs szerepe van, nem dönthet ilyen ügyekben, ellenben kiállhat bizonyos, UNESCO-val kapcsolatos kérdések, problémakörök mellett, illetve kezdeményezhet is. Hozzátette, most a korábban beindított projektek kerültek a nemzetközi testület elé, Csíksomlyó esetében a tavalyi elutasítás után újra kellett volna indítani a jelölési procedúrát.
Hegedüs Csilla: hazudtak
Ezt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke is megerősítette lapunknak, aki Kelemen Hunor minisztersége idején kulturális államtitkárként indítványozta és felügyelte a csíksomlyói búcsú felterjesztését, mely mellett végül a kérdés tavaly decemberi napirendre kerülésekor nem állt ki teljes mellszélességgel az aktuális Cioloş-kormány képviselője. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Románia ismét félrenézett (Csíksomlyói búcsú)
Románia újból elmulasztotta képviselni a csíksomlyói búcsú felvételét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi világörökségi listájára – állapította meg a Krónika napilap a szervezet szellemi világörökség bizottsága december 4. és 9. között Dél-Koreában zajlott ülése kapcsán. A tanácskozás napirendjén ugyanis nem szerepelt a búcsú felvételi javaslata.
A búcsú UNESCO-védelmét a kulturális tárca Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezte, ám a szellemi világörökség bizottsága tavaly decemberben Etiópiában tartott ülésén a Romániát képviselő államtitkár nem kívánta helyben pótolni a dossziéból hiányzó iratot, ezért a bizottság elhalasztotta a döntést. A kulturális tárca egy évvel ezelőtti közleményében tudatta: „a csíksomlyói dosszié kiegészítésre szorul, és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának következő ülésén ismét tárgyalni fognak az előterjesztésről”. A Krónika megszólította Novák Csaba szenátort, a parlament UNESCO-bizottságának tagját, aki szerint a testület írásban kért hétfőn magyarázatot a kultúra és nemzeti identitás minisztériumától arra, miért nem szerepelt a tárca idei felterjesztésében a búcsú. Az RMDSZ-es honatya hangsúlyozta azonban, hogy a parlamenti bizottságnak csak koordinációs szerepe van, nem dönthet a felvételi kérelmek ügyében. A szenátor úgy vélte: a tavalyi sikertelen kísérlet után Romániának újra kellett volna indítania a jelölési procedúrát. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem lép fel a romániai magyar értékek védelmében. „A szakértői kormány képviselője megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék a szellemi világörökségi listára. Akkor Corina Şuteu azt mondta, kiegészítik és újra benyújtják a dossziét, ebből nem lett semmi” – emlékeztetett Hegedüs Csilla, aki a kulturális tárca korábbi államtitkáraként a felterjesztés kidolgozója volt. A kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ azonban 2014 decemberében kilépett a Ponta-kormányból, és a javaslat ismét elvesztette a támogatottságát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú a piszkos politikától
A csíksomlyói búcsú körüli UNESCO-s hercehurca megkülönböztetett védelem helyett eddig inkább csak a zarándoklat szellemiségéhez méltatlan helyzeteket eredményezett. Hogy miért sült el fordítva? Mert mindegy, mit emelnek be a romániai politikai színtérre: azt óhatatlanul megforgatják az aktuális vagy időtlen csatározások piszkában.
Az RMDSZ bő hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a csíksomlyói búcsút terjesszék fel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének világörökség-listájára. Vitathatatlan, hogy a Kárpát-medence magyarságának egyik legnagyobb vallásos ünnepe nemcsak katolikus, nemcsak erdélyi, nemcsak magyar érték, hanem méltán válhatna a világörökség elismert részévé is.
A felterjesztés természetes lépés, ám az elmúlt évek kudarcsorozata ismeretében felmerül a kérdés, hogy vajon megérte, megéri-e. Hiszen nyugodt szívvel kijelenthetjük: a ma is százezreket megmozgató csíksomlyói búcsú léte, megmaradása nem forog veszélyben, nincs szüksége nemzetközi védelemre (mint például Verespataknak) – az UNESCO-cím odaítélése a székelyföldi zarándoklat esetében magától értetődő, ám csupán jelképes gesztus lenne.
Nyilván tisztában van ezzel az RMDSZ is, amely az elmúlt években nem egyszer a világszervezet küszöbéig vitte az ügyet, ám az utolsó métereken rendre elbukott a kezdeményezés. Ugyanis a felterjesztés idővel – sajnos – a magyarjelkép-üldözés tárgyává dagadt, a magyar érdekképviselet pedig egy éve – sajnos – már kampánytémává tette az ügyet.
Az UNESCO 2016-os közgyűlésén ugyanis az akkori szakértői kormány képviselője – az ígéretek ellenére – gyakorlatilag ellehetetlenítette a búcsú felterjesztésének elfogadását, a jogos magyar felháborodásból pedig Kelemen Hunorék megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni a közelgő parlamenti választások előtt. „Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én” – fogalmazott egy évvel ezelőtt, az UNESCO-döntésre reagálva a szövetség elnöke.
Nos a közösségünk tavaly „megmutatta erejét”, a megizmosodott RMDSZ pedig „ott van”, ráadásul parlamenti együttműködést is kötött a kormánykoalíció tagjaival, ám mindezek ellenére a világszervezet idei, nemrég lezajlott közgyűlésén már fel sem merült a csíksomlyói búcsú ügye. A tavalyi felháborodás idénre egy írásbeli számonkéréssé szelídült, amelyet a parlament UNESCO-bizottsága (ilyen is van) címzett a művelődési minisztériumnak.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökének magyarázata pedig egy év elteltével is jobbára a Cioloș-kormány „hazug” képviselőinek pocskondiázásában merül ki, azzal megspékelve, hogy a sikerre egy újabb kormányra lépés jelentene garanciát – azaz nem elég ott lenni, Hegedüs Csilla szerint kormányozni is kellene. Ez az a pont, amikor nyugodtan kijelenthetjük: ennyit tényleg nem ér meg. A csíksomlyói zarándoklat lelkületétől, szellemiségétől, örökségétől távol állnak a politikai alkuk, pártok, kormányok, éppen ezért nem szabad a végletekig erőltetni egy olyan elismerés kiharcolását, amely gyakorlatilag semmivel sem teszi gazdagabbá a hívek, zarándokok számára a pünkösdszombati ünnepet. És éppen ezért politikai tőkét sem illik kovácsolni belőle. Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Mit tehet Magyarország az erdélyi magyar kisebbség védelmében?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt számolt be a kormány terveiről a kisebbségvédelem területén. Van előrelépés, de félő, hogy csekély, hiszen egyre több erőfeszítésre van szükség, a környező országok magyarellenessége semmit sem lankadt.
Az országgyűlési nemzeti összetartozás bizottságnak beszámoló külügyminiszter szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány több lényeges, a Kárpát-medence magyar kisebbségét érintő ügy megoldásán is dolgozik, ugyanakkor egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, aggasztó jelenségek orvoslásával nem, vagy csak részben foglalkozik. Kétségtelen, hogy Szijjártó Péter és kabinetje elődeivel ellentétben egy markánsabb, ha úgy tetszik, nemzetibb külpolitikát folytat, ugyanakkor – amint azt az MTI is kiemelte, rögtön beszámolójának címül is adva Szijjártó szavait – igencsak „viharos évet zártak a magyar nemzeti kisebbségek”.
Az, hogy milyen évet zárnak a magyar külhoni kisebbségek, természetesen nem csak a mindenkori magyar kormány felelőssége, hiszen ez a környező országok soha sem lankadó magyarellenességének is a függvénye. Ugyanakkor a román vagy éppen az ukrán fél csak addig mer elmenni kisebbségellenességében, amíg a magyar külügy joggal elvárt karakán ellenállásába nem ütközik. Ismert, hogy a múltban úgy a szocialista, mint a jobboldali magyar kormányok külpolitikája is a hírhedt és egyoldalú „jószomszédi viszony” ápolására korlátozódott, méghozzá bármi áron, így nem is csoda, ha az utódállamok magyar kisebbségei sorra rossz éveket zárnak. Ugyanis az elődök okozta kárt nehéz felszámolni, főleg úgy, ha az említett önfeladó, behódoló mentalitást sem sikerül teljes egészében felszámolni.
Ennek egyik megnyilvánulása – ahogy arra a miniszteri meghallgatásról a közmédiánál bővebben beszámoló Szávay István, a Jobbik képviselője felhívja a figyelmet – a tervezett magyar válasz a gyulafehérvári nyilatkozat román megünneplésére, hiszen nyilvánvaló, hogy Románia a történelmének túlnyomó részét kitevő elmúlt száz év ünneplését arra próbálja felhasználni, hogy ország-világ előtt hangoztathassa Erdély elcsatolásának jogosságát, örök létét. Ez a száz év egyben az erdélyi magyar kisebbség semmit sem csituló felszámolására tett kísérlet is, így nem közömbös, hogy Magyarország miként kíván reagálni a valószínűleg mindent elárasztó román propagandára. Szijjártó Péter szerint ezen a téren úgy kell fellépni, hogy a „kétoldalú kapcsolatok” és a „nemzeti büszkeségünk” se sérüljön, miközben a magyar szervezeteknek sem „okoznak gondot”. Hozzátette, hogy a magyar pártokkal egyeztetik a tervezett lépéseiket, valamint a román külügyminiszterrel is tárgyalt már az ügyről (Orbán Viktor egyébként kedd délelőtt fogadta Kelemen Hunort).
Az autonómia támogatásának kérdésében sem látszik az előrelépés: Szávay István hangot adott véleményének, miszerint a területen sokkal többet kéne tenni, emlékeztetve, hogy létezik az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért nevű lobbiszervezet, aminek működésével elsősorban az a baj, hogy az állami költségvetésből kapott 80 milliós támogatásának körülbelül háromnegyedét „Kövér László határon túli haverjainak falunapjaira költi”, ahelyett, hogy az autonómia érdekében lobbizna – emlékeztetett Szávay. Szijjártó a maga részéről csak annyit tett hozzá a dologhoz, hogy a magyar kormány irányvonalát mindig az adott országban jelen lévő magyar szervezet irányítja. Ha márpedig ez tényleg így van, felmerül a kérdés, hogy az autonómia ügyének megfeneklését mégis kiken kellene számon kérni, kikre hárul a felelősség, kik vezetik a magyar kormány kezét (RMDSZ, SZNT, stb.)?
Szintén fontos kérdés, hogy ha a román, szerb, ukrán, szlovák cégek és vállalatok sovinizmusa ellen nem is lépnének fel, a kifejezetten magyar cégek leányvállalatainál üssön az asztalra a magyar kormány. Nem csak arról van szó, hogy az olyan magyar cégek, mint a CBA, MOL, OTP (a két utóbbi Erdélyben is az ún. nagyok között van) nem követelik meg a magyar nyelvtudást külhoni üzleteikben és fiókjaikban, de botrányos viselkedést is eltűrnek, hogy azt ne mondjuk, támogatnak (emlékezetes a somorjai eset és egyéb incidensek egész sora). Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ő személyesen is többször egyeztetett Csányi Sándor OTP-vezérrel, amelynek nyomán ma már elvárás, hogy minden fiókban legyen legalább egy magyar nyelven beszélő alkalmazott, az OTP Romania pedig folyamatosan jelentést készít a magyar nyelv használatáról (emellett is gyakori, hogy a bank reklámanyagain nagyítóval sem lehet magyar szót találni).
A jobbikos képviselő felhívta a figyelmet a csángók magyar nyelvű misézésének problémájára is. Szijjártó Péter válaszában úgy fogalmazott, hogy ez egy nagyon nehéz és összetett kérdés, de a Vatikánban nyitottságot észlelt és minden alkalommal felveti az ügyet, amikor találkozik Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék külügyminiszterével.
Elmondható, hogy egyáltalán nem irigylésre méltó a magyar külügy helyzete, hiszen az utódállamok szinte futószalagon alázzák meg a magyar kisebbséget (az ukrán nyelvtörvény jelenleg a legsúlyosabb ügy). Legutóbb éppen a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felvételének ügyében hazudott a román fél, évekre elszabotálták az ügy előrelépését. Ezért is üdvözlendő lenne a magyar (lehetőleg pártfüggetlen) érdekvédelem teljes felerősödése, hiszen nem igaz, hogy alapból csak vesztes csatákra lehet és kell számítani. itthon.ma/karpatmedence