Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely fekete márciusa
DVD-n a ’90-es eseményekről készült film
Lapunkban már írtunk a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának kezdeményezéséről, nyilatkozott róla Borbély László kuratóriumi elnök és az 1990-es történéseket több mint 11 órás összeállításban felelevenítő film készítője, Miholcsa Gyula operatőr is. Most a film bemutatójával kapcsolatosan pontosítunk. Erre március 19-én és 20-án kerül sor a Stúdió Színházban. Az első nap 17 órától két DVD-lemezről (1 óra 43 perc és 1,08) a decemberi, januári előzményeket, az iskolaügyeket illetve a februártól március 15-ig lezajlott eseményeket, az orvosi egyetemen történteket ismerhetik meg a nézők. Március 20-án, szombaton 10 órai kezdettel ugyancsak két DVD-ről a ’90. március 16. és 20. között tragikus összetűzésekbe torkollott konfliktusos helyzetet idézi fel a kétnyelvű filmösszeállítás. Az utolsó részt, amelynek időtartama szintén négy órányi, délután 16 órától lehet megtekinteni.
A kétnapos rendezvény szervezői kérik azokat, akik a film által felelevenített 1990-es periódusban a történések aktív résztvevői vagy szenvedő részesei voltak, a napokban jelentkezzenek személyesen vagy telefonon a Bernády Házban ( Horea u. 6. sz. tel.: 0265/266-855). Természetesen a filmvetítésen is számítanak jelenlétükre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fekete március az Erdélyi Magyar Televízióban
Fekete március – így ivódott be a köztudatba 1990 márciusa. Az akkori események szomorú hírnevet szereztek Marosvásárhelynek. Emlékükre külön műsorokkal jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió. Csütörtöktől vasárnapig este fél nyolctól exkluzív stúdióbeszélgetéseket láthatnak a nézők, amelyek meghívottjai résztvevői, valamint elemzői a márciusi eseményeknek. Szó lesz az események előzményeiről, lezajlásáról, következményeiről, a sajtó szerepéről, mindennek a hatásáról és a köztudatban fennmaradt emlékéről. Szintén az Erdélyi Magyar Televízió elsőként közvetíti a Dr. Bernády György Alapítvány megbízásából készült Marosvásárhely fekete márciusa című dokumentumfilmet. A Miholcsa Gyula által rendezett, hat részből álló film első részét csütörtökön 20 órától tűzte műsorára az ETV. A film következő részeit pénteken és szombaton 20 illetve 22 órától, valamint vasárnap 20 órától nézhetik meg az érdeklődők. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Román-magyar gyász
Marosvásárhelyen az 1990. március 19–20-i véres eseményekre emlékeznek ma és holnap. Az RMDSZ, mint minden évben, ez alkalommal is az elnöki hivatalban tartja a megemlékezést, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) fáklyás felvonulást és kerekasztal-beszélgetést szervez.
Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóit, a sokévi börtönre ítélt, és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet és Juhász Ilonát fogadja ma délben az RMDSZ Szövetségi Elnöki Irodájában Markó Béla miniszterelnök-helyettes és a szövetség több vezetője.
Az immár hagyományos találkozón nyújtják át azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az EMNT fáklyás menete
Az EMNT és Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája A szeretet márciusa elnevezésű rendezvénysorozatára várja a résztvevőket ma és holnap Marosvásárhelyen, ahol az 1990. márciusában történt eseményekre, azok áldozataira emlékeznek. Ennek keretében kerül sor ma este hét órakor az Igazság és tolerancia nevű fáklyás menetre.
A szervezők a Kultúrpalota előtt várják mindazokat a – magyar, román és cigány – résztvevőket, akik egyetértenek azzal, hogy békében is lehet élni egymás mellett, akik közösen szeretnék megelőzni az etnikai konfliktusokat. „Örüljünk együtt az 1989-ben kiharcolt szabadságnak, az 1989. decemberében Temesváron bebizonyított szeretet és szolidaritás nevében közösen lépjünk az etnikai uszítás ellen” – olvasható a felhívásban.
A menet végigvonul a főtéren, fel a Bolyai utcán, a jelenlegi törvényszék épülete elé, ahol húsz évvel ezelőtt az RMDSZ székháza működött.
Maratoni filmvetítés
Háromnapos, maratoni filmvetítést szervez a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 19–20–21-én a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ahol bemutatja a Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenkét órás dokumentumfilmet. A vetítés ma délután 17 órakor kezdődik az Egy kis történelem, December, Január, Iskolák című fejezettel, majd az 1990. februári események felidézésével folytatódik, március 15-el bezárólag.
Kerekasztal az együttélésről
Szombaton délelőtt a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Tanulmányi Háza ad otthont annak a Közös múlt, közös jövő, otthon Európában című kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a Pro Europa Liga társzervezésében magyar és román értelmiségiek, közéleti személyiségek tanácskoznak az együttélésről, annak lehetőségeiről.
A rendezvényen európai parlamenti képviselők jelenlétére is számítanak a szervezők. Március 20-án, holnap délután 17 órakor a Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel zárul a megemlékezés-sorozat, ahol a Kárpát-medence történelmi egyházainak magas rangú képviselői is jelen lesznek.
Markó Attila: a város gyásza egész közösségünk gyásza
„Két évtizede Marosvásárhelyen megtörtént az, amire senki nem volt felkészülve: a frissen visszaszerzett szabadság megmutatta méregfogát, és képtelen volt féken tartani a hirtelen kibontakozó és megerősödő nacionalizmust, intoleranciát, gyűlöletet” – írja Markó Attila kisebbségügyi államtitkár szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében, hangsúlyozva, hogy a város gyásza nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az egész romániai magyar közösség gyásza.
„A marosvásárhelyi fekete március és az ezt követő két évtized legfontosabb tanítása mégis az, hogy lehetünk akár ellenzékben, akár kormányzati eszközök birtokában, lehetnek partnereink vagy barátaink, ám igazi családunk csak saját közösségünk lehet” – írja Markó Attila. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Március fekete fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Civil szervezetek vására nyílik Marosvásárhelyen
Együtt a közösségért jelszóval immár nyolcadik alkalommal szervezik meg a hétvégén Marosvásárhelyen a civil szervezetek vásárát. „Az eddigi vásárok során 30–35 szervezet nevezett be a vásárra, szombaton délelőtt mintegy ötven sátor lesz a Rózsák terén, és a délelőtti felvonuláson mintegy 600 résztvevőre számítunk” – közölte a vásárhelyi Alpha Transilvania Alapítvány vezetője, Andreia Moraru.
A másik főszervező, a Divertis Egyesület vezetője, Koreck Mária úgy véli: talán a válsághelyzet miatt a civil szervezetek úgy érzik, hogy többet kell tenniük embertársaikért, a nehézségek leküzdéséért.
Pénteken délután a Bernády-házban kerekasztal-beszélgetés előzi meg a szombati, nyílttéri rendezvényt. Ennek keretében főként arról lesz szó, hogy a krízishelyzet közepette hogyan alakíthatják a civil szervetek a jövőképüket, miként őrizhetik meg, teljesíthetik ki küldetésüket.
Ezen belül a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány vezetőségi tagja a térség művelődési eseményeiről értekezik, majd szó lesz a vásárhelyi kerékpárutak kialakításának szükségességéről, a megye gazdasági fejlesztési perspektíváiról, és a civileknek e téren betölthető szerepéről.
A szombati rendezvény keretében az összes civil szervezet bemutatkozik. A résztvevők kerékpár-, futó- és sakkversenyen, ügyességi próbákon mutathatják meg tudásukat. Közben a téren mindenféle zenei stílus felhangzik a különböző együttesek jóvoltából. Délelőtt vérnyomásmérés, vércukorszintmérés is lesz, és az elsősegély-nyújtási bemutatók sem maradnak el. Ezenkívül a Talentum Alapítvány kreatív műhelyt működtet. A ROTARACT crash-szimulátort szerel fel a központban. A Habakuk standnál folyamatosan zajlanak majd a bábszínházi előadások, az Alpha Transilvania Alapítvány standjánál az 1–3 éves gyerekeket várják a játszóházba. A Málnássy László Gombászegyesület gombafelismerő versenyt szervez, míg a Pro Biciclo Urbo szervezet kerékpár-ügyességi vetélkedőre invitálja az érdeklődőket.
Máthé Éva
Krónika (Kolozsvár)

Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Vita az autonómiáról
Nemzeti kisebbségi konferenciát szervezett – immár tizenkettedik alkalommal – a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány, melyen a kulturális autonómia kérdésköre került terítékre. A romániai magyarságot érintő problémák mellett szó esett a cigányok, szlovákok, bolgárok, oroszok, ukránok, németek, lipovánok, görögök, törökök kisebbségi ügyeiről is.
„Romániában ma nem jó nemzeti kisebbségnek lenni, mert ez irritálja a többséget” – fogalmazott élesen Vladimir Hapenciuc ukrán képviselő, aki arra figyelmeztetett, hogy ma már nincsenek ukrán tannyelvű osztályok, csupán olyanok, ahol az ukránt mint idegen nyelvet oktatják.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a kulturális autonómia a nemzeti kisebbségek védelmét és biztonságát jelentené, és bár nem egyenlő a területi autonómiával, lehetőséget adna arra, hogy a közösség dönthessen a saját kérdéseiben. Varga Attila parlamenti képviselő az autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Ellentmondásnak nevezte azt, hogy az állam elismeri a nemzeti kisebbségek létét, ugyanakkor ellenzi az autonómiát. Gabriel Andreescut idézve a képviselő kitért arra is, hogy két típusú autonómiáról beszélhetünk Romániában: az elfogadott, vagyis a közigazgatási, az egyházi és az egyetemi autonómiáról, illetve a tiltott: a kulturális, regionális és területi autonómiáról.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke úgy vélte, hogy a romániai nemzeti kisebbségek csak akkor fogják biztonságban érezni magukat, amikor megváltozik a többségi mentalitás és a románok nem ellenségként tekintenek a magyarokra, zsidókra, ukránokra, oroszokra. Enache szerint elfogadhatatlan, hogy egy magyar tannyelvű iskolában egyes tantárgyakat még mindig románul tanulnak a gyerekek, véleménye szerint ezért a szülőknek be kellene perelniük az iskolát.
A. E.
Új Magyar Szó (Bukarest)

VIII. Csűrszínházi Napok
Gazdagabb program, mint eddig bármikor
Nyolc év telt el azóta, hogy Szélyes Ferenc színművész a fejébe vette: nyári színházi napokat szervez Mikházán. Nyolc éve csak egy kósza ötlet volt, ma már befejezetten, fedett nézőtérrel, teljes pompájában várja az elkészült Csűrszínház a látogatókat, olyan gazdag programmal, hogy az előadások, kiegészítő rendezvények, tárlatnyitók, könyvbemutatók sora szinte a plakátra sem fért fel. További játékterekkel bővült a fesztivál, amelyre idén is június 25- 27-e között kerül sor. A Csűrszínházi Napokról Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár és Kárp György ügyvezető igazgató jelenlétében tartott sajtótájékoztatót Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Társaság elnöke szerdán, a színház előcsarnokában.
– Nagy várakozás előzi meg az idei Csűrszínházi Napokat, sokan külföldről, a tengerentúlról is érdeklődtek. Mindig eldöntöm, hogy összébb vonom a műsort, erre az idén is akkora volt a jelentkezés, hogy a műsor a plakátra is alig fért fel. Rengeteg érdeklődő, sajtóorgánum jelezte részvételét, a Duna TV három napig lesz a fesztivál vendége. A helybéliek már fényesítik a falut, takarítják a portákat. A programot úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt. A Bojtorján-koncerten minden korosztály részt vesz, a kicsiknek, fiataloknak három mesejátékot adunk elő: a Tompa Miklós Társulat a Pinokkiót, az Ariel Színház a Piroska és a farkast, a magyarországi Forrás Színház a Ludas Matyit.
A fesztivál további helyszínekkel bővült: Puskás Győző Isten kezében című versműsorát a temető több száz éves, restaurált kápolnájában adja elő, Csíki Dénes kanonok pedig a rendelkezésünkre bocsátotta az úgynevezett kántorházat, amelyben kiállításokat szervezünk. A Csűrszínház is elkészült, a vásárhelyi társulat Caligula helytartója című drámáját pedig a nézőtér előtti sátorban viszi színre. A produkciót a Duna TV rögzíti, és egy későbbi időpontban közvetíteni is fogja. Újabb helyszín a mikházi Reneszánsz panzió, amelynek udvarán a Forrás Színház játssza a Szamártestamentum című középkori komédiáját. Fellép a Maros Művészegyüttes a Kőműves Kelemen című rockballadával, a Forrás Színház három előadással is jelentkezik szombaton Vármezőn, a Vándor fogadó udvarán.
Jelenleg az udvar rendbetétele folyik, a vizet a tavasszal vezettük be. Parkosítási felhívásunk továbbra is érvényes, fákat, díszcserjéket kaptunk már ajándékba, sikerült fákkal beültetni és gyepesíteni a színház mögötti részt, ahova kempingtábort húznánk fel. De erről egyelőre álmodni sem merek. Habár annak idején a Napokról is alig mertem álmodni és immár nyolc éve szervezzük a fesztivált. A polgármesteri hivatal hozzáállása pozitív irányba változott, pénzük azonban továbbra sincs. Az anyagiakat nagyon nehezen sikerült összeszedni, a támogatók száma csökkent, ugyanakkor magyarországi segítséget is kaptunk: az Előadóművészi Jogvédő Iroda támogatott. De segített – többek között – a Maros Megyei Tanács, Lokodi Edit elnök asszony, a VimPharma, a Rotary Téka Club, a Communitas és a Bernády Alapítvány.
A program – főleg szombaton – nagyon zsúfolt. Színházi előadások, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók sorozata követi egymást, lesz Duna TV- közönségtalálkozó és táncház, a büfé hajnaltól hajnalig nyitva áll, és nem maradhat el a hagyományosan éjszakai, tábortűz melletti énekóra sem.
Újságírói kérdésre válaszolva a főszervező elmondta, hogy a Napok között is van élet a Csűrszínházban, színházi és táncegyüttesi előadások követik egymást az önkormányzat szervezésében, és "titkos tervét" is elárulta: Kallós Zoltántól, a nemrég megnyílt válaszúti néprajzi múzeum névadójától ígéretet kapott arra, hogy az ott elraktározott tárgyakat jövőre Mikházára szállíthatja és kiállíthatja: – Jövőre az anyag egy részét áthozzák, ami köré immár egyhetes Csűrszínházi Napokat szervezünk, népi motívumokra épülő, néprajzi jelleggel. Ugyanakkor egy helyi néprajzi, állandó jellegű tárlatot is be szeretnénk rendezni a kántorházban, amelynek keretében a Nyárád völgyének népművészeti kincseit mutatjuk be a közönségnek.
n.b.
Népújság (Marosvásárhely)

Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi szeminárium a magyarnyelvű felsőoktatásról
Jóváhagyta a román kormány a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban továbbra is megoldatlan a magyar tagozat önállósulása. Ezek voltak a kiemelt témái egy kisebbségi szemináriumnak Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ miniszterei jó hírrel érkeztek a felsőoktatási tanácskozásra: a román kormány a héten jóváhagyta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását, igaz, erre a döntésre több mint egy évet kellett várni.
A Bernády Közművelődési Alapítvány rendezvényén a napok óta műtős ruhában demonstráló marosvásárhelyi orvostanhallgatók is megjelentek. Ők amiatt tiltakoznak, hogy az egyetem szenátusának román többsége elutasította egy önálló magyar tagozat létrehozását, holott ezt már törvény írja elő. Az RMDSZ politikai alelnöke szerint a Román Oktatási Minisztérium csak akkor hagyhatja jóvá a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem új chartáját, ha abba belekerül a magyar tagozat szervezeti önállósága.
Az anyanyelvi felsőoktatásról rendezett tanácskozáson elhangzott: az új oktatási törvény nem csak lehetővé teszi, hanem előírja, hogy a többnyelvű állami egyetemeken önálló tagozatokba szervezzék a kisebbségi nyelveken működő szakokat.
Duna Tv, Híradó. Erdély.ma

Önálló magyar karokat az egyetemeken
A többségnek meg kell adnia a lehetőséget a kisebbség számára, hogy maga dönthessen saját ügyeiben – hangzott el tegnap azon a romániai kisebbségi felsőoktatásról szervezett konferencián, amelyet a Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezett Marosvásárhelyen. Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre utalva leszögezte: az oktatási minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre.
A marosvásárhelyi tanácskozáson részt vettek a magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői, oktatási szakemberek, a romániai nem magyar kisebbségi szervezetek képviselői, valamint az RMDSZ vezetői. A konferencián felmerült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet. Ott a román többségű egyetemi szenátus a nyár elején olyan egyetemi chartát fogadott el, amely nem teszi lehetővé a magyar tagozat megalakulását, annak ellenére, hogy az oktatási törvény előírja ezt az olyan multikulturális egyetemek esetében, mint amilyen a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény. Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem rektorhelyettese úgy értékelte: a magyar nyelvű oktatás megerősítése szempontjából létkérdés a magyar tagozat létrehozása a marosvásárhelyi egyetemen.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, az RMDSZ frissen kinevezett oktatási főtitkárhelyettese kifejtette: a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, a korábbi tanszékek helyett most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, és ez nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára.
A Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint Romániában évente körülbelül nyolcezer diák érettségizik magyar nyelven, csak 25 százalékuk folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk pedig román nyelven tanul tovább. Az érettségizők ötven százaléka nem vesz részt felsőoktatásban. Markó Béla kifejtette: az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most újabb problémacsomagot kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Az egyetem előtti oktatásban ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben, a felsőoktatásban azonban továbbra is viták alakulnak ki, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond "multikulturális" egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Ezért az oktatási tárca sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre. Leszögezte: a felsőoktatásban érdekelteknek meg kell érteniük azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihasználni az esélyeket
Nehéz a törvényt alkalmazni
Az anyanyelvi oktatás esély és szükségesség. Élünk-e a lehetőséggel? E kérdés köré szerveződött az a tanácskozás, amelyet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezett a romániai kisebbségi oktatás képviselőivel. A marosvásárhelyi Bernády Házban tartott szemináriumon az alapkérdésre Tonk Márton egyetemi docens, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja adott választ: véleménye szerint az esélyeket nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Ugyanakkor ő fogalmazta meg, hogy egy ernyő alá, egy konzorciumba kellene összefogni a különböző egyetemeken folyó magyar oktatást, ami számottevő előnyökkel járna. A kérdés az, hogy ki teszi meg ennek érdekében az első lépést.
A teljes körű anyanyelvi felsőoktatás mindenképpen megilleti az 1,6 milliós romániai magyar közösséget, amely az anyanyelvi oktatás és felsőoktatás terén évszázados hagyományokkal rendelkezik Erdélyben – hangzott el a tanácskozást vezető Borbély László miniszter beszédében, aki ismertette az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségeket az anyanyelvi oktatásban. Ezt hangsúlyozta a későbbiekben Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki szerint a közoktatási törvény az eddigi jogszabályok közül a legjobb, mivel kizár mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor, mint minden reform esetében, gyakorlatba ültetése nehézségekkel, ellenkezéssel jár, és fontos szempontot jelent, hogy sikerül-e a többség támogatását megnyerni. A többség viszonyulása azonban nem jelentheti azt, hogy az egyetemi charták kidolgozásakor el lehet tekinteni a törvény előírásaitól. Az egyetemi szenátusnak – és itt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre utalt – azt kell eldöntenie, hogy hány intézetet (főtanszéket hoz létre) és nem a visszautasítását annak, amit a jogszabály világosan leszögez.
Annál is inkább, mivel a MOGYE 1945-ben éppen a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás érdekében jött létre – hangzott el Nagy Örs rektorhelyettes beszédében, aki a magyar tagozat fokozatos elsorvasztásának történetét vázolta fel, továbbá azt a folyamatot, ami a rendszerváltás után kezdődött és pozitív eredményekkel járt a helyek számát illetően, de nem oldotta meg az oktatói utánpótlást. A rektorhelyettes hivatkozott a törvényre és arra a szándéknyilatkozatra, amelyben a magyarországi orvosi egyetemek vezetői a hiányzó tanszemélyzet pótlására és a tudományos munka támogatására ígértek segítséget. Csakhogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészet Egyetemen nincsenek akkreditálva a magyar magyar oktatási programok, ez az egyik szempont, amiért a szenátus nem szavazta meg, hogy az új működési szabályzatban szerepeljen az önálló magyar oktatási vonal – jelentette be Brânzaniuc Klára tudományos rektorhelyettes, aki nem tudott válaszolni Borbély László azon kérdésére, hogy mi akadályozta meg az egyetem szenátusát abban, hogy a törvény értelmében létrehozzák a magyar vonalat alkotó főtanszékeket.
Mint később kiderült, a másik két multikulturálisnak nyilvánított egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idejében elindította a magyar szakok akkreditálására vonatkozó folyamatot. Ez Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint lehetővé tette a BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállóságát, csakhogy szétszórttá, sérülékennyé vált a felaprózódott magyar vonal.
Hogy valóban nem egyszerű a közoktatási törvény előírásainak gyakorlatba ültetése, ezt erősítette meg Béres András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Bár idejében felkészültek a törvény alkalmazására, s az egyetem új felépítésére két változatot is kidolgoztak, az új chartát visszautasította a közoktatási miniszter.
A Sapientia egyetem a MOGYE-val ellentétben előkelő helyen áll a kutatásban elért eredmények terén, de intézményi akkreditációját egy év elteltével sem foglalták törvénybe, ami egy sor előnytől fosztja meg az felsőoktatási intézményt – hangzott el Székely Gyula dékán beszámolójában.
Az előadásokhoz sokan hozzászóltak, s a tanácskozás alatt a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület tagjai tüntettek a Bernády Házban.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Felsőoktatási körkép: legrosszabb Marosvásárhelyen a helyzet
A hazai kisebbségi felsőoktatásról tanácskoztak Marosvásárhelyen az új oktatási törvény biztosította lehetőségek tükrében. A magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői az intézményeikben tapasztalt helyzetet ismertették. Kiderült, hogy egyértelműen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a legrosszabb a helyzet a magyar nyelvű oktatás szempontjából.
– Mi is elégedetlenek vagyunk, de ezek után csak azt mondhatom, hogy nálunk mennyország van – állapította meg a hallgatóság körében helyet foglaló Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, miközben a MOGYE vezetőinek helyzetjelentését hallgatta.
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett tanácskozáson Nagy Örs, a MOGYE rektorhelyettese felidézte: az egyetem szenátusa a magyar nyelvű oktatás számára hátrányos egyetemi chartát fogadott el. A charta ugyanis nem teszi lehetővé az önálló magyar intézetek (főtanszékek) alapítását. Történik mindez azon az egyetemen, amely 1945 és 1962 között magyar nyelvű felsőoktatási intézményként működött, a román tagozatot csak a hatvanas évek elején alapították, azóta viszont a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorult. A rektorhelyettes szerint rendszerváltás óta voltak kedvező folyamatok, így sikerült biztosítani, hogy a tandíjas helyeket fele-fele arányban osszák el, a tandíjmentes helyekért viszont már folyamatosan alkudni és vitatkozni kell. Az orvosi egyetemen ugyanis egyáltalán nem létezik önálló magyar tagozat, még a BBTE egykori úgynevezett magyar vonala formájában sem.
Nehéz az akkreditálás
A román többségű egyetemi vezetőség azzal a fő érvvel utasította el a magyar oktatók kérését, hogy a magyar tagozat külön nem rendelkezik akkreditált szakokkal, ugyanis az egyetem három kara, az orvosi, a gyógyszerészeti és a fogorvosi közösen van akkreditálva a román és a magyar nyelvű oktatás számára. Nagy Örs elismeri, hogy a magyar tagozatot ebben a pillanatban nem is tudnák létrehozni, még akkor sem, ha az egyetem szenátusa ezt megengedné. Viszont távlatosan teljesíthető cél, ezért kellene már a mostani chartában rögzíteni a magyar főtanszékek létrehozását. A magyar tagozat létrehozása érdekében a magyar nyelvű szakokat ugyanis külön kellene akkreditálni, az új oktatási törvényben rögzített szigorú feltételeket viszont jelenleg nem tudják teljesíteni. Az egyetem magyar tagozatának létrehozása szempontjából az egyik legnagyobb gond a tanárutánpótlás, amit elsősorban a nagyfokú elvándorlás miatt nem sikerült biztosítani. Nagy Örs szerint voltak olyan magyar végzős évfolyamok, amelyeknek a 70–80 százaléka külföldre telepedett a jobb megélhetés reményében.
Magyarországiak kellenek
Emellett az új oktatási törvény szerint összesen 11 professzort kellett nyugdíjaztatni, hiszen a jogszabály előírja, hogy a 65. életévüket betöltött oktatók már nem taníthatnak, a nyugdíjazott professzorok közül pedig kilenc a magyar tagozaton tanított. Így jelenleg az orvosi karon 12 professzor, a fogászat karon két professzor tanít magyarul, a gyógyszerészeti karon pedig egy magyar professzor sem maradt a nyugdíjazás következtében.
A tervezett magyar tagozat akkreditálása érdekében az egyetemen jelentősen növelni kellene a magyar nyelven tanító főállású professzorok számát, ezt viszont csak úgy lehet biztosítani, ha a magyarországi professzorok a magyarországi főállásuk mellett a marosvásárhelyi egyetemen is állandó alkalmazásban lennének. A rektorhelyettes szerint a debreceni, a pécsi a szegedi és a Semmelweis Egyetem oktatói jelezték, hogy hajlandók támogatni ily módon is az erdélyi magyar orvosképzést. Ez csak ideiglenes megoldás lenne addig, amíg saját erőből biztosítani tudják a magyar oktatói utánpótlást. Ennek azonban még magyarországi törvénykezési akadályai vannak, és azt sem lehet tudni, hogy mit szólna az egyetem román többségű vezetősége egy ilyen lépéshez.
Egynegyed tanul magyarul
Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese előadásában is kifejtette, hogy a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, hiszen Kolozsváron már az 1990-es évek végén megalakultak a kisebbségi, a magyar és a német tanulmányi vonalak Szilágyi Pál volt rektorhelyettesnek és csapatának köszönhetően. Az új oktatási törvény nyomán azonban most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, ami nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára. Magyari közölte, hogy eddig 18 ilyen magyar intézet jött létre, még kettőnek kell megalakulnia.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, akiknek csak a 25 százaléka folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, másik 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka pedig nem vesz részt felsőoktatásban.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Saját intézeteibe szerveződik a BBTE magyar oktatása
Szeptember 20-a és október 15-e között választják meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán nemrég alakult 18 önálló intézet igazgatóit. A román és a magyar oktatás közös keretei mindeddig a tanszékek voltak, a magyar rész növekvő mértékű, de csak viszonylagos önállósága mellett. Amint korábban az egyetem magyar tagozata hírül adta, a magyar oktatás a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű, a tanszékek helyét átvevő intézetekbe szerveződik a BBTE-n. Az átcsoportosítás során a magyar oktatás saját intézeteibe kerül, ezeket a tervek szerint igazgató vezeti és saját titkársága lesz. Egy tipikus BBTE-karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német ilyen intézet alakul.
„.Közel négy évvel ezelőtt, a 2007-es választások előtt azt írtam önöknek (illetve az akkori tagozati vezetőtanács tagjainak és rajtuk keresztül az akkori oktatóknak), hogy mindenhol ragaszkodjanak ahhoz, hogy a magyar tagozati választásokat se beleszólás, se alkudozás ne zavarja, a kari és tanszéki szintű, majd egyetemi szintű képviselők személyéről egyedül a magyar oktatók szavazata döntsön. Most ez kevésbé jelenthet problémát, mivel a magyar egyetemrész intézményes keretei világosabbak. Arra kérem az oktatókat, hogy vállaljanak tisztséget, mindenhol biztosítsák a választási megmérettetés fórumait, a demokratikus szavazáson való részvétel körülményeit!” – hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes a magyar oktatók vezetőtanácsának küldött üzenetében.
Kari és egyetemi szintű képviseletet, illetve felső szintű magyar tagozat-vezetőket – így a rektorhelyettesi tisztséget a következő mandátumban nem vállaló Magyari Tivadar utódát is –, később, az alsó szintű választások lebonyolítása után választanak.
Önállóbb, mint valaha
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által a magyar felsőoktatás számára szervezett nyilvános értekezleten a tagozatot képviselő Magyari Tivadar hozzászólását Péter András, a BBTE referense összegezte rövid sajtóközleményben. A rendelkezésünkre bocsátott tájékoztatás értelmében a tagozatvezető kifejtette: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem a szó általános értelmében multikulturális intézménynek minősül Erdélyben. Ezt a kifejezést azonban az egyetem vezetősége az utóbbi másfél évtizede propagandisztikus, politikai szólamokban lejáratta, a valódi problémák takarására használta fel, ezért a magyar tagozat ezt a szót általában nem is használja. A romániai magyar felsőoktatás szempontjából előrelépést jelent az BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállósága, amit főleg a 2008-ban kezdődő különálló akkreditáció hozott meg, és a mostani önálló intézetekbe való szervezés erősíthet. Viszont jelenleg egy rossz irányba fejlődött, felaprózódott egyetemen működik a magyar tagozat, amely önmagukban szakmailag erős, de szétszórt közösségekből áll. Jelenleg önállóbb, mint valaha, de vékony politikai akarat mellett, sovány finanszírozási kilátások mellett rendkívül sérülékeny – vélekedett Magyari Tivadar.
MAGYARI TIVADAR AZ RMDSZ OKTATÁSI FŐTITKÁRHELYETTESE
Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyari Tivadart nevezte ki a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesének. A szociológia szakos egyetemi docens, magyar tagozat vezető, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesi tisztségét betöltő Magyari kinevezésére Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján került sor. A nevesítést a Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie, erre 2011. szeptember közepén kerül sor. Szabadság (Kolozsvár)

MOGYE-rektorhelyettes: nem tanácsos létrehozni a magyar vonalat
Sokféleképpen lehet értelmezni az egyetemi multikulturalitást – derült ki azon a szemináriumon, amelyet az anyanyelvű oktatás témakörében szervezett a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Míg Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem leköszönő helyettes rektora szerint ez a kolozsvári tanintézményben 72 magyar és 16 német szak létrehozását és fejlesztését tette lehetővé, Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tudományos rektorhelyettese szerint az etnikai sokszínűség semmiképpen nem jogosítja fel a kisebbségi diákokat a magyar vonal létrehozására.
Az anyanyelvű oktatás esély és szükségesség. Élünk e lehetőséggel? – e címmel szervezett nemzeti szemináriumot a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Az előadásokból és a román előadók hozzáállásából egyértelműen kiderült, hogy a kérdésre a válasz egyszerű: mi élnénk a lehetőséggel, amennyiben azt hagynák.
A színe és a fonákja
Erre lehetett következtetni Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyettes rektorának a felszólalásából, aki negyed órán keresztül arról beszélt, hogy a magát multikulturális intézménynek tituláló MOGYE-n miért nem lehet és nem is tanácsos létrehozni magyar vonalat.
Míg kollégája, Nagy Örs rektorhelyettes a magyar diákokat és pedagógusokat ért diszkriminációról, az utánpótlás hiányáról, a végzősök külföldre távozásáról beszélt, Brânzaniuc kifejtette, megítélése szerint a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az amúgy magyar felmenőkkel is rendelkező orvos-professzor asszony.
Brânzaniuc viszonyulása a kisebbségi kérdéshez a teremben lévő több kollégáját is meghökkentette, de a leginkább Benedek Imrét hozta ki a sodrából. A kardiológus professzor meg is jegyezte: egy ilyen szemináriumon nem arról kellene beszélni, hogy miért nem lehet megalakítani a magyar kart. „Ha létezik akarat, bármi megvalósítható. Amikor engem műtöttek és magamhoz tértem, anyanyelvemen kérdezték meg, hogy érzem magam. Már attól jobban voltam, hogy magyarul szóltak hozzám. Én nem tehetek arról, hogy anyanyelvemen jobban érzem magam” – hozta fel saját példáját a MOGYE tanára.
Az 1990-es évek elején a kolozsvári BBTE-n is voltak hasonló viták, ott azonban Magyari Tivadar leköszönő rektorhelyettes szerint már több mint tíz éve sikerült megoldást találni a magyar fél kéréseire. A mintegy negyvenezer diákkal működő tanintézményben 72 magyar és 16 német szak működik.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának dékánja egy statisztikát ismertetett. Eszerint Romániában évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, azonban csak 25 százalékuk folytatja anyanyelvén egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka nem vesz részt felsőoktatásban.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem multikulturalitásának kiteljesedését a MOGYE-val ellentétben nem az ott oktató tanárok, hanem az oktatásügyi minisztérium nem hagyta kiteljesedni, derült ki Béres András előadásából. Az intézmény volt rektora elmondta, hogy míg az egyetem vezetősége egyetértett az önálló román illetve magyar struktúrák létrehozásában, a szaktárca elutasítóan viszonyult a kezdeményezéshez.
Szász intés a magyaroknak
A Német Demokrata Fórum képviselője, Hermine Pop mind kisebbségiként, mind pedagógusként arra intette az erdélyi magyarokat, hogy tanuljanak a romániai szászok és svábok esetéből és próbálják megelőzni azt, hogy az ő sorsukra jussanak.
Ebben bíznak a magyar politikusok is; a szeminárium résztvevőjeként Markó Béla miniszterelnök-helyettes például kijelentette, hogy a MOGYE esetében kizártnak tartja, hogy az oktatási minisztérium egy olyan egyetemi chartát fogadjon el, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét. Megítélése szerint az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni” – nyomatékosította álláspontját Markó Béla.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Kultúra, abbahagyhatatlanul
Nagy Miklós Kund műkritikus, szerkesztő úgy véli, a művelődésszervezés terén hiányzik a megfelelő utánpótlás
Beszélgetőtársunk elismert marosvásárhelyi művelődésszervező, képzőművészeti kismonográfiák szerzője, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók házigazdája, több mint húsz éve szerkesztője a napokban ezredik lapszámához érkezett Múzsának, a három éve általa főszerkesztett Népújság napilap hétvégi kulturális mellékletének. A művelődéssel való aktív foglalatosságnak nincs határa, vallja interjúalanyunk. Ennek jegyében kérdeztük őt.
Sokfelé elkötelezett, elfoglalt ember. Hogyan győzi egyszerre mindezt?
– Egyfelől időbeosztás kérdése: az ember úgy tudja időzíteni és beosztani a feladatait, hogy erre is jut egy kevés, arra is jut egy kicsi, mint a kabaréban, de a helyzet tényleg az, hogy az újságírónak és szerkesztőnek már eleve be van táblázva az élete.
Másfelől esetemben a hobbi, a szenvedély és az érdeklődési kör nagyjából azonos. Újságíróként, korábban rádiósként – még tévéztem is annyit, amennyit lehetett – elsősorban mindig a kulturális jelenségekkel, a művészetekkel, az irodalommal foglalkoztam. Ez tette lehetővé, hogy ugyanakkor bekapcsolódjak a kultúraszervezésbe is, s egy kicsit úgy érezzem magam, hogy hozzászólhatok a művészeti kérdésekhez is. Végtére is olyan ez, mint a mókuskerék, ha az ember egyszer belekerül, roppant nehéz kilépni belőle. Lehet, hogy nem is tud...
Vagy nem is akar esetleg?
– Nem is akarok. Persze, azért az embernek gondolnia kell arra is, hogy az idő telik, és már kellene könnyíteni valamilyen módon. Úgy tűnik, hogy ezt az egész elfoglaltságot, a közszereplést, a kiállításmegnyitókat és az irodalmi esteket lehet könnyedén, flottul csinálni, de azért az ember idegzetét észrevétlenül kikezdi a folyamatos határidőre való dolgozás, mindez tudat alatt növeli a stresszt. Másfelől pedig ezekre a kihívásokra fel is kell készülni.
Én általában mindenütt szabadon szoktam beszélni, mert úgy képzelem, hogy akkor tudom leginkább megszólítani a közönséget, ha szembenézek velük. De nem lehet csak úgy kiállni: mindenből fel kell készülni, még akkor is, ha az embernek már elég nagy rutinja alakult ki az évtizedek folyamán. Miközben a művelődési eseményekhez hozzá kell olvasni, utána kell nézni, eközben én is gazdagodom valamivel. Már csak ezért sem mondok le általában egyetlen felkérést sem.
A képzőművészettel is úgy voltam, hogy 1968-ban rádiósként kezdtem el foglalkozni ezzel, és azóta annyit olvastam a képzőművészetekről, annyi műteremben jártam, művet láttam, olyan sok művészemberrel és művészettörténésszel beszélgettem, hogy az az érzésem, mintha kijártam volna egy halom rangos főiskolát. Az ember folyamatosan gyarapodik valamivel, de ennek ára van: szinte naponta több órát áldozok adatgyűjtésre, eközben nem tudok, mondjuk, a családommal foglalkozni, egy olyan regényt elolvasni, amit nagyon szeretnék, nem sportolhatok, pedig vágyom rá, de közben úgy érzem, hasznomra, épülésemre, örömömre szolgál ez a munka.
Mikor ír?
– Valahogy úgy hozta a sors, hogy a 90-es évek végétől minden évben megjelent egy-két, volt olyan is, hogy három kötetem, ami nem magától készült el. Lehet, hogy szerencsés ember vagyok, elég nagy a munkabírásom. De azok a könyvek például, amelyeket a művészeti kismonográfia-sorozat számára készítek, nagyon megkínoznak.
Ahhoz, hogy ezeket a tanulmányokat megírjam, kisebb barikádot halmozok fel az íróasztalomon. A feleségem aggodalommal nézi, hogy mind több és több tornyosul, és aztán borzasztóan örül, amikor látja, hogy a könyvek apadni kezdenek körülöttem.
Az ön által szerkesztett irodalmi-művészeti melléklet, a Múzsa ezredik lapszámához érkezett.
– Épp írni kezdtem a „vezércikkét”. Ez is egy olyan dolog, amit több mint húsz éve felvállaltunk. Minden lap foglalkozik kultúrával, de mi azt mondtuk, adjunk többet, külön mellékletet, szombatonként, amikor más újság nem jelenik meg. Illúzió lenne azt hinni, hogy minden olvasó kézbe veszi a Múzsát is. Nem, ez tulajdonképpen bizonyos rétegekhez szól, ugyanakkor olyan alkotók számára lehetőség, akik még erőt éreznek magukban arra, hogy ide is írjanak, nagyon kicsi honoráriumért.
A kulturális élet az utóbbi húsz évben annyira gazdag lett és olyan változatos, hogy mindig van amiről beszámolni. Az ezredik számnál elégtételt jelent, hogy sok olyan ember van, aki az első számtól az ezredikig megőrizte a mellékletet és fontos számára. Ahhoz, hogy megjelentessük, a lap anyagi áldozatot hoz, és kérdés, hogy az ezredik után hány jöhet még.
Lapunk az utóbbi két alkalommal kimaradt az anyaországi sajtótámogatásból, ami lényegében nagyon minimális, de már csak biztatásként is jól jönne. Ahonnan elismerést várunk, onnan nem jön, az olvasók viszont nagyon hálásak, megállítanak az utcán vagy telefonálnak, elégedettek a melléklettel. Tehát amíg lehet, folytatjuk.
Ezer lapszámot könnyű vagy nehéz megszerkeszteni?
– Tulajdonképpen a bőség zavarával kellett megküzdenünk. Tekintve, hogy erdélyi kitekintésű a Múzsa, és az anyaországra is figyelünk, a melléklet tartalmas, sosem szűkölködik témában.
Vannak állandó munkatársaink, csak örülhetünk annak, ha olyan szerzőktől kapunk írást, mint Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály vagy kollégám, Bölöni Domokos. Csak néhányat soroltam fel azok közül, akik tényleg színvonalas írásokkal vannak jelen a lapban. Amikor a magyarországiaktól válogatok, akkor is igyekszem a lehető legjobbat adni.
A Bernády Alapítványnál is számos feladat jut önnek.
– Alelnökként ténylegesen hozzá kell járulnom a rendezvényekhez és azok kigondolásához. Elég sok energiámat emészti fel, ugyanis két-három ember vesz részt a szervezésben, mert az elnök, Borbély László, elfoglaltsága miatt nagyon ritkán van itthon. A képző- és fotóművészeti kiállítások dolga hárul rám. Persze, azért ebben segítségeim is vannak, művészembereket kérünk fel arra, hogy részt vegyenek a programok megtervezésében.
Amikor bejön harminc ajánlat, abból közösen válogatunk. És ott vannak az egyéb rendezvényeink, például a Bernády-napok, amit, mint mindig, októberben tartunk most is. Ennek is meg kell tervezni, szervezni a műsorrendjét, ez is részben rám hárul. Sokan mondták már, hagyd abba, öreg, elég. Én ebbe egykor belecsöppentem, és hogyan lépnék ki most, amikor tudom, hogy nincs, aki folytassa. Kevesen maradtunk, és azok a fiatalok, akik pótolhatnák a mi nemzedékünket, sőt, az utánunk következőket is, nem léptek még be vagy hiányoznak.
Három éve főszerkesztője a Népújságnak. Gondolom, ez a legfontosabb.
– Megrögzött újságíró és szerkesztő vagyok, még az a régi fajta zsurnaliszta, aki komolyan veszi a hivatását, és ragaszkodik ehhez. Számomra tehát az a legfontosabb, hogy amit a Népújságnál végzek, az jól menjen. A többit inkább csak úgy, mellékesen csinálom, ez az, ami energiáim nagyon nagy részét felemészti. Viszont ez az, amiből aztán nemsokára ki tudok lépni.
Hisz a többit, a könyvírást, a tárlatbeszámolókat, az egyebeket nincs miért abbahagynom, legfeljebb megritkítom, de a lap élén, ahol a szerkesztés teljes embert követel, egyre nehezebb. Tudom, ennek a lapnak, ha nem is vezetőként, de újságíróként, szerkesztőként a továbbiakban is szüksége lesz rám, de lehet, hogy én azt már nem fogom tudni nyújtani ugyanolyan tetterővel.
Ahogyan a válság mélyül vagy tartósan ugyanúgy érinti a sajtót, ez mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásunkért és azért, hogy érdekes és színvonalas lapot nyújtsunk az olvasóknak, hogy ne morzsolódjanak le. Miközben jól tudjuk, hogy az írott sajtó iránt világszerte egyre kisebb az érdeklődés...
Bármilyen szenvedéllyel is végzi valaki a munkáját, néha csak elfárad, nem?
– És jönnek a családi ultimátumok is, hogy most kész, abba kellene hagyni. Persze, hogy szükségem van pihenésre, vagy lenne. Ilyenkor, ha tehetem, elutazom valahová, messzire, ahol békén hagynak.
Például nagyon jól érzem magam, ha elmehetek a lányomékhoz, az unokáimhoz Dániába. Nem ismerem a nyelvet, egy kisvárosban élnek, teljesen más az élet, lényegében bármivel foglalkozhatom, segítek nekik a ház közül, nyugodtan felülhetek a biciklire és körbekarikázhatom a várost. Egy évben egyszer. Ezenkívül nyaralni megyünk. Ennyire futja, ezért is mondom, hogy ideje lenne szép csendesen abbahagyni.
Nagy Miklós Kund (1943, Nagyenyed)
Román–magyar, majd magyar–francia szakon szerzett tanári diplomát Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A nyárádmenti Szentgericén tanított, majd 1968-tól 1985-ig a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság napilap főszerkesztő-helyettese, Múzsa című heti kulturális mellékletének szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője.
A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány alelnöke. Több tíz kötet (művészmonográfiák, interjúkötetek, albumok stb.) szerzője, társszerzője, elő- vagy utószóírója; legutóbbi munkái közül: Míg a magnó összekapcsolt (Csíkszereda, 2006), Szabó Duci (Kolozsvár, 2007), Bocskay Vince (Csíkszereda, 2008), Galéria a Bernády Házban (Marosvásárhely, 2009), Bandi Kati (Csíkszereda, 2010).
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Különleges könyv a magyar kultúra napjára
Köpeczi Sebestyén József, a magyar címertan és családtörténet kiemelkedő képviselőjének szerteágazó, gazdag életművét, munkásságát Sas Péter művelődéstörténész kétkötetes nagy összefoglaló műben teszi elérhetővé a szakemberek és a nagyközönség számára. A könyv kiadását a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vállalta fel, a kiadvány rendkívül igényes kivitelezésben látott napvilágot. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány e kötetek nyilvános bemutatásával tiszteleg a magyar kultúra közelgő napja előtt. Az ünnepi rendezvény szervezője a Pallas-Akadémia Kiadó, a találkozó színhelye a Bernády Ház. A kiadvány a csíki könyvműhely 550. könyve, beajánlói: az esemény házigazdájaként dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, Nagy Miklós Kund közíró és a szerző, Sas Péter.
Népújság (Marosvásárhely)

Igen, tessék” – népszerűsítik a magyar beszédet Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is elindul a magyar beszéd nyilvános használatát népszerűsítő mozgalom. Az aktivisták közintézményeket és magánvállalatokat keresnek meg, arra kérve őket: ragasszanak fel kétnyelvű matricát, amely azt jelzi, hogy ott a magyar szót is megértik. A kezdeményezés Kolozsvárról indult tavaly nyáron, azóta már a Bihar megyei önkormányzat és több multinacionális cég is csatlakozott hozzá.
Marosvásárhelyen, Erdély legnagyobb magyar közösségű városában nem ritka az üzletekben a kétnyelvű megszólítás. Igaz, ez általában azt is elárulja, hogy magyar a tulajdonos. „Nálunk természetes, hogy magyarul is, románul is beszéljenek a vendéggel. Megkérdezzék azt is, hogy tessék, és úgy is, hogy »poftiti«, és mindenki úgy válaszol vissza, ahogy neki jobb” – mondta Kovács Tünde üzletvezető a Duna Híradóban.
A magyar beszéd nyilvános használatára hamarosan matricák is bátorítanak. A Bernády Alapítvány vállalta fel, hogy Marosvásárhelyen is meghonosítja az Igen, tessék – Da, poftiti mozgalmat. „Felhívjuk a figyelmét a marosvásárhelyi cégeknek, hogy használják a magyar nyelvet, mikor bejön valaki az üzletbe vagy máshova, két nyelven szóljanak hozzá. Ennek fejében ezeket a cégeket felteszik az illető honlapra, reklámozzák őket” – mondta Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke.
Több román vállalkozó is nyitott arra, hogy kifüggessze a kétnyelvű matricát. „Természetesen elsősorban románul beszélünk, ezenkívül angolul. De mivel itt sok a magyar, szinte kötelező a személyzetnek valamilyen szinten beszélni a nyelvet. Szívesen csatlakoznánk a kezdeményezéshez” – mondta egy vendéglővezető.
Az „Igen, tessék! Da, poftiti!” ötletgazdája a kolozsvári Claudiopolis Alapítvány. Marosvásárhelyen várhatóan egy hónapon belül indul a mozgalom.
hirado.hu
Erdély.ma

Nem vagyunk turisták!” – kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP
Nem a Magyarországról jövő turisták miatt kell az önkormányzatok közönségszolgálatain jelezni, ki beszél magyarul, hanem azért, mert Erdélyben a magyar kisebbség őshonos – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, illetve Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója.
A politikusok a Bihar megyei önkormányzat által megpályázott „Da, poftiţi! – Igen, tessék!” mottójú kampányra utaltak, amelynek értelmében a közönségkapcsolati irodák dolgozói, amennyiben a román mellett magyarul is beszélnek, a mottót hordozó matricát viselnek majd, hogy az ügyintéző állampolgár hamar megállapíthassa, kihez szólhat anyanyelvén. Csomortányi szerint a kezdeményezés a „nesze semmi, fogd meg jól” tipikus esete, ráadásul káros és veszélyes, hiszen a megyei tanács uniós pénzt fordít arra, ami valójában törvényes, állami feladatkörbe tartozna. Azt már egyenesen szégyenletesnek tartja, hogy a kampánynak a határ magyar oldalán is párja lesz, és azok az önkormányzati dolgozók, akik a magyar mellett a román nyelvet is bírják, hasonló matricákat tűznek majd ki ingükre, hiszen, mint fogalmaz, ezzel a román közigazgatási nyelv kerül be a magyarországi hivatalokba.
Elutasították a magyar táblákat
Csomortányi István felidézte: Nagyváradon állandó probléma a kétnyelvű utcanevek kérdése, illetve az, hogy több vonatkozó törvény értelmében a városban az összes tájékoztató feliratot fel kellene tüntetni magyarul is. „Hiába nyilatkozza akárhányszor az RMDSZ, hogy minden rendben van az anyanyelvhasználattal, amikor semmi nincs rendben” – szögezte le. Példaként a nagyváradi városháza előterében található információs pultot említette, amelyre szerinte hiába írták ki magyarul is, hogy „Tudakozó”, amikor az ott szolgálatot teljesítő hölgyek egy szót sem tudnak magyarul.
Az EMNP és az EMNT helyi szervezetei egyébként két hónappal ezelőtt „Beszélünk magyarul is” feliratú, asztalra helyezhető táblákat vittek be a nagyváradi városháza közönségszolgálati osztályára, és felajánlotta, hogy annyit készít belőlük, amennyi csak kell. Az illetékesek azonban visszautasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy hamarosan a megyeszékhely önkormányzata is csatlakozik a megyei tanács „Igen, tessék!” programjához. Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es tanácsos úgy tudja, Várad valóban csatlakozott is már, de hogy a városházán mikor lesznek láthatóak a matricák, még nem tudni.
Az önkormányzati képviselő elmondta: a megyei közgyűlés már elkészíttette a matricákat, és elkészült az a felmérés is, amelyből kiderül, hogy a különböző megyei intézményekben és hivatalokban hányan beszélnek magyarul. Erről részletes jelentést majd jövő heti ülésén kap a testület. Szabó Ödön ígérete szerint biztos, hogy márciusban már az állampolgárokkal kapcsolatot tartó dolgozók ingén is megjelennek majd a kétnyelvű matricák.
Vásárhelyen is beindul a program
Mint ismeretes, az Igen, tessék! – Da, poftiţi! mozgalom tavaly augusztus 15-én indult Kolozsváron, a civil kezdeményezés célja a kommunikáció megkönnyítése azon szolgáltatók (intézmények, cégek, civil szervezetek) és ügyfeleik között, melyek a többnyelvűséget mint erőforrást kívánják hasznosítani. Borbély László, az RMDSZ alelnöke nemrég jelentette be, hogy hamarosan Marosvásárhelyen is elindul a mozgalom a Bernády György Közművelődési Alapítvány koordinálásával. „Az Igen, tessék! mozgalom a magyar nyelv nyilvános használatára bátorít, ezért természetesen nagyon örülök, hogy általunk Marosvásárhely is csatlakozik a kezdeményezéshez” – mondta el Borbély László.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Igen, tessék! – Da, poftiti!
Ezzel a címmel indít programot a Bernády György Közművelődési Alapítvány, miután az egy évvel ezelőtt Kolozsváron, a Claudiopolis és a Mai Generáció ifjúsági szervezet (MAG) által elindított civil mozgalom sikeresnek bizonyult, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Borbély László, az alapítvány elnöke.
A sajtótájékoztatón jelen volt Vincze Róbert, az egyik kolozsvári kezdeményező, aki elmondta, hogy a program fő célja a magyar nyelv használatának elősegítése olyan városokban, ahol a magyar anyanyelvű lakosság kisebbségben van. Kolozsváron, ahol a magyar lakosság aránya kb. 16-17%, egy év alatt több mint 100 cég kapcsolódott be a mozgalomba. Beindítottak egy úgynevezett call centert, amely hétköznapokon 10 – 18 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére, és információt szolgáltat a támogató cégekről, arról, hogy hol lehet például magyarul érdeklődni, illetve magyarul taxit rendelni, szállodát, éttermet foglalni stb.
Borbély László elmondta, máris 28 olyan cég vállalta a kétnyelvűség használatát, illetve a mozgalom népszerűsítését, amelyek napi kapcsolatban vannak az állampolgárokkal. Borbély fontosnak nevezte a mozgalom beindítását Marosvásárhelyen, mert, mint mondta, 1990 fekete márciusának a sebei behegedtek ugyan, de tenni kell a kétnyelvűségért. Vásárhelyen is call centert szándékoznak beindítani, illetve egy honlapot, amelyen az érdeklődők, például magyar turisták minden fontos információt megtalálnak azokról a cégekről, amelyek tudatosan felvállalják az ügyet. Ugyanakkor kétnyelvű térképet is a turisták rendelkezésére bocsátanak. Ez a kezdeményezés Kolozsváron bevált. A mozgalmat országos szinten az OTP és a MOL támogatja.
A mozgalomhoz csatlakozó cégek listáját a Bernády Alapítvány havonta megjelenteti az írott sajtóban, illetve az alapítvány www.bernady.ro honlapján.
(m.e.)
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban
A Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében tartották meg az immár hagyományosnak mondható szemináriumot a fenti címmel. Az alapítvány elnöke, Borbély László időszerűnek és aktuálisnak nevezte a rendezvényt, különösen most, a Mikó Kollégium vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye kapcsán, amikor egyfelől azért ítéltek el ártatlan embereket, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, másfelől pedig nem lehet beindítani egy magyar vonalat.
A rendezvényen, amelyen jelen voltak a német, a zsidó, a horvát, örmény, roma kisebbség képviselői, dr. Kelemen Attila, az RMDSZ megyei elnöke megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmas vákuum van az Európai Unió politikájában a kisebbségi kérdésekben. Bár több mint 100 millióan élnek kisebbségiként az EU-ban, az unió mégis egyre halogatja a kisebbségek kérdésének tárgyalását, nincs koherens stratégiája a kisebbségi problematikában. A politikusok maguk előtt görgetik a problémát, anélkül hogy megoldást találnának a problémákra. Véleménye szerint évről évre, tégláról téglára kell építeni a kisebbségi jogokat. Ezért is gratulált a szeminárium szervezőinek, és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás.
Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke fontosnak és aktuálisnak nevezte a konferenciát. Elmondta, hogy amikor a Régióbizottságban dolgozott, alkalma volt az Európai Unióban is felvetni a problémát. Véleménye szerint egységes szabályzóra lenne szükség bizonyos elvek alapján. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a nők részvétele a politikában, illetve a közéletben elenyésző, a 7%-kal Törökország szintjén állunk.
Jan Diedrichsen igazgató a FUEN képviseletében a megújult mozgósítás szükségességét vetette fel az európai kisebbségek esetében. A FUEN ernyőszervezet égisze alatt, amely 94 tagszervezetet foglal magába a frízektől a magyarokig és a tatárokig, szükség van a kisebbségek együttműködésére. Sok jó ötlet létezik, de sikerekről még nem igazán lehet beszélni, jelentette ki.
Borbély László szerint Romániában ’90 óta a kisebbségek helyzete mindig a politikai akarattól függött, holott a parlamentben a magyar közösség, illetve a többi 18 nemzeti kisebbség képviselője a mérleg nyelve volt. A kisebbségi jogok biztosítása viszont mindig a politikai akarattól, a kormányok érdekeitől függött. Emlékeztetett, hogy bár volt előrelépés a kisebbségi jogok terén, a kisebbségi törvény hét éve a parlamentben porosodik, a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete rosszabb most, mint korábban volt, mivel az egyetem vezetősége nem volt képes a parttalan viták fölé emelkedni, holott minden lehetőség megvolna, hogy akár holnaptól beindulhasson az önálló magyar tagozat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyekért felelős titkára az uniós polgári kezdeményezés lényegét ismertette, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár a Mikó-ügyről, valamint az ügyben történt társadalmi összefogásról beszélt.
Frunda György szenátor azt emelte ki, hogy Európában ma már nem léteznek nemzetállamok. Portugália és Izland kivételével nincs egyetlen olyan európai ország, amelynek területén ne élnének kisebbségi közösségek. Ezért az elmúlt 20 évben az Európa Tanács többször is ajánlásokat fogadott el a kisebbségi kérdésekről, és megpróbálta a jogi keretek felé terelni a kisebbségi jogok kérdését. Pár éve tervezetet készített a nemzeti közösségek jogainak szabályozásáról, ezt a közgyűlés elfogadta, és elküldte a miniszteri bizottságnak. Ha a bizottság elfogadja, ez a javaslat kötelező jogi normává válna, és az Európai Bizottság alkalmazná.
– Most, amikor olyan súlyos kérdésekről tárgyalunk, mint az, hogy az orvosi egyetemen nem lehet beindítani egy magyar vonalat, bár a törvény megengedi, amikor arról tárgyalunk, hogy ártatlan magyar embereket börtönbe küldenek csak azért, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, akkor nyilvánvaló, fel kell tennünk a kérdést: milyen jogállamban élünk. Mivel Románia EU- tagország, februárban az RMDSZ indítványozta, hogy a FUEN-nel együtt előkészíti azt a polgári kezdeményezést, amely értelmében, ha az EU legalább hét tagországából legalább 1 millió ember aláírja, akkor az uniónak kötelessége tárgyalni erről a problematikáról, hiszen több mint 100 millió uniós polgár valamilyen kisebbséget képvisel. Ezért remélik, hogy jövő évben véglegesítik és leteszik az unió asztalára, mert akár Romániában, akár máshol történnek hasonló dolgok, akkor az EU semleges választ ad, próbál a probléma elől kitérni. – Ha csak egy fél mondatban is bekerül a Lisszaboni szerződésbe, hogy a kisebbségi jogokat biztosítani kell uniós szinten, az is sokat jelent. Ezért indítja el az RMDSZ és a FUEN ezt a folyamatot, nyilatkozta Borbély László, hozzátéve, hogy a FUEN szolidaritási nyilatkozatot ad ki a Mikó Kollégium és Markó Attila ügyében, mert ők is egyetértenek azzal, hogy az igazságszolgáltatás független, de az igazságszolgáltatás nem hozhat igazságtalan döntést, mert egy közösség létéről van szó, és azt is jelentheti, hogy holnap-holnapután a Bolyai líceumot is visszakérhetik. Ez nemcsak magyar ügy, ez a jogállam ügye.
A szeminárium végén a meghívottak Mikházára utaztak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Szólaljanak meg az európai kisebbségek (Mikó-ügy)
A Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult Borbély László, azt kérve, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki nyilatkozatot a Mikó-ügyben született igazságtalan döntésről – ezt az RMDSZ politikai alelnöke jelentette be tegnap a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson. Borbély ugyanakkor kijelentette, a Legfelsőbb Bírói Tanács által a Mikó-ügyben indított vizsgálat rendkívül súlyos fejlemény, hiszen az a magyar közösség ellen irányul. A Borbély László vezette Bernády György Alapítvány által szervezett szemináriumon az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (LBT) tisztáznia kell, ki ellen folytat vizsgálatot: az Igazság napján szervezett tömegtüntetésen részt vett több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a szónokok ellen? „Azt hiszem, az LBT a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – állapította meg Borbély László, aki kijelentette, az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a felháborító döntések ellen tiltakozni kell – épp ezért ellenzi az Európai Bizottság egy korábbi kérését, mely szerint a romániai politikusoknak nem kellene megjegyzéseket fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez. „Hogyan beszélhetünk európai értékekről, amikor két embernek azért kell három évre börtönbe vonulnia, mert elvégezték munkájukat? Most talán az LBT ellenem is vizsgálatot indít, mert világosan kifejtettem álláspontomat egy buzăui bíróság döntésével kapcsolatban. És valószínűleg minden magyar nemzetiségű román állampolgár ellen indíthatnának vizsgálatot, mert nem hiszem, hogy – kivéve a két magyar feljelentőt – bárki másnak eltérne az enyémtől az álláspontja. Be kell bizonyítanunk, hogy a jogállam azt jelenti, a bíróknak, az ügyészeknek, mindenkinek van felelőssége, és ha téves döntéseket hoznak, vállalniuk kell a felelősséget azokért” – mondta Borbély. Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, a FUEN-től azt kérte, foglaljon állást a Mikó-ügyben született igazságtalan döntés ellen, hozzátéve: az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön. Ezzel egyetértett a tanácskozáson részt vevő Jan Diedrichsen FUEN-igazgató is, aki elmondta, az unióban kettős mércét alkalmaznak a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti kisebbségek helyzetéről ne mások, hanem az illető közösség döntsön!
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg szeptember 7-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban címmel megszervezett szemináriumot.
A szeminárium egyik fő témája az az európai szintű polgári kezdeményezés volt, amelynek célja a kisebbségi kérdések európai szintű megoldásának a parlament és a kormányok politikai akaratától függetlenné tétele, olyan standardok kidolgozása által, amelyek az Európai Unió országaira egyaránt érvényesek. Borbély László elmondta, a kezdeményezés az RMDSZ februárban megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogalmazódott meg és alapját azok az Európai Uniós szabályok képezik, amelyek kimondják, hogy ha egy polgári kezdeményezést hét tagország, összesen 1 millió aláírással támogat, akkor az Európai Uniónak foglalkoznia kell az üggyel. “Sikerült megnyernünk az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának (FUEN) támogatását, így együtt dolgozunk a kezdeményezés beindításán, amely jövő év elején lesz esedékes.”- mondta a politikus.
Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója elmondta, azért van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak a szabályozására, mert amíg a most csatlakozó országoktól bizonyos elvek tiszteletben tartását követelik meg, addíg más tagországokban ezek betartását nem ellenőrzik, így egyes közösségek helyzete egyre rosszabb lesz és a kisebbségek védelme nem biztosított az Európai Unióban.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke „rendkívül súlyos” fejleménynek tartja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a visszaszolgáltató bizottság tagjainak elítélése ellen megszervezett Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt: „A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ezelőtt két nappal vizsgálatot indított a Sepsiszentgyörgyön megtartott Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt. El kell dönteniük, hogy ki ellen indították a vizsgálatot: az erdélyi magyar egyházak ellen, a beszédet mondó püspökök ellen, a felszólaló politikusok ellen vagy a több mint 25.000 magyar ember ellen, akik az üggyel való szolidaritásukat fejezték ki? Az én véleményem az, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot, amely egy rendkívül súlyos fejlemény. ”- mondta a politikus.
A politikai alelnök kijelentette, hogy tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét, de nem maradhat szótlan akkor, amikor igazságtalan ítéletek születnek és nem tartja helyénvalónak ebben az esetben az Európai Bizottság azon kérését miszerint a politikusok ne nyilvánítsanak véleményt a bírói határozatokról. “Ne mondja azt senki, hogy maradjunk szótlanok és ne mondjuk el a véleményünket akkor, amikor igazságtalan, megalapozatlan ítéletek születnek. Az Európai Bizottság 11 pontja közül, amelyek azokra a szabályokra vonatkoznak amelyet Romániának be kell tartania, az egyik azt mondja ki, hogy Romániában a politikusok ne nyilvánítsák ki véleményüket a bírói döntésekről. Véleményem szerint ez nem helyénvaló.” – mondta a politikus. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy amikor Környezetvédelmi Miniszter volt és berontottak az irodájába a Green Peace aktivistái majd a fűtőtestekhez láncolva magukat órákon át tüntettek a Verespataki bányanyitást engedélyező bírói döntés ellen, akkor a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács miért nem avatkozott bele?
A politikus az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának támogatását kérte ebben az ügyben: “Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója támogatását kérem, hogy az általa és a szövetség által képviselt 94 kisebbség nevében támogassák ezt az ügyet és mondják ki velünk együtt azt, hogy a Mikó perben igazságtalan ítélet született.” Ugyanakkor kijelentette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nyugodtan vizsgálatot indíthat ellene és akár az egész romániai magyar közösség ellen, mert nem hiszi, hogy a feljelentőkön kívül valaki más véleménnyel lenne a 2 ártatlan embert börtönbüntetésre ítélő döntést illetően. „A jogállam azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak nem csak az közemberek, hanem az ügyészek és a bírák is. Felelőséggel tartoznak, ha téves döntéseket hoznak.”- mondta a politikus.
A Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban című szemináriumon részt vettek Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója, Frunda György RMDSZ szenátor, Dr. Kelemen Atilla, RMDSZ képviselő, a Maros Megyei RMDSZ szervezet elnöke, Lokodi Edit Emőke a Maros Megyei Tanács alelnöke, Markó Attila a Román kormány Etnikumközi Hivatalának államtitkára, Vincze Lóránd az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára valamint a romániai német, horvát, örmény, zsidó és roma kisebbségek képviselői.
rmdsz.ro

Csíky Boldizsár – 75
Az Erkel Ferenc-díjas marosvásárhelyi zeneszerző a napokban töltötte 75. életévét. A város művészeti és közéletének kiemelkedő személyiségét nagyon sokan köszöntötték születésnapja alkalmából. A helyi filharmónia, amelynek a 90-es években igazgatója, majd hosszabb ideig zenei tanácsosa volt, október 5-i ünnepi koncertjén tette emlékezetessé az eseményt úgy is, hogy ősbemutatóként tűzte műsorára Csíky Boldizsár Erdélyi rapszódia című szerzeményét. Olvasóink jókívánságait továbbítva, elsősorban erről az új műről kérdezgettük az ünnepeltet.
– Régóta érlelődött benned ez a kompozíció, vagy hirtelen elhatározás szülte ezt a nagylélegzetű alkotást?
– Az Erdélyi rapszódiát a filharmónia felkérésére írtam. Vasile Cazan kolléga mintegy fél éve kért tőlem egy új darabot erre az eseményre. Aztán, ahogy lenni szokott, az ember halogatja. Júniusban nekifogtam, nem nagyon ment, majd a nagy meleg miatt esett nehezemre, aztán mindegyre jött valami, ami jó indok volt az újabb halogatásra. Végül mégis észbe kaptam, augusztus elsején leültem, és egy hónap alatt elkészültem vele. Kemény munka volt, mert már nem volt időm vázlatozni, egyenesen partitúrába kellett írni.
– Nagyzenekarra…
– Igen, aztán az izgat, hogy valamit leírsz, és megtörténhet, hogy az illető klarinétos vagy bőgős mosolyog rajta, mert esetleg nem lehet úgy lejátszani.
– Beszéljünk kissé részletesebben a műről. Kezdjük a címmel, műfajjal. A magyar zeneirodalomban született még Erdélyi rapszódia?
– Lehetnek még ilyen művek, de nem tudom. A barátaimtól, kollégáimtól kitelik, hogy ilyen darabokat írjanak. Orbán Gyuri vagy Selmeczi például írhatott ilyesmit, de nincs más hasonló szerzeményről tudomásom. Az elnevezés műfaji motivációt is jelez. A kötött formák engem egy kicsit inspirálnak is. Ha megvan az, hogy formailag most ez meg ez kell következzék, a gondolatritmus kérdése nem tevődik fel olyan élesen. Egyébként akár kötött, akár nem, a zenei ideák egymásutánja teljesen egyedi, a stiláris sajátosságokon, a konkrét kifejezőeszközökön kívül erről ismerhetsz rá a szerzőre, mondjuk Mozartra vagy Händelre, hogy csak egypárat említsek a legnagyobbak közül. Rapszódiának különben sokféle darabot neveznek. Brahms például rapszódiának tekint nagyon kötött formájú műveket. Liszt olyan darabokat nevez rapszódiának, amelyekben megpróbál összefűzni és logikus sorrendbe állítani különféle, általa népinek tudott dallamokat. Rahmanyinov egy Paganini-témára írt egytételes versenyművére mondja, hogy rapszódia. Ami azt jelenti, hogy egy kicsit szabadabban kezeli a zenei anyagot, nem ragaszkodik annyira a műfaji előírásokhoz. Végső soron a tartalom és a forma kölcsönösen befolyásolja egymást.
– Kissé elméleti problémákba kezdünk mélyedni. Közelítsünk másképp a művedhez. Én, ha azt hallom, hogy rapszódia, mindenekelőtt hangulatra, érzelmekre gondolok. Nyilván a hangulat is lehet többféle, elégikus például, vagy romantikusan felfokozott. A mai kor, amiben élünk, különös, elidegenedett világ. A rapszódia nem korábbi korsza-kok műfaja?
– Lehet, hogy így van, bár ez a dolog sem feltétlenül korhoz kötött. Akkor, amikor a nagy klasszikusok vagy a nagy barokk szerzők komponáltak, mindenki azt vette ki a zenei eszköztárból, amit akart. Mindenki tudta, hogy milyen egy hármashangzat vagy milyen egy moduláció. Ezek a fogalmak mindenkinek közösen álltak rendelkezésére. Neefe, Beethoven tanára is pontosan úgy tudta mindezt, mint Beethoven. Mindannyian ugyanabból az anyagból, eszköztárból dolgozhattak, csak egyik így, másik meg úgy. Ez a gyakorlat azonban a XX. század elejétől, közepétől megszűnt. A kor behatárolásában azért van ez a bizonytalanság, mert volt akinél (például Rahmanyinovnál) nem szűnt meg soha. De mellette ott dübörgött Sztravinszkij, Bartók, Hindemith, az egész nagy generáció, és minden szerzőnek ki kellett alakítania a saját eszköztárát ahhoz, hogy egyéni hangot tudjon megütni. Ez külön nehézség, és nagyon nagy feladat. Nekem ’68-ban mutatták be az első nagyobb kompozíciómat, amit a kritika érdemesnek tartott arra, hogy foglalkozzon vele, és ezelőtt mintegy tizenöt évvel éreztem úgy, hogy van valamilyen stílusom, amiről rám lehet ismerni. Ez egy koncert során történt meg. Itt volt a Magyar Rádió kórusa Strausz Kálmán vezetésével, a Vártemplomban léptek fel, és kértek tőlem két darabot. Szokatlan módon Zrínyi Miklós szövegére írtam egyet. Az idő és hírnév nagyszerű vers. A másik egy Balassi Bálint-ének volt, A fülemüle. Amikor írtam, akkor is éreztem, hogy az eszközök jönnek, nem kell kínlódnom azzal, hogy megfogalmazzak egy harmóniát vagy egy ellenpontos szerkezetet. Amikor pedig hallgattam azt a vásárhelyi bemutatót, akkor éreztem, hogy valami történt. Azóta elég hosszú idő telt el. A nagy zsenik, akik közül már említettem néhányat, azonnal rátalálnak a saját hangjukra, a kisebb szerzők nehezebben szülik azt meg.
– A saját hang a szerző fontos erénye. De még vannak dolgok, amik sokat jelenthetnek számára. Az új művednek már a címében is jelezted az erdélyi jelleget. Ez is olyan sajátosság, amihez ragaszkodsz.
– Bartók nagyszerűen megfogalmazta, hogy létezik egy zenei anyanyelv, amely beleivódik a zeneszerzőbe, és azon a nyelven komponál. Ez nem vitézkötéses, bokacsattogtató, mindenáron magyar motívumokkal teletűzdelt valami. A műnek a szellemében kell hordoznia létrehozója magyarságát. Semmiféle utalás nincs arra, hogy a nagy Bartók-kompozíciók népdalidézeteket tartalmaznának, és mégis benne van azoknak a szelleme. Ha nagyon össze tudsz fonódni a saját zenei anyanyelveddel, a népdalkultúrával, az általa felkínált gazdagsággal, utána bármely műfajban úgy tudsz írni műzenét, hogy a háttérben ott van a népdalkincs is, és érezni lehet rajta, hogy az magyar zene. Ha ezt demonstratív módon, szájbarágósan csinálod, zenei demagógia lesz belőle, amivel nem sokra mész. A huszadik század elején még nem volt ezzel baj, hiszen akkor született az új irányulás, az eredeti népi dallamok felé fordulás, viszont a legnagyobb magyar zeneszerzők eljutottak egy olyan szintig, ahogy Bartók mondja, a harmadik fokozatig, amelyen már nincs erre szükség, az említett szellemet direkt utalások nélkül is sugározza a kompozíció. Nekem kevés olyan darabom van, amiben ez a szellem nincs meg, amikor hiányzik, az szándékos dolog. Ilyen például a Hölderlin- dalciklus.
– Egyetlen kérdés még az Erdélyi rapszódiáról: a vásárhelyi ősbemutatón úgy szólalt meg, ahogy írásakor önmagadban elképzelted?
– Én csak a magam receptjét tudom ezzel kapcsolatosan mondani, nem tudom, más hogy van ezzel. Elég nehezen írom a darabokat, nem olyan virtuóz gyorsasággal, mint pédául Orbán György, volt tanítványom, aki roppant mennyiségű jó művet ír. A szerzemény megszólaltatását illetően három változatot ismerek, előrebocsátva, hogy a szerző ideális dolgokat hall, amikor a darabját írja. Tizennyolc első hegedű, tíz cselló hangja csendül meg benne, a legfinomabb pianissimo meg hasonló különlegességek keringenek az agyában. A fantáziájában minden a legnagyszerűbb. A valóságban az egyik eset az, amikor rosszul értelmezik és rosszul játsszák le a művet, és akkor nagyon kínos érzésed van, szégyelled magad a közönség és önmagad előtt is. Másik változat: olyan nagyszerűen adják elő, hogy az az érzésed, az előadás jobb, mint a mű. Ez is előfordult velem. A harmadik eset az, amikor rájössz arra, hogy valamit rosszul írtál le, nem úgy szólalt meg, hogy elképzelted. Félrevezetted magad a papíron vagy a fantáziádban. Az elhangzó hangkombináció nem olyan, amilyenre számítottál. Ez még rosszab, mert nem tudod visszaigazolni önmagadnak, hogy jó, amit leírtál. Ilyen is volt a gyakorlatomban. Itt most Costin karmester nagyon megtanulta a partitúrát, presztízskérdést csinált abból, hogy nagyon jól ismerje. Bizonyos technikai részletecskéket jobban is le lehetett volna írni, három-négy helyen éreztem úgy, hogy kisebb problémák adódtak. Ha nem egy hónap alatt írom meg, hanem ésszerűbben álltam volna hozzá, és több időt hagyok magamnak, akkor lehet, hogy ezeket észreveszem. Viszont mondhatom, hogy ami le volt írva, azt nagyon jól megcsinálták. Nem volt olyan, hogy valaki elrontotta vagy közömbösen játszta volna. Pláne a karmesterről csak dicsérő szavakat tudok mondani.
– Lezajlott az ősbemutató. Most lazítás, pihenés következik? Vagy újabb feladatok várnak? Látom, kéznél van a három Hölderlin-lied partitúrája.
– Ez egy régebbi mű. Viszont egy nagyobb darab megírása után, ilyen felfokozott állapotban az embernek könnyebben jönnek a gondolatai. Így aztán megint írok valamit, pedig nem is kérte senki. Persze kisebb formációra, nem ilyen nagy zenekarra, mint a rapszódia esetében. Így volt akkor is, amikor a székesfehérvári zenekar mutatta be egyik művemet, a Concertatiót. Azt a 70. születésnapomra írtam, és az az Ilarion Ionescu-Galati karmester vezényelte, aki szintén 75 éves, és ezen a héten dirigálta a marosvásárhelyi szimfonikusok koncertjét. Utána rögtön, bár senki nem kérte, megírtam a Gulágot.
– Szóval arra is jók az ilyen kerek évfordulók, hogy az alkotóember meglepje magát valamilyen fontos új művel. Sokan hüledeztek, amikor azt hallották, hogy a 75. életévedet töltöd. Te magad érzed ezt a kort?
– Ha azt kérdezed, hogy fáj-e a derekam, akkor azt mondom, igen. Ha az jut eszembe, hogy régebb, boldogult ifjúkoromban elmentem egy hegyi halászatra, és csak úgy szökdöstem a sziklákon, most meg alig tudom felvonszolni magam az Ilva felső folyásánál levő sziklákig, akkor szintén azt kell mondanom, hogy érzem az idő múlását. És van még valami. Annak idején nem telt ilyen gyorsan az idő, mint manapság. Most, amikor igazán nem kéne, rettenetes gyorsan telik. A ’89-es fordulat óta, mióta annyi mindent átéltünk, és annyi minden történt velünk, villámgyorsan elrepültek az évek. Lehet, hogy azért, mert azóta aktívabb életet tudtunk élni.
– És azóta úgy is intézted, hogy mindig sok dolgod legyen. Számos területen igyekszel tenni valamit. A zeneszerzés mellett ott van az egyetemi oktatás, a Kemény Zsigmond Társaság irányítása, a Bernády Alapítvány kuratóriumi megbízatásai, a Pro Európa Liga, és még sorolhatnék néhány egész embert igénylő elfoglaltságot.
– Amikor annak idején kértem a nyugdíjaztatásomat a filharmóniától, azt hittem, hogy időmilliomos leszek. Vacakolok a kertben, írok, amikor és amihez kedvem van. Egy frászt! Folyton adódik valami. Talán ez az állandó aktivitás gyorsította fel az életem. De az is lehet, hogy ez egyszerűen egy biológiai folyamat, tőlünk függetlenül megváltozik az időérzékelésünk.
– Mikor lesz a következő zeneszerzői jelentkezésed? Nem véletlen, hogy előttünk vannak a Hölderlin-dalaid.
– Jó három évtizede születtek. Novemberben Budapesten a Művészetek Palotájában városunk szülötte, az egyre jobb teljesítményt nyújtó Borsos Edith fogja énekelni. A mű bemutatója nagyon rég volt, Pászthy Júlia vállalta az elődását és az akkori kamarazenekar, aminek én annak idején a Camerata Transsilvanica nevet adtam. Az "elvtársak" rettenetesen fel voltak háborodva emiatt, és rögtön törölték is az elnevezést. Na, ezt adja elő Edith. Nehéz falat ez egy szoprán énekesnőnek, a Kolozsvári Magyar Opera zenekara fogja kísérni a Müpában.
– És az újonnan született mű, amit említettél?
– Úgy néz ki, hogy egy vonósnégyes kompozíció lesz. Benne vagyok a svungban, de amíg nincs kész, nem szeretnék többet mondani róla. Ez olyan halászbabona-féle jó szokás.
– Azt kívánom, hogy ez a lendület minél tovább tartson, és minél tovább érezd, hogy sok időre van szükséged, hiszen rengeteg a mondanivalód.
– Remélem, hogy futja majd még bőven a fantáziából is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Kötet a Régi Városházáról
Elkezdődtek az idei Bernády Napok
Csütörtök délután két, egymást követő nívós rendezvénnyel vette kezdetét az idei Bernády Napok rendezvénysorozat. A Marosvásárhely szép hagyományává vált őszi eseményt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezi, az irodalmi esteket, vetélkedőket, koncerteket és a Bernády-emlékplakett évenkénti kiosztásának ünnepségét is magába foglaló program csütörtök délután könyvbemutatóval, majd tárlatnyitóval vette kezdetét, az alábbiakban az előzőről számolunk be.
A Bernády Ház földszinti termeiben házigazdaként Nagy Miklós Kund, valamint a Bernády Alapítvány elnöke, Borbély László fogadta a megjelenteket. Borbély László a könyv szeretetéről beszélt, arról a szeretetről, amelyet nem vehet el tőlünk senki.
– A kezemben tartom a Bernády Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum közös gondozásában megjelent Marosvásárhely – Régi Városháza című kötetet. Régi Városháza, régi vásárhelyi hangulat, mondhatnánk, de sokat lehetne mesélni az új, helyi hangulatról is. Valószínűleg sok mindent vissza kell hozni abból, amit Bernády György megálmodott, de előre is kell nézni. Nagy kérdőjel, hogy most fel tudnánk-e építeni másfél év alatt egy olyan épületet, mint a Cifra Palota. Bernády egy új várost épített, a szóban forgó kiadványt olvasni pedig sokunknak élményt jelent majd.
Nagy Miklós Kund mint a kötet szerkesztője szólt. – A kötet úgy jelenhetett meg ilyen szép kivitelezésben, hogy társultunk a Maros Megyei Múzeummal. A Bernády Ház minden évben könyvekben is gondolkodik, nagyon fontos a számunkra, hogy az egykori polgármester hagyatékát megőrizzük, továbbadjuk. Mindeközben újabb és újabb szakmai és művészgenerációk nőnek fel, őket is igyekszünk bevonni ebbe a munkába. Fontos számunkra a színvonalas, tartalmas kiadványok megjelentetése és a város román lakosságának megszólítása is, hogy hozzájuk is eljuttassuk Bernády György szellemiségét. Ezért is kétnyelvű ez a kötet. A régi Városházáról Keresztes Gyula írt bevezetőt, a szerzők között pedig Oniga Erikát, a Maros Megyei Múzeum fiatal művészettörténészét is üdvözölhetjük, akivel kapcsolatosan szerzőavatást is ünnepelünk. Ő átfogó tanulmánnyal jelentkezett. A kötetet Plájás István fotói illusztrálják – mondta Nagy Miklós Kund, majd Keresztes Gyula szólt a közönséghez.
– Diákkoromban még találkozhattam olyanokkal, akik személyesen dolgoztak a Városháza épületén, bútorain. Amit lehetett, mindent lejegyeztem és máig gyakran használom ezeket a jegyzeteket. Szomorú emlék, hogy '54 és '58 között láttam, ahogyan széttörik a Városháza előcsarnokában elhelyezett rózsaszín márványtáblát. Kürti István akkori alpolgármester törette szét, hiába kértem, hogy ne tegye. A maradványait elszállították és valószínűleg megsemmisítették.
Oniga Erika a kötetről szólt. – Ez a könyv a 2008-as kötet második kiadása. Mára nem csak az építészek és a művészettörténészek, hanem a városlakók és a városvezetés is elismeri, hogy a Bernády idejében épített épületek képviselik Marosvásárhely kiemelkedő építészeti hagyatékát. Jelen kiadvány közelebb szeretné vinni az olvasót ezen reprezentatív épületek egyikéhez, amit ezáltal még jobban szerethetünk. A 2008-as kötethez képest az idei könyv sok dologgal kiegészült, bővebb a fényképanyag és újdonság a két nyelven – magyarul és románul – megjelent szöveg is.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója hozzátette: nagyon fontos, hogy mindkét közösség a magáénak érezze a város műemlékeit – pontosan kell mindenkit informálni, a kommunikáció a legfontosabb. – Nagyon jó volt együtt dolgozni a Bernády Alapítvány alkalmazottaival. Eddig egy fontos aspektus hiányzott, a művészettörténész véleménye, de ezt most pótoltuk. Az utóbbi öt-tíz évben nagyon sok új dolog előkerült, ezért is volt fontos a második kiadás megjelentetése, én pedig köszönöm Lokodi Editnek, hogy tanácselnöki mandátuma alatt nyugodtan és eredményesen tudtunk dolgozni – hallottuk Soós Zoltántól az idei Bernády Napok nyitóünnepségén, könyvbemutatóján.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Premier: történészek írtak könyvet Marosvásárhely fekete márciusáról
Zsúfolt terem előtt mutatták be szerdán este a marosvásárhelyi Bernády Házban A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötetet, László Márton és Novák Csaba Zoltán munkáját. A csaknem háromszáz oldalt felölelő munka az első, amelyet történészek írtak a marosvásárhelyi 1990-es fekete márciusának eseményeiről.
Amint a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László képviselő elmondta, az akkori véresen tragikus események jól kigondolt forgatókönyv szerint zajlottak.
Spielmann Mihály író, történész, levéltáros kiemelte – a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv az első, amelyet történészek írtak az akkori eseményekről, s a szakma kritériumainak megfelelően kezelték a témát.
Visszaemlékezések, vallomások jelentek már meg, de a szakma eddig „nem szólalt meg” ebben a kérdésben. És nem is sok az a 22 év, ami eltelt az események óta, ha tudjuk, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek, történetének első, történészek általi elemzése a szabadságharc bukása után 40 évvel jelent meg.
„A kortársak, az eseményekben részt vevők, a vásárhelyi magyarok szemszögéből nézve igencsak fontos ez a munka. Ezek a történések belénk vannak kódolva 22 év óta” – vélekedett.
Novák Csaba Zoltán szerint, mint minden munka, ez sem tökéletes. Nem is lehet az, hiszen egy egész sor dokumentumot zároltak, nem lehet hozzájuk férni. Egy későbbi kutatócsoport feladata lesz majd – ha az összes dokumentum hozzáférhetővé válik – kiegészíteni, újraírni a fekete március történetét. Ők most a fellelhető dokumentumok, a szemtanúk elbeszéléseinek, fénykép- és filmdokumentumok felhasználásával próbálták megközelíthetővé, érthetővé tenni az akkori történéseket.
László Márton a felhasznált forrásanyagról, a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésről, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány birtokában levő dokumentumokról, a peranyagról beszélt. Olyan, eddig nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek méltán válthatnak ki csodálkozással vegyes ellenérzést a mai szemlélőből.
Egy katonasági jelentésben az áll, hogy tiszteket küldtek ki a Görgény völgyébe, hogy csillapítsák le az embereket. „A furcsa az, hogy a ma is ott élő, általunk megkérdezett falusiakból erre senki nem emlékszik” – mondta el. Ha valaki azt várta el tőlük a könyv kapcsán, hogy „most megmondják a tutit”, akkor csalódni fog. A történésznek nem szabad perdöntő bizonyítékok nélkül értékítéleteket, verdiktumokat kimondania. Márpedig ezek a perdöntő bizonyítékok még mindig zár alatt vannak. A könyv sok fotóanyaggal dokumentálja a leírtakat, részletes név-, tárgy- és helységmutatót is tartalmaz.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

A szabadság terhe – fekete március történészszemmel
László Márton és Novák Csaba Zoltán: A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16-21. című kötetét mutatták be szerda este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Még mielőtt asztalhoz ültek volna a szerzők és méltatóik, vitát váltott ki a kötet, többen ugyanis azt kifogásolták, hogy nevük kimaradt, illetve nem úgy emlékeztek a 22 évvel ezelőtti eseményekre, ahogy a két történész azt megírta.
Egy hölgy azzal fogadta a Bernády Házba belépő történészeket, hogy „megint olyanok írtak könyvet egy eseményről, akik ott sem voltak”. A két szerző ugyanis fiatal koránál fogva sem lehetett volna az események középpontjában. De talán épp ettől objektív a kötet, hogy nem az emlékezetükre hagyatkoztak, nem azt írták meg, amire visszaemlékeztek, hanem szigorúan ragaszkodtak a dokumentumokhoz, a felkutatott iratokhoz.
Borbély László a Bernády Alapítvány elnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Elmondta, évekkel korábban készült egy tizenkét órás film Miholcsa Gyula operatőr közreműködésével az 1990. márciusi eseményekről, azok előzményeiről, illetve következményeiről. Másfél évvel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy egy könyvet is meg kellene jelentetni az akkori eseményekről, úgy, ahogy azt a történészek látják. A két kutatónak másfél év állt a rendelkezésére, hogy iratokat nézzen át, átolvassa az akkori sajtót, megkeresse azokat a személyeket, akik valamilyen szerepet töltöttek be az események szervezésében, vagy folyamatában.
Borbély László nem csak a márciusi eseményeket idézte fel, de azok előzményeire is figyelmeztetett, visszatekintve a szocialista rendszerbe, a kisebbségellenes politikára, az asszimilációs próbálkozásokra. Mint mondta, a történtekre pontos forgatókönyv szerint került sor, nem azok az emberek szervezték, akik Marosvásárhelyre vonultak, ők csupán eszközök voltak mások számára. A következményekről a politikus elmondta, akkoriban nagyon sok család telepedett ki külföldre, többnyire Magyarországra, ami „óriási érvágást jelentett Marosvásárhely számára”, hiszen csökkent a magyarság aránya.  
Sebestyén Spielmann Mihály történész még kéziratos formájában olvasta a kötetet és adott néhány tanácsot a szerzőknek arról, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe. A könyvbemutatón azokhoz szólt elsőként, akik kifogásolták, hogy a szerzők nem voltak jelen a véres eseményeken.
Mint mondta, a történész iratokból dolgozik, gyűjt, kutat, összehasonlít, mérlegel, ellenőriz. Nem emlékiratot ír, hiszen az emlékek kopnak, megváltoznak az idő múlásával, kevésbé megbízhatóak.  „A marosvásárhelyi 37-es találkozó 35 évet várt arra, amíg jött egy történész, hogy összefoglalja. Ez a könyv 22 évvel ezelőtti események után születik meg, úgy hogy a résztvevői még itt vannak” – mondta.
Méltatásának a Teherlift, avagy a szabadság elviselhetetlen könnyedsége címet adta, amelyben a kötet és annak szerzőit méltatta. Szerinte a két szerző munkája abban is különbözik az eddig megjelentektől, hogy László és Novák történészként az egyedül járható utat, a történészi megközelítést választották, forrásokat faggattak, korabeli filmeket, fényképeket néztek, dokumentum felvételeket hallgattak meg, hivatalos iratokat lapoztak át, kértek és piszkáltak ki, mérlegeltek, a szem- és korona- vagy egyszerű gyalogtanúk vallomásaira voltak kíváncsiak, elutaztak más levéltárakba. Nemzetközi módszertani szakmunkákban kerestek konkordanciákat.
Novák Csaba Zoltán szerint, ha valahol azt írják egy történetre, hogy az igaz történet, ne higgyük el, mert olyan nincs. „Ez sem egy tökéletes mű, hanem egy módszertani munka, egy lépték, amely 22 év távlatából született meg” – jelentette ki. A történész nem tartja elképzelhetetlennek, hogy román nyelven is napvilágot lásson a szöveg, hogy román történész kollegái is forgassák, esetleg saját álláspontjukkal egészítsék ki.
László Márton azt a forrásanyagot ismertette, amelyet előkerestek levéltárakból. Az akkori parlamenti bizottság iratairól, a Bernády Alapítványnál őrzött, még 1990-ben készült visszaemlékezéseket és tanúvallomásokat néztek át, a nagyon vaskos peranyagot, a magyar külügyminisztérium dokumentációját. A sajtót sem hagyták ki, a helyi és az országos újságokat, a tévé felvételeket és sok-sok fényképet.
Maszol.ro