Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány (Marosvásárhely)
159 tétel
2017. április 1.
Iskolanapok Bernády emlékére
A kötődést erősíteni
Első alkalommal szervez névadója emlékére háromnapos rendezvénysorozatot a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola. A városépítő polgármester születésnapján, április 10-én kezdődő és 12-én záruló eseményről Kupán Edit, a tanintézet igazgatója tájékoztatott.
A Bernády-napok programsorozatába mind a magyar, mind a román tagozatot bevonták a szervezők. A hivatalos megnyitóra április 10-én, hétfőn déli 12 órakor kerül sor az iskola udvarán. Azért nem a korábbi órákban, hogy az országos tudásfelmérőt író másodikosok is részt vehessenek az ünnepségen. A megnyitó után az alsó tagozatokon a tanítók vetítéssel gazdagított bemutatókat tartanak diákjaiknak Bernády Györgyről, illetve az iskola történetéről. A felső tagozatosok vetélkedővel egybekötött városnéző sétára indulnak. Kedden a 0–4. osztályokban rajzverseny zajlik Az én iskolám címmel. A kisdiákok alkotásait déli 12 órakor értékelik ki és díjazzák, majd a legjobb munkákat ki is állítják. Az 5–8.-osok számára kedden az Arany János-emlékév jegyében költészet napi foglalkozásokat tartanak, ekkor egyebek mellett versolvasásra kerül sor. Szerdán az alsó tagozatosok meglátogatják a városközpont nevezetesebb épületeit, a Kultúrpalotát, a Cifra Palotaként ismert Közigazgatási Palotát, a Bernády-szobrot. Egyes osztályok a Bernády nevéhez kötődő épületekről plakátot is készítenek. A felső tagozatos magyar diákok szerdán csapatjátékokon vesznek részt az iskola udvarán, a román diákok pedig általános műveltségi versenyen mérik össze Bernády Györggyel kapcsolatos ismereteiket.
Bernády-emléksarok
– Hogyan született a Bernády-napok megszervezésének ötlete? – kérdeztük az intézményvezetőt.
– Az iskolanapok minden tanintézet életében kiemelt fontosságúak, olyankor ugyanis a napi rutinból kilépve gazdagodhatnak új élményekkel, tapasztalatokkal a diákok. A Bernády-napok elsődleges célja az, hogy minden korosztály ismerje meg iskolája névadóját, illetve azt a kort, amelyben élt. Ez a diákok iskolához, illetve a városhoz való kötődését, az összetartozás érzését erősíti.
– Hogyan bővülhetne a következő években a Bernády-napok programsorozata?
– A mostani megnyitón majd népdalok is elhangzanak, az elkövetkezőkben azonban szeretnénk még több teret adni a hagyományőrző tevékenységeknek az iskolanapokon. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban az Iskola másként héten lenne a legideálisabb megszervezni ezt a rendezvénysorozatot, akkor ugyanis a tanórák nem jelentenének időkorlátot a programok lebonyolításában.
– Milyen további tervei vannak a Bernády-kultusz ápolását illetően?
– Együttműködési szerződést kötöttünk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal. Egy Bernády-emléksarkot szeretnénk kialakítani valahol az iskolában, talán éppen a főbejáratnál, és az alapítvány illetékesei megígérték, hogy segítenek ebben. Úgy tervezem, hogy az új tanévre elkészül az emléksarok.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 1.
Egy megszűnt közösség nyomában
Rendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók.
Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését.
A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető.
Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta.
A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro
2017. október 17.
Egyhetesre nőtt Bernády Napok
25 év a városépítő szellemében
Negyedszázada született meg Marosvásárhelyen a városépítő polgármester nevét viselő, a megye magyarságának kulturális jólétét, gazdagodását szolgáló Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Húsz évvel ezelőtt, 1998 októberében szervezte meg először az alapítvány a Bernády Napokat, amelyre azóta is minden ősszel sor kerül. Borbély László kuratóriumi elnököt a kétszeresen kerek évforduló kapcsán az elmúlt 25 évről, majd a jövő héten zajló rendezvénysorozatról kérdeztük.
– Ön szerint mit jelent a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az általa működtetett központ, a Bernády Ház a marosvásárhelyiek számára?
– Divatos szóval egy „brand” lettünk Marosvásárhelyen. Sokan ismerik az alapítványt, nyomon követik a munkánkat, eljárnak az általunk szervezett rendezvényekre. Sikerült a Bernády Házba szoktatnunk a vásárhelyieket, évente közel tízezer látogatója van az egykori Baross, ma Horea utcai épületnek. Bizonyos rendezvények – irodalmi estek, előadások, vitaműsorok, képzőművészeti és népművészeti kiállítások – telt házas közönséget vonzanak ide. Az elmúlt években mintegy kétszáz eseménynek – vendégrendezvényeknek, illetve saját műsoroknak – adott otthont a Bernády Ház.
– Mi volt az elsődleges céljuk, üzenetük ezeknek az együttléteknek?
– Az alapítvány kétévente megújuló kuratóriuma folyamatosan igyekezett gazdagítani a kulturális kínálatot, szélesíteni az identitáserősítő, közérzetjavító rendezvények választékát, ötvözni a hagyományt és a modernet.
– Milyen lépésekre volt szükség ahhoz, hogy a közművelődési központ az irodalom- és művészetbarátok igazi hajlékává váljon?
– Az ingatlan megvásárlása és átalakítása után 1994 novemberében nyitotta meg kapuit a Bernády Ház. Pár év elteltével egyértelművé vált, hogy kinőtte kereteit, az alapítvány kuratóriuma ekkor határozott a tetőtér beépítéséről. Komoly összefogás révén sikerült ezt az elképzelést valóra váltani. Az átépítés idején, 2001 júliusától 2002 októberéig a háznak szüneteltetnie kellett tevékenységét, a helyhez nem kötött kezdeményezéseit viszont folytatta. A munkálatok befejezése után lényegesen nagyobb kiállítófelülettel és befogadóképességgel tölthette be hivatását a központ. A tetőtér főleg kamarakiállítások, fotótárlatok számára alkalmas, az egymásba nyitható földszinti termek pedig a legváltozatosabb rendezvények megszervezésére kínálnak kedvező feltételeket. A Bernády Galéria néven ismertté vált helyszínen két-három hetente váltják egymást a kiállítások. Fennállása óta 411 – a földszinti galériában 259, a tetőtériben 152 – tárlatot látott vendégül a ház. A kiállítások zárásakor a művészek egy-egy alkotásukkal gyarapítják az alapítvány műgyűjteményét, amely időről időre szintén a nagyközönség elé kerül.
– Könyves rendezvényeknek is gyakori színhelye a Bernády Ház, ilyenkor, úgy tudom, a szerzők is adományoznak műveikből. De az alapítványnak saját kiadványai is vannak.
– 25 év alatt 26 kiadványt, Márosvásárhely fekete márciusáról pedig egy DVD-t is megjelentettünk.
– Az alapítvány örökségápolásáról szobrok, emléktáblák, emlékszoba is tanúskodik. Bizonyára nem könnyű rangsorolni, mégis érdekelne, mit tekint az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósításának?
– A kilencvenes évek elején a Bernády-kultusz jegyében kezdtük munkánkat, és most is ez a fő mozgatórugónk. Fontos mozzanatnak éreztük a Bocskay Vince alkotta Bernády-szobor felállítását 1994-ben, majd négy évre rá a hajdani polgármester mellszobrának, Hunyadi László munkájának leleplezését a Kultúrpalotában. De szintén kiemelten fontos volt a Bernády, a városépítő című monográfia megjelentetése 2015-ben. Mindig megdöbbent, mennyire elfelejtette a város építőjét, aki már a kordokumentumokban sem volt jelen, és akinek örökségével a kommunizmus évtizedeiben egyedül Marosi Barna foglalkozott. Ezért volt létfontosságú a rendszerváltás után felidézni, minden nemzedéknek, különösen pedig a fiataloknak továbbadni a rendkívüli szellemi hagyatékot.
– Ez a fő törekvése a Bernády Napoknak is. Mire számíthat idén a rendezvénysorozat közönsége?
– Évről évre igyekszünk minden korosztályt és társadalmi réteget megszólítani, így lesz ez most is. A legnagyobb újdonság az, hogy – a huszadik évfordulóhoz illően – nem pár napos, hanem egész hetes lesz a rendezvény. Október 23-án, hétfőn 14 órakor az V–VIII. osztályos diákok sportvetélkedőjével kezdődik a Szász Adalbert Sportlíceumban, ezt követően 17 órakor a Bernády Házban megnyílik Gyarmathy János szobrászművész kiállítása. 24-én, kedden 16 órakor a középiskolás sportiskolások vetélkednek tanintézetükben. Mindig igyekszünk a kor nyelvén szólni, újítani, ezért 20 órától slam poetryvel folytatjuk a rendezvénysorozatot a G Caféban. 26-án, csütörtökön 18 órakor Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg a Bernády Házban, 27-én, pénteken pedig ugyanebben az időpontban, ugyanitt Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című könyvét mutatjuk be. Az elmúlt évek hagyománya szerint 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor a református temetőben megkoszorúzzuk Bernády György sírját, 10.30-kor pedig a polgármester köztéri szobrát. A gálaest 18 órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ekkor kerül átadásra a Bernády-emlékplakett, majd ünnepi zongorajáték, Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp előadása zárja a Bernády Napokat. Egészen különleges estre számíthat a nagyérdemű, tudomásom szerint ugyanis ritkán lépett együtt közönség elé a Ránki család.
– A korábbi években a Bernády Házban lehetett előzetesen helyjegyeket igényelni a gálaestre.
– Így van ez most is. Mától mindennap délelőtt 10 órától 18 óráig vehetik át az érdeklődők a jegyeket, amelyekért természetesen nem kell fizetni. A helyjegyekkel együtt tombolajegy is jár a kedves közönségnek. A sorsolásra a gálaesten kerül sor, a szerencsés nyertes Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész egyik alkotásával gazdagodhat. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 18.
Gyarmathy János bronzvilága
Újra közönség elé áll a marosvásárhelyi szobrászművész. Bronzvilág című egyéni tárlatára a XX. Bernády Napok nyitórendezvényeként kerül sor október 23-án 17 órakor a Bernády Házban. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte kiállítás az alkotó új és régebbi plasztikáiból mutat be átfogó válogatást. Gyarmathy János művészetét kisfilmek is felvillantják. A megnyitóünnepségen Borbély László, a BGYKA elnöke és Nagy Miklós Kund művészeti író mond köszöntőt. A tárlatot Markó Béla, a KKAA elnöke nyitja meg. Közreműködik Bogdán Zsolt kolozsvári színművész. A kiállítást Szepessy László rendezte. Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 24.
Tolongtak a vásárhelyiek a Bernády Napokat megnyitó Gyarmathy-kiállításon
Bronzvilág a címe a marosvásárhelyi Bernády Házban megnyílt Gyarmathy János kisplasztikai kiállításának. Ezzel a rendezvénnyel kezdődtek el hétfő este a 20. alkalommal megszervezett Bernády Napok. Ahogy Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke fogalmazott, a képzőművészet, irodalom, zene és költészet találkozott egymással a rendezvényen. Az üzenete pedig az, hogy „fogjuk meg egymás kezét, és őrizzük meg értékeinket” – hangsúlyozta.
A tárlatnyitó rengeteg embert vonzott. A bejárat előtt is rengetegen álltak, hogy bemehessenek és megtekinthessék a nem mindennapi kiállítást. A megnyitón Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalt, Nagy Miklós Kund és Markó Béla méltatta a marosvásárhelyi szobrászművészt és a kiállított műveit, majd a Márton László által az Erdélyi Magyar Televízió számára készített Gyarmathy Jánosról szóló kisfilmet is levetítették.
A 25. egyéni tárlata ez Gyarmathynak – mutatott rá Nagy Miklós Kund, aki elmondta, gyakran látogat el a szobrász műtermébe, és mindig lát új munkát kikerülni a kezei közül. Látásmódja, egyéni stílusa annyira rá jellemző, hogy bárhol állít ki, mindehol felismerik a munkáit.
Az anyag legyőzéséről, a határok átlépéséről, térről és időről beszélt Markó Béla költő, aki a kiállított szobrok által elmesélt, vagy elmesélhető történetekre hívta fel elsősorban a figyelmet. A tárgyak, mint például a harang, a pohár, a rács a mellkasban, mind olyan dolgok, amelyek gondolatokat, érzéseket fejeznek ki, szenvedésről, szeretetről szólnak, továbbgondolkodásra serkentenek.
„Ha látni is megtanulunk, nem csak nézni, megtudhatjuk, hogy lezuhan-e a kardélen táncoló ember” – hozta fel a példát a költő, aki számára a leglenyűgözőbb alkotás a Szarvassá vált fiúk című alkotás, amelyben a múlt és a jövő is tetten érhető. A kemény bronz Gyarmathy János keze alatt finoman érzékelteti a mondanivalót – mondta Markó, aki Bartók Béla zenéjét, Salvador Dali festészetét említette a kiállított szobrok kapcsán.
Ez várható a Bernády Napokon
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és 20. évfordulójához érkezett a Bernády Napok is. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött, hétfőn a Szász Adalbert Sportlíceumban az 5-8. osztályosok méretkeztek meg, kedden a 9-12. osztályosoké lesz a terep. Kedd este a G-caféban Slam poetry versenyt szerveznek.
A műsorkínálat további részében Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg csütörtök este 6 órától a Bernády Ház emeleti galériájában, pénteken este 6-tól Fodor János: Bernády György – Politikai életrajz című kötetét mutatják be. Szombaton megkoszorúzzák a Bernády sírját a református temetőben, majd köztéri szobrát. Szombat este 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi est, ahol átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Antal Erika / maszol.ro
2017. október 28.
Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetét
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro
2017. október 30.
Gyarmathy János a kitüntetett
Ünnep Bernády szellemében
A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma.
Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket.
– Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány.
„Mintha az egész város...”
Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott.
– Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott.
– Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni.
Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt.
Alkotójához tért vissza az emlékplakett
Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett.
– Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével.
Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának:
– Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk?
Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat.
A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.
Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt.
– Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt.
– A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben.
Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”.
Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált.
A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett.
Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 21.
Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban
Az 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal.
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát.
Az előző évi szemináriumsorozat fő célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium fő témája A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN.
A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, az ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére. A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek képviselői, valamint a politikai, civil és akadémiai szféra olyan képviselői, mint Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin államtitkár-helyettes – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az alapítvány elnöke.
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várjuk a sajtó képviselőit is. További információk: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Horea utca 6. szám (Marosvásárhely), telefonszám: 0758-339-220 (Bálint Hajnal).
Borbély László
kuratóriumi elnök Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 23.
Markó Béla: megoldatlan a kisebbségek helyzete Európában
„Aggasztó a kisebbségi jogok helyzete Európában, mára gyakorlatilag megfeneklett a párbeszéd, a közös kisebbségi normarendszer megteremtésére irányuló európai törekvés” – jelentette ki Markó Béla csütörtökön, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ volt elnöke a Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett, a „Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban” című kisebbségi szemináriumának nyitónapján tartott előadást a kérdésben.
A kétnapos rendezvényen a romániai nemzeti kisebbségek és civil szervezetek számos képviselője vesz részt, de részvételét jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Amet Aledin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese is. A résztvevőket az esemény házigazdája, Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte.
Markó Béla kifejtette: elégedetlen, mi több, kiábrándult a kisebbségi kérdés rendezését célzó, az 1990-es években beindult, akkoriban még erőteljes közös európai erőfeszítések megszűnése miatt. Mint mondta, abban az időszakban több nemzetközi intézmény, többek között az Európa Tanács, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is komoly erőfeszítéseket tett a közös emberi jogi és kisebbségjogi normarendszer kialakítására, amelynek alapját a Helsinki, majd a Koppenhágai Egyezmény adta, de létezett például egy Stabilitási Paktum-tervezet, az úgynevezett Balladur-terv is.
Ezek a kezdményezések azonban idővel elhaltak, maga az Európa Tanács pedig súlytalanná vált – mutatott rá. „Brüsszelnek, az uniós tagországoknak fel kell ismerniük, hogy a legnagyobb európai kihívás ma nem elsősorban a közös gazdaságpolitika: az Európai Unió jövőjének kulcsa ma alapvetően az etnikai, nemzetiségi kérdés, a nemzetek, a kisebbségi közösségek, a régiók közötti viszonyok megfelelő rendezése” – hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke.
Gyűlnek az etnikai feszültségek Európában
A politikus úgy látja, ma erre nincs szándék, emiatt pedig újból gyűlnek az etnikai feszültségek Európában. „A katalóniai helyzet számunkra nem analógia, és mégis az: nincs analógia a megoldások szintjén, de van analógia az együttélési normák hiánya tekintetében, amely tettenérhető az Európai Unióban és a tagországokban egyaránt” – magyarázta. Úgy vélte, bár vannak erre vonatkozó, bizonyos mértékig kötelező érvényű európai dokumentumok, közöttük például a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is, ezek nem érvényesülnek az európai politikában.
Álláspontja szerint ezzel is magyarázható az Európai Unió kifejezetten gyenge reakciója a kisebbségi oktatás tekintetében durván diszkriminatív új ukrán oktatási törvénnyel szemben is: azzal a jogszabállyal szemben, amelynek védelmére az ukrán külügyminiszter a minap egy magyarországi napilap hasábjain éppen az európai irányelveket, az európai oktatáshoz való felzárkózás szükségességét hozta fel.
Brüsszel hallgat az ukrán törvény ügyében
„Az ukrajnai külügyminiszter érvelése természetesen hamis, az új ukrán oktatási koncepció túlmutat a Ceaușescu nevével fémjelzett egykori nacionál-kommunizmus álmain is, de tény, hogy Brüsszel nem lépett fel a diszkriminatív törvény ellen” – mutatott rá Markó Béla, aki az ukrán jogszabály tekintetében szintén gyengének nevezte Románia álláspontját is, ez értékelése szerint azzal magyarázható, hogy a térség más országaihoz hasonlóan újabban nálunk is felerősödtek a nemzetállami elképzelések.
Úgy vélte: kisebbségi szempontból aggasztó a helyzet, és bár történik egy-két pozitív lépés is, ezek kivételt képzenek annak fényében, hogy milyen negatív folyamatok mennek végbe többek között az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat terén.
„Míg a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején számos magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre Romániában, és kialakítottuk a magyar nyelvű felsőoktatás kereteit is, addig ma egyetlen marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetét sem lehetett rendezni, minden tiltakozás ellenére megszüntették. Közben pedig a parlamentben sorra buknak el a kisebbségi jogok kiterjesztését célzó tervezetek. Rendkívül rossz jelzés az is, hogy a román külügyminisztérium megtámadta a Minority SafePack közös európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. Kisebbségi téren ma súlyos problémák vannak Romániában és az Európai Unióban is” – összegzett a rendezvényen Markó Béla. maszol.ro