Ősi tudásból jövőt szőni
Tojásírás, székely ruha készítés, varrottasok és úri hímzés – mind-mind azt az időt idézik, amikor a kézimunkák üzenetét még értették. A termékenységvarázslás, rontás távol tartása mellett a mód és a vágy is jelentést kapott egy-egy darabban. Az üzenetek mai ritka értőinek egyike, Kisné Portik Irén Gyergyószentmiklóson élő néprajzkutató.
Fiatal szülők gyermeke voltam, de a két nagyanyám bűvkörében nőttem fel. Ma is csodálatra késztet az egyetértés, ahogy anyatársként és szomszédként éltek, a megoldáskészség, amivel a mindennapokat élhetőbbé tették, s a népi tudás és bölcsesség, ami belőlük áradt. Apai nagyanyám hét gyermekkel maradt özvegyen, anyám nevelőanyja pedig – akit mindenkinél jobban szerettem – még özvegyen is nagyobb testvérei gyermekeit nevelte. Köztük anyámat, később minket, a két unokát.
Stafírung az élethez
Édesapám – aki azt vallotta, hogy „nyolc óra a kommunisták munkaideje, mi pedig annyit dolgozunk, hogy ne csak a mindennapi kenyér, de a kalácsba a mazsola is tisztességes keresetből kerüljön az asztalra” – genetikailag testálta rám a munka örömét, szépségét. Az osztályfőnökeimnek már nem volt nehéz elhitetniük velem, hogy „a legboldogabb ember az, akinek a legtöbb dolga van a világon.” Lelkipásztorom, Guszti bácsi nem csak református hitre, hanem a keresztyén életformára is nevelt. „Csak azt az életet érdemes élni, amit másokért élünk” – mondta nekem. Tőle és tanáraimtól tanultam meg, hogy senki sem fogja nemzeti kincseinket megtartani, megmenteni, továbbadni csak mi magunk. Ezért pedig sürgősen cselekedni kell! – szólalt meg bennem a még embrionális hivatástudat.
Számok és szerelmek
Mire leérettségiztem, már tudtam, milyen rengetegbe lesz küldetésem, csak az út nem volt még világos. Akkor azt hittem, matematikatanárként kell szolgálnom a nemzetemet. Most már tudom, hogy lépésről-lépésre a Gondviseléstől vezérelt utat jártam be. Amikor sokak megbotránkozására abbahagytam matematikai tanulmányaimat, azt hittem, kizárólagosan a néprajz arája leszek. Gyergyóba jöttem, apám szülőföldjére, amelyet ő maga tizennyolcadik születésnapomon mutatott be nekem, és akkor már világossá vált előttem, hogy Szászrégen csak a szülővárosom marad. Amikor berendezkedtem a magányos életre, megismertem azt a kétgyermekes özvegyembert, aki nem csak állította, hogy egy nő élete pusztán a szakmai gyönyörökkel nem lehet teljes, hanem be is bizonyította. Így lettem két gyermek boldog édesanyja, és fogadott gyermekeim után négynek nagymamája. Egyedüllétem alatt sikerült összegyűjtenenem Csík-, Gyergyó-, Kászon-szék szőttes anyagát – több mint 350 rokolya és 250 lakástextil –, népi építészetének formaelemeit, deszkamintázatait – 1200 deszkakivágást –, hímestojás-anyagát, hiedelemvilágának és folklórjának tekintélyes részét. Több mint 300 keresztszemes hímzést rajzoltam le Felső-Maros mente 21 falujából, amit Palkó Attilával és Zsigmond Józseffel közös kötetben tettünk közzé.
Kévék megkötve, aratásra készülve
Amikor még középiskolás koromban lelkipásztorom kezembe adta Lükő Gábor A magyar lélek formái című munkáját, már megtanultam, hogy a tárgyi kultúra és a szellemi elválaszthatatlan egymástól. Ebben a rálátásban, nagy kiterjedésű terepmunkával a hátam mögött, igen gazdag gyűjteményekkel a birtokomban kezdtem el néprajzi, majd kulturális antropológiai tanulmányaimat Debrecenben. Faragó József professzor úr, aki ismerte néprajzi munkámat, szeretett volna oktatónak beajánlani az éppen induló kolozsvári tanszéken. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyszer magam végezzem el a néprajz szakot, természetesen ott, ahol a tanáraim is szakképzést szereztek. Mai napig büszke vagyok erre a döntésemre, bár nekem kellett gondoskodnom gyűjtéseim kiadatásának mindennemű költségeiről. A kutatóintézményekhez tartozóknak hivatalból fizetik a gyűjtést, a feldolgozást, a kiadáshoz is hamarabb pénzhez jutnak, mint a magányos önérzetesek. Ha nem is sikerült még mindenik témát kiadványban magamhoz ölelni, vigasztal Újváry professzor írott véleményezése, aki államvizsga dolgozatomat és disszertációmat irányította, ez utóbbi 2500 hímes tojás jelképeinek eredetét és azok kapcsolatrendszerét vizsgálja.
Tojásírástól az úri hímzésig
Természetesen a néprajzos dolga a hagyományok újraélesztését is felvállalni, a kézművesség újratanítását is kézbe venni. A felgyűjtött anyagot ezért az 1992-ben általam kezdeményezett, Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány keretében a Gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban szemléltettük. Itt érte meg idén 21. születésnapját a foszlányaiból újjáélesztett farsangtemetés is, a húsvét előtti tojásírás is. Az utóbbi években közel kétezer érdeklődő több mint hatezer tojást ír meg évente. Idén 14. alkalommal emlékeztünk meg az 1848-as forradalom népi vonatkozásairól, és több mint 300 résztvevővel kóstoltattuk meg évente más-más katonakonyha ínyencségeit. Az alapítvány kebelén előbb baráti társaságként különvált, mára jogi személyként működik a Gránátalma Egyesület. A magyar úri hímzés hagyatékértékeinek népszerűsítését tartjuk szem előtt. Eddig több mint hatvan hasonmás munka készült el a történelmi nagyasszonyok kelengyéiből, és több mint húszon munkálkodunk.
Élni valamiért
Fontosnak tartom a szövés, varrás, hímzés technikai ismereteinek, ősi tudásának átadását is, lehetőleg úgy, hogy megváltoztassa a szemléletet, az ízlést, a piacot, és a megélhetésben is része legyen. Ezért oktatónak jelentkeztem a Hargita Megyei Művészeti Népiskolához, ahol nagyszámú érdeklődőnek sikerült átadni a kézművesség elfelejtett ismereteit. Minél többen ismernék meg és tennék magukévá őseink életfelfogását, hitét, hét határon viselt jelképeit, annál közelebb állnánk az egységes székelység, illetve magyarság újraszerveződéséhez. Volna kitartás a székely autonómiához, több esély lenne a független Erdélyre, egy újjászülető Magyarországra.
Ehhez pedig nem valamiből, hanem valamiért kellene élnünk. Nem az erdőkből, hanem az erdőkért, nem a néprajzból, hanem a néprajzért, nem magyarságunkból, hanem magyarságunkért. Nekünk erre őseink élete a modell. Ott pedig, ahol a nomád világban kipróbált, Európának leckét adó életformában bevált eszmeiség lenne az úr, nem lennének, mint ahogy nem is voltak szennyezett vizek, tar hegyek, egyfelől kipusztuló-, másfelől kóbor állatok, szellemi fölénytől és a fizikai munka alázatától messze álló meggazdagodottak. Magyarán: az ősi tudás és a vele járó életformára, életeszményre azért van szükségünk, hogy letéphessük magunkról az elkorcsosodás láncát.
Kisné Portik Irén
Néprajzkutató, Szászrégenben született 1955-ben, elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte. 1977-től Gyergyószentmiklóson él. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsész karán diplomázott. Dolgozott textil-technikusként a gyergyószentmiklósi Bútorszövetgyárban, néprajzosként a Tarisznyás Márton Múzeumban, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központban, a Salamon Ernő Gimnáziumban. Három évig igazgatója volt a Városi Könyvtárnak, jelenleg a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal kulturális felügyelője, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatója. Munkásságáért 2003-ban Aszalós-díjat, 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést kapta. Önálló kötetei: Kossuth Lajos a magyar nép tudatában, 2002; Barát Jóska, Gyergyóalfalu Naszreddin Hodzsája, 2006; Gyergyó és a fenyő, 2006; Rejtélyes számok a hiedelemvilágban, 2008; Barát Jóska, az alfalvi adomázó, 2012. Két kötet társszerzője: Felső-Maros vidéki keresztszemesek, Kriterion, 1985; Két nagyanyám időjósló mondókái, Népismereti Dolgozatok 1994. Kriterion.

Digitális adatbank készült a Kárpát-medence helyneveiről
A Kárpát-medence mai és a történelmi forrásokban előforduló helyneveinek online adatbázisát hozták létre a Debreceni Egyetem (DE) Magyar Nyelvtudományi Tanszékének kutatói.
A szabadon, bárki számára elérhető gyűjteményben jelenleg 85 ezer helynév található meg, de a teljes adatállomány a tervek szerint a többmilliós nagyságrendet is elérheti. A munka a kutatóegyetemi program keretében, pályázati támogatással, két kutatócsoportban zajlik Tóth Valéria egyetemi docens és Hoffmann István egyetemi tanár vezetésével. A helynévtárban külön modulok szolgálják az általános felhasználók, illetőleg a kutatók igényeit. Az adattár tartalmazza az egyes helynevek történeti és mai, élőnyelvi adatait, megtudhatjuk, hogy az adott időben mit jelölt a kérdéses helynév, és több esetben a jelölt hely történetére vonatkozó információk is megtalálhatók a térképpel illusztrált adatlapon. A helyneveknek egy-egy terület, nyelv, nép múltjának a megismerésében a tudományos kutatások számára van forrásértékük. A http://mdh.unideb.hu/ oldalon elérhető helynévtár elsősorban a névkutatás, a nyelvtudomány, a történettudomány, a régészet, a történeti földrajz és a néprajztudomány számára nyújt használható forrást.
Felvidék.ma

Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület bemutatkozásáról
A 2012. október 16-án tartott rendezvényt Fodor Pál, az MTA BTK mb. főigazgatója nyitotta meg, aki Ady Kocsiút az éjszakában című versét és Jakó Zsigmond Az erdélyi magyar történetírás kérdéseicímű tanulmányát nevezte meg mint az alkalomhoz illő szövegeket. A találkozó célja, emelte ki a főigazgató, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület méltóképp bemutatkozhasson.
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke megköszönte az MTA BTK TTI meghívását, majd röviden kitért az egyesület 150 éves történelmére. A szervezet változó formában 1859 óta tevékenykedik azzal a céllal, hogy összegyűjtse és megőrizze Erdély történetének írásos és tárgyi emlékeit. Többek között kézirattár, könyvtár, képzőművészeti és néprajzi gyűjtemény, paleontológiai és más természettudományi szekciók és egyéb részlegek működnek az egyesület keretében. Folyóiratok és gyűjtemények létrejötte kíséri a történetüket, mely a tudományos háttér megteremtésével fontos szerepet játszott abban is, hogy Kolozsváron annak idején egyetem alakult. A szervezet a két világháború közötti nehéz időszakban kieső tudományos hátteret is igyekezett pótolni, majd 1940–1944 között munkája új lendületet kapott. A szocializmus idején azután hosszú időre megszűntek a hivatalos keretek, és az egyesületi munka néhány személy kezében összpontosult. Az 1990-es évek, majd 2004 fémjelezte a közösségi munka megújulását. Kovács András vette át a szót, aki elmondta: az 1990-es évektől kezdve Jakó Zsigmondnak köszönhetően formálódni kezdett az intézet. Ezzel az újonnan létrejött, magyar oktatási nyelvű csoportoknak is munkát adtak. Fő kutatási irányuk a két kora újkori erdélyi hiteles hely, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent anyagának vizsgálata. A középkori forrásokkal Jakó Zsigmond foglalkozott. Az előadó a fiatal kollégák tevékenységét méltatta, majd rámutatott: forrás és munka akad bőven, optimális esetben a mai fiatalok nyugdíjas korukig dolgozhatnak a forrásanyag feldolgozásán. Hegyi Géza az okmánytárról beszélt, célja a középkori Erdély okleveles iratainak közlése. Erdély alatt a kutatók a történeti Erdélyt értik, középkor alatt pedig az 1541-ig terjedő időszakot. A kutatás egyre bővülő tárgykörébe oklevelek, misszilisek, gazdasági levelek tartoznak. A kutatás a teljesség igényével zajlik, 30-35 ezer oklevél kiadása a cél. A közlés regesztákban történik, a Jakó-féle módszerrel, majd az iratokat közlési jegyzetekkel, mutatóval, térképekkel látják el. Eddig 2896 regeszta készült el – a feldolgozómunka gyökerei 1943-ig nyúlnak vissza, Jakó Zsigmond a legnehezebb időszakokban egyedül folytatta a munkát. 2000 után már többeket bevonhatott ebbe. Az előadó a jövőre vonatkozó tervek között említette a 14. századi anyagok feldolgozásának befejezését. Hegyi Géza egyéni kutatása az egyházi tized történetével, bővebben a 13–14. századi Erdéllyel foglalkozik. W. Kovács András az okmánytár szerkesztésében vesz részt, melyhez segédleteket is készít, és az erdélyi vármegyék középkori archontológiájával foglalkozik. Sajnos néhány romániai levéltár anyaga még nem került be a gyűjteménybe. Emellett az erdélyi vajdai tisztség fejlődését és az azt érő hatásokat kutatja.
Fejér Tamás az erdélyi fejedelmek királyi könyveit vizsgálja 1999 óta, ezeket a fejedelmi kancellárián vezették. 1565 és 1602 között összesen 31 királyi könyv született, eddig 2540 regeszta készült ezekből. 5 királyi könyv feldolgozása már befejeződött 2 kötetben, és további kötetek vannak előkészítés alatt. Az előadó egyéni témája Fogarasfölde 16–17. századi történelme, különösen az egyház és az oktatás kérdései, valamint az úriszék intézménye.
Pakó László Kolozsvár szabad királyi város bírósági gyakorlatát kutatja, és a város bűnözőtársadalmát, valamint a „százférfiak” (centumvirátus) döntéshozását vizsgálja. Forráskiadási tervei között szerepel a korszak törvénykezési jegyzőkönyveinek feldolgozása, ezek mintegy 22 kötetre rúgnak, valamint a közügyigazgatók (direktorok) számadásai. Bogdándi Zsolt kolozsmonostori jegyzőkönyvek kiadásával foglalkozik. A szekularizáció utáni jegyzőkönyvek közzététele szintén regesztákban történik, a kutató Jakó Zsigmond munkáját szeretné folytatni. A kolozsmonostori konvent fejedelemség kori jegyzőkönyveit requisitorok (könyvkeresők) vezették, leginkább különféle ügyletek, eladások bevallásai szerepelnek bennük, többnyire bekötött formában. A tervezett kötetek az 1676–1690 közötti időszakot dolgozzák majd fel, mintegy 800 kivonat formájában, megjelenésük 2014-re várható.
Gálfi Emőke a gyulafehérvári káptalan fejedelemség kori jegyzőkönyveit kutatja. 27 kötet maradt fenn, ez mintegy 9-10 ezer lapot jelent. Az első kötet három jegyzőkönyvet „regesztázott” a 16. századból. Körülbelül 500 regeszta elkészítését tervezik az 1600–1613 közti időszakból. Fehér Andrea egyéni témái többek között a történetelmélet, a történeti reprezentáció és a gyermekszülés a 18. században. Ezenkívül Székely László (1716–1772) életével foglalkozik, egyelőre Székely önéletírását dolgozta fel, ezután a róla szóló forrásokat kutatja. Szász Anik a Wesselényi-kutatócsoport nevében ismertette annak munkáját. A kutatócsoport a Wesselényi család erdélyi ágára vonatkozó középkori és kora újkori levéltári anyagot tárja fel. Ennek regeszta-kiadvány formájában történő publikációját tervezik.
A bemutatkozáson szó esett még az „Intézmények és politikai vezetőréteg a Szilágyságban a XIV–XVII. században” című kutatási projektről. 2009-ben az EME-t a romániai Kutatási Tanács akkreditálta. A Kolozsváron és Budapesten zajló levéltári kutatások célja egy okmánytár kiadása. Eddigi eredményeik közé tartozik egy angol nyelvű tanulmánykötet megjelenése és nemzetközi konferencia szervezése, melyből szintén kötetet terveznek. A kutatásról Sipos Gábor tartott összefoglalót. Az ezt követő rövid beszélgetésben Fodor Pál mb. főigazgató és Oborni Teréz az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa néhány kérdést tett fel az egyesület munkájával kapcsolatban. Szó esett az egyesület és a Debreceni Egyetem kiváló kapcsolatairól, valamint a BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés bővítéséről, a teljesebb körű forráskiadás esélyeiről és arról, hogy a csoport kutatói a forrásfeltárás feladatkörén dolgoznak, és ez határozza meg a további publikációs terveiket is. Ami az egyesületnek a romániai tudományos palettán elfoglalt helyét illeti, a román kollégákkal ápolt viszony udvarias, de egyelőre nem olyan gyümölcsöző, mint lehetne. Az egyesület tagjai mércét szeretnének állítani az erdélyi tudományosság elé: igényességre törekszenek, jól megszerkesztett folyóiratokkal, precíz publikációkkal szeretnének egyfajta etalont képezni a térség kultúrájában.
Péterfi András
tti.hu/esemenyek

Kész a külhoni óvodák módszertani csomagja, le is lehet tölteni
Csütörtöktől elérhető a külhoni magyar óvodák éve programhoz kapcsolódó módszertani csomag internetes formában, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, amelyben magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
A program keretében a külhoni magyar szakemberek, pedagógusok, óvónők által felvetett igényeknek megfelelően állították össze a módszertani csomagot – áll a közleményben. A csomag írásban, oktató DVD és CD formájában foglalja magában az eddig hiányzó, a külhoni magyar óvónők számára könnyen elsajátítható és hasznosítható módszereket.
A csomag az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Debreceni Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatóinak, Fábián Éva és Szabó Zoltán, az Óbuda Népzenei Iskola tanárainak, valamint Timár Böske és Mayer Orsolya, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetőjének és asszisztensének közreműködésével jött létre.
A módszertani csomag csütörtöktől letölthető a http://kulhoniovodak.hu/index.php/letoltheto linkről, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, ahol magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat.
Kitértek arra is, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közreműködésével novemberben és decemberben a módszerek könnyebb elsajátítása érdekében továbbképzéseken vehet részt több száz óvónő valamennyi külhoni régióban.
Emlékeztettek arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet október 9-ei plenáris ülése zárónyilatkozatban rögzítette: a nemzetpolitikai államtitkárság következő tematikus programja a 2013, a külhoni magyar kisiskolások éve lesz, de az idei tematikus év is folytatódik. Az elkövetkező napokban a felvidéki Galántán, az erdélyi Szovátán és a horvátországi Eszéken tartanak szakmai tanácskozásokat.
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (5.)
Kádárék és az erdélyi kérdés
A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után a magyar–román kormányközi tárgyalások gondolatát először Sebes István magyar külügyminiszter-helyettes vetette fel 1957. májusi bukaresti látogatása alkalmával.
A magyar külügyminisztérium hozzáfogott a tárgyalási anyag kidolgozásához. Így született meg a Javaslat a magyar–román kormányközi tárgyalások anyagára című dokumentum, amelyben előirányozták: az Erdélyben tartandó nagygyűlésen az „ott élő magyar nemzetiségű lakosság” előtt ki kell fejteni, hogy a testvéri román nép az „ellenforradalom” idején és után milyen nagy segítséget nyújtott Romániának, ugyanakkor a „román népet, a román kormány és pártvezetőket… Erdély kérdésével kapcsolatban” teljesen meg kell nyugtatni, „minden bizalmatlanságot eloszlatva”.
Erre a feladatra Kállai Gyula államminiszter, az MSZMP KB PB titkára vállalkozott, aki a Simó Géza-bútorgyár kultúrtermében jobbára magyar párttagok és munkások nagygyűlésén kijelentette: „A magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé: nemcsak Magyarország, hanem a szomszédos Románia területére is ki akarták terjeszteni az ellenforradalmat: győzelmük biztosítására nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is vissza akarták állítani a földesúri és kapitalista kizsákmányolást. Az ellenforradalmárok ezért elevenítették fel az úgynevezett határkérdést. Világos tehát, hogyha az ellenforradalom Magyarországon győz, az éppen a Duna-medencében jelentette volna az imperialista rablóháború kezdetét, éppen a magyar és román nép lett volna annak első áldozata. Ezért mi szembeszállunk azokkal, akik a régi horthysta, irredenta területi követeléseket felelevenítik, mert saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy ezek a követelések a kapitalizmus restaurációja és a harmadik világháború irányába hatnak. Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs: azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját.” Kállai Gyula miközben a beszédében az „ellenforradalmár-gyanús” elemek példás megbüntetését is követelte, olyan csúsztatásokra vetemedett, amelyekhez hasonlókat egyetlen ország századrangú vezetője sem követett volna el. E sorok írója minden, a magyar forradalom idején született programot alaposan és többször is áttanulmányozott. Egyetlen program sem vetette fel – sem nyíltan, sem burkoltan – a területi követeléseket, nem „elevenítették fel a határkérdést”. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia, a debreceni középiskolák diáksága, hallgatói, oktatói, dolgozói a debreceni Néplap 1956. október 23-án 35 000 példányban megjelent különkiadásában 16. pontként azt követelték: Illetékes nemzetközi fórumon foglalkozzanak a romániai és más külföldi államban élő magyarok ügyével. A 17. pont: A kormány lépjen érintkezésbe a népi demokráciák, Ausztria és Jugoszlávia kormányával egy közép-európai konföderáció megvizsgálása céljából. Szó sincs sem területi követelésről, sem határkérdésről, sem revízióról.
A magyarországi történészek a forradalom idejéből csak két olyan felvetésről tudnak, amikor egyáltalán felmerült a határok, illetve a magyar kisebbségek kérdése. 1956. október 22-én a miskolci egyetem diákparlamenti ülésén a résztvevők más jelszavai mellett a két világháború közötti revizionista politika központi követelése, a „Mindent vissza!” kiáltás is elhangzott. Ezt azonban a szervezők azonnal leintették. Szesztay Ádám idézett tanulmányában hivatkozik arra az információra, amely szerint a miskolci forradalmi rádió a forradalom napjaiban magyarul és a szomszédos országok többségi nyelvein összefogásra szólított fel. A másik, határokkal kapcsolatos kijelentést a Veszprém Megyei Forradalmi Bizottság 1956. október 29-i felhívásában fogalmazták meg: akárcsak a debreceni egyetemi hallgatók, diákok, a dokumentum szerzői a kisebbségi kérdés megoldását a közép-európai államok föderációjának kialakításában jelölték meg. Szoboszlai Aladár román–magyar konföderációra vonatkozó tervezete tehát nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”. Ezek a rendkívül fontos háttér-információk is segítik az „erdélyi kérdés” megoldását célzó, 1955 és 1957 közötti tervezetek keletkezés-körülményeinek a tisztázását, megértését. A jelen kötetben közölt dokumentumok, mélyinterjúk jelzik: az erdélyi magyarság rendkívül érzékenyen reagált a román–magyar viszonnyal, határkérdéssel kapcsolatos bármilyen kijelentésre, megfogalmazásra. Érthető, hogy a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. februári romániai látogatásának kudarca – Makfalvi (Vincze) Gábor Keleti Ferenc bukaresti nagykövet információira hivatkozik – nagy csalódást keltett a romániai magyarság körében. Kádár János marosvásárhelyi pohárköszöntője egyenesen sértette a meghívott magyar kádereket, amikor kijelentette: „Itt laknak magyar származásúak is”, a „nacionalizmus mélyen él az emberek gondolkodásában”. A kijelentés sértő jellege az 1956. évi népszámlálás adatainak ismeretében válik nyilvánvalóvá: Marosvásárhelynek 1956-ban 65 194 lakosa volt, közülük 50 174-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 14 135-en a románt. A nemzetiség szerinti megoszlás: 48 077 magyar, 14 623 román.
Kádár János 1958. február 26-án a bukaresti nagygyűlésen hiába próbálta megnyugtatni a román hallgatóságát, kijelentvén: „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”, a látogatás kudarca nyilvánvaló volt: a román fél nagyon ügyes taktikával, a „magyar elvtársak” állandó, már-már a teljes kimerültséghez vezető utaztatásával elérte – Vincze Gábor találó megfogalmazásában –, hogy „semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor!” A román fél még a látszatát is elkerülte annak, hogy kormányközi tárgyalásokról lenne szó. A román külügyminisztérium egyáltalán nem vett részt a tárgyalásokon, az ilyenkor szokásos diplomáciai szabályokat felrúgva, a román fogadóküldöttségből hiányzott a budapesti román nagykövet.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tisztán tartani történelmi tudatunkat
Év végi beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal
Mosolygó szemek, irigylésre méltó vitalitás, közéleti naprakészség, magvas gondolatok: élmény beszélgetni a 82 éves Egyed Ákossal. Az elismert történész-akadémikus szerint a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Leltárkészítéssel szokta zárni az évet, vagy úgy kezeli a kérdést, hogy ennyi fért bele?
– Minden év végén elgondolkodom, mi is történt velem, velünk az éppen befejeződő esztendőben. Elsősorban a családom életéről készítek magamban leltárt, karácsonykor vagy újév kezdetén rendszerint összegyűlünk, ilyenkor adódik alkalom a közös visszapillantásra. Közvetlenül e visszatekintés után pedig azt veszem számba, mi is történt velünk, magyarokkal, velünk, erdélyi magyarokkal. Ez a fajta gondolkodás azonban a mindennapjaimban is jelen van. Hol aggódom, hol reménykedem, legtöbbször azonban önmagamat szeretném biztatni, hogy mégiscsak vannak egy biztonságosabb jövő felé mutató jelek – bár nem állítom, hogy mindig meg tudom győzni magam. Elsősorban gazdasági szempontból, hiszen az ember naponta hall a megélhetési nehézségekről, ami sokakat űz el a szülőföldről. De természetesen ott szerepel ebben a gondolatkörben a művelődés, a tudomány is, illetve az, hogy mindebben hol is van az én helyem most, hogy az idő egyre inkább sürget. – Az idő sürgetése egyelőre nem látszik kedélyén, szellemi frissességén... – Sikerült valahogy elkerülnöm, hogy nyugdíjazásom után elhagyjam a szakmát, és szerencsére a szakma sem volt hűtlen hozzám. Főleg akkor dolgozom jó kedvvel, önmagamat is biztatva, ha van visszajelzés, ösztönzés, hogy ezt is, azt is várják még tőlem. Több évtizedes adósságom például szülőfalum, Bodos történetének megírása, és örömmel mondhatom, hogy két hónapja már ezen dolgozom. Az EME-től ugyan két esztendeje megváltam, miután két cikluson át az elnöke voltam, de visszajárok, meg-megszólítanak, jól érzem magam, ha ott dolgozhatok. A levéltárban is gyakori vendég vagyok, kutatok, akárcsak az egyetemi könyvtárban, ahol az unokámmal mint könyvtárossal találkozhatok. A kutatás továbbra is élmény, hiszen nem ritkán bukkanunk újat mondó forrásokra, dokumentumokra olyan kérdésekben is, amelyekről azt hittük, már mindent tudunk róluk. Ilyenkor az ember lelkesen újságolja el a családtagjainak, megosztja az élményt. Fontos ugyanis, hogy legyen valaki, aki meghallgat, és visszaigazolja annak a kutatásnak a fontosságát.
– Miért húzódott ilyen sokáig a bodosi kutatás? Azt gondolnánk, a helytörténeti kutatás könnyebb munka, hiszen a forrás szembejön az utcán.
– A helytörténet sok esetben nehezebben megragadható, az elbeszélt történelemről ugyanis ritkán születik írásos feljegyzés. Már 1972-ben megkezdtem az adatgyűjtést, 10-12 akkori idős emberrel elbeszélgettem, s bizony idén nyáron való ottjártamkor – amikor ilyen mértékben apad a népesség – érzékeltem igazán egyes akkori jelenségek fontosságát. Negyven évvel ezelőtt írtam egy cikket Égjen a világ az asszonyváró házakban címmel, amelyben egy olyan család életét igyekeztem körüljárni, ahol hét fiúgyermek született. De volt egy másik család is, ahol hét lányt neveltek. Ez a párhuzam is szerepel majd a bodosi falutörténetben. Érdekes volt látni, mi lett velük időközben, hiszen már akkor észrevettem, hogy nemigen nősülnek az emberek.
– Értékzavaros világunkban sok, a rendtartó székely falura vonatkozó utalás, hivatkozás hangzik el, miközben keveset tudunk az egészről. Mítosz ez vagy valóság?
– Sűrűn olvasom Tamásit, ő fogalmaz valahogy úgy: olyan a falu – Farkaslaka – életének folyama, mint a templomi ének. Annyira rendszeres, folyamatos, ritmusos, ciklusokra osztható. Tény, hogy minden falunak megvolt a maga törvénye, azonban a csíkiaké, illetve Háromszéken a zalániaké valamivel hamarabb készült el. A faluközösségeknek többnyire volt elegendő erejük, hogy betartassák a falvak belső rendjét szabályozó törvényeket. A 16. század végétől kezdődnek ezek a rendtartások, és a székelység már akkor felfigyelt például arra, hogy fogynak az erdők. Nem csak azért, mert a tüzelés és az építkezés anyagát szolgáltatták, hanem abból kifolyólag is, hogy legelő- és szántóterületet kellett foglalni a szaporodó népesség számára. Fontos fórum volt a faluszéke, ahol első fokú döntéseket hoztak a vitás kérdésekben. A társadalom akkoriban kis közösségekben, önszabályozó, önfenntartó rendszerben élt, amely az erkölcsi normákat is igyekezett megszabni és betartatni. Rengeteg előnye és erénye mellett azonban sok hiányossága is akadt. Az egyik legnagyobb gond a népességszaporodáshoz köthető: az így jelentkező igényekhez már képtelen volt rugalmasan alkalmazkodni, például azért, mert a faluhatár adott volt, nem lehetett újabb és újabb foglalásokat végezni. Hasonló „bomlasztó” tényezőnek számít a székelység katonáskodáshoz kötött előjogainak, szabadságjogainak megnyirbálása. Az 1848-as forradalom olyan rendszerváltó korszak kezdetét jelentette, amelyben a rendtartó közösség léte és lényege alapvetően átalakult. Nyomaiban és legfontosabb elemeiben a múlt század ötvenes éveiig még fellelhető, a kegyelemdöfést a kollektivizálás adta meg ennek a rendszernek.
– Történészként hogyan kezeli történelmi szimbólumaink egyre fokozódó használatát, megélését? – Annyi tiltás után természetszerűnek számít e robbanásszerű használat. Ne feledkezzünk meg arról, hogy eleink századokon keresztül rendi világban éltek, és minden rendnek megvolt a maga szimbólumrendszere. Ezen belül a székely autonómia olyan intézmény volt, amely össz-székely jelleget adott a népességnek. Igen ám, de az autonómiának székenként voltak sajátos jegyei, amelyek a pecsétekben, zászlókban, szimbólumokban jelentkeztek. Ezeket kezdik ma feleleveníteni, megjelenítésüknek pedig a technikai lehetőségek is kedveznek. A szimbólumok sokfélesége persze zavart is tud kelteni, de ez a sokféleség történelmi örökségünk. E tekintetben is fontos volna azonban egyfajta rendtartást megvalósítani, mert az egészen helyi szimbólumok általánosításával csak fokozzuk történelmi tudatunk zavarait. Márpedig a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Fel-felbukkanó kérdés a rendszerváltás után is a hajdani szekuskollaboránsok ügye. Miután az azonnali teljes feltárás hajója elúszott, mit tart célravezetőnek: kizárólag történelmi kérdésként kezelni, vagy minden információt nyilvánosságra hozni?
– A jelenséget fel kell tárni, nem vitás, és ez jelentős mértékben történészi feladat is. Tudatában kell azonban lennünk, milyen nehéz volt elkerülni, hogy valamilyen kapcsolatba kerüljön az ember a Szekuritátéval. Annak idején ugyanis minden valamire való értelmiségit megkörnyékeztek, nagyon határozottnak – és részben szerencsésnek – kellett lennie annak, aki el akarta kerülni a beszervezést. Hozzánk is eljöttek, emlékszem, a feleségem úgy bevágta az ajtót, hogy magam is megrettentem. De a jelek szerint ők is, mert többször nem jöttek. A mostanában előkerült nevek többnyire nem „érdemtelenül” bukkantak fel. Nem tagadom, magam is kíváncsi vagyok, hogy a baráti társaságból ki jelentett rólunk, hiszen iratcsomónk tanúsága szerint nacionalista családnak számítottunk. De roppant fontos, hogy elkülönítsük a gyarló embert és az alkotót, hiszen a már átvilágítottak között bizony sokan vannak, akik jelentős szellemi örökséget hagytak ránk. Magam is bizonytalan vagyok ez ügyben, de mivel előbb-utóbb ezek az anyagok hozzáférhetők lesznek a levéltárakban, mindenkiről kiderülhet az igazság. És az igazság nagyon fontos, főleg a fiatalok szempontjából, akik számára az a világ egyre inkább a történelem részévé válik. Éppen közös történelmi tudatunk szempontjából tartom elengedhetetlennek.
– Az év másik visszhangos kérdése, a Mikó-ügy egyértelműbb?
– Mikós diák voltam, gróf Mikó Imréről könyvet írtam, tudom, mit és mennyit ajándékozott, adakozott a nevét viselő gimnázium javára. Foglalkoztam Csutak Vilmos igazgatóval is, aki megírta a Székely Mikó Kollégium történetét. Sok információval rendelkezem tehát az ügyről, és változatlan az elvi álláspontom: a Mikó egyházi tulajdon.
– Tudósként miként kezeli a magyar nemzetegységesítési törekvéseket? Van-e külön anyaországi, illetve határon túli tudományosság?
– Amikor megválasztottak az Erdélyi Múzeum Egyesület – Erdély kis akadémiája – elnökévé, kötelességemnek tartottam folytatni az erdélyi magyar tudományosság integrálását az összmagyar tudományosságba. A művelődést hordozó magyar nyelv ugyanis kétségtelenül egységes. A Trianon következtében kialakult külön tudományos szerkezetek közötti távolságot tovább növelték a kommunista rezsim kapcsolattartásra vonatkozó, egyre erőteljesebb tiltásai. Ezt örököltük meg 1990-ben. Az eredeti állapotok visszaállítása lehetetlen, de az sem tűnik ésszerűnek, hogy teljesen feladjuk az évtizedek alatt kialakított tudományszervezési struktúráinkat. Ezeknek ugyanis megvan a maguk feladata, és abban sem vagyok biztos, hogy a magyar kormányzat és tudományosság, értelmiség képviselői hasonló beleérzéssel viszonyulnak ezekhez az integrációs folyamatokhoz, mint mi. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok 1990 óta, de nem tudok eltekinteni attól, hogy amikor az akadémián szavazásra kerül sor, mi, külsősök egy másik teremben, csak televízión követhetjük a történéseket. De nem csak ezért nem tartom jónak lemondani transzszilvanizmusunkról – amelynek létét köreinkben is vitatják –, sajátos erdélyiségünkről, amelynek a kultúrában, a tudományban is van létjogosultsága. A jövő azonban minden valószínűség szerint az egységesülésé.
– Mit vár az új esztendőtől?
– A Bodosi történelemnek el kell készülnie, és meg kell jelennie. A Pallas-Akadémia kiadónál várakozik A székelység rövid története című, egészen az 1989 utáni időkig kiegészített munkám. De a személyes dolgaimon túl nagyon szeretném, ha a magyarság helyzete egy kicsit jobb lenne, ha megértenénk, hogy nem szabad feladnunk azt, ami ezer esztendőn át megtartott bennünket. Nagyon fáj, amikor Erdély-szerte azt látom, hogy egy faluhatár, mi több a háztáji kert fele megműveletlen, holott életerős emberek élnek ott. Mert ha egyszer megszakad a földdel való kapcsolat, az visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.
Egyed Ákos
Történész, az erdővidéki Bodosban született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen. A kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként dolgozott, az 1990-1994-es időszakban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1995 és 1997 között pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított meghívott előadóként. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke 2010-ig. Kutatásai elsősorban az 1848-as erdélyi forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére irányulnak.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Építészkamarai együttműködés
Nagyvárad- Hétfő délután a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában megnyitották az Építész Szervezetek közötti Határon Átnyúló Együttműködés Program támogatásával zajló tervpályázati tárlatot.
Pecsenye Béla, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara elnöke a kiállítással kapcsolatban azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az általa vezetett intézmény és a Bihar Megyei Építész Kamara közötti kapcsolatfelvétel valamikor 2005 tájékán történt meg, a mostani projekttel ezt az együttműködést igyekeznek elmélyíteni. A végéhez közeledő, az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapjából finanszírozott, 2012. március 1. és 2013. február 20. között az Építész Szervezetek közötti Határon Átnyúló Együttműködés keretében gyakorlatba ültetett program összköltségvetése 56 ezer euró, a hozzájárulás pedig 60-40 százalékban oszlik meg a Bihar megyei és Hajdú-Bihar megyei építész kamarák között, lévén hogy előbbi a vezető partner. Az említett időszakban négy konferenciát, négy kiállítást és két kerekasztal-beszélgetést szerveznek a határ mindkét oldalán. A Fő utcaihoz hasonló kiállítást nyitottak meg Debrecenben január 10-én, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara Sarló utcai székhelyén, Nagyváradra pedig nyolc tablót hoztak, a Debreceni Egyetem építendő sportcsarnokára kiírt tervpályázat első és harmadik díjas képanyagát, 4+4-es leosztásban. Amúgy pedig összességében elmondható, a sikeres és megvalósult pályázatoknak körülbelül fele közbeszerzési eljárások keretében készült.
Folytatni akarják
A Vizuális Művészetek Galériájában hétfő délután zajlott vernisszázson a cívis városi vendégeken kívül részt vett Angela Lupşea projektmenedzser, Raluca Covăcescu, a Bihar Megyei Iparkamara elnöke és Adriana Lipoveanu városi főépítész is. Többek közt elhangzott, hogy közös céljuk minél hatékonyabban kihasználni a határ menti térség fejlesztésében rejlő lehetőségeket, főleg ami a közös urbanisztikai és tervezési stratégiák kidolgozását illeti. Emellett a minőségi elvárások fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet az építészetben, és arra törekednek, hogy a kooperáció folytatódjék a program befejezése után is, például egy olyan kiadványnak a megjelentetésével, mely összefoglalja az elért eredményeiket.
Az ingyenes tárlat február 20-ig tekinthető meg, hétköznap 10-18 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tudományos keret a régiós törekvésekhez
A Partium Társadalom- és térszerkezet című kötetet mutatták be kedden kora este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében.
A dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán (mindketten a PKE adjunktusai) által szerkesztett könyv bemutatóján elsőként Horváth István, az eseményt szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) elnöke beszélt a céh tudományos szakosztályának célkitűzéseiről. Megemlítette, hogy a szakosztály olyan tudományos eredményeket kíván bemutatni, pódiumbeszélgetések, konferenciák, könyvbemutatók, stb. formájában, amelyek a Partiumhoz kötődnek. A kötetről, amit eredetileg dr. Süli-Zakar István a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének vezetője mutatott volna be, végül Balogh Brigitta a PKE tudományos titkára mondott bevezetőt.
Balogh Brigitta kifejtette, hogy a XX. század első felében jöttek rá a filozófusok arra, hogy a tér nem homogén, hanem az egzisztenciális terek jelentéssel bírnak számunkra, és az hogy, mi egy-egy teret történelmi, társadalmi térnek nevezünk, az ennek a szemléletváltásnak az eredménye. E szemléletváltás nyomán vannak a térnek olyan pontjai, amelyekhez az összes többit viszonyítjuk. A térről történő gondolkodás egyik meggyökeresedett fogalompárja a centrum – periféria, de ez a szemlélet ma már nem tükrözi a valóságot, és például az EU-s fejlesztési programok alkalmasak arra, hogy a gyakorlatban lebontható legyen ez a mentalitást. Társadalmi, kulturális kiegyenlítődésre van szükség” – fogalmazott Balogh Brigitta, aki hozzátette, hogy a most megjelenő kötet egyik erény e az, hogy gyakorlati segédkönyvként szolgál ennek a célkitűzésnek az elérésében.
Regionalizálás
A kötet egyik szerkesztője, dr. Szilágyi Ferenc felidézte a könyv megszületésének előtörténetét és körülményeit. Mint mondta, 2007-ben egy magyarországi kutatótól származó ötletet frissítettek fel és valósítottak meg 2011-től kezdődően Zakota Zoltánnal együtt. Szándékuk az volt, hogy térszekezeti szempontból vizsgálják a partiumi régiót. E munkát három egyetem öt kutatója kezdte el, de a kutatás során újabb és újabb kérdések merültek fel, mint például közlekedésföldrajzi, demográfiai, turisztikai, oktatási, stb. kérdések, a schengeni csatlakozással kapcsolatban felmerülő problémák, melyekre szintén választ kívántak keresni. Ez oda vezetett, hogy a most kiadásra került kötetben végül tizenhét szerző tizenhat tanulmánya kapott helyet, sőt, mint Szilágyi Ferenc elárulta, már készül a második kötet, amelyben a fő hangsúly a román-magyar határsáv romániai felére fog esni, és nem pusztán a partiumi régiót, de a teljes román-magyar határszakaszt vizsgálni fogja. Végezetül Szilágyi Ferenc elmondta, hogy Románia jelenleg régiócsináló lázban ég, holott, mint fogalmazott, a régiókat nem csinálni kell, hanem el kell ismerni a már létező régiókat. Hangsúlyozta, hogy a központból az emberekre ráerőltetett régiók nem működnek, ezért a kormányzat régiókialakító akarata összhangban kell legyen a helyi közösségek reálisan létező regionalizmusával. A most bemutatott kötetnek is az az egyik fő célja, hogy tudományos keretet adjon a regionalizálási folyamatnak – szögezte le. A kötetbemutató utolsó részében a megjelent érdeklődők tették felkérdéseiket a kötet szerkesztőinek.
Pap István
erdon.ro,

Ballagási ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton, 2013. június 8-án tartották meg a hagyományos ballagási ünnepséget. Reggel a tanintézmény épületében szakonként búcsúztatták el a végzősöket, majd az újvárosi templomba vonultak át, ahol az egyetemi oktatók, valamint a szülők, rokonok és ismerősök közösségében, ünnepélyes keretek között intettek búcsút egyetemi éveiknek.
Tőkés László előző királyhágómelléki püspök, az egyetem elnöke igehirdetésében a 133. zsoltárt, illetve Pál apostolt idézte (Ef. 4,1–3), mely igeszakaszokra támaszkodva a közösség fontosságára és az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet.
Non scholae, sed vitae discimus – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, idézte a latin közmondást Tőkés László, mely alapján rámutatott arra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen nemcsak „meddő tudást” zúdítanak a hallgatókra, hanem a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítik fel őket.
János Szatmári Szabolcs rektor az igehirdetés utáni ünnepi beszédében számvetést adott az elmúlt az esztendőről, ugyanakkor megemlékezett mindazon, az egyetem közösségéhez tartozó személyekről, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért.
Jánosi Zoltán rektor a Nyíregyházi Főiskola, Csigó Péter rektorhelyettes a révkomáromi Selye János Egyetem, Nábrádi András dékán pedig a Debreceni Egyetem nevében köszöntötték a hallgatóságot, mely tanintézményekkel jó kapcsolatot ápol a Partiumi Keresztény Egyetem.
A Partiumi Kórus színvonalas fellépése után kiosztották az érdemokleveleket a tanulmányi eredményeik, közösségszervező tevékenységeik miatt kiemelkedő hallgatók számára. A végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult a ballagási ünnepség.
Nagyvárad, 2013. június 6.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája

Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a
Erdon.ro, hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Egy újabb szakasz zárult le a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és az itt tanuló hallgatók életében. Az elmúlt hétvégén egy újabb évfolyam búcsúzott az intézménytől. A hagyományokhoz híven a végzős diákokat a ballagási ünnepséget megelőzően, reggel búcsúztatták el szakonként a PKE épületében, majd 11 órakor a hallgatók, tanáraik, szüleik, ismerőseik és barátaik körében közösen átvonultak az újvárosi templomba, amely idén is szűkösnek bizonyult. A Szózat eléneklése után a ballagókat, a vendégeket és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi alkalmon Tőkés László az egyetem elnöke hirdette az igét a 133. Zsoltár első verse és Pál Apostol Efézusbeliekhez (Ef 4, 1-3) írt levelének versei alapján, prédikációjában az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal, és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet. Tőkés László kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán meddő tudással távoznak az egyetemről, hiszen az itt töltött idő alatt a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítették fel őket.
Ünnepi gondolatok
Az igehirdetést követően az egyetem rektora János-Szatmári Szabolcs tartotta meg ünnepi évzáró beszédét, amelyben értékelte a tanintézmény elmúlt évét, megemlékezve a pozitív és a szomorú dolgokról is. Kiemelte, milyen új szakokat sikerült indítani, hányan vehettek részt Erasmus képzésen, és milyen intézményekkel kötöttek együttműködési szerződéseket. „Egyszer mindennek eljön a vége, de tudni kell az új irány felé fordulni, meglátni a lehetőségeket. A búcsúzás nem más, mint visszatekintés a múltra, és előretekintés a jövőre”- tette hozzá a rektor. A beszédet követően az alkalmi köszöntésekre került sor. Dr. Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért. A továbbiakban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Csiba Péter a révkomáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese és dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem leköszönő dékánja osztották meg ünnepi gondolataikat. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi
Erdon.ro

Elindult a mesterképzés a Sapientián
Teljes értékű egyetem lettünk – mondta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, utalva arra, hogy végre elindíthatták a mesterképzést az intézmény marosvásárhelyi és csíki karain. Nem is egy, egyszerre hét szakra várják a felvételizőket.
„Most nyílt lehetőségünk a mesterképzés elindítására, ugyanis egy évvel ezelőtt ilyenkor kaptuk meg az intézmény akkreditációját, s már késő volt a mesterképzések beindítására. De most nem is egy, hanem egyszerre hét szakon indítunk mesterképzést, ebből hatra már meg is kaptuk a végleges akkreditációt, egyet pedig valószínűleg az őszi pótfelvételin indíthatunk” – nyilatkozta a Székelyhonnak az intézmény rektora, Dávid László.
Marosvásárhelyen a fejlett mechatronikai rendszerek, a növényorvos, a számítógépes irányítási rendszerek, valamint a szoftverfejlesztés mesteri szakok indulnak, Csíkszeredában a fenntartható biotechnológiák mesteri szak indul, valamint a fordító és tolmács szak, amely mind Marosvásárhelyen, mind pedig Csíkban működni fog. Ezekre már megkapta az engedélyt az intézmény, így jövő héttől már lehet iratkozni a helyekre. Átlagban 15 ingyenes és 15 fizetéses helyet hirdetnek.
A kommunikáció, média és közkapcsolatok mesteri szak vizsgálatára későn érkezett a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) értesítése, a véleményezésük azonban pozitív volt, így várhatóan az őszi pótfelvételire indulhat a kommunikáció mesteri is – tudtuk meg a rektortól.
„A bolognai folyamat most nálunk is befejeződött, azzal hogy mesterképzéseket indítottunk, így nem kell más egyetemeken mesterizniük a hallgatóinknak. Nemzetköziesített szakokról van szó, ami azt jelenti, hogy minden szakon egy-egy magyarországi egyetem közreműködésével tanítunk majd” – mondta Dávid. A Sapientia a Nyíregyházi Főiskolával, a Corvinus Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, valamint a Debreceni Egyetemmel partnerségben szervezi a mesterképzéseket.
„Sikerült akkreditáltatnunk a pedagógusképzést is, így ha valaki ezt is elvégzi, akkor tanár is lehet a szakmáján belül. Ezt a pedamodult eddig más egyetemeken kellett elvégezniük a diákjainknak” – magyarázta a rektor.
A beiratkozási időszak amúgy július 13-án kezdődik a kolozsvári karon működő szakokra, hétfőn pedig megnyitja kapuit a marosvásárhelyi kar, egyszerre a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karral, valamint a Gazdaság- és Humántudományok Karral.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Felsőoktatási világrangsor: négy román egyetem a legjobbak között
Négy romániai egyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds (QS) 2013/2014-es felsőoktatási világrangsorára. A kedden közzétett lista élén ismét a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll.
A négy romániai egyetem a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a iasi-i Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem, a Bukaresti Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A tavalyi eredményekhez képest a nyolcszáz intézménynevet tartalmazó ranglistán a romániai helyezettek összesen száz helyet estek. Míg tavaly a négy intézmény a 600 és 700 közötti helyeken volt, a friss listán a 700 és 800 közötti helyekre csúszott. A csökkenés oka: az érintett felsőoktatási intézményekben született tudományos munkák idézésének ritkulása, az oktatók és a külföldi diákok számának csökkenése.
A QS Quacquarelli Symonds cég 2004 óta minden évben elkészíti a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet hat szempont – többek között az oktatók és a hallgatók aránya, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, a munkaadók véleménye, a nemzetközi kapcsolatok, a külföldi hallgatók és oktatók száma – alapján állítanak össze.
A top 10-es lista alig-alig változott a 2012-eshez képest: az élen ismét a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll, a 2004 és 2011 között a Harvarddal felváltva az első helyen végző Cambridge azonban a harmadik helyre csúszott vissza az amerikai magánegyetem miatt. A tíz legjobb közé került a University College London, az Imperial College London, az Oxford, a Stanford, a Yale, a Chicagói Egyetem, valamint a Princeton és a CalTech – utóbbi kettő holtversenyben a tizedik.
A magyarországi felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt: az 501-550. helyre sorolták. Az ELTE megőrizte tavalyi 551-600. helyezését, a Debreceni Egyetem – amely először tavaly került fel a 800-as listára – a 601-650., míg a Corvinus a 651-700. helyet szerezte meg.

Nagyszabású Bethlen-konferencia
Háromnapos nemzetközi történészkonferencia kezdődött tegnap Kolozsváron Bethlen Gábor és Európa címmel, a nagy erdélyi fejedelem trónra lépésének 400. évfordulója alkalmából. A jelentős esemény rendezői: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. A csütörtök délutáni megnyitónak a BBTE központi épületének Aula Magnája adott otthont. Köszöntőbeszédében Ioan Chirilă, a BBTE szenátusának elnöke arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábort Erdély Machiavellijeként is emlegetik.
R. Várkonyi Ágnes (ELTE) fejedelmünk elismertségét domborította ki a korabeli Európában, míg Papp Klára (Debreceni Egyetem) szerint a magyarországi és erdélyi együttgondolkodással sikerül feltárni sok eddig homályba merülő tényt. Sipos Gábor EME-elnök szintén az összefogás hasznosságára utalt, és reményét fejezte ki, hogy a tanácskozáson bemutatott előadásokat szerzőik tanulmányokká kerekítik ki, amelyeket majd közös kötetben adhatnak ki.
Soós Anna (BBTE magyar tagozati rektorhelyettes) Bethlen Gábor elkötelezettségét emelte ki, amellyel a fejedelemnek sikerült a nagyhatalmak szorításában is megteremteni Erdély aranykorát, miközben a tudományt is jelentősen támogatta. A megnyitón „moderátori” szerepkört betöltő Rüsz-Fogarasi Enikő történész (kolozsvári Magyar Történeti Intézet) bejelentette, hogy a konferenciát a Bethlen-korszakot alaposan kutató és ismerő Imreh István, Demény Lajos és Csetri Elek emléke előtti tisztelgésnek is kell tekinteni.
Ezt követően Egyed Ákos elnökletével plenáris ülés következett. A tanácskozás ma és holnap szakosztályi előadásokkal folytatódik. A megnyitón jelen volt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja is.
Szabadság (Kolozsvár)

Az uralkodó, aki Erdélyt Európa színpadára vitte
Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400 éves évfordulójára emlékeztek
Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát tartottak október 24. és 26-a között Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Debreceni Egyetem, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete közös szervezésében. Pénteken és szombaton Nagyenyeden, Gyulafehérváron és Alvincen várta gazdag program az érdeklődőket. A nagyenyedi nap alkalmával több mint egy évtizedes elképzelés vált valóra: sikerült megszervezni a Bethlen Gábor fejedelem nevét viselő iskolák találkozóját. Gyulafehérváron ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd szabadtéri programokra, vásárra, gulyásfőzésre, koncertekre került sor. A rendezvénysorozat Alvincen zárult, a nemrég felújított XIII. századi templomban tartott istentisztelettel.
Szabadság (Kolozsvár)

A MOBILITÁS JEGYÉBEN
Az erdélyi magyar doktoranduszok fantomképe
Az 1981-1985 közötti korosztályból vannak a legtöbben, nagy részük jól beszél angolul, és tanult már külföldön. A BBTE és az ELTE a legmenőbb.
Az Aranymetszés 2013 – Kárpát-medencei magyar doktorandusz életpálya-vizsgálat keretein belül Erdélyben is felmérték azokat a magyar doktoranduszokat, akik Romániában magyar nyelven tanulnak, román képzésben vesznek részt, illetve innen származtak el magyarországi, más külföldi országok egyetemeire.
Székely Tünde, Dániel Botond és Talpas Botond tanulmányát a Kisebbségkutatás c. folyóirat közölte a Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban című tematikus összeállítás részeként. A szerzők szerint nem könnyű pontos adatokat szerezni arról, hogy hány erdélyi magyar vesz részt doktori képzésben. Pontos számok csak a romániai magyar felsőoktatási intézményhálózat magyar nyelvű doktori képzéseiben részt vevő diákokról (489), illetve a magyarországi felsőoktatási intézményrendszerben PhD képzésben részt vevő román állampolgárok számáról (210) van.
Tudni lehet azonban, hogy sokan vesznek részt román nyelvű képzésben is. A kutatók végigböngészték az Oktatási Minisztérium doktoranduszokra vonatkozó adatbázisát, és bár itt nemzetiségre vonatkozó adatok nincsenek megadva, 615 magyar nevet találtak.
A doktori képzésben résztvevő erdélyi magyarok száma tehát 1314, és érdemes megjegyezni, hogy a Magyarországon kívül más országokban tanuló diákokról végképp nincsen semmilyen információ – az ő számukat 50-100-ra becsülték a kutatók.
Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányának összefoglalója itt olvasható. A legtöbben egyébként a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (300), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (130) valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen (49) tanulnak. Magyarországi egyetemek közül nagyon sokan PhD-znek az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (49), a Debreceni Egyetemen (33) és a Közép-Európai Egyetemen (26).
A kutatók on-line kérdőíves kutatás segítségével mérték fel a doktori képzésben résztvevők helyzetét. Mint írják, nagyon nehéz volt elérni a kutatás célcsoportját és a tervezettnél kevesebb romániai magyar doktorandusz töltötte ki a kérdőívet.
Végül 57 férfi és 103 nő töltötte ki a kérdőívet, ez jelentheti a felsőoktatásban részt vevők „elnőiesedését” is, ugyanakkor a nők magasabb válaszadói hajlandóságáról is árulkodhat.
A szerzők a tanulmány összefoglalójában leírják, hogy a kérdőív kitöltőinek kor szerinti megoszlása igen változatos. A legnépesebb korcsoport az 1981-1985 közötti korosztály (a válaszadók 40%-a). Ami a kitöltők családi állapotát illeti, a legtöbben nőtlenek és hajadonok (40%). A válaszadók egyharmada házasságban, további 13,1%-a pedig élettársi kapcsolatban él.
A szülők legmagasabb iskolai végzettsége alapján nagyon kevés az a válaszadó, akinek egyik vagy mindkét szülője rendelkezik tudományos fokozattal, de relatíve magas a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők aránya: az apák egyötöde, az anyák egynegyede végzett egyetemet. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a válaszadók nagy többsége első generációs értelmiségi.
A válaszadók nagy része (40%) részt vett eddigi tanulmányai során mobilitási programokban: külföldön – jellemzően Magyarországon – tanultak és/vagy kutattak. Nagy többségük beszél egy idegen nyelvet, ugyanakkor románul is boldogulnak.
A válaszadók 60%-a dolgozik a doktori képzésben való részvétel mellett, sőt, vannak, akiknek több munkahelyük is van. A PhD-zők elsősorban (44%) felsőoktatási intézményekben, illetve hasonló arányban (20%) magánvállalkozásoknál és a közszférában is dolgoznak. Kutatóintézetben a doktoranduszok egytizede dolgozik.
A tanulmány megállapítja, a doktoranduszok több mint fele dolgozik szűken vett szakmájában (a felsőoktatásban vagy kutatóintézetekben), a többiek valószínűleg nem teljesen a szakmájukban helyezkedtek el, és előfordul, hogy túlképzettek ahhoz a munkakörhöz, amelyet ellátnak.
Transindex.ro,

Partiumi autonómia: „még nem késő lépni”
Elsőként vetette fel tudományos alapossággal a Partiumi Fejlesztési Régió létjogosultságát és az érmelléki/partiumi magyarság autonómiájának a lehetőségét Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a Debreceni Egyetem Földrajzi Intézetének kutatója, aki jelen pillanatban a Partiumi Autonómia Tanács alelnöki tisztségét tölti be. Az önrendelkezésről, annak esélyeiről beszélgettünk.
– Már tavaly több ízben is szóba került a partiumi autonómia. Ennek népszerűsítésére és előkészítésére a nyáron megalakult a Partiumi Autonómia Tanács is, Tőkés László pedig a napokban hirdette meg 2014-et a partiumi autonómia évének. Hogyan képzelik el ezt az autonómiát a gyakorlatban?
– Az elmúlt években a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vagy éppen az Erdélyi Magyar Néppárt által meghirdetett programokban felvázoltuk az elképzeléseinket. Akár a partiumi önrendelkezésről, a romániai régiósításról, akár a föderális Romániáról beszéltünk, lényegében ugyanannak a koncepciónak az egymásra épülő szintjeiről volt szó.
A jövő Romániáját föderális államként képzeljük el, s ez már magában hordozza az alkotó részek autonómiáját, ezek pedig a valós identitással bíró történelmi alapokon megszervezett, de modern NUTS2-es szintnek (Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrájának második szintje) megfelelő közigazgatási régiók lennének. Ezek sorában úgy gondoljuk, hogy mindenképpen létjogosultsága lenne a partiumi régiónak is. Az egyes régiók az aszimmetrikus regionalizmus elve alapján a saját igényük szerinti eltérő hatáskörökkel bírnának.
– A térség önrendelkezését célzó törekvések nem új keletűek, 2008-ban ön alapította Érmihályfalván a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottságot is. Milyen megfontolásból?
– Ez a szülőföldem. 2000-től foglalkozom a Partium területének kutatásával, elsősorban a regionális, a demográfiai és a közigazgatási vonatkozások tekintetében. Maga a témaválasztás is abban a meggyőződésben gyökerezett, hogy az ország jelenleg is létező fejlesztési régiói egy elhibázott döntés eredményei, és ezzel a döntéssel kijelölték számunkra a semmibe vezető utat. Kétségtelen, hogy az ország regionális politikáját új alapokra kell helyezni. Kutatói munkásságon kezdetétől nyilvánvaló volt számomra, hogy elvesztegetett idő lenne a hatályos felosztás szerinti „műrégiót” kutatni, és nem is ismerek senkit, aki magát északnyugati régióbeliként határozná meg.
Első perctől kezdve a Partiumi-régió kérdésköre és ennek a tudományos alaposságú meghatározása foglalkoztatott. A munka előrehaladtával pedig egyre inkább az járt a fejemben, hogy vajon a térségben élőkben és különösen a partiumi megyék vezetőiben miért nem merült fel a regionalizmus igénye. Úgy éreztem, hogy még nem késő lépni.
– Az ötlet népszerűsítése már elkezdődött, de milyen volt a fogadtatása és milyen most a támogatottsága?
– Ez egy kicsit felemás dolog. A dolog természeténél fogva a regionalizmus és az önrendelkezés a helyi elképzelések, adottságok, közösségek előtérbe helyezését jelenti. Lehet-e ennek negatív a fogadtatása? Ugyanakkor megvannak a „fékek” is, főleg a fejekben. A Partium irigylésre méltó geostratégiai és régióképződési adottságokkal bír, de a történelmi alapú regionális „tudata” még mindig gyenge. Az önrendelkezésnek itt szintén nem voltak történelmi előzményei. Szintén fékező hatású a bietnikus közeg, a közös regionális tudat és összetartozás-érzés hiánya. Ezek legyőzése a következő idők fő feladatát képezi.
– A PAT júliusi alakuló ülésén kidolgoztak egy ütemtervet az első félévre, abban többek között a Partium határainak meghatározása, továbbá a régió jelképeinek kidolgozására vonatkozó pályázati kiírás megszervezése szerepelt. Ezeket sikerült megvalósítani?
– Elkészült az éves ütemtervjavaslatunk. A következő PAT-ülést követően tájékoztatjuk a sajtót is ezekről a kérdésekről.
– Melyek lesznek a következő lépések? Az idén számíthatunk esetleg a partiumiak nagy menetelésére?
– Jelképes értelemben mindenképpen. Követendő példaként tekintünk a székelyföldi mozgalomra, de fáziskésésben vagyunk hozzájuk képest. Tervezünk nagyobb rendezvényeket, hamarosan részletekkel is szolgálunk majd.
– A helyi román értelmiségiek közül már többen is hangot adtak annak, hogy pártolják a régió autonómiáját. Van-e ennek súlya a PAT szempontjából, illetve össze lehet-e hozni az embereket, vannak-e olyan elképzelések, hogy közösen gyakoroljanak nyomást Bukarestre?
– Mindenképpen. Regionális autonómiát képzelünk el szimmetrikus kétnyelvűséggel. A Partiumban a románok többségben vannak, itt nélkülük nem lesz autonómia. Én nagy reményt fűzök a román autonomista mozgalomhoz, ami Erdély-szerte most bontogatja a szárnyait. Arról nem tudok, hogy partiumi szervezetet mikor hoznak létre, abban bízom, hogy mostantól felgyorsulnak az események.
– A romániai politikai viszonyok ismeretében mennyi reális esélye van a partiumi autonómia megvalósulásának olyan körülmények között, hogy a székelyföldi autonómia ügyében gyakorlatilag évek óta semmi előrelépés nem történt?
– Ne válasszuk el élesen egymástól a különböző régiókban felmerülő igényeket. Hiszem, hogy hamarosan nem csak a székelyföldi és a partiumi mozgalomról hallunk majd, és nem is csak a magyar közösség részéről merül fel az önrendelkezés igénye. Ezek a mozgalmak egymás erősítik, miközben mindannyian a saját szülőföldünkért dolgozunk. Ha nemcsak regionálisan, hanem országosan is lesz tömegbázisa ezeknek a mozgalmaknak, akkor előrelépés is lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Több mint négyszáz végzőst tud maga mögött a nyárádszeredai kertészoktatás
12. alkalommal szervezték meg a múlt hét végén Nyárádszeredában a hagyományos kertésznapot, amelyen zömében olyan erdélyi vállalkozók, termelők mutatkoztak be, akik a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának a nyárádszeredai kihelyezett tagozatán szereztek oklevelet, illetve sajátították el a szakma gyakorlásához szükséges ismereteket. A szeredai tagozat tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, új évfolyamokat viszont nem indíthatnak, így két év múlva megszűnik a nyárádszeredai kertészoktatás. A hétvégi kertésznapon az elmúlt húsz év tapasztalatairól kérdeztük dr. Jakab Sámuelt, a nyárádszeredai tagozat vezetőjét.
– Tavaly június végén ünnepelték a 20 éves jubileumot, két évtizeddel ezelőtt sikerült egy hiánypótló képzést elindítani itt, a nyárádmenti kisvárosban. Valójában kiknek is szólt ez a képzés?
– Annak idején az volt az elképzelés, hogy olyan erdélyi fiatalok részére indítsuk, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem sikerült érettségi után továbbtanulniuk, de szeretnék folytatni tanulmányaikat, vagy már gazdálkodnak és szeretnék tökéletesíteni a szakmai tudásukat. Többségében harminc-, negyvenéves diákjaink voltak, ritkábban ugyan, de még ötvenévesek is végeztek nálunk. Az évek során eddig 430-an szereztek diplomát. Legtöbb végzősünk természetesen Maros megyéből származik, de sokan érkeztek Hargita, Kovászna megyéből, és a kezdetekben, még mielőtt beindult volna a Partium Egyetemen az agrároktatás a Debreceni Egyetemmel karöltve, nagyon sokan jöttek Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Zilah környékéről. Gyakorlatilag lefedik Erdély összes magyarlakta vidékét.
A Sapientián a kertészmérnöki kar csak 2002-ben indult, tehát addig valójában hiánypótló volt ez a szakterület a környéken. A kertésznapot is azért kezdtük szervezni tizenkét évvel ezelőtt, hogy hallgatóink, végzettjeink kapcsolatba kerüljenek magyarországi vagy hazai, a kertészet terén tevékenykedő cégekkel, amelyek révén munkalehetőséghez juthatnak. Ezelőtt tíz-tizenöt évvel főként magyarországi cégek igyekeztek kelet felé orientálódni, fiókcégeket hoztak létre és keresték oda a megfelelő szakembereket. A hallgatóink alkalmasak erre, és számos sikeres együttműködés született. Hallgatóink közül nagyon sokan saját vállalkozásba kezdtek azon a területen, amelyen képesítést szereztek.
– A Sapientia kertészmérnöki szakja konkurenciát jelentett-e a nyárádszeredai kertészeti tagozat számára?
– Szerintem a Sapientia nem jelent számunkra konkurenciát, mivel oda főleg fiatalok, azaz frissen érettségizettek jelentkeztek, ide hozzánk pedig olyanok, akik nem tudtak nappali képzésben részt venni. Idősebbek, családosok, akiknek munkahelyük van, vagy saját területükön, kertjükben már gyakorolták a kertészkedést, gazdálkodást. Amikor a Sapientián megnyílt a kertészmérnöki képzés, engem bíztak meg, hogy előkészítsem a beindítását, már akkor jelezték, hogy itt, Nyárádszeredában ne indítsunk első évet, mert át kell majd vegye a Sapientia. Igen ám, de én erre úgy válaszoltam, hogy a Sapientia nem működtethet hétvégi oktatást mindaddig, amíg a szakot nem akkreditálják. Márpedig egy új szak indítása után el kell telnie több évnek, amíg akkreditálásra kerül sor. Végül a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától megérkezett az értesítés, hogy nem támogatják újabb évfolyamok indítását, hanem integrálnia kell a Sapientiának az itt folyó oktatást. A már megkezdett évfolyamok kifutnak, de újabb évfolyamokat nem indíthatunk. Még két év van, a mostani másod- és harmadév befejezi, és megszűnik Nyárádszeredában a kertészeti oktatás. Jelenleg már csak 50-60 diákunk van.
– A környékbeli, idősebb gazdákra nézve nem jelent-e veszteséget, hogy megszűnik a helyi képzés?
– Valamilyen szinten veszteség, de azt is el kell mondani, hogy az utóbbi években a jelentkezők száma nagyon megcsappant. Eleinte negyvenen-ötvenen is jelentkeztek, de az utóbbi időben ez a szám húsz, majd tíz alá esett, úgymond aki akarta, elvégezte, tehát a kezdeményezésünk eleget tett a maga feladatának. Négy-öt személyért anyagilag sem éri már meg tovább működtetni a tagozatot, hiszen öt diák számára is ugyanannyi tanárt kell fizetni, mint ötvennek. Voltak hangok, hogy egy emberért is tovább kell folytatni, de az anyagi szempont nem mellékes.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Dr. Péterffy Árpád szívsebész-professzor visszaadja a MOGYE díszdoktori címét
Kedden a sajtó nyilvánossága előtt adja vissza a MOGYE díszdoktori címét Dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem nyugalmazott szívsebész-professzora, tiltakozásul az egyetem szenátusa általa a magyar oktatás ellen elkövetett törvénytelenségek ellen.
A MOGYE román többségű szenátusának vezetője valótlanságokkal érvel a magyar nyelvű gyakorlati oktatás és a magyar tanszékek létrehozása ellen azzal a végső céllal, hogy a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést elsorvassza és megszüntesse Marosvásárhelyen – írja Leonard Azamfirei rektorhoz írt nyílt levelében a professzor. Ezt látszik bizonyítani az egyetem szenátusának legutóbbi (március 20.) törvényellenes döntése, amikor újból elhalasztották a magyar karok létrehozását – teszi hozzá.
A továbbiakban személyesen szólítja meg a rektort:
Tisztelt Rektor Úr! Fölöttébb sajnálatos és egyidejűleg teljesen hibás az Ön diszkriminatív – hivatalosan is elítélt – nyilatkozata a magyar nyelvről (2013. 12. 10.), ugyanis az egyetemi oktatásban nem az a legfontosabb, hogy románul tanuljanak a hallgatók, hanem az, hogy lehetőleg az anyanyelvükön minél jobban elsajátítsák a szükséges ismereteket. Marosvásárhelyen erre megvannak a feltételek és a lehetőség, úgy a magyar, mind a román hallgatók számára, de az egyetem jelenlegi vezetése gátolja és állandóan akadályokat gördít a magyar nyelvű oktatás elé.
Végezetül közli, hogy tiltakozásul a MOGYE jelenlegi magyar nyelvű oktatást hátrányosan megkülönböztető diszkriminatív politikája miatt, az egyetem által a „Doctor Honoris Causa” 2005-ben számára nyújtott megtisztelő címet visszaadja.
Erdély.ma,

Példák a díszdoktorságról
Lehet legyinteni, elítélően nyilatkozni a hírneves szívsebész professzor gesztusáról, aki április elsején visszaadta díszdoktori címét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem emeritus professzora, aki gyermekkorától személyes tanúja volt a vásárhelyi egyetem történetének, ahol édesapja is kiváló sebészként, tanárként oktatott, szükségesnek érezte, hogy kifejezze tiltakozását a MOGYE diszkriminatív oktatáspolitikája ellen. Cselekedete nem hirtelen és meggondolatlan fellángolásból született, gesztusát hosszú vívódás előzte meg. 2005-ben ugyanis őszinte örömmel és reményekkel vette át a kitüntető díszdoktori címet, amellyel munkásságát elismerték, s lelkesen követte mindazt, ami az egyetemen történik. Az utóbbi évek botrányos eseményei, amelyek során a román törvényeket figyelmen kívül hagyva hátrányosan megkülönböztetik a magyar tannyelvű oktatást, a világjárt professzor szemszögéből ellentmondanak annak a légkörnek, amit egyetemi tanári köröktől joggal várna el az egykori diák, s a mai nyugalmazott professzor, akinek alkalma volt külföldön és Magyarországon is megismerni ezt a közeget. A csapást pedig érzésem szerint nem a régi "orvosdoktorok kihűlt arcára mérte", hanem a mai többségi egyetemi vezetésre, amely minden úton- módon igyekszik kitörölni az intézmény keletkezésének és múltjának számára lényegtelen és kellemetlen eseményeit, s megakadályozni a magyar oktatás folytonosságát. A szenátusi teremben szétnézve erről hamar meggyőződhet az, aki ismerte a múltat és látja a jelent.
Lehet Péterffy professzor gesztusát udvariatlanságnak nevezni, s hivatalban levő rektorként lekicsinylő undorral szólni a "mutikulturális" egyetemre magyarul benyújtott lemondó levélről (a lasat ceva documente în limba maghiara), amit törvényellenes módon nem iktattak be. A rektor nem először vall színt ilyen hangnemben a magyar nyelvről. Lehet fenyegetőzni is, hogy majd meghozzák a szükséges intézkedést a Debreceni Egyetemmel szemben, ahol Péterffy professzor oktatott, ha az egyetem is egyetért emeritus professzorának a gesztusával. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád immár a második egyetemi tanár, aki ily módon fejezi ki tiltakozását. 2012-ben ugyanehhez a gesztushoz folyamodott dr. Tulassay Tivadar professzor is. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt rektorát törekvéseik és gyümölcsöző együttműködési kísérleteik kudarca győzte meg arról, hogy orvosprofesszorként nem viselheti a vásárhelyi egyetemtől kapott díszdoktori címet, amit angol nyelvű levélben származtatott vissza.
Szóval lehet anyázni, gyűlölettel teli szavakkal fröcskölődni a különböző közösségi oldalakon, de azért el kellene gondolkozni azon, hogy a szomszédos ország egyetemei által felajánlott segítség, a lehetséges jó kapcsolatok helyett, érdemes-e a magyar tagozat elleni gyűlölet diktálta úton továbbhaladni. Mert egyelőre csak magyar egyetemi tanárok, de nem kizárt, hogy a jövőben más nációk professzorai sem tartják majd szalonképesnek a vásárhelyi egyetem által felkínált címet. Ahogy a minap Angela Merkel német kancellár sem kért a bukaresti Műszaki Egyetem díszdoktori kitüntetéséből.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Balaton Petra
Regionális gazdaságfejlesztés: a székely akció (1902-1920)
A nagyarányú kivándorlás és a romániai munkavállalás megfékezése céljából nagyszabású program indult a leszakadó régió felzárkóztatására.
Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a XIX. század végén figyelt fel a magyar közvélemény a nagyarányú székely kivándorlás és a romániai munkavállalás miatt. A hagyományos székely társadalom és intézményrendszer, valamint az ahhoz kapcsolódó ún. „megtartó” életmód – amelynek alapja az örökös katonai szolgálat és a családi önfenntartó gazdálkodás volt – a XIX. század közepén nagy átalakuláson ment keresztül a modernizáció és a polgári átalakulás hatására.
A termelési-értékesítési stagnálás, a hitel- és értékválság nagymértékben a liberális gazdaságpolitika intézkedéseinek (birtokrendezési törvények, különösen az erdőtörvény, a tagosítás és az arányosítás) következtében alakult ki, amely megváltoztatta a falu belső munkarendszerét és stabilitását.
Különösen az öt hold alatti, illetve birtoktalan réteg megélhetése került végveszélybe. Magyarország „keleti védőbástyája”-ként emlegetett Székelyföld szerepe geopolitikai fekvése miatt nemzeti szempontból is felértékelődött, és a regionális érdekek mellett az összmagyarság nemzetpolitikai érdekével kapcsolódott össze.
Állami és társadalmi szerepvállalás Székelyföld fejlesztésére
A leszakadó régiók fokozatos felzárkózása a Kereskedelemügyi Minisztérium állami iparfejlesztésének köszönhetően az 1880-as évektől megindult, amit az 1890-es években az európai gabonaértékesítési válság elhúzódása következtében a mezőgazdaság fokozottabb állami támogatása követett.
Az 1889-ben létrehozott önálló agrártárca költségvetése évről évre emelkedett (az állami összkiadások 4,6%-5,7%-ra), reformok egész sora született az agrárgazdaság területein. Az 1890-es években alakuló központi kormányszervek mellett azonban későn és kellő koordináció nélkül, több esetben hiányosan épültek ki a tárca külső szakigazgatási szervei. Így a feladatok egy részét az önkéntes társuláson alapuló különböző társadalmi szervezetek (egyesületek és szövetkezetek) látták el. Darányi Ignác miniszter (1895-1903 és 1906-1910) ismerte fel, hogy nagyobb és közvetlenebb szerepet kell vállalnia a fejlődésben elmaradt térségek felzárkózásának elősegítésében.
A közép-európai térségben nem volt újkeletű a leszakadó régiók állami fejlesztése, hiszen Ausztriában is kormányzati beavatkozás segítette elő a magas hegyvidéki területeken az alpesi tejgazdálkodás megteremtését.
Az agrártárca gazdaságpolitikai fordulatára az 1896. évi képviselőválasztások után került sor: a megválasztott szabadelvű országgyűlési képviselők a legsúlyosabb gazdasági és szociális helyzetű peremterületeken, Székelyföldön és Kárpátalján emlékiratokban sürgették az állami fejlesztést.
A székely akció fogalmát és megindítását Sándor József, az EMKE főtitkára javasolta először 1896 októberében. A Földmívelésügyi Minisztérium együtt kezelte a két vidék akcióját, és az emlékiratok tanulmányozása után úgy döntött, hogy Kárpátalján egy állami (rutén, később hegyvidéki) segélyakciót indít. Darányi miniszter a beavatkozást „a Kárpát hegyvidék egész láncolatára kiterjesztendő későbbi ténykedés kiindulópontjának” tekintette.
A székely társadalom mozgalmat indított az állami támogatás beindítása érdekében, és a marosvásárhelyi értelmiségiek agitációjának köszönhetően mintegy félszáz székely társaság alakult országszerte. A magyar (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) és erdélyi egyesületek (Erdélyi Gazdasági Egyesület, Erdélyi Kárpát Egyesület) nagyszabású kongresszus megrendezésével kívánták a székely akció elindítását sürgetni.
Darányi nem várta meg az egyesületek vitája miatt 1902 nyarára elhalasztott kongresszust, hanem az 1902. évi költségvetésben elkülönített 108 ezer Korona pénzösszeg felhasználására egy megyei hatóságok felett álló bizalmas szervet, az ún. „székely kormánybiztosságot” hozott létre Marosvásárhelyen június 1-jétől.
Nagy visszatetszést váltott ki Sándor János kormánypárti főispán kinevezése a függetlenségi elveket valló székely társadalom élére. Általános vélemény volt, hogy a birtokviszonyok, jogbizonytalanság megszüntetése és a telekkönyvek rendezése előtt egy céltudatos gazdaságfejlesztő program keresztülvitelére nem lehet gondolni Székelyföldön (Maros-Torda, Udvarhely, Csík, Háromszék megyékben).
A székely akció gazdaságfejlesztő politikája és munkaprogramja
A kormánybiztosság a helyi viszonyok figyelembevételével a központi kezdeményezések, a támogató beavatkozás végrehajtó hivatala lett. A meghatározott, folyamatosan növekvő költségvetési kerettel rendelkező, szigorú elszámolási rendszer alapján működő, általános feladatkörű hivatal helyzetfeltáró, javaslattevő, falvakkal kapcsolattartó, felvilágosító és tanácsadó feladatkörrel is bírt.
A gazdaságfejlesztő program sikeressége a kirendeltségi vezető (Sándor János 1903 novemberéig, Koós Mihály 1917. július 14-ig) mellett a kulcsfeladatokat ellátó gazdasági tisztviselőktől függött (Bíró János, Drexler Béla, Auffenberg Ágoston, Rédiger Béla, Csérer Lajos, Szemere Bertalan, Kiss Tibor).
A helyi megbízottak (1911-től gazdasági felügyelők) a megyékben az akció minden részletére kiterjedő feladatkörrel rendelkező kulcsfigurákká váltak (Benkő Pál Háromszék, enesei Dorner Béla, Székelyhidy Viktor Udvarhely és Kiss Ernő Csík megyékben). A közép- és nagybirtokosok érdekeit képviselő megyei gazdasági egyesületek a helyi elit nagyobb bevonását és érdekeik figyelembevételét hiányolták. Problémát jelentett, hogy a hivatal viszonya rendezetlen volt a tárca többi külső szakigazgatási szerveivel is.
A hivatal gazdaságfejlesztő politikája keretében az egyszerű anyagi segítségnyújtáson túl a térség önerejéből történő talpra állítását, a jövedelmező gazdasági rendszer meghonosítását célozta a társadalmi önsegélyezésre és kezdeményezésre is számítva.
A vezetőség államsegéllyel mindig csak a közösségeket vagy a közösség javára szolgáló intézményeket támogatta: egyrészt olcsó kamatú (2,5-4%-os), 1,5-3 év alatti visszafizetési kötelezettségű kölcsön formájában, másrészt készpénzfizetés ellenében 10-30%-os árkedvezménnyel.
Az állami támogatás feltétele volt a hozzájárulási kötelezettség (pénz, kézi- és igáserő, telek, épület) teljesítése. A hivatal egyéni alkalmi segélyezéssel csak rendkívüli esetben foglalkozott.
A székely akció a gyakorlati tapasztalatok hiánya és az állandóan felmerülő újabb feladatok miatt folyamatosan fejlődő, alakuló kormányprogramnak tekinthető.
Ennek jele, hogy a hivatal fennállása alatt átalány-költségvetéssel rendelkezett. A kormányprogram az 1902. augusztus 28-30-án Csíktusnádon tartott első székely kongresszus gazdaságfejlesztő javaslatait tekintette kiindulási alapnak, amely nagyarányú állami beavatkozás szükségességét fogalmazta meg.
Molnár Józsiás függetlenségi országgyűlési képviselő „ellenkongresszust” szervezett szeptember 13-án Kézdivásárhelyen, amely határozataival a kormányzat és a kirendeltség arányosításra, tagosításra és erdőügyre vonatkozó programjára akart hatást gyakorolni.
Sándor János kormánybiztos és Koós Mihály segédtitkár azonban a tusnádi kongresszus – elsősorban mezőgazdaságra vonatkozó – határozatainak figyelembevételével dolgozta ki a kirendeltség munkaprogramját 1904 márciusára, 27 ívnyi (218 oldal) terjedelemben.
Az akció célközönsége a parasztságnak mintegy 30%-át kitevő, családi gazdálkodást folytató, árutermelésbe bekapcsolódó, korszerűsítéseket is eszközlő kis- és középparaszti réteg volt. A jobbmódú és értelmesebb gazdák, falvanként 40-50 fő, a XX. század elejére felismerte a gazdasági korszerűsítés szükségességét a hagyományos gazdálkodást fenntartó romantikus szemlélet helyett. A helyi vezetők (lelkészek, tanítók, jegyzők és szolgabírák) mellett a hangadó gazdák megnyerése nélkülözhetetlen volt a gazdasági akció kivitelezésében, a községszintű ügyek lebonyolításában.
Sokrétű feladatkör
A hivatal munkáját a felülről jövő modernizáció és a tapasztalati tudás, hagyomány konfliktusa kísérte. A bizalmatlanság különösen az első 3-4 évben volt nagy. A fejlettebb, nyitottabb régiókban több eredmény született, mint az archaikusabb, elzártabb vidékeken.
A kirendeltség az első években felkarolt tevékenységek tömegével nem tudott megbirkózni (infrastruktúra, tutajozás, ipar, bányászat, gyermekvédelem, fürdőügy, vadászat, halászat) és a kezdeti sokrétű, rendkívül komplex, „teljesíthetetlen” és naivnak tűnő programcsomagból 1905 után a mezőgazdasági tárcára háruló feladatok kerültek előtérbe.
Így a belterjes mezőgazdaság és az állattenyésztésen alapuló gazdálkodási rendszer meghonosítása, valamint a falusi társadalom megszervezése.
A Magyar Gazdaszövetség kötelékébe tartozó gazdaköri lefedettség különösen Udvarhely megyében volt magas (90%), ahol a tanítókar aktivitására már a korszak sajtója is felfigyelt. Minden megyében voltak „kiemelt”, élenjáró és sok támogatást élvező gazdakörök, például Udvarhely megyében Siménfalva, Homoródszentpál vagy Háromszék megyében Felsőcsernáton és Gidófalva. A gazdakörök keretében szerveződött meg a gyakori perlekedések ellensúlyozására a falusi békebírák intézménye 1907-től.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet (1898) kötelékében alakult hitelszövetkezetek (68-90%-os lefedettséggel a megyékben) az uzsorakamatot visszaszorították ugyan, de a hiteligényeket nem tudták kielégíteni. A Hangya kötelékében alakult fogyasztási szövetkezetek az infrastruktúra hiányosságából adódó kereskedelmi verseny miatt születtek meg, elsősorban a falvak saját kezdeményezésére. Az értékesítő szövetkezetek kedvezőbb eladási lehetőséget biztosítottak Székelyföld termékeinek a Magyar Gazdák Vásárcsarnok Ellátó Szövetkezete segítségével, illetve a gazdasági szükségletek beszerzésében (vetőmag, gazdasági gépek). Maros-Torda megyében és a Homoród-mentén tejszövetkezetek alakultak, és az első magyarországi állatbiztosító szövetkezet is Székelyföldön alakult meg.
A fejlettebb településeken a gazdatársadalmi szervezetek közös otthonának népházak (szövetkezeti házak) épültek az 1910-es években.
A falumodernizációt és vidékfejlesztést szolgáló épületek több mint negyedét a magyar szecessziós építészet egyik legjelentősebb alakja, Toroczkai Wigand Ede (1870-1945) tervezte. A székely akció „hivatalos építészének” szociális célzatú tervei a külföld figyelmét is felkeltették.
A kiépülő népkönyvtárhálózat, a gazdasági ismeretek közvetítését célzó elméleti (téli gazdasági előadások, mintagazdaságok, a tordai alsóbb gazdasági iskola) és gyakorlati tevékenység (határbejárás, tanulmányutak szervezése) a (szak)ismeretszerzés szempontjából hoztak eredményeket. Az ingyenes jogsegély keretében fizetett ügyvédek díjmentesen nyújtottak tanácsot a jelentkező kisgazdáknak.
A gazdaságfejlesztő program segítő közegként közreműködött a tenyészcélok megállapításában, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű tenyészállatok beszerzésében, fajtaváltással, illetve frissítéssel összekötve.
Az állatlétszám terén nem történt áttörés, sőt a kulcsfontosságú szarvasmarha-tenyésztésben nagyarányú visszaesés következett be. Koós Mihály az agrárfejlődés velejárójának (a tagosítás okozta legelőhiány, a haszonelvű gazdálkodás megjelenése) tartotta a sok kritikával kísért nyugati marhafajták terjesztését.
A tartásmódban sem történt minőségi változás, bár az állatdíjazások és kiállítások révén elkezdődött a szemléletváltozás. A húsfogyasztás növelését, valamint keresetkiegészítést szolgálta a baromfi- és nyúltenyésztés propagálása.
A Magyarországon először végzett szervezett legelőjavításoknak köszönhetően javult az állatállomány eltartásának lehetősége, és számos mezőgazdasági kísérletre is sor került. A rendszeres legelőgazdálkodás keretében csordaitatók hálózata jött létre Udvarhely és Háromszék megyékben, illetve országos viszonylatban is jelentős eredmény született a vízmosáskötések terén Udvarhely vármegyében. 1907-től kezdetét vette a szegény székely községek vízellátásának megoldása vízvezeték-hálózat kiépülésével és kutak fúrásával.
Az ellenőrzött, jó minőségű vetőmagok szervezett kiosztásának köszönhetően a terméshozam javult, és új növényfajták, köztük a takarmánynövények meghonosodása vette kezdetét. Az akció a szőlőterületek felújítása, a gyümölcstermelés és zöldségtermelés mellett a tejgazdálkodás és a méhészet fejlesztésével bővítette a megélhetés lehetőségeit.
A gazdasági gép- és eszközkiosztás révén eddig ismeretlen és elérhetetlen gépek kerültek gazdaköri használatba, még ha számuk nem is volt sok. A (mű)trágyázás terjesztése viszont lassan haladt.
Sok vita kísérte a hivatal 1909-ig végzett munkásközvetítő tevékenységét. Nosztalgikus elemnek tekinthető a keresetkiegészítést szolgáló háziipar „erőltetése”, amely nem tudta felvenni a versenyt a gyáripar konkurenciájával szemben.
A gazdasági akció egyénileg sokat adott, de a társadalmi és szociális problémák terén (hitelügy, parcellázás és birtokrendezés) nem hozott elmozdulást.
A vezetőség munkaprogramja 1908-tól, az akció területi kiterjesztésével megingott, mert a szórványmagyarság (Kolozs és Szilágy megyék, Alsófehér megye 58 magyar községe) gazdasági támogatása, az eltérő gazdasági, társadalmi és földrajzi régiók fejlesztése meghaladta erejüket.
Ettől kezdve az erdélyrészi gazdasági akció illetékessége nemcsak megyékre (1911-től Hunyad, 1912-től Szolnok-Doboka megyékre), hanem egyes település(ek)re is kiterjedt, így Héjjasfalvára (Nagyküküllő megye), 1911-től Beszterce-Naszód vármegye öt Sajó menti községére.
A román képviselők az elmaradott Torda-Aranyos vármegye topánfalvi járásának bevonását sürgették 1906-tól, a Román Nemzeti Párt a románlakta területek segélyakcióba bevonását 1910-től.
A kirendeltség vezetősége 1907-1910-re elszigetelődött a társadalmi közegektől (egyesületek, társaságok), viszonya megromlott a marosvásárhelyi székhelyű Székely Társaságok Szövetségével, amely a magyar kormányok nemzetiségi politikájával elégedetlen, főleg nemzeti érzelmű, középosztálybeli értelmiségieket tömörítette.
Segélyakciókból középfokú szakhivatal
A hivatalt váratlan gazdasági és politikai események, mint az 1912-1913. évi esős időjárás okozta országos segélyakció lebonyolítása, illetve az első világháború, majd a katonai megszállások előre nem látható feladatok elé állították.
Serényi Béla földművelésügyi miniszter (1910. jan. 17-1913. június10.) 1912 végén bejelentette a törvényhozásnak, hogy a hegyvidéki, erdélyrészi és felvidéki kirendeltségek elveszítik ínségakció jellegüket és rendszeres munkakörrel bíró középfokú szervekké alakulnak.
Az 1913. április 28-i szervezeti és működési szabályzat rendezte a hivatalok helyzetét és rögzítette feladatukat. A tárca külső hivatalai és szakközegei – az oktatási és tudományos intézetek (iskolák, kísérleti állomások), állami birtokok, országos lótenyésztési ügyek, kincstári fürdők és nyaralótelepek, erdészeti és vízügyi szervek, valamint az állami vagyon kezelésére rendelt hivatalok és közegek kivételével – az illetékes tárcakirendeltségek közvetlen hatósága (felügyelete és ellenőrzése) alá kerültek.
A kirendeltségek feladata lett a külhivatalok működésének összehangolása, a minisztériummal és a vidékkel való kapcsolattartás. A hivatalok figyelemmel kísérték a gazdasági viszonyokat, előmozdították a mezőgazdaság fejlesztését, törvények és rendeletek végrehajtását, támogatták a gazdatársadalmi szervezetek működését. A miniszter az erdélyrészi kirendeltséget marosvásárhelyi (Brassó, Csík, Háromszék, Kisküküllő, Maros-Torda, Udvarhely megyékre) és kolozsvári kirendeltségekre (Alsófehér, Hunyad, Kolozs, Krassó-Szörény, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos megyékre) osztotta.
Serényi azt is tervezte, hogy a kirendeltségi szervezetet fokozatosan az ország egyéb részeire is kiépíti, majd kerületi földművelésügyi igazgatóságokká alakítja át. A júniusban megalakult Tisza-kormány (1913. június10. – 1917. június15.) azonban nem tartotta keresztülvihetőnek ezt, ellenben a gazdasági akciókat – a magyar állameszmével szimpatizáló – nemzetiségi kisbirtokosságra is kiterjesztette. A kirendeltségi rendszer 1914 tavaszára 31 megyére, a történeti Magyarország csaknem felére kiterjedt. A hivatalok megszűnéséről nincs pontos adat: a kolozsvári hivatal 1919. október 15-én szűnt meg és Marosvásárhelyre települt át, 1920 elején azonban onnan is kiutasította a román hatalom. A kiegyezés kori magyar kormányok gazdaság- és nemzetiségpolitikájában a regionális gazdasági akciók bizonyultak a leghatásosabb pozitív intézkedéseknek, amelyek az ellátási, foglalkoztatási gondokon kívántak enyhíteni. A segélyakciók nemzetiségi célja egyrészt a magyar kis-, közép- és gazdagparasztság gazdasági megerősítése volt, másrészt a nemzetiségi birtokosok körében végzett pozitív gazdasági tevékenység.
Balaton Petra történész
1974-ben született Budapesten. 1998-ban szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-kommunikáció (rádiós) szakán. Doktori fokozatot 2007-ben nyert el a Debreceni Egyetemen. 2002-2010 között a Károli Gáspár Református Egyetem, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén tanársegédként, 2010 óta egyetemi adjunktusként dolgozik. Oktatási területe az 1790-1914 közötti magyar gazdaság- és társadalomtörténet. 2009-2012 között a MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében végzett kutatásokat az „Állami akciók a leszakadó régiók felzárkóztatására a dualizmus korában” témakörben. Kutatási területe a dualizmuskori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Székelyföldre és a leszakadó régiókra.
Fontosabb publikációk:
Balaton Petra: A nemzeti jövedelemszámítás magyar módszeréről. In: Ezredforduló–századforduló–hetvenedik évforduló. Ünnepi tanulmányok Zimányi Vera tiszteletére. Szerk.: Újváry Zsuzsanna. Piliscsaba, 2001. 245–267.
Balaton Petra: A székely akció előzménye és története. Székelyföld, 6. (2002) 6:62–91.
Balaton Petra: A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységéről (1902–1920). Magyar kisebbség, 8. (2003) 2–3:82–92.
Balaton Petra: A székely akció története. I. Források, 1. Munkaprogram és kirendeltségi jelentések. Cartofil, Bp., 2004.
Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció. Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2:55–122. Balaton Petra: Székelyföldi tabló (Közéleti személyiségek emlékiratai Székelyföld fejlesztésére a XIX. század utolsó évtizedeiben). Csaba királyfi elárvult népe. Szerk.: Takács Péter. Székely Konferencia. Debrecen, 2009. 285-306.
Balaton Petra: A székely társadalom önszerveződése: a székely társaságok (Törekvések Székelyföld a XX. század elején). I. rész. Korunk, 2010. 3. (2010) 1: 78-85., II. rész. Korunk, 2010. 3. (2010) 2: 71-78. Balaton Petra: A Brassói Kereskedelmi és Iparosegylet szerepe az erdélyi iparvédő mozgalomban. Trianoni Szemle, 3. (2011) 3 (július–szeptember):54–65.
Balaton Petra: Szterényi József erdélyi pályafutása. Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. sz. 146-170. Balaton Petra: A Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségi szervezete és a temesvári hivatal tevékenysége (1913–1914). Archivnet, 11. (2011). 6. sz.
Balaton Petra: A székely falusi társadalom közösségi színtere. Népházak, szövetkezeti házak. Orpheus Noster, IV. (2012), 2. 30-46.
Balaton Petra: A feudális székely társadalom változásai a polgári átalakulás korában. Discussiones Neogradienses,11. Feudális társadalom? Szerk.: Szirácsik Éva. Salgótarján, 2011. 101-127.
Balaton Petra: Állami akciók a lemaradó régiók fejlesztésére a dualizmus korában. In: Bartha Miklós és kora. Regionális fejlesztések. Székelyudvarhely, 2013. 69-81. Transindex.ro

Idén is virágkocsik vonultak
A nagyváradi önkormányzat együttműködve a debrecenivel az idén is megszervezte a Nyitott ablak Európára-rendezvényt, immár X. alkalommal.
A cívis városból áthozott öt allegorikus virágkocsit is felvonultató menet szokás szerint augusztus 21-én, délután 4 óra körül indult a várad-rogériuszi cikk-cakk tömbházaktól, s haladt utána a Dacia-sugárút- Petőfi park- Magheru/Sztaroveszky sugárút- December 1. tér útvonalon. Természetesen a kompozíciókat már a „start” előtt sokan megcsodálták, készültek a családi fotók és a mostanában nagyon divatos úgynevezett szelfik. A helyzetet az idén némileg bonyolította ugyan, hogy áramkimaradás miatt az 1-es villamosok a volt olaszi temetőtől nem közlekedtek, illetve csőcserék is zajlanak, de mint utóbb kiderült, különösebb gondot ezek a tényezők nem okoztak.
A felvonulók közt voltak lovasok, a Pusztai Farkasok Ordasnemzetség hagyományőrző egyesület és a Red Point Sportklub íjászai, mesefigurák (Miki egér és Minnie, Micimackó, Scooby Doo, Garfield stb.), román és magyar néptáncegyüttesek (micskei Görböc, érmihályfalvi Nyíló Akác, magyarremetei Kéknefelejts), mazsorett- (Mystique, Phoenix, Korál) és moderntánc-csoportok (Feeling Dance, Unique Dance Studio, Sunshine, Tini Dance, Replay Dance). Az ünnepélyes „útrakelés” a korábbi évekhez kevésbé volt látványos, csupán Ovidiu Mureşan alpolgármester nyilatkozott a sajtónak röviden arról, miért jelentős a két önkormányzat közti együttműködés.
Színes léggömbök
A Szent Korona természetesen a magyar lakosság körében aratott nagy sikert. Balatonfüred és Debrecen városa, valamint egy kft. közös virágkocsit indított A fürdőkultúra hajnalán címmel, mely a füredi régmúlt időket idézte fel a Balaton vizén csónakázó párral, a nadrágját feltűrve vízbe gázoló libériás pincérrel és a labdázó gyerekekkel. A Debreceni Egyetem hetedik éve vett részt a karneválon önálló virágkocsival, ami idén egy jól ismert orosz népmesét jelenített meg, némileg modernizálva. Eszerint a megszerzett és befektetett tudásnak köszönhetően olyan nagyra nő a biorépa, hogy csak együttes erővel, a család apraja-nagyjának bevonásával lehet kihúzni azt a földből.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Sütő, a megkerülhetetlen
(M)ilyen gazdagok vagyunk? címmel tartottak kétnapos konferenciát Sütő András életművéről Marosvásárhelyen. A hamarosan könyv formájában is megjelenő előadásokat Parászka Boróka összegezte.
Aligha van fontosabb és nehezebb kulturális vállalkozás ma Marosvásárhelyen, mint a Művészeti Egyetem munkatársai által szervezett, október utolsó hetén zajló Sütő András „műhelykonferencia”. A kétnapos beszélgetéssorozat célja a programismertető szerint  „olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott  –  és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Az óvatos és diplomatikus felhívószöveg sejteni engedi, mi is a tétje egy ilyen egyeztetésnek. A Sütő-életmű a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kulcsa a társadalmi emlékezet és a kulturális helyzetértékelés szempontjából Erdélyben. Arra azonban, hogy hogyan lehet érvényesen és korszerűen kezelni ezt a hagyatékot, nincs egyértelmű és konszenzusos alapon elfogadott válasza sem az irodalom- sem a társadalomtudományoknak. A Sütő-életmű újraértelmezésére volt néhány kísérlet az elmúlt években, de ezek lezáratlan vitákba, esetenként botrányba fulladtak. Azon a területen, amely az erdélyi közösségi emlékezetben és tudásban Sütőhöz köthető, egyre nagyobb fehér folt tátong, egyre kisebb az esély arra, hogy a hiányosságokat, anakronizmusokat korrigálni lehessen.
Megnyitott kérdések
A marosvásárhelyi műhelymunka kockázata tehát nagyon nagy volt. Nem is indult zökkenőmentesen ez az eszmecsere: a meghívott előadók közül különböző személyes, vagy más okok miatt többen visszaléptek, lemondták részvételüket. Sajnos nélkülözni kellett például a Debreceni Egyetem munkatársait (Cs. Nagy Ibolyát, Márkus Bélát), és nem volt jelen Stefano Bottoni sem, akinek kutatásai alapjaiban érintették mindazt, amit Sütő András rendszerváltás előtti politikai-közéleti szerepéről tudható. Bár a vita a résztvevők távolmaradása miatt nem érintett minden problémát, ennek ellenére elérte célját: kérdések sorát nyitotta meg, körvonalazódott, miért és hogyan érdemes gondozni a jövőben a Sütő-hagyatékot. A megnyitón a Művészeti Egyetem dékánja, Kós Anna azzal ösztönözte a beszélgetést, hogy elengedhetetlen „szakszerű nyomot hagyni nagyjainknak.”  Hogy mit jelent a „szakszerűség”, arra különböző válaszokat adott a két napos eszmecsere.
Román párhuzamok
Valószínűleg a legnagyobb meglepetést Sorin Criţan, a Művészeti Egyetem rektora okozta, aki román nyelven adott elő Sütő Andrásról, és az életmű román irodalmi párhuzamait kereste, illetve mutatta ki. Az Anyám könnyű álmot ígér és az Engedjétek hozzám jönni a szavakat bizonyultak a legfontosabbnak ebben a motívumokat-alaptémákat rendszerező értelmezésben, amelyen átütött az érzelmi érintettség, a rácsodálkozás, a filozófiailag megalapozott és megtámogatott lelkesedés. Sorin Crişan megértette, hogy mi a fontossága Sütő Andrásnak, azt is megértette, amivel a magyar irodalomtörténet máig adós:
ez nem csak egy erdélyi magyar életmű, hanem egy romániai magyar hagyaték is, amely sok, máig nem azonosított szállal kötődik a román kultúrához.
És megértette azt is, milyen tétje van annak, hogy román kutató emlékezzen az 1990-es atrocitások magyar író-áldozatára. „Nem is gondoltam volna azt, hogy Sütő András kötődik a román irodalomhoz is” – reagált a rektor felszólalására Szász László irodalomtörténész, író, aki szerint a konferenciának azt a kánont kell megtalálnia, amibe „beléphet Sütő András”, mert „nem az életmű és a műalkotás értéke változik, hanem a kánon”. Ugyancsak Szász László mondta, Sorin Crişan szavaira reagálva, hogy a Sütő életmű „meghitt mítoszait” nem leépíteni kell, hanem  át- és újraépíteni. Ezt a célt igyekezett követni Elek Tibor irodalomtörténész, aki az Anyám könnyű álmot ígér értelmezését vissza kívánta venni az általa ideológiainak nevezett megközelítésektől, a mű esztétikai értékeire, például személyességére hívta fel a figyelmet. Ő volt az egyetlen, aki érintette az elmúlt évtizedben zajló Sütő-vitákat, illetve a Sütő életművel kapcsolatban megfogalmazott negatív kritikákat. Igaz ezeket felszínesnek és cáfolhatónak ítélte. Azzal a kritikával kapcsolatban például, hogy Sütő a hetvenes években nem élt az ellenzéki irodalom eszközeivel és lehetőségeivel, megjegyezte, erre a következtetésre csak az jut, aki nem érti, vagy szándékosan félreérti az Anyám könnyű álmot ígér szövegét.  Hozzátette ugyanakkor, hogy Sütő András „inkább lantosa, mint kritikusa” volt korának. Az Elek Tibor által megfogalmazott „kritika kritikája” tulajdonképpen megválaszolatlan maradt, mivel azok, akik a kifogásolt értelmezéseket közreadták, nem voltak a konferencia résztvevői.
Az egyértelművé vált, hogy az ezredfordulón elhalt viták rendezése nem elodázható, mint ahogy az is, hogy Sütő András viszonya a korabeli irodalmi áramlatokhoz, a kulturális, illetve politikai ellenzékiséghez csak akkor értékelhető objektíven, ha a teljes romániai kontextust figyelembe veszi az értelmezés.
Ez pedig akkor lehetséges – hangzott el a sokszor, több okból ismételt mondat – ha a hagyatéka kutathatóvá válik, így az is követhető: mi az, amit például a román irodalomból a szerző ismert, véleményezett. Ez a dimenzió teljességgel feltáratlan. Sütő András, ha csak a róla írt monográfiák, elemzések számát vesszük alapul, sokkal inkább „magyarországi” író, mint erdélyi. Magyarországon ugyanis sokkal intenzívebb figyelem fordult felé az elmúlt évtizedekben, mint Erdélyben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lett volna kulcsfigurája az erdélyi köz- és kulturális életnek. Sokkal inkább a munkásságát érintő reflexiók intenzitását jelzi. Hogy miért vált Magyarországon fontossá Sütő András a hetvenes-nyolcvanas években, azt szemléletesen megvilágította  Kovács Dezső és Jákfalvi Magdolna. A két színházi szakmeber Sütő András magyarországi bemutatóinak kontextusát ismertette. „Puha, inkább slampos” diktatúrában kerültek színpadra Sütő művei – fogalmazott Kovács Dezső – aki arra mutatott rá, a politika támogatta bizonyos értelemben ezt a színházi rendszerkritikát, „fényezte magát” ezzel a nyitottságával. Az a különös fordulat, hogy az Erdélyről író, erdélyi Sütő András mégiscsak Magyarországon válik jelentős mértékben értelmezetté, nem egyszeri ebben az életműben. Mit kezdjünk például azzal a ténnyel, hogy a protestantizmus nagy drámáiról, karaktereiről író Sütő András kifejezetten távol tartotta magát az egyháztól? Valóban távolságról van-e szó, vagy valamiképp mégiscsak, búvópatakként, kódként – hasonlóan a kisebbségi közösség kódjaihoz – nagyon is jelen van, új tartalmat nyer a protestantizmus? És ha Sütő újraírta a reformáció nagy témáit-alakjait, hogyan reagált erre az egyház?
Tartható-e az állítás, hogy a rendszerváltás előtti rezsim ugyanúgy járt el Sütővel, mint ahogyan a református egyház?
Szász László részletes, dokumentált előadását nehéz néhány mondatban visszaadni, de ezen a jelzett nyomvonalon is több szempontból újra értelmezhetőek Sütő legfontosabb drámái.
 Feledés várja?  
Ha azonban a Szász után következő felszólaló alapján döntünk arról, hogyan kezeljük a hagyatékot, rövidre zárhatjuk a hasonló dilemmákat. Vida Gábor ugyanis arról olvasott fel tömör, nagyon gondosan felépített szöveget: miért érezte egyetemista  felvételizőként, a nyolcvanas évek végén, reménybeli Magyar szakosként Sütő András prózáját olvashatatlannak, és nem folytathatónak? Vida nem viaskodott azzal, hogy megfejtse a Sütő-kódokat, sem a kisebbségit, sem a protestánst. Elutasította a „bővítmények mögötti bravúrkodást”, amely mögött „eltűnik a szerző”. Sütőt a „feledés várja” – mondta a legfrisebb, és méltán sikeres Erdély-regény szerzője – radikális jelzőit rosszallóan fogadta a közönség. „Ennek elment az esze” – hallatszott a közönség soraiból: ez az írói el- és leszámolás volt a Sütő-konferencia legdrámaibb pillanata, amelynek megvolt a maga paradoxona. A Sütő-ellenes, metaforákat, jelzős szerkezeteket elutasító szöveg ugyanis metaforákkal, jelzős szerkezetekkel volt tele, úgy működött, mint egy Sütő-mű. Hogy lehet ugyanúgy teljesen mást állítani? Hogyan fedhetik el egymást a jelentések? Hogyan lehet szembefordítani saját írói eszközeit a szerzővel? Erre a kérdésre a konferencia második napján Aradi József adott választ, aki a Sütő életmű digitális jelen (nem) létéről, valamint a metafórákból való kilépés lehetetlenségéről tartott előadást. Az eszmecsere során az elméleti és praktikus kérdések kiegészítették egymást, bizonyos értelemben össze is kapcsolódtak. Az Aradi által felvetett digitalizálási problémák-lehetőségek  érintették a kérdést, hogy mennyire hozzáférhető ma Sütő András magyar nyelven. Szó esett arról is, hogy a magyar kultúrán kívül mennyire van vagy lehetne jelen ez az életmű. Kuszálik Péter bibliográfusként pedig azzal szembesített: ma még olyasmi is problémát jelent, hogy mi egy-egy Sütő mű pontos címe, hányféle szövegváltozata van a munkáinak. A Sütő-bibliográfia összeállítója  összegezte, melyek lennének egy teljes életműkiadás feltételei, és milyen haszna lehetne egy ilyen vállalkozásnak. A praktikus megfontolásokat újra és újra fölülírták az indulatok, vagy a megoldatlan kérdések. Molnár Gusztáv hosszú és szövevényes ismertetőt tartott Sütő már sokat vitatott 1956-os szerepéről. A dolgozat legalább annyira szólt Sütőről, mint amennyire arról: miért nem közölhette ezt a tanulmányt a szerző, melyik szerkesztőség, milyen indokkal utasította el. Sütő sokakat érint, sokaknak jelent eszközt ez az életmű, illetve az azzal való foglalkozás az önértelmezéshez, saját helyzetük, múltjuk, jelenük értékeléséhez. Ez derült ki Molnár Gusztáv előadásábol csakúgy, mint az előadásokon kívül felszólaló résztvevők mondanivalójából. Ötvös József református esperes személyes emlékeit mondta el arról, miféle vitákat váltottak ki a protestantizmust érintő művek. Bodolai Gyöngyi újságíró, egykori magyarszakos tanár arra emlékeztetett: ezek a művek nem csak irodalomértőkhöz jutottak el, és nem csak irodalomértőkre- és fogyasztókra hatottak. A hetvenes-nyolcvanas években falun idézték, adták kézről-kézre könyveit, vagy éppen tanulták meg, adták elő Sütő András szövegeit.
Összességében kezelhető
Nosztalgia, kritika és szakszerűségre törekvő irodalomértés ért össze a konferencia ideje alatt. Számtalan kutatási téma, megoldatlan feladat merült fel. Körvonalazódott az is, hogy ha a szakszerű filológiai munka feltételei nem lesznek adottak, hogyan tűnhet el a köztudatból, vagy sérülhet a rosszul szerkesztet kiadványokban újra megjelenő Sütő-életmű. Felvillant néhány ellentétes szempont is, de a korábbi viták rendezéséig nem jutott el ez az eszmecsere. Mint ahogy az sem dőlt el, pontosan milyen szemlélet, milyen módszertan mentén haladjon a Sütő hagyaték gondozása. Erre a kérdésre részben Markó Béla adott választ, aki Sütő András közéleti szerepvállalásáról tartott előadást. Személyes emlékek, és nagyon szakszerű, helyenként távolságtartó, kritikus esztétikai, helyenként elismerő közéleti értékelés ért össze. Mert a Sütő-életmű így, összességében kezelhető. A közéleti és az irodalmi pálya nem válaszható el a politikaitól, – hangsúlyozta Markó. A Sütő-kultusz nem érinthetetlen, tette hozzá, lehet kritizálni, vagy elutasítani az életmű néhány elemét. Fel kell azonban ismerni ennek a pályának azon részeit, amelyek ma is mintát jelenthetnek, amelyek érvényesek maradtak, vagy amelyek ma is meghatározzák a közösségi önismeretet. Ilyen minta a „normális radikalizmusa”, amely határozott célokhoz is a tárgyalás lehetőségét kereste. És ilyen, mint az a makacsság, amellyel Erdélyhez ragaszkodott.
*
A konferencián elhangzott előadások szövegét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hamarosan kötetben jelenteti meg. A műhelymunka valódi sikere az lehet, ha döntés születik a Sütő-hagyaték kutathatóságáról (az is felmerült, olyan irodalmi központ létrehozására van szükség, amilyen a kolozsvári Szabédi-ház), ha csökkennek a társadalmi önismeret fehér foltjai, ha sikerül konszenzusra jutni a Sütő-életmű értelmezésével kapcsolatban, vagy legalább sikerül közelíteni az álláspontokat. Mindehhez most van némi akarat, és némi érdeklődés (a konferencia előadóin kívül kisszámú, de kitartó közönség követte az előadásokat), és adott egy  életmű, amelyet – akár elfogadjuk, akár elutasítjuk – nem lehet megkerülni. Ott van mindabban, ahogyan magunkról gondolkodunk, és amit magunkról gondolunk Erdélyben.
Megjegyzés: Parászka Boróka évek óta harcol Sütő András munkásságának elismerése ellen.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„A történetírásban a logika sem elhanyagolható”
A 85 esztendős EGYED ÁKOS történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával gyermekkora és ifjúsága éveiről, tudományos pályájának alakulásáról, napjainkig lankadatlan kutatói tevékenységéről Szilágyi Aladár beszélgetett.
- A história felé ki terelte az érdeklődését?
- Harmadikos-negyedikes koromban Harkó József tanította a történelmet és a földrajzot is. Jó fellépésű, színes előadó volt, aki megkövetelte az anyag az ismeretét. Nem vitte túlzásba az apróbb adatok megismétlését, hanem, ha összefüggésében tudott az ember válaszolni a kérdésére, akkor nagyon meg volt elégedve. Ez akkor még magyar világ volt, tanultuk Magyarország történetét, melybe néha egy kicsi erdélyi történetet is beiktatott. 1945-46-ban már a román tananyag és tantervek szerint tanították a históriát. Ekkor már kimaradt a magyar történelem, de az egyik jó tanárunk, aki sokáig volt a fronton, és későre jött haza a hadifogságból, úgy tanította Románia történelmét, hogy beleszőtte ott, ahol lehetett, kicsit a magyar történelmet, Erdélyt. Ezért, aki odafigyelt és tanult, az érettségire ahhoz jó alapot kapott, hogy tovább tanulhasson.
- Említené néhány nevesebb professzorát a Bolyairól?
- Fél évig tanított bennünket László Gyula és Entz Géza is. Azután nekik el kellett menniük. László Gyula ősrégészetet adott elő, érdekesen beszélt, fel tudta csigázni az érdeklődésünket. Később, amikor már szinte kollegák lettünk, egy találkozásunk alkalmával történelemről is beszélgettünk, amikor a kettős honfoglalás elméletét kezdte kidolgozni és publikálni, kezdetben hívévé szegődtem ennek az elméletnek, hiszen tiszteltem őt. Most is vitatott ez az elmélet. Entz Géza művelődéstörténetet tanított, nagyon szakszerűen. Ő szárazabban beszélt, de pontosan lehetett követni előadását. Szerettem Imreh Istvánnak a székely agrártörténetről szóló kurzusát. Neki is köze volt ahhoz, hogy elég korán kezdtem foglalkozni a székely falutörténettel.
- Az egyetem utolsó éveiben már lehetett orientálódni valamilyen szakosodás felé?
- Negyedéves koromban kineveztek az egyetemes történelem katedrára gyakornoknak. Erdélyi László – ő újságíró volt – nyugatról került haza, illegalista volt. Egyetemes történelmet adott elő, de mivel Angliában több évet töltött, tudta egy kicsit fűszerezni a saját nyugati tapasztalataival is, de óvatosan, mert akkor már nem lehetett egy jó szót se szólni a „kapitalista” világról. Szemináriumokat vezettem, különösen érdekelt a diplomáciatörténet.
Aztán jött egy törés az életemben: utolsó éves voltam, amikor édesapámat néhány hektár földjéért kuláklistára tették, nekem pedig felmondták az állásomat.
De még az államvizsga közben érkezett Bukarestből egy bizottság, amely engem is meghallgatott a terveim felől; akkor alakult át a Román Akadémia a Román Szocialista Köztársaság Akadémiájává, kellett néhány magyar kutató is a kolozsvári fiókintézetbe. Azt kérdezték, akarnék-e tudományos kutatással foglakozni? Átvillant az agyamon, íme, itt van a gondviselés és az esély a lépésre. Mondtam: szeretnék kutatással foglalkozni. Elvittek négy hónapra katonának, mire hazaérkeztem, apámnak megérkezett a felmentő papírja a kulákság alól, mert a falu megindult a védelmére, hiszen jó tanító volt, szerették. 1952 decemberében kerültem az Akadémiához, jelentkeztem a kolozsvári fiók igazgatójánál, Constantin Daicoviciu professzornál.
- Milyenek voltak az első hónapok benyomásai?
- Daicoviciu professzor meglepődött, amikor átnyújtottam neki a kinevezésemet. Nem tudott róla, én voltam az első magyar kinevezett a fiókhoz. Kérdezte, honnan származom, s mintha érdekelte volna, hogy székely vagyok. A Jókai utcai Történeti Intézetben volt a munkahelyem. Először a Munkásmozgalmi Kutatócsoportba osztottak be, hadd kutassa ez a magyar gyerek a munkásmozgalom történetét. Mit mondjak, kezdetnek az is volt valami, állást kaptam, azt csináltam. Járni kezdtem a könyvtárba, a levéltárba, sztrájkok, szervezkedések után kutattam.
-  A parasztmozgalmakkal is akkor kezdett foglalkozni?
- Néhány évvel később, jobban feküdt nekem a parasztkérdés története: hosszú évekig a földmegoszlást, a parasztság különböző rétegeinek a helyzetét kutattam, meg is jelent egy könyvem A parasztság története Erdélyben címmel, amely egy falumbeli jó gazdaember, Kovács Lajos kezébe is eljutott, s a találkozásunk alkalmával azt mondta nekem: „Ákos, mi székelyek nem vagyunk parasztok”.
Erre nem késlekedve válaszoltam, hogy nem is rájuk gondoltam, hiszen tudtam, hogy „a parasztság” fogalma a volt jobbágyságra vonatkozott. A székelység nagy része katona volt, vagy szabadszékely, nem is nevezték parasztnak. Most sem szereti a székely, ha elődeit parasztozzák. Így a visszajelzés megtörtént, ami arra is figyelmeztetett, mennyire kell vigyázni a dolgok pontos definícióival. A székelység történetével is ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni.
- Bizonyára adott volt a tematika, hogy milyen témakörben kell kutatni. Volt lehetősége arra is, hogy a saját szakállára kutasson?
- Amikor a levéltárban kutattam, vagy régi újságokat tanulmányoztam, rendszerint bejött egy-egy jelentés, cikk Kolozsvárról, a székelyekről, vagy 1848-49-ról, amit leírtam, vagy feljegyeztem, s így gyűlt a forrásanyag a tervezett saját munkáimhoz is. Aztán megbízták az intézetet, hogy az 1848-as forradalom dokumentumait gyűjtse össze.
- Gondolom, akkoriban nem volt sok hozzáférhetőség a levéltári dokumentumokhoz?
- Mindig vinni kellett az igazoló papírt, hogy ezt meg ezt tanulmányozza az illető, és hát… azt adtak, amit akartak. Magyar nemzeti vonatkozású, a magyar történelemre vonatkozó nagy anyagokat nem adtak ki. Azt mondták, nincs rendezve, vagy azt, hogy nincs ilyen. Amikor a 48-as anyaggal kezdtünk foglalkozni hivatalosan, akkor már engedékenyebbek voltak, de akkor se jutottunk hozzá mindenhez. Amikor az úgynevezett 48-as munkaközösségbe kerültem át, Victor Cheresteşiu aligazgató vezette ezt a csoportot, az jól jött, mert kutatni küldtek székelyföldi levéltárakba, sőt Budapestre az Országos Levéltárba is. Így nagyobb lehetőségem nyílt a székely história kutatására is. Sepsiszentgyörgyön Árvay József volt a levéltáros. Ő, amikor ott kutattam, hozogatta azokat az anyagokat is, amiket másnak nem nagyon mutogatott. De még sok probléma adódott, ha magyar vonatkozású forrásokat kértem, például az 1848-as Unióbizottság iratait szerettem volna átnézni.
- Az Unió-bizottság a kolozsvári országgyűlésnek volt az intézménye 1848-ban…
- Úgy van. Teleki József lett az elnöke, amikor a kormányzósága megszűnt. Az volt a feladata, hogy az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény végrehajtásához ajánlásokat tegyen a magyar kormánynak. Tehát ennek a bizottságnak az anyagát valamikor láttam, azóta sokszor próbáltam újból kikérni, de mindig az volt a válasz, hogy… nincs.
- A mai napig?-
A mai napig. Lehet, más anyagok közé sorozták be.
- Nem is emlékszem, hogy különösebb közlések lettek volna erről…
- Márki Sándor dolgozta fel régebben azokat az ajánlásokat, amelyeket az Unió-bizottság fogalmazott meg. Jó lett volna alaposabban átkutatni ezt a forráscsoportot, remélhetően nem ismert dolgokat is tartalmaz.
- Annál is inkább, mert 48-49-cel kapcsolatosan sok még a feltáratlan és tisztázatlan kérdés…
- Nagyon nagy 1848-49 forrásbázisa, majdnem áttekinthetetlen. Azokban az években jelentős mennyiségű iromány, irat keletkezett, nem merném azt mondani, hogy mindent ismerünk. Különösen a helyi vonatkozások tekintetében sok a tennivaló. És ott van még a bécsi levéltár is. Nagyszebenben is sok a kutatnivaló.
- Bizonyára volt olyan a pályája során, hogy nem remélt, izgalmas dokumentumra bukkant…
- Többször is előfordult. Elmondok egy esetet. Háromszék 1848-49-es történetét kutatva – ezt Domokos Gézával beszéltük meg, ő volt akkor a Kriterion igazgatója –, éppen Sepsiszentgyörgyön vagyok, kihozzák az anyagot, és kapok egy nem túl nagy írást, amelyről hiányzott a dátum és aláírás. Amikor elolvastam a forrásban írtakat, éreztem, ez valami fontos irat lehet. Addig próbálkoztam, összehasonlítások, logikai következtetés alapján – mert a történetírásban az se elhanyagolható –, amíg rájöttem, ez a legfontosabb dokumentum. Akkor keletkezett, amikor Gábor Áron megjelent Háromszéken az ágyúival, a piactéren kivégezték az áruló Balázs Manót, és a tanácsteremben zajló gyűlés elhatározta a fegyveres önvédelmi harc vállalását. Nekem ez jó alapot biztosított a további kutatáshoz.
- El is várták Öntől – de gondolom, mint 48-49 kutatóját érdekelték is – a román nyelvű dokumentumok tanulmányozását?
- Akkoriban román forrás kevés keletkezett, mert a közigazgatás magyar nyelvű volt.
- Balázsfalvának, a brassói román körnek sem maradtak fent dokumentumai?
- Hogyne, ezeket eredetiben tanulmányoztuk. Amennyire módunkban állt, az adott kérdésnek a román anyagát is úgy gyűjtöttük, mint a magyart, a román sajtót s a vonatkozó szakirodalmat is kis munkaközösség tanulmányozta, gyűjtötte,  részben publikálta is.
- Volt olyan próbálkozás, akkoriban vagy később, hogy a román kollegákkal egyeztessék a dolgokat, tisztázzák, vagy kicseréljék az információkat egymással, netán, napjainkban egyfajta közeledő szemlélet alakuljon ki?
- Nagyon nehéz kérdést tett fel, mert román kutatók, magyar kutatók együtt gyűjtöttük a forrásokat, de más kérdéseket vet fel az események feldolgozása. Vannak román kutatók, akik nem túl kíváncsiak arra, mi a véleménye a magyar történetírásnak például a balázsfalvi gyűlésről, vagy a polgárháborúról. Ők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy számukra kényes kérdésekben az az irányadó, amit a román források, vagy a régi történetírás mond. Ez különösen 1848 kérdéseit illetően máig így van. Emiatt nem nagyon látom a közeledés lehetőségét. Magam is próbáltam, nem is egyszer, hogy legalább a jobbágyfelszabadítás kérdését tárgyaljuk meg együtt.
- Pedig ha nem is hozott nemzeti felszabadulást, társadalmilag óriási jelentősége volt a románság számára is, hiszen több román jobbágy volt Erdélyben, mint magyar…
- Sokkal több. Persze, óriási dolog volt, hogy egyik napról a másikra a jobbágy, ha román, ha magyar, a megyékben szabad lett, megkapta azt a földet, amelyet eddig művelt, és amelyről robottal tartozott. Tulajdonosa lett a földnek anélkül, hogy meg kellett volna váltania, mint Havasalföldön, ahol a jobbágynak önmagát kellett megváltania. E tekintetben kellene legalább közösen elindulni, és innen továbblépve közelebb lehetne hozni egymáshoz a két koncepciót. Eddig ez nem sikerült.
- Jó néhány évvel ezelőtt – nem véletlenül – fellángolt a vita a románok által lebegtetett „bűvös szám”: a 40 ezer román áldozat száma körül. Többször is megírta, még publicisztikában is, hogy a legjózanabb számítások és mindenféle forrás egybevetése alapján, annak tizedére tehető a román áldozatok száma, a magyaroké annak mintegy kétszeresét teszi ki.
- Ez a megállapításom ma is megállja a helyét. Nagy igyekezettel gyűjtöttem az erre vonatkozó anyagot, és amikor az osztrákok által elrendelt összeírást megkaptam, amely precízen leírta még a nevét is annak, aki elpusztult – ha román volt, a magyart nem. És annak az összeírásnak az alapján meg lehetett állapítani az áldozatok számát, mert az osztrák illetékesek biztos, hogy nem kisebbítették. A román áldozatokat számba vevő osztrák összeírás szerint 4356 fő volt, míg az áldozatul esett magyar polgári lakosság megbízható források alapján 7500-8500 főre rúgott, egyes – nem elhanyagolható – források szerint meghaladta a 10 ezer főt is. Ezekről a kérdésekről részletesen írtam Erdély 1848-1849 című munkámban.
Tehát a polgárháború sok ember életébe került. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg a magyar forradalom történelmi jelentőségéről, ami rendszerváltást jelentett, akkor alakult ki a polgári magyar nemzet, amely a rendi nemzet helyén jött létre.
- Hogyan alakult 1989 után helyzete és munkássága?
- 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia a külső tagjai közé választott. Nagy megtiszteltetésben részesített a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem azzal, hogy négy alkalommal is hosszabb időre meghívott vendégtanárnak, s a végén az egyetem díszdoktorává avatott. A Kolozsvárt Jakó Zsigmond professzor vezetésével újjászervezett Erdélyi Múzem-Egyesület (EME) 1991-ben rám bízta az első szakosztály vezetését, majd 2002-ben az egyesület elnökévé választottak. 2003-tól megszerveztük a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, éves konferenciát, amely azóta is a legnagyobb romániai magyar tudományos fórum. Hogy a tudományművelést a vidéki városokban is előmozdítsuk létrehoztuk, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókegyesületeit is Marosvásárhelyt, Gyergyószentmiklóson, Zilahon és Nagyváradon is – utóbbi helyi problémák miatt megszűnt. Az EME keretében kutatóintézetet alakítottunk, alapkutatások folytatására. Jelenleg az EME elnöki tisztét Sipos Gábor látja el.
Ami az egyéni kutatómunkámat illeti, a megnövekedett lehetőségeket igyekeztem kihasználni, s a már korábban elkezdett kutatásaimat folytattam. Részt vettem az erdélyi s magyarországi tudományos életben: konferenciákon előadóként nagyszámú meghívásnak tettem eleget, jó néhány alkalommal történelmi vetélkedőket irányítottam. Több kötetem jelent meg, a már említett Erdély 1848-1849 című kötet mellett a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije, valamint  A székelység rövid története című, immár  három kiadást elért kötet. Az idén mutattuk be a szülőfalumban Bodos, egy szabad székely falu története című munkámat. Jelenleg a háromkötetes Székelyföld története című kiadvány koordinálása egyik legfőbb feladatom.

Előadások az intenzív terápiás ellátásról
A ROMÁNIAI MAGYAR ORVOS- ÉS GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉSÉRT EGYESÜLET március 2-5. között szervezi meg ötvenkilencedik továbbképző ülésszakát, amelyen ingyenes a részvétel. A téma: aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátás. Meghívott előadó dr. HALLAY JUDIT egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszé-kének oktatója. Az előadások tematikája: hétfő: Mesterséges táplálás – parenterális. A lipidemulziók jelentősége; kedd: Mesterséges táplálás – enterális. A rostok szerepe; szerda:Gondolatok a posztoperatív és a daganatos fájdalomcsillapításról. A folyadék-elektrolitháztartás zavarai és azok kezelése; csütörtök: Légút- biztosítás a tüdőműtétekhez. Etikai kérdések az intenzív betegellátásban.
Helyszín: RMOGYKE Tanulmányi Központ, Deus Providebit Tanulmányi Ház, Marosvásárhely, Rózsák tere 61. szám.
Népújság (Marosvásárhely)

Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművész
Együttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.
A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították.
Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt.
A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.
"A romániai elit" tagja
A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották.
Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is.
2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert.
Cs. P. T.
maszol.ro

Arany János-életműdíjat kapott a MTA-tól Benkő Samu
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn az MTA 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat.
A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló 2015-ös évi Arany János-életműdíjat Benkő Samunak, az MTA külső tagjának adományozták.
A Széchenyi-díjas kutató, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének nyugalmazott főkutatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint azért a több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkáért kapta, amelynek során elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát, értékelte életútját, levelezését, vallomásait, marosvásárhelyi kéziratait. „Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke" - hangsúlyozta a méltatás.
A világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera Széchenyi-díjas akadémikus vehette át az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként.
Tizenhárom tudós vehette át kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat.
Akadémiai Díjban részesült Csabai István, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) komplex rendszerek fizikája tanszék egyetemi tanára „a tudományos adatbázisok fejlesztésében és elemzésében végzett multidiszciplináris kutatásaiért", Jakab Éva, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar római jogi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára a Szerzők, kiadók, kalózok című monográfiájáért.
Kőszeghy Péter, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon főszerkesztőjeként és jelentős részének szerzőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át az Akadémiai Díjat. Miklósi Ádámot, az MTA doktorát, az ELTE Természettudományi Kar etológia tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát az állati és emberi viselkedéskutatás nemzetközi szintű műveléséért, az összehasonlító etológiai kutatásokban játszott úttörő szerepéért ismerték el.
Nemes Attila, az MTA doktora, az SZTE Általános Orvostudományi Karának egyetemi docense a „noninvazív kardiovaszkuláris képalkotó módszerekkel, kiemelten az echokardiográfia legújabb ágaival kapcsolatos széles körű kutatásaiért, a háromdimenziós echokardiográfia magyarországi bevezetéséért, a magyarországi kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az Akadémiai Díjat.
Papp Gyula, az MTA doktora, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának egyetemi tanára a határeloszlás-tételek, a sztochasztikus folyamatok és a matematikai statisztika területén elért, nemzetközileg elismert kutatásaiért, Patonay Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szerves kémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára pedig a szerves kémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, az oktatásban és a fiatal kutatók nevelésében kifejtett közel negyvenéves eredményes teljesítményéért, valamint a tudományos közéletben nyújtott munkájáért részesült az elismerésben.
Tuboly Tamás, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára, dékánhelyettese „kiemelkedő eredményességű és töretlen lendülettel végzett állatorvosi virológiai és immunológiai kutatásaiért, az új vírusokkal és új típusú, növényalapú vakcinákkal kapcsolatos felismeréseiért és elméleti eredményeiért" részesült Akadémiai Díjban.
Winkler Gábort, az MTA doktorát, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusát az építészettörténet, az urbanisztika, a műemlékvédelem és az építészeti tervezés területén kifejtett sikeres és eredményes szakmai, oktatói és kutatói tevékenységéért, a 19. század építészetének kutatása területén végzett iskolateremtő munkásságáért, nemzetközileg is elismert életművéért tüntette ki az MTA Elnöksége.
Zsoldos Attilát, az MTA levelező tagját, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatóprofesszorát a középkori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű, iskolateremtő munkásságáért, példaadó szakmai és kutatói kiválóságáért, valamint a Magyarország világi archontológiája 1000-1301 című alapművének elkészítéséért tüntették ki.
Megosztott Akadémiai Díjban részesült kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézetének három kutatója: Dobróka Mihály, a műszaki tudomány doktora, egyetemi tanár, Gyulai Ákos, az MTA doktora, professor emeritus és Ormos Tamás, az MTA doktora, egyetemi magántanár „az inverziós módszerek fejlesztése, sikeres gyakorlati alkalmazása, a több évtizedes fejlesztőmunka hazai és külföldi bemutatása területén elért közös eredményeiért" vehette át a kitüntetést.
Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként az MTA Vezetői Kollégiuma által adományozott Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke vehette át.
Az MTA Elnöksége Akadémiai Újságírói Díjban részesítette Molnár Csabát, a Magyar Nemzet újságíróját kiemelkedő tudományos ismeretterjesztési tevékenységéért.
MTI
maszol.ro

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

Sipos Gábort, az EME elnökét Arany János-éremmel tüntették ki
Rangos elismerések, köztük az Akadémiai Aranyérem és az Akadémiai Díjak átadásával, valamint a 21. század szupermikroszkópjáról szóló tudományos előadással kezdődött hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 186. közgyűlése Budapesten.
Arany János-éremmel tüntették ki Sipos Gábort, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökét . Sipos Gábor református egyháztörténettel, nyomda- és könyvtártörténettel foglalkozik. 1974-ben végzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán, 2011-ben habilitált a Debreceni Egyetemen. 1977-től levéltáros az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban, 1998-tól a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára. Fontosabb köteteiben az Erdélyi Református Egyház 16-18. századi történetével foglalkozik. 1990-es újraalakulásától fogva előbb az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára, főtitkára majd alelnöke, 2010-től elnöke.
"Sipos Gábor vállalt tisztségeiből és tudományos kutatás iránti elkötelezettségéből következően az EME elnökeként meghatározó szerepet játszik az erdélyi magyar tudományosság szervezésében. Szerepe az erdélyi magyar egyetemi oktatásban is kiemelkedő" áll az összegző laudáció szövegében.
Az Arany János-éremmel olyan külhoni magyar tudósokat, kutatókat tüntet ki az MTA, akiknek nemcsak kutatói teljesítménye maradandó, hanem érdemeket szereztek a külhoni magyar tudományosság és közösség ügyének előremozdításában is.
[Hírforrás: mta.hu]
eme.ro -

Arany János-éremmel tüntették ki Sipos Gábort
Arany János-éremmel tüntették ki Sipos Gábort, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökét a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésén Budapesten.
Sipos Gábor református egyháztörténettel, nyomda- és könyvtártörténettel foglalkozik. 1974-ben végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán, 2011-ben habilitált a Debreceni Egyetemen.
Szabadság (Kolozsvár)