Radu Berceanu, a Demokrata Párt alelnöke kijelentette, amennyiben a liberálisokat nem vakítaná el a demokratákkal és Traian Basescu államfővel szembeni gyűlölet, és elfogadnák, hogy előzetes választásokat tartsanak, akkor ebben az esetben a D.A. Szövetség megszerezhetné a parlamenti többséget, és megszabadulhatnának az RMDSZ-től és a Konzervatív Párttól. /Berceanu: előzetes választásokkal kizárhatnák az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

„Románia nem Dél-Tirol, és nem is Katalónia, hanem egységes nemzetállam. Majd, ha valamikor új alkotmánya lesz, akkor esetleg szóba kerülhet a területi autonómia. De kétlem, hogy egyhamar ide jutnánk” – fejtette ki a Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Megítélése szerint, amennyiben „túlfeszíti a húrt”, az RMDSZ nagyon könnyen elszigetelődhet a hazai politikai életben, mert egyetlen román párt sem fog vele szövetkezni. Geoana szerint a D. A. Szövetség és Traian Basescu elnök is csak a hatalom megőrzése kedvéért tűri meg az RMDSZ „radikalizálódott és az ország egységét veszélyeztető” álláspontját. A Krónika arra volt kíváncsi, hogy az önmagát megértő, modern, európai irányzatú politikusnak nevező Mircea Geoana melyik autonómiaformát tartja pártja számára elfogadhatónak. „A kulturális jellegűt” – hangzott a válasz.. Ioan Rus alelnök hangsúlyozta: a kormánynak szélsőségesnek kellene nyilvánítania Markó Béla területi autonómiával kapcsolatos kijelentéseit, egyben „alkotmányellenes, etnikumközi konfliktusokat keltő megnyilvánulásoknak” nevezte az RMDSZ és a többi magyar szervezet autonómiakövetelését. /Ioan Rus alelnök szélsőségesnek nyilváníttatná Markó Béla autonómianyilatkozatait. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

Székelyudvarhely: Még nem talált pártot a polgári oldal. Úgy tűnik, sem a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), sem a Népi Akciópárt (AP) színeiben nem indulhat a polgári oldal a február 4-i székelyudvarhelyi időközi helyhatósági választáson. Korábban kijelentették, többé nem indulnak román párt színeiben. Hajdó Csaba nyolcadmagával vállalkozott arra, hogy a DA listáján induljon. Székelyudvarhelyen azért tartanak időközi választást, mert Hargita megye prefektusa, Constantin Strujan feloszlatta a helyi tanácsot. „Az udvarhelyi helyhatósági választás alighanem lefutott ügy” – értékelte az előállt helyzetet Gazda Zoltán. /Benkő Levente, Kovács Csaba: Jelöltek vannak, párt nincs. = Krónika (Kolozsvár), jan. 11./

Figyelemmel követi az Európai Unió (EU) a cédulabotrányt – erősítette meg Leonard Orban a nyelvi sokszínűségért felelős EU-biztos. Újabb botrány tört ki a D. A. Szövetségben. Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök felmentette tisztségéből Sebastian Bodut, az országos adóhivatal vezetőjét. A Demokrata Párt (PD), amely Bodut a hivatal élére jelölte, azt kifogásolja, hogy Tariceanu egyoldalúan, a megkérdezésük nélkül hozta meg a döntést. Bodu államtitkár előzőleg bírálta a kormány adópolitikáját. /B. T. : Brüsszel árgus szemekkel követi a belpolitikai torzsalkodást. Tariceanu menesztette Sebastian Bodut. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./

Nem lesz liberális-demokrata közös lista az európai parlamenti választásokon – jelentette ki január 29-én Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke azzal indokolva a döntést, hogy pártjuk, amely az Európai Néppárt (EPP) teljes jogú tagja, szeretné megerősíteni pozícióját az európai jobb-közép pártokat tömörítő szervezetben. Ludovic Orban, a PNL alelnöke szerint Boc bejelentése a D. A. Szövetség végének kezdetét jelenti. /Boc: Külön listán indul a PD. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök Traian Basescu államfőt sejti a demokraták döntésének hátterében. A most bejegyzett Liberális Demokrata Párt (PLD ) alelnöke, Ghorghe Flutur szerint bebizonyosodott, hogy a D. A. jelenlegi formájában nem életképes. /Válófélben a D. A. Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

Február 28-án a parlament jóváhagyta a Traian Basescu államfő tisztségéből való felfüggesztését kivizsgáló bizottság létrehozását, ennek elnöke Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke lett. A bizottság létrehozása mellett 258-an szavaztak, 76-an ellene voksoltak, és 21-en tartózkodtak. A bizottságnak március 21-ig el kell készítenie a jelentését. A demokraták úgy vélték, hogy a Basescu felfüggesztésére összehívott parlamenti ülés alkotmányellenes. Emil Boc, a PD elnöke figyelmeztette „partnereit”, hogyha támogatják Basescu felfüggesztését, kilépnek a D. A. Szövetségből. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora kijelentette, hogy az RMDSZ tiszteletben tartja a parlament szavazatát, és kinevezte emberét a bizottságba, bár az RMDSZ nem értett egyet ezzel a parlamenti eljárással. /Voiculescu vezetésével megalakult az államfő felfüggesztését kivizsgáló bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Bukaresti látogatásán Franco Frattini, az EU igazságügyi biztosa ismét kiállt Monica Macovei, mint a korrupció-ellenes fellépés garanciája mellett. Ezenkívül a feddhetetlenségi országos ügynökség (ANI) törvényének elfogadását is szorgalmazta. A Macoveira támadó oligarchia nagyot derült a más politikai kultúrából származó Frattini naivitásán, ugyanis az EU-tagság tény, Románia elérte célját. Jól bevált módszer! 1878-ban Románia függetlenségének elismerését a zsidók állampolgárságához kötötték. Bukarest természetesen nem tartotta be szavát, a zsidók csak 1919-ben kaptak állampolgárságot, amikor Románia ismét kénytelen volt szorgalmasan “udvarolni” Európának: Besszarábia, Bukovina és mindenekelőtt Erdély bekebelezése került napirendre. Az országmárka belföldön is csillog. A liberálisok példát mutatnak: a D. A. Szövetség, az SZDP oligarchikus, korrupt-rendszere elleni fellépés nagyszerű kampánytéma, amíg a lakosság jóindulatát kell elnyerni. Hatalomra kerülve “természetesen” hátat lehet fordítani a szövetségeseknek, az államfőnek, s átpártolni a korábban ellenségnek kikiáltott oligarchákhoz. /Chirmiciu András: Országmárka. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./

Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök-pártelnököt felhatalmazta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtanácsa, hogy a Demokrata Párt (PD) nélkül hajtsa végre a kormányátalakítást. A demokraták kormányból való kizárásáról a miniszterelnök is beszélt. A liberálisok különben azt követően döntötték el, hogy a demokraták nélküli kormánnyal is számolnak, hogy a D. A. Szövetség vezetőtanácsának ülésén a két párt vezetői nem jutottak közös nevezőre a kormányátalakítás kérdésében. /F. B. : Demokraták nélküli kabinet? = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./

Tariceanu miniszterelnök április 1-jén, vasárnap kizárta a kormányból a Demokrata Pártot. Szerinte a belpolitikai válsághelyzet egyedüli megoldása az, hogy a PNL egykori partnere nélkül, egyedül vállalja a kormányzást. Tariceanu élesen bírálta Traian Basescu államfőt, hangsúlyozva, hogy az EU-csatlakozás a D. A. Szövetség és a kormánykoalíció közös erőfeszítésének köszönhető, az ezután jelentkező feszültségeket pedig Basescu okozta. Tariceanu szerint az államfő a liberálisok és a demokraták gyengeségeit kihasználva „robbantotta fel” a D. A. Szövetséget, amely szolid politikai konstrukciónak bizonyult. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ politikusaiból álló kormányt kísérel megalakítani. Az új kormányban az RMDSZ-ből származó információk szerint helyet foglal majd Markó Béla, akinek megtartják a miniszterelnök-helyettesi posztját, emellett Borbély László megkapja a regionális fejlesztési minisztériumot. A korábbi hírekkel ellentétben nem szűnne meg Nagy Zsolt informatikai és hírközlési miniszter tárcája, ráadásul szóba került Korodi Attilának a környezetvédelmi minisztérium élére való kinevezése is. Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke bejelentette, hogy pártja nem támogat a parlamentben olyan kormányt, amelynek az RMDSZ is tagja. A Nagy-Románia Párt ugyanezt az álláspontot képviseli. Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök kifogásolta, hogy az EU-s pénzeket kezelő minisztérium magyar miniszter kezébe kerülhet. /B. T. : Kizárta a kormányból Tariceanu a demokratákat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

A vártnál kényelmesebb többséggel szavazta meg április 3-án a parlament Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök által vezetett új román kormányt, amely a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ politikusaiból áll. A kabinet beiktatásához 235 „igen” szavazatra lett volna szükség, de ezt a határt jóval felülmúlva, 302 honatya adta le támogató voksát, mindössze 27 ellenszavazatot számoltak. A Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) képviselői nem szavaztak. A pluszvoksok a konzervatívoktól és a nagy-romániásoktól kerülhetett ki, hiszen egyik pártnak sem volt érdeke megbuktatni a kormányt, s ezzel előrehozott választásokat idézni elő. A Szociáldemokrata Párt (PSD) továbbra is a látszat-ellenzékiség szerepét alakítja, hiszen hangsúlyozták: nem vállalnak felelősséget a kormányzásért, de Mircea Geoana pártelnök tartózkodott a kormánnyal szembeni éles bírálatoktól. A kétpárti kormány a parlament mandátumainak csupán 22 százalékát birtokolja, viszont a legtöbb képviselővel és szenátorral rendelkező ellenzéki PSD vezetői támogatásukról biztosították Tariceanu kabinetjét. Mircea Geoana, a PSD elnöke szerint az új kabinetnek elsősorban az EU által biztosított pénzalapok minél nagyobb arányú felhasználására kell törekednie. Emlékeztetett: Románia a jelenlegi becslések szerint csak négy százalékát tudja majd lehívni az európai támogatásoknak. Hozzátette: ha ezt az arányt nem javítják legalább 15–20 százalékra, akkor az új kormány kudarcot vallott, s akkor a PSD megvonja tőle támogatását. Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy felbomlott a liberális-demokrata szövetség. Konkrétan Traian Basescu államfőt okolta emiatt. /B. T. : Megszavazta a törvényhozás az új kormányt. A kabinet nem remélt ellenzéki támogatást is kapott. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

A Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) az európai parlamenti választások „környékén, vagy azok után” írja alá a két alakulat közti együttműködési megállapodást azt követően, hogy a demokraták bíróság előtt érvénytelennek nyilvánítják a D. A. Szövetség protokollumát – jelentette be Emil Boc, a PD és Theodor Stolojan, a PLD elnöke. Június 18-án Emil Boc és Theodor Stolojan bejelentette, hogy benyújtották az egészségügyre vonatkozó, a kormányt elmarasztaló indítványukat. Röviddel ezután Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője is bejelentette hasonló szándékát. /Együttműködési megállapodást ír alá a PD és a PLD. Egyszerű indítványok a Tariceanu-kormány ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Ma az RMDSZ erősebb, mint valaha – fogalmazott Markó Béla RMDSZ-elnök a 2004-es parlamenti választások után, amikor a Szövetségi Képviselők Tanácsa felhatalmazta az RMDSZ vezetőségét arra: folytassanak tárgyalásokat a Traian Basescu vezette D. A. Szövetséggel a kormányban való részvételről. Az RMDSZ sikeresen tárgyalt – ma már azt mondhatjuk: vesztére. Alig telt el két és fél év azóta, most az RMDSZ jobban meg van félemlítve, mint 1990 márciusában. Az RMDSZ tétován reagál, vezetőinek sokszor nem megfelelően érvelnek. Most arra kell tudni reagálni, hogy köztiszteletnek örvendő román értelmiségiek kérdőjelezik meg az RMDSZ létjogosultságát. Azt mondják: az etnikai pártok ideje lejárt, az Európai Unióban nincs már rájuk szükség. Ilyenkor kell tudni érvelni, rávilágítani a regionális (és ezen belül akár etnikai) pártok szerepére az Európai Unió régi tagországaiban, szembe kell tudni állítani a német, finn, észak-olasz stb. példát a hivatkozott franciával, spanyollal, kanadaival. /Salamon Márton László: Közérzet. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Általános politikai káosz kezdődhet október 3-ától abban az esetben, ha a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Ez a PNL–RMDSZ összetételű kormány megbukását jelentené, s egyben azt is, hogy egy hónapon keresztül szövevényes egyezkedések zajlanak majd. Október 2-án ismét nyilvánosság elé állt Traian Basescu államfő, s közölte szándékait arra az esetre, ha a parlament megbuktatja a kormányt. Megpróbálja visszaállítani a D. A. Szövetséget egy demokrata párti kormányfő vezetése alatt. Kifejtette, hogy B tervként a nemzeti egységkormány megalakítását javasolja majd, s mindössze harmadik lehetséges megoldásként veszi csak figyelembe az előrehozott választások kiírását. /Borbély Tamás: Általános politikai káosz fenyeget? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

November 1-jén nyílt levelet intézett Traian Basescu elnökhöz Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, melyben kikérte magának, hogy egy tévéműsorban az államfő “fiatal orcátlan maffiózónak” nevezte őt. Az igazságügyi miniszter emellett megjegyezte: nem volt Relu Fenechiu liberális politikus és üzletember ügyvédje sem, ahogyan azt az államelnök állította, ellenben magának Traian Basescunak ügyvédje volt az Igazság és Igazságosság (D. A.) választási szövetség 2004-es kampánya alatt. /Napzárta. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

December 3-án Emil Boc, a DP és Teodor Stolojan, az LDP elnöke hivatalosan bejelentette, hogy a két párt Demokrata Liberális Párt /PLD/ néven egyesül. A pártvezetők szerint a DA Szövetség politikai programját kívánják folytatni, a lépéssel az ország legerősebb jobbközép politikai ereje jön létre, amely az Európai Néppárt tagjaként liberális értékek mentén politizál. Jövő év januárjában a kongresszusok vitatják meg és szentesítik a fúziót. Addig is az új alakulat elnöke Emil Boc lesz, két első alelnöke pedig Teodor Stolojan és Vasile Blaga. /Új párt született. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./

Váratlanul a Szociáldemokrata Párt (PSD) kapta meg a Szatmár megyei tanács elnöki tisztségét, amely egy, a D. A. Szövetség idején született korábbi megállapodás értelmében az RMDSZ-t illette volna meg. Szabó István eddigi elnök távozott posztjáról, a tisztújító ülésen pedig az RMDSZ Günthner Tibor tanácsost, ismert műépítészt jelölte Szabó utódjául. „Bízom benne: meglesz a haszna annak, hogy most nem ragaszkodtunk foggal-körömmel a megyei tanács elnöki posztjához, hanem átengedtük azt a PSD”-nek – mondta Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke a tisztújítás után. Értesülések szerint a tanácselnöki posztért cserében a PSD megígérte az RMDSZ-nek, hogy a helyhatósági választásokon Ilyés Gyula polgármestert támogatja, akinek ellenjelöltje a liberális Radu Bud lesz. /Váratlan fordulat Szatmáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./

Kolozs megye lakossága jelenleg 692 ezer fő, a magyarok aránya 16,67 százalék. A szavazásra jogosultak száma 550 000, ebből több mint 92 000 magyar. 2004-ben az RMDSZ 50,8 százalékos részvételi aránynál az érvényesen leadott voksok 20 százalékát szerezte meg. A kolozsvári polgármester-választáson a szövetség jelöltje Máté András volt, aki az utolsó pillanatban visszalépett, hogy Gheorghe Funar leváltása érdekében a PSD jelöltje, Ioan Rus esélyét növelje. Rus a szavazatok 40,1, Emil Boc (DA Szövetség) pedig 33,1 százalékát gyűjtötte be, és a második fordulóban ő került ki győztesen. A tanácsos választáson a DA Szövetségnek 9, az RMDSZ-nek, a PSD-nek és a PRM-nek 6-6 mandátum jutott a 27 fős kolozsvári tanácsban. /Kolozs megyei statisztika. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

A Magyar Polgári Párt (MPP) bővített elnöksége hozza meg a döntést arról, elfogadják-e az RMDSZ javaslatát a belső koalícióra vonatkozóan vagy sem. Szász Jenő, az MPP elnöke továbbra is úgy vélekedik: csakis az általuk javasolt választási szövetséggel lehet biztosítani a legnépesebb magyar parlamenti képviseletet. Szerinte a törvény választási koalícióról, tehát pártok szövetségéről beszél. Az RMDSZ és az MPP választási szövetségével pedig kockázatmentesen biztosítható a legnépesebb magyar parlamenti képviselet. Az RMDSZ belső koalícióra való felhívása Szász szerint csak rosszabb lehet az MPP javaslatánál. „Az RMDSZ eddig már mindenkivel összeállt: 1996-től 2000-ig a Demokrata Konvencióval, 2004-től 2008-ig a szocialistákkal, majd a D. A. Szövetséggel és a konzervatív párttal, utána a liberálisokkal, a Basescu ellenes szövetségben pedig a nagy-romániásokkal együtt lépett fel. Itt az ideje, hogy most a testvérrel is szövetségre lépjen” – érvelt Szász Jenő. /Sz. K. : Nem enged a „választási szövetségből” az MPP. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

Traian Basescu államfő a Demokrata Liberális Párt (PD-L) hivatalos miniszterelnök-jelöltjét, Theodor Stolojant kérte fel kormányalakításra. Folytatódtak a nagykoalíció létrehozására irányuló tárgyalások a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. December 10-én ismét tárgyalt a PD-L és az RMDSZ. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a demokraták tartják a szavukat, az RMDSZ-t be akarják venni a kormányba. Markó kijelentette: Mircea Geoana RMDSZ-t kirekesztő nyilatkozataival sérti a romániai magyarságot. Theodor Stolojan /sz. Targoviste, 1943/ 1990 után pénzügyminiszterként tevékenykedett, majd az országos privatizációs hatóság elnöke volt. Az 1991-es bányászjárás után miniszterelnöki székbe került. A 2000-es elnökválasztásokon a PNL jelöltje, 2002-ben pedig a párt elnökévé választották. 2003-ban választási szövetségre lépett az akkori – Traian Basescu által irányított – PD-vel, így jött létre a D. A. Szövetség, amely a 2004-es választások előtt Stolojant nevezte meg miniszterelnök-jelöltjének. Nem sokkal azonban a választások előtt Stolojan – egészségi állapotára hivatkozva – bejelentette visszavonulását. Stolojant és több társát 2006-ban kizárták a PNL-ből, megalakítva a PLD-t, amelynek elnöke lett. Később egyesültek a PD-vel, jelenleg ennek alelnöke. /Theodor Stolojant kérte fel Basescu kormányalakításra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy nyilatkozott: szégyelli magát az RMDSZ viselkedése miatt. Véleménye szerint az RMDSZ-nek nem árt, ha ellenzékbe vonul, de ezt méltósággal kellett volna megtennie. A „kunyerálással” a szövetség tagjai nem értek el semmit, ezzel a magatartással csak a romániai magyarokról kialakult pozitív kép lerombolásához járultak hozzá. „Négy évvel ezelőtt az RMDSZ az utolsó percben fordult el korábbi szövetségesétől, a Szociáldemokrata Párttól (PSD), hogy kormányt alakíthasson a D. A. Szövetséggel, majd Traian Basescut árulták el, akinek a tisztségéből való felfüggesztésére szavaztak”, emlékeztetett a pártelnök. /Szász Jenő: szégyenletes az RMDSZ magatartása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Megint egészségügyi pancser lesz a miniszter. Megszabadultunk a Ferrari-márkakereskedőtől, most kapunk egy margittai jogászt, írta Irházi János. Nincs neki semmi baja Cseke Attilával, de minek akar egészségügyi miniszter lenni Romániában. Cseke ambiciózus, hajtós szenátor volt az elmúlt egy évben, szórta politikai állásfoglalásait, igyekezett minden médiaszerepelési lehetőséget kihasználni, pozitív arculatot faragni magának, de az egészségügyhöz akkor sem ért. Persze, nem ő lesz az első és az utolsó. Ráadásul az RMDSZ 1996-ban egyszer már csúnyán megégette magát ezzel a tárcával, akkor a szintén jogász Hajdú Gábor lett a miniszter. Néhány hónap múlva be is dobta a törölközőt. Irházi újságíró azt hiszi, a PD-L csúnyán csőbe húzta az RMDSZ-t, amikor felajánlotta ezt a tárcát. Ki akar a recesszió kellős közepén fehérköpenyes analfabétaként némi rendet teremteni a kórházak, patikák, háziorvosok és egyéb ágazatok terepén? Az RMDSZ most sokkal erősebb alkuszi pozícióval rendelkezett, mint 2004-ben a D. A. Szövetség utánfutójaként. Az RMDSZ egy PD-L-szapuló kampányból ugrott át a győztes bárkába, visszakívánkozott a hatalomba. /Irházi János: Fekete-fehér köpeny. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

Felelősségkeresés
Bátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak sem volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra megreformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény szavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával.
A hazugságot az Iliescu-rezsim kezdte el a kilencvenes évek elején, amely a szocialista ipar összeomlása után utcára került hatalmas tömeg „eltüntetése” miatt a korengedményes nyugdíjazást bátorította, és ezzel évtizedekig felborította a dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány egyensúlyát. Az elmúlt tíz évben valamennyi parlamenti párt azt a hazug illúziót adta el a választópolgároknak önös hatalmi céloktól vezéreltetve, hogy a nyugdíjakat gyors ütemben lehet növelni annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az aktív dolgozók és a nyugdíjasok száma közötti aránytalanság. Erre a nagy hazugságra mutatott rá Isăsrescu a múlt héten, aki szerint nem lehet folyamatosan a nyugdíjak kérdését előtérbe helyezni, miközben jelenleg összesen hatmillió személy kap öregségi járandóságot vagy valamilyen szociális segélyt, és csak körülbelül négy millió ember dolgozik. Az aránytalanságot csak növeli, hogy a valamivel több mint négy millió dolgozó közül 1,4 millió ember a közszférában fejti ki tevékenységét, ahol jelenleg magasabb az átlagbér, mint a magánszférában.
A hazug jelző annak kapcsán hagyta el Isărescu száját, hogy az elmúlt kormányok a nyilvánvaló lehetőségekhez képest folyamatosan magasabb bevételekkel tervezték meg a költségvetést. A Tăriceanu-kormánytól kezdve a Boc-kormányig a bruttó hazai termék (GDP) 37–39 százalékával számoltak a kabinetek, miközben a rendszerváltás óta Románia csak 28–32 százalékos GDP-arányos bevételi arányt volt képes teljesíteni, ami jóval az európai átlag alatt van.
Logikus magyarázata van annak, hogy 2000-től miért kerültek előtérbe a nyugdíjak. A kilencvenes években ugyanis a nyugdíjrendszer összeomlott, ezért az időseket érintette a legmostohábban az átmeneti időszak. 2000-től a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően már lehetőség nyílt a nyugdíjak emelésére, így a Ziarul Financiar című gazdasági napilap számítása szerint az akkor regisztrált nettó átlagnyugdíj értéke a nyolcszorosára nőtt az elmúlt tíz évben, miközben a nettó átlagbér és a tíz évvel ezelőtti GDP is csak a hatszorosára emelkedett. A kormányon lévők tudták azt is, hogy a nyugdíjasok a leghűségesebb és legmegbízhatóbb szavazók, ezért nagyon erős volt a csábítás arra, hogy a gazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben emeljék a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat. Egyértelmű, hogy 2006-tól az egész társadalom többet fogyasztott, mint amennyit termelt, és ezért most ki kell fizetni a cechet. 2009-ben a magánszektor törlesztett, ahol 25-50 százalékos bércsökkenések voltak, most a közszférán a sor.
Viszont felháborító a politikai vezetők magatartása, akik közül egyikük sem hajlandó vállalni a felelősséget a kialakult helyzetért. Traian Băsescunak nincs lelkiismeretfurdalása, derűsen beszél az állam „túlsúlyosságáról”, mintha nem az ő mandátuma alatt folytatódott volna a közalkalmazottak számának a növekedése, a nyugdíjak emelése, nem utolsósorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga az államfő is aláírta a pedagógusok bérének 50 százalékkal való emelését 2008-ban. Akkor vajon Băsescunak elsősorban nem magát kellene bírálnia, amikor azt mondja, hogy véget kell vetni a választási kampányokban hangzotatott hazugságoknak, a nép illúzióba ringatásának? Legutóbb ugyanis ő maga volt érdekelt a kampányban. A tavalyi esztendőt Băsescu miatt szalasztotta el a Boc-kormány, amely ha végezte volna a dolgát – a szociáldemokratákkal együtt, akiknek szintén fontosabbak voltak saját hatalmi érdekeik – akkor most nem a kisjövedelmű nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanna az ostor.
Noha az RMDSZ feladata nem elsősorban az ország pénzügyeinek a rendbe tétele, hiszen a szövetség soha nem irányított meghatározó gazdasági szaktárcákat, mégis megdöbbentő Markó Béla nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy vállalják a megszorító intézkedéseket, viszont szerinte az RMDSZ nem felelős a kialakult helyzetért, hiszen szerinte elsősorban a nemzetközi gazdasági válság, valamint a PD-L-PSD nagykoalíció tavalyi tétlenkedése teszi kötelezővé a mostani spórlást. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a felelősséget senki nem hajlandó vállalni, meglehetősen ártalmas az ilyen részigazságok hajtogatása, hiszen az RMDSZ-t senki nem akadályozta meg, hogy a 2005 óta kormányzati pozícióban eltöltött majdnem négy és fél év alatt akár egyszer határozottan felemelje a szavát a közszférában zajló préda, a felelőtlen nyugdíj- és béremelések ellen.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sem hajlandó fikarcnyi önbírálatot gyakorolni, miközben egyértelmű, hogy a felelőtlen költekezés és az ország gazdasági hanyatlása a Tăriceanu-kormány utolsó időszakában kezdődött el. Beszédes, egyébként a Băsescu által tegnap közölt adat, miszerint 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az állam összesen több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezésére. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is kizárólag a jobboldali kormányzás csődjéről beszél, és a nyilatkozatában nyoma sincs az önbírálatnak. Márpedig a szociáldemokraták voltak a felelőtlen nyugdíjemelések egyik legfőbb szorgalmazói, hiszen a D.A. Szövetség 2007-ben bekövetkezett felbomlása után ellenzékből ők diktálták a tempót a nyugdíjemelés terén, a liberálisok politikai kiszolgáltatottságát kihasználva.
A politikai osztály önreflexiójának a teljes hiánya csökkenti a most meghirdetett megszorító intézkedésekbe vetett bizalmat. Az Emil Boc vezette kabinet hitelessége pedig már régóta a béka ülepe alatt van, hiszen a választások után sem sikerült véget vetni a közszférában zajló pazarlásnak. A megígért elbocsátások elmaradtak, az állami beruházások, valamint a legegyszerűbb használati tárgy beszerzése legalább tízszer többe kerül az államnak a valós piaci árhoz képest. Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy Băsescu elveszítette pártjával együtt a korrupció ellen vívott háborúját.
Ismét a BNR kormányzóját idézve, Románia fordulóponthoz ért. Most a legészszerűbb megoldást a bérek és a nyugdíjak csökkentése jelenti, hogy Románia ne jusson Görögország sorsára, vagyis ne kerüljön az államcsőd szélére. De a fő okot ezzel még nem számoltuk fel, hiszen a jelenlegi helyzet kialakulásáért a nemzetközi gazdasági válságnál sokkal nagyobb mértékben felelős a mohó, tervezésre és önbírálatra képtelen vezető politikai elit, amely kivétel nélkül sorozatosan kudarcot vallott a hatékony államigazgatás megvalósítására tett próbálkozásaival.
Ebbe az ördögi körbe került bele Magyarország is, aminek következményeként megerősödtek az anyaországban a szintén illúziókat kínáló, elitellenes szélsőségesek. A hazai politikai elitnek ezért nem marad más lehetősége, minthogy vonalat húzzon, és felülvizsgálja a csődös államigazgatási és hatalomgyakorlási szokásait. Ellenkező esetben nekünk is fejünkre nőhetnek a szélsőségeseink.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

A jobboldal bukása
Miért van az, hogy amikor Romániában a baloldal (vagy az, amit baloldalnak hívunk) veszít a választásokon, ez rendszerint hajszálon múlik.
Amikor pedig a jobboldali erők szenvednek vereséget, hatalmas zuhanásnak, az ellenfél megkérdőjelezhetetlen győzelmének vagyunk tanúi. Az, ami most a helyhatósági választásokon történt (ez a jelenség erőteljesebbé válik majd az őszi parlamenti választásokon) a 2000 év változásaira emlékeztet, persze más szereplőkkel: a PSDR helyett most az USL áll a győztes dobogóján, az egykori CDR szerepét most a vesztes PDL tölti be, az egyre nagyobb támogatottságnak örvendő Dan Diaconescu pedig az egykori nagyromániás vezér, Vadim Tudornak felelne meg. 2004-ben a D. A. Szövetség nem nyerte meg a választásokat, mégis ő alakíthatott kormányt Traian Băsescu manőverei következtében, emlékezzünk csak a Konzervatív Párttal köttetett szövetségre, az úgynevezett „erkölcstelen megoldásra”. 2008-ban is a PDL néhány szavazattal kevesebbet kapott a PSD-nél, de megnyerte a választásokat, mivel a szavazatok eloszlásának következtében eggyel több parlamenti képviselője volt mint a szociáldemokratáknak. A felsoroláshoz kívánkozik Traian Băsescu szintén hajszálon múló győzelme 2004-ben és 2009-ben Năstase, illetve Geoană ellen. Iliescu, amikor nyert – 1992-ben és 2000-ben (hogy 1990-et ne is említsük) – legalább nagy előnnyel tette.
Sokan azt mondják, hogy a PDL mostani veresége a korrupciónak, a politikai klientúrának, gyanús alakok támogatásának köszönhető. Teljesen igaz. De ezek a „káros szenvedélyek” jellemezték a Năstase-kormányt is, sőt százszorta jobban. Miért váltottak ki ekkora vihart Boc korruptjai, miközben Năstase korruptjai semmi hasonló válaszreakciót nem produkáltak a Szociáldemokrata Párt ellen? Másfelől: Silviu Prigoană (a PDL bukaresti főpolgármester-jelöltje – szerk. megj.) valóban nem volt szerencsés választás. De vajon az USL-színekben induló Sorin Oprescu valóban annyira értékes jelölt volt, hogy megérdemelte a voksok háromszorosát? Prigoanáról elmondható, hogy biztosan azért „járta meg”, mivel Elena Udreának volt a „választottja”. De miféle elismerésre méltó tevékenységet tud felmutatni a sajtó által kétes személyként emlegetett Robert Negoiţă, hogy megérdemelje a PDL-s Liviu Negoitára leadott szavazatok kétszeresét, aki Bukarest 3. kerületének kedvelt polgármestere volt 8 évig? Igen, a szavazat – a városokban legalábbis – elsősorban politikai szavazat volt, Boc és Băsescu ellen voksolt a dühös lakosság. (Leszámítva Kolozsvárt.)
Minden kétséget kizáróan az a jelenség, amelyről az előbb beszéltem, kapcsolatban áll a ténnyel, hogy Romániában a reformok – annyi, amennyi volt, és olyan, amilyen volt – két hajtómotorral rendelkeztek, amelyek egymást kiegészítették. Egy belső, jobb oldali motor (a 90-es években ezt a Demokratikus Konvenció és Emil Constantinescu személyesítette meg, a 2000-es években pedig a D.A. Szövetség, a PDL és Traian Băsescu); a másik motor pedig a külső, ezt az IMF, illetve az Európai Unió jelentette. A baloldal vagy meglehetősen „konzervatív” álláspontra helyezkedett a reformok ügyében, vagy kisebb mértékben kötelezte el magát irántuk. A külső hajtóerőre nem lehetett hatása a választók véleményének, reakciójának, ám a belsőt bármikor le lehet lassítani vagy éppenséggel megállítani.
Az emberek többsége nehezen fogadja el a reformokat még akkor is, amikor ezekre nem egy általános válság miatt kerül sor, mint most. Ha azonban azt a benyomást is keltik, hogy a kormányon levők között túl sok a korrupt politikus, akiknek képmutatása elképesztő méreteket ölt, akkor a frusztráltság érzése a maximumra ugrik. Főleg a városi, képzettebb választópolgárok számára tűntek rosszabbaknak „Boc korrupt politikusai” „Năstase korrupt politikusainál”. Nem azért, mintha valóban rosszabbak lettek volna, hanem azért, mert Boctól és társaikról nem feltételeztek ilyen mértékű visszaéléseket. A hibákat mintha nagyítóval nézték volna (a hírtelevíziók közötti „odaadó” versenynek tulajdoníthatóan), a jó tulajdonságok pedig szinte láthatatlanokká váltak a bérek és bérpótlékok eltörlésével, illetve csökkentésével. Azok, akik kevesebb fizetést és nyugdíjat kaptak, akiknek a vállalkozása csődbe ment, akiknek hatalmas bankadósságot kell törleszteniük, akik munkanélkülivé váltak, azok dühösen Oprescura szavaztak, habár kéréseiket ő soha sem fogja megoldani. A többiek, akiknek jobb a felfogóképességük, vagy a fentebbi intézkedések kevésbé érintettek, elbátortalanodtak az egyre rosszabbul vezetett párt láttán, amely képtelenné vált – még a jelöltállításkor is – bizonyos erkölcsi és szakmai normák tiszteletben tartására. Ezért ez a kategória vagy nem ment el szavazni (hacsak nem Nicuşor Danra voksoltak), vagy Oprescura és az USL-ra ütötték a pecsétet, mert – valljuk be, túlzott – elvárásaikban csalódtak.
A baj az, hogy mindkét kategória veszít: az USL-re voksolók közül sokak számára a Ponta-Antonescu kormányzás sem tud elégtétellel szolgálni, a többiek pedig azt veszik majd észre, hogy túl sokba kerül nekik a „Ponta-féle korruptakkal” szembeni elnézésük. Ami pedig a reformokat illeti, ezek már nem szerepelnek a napirendi pontok között (habár egyeseket diszkrétebben, de folytatni kell a külső hajtóerő nyomására).
Andrei Cornea (revista22.ro) Szabadság (Kolozsvár)

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

Program
Eddigi, 1996-ban kezdődött kormányzati szerepvállalása közül a mostaninak vágott neki a legellentmondásosabb körülmények közepette az RMDSZ.
A legtöbb kérdőjel a hétfőn szentesített új koalíció programja körül éktelenkedik, hiszen Victor Ponta sorrendben harmadik, immár a magyarok által erősített kormánya gyakorlatilag a liberálisok távozásával megszűnt Szociálliberális Unió (USL) stratégiájának folytatására esküdött fel.
Ami leginkább azt juttatja eszünkbe, mint amikor az elvált férj volt felesége menyasszonyi ruhájába öltözteti, és úgy vezeti oltár elé új asszonyát. Sportnyelven szólva necces, hogy az RMDSZ annak az USL-programnak a végrehajtására esküdött fel, amely arra épül, miként kell újjáépíteni Romániát a hozzá nem értőnek, korruptnak, tolvajnak titulált jobboldal országlása után – amiből ugye a magyar alakulat alaposan kivette a részét.
De hát tudjuk, hogy ezt a kényszerhelyzetet Traian Băsescu kirohanása eredményezte, aki bejelentette: mivel az RMDSZ hatalomra lépésével nemcsak a kormány szerkezete, hanem programja is megváltozik, az alaptörvény szerint Pontának új kormányalakítási megbízást kell kérnie tőle, ellenkező esetben a taláros testülethez fordul.
Ezt próbálják most kivédeni az új koalíció vezetői azzal, hogy nem írtak közös kormányprogramot, attól tartanak ugyanis, hogy a szeszélyes döntéseiről elhíresült alkotmánybíróság az elnöknek ad igazat, ez esetben példa nélküli alkotmányos válság köszöntene az országra. Băsescunak az RMDSZ követeléseivel szembeni berzenkedése is hiteltelen, hiszen amíg az általa preferált pártok kormányoztak az RMDSZ-szel, nem ellenezte a kulturális autonómiát szavatoló kisebbségi törvényt. Amely, ne feledjük, eredetileg a jobbközép D.A. Szövetség programja alapján kormányzó Tăriceanu-kabinet napirendjén szerepelt, csak aztán eltűnt a parlament süllyesztőjében.
Végeredményben mellékes, milyen program mentén működik az RMDSZ alkotta új koalíció, úgyis az a lényeg, mi valósul meg belőle. Reméljük, hogy a magyar közösség számára lényeges vállalások nem fognak a Ponta–Antonescu-duó hangzatos, koalíciós programban rögzített választási ígéreteinek – alkotmánymódosítás, régióátalakítás stb. – sorsára jutni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Csata után, csata előtt
Átrendeződni látszik a román politikai élet: új szövetségek, táborok születnek, alig járt le az európai parlamenti választás, máris az őszi megmérettetésre hangolnak a legfontosabb szereplők. Régi ellenfelekből lehetnek új társak, ádázul ugatnak egymásra tegnapi barátok. Ahogyan Romániában már megszokhattuk, az ideológia kevéssé számít, a pillanatnyi érdek mindent felülír.
Vasárnap átütő győzelmet aratott a baloldal, ám az is kiderült, hogy az elért 37 százalék kevés lehet egy őszi államfő-választási diadalhoz. Főként, hogy ez az arány felső határnak tűnik, a bizonytalanok hatalmas táborából keveseket tudnak már meggyőzni, egyetlen esélyük a megosztott jobboldal lenne. Ám úgy tűnik, a liberálisok hirtelen irányt váltottak, és számukra már nem Traian Băsescu az egyes számú közellenség, hanem a „vörös veszedelem”. Crin Antonescu még az európai liberálisok táborát is hajlandó odahagyni, és besorolná pártját az Európai Néppártba, csak hogy megkaparintsa az államfői széket. Egymásra találni látszanak a demokrata-liberálisokkal, elkezdődtek az egyeztetések az egykori DA Szövetség újraalakításáról. Ha maguk mellé állítják a néhány százalékot elért kis pártokat is, arányuk közelíthet a szociáldemokraták által elért eredményhez, és komoly alternatívává nőhetik ki magukat őszig. Egyelőre kevés szó esik Traian Băsescuról, úgy tűnik, a két nagy tábor figyelemre sem méltatja. Frissen kreált pártja nem szerepelt túl fényesen, csakhogy Băsescut nem úgy ismerjük, mint aki könnyen feladja, tervei vannak még a román politikai életben, visszavonulása nem valószínű. Bomlasztani fog, kérdés, hogy jobb- vagy baloldalon, ádáz ellenségeinek melyik táborát próbálja majd felőrölni. Kézenfekvő volna az alakuló Blaga–Antonescu szövetséghez csatlakoznia, ám kevéssé valószínű, hogy tárt karokkal fogadják. Sikerül-e olyan elnökjelöltet találni, akit ő is emberének tekinthet? Ez még a jövő zenéje. Hónapok óta rebesgetik, hogy az őszi elnökválasztáson az RMDSZ lesz a mérleg nyelve, és ezt az elméletet erősíteni látszik a körvonalazódó helyzet, amely új kihívások elé állítja a szövetség vezetőit. A szociáldemokratákkal közösen kormányoznak, így adná magát, hogy ősszel is melléjük álljanak. Csakhogy az erdélyi magyarság inkább jobboldali, és már bizonyította, hogy nem terelgethető nyájként: 2008-ban például Markóék minden felhívása dacára sem voksolt Năstaséra, s nem valószínű, hogy most hajlandó Victor Ponta mögé felsorakozni. Kiderülhet, korai volt februárban csatlakozni az SZDP-kormányhoz, komoly alkupozíciót áldoztak fel az RMDSZ irányítói hataloméhségük miatt. Elúszhat ismét egy igen kedvező lehetőség, amelyet okosan, jól taktikázva, a magyar közösség javára fordíthatnának.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fúzió vagy maghasadás?
Fúzióra készül a PNL és a PDL, az (egyik) ötletgazda a liberális párt elnöki pozíciójáról a múlt héten leköszönt Crin Antonescu – végleges utódja még kerestetik. A PNL-nek bőven van tapasztalata, ami az együttműködéseket illeti. Nemrég lépett ki a Szociálliberális Unióból (USL), ahova épp a PDL és Traian Băsescu iránt táplált ellenérzései kergették. Most meg újabbat dizájnolna, ami viszont a megtévesztésig hasonlít egy másik, szintén rossz véget ért koalícióhoz. Vigyázat! Komplex politikatörténet következik, amelynek célja a fúziókra és a romániai politikai életre vonatkozó tanulságok levonása. Elő a papírt és a ceruzát, hogy követni lehessen a változásokat. Annyi ármány és intrika, hogy egy Shakespeare-dráma is megirigyelhetné.
Korábban létezett már a most bejelentett új, jobbközép irányultságú politikai alakulathoz hasonló szövetség. Emlékszünk-e még a D. A.-ra? Mert arról van szó. Teljes nevén az Alianţa Dreptate şi Adevăr, magyarul Igazság és Igazságosság Szövetség, amelynek tagjai a jobbközép liberális párt és a magát centrista, konzervatív pártként meghatározó demokraták. A PNL szövetségese tehát a valamikori Iliescu menedzselte Nemzeti Megmentési Frontból (FSN) kiszakadt PD volt, ebből lett a későbbi PDL. Nem is akárhogyan, hanem úgy, hogy Băsescu ármánykodására a liberális pártból kiszakadt annak a demokratákhoz húzó része. Călin Popescu Tăriceanu PNL-s társelnök (a PD-t Emil Boc képviselte) miniszterelnöksége alatt.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD. Szabadság (Kolozsvár)

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Huszonhét év és hét választás
December 11-én rendezik a ’89-es rendszerváltást követő nyolcadik parlamenti választást Romániában. Az alábbiakban az Agerpres hírügynökség összeállítása alapján visszatekintünk a korábbi hét törvényhozási megmérettetés alakulására.
A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt, a bukaresti Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. A rendszerváltást követő első parlamenti megmérettetést az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg.
A jogszabály kétkamarás, képviselőházból (alsóház) és szenátusból (felsőház) álló parlament megválasztását írta elő, amelyeknek együttes ülésükön – úgynevezett alkotmányozó gyűlésként – el kellett készíteniük az ország új alkotmányát. Az új alaptörvény érvénybelépését követő legtöbb egy éven belül a parlamentnek el kellett rendelnie egy újabb választás megszervezését.
Tarolt az Iliescu-féle FSN
A képviselőházat 387 tagú kamaraként képzelték el, akikhez hozzáadódtak még a nemzeti kisebbségek képviselői. Képviselőjelöltek csak a 21. életévüket betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek lehettek. A parlament másik háza, a szenátus az egyes megyék lakosságszáma függvényében állt össze a következőképpen: az 500 ezer lakosnál kevesebbet számláló megyék 2-2 szenátort, a 500 001 és 750 ezres lakosságszámú megyék 3-3 szenátort, a többi megye és Bukarest pedig 4-4 szenátort küldhetett a parlamentbe. Azok a szavazati joggal rendelkező állampolgárok jelöltethették magukat szenátornak, akik betöltötték a 30 évet. A kisebbségeket illetően a választási törvény a megszerzett voksok alapján kialakuló arányos parlamenti képviseletről rendelkezett. Azoknak a nemzeti kisebbségeknek, amelyek jelöltjei nem szerezték meg az egy képviselőházi mandátumhoz szükséges minimális szavazatszámot, egy helyet biztosított a törvény az alsóházban. Ennek az volt az egyetlen feltétele, hogy a 92-es törvényerejű rendelet elfogadásakor az alakulat legyen bejegyezve.
Az első szabad, 86 százalékos részvétel mellett tartott választáson összesen 73 bejegyzett párt és politikai alakulat indult, köztük a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és az RMDSZ. Hozzávetőlegesen 5700 képviselőházi és 1580 szenátusi jelölést iktattak, emellett képviselőházi mandátumra 212, szenátori mandátumra pedig 126 független jelölt pályázott. Mivel a választási törvény nem rendelkezett parlamenti küszöbről, a képviselőházba nem kevesebb, mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a szenátusba pedig hét. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53 százalékát, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig 7-7 százalékot kapott. Az RMDSZ esetében ez 12 szenátori és 29 képviselői mandátumot jelentett.
Két évvel később, 1992-ben bevezették a 3 százalékos parlamenti küszöböt, így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe. A módosított választási törvény által megszabott képviseleti normának – 70 ezer lakos után járt egy képviselői és 160 ezer lakos után egy szenátori mandátum – megfelelően az alsóházat 341 képviselő (328 választott + a nemzeti kisebbségek által jelölt 13), a felsőházat pedig 143 szenátor alkotta. A jogszabály másik fontos újdonságát a pártszövetségekre vonatkozó szabályozás bevezetése jelentette. Csak országos szintű szövetségek létrehozására volt lehetőség, ugyanakkor azt is megszabták, hogy minden párt csak egy szövetség tagja lehet, és kizárólag ennek listáin vehet részt a választásokon. A pártkoalíciók esetében a 3 százalékos parlamenti küszöbhöz a szövetség második tagjától számítva minden tag után hozzáadódott még 1-1 százalék, de a mandátumszerzési küszöb nem haladhatta meg a 8 szazalékot.
Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe, az ország rendszerváltás utáni első alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma már négy évre szólt. A Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nyerte a megmérettetést: a képviselőházban 117, míg a szenátusban 49 mandátumot szerzett. Az RMDSZ megőrizte 12 szenátori mandátumát, ám az alsóházban két helyet veszített, és 27 képviselői tisztséget szerzett.
Bal, jobb, bal
A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor, ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. Mivel az új párttörvény 250-ről 10 ezerre növelte a pártalapításhoz szükséges aláírások számát, a választási versenyben kevesebb párt vett részt, mint az azt megelőző két választáson. Ezen a megmérettetésen – amelyen a választásra jogosultak 76 százaléka élt szavazati jogával – sikerült megtörni a baloldal hegemóniáját, mivel a jobbközép Romániai Demokrata Konvenció (CDR) megszerezte a szenátori és képviselői mandátumok 30-30 százalékát. Az RMDSZ a szenátusban 11 (6,82 százalék), az alsóházban 25 helyet (6,64) tölthetett be.
A 2000-es törvényhozási választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra történő emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a bukaresti törvényhozásba. A rendszerváltást követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat. A 2000 és 2004 közötti törvényhozói testület létszáma néggyel csökkent az előzőhöz viszonyítva, azaz az 1996 és 2000 közötti parlamenti ciklusban jegyzett 143 helyett 140 szenátori mandátum és az addigi 328 helyett 327 képviselői mandátum került kiosztásra. A választási törvény azt is előírta, hogy a nemzeti kisebbségeknek akkor lehetnek képviselőik a parlamentben, ha megszerezték az egy képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszám 5 százalékát (ez néhány ezer voksot jelentett).
Az 1996-os választásokat követően a nemzeti kisebbségek – a magyaron kívül, amely az RMDSZ által megszerzett voksok arányában képviseltette magát a parlamentben – 15 mandátumhoz jutottak, mindegyik csoportnak 1-1 képviselője volt. A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ, illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői. A 65 százalékos részvétel mellett tartott megmérettetést a baloldal nyerte, leváltva a többek között az RMDSZ alkotta CDR-kormányt.
Kizárt magyar alternatíva
A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában. Mivel a népesség csökkent 2000-hez képest, a 2004 és 2008 közötti időszakra 332 képviselőt (214 választott, 18-at a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek jelölhettek) és 137 szenátort kellett választani, ami 16-tal kevesebb honatyát jelentett. 24 párt és választási szövetség nyújtott be jelöltlistákat, emellett a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviseletében 28 szervezet indult még a választáson.
A Központi Választási Iroda (BEC) úgy döntött, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Székelyek Szövetsége (RSZSZ) nem vehet részt a megmérettetésen. Vincenţiu Victor Paşca BEC-alelnök az RSZSZ esetében többek között azzal indokolta a döntést, hogy az alakulatnak nem voltak képviselői az Országos Kisebbségi Tanácsban, és az összegyűjtött támogató aláírások jegyzéke sem felelt meg a törvényi előírásoknak. Az MPSZ-ről azt mondta a BEC-alelnök, hogy az ügyészség több rendellenességet is észlelt a szövetség listáival kapcsolatban. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség (DA), a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek. Az RMDSZ 10 szenátori (6,23%) és 22 képviselői mandátumot (6,19%) szerzett az 58,5 százalékos részvétellel rendezett megmérettetésen. Traian Băsescu államfővé választásával a PUR átállt a DA Szövetség oldalára, és az RMDSZ-szel közösen, Călin Popescu-Tăriceanu irányításával létrejött a jobboldali kormány.
A 2008. november 30-án rendezett választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer. Azért minősítik vegyesnek az akkor alkalmazott szisztémát, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. A 2008/35-ös törvény szerint az a független jelölt, aki egyéni kerületében megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalékát + 1 voksot, mandátumhoz jut. Pártok, illetve párt- vagy választási szövetségek esetében a mandátumszerzés előfeltétele a parlamenti küszöb teljesítése. Azaz amennyiben egy párt országos szinten nem éri el a mandátumszerzési küszöböt, jelöltje akkor sem jut mandátumhoz, ha egyéni kerületében abszolút többséget szerzett.
A törvény értelmében azok az alakulatok juthattak mandátumhoz, amelyek teljesítették az országos szinten előírt 5 százalékos küszöböt, vagy az első helyen végeztek legkevesebb 6 képviselői és 3 szenátori egyéni kerületben (alternatív küszöb). A politikai és választási szövetségek esetében progresszívan növekvő százalékos küszöböt ír elő a törvény, azaz két párt szövetsége esetén 8, három párt esetén 9, négy vagy több párt esetén pedig 10 százalékos mandátumszerzési küszöböt szab meg. Országos szinten összesen 2965 jelöltet állítottak a politikai alakulatok, 2070-en képviselői, 895-en pedig szenátori mandátumra pályáztak.
A 39 százalékos részvétellel rendezett választáson a Demokrata-Liberális Párt (PDL) három mandátummal többet szerzett, mint a szociáldemokraták és a konzervatívok alkotta PSD+PC szövetség, és végül ez a két tömb alakított nagykoalíciót. Miközben az RMDSZ 22 képviselői és 9 szenátori mandátumot szerzett, a nyolc évvel ezelőtti választások nagy vesztese a Nagy-Románia Párt volt, amelynek nem sikerült teljesítenie a parlamenti küszöböt. Különben az egyéni választókerületes rendszer azt is lehetővé tette, hogy a kevesebb szavazatot szerzett jelölt jusson mandátumhoz, amennyiben pártja országos szinten több voksot gyűjtött, mint az egyéni választókerületben nála jobb helyen végzett ellenfelének alakulata. Így jutott képviselői mandátumhoz például az afrikai és ázsiai választókerületben, mindössze 34 szavazattal Kötő József, miközben a marosvásárhelyi Benedek Imre 13 ezer voksa ellenére sem jutott be a parlamentbe.
Felduzzadt a parlament
A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva. A négy évvel ezelőtti megmérettetést a 2008-ban is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző egyéni választókerületes rendszer szerint szervezték. A választópolgárok 41,72 százaléka élt szavazati jogával, a választást pedig a Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte, amely kétharmados többségre tett szert. A Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Polgári Erő (FC) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) alkotta Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatok 16 százalékát gyűjtötte be. Bejutott a törvényhozásba a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Diaconescu televíziós műsorvezető vezette PP-DD is, ugyanakkor az RMDSZ 18 képviselői és 9 szenátori mandátumhoz jutott. Az RMDSZ-szel szemben megméretkező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem jutott be a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)