Csíkszereda visszakapta kiváltságlevelét
Több mint 6 évtized után érkezett vissza Csíkszeredába a város egyetlen megmaradt kiváltságlevele. Az 1670-ben keltezett iratot a II. világháború idején Magyarországra menekült család leszármazottjai adták vissza a címzettnek.
Csíkszeredának Izabella királyné, majd I. Rákóczi György és fia, II. Rákóczi György is kiváltságlevelet adott. Ezek vélhetően a tatárjárás idején vesztek el. Ezt is felsorolta Apafi Mihály fejedelem 1670-ben kelt, vasgubacs tintával pergamenre írt levele.
A Csíkszeredának adómentességet nyújtó latin nyelvű kiváltságlevél, és 1895-ből származó magyar fordítása nagyon jó állapotban maradt meg, mondja a Csíki Székely Múzeum papírrestaurátora.
Balázs László és testvére, Antal Andrásné Csíkszereda polgármesterének és a Csíki Székely Múzeum igazgatójának adta át a város történetét őrző legrégebbi dokumentumot.
Csúcs Mária
Duna TV
Erdély.ma

Magyarságpolitikák a kommunizmus idején
Kettős könyvbemutató lesz csütörtökön (december 9.) 18 órától a Csíki Székely Múzeumban. Ismertetik a Pro Print Könyvkiadónál megjelent, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston által összeállított kötetet, melynek címe Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953., valamint a szintén ennél a kiadónál megjelent Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? – A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974 című könyvet. A szerzőkkel Forró Albert és Orbán Zsolt beszélget.
A két kötet a kommunizmus különböző korszakaiban folytatott stratégiákat ismerteti. Amint Nagy Mihály Zoltántól megtudtuk, 2006-ban előkerült a Magyar Népi Szövetség irattára, gyakorlatilag ez ösztönözte a szerzőket, hogy mélyebben átvizsgálják a politikai párt történetéről fennmaradt iratokat, és a legfontosabbakat nyilvánosságra hozzák. Továbbá nagyon sok iratot válogattak be magyarországi irattárakból (Magyar Országos Levéltár, Politika Történeti Intézet Levéltára stb.), amelyek inkább a Magyar Kommunista Párttal ápolt kapcsolatokról szólnak. Romániai megyei levéltárakban talált iratokat is beválogattak, valamint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által hozzáférhetővé tett néhány dokumentummal foglalkoztak.
Érdekes következtetésekre jutottak: „valójában 1945–1947 között a Magyar Népi Szövetség égisze alatt egyesek úgy gondolták, hogy megvalósulhat a romániai magyarság jogegyenlősége. Szövetséget is kötöttek a Román Kommunista Párttal, melyben egyenrangú félként tüntették fel őket. Sokan ekkor még abban bíztak, hogy sikerül megmenteni a magyar intézményrendszert, legyen szó kulturális vagy gazdasági rendszerről, de 1947-től a román belpolitikai és a nemzetközi helyzet megváltozása következtében megbomlott a szövetség. Ezután a magyar politikai szervezet keretében mind olyan személyek kerültek előtérbe, akik az előbb említett vagyonok államosításán dolgoztak, és már nem a magyar érdekképviselet volt a lényeg.”
Mélyen tanulmányozták persze, a Román Kommunista Párt és nagyban az állam nemzetiségpolitikáját. Olyan személyekről is szó esik, akik a baloldali ideológia mentén próbálják védeni a magyar érdekeket.
„Valójában az derül ki ezekből az iratokból, hogy bármilyen korszakról is legyen szó, akár baloldali, akár jobboldali pártok irányítottak, a nemzetiségi sérelmek szinte azonosak. Persze, a pártok is az államtól független nemzeti intézményrendszer kiépítésén szorgoskodnak. Nekem ez a legfontosabb tanulság” – összegzett Nagy Mihály Zoltán.
Az Aranykorszakról szóló kötet esetében az előszóból idézünk:
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az ún. konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról, és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére.
Magyarságpolitikán az RKP nemzetiségpolitikájának azt a szegmensét értjük, amely közvetlen vagy közvetett módon kihatással volt a romániai magyarság életére. A magyarságpolitika szerves része volt a párt nemzetiségpolitikájának, ugyanakkor több partikuláris elemet is tartalmazott. Megnyilvánulásainak intenzitását az adott kül- és belpolitikai helyzet befolyásolta, emelte az RKP politikájának fontos tényezőjévé vagy éppenséggel mellőzött kérdésévé.
Elemzésünkben nem szándékoztunk megírni a romániai magyarság 1965–1974 közötti politika- és intézménytörténetét vagy épp sérelemkatalógusát. Ez, a tematikus, mikrotörténeti kutatások jelenlegi mozaikszerű állapotából kiindulva egyelőre nem is lehetséges. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló források alapján felvázoljuk az RKP magyarságpolitikájának alakulását, változásait, ok-okozati összefüggéseit, kihatásait a romániai magyarság társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életére. Pontosabban, az érdekelt, hogy milyen külső és belső tényezők alakították a pártnak a kisebbségekhez való viszonyulását, milyen reakciókat, viszonyulásokat váltott ki ez az érintett közösségekben, és ezen változó ideológiai, politikai hatások közepette, a mindenkori kisebbségi elit hogyan, milyen stratégiákkal próbált meg-, illetve újjászerveződni, megfelelni az újabb és újabb feladatoknak.”
A szerzőkről:
Nagy Mihály Zoltán 1999-ben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanott az „Európa és a magyarság a 18–20. században” Újkori és Modernkori Történeti Program doktorandusa. 2000-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 2008-tól a romániai Vallásügyi Államtitkárság magyar szakreferense, 2010-től a Román Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. Kutatási területe a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint a magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Vincze Gáborral közös kötete: Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). EME – Pro-Print, Kolozsvár-Csíkszereda, 2003.
Olti Ágoston 2003-ban végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 2004-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem doktori programjának doktorandusa. 2007-től EU és nemzetközi kapcsolatok tanácsadó. Kutatási területe a második világháború utáni romániai politikai rendszer kialakulása, társadalom- és politikatörténete, valamint a baloldali mozgalmak, életpályák a kisebbségek körében.
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen, 2007-től pedig tanár a BBTE jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Mozgalmas évet zárt a Csíki Székely Múzeum
A Csíki Székely Múzeum idei legnagyobb kiállítása a 19. századi magyar festőóriások műveiből nyílt, jövőre a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből kölcsönöznek.
Tartalmas, mozgalmas, nagyszerű kiállításokban gazdag évet zár a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum. Amint Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól (képünkön) megtudtuk, az intézmény néhány éve különös gondot fordít a rendezvényeikről, tárlataikról készült fényképek, újságokban megjelent írások archiválására, amelyekből idén is elkészítették a 2010-es év kétkötetes krónikáját. „Jó muzeológusi szokás szerint mi is folyamatosan gyűjtünk, rögzítünk, archiválunk, és hosszú évek óta vezetjük ezt a krónikát” – mondta Gyarmati.
Az igazgató röviden visszatekintett az elmúlt év kiállításaira: elsőként a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni ragály: a pestis című vendégkiállítását fogadták, majd tavasszal került sor a kiemelkedő kiállításra, amely a 19. századi magyar festészet remekműveit mutatta be. Ezt az időszakos tárlatot 20 ezer látogató tekintette meg.
Fontos rendezvény volt idén, a megyeközpontban elsőként megrendezett Múzeumok Éjszakája is, ami Csíkszeredában hatalmas sikert aratott: egy nap alatt több mint 2500-an látogattak el a múzeumba. „Június 19-én a délelőtt a gyerekeké volt, majd megemlékeztünk a 80 éve történt múzeumalapításról, koncertet szerveztünk a fiatalságnak és az érdeklődők a kulisszák mögé is betekinthettek” – fejtette ki az intézmény vezetője. Mint hangsúlyozta, terveik szerint ennek, a Nyugaton már régóta megszervezett rendezvénynek hagyományt teremtenek Csíkszeredában is.
A városnapok keretében egy színvonalas Nagy István-életmű-kiállítást nyitottak meg a közönség számára, amelyet a múzeum 40 darabos kollekciójából, illetve a magyarországi műgyűjtő, Antal Péter gyűjteményéből válogattak. A csíkzsögödi származású festőművész alkotásait bemutató tárlat szintén nagy érdeklődésnek örvendett.
A Romániai Magyar Cserkészet idén ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját – ez alkalomból is szerveztek kiállítást a múzeumban. Jelenleg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari múzeumból kölcsönzött, kávékultúrát bemutató kiállítást lehet megtekinteni a csíkszeredai intézményben. „A kiállítás idején egy kávéházat is működtetünk itt a múzeumban, és megpróbálunk vonzó programokat szervezni a tárlat mellé” – mesélte Gyarmati. A múzeum élete nemcsak a kiállítások köré fonódik, hiszen az intézmény alkalmazottai kutatási eredményeiket rendszeresen publikálják, ezek a Csíki Székely Múzeum idén is kiadott közel 600 oldalas évkönyvében olvashatók. „Nemcsak a múzeum dolgozói írtak ebbe a könyvbe, hanem mindenki, aki Csíkszereda környékén tudománnyal foglalkozik, vagy kutatásai Csíkhoz kötik” – fejtette ki az igazgató.
A Csíki Székely Múzeum jövő évi terveivel kapcsolatban elhangzott, hogy 2011-ben sor kerül az intézmény „csúcsrendezvényére”, hiszen kiállítás nyílik Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel, amelynek anyagát a Magyar Természettudományi Múzeum adja kölcsön. „Ezzel a tárlattal kissé elkalandozunk a képzőművészet világától, hiszen alapvetően 18. századi múmiákat fogunk bemutatni, sőt, a kutatók révén egy-egy élettörténetet is megismerhetnek majd a látogatók” – hangzott el. A városnapok alkalmával újabb képzőművészeti tárlattal rukkol majd elő a múzeum, azonban a tervek még nem véglegesek.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár),

Sikerek és tervek a Csíki Székely Múzeumnál
Új külalakot kap a csíkszeredai intézmény
Gyarmati Zsolt igazgatása alatt a Csíki Székely Múzeum (http://www.csszm.ro) tevékenysége túllépte a város határait: az elmúlt években olyan kiállítások és események zajlottak az intézmény falai között, amelyekkel a múzeum a romániai és a nemzetközi kulturális körforgásnak is részévé vált, mondta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter azon a hétvégi sajtóértekezleten, amelyen a Mikó-vár helyreállításával kapcsolatos tervekről is beszámolt. A restaurálási munkálatok révén új külalakot kap az elkövetkező két évben a csíkszeredai intézmény. A felújításról, valamint a múzeum sikereiről és további terveikről kérdeztük Gyarmati Zsoltot.
Az Országos Örökségvédelmi Hivatal tavaly írt ki versenytárgyalást Csíkszereda nevezetes műemlékének, a Csíki Székely Múzeumnak is otthont adó Mikó-várnak a restaurálására: a munkálatok kivitelezésének jogát a Tectum Company Kft. nyerte el, a szerződést 2010. decemberében írták alá (ennek teljes értéke 7 192 000 lej áfával).
Mivel tavaly év végén már nem lehetett dolgozni, úgy tervezték, amint az idő is megengedi, elkezdődik a kivitelezés. Kelemen Hunor mostani bejelentése szerint a kulturális tárca idén 2 millió lejt utal ki a Mikó-vár restaurálására. A kivitelezési munkálatok közel 3000 négyzetméter felületre vonatkoznak: az elkövetkező 24 hónapban széleskörű helyreállítást végeznek a várban (szerkezet-megerősítés, tetőszerkezet-javítás, cserepezés, külső és belső vakolatjavítások, festés és meszelés, nyílászárók javítása és cseréje, padlózat javítása és cseréje, a fűtésrendszer és a villamoshálózat felújítása, vízelvezetés, az udvar kövezése, területrendezési munkálatok). – Ez az összeg egyelőre a 2011-es esztendő első félévére vonatkozik. Amennyiben a munkálatok megfelelő ütemben zajlanak, akkor már idén sikerül megvalósítani a restaurálás felét. Igyekszünk szakaszosítani a munkálatokat, hogy ezalatt ne kelljen bezárni a múzeumot – mondta lapunknak Gyarmati.
Tízezrek a nagyszabású tárlatokon
– A 2007-es Munkácsy-tárlat vezeti a Csíki Székely Múzeumban az elmúlt években szervezett kiállítások népszerűségi sorrendjét, aligha lehetne túlszárnyalni az akkori 62 ezres látogatószámot – magyarázta lapunknak Gyarmati Zsolt. Hozzátette: a tatárjárás korát bemutató Gyermekemet az országért! című vándorkiállítás 36 ezer látogatót vonzott 2009-ben, körülbelül ennyien voltak kíváncsiak a tárlatra a Kárpát-medence nyolc másik városában együttvéve. A 2009 októberében megnyitott Egyiptom művészete a fáraók korában című tárlatot 33 ezer személy tekintette meg, a 19. századi magyar festészet remekeit bemutató Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című kiállításra pedig tavaly 20 ezren látogattak el. – Az elmúlt öt évben mintegy 200 ezer személy fordult meg a Csíki Székely Múzeumban, és ez a szám csak a nagyobb kiállításokra vonatkozik. Ha figyelembe vesszük, hogy Csíkszereda összlakossága 42 ezer fő, ez jelentős sikerként könyvelhető el – értékelte a múzeumigazgató. Tőle tudjuk ugyanakkor, hogy 2010-ben mintegy 50–80 ezer látogatója volt az intézménynek. Ezek azok az események, amelyek nem jöhettek volna létre partnereik – budapesti Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria stb. – nélkül.
Az állandó tárlatok mellett jelenleg két időszakos kiállítás tekinthető meg: február 25-ig látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Fazakas és Kimmel gyűjtemény közös kávétörténeti kiállítása, A fekete leves, és február 6-ig tart nyitva a budapesti Forrás Galéria és a Csíki Székely Múzeum együttműködésének eredményeként megszervezett Boldogasszony című tárlat. – Hétvégenként hosszabbított nyitvatartással és kávéházzal várjuk az érdeklődőket a Csíki Székely Múzeumba. S bár ilyenkor télen, amikor Csíkban mínusz 8 fokot mutat a hőmérő higanyszála, s húsz centis hó van, az emberek nem szívesen mozdulnak ki otthonaikból, továbbra is azt tapasztaljuk: tetszik az embereknek, amiket szervezünk, szívesen jönnek hozzánk. Egy hónap alatt több mint ezren tekintették meg ezeket a tárlatokat – tette hozzá Gyarmati.
Múmiák és hoki a tervek között
Bőven vannak terveik az elkövetkező időszakra vonatkozóan a Csíki Székely Múzeum munkatársainak: Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel májusban nyitják meg a Magyar Természettudományi Múzeum anyagából szervezett időszakos tárlatot. Ennek látogatói a 18. századi múmiákat ismerhetik meg közelebbről, ősszel pedig egy régóta dédelgetett álmukat valósítják meg az intézménynél dolgozók: Mikó-vár-történeti kiállítást nyitnak meg ekkor. – Az elmúlt években a várban és a vár előtti téren is jelentős feltárásokat végeztek a múzeum régészei, ezeket a munkálatokat mutatjuk meg filmvetítésekkel fűszerezve, s az emberek majd a leletek fölött haladhatnak el, szóval a feltárt darabokat is kiállítjuk – mondta Gyarmati. A csíksomlyói ferences nyomdát, a hagyományos népi mesterségeket, a megmentett szakrális kincseket bemutató és a zsögödi Nagy Imre munkáit felvonultató kiállítás mellett ez lesz az ötödik állandó kiállítása a Csíki Székely Múzeumnak.
Szintén Gyarmati Zsolttól tudjuk, hogy amennyiben a munkálatok ideje alatt a megyei könyvtár részlege elköltözik az épület déli szárnyából, annak helyére is érdekes kiállítást szerveznek. S ha már Csíkszeredát a hoki városaként is emlegetjük, egy jégkorong-történeti kiállítás megszervezése is a tervek között szerepel. – Ha az ember energiát és időt nem sajnálva munkálkodik, jelentős sikereket érhet el. Nagyon örülök annak, hogy az állami mellett a magánszféra is támogat bennünket. Évről évre abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy lehetőségünk nyílik műtárgyakat vásárolni. Ilyen értelemben is sikeresen zárult a 2010-es esztendő: Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata küldetésének tekinti a helyi kultúra és művészet támogatását, a tőlük kapott gyorskölcsönből vásároltunk festményeket 18 ezer euró értékben a kolozsvári Quadro Galériától – tette hozzá a múzeumigazgató. Kifejtette: három nagy székely festőt tartunk nyilván: Márton Ferencet, Nagy Istvánt és Nagy Imrét, mindhármuktól jelentős anyag van a múzeum birtokában. A gyűjtemény ezúttal Nagy Istvánnak a 16 ezer euróért megvásárolt Pásztorok és Nagy István 2 ezer eurós Táj fákkal című képével bővült.
Pozitívan értékelte a csíkszeredai városvezetés és a múzeum, valamint a közintézmények és a magánszféra közötti együttműködést Székely Sebestyén György, a Quadro igazgatója. Úgy véli, szép lassan Kolozsváron is megvalósul egy ehhez hasonló hálózat, amelynek jó példája a galéria és a Művészeti Múzeum közös, a tavalyi Múzeumok éjszakája kapcsán szervezett rendezvénye. – A csíkszeredai múzeum vezetősége a képek aukciós árának jutalékából alkudott, ezáltal a magángyűjtők figyelmét is ráirányíthatjuk ennek jelentőségére – tette hozzá Székely Sebestyén
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Utunk-széli szobrok – kiállítás
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára.
A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt.
A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász.
A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Történelmi székely zászlók lobogtak a székelyudvarhelyi múzeum udvarán
Tizenhét rekonstruált történelmi székely zászlót tűztek ki a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum udvarán, és megnyitották a Március 15. az erdélyi képzőművészetben című tárlatot a nemzeti ünnep alkalmából.
magyar nemzeti ünnephez kapcsolódó képzőművészeti alkotások, a székely történelmi zászlók kiállításával, illetve egy előadással tisztelgett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Az intézmény időszakos kiállítótermében nyitották meg a Március 15. az erdélyi képzőművészetben című tárlatot, amely azokat – a főként 19. századi – alkotásokat vonultatja fel, amelyek a szabadságharc tematikáját dolgozzák fel.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum, valamint a segesvári Történelmi Múzeum együttműködése révén megvalósuló kiállítás első alkalommal gyűjti össze az erdélyi múzeumokban őrzött hasonló tematikájú alkotásokat. A tárlatot egy hónapig látogathatják az érdeklődők.
A késő délutáni órákban a múzeum képtárában Gábor Áron elrejtett ágyúi nyomában a Görgényi-fennsíkon címmel egy képes beszámolónak lehettek szemtanúi az udvarhelyiek. A Budapesti Hadtörténeti Intézet és az udvarhelyi múzeum munkatársai 2009 és 2010 nyarán a Görgényi-fennsíkon, a középkori Sóút melletti Fogadóhely, illetve Fogadókert környékén Joós Elek 1848-as honvéd tüzér memoárja alapján végeztek kutatásokat. Joós Elek viszszaemlékezéseiben leírta, hogy 1849 nyarán az osztrákok elől visszavonuló tüzérek itt rejtették el Gábor Áron 12 ágyúját. A kutatás eredményeiről Négyesi Lajos alezredes, hadirégész és hadszíntérkutató, a hadtörténeti intézet munkatársa, illetve Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze számolt be.
Az intézmény udvarára kitűzött székely történelmi zászlókat egész nap megtekinthették az arra járók, a tárlat lobogóit a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport kutatásai alapján rekonstruáltatta a Hargita Megyei Tanács.
Dénes Emese. Krónika (Kolozsvár)

Az élhető város: a pezsgő múzeum
Grandiózus kiállítást nem rendez, de kicsiben nagy: a Haáz Rezső Múzeumot az utóbbi egy évben sokkal többen látogatják, mint előbb. Lepkék, kőzetek, pecsétek, pénzek. Pezsgés.
Az udvarhelyi múzeum története több évszázados, kétrészes képtárának (Korunk Galéria, Barabás Miklós terem) gyűjteménye pedig igen jelentős. Mindkét épület a 19. század végén, a 20. század fordulóján épült, a jellegzetes székelyudvarhelyi polgári lakóházak stílusában. Az államosítást követően mindkét épület különböző hivataloknak adott otthont - a képtárban volt például az Urbana Rt. elődjének székhelye, a múzeum mostani főépületében pedig a városi rendőrség székelt, illetve román nyelvű iskola és pionírház volt, a pince pedig borlerakatként szolgált. Volt olyan időszak is, amikor a felső szinten lakók voltak, a múzeum a földszinten, a pincében pedig a borok álltak. A rendszerváltás után jelentősen átalakult, nevet kapott, névadója pedig szobrot az udvaron.
Az utóbbi években kétségtelen, hogy valami megpezsdült a Haáz Rezső Múzeum életében: főleg idén egymást érték az olyan kiállítások, amik nemcsak szakmailag arattak nagy sikert, hanem a látogatók körében is igen kedveltek voltak. Mindez az épület közismert gondjai ellenére valósult meg: habár olyan grandiózus kiállításokat nem tud tető alá hozni, mint a Csíki Székely Múzeum, amely aránylag rövid idő alatt Erdély leglátogatottabb múzeumává nőtte ki magát (fűzzük hozzá, hogy az ottani igazgató is udvarhelyi...), az udvarhelyi intézmény olyan érdekességekkel rukkolt elő, mind a Trópusi Lepkeház, aminek - ahogy mondani szokták - hetedhét országon csodájára jártak, hiszen a múzeum talán egyetlen kiállítása sem vonzott ennyi gyereklátogatót.
Még előtte szintén nagy sikert aratott (ez már főleg a felnőttek körében) a kávétörténeti kiállítás a maga különlegességével és a kiállítás idejére megnyitott hangulatos kávézójával.
Habár nem a múzeum épületében van, Tompa László emlékszobája az intézmény jóvoltából újult meg és kapott méltó helyet, akárcsak egy másik nagy helytörténeti alak: Bányai János ásvány- és kőzettani gyűjteményét szintén előbb a múzeum földszintjén időszakos kiállításon tárták a nagyközönség elé, majd állandó kiállítássá vált a Szejkefürdői Borvízmúzeumban.
nyár sem maradt tétlenül, hiszen a címer és pecsétkiállítás után legújabban a légifelvételek kiállítása, illetve a pénztörténeti, numizmatikai kiállítás is megnyílt.
A lendület valószínűleg folytatódik, s a múzeum az élhető Székelyudvarhely egyik iskolapéldája lesz.
Katona Zoltán. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Szent Iván-éj Csíkszeredában
Színházi előadással, kiállításmegnyitóval és koncertekkel zajlott hétvégén Csíkszeredában a harmadik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakája, amely hajnali két órakor ért véget, és mintegy 1780 látogatót regisztráltak a szervezők.
A házigazdák – más múzeumok hasonló rendezvényeitől eltérően – erre a napra, Szent Iván napjára szervezték a rendezvényt, a hosszú nyári nappalok miatt, ráadásul a hűvös klímájú Csíkban ez a hónap kedvez leginkább az ilyen eseményeknek.
Az olyan délutáni gyermekprogramok mellett, mint az arcfestés vagy könyvkötés, illetve a pólófestés, négy órától ingyenesen látogatható volt a Csíki Székely Múzeum legújabb állandó kiállítása, A Mikó Vár története.
Este hat órától a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ötéves erdélyi terepmunkájának fotóiból álló Erdély virágai című fotókiállítást a kiállító intézmény főigazgató-helyettese, dr. Bereczki Ibolya, valamint Vass Erika néprajzkutató – muzeológus és házigazdaként Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója nyitotta meg a múzeum Kossuth utcai galériájában.
Este nyolc órától a Nagy Imre Képtárban a Kolozsvári Állami Magyar Színház Visky András Megöltem az anyámat című művét láthatta a nagyérdemű Albert Csilla és Dimény Áron színművészek tolmácsolásában, akik egyben rendezői és előadói is a kamaraelőadásnak. Ugyanitt reggel kilenctől Zsögödi Nagy Imre életműkiállítása is megtekinthető volt, este hat órától pedig a csíkszeredai képzőművészeti élet kialakulásáról láthattak előadást az érdeklődők. Este a progresszív zenét játszó Inocsényka együttes lépett fel, majd utána a magyarországi alternatív újhullám-zene legendás alakját, Müller Péter Sziámit hallhatta-láthatta a közönség, aki Takáts Eszter zenekarával közösen létrehozott Catsandoxszal lépett fel a múzeum belső udvarán, ahol ideiglenesen sörsátrak alatt olthatta szomját a közönség.
A rendezvényt éjszakai filmvetítés zárta: a Trčs Courts Filmfesztivál anyagából készült válogatást vetítették le. A fesztivál egyébként több várossal párhuzamosan, igen nagy sikerrel még májusban lezajlott Csíkszeredában is.
Horváth Szekeres István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Átíródhat egy csíki falu múltja
Régészeti ásatások folynak Csíkvacsárcsiban a volt mezőgazdasági istállók közelében. A domboldalon található lelőhelyet Sándor-kúria néven ismeri a helytörténeti kutatás, sok legenda kapcsolódik hozzá, de kevés írott adatot lehet találni róla. Idén júliusban egy régészcsapat a hely történelmét kezdte feltárni. Botár István régésszel, a Csíki Székely Múzeum munkatársával beszélgettünk.
– Mit lehet tudni előzetesen a lelőhelyről?
– Orbán Balázs részletesen beszámolt az itt található, az ő korában még jól látható romokról. Korabeli történetírás nyomán azt állította, hogy itt található az úgynevezett Csík-ház vagy Sándor-kúria. 1909-ben egy Józsa nevű tanár részletesen fölmérte a falakat, amelyek a helyiek elbeszélései alapján még néhány évtizede is láthatóak voltak. Később elhordták ezeket.
– Mikor állhatott az épület?
– Az eddig feltárt romok alapján elmondhatjuk, hogy a 16. században biztos, hogy lakták, majd nem sokkal ezt követően el is hagyhatták. Nem tudjuk, hogy kik lakhattak itt, igaz a helyi hagyomány Sándor-kúriának nevezi, de a középkori forrásokban nem szerepel ilyen családnév. Valószínűbb, hogy inkább a 18. században, éppen a történészek által hamisítványnak tartott Csíki Székely Krónika megjelenése nyomán ragadhatott rá ez a név. A 16. században Vacsárcsiban előkelőkként csak a Fejérek éltek. Pontosabban, egy Fejér Györgyről írnak a források, aki az egyetlen jelentősebb birtokos volt a környéken, valószínű, hogy ez a hatalmas kiterjedésű épületegyüttes az övé volt. A romok és a leletek egyértelműen arra utalnak, hogy egy késő középkori székely előkelő udvarháza helyezkedett itt el.
– Pontosabban mekkora területen találhatók ezek a romok, leletek?
– Azt tudjuk, hogy a beomlott pincék elég nagy területen helyezkednek el. A most is jól látható telekhatárok alapján arra következtettünk, hogy a kúria és a melléképületei körülbelül kéthektáros területen húzódnak. A keleti szélen például a teraszos szántás megáll a kúria (castellum?) kerítésénél.
– Többet nem lehet tudni előzetesen az épületről?
– Egy több száz éve lepusztult állapotban lévő épületről van itt szó, amelynek a tulajdonosát sem ismerhetjük. Gyakorlatilag a régészeti kutatás döntheti el, hogy mikor épült, milyen társadalmi réteg lakhatta. Már most nagyon izgalmas ez az ásatás, mert a jól látható kőfalakon kívül, amelyek középkoriak, korábbi nyomok is előkerültek, amelyek 14–15., illetve 13. századiak. Külön kiemelnék egy Árpád-kori tüskés sarkantyút. Ez utóbbi nemcsak azt igazolja, hogy akkoriban itt is laktak a dombtetőn, a Rákos-patak jobb oldali partján, hanem, hogy lovas, katona rangú-jogállású lehetett az illető. Mindenképp a falu az Árpád-kor derekán már idáig kiterjedt.
– Hogyan folyik az ásatás?
– Ez az első alkalom, hogy itt régészeti kutatás folyik, az ásatás a Hargita Megye Önkormányzatának Örökségvédelmi Közszolgálata, továbbá a szentmihályi önkormányzat és a vacsárcsi közbirtokosság, illetve Sógor Csaba EP- képviselő és családja támogatásával a Csíki Székely Múzeum szervezésében folyik. A múzeumban raktározzuk el a leleteket. A kutatócsoport háromnegyedét a budapesti ELTE magyar középkori és kora újkori Régészeti Tanszék hallgatói teszik ki, akik dr. Mordovin Maxim egyetemi tanár vezetésével itt végzik a nyári gyakorlatukat. Ezenkívül jöttek régészhallgatók a kolozsvári egyetemről is. Valószínű, hogy a hónap végéig itt végzünk, a leletanyagot a múzeumba szállítjuk, mindent megfelelően dokumentálunk, majd a falakat meg visszafedjük, hogy megóvjuk őket a téli viszontagságoktól.
– Azt még nem lehet tudni, hogy hol található a főépület?
– Egyelőre nem, legalábbis amíg meg nem érkeznek a nemrégiben elvégzett talajradar-vizsgálat eredményei. Addig is szondázunk, szelvényeket nyitunk, az eltelt két hét folyamán két kisebb melléképület alapfalai kerültek elő. Településtörténeti szempontból minden korból származó lelet nagyon fontos, talán legértékesebbek az Árpád-koriak, hiszen Vacsárcsinak az első írásos említése 1566-ból származik, a leletek meg azt igazolják, hogy a 13. században laktak itt. Ennek tudatában nyugodtan mondhatjuk, hogy a falu története az első írott adatolás időpontjánál jóval korábban kezdődik.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

Magyar történészek Háromszéken
A Magyar Múzeumi Történész Társulat (MaMuTT) 13. konferenciáját kedden Csíksomlyón tartották meg, ahol zömében erdélyi vonatkozású előadások hangzottak el.
A történészek tegnap a nyerges-tetői koszorúzást követően Kézdivásárhelyt, Gelencét, Zabolát és Csernátont látogatták meg, ma pedig a csíksomlyói kegytemplomot és kolostort, illetve a Mikó-várat keresik fel. Ihász István, a Magyar Nemzeti Múzeum történeti tárának igazgatója, a MaMuTT elnöke elmondta: a konferenciát első alkalommal szervezték Erdélyben Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója meghívására. A szakmai kiránduláson magyarországi múzeumokban dolgozó történész muzeológusok és múzeumigazgatók vettek részt.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás gróf Bánffy Miklós hagyatékából
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismerése érdekében vándorkiállítást hozott létre. Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában csütörtökön 17 órától nyitnak meg. A tárlatot Szebeni Zsuzsa kurátor, az OSZMI színháztörténésze mutat be.
Losonczi gróf Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.) az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja, az egyik legsokoldalúbb közéleti erdélyi magyar személyiség volt a 19. században. Író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus és külügyminiszter. Bármerre is sodorta a sors, mindenhol megállta a helyét. „Érdekes, hogy Maga sem szeret tervezni. Én sem tettem soha. Álmodozni, elképzelni igen, de tervezni nem. Engem is a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül, hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. Eredetileg festő akartam lenni és író lett belőlem” – fogalmazta meg Bánffy Miklós, a Bánffy Katalinhoz írt levelében (Kolozsvár, 1948. április. 7.). A tárlaton látható a gróf jurátus díszkardja, valamint a sepsiszentgyörgyi múzeum számára készített Csaba királyfit ábrázoló üvegablak-terve. Megtekinthető továbbá a Stróbl Alajos által Bánffyról készített bronzszobor. A kiállítás egyik színfoltját képezik a könyvillusztrátor Bánffynak az 1921-es génuai békekonferencián készített karikatúra-reprodukciói – vázolta fel a lényegesebb látnivalókat röviden a kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsanna. A vándorkiállítás elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása – mondta el Szebeni Zsuzsanna. Hozzátette, első ízben lesz látható Az ember tragédiája 1935-ös színrevitelének rendezőpéldánya, a kiállítás egy másik különlegessége pedig a Varázsfuvola Éj királynője jelmezének rekonstrukciója. Az utóbbi esetében megjegyezte, hogy a gróf annyira színvonalasan megtervezte ezt a jelmezt, hogy a korabeli műhelyek nem tudták teljesen a ruhakompozíció minden egyes aspektusát megvalósítani, ezért a tervek alapján készítették a rekonstrukciót. Mivel Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, az egykori gróf ezen a területen folytatott tevékenységéről is faggattuk. Mint mondta, Bánffy Miklós kapcsolatai a színházzal koraiak, már 17 évesen megírta Egy végrendelet következményei című darabját, amelyben ő maga is szerepet vállalt egy jótékonysági est alkalmával. Mikor 1913 és 1918 között intendánssá nevezik ki, örömmel fogadja a megbízatást, akkoriban ez a funkció a Magyar Nemzeti Színház mellett a Magyar Operaház irányítását is ő látta el – hangsúlyozta a kurátor. „Az operára szeretett volna összpontosítani, ezért a színháznál Hevesi Sándort nevezi ki főrendezőnek, aki megújította a magyar színházi világot. Ezután teljes energiabevetéssel az Operaház megújításán fáradozott. Meghívta az orosz balettet, korszerűsíttette a nézőteret, díszletraktárat, díszletfestő műhelyet létesített új rendszabályzatot vezetett be, amely alapján sokkal színvonalasabban folyhatott a szakmai munka. Mozart operáit és Verdi operáit tűzte műsorra, ezek nagyon számottevő előadások voltak, melyek az európai színvonalúvá emelték a magyar operát. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az akkor még ismeretlen Bartók Bélát meghívta és két előadásához is díszletet készített. A korabeli kritika megírta, hogy főleg a látványvilág, a díszlettervezés szempontjából vitte világszinten élvonalba a Magyar Operaházat.” Kiemelte még, hogy a Helikonon belül Bánffy Miklós szorgalmazta hogy a színházzal többet foglalkozzanak, hogy drámapályázatot írjanak ki, stb.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

A puskaportól az erődtemplomig
Gyöngyössy János eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök. A ’80-as években templomerődökről készült rajzait és felméréseit több városban kiállították. Ezek az egyedi értékőrző és értékközvetítő munkák a rendszerváltozás után több ízben könyv formában is napvilágot láttak. Kézzel írott és rajzolt első könyve, a hasonmás-kiadásban többször újranyomott Székely templomerődök című kötet, ma már igazi ritkaságnak számít. Hosszú ideje a “mérnök” urat tartják a székelyföldi erődített templomok és várak, várromok egyik legavatottabb szakértőjének. Szerepet vállalt a közelmúltban bemutatott A székelység története című “alternatív” tankönyv grafikai kivitelezésében. A könyv megjelenése kapcsán a szerkesztőbizottságban végzett munkájáról beszélgettünk, s ha már szóba álltunk, akkor sort kerítettünk az életút korábbi állomásai számbavételére, és szó esett a tervekről is.
Hogyan kerültél be A székelység története című tankönyv szerkesztőbizottságába?
Hermann Guszti barátom, egykori iskolatársamnak jutottam eszébe. Tudniillik kerestek egy illusztrátort a könyvhöz és az ő véleménye szerint több képzőművész neve is felmerült, de ő emlékezett a madártávlati rajzaimra, amelyek korábban megjelentek több könyvben és folyóiratban. Úgy gondolták, hogy ez a stílus lesz a leginkább megfelelő, ez fogja megragadni a gyermekek figyelmét. A tíztagú, történészekből álló szerkesztői gárda is jónak tartotta az ötletet. Tudták, hogy nekem nem kell mindent elmagyarázniuk, a számba rágniuk, hiszen a történelmi ismereteim is nagyjából rendben vannak, s így elég hamar megértettem, hogy mit kell megrajzolnom. Az én legelső feladatom az volt, hogy idézzem fel magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam hatodik-hetedik osztályos koromban, mi volt az, ami érdekelt, mi volt az, ami megfogott, ha kinyitottam egy tankönyvet. Ezen az optikán keresztül próbáltam megközelíteni a témát és olyan rajzokat készíteni a szöveg mellé, hogy a gyermekeket a könyv mellett tartsa.
Időben ez milyen hosszú folyamat volt?
Ez bő fél évet, de leginkább háromnegyed évet tartott. Nem volt folytonos a munka, de elég huzamosnak nevezhető, mert időközben egyeztetni kellett, ha Csíkban összeültünk a szerzőkkel. Olyankor mindenki elmondta a maga igényét, hogy mit szeretne és hogyan. Én mindig magammal vittem az addigi vázlatokat és rajzokat, és bemutattam. Általában sikert arattam a szerzői-szerkesztői társaságban. Valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy ezeken a munkákon látszik a szeretet, amellyel készítem, jól tetten érhető az affinitás, az empátia, amely egy-egy ilyen mű elkészültéhez szükséges.
Külön feladat volt a képszövegek megírása is, amikor a teljes képi anyag elkészült – egész komoly feladatsort adott -, de szívesen végeztem ezt is, mert arra gondoltam, hogy a jó illusztrációhoz mellékelt megfelelő szöveg annyit nyom a latban, mint egy vagy másfél oldal a leckéből, mert a gyermeki szem először az illusztrációra tapad. Ha a képet megnézi, akkor biztosan a szöveget is elolvassa alatta, mert az csak egy rövid, egy megfelelően odahelyezett lényeges mondat. Győzködtem a szerzőket, akik ezt megértették, igyekeztünk a képek alatti szövegben plusz információkat adagolni, nem a történelmi személyiség nevét írtuk oda, hanem kerestünk róla egy-egy találó félmondatot, mert az rögzül a gyermek fejében. Részben, a terjedelmi korlátoknak megfelelően érvényesült is ez az elképzelés.
Említetted, hogy visszaemlékeztél arra az időre, amikor magad is hatodik-hetedikes voltál. Viszont, ha megnézzük a könyvben az oldaltükröket, akkor feltűnik, hogy szerkezetében hasonlít a számítógép képernyőjén felbukkanó internetes tartalomhoz, olyan, mintha egy portált látogatnánk. Rovatokat, mögöttes tartalmakat és funkciókat vélünk felfedezni. Érzed ezt a kettőséget?
Igen. Látom. Ezt már a számítógépes tördelőprogrammal dolgozó grafikus adta hozzá a szerkesztőbizottság beleegyezésével. Ez ma már elkerülhetetlen. Hogyha teljesen rám bízták volna a könyv előállítását, én kézzel írtam és rajzoltam volna mindent, mert én a Székely templomerődök című „kézi gyártású” könyvem óta ilyen vagyok, illetve olyan megszállott, hogy szeretem újra és újra átélni azt a kalandot. Egyébként megint lesz ilyen kalligrafikus betűkkel és saját rajzokkal megtöltött könyvem… Az természetes, hogy egy mai tankönyvön érződnie, látszania kell a modern szerkesztési módszereknek.
Elég titokzatos könyv volt egy ideig ez a történelemkönyv. Többször bemutatták, de csak elektronikus változata volt meg pdf-formátumban. Most már kézbe vehető, és elkezdték az iskolákat is feltölteni. Hányadik „rendes” papírkönyv-bemutatónál tartotok?
Az első Csíkszeredában volt. Nagyon meglepett az ünnepélyessége. Igen kellemes emlékeim vannak erről a könyvbemutatóról. Nagyon nagy volt az érdeklődés, meghatott a gyönyörűen éneklő kórus jelenléte, és szépek voltak a huszárok is. Aztán a háromszéki bemutató következett. Szentgyörgyön, a Gábor Áron teremben. Ez nem lepett meg, valami hasonlót vártam tőlük, hiszen a háromszékiekben, ha lehet így mondani, még erősebb a székely tudat és ezt alaposan ki is mutatják. Emlékezetesen jó volt látni, hogy az emberek még az állóhelyeket is mind elfoglalják, sokan be sem férnek az ajtón. Mit mondjak? Ez mind várakozás feletti volt.
Lesznek még közönségtalálkozók a közeljövőben?
Körvonalazódik egy marosszéki bemutató is. Nem ismerem még a dátumokat és a turné állomásait. Nagyon hiányolom viszont az udvarhelyi bemutatkozást. Gondolom, ezt csak akkor érdemes megtartani, ha van a kötetből annyi felszabadítható kereskedelmi példány, hogy kielégíthessük a vásárlói és olvasói igényeket.
Lehet tudni, hogy A székelység története című alternatív tankönyvvel hány hatodikost és hetedikest „szereltek” fel?
Nincsenek pontos információim. Úgy gondolom, hogy mostanra már elég sokan megkaphatták. Nagy adagokban nyomják, de én nem ismerem ezeket az adatokat. Egyébként alternatív tankönyv, tehát nem kötelező. Választható, bár ehhez fogható használható kötet több nincsen a piacon. És az az érzésem, hogy egyelőre nem is lesz.
A helyi fogadtatásról csak jókat hallani. A többségi román sajtó, a bukaresti média azonban teljesen másképp beszél erről a munkáról. Te ezt érzékeled?
Értelmiségi oldalról én még szakmai véleményt nem olvastam. Politikai véleményt viszont naponta hallok. Nagyon sajnálom, hogy ők nem örvendenek ennek. Valószínű, hogy előbb saját magukkal kellene elszámolniuk azzal kapcsolatosan, hogy még mindig művi, mesterségesen kreált történettudományt pártolnak. Ők olyan történelmet szeretnének a mi gyermekeinkkel megismertetni, hogy csak annyit tudjunk meg általa saját magunkról, amennyit ők szeretnének közölni. Sajnos, önmagukat is áltatják bizonyos megkövesedett ál-koncepciókkal és mítoszokkal.
A székelység története című tankönyv bemutatásának állomásairól a közeljövőben még beszámolunk lapjaink hasábjain, illetve itt, a KultúrHonon is.
A székelység története
Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára.
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanács, Csíkszereda-Székelyudvarhely, 2012. 200×260 mm, 176 oldal, varrott-ragasztott. Készült Hargita Megye Tanácsa megbízásából. Írták: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Szerkesztették: Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítette: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka-Zita. Az előzéklapok térképei Tamás Sándor gyűjteményéből származnak. A “Filmajánló” összeállításában közreműködött: Szabó Károly. Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Korrektúra: Kolumbán Zsuzsanna, P. Buzogány Árpád. ISBN 978-973-0-13074-4
A Gyöngyössy-család nem is székely, “csak” magyar!
Kezdjük talán a családdal. Ti nem is vagytok székelyek, ti magyarok vagytok!
Valóban. Ezt tisztázni kell! Anyai ágon székely vagyok, árvátfalvi és homoródszentmártoni gyökerekkel. Ezt tartom a fontosabb ágnak. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem sértem meg édesapámat, aki tulajdonképpen magyar, „bevándorló”, de van egy érdekessége a Gyöngyössy-familiának, mégpedig az, hogy átszármaztak ugyan Magyarországra, de kálnoki Gyöngyössynek írták, írják a nevüket, de ezt a családtörténeti vonatkozást én a mai napig sem tudtam kideríteni.
Mi szerettél volna lenni eredetileg?
Az én pályakezdésem az Egri csillagok elolvasásakor kezdődött. Legalább ötször olvastam el a regényt, de a regénnyel való legelső szembesüléskor körvonalazódott bennem egy kettősség: az egyik a történelem iránti érdeklődés, amit a regény óhatatlanul felkeltett, a másik pedig a puskapor-készítés izgalma. Gárdonyi szépen leírja, hogy milyen arányokban vegyítik. Én hatodikos koromban laboratóriumot állítottam fel, ahol olyan nagy sikerrel dolgoztam, hogy a vadonatúj kabátomat összeégettem, sőt fel is robbantam. A laborral együtt távoznom kellett a házból. Nem küldtek száműzetésbe, de ki kellett takarítanom az anyagokat a szobából. Egyformán hatott rám a vegyészet és a történelem iránti érdeklődés. Ez a két szakma életem során végigkísért, de azért a történelem hatása mindig erősebb volt, még annak ellenére is, hogy a civil szakmám szerint vegyészmérnök vagyok. Bukarestben végeztem a vegyészmérnöki karon. Ezen a szakterületen is voltak sikereim annak idején. Én utoljára a Roseal Rt.-nél dolgoztam a vegyész szakmában, grafit-, azaz műszén-égető kemencéket terveztünk és üzemeltettünk. Az is egy érdekes és izgalmas szakterület. A nyolcvanas években pedig a székelyudvarhelyi Matricagyár mérnöke voltam.
A Pro-Print Könyvkiadónál megjelent (1999) Székely templomerődök című kötet az 1980-ban elkezdett felmérések és kutatások eredményeit összegzi
Egyből hazakerültél, vagy előtte gyakornoki éveket kellett eltöltened a Regátban?
Erdélybe jöhettem. Úgy gondolkodtam, hogy mindegy hová, de közel Udvarhelyhez. Kiskapusra kerültem az ottani „koromgyárba”. Egy évet és egy hetet húztam le a romániai vegyipar legsötétebb bugyrában, onnan 1981 őszén jöttem el. Ekkor már kiváló és élvonalbeli üzem volt a Matricagyár. Mérnökként dolgoztam, majd műhelyvezető lettem. Volt egy vargabetű a pályámban, 1989 nyarán átmentem a kórház laboratóriumába fővegyésznek. Onnan hívtak a Roseal Rt.-hez, amikor megalakult ez a magánvállalkozás, 1991-ben. Szóval voltak kanyarok az életemben, de mindig vigyáztam arra, hogy ne én legyek a vegyészmérnökök közt a legjobb történész, illetve ne legyek a történészként a legjobb vegyész. Igyekeztem szétválasztani ezt a kettős érdeklődést.
A ’80-as évek közepén volt egy olyan időszak, amikor elég gyakran előfordultál történészek, múzeológusok és képzőművészek társaságában. Egy olyan pillanatra emlékszem, hogy mész lefelé a Kossuth Lajos utcán, a múzeum felé, a válladon van egy hatalmas bőrtáska, s az tele van jobbnál jobb rajzokkal. Többnyire vártemplomokról készült rajzok voltak.
Építészekkel is tartottam a kapcsolatot, akiktől eltanultam az építészeti rajzolás, a műemlékfelmérés alapelemeit. Ebbe a szakmai körben valóban a Kossuth utcában „robbantam” be. Odamentem Murányi Jánoshoz, aki akkor muzeológusként dolgozott. Átnézte a rajzokat, s mindjárt hívta is Zepeczáner Jenőt, az akkori igazgatót, hogy felhívja rám a figyelmét. Igen elcsodálkoztak, hogy én miket „maszekolok” a szabadidőmben.
A székelyföldi templomerődök felmérését, leírását és rajzolását választottad szűkebb szakterületként?
Tulajdonképpen negyedikes koromban találkoztam először templomerőddel. Kacán csodálkoztam rá az ottani hatalmas templomra, amikor egy iskolai kirándulás során pár órát vesztegeltünk ott, mert kitörtem az autóbusz ablakát. Én voltam a tettes, de a gyönyörű erődtemplom képe rögzült bennem és feledtette a bűntudatomat. Az első rajz-kiállításom a Matricagyárban volt.
Utána Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum akkori igazgatója vállalt fel egy másikat. Ez az egyre ridegebb és egyre sötétedő nyolcvanas évek derekán volt. Kiállítottam a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, majd Csíkszeredában az egyik bástyában, tehát a Csíki Székely Múzeumban. 1988-89-re már annyira megfagyott a légkör körülöttünk, hogy semmit nem lehetett kezdeményezni, de rendületlenül dolgoztam tovább, gyűjtöttem az anyagot, hiszen tudtam, hogy előbb-utóbb megváltozik a rendszer, s ebből munkából egy kiadható könyv lesz.
A kilencvenes évek elején-közepén, amikor kinyílott a világ és mindenki kifelé ment az országból, te önkéntes emigrációba vonultál, kiköltöztél Homoródkeményfalvára.
Nem egyből történt. Én is „világgá mentem” egy ideig, utazgattam, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt, bepótoltam a lemaradásokat. Beleláttam úgy-ahogy a polgári, fejlett világba, de jelentkezett nálam valami atavisztikus visszavágyódás a vidék felé. Édesapám egyébként a mai napig elemezget engem, mert ő nem vágyott és ma sem vágyik falura, de bennem valami furcsa vágy működik. Én a városnak is szeretem bizonyos arcait, de a nyugalmat azért mindenekelőtt kedvelem. Ezért jobb számomra a vidéki lét.
Itt mire fordítottad az energiáidat?
Először munkahelyet teremtettem magamnak, magunknak, hogy lehessen élni. Ez volt a Czímeres kocsma, amely 2012. október 31-ig működött. Egy hete kényszerültem a bezárására. Lassan létrehoztam magam körül azt a helyet, olyan körülményeket teremtettem, ahol folytathatom azt, amit Udvarhelyen a második szenvedélyemként végeztem. Befejeztem a Székely templomerődök című könyvet. Először a kézzel írott változat hasonmás-kiadása jelent meg, aztán Pesten kiadták az úgynevezett teljes kiadást, képekkel, kiegészített rajzanyaggal és szöveggel. Amikor ez megtörtént, egy pillanatra megálltam és szétnéztem.
Észrevettem, hogy érződik már az új idők hatása, egyre markánsabban jelentkeztek a feltörekvő, pontosabban a feljövő új régész-, történész-nemzedék tagjai. Ez nagy megelégedéssel töltött el. Arra gondoltam, hogy én a nyolcvanas években elvégeztem a magam feladatát, a folytatás immár a fiatalabb és jól képzett fiatalokra vár… Megtaláltam a helyem a faluban is. Láttam a gyönyörű kőházakat. Homoródkeményfalva azért is érdekes, mert a Nagy-Homoród mentének a legfelső, havaslaji települése, s bár itt szerényebbek voltak mindig a körülmények, nagyon sok szép porta maradt meg épségben. Kutattam, felmértem ezeket a házakat, úgyhogy mostanra elég jelentős anyagom gyűlt össze…
Idestova két évtizede élsz a faluban. Milyen változásokat érzékelsz? Most nemcsak az épített, hanem a szellemi örökségre gondolok. Mi van az emberi lelkekben?
Amikor ideköltöztünk és megvásároltunk egy 1873-ban épített nagy kőházat, akkor az itteni mester azt ajánlotta, hogy nyissunk egy hármas ikerablakot a két kicsi ablak helyén, vágjuk egybe a kettőt, hogy jöjjön be sok fény a lakásba. Egy ilyen beavatkozással tönkre lehet tenni az utca összképét! Mi nem tetettünk nagy, utcára néző ablakot –olyant eleget láttunk annak idején a blokkban, olyanon nézelődtünk kifelé –, de ezek „műtétek” még annak ellenére is megtörténtek Keméynfalván, hogy ott voltam és tanácsokat igyekeztem adni. Most nem beszélek az ennél sokkal durvább dolgokról, amikor teljesen idegen anyagokból, a környezettől elütő formájú és méretű lakásokat építenek, amelyeket én legszívesebben behúzatnék a város szélére. Az ilyen házaknak semmi keresnivalójuk nincsen a faluban…
A vállalkozó szellem nem mozdult. A gazdaszellem sem. Amikor hazaköltöztünk – akár így is mondhatom, hiszen a feleségem innen származik –, én azt mondtam, hogy a falu meg fog telni emberekkel. Nemcsak ez a falu, hanem Udvarhelyszéken minden kisebb és félreeső települése úgyszintén, hiszen a sorvadó iparból szívesen visszatérnek majd az emberek. A faluról elszármazottak, illetve azok utódai azonban nem jöttek vissza. Többnyire mindenki túlélte a munkanélküliséget, vagy most is ügyeskedik valami tengő-lengő állapotban, külföldi munkával, valamivel foglalkozik, amiből bizonyos szinten meg tud élni. A visszatérésre számítottam! Erre komolyan alapoztam, de egyáltalán nem igazolódott be a számításom.
Véget ért a kocsmárosi pályafutásod. Milyen civil tevékenységhez fogsz?
Így van. Új polgári foglalkozásom lesz. A könyvkészítés, a rajzolás, a felmérés megmarad.
Visszamész a városba?A vegyiparba?
Nem. Nem fogok, úgy látszik, hogy nem kell visszamennem. A műemlékvédelem területén fogok megbízatást kapni, ami mégiscsak szívemhez közelálló munka. A távlatot nem látom, de a jelek továbblépésre és cselekvésre biztatnak. Itt. Keményfalván.
Simó Márton
Kulturhon.szhblog.ro

Kétnapos ünnepségsorozat
Az eddigi szokásoktól eltérően idén kétnaposra bővül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett csíkszeredai ünnepségsorozat. A központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.
központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.
„A szokásostól eltérő lesz az idei március 15-i ünnepségsorozat Csíkszeredában, mert partnerintézményeinkkel sikerült rangos kulturális eseményeket időzíteni erre az ünnepre. Korábban egyetlen gálaműsor volt, idén három rendkívüli esemény is lesz” – tudtuk meg Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől. Ráadásul a városközpontban zajló felújítási munkálatok is befolyásolják a szabadságharcról való megemlékezést, ugyanis idén „nem lehet nagyobb felvonulásokat szervezni”.
Március 14., csütörtök
Már csütörtökön, március 14-én elkezdődnek az ünnepségek. Délután öt órakor a Vár téren, Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobránál koszorúznak, majd a Csíki Székely Múzeumban fél hattól – Antal Attila szerint a legjelentősebb eseményként – megnyitják a Székelyföldi pecsétek és címerek elnevezésű kiállítást. Este hét órától a Városi Művelődési Házban kezdődik a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar ünnepi hangversenye. Március 15., péntek
Másnap, március 15-én délelőtt tíz órakor kezdődik az emlékünnepség a Petőfi Sándor Általános Iskolában, amit déli 12 órakor a központi megemlékezés követ a Gál Sándor-szobornál. A Nyerges-tetőn délután két órától tartják az ünnepi megemlékezést és a koszorúzást, amit ezúttal is Kozmás Polgármesteri Hivatala és a Csík Területi RMDSZ szervez. A csíkszeredai megemlékezések délután hat órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi gálaműsorával zárulnak. Ez utóbbi esemény helyszíne a Városi Művelődési Ház.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Székely jelképekről
Nemzeti ünnepünkhöz igazítva ma este fél hatkor székely címer-, pecsét- és zászlótörténeti kiállítás nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban.
A székelyföldi múzeumok közös kiállításának része a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport – tagjai Mihály János történész, Pál-Antal Sándor akadémikus, Szekeres Attila István heraldikus és Zepeczaner Jenő történész – által összeállított Címer és pecsét a Székelyföldön című vándortárlat, valamit a Székely Történelmi Zászlósor. Ugyanakkor bemutatják a frissen megjelent, Címer és pecsét a Székelyföldön című tanulmánykötetet, melynek szerzői Bernád Rita Magdolna levéltáros, Bicsok Zoltán levéltáros, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István és Zepeczaner Jenő, szerkesztője Mihály János.
(m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székely címerek, pecsétek Szovátán
A IV. Székelyföldi Napok gazdag és változatos rendezvénysorozata a Fülöp Judit vezette Intermezzo Kamarakórus szervezésében megrendezett Szovátai Tavaszi Kórusfesztivállal indult és a Böjte Csaba ferences szerzetes védnöksége alatt rendezett jótékonysági koncerttel zárult. A gazdag programból jutott a Székelyföld múltja, történelme iránt érdeklődőknek is. Szovátán került sor a Hargita Megye Tanácsának támogatásával megjelenő, a székely szimbólumok történetével foglalkozó tanulmánykötet-sorozat harmadik kötetének marosszéki bemutatójára. A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus és Mihály János székelyudvarhelyi történész, a 2009-ben létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjai mutatták be.
A szovátai Városháza nagytermében Kiss Jánosnak, a Bernády Közművelődési Egylet titkárának megnyitója után Pál-Antal Sándor, az egyetlen Székelyföldön élő és tevékenykedő, akadémikus történészünk a könyvsorozat múltjáról, megjelenésük előzményeiről beszélt.
A Hargita Megye Tanácsának égisze alatt négy éve létrejött munkacsoport a székely történelmi szimbólumok feltárásával foglalkozik. Tagjai címer-, pecsét- és zászlótörténeti kérdésekkel foglalkozó szakemberek. A munkacsoportot eredetileg a székely zászló körüli viták lezárása érdekében hozták létre, amely azonban már indulásból a zászlótörténeti kérdések kutatásán kívül egyéb szimbólumok kutatását is felkarolta. A ma már közismertté lett és nagy népszerűségnek örvendő székely nemzeti zászlót a Székely Nemzeti Tanács saját zászlójaként 2004-ben fogadta el. De mire az e téren végzett kutatások befejeződtek, a SZNT zászlója általánosan elfogadottá vált. A kutatás ezen túl általában a székelység történelmi szimbólumainak a feltárására és közzétételére összpontosult, és folyik ma is.
A többéves kutatómunka eredménye egy nagymérvű vándorkiállítás és az a tanulmánykötet-sorozat, amelyből eddig három kötet jelent meg. A kiállítás két év alatt bejárta nemcsak Erdély, hanem az anyaország számos városát is. Jelenleg Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban látható, ahol a pannókra helyezett reprodukciók mellett gazdag tárgyi jelképgyűjteményt is bemutatnak. Köztük legnevezetesebb a székely nemzet 1659-ben ezüstből készült címeres pecsétje. Az akadémikus nyilvánosan kifejezte reményét, hogy a kiállítás Szovátán is megtekinthető lesz.
A első tanulmánykötet sikerén felbuzdulva, amely azóta könyvritkasággá is vált, 2011-ben a kutatók egy újabb kötettel jelentkeztek, amely 11 címer, pecsét és zászlótörténeti kérdéseket taglaló tanulmányt tartalmaz.
A harmadik, a most bemutatott "zöld könyvben" igen gazdag a képanyag. Mihály János előszava mellett hét tanulmányt olvashatunk: Bernád Rita Magdolna a Gyergyói Főesperesi Kerület egyházközségeinek pecsétjeit és védőszentjeit, Bicsok Zoltán az egykori Csíkszék területéről fennmaradt római katolikus papi magánpecséteket ismerteti. Pál-Antal Sándor két tanulmánnyal is jelentkezik. Az első a kötet borítóján is látható Csík- Gyergyó-Kászonszék, a második Marosszék címeres pecsétjének a történetét ismerteti. Szekeres Attila István írása a háromszéki közigazgatási címerekben lévő székely jelképekkel foglalkozik. A tanulmánykötet a szovátai kötődésű Zepeczaner Jenő két dolgozatával zárul. Az első a székelyföldi céhek jelképeit, a második Udvarhelyszék fejedelemség kori címereit ismerteti.
A történeti jelképkutatás ismertetése után Mihály János a tervekről, a sorozat jövőjéről beszélt. A közelmúltban egy Csíkszeredában megtartott összejövetelen székely történészek, román újságírók és tévériporterek előtt a székelyek történetére vonatkozó tankönyvet és a zászló történetét ismertették, válaszoltak vendégeik kérdéseire, meghallgatva észrevételeiket. A pozitív tapasztalatok nyomán határozták el az addig megjelent tanulmányok szintéziseinek román nyelvű kiadását. Ugyanakkor mindaddig folytatják a kutatómunkát, míg a székely történelmi szimbólumok kérdését feltártnak és feldolgozottnak nyilváníthatják. Nagy szükség van ezekre a biztos történelmi források alapján írt szimbólumtörténetekre. Mindeddig csak legendákat ismertünk szimbólumainkról. Előadásában röviden össze is foglalta mindazokat a biztos adatokat, amelyek a nemzeti zászlóval, címerünkkel kapcsolatosak.
A végig izgalmas, a hallgatóság érdeklődését mindvégig fenntartó előadások után csak úgy záporoztak a kérdések, legtöbben egyszerre két-három kérdést is feltettek. A székely szimbólumok mellett olyan távoli témákig is elkalandoztak a kérdezők, mint pl. a szlovák vagy a román címer története.
Mihály János (szerk.): Címer és pecsét a Székelyföldön
Tanulmányok
Székelyudvarhely, 2012. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. A szöveget gondozta: P. Buzogány Árpád, nyomdai munkálatok: csíkszeredai Alutus Rt.
(józsa)
Népújság (Marosvásárhely),

Árpád-korra utaló nyomok Csíkvacsárcsiban
Minikonferencia keretében számoltak be a Sándor-kúria területén folyó kutatásokról a munkálatokat végző régészek Csíkvacsárcsiban, a közbirtokosság épületében.
A Sándor-kúria területe a Csíki-medence egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. A kaszálók és a kertek egy későközépkori nemesi kúria több, kőből épített, alápincézett épületének romjait, illetve egy Árpád-kori település nyomait rejtik. A kutatás tavaly, 2012 nyarán kezdődött Hargita Megye Tanácsa, a Csíkvacsárcsi Közbirtokosság, a Szentmihályi Polgármesteri Hivatal és Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő támogatásával, a Csíki Székely Múzeum (CsSzM) szervezésében, az ELTE Régészeti Tanszékének és a kolozsvári BBTE egyetemi hallgatóinak részvételével.
Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze az eddigi ásatások eredményeiről számolt be, amelyek során egy 16-17. század fordulóján több periódusban épített, többosztatú, alápincézett épület nyomait tárták fel, illetve jelentős 12. századi településre utaló nyomokat, sarkantyúkat, edénytöredékeket találtak.
Sógor Csaba szerint ez az ásatás nem csupán a szakma, hanem a falu számára is fontos, hiszen bebizonyosodott, hogy Csíkvacsárcsi Árpád-kori település. „A múlt kutatása a jövő irányvonalait szabja meg számunkra. Európa erősségét is az öntudatos, múltjukat ismerő és jövőjüket is építeni akaró közösségek jelentik” – fejtette ki a képviselő.
Az eseményen Hegyi Dóra, az ELTE hallgatója a munkában részt vállaló egyetemisták személyes benyomásairól, illetve a falu népi építészetének archaikus szépségéről, és a környék gazdag kulturális örökségéről beszélt. Ezt követően Csutak Attila történész a Csíki Székely Krónika hitelességével kapcsolatos kutatásainak legújabb eredményeit mutatta be.
Maszol.ro

Milyen egy székelyföldi női vállalkozó? Négy kötetet mutatnak be a Studia Terræ Siculorum sorozatban
2013. augusztus 1-én, 17 órától kerül sor a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székelyföldi regionális kutatásokat összegző Studia Terræ Siculorum c. könyvsorozatának bemutatójára a Csíki Székely Múzeumban. Az alábbi kötetek kerülnek bemutatásra:
Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila: Székelyföldi turisztikai régió? Kérdőíves, fókuszcsoportos és statisztikai vizsgálat a székelyföldi turizmusról. (Studia Terræ Siculorum, 1.) – bemutatja dr. Horváth Alpár;
Gergely Orsolya: Vállalkozás női módra. A székelyföldi női vállalkozók profiljának és motivációinak vizsgálata. (Studia Terræ Siculorum, 2.) – bemutatja Oláh Sándor;
Horváth Alpár: Turizmusfejlesztés a Székelyföldön. (Studia Terræ Siculorum, 3.) – bemutatja dr. Biró A. Zoltán;
Nagy Benedek: A turisztikai helymarketing Székelyföldön – az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása. (Studia Terræ Siculorum, 4.) – bemutatja Székedi Ferenc.
A rendezvény szervezői a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Csíki Székely Múzeum. (közlemény)
Transindex.ro

Tanulmányok Székelyföldről
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székelyföldi kutatásokat összegző Studia Terrae Siculorum című könyvsorozata első négy kötetét mutatták be a csíkszeredai Mikó-várban csütörtökön.
„Könyvsorozatunkkal az a célunk, hogy közlési lehetőséget biztosítsunk a székelyföldi kutatók tudományosan elkészített munkáinak. Már előkészületben van további két kötetünk, ugyanakkor itt jelezzük, hogy a közlési lehetőség mindenki számára nyitott” – mondta üdvözlőbeszédében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Elsőként Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila: Székelyföldi turisztikai régió? Kérdőíves, fókuszcsoportos és statisztikai vizsgálat a székelyföldi turizmusról című munkát ismertették. A társadalomkutatói munka a turisztikai szakma számára szükséges kutatási eredményeket összegez. A kutatásból kiderült például, hogy a Székelyföldre látogató magyarországiak számára ez a vidék rendezetlen, elhanyagolt, fejletlen térségként hat. Ezzel szemben a román vidékekről, elsősorban a román alföldről érkezők számára Székelyföld nagyon rendezett és tiszta.
A második kötetben Gergely Orsolya Hargita és Kovászna megyei kis- és középvállalkozók körében megjelenő női szereplők vállalkozásindítási, vállalkozásmenedzselési motivációinak szociológiai módszerekkel történő vizsgálatát mutatta be.
Harmadikként Horváth Alpár Turizmusfejlesztés a Székelyföldön című munkáját ismertették. Munkájában a szerző Székelyföld turizmusfejlesztését a térségi, regionális szereplők, közösségek szemszögéből próbálja megközelíteni. A négyes könyvbemutató végén Nagy Benedek munkája következett. A csíkszeredai szerző kötetének címe: A turisztikai helymarketing Székelyföldön – az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása. A városnapok programjaként megtartott esemény társszervezője a Csíki Székely Múzeum volt.
Kozán István
Szekelyhon.ro

Jankovics Marcell kiállítása Csíkszeredában
Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész a Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum eposzához készített képsorozatából nyílik kiállítás csütörtökön 18 órakor a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
Jankovics otthonosan mozog a filmművészet, képzőművészet, a magyar kultúrtörténet területén. Pályájának fontos témája a magyar mondavilág, hiszen a János vitéz, a Fehérlófia és az Ének a Csodaszarvasról rajzfilmfeldolgozása is az ő nevéhez kapcsolható. A Gyergyóban már bemutatott kiállításon látható képsorozat elkészülését Sebestyén Gyula munkája ihlette: a kötet 1925-ben jelent meg Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve címmel.
A nagyszabású könyvet kiegészítendő Jankovics Marcell a történethez igazodva, annak szellemében készítette el képeit, melyek nagyon erőteljesek, mozgalmasak, élettel telítettek. A képek hangulata régi kódexek, vaskos történelmi könyvek cikornyás lapjait juttatja eszünkbe, melyek elkészítése értékteremtőnek számított a maga korában. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg Csíkszeredában.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Régészeti konferencia Csíkszeredában
A Csíki Székely Múzeum, a Pósta Béla Egyesület és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében zajlik a XI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíkszeredában. A három napig tartó rendezvényt pénteken este nyitották meg az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület elnöke kifejtette, hogy ezen tudományág működésének az egyik fő feltétele a régészek közti szoros együttműködés, mivel minden kutató csak egy-egy szeletkét tár fel a történelmi korokból. Célszerű konferenciát tartani, hogy a szakemberek az újdonságokról és egymás kutatási eredményeiről értesüljenek és ezeket összevetve fedjék fel egyes korok történéseit. Hozzátette, hogy a vasárnap estig tartó konferencián összesen 84 előadás hangzik el több mint száz régész közreműködésével.
A házigazdák nevében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Gyarmati Zsolt múzeumigazgató szólalt fel.
Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület elnöke kifejtette, hogy ezen tudományág működésének az egyik fő feltétele a régészek közti szoros együttműködés, mivel minden kutató csak egy-egy szeletkét tár fel a történelmi korokból. Célszerű konferenciát tartani, hogy a szakemberek az újdonságokról és egymás kutatási eredményeiről értesüljenek és ezeket összevetve fedjék fel egyes korok történéseit. Hozzátette, hogy a vasárnap estig tartó konferencián összesen 84 előadás hangzik el több mint száz régész közreműködésével.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Elkészült a csíki múzeum néprajzi kiállítása
Elkészült a Csíki Székely Múzeum állandó néprajzi kiállítása, amely péntektől látogatható. Ahogy a tárlat rendezőitől, Salló Szilárd néprajzkutatótól és Kádár Kincső múzeumpedagógustól megtudtuk, a korábban kiállított néprajzi tárgyak kiegészültek az eddig be nem mutatott, hétköznapi életet reprezentáló raktári tárgyakkal.
„A tárlós bemutatást mellőzve a tárgyakat nem ragadtuk ki az eredeti környezetükből, hanem élettereket alakítottunk ki. Régi elbontott épületekből esztenát és kocsiszínt építettünk, illetve famegmunkáló műhelyeket és lakásbelsőt rekonstruáltunk, ahol a különböző használati eszközök eredeti rendeltetése is jobban megérthető” – hangsúlyozta honlapunknak Salló Szilárd.
Kádár Kincső a tárlatrendezési szempontokat vázolta fel, megjegyezte, „kintről befelé haladunk és fentről lefelé, vagyis a havasi esztenától indulunk, és a lakótérig jutunk el. A kiállítóterekben érintőképernyő, audiovizuális elemek és kiállítási bábuk segítségével mutatjuk be a csíki mindennapokat. A tárgyak mellé helyezett feliratokról azért mondtunk le, mert ez megzavarta volna a kialakított életképeket.”
A pásztorkodás mesterségéről
Az esztenában csak a bács lakott, ez volt a „tejfeldolgozó üzem”. A nyáj őrzői a verebesben hajtották le fejüket, ami gyakorlatilag egy deszkából épített, fedett fekhely volt, mivel éjjel is őrizni kellett a nyájat. A kalyibában egy pásztor (bábu) éppen vajat küpül. Kíváncsiak voltunk, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek helyébe modernebb eszközök léptek. Mint a tárlat rendezői kifejtették, a juhászat tárgykészletében is bekövetkeztek változások. A mai és az egykori állapotok közti különbségeket maguk a látogatók is észlelhetik, hiszen a pásztorkodás jelenlegi formáját egy rövidfilm is bemutatja.
„A tárlós bemutatást mellőzve a tárgyakat nem ragadtuk ki az eredeti környezetükből, hanem élettereket alakítottunk ki. Régi elbontott épületekből esztenát és kocsiszínt építettünk, illetve famegmunkáló műhelyeket és lakásbelsőt rekonstruáltunk, ahol a különböző használati eszközök eredeti rendeltetése is jobban megérthető” – hangsúlyozta honlapunknak Salló Szilárd.
Kádár Kincső a tárlatrendezési szempontokat vázolta fel, megjegyezte, „kintről befelé haladunk és fentről lefelé, vagyis a havasi esztenától indulunk, és a lakótérig jutunk el. A kiállítóterekben érintőképernyő, audiovizuális elemek és kiállítási bábuk segítségével mutatjuk be a csíki mindennapokat. A tárgyak mellé helyezett feliratokról azért mondtunk le, mert ez megzavarta volna a kialakított életképeket.”
A famegmunkálás módozatai
Az erdős természeti környezetnek köszönhetően terjedtek el Csíkban a fafeldolgozó és famegmunkáló férfimesterségek. Életszerűen, kisebb műhelyrészleteken belül tekinthető meg az ács, asztalos és kerekes mesterségek világa, egy helyen láthatók az eszközök és a mesterek által készített termékek.
A gazdálkodás eszközei
Az olyan tárgyakat, amelyeket nem a házban vagy a műhelyekben használtak, a kocsiszínben is tárolhatták – vezetett a tárlat harmadik helyiségébe Salló Szilárd, hozzáfűzve, ezt általában a csűrhöz építették hozzá, és itt tárolták a gazdálkodás eszközeit. Ebben a kiállító térben középre egy fakerekű szekeret helyeztek, amelyet egyre ritkábban lehet látni használatban, körülötte fagereblye, favilla, kasza, faeke és egyéb mezőgazdasági eszközök találhatók.
A nők „műhelye” a ház volt
A falon egy nagy fotó is érzékelteti, hogy a gazdasági épületből az udvaron keresztül a ház belsejébe érkezünk, ahol a női élettér tárul elénk.
Az együtt élő három generációt három bábu képviseli. Kádár Kincső részletezte, hogy az első nő az udvarlóját váró leány, körülötte a gyapjúfeldolgozás főbb eszközei: az orsó, a szövőszék és egyebek. Itt készültek a csíki festékesek, melyek – ahogy ebben a teremben látható – asztalterítőként, falvédőként és ágyterítőként is használatosak voltak egykor.
„Ebben a kiállító térben a háziiparra jellemző eszközöket mutatjuk be három generáció együttélésén keresztül. Megismerkedhetünk a gyapjúfeldolgozás főbb fázisaival, a korabeli használati bútorokkal. Itt kapnak helyet a tisztálkodási eszközök, és ez a tér szolgált a társas élet helyszínéül is.”
Az eladósorban levő leány az éppen a kisgyermeket sétáltatni induló asszonnyal osztja meg a lakófelületet, végül a harmadik generáció képviselőjét, egy idős asszonyt láthatunk, amint éppen varr. Itt is összehasonlíthatjuk a múltat és a jelent, a terem üres falára ugyanis nemrégiben készült fotókat vetítenek. Aki még jobban el szeretne mélyülni, megteheti, mert ebben a teremben is, akárcsak az elsőben, egy érintőképernyős tudakozó található.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

KISEBBSÉGBEN: A Fehér Holló szárnyrebbenései
Cseke Gábor olvasónaplója
Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg - és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak elnevezett, egyre terebélyesedő könyvsorozat kiadóját (Világhírnév) képviselte. Megtudhattuk tőle, hogy a Fehér Holló tulajdonképpen egy erdélyi médiacsoportosulás, amelynek feltett szándéka, hogy a napjainkban erőteljes sorvadásnak indult - netán divatja vesztett? - nemes zsurnalizmust, a publicisztika műfaját átmentse a számára csöppet sem kedvező időn. A szerény kivitelezésű, önerőből támogatott Fehér Holló-kötetek száma immár több tucatra rúg, s immanens, saját értékeik mellett igen fontos szempont, hogy egymásra hatásuk ráadásul további új minőséget, valóságmegközelítést eredményez.
Zászlópengetés
A Bolyaiak életét és korát övező komplex problémakörben mozgó kötet bemutatója közben, egyáltalán nem mellesleg eszembe jutott az, hogy a beszélgetést irányító Sarány István igazából az első szerzők között volt, aki legjobb publicisztikai írásait egybegyűjtve, megválogatva és célirányos eszmei rendbe sorolva részt vett a Fehér Holló-mozgalom elindításában, terebélyessé válásában. A 2011-ben napvilágot látott Zászlópengetés című kötete (szerkesztette: Szabó Csaba - a Fehér Holló megálmodója -, lektorálta Ambrus Attila - maga is az alapítók egyike) mindenekelőtt nézőpontjával tűnik ki a megszokott publicisztikai gyűjtemények közül. A könyv Szórványlét című bevezetőjében a szerző arra próbál meggyőzően fényt vetni, hogy az erdélyi magyarság - és általában minden emberi közösség, akárcsak úgy általában is, maguk a dolgok - többféle nézőpontból szemlélhető, s alaptudnivaló, hogy ami az egyik szögből netán soknak látszik, az máshonnan tekintve nyugodtan lehet már-már elenyészően kevés. Többség és kisebbség egymásba játszó dialektikájának mindennapi alkalmazásában segíti tehát az olvasót azzal, hogy mindjárt a könyv első lapjain leszögezi:
„A Székelyföld magyarságát tömbmagyarságnak könyveli el a politikai diskurzus, s így él a köztudatban is a székelyföldi lét. A vaslábi magyarság szórvány-e? Vagy netán a vaslábi románság él szórványban? Vagy mi a helyzet a Székelyföld déli, a Barcasággal határos peremének magyarságával? A bölöni magyar tömbben él-e vagy szórványban a román ajkú cigányok között? A moldvai Klézsén a magyarok tömbben élnek-e avagy szórványban? Tovább ragozva: szórványban él-e a csíkszeredai unitárius vagy a homoródalmási katolikus?
A szórványkérdés tehát nézőpont kérdése, akkor is, ha csak etnikai vagy felekezeti vonatkozásban vizsgáljuk. Vagy annak függvényében is változhat a megítélés, hogy mekkora területre — településre, tájegységre, megyére, történelmi régióra vagy országos szintre — vetítve boncolgatjuk a kérdést. A hévízi román például többségi a városában, kisebbségi a megyében és többségi Erdély-szinten meg országos szinten. Akkor a hévízi román most többségi-e vagy kisebbségi? A hévízi magyar számbeli kisebbségben él településén, megyeszinten a számbeli többséghez tartozik, országos szinten pedig egy kisebbségi közösség tagja. Most már mi ő? Többségi vagy kisebbségi?”
Érdekes módon, Sarány István ezúttal nem is annyira a kijelentéseivel, mint inkább a kérdéseivel ülteti el bennünk a szemléleti rugalmasság igényét, s bevezetője után jobban értjük - nem egy esetben a bőrünkön is érezzük - publicisztikai látleleteinek igazságtartalmát. Ugyancsak javára válik, hogy rövid lefutású, igazából mindennapi jelzés értékű írásait kifogyhatatlan rendszerező kedvvel csoportosítja ciklusokba, amelyek címei önmagukért beszélnek. S ha nem is mindig tudatosan, de a sejtés szintjén föltétlen eligazodunk, ha ilyesmiket olvasunk az írások fölött: Délibábok helyett, Román feltámadás, Zászlópengetés, Iskolai agresszió, Visszaszolgáltatás, Operett és operáció, Tüzelünk, Fogyjon a magyar, Ünnep lélekben, Statisztika és tragédia...
A kötetben tárgyalt problémák mindennapi sokasága és sokrétűsége mindegyre arról győzik meg az olvasót, hogy a vérbeli közírónak lételeme a valóságra való állandó ráhangolódás és -kapcsolódás, a látszólag önmagukban megoldandó gondnak minősülő jelenségek ugyanis legtöbbször a fű alatt és akár jóval mélyebben is, végső soron összefüggnek, egymást erősítve vagy gyengítve. Előszeretettel mutat rá a délibábkergetés meddő gyakorlatára mindennapjainkban, amikor nem a józanul megálmodott tervek vezérlik a cselekvést, hanem a terméketlen vágyálmok, az örökölt illúziók, az önmagunkba zárkózás ellentmondásos, vitatható védőpajzsa mögött. Problémaláttatása mindvégig igazodik ahhoz a kettős szemlélethez, amit könyve bevezetőjében magára nézve is érvényesnek fogalmazott meg - józan önértékelésre és önbecsülésre buzdítva az olvasót, mind egyéni, mind szűkebb-tágabb közösségi összefüggésben.
Elvégre Sarány István „fehér hollósága” is relatív a maga nemében; s inkább olyan szempontból ritka madár ő, hogy mifelénk egyre kevesebben és szakszerűtlenebbül művelik a publicisztikai elemzés, az újságírói avatott véleménymondás műfaját. Sarány esetében viszont ez az állítás nem áll: a lap, ahol dolgozik (Hargita Népe) szerencsére még nem adta fel azt az eszményét, hogy a hírek, az idők járása befogadását és értelmezését az újságírónak kutyakötelessége elősegíteni, állásfoglalásával befogadhatóvá tenni. Szerzőnk továbbra is jelen van szinte naponta lapja hasábjain, ugyanakkor a fentebb említett médiaklubhoz tartozása révén felelősséget vállal az újabb tagok toborzásában, felkarolásában. A szabály ugyanis pofonegyszerű: a Fehér Holló-sorozatban kiadott bármely szerzőnek kijár a klubtagság - más szavakkal, a tagság gyarapodásával egyidőben egyre több azon művek száma, melyek mai valóságunk kérdéseiben és jelenségeiben segítenek eligazodni. Ezt ünnepelhettük a Bolyaiakról szóló kötet megjelenése ürügyén.
Dokumentarista látásmód
Fehér hollóságra ugyan még nem vállalkozott, bár több könyves szerző Daczó (Szabó) Katalin, s minden további nélkül akár ma is összeállna egy izgalmas interjúkötet azokból az írásaiból, melyek heti rendszerességgel jelennek meg közel egy éve a Hargita Népe hasábjain.
Alkalmam volt írni nemrégiben Daczó Katalin több munkájáról, évekkel ezelőtt pedig interjút is készítettem vele, amikor alkotóként éppen dokumentumfilmek, filmriportok készítésére rendezkedett be, rendszeresen benevezve a Film.dok fesztiválra, amelyen szép sikereket ért el. A mindenekelőtt a Duna televíziót tudósító filmestől akkor megkérdeztem: számára mi a vonzóbb a dokumentumfilm készítésében: a dokumentarizmus varázsa, vagy maga a film műfaja? Válasza némileg tétovázó volt, de pontos, és ma is érvényesnek tartom:
„Ezen magam is sokat töprengtem, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá magamnak. Az biztos, hogy mostanig, bármilyen munkahelyem is volt, valamiképpen kapcsolatban álltam a valóságkutatással, a ledokumentálható, tárgyi világgal. Udvarhelyi könyvtárosként a helytörténeti gyűjteményekkel foglalkoztam, aztán Csíkszeredába jőve az Antena 1-hez jelentkeztem, de az állás pár hónap múlva megszűnt, majd kis kitérővel következett a Csíki TV, ahol hamarább lettem dokumentumfilmes, mint riporter. Első munkám a 110 éves városháza történetének feldolgozása lett, aztán a híradózás mellett, 1998 és 2002 között, Visszajátszás cím alatt mintegy 100 részes filmsorozatban jártam utána a csíkszeredai Petőfi utca patinás épületei egykori történetének. Tehát a filmezés régi szerelem, de csak az egyik lehetőség arra, hogy a valóságról valljunk. Épp úgy foglalkoztat az írott riport vagy akár egy helytörténeti kiállítás. Ha lefilmeztem valamit, az nem gátolt meg abban, hogy riportban vagy könyvben, más megközelítésben is feldolgozzam a témát. Szeretem elgondolkoztatni az embereket, hogy a problémafelvetésem megérintse őket.”
Ezt a műhelyvallomást azóta sem írta felül az élet, sőt! Még úgy sem, hogy a filmes lendület időközben kényszerűségből alább hagyott - és ez mindenek előtt nem Daczó Katalinon múlott, intézményes betegségről van szó, melynek nyomán a Film.dok is máról holnapra kimúlt -, de a dokumentarista érdeklődés továbbra sem pihen, új és újabb megnyilvánulási területeket keres és talál magának. Az egyik ilyen érvényes kifutópálya a Morfondir.ro weboldal, amelynek Derítés című rovatában Daczó Katalin érdekesebbnél érdekesebb helytörténeti dokumentumokat idéz fel és kommentál Csíkszereda és környéke múltjából, levéltári kutatásokra alapozva.
A másik területet éppen a Hargita Népének szánt gyakori riportok, beszélgetések jelentik, amelyek a székelyföldi valóságnak egy-egy kevésbé ismert személyiségét, eseményét, emlékezetes pillanatát idézik föl, a minden részletben elmélyülő, minden összefüggés iránt érdeklődő oknyomozó riporter szemével. Daczó Katalinra fokozottan jellemző: nem igazán lehet tetten érni, hogy írásaiban netán engedne bármiféle üresjáratnak. Már témaválasztásai is kellően rendhagyóak - anélkül, hogy a szerző engedne az olcsó szenzációhajhászás divatjának.
Egyszer a híres romániai kaszkadőr, Cseh Szabolcs székely-magyar gyökerei után nyomoz, bemutatva eközben a széles körben, nemzetközileg is ismert szakember életének eddig „láthatatlan” oldalát, máskor viszont a méltatlanul háttérbe szorított, már-már elfeledett erdélyi költő, Salamon Ernő portréjához kutat fel eddig ismeretlen életrajzi adalékokat... Már-már elfeledett székely festő, János László nyomaira bukkan, aki valamikor Szépvízről indult nehéz körülmények között és ugyanott futott be egy gyűjteményes kiállítással, amit aztán a csíkszeredai múzeum is bemutatott... Hogy majd a Székelyföldön közismert, a magyar vasúttörténelemben kiemelt fontossággal bíró gyimesi műtárgy zaklatott, eseménydús sorsáról szóljon - nem mindennapi hitelességgel. Rátalált ugyanis egy építőmérnökre, Rigó László-Szabolcsra, akit annyira érdekelt a gyimesi vasúti leágazás története, hogy alapos tanulmányozásba kezdett. A vele készített interjú minden tekintetben emelte a lap információs értékét...
Sorra szólaltatja meg, alapos kérdezz-felelek alapján a kiteljesedő életpályájú székelyföldi személyiségeket - volt orvos-polgármestert, fotografáló geológust, a nyugalmazott versmondó könyvtárigazgatót, a csángóföldön oktató, népszolgálatot végző pedagógus házaspárt, a Nagy Imre festőművész hagyatékát kezelő és felügyelő, dizájner és művészeti közíró kurátort stb. -, s ugyancsak ő az, aki nélkülözhetetlen aprómunkával segíti a madéfalvi Siculicidium 250. évfordulója alkalmával rendezett emlékév dokumentáris megalapozását. Évek óta következetes összeállítója a csíkszeredai városvezetés által támogatott helytörténeti évfordulós naptárnak, ami legtöbbször izgalmas felfedezésekkel, elfeledett adatokkal és eseményekkel lepi meg nem csupán a nagyközönséget, de olykor a szakmát is.
Daczó Katalin legutóbbi években született legjobb írásai - véleményem szerint - önként kínálják magukat ahhoz, hogy kötetté szerveződve gazdagíthassák a Fehér Holló-sorozat eddigi palettájának színárnyalatait, ezáltal újabb taggal bővítve a szépreményű médiaklubot.
Csíkszereda, 2014. január 27.
maszol.ro,

Az SZNT perel a felvonulásért
A Székely Nemzeti Tanács bíróságon támadta meg Marosvásárhely polgármesterének döntését, miszerint betiltotta a Székely Szabadság Napja, a március 10-ei rendezvény második részét, azaz a felvonulást. Az első tárgyalást csütörtökre tűzték ki.
„Áldás, békesség a székely népnek” – nyitotta meg a Marosszéki Székely Tanács hétfő esti ülését a szervezet elnöke, Csíki Sándor, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ismertette a március 10-ei Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett eseménysorozatot.
„Tavaly májusban tettük le a gyülekezési bejelentést, de akkor azt a választ kaptuk a városházától, hogy még nem tudnak a következő évre vonatkozóan dönteni. Ezt megértettük, ezért december 8-án ismét beadtuk a bejelentést. A polgármesternek bizonyos törvényes feltételek mellett jogában áll betiltani egy rendezvényt, de ezek ebben az esetben nem állnak fenn, és a törvény tartalmazza a 48 órás határidőt, amíg a betiltást el lehet rendelni, ami december 10-én letelt. Hangsúlyozom, a gyülekezési jog nem engedélyhez kötött, ennek ellenére a polgármester úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napjának második részét nem engedélyezi. Meggyőződésük, hogy ez a rendelkezés törvénytelen, ezért megtámadtuk a bíróságon, ma (február 24-én – szerk. megj.) kaptuk az idézést, miszerint február 27-ére, csütörtökre tűzték ki a tárgyalást. Már önmagában az, hogy bírósággal állapíttatjuk meg, hogy ez törvénytelen, bizonyítja, hogy az SZNT jogkövető, a törvény tiszteletben tartásával lépünk fel mindig és a jövőben is ezt tesszük” – mondta Izsák Balázs. A perben Kincses Előd ügyvéd képviseli az SZNT-t.
Hozzátette, 15 és 17 óra között, a gyülekezés alatt „legyünk nagyon bátrak”, mert a nagyszámú jelenlét egyértelmű tiltakozás lehet, kifejezheti a gyülekezési jog korlátozására tett kísérlet elleni fellépést, azt, hogy az alkotmányos, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását várják a hatóságoktól.
Csíki Sándor szerint azt tehát még nem lehet tudni, hogy 18 és 20 óra között merre tart majd a tömeg, azt viszont megemlítette, hogy tavaly három sikeres esemény történt az SZNT életében: március 10-én több mint 30 ezren vettek részt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, a Székelyek Nagy Menetelésén 150 ezren vettek részt, Izsák Balázs pedig Bethlen Gábor-díjat vehetett át. Az idei Gábor Áron-díjat nagy valószínűséggel a Kultúrpalota kistermében adják át 20 órától, a kitüntetést idén a Csíki Székely Múzeum kapja.
A hétfő esti ülésen többen hangsúlyozták, óriási nagy a különbség aközött, hogy a tömeg hazamegy, és aközött, hogy felvonul, valamint kiemelték a marosvásárhelyiek fontos szerepét: érezzék úgy a helyiek és a környékbeliek, hogy otthon vannak a településen, jöjjenek tömegesen a nyárádmentiek, a küküllőmentiek, a székely-mezőségiek.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

Helytörténeti tárlat adományokból Csíkszeredában
Tavaly októbertől várja a Csíki Székely Múzeum azokat a csíkszeredai lakosokat, akik várostörténeti szempontból fontos tárgyakat tudnak felajánlani vagy eladni az intézménynek. Az összegyűlt anyagból a tervek szerint 2016-ban nyílik meg a várostörténeti kiállítás, amely a közgyűjtemény egyik legfontosabb projektje jelenleg.
Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól megtudtuk: személyesen is felkeresik a régi csíki családokat vagy azoknak a leszármazottait, akiknek tulajdonában még akadhatnak érdekességek.
„Első nagyobb adományunk Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerésztől származott. Ő a városban egykor működő Fekete Sas Gyógyszertár hagyatékát bízta a múzeumra, aminek nagyon örültünk. Ezután meghirdettük a műtárgygyűjtési akciónkat, amelyre érkeztek ugyan felajánlások, de az általunk várt »roham« elmaradt, mi sokkal több adományozóra számítottunk. Rájöttünk, hogy személyes megszólítással többet érhetünk el, fel kell keresnünk minden olyan régi csíki családot, amely a város életében meghatározó szerepet játszott” – magyarázta ottjártunkkor az intézményvezető.
Gyarmati kezdeményezésére megalakult a gyűjtőcsoport, amelynek tagja a már említett Ajtony Gábor nyugdíjas gyógyszerész, Takács István nyugdíjas főmérnök és Gál Bence nyugdíjas faipari szakember. Az ő segítségükkel létrehoztak egy adatbázist, amelyben több mint száz csíki család szerepel. „Eddig egyharmadát már meg is látogattuk az említett családoknak, és így kezdett élénkebb lenni a műtárgygyűjtés” – számolt be az utóbbi hónapok tevékenységéről Gyarmati.
Egy kirakós darabjai
A személyes megkereséseknél a mesterségekre, szakmákra összpontosítanak. Egykori kereskedő, iparos családok, mesteremberek és sportolók hagyatékából érkeztek be eddig értékes műtárgyak. Például egyik régi szeredai kereskedőcsalád bútorait is megkapják, pontosabban egy régi hálószoba és ebédlő teljes bútorzatát ajánlották fel megvásárlásra.
Legutóbb Császár Ferenc egykori jégkorongozó kalapját és korcsolyáját kapták meg. Ugyanígy egykori politikusok, városvezetők hagyatékából is kaptak néhány érdekességet, ezek között van például a város kiürítési parancsa 1944 őszéről. A rendszerváltás előtt tanító tanárok hagyatékára is odafigyelnek. Minden tárgyat lefotóznak és kikérdezik a tulajdonosát a hozzá kötődő történetekről. Ezáltal sejlik fel a várostörténet egy-egy szelete.
„Nagyon szerteágazó ez a történet, persze a kiállításon főként azokat a részleteket mutatjuk be, amelyeket megfelelően tudunk érzékeltetni a tárgyak segítségével, illetve ha nincs ilyen anyag, megpróbáljuk ezt fotókkal vagy terepasztal segítségével bemutatni” – részletezte a múzeumigazgató. Sok minden gyűlt össze, de még várják az 1990 előtti időszakokból származó tárgyakat, iratokat, fotókat, hangfelvételeket, esetleg videókat.
Iparosok a színpadon
Eddig főként fotóanyag érkezett be, illetve igazolványok, plakátok, színházi belépők. Nagyon sok fénykép gyűlt össze például a két világháború közti műkedvelő színjátszásról. „Kiderült, hogy nagyon erős volt Csíkszeredában a műkedvelői élet. Pékek, iparosok is felléptek az amatőr színtársulatban. Hivatásos színház hiányában akkoriban az egyszerű emberek szórakoztatták egymást” – mutatott rá Gyarmati.
A kiállításra szánt műtárgyakkal minden hétfőn és kedden 11-14 óra között lehet jelentkezni, illetve a 0266-372024-es telefonszámon és az info@csikimuzeum.ro e-mail címen lehet bővebb felvilágosítást kérni a múzeum munkatársaitól.
Szőcs Lóránt. Krónika (Kolozsvár)

Nem kötelezhetik, hogy kitűzzék a zászlót
Nem lehet kötelezni az RMDSZ-t arra, hogy csíkszeredai székházára kitűzze a román nemzeti lobogót – közölte kérdésünkre Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei.
A Hargita megyei Prefektusi Hivatal tavaly októberben szólította fel a Csíki Székely Múzeumot és az RMDSZ Csík Területi Szervezetét, hogy tartsák be az érvényes jogszabályokat, amelyek a román zászló kitűzésének kötelezettségére vonatkoznak. Azóta a múzeum épületén megjelent a zászló, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének Mihai Eminescu utcai székházán viszont nem. A prefektusi hivatal ezzel kapcsolatban április 7-én küldött választ a magyarellenes feljelentéseiről elhíresült Dan Tănasănak, aki arról érdeklődött, hogy mi történt a felszólítás után.
Választ kapott
A válaszból, amelyet Tănasă hozott nyilvánosságra, kiderül, hogy a múzeum eleget tett a kérésnek, az RMDSZ-től pedig azt kérte a prefektus, hogy tartsák be az 1994. évi 75-ös törvény és a 2001. évi 1187-es kormányhatározat vonatkozó előírásait. Kérdésünkre a prefektus elmondta, a vonatkozó jogszabályok azt írják elő, hogy a közintézmények, kulturális intézmények, politikai pártok székhelyeire kell kitűzni a zászlót, az RMDSZ viszont nem politikai pártként van bejegyezve. „Ezért nem lehet arra kötelezni az RMDSZ-t a törvény alapján, hogy a zászlót kifüggesszék. Viszont jó lenne, ha mégis kitűznék, mert az RMDSZ tagja a kormánynak, és ez a tisztelet jele lenne a román állam irányába” – összegzett a prefektus.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Rippl-Rónai-kiállítás – ajándék a székelyföldiek, az erdélyiek számára
Beszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával
A magyar festészet első modern mesterének 95 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október végéig a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, az intézmény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében. A Rippl-Rónai József (1861−1927) életművének fontosabb korszakait és az általa használt minden technikát bemutató kiállítás apropóján Gyarmati Zsolt múzeumigazgatóval beszélgettünk, többek között Csíkszereda kulturális, művészeti szerepvállalásának kérdését is érintve.
– Képletesen szólva ismét Csíkszeredába érkezett a kultúra, Rippl-Rónai József különböző alkotói periódusainak legjavát csodálhatjuk meg a múzeum emeleti termeiben: a fekete és az enteriőr képek korszaka után a Róma-villa és a „kukoricás” stílus tárul elénk, majd a „pasztell arcképek” következnek. Köztudott a művészről, hogy egy idő után terhes lett számára mestere, Munkácsy Mihály segédeként dolgozni, saját útját kívánta járni, s voltaképpen ez a fajta, eltökéltséggel párosuló tehetség hozta meg számára a sikert. Hogyan esett rá a választás?
– Az erdélyi kultúrakedvelők megszokhatták, hogy jelentős művészek alkotásait mutatjuk be a Csíki Székely Múzeum nagyszabású kiállítások sorozatában. Két évig szünetelt a folyamat, ugyanis ez idő alatt kívül-belül megújult a Mikó-vár, általános műemléki rekonstrukció zajlott, így immár új köntösben fogadhatjuk a látogatókat. Sokat gondolkodtunk azon, hogy ki legyen a következő nagy név a sorozatban. Igazából mindig egy intellektuális kaland a választás, több szempont merül fel ilyenkor: ki az, aki még nem volt itt, viszont lenne rá igény, élvonalba tartozó művész, de nem elcsépelt… Valahogy így esett a választásunk Rippl-Rónai Józsefre, a magyar festészet emblematikus figurájára, aki érdekes módon soha nem járt Erdélyben, sőt, kiállításai sem voltak errefelé. Ez a törekvésünk, hogy újra egy nagy művészt hozzunk, találkozott Kaposvár és Csíkszereda testvérvárosi kapcsolatával, így döntöttünk Kaposvár híres festője mellett. A tárlat kurátora, Horváth János kaposvári művészettörténész 85 képet választott ki a város határában lévő Róma-villa gyűjteményéből, majd közösen úgy határoztunk, hogy ezt az anyagot kiegészítjük még 10, szintén nagyon jelentős festménnyel a Magyar Nemzeti Galériából. Így összesen 95 alkotás látható június 6-a óta a múzeum öt termében, átfogó képet nyújtva Rippl-Rónai József munkásságáról. Modern volt ő a szó legnemesebb értelmében: megújította a festészetet, mindazt, amit addig Munkácsyék, Benczúrék, Székely Bertalanék képviseltek. Olyan volt a festészetben, mint Ady Endre az irodalomban, a modernitást képviselte, és hisszük, hogy ennek mindig van aktualitása.
– Térjünk vissza a Magyar Nemzeti Galériából származó képekhez, hogyan választották ki ezeket?
– Szücs Györggyel, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával és csapatával több évre visszamenőleg jó kapcsolatot ápolunk, kölcsönöztünk tőlük képeket a Munkácsy-kiállításhoz, majd 2008-ban tőlük hoztuk a nagybányai anyagot, és a Barabás-, Munkácsy-, Szinyei-kiállításunk java része is onnan származott.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Élménydús múzeumi szaktábor
Vidáman szaladtak be szerda délután a gyerekek a Mikó-vár udvarára, fáradtságnak nyoma sem látszott rajtuk, pedig a délelőttjük ismét eseménydúsan telt. A több mint harminc gyerek épp a Csíki Székely Múzeum szaktáborában vesz részt, ahol játszva tanulnak a héten különböző korokról, szokásokról, emberekről.
„Ötödik alkalommal szervezünk múzeumi szaktábort, ez is egy tábortípus kezdett lenni. A napjaink úgy épülnek fel, hogy délelőtt megnézünk egy kiállítást és délután azt oldjuk fel gyakorlatban” – magyarázta Kádár Kincső múzeumpedagógus, a tábor egyik vezetője. Első nap, hétfőn a táborozók megtekintették a múzeum Csíki idők járása – Népi életképek a mindennapokból című néprajzi kiállítást, délután a fafaragást tanulták. A tábor ideje alatt kiemelt szerepet kap a Rippl-Rónai József nagyszabású időszakos tárlat, így a második napon múzeumpedagógia foglalkozással egybekötve nézték meg a kiállítást a gyerekek. A Rippl-Rónai művészetével való ismerkedéshez tartozott, hogy a délután folyamán kipróbálták, milyen anyagokkal, technikákkal dolgozott a festő.
Nyomdatörténet és tanulmányi kirándulás
Szerdán nyomdatörténettel ismerkedtek, miután megtekintették a Csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely című nyomdatörténeti kiállítást, valamint a Megmentett szakrális kincseink című restaurálási kiállítást, azt is megtapasztalhatták a gyerekek, hogyan kell tisztítani a papírt, a régi iratokat. Ezt követően a Gutenberg nyomdába sétáltak le. „Itt megnéztük, hogy a modern nyomdatechnika hogyan működik, mennyit változott a nyomtatás négyszáz év alatt. Ha már Zsögödben jártunk, bementünk a Nagy Imre Galériába, összehasonlítottuk Nagy Imre festészetét Rippl-Rónaiéval. Bár tematikus napjaink vannak, egyik nap beleszövődik a másikba, kapcsolódnak egymáshoz, nem lehet élesen elválasztani, hogy ma csak ezzel vagy azzal foglalkozunk” – mutatott rá Kádár.
Szerdán délután a nyomdatörténethez kapcsolódóan a táborozók is könyvet kötöttek csirizes technikával. Csütörtökön a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumba tesznek tanulmányi kirándulást a tábor résztvevői, ott a budapesti Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című antropológiai vándorkiállítását nézik meg. Ott is épp gyerektábor zajlik, így a két csoport közösen vesz részt különböző vetélkedőkön, játékokban. „Harmadik éve, hogy a tábor programjába tanulmányi kirándulást is iktatunk, mert fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megismerjék, Székelyföldön hol vannak még múzeumok és ezeknek milyen gyűjteményeik vannak” – mondta el Demény Enikő múzeumpedagógus, a tábor másik vezetője.
Visszatérő táborozók
A táborozók nagy része már a korábbi múzeumos táborokban is részt vett, sőt, olyanok is vannak, akik kinőttek a „táborból”, de önkéntesként visszatérnek segíteni. „Öt év alatt sikerült kinevelni olyan fiatalokat, akik fontosnak tartják, hogy ez tovább működjön évről évre” – hangsúlyozta Kádár Kincső. Pénteken várostörténettel foglalkoznak, amikor is megnézik, hogy a múzeum készülődő várostörténeti kiállításához hogyan zajlik a tárgygyűjtés, és mi történik ezekkel a tárgyakkal a múzeumba kerülésük után. A nap másik kiemelkedő programpontja az interaktív séta lesz a Petőfi utcában. Zárómozzanatként a tábor ideje alatt készült alkotásokból a szülőknek tartanak kiállítást.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

A magyar államalapítást ünneplik Csíkszeredában
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete és a Minta ifjúsági egyesület Szent István király napján, augusztus 20-án, 18 órakor a Csíki Székely Múzeum belső udvarán szervez ünnepséget a magyar államalapítás évfordulója alkalmából.
Az ünnepség a történelmi magyar egyházak áldásával és a szervezők köszöntő beszédeivel kezdődik, majd fellép a szentegyházi Kartal Együttes, a ROLE zenekar és a Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes. A Csíki Székely Múzeum belső udvarán szervezett rendezvényt megelőzően (17.30 óra) ünnepélyes székelyzászló-felvonásra kerül sor a csíkszeredai Szabadság téren.
itthon.ma