Keresztény lovas tábor Szentegyházán
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)

Gitártáborok Algyógyon
Amikor végre jól szólnak az akkordok
Kilencedik éve tanulhatnak gitározni a fiatalok a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az IKE jóvoltából.
Az Algyógyi Ifjúsági Központ két héten keresztül volt hangos a fiatalok énekétől, gitárjátékától, jókedvétől: július 11–16. között a gimnazisták, július 25–31. között pedig a középiskolások tölthettek egy hetet a kedvenc hangszerük tanulmányozásával. A két táborban több mint 50 fiatal és 21 önkéntes vett részt.
Az előző évek szokásához híven idén is több csoportban zajlott a gitároktatás: volt, aki az első napokban még csak ismerkedett a hangszerrel, mások már a nehezebben lefogható akkordokat tanulták, sőt, olyan csoport is volt, amelyik az első naptól fogva egy-egy szöveg megzenésítésével foglalkozott.
Az oktatáson kívül fontos szerepe volt a reggeli áhítatoknak és az esti bibliaóráknak, a közös énekléseknek, a csapatjátékoknak és a sportnak is.
A középiskolások áhítatainak a különlegessége ebben az évben az volt, hogy külön kiscsoportokban zajlottak: voltak olyanok, akik reggelente fákat öntöztek és öleltek, mások a reggeli kávézás és kakaózás mellett csendesedtek el egy zsoltáron elmélkedve, egy másik csoport énekek szövegét vagy különböző önismereti játékokat játszva csendesedett el, s voltak olyanok is, akik bibliai történeteket dolgoztak fel bibliodráma formájában.
A résztvevők a két oktatás között sem unatkoztak, hiszen délutáni programként többek között betekintést nyerhettek az íjászat rejtelmeibe, volt foci és kosarazás, működött a Pendülő, ahol mindenféle hideg finomságok várták a nagy hőségben odatévedőket, és a szokásos strandolás sem mAradhatott el.
Az esti programok is nagy izgalmakat tartogattak: egyik este fogalmazást kellett írniuk Kun Kocsárdról, természetes alapanyagokból hangszert készíteni, s különböző helyszíneken megadott témákban képeket készíteni – mindezt úgy, hogy a játék kezdetén kapott tojásnak mindenik képen szerepelnie kellett; egy másik este, mindenféle vicces feladatot kellett végrehajtaniuk a csapatoknak a tojástöréstől kezdve egészen a vizet kanállal evésig.
Idén sem mAradhatott el a tehetségkutató: az Algyógy’s Got Talent-en mindenki megcsillogtathatta tehetségét. A slam-től elkezdve a népdaléneklésen keresztül a festmények bemutatásáig és az éneklésig mindenfélét hallhattunk.
A program nem jöhetett volna létre az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül, akinek ez úton is köszönjük.
Kilencedik éve tanulhatnak gitározni a fiatalok a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az IKE jóvoltából.
Az Algyógyi Ifjúsági Központ két héten keresztül volt hangos a fiatalok énekétől, gitárjátékától, jókedvétől: július 11–16. között a gimnazisták, július 25–31. között pedig a középiskolások tölthettek egy hetet a kedvenc hangszerük tanulmányozásával. A két táborban több mint 50 fiatal és 21 önkéntes vett részt.
Az előző évek szokásához híven idén is több csoportban zajlott a gitároktatás: volt, aki az első napokban még csak ismerkedett a hangszerrel, mások már a nehezebben lefogható akkordokat tanulták, sőt, olyan csoport is volt, amelyik az első naptól fogva egy-egy szöveg megzenésítésével foglalkozott.
Az oktatáson kívül fontos szerepe volt a reggeli áhítatoknak és az esti bibliaóráknak, a közös énekléseknek, a csapatjátékoknak és a sportnak is.
A középiskolások áhítatainak a különlegessége ebben az évben az volt, hogy külön kiscsoportokban zajlottak: voltak olyanok, akik reggelente fákat öntöztek és öleltek, mások a reggeli kávézás és kakaózás mellett csendesedtek el egy zsoltáron elmélkedve, egy másik csoport énekek szövegét vagy különböző önismereti játékokat játszva csendesedett el, s voltak olyanok is, akik bibliai történeteket dolgoztak fel bibliodráma formájában.
A résztvevők a két oktatás között sem unatkoztak, hiszen délutáni programként többek között betekintést nyerhettek az íjászat rejtelmeibe, volt foci és kosarazás, működött a Pendülő, ahol mindenféle hideg finomságok várták a nagy hőségben odatévedőket, és a szokásos strandolás sem mAradhatott el.
Az esti programok is nagy izgalmakat tartogattak: egyik este fogalmazást kellett írniuk Kun Kocsárdról, természetes alapanyagokból hangszert készíteni, s különböző helyszíneken megadott témákban képeket készíteni – mindezt úgy, hogy a játék kezdetén kapott tojásnak mindenik képen szerepelnie kellett; egy másik este, mindenféle vicces feladatot kellett végrehajtaniuk a csapatoknak a tojástöréstől kezdve egészen a vizet kanállal evésig.
Idén sem mAradhatott el a tehetségkutató: az Algyógy’s Got Talent-en mindenki megcsillogtathatta tehetségét. A slam-től elkezdve a népdaléneklésen keresztül a festmények bemutatásáig és az éneklésig mindenfélét hallhattunk.
A program nem jöhetett volna létre az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül, akinek ez úton is köszönjük.
Takács Kató Kata
Nyugati Jelen (Arad)

Székely jelképekről a világ heraldikusainak (I.)
A székely közösség címerének alakulása megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált címmel tartott gazdagon illusztrált előadást a skóciai Glasgowban rendezett 32. nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke augusztus 11- én. (A hivatalosan bejegyzett cím így hangzik: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)
A nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban. Jelen kongresszus helyszíne Glasgow, a korábbiaké visszamenőleg Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg stb.
A kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. A sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetésnek számít a Sepsiszentgyörgyi heraldikus meghívása. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökének a kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta.
A nemzetközi kongresszuson való részvétel célja a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A mintegy másfél száz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgow-i Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő, Szekeres Attila István a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órán át mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a "csúnya" (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette és bemutatta az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót.
Az előadás tartalma "dióhéjban":
A heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. A régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyas oltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is.
A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellék címerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi pélábániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
A nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken.
(Folytatjuk)
Szekeres Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Hatalmas közönség énekelte az István, a király legendás dalait a Partiumi Magyar Napokon
Az államalapítás ünnepén is rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat Szatmárnémetiben, több ezren énekelték az István, a király rockopera dalait, majd a Kiscsillag fergeteges koncertjén lehetett bulizni.
A Partiumi Magyar Napok második napja Szent István, az államalapító király ünnepén szentmisével kezdődött, majd a résztvevők koszorút helyezetek el a szobránál. A délelőtti órákban a Szent István Kör szervezésében Szakály Sándor történész tartott előadást a Széchenyi utcában Magyarország belépéséről a második világháborúban. A gyerekek pedig számos játékos program és ügyességi vetélkedő közül választhattak, illetve a Brighella Bábtagozat művészei a gyerkőcök nagy örömére a színpad előtt Az egy kupac kuflit is előadták, amelybe a közönség köreiből is bekapcsolódhattak. Az interaktív programok sorát az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző foglalkozásai színesítették.
A Szakszervezetek Művelődési Házában Marie Jones: Kövekkel a zsebben, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadását tekinthették meg, amelyet az új főtéren a várva-várt legendás rockopera követett. A 15. Partiumi Magyar Napok egyik fénypontja volt a Szörényi – Bródy klasszikus az István, a király, a mátészalkai Talán Teátrum előadása, amellyel a szatmáriak egyik nagy álma teljesült. A több ezres közönség együtt énekelte a híres dalokat a negyven tagú kórussal, ezzel is tisztelegve az államalapító király előtt.
A Széchenyi utcában a nap záróakkordjaként több százan a Kiscsillag koncertjén buliztak, akik szintén először léptek fel Szatmárnémetiben. A legjobb Kiscsillag dalok mellé egy-két Kispál és a Borz klasszikus is bekerült, amelyet folyamatos taps és ováció követett. A műsort csak színesítette Lovasi András dalok közti összekötő szövege — olykor anekdotái — amelyek minden dal előtt egy pozitív alaphangulatot teremtettek.
Kiemelt partnerek:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Magyar Turisztikai Ügynökség.
erdon.ro

Népszerű az iskolákban az Örökségünk őrei projekt
Haza kellett kergetni a diákokat az éjszakába nyúló foglalkozásokról
Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet augusztus 20-án, szombaton Örökségünk Őrei Kolozsváron címmel szervezett a Communitas Alapítvány. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat részeként Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke helyi pedagógusok véleményét kérte ki arról a projektről, amelyet idén immár hatodik éve bonyolított le a szövetség, és amely egész Erdélyben nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében – tájékoztat az RMDSZ hírlevele.
Az értékelés során kiderült, hogy a Kolozsvári iskolák évi tíz-tizenöt programja közül az Örökségünk őrei bizonyul a legsikeresebbnek, hiszen ez valósan motiválja a fiatalokat, segít abban, hogy félretegyék telefonjaikat, számítógépes játékaikat több óra erejéig, az éjjelekbe nyúló foglalkozásokról pedig a tanároknak kell hazaküldeni az ötletelő gyermekeket. „A munkafolyamatok eredetiek voltak, sajátosak. A New York szálló örökbefogadásának egyik konkrét hozadéka például az, hogy az aktív Facebook-jelenlétünk hatására valamikori pincérek kezdték el egymást felkutatni” – mesélte lelkesen Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója. Kiemelte: az elfeledett Uránia Palota mindaddig senkit sem érdekelt, amíg azt a Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökbe nem fogadta, ennek köszönhetően pedig elérte mind a román, mind pedig a magyar közösség ingerküszöbét.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
A rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására – hangzott el a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Erdélyi interferenciák című beszélgetésen vasárnap a TIFF-házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott találkozót Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság Elnöke moderálta.
Markó Béla RMDSZ-szenátor nem kételkedik abban, hogy Kolozsvár Erdély legnagyobb magyar értelmiségi centruma. A lakosság tekintetében is második legnagyobb romániai város szerinte érdekes helyzetben áll: a románoknak Bukarest után, a magyaroknak pedig Budapest után a második legnagyobb kulturális központ. „Önállóságra, erdélyiségre vagyunk ítélve, ne várjuk a csodát, hanem cselekedjünk a céljainkért” – fogalmazott Markó Béla, felidézve az általa vezetett Kós Károly Alapítvány névadójának szellemiségét.
„Kolozsvár főváros jellege az egyetemi kultúrának tulajdonítható be: a múlt század elején a magyarországi születésű, nyugati egyetemeken végzett matematikusok a Kolozsvári egyetemen tanítottak, itt élték azon időszak kulturális életét, folyamatosan résztvettek az irodalmi esteken” – mutatott rá Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát vezető rektorhelyettese. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a hagyományt, arra serkentik a fiatalokat, hogy használják ki a kincses város kulturális, közösségi lehetőségeit.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója azt tapasztalja, hogy sajnos kevesen ismerik Kolozsvár kultúrtörténetét. A Harag György rendező gondolataira hivatkozva a neves rendező elmondta: a legfontosabb cél az állandó megújulás. Szerinte mind a színház életében, mind a 2021 Európai Kulturális Fővárosa címére pályázó Kolozsvár esetében is fontos a nemzetköziség, erre jó kísérleteket tesznek a nemzeti és nemzeten belüli szegregáción átívelő rendezvények, mint a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) vagy az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyről kiderült, az idei kiadás az idegenség témáját dolgozza majd fel.
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója egyetért a nemzetköziség felé haladással: meggyőződése, hogy ha a Kolozsvári színház kizárólag magyarul kommunikálna, és nem feliratozná az előadásait, a nézőinek körülbelül negyven százalékát elveszítené. Szerinte megváltoztak és átértékelődtek azok a médiumok, amelyek az emberekre hatnak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Szent-Mihály templomra való háromdimenziós épületvetítés, amelyet nyolc perces áhítatos csenddel fogadott a közönség.
A művészeti aligazgató rávilágított arra, hogy ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, amikor az értékteremtés közönséget akar megszólítani. Kolozsvár erényeiből Visky András a kortárs populáris zenét, a gasztrokultúrát és a filmkultúrát emelte ki, amelyek különböző rendezvények témáit határozzák meg.
Az irodalom nézőpontjából Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője véleményezett. Szerinte az egyháztörténet is a Kolozsvári kultúra fontos része, a regionális fővárossá válást pedig a kiépült kapcsolati háló tette lehetővé. A nemzetközi kapcsolatok az irodalomban is fontosak, ezek ápolása fejlődést biztosítanak. Karácsonyi figyelmeztetett: „Kolozsvár kulturális szeletei között nincs meg a kellő nyitottság, meg kell találni a konszenzust ahhoz, hogy ezek szerves egységet alkothassanak. Szembe kell nézni a történelmünkkel, hogy csapatban tudjunk működni.”
„Amit Kolozsvár ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen”
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint nem igaz az, hogy Kolozsvár sorsa az elmúlt 27 évben folyamatosan felfelé ívelt volna, viszont azt gondolja, hogy a legutóbbi időszakban a város a legjobb korszakát éli.
„Amit Kolozsvár a maga nyitottságával és komplexitásával ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen” – mutatott rá. A szövetségi elnök továbbá a kultúrafinanszírozás problémakörére hívta fel a figyelmet. „A mai közigazgatási felosztásban az a megbízható út, hogy az állami költségvetésből tartsák fenn ezeket a kulturális intézményeket, ezt a hatáskört nem szabad átruházni az önkormányzatokra. Ha lesz egy közigazgatási reform, regionális újragondolása az ország működésének, amelyet az RMDSZ javasol, akkor az majd lehetővé teszi, hogy a regionális intézményeket regionális szinten finanszírozzanak” – fogalmazott a politikus.
A kultúratámogatás témakörét Tompa Gábor azzal egészítette ki, hogy Romániának feladata volna egyéb lehetőségeket is kiépítenie. A rendező hiányolja a mecenatúra hagyományát. Markó Béla szerint amíg nincs közösségi kényszer, nincs visszajelzés vagy valami fajta jutalmazás, addig a magán mecenatúra rendszere nem fog működni.
A kultúrában is gondolkodni kell az utánpótlásról. Karácsonyi Zsolt szerint ez ügyben a tehetségek megtalálása és gondozása a fontos, Tompa Gábor pedig a jó utánpótlás biztosításának érdekében változtatna a bolognai rendszeren, szerinte ez a színházoktatásban zsákutca.
A meghívottak egyetértettek: a rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására. az eseményt a Communitas Alapítvány szervezte.
Tasi Annabella
maszol.ro

Romániában még mindig nem fordítanak kellő figyelmet a műemlékvédelemre
A 7. Kolozsvári Magyar Napok záró napján dr. Csók Zsolt és dr. Radu Lupescu régészek a Kincsek és titkok - a Kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom régészeti kutatása című rendezvényen mutatták be a műemlék épület területén végzett ásatások eredményeit a Communitas Alapítvány szervezésében. A beszélgetést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta.
Hegedüs Csilla – miközben bemutatta a régészeti ásatást vezető szakembereket – rámutatott, hogy Csók Zsolt régész és Guttmann Szabolcs építész a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból való júliusi menesztése miatt a bizottság magyar műemlékes építész és régész nélkül mAradt. Az ügyvezető alelnök felhívta a figyelmet az említettek szerepére az idén januárban történt Kolozsvári műemlékrombolás megakadályozásában, valamint arra, hogy a napokban a Művész mozi fölött rongálták újra az épület történelmi homlokzatát, a műemlékvédelmi bizottság új elnöke viszont nem lépett fel ez ellen. Az örökségvédelmi szakember szerint rendkívül fontos a magyar szakemberek jelenléte a műemlékvédő bizottságokban, hiszen már bizonyították az erdélyi épített örökség iránti elkötelezettségüket, a jelenlegi szakértői kormány pedig láthatóan nem fordít figyelmet erre a területre, sőt gátolja a felújítást elősegítő folyamatokat.
Az eseményen a Szent Mihály plébániatemplom tervezett restauráláshoz szükséges régészeti kutatások vezetői, dr. Csók Zsolt, a Kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum régésze és dr. Radu Lupescu régész, művészettörténész, a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense Hegedüs Csilla kérdésére beavatták az érdeklődőket az eddig végzett ásatások rejtelmeibe, érdekes és történelmi szempontból rendkívül értékes feltárás eredményeit mutatták be a közönségnek. Radu Lupescu felhívta a figyelmet arra, hogy munkálatokra elsősorban azért volt szükség, mert utoljára az 1950-es években foglalkoztak behatóan a Szent Mihály templommal, az akkori restaurálást viszont nem megfelelő módon végezték. A régész megjegyezte, hogy nyugaton – ennek ellenpéldájaként – folytonos felújítás, javítások alatt állnak a jelentős műemlék épületek. Lupescu elárulta, a régészeknek, történészeknek régi vágya volt a Szent Mihály templomban folytatott kutatás. A munkálatokban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem régészeti és művészettörténeti szakának nyolc hallgatója vesz részt.
Csók Zsolt elmondta, ez az első szakszerű régészeti kutatása a templomnak, amely során a műemlék épületet vizsgálják, az eredeti járószinteket, alapozást, illetve olyan elemek után kutatnak, amelyek egy régebbi Kolozsvári templomra utalnának. Jelentős eredménynek tekinthető, hogy az eddigi, négy helyszínen történő külső ásatások folyamán sikerült az eredeti, 15. században használt járószintet beazonosítani, illetve feltárták az egykori, templomhoz tartozó temetkezési helyeket.
Csók Zsolt az ásatás egyik szenzációja és egyben legszomorúbb eseteként említette a 18. századi temetkezési hely feltárását, amely nagyon jó állapotban mAradt meg. Bronzfejű szegecsekkel írták ki a koporsók léceire a születési és elhalálozási dátumokat, a Kolozsvári Történeti Múzeumnak viszont nincs megfelelő laboratóriumi felszerelése ezek szakszerű feltárására és konzerválására. A sírok és a bennük talált leletek rendkívül hasznosak a 18. századi öltözködés, koporsódíszítés módszereinek rekonstruálására. A régészek elmondták azt is, hogy feltétlenül szükség van a régészeti kutatás folytatására, hisz ez az ásatás csak „ízelítő” abból, amit a Szent Mihály templom hozzátehet az egyetemes magyar épített örökség történetéhez.
Transindex.ro

Kincsek és titkok a Szent Mihály- plébániatemplomban
Jó állapotban mAradt meg a 18. századi temető
A 7. Kolozsvári Magyar Napok záró napján dr. Csók Zsolt és dr. Radu Lupescu régészek a Kincsek és titkok – a Kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom régészeti kutatása című rendezvényen mutatták be a műemlék épület területén végzett ásatások eredményeit a Communitas Alapítvány szervezésében. A beszélgetést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta.
Hegedüs Csilla – miközben bemutatta a régészeti ásatást vezető szakembereket – rámutatott, hogy Csók Zsolt régész és Guttmann Szabolcs építész a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból való júliusi menesztése miatt a bizottság magyar műemlékes építész és régész nélkül mAradt. Az ügyvezető alelnök felhívta a figyelmet az említettek szerepére az idén januárban történt Kolozsvári műemlékrombolás megakadályozásában, valamint arra, hogy a napokban a Művész mozi fölött rongálták újra az épület történelmi homlokzatát, a műemlékvédelmi bizottság új elnöke viszont nem lépett fel ez ellen. Az örökségvédelmi szakember szerint rendkívül fontos a magyar szakemberek jelenléte a műemlékvédő bizottságokban, hiszen már bizonyították az erdélyi épített örökség iránti elkötelezettségüket, a jelenlegi szakértői kormány pedig láthatóan nem fordít figyelmet erre a területre, sőt gátolja a felújítást elősegítő folyamatokat.
Szabadság (Kolozsvár)

IV. Tájháztalálkozó Tornyán
Lakodalmas szokások, vőfélyek
Valamennyi eddigi, Tornyán megrendezett tájháztalálkozón ott voltam, mindegyikről csak szép, kellemes emlékeim vannak. Az idei azonban, érzésem szerint, az eddigieknél is jobbra, hangulatosabbra sikeredett – bizonyára nemcsak a (most is, mint máskor) mindent beleadó szervezők, a ProPirKult jóvoltából, hanem azért is, mert a mostanira maga a téma, a lakodalmi szokások is predesztinálta. A lagzi ugyanis – tekintsünk el az örömapák, örömanyák „elvesztett” lányuk, fiuk miatt elhullatott könnyeitől – alapvetően vidám, az egész közösséget „feldobó”, mulatós esemény – a valamikori „lakadalom” legalábbis feltétlenül ilyen volt.
Nos, ha „igazi” lagzi nem is volt szombaton Tornyán (hiányzott, például, a menyasszony és a vőlegény), a ProPirKult tájházában az egykori, nagyszabású falusi esemény hangulatát, érzésem szerint, mAradéktalanul fel tudták idézni. A házigazdák, barátaikkal kora reggeltől dolgoztak azon, hogy a délutánra érkező vendégeket minden készen várja: a szépen gondozott, pázsitos-virágos udvaron felállított több sátor alatt az asztalok gyönyörűen megterítve (nem hiányzott róluk a jóféle szilvórium se), az üstökben pedig főtt a lakodalmas ebéd. S míg a házigazda fel nem eszmélt (és még gondosabban el nem zárta), az udvaron időnként átvonuló, a helyi szóhasználat szerint „oroszba” (orozva?, a gazda tudomása nélkül) költött japántyúkot is megcsodálhatta héttagú csibekíséretével...
J. Péterszabó Ilona műsorvezető, tolmács felkérésére a közel tíz éve működő ProPirKult elnöke, a házigazda Tóth Piroska üdvözölte a vendégeket, köztük a Magyarországról érkezett battonyaiakat, dombegyháziakat, szarvasiakat, meg az itthoni pécskaiakat, nagyiratosiakat. Szintén házigazdai minőségben Suttyák András (egykoron maga is vőfély – helyi szóhasználat szerint vőfény) a valamikori lagzik néhány mozzanatát felelevenítve megjegyezte: sajnos, ma már kevés a fiatal, akiknek a hagyományokat, az egykor gondosan (bár olykor – ez alulírott személyes megjegyzése! – kissé sántító verseléssel) megírt szövegeket átadhatnák.
A későbbiekben, mint egykoron a lakodalmakban, a főszerepet, a ceremóniamester tisztségét a vőfélyek vették át. A helybeli Takács Gábor elmondta a lagziba hívogató lefolyását, a lakodalom napján a menyasszonyos és vőlegényes háznál lezajlott búcsúztatót, az ünnepi menüt (a paprikás régebben birkából is készülhetett), a sütemények, torták feltálalását, a szakácsnék, a menyasszony és bolond menyasszony táncát, a kárlátót, körtáncot stb. – valamennyi esemény és gazdag beszédtéma volt a néha két-háromnapos lagzi után. A falujabeli lakodalmas szokásokról Kiss István volt nagyiratosi polgármester, Horváth Imre (majláthfalvi származású) gazdálkodó, a szarvasi Závoda Erika, a battonyai Takács Ferenc Viktor, a dombegyházi Kardos Péter, a pécskai (román szokásokról beszélő) Vasile Peri számolt be. Szinte valamennyi, sok-sok értékes adatot tartalmazó (de különösen a magyarországi Szarvas környéki, szlovákok lakta tanyák lakodalmas szokásairól szóló) előadásból kitűnt: az általában késő ősszel vagy kora tavasszal (tehát nem mezőgazdasági főidényben) tartott lagzi amolyan „össznépi”, az egész közösséget megmozgató, összekovácsoló esemény volt. Élmény volt a pécskai, most 79 éves Túri József egykori („mesterségét” negyven évig gyakorló) vőfély beszöszöntője a „lakodalmas menü” egyes fogásai előtt.
Az igen jó színvonalú előadások, rögtönzött beszámolók sorába jól illeszkedett a Budapest-budakalászi pedagógus, néprajzkutató, Fehér Ilona bemutatója a (magyarországi) lakodalmakban használatos levestésztákról. Hatalmas gyűjteményéből, időhiány miatt, csak töredékeket ismertetett, de így is sikerült felhívnia a figyelmet egy nálunk, tudomásom szerint, igen kevéssé kutatott témára.
És egy „művészi mozzanat”: láthattunk, hallhattunk Tornyán egy pécskai, nemrég alakult citerazenekart. Ha nem hallottak róla eddig, nem nagy szégyen: e sorok írója is először látta őket. A témára visszatérünk.
A feltétlenül sikeres tornyai tájháztalálkozó lebonyolításához a Pécskai Polgármesteri Hivatal (Tornyán is voltak képviselői), valamint a Communitas Alapítvány járult hozzá. Nem utolsósorban pedig azok a helybeliek (a Bozóki, Takács, Köles, Gyuricza család), akik, amelyek nélkül egy ilyen összejövetel megrendezése elképzelhetetlen lenne.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.
erdon.ro

Közösségépítés Kőröspatakon
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Nyári táborokban a Kohézióval
A Temesvári Kohézió Egyesület augusztusban szervezte meg Zsombolyán a Kaláka és Szociális táborait, amelyek több mint 50, a Temes megyei szórványban élő magyar gyereknek nyújtottak lehetőséget a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítására és gyakorlására, a barátkozásra, az erkölcsi és szellemi értékekkel való ismerkedésre, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítására.
Kalákában a Kohézióval – 2016
Augusztus első hetében Zsombolyán több mint harminc tehetséges diák vett részt a Temesvári Kohézió Egyesület által szervezett tizenkettedik Kaláka táborban. A tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítása és gyakorlása volt. Alulírott irányításával munkacsoportokban dolgoztunk, minél több természetes anyagot használva alkalmaztuk a hagyományos magyar mesterségeket: a batikolást, bútorfestést, nemezelést, textíliafestést, gyöngyfűzést, gyékényfonást, fafaragást, nemezelést.
A délelőtti kézműves tevékenységekre a Bartók Béla Líceum és a Gerhárdinum Katolikus Líceum diákjai, a Kohézió Egyesület által támogatott tehetséges, tanulni vágyó fiatalokon kívül bejártak a zsombolyai gyerekek is. Egy állandó kiállítás keretén belül több érdeklődő is megtekintette az egy hét kitartó munkájából összeállt kiállítást. Meghívottunk volt Lázár Éva népművész és Lázár Csaba, akik a gyékényfonást oktatták kezdőknek és haladóknak, valamint Balla Krisztina Marosvásárhelyi tanuló, aki gyöngyfűzést tanított.
A táborzáró alkalmával Vetési Zoltán, egyesületünk egyik alapítója Magyar erkölcstan a gyakorlatban címen a magyar értékrendről tartott vetítéssel összekötött előadást. Célunk az volt, hogy a magyar erkölcsi és szellemi értékeket átadhassuk a Bánsági fiataloknak.
A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet, kohéziós pólót és kitűzőt, valamint a Corvin Könyvkiadónak köszönhetően kis ajándékcsomagot kapott.
Szociális szórványtábor a Kohézióval – 2016
Egyesületünk önkéntes munkatársak segítségével, augusztus második felében szervezte meg a nyilvántartásunkban szereplő hátrányos helyzetű nagycsaládok gyermekeinek és az egyesület tevékenységei iránt érdeklődő gyerekek táboroztatását. Több mint huszonkét gyerek vett részt a szórványtáborban, amelynek fő támogatója a németországi TEMAH hamburgi csoportja, valamint résztámogatója a Communitas Alapítvány.
A táborlakók a Temesvári gyerekek mellett Ötvösdről, Gátaljáról, Lenauheimről, Vöröscsárdáról érkeztek, de részt vettek a változatos tábori programokban a bejáró zsombolyai gyerekek is. A délelőtti kézműves foglalkozások során csoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően: a kisebbek festettek, hajtogattak, ragasztottak, a nagyobbak a kézügyességüket fejlesztve fontak, bogoztak, gyöngyöt fűztek, gyakorolták a bútor- és üvegfestést.
Táborunk mottója és fő célja a barátkozás, a jókedv, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítása volt, mivel életünk alapköve az értékrend.Magyar népmeséket vetítettünk, beszélgetéseket folytattunk a barátságról, az önbizalomról, a segítőkészségről, az odafigyelésről, a jó és a rossz viszonyáról, majd szerepjátékokat alkalmazva sajátítottuk el az alapvető viselkedési szabályokat.
A szabadidő hasznos eltöltése érdekében a délutáni programok keretén belül sportnapot is szerveztünk a táborlakók számára, labdajátékoktól a tollaslabdáig, ki-ki kedve szerint mozoghatott, de nem mAradhatott el a délutánonkénti strandolási lehetőség sem.Tapasztaltuk, hogy a játék és a szabadidő hasznos eltöltése nagyon fontos egy gyerek számára, ezáltal fejlődik önbizalmuk, türelmük, és segít abban, hogy önállóak legyenek, aktív szerepet és felelősséget vállaljanak egy csoporton belül.
Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, a Communitas Alapítványnak, a Hamburgi TEMAH csoportjának a tartalmas adományt.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)

Átadták Szamosújváron a magyar tannyelvű iskola épületét
A mezőségi magyar szórvány újjászületésének nevezte a péntek délutáni ünnepségen a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületének átadását Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az intézmény a mezőségi jövőépítés sarokköve.
Ünnepélyes keretek között átadták péntek délután a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületét. Az iskola felépítését a magyar állam csaknem 730 millió forinttal támogatta.
Potápi Árpád: legyen nemzetmegtartó intézmény
A nemzetpolitikai államtitkár köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az oktatási intézmény hosszú távon biztosítja a térség magyar jövőjét. „Sok volt a buktató és kerülő, de most a mezőségi magyaroknak új időszámítás kezdődött” – jelentette kiPotápi Árpád. A magyar kormány képviselője méltatta az iskolaépítést kezdeményező szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét.
„Az iskola megépítésében nagy szerepe van az egyházi, civil és politikai szervezetek összefogásának, mivel a végveszélyben levő közösségek szervezetei egymás segítő társai és nem ellenségei” – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy más helyszínekkel ellentétben az újonnan indult magyar oktatási intézmény egyetlen magyar iskola működését sem veszélyezteti. Potápi Árpád kijelentette: míg van magyar oktatás és léteznek magyar oktatási, szociális és politikai intézmények, mindig van esély a megmAradásra.
Az államtitkár elmondta: a magyar kormány 2010 óta segíti a szórványoktatást megerősítését. Ennek érdekében támogatják a Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét, hozzájárulva a szamosújvári, válaszúti és nagysármási szórványkollégiumok megerősítéséhez. Kijelentette: abban bízik, hogy az új iskola belép a nemzetmegtartó intézmények sorába, ahol a mezőségi magyar jövő egyik szellemi ereje épülhet.
Kelemen Hunor: a mezőségi jövőépítés sarokköve
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, ilyen alkalmakkor látszik, hogy van értelme a gyakran kilátástalannak tűnő küzdelemnek. Példaértékűnek nevezte a Téka Alapítvány munkáját, szerinte aki iskolát épít, a közösség megerősítésének vet melegágyat.
„Az erdélyi magyar közösség csak úgy erősödhet, ha tudja mire van szüksége, ugyanakkor akar és tud dolgozni. Ez a közösség is tudta mit akar és dolgozott rajta. Ennek köszönhető, hogy itt áll ma ez az építmény, a jövőépítés egyik sarokköve Mezőségen” – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, hogy amagyar kormány támogatása nélkül nem épülhetett volna fel Mezőség legmodernebb oktatási intézménye, amely idővel a térség szellemi központjává fejlődhet.
A politikus elmondta: az RMDSZ és a magyar közösség közös eredménye a magyar nyelvű oktatási rendszer megteremtése a bölcsődétől az egyetemig. „Szórványvidéken mindig visszatérő kérdés: lesz-e magyar iskola? Nekünk kell megteremteni a feltételeket, hogy egyetlen szülő sem aggódjon, milyen iskolába küldheti gyerekét” – mondta Kelemen Hunor. A politikus szerint a munka itt nem állhat meg.
Emlékeztetett: sok diák nehezen közelít meg az iskolát, nekik biztosítani kell az eljutást a tanintézménybe és a jó kollégiumi körülményeket. Ugyanakkor Kelemen szerint hatékonyabb tantervet kell kidolgozni. Kiszámíthatóvá kell tenni a pályakezdő pedagógusok karrierjét, amit az államnak anyagilag is megfelelően kell fizetni. A szakoktatásra is hatalmas szükség van Erdély-szerte – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A mezőségi szórványoktatási programot a 90-es években indította a Kallós Zoltán néprajztudós által létrehozott Kallós Alapítvány. A Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott a programhoz. Az eltelt 15 év alatt több mint 400 gyermek tanulhatott és tanul magyarul. A szórványprogram alatt azonosítják azokat a mezőségi tanulókat, akik számára a lakhelyükön nem biztosítható az anyanyelvi oktatás. Távlati cél: a kollégiumi rendszerből kikerülő diákok minőségi humánerőforrást biztosítsanak a Mezőségen elinduló rehabilitációs, modernizációs kezdeményezések számára.
Szép Gyula, az oktatási intézmény megépítése finanszírozásában szerepet vállaló Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: a helyi közösség építésében sok minden a kétkezi munkával kezdődött. Előbb alapítvány, majd kollégium jött létre, végül a nagy álom is megvalósult: az önálló magyar oktatási intézmény. Kiemelte: míg sok helyen a visszakapott ingatlanokban indultak iskolák, Szamosújváron az alapoktól kezdve építettek.
Egy iskolába gyűlnek a magyarul tanuló diákok
A szamosújvári magyar oktatási intézetbe a város vegyes tannyelvű iskoláiból költöznek át a magyar tannyelvű osztályok: a mezőségi szórványból származó diákok és helybéli magyar gyerekek.
A Téka Alapítvány 2009-ben látott hozzá az iskola építéséhez. A tanintézmény elindulásával befejezhetik a belső mezőségi szórványoktatás stratégiai fejlesztését. A projektet arra a konszenzusra építették, hogy a szórványoktatás egyik eredményes módja az önálló oktatási intézményből és kollégiumból álló iskolaközpontok kiépítése – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője. Az alapítvány szerint az asszimiláció megfékezésében úgy érhetőek el jelentős eredmények, ha magasabb színvonalú, jobban felszerelt és kedvezőbb háttérfeltételekkel rendelkező oktatást tudnak felmutatni, mint az átlagos többségi intézmények.
Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét a 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program kimagasló eredményeként adta át Szamosújváron. Erdély történelmi régiói között most már a Mezőségnek is egy olyan oktatási-nevelési központja van, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet – olvasható az alapítvány ismertetőjében.
A mezőségi szórványoktatási programot 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként kezelte, a mezőségi iskolaközpont felépítésére 629 millió forint támogatást biztosított. 2015-ben az RMDSZ javaslatára szintén a magyar kormány 100 millió forintot biztosított a beruházás folytatására: iskola befejezése, udvarrendezés, tornaterem. 2009 és 2010-ben az RMDSZ és a Communitas Alapítvány több mint 34 ezer lejjel támogatta a programot.
Lázár Lehel
maszol.ro

Vitaindító: Átlátszó Erdély, avagy az oknyomozó újságírás tévútjai
A  felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az  Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött. 
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak  vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről. 
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is. 
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen. 
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani  pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is. 
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.  
Czajlik Katalin Székelyhon.ro

Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro, 

E-MIL irodalmi est Márton Evelinnel
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet – a magyar–román fordítói programok mellett – rendszeresen szervez irodalmi esteket, melyeket egy-egy írószervezettel együttműködésben valósít meg. Az elmúlt években ilyen volt a Magyar Írószövetséggel közösen havi rendszerességgel megvalósult irodalmi szalon, vagy a Román Irodalmi Múzeummal közös programjaink. Később Határátlépések címmel olyan sorozatot indítottunk, melynek során meghívottjaink az egyetemes magyar irodalom olyan alkotói voltak, akik egyszerre több kultúrában is otthonosan mozognak (magyar–román, magyar–szlovák, magyar–zsidó), élethelyzetükből és művészi hitvallásukból fakadóan naponta lépnek át nyelvi, kulturális és földrajzi határokon. Az identitás, az irodalom nyelvhez kötöttsége különösen fontos és érdekes témák egy olyan környezetben, mint Bukarest, egy olyan közönség számára, ahol sok többnyelvű, kettős identitású értelmiségi van jelen. Hasonlónak mondható a Balassi Intézet márkanevévé vált Donau Lounge projekt romániai könyvvásárokon való bemutatása is, amelynek célja a Duna menti kultúra és irodalom népszerűsítése, közös pontok felfedezése. Ezen sorozatok célja a magyar irodalom román közegben történő bemutatása.
2016 őszén az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen új sorozatot indítottunk E-MIL estek Bukarestben címmel, melynek során Erdélyhez köthető irodalmárok lépnek a román főváros közönsége elé, s ezáltal transzszilvanizmusukról vallanak. A sorozat második estjére október 19-én, szerdán 19 órától kerül sor a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben, ezen alkalommal Márton Evelin lesz vendégünk, beszélgetőtársa pedig Vida Gábor.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt közel másfél évtizedben a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább hét ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát.
Márton Evelin Kolozsváron született, történelem-művészettörténet szakon végzett a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen. A Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa. Kötetei: Bonjour Leibowitz, Macskaméz, Papírszív, Szalamandrák éjszakái. 2010- ben Látó-nívódíjas, 2010–2011-ben a Communitas Alapítvány ösztöndíjasa volt. Jelenleg Kolozsváron él. Önmagát „sok hazával rendelkező vándoríró"-nak tartja. A csíkszeredai Bookart Kiadónál megjelent legutóbbi könyvéről, a Szalamandrák éjszakáiról is beszélget vele Vida Gábor.
„Zaklatott női meg férfisorsok, a harmadik évezred eleje, a felnőtté válás gyötrelmei, az eszmélkedés extázisa, a szerelem és a barátság útvesztői, háromszögek, találkozások és menekülések, szex, drog és alkohol egy multikulturális Romániában, ahol monomániák szabják meg a létezés tapintható keretét, Erdély, Bukarest és a Fekete-tenger, a világ tágassága, mert ez az otthon, és a bezártság nyomasztó élménye, mert ilyen is az otthon, amelyből a szalamandrák menekülnek, és amely nélkül nem tudnak élni, mert alapvetően életképtelen lények, és mi kedveljük őket, valahol mind szalamandrák vagyunk, színesek, szürkék meg albínók, de éjszaka ez sokkal ijesztőbb."
Kósa András László igazgató Népújság (Marosvásárhely)

Új tárlat nyílt!
A Teleki nemzetségi levéltár története
Október 14-én a Teleki Tékában új időszakos kiállítás nyílt, címe Ex Archivo Telekiana. A Teleki nemzetségi levéltár története. Az új tárlat a nagyközönség számára egy levéltártörténeti bemutatót kínál, melynek keretén belül az érdeklődők fénykép-reprodukciók formájában ismerkedhetnek meg olyan értékekkel, melyeket az alapító család múltjának szerves részeiként és tanúságaiként egy évszázaddal korábban még könyvtárunk épületében őriztek, de amelyek ma már tárolási helyüket tekintve földrajzilag távol esnek Marosvásárhelytől.
A család történetéhez hasonlóan, a Telekiek levéltára is hosszú és gazdag múltra tekint vissza. Más hasonló, hányatott sorsú gyűjteményekkel ellentétben, az évszázadok során komoly veszteségek nem érték, e szerencsés körülmény következményeként az archívum ma is több kutatásnak biztosít forrásanyagot. A témaválasztás aktualitását több szempont is alátámasztja. Egyrészt ez évben kerek századik évfordulóját jegyezzük annak, hogy a gyűjteményt az első világháború viszontagságaitól féltve Budapestre menekítették. De más körülmények is indokolják a szóban forgó archívum ismertetésére tett kísérletet. A könyvtárosok ugyanis gyakran szembesülnek olyan esetekkel, melyekben, a régebbi genealógiai és heraldikai szakirodalom meghaladott hivatkozásait követve, szakemberek és laikusok egyaránt még mindig a Teleki Tékában keresik ezt az anyagot, amelyet 1916-tól a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őriz.
A bemutatott dokumentumok eredeti rendeltetésük szerint jogi aktusok, tulajdonviszonyok, egyházi események, családi ügyletek alátámasztásához szolgáltak bizonyítékul, az iratkiadás legkülönbözőbb területeiről származva. Szép számban fedezhetők fel így köztük családfák, születéseket igazoló okmányok, keresztelési anyakönyvek, eljegyzési, házassági, temetési meghívók, adománylevelek, peres ügy-jegyzékek, végrendeletek, klenódiumjegyzékek és hozománylisták is. Az idő múltával a személyi tulajdonból intézményi megőrzés alá került dokumentumok, meghaladva szűkebb családi vonatkozásaikat, az erdélyi történet tágabb ismeretszféráiba is átívelnek. Nem indokolatlanul nevezték már 19. századi első kutatói a Teleki-levéltárat úgy mint "a közép- és kora újkori Erdély történetének kurta idő alatt ki nem aknázható kincsesbányája".
A Teleki nemzetségi levéltár múltja néhány alaptémára bontva került megjelenítésre a kiállításon. Az intézmény története mellett a gyűjtemény fejlődési folyamatát, őrzési helyeit, kutatását és természetesen összetételét is vizsgáltuk, továbbá kitértünk az archívum rendezésére is, melynek kontextusában az iratok tárolására, konzerválására, valamint kutatására vonatkozó szabályzatot is bemutattuk. Mivelhogy ez utóbbi tevékenységek végzőinek, a levéltárosoknak szerepe is kulcsfontosságú volt a tárgyalt intézmény életében, a hagyaték tárolásáról, rendszerezéséről és tanulmányozásáról gondoskodó személyzet ismertetését sem hagyhattuk figyelmen kívül. Nemzetségi levéltár jellegéből adódóan, az állomány változatos dokumentumtípusokban bővelkedik, így törekedtünk e sokszínűség szemléltetésére is.
A kiállítás több intézmény együttműködésének eredményeként jött létre. A roll up-ok előállításához használt fényképanyag jelentős részét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára biztosította, de mindemellett a Teleki–Bolyai Könyvtár és a Maros Megyei Könyvtár állományából is válogattunk különböző típusú forrásokat. A rendezvényt anyagilag a Maros Megyei Tanács, a Maros Megyei Könyvtár, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas, valamint a Teleki Téka Alapítvány támogatta. Népújság (Marosvásárhely)

Vészkiáltás az erdélyi magyar értelmiségtől
Vészkiáltásnak szánja egy húszfős értelmiségi csoport azt az internetes petíciót, melyben az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. Rámutatnak, konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől ezen, az erdélyi magyar társadalom jövője szempontjából létfontosságú területeken.
„Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik" – olvasható a Facebook közösségi portálon terjedő petíció szövegében. Ezt többek között Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró, Sipos Zoltán újságíró, illetve számos erdélyi magyar gimnázium igazgatója látta el kézjegyével.
„Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról" – olvasható a Beszéljünk megoldható problémákról! című dokumentumban. Ennek szerzői beismerik, a sokszínű fesztiválokra, többnyelvű feliratokra, a műemlékek és hagyományok védelemére is szükség van, ahogy a jelképek ügyét is lényegesnek tartják. Ugyanakkor leszögezik: a jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága „a mostaninál sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért".
Hiányzik a támogatás
A dokumentumban elsőként az oktatás gondjait ismertetik, rámutatva: már a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől, így félő, hogy hosszú távon a szülők román tannyelvű intézményt választanak gyerekeik számára. „Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet" – jelentik ki az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás hiányát hangsúlyozva.
Úgy vélik, hosszú távon a tanároknak nyújtott célzott segítség, az utazási és lakástámogatás, illetve ösztöndíj jelenthet megoldást a gondokra. „Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány, illetve egy széles körű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak" – áll a petícióban, melynek szerzői szerint ennek költségvetését a politikai elitnek kellene biztosítani a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból.
Katasztrofális helyzet alakulhat ki
„Manapság senki nem akar tanár lenni – ezt az egyetemen nagyon jól látjuk –, egyszerűen azért, mert a tanári szakma nem megbecsült, és a társadalom semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gimnáziumainkban jó tanárok legyenek" – részletezte a Krónikának a petícióban foglaltakat az egyik aláíró, Néda Zoltán fizikus. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint ez hamarosan „katasztrofális helyzethez fog vezetni", melyet az erdélyi magyar közösségre leselkedő legnagyobb problémának ítél. Elmondta, elsősorban vidéken vannak problémák, itt tehetne sokat a kért alapítvány.
Felvetésünkre, hogy az Iskola, illetve Communitas Alapítvány részben megoldást kínál ezekre, kifejtette: az „egy csepp", ráadásul az említett alapítványok főleg az egyetemi oktatók problémáival foglakoznak, amelyek nagyjából rendeződtek, de a közoktatásban, főleg vidéken számos a gond. „A nagy gimnáziumokban például természettudományokból már nem lehet jól felkészült tanárokat találni. És nem azért, mert nincs egyetemi képzés rá, hanem mert egyszerűen nincs jelentkező" – részletezte a professzor, aki szerint a hozzájuk csatlakozott kolozsvári, temesvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi stb. iskolaigazgatók is ezzel a problémával küzdenek.
„Sok a háttéralku"
A petíció szerzői a nyilvánosság problémáját sem hagyják szó nélkül, rámutatva: bármilyen társadalmi vita alapját az adatok és a transzparencia kell, képezze. „Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik" – állapítják meg. Kijelentik, az erdélyi magyar sajtóban kevés „az önálló újságírói munka".
„Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani" – jelentik ki az értelmiségiek. A visszásságokra példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat említik. A közérdekű adatokkal való pontos és naprakész elszámolást sürgetik, illetve azt kérik a politikai elittől, hogy közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel, nyilvános pályázatok útján garantálja a sajtó szabadságát.
Cselekvést várnak
„Ez vészkiáltás, amelyre azonnali cselekvést várunk. Saját erőforrásainkból, azonnal tevékenykedni kell" – magyarázta lapunknak a petíció célját Néda Zoltán. Elmondta, ennek címzettje az egész erdélyi magyar politikai elit, párthovatartozás nélkül. Hozzátette, nem terveznek más akciót az ügyben, csupán a probléma fontosságára akarták felhívni a figyelmet. „Nem hosszú távú ígéreteket kérünk, amelyek mástól függnek, hanem olyanokat, amelyek megvalósíthatók" – fogalmazott a fizikus. Kérdésünkre hozzátette, bár a megfogalmazásról lehetne vitatkozni, a petíció tartalmáról reményei szerint az erdélyi magyar társadalom egészében konszenzus van. A peticíót csütörtök délig több mint százan írták alá, többen közülük azt az opciót választva, hogy nevük ne legyen publikus.
Pap Melinda
(A petíció:)
Beszéljünk megoldható problémákról!
Nyilvánvaló, hogy azok a közösségek fejlődtek és fejlődnek versenyképesen, amelyek hosszútávú befektetésekben gondolkodnak, és a demokráciára, oktatásra, tabuk nélküli párbeszédre és átláthatóságra építenek. Jólétet ott tapasztalunk, ahol adottak a párbeszéd feltételei, türelmesen meghallgatják a többségétől eltérő véleményeket is, elítélik a populista és üres szólamokat, és ahol átlátható a döntéshozás és a képviselet, számonkérhető a pénz elköltése, a jövő generáció képzése pedig kiemelt fontosságú.
Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik. Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról. Természetesen mi is úgy látjuk, hogy fontosak a sokszínű fesztiválok, fontosak a többnyelvű feliratok, utcanevek, fontos a műemlékek, hagyományok védelme, és fontos a zászlók és a jelképek ügye. A jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága a mostaninál azonban sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért:
I. Az oktatás szempontjából úgy tűnik, hogy mostanra a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől. Félő hogy az, aki minőségi oktatást szeretne gyermekének, román tannyelvű intézményt fog választani. Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet. A színvonal hiányának a legfőbb oka az, hogy hiányzik az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás. Ma már a nagyobb középiskolákba is nehéz jó és elkötelezett tanárokat toborozni. Hosszú távon megoldást jelenthet, ha a magyar nyelven tanító tanárok célzott segítséget kapnak, utazási és lakástámogatást, és a jól teljesítő oktatóink megfelelő ösztöndíjban is részesülnek. Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány illetve egy széleskörű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak. Az alapítvány megfelelő költségvetését a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból politikai elitünknek biztosítani kell, felkutatva ugyanakkor további alternatív finanszírozási lehetőségeket is.
II. A nyilvánosság tekintetében úgy véljük, bármilyen társadalmi vita alapját adatok kell hogy képezzék és transzparencia, nem pedig előítéletek, korábbi sérelmek, vágyálmok. Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik. Ez meglátszik az erdélyi magyar sajtón is, amelyben kevés az önálló újságírói munka. Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani. Hadd említsük példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat és a helyzet szimptomatikusságát, az önkormányzatok és más szervezetek pénzügyeinek elszámoltathatóságát. Kérjük politikai elitünket, hogy a közérdekű adatokkal legyen pontos és naprakész, a sajtó szabadságát pedig szintén közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel garantálja, nyilvános pályázatok útján.
Két olyan tág kérdéskörben - nyilvánosság és oktatás - várunk tehát előrelépést, amelyek az erdélyi magyarság döntéshozóin múlnak. A felelősség közös, a civil és a szakmai szféra kész az együttműködésre, az érdekképviselőinken múlik a kármentés és a megoldás. Már csak azért is, mert a legutóbbi felmérések szerint kérdéses az 5 százalékos küszöb elérése, amihez kétségtelen, hogy ezen problémák megoldatlansága és a konkrétumok hiánya is hozzájárult. Beszéljünk közös dolgainkról, beszéljünk a megoldható és lényeges problémáinkról!
Balázs Attila (lelkész)
Barabási Albert László (PhD, professzor)
Barabás Réka (PhD, docens)
E. Ferencz Judit (újságíró)
Erdei Ildikó (iskolaigazgató)
Gagyi József (iskolaigazgató)
Járai-Szabó Ferenc (PhD, adjunktus)
Lázár Zsolt József (PhD, adjunktus)
Laczkó György (iskolaigazgató)
Libál András (PhD, docens)
Nagy László (Phd, professzor)
Néda Zoltán (PhD, professzor)
Pap Szilárd István (publicista)
Papp-Zakor András (újságíró)
Popa Márta (iskolaigazgató)
Sipos Zoltán (újságíró)
Szabó Tünde (újságíró)
Szabó Loránd (PhD, professzor)
Tőkés Zsolt (iskolaigazgató)
Vörös Alpár (iskolaigazgató)
Krónika (Kolozsvár)

Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro

Tehetségekből nincs hiány
Vasárnap szervezték meg a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és a Szigligeti Tanoda Egyesület által meghirdetett Ki Mit Tud!? tehetségkutató verseny középdöntőjét.
Örömmel lehetett megállapítani, hogy Bihar megyében az ügyes és tehetséges gyerekekből és felnőttekből, fiatalakból és idősekből egyaránt nincs hiány, hiszen a kétévente lebonyolított vetélkedőn általában többségben vannak az új arcok, akik hol bátrabban hol pedig félszegebben állnak ki a világot jelentő deszkákra. Nem könnyű nagy tömeg előtt szerepelni, de egyikük sem vall szégyent, függetlenül attól, hogy végül továbbjuttatja-e őket vagy sem a szakma krémjét képviselő zsűri. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az idén bővült a kör, ugyanis bekapcsolódott Berettyóújfalu és környéke is, így valóban egy biharországi össznépi örömünnepé alakult a rendezvénysorozat.
Ahogy lenni szokott, a maratoni középdöntő programját úgy állították össze, hogy a gyerekprodukciók a nap első felében zajlódjanak s ezek eredményhirdetését is megejtették a kora délutáni órákban azért, hogy a vidékről érkezettek idejében hazaérjenek. A hangulat a délutáni órákban fokozódott, illetve érte el csúcspontját, amikor a modern tánc és könnyűzenei produkciók kerültek sorra. A Communitas Alapítvány által támogatott esemény döntőjét november 25-én, pénteken 17 órától tartják a Szigligeti Színházban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kitüntetést kapott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány közös díját adták át kedd este Kolozsváron, a magyar nyelv napja alkalmából tartott ünnepségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének.
Ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy az idén először Romániában is törvény által szentesített ünnep november 13. a magyar nyelv napja. A politikus elmondta: azok a nagy nemzetek is védik a nyelvüket, amelyek nem is gondolják, hogy veszélyben lenne. Szerinte kisebbségi sorban nemcsak a nyelvet kell védeni fokozottan, hanem az anyanyelvhasználat jogát, az iskolát, a kétnyelvű feliratot, az utcanévtáblát is.
Kelemen Hunor megemlítette, hogy az RMDSZ a következő parlamenti ciklusban el szeretné érni, hogy csökkentsék a jelenlegi 20 százalékról tíz százalékra azt az arányt, amely fölött megilleti egy nemzeti kisebbséget az anyanyelvhasználat joga a települése közigazgatásában.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét (MCSMSZ) Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki.
Táncos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen csángószervezet, amely az egész moldvai csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős „ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díjat: Sántha Csaba szobrász a bölcső című alkotását, és a 20 ezer lejes (1,4 millió forint) pénzjutalmat Pogár László, az MCSMSZ elnöke vette át, a „fordítsa a jó Isten vissza maguknak" köszönettel. A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán a magyarfalusi moldvai csángók népdal és népmese-előadásának, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő-estjének, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadásának tapsolhatott a közönség.
MTI
Erdély.ma,

Színjátszó fesztivál Erdőszentgyörgyön
Közösségformáló játék
24. alkalommal ad otthont Erdőszentgyörgy a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszó fesztiválnak. A hét végén, péntektől vasárnapig zajló rendezvényt a Bodor Péter Művelődési Egyesület a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjával közösen szervezi a helyi kultúrotthonban, támogatók: a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy városi tanácsa, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ. Az évtizedek során hagyományossá vált fesztivál részleteiről Kovrig Magdolnát kérdeztük.
– Amikor csaknem két és fél évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a fesztivált, elsősorban a helyi és környékbeli színjátszókat szerettük volna megszólítani. Időközben aztán a régiek elmaradtak, helyettük újak jöttek. A szászrégeni színjátszókkal a legrégebbi a kapcsolatunk, ők szinte minden fesztiválunkon jelen voltak, most is többen – gyermek-, ifjúsági és felnőttcsoporttal – jönnek. Régóta tartjuk a kapcsolatot a magyarországi, celldömölki Soltis Lajos Színházzal is, amely egy majdnem hivatásosnak számító társulat. Természetesen őket is várjuk, akárcsak a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulatot, a mezőkövesdi színjátszó egyesületet, a makfalvi, csíkfalvi gyermekeket, a nyárádgálfalvi két csoportot. Visszatérő vendégünk lesz a szovátai Szarkafészek felnőttszíntársulat és a dicsőszentmártoni csoport. A Kolozs megyei Magyarfenes színjátszói viszont első alkalommal érkeznek hozzánk. A fesztiválon az erdőszentgyörgyi két gyermekcsoport, illetve a két nagyobb csoport – az 5–8. osztályosoké és a középiskolásoké – is mutat be előadást.
– Beszéljünk egy kicsit a programról.
– Péntek délután 3 órakor kezdünk a felújított erdőszentgyörgyi kultúrotthonban. Ekkor a gyermekcsoportok, diákszínjátszók lépnek közönség elé, este pedig a mezőkövesdiek szórakoztatnak. Szombaton szintén 3 órai kezdettel a felnőttcsoportoké a színpad. Vasárnap már délelőtt elkezdődnek az előadások, ekkor az erdőszentgyörgyi és a csíkfalvi színjátszók szerepelnek. A produkciókat korcsoportonként értékeli a szakavatott zsűri.
– Mi a legfontosabb célja, üzenete ennek a fesztiválnak?
– Elsősorban a műkedvelő színjátszás színvonalát igyekszünk évről évre emelni. A színjátszás fontos szerepet kap a szép magyar beszéd művelésében és a személyiségfejlődésben is. A többi színjátszó csoporttal nemcsak ezen a fesztiválon, hanem más hasonló rendezvényeken is találkozunk, egy kis közösség formálódott belőlünk az évek során.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A hősökre emlékeztek
Egy piciny falu nagy ünnepe
Vasárnap szűknek bizonyult Zalánpatak római katolikus temploma, a környéken dühöngő hóvihar ellenére sokan gyűltek oltalmazó fedele alá, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint a két világégés áldozataira emlékezzenek, illetve leleplezzék a neveiket őrző emléktáblákat. A főhajtást megtisztelték jelenlétükkel a megye és Málnás község vezetői, valamint a Háromszéki Vitézi Rend és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai is.
Az egybegyűlteket a szentmisét celebráló Simó Gábor mikóújfalusi plébános köszöntötte, aki sokunk nevében fogalmazva kimondta, hogy nem vagyunk a vándortarisznya hívei, és nem választjuk az egyéni érvényesülés útját sem. Éppen ezért mi, akik idehaza maradtunk Erdély szent földjén, szeretetben, egyetértésben, békességben, összefogásban akarunk élni, és közösen harcolni azon sötét erők ellen, akik népeink, tájaink civilizációs újraébredését mindenáron meg akarják akadályozni.
Az egyházi szertartás végeztével Préda Barna, az emlékünnepséget megálmodó és megszervező zalánpataki fiatalember üdvözölte a megjelent egyházi és világi méltóságokat és a messzi tájakról hazazarándokolt falusfeleit.
Megtudhattuk tőle, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a faluban 279-en laktak, akik közül tízen életüket adták a hazáért és a nemzetért. Az I. világháború kezdetekor a település lélekszáma 344 volt, közülük tizenegyen vesztették életüket, a II. világháború kirobbanásának pillanatában itt élő 382 személyből pedig tizenketten.
Végezetül megköszönte Kovászna Megye Tanácsának, Málnás Község Polgármesteri Hivatalának, a Communitas Alapítványnak, a római katolikus egyháznak, valamint Simó Gábor plébánosnak, továbbá Ráduly Irénke és József, nyugalmazott pedagógusoknak, a csíkszeredai Dóczi András kőfaragó mesternek, illetve Zalánpatak lakóinak az anyagi és szellemi támogatást. Külön kiemelte v. Nagy Zoltánnak az emléktáblák állításában és az ünnepség megszervezésében játszott szerepét és anyagi hozzájárulását.
Az elkövetkezőkben Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere, Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője és az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök szólt az egybegyűltekhez. Háromszék első számú tisztségviselője ez alkalomból egy megyezászlót adományozott a jelenleg 110 lelket számláló közösségnek. Az ünnepi beszédek elhangzása után a zalánpataki dalárda világháborús katonanótákat énekelt, Farkas Anita diáklány pedig elszavalta Wass Albert Gyertyaláng című versét.
Himnuszaink eléneklése után – a zord időjárás ellenére – az egybegyűltek kivonultak a templom külső falára rögzített emléktáblákhoz, melyeket a polgármesterasszony és a tanácselnök leplezett le, és Simó Gábor plébános szentelt meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar Házak IV. Találkozója Kolozsváron
November 11–12-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében Kolozsváron tartották meg a romániai Magyar Házak IV. Találkozóját. A rendezvény keretében mutatták be dr. Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét.
A rangos rendezvénysorozat kezdőeseményére a kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban került sor. Itt mutatták be Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét. Kós Katalinnak, az Emlékház vezetőjének köszöntője után a megjelenteket dr. Széman Péter, az EMKE országos elnöke üdvözölte, kiemelve az esemény fontosságát. A könyvet Benkő Levente történész, a kolozsvári Művelődés folyóirat szerkesztője mutatta be. Ebben ismertette a könyv struktúráját, tartalmi elemeit, értékeit. Hangsúlyozta, hogy a kötet nemcsak a korabeli sajtó helyzetét tisztázza, hanem komoly történelmi ismereteket is ad. Ezután a szerző elmondta, mi késztette arra, hogy a sajtótörténettel ilyen mélységben foglalkozzon, mi volt a könyv alapkoncepciója, és miért tartotta fontosnak ennek a bonyolult korszaknak a részletes bemutatását. Kifejtette, hogy várostörténészként igyekezett az egyes városokban, régiókban kialakult sajtót rangsorolni, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A bensőséges esemény dedikálással zárult. A könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével dr. Skelecz György kolozsvári konzul.
A kétnapos rendezvény a Magyar Házak szerepe a helyi értékek feltárásában, nemzeti identitásunk megőrzése érdekében. A Magyar Házak működésének fenntarthatósága nevet viselte, amely pénteken este a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban folytatódott a résztvevők bemutatkozásával. A szakmai civil szervezetek részéről Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége elnöke, az EMKE partiumi területi alelnöke bemutatta az általa vezetett szövetség sokrétű tevékenységét, kiemelve az olyan hagyományteremtő határok feletti kezdeményezéseket, mint a Magyar Kultúra Ünnepe, Művelődés Hete stb. Kitért a Partiumban és Bihar megyében folyó közösségépítő tevékenység általános helyzetére is. A bemutatkozásokból élénk tevékenység bontakozott ki, amelyet a sokszínűség és a sorozatos helytállás jellemzett.
Másnap a megnyitó és üdvözlések után Tibád Zoltán a Bethlen Gábor Alap, Márton Katalin pedig a Communitas Alapítvány pályázati rendszerét mutatta be, vázolták, hogyan lehet sikeresebben pályázni, de kitértek a pályázatok lebonyolítására és az elszámolás elkészítésére is. Az előadásokat hosszú közös megbeszélés követte. Végül Értékfeltárás címmel Jakab Antal Zsolt (Kriza János Néprajzi Társaság) mutatta be az értéktár-feltárások helyzetét, azonban az értéktár-bizottságok együttműködését és szerkezetét kevésbé sikerült megvilágítani. A megbeszélések során is kiderült, hogy a helyi értékek feltárása még kezdeti stádiumban van. Délután a Jó példák – sikeres programok a Magyar Házakban című tanácskozáson részletesen megtárgyalták a főbb teendőket, problémákat és azok megoldásának lehetőségeit.
Összességében megállapítható, hogy az elmúlt negyedszázadban az önerőből intézményesülő magyar közösség egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása, mivel helyi szinten, elsősorban a szórványvidéken meghatározó szerepet töltenek be a magyar identitás megőrzésében. A jó hangulatú, sikeres találkozót jövőre is megszervezik.
Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 /Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2016/
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Magyar Nyelv Napját ünnepelték Kolozsváron
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vehette át kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány közös díját a Magyar Nyelv Napja alkalmából tartott kolozsvári ünnepségen.
Az ünnepi eseményt Laczkó Vass Róbert színművész moderálta, aki felvázolta, hogy 1844. november 13-án lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és közoktatásban, ennek emlékére nyilvánította 2011-ben a Magyar Országgyűlés ezt a napot a Magyar Nyelv Napjává. 2015. november 13-án kihirdették azt a törvényt, amely a Romániában élő magyarok anyanyelvének napját hivatalos ünnepnappá nyilvánította, így ezekre a rendezvényekre a közösség állami támogatást is kap.
Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke beszédében rámutatott: „a Magyar Nyelv Napja mindazok ünnepe, akik beszélik, ápolják, csiszolják, tanítják a magyar nyelvet, és ha szükséges, megküzdenek érte, hiszen mindannyian tudjuk: nyelvében él a nemzet.” Elmondta, ez a küzdelem nem mindig akadálymentes, de ez összeköti a szülőföldön és szerte a világon élő magyar nemzetet. A Communitas Alapítvány elnöke kiemelte, egyebek mellett ma már érvényben van a húsz százalékos anyanyelvi küszöb, szerinte kijelenthetjük, hogy ma az anyanyelvünk közjogilag jobb helyzetben van, mint közel száz évvel ezelőtt. Takács Csaba összegzésében arra biztatott mindenkit, hogy továbbra is használja és ápolja a magyar nyelvet, majd eredményes munkát kívánt a következő generációnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elöljáróban a jelenlévő magyarfalusi csángó magyarokhoz szólt, mint elmondta, meghatározó élmény volt számára résztvenni a település első magyar nyelvű miséjén 2008-ban. „Egy közösség ereje nemcsak abban látszik, ahogy cselekszik, hanem abban is, ahogy emlékezik. Nemcsak abban, ahogyan dolgozik, hanem abban is, ahogyan ünnepel. Ünnepelni általában hősőket, vagy azokat a nagyszerű tetteket szoktuk, amelyeket neves vagy névtelen hősök hajtottak végre. A mai nap nem kapcsolódik hősökhöz, dícső tettekhez, forradalomhoz, ezért különleges” – mondta el a szövetségi elnök.
Szerinte nem kérdés, hogy miért kell az anyanyelvet ünnepelni, hiszen úgy, ahogy a szeretteink születésnapját megünnepeljük, úgy az anyanyelvünknek is kell egy nap, amit a szeretetnek, a fontosságnak, a kötődésnek szentelünk. „A mai napon azt ünnepeljük, ami nemzetté, közösséggé tesz bennünket. Különbözhetünk ezer és ezer dologban, gondolhatunk különböző dolgokat és gondolunk is különböző dolgokat a világról, a fontos vagy kevésbé fontos problémáiról, de egy valami biztosan összeköt bennünket, ez a magyar nyelv” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor tájékoztatott, a nyelvet azok is védik, akik nem gondolják, hogy az veszélyben van, ezért a nemzeti kisebbségeknek kétszeres kihívással kell szembenézniük, hiszen az elmúlt száz évben számos példa volt arra, hogy a kisebbségek nyelvét, kultúráját, identitását, elveit támadták. Feladat magyar nyelven megszólalni, de kötelesség azt megvédeni a támadásoktól, ezek ellen pedig közösségként kell fellépni. Kiemelte: védeni kell az iskolát, az anyanyelvhasználat jogát, a kétnyelvű feliratokat.
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ 2016-ban is javaslatokat tesz az anyanyelvhasználatra vonatkozóan, azt kéri, hogy húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék az anyanyelvhasználati küszöböt, hogy ha valahol ötezer magyar ember él, lehessen használni a magyar nyelvet. „Ez ne kegy, hanem jog, törvényes kötelezettség legyen. Élnünk is kell a jogainkkal, élni a lehetőséggel, azzal, hogy magyarul beszélhetünk, hogy magyar iskolába irathatjuk gyermekeinket, hogy használhatjuk anyanyelvünket a hivatali ügyintézésben. Egyszóval, élni a lehetőséggel, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A nyelvművelő munka elismerésére alapította az RMDSZ és a Communitas Alapítvány azt a díjat, amelyet minden évben a Magyar Nyelv Napján adnak át egy olyan romániai magyar személyiségnek vagy intézménynek, amelynek a kultúra területén kifejtett munkája a nyelvművelés szempontjából is értéket jelent. Ezzel a kitüntetéssel idén a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) munkáját méltatták.
A díjazott szövetségről Tánczos Vilmos néprajzkutató mondott laudációt. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki. Tánczos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen szervezet, amely a magyar úton járó csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős "ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díj Sántha Csaba szobrász A bölcső című alkotása, és egy 20 ezer lejes pénzjutalom, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnök és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke Pogár Lászlónak, az MCSMSZ elnökének adott át. Pogár László köszönetét fejezte ki: az általa vezetett szervezet számára a díj erőt és biztatást nyújt az elkezdett munka folytatásához.
A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán magyarfalusi moldvai csángó népdal- és népmese-összeállítása, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő szavalata, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadása hangzott el.
Tasi Annabella
maszol.ro

"A mi nyelvünk a mi iskolánk, a mi színházunk, a mi kultúránk"
A magyar nyelv napja
Első alkalommal ünnepelték meg hivatalosan a magyar nyelv napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány szervezésében a kolozsvári sétatéri kaszinóban november 15- én. A két szervezet által erre az alkalomra alapított díjat idén a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ítélték oda.
Egy éve hirdették ki a törvényt, azóta november 13-a hivatalosan is a magyar nyelv napja Romániában. Ezen a napon Erdély-szerte szerveztek ünnepi eseményeket. Takács Csaba, a rendezvényt az RMDSZ-szel együtt szervező Communitas Alapítvány elnöke a jelenlévők mellett a magyar nyelvet köszöntötte, illetve azt a zimankós novemberi napot üdvözölte, amelyet hivatalosan is ünneppé tettek. "Örömmel tölt el, hogy milyen szépen beszélik és írnak magyar nyelven, amely összeköt bennünket, mint habarcs a téglát. Összeköt szülőföldünkön és szerte a világban. Ma egyértelműen elmondhatjuk, közjogilag jobb állapotban van a nyelvünk, mint akkor, amikor az Anyanyelve magyar című könyv megszületett, közel száz esztendeje: van egy nap, amely hivatalos, amely országszerte a magyar nyelv napja" – szögezte le.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében arra emlékeztetett, hogy bár ünnepelni általában hőseinket szoktuk, vagy azokat a nagyszerű tetteket, amelyeket neves vagy névtelen hősök hajtottak végre, november 13-a azért különleges, mert a magyar nyelvet hivatalosan ünnepeljük Romániában. Míg a magyar ember számára ez a nap öröm, a közéleti emberek számára feladat és kötelesség is, kisebbségi létben pedig kétszeres kötelesség, kétszeres kihívás – mondta az elnök. "Az elmúlt közel 100 esztendőben kisebbségi létben megtanultuk, hogy a nyelv is lehet veszélyben. A nyelvet is védeni kell. Védik olyan nemzetek is, amelyek egy pillanatig sem gondolják, hogy a nyelvük veszélybe kerülhet. Akkor hogyne kellene védenie a nemzeti kisebbségnek, amelynek nyelvére, kultúrájára, identitásának ezen elemeire az elmúlt 100 esztendőben többször rátámadtak. Nemcsak magyarul szólni feladatunk, de kötelességünk is megvédeni a nyelvet, amikor és ahol megtámadják" – jelentette ki.
A szövetség elnöke szerint ezt nem is kellene ma mondani Kolozsváron, nem kellene mondani Marosvásárhelyen sem, mégis vannak olyan napok, amikor beszélni kell róla. "Beszélnünk kell arról, hogy a mi nyelvünk a mi iskolánk, a mi nyelvünk a mi színházunk, a mi nyelvünk a mi kultúránk. Van ezzel dolgunk, és lesz dolgunk a következő esztendőkben is. Ezért fogalmazunk meg olyan javaslatokat 2016-ban is, amely az anyanyelvhasználatra vonatkozik: 20-ról csökkentsék 10 százalékra az anyanyelvhasználati küszöböt, vagy legalább ha valahol él 5000 magyar ember, használhassák hivatalosan a magyar nyelvet. És ez ne legyen kegy. Ez legyen jog, törvényes kötelezettség. És élnünk kell a jogainkkal. Élnünk kell a lehetőséggel, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk" – mutatott rá.
A Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyar nyelv napján díjat ad át egy olyan romániai magyar személyiségnek vagy intézménynek, akinek/amelynek a kultúra területén kifejtett tevékenysége a nyelvművelés szempontjából is értéket jelent. Ezzel a díjjal azok munkáját méltányolják, akik kiemelkednek az anyanyelv művelésében, akik folyamatosan újrateremtik a nyelvet. Vagy, ahogyan korábban megfogalmazták: akik méltó örökösei Dsida Jenő vagy Kacsó Sándor szellemi teljesítményének. Idén a díjat a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) ítélték oda.
Pogár László, az MCSMSZ vezetője a díj átvételekor úgy fogalmazott: ez az erdélyi testvéreiktől kapott elismerés biztatást és erőt ad, hogy folytassák a munkát. "Fel kell vállaljuk, hogy mi is magyarok vagyunk, a legnagyobbtól a legkisebbig. Azt kívánom, hogy a Jóisten maguknak is az erejiket fordítsa vissza abban, hogy támogatják ezt az ügyet, támogatják a moldvai magyarokat, hisz az önök segítségével tudunk mi is megmaradni."
A szervezet tevékenységét Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. A moldvai csángók élethelyzetének ismertetését követően elmondta, a moldvai csángónak nevezett etnikum Moldva magyar eredetű, római katolikus vallású népcsoportja, amelynek lélekszáma ma mintegy 180.000 főre tehető. Körükben a 19. század közepe óta erős nyelvi asszimiláció zajlik, amelynek eredményeként ma már csak mintegy 40 ezer lélek beszéli még ősei anyanyelvét. A moldvai csángó közösség ma mind nyelvileg és kulturálisan, mind pedig etnikai identitástudatát és jövőképét tekintve megosztott. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a magukat magyarnak valló moldvai csángók érdekvédelmi szervezete, amelynek célja a közösség képviselete és érdekeinek védelme. Tevékenysége ezért az identitástudat és az összetartozás erősítése, az örökölt nyelvi, kulturális, művészeti és tudományos ismeretek elsajátítása. A moldvai csángó jog- és érdekvédelem két legfontosabb sorskérdése – akárcsak az erdélyi magyarságé – a templom és az iskola, azaz az anyanyelvű vallásgyakorlás és oktatás ügye.
Az MCSMSZ égisze alatt működő "magyar házak" nemcsak az oktatást szolgálták, hanem további fontos, egy-egy csángó faluközösség egészét átfogó hagyományőrző, vallási, tudományos, egyéb kulturális vagy éppen szociális jellegű tevékenységeknek is rendszeresen helyet adtak. Tánczos Vilmos szerint"a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ezután is el kell végeznie azt a munkát, amit kiszab rá a történelem. Úgy, ahogy eddig. Úgy, ahogy lehet" – fogalmazott, és erőt kívánt ehhez a munkához. "Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány díja nemcsak a szövetség mai tagjainak és vezetőinek szól, hanem mindazoknak, akik a szervezet nehéz és áldozatos munkájában az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek. Az egész erdélyi magyarság részéről illessemindnyájukat köszönet, tisztelet és megbecsülés" – zárta laudációját.
Az esten egy magyarfalusi, csángó népviseletbe öltözött csoport csángó meséket és énekeket adott elő, majd a közönség megtekinthette Bogdán Zsolt színművész versösszeállítását, illetve egy részletet Laczkó Vass Róbert és Szép András Az indiánok nem hagynak cserben minket... című közös szerzői és előadóestjéből.
Népújság (Marosvásárhely)

Múlt nélkül nincs jövő
A tíz éve alakult Kálnoky Ludmilla Társaság 2016-ot a legsikeresebb évének mondhatja, hét megnyert pályázattal zárjuk az esztendőt.
Sikerült egy modern audiovizuális felszerelést beszerezni, amelynek segítségével érdekesebbé, vonzóbbá tesszük a közösségi rendezvényeket, a felnőttképzési tanfolyamok is érdekfeszítőbbé válnak a vetített anyagok bemutatásával. A három elnyert számítógépünkkel megpróbáljuk bevezetni a világháló rejtelmeibe az idősebb nemzedék tagjait is.
Honismereti kirándulásaink rengeteg élménnyel gazdagították a résztvevőket: bejártuk Székelyföld, Erdély történelmi, kulturális jelentőségű helyszíneit. Emlékév lévén, Erdély nagy püspöke, Márton Áron kegyhelyei kiemelt célként szerepeltek útvonalainkon. A szórványba is eljutottunk, sok személyes és közösségi kapcsolatot sikerült kialakítani. Múlt nélkül nincs jövő, éppen ezért minden körútra sok fiatalt vittünk el. Ők legyenek majd, akik megtartják és továbbadják a lángot, kegyhelyeink üzenetét. A délutáni csoportos hagyományőrző foglalkozásokat is ennek az eszmének a megvalósításáért szerveztük. A közös kirándulásoknak az ismeretszerzés mellett megvolt a közösségépítő szerepük is, ami ebben az ellentétektől szabdalt községben nem elhanyagolható eredmény... A legtöbb támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, a Communitas Alapítványtól és a Kovászna Megyei Tanácstól kaptuk, sikerült működőképes partnerségi kapcsolatot kialakítani mind a három szervezettel. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntescsapatot kialakítani, akik az információs és a szervezési munkát elvégzik. A munka érdekes, új és nemes kihívások elé állítja mindazokat, akikben megmaradt a cselekvő láz. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a közösséget hittel, becsülettel, munkával kell szolgálni. „Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály. Szűkebb hazánkban, Székelyföldön most ezt tartom az egyik legnemesebb feladatnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabó Csaba zeneszerzőre emlékeztünk
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombaton, november 12-én a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta közgyűlését. Az évi tevékenységekről szóló beszámolók, majd az azokat követő hozzászólások után került sor a szövetség tevékenységének különböző területein kimagasló eredményt elért tagok kitüntetésére. Örömünkre a kitüntetettek között volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenei Tagozatának 2011-ben diplomázott fiatal zenetanár-karnagya, Szakács Zoltán, aki iskolai munkája mellett megyénk két községének kórusát is vezeti: a búzásbesenyői Gaudete kamarakórust és a mezőpaniti Vivit vegyes kart. Kórusvezetői és szervezői munkásságának elismeréseként a Seprődi János nevét viselő díjat vehette át.
A Művelődés folyóirat főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán bemutatta a lap Félre tőlem, búbánat című mellékletét, mely az RMDSZ, a COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY és az EMKE támogatásával karvezetőink számára készült, és erdélyi szerzők 12 népdal vegyes kari feldolgozását tartalmazza.
A tavaly a szövetség Vermesy Péter zeneszerzőre emlékezett, az idén a közgyűlés után, délután 4 órától a Babes–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében az egybegyűltek In memoriam Szabó Csaba (1936 – 2003) ünnepi kórushangversenyét hallgatták meg. A nagy sikerű hangversenyen hét kórus a zeneszerző műveiből összeállított műsorát mutatta be. Fellépett a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa, karnagy: Kállay Miklós Tünde, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Férfikara, karnagy: ft. Farkas László, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus, karnagy: Kovács András, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, karnagy: Molnár Katalin, a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Kamarakórusa, karnagy: dr. Windhager Geréd Erzsébet, a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus, művészeti vezető: Ványolós András, valamint a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, karnagy: Bedő Ágnes.
A fellépő kórusok vezetőinek az RMD elnöke, Guttman Emese karnagy emléklapot adott át, a zeneszerző özvegye pedig az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba-emlékkönyvvel ajándékozta meg a karnagyokat.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)