Határon átívelő kezdeményezések műhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedő civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési műhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára vezette.
Határtalanul – 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevőit Magyarország kárpátaljai főkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula főtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek előmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlődését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a „térképet” egyazon kultúra alakította. – E műhely keretében próbáltuk összegyűjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlődést generáljunk – mondta a főtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után „felfedezte” az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek „megtörtek”, és bukás következett be a magyar–magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül „átpolitizálták”. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fő cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelő területi együttműködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencéből összesereglett civilek több jól működő szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetőségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élő tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élő emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában „nőjenek” fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
– Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére – mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevői a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

Együttműködni a megmaradásért: alakulóban a mezőségi civil háló
Önkéntes feladatvállalással minden mezőségi magyar emberért
A 125-ből 100 magyar gyermek számára elérhetetlen a magyar tagozat Nagysarmás környékén – hangzott el a szamosújvári II. Mezőségi Civil Műhelyen. A legsúlyosabbnak belső Mezőség helyzete minősül, ahol nincs szervezett magyar bentlakás, az erre vonatkozó igény megfogalmazása a helyi értelmiség feladata lenne. Tavalyi felmérés szerint a Kolozs megyei magyar gyermekek többségét magyarul taníttatnák, a román tagozat választásának fő oka, hogy az adott iskola nem biztosít teljes képzést magyar nyelven. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata (CESCI) és a szamosújvári Téka Alapítvány által 2009-ben szervezett első műhely eredményeinek összegzése, beszámolók után előadások hangzottak el a Mezőség földrajzi, kulturális sajátosságairól, a mezőségi ember adottságairól, majd a mezőségi szervezetek hatékony együttműködési kereteinek kidolgozásáról, a civil hálózat küldetéséről egyeztettek.
Az első mezőségi civil műhely alkalmával már körvonalazódott a mezőségi régió fejlesztésének egy lehetséges stratégiai vázlata. – Felmerült a mezőségi lélek, gondolkodásmód teljesebb megismerésének igénye, hogy erre alapozhassunk a stratégiák tényleges kidolgozásakor, illetve, hogy a fejlesztési munkába a mezőségi lakosságot is aktívan bevonhassuk – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a két évvel ezelőtti és a jelenlegi rendezvény házigazdai szerepkörét betöltő szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.
A mezőségi civil háló fogalma
A szombati hálózatépítő műhely során a résztvevők által közösen megfogalmazott értelmezésnek megfelelően a mezőségi civil háló olyan együttműködés, amely fontosnak tartja a meglévő hagyományok, emberi értékek, valamint a hit megőrzését és továbbfejlesztését, cselekvően járul hozzá ember és táj harmonikus kapcsolatának, az erős nemzeti identitástudat és fejlődő közösségek kialakításához.
– Az elméleti felvezetéseket, a hálózati együttműködések pozitív példáinak bemutatását követően úgymond leltárba vettük a Mezőség értékeit, hiányosságait. Meglévőként könyveltük el a helyzetismeretet, a már kiépített infrastruktúrával rendelkező civil szervezetek keretében érvényesülő csapatmunkát, a régió élő hagyományait, sokszínűségét, a rendszeresen megszervezett táborokat, rendezvényeket – részletezte Csáki Rozália, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány projektvezetője, aki Ocskay Gyulával, a CESCI főtitkárával együtt irányította a hálózatépítő műhely munkáját. A civil szervezetek között kiépülő háló megoldásokat szolgáltathat a korábban már azonosított hiányosságok kiküszöbölésére: az összefogás, a közös munka, a kölcsönös bizalom, a vidékfejlesztés és a források hiánya pótolható a hálózat által biztosított közös kommunikációs felülettel, a rendszeresen szervezett találkozókkal, a megvalósítások, jó példák megosztásával, pályázatfigyeléssel és az információk kölcsönös ismertetésével, közös tervezéssel, pályázással és lobbival, képzések, „népfőiskola”-szerű tematikus előadások, közös rendezvények, tanulmányutak szervezésével. A hálóval szembeni elvárásként fogalmazódott meg továbbá egy megyei képviseletekkel kiegészített koordináló bizottság létrehozása, szakmai csoportok szervezése, illetve a hálózat bővítése a térség többi civil szervezetével.
A civil hálóval szemben papírra vetett elvárások a maguk során a műhelyen résztvevő szereplők önkéntes feladatvállalásával egészülnek ki, akiknek április 30-ig kell névlegesen megjelölniük mindazokat a tevékenységi pontokat, amelyekben szerepet vállalhatnak.
Regionális oktatásfelmérések új adatai
Veres Valér szociológus a 2009-2010-es tanévben, Kolozs megyében végzett, mezőségi oktatási felmérés eredményeit összegezte a kerekasztal-beszélgetést felvezető előadásában: mint elmondta, a tanfelügyelőség által koordinált felmérés célcsoportját a végzős óvodások, valamint negyedik és nyolcadik osztályos, tehát a felsőbb tanulmányi lépcsőfok előtt álló, magyar nyelven tanuló gyermekek szülei képezték. A megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei kidolgozásának alapjául szolgáló kutatás célja a magyar tannyelvű intézményekben, osztályokban való továbbtanulás nehézségeinek azonosítása, az iskolaválasztás megfontolásainak rangsorolása volt. A lekérdezés mondhatni teljeskörű volt, ugyanis az érintettek 97 százaléka kitöltötte a kérdőíveket, amelyeknek tételei többek között a családi háttérre, a továbbtanulás körülményeire vonatkoztak– részletezte Veres Valér. Mint kiderült, a magyar óvodák végzősei szüleinek 92 százaléka magyarul, 5,4 százaléka románul taníttatná tovább gyermekét első osztályban, a fennmaradó rész még nem döntött, azaz a közeljövőben mindkét irányba befolyásolható. Mint elmondta, a gyermekét román osztályba íratni szándékozó szülők aránya Kolozs megye szintjén a legnagyobb a városokban (Kolozsvár kivételt képez), ennél alacsonyabb az arány a vidéki szülők esetében.
A megkérdezettek legtöbb esetben az egyik szülő román nemzetiségével indokolták a román tannyelvű osztályválasztást. A vidéken élők esetében fel sem merült az a megfontolás, hogy a román tagozat színvonalasabb lenne, az iskola otthonhoz való közelségének szempontja viszont igen – tette hozzá a szociológus.
A negyedikes tanulók szüleinek 92 százaléka szintén magyar osztályba járatná tovább gyermekét, kiegészülve azzal az egyre hangsúlyosabbá váló szemponttal, hogy a választott iskola a gimnáziumi képzés után líceumit is nyújtson majd. A felmérésben szereplők 3,9 százaléka román osztályba íratná ötödikes gyermekét, a fennmaradó részarány határozatlan. A megkérdezettek legnagyobbrészt abból a megfontolásból választják a román tagozatot, hogy az alapképzést szolgáltató iskolában gimnáziumi szinten nem lehet tovább tanulni, így ugyanabban az iskolában hagyják a gyermeket, román tagozaton. A nyolcadik osztályosok esetében a szülők 86 százaléka taníttatná magyarul gyermekét, öt százalékuk román nyelven, a többiek még nem döntötték el. A fent említett megfontolás legnagyobb arányban ismétlődik ebben a kategóriában is: a gimnáziumi képzést követően az adott iskola nem biztosít magyar tannyelvű középiskolai oktatást. A szociológus megjegyezte: a diákoknak csaknem egynegyede egyébként szívesebben tanulna tovább szakiskolában, amelyekben azonban többnyire román tannyelvű oktatás zajlik. A megfontolások rangsorában második helyen szerepelt a színvonalasabbnak minősített román tagozat, továbbá a lakhely közelségének szempontja.
Közösség és értelmiség felelőssége a végzetes mulasztással szemben
Vetési László lelkész, tanár előadásában egy 2009 októbere és 2010 májusa között végzett mezőségi gyermekösszeírás eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. Mint elmondta, a mezőségi oktatástervezés alapjául szolgáló, a Communitas és a Szülőföld Alap által támogatott felmérés keretében egyházi, önkormányzati és iskolai nyilvántartások alapján írták össze 0–14 évig a magyar és a vegyes házasságokból származó gyermekeket, utóbbiak ugyanis még integrálhatók a magyar oktatási rendszerbe. Összesen 76 mezőségi település 2356 gyermekét jegyezték, nem véve számításba Válaszút, Szamosújvár, az Észak-Mezőség, Vice, Beszterce vonzáskörzetét, ahol már eleve szervezett oktatás zajlik, tehát az oktatástervezés nem sürgetően szükségszerű. Ez a felmérés évente aktualizálható az évente született gyermekekkel, akik a maguk során a kiépítendő mezőségi magyar oktatási rendszer emberi erőforrásait képezik – hangsúlyozta Vetési László. Elrettentő példaként említette Nagysarmás vonzáskörzetét, ahol 18 településen 125, 0-14 éves gyermekből csaknem száz tanuló maradt ki a magyar oktatási rendszerből, mert elérhetetlen számára. Problémának minősítette továbbá, hogy a belső Mezőségnek nincs önálló módon szervezett magyar bentlakása, ezek az intézmények ugyanis mindössze a régió határszélein épültek ki. Vetési László szerint az oktatástervezési igénynek a helyi közösségben kell megfogalmazódniuk, erre épülhet majd rá a nemzetstratégia, a különféle támogatáspolitikák. Mint kiemelte, a regionális közösségeknek, lelkészeknek, pedagógusoknak, és általában az értelmiségieknek fel kell ismerniük a magyar oktatás kiépítésének, fejlesztésének szükségszerűségét, a felvállalandó felelősséget, a tétlenség és mulasztás ugyanis helyrehozhatatlan következményekkel jár.
Az előadásokat követő beszélgetés során Balázs Bécsi Attila, Kerekes Zoltán és Balla Ferenc a szamosújvári Téka Alapítvány által működetett Mezőségi Téka Szórványkollégium, a vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar kollégium, illetve a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány Mezőségi Szórványkollégiumának képviseletében egyetértettek a jövőbeli közös fellépés, közös érdekérvényesítés fontosságában, mint olyan intézmények, amelyek a dési szórványkollégiummal egyetemben megalapozzák a régió (és nemcsak) gyermekeinek részvételét a magyar tannyelvű oktatásban, anyanyelvi továbbtanulásuk lehetőségét. A kiépülőben levő mezőségi civil hálózat várhatóan júniusban szervezi meg következő találkozóját.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Megváltoztatni a változatlanság társadalmát
Az árkosi Európai Tanulmányok Központjában 2008 nyarán – másfél évvel az uniós csatlakozásunk után – arról beszéltünk, hogy „egy hathatós fejlesztési stratégiához politikai akaratra, szakmai megalapozottságra és társadalmi aktív részvételre van szükség.” Akkor Bíró A. Zoltán professzor, a Sapientia Társadalomtudományi Intézet dékánja így fogalmazott: „először látok nyitottságot a politikum részéről arra, hogy a politika partner akar lenni a szakmával az együtt munkálkodásban.”
Így igaz, a teremben egymást érték még akkor a politikusok. Sőt, 2008 januárjában Csutak István által közzétett vitairat megjelenése után (Székek földje – Székelyföld?, Hargita Népe, Háromszék, Szabadság 2008. január 8.) még politikusok is tollat ragadtak. Képviselők, szenátorok, Kovászna megye politikus tandemje, Antal és Tamás cikkezett a témáról, megszólalt Székely István, az RMDSZ orákuluma is. Salat Levente is jelezte Kolozsvárról: igenis, fontos a téma! Beleszóltak újságírók, és mások is, amiből kiderült: érdemes Székelyföld fejlesztési stratégiájáról vitázni.
Nem egypártos buli
Ezek után 2008. szeptemberében mintegy 120 érdeklődő vett részt a Hargita és Kovászna megye tanácsa, a Sapientia EMTE, a KAM – Antropológiai kutatások Központja valamint a Székelyföld Fejlesztési Intézet által szervezett Vidék és tudás konferencián. Azon a rendezvényen az akadémiai szféra mellett a politikum valamint a sajtó is jelentős arányban képviseltette magát.
2009 júliusában a Hargita és a Kovászna Megyei Tanács már a Sikeres Székelyföld című fórumsorozat első rendezvényére hívta meg az érdeklődőket Csíkszeredába. A vitaindító természetesen a Székelyföldi Fejlesztési Intézet berkeiből származott, de ahogyan haladtunk előre a sikerek fórumsorozatával, lassan gyakorlattá vált, hogy az első hozzászóló már a helyi illetékes párttitkár legyen, aki mintegy alapszervezeti beszámolóban eldicsekedte magát. S az is gyakorlattá vált, hogy a tényleges vitán a párttitkár már ne vegyen részt. Nota bene: az RMDSZ-es párttitkár. Mert azért akkoriban sem szerették különösebben egymás rendezvényeit magyar pártjaink, holott – ha figyelmesen elolvasták volna a korábban megjelent írásokat – tudhatták volna, hogy egy székelyföldi fejlesztési stratégia közel sem egypártos buli. Ha rosszindulatú lennék, azt írnám, hogy politikai akaratra igen, ilyen politikusokra azonban nincs szükség e stratégiák kidolgozásához.
Pedig a vitairatokban elhangzott elég sok nyugtalanító kijelentés. Elsősorban a diplomata módon fogalmazó Bíró A. Zoltán tollából, aki már 2008 januárjában leírja, hogy 2008-ig nem telepítettek a térségbe olyan intézményeket, amelyek autoritásukkal és pragmatikusságukkal megtörik az amúgy anakronisztikus „széki paradigmát”, nem indítottak be olyan, térségre szabott információs és egyéb szolgáltatásokat, amelyek lehetővé tették volna a sok-sok pontszerű fejlesztési modell mögött álló szakember egymáshoz kapcsolódását, hatékony projekt-elitté formálódását.
Hiányzó Székelyföld-stratégia
Már öt évvel ezelőtt megfogalmazódott, hogy – virtuális vagy valóban létező Székelyföldről légyen szó – a kifejezés egy védekező, a változásokat lassan elfogadó társadalmi szerkezetet takar. Egy olyan társadalomét, amelyik a változatlanságra játszva az elmúlt másfél évszázad folyamán következetesen megemésztette vagy csak megszelídítette a modernizációs törekvéseket, kikényszerítve valamiféle kiegyezést – még akkor is, ha ezeknek a kiegyezéseknek a számláját még nem is tisztáztuk eléggé.
Erre a hazai magyar politikának stratégiája nincs. Ha lett volna, nem elképzelhető, hogy mostanában is még rejtegetnék, tehát vissza kell kanyarodnunk az aktív társadalmi részvétel esélyeihez, leszűkítve a közösség szerepéhez, és fel kell kutatnunk, mit akar az erdélyi magyar, szűkebben a székelyföldi magyar közösség. Civilizált életfeltételeket, versenyképes gazdaságot, felzárkózást legalább a fejlettebb román vidékek szintjére?
Jó kérdések ezek, és aligha lehet őket kikerülni, ezért is volt fontos a Kárpát Régió Üzleti Hálózat sepsiszentgyörgyi irodája által szervezett árkosi konferencia, amelyikre ugyanott, az Európai Tanulmányok Központjában került sor a közelmúltban. Az ökoszemléletű közösségi vállalkozások lehetőségeiről Kilián Imre, a Gyűrűfű Egyesület elnöke és a Pécsi Tudományegyetem oktatója, T. Kovács Áron, a GEN Europe Romániai nagykövete és Kolumbán Gábor, az Élő Szövet Alapítvány és a Civitas elnöke (portrénkon) beszélt. Az utóbbi előadását azért is tartottuk különösen érdekesnek, mert alternatíváról beszélt, közösség alapú, szolidáris gazdaságról.
– Mindenki egyetért azzal, hogy közösség alapú életet kell élni, azzal, hogy a közösség fontos, ez gyűjtött bennünket ide – mondta az előadó. Éppen ezért fontos lenne tisztázni, hogy mit értünk közösségen, ugyanis a fogalom átalakulóban van.
A közösségi élet alapelve, a hűség
Kolumbán szerint a közösséget elsősorban egy minőség határozza meg, ez pedig a hűség. Ahol nincs hűség, ott nincs közösség – terítette axiómaként a hallgatóság elé. És két definíciót is említett. Egy etológusét, a közismert Csányi Vilmosét, miszerint a hűség „az, amikor a közösség érdekeit a tag egyéni érdekei elé hajlandó helyezni”. Egy racionálisabb, lexikoni meghatározással is előrukkolt a Pallas Nagylexikonból: a hűség „állandó, tudatos, szeretettel való ragaszkodás azokhoz, kikhez kötelezettségeink csatolnak bennünket.”
Kolumbán szerint, ha valaki tudni szeretné, tartozik-e valahova, egyszerű próbával megoldható. Fel kell tennie magának a kérdést: hű vagyok-e ahhoz a közösséghez? Hajlandó vagyok-e egyéni érdekeimet a közösség érdekei után helyezni? Ha e kérdésekre nemleges válaszokat adunk, akkor nem vagyunk tagjai a közösségnek vagy nincs közösség.
Ha száz évvel ezelőtt egy közösségi tag nem volt hű, akkor azt a személyt különböző módszerekkel megleckéztették: a kiharangozástól a házfelégetésig. A székely rendi társadalomban voltak morális-etikai törvények, amelyek segítségével a közösség gondoskodott az egyénről, aki cserében ezért hűséggel tartozott a közösségnek.
Ezt a gondolatmenetet tovább folytatva és levonva a mára érvényes következtetéseket Kolumbán arra szűkítette le a közösség meghatározását, hogy annak csupán az életet kell szolgálnia, mert az a legfontosabb. És ugyanennek a gondolatmenetnek az alapján ki is bontja a közösségnek, mint helyi, regionális és globális együttműködés önszerveződési rendszerének a jellemzőit is. Meglátása szerint a közösség nevű entitást, amelyik a remény forrása, csakis a hűség tartja egyben, és képes a gazdaságot és a természeti környezetet társadalmi ökológiai szerveződésbe integrálni. Képes kölcsönösségek komplex hálózatát működtetni – biztonságos és kiszámítható feltételek mellett –, s az erőforrások végességének tudatát átalakítja vagy lefordítja morális kényszerekre, amelyek az emberi magatartás és gazdálkodás számára motiváló erővel hatnak.
Így jut el a közösség alapú szolidáris gazdaság modelljének a megvillantásáig, amiről már eddig is kiderült, hogy aktív társadalmi részvételből épülhet ki. Csak önvizsgálatra van szükségünk.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Helyi témák a vásznon – Dokumentumfilmek Csíkszeredában
Hargita megye értékeit bemutató dokumentumfilmeket mutatnak be Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) pinceklubjában március 12-étől kezdődően négy héten keresztül, minden szerdán 18 órától.
A filmek a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által 2013-ban kiírt pályázat győztesei.
A dokumentumfilmek – amelyek a kiírás alapján a megye történelmi, néprajzi, turisztikai értékeit örökítik meg – létrejöttét összesen 40 ezer lejjel támogatta a Hargita Megyei Tanács.
A HMKK közleménye szerint a most szerdán bemutatandó Ha nem használ, nem is árt... Hagyományos gyógynövényhasználat Udvarhelyszéken című dokumentumfilm Pakot Mónika, a Civitas Alapítvány munkatársának és Szabó Károly, a székelyudvarhelyi városi könyvtár alkalmazottjának közös munkája.
A rendezők 19 udvarhelyszéki falut kerestek fel, ahol a gyógynövényeket jól ismerő 32 személlyel készítettek interjút. A film ezáltal a hagyományos gyógymódokat, a gyógynövények felhasználási módjait tárja a néző elé. Az alkotást a 24. Mediawave filmfesztivál Úton című on-line nemzetközi filmversenyének kisebbségi filmek kategóriájába is beválogatták.
Fábián Kornélia székelyudvarhelyi filmes szakember Az Isten háta mögött. A Csíki- és a Gyergyói-medence tanyavilága című dokumentumfilmjét március 19-én vetítik. „A filmben ráérezhetünk az összetartozásra, a kölcsönös segítségnyújtásra, amelyek a tanyasi ember mindennapjaiban jól megfigyelhetők. Fontos része a filmnek a régi mesterségek bemutatása, a szövés, fonás, zsindelykészítés, fafaragás, amely a tanyasi ember mindennapjainak, életének szükségszerű része” – olvasható az ismertetőben.
A Kápolnák az Úr dicséretére című alkotást március 26-án mutatják be Csíkszeredában. A film rendezője Daczó Katalin csíkszeredai televíziós szerkesztő, aki a Csíki-medence kápolnáit mutatja be saját levéltári és helyszíni kutatásaira alapozva. A filmben azok a szakemberek szólalnak meg, akik behatóan foglalkoztak a kápolnák történetével.
Április 2-án Bálint Arthur székelyudvarhelyi filmes munkáját, az Állatvásárt mutatják be. A film bemutatja, hogyan tanítja meg egy apa a fiát a vásári alkudozás régi „művészetére” a fiú pónijának eladása közben. A vásári adok-veszek „piaci szaknyelvét” rögzíti a film, amelyet régen mindenki jól ismert.
Krónika (Kolozsvár),

Smaranda Enache: autonóm gondolkodásmód szükséges
Marosvásárhelyen huszonöt évvel a decemberi forradalom és a márciusi véres események után még mindig jelentős azon román emberek aránya, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában – állapította meg szomorúan Smaranda Enache, a Pro Európa Liga vezetője.
Szerinte mindezért azok a retrográd, diverziókeltő erők a felelősek, amelyek már 1990 elején megosztották a társadalmat. Az ismert emberjogvédő, aki folyamatos támadások és rágalmazások közepette élte le élete utóbbi két és fél évtizedét, nem hátrál meg. Mint mondja, erőt az értelmiség vagy akár az utca embere részéről érkező megbecsülés, megértés, bátorítás ad.
– Nemrég az ön megfogalmazásában hallottam, hogy huszonöt évvel ezelőtt, a Pro Európa Liga életre hívásakor az a huszonkét alapító tag a disszidensek temetőjének számított. Nem zavaró, hogy negyed évszázad elteltével is, a románság körében, bizonyos mértékben még mindig disszidenseknek számítanak?
– Eléggé kellemetlenül érint most is, de tudatában vagyunk annak a sajnálatos ténynek, hogy mindmáig teljes konfúzió uralja a román társadalmat. Az emberek még mindig nem látják tisztán, hogy kik voltak azok, akik elindultak a valós demokrácia útján, és kik voltak azok, akik megpróbálták őket elgáncsolni. Minden 1989 decemberéhez vezethető vissza, amikor két teljesen különböző dolog történt az országban: a forradalom és vele párhuzamosan az államcsíny. Azok, akik elkövették az államcsínyt, az évek során további diverziókeltésekben is benne voltak. Olyanokban, amelyek mesterségesen megosztották a társadalmat. Huszonöt évvel ezelőtt, ’89 decemberében mindenki tudta, hogy kik a volt rezsim emberei és kik azok, akik az igazi váltást szorgalmazzák. A márciusi véres eseményeket kiváltó diverzió következtében már egészen más, etnikai alapon osztódott meg a közösség. Egyfelől voltak a magyarok, másfelől a románok. Rá egy pár hónapra, 1990 júniusában, a bukaresti Egyetem-téren a bányászok lecsaptak a tüntető diákokra és értelmiségiekre. Ekkor meg újból változott a társadalmi megosztottság. Mivel a Pro Európa Liga már a kezdetektől fogva kiállt a kisebbségi jogokért, és ’90 márciusában természetszerűen szót emelt a jogaikért tüntető magyarokért, egyes román körök leárulóztak minket. Ez a megbélyegzés a mai napig is él; elég beleolvasni abba a vásárhelyi napilapba, amelynek nem szeretném kimondani a nevét. Ugyanabban a hangnemben rágalmaz most is, mint negyed évszázaddal ezelőtt. Azokat, akik nem ismernek nyelveket, akik soha nem néztek szét a nagyvilágban, most is pont úgy be lehet csapni, mint annak idején. Még tiszta szerencse, hogy az idők során a társadalom egy része elfogadott jó pár olyan demokratikus értéket, mint amilyent mi képviselünk immár huszonöt esztendeje.
– Hogy lehet politikusi gyomor nélkül, huszonöt év után is bírni ezt a megbélyegezettséget?
– Lehet, hisz mindazon túl, hogy a manipulált többség csakugyan kiközösített, mégiscsak akadtak olyan emberek – Marosvásárhelyen is, máshol is –, akik hangosan ugyan nem emelték fel a szavukat értem vagy a ligáért, de bekopogtattak az irodánkba vagy leállítottak az utcán, kezet fogtak, gratuláltak, buzdítottak. Azt mondták, hogy jól tesszük azt, amit teszünk, folytassuk! Azzal is tisztában vagyunk, hogy az évszázadok során Romániát mindig is későre érintette meg a változás szele. Ez az ország a feudális korszakban is elmaradott volna, az első világháborút követő kapitalizmusban is. Itt nem létezett demokrácia, itt nem voltak demokratikus hagyományok, itt soha nem volt divat szembemenni az árral. Mindezek ellenére a Pro Európa mindig is kötelességének érezte, hogy kiálljon az igazi értékek, demokratikus elvek mellett. Ezzel lényegében a kételkedőknek is üzenünk; azt, hogy érdemes kitartani, nem szükséges mindegyre meghátrálni vagy irányt váltani. Hogy az eredmények nem mutatkoznak azonnal? Megesik. De a fák sem nőnek egyformán és nem virágoznak egyszerre.
– Szervezetük egyik megfogalmazott célja a román és magyar politikum egy asztalhoz való ültetése. Az elején ez rendkívül görcsösen, döcögve alakult, később viszont már működött. Azonban sokkal inkább az egyéni és csoportérdekek működtették, mintsem a közösségi érdekek. Ilyen körülmények között sikerről vagy félsikerről lehet beszélni, netán kudarcról?
– Valóban, főként az elején a politikumhoz szóltunk, de aztán hamar beláttuk, hogy az más világ, ott más törvények uralkodnak. Elfogadtuk, hogy a politika kompromisszumokra épül. Éppen ezért a civil társadalomra kezdtünk fókuszálni. Kissé frusztrál az az érzés, hogy most, amikor huszonöt év után végre együtt emlékezhettünk volna meg városunk fekete márciusáról, mindazok – politikusok és civilek, románok és magyarok –, akik 1990 elején is ugyanazokat a demokratikus elveket képviseltük, szinte teljesen kiengedtük a kezünkből az évfordulót. A megosztáshoz vezető diverzió, amelyről beszéltem, ez esetben is működött; mindenki külön-külön emlékezett és emlékezik meg a véres eseményekről. Pedig annak idején az áldozatok és üldözöttek egy csoporthoz tartoztak. Jelenleg viszont – önérdekből meg személyi ellentétek folytán – képtelenek összefogni. Ezzel szemben lényegesen nagyobb egységet mutatnak fel azok, akik az eseményeket gondosan előkészítették, véghezvitték, most meg ellenzik a vizsgálatok újrakezdését.
– Egyfajta frusztráltságot említett. Nem szül viszont egy másfajta frusztráltságot önben az, hogy a pofonok java részét román nemzetiségű honfitársaitól kapja?
– Felfogás kérdése. Ha csak azt nézném, hogy Marosvásárhelyen valóban javarészt a románoktól kapom a pofonokat, nagyon el kellene keserednem. De nem aggaszt, hisz én nem csak marosvásárhelyinek tartom magam, hanem román értelmiséginek is. Az értelmiség részéről pedig megbecsülést, megértést, bátorítást kapok. Elég, ha csak a Bukarestben székelő Társadalmi Párbeszéd Csoportot, az ismert GDS-t említem vagy a bánsági Temesvár Társaságot, netán a kolozsvári Civitast, a Provincia-csoportot, a Romániai Helsinki Bizottságot, az egyetemi köröket. Nagyon sok szövetségesre találtam országszerte már 1990 elején, amikor elmondtam, mi készül Marosvásárhelyen, és nagyon sok szövetségesre találok most is. A nagy gond az, hogy az én városomban huszonöt év után is még mindig jelentős arányban élnek olyan román emberek, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában. Mindemellett örömmel tapasztaltam, hogy az új nemzedék kezdi másként látni a román–magyar helyzetet. Már sok olyan fiatallal találkoztam – többek között a tragikus autóbalesetben elhunyt újságíróval, Sorina Botával –, akik nyíltan bevallották, hogy 1990-ben, amikor még csak középiskolás diákok voltak, őket félrevezették. Felnőve, autonóm gondolkodásmóddal tudtak kiszabadulni ebből a csapdából. Persze az lenne az igazán örvendetes, ha sikerülne felszámolni ezt a csapdát.
– Mi vár a Pro Európa Ligára az elkövetkezendő huszonöt esztendőben?
– Nagyon nehéz lenne megjósolni. Az előbb említettem a fiatalokat, mégis azzal a kihívással állunk szemben, hogy még nem kerültek meg azok az ifjak, akiknek átadhatnánk a stafétabotot. Ahogy azonban elnézem a román társadalmat, úgy vélem, a jövőben is szükség lesz a ligára, és annak tevékenységére. Lehet, hogy kevesebb nemzetközi projektbe vágunk bele, de aktívabb leszünk Marosvásárhelyen, ahol egy havi fórum keretében még számos kérdésről, kihívásról kell tárgyalnunk. Ha huszonöt évig tartottuk a frontot, nem adhatjuk át a teret azoknak, akik most is egy elég sötét mentalitásba próbálják taszítani a társadalmat.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Balogh Márton: csak társulva juthatunk a piacra
A mezőgazdasági termelők piacra jutásának egyik legfontosabb feltétele a szövetkezeti társulás – állítja interjúnkban Balogh Márton, az erdélyi Civitas Alapítvány kolozsvári irodájának ügyvezetője. A szakember reméli, hogy a Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezete által felmutatott eredmények meg tudják győzni a társulástól idegenkedő gazdákat is.
– A Kolozs megyei gazdák és a Civitas Alapítvány által létrehozott Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének ítélte a március hónap vállalkozója díját az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. Minek köszönhető ez az elismerés?
– Két évvel ezelőtt, 2013 februárjában alapítottuk ezt a szövetkezetet, főképp abból kiindulva, hogy a társulási hajlandóság a gazdák körében rendkívül alacsony. Tény, hogy nagyon sok ügyes termelőnk van, akik tisztességesen megművelik földjeiket, a termést azonban nem tudják értékesíteni.
A Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének tagjai felismerték, hogy a legtöbb romániai termelő nehezen jut el a piacra, ha nem tud az áruházláncok által megkövetelt nagy mennyiségű árut szállítani. Az elismerést azért kapták, mert volt bátorságuk társulni, és rövid idő alatt sikerült elérniük, hogy két nagy áruházlánccal szerződést kössenek.
– Az Ön által képviselt Civitas Alapítvány felvállalta, hogy segít a gazdáknak a szervezésben. Hogyan zajlott az „alapozás"?
– Hat-hét hónapos munka előzte meg a szövetkezet létrehozását. Elmentünk az önkormányzatokhoz, megkértük, hogy segítsenek, hozzanak össze egy találkozót a környékbeli termelőkkel. Legalább 200 gazdával beszéltünk, találkozót, képzést is szerveztünk, melyre körülbelül ötvenen jöttek el. Végül tizenhat apahidai, nemeszsuki, bonchidai zöldségtermesztő vállalta, hogy beszáll a projektbe.
Ha csak a számokat nézzük, kiderül, hogy tervünkkel a gazdák alig 10 százalékát tudtuk megszólítani, az eredmények viszont magukért beszélnek. Míg a szövetkezet bejegyzése előtt sokan közülük a házuk kapuja előtt, zsákokból, vagy piacokon próbálták értékesíteni az árut, a szövetkezet létrehozása után már kamionszámra hordják tőlük a káposztát.
Az 1992-ben létrehozott Civitas Alapítvány egyébként székelyudvarhelyi és kolozsvári irodával működő civil szervezet, amely vidékfejlesztésre, a civil társadalom megszilárdítására, humánerőforrás-fejlesztésre és az önkormányzatok képességeinek erősítésére irányuló programokat bonyolít le. Úgy gondolom, szükség van az alapítványhoz hasonló ösztönző szervezetekre, amelyek nemcsak a szövetkezetek megalakulását, hanem az életben tartásukat is segítik.
– A pozitív példa nyomán nőtt az érdeklődés a hasonló társulási formák létrehozása iránt?
– Egyértelműen. Az elmúlt években nőtt a megdolgozott földek aránya a térségben, és javuló terményminőségről is tudunk beszélni.
– Többször elhangzott már, hogy a gazdák általában idegenkednek a szövetkezeti társulási formától, mert ez a kommunista diktatúra mezőgazdasági termelőszövetkezeteit juttatja eszükbe.
– Sajnos a rossz beidegződések megváltoztatásához még sok időnek kell eltelnie. Sokan a '89 előtti rossz tapasztalatból kiindulva hallani sem akarnak a szövetkezésről, nem is akarják megérteni, hogy ez miben segíthetne. Sokan vannak azok is, akik beérik kevéssel, léteznek kiépített eladási csatornáik, és saját sorsukat akarják irányítani. Nem beszélve az úgynevezett hétvégi vagy délutáni gazdákról, akiket semmiképp sem lehet megfogni ilyen projektekkel, ők csak saját konyhára, vagy jövedelmük kiegészítése érdekében foglalkoznak termeléssel.
Az együtt dolgozás nemcsak lehetőségekkel, hanem kihívásokkal is jár, és erre kevesen vannak felkészülve. Egyértelmű, hogy a legnagyobb gondot a piacra való betörés jelenti. A másik jelentős probléma, hogy a legtöbb termelő a visszaadott földeken kicsi, úgynevezett nadrágszíjparcellákon termel, ami a nagyobb ipari termelést nem engedi meg. Így nagyon nehezen lehet gazdaságilag fenntartható módon gazdálkodni. A versenyképességhez korszerű eszköztárra, felszerelésre is szükség lenne, amihez szintén elengedetlen a szövetkezetek létrehozása.
Az erdélyi gazdatársadalmat is egyre kedvezőtlenebb korösszetétel, az elöregedés jellemzi, ezért ezen a területen is változásokra van szükség. Ha azonban a támogatási lehetőségek iránt érdeklődők, pályázók összetételét nézzük, azt kell mondanom, nem állunk olyan nagyon rosszul, hiszen egyre több magyar fiatal él a pályázati lehetőségekkel. Fejlődést, előrelépést azonban csak hosszú távon tudunk felmutatni.
Gyergyai Csaba 
Krónika (Kolozsvár)

A hagyományos székely falu esélyei a 21. században
Azt érezni az Európai Unióban, hogy a teljes jogú tagsági viszonyt elnyerve, nem igazán találjuk a falu helyét ebben a rendszerben. Egyértelmű, hogy a városi életmód kerül előtérbe, illetve a fogyasztási kultúra, amely feltételezi, hogy a szükséges élelmiszerek, a nyers- és alapanyagok “csak úgy” a rendelkezésünkre állnak az urbanizált környezetben, a kis-és nagyáruházkban. A falu, a vidék úgy jelenik meg az emberek tudatában, mint egy olyan hely, ahol általában rosszabb, elmaradottabb körülmények közepette élnek az emberek és – általában – az élelmiszerek termelésével foglalkoznak. Holott a falu tulajdonképpen a jövő, a kisebbségi holnap záloga is. Az EU struktúráiban helye van a falunak. Rendelkezésre állnak olyan alapok, olyan pályázati keretek, amelyekkel meg tanulnunk bánni, amelyeket a vidéki kisközösségek javára kell tudnunk hasznosítani. Illetve létezik az az elsajátítható tudás, amely a hagyományos népi mesterségekre és foglalatosságokra alapozva, alkalmas arra, hogy jövőt építsen, hogy ne egy romhalmazt, hanem élő, organikus székely közösségekkel örvendeztesse meg az elkövetkező időket.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport szerepet vállalt ebben a folyamatban. A kiadott falufüzetek segítségével, az azokban felsorolt információkkal, felhívásokkal, kaláka-alkalmak meghirdetésével, az értékőrzés tudatosításával kíván hozzájárulni a közösségépítéshez.
Jelenleg is zajlik az a folyamat, amely során – más települések mellett – a Korond községben levő Atyha közösségét kívánjuk segíteni. Korábbi rendezvényeinkkel már elkezdtük itt ezt a munkát. A tél folyamán, januárban egy összetett, a média és a helyiek látóterében jól exponált, összetett kulturális rendezvényt szerveztünk, márciusban tájékoztatót tartottunk a gazdák számára, egy hónappal ezelőtt pedig lelkigyakorlaton vettünk részt.
A következő mozzanat az a mini-konferencia lesz, amelyet szombaton, június 27-én szeretnénk megtartani. A tanácskozás munkacíme A hagyományos székely falu esélyei a 21. században. Erre az együttlétre meghívtuk Kolumbán Gábor fizikus-közgazdászt, egyetemi tanárt, Hargita Megye Tanácsának korábbi elnökét, a Civitas Alapítvány elnökét, Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát, Bálint Elemér Imre mérnököt, Oroszhegy község polgármesterét.
A konferencia programja nyitott, a Hargita Megyei Tanács, a Sóvidék-Hegyalja LEADER-akciócsoport tagjai és – természetesen – Korond község tanácsának tagjai is jelezték részvételi szándékukat.
Egy hónappal korábban a település lakóinak lelkes csoportja – egy kezdeményező kisebb társaság – kinyilvánította azon szándékát, hogy megtisztítja a temető fölötti sétányt, amely a fogadalmi kápolnához vezet. Ez a közmunka, akár jelen alkalommal is, beilleszthető a programba, és szombaton, június 27-én a délelőtti órákban elvégezhető.
Programunk csatlakozik a Kakasülő Galéria megnyitásához, ahhoz a rendkívüli eseményhez, amely Vinczeffy László jóvoltából valósul meg másnap, június 28-án. A vasárnap a művészeté és a léleké. A szombat a hétköznapé és a munkáé. A két program tulajdonképpen egy közös célt, a falu boldogulását szolgálja. Szívesen látjuk az együttműködő készség és a felajánlkozás megnyilvánulásait.
A tanácskozás délután 15.00 órakor kezdődik és 18.00 óráig tart. A szervezők minden helyben lakót, elszármazottat, a hasonló helyzetű települések lakóit egyaránt várják erre az alkalomra.
Élő Székelyföld Munkacsoport/Simó Márton
Székelyhon.ro

Vízimalmot, turistaközpontot avattak Csernátonban
Az egykori negyvenhárom csernátoni vízimalom közül a második is életre kelt pénteken, az egyetlen működőképes Bíró-féle vízimalom mellett a Virág-malom is megújult jelentős pályázati támogatással.
A Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület az Ika-vári torony közelében megvásárolta az egykori Virág-malmot és a hozzá tartozó félhektáros telket, ahol rekordidő alatt valóságos turistaparadicsomot hozott létre, nemcsak a régi malmot újították fel, hanem egy átalakított csűrben étkezdét alakítottak ki, valamint ötvenkét személy elszállásolására alkalmas három lakóházat is építettek. Az első házat – amelynek mintájára a másik kettő is épült régi csűrökből – Kézdialmásról kapták ajándékba, azt kurtapataki mesteremberek bontották le és építették vissza eredeti alakjában. A létesítmény udvarán egy szabadtéri színpad is helyet kapott, amelyet egy régi, a mestergerenda tanúsága szerint az 1800-as évekbeli kézdivásárhelyi lakóház faanyagából építettek fel. A Mára által bejegyeztetett Holnap Szociális Egyesület azt tűzte ki céljául – tudtuk meg Szőcs Ilona egyesületi elnöktől –, hogy hozzon létre egy turisztikai létesítményt, melynek keretében változatos turisztikai csomagokat és szolgáltatásokat kínálnak majd a vendégeknek, valamint különleges művelődési és vallási műsorok megszervezésével fejlesszék a vidék idegenforgalmát. Szolgáltatásaik megtervezésénél különleges hangsúlyt fektetnek a változatos turisztikai programok biztosítására, tematikus kirándulásokat, szekeres és lószános sétákat ajánlanak a látogatóknak, kulturális és szórakoztató rendezvényeket is biztosítanak, és helyi népi táncok megtanulására is meghívják az érdeklődőket. Ugyanakkor az ide látogatóknak arra is lehetőségük lesz, hogy megízleljék a helyi ételkülönlegességeket, sőt, megismerhetik a helyi hagyományos népi mesterségeket, valamint a házikenyérsütést, de a laskakészítés és gyümölcsfeldolgozás kulissza­titkaiba is betekintést nyerhet­nek. A szociális vállalkozás ke­retében hat új munkahelyet hoztak létre, ebből négyet hátrányos helyzetűek töltenek be.
A csernátoni Holnap Szociális Egyesület a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért segítségével pályázott sikeresen a ReSort-program keretében. A pályázat egyéves futamidejű volt, 2015. január 31-én ér véget, a projekt összköltségvetése 10 117 660 lej, ebből az Európai Szociális Alap vissza nem térítendő támogatása 8 195 001 lej, az országos költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás pedig 1 720 305 lej.
A pénteki malomkerti avatóünnepség Szőcs László felsőcsernátoni református lel­kész áhítatával kezdődött, majd Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pályázat egyik támogatójaként azt hangsúlyozta, hogy az általa vezetett intézmény régi partnere a Mára Egyesületnek, Csernáton községnek és a felsőcsernátoni református egyháznak, és ezentúl is ott lesznek partnerek, ahol lehet segíteni, ahol van elképzelés, ahol jövőt akarnak építeni szülőföldünkön. Bölöni Dávid polgármester nagyra értékelte az egyesület értékmentő tevékenységét, Szőcs Ilona egyesületi elnök bejelentette: előző nappal hivatalosan is beindult a szociális vállalkozás. A vízimalom avatószalagját Tamás Sándor és Szőcs Ilona vágta el, majd ezt követően a megyei tanács elnöke megnyitotta a zsilipet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tavasszal folytatják a templomfreskók helyreállítását
A Világörökség részét képező székelyderzsi vártemplom 1419-ben festett falképeit talán feltárójuk, Huszka József sem láthatta 1887-ben ilyen szépnek, elevennek és színgazdagnak, mint a ma belépők.
Közel háromhónapnyi restaurátori munka nyomán a Szent László-legenda képsora kiragyog; a püspökszenteknek, Szent Mihály arkangyalnak és a damaszkuszi út Sauljának ábrázolása részletgazdagabban tárul a szemlélő elé. A többlépcsős projekt részátadását múlt hét végén tartották.
A Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és a Civitas Alapítvány pályázata keretében restaurálják a derzsi unitárius vártemplom közel hatszázéves falképeit. Pál Péter falkép-restaurátor és csapata több mint tíz hetet dolgozott. A téli időszakban szüneteltetik a munkát, március végére a freskók határainak esztétikai szebbé tétele is megtörténik. Márton Ferenc restaurátortól a helyszínen megtudtuk, a folyamatosan öt-tíz szakemberrel dolgozó csoport első feladata a konzerválás volt: nagyon sok helyen el volt válva a vakolat a hordozórétegtől, az üregeket ki kellett tölteni, a lyukakat leszélezni és kitömíteni a freskó szintjére. Utána a felületi szennyeződéseket, a porréteget távolították el. Az esztétikai helyreállítást a restaurálás, azaz a színbeli kiegészítés követte. Az eredeti és beavatkozási rétegek felismerhetők. Ehhez két technikát, a tratteggio, illetve a rittocco módszert alkalmazták. Előbbi a kopott felületeket függőleges vonalakkal, utóbbi apró pontokkal jelzi a restaurátori beavatkozást. Élmény volt közelről szemlélnünk azt, amit a szakemberek és a falkép-restaurálásban járatosak fedezhetnek fel az aprólékos munkálatsor nyomán.
A templomhajó déli falán, a diadalív és a bejárat között húzódó falképsoron előtte-utána fotók nélkül is jól érzékelhető az eredmény. A püspökszentekként ismertté vált freskórészen, amelyet egy később bevágott vakfülke csonkított meg, a tisztítás, esztétikai helyreállítás után sok részlet látott napvilágot. Két ablakot is kibontottak, az egyik a freskókkal azonos korú. A bal oldali utólagos ablak az egyik püspök „fejét félbevágja”. Amikor készült, megrongálták vele a falfestményt. Szent Mihály arkangyal páncélos alakjának alsó falkép részén annyi eredeti maradt meg, hogy foltokban tudták rekonstruálni. Korábban két ördögöt véltek felfedezni rajta, most három látszik.
Az északi falon, a Szent László-legenda képsorán is dolgoztak. A karzattól a diadalívig az egész Szent László-sorozaton, a Kivonulás-jelenettől az Ütközet, a Párviadal, a Lefejezés, illetve a Pihenés avagy Fejbenézés képig, valamint a legendát egy keretvonallal elválasztó, Remete Szent Antalt ábrázolón is. Az akvarellfestékkel kiegészített falkép megtartása jó, nem szükséges fixálni – tudtuk meg a szakembertől. Idegen anyagokat nem visznek fel. „Öröm és nagy kihívás a Világörökség részét képező templomban dolgozniuk – vallja a falkép-restaurátor. – Nívós munka, szakmai próbatétel.”
Ezúttal külső falképkutatást is végeztek – tudtuk meg Demeter Sándor Loránd helyi unitárius lelkésztől. Beigazolódott, a templom külső, északi és déli hajófalai teljesen ki voltak festve. Ebből néhány töredéket a bejárat mellett megmutatnak majd. Az északi falon a szakemberek nem javasolják a feltárást. „Jól haladtak, szép munkát végeztek – összegzett a lelkész. – Romániai magyar területen ekkora felületen még nem volt falképrestaurálás. A templombelsőben nyolcvan négyzetméternyi lesz ez a felület.”
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Ország és nemzet szolgálatában – Torma Miklós emlékére
Az erdélyi magyar történelmi családokat egyesítő Castellum Alapítvány tagsága 2005. december 9-én vett végső búcsút Marosvásárhelyen Torma Miklóstól, az alapítvány akkori ügyvezető elnökétől.
A tízéves évforduló apropóján a néhai közösségépítő emberre, a Castellum szellemiségének egyik meghatározó egyéniségére emlékezik a tagság.
Búcsúbeszédében a mostani elnök, gr. Haller Béla marosvásárhelyi tanár egyebek közt azt mondta: „Torma Miklós ügyvezető elnökként nagy feladatok előtt állt már a 90-es évek elejétől, ugyanis nagy volt a tét: felismerni a múltnak azokat a szellemi-erkölcsi tartalmait, amelyeket nem szabad veszni hagyni, megtalálni az egyetlen hangot, amelyen szólni lehet a megváltozott világhoz, nagy-nagy tudással és bölcsességgel mérlegelni az újrakezdés esélyeit miután megváltoztattuk a megváltoztatandókat, egyszóval megtalálni a múlt jövőjét.”
A néhány napja elhunyt br. Csávossy György író, egyetemi tanár – a közismert borász szakember, a Castellum egykori elnöke – pedig így fogalmazott Torma Miklós koporsójánál: „A Castellumban te voltál a kastély tégláit összekötő habarcs. A kastély lehet pompás építmény, de összekötő anyag nélkül romhalmazzá válik. Szerény voltál végtelenül, megmaradtál szürke, falakat tartó közegnek, csak mi, akiket összefogtál, tudtuk, hogy nélkülözhetetlen vagy.”
A mintegy hatszáz éves, csicsókeresztúri nemesi előnevet viselő Torma családnak az egykori Szolnok-Doboka vármegyében, a mai Beszterce-Naszód megyében voltak birtokai. A családból többen is kitűntek országos vagy megyei ügyek intézésében és voltak, akik a tudományos életben szereztek érdemeket. Ezúttal csupán a két jeles régészt: Torma Károlyt és Torma Zsófiát, valamint Mikes Kelemen édesanyját, Torma Évát említem. Zsófiáról könyvet jelentetett meg a Kriterion Kiadó (1972) és Szászvárosban 2005-ben emlékünnepélyt rendeztek tiszteletére; Károlynak 2003-ban szobrot állítottak Naszódon, Éva pedig hazatérésre buzdította fiát egyik levelében.
Torma Miklós életét meghatározó jelszavát felmenőitől, őseitől tanulta: ország és nemzet szolgálatában, ez legyen a legfontosabb! Sosem önmagáért, mindig a közösségért fáradozott. Lelkiismeretesen, józan mérlegeléssel dolgozott. Élettapasztalatának, széles körű tudásának köszönhetően számos esetben bölcs tanácsainak vehette hasznát a tagság. Sokat vállalt magára nem csupán alelnökként, hanem a restitúciós ügyek mozgatójaként is. Felméréseket készített a Civitas Alapítvánnyal az elkobzott vagyonokról, javaslatokat is tartalmazó folyamodványt nyújtott be több hazai minisztériumba, hogy méltányosabb legyen az ingatlan-visszaszolgáltatási jogszabály.
A Torma családot az 1949-es március 2-ai kitelepítés és teljes vagyonelkobzás csicsókeresztúri otthonában érte. Miklós ugyan megúszta az elhurcolást, mert középiskolás volt Désen, de később neki is kijutott a megbélyegzésből (munkaszolgálat, kapuzár főiskolákon, egyetemeken, sokáig csak fizikai munka). A mai fiatalok okulására talán nem hiábavaló megosztani a továbbtanulás lehetőségeiről szóló, a Torma Miklós özvegyétől, dr. Rácz Katalintól származó információkat: érettségizett ugyan Désen 1949-ben, de egyetemről már szó sem lehetett.
Jakó Zsigmond – egyebek mellett – a következőket írja Kabós Éva költőnőnek 1998-ban: „Torma Miklósék levéltárát én hoztam be Entz Géza társaságában Csicsókeresztúrról Kolozsvárra. Jól ismertem anyját és apját, de hát ő akkor, amikor náluk vendégeskedtem, még kicsi fiú volt. Utolsó hírem, illetve kapcsolatom Tormáékkal az volt, amikor megpróbáltam, sajnos az akkor adott körülmények közt sikertelenül, hogy felvegyék a Bolyai-egyetem történelemtudományi karára. Ma is jól emlékszem, miként seperték félre az érveimet, miszerint egy olyan család leszármazottját, amely a régészprofesszor Torma Károlyt és Torma Zsófiát adta a magyar történelemtudománynak nem felvenni a karra, kész öngyilkosság” – közölte Rácz Katalin. Miklósnak csak az osztályharc megszűnése után adódott lehetősége felsőfokú tanulmányok elvégzésére, osztályvezetőként ment nyugdíjba.
A tíz éve eltávozott felebarátunk betegen is dolgozott a közösségért. 2005 nyarán még a hagyományos Castellum-találkozó alkalmával erdélyi történelmi emlékhelyek bemutatásával gyarapította a hallgatóság ismereteit, novemberben pedig az alapítvány közgyűlésén beszámolót terjesztett elő. Tudta, súlyos beteg, mégis tudott kedves és mosolygós is lenni. Halála után a Castellum vezetősége Torma Miklós-díjat alapított. Azokat a tagokat jutalmazzák vele, akik figyelemre méltó eredményt értek el az alapítvány céljainak megvalósításában. Évente egyszer egy személy veheti át a díjat. Jó alkalom, hogy minden évben a tagság felidézze Torma Miklós emlékét. Akik ismerték, szerették és tisztelték, gondoljanak rá kegyelettel!
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)

Falugondnokok találkozója
"Kell egy ember, aki felvállalja a falut"
"Nem a világot akarjuk megváltani, hanem az életet elviselhetőbbé, szebbé tenni" – hangzott el a Romániai Falugondnokságok Szövetségének hétvégi, Nagyernyében megtartott munkaértekezletén. A kétnapos képzésen részt vett falugondnokok, község- és közösségvezetők, lelkészek, civil szervezetek képviselői a falugondnoki tevékenység hiánypótló jellegéről, e szociális, közösségszervező program és szolgálat működtetéséről, fejlesztéséről tanácskoztak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere is.
A rendezvény meghívott előadóit, résztvevőit Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének (ROMFALSZ) elnöke köszöntötte, áldást, erőt kívánva a falugondnokok áldozatos tevékenységére.
– Addig vagyunk boldogok, addig van értelme életünknek, amíg mások gondjait meg tudjuk oldani, segíteni tudunk azokon, akik már nem, illetve még nem képesek önmagukon segíteni, önerőből boldogulni. Ehhez elengedhetetlen a szolgálatkészség és a hit – e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Balázs Sándor, hangsúlyozva: a szolgálatnak, szeretetnek nincs felekezete, nemzetisége. Beszélt arról a sokéves küzdelemről, amivel a kis települések, falvak az intézmény és szolgáltatás hiányából fakadó hátrányos helyzetek enyhítése és megoldása érdekében létrehozott falugondnokságot próbálták "bevinni" a hazai törvénykezésbe, arról, hogy világunkban, amelyből már hiányoznak az egymást segítő háromnemzedékes családok, "kell egy ember, aki felvállalja a falut". A falugondnokság hiánypótló jellege abból fakad, hogyha késve is, de megpróbálja elviselhetőbbé és jobbá tenni, bearanyozni idősebb testvéreink életének alkonyát. E tevékenység célszemélyei a magukra maradt idősek mellett a gyermekek, a betegek és családjuk, lényege a mindennapok terheinek hordozásában való segítségnyújtás, az ezzel járó gondok enyhítése, megoldása, az emberi méltóság helyreállítása, az öntudatos és következetes szeretetszolgálat. Önkéntes jellege kizár minden hivatali és hierarchikus alá- vagy fölérendelést, ugyanakkor, ha lehetőség van rá, a falugondnoki tevékenységet a helyi önkormányzat, civil szervezetek támogathatják, a falugondnok javadalmazásának biztosításában igénybe lehet venni a hazai és anyaországi közhasznú alapok és alapítványok segítségét, a kiírt pályázatok útján – hangzott el a megbeszélésen.
Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere felszólalásában hangsúlyozta: évekkel ezelőtt már találkozott a falugondnokság ötletével, de nem volt lehetőség felvállalni. – Meggyőződésem, hogy ezt a munkát odaadás nélkül nem lehet végezni. Ha Nagyernyében létrejönne a falugondnokság, az önkormányzat természetesen támogatná – tette hozzá.
Nagy Zsigmond alprefektus szerint e megváltozott időkben, amikor az állam finanszírozási korlátokat szab, s szociális téren nem képes kellő mértékben megfelelni az elvárásoknak, az elöregedő településeken a falugondnoki tevékenységet a közösségek kell visszavegyék, és csakis hozzáértő, elkötelezett emberek irányításával jöhet létre. Ugyan nincs törvényes keret a falugondnoki intézményre, de az önkormányzatok a pályázati törvény alapján segíthetik ezt a – civil szervezetek által működtetett – tevékenységet – tette hozzá.
Nagy Gizella, az Unitárius Nők Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte, a falugondnokságoknak és nőszövetségeknek jobban együtt kellene működniük. Orbán Zoltán falugondnok szerint a fiatalok körében jobban kellene népszerűsíteni a falugondnokságot, ezt a véleményét az önkéntességről beszélő Csata Éva pszichológus is osztotta, felhívta a figyelmet, hogy a falugondnokság területéről hiányoznak a fiatalok.
– Pedig vannak nyílt, elkötelezett fiatalok, tehát van remény, csak a kommunikáción kell javítani. Önkéntesen, alkalmazottként kell végezni ezt a szolgálatot – tette hozzá. Inter-aktív előadásából kiderült, szeretet, gondoskodás, odafigyelés, önfeláldozás, segítőkészség, empátia, együttérzés, tenni akarás, felelősségérzet, közösségszervezés nélkül nem képzelhető el a falugondnoki munka. A 300-as lélekszámú Székelymuzsnában a falugondnokságot működtető egyesület sokrétű szociális és kulturális tevekénységéről Nemes Anna Borbála számolt be. Az elöregedő falvak jellegzetes gondjai itt is megtalálhatók: sok a beteg, idős személy, nincs postai szolgáltatás, segíteni kell az embereknek a számlák kifizetésében, a mezőgazdasági támogatások megszerzésében, a helyi vízhálózatot például a falugondnok működteti, a háziorvost kéthetente kiszállítják, hogy legyen alapellátás. A falugondnok tévét szerel, ha kell, hazaszállítja a tűzifát, kórházba viszi a betegeket. Simon Judit, a Hifa Románia Egyesület elnöke a fogyatékkal élők számára épülő Hifa-park projektről beszélt. György Attila a Szent Gellért Alapítvány képviseletében a szervezet alapvető céljairól (a fiatalok, gyermekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékkal élők, sérültek, idős emberek, nagycsaládosok segítése, a helység és a környék szociális problémáinak orvoslása) beszélt, ismertette az alapítvány munkapontjainak létrehozásáért végzett kalákázást. Nagy Gizella A hír, üzenet közösségformáló szerepe címmel tartott foglalkozást, míg dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember a szerepharmonizáció és pozitív erőforrások címmel tartott előadásában az adás lélektanáról, a tudatosságról, a falugondnoki munkavégzéshez is szükséges vezetői képességekről beszélt. A falugondnok a belső erőforrásokról szólva az elméleti tudást, a gyakorlati tapasztalatot, a kommunikációs készséget és a személyiséget említette, kiemelten a szociális érzékenységet, empátiára való készséget, a szigorú önvizsgálatot, erőt.
A rendezvény zárónapján Keresztesi Ernő a forgalmi szabályokat, a törvényi újdonságokat ismertette, az elsősegélynyújtásról dr. Béla Éva tartott interaktív előadást. Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a közösségek számára időszerű és hasznos tudnivalókat osztott meg a résztvevőkkel, hangsúlyozva: "ezekben az időkben kiemelt jelentősége van hagyományaink megőrzésének, továbbvitelének, úgy, hogy azt hozzáigazítjuk a mai kor lehetőségeihez, de megtartjuk annak eredeti közösségformáló szerepét". A vezető konzul szerint ebben nagy eredményeket ér el a Falugondnokságok Szövetsége, amelynek munkája a székely lét alapjaihoz, a faluhoz kötődik.
– A kaláka mint közösségépítő tevékenység – és tudjuk, nemcsak a közösségeket építi, hanem minden olyat is, ami egy-egy családnak meghaladja a lehetőségeit – ma is kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra – tette hozzá. A továbbiakban a főkonzulátus szakmai feladatairól – a honosítási eljárásról és a hadigondozotti ellátásról – beszélt, válaszolva az érdeklődők kérdéseire.
A rendezvény Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnökének A szívesség szentsége, a másként és másokért vállalkozás útja című előadásával zárult. Az előadó a falugondnok szerepéről beszélt a közösség fenntartásában, működtetésében, de olyan témákat is érintett, mint a piacgazdaság, a gazdaság életünkre gyakorolt hatásai, a közösség mint hagyományos életforma, a fogyasztói szemlélet térhódítása.
A falugondnokságot fejleszteni kell, ebben egyetértettek a résztvevők. Akár országos program kidolgozásával uniós alapok megpályázására, az egyházi háttér kiszélesítésével, vagy, amint például Horváth Zoltán, a Hangya Egyesület vezetője tette, külön falugondnoksági szakosztály létesítésével, amely támogató partnerek keresésével, falugondnoki, oktatói képzések, továbbképzések indításával foglalkozik.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Székelyderzs – jövőre nyitott kapuk
Négy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven.
Ez a mindeddig példátlan összefogás többéves előkészítő munka után az Erdélyi Unitárius Egyház, a Romániai Evangélikus Egyház és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány együttműködése mentén, a romániai Művelődési Minisztérium bonyolításával, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT) 2009-2014 révén valósulhatott meg 390.909 lejes (hozzávetőlegesen 90.000 eurós) keretből.
Székelyderzs, Kelnek, Nagybaromlak, Berethalom, Szászkézd, Szászfehéregyháza és Prázsmár mostantól kezdődően közös turisztikai “csomagban” mutatkozik be a turistáknak.
Vegyük sorra a megújulás négy témakörét.
Restaurálták a freskókat
A székelyderzsi templomban található falképeket az egyik kísérő katona zászlójának latin felirata szerint 1419-ben készítették. A templom maga azonban jóval korábbi. A szentélyrész – ahol most az orgona található – a 13., a templomhajó a 15., míg a várfalak és bástyák a 16. században épült, a templom tetején található védelmi szint a lőrésekkel és szuroköntőkkel Basta 1605-ös erdélyi betörése után készült el Petky János erdélyi kancellár költségén. A szentély boltozatát faragott kövek díszítik, amelyek között látható a székelység címere, egy címerpajzsban korai eke-ábrázolás és a Petky-család címere is.
A négy falkép – a déli oldalon Pál apostol megtérésének jelenetei, Szent Mihály arkangyal egész alakos ábrázolása, illetve három püspöksüveges alak látható töredékesen, az északi falon pedig a Szent László legenda jelenetei – a 17. század végéig voltak láthatók, amikor az unitárius gyülekezet bemeszeltette. A freskók az 1887-es felújításkor kerültek ismét elő, amely állapot Huszka József rajza jóvoltából ismert számunkra. Több alkalommal is végeztek templomfelújítási munkálatokat, a freskókat azonban csak konzerválták, illetve olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek azok állapotát voltak hivatottak konzerválni. Teljes falfeltárást 2008-ban végeztek, amely során kiegészült a Szent László legenda ábrázolása az elveszettnek hitt kivonulási jelenettel. A teljes freskórestaurálást immár 2015-ben, a jelenlegi program keretében végezhették el.
Ma olyan élénk színekben és részletes gazdagsággal tekinthetők meg a falképek, mint keletkezésük idején. A freskók keletkezésének közelgő 600. évfordulója alkalmából tisztelegnek a késői leszármazottak az ősök emléke előtt. tegyük hozzá: igencsak illő és méltó módon.
Múzeumi jellegű kiállítás nyílt a bástyákban
Köztudott, hogy máig él a szokás Székelyderzsben, hogy a szalonnát a templom bástyáiban tárolják. A 18. században félfedél formájúra épült át az erőd, ahová az egyházközség tagjai különböző ingóságaikat és élelmiszerkészleteiket helyezhették el (kelengyésláda, szerszámok, a hombárokban pedig gabonakészletüket tarthatták), a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására használták, s használják mind a mai napig.
A hagyomány szerint a megbízott egyházfi csak bizonyos napokon nyitotta ki a szalonnás-kamrát, ahonnan a háziasszonyok egy hétre vagy jól meghatározott időszakra való mennyiséget vételezhettek. Ez a szokás beosztásra, ésszerű gazdálkodásra szoktatta a háziasszonyokat.
Mivel a paraszti életszerben, a hagyományos falusi háztartásban használt tárgyak az erődtemplomban voltak, nem kellett most mást tenni, mint konzerválni őket, a helyükön maradhattak, kiegészülve a kelléktár többi darabjával. Így megtekinthető egy 19. század végét idéző szobabelső is.
Az Arany Griff Lovagrend segítségével pedig egy állandó középkori fegyver- és ruházati kiállítás kapott helyet.
Körben, a félfedél alatt a használati eszközök mellett kiállították azokat a nagyított fotókat, amelyeket a székelyudvarhelyi Kováts-fényképészet archívumában találtak és bizonyítottan Székelyderzsben készültek, illetve idevalósi embereket ábrázolnak az 1890 és 1950 közötti időszakban.
Növekszik a település vonzereje
Azáltal, hogy ma már műút vezet Székelyderzsre, sokkal többen, könnyebben jutnak el ide. Nincsen ugyan kiépült teljes turisztikai infrastruktúra, de az alapok megvannak. Létezik néhány vendégszoba és kulcsosház, bár korántsem annyi, hogy jelentős vendégmegtartó erőt képviselhessen. Talán a politikum is észleli majd a lehetőségeket és előbb-utóbb – valamelyik választási ciklusban sor kerülhet a Brassó megyébe átvezető út modernizálására, ami közvetlen kapcsolatot jelenthet majd a Szászföld felé.
A most záruló projekt sikeres, de nem elég
Azáltal, hogy április 30-án zárul ez a projekt, egy új időszak veszi kezdetét. A helyiek, élükön a tiszteletessel, a következő hetekben, hónapokban és években találják majd ki a többit, ami az erődtemplomhoz még kell. Hosszú folyamat következik, amíg kiépül a rendszer minden eleme. Tőkére, fantáziára, kezdeményezőkészségre és bátorságra lesz szükség.
Ugyanezt a véleményt osztotta Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke és Furu Árpád is, az Erdélyi Unitárius Egyház építészeti és idegenforgalmi főtanácsadója, aki amellett, hogy átadta Bálint-Benczédi Ferenc püspök üdvözletét, elmondta, hogy a jövőben is minden szakmai tanácsot megadnak a derzsieknek, hogy létrehozzák ide a szükséges infrastruktúrát. A település fiataljai körében is zajlik a felvilágosító munka, hiszen itt komoly erőforrások vannak, ha az emberek megtanulnak velük élni. A ma is létező szalonna- és sajtkóstolás nem elég. Ide nem turistát kell várni, hanem vendéget!
Rajtuk volt a falu szeme
A projekt kivitelezésében többen is helyi kötődésűek. A szülőfaluban, rokonok körében dolgozni még nagyobb felelősséget jelent, mint idegenben.
Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány udvarhelyi irodájának igazgatója és Kulcsár Orsolya menedzser soha nem tagadta meg gyökereit. És egyáltalán nem kell szégyenkezniük. “Áldás volt a munkán, hiszen a Jóistennel együtt dolgoztak!” – mondotta Kolumbán Gábor. “Másképp nem is lehet. A posztmodern embernek észhez kell térnie, ha elszakadt a világ rendjétől és improduktív életet él, rá kell ébrednie és éreznie a valódi feladatokra, hozzá kell adnia minden tehetségét és képességét a világ haladása érdekében, nem pedig elvennie, hiszen csak így működik a teremtmény és a Mindenható közötti munkakapcsolat.”
Közös stratégia
Dr. Stefan Magnus Cosoroaba evangélikus lelkész, egyetemi docens, a gyakorlati teológia és valláspedagógia elismert szakembere is püspöki üzenetet hozott, majd röviden ismertette azt a tevékenységet, amelyet az erődtemplomok fenntartása és népszerűsítése terén végez.
“Az erdélyi szászoknak százötven erődtemplomuk van, amelyek közül csak tizenöt van jó állapotban, mintegy huszonkilenc állaga elfogadható ugyan, de ezekre is azonnal milliókat lehetne, s kellene is költeni. A többi – tehát legalább száz középkori szakrális épületről van szó (!) – állapota siralmas. Gyakorlatilag minden gyülekezet temploma veszélyben van, hiszen 1990 után a szászok maradéka is tovább fogyatkozott, az egykori hétszázezres evangélikusból ma már csak mintegy tízezren maradtak az egyházmegyében. A székelyek sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen itt még mindig jelentős a falusi környezetben élő őshonos népesség és csak (!) huszonkilenc erődtemplomról kell gondoskodniuk.” Cosoroaba szót ejtett a fővárosi hatóságokkal vívott “mérkőzésekről” is. Elmondta, hogy templomfelújításokról volt szó, amelyekhez a Kulturális Minisztérium biztosított volna egy jelentősebb keretet, ám a tisztségviselők telekkönyvi kivonatot, birtoklevelet, s mindenféle dokumentumot kértek, felszólították, hogy bizonyítsa be egy-egy ingatlanról, hogy annak tulajdonjoga a gyülekezet megszűnése után valóban a püspökségre szállt. A helyzet akkor oldódott meg, amikor Angela Merkel asszony, Németország kancellárja Romániába látogatott, ekkor a különböző útvesztők és osztályok eltekintettek a szigorú, a normális ügymenetet akadályozó szabályozástól és képesek voltak helyesen is értelmezni a törvények betűit. Ezzel a projekttel – taglalta Cosoroaba -, amelyben hét erődtemplom közös promócióját hozzuk létre, végre létrejön az “átjárhatóság”, hiszen mind a hét helyszínen népszerűsítik egymást, hogy az érdeklődők átmenjenek egyik teleülésről a másikra, s a látnivalókat ajánlják tovább barátaik, rokonaik figyelmébe, hogy ők is odalátogassanak. Szó esett még a Transilvania Card nevű projektről, amely kedvezménycsomaggal együtt kínálja az erődtemplomok látnivalóit, a számos kulturális programmal együtt, amely ezeken a helyeken zajlik. Tavaly harmincezer látogatójuk volt, de sokat kell dolgozni azon, hogy még több helyszínen felbukkanva, erősebb marketingmunkát folytathassanak, hiszen a vajdahunyadi várnak egyedül ennél nagyobb volt az éves látogatottsága.
Milyen konkrétumok következnek?
Székelyderzsben rengeteg tennivaló lesz. Ha együtt élnek az emberek a történelmi emlékekkel, akkor ki kell alakítani hozzá a megfelelő környezetet. A templom környezete ma – enyhén szólva – igen eklektikus képet mutat: egyaránt megtalálhatók a másfél-kétszáz éves házak, a Monarchia korát idéző középületek, a szocreál emlékek és a fogyasztói kultúra katalógusai és “akciói” által ránk zúdított idegen anyagokból épített, felújítás címén elrondított családi házak. Ide településkép-védelmi program kell, tájépítészetileg is ki kell alakítani egy megfelelő és igényes arculatot, amelynek megtartása és organikus fejlesztése minden helyben lakó polgár és vállalkozó joga és kötelessége lesz.
Ahhoz, hogy a turista vendég legyen, olyan megtartó funkciók szükségesek, amelyek nem csak egy-két órára, hanem akár napokra is lekötik az idelátogatót. Fel kell támasztani az alvó népi mesterségeket: fafaragók, bőrdíszművesek, szövő- és varróműhelyek kellenek, kovács- és asztalosszakmát bemutató látvány-manufaktúrákat lehet létrehozni, hozzáértő, nyelveket beszélő, nyitott üzemeltetőkkel, akik nem csak ideiglenes jövedelemkiegészítést látnak az ilyen foglalatosságokban.
Annyi kiváló élelmiszert kell előállítani, hogy ne kelljen hipermarketekből etetni a vendéget. A templom és az erőd tereiben pedig minőségi programokkal esélyt lehet majd teremteni a kultúrát is fogyasztó érdeklődőknek.
Innen, a templomerőd kapujából lehet rálátni a jövőre. A múlt hasznosítása jóvoltából körvonalazódhat a látható és élhető jövő.
Simó Márton/ Élő Székelyföld MunkacsoportSimó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

Benépesül a hétvégén a bonchidai Bánffy-kastély
Ünnepi fesztiválra várja a környék apraját és nagyját a bonchidai Bánffy-kastélyba a hétvégén a Transylvania Trust Alapítvány.
A 15. alkalommal tartandó BAROCK kastélynapok szombati és vasárnapi programsorozatában a különböző művészeti ágak kedvelői, a hagyományos népi mesterségek és termékek iránt érdeklődők és a koncertrajongók is találnak kedvükre valót.
A fesztivál a látványosságok rendjén is egyedi, hiszen az érdeklődők motoros siklóernyő segítségével emelkedhetnek a kastély fölé, hogy madártávlatból pillantsanak rá kedvenc kastélyukra és annak környékére, így a válaszúti Bánffy-kastélyra is, ahová biciklis túra indul vasárnap. A kastély udvarát a legkisebbek számára tartják fenn a szervezők, akik partnereik (az Életfa Családsegítő Egyesület, a Mikó Óvoda, a Ludoteka, a Dribli, a Civitas Alapítvány, a Şezătoare Urbană) segítségével kézműves tevékenységeket, társas- és csoportos játékokat, látványos alkotóműhelyeket, ügyességi próbákat, sporttevékenységeket terveznek. Különleges élményben lesz része annak, aki részt vesz a kisbabás Kanga-tréning-bemutatón vagy a Kolozsvári Magyar Opera gyermekkórusának fellépésén.
Magyarul és románul is szervez vezetett sétákat az alapítvány, a történelem kedvelőinek mesélnek a Bánffy család és a bonchidai kastély fénykoráról, a további terveikről. Az interkulturalitás jegyében zajlik az a kerekasztal-beszélgetés is, amely a kastély utolsó lakója, gróf Bánffy Miklós írói munkássága és a román kultúra kapcsolatát idézi fel. Bánffy Miklós alakja filmkockákon is látható, hiszen fontos szereplője a Mikó Imréről készült, a fesztiválon vetítendő dokumentumfilmnek, amely címe sokatmondó: Túlélés vagy népszolgálat.
A zenei kínálat alternatívabb, mint bármikor, fellép Nicolae Simion & friends, a sZempöl, a Maria Răducanu–Krister Jonsson-duó, az AG Weinberger 4th, Rodion GA – a romániai elektronikus zene atyja –, a Váczi Eszter & Quartet. További részletek a www.transylvaniatrust.ro honlapon és a Bánffy-kastély Facebook-oldalán olvashatóak.
Krónika (Kolozsvár)

Tegyük működő, modern régióvá Székelyföldet! – III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus
2017. április 20–22. között Székelyföld három városában, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön megszervezik a III. Székelyföldi Tudományos Kongresszust azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá. Nyomban elkezdődött a szervezési munka. Döntés született, hogy a konferencia szervezői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyről, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Csíki Székely Múzeum Csíkszeredából, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely
Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke
Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója
Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda
Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke
Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely
Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A konferencia programjában a három helyszínen számos téma és ezen belül különböző szekciók alakultak. A témakörök:
Marosvásárhelyen: Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota.
Csíkszeredában: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. Sepsiszentgyörgyön: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia nyitott minden érdeklődő számára, munkálatainak végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni annak a közéletben való hasznosításán, értékesítésén. Erdély.ma

Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszuson
Részleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá".
Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is.
A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár)

Megmenthető a magyar falu?
Érdekes és elszomorító beszélgetést folytattak a magyar falu sorsáról, kulturális örökségéről és önfenntartási lehetőségeiről a 28. bálványosi nyári szabadegyetemen július 21-én az Orbán Balázs-sátorban. Pedig két pozitív példát hoztak magukkal a meghívottak: a Hargita megyei Énlaka a világörökséggé válás útján halad, a magyar Alföldön fekvő Átány pedig tudatára ébredt értékeinek. De ott is visszafordíthatatlan változások történnek, ami pedig a székely falvakat illeti, jövőjük igen borúsnak látszik. Még ha nem is reménytelennek...
A Kárpát-medence legsérülékenyebb településtípusa a falu, különösen, ha lakossága két-háromezer fő alatti. Vajon van-e esély, hogy a napjainkban egyre divatosabb önfenntartó életmód miatt újra felértékelődjék, élettel teljen meg az utóbbi évtizedekben kiürülő vidék? – ezzel a kérdéssel indította az együtt gondolkodást Molnár Gergely.
Elsőként Énlakáról, az ott folyó kutatómunkáról számolt be Visy Zsolt régész, miniszteri biztos, aki maga is vett ott házat. Elmondta: a firtosi kistájhoz tartozó falu félreeső volta miatt elnéptelenedéssel, elöregedéssel, épített örökségének pusztulásával, kilátástalansággal küzd. Esélye épp abban rejlik, hogy most is olyan, mint száz évvel ezelőtt, és ez olyan érték, ami mellett nem lehet elmenni. A falu lakói támogatást kapnak Magyarországról, hogy épületeiket eredeti alakjukban őrizzék meg (ugyanez történik Torockón is) – magyarázta a pécsi tudományegyetem professzora, aki szerint a településen keresztül az embereket, a társadalmat is meg lehet menteni. Már tíz éve, hogy az egyetem több tanszéke – régészek, néprajzosok, építészek, szociológusok csapata – kutatja a falut, amely a hajdani római birodalom határvonalán helyezkedik el, és ez a vonal előbb-utóbb mindenütt a világörökség része lesz. Énlaka azonban saját jogán, épületeivel is érdemes rá – rovásírásos temploma van, amelyet most is sokan látogatnak –, tehát két okból is felkerülhet a listára, ami fellendülést hozhat az ott élőknek. Nyilván, ehhez a román államnak is el kell végeznie a maga feladatát a római limesre vonatkozóan... 2007-ben öt székelyföldi múzeummal is szerződést kötöttek, és attól kezdve kétévenként konferenciákat szerveznek a székely gazdálkodásról, mesterségekről, népdalokról, iskolai és népi színjátszásról. 2012-től 28 énlaki porta teljes felmérését készítették el, ebből kiállítás is született, és a munka folytatódik. Több mint 360 régi, XVII–XIX. századi sírkövet tártak fel – sokat verses feliratokkal –, ebbe már a helybeliek is bekapcsolódtak. A feltárás, örökségmentés mellett ez is cél, a visszacsatolás a közösséghez.
Átányt Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, az Átányért díj idei kitüntetettje mutatta be. Egy Hevestől nyolc kilométerre fekvő faluról van szó, amelyen első látásra semmi különös nincs, de a leginkább kutatott településként – ami számos véletlennek köszönhető – rendkívüli hírnévre tett szert a tudományban, vaskos monográfiák jelentek meg róla német és angol nyelven, amikor magyarul nem lehetett (a kommunizmus éveiben). Különleges, kétbeltelkes településszerkezete, ami a nemek elkülönítését hozta – a nők és gyermekek a belső lakómagban éltek, a férfiak a külső, gazdasági övezetekben (tanyákban) –, zárványjellege – református közösség a katolikus tömbben – miatt is érdekes település, és bár az utóbbi időben lakossága és képe is sokat változott, értékeit ismerő és megélhetését részben kulturális turizmusra építő lakossága van: műemlék temploma mellett a Kakas-ház, élő paraszti porta, helytörténeti gyűjtemény és két új kiállítótér is várja a látogatókat. Van helyi értéktárgymozgalom, és új munkahelyek jöttek létre: az önkormányzat kertészetet, állattartó farmot működtet, tésztaüzem is van, a vendégeknek tehát helyi terméket tudnak kínálni. Mindez nem csupán megélhetést, hanem reményt is ad, ezért érdemes folytatni. Énlakán – ahogy a legtöbb székely faluban – éppen a folytatás a legnagyobb kérdés: alig három-négy fiatal család él ott, a többség hetven éven felüli. Óvoda sincs, az iskola – egy nagyobb székely ház egy már lebontott csűrrel – üres, két osztálytermében kiállítást rendeztek be, mert érdeklődő szép számban van. Kellene még egy korszerű illemhely és egy tájékoztató központ, ezekhez a tervek megvannak, ingyen adják annak, aki felépítésükre vállalkozik – mondta Visy Zsolt, aki szerint jól alakulnak a dolgok, csak nagyon lassú folyamatról van szó. Amíg az azonnali érdek és haszon szempontjából néznek mindent, nem lesz áttörés, de a lehetőségeket fel kell mutatni. Eleinte csodabogárnak nézik az embert, aztán lassan kezdik elismerni a munkáját, de még mindig nem érzik, hogy nekik is lenne tennivalójuk. Egy falu revitalizációjához fiatalok kellenek, munkahelyek, iskola, de senkit sem lehet kívülről megváltani, ha ők maguk nem akarják, nem lesz semmi – vélekedett. Reményt a világörökségben lát: ez tény lesz, és biztosan hoz eredményt, remélhetőleg jót. A gyakorló gazda keserű tapasztalatait Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácselnök, a Civitas Alapítvány elnöke adta át, aki most készül megírni az ideológiai meggondolásból falura telepedett értelmiségi kálváriáját. 2008-ban bivalyok tenyésztésébe fogott, akkor szembesült azzal a szabad vadkapitalizmussal, amely 1990 után alakult ki, adócsalással, feketegazdasággal, irigységgel... A falu, ahogy elképzeléseinkben él, már nem létezik: kaláka nincs, közösségi szellem nincs, csak emberek, akik nagyon súlyos egzisztenciális küzdelmet vívnak nap mint nap, évtizedek óta, és a szívesség árát is megkérik. Ennek egyik oka a földtörvényekben rejlik: Énlakán közel 30 év alatt sem sikerült kimérni, telekkönyveztetni, azonosítani azokat a területeket, amelyekre rég kiállították a birtokleveleket, és amíg ez meg nem oldódik, nem lehet civilizált mezőgazdaságot folytatni. A betelepülők – még a faluért sok áldozatot hozó nyugalmazott tanító is – évtizedek után is idegennek számítanak. De egymás között is farkastörvények uralkodnak: minden udvaron van traktor, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék az együttműködést... A baj nagyon nagy – véli Kolumbán –, és amíg nem jön egy olyan nemzedék, amely fantáziát lát a természetközeli életmódban annak minden nyűge ellenére, nem sok esély van a falvak fennmaradására. Falun nehéz egzisztenciát teremteni, a helybeli erőforrásokhoz betelepülő nem fér hozzá, az ingatlanok állapota nem túl jó, támogatásokra, vállalkozásfejlesztésre van szükség, és mindezek mellett óvodákra, iskolákra. Elindult egy mozgalom, vannak már falura költöző fiatalok, de nagy próbakő a gyermekek iskoláztatása, amin minden jó szándék megbukhat. Egy-két család ugyanis nem elég egy óvoda fenntartásához, nagyban kell ezt csinálni. A falvak elnéptelenedéséről egyébként nem a szocializmus tehet: ez a korábban kitört ipari forradalom eredménye, de most már nincs szükség olcsó munkaerőre sem, mert az élő munka terhe nagy, társadalombiztosítást és mindenféle egyéb járulékot kell fizetni, míg a robot után csak profitadót; a mezőgazdaságban is robotosítás folyik, több ezer tehénhez öt ember is elég. Így a falunak nincs jövője, és ha szembeállítjuk a várossal, akkor is vesztesként jön ki. A Civitas Alapítvány az együttműködés irányába próbálja mozdítani a dolgokat, ahol a falu és város nem versenytársként, hanem egymás kiegészítésében él. Így volt ez a középkorban is, ma is ebben kellene érdekeltté tenni az érintetteket: a falu jó minőségű élelmet, tiszta levegőt, élhető környezetet tud ajánlani, és erre mindig szükség van...
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)